A Keresztanya - Kerstin Gier

KERSTIN GIER A KERESZTANYA

A mű eredeti címe: Die Patin Fordította: Kóbor Marta ISBN 978-963-9711-58-7 [email protected] www.triviumkiado.hu A kiadó tagja az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók es Könyvterjesztők Egyesülésének Felelős kiadó: Zador Zsolt Felelős szerkesztő: Tóth Gábor Ákos Fedélterv: Pintér Zsolt Nyomdai előkészítés: P.R.S. Bt. Nyomta es kötötte: Kaposvári Nyomda Kft. — 100575 Felelős vezető: Pogány Zoltán igazgató

Radzskumarinak, stella2802-nek, humer-heiligenbergnek, macskamackónak, kittekat12-nek, Lollenek Berlinből, es különösen kedves wuppertali, darmstadti, hamburgi, hannoveri, ettlingeni, haigeri, euskircheni, bajor olvasóimnak, továbbá PC-nek a szófa mögött! Nem is tudjatok, mennyi örömöt szerezhet öt csillag! Ez a könyv nem — ismétlem: NEM — a düsseldorfi recenziószerzőnek íródott. Ásd el magad!

*** Nelly abszolút szigorúan titkos naplója „Ha balul üt is ki valami, az ne gátoljon az élet összes többi dolgának élvezetében" Jane Austen Június 12. Lara Maxba szerelmes. Max belém szerelmes. Én Moritzba vagyok szerelmes. Moritz Larába szerelmes. Hát kiszúrhat az emberrel ennél aljasabban az élet? Papa azt mondja, barmit megadna azért, hogy újra tizennégy lehessen. Szerinte ebben a korban még oly pompásan könnyű es egyszerű a lét. Talán megőrült szegény. Úgy értem, micsoda pocsék élete lehetett, ha negyvenöt evesen azt kívánja, bárcsak tizennégy volna??? Megkérdeztem, mit rontott el, talán tanulhatok a hibáiból. De csak vigyorgott bután es visszakérdezett: ,,Tényleg Max és Moritz a nevük?" Na ja, első körben mindenesetre nem tanulok jogot, es nem veszek Volvót. Ha pedig férjhez megyek, és gyerekeim lesznek, nem hagyom őket a lekvárban valami trendi modellért. Továbbá tavol tartom magam attól a gusztustalan, csípős cukortól, amit folyton a szájába hajigál. Szerintem agylágyulást okoz. Egyszerű, haha, kacagnom kell. Nehéz a szívem, mint a mákos puding. A viszonzatlan szerelem nagyjából a legrémesebb, ami történhet az emberrel, rögtön a fogfájás es a tévétiltás után. Ui.:: Picit Will Smithbe is szerelmes vagyok. Annyira szexi a Randiguruban (hétvégén Larával háromszor ellenőriztük - éljen az állókép!) U.Ui.:: Új fiú jött az osztályunkba. Kár, hogy a szörnytetoválásos srácok egyáltalán nem az eseteim.

1. Anton szerint remekül festek ma este. Mondta ezt, mialatt a Jaguart hátramenetben beügyeskedte egy szabad parkolóhelyre; bal keze a kormányon, a jobb a nyakamon. Óh, az élet néhány perce túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. - Köszönöm - mondtam. Tényleg megérdemlem a bókot, az egész délutánom ráment a külalakomra: testradír, hajpakolás, hajcsavaró, ránctalanító maszk, bőrfeszesítő testápoló, szembalzsam, csillámló tetőtől talpig púder - végigküzdöttem magam az egész programon. Ez ugyanis az ,,éjszakák éjszakája" - ahogy Anne barátnőm fogalmazott. Anton még mit sem sejt erről. De a tenyere a nyakamon máris jó kezdet. Elmosolyodtam, és reméltem, hogy az abszolút csókálló rúzsom nem mázolta össze a fogamat. - Te is tűrhetően mutatsz. És akkor még erősen alulértékeltem. Anton Alslebennek nem szükséges ránctalanító maszkkal és csili-vili púderrel trükköznie, egyszerűen természet adta szépség. Na, talán nem szép, de nagyon-nagyon jóvágású. Amolyan klasszikus, fekete öltönyös típus, rövidre nyírt sötét haj, szögletes vonások, mély benyomást keltő barnászöldes szem, mindig kifogástalanul borotvált, a keze tökéletesen ápolt. Eltűnődtem, vajon maga gondozza, vagy manikűröshöz jár - simán kinézném belőle. Talán a titkárnője viseli gondját. Anton megkerülte az autót, kinyitotta az anyósülés ajtaját, es a karját nyújtotta segítségül a kiszálláshoz. Mostanra megszoktam. Első alkalommal kiszálltam vele együtt, es döbbenten kiáltottam fel, amikor megpillantottam a felem eső oldalon. Anton különösen kitűnő modora folyamatosan emlékeztet arra, hogy egy észak-fríz tanyán nőttem föl. Tudomásom szerint apám egész életében egyszer segítette ki anyámat az autóból, amikor a begipszelt lába beszorult két naposcsibékkel teli láda közé. Villámlott, amikor Anton becsapta az autó ajtaját. Nyári vihar? Csak azt ne! A ruhám garantáltan átlátszik, ha víz éri. - Odanézz, Constanze - hívta fel a figyelmemet Anton -, a fickó amott elől paparazzo! Nyilván hírességre les. Úgy hallottam, Alfred Biolek, Tina Turner es Frauke Ludowig gyakran vacsorázik itt. - Csak nem együtt? - érdeklődtem. Újból villámlott. Gondolom, a paparazzo a hozzánk hasonló kevésbé híres vendégek fotózásával üti el az idejét, míg Biolekre, Turnerre es Ludowigra var. Kétségkívül kezdő. A lépcső felé vezető úton feltűnés nélkül ellenőriztem, nem csúszott-e valahol felre a ruhám. Életemben először nem viseltem fehérneműt, és semmi esetre sem akartam szembetalálkozni magammal másnap a Képes Újságban. Habár Mimi barátnőm biztosított, hogy a ruha semerre sem csúszik, már csak azért sem, mert annyira szűk, hogy gyakorlatilag összeolvad a csípőmmel, de mégsem bíztam benne úgy igazán. A ruháim rendre hajlamosak csúszkálni, gombokat elhagyni, pecséteket szerezni, továbbá minden egyéb értelemben minősíthetetlen magatartást tanúsítani. Ez a ruha azonban tökéletesen áll. Talán, mert nem az enyém, hanem Mimitől kölcsönöztem. Jól nevelt ruha. Kényszerítettem magam, hogy ne cibáljam, és behúztam a hasam. - Nincs annál kiábrándítóbb, mint ha a nő folyton a ruháját ráncigálja, meg igazgatja - állította Mimi, es ha ma valami nem akartam lenni, hát kiábrándító. Végtére is ez az éjszakák éjszakája. A lepcsőn fölfelé megpróbáltam riszálni kissé a hátsómat. Büntetésül megbicsaklott a bokám a leheletvékony tűsarkú cipőmben és elbotlottam, minek okát abban sejtettem, hogy a saját, modortalan cipőmet viseltem. Sajnálatos módon egyik barátnőm sem hord negyvenegy és

feles csónakot. Legalább nem villámlott a botlásomkor. Anton elkapta a kezem, és rám mosolygott. - Megéheztem, te is? - Akár egy medve - válaszoltam. - Ezt szeretem benned - szólt Anton -, hogy olyan derekasan neki tudsz látni az evésnek. Újabb bók - vagy mégsem? Egy falatot sem ettem reggel óta merő szépségápolásból, szóval most már úgy istenigazából telepakolnám a gyomrom. De vajon erotikus ez? Az étterem abba a csuda elegáns fajtába tartozott, ahol csak úgy ragyog a rengeteg keményített damaszt es csiszolt kristály, az alkalmazottakat pingvinnek öltöztetik, és minden fogáshoz külön pincér jár. Az árak bizonyára fordított arányban állnak a fogások minimális méretével - így legalább nem áll fenn a veszély, hogy Mimi ruhája hastájékon kiábrándítóan felpúposodjék. - Foglaltak asztalt? - érdeklődött az előkelő úr az előkelő pulpitusa mögül, az előkelő könyvében lapozgatva. Anton bólintott. - Alsleben. Két személyre. Az előkelő úr végigfuttatta mutatóujját a sorokon. - Alsleben... Alsleben... doktor Rudolf Alsleben úr? Négy személyre? - Nem - válaszolta Anton -, az nem én vagyok. Az ujj továbbszaladt lefele. - Ah, itt is van. Alsleben, asztal két személyre, szemben az ablakkal, a kandalló előtt. Az előkelő úr magához intett egy pingvint, aki a helyünkre tartozik vezetni bennünket. - Az ötös asztalhoz a kedves vendegeket, kérem. - Nem is tudtam, hogy az Alsleben ilyen gyakori név - jegyeztem meg, miközben igyekeztem nen orra esni, a hasamat behúzni, ugyanakkor mégis ringatni a csípőmet; elvégre minden szervezés kérdése. - És neki is van doktori titulusa. Érdekes, ugye? - Nem igazán - felelt Anton. - Rudolf Alsleben az apám. - Ó, valóban? - ámultam, miközben a térdem pudinggá puhult. - És ma este ő is... - Igen, ott elől - szólt Anton. - Gyere, köszönjünk gyorsan. Gyere, inaljunk innét gyorsan, akartam kiáltani, de már késő volt. Anton a kezemnél fogva egyenesen a hetes asztalhoz kormányzott. Két idősebb pár pillantott fel ránk, kezükben karcsú pezsgőspohár. Első pillantásra nagyjából megfeleltek a magamban őrzött gazdag, golfozó, majdnem nyugdíjas házaspár sablonjának: fülben, nyakban es csuklón kilószám a platina és drágakő; a férfi ujján pecsétgyűrű, fogain tökéletes porcelánkorona, egészségesen barna arcszín, a ferfié enyhén ráncos, az asszonyé bámulatosan sima. Ezek a nők jóval öobb időt és pénzt fektettek a kinézetükbe, mint én az enyémbe. S habár legalább huszonöt évvel idősebbek nálam, legföljebb tízzel néznek ki többnek. Ruhakivágásuk kiméletlenül láttatni engedte csontvázfelepítesüket, ami évtizedek óta fennálló alultápláltságra utalt. A ferfiak éppen annyinak látszottak, ahány évesek, csontvázuk a kelleténél jóval vastagabban párnázott, mégis minden pórusukból áradt az önbizalom. Mosolyogva felálltak. - Micsoda meglepetés. - Kicsi a világ. - Jó újra látni téged, fiam. Anton elengedte a kezem, hogy megrázhassa a többiekét. Az anyja puszit kapott az arcára, az apja veregetést a vállára. Hasonlított Antonra: ugyanaz a barnával kevert zöld szem, sűrű haj, meg a frizura is, csupán annyi különbséggel, hogy az övé hófehér. Az orra azonban nem olyan

arisztokratikusan keskeny, mint a fiáé, hanem húsos, megpattant hajszálerekkel át- meg átszőtt. Nem tehettem róla, rögtön Rudolf, a vörös orrú rénszarvas jutott eszembe. Miután Anton végigüdvözölte a társaságot, a tekintetük rám szegeződött. Úgy éreztem magam, mint a röntgengép alatt, es forrón vágytam egy ólomkötényre. - Szeretném bemutatni... - vont közelebb magához Anton, ezúttal a könyökömnél fogva Constanze Bauer, az egyik ügyfelem. Nos, ott álltam püspöklila retiküllel a karomon, hozzáillő negyvenegy es feles tűsarkúban, Alaia ruhában, alatta semmi, de semmi. - Olyan szexinek fogod érezni magad, mint még soha életedben - biztosított Mimi. - Mert ez az éjszakák éjszakája - fűzte hozza Anne. Hát biztos. Egy próbát megért. Sem Mimi, sem Anne nem sejthette, hogy épp ezen az estén mutat be Anton a szüleinek. Mint az ugyfelét! Nagy nehezen elnyomtam a fogvacogásomat, míg mindannyiukkal kezet fogtam és „Jó estét" morogtam. Rohadt hideg van így fehernemű nélkül. A másik házaspárt von Elvertnek hívták, legalábbis így értettem izgalmamban. Von Elvert nem épp nemesi név, de legalább könnyedén megjegyezhető. Az emberek imádják, ha a nevükön szólítjuk őket, megtisztelve és fontosnak érzik magukat, emlékszem még erre pszichológiai tanulmányaimból. Továbbá udvarias szokás. - Örülök, hogy megismerhetem önöket, von Elvert asszony, von Elvert úr - szóltam tehát. Alsleben úr, Alsleben asszony. Alslebenné már ismert. Bizonyára önök is találkoztak már a széles körben elterjedt fogalommal, amit ,,pech"-nek nevezünk: elvei es szokása ellenére összeszólalkozik egy tolakodó nővel a piacon, másnap pedig kiderül, hogy a fia új tanítónője volt. Vagy minden bátorságát összeszedve felhívja a puccos BMW-s, arrogáns pasas figyelmét, hogy elfoglalta maga elől az utolsó, nőknek fenntartott parkolóhelyet, és húsz perccel kesőbb bemutatkozik, mint a nőgyógyásza, aki ki szándekozik operálni a miomáját. Pontosan ez történt Anton anyjával is: ő nem adta meg az elsőbbséget a Mercedesszel, és én rúgtam össze vele a port, mielőtt megtudtam, hogy annak a férfinak az anyja, akiről újabban éjszakánkent álmodom. Minden találkozáskor reméltem, hogy elfelejtette az arcomat, s minden alkalommal hiába. - Büntetőügyben képviseli Anton? - kérdezte mézédesen. Még az is megeshet, ha még egyszer elvitatja az elsőbbségemet, gondoltam, fogvacogva azonban csak ennyit válaszoltam: - Nem, a válásomat intézi. - Hihetetlen - szólt rózsás orrú Rudolf. A pillantásából ítélve úgy látszott, pontosan tisztában van azzal, hogy nincs rajtam bugyi. Egyáltalán - mostanra úgy éreztem, mindenki rájött a pincérig bezárólag. - Miféle férfi enged el ilyen asszonyt? Nem igazán tudtam, mit is válaszoljak erre. Miféle férfi enged el egy magamfajta nőt? Pontosan szólva nem elengedett, hanem ragaszkodott a távozásomhoz gyerekekkel és az összes közös emlékünkkel egyetemben. A helyemre egy nem ellenszenves, Paris (ejtsd: Perisssz) nevű, derekáig érő szőke hajú, és még az enyémnel is hosszabb lábú fotómodell költözött. - Lorenz Wischnewski főállamügyész - felelt Anton helyettem, s mintha csöppnyi kárörvendést hallottam volna a hangjában. - Aha - mondta kórusban von Elvert úr es Anton apja. Nyilván ők maguk is a bíróságon dolgoznak. Habár legalábbis Anton apjáról tudtam, hogy nem ügyvéd es nem is bíró. Egy

viáagzó gyógyszerészeti vállalat ügyvezető igazgatója, amely vélhetőleg nem véletlen viseli a nevet: Alsleben Gyógyszerészet. Mindemellett a céget több ízben beperelték, és Anton apjának talán lehetősége adódott megismerni Lorenzet. Vagy kénytelen volt. - Na, Wischnewski úrtól kétségkívül megéri elválni - vélte Elvert úr -, úgy hallottam, szép vagyont örökölt. Ez többet tud nálam. Néhány magányos nagybácsi ugyan valóban hagyott Lorenzre ezt-azt, de tudomásom szerint csupan borzalmas festmenyek, továbbá egy plüss teddy mackó gyűjtemény formájában. - Milyen csinos kis ruha, kedvesem - szólalt meg most Elvertné -, nemde, Polly? Anton anyja bólintott. - Annak, aki viselni is tudja, föltétlen - válaszolta. Képtelen voltam elhinni, hogy ezt a banyát olyan vidám, rokonszenves névvel illessék, mint a Polly. Ez romba döntötte az elméletemet, mely szerint mindenki a hozzáillő nevet viseli. Lássuk be, egy mogorva kaukázusi juhászkutyát sem neveznek el Simimanónak. - Vár az asztalunk - szólt Anton -, jó volt látni benneteket. További szép estét. - Hasonlóképpen - felelte Anton apja. Elvert úr sokatmondóan a barátjára kacsintott, ami bizonyára olyasmit jelentett, hogy „A hölgyike nem visel alsóneműt, ebből tényleg szép este kerekedhet..." Az asszonyok mosolyogtak. Udvariasan elköszöntem. - Örülök, hogy megismertem önöket Alsleben úr, Alsleben asszony, von Elvert úr, von Elvert asszony, majd tovabillegtem Anton oldalán. A pingvin mindvégig türelmesen várakozott az asztalunk mellett. Miután helyet foglaltunk - csupán kétasztalnyira Anton szüleitől, feltettem az első, fejemen átfutó kérdést. - Milyen név rövidítese a Polly? ` 1 - Apollonia - válaszolta Anton. Na tessék, ugye hogy passzol. - Egyébként a házaspár neve Erswert - egészítette ki önmagát, s mintha alig tudná elfojtani a mosolyát. - A szüleim régi barátai, régebben Julcsi néninek es Frédi bácsinak hívtam őket. - Mármint kicsodát? - érdeklődtem ingerülten. - Akiket Elvertnek neveztél - hangzott a felelet. - Hogyan? - vörösödtem el utólag. Micsoda ostobaság! Úgy értem, ki a fenét hívnak Elvertnek, ráadásul „von"-nal. Fel tudtam volna pofozni magam, amiért még ismételgettem is a nevet. De miért nem bökött bordán Anton rögtön az elején? És egyáltalán, mit vigyorog ilyen idétlenül? - Sajnálom - szóltam. - Tényleg jó benyomást akartam kelteni az ügyfeledként. -Ó, bizonyára így is történt - válaszolta Anton. Legkésőbb ekkor ki kellett volna jelentenie, hogy többnek tart holmi ügyfélnél, de nem tette. Talán véletlen vándorolt a keze a nyakamra, miközben a parkolóhelyre manőverezett. Elbizonytalanodva ástam bele magam az étlapba. Mostanáig totálisan másképp zajlik az este, mint ahogyan Mimi és Anne eltervezte. Ha ez így megy tovább, sosem érkezik el a pillanat, amikor ledéren átvetem egymáson a lábam, mélyen Anton szemébe nézek, és forrón suttogva a tudomására hozom, hogy fehérnemű nélkül jöttem. Hogyan is találhatnék frappáns átmenetet? „Apropó, képzeld csak, nincs rajtam bugyi..." Már egyáltalán nem fért a fejembe, hogyan is hagyhattam erre rábeszélni magam. Csakis azért történt, mert a barátnőim el nem tudták képzelni, hogy Anton és köztem még semmi sem történt. Délután mindketten a hálószobámban lebzseltek, és segítettek a ma esti randevú

előkészületeiben. Helyesebben szólva Mimi segített (ő adta kölcsön a ruhát, a fülbevalót és a kozmetikumokat), Anne viszont rátett néhány lapáttal az idegességemre. - Ti még tényleg nem... - nézett rám tányérnyi szemmel. A fejemet csóváltam. - Még a... - Na ja... majdnem - válaszoltam. Anne felsóhajtott. - De legalább csókolóztatok, ugye? - Azt hittem, arra gondolsz az előbb - szóltam zavartan. - Jesszasz - szólt Anne. - Én sem értem - csatlakozott Mimi. Hanyatt hevert az ágyamon, lába a párnámon, és a hasát simogatta. Tizenkettedik hetes terhes volt, es megállás nélkül a hasát simogatta. - Az utóbbi négy hét alatt legalább hatszor randiztatok. - Ötször - helyesbítettem. - Kétszer vacsora, egyszer mozi, egyszer színház. - Ez csak négy - szögezte le Anne. Mimi mellett guggolt a padlón, földes kezével a puha lenvászonba kapaszkodva. Szabad délutánjai zömét kerti munkával töltötte. Még nálam is rendre kitépett egy-egy gyomot az ágyásaimból. - Múlt hétvégén a gyerekekkel kirándultunk a Sárkánysziklához - mondtam. - De arra nem szívesen emlékszem. Anton kislánya, Emily senkivel sem állt szóba Antonon kívül, Nelly leányom megállás nélkül telefonált és sms-ezett, Julius fiam pedig a hegytetőre érve lehányta a csudás kilátást. Ostobamód plexiüveg volt közte és a csudás kilátás közt. - De kézen fogva sétáltatok Antonnal - reménykedett Mimi. Újból a fejemet csóváltam. - Ahogy vesszük. Én Julius kezét fogtam, Anton Emilyét. Jócskán kész helyzet elé állítottuk a gyerekeket és időt akartunk adni nekik, hogy hozzászokjanak a helyzethez. - Nagyszerű - véleményezte Anne. - És én még azt hittem, legalább a te szerelmi életed izgalmas. - Izgalmasnak izgalmas - válaszoltam. Anne es Mimi meglehetősen gőgös pillantást váltott egymással. - Hány éves is vagy, Constanze? - kérdezte Mimi. - Harmincöt - feleltem, s elnyomtam egy sóhajt. - Na és mikor szexeltél utoljára? - Férfival - egészítette ki Anne. - A vibrátor nem számít. Kissé elpirultam. Anne es Mimi gond nélkül dobálózik olyan szavakkal, mint „vibrátor", „kézimunka" vagy ,hátsó pozitúra"és folyton intim részleteket mesélnek az életükből, amikre egyáltalán nem vagyok kíváncsi. Viszonzásul azután válaszokat vártak olyan kérdésekre, mint ,Neked minden helyzetben van orgazmusod?" vagy: ,,Melyiket találod jobbnak: a metéltet vagy a metéletlent?" Ha pedig nem válaszoltam, rögtön rám sütötték, hogy szorongok. Talán igaz is. Peldának okáert még sosem fogtam vibrátort a kezembe. Csak katalógusokból ismerem ezt az izét, ahol a nők boldogan mosolyogva megmagyarázhatatlan mód a vállukon nyugtatják. Ha viszont ezt elárulom Anne-nak es Miminek, vibrátort vesznek a születésnapomra, es rendszeresen kifaggatnak felőle. - Várjatok csak... szóval úgy emlékszem, októberben - vallottam be - egy nappal azelőtt, hogy Lorenz bejelentette válási szándékát. Miért kérdeztek folyton ilyen sületlenségeket? - Mert júniust írunk - világosított fel Mimi. - Nincs olyan ember, aki ilyen hosszan képes élni szex nélkül.

