Anyja lánya

Anyja lánya Nicole Hunt szívből örült, hogy édesapja halála után mostohaanyja ismét megtalálta a boldogságot, és férjhez megy a gazdag Eduardo Perazához. Venezuelába utazik az esküvőre, a Perazák vidéki birtokára, ahol megismerkedik Eduardo fiaival. A derűs, közvetlen természetű Patricio szívélyesen fogadja a lányt, ám Marcos, a családi vállalkozás örököse leplezetlenül a tudtára adja, szerinte Leonora csak a pénzéért megy feleségül az édesapjához. Nicole viszont éppen őbelé lesz halálosan szerelmes… 1. FEJEZET A repülő jócskán késett. Mire Las Veridasba érünk, sötét lesz, gondolta Nicole, Lazán hátradőlt a kényelmes autó bőrülésén, miközben a tengerpartot szegélyező hegyek felé suhantak. – Úgy örülök, hogy láthatom a kicsit! – mondta. – Álmodni sem mertem volna, hogy ilyesmi még bekövetkezhet. – Eleinte mi is meglepődtünk – bólogatott Eduardo. – De kellemesen! Sohasem gondoltam volna, hogy deresedő fejjel ismét egy kisbaba apjának mondhatom magam. – Én sem – csatlakozott hozzá a felesége. – Harmincöt évesen első gyereket szülni bizony nem éppen leányálom. Még mindig küszködöm a kilóimmal. – Ugyan már, szebb vagy, mint valaha! – jegyezte meg a félje udvariasan. Még ha eleinte nem is volt belé szerelmes, Leonora most már biztos a szívébe zárta Eduardót, állapította meg magában Nicole, amikor észrevette, hogyan villan össze az iménti szavak után a házaspár tekintete. Egy évvel ezelőtt még nem hitte volna, hogy így összemelegszenek – bár az igaz, hogy akkoriban Leonora egészen másképp viselkedett. Egy év alatt persze én is rengeteget változtam, tette hozzá magában kissé gúnyosan. Ez azonban aligha befolyásolja majd Marcost. Nem lesz könnyű ismét találkozni vele, de nem tehetett mást, ha jelen akart lenni a keresztelőn. – Ki vigyáz most a kis Luisra? – érdeklődött. – Felfogadtunk egy gyereklányt – válaszolta Leonora. – Remek teremtés, teljesen odavan a kicsiért. Juanitának hívják. Természetesen venezuelai, de nagyon jól beszél angolul, így aztán Luis valószínűleg mind a két nyelvet megtanulja majd. Izgatottan várom, melyik nyelven mondja majd ki az első szót. – A „mama” meg a „papa” mindkét nyelven ugyanaz – jegyezte meg Eduardo, miközben kikerült egy teherautót. Nicole azon töprengett, hogyan fogadhatta Marcos a kisöccse születését. Nyílván nem örült túlságosan. A harmincnégy év korkülönbség elég valószínűtlenné tette, hogy szorosabb kapcsolat fejlődjön ki a testvérek között. Marcos már az apja házasságát sem nézte jó szemmel. Erősen gyanakodott, hogy Leonora csak számításból környékezte meg Eduardót. És nem ő volt az egyetlen, aki így vélekedett, emlékezett vissza Nicole. A házasság azonban szemlátomást boldoggá tette, és csak ez számít. Besötétedett, mire lekanyarodtak az autóútról. Eduardo biztos kézzel vezetett, látszott, hogy úgy ismeri a hegyi utakat, mint a tenyerét. Miután maguk mögött hagyták a szorost, egy tágas, erdős völgybe érkeztek, amely már a Perazák birtokához, a Las Veridashoz tartozott. Felragyogtak a falu fényei, valamivel távolabb pedig, az erdős lankán, feltűnt a pompásan kivilágított kúria. Az épület a falutól úgy félmérföldnyire feküdt. Behajtottak a hatalmas kovácsoltvas kapun, Nicole kiszállt, és néhány másodpercig mozdulatlanul csodálta a Perazák családi birtokát. Ameddig csak a szem ellátott, semmi sem változott. De hát mit számít egy év, ha belegondolunk, hogy a birtok nemzedékek óta apáról fiúra öröklődött? A férfit, aki kijött a házból, és bevitte a bőröndjét, Nicole nem ismerte. Első alkalommal nem sokáig tartózkodott itt – mindössze egy hetet így nem találkozhatott az összes alkalmazottal. Azonban ez a kis idő is bőségesen elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy alapjaiban rendüljön meg az élete. Most már nincs értelme ezen rágódni, intette magát, ami elmúlt, elmúlt. Remélhetőleg Marcos is így gondolja. A tágas hall, a sötét, fényezett deszkapadló, az antik perzsaszőnyeg ugyanolyan mély benyomást gyakorolt rá, mint annak idején. Számos festmény függött a falon, többnyire családi portrék. Az emeletre vezető lépcső faragott korlátja jól illett a súlyos ajtókhoz. A magas, sudár, tiszta feketébe öltözött asszony akkor még nem dolgozott itt. Nyilván a házvezetőnő, akit Leonora fogadott fel, gondolta Nicole. – Inéz – mutatta be mostohaanyja az alkalmazottat. – Ő irányítja a többieket. Ha valamire szükséged van, hozzá fordulhatsz. – Buenas noches, Inéz! – köszöntötte Nicole a házvezetőnőt. – Senorita! – bólintott az asszony mosolytalanul. – Ismét azt a szobát kapod, amit tavaly – folytatta Leonora. – Nyilván rögtön fel szeretnél menni, hogy rendbe hozd magad. – Ha lehet, először inkább a kicsit nézném meg – vallotta be Nicole. – Ébren van ilyenkor? – Ó, Luis örökké fenn van! – válaszolta Leonora ingerülten. – Egy okkal több, amiért Juanitára is szükségem van. Nekem viszont pihentetnem kell az arcbőrömet, lefekszem egy kicsit. Gyere, elvezetlek hozzájuk! A babaszoba Nicole szobájával szemközt, a belső udvar túlsó felén helyezkedett el, Marcos lakosztályának közelében. Juanita, a húszas éveinek közepén járó, sötét hajú, jelentéktelen külsejű lány tiszteletteljesen köszöntötte Nicole-t, és a barátságosan berendezett játszószobából bevezette az elsötétített alkóvba. Ott feküdt a kicsi egy gyönyörű, ódon bölcsőben, amely vélhetőleg már sok-sok kisbabát szolgált ebben a famíliában. – Gyönyörű gyermek! – suttogta Nicole, és némi irigységet érzett, ahogy elnézte a kicsi csöppnyi orcáját. – De hát nem is csoda, hiszen oly szép emberek a szülei is! Úgy látom, Eduardo sötét haját örökölte. – Meg a kreol borét – mosolyodott el Leonora. Szemlátomást nem zavarta, hogy a kisfia nem rá ütött. – Én inkább lányt szerettem volna, de hát nem így hozta a sors. Most már nem cserélném el senkivel – igazította meg gyöngéden a kicsin a takarót. – Én is kipróbálhatnám már, milyen anyának lenni – tréfálkozott Nicole. Mostohaanyja rideg pillantást vetett rá: – Nekem egyszer is elég volt, köszönöm! Ha nem fogyott volna el a tablettám, most nem lenne gyerekünk. De sajnos ezen a kis csendes-óceáni szigeten nincs elég gyógyszertár.

1

Juanita átment a másik szobába. – Más védekezési módszerek is vannak – jegyezte meg Nicole bátortalanul. – Amelyeket Eduardo véleménye szerint csak az vesz igénybe, aki az AIDS-szel szemben akar védekezni – vonta meg a vállát Leonora. – Azt hittem, nem tesz semmit, ha néhány napig nem szedem a tablettát – Azért megérte – jelentette ki Nicole, aki le sem vette a szemét az alvó csecsemőről. – Majd mondd ezt Marcosnak! – felelte Leonora komor arccal. – Ő szemlátomást azt hiszi, hogy csak a helyzetemet akartam megerősíteni abban a híres-nevezetes családjukban. – Egyáltalán semmit sem áll szándékomban mondani Marcosnak. Ezúttal nem. Csakis a keresztelő miatt jöttem. – Persze – bólintott Leonora kifejezéstelen arccal. – Biztos nem lesz könnyű viszontlátnod őt, de a nagy megrázkódtatáson, gondolom, már túljutottál. Igen, túljutottam, gondolta kissé keserűen Nicole. Soha nem fogja elfelejteni az utolsó találkozásukat. Ha kezdettől fogva őszinte lett volna a férfival, talán a viszonyuk is egészen másként alakul. – Úgysem sült volna ki belőle semmi jó – vonta meg a vállát látszólag könnyedén. – Talán mégis lepihenek egy kicsit. Hosszú volt ez a nap. Leonora értett a szóból. – Jó ötlet. Még maradt egy-két órád a vacsoráig. Együtt mentek végig a folyosón, és épp a lépcső felé tartottak, amikor Nicole-nak hírtelen földbe gyökerezett a lába, mert megpillantotta Marcost, amint lefelé jött az emeletről. Nem számított rá, hogy máris találkoznak. Pont úgy nézett ki, mint amikor először látta – haja sötét, arcvonásai határozottak és ugyanolyan keményen mérte őt végig, mint legelőször. – Hello, Marcos! – Nicole igyekezett lazán köszönni. – Nicole! – A férfi csak ennyit mondott, és bólintott. Pont olyan tartózkodóan viselkedett, mint a házvezetőnő. Eduardón és Leonorán kívül kétségtelenül mindenki ellenségesen fogadta őt ebben a házban. Sohasem bocsátják meg neki, amit tett. Marcos elment mellette, és a lakosztálya felé indult. – A férfiak meg az ő büszkeségük! – fujt egyet Leonora megvetően, bár Marcos még hallótávolságon belül volt. – Ne is figyelj rá, kedvesem! Azért vagy itt, mert Eduardo és én meghívtunk. – Mikor mondtad meg neki, hogy jövök? – kérdezte Nicole gyanakodva. – Csak ma reggel – felelte kissé zavartan Leonora. – Eduardo azt hitte, hogy eltemette már a múltat, de a fia még nála is rosszabb. Nicole bágyadtan elmosolyodott: – Nem szólhatok semmit, hiszen valóban csúnyán bántam vele. – Ha valaki bűnös, akkor az én vagyok. Végül is én állítottam be úgy a dolgot, mintha szabad nő lennél – jelentette ki Leonora komoran. – Mindössze össze akartalak boronálni egy Perazával, és egyáltalán nem gondoltam a lehetséges bonyodalmakra. – Amelyek csak azért következtek be, mert én is elhallgattam az igazságot. De hagyjuk a múltat! – legyintett Nicole. – Most először is egy forró zuhanyra lenne szükségem. – Iszol velünk valamit vacsora előtt? Nicole szótlanul bólintott. Marcos megjelenése a vártnál jobban megrázta. Elegendőnek bizonyult egy pillantása, hogy felébredjenek benne az emlékek. Még soha senki nem keltett benne ilyen erős érzelmeket, és ez szemlátomást tavaly óta mit sem változott. Nem lesz könnyű feladat az elkövetkező napokban minden körülmények között megőriznie a higgadtságát. A bőröndjét már kicsomagolták. Jutott volna még ideje vacsoráig szundítani egyet, ám ez most már szóba sem jöhetett. Lelke mélyén azt remélte, hogy Marcos még becsüli egy kicsit, ám az iménti találkozásuk után már nem lett volna értelme hiú ábrándokba ringatnia magát. A férfi ugyanúgy nézett rá, mint egy évvel ezelőtt, amikor a reptéren találkoztak… Miközben a lány maga előtt tolta a poggyászkocsit, körbe-körbe tekingetett, ismerős arc után kutatva. Amikor belépett a váróterembe, végképp elbizonytalanodott. A gép pontosan érkezett, Leonora azonban szemlátomást késett, így Nicole-nak nem maradt más választása, várakoznia kellett. – Senorita Hunt? – szólította meg váratlanul egy férfihang. A lány döbbenten fordult felé. – Parancsol? – Marcos Peraza vagyok – mutatkozott be az idegen. – Isten hozta Venezuelában! – Köszönöm szépen. Örülök, hogy el tudtam jönni – válaszolta Nicole, majd körbenézett, és így folytatta: – Leonora nincs magával? – A mostohaanyja otthon maradt az édesapámmal – tájékoztatta Marcos hűvösen a lányt. – Engem kért meg, hogy jöjjek el magáért – vette át a poggyászkocsit. – Autóval vagyok. Nicole zavartan követte a kijárat felé igyekvő férfit. Leonora azt mondta, hogy a jövendő mostohafiai ugyanolyan repesve szeretnék megismerni őt, mint Eduardo, ám szemlátomást nem ez a helyzet. Marcos az idősebbik fiú, ennyit már tudott. Harminchárom éves. Lopva végigmérte határozott arcélét, és felfigyelt érzéki ajkára. Nagyon szenvedélyes lehet, ha kicsit elereszti magát. Hogy nem akárkivel áll szemben, ezt Nicole rögtön megérezte. – Nyilván alaposan meglephette magát, amikor az édesapja mellett váratlanul megjelent Leonora – kezdte Nicole minden kertelés nélkül. – Tudom, milyen érzés, amikor valakinek az életébe egyszer csak belép egy mostohaanya. Amikor az édesapám újranősült, ráadásul egy olyan nőt vett el, aki csak tíz évvel volt idősebb nálam, eleinte én is nagyon berzenkedtem ellene. De nagyon boldoggá tette az apámat. – Jobb lenne, ha ezekről a dolgokról inkább a kocsiban társalognánk, ahol senki sem hallhat bennünket – tanácsolta a férfi anélkül, hogy egyetlen pillantást vetett volna új ismerősére. Ekkora zajban úgyis hiába próbálna hallgatózni bárki is, gondolta Nicole, de okosabbnak látta, ha nem szól semmit. Bár másként képzelte el a fogadtatást, nem szállt olyan könnyen az inába a bátorsága, hogy az első barátságtalan szóra hazautazzon. Leonora végül is Eduardo Perazához ment hozzá, nem pedig a fiához. – Egyáltalán hogyan ismert meg? – próbálkozott valami más témával. Marcos ezúttal ránézett. Halvány mosoly jelent meg az ajka körül, miközben szemügyre vette leendő mostohatestvére vörös haját, szép arcát és karcsú alakját: – Egyetlen más nőre sem illene az a leírás, amelyet a mostohaanyja adott magáról.

2

Milyen megközelíthetetlen ez az ember! – gondolta Nicole, és elhatározta, hogy ő is hasonlóképp viselkedik majd. Amikor megpillantotta a nagy, ezüstszínű autót, amely a tilosban parkolt, egy pillanatra elállt a lélegzete. De mi mást várhatna egy ilyen gazdag és hatalmas famíliától, mint amilyen a Peraza? Már meg sem lepődött, amikor az egyenruhás őr, aki a közelben állt, minden további nélkül odalépett hozzájuk, és elhelyezte a bőröndjét meg az útitáskáját a tágas csomagtartóban. Marcos Peraza könnyű pólót és kényelmes, világos nadrágot viselt, mint a legtöbb idevalósi. Ami mégis megkülönböztette az átlagtól, az atlétatermete volt, meg vonzó, napbarnított arca és sűrű fekete haja. A lány elhelyezkedett az első ülésen, miközben zavartan lejjebb húzta a szoknyáját. Marcos becsukta az ajtót, majd körbement, és mielőtt beszállt volna, bőséges borravalót nyomott az őr kezébe. – Nincs sofőr? – érdeklődött Nicole, ahogy a férfi beült a kormány mögé. – Soha nem bíznám másra az életemet – vetette oda Marcos. – Ezzel én is így vagyok. A férfi nem válaszolt, csak elhúzta a száját, és indított. A többsávos autóúton nagy volt a forgalom. Nicole kinézett az oldalsó ablakon, és már megbánta, hogy hagyta magát rábeszélni erre az útra. Marcos Peraza semmi kétséget sem hagyott afelől, hogy ellenzi a küszöbönálló házasságot, és ezen a lány olyan nagyon nem is csodálkozhatott. Leonora egy karibi körutazáson ismerkedett meg Eduardóval. Amikor elhatározták, hogy egybekelnek, Nicole igencsak meghökkent. Mivel ő volt az egyetlen hozzátartozója, Leonora ragaszkodott hozzá, hogy jelen legyen az esküvőn. A lány sehogyan sem tudta visszautasítani a mostohaanyja kérését. – Ha jól hallottam, egy utazási irodában dolgozik – szakította félbe a férfi Nicole tűnődését. – Igen. Egy nemzetközi utazási irodában, amelynek Caracasban is van kirendeltsége. – El akar látogatni oda? – Igen, ha lehet. Telefonon néhányszor már beszéltem a caracasi kolléganővel, és szívesen megismerném személyesen is – válaszolta a lány, majd elhallgatott, mint aki a megfelelő szavakat keresi. – Senor Peraza, én… – Tekintettel a körülményekre, talán hagyjuk a formaságokat – ajánlotta a férfi egy csipetnyi gúnnyal a hangjában. – Szólítson egyszerűen Marcosnak! – Hát akkor… – A lánynak megbicsaklott a nyelve. – Én Nicole vagyok… – Tudom. És azt is tudom, hogy huszonnégy éves, meg hajadon, persze nem azért, mintha nem mehetett volna már számtalanszor férjhez. A mostohaanyja kimerítően tájékoztatott mindenről. – Csakhamar a maga mostohaanyja is lesz – emlékeztette Nicole a férfit. – Hogyan fogja szólítani? Marcos rezzenéstelen arccal figyelte az utat, a lány azonban észrevette, hogy összeszorítja az ajkát. – Még van ideje apámnak, hogy észhez térjen, és ráébredjen, valójában ki is ez a nő. – Miért, a maga véleménye szerint kicsoda? – Olyan ember, aki egyedül és kizárólag saját magával törődik. Olyan nő, aki semmitől sem riad vissza, ha haszna származhat belőle. – Így például attól, hogy egy ismeretlen férfi kocsija elé vesse magát? – folytatta a gondolatsort Nicole ellenséges hangon. – Ha jól tudom, elvesztette a csoportját, és épp egy taxit akart fogni, hogy visszamenjen a hajóhoz, amikor a maga édesapja kis híján elütötte. Sokkal inkább a sors akaratának tűnik ez. A férfi sötét pillantást vetett útitársára. – Még ha a sors akarata lett is volna, a maga mostohaanyja alaposan kihasználta a helyzetet, miután meghallotta a Peraza nevet. – Lehet, hogy itt sokat jelent ez a név – vágott vissza Nicole hűvösen –, de nem hiszem, hogy a mostohaanyámnak többet mondott volna, mint nekem, amikor először meghallottam. Különben is a maga édesapja vitte őt a szállodájába, hogy egy itallal próbálják enyhíteni a baleset utáni idegességét. Így elegyedtek szóba, aztán meg… – Nicole kis szünetet tartott, és bágyadtan elmosolyodott – ...aztán meg, ahogy mondani szokták, az egész történet mesébe illően folytatódott… – De még koránt sincs vége – szólt közbe Marcos feszülten. – És a maga jelenléte sem fog visszatartani semmiben sem. A lány megrökönyödve nézett rá: – Elárulná, mire céloz? – Azt hiszem, a mostohaanyja épp ilyen célból hívta meg magát. Egyébként nem is olyan rossz elképzelés. Nem sok férfi lenne képes ellentmondani egy ilyen gyönyörű teremtésnek. – Csak a legmakacsabbak – fintorodott el Nicole magabiztosan, mert már kitalálta, hogyan vághatna vissza a férfinak. – Ebben is az édesapjára ütött. Beszéltem vele ugyanis telefonon, és nekem nagyon úgy tűnt, hogy semmi sem térítheti el a szándékától. Világosan kifejezésre juttatta az érzelmeit. Ha csak egy kicsit is tiszteli az édesapját, hagyja őt békén! Marcos ezekre a szavakra úgy markolta meg a kormányt, hogy elfehéredtek az ujjbegyei: – Azt merészeli a szememre vetni, hogy nem tisztelem eléggé az apámat?! – Semmit sem vetek a maga szemére. – Nicole nem hagyta elbátortalanítani magát. – Csupán hinnie kellene neki. Talált egy asszonyt, akit szeret, méghozzá olyan korban köszöntött rá ez az érzés, amikor már azt hitte, hogy túl van jón és rosszon. – Csak nem azt akarja állítani, hogy az édesanyja szerelemből megy hozzá apámhoz? – Miért ne?! – Látja, maga is elbizonytalanodott egy pillanatra, mert nagyon is tisztában van vele, hogy nem ez a helyzet – folytatta Marcos. – Hiszen ugyanolyan jól ismeri őt, mint én. A lenyűgöző megjelenésével egyszerűen elámítja a férfiakat. – Kivéve magát, az egyetlen hímnemű egyedet, akin nem fog az ármány! – Hiába gúnyolódik, azzal még nem bújhat ki a kérdésem alól – tért vissza Marcos az előző témához. – Kérem, válaszoljon! Maga valóban elhiszi, hogy Leonorát kizárólag az érzelmei vezérlik? – Nem hiszem, hogy hozzámenne egy olyan férfihoz, aki iránt semmit sem érez, bármennyire gazdag legyen is – felelte Nicole élesen. – És azt sem hiszem, hogy a maga édesapja olyan elvakult lenne, hogy beleszeretne egy nőbe, akinek csak a pénze kell, Valamivel idősebb, mint a mostohaanyám, de… – A korkülönbség majdnem húsz év! Nicole egy percre elhallgatott, annyira meglepődött. – Nagyon fiatalon házasodhatott. Maga mikor vesztette el az édesanyját? Marcos haragos pillantást vetett rá: – Nem azért vagyunk itt, hogy az édesanyámról társalogjunk!

3

– Sőt, többé itt sem leszünk, ha nem néz előre! – kiáltott fel a lány éles hangon. – Kis híján beleszaladt ebbe a teherautóba! Egyébként meg nem akartam megbántani. Csak úgy tűnt, ez az egyetlen, ami közös bennünk. Marcos jó darabig nem szólalt meg. – Tíz évvel ezelőtt halt meg maláriában – közölte végül tárgyilagos hangon, kifejezéstelen arccal. – Miért maradt az édesapja ilyen sokáig egyedül? Nyilván sok nő vállalkozott volna szívesen arra, hogy megvigasztalja. Csak valószínűleg egyetlen sem akadt közöttük, akivel össze tudta volna kötni az életét. Nem gondolom, hogy Leonora elfoglalhatná az édesanyja helyét, ahogy az én édesanyámat sem pótolhatta soha, de talán segít az édesapjának visszanyerni az életkedvét. – Milyen áron? – Szóval emiatt fáj a feje! Fél, hogy Leonora kiforgatja az örökségéből! – csattant fel Nicole. – Elég! – szorította össze a száját a férfi. – Maga túlságosan messzire megy. Igaza van, ismerte be magának Nicole. Ha így viselkedik, azzal nem használ Leonorának sem. Tulajdonképpen elnézést kellene kérnie, gondolta, mégsem tudta megtenni. Az arckifejezéséből ítélve a férfi nem is fogadná el a bocsánatkérését. Marcos lekanyarodott a főútról, a hegyek irányába. Csakhamar egy széles völgybe érkeztek, amelyben festői falucska húzódott meg, a főterén szép templommal. A nap már szinte teljesen eltűnt a hegyek mögött, utolsó sugaraival rózsaszínűre festette a kúria fehér falait. Amikor leállt az autó, Nicole nyomban kikapcsolta a biztonsági övet, és kiszállt. Boldog mosollyal köszöntötte a kúria széles verandáján megjelenő mostohaanyját. Leonora, elegánsan, mint mindig, ibolyaszín selyemkosztümben közeledett felé, és kitárta a karját: – Csodálatos, hogy ismét látlak, drágám! – lelkendezett a maga túlzó modorában. – Elragadóan nézel ki! – Könnyű jól kinézni, ha az ember első osztályon utazik – viszonozta Nicole a mostohaanyja ölelését. – Nem kellett volna ennyi pénzt kiadnod a repülőjegyemre! – Eduardo ragaszkodott hozzá, drágám – hárította el a hálálkodást Leonora. Nicole feltekintett a házból feléjük közeledő férfira. Nagyon hasonlított a fiához, habár nem tűnt annyira izmosnak, és fekete hajába már ősz szálak vegyültek. Első ránézésre azonban, ahogy szívélyes mosollyal az arcán közeledett, sokkal kedvesebb embernek látszott. – Köszönöm – felelte Nicole túlságosan is csendesen, mert magán érezte Marcos tekintetét, és azt is tudta, hogy vendéglátói szívességét soha nem fogja tudni viszonozni. – Valóban nagylelkűek voltatok. – Kedves mosollyal kezet nyújtott Eduardónak: – Szívből örülök, hogy megismerhetem magát, Senor Peraza! – Kérem, szólítson Eduardónak! – válaszolta a férfi, és ügyet sem vetve a lány kinyújtott kezére, átölelte, majd jobbról-balról megpuszilta. – Az angolok olyan visszafogottak – jegyezte meg csillogó szemmel. – Látni fogod, Nicole, hogy itt minden annyira más! Sokkal jobb, mint nálunk – szólt közbe Leonora derűsen, és belekarolva mostohalányába, elindult vele a ház felé. – Gyere! Marcos majd felhozatja a poggyászodat. Csak kilenc körül szoktunk vacsorázni, de ha éhes vagy, természetesen máris kaphatsz néhány falatot. Annyi mesélnivalónk van, ugye, drágám? Alig tudom elhinni, hogy itt vagy! – Kérem, tekintse Las Veridast a második otthonának, Nicole! – vette át a szót Eduardo. – De az is meglehet, hogy nemsokára az igazi otthona lesz. Leonora elárulta ugyanis, hogy senki sem köti a szülőhazájához. Nicole tiltakozni akart, ám a mostohaanyja megszorította a karját, értésére adva, hogy inkább hallgasson. A lány nem is nagyon értette, mi szükség erre. – Megható ez a vendégszeretet – felelte hát óvatosan. – Különösen, ha belegondolunk, hogy csak a mostohalánya vagyok Leonorának. – Nekem inkább olyan, mintha a húgom és a legjobb barátnőm lennél egy személyben – szólt közbe boldogan Leonora. – Nélküled nehezen bírtam volna ki az utóbbi esztendőket. Nicole elhatározta, hogy csak később töpreng el majd azon, miért hallgatja el a mostohaanyja az igazságot. Hiszen ő nem volt már független, szabad nő: jegyben járt Scott-tal. 2. FEJEZET A kúria régi spanyol stílusban épült. Az ívelt ajtónyílások, boltívek, hatalmas, sötét szobák, ódon bútorok rögtön mély benyomást gyakoroltak a belépőre. A szalonból súlyos üvegajtó vezetett a fedett verandára, ahonnan egy újabb ajtón keresztül a belső udvarba lehetett jutni. A kert közepén szökőkút díszelgett. Ha belegondolok, Leonora mennyivel jobban szereti a világos, modem lakberendezést, az a gyanúm támad, hogy mégsem lehet itt tökéletesen boldog, tűnődött el Nicole. – Inkább megvárnám a vacsorát – felelte, amikor a mostohaanyja ismét megpendítette, hogy megihatnának valamit. – Először is szeretnék lezuhanyozni, ha lehet. – Természetesen, drágám. Az egyik alkalmazott majd megmutatja a szobádat. – Miért nem mutatod meg inkább te? – érdeklődött Nicole. – Hiszen te mondtad, hogy rengeteg mesélnivalónk van egymásnak. Fogjunk neki máris! Leonora jégkék szemével ránézett a lányra: – Igazad van. Eduardo, megengeded, hogy egy kicsit egyedül hagyjalak? – Egy perc is örökkévalóság számomra nélküled – udvariaskodott a férfi. Leonora felnevetett. – De tréfás kedvedben vagy! – Csak az igazat mondom – tette a szívére Eduardo játékosan a kezét. Leonora mosolyogva ment előre a lépcső felé. Nagyon magabiztosnak látszott, a ház igazi úrnőjének. – Közben felvitték a holmidat, sőt ki is csomagolták a bőröndödet – közölte Nicole-lal már a lépcsőn. – Amíg itt vagy, a kisujjadat sem kell mozdítanod. Lehet, hogy egy kicsit nyomasztónak fogod találni a súlyos, sötét bútorokat, de ígérem, amint tehetem, a legtöbbet ki fogom cserélni. – Gondolod, hogy Eduardo megengedi?

4

– Eduardo nekem mindent megenged – válaszolta Leonora öntudatosan. – Fülig szerelmes belém. Ezt biztos te is észrevetted már. Nicole elnézte mostohaanyja szép arcát. – És te mit érzel iránta? – kérdezte némi habozás után. – Boldog vagyok. Eduardo nagyon vonzó férfi. – Ez minden? Leonora megvonta a vállát. – Több, mint amit reméltem. Sőt sokkal több. Az én koromban a szerelem már fényűzésnek számít. Én fölöttébb elégedett vagyok azzal, amit sikerült megszereznem. – Föltéve, ha Eduardo úgy érzi, hogy ő is számít neked valamit. – Persze hogy úgy hiszi. Csakhogy most másképp van, mint annak idején az apáddal. Nicole-nak összeszorult a torka, és nyelt egyet: – A pénz nem pótol mindent. – De kétségkívül megvannak a maga előnyei – csillant fel a mostohaanyja szeme. Nincs értelme tovább beszélni erről, gondolta Nicole kissé csüggedten. A mostohaanyjában szemlátomást ezúttal sem tengnek túl az érzelmek. Egyébként pedig Eduardo elég idős ahhoz, hogy megvédje a saját érdekeit. Talán még azzal is tisztában van, hogy neki mélyebbek az érzelmei, mint a jövendőbeli feleségének, és beletörődött ebbe. A szoba elég tágasnak hatott, és sokkal barátságosabbnak, mint a földszinti helyiségek. A vastag, aranyszínű szőnyeg derűsebbé varázsolta a helyiség hangulatát. – Van saját fürdőszobád is – nyitott ki Leonora egy oldalsó ajtót. Nicole körülnézett: – Úgy látom, még nem hozták fel a csomagjaimat. Leonora a ruhásszekrényhez lépett, és kitárta az ajtaját. Nicole ruhái már a vállfákon függtek. – Íme! Az alsóneműket meg a többi holmidat valószínűleg a komódban találod. Az alkalmazottaim nagyon szorgosak, kicsomagoltak már mindent. És milyen gyorsak! – fűzte hozzá magában Nicole. Hiszen alig negyedórája érkezett! – Még nem volt időm felszámolni a lakásodat – jegyezte meg, miközben tiszta alsóneműt vett elő a komódból. – Szerencse, hogy bútorozottan bérelted. Leonora időközben leült az ágyra, és keresztbe tette a lábát. – A holmimmal azt csinálsz, amit akarsz. – Új férj, új élet? – kérdezte Nicole kissé gúnyosan. – Pontosan. Eduardo hihetetlenül nagyvonalú. Nicole megtartotta magának a véleményét. – Mikor fogom megismerni Patriciót? – érdeklődött mintegy mellékesen. – Nyolc évvel fiatalabb, mint Marcos, ugye? – Igen. Itt, Venezuelában szokatlan az ilyen nagy korkülönbség testvérek között. Az anyjuk valószínűleg nem esett könnyen teherbe. – Ezt Eduardo mondta? – Inkább csak jelezte. Azt hiszem, érdekházasság volt. Itt még mindig előfordul az ilyesmi. – A Perazáknál azonban aligha. Leonora felkacagott: – El nem tudom képzelni, hogy Marcost bármi is rávehetné a házasságra! Határozott személyiség. – Hát bizony az. – Nicole átható pillantást vetett a mostohaanyjára: – Nem rejtette véka alá, hogy szerinte csak azért hívtál meg, hogy tompítsak valamit az ő ellenséges magatartásán. – Inkább azért hívtalak meg, hogy légy a segítségemre – igazította ki Leonora a mostohalányát, miközben széttárta a karját, amivel a tehetetlenségét akarta jelezni. – Valóban mindent megtettem, hogy Marcos elfogadjon. Legalább az apja miatt! – Csak éppen neki megingathatatlan a meggyőződése, hogy csupán a pénzéért mégy hozzá az apjához – jelentette ki Nicole, majd rövid hallgatás után még hozzáfűzte: – Fogalmam sincs, ki lenne képes változtatni a véleményén. – Te beszélhetnél vele – jegyezte meg behízelgő hangon Leonora. – Magyarázd el neki, milyen boldoggá teszem az édesapját. Ami egyébként igaz is. – Tudom. Sőt már meg is próbáltam jobb belátásra téríteni, de semmit sem értem el. Valószínűleg egy kalap alá vesz kettőnket. Nem kellett volna megengedned, hogy Eduardo első osztályú repülőjegyet rendeljen nekem. Sohasem fogom tudni viszonozni. – Biztosra veheted, alaposan megbántanád vele, ha egyáltalán szóba hoznád – nyugtatta meg Leonora a lányt. – A Perazák az ország leggazdagabb családjai közé tartoznak. Milliókra rúg a vagyonuk. – Ezúttal valóban jól helyezkedtél – kacsintott a mostohaanyjára tréfásan Nicole. Leonora jókedvűen felnevetett: – Igaz, bizony igaz – bólogatott lelkesen. – Te sem fogsz rosszul járni, ha ügyes leszel. Mindened megvan, ami egy nőnek kell, hogy elcsavarja a férfiak fejét. – És szerinted kire vessem ki a hálómat? – Arra, aki kaphatóbb. Patricio nagyon hasonlít a bátyjára, ám egészen más jellem. Nicole feladta. Leonora reménytelen esetnek mutatkozott – Egyáltalán nem szeretnék bekerülni a Peraza családba. Nyilván elfelejtetted, hogy Scott-tal járok jegyben. – Scott! – ismételte Leonora megvetően. – Abból a fickóból sohasem lesz senki. – Mert máris valaki. – Egy áruházi részleg helyettes vezetője! Nem is szereted. – Akkor miért mennék hozzá? – Mert rávett, valósággal lyukat beszélt a hasadba! – vágta rá Leonora. – Te is tudod, én is tudom, és valószínűleg ő is tudja. A te külsőddel nem kellene megelégedned ilyen másodosztályú alakokkal. – Az első osztályt pedig természetesen a nagypénzű férfiak jelentik! – Nem csupán a pénzről van szó, drágám. Ahogy látom, Scott még odáig sem jutott el, hogy vegyen neked egy gyűrűt – biggyesztette le az ajkát Leonora.

