Amanda Stone - Bejárónőt keresek

Sarah egyetemi tanulmányainak költségeit bejárónői munkával teremti elő. Olyan férfinál dolgozik, aki álmai férfija külsőre, de sajnos igen gyakran váltogatja a szeretőit. Benjámin igen meglepődik, amikor egy fontos vacsorára szóló meghívását volt barátnői rendre elutasítják. Kényszerűségből a bejárónőt kéri meg, kísérje el. Leesik az álla, amikor meglátja, hogy az addig nem feltűnő lány milyen szép tud lenni, és rájön, hogy Sarah okos is.

1 / 78

Amanda Stone BEJÁRÓNŐT KERESEK Gold Book Kft.

2 / 78

SZERELEM & ROMANTIKA 96 Copyright © 2000 by Amanda Stone Fedélkép: Corel Corporation All rights reserved! Hungarian edition and translation Copyright © by Gold Book Kft. Szedés, tördelés, tipográfia: Gold Book Kft. Terjeszti a Magyar Posta, a Hírker Rt., a Nemzeti Hírlapkereskedelmi Rt. Terjesztés gondozása: Zsíros Zoltán. Fax: 266-0384

ISSN 0866-367X ISBN 963 9248 22 3 Kiadja a Gold Book Kft. Felelős kiadó a kft. ügyvezetője

3 / 78

Első Az egyetem hatalmas, 2-es előadóterme már csaknem tele volt. Az első szemeszter első napján a diákok még a nyári vakáció élményeinek hatása alatt álltak. Ahogy belépett Mr. Lloyd, a dékán, elcsendesedett mindenki. Csak néha hallatszott egy- egy köhintés. - Nos, hölgyeim és uraim, üdvözlöm önöket! Nem akarom felesleges szócsépléssel fecsérelni az időt. Önök újak itt, de hamar meg fogják szokni a rendet. Az aulában lévő hirdetőtáblán megtalálják, mely szak melyik kollégámhoz tartozik. Az előadások időpontját szintén ott tudhatják meg. Kérem, töltsék ki ezeket a kérdőíveket, és holnap reggel nyolc óráig adják le a titkárságon! Kemény munka vár mindannyiunkra, de remélem, hogy sokan hagyják el ezt az épületet kitűnő diplomával a kezükben! Most pedig néhány szót arról, hogy... Nyikorogva nyílt ki az ajtó, ami a csend miatt a valóságosnál hangosabbnak tűnt. Mindenki arra kapta a fejét. Egy vékonyka, szemüveges lány lépett be, idegesen babrálva hosszú, barna haját, amit szoros copfba font. - Ha szabad megkérdeznem, kit tisztelhetek a hölgyben? kérdezte szigorúan a dékán: A lány pirulva, zavartan lesütötte a szemét. - Sarah Tyler, uram! - motyogta. - Hangosabban, ha lehet! - Sarah Tyler. Elnézést, én csak... - Foglaljon helyet, Tyler kisasszony! Örülök, hogy megtisztel a jelenlétével! A teremben halk kuncogás hallatszott, és néhányan összesúgtak. - Nem kértem kommentárt! Jól jegyezzék meg: mindennek az alapja a pontosság és a fegyelem! Kisasszony, üljön le végre! Sarah, amilyen gyorsan csak tudott, leült a legközelebbi székre. Igyekezett minél kisebbre húzni magát. Azt kívánta, bárcsak rögtön megnyílna alatta a föld. Csakis vele fordulhat elő, hogy rögtön az első napon elkésik! Kezdődött azzal, hogy reggel elaludt, mert bedöglött az az átkozott vekker. Aztán az autója nem akart indulni. Végül elindult, de félúton defektet kapott, és már az Isten sem menthette meg attól, hogy elkéssen.

4 / 78

Miközben a dékán folytatta a mondandóját, ő megpróbált lopva körülnézni. Jobbról két vastagon rúzsozott, kifestett lány vigyorgott gúnyosan. Remélte, hogy nem egy csoportba fognak kerülni a későbbiekben. - Ne is törődj velük! - súgta valaki balról a fülébe. Ekkor vette észre a fekete hajú lányt, aki mellette ült. - Ha annyi eszük van, mint amennyi látszik, akkor az első vizsgán kibuknak. Egyébként Debbie Smith vagyok, szia! Sarah zavartan elmosolyodott. - Szia, Debbie! Aztán több szót nem is váltottak, de amikor kifelé özönlöttek a teremből, Debbie megvárta Sarah-t. - Te is kollégista leszel? - Nem, itt lakom nem túl messze. És te honnan jöttél? - Ne is kérdezd! - forgatta a szemét Debbie. - Georgiából, egy Isten háta mögötti kis porfészekből. Csak az eszem volt, ami kiszabadíthatott onnan. Mindig jól tanultam, így ösztöndíjjal bejutottam ide. És most már; ha a fene fenét eszik is, elvégzem! Soha többé nem akarok oda visszamenni! És te? Mi az életed története? - Nem hiszem, hogy érdekelne. Inkább nézzük meg, melyik csoportba kerülünk. - Próbáltak a hatalmas tábla elé furakodni, ami elég nehezen ment a rengeteg diák miatt. Végül hosszas lökdösődés után célhoz értek, de legalább fél órába telt, mire kisilabizálták, hová is tartoznak. - Ez nagyszerű! Együtt leszünk - lelkendezett Debbie. - Nincs kedved beülni valahová egy kávéra? - Nekem még... rengeteg dolgom van! - Ugyan, Sarah! Ráér később is! - Nem mehetek! Ne haragudj! Debbie elkomolyodott. - Ha nem, hát nem! Sajnálom, jót beszélgettünk volna. Talán majd máskor. Sarah lehajtott fejjel bólogatott. - Igen... persze. Szia! - indult a kijárat felé. - Nincs semmi baj? - fogta meg a karját Debbie. - Nincs, csak... - Csak? - Olyan kívülállónak érzem magam. Nem tudom, mit keresek én itt... - mondta halkan Sarah. - Szerintem mégis üljünk le beszélgetni. Hidd el, jót fog tenni. Nekem is be kell még rendezkednem, de azt hiszem,

5 / 78

várhat a pakolás. Tegnap felfedeztem itt a közelben egy nagyon cuki helyet. Csendes, és isteni kávét főznek. Indulhatunk? - karolt Debbie Sarah-ba. - Na jó, de csak rövid időre! Beültek Sarah tizenöt éves Fordjába, ami még az édesapjáé volt, és elindultak. Az autó néha ugyan köhögött és rángatott, de végül lerobbanás nélkül célhoz értek. - Ez borzasztó! Miéit nem adod el ezt a roncsot? Kész életveszély vele közlekedni! Sarah felkacagott. - Végre nevetni látlak. Így sokkal kedvesebb az arcod. Gyakrabban kellene mosolyognod, ahelyett hogy összeszorítod a szádat. Úgy nézel ki, mint a saját, nagyanyád. Sarah zavartan leszegte a fejét, Debbie persze rögtön rászólt. - Ne a cipőd orrát bámuld folyton! Ha valaki rád szól, lesütöd a szemed. Nézz a másikra, és álld a tekintetét! Mindenki céltáblája leszel, ha így viselkedsz! - Én ilyen vagyok - mondta Sarah mérgesen. - Egy frászt vagy ilyen! Most kellene tükörbe nézned, az arcod egészen kipirult a haragtól. Ne haragudj, de én mindig őszinte vagyok. Sajnos, eléggé nagyszájúnak születtem. - Miért bánod? Én örülnék neki, ha egyáltalán meg mernék szólalni. - Tudod, hányszor kerültem már bajba amiatt, hogy nem tudtam tartani a számat? De téged azért nem árt kezelésbe venni. Majd én megtanítalak egy-két dologra, és minden rendben lesz! - ölelte át Sarah vállát, és bementek a kávézóba. Rendeltek egy-egy cappucinót, és közben Debbie-nek be nem állt a szája. - Kár, hogy nem te vagy a szobatársam. Képzeld el, hogy ezentúl egy bodorított hajú apuci kedvencével kell együtt laknom, aki ráadásul még szűz is. Sarah a szája elé kapta a kezét, és Debbie döbbenten nézett rá. - Ugye, nem azt akarod mondani, hogy... te is?! A lány szótlanul nézte az asztal lapját. - Nem akartalak megbántani, de áruld el, miért? - Nem hiszem, hogy attól több lesz valaki. Én mindenesetre nem szeretném elkapkodni. Mindig úgy képzeltem, hogy a nászéjszakámon a férjem lesz az első... ha egyáltalán férjhez megyek valaha.

6 / 78

- Te jó ég! Mintha te jöttél volna Georgiából! Itt élsz New Yorkban, és… De azért barátod volt? - Persze, hogy volt, tizennégy éves koromban, de aztán elköltöztek, és vége lett. Később pedig nem értem rá szórakozni. - De mostantól ráérsz. Majd együtt elmegyünk bulizni. - Debbie, én már öreg vagyok a bulizáshoz. - Már hogy lennél öreg? Nekem eszembe sem jut, hogy húszévesen öreg vagyok. - Én már huszonöt múltam. Debbie tátott szájjal bámult rá. - Sarah Tyler, te vagy a világ nyolcadik csodája! De miért most kezdted el a tanulást? - Édesapám hosszú ideig beteg volt, őt kellett ápolnom. - És most már jól van? - Tavaly meghalt. Utána dolgoznom kellett, hogy elkezdhessem az egyetemet. Most itt vagyok, de mindennap olvasom a hirdetéseket. Muszáj pénzt keresnem, másképp nem megy. - És az édesanyád? - Ő még akkor meghalt, amikor én megszülettem. - De rokonaid csak vannak? Sarah megrázta a fejét. - Egyedül élek. - De hiszen ez borzasztó! - szörnyülködött Debbie. - Már megszoktam. És most már itt vagy te is. Olyan jó, hogy végre érdekel valakit, mi van velem! - Igen, azt hiszem, jól megértjük majd egymást. Sarah hirtelen új barátnőjére nézett, és felragyogott az arca. - Van egy fantasztikus ötletem! Mi lenne, ha hozzám költöznél, együtt könnyebb lenne. Én nem lennék egyedül, neked pedig mégsem kellene kollégiumban laknod. - Ez most komoly? - Hát persze! Na, mit szólsz? - Én nem is tudom... Igen - nevetett Debbie. - Akkor mire várunk? Menjünk a holmidért! Sarah nagyon hosszú idő óta érezte magát végre felszabadultnak és boldognak. Végre nem lesz egyedül, és Debbie talán majd egy kicsit húzza magával. Mert tényleg úgy néz ki, mint egy vénasszony.

7 / 78

Kora este volt, mire végeztek a pakolással, berendezkedéssel. Közben rendeltek egy pizzát, és jóízűen falatoztak. - Képzeld - nyelt nagyot Debbie -, reggel összefutottam egy irtó helyes sráccal. Azt hiszem, Brian Moor a neve. Egy csoportba fogunk járni. Haláli jól néz ki. Olyan kedves volt, talán van nála esélyem. - Te mindig ilyesmin gondolkozol? - Mi az, hogy ilyesmin? Imádok ismerkedni... és imádok szerelmes lenni. Fel sem foghatom, hogy neked mindez nem hiányzik. - A huszonéves- fiúk mind éretlen tacskók, csak a szex jár a fejükben. - Ne kezdj erkölcsi prédikációt tartani! - nevetett Debbie. Nem hiányzik néha, hogy egy erős mellkasra hajtsd a fejed, vagy valaki a karjába vegyen és megcsókoljon? Én folyton erről ábrándozom. Számomra teljesen érthetetlen, hogy tudsz fiúk nélkül élni, nem őrülsz bele a vágyakozásba. Sarah egy pillanatig komolyan nézett rá, aztán elnevette magát. - Elárulok egy titkot. De esküdj meg, hogy senkinek nem mondod el. A férfiideálom harminc év fölötti, de olyan, mint egy gyerek. Kedves, imádnivaló, de ha a szükség úgy hozza, biztonságban lennék mellette. Leginkább a világosbarna hajú, kék szemű férfiak tetszenek. Azt szeretném, ha ilyen lenne a férjem! Debbie hanyatt vágta magát a szőnyegen. - Ilyen nincs! Sarah Tyler csak férjként tud maga mellett elképzelni egy férfit! - Ne nevess ki, én ezt komolyan gondolom. Megőrzöm magam annak, aki méltó lesz rá. - És ha teszem azt holnap megismernéd álmaid hercegét? Adódhat olyan helyzet, hogy képtelen leszel nemet mondani. A vágy általában legyőzi a józan észt. - Ez velem nem fordulhat elő! - szögezte le Sarah komolyan. Aztán mindkettőjükből kitört a nevetés, és csak nevettek, de annyira, hogy folyt a könnyük is. Sarah végre boldog volt, végtelenül boldog...

8 / 78

Második A hatalmas ódon kastély egy nyolcszáz hektáros birtok közepén állt. Tornyai büszkén törtek az ég felé. A sok-sok ablak vakítóan verte vissza a szeptemberi Nap fényét. A kastély körül gyönyörűen gondozott park terült el. A sövény milliméternyi pontossággal nyírva. A pázsit zöldje pedig olyan volt, mintha valami csodálatos festékből keverték volna ki. Aki ide látogatott, úgy érezte, mintha tündérországban járna. Az épülettől nem messze húzódott egy hatalmas istálló, melyben tizenöt ló kapott helyet. A kastély főbejáratán hatalmas, oroszlánfejes kopogtató lógott. Lakói évszázadok óta a Harris-dinasztia tagjai, akik gazdag és befolyásos személyek voltak mindig. A híres család legutolsó leszármazottai Benjamin és Claire Harris voltak. Ők már csak a hétvégéket töltötték a kastélyban, vagy néha egyegy estélyt rendeztek itt. Egyébkent pedig New York szívében volt bérelt lakásuk. Apjuk halála után Benjamin és a nővére foglalkoztak a családi cégek, vállalkozások ügyeivel. A világon mindenfelé volt érdekeltségük. Hajózási és légitársaság, textilgyárak, szálloda- és étteremláncok viselték a Harris nevet. Mint általában hétvégén, itt volt a kastélyban Claire is, Benjamin is. A hatalmas nappaliban ültek, és kávéztak. Benjamin hanyagul keresztbe vetett lábbal, hátradőlve ült a száztíz éves kanapén. Alapjában véve is a lezserség jellemezte a férfit. Általában kényelmes, sportos ruhákat hordott - Claire legnagyobb bosszúságára -, és csak akkor erőszakolta magára az öltönyt vagy a szmokingot, ha nagyon muszáj volt. Már közelebb állt a negyvenhez, mint a harminchoz, mégis gyakran viselkedett úgy, mint egy gyerek. Ha valamihez nem volt kedve, hát fütyült az egészre. Családja még nem volt. Szerette a nőket, de annyira egyiket sem, hogy feleségül is vegye. És persze Claire is állandóan őrködött felette. Féltette az öccsét és a családi vagyont. Éppen ezért nem nézte jó szemmel Benjamin sűrűn váltakozó barátnőit. Rendszerint ebből adódtak a viták közöttük. És mint mindig, Claire a család vagyonát és jó hírét emlegette. - Nem értem, Claire, miért vagy így kétségbeesve? Judy nagyon kedves lány! - De egy bárban dolgozik!

9 / 78

- Na és? Megnyugodhatsz, eszem ágában sincs feleségül venni! Különben is, már elég régóta együtt járunk, nem ártana egy kis változatosság. - Megáll az eszem, Benjamin! Három hete még Diana volt a téma, most meg azt mondod, hogy unod Judyt. Mikor nősz már fel végre? Mi lesz, ha egyszer az egyik régi barátnőd felhív, hogy apa lettél? - Kizárt dolog! Nagyon odafigyelek az ilyesmire. - A korodbeli férfiak régen megnősültek, családot alapítottak. - És a korodbeli nőkkel mi a helyzet? - vágott vissza Benjamin. Claire sértődötten állt fel. - Ez nem volt szép tőled. - Ne haragudj, de az agyamra megy, hogy folyton a magánéletemmel foglalkozol! Törődj inkább Travisszel és a saját életeddel! Noszogasd a diplomata barátodat, hogy ideje lenne megnősülnie. - Hagyd békén Travist. Nagyon rendes férfi. És ha tudni akarod, azt mondta, holnap eljön és megbeszéljük az esküvő részleteit. - Ez aztán a lánykérés! - nevetett Benjamin. - De legalább te családot alapítasz. - Benjámin! Tudod, hogy a Harris nevet csak te viheted tovább. Én már öreg vagyok egy gyerekhez, de te… ha találnál végre egy rangban hozzád illő lányt, lehetnének gyerekeitek, és a név fennmaradna! - nézett rá könnyes szemmel Claire. Benjamin lemondóan sóhajtott. - Már megint itt tartunk! Hagyjuk most ezt! - ölelte át a nővérét. - Ha megtalálom az igazit, esküszöm mindenre, ami szent, feleségül veszem! De kérlek, ne sürgess! Na, mit szólnál hozzá, ha kilovagolnánk? - Menj csak egyedül, nekem még elő kell készítenem Travis szobáját. - Claire! Azért vannak az alkalmazottak, hogy megcsinálják! - A saját munkámban jobban bízom. Benjamin legyintett, és a hátsó ajtón át kisietett. Az istálló felé vette az irányt. Kedvencét - az éjfekete kancát - pillanatok alatt felnyergelte. Felpattant a hátára és kivágtatott. - Gyerünk, szépségem! - noszogatta a lovat, és vágtatni kezdett. Élvezte, ahogy a szél az arcába vág, az inge alá bújik. Az egész teste bizsergett, imádott lovagolni. Ilyenkor nem érezte az idő múlását, csak száguldott kifulladásig.

10 / 78

Mire visszaért, Claire már a konyhában tevékenykedett. A házvezetőnő a sarokban ült egy széken, és kávézott. - Ez aztán az élet, Ann! - kacsintott Benjamin a termetes asszonyságra. - Látja, Mr. Harris, a nővére megint makacskodik. - Ő már csak ilyen. - De engem akkor miért fizetnek? - Azért, drága Ann, hátha egyszer Claire megunja. Magának csak hétvégén kell elviselnie, de nekem állandóan. Ahány bejárónőm volt, mind felmondott, mert Claire-nek nem tetszett a takarítás, a kávé íze, egyszóval semmivel sem volt megelégedve. Ezért rendre ő csinál mindent. Képzelheti… - Ha nem vettétek volna észre, én is itt vagyok! A lakásod pedig örökké egy disznóólhoz hasonlított, míg más csinálta. De ezen nem is csodálkozom, mert minden második bejárónő túl csinos volt, és az ágyadban kötött ki. Hogy lett volna akkor ideje takarítani! Benjamin felnevetett. - Drága Claire! Nem lehetsz örökké az őrangyalom! Ha minden igaz, akkor Travis és te hamarosan összeházasodtok, és nem tartom valószínűnek, hogy a leendő férjed otthagyja Washingtont és az állását. - Távházasság is van... - Akkor semmi értelme az esküvői cécónak! - Hát, akkor nem megyek hozzá! – jelentette ki Claire határozottan. - Nővérkém, neked elment az eszed! Végre boldog lehetnél, és te képes vagy felrúgni a kapcsolatodat, csak azért, hogy nálam takaríthass? És ellenőrizd a barátnőimet... - Nem vehetsz feleségül akárkit! - Ezerszer elmondtam, hogy nem akarok akárkit elvenni. Sőt, egyelőre senkit. Légy nyugodt, tudok vigyázni magamra. - Ebben nem vagyok olyan biztos! - Hagyják már végre abba! - szólt közbe Ann. - Nem elég, hogy nem tudom a dolgomat végezni, még ezt a cirkuszt is végig kell hallgatnom, minden hétvégén! Elegem volt, felmondok! - Ugyan, Ann, ne sértődjön meg! Ez volt az utolsó eset. Főleg, hogy Claire Washingtonba költözik, és végre nyugtom lesz. - Lassan a testtel, egyelőre még nem beszéltünk az esküvőről. Várjuk meg ezzel Travist. Egyébként, azt szeretném,

11 / 78

ha Ann New Yorkba költözne. Csak magában bízom meg... Vigyázhatna Benjaminra. - Bocsásson meg, Claire kisasszony, de eszem ágában sincs New Yorkba költözni. Még csak az hiányozna! Egész életemben vidéken éltem, engem a város megölne. Sajnálom, de egy öreg fát már nem lehet átültetni! - Nagyon helyes! - bólogatott Benjamin. - Majd én keresek magamnak egy jó bejárónőt. - Már csak az hiányozna! - csapott az asztalra Claire. Megoldom ezt a problémát is, ne aggódj. Sarah és Debbie együttélése kitűnő ötletnek bizonyult: mindketten jól érezték magukat egymás társaságában. Debbie hozzájárult a háztartással kapcsolatos kiadásokhoz, és így mindkettőjüknek könnyebb volt. Sarah számára a beilleszkedés eleinte nagyon nehézen ment az egyetemen. Folyton piszkálták gyámoltalansága, esetlensége miatt, ám Debbie nagyszájúságának és talpraesettségének köszönhetően hamar békén hagyták. Egyik nap békésen üldögéltek az egyetem melletti park egy padján, arcukat a Nap felé fordították, és sütkéreztek. Sarah még a szemüvegét is levette. - Legszívesebben egész nap itt ülnék - sóhajtott Debbie. - Mi lenne, ha a hátralévő előadásokat ellógnánk? - Szó sem lehet róla! Édesapám mindig azt mondta: Amit vállaltál, teljesítened kell, bármilyen nehéz is. - Igaza van a papádnak, de most az egyszer nem tehetnénk kivételt? - Jó lenne, de azért vagyunk itt, hogy diplomát szerezzünk. - Sarah, néha olyan savanyú tudsz lenni! Soha nem akarsz szórakozni, kikapcsolódni. - De akarok, csak nem a tanulás rovására. - Így vénlány maradsz. Ekkor egy magas, barna fiú állt meg előttük, - Nem zavarok? - Szia, Brian, hogy kerülsz te ide? - csicsergett Debbie. - Gondoltam, szusszanok egy kicsit a következő előadás előtt. Nekem is ez a kedvenc padom, itt szoktam üldögélni, mert ez a legcsendesebb rész. De azt hiszem, indulnunk kellene - pillantott az órájára. - Benneteket össze kellene kötni - sóhajtott Debbie -, én szívesebben lennék most máshol.