- Na ja, élni éppenséggel lehet - piszkálta Anne a körmét. - Hát én akkor szeretkeztem utoljára a férjemmel, amikor... hadd gondolkodjam, azt hiszem, amikor teherbe estem. - Ó - pattant ülő helyzetbe Mimi. - Miért nem szóltál? Hiszen ez csodálatos! Anne bambán bámult. - Mi azon a csodálatos? - Hát a terhességed - magyarázta Mimi. - Annyira örülok! - Miféle terhesség? Mimi türelmetlenül fújtatott. - Az imént mondtad, hogy a legutóbbi alkalomkor teherbe estél. - Úgy van, Jasperrel - szólt Anne -, te birka. Akkorát nevettem, hogy a ránctalanító rnaszkom morzsái szanaszét röpültek a szobában, Mimi pedig visszahanyatlott az ágyra. Jasper Julius legjobb barátja, és ősszel tölti be az ötödik évét. Mimi Anne után hajított egy púderdobozt. - Komolyan be akarod mesélni nekünk, hogy a férjed öt éve önmegtartoztató életet él? - Szó sincs róla - így Anne. - Mar azt hittem - szólt Mimi. Ha igazak a hírek, Mimi a férjével, Ronnie-val nap mint nap, oda-vissza végigtornázza a Kamaszutrát. - Csak én tartózkodom az élvezetektől, a férjem a titkárnőit keféli - mondta Anne. Mimi meg én egyformán elképedtünk; én a szóhasználat miatt, Mimi pedig a tény fölött, hogy Annet csalja a férje. Előttem ismert a dolog. Anne férje legmélyebb ellenszenvemet élvezte, holott még sosem láttam, csupán Anne elbeszéléseiből ismerem. Nem elég, hogy csalja Annet, fikarcnyit sem segít a házimunkában. Évekig tiltakozott a ruhaszárító gép vásárlása ellen, miközben vagyonokat költ a motorjaira. Még csak a gyerekeivel sem bánik kedvesen. Számomra ismeretlen okból Anne mégis mellette marad. Pedig mindezek tetejébe Hansjürgennek hívják, kotőjel nélkül. Anne megnyugtatóan Mimire mosolygott. - Jól vagyok - bizonygatta. - Fogalmad sincs, hány nőt ver a sors még ennél is súlyosabb bunkóval. Naponta tapasztalom a rnunkámban. Anne szülésznő. Imádom a történeteket, melyeket a terhes és a frissen szült pácienseiről mesél. Legszívesebben az otthoni szüléseket hallgatom, ahol az egész család jelen lehet, az apóséktól kezdve a háziállatokig, és illatos gyertyák égetése közben a „We shall overcome"-ot fújják. - Te meg Ronnie ritka kivételek vagytok. Ahányszor csak rátok nézek, könnyek gyűlnek a szemembe. Visszaadtátok az igaz szerelembe vetett hitemet. Ti, meg a Titanic es Rosamunde Pilcher regényei. Mimi nagyot nyelt. - Azt mondtad, titkárnőit? Többes számban? - Igen, de nem mindet egyszerre. Néhány havonta vált. - Szóval...óó, szexfüggő vagy ilyesmi? Anne vállat vont. - Dehogy, csak szemétláda - felelte. - Azt állítja, az én hibám. Hogy a férfiak csak akkor lépnek félre, ha otthon hiányzik nekik valami, Hansjürgen pedig azt állítja, hogy belőlem hiányzik a nőiesség es a meleg szív. Még az is lehet, hogy igaza van. Hisz' csak a házassági szerződés miatt maradok mellette. Válás eseten a gyerekekkel együtt el kell hagyjam a házat, a fizetésemből pedig csak kert nélküli lakásra futja. Ezt nem tehetem meg a gyerekekkel. Újfent tiszta szívemből megvetéssel sújtottam Hansjürgent. Szerintem alacsony, kövér és

szájszaga van. - Az efféle történetek mindig padlóra vágnak - szólt Mimi. - Tulajdonképpen sokkal több férfi érdemelné meg, hogy serpenyő által lemészárolva találjanak rájuk. Forrón remélem, hogy Nina-Luise sosem botlik ilyen rohadt alakba. Nina-Luise lesz a baba neve, ha megszületik, úgy karácsony környékén. Mimi abban a pillanatban elkeresztelte, amint megpillantotta a két rózsaszín csíkot a terhességi teszt ablakocskájában. Anne es én néha Hans-Peternek hívtuk az embriót, mivel még meg sem határozható a neme, de Mimi ilyenkor feldühödött. Részletesen maga elé képzelte Nina-Luise életet, s mindazok alapján, amit megosztott velünk, csodás élete lesz a kislánynak. - Amint totyogni kezd, lányoknak szervezett önvédelmi kurzusra küldjük - közöltem energikusan. Én leszek ugyanis Nina-Luise keresztmamája, tehát beleszólhatok az ilyesmibe. - Mi, az Anyák maffiája megmutatjuk, hogy a serpenyő nem csak főzésre használható. A mi kis kertvarosunkban létezik ugyanis egy elit csoport, amely Anyukák klubjának nevezi magát. A hozzájuk tartozó anyák nagyjából ugyanazt testesítik meg Bogárváros számára, amit az Oleson család Walnut Grove-ban a ,Mi kis farmunk"bol. Ezért Anne, Mimi, őrült barátnőm Trudi es én egyfajta kreatív ellenmozgalmat alapítottunk, az Anyák maffiáját, amiről azonban sajnos még nem derült ki, mi legyen a lényege. Csupán annyi bizonyos, hogy sokkal jobban érzem magam a megalakulásunk óta. A mottónk éppoly letisztult, mint a muskétásoké: Egy mindenkiért, mindenki egyért. - De azt sem szeretném, ha abban a hitben nőne föl, hogy minden férfi disznó - vélte Mimi. - De a férfiak azok... - kezdte Anne. - Azt én sem szeretném - szakítottam félbe sietve. - Ezért aztán kiegészítésül ellátjuk Jane Austen-regényekkel és Titanicvideókkal, hogy meg tudja különböztetni a serpenyős férfiakat a jó emberektől... és ne feledd, hogy a papája lesz a legeslegfantasztikusabb férfi példaképe. - Ne kanyarodjunk el a témától - intett bennünket Anne. - Bármily érdekesnek is találom a társalgást Nina-Luise-ról - itt az égre emelte a tekintetét -, tulajdonképpen Constanze és Anton dolgánál tartottunk. Idehallgass, nem kell leutánoznod a mi szánalmas szexuális életünket. Annál is kevésbé, mivel te es Anton épp csak megismerkedtetek egymással, és elméletileg be vagytok indulva. - Igaz. Ez nem mehet így tovább - jelentette ki Mimi. - A vak is látja, hogy a sors egymásnak teremtett titeket. Úgy értem, én már csak tudom, hisz én boronáltalak össze benneteket! Amit nem értek: a pasi általában nem hagyja ki a lehetőséget! - majd egy rám vetett oldalpillantással folytatta. - Nem mintha válogatás nélkül végighenteregné a környéket vagy ilyesmi, de nem épp szerzetesi életet él. - Talán Constanze hibás jeleket küld - vélte Anne. - Egyáltalában semmiféle jeleket nem küldök - jelentettem ki méltóságteljesen -, ebben régimódi vagyok. Szerintem a férfinak kell megtennie az első lépést. - Nem - közölte Anne határozottan. - Ugyanis harmincöt vagy és egyedül nevelsz két gyereket. - Azt akarod mondani, hogy legyek boldog, ha... - kezdtem ugyancsak ingerülten, de Mimi félbeszakított: - En is amondó vagyok, hogy a férfi lepjen elsőként. - Pah - pöffent Anne. - Anton megteszi az első lépést - biztosított bennünket Mimi -, ha Constanze a megfelelő jeleket küldi. - Na látod! - diadalmaskodott Anne. - Na es hogyan csináljam?

Én aztán nem fogom egész este a számat nyalni vagy kétértelműen koktélcseresznyét szopogatni. - Pofonegyszerű: nem húzol fehérneműt - szólt Anne ünnepélyesen. - Ó, persze! - kiáltott fel Mimi. - Mint Sharon Stone a jégcsákányos filmben. - Nem hinnem, hogy Anton őrizetbe akarna venni - mondtam. - Kösz, de ilyen idióta szerepjátékokra nem vagyok kapható. Mimi es Anne kórusban sóhajtott föl. - Csak az érzésről van szó - világosított fel Anne. - Idehallgass! Alsónemű nélkül garantáltan világos jelet küldesz arról, hogy akarod-e vagy sem. - Valójában semmit sem kell tenned, csak ledéren keresztbe rakod a lábad... - morogta Mimi elragadtatottan. - A pasas rögtön sutba vágja a természetellenes visszafogottságát! - De Sharon Stone olyan forgószéken ült - akadékoskodtam. - Olyat nem találok az étteremben. Különben is asztal es abrosz áll majd köztünk. Toljam szerencsétlen széket az átjáróba, hogy ledéren átvethessem egymáson a lábam? Az egész étterem engem bámulna. Inkább kihagyom ezt a lehetőséget. - Az elvről van szó - mondta Anne, Mimi pedig kiegészített: - Antonnak nem is kell látnia, elég, ha tudja! Mint mondtam, sosem szabadott volna belemennem. Most azonban már késő. Itt ülök fehérnemű nélkül ebben az étteremben és... Mi a csuda szaglik ilyen furán? - Constanze! Anton kitépte a kezemből az étlapot. - Mi az ör...? Ó, a francba! Túl közel tartottam az átkozott étlapot a gyertyához. Az aranyozott bőrbe fekete kör pörkölődött. Körülnéztem, de úgy tűnt, sem a vendégek, sem a pingvinek nem vették észre. Csak Anton, aki most kerdő tekintetet vetett rám. - Elkalandoztak a gondolataim - mentegetőztem kínomban. Vajon ki kell fizetnem? Anton rám mosolygott. - Merre? - Miminél - válaszoltam, s ez részben meg is felelt az igazságnak. - Annyira örül Ni... a bébinek. - Igen, Ronnie is. Jo látni, milyen boldogok. Remélem, akkor is így örülnek majd, ha napi háromórányi alvással kell beérniük, és a három hónapos kólika egy évig tart... - felsóhajtott, nyilván saját gyerekei csecsemőkorára emlékezvén. - Elég strapás időszak, a házasság számára nem kevésbé. Anton házassága nem bírta ki a második gyerek babakorát. - Nem tudom elképzelni, hogy Ni... Mimi gyereke három hónapos kólikát kapjon - mondtam. - Fogadok, hogy kezdettől végigalussza az éjszakát. - Nem tartom valószínűnek - vetette közbe Anton. - Emlékszem, miután Molly a világra jött, az alvás hirtelen egészen más értelmet nyert. Életemben először tudatosult bennem, hogy az alvás valóban létfontosságú. No és a felelősség, ami szó szerint az ember torkát szorongatja. Még amikor el is aludt Molly, folyton felkeltem, es megnéztem, lélegzik-e még. Komolyan eltöprengtem azon, hogyan képesek emberek második, sőt harmadik gyereket vállalni. Hogy lehet egy kislányt Mollynak nevezni? Egy vízilóbébit talán, de gyereket? Soha! A névválasztás nyilván bosszú volt a három hónapos kólikára. Eredetileg bizonyára Izabellának vagy Leticiának hívták Mollyt, de három hónapnyi folyamatos üvöltés után úgy határoztak, hogy átkeresztelik. ,Na, Izabella, elég volt! Mostantól Molly a neved. Így járnak azok a gyerekek,akik nem tudnak viselkedni. Jól jegyezd meg!" Gondolom, Molly ekkor összeszedte magát, különben ma Waltraudnak hívnák.

Vagy fordítva: a gyerek olyannyira felháborodott a neve miatt, hogy kólikával állt bosszút. - Na ja, egy év alatt túlestünk a nehezén - folytatta Anton. -Néhány éjszaka ötórányi alvás egyhuzamban, s az ember máris úgy érzi, bármilyen kihívásnak játszva eleget tesz - itt szünetet tartott -, nem igaz, Constanze? Rájöttem, hogy már hosszabb ideje meg sem mukkanok. Úgy látszott, Anton meglepőnek találja. Nem is tudom, mi van ma velem, valahogy rendre elkalandozom. A legostobább dolgokon tépelődöm ahelyett, hogy Antonnal flörtölnék, es jeleket küldenék. Talán, mert nem húztam fehérneműt; egyszerűen szokatlan. Pedig tényleg, igazan jó benyomást akartam tenni Antonra. - Nem mondhatnám, hogy minden alkalommal újabb gyerekhez támad kedvem, ha kialszom magam - szóltam kapkodva. - Akkor most kábá tizenöt gyerekem volna, és mindnek emeletes ágyon kellene aludnia, hármasaval egymás fölött. A Kölni Közlekedési Vállalat rendelkézesemre bocsátaná az egyik kimustrált menetrend szerinti járatát, hogy a gyerekeket elvihessem az iskolába. A családi pótlék olyan magas volna, mint egy fejlődő ország bruttó hazai összterméke. A mellem a térdemig lógna, és tizenhét fogam maradna, mert azt mondjak, minden gyerek ára egy fog. Anton mintha furcsán nézett volna rám. - Valóban? - Na ja, így mondják. De ne aggódj, nekem mind megvan. Mármint fogam. Miért fecsegek vajon csupa marhaságot, amint kinyitom a számat? A locsogásom a lógó mellről meg terhességekről sok mindennek nevezhető, csak erotikusnak nem! Ennek kiderítésére még pszichológiát sem kellett volna tanulnom. Szerencsére megjelent az asztalunknál egy pingvin, és érdeklődött, hogy választottunk-e. Anton a napi menüt rendelte spárgával, mindkettőnknek pedig egy palack 2003-as WurtzWeinmann száraz rizlinget. - Ha egyetértesz - mondta. - Igen, természetesen - mondtam én. A 2003-as Wurtz-Weinmann száraz rizling finoman hangzik, bár szívesen ittam volna valami magasabb alkoholtartalmút, mondjuk egy kupica abszintot. Ami a vacsorát illeti, szigorú utasításokat kaptam Mimitől és Annetól: csak semmi saláta, mert este puffaszt; felejtsem el a tejszínes öntetet, az elálmosít; lehetőleg nyers hagyma- es fokhagymamentes legyen a szájszag miatt; legjobb, ha halat rendelek párolt zöldséggel. A klotyón szopogass el egy friss leheletet adó drazsét, de legjobb, ha rögtön fogat mosol, és el ne felejtsd felfrissíteni a sminkedet... minek okán degeszre tömtem püspöklila kézitáskámat. Eltűnődtem, ne menjek-e ki máris a mosdóba, es hívjam fel Mimit mobilon, hátha ő tudja, hogyan kellene folytatódnia ennek az éjszakák éjszakája műsornak. Az Anyák maffiája tervezőcsapatának: eddig nem alakul különösebben kitűnően a dolog. A szüleinek az ügyfeleként mutatott be, Julcsi nénit és Frédi bácsit Elvertnek neveztem, felgyújtottam az étlapot es bődületes badarságokat beszéltem - hogyan járjak el a továbbiakban? Hogyan? Missziót azonnal megszakítani, ismétlem: missziót megszakítani. Mimi készséggel elvállalta ma estére a gyermekeim fölötti csőszködést. Tulajdonképpen magukra is hagyhattam volna őket, hiszen Nelly tizennégy, Julius pedig úgy alszik, akár a bunda, de sosem lehet tudni. Nelly mostanában gyertyamániás: minden áldott este meggyújt vagy tucatnyi mécsest, felrak egy CD-t és álmodozva bámulja a plafont; legalábbis, amikor bemegyek hozzá, teszem ezt pedig meglehetős gyakorisággal - Nelly álláspontja szerint túl gyakran -, mert attól tartok, hogy valami tüzet fog a szobájában és leég az egész ház, mialatt Nelly Maxról ábrándozik. Legalábbis remélem, hogy Maxról álmodik, nem a matektanáráról,

vagy valamelyik kokainszippantó tizenkettedikesről. Sajnos a tizennégy éves lányoknál sosem tudhatja az ember. Mindenesetre nem hagyhattam magára a házban egy halom gyertyával, gyufával, meg a négyéves öccsével, s ezzel Mimi is egyetértett. Ígéretet tett, hogy amint Julius elalszik, egy DVD bedobásával eltereli Nelly figyelmét mindenféle piromániás cselekvésről. Igazából szerelem - tetszeni fog Nellynek. Mimi férje Ronnie ezalatt az összes helyiségbe tűzjelzőt szerel. A tűzjelző épp akciós a Baumarktban, ahol Ronnie dolgozik. Említettem már, hogy Ronnie es Mimi a legsegítőkészebb emberek, akiket ismerek? Igazság szerint mér rég szárnyaknak kellett volna nőniük a lapockáik helyén. - Legkésőbb tizenegyre hazaérek - ígértem puszta megszokásból, feledve, hogy előttem az éjszakák éjszakája. Az első éjjel, melyen magukra hagyom a gyerekeimet. Mimi es Anne ugyanis egyetértett abban, hogy a klasszikus kérdésre ,,Hozzád vagy hozzám?" okvetlenül a ,Hozzád" választ adjam. - Emily a barátnőjénél alszik - jelentette be Mimi örömtől ragyogva. Emily Anton hatéves kislánya, a válás után a bíróság neki ítélte a nevelési jogát. Nagyobbik lánya, Molly a volt feleségével él Londonban. - Igen alapos kutatásokat végeztem. Antonnal tökéletesen háborítatlanul tölthetitek az éjszakát. Sőt holnap kényelmesen együtt reggelizhettek. Ronnie és én a díványon alszunk és vigyázunk a gyerekekre. - De hát ezt nem lehet... - akadékoskodtam. - Mit gondolnak a gyerekek, ha nem vagyok itthon reggel, amikor felébrednek? - Mit gondolnak a gyerekek, ha Anton reggel meztelen felsőtesttel csoszog ki a fürdőszobából? - vágott vissza Anne. Rémülten meredtem rá. Mintha Anton valaha is félmeztelenül csoszogna ki a fürdőszobámból. - Anton nem csoszog - szólalt meg most mellettem Mimi -, de Annenek igaza van: az első éjjel kétségkívül sokkal... egyszerűbb volna, ha nem kellene gondolnod a gyerekekre, nem gondolod? Még mindig Anton lebegett a szemem előtt félmeztelenül. Vajon szőrös a melle? Jesszasz, mostanáig még nyakkendő nélkül sem láttam. Valami bukfencet vetett a gyomromban. - Nem azt akarom mondani, hogy a gyerekeid nem tudnák kezelni a helyzetet - mentegetőzött Anne -, de nem volna fesztelenebb, ha nem kellene egész idő alatt aggódnod, hogy netán meghallanak valamit? - Különben is kaotikusan néz ki a hálószobád - jelentette ki Mimi. Rámutatott a félig letépett tapétára, ami még néhai anyósomtól származik. Exanyósomtól. Régen övé volt a ház, s a falon ez még mindig szembeszökően meglátszott. Mindent összevetve, kimondottan kiábrándító, anyósos légkör terjengett. - Ma estig aligha készülnél el a renoválással, ugyebár. Az ágyat is át kellene húzni, Anne mindenütt hátrahagyta az ujjlenyomatát. Egyre inkább meggyőzött. Anne bűntudattal pislogott földes kezére. - De - ellenkeztem volna mégis, ám Mimi félbeszakított. - Amennyiben amiatt aggodnál, hogy ki húzza át Anton ágyát: a bejárónője, minden áldott pénteken. És hidd el, Antonnál folyton akkora a rend, hogy bármikor hazavihet egy nőt. Értesüléseim szerint a hálóba épített szuperrejtett világítás csuda előnyösen mutat. Hat ezt meg honnét tudja? Anton talán ilyesmiről beszél Ronnie-val es Mimivel? ,,Mondom nektek, olyan közvetett világítást szereltettem a hálószobámba, hogy a fényénél még a narancsbőr is alig látszik. A nők meg évekkel fiatalabbnak..." - De - rugaszkodtam neki ismét.

Mimi megint a szavamba vágott: - És Ronnie meg én tényleg szívesen vigyázunk a gyerekeidre, utóvégre is a szomszédban lakunk, és nem, csöppet sem terhes számunkra, szerintünk inkább remek változatosság. - Nincs több de - szólt szigorúan Anne. - A mai az éjszakák éjszakája. - Pontosan - ragyogott Mimi. - A holnapi pedig a hivatalos bejelentés napja, hogy NinaLouise útban van. Anne lopva ram pillantott,én azonban csak vallat vontam. - Na és kinek? Úgy értem, csak kérdem - fordult Anne Mimihez. - Nina-Louise érkezését már akkor bejelentettétek, amikor a sejt a kettéosztódás állapotánál tartott. - Úgy van, nem hivatalosan - válaszolta Mimi, és még inkább ragyogott. - De holnap telik le az első tizenkét hét, és hivatalossá tesszük. - Nem tudom elképzelni, hogy akad még valaki, aki előtt ismeretlen az újság - kockáztattam meg óvatosan. Mimi nemcsak a szembeszökő hassimogatás szindrómát produkálta, de már összevásárolta Nina-Louise komplett ruhatárát 74-es méretig bezárólag. Folyamatosan rugdalózókat, sapkácskákat és kesztyűcskéket dugdosott az orrunk elé. A jövendő gyerekszoba plafonjáról égszínkékre lakkozott mózeskosár lógott. - Hát persze! - mondta Mimi. - Mostanáig titokban tartottuk, mert az első tizenkét hétben néha... előfordulhat balszerencse. - Titokban tartottátok? - visszhangozta Anne. - Mimi, hisz' minden vadidegennek elújságoltad a boltban, Ronnie pedig az összes kollégáját meghívta italra az első ultrahangfelvétel örömére. Négy héttel ezelőtt bejelentkeztetek az októberi szülés-előkészítő kurzusra, és... - Lehetséges, hogy elmondtam par embernek - hagyta helyben Mimi. - De eddig csak nem hivatalosan! - Micsoda meglepetést szerzel holnap mindenkinek - vigyorogtam. - Bizony, az anyósom holtan esik össze - vélte Mimi. - Még ha nem hivatalosan tudja is - mondta Anne. - Dehogy! Egy árva szót se szóltunk - erősködött Mimi - Válással fenyegettem meg Ronnie-t, ha egy kukkot is szól NinaLouise-rol az anyjának vagy a nővéreinek. - Szóval fűnek-fának elújságoltad, csak épp a férjed családjának nem? - Várni akartam, míg egészen biztos lesz - mondta Mimi. - Az anyósom piszok vén sárkány, és őrült magasan hordja az orrát, mert öt gyereket hozott a világra. Pedig egyszerűen csak túl ostoba volt, hogy védekezzen. A vetélésem után azt tanácsolta Ronnienak, hogy keressen másik feleséget, mert szerinte a medencém nem alkalmas a gyerek kihordására. Gyűlölöm. Vagyis gyűlöltem... most már nem. Végtére is szeretném, ha Nina-Louise felhőtlen kapcsolatot ápolna a nagyszüleivel. - Hát persze - helyeselt Anne. - Mindannyian azt akarjuk. - Constanze? - ez Anton volt. Nyavalyába! Mar megint ég az étlap? Hála az égnek, nem. Viszont tényleg figyelnem kell. A pingvin elég furán figyel. Talán némi bor ellazít. A pezsgőkoktél máris remekül hangzik. Kár, hogy olyan apró pohárnyit adnak. Egész kádnyira volna szükségem. A pincér a torkát köszörülte. - Spárgával töltött palacsintát kérek kucsmagombával - hadartam. - És ásványvizet, buborék nélkül. Mindenekelőtt egy kád... eh, egy pohár pezsgőkoktélt. Miután a pingvin elkacsázott, Anton felém hajolt az asztal fölött, és megfogta a kezem. - Minden rendben, Constanze? Valahogy olyan... szórakozottnak látszol. Egyszeriben ott termettem, figyelmesen és éberen. Ahányszor Anton szemébe nézek, elámulok a szépségétől. Barnászöld, apró arany pöttyökkel. Valójában nem vagyok oda a

barna szemű férfiakért, spánielre emlékeztetnek. Anton szeme azonban nem kutyaszem; keskeny, mandulaformájú, s rövid sűrű szempilla övezi. Rendkívül okos szem. - Igen, nem, talán - mondtam. Az érintése felbátorított. - Csak kissé... izgatott vagyok. Anton elmosolyodott. - Netán miattam? Ahányszor látom a mosolyát, elámulok a szépségétől. Nemcsak a tökéletes fogsor, hanem a jobb szájszegletében összeszaladó ráncocskák miatt, no és ahogy a szeme nevet. Az elképzelhető legerotikusabb mosoly. Különösen most. - Igen - halkítottam le a hangomat -, es mégsem. Tulajdonképpen a fehérneműmről van szó. - A fehérneműd miatt vagy izgatott? - ismetelte Anton. Bólintottam. Komolyan mondom, eredetileg ma mélyenszántó témákról terveztem társalogni. Voltakeppen minden találkozásunkon ezt akartam, de valahogy rendre dugába dőlt. Holott valójában egyáltalán nem vagyok olyan szórakozott és felszínes, ahogyan Anton nyilván gondolja, ellenkezőleg! Én testesítem meg a közmondásos mély vizet, ami csöndes vagy zavaros vagy... eh, hogy is van a mondás? Mindenesetre tartalmas ember vagyok, es jó volna, ha alkalomadtán Antonnak is lehetősége adódna, hogy erre rájöjjön. - Lassan engem is megfertőzöl az izgalmaddal - szólt, s a gyertyafény táncolt a szemében. Mondd csak, mi a helyzet a fehérneműddel? - Hát... szóval otthon maradt - feleltem, igyekezvén állni Anton tekintetét. A szeme hirtelen észrevehetően összeszűkült. - Véletlen? Megráztam a fejem. - Határozott szándékkal - suttogtam. Anton hallgatott egy darabig, azután azt kérdezte: - Hozzád vagy hozzám? Éreztem, amint önkéntelenül széles vigyorra húzódik a szám, ugyanakkor a pulzusom az égbe szökik. Atyaég! Tényleg megtesszük. - Hozzád - válaszoltam. - Állítólag zseniális rejtett világításod van. Bár ma éppenséggel nem lesz rá szükségem, hiszen nincsenek rajtam csúf benyomódások nyomai - ez az előnye, ha az ember nem visel alsóneműt. - Emily pedig a barátnőjénél alszik - közölte Anton. - Tudod mit? Egészen elment a kedvem az evéstől. - Nekem is - hazudtam. A pincér megérkezett az italokkal. - Nagyon sajnáljuk, de közbejött valami - mondta Anton a pingvinnek, s előhúzta a pénztárcáját. - Sürgős ügy, azonnal mennünk kell. A pincér nem haragudott ránk, sőt úgy látszott, még csak nem is csodálkozik. Habár az arckifejezése, amellyel figyelt, míg felhajtom a pezsgőkoktélt, felállok, és a vállamra veszem a táskámat, azt sugallta, hogy pontosan tudja, miféle sürgős esetről beszélt Anton. Nem számít. Előttem az éjszakák éjszakája. Erről álmodom hónapok óta. Igyekeztem nyugodtan, egyenletesen lélegezni. Nem arról van szó, hogy nem akarnám vagy ilyesmi, ellenkezőleg, nagyon is szeretném, úgy bizony, de meg mennyire, csak éppen... - na jó, félek! Tizenöt évig ugyanazzal a férfival bújtam ágyba, és előtte is csak egy szánalmas élményt szereztem.. Ráadásul a szex a férjemmel sem volt éppenséggel változatos. Tizenöt év misszionárius pózban - Mimi es Anne elrémült, miután egy kellemesen szalonspicces estén kihúzták