5

– Megállapodtunk, hogy ezt egyikünk sem tartja fontosnak – válaszolta Nicole higgadtan. – Illetve ő megállapította. Nem mintha meglepne. Zsugori fráter! Nicole úgy gondolta, hogy kár lenne civakodásra pazarolni az időt. Leonorának megvannak a maga hibái, de alapjában véve nem rosszindulatú nő. Őt pedig úgysem befolyásolja semmilyen irányba, hogy mi a véleménye Scottról. A vőlegényének egyéként nem tetszett ez az utazás. Nicole pedig még maga előtt is csak nagy nehezen ismerte be, hogy azért akart mindenáron útra kelni, mert úgy érezte, időre és távolságra van szüksége ahhoz, hogy újra átgondolja a kapcsolatukat. Leonora nem tévedett nagyot, amikor megkérdőjelezte a Scotthoz fűződő érzelmeit, hiszen ő maga sem volt biztos bennük. – Először is zuhanyozz le! – tanácsolta a mostohaanyja. – És ha szundítani akarsz, jut arra is időd. – Lehet, hogy lefekszem egy kicsit – felelte Nicole, habár esze ágában sem volt. – Szóval kilenc körül vacsorázunk? – Igen. Hivatalos alkalmakkor általában csak tízkor vagy még később van a vacsora. De gyere le minél előbb a szalonba, hogy előtte még megihassunk valamit! Amikor Leonora becsukta maga mögött az ajtót, Nicole megkönnyebbült. Feltétlenül át akarta gondolni a helyzetét. Scott ide vagy oda, egyszerűen nevetségesnek találta az ötletet, hogy ráakaszkodjon az egyik Peraza fiúra. Még ha el tudna is képzelni ilyesmit, azt semmiképpen sem, hogy Marcost válassza. Amikor felfrissülve kilépett a zuhany alól, még túl korainak találta, hogy felöltözzön a vacsorához. Belebújt hát a köpenyébe, és kiment a balkonra, amely a belső udvarra nézett. Odakint kellemesen hűvös alkony fogadta. Az udvarban több lámpa is égett. Lentről hangok hallatszottak fel. Elég jól tudott spanyolul ahhoz, hogy megértse, miről beszélnek. Felismerte Marcos hangját. – Egyiküknek sem hiszek – mondta a férfi. – Amúgy sem hiszel senkinek sem – válaszolta a másik, valamivel magasabb férfihang. – Csak nem kívánnád apánknak, hogy élete végéig egyedül maradjon? – Az is jobb, mint ha becsapják. Ő csak a csinos arcot meg a csábító testet látja. – Téged pedig természetesen nem érdekel az ilyesmi. – Egy férfi eleget tehet az ösztönkésztetéseinek anélkül is, hogy elveszítené a fejét – folytatta Marcos ridegen. – Igaz, hogy felpezsdül a vérem ettől a lánytól, de ha lefeküdnék is vele, akkor sem vállalnék semmiféle kötelezettséget. Nicole elsápadt dühében, és alig tudta visszafogni magát, hogy ne hajoljon át a korláton, és ne vágja a férfi szemébe a véleményét. Az utolsó pillanatban azonban eszébe jutott, hogy a közöny biztosan hatékonyabb fegyver Marcosszal szemben, hiszen ahhoz nincs hozzászokva. Egy halványzöld ruha mellett döntött, amely jól kiemelte zöld szemét és hajának vörös árnyalatát. Magas sarkú szandált vett fel hozzá, hogy ne hasson alacsonynak a férfi mellett. Meg fog lepődni az a pimasz alak, gondolta a tükör előtt elégedetten. Fél nyolc körül lement. A hallban egy pillanatra megállt, hogy összeszedje magát, mielőtt belépne a szalonba. Négyen tartózkodtak a helyiségben, de csak hárman köszöntek neki. Marcos épp a nagy bárszekrény előtt állt, és italt töltögetett. Fehér inget meg szűk, sötét nadrágot viselt, amely ráfeszült izmos combjára. A fiú, aki Marcos öccse, Patricio lehetett, ugyanolyan markáns arcvonásokkal rendelkezett, mint a bátyja. Rögtön odament Nicolehoz, átölte és megpuszilta. – Bienvenido! – köszöntötte a lányt, majd angolul folytatta: – Még szebb vagy, mint gondoltam! – A szépség a szemlélő ízlésétől függ – felelte Nicole mosolyogva. – Örülök, hogy megismerhetlek, Patricio. – Mit parancsol? – mutatott Marcos az asztalon álló poharakra. A kanapén már ott ült Eduardo és Leonora. – Egy gint kérek szépen tonikkal – felelte Nicole anélkül, hogy ránézett volna a férfira. – Jéggel és citrommal? – Igen, köszönöm. Patricio belékarolt a lányba, majd a kandalló másik oldalán elhelyezkedő fotelokhoz vezette. Egymás mellé ültek. Marcos gunyoros pillantással tette le Nicole elé az italt, amit a lány csak futólag köszönt meg, mivel minden figyelmét Patricio kötötte le. – Igyunk a jó sorsa, amely összehozott bennünket! – emelte fel a poharát Eduardo, miután az idősebbik fia is helyet foglalt – Így van – szorította meg Leonora a férje kezét. – Én vagyok a legboldogabb ember a világon! Eduardo az ajkához emelte jövendőbelije kezét. – Nem igaz, mert én vagyok a legboldogabb! Nicole lopva Marcosra pillantott, és nem lepődött meg, amikor a férfi gúnyosan elhúzta a száját. Nyilván világosan látja, hogy nem tudja megakadályozni ezt a házasságot. – A jövő héten lesz az esküvő. Gondolom, már javában folynak az előkészületek – jegyezte meg Nicole tüntetően, – Egyházi esküvő is lesz? – Természetesen – válaszolta Eduardo meglepetten. Amióta Nicole ismerte, Leonora nem járt templomba, ami persze még nem jelentette feltétlenül azt, hogy ateista lett volna. – Ó, persze – bólogatott Nicole. – Caracasban? Eduardo a fejét ingatta: – Nem bocsátanák meg nekünk, ha nem Los Barrancosban esküdnénk. Az egész falu velünk fog ünnepelni. – Annyi biztos, hogy szép időnk lesz – vette át a szót Leonora. – Venezuela gyönyörű ország, drágám. Jó lenne, ha egy kicsit megismernéd. Marcos talán megmutathatná. Neki ugyanis saját repülőgépe van, és… – Marcosnak biztos fontosabb dolga is akad – vágott közbe Nicole. – Nem feltétlenül – vonta meg a vállát a férfi hanyagul. – A hegyormokat legjobban a repülőgépből lehet látni. – Nagyon kedves magától – válaszolta Nicole halkan, habár nem állt szándékában a meghívást elfogadni. Marcos kifürkészhetetlen tekintettel nézett rá: – Ez a legkevesebb, amit magáért tehetek. – Nekem nincs pilótaengedélyem, de kocsival akárhová elvihetlek – kapcsolódott bele a beszélgetésbe Patricio. – Caracasba egy óra alatt odaérünk. – A te vezetési stílusodat aligha értékelné a hölgy – jelentette ki Marcos ridegen, még mielőtt Nicole válaszolhatott volna. – Engem mindenesetre már az első percekben megbírált. – Csak azt vetettem a szemére, hogy nem az útra figyel – vágott vissza Nicole. – Bár az is az én hibám volt, mert szóval tartottam. Marcos egy pillanatig rezzenéstelen arccal figyelte a lányt. – Ha Caracasba kíván utazni, jobban tenné, ha maga vezetne. Válasszon egy autót a garázsból!

6

– Félek, hogy otthon felejtettem a jogosítványomat – füllentette Nicole gondolkodás nélkül, mért idegesítette a férfi parancsoló hanghordozása. Patricióra nézett: – Melletted biztosan jó kezekben leszek. – De még mennyire! – ragyogott fel a fiatalember sötét szeme. – Van valami dolgod Caracasban? – érdeklődött Leonora. – Elhatároztam, hogy felkeresem a városban dolgozó kolléganőmet – felelte Nicole. Időközben megbánta, hogy visszautasította Marcos ajánlatát. Ez ostobaság volt. Magán érezte a férfi tekintetét, és elpirult. Sajnos sohasem tudott jól hazudni. – Holnap felkerekedhetünk – ajánlotta Patricio. – De hiszen Nicole még nem is látta az estanciát! – szólt közbe Eduardo. – Pedig nagyon kíváncsi vagyok rá – fordult feléje a lány. – Teheneket is tartanak? – Lovaink vannak. Szokott lovagolni? – Nem túl sűrűn. – Akkor okvetlenül gyakorolnia kell. Leonorának van egy remek nyerge. – Nem hoztam magammal a lovaglóruhámat. – Kölcsönadom az enyémet – ajánlotta fel Leonora. – Azonos méretet hordunk, és a lábunk is egyforma. Patricio biztos szívesen elkísér. – Hát persze! – lelkesedett a fiú. Marcos egy szót sem szólt, ám annál beszédesebbnek tűnt az arca. Semmiképp sem fogja tétlenül szemlélni, hogy az öccse ugyanazt a hibát kövesse el, mint az apja. Ezt a leckét egy életre megjegyezte! A vacsora meglepően egyszerűnek bizonyult. Nicole több fogásos menüre számított, és örült, hogy nem így történt, mert nem szokott ilyen későn vacsorázni. Patricio mellette foglalt helyet, Marcosszal szemben. Amikor felnézett, mindig az ő kemény tekintetébe ütközött a pillantása. „Ha lefeküdnék is vele…”, csengett vissza a fülében a férfi hangja. Egészen magától értetődőnek tekintette, hogy nem fog ellenállásba ütközni. Csak próbálja meg! – gondolta Nicole. Tizenegy is elmúlt, mire felálltak az asztal mellől, és átmentek a szalonba kávét meg brandyt inni. Nicole a lehető legtávolabbra ült Marcostól, ám Patricio a közelében maradt. Nem tartózkodott elég hosszú ideig a balkonon ahhoz, hogy hallja, mit válaszolt néhány órával ezelőtt a bátyja utolsó, sértő megjegyzésére, de úgy gondolta, a fiatalember nyilván a védelmébe vehette. Könnyed léleknek látszott, akitől nem idegen egy kis flört, ám tőle legalább nem kellett félnie. Megpróbált csak rá figyelni, de egy percre sem tudott megfeledkezni Marcos jelenlétéről. Állandóan magán érezte a férfi tekintetét. Habár nem szívelte, azt nem tagadhatta, hogy testi vonzalmat érez iránta. Mivel meglehetősen fáradtnak érezte magát, örült, amikor a többiek éjfél felé szedelőzködni kezdtek. Patriciónak szemlátomást nehezére esett elválnia tőle, és megígérte, hogy másnap reggel megmutatja neki a birtokot. Miután Nicole a szobájába ért, néhány perc múlva kopogtatást hallott az ajtaján. Azonnal kalapálni kezdett a szíve, majd megkönnyebbülten felsóhajtott, amikor Leonora hangját hallotta meg: – Kit vártál? – csapott le rá rögtön a mostohaanyja, ahogy megpillantotta a lány döbbent arcát. – Jobban mondva: kit reméltél? – Ne légy ilyen rosszindulatú! – válaszolta Nicole élesen, mire Leonora felvonta a szemöldökét. – De hát semmi rossz sincs abban, ha egy nő megkíván egy férfit, drágám! Közted és Patricio közt szemlátomást rögtön kipattant a szikra. Rég elmúltak azok az idők, amikor a nőknek el kellett nyomniuk az érzéseiket. Amikor Eduárdot megismertem, már két óra múlva a karjaiban feküdtem. – Egy kevésbé gazdag férfi esetében is rögtön elmentél volna ilyen messzire? – kérdezte Nicole. Leonora megvonta a vállát: – Lehet, hogy nem. A pénz komoly vonzerőt kölcsönöz egy férfinak. – Nem érzed úgy, hogy bizonyos szempontból becsapod őt? – A legkevésbé sem. Megkap tőlem mindent, amire vágyik. – De nem szereted. Leonora elhúzta az orrát: – Erről már beszéltünk. Amit Eduardo iránt érzek, annak semmi köze ahhoz, amit apád iránt éreztem annak idején. De ha a szerelem olyan fontos neked – folytatta erélyesen Patricio sokkal jobb jelölt, mint Scott valaha is volt! – És ebben természetesen döntő szerepe van a pénznek… – Nem feltétlenül. Egyszerűen csinosabb férfi, mint Scott, ráadásul máris a lábaid előtt hever. Nicole legszívesebben kidobta volna a mostohaanyját a szobájából, ám ehelyett felnevetett: – Nem gondolod, hogy túlságosan beindult a képzeleted? Patricio éppen az a típus, aki minden nőnek teszi a szépet. – És habár huszonöt éves, még mindig nem nősült meg, ami azt jelenti, hogy egyelőre nem találta meg az igazit. Aki te is lehetnél, ha akarnád. Eduardónak biztosan semmi kifogása nem lenne ellene. Máris családtagnak tekint. – De hiszen nem is ismer! – tiltakozott Nicole. – És egyáltalán, eszem ágában sincs megkaparintani Patriciót! Leonora azonban nem hagyta meggyőzni magát. – Csak azt ne mondd, hogy nem találod vonzónak! – Természetesen vonzónak találom, mint annyi más férfit. De ez még korántsem jelenti azt, hogy hozzá kívánok menni feleségül. – Miért, mi az, ami annyira tetszik Scotton? – Valami, amit te nyilvánvalóan nem értesz meg. – Nicole megpróbált higgadt maradni. – Például, hogy nagyon kiforrott személyiség. – Más szóval unalmas – legyintett Leonora megvetően. – Te tényleg beletörődnél, hogy a legszebb éveidet egy sorházban töltsd, két-három ordító gyerekkel a nyakadon? Nicole arcán átsuhant egy mosoly, ám menten elkomorodott, amikor eszébe jutott, milyen közönyös maradt mindig Scott, bármilyen aranyos kisbabát láttak. A saját gyereke iránt nyilván másként érezne, próbálta elhessegetni a balsejtelmeit lány, de a gyanakvás már belefészkelte magát a szívébe. Ő gyerek nélkül képtelen lett volna elképzelni a házasságát. – Nos, kezded már hozzám hasonlóan látni a dolgokat! – riasztotta föl a tűnődéséből a mostohaanyja. – Egyáltalán nem – rázta meg a fejét Nicole reménytelenül. – Csak arra gondoltam, hogy holnap fel kell hívnom Scottot – folytatta, majd felvonta a szemöldökét, amikor látta, hogy Leonora továbbra is ülve marad. – Akarsz még mondani valamit? A mostohaanyja sóhajtva állt fel:

7

– Mennem kell, különben Eduardo még azt hiszi, hogy elhagytam. – Az ajtóban azonban megtorpant: – A te helyedben kihasználnám ezt az egyedülálló alkalmat. Aludj jól, drágám! – Már majdnem leragad a szemem – füllentette Nicole. Hiszen akinek ennyi minden jár a fejében, ráadásul egy idegen ágyban fekszik, az nem alszik el egykönnyen. 3. FEJEZET Lázasan kavargó gondolatai ellenére a lány hamar álomba szenderült, és másnap reggel hét körül kipihenten ébredt. Mégsem érezte magát teljesen nyugodtnak. Milyen szép itt az időjárás, gondolta, amikor felkelt, és kitárta az ablakot. Ragyogó napsütés és kellemes meleg áradt szét a szobában. Bizony nem lenne rossz minden napot így kezdeni! Gyorsan elhessegette ezt a gondolatot. A szekrényhez lépve elővett egy sárga pólót meg egy lenvászon nadrágot, majd bevonult a fürdőszobába. Közben eszébe jutott, értesítenie illett volna Scottot, hogy szerencsésen megérkezett. Angliában azonban ilyenkor tizenegy felé járhat az idő, és a férfinak tilos munka közben magánbeszélgetéseket folytatnia, ezért várnia kell még néhány órát. Remélhetőleg Scott tisztában van az időeltolódással, és nem aggodalmaskodik fölöslegesen. Miután lezuhanyozott, felöltözött, és lófarokba fogta a haját, Nicole lement. Senki sem érkezett még meg az ebédlőbe, az asztalon magányosan állt az ezüst gyertyatartó meg egy pompás virágcsokor. Ekkor kezdett neki derengeni, hogy úgy hallotta, Venezuelában és a hasonló éghajlatú országokban nem szokás a kiadós reggeli. Belépett a szalonba, és látta, hogy a teraszon asztalok meg székek sorakoznak. Talán kint fogják tálalni a reggelit. Helyesen gondolta. Mégis ideges lett, amikor a teraszra lépve egyedül találta Marcost, amint egy vastag iratcsomót lapozott egy csésze kávé mellett. Nyilván itt ültek tegnap este az öccsével, amikor véletlenül kihallgatta a beszélgetésüket. – Jó reggelt! – köszönt neki a férfi rezzenéstelen arccal. – Jól aludt? – Remekül – bólintott Nicole, majd megpillantotta a tálalókocsit. – Kiszolgálhatom magam? – Ha kívánja, szívesen iderendelek egy alkalmazottat, aki majd kiszolgálja – felelte Marcos olyan hanghordozással, amely felingerelte a lányt. – Általában egyedül gondoskodom magamról – jelentette ki határozottan. – Csak nem akartam véteni az itteni szokások ellen. – Mi venezuelaiak nem vagyunk a szokások rabjai – jegyezte meg a férfi. – Nyugodtan töltsön magának! Nicole lenyelte, amit mondani akart Leült, fogott egy csészét meg egy csészealjat, és töltött magának a kávéból. Kortyolt egyet, majd megkérdezte: – Patricio még nem jött le? – Patricio egy órával ezelőtt üzleti útra indult – hangzott a válasz. – Á! Azt hittem, a Perazák általában mással intéztetik az üzleti ügyeiket. – Olykor elkerülhetetlen a személyes jelenlét. Patricio kiváló üzletember. – Jobb, mint maga? Habár Marcos figyelmét nem kerülte el a gúnyos hangnem, mégis úgy tett, mintha nem venne tudomást róla. – Nem szoktunk versengeni egymással. Magának pedig nem kell attól tartania, hogy egyedül marad. A rendelkezésére állok. – Álmomban sem jutna eszembe, hogy a maga drága idejét raboljam – vágta rá Nicole gyorsan. – Szabadon rendelkezem az időmmel. Kilovagolhatnánk, mondjuk, egészen a faluig, hátha jobban lovagol, mint ahogy állította. – Távol áll tőlem a hivalkodás. – Ó, az angolok híresek a szerénységükről – bólintott nagy komolyan Marcos. – Miközben a venezuelaiak tudatában vannak az értékeiknek – vágott vissza a lány. – Kétségtelenül. És ez a férfiakra meg a nőkre egyaránt vonatkozik. – Nem is gondoltam, drágám, hogy ilyen korán kelsz! – kiáltotta Leonora, aki Eduardóval együtt épp ekkor lépett ki a házból. – Nekem első alkalommal napokra volt szükségem, hogy hozzászokjam az időeltolódáshoz. – Én jól vagyok – biztosította őt Nicole, és rámosolygott a házigazdára: – Jó reggelt, Eduardo! Tölthetek magának egy csésze kávét? – Ó, köszönöm. – A férfi szemlátomást örült, hogy a vendége máris otthon érzi magát. – Ha valami meleget szeretne reggelire, csak szóljon! Nicole megrázta a fejét. – Nem, köszönöm. Odahaza is hasonló étkekkel kezdem a napot. – Akkor nem is áll magától olyan távol a mi életstílusunk – biccentett Eduardo, és miután Leonora helyet foglalt, ő is leült. Barátságos pillantást vetett a lányra, amikor az odanyújtotta neki a kávét. – Remélem, boldogan ébredt. – Nagyon is – válaszolta Nicole kedvesen mosolyogva, de azért egy kicsit elcsodálkozott ezen a kérdésen. – Azt hiszem, Patricio is – folytatta Eduardo olyan jelentőségteljes ábrázattal, ami a legkevésbé sem tetszett Nicole-nak. Ránézett a mostohaanyjára, akinek azonban az arcizma sem rezdült. Gondolhattam volna, hogy Leonora nem adja fel ilyen könnyen, állapította meg magában. Azzal viszont nem számolt, hogy Eduardo nyílt kártyákkal játszik. Hogy mit gondolt minderről Marcos, azt nem volt nehéz kitalálni. Nicole rá sem mert nézni. Szerencsére házigazdája nem várt választ, derűsen kortyolgatta a kávéját. – De hol van Patricio? – érdeklődött Leonora. – Útban Ciüdad Guayanába – válaszolta Marcos nyugodtan. – Üzleti úton. Leonora döbbenten nézett a férfira: – Okvetlenül el kellett mennie? – Igen, egy cégvezetőnek jelen kell lennie az ilyen fontos tárgyalásokon. – Nem lett volna jobb, ha te képviseled a céget? Marcos közömbösen vállat vont. – Az öcsém is mindent el tud intézni.

8

Reggeli után Nicole vonakodva ment fel a mostohaanyjával az emeletre, hogy átöltözzön. Amint hallótávolságon kívül kerültek, szemrehányást tett neki: – Mit főztél ki már megint? – Mire gondolsz, drágám? – Tudod te azt nagyon jól! Meg sem fordult a fejemben, hogy vőlegényt fogjak magamnak! És Patricio sem keres magának feleséget. – Eduardo szerint épp itt az ideje, hogy megházasodjon – válaszolta Leonora teljes nyugalommal. – És a véleménye szerint te lennél számára az eszményi feleség. – Ezt te beszélted be neki! – Nem voltra szükség. Magától is eszébe jutott, ahogy tegnap este vacsora közben elnézett benneteket. Azt mondta, Patriciónak olyan feleség kell, aki teljesen leköti. – Erre azért nem vennék mérget. – Mindenesetre úgy tűnik, hogy a fiú fülig beléd esett. Nicole mély lélegzetet vett: – Csupán rám telepedett néhány órára, ez minden! – Az apja nem így gondolja. És a bátyja sem. – Csak nem hiszed, hogy Marcos szándékosan küldte el az öccsét?! – Nem csodálkoznék rajta. – Leonora kinyitotta az ajtót. – Itt vagyunk. A hálószoba, ahol Eduardóval aludtak, hasonlóképp volt berendezve, mint a földszinti helyiségek. Leonora kelletlenül elhúzta a száját, amikor az egész falat beborító szekrényhez lépett. – Alig várom, hogy átrendezhessem a házat. Gondold csak el, milyen érzés nap mint nap ilyen környezetben ébredni! – Ide egyáltalán nem illenének modern bútorok – jegyezte meg Nicole. – Nem hallottál még olyasmiről, hogy „arany középút”, drágám? – Leonora elővett egy lovaglónadrágot meg egy pár lovaglócsizmát. – Tessék, próbáld fel! A pólót magadon hagyhatod. – Ígérd meg, hogy kivered a fejedből ezt az ostoba ötletet! – tört ki Nicole, miközben átvette mostohaanyjától a ruhadarabokat Leonora megvonta a vállát. – Én még megtehetem, de Eduardo… – Majd én elintézem, hogy ne tápláljon hiú reményeket. – Ahogy gondolod. Csak meg ne bánd! Az egyetlen dolog, amit megbánhatok, az, hogy egyáltalán idejöttem, vélekedett magában Nicole néhány perccel később, öltözködés közben. Kisvártatva szemben találta magát Marcosszal, aki nyitott gallérú, bő fehér inget és remekbe szabott lovaglónadrágot viselt. A lány hiába is próbálta volna tagadni, hogy nagy hatást tett rá. Csak észre ne vegye rajta! A csodálatos fekvésű kerten keresztül elsétáltak az istállókig. A pompás ló, amelyet már fel is nyergeltek, nem tűnt túlságosan szelídnek. Amikor Nicole kinyújtott karral finoman megveregette a hátát, nyugtalanul rángatni kezdte a nyakát, és nagyokat fújtatott. – Túl vadnak találja? – kérdezte Marcos hányavetin, amikor Nicole gyorsan visszahúzta a kezét. – Talán keressünk egy öregebb lovat! – Nem! – csattant fel a lány kissé hevesen, majd barátságosabb hangon hozzáfűzte: – Pont jó lesz. Hogy is hívják? – Rojónak. Nicole szívdobogva megragadta a zablát, és a ló szemébe nézett: – Hát akkor rajta, Rojo! Nem fogadta el Marcos segítségét. Belecsúsztatta a bal lábát a kengyelbe, és lendületet vett. A ló ebben a pillanatban oldalra lépett, de Nicole ennek ellenére is ügyesen a nyeregbe pattant. – Itt vagyok, és itt is maradok, nyugalom – jelentette ki határozottan spanyolul, majd kihívó pillantást vetett Marcosra. – Indulhatunk! – Maga beszél spanyolul? Franciául is, mondhatta volna Nicole, ám ehelyett így szólt: – Távolról sem olyan jól, mint angolul. Megyünk? Marcos egy hatalmas szürke mént ült meg igen elegánsan. Látszott, hogy jó ismerősök: ló és lovasa szinte egybeforrtak. A birtok az egész völgyre kiterjedt. Eljutottak a leszállópályáig, amely nyilvánvalóan a magánrepülőhöz kellett. Nicole futó pillantást vetett a hangárra. Nagyon jó pilótának kell lenni ahhoz, hogy a gép szárnyai ne súrolják a környező fák lombjait. Miközben ellenőrzése alatt tartotta a folyton visszafordulni akaró paripát, Nicole élvezte a lovaglást, bár sejtette, hogy másnapra bizonyos helyeken erős izomláza lesz. Néhány apró megjegyzést leszámítva Marcos nem próbált beszélgetésbe elegyedni vele. Egyszer, miközben hirtelen oldalra tért a ménjével, hogy kikerüljön egy félig rejtett gödröt, hozzáért a combjával a lány lábához. Nicole beleremegett a futó érintésbe. Scott sohasem volt rá ilyen hatással. – Tegnap este be kellett látnia, hogy már semmilyen módon sem akadályozhatja meg az esküvőt – jegyezte meg, hogy elterelje a figyelmét erről a riasztó érzésről. – Az édesapját elnézve a legkisebb kétsége sem lehet afelől, milyen érzelmeket táplál Leonora iránt. Marcos kedvetlen pillantást vetett a lányra. – Apám érzelmeiben én sem kételkedem. A maga mostohaanyja nagyon szép asszony, kevés férfi tudna ellenállni a bájainak. – Maga minden bizonnyal közéjük tartozik. – Egyáltalán nem. Én is kívánatosnak találom – szögezte le Marcos, hogy ne adjon újabb támadási felületet. – Értem. – Kétlem, hogy érti – rázta meg a fejét határozottan Marcos. – Sok kívánatos nő akad a világon, ám egy feleségnek sokkal több jó tulajdonsággal kell rendelkeznie. – Például tisztelnie illik a férjét, ugye? – Legalábbis értékelnie – javította ki Marcos. – Ez fontos dolog egy kapcsolatban, nem gondolja? – Abban az esetben, ha kölcsönös. – És maga képes lenne rá?

