Alex Ryder - A nyakék legendája

Alex Ryder A nyakék legendája Avalon Rivers zavartan nyitja ki a szemét. Vajon mi történt vele, és hol van? Csak arra emlékszik, hogy egy hajóról belevetette magát a tengerbe, most pedig puha ágyban fekszik, és a szobába besüt a nap. Egy idős nő ápolja, aki hihetetlen történetet mesél neki. Szerinte a lányt a sors választotta ki a skót klán vezér, Fraser of Suilvach-nak, a Szarvasok és Sasok Urának jegyeséül…

1. FEJEZET Avalon ökölbe szorította a kezét, az ajkába harapott, és toporzékolt tehetetlen dühében. Miért keveredik állandóan ilyen kínos helyzetbe? Mit akar tőle a sors? Miért nem juthat lélegzetvételnyi nyugalomhoz, miért sodródik egyik vészhelyzetből a másikba? Elvégre neki is ugyanolyan joga van a nyugodt, hétköznapi élethez, mint bárki másnak. Akkor pedig miért? A hétköznapi nehézségekkel eddig könnyen megbirkózott, de ezúttal vérre ment a játék. Ha valaki az ember bordái közé nyom egy pisztolyt, és ezt mondja: Veled majd később foglalkozom, majd az illető betuszkolja egy szűk helyiségbe, és rázárja az ajtót, akkor nem csoda, ha rémület lesz úrrá rajta. Jeges borzongás futott végig a lány hátán. Önuralmat kényszerített magára. Egyvalami biztosnak tűnt. Ha nem küzdi le a rémületét, elveszett. Kizárólag jó idegekkel és józan ésszel úszhatja meg szárazon a dolgot. A helyiség olyannyira szűk volt, hogy járkálni sem tudott benne. Leült hát a deszkaágyra, és dühösen maga elé bámult. Az egészet kezdettől fogva gyanúsnak találta. Miért is nem hallgatott a belső hangra, amely figyelmeztette? Mr. Smith meg a társa végtelenül gyanús alakoknak tűntek neki. Az úgynevezett feleségeikről nem is szólva! Zavaros ügy volt, de hát kétségbeejtő helyzetében nem sokat teketóriázhatott. Igen, csábítóan hangzott az ajánlat, hogy megkeresheti a hajóút árát vissza Angliába. Ha az ember egy idegen országban egyszerre csak pénz és igazolvány nélkül találja magát, nem marad sok választása. Avalon nem rejtette véka alá, hogy nem mesterszakács. Mr. Smith azonban megnyugtatta, mondván, egyszerű ételekkel is beérik. Sonkás tojással, néha marhasülttel vagy egy jó, kiadós babgulyással. Átkozott, alattomos féreg! - gondolta magában a lány. Nem is kellett neki szakácsnő. Csak azért palizták be, hogy kéznél legyen bűnbaknak, ha netán hiba csúszna a számításukba. Avalon rájött, miben sántikálnak ezek a finom alakok. Azért zárták be, nehogy feladja őket a rendőrségen. Nyilván egyszerűen vízbe dobják, ha kiérnek a nyílt tengerre. Így tudnak tőle a legegyszerűbben megszabadulni. Senki nem is sejti, hogy a motoros hajó fedélzetén tartózkodik. Ha tehát hirtelen nyoma veszik, semmit sem bizonyíthatnak rá fogvatartóira. És ugyan kinek jutna eszébe, hogy kutasson Avalon Rivers után? Az égvilágon senkinek sem hiányozna! A lány összeszedte magát. Vagy elképzeli, milyen irtózatos halálmód vár rá, vagy megpróbálja kézbe venni a sorsát. Egy határozott mozdulattal felállt az ágyra, és kikémlelt a kerek kabinablakon. A félhomályban meglátott egy partszakaszt, amely számítása szerint nemigen lehetett messzebb ötszáz méternél. Vajon merre járhatnak? Öt napja hagyták el Portugáliát. Ennyi idő alatt nem értek volna el Angliába?

Az ablak kicsi volt ugyan, Avalon viszont karcsú. Talán sikerül átpréselnie magát rajta... Ha a parancsnoki hídról nem néz vissza senki, sikerülhet megszöknie. A lány jól tudott úszni, és a tenger is viszonylag csendes volt. Bárcsak látna valamilyen jelet, hogy nem lakatlan sziget mellett haladnak el! Mondjuk egy házat, amelyben fények égnek. Elvégre sürgősen értesítenie kell a hatóságokat, márpedig ez reménytelennek tűnő vállalkozás, ha egy elhagyatott partszakaszon köt ki, ahol ráadásul csak két lehetősége marad: éhen hal vagy megfagy. Mereven nézte a partot, és kétségbeesetten várt valamilyen életjelre. Egyszer csak zavartan megdörzsölte a szemét. Mintha fényeket látott volna. Csak nem káprázik a szeme? Aztán újból felvillant a kékesfehér fény, mintha egy hatalmas gyertyaláng lett volna, de a következő pillanatban máris kihunyt. Avalont mégis remény töltötte el. Ahol fény világít, ott emberek is élnek... Most vagy soha, gondolta. Kitekerte a rézcsavart, és kinyitotta a kerek ablakot. Levette a cipőjét, óvatosan kidugta először a két karját, aztán a fejét, majd a vállát. Centiméterről centiméterre küzdötte magát kifelé. Amikor a csípője megszorult, és nem akart mozdulni se előre, se hátra, Avalon úgy érezte, hogy vége, mégsem adta fel. Erőlködött, rángatózott, ide-oda mozgott, mit sem törődve vele, hogy az ablakkeret éles pereme felsérti a bőrét. Végül sikerült megszabadulnia. Két méterrel alatta félelmetesen zúgott a sötét, piszkosnak tűnő víz. Avalon tisztában volt vele, hogy képtelen sokáig tartani magát, mindazonáltal a hajócsavar veszélyt jelenthetett, ha kiugrik. Olyan messzire kellett ellöknie magát a hajótól, hogy ne kerüljön a hajó sodrásába. Kicsit feljebb húzta magát, egy pillanatra felnézett a hajóra, hogy megbizonyosodjon, nem látják-e, majd teljes erőből ellökte magát a hajótesttől. Keményen belecsapódott a vízbe, egy pillanatra elállt a lélegzete. Kézzel-lábbal hadakozva visszaküzdötte magát a felszínre. Zihálva kapkodott levegő után. A víz átkozottul hideg volt. Netán a Jeges-tengerbe ugrott volna? Irtózatosan fázott. Amint egy hullám felkapta, látta, ahogy a hajó fényei belevesznek a félhomályba. Ebben a pillanatban annyira aggódott amiatt, vajon túléli-e a jeges vizet, hogy nem tudott örülni a megmenekülésnek. A partot csak akkor látta, amikor egy-egy hullám felkapta a magasba. Minden erejét összeszedve a szárazföld felé igyekezett. Egy idő után begörcsölt a lábikrája. Avalon teljesen kétségbeesett. Nem érezte az ujjait, és tisztában volt vele, hogy lassanként az egész teste érzéketlenné válik, aztán megdermed, mozdulatai lelassulnak... És akkor mindennek vége... Közben annyira megközelítette a partot, hogy hallotta az egyenletes ütemben megtörő hullámok morajlását, csakhogy addigra minden ereje elfogyott. A lába, a keze nem engedelmeskedett, az elemek uralkodtak fölötte. Az áradat feltartóztathatatlanul sodorta a part felé. Egy hatalmas hullám felkapta a lányt, és kíméletlenül neki vágta egy sziklának. Habok nyaldosták merev testét, heves fájdalmat érzett a fejében - aztán minden elcsendesedett. Mély álomba zuhant. Úgy érezte, mintha egy meleg, puha felhőn sodródna, és a távolból egy női hang szólna hozzá: - Nem megmondtam, hogy eljön hozzánk? A tengerből érkezett, ahogyan a legenda tartja. - Igaz, hogy az öreg Gavin talált rá? - kérdezte egy öblös, tiszteletet parancsoló férfihang. - Igen. Azon a sziklán, ott a földnyelv mögött. - Honnan jöhetett? - Nem mindegy? - Persze hogy nem! A legenda nem tévedhet. Mindenesetre nem elégszem meg ennyivel, több bizonyíték kell. Megpróbáltál beszélni vele? - Még nincs eszméleténél. Ha kialussza magát, frissen ébred. Persze a fejfájása nem múlik el egykönnyen.

- Hol ütötte be magát? - A halántékán, de nem komoly. A férfit nem győzték meg a nő szavai. - Biztos? - Egész biztos. Győződj meg róla magad! Szerencse, hogy csak álmodom, gondolta Avalon. A férfihang hirtelen arccá változott, bár a lány csak homályosan látta a szurokfekete hajat és a mélykék szemet. Két kéz tapogatta az arcát, a nyakát. A lány tiltakozni akart, de tagjai mintha ólomból lettek volna, és egyetlen hang sem jött ki a torkán. A férfi simogatását különben is kellemesnek találta. - Fiatal - hallotta a kellemesen zengő, mély hangot. - Tizennyolc vagy tizenkilenc éves lehet. - Csinos teremtés, Fraser. Nézd csak ezt a finom, ezüstösen csillogó, szőke hajat meg ezt a zöld szempárt! Nem olyan, mint egy sellő? Higgy nekem, ő az elvarázsolt menyasszony. - Lehetséges, de akkor is többet akarok tudni róla - vonta meg a vállát Fraser. - Ugyan minek? Ha nem ő lenne az igazi, nem küldték volna el hozzád. - Lehet, de ez nem biztos. Megvárjuk, amíg magához tér, aztán majd kiderítjük az igazságot. Avalon majdnem elmosolyodott, s közölni szerette volna a férfival, hogy nem küldte őt senki, nem is menyasszony, de túlságosan fáradt volt. Az arc és a hangok egyre jobban eltávolodtak, aztán megint minden elsötétedett. Amikor Avalon másodszor is felébredt, a nap melegen sütött az ágyára Körülnézett az idegen szobában. Szerette volna tudni, hol van. Lassan visszatért az emlékezete, és megborzongva idézte fel menekülése rettenetes pillanatait, a kabinablakot... a jéghideg vizet... a sziklák közt üvöltő hullámtörést. Képtelen volt ép ésszel felfogni, hogyan szánhatta rá magát a szökésre, amely a biztos halálba vezetett. Csak csoda révén menekülhetett meg és kerülhetett ide. Avalon megpróbált felülni, de nyögve visszarogyott a párnára. Úgy érezte, mintha satuba szorították volna. Megtapogatta a fejét, s megállapította, hogy a halántéka alaposan megdagadt. Egy ideig csukott szemmel, mozdulatlanul feküdt. Amikor csillapult a fájdalma, kinyitotta a szemét, és óvatosan körbejáratta a tekintetét. A szoba szerényen volt berendezve. Az ágyon kívül csak egy fésülködőasztalt meg egy széket látott. A mennyezetet és a falakat fehérre mázolták, sehol egy kép, egy tükör, csak egy mezei virágokból kötött csokor gondoskodott némi változatosságról az ablakban. A fenyőfa padló sötéten csillogott a sok fényesítéstől. Szőnyeg helyett egy hatalmas birkabőr hevert az ágy előtt. Avalon sehol sem látta a ruháit. Kívülről nesz ütötte meg a fülét. - Halló! - kiáltotta. - Van ott valaki? Résnyire kinyílt az ajtó, aztán egy nő bedugta rajta a fejét. - No lám - lelkendezett -, végre felébredt. - Ezzel kinyitotta az ajtót, és belépett. - Úgy látom, kialudta magát. Az asszony erős alkatú volt, haja ősz, mogyoróbarna szeme, barátságosan mosolygott. Bő pulóver takarta terebélyes alakját, gyapjúszoknyát és vastag harisnyát viselt. Jellegzetesen anyáskodó alkat, villant át Avalon fején, olyan, aki egyből megnyeri az ember bizalmát. A lány bátortalanul elmosolyodott, és megkérdezte: - Hogy kerültem ide? Az asszonyság elhárító kézmozdulatot tett. - Egy pillanat, gyermekem! Először felteszem a teavizet. Egy csésze forró tea csodákra képes. Ezzel kiment a szobából, Avalon pedig határozatlanul utánanézett. A nő hangja ismerősnek tűnt neki, mintha álmában hallotta volna. Talán nem is álom volt? Aztán eszébe jutott a magas, fekete hajú férfi is. Avalon megpróbálta összeilleszteni a képet, de túl sok részlet hiányzott.

Egyvalami azonban nagyon is érthetően ott csengett a fülében: Mr. Smith fenyegetőzése, miszerint vele, mármint Avalonnal majd később foglalkozik. Talán azt hiszik, hogy megfulladt... De ha megijedtek, hogy netán feladja őket, akkor esetleg visszafordultak őt megkeresni. Ez esetben a hajó most valahol a partok közelében cirkálhat. Föltétlenül értesítenie kell a rendőrséget! A lány maga köré tekerte a takarót, és az ablakhoz lépett. A ház egy magaslaton állt, kopár sziklákon kívül semmit sem lehetett látni. Avalon még soha nem járt ilyen vidéken, el sem tudta képzelni, hová vetődhetett. Az anyáskodó nő lágyan, dallamosan beszélt, de nem írül. Netán valahol Skócia nyugati partjainál lett volna? De hogy kerülhetett ide a hajó? Hiszen Portugáliából állítólag Londonba tartott. Biztos ez is Mr. Smith műve, villant át Avalon agyán. Persze! Ezzel is megtévesztette. A lány tűnődve leheveredett az ágyra. Kénytelen volt beletörődni, hogy egy vadidegen vidékre került egy szál ruhában, és még a cipőjét is a hajón kellett hagynia. De legalább életben maradt! Néhány perccel később az asszonyság megjelent egy csésze forró, édes teával. - Igya meg bátran! - biztatta Avalont. A lány jólesőn kortyolgatta a meleg italt. - Mégis hol vagyok? - Port Suilvachban, kedvesem. - Port Suilvach... - ízlelgette a szót Avalon. - Ez itt akkor Skócia? - Persze, mi más is lenne? - Persze - ismételte letörten Avalon. De hogy került ide?! - Ne legyen így elkeseredve! Igya csak meg a teáját, aztán bújjon bele ebbe az öreg hálóköntösbe és ebbe a papucsba! Tegnap kimostam a ruháját, mindjárt ki is vasalom. De előtte vegyen egy jó forró fürdőt! Azt szeretném, ha csinos lenne, mire visszajön a chief. Avalon gyámoltalan képet vágott. - Miféle chief? - meresztett nagy szemeket. - Persze, maga nemigen ismerheti a mi kifejezéseinket. A chief a klán vezérét jelenti. Ő a mi ifjú urunk, Fraser of Suilvach, a szarvasok és sasok ura, hogy teljes nevén nevezzem. - Az asszony némi szünet után így folytatta: - Attól tartok, elvesztette a cipőjét. Felhívom a kikötői boltot, és hozatok egy pár sportcipőt. Hányas a mérete? Avalon értetlenül meredt az asszonyságra. - Hányas? Harmincnyolcas. És köszönöm, Mrs... A nő barátságosan felnevetett. - Kirstynek hívnak, és nem vagyok asszony. Maga nem ismeri fel a vénkisasszonyokat? - Nos, én... maga végtelenül kedves velem, Kirsty. Avalonnak hívnak. - Tudom. A lánynak tágra meredt a szeme a csodálkozástól. - Tudja? - Hát persze. Megmondták a nevét, és pontosan leírták a külsejét. Avalonnak a félelemtől egy pillanatra összeszorult a szíve. - Kik? Valaki érdeklődött utánam? Talán egy idegen férfi, akit Mr. Smithnek hívnak? Kirsty tagadóan rázta a fejét. - Errefelé nem lakik semmiféle Mr. Smith. És ne törődjön vele, ha az emberek kíváncsiskodnának. Itt tökéletes biztonságban van, nem eshet bántódása. Bárcsak igaz volna! - gondolta Avalon. - Van itt a közelben rendőrőrs? - érdeklődött a lány. Kirsty barátságos arca alig észrevehetően elkomorodott. - A következő őrs Obanban van, négyórányi hajóútra innen. Errefelé nincs szükség rendőrségre. Magunk rendezzük el a problémáinkat, és nem szeretjük, ha idegenek beleütik a dolgunkba az orrukat. Avalon meghökkent. Négy óra hajóút? Akkor ez a vidék ugyancsak az isten háta mögött van.

- Nem kikötői boltot említett az imént? - próbálkozott újra. - Messze van? - Vegye fel a köntöst! Megmutatom. Néhány perccel később a kis ház ajtajában álltak, ahonnan pompás kilátás nyílt egy tekintélyes halászfalura. A fehérre meszelt házak egy védett öböl körül sorakoztak. A falu tisztának és ápoltnak tűnt. A békés kikötő hídjánál tarka halászcsónakok ringatóztak. Motoros hajónak nyoma sem volt. Avalon fellélegzett. Pillanatnyilag nem leselkedett rá veszély. - Nos? Mit szól hozzá? - kíváncsiskodott Kirsty. - Helyes kis település, nem gondolja? Avalon nem volt olyan hangulatban, hogy a táj szépségeit csodálja, de azért biccentett. - Nagyon szép és békés, barátságos falucska. Mi a neve? - Port Suilvach. - Kirsty egy tekintélyes, szürke kőházra bökött, amely az öböl túlsó oldalán állt, néhány fenyőfa között. - Ott lakik a chief, és mostantól fogva maga is ott fog lakni. - Némi szünet után hozzátette: - Voltaképpen korábbra vártam a jövetelét, de jobb későn, mint soha. Avalon bizalmatlanul sandított Kirstyre. Mi folyik itt? Egy idegen világba csöppent volna, vagy csak ez a nő fejezi ki magát ilyen furcsán? Visszamentek a házba. Kirsty kényelmes viszonyok között élt, de valahogy minden olyannak tűnt, mintha egy régi korból származott volna. A kandalló fekete rostélya egyúttal tűzhelyként is szolgált. A nappali egyik falát teljesen betöltő pohárszékben ezüstkeretes fényképek sorakoztak, és két kék-fehér porcelánkutya is ott díszelgett. Egy sarokban ódivatú állóóra ketyegett olyan vontatottan, mintha meg akarta volna állítani az időt. - Mit szólna egy tányér sonkás tojáshoz? - érdeklődött Kirsty. Avalon bólintott. A gyomra mindenesetre olyan üres volt, mintha napok óta nem evett volna egy falatot sem. Kirsty ragyogott a boldogságtól. - A jó étvágynál nincs jobb dolog a világon. Ott a fürdőszoba. Mire visszajön, a reggeli is elkészül. A zománcozott öntöttvas kád múzeumba illő darab volt. A forró víz csodaszernek bizonyult, a lány máris kezdte jobban érezni magát. Hálával tartozott, nemcsak azért, amiért megmentették, hanem ezért a végtelenül szívélyes vendéglátásért is, amellyel ez az idegen nő befogadta a házába. A fürdő megnyugtatta Avalont. Azon tűnődött, mihez fog kezdeni ezután. Talán jobban tenné, ha örökre elfelejtené Mr. Smitht. Előbb-utóbb úgyis lebukik a barátaival együtt, és Avalonnak különben sem volt kedve a rendőrségen vagy a bíróságon vallomást tenni ellenük. Mihelyt újra Londonban lesz, új igazolványt csináltat magának, és folytatja korábbi, nyugodt életét. Mire végzett a fürdéssel, a szobában megtalálta frissen mosott és vasalt ruháját, s máris új embernek érezte magát. Bement a nappaliba, és leült az egyszerű faasztalhoz, amelyet Kirsty időközben megterített. - Ez nagyon finom volt - dicsérte az ételt Avalon, miután felfalta az egészet. - Soha életemben nem esett még ilyen jól a reggeli. Kirsty elmosolyodott. - Mindjárt láttam magán, hogy ízleni fog - bólogatott, aztán sötétbarna dohányt vett elő egy ütöttkopott bádogdobozból, sodort magának egy cigarettát, és rágyújtott. - Nem hinném, hogy a londoniak maguk sütik a kenyeret. A tojást a tyúkjaim tojtak, a vajat a falusi tehenészettől hozattam frissen. És persze a vizet sem kezeljük vegyi anyagokkal. - Kirsty jókorát szippantott a cigarettából, és a maró füstöt a mennyezetre fújta. - Hamarosan maga is látni fogja, mennyire más itt az élet. Avalon épp közölni akarta, hogy erre nem lesz alkalma, hiszen hamarosan hazautazik, amikor hangosan kopogtattak. A lány szíve nagyot dobbant. Csak nem Mr. Smith vagy valamelyik bűntársa? Kirsty Avalont fürkészte. Különös kifejezés ült ki az arcára, aztán békésen elmosolyodott. - Bújj be, Jamie! - rikkantotta. Egy tizenhat év körüli, kócos, vörös hajú, szeplős fiú lépett a szobába, és átnyújtott Avalonnak egy cipősdobozt, miközben érthetetlen nyelven szóáradatot zúdított a lányra. - Hé, Jamie, hát nem tudsz viselkedni? Avalon nem ért gaelül. Angolul beszélj!

A fiú elvörösödött, és még egyszer elhadarta a mondókáját: - Próbálja fel, kisasszony, ha nem jó, visszaviszem, és hozok másikat. És mondja meg, ha valamire még szüksége van! A sportcipő épp jó volt Avalon lábára. - Köszönöm, Jamie - mondta a lány. - Pillanatnyilag semmi másra nincs szükségem. Miután a fiú elment, Avalon teát töltött magának és Kirstynek. - Ha megittuk, segítek elmosogatni - mondta. - Utána lemegyek a faluba munkát keresni néhány napra. Mit gondol, találok valamit? - Még hogy munkát? - kapta fel a fejét Kirsty. - Minek? - Hogyhogy minek? - nevetett Avalon. - Mert nincs nálam pénz, és ki akarom fizetni a tartozásomat, aztán jegyet szeretnék venni Londonba... - Szegény gyermek! - vágott a szavába Kirsty. - Hogyan is feledkezhettem meg róla? Maga nem tudhatja, miért hozták ide. Honnan is tudhatná? Nem győz majd álmélkodni, ha elárulom. Kirsty szavai teljesen összezavarták Avalont. - Nem akarok udvariatlannak tűnni - mondta a lány őszintén -, de nem értem, mire céloz. Senki sem hozott ide. Nos... én... balesetet szenvedtem. - Maga csak hiszi, hogy baleset volt - ellenkezett Kirsty -, alaposan megtervezték. Nekem elárulták. Különben honnan tudtam volna, hogy Avalonnak hívják, és hogy Londonból jött? A lánynak feltűnt, hogy Kirsty egyre izgatottabb, ezért a lehető leghiggadtabban válaszolt: - A kiejtésemről nem nehéz rájönni, hogy londoni vagyok, ami pedig a nevemet illeti... nos, talán álmomban elárultam. Azt hiszem, ez a legkézenfekvőbb magyarázat. Kirsty tagadóan rázta a fejét. - Higgyen nekem, Avalon! Az őrök hozták el ide, és ezzel megpecsételődött a sorsa. Jóságos ég, gondolta a lány, tehát mégsem tévedtem. Kirsty hibbant egy kicsit. Őrök? Sors? Micsoda képzelgés! Talán az ártott meg neki, hogy egyedül él. Kirsty nagyot sóhajtott. - Azt hiszem, jobb, ha megtudja a teljes igazságot. Avalon elnézően mosolygott. Ilyen esetben nem szerencsés ellentmondani. Úgy tesz, mintha semmit sem tudna, és mindennel egyetért. - Hónapok óta vártam az érkezését - folytatta Kirsty határozott hangon. - Az őrök bíztak meg azzal, hogy várjak magára. Biztosítottak, hogy a régi hagyomány még ma is él. - Miféle hagyomány? - kíváncsiskodott Avalon. - A klán urának menyasszonya mindig a tengerből bukkan fel. - Kirsty közben újabb cigarettát sodort magának, és mindkettőjüket maró füstgomoly vette körül. - Nem tagadhatja, hogy maga is a tengerből jött. - Bizonyos értelemben igen - ismerte el Avalon magában mosolyogva. - De csak nem gondolja komolyan, hogy azért vetődtem itt partra, hogy feleségül menjek a maguk... urához? Mi is a neve? Kirsty ünnepélyes képet vágott. - Fraser of Suilvach, a szarvasok és sasok ura. Maga feleségül megy hozzá, és a klán úrnője lesz. - Igazán kedves. - Avalon úgy döntött, hogy folytatja a játékot. - Megtisztelő ajánlat, de vajon a főnök kész-e feleségül venni egy vadidegen nőt? - Mi az hogy! - vágta rá lelkesen Kirsty. - Az őrök magát választották ki. Ha a chief nem hagyja jóvá a választásukat, azt az egész klán megszenvedi. De hát ezt senki sem akarhatja. - Persze hogy nem - bólogatott Avalon. - Semmi esetre sem. - Ha valakinek elmesélné ezt a történetet, kinevetné és őrültnek tartaná. - De kik is ezek az őrök, akiket többször is említett? Egyfajta bizottság? Netán irodájuk van odalent a faluban, ahol beszélhetek velük? Bizonyára mindent elmagyaráznak nekem, és megoldódik a rejtély. Kirsty fölényesen felnevetett. - Az őrök nem a faluban laknak, hanem a Nevayn. Avalon igyekezett megőrizni a türelmét.

- Felőlem akár a Nevayn is lakhatnak. Messze van? - Á, egyáltalán nem. A hálószoba ablakából megnézheti. - Onnan semmit se látni, csak kopár sziklákat, ameddig a szem ellát. Kirsty bólogatott. - Úgy van. Az a Nevay, az elvarázsolt ország. Ott laknak. Elvarázsolt ország? Avalonnak rettenetes gyanúja támadt. - Pontosan kik is ezek az őrök, Kirsty? Le tudná írni a külsejüket? Kirsty megint felnevetett. - Kedves gyermekem, eddig soha senki sem láthatta őket. Félénkek, és elvonultan élnek. Az emberekben különben sem bíznak. Durvának és butának tartanak bennünket. Én vagyok az egyetlen a környéken, akivel néha hajlandóak szóba állni. Ha közlendőjük van, jelt adnak. Néha éjszakánként fényjelet. Akkor kimegyek a Nevayre, és meghallgatom őket. Hideg borzongás futott végig Avalon hátán. - Tegnap éjjel én is láttam valami fényt - magyarázta. - Hatalmas, kékes lángot. Abból sejtettem, hogy ez emberlakta vidék. - Az az, a mágikus tűz - bólogatott Kirsty. - Ha látta, fölösleges tovább győzködnöm. Magát az őrök választották ki. Avalon gyanúja immár bizonyossággá vált. Ez a kedves, egészségesnek tűnő, idős asszony komolyan be akarta magyarázni neki, hogy szellemek hozták ide, azért, hogy hozzámenjen a klán urához, aki nyilván egy faragatlan tuskó, és skót szoknyában mászkál. Hát ez nem lehet igaz! Avalon felállt, és kedveskedve így szólt: - Maga most csak pihenjen, Kirsty! Én majd elmosogatok. - Jól van, gyermekem. Utána adok egy kefét, hogy rendbe hozza a haját. Remélem, nem akarja, hogy így lássa az úr?

2. FEJEZET Egyik nő sem hallotta a terepjáró bugását. Avalon éppen ezüstösen csillogó, hosszú, szőke haját kefélte, miközben a tükörbe nézett, hogy megbizonyosodjon az eredményről, amikor kinyílt az ajtó, és belépett egy férfi. A lány megfordult és elpirult, mert felismerte az idegent. Tehát mégsem álmodta! Ez a fekete hajú férfi állt az ágyánál, figyelte és tapogatta meztelen testét... Legalább egy méter nyolcvan magas, karcsú és erős férfi volt. Előző nap Avalon nem tudta alaposan szemügyre venni, de most, napfénynél a férfi arcának minden egyes részletét megfigyelhette: nemes ívű orrát, erős járomcsontját és telt, érzéki száját. Ám legfeltűnőbb a férfi szeme volt. Avalon még soha nem látott ehhez fogható fényes, kék szemet. Úgy érezte, mintha két lézersugár hatolna a lelke mélyéig. - Fraser of Suilvach vagyok - közölte a jövevény tömören. Ugyanazon az öblös hangon beszélt, mint előző nap. - Úgy hallottam, magát szemelték ki a jövendőbelimnek. Mindenható atyám! - fohászkodott magában Avalon. Abban bízott, hogy a férfi lekíséri a faluba, elnézést kér Kirsty bohókás történetéért, és hazaengedi. Ehelyett két őrülttel állt szemben. Ez már neki is sok volt. Kirstyvel még csak belement a játékba, de az álmában sem jutott volna az eszébe, hogy a klán urának az őrültségéhez is jó képet vágjon. Elhatározta, hogy egyszerűen nem vesz tudomást a férfiról, aztán mégis meggondolta magát. A szarvasok és sasok urában volt valami, ami eltérítette ebbéli szándékától. Mivel a lány nem felelt mindjárt, a férfi türelmetlenül Kirstyhez fordult. - Reggelizett már a mi kis sellőnk? Kirsty elégedetten bólintott. - Méghozzá farkasétvággyal.

- Neve is van? - Avalonnak hívják, ahogy megjósoltam. - Értem. - A férfi újra a lányhoz fordult, és tetőtől talpig alaposan végigmérte. - Csinos - ismerte el végül vonakodva. - De biztosan ő az igazi? Kirsty bólintott. - Mérget vehetsz rá. Az imént mondta, hogy a mágikus tűz vezette el hozzánk. Avalon felnyögött. Szellemek! Mágikus tűz! Úgy érezte magát, mint aki egy fantasztikus filmbe csöppent. Hát itt mindenki megbolondult? Mit művelhetnek ezek teliholdkor? Kékre mázolják magukat, és üvöltenek a tengerparton? Fraser felemelte a kezét, hogy megérintse a lány arcát. Avalon visszahőkölt, mire a férfi ráripakodott. - Ne ijedezzen, csak a sebét akarom megnézni a halántékán. Avalon erre kifakadt. - Semmi köze a sebemhez! - kiáltotta dühösen. - Vigye innen a kezét! Nem szeretem, ha tapogatnak, mint egy vásári majmot. Feszült csend következett. Aztán Kirsty békítő hangon megszólalt: - Szegény gyermek, még nem tért magához teljesen. Adj neki egy kis időt! - Nem bánom - felelte a férfi. - De tanítsd meg viselkedni! Elvárom, hogy válaszoljon, ha kérdezek tőle valamit. Azt üzenem a nevayi barátaidnak, hogy eszem ágában sincs nyűgnek elvenni egy nőt, akit nem ismerek, és aki olyan hideg, mint a tengervíz, ahonnan érkezett. A férfi fenyegető szavai szemlátomást nyugtalanították Avalont. - Bájos teremtés ez, Fraser - nyugtatgatta Kirsty buzgón a férfit. - Csak hagyj neki időt! Elvégre itt minden olyan furcsa lehet neki. A klán urára a legcsekélyebb mértékben sem hatottak Kirsty szavai. Fenyegetően nézett Avalonra. - Tudod, mitől tartok, Kirsty? Zöld szemű sellőnk azt képzeli rólunk, hogy bolondok vagyunk. Mereven figyelte a lányt, aki egyre kényelmetlenebbül érezte magát. - És most tudni akarom végre, hogyan sodródott a szigetünkre. Avalon legszívesebben azt felelte volna, kérdezze meg a szellemektől, de nem merte. Ez az alak valószínűleg igen kellemetlen is tud lenni. - Egy hajóról beleestem a vízbe, és kiúsztam a partra. Fraser gúnyosan felvonta a szemöldökét. - Szóval csak úgy beleesett a vízbe! Miféle hajóról? - Egy motoros jachtról. - Hányan voltak a hajón? - Velem együtt öten. - És senki sem vette észre ezt a... balesetet? Avalon habozott. - Nem - felelte végül. - Sötétedett, és egyedül voltam a fedélzeten. Fraser bólintott. - Azóta bizonyára észrevették az eltűnését, és jelentették a parti őrségnek. - Igen. Szerintem is - felelte a lány, de kerülte a férfi tekintetét. Fraser egy másodpercig még fürkészte a lány arcát, aztán gyengéden megsimogatta. - Akkor indulhatnánk is! Avalon nem tudta, mitévő legyen. Ha vonakodik követni, akkor a ház ura még a vállára kapja, és úgy viszi magával. Másrészt viszont igen csábító a gondolat, hogy ennek a vakítóan kék szemű férfinak a házában lakhat... Kirsty szavai zökkentették ki gondolataiból. - Várj, Fraser! A férfi már az ajtóból fordult vissza. - Mi az, Kirsty?