belőlem. Anton ellenben egyfajta szexisten - már ha hihetünk Miminek. Ő ugyan nem próbálta ki személyesen, de jó viszonyt tartott fent az exfeleségével és egynémely szeretőjével, s ők mindannyian egyöntetűen nyilatkoztak Anton ágyban kifejtett képességeiről, amennyiben azok egyáltalán az ágyban nyilvánultak meg. Jóságos ég, mit szól, ha rájön, hogy sejtelmem sincs semmiről? Ha szeretne, hogy megtegyek valamit, amit fogalmam sincs, hogyan kell? Vagy olyan kifejezéseket használ, amikkel nem tudok mit kezdeni? Legalább egy könyvet elolvashattam volna. Szex kezdőknek vagy Száz rafinált trükk, mellyel megőrjíted a férfit, akkor talán blöffölhetnék. - Anton? - szóltam. - El kell mondanom valamit... Anton és a pincér egyformán kíváncsian pillantott rám. Ez utóbbit egyre ellenszenvesebbnek találtam. Kapott néhány súlyos bankót Antontól, amit feltűnő körülményességgel rakosgatott el a bőrtárcájába. Nem veszi észre, hogy zavar? Nem vettem le róla a tekintetemet, amíg szemrehányó sóhaj kíséretében el nem húzta a csíkot. - Mit kell mondanod? - kérdezte Anton, s felállt. - Én... óó, sajnos egyáltalán nem tudok száz rafinált trükköt - súgtam, mialatt a könyökömnél fogva az asztalok közt a kijárathoz vezetett. - Úgy értem, az ágyban. Vagy akárhol. Őszintén szólva egyet sem. És a szakkifejezésekkel is hadilábon állok. Feszülten rápillantottam. Nehéz volt meghatározni az arckifejezését. Az állkapcsán megrándult egy izom, egyebekben rezzenéstelen maradt. - Igazan sajnálom - suttogtam. - Semmi baj - válaszolta Anton, s most enyhén elvigyorodott. - Úgy vélem, elég trükköt ismerek mindkettőnk számára. Ami pedig a szakkifejezéseket illeti... - itt kiszélesedett a vigyora -, ha valamit nem értesz, kérdezz - ekkor már nevetett, illetve, hogy pontos legyek, prüszkölt a röhögéstől. A homlokomat ráncoltam. Gúnyt űz belőlem? Eh, na és akkor mi van! - Izgatottan várom a trükkjeidet - jelentettem ki. E pillanatban különös dolog történt. Tisztán kivehetően felzubogott köztünk egy vécéöblítő, olyan hangosan, hogy az étterem összes vendége felénk fordult, pedig már majdnem elértük a kijáratot. Valami megmagyarázhatatlan okból természetfölötti fenoménra gondoltam, és földbe gyökerezett a lábam. A pulpitus mögött álló pingvin szemrehányóan tekintett rám. Hát nem veszi észre, hogy valami egyedülállóan misztikus esemény zajlik? A vécéöblítő ismét működésbe lépett. A karomon borzongás futott végig. Mit akar tudtomra adni ez a túlvilági hang? Valami eltűnik a lefolyóban, elviszi a patak... óó... valamit sutba kell vágnom... lemosnom magamról az elveimet... óó... oltári balfogás fenyeget... Anton, még mindig nevetve, energikusan továbbtolt, szinte kilökött az ajtón. - Hát te nem hallod? - kérdeztem türelmetlenül, amikor odakint álltunk a lépcsőn. - Dehogynem, bruhaha - nyerített Anton. - Úgy hangzott, mint egy víziló, amelyiket csiklandozzák. - Azt hiszem, bruh-hahaha, ez a táskád. A táskám? Miért zubogna a táskám, mint a vécéöblítő? Louis Vuitton márka, két kiló festék van benne, hajkefe, fogkefe, két csomag leheletfrissítő drazsé, kondom, a mobilom... - a mobilom! Ez az! Nellynek kellett volna rezgőre állítania otthon. A pimasz kis dög ezek szerint ehelyett új csengőhangot töltött fel. És éppen egy gusztustalan vécélehúzást! Nyilván viccesnek találta. - Ez biztos Nelly műve - sziszegtem, miközben rúzsok és dobozkák között a telefon után kutattam. - Nevetségessé akart tenni! Én... esküszöm... - végre megtaláltam - halló? - Én vagyok - hangzott Mimi a vonal másik végén.

Alig ismertem meg, annyira máskepp csengett a hangja, mint rendesen. - Történt valami a gyerekekkel? - kérdeztem ijedten. - Nem - mondta Mimi - Nina-Louise körül nincs rendben valami. Vérzek. Jóságos ég! Csak ezt ne! - Idehallgass, Mimi. Ez nem feltétlenül jelent rosszat. Máris megyek. Feküdj le, polcold fel a lábad. Ronnie veled van? Felhívtad Annet? Néha vérzik kicsit az ember, de semmi vész... - Nem kicsit vérzek - válaszolta Mimi. - Úgy vérzek, mint akit lemészároltak. Úgy néz ki a fürdőszobád, mintha Charles Manson járt volna itt látogatóban. - Nem, az nem lehet... hol van Ronnie? - Itt. Kórházba visz, de már úgyis késő. - Nem, talán még nem... Jövünk, amilyen gyorsan csak lehet- mondtam, és lenyomtam a ,,beszélgetés vége" gombot. Anton már nem nevetett, kérdően nézett rám. - Mimi elveszíti a babát - nyögtem ki, és könnyekben törtem ki.

Bogárvárosi Anyukák Klubja Üdv a mamik hálózatának weboldalán. Nálunk a karriert építő nő és a háziasszony egyaránt véleményt cserélhet terhességről, szülésről, gyermeknevelesről, házasságról, hivatásról és hobbiról. Szeretettel támogatjuk egymást A fórumot csak tagok látogathatják. KEZDŐLAP KAPCSOLAT E-MAIL BEJELENTKEZÉS Június 14. Minden maminak: íme a nap legszomorúbb híre: megint fiam lesz. A nődokim most 98%-ig biztos benne, és én magam is láttam a kis kukackát. Egész délután bőgök. Persze semmi bajom a fiúkkal, de a kedvezőtlen előjelek ellenére rettentően reménykedtem, hogy Timminek húgocskája lesz. Imáim nem találtak meghallgatásra! Szóval most megint sürgősen teherbe kell esnem, lassan kezd tényleg fárasztani. És ha az sem sikerül? Ismerek egy nőt öt fiúgyerekkel, azt mondja, legkésőbb a második után abbahagyta volna, ha az lány. Micsoda rémálom, nem? Négyszer hiába teherbe esni! A férjecském rém édesen azzal vigasztalt, hogy mégis megvehetem magamnak a szupi csini Jimmi Cho kollekciót, amit mostanában kinéztem, de először is az nem ugyanaz, mint a mami és lánya partnerlook szerkó, amiről álmodtam, különben is pocsékul néz ki a cipő a dagadt bokán. Az anyósom szerint nem kellene ekkora felhajtást csapnom, az ő idejében a háború után az asszonyok a romok között hordták ki a gyerekeiket, es minden csepp tejnek blablabla, a nőcdokim viszont azt ajánlja, hogy engedjem csak ki a gőzt nyugodtan. Semmi szükségem olyan szupi idióta mondatokra, mint „Fő, hogy egészséges legyen"! Gömbölyű hasú (szomorú) Ellen mami Ui.:: A nődokim úgy gondolja, ha kiszomorkodtam magamat, nyugodtan élvezhetem a terhességem további részét, sőt akár örülhetek is a bébinek. Mit szólnátok a Jimmi keresztnévhez? A Jimmi Cho miatt - amúgy is rímel a Timmire. Jimmi és Timmi partnerlookban, kéz a kézben - szupi édes volna, ugye? Remélem, legalább göndör haja lesz! Június 14. Kedves Ellen, valószínűleg sosem fogom megérteni, miért ragaszkodsz ennyire a lányhoz. Két lány meg egy fiú (és remélem, még egy fél!) három és félszeres anyja létemre annyit mondhatok: a fiúk sokkal kevesebb gondot okoznak. Még kamaszkorban a lánygyerek maga a pokol. Háromszor is keresztet vetek, ha a nyári szünet után Laura-Kristin végre kollégiumba kerül és csak Flavia veszi ostromzár alá a fürdőszobát. Hihetetlen, milyen hiú hatéves létére. Flavia legnagyobb félelme, hogyörökölte Laura-Kristin pattanásait, amit természetesen nem remélünk. Egy rút kiskacsa elég a családban. Képzeljétek, Laura-Kristin az ágytámlába véste a Max nevet egy szívben. Megölne, ha tudná, hogy elárultam nektek. Néha rettentő nehezemre esik megérteni, ami nyilván abból adódik, hogy én annyira más voltam az ő korában. És persze nem ilyen dagi. Szívesen segítenék neki, de mivel motiváljon az ember egy csökönyös tizennégy évest fogyásra? Felvetettem, hogy fent említett Max tán kevésbé volna elérhetetlen, ha néhanap sportolna kicsit. De akkor elbőgte magát, és azt kiabálta: ,,Gonosz vagy, mama!’’ Lányok! Igazán kötélidegzet szükséges hozzájuk! Pénteken kapom meg a magzatvízvizsgálat eredményét. Nyugodtan szurkolhattok, hogy ezúttal fiú legyen. Ha mégsem, cserélhetünk Ellennel. 

Trudi Becker a szombat délutáni Embriostimuláló talpreflexzóna-masszázs a hosszúszárnyú bálna énekének hangjára című szemináriumára az Anyukák Klubjának nemcsak terhes tagjait várja szeretettel. Gyapjútakarót hozzatok. Frauke Június 14. Nahát nagyon is megértelek, Ellen, én is mindig kislányokra vágytam, és szerencsére szültem is két csodás (pattanásmentes) egérkét. Részemről őszinte részvétem. Mar megint kapkodok a Boden-tónal hétfőtől szerdáig meghirdetett továbbképzés miatt — és még mindig nincs a láthatáron gyerekcsősz!!! Frau Porschke egyszerűen nem akarja elhalasztani a költözését, pedig felajánlottuk, hogy a saját költségünkön utaztatjuk a cucca után vonaton. Hat évig dolgozott nálunk a nő, családtagként kezeltük, elfogadtuk a hibáit (nem is keveset!), beleértve a tényt, hogy tulajdonképpen túl öreg volt a munkához. (Hányszor sopánkodott, hogy nem tudja kisúrolni a kádat, mert megint elővette az isiász! És ugyan melyik felvigyázónak van saját fiókja a munkaadója házában, ahol a ginzengkészítményeit meg a koffeinmentes kávéját tarthatja???) És mi a köszönet? Makacs egoizmussal ragaszkodik ahhoz, hogy jelen legyen a költözésnél. Valójában örülnünk kellene, hogy megszabadulunk tőle. Az Embrio-hosszúszárnyú bálna szemináriumon természetesen nem veszek reszt. Sem időm, sem embrióm, sem jó véleményem Trudi Beckerről. Nekem, mint gondolkodó embernek egyszerűen nem jön be ez a túlzásba vitt ezoterikus szamárság. Különben is csak zavarnék a folytonos nevetésemmel, mert Frau Becker maga is úgy néz ki, mint a hosszúszárnyú bálna, nem igaz? Sabine Június 14. Pont neked, mint gondolkodó embernek volna fontos egy ilyen szeminárium Trudinál, Sabine mami, utána valahogy kevésbé görcsösen látja az ember a dolgokat. Trudi Becker nem túlsúlyos, legföljebb picit molett, és kérdem én, mi köze a súlynak a szemináriumvezető képességhez? Gitti mami Ui.:: Frauke, a te Laura-Kristined nem is olyan dagi. Csak teltebb idomú, mint te. Egész sereg férfi találja vonzónak a gömbölyded nőket. Június 14. Elnézésedet kérem, Gitti, nem akartalak megbántani a túlsúlyra vonatkozó megjegyzésemmel, természetesen itt senkinek sincs baja a kövérekkel. Nyilván rengeteg túlsúlyos ember ért a munkájához (kivéve talán a táplálkozási tanacsadót ). Én személy szerint úgy tartom, hogy az ember akkor se hagyja el magát, ha boldog házasságban él, ami persze nem jelenti azt, hogy egyet kell érts velem. Attól, hogy mi többiek a működő partnerkapcsolat szerencséjét élvezhetjük, még nagyon is megértjük, milyen nehéz lehet társra találnia egy gyermekét egyedül nevelő, alkati problémákkal küzdő anyának. Ha akarod, lefénymásolom neked az Új Brigitte diétát. Továbbá Frauke és én szívesen látunk a reggeli kocogásainkon. Pillanatnyilag úgyis csak sétálunk Frauke terhessége miatt, amiért bizonyára hálásak volnának az ízületeid. Hisz' mire való az Anyukák Klubja, ha nem egymás kölcsönös támogatásara? Sabine Június 14.

Ha továbbra is kocogni akartok, jól teszitek, ha felfegyverkeztek! Komolyan: az új szomszédaink harci kutyái éjjel-nappal szabadon kószálnak itt a Szitakötő közben, hasonlóképpen a gyerekeik. Nehéz eldönteni, mi a veszélyesebb: a kutyák vagy a kölykök. Legalább öten vannak, habár azt hiszem, a bébi a legidősebb lányé, aki maga is legföljebb tizenhét,és úgy néz ki, mint aki strichelni jár. Az apa autószerelő műhelyt tart fönn az udvaron, a tizenöt éves fia meg folyton le-föl furikázik a kocsikkal az utcán, ha épp nem a rugós késével játszik, vagy parkoló autókat tesz tönkre a gördeszkájával. A húga naponta becsönget hozzánk, meg akarja simogatni a hörcsögöket, és felajánlja gyerekcsősz szolgálatait. Melodynak hívják, hobbija a tévézés, Shakira és a madárpókok. Állítólag tart egyet a szobájában, és megfenyegetett vele arra az esetre, ha nem fogadjuk el az ajánlatát. De a legsúlyosabb eset az anyjuk. Ritkán mutatkozik, de akkor előszeretettel visel fűzőt és miniszoknyát, pedig már legalább negyven, még ha jól is tartja magát. Jürgi szerint ő is a vízszintes ipart űzi, mégpedig fekete latexben. A luxusjárgányokból ítélve, amiket a férje javít, a domina látja el fizetőképes ügyfélkörrel: gazdag perverzek meg stricik Maseratival és zsíros Mercedesekkel. Sőt még egy Ferrarit is láttunk. A többi két vagy három gyerek egész nap édességet rágcsál, kólát iszik, és bolhapiacot rendez az utcán — feltehetőleg lopott játékokból. Aztán ha az ember semmit sem akar venni, összekaristolják az autóját, vagy újságba csomagolt kutyakakát gyújtanak meg a küszöbön. A ház körül kísért továbbá egy nagyapa, úgy néz ki, mint a Marx fivérek egyike, amolyan idétlen szalmakalappal a fején, amit mindig megemel, ha találkozik valakivel. Amióta ezek a Kloséék benépesítik a Szitakötő közt, az ember úgy érzi, mintha a nyomornegyed közepén lakna. A sarki cigarettaautomatát is feltörtek. Ellen férjének páciensei alig merészkednek a rendelőbe. Ellennel már aláírásgyűjtésen töprengtünk. Ki csatlakozik? Végtére is ez a népség Bogárváros összes lakójának életét megkeseríti. Annyit mondok: harci kutyák és hepatitisz C hordozók nem igazodnak az utcatáblákhoz. És a jogosítvany nelkül száguldozó tizenöt évesek kétségkívül veszélyeztetik a gyermekeink életét. Nem hinném, hogy el kell tűrnünk. Mit gondoltok? Sonja Nelly abszolút szigorúan titkos naplója Június 17. Lara azt mondja, elege van a viszonzatlan szerelem miatti kínlódásból. Megpróbál Max helyett Moritzba szerelmesedni. Úgy hiszi, az élet onnantól sokkal egyszerűbb lesz. Talán az övé. Meg Moritzé. De mi lesz az én életemmel? Nem tudom átprogramozni magam Moritzról Maxra, mint egy hülye komputer. Max ma szerelmeslevelet kapott keléses képű LauraKristintől, de egyszerűen nem volt hajlandó megmutatni, pedig milyen jót szórakozhattunk volna. Azt mondja, nem illik. Na ne! Max folyton megjátssza a jól neveltet meg udvariast, hát nem tudja, hogy ez egyáltalán nem szexi? Ha Lara és Moritz összejönnek, nem marad más hatra, mint hogy leszbikus legyek, persze nem Larával, az végzetes volna. A leszbikusság állati trendi. A leszbikusság intellektuális, valamint holtbiztos védekezési módszer. Csak a szex része ne volna. Úgy értem, a csókolózás még elmenne. Nyelv nélkül persze. De az összes többi... - brrr, na neee. (Mit is csinálnak a leszbikusok egész pontosan egymással???) Talán platonikusan is működik. Meg kell kérdeznem a mamát. Ő szegény aztán kiismeri magát a plátoi szerelemben. Ui.:: Mindenki rém szomorú Nina-Louise miatt. Én is. Mimi biztosan belevaló anyuka lett volna. Remélem, megpróbálja újra. U.Ui.:: Az új fiú (Kevin Klose - broaf!) a feneke fölött is visel egy tetkót. Kénytelen voltam észrevenni, mivel a) előttem ül, b) a deszkás gatyájából kilóg a fél hátsója. Ostobamód

észrevette, hogy bámulom, és mocskosan vigyorgott. 2. - Na ja, rosszabbul is elsülhetett volna - vélte Anne. - A nudistastrandon is összefuthattál volna a jövendő apósodékkal. Mint én. Hansjürgen Sylt szigeten mutatta be anyósékat, és még egy törölköző vagy hasonló sem akadt a közelben. Úgy értem, rögtön sejthettem volna, hogy ez a házasság rossz csillagzat alatt köttetik, nem? - Jujj - szólt Nelly leányom együttérzőn. - Úgy ám - válaszolt Anne. - Azt se tudtam, merre pislogjak, az anyósom ellenben nagyon is egyértelműen bámult egy pontot, Hansjürgen pedig másnap átadott egy csomagocskát narancsbőr elleni krémmel. Mint mondottam, nyilván elment az eszem, hogy ennek ellenére hozzámentem. - Azt hiszem, meghalnék szégyenemben, ha totál meztelen állnék a barátom szülei előtt jegyezte meg Nelly a hűtőbe pillantva. Maradt valami ehető? Megráztam a fejem. Gyűlölöm, amikor Nelly közvetlenül ebéd után úgy viselkedik, mint valami kiéhezett tigris a ketrecben. A nudistastrandon legalább minden jelenlévő meztelen mondtam, miközben Nellyt figyeltem, amint kivesz a gyümölcsöstálból egy almát, és pillanatok alatt felfalja. A fejlődő országoktól eltekintve kétségkívül ő az egyetlen tizzennégy éves, aki csutkástulszárastul tünteti el az almát anélkül, hogy bármit is kiköpne belőle. Ha nem a saját szememmel látom, hogy egy órával ezelőtt kábé négyezer kalóriát kebelez be szűzérmék formájában, tejszínes szószban nokedlivel, csont es bőr, nyurga alakja láttán azt hihetném, az éhhalál küszöbén áll. A legtöbb ember azt képzeli, nem adok neki eleget enni. Esetemben én voltam az egyetlen, aki bugyi nélkül állt az étterem közepén. - És még te kötözködsz folyton, hogy én nem öltözöm fel rendesen - jegyezte meg Nelly. Anne felkacagott. Az más - közöltem. - Egyébként is véletlen történt. Na persze - vigyorgott Nelly. - Bar őrült izgalmas veletek, és rettentő szívesen tudnék meg többet is szuper klassz Antonról, meg a te véletlen lemaradt fehérneműdről, most Larához kell mennem. Matekot gyakorolunk a holnapi dolgozatra. - Larával? Kicsim, mindketten kétharmadra álltok matekból. Hogy akartok segíteni egymásnak? - Lara hármas alára áll - helyesbített Nelly. - Néha. - Miért nem Maxszal tanulsz? - érdeklődött Anne. - Úgy tudom, ötösre áll. - Max mindenbő1 ötösreáall - válaszolta Nelly enyhe lenézéssel. - Különben sem ér rá, mert kráterképű Laurat korrepetálja. Ne nevezd így - intettem. - Inkább örülj, hogy neked nincsenek pattanásaid. - Különben is Max a párhuzamos osztályba jár, szóval nem tudja, mit vettünk a Müllerrel közölte Nelly. - Nem hinném, hogy komolyabb eltérések volnának - vélte Anne. - Amúgy pedig Lara mamája cseresznyetortát sütött, külön nekünk - tette hozzá Nelly. - Aha - mondtam. - Hát nem kedves tőle? Mikor is sütöttél nekünk tulajdonképpen utoljára, Mami? - Tegnap - feleltem. - Tizenkét áfonyás muffinból nyolcat te ettél meg. - Úgy értem, rendes süteményt - szólt Nelly, de azért az arcomra nyomott egy puszit. Tényleg mennem kell. Később találkozunk, szia Anne. Üdv Maxnak. - Hétkor vacsora - szóltam utána, de Nelly már kirohant az előszobába. Az ajtó a rá jellemző lendülettel csukódott. Igyekeztem felidézni, mit is vett föl: volt közte

valami túl hasmutogatós, mélyen kivágott vagy ledéren tépett? Netán elhagyott egy szükséges darabot? Hiába, alaposabban kell figyelnem. - Orülj, hogy másutt lakik jól - tanácsolta Anne. - Már rég elszegényedtél volna. A minap keszített nálunk Maxnak és magának némi rántottát pirítóssal uzsonnára. Tíz tojásból, fél liter tejjel, valamint egy egész csomag pirítóssal. Alkalomadtán talán ki kellene vizsgáltatnom a pajzsmirigyét - szóltam habár kamasz koromban én is folyton zabáltam, mégis vékony voltam. - Ma is az vagy - sóhajtott Anne -, boldog lehetsz. Te akár a szaunában is találkozhattál volna Anton szüleivel, szégyenkezés nélkül. - Talán mégsem a bugyi az oka - ismertem el. - Inkább az érzés, hogy csöppet sem passzolok Antonhoz. Akárhányszor az anyjával találkozom, olyan... alacsonyrendűnek érzem magam, érted? Az anyja úgy gondolja, nem vagyok elég jó a fiához. És hát néha magam is így érzem. - Micsoda marhaság - jelentette ki Anne. - Nézz végig magadon: úgy festesz, akár egy fotómodell, és te vagy a legdrágabb, legbarátságosabb ember, akit ismerek. Minden férfi... - Ugyan már, Anne! Természetesen hízelgett a dolog, csakhogy Anne sajnos erősen túlzott. Na jó, kicsit. - Ha úgy néznék ki, mint egy fotómodell, elhagyott volna a férjem egy fotómodellért? Anne vallat vont. - Némely férfi csak fotómodellel képes... ez a Flavio Briatore például vagy... - Hagyd már abba! Lorenz azért hagyott el, mert szégyellt. Túl képzetlen vagyok neki, túl ügyetlen, túl naiv... egyszerűen túl északi-szigeti parasztlányos. Paris egészen más: világlátott, ezer hírességet ismer, több nyelven beszél, Manolo cipőt hord, ő a koktélpartik és kiállításmegnyitók sztárja... sőt -Nelly matekfeladatait is megoldja. - Oké - felelte Anne -, ez azonban azt bizonyítja, amit mondtam: hogy Lorenz nem a külsőd miatt hagyott el, ugyebár? - Ezt vigasztalásnak szántad? - mosolyodtam el. - Persze - így Anne. - Hansjürgen például folyton azt mondja, hogy imádja az egyéniségemet, a testemet viszont már nem találja vonzónak. Mondom neked, hosszú távon ugyancsak megtépázza az önbizalmat, ha az ember örökösen ezt hallja. A titkárnői pedig egytől egyig soványak es fiatalok. - És ostobák - egészítettem ki. - Különben nem adnák össze magukat nős férfival, igaz? Habár Anne kicsi, gömbölyded alakja, kerek, kék szeme és a gödröcskés arca oly bájossá teszi, mint Frodo Beutlin - a Gyűrűk ura hobbitja - női kiadásban, rendkívül energikus, kitűnően érvényesülni képes személyiség. Valószínűleg sosem fogom megérteni, miért nem rakta ki már rég ennek a férjbőrbe bújt csaló disznónak a szűrét. - Miért nem hagyod el a pasit végre? - Hát - kezdte Anne -, sok oka van. A legfőbb, amint már említettem, a házassági szerződésben áll. Szívesen felolvasom egyszer. De visszatérve a témára: minden kétséget kizáróan elég jó vagy Antonnak. Az meg kiderül, hogy ő elég jó-e neked. A degenerált anyjának pedig nincs beleszólása. - Tudom, nem kellene foglalkoznom azzal, mit gondol rólam Anton anyja. Úgysem fog megkedvelni. Kinéztem az ablakon. Meg mindig ömlött az eső. Szokatlanul hideg volt júniushoz képest. Nina-Louise halálának éjszakájan felhőszakadás söpörte el a nyarat. - Alighanem én sem őt. - Az emberfölötti képességeket kívánna - szólt Anne. Csak látásból ismerte Anton anyját, de puszta összetartásból még erősebb ellenszenvvel viseltetett irányába mint én.