9

– Hogy jön ez ide?! – kiáltotta Nicole felháborodva, és vágtára fogta a lovát. Elhagyta Marcost. Egyik kezével a kantárt szorongatta, a másikban a lovaglóvesszőt, és minden idegszálával érezte, innen már nincs visszaút, és nem csak az egyre hevesebb iramban száguldó ló miatt. Egy vékony ág a melléhez csapódott, Fogalma sem volt, vajon Marcos szándékosan maradt-e le, vagy másik utat választott. Pillanatnyilag nem is ez érdekelte, inkább minden erejét és ügyességét összeszedve próbálta elérni, hogy nyeregben maradjon. Amikor a paripa végre magától lelassult, nem is tudta, mit tegyen. Félt, hogy a ló ismét vágtázni kezd, ezért inkább mozdulatlan maradt a nyeregben, amíg meg nem álltak. Ekkor előbukkant valahonnan Marcos, és lesegítette az állat hátáról. Nicole lába remegett, az arca elsápadt. A férfi a vállánál fogva maga felé fordította; – Buta liba! – szaladt ki a száján. – Szerencsétlenül is járhatott volna! Nicole-t még sohasem csókolta meg haragos férfi. Amikor Marcos az ajkához szorította a száját, elállt a lélegzete, majdnem elájult. Ezt a férfi is észrevette, mert erősebben szorította magához a lányt. Marcos csókja csakhamar ellágyult, és most már gyengédebben, becézgetően puszilgatta Nicole-t, aki jól érezhette mindkettőjük izgalmát. Szégyellte magát, hogy ilyen könnyen elveszítette a fejét. Minden akaraterejét összeszedve kibontakozott az ölelésből. – Elég! – tört ki belőle. – Nem hiszem – suttogta a férfi veszélyesen csillogó szemmel. – Azt hiszem, egyikünknek sem elég! – Lassan visszanyerte az önuralmát, és keserűen elhúzta a száját. – Egyébként is te akartad, hogy így legyen! – Nem igaz! – Nem?! – Marcos mélyen a lány szemébe nézett. – Letagadod, ami minden rezdüléseden látszik? – Tagadom, hogy itt és most akartam volna! – válaszolta Nicole élesen. Marcos felnevetett, és eltolta magától a lányt. – Ugyanolyan nehéz abbahagynod, mint nekem. Nicole-nak eszébe jutott, hogy Scott még sohasem hozta őt ekkora izgalomba, de rögtön el is szégyellte magát, amiért egyáltalán megfordult ilyesmi a fejében. A két ló a fák alatt pihent. Nicole összeszedte magát, majd Rojóhoz lépett, hogy a kezébe fogja a kantárt, és felpattanjon a nyeregbe. Marcos csak állt, a szeme még mindig lázasan csillogott. – Megyünk tovább? – pillantott rá Nicole, és megpróbálta azt a látszatot kelteni, mintha teljesen visszatért volna az önuralma. – Az csak magától függ – válaszolta a férfi. – Akkor induljunk! Marcos is nyeregbe szállt, és előrelovagolt. Nicole követte őt Rojo hátán. Felizgatta őt pusztán a férfi kisportolt, arányos alakjának látványa is… Ó, ez csupán testi vonzalom, semmi több! – figyelmeztette magát. Közben elhagyták az erdőt, és feltűnt előttük a falu. Már vagy két órája nyeregben ültek, és Nicole bizony érezte, hogy fáj a feneke, bár soha nem vallotta volna be. Amikor beértek a házak közé, Marcos mellé került, és lopva rá-rápillantott. A férfi arca azonban meg sem rezzent. Még ha lenne rá lehetősége, akkor sem békülne ki velem semmi áron, gondolta Nicole. A legjobb lesz, ha az esküvő után rögtön elutazom. Vissza az unalmas életedbe, súgta neki egy belső hang. A piactérről kanyargós utcácskák vezettek fel a környező lankákra. A kis település kifejezetten festői látványt nyújtott. A falubeliek tisztelettel üdvözölték Marcost, és kíváncsi pillantásokat vetettek a lányra. Habár a helység nem esett messze a fővárostól, mégis mintha megállt volna itt az idő, nyilván azért, mert semmilyen turisztikai látványosság nem akadt errefelé. Talán a lakosságnak jobb lenne, ha ez így is maradna, gondolta Nicole. Három asszony beszélgetett az utcán. Amikor meglátták a lovagló párt, némi heves szóváltás és mutogatás után ketten előretolták a harmadikat, Marcos pedig megállította a lovát, hogy meghallgassa, mi a mondandójuk. Az asszonyok olyan gyorsan beszéltek, hogy Nicole nem tudta követni őket. Az egyikük férjéről lehetett szó, ha jól értette. Marcos kis ideig habozott, majd bólintott, és Nicole felé fordult: – Valakit meg kell látogatnom. – Rendben – válaszolta a lány. – Itt megvárom. A férfi megrázta a fejét: – Az nem lenne jó. Habár Nicole nem tudta mire vélni a választ, nem szólt semmit. Marcos megkért egy kamasz fiút, aki épp arra járt, hogy ügyeljen a lovakra, és mindketten elindultak az asszonyok után a szűk utcán. Egy szépen rendben tartott, habár kissé szegényes konyhán át beléptek a szobába, ahol az asszony férje üldögélt begipszelt lábbal. Amikor megpróbált felállni, Marcos gyorsan intett neki, hogy maradjon ülve. – Csak pihenjen, José! Azt szeretném mondani, hogy ne aggódjon, a sérülése miatt nem fogja elveszíteni az állását, és nem lesznek anyagi nehézségei. A férfi hálásan és megkönnyebbülten nézett a birtok urára. – Örök adósa maradok, senor! Megkínálhatjuk valamivel? – Köszönöm, én szívesen meginnék egy kávét – felelte gyorsan Nicole, mivel sejtette, hogy Marcos vissza fogja utasítani a kínálást. – Nicole Hunt vagyok – mutatkozott be mosolyogva a házigazdának. – Az esküvőre jöttem. Az asszonynak felderült az arca: – Ó, a menyegző! – Tedd fel a kávét, Rosa! – szólt rá a férje, majd mély tisztelettel megint Marcos felé fordult: – Foglaljanak helyet! Néhány széket meg a karosszéket kivéve, melyben a házigazda ült, csupán egy megviselt dívány árválkodott a szobában, tarka pokróccal leterítve. A lány leült az egyik sarkára, Marcos pedig a másikra. Nicole észrevette, hogy a férfi már megint mérges rá, de elhatározta, hogy nem törődik vele. Kitűnő, forró és erős kávét kaptak. Miközben kortyolgatták, Nicole tartózkodva szemügyre vette Rosát, aki az esküvői előkészületekről áradozott. Szavaiból kiderült, hogy igazi kis ünnepséget terveznek, amelyben valamilyen módon az egész falu részt vesz. A férfiak nem kapcsolódtak be ebbe a csevegésbe. José feszélyezetten viselkedett, mintha tudná, hogy Marcos ellenzi az esküvőt. Nicole a legszívesebben tovább faggatózott volna a készülő vigasság részleteiről, de nem akarta túlfeszíteni a húrt.

10

A rövid pihenő után annál nagyobb lett az izomláza. Nem is sikerült egyből felszállnia a nyeregbe. Marcos viszont egyáltalán nem sietett a segítségére, és amint elhagyták a falut, szabadjára engedte a dühét. – Soha többé ne merészelje ilyen nyilvánvaló módon semmibe venni a tekintélyemet! Mégis, mire gondol?! – kérdezte volna Nicole a legszívesebben, de nem akart tovább rontani a helyzeten. – Csak nem azzal csorbítottam a tekintélyét, hogy válaszoltam a házigazdáknak? – A kínálás nekem szólt. – Á, értem. Kérnem kellett volna az engedélyét. – Pontosan. – És azzal is hibát követtem el, hogy bemutatkoztam? – Felesleges volt – vetette oda foghegyről a férfi. – Miért? Venezuelában csak a felső rétegek előjoga az udvariasság? Marcos megrántotta a kantárt, és összeszorított szemmel nézett rá: – Most szántszándékkal ki akar hozni a sodromból? – Nem, csupán fel szeretném hívni a figyelmét, hogy én nem vagyok venezuelai, így a nálunk szokásos illemszabályokhoz és magatartási formákhoz tartom magam – vágott vissza Nicole. – Ha nem tetszik, az a maga baja. Marcos szeme ijesztően megvillant: – Velem így nem lehet beszélni! Közben már a lány is annyira méregbe gurult, hogy nem gondolt a szavai következményére. Hátrasimította a haját az arcából, és megvetően felszegte az állát: – Akkor épp itt az ideje, hogy valaki ezt is megtegye! Maga a legkevélyebb, legelviselhetetlenebb férfi, akivel valaha is találkoztam! – Azért gondolja így, mert még nem ismer engem – felelte látszólag higgadtan a férfi. – De ne féljen, majd megismer, azt garantálom! Nicole az ajkába harapott, és reszkető térddel előrevágtatott. Belátta, hogy jobb lesz, ha nem ingerli tovább Marcost. A visszaút szerencsére rövidebbnek bizonyult, ha nem is kevésbé megerőltetőnek. A férfi ügyelt, hogy ne veszítse szem elől a lányt, ám egyébként mintha tudomást sem vett volna róla. Amikor Nicole az istállóknál leszállt a lóról, minden csontja sajgott, és el sem tudta képzelni, hogyan fogja túlélni a napot. Őrültség volt három órán át lovagolni, hiszen régóta nem ült nyeregben. – Szólok az egyik alkalmazottnak, hogy vigyen fel magának fürdősót – ajánlotta Marcos, aki észrevette a fájdalmait. – Legalább egy óra hosszat maradjon a kádban! És legközelebb… – Nem lesz legközelebb! – vágott a szavába a lány. – Semmiképp! A férfi ismét elhúzta a száját. – Azt hiszi? – Tudom. – Majd meglátjuk… Marcos távozott, még mielőtt a lány bármit is felelhetett volna. De úgysem tudott volna elég csattanós választ adni, ezt belátta. Az egész délelőtt egyetlen, hosszúra nyúlt lidércnyomásnak tűnt, sőt most már ilyennek látta az itt-tartózkodásának minden percét. Ha nem lenne Eduardo és Leonora, máris hazautazna, gondolta. A repülőjegyével bármely gépre felszállhat. És hová rohannál vissza? – kérdezte gúnyosan egy belső hang. Legnagyobb megkönnyebbülésére a szobájába menet senkivel sem találkozott. Kissé nehezen tudta csak egyedül lehúzni a csizmáját, de még ennél is nehezebb volt meggyőzni a bekopogtató alkalmazottat, hogy saját maga akarja elkészíteni a fürdőjét. Ahogy Leonora említette, ebben a házban valóban a kisujját sem kell mozdítania annak, aki itt vendégeskedik. A fürdősó halványzöldre festette a vizet, és kellemes fűszerillatot árasztott Nicole boldog sóhajjal csúszott bele a vízbe, és kiszámította, hogy fél órája marad a fürdésre, mielőtt fel kellene öltöznie az ebédhez. Addig remélhetőleg alábbhagynak az izomfájdalmai. Marcos kétségtelenül úgy vélekedik, hogy megérdemel minden szenvedést. Amikor Nicole újra végiggondolta a történteket, kénytelen volt megállapítani, hogy bizony egyáltalán nem viselkedett példásan, és erre nincs bocsánat még akkor sem, ha a férfi bosszantotta fel. Talán még abban is igazat kell adnia Marcosnak, hogy azt a bizonyos ölelést ő akarta. Ha csak a férfi ölelésére gondolt, máris bizseregni kezdett a teste. Épp az utolsó pillanatban szakította félbe a csókjukat, különben már megtapasztalhatta volna, mire képes ez a férfi az ágyban. A szex nem más, mint párzás, ha nincsenek benne érzelmek, gondolta dühösen. A pokolba az egésszel! 4. FEJEZET Kettő körül Nicole ismét lement. Ugyanazt a nadrágot vette fel, mint reggel, és egy homokszínű blúzt húzott hozzá. Leonora utasítására az ebédet többnyire odakint szolgálták fel. A lány idegesen megtorpant egy pillanatra, amikor kilépett a verandára, mert az asztalnál egy fiatal nőt látott meg Marcos mellett. – Ó, hát itt vagy! – kiáltotta Eduardo, ugyanis még délelőtt megállapodtak, hogy tegeződni fognak. – Már azt hittük, elaludtál a kádfürdőtől. Nem kellett volna olyan messzire kilovagolnotok. – Teljesen jól vagyok – füllentette Nicole, majd helyet foglalt, és rámosolygott a vele szemben ülő fiatal nőre. – Hello? – Bemutatom Isabella Laniezt – mutatott a szép vendégre Eduardo. – A Laniezek a szomszédaink és a barátaink. Ti ketten körülbelül egyidősek lehettek. Csak valószínűleg teljesen különbözőek, gondolta Nicole, mivel Isabella igen tartózkodónak látszott. Azt viszont el kellett ismernie, hogy gyönyörű: hosszú, fekete haj keretezte finom arcát, nagy szeme aranybarnán ragyogott, a fehér lenvászon blúz pedig kiemelte kreol bőrét. – Úgy hallottam, hogy beszéli a nyelvünket – szólalt meg Isabella spanyolul. – Egy kicsit – válaszolta Nicole. – És maga beszél angolul?

11

– Ó, igen – felelte Isabella angolul, érdekes akcentussal. – Megtisztelésnek vesszük, hogy ellátogatott hozzánk Venezuelába, ugye, Marcos? Ez a bizalmas többes szám valahogy nem tetszett Nicole-nak. – Hálás vagyok, hogy itt lehetek – mosolyodott el kedvesen, és igyekezett nagyon könnyednek látszani. – Gyönyörű ez az ország! – Pedig alig látott belőle valamit – fordult Nicole felé Marcos. – Ezen feltétlenül változtatnunk kell! Csak ne kelljen vele ismét kettesben maradnom, gondolta a lány, ezért így szólt: – Megvárom, hogy Patricio visszaérkezzen, mert nem szeretném megint a maga drága idejét rabolni. Az öccsének egyébként is rosszulesne, ha nem ő mutathatná meg nekem Caracast. Eduardo elmosolyodott. – Valósággal összetörne! Kár volt őt elküldened Guayanába, fiam! – Nem tehettem mást – vonta meg a vállát Marcos. – Ma reggel egyébként találkoztam Jose Riosszal. Aggódik az állása miatt. – Fölösleges – legyintett Eduardo. – Nem tehet a balesetéről. – A felesége is meg ő is nagyon örül a menyegzőnek – fűzte hozzá Nicole. – Rosa szerint az egész falu készül rá. – Természetesen. Mindenki velünk fog ünnepelni. Mindenki, kivéve Marcost, suhant át Nicole agyán. Diadalmas tekintetet vetett a férfira, aki azonban úgy nézett vissza rá, hogy a lány megdermedt. – Délután megmutatom neked a menyasszonyi ruhámat – vette át a szót ekkor Leonora. – Gondolom, te is hoztál magaddal ünneplőruhát. – Persze – bólintott Nicole, bár nem vett volna rá mérget, hogy a mostohaanyja is megfelelőnek tartja majd az öltözékét. Egyelőre azonban nem akart ezzel foglalkozni, inkább a titokzatos vendég, a szépséges Isabella felé fordult. – Örülök, hogy meg fogom ismerni a családját. – A szüleimmel már ma este találkozhat – jegyezte meg Isabella. – Eduardo ötlete volt, hogy még az esküvő előtt rendezzünk egy fogadást, így alkalmam lesz megismerni mindenkit, akit meghívtunk a nagy eseményre – nézett Leonora elismerően a jövendőbelijére. – Ő valóban mindenre figyel! Nicole gondolatban számba vette a ruhatárát. A zöld ruhát kivéve, amelyet előző este felvett, meg a másikat, amit majd az esküvőn fog viselni, csak csupa sportos holmit hozott magával. Olyan egy sem akad közöttük, amit egy fogadáson viselhetne. Mivel Leonora nem figyelmeztette előre, most kénytelen lesz kölcsönadni neki valamit. Szerencsére azonos méretet hordanak. – Mikor érkeznek a vendégek? – kérdezte riadtan, mire Eduardo elmosolyodott, Marcos pedig elhúzta a száját. – Tízkor tálalják a vacsorát – felelte a házigazda. – Valamivel később, mint Angliában szokás. – Más ország, más szokások – bólintott Nicole mosolyogva. – Sajnos az angolok elég merevek ebben a tekintetben – vetette közbe Marcos kissé gúnyosan. – Szerintem ez majdnem minden nemzetről elmondható. Valószínűleg az itteniek sem kivételek – vágott vissza a lány. Eduardónak nem tetszett ez a modor, és békítően felemelte a kezét: – Legyetek jók, gyerekek! Az asztalnál nem veszekszünk. – Csak egy kis véleménykülönbség – nyugtatta meg őt Nicole. Marcos megtartotta magának a mondandóját, de szikrázó tekintete annál többet elárult Isabella kárörvendően nézett maga elé, mint aki örül Nicole felsülésének. Három is elmúlt, mire asztalt bontottak. Mivel a lovaglástól megéhezett, Nicole sokkal többet evett, mint egyébként, és borral is bőségesen meglocsolta a jóízű falatokat, így aztán egy kicsit becsípett. Marcos kikísérte Isabellát a kocsijához, Leonora és Eduardo pedig bevonult a házba. Nicole-nak is azt tanácsolták, hogy az esti fogadás előtt próbáljon szunyókálni egy kicsit. A lány úgy döntött, hogy kifekszik a teraszra egy nyugágyba. A házban csönd honolt, nyilván az alkalmazottak is lepihentek, ennyi munka után meg is érdemelték. A lánynak Isabella járt a fejében. Nyilvánvalónak tűnt számára, hogy a szép szomszédnő szemet vetett Marcosra. Azt azonban nem tudta megítélni, hogyan viszonyul hozzá a férfi. A barátságuk nem látszott éppen felszínesnek, de túl bensőségesnek sem. Nicole kicsit elszundíthatott, mert összerezzent, amikor valaki leült mellé a nyugágyra. Marcos volt az. Átölelte a lány vállát, és különös arckifejezéssel, halkan így szólt: – Figyelmeztettem magát. Nem tűröm tovább a szemérmetlen megjegyzéseit! – Mit képzel…?! – kezdte volna a lány, de Marcos ajka elhallgattatta. Úgy csókolta, mint délelőtt, ezúttal azonban a mellét is cirógatta közben. Nicole akaratlanul is hozzásimult. A józan ész szavát teljesen elnyomta izgatott szívének őrült zakatolása, és nem gondolt már semmire. Beletúrt a férfi sűrű, sötét hajába, és testestüllelkestül átadta magát a részegítő csóknak. Marcos lélegzete felgyorsult, és a lány hozzásimulva érezte, mennyire kívánja őt. A férfi elkezdte kigombolni a blúzát, majd keze a melltartó alá csúszott. Amikor elérte Nicole megkeményedett mellbimbóját, a lány kéjesen felsóhajtott. Nem vágyott már semmi másra, csak hogy mindenütt érezhesse a férfi simogatását, teste legrejtettebb zugaiban is… A konyha felől léptek zaja hallatszott, mire Nicole hirtelen kijózanodott. Bolond vagyok! – gondolta. Még huszonnégy órája sincs, hogy megérkeztem Venezuelába. Kibontakozott Marcos karjaiból, és eltaszította a férfit. – Nem! – Miért? – kérdezte Marcos izgatottan. – Hiszen te is akarod! Minek szálljunk szembe a vágyainkkal?! Talán nem itt kellene megpróbálnunk… Menjünk fel a szobádba, vagy az enyémbe! – Akkor sem! Nicole azonban hiába próbálta ellökni a férfit. Marcos sötét szemének villogása félelemmel töltötte el. – Ne játszadozz velem! – hallotta fenyegető hangját. – Ez nem játék! – vágta rá kétségbeesetten. – Hidd el, nem játék! Csak… elragadtattam magam. – És most hagyjuk abba? Pillanatnyilag nem tehetsz mást, gondolta a lány. – Muszáj – válaszolta óvatosan. – Én nem akartam, egyáltalán nem… – Hagytad magad! – vetette a szemére élesen a férfi. – Inkább csak meginogtam egy kicsit. Olyan férfi vagy, akinek nehéz ellenállni.

12

Marcos elhallgatott egy pillanatra, és összehúzott szemmel mérte végig a lányt. Hirtelen megváltozott az arckifejezése, gúnyos kis mosoly jelent meg az ajka körül. – Mint látom, mégsem lehetetlen – gombolta be a lány blúzát. – Én is elragadtattam magam, mégpedig haragomban. – Nem akartalak felmérgesíteni – próbált védekezni Nicole, Marcos ismét elmosolyodott. – Mégis ezt teszed. Szándékosan heccelsz, ez is afféle ősi női trükk. – Isabella bizonyára nem alacsonyodik idáig. – Igen, Isabella kivétel – helyeselt Marcos. – Neki álmában sem jutna eszébe soha, hogy felingereljen. Mintha kissé unottan mondta volna ezt, de Nicole nem vette volna biztosra, hogy jól hallotta. – Eszményi feleség lenne – bökte ki váratlanul. – Úgy tűnik. Egy percig hallgattak. Végül Marcos szólalt meg újra: – Talán elölről kellene kezdenünk. Nicole a szemébe nézett, látni akarta, komolyan gondolja-e. Megkönnyebbült, mert a férfi tekintetéből őszinteség sugárzott. – Örömmel. Én is jobban szeretném, ha barátok lennénk, nem pedig ellenségek. – Barátok? – ismételte Marcos. – Hm. Kezdetnek nem is lenne rossz. – Feltéve, hogy bízunk egymásban – folytatta a lány nyugodtan. – Csak azért jöttem ide, mert Leonora egyetlen rokona vagyok, nem pedig azért, hogy gazdag férjet fogjak magamnak. Marcos vonásai most ismét megkeményedtek. – „Hogy én is gazdag férjet fogjak magamnak”, ugye, ezt akartad mondani? – Nem, nem így gondoltam. – Csak nem próbálod beadni nekem, hogy a mostohaanyádat hidegen hagyják a „piszkos” anyagiak? Nicole nyelt egyet. – A kérdés nem tisztességes. Természetesen vonzza őt a gazdagság, mint a legtöbb embert. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy csupán a pénze miatt menne hozzá az édesapádhoz. – De hát nem szereti! – Ez attól függ, mit értünk azon, hogy szerelem – válaszolta Nicole habozva. Óriási lelki tusát vívott magában, mert nem akart semmi rosszat mondani Leonóráról, másrészt azonban talpig becsületes ember lévén, a hazugságban sem látott megoldást. – Te mondtad ma reggel, hogy egy kapcsolatban egymás kölcsönös értékelése a legfontosabb. – Én csak annyit állítottam, hogy fontos – javította ki a lányt Marcos. – Egyébként szerinted Leonora valóban értékeli az apámat? – Egészen biztos vagyok benne. És nagyon kedveli is. Add meg neki az esélyt, hogy bebizonyítsa! – kérte a férfit. – Nem fog csalódást okozni, ezt megígérem. – Te csak ne tegyél ígéreteket mások nevében! – figyelmeztette Marcos a lányt. – Én is azt tanácsolnám Leonorának, hogy ne okozzon csalódást az apámnak. Nicole megszeppent a fenyegető hanghordozástól. – Nem is fog – jelentette ki megint, és erősen remélte, hogy igaza lesz. – Ezek szerint mégsem próbálod megakadályozni az esküvőt? – Nem, habár ez nehezemre esik. – És újragondolod a véleményedet Leonoráról? Marcos felnevetett: – Túl sokat akarsz egyszerre. – Végigjáratta tekintetét a lányon, végül az ajkán állapodott meg a pillantása, amitől Nicole-nak ismét hevesebben kezdett el verni a szíve. – Sokat kell még tanulnunk egymástól – mondta vontatottan. – Elmégy? – kérdezte Nicole meglepetten, és nagyon csalódottnak érezte magát, amikor Marcos felállt. – Ha maradnék, biztos megint kísértésbe esnék, hogy megcsókoljalak, márpedig ez nem a megfelelő hely, és nem a megfelelő időpont hozzá. Amikor a férfi elment, Nicole hátradőlt, és alig bírta legyűrni a vágyát, hogy visszahívja. Először is rá kell szolgálnia a megbecsülésére, gondolta, márpedig ez nem fog sikerülni, ha minduntalan a karjába omlik. Marcos kívánja őt, de ez csak a kezdet. Ha… Hirtelen eszébe jutott, hogy Scott, a férfi, akit állítólag szeret, várja őt otthon. Hogyan is gondolhat bármi más kapcsolatra? „Állítólag” – ez a döntő szó, állapította meg magában keserűen. Ha valóban szeretné Scottot, fel sem merülne benne egy másik kapcsolat lehetősége. Nem mehet hozzá Scotthoz, hiszen Marcos sokkal erősebb érzelmeket kelt benne. Amint hazaérek, tisztázni fogom vele ezt, gondolta, és örült, hogy végre eljutott idáig. Addig viszont csírájában el kell fojtanom magamban minden vágyat, amit Marcos iránt érzek, bármily nehezemre esik is majd. Nicole úgy döntött, hogy távol tartja magát a férfitól. Azt a szerepet, amelyet Marcos szánt neki, nem vállalhatja. Mivel túl idegesnek érezte magát ahhoz, hogy aludjon, elhatározta, felmegy a szobájába, és olvas egy kicsit. Szerencsére menet közben senkivel sem találkozott. Az olvasás azonban nem nyugtatta meg. Kényelmesen elhelyezkedett hát az ágyon, és eltűnődött, mit csinálhat most Marcos. Öt körül ismét megélénkült a ház, Nicole azonban fekve maradt. Legalább mostanáig nem gondolt az izomlázára, de amint megmozdult, fájdalmas grimaszba rándult az arca. Az elkövetkezendő napokban egészen biztosan nem fog lóra ülni. Hat körül bekopogott hozzá Leonora. – Mit gubbasztasz itt? – tért rögtön a lényegre. – Veled szerettem volna teázni, több mint fél órát vártam rád. – Sajnálom – válaszolta Nicole. – Nem mondtad. Egy ilyen bőséges ebéd után különben sem tudtam volna enni. – A teát isszák – felelte Leonora szárazon. – A szendvicsről és a süteményről már rég lemondtam. De nem válaszoltál a kérdésemre. Mit csinálsz itt egymagadban? – Ebédnél kissé többet ittam a kelleténél. De már jól vagyok – felelte a lány, és gyorsan témát váltott. – Ami a ma estét illeti… Nincs az alkalomhoz illő ruhám. – Akkor menjünk a szobámba, és keressünk neked valamit! – ajánlotta rögtön a mostohaanyja. – A Perazák mindig megadják az ilyen fogadásoknak a módját. – A lépcsőn végül kibökte, ami az oldalát fúrta: – Nem véletlenül Marcos társasága elől menekültél a szobádba?

13

– Miért menekülnék előle? – vonta fel a szemöldökét Nicole megjátszott értetlenkedéssel. – Hát ahogy az ebédnél viselkedtetek, abból arra következtettem, hogy valami baj van. Egyébként Eduardo is így gondolja. Azt mondta, ritkán látta Marcost ilyen felindultnak. – Nyilván a hőség miatt van – vont vállat a lány. – Csakhogy miféle hőség miatt, az itt a kérdés! Ma délelőtt elég sokáig távol maradtatok. – Többek között ezért kellett délután lepihennem – bólintott Nicole. – Már legalább egy éve nem ültem lovon. – Persze, hiszen Scott nem lovagol. Mivel Nicole nem akart Leonorának beszámolni a vőlegényével kapcsolatos döntéséről, inkább nem szólt semmit. Egyébként sem Scott az oka, hogy elhanyagolta ezt a kedvtelését. Leonora ezúttal egy olyan szekrényt tárt ki, amely telis-tele volt drága alkalmi ruhákkal. – Némelyiket régebben vettem, de a legtöbbet Eduardóval vásároltuk Caracasban – magyarázta élénken. – Nem is hinnéd, de első osztályú divatházak vannak a városban – újságolta, miközben egy ezüst estélyi ruhát tartott a lány elé. – Ez nagyon jól illene a hajadhoz, és az alakod is előnyösen érvényesülne benne. Próbáld csak fel! Hozzá illő szandálom is van. Nicole levetette a blúzát meg a nadrágját, majd belebújt a ruhába és a szandálba, azután várta, mit mond majd Leonora. – Ez alá nem kell melltartó – jegyezte meg a mostohaanyja. – Vedd le! Nicole levette a melltartóját, visszahúzta a ruhát, és belenézett az állótükörbe. Bizony elkerekedett a szeme attól, amit ott látott: a ruha elöl zárt volt, hátul azonban nagyon mélyen kivágott, és szorosan a testéhez simult. Térd alatt kissé kiszélesedett, hogy szabadabban lehessen mozogni benne. – Ezt nem vehetem fel! – jelentette ki rögtön. – Miért nem? – lepődött meg Leonora. – Lenyűgözően festesz benne! – Úgy érezném magam ilyen öltözékben a fogadáson, mint… Jeanne d’Arc – nevetett fel zavartan Nicole. – Pedig téged aztán senki sem akar máglyára küldeni. Ráadásul nem is sejted, milyen csábos vagy benne. Kár, hogy Patricio nincs itt, ő biztos lelkesedne érte. Persze ezt is a bátyjának köszönhetjük! – Senki sem fog lelkesedni érte – jelentette ki Nicole határozottan –, mert én ezt nem veszem fel. Nem tudnál olyasvalamit adni, ami nem ennyire csábos? – Nem – szorította össze a száját Leonora kérlelhetetlenül. – Vagy ezt, vagy semmit! Nicole dacosan felszegte az állát. – Akkor felveszem azt a ruhát, amit tegnap viseltem. – Nem, azt nem lehet. Eduardónak nagyon kellemetlen lenne. – Úgy érted, neked lenne kellemetlen. – Jól van, nekem lenne kellemetlen. A vendégek nagyon fontos emberek, drágám, és nem gondolhatják, hogy nekem nem azok. Ha nem akarod felvenni a ruhát, úgy kell tenned, mintha rosszul lennél, és fenn kell maradnod a szobádban. – Jó, akkor fenn maradok! – felelte Nicole dühösen. – Drágám! – változott meg hirtelen Leonora hangja és arckifejezése. – Ne légy ilyen makacs! Eduardo annyira örül, hogy bemutathat mindkettőnket a barátainak! Te pedig gyönyörű vagy, és ezt pontosan tudod. Hát akkor miért nem akarod magad megmutatni? Elsősorban azért, mert nem akarta Marcost tovább ingerelni, ez a ruha pedig felért egy igazi kihívással. Nicole összefogta és felemelte a haját, így még magasabbnak látszott. – Gyönyörű! – dicsérte meg Leonora, aki olyan biztos volt a maga szépségében, hogy nagyvonalúan osztogatta a bókokat. – Ezüst és rőtarany. Minden férfi téged fog figyelni ma este! Nicole elmosolyodott. – Kivéve persze Eduardot. – Miért? Végtére Eduardo is férfi – vonta meg a vállát Leonóra, majd cinkosan közelebb hajolt a mostohalányához: – A legjobbat akarom neked. Ha hozzámennél Patricióhoz… – Erre semmi esély – szakította félbe Nicole. – Egyáltalán semmit sem érzek iránta, és ez alighanem fordítva is így van. – Nem lenne nehéz beleszeretni. Nagyon jóképű fiatalember. – Nem a külső a fontos. – Nicole megpróbálta lehúzni a cipzárt, de nem ment. – Légy szíves, segíts! – Csak ha megígéred, hogy ma este felveszed – makacskodott Leonora. – Különben kínlódhatsz. – Tönkreteszem, ha tovább rángatom. – Nem érdekel – húzta el a száját a mostohaanyja. – Egy vagyonba került, de kit izgat? Nicole ideges pillantást vetett Leonorára, és végül feladta. – Jól van, felveszem ezt az átkozott holmit! De kérlek, segíts, hogy kibújjak belőle! A mostohaanyja szemlátomást elégedett volt magával, és nem ellenkezett tovább. A ruhát ismét ráakasztotta a vállfára, majd átnyújtotta a lánynak. – Később felmegyek hozzád, és segítek öltözködni. Bár talán jobban szeretnéd, ha valaki mást küldenék fel hozzád – csillant föl a szeme. – Például a jóképű Marcost… – Szívesebben látnék egy medvét – vágott vissza gyorsan Nicole, akiben ismét fellobbant a vágy, de megpróbált nem törődni vele. – Hagyd már ezt abba, Leo! A mostohaanyja lesújtóan nézett rá. – Tudod, mennyire gyűlölöm, ha így szólítanak! Nicole kajánul elmosolyodott. – Megpróbálom nem elfeledni. Mikor érkeznek a vendégek? – Kilenctől. Pihensz addig egyet? – Jó lenne. Feltételezem, csak hajnaltájt jutunk ágyba. – Itt nem kényszerít senki semmire – sóhajtott lemondóan Leonora. Nyolc után húsz perccel Nicole már majdnem készen állt, csak a ruháját nem vette még föl. Fürdőköpenyben kilépett a balkonra, beszívta a friss esti levegőt, és várta a mostohaanyját. Több szoba nyílott az erkélyre, az egyes szakaszokat növényekkel befuttatott fal választotta el egymástól. A ház túlsó szárnyán két helyiségben égett a villany. Az egyiknek zárva volt az ablaka, a másiké nyitva állt, akárcsak az erkélyajtó. Egy férfi lépett a szobába. A