Az öregasszony gondterheltnek látszott. - Kérlek, Fraser, légy jó hozzá, legalább a nagy ceilidh-ig! Fraser felsóhajtott. - Tudod, mit akarok a nagy ceilidh-en. - Persze, de az ember megváltoztathatja az elhatározásait. A... barátaim ellenzik Pamelát, ezért küldték Avalont. Kérlek, bánj vele kedvesen! A férfi szigorú pillantást lövellt Kirstyre, aztán megenyhültek az arcvonásai. - Nem bánom, Kirsty, de csak azért, mert te akarod. Gondom lesz rá, hogy ne essen bántódása. Itt marad a nagy ceilidh-ig. Addig tisztázódik minden. Kirsty megkönnyebbülten elmosolyodott, Avalon pedig azon törte a fejét, miről beszélgethetnek ezek itt ketten. - Hová visz? - kérdezte a férfitól bizalmatlanul a terepjáróban. - Azt hittem, a faluba megyünk. Fraser úgy tett, mintha nem hallotta volna a kérdést. - Hogyan esett ki a hajóból? - kérdezte felelet helyett. - A tenger tegnap este viszonylag nyugodt volt. - Megbotlottam egy kötélben - hazudta a lány. - Mint említettem, már sötétedett. - Avalon úgy gondolta, hogy semmi értelme elmondani az igazságot. Ez az alak úgysem hinne neki. Senki sem hinné el a történetét. A terepjáró döcögve haladt a kátyús úton. A lány két kézzel kapaszkodott az ülésbe, és rimánkodott magában, bárcsak lassabban mennének. - Mi a neve a jachtnak? - faggatta tovább a férfi. - Caprice. - Merre tartott? Avalon dühös oldalpillantást vetett a férfira. - Sejtelmem sincs - emelte fel a hangját, hogy túlkiabálja a motorbúgást és a kerékcsikorgást. - És nem vagyok hajlandó beszélni, amíg így zötykölődünk. Fraser nem szólt egy szót sem. Avalon elfintorodott és kiöltötte a nyelvét. De mindez nem változtatott a helyzeten. Még legalább öt percig tartott a gyötrelmes utazás, amikor is Fraser beletaposott a fékbe, leállította a motort, és kiszállt. Avalon nem mozdult. Keresztbe fonta a karját a mellén, és mereven előrenézett. Meglepődött, amikor Fraser megkerülve a kocsit kinyitotta az ajtót, és lesegítette a magas ülésről. - Miért álltunk meg? - firtatta a lány, és zavarodottan körülnézett. Balra sivár mocsár terült el, jobbra meredély futott le a tengerpartra. - Itt találtak magára tegnap este - bökött Fraser a fekete, kagylóval benőtt sziklára. - Ott feküdt lent, félig megfagyva, eszméletlenül. - Elhallgatott, majd barátságos hangon folytatta: - Óriási szerencséje volt, hogy az öreg Gavin MacLean épp erre járt a traktorával. Ha véletlenül nem néz le, és nem látja meg magát, meghalt volna. Avalon megborzongott és elfordult. - Igen, igaza van. Szeretnék köszönetet mondani az öregnek. - Nemsokára alkalma lesz rá - ígérte meg Fraser. - De előbb válaszolnia kell néhány kérdésemre. - Sajnálom, de semmi kedvem hozzá. Nincs joga, hogy faggasson, és... - Téved, nagyon is van hozzá jogom - vágott a szavába a férfi. - Nem Londonban vagyunk, hanem az én birtokomon. Ha akarnám, feljelenthetném birtokháborítás miatt, de én nem akarok durva lenni. És értse meg, maga csak úgy idepottyant, így nem véletlen, ha az ember bizalmatlan egy kicsit... - Rendben - adta meg magát Avalon. - De szorítkozzon a lényegre! A férfi bólintott, és mintha halvány mosoly suhant volna át az arcán. - Na látja, miért nem ezzel kezdte? Hogy hívják? - Avalon Riversnek. - Hány éves?

- Tizenkilenc. - Hol laknak a szülei? - Nincsenek szüleim. - Fraser a homlokát ráncolta, erre a lány hozzátette: - Árvaházban nevelkedtem, nem ismertem őket. Úgy tudom, meghaltak egy közlekedési balesetben, amikor egyéves voltam. - Sajnálom - suttogta Fraser. Avalon csak bámult maga elé mereven. - Vannak barátai? - folytatta kisvártatva a férfi. - Úgy értem, jó barátai. - Csak néhány ismerősöm van. - Férfiak? - kutakodott tovább Fraser. Avalon a fejét rázta. - Hm... - Fraser hitetlenkedve fürkészte a lány arcát. - Nem tudom elképzelni, hogy egy ilyen csinos lánynak ne lennének barátai. - Volt egy barátom, de szakítottunk. Veszekedtünk, közöltem vele, hogy egy utolsó gazember, és faképnél hagytam. - Érdekes - mosolygott Fraser. - Meséljen róla! Avalon dühösen a férfira nézett, de uralkodott magán. - Kérem - próbálkozott újból -, mi szükség van erre? - A férfi érthetetlenül morgott valamit, erre a lány gyorsan folytatta: - Ugyanannál a cégnél dolgoztunk. Volt egy ötletem, hogyan egyszerűsíthettük volna a papírmunkát, erre elment az igazgatóhoz, és előadta neki a saját ötleteként. Megdicsérték és előléptették. Alaposan megmondtam neki a véleményemet, és otthagytam. Fraser a fejét rázta. - Rosszul tette. Maradnia kellett volna, és kivárni a megfelelő pillanatot, amikor visszafizethetett volna neki. Igen, gondolta Avalon keserűen. Talán. De nincsenek mindenkinek kötélből az idegei. - Lefeküdt vele, vagy még szűz? A leplezetlen kérdéstől a lány majdnem agyvérzést kapott. - Semmi köze hozzá! - Ugyan! Csak nem sértődik meg egy ilyen ártatlan kérdésen? Feleljen, vagy magam győződöm meg róla, de azonnal. Avalon haragja rémületbe csapott, amint meglátta, hogy a férfi kicsatolta a derékszíját. - Ezt... úgysem merné megtenni - hebegte, és hátrált egy lépést. Abban a pillanatban, amint kimondta, tudta, hogy téved. Ez a férfi mindenre képes... Ez a föld az övé. Még ha Avalon segítségért kiáltana, és meghallanák is, senki sem merne ujjat húzni Fraserrel. - Még nem voltam férfival - vallotta be gyorsan a lány. - Ez az igazság, esküszöm. Megbánja, ha hozzám ér! Fraser komótosan becsatolta a derékszíját. - De maga is megbánja, ha hazudott, Miss Rivers. Ha úgy döntenék, hogy feleségül veszem, és a nászéjszakán kiderülne, hogy megelőztek, akkor megnézhetné magát. - Fölösleges aggódnia - vágta rá Avalon csípősen -, nekem ugyanis eszem ágában sincs feleségül menni magához. Sőt! Ha maga volna az egyetlen férfi a földkerekségen, akkor is messziről elkerülném. Maga egy undorító, közönséges... - Attól tartok, tévúton jár - vágott közbe Fraser. - Hiszen nem is ismer! Különben is hálával tartozik, hiszen esélye van arra, hogy maga legyen a klán első asszonya. - Vagy úgy! - húzta el a száját a lány gúnyosan. - Na és mit szól hozzá, ha fogom magam, és elmegyek? Egyszerűen felszállok a legközelebbi hajóra. Vagy abban reménykedik, hogy a szellemei békává varázsolnak? Fraser megvetően elbiggyesztette az ajkát.

- Ne áltassa magát, Miss Rivers! Mivel az összes hajó az enyém, elég, ha utasítom a legénységet, hogy semmi szín alatt se engedjék fel a fedélzetre. - Ezt nem teheti! - kiáltotta Avalon magánkívül. - Nem tarthat fogva az akaratom ellenére. - Kedves gyermekem - felelte Fraser gúnyosan -, azt teszek magával, amit akarok. Ki akadályozna meg benne? Netán a barátai a Caprice-on? - A férfi észrevette, hogy a lány az ajkába harap, és felnevetett. - Látja? Nemigen kell attól tartanunk, hogy visszajönnek. De erről majd később beszélgetünk. Most kizárólag maga érdekel. A hideg széltől Avalon dideregni kezdett. - Fázom - vacogta csüggedten. - Egész nap ezen a szirten álldogálunk? - Ha kell, igen. - A férfi kivett a kocsiból egy gyapjútakarót, és odanyújtotta a lánynak. - Terítse a vállára! Avalon beburkolózott a takaróba, és azon tűnődött, vajon szorult-e némi jóság ebbe az emberbe, és ha igen, akkor hogyan tudná esetleg meglágyítani a szívét. - Kérem - szólalt meg szinte suttogva -, mi értelme van ennek? Miért nem választ magának egy helybéli lányt, ha mindenáron meg akar nősülni? A fejemet tenném rá, hogy a legtöbb tetszik magának. Kérem, kíméljen meg ezektől az ostoba régi hiedelmektől, szellemektől és varázslatos tüzektől! Elvégre én sem most másztam le a falvédőről. Fraser kék szeme ridegen csillogott, és ettől Avalon a meleg takaró ellenére összeborzadt. - Kirsty hisz a szellemekben - magyarázta a férfi nyersen. - Én a tényeknek hiszek. Ennek ellenére tiszteletben tartom Kirstyt, mint errefelé mindenki. Ezért ígértem meg neki, hogy vigyázok magára. - És az én érzéseim nem érdeklik? - Senki sem kérte, hogy idejöjjön, és én nem töröm magam, hogy egy szeszélyes lány kedvéért megjátsszam az őrangyalt. A jelenléte épp elég gondot okozott már eddig is. - Sajnálom. Ha sejtettem volna, inkább önként belefulladok a tengerbe. A szarvasok és sasok ura elengedte a füle mellett a lány epés megjegyzését. - Semmit sem tudok erről a szigetről, magáról és az itt élő emberekről - magyarázta a lány. - Én nem illenék közéjük, főleg, mint a klán urának a felesége. Egyik árvaházból a másikba rángattak anélkül, hogy bármiféle neveltetésben részesítettek volna. Nem én vagyok az igazi a maga számára. Fraser bólintott. - Ebben bizonyára igaza van. De várjuk ki a végét! És most elárulom, miért ragaszkodom hozzá, hogy itt maradjon. Egy ilyen szép lány, mint maga... Kár lenne, ha rossz útra térne... - Nem értem, miről beszél - hebegte a lány zavartan. - Én sem most másztam le a falvédőről, Miss Rivers - vágott a szavába a férfi. - Egy ötfős legénységből álló hajóról nem tűnhet el senki sem észrevétlenül. Nem gondolja? Ma reggel megkérdeztem a parti őrséget, kerestek-e náluk eltűnt személyt. Különös, de nem érkezett hozzájuk ilyen bejelentés. Ön szerint mi következik ebből? - Talán valami megakadályozta őket, hogy bejelentsék az eltűnésemet - felelte remegő hangon Avalon. - Nem jelentették, mert nem akarták jelenteni. Nem akarták magukra vonni a parti őrség figyelmét. Igazam van, Miss Rivers? A lány megnedvesítette kiszáradt ajkát a nyelvével. Fraser haragos, fagyos hangjától minden ízében megremegett. - Kérem - hebegte -, én... - Ne fárassza magát! - vágott a szavába a férfi. - Két órával azután, hogy magát megtalálták, egy Caprice nevű jacht húsz kilométerre innen kikötött egy magányos hídnál. A rendőrség és a vámosok már várták őket. A barátai azóta börtönben ülnek. Avalon megkönnyebbült a hír hallatán, hogy Mr. Smith és a bűntársai rács mögé kerültek, de hirtelen rádöbbent, hogy ő is bajba juthat, hiszen a banda tagjaként őt is feljelenthetik. - Ezt maga nem értheti - csóválta a fejét elkeseredetten.

- Nem? Valóban? - vonta fel a szemöldökét a férfi. - Maga mondta, hogy a legénységhez tartozik. Ha véletlenül nem esik a tengerbe, most maga is a börtönben ücsöröghetne. Fraser annyira szorította a lány vállát, hogy az szinte már fájt. - Engedjen el! - kérlelte a férfit. Amint Fraser lazított a szorításon, a lány ingerülten így folytatta: - Nos, beismerem, hogy hazudtam. Engem csak szakácsnak vettek fel, és sejtelmem sem volt, mire készülnek. És nem úgy estem bele a vízbe, hanem... ugrottam. - Avalon mélyet lélegzett. - Hosszú történet, és egy szavamat sem hinné el.

3. FEJEZET Fraser átható tekintettel figyelte Avalont. - Talán mégis - felelte némi szünet után. - Föltéve, ha abbahagyja végre a hazudozást. Megegyeztünk? Ha nem tartozik a bandához, más okból volt a hajón. - Szakácsnőnek vettek fel - ismételte a lány. - Igen, amint az imént is mondta. De ez nem kielégítő magyarázat. - Pedig ez az igazság. - Mennyi ideig dolgozott szakácsként? Avalon nagyot sóhajtott. - Csupán néhány napig. Portugáliában találkoztam velük. A szállodában... - Mit keresett Portugáliában? Avalon tisztában volt vele, hogy Fraser of Suilvach nem hagy fel a kérdezősködéssel, amíg mindent ki nem szed belőle. - Miután összevesztem a barátommal, felmondtam a cégnél, és úgy döntöttem, szabadságra megyek. Felvettem az összes megtakarított pénzemet, bezártam a lakásom ajtaját, és az első géppel elrepültem délre. Teljesen véletlenül Portugáliában kötöttem ki. Két unalmas hetet töltöttem a tengerparton. Csak fürödtem meg napoztam, és megfogadtam, nem hagyom, hogy még egyszer rászedjen egy férfi. - A lány elhallgatott, és ingerülten Fraserre nézett. -udom, hogy gyerekes ötletnek tűnik. Mivel Fraser kivételesen nem szólt semmit, Avalon folytatta: - Egy nappal a visszautazásom előtt betörtek a szállodai szobámba, és mindenemet elvitték: az összes pénzt, az útlevelemet, a ruháimat. Avalon nem hitt a szemének, amint megpillantotta az üres fiókokat és a felforgatott ágybetétet. Csupán tíz percre hagyta el a szobát, és ezalatt kirabolták! A tolvaj felmászott az erkélyre, és a nyitott ablakon beugrott a szobába. A lány kétségbeesve lerohant a portára, és elmondta, mi történt. A férfi kedves volt, de közölte, hogy a szálloda nem téríti meg a veszteségét. - A madame-nak meg kellett volna győződnie, hogy az ablak be van zárva ismételte a férfi többször. Felajánlotta, hogy értesíti a rendőrséget, de nemigen bízott benne, hogy elkapják a tolvajt. - A madame bizonyára biztosítva van - jegyezte meg végül. A madame nem volt biztosítva, és csalódottan elfordult. Maradék aprópénzéből a reggelit is alig tudta kifizetni. És repülőjegy nélkül hogyan tér vissza másnap Londonba? És ha sikerülne is hazatérnie, otthon sem ismert senkit, aki kisegítette volna. Kiment a szállóból, és megállt a széles, juharfák által beárnyékolt járdán. Fogalma sem volt, mitévő legyen. - A szállótulajdonos nem volt túlságosan segítőkész - szólalt meg mellette valaki váratlanul. Sajnálom, de akaratom ellenére fültanúja voltam a beszélgetésüknek.

Avalon megfordult, és alaposan szemügyre vette a körülbelül ötvenéves férfit. Kifejezetten jámbornak tűnt, persze ez önmagában nem jelentett semmit sem. Jól öltözött, ápolt jellegzetes angol úriember benyomását keltette, aki szemlátomást kedvező színben akart feltűnni a külföldiek szemében. Sötét zakót, flanelnadrágot, fehér inget és színes nyakkendőt viselt. Arckifejezése közömbös volt, de kurtított bajsza alatt barátságosan mosolygott. - Még hogy segítőkész? Erről szó sincs - felelte Avalon, miután végigmérte a férfit. - Kellemetlen, ha ilyesmi épp külföldön történik az emberrel - jegyezte meg az idegen részvéttel, és a lány felé nyújtotta a kezét. - Roger Smithnek hívnak. A feleségem és egy baráti házaspár társaságában tartózkodom itt. A lány kezet rázott vele, és kedvesen elmosolyodott. - Avalon Rivers. Mr. Smith végtelenül barátságosan nézett rá. - A tolvaj tényleg elvitte mindenét? - Igen - bólogatott a lány. - Sejtelmem sincs, hogyan jutok haza. Holnapig lakhatom a szállodában, aztán... Attól tartok, a tengerparton kell éjszakáznom, amíg nem találok valamilyen munkát. Mr. Smith elgondolkodva ingatta a fejét. - Ahhoz munkavállalási engedélyt kell szereznie. Ami pedig a tengerparti éjszakázást illeti... hát, nem tanácsolom. Veszélyes. - A férfi elhallgatott, mintha hirtelen támadt volna egy jó ötlete. Nézze, Miss Rivers, nem tudom, tetszik-e a javaslatom, de én kisegíthetném ebből a lehetetlen helyzetből. Persze magán is múlik... Avalon tapasztalatból tudta, hogy az efféle önkéntes segítségektől óvakodnia kell. Mintha csak kitalálta volna a gondolatait, Mr. Smith gyorsan folytatta: - Őszintén szólva nagy szívességet tenne nekem és a feleségemnek. Ma este indulunk vissza a hajónkon Angliába, és a konyhalány felmondott. Beleszeretett egy portugál fiúba, és a világért sem hagyná itt. Röviden, ha kedve van, beugorhat helyette. Ez túl szép volt, semhogy igaz lehetett volna. - Igazán nagyvonalú az ajánlata, Mr. Smith. Hálás vagyok önnek, de ami a konyhaművészetemet illeti, attól tartok, korlátozottak a képességeim. Mr. Smith elmosolyodott. - Tisztelem az őszinteségét, Miss Rivers, de biztosíthatom, hogy felesleges aggódnia. Nem igénylünk első osztályú kiszolgálást. Beérjük egyszerű koszttal is. Egy belső hang figyelmeztette Avalont, de ő nem hallgatott az intő hangra. Nem szabad túlzottan bizalmatlannak lennie! Roger Smith becsületes embernek tűnt, és ha visszautasítja, megnézheti magát. - Az út nem tart sokáig - magyarázta a férfi. - És persze tisztességesen megfizetem. Ez végképp meggyőzte a lányt. - Rendben - nyújtott kezet Mr. Smithnek. - Mikor álljak munkába? A férfi elégedetten dörzsölgette a kezét. - Azonnal. Elmegyünk a hajóhoz, és mindent megmutatok. Taxival mentek a kikötőhöz, aztán egy keskeny hídon leballagtak a vízhez, amelyen egy motoros jacht ringatózott. Avalon nem értett a hajókhoz, de azt mindjárt észrevette, hogy ez nem mindennapi jacht volt. A parancsnoki híd alatt volt a lejárat, s miután néhány lépcsőfokon lementek, Mr. Smith büszkén megmutatta a hajó belsejét. Két kényelmes kabinon kívül volt egy szalon és egy étkező, mögötte a konyha, ahonnan még egy apró kabin nyílott. - Itt fog aludni - magyarázta Mr. Smith. - Nem nagy, de azért barátságos. - Pompás - lelkendezett Avalon. Mr. Smith ragyogott a boldogságtól. - Hát akkor, a feleségem meg a barátaim vásárolni mentek, és csak villásreggelire jönnek vissza. Aztán mindnyájan elmegyünk, és csak estére jövünk vissza. - Ezzel a férfi egy cédulát húzott elő a zsebéből, és odaadta Avalonnak. - Itt a címe annak a kereskedőnek, akinél vásárolni szoktunk. A

számlát előre rendeztem. Felírtam, amire szükségünk van az útra. Én akartam beszerezni, de most már maga az alkalmazottunk, úgyhogy intézze el! Adok pénzt taxira. Avalon némi szünetet tartott, és szemrehányóan nézett Fraserre. - Nem hisz nekem, a szeméből látom. - Folytassa! - mondta a férfi. - Eddig volt bennem némi hajlandóság, hogy higgyek a lehetetlen történeteiben. A lány nem tudta, megsértődjön-e, vagy se, végül így folytatta: - Felmálházva érkeztem vissza a hajóhoz. Négy nagy ládával. Nem értettem, mikor akarják felenni ezt a hatalmas készletet. A taxis kitett a kikötőnél, alig tudtam felcipelni a ládákat a hajóra. Fél tíz felé megjelent Mr. Smith és a többiek. Mr. Smith bemutatott a feleségének meg a másik házaspárnak, aztán felment a hídra, és beindította a motort. Amikor elhagytuk a kikötőt, lejött, és ellenőrizte a ládák tartalmát. Háromban csak barackkonzervek voltak. Mr. Smith utasított, hogy vigyázzak rájuk, mert egy barátjának szánja ajándékba. Furcsa gyanúm támadt. Hogyan örülhet valaki ennyire egy halom barackkonzervnek? Mindenesetre tegnap estig minden rendben ment. Kerültem a többieket, és lehetőleg csak a konyhával törődtem. A két nő azonban a férfiaknál is gyanúsabbnak tűnt. Nagyon előkelőek voltak, de látszott rajtuk, hogy könnyűvérű lányok. Drága ékszereket viseltek, és... - Hagyja a nőket! - vágott a szavába Fraser türelmetlenül. - Azt mondja meg, mi történt tegnap este! Avalon mély lélegzetet vett. - A hajókonyha padlóján ragacsos nyomokra lettem figyelmes. Követtem őket, a barackkonzervekhez vezettek. Az egyik nyitva volt. A tartalmát kitöltöttem egy tálba. Úgy találtam, hogy túl kevés gyümölcs van a dobozban. Amikor alaposabban megvizsgáltam, rájöttem, hogy a dobozt két részre osztották. Kinyitottam a másik felét is, és a tartalmát az asztalra öntöttem. Fehér port tartalmazott. Jóságos ég, gondoltam, ez csak kokain vagy heroin lehet. - Honnan tudta, hogy kábítószer? - kérdezte Fraser. - Mi más lehetett volna? Fraser bólintott. - Folytassa! - Nos, kinyitottam még egy dobozt. A felső részében barack volt, alul meg kábítószer. Hirtelen rádöbbentem, hogy ezt az egészet én vittem föl a fedélzetre. Ha a kikötői vámosok lekapcsoltak volna, Mr. Smith mindent letagadhatott volna. Azt állította volna, hogy szakácsnak fogadott fel, és semmit sem tud a kábítószerről. Fogalmam sincs, hogyan mászhattam volna ki a slamasztikából. Épp a harmadik dobozt nyitottam fel, amikor Mr. Smith belépett a konyhába. Pisztolyt szegezett rám, bezárt a kabinomba, és megfenyegetett, hogy majd később számolunk. - Mondjon el minden részletet! Avalon vállat vont. - Nem bánom. Először megpróbálta tagadni, hogy a dobozokban kábítószer van. Amikor látta, hogy ezzel nem megy semmire, megvesztegetéssel próbálkozott. Azt mondtam neki, azonnal értesítem a rendőrséget, mihelyt kikötünk. Erre bedühödött, előrántotta a pisztolyt, és bezárt. A lánypn hideg borzongás futott végig. Mr. Smith valószínűleg még sokáig üldözi majd álmában, és a barackbefőttet is utálni fogja egy életen át! - Meg akart ölni - suttogta a lány. - A szemén láttam. Csak arra várt, hogy kiérjünk a nyílt tengerre, és bedobjon a vízbe, hogy megfulladjak. A lány lehunyta a szemét, és újra megborzongott. Egyszerre csak Fraser átölelte. Avalon úgy érezte, most már nem eshet bántódása. - Köszönöm - rebegte. - Már jobban vagyok. Elengedhet. A férfi engedelmeskedett, majd egy sziklához vezette a lányt, és leültette. Ezután visszament a kocsihoz, és egy üveggel tért vissza. - Húzza csak meg bátran!

Avalon az ajkához emelte az üveget, és kortyolt belőle. Abban a pillanatban heves köhögési roham jött rá. - Mi a... mi ez? - kérdezte levegő után kapkodva. - Mézes whisky - felelte Fraser. - Mindenre jó, a rossz közérzettől a tüdőgyulladásig. Kellemes meleg járta át Avalont. Nagyot szippantott a friss, tengeri levegőből, és az életet egyszeriben elviselhetőbbnek érezte. Fraser némi szünet után megkérdezte: - Hogyan szabadult ki a kabinból? - Kimásztam az ablakon. Sötétedett, amikor láttam, hogy nem vagyunk messze a parttól. Miután fényt láttam, ami emberlakta vidékre engedett következtetni, belevetettem magam a tengerbe. A jéghideg vízben minden tagom megmerevedett, és begörcsölt a lábam. Utána nemigen éreztem semmit. Arra még emlékszem, hogy felkapott egy hullám, és nekicsapódtam egy sziklának. Kirsty házában tértem magamhoz. Fraser sokáig szenvtelenül méregette Avalont. - Meglehetősen kalandos történet - bökte ki végül. Avalon csalódottan elfordult. - Tudtam, hogy nem hisz nekem. - Képtelen vagyok elképzelni, hogy bárki is kiférne egy kabinablakon, még ha olyan karcsú is, mint maga. - Pedig én kifértem - felelte durcásan a lány. - Nem ment könnyen, beszorultam, de aztán mégis sikerült. - Hm. - Fraser átható pillantással méregette a lányt. - Vegye le a nadrágját! - Hogyan? - Nem hallotta? Vegye le a nadrágját! Avalon zavartan hátrahőkölt. - Eszem ágában sincs. Fraser kinyújtotta a karját. - Segítsek? - Ne merjen hozzám érni! Különben kikaparom a szemét. - Az ég szerelmére, térjen észre! - sóhajtott fel a férfi. - Nem akarom megerőszakolni. De ha tényleg átpréselte magát a hajóablakon, annak nyomai is vannak. Tegnap este megnéztem ugyan, de csak a halántékán lévő seb tűnt föl. Avalon elpirult, mert eszébe jutott a férfi érintése. Fraser közelebb lépett a lányhoz. - Ha a csípőjén nem láthatóak zúzódások, akkor hazudott. - Vannak zúzódások. Miért nem hiszi el? Rettenetesen fájt fürdés közben. - Mutassa! - Nem! Fraser még egy lépést tett a lány felé, Avalon a kocsiig hátrált. A férfi elszánt tekintetétől a lány megrémült. - Nem bánom. De ne érjen hozzám! - kiáltotta. Avalon oldalra fordult, s letolta a nadrágját, hogy láthatóvá váljon a csípője. - Most már elégedett? - A másik felét is mutassa! Avalon engedelmeskedett, majd ingerülten megkérdezte: - Nem kíváncsi másra is? Fraser fölényesen mosolygott, miközben a lány rendbe szedte magát. - Pillanatnyilag ennyivel is beérem - magyarázta nagylelkűen. - Otthon kap rá kenőcsöt. - Otthon? - ámuldozott Avalon. - Kinek az otthonában? - Természetesen az enyémben. Mától nálam lakik. Nála... Ezzel a kék szemű óriással fog együtt lakni! Avalon elpirult a gondolattól, s hogy leplezze zavarát, másra terelte a szót. - Csak nem akar láncra verni? - gúnyolódott. - Köszönöm, de inkább nem kérek belőle!

- Miért ellenkezik örökké? - kérdezte a férfi, és felsóhajtott. - Nincs más választása. Nálam biztonságban lenne. - A legjobb lesz, ha elmegyek a rendőrségre, és tanúvallomást teszek a csempészbanda ellen. Átmenetileg elhelyeznek egy szállodában, aztán visszarepülök Londonba. A szarvasok és sasok ura a fejét rázta. - Ezt nem tanácsolnám, Miss Rivers. Mr. Smith valószínűleg azt hiszi, hogy tegnap belefulladt a tengerbe. Ha most váratlanul fölbukkan és ellene vall, bosszúból magát is belekeveri az ügybe, és a társai is maga ellen vallanak. Négyen egy ellen. Mit gondol, kinek hisznek? A bíró nyilván nem sokat törődne az ártatlanságával. - Fraser vállat vont. - Átkozottul sajnálnám, ha egy ilyen fiatal és szép nőt tíz évre lecsuknának. Avalon buzgalma lelohadt. - Maga zsarol engem - jegyezte meg keserűen. - Vagy engedelmeskedem magának, vagy felad a rendőrségen. - Eddig erre nem gondoltam, de most, hogy mondja... - Gyűlölöm magát! - sziszegte Avalon. - Inkább tíz évet ülök, mintsem hogy egy házban lakjak magával. Fraser felnevetett. - Ezt azért nem hinném. Különben is, most, hogy tudom, nem tartozik a csempészekhez, barátságosabb leszek. Avalonnak tátva maradt a szája az ámulattól. - Csak nem... az ördögbe is, Mr. Suilvach, csak nem hitte egy percig is, hogy bűnöző vagyok? Frasornek egy arcizma sem rándult. - Honnan tudtam volna, hogy nem az? - kérdezte. - Elvégre nem válaszolt őszintén a kérdéseimre. - Gyűlölöm a kábítószercsempészeket. - Én is - bólintott a férfi. - Legalább ebben egyetértünk. - Azért ne bízza el magát! Ha mindenáron maradnom kell, inkább Kirstyt választom. - Kizárt dolog. Hogyan ismerhetném meg, ha több kilométerre lakunk egymástól? - Fraser kis szünetet tartott, aztán elmosolyodott. - Kirsty különben is azt képzeli, hogy a szellemek nekem szemelték ki magát. Hagyjuk meg szegény, áldott lelket a hitében! Talán nem is olyan ostobaság ez a legenda, mint amilyennek tűnik.

4. FEJEZET Visszafelé Avalon kénytelen volt még egyszer végigzötykölődni az úton. Összeszorított ajakkal, bosszús ábrázattal és kétségbeesett menekülési terveket szövögetve, de szó nélkül tűrte a kényelmetlenséget. Fraser of Suilvach őrült, más magyarázat nem létezhet. Valószínűleg még őrültebb, mint Kirsty, aki képzelődéseivel együtt legalább ártalmatlan volt. Fraser viszont... Kár, hogy nem más körülmények között ismerkedtek meg. Fraser voltaképpen megnyerő külsejű, kimondottan érzéki férfi. S ha Avalonnak eddig nem volt is szerencséje a férfiakkal, az még nem jelentette azt, hogy kihalt volna belőle minden női ösztön. Amikor az imént a férfi átölelte, hogy megvigasztalja... Avalon hirtelen kizökkent a gondolataiból, mert Fraser olyan erősen rátaposott a fékre, hogy a lány majdnem lecsúszott az ülésről. Épp elhaladtak Kirsty háza mellett, és a domb közepe felé járhattak, amely alatt Port Suilvach terült el. Fraser behúzta a kéziféket, és a homlokát ráncolva figyelte Avalont. - Miért nem enged fel egy kicsit? - kérdezte a férfi. - Olyan képet vág, mintha a vesztőhelyre vinném.