12 / 78

- Nem rossz ötlet - nevetett Brian, és Sarah-ra nézett. A lány zavartan tette fel a szemüvegét. - Miért nem kontaktlencsét használsz? Tudod, milyen szép így az arcod? - El fogunk késni! - hajtotta le a fejét Sarah, és sietős léptekkel indult az épület felé. - Most miért rohant így el? - nézett a fiú Debbie-re. - Szegénykém, egy hétig sem fogja kiheverni, hogy megszólítottad. Nincs hozzászokva, hogy ilyen helyes fiúk udvaroljanak neki. Brian felnevetett. - De hiszen tényleg szebb az arca, ha nincs rajta a szemüveg. - Nem beszélhetnénk inkább rólam? - nézett rá Debbie ártatlan szemmel. A fiú szemtelen pillantással mérte végig. - Most, hogy így mondod… - Na látod! Nincs kedved este elmenni valahová? - És a barátnőd? - Túl fogja élni! Egyébként sem szeret szórakozni. Hétkor találkozzunk a könyvtár előtt, hamarabb úgysem végzek. - Rendben. De jobb lesz, ha mi is megyünk - fogta meg Brian a lány kezét. Kis híján elkéstek. Debbie gyorsan leült Sarah mellé; aki a jegyzeteit rendezgette. - Sikerült gyarapítanod a gyűjteményedet? - Lehet. Este randizunk, mit szólsz hozzá? - Tudod, mi a véleményem. Nem is ismered ezt a fiút. - Éppen azért találkozunk, hogy megismerjem. Irtó helyes srác, nem? És olyan kedves - pillantott hátra Debbie Brian felé -, hallhattad, mit mondott neked is. - Szerintem csak megjátssza magát. És az olyan buta libák, mint te is, bedőlnek a fehérített fogsorának még az idétlen vigyorának - dohogott Sarah. - Valld be, hogy zavarba hozott - súgta Debbie, mert a professzor, aki az angol irodalom előadásokat tartotta, éppen akkor lépett be. - Nekem nagyon megfelel a szemüvegem! - zárta le a témát Sarah. Délután a két lány az egyetemi könyvtár felé vette az irányt. - Hétre végeznem kell - jegyezte meg Debbie.

13 / 78

- Igyekezz a tanulással, és akkor nem lesz lelkiismeretfurdalásod! Egyébként nekem is sietnem kell, mert ma munkát akarok keresni. Hét óra előtt Debbie elment, és nem sokkal ké sőbb Sarah is elindult. Még délelőtt felírt néhány címet az egyetemi hirdetőtábláról, ahol munkát kaphat. Elsőként egy gyorsbüfébe ment, ahol mosogatót és takarítót kerestek, de az időbeosztás miatt nem tudta elvállalni. A második címen a bébiszitteri állást már egy órája betöltötték. A harmadik hely egy bár volt. Egy pillanatra eltűnődött, vajon jó címet írt-e fel, de aztán mégis belépett. A pulthoz ment, ahol egy pincérnő unott arccal törölgette a poharakat. - Elnézést... Az állás miatt jöttem. A nő végre ránézett, és elkerekedett a szeme. - Te? Biztos vagy benne, hogy jó helyen jársz? - Igen... azt hiszem - felelte Sarah zavartan. - Beszélhetnék a főnökkel? - Felőlem? Sam, itt van egy kis csaj, azt mondja, az állás miatt jött. Egy nagydarab, szőrös férfi jött ki az oldalajtón. - Jó napot, uram! Sarah Tyler vagyok. - Hello, Sarah! Gyere, menjünk az irodámba. Üzleti ügyekről csak ott tárgyalok. Sarah szorosan magához ölelte a táskáját, úgy ment a férfi után. - Na, Sarah, vetkőzz le szépen, hadd lássam, mid van! - Hogy mondja? - dadogta ijedten a lány. - Igyekezz már, sok a dolgom! - Én az állás miatt jöttem, miért vetkőzzem le? - Ide figyelj, kislány, én táncosnőt keresek... - Akkor... itt valami félreértés lesz. Én nem... - Biztos? - nézett rá mohó szemmel a férfi - pedig jó feneked van! - simított végig rajta. Sarah őrült erővel vágta ki az ajtót. Elrohant a pincérnő mellett, ki az utcára, és csak rohant tovább. Csak egy sarokkal odébb állt meg kifulladva, lihegve. Ekkor eszmélt rá, hogy a kocsiját a bár előtt hagyta. Legyőzte a félelmét, és visszament. Gyorsan beült és imádkozott, hogy beinduljon. Végre hazafelé vette az irányt. Még otthon is reszketett. Csak amikor lezuhanyozott és ivott egy forró kávét, akkor nyugodott meg

14 / 78

valamelyest. De még mindig érezte az undort, ha eszébe jutott a férfi otromba, szőrös keze, amint végigsimította a fenekét. - Hogy lehettem ilyen ostoba? Apa, miért hagytál itt? Olyan egyedül vagyok! - Sírva ölelte magához a kispárnáját. Így talált rá Debbie, mikor tíz óra tájban hazaért. - Te meg mit kuporogsz itt a sötétben? - gyújtotta fel a villanyt. - Sarah, mi történt? - Olyan... egyedül vagyok. - Már hogy lennél egyedül? Vagy haragszol, hogy elmentem Briannel? - Dehogy! - szipogott Sarah. - Hiányzik az édesapám. Ő olyan erős volt mindig. Mellette biztonságban éreztem magam. Megvédett bármitől, még az olyan alakoktól is, mint Sam. - Sam? - Elmentem egy címre, és kiderült, hogy sztriptíztáncosnőt keresnek. És az a Sam... az undorító szőrös mancsával... megfogta a fenekemet. Debbie nevetni kezdett, mire Sarah mérgesen csattant fel: - Lehet, hogy te még élvezted volna is, de én... - újra sírva fakadt. - Nyugi! Ne haragudj! Az ilyen hapsikat egyszerűen el kell küldeni a fenébe. El sem hiszem, hogy öt évvel idősebb vagy nálam, Sarah. Annyira tapasztalatlan vagy, mint egy óvodás. Az pedig a te hibád, ha elnézted a címet. Na, töröld meg szépen a szemed! Ha akarod, legközelebb majd együtt megyünk. Sarah hüppögve bólogatott, és trombitálva kifújta az orrát. - Neked legalább jól telt az estéd? - Igen. Egy klubba mentünk. Brian istenien tud táncolni… és csókolózni. Csak az zavart, hogy húsz lányból tizenkilenc régi ismerősként üdvözölte. - Én figyelmeztettelek! - Hát persze... de most velem jár, és kész! Nem sok lány dicsekedhet ilyen menő sráccal. - Te tudod. Ideje lenne aludni, különben reggel elkésünk - állt fel Sarah. - És Debbie! Ha hosszú távra szeretnéd Briant, ne add magad oda az első hét után! - Szervusz, Travis! - ölelte meg Claire a magas, őszülő halántékú férfit. - Claire! Jól nézel ki.

15 / 78

- Köszönöm. Gyere, menjünk be, Ann máris tálalja az ebédet. Benjamin is rögtön itt lesz, csak kilovagolt egy kicsit. Tudod, milyen. Él-hal a vidéki életért. - Lehet, hogy neki van igaza? - dörzsölte meg a tarkóját Travis. - Teljesen kikészültem. - Majd megmasszírozlak - karolt a férfiba Claire. Letelepedtek a nappaliban, Travis töltött mindkettőjüknek egy italt. Közben megérkezett Benjamin is. A haja kócos, a szokásos farmer és ing pedig vizes volt az izzadságtól. Ám őt ez láthatóan cseppet sem zavarta. - Hello, Travis! Örülök, hogy itt vagy! - Látom, még mindig imádod a vágtázást - fogott kezet a két férfi. - Tölthetek neked is egy italt? - Köszönöm, nem kérek. Inkább keresek a hűtőben egy narancslét. - Rögtön ebédelünk - szólt utána Claire. Mire Benjamin megfürödve és átöltözve az ebédlőbe ment, a nővére és Travis már az asztalnál ültek. - Ha már végre így együtt vagyunk, szeretnék mondani valamit - állt fel Travis. - Claire-nek már említettem, de hivatalosan is be akartam jelenteni: két hét múlva összeházasodunk. - Gratulálok. De miért pont két hét múlva? - Mert akkor tudok elszabadulni, aztán csak hónapok múlva. Egyébként pedig nem akarok felhajtást. Csak a szüleim, te és mi leszünk. Feleslegesnek tartom azt a rengeteg pénzt kidobni az ablakon. Benjamin megvonta a vállát. - Ez a ti dolgotok - de belül csalódottságot érzett. Sajnálta a nővérét. Még jó, hogy gyerekük nem lesz, különben megszöknének szegény srácok! - gondolta. Bár még soha senkinek nem mondta, arról álmodozott, hogy ha egyszer megnősül, meghívja az esküvőre a fél világot. Hadd, osztozzon mindenki az ő boldogságában. De hogy ez az idő mikor jön el, maga sem tudta. Havonta új barátnője volt, mégsem találta meg azt, akibe őrülten szerelmes lenne, és vele akarná leélni az életét. - Sok boldogságot! - ölelte meg Ann Travist és Claire-t. - Úgy terveztem, hogy az esküvő után Washingtonban fogunk élni, mert a munkám miatt semmi esetre sem lakhatunk New Yorkban.

16 / 78

Bár Claire mosolygott, Benjamin látta az arcán, hogy egyáltalán nem örül ennek a ténynek. - Lássunk hozzá az ebédhez! - csapta össze a kezét végül. Délután Travis lepihent, így Benjamin és Claire kettesben maradtak. - Holnap az első dolgom lesz, hogy hirdetést adok fel. Találnom kell egy megbízható bejárónőt. - Majd én elintézem! - erősködött a férfi. - Hogyisne! Magam fogom kiválasztani az illető hölgyet! - Ahogy akarod - legyintett lemondóan az öccse. - Mondd csak, Claire, biztos, hogy ezt akarod? Mármint Travist meg Washingtont. Nem tűnsz túl boldognak. - Persze hogy ezt akarom, csak még meg kell szoknom a gondolatot, hogy elköltözöm. Hiányozni fog New York, meg a kastély... de majd túl leszek rajta. Ismerhetsz annyira, hogy tudd, nem hátrálok meg. - Rendben, de azért látogass meg időnként! Persze, nem muszáj minden héten - nevetett Benjamin. - Lehetetlen alak vagy! - Megyek, megnézem a lovakat - adott egy puszit Claire-nek, és már rohant is. - Végre! - vetette el magát Debbie az ágyon. - Utálom a hétfőket! - Egyetértek! - sóhajtott Sarah, miközben fáradt szemét dörzsölgette. - Mi lesz a vacsora? - Ez a te gondod, ma te vagy a soros! - Ugye, csak viccelsz? Semmi erőm kotyvasztani! Inkább rendelek egy pizzát, mit szólsz hozzá? - Nekem mindegy, csak itt legyen tíz percen belül, különben éhen halok! Sarah a telefonhoz ment, és pillanatok alatt lebonyolította a rendelést. Alig negyedóra múlva az asztalon illatozott a sajtos, sonkás pizza. - Tegyél már valamit az asztalra! - sürgette Debbie Sarah-t. - Nem kellene állandóan a nappaliban ennünk! Folyton tele van morzsával a szőnyeg! - Ez jó lesz - húzott ki Debbie egy újságot Sarah táskájából. Széthajtotta és az asztalra tette. - Megőrültél? Ez a mai! Az álláshirdetéseket akartam megnézni benne. - Hamarosan reggel lesz, és veszel egy frisset.

17 / 78

- Köszi szépen. Mohón estek neki a pizzának. - Mi a helyzet Briannel? - kérdezte két falat között Sarah. - Még mindig elbűvölő, úgyhogy hiába hápogsz folyton. - Csak neked akarok jót! Debbie megvonta a vállát, és unottan böngészni kezdte a tészta alatt az újságot. Hirtelen nagyot nyelt. - Ezt hallgasd meg! „New York-i üzletember heti három alkalomra megbízható bejárónőt keres. Csak igényesek jelentkezzenek. Magas fizetés. Feltétel: ötven év feletti, életkor." - Na és? Én még nem vagyok ötven. - Válj egy kicsit. Hallottál már a Harris családról? Őrült gazdagok, és már csak ketten tartják a frontot. Benjamin Harris, és a vénlány nővére, Claire. Szerintem ő adta fel a hirdetést, máskülönben miért lenne lényeges az életkor? Sarah, szerintem meg kellene próbálnod. - Semmi értelme, túl fiatal vagyok a feltételekhez. Bár szemüvegben hazudhatok még plusz tíz évet - nevetett Sarah. - Ne viccelj! Szerintem Ben Harrisnak is van beleszólása, ki lesz az alkalmazottja. Elvégre az ő lakásáról van szó. Te pedig úgysem pályázol az árvára és a pénzére. Próbáld meg, nem vesztesz vele semmit, de ha mégis sikerül, egy rakás pénzt kaphatsz a munkádért. - Nem hiszem, hogy jó ötlet - akadékoskodott a lány. - Ha abba a bárba bemertél menni, akkor ehhez is van bátorságod, nem? Csak egy önéletrajzot kell küldeni. Sarah hosszan gondolkozott. - Na jó, de szerintem semmi értelme. - Hozom a papírt és a tollat.

18 / 78

Harmadik Claire egy nagy dobozba pakolta az aznapi postát, és a nappaliba vitte, Majdnem ötvenen jelentkeztek a hirdetésre. Sorra végigolvasta mindet, és mire végzett, megérkezett Benjamin is. - Szervusz. Mi ez a halom levél? - Azok levelei, akik a bejárónői állásra jelentkeztek. El akarod olvasni mindet? Bár én már választottam, a hölgy ötvennyolc éves, és már dolgozott ilyen munkakörben. - Ötvennyolc éves? Claire, te bébiszittert akarsz fogadni mellém? - Sajnálom, Benjamin, de a fiatalokban nem lehet megbízni. - Mutasd csak azokat a jelentkezéseket! - Mindet ötven feletti hölgyek írták. Kivéve kettőt. Az egyik egy huszonöt éves egyetemista lány, a másikat végig sem olvastam, mert már az első mondatban három súlyos helyesírási hibát találtam. Hidd el, Benjamin, a választottam megfelelő lesz. Hogy is hívják? Tyler, Martha vagy Sarah? Nem tudom pontosan, mert az egyetemista lány is Tyler. A jövő hét elején értesítem, hogy felvettük. Addig várok, hátha lesz jobb ajánlat. ∗∗∗ Egyik este, mikor Debbie és Sarah fáradtan hazaértek a könyvtárból, és visszahallgatták az üzenetrögzítőt, ismeretlen női hang szólalt meg. - „Jó napot, Claire Harris vagyok. A jelentkezési lapja alapján önt választottuk az állásra. Kérem, pénteken szíveskedjen felkeresni a következő címen…" Sarah tátott szájjal hallgatta, Debbie pedig nagyot visított. - Ugye mondtam? Sikerült! - Nem értem... - Lehet, hogy te voltál az egyetlen fiatal, és Mr. Harris téged választott. Nem mindegy? A lényeg, hogy tiéd az állás. Péntekig még gatyába rázlak, mert nem árt, ha kicsit talpraesettebb vagy. Péntek délután Sarah idegesen készülődött a találkozóra. A gyomra és a térde remegett, Debbie próbált lelket önteni belé. - Ne izgulj már annyira, csak viselkedj úgy, ahogy szoktál! Még jól is jön, hogy olyan szürke kisegérnek nézel ki ezzel a

19 / 78

szemüveggel, különben Claire Harris páros lábbal rúgna ki: Úgy vigyáz az öccsére, mint egy anyatigris. - Köszönöm a biztatást. - Szívesen, de indulj már, különben elkésel! Időbe telt, mire Sarah megtalálta a címet, és csak remélni tudta, hogy nem késett el. Amikor megállt a lakás ajtaja előtt, úgy érezte, rögtön elájul. Megpróbálta összeszedni magát, és becsengetett. Kisvártatva egy magas, karcsú nő nyitott ajtót. - Tessék, mit óhajt? - Jó napot, asszonyom. Sarah Tyler vagyok. Az állás miatt jöttem. - Valami tévedés lesz. Én egy ötvennyolc éves hölgyet választottam, vagy talán hazudott a jelentkezési lapon? - Nem... én nem titkoltam el, hogy huszonöt éves, és egyetemista vagyok - felelte megszeppenve Sarah, és már átkozta magát Debbie-vel együtt, hogy belement ebbe az egészbe. - Várjon egy pillanatot! - hajtotta be az ajtót a hő. Kisvártatva visszajött egy papírral a kezében. - Tyler... ez a maga telefonszáma? - Igen, asszonyom. Az üzenetrögzítő vette a hívását, mert nem voltam otthon. - Igen. Már értem - sóhajtott Claire Harris -, összekevertem a neveket. Akit én választottam, szintén Tyler, de kétszer olyan idős, mint maga. Most mit csináljak? - töprengett, majd végigmérte a lányt. - Jöjjön be, foglaljon helyet - ültette le a nappaliban. - Az a helyzet, hogy a többi lapot kidobtam. Viszont holnap lesz az esküvőm, és vasárnap este már Washingtonban leszek. Nincs időm másvalakit keresni. Az öcsémre pedig nem bízhatok ilyesmit. Úgyhogy kénytelen vagyok beérni magával. Igaz, hogy túl fiatal, de... nem hiszem, hogy Benjamin szemet vetne magára. Sarah elvörösödött, és lehajtotta a fejét. - Ne sértődjön meg, kedves, nem akartam bántani. Nem azt mondom, hogy csúnya, hanem... - Jelentéktelen? - kérdezte halkan Sarah. - Semmi baj, asszonyom, már megszoktam. - Nos, ez az öcsém lakása. Hetente háromszor kell jönnie. Kitakarít, a ruhákat elviszi a mosodába, satöbbi. És lenne még egy dolog... szemmel kell tartania az öcsémet: milyen nőkkel találkozik, mennyire komoly a kapcsolat. Megadom a wa-

20 / 78

shingtoni számomat, és ha valami gond van, maga azonnal felhív! - Azt akarja, hogy kémkedjek? - Dehogy! De előfordulhat, hogy összefut Benjamin soros barátnőjével. Csak annyit kell tennie, hogy kinyitja a szemét és a fülét, nem akarnak-e összeházasodni. - Értem. De az öccse mit szól ehhez? - Természetesen nem örül neki, de legalább egy kicsit visszafogja a férfiasságát. Most pedig az anyagiakról: heti háromszáz dollárt fizetek. Megfelel? - Igen... persze. Köszönöm! - Benjamin a hétvégéket vidéken tölti a kastélyban. Ilyenkor beiktathat egy-egy takarítást. A másik két napot magára bízom. Akkor ezzel meg is volnánk. Sarah felállt, hogy elköszönjön, de Claire rászólt. - Üljön csak vissza nyugodtan, mindjárt, itt lesz Benjamin. Végül is tudnia kell róla, ki a bejárónője, Addig hozhatok egy kávét? - Nem, köszönöm... - gyűrögette Sarah zavartan a pulóvere alját. Kellemetlenül érezte magát, semmi, kedve sem volt Benjamin Harrisszal megismerkedni. Félt tőle, mint minden rámenős, szoknyabolond férfitól. Kisvártatva megérkezett Benjamin, elegáns öltönyben, kezében diplomatatáskával. Kifogástalan öltözékével ellentétben haja rakoncátlanul hullott a homlokába. Barna bőrével és kócos hajával Sarah sokkal inkább el tudta képzelni vidéki cowboynak, mint New York-i üzletembernek. - Csakhogy itt vagy! - sietett elé Claire. - Bemutatom az új házvezetőnődet, Sarah Tylert. - Örvendek - nyújtotta a kezét Benjamin. - Mondja, maga tényleg hatvanéves? - Nem... " - Mert Claire egy öreg hölgyre készített fel, erre egy fiatal nőt találok itt. - Az én hibám. Összekevertem a neveket - szólt közbe a nővére. - Már nincs időm mást keresni, de szerintem Sarah is megfelel. - Hát persze! Majd adok egy listát a barátnőimről, hogy rendszeresen tájékoztatni tudja Claire-t. Ugye megkérte magát, hogy figyeljen? Sarah egyre kényelmetlenebbül érezte magát.