14

csípőjére tekert törülközőn kívül nem takarta semmi sem a testét. Napbarnított válla csillogott a lámpafényben. Izmos mellkasát, lapos hasát sötét szőrzet borította. Nicole szája hirtelen kiszáradt. Marcos, mintha megérezte volna, hogy figyelik, kinézett az erkélyajtón. Már késő lett volna bemenekülni, mert azonnal észrevette a lányt. Nicole dobogó szívvel viszonozta a pillantását. A férfi elmosolyodott. A lány csak percek múlva szedte össze magát annyira, hogy elforduljon, és bemenjen a szobába. Amikor Leonora kisvártatva belépett, már nem látszott rajta az izgalom. Ha Marcos azt hiszi, hogy megittasult a gyönyörtől, amiért megpillantotta őt szinte anyaszült meztelenül, akkor alaposan téved! Leonora fekete ruhát viselt, amely a vállait szabadon hagyta, és kiemelte telt keblét. Együtt mentek le a földszintre, majd elvegyültek a szalonban társalgó férfiak közt. Mivel nem hallott róla, hogy a fiatalember már visszatért volna, Nicole meglepődött, amikor Patricio sietett feléje. Lágyan a tenyerébe vette, és lenyűgözve az ajkához emelte a lány kezét. – Lélegzetelállítóan gyönyörű vagy! – kiáltotta. – Supremo! És természetesen te is, Leonora! – fűzte hozzá udvariasan az asszony felé fordulva. – Ti ketten lesztek a mai estély királynői. – Az már szent! – csatlakozott rögtön Eduardo is. – Gyertek, üljetek mellém, hogy még egy kicsit élvezhessem a szépségeteket, mielőtt elkezdődik az estély! – Te is jól nézel ki – jegyezte meg Leonora elismerően, amikor leendő férje a karját nyújtotta neki. – És te is, Patricio! Ugye, Nicole? Mindhárom férfi szmokingban volt: fehér zakóban, fekete nadrágban, csokornyakkendőben. Nem túlzott Leonora, amikor azt állította, hogy nagyon jól mutatnak. – Supremo! – biccentett Nicole elismerően. – Köszönöm – felelte Marcos szárazon. – Isztok valamit? – Mindegy, mit, csak erős legyen – felelte Leonora mosolyogva. – Sürgősen szükségem lenne egy kis szíverősítőre. – Nincs mitől tartanod – nyugtatta meg Eduardo a jövendőbeli feleségét. – Mindenki velem fog örülni, hogy ilyen szerencsés fickó vagyok. Nicole most Patricióhoz fordult: – Azt hittem, egy darabig távol leszel. – Szerencsére nem kellett tovább maradnom. Nagyon letört volna, ha ma este nem élvezhetem a szépségedet. Leonorával szemben nekem az idegeimre fog menni ez a nyálas modor, zsörtölődött magában Nicole. Válasz helyett Marcosra mosolygott, aki megérkezett az italokkal: – Köszönöm. – Nagyon szívesen – válaszolta a férfi. – Ma egész este angolul fogunk beszélni. Ennek csakis Leonora lehetett az oka, de ezt Marcos tapintatból nem mondta ki. Bezzeg Nicole mostohaanyját egy cseppet sem zavarta, hogy az egész társaságban egyedül ő nem beszél spanyolul. Patricio a fotel karfájára tilt, olyan közel Nicole-hoz, hogy karjával állandóan súrolta a lány meztelen vállát. Úgy viselkedik, mintha valamiféle előjoga lenne rám, suhant át Nicole agyán. Futólag ránézett Marcosra, aki azonban rezzenéstelen arccal ült. Amikor visszagondolt rá, hogy nézett ki a férfi félórával ezelőtt, beleremegett. Még sohasem látott szebb férfitestet. Scott is rendszeresen járt edzőterembe, de távolról sem látszott olyan kisportoltnak, mint Marcos. A lány hirtelen rádöbbent, hogy még mindig nem hívta fel a vőlegényét. Ráadásul már megint későn jutott eszébe, hiszen rögtön megérkeznek a vendégek, Angliában pedig éjfél van. Talán a fogadás után, mielőtt Scott munkába menne, felhívhatná. Nem lesz könnyű beszélni vele; telefonon mégsem lehet véget vetni egy ilyen hosszú kapcsolatnak. Kisvártatva befutottak az első vendégek Nicole nem tudta megjegyezni a neveket, olyan sokan érkeztek. Amikor látta, milyen gyönyörű ruhakölteményekben pompáznak a nők, már örült, hogy szót fogadott Leonórának. A mostohaanyja szemlátomást elnyerte a társaság rokonszenvét, különösen a férfiakét. Eduardo el sem mozdult mellőle, büszkén állt mellette, átkarolva a derekát. Nicole legnagyobb sajnálatára Patricio is hasonlóan viselkedett vele, pedig ő legszívesebben megkérte volna, hogy szálljon le róla. Isabella, aki szintén lélegzetelállítóan nézett ki piros ruhájában, bemutatta Nicole-t a szüleinek. A lány rokonszenves embereknek találta őket, és élénk társalgásba merült velük. Nemsokára Marcos is csatlakozott hozzájuk, egy fiatal nővel az oldalán, aki nagyon hasonlított Isabellára, ám néhány évvel idősebbnek látszott. Mint kiderült, a nővére volt, Elena, aki a húgával ellentétben nagyon magabiztosnak és bátornak tűnt. Nicole-t kifejezetten hűvösen üdvözölte. A lánynak olyan érzése támadt, Elena egyáltalán nem lelkesedik érte, hogy ő is itt tartózkodik. Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten, gondolta Nicole, miközben bemutatták őket egymásnak, és Elena szemén látta, hogy megértette a szótlan hadüzenetet. Habár Marcos észrevette a két nő közti ellenszenvet, viselkedésében ennek semmi jelét sem adta. Nyilván hozzászokott, hogy a nőismerősei versengenek egymással, és nem törődött vele. Nicole-t felháborította ez a gondolat. Még hogy versengeni ezért a férfiért! Ő aztán biztos semmit nem fog tenni, hogy magához kösse! 5. FEJEZET A vacsorát a tágas ebédlőben tálalták fel, egy olyan hosszú asztalon, amelyet Nicole szinte végtelennek látott. A briliáns nyaklánc meg a hozzá illő fülbevaló, amit Leonora a ruhával együtt a szó szoros érelmében ráerőszakolt, a többi nő ékszereivel versenyt ragyogott az asztal közepén sorakozó, ezüsttartókba állított gyertyák fényében. Nicole Patricio és Ramon Laniez között foglalt helyet, vele szemben pedig Marcos ült, Elenával az oldalán. Isabella, akit valamivel távolabbra ültettek, megpróbált boldognak látszani, ám ez nem igazán sikerült neki. Nicole együtt érzett vele, mert a nővére, Elena árnyékában elhomályosodott az ő szépsége is. Ha Marcos meg akarna házasodni, biztosan Elenára esne a választása. A vacsora megszámlálhatatlan fogásból állt, és Nicole sehogy sem értette, hogyan lehet ennyire, későn ilyen sokat enni. Amikor éjjel egy körül kezdtek átszállingózni a vendégek a szalonba kávézni, Patricio pedig szintén elkeveredett valahová, Nicole kihasználta

15

az alkalmat, és kiment a kertbe friss levegőt szívni. A terasz végében, ahová nem értek el a szalon fényei, leült egy székre. Tiszta volt az ég, a csillagok sokkal nagyobbaknak és ragyogóbbaknak látszottak, mint Angliában. A lány hirtelen nagyon egyedül érezte magát. Ő nem tartozik ide, és soha nem is fog. Mindennek persze semmi jelentősége, úgyis hamarosan elutazik. A jövő héten már a megszokott környezetében lesz, hozzá hasonlóan gondolkodó emberek között. És bármily szörnyű is, fájdalmat kell majd okoznia Scottnak. A vőlegénye azonban biztosan egykettőre talál magának új barátnőt, hiszen több lány is érdeklődik iránta. Valaki kinyitotta a teraszra nyíló ajtót, és nagyot sóhajtott. Nicole visszafojtotta a lélegzetét, amikor a szalonból kiszűrődő fényben felismerte Marcos alakját. Remélte is, meg félt is tőle, hogy a férfi észreveszi. Marcos becsukta maga mögött az ajtót, és körülnézett. Nicole biztosra vette, hogy nem veszi őt észre a sötétben, ám amikor megmozdította a lábát, a ruhája felragyogott a holdfényben. – Miért bújtál ide? – kérdezte a férfi, és már közelebb is lépett. – Nem érzed jól magad? – Ellenkezőleg – válaszolta a lány. – Csak egyedül szerettem volna lenni egy kicsit. – Miért? Nicole vállat vont. – Ilyenkor rendes körülmények kőzött már aludni szoktam. – Elmehetsz lefeküdni, ha gondolod – állt meg mellette a férfi egy padnak támaszkodva. Nicole nem látta az arcát. – Az nagy udvariatlanság lenne a részemről. – Nem annyira. A vendégek kettő előtt nem mennek el. Kibírod addig? – Mi az hogy! – felelte tréfásan a lány. – Legalább nem mondhatják az angolokra, hogy nincs bennük kitartás. – Nyugodtan kint maradhatsz még pár percig – ajánlotta a férfi, amikor látta, hogy Nicole fel akar állni. – Nekem is jót tesz a friss levegő. A lány szívverése felgyorsult, amikor Marcos helyet foglalt mellette a padon. Olyan közel került hozzá, hogy érezte testének melegét és arcszeszének illatát. Beleborzongott, amikor a karja az övéhez ért. – Biztos mindenki téged keres – szólalt meg egy idő után Nicole elcsukló hangon, miközben furcsamód legalább annyira kívánta, hogy a férfi menjen el, mint hogy maradjon. – Különösen Elena. – Elena biztos nem érzi egyedül magát. Nyugodj meg, querida. – Miért jöttél utánam? – kérdezte a férfitól váratlanul. – Talán csak véletlenül – vonta meg Marcos a vállát. – Te semmit sem csinálsz véletlenül – jelentette ki a lány hűvösen. – Ha arra számítottál, hogy várlak téged, hát nagyot tévedtél. – Talán felmerült bennem a gondolat, hogy lefeküdjek veled – válaszolta erre Marcos nem kevésbé ridegen. – Ma este ez azonban valószínűleg minden férfi vendég fejében megfordult. Szép tested van. Ha nem tetszik, hogy megkívánnak a férfiak, nem kellene ennyire kihívóan öltözködnöd. – Én nem is hoztam magammal estélyi ruhát – védekezett Nicole. – Ez Leonoráé. – Tényleg? – lepődött meg Marcos. – Ezek szerint a mostohaanyád nem féltékeny más nőkre. – Nincs is rá oka, hogy bárkire féltékenykedjen, rám a legkevésbé. Ha megpróbáltad volna kicsit jobban megismerni, belátnád, milyen nagylelkű is tud lenni – vetette oda Nicole türelmetlenül. – Engem egyedül az érdekel, hogy a jövőben is boldoggá teszi-e az apámat – szögezte le Marcos. – Nem érzem semmi szükségét, hogy jobban megismerjem őt. Veled persze teljesen más a helyzet. Nicole a sötétben felcsillanó szempárba nézett, és amikor a férfi a vállára tette a kezét, nem tudott ellenállni a vonzerejének, némán behunyta a szemét. Marcos először a halántékát érintette az ajkával, majd pihekönnyű csókkal illette a száját. Nicole-t egyik pillanatról a másikra elöntötte a szenvedély, amint a férfi nevesebben kezdte csókolni, és azonnal elfeledkezett a délutáni fogadalmáról. Odaadóan viszonozta Marcos nyelvének vérpezsdítő játékát. A férfi átölelte a vállát, és megsimogatta csupasz hátát, amely azonnal libabőrös lett. Nicole szeretett volna teljesen hozzásimulni, érezni a férfi meztelen bőrét. Scott, az otthona, a jövője e pillanatban mellékesnek tűnt számára. Amikor Marcos karja lehanyatlott, Nicole önkéntelenül is felsóhajtott csalódottságában. – Most ennyi elég – suttogta a férfi. – Be kell mennem a vendégekhez. Jössz? Nicole csak nagy nehezen tudott megszólalni: – Mit fognak gondolni az emberek, ha együtt térünk vissza a házba? – Azt gondolnak, amit akarnak – állt fel a férfi, majd a karját nyújtotta. – Gyere, mi amor! Nicole-t elöntötte a boldogság, nem is töprengett már azon, komolyan gondolja-e a férfi, vagy sem, amit mondott. Önfeledten belékarolt, és hagyta vezetni magát. A vendégek zöme valóban jól megnézte őket, amikor beléptek a szalonba. Nicole megkönnyebbülten állapította meg, hogy Isabella és Elena nincs a közelben. Ha Marcos elígérkezett volna Elenának, biztos nem kockáztatná meg, hogy így viselkedjen, próbálta megnyugtatni magát. Első látásra az idősebb Laniez lány valóban eszményi párnak tűnik Marcos számára, de egyáltalán nem biztos, hogy ezt a férfi is így véli. Ennek ellenére sem engedhetem meg, hogy ez így folytatódjon! – figyelmeztette magát Nicole. Marcos nyilvánvalóan csak futó kalandra vágyik, nekem pedig az nem lenne elég. A vendégek kettő körül kezdtek búcsúzkodni, és három felé járt az idő, mire mindenki eltávozott. Isabella sötét tekintettel köszönt el Nicole-tól, Elena pedig gyűlölködve nézett rá. Úgy tűnt, Venezuelában ugyanolyan gyorsan terjed a pletyka, mint Angliában. – Igazán kitűnően sikerült az estély – jegyezte meg Eduardo, miközben meglazította a nyakkendőjét. – Egyszerűen ellenállhatatlan voltál, amada! – hajolt meg Leonora előtt, miközben egy csókot lehelt a kezére. – És te is! – fordult utána Nicolehoz. – Csak örülhetünk, hogy két ilyen szép nővel gyarapodott a családunk! – De még mennyire! – helyeselt buzgón Patricio. – Ide kell költöznöd, és velünk élned! – Nicole-t minden Angliához köti – vetette közbe Marcos higgadtan. – Miért költözne idegenbe? – Mert most már hozzánk tartozik – felelte magától értetődően az öccse. – Marcosnak igaza van – vette át a szót Nicole. – Sohasem tudnám otthagyni Angliát. – Akkor meg kell elégednünk azzal, hogy rendszeresen meglátogatsz minket – jegyezte meg Eduardo. – Így már jó lesz? – Természetesen – mosolyodott el a lány, bár tudta, hogy a munkája miatt nehéz lesz gyakran ideutaznia. – Valóban nagyon hálás vagyok mindenért.

16

– Ez megnyugtat – sóhajtott fel Leonora. – Most azonban ideje lefeküdni. Mindannyian fáradtak vagyunk. Eduardo a karját nyújtotta leendő feleségének, és elköszönt Nicole-tól: – Akkor hát jó éjszakát! Holnap nem kell korán kelned. Ha fel akarja hívni Scottot, most lenne érdemes megpróbálnia, gondolta a lány. Sajnos a szobájában nem volt telefon, az alkalmazottak pedig még nem szedték le az asztalt a szalonban. Kénytelen-kelletlen beismerte, hogy egyébként sincs semmi kedve telefonálni. Azonban meg kell tennie, különben Scott fogja keresni őt. Marcos eddig sem volt valami jó véleménnyel róla. Még elgondolni is rossz, miként vélekedne, ha hirtelen kiderülne, hogy vőlegénye van. – Nicole… Patricio hangja zökkentette ki töprengéséből, és a következő pillanatban észrevette, hogy a két testvér őt nézi. – Elnézést, egy kicsit elmerengtem… – Felkísérlek a szobádba – ajánlkozott Patricio. – Nicole egyedül is feltalál – vágta rá Marcos. Patricio szorosan mellette haladt a lépcsőn, majd az emeleti folyosón láthatóan vonakodva követte bátyját az ellenkező irányba. Nicole abban reménykedett, hogy csakhamar az alkalmazottak is nyugovóra térnek. Levetkőzött, felvette szatén hálóingét, belebújt a köpenyébe, és papucsot húzott. Óvatosan kinyitotta a szobája ajtaját. A házban teljes csönd honolt. Eduardo és Leonora lakosztálya kissé távolabb volt, úgyhogy biztos nem fogják őt meghallani. Szerencsére néhány lámpa még égett. A hallban is látott telefont, de a lány úgy döntött, hogy a szalonból hívja fel Scottot. Nem húzhatja az időt, ha otthon akarja még érni. Az első tárcsázásnál idegességében megbicsaklott az ujja, meg kellett ismételnie. A telefon jó párszor kicsengett, de nem vették fel. Már fel akarta adni, amikor meghallotta Scott ingerült hangját: – Az ördögbe is, Nicole, mi történt?! Tegnap egész este a telefon mellett ültem, és vártam a hívásodat! A lánynak eszébe jutott, hogy előző este Scottnak a konditeremben kellett volna lennie. – Nagyon sajnálom. Egyszerűen nem jutottam hozzá, hogy felhívjalak. A vőlegénye kis szünet után felcsattant: – Venezuelában most fél négy van! Az ég szerelmére… – Eduardo estélyt adott. Meg kellett várnom, hogy elmenjenek a vendégek. Egyébként jól vagyok. És te? – Most már valamivel jobban – felelte megenyhülve Scott. – Ha nem jelentkeztél volna ma este, biztos felhívlak akár az éjszaka közepén is. Nicole mély lélegzetet vett. – Ilyesmivel csak feleslegesen idegesítenéd magad. Az esküvői előkészületek miatt itt elég nagy a felfordulás. Aligha tudnál elérni. – Á! – Scott hanghordozása ismét megváltozott: – Na és mi újság? – Minden rendben. Eduardo pont olyan, amilyennek Leonora lefestette. – Hát a fiai? – Ők is nagyon kedvesek. De most le kell tennem. Rögtön leragad a szemem. Légy jó! Mielőtt Scott válaszolhatott volna, Nicole letette a kagylót. Rossz érzései támadtak. Becsületesebb lett volna, ha megmondja neki az igazat. – Kit hívtál ilyenkor? – jelent meg Marcos a nyitott ajtóban. Nicole megpróbálta összeszedni magát. A férfi még a fekete hálóköntösben és bőrpapucsban is tekintélyt parancsoló jelenség volt. – Értesítenem kellett valakit, hogy szerencsésen megérkeztem. Csak most jutott eszembe – vonta meg a vállát tettetett hanyagsággal a lány. – El akartam érni, mielőtt dolgozni menne. – Simán megkaptad? – Igen, simán, nem volt semmi probléma. – Ez a valaki biztos örült, hogy hallhatta a hangodat. – Ó, igen. – Nicole megpróbálta felidézni, mit is mondott a telefonba, és mit hallhatott ebből Marcos. Scott neve nem hangzott el, erre világosan emlékezett. Azt is biztosra vette, hogy a beszélgetésük alapján nem lehetett megállapítani, férfival vagy nővel társalog-e. – Miért jöttél le? – kérdezte Nicole. – Csak nem csaptam zajt? – Nem hallottam semmit – válaszolta a férfi. – Mindössze annyi történt, hogy üresen találtam a szobádat, és arra gondoltam, valami miatt lejöhettél. Nicole zöld szeme elsötétedett a férfi szavaira. – Meg sem kérdezem, mit kerestél a szobámban. Azt hitted, rád várok? – Nem szoktam semmit magától értetődőnek tekinteni – válaszolta a férfi nyugodtan. – Kivéve, ha egyértelmű ajánlatot kapok. Nicole a köpenye zsebébe süllyesztette a kezét. Nem marad más hátra, keménynek kell lennie, csak így kerülhet ki ebből a kellemetlen helyzetből. – Néhány csók nem jelent egyértelmű ajánlatot – vetette oda – Angliában legalábbis nem. Eszem ágában sincs lefeküdni veled! Marcos furcsa tekintettel mérte végig a lányt. – Mindketten nagyon jól tudjuk az első pillanattól kezdve, hogy mi fog lejátszódni közöttünk. – Egyáltalán nem ismerjük egymást. Nem is akarsz tőlem mást, legfeljebb pár perc élvezetet. – Valóban nem sikerült elfojtani a vágyaimat – felelte Marcos még mindig higgadtan. – Megismerkedtem egy szép, vörös hajú angol nővel, és megkívántam őt. Gondolom, nem árulok el nagy titkot, hogy még mindig kívánom. Nicole-nak hevesebben kezdett verni a szíve izgalmában, és az arcába szökött a vér. Ő is kívánta a férfit, nem lett volna értelme tagadni. Már a puszta gondolat is mámorossá tette, hogy felmegy vele a szobájába, a karjába omlik, majd hajnalig szenvedélyesen szeretkeznek… – Sajnálom, ha olyan benyomást keltettem, mintha én is így éreznék. Én azonban… – Nem kívánsz? – fejezte be helyette a mondatot Marcos, miközben sötét szeme vészjóslóan csillogott. – Akkor bizonyítsd be! Nicole ki akart bújni az öleléséből, a férfi azonban egyik karjával átfogta a derekát, a másikkal pedig a vállát ölelte át, és megcsókolta. Ha ezt erőszakosan teszi, a lány ösztönösen védekezni kezd, de olyan hihetetlenül gyengéden viselkedett, hogy Nicole ellenállása egyik pillanatról a másikra teljesen szertefoszlott.

17

Észrevette, hogy Marcos a köpeny alatt meztelen. Akaratlanul is a könnyű anyag alá nyúlt, és megsimogatta a férfi bozontos mellkasát. Ilyesmit még sohasem érzett. Elöntötték a vágy forró hullámai. Amikor Marcos szorosan magához vonta, és Nicole megérezte az izgalmát, legszívesebben azon nyomban a padlóra hanyatlott volna vele együtt. Miközben a férfi a karjába vette, és felvitte a lépcsőn, a nyakához szorította az arcát, csókokkal borítva meleg bőrét. Testének illatától még jobban megmámorosodott. Szobájának ajtaja nyitva maradt, az éjjeli lámpák tompa fénye hangulatos félhomályba burkolta a helyiséget. Marcos finoman leállította a lányt, és keze bejárta testének minden domborulatát. Nicole valósággal úszott a gyönyörben, szaggatottan, zihálva szedte a levegőt. Hagyta, hogy kioldódjon az öve, és azt is, hogy a férfi egy leheletfinom mozdulattal gyengéden lefejtse róla a köpenyét. Amikor vékony pántos hálóinge is lehullott róla, Marcos szinte felfalta a tekintetével Nicole karcsú testét. Közben kioldotta saját köpenye övét is, és a kővetkező pillanatban már semmilyen ruhadarab sem maradt rajta. Amikor ismét magához szorította a lányt, lázas csókban olvadtak össze. Utána a férfi az ágyra fektette, majd mellé feküdt, és cirógatni kezdte. Miközben a mellbimbóját csókolta, a lánynak elállt a lélegzete a gyönyörűségtől. Egész testében reszketett Marcos forró ajkának becézgetésétől, és azt kívánta, bárcsak mindenütt magán érezhetné az érintését. – Flora de mi coaron! – suttogta a férfi, miközben lágyan simogatta a lány testének legérzékenyebb pontját. Szívem virága! Nicole-t egy belső hang figyelmeztette, hogy ezek csak üres szavak, de most más semmi sem hűthette le a benne izzó szenvedélyt. Egy olyan világba léptek, ahol az érzelem uralkodott az értelem felett, ahol csak a gyönyör létezett, amellyel pillanatról pillanatra megajándékozták egymást. Nicole odaadóan széttárta a combját, és amikor a férfi beléhatolt, lábával átfonta a csípőjét. Úgy érezte, eggyé kell válniuk, mintha egymásnak lennének teremtve. Legszívesebben örökre így maradt volna, de Marcos mozogni kezdett, és ő is felvette az egyre gyorsuló ritmust. Végül elérték a kéj csúcsát, és egymás nevét kiáltva vetették magukat a mámor végtelen örvényeibe. Marcos tért magához elsőnek. Felemelte a fejét, szemében még ott parázslott a szenvedélyes percek emléke. – Sokat vártam tőled – suttogta – de felülmúltad minden várakozásomat. Még soha nem találkoztam ilyen forróvérű nővel – csókolta meg a lány orra hegyét. – Egyszer nem is volt elég. Már megint kívánlak. Nicole is hasonlóképpen érzett, a legkevésbé sem lett volna ellenére, hogy akár azonnal újrakezdjék a gyönyörteljes ölelkezést. Azonban önkéntelenül felébredt benne a bűntudat is. Igaz, eldöntötte már, hogy elválik Scott-tól, mégsem illő kétnapi ismeretség után ágyba bújnia egy idegen férfival. – Nem lett volna szabad – suttogta gyötrődve. – Nem akartam! Marcos kedvesen rámosolygott: – Dehogynem! Csak nem mered bevallani magadnak, mint oly sokan. – Nem azt mondtam, hogy nem kívántalak – tört ki a lányból –, hanem azt, hogy ennek nem lett volna szabad megtörténnie! – Miért? – döbbent meg a férfi. – Mindketten felnőttek vagyunk, és megvannak a szükségleteink. Miért ne elégíthetnénk ki őket? – Egyrészt azért nem, mert valószínűleg olyan benyomást keltettem benned, mintha mindig ezt csinálnám. – Ha így lenne, akkor már nem lennék itt. Nicole-t azonban nem lehetett ilyen könnyen megnyugtatni, – Azt nyilván észrevetted, hogy nem vagyok szűz. – Most már biztos nem – válaszolta Marcos játékos mosollyal. – Tudod, mire gondolok. – Nicole nehezen találta a megfelelő szavakat. – Nem te voltál az első, akivel lefeküdtem. – Erre magamtól is rájöttem. – És… nem zavar? A férfi ismét elmosolyodott: – A huszonegyedik században élünk, querida. Egy szűzzel biztos nem is lett volna ennyire fergeteges élmény – suttogta, miközben közelebb húzódott a lányhoz. – És még egyszer akarom! Amikor Nicole felébredt, a nap már besütött a szobába. Nem lepődött meg, hogy egyedül van. Marcos nem kockáztatta volna meg, hogy valaki meglássa, amikor kilép a szobájából. Visszaemlékezve az éjszakára, ismét elfogta a bűntudat. A férfi úgy gondolta, hogy természetes dolog eleget tenni a vágy parancsának. Ám ha sejtené, hogy a lánynak van még egy másik, lezáratlan kapcsolat is az életében, biztosan másként vélekedne. Persze ezt nem is fogja megtudni, gondolta, hiszen jövő héten ilyenkor már nem leszek itt. És ha nem akarok összetört szívvel távozni, akkor nem szabad még jobban belebonyolódnom ebbe a kapcsolatba. Bár aligha bírok ellenállni a kísértésnek, ha ismét megkörnyékez… Élvezd, ami az élettől kapsz, és csak akkor gondolj a jövőre, ha elkerülhetetlen! – súgta a szíve. Lesz, ami lesz, majdcsak megbirkózol vele. 6. FEJEZET Amikor Nicole lement a reggelihez, és csak Patriciót találta odalenn, csalódottan eltűnődött, vajon hol lehet Marcos. A férfi nem az a típus, aki átlustálkodja a reggelt, nyilván még akkor sem, ha éjszaka egy pillanatra sem hunyta le a szemét. – Ma Caracasba utazunk! – újságolta Patricio. – Tulajdonképpen nincs sok kedvem – válaszolta gyorsan Nicole, – Tegnap nagyon sokáig fenn maradtunk – tette hozzá elpirulva, és abban reménykedett, hogy Patricio nem veszi észre. – Akkor talán holnap? – kérdezte a fiatalember reménykedve. Nicole legszívesebben egyáltalán nem ment volna vele sehová, de ezt mégsem mondhatta meg neki. – Az jó lesz. Igazán örülök. – Én még jobban – válaszolta Patricio. – Felejthetetlen nap lesz mindkettőnk számára. Ha akad valami közös a két testvérben, hát akkor az a rendíthetetlen önbizalmuk. Éjjel Marcos ezt be is bizonyította. Ilyen könnyű hódítása valószínűleg még soha nem volt! – Rosszul érzed magad? – kérdezte Patricio aggódva. – Valószínűleg túl sok bort ittam tegnap este.

18

– Én is másnapos vagyok egy kicsit. Enned kellene valamit. Nicole már az evés gondolatától is rosszul lett. Épp el akarta hárítani a kínálást, amikor megjelent Eduardo. Egyedül volt, de nagyon elégedettnek látszott. – Te sokkal jobban bírod, mint a mostohaanyád – tréfálkozott. – Meg akartam várni, amíg felöltözik, ám egyszerűen kidobott. Alighanem a szobájában fog reggelizni. – Macskajaj, ahogy az apám szokta mondani. – Alig ejtette ki Nicole ezeket a szavakat, máris elvörösödött. – Elnézést. Biztos nem esik jól, ha emlegetem. – Miért ne? – nézett rá Eduardo elképedve. – Leonora nagyon tisztelte és szerette őt. – Tehát nem bánt, hogy előtted is… vonzódott valakihez? Eduardo nem mutatta, hogy észrevette volna a lány zavarát. – Mindegyik szerelem másmilyen – felelte, majd Patricio felé fordult. – Te egészen frissnek látszol. – Caracasba akartam utazni Nicole-lal – válaszolta a fia –, de ő nem érzi jól magát. – Semmi komoly – nyugtatta meg az aggódó arcot vágó Eduardot Nicole. – Az esküvőig még alaposan kipihenhetem magam. – Utána rögtön elutazol? – Igen – bólintott a lány. – Ti ketten pedig, gondolom, nászútra mentek. – Bizony – bólintott Eduardo boldogan –, a fiaim azonban itt maradnak. Mindketten örülnének, ha nem rohannál el rögtön. – Pontosan – kapott a szón Patricio. – Ha már ilyen hosszú utat tettél meg… – Sajnos vár a munka – vágott közbe Nicole. – Ha hozzánk költöznél, nem kellene dolgoznod – jelentette ki Eduardo, aki vagy nem emlékezett a korábbi beszélgetésükre, vagy úgy tett, mintha nem emlékezne rá. Nicole nagyon jól el tudta képzelni, milyen arcot vágna Marcos, ha elfogadná a marasztalást. Azonban a mai éjszaka után ezt semmiképp sem teheti meg. – Legalább gondold át még egyszer! – erősködött Eduardo. – Jó – ígérte meg a lány. – Különös, hogy Marcos még nincs itt – vetett egy pillantást Eduardo az arany karórájára. – Azt hiszem, ki akar lovagolni Elenával – jegyezte meg Patricio. – Végre nyilatkozhatna már, mi a szándéka azzal a lánnyal – emelte fel a hangját az apa. – Végül is vannak bizonyos magatartási szabályok. Meglep, hogy Ramon ilyen keveset gondol a lányai jövőjével. – Biztosan sejti, hogy úgysem hallgatna rá – nevetett Patricio. – Elena már holnap hozzámenne Marcoshoz, ha a bátyuskám megkérné a kezét. És Isabella is. Szerencsére nekem más szándékaim vannak, különben féltékeny lehetnék – pillantott jelentőségteljesen Nicole-ra. A lány elsápadt, amikor meghallotta, hogy Elena és Marcos együtt fog kilovagolni. Nem mintha bármin is változtatna, hogy a férfi el akarja-e venni Elenát, vagy sem. Neki semmiképpen sem lehet kétsége, miféle szerepet tölt be Marcos életében. Nicole a nyugágyon fekve próbált egy kicsit ellazulni, amikor megjelent mellette a férfi. Mint előző nap, most is mellé ült, és olyan magától értetődően csókolta meg, hogy a lány ideges lett tőle. Összeszorította a száját, és nagyon igyekezett, hogy ne ragadja magával a szenvedély. Marcos arca elsötétült: – Ha ezzel azt akarod jelezni, hogy nem kívánsz többé, aligha fogok hinni neked. – Nem arról van szó, hogy nem kívánlak, hanem arról, hogy ne vonj le elhamarkodott következtetéseket! Nekem is jó volt ma éjszaka – nyelt egyet a lány –, de ez még nem jelenti azt, hogy bármikor a magadévá tehetsz. – Azt várod talán, hogy térden állva könyörögjek? Nicole arca megrándult. – Azt várom, hogy békén hagyj végre. Tudom, nem szoktál hozzá a visszautasításhoz, pedig nem árt valamikor ezt is elkezdeni. A férfi összeszorított szájjal és szikrázó szemmel nézett Nicole-ra. – Mi, venezuelaiak, másként bánunk azokkal a nőkkel, akik hamis játékot játszanak, mint az angolok. – Mondtam már, hogy ez nem játék! – csattant fel mérgesen a lány. – Hibát követtem el, amit nem akarok még egyszer megismételni, ez minden. Ha nem vagy képes megérteni, az a te bajod. Marcos nem szólt semmit, csak bántóan felnevetett. – Komolyan mondtam! – szólt rá felháborodottan Nicole. – Világos. A viselkedésedből arra következtetek, hogy félted a büszkeségedet, mert azt hiszed, úgy viszonyulok hozzád, mint valami utcalányhoz, habár még soha nem voltam olyan kétségbeesett vagy kiéhezett, hogy rájuk fanyalodjam – simogatta meg a férfi Nicole arcát. – Nem vagy igazságos velem. Téged senki sem nézne éjjeli pillangónak. Hiszen csak a vak nem látja, milyen gyönyörű, szenvedélyes, belevaló nő vagy. Nicole fel akarta világosítani a férfit, hogy egyáltalán nem tartja magát „belevaló” nőnek, de egy hang sem jött ki a torkán. Marcos nyilván úgy véli, hogy az a hajadon, aki két nap ismeretség után lefekszik egy férfival, csakis amolyan „belevaló” nő lehet. – Tehát hagyjalak békén? – kérdezte Marcos. Nicole-nak erre igent kellett volna válaszolnia, de nem volt annyira erős. – Talán túl érzékenyen viselkedtem – válaszolta ehelyett. – Egyszerűen felejtsd el, amit mondtam! – Az nehéz lesz – ráncolta össze a homlokát a férfi tettetett komolysággal. – Éles nyelved van. Legközelebb tőlem se remélj kíméletet, úgy vigyázz! – Uralkodni fogok magamon – ígérte meg a lány. Ekkor hirtelen felindulásában a két tenyere közé fogta a férfi arcát, és az ajkához vonta a száját. Marcos viszonozta a csókot, és simogatni kezdte Nicole mellét, aki erre hirtelen észbe kapott, és kibontakozott az ölelésből. – Megláthatnak bennünket – szólt. – Igazad van. Várnunk kell egy kicsit. Ma este több időt tölthetünk együtt. Hát legyen, gondolta a lány. Valószínűleg sokkal többet fog veszteni, mint a büszkeségét, de talán megéri vállalni a kockázatot. – Átöltözöm – közölte Marcos, majd felállt. – Azután elmegyünk valahová. Eddig fel sem tűnt Nicole-nak, hogy a férfi lovaglóruhában van. Nyilván Elenától jött hozzá. Na és? – tette túl magát máris a kellemetlen tényen. Mint Patricio mondta, még nem ígérkeztek el egymásnak.