- Atto1 félek, Antonnak és nekem sosem fog sikerülni egy párrá kovácsolódnunk. Az éjszakák éjszakája óta még nem találkoztunk, azt pedig a nőgyógyászat folyosójának töltöttük bőgve. Fehérnemű nélkül. Klassz. Ki tudja, mit szedtem ott össze! - Na ja - vigyorodott el erőtlenül Anne. - Némi fantáziával… szóval mások kihoztak volna valamit a helyzetből. - Nem is tudom - mondtam -, a fényt valahogy sokféleképpen lehetett volna nevezni, csak épp hangulatosnak nem. Még mindig féjt, ha arra az éjszakéra gondoltam, ezért sietve témát váltottam: - Mondd csak, hogyhogy Max mostanában annyi időt tölt Laura-Kristinnel? Azt hittem, ő és Nelly… Őszintén szívembe zártam Anne fiát. Ha választhatnék barátot Nellynek, kétségkívül Maxra szavaznék. Annyira értelmes, finom lelkű és kreatív, ráadásul a legcsinosabb fiú, akivel valaha találkoztam. Anne vállat vont. - Én is úgy sejtettem. Úgy látszik, abban a korban még bonyolultabbak a dolgok, mint nálunk. Sajnos a gyerek nem beszél velem erről. - Kizárt, hogy még bonyodalmasabbak - mondtam, - még azt sem tudom, hogy Anton és én egy pár vagyunk-e, vagy csak két szingli, akik néha kötelezettség nélkül randiznak. - Ezúttal legalább már ágyba bújtatok volna - felelte Anne, - ha nem … jött volna közbe valami. Témánál vagyunk. Mindketten hallgattunk pár percig. Nina-Luise égszínkék mózeskosara ötlött eszembe, amint üresen lóg a plafonról a szomszédban Miminél és Ronnie-nál. - Az ügyfeleként mutatott be a szüleinek - szólaltam meg egy idő után. - Az minden bizonnyal nem egyezik meg a barátnővel. - Igen, de közben a kezed fogta - vetette ellen Anne. - Szerintem egy párnak tekint benneteket. - Hm - mondtam -, a következő alkalommal talán egyszerűen meg kellene kérdeznem, hogyan értelmezi a kapcsolatunkat. - De kérlek, csak miután együtt aludtatok - tanácsolta Anne -, az biztosan megkönnyíti számára a válaszadást. - Viszont ezt a bugyi nélküli számot nem csinálom végig még egyszer - fogadkoztam. Legközelebb ő a soros, hogy egyértelmű jeleket küldjön. Julius es Anne kisebbik fia Jasper szaladt be a konyhába. - Adsz meg zabpelyhet tejjel? - kérdezte Julius. - Kérünk szépen - javítottam gépiesen. - Mindketten az imént lapátoltatok be egy hatalmas tál zabkását, előtte pedig egy megpakolt tányér szűzérmét nokedlivel. Lehetetlen, hogy máris megéheztetek. - Kérleeek - könyörgött Julius. Az elmúlt fél évben három centit nőtt, ám egy dekát sem hízott. Hajszálra, mint a nővére. Lehetetlen, hogy élelmet tagadjak meg tőle, ráadásul egészségeset. Na jó - engedtem, és kivettem a zabpelyhet a szekrényből. Julius es Jasper diadalmas pillantást váltott egymással. Nyomban gyanút fogtam. - De itt eszitek meg az asztalnál - jelentettem ki. -Nem - üvöltött Jasper. Mindig üvöltött, senki sem tudta, miért. - Nem maszatolunk, Mami. Balsejtelmem fokozódott. - Tényleg megettétek a kását? Julius es Jasper aggódva pillantott egymásra.

- Na? - kérdeztem éles hangon. - Nem igazán - vallotta be Julius. Képtelen hazudni. Szeretetre méltó tulajdonság, melyet azonban bizonyára hamarosan levetkőz majd. - Pontosan mit csináltatok vele? - avatkozott most közbe Anne. - Julius tűzoltóautójába töltöttük - üvöltötte Jasper. - De nem maszatoltunk. Felsóhajtottam. - Es azután? - Azután átspricceltük Marie-Antoinette-hez - közölte Julius -, pont eltaláltuk az ablakát. Jobb, mint a víz. Igazi mintát festettünk. - Mandalát - pontosított Jasper. - Na remek - feleltem savanyúan. - Most megint kellemetlenségünk támad Hempelékkel. Becsavarodtatok! Zabkását fröcskölni mások ablakára. Nem tudtatok értelmesebb játékot kitalálni? Jasper es Julius fel nem foghatta, miért butaság tűzoltófecskendővel zabkása-mandalát spriccelni. - Az idő az oka - vélte Anne. - Ha nem mehetnek ki, csupa ostobaságon jár az eszük. Ha akarod, magammal viszem őket, akkor lesz némi nyugtod. - Pontosan. Nyugodtan felhívhatom Hempeléket es bocsánatot kérhetek - pattogtam. - Már hallom is sipítani: Sokba fog ez kerülni magának! Hallani fog az ügyvédemről! - Gyerünk, fiúk, vegyétek fel az esőkabátot és a gumicsizmát - rendelkezett Anne. Átmegyünk kicsit hozzánk. Útközben minden pocsolyába beleugorhattok. A gyerekek rohantak a csizmáért. Visszaraktam a zabpelyhet a szekrénybe, majd Annehez fordultam. - Mit gondolsz, átnézzünk hozzá újból? Anne rögtön tudta, hogy Mimiről beszélek. Vállat vont. - Megint csak ránk ripakodik, ha szóba hozzuk. Ha pedig másról beszelünk, azt mondja, hogy pillanatnyilag nem képes elviselni a felületes fecsegésünket, és egyedül akar maradni. Felsóhajtottam. - Öt nap telt el, és azóta egyetlenegyszer sem hagyta el a házat. Ronnie rettentően aggódik, de Mimi gyakorlatilag kényszerítette, hogy ismét dolgozni járjon, és magára hagyja. Ahányszor csak bevágja az orrom előtt az ajtót, furcsa érzésem támad. - Mimi nem öngyilkos típus, ha erre gondolsz - jegyezte meg Anne. - Honnét tudod? Úgy értem, valóban padlóra került, az öngyilkossághoz pedig nem kell típusnak lenni, elég, ha az ember halálosan boldogtalan. Márpedig ő most az! Miért pont vele történt ez? Miért? Miért nem olyanokkal esik meg, akik amúgy sem akarnak gyereket? - Velük is előfordul - felelte Anne. - A statisztika szerint minden második nő átesik élete során egy vagy több vetélésen. - És hányan kötik föl magukat? - Hagyd már abba - kérte Anne -, Mimi túléli. - Szerintem igazságtalanság - mondtam. - Annyira örült a babának. Nagyszerű, szerető anya lett volna. Semmit sem rontott el. Kibírhatatlan, hogy nem tudunk neki segíteni. Úgy értem, mi vagyunk az Anyák maffiája! Egy mindenkiért, mindenki egyért. Tennünk kell valamit! Semmit sem tehetünk. Adj neki egy kis időt - javasolta Anne. * Mimi ugyanabban a cókmókban nyitott ajtót, mint néhány nappal korábban: sziklaszürke jóganadrág a hozzá való gyümölcsléfoltos kapucnis fölsővel. Úgy tűnt, a vetélés óta nem mosott hajat, de még csak meg sem fésülködött. A frizurája elfilcesedett tincsekben gyűrűzött

keskeny, festetlen arca körül. Szeme a körülötte futó sötét árnyék hatására hatalmasnak látszott. Különös, de szebbnek találtam, mint valaha. Nem tehettem róla, amint megpillantottam, könnyek gyűltek a szemembe. - Ah, mar megint te - szólt mogorván, azzal sarkon fordult. - Csukd be az ajtót, igen? Engedelmeskedtem, s követtem a nappaliba. Itt is szokatlan kép fogadott: A függönyök összehúzva, párnák és macskajátékok hevertek a padlón szétszórva, a napi sajtó mindenütt szanaszét, es macskatápszag terjengett. A dohányzóasztalon halomban a képes újságok, könyvek, feltépett borítékok és mindenféle egyéb papírok; félig teli joghurtospoharak kanállal, használt poharak. A dívány és a szőnyeg csupa morzsa. Mimi ügyesen kimért mozdulattal dobta magát három, a heverőn szundikáló macska közé. Lizi Müller, Mimi vörös foltos mosómedve cicája tavasszal megellett. Két cicus nálunk lakik, egyet kapott Anne, a maradék kettőt pedig Mimi és Ronnie megtartotta. - Épp nagyon izgalmas, bocs - mondta Mimi, felkapta a távirányítót, és felhangosította a tévét. - Üdvözlünk, Melanie - fogadta a jókedvű műsorvezető a masszív nőt, kinek barna hajat vörös kis copfokkal bolondították meg. - Helló, Melanie, itt vagyok! - Hello Ollie - köszönt Melanie. Úgy vettem észre, hiányzik a szemfoga. Helyet foglaltam egy macskák által szabadon hagyott lábzsámolyon, de fel is pattantam nyomban, mert valami hegyes bökte meg a hátsómat. - Au! Hát ez meg micsoda? - Pszt! - torkolt le Mimi. - A hegyikristály, amit az őrült Trudi barátnőd tegnap hozott, hogy a napcsakrámra rakjam. Mondtam, felőlem akárhova is feldughatja, de sajnos nem tette. - Uhh - mondtam. Helyette az én fenekem látta kárát - legalábbis kevés híján. Félelmetesek ezek a hegyikristályok. Trudi esküszik a drágakövek gyógyító erejére, bár Mimi esetében némiképp elszámolta magát, ha azonnali orvoslásban bízott. Mimi megigézetten bámulta a tévét. - Melanie, huszonegy éves vagy, és épp a második gyermekedet várod, igaz? - kérdezte a műsorvezető. - Igaz - válaszolta Melanie. - És dohányzol, ugye? Egyáltalán nincs bűntudatod, holott tudod, hogy a dohányzás árt a magzatnak? - Jaj már - válaszolta Melanie. - Az elsőt is végigcigiztem, és makkegészséges, meg minden, és a nőgyógyászom is azt mondta, hogy az nem jó a gyereknek, ha az ember teljesen leszokik, hát ezért, na! - Hát szerintem ez totál aszociális tőled - szólt közbe a Melanie mellett ülő nő, akinek a képe alatt Saskia 22 bejátszás jelent meg. Saskia úgy nézett ki, mint akit a tegnapi - Nyolcvan kiló súlyfeleslegem van, de csöppet sem zavar — show-műsorból felejtettek itt. Mindhárom terhessége alatt felhagyott a dohányzással és úgy vélte, Melanie nem érdemli meg, hogy gyereket hozzon a világra. - A gyerek ugyi felelősséggel jár! - jelentette ki Saskia a közönség heves tetszésnyilvánítása közepette, s úgy tűnt, mindannyian értik az „ugyi" jelentését. - Ha nem tudsz felelősséget vállalni, akkor ugyi jobban kell védekezned. Melanie úgy vélte, hogy először is Saskiának semmi köze hozzá, másodszor pedig egy tökfej. - Állatian visszavettem a cigibő1 - mondta -, de teljesen abbahagyni se jó a gyereknek, nem

fogod föl? - Mennyit szívsz naponta? - akarta tudni a moderátor. - Úgy tíz szál körül - felelte Melanie. - Legföljebb egy csomaggal. - Ugyi - kiáltott fel - Saskia gyilkos! Mimire pillantottam. - ÓÓ, miért kell ezt...? - Pszt! - hangzott Mimi. - Ha nem érdekel, menj haza, vagy maradj csöndben. Megfélemlítve fordultam vissza a tévéhez. Melanie erősítéshez jutott Yvonne személyében, aki nyolc hónapos terhesen legszívesebben a diszkóban dohányzott. Az ő nőgyógyászának sem volt ellenvetése, ejnye, károghat Saskia, ahogy akar. Caro is örömmel pöfékelt,ő aztán nem hagyja magát egy bébitő1 a hasában irányítani. Sőt néhanap egy sör ellen sem lehet kifogása senkinek, Ollie és Saskia megkérdezheti a nőgyógyászát. A reklámig arra a következtetésre jutottam, hogy a nemzet összes dohányzó várandósa megegyezik egy dologban: mindnyájan vörösre melírozott lófarkat viselnek. Caro megjelenéséig legalább azt reméltem, hogy a terhesség alatti dohányzás karcsún tart mondtam Miminek -, de nyilván, csak ha diszkóval kombinálják - vihogtam fel csendesen. Mimi figyelemre sem méltatott. Állomást váltott. Újabb beszélgetős műsor. Sóhajtottam. - Üdv újra a stúdióban! Mai témánk: Nem szégyelled magad, a te korodban teherbe esni?! jelentette be a műsorvezetőnő. - Ella, te harmincnégy éves vagy, és most várod az első gyermekedet. Miért ilyen későn? Ella elmesélte, hogy korábban fontosabbnak tartotta kereskedelmi ügyintézői karrierjét. Egyébként is csak egy éve ismerte meg a nagy őt. - Azt a, he, ez igen! - szólalt meg a szomszédja. Tinának hívták, huszonnégy évesen háziasszony és négy gyerek - nyolctól négy évesig anyja. Sárgára-feketére tigriscsíkozott lófarka láttán tüstént tudtam, hogy végigdohányozta a terhességeit. - Van fogalmad arról, mit teszel a gyerekeddel? - Viszont nyújtani tudok neki egyet s mást - vágott vissza Ella. - Mi nem szociális segelyből élünk! Es működik a kapcsolatunk. A segélyből is majdnem mindent meg lehet adni nekik - közölte Tina - és a mostani barátommal igenis működik a kapcsolat. Én a gyerekek után tudok futni meg velük együtt tombolni, meg mindent, amihez te már túl öreg vagy! Ella megtörten keresztbevetette roskatag lábát, ám azután úgy látszott, észhez tér, mert megszólalt: - Igen, de te nem tudsz nekik márkás holmit venni. És MP3 lejátszót, meg amire még szükségük van. - Igenis tudok - állította Tina. - A gyerekeimnek csupa márkás cuccuk van, meg MP3 és mobil. Na. És ha pár év múlva diszkóba akarok menni a lányommal, senki sem bámul meg bennünket. - Én is elmehetek a gyerekemmel a diszkóba, ha akarok - mondta Ella, de nem tűnt túl meggyőzőnek. Tina rekedten felnevetett. - Azt a, hé, nagyanyó, hé, már most sajnálom a gyerekedet. Felhangzott a közönség tetszésnyilvánítása. Szemlátomást azt a véleményt képviselték, hogy nincs is fontosabb és mulatságosabb, mint anyával a diszkóban. Én fiatal lány koromban inkább meghaltam volna, sem mint, hogy magammal vigyem anyámat, de úgy látszik,

változnak az idők. A következő vendéget Kirstennek hívták, és saját bevallása szerint „kicsit kivan". - Kiskereskedelmi eladó szakmát tanultam, mielőtt jöttek a gyerekek - mondta agresszíven. - Azt a, klassz - fűztem hozza. - A lófarokból ítélve te sem dohányoztál a terhesség alatt. Szívem szerint máris felterjesztenélek az Anyasági Érdemkeresztre. - Maradj már csöndben - intett le Mimi -, szerintem érdekes. - Inkább beteges - vitáztam. - Nézz meg inkább egy filmet videón, ha már mindenáron a díványon kell henteregned. Ezek a műsorok munkanélküli, foghíjas analfabétáknak valók. Régebben ilyenek mellett még csak nem is vasaltál volna! Te voltál az egyetlen, akinek mindig is elhittem, hogy tényleg csak a híreket és a riportműsorokat nézi a Phoenixen és az Arten! És most nézd meg magad! Hamarosan a te lakásod is úgy fog kinézni, mint Tinánál és Melanie-nél! A macskák kelletlenül felemelték a fejüket, és dühös pillantásokat lövelltek felém. Nem szeretik, ha valaki felemeli a hangját. - Szabadon távozhatsz - közölte Mimi, s amikor látta, hogy nem mozdulok, hozzátette -, gondolj bele, ez az Ella, a késői anya, még csak harmincnégy, három évvel fiatalabb nálam. - Na és? - Mit gondolsz, mennyi szánalmat érezne Tina az én gyerekem iránt? - Na és arról mit gondolsz, én mennyire szánom Tinát? - kiáltottam. - Képzeld csak el, amint elkíséri a gyerekeit a diszkóba ezzel a boglyával a fején, továbbá azzal a nagyszerű céllal, hogy harmincévesen nagymama lesz! Mint az MP3 tulajdonos, iskolai végzettség nélküli, szociális segélyből élők dinasztiájának alapítója. - Előítéleteid vannak - szólt Mimi hűvösen. - Ennek a nőnek a gyerekei fizetik egyszer majd a nyugdíjadat. - Ó, nem - feleltem. - Ennek a nőnek a gyerekei törik fel egyszer az autómat. Vagy legjobb esetben a motorháztetőre hánynak a kocsmából kijövet, ahol elitták a segélyt. Aztán a te gyerekeid pénzelik majd az adójukkal Tina ükunokáinak apasági tesztjeit. - Csakhogy nincsenek gyerekeim - mondta Mimi. Nem felejtettem el. - Még nincsenek - feleltem dacosan, kivettem a kezéből a távirányítót és kikapcsoltam a tévét. - Gyerünk, Mimi, beszélj velem Nina-Louise-ről. - Ne nevezd folyton Nina-Louise-nek - figyelmeztetett Mimi -, csak egy embrió volt. És nélküle semmi vagyok. Még az Anyák maffiájának tagja sem. - Trudinak sincsenek gyerekei, mégis maffiatag - ellenkeztem. - Egyébként is... - Az összes nő ott a tévében terhes, akár akarja, akár nem - szólt Mimi. - Oly egyszerűnek tűnik: egy este a diszkóban, néhány sörrel több a kelleténél, és kilenc hónap múlva kész a bébi. Mi a fenét csinálok rosszul? Mi nincs rendben velem? - Ne beszélj marhaságokat. Pontosan tudod, hogy semmit sem rontottál el. Egyszerűen - a sors. Megcsörrent a telefon. - Vedd föl te - kérte Mimi. - Senkivel sem akarok beszelni. Nem bírom már hallgatni a sok sajnálkozást, a nem is tudom, mit mondhatnék szöveget. Mindannyiukat gyűlölöm. - De... - mi csak a javadat szeretnénk, akartam mondani, csakhogy Mimi bizonyára ezt a mondatot még inkább utálja. - A legrosszabbak a hegyikristályosok, Bach virágosok és csirkeleves-tukmálók - mérgelődött Mimi. - Hisz segíteni akarunk! Jóindulatból tesszük! Hánynivaló. Direkt abban mesterkednek, hogy megríkassanak. De nem teszem meg nekik ezt a szívességet! Nem fogok bőgni, de nem ám!

- Nem kell felvennünk - véltem. - Dehogynem - felelte Mimi -, talán Ronnie hív. Ha nem jelentkezem, fejét vesztve hazarohan, vagy rám küld egy rendőrjárőrt, a hülyéje. Szóval vedd csak fel, agyamra megy ez a csörömpölés. Efelől kétségem sem volt. - Pfaff lakas - szóltam a kagylóba. - Ki beszél? - érdeklődött egy méltatlankodó női hang. - Mimi egyik barátnője vagyok. - Akkor hívja Mimit a készülékhez - követelte a hang. - És kit szabad... öö - kérdeztem. - Pfaff! Az anyósa. - Egy pillanat - befogtam a mikrofont, es suttogva odaszóltam Miminek -, az anyósod. - Jóságos ég - szólt Mimi jó hangosan. - Mondd meg neki, hogy hordja el magát! Semmi kedvem társalogni a vén vadállattal. Csak remélhettem, hogy a vén vadállat nagyot hall. - Itt van? Mimi sajnos nem tud a telefonhoz jönni, öö… a kádban ül. - Nem mintha jót tenne vetélés után - okított az anyós. - Fertőzést kaphat. Szent egek, hisz ezt minden gyerek tudja. De az a nő sosem ügyelt normálisan magára. Túl sovány és túl sokat iszik. Na és az a beteges karrierhajszolás. De ez mind a génekben van. A mi családunkban generáció óta mindenki termékeny és egészséges. Nálunk még sosem fordult elő fogyatékosság. Csak hírből ismerjük a vetélést, nála meg már a második eset, közben pedig erősen a negyven felé közeledik. Jóságos isten az égben! Az én gyerekeim ilyen idős koromban már mind gimnáziumba jártak, mind a négy! - Igen, akkor átadom neki, hogy kereste - szóltam mereven. Szívesen hozzátettem volna, hogy Kedves volna, ha addig is a kukájuk tetejére ülve várná meg a szemétszállítókat, de azt Mimi is meg hallotta volna. Az anyósa valóban megfelelt az undok leírásának. - Mit akart a satrafa? - akarta tudni Mimi, miután visszaültem a zsámolyra. - Hát... sajnálatát fejezte ki - hazudtam. - Nagyon sajnálja, hogy elvesztetted a babát. - Micsoda? - robbant Mimi. - Nem is tudott a terhességemről a vén szimat! Ez az anyámasszony katonája nyilván kisírta magát a vállán. Kitekerem a nyakát, érjen csak haza! Na és mit mondott? Hogy magamnak köszönhetem, mert alultáplált és hebehurgya vagyok? Hogy az ő családjában mindenki makkegészséges és termékeny? Hogy szegény Ronnie keressen szélesebb medencéjű és jobb génállományú nőt? - Nem éppen, de valami hasonlót - ismertem el. - Tényleg seggfej. Csoda, hogy a gyerekei eljutottak a gimnáziumig ezekkel a génekkel. - Az orvos is hasonlóan nyilatkozott - morogta Mimi. - Hogyhogy? Ő is ismeri az anyósodat? - Nem. Azt mondta, hogy az embrió valószínűleg rendellenesen fejlődött. Örüljön, hogy megkímélte magát a visszamaradott gyerektől, Frau Pfaff. A természet gyakran maga elrendezi az ilyesmit. - Ó, igen, de meg hogy örülök. Naphosszat kurjongatnék jókedvemben. Rögvest olthatatlan gyűlölet lobbant fel bennem az orvos iránt. - Nem is ismerte Nina-Louise-t - mondtam. Mimi fújtatott. - Te sem - vágott vissza. - De igen - vitáztam. - Pontosan tudtam, milyen lesz a keresztlányom, ha a világra jön. Sőt már azt is tudtam, mit rakok az iskolatáskájába. Nina-Louise volt a legédesebb gyerek az összes...