21 / 78

- Ne féljen - fordult felé Claire -, nem fogja megenni, és az iménti kijelentését nekem szánta. - Akkor... én most mennék. Legközelebb kedden tudok jönni. - Rendben, itt vannak a kulcsok. És Sarah... nem bánja, ha leinformálom? - Csak nyugodtan. Viszontlátásra! Viszlát, Mr. Harris! köszönt el, de nem nézett a férfira. - Örülök, hogy megismertem - szólt utána Benjamin. Sarah megkönnyebbülve lépett ki az utcára. Beült az autójába, és hazarobogott, ahol már izgatottan várta Debbie. - Mesélj, milyen volt? - Borzalmas! Olyan ostobának érzem magam. Kiderült, hogy Claire Harris nem is engem vett fel, hanem egy hatvanéves nőt, csak összekutyult valamit. - Akkor most mi van, kirúgott? - Nem. Már nem tud változtatni, így felvett engem. Úgy látszik, tőlem nem félti az öcsikéjét. Finoman megjegyezte, hogy Benjamin aligha fog az ágyába cipelni. - És a nő azt mondta, hogy csúnya vagy? - Azzal értett egyet, hogy jelentéktelen. Egyre megy. - Azért a kettő nem ugyanaz. Igenis, megszépülnél, ha nem hordanád ezt az otromba szemüveget! És néha felvehetnél egy miniszoknyát is. A hajadon is lehetne vadítani... - Debbie! Én nem akarok… vadulni. És nem szeretem a miniszoknyát, vékony a lábam. - Nagyon jó lábad van, nem értem, miért rejted azokba az idétlen bő nadrágokba! - Gondolod, hogy megkaptam volna az állást, ha fenékig érő szoknyában állítok be? - Ez igaz. De most már felvettek - erősködött Debbie. - Hagyjuk abba! Ne a külsőmért szeressenek, hanem azért, amilyen vagyok. - De ahhoz előbb észre kell venniük! - Köszönöm, de abból nem kérek! Megyek, és előveszem a könyveimet. Hétfőre rengeteg anyag van feladva. Debbie hiába kiabált utána, Sarah válasz nélkül vonult a szobájába, és leült az íróasztalhoz. Hiába olvasta azonban egy órán keresztül az oldalakat, rádöbbent, hogy egyetlen szót sem jegyzett meg. Két kézzel megtámasztotta az állát, és a falat bámulta. Akaratlanul is a Harris testvérek felé kalandoztak a gondolatai. Főleg Benjamin járt a fejében. Kócos, szőkésbarna haja, kedves mosolya, a kis szarkalábak a szeme körül, erős,

22 / 78

meleg kézfogása... Milyen kérges volt a tenyere! Egyáltalán nem egy üzletember kezére vallott. Vajon mivel foglalkozhat hétvégén, hogy ilyen edzett, markáns a teste? Igen… ilyen férfi szerepelt az álmaiban. De Benjamin Harris és Sarah Tyler világa fényévekre volt egymástól. Vajon egyszer ő is talál egy Benjamin Harrist, akinek csak ő keli? - Sarah, mi van veled? Alszol? - Tessék... mi történt? - Már legalább ötször szóltam, de te mintha egy másik világban járnál! Mi érdekes van azon a falon, hogy ilyen áhítatos szemmel bámulod? - nevetett Debbie. - Semmi... csak elgondolkoztam. - Gyere vacsorázni, csináltam egy kis salátát. - Rögtön megyek - felelte Sarah, de még mindig nem tért magához teljesen, Megrázta a fejét, és becsukta a könyvet. „Hagyd abba, Sarah Tyler, semmi értelme az ábrándozásnak" súgta az esze, de a szíve sajgott. Rádöbbent, mennyire szeretné, ha végre ő is tartozna valakihez... mondjuk álmai férfijához...

23 / 78

Negyedik Az esküvő igazi Travis Parker-módon zajlott le, jóformán csak kimondták az „igen'-t. Aztán megebédeltek egy étteremben, és kész. Benjamin rettenetesen unta az udvarias vigyorgást, szeretett volna már a farmon lenni, és levenni ezt az átkozott öltönyt meg nyakkendőt. Ebéd után Claire elrohant vásárolni néhány dolgot, és csomagolni a másnapi utazáshoz. Travis szülei a délutáni géppel visszarepültek Washingtonba, Benjamin pedig egyenesen a birtok felé vette az irányt. Ann friss almás lepénnyel várta. - Mmm... nagyon finom! Ez többet ér, mint az egész esküvői ebéd. - Nem volt túl romantikus, igaz? - kérdezte Ann. - Az egyszer biztos. De ha Claire-nek így jó, hát lelke rajta. Ha én egyszer megnősülök, az biztos, hogy itt a kastélyban lesz az esküvő, és az összes szoba tele lesz vendéggel. Már csak a megfelelő nőt kell megtalálnom! Ann elmosolyodott. - Hát nem mondhatni, hogy hiányt szenved, Mr. Harris! Tizennyolc éves kora óta ismerem magát, de még egyszer sem vettem észre, hogy egyetlen hetet is barátnő nélkül töltött volna. Volt már legalább egyszer igazán szerelmes? - Folyton az vagyok, Ann. - Ugyan, menjen már! Hogy lehet ennyi nőbe szerelmesnek lenni? A mi időnkben ez még nem így volt, akkor tisztelték a nőket! Egy kézcsók is nagyon sokat jelentett. Szegény megboldogult szülei, ha élnének, nem örülnének túlságosan, hogy a drága fiacskájuk ilyen linkóci életet él. Már legalább három gyereknek kellene itt szaladgálnia. - Majd eljön az az idő is! - Szeretném megérni, de ha így folytatja, lemondhatok róla dohogott Ann. - Folyton a lovak! Az az egy, amit igazán szeret! - Jó, hogy mondja! Már megyek is az istállóba. A testes asszonyság megcsóválta a fejét. - Megint a lovak... Ez alkalommal Sarah már könnyen megtalálta a lakást. Előkereste a kulcsait, és kinyitotta az ajtót. Sok mindenre számított, de arra, amit látott, nem. A nappaliban mindenfelé ruhadarabok. A díványon három ing, a fotelban kétféle zakó, a dohányzóasztalon nyakkendők. Még a tévé tetejéről is lógott

24 / 78

egy. Sarah azon tanakodott, hogy ezek után be merjen-e nézni a lakás többi helyiségébe. Sejtése nem csalt; a fürdőszobában fogkrémmaradványok, a szennyestartó dugig ruhával, a mosdó szélén pedig egy víztől csöpögő törülköző fogadta. Hosszas keresgélés után rátalált a takarító felszerelésre, és hozzálátott a munkához. Igyekeznie kellett, hogy idejében visszaérjen az egyetemre. Közben azon tűnődött, hogyan tud egyetlen ember ekkora felfordulást csinálni. Jócskán eltelt az idő, mire mindent rendbe tett. A lakás szinte ragyogott a tisztaságtól. Sarah elégedett volt magával, és még az előadásról sem késett el. Debbie persze rögtön faggatni kezdte. - Megtudtál valamit a híres Mr. Harrisról? - Azt hiszed, turkálok a holmija között? Elég volt rendbe tenni azt a disznóólat. Borzasztó rendetlen férfi! Ha mindennap ekkora felfordulást csinál, nem hiszem, hogy elég lesz a heti három alkalom. Legközelebb csütörtökön megyek, de már előre félek, mi vár rám. Sarah félelme nem volt alaptalan. A harmadik hét után rá kellett döbbennie, hogy bizony rendesen meg kell dolgoznia a pénzért. Benjaminnál csak egyszer futott össze, a liftajtóban. A férfi akkor indult el hazulról, Sarah pedig takarítani ment. Benjamin barátságosan üdvözölte, és már rohant is tovább. Amikor belépett a lakásba, a szokásos látvány tárult elé, és Sarah fáradtan rogyott le a díványra. Végül aztán még bele is kellett húznia, mert késésben volt. Lóhalálában zárta be az ajtót, és már rohant is az egyetemre. Fárasztó volt minden másnap hol délelőtt, hol délután szaladni. Közben keserűen megállapította, hogy az ő álomférfijának kimondottan rendszeretőnek kell lennie. Amikor a délutánja szabad volt, rögtön a könyvtárba ment, hogy készüljön. Éppen elhelyezkedett a széken, és a tarisznyáját készült elővenni, amit akkor hordott magával, ha a táskájában nem fért el az összes könyv. Meglepetten tapasztalta, hogy nyoma sincs a jegyzeteinek. Debbie Briannel randizott, így ő sem segíthetett. Próbált visszagondolni, hol hagyhatta, végül ijedten állapította meg, hogy utoljára Benjamin Harris lakásában volt nála. Mivel másnapra feltétlenül kellettek a jegyzetek, kénytelen volt elindulni érte. Mérges volt, mert emiatt legalább másfél órát veszít a tanulásra szánt időből. Kinyitotta az ajtót és belépett. A nappali felé indult, mert úgy emlékezett, ott tette le a tarisznyát. Hirtelen nyílt a

25 / 78

fürdőszobaajtó, és Benjamin lépett ki rajta vizesen, törülközővel a derekán. - Miss Tyler! Hogy kerül ide? A frászt hozta rám. - Mi történt, drágám? - jelent meg mögötte egy szőke nő, szintén törülközőben. Sarah borzasztó zavarban érezte magát. Szinte látta maga előtt lángoló fülét és arcát. - Elnézést, Mr. Harris! Délelőtt... itt felejtettem a jegyzeteimet… - És megtalálta? - Igen - ölelte magához a tarisznyáját -, már itt sem vagyok. Benjamin a szőke nőhöz fordult. - Rögtön jövök! - Az ajtóig kísérte Sarah-t. - Nagyon sajnálom, hogy így betörtem... nem gondoltam... - Nyugi, minden rendben! - Akkor... viszlát! - Miss Tyler, a barátnőmet Lindának hívják, és azt is megmondhatja Claire-nek, hogy őt sem akarom feleségül venni - súgta, és elmosolyodott. - De én nem... - Viszlát! - mondta barátságosan Benjamin, és becsukta az ajtót a döbbent lány előtt. Sarah-t elfutotta a méreg. Haragudott Benjaminra, amiért azt feltételezi róla, hogy kémkedik. Még csak lehetőséget sem adott, hogy tisztázza magát. Egy pillanatra majdnem megnyomta a csengőt, hogy jól megmondja a magáét, de aztán mégsem tette. Elvégre Benjamin a munkaadója. És az igazat megvallva bátorsága sem volt hozzá. Ő mindig a csendes, visszahúzódó Sarah volt, és úgy tűnt, az is marad élete végéig. Hiába ment vissza a könyvtárba, hogy tanuljon, annyira zaklatott volt, hogy nem bírt koncentrálni. Folyton a délutáni jelenet jutott eszébe. Rosszkedvű volt amiatt, hogy Benjamin nem bízik benne. Szeretett mindig tisztességesen élni és viselkedni, de sajnálta, hogy a férfi ezt nem veszi észre. De hát hogy is vehetné, amikor alig találkoznak, akkor is csak futólag. Az ilyen férfiaknak, mint Benjamin Harris, csak a Lindák, Dianeok, Barbarák keltették fel a figyelmét... .a hosszú combokról és nagy mellekről már nem is beszélve. Ezek szerint ő akár ítéletnapig is várhat, hogy álmai férfija észrevegye. Szombat reggel Sarah már korán, elindult Benjamin lakására, mivel a hétvége hátralévő részét tanulással akarta tölteni. Az

26 / 78

állandó rohanás miatt néhány tárgyból lemaradt. Lelkiekben felkészült a reá váró feladatra, és nagy sóhajtással nyitott be. - Miért van az, hogy eddig még egyetlen alkalommal sem hazudtolta meg magát Mr. Nagymenő? - fakadt ki, mikor meglátta a nappalit. A hálószoba felől hirtelen vekkercsörgést hallott. Összeráncolt homlokkal indult az ajtó felé. Nem tudta mire vélni, hiszen Benjamin általában már pénteken kiutazott a farmra. Ahogy benyitott, megpillantotta a férfit, ahogy hason fekve, bal lábát kissé felhúzva aludt. Úgy tűnt, cseppet sem zavarta az óra erőteljes csörgése, békésen szuszogott tovább. Sarah lekapcsolta az órát, és azon tanakodott, felébressze-e Benjamint vagy sem. Elnézte az alvó férfi izmos, kisportolt testét, széles vállát. Hátára keskeny csíkot festett az ablak szegélyén beszűrődő fény. A szája résnyire nyitva, és az arca olyan volt, mint egy kisgyereké, aki tündérekről álmodik. Az alsónadrágján apró kis szívek voltak, amitől Sarah-nak nevethetnékje támadt. „Hogy hordhat valaki ilyen idétlen gatyát?" Tekintete elidőzött a férfi formás fenekén, és hirtelen elszégyellte magát, amiért ilyen illetlenül bámulta, kihasználva, hogy alszik. Kiosont a szobából, és még az ajtót is becsukta maga után. Felmérte, hol is kezdje a takarítást, végül a fürdőszoba mellett döntött, mivel oda jóformán belépni sem lehetett. Már csaknem készen volt, amikor megjelent Benjamin álmos szemmel, ásítozva. Sarah éppen a mosdókagylóról súrolta le a fogkrémet, és morgott, hogy a férfi milyen rendetlen. - Hello, Miss Tyler! Ha jól hallom, éppen engem küld melegebb éghajlatra! Sarah ijedten fordult hátra. - Mr. Harris! Megrémített! - Nem állt szándékomban. Nagyon haragszik rám a fogkrém miatt? A lányból gondolkodás nélkül törtek elő a szavak: - Igen, mert úgy érzem magam, mint egy mókuskerékben! Amit megcsinálok egyik nap, maga másnapra tönkreteszi! Mintha csak szórakozásból csinálná! Miért hagyja mindig a mosdóra száradni a fogkrémet? - Gusztustalan, ugye? Tudom, hogy borzasztó rendetlen vagyok, ha mindennap jönne, talán nem lenne ekkora felfordulás. Egyébként meg, szerintem rendesen meg van fizetve!

27 / 78

- Ó, igen? Én gyakran még kevésnek is találom. Főleg mikor a koszos gatyáit és zoknijait szedegetem össze a lakás minden sarkából, hogy aztán rohanhassak vele a mosodába. És ha már itt tartunk, szerezzen be egy mosógépet, mert már kétszer késtem el az előadásról, mivel nem volt szabad gép. Nem értem, miért kell a ruháit mindenfelé szétdobálni? Nem tudná visszaakasztani, ha nem veszi fel? - hadarta egy szuszra. Maga is meglepődött, milyen hevesen kifakadt. De már hetek óta csak gyűlt benne a feszültség, és most robbant. Szája elé kapta a kezét, és elfordult. - Ez igen! tért magához Benjamin. Végre megismerhettem! Azt hittem, azon kívül, hogy „jó * napot, Mr." Harris", mást nem is tud mondani. Ja, a kémkedést ki ne felejtsem! - A férfi nyugodt hangon, majdhogynem kedvesen beszélt, de Sarah kihallotta belőle a gúnyt. Szégyellte magát, de most már nem hagyhatta annyiban. - Eszemben sincs kémkedni! A két hónap alatt négy különböző nőről volt tudomásom; persze lehet, hogy ez csak töredéke a valóságnak. De egyszer sem, egyetlenegyszer sem számoltam be a nővérének. Kizárólag annyit mondtam, hogy nem úgy néz ki, mint aki nősülni készül. A magánügyeihez egyébként sincs semmi közöm, már az is sok, amit véletlenül tapasztalok. Engem az édesapám becsületes, tisztességes életre nevelt! - Akkor most biztosan büszke magára! - Az lenne, csak sajnos már nem él. - Sajnálom. A mosógépet megkapja - mondta komolyan Benjamin, és megfordult. Sarah utána szólt. - Mr. Harris! Ha nem bízik bennem, vagy nincs megelégedve a munkámmal, akkor mondjon fel! A férfi megállt és lassan visszafordult. - Nagyon tetszik, ahogy takarít - jelent meg egy apró mosoly a szája sarkában -, Kórókisasszony! - Várjon csak, mi az, hogy Kórókisasszony? Maga szerint olyan vagyok, mint egy... kóró? - Igen. - Mindenesetre köszönöm. Bár, ha belegondolok, még mindig szerencsésebb, mintha madárijesztőnek vagy bányarémnek hívna. Benjamin elnevette magát. - Félreért… Én úgy gondoltam, olyan tüskés és szúrós, mint a kóró.

28 / 78

- Gondolja, hogy ettől jobban érzem magam? Tisztában vagyok a külsőmmel, és hosszú combokkal, bájos pofival nem kaptam volna meg ezt az állást sem. Ahelyett, hogy ilyen kedvesen bókol, miért nem utazik már? Vagy kivételesen nem a birtokon tölti a hétvégét? - Dehogynem. Tegnap üzleti vacsorán voltam, és valamikor hajnalban keveredtem haza. - Az üzletfelének százas mellbősége és vörös sörénye is volt? - jegyezte meg cinikusan Sarah, miközben kiviharzott a nappaliba. - Most már aztán elég legyen! Mi jogon számoltat el? Nem a feleségem. Esetleg csak szeretne az lenni! - Inkább apáca leszek, minthogy magához menjek. Attól mentsen meg az Isten, hogy ilyen férjem legyen! - Nem kell túlságosan fohászkodnia, kevés bolond van a Földön! - csattant fel a férfi, és Sarah látta felvillanni a szemében a harag szikráját. De nem bánta, szinte élvezte, hogy végre megmondhatta a magáét. Eddig ő volt a szemérmes, szégyellős Sarah, de úgy látszik, ragadt rá valami Debbie stílusából. Annyit mindenesetre elért, hogy letörölte azt a csábító reklámmosolyt Benjamin arcáról. De amit az imént mondott a férfi, övön aluli ütés volt. - Egyszer talán majd felnő, és rájön végre, hogy nem minden, ha valaki bomba nő! Akinek pedig van egy csöpp esze, átlát az elbűvölő mosolyán. Egyébként ne legyen úgy oda magától; ép eszű férfi nem hord szívecskés gatyát! - Sarah kárörvendően figyelte, ahogy a férfi elvörösödik. - Vegye tudomásul, csak azért nem rúgom ki, mert kevesen képesek elviselni a rendetlenséget, amit csinálok! - Azt ne higgye, hogy most kegyet gyakorol velem! Arra még nem gondolt, hogy én is felmondhatok? Nem olyan nagy öröm elviselni azt a szépfiú vigyorát! - Ne aggódjon, majd úgy időzítek, hogy ne találkozzunk! csapta be maga mögött a fürdőszobaajtót Benjamin. - Nagyon helyes! - kiáltott utána Sarah, és dúlva-fúlva kezdett pakolni a nappaliban. Hallotta, hogy a férfi zuhanyozik, és közben elégedetten elmosolyodott. - Úgy kell neki! Úgy tűnt, Benjamin komolyan gondolta, amit mondott. Hetek teltek el anélkül, hogy egyszer is találkoztak volna. Sarah eltűnődött, vajon most hogy intézi a találkáit. Néhányszor észrevette ugyan, hogy rúzsos csikkek maradtak a hamutar-

29 / 78

tóban, és előfordult, hogy a férfi inggallérja is foltos volt. A rendetlenség viszont maradt a szokásos, sőt, Sarah-nak úgy tűnt, mintha még több fogkrém lenne a mosdóban, mint eddig. Emiatt rendszeresen begurult, és egyik alkalommal mérgesen kidobta a fogkrémes tubust a szemétbe. Ám a következő alkalommal új tubust és kétszer annyi krémet talált a kagylóban. Erre bosszúból átrendezte a férfi szekrényét. Felcserélte az alsónadrágokat a zsebkendőkkel, a zoknikat pedig az éjjeliszekrény fiókjába tette. Kíváncsian várta, mit lép erre Benjamin. Nevethetnékje volt, mikor arra gondolt, milyen képet vág majd, ha reggel rohan, és semmit nem talál. Felkészült a legnagyobb bosszúra is, ám legnagyobb megrökönyödésére, mikor legközelebb takarítani ment, Benjamint otthon találta: Az íróasztalnál ült, és elmélyülten olvasott valami papírt. - Hello, Mr. Harris! - köszönt be Sarah vidáman. - Jó napot, Miss Tyler! - felelte mogorván a férfi, de nem nézett fel. Sarah munkához látott. Az első meglepetés akkor érte, amikor a mosdót meglátta. Egy fikarcnyi fogkrém sem volt rajta. Aztán a konyhába ment, és egyetlen koszos edényt sem talált. A nappaliban szintén rend volt. Már éppen sarkon fordult volna, hogy kérdőre vonja Benjamint, mi ez az egész, de a férfi már a háta mögött állt, zsebre dugott kézzel. - Úgy látom, talált egy másik bejárónőt! - mondta Sarah, de a torka elszorult. - Látja, milyen rend van? Nem maga az egyetlen, aki takarítani tud! - felelte durcásan Benjamin. - Akkor én mehetek? - Csak nyugodtan. Végre kipihenheti magát. Ezentúl az új alkalmazott jön. Sarah az ajtó felé indult, de mielőtt kinyitotta volna, visszanézett. - Csak egy férfi képes rá, hogy ablaktisztítóval mosogasson! Bevágta maga mögött az ajtót, és abban a pillanatban hihetetlen nyugalom áradt szét benne. Tudta, hogy a férfi csak idegesíteni akarta, mégis bántotta, hogy a bosszúnak ezt a módját választotta. De lebukott. Nincs olyan nő, aki összekeveri a mosogatószert az ablaktisztítóval. - Miss Tyler, várjon! - rohant utána Benjamin.