19

Nicole hirtelen felült. Patricio! – Nem mehetek! Azt mondtam az öcsédnek, hogy nem vagyok jól. Marco vállat vont. – És akkor mi van? Már jobban lettél. – Caracasba akart vinni. – Ha nem volt kedved hozzá, meg kellett volna mondanod neki. Miért hazudtál? – Nem szerettem volna megsérteni. Marcos sötét tekintettel nézett a lányra. – Azt hiszed, annyira a szívére vette volna? – Nem, dehogy. Csak… – A lány egy pillanatra elhallgatott, majd halkan folytatta: – Tényleg el kellett utaznia tegnap, vagy csak te szervezted így, hogy kimenekítsd öt a karmaim közül? – Az utóbbi közelebb áll az igazsághoz – ismerte be Marcos hidegen. – Túl nagy érdeklődést mutattál iránta. Ő pedig beléd habarodott. Ezért úgy gondoltam, jobb, ha egy időre elküldöm. Nicole dühös pillantást vetett a férfira: – Azt hitted, mindenáron férjet akarok fogni magamnak? – Akkor még talán igen. Végtére is nem ismertelek. – Most sem ismersz – ingatta a fejét a lány, mire Marcos jelentőségteljesen felvonta a szemöldökét. – Hiszen csak a testem érdekel. – Ha így lenne, ágyba bújnék minden valamelyest vonzó nővel. Te viszont sokkal többet jelentesz nekem. Örülök, hogy megismerhetlek. – Arra bizony nem lesz elég idő – emlékeztette Nicole a férfit. – Az esküvő után rögtön elutazom. Marcos ismét elhallgatott néhány másodpercre, az arca ki fürkészhetetlennek tűnt. – Hát, tényleg kevés időnk maradt. Éppen ezért minden percet ki kell használnunk, ugye? Mégis mit vártam tőle? – töprengett magában Nicole, miközben kisétált a kertbe. Hogy marasztaljon? Az apjával ellentétben Marcos nyilvánvalóan nem óhajtja, hogy Venezuelában maradjak. Az elutazásom másnapján már el is fog felejteni. Leült a szökőkút peremére. A nedves angliai időjárás után valóban jót tett neki a napsütés és a friss magaslati levegő. Ha elfogadná Eduardo meghívását, soha többé nem kellene szenvednie az angliai zord telektől. Na de mit akarsz itt csinálni? – suhant át a kérdés az agyán. Hogy nem dolgozna, azt nehezen tudta elképzelni. Akkor pedig miből tartaná fenn magát? A megtakarított pénze hamar elfogyna, Eduardóra pedig mégsem támaszkodhat egész életében. Főként, hogy valószínűleg ő sem gondolta át, amit mondott. – Lassú víz partot mos – bukkant fel mellette hirtelen Leonora, mire Nicole meglepetésében összerándult. – Még hogy te hű akarsz maradni Scotthoz! Hiszen már mindketten a tenyeredből esznek… Nicole gyorsan összeszedte magát, nehogy Leonora észrevegye, mi játszódik le benne. – Miről beszélsz? A mostohaanyja felnevetett. – Ó, ó! Az előbb láttalak Marcosszal. Ha nem töltöttétek esetleg együtt már az elmúlt éjszakát, biztosra veszem, hogy legkésőbb ma éjjel megtörténik. Szerintem persze Patriciónál több esélyed lenne, de készséggel elismerem, hogy Marcos vonzóbb. – Hagyd abba! – kiáltotta rá Nicole mérgesen. – Egyszerűen képzelődsz… – Nem vagyok vak – vágott közbe Leonora ridegen. – Ahogy Marcos megérintett, abból látni lehetett, hogy nem ez volt az első alkalom. Kissé kockázatos viselkedés ez fényes nappal, ha nem akarjátok, hogy észrevegyék… Én nem ítéllek el, kedvesem – váltott hirtelen lágyabb hangra a mostohaanyja csak elgondolkoztam azon, hogyan lehetne Marcosban komolyabb szándékokat ébreszteni. Nicole felkelt, és nagy nehezen ellenállt a kísértésnek, hogy azon nyomban faképnél hagyja Leonorát. Valamit azonban egyszer s mindenkorra tisztázniuk kell. – Teljesen mindegy, mi történik Marcos meg énköztem, házasság szóba sem jöhet – jelentette ki határozottan. – Az esküvő után azonnal hazautazom. – Scotthoz? Ha most megmondaná az igazat, az csak további vitához vezetne. – Igen, hozzá – vágta rá inkább. Leonora egy pillanatig szótlanul fürkészte a mostohalányát. – Akkor csak flörtöltél Marcosszal? – érdeklődött ravaszul. – Ezt nem hittem volna rólad. Nicole tettetett hanyagsággal vállat vont. – Mindenkinek joga van egy kis szórakozáshoz, mielőtt megházasodna. – Scottnak is? – Miért ne? Ha jól tudom, nem szenved túlságosan a hiányomtól. – Ezt nem gondolhatod komolyan! – csóválta meg a fejét Leonora. – De ha megelégszel a flörtöléssel, nekem az is jó. Legalább eltereled rólam Marcos figyelmét. Nicole legszívesebben szó nélkül továbbállt volna, ám ezt mégsem tehette meg a mostohaanyjával. – Marcos estélyt akar adni a tiszteletedre, hogy bebizonyítsa, amíg szeretetteljesen viselkedsz az apjával, nem fog közétek állni. – Édes istenkém! – Leonora kék szeme kajánul megvillant. – Nem is tudom, mi lett volna velem nélküled. Nicole egyszerűen eleresztette a füle mellett a mostohaanyja gúnyos megjegyzését. – Attól tartok, meggyűlne vele a bajod, ha csalódást okoznál Eduardónak. Leonora arca elkomorult. – Nincs szándékomban csalódást okozni Eduardónak. Ami engem illet, csak a halál vethet véget a házasságunknak. Természetesen – tette hozzá tárgyilagos hangon – ő fog először elmenni. Reméljük, hogy gyászruhában is jól fogok festeni. – Te valóban javíthatatlan vagy! – Tudom. De komolyan így gondolom. Túlságosan is tisztelem Eduardót ahhoz, hogy akár csak az álmaimban is megjelenhetne egy másik férfi. – Ennek igazán örülök. Most azonban felmegyek és átöltözöm. Marcos kirándulni hívott – közölte Nicole, és már indult is, de előtte még figyelmeztetően fölemelte az ujját, mert a mostohaanyja épp mondani készült valamit. – Nem vagyok kíváncsi a véleményedre!

20

– Csak szép napot akartam kívánni neked – méltatlankodott Leonora ártatlan arccal. – És mit mondjak Patriciónak, ha érdeklődik felőled? – Az igazat, mi mást? – Azzal Nicole már indult is. Leonora a „flört” szót használta, gondolta magában. Tulajdonképpen igaza volt. Amikor megpillantotta a piros Ferrarit, elállt a lélegzete. Helyet foglalt az alacsony ülésen, és örült, hogy a rövid szoknya helyett nadrágot vett fel. – Hová megyünk? – kérdezte, amikor a férfi kikanyarodott az autóútra. – Már dél felé jár. – Ha éhes vagy, megállhatunk valahol útközben – felelte Marcos, – Nem vagyok éhes. Csak azon gondolkodtam, visszaérünk-e ebédre. – Az attól függ, milyen messzire megyünk. Felőlem elugorhatunk akár Caracasba is. – Annak Patricio nem örülne – ellenkezett Nicole. – Ő akarja nekem holnap megmutatni a várost. – Sehová sem mész az öcsémmel – jelentette ki Marcos. Nicole gőgös pillantást vetett a férfira. – Az nem te mondod meg! – Dehogynem – jelentette ki Marcos ellentmondást nem tűrő hangon. – Vagy talán szívesebben lennél együtt Patricióval? Nicole felsóhajtott: – Túlságosan erőszakos vagy. – Egy ilyen nővel, mint te, keményen kell bánni – vágott vissza a férfi. – Nem válaszoltál a kérdésemre. – Úgyis tudod. Ha szívesebben lennék Patricióval, akkor most mellette ülnék – közölte magától értetődően, majd felemelte a válláról hosszú haját, hogy érezze a hűs levegőt. – Fantasztikus! Angliában csak ritkán lehet nyitott kocsiban utazni. – Neked van autód? – érdeklődött Marcos. – Egy öreg csotrogány. Ha hideg van, nem akar elindulni, és kénytelen vagyok buszra szállni. – Nincsenek barátaid, akik elvinnének? – A közelben nincsenek. Ez így is volt. Egyetlenegyszer kért segítséget Scott-tól, de férfi azzal mentette ki magát, hogy ha érte menne, mind a ketten elkésnének. Scott. Ismét bűntudata támadt, és csak az vigasztalta, hogy a vőlegénye igazán többet érdemelne, mint amennyit ő nyújthat neki. Amint megérkezik Angliába, tiszta vizet önt a pohárba. Pillanatnyilag azonban nem akart erre gondolni. Lopva figyelte a mellette ülő férfit. A nyakát szabadon hagyó piros ing kiemelte kreol bőrét és fekete haját. Olyan, mint egy csábító kalóz… – Min mosolyogsz? – kérdezte Marcos. – Egyszerűen csak boldog vagyok – vonta meg a vállát Nicole. – Melyik nő ne lenne boldog egy ilyen szép napon egy ilyen szép kocsiban? – Egy ilyen vonzó férfival – tette hozzá Marcos a lányra kacsintva. – Na persze! – kacagott fel Nicole. Amikor elhagyták a falut, a férfi megállt az út szélén, és leállította a motort. Magához húzta a lányt, és hosszan megcsókolta. – Ez a vacak sebességváltó! – tört ki Nicole, amikor Marcos kibontakozott a karjaiból. – Mindig útban van. – Legközelebb olyan kocsit veszek, amelyikben automata sebességváltó van – ígérte a férfi hevesen. – Ilyen nővel, mint te, még nem találkoztam. – Persze hogy nem – dobta vissza a labdát Nicole. – A magam módján ugyanúgy páratlan vagyok, mint te. Marcos mosolyogva simított ki egy tincset a lány arcából. – Annyira más vagyok, mint az angol férfiak? – Teljesen más… – Még sohasem szerettél férfit igazán? – kíváncsiskodott Marcos. A lány eltűnődött. – Valamikor azt hittem, hogy igen. – És miből vetted észre, hogy tévedtél? – Egyszeriben csak világossá vált. – De mit szólt hozzá a férfi? – Gyorsan talált magának egy másik lányt. – Tehát nem tört össze sem a te szíved, sem az övé. – Nem. – Nicole megpróbált könnyed hangon beszélni: – Hát veled mi a helyzet? Marcos mosolyogva megvonta a vállát: – Az én szívem is egészben van még. És nyilván egyben is marad, gondolta Nicole, miközben a férfi ismét elindította a motort. Elena például biztos nem töri össze. No és a szerelem sem. Habár Patricio miatt lelkiismeret-furdalást érzett, nem szólt semmit, amikor látta, hogy Caracas felé mennek. Beszélje meg a férfi az öccsével! Caracas egy völgyben feküdt, két erdő borította hegylánc között. Széles utcái és parkosított terei kellemes, szellős érzetet keltettek az idelátogatóban. Tipikus spanyol vagy francia stílusú épület csak ritkán látszott, általában a modem kockaházak meg irodaépületek uralkodtak a városképen. Ehhez jött az óriási forgalom kavalkádja. Marcos ragaszkodott hozzá, hogy Nicole valóra váltsa a tervét, és meglátogassa a kolléganőjét. Megkeresték az utazási irodát, amely a város egyik csendes zugában helyezkedett el. Marcos egy mellékutcában leparkolt, majd bekísérte a lányt, és helyet foglalt a várakozók kőzött, miközben Nicole bemutatkozott a kolléganőjének, akivel eddig csak telefonon beszélt. Maria Merida, ahogy azt a lány meglepetten megállapította, vagy húsz évvel idősebbnek látszott, mint a hangja alapján feltételezte róla, viszont nagyon megörült a látogatásnak. – Nem is gondoltam volna, hogy személyesen is találkozunk – lelkendezett. – Szabadságon van itt? – A Peraza-esküvőre jöttem – felelte Nicole. – Talán már hallott róla. – Persze. Csak nem a menyasszony rokonságához tartozik? – De. – És a kísérője? – Mariá Marcos felé nézett. – Szintén családtag?

21

– Ő az idősebb Peraza fiú – válaszolta Nicole, de a következő pillanatban már meg is bánta, hogy ilyen könnyen eljárt a szája. Valósággal megkönnyebbült, amikor nyílt az ajtó, és a kolléganőjének munkája akadt. – Nem szeretném tovább feltartani. Örülök, hogy személyesen is megismerkedhettünk, Maria. – Én is nagyon örülök. De ha még egyszer erre jár, akkor tovább marad, ugye? – Talán – biccentett Nicole, habár ebben erősen kételkedett. Marcos látta, hogy a lány végzett, ezért visszahelyezte az asztalra az ismertető füzetet, amelyben eddig lapozgatott, és már fel is állt, hogy ajtót nyisson Nicole-nak. – Egy ilyen rövidke beszélgetés kedvéért aligha volt érdemes idejönni – jegyezte meg. – Nem sok mondanivalónk akadt egymásnak. Sajnálom, hogy idehurcoltalak. – Általában nem hagyom, hogy bárhova is elhurcoljanak – válaszolta Marcos tréfásan. – Különösen egy nőnek nem – vágott vissza Nicole. – Vigyáznom kell, mit mondok. – Azzal el lehet kerülni a félreértéseket – bólintott nagy komolyan a férfi. – Megéheztél? Meg, csak nem ételre vágyom elsősorban, gondolta Nicole, és élvezte, hogy a férfi mellett mehet az utcán. Ugyan hogyan fogadná, ha ezt bevallaná neki? – Egy kicsit – válaszolta inkább. – Hazaérünk ebédre? Marcos megvonta a vállát. – Nem vagyunk kötelesek mindig pontosan érkezni. Azt javaslom, együnk inkább itt valahol. Nicole-nak tetszett az ötlet. Neki az volt a legfontosabb, hogy minél tovább együtt legyenek. Amikor visszamentek a kocsihoz, egy csomó utcakölyök vette körül a piros Ferrarit, és közölték, hogy a tulajdonos távollétében ők őrizték az autót. Marcos nagyvonalúan megjutalmazta őket, amit a fiúk széles mosollyal el is fogadtak. – Egyfajta biztosítás – válaszolt a férfi Nicole kimondatlan kérdésére. – Ezek a legénykék a ranchosokról jönnek. Ha az ember nem fizet, szólnak azoknak, akik nem vigyáznak ilyen jól a kocsikra. Nicole tudta, hogy a ranchos szó Caracas nyomornegyedeit jelenti. – De hát ez zsarolás! – méltatlankodott, miközben beszállt a Ferrariba. – Sokkal inkább túlélési trükk – szögezte le Marcos tárgyilagosan. – Hazai vagy nemzetközi konyhát szeretnél? – Hazait. Az étterem, ahova Marcos vezette, egyszerűbbnek tűnt, mint várta. Az étel és az ital azonban remek volt. Marcos keveset ivott. Amikor Nicole-nak eszébe jutott, hogy becsípett nemrég, szintén visszafogta magát, nehogy túlságosan megoldódjon a nyelve. Ez azonban nem sokat használt, amikor a férfi érdeklődni kezdett az angliai élete felől. Itt a megfelelő pillanat, gondolta, most bevallhat mindent Scott-tal kapcsolatban, ám előre félt a férfi megvető tekintetétől. Enélkül is épp elég nehéz lesz szakítani a vőlegényével. Biztosan tudni akarja majd, mi késztette erre a döntésre, mivel korábban semmi jelét nem adta, hogy véget kívánna vetni a kapcsolatuknak. Erről a flörtről – ha szabad így nevezni – azonban nem fog beszélni neki, hiszen ennek semmi köze a döntéséhez. – Nicole! – szólt rá Marcos. – Hol jár az eszed? A lány összerezzent, majd gyorsan mosolyt erőltetett az arcára. – Arra gondoltam, milyen nehéz lesz visszaszokni az angliai éghajlathoz. Nem is tudod, mekkora szerencsétek van, hogy itt egész évben süt a nap. – Azért errefelé is akadnak hideg napok, meg az eső is szokott esni – felelte a férfi. – Az időjárás Venezuela egyetlen előnye Angliával szemben? – Nem leszek itt annyi ideig, hogy ezt megítélhessem. Marcos egy pillanatig hallgatott, majd amikor megszólalt, sem a hangján nem érződött, sem az arcáról nem lehetett leolvasni, mit érez. – Akkor maradj még egy kicsit! 7. FEJEZET Marcos szavai hallatán Nicole-nak nagyot dobbant a szíve. – Komolyan gondolod? – Miért is ne? – Dolgoznom kell. – Ja, persze. El is felejtettem. Akkor viszont ki kell használnunk az időt. – Eddig sem tétováztunk – jegyezte meg Nicole szárazon. A férfi a szájához emelte a lány kezét. – Mindketten bolondulunk egymásért. De az éjszaka nem viselkedtél ilyen tartózkodóan. – Az… az más volt – vörösödött el a lány. – Az emberek már figyelnek bennünket. – Nem csodálom – simogatta meg a férfi a hüvelykujjával Nicole kezét. – Szép pár vagyunk. – A szerénység nem tartozik éppen az erényeid közé. Hát nem félsz, hogy hírbe hoznak minket? – Már miért félnék? – Mert állandóan pletykálni fognak rólunk. – Nem valószínű – nevetett a férfi. – Itt nincsenek olyanok, akik felismerhetnek? Marcos elkomorodott, és elengedte a lány kezét. – Azt hiszed, azért hoztalak ebbe a kis vendéglőbe, nehogy együtt lássanak bennünket? Nicole dacosan felszegte az állát. – Nem járhatsz gyakran ilyen helyekre. – Nem. Ebben a napszakban általában nem is vagyok a városban. Itt azonban remekül főznek, és jó a kiszolgálás, ráadásul a hangulat is kellemes. Mi kellene még? – Bocsánat – szégyellte el magát Nicole. – Azt hittem…

22

– Tévedtél. A lány az ajkába harapott, amikor Marcos odaintette a főpincért. Tudhatta volna, hogy egyikük sincs luxusétteremhez öltözve. Kifelé menet egy szót sem szóltak egymáshoz. Miután beszálltak a kocsiba, Nicole bátortalan kísérletet tett, hogy megpróbálja oldani a köztük támadt feszültséget. – Csak nem fogunk egy kis félreértés miatt összeveszni? – kérdezte. – Összeveszni? – álmélkodott Marcos. – A gyerekek vesznek össze. Én megbocsátok neked. A lány oldalról rápillantott, és megrándult a szája széle: – Igazán nagyvonalú vagy. Önkéntelenül is feltette magában a kérdést, hogyan fogadná a férfi, ha este zárva találná a szobája ajtaját. Bár aligha lenne annyi akaratereje, hogy visszautasítsa a közeledését. Amikor hazaértek, nem látták sehol Patriciót. – Elviharzott, amikor meghallotta, hogy kirándulni indultatok Marcosszal – újságolta Leonora, miután Nicole kiment hozzá a teraszra. – Nem is csoda. A lány mérgesen nézett a mostohaanyjára. – És még mit mondtál neki? – Nem kellett semmit sem mondanom. Nyilván hozzászokott már, hogy a bátyja mindenben megelőzi. Most persze egy kicsit jobban reménykedett a szokásosnál, mert első este szinte szóba sem álltál Marcosszal. Szegény nem vette észre, hogy csak taktikáztál. – Ugyan már! – ellenkezett Nicole ingerülten. A mostohaanyja nevetve megvonta a vállát. – Te tudod, szívem. Merre jártatok? Vártunk benneteket ebédre. – Caracasban ebédeltünk. – A mindenit! – Leonora tréfásan felemelte a tenyerét: – Jól van, jól van, nem kérdezek semmit. Scottot viszont elég nehéz lesz kiengesztelned. Egy fél órával ezelőtt keresett. Nyilván aggódik, hogy valami nincs rendben. Azt állította, hogy az éjszaka közepén hívtad fel. – Angliában akkor már reggel volt. – Nicole habozott. – Csak nem… – Mindössze annyit mondtam neki, hogy elutaztál, és vissza fogod hívni. Nicole beletúrt a hajába. – Most nem. Mindenekelőtt le szeretnék zuhanyozni. – Angliában már fél kilenc van – figyelmeztette Leonora. – Úgyis beszélned kell vele, minek halogatod? Ha vissza akarsz térni hozzá, nyugtasd meg, hogy szereted. Nicole nem nézett a mostohaanyja szemébe, inkább elfordult: – Nem olyan sürgős. Marcos közben az istállókhoz ment. A lány abban reménykedett, hogy ott találkozik Patricióval, és beszélhet vele. Neki épp elég teher, hogy a vőlegényének be kell vallania mindent. Scott megérdemli, hogy megmondja neki az igazat, de nem telefonon. Az gyávaság lenne. – Egyébként estére meghívtak minket Laniezékhez – szólt Nicole után a mostohaanyja. – Reggel elfelejtettem mondani. Teljesen kötetlen látogatás. Nyugodtan felveheted a zöld ruhádat, ha nem akarsz megint az enyéim közül választani. Nicole megtorpant a küszöbön. – Muszáj veletek tartanom? – Nagy udvariatlanság lenne, ha nem jönnél velünk – felelte Leonora szigorú hangon. – Egyébként is, miért ne jönnél? – Kissé fáradt vagyok – füllentette a lány. – De nem tesz semmit, nemsokára felfrissülök. A szobájába érve már jobban érezte magát Scott nem ostoba, sejt valamit. Talán mégiscsak nyíltan kellene vele beszélnie már telefonon is. Amikor kilépett a fürdőszobából, még csak fél öt felé járt az idő, Angliában tehát fél tíz körül lehet. Ha tovább halogatja, Scott fogja felhívni őt, Marcos pedig a közelben tartózkodik. Lent a földszinten nem látott senkit. Feltárcsázta a számot. – Végre valahára! – kezdte Scott. – Már azt hittem, egyáltalán nem fogsz hívni. – Sajnálom – szabadkozott a lány. – Későn értünk haza. – Igen, tudom, azzal a Marcosszal mentetek kirándulni. – A férfi jelentőségteljes szünetet tartott. – Kettesben voltatok, ugye? – Igen. – Nicole alig bírta megőrizni a hidegvérét. – Elvitt Caracasba, mert el szerettem volna látogatni az utazási irodám itteni kirendeltségébe. – És ez ilyen sokáig tartott? – Közben ettünk is. – Nicole habozott, mert nem tudta, hogyan fogjon bele a mondandójába. – Scott… beszélnünk kellene egymással. A férfi hallgatott egy darabig, végül gyanakvó hangon megszólalt: – Miről? A lány mély lélegzetet vett. – Rólunk. – Mit akarsz mondani? – kérdezte Scott nyugtalanul. – Azt hiszem, tévedtünk – bökte ki Nicole. – Ezt meg hogy érted? Nem könnyíti meg a dolgomat, gondolta a lány. De hát miért is tenné? – Több szempontból is tévedtünk – magyarázta. – Annyi mindenben másképp gondolkozunk. Te például nem akarsz gyereket – Úgy tudtam, te sem. – Ez nem igaz. Csak nem volt kedvem vitatkozni veled. – Nos, akkor talán itt lenne az ideje, hogy beszéljünk erről is. – Scott elhallgatott, mint aki várja a folytatást. – Még nem mondtál el mindent, ugye? Nyilván Leonora zavarta meg a fejedet. Sohasem kedvelt engem. – Leonorának ehhez semmi köze. Egyszerűen világossá vált előttem, hogy az utóbbi hónapokban hazugság volt az életem. Veled nincs semmi bajom, Scott. Én nem állok még készen… a házasságra.

23

– Szerintem meg annyi az egész, hogy annak a pasasnak több pénze van, mint nekem – jegyezte meg a vőlegénye csípősen. – Már akkor látnom kellett volna, miben töröd a fejed, amikor mindenáron el akartál utazni Venezuelába. Amilyen az anyja, olyan a lánya! – Leonora a mostohaanyám. Nem vagyunk vérrokonok. – Nicole megpróbálta megőrizni az önuralmát. – Egészen biztos, hogy nem fogok a nyomdokaiba lépni. – Nem hiszek neked! – Az a te bajod! – A lány egyszeriben felbátorodott. – Tudom, hogy az ilyesmit szemtől szemben szokás megmondani, de akkor még néhányszor meg kellett volna játszanom magam, amikor veled telefonálok. Valóban sajnálom, Scott. Majd ha hazaérek, négyszemközt is megbeszélünk mindent. Mivel odakintről léptek hangzottak, Nicole gyorsan letette a kagylót. A következő pillanatban megjelent a lépcsőn Patricio. Szemrehányóan nézett a lányra. – Miért keltettél bennem reményeket, ha egyáltalán nem érdekellek? – Nem keltettem benned reményeket – ellenkezett Nicole. – Legalábbis nem akartam. Én kedvellek téged, Patricio. Nagyon is. Azonban… – Azonban a bátyámhoz vonzódsz – szögezte le a fiú. A hangjában nem érződött semmi fájdalom. A lány habozott. Nyilvánvaló, hogy Marcos beszélt az öccsével. Abba azonban valószínűleg nem avatta be, mennyire közel kerültek egymáshoz. – Ha jól tudom, ma estére meghívtak bennünket – váltott témát. – Leonora szerint teljesen kötetlen összejövetel lesz. Patricio megvonta a vállát. – Attól függ, ki mit ért azon, hogy „kötetlen”. – Kösz a segítséget – vetette oda Nicole gúnyosan. – A férfiak biztos ingben, nadrágban jelennek meg, de én mit vegyek fel? Patricio tetőtől talpig végigmérte a lányt: – A kevesebb több… Nem ezt szokták mondani a divattervezők? – Én azonban semmiképpen sem szeretnék szégyent hozni rátok. – Akkor is lepipálod a többi nőt, ha rongyokban jelensz meg. Nicole felkacagott. – Te hízelgő! Ezzel azonban még nem segítettél. – A ruha, amit tegnapelőtt viseltél, szerintem erre az alkalomra is eszményi lenne – jelentette ki Patricio komolyan. – A zöld talán nem áll annyira jól, mint az ezüst, de a ruha szabása annál előnyösebben emeli ki az alakodat. – A fiatalember hirtelen hozzá hajolt, és futó csókot lehelt az ajkára. – Ha úgy kell viszonyulnom hozzád, mint leendő rokonomhoz, megengedhetek magamnak kisebb bizalmasságokat. – Honnan veszed?! – Nicole elnémult, amikor megpillantotta Marcost a szalon küszöbén. Az arckifejezéséből ítélve nem találta túl mulatságosnak kettőjük tereferéjét. Patricio arca meg sem rezdült. Valószínűleg már rég észrevette a bátyját, és így állt bosszút rajta. – Leonora teát főzött, ha ti is kértek, a teraszon vár benneteket – közölte Marcos. – Remek! – Nicole remélte, hogy a férfi legalább a telefonbeszélgetést nem hallotta. – Te is szereted a teát? – Az önfeláldozásnak ezt a módját szívesebben átengedem az apámnak. Hallottad már, mi lesz a ma esti program? Nicole örült a kérdésnek, mert úgy ítélte, válaszával legalább valami magyarázatot adhat az iménti jelenetre. – Igen, és épp tanácsot kértem az öcsédtől, hogy mit vegyek fel. – Én pedig testvériesen felvilágosítottam – tette hozzá Patricio, és már készült is odábbállni. – Talán kivételesen megkóstolom Leonora teáját. – Csak rajta! – vetette oda neki Marcos ridegen. Nicole mosolyogva csóválta meg a fejét. A férfi viselkedéséből világosan kitűnt, hogy féltékeny. Persze ez még nem szerelem, de azért már több a semminél… Habár a zöld ruha nem volt olcsó holmi, össze sem lehetett hasonlítani Elena, Isabella vagy Leonora öltözékével. Nicole-t azonban sokkal inkább zavarta, hogy Elena kezdettől fogva rátelepedett Marcosra, Isabella pedig még csak nem is leplezte féltékenységét. Kilenc körül megvacsoráztak, majd átmentek kávézni a szalonba, mely ugyanolyan pompásan nézett ki, mint a Las Veridas-beli. Nicole lopva a karórájára pillantott. Nem hitte, hogy még sokáig bírja ezt a fura vendégeskedést Patricio mellette ült, aki ezúttal azonban távolságtartóan viselkedett, – Miért nem foglalkozol Isabellával? – kérdezte tőle Nicole, mert nem jutott eszébe jobb beszédtéma. – Isabellának sok csodálója van, de ő nem lát senki mást, csak Marcost – vonta meg a vállát a fiú. – Úgy tűnik, nem fogja megkapni, legalábbis amíg Elenával kell versenyeznie érte. – Ha Marcos elveszi Elenát, akkor végre kénytelen lesz más férfiakat is észrevenni. Nicole összerezzent. – És te ezt valószínűnek tartod? – Igen, de pontosan csak Marcos tudná megmondani, ő azonban nem beszél velem ilyesmikről – felelte Patricio. – Ennyire fontos neked a bátyám? – vetett egy csodálkozó pillantást Nicole-ra. A lány vállat vont: – Á, dehogy! Néhány nap múlva úgyis elutazom. – Tehát csak flört volt? – vonta fel a szemöldökét jelentőségteljesen a fiú. Nicole kővé dermedt. – Szóval mesélt róla? Patricio megrázta a fejét. – Csak kitaláltam abból, ahogy ma délután rám szólt, hogy tartsam magam távol tőled. – Ehhez nincs joga – jegyezte meg Nicole erőtlenül. – Ha lefeküdtetek egymással, akkor van. A lány Patricio szemébe nézett, de nem tudott belőle semmit sem kiolvasni. – Mit gondolsz most rólam? A fiatalember arcán futó mosoly suhant át. – Miért ne engedhetné meg magának egy nő is, amit egy férfi?