- Nem! Nina-Louise csak kitaláció volt - nézett Mimi a sötét tévéképernyőre. - Nem is tudom, miért... - itt elhallgatott. - Mi miért? - kérdeztem. Mimi még mindig a tévét bámulta. - Nem is tudom, miért hiányzik olyan iszonyúan - suttogta. Fekete szempilláján megjelent egy könnycsepp, majd legördült az arcán. Szinte megkönnyebbülten öleltem át, s öt nap után végre hangosan kizokogta magát a vállamon. * - Azt hiszem, vissza kellene mennie dolgozni - mondta Anton. - Senkinek sem tesz jót, ha otthon lebzsel és jobb időkre vár. Annál is inkább, mert Mimi tényleg verhetetlen volt a szakmájában. Vállat vontam. - Még szellőztetni vagy a macskakonzervdobozokat zsákba gyűjteni sem képes. Vesztesnek tartja magát, és lángoló dühöt táplál mindenkivel szemben, aki ezt értésére is adja. Attól tartok, öö... pszichiátriai beavatkozásra lesz szüksége. És Ronnie-nak is. Láttad, mit művelt tegnap a zsömlével? Porrá morzsolta az ujjai közt ahelyett, hogy megette volna. Beszélünk itt arról az emberről, akinek mostanáig tepsiszámra sütöttem a pizzát. - Igen, én is nagyon aggódom értük - szólt Anton. - Ronnie azt mondja, egyszerűen nem képes eljutni Mimi tudatáig. Még átölelni sem engedi magát. - Ó, erre tudok magyarázatot adni - vetettem közbe. - Mimi haragszik rá, mert elmesélte az anyjának a vetélést. - No de kénytelen volt - vélte Anton. - Nem - ellenkeztem. - Az anyja nem is tudott Mimi terhességéről. - Mégsem haragudhat Ronnie-ra, amiért egy ilyen... súlyos eseményt megoszt az anyjával jegyezte meg Anton. - De igen - heveskedtem. - mi köze ehhez az anyjának? - Na ja, ő... - Egy ostoba tehén, aki lenézi Mimit, amiért nem potyogtatja egyik fiúgyereket a másik után szakítottam félbe. - Levelet írt Miminek, s az áll benne, örüljön, hogy a csenevész teste kilökte az embriót, mert szegény Ronnie-jára nem lehet rásózni egy visszamaradott gyereket. És legjobb, ha Mimi elássa magát, miáltal Ronnie fiatalabb és egészségesebb anya után tud nézni a gyermekei számára. - Tényleg ezt írta? - hitetlenkedett Anton. - Nagyjából - feleltem -, csak más szavakkal. - Ez mindenesetre erős - vélte Anton. - Úgy van. Ő valóban a közmondásos gonosz anyós, pont mint a te... - torkomra forrt a szó.Öö... a mesebeli tetű anyós - fejeztem be sután. - Úgy emlékszem, a mesében mostoha - mondta Anton. - Ó, igaz - helyeseltem, s kellemetlen érzéssel pillantottam le Emilyre, aki érkezésük óta az apja ruhaujjába kapaszkodott, és sötét tekintettel bámult rám. Emily hatéves, és bársonyos bőrével, csodaszép, sűrű pillájú mandulaszemével - amit anyja thai elődeitől örökölt - úgy néz ki, akár egy törékeny ázsiai angyalka. A haja feketén csillog, mint a holló tolla, s ha mosolyog, két gödröcske képződik az arcán. Nem mintha valaha is rám mosolygott volna, ellenkezőleg: ha egyáltalán rám nézett, hát olyan kifejezéssel, mintha épp az imént haraptam volna le a kedvenc Barbie babája fejét. - Annyira szegyellős - súgta Anton a gyerek feje fölött, én azonban nem voltam meggyőződve e kijelentés igazáról. Julius kedves kérdésére, hogy játszana-e vele, szinten kevéssé szégyellősen felelt:

- Nem játszom kisbabákkal. Anton nevetett. - Hatévesen még sokat számít két év korkülönbség! - Nemsoká öt leszek. Julius mélyen megbántódott. Én is. Végtére is fél fejjel magasabb Emilynél és egyébként is korához képest igen érett. - Már kétkerekűvel bringázom. - Ó, ez igazán remek - mondta Anton azzal a Benyalom magam a barátnőm gyerekénél, hogy jó pontot szerezzek a nőcinél hanghordozással, ami neki magának is szemlátomást kínos volt, mert enyhén elpirult. Ezért picit még jobban megszerettem. Az út a szívemhez csakugyan a gyerekeim kedvelésén át vezet. Julius esetében ez nem is igazán nehéz feladat: szinte mindenkit szeret, napsütötte kis természete van. Nelly már keményebb dió. - Akkor tehetnénk mind egy közös kerékpártúrát, mit gondoltok? - fűzte hozzá Anton kissé kevésbé nyálasan. - Jó - lelkendezett Julius azonnal. Emily és én hallgattunk. Még élénken élt emlékeimben az utolsó kirándulás. Emily úgyszintén nem kívánt játszani Sentával es Bergerrel, a két vörös foltos cicánkkal, pedig ez idő tájt tényleg ellenállhatatlanok voltak: játékosak, pihe-puhák es hízelkedők. Minden gyereket elbűvöltek, vagyis minden gyereket, kivéve Emilyt. Anne ösztönzésére meghívtam Antont es Emilyt vacsorára. - Jobb volna, ha néha egész hétköznapi dolgokat szerveznétek, nem folyton csak színház, meg vacsora puccos éttermekben - magyarázta Anne. - Esetleg főzzetek egyszer együtt. Egymás mellett vagdaljátok a zöldséget, kitörlitek szemetekből a hagymakönnyeket, apró falatkákat toltok egymás szájába, a gyerekek pedig közösen megterítik az asztalt. Mint egy nagy, boldog család. És miután a gyerekek lefeküdtek, elmosogattok, és keféltek egy jót a konyhaasztalon. Jó ötletnek találtam, még ha természetesen nem is kovácsoltunk terveket éjszakára. És azt a dolgot a konyhaasztalon, gyerekekkel a házban, soha az esetben nem merném megkockáztatni! Nekem már az egymás etetése is elég volna. Mivel azonban Emily még mindig az apján lógott, sajnos még a salátához való paprikát sem tudta apróra vágni. Hozzájárulása a főzéshez abban merült ki, hogy engem bámult es vörösborozott. - Ma fehérneműben? - súgta a fülembe. Még épp annyi időm maradt, hogy kellemes borzongás fusson végig rajtam, mikor Emily előretört, és az apjára tapadt. Halkan sóhajtottam. Sajnos Antonnal nem úgy mentek a dolgok, ahogy terveztem. A szerelembe esés csodálatos, szárnyakat adó érzése mély bizonytalansággá süllyedt. Nem arról van szó, hogy kevésbé találom vonzónak, ellenkezőleg. Hanem a kapcsolatunk fejlődése megrekedt valahol félúton, és sejtelmem sem volt, hogyan lendítsem ki a holtpontról. Amikor betoltam a cannellonit a sütőbe, az órára néztem. Nelly már megint félórás késésben van, pedig megígérte, hogy pontban hétre hazaér, és ezúttal nem kamaszodó, mobilfüggő tömény undorként fog viselkedni. - Paris előtt is színlelsz - vetettem a szemére. - Ha tehát apád új barátnőjének el tudod játszani a kedves, jól nevelt lánykát, Antonnak éppúgy megtehetnéd. - Először is nem színleles, ha barátságos vagyok - jelentette ki Nelly. - Másodszor: kedves vagyok Parishez, mert iPodot ajándékozott nekem, meg azt a szuper klassz, szuper drága szempillaspirált, amitől a pillám őrült hosszúnak látszik. Harmadszor: Paris és Papa dolga sokkal komolyabb, mint ez a platonikus izé közted és Anton közt. - Nem platonikus - ellenkeztem. - Csak mert még nem... különben meg semmi közöd hozzá. - Papa meg is mondta, hogy bármibe lefogadja, hogy nem hámozod ki Antont a merev öltönyéből - vigyorgott leányom alattomosan.

- Tessék? Mi ütött Lorenzbe? Azt akarta mondani ezzel, hogy túl buta vagy túl kevéssé vonzó vagyok ahhoz, hogy egy Anton-féle férfit az ágyamba csaljak? Vagy hogy Anton túl gátlásos? Mindkét esetben pimaszság a feltételezés! - Azt üzenem apádnak, hogy Antonnal még a platonikus szex is jobb, mint vele a nem platonikus - ragadtattam kiabálásra magam. (E kifejezés egész bizonyosan említést nyer egyszer Nelly emlékirataiban, Hogyan fuserált el az anyám egy életre címmel.) - Platonikus szex nem létezik, Mama - csupán ennyit fűzött hozzá. Mintha némi szánalom rezgett volna a hangjában? Amint most elnéztem Antont, Armani szabadidő-együttesben, karján a lányával, ismét felmerült bennem a kétség, vajon képesek leszünk-e valaha elhagyni a platonikus síkot. Az igazat megvallva, Emilyvel az oldalán lényegesen kevésbé találtam erotikusnak. De talán akkor is ragaszkodik a zakóhoz, ha Anton leveszi, és az előszobafogasra akasztja. - Nem szeretem a cannellonit - közölte Emily. - De hát ez nem igaz, kismadaram - szólt Anton -, imádod az olasz konyhát. - Igen, mindent, kivéve a cannellonit - mosta ki magát Emily. - Bizony, épp így vagyok én a gyerekekkel, mind szeretem, kivéve Emilyt , futott át az agyamon, amiért nyomban el is szégyelltem magam. Szegény gyerek nincs könnyű helyzetben. Emily anyja, a sikeres, gyönyörű befektetési alapokkal foglalkozó brókernő, vagy minek nevezik, Londonban él Mollyval, Emily nővérével. Emily az apjánál maradt, s nemcsak nevelőnő, de Anton anyja is gondját viseli. Nem csoda, ha kissé furcsa. Úgy eétem, engem annak az asszonynak a jelenléte már néhány perc után megőrjít. Antonnak ki kellett mennie a mosdóba. Minden rábeszélő készségere szüksége volt, hogy Emily ez idő alatt velem maradjon a konyhában. - Tudsz valami különlegeset? - kérdezte Emily néhány percnyi hallgatás után. Első alkalommal intézte közvetlenül hozzám a szavait, én pedig szinte izgatott lettem. - Persze - feleltem. - Cannellonit például. Az enyém különösen finom. És szuper finom eperlekvárt főzök. És... - Úgy értem, tudsz-e valami különlegeset - ismételte Emily - a háziasszonyi dolgokon kívül. Ajvé, most megfogott. A háziasszonyi dolgokon kívül ugyanis semmi különöshöz nem értek, hacsak nem számítjuk ide, hogy képes vagyok megérinteni a nyelvemmel az orromat. Nem vagyok muzikális, sem sporttehetség, és soha életemben egy jó verset sem vetettem papírra. Csak egytől százig számterjedelemben tudok úgy-ahogy fejben számolni, és alkalmatlan vagyok arra, hogy megjavítsam a mosógépemet, ha elromlik. Nem vagyok egyéb, mint majdnem elvált nő két gyerekkel és félbeszakított pszichológia tanulmányokkal. Emily úgy figyelt, mintha pontosan tisztában volna mindezzel. Az a Tudom, micsoda szánalmas alak vagy kifejezés ült a szemében, hajszálra, mint a nagyanyjáéban. - Nos, tudod, régen egy zenekar tagja voltam, énekesnőként - kezdtem lassan -, ha ez szerinted különleges. Azután SchleswigHolsteinben második helyezett a... öö... sakkbajnokságon. Mivel Emily arca meg sem rezzent, rádobtam még egy lapáttal: - És úszásban is. Vízi mentő a Német Életmentő Egyesületben. Nyári szünetben a szigeteken kihúztam a tengerből a turistákat és újraélesztettem őket. - Igazán? - kérdezte Anton. Ezek szerint gyorsabban pisil, mint Elmar, a szüleim tacskója Pellwormon. - Tartományi bajnok voltál Schleswig-Holsteinben? Óriási.

- Hm - mondtam kínban. - Ifi tartományi bajnok. Második helyezett, hogy pontos legyek. - Nagyszerű - jelentette ki Anton szemlátomást elbűvölten. - Melyik úszásnemben? - Hát - mondtam gyorsan. Ha már az ember hazudik, tegye folyékonyan es bőbeszédűen. Dadogás vagy hosszas fejtörés mindenkepp gyanús. - És a váltófutást is mi nyertük, mi, öö peIlwormi lányok a öö Pellwormi Sportegyesületből. Igazság szerint az egyetlen sportág, amit Pellwormban a lányok egyesületileg űzhettek, a csoportos néptánc volt. Fél évig jártam, amíg ki nem selejteztek, mert hosszú, esetlen karommal és hegyes könyökömmel folyton orrba vertem valakit. ,,Horrorszélmalom"-nak neveztek, mert két fejjel magasabb voltam mindenkinél, a karom folyton vadul csápolt a levegőben, és elöl-hátul kilógtam az idétlen népviseletből. Ezt viszont nem fogom Anton és Emily orrára kötni. Úgyis késő; máris első osztályú sportnagyágyúnak tart. - Sakkoztál is - szólt -, le vagyok nyűgözve. Egy hozzam hasonló amatőrrel biztosan nem állnál le játszani, ugye? Imádom a sakkot, a családom összes férfitagja imádja, én persze nem vagyok különösebben tehetséges... Francba. Francba. Francba. - Miért ne? - vetettem oda könnyedén. - Télen, amikor a kandallóban ropog a tűz, csuda kedélyes volna nehány parti. Addig kijárok egy sakktanfolyamot. Vajon tartanak a Népfőiskolán? - Hat te mióta sakkozol? - akarta tudni Nelly, aki mint rendesen, ezúttal is halk léptekkel lopakodott be a házba. Hogyan lehetséges, hogy távozáskor úgy vágja be az ajtót, hogy leomlik a vakolat, hazafelé pedig úgy jön, akár a macska? Elnevettem magam, reményeim szerint hanyagul. - Egy örökkévalóság óta nem játszottam. Azt hiszem, már sakkkészletem sincs. Színültig töltöttem a poharamat vörösborral, bízva abban, hogy nem remeg a kezem. - Szia, kincsem, elkéstél. - Tudom, sajnálom. Lara, az a dög és én meg... tanultunk - cuppantott puszit leányom az arcomra. Dögnek nevezte volna Larát? Kérdőn vontam föl a szemöldököm. Ez sajnos emlékeztette Nellyt arra, hogy ma este tisztességesen akar viselkedni. - Szia, legdrágább Mamikám - mondta meglehetősen utálatos vigyorral. Majd Antonhoz fordulva kezet fogott vele. - Jó estét, Anton - köszöntötte negédesen, miközben egyfajta pukedlit vágott. Dühösen nagyot kortyoltam a boromból. Miért nem képes egyszerűen csak normálisan viselni magát? - Ah, es itt az aranyos kis Emily is, szia. De hol az én édes kisöcsém? - Odafent a kuckójában - feleltem éppoly negédesen, azzal sietve lenyeltem a vörösbort. Lehívnád, kérlek? Húsz perc múlva kész a vacsora, megteríthetnétek az asztalt. - Hát persze - készségeskedett Nelly affektát mosollyal az ajkán. - Ahogy mindig is szoktuk. Megterítünk, és dalolunk, meg táncolunk közben. Volna kedved segíteni, Emily? - Nem - közölte Emily. Telitöltöttem a poharamat, s Anton is nyújtotta a sajátját. Nyilvánvalóan ő is csak fele olyan lezser volt, mint mutatta. Bátortalanul rámosolyogtam, ám amint viszonozta, Emily köhögési rohamot kapott. - Allergiás vagyok a házi porra - mondta, miután Anton arcáról lefagyott a mosoly. - Bár csak akkor, ha nagyobb mennyiségben van jelen. Mohón kortyoltam a boromat, kerülve Anton tekintetét, attól tartva, hogy visszatükröződne benne a gyilkolási kedvem.

Az este később sem vonult be a sikeres családi összeboronálások történetébe, és a kapcsolatomat Antonnal fikarcnyit sem tette kevésbé platonikussá. Inkább azon estek egyike volt, amikor az ember néhány óra alatt éveket öregszik. A cannellonim ellenben kitűnően sikerült, még ha Emily hozzá sem nyúlt, és nem hagyott kétséget a miértje fe1ől. - Érdekes, hogy ma nem kell hánynod - mondta Juliusnak. - Máskor folyton hánysz. - Csak a majonéztől - felelte Julius. - Azt hittem, mindentől, ami valahogy undorító - folytatta Emily. - Nem, csak a majonéztől - ismételte Julius. Továbbá a társalgás ostobamód makacsul egyre csak visszatért a vízimentő-, sakk- és énektudásom boncolgatásához, én pedig megerőltetőnek találtam újra meg újra kevésbé kényes témákra átevezni. Egyszer csak csuklani kezdtem a stressztől és a vörösbortól, és szabályos időközönként azt mondtam: ,,hukk’’. Julius nyihogott, Emily minden alkalommal olyan eltúlzott rémülettel rezzent össze, mintha legalábbis böfögtem vagy még rémesebb dolgot műveltem volna. Megpróbáltam megszabadulni a csuklástól a levegő visszatartásával, vízivással, végül még fejenállással is, mert Anton szerint ez a legjobb ellenszer. (Micsoda szerencse, hogy nem állítottam be magamat a talajtorna tartományi ifi győztesének, mert legkésőbb ekkor lebuktam volna.) Ez legalább néhány kellemes percet csempészett az estébe, mert Nelly, Julius és Anton is megpróbálkozott a fejenállással, miközben mindannyian idétlenül hukkoltak, Emily pillantása azonban csupán megvetést és idegenkedést fejezett ki, így azután végül kijózanodva visszaültünk az asztalhoz. Amikor Anton belém diktált egy teáskanál tabasco szószt, a csuklásom oly hirtelen eltűnt, ahogyan kezdődött, a mandulámmal, a szám nyálkahártyájával és a nyelőcsövem tekintélyes részével egyetemben. De Emily tekintetéhez képest egyenesen selymes volt. Mostanra kétségem sem volt afelől, hogy tart otthon egy woodoo babát a hajammal, amibe izzó tűt szokott bökdösni. Mindent összevetve szinte megkönnyebbültem, amikor Anton és Emily elbúcsúzott. Helyesebben szólva Anton búcsúzott, Emily csak némán csüggött a karján. Az ajtóhoz kísertem őket. - Nagyon szép este volt - mondta Anton előrehajolva, hogy búcsúcsókot adjon. Mivel azt hittem, szájcsókra készül, Emily pedig úgy bámult, mintha a látványtól nyomban a padlóra kellene hánynia, félrefordítottam a fejem. A csók nagyjából fültövön talált. - És köszönet a remek vacsoráért - fűzte hozzá Anton kissé merevebben. - Legközelebb mindannyian nálunk eszünk, rendben? Emily és én főzünk nektek valami finomat, ugye, Emily? Talán egy wokban készült ételt. - Jó ötlet - morogtam boldogtalanul. Emily mintha kárörvendően mosolygott volna. - Éhes vagyok - hallottam a hangját, miután becsuktam mögöttük az ajtót. Anton pedig így felelt: - Otthon készítek neked egy vajas kenyeret. - Tartományi bajnok hátúszásban, vagy úgy... - fogadott Nelly visszatérvén a konyhába. - Második helyezett - javítottam ki, majd egykedvűen nekiláttam rendet rakni. Julius ásítozva ült a helyén egy szelet dinnyehéjat úsztatva hajóként a tányérján. - Mit tegyek, nem szeretek kérkedni a sportsikereimmel. - Mama, te úgy úszol, mint egy ólomkacsa - mondta Nelly Julius derültségére. - Nem találhattál volna ki valami mást? - Na ja, hirtelen nem jutott jobb eszembe - válaszoltam bűnbánóan. - Melegen ajánlom, hogy sose utazz Antonnal víz közelébe. Mielőtt észbe kapsz, a tomboló

hullámok közé kell vetned magad, hogy kiments valakit - kacarászott Nelly élvezettel az elképzelésen. - Remélem, lesz valaki a közelben, aki megment téged! - Ugyan, hallgass már - intettem le. - És a zenekar... nahát tényleg! - csóválta a fejét Nelly. - Te a boci, boci tarkát is olyan hamisan énekled, hogy az embernek kinyílik a bicska a zsebében. Julius még inkább nyihogott. - Ez igaz, Mami. Tényleg szép hamisan énekelsz. - Rendben, talán nem kellett volna hazudnom - engedtem. - Vagy ha mégis, valamivel ügyesebben. De ami történt, megtörtént, és remélem, számíthatok rátok, ha a füllentéseim kétes helyzetekbe sodornak. - Igazán nincs okod panaszra! Én példamutató magatartást tanúsítottam ma - vélekedett Nelly -, és Julius is végig édes volt. Az egyetlen, aki egész idő alatt lehetetlenül viselkedett, ez a rettenetesen elkényeztetett Emily kölyök. Ez sajnos igaz volt. Julius mellé ültem az ebédlőasztalhoz, és az ölembe vontam. - Ő valóban ... kihívás számomra. - Gonosz szeme van - mondta Julius. - Egy dög - tette hozza Nelly. - Pont, mint Lara, csak kicsiben. Minél kedvesebb leszel vele, ő annál rohadtabb, hidd el! Ha el akarsz érni nála valamit, más húrokat kell pengetned. Julius szorosabban simult hozzám, és jóízűt ásított. - Most Emilyről vagy Laráról beszélünk? - tettem föl a kérdést. - Mi történt... Nelly félbeszakított: - Ugye nem vagy olyan naiv, hogy azt hidd, Anton szivéhez a lánya szíven keresztül vezet az út? A férfiak nem így működnek. Addig üsd a vasat, amíg rád van indulva. Bosszúsan pillantottam leányomra. - Mióta vagy szakértő szívügyekben? - Mindig is - válaszolta Nelly, azzal hátravetette hosszú, szőke haját, amit tőlem örökölt. Egyszerűen természet adta tehetség vagyok. Biztos tartományi ifi bajnok volnék kapcsolatanalízisból, ha volna ilyen verseny. - Soha vissza nem térő lehetőséget szimatoltam, hogy ellene fordítsam a saját fegyverét, és kissé megpörköljem vele: - Akkor hogyan elemzed Max veled való kapcsolatát? És miért változott a legjobb barátnőd hirtelen döggé? - Ó, ez egyszerű: Max szerelmes belém. Szerinte én vagyok a legszebb, legokosabb, legkedvesebb lány, akit valaha megismert - közölte Nelly készséggel, tökéletesen egyetértő arcot vágva. Mintha sosem gúnyolódott volna a magassága, szeplői, nem létező melle és túl nagy lába okán. Ha az ő korában én effajta öntudatosságot tárok napvilágra, anyám mindent megtett volna, hogy visszarángasson a földre, és a már jelen lévő gátlásaimhoz hozzácsapjon még néhányat. Én bölcsebb vagyok anyámnál, ezért nem teszek ilyesmit. Épp elegen vannak odakint, akik célba veszik az önérzetünket, semmi szükség arra, hogy otthon is legyen valaki, aki piszkál. - Az egyetlen, ami Maxot zavarja bennem, hogy szerelmes vagyok Moritzba - tette hozzá Nelly. - Ó - mondta Julius és én csalódottan. - És Moritz? - kérdeztem. - Larába szerelmes - borult el Nelly arca. Lenyeltem a masodik ó-t. - És Lara?