30 / 78

Ám Sarah csak ment tovább, mintha nem is hallotta volna. A férfi a liftajtóban érte utol, és nekitámaszkodott, hogy ne csukódjon be. - Miss Tyler... az előbb hazudtam. - Tudom. - Én csak bosszút akartam állni, amiért eldugta a holmimat. - Nem dugtam el, csak átrendeztem. Ne haragudjon, sietek! tolta el Sarah Benjamin kezét, mire az ajtó becsukódott, és a lift elindult lefelé. Önelégülten mosolygott: ez jó lecke volt a férfinak! Ahogy a lift enyhe zökkenéssel megállt és Sarah kilépett, Benjaminbe botlott, aki kivörösödve, lihegve dőlt a falnak. - Hallgasson meg! Kérem... - Maga sem hallgatott meg, amikor kémkedéssel vádolt! - Jó, bocsánatot kérek. Most pedig azért voltam ilyen undok, hogy visszavágjak. - Annyi haszna mindenesetre volt, hogy egyszer végre kitakarított maga után. - A mosdó tényleg nem egy leányálom. - Valóban nem az, és a többi sem! - Sarah valósággal szárnyakat kapott. Végre egyszer ő dirigál, ő szid mást! Ez határtalanul jó érzéssel töltötte el. Elindult, a kijárat felé. - Akkor megbocsát? - kiáltotta utána Benjamin. - Azt nem mondtam! - fordult meg, de ahogy meglátta a férfi elkámpicsorodott arcát, elnevette magát. - Érje be annyival, hogy egyelőre nem mondok fel. De akkor nincs több fogkrémsúrolás! - Áll az alku, ha nem pakolja át többször a ruháimat! Kezet ráztak, és Benjamin újra a régi volt. - Ezentúl jó lesz vigyáznom magával. - Lehet. Most megyek, maga meg mossa el újra az edényeit. Viszlát! Este Debbie mérgesen ment haza. Hangosan bevágta az ajtót, és elvetette magát a díványon. - Neked meg mi bajod van? - Semmi. - Látom, pont úgy nézel ki, mint akinél minden rendben! - Sarah, már nagyon unom az okos szövegedet! Egy fabatkát sem ér az egész! - Nem értem. Mi bajod van velem?

31 / 78

- Megmondjam? Brian keresett magának egy másik barátnőt, mivel tőlem nem kapta meg, amit akart. Hála a te tanácsaidnak! - Debbie sírva fakadt. - Nagyon sajnálom - ölelte át Sarah. - Hát még én! De tudod mi a legborzasztóbb az egészben? Közben rájöttem én is, ha igazán szeretett volna, akkor tud várni. Szemét alak, neki csak az a lényeg, hogy minél több lányt megkapjon. Egy szava sem volt igaz. - De legalább időben rájöttél. - Sarah, veled ilyesmi sosem fordulna elő. Te mindig átlátsz az embereken. Kár, hogy nem mered a szemükbe mondani. - Akkor van egy jó hírem. Benjamin Harris olyan lesz ezen túl, mint a kezes bárány. Most aztán jól megkapta a magáét. - Nem hiszek a fülemnek! Hová lett a jó öreg Sarah, aki mindenre bólogat? - Annak vége! Hála neked. - Sarah elmesélte, mi történt, és nagyokat nevettek Benjamin pórul járásán. Elalvás előtt Sarah jóleső érzéssel gondolt arra, hogy a férfi végre észrevette őt.

32 / 78

Ötödik A leckének megvolt az eredménye. Benjamin szemmel láthatóan igyekezett rendet tartani. Ha véletlenül összefutottak, mindig érdeklődött a lány hogyléte felől. És volt még változás bőven. A kis piros szíves alsónadrágot Sarah nem látta többé. Egyik délután otthon találta Benjamint. Éppen telefonált. Akaratlanul is hallotta a férfi szavait: - Ugyan már, Nora! Ne butáskodj, szívem! Ez most nagyon fontos. Ne tedd le! Nora... - Dühösen lecsapta a kagylót, és újra tárcsázott. - Elizabeth? Szervusz, drágám! Halló, itt vagy? Letette! ahogy megfordult, észrevette Sarah-t. - Hello, Miss Tyler! Hogy van? - Én jól. De ugyanez nem mondható el magáról, ahogy elnézem. Történt valami? . - Egy fontos üzletfelemmel és a feleségével vacsorázom ma, egyszerűen nem mehetek egyedül. - Talán hívja fel a több ezer barátnője egyikét. - Mit gondol, eddig mit csináltam? Egyikük sem akar látni. Hihetetlen! - Ne csodálkozzon! Azok után, hogy engedelmesen ágyba bújtak magával, szépen faképnél hagyta őket. Gondolja, hogy szép emlékeket hagyott bennük? A felszínes, hazug kapcsolatai miatt nincs barátja, aki segítene, igaz? Benjamin arca hirtelen felragyogott. - Megvan a megoldási Maga fog elkísérni. - Eszemben sincs! Az én feladatom csak a takarításig terjed! - De nagyon fontos lennel - próbálkozott újra a férfi. - Akkor sem! Nem vagyok bábú, amit úgy rángat, ahogy magának tetszik! - Ha nem jön el, kirúgom... - Tegye azt! - nézett elszántan a szemébe Sarah. - Miss Tyler, kérem... Könyörgök! Sarah csípőre tette a kezét, és nagyot sóhajtott. - Úgy látszik, én sem vagyok okosabb a többi nőnél. - Imádom! - puszilta meg az arcát Benjamin. - Hétre magáért megyek. - Nem szükséges. - Ragaszkodom hozzá! Együtt kell érkeznünk, mivel maga lesz az unokahúgom.

33 / 78

Sarah szíve belesajdult a férfi kijelentésébe. Unokahúg, hát persze. Végtére is nem akar lebőgni, hogy egy pápaszemes madárijesztő a barátnője. Már bánta, hogy igent mondott. - Adok pénzt, vegyen magának valami szép ruhát. Ez már csak olaj volt a tűzre. Sarah haragtól vöröslő arccal kiáltott a férfira. - Nem kell a pénze! Azt hiszi, képtelen vagyok egy elegáns étteremhez felöltözni? Sajnos, megígértem, hogy elmegyek, de ilyen baklövést többé nem követek el! Ne jöjjön értem, csak mondja meg, melyik étterembe megyünk, és mikorra legyek ott! Érje be ennyivel! Tanítás után Sarah karon fogta Debbie-t. - Gyere, elmegyünk vásárolni. Vennem kell valami elegáns ruhát. - Hová készülsz? Ahogy Sarah elmesélte, mi történt, újra elfutotta a méreg. - Majd én megmutatom annak a beképzelt majomnak! - Hihetetlen, hogy ennyire megváltoztál! - hüledezett Debbie. - Olyan vagy, akár egy... amazon. Van egy isteni ötletem! Úgy átváltoztatlak, hogy Benjamin Harris rád sem fog ismerni. Csak bízd rám magad, és egy szót se szólj! Sarah hét óra előtt pár perccel ért az étterem elé. Taxival ment, mert a saját autójában nem bízott. Ahogy kiszállt, meglátta Benjamint, ahogy az órájára pillantva idegesen várakozik. Bár nagyon izgult, mit szól majd a férfi, azért elindult felé. A haja laza fürtökben omlott a vállára, szemüveg helyett pedig kontaktlencsét tett a szemébe. Egyszerű szabású, mégis elegáns fekete ruhát viselt, ami nagyszerűen kiemelte eddig elrejtett alakját. A lába a körömcipőtől optikailag hosszabbnak tűnt. Debbie még egy szolid sminket is készített az ar cára, és a jelentéktelen Sarah-ból egyszerre egy vonzó, csinos - sőt, szép nő lett. Legeslegjobban Sarah csodálkozott, hogy így is kinézhet. De be kellett vallania, jól érezte magát az új bőrében. - Jó estét! - köszönt Benjaminra, ahogy mellé ért. - Hello! - köszönt vissza a férfi, de máris az útra fordította a tekintetét. Ám azon nyomban vissza is kapta, és szó szerint leesett az álla. - Uramisten! - suttogta. - Ennyire borzasztó, ahogy kinézek? - mosolygott Sarah magabiztosan. Érezte, hogy szép.

34 / 78

Benjamin nagyot nyelt. - Nem... ez hihetetlen! Biztos, hogy maga Sarah Tyler? Az én Kórókisasszony bejárónőm? Hová bújtatta eddig ezt az arcot? Egyszerűen gyönyörű! - Azért ne túlozzon! Nem kellene még bemennünk? - Bocsásson meg. Szabad a karját? - Sarah úgy érezte magát, mint egy hercegnő Benjamin leplezetlen csodálattal bámulta, és ő még élvezte is. Amikor megérkeztek a vacsorapartnerek, és Benjamin úgy mutatta be, mint a barátnőjét, érezte, hogy megnyerte a csatát. Lám csak, ő is meg tud hódítani egy ilyen elérhetetlennek tűnő férfit. Tíz óra jócskán elmúlt, mikor végre haza indultak. Benjamin felajánlotta Sarah-nak, hogy hazaviszi, ám ő makacskodott. - Miattam ne fáradjon, majd hívok egy taxit. - Ragaszkodom hozzá, hogy én vigyem el! - mondta ellentmondást nem tűrő hangon Benjamin, és kinyitotta a lány előtt a kocsiajtót. - Azt hiszem, sikerülni fog ez az üzlet, és ezt magának köszönhetem. Nem csak elbűvölő, hanem okos is volt, és láttam Billard arcán, hogy ez nagyon imponál neki. - Örülök, hogy segíthettem. - Nem haragszik, ha megkérdezem: eddig miért nem így nézett ki? - Egyszer talán... megérti. Ez a kontaktlencse viszont borzasztó! Folyton úgy érzem, rögtön kiesik. Azt hiszem, mégis maradok a szemüvegnél. - Pedig csodaszép szeme van - mondta gyöngéden Benjamin. - Nem akar még elindulni? - kérdezte zavartan Sarah. Az utat hazáig szótlanul tették meg. Benjamin az ajtóig kísérte a lányt. - Még egyszer köszönöm, hogy segített. - A főnökömnek azért megtehetek ennyit. Holnap elutazik a birtokra? - Igen. - A férfi nem vette le a tekintetét Sarah arcáról. Közelebb lépett, és az arcához hajolt, - Akkor jó éjszakát! - fordult meg gyorsan Sarah, és becsukta maga után az ajtót. Debbie az ablaknál állt. - Mindent láttam! Szuper voltál! Benjamin Harris mostantól úgy fog szaladni utánad, mint egy pincsi. - Gondolod? De tudod, az bánt, hogy csak így kellenék neki. A régi Sarah-t nem mutatta volna be úgy, mint a barátnőjét.

35 / 78

- De hiszen ez az új Sarah is te vagy, csak így végre felfigyelt rád. Most már játszva az ujjad köré csavarhatod. - Lehet, de nem akarom. Tudod, mi a véleményem az ilyen férfiakról. Én is csak egy lennék a sok közül, és három hét után nemcsak őt veszíteném el, hanem az állásomat is. - Sarah, hiszen ő az a férfi, akiről folyton áb rándozol. Képes lennél kihagyni ezt a lehetőséget? - És akkor mi van? Én nem csak egy futó kaland akarok lenni, hanem... a felesége. Mikor Sarah vasárnap benyitott Benjamin lakásába, hatalmas rózsacsokorral találta szemben magát. A közepébe kis kártya volt tűzve: „Köszönöm a szép estét! Benjamin." Nehogy azt higgye, Mr. Harris, hogy ez is egy könnyű játszma lesz! - mosolyodott el Sarah. Ismét a régi önmaga volt, azaz nem teljesen. Immár volt önbizalma. A szemüvegét visszatette ugyan, de a keretet nőiesebbre cserélte. A tanulással jól haladt, mivel Benjamin alig hagyott valami munkát. Újabban egyre gyakrabban találta őt otthon. Kezdte gyanítani, hogy ez már nem lehet véletlen. Mostanában Sarahnak szólította, és mindig megtalálta a módját, hogy a közelében lehessen. Folyton dicsérte, és Sarah már nagyon unta az örökös bájolgást. Egyik alkalommal aztán mérgesen kifakadt: - Hagyja abba az ömlengést, Mr. Harris! Ha akar valamit, mondja meg nyíltan, de ne kerülgessen folyton, mert így nem tudok dolgozni! - Ha tudni akarja, nagyon tetszik nekem... és szeretném, ha a barátnőm lenne - felelte sértődötten Benjamin. - Továbbá, nagyon izgatja a fantáziámat, hogy megismerjem közelebbről is. Sőt, azt szeretném, ha most azonnal a hálószobába mennénk. Így megfelel? Elég őszinte voltam? - Fogta a kabátját, és dühösen elrohant. Sarah tanácstalanul nézett a csukott ajtóra. Bizalmatlan volt, nem hagyta magát elcsábítani. Nem akart a férfi játékszere lenni. Mégis bántotta, hogy Benjamin így elrohant. Ő üldözte el, pedig szerette, ha otthon volt. Elnézte, ahogy elmélyülten olvasgatja az iratait. Szerette volna kisimítani a rakoncátlan fürtöket a homlokából, megcirógatni az arcát; de amint a férfi udvarolni kezdett, rögtön lelohadt a kedve. Hazugnak érezte a szavakat. Gondolataiból a telefon csörgése zökkentette ki.

36 / 78

- Benjamin Harris lakása, tessék! - Claire vagyok. Maga az, Sarah? - Igen, asszonyom. Az öccse éppen most ment el, üzen neki valamit? - A hétvégén hazautazom. A kastélyban találkozunk. - Átadom az üzenetét. - Miss Tyler, minden rendben van Benjamin körül? - Igen, asszonyom. - Köszönöm. Viszontlátásra! Amint letette a kagylót, hallotta, hogy nyílik az ajtó. Benjamin volt az. - Itt felejtett valamit? - kérdezte Sarah csipkelődve. A férfi elkapta a karját, és magához rántotta. - Mondja meg, mi baja van velem? Miért nem akar a barátnőm lenni? Utál? - Engedje el a kezem, ez fáj! - Nem, amíg nem válaszol a kérdésemre! Tehát? - Volt alkalmam kiismerni, nem hiszem el egy szavát sem! Nem dőlök be a lehengerlő mosolyának meg a bókjainak! Amíg a vacsora kedvéért át nem változtam, maga tudomást sem vett rólam. Kicsit furcsa, hogy azóta hirtelen megnőtt az érdeklődése. Magát csak a testem izgatja, akárcsak a többi nőnél. Soha nem érdekelte, valójában milyen a másik. Némelyik barátnőjének még a vezetéknevét sem tudta! Rólam sem tud semmit, fogalma sincs, mit szeretek és mit nem, milyen szakos vagyok az egyetemen. Egyáltalán nem ismer, és azt akarja, hogy a barátnője legyek? Mondja, nem csömörlött még meg? Nem fél, hogy egyszer csak kiég, és akkor már késő... senki sem tud majd segíteni magán. Lehet, hogy remek üzletember, de mint férfi... Én nem ilyen partnert képzelek magamnak! Maga olyan felszínes... soha nem kérdezett a családomról, az életemről... Nem gyűlöli még saját magát? Benjamin elengedte a kezét. - Azelőtt nem volt ilyen nagyszájú. Vallja be, magának is jót tett, hogy kicsit kibújt a bőréből. - Csak kíváncsi voltam, milyen hatást vált ki. - Hát akkor most láthatta! Ettől kezdve minden visszatért a régi kerékvágásba. Ritkán találkoztak, és mindig rendetlen volt a lakás. Ha véletlenül összefutottak, Benjamin épphogy csak köszönt. Sarah rádöbbent, hogy túllőtt a célon. Igaz, több lett az önbizalma, a bátorsága, de kezdett rossz szokásává válni, hogy

37 / 78

mindenkinek, megmondja a magáét. Úgy érezte, túlságosan kemény volt a férfival. Hiányzott... csak most döbbent rá, hogy beleszeretett… De elveszítette, mielőtt még egyáltalán az övé lehetett volna. ∗∗∗ - Benjamin, mi van veled? - Tessék? Semmi, csak elgondolkodtam. - Mióta megérkeztem, alig szóltál. Aggódom érted! - Ugyan már, Claire! Semmi bajom. Csak fáradt vagyok, sokat dolgoztam. És te jól vagy? Szabadnapot adott a jó öreg Travis? - tréfálkozott Benjamin, de nehezére esett jókedvűnek látszani. Folyton Sarah Tyler járt a fejében, akiből egy csapásra szemtelen, öntudatos nő lett. Haragudott rá azért, amit a fejéhez vágott. De érezte, hogy igaza van. Tényleg, mi értelme volt eddig az életének? A nőket csak időtöltésnek tekintette, és közben arról próbálta meggyőzni magát, hogy az igazit keresi. Pedig ott volt a szeme előtt hónapok óta, és ő nem vette észre, csak mikor a nyers gyémántot megcsiszolták, és valódi szépségében pompázott. Akkor pedig már késő volt. Az életvitele sötét árnyként követte, képtelen volt megváltoztatni a képet, ami kialakult róla. Az egyetlen nő, akit végre fontosnak érzett, nem hisz neki. Meg volt győződve róla, hogy csak az ágyába akarja cipelni. Persze hogy megtetszett neki, mikor meglátta azon az estén, de valójában már sokkal korábban a szívébe férkőzött, csak nem akart tudomást venni róla. Sarah okos volt, kedves, ám ő nem látta meg benne az igazi nőt. Szégyellte magát, amiért eleinte kihasználta a lány védtelenségét. Mulattatta, hogy rögtön elpirult, ha csak ránézett. De Sarah megváltozott, mióta rájött, hogy szép is tud lenni. Cinikus lett, és Benjamin rádöbbent, hiányzik neki a régi, szende Sarah Tyler. - Benjamin! Azonnal mondd meg, hogy mi a bajod! Mi történt? - Semmi! - felelte a férfi, és kirohant. Persze, rögtön az istálló felé indult, és kilovagolt. Késő este volt, mire visszaért; a konyhában még égett a villany, Ann tett-vett. Benjamin bement, és leült egy székre. - Na, ki vele, Mr. Harris, ki az illető hölgy, aki így kiborította? - Nincs szó semmiféle nőről. - Magát még soha nem láttam ilyennek, de más férfiakat igen. Pontosan így néz ki, mint aki szerelmes. Benjamin felállt, és Ann vállára borult.