24

– És hogy állnak ezzel a venezuelai lányok? – Akadnak köztük is merészebbek. – De te természetesen inkább egy szűz lányt vennél feleségül. – Attól függ, milyen okból házasodom. Ha szerelemből, akkor talán elviselném, hogy más férfiak is voltak előttem. – Szóval még reménykedsz benne, hogy találkozol az igaz szerelemmel? Patricio elszomorodott, de a hanghordozása mit sem változott. – Ha olyan idős leszek, mint most Marcos, és még mindig nem találtam meg a nagy őt, akkor keresek egy hozzám illő szűz lányt és összehozunk néhány fiút. – Lányt nem? – Csak ha elkerülhetetlen. Úgy hallottam, már léteznek olyan eljárások, amelyek szavatolják, hogy fiú foganjon. – Én nem hiszek az ilyesmiben. De miért tartasz ennyire a kislányoktól? – Minden lányból nő lesz egyszer. Nicole ebbe a kérdésbe nem akart belemenni, mert sejtette, hogy akkor veszélyes területre tévednének, ezért inkább témát váltott. – Te hogy vélekedsz az előttünk álló esküvőről, Patricio? – Az utóbbi időben, ha ránéztem apámra, mindig boldognak láttam, és ennek csak örülhetek. – Nem zavar tehát, hogy olyan különleges körülmények között ismerkedtek meg? – Szerintem az csakis a sors keze lehetett. Ha az apám nem pont akkor ment volna arra az autóval, amikor a mostohaanyád kilépett az útra, talán soha nem találkoznak. – Szerencsére idejében lefékezett. Milyen kocsival ment? – Azt hiszem, a Lamborghinijével. Akárcsak Marcosnak, neki is a gyors kocsi a gyengéje. A lány Marcos felé nézett, aki a szalon másik sarkában ült Elenával, és elmélyülten beszélgettek. Melyik férfi merne egy helyiségben tartózkodni a szeretőjével meg a jövendőbeli feleségével? Vagy ez nem is számít olyan kivételes esetnek? Nicole megpróbálta összeszedni magát. Véget kell vetnie ennek a flörtnek, mielőtt még végzetesen belebonyolódna. A sejtelme, hogy Patricio szerelmes Isabellába, igaznak bizonyult. Jól látta, milyen sóvárgó arccal figyeli a fiatalember a gyönyörű lányt. Patricio rámosolygott Nicole-ra. – Mesélj valamit a munkádról! – kérte. A lány azonban megcsóválta a fejét. – Látom rajtad, hogy majd megbolondulsz Isabelláért. Miért nem próbálsz udvarolni neki? Ő tudja egyáltalán, mit érzel iránta? A fiatalember keserűen legyintett. – Te vagy az egyetlen, aki észrevette, és remélem, ez így is marad. – Nem fogom senkinek sem elárulni. Mióta szereted? – Diákkorunk óta. Számára azonban Marcoson kívül soha nem létezett más férfi. – De hiszen Marcos tizennégy évvel idősebb nála! – Ha az ember szerelmes, nem érdekli a korkülönbség. Isabella pedig makacsul reménykedik, hogy Marcos végül mégsem Elena, hanem őmellette fog dönteni. Kicsi az esélye, de amíg a bátyám nem nősül meg, várni fog rá. – És sohasem próbáltad megvallani neki, mit érzel iránta? – Nincs értelme. Testvéries viszonyban vagyunk egymással. – Akkor próbálj meg tenni valamit! – bátorította Nicole a fiatalembert, hogy ne gondoljon Marcosra meg Elenára. Patricio csüggedten elmosolyodott. – Már megpróbáltam. Nem lesz féltékeny, ha más nőkkel flörtölök. Nicole gyanút fogott. – Még akkor sem, ha éppen velem próbálkozol? – Még akkor sem – bólintott Patricio. – Egyébként azt valószínűleg ő is sejti, hogy nálad úgysem lehet semmi esélyem. – A helyedben én mégsem adnám fel – erősködött Nicole. – A pillantásaiból ítélve Isabella nem nagyon örül annak, hogy mellettem ülsz. – Tényleg azt hiszed? – élénkült fel Patricio hangja. – Mérget vennék rá – felelte Nicole. Bár gyanakodott kissé, hogy más miatt lövell Isabella olyan keserű pillantásokat feléjük, most erőt akart önteni a fiatalemberbe. Egy hirtelen jött ötletnek engedelmeskedve megfogta Patricio kezét, és tenyérrel felfelé fordította. – Hadd jósoljak neked! – Te tudsz tenyérből olvasni? – Foglalkoztam vele – jelentette ki szemrebbenés nélkül a lány, bár őszintén szólva csak egyszer próbálkozott ilyesmivel egy buliban, kissé becsípve. – A szívvonalad rendkívül erőteljes. Az életvonalad pedig nagyon hosszú. Négy, nem is, öt gyereket látok, sőt talán hatot. Mindenesetre sok dolgod lesz. – Egy szavadat sem hiszem! – nevetett Patricio. Nicole csibészes grimaszt vágott, és tréfásan oldalba bökte a fiatalembert: – Az a te bajod! Észre kellett vennie, hogy néhány vendég, köztük Marcos is, érdeklődéssel figyeli őket. Legszívesebben rögtön elengedte volna Patricio kezét, de most már be akarta fejezni, amit elkezdett, és újból a fiatalember tenyere fölé hajolt. – Ha meg akarod kapni Isabellát, harcolnod kell érte – suttogta sejtelmes hangon. – Minden egyedül rajtad áll. Végül is elég sokáig tartott a vendégeskedés, csak éjjel egy után kezdtek el szedelőzködni. Marcos annak az ezüst limuzinnak a kormányánál ült, amellyel Nicole-t a reptérről hazaszállította. Húsz perc múlva már otthon is voltak. Leonora javasolta, hogy lefekvés előtt még igyanak meg egy korty italt, Nicole azonban szabadkozni kezdett. – Ha nem haragszotok, én rögtön felmegyek, nagyon fáradt vagyok. – Úgy tett, mintha visszafojtana egy ásítást. – Alig bírom nyitva tartam a szemem. – Azzal Marcosra sem pillantva felsietett. Nem kis önfegyelem kellett hozzá, hogy bezárja maga mögött az ajtót, de nem maradt más választása, hiszen ennek a flörtnek esetleg rossz következményei lehetnek. Mint kiderült, fölöslegesen aggodalmaskodott, mert a férfi nem jött. Vagy úgy döntött, hogy tisztességes lesz Elenával, vagy megunta őt.

25

Másnap reggel Nicole legszívesebben elutazott volna, ám ezt nem tehette meg Eduardóval és Leonorával. Nem maradt más hátra, úgy kellett viselkednie, mintha közte meg Marcos között nem történt volna semmi, de bizony ez nem ment könnyen. Sőt óráról órára egyre nehezebb feladatnak bizonyult. A férfi mosolya, köszönése, pillantása mind-mind olyan volt mint egy-egy tőrszúrás a szívébe. Ugyanakkor Marcoson a legkevésbé sem látszott, hogy bánatos lenne. – Remélem, kialudtad magad – érdeklődött Eduardo, miközben Nicole kávét töltött magának. – Ma este itthon maradunk, úgyhogy korán lefekhetsz. – Ha tegnap délután pihentél volna ahelyett, hogy Caracasban lófrálsz, jobban bírtad volna az éjszakázást – jegyezte meg Leonora. – Ügyelhettél volna erre, Marcos! A férfi ajka körül gunyoros mosoly jelent meg: – Na, igen, természetesen. – Nincs semmi bajom – biztosította őket Nicole. – Jól aludtam. Ez persze nem felelt meg az igazságnak, mert fél éjszaka álmatlanul forgolódott az ágyban. Kávézás közben észrevette, hogy Marcos figyeli. Ha abban reménykedik, hogy összetört a bánattól, amiért nem ment fel hozzá az éjjel, hát csalódnia kell. – Nem lovagolnál ki velem? – fordult Nicole Patricióhoz. – Még alig láttam valamit a környékből. A fiatalember ránézett a bátyjára, aki nem viszonozta a pillantását. – A legnagyobb örömmel – válaszolta kisvártatva. – Feltéve, ha ismét kölcsönadod a lovaglóruhádat – mosolygott Nicole a mostohaanyjára. – Nálad maradt – emlékeztette Leonora. – Szerencsére több is van. Eduardo tekintete egyik fiáról a másikra vándorolt, mintha mondani akarna valamit Végül azonban elfordult tőlük, és megkérdezte Leonorát, nincs-e kedve Caracasba menni ebédelni. Nicole jó darabig nem emelte fel a csészéjéről a tekintetét. Ha ezek ketten elmennek, nem tudja elkerülni, hogy kettesben maradjon Marcosszal. De hát mit tehetne? Marcos belevaló nőnek nevezte őt, és így is fog viselkedni. Miután Patricióval megállapodtak, hogy az istállónál találkoznak, felment a szobájába átöltözni. Nemsokára kopogtatás nélkül benyitott hozzá a mostohaanyja. – Valami bajod van? – szegezte a lánynak a kérdést. – Fogalmam sincs, miről beszélsz. – Tudod te azt pontosan – vetette oda Leonora megvetően. – Tegnap még majd felfaltátok egymást Marcosszal, ma pedig hátat fordítasz neki, és Patricióval flörtölsz. Még az hiányzik, hogy egymásnak ugraszd a két fiút! – Eszemben sincs. Csak megkérdeztem Patet, nincs-e kedve kilovagolni. – Marcos meg tátotta a száját. Nicole lehajtott fejjel húzta fel a lovaglócsizmát. – Mit törődsz te Marcosszal? Azt hittem, nem kedveled. – Tekintettel arra, hogy egy fedél alatt fogunk élni, kénytelen vagyok törődni vele. – Leonora elhallgatott, majd enyhültebb hangon folytatta: – Fülig szerelmes vagy belé, ugye? Nicole villámgyorsan felegyenesedett. – Ez nevetséges! – jelentett ki reszkető ajakkal. Leonora azonban nem hagyta magát. – Már akkor gyanakodtam, amikor megpróbáltad beadni nekem, hogy csak flörtölsz egy kicsit. Te egyáltalán nem vagy olyan típus. Marcostól viszont távol áll, hogy komolyabb kapcsolatba bonyolódjék. Vagy tévednék? – El fogja venni Elenát. – Mondta? – Nem kell azt mondani. Láthattad őket tegnap. – Én csak azt láttam, hogy Elena ráakaszkodott. Nicole elhúzta a száját. – Szemlátomást nem volt ellenére? – Nem tehetett semmit, mert nem akart udvariatlan lenni. Mindenesetre nincsenek eljegyezve. – Ami engem illet, nekem aztán teljesen mindegy. Nem szeretném elveszíteni a józan eszemet. – Amikor felébrednek az ösztönök, a józan észnek nem sok tere marad – okította a lányt a mostohaanyja. – Scott bezzeg soha nem hozott ki ennyire a sodrodból! – Őt csak hagyd ki ebből! – kiáltotta Nicole. – Neki az egészhez semmi köze! – Csak nyugalom, nyugalom, nem zaklatlak többet – vonta meg a vállát Leonora. – Sajnos vannak emberek, akiken egyszerűen nem lehet segíteni. Kellemes sétalovaglást! Nicole ellenállt a késztetésnek, hogy elnézést kérjen Leonorától az éles hang miatt. Még azt hinné a végén, hogy sikerült megingatnia. Ha valakitől elnézést kellene kérnie, akkor az inkább Patricio, akit igencsak kellemetlen helyzetbe hozott. 8. FEJEZET Rojo már felnyergelve, felkantározva várt rá. A lovászfiú, kezében a gyeplővel, szólt Nicole-nak, hogy az úr rögtön megérkezik. Ám amikor feltűnt ló és lovasa, Nicole-nak elállt a lélegzete. – Patriciónak sürgős elintéznivalója akadt – szólt oda neki Marcos a nyeregből –, elnézésedet kéri. Nicole erőt vett magán, és a férfi szemébe nézett. – Sajnálom! – Azzal a tárt kapun keresztül villámsebesen kinyargalt az udvarból. Marcos nagyon téved, ha azt hiszi, hogy játszhat vele! A férfi csakhamar utolérte. – Azért vagy ilyen ideges, mert nem látogattalak meg az éjszaka? – kérdezte a lehető legnyugodtabb hangon. – Vagy más okból viselkedsz ilyen elutasítóan velem? Nicole megrökönyödve nézett rá:

26

– Tessék?! – Úgy láttam, túlságosan fáradt vagy, ezért hagytalak inkább pihenni. – Á, szóval így állunk! – A lánynak hirtelenjében semmilyen frappáns válasz nem jutott eszébe, összevissza kavarogtak a gondolatai. Morcos tehát azt állítja, hogy tapintatosságból nem kopogott be hozzá! Hazudik. Ezt nem várta volna tőle. Nicole lázasan erőlködött, hogy kitaláljon valami csattanós feleletet. Lehet, hogy tényleg tapintatból maradt távol a férfi tegnap este, de ez már mit sem változtat a dolgok állásán. Nem, ő ennek a férfinak az életében csupán egy futó kalandot jelent, amit nemsokára örökre elfelejt. Helyesen tette, hogy bezárta az ajtót. – A tapintatot értékelem – tört ki belőle –, de nem voltam fáradt. Viszont úgy döntöttem, hogy véget vetek ennek a kapcsolatnak. Ez a legjobb megoldás. – Hogy számomra mi a legjobb megoldás, azt egyedül én döntöm el! – csattant fel Marcos. – Egyébként mikor jutottál erre az elhatározásra? Nicole megjátszott közönnyel vonta meg a vállát. – Miért érdekes? – Mert ha amiatt van az egész, hogy tegnap este Elenával töltöttem az időt, akkor alaposan félreértetted a helyzetet. Nicole gúnyosan felnevetett. – Azzal töltöd az idődet, akivel akarod. Én például ma reggel az öcséddel akartam kilovagolni. – Zavarba hoztad őt – felelte Marcos feszülten. – Miért? Mert közölted vele, hogy én a te tulajdonod vagyok? Ezen a ponton kettéágazott az út. Az egyik ösvény visszakanyarodott a házhoz, a másik pedig az erdőbe vezetett. Marcos előrehajolt, és elkapta Rojo zabláját, mire mindkét ló megtorpant. A férfi arca megfeszült, szeme gőgösen csillogott. – Mivel odaadtad magad nekem, jogom van rá, hogy rendelkezzem veled! Nicole-nak haragjában az arcába szökött a vér. – Nálunk Angliában ez nem így szokás! – Csakhogy most nem Angliában vagyunk – emlékeztette őt a férfi. – Jelenleg az én hazámban tartózkodsz, ahol más magatartási szabályok uralkodnak. Ha véget akartál vetni a kapcsolatunknak, meg kellett volna mondanod. – Pont ezt tettem az imént! – Csakhogy nem tisztességesen! – Tisztesség?! Szép szó! – Nicole-nak a torkában dobogott a szíve, és megszorította a kantárt. – Egy tisztességes férfi például már rég feleségül vette volna Elenát, vagy világosan a tudtára adta volna, hogy nem áll szándékában összeházasodni vele. Ehelyett te továbbra is reményeket keltesz benne. Hízeleg neked, hogy rajong érted? És persze nemcsak Elena, hiszen biztos észrevetted, hogy Isabella is epekedik utánad. Marcos egy percig kifürkészhetetlen arckifejezéssel nézett a lányra. Végül hideg hangon kijelentette: – Sem Elenának, sem Isabellának a legkisebb okot sem adtam arra, hogy velem kapcsolatban bármiben is reménykedjen. – Lehet, de arra sem tettél kísérletet, hogy tiszta helyzetet teremts. – Csak háromszor láttál Isabellával, Elenával pedig mindössze kétszer. Ez elég ahhoz, hogy tisztességtelennek bélyegezz? – Tekintettel a tegnap esti viselkedésedre, éppen elég – vágott vissza Nicole, de menten az ajkába harapott. – Tehát jól gondoltam – állapította meg Marcos lágy hangon. – Te féltékeny vagy. – Csak csalódtam benned – felelte élesen a lány. – Bolond voltam, hogy odaadtam magam neked. Már az első pillanattól kezdve tartottam tőled, és most még kevésbé kedveltek. Marcos gúnyosan felnevetett. – Ami bennünket összeköt, querida, az a szenvedély. Amikor tegnap este az öcsémmel flörtöltél, bennem is feltámadt a féltékenység. – Mégsem mozdultál el Elena mellől. – Udvariasságból. Azonban semmilyen módon nem köteleztem el magara neki, ahogy nem is fogom soha, és ezt ő is pontosan tudja. – Akkor miért nem adja fel mégsem? – Talán azt hiszi, hogy a makacsságával célt érhet. Jó partit keres magának, és nem én vagyok az egyetlen jelölt. Bár nem sok választása marad, ha még túl sok időt pazarol rám. – Azt akarod mondani, hogy ennek semmi köze a szerelemhez? – Nem ez az első eset, amikor nem az érzelmek játszanak szerepet a házastárs kiválasztásában – vonta meg a vállát a férfi. A mén, amely eddig mozdulatlanul állt, megrándult, mire Rojo is kilépett. Marcos kénytelen volt elengedni a másik ló kantárját, hogy megnyugtassa a sajátját, mire Rojo sarkon fordult, és vissza akart vágtatni. De nem jutottak messzire, Marcos csakhamar utolérte őket. – Én vagyok az oka – szabadkozott a férfi. – Plata rögtön megérzi, ha valami hibát követek el – mondta, miközben mélyen Nicole szemébe nézett. – Minden rendben? Lehet, hogy a lóra gondolt, ám a lány kételkedett ebben. Ha most igennel válaszol, úgy fog tűnni, hogy mindennel egyetért. De még ha elhiszi is, hogy a férfi nem akarja feleségül venni Elenát, ez az ő helyzetükön mit sem változtat. Egyébként is, mit várhatna tőle? Marcos aligha fog örök szerelmet esküdni neki. Egyetlen dolgot kaphat csak tőle: a testi szerelem gyönyörét. – Persze, semmi bajom – válaszolta. – Menjünk csak tovább, ha már így nekiindultunk! – Rossz volt a start, ahogy ti angolok mondani szoktátok. Hova szeretnél menni? – Ahová te. Átengedem neked a választást. Marcos szeme sötéten villant. Mivel senki sem láthatta meg őket, Nicole leszállt a lóról, odament a férfihoz, és csókra nyújtotta az ajkát. A fa alatt, az árnyékban megborzongatta meztelen bőrüket a hűvös levegő, ám csakhamar mindketten úgy felhevültek, hogy hangosan felsikoltottak, amikor elérték a csúcspontot. Most már értem, miért nevezik ezt kis halálnak, gondolta Nicole, amikor elcsendesedett szívének mámora. Úgy érezte magát, mint aki újjászületett. – Egy órával ezelőtt még azon tanakodtam, hogy talán mégis tévedtem – szólalt meg Marcos anélkül, hogy felpillantott volna.

27

– Mire gondolsz? – Arra, amit irántam érzel. – Miféle érzelmekről beszélsz? – csattant fel Nicole. A férfi önkéntelenül is felnevetett. – Azokról, amelyekről azt hittem, hogy védett vagyok velük szemben. Amikor a reptéren vártalak, az járt a fejemben, hogy minden udvariaskodás nélkül visszaraklak az első Angliába induló járatra. Amikor azonban megpillantottalak, meggondoltam magam. – Miért? – Mert meg akartalak ismerni. – És sikerült? – nyelt egyet Nicole. Marcos felkönyökölt, és úgy nézett a lányra, mint még soha. – Azt hiszem, igen. Ha ugyanolyan lennél, mint a mostohaanyád, kezdettől fogva mindent megtettél volna, hogy minél előnyösebb színben tűnjél fel előttem. Olykor azt hittem, Patricio felé hajlasz, hiszen ő olyan kedves természet. Ám fokozatosan szertefoszlottak az aggodalmaim, hiszen feltétel nélkül odaadtad magad nekem. Vagy tévednék? – Nem is tudom, mire gondolsz – hebegte Nicole. – Arra, hogy azonosak a vágyaink, az igényeink, a vérmérsékletünk. Együvé tartozunk, querida. Nemcsak egy éjszakára vagy egy napra, hanem egy életre. Ezt nem gondolhatja komolyan, hüledezett magában Nicole. – De hiszen alig négy napja ismerjük egymást! – nézett a férfira. – Hogy mondhatsz ilyet? – Szívügyekben az idő nem játszik szerepet – magyarázta a férfi. – És az én szívem még sohasem dobogott ennyire senkiért. – Azt hiszem, az enyém sem – suttogta a lány percnyi tűnődés után. – De… – De? – hajolt hozzá közelebb a férfi, miközben Nicole a megfelelő szavakat kereste, hogy bevallja végre minden titkát. – Nem akarsz a szívedre hallgatni? Ha Scott nem lenne, fél pillanatig sem habozna, ismerte el magában Nicole. Soha még csak reménykedni sem mert benne, hogy Marcos viszonozza a szerelmét. De vajon így fog érezni a férfi akkor is, ha megtudja, hogy eltitkolta előle a jegyesét? Biztosan nem. Alakoskodó, számító nőszemélynek fogja tartani, éppen úgy, mint eleinte. Akkor meg minek kockáztassak? – tanakodott magában. Hiszen csak Leonora tud Scottról, ő pedig biztos nem fogja elárulni. Különben is felbontotta már az eljegyzést telefonon, és semmi szükség rá, hogy beszámoljon róla Marcosnak. – Valami baj van? – érdeklődött a férfi összeráncolva a homlokát. – Nem juttattam elég világosan kifejezésre a szándékaimat? – Nem egészen. Azt akartad mondani, hogy legyek a szeretőd? Marcos egy percig kifürkészhetetlen arccal hallgatott. – Te elfogadnád ezt a szerepet? Abban bízva, hogy a férfi nem fogja félreérteni, Nicole megrázta a fejét. – Semmi esetre sem. – Tehát házasság vagy semmi? A lány felbátorodott Marcos mosolyától, és lágyan végighúzta ujját a férfi alsó ajkán. – Talán túl sokat akarok? – Nem, dehogy! – ellenkezett azon nyomban Marcos. – Amikor megpillantottalak, nyomban elvesztettem a fejem, még ha magamnak sem akartam bevallani. Most már akkor sem bírnék elfordulni tőled, ha csalódnom kellene benned. Mindig olyan nőre vágytam, aki ilyen mély érzelmeket ébreszt bennem. A férfi keze közben bejárta Nicole testének igézően szép, kívánatos domborulatait. A lánynak elakadt a lélegzete, amikor tenyere a melléhez ért. Oly bensőségesnek tűnt az érintése! Csak kora délután indultak vissza a házba. Mivel Leonora és Eduardo elment Caracasba, Patricio pedig nem tartózkodott otthon, egyedül voltak. Végül Marcos beleegyezett, hogy a kedvese egy órára lefeküdjön, hiszen estére ki kellett pihennie magát. – Ma éjjel semmiféle félreértésre nem fogok okot adni – jelentette ki Marcos. – Ne is! – tréfálkozott Nicole, aki még mindig úgy érezte magát, mint aki a mennyországban jár. – Hogy elképed majd mindenki! Még én sem tudom igazán elhinni! Miért éppen én? Marcos elnézte a ragyogó napsütésben álló lányt. Csodálatos vörös haja lágy hullámokban omlott a vállára. A férfi boldogan ingatta a fejét: – Hát, erre nem tudok válaszolni. Nicole bezzeg tudott volna: Marcos mellett minden férfi eltörpült. Csak amikor a szobájába lépett, jutottak eszébe a megoldandó problémák. Leonorával ellentétben ő nem hagyhat mindent olyan egyszerűen maga mögött. Nemcsak a lakását, az állását is fel kell mondania. És még Leonora ügyeit sem rendezte el teljesen Angliában. Ráadásul ott van Scott. Talán tévedett, hogy ilyen gyorsan elfogadta Marcos házassági ajánlatát. A volt vőlegényének mindenképpen magyarázattal tartozik. Okvetlenül beszélnie kell vele négyszemközt, hogy elmagyarázhassa, mennyire más érzések fűzik hozzá, mint Marcoshoz. Scott természetesen nem fogja megérteni. Aligha sikerül majd eltántorítani őt attól a meggyőződésétől, hogy Nicole csak azért választotta Marcost, mert jobb parti. A lány nem is gondolhatott alvásra, annyira nyomasztották ezek a gondolatok. Meg is lepődött, amikor egyszer csak felriadt, és az órára pillantva megállapította, hogy két órát aludt. Amikor eszébe jutott, mi történt délután, elmosolyodott, és elhatározta, hogy fittyet hány minden gondra. Végtére is hamarosan Marcos felesége lesz – és ezenkívül ugyan mi számít? Miután lezuhanyozott, felvett egy szerény, de nem túl olcsó türkizkék, virágmintás ingruhát. Amikor a tükör elé állt fésülködni, észrevette, hogy a haja meg a szeme is furcsán csillog. Marcos nem mondta meg pontosan, mikor fogja nyilvánosságra hozni a házassági szándékukat. Biztosra vette, hogy ő is jelen lesz majd a nagy eseményen, és igencsak meglepődött, amikor a teraszra érve hirtelen körülzsongta az egész család. – Te aztán az orromnál fogva vezettél, kincsem! – kiáltott fel Leonora. – Ma reggel még azt állítottad, hogy nincs köztetek semmi komoly, de rólad sem gondoltam volna, hogy ilyen szenvedélyes tudsz lenni! – fordult a jövendőbeli veje felé. – Apád fia vagy! Eduardo Nicole-hoz lépett, megfogta a vállát, és mindkét oldalról megpuszilta. Szemlátomást örült, ám valami zavar is látszott rajta.

28

– Azt hittem, Patricióra vetettél szemet, de természetesen boldog vagyok, hogy az egyik fiam maradásra tudott bírni. Még az is lehet, hogy kettős esküvő lesz! Amikor a lány megpillantotta a mostohaanyja arcát, alig tudta megállni, hogy el ne nevesse magát. – Aranyos ötlet, csak sajnos megvalósíthatatlan. A jövő héten már munkába kell állnom. – És persze fel kell számolnod a lakásodat – fűzte hozzá Leonora. – De biztos gyorsan elintézel mindent. Mire visszaérkezünk a nászútról, már itt is leszel. – Majd mindent megtárgyalunk – tette hozzá Marcos szárazon. Mosolyogva összenéztek Nicole-lal: – Parancsolj! – mutatott az asztalkára. – A teát frissen melegítették, immáron harmadszor. Majdnem felmentem érted. Patricio is előlépett: – Üdvözöllek a családunkban! – hajolt meg udvariasan, majd kópésan elmosolyodott. – Az orromnál fogva vezettetek – nézett a bátyjára. – Ha tudtam volna, hogy ilyen heves vagy. – Olykor én sem ismerek magamra – felelte Marcos némi öngúnnyal a hangjában, és ismét rámosolygott a menyasszonyára. – Ezúttal azonban nem ez a helyzet. Elmegyek veled Angliába, és segítek. A tiéd a lakás? Nicole megrázta a fejét, és alig tudott válaszolni. – Csak bérlem. – Ez mindent leegyszerűsít. Egy hét alatt elintézzük az összes ügyedet. – Egy hónap felmondási időm van az irodában, ahol dolgozom – jegyezte meg a lány tétovázva. – Majd én elintézem azt is – nyugtatta meg a vőlegénye. – Még az is lehet, hogy előbb visszaérkezel, mint mi – jegyezte meg Eduardo, aki már kész ténynek vett mindent. – Most már csak neked kell feleséget találnod – fordult a kisebbik fia felé. Patricio vállat vont. – Majd talán egyszer arra is sor kerül. Most, hogy Marcos kiszállt a versenyből, nagyobb esélye lesz Isabellánál, gondolta Nicole, amikor észrevette a fiatalember ajka körül játszadozó mosolyt. Ámbár az is lehetséges, hogy Marcos is újra sorompóba lép, ha tudomást szerez Scottról. Márpedig ez elkerülhetetlen, ha elkíséri Angliába. Mivel aligha tudta volna rávenni, hogy ne tartson vele, Nicole-nak nem maradt más választása, mint megmondani az igazat. Akárhogy is, biztos nem foga elhinni neki, hogy már az ideutazása előtt sem érezte eszményinek a Scott-tal való kapcsolatát. A férfi helyében bizony ő is kételkedne. Mégis meg kell próbálnia. Csak adódjon rá alkalmas időpont – már ha létezik egyáltalán alkalmas időpont az ilyesmihez! Talán az elkövetkező napokban előrukkolhat vele, ha lesz alkalma bebizonyítani, milyen sokat jelent neki a férfi. Amikor találkozott a tekintete Leonoráéval, összerezzent. A mostohaanyja volt az egyetlen, akinek sejtelme lehetett arról, mi játszódik le benne, ám aligha várhatott tőle segítséget. – Úgy elgondolkoztál – jegyezte meg Marcos, és felvonta a szemöldökét. – Elárulod nekem, mi jár a fejedben? Nicole mosolyt erőltetett az arcára. – Semmi, csak alig merem elhinni. Nem egészen négy napja érkeztem. – Miköztünk még sokkal gyorsabban ment – vágta rá Leonora. – Kövesd a példámat, és egyszerűen maradj itt! Írásban is közölheted az érintettekkel, hogy nem térsz vissza többé Angliába. Marcos minden formalitást elintézhet innen is, ahogy Eduardo tette. Nicole egy másodpercre fényt látott felderengeni az alagút végén, azonban hamar ki kellett ábrándulnia. – Hiszen még a te lakásodat sem számoltam fel – jegyezte meg csüggedten. – Azzal meg lehet bízni egy ingatlanközvetítő céget is. – Mindennek megvan a maga rendje – emelte fel a hangját Marcos. – Foglalok magunknak két repülőjegyet. Leonora vállat vont, mintha csak azt akarta volna mondani: legalább megpróbáltam! Marcos előre szólt, hogy ezúttal nem fog törődni Nicole fáradtságával. A többiek előtt sem csinált titkot belőle, hogy együtt fogják tölteni az éjszakát. A lánynak észre kellett vennie, hogy az esküvő csak formalitás a számára: ők immár örök hűséget esküdtek egymásnak. Nicole azzal bizonyította szerelmét, hogy mindenben engedelmeskedett a férfinak. Mennyei volt Marcos karjában elaludni, majd újra felocsúdni, és utána újabb meg újabb érzéki örömöket élvezni. Már nem tudott gondolkodni, csak érzett. Élvezte a férfi ölelését, érintését, az egyesülés minden pillanatát. Marcos keze soha nem sejtett élvezetekkel ajándékozta meg, ölelése és szenvedélyes csókjai szinte az eszét vették. Ezúttal a férfi egész éjszaka nála maradt. Amikor hét körül felébredtek, ismét szeretkezni kezdtek. – Telhetetlen vagy – suttogta Marcos. – Te meg fáradhatatlan – hunyta le a szemét elégedetten a lány. – Maga aztán férfi a talpán, senor Peraza! – Két férfi erejére van szükségem, hogy kielégítsem a feleségemet – válaszolta Marcos nevetve. – Én azonban pont ilyen feleségre vágytam. Nicole nem is akart többet a gondjaival foglalkozni, hiszen gyönyörben úszva olyan egyszerűnek tűnt az élet. Minden jóra fordul. Muszáj jóra fordulnia! Marcos maga mondta, hogy akkor sem fordulna el tőle, ha csalódnia kellene benne. A mai nap folyamán – vagy talán holnap – bevallja neki az igazságot. Habár az esküvőt két órára hirdették meg, az előkészületeknek már kora reggel nekifogtak. A belső udvarban, a szökőkút körül gyönyörűen megterített asztalok sorakoztak, és külön emelvényt ácsoltak a zenekar számára. Számtalan illatozó virágcsokor tette színpompássá az ünnepség helyszínét. Nicole reggeli közben elnézte a sürgölődő alkalmazottakat, és arra gondolt, hogy fogytán az ideje. Marcos már megrendelte a repülőjegyet, így szűk huszonnégy órája maradt, hogy megtegye, amit meg kell tennie. Sőt még kevesebb, hiszen az esküvő napján mégsem állhat elő a vallomásával. Lopva Marcosra nézett, aki épp az öccsével beszélgetett. Habár meggyőzte magát, hogy minden jóra fordul, mégsem oszlott el az összes kételye. A kapcsolatuk egyelőre a testi vonzalmukon alapult, és ez nem tűnt valami szilárd alapnak. – Még nem beszéltél Marcosnak Scottról, ugye? – kérdezte Leonora, amikor egyedül maradt a mostohalányával. Nicole boldogtalanul ingatta a fejét. – Egyelőre nem találtam megfelelő időpontot.