- Lara egy dög - válaszolta Nelly. - Eredetileg Maxba volt szerelmes, de mert nem jött be neki, most rászállt Moritzra. Pedig tudja, hogy beleestem. - Akkor talán te... - kezdtem reménykedve. - Milyen együgyűen tudsz gondolkodni - kiáltott rám Nelly. - Nem eshetek bele csak úgy Maxba, az egy stréber! Totál ciki. - Ez nem igaz - vettem védelmembe Maxot. - Sőt szerintem nagyon,is jó fej. Gondolj csak a trendi lombházra, amit épített neked. És abban a trendi bandában énekel, a Bakancsbőgőben, állítólag tényleg jók. És... - Jaj, Mama, neked tényleg sejtelmed sincs arról, hogy mi trendi és mi nem - torkollt le Nelly. A bandát pedig Bagolybölcsőnek hívják, ami aztán tényleg idióta név. Szinte megkönnyebbültem kissé, hogy e különös este végére visszavedlett régi önmagává. - Tudod - simogattam meg Julius világosszőke báránygyapjas buksiját, - a helyedben nem bíznék abban, hogy Max örökkön-örökké szeretni fog téged. Ki tudja, talán csak akkor jössz majd rá, hogy érdekel, amikor már mással jár. Például Laura-Kristinnel. Nelly megvető kacajra fakadt. - Laura-Kristin mindig szerencsétlen, dundi, pattanásos pótlék marad. Vele igazán nem tudsz megfenyegetni. Ha már bele kell szeretnem valakibe, hát tuti nem Maxba. E ponton enyhén álmodozó kifejezást öltött az arca. Egy pillanatra szinte azt kívántam, bárcsak újra tizennégy lehetnek. De igazán csak egy pillanatra.

Bogárvárosi Anyukák Klubja Üdv a mamik hálózatanak weboldalán. Nálunk a karriert építő nő és a háziasszony egyaránt véleményt cserélhet terhességről, szülésről, gyermeknevelésről, házasságról, hivatásról és hobbiról. Szeretettel támogatjuk egymást A fórumot csak tagok látogathatják. KEZDŐLAP KAPCSOLAT E-MAIL BEJELENTKEZÉS Június 24. Még mindig teljesen kész vagyok idegileg: tudjátok ki vetélt el? Mimi Pfaff, a nő, aki úgy néz ki, mint Audrey Hepburn, azt hiszem, hogy Sabine ismeri az egyetemről, ugye?Lényeg, hogy ma elmentem a Baumarktba, kicseréltetni a lánynak való tündéres tapétaszegélyt fiúnak való versenyautós tapétaszegélyre (hüpp!), ott futottam össze a férjével, hát nem szupi klasszul néz ki? Tudom, hogy már negyvenöt, mert a férjecském páciense, de őszintén, ki saccolná többnek harmincnyolcnál? Szóval természetesen érdeklődtem a felesége és a terhessége felől, és akkor mesélte, hogy a hétvégén elvetélt. Annyira megdöbbentem, hogy majdnem elájultam. A kedves Pfaff hozott egy széket, hogy le tudjak ülni, sőt gondoskodott egy pohár vízről is. Aztán nagyon kedvesen vigasztalt, amikor elsírtam magam. A terhes nők túlérzékenyek, ez már csak így van. Mondjuk ez tényleg szupi borzasztó sokk volt! Úgy értem, ha velem történne ilyesmi! Biztos én is depressziós lennék (azt mondja, a felesége felhagyott a mosdással!) és csak bőgnék. A Baumarktból egyenesen a nődokimhoz mentem. A várószoba mint mindig - dugig tömve, de mindenki látta, ilyen szupi kész vagyok, és tökéletesen megértették, hogy azonnal szükségem van ultrahangos vizsgálatra. Hála az égnek, a magzatocskám szupi egészséges! Ellen mami Ui.:: Sabinének: A vetélés miatti izgalomban egészen elfelejtettem megkérdezni, hogy segíthetünk-e neked valamiben. Biztos nem könnyű neked mostanában. Előbb a pesztra, most a férjed, te szegény. Szóval, ha szükséged van valakire, akinek kiöntheted a lelked, rám éjjelnappal számíthatsz. U.Ui.:: A Klose porontyok meg megőrjítenek: Timmit már a kertben sem engedhetem ki játszani anélkül, hogy a kis szörnyetegek meg ne jelenjenek, hogy olcsó trükkökkel kicsalják tőle a drága játékát: ha csak a vécére megyek, a drága fiúgyerekem már el is cserélte a playmobilját cigarettára, vagy döglött teknőcre! U.u.Ui.:: Az anyósom szerint rettenetes cirkuszt rendezek a személyem körül, és elviselhetetlen vagyok embertársaim számára. Ha valaki itt elviselhetetlen, akkor az ő: végtére is ő futkározik egész nap hajcsavarókkal a fején, még akkor is, ha a boltba megy. Június 24. Szegény Mimi Pfaff! Állítólag évek óta hiába próbál teherbe esni, és most ez. Az ember direkt bűntudatot érez, ha a negyedik gyerekkel terhes, mint én. Mert én már attól is állapotos leszek, ha jobban megnéznek. Azt a szegény embert is sajnálom. Gondolom, rémesen érinti, hogy nem lehet gyereke. Úgy értem, Brad Pitt nem véletlen vált el Jennifer Anistontól, nemde? Ha egyetértetek, beadok hozzájuk egy virágcsokrot, és talán örömöt szerezhetek neki a weboldalunkról összegyűjtött tippekkel termékenységről és terhességről. Végül is mi vagyunk itt a profik.

Frauke Ui.:: Ellen, micsoda marhaságot írkálsz Sabinéről? Ha ő és Peter elválna, tudnék róla, mivel én vagyok a legjobb barátnője. Hidd el, minden a legnagyobb rendben köztük. Június 24. De mennyire! Ámulva olvastam a postádat, Ellen. Az ég szerelmére, honnét veszed, hogy Peter és én szétmentünk? Kikérem magamnak az efféle légből kapott mesék terjesztését. Fogalmam sincs, hol szedted, de csak irigységgel tudom magyarázni ezt a pletykát. Úgy értem, ki mutathat fel egészséges gyerekeket, kiegyensúlyozott szexuális életet, tökéletes alakot és nagyszerű munkát? De senkit se vakítsanak el ezek a dolgok, mert természetesen nálunk is akadnak problémák. Csak annyit mondok: nedves pince (idén már másodszor!), beteg após (az összeg, amit az öregek otthona lenyel, elég volna Banglades államadósságának kiegyenlítésére!), az autót tönkretette a nyest (de elkapom: nem véletlen tettem vadászvizsgát!), de legfőképp: a pesztra. Rossz érzéssel alkalmazom a csillogó cicanadrágos, elö1 rövid, hátul hosszú hajú, dauerolt nőt, elhihetitek. De az összes jelentkező közül csak neki van jogosítványa, és beszél folyékonyan németül. Már ha a kölni tájszólást németnek nevezhetjük. Holnap kezd, drukkoljatok, hogy megtarthassuk. Sabine U.i.: Szegény Mimi Pfaff dolgát rettentően sajnálom. Ha virágot viszel neki, szívesen elkísérlek, Frauke. Régi barátnőm.

Nelly abszolút szigorúan titkos naplója Június 24. Lara, az átprogramozott dög meg Moritz gátlástalanul nyalakszik az iskolaudvar közepén. Az a Moritz, akibe tegnapelőttig halálosan szerelmes voltam! Lara azt mondta: „Te, ez engem is totál kikészít, de így legalább egyikünk boldog." Jól van, ha ő ezt érti barátság alatt, csak tessék! Nagyon is jól láttam, hogy Moritz az orrát túrja, és a taknyot utána a padjába keni. A nagyszünetben ugyanazzal a kezével Lara pólója alá nyúlkált. Megérdemli. Az orrtúrós támadás óta egyértelműen kiszerettem Moritzból. És amikor látom, milyen mélyen tolja a nyelvét Lara torkába, komolyan hánynom kell. De ezt nem árulom el Larának, annak a dögnek. Ugyanis amíg azt hiszi, fájdalmat okoz nekem, annyira kedves hozzám. Még a drága rózsaszín kötött fölsőjét is kölcsönadta. Ha aláveszem a rózsás csodamelltartómat, egész jól nézek ki, jobban, mint a dög. Bár pulcsi alá rejtve kellett kicsempésznem a fölsőt a házból, mert mama szerint átlátszó. És pont, amikor a megállóban levettem a pulcsit, arra gördeszkázott az a nagyképű Kevin Klose. Belebámult a kivágásba, füttyentett a fogai közt és azt mondta: ,,Hűha, úgy látszik az éjszaka csöcsöd nőtt, Nele.’’ Micsoda seggfej! A nevem nem bírja megjegyezni, de ha csodamelltartó van rajtam, azt rögtön észreveszi. Különben ki nem állhatom azokat, akik csöcsöt mondanak. Az olyan lötyögős, nagy dolognak hangzik, amiben tej van. Holnap úgy köszönök neki: Hello, Kelvin. 3. Sok mindentől félek: lódarázstól a limonádés kancsóban, az ellenőrtől a villamoson, egy szökőártól, ami elmoshatja Pellwormot, gonosz bácsiktól, akik bánthatják a gyerekeimet és a kullancstól, ami veszélyes betegségeket terjeszt. Félek attól, hogy elkapott az Alzheimer, ha nem ugrik be rögtön a gyerekeim neve, vagy olyanokat mondok, hogy: ,,vedd ki, kérlek a tejet a mosógépből". Félek a szomszédainktól, a kövér Hempeléktől, és a postástól, ha levelet hoz Hempelék ügyvédjétől. Félek elhagyni a házat, mert mihez kezdenének nélkülem a gyerekeim, ha történne velem valami? Félek a pókoktól, a meteoritbecsapódástól, a galandféregtől, és gyilkosoktól, akik a zuhanyfüggöny mögött állnak lesben egy konyhakéssel. És ez még messze nem minden. Persze megtartom magamnak a félelmeimet, nehogy zárt intézetbe utaljanak, egyébként is elég szánalmas életem volna, ha nem hagynám el többé a házat. ,Keresd a félelmet!", szól az orosz közmondás, amihez napról napra tartom magam: zuhanyozok, kinyitom a postámat, üdvözlöm a szomszédot, és puszta kézzel fogom meg a pókot. Ami a meteoritbecsapódást illeti, egyszerűen remélem a legjobbakat. Mindent összevetve elmondhatom, hogy szembenézek a félelmeimmel. Kivéve a kutyákat. E tekintetben megengedem magamnak, hogy átmenjek a túloldalra, ha látok egyet. Ám végzetes módon a kutyák megérzik, ha félnek tőlük, és bizonyára ez az oka annak, hogy rendre átjönnek az utca másik oldalara. Persze nem minden kutyától félek. Amelyik nem nagyobb a nyúlnál, vagy még jobb, pórázon közeledik, ott alig ver ki a rémület verítéke. Sőt az olyan ártalmatlan, bolond-hű jószágok láttán, mint a mi Elmar tacskónk Pellwormban, teljesen megőrzöm a nyugalmamat. De a pitbullok, dogok és más nyáladzó fenevadak széles mellkassal és cápafogó állkapoccsal pórázon is megijesztenek, még akkor is, ha szájkosarat viselnek, ami a törvény szerint kötelező ugyan, de rendszerint mégsem teszik föl rájuk. De a gazdás kutyáknál még rosszabbak a gazdátlan kutyák. Szinte biztosak lehetünk abban, hogy a gazda nélkül mászkáló kutyának nem jut eszébe a szájkosár előírás betartása. És épp egy ilyen szájkosár és gazda nélküli kutyával kellett összeakadnunk kocogás közben a

parkban, Anne, Nelly és én. Anne, Mimi meg én általában hetente többször is kocogtunk együtt. Néha Trudi barátnőm is csatlakozott hozzánk, és az utóbbi időben egyre gyakrabban Nelly. Visszafogott tempót diktálunk, mert kevésbé célunk csúcsteljesítmények elérése, inkább kellemesen elcsevegünk egymással. Hogy ne unatkozzunk, a kényes témákat mindig a futásra tartjuk fönn, s így beszélgetve tekintélyes távolságokat teszünk meg. A vetélése óta Mimi nem fut velünk. Akárhogyan is - gyakorlatilag a díványán él. - Az ember azt gondolhatná, hogy soha többé nem lépi át a küszöböt - mondta Anne. - Néha nekem is ez a benyomásom - sóhajtottam. Egyszerűen nem lehetett megközelíteni Mimit. Ronnie már olyannyira kétségbeesett, hogy a narancslevébe keverte a Bach virágokat, melyeket Trudi vitt. Mostanáig nem segítettek. - Ez kissé már túlzás- vélte Nelly. - Úgy értem, szomorú, de az élet megy tovább. Miminek mindene megvan, ami a boldogsághoz kell: klassz külső, pénz, szuperkedves férj, elegáns kabrió, édes macskák és az az állati retró frigó, szóval tényleg! - Légy szíves, soha ne mondj ilyesmit Mimi jelenlétében - kértem. - Szegény Trudi fejéhez ennél jóval ártalmatlanabb megjegyzésekért is repült a virágváza. Valószínűleg mesélt neki számtalan korábbi életében bekövetkezett vetéléseiről, miközben azt a büdös füstölőjét égette - vélte Anne. - Tulajdonképpen miért nem fut ma velünk? Úgy értem, Trudinak még sokkal inkább szüksége lenne rá, mint nekem, nem? - Az utóbbi időben folyton úton van - feleltem. - Azt hiszem, új pasija van. - Pasi? - meresztett nagy szemet Anne. - Mindig azt hittem, leszbikus. - Nem, Trudi heteró. - világosítottam fel. - Legföljebb egy korábbi életében lehetett leszbikus. - Biztos pápa is volt - szólt Nelly. - Tényleg, új hús a láthatáron? Remélem, nem megint valami bozontos szakállú guru, aki folyton az emberre akarja rakni a kezét. - Fogalmam sincs, kicsoda - mondtam. - Csak néhány titokzatos megjegyzést ejtett el. Az Ókori Egyiptomból ismerik egymást az akkori életükből, és amikor itt ismét egymásra találtak, épp megjelent fölöttük a szivárvány és a napcsakrájuk egészen kifehéredett... - Milyen édes - lelkendezett Nelly. - Tuti egy exfáraó. Trudinak sosem volt kapcsolata hétköznapi alakokkal a korábbi életeiben. - Nem, fáraóról nem mesélt Trudi Miminek. Nina-Louise-ról volt szó, meg arról, hogy mindennek így kellett történnie kozmikus okokból, satöbbi. Trudi nézete szerint ugyanis Nina-Louise nem akart megszületni - tudósítottam. - Csak rövid inkarnációra volt szüksége Mimi hasában, valami karmikus okból, Mimi pedig beleegyezését adta ehhez az akcióhoz, mondja Trudi, akár hajlandó elfogadni Mimi, akár nem. - Néha tényleg elviselhetetlen Trudi halandzsája - jelentette ki Anne. Szegény Mimi. Ezek szerint tulajdonképpen ő a hibás? - Úgymond a magasabb hatalom készséges áldozata - válaszoltam. - Ha jól értettem Trudit. - Nekem ez magas - sóhajtott Anne. - Nem is értem, miért van oda annyira mindenki a gyerekekért - szólalt meg Nelly. - Csak pénzbe kerülnek, lármáznak, munka van velük, ronda terhességi csíkokat, ráncokat és ősz hajat hagynak maguk után. - Ó, milyen igazad van, szívecském - helyeseltem. - A gyerek utáni vágy bizonyára az emberiség utolsó misztériumainak egyike - mondta Anne. - Őrültség, de az ember inkább szegény és csúf, mintsem megváljék a gyerekeitől. - Ez a fajfenntartási ösztön - szólt Nelly. - Az emberi faj fennmaradását szolgálja, és olyan dolgokra késztet, amiket később megbánunk. Agyatlan dolog, ha jobban meggondoljuk. Úgy véltem, az unokáimat itt helyben leírhatom. - Én csak azt sajnálom, hogy épp Hansjürgent választottam ehhez az agyatlan fajfenntartáshoz

- közölte Anne. - Viszont szép gyerekeitek vannak - mondtam. - Ez igaz - helyeselt Anne büszkén. - Ráadásul okosak. Habár ezt feltehetőleg tőlem örökölték. Trappolt pár métert maga elé mosolyogva, de azután ismét elborult az arca. - A mindenségit, agyamra megy az ember. A mostani titkárnője még csak nem is titkárnő, hanem gyakornok. Húszéves. Képzeljétek csak el. Lassan felteszem magamnak a kérdést, hogy Hansjürgennek talán pedofil hajlamai vannak. - Úgy fogalmaznék, hogy a szeretői mindig hasonló korúak, csak Hansjürgen öregszik szóltam Nellyre pillantva. Hiába száznyolcvan magas, nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy tizennégy éves gyerek, és igazság szerint nem is szabadna hallania a beszélgetésünket, még ha forró érdeklődést táplál is iránta. - Egyáltalán honnét tudod az ilyesmit mindig olyan jól - kérdezte. - Talán beszámol neked, hogy kivel kavar? Összerezzentem. - Csak ha kérdem - felelte Anne. - Ez mazochizmus. Én sosem tűrném el - jelentette ki Nelly. Én sem, akartam mondani, de inkább tartottam a számat. Én is eltűrtem Lorenztól egy egész sereg dolgot, és ha nem akart volna megszabadulni tőlem Paris miatt, bizonyára még ma is vele élnék. Emlékeztetőül: az exférjem új barátnőjéről beszélek, nem az Eiffel-torony városáról. - Tartsd csak meg ezt a hozzáállást, kincsem - tanácsolta Anne. - És ami nagyon fontos: soha ne írj alá házassági szerződést. Már a tény, hogy a jövendőbeli férjed eléd rakja, tegyen gyanakvóvá. - Úgyis leszbikus leszek - vont vállat Nelly. - Hogyan? - riadtam meg. - Azt hittem, Moritzba vagy beleesve. - Már nem - tájékoztatott leányom -, túrja az orrát. - Hát ha valami, ez ok arra, hogy leszbikus légy! - szólt Anne. A játszótérnél jobbra kanyarodtunk. Nem volt nyüzsgés, csupán egy kislány hintázott egyedül a lemenő nap fényében. - És mi a helyzet Maxszal? - Ah, ne is mondd. Már csak Laura-Kristinnel lóg, pedig nemsokára kezdődik a szünet, és nem írunk dolgozatokat, amikre tanulni kellene. Talán a táplálkozási tanácsadója lett, vagy segít kinyomni a pattanásait. Atyaég, hajmeresztően gonosz ez a gyerek. Nahát, ezt biztosan nem tőlem örökölte. - Azt hiszem, felmerült, hogy Laura-Kristin beáll a zenekarba - mondta Anne. Nelly prüszkölő nevetést hallatott. - Mint micsoda? Háttértáncos? Mindenki azt gondolja majd, hogy elefántidomítás folyik. - Nelly! - szóltam rá szemrehányóan. - Amennyit hallottam, szintetizátoron játszik - világosította fel Anne. - Max szerint egész ügyes. Nelly meglepetten elhallgatott. Az arcomon épp szétterülni készült a kárörvendő mosolyka, amikor megpillantottam a kutyát. Piskosfehér pitbull terrier, legalábbis félig. A másik fele talán boxer vagy boxer és doberman keverék. A kutya az egyik cserjés mellett áll, és le nem vette rólunk táskás szemét. Inamba szállt a bátorságom. - Látjátok, amit én látok? - súgtam Annénak és Nellynek.

- Ugyan, biztos nem bánt - felelte Anne, de lelassította a lépteit. A kutya kissé felhúzta az ajkát, mintha mosolyogna, ám valójában morgott. Habár legalább harminc méter távolság volt köztünk, határozottan hallottam. Megálltunk. - Hol a gazdád? - kérdezte Nelly körülnézve. Ameddig a szem ellát, egy árva lélek sem mutatkozott, csak a hintázó kislány. Ez aztán mindennek a teteje, ilyen apró, gyenge teremtéssel elengedni egy harci kutyát. - Hé! - kiáltottam barátságtalanul. - Leszel szíves elhívni onnét a kutyádat, igen? - Nem az enyém - válaszolta sírós hangon a legföljebb hat éves kislány. - És az sem. A bokorból előbukkant egy másik kutya, kinézetre az első testvére lehetett. Ő is rezzenéstelenül bámult bennünket. - Szűz Mária, ne hagyj el minket - rebegte Anne és keresztet vetett. Nem is tudtam, hogy katolikus. - Még nem akarok meghalni - szólt Nelly. Na, egy pillanat, itt valami nem stimmel! Az idegek elveszte az én előjogom. Végtére is én volnék a kutyafóbiás. Anne és Nelly azonban nem úgy nézett ki, mint akik erre tekintettel volnának. Mami, csinálj már valamit - szólított fel Nelly. - Rendben - válaszoltam legjobb James Bondos hangomon. - Vegyük elő a borssprayt, és lassan hátráljunk. Nézzetek mindig a szemükbe. Mi vagyunk az alfaállatok. Moroghattok is, ha tudtok. Gyere ide, kicsi, gyorsan. A kislány lecsúszott a hintáról. - A papámat akarom - mondta. - Nincs nálam borsspray - jelentette be Anne. - Szűz Mária, bocsásd meg vétkeimet... - Nálam sincs - szólt Nelly. - Nincs is ilyesmim. - Nálam sincs - vallottam be. - Na, hurrá. A kutyák fölényesen vigyorogtak. - A papámat akarom - ismételte a kislány. - Nemsoká megyünk a papádhoz - nyugtattam anélkül, hogy levettem volna a szememet a vigyorgó ebekről. A kicsi a jobb karomba csimpaszkodott, Nelly a balba. Anne Nellybe kapaszkodott. Összeakaszkodva, morogva hátráltunk néhány lépést. Már csak az hiányzott, hogy testületileg belezuhanjunk egy pocsolyába, valaki kiugorjon a bokorból és felkiáltson: „Kandi kamera!’’ Olyan éhesnek látszanak - vélte Anne. - Remélem, be vannak oltva veszettség ellen - motyogta Nelly. - Láttam egyszer a tévében egy műsort, ott azt mondták, nyúljunk bele a pofájukba és ragadjuk meg a nyelvüket. Gondolod, hogy el tudod intézni, Mama? - Naná, mindegyik kezemmel egy-egy nyelvet. - válaszoltam. Nem hiába voltam cirkuszos. És mi másra is használná az ember kezét. Nem vagyok én zongorista vagy olyasmi. - Ííí, de hogyan tartja meg az ember azt a csúszós cuccot - akadékoskodott Anne. - Ezek aztán nem kedves kutyák - állapította meg a kislány. Mintha az ebek megértették volna, mozgásba lendültek. Anne rémülten felvisított, Nelly csak zihált. Anélkül, hogy szem elől tévesztettek volna bennünket, a kutyák tökéletes V alakot formálva két irányba futottak. Láttam már ezt egyszer: dokumentumfilmet mutattak a tévében az oroszlánok zebravadászatáról. A pillanat törtrésze alatt reagáltam. Még mielőtt az oroszlánok, pardon harci ebek támadó vágtába lendültek, az ellenkező irányba penderítettem védenceimet, és elüvöltöttem magam: - Fussatok az életetekért! Gyerünk, föl arra a fára, mindenki!

Rohantunk, ahogy bírtunk a néhány méternyire álló tekintélyes méretű cseresznyefához. Elsőnek Nelly mászott fel, azután az egyik ágra ültettem a kislányt, majd magam is felhúzódzkodtam. - Tériszonyom van - sóhajtott fel Anne -, gyűlölök fára mászni! Nelly és én a kezéért nyúltunk. A bestiák száguldva közeledtek, és Anne lába után kaptak. Anne koloratúr hangon sivalkodott, és rémült rugdalózással igyekezett följebb jutni. Az idegen kislány sírva fakadt. Egyesült erővel és egy hatalmas rántással felhúztuk Annét. (Közben majdnem kiugrott a vállam, de ezt csak órákkal később, az adrenalin felszívódása után vettem észre.) Anne egyik tornacipője és a futónadrág egy része a kutyák szájában maradt. - Megvan meg a lábam? - kérdezte Anne. - Fáj valamid? - kérdeztem vissza, de hiába kerestem harapásnyomokat. - Igazából nem - mondta Anne, meglepett arccal. - Tényleg csak a cipőmet és a gatyámat ölték meg. A kutyák azonban szemlátomást nem érték be ennyivel; dühösen morogva néztek föl ránk, éreztük a leheletüket. Közelről még veszélyesebbnek látszottak. Milyen jó, hogy olyan gyorsan és merészen döntöttem! Tényleg büszke lehetek magamra. Talán lehoz rólam egy cikket az újság: Az Anyák maffiája Keresztanyja három embert mentett meg a biztos haláltól. Egy villás ággal feljebb másztam, mielőtt diadalmasan megszólaltam: - Most meglepődtetek, mi? Fára mászó zebrák! - A papámat akarom - siránkozott a kislány. - Én is - jelentette ki Nelly. Leszedett egy cseresznyét, s a magot a kutyák fejére köpte. - Fini. Legalább nem halunk éhen idefönt. Tessék, kicsi, kóstold meg! - Beképzelem magamnak, vagy tényleg imbolyog a fa? - kérdezte Anne. A kutyák morogtak. - Csak kapaszkodjatok erősen - mondtam. - Segííítség - kiabálta Anne. A másik kutya helyből felugorva megpróbálta elkapni Anne másik tornacipőjét. Átkozottul magasra tudott ugrani. Talán kenguru is rejtőzik valahol az elődei sorában. Anne reszketve mellém mászott az ágamra. - Kicsit korhadtnak látszik, nem gondolod? - motyogta. - Gyerünk, kiáltsunk mind együtt segítségért. Valakinek meg kell hallania bennünket. - Segítség - ordította Anne egyedül. Nelly és én még nem készültünk föl. Semmi sem mozdult. Az egész park kihaltnak tűnt. Hol vannak a napernyős, sétabotos nyugdíjasok? A kutyatulajdonosok, akik máskor ilyentájt erre sétáltatják a Bodrit meg a Burkust? A dohányzó huligánok a felturbózott motorjaikkal, akik „Hé, öreglány, mit bámulsz olyan hülyén"-t kiabálnak, amikor az ember elhalad mellettük? Hol van mindenki, amikor egyszer tényleg szükség volna rájuk? Ekkor azonban sziporkázó ötletem támadt. - Van nálad mobil? - kérdeztem Nellyt. - Hát persze - csapott homlokára leányom. - Hívjam fel az RTL-t? - Nem - feleltem -, a tűzoltókat. - Komolyan? - Elég, ha felhívod Maxot - javasolta Anne -, vagy én vagyok itt az egyetlen, akinek kínos volna, ha a tűzoltók mentenék meg egy fáról? - Igen, mert rajtunk még van nadrág - vihogott Nelly. Mintha élvezné a kalandunkat.