38 / 78

- Azt hiszem, megtaláltam a leendő feleségemet. - Úgy látom, tényleg komoly a dolog. De mi a gond? - Nem hisz nekem. - Látja, Mr. Harris, ezen nem csodálkozom. Azok után, amilyen életet eddig élt... - De én esküdöztem, hogy komolyan mondom, amit mondok! - Ez a baj. Van, amikor a szavak semmit sem érnek. Ha ismeri magát, milyen volt eddig, nem is fogja elhinni egyetlen szavát sem. - Mégis, hogyan bizonyítsam be neki, hogy szeretem? - Először a saját érzéseiben legyen biztos. Neki pedig ne beszéljen többet érzelmekről meg kapcsolatról. Viselkedjen vele kedvesen és barátságosan; apró gesztusokkal fejezze ki: fontos magának! Például, hívja meg karácsony estére! - Ann, ezzel csak egyetlen gond van. - Éspedig? - A bejárónőmről van szó... - Az egyetemista lányról? - Ann megcsóválta a fejét. - Ha ezt a nővére megtudja...

39 / 78

Hatodik A következő héten Benjamin úgy szervezte, hogy otthon legyen, amikor Sarah megérkezik. Még nem tudta, mit fog neki mondani, csak azt érezte, mennyire hiányzott. Ám eltökélte, nincs az a pénz, amiért még egyszer elmondja a lánynak, mit érez. Meg akart győződni arról, ő kell-e egyáltalán Sarah-nak. Hallotta, hogy nyílik az ajtó. Furcsa remegés fogta el, izzadni kezdett a tenyere, és csak toporgott. Végül gyorsan leült a díványra, és bekapcsolta a televíziót. Sarah meglepetten állt meg. - Hello, Mr. Harris! Történt valami, hogy nem ment ma dolgozni? - Nem éreztem jól magam reggel. - Elég ramatyul néz ki, az már biztos! Benjamin felkapta a fejét. - Köszönöm szépen. Ne aggódjon, semmi bajom! Sarah megvonta a vállát. Beindította a mosógépet, aztán vasalni kezdte az előző mosás utáni ruhákat. Közben folyton magán érezte a férfi tekintetét. A múltkori veszekedésből okulva nem szólt egy szót sem. - Jól telt a hétvégéje? - kérdezte Benjamin váratlanul. - Igen, tanultam... Újabb hosszas csend után ismét a férfi kezdeményezte a beszélgetést. - És jól megy az egyetem? Úgy értem, a takarítás miatt fel tud rendesen készülni a vizsgákra? - Eddig még nem volt gond. Találkozott a nővérével? - Igen. - Hogy tetszik neki Washington? - Az az igazság, hogy alig beszélgettünk. Haragszik is rám emiatt. Én szinte minden időmet... - kezdte Benjamin, de meggondolta magát, és elhallgatott. Felállt és a dolgozószobába ment. Sarah érezte, nem kellene hagynia. - Kér egy kávét? - nyitott be az ajtón. Benjamin egy pillanatig némán nézte, aztán felállt. - Csak ha maga is iszik. - Zsebre dugott kézzel ment Sarah után a konyhába. A csend falként telepedett közéjük. - Hamarosan itt a karácsony - jegyezte meg a férfi -, a családjával szokta tölteni, igaz?

40 / 78

- Eddig az édesapámmal kettesben ünnepeltünk. Ez lesz az első karácsony, amit egyedül töltök. - Nem lenne kedve velünk tartani? - kérdezte nagy sokára Benjamin. - A kastélyban szoktunk összejönni. Ott lesz Claire a férjével, Ann, az ottani házvezetőnő, és... én. A nővérem is biztosan meghívná; miért lenne egyedül? És ne aggódjon, egy percre sem kell kettesben lennie velem. Sarah gyanakodva nézett rá, mire Benjamin dühösen letette a kávésbögrét. - Csak azt akartam, hogy jól érezze magát ezen a szép ünnepen! De ha jobb egyedül... Sarah megfogta a karját. - Köszönöm a meghívást, elfogadom. Benjamin elmosolyodott. - Rendben. Előtte való nap innen indulunk. Remélem, nem baj, ha az én kocsimmal megyünk. - Nem… persze. Remélem, kibírjuk az utat összeveszés nélkül. Az ünnep szépnek indult, még a hó is esni kezdett pár nappal előtte. Mire Sarah megérkezett, Benjamin már bőröndök közt ücsörögve várta. - Hello, megjöttem! - Már azt hittem, meggondolta magát. - Örült volna? Benjamin megcsóválta a fejét.. - Azért sem fog kihozni a sodromból! A táskákat bepakolták az autóba, és útnak indultak. Ragyogó idő volt, a hó szinte szikrázott az út mentén. A rádióból karácsonyi zene szólt, és Sarah-t hihetetlenül jó érzés töltötte el. Gyönyörű téli nap van, itt ül a meleg kocsiban azzal a férfi val, akibe szerelmes. Csak bólintania kellene, és máris Benjamin Harris barátnője lenne. Ám ő inkább lemond róla, de nem lesz a játékszere! - Remélem, hozott elegendő meleg ruhát. - Minden eshetőségre felkészültem. - Tegnap telefonáltam Claire-nek is, úgyhogy ne aggódjon, tud róla, hogy maga is jön. - Nem volt probléma belőle? - Ellenkezőleg, nagyon örül, hogy velünk tart. Vétek lenne egyedül kuksolnia otthon.

41 / 78

- Valószínűleg tanultam volna. Debbie, aki nálam lakik, a téli szünetre hazautazott a szüleihez. Még egyszer köszönöm, hogy meghívott. Imádom a régi kastélyokat, olyan romantikusak. - Igen, én is nagyon szeretek ott lenni. Legszívesebben ott élnék, de egyelőre csak a hétvégéknek örülhetek. Amíg az idő engedte, mindig kilovagoltam. - Lovai is vannak? - ragyogott fel Sarah arca. - Igen, majd megmutatom. Ann az ajtóban várta az érkezőket. Benjamin megölelte a kerek arcú asszonyt, és a fülébe súgta: - Köszönöm az ötletet! Sarah a csomagokkal bíbelődött, mikor a férfi mellé lépett. - Hagyja csak, majd én beviszem! Inkább jöjjön, hadd mutassam be! Ann, ő Sarah Tyler! - Örülök, hogy megismertem, Sarah. Már sokat hallottam magáról. - Igazán? - Igen... gyakran elmeséltem, milyen határtalan türelemmel pakol utánam - szólt közbe Benjamin zavartan. - Szerintem menjünk be, mielőtt megfagyunk. Ann könnyű ebédet készített nekik. Mikor befejezték, Sarah felajánlotta, hogy segít elmosogatni. - Látom, maga is vérbeli házvezetőnő - nevetett Ann. Köszönöm, de elboldogulok egyedül is. Inkább menjen, nézzék meg Mr. Harrisszal a lovakat, mert úgy nézem, szegénykém már tűkön ül. Csoda, hogy idáig kibírta. Ahogy az istálló felé lépdeltek a hóban, Sarah dideregve fonta össze maga előtt a karját. Benjamin figyelmét persze nem kerülte el a mozdulat. Szerette volna átölelni és magához szorítani, de inkább úgy tett, mintha nem vette volna észre. - Jöjjön - lökte be az ajtót -, ha zavarja a szag, fogja be az orrát! - Nem vagyok finnyás - lépett be Sarah, és rögtön el is tátotta a száját. - Istenem, de szépek! - Odament a fekete kancához, és megsimogatta a nyakát. - Te vagy a legszebb! - Nekem is ő a kedvencem - lépett mellé Benjamin -, hihetetlenül szeszélyes, de ő tud a leggyorsabban futni. - Szeret vágtázni, igaz? - Jobban, mint bármit a világon. Felszabadít, és szinte kimossa belőlem a gondokat. Nagyszerű érzés.

42 / 78

- Elhiszem. Hozhattunk volna nekik valamit - nézett körül Sarah. - Maga még nem ismer engem - nyúlt a zsebébe Benjamin, és egy maréknyi kockára vágott sárgarépát vett elő. - Soha nem jövök ide egy kis csemege nélkül. Adok magának is, fogja. Hálásak lesznek érte, majd meglátja! Sarah sorra nyújtotta a tenyerén a répát a lovaknak, és közben, nagyokat kacagott. Benjamin némán figyelte, és szinte beleőrült a gondolatba, hogy nem ölelheti magához. Elfogytak a répakockák, és ahogy Sarah megfordult, összetalálkozott a tekintetük. Egyikük sem mozdult, csak szótlanul nézték egymást. Benjamin pillantása telve volt vágyakozással és gyötrődéssel. Sarah egy percig úgy érezte, nem bánja, bármi lesz is utána, megcsókolja a férfit. Ám az egyik ló hirtelen felnyerített, és mindketten összerezzentek a váratlan hangra. - Jobb lesz, ha visszamegyünk. Még megfázik - köhintett zavartan Benjamin. Időközben megérkezett Claire és Travis is. Örömmel üdvözölték egymást. - Remélem, jól érzi magát nálunk - fordult az asszony Sarahhoz, aki félrehúzódva ácsorgott. - Igen, nagyon hálás vagyok. - Egészen kivirult, mióta nem láttam - jegyezte meg Claire némi éllel a hangjában. Amint a vacsora után kettesben maradt Ann-nel, rögtön neki szegezte a kérdést. - Mi a helyzet Benjaminnel? - Hogy érti, Claire asszony? - Legutóbb, mikor itt voltam, alig láttam. Ha néha betévedt, akkor sem szólt egy szót sem, csak bámult maga elé. Most pedig mintha kicserélték volna. Valami nő van talán a háttérben? - Azt én nem tudhatom - vonta meg a vállát Ann. - És... mi a véleménye erről a Sarah Tylerről? - Nagyon kedves, szolid kislány. Mr. Harris szerint kitűnően végzi a munkáját - Mostanában sokat törődik a kisasszony sorsával! mérgelődött Claire. - Arra gondol, hogy meghívta? Inkább ült volna szegénykém otthon, egyedül? Ügye ezt maga sem akarta? - Persze hogy nem. De nem tetszik, ahogy Benjamin ránéz. Ann keze megállt a levegőben.

43 / 78

- Miért, hogy néz rá? - Mint aki... nem is tudom, olyan... szeretettel. - Claire asszony, maga folyton aggódik, és rémeket lát. Biztosan jól kijönnek egymással, ennyi az egész. Sarah rendkívül értelmes lány. - Talán túlságosan is! Másnap a reggelinél Benjamin nem volt ott. Sarah kissé kényelmetlenül érezte így magát, más volt minden, ha a férfi a közelében tartózkodott. Nélküle majdhogynem esetlen volt. Bár Claire barátságosan beszélt hozzá, folyton úgy érezte, az asszony figyeli minden mozdulatát. Végre befejezték a reggelit, és Sarah megkönnyebbült, hogy végre felállhat az asztaltól. Végig azon tűnődött, hol lehet Benjamin. Összeszedte minden bátorságát, és - míg Claire és Travis a nappaliba mentek kávézni - besomfordált Annhez a konyhába. - Köszönöm a reggelit, nagyon finom volt. - Örülök, hogy ízlett. - Mr. Harris nem szokott reggelizni? Ann felnevetett. - Dehogynem. Úgy hajnali öt óra tájban. Hogy utána merre kóborol, csak a Jóisten tudja. Mintegy végszóra betoppant Benjamin. - Azonnal kérek egy forró kávét. Teljesen átfagytam, Jól aludt, Miss Tyler? - Igen - felelte durcásan Sarah. - Hová tűnt el? - Talán hiányoztam? - Csak annyit kérdeztem, hogy hol volt. - Felállítottam néhány csapdát. - Csapdát? Miért? - Ha szerencsénk lesz, nyúlpecsenyét vacsorázunk a fenyőfa alatt. - Ugye nem gondolja komolyan? Ha maga képes csapdába csalni azokat a védtelen kis jószágokat, én azonnal hazamegyek! - Gyalog? - nevetett a férfi. - Akár úgy is! Nagyon kérem, szedje össze azokat a csapdákat! Benjamin félrehajtott fejjel, hamiskás mosollyal nézett Sarahra. - Kérem - mondta a lány újra. - Na, jó! Csak megiszom a kávémat.

44 / 78

- Magával mehetek? Biztos akarok lenni abban, hogy nem csap be! - Rendben, de öltözzön fel alaposan, nagyon hideg van. Sarah trappolva szaladt a szobájába. Ann Benjaminre nézett, és rákacsintott. - Fülig szerelmes magába. - Komolyan mondja? - Csak rá kell nézni. De most már vigyázzon, el ne ijessze. Kissé makacs a hölgy.

45 / 78

Hetedik Sarah-nak igencsak iparkodnia kellett, ha lépést akart tartani Benjaminnel. A hó gyönyörűen szikrázott, a fákról jégcsapok lógtak. A hideg dermesztő volt. Jó félórás gyaloglás után Benjamin megállt. - Maradjon mindig szorosan mögöttem. Bele ne tévedjen nekem véletlenül valamelyik csapdába. Itt az első! - dugott bele egy botot, mire a szerkezet hangos csattanással összezárult. - Borzasztó elgondolni, hogy egy szegény kis nyuszi... - Azért nem fog sírni, ugye? - incselkedett Benjamin. - Ne gúnyolódjon! Egyáltalán, hogy lehet ilyen szívtelen, hogy felállít ilyen szörnyűséget, mint ez itt. - Lehet, hogy nem is a nyulaknak állítottam... - Akkor... miért? - Mondjuk, magának - felelte Benjamin nevetve. - Szeretné, ha belesétálnék, igaz? De engem nem vesz le a lábamról. Vegye tudomásul, hogy nem dőlök be a... - Sarah nem tudta folytatni a mondatot, mert Benjamin magához húzta, és szenvedélyesen megcsókolta. Sarah egy percig kábultan hagyta, majd hirtelen hátralépett, és csodálkozó tekintettel nézett a férfira. - Most pontosan, úgy fest, mint egy riadt nyuszi, aki beleesett a csapdába, és most nem érti, mi történt - mondta Benjamin kedvesen. - Én… nem tudom, hogy eshetett ez meg! Nem lett volna szabad... - Sarah sarkon fordult, és megpróbált elfutni, de Benjamin utolérte, és megragadta a karját. - Miért menekül előlem? - Félek magától! - suttogta a lány, és elfordította az arcát. - Nem értem, hiszen én nem bántom. Most miért hallgat? Mondjon valamit... bármit! - Csak játszik velem, és a végén összetörné a szívem. - Sarah arcán végigfolytak a könnyek. Benjamin tanácstalanul álldogált, aztán kinyújtotta a kezét, és letörölt egy gördülő könnycseppet. Levette a lány szemüvegét, és a saját zsebkendőjével megtörölgette. - Ha most kontaktlencséje lenne, kifolyt volna a szeméből. Sarah szipogva elnevette magát. - Ne vicceljen! Tudom, hogy csak gúnyolódik a pápaszemem miatt. - Imádom a pápaszemes Sarah nevű házvezetőnőket.

46 / 78

Sarah elvette a férfitól a szemüveget, és gyorsan visszatette az orrára. - Koncentráljon a csapdákra, aztán, induljunk vissza, különben rögtön megfagyok! Benjamin érezte, jobb, ha most békén hagyja. - Na, jó, ha semmiképpen sem hajlandó velem foglalkozni... Az utat visszafelé szótlanul tették meg. Benjamin már-már elérte, megkapta, amire vágyott, de mire az övé lett volna, kiröppent a keze közül. A lelke mélyén még örült is, hogy Sarah ilyen makacs, mert annál jobban tetszett neki; és annál jobban megerősítette a szívében azt az érzést, hogy csak ő kell neki, és senki más! A csodálatos, fényben pompázó fenyő mellett sorra átadták egymásnak az ajándékaikat. Bár Sarah inkább csak jelképesen, valami szerény, de kedves meglepetést adott. Úgy tűnt, mindenki örül neki. Ő is kapott Claire-től is, Benjamintól is. Sarah elmosolyodott, ahogy kibontotta a díszdobozt. A férfi egy helyes kis porceláncsacsit vett neki. Az ünnepi vacsora után ami történetesen nem nyúl, hanem pulyka volt - a nappaliba mentek. Halk karácsonyi muzsikát hallgattak, a kandallóban ropogott a tűz, és mindenki boldognak látszott. Sarah az ablak mellől figyelte, ahogy Benjamin és Travis sakkozik, Claire pedig Ann-nel beszélgetett elmélyülten egy új receptről. Sarah tekintete szinte akaratlanul tévedt vissza újra és újra Benjaminre. Megborzongott, ahogy eszébe jutott a férfi szenvedélyes csókja az erdőben, és megijedt attól a heves érzéstől, ami akkor rátört. Benjamin felpillantott, és Sarah zavartan elkapta a tekintetét. Tényleg, miért menekül előle, hiszen azonnal az övé lehetne. Ráadásul rémisztően kívánta a férfi ölelését, perzselő csókját. De mit szólna Claire, ha kiderülné? És mihez kezdene azután, ha Benjamin egyszer csak ráunna? Ezernyi kérdés kavargott a fejében, és közben észre sem vette, hogy a többiek már lefekvéshez készülődnek. A szobájába indult ő is, de közben nem nézett Benjaminre. A szeme sarkából azonban látta, hogy őt figyeli. Feküdt a sötétben, és a Holdat nézte. Nem jött álom a szemére. Lent már elcsendesedett minden, csak az öreg deszkák reccsenését lehetett hallani néha. Kezébe vette a porceláncsacsit, és megsimította. Hirtelen halk kaparászást hallott az ajtó felől. - Ki az? ;

47 / 78

- Benjamin vagyok. Beenged egy percre, van még egy ajándékom. Ne féljen, esküszöm, egy ujjal sem nyúlok magához! Sarah végre kinyitotta az ajtót, és majd hanyatt esett a látványtól. Ott állt előtte Benjamin köntösben, az orrán egy ősrégi szemüveggel. Komoly arccal belépett, és becsukta maga mögött az ajtót. Sarah csak nézte, nézte, majd kitört belőle a nevetés. Benjamin sértődötten ült le az ágyra. - Én nem nevettem ki magát a szemüvege miatt. Kimondottan azért vettem fel, hogy ne zavarja többé a sajátja. Gondoltam, legyen nekem is. De hagyja már abba a nevetést! Sarah a hasát fogta, úgy támaszkodott a falnak. - Ne... ne haragudjon. Nézett már tükörbe? Borzalmasan fest! Inkább vállalom én a kontaktlencsét, csak tegye le ezt a szörnyűséget! - Nem szép, ha így beszél! Mikor mondtam én magának ilyesmit? De rendben, leveszem, különben még orra bukom. Most látom, hogy magán sincs szemüveg. - Aludni anélkül is tudok - törölte meg a szemét Sarah. - Most aztán jól megnevettetett! - Örülök, hogy sikerült. Mindig olyan komoly. Nem kell, hogy kiöltözve, kifestve legyen. Egy mosoly is megszépíti. Mellesleg... egyébként sem tartom csúnyának. Sarah zavartan köhintett. - Nem tudom, hol lehet a köntösöm... - Miattam nem szükséges felvennie. Engem nem zavar, ha hálóingben mászkál előttem. - Azt mindjárt gondoltam! Ott van az ágy szélén, ideadná? - Jöjjön ide érte. Ne izguljon, nem ugrom magára! Valahogy majd csak kibírom... - nevetett Benjamin. - Nagyon vicces - lépett mellé Sarah. A köntös a férfi túloldalán volt, nem volt más választása: vagy keresztülmászik rajta, vagy hálóingben marad. - Azonnal adja ide! - Eszemben sincs - felelte nyugodt hangon Benjamin, és hanyatt dőlt az ágyon. - Akkor... így maradok. - Nagyszerű! Istenien kirajzolódik a combja! Sarah elszántan indult a köntösért. Ám ahogy keresztülhajolt a férfin, ő elkapta a karját, és magára rántotta. Megpróbált felállni, de Benjamin szorosan ölelte. Az arcuk csak néhány centire volt egymástól.