29

– Hívd fel Scottot, és mondj el neki mindent! – javasolta a mostohaanyja. – Ha valóban olyan ember, amilyennek képzelted, nem gördít akadályt a boldogságod útjába. Ez nem túl valószínű, gondolta Nicole. Igaz, azóta nem hívta őt telefonon, Angliában viszont menten fel fog bukkanni az ajtaja előtt, abban a reményben, hogy minden maradhat a régiben. Nem lett volna szabad belemennie az eljegyzésbe anélkül, hogy biztos lett volna a dolgában. Ami viszont Marcost illeti, vele kapcsolatban nem voltak kételyei. Már a puszta gondolat is elviselhetetlennek tűnt számára, hogy esetleg elveszítheti őt. Okvetlenül meg kell győznie arról, hogy nem a pénze miatt ígérte neki a kezét. – Persze te is tudod, hogy Scott aligha viselkedik majd nagyvonalúan – folytatta Leonora szárazon. – Csak abban bízhatsz, hogy Marcos érzelmei elég szilárdak, és megbocsát neked. Ennek is te vagy az oka, mérgelődött magában a lány, bár érezte, milyen igazságtalan a mostohaanyjával szemben. Egyedül rajta állt, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba, és erről Marcos is így fog vélekedni. Azonban ismét haladékot adott magának, és elhatározta, hogy csak az esküvő után kerít sort a sorsdöntő beszélgetésre. Nem tesz semmit, ha vár még egy napot, gondolta. A szép, régi templom zsúfolásig megtelt. Leonora körül nem álltak nyoszolyólányok, mert ő egyedül szeretett a középpontban lenni, ahogy Nicole sejtette. Mostohaanyja vajszínű, csillámporos, földig érő menyasszonyi ruhát viselt, hozzá illő selyemcipővel. Eduardo elegáns szmokingjában – borvörös zakó, fekete nadrág – ugyanolyan lenyűgözően festett, mint a menyasszony. A világ legbüszkébb férfijának látszott. Szép pár, gondolta Nicole, és kitörölt egy könnycseppet a szeme sarkából, mert eszébe jutott egy másik esküvő. Az édesapja is nagyon jóképű férfi volt, és ugyanilyen büszke a feleségére. – Tessék – nyújtott felé Marcos egy fehér zsebkendőt, amikor a szertartás után kifelé mentek a templomból. – A saját esküvődön is sírni fogsz? Nicole nagy nehezen mosolyt erőltetett az arcára. A férfi szavai hallatán önkéntelenül is arra gondolt, sor kerül-e egyáltalán az ő esküvőjére. – A nők könnyen elgyengülnek – felelte halkan. – De megpróbálok erős lenni. – Te aztán nem vagy gyenge – ellenkezett Marcos. – És akármennyit sírsz, nem árt a szépségednek – vetett elismerő pillantást a lányra. – Azon a napon, amikor a feleségem leszel, új értelmet nyer majd az életem, querida. – Az enyém is – válaszolta Nicole szívdobogva, reményteli hangon. Marcos csillogó szemmel emelte szájához a lány kezét. – Ma este nyilvánosan is bejelentem a jegyességünket. – De hát ez Leonora meg Eduardo napja! – tiltakozott Nicole ijedten. – Talán inkább valami más időpontot kellene választanod. – Apám is így akarja. Ráadásul keresve sem találhatnánk ennél kedvezőbb időt, hiszen most mindenki jelen van. Nicole elgondolkodva figyelte a mostohaanyját meg Eduardót, amint beszállnak a hintóba. – A Perazák aztán nem vesztegetik az idejüket – bökte ki, mert más nem jutott eszébe. – Ha az ember már egyszer döntött, nincs miért várnia – jelentette ki a férfi, azzal átkarolta Nicole derekát, és besegítette az autóba. A tömegből sokan üdvözölték őket, és Marcos szívélyesen visszaköszönt mindenkinek. Nicole érezte a vendégek kíváncsiságát, és hallotta is, hogy összesúgnak mögöttük. Megkönnyebbülten dőlt hátra az autóban, amikor kettesben maradtak. Marcos, mint mindig, a volán mögött ült. Nicole elnézte a kezét, hosszú, finom ujjait, amelyek annyi gyönyört szereztek neki. A remekbe szabott zakó kiemelte széles vállát, mélykék színe pedig hajának dús feketeségét. Még egy éjszaka, sóhajtott fel Nicole. Még egy éjszakát tölthetnek együtt, mielőtt vallomást tenne, amivel talán mindent tönkretesz. A falubeliek követték a nászmenetet a ház felé, majd eloszlottak az udvarban meg a kertben, és falatozni kezdtek. Sokan a talpukkal kezdték verni a taktust a felharsanó népzenére. Lassan beesteledett. Nicole a családtagokkal és a közelebbi hozzátartozókkal egy hosszú asztal mellett ült, habár szívesen elvegyült volna a falubeliek között. Amikor Marcos végül felállt, hogy kihirdesse az eljegyzésüket, alig bírt ülve maradni. Arcára mosolyt erőltetve fogadta a jókívánságokat, amelyek nagy részét nem érezte igazán szívből jövőnek. Még jobban zavarba jött, amikor Marcos elővett egy gyönyörű briliánsgyűrűt, és felhúzta az ujjára. – Az édesanyámé volt – súgta Nicole fülébe –, aki a fia jövendőbeli feleségének szánta. Talán kicsit bő, de ezen lehet segíteni. A lány önkéntelenül is elkomorodott, amikor megpillantotta Elena feszült és Isabella bánatos arcát. Meglehet, hogy később majd ő is vesztesként fog itt állni. A vendégek kérésére az új házaspár megnyitotta a táncot. Rég nem láttam ilyen boldognak Leonorát, gondolta Nicole, miközben a szép párt figyelte. Eduardo gazdagsága nyilván nagy hatással lehetett a mostohaanyjára, de biztos nem ez volt az egyetlen dolog, ami a férfihoz kötötte. – Szabad? – kérdezte Marcos, majd meg sem várva a választ, a táncparkettre vezette a lányt. Nicole hozzásimult szerelméhez, és érezte a szíve dobogását. Már csak egyetlen éjszaka… Hirtelen nyugtalan mozgolódás támadt a szalon ajtajánál. Amikor Nicole odanézett, és megpillantotta a férfit, akit két alkalmazott fogott le, néhány pillanatig nem kapott levegőt. – Mondd meg nekik, ki vagyok! – követelte Scott. 9. FEJEZET Pont egy éve ennek! Nicole hátralépett az ablakból, ahonnan látni lehetett Marcos lakosztályát. Nem akarta feleleveníteni az emlékezetében azt a szörnyű estét. Ezúttal egy hétre jött, ám nem lesz könnyű addig maradnia. Legrosszabb esetben telefonál a munkahelyére, és azzal a kifogással, hogy sürgősen visszarendelték, hazautazik. Egyelőre az tűnt számára a legnehezebb feladatnak, hogy ne jöjjön izgalomba Marcos közelségére – legalábbis ezt a benyomást kell keltenie. A férfi valószínűleg nem akar majd kettesben maradni vele, de ezt a lehetőséget sem lehet kizárni. Semmiképpen sem szabad azonban észrevennie, mi játszódik le benne. A lány felvett egy térdig érő fekete selyemruhát, és lement a szalonba. Megkönnyebbült, amikor a helyiségben egyedül találta Eduardot. Házigazdája finom mosollyal közölte, hogy Leonora még mindig öltözködik.

30

– Örülök, hogy alkalmam van négyszemközt beszélni veled – folytatta, miután átnyújtott a lánynak egy italt, és hellyel kínálta. – Tudnod kell, hogy sokáig haragudtam rád. Szerintem is nagy hibát követtél el, de remélem, hogy amit a fiam iránt éreztél, mégis őszinte volt. – Az volt – erősítette meg Nicole. – Tudom, nem hangzik hihetően, de már a megérkezésemkor elszántam magam arra, hogy szakítok Scott-tal, mert elbizonytalanodtam, hogy nem elég bensőséges és mély a kapcsolatunk. Amikor aztán megismerkedtem Marcosszal, már biztosan tudtam, hogy amit Scott iránt érzek, az nem szerelem. Természetesen el akartam mondani mindent neki, csak folyton halogattam, mert féltem, hogy akkor elveszíthetem őt. Eduardo a fejét csóválta. – Sajnos Leonora sem volt teljesen vétlen ebben az ügyben – sóhajtott fel szomorúan –, hiszen ő úgy beszélt rólad nekünk, mintha még nem lennél elkötelezve. Félek, hogy Marcos meg ő sohasem fognak jól kijönni egymással. Egy percre feszült csend ereszkedett közéjük. Nicole kétségbeesetten kereste a megfelelő szavakat. – Úgy hallottam, előléptettek – szólalt meg végül Eduardo. – Én vezetem most az irodát – válaszolta a lány. – Nincs férfi az életedben? Nicole határozottan megrázta a fejét. – Szívesebben foglalkozom a munkámmal. – De ez, remélem, nem lesz örökké így. A lány vállat vont. – Ki tudja? – Én a helyedben nem várnék sokáig – jelent meg hirtelen az ajtóban Marcos. – Még a legszebb nő is előbb-utóbb elhervad. – Huszonöt évesen talán még nem kell félnem ettől – felelte Nicole, és nyelt egyet. – Tudom, hogy nem szívesen látsz itt, de szeretném időnként meglátogatni Leonorát. Kérlek, próbálj meg elviselni! – Emiatt ne aggódj! – húzta el a száját gúnyosan Marcos. – Nekem nem fog nehézséget okozni. Beljebb lépett a szalonba, majd a bárszekrényhez ment. Nyitott gallérú fekete inget és fekete nadrágot viselt. Ugyanolyan ruganyosan mozgott, mint egy évvel ezelőtt. Nicole felsóhajtott, mert egyszeriben elöntötték az emlékek. Látta meztelenül ezt a ragyogó testet, és szinte érezte újra, ahogy a kezével meg a szájával végigcirógatja testének minden négyzetcentiméterét. Heves vágyakozás fogta el. Marcos leült vele szemben egy fotelba, és keresztbe vetette a lábát. A nadrágja megfeszült izmos combján, és Nicole sejtette, hogy szándékosan viselkedik vele kihívóan. – Tehát a keresztelőre jöttél – jegyezte meg, nem titkolván gyanakvását. – Elég hosszú utat tettél meg azért, hogy részt vegyél egy eseményen, amelyben nem is játszol semmilyen szerepet. – Nicole azért van itt, mert Leonora rábeszélte – magyarázta Eduardo. – Hiszen ő az egyetlen élő rokona… – Nem vérrokonok – vágott közbe Marcos. – Leonora azonban a rokonának tekint – vetette közbe a lány fegyelmezett hangon. – Ahogy téged is, bármit gondolsz is erről. – Az én érzelmeim nem számítanak – jegyezte meg ridegen a férfi. – Egyébként milyennek találod a kisöcsédet? – Nagyon aranyos – mosolyodott el a lány. – Kiköpött apja! – nézett Eduardora. – Biztos nagyon büszke vagy rá. Eduardo is mosolygott. – Csak azt sajnálom, hogy öregember leszek, mire felnő. – Akkor leszel öreg, ha annak tartod magad. Van két egykorú szomszédom. Az egyik öregnek látszik, mert öregesen viselkedik. A másik úgy gondolja, hogy még élete virágjában van, és úgy is néz ki. Eduardo felnevetett. – Akkor az ő példáját fogom követni. Marcos lenyelt egy megjegyzést, amint azt az elhúzott szája mutatta. Nicole azonban nem hagyta, hogy elvegye a kedvét. Megkönnyebbülten fellélegzett, amikor megjelent a küszöbön Leonora. Csíkos selyemruhát viselt, és fantasztikusan nézett ki, mint mindig. A terhessége mit sem változtatott csodálatos alakján. – Nos, jól szórakoztok, gyerekek? – vetett kíváncsi pillantást Nicole-ra meg Marcosra. – A szokásosat kérem, szívem – fordult a férjéhez, majd leült. – Csak most inkább duplán, jó? Szükségem van egy kis szíverosítőre. Egy óra hosszat etettem Luist. Üvegből – tette hozzá Nicole kérdő tekintetére válaszolva. – Nem szoptatom. De napi egy órát mindenképp vele kell töltenem. – Elég önző hozzáállás, hiszen tudjuk, hogy a szoptatás milyen fontos a babáknak – jegyezte meg Marcos gúnyos tekintettel. – Ugyan, mit tudsz te ezekről a dolgokról?! – szólt rá Leonora. A férfi vállat vont. – Közismert tény, hogy a szoptatás nagyon fontos a baba egészsége szempontjából. Teljesen tudatosan bántani akarja Leonorát, gondolta Nicole. Úgy látszik, felvette ezt a szokást, hogy állandóan piszkálja a mostohaanyját. Még jó, hogy Leonora van annyira eszes, és nem megy bele az ilyen vitákba. Eduardo láthatólag elkönyvelte, hogy a fia és a felesége nem szívelik egymást. Ha Marcos ennyire utálja Leonorát, el kellene költöznie, és békén hagynia a házaspárt, vélekedett magában Nicole. Ránézett Marcosra, és igyekezett állni a gunyoros tekintetét. Közben azonban a mélyen nyitott gallérjára esett a tekintete, és elvörösödött. Bizseregni kezdett a bőre, mintha érezné a férfi simogatását. Marcos pontosan tudta, milyen hatással van a lányra. És ha alkalma nyílna rá, talán ki is használná, gondolta Nicole. Ő azonban nem fogja hagyni magát. – Eljön Patricio még a keresztelő előtt? – kérdezte, és maga is elcsodálkozott, milyen nyugodt a hangja. – Gondolom, Isabellával mostanában már nem sűrűn mozdulnak ki. – Holnap itt ebédelnek – válaszolta Eduardo. – Tényleg nem sok van már hátra a szülésig, és Isabella szívesebben tölti otthon az estéket. – Még egy nászúton fogant gyermek – jegyezte meg Leonora szárazon. – Velünk ellentétben azonban az ő esetükben szándékosan történt. Nicole látta már korábban, milyen gyengéden néz a mostohaanyja a kisfiára, és azt kívánta, bárcsak mindig így lenne. – Akárhogy érkezett is, mindenképpen áldás – jegyezte meg, arcán őszinte mosollyal. – Már alig várom, hogy Luis felébredjen, és jobban megismerhessem. Kitől örökölte a szeme színét? – Kék szemmel született, de csakhamar barna lett – válaszolta Leonora. – Most már tiszta Peraza.

31

– A természetét azonban az anyjától örökölte – vetette közbe Eduardo mosolyogva. – Már tizenkét hetesen is mindig eléri, amit akar. – Mintha az én akaratom mindig teljesülne! – évődött a férjével Leonora. – Hát persze, hiszen számomra minden kívánságod parancs – ment bele a játékba Eduardo. Nicole ezúttal óvatos volt, és nem nézett Marcosra, mégis érezte, hogy a férfi rajta tartja a szemét. Ha bosszút forral, nem fog sikerrel járni, fogadkozott magában, bármilyen nehéz lesz is majd ellenállni neki. Ugyanúgy vágyott rá, mint annak idején, sőt talán még jobban. Az elmúlt év alatt megjárta a poklok poklát. Nem lett volna szabad ismét eljönnie Venezuelába. Hibát követett el, amiért valószínűleg fizetnie kell! A vacsora után úgy tett, mintha nagyon fáradt lenne, és felment a szobájába. Csodálkozva állapította meg, hogy a zárból hiányzik a kulcs. Elhessegette a gondolatot, hogy talán Marcos tette zsebre, mert az éjszaka fel akarja keresni. Lehet, hogy egyáltalán nem is készül semmilyen bosszúra, tanakodott magában ágyazás közben. Miért is kívánná megérinteni? Hiszen már a puszta látványa is viszolygással töltötte el! Valószínűleg megelégszik azzal, hogy némi szorongást kelt benne. Patricio örült, hogy viszontláthatja Nicole-t, Isabella azonban hiába próbált jó arcot vágni a találkozáshoz, nem igazán sikerült neki. Egyébként a kerek pocakját leszámítva ugyanúgy nézett ki, mint azelőtt. Nicole kíváncsi lett volna rá, hogy az ifjú asszony vajon még mindig Marcosért epekedik-e, bár semmi jel sem utalt erre. A lány örömmel figyelte, hogy Patricio mekkora imádattal csüng a feleségén. Ha nem toltam volna el mindent, most én is terhesen ülhetnék itt, kesergett magában. Lopva Marcosra pillantott, és rögtön hevesebben kezdett el kalapálni a szíve. Milyen boldogan lenne várandós az ő gyermekével! Marcos, mintha csak olvasott volna a gondolataiban, visszanézett a lányra. A tekintete azonban szigorú volt, és Nicole lehajtotta a fejét, nehogy a férfi észrevegye, mennyire vágyódik még mindig utána. Bármit is érzett annak idején Marcos iránta, már csak megvetés sugárzott róla. Ezen Nicole nem lepődött meg, mégis fájt neki. Ebéd után Marcos azonnal elsietett. Mivel Nicole nem akart egyedül maradni a szobájában, fogott egy könyvet, és kifeküdt a nyugágyra. Nem tudott azonban az olvasásra figyelni, mert önkéntelenül is újra felidéződött benne, amikor tavaly ilyenkor Marcos odajött hozzá. Akkor szeretett belé, még ha ezt nem is akarta rögtön bevallani magának. Ha nem lett volna Scott… Természetesen egyedül és kizárólag önmagát vádolhatja. Nincs értelme azon rágódni, mi lett volna, ha… Ki fogja bírni az elkövetkező napokat, és újra maga mögött hagy mindent. Majdcsak megismer egyszer egy másik férfit. – Reméltem, hogy egyedül talállak – jelent meg váratlanul az ajtóban Patricio, majd leült mellé a nyugágyra. – Sajnos Isabella még mindig nem tud megbocsátani neked – folytatta szabadkozva. – Ezért jöttem most, amíg alszik. – A fiatalember fürkésző pillantással mérte végig a lányt. – Te ugye még mindig ugyanúgy érzel Marcos iránt? Nicole egy darabig eljátszott a gondolattal, hogy nemet mond, ám végül mégis az őszinteség mellett döntött. – Annyira látszik? – kérdezte kissé ijedten. – Nekem mindenesetre feltűnt. Annyi évig epekedtem Isabella után, hogy mindenkivel együtt érzek, aki hasonló cipőben jár. Természetesen szerintem is helytelen volt az akkori magatartásod, mégsem tudom elhinni, hogy csak anyagi érdekek vezéreltek volna. – Ezek szerint te nem hallgatsz Marcosra? – vonta fel a szemöldökét Nicole. – Igazán hálás vagyok a bizalmadért, különösen, hogy a feleséged is más véleményen van. – Én őrülten szeretem Isabellát, de ez sem változtat azon a meggyőződésemen, hogy mindkettőnknek joga van a saját véleményéhez. És mielőtt megkérdeznéd – folytatta – már ő is rájött, mi a különbség a rajongás és az igazi szerelem között. Nagyon boldogok vagyunk. – Igazán örülök – mosolygott a fiatalemberre Nicole. – Tartozom neked egy vallomással – nézett a lány szemébe Patricio. – Nélküled sohasem vettem volna a bátorságot, hogy megküzdjek Isabelláért. Biztosan hallottad, hogy időközben Elena is férjhez ment. – Igen, hallottam. – És nem merítesz ebből reményt? – Á, dehogy! Már akkor is tudtam, hogy Marcos nem akarja őt elvenni – legyintett Nicole, majd némi habozás után mégis megkérdezte: – Talált már magának más barátnőt? – Nem is keresett – felelte Patricio. – Ez azért biztos jelent valamit. Nicole elnézte a fiatalember arcát, amely annyira hasonlított a bátyjáéhoz, és igyekezett legyőzni a fájdalmát. – Az igazat megvallva, én teljesen valószínűtlennek tartom, hogy egy évig önmegtartóztató életet élt volna. Patricio vállat vont. – Ilyesmit természetesen nem állíthatok biztosan, de kételkedem benne, hogy hajlana a könnyű kalandokra. Nicole előrehajolt, és egy puszit nyomott Patricio arcára. – Mindenesetre nagyon köszönöm a vigasztalást, majdnem-sógor. Igazán sokat jelent számomra, hogy legalább te megbocsátasz. Patricio az ajkához emelte a lány kezét. – Nem engem sértettél meg. Ha beszélnél Marcosszal, talán őt is sikerülne jobb belátásra bírnod. – Ismered a bátyádat – komorodott el Nicole arca. – Csak nem képzeled, hogy ezek után még hinne nekem? Egyedül a keresztelő miatt látogattam el újra hozzátok. Ha vége az ünnepségnek, azonnal eltűnök, és soha többé nem jövök vissza. – Még az én fiam keresztelőjére sem? Nicole akaratlanul is elmosolyodott. – És ha lány lesz? – Fiú lesz, már tudjuk. De nem válaszoltál a kérdésemre. Nicole felsóhajtott. – Nem, soha többé nem jövök ide. De nagyon fogok örülni, ha küldesz nekem majd egy fényképet a kicsiről. Patricio elszomorodott. – Megkapod – ígérte, és megpuszilta a lányt. – Sohasem feledlek el, majdnem- sógornő! Amikor a fiatalember eltávozott, Nicole kitörölt egy könnycseppet a szeme sarkából. Nyilván most beszélt vele utoljára négyszemközt. A keresztelő után – ha egyáltalán kibírja addig – mindenkinek istenhozzádot fog mondani. Leonorával természetesen továbbra is tartja a kapcsolatot, majd írnak és telefonálnak egymásnak, Venezuelába azonban soha többé nem teszi be a lábát. A könyv kihullott a kezéből. Lehajolt, hogy felvegye, és elhűlt, amikor megpillantotta Marcost, amint éppen felé közeleg. A férfi lovaglóruhát viselt, és nagyon dühösnek látszott.

32

Nicole lassan felült, közben szinte majd kiugrott a szíve a helyéről. Fel akart állni, de a lába nem engedelmeskedett. – Benned egyáltalán nincs semmi szégyenérzet? – tört ki a férfi. – Ráakaszkodsz az öcsémre, miközben a terhes felesége néhány méterrel odébb alszik? Ne is tagadd! – emelte fel figyelmeztetően a kezét, mielőtt még Nicole egyáltalán megszólalhatott volna. – Az imént láttalak benneteket. – Pontosan mit láttál? – érdeklődött higgadtan a lány. Marcos közvetlenül a nyugágy mellé állt, és lenézett rá. Az inge nyitva volt a mellkasán, mintha melege lenne, sötét mellszőrzetén apró cseppek csillogtak. Nicole önkéntelenül is megnyalta a szája szélét, ahogy eszébe jutott, vajon mit szólna hozzá a férfi, ha az ösztöneinek engedelmeskedve a karjába vetné magát. – Megcsókoltad! – hangzott a szemrehányás. – És hagytad, hogy megöleljen! – Azt a baráti simogatást nem nevezném éppen ölelésnek – válaszolta Nicole önmaga számára is meglepő nyugalommal. – Csak egy puszit nyomtam az arcára, és ő is az enyémre. Tudom, nem szívesen látod, hogy jóban vagyunk, de az a te bajod. Marcos sötét szeme gőgösen megcsillant. Egyik lábával a nyugágyra térdelt, a blúzánál fogva felrántotta a lányt, és hevesen megcsókolta. Mivel hátradöntötte a fejét, Nicole nem tudta elvonni az ajkát, csak az öklével védekezhetett, vakon ütlegelve a férfit. Marcos végül elengedte a lányt, aki levegő után kapkodva próbált magához térni. – Sejthettem volna – nyögte. – Sokkal többel tartozol egy csóknál! – vetette oda a férfi. – Ha itt maradsz, drágán megfizetsz, ezt megígérem! – Ha most elutazom, elszalasztom Luis keresztelőjét – felelte Nicole remegő hangon. – Nem szeretném megbántani az apádat. Legalább az ő kedvéért viselkedjünk visszafogottabban! Marcos arca megrándult. – Miért venném komolyan egy ilyen nő kérését? Pont olyan vagy, mint a mostohaanyád! Neked is csak a saját céljaid számítanak! – Lehet, hogy első látásra csakugyan haszonleső nőszemélynek tűnt számodra Leonora – vette védelmébe Nicole a mostohaanyját –, de vak vagy, ha nem veszed észre, mit érez az apád iránt. Gyereket szült neki, a mindenit! – Erről úgy beszél, mint valami balesetről – egyenesedett fel Marcos, és zsebre vágta a kezét. – Biztosítás arra az esetre, ha az apám meggondolná magát. A terhesség merő gyötrelem volt a számára, a gyermek iránt pedig nem érez semmit. Az első ponttal kapcsolatban Nicole igazat adott a férfinak. Leonorát nyilván már az is lesújtotta, hogy felszedett néhány kilót. Valószínűleg annak sem örült, hogy a csecsemő sok idejét lefoglalta. Mégis tagadhatatlan, hogy a szemében gyöngédség csillogott, amikor reggel a karjába vette a babát. – Nem minden nőben egyforma erős az anyai ösztön – ellenkezett Nicole –, de ez még korántsem jelenti azt, hogy a gyerekük semmit sem jelentene számukra. Leonorának egyébként a legkevésbé sem kellett azon törnie a fejét, mivel kösse magához Eduardót. Az az egyetlen gond, Marcos, hogy te sohasem tágítasz a véleményedtől. Igen, én hibáztam, vétettem ellened, ezt készséggel elismerem. Tudom azonban, hogy csak időpocsékolás lenne, ha megpróbálnálak meggyőzni, hogy igaz szerelemmel szerettelek. Nem várom tőled, hogy megbocsáss, vagy felejtsd el, amit tettem. De nem köthetnénk fegyverszünetet legalább arra az időre, amíg itt tartózkodom? Utána úgysem látsz soha többé. Valami megcsillant Marcos szemében, de az arca továbbra sem árult el semmilyen érzelmet. – Amint az előbb nagyon helyesen megjegyezted, engem nem könnyű eltántorítani a véleményemtől. Amikor a férfi távozott, Nicole lassan ismét hátradőlt a nyugágyon. Biztosra vette, amit Marcos mondott: ha marad, megfizet érte. Azért is maradok, fogadta meg elszántan. Végtére is annak idején szerette őt ez a férfi. Talán ismét fellángol a szerelme. Ha pedig nem, mit veszíthet? Öt felé a lány ellátogatott a gyerekhez, és Juanita felügyelete mellett egy félórácskát játszadozott Luisszal. A baba elevenen fickándozott a karjában, és aranyosan kacagott, amikor a lány megcsiklandozta. Úgy tűnt, mintha minden szavát értené. Csak amikor Nicole kivette a szájából az ujját, amit szopott, akkor kezdett el bömbölni. – Jó tüdeje van – jegyezte meg Juanita büszkén, mire Nicole gyorsan visszatette az ujjacskáját a szájába. – Erős férfi lesz belőle. Magának is szülnie kellene – fűzte hozzá. – Jó anya lenne. Habár Juanita akkoriban még nem dolgozott itt, nyilván hallott a történtekről. A többi alkalmazottal szemben azonban ő nem viselkedett ellenségesen a lánnyal. – Igen, egyszer majd nekem is lesz gyerekem – bólintott Nicole. – Sőt nem is egy. – Ám amikor Luis belekapaszkodott a hajába, felsikoltott: – Ó, te ördögfióka! Ez fájt! Juanita nevetve sietett a segítségére. Még akkor is azzal bajlódtak, hogy kiszabadítsák Nicole haját a gyermek markából, amikor betoppant Marcos. – Ha nem tudja lecsendesíteni a kicsit… – Ekkor a férfi megpillantotta Nicole-t, és a torkán akadt a szó. – Mi történik itt, az ördögbe is?! – A kisöcséd bebizonyította, milyen konok – válaszolta Nicole angolul. – Sajnálom, ha megzavart, de a kisbabák olykor bömbölnek. – Te csak tudod – jegyezte meg a férfi gúnyosan. Az ajtófélfának támaszkodott. Ezúttal barna inget és szűk, vajszínű nadrágot viselt. A lányban ismét fellobbant a vágy, és erőt kellett vennie magán, hogy ne reszkessen a hangja. – Mindenesetre többet, mint te. Ezt nevezik természetes anyai ösztönnek. Ráadásul az egyik barátnőmnek is van gyereke. – Nicole átnyújtotta Juanitának a még mindig síró csecsemőt, és bátorítóan rámosolygott: – Azt hiszem, jobb lesz, ha most maga próbálja meg lecsitítani. Marcos félreállt az útjából, amikor Nicole távozni készült. Már nem látszott dühösnek. – Mindenesetre elég hamar elfogyott a türelmed. – Nem hamarabb, mint neked, annyi szent – vágott vissza a lány. – Alig sírt fel a kicsi, máris jöttél reklamálni. – Még hogy felsírt! Úgy bömbölt, hogy visszhangzott az egész ház! – Talán máshová kellene költöznöd, ha ennyire zavar. Tudom, hogy a Las Veridas ősi családi fészek, de… – És még sokáig az is marad – vágta rá a férfi ellenségesen. – Leonora csak addig dúlhatja fel, amíg az apám él. – Kétlem, hogy Eduardo nélkül itt maradna. Ez a ház az ő ízlésének túl régi és sötét. – Tudom. Megpróbálkozott néhány változtatással, szerencsére azonban apám udvariassága sem határtalan.

33

– Hát akkor – Nicole érezte, hogy túl kihívó lesz, amit mond, de már nem bírta visszafogni magát –, ha úgysem tudja megkaparintani Las Veridast, miért nem engeded át neki erre a kis időre? Neked sokkal jobban megfelelne egy luxuslakás Caracasban. Gondolom, ott nem lennének kisbabák, akik zavarnának a sírásukkal. Nőtlen férfiak számára ez egyenesen eszményi… Elnémult, amikor Marcos megmarkolta a vállát, és a falhoz szorította. – Ezt nem tűrhetem! – sziszegte a férfi. – Még egy szó, és megkapod, amit érdemelsz! Nicole jobbnak tartotta, ha hallgat. A szeme a férfi állával került egy vonalba. Olyan szívesen rászorította volna az ajkát, és közben könyörgött volna, hogy adjon neki még egy esélyt… Felsóhajtott, amikor Marcos elengedte a vállát, és a keze simogatóan a mellére csúszott. Lehunyta a szemét, úgy élvezte, és azt szerette volna, ha sohasem hagyja abba Ha ilyen gyengéden képes cirógatni, akkor még érez iránta valamit! Amikor Marcos abbahagyta a simogatást, Nicole kinyitotta a szemét, és elsőnek a férfi gunyoros tekintetét vette észre. Immár tudta, hogy hiába reménykedett. – Előre örülök a további kártalanításnak – jegyezte meg Marcos kegyetlenül. – És nem fogok rá sokáig várni! Nicole alig talált szavakat. – Mint említetted, az adósod vagyok. – Ha azt hiszed, hogy az engedékenységeddel elriasztasz, tévedsz. Elégtételt követelek, bármi áron – szegte fel az állát Marcos, majd eleresztette a lányt. – A közeli viszontlátásra! 10. FEJEZET Isabella a hosszú pihenés ellenére is fáradtnak látszott, amikor hat körül Patricio kíséretében megjelent. Nicole szóvá is tette ezt Leonorának, de a mostohaanyja mindössze annyit válaszolt, hogy a terhesség minden nőt megvisel. – Isabella még fiatal, és a szülés után gyorsan rendbe fog jönni – jósolta. – Nekem sokkal nehezebben ment, hogy valamelyest visszarázódjak az eredeti formámba. De te, mit csináltál ma délután? Nicole igyekezett könnyed hangon beszélni. – Ó, csak lustálkodtam. Azután benéztem egy kicsit Luishoz. Valóban csupa erő ez a gyerek. Megengeded, hogy holnap reggel elvigyem sétálni? – Persze! – Leonora kíváncsi pillantást vetett rá. – Te is szeretnél kisbabát, ugye? Nicole mosolyt erőltetett az arcára. – Igen, majd egyszer. Szerencsére máris visszaérkezett Eduardo, miután kikísérte Patriciót meg Isabellát. Marcos nem jelent meg a vacsoránál, és mivel sem Eduardo, sem Leonora nem vesztegetett szót erre, Nicole arra gondolt, hogy nem is várták. Hiába próbálta magának bebeszélni, hogy örül ennek. Akárhol van is, biztos nincs egyedül, és neki már a gondolat is fájt, hogy esetleg más nővel lehet. Tizenegy felé vihar kerekedett, ami Eduardo szerint ebben az évszakban szokatlan. – Legjobb lenne, ha Marcos éjszakára is ott maradna, ahol van – jegyezte meg, miközben kinézett az ablakon. – És hol van? – kérdezte Leonora mintegy mellékesen. – Caracasban. – Magánügyben vagy hivatalosan? – Hivatalosan – hangzott a kurta választ: – Valami üzleti ügye akadt. A lány ezt nem hitte el. És majdnem biztosra vette, hogy Eduardo sem hiszi, amit mond. Másnap reggelre ismét kisütött a nap. Nicole rövid, halványsárga nyári ruhát vett fel, és egy fekete kendővel hátrakötötte a haját. – Meghoztad a napsütést – kedveskedett Eduardo, miközben a teraszon hellyel kínálta a lányt. Egyedül voltak. Mivel Leonora előző nap is csak tíz után jelent meg, Nicole nem lepődött meg ezen. Azt viszont csalódottan nyugtázta, hogy még Marcos sem tért vissza. – A fiam nyilván Caracasban maradt – jelentette ki Eduardo, mintha olvasott volna a lány gondolataiban. – Nem is tudtam, hogy a városban is van lakása – jegyezte meg Nicole kisvártatva – Ez csak természetes. Patriciónak is volt, amíg meg nem nősült. – Afféle szerelmi fészek, gondolom. – Alkalmanként talán. Azt hiszed, hogy Marcos valami nővel töltötte az éjszakát? – Semmi közöm hozzá. – Külföldi üzletfelekkel kellett találkoznia, akik meg akarták ismerni Caracas éjszakai életét – magyarázta Eduardo. – De ha nem tör ki a vihar, valószínűleg akkor sem jött volna haza. – Mint mondtam, semmi közöm hozzá – nyelt egyet Nicole. – Láttad ma már Luist? Eduardo szélesen elmosolyodott. – Persze. Minden reggel, délben és este meglátogatom. Még mindig alig tudom felfogni, hogy megint gyermekem született. És aggódom, talán nem fogom megélni, hogy felnő. – De hát te egyáltalán nem vagy öreg! – ellenkezett kedvesen a lány, és egy pillanatra elfeledkezett a saját problémáiról. – Ráadásul az egészségedre sem lehet semmi panaszod. Ha csak nem ér valami baleset, megélheted a száz esztendőt! – Fogalmam sincs, szeretnék-e olyan magas kort megélni – válaszolta Eduardo félig tréfásan, félig komolyan. Amikor Nicole később a babakocsival sétálgatott a kertben, eszébe jutottak Eduardo szavai. Én egészen biztosan nem fogom látni, hogyan cseperedik fel Luis, gondolta. Önkéntelenül is felébredt benne a kíváncsiság, vajon milyen férfi válik a kicsiből. Hogy erős akaratereje lesz, az biztos. Néhány kertészt leszámítva senki sem tartózkodott a kertben. A babakocsi remek, rugalmas szerkezet volt, olykor mégis nehezen lehetett tolni. Egy kőpadnál Nicole megállt, és leült, hogy pihenjen egy kicsit. Csodálatos kilátás nyílt onnan a völgyet övező hegyekre. Kiemelte a kocsiból a gyereket, hogy megmutassa neki a gyönyörű panorámát. – Nézd, ez mind a tiéd!