Avalon zöld szeme megvillant. - Hogyan engedhetnék fel, ha ilyeneket mond? - Egy ilyen kis helyen minden újdonság hamar elterjed - magyarázta Fraser oktató hangon. Mindenki hallott magáról, és az egész népség kíváncsi, milyen asszonyt küldött a tenger a sziget urának. Már megint kezdi, gondolta Avalon kétségbeesve. Hát ennek már soha nem lesz vége? Az egész falu hisz ebben az ostobaságban? Valaki azért csak akad, akinek nem ment el a józan esze! - Hálás lennék, ha egy kicsit jobban lelkesedne az egybekelésünkért. Különben csalódást okoz az embereknek. - Ez nem lehet igaz! - Avalon a halántékára szorította az öklét. - Azért talán arra is kíváncsiak, hogyan kerültem a tengerbe. - Az a kutyát sem érdekli. De ha valamilyen idegen mégis érdeklődne, azt mondjuk neki, hogy egyedül vitorlázott fel a part mentén, és szélviharba került. - Fraser fagyosan felnevetett. - Egyelőre csak én tudom, hogy köze van a csempészekhez, és a biztonsága érdekében nem árulom el senkinek... Legalábbis egyelőre. Fraser még egy utolsó, figyelmeztető pillantást vetett a lányra, kiengedte a kéziféket, aztán legurultak a faluba. A főút a part mentén vezetett. Körülbelül félúton Fraser megállt egy üzlet előtt, melyen ütött-kopott tábla hirdette: Divatáru. - Szálljon ki! - szólt rá határozottan a lányra. - Bevásárolunk. A lepusztult homlokzat csinos kis üzletet takart. A korszerűen berendezett, világos helyiség meglepően gazdag kínálattal rendelkezett női és férfiruházatból. A barna, törékeny, kék szemű eladónő mosolyogva köszöntötte őket. - Jó reggelt, Fraser! - mondta, s csak ezután fordult Avalonhoz. - Tehát maga a tenger ajándéka! Az egész falu magáról beszél. Alaposan ráijesztett az öreg Gavinre. Miután elvitte magát Kirstyhez, az első útja a kocsmába vezetett, ahol a nagy ijedségre legurított két dupla pálinkát, s csak aztán tudta elmesélni, hogy mi történt. Egy órával később, további négy kupica után úgy kellett hazavinni és ágyba fektetni. Fraser elnézően mosolygott. - Jól van, Aileen, de ne törődj annyit mások locsogásával! Az ifjú hölgyet Avalonnak hívják, a teljes ruhatárát rajta látod. Kérlek, lásd el mindennel, amire csak szüksége lehet! Ha bármi is hiányzik, telefonálj Obanba, hogy küldjék át hajóval! Én közben lemegyek a kikötőbe elintézni az ügyeimet. Félóra múlva itt vagyok. Mielőtt Avalon bármit is mondhatott volna, a férfi sarkon fordult, és kiment az üzletből. Avalon elnézést kért Aileentól, aztán kirohant Fraser után. - Hé, várjon! Álljon meg! A férfi megtorpant, és a lány felé fordult. - Mi a baj? - Hogy mi a bajom? - ismételte a lány ingerülten. - Majd megmondom. Nem akarom, hogy... Fraser mindkét kezét a lány vállára tette, és úgy megszorította, hogy fájt. - Ne kiabáljon! Aileen mindent lát. Viselkedjen tisztességesen! Avalon mély lélegzetet vett. Alig tudott uralkodni magán. - És ki fizeti meg mindezt? A kérdés szemlátomást egyáltalán nem izgatta Frasert. - Természetesen én - magyarázta, mintha egy butuska gyerekhez beszélt volna. - Ha igazat mondott, egy vasa sincs. - Nem akarok új ruhát - sziszegte a lány. - Ez is megteszi. Ha majd találok munkát, veszek valamit. - És hol akar munkát találni? - Bárhol. - Avalon körülnézett. - Csak akad valaki, akinek elkel a segítség. - Felejtse el! - ripakodott rá Fraser. - Nem tűröm, hogy így rohangásszon! Őrizze meg a méltóságát! Hányszor mondjam még...

- Átlátok magán - vágott a szavába a lány izgatottan. - Azt akarja, hogy hónapokra eladósodjam magának. Ez a szemrehányás tetszett Frasernek. - Ne beszéljen ostobaságokat, Avalon! Csak nem akarja megfosztani a vőlegényét attól az örömtől, hogy megajándékozza a jövendőbelijét? - Nem vagyok a menyasszonya! - Ezt már többször megbeszéltük, csak az idejét pazarolja. Egyelőre még nincs teljes biztonságban Mr. Smith miatt. Nálam senki nem bánthatja. Legjobb, ha belemegy ebbe a játékba. Addig is viselkedjen úgy, mintha a menyasszonyom volna. Rendben? A férfi szavai meggyőzték Avalont. Hiszen Fraser csak jót akar neki! - Igen - horgasztotta le a fejét a lány. - Tudod, hogy hívnak - mondta a férfi. - Mostantól inkább tegezz, és szólíts Frasernek! Avalon bólintott. - Igen, Fraser. - Így már mindjárt jobban hangzik. Errefelé nem szokás a klán ura után rohangálni és üvöltözni, hogy Hé, várjon! Ez is világos? - Igen, Fraser. - Aileen még mindig leselkedik. Örülne, ha látná, hogy kedvelsz, vagy hálás vagy nekem. Nem ábrándíthatjuk ki. Nem gondolod? Avalon szeme egy pillanatra haragosan felvillant. - Mire gondolsz? - kérdezte fojtott hangon. - Egy csók megtenné a kellő hatást. Ölelj át, a többit bízd rám! Egy csók nem árthat, gondolta a lány. Különben sincs más választása. Más úgysem segít rajta, és ha nem engedelmeskedik Frasernek, az elveszíti a türelmét. Lehet, hogy belehajítja a tengerbe, ahonnan jött. Avalon vonakodva lábujjhegyre állt, és átölelte a férfit, és megbabonázva nézte, amint a szája az övéhez közeledik. Érezte, amint ajkuk találkozik, s ekkor lehunyta a szemét. Ismeretlen érzés kerítette a hatalmába, amint Fraser magához ölelte, izmos combját a lány lába közé szorította, és nyelvével megsimogatta a lány ajkát. Avalon egy pillanatig habozott, de tudta, hogy csupán sértett hiúsága miatt vonakodik. Túlságosan édes volt ez az új érzés, semhogy ellenállhatott volna neki. Korábban is csókolták már, de még egyetlen férfi sem élesztette fel benne ennyire a vágyat. A lány viszonozta a csókot, s nem titkolta, mennyire megbabonázta Fraser. Ám ekkor hirtelen vége szakadt a csóknak. Avalon zavartan kinyitotta a szemét, és megpillantotta a férfi elégedett ábrázatát. - Nem is volt rossz - jegyezte meg Fraser. - Megismételhetnénk, ha kettesben leszünk. Most pedig menj vissza a boltba, mielőtt Aileen kitörné a nyakát a nagy igyekezetben, hogy minél jobban lásson! A lány szíve vadul kalapált, és egész testében reszketett. Nem tudta, mi idegesíti jobban: az, hogy Fraser egy szempillantás alatt levette a lábáról, vagy pedig az, hogy viszonozta a csókját... Avalon megvárta, amíg lehiggad egy kicsit, aztán visszament az üzletbe. Aileen ragyogó ábrázattal fogadta. - Ha ezt az emberek megtudják! - kiáltott fel izgatottan. - Most már felesleges aggódnunk, minden megoldódott. A saját szememmel győződhettem meg róla, mennyire szereti Frasert. - Az eladónő egy pillanatra elhallgatott, aztán bizalmasan folytatta: - Suilvachban minden nő az életét adta volna ezért a pillanatért. De mit locsogok itt összevissza! Fraser azt mondta, hogy öltöztessem fel tisztességesen. Kezdjük a fehérneművel! - Aileen a beavatottak mosolyával méregette a vevőt. Biztosan valami izgató darabra gondolt. - Nem, szó sem lehet róla! - ellenkezett Avalon. - Egyszerű, fehér pamut fehérnemű is megteszi.

Miközben Aileen a pult üvegtetejére kirakott néhány árumintát, Avalonnak támadt egy ötlete. Kirsty kitérő válaszokat adott a kérdéseire, Fraser pedig gyakorlatilag megparancsolta, hogy ne kérdezősködjön. Ha elég óvatos, talán sikerül kiszednie egyet s mást Aileenból, és akkor bizonyára jobban megérti, mi is folyik itt valójában. Miközben a fehérneműt nézegette, és ezen tűnődött, az eladónő magától beszélni kezdett. - Mindnyájan szurkoltunk Frasernek - szólalt meg lelkesen. - Amikor Kirsty megjósolta neki a maga érkezését, Fraser nem hitt neki. Annál inkább meglepődött, amikor tegnap értesült róla, hogy megtalálták a parton. Avalon zavarodottan megköszörülte a torkát. - Elhiszem. Képzelheti, én mennyire meglepődtem, amikor reggel magamhoz tértem. - Keressünk csak szoknyát meg pulóvert! - Aileennak hirtelen eszébe jutott Fraser utasítása, Avalon pedig hagyta, mert nem akart feltűnően ragaszkodni a beszélgetéshez, nehogy felkeltse az eladónő gyanúját. A szoknyák és pulóverek után különböző nadrágok és kiskabátok kerültek sorra. Avalon választott, és közben mintegy mellékesen megjegyezte: - Kirsty azt állítja, hogy már két hónapja beszélt rólam Frasernek. Hogyan lehetséges ez? Aileen nem lepődött meg. - Kirstynek látomásai vannak. A jövőbe lát. - Jósnő? - Bizonyos értelemben az. Persze Kirsty nem vásári jövendőmondó, aki kristálygömbből jósol, és sok pénzért egy csomó sületlenséggel tömi tele az emberek fejét. Ő igazi, érzékfeletti adottságokkal rendelkezik. Úgy mondják, a dédanyjától örökölte. Avalon önkéntelenül felnevetett. - Ha Kirsty valóban ilyen tehetséges, a londoni tőzsdén kellene szerencsét próbálnia. Ráadásul... Avalon hirtelen elhallgatott. Rosszat mondhatott, mert Aileen rosszallóan csóválta a fejét. - Ha azt tenné, elveszítené látnoki képességét - közölte az elárusítónő ünnepélyesen. - Kirsty csak fontos dolgokban jövendölhet. Avalon megpróbálta kiköszörülni a csorbát. - Sajnálom - mondta gyorsan. - Nem akartam kigúnyolni Kirstyt. Nagyon barátságos volt hozzám, őszintén megkedveltem. - Semmi baj. - Aileen gyorsan kiengesztelődött. - Persze ez az egész magának biztosan nagyon fura. Hozzá kell még szoknia az itteni élethez. Tavaly voltam Franciaországban meg Londonban. Hát én is furcsán éreztem magam. Ezért meg tudom érteni. Aileen közben elkezdte becsomagolni a kiválasztott darabokat. Egyszerre csak gael szóáradatban tört ki, aztán elhallgatott, és angolul folytatta: - Bocsásson meg, elfelejtettem, hogy maga nem beszéli a nyelvünket. Csak figyelmeztetni szerettem volna, hogy egy hónap múlva lesz a nagy ceilidh ünnepe. Arra pedig szép ruha kell. Egy hónap múlva? Avalonnak esze ágában sem volt olyan sokáig maradni. - Mi az a... nagy ceilidh? - érdeklődött ennek ellenére. - Évente kétszer rendezik - magyarázta Aileen. - Hatalmas ünnepség, a chief, vagyis a klán ura tartja a házában. Eljön egy csomó másik klánnak a vezére a feleségével együtt, megjelennek a klánok nagy öregjei, még Amerikából és Ausztráliából is érkeznek vendégek. Magának is tetszeni fog. - Az asszony jelentőségteljesen mosolygott. - A maga ruhája lesz a legszebb. Nem is Obanból rendelem, hanem egyenesen Edinburgh-ból. Avalonon lassanként újra rémület lett úrrá. Bármivel is próbálkozik, egyre jobban belekeveredik ebbe az ostoba históriába. - Kérem - mondta Avalon -, ne fáradjon! - Hogyhogy ne fáradjak? - álmélkodott Aileen. - Hónapok óta nem beszélgettem ilyen jót. Fraser különben is arra kért, hogy mindent szerezzek be, amire csak szüksége lehet. Kápráztató ruhája lesz, majd meglátja, már csak Lady Pamela miatt is.

Avalon visítani szeretett volna. Ki a fene már megint ez a Pamela? Egyelőre nem kérdezi meg, vannak ennél fontosabb dolgok is. - Kirsty valami legendát említett. Azt mondta, hogy a klánvezér felesége mindig a tengerből érkezik. Mit jelent ez? Aileen vállat vont. - Ősidők óta a tengerből jönnek - magyarázta, és megkötötte az utolsó csomagot, aztán egy hatalmas szalaggal díszítette. - Hát ezzel megvolnánk. Azt hiszem, semmiről sem feledkeztünk meg. Avalon egyetértően bólogatott. - Azt mondta, hogy az összes feleség a tengerből jött? Hihetetlenül hangzik. - Pedig így van. Azt persze nem tudom, hogyan volt évszázadokkal ezelőtt, de Fraser anyjára még emlékszem. Fraser apja egyszer egy vitorlásversenyen vett részt. Felborult egy hajó, Fraser apja pedig kimentette az utasát. Francia nő volt. Egymásba szerettek és összeházasodtak. - Aileen vágyakozva felsóhajtott. - Hát nem mesés? Avalon úgy érezte, mintha egy jéghideg kéz érintette volna meg a nyakát, de azért bólintott, és Aileen elvárásának megfelelően ezt válaszolta: - De igen. Végtelenül izgalmas. - Persze Kirsty sokkal tájékozottabb nálam - folytatta az eladónő. - Ő otthonosan mozog ezekben a történetekben. Igen, azt hiszem, világoszöld ruhát választunk, az pompásan illik a szeméhez váltott hirtelen témát. - Lady Pamela soha nem jár zöldben, mert nem áll jól neki. Különben Lady Pamela mindig előkelően öltözködik. Edinburgh-ban vásárol, a Jennersnél. A legfinomabb darabokban jár. - Elég, Aileen - szólalt meg valaki az ajtóban. Az eladónő nem zavartatta magát. - Halló, Fraser! - csacsogott tovább Aileen. - Épp Avalon ünnepi ruhájáról beszélgettünk, amelyet a nagy ceilidh-en visel majd. Bizonyára te is azt akarod, hogy ő legyen a legszebb. Avalon keze ökölbe szorult. Bárcsak Fraser öt perccel később érkezett volna vissza! Nagy nehezen sikerült eljutnia eddig a kérdésig, erre beállít, és mindent elront. Fraser olyan elnézően bánt Aileennal, mintha a húga lett volna. - Ügyes vagy - bökött a férfi a csomagokra. - Vidd ki a kocsiba! - Amikor az eladónő hallótávon kívül volt, Fraser egy köteg bankjegyet nyomott Avalon kezébe. - A személyes kiadásaidra. Szólj, ha elfogyott! A lány elámult az összegen. - Nem kérem - sziszegte. - Enélkül is az adósod vagyok. Fraser a lány füléhez hajolt, és belesúgta: - Néhány házzal odébb van egy illatszerbolt. Menj át, és nézz körül! A rúzsról se feledkezz meg! Persze azért ne legyen túl feltűnő! Avalon elpirult, megköszönte a pénzt, és kisietett az üzletből. Soha nem fogja megérteni ezt a férfit. Egész idő alatt parancsolgat neki, rákényszeríti az akaratát, aztán meg váratlanul így kedveskedik. Amikor a lány kilépett az illatszerbolt ajtaján, a terepjáró már várt rá. Avalon bemászott a kényelmetlen ülésre. Fraser oldalról figyelte, majd kisvártatva megszólalt: - Aileen tehát mesélt a nagy ceilidh-ről. - Igen. - Avalon mereven nézett maga elé. - Említette. - Ha két nőt magára hagy az ember, azonnal fecsegni kezdenek - szögezte le a férfi gúnyosan. - És még miről beszéltetek? - Úgy érted, még miről fecsegtünk? - igazította ki a lány epésen. - Csak jósnőkről meg a történeteikről. Egyébként mondd meg Aileennak, hogy nincs szükségem az ünnepi ruhára! Nem maradok itt egy hónapig.

- Nem? - kérdezte Fraser száraz, gúnyos hangon. - Nem örülök neki. Elégedetlen vagy a vendégszeretetünkkel? Bizonyára olyan fényűző élethez szoktál, amilyet mi, szegény felföldi parasztok nem tudunk biztosítani neked. A férfi gúnyolódása bántotta a lányt, de be kellett látnia, hogy van benne némi igazság. - Ennek semmi köze a fogadtatásomhoz - védekezett Avalon. - A csodálatos ruhák, a pénz és az a jóság, amelyet Kirsty tanúsított irántam... Ne gondold, kérlek, hogy hálátlan vagyok! Fraser meglepődött. - Akkor meg miért nem akarsz maradni? Avalon dühösen a férfihoz fordult. - Először Kirsty, aztán meg Aileen... de valószínűleg itt mindenki egyformán gondolkodik. Ebbe bele lehet őrülni! Miféle világban éltek ti? Mindnyájan úgy beszéltek velem, mintha... igen, mintha nem volnék épelméjű. És az a legrosszabb, amit te művelsz velem, mert te tényleg tudod, hogyan kerültem ide. Mégis hallgatsz, és tőlem is azt várod, hogy hallgassak. Mit érdekel téged, mi van velem? Csak az számít, hogy menjek bele ebbe az ostoba játékba. - Folytasd - biztatta Fraser a lányt álszent nyugalommal -, öntsd ki a szíved! - Örömmel - vágta rá Avalon. - Itt akarsz tartani, amíg eldöntőd, hogy feleségül veszel-e, vagy sem. Komolyan azt képzeled, hogy kapható erre egy nő, akiben megvan a büszkeségnek csak a csírája is? Nem a középkorban élünk! A nők ma egyenjogúságot élveznek, még ha errefelé erről nem tudnak is az emberek. Más szóval miként kívánod megvalósítani a tervedet, ha ne adj isten, leereszkednél hozzám, és feleségül akarnál venni? Az akaratom ellenére is oltár elé cipelnél? Fraser elmosolyodott. - Befejezted? - Igen. Legalábbis egyelőre. - Akkor én következem. - Fraser arcáról eltűnt a gúnyos mosoly, arcvonásai megkeményedtek. Először is jobban tennéd, ha szerényebb volnál. Ha az itteni emberek hisznek egy legendában, amely nemzedékről nemzedékre hagyományozódott tovább, akkor az csakis rájuk tartozik. Senki nem követeli meg tőled, hogy higgy benne, de azt sem teheted meg, hogy idejössz, és kinevetsz mindenkit. Avalon elpirult, mert megszólalt a lelkiismerete. - Nem nevettelek ki benneteket - mondta halkan. - De igen - erősködött Fraser. - Amióta együtt vagyunk, mást sem teszel. Te könnyen gúnyolódsz Kirstyn, csakhogy én nem haragíthatom magamra. Ha szerencsétlen bolondnak tartanám, elveszíteném az emberek bizalmát. Úgy éreznék, elárultam őket. - Fraser némi szünet után barátságosabb hangon folytatta: - És azt sem tűrnék, ha akaratod ellen kívánnálak oltár elé vezetni. - Hát persze, az emberek, a te embereid. Örökösen rájuk hivatkozol. Ne bántsam őket! Csakhogy én is itt vagyok, érted? És engem megbánthattok? Fraser elengedte a füle mellett a lány megjegyzését. - Nekem igenis fontos a klán hírneve és boldogulása - folytatta a férfi -, és ha megnősülök, olyan nőt akarok elvenni, akit az emberek elfogadnak és tisztelnek. Eddig nemigen szolgáltál rá a tiszteletükre. Amikor tegnap este először megláttalak, még reménykedtem, de ma reggel óta egyre kevésbé. Te magad állítottad, hogy azért hagytad ott a munkahelyedet, mert dühös voltál a barátodra. Miért nem maradtál és védekeztél? Inkább összeszűröd a levet egy csempészbandával, és hajszál híján odaveszel! Tizenkilenc évesen itt állsz munka és pénz nélkül. Nincsenek pontos elképzeléseid az életről, nincsenek vonzó kilátásaid, nincsenek barátaid. Komolyan sikeres, egyenjogú nőnek tartod magad? Avalon elsápadt. Fraser ennél gonoszabb módon nem is adhatta volna tudtára, milyen keveset ért el az életben. - Én figyelmeztettelek az elején - védekezett a lány dühösen. - Megmondtam, hogy csak az idődet pocsékolod. Nem tartozom közétek. Nem vagyok hozzád való. Láthatod, hogy az első adandó alkalommal összeveszünk.

- Én szívesen igazat adnék neked - mondta Fraser már-már gyengéden. - Csak van egy kis gond, amellyel egyikőnk sem tud megbirkózni. Avalon arra számított, hogy a férfi elárulja, mi az a kis gond. Mivel azonban nem így történt, a lány kitört: - Számomra semmiféle gond nem létezik! - Attól eltekintve persze, hogy rettenetesen tetszett neki Fraser, de ezt nem kötheti az orrára! - Valld be végre, hogy csalódtál bennem, és engedj az utamra a következő hajóval! - És hogyan magyarázzam meg Kirstynek? - kérdezte Fraser. - Meg a többieknek? - Ahogy Avalon dühös ábrázatát nézte, a férfinak nevethetnékje támadt. - A gond csak az, haragos kis sellőm, hogy nagyon tetszünk egymásnak. Minél inkább belegondolok, annál inkább így érzem. Avalonnak torkán akadt a szó. Tehát ő is tetszik a férfinak! És most mitévő legyen? Nem maradhat itt ebben az idegen világban csak azért, mert... szereti Frasert... Te jó ég, tényleg szereti? - Ez... ez ostobaság! - hebegte végül. - Semmit nem érzek irántad - hazudta nem túl meggyőzően. A férfi kiegyenesedett, és csodálkozva nézett a fülig vörös lányra. - Valóban? Ez meglep. Amikor az imént csókolóztunk, rendesen beleélted magad a szerepedbe. Még szerencse, hogy időben abbahagytam, különben úgy megfeledkeztél volna magadról, hogy könnyen rajtad nevetett volna az egész falu. Avalon zavarában nem felelt. Elfordult, és dühösen kibámult az ablakon, de magán érezte Fraser gúnyos pillantását. - Lehet, hogy tévedek - engedett végül a férfi. - Ha ragaszkodsz hozzá, hogy semmit sem éreztél, bizonyára csalódtam. Legközelebb jobban fogok igyekezni. - Nem lesz legközelebb - fogadkozott a lány. - Gondoskodom róla, hogy ne legyen. - Hm. - Fraser mintha eltűnődött volna. - Hát persze, mindig elfelejtem, hogy tizenkilenc éves, felnőtt nő vagy. Ennek ellenére azt állítod, hogy még nem veszítetted el az ártatlanságodat. Ezt a határozottságot és önmegtagadást csak bámulni tudom. - Megpaskolta a lány combját, amitől Avalont különös bizsergés járta át. - Pompás! Mondhatnám, kitűnő. Imádom a kihívásokat, főleg ha ilyen csábító a jutalom. - Az az alak, aki utoljára erőszakosan próbálta elérni a célját, mindmáig sántít, és az arcán a körmöm nyomát viseli - figyelmeztette a férfit a lány. - Te kis butus! - Fraser szeme huncutul csillogott. - Ki beszél itt erőszakról? - Senki - ismerte el Avalon. - De ha a csáberődben és a személyiséged vonzerejében bízol, azzal bizony nem mész sokra. - Nem? - A férfi felnevetett. - Várjuk ki a végét! Talán a ma esti ünnepség tűzbe hoz. - Miféle ünnepség? - Avalon meglepve megfordult, aztán a fejét rázta. - Nem megyek semmiféle ünnepségre. Semmi kedvem a szórakozáshoz. Fraser felsóhajtott, és a hajába túrt. - Eljössz, akár akarod, akár nem. Ott lesz az egész falu, és mindenki azt szeretné, ha mosolyogva és boldogan jelennél meg a társaságomban. Remélem, nem kell erőnek erejével magammal cipelnem. Ne keress kibúvót, és legyél őszinte legalább önmagadhoz! - Nem értem, miről beszélsz - sziszegte Avalon. - Nagyon is érted, kedvesem. Az előbb már kifejtettem. Vonzódunk egymáshoz, és ezt te sem tagadhatod. Engem ugyan megpróbálhatsz az ellenkezőjéről meggyőzni, de magadnak nem hazudhatsz. Avalon erre már nem tudott mit válaszolni. Mit is mondhatott volna? Hogy Frasernek igaza van? Hiszen ha csak ránéz a férfira, remeg a lába! És az a csók... - Rendben. Hallgatás, beleegyezés. Akkor hát este együtt megyünk az ünnepségre. Most pedig hazamegyünk, és lazítunk egy kicsit.

5. FEJEZET Meglehetősen csalóka volt az a benyomás, amelyet Avalon reggel szerzett Fraser házáról, amikor Kirsty udvarából terepszemlét tartott. A sűrű fenyők szinte teljesen eltakarták, és otromba, sötét építménynek tűnt. Amint azonban a terepjáróval megérkeztek, az épület mérete és pompája teljesen elkápráztatta Avalont, alig tudta megőrizni színlelt közönyét. A súlyos, szürke gránitból épült Suilvach Manor pompásan beleilleszkedett a sziklás, csarabbal benőtt, lankás tájba. A négyszög alakú bástyák és a magas tetőcsipkék arra engedtek következtetni, hogy a ház építtetőjének komoly ellenségei lehettek. Avalon letörten ballagott fel a széles kőlépcsőn Fraser nyomában, amely magas boltívű bejárati ajtóhoz vezetett. A férfi az előcsarnokban a házvezetőnőt hívta. Ezalatt Avalon kényelmesen körülnézhetett. A csillogó parketta egy árnyalattal világosabb volt, mint a faburkolatú falak. Több ajtó nyílt földszinti helyiségekbe, baloldalt pedig vaskos lépcső vitt fel az emeletre. Az előcsarnok egyik vége folyosóba torkollt, amely feltehetően a konyhába vezetett. Az előcsarnokban bútortisztító illata terjengett. A házvezetőnő említése valamelyest eloszlatta Avalon félelmét, így ugyanis nem kellett attól tartania, hogy kettesben lesz a házban Fraserrel. A férfi azonban sajnos egyedül tért vissza, és azt morogta, hogy ez a nő soha nincs a helyén, amikor szükség lenne rá. Avalon bizalmatlanul méregette a férfit, de úgy döntött, hogy mégis inkább hisz a házvezetőnő létezésében, már csak azért is, mert a házban uralkodó rend és tisztaság kizárólag nő keze munkáját dicsérhette. A szarvasok és sasok ura minden bizonnyal nem alacsonyodna le odáig, hogy személyesen tartson rendet ebben a hatalmas házban. Fraser újra felvette a csomagokat, melyeket az imént letett egy nagy asztalra, aztán a lépcső felé indult. - Gyere! - szólt vissza a válla fölött Avalonnak. - A szobád odafent van. Fraser az ágyra tette a csomagokat. Franciaágy, nyugtázta magában Avalon megrökönyödve. - A házvezetőnő ma reggel rendezte be neked - mondta a férfi, és hagyta, hogy a lány körülnézzen új lakosztályában. - Látod, nem is olyan sötét börtön, amilyennek gondoltad. - Fraser átment a szobán, és kinyitott egy ajtót. - Itt a fürdőszoba. Ha szükséged lenne valamire, fordulj bizalommal Mrs. MacKayhez! Akárhogy igyekezett is, Avalon nem talált semmi kivetnivalót a szobán. Tágas volt, és világos, halvány, ízléses rózsaszín uralta a berendezést. A fésülködőasztalon friss virág pompázott, az ablakon át gyönyörű kilátás nyílt a kéken csillogó öbölre és a falucskára. - Ha nem tetszik a szoba, nálam is alhatsz - javasolta Fraser álszent módon. - Ott több helyed lenne. De nézd meg, mielőtt döntesz! Avalon megsemmisítő pillantást lövellt a férfira, majd a súlyos tölgyfa ajtóhoz sietett, és a zárat vizsgálgatta. - Nincs hozzá kulcs? - kérdezte. - A fésülködőasztalon van. - Akkor ezt a szobát választom. - Ahogy óhajtod - mondta Fraser végtelenül udvariasan. - Most magadra hagylak, hogy kényelmesen elkészülj. Estére valami könnyű darabot vegyél fel! - bökött Fraser a csomagokra. Ezeken a táncmulatságokon hamar felhevül az ember. Amint a férfi elhagyta a szobát, Avalon a zárba dugta a kulcsot, és elfordította. Bár nem volt kétsége afelől, hogy a férfi könnyedén be tudná törni a súlyos ajtót, így mégis biztonságban érezte magát. Most, a szoba csendjében Avalon végre nyugodtan elgondolkozhatott a helyzetén. Kényelmes viszonyok között lakhatott, új ruhatárra tett szert, és annyi zsebpénze volt, amennyit havonta szokott keresni. Ráadásul estére még mulatságot is rendeznek a tiszteletére! Igazán nem

panaszkodhat! Ahhoz képest, hogy pénz és iratok nélkül épphogy sikerült megszöknie egy csempészbanda karmai közül, egész szerencsésnek mondhatta magát. Csak ez az átkozott fickó ne volna! Ez a Fraser of Suilvach... a kék szemű veszedelem, ez a drága, izgató csókú férfi... Úristen! Miről fantáziálok én itt? - döbbent meg a saját gondolataitól Avalon. Nagyot sóhajtott, és hozzálátott kicsomagolni. Miután mindent elhelyezett a szekrényben és a fiókokban, átöltözött. Sötétkék kordnadrágot és egy egyszerű fehér pulóvert választott délutánra. Kikefélte a haját, és felavatta a Fraser kívánságának megfelelően nem feltűnő, korallszínű ajakrúzst, aztán megnézte magát a tükörben. Szerencsére a pulóver nem hangsúlyozta ki az alakját. Fraser amúgy is forróvérű volt, ezért Avalon jobbnak látta, ha nem ingerli őt. A lány kis ideig tanácstalanul álldogált az ablaknál, aztán határozatlanul ugyan, de mégis lement a földszintre. Odalent megállt és fülelt, de semmi neszt nem hallott. Az előtér másik végén egy félig nyitott ajtóra lett figyelmes. Halkan odament, és bekopogott. Semmi válasz. Avalon bátorságot merített, és belépett. A helyiség minden valószínűség szerint Fraser dolgozószobája lehetett. A falakat művészi kivitelezésű faburkolat borította, a berendezés számtalan könyvespolcból, egy tekintélyes íróasztalból, egy karosszékből és néhány fotelből állt. Minden férfias, személyes légkört árasztott. A lány úgy érezte, mintha tiltott területre merészkedett volna. Épp vissza akart vonulni, amikor szemébe ötlött néhány ezüstkeretes fénykép a kandalló párkányán. A kíváncsiság erősebbnek bizonyult félelménél. A válla fölött hátrapillantott, majd a kandallóhoz lépett, és kézbe vette az egyik képet. Középkorú házaspárt ábrázolt. Egy férfi meg egy fekete hajú, sötét szemű nő mosolygott egy nyitott sportkocsiból a felvevőgépbe. Az asszony Fraser anyja lehetett, legalábbis a férfi vonásai igen hasonlítottak az övére. Egy másik kép ugyanezt a párt ábrázolta, csak ünnepi öltözetben. Aztán volt még három felvétel Fraserről. Az elsőn úgy tízéves lehetett, büszkén a magasba tartott egy halat. A másodikon skót szoknyát viselt, és egy díjat vett át, amelyet valamilyen sportrendezvényen nyerhetett. A harmadik képet műteremben készítették. Fraser doktori kalapban és talárban feszített, kezében egy nagy tekercset tartott. Az utóbbi képet Avalon visszatette a kandallóra, és ebben a pillanatban majd halálra rémült, mert hátulról valaki megfogta a mellét. Meleg leheletet érzett a nyakában, és meghallotta Fraser hangját: - Mintha csak nekem teremtették volna őket. Nem gondolod? Avalon eltolta a férfi kezét, és dühödten megfordult. - Ez nem volt szép tőled. Fraser fölényesen mosolygott. - Ellenkezőleg, Avalon, túlságosan is szép volt. Élveztem. A tested izgalomba hoz. Nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy megérintselek. - Fölösleges hátulról rám támadnod, ha meg akarsz ijeszteni. - Vagyis megérinthetlek, ha előtte figyelmeztetlek? A lány idegesen felsóhajtott. Bármit mondott is ennek a férfinak, az kiforgatta a szavait. - Azt szeretném, ha egyáltalán nem érnél hozzám - felelte indulatosan. Mert még a végén elveszítem a fejem, tette hozzá gondolatban. - Egyébként pedig sokkal jobban érezném magam, ha előkerülne a házvezetőnőd. Még mindig nem találtad meg? - Nem, de hamarosan itt kell lennie. - Fraser végignézett a szobán. - Azt hittem, ő engedett be ide. - Nyitva volt az ajtó - védekezett Avalon sértetten. - Nem állt szándékomban kémkedni, ha erre gondolsz. - Felőlem annyit kémkedhetsz, amennyit csak akarsz. De szívesen megmutatom a házat, ha kíváncsi vagy rá. Minél előbb megismered, s minél hamarabb otthon érzed itt magad, annál jobb. - Soha nem érezném magam otthonosan ebben a hatalmas házban. - Könnyen megszokja az ember - magyarázta Fraser bizakodva. - Vagy azt képzelted tán, hogy egy klánvezér halászviskóban lakik? - Fraser elégedetten körbejáratta a tekintetét. - Nekem tetszik ez az