48 / 78

- Azt ígérte, nem nyúl hozzám... - Hazudtam - súgta a férfi, és puhán megcsókolta Sarah ajkát. - Megőrülök érted, engedd, hogy szeresselek... azt szeretném, ha egymáshoz tartoznánk... - Maga tizenöt évvel öregebb nálam! - Ez miért baj? Sarah, értsd meg végre, hogy... szeretlek! Lehet, hogy nem hiszed el, de ezt eddig még egyetlen nőnek sem mondtam... és soha-senkit nem hívtam meg ide. Te vagy az első... és az egyetlen... Feleségül akarlak venni! - Nem gyors egy kicsit a tempó? - nevetett Sarah. - Ezt vehetem úgy, hogy igen? - Még nem válaszoltam. Gondolkoznom kell! - Mit kell ezen gondolkozni? Csak annyit kell mondanod: Én is szeretlek, Benjamin, és a feleséged leszek. - Ez nem ilyen egyszerű… - Dehogynem! Mondd ki, kérlek… - Szeretem magát - súgta Sarah -, de nem lehetek a felesége. A férfi meglepetten tolta el, és felült. - Hogy érted ezt, hogy nem lehetsz? Miért? - Azért, mert nem bízom magában. Ne haragudjon… És a nővére sem engedné, hogy feleségül vegyen. - Ugye nem gondolod, hogy nekem Claire parancsol? Tudom, nehéz bízni bennem, de mondd meg, mit tegyek, hogy higgy nekem? - Szeretném tudni, hogy három hónap, vagy három év múlva is ugyanígy érez-e, mint most. Benjamin... nekem senkim sincs ezen a világon. - De én itt vagyok, és most már mindig veled leszek. El sem hiszed, mennyire örülök, hogy megtaláltalak. Te más vagy, mint azok a nők, akiket eddig ismertem. Olyan őszinte, és... tiszta vagy... Rád vártam, és tévedsz, ha azt hiszed, hogy elengedlek! - Benjamin megfogta Sarah kezét. - Mi a válaszod? A lány nagyot sóhajtott. - Remélem, tudom, mit csinálok. - Minden rendben lesz, majd meglátod! Senki sem állhat közénk, még Claire sem. Reggel az első dolgom lesz közölni vele. - Inkább egy kicsit később. Ha megtudja, nem fog örülni. Ne rontsa el az ünnepi hangulatot veszekedéssel. - Édes egyetlenem, nem tegeződhetnénk végre kölcsönösen?

49 / 78

- De egyelőre csak magunk között. Ideje, hogy aludni menj, későre jár. - Hadd maradjak még égy kicsit… úgy szeretnék… könyörgött Benjamin, és átölelte a lányt. - Most, hogy már tisztában vagyunk egymás érzéseivel, csókolózhatnánk egy kicsit, nem gondolod? - Az ötlet jó, de inkább halasszuk el! - Csak egy kicsit... - Nem! Jó éjszakát! - tuszkolta az ajtó felé Sarah. Hosszas huzavona után Benjamin végre elment, ő pedig gyorsan a paplan alá bújt. Boldog volt, legszívesebben végigtáncolt volna az egész kastélyon örömében. Már nem gondolt a kétségeire, csak arra, hogy valóra válik élete legnagyobb álma. Hihetetlen, hogy mindez, vele történik. Máris hiányzott neki a férfi. Markába szorította a csacsit, magához ölelte, és nyugodt szívvel, Benjaminre gondolva aludt el. Benjamin nem tudott olyan korán felkelni, hogy Ann ne várta volna a konyhában forró, friss kávéval. - Jó reggelt! - lépett be vidáman. - Mr. Harris! Nagyon szépet álmodhatott, ha ilyen jókedvű hajnali ötkor! - Hála az égnek, nem álom volt, Ann. Képzelje, Sarah hozzám jön feleségül! - Ez aztán gyorsan ment. De nagyon örülök a jó hírnek. Sarah igazán magához illő lány. Kérdés, hogy a nővére is így gondoljae. - Nem érdekel Claire véleménye! Vagy Sarah Tyler lesz a feleségem, vagy senki! Mire a többiek lejöttek reggelizni, Benjamin is visszaért szokásos hajnali kóborlásából. - Hello! - ült le vidáman az asztalhoz. - Remélem, mindenki jól aludt. - Igen, mégpedig annyira, hogy támadt egy nagyszerű ötletem - felelt Claire. - Arra gondoltam, hogy meghívom Wilsonékat holnap vacsorára. A lányuk, Brittany mindig náluk tölti a téli szünetet. Úgyis olyan régen találkoztatok. Ha jól emlékszem, egész jól kijöttetek egymással. Benjamin elhúzta a száját. - Az már legalább tíz éve volt! - Talán még helyrehozható az akkori baklövésed...

50 / 78

- Claire, hagyjuk ezt, kérlek! Nem érdekel Brittany Wilson, soha nem is érdekelt! Ezt csak te és apa találtátok ki annak idején! - Pedig úgy hallottam, hogy Brittany még mindig oda van érted. Csak egy szavadba kerül, és boldogan rohan veled az oltár elé. Benjamin ingerülten állt fel. - Nem akarom, hogy a feleségem legyen! Én már különben is... - Elnézést! - pattant fel Sarah, és kiszaladt. A többiek értetlenül néztek utána. - Claire, muszáj a vendégünk előtt csinálni a szokásos cirkuszodat? - Ne haragudj! Akkor mi legyen Wilsonékkal? - Bánom is én, csinálj, amit akarsz! De ne próbálj összehozni Brittanyval! Ne haragudjatok, elment az étvágyam! - állt fel, és kiment. - Ez aztán karácsony! - jegyezte meg Travis epésen. Benjamin jól sejtette, a konyhában megtalálta Sarah-t. Annnel beszélgetett. Ahogy észrevette a férfit, vádló tekintettel nézett rá. - Kérlek, ne haragudj, de már az idegeimre megy, hogy Claire folyton kerítőt játszik. Tudom, majdnem elszóltam magam, de most már megmondhatnánk. - Benjamin! - Ne aggódj, Ann tud róla, benne megbízhatsz, - Nem is azért... - mondta Sarah zavartan -, csak azt hittem, senkinek sem árulod el. - Én csak annyit mondok - szólt közbe Ann -, hogy Claire asszonynak kíméletesen adagolja a hírt. Maga is tudja, milyen nehéz természet. Legjobb lenne olyankor közölni vele, amikor Miss Tyler nincs ott. - Még eldöntöm, mit tegyek. Sarah, nincs kedved sétálni? Olyan szép idő van. Esetleg megnézhetnénk a csapdákat... mosolygott huncutul Benjamin -, nem bánod meg. - Azt elhiszem! - sóhajtott Sarah, de azért elmosolyodott. - Mi folyik itt? Nem értek az egészből egy szót sem! - nézett rájuk Ann tanácstalanul. - Nem baj, a lényeg, hogy mi értjük egymást!

51 / 78

- Benjamin hol van? - viharzott be Claire a konyhába, ahol Ann az utolsó simításokat végezte a vacsorán -, rögtön itt lesznek a vendégek. - Azt hiszem, az istállóban van, asszonyom. - Esküszöm, felrobbanok! Mit szóinak Wilsonék, ha Benjamin ló szagúan ül le közéjük? Lemerem fogadni, hogy szándékosan csinálja, csak mert nem tetszik neki, hogy vendégeket hívtam! - Ne idegeskedjen. Azért Mr. Harris nem olyan neveletlen, hogy elkéssen a vacsoráról. - Szeretnék hinni magának! A bejárati ajtó kopogtatója erőteljesen visszhangzott a tágas előtérben. - Ugye mondtam, már itt is vannak. A vacsora készen? - Miattam ne aggódjon, menjen és nyisson ajtót! - tuszkolta ki Ann a konyhából Claire-t. - Csakhogy megjöttek! Margaret, istenien néz ki! Brittany, te évről évre szebb vagy! - Köszönjük a meghívást, Claire - ölelte meg Greg Wilson az asszonyt. - Kár, hogy a szülei már nem ünnepelhetnek velünk. - Igen, de jöjjenek beljebb. Bemutatom a férjemet, Travis Parkert. És van még egy vendégünk. - fordult Sarah felé, - Ő Sarah Tyler, Benjamin New York-i bejárónője. Szegénykém, teljesen egyedül van ezen a világon, hát miért szomorkodna szenteste magányosan? Sarah-nak egyáltalán nem tetszett Claire viselkedése. Bántotta, hogy így mutatta be őt; mintha csak kegyelemből lenne itt. Ki nem állhatta az asszony álszent viselkedését. Azon tűnődött, vajon a vendégek észreveszik-e, hogy Claire milyen kétszínű. - És Benjamin? - szólalt meg Brittany Wilson, aki harmincöt évének és társadalmi rangjának előkelőségével ült a díványon, mértani pontossággal keresztbe tett lábával. Sarah elismerte, hogy vonzó, figyelemre méltó nő, de attól még nem lett számára szimpatikus. Sőt, azon kapta magát, hogy féltékeny. Eszednél légy! - súgta egy belső hang, ám valahogy mégsem sikerült megnyugodnia. Brittany magas, karcsú, hosszú lábú, érett nő volt. Sarah esetlennek érezte magát mellette. Nem hagyta békén a gondolat, hogy Benjaminnek köze volt hozzá valamikor. - Jó estét mindenkinek! - lépett be Benjamin. A haja kissé még nedves volt a zuhanyozás után, de elbűvölő volt az

52 / 78

elegáns öltönyben, csokornyakkendővel. Sarah-nak nagyot dobbant a szíve, ahogy ránézett. A férfi elsőként Mr. és Mrs. Wilsont üdvözölte, majd Brittany felé fordult. - Szervusz! nyújtotta a kezét. - Még mindig nagyon csinos vagy. - Köszönöm, Benjamin. Te sem panaszkodhatsz. Még mindig a lovakba vagy szerelmes? Kár, hogy ők nem tudják, milyen szerencsések. A férfi elmosolyodott ugyan, de Sarah látta az arcán, hogy nem tetszett neki Brittany megjegyzése. A vacsora valóságos megpróbáltatás volt Sarah-nak. Brittany, ha éppen nem Benjaminnek bájolgott, akkor neki tett fel keresztkérdéseket. Úgy érezte, hogy a nő mindenáron le akarja járatni a társaság előtt. Hirtelen világossá vált számára, mire megy ki a játék: Brittany észrevette benne a vetélytársat. Ez adott ugyan némi önbizalmat, ugyanakkor megrémisztette. Ha ő észrevette, akkor Claire is rá fog jönni, hacsak... nem sejti máris, különben miért hívta volna meg Wilsonékat? Vacsora után átvonultak a szalonba kávézni. - Nem gondoltam, hogy egy bejárónő ilyen művelt - jegyezte meg Brittany Sarah felé fordulva, de azért úgy, hogy mindenki hallja. - Művészettörténetet hallgatok az egyetemen. A takarítás csak mellékes, hogy tanulhassak. - Igazán szép, hogy így megáll a saját lábán. Benjaminnel pedig nagy szerencséje van. Ő mindig olyan... nagylelkűen bánik az alkalmazottaival. Sarah elvörösödve hajtotta le a fejét. - Miss Tyler keményen megdolgozik azért a pénzért, amit kap! - szólt közbe Benjamin. - Tudod, milyen rendetlen vagyok! - Az biztos, hogy borzasztó felfordulást hagysz magad után minden reggel. Mondja, kedvesem, még mindig tele van a mosdó fogkrémmel? - Arról már leszoktattam Mr. Harrist! Sarah látta, hogy Brittany őszintén meglepődött. - Akkor maga nagyon különleges lehet. Nekem sajnos nem sikerült. - Azt hiszem, ideje indulnunk! - állt fel Greg Wilson Megígértem Stanley Landonnak, hogy hazafelé beugrunk hozzájuk. - Apa kérlek, vigyél először engem haza. Ki nem állhatom Landonékat, rém unalmasak! - nyafogott Brittany.

53 / 78

- Ugyan már, kislányom! Csak egy italra megyünk be, miért fordulnánk kétszer azért az egy óráért? - Akkor én inkább gyalog megyek! - duzzogott a nő. Sarah elképedt, hogyan tud ilyen bután viselkedni harmincöt éves létére. - Nincs semmi probléma, majd Benjamin hazaviszi Brittanyt! - lépett közéjük Claire. - Igaz, Benjamin? - Persze, természetesen. - Miattam ne fáradj! - mosolygott önelégülten Brittany. - Szólj, ha indulhatunk. - Felőlem máris mehetünk. Sarah majd felrobbant a méregtől. Már sejtette, hogy az egészet kitervelte a nő. Elköszönt a vendégektől, és a szobájába ment.

54 / 78

Nyolcadik Miközben Wilsonék villája felé tartottak, Benjamin szótlanul figyelte az utat. - Azelőtt nem voltál ilyen hallgatag. Bánt valami? - Nem, csak fáradt vagyok. Mindig korán kelek, amikor a birtokon vagyok. - Tudom. Emlékszem, sokat meséltél, amikor… - Brittany, kérlek, ne emlegesd folyton a múltat! - Neked talán nem volt jó? Szerintem istenien megértettük egymást az ágyban. - Ez volt az oka... többek között..., hogy nem tartott sokáig. Az ember nem az ágyban tölti el az életét! - Nocsak, nocsak! A jó öreg Benjamin Harris újabban, erkölcsös lett? Mit szólnak ehhez a barátnőid? - Nincsenek barátnőim. Megváltoztam. - Teljesen el vagyok képedve - mondta cinikusan a nő. - Te nem az a fajta férfi vagy, aki képes egyetlen éjszakát kibírni hancúrozás nélkül. Benjamin érezte, ahogyan nő benne a feszültség, de nem szólt egy szót sem. Brittany azonban nem zavartatta magát. - Még mindig nagyon tetszel. Nem lenne kedved... bejönni egy italra? - Végigsimította Benjamin nyakát, majd a tarkóját kezdte cirógatni. Közelebb hajolt, és apró csókot lehelt az arcára. A Wilson-villa előtt a férfi leállította az autót, és Brittany felé fordult, hogy végre egyszer s mindenkorra megértesse vele: köztük már régen vége mindennek! Ám a nő olyan hirtelen tapadt a szájára, hogy megszólalni sem volt ideje. Mikor végre levegőhöz jutott, eltolta magától, és lihegve a kormányra borult. - Te... te megőrültél! - Már semmi közünk egymáshoz! - Biztos vagy ebben? - Brittany kitartó volt. Végigsimította Benjamin combját, aki az érintéstől megremegett. - Hagyd abba… - Én tudom, mi keli neked! Gyere, menjünk be. - Nem... indulnom kell - tiltakozott a férfi erőtlenül. Érezte, hogy a józan esze lassan cserbenhagyja. Tehetetlenül tűrte, hogy Brittany végigsimogassa a mellkasát, kigombolja az ingét, és végigcsókolja izmos hasát. - Istenem… Sarah… - nyögte rekedten.

Brittany úgy ugrott fel, mint akit darázs csípett meg. - Te aljas gazember! - sziszegte. - Brittany, ne haragudj, én… - Tudtam, hogy van valami közted és a bejárónőd között! Még mindig nem szoktál le a cselédekről? - Sarah nem cseléd, ne merj ilyen hangon beszélni róla! - Eddig nem érdekelt, hogy mit mondok a barátnőidről. Mi az oka, hogy így pártolod a kis Nebáncsvirágot? Egyáltalán, mit eszel rajta? - Kedves, türelmes, és emellett nagyon csinos is. - Én nem vettem észre. - Mert nem szereti a hivalkodást. - És persze a lepedők királynője! Különben miért lennél ennyire belebolondulva? - Vele nem... Brittany felnevetett, élesen és bántóan. Benjamin kiszállt, és kinyitotta a nőnek a kocsiajtót. - Jó éjszakát! - Indult, hogy beüljön. - Soha nem fogom neked megbocsátani, hogy annak idején visszaléptél, és az esküvőnkből nem lett semmi! - Arról csakis te tehetsz, Brittany! Hiába is próbálsz engem okolni! - Beindította az autót, de még így is hallotta a nő hangját: - Soha nem bocsátom meg, érted?! Benjamin alig várta, hogy visszaérjen, és beszélhessen Sarah-val. Büszke volt, hogy a lány olyan bátran szembenézett Brittany alattomos kérdéseivel. De látta, hogy közben mennyire szenved. Nem neki való társaság az ilyen. Megfogadta, hogy ezentúl megóvja őt az ehhez hasonló helyzetektől. Tudta, hogy nem lesz könnyű, sok megaláztatásban lesz még része, hiszen a nővére még nem is tudja. Ahogy hazaért, és belépett, máris Claire-rel találta szemben magát. A nővére összefont karral és baljós arccal várta. - Úgy látom, gyorsan terjed a jó hír - mondta könnyedén, de a szíve nehéz volt, mintha mázsás kő nyomná. - Nem hiszem, hogy olyan jó lenne. Mondd, mégis hogy képzeled? Van merszed a szeretődet idehozni, amikor a család végre együtt van? Beadod a mesét a szegény árváról, csak mert nem bírsz ki egy hetet? - Claire, szeretném, ha meghallgatnál!

- Ne gondold, hogy hagyni fogom, hogy kuplerájt csinálj a kastélyból! Szegény papa és mama, ha ezt tudná… - Akkor nagyon boldogok lennének! - vágott közbe dühösen Benjamin. - Boldogok, hogy a fiuk végre megnősül! Claire először elsápadt, aztán vérvörös lett, végül valami szürkés árnyalatot öltött az arca. Tátogott, de egy hang sem jött ki a torkán. - Jól vagy? - kérdezte Benjamin aggódva. - Te... ezt... nem teheted! - Ugyan miért nem? - Sarah Tyler... nem.... hozzád való! Nincs rangja, pénze, még családja sincs! - Claire, engem mindez nem, érdekel! Szeretem Sarah-t, és ő lesz a feleségem! - Nem fogom hagyni, hogy őrültséget csinálj! Brittany... ő bármikor szívesen... - Nagyon jól tudom, mit akar Brittany. De értsetek meg végre, nekem nem ő kell! - Bármi áron is, de meg fogom akadályozni, hogy elvedd azt a lányt! - Akkor most jól figyelj, nővérkém! Sarah lesz a feleségem, vagy soha nem nősülök meg! Most pedig, ha nem haragszol, megyek és megnyugtatom a menyasszonyomat, mivel Brittany nem volt éppen kedves vele. - Hihetetlen megkönnyebbülést érzett, miközben felment a lépcsőn. A nyomás megszűnt a mellében, úgy érezte, most már minden rendben lesz. Bekopogott az ajtón. - Sarah, alszol? Én vagyok az, Benjamin. - Mivel nem kapott választ, újra próbálkozott. - Tudom, hogy ébren vagy. Kérlek, engedj be. Beszélni szeretnék veled. Végre kinyílt az ajtó, és Benjamin szeretettel ölelte meg a lányt. - Úgy hiányoztál! - Azt mondtad, beszélni akarsz velem! - bontakozott ki Sarah az ölelésből. - Mi a baj? - ült le Benjamin az ágyra -, ugye, nem azt akarod mondani, hogy haragszol, mert hazavittem Brittanyt? Hallhattad te is, nem volt más választásom. Igaz, hogy régen együtt jártunk, de azóta legalább tíz év telt el. - Szép és okos nő. Én csak egy szürke kisegér vagyok mellette.

- Sarah, te is szép és okos nő vagy. És a kisujjad is többet ér, mint Brittany Wilson. A kapcsolatunk a testiségen alapult, nem is volt hosszú életű. - Előfordulhat, hogy... újra lázba hoz - érvelt Sarah. - Édes kis Kórókisasszonyom! Értsd meg végre, hogy téged szeretlek, és feleségül akarlak venni. - Megfogta a lány kezét, és magához húzta. - Mondd meg, mit tegyek, hogy el hidd végre: csak, te kellesz! - Benjamin, láttam, hogyan éltél eddig... Időbe telik, míg biztos lehetek abban, nem fogsz-e engem is megunni. - Sarah, eddig még soha nem éreztem ilyet! Legszívesebben kikiabálnám az egész világnak, milyen szerelmes vagyok. - És Claire? - Már ő is tudja, de ne törődj vele, nekem nem ő parancsol. - Benjamin, azt hiszem, jobb lenne, ha holnap reggel hazavinnél. - Miért? - komorodott el a férfi. - Botrány lesz, és szeretnék kimaradni belőle. - Ne félj! Claire úrinő, nem fog előtted veszekedni. De én egyébként is megvédelek bárkitől. Meglátod, idővel Claire is megenyhül. - Gondolod? - tétovázott Sarah. - Persze! Egyébként pedig, néhány nap múlva úgyis vége a szabadságnak. Szeretném ezt a kis időt még veled tölteni... Olyan sokáig vártam rád! Sarah idegesen ment le a reggelihez. Tartott attól, hogy Claire esetleg gonoszkodni fog vele. Benjamin azonban mellé ült, és megszorította a kezét. - Ne félj - súgta, amikor belépett Claire és Travis. - Jó reggelt mindenkinek! Jól aludt, Miss Tyler? - Igen, asszonyom. - Remélem, nem bántotta meg tegnap Miss Wilson. Egyébként nagyon kedves nő, higgye el. - Nincs semmi baj. - Benjamin tegnap este bevallotta, mit érez maga iránt. Örülök, hogy ilyen lányt talált. Mikorra tervezik az esküvőt? Sarah döbbenten nézett Claire-re. - Még nem döntöttünk. - Akkor majd reggeli után megbeszéljük. Benjamin is tanácstalanul pislogott a sógorára. Travis megvonta a vállát.