- Mit tenne szegény Max? - vetettem föl. - Intézze el puszta ököllel a kutyákat? Különben is otthon vigyáz Juliusra és Jasperre, miáltal nem vehető igénybe. - Magával hozhatja Laura-Kristint, talán elaltatja őket a szintetizátorral - mondta Nelly. Legjobb, ha felhívom a papát. Az égre emeltem a tekintetemet. - És mit csináljon? Vonszolja bíróság elé az ebeket? Nem, a tűzoltóság lesz a legjobb, hívd csak fel őket. Leányom először is a legnagyobb lelki nyugalommal sms-t küldött Larának: - Harci kutyák üldöznek bennünket. Életem e végső perceiben megbocsátok M-ért. Rád hagyom az angyalgyűjteményemet és a rózsaszín, Miss Sixty halásznacimat - olvasta hangosan. - Na, remek, most már Lara reménykedhet, hogy megesznek a kutyák - szóltam. - Hannibal! Lecter! - kiáltott valaki. A kutyák most először fordították el rólunk a szemüket, és megfordultak. Egy nagyjából tizenöt éves, gördeszkás fiú közeledett. - Ó, nem - sóhajtott Nelly. - Már megint! Pofija mélyrózsaszín árnyalatot öltött. A kutyák farkcsóválva a fiúhoz futottak, nem mintha ezáltal ártalmatlanabbnak tűntek volna. Csupán egyiküknek volt valami farokféléje, a másiknak csak szőrös gomb a helyen. Hannibal és Lecter megnyalta a srác kezét. A mellettem ülő Anne dühösen robbant ki: - Ha ezek a te állataid, barátocskám, akkor leszel szíves sürgősen pórázra venni őket és rakj rájuk szájkosarat, mert ha lejövök innen, háborítatlanul szeretnélek megruházni. A szüleidet pedig rögtön ezután előveszem! Micsoda felelőtlenség engedni, hogy az ilyen kutyák szabadon kóboroljanak? Fogadok, még bilétájuk sincs. A fiú megpaskolgatta az állatok erőteljes hátát és felvigyorgott ránk. - Először is jó estét - mondta. - Megérett már a cseresznye? A kölyök nyilvánvalóan a homo sapiens adolescensissimus faj különösen szemtelen példánya. Nelly a fejére köpött egy cseresznyemagot. Csákány, Nele - szólt fel a srác még mindig vigyorogva. - Olyan magasan? Sportos. Nincs saját gyümölcsötök a kertben? - Csákány, Kelvin - szólt vissza Nelly. - Tündéri háziállataid vannak. Hadd találjam ki, odahaza tuti tartotok még egy kis boa constrictort, igaz? - Nem, csak egy madárpókot - válaszolta Kelvin, vagy bárhogy is hívják. Elég csinos gyerek; rövidre nyírt, szőke hajú, zöld szeme enyhén ferdevágású. Jobb fülét egy sor ezüstkarikaval halálfej alakúra torzíttatta, mindkét felkarján tetovált, tüzet köpő sárkányok hullámzottak. - A kishúgomé, és gyakran megszökik. Szóval ne csodálkozz, ha találtok egy nagy, szőrös jószágot a kertetekben. Különben fára mászni is szeret. - A papámat akarom - szólalt meg a kislány. - Épp azon dolgozunk - próbáltam megnyugtatni. - Mondd csak, süket vagy? - rivallt Anne a fiúra. - Ugye tudja, hogy a fél hátsója kilátszik? - válaszolta kedvesen a srác. - Rém erősnek érzed magad, oldaladon a verebeiddel, barátocskám! - villogtatta dühösen a szemét Anne. - Azonnal pórázra veszed az állatokat, vagy megnézheted magad! - Igazán? - érdeklődött az. Tényleg a legarcátlanabb kis szemétláda, akivel valaha találkoztam. És ostobamód nyerő pozícióban.

Lelki szemeimmel már láttam magunkat karácsonyig ezen a cseresznyefán gubbasztani. - Hát a dolog úgy áll, kölyök - kezdtem James Bond hangon -, a váratlan felbukkanásod előtt leadtuk mobilon, hogy Hannibal Lecter kinézett magának bennünket. Szóval a városi rendészet emberei bármelyik pillanatban felbukkanhatnak. Nem ismerem pontosan a szokásaikat, szóval nem tudom, hogy csak kábító fegyvert vetnek be, vagy - mivel gyerekek is veszélybe kerültek - drasztikusabb eljáráshoz folyamodnak. - Hallottam, hogy néha ott helyben kasztrálják a kutyákat - szólt Anne. - A kutyákat és a gazdát - egészítette ki Nelly - olyan súlyos esetekben, mint ez itt. Végre sikerült felfedeznem a fiú szemében a bizonytalanság halvány szikráját. - A légynek sem ártanak - mondta. - Nevetséges. Olyan jámborak, hogy otthon a bébi ágyában alszanak, a bébivel. - Milyen édes - gügyögtem. A kisbaba ágyában, kacagnom kell! Abba egy fél kutya sem férne bele. - Na ja, mindjárt meglátjuk, milyen bájosak alvás közben. A kábító injekció másodpercek alatt hat. - Tényleg teljesen ártalmatlanok. Vagy megsérült valaki? - Csak egy nadrág és egy tornacipő - feleltem. - Az élő szervezeteket idejében biztonságba tudtuk helyezni a fán. - Nahát akkor semmi gáz - mondta a kölyök. - Világos, csak játszani akartak az édes kis nyálasszájúak -gúnyolódott Anne. - De azt hiszem, hallom mar a gyepmester autóját... - Jól van már - szólt a fiú, azzal pórázra vette a kutyákat. - Gyertek, hazamegyünk. A környék lakói nyilvánvalóan nem különösebben állatbarátok nézett vissza még egyszer -, ha oltári seggük is van. - Ó, köszönjük, ilyesmit mindig szívesen hall az ember - szóltam utána, Nelly pedig utánaköpött egy újabb cseresznyemagot. - Holnap találkozunk, Nele - vigyorgott még egy utolsót a pimasz kölke. Megvártuk, míg eltűnik Hannibal Lecterrel a cserjés mögött, majd reszkető térdekkel lemásztunk a fáról; elsőként Anne, azután én és Nelly. Végül leemeltem a kislányt az ágról. - Így, most pedig hol lakik a papád? - kérdeztem kedvesen. - Az új lakásban - hangzott a válasz. - És az merre van?- A piros házban - mondta a kislány. - Na, szuper - így Anne. - Abból csupán úgy száz lehet a környéken. Öröm lesz egy cipőben, fél nadrágban végigjárni. - Legalább a cseresznye finom volt - jegyezte meg Nelly. * Anne átöltözött otthon, mialatt Nelly és én Maxnak, LauraKristinnek és a két kicsinek izzó színekkel ecseteltük a kalandunkat, bizonyítékul hol a szétrágott tornacipőt, hol a nadrág maradványát tartva magasra. Hallgatóságunkra ennek megfelelően mély benyomást tett a beszámoló, különösen Juliusra és Jasperre. - Engem biztos elkaptak volna - mondta Laura-Kristin borzongva. Úgy találtam, utolsó találkozásunk óta ugyancsak összeszedte magát: egyértelműen kevésbé dundi, és a pattanások száma is jelentősen csökkent. Tulajdonképpen egész helyes kislány. - Igen, valószínűleg - helyeselt Nelly. - De találgassatok, ki Hannibal és Lecter gazdája! Senki sem tudta. - Kevin Klose - jelentett ki Nelly jelentőségteljesen. - Kevin Costner? - kérdezte kikerekedett szemmel Laura-Kristin.

- Klose! - türelmetlenkedett Nelly. - Kevin Klose! Új az iskolánkban! - Azt hittem, Kelvinnek hívják - vetettem közbe. - Az én nevem sem Nele - fújta Nelly. - Az a Kevin, a tetoválásokkal a fenekén? - érdeklődött Laura-Kristin. - Honnét tudjam - így Nelly. - A papámat akarom - emlékeztetett bennünket a kislány, akit a szétmarcangolás általi biztos haláltól mentettünk meg. A szinte biztos haláltól. - Emlékszel a nevedre? - kérdeztem. - Dzso-en - válaszolta a kislány. - És a keresztneved? - faggattam tovább. - Ez a keresztneve, butuskám - oktatott leányom. - Miféle név ez? Mongol? - Joanne-nek hívják - fordított Laura-Kristin kedves, lágy hangján. - És még hogy hívnak? - Joanne Reiter - válaszolta Joanne. Max felcsapta a telefonkönyvet a Reitereknél. Egy sem lakik Bogárvárosban. - Mert még csak most költöztünk ide - mondta Joanne. - Nem vagy véletlenül Kevin rokona? - érdeklődött Nelly. - Talán tudod az utca nevét, ahol laktok - unszolta Laura- Kristin. Joanne a fejét rázta. -Esetleg van valami különleges az utcátokban? Ami feltűnt neked? Csak a pék - mondta Joanne, mire mindannyian fellélegeztünk. Csak egy pék van a negyedünkben, mégpedig a Szarvasbogár közben. Testületileg felkerekedtünk. Nyolc óra is elmúlt. Nelly sms-t kapott Larától. - Élsz még? Ha nem, megkapom a Kookai pólódat is? - olvasta háborogva. - Moritz meg szeretné az iPodot. Ezek megőrültek! Tüstént válaszolt is: „Sértetlen vagyok, kivéve a szívemet, amit szándékosan összetörtetek. Holnap feltétlen kölcsön kell adnod az Iceberg blézeredet.” - Azt mondom, értesítenünk kellene a gyámügyet - súgta a fülembe Anne, amint befordultunk a Szarvasbogár közbe -, hisz a játszótér a kertváros másik végében van. Lehetetlen, hogy egyedül elengedjenek oda egy ilyen apróságot. Ezt még én sem tenném. - Igaz - helyeseltem. Joanne a pékséggel szemben álló, piros társasházra mutatott. Ott lakik a papám - mondta örömmel. A Reiter nevet celluxszal ragasztották az egyik fölső gombra. Becsöngettünk, s kisvártatva fáradt hang sercegett a mikrofonba: - Tessék. - Fogadjunk, hogy részeg - súgta Anne. - Szerintem észre sem vette, hogy eltűnt a lánya. - Igen, halló - szóltam a kaputelefonba. - Visszahoztuk Joanne lányát. A telefon csak sistergett. - Haha, azt hiszi, hogy a gyámügytől jöttünk - kárörvendett Anne. - Most biztos idegesen keresi az ingét, elrejti a negyven üres sörösüveget a dívány mögé, és megszámolja a többi hat gyereket. Egy, kettő... a fenébe is, túl jól ismerem ezt a fajta lump népséget. Az utolsó mondata közben feltépték a kaput. Egy nikkelkeretes szemüveges szőke óriás bámult ránk rémülten, kifulladva. Nyilván hármasával vette a lépcsőfokokat lefelé. - Papa! - kiáltott fel Joanne, és a karjába vetette magát. Megkönnyebbülésemre az ember tisztességesen volt fölöltözve. Sörszagot sem árasztott. - De hát mit keresel itt? - akarta tudni az óriás, kérdő pillantást vetve ránk a gyerek feje fölött.

- Maguk Bernhard és Bianka barátai? - Bernhard és Bianka? - ismételtem elképedten. - Az egér- rendőrségtől? - Mondom én, hogy delírium, fehéregereket lát - suttogta Anne. - A gonosz kutyák szétrágták Anne cipőjét - jelentette Joanne. - És nagyon mérgesen néztek, pont mint Bernhard szokott. - Bernhard szétrágott egy cipőt? - Joanne apukája egyre zavartabbnak látszott. - Nem, nem - helyesbített Anne. - Hannibál Lecter tette. - A tömeggyilkos a Bárányok hallgatnakból? - kérdezte az óriás, ekkor már teljesen összezavarodva. A játszótéren találtunk Joanne-re - magyaráztam. - A kertváros másik végén. Megtámadta két harci kutya, és úgy vélem, az ön érdekét szolgálja, hogy magunkkal hoztuk. A papáját akarta. - No de hol volt az anyja? - kérdezte az óriás. - Talán nézzen körül odafent a lakásban - javasolta Anne enyhe türelmetlenséggel a hangjában. - Mi? O, nem, Bianka és én elváltunk - magyarázta az óriás. - Joanne az anyjával él, én csak hétvégén láthatom. - De én nálad akarok maradni - sírta el magát Joanne. Úgy tűnt, az apja úgyszintén rögvest elbőgi magát. Magához szorította Joanne-t, majd lerakta és így szólt: - Menj csak föl a lakásba, drágám, rögtön jövök. Joanne búcsúzóul mosollyal ajándékozott meg bennünket. Visszamosolyogtunk. - Fel kell hívnom az anyját - mondta az óriás a fogát csikorgatva. - Biztos már bejelentette az eltűnését, engem meg beperel gyerekrablásért. - Nos, a téren egy teremtett lelket sem láttunk - mondta Anne. - Joanne teljesen egyedül hintázott a parkban. No és persze a kutyák. Fára kellett másznunk, különben megettek volna bennünket. Egyébként Anne vagyok. Az óriás arca elkomorodott. - Ez megint jellemző. Sorozatosan felügyelet nélkül hagyják a gyereket, Oö, Jo vagyok, eredetileg Joseph. - Constanze - nyújtottam kezet. - Ők pedig Max, Nelly, Laura- Kristin, Jasper és Julius, a gyerekeink. Többé-kevésbé. Vagyis... mindegy, örvendek Jo, üdv Bogárvárosban. Jo éppenséggel nem látszott örvendeni. A kezemet sem vette észre. - Folyton elveszti, amióta csak a világra jött - szitkozódott. - Már a gyerekkocsiban rendre otthagyta valahol. Egyszerűen fel nem foghatom, hogyan kaphatta meg egy ilyen személy a felügyeletet. Maguk értik? Együttérzően ráztuk a fejünket, még Jasper és Julius is. - Őszintén - folytatta Jo -, ostobának látszom? Ismét megcsóváltuk a fejünket, csak Nelly vont vállat, és mormogta: - Talán kicsit. - Igenis ostoba vagyok - kiáltott fel Jo. - Az a nő pedig tökéletesen kihasználta. Úgy értem, a tenyeremen hordoztam. - Ezt kell mondania egy férfinak - súgta Anne Nelly felé. - A tenyeremen hordozlak, nem pedig: Itt írd alá! Jól jegyezd meg.

- Különórákat adtam, hogy Audi TT-vel járhasson - tudatta Jo. - Ugyanis tanár vagyok, tudják. Iskola után a családi házunk építkezésén gürcöltem. Falat húztam, csempéztem, és kikoldultam a szüleimtől egy második kölcsönt, hogy megengedhessük magunknak Bianka luxusvágyait. Amikor elkészült a ház, beadta a válópert. Most a házamban él a szeretőjével és a lányommal, fürdik az aranyozott szerelvényes pezsgőfürdőmben, míg én egyszobás

lakásban húzom meg magam! Mostanában tanítás előtt reggelenként még újságot is hordok, hogy visszafizethessem a hitelt. Még az autómat is eladtam. Hát igazság ez? - Semmiképp - feleltem. - Ha akarja, megadom az ügyvédem telefonszámát. Családjogi szakértő. - Ugyan miből fizetném meg? - jajdult fel Jo. - Épp a minap adtam pénzt Biankának, ami valójában nem is az enyém volt. Gyerekhintára a kertben. Tudják, mire költötte a pénzt? - Felturbóztatta az Audit? - találgatta Max. - Megnagyobbíttatta a száját a saját hátsójából leszívott zsírral? -. vélekedett Nelly. Jo meglepett arcot vágott. Úgy látszik, a gyerekek máris meglehetős pontossággal ráéreztek exfelesége jellemére. - Botox! - mondta. - Elbotoxoztatta a szarkalábait, ahelyett, hogy hintát vett volna a lányának! Képzeljék csak el! Erősen gyanítottam, hogy szegény embernek senkije sincs, akinek kiönthetné a szívét. - Mint mondtam, Anton remek ügyvéd - ismételtem magam. - Mint mondtam, nincs pénzem - válaszolt Jo. - A bíró úgy találta, hogy Joanne jobb helyen van az anyjánál. Végtére is nem jár dolgozni, tehát egész nap van ideje elhanyagolni a gyereket. Joanne még óvodába sem jár, Bianka inkább magára költi a pénzt. Cserébe magával cipeli a finom barátja, Bernhard kocsmájába, ahol egész nap flipperezhet és kólázhat! Egy ideig tanácstalanul álldogáltunk az előttünk feltáruló romlás előtt. - Na ja, nem akartam terhelni magukat - szólt végül Jo, zavartan vakargatva a feje búbját. Hisz nem is ismerem magukat. Mindenesetre hálás köszönetem, amiért megmentették Joannet. És talán látjuk még egymást valamikor. - Persze - válaszoltam, amilyen barátságosan csak telt tőlem. Anne pedig hozzátette: - Gyakran járunk erre péksüteményért. Talán játszhatnának alkalomadtán együtt a gyerekek? - Igen - mondta Jo bánatosan. - De csak minden második hétvégén az enyém. Azért nagyon kedvesek voltak. Viszontlátásra, és köszönöm még egyszer. - Nincs mit - szóltam. - Végtére is mi vagyunk az Anyák maffiája. Bogárváros szupernői. - És én még azt hittem, csak a mi családunk totál elfuserált - jegyezte meg Laura-Kristin hazafelé menet. -. Nem, ne aggódj - vigasztalta Max. - Nálunk is mindenkinek van egy kis beütése, igaz, Mama? Főleg apának. Olyan történeteket mesélhetnék róla, el sem hinnéd. Ugye, Mama? A mi családunk titkai is elég sikamlósak. - Igen, és épp ezért titkok - vélte Anne. - Minden család rejteget titkokat, édes fiam, és okosabb nem szellőztetni őket, az összekovácsol. Azután felém hajolt, és a fülembe súgta: - Klasszul néz ki ez a Jo, nem? Rég nem találkoztam ilyen jóképű férfival. - Igaz - hagytam helyben -, és szabad. - Szegény - sóhajtott Anne - Amilyen csóró, úgysem kell senkinek! Amikor másnap reggel meglátogattam Mimit, örömmel láttam, hogy valószínűleg letusolt. - Jó az illatod - dicsértem meg. Mimi ingerülten felkapta a fejét. - Talán szokatlan? - Az utóbbi időben, igen - vágtam vissza. - Megint zavarom a talkshow-dat? - Naná, hogy igen - válaszolta Mimi. Beviharzott előttem a nappaliba és ledobta magát a szokásos helyére a kanapén. Körülnéztem a szobában. Nem mondhatnám, hogy ki volt takarítva, de már jobban nézett ki, mint múltkor. Valaki biztosan kiporszívózott.

- Nem én voltam - mondta Mimi. Kitalálta a gondolatomat. - Ronnie volt. Biztosan már elsírta a bánatát a mamája vállán: Mami, mami, folyton nekem kell takarítanom, mert ez az undok, terméketlen Mimi dög olyan lusta... Aztán a képernyő felé fordult. - A Ronnie is tipikus talkshow- alany lehetne. - És mi a mai téma? Tizennégy vagyok és a szarházi nem akar a hármas ikreimnek tartásdíjat fizetni? - Csönd - torkollt le Mimi. - Ki nem állhatlak, mert te vagy az egyetlen, aki semmit sem hoz nekem. - Igen, a zsugoriság is jó néha valamire - jegyeztem meg és magamban örültem, hogy Nelly az összes répa-hagyma-darált hús muffint fölfalta, amit külön Miminek sütöttem. - Utálok mások előtt sírni - mondta Mimi. - De amikor azt taglalják, hogy én mennyire borzalmasan érzem magamat, akkor rám jön a bőghetnék. Olyan megalázó. És ez a te bűnöd. Korábban tudtam uralkodni magamon. - De hiszen az utóbbi időben nem is mész emberek közé - mondtam és leültem a szokásos helyemre, a tévé előtti hokedlira. - - Mi lenne, ha Trudihoz hasonlóan hozzájuk vágnál néhány tárgyat? - Hiszen azt teszem, de nem vagyok mindig elég gyors! És most maradj csendben, látni szeretném az adást. - Nem is jártam olyan messze az igazságtól. A talkshow témája „A nyakamba szeretne akasztani egy gyereket. Ma kiderül, hogy valóban én vagyok-e az apa!” Egy fiatal, kövér, foghíjas lány erőltetett mosollyal pislogott a kamerába. - Persze, hogy a Justin a Roberttól van, a vak is látja! Azonkívül, a Justin pont úgy néz ki, mint az első lányom és neki is a Robert az apja. - Nem ismerjük? - kérdeztem. - Száz százalék, hogy múltkor ő is ott volt. Terhes, vagy csak kövér? Justin babáról bevágtak egy fotót. Szakasztott Angéla Merkel. - Óh, jóságos ég, milyen aranyos - jegyezte meg Mimi lihegő hangon. Merkel baba látványa könnyeket csalt a szemébe. - Éhh, ki tudja, hogy mikor kivel merre piiiiep, hiszen senki se tudhatja, hogy kivel piiiiiep mondta az állítólagos apa. Mivel még csak késő délután volt, gyakran megszólalt a sípoló hang. - Valóban egy utolsó piiiiep vagy, egy nagy piiiiep és a piiiiep kívül máshoz nem is értesz. -.Te mindig magadból kiindulva ítéled meg a másikat - szólalt meg a pufika. - Sajnálatra méltó vagy! A műsorvezető nő kicsit aggódónak látszott: - Jenny, ide hívtuk Jörgöt is, aki azt mondja, hogy a kérdéses időszakban neki is volt valami köze hozzád. Igaz? - Piiiiep, piiiiep, piiiiep - mondta Robert Jörgnek. -.Na, igen - mondta Jenny és beleharapott az ajkába. - De csak egyszer. - És mi volt Jensszel? - Az még előtte volt! - És Jeremy? - Vele csak egyszer piiiiep! - Micsoda kis bárányka! Van dolga a mamájának - mondtam. - Tudod, hogy két harci kutya megtámadott bennünket? - Na és, láthatóan túléltétek - válaszolta Mimi. - Éppen hogy fel tudtunk mászni egy fára. Alattunk a vérebek és messze földön senki, aki segíthetett volna. Nelly már végrendelkezett. - Mimi üveges szemekkel a képernyőre meredt, mintha nem is hallana. Mit sem törődve folytattam. - Ugye tudod, hogy Trudi szerelmes?