ódon hangulatú ház. Egyébként találsz magadnak olvasnivalót bőven, de van lemezjátszó meg magnó is, ha a zenét jobban kedveled. Természetesen személyesen is a rendelkezésedre állok, ha netán... egy kis szórakozással kívánnád elütni az időt - kacsintott a férfi, és pimaszul elmosolyodott. Avalon elengedte a füle mellett ezt a megjegyzést, és rábökött arra a képre, amelyen Fraser a doktori diplomát tartotta a kezében. - Mit tanultál az egyetemen? Emberrablást és csábítást? - Nem - felelte a férfi elnéző mosollyal. - A kép újdonsült építészmérnökként ábrázol. Avalon megvetően elfintorodott. - Akkor miért nem foglalkozol valami értelmes dologgal? Utakat építhetnél Afrikában, ahelyett hogy itt ülsz ölbe tett kézzel, és megjátszod az uraságot. - Ha Afrikában nem is, de Indiában építettem - felelte Fraser higgadtan. - Igaz, nem utakat, hanem kórházakat. - Levette a képet, amelyik a házaspárt ábrázolta. – Amikor a szüleim meghaltak egy közlekedési balesetben, vissza kellett jönnöm ide. - A férfi szeme elhomályosult, miközben a képet nézte, és felidézte a fájdalmas emléket. Aztán visszatette a helyére, és ridegen így szólt: - Tévedsz, ha azt hiszed, hogy megjátszom az urat. Több mint kétezer család léte függ a szakmai sikeremtől és a községért vállalt felelősségemtől. Avalon zavartan lehorgasztotta a fejét. - Bocsáss meg, Fraser! Nem akartalak... A férfi szótlanul az ajtóhoz ment. Nyers, visszautasító magatartása kétszeresen is megalázta a lányt. Fraser azonban megtorpant az ajtóban. - Gyere! Körbejárjuk a házat - nyújtotta Avalon felé a kezét. Végigvezette a lányt az előcsarnokon, benyitott egy helyiségbe, és felkapcsolta a villanyt. Avalonnak az ámulattól elállt a lélegzete. A mennyezeten függő óriási csillár ezernyi kristálycsepp által megtört fényt vetett a fényes tölgyfa padlózatra. A hatalmas terem végében akkora kandalló terpeszkedett, hogy akár egy ökröt is meg lehetett volna sütni benne. A falakat zászlók, címerek, pajzsok és távoli ősök arcképei díszítették. Fraser a nagy ceilidh-ről kezdett el mesélni, melyet ebben a teremben szoktak tartani, de Avalont annyira lenyűgözte a látvány, hogy szinte nem is hallotta, amit a férfi mondott. Úgy állt ott, mint egy elámult turista valamilyen főúri kastélyban. - Keresett, Fraser? - kérdezte valaki váratlanul a háttérben. A férfi megfordult. - Végre, Mrs. MacKay! Jöjjön be! Hadd mutassam be Avalont! A házvezetőnő hatvan év körüli, középmagas, karcsú nő volt. Barátságos mosolya és meleg kézszorítása megnyerte Avalon tetszését, és ettől máris valamivel kedvezőbbnek látta a helyzetét. - Sajnálom, hogy nem voltam itthon, amikor megérkezett - mentegetőzött Mrs. MacKay. - Az erdész ikreinek kanyarója van, rájuk vigyáztam. - Semmi baj - legyintett Fraser. - Személyesen mutattam meg Avalonnak a szobáját. - De teával azért nem kínálta szegény teremtést, vagy mégis? - Mrs. MacKay karon fogta a lányt. Jöjjön ki a konyhába, iszunk egy csésze teát, és elbeszélgetünk. Tekintettel a férfira Avalon habozott egy kicsit, de Fraser jóindulatúan vállat vont. Mrs. MacKay közvetlensége szemlátomást nem volt neki újdonság. - Kísérd csak ki! - mondta a lánynak. - Nekem úgyis rengeteg dolgom van. A világos, tágas konyhát a legkorszerűbb felszerelésekkel látták el. Mrs. MacKay elkészítette a teát, és a nagy faasztalon tálalta. - Kirsty igazat mondott a telefonban. Maga nagyon szép - jegyezte meg a házvezetőnő elismerő hangon. Avalon zavartan lesütötte a szemét. - Azt azért nem állítanám, Mrs. MacKay. - Nemcsak szép, de szerény is. Elégedett a szobájával?

- Tökéletesen. - Avalon körülnézett a konyhában. - De az egész ház... - Hirtelen elhallgatott, mert néni is tudta, hogyan fejezze ki magát. - ...olyan hatalmas. Hogyan boldogul vele egyedül? Mrs. MacKay nem válaszolt azonnal. Alaposan szemügyre vette Avalont, aztán újra megjelent arcán a barátságos mosoly. - Tudom, hogyan érzi magát. Fél ebben a házban. Láttam magán, amikor megpillantottam a bálteremben. Avalon azt kívánta, bárcsak jobban palástolta volna érzéseit. - Minden olyan váratlanul történt - felelte, és zavartan elmosolyodott. - Még soha nem éltem ilyen... nagyszerű viszonyok között. Mrs. MacKay megértően bólintott. - Giselle is így érzett, amikor az öreg uraság idehozta. - Giselle? - Fraser édesanyja. Spanyol volt. Avalonnak eszébe jutott a fekete hajú, sötét szemű szépség, akit a fényképen látott. Aztán arra gondolt, amit Aileen mesélt neki, és megkérdezte: - Igaz, hogy egy tengeri baleset során ismerkedtek meg? - Tehát hallott a legendáról? Avalon idegesen játszott a csészéjével. Mit válaszolhat erre a kérdésre? Emlékezett Fraser figyelmeztetésére, hogy vegye komolyan az őslakosok érzéseit, és akár Fraser menyasszonyának érezte magát, akár nem, belekényszerítenek ebbe a szerepbe. Ha netán nem tetszik Mrs. MacKaynek, amit felel neki, akkor arról Fraser is tudomást szerez, és megint megharagszik rá. - Hát - szólalt meg a lány vontatottan -, mivel mindenki hisz benne, valószínűleg van benne némi igazság. A házvezetőnő felnevetett. - Megértem a kétkedését, Avalon. Mindenesetre Fraser édesanyjánál igaznak bizonyult a történet. Azóta eltelt harminc év. Fraser nagyanyja... nos, ő az Athenia nevű hajó túlélője volt. A hajót a második világháború elején érte találat a part közelében. Fraser nagyapja vezette a mentési munkálatokat. A nő amerikai volt, Marthának hívták. Avalon önkéntelenül megborzongott. - Tehát már Fraser nagyanyja is...? Mrs. MacKay bólintott. - Most pedig maga vetődött partra. Nevezze véletlennek, legendának vagy a történelem szeszélyes ismétlődésének, ám az eredmény ugyanaz. - A házvezetőnő újra töltött. - A lényeg az, hogy eleinte Giselle is ugyanolyan félénken és zavartan viselkedett, mint maga. Elvégre az ember általában nem úgy bukkan rá a jövendőbelijére, mint a mesékben szokás, és nem lesz egyik napról a másikra egy klán első asszonya. Ebben a házban lakni azt jelenti, hogy az ember részévé válik a történelemnek, és folytatja a régi, tiszteletre méltó hagyományokat... - Mrs. MacKay nagyot sóhajtott. - Hát igen, meg tudom érteni, mit érez. Avalonnak más volt ugyan a véleménye a házvezetőnő barátságos szavai ellenére is, de óvakodott attól, hogy ellenkezzen. Port Suilvachban ugyanis valószínűleg egyetlen lélek sem akadt, aki úgy látta volna a történteket, mint ő. - A vacsora előkészítéséhez még korán van - állt fel Mrs. MacKay. - Ha gondolja, megmutatom a házat és a kertet. Mától fogva ez az otthona, és bizonyára ég a vágytól, hogy mielőbb alaposan megismerje. Avalon örömteli ábrázattal elmosolyodott, és kissé szégyellte magát, amiért becsapta az asszonyt. Esze ágában sem volt élete hátralévő részét ebben a főúri sivárságban eltölteni. Mégis felállt, és így szólt: - Köszönöm, Mrs. MacKay. Nagyon hálás lennék, ha körülvezetne a házon.

6. FEJEZET Este, pontban fél kilenckor Avalon egy világoskék, keskeny vállpántos, felül szűk, csípőtől enyhén bővülő, térd fölöttig érő selyemruhában lépett be a könyvtárszobába. Fraser a kandallónak támaszkodva állt, whiskyspohárat melengetett a kezében, és alaposan szemügyre vette a lányt. - Tudom, hogy elég rövid, de te kérted, hogy valami könnyű ruhát vegyek fel estére magyarázkodott Avalon, és elpirult. Fraser bólintott. - Igen. - A férfi tekintete még egyszer végigsiklott a lányon. - Csinos vagy - jegyezte meg végül elégedetten. Avalon nem lelkesedett az összejövetelért, hogy Fraser barátai előtt mintegy nyilvánosan is bemutassák, és ezt nem is titkolta. - Akaratom ellenére veszek részt az estélyen - magyarázta. - Az emberek egész este engem fognak bámulni, nekem meg mosolyognom kell, és úgy kell tennem, mintha jól érezném magam. - Jól fogod érezni magad - ígérte Fraser. - Szavamat adom. Különben sincs más választásod. Donny McLeod külön megkért rá, hogy mutassalak be neki. Leghőbb óhaja, hogy megismerkedjen veled. - Fütyülök rá meg az összes többi barátodra! Avalon észrevette, hogy ez a hang idegesíti Frasert, de a férfi ennek ellenére higgadtan válaszolt: - Donny most ünnepli a százkettedik születésnapját, és az estélyt az ő tiszteletére tartjuk. Ő is hallott az érkezésedről, és szeretné megismerni a tengerből jött szőke szépséget, amíg nem késő. - Ó! - Avalon szemrehányó pillantást lövellt Fraserre. Tehát nem is a kedvéért tartják a bált! - Ezt azért közölhetted volna korábban is. Fraser kiürítette a poharát, a kandalló párkányára tette, és átnyújtott a lánynak egy díszcsomagolású apró dobozt. - Ajándék Donnynak. Szeretném, ha te adnád át neki. Megörvendeztetnéd vele. - Természetesen, ahogy akarod - felelte Avalon, és elgondolkodva méregette kezében a dobozt. Nem tudhatnám meg, mit tartalmaz? - Egy fapipát meg egy fontnyit Donny kedvenc dohányából. Avalon szeme tágra meredt. - Százkét éves, és még dohányzik? - Természetesen, és megissza a maga napi fél üveg whiskyjét. Egyébként a szép nők sem hagyják hidegen. Ne csodálkozz, ha udvarol neked. Avalon észrevette, hogy Fraser a bolondját járatja vele. Kényszeredetten elhúzta a száját. - Hát akkor gyerünk, essünk túl rajta mielőbb, nehogy közben meggondoljam magam! A nap lebukott a tengerbe, és az első csillagok már feltűntek az égbolton, amikor Fraser megállt a községháza előtt. Az utca túloldalán terült el a kikötő. A himbálózó hajók árbocfényei ide-oda táncoltak a vízen. A községháza ajtaja nyitva állt. Belülről fényár és kacagás hangja ömlött az utcára. Avalon zavarba jött. Mihelyt belép ezen az ajtón, minden szem rámered, és biztosan rosszul csinál vagy mond valamit. Fraser megfogta a karját, és mélyen a szemébe nézett. - Donny kedvéért azt szeretném, ha ez az est jól sikerülne. Arra gondolj, mit jelentesz ezeknek az embereknek! Avalon túlságosan ideges volt, semhogy azonnal válaszolni tudott volna. - Ígérem - sziszegte aztán kisvártatva -, hogy megteszek minden tőlem telhetőt, de a sikerért nem kezeskedhetek. Rossz színész vagyok. - Képzeld azt, hogy ma este veszed át az Oscar-díjat! Mit szólnál egy csókhoz? Attól talán megjönne a bátorságod.

- Teljesen fölösleges. Már semmi más nem hiányzik, csak egy... - A lány nem tudta befejezni, mert Fraser ajka rátapadt az övére. A férfi kihívóan csókolta, nyelvével behatolt a lány ajkai közé. Avalon minden ellenállása semmivé foszlott az izgató játéktól. Szíve hevesen vert, térde remegett. Esze ágában sem volt immár ellenkezni, ekkor azonban a férfi eltolta magától. - Megfelelő hangulatba jutottál, vagy folytassuk? - kérdezte elégedett mosollyal, és megsimogatta a lány arcát. - Nem jutsz szóhoz, és a szemed elárulja a zavarodat. Ez jó jel. Karolj belém, és képzeld, hogy komolyan gondolod, amit csinálsz! A folyosón álló csoport tiszteletteljesen utat nyitott, amint Fraser belépett a terembe. Avalon szorosan mellette haladt, és megpróbált természetesen viselkedni. Egy gyors pillantással felmérte a termet. Az egyik oldalán végig állófogadásra rendezkedtek be, a mennyezetet és a falakat zászlók és füzérdíszek ékesítették, a terem végében egy kis színpadon négyfős zenekar készülődött. Az idősebb vendégek itallal a kezükben üldögéltek, míg a fiatalabbak régi ismeretségeket elevenítettek föl. A díszvendég a rokonai körében, közvetlenül a színpad előtt foglalt helyet. Várakozással telve nézett Fraserre és Avalonra. Amint a pár Donnyhoz közeledett, a zsivajgás elhalt. - A szőke szépség a tiszteletét szeretné kinyilvánítani, és boldog születésnapot szeretne kívánni szólalt meg Fraser, amikor az aggastyánhoz értek. Donny élénk kék szemével alaposan szemügyre vette Avalont. Arcát számtalan ránc szántotta. Végül elmosolyodott és biccentett, mintha elégedett lenne vizsgálódásának eredményével. - Szeretnék átadni önnek egy ajándékot, Mr. McLeod. - A lány összeszedte magát, nehogy ügyetlennek tűnjön. A dobozt letette a Donny előtt álló asztalra, majd meglepetten tapasztalta, hogy az öreg megfogja a kezét, és az ajkához emeli. Az asztalon whiskyvel töltött poharak álltak. Fraser felvett egyet, a magasba emelte, mondott egy gael nyelvű beszédet, aztán egy húzásra kiürítette a poharat, ami nyilván megfelelt a helyi szokásoknak. Megragadott még egy poharat, és Avalon kezébe nyomta. A lány megrettenve tapasztalta, hogy minden szem rászegeződik. Izgatottan kereste a megfelelő szavakat. Végül felemelte a poharát. - Mr. McLeod - kezdte a köszöntőt -, az ön tiszteletére jöttem el ide, ám a kézcsókkal ön tisztelt meg engem. Emelem poharam egy vérbeli úriember egészségére! - Ezzel egy hajtásra kiitta a whiskyt. Az erős ital égette a torkát, de a körülötte álló tömeg elégedett morajlása kellőképpen jutalmazta bátorságát. - Jóságos ég - hörögte a lány, amint Fraserrel együtt hallótávolságon kívül jutottak. - Szétég a gyomrom. Mindjárt rosszul leszek. Fraser megragadta a karját. - Mindjárt elmúlik, de azért jobban teszed, ha az est hátralévő részében inkább az üdítőnél maradsz. Avalonnak még mindig égett a gyomra, de amint a férfi megjósolta, hamarosan jobban lett. A zenekar rákezdett egy keringőre. Fraser karjába vette a lányt, és első táncosként végiglejtett vele a termen. A többiek egy darabig figyelték, s csak azután követték a példájukat. - Csodálatosan táncolsz - suttogta Fraser a lány fülébe. - A lábad olyan ügyesen mozog, mint a nyelved. A köszöntőd káprázatos volt. Nagyobb színészi tehetség rejlik benned, mint állítottad. - A szavaimat komolyan gondoltam - felelte a lány. - Donny megnyerő öregúr. A keringő véget ért, és a zenekar vezetője dobpergés közepette gaelül újabb táncot jelentett be. - Jobb, ha ezt kihagyod - vélekedett Fraser, és egy asztalhoz vezette Avalont. - Reel következik, egy gyors skót tánc. Avalon nem állhatta meg, hogy ne ellenkezzen Fraserrel, és ne bizonyítsa be a függetlenségét. Különben is elmúlt az égető érzés a gyomrában, és kellemes melegség járta át, amitől kissé könnyelművé vált.

- Eszem ágában sincs petrezselymet árulni - mondta hetykén. - Te mondtad, hogy érezzem jól magam. Taníts meg erre a táncra! Fraser kétkedve nézett rá. - Nagyon gyors és bonyolult. - Nem baj. A lány határozottsága meggyőzte a férfit. Vállat vont, mintha csak azt akarta volna mondani, hogy te akartad, aztán újra a táncparkettre vezette a lányt, ahol a párok már felálltak négyszögben. Amint elkezdődött a tánc, Avalonnak hirtelen kétségei támadtak, de már jobbról és balról is fogták a kezét. Nem volt menekvés. A lány kizárólag ügyességének és gyors alkalmazkodó képességének köszönhette, hogy kitartott a tánc végéig, anélkül hogy elesett vagy nevetség tárgya lett volna. - Most már tudom, miért kellett könnyen öltözködnöm - lihegte, amikor Fraser oldalán elhagyta a táncteret. - Sokat kell még gyakorolnod - felelte a férfi, és elfojtott egy mosolyt. - Kifulladtál. Az erőnléted nem az igazi. Neked semmi se jó, gondolta Avalon mérgesen, mielőtt azonban megfelelő válasszal szolgálhatott volna, Fraser másra terelte a szót. - Nem táncolhatunk együtt egész este - magyarázta. - A szokásoknak megfelelően partnert cserélünk. Főleg a hölgyek sértődnének meg, ha a chief nem kérné fel őket. Ez a rang kötelezettségekkel jár. - A nemesség kötelez, ahogy a mondás tartja - felelte Avalon csípősen. - Ne zavartasd magad miattam! Iszom egy kortyot, aztán... - Tégy a belátásod szerint, de a whiskyvel vigyázz! Terveim vannak még ma estére. - A férfi ezzel a lány arcára lehelt egy csókot, és elvegyült a vendégek közé. Avalon bizonytalanul körbenézett. Vajon mit tervez még Fraser erre az estére? A férfi szavai szinte fenyegetőnek tűntek, mármint ha ő is arra gondolt, amire a lány. Mindenesetre nem hagyja magát egykönnyen. Hogyan is szól a közmondás? Ember tervez, isten végez. A kék szemű klánvezér még megtudhatja, hogy nem minden szava törvény, és vannak olyanok is, akik nem találják ellenállhatatlannak. Avalon a büféhez ment, és töltött magának egy pohár limonádét. Körülötte kacagtak és csevegtek az emberek, és ő azt kívánta, bárcsak értene a nyelvükön. Senki sem törődött vele, és ettől még inkább úgy érezte, hogy nem közéjük való. Hébe-hóba elkapott egy félénk pillantást, néha rámosolygott valaki, de ennél tovább senki sem merészkedett. Igen, idegen itt, és az is marad, akármeddig tartja is magánál Fraser. - Jó estét, Avalon! Hogy tetszik a mulatság? A lány hirtelen felderült az ismert hang hallatán. Megfordult, és megkönnyebbülten mosolygott Aileenra. - Kicsit kifulladtam a tánctól. Aileen felnevetett. - Hát igen, a reel lendületes tánc. Figyeltem közben. De ha már ezt is túl gyorsnak találta, akkor fog csak csodálkozni, ha a zenekar a Strip the willow játssza. Attól aztán tényleg kikészül az ember. Egyébként merre van Fraser? - A vendégekkel törődik, elbájolja őket. - Csak nem volt túlságosan gúnyos ez a megjegyzés? Fraser tőlem is ezt várja, de képtelen vagyok rá, mert senkit sem ismerek. - Ilyenek a férfiak - bólogatott Aileen megértően. - Szerencsére engem ismer. Iszunk egyet, aztán körbevezetem, és bemutatom a társaságnak. Lady Pamela nem tűrné, hogy Fraser magára hagyja egy estélyen. Tapadna hozzá, mint a bogáncs. - Aileen töltött magának egy pohár gyümölcslevet. Képtelen vagyok megérteni, mit eszik azon a nőn. Bámulatos alakja van, kétségtelen, de Frasert nem ejtették a feje lágyára, és ismernie kell a jellemét is.

Avalon nem szerette ugyan a pletykákat, de nem akart udvariatlannak tűnni, és Aileent sem szerette volna megbántani, ezért megkérdezte: - Tényleg olyan rémes? - Majd meglátja, ha megismeri - felelte Aileen. - Különben nem valódi lady. Csak a háta mögött hívjuk így. Nem árul el Frasernek? Nem örülne neki. Avalon biztosította Aileent, hogy hallgatni fog, ő azonban ennek ellenére megbánhatta, hogy bizalmas volt a lányhoz. - Frasernek igaza van - mondta zavarodottan. - Összevissza locsogok mindent. Igazán megtanulhatnám befogni a számat. - Ivott egy kortyot, majd némi tűnődés után folytatta: Egyébként úgyis mindegy. Ha maguk összeházasodnak Fraserrel, Lady Pamelának nem lesz többé miért idejönnie. Ideje másról beszélni, gondolta Avalon idegesen. Kényszeredetten elmosolyodott. - Merre vannak a barátai? Nem mutatna be nekik? Röviddel éjfél előtt Fraser újra felbukkant Avalon mellett, és közölte vele, hogy ideje indulniuk. A mulatság javában tartott még, ám a lány annyira kimerült, hogy készségesen követte Frasert a kocsihoz. - Örülök, hogy megfogadtad a tanácsomat, és józan maradtál - mondta a férfi, miközben beindította a motort. Ismeretségük óta Avalon most érezte először, hogy Fraser elégedett vele. Vannak még csodák, gondolta. - Nem ment könnyen. Most már tudom, miért találták fel a skótok a whiskyt. Azért, hogy bírják a vad táncaikat. - Ebben igazad lehet. - Frasernek nevethetnékje támadt, de uralkodott magán, és továbbra is az útra összpontosította a figyelmét. A sötétben Avalon csak a határozott arcélét látta, amelyet voltaképp megnyerőnek talált. Miközben Aileennal és a barátnőivel társalgott, egyet s mást megtudott Fraserről és a klánról. A főnököt őszinte, megbízható és igazságos embernek tartották, olyannak, akiben minden megvolt, ami egy tökéletes férfiból úgyszólván nem hiányozhat. Elismerték ugyan, hogy nem kérkedik az erényeivel, sőt ellenkezőleg, de ez mit sem változtatott azon, hogy rendelkezett ezen erényekkel. Port Suilvachban minden nő imádta, de egyik sem vette zokon, hogy Avalon, az idegen egyszerre csak igényt tarthatott rá. A régi legenda újra igaznak bizonyult, és senki sem lázongott ellene. Az persze lehetségesnek tűnt, hogy egy-két nő irigykedett Avalonra, mivel azonban a lány a sors választottja volt, tiszteletnek örvendett. Ez az önzetlenség mélyen meghatotta. Ehhez foghatóban még sosem volt része. Eddigi élettapasztalata alapján csak azt látta, hogy minden ember kizárólag magával törődik, és a másikat semmibe veszi. Avalon még mindig ezen a kérdésen tűnődött, amikor megérkeztek Fraser házához. Kiszálltak, bementek a házba, Fraser bereteszelte az ajtót, majd Avalont bevezette a könyvtárszobába. A kandallóban alig pislákolt a tűz, de még mindig kellemes meleg volt, és a helyiséget tompa fény világította meg. A lány szíve megdobbant, mert titkon számított valamire, miközben furcsa félelem járta át. Fraser felkapcsolta az íróasztalon álló lámpát, és kevert két italt. - Hogy tetszett az est? - kérdezte. - Pompás volt. - Avalon azt kívánta, bárcsak ne volna ilyen ideges. Reszketett a lába, és arra gondolt, nem volna-e jobb, ha leülne. - Nem hittem volna, hogy ilyen jó lesz. - Örülök, hogy így gondolod. - Fraser az íróasztalra tette a poharát, és Avalonhoz lépett. - Lássuk csak, vajon most sem hagynak-e cserben az érzéseid. Ha Avalonnak bármi fenntartása lett volna Fraser szándékait illetően, ebben a pillanatban minden világossá vált számára, a férfi ugyanis elkezdte lefejteni róla a ruhát. Hirtelen el akarta lökni magától Frasert, aztán leomlott a keze, és megadta magát. Talán lett volna ereje ellenkezni, de a vágy erősebb volt az ellenállásánál.

Fraser megsimogatta a lány vállát és a karját, majd lehúzta a kandalló előtt heverő birkabőrre. Az égő fahasábok meleg fényt vetettek a lány meztelen testére. - Jóságos ég - suttogta a férfi -, milyen szép vagy, Avalon! Szép és kívánatos. A lány félig lehunyt szemhéja alól figyelte, ahogy Fraser lekapkodja magáról a ruhát, és ekkor bizony ő esett ámulatba. A halvány fényben a férfi teste görög istenszoborra emlékeztetett. Fraser a karjába vette a lányt. Miközben ajkuk szenvedélyesen kereste egymást, a férfi megsimogatta a lány mellbimbóját. Amint keze lejjebb tévedt sima hasán, a combja közé, Avalon úgy érezte, nyomban elalél. Arcát a férfi vállához szorította, és kábultan nézte, amint Fraser csókolgatja és izgatja. Amikor a férfi végre ráfeküdt, Avalon kéjesen felnyögött. Érezte, ahogy Fraser szétfeszíti a combját, és ekkor odaadóan a férfinak feszítette a testét. A behatolással járó fájdalom gyorsan elmúlt. Egyre növekvő kéj és forróság járta át a lányt, egyre gátlástalanabbul adta át magát a szenvedélynek, amely teljesen Fraserhez láncolta. Amikor már nem bírta tovább, megfeszítette a testét. A férfi is szinte ugyanebben a pillanatban jutott a gyönyör csúcsára. Lassan elült a vihar. Hosszú ideig feküdtek szótlanul összeölelkezve. - Most már tudod, hogy te voltál az első férfi az életemben - törte meg aztán a csendet Avalon. Fraser gyöngéden megsimogatta a lány arcát. - Sosem kételkedtem benne. - Akkor miért akartál megbizonyosodni róla ilyen gyorsan? - Nem gyorsabban, mint ahogyan te akartad. - Fraser gyöngéden a lány fülcimpájába harapott. Szerintem te is élvezted. Avalon felsóhajtott. - Milyen lehetősége volna egy ártatlan lánynak egy ilyen férfival szemben? Egy ital, egy báránybőr a kandalló előtt, tompa fény... Hány nőt csalogattál már ebbe a szerelmi fészekbe? - Nem tudom. Kíváncsi vagy rá? - Nem. - Avalon a férfihoz kuporodott. - Csak arra gondoltam, vajon milyen lehetett ez most számodra másokhoz képest. - Ez volt a legjobb. - Csak a legjobb? - Avalon úgy tett, mintha megsértődött volna. - Ha úriember volnál, azt felelted volna, hogy velem volt a legeslegjobb. - Ha akarod, te voltál a legeslegjobb. - Pamelánál is jobb voltam? Fraser hirtelen megmerevedett, gyöngédsége egy szempillantás alatt keserűségbe csapott át. - Semmi közöd Pamelához - közölte nyersen. Avalont bántotta Fraser nyers válasza, képtelen volt tovább mellette maradni. - Ő a szeretőd? - kérdezte keserűen, miután gyorsan felöltöztek. - Mondtam, hogy semmi közöd hozzá - felelte a férfi zárkózottan. Avalon nem értette az egészet. Fraser mennyei gyönyörökben részesítette, és most egy csapásra mindent elrontott. - És ha mégis közöm van hozzá? - kérdezte Avalon keserűen. - Néhány perce még szűz voltam. Te voltál az első férfi az életemben. Ezt érdemlem? - Azért feküdtél le velem, mert te is akartad - felelte Fraser hűvösen. - Kölcsönösen örömet szereztünk egymásnak. Ez a szex lényege. Ha utólag többet képzelsz az egészről, akkor tévedsz. Avalon megvetően nézett a férfira. - Igazad van, tévedtem. Azt hittem, az életben először végre egy tisztességes férfival akadt dolgom, akit talán még meg is szerethetek. De mint mindig, most is csalódnom kellett. Lehet, hogy jóképű vagy, gazdag és hatalmas, de a lelked mélyén kíméletlen gazember lakozik. A lány az ajtóhoz akart szaladni, de Fraser elállta az útját. A kialvó kandallótűz villódzva tükröződött a férfi szemében. Arcvonásai most még keményebbnek tűntek.