- Mi lesz, senki nem éhes? - Claire, minden rendben van? - kérdezte Benjamin gyanakodva. - Persze! Reggeli után, miközben átmentek a nappaliba, Benjamin félrehúzta Sarah-t. - Vigyázz Claire-rel, szerintem forgat valamit a fejében. Túl szép lenne, ha ilyen egyszerűen beleegyezne. - Ne aggódj, odafigyelek. - Benjamin, miért nem nézitek meg Travisszel a lovakat? Most miért bámulsz így rám? Ne félj, nem fogom megenni a menyasszonyodat. Menjetek már, mi remekül megleszünk. - Végre kettesben vagyunk - fordult Claire Sarah-hoz. - Tudja, az az igazság, eleinte elleneztem ezt a dolgot, de mivel már Benjamin sem fiatal, jobb lesz, ha végre megállapodik. Én pedig szeretnék jóban lenni a sógornőmmel. Bizonyára volt alkalma kiismerni az öcsémet, ezért nem árulok el titkot azzal, ha elmondom: nagyon szereti a nőket. Tudja, ő elég nyughatatlan természet, ezért nincs is még családja. Igaz, egyszer majdnem megnősült, de gondolom, magát ez nem érdekli. Sarah úgy érezte, mintha gyomorszájon vágták volna. Benjamin figyelmeztette, mégsem tudta eldönteni, higgyen-e Claire-nek vagy sem. - Nem tudtam. - Persze, én nem csodálkozom, hogy Benjamin nem mesélte el. Brittanyt nagyon megviselte az eset. - Brittanyt? - Sarah-t az ájulás környékezte. - Igen. Jó tíz éve, hogy történt. Brittany és Benjamin szerelmesek voltak, akár két kamasz. Már az esküvő időpontját is kitűzték, amikor az öcsém fogta magát, és megszökött. Bár sosem mondta, gyanítottam, hogy egy másik nő volt a dologban. Hosszas nyomozás után megtudtam, hogy egy Jessica Johnson nevű nőnek gyereke született tőle. Azért hagyta el Brittanyt, hogy őt feleségül vegye. Csakhogy a hölgy nem volt hajlandó hozzámenni, mert megismerkedett egy olajmágnással, és azt jövedelmezőbbnek találta. De azért Benjamin azóta is havonta küld pénzt a fiának. Sarah megsemmisülten hallgatta. - És miért nem békültek ki Brittanyval? - Nem tudom. Benjamin akart talán, de nem mert Brittany szemébe nézni a történtek után. Azután pedig, hogy a bánatát elfojtsa, folyton más nők karjaiba menekült. De ne beszéljünk a

nyomasztó múltról, most végre rátalált magára, és talán újra boldog lesz. Lesznek gyerekeik, és akkor talán majd tud felejteni. Jól érzi magát, kedvesem? Olyan sápadt… - Azt hiszem, felmegyek... és lepihenek. Megmondaná Benjaminnek, ha megjön, beszélni szeretnék vele? - Természetesen. Később, ha jobban lesz, megbeszéljük az esküvőt. Sarah alig várta, hogy becsukhassa maga mögött az ajtót. Az ágyra rogyott, arcát a párnába fúrta, és megpróbálta elfojtani a feltörni készülő könnyeket. Vegyes érzések kavarogtak benne. Halálosan szerelmes volt Benjaminba, mégis elbizonytalanította, amit Claire mondott. Azt sem tudta viszont eldönteni, higgyen-e neki egyáltalán. Képesnek tartotta, hogy megpróbálja elszakítani őket egymástól; de a tény, az tény: Benjamin beismerte, hogy volt köze Brittanyhoz. De igaz-e a többi? Jessica Johnson és a kisfia? Egyáltalán megkérdezze-e nyíltan, vagy azzal mindent elrontana? Teljesen tanácstalan volt. - Sarah! - hallotta az ajtó felől. Benjamin belépett, és leült a lány mellé. - Claire mondta, hogy beszélni akarsz velem. Mi történt, bántott téged? - Nem, nagyon kedves volt. - Akkor mi a baj? Mondott valamit, ugye? - Benjamin! Igaz, hogy te és Brittany össze akartatok házasodni? Válaszolj őszintén, kérlek! - Szóval elmondta. Igen, igaz. De azt is elmondta; hogy miért nem lett belőle semmi? Sarah bólintott. - Nem az én hibám volt, Brittany tehet az egészről. - De hiszen… - Nem hiszed? Kérdezd csak meg tőle. Becsapott engem, ne is beszéljünk róla! Mondott még valamit Claire? - Nem, semmit. - Biztos? - emelte fel Benjamin két ujjal a lány állát. - Igen. - Szeretlek - súgta, és puhán megcsókolta. *** - Hihetetlen, hogy így elrepült az idő. Még csak most érkeztünk, és holnap már kezdődik a munka, neked még az egyetem. Sarah szótlanul ült Benjamin mellett az autóban, és a rohanó tájat nézte. Még mindig nem tudta, kinek higgyen.

- Mondd csak, hogy lesz ezután? - nézett rá újra a férfi. Nem szeretném, ha továbbra is dolgoznál. - Szükségem van a pénzre, különben nem tudom befejezni az egyetemet. - Azzal ne legyen gondod. Majd én elintézem... - Szó sem lehet róla! - mondta Sarah határozottan -, a pénzt a tanulásra nekem kell előteremtenem. - De hiszen hamarosan a feleségem leszel. - Még nem mondtam igent! - Mi van veled, miért vagy ilyen ingerült? Haragszol rám valamiért? - Benjamin, hagyd már abba ezt az örökös ajnározást! Marad minden a régiben. A szokásos időben megyek takarítani, és kész! Esküvőről pedig ne beszéljünk, még nem határoztam el magam. A férfi zavartan elhallgatott, és Sarah hirtelen megsajnálta, amiért ilyen hangon beszélt vele. De amíg nem deríti ki, mi az igazság, szüksége van a józan eszére. Nem szabad elveszítenie a fejét! - Felugrunk először hozzám? - kérdezte szelíden Benjamin. - Nem, inkább vigyél haza, kérlek. A takaros ház előtt megálltak, és Sarah kiszállt. Benjamin kivette a csomagjait, és utána vitte. - Köszönöm, hogy meghívtál. Nagyon kellemes volt - fordult vissza az ajtóból. - Sarah, tudom, hogy bizalmatlan vagy velem szemben, de nagyon kérlek, ne kínozz. Ha valamit nem jól csináltam, akkor mondd meg, de ne játssz velem! Mivel a lány nem felelt, sarkon fordult, és az ajtóhoz indult. - Benjamin! - kiáltott utána a lány. A férfi megállt, de nem nézett vissza. - Ne haragudj! - Sarah sírva fakadt. - Ne haragudj... Benjamin visszament és átölelte. - Nyugodj meg, nincs semmi baj. - Olyan ostobán viselkedtem. De teljesen összezavart, amit Claire mondott. - A nővérem úgy viselkedik, mintha merő jó szándékból tenné, amit tesz. Valójában csak a saját érdekei szerint cselekszik. Bármit mond is, mindig kérdezd meg tőlem, hogy igaz-e! - Sarah a szemét törölgetve bólogatott. - Nem fogsz haragudni, ha holnap felfordulást hagyok? - vigyorgott Benjamin.

- Már megszoktam. - Azért majd igyekszem visszafogni magam. Ha tudok, elszabadulok hamarabb, és akkor találkozhatunk. - Miattam igazán nem kell felborítanod az időbeosztásodat. - Én vagyok a főnök, úgyhogy ha akarom, akkor nincs időbeosztásom, ezt már tapasztalhattad. Még egyet alhatsz rá, de holnap szeretném hallani, hogy igent mondasz a lánykérésemre. - Ilyen sürgős? - nevetett Sarah. - Egyetlen nap is hosszú nélküled. - Azért csak kibírod valahogy? - Talán, ha adsz egy csókot... - Gazember vagy! - csóválta meg a fejét Sarah, de hagyta, hogy Benjamin magához húzza, és szenvedélyesen megcsókolja. Debbie késő este érkezett vissza Georgiából, Sarah mégis megvárta. Izgatottan mesélte el a történteket, és barátnője csak annyit tudott kinyögni, hogy: „Uramisten". Majdnem hajnalodott, mikor végre elaludtak Sarah a párnája alá tette a kis csacsit, és boldogan aludt el. Másnap alig győzte kivárni, hogy elindulhasson Benjaminhez. A férfi nem volt ugyan otthon, de egy levélkét hagyott a dohányzóasztalon. Sarah még azt sem bánta, hogy mekkora felfordulás van. Jókedvűen látott munkához, közben reménykedett, hátha megérkezik Benjamin. A férfi bőröndje félig volt kipakolva, mellette mindenfelé ruhák hevertek, a tetején pedig egy papírkupac, tele számlákkal és fel nem adott levelekkel. Sarah úgy gondolta, hazafelé majd elintézi azokat is. Összeszedte a papírokat, hogy a táskájába tegye, de olyan ügyetlenül fogta meg, hogy kicsúszott a kezéből, és szétszóródott a padlón. Most azonban semmi sem tudta elrontani a jókedvét, dudorászva szedegette fel. Az egyik papíron megakadt a szeme, és a hideg végigfutott a gerincén. „Jessica Johnson" - olvasta. Mellette számlaszám, dátum... ötezer dollár, amit két napja utaltatott át. Megszédült, és le kellett ülnie, hogy össze ne essen. Érezte, hogy tennie kellene valamit, de szinte lebénult. Nem tudta, hogy sírjon-e vagy őrjöngjön, csak nézte a papírt, míg a betűk össze nem folytak a szeme előtt. Aztán megindultak a könnyei, és csak potyogtak feltartóztathatatlanul. A vállát rázta a zokogás, és abban a pillanatban úgy érezte, belepusztul a fájdalomba, amit a szí-

vében érzett. Félig öntudatlanul összeszedte a holmiját, a papírdarabot a táskájába gyűrte, bezárta a lakást és hazament. Úgy mozgott, mint egy alvajáró, és Debbie rémült arccal kerülgette. Hiába kérdezte azonban, hogy mi történt, Sarah csak sírt és a fejét rázta. Késő éjjel volt, mire elaludt, de Debbie még akkor is ott ült az ágy szélén, és a kezét simogatta, mert Sarah még álmában is hüppögött. Reggel aztán bedagadt szemmel és pokoli fejfájással ébredt. Ahogy magához tért, azt kívánta, bárcsak meghalt volna. Amikor meglátta Debbie-t, újra sírni kezdett. - Most biztosan aggódsz... hogy mi történt... - Sejtem. Benjamin Harris már háromszor telefonált, hogy nem esett-e bajod. Mondd, mi a franc van köztetek, összebalhéztatok? Sarah megrázta a fejét. - Hát akkor, másik nővel volt? - Minden igaz, amit Claire mondott. És ő letagadta, hazudott nekem! - Egy szót sem értek az egészből! Mit mondott Claire? - Elmesélte, hogy Benjaminnek van egy törvénytelen gyereke, aki miatt tíz évvel ezelőtt elhagyta a menyasszonyát, Brittany Wilsont. És volt képe azt állítani, hogy Brittany miatt hiúsult meg az esküvő. - Sarah! Először is higgadj le. Miért nem kérdezed meg Benjamintól, hogy volt ez az egész história? Lehet, hogy csak Claire találta ki, mert nem akarja, hogy téged vegyen feleségül. - A bőröndjében találtam egy átutalási papírt, Jessica Johnson részére ötezer dollárról. Ez elég bizonyíték, nem? Debbie nagyot sóhajtott. - Szerintem akkor is beszélned kellene vele. Tudja, hogy ott jártál a lakásán, de mivel nem takarítottál ki, nem érti, hogy mi történt. Hívd fel, és mondd el neki, mi a helyzet. Ha egyszer szeret, akkor teljesen mindegy, mi történt tíz évvel ezelőtt. Szerintem még dicséretet is érdemel, hogy gondoskodik a fiáról. - De miért tagadta le? - Lehet, hogy egyszerűen csak szégyellte volna magát előtted. - Azt mondta, nem hazudna nekem, mégis ezt tette. Hogyan bízhatnék benne ezek után? - Beszélj vele, hallgasd meg őt is! Ennyi esélyt azért adhatnál neki. - Soha többé nem akarom látni!

- De keresni fog. - Akkor sem érdekel! - makacskodott Sarah. - Felejtsd el a múltat! Szeretitek egymást, feleségül akar venni, miért rontanád el az életedet? - Debbie! Te is tudod, milyen nőfaló volt eddig. Mi a garancia, hogy nem fog átverni ebben is? - Nem hiszem el, hogy ilyen vagy! Na, igyekezz felöltözni, mert el fogunk késni! Sarah az előadásokon nem tudott odafigyelni. Folyton maga elé bámult, nem jegyzetelt, és a nap végén fogalma sem volt, mit hallott. Folyton Benjamin járt a fejében. Tanítás után Debbie a könyvtárba indult, ő viszont úgy döntött, inkább hazamegy. Egyedül akart lenni, végiggondolni a helyzetet. Lehajtott fejjel baktatott. Kilépett a hatalmas ajtón, és eltűnődve sétált a parkoló felé. Észre sem vette, hogy Benjamin a lépcső aljánál várakozik. - Sarah! Felkapta a fejét, és megfordult. - Hogy... hogy kerülsz te ide? - Mi történt, miért nem válaszolsz a telefonjaimra? - Nem akarok veled találkozni! - De miért? - indult a lány után Benjamin. - Hagyj békén! Hogy is lehettem ilyen vak, hogy hittem neked! - Nem értem, miről beszélsz! - Brittanyról és Jessicáról. - Ki az a Jessica? Állj már meg végre! - fogta meg Sarah karját Benjamin. - Ne nyúlj hozzám! - Beszéljük meg, kérlek! - Nincs mit megbeszélni! Tessék, itt van a kulcsod meg az átutalási papírod is! - ült be Sarah dühösen a kocsijába, és elhajtott, hátrahagyva a döbbenten álló férfit, aki értetlenül nézte a számára teljesen ismeretlen nevet. Érezte azonban, hogy valaki nagyon csúnya játékot űz vele... Benjamin egyenesen a bankba ment, és néhány perc múlva már az igazgató szobájában ült. - Értse meg, Mr. Harris, semmilyen információt nem adhatok az ügyfeleinkről. - Tisztában vagyok vele, Mr. Duval, de ebben az esetben saját magamról szeretnék megtudni bizonyos adatokat. - Attól tartok, uram, nem teljesen értem.

- Nézze, ezen az átutalási megbízáson az áll, hogy egy bizonyos Jessica Johnson számlájára ötezer dollárt utaljanak át. Csakhogy én nem adtam ilyen megbízást, és fogalmam sincs, hogy ki az a Jessica Johnson! - Tehát azt akarja, hogy közöljem önnel a hölgy személyes adatait? - Pontosan. - Az lehetetlen, Mr. Harris! - Na ide figyeljen! - állt fel dühösen Benjamin. – Ha jól tudom, a családunk, évtizedek óta ebben a bankban helyezi el a pénzét; nem hiszem, hogy jót tenne a cégének, ha másik pénzintézet után néznénk! - Kérem, várjon egy percet! Rögtön jövök - hátrált ki az igazgató. Benjamin elégedetten dőlt hátra. Hamarosan megtudja, hogy ki szórakozik vele, és nagyon megkeserüli, amit tett. Claire-re és Brittanyra gyanakodott: mindketten dühösek voltak, amiért Sarah-t választotta. Ordítani tudott volna a dühtől, ha eszébe jutott a lány. Soha, egyetlenegyszer sem kellett még így küzdenie egy nőért, és a helyzet merőben új volt a számára. Minél nehezebbnek tűnt a cél elérése, annál elszántabban harcolt a győzelemért. Szinte megrémült, milyen elemi erővel tört rá az érzés. Megőrült attól a gondolattól, hogy esetleg elveszítheti Sarah-t. - Már itt is vagyok, Mr. Harris! Itt van a hölgy címe. De kérem, ne említse senkinek! - Köszönöm, Mr. Duval. Meg vagyok elégedve a bankjával. Beült az autójába, és elindult a megadott cím alapján. Egy külvárosi, lepusztult bérház előtt állt meg. Biztos volt benne, hogy erről a környékről egyetlen nőt sem ismer. A mocskos lépcsőházban nem volt lift, ezért nekivágott a lépcsőnek, és felkaptatott a negyedik emeletre. Felemelte a kezét, hogy bekopogjon a koszos, repedezett ajtón, amikor egy hatalmas ütést érzett, és minden elsötétült előtte...

Kilencedik A fertőtlenítőnek és a gyógyszerek szagának keveredése, szinte facsarta Benjamin orrát. Kinyitotta a szemét, és a homályos kép lassan kitisztult. Az ágy végénél egy nővér állt, mellette pedig Claire tördelte falfehéren a kezét. - Hol vagyok? - próbált meg felülni, de az iszonyú fájdalom, ami a fejébe hasított, vissza kényszerítette a párnára. - Hála az égnek, hogy magadhoz tértél! - lépett mellé Claire. - A külvárosból hozott be a mentő tegnap. Amint megtudtam, iderepültem. Mondd, mit kerestél azon a környéken? - Ezt neked jobban kellene tudnod! - nyögte Benjamin. - Köszönöm, nővér. Most már szeretnék kettesben maradni az öcsémmel! - fordult meg Claire. - Szóval? Ki az a Jessica Johnson? - kérdezte Benjamin, amikor egyedül maradtak. Claire értetlenül nézett rá. - Fogalmam sincs! - Ne játszd meg magad! Tudom, hogy a te kezed van a dologban! Meséltél Sarah-nak Brittany-ról és rólam. Tudni akarom, mit mondtál neki, mert most ezt a Jessicát emlegeti! - Én? Semmit! - Akkor ki utaltatott át ötezer dollárt ennek a nőnek a nevemben? - Benjamin, lehet, hogy egy régi barátnőd, és... - Ne nézz ostobának, Claire! Nagyon jól tudom, hogy kikkel találkozgattam. Nem ismerek ilyen nevű nőt, te viszont tudod a bankszámlaszámomat, és a hazautazásom másnapján találta Sarah a megbízás másolatát. Elég egyértelmű, nem? Brittany is benne van, vagy egyedül főzted ki az egészet? Válaszolj! - Rendben - felelte hidegen Claire. - Én adtam a banknak a megbízást faxon, az utolsó napon, mikor a kastélyban voltunk. A visszaigazolást a bőröndbe tettem. Sejtettem, hogy Sarah fogja megtalálni. Előtte azt mondtam neki, hogy egy másik nőnek gyereke született tőled, és ezért hagytad el Brittanyt. Azt akartam, hogy kiábránduljon belőled. Nem akarom, hogy feleségül vedd! - Hogy tehetted ezt velem? - Hidd el, Benjamin, csak a javadat akarom. Sarah nem hozzád való lány, tizenöt évvel öregebb vagy nála, és vagyona sincs. Nem lennél boldog vele!

- Éppen ez az, amiért boldog lennék. Őt nem érdekli a rang, a pénz. Kedves és természetes. Ha tudnád, milyen sokáig tartott, mire összejöttünk végre. Te pedig egyetlen perc alatt tönkretettél mindent! Hogy juthatott ilyesmi eszedbe? Egyáltalán, ki az a Jessica? - Egy régi osztálytársam. Szegény, nagyon rossz körülmények között él, gondoltam, segítek neki. - Az én káromra! El sem hiszem, hogy ilyen alattomos vagy! De még jóváteheted a hibádat. Most azonnal elmegyünk Sarahhoz, és elmondasz neki mindent. - Eszemben sincs! - csattant fel Claire. - Örülök, hogy végre megszabadultál attól a lánytól! Szerintem csak a pénzed érdekli. - Ne dühíts fel! El kell mondanod az igazat... - Neked még egy darabig itt kell maradnod. Most megyek, és rendbe teszem a lakásodat, aztán keresek egy új bejárónőt. Ezúttal nagyobb gonddal fogom kiválasztani. Szervusz, Benjamin! Pihenj csak! Benjamin hiába kiabált a nővére után, az ajtó becsukódott, és ő egyedül maradt, karjában az infúzióval. Sarah éppen szerelmes dalokat hallgatott, és nagyokat bőgött, amikor meghallotta a kopogást. Legnagyobb megrökönyödésére Claire állt az ajtóban. - Ó, szegénykém! - ölelte át a csodálkozó lányt. - Hallottam, mi történt, nagyon sajnálom! - Jöjjön be, asszonyom. Benjamin elmondta? - Igen. Nem lehetett nem észrevenni, hogy történt valami. Nagyon dühös volt. - De hogy kerül ön New Yorkba ilyenkor? - Én... egy fontos üzleti ügy miatt jöttem. Beugrottam az öcsémhez, és képzelje, ült a szoba közepén és ivott. Iszonyú felfordulás volt nála. - Ivott? - kérdezte szörnyülködve Sarah. - Részeg volt, és egyre csak azt kiabálta, hogy sosem nősül meg, mert a nők nem feleségnek valók. - És... rólam mit mondott? - Nézze, kedvesem, legszívesebben azt mondanám, hogy azonnal rohanjon Benjaminhez, és vesse magát a karjaiba, de... - De? - Nem, azért ezt nem mondhatom el - felelte komolyan Claire.