34

Luist azonban, a komoly ábrázatából ítélve, valami sokkal fontosabb dolog foglalkoztatta. Szerencsére hoztam tiszta pelenkát, gondolta Nicole, és gyanakodva beleszimatolt a levegőbe. Amikor hátrafordult, hogy belefektesse a gyermeket a babakocsiba, és tisztába tegye, a kocsit véletlenül meglökte egy kicsit, mire az gurulni kezdett a lejtőn. Mivel a karjában tartotta a gyereket, nem tehetett semmit. A kocsi tovább bukdácsolt, beleütközött egy farönkbe, megugrott és felborult, rázuhanván az úttestre. Pont ebben a pillanatban kanyarodott be egy autó. Amikor Nicole meghallotta a fékcsikorgást, egész testében megremegett. Ha Marcos lassabban hajt, nem ütközik neki a gyerekkocsinak, így azonban a babakocsi a Lamborghini kerekei alá került. Nicole elhűlve látta, amint a férfi kipattan az autójából. Miután megállapította, hogy a babakocsi üres, feltekintett a dombtetőre. – Te teljesen megőrültél?! – kiáltotta. – Még annyi eszed sem volt, hogy behúzd a babakocsi fékjét? – De hát megtettem! – nyerte vissza Nicole a lélekjelenlétét, habár még mindig egész testében remegett az ijedtségtől. – Akkor ezt mivel magyarázod? – mutatott Marcos az összeroncsolódott gyerekkocsira. – Még szerencse, hogy nem volt benne a gyerek! – Természetes, hogy nem volt benne! – kiáltotta Nicole idegesen. – A fék nyilván elromlott! A következő másodpercben Luis bömbölni kezdett. A lány ringatni kezdte, és csillapító szavakat suttogott neki. Egészen biztosra vette, hogy lefékezte a babakocsit. Az lehetséges, hogy a fék visszapattant, amikor kiemelte a gyereket a kocsiból. Remegett a térde, úgyhogy ismét le kellett ülnie. Marcos megvizsgálta a féket, és megállapította, hogy semmi baja. Nicole szégyenkezve hajtotta le a fejét. Már megint valami megbocsáthatatlan hibát követett el. Egy pillanatra úgy tűnt, mintha Marcos kemény arcvonásai meglágyulnának, a hangja azonban egyáltalán nem tűnt lágynak. – Várj itt! – parancsolt a lányra. Arrébb tette az összeroncsolódott gyerekkocsit, beült az autóba, és elhajtott. El fog tartani néhány percig, amíg visszaér. Nicole maga is hazavihette volna a gyereket, Marcos azonban szemlátomást nem bízott benne. A férfi egyedül érkezett, szapora léptekkel, mintha félt volna, hogy még valami történik. Marcos vad pillantása még jobban zavarba hozta. Amikor odaért hozzá, a lány felállt, és átnyújtotta neki Luist. A baba nyugodtan nézett elképedt bátyjára, és nagyot rottyantott a pelenkába. Marcos fintorogva eltartotta magától a kicsit. – Ez is olyasmi, ami a kisbabáknál rendszerint elő szokott fordulni – magyarázta Nicole ártatlan arccal. – A legjobb lesz, ha rögtön elviszed őt Juanitához. Én közben elmondom Eduardónak és Leonorának, mi történt. Marcos már indult is sietve. Habár nem szívesen cipelte a csecsemőt, a kicsi szemlátomást biztonságban érezte magát a karjában. Nicole a teraszon találta Eduardót és Leonorát. Mély lélegzetet vett, majd elmondta nekik, mi történt. – A fő, hogy Luisnak nem esett semmi baja – nyugtatta meg Eduardo barátságosan. – A babakocsi pótolható. Leonora máris felpattant, hogy utánanézzen a gyereknek. Nicole egy pillanatig habozott, majd újból megszólalt: – Tényleg nem akarok magyarázkodni, de szerintem jobb lenne egy kisebb és könnyebb babakocsit vásárolni. Juanita is jobban tudná kezelni. – Így lesz – ígérte meg Eduardo. – Ez tényleg… – hallgatott el fejcsóválva. – Na de mindegy. Nicole tudta, mit akart mondani Eduardo. Nyilván Leonora követelte mindenáron a legdrágább modellt. – Marcos ragaszkodott hozzá, hogy ő vigye vissza a gyereket? – érdeklődött Eduardo. – Pontosan. – Nicole nem akarta őt megfosztani attól az örömtől, hogy végre az idősebbik fia is valami jelét mutatta a testvéri szeretetnek. – És nyilván már elküldött valakit a babakocsiért is. – Minden rendben – toppant közéjük Marcos. – Felszólítottam a gyártó céget, hogy vigyék vissza a kocsit. Még ma hoznak egy újat. Eduardo megörült. – Nagyszerű! Leonora még Luisnál van? – Igen, ha jól tudom. – Akkor odamegyek én is. Nicole feszült pillantást vetett Marcosra. – Juanita elmondta, hogy a fék nagyon nehézkesen működik. Szemrehányást tett magának, amiért nem figyelmeztetett erre. A lány nem mert a férfi szemébe nézni, azt azonban észrevette így is, hogy inget váltott. – Nem Juanita hibája. Jobban kellett volna vigyáznom. Tényleg ostobán viselkedtem. Ez Luis életébe kerülhetett volna. – Gondolatban sokkal csúnyább szavakkal illettelek – vallotta be Marcos. Nicole nyelt egyet. – Nem is csodálom. – Kétlem. Fogalmad sincs, milyen szörnyen éreztem magam, amikor lelepleződtél, hogy két vasat tartasz a tűzbe. – Marcos nagyot sóhajtott. – Valóban nem viselkedtél tisztességesen. – Nem igaz! Én… – Nicole elhallgatott, és megrázta a fejét: – Ugyanolyan kevéssé hiszel nekem, mint akkor. – Hogy fel akartad bontani a jegyességet, még mielőtt megismerkedtünk volna? Hogy nem tudtad, mi a szerelem, mielőtt találkoztunk volna? Hogy be akartál számolni az előéletedről, mielőtt Angliába repültünk volna? – hüledezett Marcos. – És ha nem akartalak volna elkísérni Angliába, akkor nem szólsz semmiről? – Valószínűleg nem – ismerte be Nicole. – Csak attól féltem, hogy elveszítelek. – Vagy inkább azt, amit velem együtt megkaphattál volna. – Annyit sem érdekel az egész vagyonod, mint a légypiszok! – szegte fel az állát Nicole, és dühtől villogó szemmel nézett a férfira. – Beléd szerettem. El sem akartam hinni, amikor megkérted a kezem. Marcos arcvonásai megmerevedtek. – Elbódított egy szép arc és egy szép test. – Ha csak a külső számít, miért nem kérted meg Elena kezét? – vágott vissza felháborodottan a lány. – Elena más típus. – Azt akarod mondani, hogy ő nem feküdt volna le veled az esküvő előtt? – Nem, inkább azt akarom mondani, hogy semmi kedvem nem lett volna lefeküdni vele – húzta el a száját a férfi. – Te viszont az első pillanattól fogva tisztában voltál vele, milyen érzéseket ébresztesz bennem. Láttam a szemeden.

35

– Én a te szemedben mindig csak ellenségességet láttam. Pont úgy, mint most – vonta meg a vállát Nicole kiábrándultan. – Ez a beszélgetés is csak időpocsékolás. Úgysem hiszed el, hogy őszinte szerelmet éreztem irántad. – Csodálkozol?! – vetette oda a férfi foghegyről. – Igen – felelte Nicole határozottan. – Én ugyanis, ha kíváncsi vagy rá, az elmúlt tizenkét hónap alatt komoly reményeket tápláltam, hogy ismét egymásra találunk. Most azonban már belátom, mekkorát tévedtem. Marcos egy darabig némán nézte a lányt, és közben megváltozott az arckifejezése. – A tettek többet mondanak, mint a szavak. Ha valóban így érzel, akkor bizonyítsd be! Nicole szíve nagyot dobbant. – Hogyan? – Ma éjszaka gyere át hozzám! Feltétel nélkül. Tehát önként oda kell adnia magát a férfinak, anélkül hogy tudná, változtat-e ez bármit is a kapcsolatukon. Nicole szeme elsötétült. – Az érzelmeimet kívánod próbára tenni, vagy bosszút akarsz állni rajtam? – kérdezte. – Vállald a kockázatot! – vont vállat Marcos. Amikor eltávozott, Nicole nem tűnődött sokáig, menten elhatározta, hogy vállalja a kockázatot. Egyszerűen nincs más választása. Leonora nem tett neki szemrehányást, amikor visszajött. Megkönnyebbült, hogy a kicsinek nem történt semmi baja, és erről a saját szemével is meggyőződhetett. – Hálás lehetek Marcosnak, hogy visszavitte a gyereket – fűzte hozzá, és mosoly suhant át az arcán: – Méghozzá teli pelenkával! Úgy kellett neki! Nem szokott túl kedves lenni hozzám. – A kicsiért viszont őszintén aggódott, amire bizony én adtam okot – jegyezte meg Nicole. – De hát nem történt semmi – nyugtatta meg a lányt a mostohaanyja. – Olykor szinté szórakoztat egy kis vita Marcosszal. Amikor pedig többen vagyunk, úgyis visszafogja magát. Ma este tehát fegyverszünet lesz. – Ma este? – képedt el Nicole. – A keresztszülők jönnek vacsorára, meg még néhány ember. Semmi hivatalosság. Felvehetsz bármit, amiben jól érzed magad. Én személy szerint a szobámban érezném magam legjobban, csúszott ki majdnem a lány száján, mert már a gondolat is elviselhetetlennek tűnt számára, hogy újra találkoznia kell azokkal, akik tavaly tanúi voltak a szégyenletes esküvői jelenetnek. Nyilván Marcosnak is ugyanilyen kellemetlen lesz. Nem marad más hátra, úgy kell majd tennie, mintha mi sem történt volna. Hát nem lesz könnyű, annyi szent! Valóban nem ment könnyen, ám Nicole kibírta. A lehető legnagyobb közönnyel fogadta a kellemetlenkedő megjegyzéseket vagy megvető pillantásokat, Marcos arca mindvégig meg sem rezzent, még akkor sem, amikor kiderült, hogy Leonora egymás mellé ültette őket a vacsoraasztalnál, nyilván azzal a szándékkal, hogy legalább egy kis időre összehozza kettőjüket. Tíz körül járt az idő, az asztalnál többnyire csak felszínes társalgás folyt. Általában angolul beszéltek, lévén hogy Leonora még mindig csak néhány mondatot tudott spanyolul. Nicole nemigen vett részt a csevegésben, mert túlságosan is lekötötte a mellette ülő férfi közelsége. Újabb és újabb emlékek ébredtek fel benne, hogy milyen volt, amikor a karjában feküdt, amikor a csókjait és a simogatásait élvezve, amikor az egész teste tűzben égett, és kimondhatatlan gyönyöröket élt át a szeretkezésük alatt… Legalább ebben újra része lehet. A vendégeskedés sehogyan sem akart véget érni. Amikor Nicole végre felmehetett a szobájába, lezuhanyozott és bekrémezte magát, majd felvette a fekete hálóingét meg a hozzá illő köntösét a fekete papuccsal. A tükör előtt nagyon feszültnek érezte magát, de már nem volt visszaút. Halkan betette maga után az ajtót. A házban mély csend honolt. Végigsuhant a folyosón a kúria másik szárnyába. Marcos ajtaja előtt egy pillanatig habozott, nem tudta, kopogjon-e, vagy csak egyszerűen nyisson be. Végül az utóbbi mellett döntött. A küszöbön azonban földbe gyökerezett a lába. Marcos meztelenül feküdt az ágyon, szép teste csak úgy csillogott az éjjeli lámpák tompa fényében. Aludt, tehát neki kell felébresztenie. Idegesen megnedvesítette a nyelvével kiszáradt ajkát, ám egy hang sem jött ki a torkán. – Csukd be az ajtót! – utasította a férfi. Nicole engedelmeskedett. Ekkor végre meg tudott szólalni: – Ilyen biztos voltál benne, hogy eljövök? – Nagyjából – mosolygott Marcos, majd elkomolyodva szemügyre vette a lányt. – Nagyon jól nézel ki. De ezt úgyis tudod – emelte fel a kezét csitítóan, amikor Nicole mondani akart valamit. – Ne szólj egy szót sem! Vetkőzz le! A lány engedelmesen levetette a köntösét, majd a hálóingét is hagyta lehullani a padlóra. Észrevette, hogy Marcosnak megrándul egy arcizma, miközben őt nézi. Izgalomba jött. – Azt hiszed, most majd ismét a lábaid előtt fogok heverni? – kérdezte halkan a férfi. – Mikor feküdtél te valaha is egy nő lábai előtt?! – vágott vissza Nicole, igyekezvén megőrizni a józanságát. – Azért vagyok itt, mert nem tehettem mást. Amióta elváltunk, minden percben hiányoztál. Marcos mosolya kissé riasztónak tűnt. – Biztosan lesznek más férfiak is, akik ki tudnak elégíteni. – Ami a testemet illeti, talán. Fogalmam sincs. És nem is nagyon érdekel – remegett meg Nicole hangja. – Szeretlek, Marcos. Ez a különbség. Csak az a gond, hogy nem tudom neked bebizonyítani. – Ez így igaz – felelte a férfi nyomatékosan. – Ha ma éjszakára nálam maradsz, az semmin sem változtat. Gondolhatta volna, hogy Marcos már nem fogja őt többé közel engedni a szívéhez. – Ha maradok? – tört ki belőle a kérdés. – Ezt azt jelentené, hogy van választásom? A férfi megvonta a vállát. – Ha el akarsz menni, menj! Nicole a mutatóujjával lágyan végigsimított Marcos alsó ajkán: – Azt hiszem, most képtelen lennék elmenni – suttogta. – Nagyon kívánlak. A férfi sötét szemében felvillant a vágy, kezét a lány mellére csúsztatta, miközben ajkát az ajkára szorította. Szenvedélyes, vad csókok következtek, amelyeket Nicole is odaadóan viszonzott. Átölelte a férfi nyakát, egész testével hozzásimult, s határozottan érezhette izgalmát. Kétségbeesetten vágyakozott arra, hogy megint eggyé váljanak. Ekkor Marcos magához rántotta, majd egy gyors mozdulattal beléhatolt, és máris együtt hullámzott a testük a szenvedély ősi ritmusára. Nicole felsikoltott a gyönyörtől, amikor a férfival együtt végre megint átélték a teljes önátadás önkívületi élményét.

36

A lány lassan magához tért. Még mindig magán érezte Marcos testét, és ez mélységes boldogsággal töltötte el. Egy percre úgy érezte, minden rendbe jön: a férfi képes lesz megbocsátani neki, és elfelejteni mindent. Marcos arcvonásai azonban hirtelen ismét megkeményedtek. – Ez minden, amit kaphatsz tőlem – jelentette ki ridegen. Nicole úgy feküdt ott, mint akit letaglóztak. Minden akaraterejét össze kellett szednie, hogy felálljon, és öltözködni kezdjen. Jobb lett volna, ha gyűlölni tudja a férfit, de nem érzett semmi ilyesmit, önként vállalta a kockázatot. A történetnek vége. Marcos egy szót sem szólt, amikor Nicole elhagyta a szobát. Még két nap volt hátra a keresztelőig. Olyan sokáig valószínűleg nem fogja kibírni. Miként hihette egy pillanatig is, hogy a férfi képes lesz fátylat borítani a múltra? Hiszen a szerelme egy évvel ezelőtt mindörökre kihunyt. Amikor a lány másnap reggel felébredt, bármilyen keveset aludt is az éjszaka, friss tetterőt érzett magában. Amint alkalma lesz rá, felhívja a munkahelyét, hogy keressék őt telefonon a Peraza-házban, és halaszthatatlan teendőkre hivatkozva azonnal rendeljék haza. Ha nem talál közvetlen járatot, akár többszöri átszállással is, de haladéktalanul visszarepül Angliába. Amikor lement, senkit sem talált a hallban. Kihasználta hát az alkalmat, és telefonált az egyik munkatársának, Andrew-nak, aki megígérte, hogy egy órán belül visszahívja. Nehezére esett csatlakoznia a teraszon csevegő társasághoz. Megkönnyítette azonban a helyzetét, hogy legalább Marcos nem volt közöttük. Ha néhány órán belül nem érkezik meg, elmehet úgy, hogy nem kell többet a szemébe néznie. A férfi persze rá fog jönni, mi lehet az elutazásának a valódi oka, de ez már tulajdonképpen teljesen mindegy. Húsz perc múlva megcsörrent a telefon. Nicole úgy tett, mintha váratlanul érte volna a hívás, majd közölte Eduardóval és Leonorával, mi a helyzet. – Sajnos azonnal el kell utaznom – mondta, de közben igyekezett kerülni a tekintetüket. Leonora hallgatott, de nem leplezte, hogy nem hisz a mostohalányának. Amint kettesben maradtak, szóvá is tette. – Bármi történik is Marcos meg közted, azt hittem, lesz benned annyi lélekjelenlét, hogy kiálld – közölte szemrehányó hangon. – Nincs semmi sürgős dolgod. Egyszerűen kereket oldasz! Nem volt értelme tagadni. Nicole megvonta a vállát. – Sajnos még sincs bennem annyi lélekjelenlét. Fel kell hívnom a repülőteret. – Remélem, minden hely foglalt! – kiáltotta utána Leonora. Legközelebb másnap indult gép, méghozzá Miamin keresztül. Nicole foglaltatott egy helyet, majd eltöprengett, hogyan is töltse el a hátralévő időt a birtokon. Ami elmúlt, az elmúlt, ismételgette magában. Marcos az ebédnél sem jelent meg. Nyilván kora reggel eltávozott a magánrepülőjével anélkül, hogy bárkinek szólt volna. Eduardo szerint soha nem szokott ekkora udvariatlanságot elkövetni. – Azt reméltem, hogy kibékültök – mondta bizalmasan Nicole-nak. – Sajnos azonban egyáltalán nem úgy néz ki a helyzet. Azért ne gondold, hogy máskor nem látunk szívesen! – Nem gondolja, de többet akkor sem látjuk – vetett Leonora kihívó pillantást a mostohalányára. – Igazam van? Nicole kisvártatva megcsóválta a fejét. – Valóban nem tartom valószínűnek. Ha nincs ellenetekre, a hátralévő időben még elmennék lovagolni egyet – Azt csinálsz, amit akarsz, csak légy óvatos! – felelte Eduardo. – Az egyik lovászfiú majd felnyergeli neked a lovat. Késő délután volt, mire Nicole belépett az istállóba. Megkérte az egyik lovászfiút, hogy nyergelje fel neki Rojót. Meglepődve tapasztalta, hogy a ló már megismeri, és ez jó érzéssel töltötte el. Mivel még mindig nem ült túl biztosan a nyeregben, elhatározta, hogy legfeljebb egy órát lovagol. Ugyanazon az úton ment, amelyen Marcosszal azon a bizonyos délelőttön. Ott, ahol csókolóztak, kis időre megállt, és elmerült az emlékeiben. Ha akkor megmondta volna a férfinak az igazságot, nem lett volna semmi baj. Csakhogy nem tette, és ezzel eljátszotta minden esélyét. Azonban mindez már a múlté. Mostantól kezdve előre kell tekintenie. Van állása, lakása, vannak barátai. És remélhetőleg egyszer majd találkozik azzal a férfival is, akivel megoszthatja az életét. Nicole rábízta Rojóra, hogy menjen, amerre akar. A lombok susogtak az enyhe szélben, és egy-egy madár vijjogott időnként, egyébként csönd honolt az erdőben. Csak amikor hűvösödni kezdett, vette észre a lány, hogy bealkonyodott. Mivel nem tudta pontosan, merre vezet az út hazafelé, egyszerűen megfordult, és ismét engedte a lónak, hogy vigye. Amikor egy pillantást vetett a karórájára, csak akkor döbbent rá, hogy már több mint egy órája úton van. Sötét lesz, mire hazaér. Furcsa hangok ütötték meg a fülét, és amikor felnézett, egy kis fehér pofájú majmot pillantott meg a fán. A majom mérges hangokat adott ki, mire még sokan csatlakoztak hozzá. Valami állat leugrott a fáról, és a lány megijedt. Marcos egyszer azt mondta, hogy a környéken nincsenek ragadozók. Eduardo nem is engedte volna, hogy egyedül kilovagoljon, ha veszélyes állatok lennének az erdőben. Lóháton nem kellett tartani a kígyóktól sem – hacsak nem az ágak magasából! Nicole riadtan nézett fel a fira, és még jobban megrettent, amikor Rojo felnyihogott, és megrázta magát. A ló levetette őt a nyeregből, és a lány olyan nagyot esett, hogy egy pillanatra elállt a lélegzete. Teljesen tehetetlenül feküdt a földön, de még hallotta a paták távolodó dobogását. Lassan felfogta, hogy ezúttal valóban veszélybe került. Amikor talpra állt, vett néhány mély lélegzetet, majd próbálta kitalálni, merre vágtathatott el a ló. Szerencsére az eséstől csak néhány karcolást szenvedett. Nemrég még teljes csönd uralkodott, most azonban mindenfelől gyanús neszeket hallott. Kisvártatva megállapította, hogy Rojónak nyoma veszett, és alig tudta leküzdeni rémületét. Ha ez az út nem is a birtokra vezet, valahová csak eljut! Ügyelnie kell a kígyókra, egyébként semmi baja nem eshet Csakhamar teljesen besötétedett. A holdfény alig hatolt át a lombok sűrűjén. Nicole nagy zajt csapva ment, hogy elriassza az esetleg útjába akadó rossz szándékú állatokat. Minden dalt elénekelt, amire csak emlékezett, amikor pedig nem jutott eszébe a szöveg, trallalázott. Így bátorította magát. Egyszer csak valami fényt látott a távolban, és emberi hangot hallott. Annyira megkönnyebbült, hogy alig jött ki hang a torkán. Egy zseblámpa fénye ugrált ide-oda a fákon, és néhány másodperc múlva feltűnt a kanyarban egy lovas. Nicole a szeméhez emelte a tenyerét, de már egyébként is sejtette, ki lehet a megmentője. Marcos leszállt a lóról, elrakta a zseblámpát, majd Nicole-hoz sietett, és forró csókot nyomott az ajkára. – Már azt hittem, megsebesültél, vagy valami még rosszabb történt – mondta, miközben magához szorította a lányt. – Még soha nem éreztem magam ennyire kétségbeesettnek, mint amikor Rojo nélküled tért vissza. Mindenképpen meg akartalak találni, és bevallani neked, mennyire szégyellem magam a tegnap éjszakai viselkedésem miatt. – Igazán nem számít – suttogta Nicole.

37

– Szerintem meg nagyon is sokat számít – ellenkezett a férfi –, hogy semmibe vettem az önérzetedet. Miként bízhatnál egy férfiban, aki így bánt veled? – Az csak kettőnkön múlik – felelte bizonytalanul Nicole, mert még mindig nem volt benne biztos, nem álmodik-e. – Ha te ismét megbízol bennem, akkor én is bízni fogok benned. Marcos lova időközben nyugtalankodni kezdett, ezért a férfi elengedte szerelmét, és a kantár után nyúlt. – Haza kellene mennünk, még mielőtt elvágtatna – tanácsolta. – Otthon lesz elég idő, hogy mindent megbeszéljünk. Marcos előhúzott a zsebéből egy sípot, és háromszor belefújt, így értesítette a lány keresésére indult társait, hogy Nicole meglett. Ismét elővette a zseblámpát, majd segített kedvesének felszállni a lóra, utána maga is felpattant a nyeregbe. – Világíts az ösvényre! – kérte Nicole-t, átadva neki a lámpát, majd útnak indította a lovat. Egyik kezében a kantárt fogta, a másikkal pedig átölelte a lány derekát. Nicole érezte a leheletét a nyakán, és a hátához simuló izmos férfitestet. – Meg sem kérdezted, miért vetett le magáról Rojo – jegyezte meg Nicole, – Mert annyira örültem, hogy semmi bajod sem esett – felelte Marcos gyengéden. – Különben örökre búcsút vehettem volna a boldogságtól, és nem mondhattam volna el, milyen sokat jelentesz nekem. – Miért, mit jelentek neked? – rebegte Nicole. Marcos magához szorította a lányt. – Mindent – válaszolta. – Az elmúlt év során megpróbáltalak elfelejteni, de nem ment. Amióta megpillantottalak, nem érdekelt más nő. Most értettem meg életemben először, mit jelent szeretni valakit, és vágyakozni utána. Azelőtt soha nem vetődött fel bennem komolyan a házasság gondolata, de amióta megismertelek, másra sem tudtam gondolni. – Amíg szét nem romboltam mindent – jegyezte meg Nicole szomorúan. – Amikor megismertelek, már világosan éreztem, mekkora hibát követtem el, hogy elfogadtam Scott házassági ajánlatát. Mindez persze nem jogosított fel arra, hogy úgy tegyek, mintha nem is létezne a vőlegényem. Nem érdemelted meg, hogy így bánjak veled Marcos gyengéd csókot lehelt a lány nyakára, akinek a szeme megtelt könnyel. – Te sem, ahogy én bántam veled az utóbbi napokban. Olyan fájdalmat akartam okozni neked, amilyet te nekem. A szobámba rendelni téged… – Nem rendeltél oda – ellenkezett Nicole, – Önként mentem hozzád. – Azzal a reménnyel érkeztél ide, hogy esetleg ismét elölről kezdhetnénk, én azonban szándékosan szertefoszlattam minden reményedet. Csak miután eltűntél, kaptam észbe. Nicole hátradöntötte a fejét a férfi vállára. – Ezért menekültél el ma reggel? – Egyszerűen nem tudtam volna a szemedbe nézni – vallotta be Marcos. – El akartam tűnni arra az időre, amíg itt vagy, bár a keresztelőt igazán nem szívesen szalasztottam volna el. Azonban nem bírtam ki nélküled sem, vissza kellett fordulnom. Amikor pedig hallottam, hogy eltűntél… – Marcos elhallgatott. – Szeretlek, mi amada – tőrt ki belőle végül. – Az életemnél is jobban. Hajlandó lennél velem élni? – Igen – válaszolta Nicole túláradó boldogsággal. EPILÓGUS – Csalódtál? – kérdezte Nicole csöppnyi aggodalommal a hangjában. Marcos a fejét rázta, ajka körül mosoly játszott. – Azt szokták mondani, hogy a legbelevalóbb férfiaknak többnyire lányuk születik. Nekem meg rögtön egyszerre két lányom lett! Tehát igencsak férfias vagyok. – Ez vitathatatlan – mosolyodott el Nicole megkönnyebbülten, majd hosszan nézte a karján nyugvó ikreket. Még mindig alig merte elhinni. – Milyen édesek! – suttogta. – Mint az anyjuk – jegyezte meg Marcos kedvesen. – A bátor édesanyjuk, aki annyit szenvedett, amíg a világra hozta őket. – Azért nem volt olyan borzasztó – tiltakozott kedvesen Nicole. – Hiszen végig fogtad a kezemet. Különben is, minden kínt megér ez a két kis csöppség. Nézd csak, milyen egészségesek és elevenek! – Ki kellene végre pihenned magad – aggodalmaskodott az ifjú apa. – A nővérek majd gondoskodnak a babákról, amíg alszol. – Persze – sóhajtott fel Nicole elégedetten. – Ez nem álom! Amikor felébredek, még mindig itt lesznek! – Akárcsak én. Örökre, amada – simogatta meg Marcos a felesége arcát. Nicole belenézett a férje szerelemtől ragyogó, sötét szemébe: – Alig várom, hogy hazamehessünk! – Én is alig várom, hogy ismét otthon légy. – Otthon! Csodálatos ajándék volt az apádtól, hogy átengedte nekünk Las Veridast. – A felesége nyomására, aki az ízlésének jobban megfelelő házat szeretett volna – jegyezte meg Marcos kissé gúnyosan. – Apám mindenben rögtön enged neki. – Mégsem látszik boldogtalan férfinak – emlékeztette őt Nicole. Már rég beletörődött, hogy a férje és a mostohaanyja sohasem lesznek szívbéli jó barátok. – Mindenesetre örülök, hogy magával vitte Inezt. Szívesebben törődök én magam a háztartással. Marcos elmosolyodott. – Az utóbbi hónapokban bebizonyítottad, milyen nagyszerűen boldogulsz a ház úrnőjeként. Mint anyát is mindenki mélységesen tisztelni fog. Tudom, hogy magad szeretnél gondoskodni a gyerekekről, de azért felfogadtam egy fiatal nőt, aki majd egy kicsit a kezed alá dolgozik. – A férfi észrevette, hogy Nicole tiltakozni akar, ezért gyorsan és határozottan hozzáfűzte: – Szeretném, ha beleegyeznél. Két kisbaba túl sok egy személynek. Nicole belátta, hogy igazat kell adnia a férjének. Ekkor nyílt az ajtó, és a szolgálatban lévő nővér betolt egy gurulós gyerekágyat. – Ki kell pihennie magát! – figyelmeztette az ifjú anyát. – Átviszem a gyerekeket a babaszobába. Nicole szorongó szívvel nyújtotta át a két csöppséget, ám be kellett ismernie, hogy csakugyan nagyon kimerült

38

– Még két perc – szólt rá a nővér szigorúan Marcosra. A férfi sötét szeme felvillant – Erélyes nő – biccentett elismerően, amikor a nővér elment. – És igaza is van. A legjobb lesz, ha most egyedül hagylak. – Azzal a felesége fölé hajolt, és gyengéden szájon csókolta. – Aludj jól, szerelmem! – tette hozzá spanyolul. Nicole ragyogó arccal nézett a férfi után, akinek örökre odaígérte a szívét. Hamarosan együtt lesznek ismét, és ennél hosszabb időre nem is válnak el többé.

39