- Kár, hogy elrontottad ezt a csodálatos estét. - Én?! - kiáltott fel Avalon felháborodottan. - Még hogy én? - Igen, te, azzal az átkozott féltékenységeddel. - A féltékenységemmel? - hebegte Avalon értetlenül. - Te képzelődsz! Honnan veszed, hogy féltékeny vagyok? - Onnan, hogy Pamela felől érdeklődtél. Ha nem lennél féltékeny, mindegy volna, kivel feküdtem le. Fraser átkozottul közeljárt az igazsághoz, ezt a lánynak is el kellett ismernie. - Azt hiszem... mondtam már... - hebegte. - Azt hittem, hogy... - Belém szerettél? - gúnyolódott Fraser. - Végtelenül hízelgő, de attól még ne ringasd magad téves képzetekbe, mert megkívántalak! Nincs jogod vájkálni a múltamban. Attól, hogy felajánlom a klán első asszonya címét, még semmi közöd hozzá, hogy kivel feküdtem le, és kivel nem. Avalon szó nélkül kirohant a nappaliból, és bevágta maga mögött az ajtót. Könnyek peregtek le az arcán.

7. FEJEZET Avalon nyugtalanul és álmatlanul töltötte az éjszakát. Sajgó fejjel ébredt. A hideg zuhany alatt aztán végre lassacskán magához tért. Világoskék szabadidőruhát vett fel, belebújt a sportcipőbe, kinyitotta az ablakot, és mélyen magába szívta a friss reggeli levegőt. Sós víz és fenyő illata érződött, a part felől felhallatszott az egyenletes ütemben megtörő hullámok morajlása. Éjszaka Avalon megfeledkezett Fraser iránt érzett dühéről. Immár csak a csalódottság fájdalma marta a szívét, és keserű szemrehányásokkal illette magát. Nem volt joga úgy beszélni Fraserrel, és a férfi viselkedését utólag tökéletesen meg tudta érteni. Amióta Avalon partra sodródott, örökösen azt ismételgette, hogy nem tartja magát Fraser menyasszonyának, és esze ágában sincs hozzámenni feleségül. Akkor viszont milyen jogon említette fel Pamelát? Fraser féltékenységgel vádolta, amit ő persze hevesen visszautasított. Pedig igenis féltékeny volt! Hiszen most már csak magának akarta a férfit. De lehetett-e egyáltalán szeretni egy ilyen titokzatos és hozzáférhetetlen alakot, mint Fraser? Talán. Máskülönben most nem állna az ablakban, és nem próbálna mentségeket találni a férfi számára. A lány felsóhajtott. Semmi esetre sem szerethet bele még jobban Fraserbe, az csak tovább bonyolítaná a dolgot. Elvégre ő nem tartozik ide, és ezzel mind a ketten tisztában vannak. Avalon felsóhajtott, és letörten becsukta az ablakot. Miután beágyazott, lement és hallgatózott, ébren van-e már valaki a házban. Egyetlen hangot sem hallott, a konyhaajtó is csukva volt. Egy hirtelen ötletnek engedelmeskedve kisurrant a házból, és leballagott a tengerpartra. Elmélázva hallgatta a hullámok zúgását és a sirályok rikácsolását, aztán úgy döntött, kocog egyet. Mivel balra a kikötőhöz jutott volna, jobbra indult el. Minden lépésnél belesüppedt a nedves homokba. Kétszáz méter után kifogyott a szuszból, ezért lassított. Amikor kifújta magát, újra futni kezdett. Tíz perc séta és futás után elérkezett az öböl északi csúcsához. Itt kezdődött a tenger. Leült egy sziklára, és gyönyörködött a csodálatos látványban. Még soha nem látott ilyen lélegzetelállítóan szép tájat. Az Atlanti-óceán felől több kilométerről közeledtek és gördültek a partra a zöld hullámok. Felszívódtak a fehér homokban, vagy megtörtek a szürke gránitsziklákon. Avalon úgy érezte, mintha valamilyen idegen, mesebeli világba csöppent volna, amelybe ember előtte még nem tette be a lábát. Ezt a helyet csöndesen mélázó költőknek vagy vigaszra vágyó sorsüldözötteknek teremthette az ég. Talán a vidék mérhetetlen magánya és szépsége avagy a lány reggeli búskomor hangulata lehetett az oka, hogy kicsordultak a könnyei. Avalon megfeledkezett az időről, és átadta magát szomorú gondolatainak, aztán egyszer csak mégis felriadt álmodozásából, felsóhajtott, felállt és hazaindult.

A kocogás meghozta az étvágyát. Az ínycsiklandó sült szalonna illata a konyha felé csalogatta. Amint az ajtóban meghallotta Fraser mély hangját, egy pillanatra megtorpant. Semmi kedve nem volt kora reggel találkozni a férfival. Igaz, előbb-utóbb úgysem kerülheti el a találkozást, akkor inkább legyen túl mielőbb a kínos jeleneten. - Jó reggelt, Mrs. MacKay! A házvezetőnő a tűzhelynél állt, és az üdvözlésre mosolyogva megfordult. - Jó reggelt, Avalon! Épp fel akartam ébreszteni. Töltsön magának narancslevet, és vegyen a búzapehelyből! A szalonna és a tükörtojás is mindjárt elkészül. Miközben Avalon búzapelyhet tett egy csésze tejbe, magán érezte Fraser fürkésző pillantását. - Ma reggel kimondottan sportos vagy - jegyezte meg a férfi. - Csak nem futni készülsz reggeli után? - Már túl vagyok rajta. - Fraser pökhendi hangja idegesítette a lányt. - Körülbelül egy órája ébredtem fel, és lementem a partra. - Helyes - felelte a férfi elismerően. - A friss tengeri levegő kimondottan jót tesz. Hogy aludtál? - Kitűnően - hazudta a lány. - Nyilván a tegnapi megerőltető esti mulatság miatt. - Fraser ártatlanul mosolygott, majd Mrs. MacKayhez fordulva így folytatta: - Avalon levetkőzte minden gátlását. Először csinálta, de hamar belejött. Szerintem a legszívesebben abba se hagyta volna reggelig. A lány majdnem félrenyelt, és könyörgő tekintettel nézett a férfira. - Tényleg? - kérdezte kíváncsian Mrs. MacKay. - Na és mit csináltak? Az ördög bújt Fraserbe. Kék szeme gonoszul villogott. Ha most elárulja... Nem, ezt nem teheti! - Reeleztünk. - A ház ura a lányra kacsintott. - Én megpróbáltam lebeszélni róla, de nem hallgatott rám. Szellemes, nagyon szellemes, gondolta a lány dühösen. Megsemmisítő pillantást lövellt Fraserre, aztán étvágytalanul evett tovább. A férfi friss kávét töltött. - Ma ne legyen gondja az ebédre, Mrs. MacKay! Avalonnal a szállodában eszünk. Valószínűleg csak késő délután jövünk vissza. - Ha véletlenül átmennek Invernessen, hozhatnának... - Ma nem, Mrs. MacKay. A Flamingóval kihajózunk a lazacvarsákhoz a Larig-öbölbe - közölte Fraser, és kérdő pillantást vetett Avalonra. - Ugye nincs kifogásod egy kis hajókirándulás ellen? És ha lenne? - gondolta a lány. Mire mennék vele? Ha az utolsó hajózására gondolt, nemigen volt kedve újra tengerre szállni. Persze ezt a kék szemű úriembert ez úgysem érdekelné. - Nekem minden tökéletesen megfelel, amit akarsz, Fraser - válaszolt fagyosan Avalon. - Remélem, nem leszek az utadban a hajón. - Még hogy az utamban, kedvesem? - Fraser egyfolytában mosolygott. - Nélküled nem is indulnék el. - Hogyan mondhatnék ellent... drágám? Remélem, mielőbb indulunk. Mrs. MacKay figyelmét elkerülte a csípős hangsúly. Azt hitte, két szerelmes meghitt társalgásának lehet fültanúja, és ettől csöndesen elmosolyodott. Két órával később Fraser leállította a terepjárót a kikötőben. A Flamingó egy motoros jacht volt, kiemelt parancsnoki híddal és karcsú törzzsel. Fraser a kikötői hídról büszkén magyarázta Avalonnak a hajó előnyös tulajdonságait és teljesítményét. A lány udvariasan hallgatta, és időnként bólogatott. - Milyen messzire van innen az a lazacos öböl? - kíváncsiskodott. - Úgy harminc kilométerre, a part mentén délre. Avalon hitetlenkedve meredt a férfira. - Harminc kilométerre akarsz elvinni, hogy megmutass néhány halat? - Miért ne?

- Azért, mert... őszintén szólva nem érdekelnek a halak. - Sajnálom. - Fraser rosszallóan ráncolta a homlokát. - A chief jövendőbelijének minden iránt érdeklődnie kell, aminek a legcsekélyebb köze is van ehhez a földhöz. Avalon idegesen felsóhajtott. Tehát a férfinak még mindig nincs elege ebből az idétlenkedésből! - Figyelj ide, Fraser! - kezdte a lány. - Egyedül vagyunk, szemtanúk nélkül. Nem hagyhatnánk végre abba ezt a komédiázást? Elvégre úgysem akarsz feleségül venni. - Mit tudod te, hogy mit akarok - legyintett Fraser, majd megfogta a lány karját. - Te kizárólag a saját fejed után mész. Pedig csakis tőled függ, hogy feleségül veszlek-e, vagy sem. - Na persze! A feleségednek méltónak kell lennie erre az óriási megtiszteltetésre! Milyen ostoba is vagyok, hogy minduntalan megfeledkezem róla! Csakhogy számomra egy házasságban a szerelem a legfontosabb. Fraser elengedte a lányt, de tekintete szigorú maradt. - Eddig nem is játszottad olyan rosszul a szerepedet - ismerte el a férfi kelletlenül. - Csak arra vigyázz, nehogy mindent elronts a heves vérmérsékleteddel! - Egyáltalán nem vagyok heves vérmérsékletű! Legalábbis addig a napig nem voltam az, amíg meg nem ismertelek. - De igazi nő sem voltál - emlékeztette a férfi a lányt. - Mindenesetre gyorsan tanulsz, ezért még nem adtam fel minden reményt. Avalon kényelmetlenül érezte magát, ezért inkább másra terelte a szót. - Miért nem indulunk el végre megcsodálni a halaidat? Fraser az órájára nézett. - A kikötőirodában utána kell még néznem néhány számlának. Gyere be értem egy óra múlva! Aztán bekapunk valami apróságot a szállodában, és kihajózunk. - És én mit csináljak egy órán keresztül? - Nézz körül a faluban, beszélgess az emberekkel! Mindenki tudja, ki vagy, és szeretne megismerni. És csinálj úgy, mintha érdekelne az emberek sorsa és az itteni élet! Fraser sarkon fordult, és hatalmas léptekkel elsietett egy alacsony faépület irányában, amely a kikötőirodának adott otthont. A lány dühösen nézett a férfi után, aztán beletörődve sorsába, leballagott a mólóról. Amint leért a főutcára, tanácstalanul körülnézett. Ha legalább egy kávézó vagy egy kis étterem lett volna a közelben! Ilyen korán még a szállodai bár sem nyitott ki. Vajon mivel üsse el az időt? Ha elment valaki mellette, Avalon kedvesen elmosolyodott, de senki nem merte megszólítani. Az emberek siettek, és a lány nem akarta volna feltartani őket néhány jelentéktelen szó miatt. Ez az átkozott Fraser! Már megint magára hagyta, mint előző este. Ha nem fut össze Aileennal... Hirtelen eszébe villant, hová menjen. Felkeresi Kirstyt. Különben is meg akarta látogatni, hogy feltegyen neki néhány kérdést. Kirsty házának nyitva volt az ajtaja. Avalon kopogott, aztán meghallotta a jól ismert hangot. - Jöjjön be, Avalon! Kirsty épp teát töltött, amikor Avalon belépett. Úgy tűnt, mintha számított volna a lány látogatására. - Honnan tudta, hogy én vagyok? - Az imént kimentem a kertbe, és láttam, amint fölfelé igyekszik a domboldalon. - Értem - felelte Avalon kissé megnyugodva. Kirsty barátságosan rámosolyogott. - Jól fest ebben a szabadidőruhában. Kényelmes lehet. Hozzám sajnos már nem illik - mondta nevetve, választ nem várva. - Én megmaradok a pulóvereimnél meg a gyapjúszoknyámnál magyarázta elégedett mosollyal. - Megváltozott, Avalon. - Megváltoztam? - kérdezte a lány óvatosan. - Milyen értelemben? - Mondjuk úgy, hogy felnőttesebb lett. - Kirsty újra felnevetett. - Ezért igazán nem szabad szégyenkeznie. Sokszor láttam már ezt a csillogást asszonyok szemében. Ők nem is tudják, hogy

ott van, de én észreveszem. - Egy széket tolt vendége elé. - Üljön le, ne zavartassa magát! Igyon egy csésze teát, és öntse ki a szívét! - Miből gondolja, hogy szeretném kiönteni a szívemet? - kérdezte Avalon bizonytalanul. Csak nem mutatta ki az érzéseit? - Tévednék netán? Ahogy gondolja. De hol van Fraser? - A kikötőirodában számlákat ellenőriz. Kirsty bólintott. - Maga pedig úgy döntött, hogy meglátogat. Igazán kedves - mondta, aztán elővette ütött-kopott dohányszelencéjét, és sodort magának egy cigarettát. - Hallottam, hogy ott volt a tegnapi ünnepségen. Hogy tetszett? - Kellemes volt. Váratlanul ért, de jól szórakoztam. Az itteni emberek értenek ám a mulatozáshoz! - Meghiszem azt - mosolygott Kirsty. - Minden alkalmat megragadnak, hogy táncoljanak meg igyanak. - Kirsty rágyújtott. - Örülök, hogy megértik egymást Fraserrel. Lehet, hogy a chief néha konoknak tűnik, de azért remek ember. Avalonnak semmi kedve sem volt dicshimnuszokat hallgatni Fraserről. Ivott egy korty teát, letette a csészét, majd mély lélegzetet vett. - Hazudtam, Kirsty. Tényleg aggaszt valami. Nem értem, mi folyik itt, ezért jöttem el magához. Maga az egyetlen, aki magyarázattal szolgálhat. Kirsty megnyugtatóan elmosolyodott. - Természetes, hogy összezavarodott, de egy kis idő után majd megszokja. Avalon a fejét rázta. - Ennek semmi köze a megszokáshoz. Például nem értem, miért nem választ magának Fraser helybéli lányt, ha mindenáron nősülni akar. Minden lány szerelmes belé, ahogy erről a tegnapi estélyen magam is meggyőződhettem. Nálam sokkal csinosabb helybéli lányok között válogathat. - Hát ez bántja? - meresztett nagy szemeket Kirsty. - De hiszen hallott róla, hogy a chief felesége a tenger ajándéka... - Kérem, ne meséljen a régi legendáról meg a jó és gonosz szellemekről! - vágott a szavába Avalon ingerülten. - Ismerem a történetet Fraser anyjáról meg a nagyanyjáról, de ez csupán a véletlen műve. Kirsty kis ideig zavartan hallgatott. - Fraser nem vehet feleségül a klánból való lányt - sóhajtott nagyot. - Csak idegen lehet a felesége. Ez több évszázados törvény. Mi kis klán vagyunk, ezért az elődeink megtiltották, hogy a vezérek a rokonságukból házasodjanak. Az idegen öröklődési anyag egészséges utódokat biztosít. - Kirsty elmosolyodott. - Ez tényleg okos törvény. Avalon nem tudta azonnal feldolgozni az új hírt. - Van itt még valami - szólalt meg aztán. - Fraser örökké azt hangsúlyozza, hogy a feleségének méltónak kell lennie a társadalmi elvárásokhoz. - Ennek maga megfelel, kedvesem! - kiáltott fel Kirsty. - Elismerem... - Frasernek más a véleménye - vágott a szavába Avalon. - Legalábbis kételkedik benne. Azt hiszem, esze ágában sincs feleségül venni. - Hogy állíthat ilyet? - kérdezte Kirsty őszinte döbbenettel. - Igenis, hogy feleségül fogja venni. Csak gondoskodik... - Ki az a Pamela, akiről mindenki beszél? - Pamela? - Igen, Pamela - ismételte Avalon türelmetlenül. - Fraser őt fogja elvenni, és nem engem. Nem így van? Kirsty mindkét kezét a homlokához szorította, és felnyögött, mintha megfájdúlt volna a feje. Avalon először azt hitte, csak színészkedik, hogy ne kelljen válaszolnia a kérdésére, de aztán észrevette, hogy az asszony elsápad. - Kirsty! - kiáltott fel Avalon aggódva. - Valami baj van? Nem akartam felizgatni.

- Semmi... tényleg semmi. - Kirsty szeme tágra meredt, de azért mosolyt erőltetett magára. - Néha rám jön ez a roham. Miről is beszéltünk? - Nem érdekes. Engedje el magát, töltök egy kis teát. - Nem, köszönöm - rázta a fejét Kirsty. - Igen, már tudom. Pamela felől érdeklődött. Frasert is megkérdezte? - Igen, de ő azt mondta, semmi közöm hozzá. - Tehát nem kívánt beszélni róla - mondta Kirsty megfontoltan -, és erre megvolt minden oka. Ebben az esetben nem hinném... nos... - Kirsty elhallgatott, és szeme a semmibe révedt. Avalon riadtan felpattant. Kirsty homloka verejtékezett, keze görcsbe rándult, csuklója elfehéredett. Csak nem epilepsziás? Először is megpróbálja lefektetni Kirstyt, aztán orvost hív, döntötte el. Avalon megkerülte az asztalt, és az asszony fölé hajolt. - Kirsty - kérlelte -, mondjon valamit! - Amint megfogta az asszony kezét, érezte, hogy az érverése nagyon felgyorsult. Tennie kell valamit! Egy ilyen roham halálos is lehet. A lány rémülten összeborzadt, mert Kirsty elváltozott hangon megszólalt: - Mondja meg Frasernek, hogy a Starling... veszélybe került! Avalon halálosan megrémült. Kirsty félrebeszél! - Ne féljen, nem lesz semmi baj - igyekezett megnyugtatni az asszonyt. - Ne izgassa fel magát! Hívok... Kirsty megragadta Avalon karját, és erősen megszorította. - Siessen... A Starling... Seven Needles... mondja meg Frasernek... - Lent van a kikötőben. - Igen... tudom... Siessen, az ég szerelmére! Mire vár? Avalon az ajtóhoz rohant, még egyszer visszanézett Kirstyre, aztán lélekszakadva lerohant a faluba. Néhány perccel később zihálva berontott a kikötőirodába. Fraser felállt a székről, és csodálkozva nézett a lányra. - Mi az ördögöt... - Mivel Avalon szinte összeesett a férfi lábánál, Fraser megragadta a lány vállát, és egy székhez vezette. - Ne félj, itt biztonságban vagy nyugtatgatta. - Nem rólam van szó - lihegte Avalon. - Kirsty... roham jött rá. Azt üzeni, hogy a Starling veszélyben van. Starling és Seven... Seven... - Needles? A lány bólintott. - Igen, de fogalmam sincs, hogy ez mit jelent. Fraser bősz ábrázata láttán viszont Avalon azt gondolta, hogy a férfi annál jobban tudja, mi történt. - Segítségre van szükségem - magyarázta Fraser. - Egy ember élete forog kockán. Velem jössz, vagy pazaroljam a drága időt egy másik segítőtárs felkutatására? Avalon elszántan felállt. - Úgy látom, nem ismersz olyan jól, ahogyan képzeled, különben nem kérdeznél ilyen ostobaságot. Gyerünk! Mire várunk?

8. FEJEZET Fraser óriási iramban húzott ki a Flamingóval a kikötőből. A parancsnoki híd vezetőfülkéjének ablakát tajték fröcskölte be. Fraser bekapcsolta az ablaktörlőt. Maga mellé intette Avalont, hogy a motorbőgés miatt valahogyan szót értsenek. - Abban a hátsó szekrényben találsz egy kötelet - ordította Fraser. - Vedd elő, szükségünk lehet rá. Avalon engedelmeskedett, majd ő is kiabálva ezt mondta: - Lennél olyan kedves, és elmondanád, mi is folyik voltaképpen? Kinek az élete van veszélyben?

- Big Duncané. Homárt halászik, és ha a bárkája nekicsapódik a Seven Needlesnek, ripityára törik. Tíz perc alatt érünk oda. Remélhetőleg nem érkezünk későn. Big Duncan nem tud úszni. Avalon Fraserre sandított. Ahogyan a kormánykeréknél állt, széles vállával, egyenes tartásával, határozott arckifejezésével, olyan férfinak tűnt, aki a poklok poklától sem riadna vissza, és őt, Avalont is magával ragadná a mélybe. A lány megérintette a férfi karját, hogy magára terelje a figyelmét. - Van a Starlingon rádió? Lehet, hogy Big Duncan már hívott segítséget. Fraser a fejét rázta. - Az egy egyszerű kis motoros halászbárka, semmilyen műszaki felszerelés nincs rajta. Avalon szeretett volna kérdezni még valamit, de inkább hallgatott. Néhány perc múlva a saját szemével is meggyőződhet mindenről, és ha se a csónakot, se a roncsait nem találják ott, akkor Kirsty figyelmeztetését egy fura öregasszony képzelgésének foghatja fel. Először Fraser vette észre a Starlingot. Egyből a bárka felé irányította a hajót. Hamarosan Avalon is láthatta, milyen veszedelmes a Seven Needles névre keresztelt, hírhedt sziklazátony. Hét cikcakkos szikla emelkedett ki a tengerből, amelyekre minden hullámverésnél tajtékzó vízáradat zúdult iszonyatos robajjal. Egy sárga viharkabátos férfi állt a csónakban, melyet egy hosszú póznával igyekezett távol tartani a veszedelmes szikláktól. - Biztosan elromlott a motorja - vélekedett Fraser. - Nem lesz könnyű dolgunk. Hátramenetben fogjuk elvontatni, nehogy a vontatókötél beleakadjon a hajócsavarba. - A férfi visszavette a gázt, és mintegy öt méterre megközelítette a Starlingot. Állandóan irányítania kellett a Flamingót, nehogy elsodródjon Duncan bárkája mellől. - Nem engedhetem el a kormányt - magyarázta Avalonnak különben az áramlat a zátonyhoz sodor. Semmi esetre sem szabad közelebb kerülnünk a sziklákhoz. Meg tudod csinálni? Remélem, nem esel bele a vízbe. - Vigyázni fogok, csak magyarázd el, mi a feladatom! Fraser előremutatott. - Fogd a kötelet, az egyik végét kösd az orron lévő villára! Aztán szedd össze, és hajítsd át Big Duncannek, hogy ráköthesse a csónakja végére. - Ez minden? Akkor aggodalomra semmi ok. Megbirkózom a feladattal. Avalon fogta a kötelet, és kiment a vezetőfülkéből. Miután megszokta a fedélzet himbálózását, óvatosan előrement az orrhoz, letérdelt, és rácsomózta a kötél végét az erős rézvillára, összeszedte a maradék kötelet, és felállt. Bízott benne, hogy elsőre sikerül átdobni Duncannek. Ha elvéti, kezdheti elölről az egészet, ráadásul még nehezebb dolga is lesz, mert közben a kötél megszívj a magát vízzel. Különben is minden másodperc számít, tehát nem követhet el hibát. - Mire vársz? - ordította mögötte Fraser. - Nem érünk rá. Avalon nem törődött a férfi megjegyzésével, a megfelelő pillanatra várt. Amikor a himbálózó Flamingó orra a legmagasabb pontra ért, átlendítette a kötelet a tajtékzó hullámok felett, amely szinte pontosan Big Duncan lába előtt esett le. A férfi intett neki, Avalon pedig visszament a vezetőfülkébe. - Mit szólsz? - kérdezte büszkén. - Milyen voltam? - Nem rossz - felelte Fraser elgyötört mosollyal az arcán. - Csakhogy Duncan még korántsem került ki a veszélyből. A lány odanézett, és látta, hogy a kötél még mindig a férfi lábánál hever, aki nem tudja felvenni, mert a póznával egyfolytában a sziklától igyekszik távol tartani magát. - Nem fog neki sikerülni! - kiáltott fel Avalon. - Miért nem hagyja veszni a bárkáját, és kapaszkodik bele a kötélbe? - Mert konok fickó, és nem szeretné elveszteni a csónakját - dühöngött Fraser. - Attól tartok, egy kis időre neked kell kormányoznod a hajót. Avalon iszonyattal meredt a férfira. - Megőrültél? Hiszen nem is értek a kormányzáshoz! Te magad mondtad, hogy nem engedheted el a kormányrudat, ha nem akarunk zátonyra futni.

- Igen, csakhogy most nincs más választásunk. Átúszom, és rákötöm a kötelet Duncan csónakjára. Fraser elengedte a kormányrudat, és levette az ingét. A Flamingót félrekapták a hullámok, és a kormánykerék vadul körbeforgott. - Nem bírom! - kiáltotta Avalon kétségbeesve. - De igen - bátorította Fraser a lányt. - Csak ne tekerd erősen a kormányt, és figyelj a motorra... - Nem! - kiáltotta a lány most már mérgesen. Látta, hogy a férfi lehúzza a cipőjét, erre Avalon elengedte a kormányt, és átverekedte magát Fraser mellett. - Mi az ördögöt... - A férfi el akarta kapni a lányt, de az már a fedélzeten volt, a hajóorrhoz szaladt, és belevetette magát a vízbe. Prüszkölve merült fel a hullámok közül. A hideg víztől egy pillanatra elállt a lélegzete, de kitartóan úszott a Starling felé. Big Duncan nem hitt a szemének, amikor a lány felhúzódzkodott az alacsony fedélzeti korláton, és egyetlen lendülettel beugrott a homárosvékák közé. Magyarázkodásra nem volt idő. Avalon felpattant, megragadta a kötelet, és az eveződúchoz rögzítette. Ekkor jelt adott Frasernek. A férfi gázt adott, és a Flamingó lassan elindult hátrafelé. A kötél megfeszült, és a Starling távolodni kezdett a zátonytól. - Az ég áldja meg! Az utolsó pillanatban érkezett. - Big Duncan kiejtette kezéből a póznát, és úgy meredt Avalonra, mint valami csodatévő tündérre. Aztán egy mosoly suhant át cserzett arcán. Maga csak a szőke szépség lehet, akiről mindenki beszél. A jóisten küldte magát és Frasert a segítségemre. Abban a pillanatban érkeztek, amikor bedöglött a motor. Avalon megborzongott. - Csak nem azt akarja mondani, hogy a motor akkor állt le, amikor ideértünk? Big Duncan bólintott. - De igen... pontosabban egy-két perccel azelőtt. Avalon dideregve összekuporodott. - A lényeg az, hogy most már biztonságban van. Amikor úgy kétszáz méterrel eltávolodtak a Seven Needlestől, Fraser lassított, és megvárta, amíg a Starling a Flamingó oldalához sodródik. Kinyújtotta a kezét Avalonnak, a fedélzetre húzta, és csak ezután fordult oda Duncanhez. - Minden rendben? - kérdezte. - Én jól vagyok - felelte az öreg. - Csak a gép mondta föl a szolgálatot. - Kivontatunk a kikötőbe, de nem hátramenetben. A kötelet hátul rögzítem. Csak arra vigyázzunk, nehogy bekapja a hajócsavar! Avalon egész testében reszketett. Amíg talált egy gyapjútakarót, Fraser végzett az előkészületekkel. Elindulhattak hát végre a kikötő felé. Mihelyt Fraser beállította a megfelelő irányt, ráförmedt a lányra. - Ha szabad volna a kezem, most alaposan elnáspángolnálak, hogy észhez térj. Halálosan könnyelmű voltál. Mondd, mindenáron a tengerbe akarsz fulladni? - Nem fulladtam meg - felelte higgadtan Avalon. - Ez igaz, de könnyen odaveszhettél volna. A Seven Needles körül veszélyes áramlatok uralkodnak. Nem láttad, hogyan sodorta a víz a hajónkat a zátony felé? - És ha igen? - kérdezte a lány. - Nem értem, miért idegeskedsz. Valószínűleg megsértettem a férfiúi hiúságodat, máskülönben elismernéd, hogy adott körülmények között ez volt az egyetlen ésszerű megoldás. - Ésszerű? - ismételte a férfi bosszúsan. - Azt sem tudod, mit jelent ez a szó! Ez már sok volt Avalonnak. - Megmondtam, hogy nem tudom kormányozni a hajót! - kiáltotta. - Mégsem hallgattál rám. Ó, te... - Legalább megpróbálhattad volna. - Minek? Hogy a zátonyon kössünk ki, és mindnyájan a tengerbe vesszünk? Nem viselkedtem sem ostobán, sem túlságosan merészen. Egyszerűen csak a józan eszemre hallgattam.

Fraser a semmibe bámult. Ha még egy rossz szót szól, a fejéhez vágok valamit, gondolta Avalon. Lehúzta a sportcipőjét, és kiöntötte belőle a vizet. Fraser egy oldalpillantást vetett rá. - Nagyon fázol? - kérdezte morcosan. - Hát persze - felelte a lány ugyancsak barátságtalanul. - A víz nem éppen langymeleg. - Akkor gyere ide, és melegedj fel mellettem! A végén még tüdőgyulladást kapsz. - Miért, zavarna? - kérdezte a lány csípősen. - Igen, kedves - fordult Fraser komoly ábrázattal a lányhoz. - Nem is hiszed, mennyire zavarna. Avalont elsősorban nem a férfi hangja hatotta meg, hiszen az hazudhatott volna. A szeme azonban nem. A lány szíve vadul vert. Fraserhez lépett, és a férfi átkarolta a vállát. - Gyere, bújj hozzám! Avalonnak nem kellett kétszer mondani. Szorosan a férfihoz simult, és vizes ruháján át érezte Fraser testmelegét. - Bőrig áztam. Lehet, hogy most meg te kapsz tüdőgyulladást. - Nem volna baj - jegyezte meg a férfi nagyvonalúan. - Legalább együtt bújhatnánk ágyba. Amint kikötöttek és lehorgonyoztak, egyenesen a kis szálló bárjába siettek. Fraser rendelt egy nagy pohár whiskyt. - Lassan kortyolgatva idd ki az egészet! - intette Avalont. - Addig gondoskodom száraz ruháról. A lány megfogta a poharat, és reszkető kézzel a szájához emelte. Néhány vendég lézengett a bárban. Kíváncsian figyelték a lányt. Miután Fraser beszámolt nekik a történtekről, a kíváncsiság ámulatba csapott át, ami nemigen tetszett Avalonnak. - Ne túlozz, Fraser! - jegyezte meg a lány zavarodottan. - Ez úgy hangzik, mintha... - Csupán a tényekre szorítkoztam - felelte a férfi. Fraser intett a szállodatulajdonosnak, meleg ruhát kért, és rendelt egy szobát fürdőszobával, majd a kandalló mellett álló asztalhoz vezette a lányt. - Tudod, mit mondott Duncan, amikor bemásztam a csónakjába? - kérdezte Avalon, amint helyet foglaltak. - Azt, hogy a motor néhány perccel az érkezésünk előtt romlott el. Addig nem volt veszélyben. Fraser vállat vont. - Igen, én is így gondoltam. A lány részletesebb magyarázatot várt. - Nincs több hozzáfűznivalód? - fészkelődött izgatottan. - Tudod, mit jelent ez? - Persze hogy tudom - felelte a férfi higgadtan. - De ha arra lennél kíváncsi, hogyan jósolta meg Kirsty a balesetet, arra nem tudok kielégítő magyarázattal szolgálni. Az érkezésedről is előre tudott, mielőtt még megszöktél volna a jachtról. Ez számomra éppolyan rejtélyes, mint Duncan esete. Senki sem érti, éppen ezért nem is érdemes törni rajta a fejünket. Fraser hanghordozása arra engedett következtetni, hogy vagy hisz Kirsty természetfeletti képességeiben, vagy egyszerűen nem bolygatja a dolgot. Avalon idáig babonának tartotta az asszony látnoki képességét, de Big Duncant végül is az ő segítségével menekítették meg. Talán ideje volna másként látnia néhány dolgot, mint például a helybéliek régi legendáját, a Nevay szellemőreit vagy a varázslatos tüzet. A lány kiitta az utolsó korty italt is, és a poharat letette az asztalra. Mintha azonban közben Fraser valahogy megváltozott volna. Az arca most nem olyan szigorú, ha rám néz, gondolta a lány. Mintha barátságosabb lenne. És nem ellenséges, hanem inkább gondoskodó. Ez persze még nem szerelem, de ki tudja, talán az is lehet belőle... - Most már sokkal jobban vagyok - nézett mélyen a férfi kék szemébe. - Őszintén szólva kiválóan érzem magam. - Egy forró fürdő után még jobban leszel. - Fraser jókedvűen szemlélte a lányt. - Azt hiszem, elhalasztjuk a lazacok megtekintését. Olyan vagy, mint egy sellő, vonz a tenger, s attól félek, a végén harmadszor is belevetnéd magad a vízbe.