- Most már úgyis mindegy! - Nem akarom magát megbántani, hiszen olyan szerelmes az öcsémbe. - Annak már vége! Tehát, mit mondott? - Borzasztó dühös volt, ordítozott, hogy maga kutat a holmija között. Nem is bánja, ha vége, és másik bejárónőt keres. Olyat, aki megbízhatóbb, és nem hálózza be. Sarah megsemmisülten hallgatta a szavakat, amelyek tőrként fúródtak a szívébe. Nem lehet, hogy ennyire félreismerték egymást! - Jól van? - Persze. - Természetesen a bérét kifizetem, sőt, háromhavi fizetést adok, hogy amíg nem talál másik munkát, ne legyenek anyagi gondjai. - Ezt nem fogadhatom el! - szabadkozott Sarah. - Dehogynem! Legalább mi nők tartsunk össze! Higgye el, nagyon sajnálom, hogy így alakult. Én lettem volna a legboldogabb, ha maga és az öcsém... De sajnos Benjamin már nem fog megváltozni. Nem is zavarok tovább. Itt van egy csekk, és ne legyen szomorú, meglátja, talál ezerszer jobb férjet... Sarah még hosszú percekig állt egyedül az ajtóban, és próbálta megérteni, mi történt. Alig tudta felfogni, hogy az a Benjamin, aki feleségül kérte, így megváltozhatott néhány nap alatt. Azt hitte, sírni fog, de csak a harag nőtt benne. Legszíve sebben felpofozta volna a férfit. Csúnyán becsapta, és ráadásul kereshet új állást is, ha be akarja fejezni az egyetemet. Dühében úgy döntött, hogy utoljára még jól beolvas neki. Nagy hévvel hívta a munkahelyi, majd az otthoni számát, de nem sikerült őt elérnie. Lecsapta a kagylót, és megpróbált nyugodtan, higgadtan gondolkozni. Aztán a haragot felváltotta a kétségbeesés, végül a mérhetetlen szomorúság. Eszébe jutottak a kastélyban töltött napok, Benjamin szenvedélyes csókja, a vallomások. Mindez csak hazugság volt? Tagadta ugyan, de be kellett ismernie, hogy bármi történt is, szereti a férfit. Mennyire bánta már, hogy nem hallgatta meg őt is! Inkább megsértődött, és ezzel talán örökre elveszítette a nehezen megtalált boldogságot. Késő! Benjamin meggyűlölte őt, vagy talán soha nem is szerette igazán... Már nem tudta eldönteni, mi lenne a helyes: csendben búslakodni és elfelejteni, vagy harcolni.

Benjamin saját felelősségére elhagyta a kórházat, és végre hazamehetett. Megdobbant a szíve, ahogy belépett a lakásba. Példás rend uralkodott, és a konyhából edénycsörgés hallatszott. - Sarah! - rohant be, de a mosoly rögtön lehervadt az arcáról. - Claire! Mit csinálsz te itt? - Láthatod, rendben tartom a lakásodat. - Van bejárónőm. - Csak volt! Tegnap felmondott. - Hol találkoztál vele? - csillant fel Benjamin szeme. - Természetesen itt. Téged keresett, de úgy gondolta, nekem is elmondhatja, hogy nem jön többet. - Megmondtad neki az igazat? - Próbáltam, de a te kedves kis Sarah-d egy fúriává változott, amint belekezdtem. Kiabált, nem érdekelte semmi, ami veled kapcsolatos. - Nem hiszek neked! - kiáltotta Benjamin. - Kérdezd meg őt! Igaz ugyan, hogy azt mondta, feljelent zaklatásért, ha még egyszer a közelébe mégy, de azért csak próbáld meg! - De mihez kezd pénz nélkül? - Ne aggódj. Annak ellenére, hogy így bánik veled, adtam neki egy csekket háromhavi fizetéséről. Még csak meg sem köszönte. - Ha ez igaz... nem ilyen lánynak hittem - mondta keserűen Benjamin. - Én figyelmeztettelek! - Claire, ha megkérhetlek, hagyj magamra! Nem kell pátyolgatni. - Még úgyis be kell mennem a közvetítő irodába, tudod, az új bejárónőd miatt. - Nincs szükségem rá! Ha úgy látom jónak, majd én keresek magamnak! Elegem volt abból, hogy folyton te irányítasz! Repülj vissza Washingtonba a férjedhez, és hagyj engem békén! - Megértem, hogy így ki vagy borulva, de nem ér annyit az a lány. - Menj már! - kiáltotta Benjamin. Mikor végre egyedül maradt, lehuppant a díványra, tenyerébe temette az arcát, és megpróbált nem gondolni Sarah-ra. Hiába erőlködött, folyton ő járt a fejében. Egy félreértés miatt összeveszni… nincs annál nagyobb badarság.

Milyen egyszerű lenne, ha leülnének és megtárgyalnák, mi okozta a galibát. De Sarah - a jelek szerint - hallani sem akar róla. Hagyja annyiban, és élje az életét tovább? De talál-e valaha olyan lányt, aki ekkora hatással van rá? A nők szerelmét mindig könnyen megkapta, de Sarah más volt… a maga természetes egyszerűségével, a konokságával, azzal, hogy ellenállt az ostromának, teljesen levette a lábáról. Szerette őt, és hihetetlenül hiányzott... Sarah Debbie-vel sétált kifelé az egyetem hatalmas főépületéből. Csak ímmel-ámmal válaszolt barátnője kérdéseire. - Te, hallod egyáltalán, amit mondok? - torpant meg Debbie. - Persze, hogy hallom! Nem vagyok süket! - Kétlem, hogy eljutott a tudatodig. - Tévedsz, mert értem minden szavadat, csak nincs kedvem válaszolni. - Akkor miért mondtad, hogy jó, amikor az imént azt mondtam, hogy Benjamin ott áll a parkolóban, és téged néz? - Mi? - kapta fel Sarah a fejét, és rögtön meg is látta a férfit, ahogy az autójának dőlve várakozott. - Most mit csináljak? Egyáltalán, mit akarhat tőlem? - Menj oda, és rögtön megtudod. - Eszemben sincs! Nem akarok találkozni vele! - Ebben a pillanatban Brian Moor viharzott el mellettük. Sarah egyetlen pillanat alatt döntött. - Brian, várj meg! A fiú meglepetten fordult hátra. Sarah odament, és szó nélkül átölelte, közben Brian válla fölött lopva Benjamin felé pillantott. Látta, hogy beszáll a kocsijába, és elhajt. Elégedett akart lenni, mégis nyomorultul érezte magát. - Ne haragudj, Brian! - azzal otthagyta az értetlenül bámuló fiút. Debbie mérgesen megrántotta a karját. - Eszednél vagy? Biztosan nem veszekedni jött ide, hanem mert békülni akart! De te a nagy eszeddel ezt is elszúrtad. Lemondhatsz róla, hogy valaha is Mrs. Harris lesz a neved! Sarah sírva fakadt. - Nem tudom, miért csináltam. Bosszút akartam állni, amiért úgy beszélt rólam! - Azóta már biztosan megbánta. Ne bőgj már! Inkább hívd fel, amint hazaértünk.

- Szerinted meg fog bocsátani? - Talán. De ha mégsem, az csakis a te hibád lesz! - Köszönöm a biztatást - szipogott Sarah. Otthon reszkető kézzel hívta Benjamin számát. - Nem veszi fel - sóhajtott. - Akkor menj el hozzá - ajánlotta Debbie. - Nem merek... ezek után... - Döntsd el végre, hogy szükséged van-e rá, vagy kibírod nélküle életed hátralévő részében. - Tudod, hogy szeretem... - Akkor meg mire vársz? Boldog lesz, ha meglát. - Gondolod? Debbie hosszas unszolására letusolt, átöltözött és elindult. Benjamin ajtajában aztán elfogta a félelem. Végül összeszedte minden bátorságát, hogy bekopogjon. Az ajtó azonban nem volt becsukva, így amint hozzáért, kinyílt. Lesz, ami lesz alapon belépett. Már kiáltani akart, hogy valahogy tudassa jelenlétét, amikor meghallotta a nappaliból kiszűrődő hangokat. Benjamin beszélt hangosan és indulatosan: - Eszem ágában sincs feleségül venni! Ne is említsd többet, mert esküszöm, hogy nem állok jót magamért, ha még egyszer kiejted a nevét előttem! - De hiszen olyan jól összeilletek - hallotta Claire hangját. - Lehet, de már vége! Jól megvoltunk, de nem voltam szerelmes! Sarah szemét elfutotta a könny. Megfordult és kirohant. Még azt sem érzékelte, hogy az ajtó melletti komódról leverte a kristályvázát, ami hangos robajjal tört ezer darabra. Benjamin a zajra előlépett, és még meglátta Sarah-t. Kiszaladt utána, de mire a lifthez ért, az ajtó becsukódott. Rosszkedvűen ment vissza Claire-hez. - Sarah volt az, és azt hiszem, hallotta, amit beszéltünk, de fogalma sincs, hogy Brittanyról volt szó. - Annál jobb - vonta meg a vállát a nővére. - Jól jegyezd meg, amit most mondok! Szeretem Sarah-t, és még nem tudom ugyan, milyen módon, de tisztázni fogom vele ezt az ügyet! Ha nem sikerül, és örökre elveszítem őt, soha többé nem állok szóba veled! - Sarah, most miért kuksolnál itthon? Én mégsem mehetek el helyetted - nógatta a barátnője. - Semmi kedvem hozzá, Debbie!

- Brian állandóan telefonálgat, mióta a nyakába ugrottál. Igent mondhatnál neki végre, mert már kezd az idegeimre menni. - Nem érdekel Brian, és sajnálom, ha képtelen ezt megérteni. - Már csaknem egy hónap eltelt azóta, hogy Benjamin... - Nagyon kérlek, ne emlegesd! Ő sem érdekel! - Akkor miért kosarazod ki folyton a fiúkat? - Lefoglalnak a problémáim. Még mindig nem találtam állást. - Jó, ezt értem, de mindennap az újságokat bújod, előbbutóbb csak akad valami neked való. Most pedig csipkedd magad! Ha a fiúkkal nem is, velem azért eljöhetsz egy hamburgerre. - Meggyőztél. De egy szót se a férfiakról! Kocsiba ültek, és New York szívébe indultak. Végignéztek legalább száz kirakatot, és mindegyiknél megjegyezték: nekik soha nem lesz annyi pénzük, hogy azokban az üzletekben vásároljanak. Éppen egy cipőbolt kínálatát csodálták, amikor Debbie megbökte a könyökével Sarah-t. - Igaz, hogy megbeszéltük, de muszáj szólnom... - Miért kell, szólnod? - A hátad mögött… Benjamin erre tart. - Nem igaz, hogy folyton ott van, ahol én! - mondta idegesen Sarah, de nem nézett hátra. - Ez biztosan véletlen, mert egy férfival van. - Akkor feltűnés nélkül le tudunk lépni. - Attól tartok, már késő... észrevett. - Mit csinál? - Megálltak, és a másik fickó erre mutogat. Ide jönnek. Sarah, nagyon kérlek, fogd vissza magad! - Jó estét, Miss Tyler! Benjamin váltig állította, hogy tévedek, de én rögtön tudtam, hogy maga az! - Mr. Billard! - Éppen most kérdeztem Benjamint, hogy ön miért nem vacsorázik velünk. Sarah Benjamin kínlódó arcára nézett. - Én... bemutatom a barátnőmet, Debbie Smith-t. Ma érkezett Georgiából, ezért nem... de micsoda véletlen, hogy összefutunk! - Nincs kedvük velünk tartani? - Köszönjük, de nem is úgy vagyunk öltözve. Talán majd máskor!

- Sajnálom. De miért ilyen kukák egymással? - Hát… én… - dadogott Sarah. - Éppen az imént beszéltünk telefonon - szólt közbe Benjamin. - Azt hiszem, mennünk kellene, hétre foglaltattam asztalt. - Mr. Billard! - lépett közéjük hirtelen Debbie -, beszélhetnénk négyszemközt? A férfi értetlenül nézett a lányra, de utánament. Sarah és Benjamin szótlanul toporogtak. Néztek jobbra-balra, csak egymásra nem. - Nem tudtam, hogy a barátnőd ismeri Billardot - törte meg a kettőjük közé nehezedő csendet Benjamin. - Szerintem csak azért csinálta, hogy kettesben maradjunk. Sarah még mindig nem nézett a férfira. - Köszönöm, hogy az előbb... nem árultál el. - Nem akartam, hogy befuccsoljon az üzleted, Csak mert mi... - Sarah, én szerettem volna tisztázni, de te lehetetlenné tetted. - Tudod, Benjamin, nagyon értesz hozzá, hogy mindig másra hárítsd a felelősséget. - Ha jól tudom, te voltál az, aki a szemem láttára ölelkezett egy sráccal. Szándékosan meg akartál bántani, igaz? - Arra nem gondoltál, hogy vele járok? - vágott vissza Sarah. - Miért, így van? - Ez nem tartozik rád! - Így gondolod? - nézett rá Benjamin komolyan. Mire Sarah bármit mondhatott volna, melléjük lépett Billard. - Remélem, nem haragszik, Miss Tyler, de nekünk még fontos üzleti kérdésekben is döntenünk kell ma este. - Persze, semmi baj. Minden jót! - Na, kibékültetek? - tudakolta izgatottan Debbie, miután a két férfi elment. - Bocs, de ezt a fickót beavattam, csak azért, hogy tudjatok beszélni… - Nem beszéltünk meg semmit. - Ugye csak viccelsz? Ezért strapáltam magam? - Megint úgy viselkedtem, mint egy gyerek. Ha a közelemben van, úgy érzem, vitatkoznom kell vele, bármit mond. Nem bízom abban, hogy meg tud változni. - De próbál, láthatod.

- Jó reggelt! Kapok egy kávét? - botorkált ki szombat reggel a konyhába Sarah. - Gyere, még forró. Hozd be légy szíves az újságot. - El sem hiszem, hogy ezen a vizsgán is túl vagyunk. Teljesen kikészültem - ült le Sarah, kezében a friss napilappal. - Szerintem neked jókor jött a vizsga. Legalább egy rövid időre elfelejtetted Benjamint. - Ki az a Benjamin? Debbie elnevette magát. - Nem tudsz becsapni. Látom a szemeden, hogy... - Nem beszélhetnénk másról? Vagy van egy jobb ötletem. Meg se szólalj, legalább végig tudom olvasni az álláshirdetéseket. - Sarah széthajtotta az újságot, a lábát feltette egy másik székre, és a kávéját kortyolgatva böngészni kezdte az ajánlatokat. Hirtelen heves köhögés fogta el. Uramisten! - nyögte. - Sarah, mi a baj? - Azt hiszem, találtam egy állást! Nézd meg! - tolta Debbie elé az újságot. „New York-i üzletember, heti három alkalomra megbízható bejárónőt keres." Ez Benjamin Harris címe! - Pontosan! Lehet, hogy nem akar már feleségül venni, de az állást még visszakaphatom! Elég megbízható voltam... azt hiszem - mondta Sarah eltökélten. Sarah nem gondolkozott azon, mi fog történni. Nagy levegőt vett, és bekopogott a jól ismert ajtón. Remélte, hogy ezúttal Benjamin adta fel a hirdetést. - Jó napot, uram! A hirdetés miatt jöttem. Jó helyen járok? A férfi elmosolyodott. - Igen, jöjjön csak be. Foglaljon helyet. Kér egy kávét? - Nem, köszönöm. - Elnézést a felfordulásért, de az előző bejárónőmmel volt egy kis összetűzésem, és már egy hónapja, hogy én takarítok. - Meg is látszik! - Tessék? - Semmi, semmi! - Dolgozott már ilyen munkakörben, Miss... - Tyler. Sarah Tyler. Igen, az előző helyemen is bejárónő voltam. De a munkaadóm visszaélt a helyzettel. - Ne mondja! Az elődje pedig hihetetlenül szemtelen volt! - Ez azt jelenti, hogy enyém az állás?

- Az attól függ… - Mitől? - Hogy hajlandó-e végighallgatni. - Kénytelen leszek - felelte Sarah komolyan, de a szíve közben majd kiugrott a helyéből. - Az előző bejárónőm olyan volt, mint maga. Igazi boszorkány volt, még engem is megbabonázott. Fáradságos munka volt, mire végre megnyílt a szíve előttem. Tudja, folyton ellentmondott. De ettől én… még jobban belebolondultam. Úgy volt, hogy a feleségem lesz, és én voltam a legboldogabb ember a földön. De közbejött egy váratlan tényező, mégpedig a nővérem személyében. Mindenféle butaságot mesélt az én Kórókisasszonyomnak, mert tudja, így hívtam, amikor morcos volt. Azt mondta, hogy elhagytam Brittany Wilsont, mert gyerekem született egy másik nőtől. Pedig valójában egész másképp történt: Brittany és én… szóval érti. Aztán egyik nap Brittany azt mondta, terhes. Igaz, hogy nőcsábász voltam, de tudtam, mi a kötelességem. Már kitűztük az esküvő időpontját is, amikor egy - véletlenül meghallott - beszélgetésből megtudtam, hogy Brittany nem vár gyereket, sem tőlem, sem mástól. Persze rögtön felbontottam az eljegyzést. Sajnos, az én Kórókisasszonyom elhitte Claire minden szavát, de a makacs kis fejével úgy gondolta, engem nem kérdez meg a történtekről. Claire pedig biztosra ment. A számláim közé csempészett egy átutalási megbízást Jessica Johnson nevére. A terve bevált: Sarah megtalálta, és úgy döntött, nem akar látni többé. Engem még le is ütöttek, mire kiderült a turpisság. Claire pedig elégedett volt magával. Rá akart venni, hogy feleségül vegyem Brittany Wilsont. Emiatt még egy vázám is összetört… Kerestem Sarah-t, de ő min dig megtalálta a módját, hogyan utasítson el. Egyszer például a szemem láttára borult a nyakába egy fiúnak. Szerintem csak féltékennyé akart tenni, és magának elárulom, hogy sikerült is. Majd megbolondultam, a tehetetlenségtől. Ő meg csak makacskodott tovább. Aztán támadt egy fantasztikus ötletem: Feladtam egy hirdetést, hogy bejárónőt keresek. Megfogadtam, hogy ez lesz a legeslegutolsó próbálkozásom. Ha Sarah még most sem lesz hajlandó találkozni velem, beletörődöm a megváltoztathatatlanba, és soha nem fogom őt keresni. Mit gondol, van még esélyem nála?

Sarah könnytől maszatos arccal nézett a férfira. Benjamin magához húzta, és szorosan átölelte. - Mondja, Miss Tyler, nem találkoztunk mi már valahol? A lány félig sírva, félig nevetve borult a vállára. - Akkor... megkapom az állást? - Sajnos, nem lehet - vigyorgott Benjamin. - De… miért? - A feleségem mégsem lehet a bejárónőm! Mondd, hozzám jössz? - Igen - szipogta boldogan Sarah -, de csak egy feltétellel: én választom ki a bejárónőidet!

Kedves Olvasó! Havonta jelenik meg a közkedvelt Sylvie és a SZERELEM & ROMANTIKA sorozat a Gold Book Kft. gondozásában. Keresse a hírlapárusoknál és a könyvárusoknál! Megrendelhető a kiadónál is: Gold Book Kft. 4225 Debrecen-Józsa, Pf. 68 címen. Ön megrendeli, s a könyv kézhez vétele után a küldött csekken fizeti a könyvet. A postai költséget a kiadó magára vállalja. Jó szórakozást kíván a Kiadó

Nyomta és kötötte a Megapress 2000 Kft. Felelős vezető; Kerekes Ferenc igazgató Készült Budapesten