Aileen hanyatt-homlok rohant be a bárba, kezében új szabadidőruha, sportcipő és fehérnemű. A szállodatulajdonos közben átadott egy szobakulcsot Frasernek. - A hármast előkészítettük. A férfi felkísérte Avalont a szobába, az új ruhát az ágyra tette, majd meleg vizet engedett a kádba. - Fürödj meg kényelmesen! - mondta aztán a lánynak. - Ha elkészültél, odalent harapunk valamit. Mit szólsz hozzá? - Rám fér - vallotta be Avalon. Mivel azonban Fraser nem mozdult, a lány elpirulva megkérdezte: Most nem mennél ki? Fraser nagyot sóhajtott. - De igen. Nem tudom, hogyan csinálod, Avalon, de még ebben az átázott ruhában is szédítő vagy. Tényleg jobb, ha megyek, mert a végén még megakadályozom a fürdést. Egy órával később Avalon új, barackszínű szabadidőruhájában megjelent a szálló bárjában, amely időközben zsúfolásig megtelt. Amint a vendégek megpillantották, elnémultak, és utat nyitottak neki, úgyhogy a lány mintegy díszőrség előtt elhaladva lépkedett Fraserhez, aki a bárpultnál állt. - Figyelmeztettelek - mosolygott rá a férfi -, hogy mifelénk a hírek futótűzként terjednek. Amíg fürödtél, Big Duncan meghívta a fél falut, hogy koccintson az egészségedre. Avalon nem szeretett a figyelem középpontjában állni. - Nem szökhetnénk meg innen? – kérdezte halkan. – Zavarba jövök, ha ennyien bámulnak, különben is... Fraser a fejét rázta. - Sajnos, nem lehet. Meg akarják köszönni, hogy megmentetted Big Duncan életét. Úgy negyedórája odakint is vár rád valaki. Kérlek, menj ki, és beszélj vele! - Ki az? - Egy tisztelőd. Avalon elhúzta a száját. - Ne tréfálkozz, Fraser! - Eszemben sincs! Port Suilvach népe örökre a szívébe zárt. - Utálom a népszerűséget - felelte a lány. - Ha sokan szeretnek egy embert, akkor túl sokat várnak el tőle. - Ez a hírnév ára. De menj, ne várakoztasd tovább az illetőt! Avalon még mindig vonakodott. - Mért nem jön be ő? - kérdezte bizalmatlanul. - Mert félénk teremtés. Menj már, vagy azt akarod, hogy én vigyelek ki? - Megyek, csak ne játszd meg már megint a nagyfiút! - Avalon félig kíváncsian, félig bosszúsan ment végig a zsúfolt helyiségen, majd kilépett a szabadba. Odakint senkit sem látott. Már komolyan idegeskedni kezdett a rossz tréfa miatt, amikor egy falmélyedésből előlépett egy ösztövér alak, és határozatlan léptekkel elindult felé. A lány azonnal felismerte vörös hajáról és szeplős arcáról. Ez a fiú vitte fel neki a megérkezése utáni első reggelen Kirsty házába a cipőt. Ő lett volna a tisztelője, akiről Fraser beszélt? Avalon mosoly mögé rejtette meglepettségét, és kedvesen üdvözölte a fiút. - Szevasz, Jamie! Ugye így hívnak? Beszélni akartál velem? Jamie zavartan egyik lábáról a másikra állt, aztán a háta mögül előhúzott egy díszdobozt. - Ez a magáé. Ajándék. A zsebpénzemből vettem. - Ajándék? - kérdezte Avalon zavartan. - Nekem? Igazán kedves tőled, Jamie. - Ez azért túlzás, gondolta Avalon. Az még hagyján, hogy a felnőttek koccintanak az egészségére, de hogy egy fiú a zsebpénzét is ráköltse... - Örülök, Jamie, de ennyi pénzt... - Én ragaszkodtam hozzá. Apa elmesélte, hogyan úszott oda a csónakjához és mentette ki. - Ó! - kiáltott fel Avalon meglepetten. - Big Duncan fia vagy? - Igen, kisasszony. Ha nem szereti a csokoládét, kicserélem valami másra.

Avalont meghatották ezek a szavak. Legszívesebben megölelte volna a fiút, de a kamaszok sokszor nem szeretik, ha valaki nyíltan kinyilvánítja az érzéseit. - Imádom a csokit. Ritkán fogok enni belőle, hogy sokáig tartson. Jamie megkönnyebbülten elmosolyodott. - Köszönöm, kisasszony. Akkor hát... nem is zavarom tovább. A fiú el akart szaladni, de Avalon visszatartotta. Hirtelen támadt egy ötlete. - Várj egy kicsit! Szeretnék kérni tőled egy szívességet - mondta, majd óvatosan körülnézett, nem hallja-e őket valaki, aztán súgott valamit Jamie fülébe. A fiú először megdöbbent, aztán készségesen bólogatott. - Természetesen, kisasszony. Számíthat rám. - Jamie egy darabig zavartan bámult maga elé, aztán így folytatta: - Kirsty szerint maga különleges teremtmény, és mindenben segítenünk kell magának. Persze ezt amúgy is örömmel megtettem volna. - Akkor üljünk le egy percre, és beszéljük meg a dolgot! Avalon kézen fogta a fiút, és magával vitte a kikötő kőfalához. Fraser már Kirstyvel álldogált a bárpultnál, amikor a lány visszament. - Hallottam, milyen bátran viselkedett, Avalon - szorította meg az asszony a kezét. - Fraser szerint nem szereti, ha dicsérik, de... - Kirsty oldalba bökte a férfit. - Igazad van, Fraser, fülig pirult. Nézd csak meg! - Elmúlt a fejfájása? - érdeklődött Avalon udvariasan. Kirsty ivott egy korty whiskyt, és a lányra kacsintott. - Mintha nem is lett volna. - Örülök. - Avalon a bárpultra tette a csokoládés dobozt. - Ezt Jamie-től kaptam. Az egész zsebpénzét rám költötte. - Adok neki néhány megbízást, az majd bőséggel kárpótolja - vigasztalta Fraser a lányt. A nagyvonalú ajánlattól Avalon meghatódott ugyan, de a szorongása nem múlt el. - Igazán kedves tőled, csak az a baj, hogy Kirstyhez hasonlóan te sem tudod, miről van szó. - A lány látta a férfi tekintetén, hogy nem érti, mire céloz. - Mindnyájan azt képzelitek, hogy különleges teremtmény vagyok. Még ez a fiú is bevallotta. - Ez az igazság - vetette közbe Kirsty. - Maga nagyon különleges teremtmény. - Nem, nem vagyok az - ellenkezett Avalon. - Kirsty, tudom, hogy magát jó szándék vezérli, de végül is maga a hibás, hogy az egész falu ezt hiszi rólam. Kirsty döbbenten nézett Fraserre. A férfi Kirsty vállára tette a kezét. - Hagyj magunkra egy pillanatra! Beszélek Avalonnal. - Hát persze. - Az asszony végtelenül szomorúnak tűnt, de aztán összeszedte magát. - Minden jóra fordul - mosolygott. - A barátaim mondták, márpedig ők soha nem tévednek. Avalon nem akarta megbántani Kirsty , de Fraser fenyegető pillantása a tudtára adta, hogy újabb kioktatásban lesz része. Ahelyett, hogy bocsánatot kért volna az asszonytól, amit a szíve parancsára szívesen megtett volna, a férfihoz fordult, és támadásba lendült. - Nos? Te is hallhattad. Most is azokról a hülye szellemekről beszélt. - Nem tűröm, hogy így beszélj Kirstyvel! - förmedt a lányra Fraser. Avalon pontosan emlékezett ugyan Fraser figyelmeztetésére, miszerint megjegyzéseivel ne bántsa meg a helybélieket, de ezúttal nem törődött vele. Előző este óta egyetlen kérdés foglalkoztatta, s mivel Kirsty reggel nem adott rá választ, úgy döntött, hogy most mindenáron a végére jár a dolognak. - Te csak Kirstyvel törődsz, de az nem érdekel, hogy ennek az egész ostoba játéknak én vagyok az áldozata! - Miféle ostoba játékról beszélsz? - Arról, hogy a kiválasztott menyasszonyod vagyok! Miért nem közlöd végre mindenkivel, hogy nem engem akarsz feleségül venni, hanem Pamelát?

Fraser szeme összeszűkült. - Mondtam már, hogy... - Nem felejtettem el - vágott a szavába Avalon hevesen. - Szerinted semmi közöm Pamelához. Csakhogy tévedsz. Elegem van a játékból! Nem akarom, hogy sakkbábuként tologassatok ide-oda. Nem titok, hogy Pamelát akartad feleségül venni, amíg én fel nem tűntem. Azóta az ügy kissé szövevényesebbé vált. - Csak folytasd - szólt rá Fraser nyersen. - Mondd csak, ki beszélt a hátam mögött Pameláról? - Különösebben senki. De azt azért megtudtam, hogy Pamela gyakran megfordult a házadban. Mi más oka lenne, hogy ilyen melegen ápolja ezt a kapcsolatot? Nem vagyok ostoba, tudom, amit tudok. Kezdettől világos számomra az egész. Amikor először megláttál, kényelmetlenül érezted magad. Azt mondtad Kirstynek, hogy vannak bizonyos terveid, de ő megkért, hogy kedves légy hozzám. Ezek a tervek ugye Pamelára vonatkoznak? Őt akartad elvenni, és még most is ragaszkodsz hozzá. A pokolba küldenél, ha nem félnél, hogy megbántod Kirstyt. - Folytasd csak! - vetette közbe gúnyosan Fraser. - Igazán lenyűgöző gondolatmenet. Avalon voltaképpen kipanaszkodta magát, már csak egyvalami okozott neki keserűséget. - Még csak nem is tagadod. A férfi vállat vont. - Ha akarod, éppen tagadhatom is. Így jobb? Avalon a férfi tekintetét fürkészte, és tagadóan megrázta a fejét. - Hinni szeretnék neked. - Vagyis még azzal is megvádolsz, hogy hazudok? - csattant föl Fraser. - Elfelejtetted, kivel beszélsz? - Hogyan felejthettem volna el, amikor unos-untalan felhívod rá a figyelmemet? - Azért, mert mégiscsak úgy tűnik, hogy sokszor megfeledkezel magadról. Nincs jogod kétségbe vonni a szavaimat vagy a tetteimet. Avalon bólintott. - Épp ez bosszant a leginkább. Sakkbábuként kezelsz, és jaj, ha nem úgy lépek, ahogy te szeretnéd. - A királynő szerepét azért szívesen eljátszanád a sakktáblán - jegyezte meg Fraser gonosz mosollyal az arcán. - Nem. Azt szeretném, hogy véget érjen a játék, és mielőbb eltűnhessek innen. - És mihez kezdenél? Megint elmenekülnél a nehézségek elől, mint ahogy eddig tetted? - Avalon kerülte a férfi tekintetét, ezért Fraser erősen vállon ragadta, és ingerülten rászólt: - Hát nem veszed észre, mennyire vak és makacs vagy? Eszedbe sem jutott, hogy... De hagyjuk! - Elhallgatott, és elengedte a lányt. - Nem tartozom neked magyarázattal. Bíznod kell bennem. - Bíznom? Benned? - Avalon kis híján felnevetett. - És ugyan miért? - Mert bizalom és tisztelet nélkül nem létezhet semmiféle kapcsolat. - Pedig azt hittem, hogy a szex a legfontosabb a számodra - vetette közbe a lány gúnyosan. - A szex igenis fontos, de nem a legfontosabb - felelte Fraser komolyan. - A testedet odaadod, de minden másban ellenkezel velem. Még soha senkinek nem adtam számot a tetteimről, és nem is fogok. Neked sem. - Ennyit a kapcsolatról - mondta Avalon keserűen. - Én meg azt hittem, hogy nyugodtan leülhetünk, és megbeszélhetjük a közös dolgainkat. Alaposan tévedtem. Nekem bíznom kellene benned, de ugyanezt tőled nem várhatom el. Nem árulod el a titkaidat. - Így igaz - helyeselt Fraser -, a mi kapcsolatunknak megvannak a saját törvényei. Elvégre a sors szeszélye hozott össze bennünket. - A sors rettenetes szeszélye - igazította ki Frasert a lány szárazon. - Nevezd, ahogy akarod, de az, hogy mit kezdünk ezzel a lehetőséggel, kizárólag kettőnkön múlik. A férfi elhallgatott, és kihívóan nézte a lányt. - Nos? - kérdezte aztán gyengéden. - Várom a válaszodat. Bízol bennem, vagy sem? Mennyire szeretett volna Avalon bízni Fraserben, de az esze mást parancsolt.

Sokszor megbízott már az emberekben, és mindig csalódnia kellett. Igaz, ilyen férfival még nem találkozott. Vajon megbízhat-e olyasvalakiben, akit szinte egyáltalán nem ismer? A lány a férfi kék szemében kereste a választ, de ezúttal sem találta. - Igen, Fraser - bólintott mégis. - Isten irgalmazzon, ha tévedek, de bízni fogok benned.

9. FEJEZET Avalonnak teljesen kiment a fejéből az estélyi ruha, amelyet Aileen akart rendelni a számára. Egy héttel később azonban a ruha váratlanul megérkezett. A lány a szokásához híven kocogott egy kicsit a tengerparton, aztán lezuhanyozott. Épp kényelmesen reggelizett a konyhában, amikor Mrs. MacKay szólt neki, hogy Fraser hívatja a dolgozószobájába. A férfi az elmúlt négy napot Brüsszelben töltötte, ahol egy halászati EUkonferencián vett részt. Avalon egy nappal későbbre várta vissza. - Már visszajött? - kérdezte meghökkenve a házvezetőnőt. - Hisz ismeri - magyarázta Mrs. MacKay. - Ki nem állhatja a parttalan tárgyalásokat, és a végtelen irathalmazokat is utálja. Ha megbeszélték a lényeget, mindig igyekszik szabadulni. Hajnali négy órakor érkezett meg. Azóta ki sem mozdult a dolgozószobájából. A lány kiitta a kávéját, és felállt. Vajon miért lett hirtelen ideges? Fraser elutazása után felengedett, élvezte a magányt, aztán két nappal később rájött, hogy titkon visszavárja a férfit. Nélküle az élet sokkal unalmasabbnak tűnt, és sok minden hiányzott Avalonnak: Fraser kiszámíthatatlan magatartása, hegyi beszédei és... szenvedélyes csókja. Avalon mindennél jobban emlékezett a gyöngéd pillanatokra. Ezért vert úgy a szíve, amikor a konyhából kiment az előcsarnokba, és belepillantott a nagy falitükörbe. A reggeli futástól felfrissült az arca, haját azonban rendezetlennek találta. Kapkodva megigazította, aztán bekopogtatott a ház urának ajtaján. Avalon ajkáról eltűnt a mosoly, amint meglátta a férfi elcsigázott, szinte beesett arcát. A fárasztó napok nyomot hagytak rajta. Fraser az íróasztalnál ült, amint azonban Avalon belépett, azonnal letette a tollat, és barátságosan a lányra mosolygott. - Szia, Avalon! Már szinte elfelejtettem, milyen gyönyörű szoktál lenni reggelente. - Köszönöm - pirult el a lány. - Inkább azt mondd meg, mit műveltek veled! Kimerültnek látszol. Fraser felsóhajtott. - Ezek a begyepesedett agyú kormányhivatalnokok! Össze kellene gyűjteni őket egy halászhajóra, és tízes erősségű széllel az Északi-sarkra küldeni mindnyájukat. Akkor talán felhagynának a hülye mosolygásukkal. - Fraser megfogta az asztalon álló kristályüveget, és töltött magának egy nagy adag whiskyt. - De ne aggódj miattam! Egy korty ital meg egy kis alvás teljesen rendbe hoz. - Mit tehetnék érted? - kedveskedett a lány. - Ne jegyzeteljek, vagy nem akarsz tollba mondani valamit? A gyorsírás az erősségem. Fraser egy hosszúkás, fehér dobozra mutatott, amely a szomszédos asztalon feküdt. - Megérkezett a ruhád a nagy ceilidh-re. Próbáld fel! Ha nem jó, visszaküldjük. Avalon a hóna alá vette a dobozt, és már majdnem az ajtóban volt, amikor Fraser megkérdezte: - Most meg hová mész? A lány meglepve hátranézett. - A szobámba. Bármennyire fáradt volt is Fraser, gonoszkodó humora ezúttal sem hagyta cserben. - Fölösleges szégyenlősködnöd. Jól ismerem a csinos tested minden báját. Itt is felveheted. - És közben bámulsz? - kérdezte a lány fülig vörösen. - Nem szoktam bámulni, legföljebb csodálni, mint ahogy egy műkedvelő megcsodál egy Rubensfestményt. Segítsek levetkőzni?

- Isten őrizz! - tiltakozott a lány, letette a dobozt a padlóra, és óvatosan kicsomagolta a ruhát a selyempapírból. Álmélkodva szemlélte a pompás darabot. A halványzöld selyem titokzatosan csillogott. - Ó, Fraser, ez káprázatos! Egyszerűen csodálatos! - Avalon alaposan szemügyre vette a ruhát, és egyszer csak rémülten így szólt: - De hisz nincs vállpántja! Ilyet még nem hordtam. - Nincs is rá szükség - jegyezte meg Fraser derűsen. - Nálad a természet gondoskodott a természetes tartásról. A lány óvatosan egy széktámlára tette a ruhát, megfordult, és levette a szabadidőruhát. - A melltartót is - mondta Fraser. - Ne feledd, a ruhán sincs pánt! Avalon engedelmeskedett, aztán belebújt a ruhába, felhúzta hátul a villámzárat, eligazította a felső részét, hogy ne tűnjön kihívónak, és csak ekkor mert Fraser felé fordulni. A férfi hátradőlt a székén, és alaposan szemügyre vette a lányt. Mivel még percekkel később is hallgatott, Avalon idegesen megkérdezte: - Mi a baj? Miért nem mondasz valamit? Nem tetszik? Fraser alig láthatóan elmosolyodott, és színpadiasan széttárta a karját. - Vannak az életben olyan pillanatok, amelyekben nem szabad megszólalnunk. Ez egy ilyen pillanat. A lány fellélegzett. - Ezek szerint tetszik? - Igen. - Fraser kiürítette a poharát, és felállt. - Tökéletes, mintha rád szabták volna. Már csak egyvalami hiányzik. - Azzal lehajolt a dobozhoz, és egy másik selyempapírból elővett egy sötétkék-zöld színben pompázó széles selyemszalagot, amely elkerülte Avalon figyelmét. - Vállra vetve viselhetnéd, és a csípődön rögzíthetnéd. Tudod, mint a versenyeken a szépségkirálynők. Már csak egy megfelelő dísztű hiányzik, de azt majd Invernessben megvásároljuk. Eligazította Avalon vállán a szalagot, majd újra szemügyre vette a lányt, és lassan magához vonta. Avalon szíve izgatottan vert. A férfi arca olyan közel volt most hozzá, hogy az ajkuk szinte összeért. - Én... rendbe hozom a hajamat - mondta Avalon zavartan. - Nem hagyhatom így. Levágatom, és... - Szó sem lehet róla! - tiltakozott Fraser. - Nekem így tetszik. S mintegy bizonyításképpen ujjaival játszani kezdett a lány hajával, aztán megsimogatta a vállát. Ajka hozzáért a lányéhoz, aki érezte a férfi meleg leheletét, és hallotta suttogó szavait: - Egy ilyen elbűvölő sellőnek csupán fésű és hajkefe kell. Avalon a férfi karjába simult. Amint Fraser játszani kezdett a villámzárral, még szorosabban bújt hozzá. A vágya egyre nőtt, és kéjesen megborzongott. A férfi fájdalmasan felnyögött, aztán elengedte a lányt. Avalon látta, milyen nehezére esik elválnia tőle. - Téged vár a munka, Fraser. Ne haragudj, amiért megzavartalak. Jobb, ha most megyek. A férfi egy pillanatig úgy nézett rá, mintha nem tudná megzabolázni feltörő szenvedélyét, de végül győzött benne a felelősségtudat. - Igazad van - bólintott, és búcsúzóul megcsókolta a lányt. - A jelentésemet mielőbb el kell készítenem. Menj ki Mrs. MacKayhez, és kérdezd meg, tetszik-e neki az új ruhád! Ő jobban ért hozzá, mint én. Avalon felkapta a szabadidőruhát, beledobta a dobozba, és az ajtóhoz sietett. Mielőtt kiment, még egyszer visszafordult. Fraser azonban már a munkájába merülve az asztalnál ült. A lány becsukta maga mögött az ajtót. Megvárta, amíg lehiggad, aztán eltűnődve visszament a konyhába. Néhány napja még szilárd elhatározása volt, hogy nem megy el a nagy ceilidh-re. És most? Amióta megpillantotta a ruhát, úgy örült az ünnepségnek, mint egy gyerek a közelgő karácsonynak. S amióta Fraser egyre gyakrabban megcsókolta, kezdte komolyan azt hinni, hogy a

férfi végre talán beleszeretett. Egyszerre csak rózsaszínben látta a világot, s maga sem értette, hogy a kezdeti ellenszenve miként változhatott át ilyen sóvár vágyakozássá. Mrs. MacKayt ugyanúgy elbűvölte a ruha, mint Frasert. Kissé félrebillentette a fejét, úgy csodálta Avalont. - A nyakék tökéletesen fog illeni hozzá - bólogatott elégedetten. - Avalon, maga lesz a legszebb, higgye el nekem! - Miféle nyakék? - kérdezte Avalon kíváncsian. - Hát a Suilvachok smaragd nyakéke - magyarázta a házvezetőnő ártatlanul. - Hogyan, hát Fraser nem mutatta meg? - Nem. Csak egy dísztűt említett a szalaghoz. Nyakékről egy szót sem szólt. - Pontosabban ez egy nagy smaragd, amelyet gyémántok vesznek körül - folytatta Mrs. MacKay. Sok-sok nemzedék óta van a család tulajdonában. Hagyományosan a chief az egész klán jelenlétében annak az asszonynak a nyakába akasztja, akit feleségül kíván venni. A fejemet rá, hogy Fraser a nagy ceilidh-en akarja vele megajándékozni magát. - A házvezetőnő kis szünet után így folytatta: - Furcsállom, hogy nem mutatta meg. Egy páncélrekeszben őrzi a dolgozószobájában. - Biztosan elfelejtette. - Avalon jókedve egy szempillantás alatt lelohadt. - Az utazás kimerítette. - Igen, biztosan ezért felejtette el - bólintott Mrs. MacKay. Persze létezik más magyarázat is, gondolta Avalon, miközben felment a szobájába. Fraser azért nem mutatta meg a nyakéket, mert másnak szánja. Egy másik nő nyakába akarja akasztani, akit Pamelának hívnak! De miért fáj ez nekem annyira? - tűnődött. Hiszen én úgysem akarok feleségül menni Fraserhez! Egy órával később Avalon lejött a szobájából, hogy kimenjen a faluba. Amint elhaladt Fraser dolgozószobája mellett, egy pillanatig fülelt, aztán óvatosan benyitott és bekukucskált. Fraser hason feküdt a díványon, és mélyen aludt. Avalon hangtalanul közelebb osont hozzá. Szívében szerelem és harag, gyöngédség és csalódottság viaskodott. Aztán levett az egyik széktámláról egy takarót, és gondosan a férfira terítette. Ezután csöndesen kisurrant a szobából. Avalon letörve ballagott az öböl mentén a falu irányába. Bárcsak ne említette volna Mrs. MacKay a nyakéket! Akkor most nem gondolna örökösen Pamelára. Amióta a szálloda bárjában megígérte Frasemek, hogy bízik benne, Pamela nevét csak egyszer ejtette ki a száján, akkor, amikor másnap Kirstynél járt, hogy elnézést kérjen az udvariatlanságáért. Az asszony szóba hozta Pamelát, de Avalon leállította, mondván, nem érdekli a nő. Most azonban, hogy a nagy ceilidh egyre közeledett, a lány szinte semmi másra nem tudott gondolni, csak Pamelára. Ez a nő még álmaiban is üldözte, s bár Avalon soha életében nem látta, képzelgéseiben vetélytársnője eszményi alakot öltött, csodálatos szépségű, hibátlan nőként jelent meg. Pamela nyilván igazi hölgy, és nemes származását viselkedése is bizonyítja. Ráadásul nem tartozik a Suilvach klánhoz, tehát minden szempontból tökéletesen illik Fraserhez. Ki ellenkezne ebben az isten háta mögötti falucskában, ha a chief Pamelát vezetné oltárhoz? A végén Kirsty sem morogna. A jelentés, valamint egy sor telefonon folytatott vita egy bizonyos kormányhivatalnokkal újabb teendőkkel terhelte Frasert. A férfi a nyugati parti skót halászok jogaiért folytatott küzdelem során többször elutazott Edinburgh-ba és Brüsszelbe. Csak akkor csitultak el a kedélyek, amikor sikerült kiharcolnia, hogy a halászok annyi halat foghassanak, amennyi biztosítja a tisztes megélhetést. Mire Fraser mindennel végzett, már csak egy hét maradt hátra a nagy ceilidh-ig. - Ma elmegyünk Invernessbe - jelentette be Fraser reggelinél Avalon nem kis meglepetésére. - A változatosság kedvéért ne farmerban és pulóverben gyere, hanem vegyél fel valami nőiesebb darabot! Tiszta, nyári nap ígérkezett, és Avalon már eltervezte, hogy egész nap a tengerparton lustálkodik, s néha megmártózik a tengerben. Ebből most már semmi sem lesz, sóhajtott magában. Gyanította,

hogy Fraser a megerőltető hetek után még kevesebb ellenállást tűr, mint egyébként, ezért tettetett lelkesedéssel bólintott, mintha régóta más vágya sem volna, mint hogy Invernessbe utazzon. - Persze, jó ötlet. És hol van ez az Inverness? Hajóval megyünk? - Nem, kocsival. Olyan hatvan kilométernyire van tőlünk. - Azzal további szót nem vesztegetve a témára, a férfi elhagyta a konyhát. Mivel Avalon ruhatára nem volt túlságosan gazdag, gyorsan választott. Egy vajszínű vászonkosztümöt vett fel sötétzöld blúzzal. Amikor leért, Fraser még az öreg Jaguar olajszintjét és az abroncsok légnyomását ellenőrizte. Avalon még nem látta Fraser büszkeségét, a krómozott, sötétkék autót. - De hisz ez egy E-modell! - kiáltott fel meglepetten. Fraser elismerő pillantása elárulta, hogy Avalon egyszeriben nagyot nőtt a szemében. - Hogy érthet egy ilyen csinos lány az autókhoz? - kérdezte a férfi. Avalon elfintorodott. - A régi főnökömnek is ugyanilyen kocsija volt - magyarázta. - Jobban ragaszkodott hozzá, mint a feleségéhez. Fraser szeretettel megsimogatta a fényes motorháztetőt. - Nők és gyors kocsik... Hát igen, egy férfi számára néha nem könnyű választani közöttük. - Csak azon múlik, melyik férfit mi izgatja fel jobban - jegyezte meg Avalon, aztán beült a bal oldali ülésre, bekapcsolta a biztonsági övet, és kényelmesen hátradőlt a puha bőrülésen. A lány többnyire rossz útitárs volt. Gondolatban állandóan rátaposott a kuplungra, s minduntalan fékezett volna. Nem szívesen bízta másra az életét. Fraser mellett azonban nem így viselkedett. Mellette biztonságban érezte magát, miközben keskeny utakon és kanyargós völgyeken át közeledtek a város felé. Avalon eleinte a táj zordon szépségét csodálta, de néhány kilométer után zavarni kezdte Fraser szótlansága. - Milyen város Inverness? - kíváncsiskodott. - Csak úgy pezseg ott az élet. Egyébként pedig a lakók kínosan ügyelnek a tisztaságra. Van néhány jó szálloda, étterem, mozi, diszkó és színház. Egyszóval mindent megtalálsz, amit egy vérbeli londoni lány a mi kis falunkban nem kaphat meg. - Tévedsz, ha azt hiszed, hogy unatkozom Port Suilvachban - háborgott Avalon. - Megkedveltem. A szívemhez nőtt. Fraser nem szólt, Avalon pedig sértetten kinézett az ablakon. Fraser úgysem hiszi el, amit nem akar elhinni, holott a lány igazat mondott. A falu egyszerű élete egyre inkább elbűvölte. Látásból már szinte minden lakóját ismerte, soknak a nevét is tudta. Vonzalmának talán az lehetett az oka, hogy a falubéliek sokkal inkább a természet törvényei szerint éltek, óra helyett a széljáráshoz és az árapályhoz igazították a teendőiket. Nem kapkodtak és idegeskedtek, soha nem mentek el Avalon mellett anélkül, hogy egy-egy barátságos szót szóltak volna hozzá. Most Fraser próbálta megtörni a fagyos csendet. - A múltkor miről beszélgettél Jamie-vel? - érdeklődött. - Hallottam, hogy minden délután találkoztok a kikötőfalnál, és pusmogtok. - Ez a kettőnk titka. - Még hogy titok? - Fraser a lányra sandított. - Ne legyél gyerekes! - Nem vagyok az - vágta rá Avalon ingerülten. - Hacsak te is nem vagy éppolyan gyerekes, mint én. Te ráadásul több dolgot is eltitkolsz előlem. Például Pamelát. Avalon úgy érezte, mintha a kocsiban a hőmérséklet egy pillanat alatt fagypont alá süllyedt volna. Meggondolatlanul kicsúszott a száján a név. Csak nehogy megint veszekedni kezdjenek! - Többször mondtam már, hogy Pamelához semmi közöd - sziszegte Fraser idegesen. - Igen, tudom. - Mivel Avalon úgyis elrontott mindent, most már nem fogta magát vissza. - Miből gondolod, hogy semmi közöm hozzá? Tudom, hogy barátok vagytok, és csak arra vagyok kíváncsi, meglátogattad-e Edinburgh-ban. Az égvilágon semmi mást nem akarok, csak beszélgetni róla egy

kicsit. Ráadásul udvariasan kérdeztelek. Olyan nagy bűn ez, hogy ettől mindjárt idegrohamot kell kapnod? Ez hatott. Fraser hallgatott ugyan még egy kicsit, de aztán beszélni kezdett: - Igen, meglátogattam Pamelát. Két éjszakát a szülei házában töltöttem. Bátorkodtam meglátogatni a barátaimat, ha már úgyis arra jártam. - Köszönöm ezt az óriási bizalmat. Miért nem ezzel kezdted, ahelyett hogy nekem estél? - Avalon elszámolt magában tízig, majd higgadtabban folytatta: - Szívesen megismerkednék egyszer vele. Bizonyára eljön a nagy ceilidh-re. - Arra mérget vehetsz - közölte Fraser gonosz mosollyal az arcán. - Semmi áron nem hagyná ki az ünnepi bált. - Nyilván szeret jól szórakozni. - Avalon elfordult, és kibámult az ablakon. Nem tudta tovább megjátszani magát. Déltájban érték el Invernesst. A folyóparton, közvetlenül a régi vár mellett álltak meg. Fraser gondosan bezárta a kocsit, aztán a hídon át besétáltak a városközpontba. - Azt javasolnám, hogy először is kapjunk be valamit egy sörözőben, majd pedig menjük el bevásárolni - indítványozta Fraser. - Utána meglepetés vár rád. Pontosabban két óra múlva pillantott Fraser az órájára. Avalon nemigen lelkesedett Fraser meglepetéseiért, de ezt nem közölte vele, mert nem akarta újra felbosszantani. Egy forgalmas utcasarkon a férfi hirtelen megállt. - Milyen sörözőt szeretsz? - fordult Avalonhoz. - Ahol sört mérnek, és popzene üvölt, vagy ahol színes koktélokat szolgálnak fel álrégiségek között? Avalon megsemmisítő pillantást vetett a férfira. - Ezek szerint mégsem ismersz. Sejtelmed sincs, milyen ember vagyok. - Így igaz - ismerte el a férfi közönyösen. - Csak annyit tudok rólad, amennyit elárultál magadról, és ez nem valami sok. Eddig kevés időt tölthettünk együtt, de igyekezni fogok, hogy minél többet megtudjak rólad. - Helyes. Akkor jól jegyezd meg, hogy a hangos zenét éppúgy utálom, mint a koktélokat. Söröző helyett maradjunk inkább a hagyományos étteremnél! - Egyetértek. - Fraser lovagiasan a karját nyújtotta. Az étteremből szép kilátás nyílt a kikötőben himbálózó jachtokra. Avalon nem volt túlzottan éhes, ezért csupán egy omlettet rendelt, meg kávét. Fraser viszont nagy adag marhasültet kért. Ebéd után visszasétáltak a városközpontba, ahol turisták százai nyüzsögtek. A járda annyira zsúfolt volt, hogy Avalon néha önkéntelenül Fraserbe kapaszkodott. Végre letértek egy nyugodtabb mellékutcába, amelyben előkelő üzletek sorakoztak. A skót divatüzletben, ahová először bementek, Frasert jó barátként üdvözölték. A férfi váltott néhány szót gaelül a tulajdonosnővel, azután bemutatta Avalont. - Mairi, ez itt Miss Avalon Rivers. Egy brossra lenne szüksége. Mairi elmosolyodott. - Azt hiszem, találunk megfelelőt. - Kihúzott egy fiókot, és elővett egy fekete bársonypárnán csillogó tűt. - Édesvízi gyöngyök díszítik - büszkélkedett az eladónő. - A foglalata pedig ezüst. Egész Skóciában ez az egyetlen példány található belőle. Összesen tízet készítettek, kilencet egy közel-keleti ügyfél vásárolt meg. Avalon megilletődve szemlélte az ékszert, de nem mert hozzányúlni. - Nos? Tetszik? - nógatta Fraser a lányt, látva, milyen zavarban van. - Káprázatos - bólintott Avalon. - Akkor csomagolja be, kérem, Mairi! - Fraser nem kérdezte az árát. - És kellene még valami, amivel Avalon össze tudja fogni a haját. - Nincs valami ötlete? Mairi elgondolkodott. - Van ugyan néhány hajcsatunk, de egyik sem illik a kisasszony szőke hajához.

Az eladónő egy polchoz lépett, és levett egy sötétzöld szalagtekercset. Levágott belőle egy hosszabb darabot, aztán összefogta Avalon haját, és nagy masnit kötött bele. Fraser szemügyre vette az eredményt, és bólintott. - Köszönöm, Mairi! Ez tökéletesen megfelel. Avalon nem mert odanézni, amikor Fraser kitöltött egy csekket. Csak nyugtalanította volna, ha látja az összeget. Vásárlás után visszamentek a forgalmas főutcára. Hamarosan egy áruháznál kötöttek ki. A férfi az eligazítótáblát tanulmányozta, aztán felmentek a felvonóval a női divatosztályra. - Itt mit veszünk? - firtatta Avalon, aki eddig szótlan követte a férfit. - Kalapot. A lány azonnal ellenkezni kezdett. - Nem hordok kalapot. Nem illik hozzám. Fraser nem törődött az ellenérvvel, és egy eladónőhöz fordult. - A hölgy egy széles karimájú kalapot szeretne. Az eladónő Avalonra mosolygott. - Milyen színre gondolt? A lány vállat vont. - Ami megy a kosztümömhöz. - Amint az eladónő hallótávolságon kívül került, Avalon Fraserhez fordult. - Megmagyaráznád, mit jelent ez? - sziszegte. - Azt állítottad, hogy a hajam úgy tetszik, ahogy van. Most meg szalagot köttetsz bele, és arra kényszerítesz, hogy kalapot hordjak! - Nyomós okom van rá - felelte Fraser röviden. - Kérlek, ne ellenkezz örökké! Vagy már elfelejtetted, hogy azt ígérted, bízol bennem? Avalon nagyot sóhajtott, megadta magát, és tíz perccel később fején egy széles, puha karimájú kalappal, amely a fél arcát eltakarta, elhagyta az áruházat. - Remélem, nyomós okod volt a kalapvásárlásra - sziszegte mérgesen. - Ilyen szörnyűséget hordani! Mondtam, hogy nem illik hozzám. - Szerintem bámulatosan áll - ellenkezett a férfi. - Én inkább azt mondanám, hogy rettenetes. Alig mentek néhány métert, amikor Fraser megállt egy kirakat előtt, benézett, aztán magával húzta Avalont az üzletbe. - Egy női napszemüveget kérek - mondta Fraser az eladónak. - A legnagyobbat. Három perccel később kint voltak az utcán. Avalon napszemüvegén a lencsék akkorák voltak, mint egy-egy csészealj. Ráadásul az az otromba kalap az arcába lógott! Most vajon hová vonszolja Fraser? Cipőboltba? Gumicsizmát venni? - Van még félóránk - jegyezte meg Fraser az órájára pillantva. - Nem innál egy csésze kávét? - Legszívesebben elbújnék egy sötét sarokba, ahol senki sem lát, de ezt sajnos nem engeded felelte a lány ingerülten. - Ezért hát a kávé mellett döntök. Lehetőleg olyan helyre menjünk, ahol minél kevesebb emberrel találkozunk! Végül tényleg találtak egy csöndes, eldugott kávéházat. Miután a pincérnő felszolgálta a feketét, Avalon levette a szemüveget, és ellenségesen Fraserre nézett. - Feltehetően még mindig nem akarod elárulni, mi is folyik most valójában. Ez a hülye napszemüveg, az idétlen kalap meg ez a zöld szalag... netán bohócot akarsz csinálni belőlem? Avalon megesküdött volna, hogy a férfi szemében egy pillanatra részvétet látott. - Isten őrizz! - mondta Fraser. - Hamarosan nagyon is örülni fogsz, hogy szemüveget, kalapot és szalagot viselsz. Ha túl vagyunk az egészen, felőlem akár a tengerbe is hajíthatod őket. Avalon a férfi arcát fürkészte, és rájött, hogy ez a szigorú, férfias arc immár egyáltalán nem tölti el félelemmel. Fraser csak jót akar neki, ebben hirtelen olyannyira biztos volt, hogy a pokol mélyére is vakon követte volna. Még nem telt el a félóra, amikor Fraser fizetett, és az utcán leintett egy taxit.

Az úti célt a vezető fülébe súgta, majd öt perccel később megálltak egy hatalmas, tiszteletet keltő épület előtt. - Fraser! - kiáltott fel Avalon rémülten. - Ez a bíróság? - Igen. A járásbíróság - magyarázta a férfi, és karon fogta a lányt. - A délelőtti tárgyalásra az elnöklő bíró egyenesen Londonból érkezett. - Tedd fel a szemüveged! Mi csak nézők leszünk. Avalonnak egyszeriben leesett a hályog a szeméről. - Smith! - kiáltotta. - Mr. Smith és a bandája! - A lány megpróbálta lerázni magáról a férfi karját. Nem megyek be. Megismernek. - Nem hinném. - Fraser megnyugtatóan magához ölelte a lányt, és futó csókot lehelt az ajkára. Ebben a ruhában semmiképpen sem.

10. FEJEZET - Hál istennek, vége. - Avalon fellélegzett. – Miért nem árultad el, hová hozol? Eltitkoltad az utolsó pillanatig! - durcáskodott. - Különben nem jöttél volna el, kedvesem. - Igazad van - ismerte el a lány. - De figyelmeztetlek, Fraser, még egy ilyen meglepetést nem élnék túl. Egy gyéren látogatott szállodai bárban ültek. - Szerencsére most már megszabadulhatok ettől a szörnyű kalaptól. - Felőlem a napszemüveget is eldobhatod. De a szalagot tartsd meg! Jól áll - mondta Fraser, és felemelte a poharát. - Igyunk az igazságra! Avalon bólintott, és ivott egy kortyot. Mély elégtételt érzett. Mr. Smith alaposan rászedte, és amikor bűntársaival együtt bevezették a tárgyalóterembe, a lány még egyszer átélte a szörnyűségeket. E miatt a gazember miatt majdnem megfulladt. Amikor Smith körülnézett a teremben, Avalon egy pillanatra megrémült, de a férfi nem ismerte meg. - Átkozott kábítószercsempészek - sóhajtott fel a lány. - Figyelted az arcukat, amikor a bíró kihirdette az ítéletet, és közölte, hogy tíz év börtönbüntetést kapnak? - Több is lehetett volna, ha tagadnak, de az ügyvédjük tanácsára beismerő vallomást tettek. - Fraser tűnődve fürkészte a lány arcát. - Remélem, tisztában vagy vele, hogy ez az ítélet közöttünk is mindent megváltoztat. Avalon nem értette a férfi szavait. - Hogyhogy? - kérdezte. Fraser vállat vont. - Ez a Smith most már nem árthat neked. A per lezárult, és a nevedet nem is említették. Nem fenyeget veszély. Bármikor elhagyhatod Port Suilvachot. Az imént érzett elégtétel egy szempillantás alatt szertefoszlott. - Bármikor elmehetek? - kérdezte a lány megszeppenve. - De hát nekem nincs hová mennem. - Ez még nagyobb szabadságot jelent. - Fraser szemlátomást sajnálkozott. - Azért tarthattalak itt, mert Smith veszélyt jelentett a számodra. Ez a veszély elmúlt. Nincs jogom akaratod ellenére fogva tartani téged. Ha vissza akarsz menni Londonba, nem gátolhatlak meg benne. - Fraser a lány arcát figyelte, és válaszra várt. A férfi szavaitól Avalon elkábult. Szája kiszáradt, és nem bízott a hangjában. - Szeretnéd, ha elmennék? - nyögte ki végül nagy nehezen. Fraser nem válaszolt, és az arca sem árulta el gondolatait. Hidegnek, szinte élettelennek tűnt, akár egy kőszobor, de Avalon úgy érezte, így is kitalálhatja, mit akar a férfi. Nyilván azt szeretné, ha eltűnne innen. Milyen együgyű és ostoba volt már megint! Fraser elszórakozott vele egy kicsit,

amíg Pamela, a jövendőbelije nem tűnt föl a láthatáron, most azonban mielőbb meg akart szabadulni tőle. Ez látszott az egyetlen elfogadható magyarázatnak. Vagy mégis tévedett volna? Ha félreérti a férfi szándékát, még nagyobb hibát követ el. Avalon tudta, milyen szigorú tud lenni Fraser, különösen, ha saját érdekeiről volt szó. Nos, ha tényleg meg akar tőle szabadulni, akkor miért nem viszi haza, és nyom a kezébe egy londoni repülőjegyet? A lánynak sikerült többé-kevésbé megőriznie a nyugalmát, mintha különösebben nem érdekelné ez az egész. - Azt hiszem, udvariatlanság volna elmennem anélkül, hogy elbúcsúznék Kirstytől, Aileentól, Jamie-től meg a többiektől, akiket időközben megismertem. Azonkívül... ha nincs ellene kifogásod, szeretnék részt venni a nagy ceilidh-en. Fraser egy pillanatra sem vette le tekintetét a lányról. Úgy tűnt, mintha gondolkozna a válaszán. - Persze, megértelek. Hiszen létezik-e olyan nő, aki önként lemondana egy ilyen csodálatos ruháról? Igen, én, kiáltott fel kis híján Avalon. Én, te ostoba, nagyképű alak! Hát nem veszed észre, hogy szeretlek, és addig akarok melletted maradni, amíg a legkisebb esélyem is megvan rá, hogy egy szép napon te is belém szeress? Itt akarok maradni, és a feleséged szeretnék lenni. Hát nem érted? Avalon persze semmit sem árult el az érzéseiből. Megbánóan mosolygott, mintha Fraser rátapintott volna a gyenge pontjára. - Igazad van, ilyen nő nem létezik. A férfi arcvonásai megenyhültek. - Örülök, hogy maradsz - vallotta meg. - Nem szívesen engedtelek volna elmenni. Avalonban újra némi remény ébredt. - Komolyan mondod? - kérdezte. - Igen - felelte a férfi titokzatosan mosolyogva. - Ha másként döntesz, füstbe mentek volna a ma estére vonatkozó elképzeléseim. - Ó! - Avalon egyre kevésbé értette Frasert, akinek a mosolya most jobban összezavarta, mint máskor. Vajon komolyan beszél, vagy megint a bolondját járatja vele? - Amikor megtudtam a per időpontját, felhívtam ezt a szállodát, és rendeltem egy lakosztályt. Gondoltam, ilyen későn nem érdemes visszamenni Port Suilvachba. A szoba vár, bármikor felmehetünk. - Nagyon... előrelátó vagy. - Avalon szíve egyre hevesebben vert. - Szerintem is. - Fraser ura volt a helyzetnek. Felállt, és felsegítette a lányt. - Induljunk! Az az érzésem, hogy sokáig fogunk emlékezni erre az éjszakára. A távolban egy óra hármat ütött. Avalon még mindig ébren volt. Mellette Fraser a hátán feküdt, és mélyen aludt. Széles mellkasa szabályosan hullámzott a lélegzés ütemére. A lány nem akarta felébreszteni, de azért óvatosan hozzásimult, és gyöngéden megsimogatta a férfi testét. Ha ajkával megérintené a bőrét, enyhén sós ízű lenne... Reggelre talán megbánja, amit tett, de most elégedett volt, és boldog. Örömmel adta oda magát Frasernek. Nem azért, mintha félt volna, hogy örökre elvesztheti a férfit, ha nem fekszik le vele. Ezért nem áldozta volna fel az önbecsülését. Nem, egyszerűen azért tette, mert képtelen volt ellenállni neki. Lassan ölelkeztek, felfedezték egymás testét. Fraser olyan csúcsokra ragadta magával a lányt, melyek még a képzeletében sem éltek. Avalon teste feléledt a kedvese keze között, szerelme forró szenvedélyétől a lány teljesen kinyílt. S amikor a férfi lassú mozgással egyre mélyebbre hatolt benne, a lány kéjesen nyögdécselt, és elragadtatása addig fokozódott, hogy a végén szinte már nem bírta elviselni. Együtt jutottak el a beteljesüléshez, úgy érezték, nincs semmi más, csak ők ketten valahol a világmindenség örvényében...

Egy ideig kimerülten pihegtek egymás mellett, majd Fraser a karjába vette a lányt, és a zuhany alá vitte, ahol úgy incselkedtek egymással, mint két kisgyerek. Fürdés után letelepedtek a kandalló mellé, és jégbe hűtött pezsgőt kortyolgattak. Az utolsó pohár után Fraser felállt, Avalon pedig megcsodálta a testét a kandalló fényénél. Elnézte a férfi széles vállát, hatalmas mellkasát, keskeny csípőjét és erős combját. - Úgy látom, képes lennél újra kezdeni - kacérkodott Fraserrel. - Így van. Bizonyára az osztriga az oka, amit vacsorára ettünk. - Azzal karjába kapta a lányt, és az ágyhoz vitte. Avalon hajnaltájban mégiscsak elaludhatott, mert a nap besütött a szobába, amikor Fraser felébresztette. A férfi már megborotválkozott, és rövid fürdőköpeny volt rajta. - Hány óra? - kérdezte a lány álomittasan. - Kilenc. Felhozattam a reggelidet. Avalon felsóhajtott. - Azt hiszem, csak úgy öt óra tájban aludtam el. Hadd lustálkodjak még egy órát! - Egy csésze forró kávétól felélénkülsz. Ülj fel, az öledbe teszem a tálcát! Avalon elbújt a takaró alá. - Nem ülök fel - durcáskodott. - Nincs rajtam semmi. - Tudom. - Fraser hamiskásan a lányra mosolygott. - Elvégre tegnap este levetkőztettelek. - Akkor ne bámulj, hanem légy úriember, és hozz valami ruhát! Fraser letette a tálcát az ágy végére, elment az ingéért, és odadobta a lánynak. - Köszönöm! - Avalon szemügyre vette a reggelit. - Hm. Két lágy tojás, méz és pirítós. Elkényeztetsz. Te mit eszel? Fraser a lányt nézte, amint belebújik az ingébe. - Téged, méghozzá szőröstül-bőröstül, hanem gombolod be azonnal az inget - fenyegetőzött Fraser. - Én már egy órája reggeliztem, és elolvastam a reggeli lapokat. Találtam egy hírt a tárgyalásról. Ha érdekel, belenézhetsz. - Nem akarom látni. Minél előbb szeretném már végre elfelejteni ezt az egész szörnyűséget. Fraser bólintott. - Elhatároztam, hogy néhány napra félreteszem a munkát. Nem árt egy kis pihenés. Itt is maradhatunk, vagy ha akarod, lemehetünk délre. Megnézhetnénk, mondjuk, Edinburgh-t. - Csábító ajánlat - lelkesedett Avalon. - De kérlek, Edinburgh-t hagyjuk ki! Fraser a homlokát ráncolta. - Mi bajod Edinburgh-val? Ott lakik Pamela, gondolta Avalon, és esetleg kedved szottyan meglátogatni. Mindenesetre nem akart feszültséget okozni, ezért inkább más magyarázattal szolgált. - Tudom, hogy Edinburgh csodálatos város, de régóta vágyom elmenni Gretna Greenbe, abba a kovácsműhelybe, ahol a tizennyolcadik században két fiatal egybehangzó igenje elég volt ahhoz, hogy a kovács összeeskesse őket, mindenféle szülői beleegyezés nélkül. Mesés hely lehet, és persze a Loch Ness-i szörnyet is szeretném látni. Még ha gyanút fogott volna is Fraser, ezzel a megjegyzéssel sikerült Avalonnak eloszlatni azt. - Loch Nesst szívesen megmutatom, de a szörnyet... Avalon duzzogva elhúzta a száját. - Szerinted nem is létezik? - Ezt azért nem mondtam. Talán van, talán nincs. - Van - jelentette ki a lány határozottan két falat között. - Hogyan lehetnének különben másutt meg varázslatos tüzek és szellemek? Fraser egy összegöngyölt zoknit dobott a lányhoz, de Avalon időben elhúzta a fejét. Avalon látta Loch Nesst, de a szörnyet hiába kereste. Úgy járt, mint azok a kíváncsiskodó látogatók, akik kocsijukat leállították a parkolóban, és fényképezőgépekkel felszerelve órákig várakoztak a titokzatos, sötét vizű tó partján.

Loch Ness után Fort Williambe vették útjukat, ahol ugyancsak nyüzsögtek a turisták. A kék égről melegen sütött le a nap, a levegő mégis hűvös maradt, amikor az árnyékos és kísérteties Glen Coehoz, a Sírás völgyéhez értek, ahol hajdan negyven embert mészároltak le, és a magányos Black Mounthoz. A hegyről lefelé barátságosabb volt az út Loch Lomond, a skót tavak királynője felé. Végül eljutottak Glasgow-ba, ahol röviden megálltak, hogy kiegészítsék ruhatárukat. Glasgow-tól délre rideg dombvidék és erdő fogadta őket. Késő délután letértek a főútról, és kerestek egy szerény, vidéki szállót. Miután jóllaktak, a folyó mentén sétáltak egyet. Alkonyatkor visszaballagtak a szállodába, és a bárban ittak egy kortyot. Aztán elérkezett az éjszaka, amelyet a hatalmas, baldachinos ágyban töltöttek, és csak szeretkeztek és szeretkeztek... Másnap délelőtt elértek Gretna Greenbe. Megnézték a híres kovácsműhelyt, aztán megkérték őket, hogy legyenek házassági tanúi egy francia párnak. Örömmel tettek eleget a felkérésnek, aztán Fraser nagyvonalúan meghívta ünnepi ebédre az ifjú párt a helység legdrágább szállodájába. Alig két órával ezután már megint úton voltak észak felé. - Nos? - kérdezte Fraser, miután maguk mögött hagyták Gretna Greent. - Megfelelt a hely az elvárásaidnak? - Mindenekelőtt a nagyvonalúságodtól vagyok elragadtatva - felelte Avalon őszintén. - Hogy meghívtad őket ebédre. Nagyon örültek neki. - Helyes pár, de nyilván nem dúskálnak az anyagiakban. Egy házasságkötéshez azonban nem illik a kóla és a hamburger. - Hogyhogy itt házasodtak össze? - Az angoloknál szigorúbbak a szokások, mint nálunk. Akiket ott nem esketnek össze, átjönnek hozzánk. Nálunk tizenhat év fölött bárkit összeadnak. - Tizenhat éves korában egy lány még szinte gyerek - adott hangot a véleményének Avalon némi tűnődés után. Fraser fölényesen elmosolyodott. - Az a lánytól függ. - Nem - felelte Avalon határozottan. - Tizenhat évesen egy lánynak még nincsenek megfelelő élettapasztalatai. Lehet, hogy rosszul dönt, és örökre boldogtalan lesz. - A nőknél nem a kortól függ, hogy jól választ-e, és boldog lesz-e, vagy sem. A szerelem elvakítja az embert. Nálunk azt a nézetet vallják az emberek, hogy egy lánynak, ha gyereket szül, és el tudja látni a gyerekét, nem szabad megtiltani, hogy férjhez menjen. Avalon felsóhajtott, és hátradőlt a székén. Túlságosan gyakorlatiasnak tartotta ezt a nézetet, de érvek híján nem tudta megcáfolni őket. Késő este volt, amikor öt nappal később visszatértek Port Suilvachba. Bár végig Fraser vezetett, megérkezésükkor azonnal visszavonult a dolgozószobájába, hogy átnézze a postát. Avalont Mrs. MacKay gondjaira bízta, aki az utazás minden részletére kíváncsi volt. Avalon egy csésze kávé mellett főbb vonalakban beszámolt az útról, ám a házvezetőnő szemlátomást többet kihallott az előadásból, mert a végén elégedetten és kissé rejtélyesen ezt mondta: - Most már nem tart soká. Kirsty örülni fog, hogy minden jól ment. - Mi nem tart soká? - kérdezte Avalon meglepődve. - Hát ez az egész Fraserrel - válaszolta a házvezetőnő. - A nagy ceilidh-en a nyakába akasztja a nyakéket, márpedig az ünnepség holnap lesz. Csak nem feledkezett meg róla? Avalon felpattant, a tálalóhoz ment, és töltött magának még egy csésze kávét. Bárcsak legalább annyira jól értesült volna, mint Mrs. MacKay! Az elmúlt napok úgyszólván mézesheteknek számítottak, de a szenvedély mellett valami hiányzott a kapcsolatukból. Fraser karjában kimondhatatlan gyönyörökben volt része, de egyetlenegyszer sem esett szó szerelemről. A férfi nagyvonalú volt, figyelmes, és Avalon úgy érezte, hogy Fraser is jól érzi magát mellette, de ennél tovább nem jutottak.

A lány visszament az asztalhoz, és megpróbálta elterelni Mrs. MacKay figyelmét a témáról. - Biztosan rengeteg teendője van még a holnapi ünnepségig. Szívesen segítek - ajánlkozott. - Köszönöm, kedvesem, de már mindent megszerveztem. Holnap feljön két lány a faluból, és a kezem alá dolgoznak. Fraser különben sem örülne, ha maga farmerban és pulóverben lófrálna itt. Csak csinosítsa ki magát, hogy minél szebb legyen, mire fogadni kell a vendégeket! Nem sokkal fél tizenegy után Avalon bekopogtatott Fraser ajtaján. - Remélem, nem zavarlak. Lefekszem, és előtte szerettem volna elbúcsúzni. A férfi letette a tollát, és egy székre mutatott. - Ülj le egy pillanatra, Avalon! Szeretnék mondani valamit. - Megvárta, amíg a lány helyet foglal, aztán két kristálypohárba whiskyt töltött, és az egyiket Avalonnak nyújtotta. - Idd ki, ettől jobban fogsz aludni. A lány elvette a poharat, és kíváncsian várta Fraser megnyilatkozását. - Holnap mindnyájan nagyon elfoglaltak leszünk. Azt szeretném, ha minden simán menne. Remélem, a helyzetnek megfelelő méltósággal fogsz viselkedni. Avalon ingerülten nézett Fraserre. - Attól tartok, nem értelek teljesen. - Dehogynem - felelte a férfi fagyos pillantással. - Pamela is itt lesz. - Tudom. Arra célzol, hogy esetleg nézeteltérésem támadhat vele? - Nincs kizárva - felelte Fraser közönyösen. - A nők természetüknél fogva féltékenyek. Egy sértő megjegyzés, egy meggondolatlan lépés... Avalon az íróasztalra tette a poharát, és felállt. - Fölösleges aggódnod! Nem árulom el a barátnődnek, hogy az utóbbi éjszakákat együtt töltöttük. A lány hangja egyre jobban elbizonytalanodott. - Nem volna jobb, ha holnap reggel elutaznék? Akkor semmi ilyesmitől nem kellene tartanod. - Én felajánlottam ezt a lehetőséget a per után, de elutasítottad. Most már késő - felelte a férfi. - Te akartál részt venni az ünnepségen. Elvárom, hogy ott légy. - Miért? Mi hasznod belőle? A jelenlétem csak kellemetlen lehet a számodra. - Alapos okom van rá. - Fraser vonásai kemények maradtak. - Arra kértelek, hogy bízzál bennem, te pedig megígérted ezt. Vagy mindig ilyen gyorsan megszeged a szavad? - Nem, de... - Akkor ne beszéljünk róla többet! Avalon dühödten felpattant. - Csak azért jöttem be, hogy jó éjszakát kívánjak. Bár ne tettem volna! - Ezzel sarkon fordult, és kiviharzott a szobából. A szemére nem jött álom. Mereven bámulta a sötét mennyezetet, és bánta, amiért a per után nem fogadta el Fraser ajánlatát, és nem utazott el időben. Hogyan is képzelhette, hogy sikerül elhódítania őt egy másik nőtől? Túlbecsülte magát, és ez bizony kizárólag a saját bűne. A távolból motorbúgás hallatszott. A hang egyre erősödött, aztán egy kocsi reflektorfénye egy pillanatra bevilágította a szobát. Az autó csikorogva megállt a bejárat előtt, és ekkor felhangzott egy éles tülkölés. Avalon felkelt, és az ablakhoz lépett. Óvatosan félrehúzta a függönyt, hogy jobban lásson. A bejárati ajtó kinyílt, és megjelent Fraser, hogy fogadja a kései látogatót. Egy nő volt. Magas, karcsú, sötét hajú nő. Átölelte Frasert, és szenvedélyesen szájon csókolta. Avalon elfordult. Nem tudta elviselni ezt a látványt. Nem volt szüksége különösebb látnoki képességre, hogy tudja, kivel tölti a ház ura ezt az éjszakát.

11. FEJEZET

Amikor Avalon a szokásos reggeli kocogás után bement reggelizni a konyhába, kivételesen nem találta ott Mrs. MacKayt, aki azért gondoskodott friss kávéról. Avalon ivott egy csészével, aztán elindult megkeresni a házvezetőnőt. A nagy bálteremben bukkant rá, ahol a két falusi lány segítségével hosszú asztalokat állított sorba, nyilván a hidegbüféhez. - Egy pillanat, Avalon - szólította meg alanyt a házvezetőnő. - Egy perc, és ráérek. - Ne törődjön velem - felelte Avalon. - Magam is el tudom készíteni a reggelit. Látta már Frasert? - Nemrég ment el az invernessi reptérre néhány vendégért. Egy vendégünk már tegnap este megérkezett - magyarázta Mrs. MacKay. - Éjfélkor meleg ételt kellett készítenem neki - dohogott. - Tudom, Pamela jött meg. - Avalon visszament a konyhába és megreggelizett, bár nem volt étvágya. Amikor épp mosogatott, Mrs. MacKay rontott be a konyhába. - Elfejtettem Lady Pamela kávéját! - kiáltott fel rémülten. - Pontosan fél tízkor kellett volna felvinnem. A lány a faliórára pillantott. - Csak öt perccel múlt fél tíz. - Lehet, de Lady Pamela roppant kényes a pontosságra. Ha azt mondja, hogy fél tízkor keltsem, az nem lehet egy perccel se korábban vagy későbben. Miközben kifolyt a kávé, Mrs. MacKay egy tálcát készített elő csészével, tejszínhabbal és cukorral. Avalon tűnődve figyelte a házvezetőnőt. Kezdte megérteni, miért hívják a falubéliek Lady Pamelának a vendéget. De bármennyire nagyvilági hölgy is, akár igazi, akár nem, a reggeli ébredésnél biztosan nem olyan csodálatos, mint napközben. Avalon hirtelen ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy kifestetlenül és kócosan lássa vetélytársnőjét. - Majd én felviszem a kávét - ajánlkozott. Mrs. MacKay habozott. - Nem is tudom... - Fraser biztosan nem bánná, ha látná, hogy üdvözölni szeretném a vendégeket - tette hozzá Avalon gyorsan. - Különben is elnézést szeretnék kérni tőle, amiért tegnap este nem voltam jelen a megérkezésénél. A lány fortélya bevált. Mrs. MacKay életében először eltekintett az íratlan szabályoktól, és belement a javaslatba. - Nem bánom, ha mindenáron ragaszkodik hozzá. Nyilván Fraser sem ellenezné. - Azzal átadta a tálcát Avalonnak. - Lady Pamela szobája a nyugati szárnyon van, a legfelső emeleten, balra a második ajtó. - A nyugati szárnyon? - kérdezte Avalon meghökkenve. - Biztos? - Persze hogy biztos. - Most a házvezetőnő tűnt meglepettnek. - Tegnap este magam kísértem fel a szobájába. - Ó! - Avalon hirtelen ráébredt, milyen furcsán viselkedik, s erre erőltetetten elmosolyodott. Szóval a második ajtó balra. Már megyek is. Miközben felfelé ment a lépcsőn, azon töprengett, vajon helyesen cselekszik-e. A hír, hogy Pamela nem Fraser szobájában töltötte az éjszakát, még jobban összezavarta. Ezek szerint ok nélkül virrasztott és gyötörte magát azzal az átkozott féltékenységgel. És most vajon a féltékenység vagy a kíváncsiság hajtja? A felső lépcsőfordulóban megtorpant, és mély lélegzetet vett. Ha már így döntött, nem futamodhat meg. Beviszi a kávét Pamelának, jó reggelt kíván neki, és kijön. Pamela az ágyban felülve fogadta Avalont, aki azonnal felismerte, hogy nem hétköznapi nővel van dolga. Pamela Avalon elvárásával szemben üde volt. Arca kifestve, sűrű, vörösen csillogó haját az imént fésülhette, sőt még selyemköpenye is olybá tűnt, mintha most szállították volna a legelőkelőbb üzletből. - Ki maga? - kérdezte Pamela. Avalon elpirult, amint a nő ráemelte fakószürke szemét, és bosszankodott, amiért nem cserélte le a szabadidőruháját.

- Itt a kávéja - felelte mereven. Pamela idegesen felsóhajtott. - Azt látom. De hol van Mrs. MacKay? Tíz perce kellett volna behoznia a kávémat. Tudom, hogy itt az emberek más időszámítás szerint élnek, de ez azért nem ok a hanyagságra. Avalon vére felforrt, de uralkodott magán. - Mrs. MacKay az ünnepség előkészületeivel van elfoglalva. Pamela megvető pillantással nyugtázta Avalon szavait, aki közben az éjjeliszekrényre tette a tálcát, és menni készült, ám Pamela utána kiáltott: - Engedjen meleg vizet a kádba! Avalon megállt, és lassan megfordult. Zöld szeme fenyegetően villogott. - Sajnos, ezt magának kell elintéznie. Én nem a ház alkalmazottja vagyok. - Vagy úgy! - Pamela felvonta a szemöldökét. - Pedig azt hittem, hiszen a kávét is maga... - Én is vendég vagyok, akárcsak maga. - Akkor talán ismerkedjünk meg! Pamela Russellnek hívnak, Fraser menyasszonya vagyok. Végre kiderült az igazság! Tehát nem ismerős vagy barát, nem! A menyasszonya! Avalon titkon mindig is sejtette ezt, de nyíltan még senki nem mondta neki, ezért a nő megjegyzése igen fájdalmasan érintette. Hidegen viszonozta Pamela tekintetét. - Avalon Rivers vagyok - mutatkozott be röviden. - Rivers... Rivers... - Pamela elismételte néhányszor a nevet, aztán a fejét rázta. - Sajnálom, de nem emlékszem. Ismernem kellene? A klánhoz tartozik? Avalon úgy érezte, legfőbb ideje, hogy kimenjen, de Pamela közönséges, pökhendi viselkedése annyira felbosszantotta, hogy képtelen volt elhagyni a szobát. - Még hogy a klánhoz? - kérdezett vissza meghökkenést színlelve. - Semmi közöm hozzá. - Akkor meg ki hívta meg? - Fraser. - Némi hallgatás után Avalon hozzátette: - Inkább parancsolta, hogy itt lakjak, mintsem meghívott. - Tényleg? - kérdezte Pamela, és becsmérlő pillantást vetett a lányra. - Mióta ismeri a vőlegényemet? - Körülbelül egy hónapja. Akkor érkeztem ide. Voltaképpen nem akartam hosszasabban itt időzni, de Fraser ragaszkodott hozzá. Alaposabban meg akart ismerni. - Avalon az ajtóhoz lépett, aztán még egyszer visszafordult. - Igya meg a kávéját, mielőtt kihűl! A lány elégedetten ment le a lépcsőn. Fraser megkérte, hogy méltóképpen viselkedjen, és ne idegesítse fel Pamelát. Nos, ő megőrizte a méltóságát, és csakis igazat mondott a nőnek, amit Lady Pamela úgy értelmezett, ahogy akart! Avalon leverten sétált le a tengerpartra. Amikor egy óra múlva visszament a konyhába, Mrs. MacKaybe botlott, aki épp reggelizett. A házvezetőnő kedvetlennek látszott, és amikor Avalon faggatni kezdte, kitört: - Ez a Lady Pamela nem hagyja nyugodtan dolgozni a lányokat! Állandóan a sarkukban van, és zaklatja őket. Minduntalan maga felől kérdezősködik. Aztán meg lement a faluba, nyilván azért, hogy kikérdezze az embereket is. Avalon vállat vont. - Egyszerűbb lett volna, ha engem kérdez meg, de úgy látszik, Pamela szeret titkok után kutakodni, pedig nekem nincs titkolnivalóm, és szégyenkeznem sem kell. A faluban persze valaki biztosan mesél neki a szőke szépségről, aki a tengerből bukkant fel, hogy a klánvezér felesége legyen. Csak Isten a tudója, hogy mi lesz ebből! Avalon segített a lányoknak a hideg felvágottaktól roskadozó tálcákat bevinni a bálterembe, amely időközben teljesen megváltozott. Az asztalokra hófehér, keményített terítők kerültek, mindenütt ezüst és kristály csillogott. Avalon megdicsérte a lányokat, röviden beszélgetett velük, aztán felment a szobájába.

Levette a szabadidőruhát, megfürdött, majd belebújt egy egyszerű szoknyába, és felhúzott egy könnyű gyapjúpulóvert. Kikefélte a haját, és megesküdött, hogy levágatja, ha egyszer elszabadul innen. Minél rövidebb, annál jobb. Talán feketére is befesti. Úgy könnyebben elfelejti Frasert. Nem, nem lehet ilyen ostoba. A hajszíne megváltoztatásával nem ér el semmit. Csak az idő gyógyíthatja be a sebet. Lassanként majd elmúlnak a fájó emlékek, mint például az az első este, amikor a kandalló előtt szeretkeztek, vagy amikor megmentette Big Duncant, és Fraser a testével melegítette fel. Legnehezebben a férfi kék szemét fogja majd elfelejteni, mókás, rövid válaszait vagy azt a gonoszkodó mosolyát. Voltak olyan közösen átélt pillanatok, amikor Avalon úgy képzelte, hogy Fraser talán szereti őt, de igazából nem tudta, hányadán áll ezzel a férfival. Bábnak érezte magát, amelyet Fraser a kényekedve szerint mozgatott. Avalon most érezte igazán, milyen keveset aludt az éjszaka, és ledőlt egy kicsit. Félórát vagy legfeljebb egy órácskát szándékozott aludni, de már késő délután volt, amikor Mrs. MacKay egy csésze teával a kezében felébresztette. Avalon kábán ránézett az órájára. - Jóságos ég! Tényleg ilyen késő van? - Semmi baj - nyugtatgatta a házvezetőnő. - A ceilidh csak fél óra múlva kezdődik. Az előbb már jártam idefent, de olyan mélyen aludt, hogy nem volt szívem felébreszteni. Minden erejére szüksége lehet, ha bírni akarja a táncot. A vendégekre ne legyen gondja, Lady Pamela fogadja őket. - Mondott valamit Pamela, miután visszajött a faluból? - kérdezte Avalon mintegy mellékesen. - Semmit - felelte Mrs. MacKay bizonytalanul. - De mégis, mintha valami felbosszantotta volna. Hallottam, hogy veszekszik Fraserrel. De minek is locsogok itt összevissza? Ideje visszatérnem a munkához. Avalon csészével a kezében az ablakhoz lépett. A kocsifeljáró tele volt autókkal, főleg drága limuzinokkal, de akadt köztük néhány ütött-kopott teherautó is. Még egy traktor is befutott. Avalon arra gondolt, hátha az öreg Gaviné, aki rábukkant a sziklán. Attól a gondolattól, hogy ennyi idegen közt kell mutatkoznia, hirtelen megfájdult a gyomra. Gyorsan bement a fürdőszobába, és hideg vízzel megmosta az arcát. Körülbelül, negyedórával később, amikor épp a gyöngyökkel ékesített brosst tűzte fel a ruhájára, halkan kopogtattak. Pamela lépett a szobába. Karcsú testén szűk, vörös ruha feszült. Sűrű, sötétvörös haja fedetlen vállára omlott. Avalon arra számított, hogy vetélytársa támadásba lendül, ehelyett azonban félénken elmosolyodott. - Remélem, nem haragszik, amiért így magára törtem, Avalon - kezdte alázatosan -, de tisztáznunk kell valamit, mielőtt elmérgesedne a helyzet. - Mit kellene tisztáznunk? - kérdezte Avalon óvatosan. Pamela szemlátomást zavarban volt. - Ma reggel fölöslegesen mentünk egymásnak. Az én hibám, sajnálom. Kérem, ne haragudjon! mondta Pamela vontatottan. - Ha tudná, milyen kínosan érzem magam emiatt... - Elhallgatott, és zavartan lesütötte a szemét. Avalon kezdte kellemetlenül érezni magát. Pamela bocsánatot kér tőle? Zavarban van? Bűnbánata mindenesetre valódinak és meggyőzőnek tűnt. - Nekem is kínos volt - felelte, és azon tűnődött, vajon miért jött fel hozzá Pamela valójában. - Megértem - biccentett Pamela megkönnyebbülten. - Lefeküdt Fraserrel? - kérdezte minden átmenet nélkül. - Ezt ő mondta? Pamela felsóhajtott. - Nem, de maga már egy hónapja itt van, én pedig ismerem Frasert. Ha meglát egy csinos lányt, aki ráadásul ilyen ártatlan, vonzó... Ó, istenem! - Pamela színpadiasan, a homlokához szorította a kezét. - Ha belegondolok, mennyire kihasználta magát! És nemcsak magát, hanem az összes többi lányt is

maga előtt. Hányszor kértem... de hiába. Nem hallgatott rám. Ma délután összevesztünk maga miatt. Azt ígérte, hogy hűséges lesz hozzám, ha elvesz, de addig... - Pamela leeresztette a kezét, és gyámoltalanul Avalonra nézett. Tehát emiatt tört ki a veszekedés! - Miért tartott ki Fraser mellett, ha ilyen gátlástalanul viselkedett magával? - kérdezte Avalon. - Én faképnél hagytam volna. - Hát persze! - Pamela nem védekezett tovább. - Melyik nő nem tette volna ezt, ha van egy kis esze? Csakhogy vannak ostoba nők is, mint én, akikkel a férfiak csak játszanak, mert tudják, hogy megbocsátunk nekik. - Ha maga ilyen, akkor tényleg ostoba! - kiáltott fel Avalon felháborodottan. - És én talán még magánál is ostobább vagyok. - Igen, mind a ketten azok vagyunk - bólogatott Pamela szomorúan. - Én azért, mert megbízom Fraserben, maga meg azért, mert hisz ezekben a buta mendemondákban, szellemekben meg varázslatos tüzekben - magyarázta Pamela részvétteljesen. - Szerencsére van itt néhány értelmes ember, aki elmagyarázta, miről is van szó. Nos, ami Kirstyt illeti... jóravaló asszony, de nem szabad komolyan venni. A skót felföldön sok hozzá hasonló ember él. Azt állítják, hogy látnoki képességgel rendelkeznek, és ez tekintélyt kölcsönöz nekik, holott valójában csak visszaélnek a lakosság babonás hajlamával. - És a tűz? - vetette közbe Avalon. - A saját szememmel láttam. - Hát persze - felelte Pamela nyugtatólag. - Nincs benne semmi különös. A lápból mocsárgáz száll fel, azt hiszem, metángáznak hívják. Elég egy szikra, és lángra lobban. Szerintem az öreg Gavin eldobott egy csikket, és az okozta a tüzet. Avalon hirtelen végtelen belső ürességet érzett. - És erről mindenki tudott? - kérdezte Avalon elhaló hangon. - Fraser, Kirsty, Aileen meg a többiek? Pamela vállat vont. - A Nevay veszélyes vidék, még a falubeli gyerekek sem merészkednek a közelébe. A mocsárgáz miatt. Avalonnak hirtelen leesett a hályog a szeméről. A Fraserrel és Kirstyvel szemben táplált gyanúja igaznak bizonyult. Sejtette ugyan az igazságot, mégis hagyta, hogy rászedjék. - És még valamit tudnia kell - magyarázta Pamela komolyan. - Említette Fraser, hogy legkésőbb két hét múlva meg kell házasodnia? Avalon a fejét rázta. - Soha nem beszélt magáról, Pamela, vagy akár önmagáról. Ha kérdeztem, kitérő választ adott, vagy dühbe gurult. - Két hét múlva lesz harmincöt éves - folytatta Pamela. - Ha addig nem nősül meg, a rangja átszáll egyik nagybátyjára. Márpedig ezt Fraser semmi áron sem tűrné, az illető ugyanis ingatlanügynök, és kiárusítaná az egész vidéket. Épp ezért évekkel ezelőtt megállapodtunk, hogy legkésőbb ekkor összeházasodunk. Elérkezett az idő, Fraser nem halogathatja tovább a döntést. Bármennyire fáj is neki, ez a kis kaland magával, ez volt az utolsó kiruccanása. - Pamela némi hatásszünet után folytatta: - Ugye nem haragszik, amiért figyelmeztetem? - Ugyan, mire figyelmeztethetne még? - sóhajtott fel Avalon. - Fraser épp elég bajt okozott már enélkül is. Pamela bólintott. - Ilyen az élet. Mindenki tudja, hogy Fraser kihasználta, mivel azonban ő a chief, elnézik neki, közben azonban jót kacagnak a maga háta mögött. Úgy érzem, hogy kötelességem volt ezt elmondani magának. Avalon döntött. Kivette a brosstűt, és a kendővel együtt az ágyra dobta. - Ne aggódjon, Fraser nem fog még egyszer megalázni. Vigye el az ördög a klánjával együtt! Soha többé nem akarom viszontlátni.

Kínos hallgatás következett, majd Pamela nagyot sóhajtott. - Tökéletesen megértem. Én is így viselkednék a maga helyében, de azt hiszem, nem lennék ilyen erős. - Ezzel az ajtóhoz lépett, majd még egyszer hátrafordult. - Ne aggódjon, kimentem odalent. Majd azt mondom, fejfájás gyötri. Avalon bezárta Pamela mögött az ajtót, és közben a tükörbe pillantott. Sápadt volt, és sovány, égő szeme elárulta a belsejében zajló küzdelmet. Reszkető kézzel kitapogatta a villámzárat, lehúzta, és hagyta, hogy a ruha leomoljon a földre. Aztán mégis feltette egy szék támlájára. Belebújt a szabadidőruhájába, és az ágyra vetette magát. Megpróbált semmire sem gondolni, hogy elkábítsa hasogató fejfájását. Lent a bálteremben megszólalt a zene. Avalon a füléhez szorította mindkét kezét, és becsukta a szemét, hogy a jótékony sötétben könnyebben felejthessen. Csakhogy Fraser arcvonásait nem sikerült elhessegetnie.

12. FEJEZET - Avalon? A lány riadtan felkapta a fejét. Kirsty a szoba közepén állt, és szomorkásán mosolygott. - Kirsty? Hogy jött be? Bezártam az ajtót. - Valóban? Én nem bíznék annyira ezekben az ódon zárakban. Néha működnek, néha nem. - Fraser küldte? Kirsty a fejét rázta. - Senki sem küldött, csak láttam Pamelát. Itt járt, ugye? - Igen - felelte Avalon keserűen. - Megmagyarázta, milyen csúnyán rászedtek. Kirstynek fájtak Avalon szavai. - Senki sem szedte rá, gyermekem. - Nem? - csattant fel Avalon, és egy pillanatra megfeledkezett a bánatáról. - Na és az a varázstűz? Mocsárgáz, semmi más! Vagy tagadja talán? Kirsty nagyot sóhajtott. - Hát persze, hogy mocsárgáz. De ki gyújtotta meg? - Mindenesetre nem a maga szellemei. Az öreg Gavin az eldobott csikkével. - Így igaz - ismerte el Kirsty. - De ki utasította, hogy éppen akkor és ott dobja el a cigarettáját? Avalon ellenséges pillantást vetett Kirstyre. - Ha arra akar rávenni, hogy menjek le, csak az idejét pocsékolja. - Nem akarom semmire sem rábeszélni - felelte Kirsty barátságosan. - Ha nem akar lemenni, senki sem kényszeríti. Ami pedig Pamelát illeti, olyan megbízhatatlan, mint ezek az ódon zárak. Én nem hinnék neki. Avalon hirtelen elfordult, és dacosan kinézett az ablakon. Nem érdekelte ez az egész, és Kirstyről sem akart tudomást venni. Mindenki visszaélt a hiszékenységével, a volt barátja, Mr. Smith, Kirsty és Pamela... Avalon megfordult, de Kirsty időközben kiment a szobából. Mit is mondott? Pamela olyan megbízhatatlan, mint az ódon zárak a házban. Kirsty netán azért jött fel hozzá, hogy óvja Pamelától? Avalon leroskadt az ágyra, és lázasan gondolkozni kezdett. Ha Pamela hazudott neki, akkor miért tette? Nyilván meg akarta hiúsítani, hogy részt vegyen az ünnepségen. És ha Fraser megígérte neki, hogy feleségül veszi, akkor semmitől sem kellett volna tartania. Vagyis Fraser semmit sem ígért Pamelának! A nőt kizárólag az idő sürgette, tudta, hogy ma este Fraser bejelenti, kit fog feleségül venni. Pamela egyszerűen félre akarta őt tenni az útból! Avalon felpattant az ágyról. Igen, ezt az aljasságot el tudta képzelni róla!

Felkapta magára a ruhát, a szalagot, feltűzte a brosst, és egy futó pillantást vetett a tükörbe, aztán határozottan elindult kifelé. Legnagyobb megdöbbenésére az ajtót zárva találta. Meglepetten fordította el a kulcsot. Hogy jöhetett be Kirsty? - tanakodott magában. De ez már nem is fontos, gondolta. Izgatottan elindult a bálterem felé. A zenekar épp szünetet tartott, így Avalon hallhatta a vendégek zsivajgását. Amint leért a lépcsőn, inába szállt a bátorsága, de összeszedte magát. Határozott léptekkel végigment az előcsarnokon, és emelt fővel belépett a bálterembe. Az emberek elhallgattak, minden szem rászegeződött. A terem végén, a kandalló előtt idősebb vendégek gyűltek egybe. Fraser és Pamela is közöttük volt. Avalon lassan elindult feléjük. Fraser elragadó látványt nyújtott skót szoknyájában és világoskékingében. Avalon nem tudta leolvasni a férfi arcáról az érzéseit. Vajon örült, haragudott vagy közönyös volt? Szája és szeme semmit sem árult el, ezzel szemben Pamela elárulta az érzéseit: majd szétvetette a düh. Avalon hozzájuk lépett. - Elmúlt a fejfájásom, és úgy döntöttem, hogy lejövök, és megosztom örömömet a többiekkel. Mosolyogva körülnézett, majd Fraserhez fordult. - Bemutatnál a barátaidnak? Fraser a lányra nézett. Avalon úgy érezte, mintha a férfi a lelkébe látna, de állta a tekintetét. A férfi szája széle hirtelen megrándult. Elnézést kért Pamelától, majd fennhangon ezt mondta: - Örülök, hogy mégis lejöttél. Már attól féltünk, hogy úszni mentél. A közönség kacagásban tört ki, csak Fraser mosolygott csendesen. Kék szemében vidám, meleg nyári napfény tükröződött. Kézen fogta Avalont, és egy méltóságteljes, ősz úrhoz vezette. - Cameron, bemutathatom Miss Avalon Riverst? Avalon kinyújtotta a kezét. - Co as tha sibh? Cameron álmélkodva nézett a lányra. - A bheil Gaidhling agaibh? Avalon nem találta a megfelelő szavakat. - Beágan... Thami ag... - Még ráfér egy kis tanulás - jegyezte meg az öreg. - Hallottátok, barátaim? Ez az ifjú hölgy gaelül tanul. Ha így folytatja, hamarosan folyékonyan fog beszélni. Az ezt követő bemutatkozások hamarosan véget értek, és Avalon fejében annyi név kavargott, hogy szinte egyiket sem tudta megjegyezni. Fraser egyszer csak végigvezette a termen, és felemelte a kezét, hogy magára terelje a figyelmet. Egy bőrerszényt húzott elő az inge alól, és közben ezt suttogta Avalon fülébe: - Büszke vagyok rád. Te vagy a legszebb nő a teremben. Az erszényből elővett egy nyakéket, s óvatosan a lány nyakába akasztotta. Aztán gyengéden megcsókolta a lányt. - Ezt a nőt választom feleségemül - jelentette be fennhangon. Miután elcsitult a tömeg, így folytatta: - Ha valaki ellenezné, hogy ő legyen a klán első asszonya, most szóljon! - Néma csönd. Tehát mindenki elfogadta a döntésemet? Óriási üdvrivalgás tört ki, az emberek körülvették őket, mindenki sok boldogságot akart kívánni nekik. Egyszerre csak Kirsty is ott termett Avalon mellett, egyik kezében whiskys pohár, a másikban cigaretta. - Isten hozta a klánban! - mondta mosolyogva. Avalon is elmosolyodott. - Köszönöm, Kirsty, és azt is köszönöm, hogy... - Pszt! - Kirsty Fraser karjára tette a kezét. - Jól beszéltél. A klán törvénye szerint házasok vagytok, de azért nem árt, ha mielőbb a polgári törvény szerint is egybekeltek. Gondolj a bácsikádra, Fraser! A férfi bólintott.

- Igazad van, Kirsty. - Cameron békebíró - magyarázta Kirsty Avalonnak. - És a tanúk is jelen vannak. Aileen és Big Duncan kérték, hadd lehessen részük ebben a megtiszteltetésben. Fraser hirtelen a fejéhez kapott. - Minden pompásan sikerült eddig, Kirsty, csak épp a gyűrűről feledkeztem meg! - Még szerencse, hogy nekem nem ment ki a fejemből. - Kirsty kinyújtotta a kezét, és Avalonra kacsintott. - Ne aggódjon, gyermekem, a maga mérete. A lány nem kételkedett a szavaiban. A hold lágy fénybe burkolta a tengerpartot. A hullámok halkan morajlottak, a házból kihallatszott a tánczene. - Nem fázol? - kérdezte Fraser csöndesen menyasszonyát. - Ha akarod, visszamehetünk. - Maradjunk még, kedvesem! - Avalon gyöngéden megsimogatta a férfi arcát. - Olyan csodálatos érzés, hogy végre teljesen az enyém vagy! - Némi szünet után a lány tréfásan hozzátette: Különben is sok mindent el kell még magyaráznod nekem. Fraser magához szorította a lányt, és megcsókolta. - Ne pocsékoljuk ilyesmire az időt! Jóságos ég, Avalon, ha rád nézek, az az érzésem támad, mintha a tenger istene személyesen küldött volna hozzám. Lassan továbbandalogtak a parton. A falu fényei visszatükröződtek az öböl vizében. - Milyen szép! - sóhajtott fel Avalon. - Ezek szerint hajlandó vagy itt tölteni életed hátralévő részét? - Ó, igen! Bármennyire idegen is ez a vidék, otthon érzem magam. Szeretem ezt a földet, Fraser, majdnem úgy, mint téged. - Ezt örömmel hallom - vallotta meg a férfi. - Tudod, sokan töltik nálunk a szabadságukat, de kéthárom hét múlva visszavágyódnak a nagy városi forgatagba. Nem viselném el, ha boldogtalan volnál itt. Avalon felnevetett. - Nálatok több élményben volt részem az elmúlt egy hónapban, mint Londonban egy év alatt. Úgy érzem magam, mint a paradicsomban. Soha nem kívánkoznék el innen. Fraser gyengéden magához vonta menyasszonyát. - Reménykedtem benne, hogy jól fogod magad érezni nálunk. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy elkezdtél gaelül tanulni. Ezzel beloptad magad a barátaim szívébe. Kitől veszel órákat? Mrs. MacKaytől? Avalon a fejét rázta. - Jamie-től. Ezért találkoztam vele délutánonként. Titokban tartottuk, mert azt hittem, kinevetsz, ha megtudod, mire adtam a fejem. - Dehogy nevettelek volna ki, kedves kis sellőm - mondta Fraser. - Sőt én is szívesen tanítottalak volna. - Meglepetésnek szántam - felelte a lány. Egy ideig szótlanul ballagtak tovább, és a hullámok morajlását hallgatták. - Vajon hol lehet Pamela? - kérdezte Avalon váratlanul. - Amikor a nyakamba akasztottad a nyakéket, kiviharzott a teremből. - Azt hiszem, útban van Edinburgh felé - felelte a férfi minden sajnálkozás nélkül. - Most végre örökre eltűnik az életünkből. - Pamela el akarta hitetni velem, hogy szereted - mondta a lány, és még most is felháborította a nő ármánykodása. - Felment hozzád? - Ó, igen. Azt állította, hogy a menyasszonyod. Olyan káprázatosan alakított, hogy akár egy Oscardíjat is megérdemelt volna! Miért nem figyelmeztettél, hogy legyek vele óvatos? Ha kérdezősködtem felőle, mindig azt mondtad, ez az ügy nem tartozik rám.

Fraser megállt, és komolyan Avalon szemébe nézett. - Ki kellett állnod ezt az utolsó próbát is. Pamela valóban álnok nő, de ha nem tudtál volna boldogulni vele, nem vehettelek volna feleségül. A klán első asszonyának tudnia kell bánni az emberekkel. Át kell látnia a képmutatáson és a hazugságon, mert ezekkel a tulajdonságokkal sajnos sokszor fogsz találkozni. Ezért nem avatkoztam be. Tudnod kell, hogy a klánvezér feleségének lenni nem könnyű feladat. - Igen, tudom - felelte Avalon őszintén. - De nem számít. Csak azt akarom, hogy szeress. Fraser magához ölelte a lányt. - Szeretlek, kedvesem, amíg csak élek. - Pamela jelentett valaha is valamit a számodra? - firtatta tovább Avalon. - Azt állította, hogy feleségül akarod venni. - Ez igaz - felelte Fraser némi habozás után. - Ó! - sóhajtott fel Avalon csalódottan. - Pamela tizenkét éves lehetett akkor. Edinburgh-ban jártam egyetemre, és ott ismerkedtem meg egy Harry Russel nevű fiúval. A szülei egy hatalmas birtokon éltek nem messze a várostól, és Harry sokszor meghívott magukhoz hétvégére. A szülei bájos emberek, a mai napig tartom velük a kapcsolatot, akárcsak Harryvel. Viszonzásképpen én is többször meghívtam őket Port Suilvachba. Nagyon jó kapcsolat alakult ki közöttünk, egyetlen kivétellel, és ez Pamela volt, Harry húga. Pamela belém szeretett. Múló rajongásnak képzeltem a szerelmét, ezért belementem a játékba. Amikor egy nap megkért, várjam meg, amíg felnő, és vegyem feleségül, igent mondtam. Avalon maga elé képzelte a tizenkét éves, gazdag, elkényeztetett, nagyravágyó, gátlástalan Pamelát. Milyen ostobák is a férfiak! Avalon már akkor is átlátott volna Pamelán. Fraser felsóhajtott. - Sajnos, tévedtem. Pamela lelkesedése nem múlt el. Tanulmányaim végeztével külföldre mentem. Amikor visszajöttem, újra felvettem a kapcsolatot Harry szüleivel és Pamelával, aki időközben felnőtt. Egy idő után rájöttem, hogy az érzelmei nem változtak, és a csillogó külszín hideg, gonosz szívet takar. Udvariasan közöltem vele, hogy nem érdekel, csakhogy Pamela nem tágított. Túlságosan elkényeztették, nem volt képes felfogni, hogy nem kaphat meg mindent, amit akar. Avalon mondani akart valamit, de Fraser a lány szájára tette az ujját. - Még egy szó Pameláról, és elnáspángollak. Micsoda forró ez az éjszaka! A hold ragyog... Látod ott a puha pázsitot? A lány csókot lehelt Fraser ajkára. - Alig várom, hogy ott legyünk. Persze nem illik egy klánvezérhez, hogy a fűben hemperegjen... - Én ismerek egyet, aki a szenvedélyt fontosabbnak tartja az illemnél - nevetett Fraser, miközben a holdfény megcsillant kék szemében. - A te szemed kék, az enyém zöld - jegyezte meg Avalon álmodozva. - Vajon milyen szemük lesz a gyerekeinknek? - A lányoknak zöld, a fiúknak kék - mondta Fraser. - És Kirsty lesz a keresztanyjuk. Mit szólsz hozzá? - Pompás ötlet - bólogatott Fraser. - Kirsty boldog lesz. Igen, gondolta Avalon. Az asszony nélkül most nem lennék itt, és nem álmodozhatnék a jövőről azzal a férfival, akit szeretek. Ha ő nem jön fel a szobámba, hogy figyelmeztessen... - Hirtelen minden világossá vált - mondta Avalon inkább csak úgy magának. - Világossá? - Igen. Kirsty azt mondta, amikor partra vetődtem, és magamhoz tértem a házában, hogy jókor érkeztem, és elháríthatom a klánra leselkedő szerencsétlenséget. Nem a nagybátyádra gondolt? - Ha Pamela beszélt róla, ebben kivételesen nem hazudott. Harmincöt éves koromig meg kellett házasodnom, különben a klán szerint nem bizonyítottam volna, hogy képes vagyok utódokról gondoskodni, és akkor a nagybátyám lett volna a klánvezér. Erre gondolt Kirsty. A nagybátyám kiürítette volna a fél falut, hogy nyaralókat építsen a lakóházak helyére.

- És ezt te nem tűrted volna el. - Nem - felelte Fraser szigorúan. - Semmilyen körülmények között. Pamelának ebben tehát igaza volt. Frasernek ezen az estén mindenképpen döntenie kellett. Avalon összeszedte minden bátorságát. - Feleségül vetted volna Pamelát, hogy klánvezér maradhass? Fraser nem felelt azonnal. Elkínzott ábrázattal a lányra nézett, és őszintén felelt. - Igen, feleségül vettem volna. Bár nem szívesen, de meghoztam volna ezt az áldozatot. - Ezzel nyilván Pamela is tisztában volt. Ezért akart mindenáron eljönni az ünnepségre. De meg tudnád mondani, miért volt Kirstynél véletlenül gyűrű? - kérdezte Avalon, miközben kinyújtotta a kezét. - Nézd, hogy csillog a holdfényben! Kirstynek igaza volt, épp az én méretem. Fraser a gyűrűt nézte tűnődve. - Kirstyn nem könnyű eligazodni. Ha vízen járna, azon sem csodálkozna itt senki sem. - Tartozom egy vallomással. - A lány mély lélegzetet vett. - Azt mondtad, Pamela volt az utolsó próba a számomra. Csakhogy én nem álltam ki ezt a próbát. Ha Kirsty nem jött volna fel a szobámba, még mindig ott ülnék, és nem viselném se a gyűrűt, se a nyakéket. - Kirsty fent volt nálad? - álmélkodott Fraser. - Igen. Nem sokkal azelőtt, hogy lementem. - Az nem lehet - rázta a fejét Fraser. - Kirstyvel és Cameronnal épp arról beszélgettünk a kandallónál, hogy tanulmányi ösztöndíjat kellene adnunk néhány tehetséges falubeli fiatalnak. Avalon elnézően mosolygott. - Tévedsz, kedvesem. Kirsty a szobámban járt. Nem volt ott sokáig ugyan, de... - Elhallgatott, mert eszébe jutott a zárt ajtó. De akkor hogyan hallhatta és láthatta Kirstyt? Összerázkódott. - Lehet, hogy igazad van. Talán csak képzelődtem. Az öblön túl, a Nevayn kékes láng lobbant, majd egy szempillantás alatt kihunyt. Fraser átölelte menyasszonyát. - Ezek Kirsty szellemei voltak - suttogta. - Velünk ünnepelnek. Szellemek, legendák, egy nő, aki a jövőbe lát, és egyszerre több helyen is megjelenik... Avalon úgy érezte, mintha halk nevetést hallott volna. Talán mégiscsak elvarázsolt ez a hely. De a legnagyobb varázslat az, hogy mellette áll az a férfi, akit szívből szeret. - Menjünk haza! - suttogta Avalon. - Hideg van.