Vagy nem? - Az ő dolga - mondta Mimi. - Egy nagyon kedves tanárt is megismertünk. Éppen most vált el, a felesége kegyetlenül kifosztja, a lányát csak kéthetente láthatja. Szomorú történet. Az asszony egy Audi TT-vel villog, a vízcsap is aranyból van nála, az exférje pedig villamossal jár és egy egyszobás lakásban kuporog. Mit szólsz hozzá? - Unalmas - válaszolta Mimi. - És az exfeleség munkanélküli és szeretője van. És botoxra költi a volt férje pénzét, ahelyett, hogy hintát venne rajta - folytattam. Jenny a képernyőn pocsékul nézett ki, mert kiderült, hogy Robert sem, Jörg sem, Jens sem, mi több, Jeremy sem lehet a gyereke apja. Robert sértődötten és sűrű piiiepelés közepette távozott a színpadról. - Nos, akkor ki jöhet még szóba? - érdeklődött a moderátor. Ezt Jenny sem tudta. -Ah, esetleg Róbert nagybátyja - mondta egy kis gondolkodás után. - És mit gondolsz, hogy hívják a nőt és a szeretőjét - mondtam. - Bianka és Bernhard! Bernhard és Bianka! Furcsa, ugye? - Nem igazán - mondta Mimi. Jenny is lekászálódott a színpadról, állítólag a következő talkshow-ban visszajön Róbert nagybátyjával, amikor is ez lesz a téma: Ötvenes „sörhas” vagyok, de huszonöt év feletti nők nem bújhatnak az ágyamba. Csengettek. - Kinyissam? - Biztosan a postás egy-két részvétet nyilvánító lappal - morgott Mimi. - A sógornőm küldött tegnap egy egészen kedves levelet, amiben ezerszer bocsánatot kért, hogy ismét terhes. Várj csak, itt van valahol. Az a legjobb, amikor arról ír, hogy reméli megértem, hogy egyelőre nem szeretne meglátogatni, mert a szerencsétlenségem átmenetileg nagyon megviselte. Ismét csengettek. - Nyisd már ki - szólított fel Mimi. - Biztosan a másik sógornőm is terhes és bocsánatot akar kérni, hogy most nem bírja elviselni a látványomat. Kinyitottam az ajtót, de már meg is bántam, amikor megláttam a látogatókat: Frauke és Sabine egy csokor rózsaszín szegfűvel az Anyák Klubjától. Frauke Laura-Kristin mamája és jelenleg a negyedik gyerekét hordta a szíve alatt. Sabine két kicsi gyerek édesanyja és az egyiket mindig magával cipeli. Karstának hívják, szakasztott mása a Simpsonék legkisebb gyerekének, az állandóan cumival futkosó Maggie-nek. - Óh, helló Cornelia - hadarta Sabine. - Helló - semmi értelme se lenne, hogy felhívjam a figyelmét, Constanze a tisztességes nevem. Alapállásból nem jegyzi meg. - Mimi Pfaff itthon van? Hallottuk, hogy mi történt és szeretnénk átadni neki ezt a virágcsokrot - mondta Frauke és hosszú lóképe az együttérzéstől még jobban megnyúlt. - Köszönöm - mondtam és ki akartam venni a virágot a kezéből. - Biztosan örülni fog neki. De Frauke féltékenyen magához szorította a csokrot. - Személyesen szeretnénk átadni neki. - Sajnos nem megy. - válaszoltam. Ágyban fekvő és senkit sem fogad. Frauke és Sabine sejtelmesen egymásra néztek. - Nem számít, ha mosatlan a haja, és nincs kisminkelve - mondta Frauke. - A rendetlenséget is megértjük. A férje tájékoztatott bennünket a depressziójáról. Nagyon aggódik miatta a szerencsétlen. Ronnie-nak teljesen elment a józan esze? Hogy jutott eszébe, hogy éppen ezeknek a hiénáknak beszéljen Mimi állapotáról? És különben sincs depressziója. Csak szomorú és lehangolt. És néha földhöz vág egy-két dolgot.

- Sajnos nem tud látogatókat fogadni - ismételtem meg. Jobb is, ha nem kerülnek Mimi szeme elé, még hozzájuk hajít valamit. - Hiszen tégedet is fogadott - mondta Sabine hozzám hasonló konoksággal, majd Karstával az oldalán egyszerűen arrébb tolt. - Én már ezer éve ismerem. Régi barátnők vagyunk, még az egyetemről. Nyilvánvaló hazugság volt. Mimitől tudtam, hogy ki nem állhatja őket. Már majdnem kicsúszott a számon, amikor Mimi megjelent a folyosón. Valószínűleg a talkshow csatornáján reklám következett és ez alatt meglátogatta a vécét. Örültem, hogy letusolt és az utóbbi napokban viselt foltos szabadidőruha helyett tiszta farmert és pólót vett fel. Olyan gyöngének és sérülékenynek látszott, hogy legszívesebben visszarángattam volna a nappaliba, nehogy Frauke és Sabine darabokra szedjék. De a hiénák már fenték a fogukat. - Hiszen nem is fekszik - mondta Frauke örvendezve. - A Bogárvárosi Anyukák Klubjától szeretnénk ... - ...éppen távozni? - próbálkoztam. Mimi arckifejezése közömbös maradt. Vajon mit fog tenni? Hozzájuk vág valamit vagy elbőgi magát? - legeslegnagyobb részvétünkről biztosítani - mondta Frauke magabiztosan. - Nagyon sajnáljuk. Nem is tudjuk, hogy mit mondjunk. - Akkor talán ne is próbálkozzatok - jegyeztem meg, de senki se figyelt rám. - Mimi, édesem, ez borzasztó - mondta Sabine és jobbról, balról megcsókolta a levegőben. Iszonyatos érzés lehet. - Meglehetősen borzalmas - válaszolta Mimi és az ajkai megremegtek. Óh, nem! Ha most nem ragadja meg a polcon álló fatehenet, hogy Sabine fejéhez vágja ... óh, nem, túl késő lesz. Sabine gondoskodóan belekarolt Mimibe. - Mimi, sírd ki magadat nyugodtan - mondta és bevezette a nappaliba. Karsta pincsikutyaként követte. Mimi szipogott, már alig bírta visszatartani a könnyeit. Frauke a kezembe nyomta a virágcsokrot. - A szárát vissza kell vágni - hangzott az utasítása. Tényleg minden okod megvan a sírásra - mondta Sabine bátorító hangon, miközben az első könnycseppek végiggördültek Mimi arcán. - Először hosszú ideig nem jött össze és most meg elveszítetted a gyerekedet. - A kanapéhoz vezette Mimit és leült mellé. Karsta ujjongva rávetette magát a macskákra, akik rémülten fölugrottak és eliszkoltak előle. - Pusziket! - kiáltotta lelkesen és elcsípte a kicsi, barna kandúrt a farkánál fogva. - Ne nyúlj hozzá, Karsta - utasította Frauke. - A macskák betegségeket terjesztenek. - És még szüksége lesz a farkára - világosítottam föl, azzal kiszabadítottam a macskát Karsta kicsi, húsos karmai közül. - Cica-mica! Pusziket! Simi, simi, cicakaka! - Karsta felháborodottan kiabálta felém, és közben a cuclija ide-oda mozgott a szájában. - Necici - mondtam sziklaszilárdan. Sabine még mindig Mimi záporozó könnyeivel foglalkozott. Pontosan tudta, hogyan nyithatja ki tökig a csapot. Most éppen Mimi haját simogatta. - És tényleg semmilyen előzetes jele sem volt? Azt gondolná az ember, hogy egy jó bába csak észrevesz valamit, igaz? Mimi egyfolytában zokogott. - Annak az Anne Köhlernek nincs valami jó híre a mi köreinkben, szabad legyen megjegyeznem. - Frauke a hasára tette a kezét. Csak most vettem észre az ezüstbetűket a feszülő hasán: Fiú vagy lány?- Az Anyukák Klubjánál összeállítottuk a legjobb szülésznők címlistáját. Legközelebb szívesen rendelkezésére bocsátjuk. - Ha még egyszer teherbe esel - tette hozzá Sabine, és folytatta Mimi hajának simogatását. Hiszen a te korodban már nem annyira természetes. Nem csoda édesem, ha depressziós lettél.

És az a szegény, szegény Ronnie. Bizonyára csodálatos apa lenne. Lári-fári, hüpp, hüpp, kibírhatatlan. - Anyaként teljesen átérzem a helyzetét - mondta Frauke és lehuppant a másik oldalon Mimi mellé. - Hál’ istennek, eddig megkímélt a sors és egyetlen vetélésem sem volt, de egyre gyakrabban hallani ilyesmiről. Még a baráti körömben is előfordult. A hatás kedvéért kis szünetet tartott, csak Mimi zokogása törte meg a csendet, majd beletaposott a gázpedálba és hozzátette: - Természetesen különösen embert próbáló olyasvalaki számára, akinek még egyetlen gyereke sincs. - Óh, igen - kontrázott Sabine, és magához szorította a cumizó Karstát. - Gondolom, teljesen megkérdőjelezi az ember, hogy egyáltalán nő-e még. Hiszen csak nekünk, nőknek adatott meg, hogy kihordjunk egy gyereket. Mimi élő szobai szökőkúttá változott. A könnyei olyan látványoson bugyogtak a szeméből, hogy Karsta csodálkozó tekintettel meredt rá. Frauke részvétteljesen megérintette a kezével Mimi térdét. - Igen, a szülés valóban csodálatos élmény - mondta. - Szerencsés nő az, akinek része lehet benne. Megértem, ha úgy érzi, hogy a sors összeesküdött maga ellen. Meglehetősen sokat beszéltek, ahhoz képest, hogy állítólag nem is tudták, mit mondjanak. Szívesen átvállaltam volna Mimi szerepét, és hozzájuk vágtam volna egyet s mást. Néhány kemény, hegyes tárgyat. De az összes kés a konyhában volt. Elhatároztam, hogy ismét megpróbálok megszabadulni tőlük, még mielőtt Mimit a bolondok házába kergetik. - Kedves, hogy benéztetek és ennyi bölcs és vigasztaló tanáccsal láttátok el Mimit mondtam, és a fejemmel a kijáratra mutattam. - Azonban most jobb lenne, ha Mimi ismét lepihenhetne. Mimi két hüppögés között levegő után kapkodott. Mivel Frauke és Sabine már legalább öt másodperce nem hívták fel a figyelmét, hogy most aztán nagyon pocsékul érezheti magát, lassan magához tért. - Nem maradunk sokáig - mondta Frauke. - Vár ránk a család és a kötelesség. De nem szeretnénk Mimi elől eltitkolni a terhességgel és megtermékenyüléssel kapcsolatosan összegyűjtött ötleteinket és tapasztalatainkat. Ünnepélyesen átnyújtott Miminek egy szalaggal átkötött, kék mappát. Közben kajánul mosolygott. - Egy kicsit még rögtönzöttnek tűnik, de hamarosan könyv formájában is megjelenik. Az Anyukák Klubja már kiadott egy szakácskönyvet is, óriási sikere volt. És nagyon örülünk, hogy most a bruttó típust átnyújthatjuk magának. - Prototípusra gondoltál - javította ki Sabine. Ne felejtsd el, hogy példaképül kell szolgálnunk a gyerekeink számára, a nyelv területén főleg. Mimi a kék mappát a melléhez szorította. - Köszönöm - hüp pögte. - Igen, nagyon köszönjük, biztosan ez lesz Mimi új Bibliája - kommentáltam. Karsta megpróbálta a macskákat kicsalni a kanapé alól. - Gye..., gyere, kicsi ci.. cic..cica! - süvöltötte. De a macskák nem voltak bolondok. - Szereti az állatokat - mondta Sabine. - De nekem minden élőlény gyanús, ami nem két lábon jár, és nem tud beszélni. Mostanáig sikeresen megakadályoztam, hogy valamilyen büdös szőrmók beköltözzön hozzánk. Lehajoltam Karstához, aki éppen azzal bajlódott, hogy a lábuknál fogva előhúzza a macskákat a dívány alól. - Bizony, bizony Karsta, milyen gyanús lehettél a mamádnak, amikor még négy lábon másztál. - Beszélni még most sem tud.

- A gyerekeink pedagógiai okokból nyulat és tengeri malacot kaptak - mondta Frauke. Persze, kint a kertben. Macskát semmiképp sem tartanék, a toxoplazmaveszély miatt. Megnézette Pfaffné, hogy esetleg nem emiatt vetélt el? - A toxoplazma kórokozók - ha egyáltalán léteznek, csak a macskák ürülékében találhatók meg - mondtam ingerülten. - Amivel Mimi feltehetően nem érintkezett. - Pedig nagyon nehezemre esett - mondta Mimi. Végre abbahagyta a bőgést. Rávigyorogtam, de viszonozás nélkül maradt. - Az egyik barátnőnk beadta a macskáját egy menhelyre, amikor terhes lett - mondta Frauke. - Persze mindenki maga dönti el. - Sőt Ellen még a kanáriját is otthonba vitte - jegyezte meg Sabine. - A madárinfluenza miatt. Mimi, tudod esetleg, hogy fiú vagy lány lett volna? -. ...lett volna - ismételgette Mimi elgondolkodva. - Lány - vágtam közbe. Nem akartam, hogy ismét elbőgje magát. - És megkérdezhetem, hogy mi történt a magzattal? - kíváncsiskodott Frauke. - Gondolom, még borzasztóan kicsi volt és egy csöppet sem szép látvány, de mégis: El lehetett temetni vagy patológiai célból megtartották, vagy hogy van ez? Még a lélegzetem is elállt, és teljesen lebénultam. Zavarodottan bámultam Fraukét. Lord Voldemort hozzá lépest kezdő volt kegyetlenségben. A tekintetéből viszont őszinte kíváncsiság sugárzott. - A kérdés nagyon érdekes - válaszolta Mimi még mindig ugyanúgy magába roskadva. Szeme száraz volt, a hangja nyugodt. - Vannak extra kicsi koporsók és aranyos filccel bélelt selymek az elvetélt magzatok eltemetéséhez. Az ötszáz gramm alatti bébiket az ember a saját kertjében is eltemetheti. Például a cseresznyefa alatt. Frauke és Sabine rögtön kinéztek az ablakon a kertbe. - Milyen megható - mondta Frauke áhítatosan. - Óh, nem, esetemben magától megoldódott a dolog - tette hozzá Mimi. Méhem tartalma nagyrészt lement a lefolyóba. Zavart csönd állt be egy kis időre. Nem gondoltam, hogy Frauke és Sabine ismét magukhoz térnek, de örömöm túl korai volt. - Biztosan már az örökbefogadás is megfordult a fejetekben, ugye? - kérdezte Sabine. - Na igen, a ti korotokban ... Szerencsére ebben a pillanatban Karsta fülsiketítő ordításban tört ki. Az egyik macska megelégelte, hogy a lábánál fogva ráncigálják, és a mancsát végighúzta a karján. Három helyről is ömlött a vére. - Csú, csúny, csúnya ci...ci..ca! - rikácsolta Karsta. - Oh, jóságos ég - kiáltott fel Sabine. A macska alapos munkát végzett: Már a kanapé is véres volt. Mindegy, gondoltam, a huzat úgyis a mosógépbe megy a korábbi gyümölcsléfoltok miatt. A következő másodperceket mindannyian Karsta sebeinek fertőtlenítésével töltöttük, majd bekötöztük. Sabine a biztonság kedvért a gyerekorvosnak is meg akarta mutatni. A még mindig üvöltő és vadul maga körül vagdalódzó Karstával a karján az ajtó felé sietett. Frauke követte. -Viszontlátásra - búcsúztam el tőlük -, remélem, a kicsi Garsta nem kapja el a veszettséget mondtam jó hangosan. Frauke megfordult a küszöbnél és rámosolygott Mimire. - Minden, minden jót. És a virágokat majd még egyszer vissza kell vágni. Ha beledob egy rézérmét a vízbe, tovább élnek. Csak egy apró ötlet.

-Jó, jó, így lesz - ígértem, miközben rájuk csuktam az ajtót és odafordultam Mimihez. - Oh, anyám, hol tartjátok a valeriánát? Most mindkettőnknek jócskán szüksége lesz rá. Mimi nem szólalt meg. Egy foltra mosolygott a falon. Furcsa fény jelent meg a szemében. - Ne aggódj Mimi, a vérfoltok kijönnek - mondtam elbizonytalanodva. Miért nézett olyan furcsán? - Hol van a macska? Szeretnék neki egy jutalom falatkát adni. Mimi le nem vette a szemét a foltról. Aggódtam, hogy a filccel bélelt selyembe temetett magzatokról folytatott beszélgetéstől megháborodott. Amit mondott, attól majdnem lehidaltam. - Tudod mit, Constanze - mondta lassan. - Azt hiszem inkább átengedem a szülést másoknak. - Mondjuk, a talkshow-ban fellépő nőknek? - kérdeztem. Mimi bólintott. - És az olyanoknak, mint Sabine és Frauke, akik úgy érzik, hogy felértékelődnek, pusztán mivel gyerekük van. Nem tudtam, mit válaszoljak. - Ez olyan, mintha Luke Skywalker átadná a világot Darth Vadernek - jegyeztem meg végül. - Te hiszel Istenben? - kérdezte Mimi. - Egy felsőbb akaratban, aki a sorsunkat irányítja? - Eegen - morogtam kelletlenül. - Hiszek valami nagyszerűen megkomponált rendben, aminek mindannyian részei vagyunk... - Erről beszélek - vágta rá Mimi. - Ebben a rendben az a tény, hogy nekem nem lehet gyerekem, bizonyára magasabb jelentéssel bír. Le kell mondanom róla, nem próbálkozhatok tovább. Van, akinek nem az a küldetése, hogy szaporodjon. Ostobaság ebben keresni az élet értelmét. - Nos... - próbáltam értelmes képet vágni és letörölni a megdöbbenést a képemről. - Mire jó, ha az ember ellenszegül ennek a felsőbb akaratnak és görcsösen teljesíteni akarja, ami nem is az ő küldetése - kérdezte Mimi. - Most azonnal felhívom a főnökömet. - Micsoda ?

- Megkérdezem, hogy megvan-e még a régi állásom - folytatta Mimi. - Aztán kérek egy időpontot a fodrászomtól. Utána pedig... alaposan kitakarítom ezt a disznóólát. Úgy bűzlik, mint egy oroszlánverem. Nyugodtan kiszellőztethetsz. - Rendben - egyeztem bele, még mindig elbizonytalanodva. Lehet, hogy Frauke és Sabine látogatása mégiscsak jó hatással volt rá? A kanapén töltött napok már a múlté? Vagy a titokzatos felsőbb akarat egy másik, még aljasabb tervet szövögetett ellene? - Mondd csak Constanze - Mimi felém fordult. - Jól hallottam, Frauke azt állította, hogy Ronnie rólam beszélgetett velük? Na tessék! A magasabb akarat már le is csapott! - Hááát, tudod - dadogtam. Lehet, hogy ..., talán ... - Hogy milyen szolidáris és diszkrét a férjem - szuszogott Mimi. - Először mindent kitálal az anyjának, aztán meg vadidegen embereknek. És még ő ajánlgatja, hogy én járjak pszichiátriai kezelésre! - Nem gondolnám, hogy.... - dadogtam ismét. - Bizonyára ezek a hiénák megszorongatták. Hiszen láthatod, mit csináltak veled is. - De honnét értesültek volna, ha nem tőle? - Hm. Fogalmam sincs. Az ilyesmi gyorsan elterjed. - Igen, mert fííhöz-fához szaladgál, hogy kiöntse a lelkét - háborgott Mimi. - Nem gondoltam, hogy valaha is ilyesmit mondok, de a férjem egy oltári nagy seggfej! Különös fények villóztak a tekintetében.

Bogárvárosi Anyukák Klubja Üdv a mamik hálózatának weboldalán Nálunk a karriert építő nő és a háziasszony egyaránt véleményt cserélhet terhességről, szülésről, gyermeknevelésről, házasságról, hivatásról és hobbiról. Szeretettel támogatjuk egymást A fórumot csak tagok látogathatják. KEZDŐLAP KAPCSOLAT E-MAIL BEJELENTKEZÉS Június 28.

Csak most jutok hozzá, hogy felkeressem a fórumunkat. A férjem ugyanis meglepett egy nápolyi hétvégével. Isteni volt, ilyesmi valóban jólesne gyakrabban. Legalább lenne néhány nyugodt napom távol az anyósomtól és a Klose gyerekektől. Szupi nagyon aggódtam a repülés miatt, de végül is csak egy rövid repülőút volt, na és minden létfontosságú szervem a helyén maradt. Sonja, ezt semmiképp sem hasonlítható a könnyelmű dominikai utadhoz. És természetesen gumírozott harisnyát vettem fel. Kedves Sabine, egyáltalán nem állt szándékomban, hogy rólad és Péterről megalapozatlan pletykákat terjesszek vagy megszégyenítselek. Peter személyesen számolt be a különélésetekről, amikor múlt héten a bölcsességfoga miatt felkereste a rendelőnket. De talán még csak a tagadás stádiumáig jutottál el, ami természetes. A férjem exe még a mai napig sem hiszi el, hogy végleg elhagyták. Ahogy mondtam, ha szükséged van valakire, akinek kiöntheted a lelkedet, élhetsz az ajánlatommal. Gömbölyű hasú Ellen mami

Ui.:: Sose gondoltam, hogy Trudi Becker Peter esete. Úgy gondolom, hogy valóban szupi kedves, de egy kicsit málé is, ugye? Hol ismerkedtek meg? U.Ui.: Az anyósom tényleg elajándékozta Timmi távirányítós helikopterét a Klose porontyoknak, amíg Nápolyban voltunk. Tény, hogy Timmi rettenetesen félt tőle, de tudjátok, hogy milyen drága volt? Szupi dühösen az orra alá tartottam az anyósomnak a számlát, de csak azt hajtogatta, legyek nagyvonalúbb, hiszen jómagam is szegény voltam, amíg nem avanzsáltam elő fogorvosnévá. Mintha a Klose gyerekek szegények lennének! Egy domina biztosan jóval többet keres, mint egy fogorvos! Június 30.

Én is úgy gondolom. Habár a két szakma nagyon hasonló, nem gondoljátok? Az egyik fekete bőrt visel, a másik fehér köpenyt. Sabine mami, lehet, hogy Peter meggondolja magát és visszatér hozzátok. Pusztán az anyagiak miatti sok hajcihő okán. El tudom képzelni, hogy milyen nehéz a vagyon megosztása. Trudi Becker egy nagyon kedves és melegszívű teremtés és nem hinném, hogy Peterhez való. Ha elege lesz az érzéki kerekded idomaiból, biztosan eszébe jutnak majd ismét a kemény hasizmaid Sabine mami és megbánja, hogy lelépett. Ezt kívánja neked teljes szívéből

Gitti mami

Június 30. Kedves Gitti, kedves Ellen! Peter nem „lépett le”, hanem közös megállapodás alapján élünk külön. Végül is nem tolerálhatok egy ilyesfajta ízléshiányt. Tradi Becker kövér (és akkor még meg sem említettem a kétes hírű tanfolyamait), na meg legalább velem egykorú. Petert még a legjobb szándékkal sem tudom megérteni. Ha mondjuk Cameron Diaz lenne - de ez a Grönlandi Bálna! Az anyagiak egyébként semmiképp sem szólhatnak az együttélés mellett. Az elköltözés nagyon megviselte Petert, miattam és az egérkéink miatt. Nagyon jól ismerem és tudom, hogy a hiányunk visszahozza hozzánk. Majd túl lesz rajta, ha ismét megjön az esze. Nagyon sietek, még főznöm kell holnapra, aztán csomagolok, holnap kezdődik a kongresszus St. Gallenben. A bébicsőszt, Putznét két napra magára hagyom. Sabine

Ui.: Ellen, fogalmam sincs, hogy hol ismerkedett meg Peter a Grönlandi Bálnával. De a kapuzárás előtt az egyedülálló nők valószínűleg semmilyen trükktől sem riadnak vissza, hogy megkaparintsanak maguknak egy nős férfit. És azt is tudják, hogy hol és hogyan. Július 2.

Sabine légy boldog, hogy megszabadultál Petertől, úgyis csak élősködött rajtad! A szabadúszása alig hozott valamit a konyhára! Csak gondtalanul lógatta a lábát. Ez az igazság. DVD-ket nézett, golfozott, a barátaival találkozott, miközben te éjt nappallá téve robotoltál, hogy összekapard a pénzt a családnak. A méltóságos úrnak még az is túlságosan megalázó volt, hogy a bébicsősz szerepét átvegye. Pedig elég ideje lett volna rá! Még a sportkocsija törlesztését és az apja gondozását is te fizeted, igaz? A helyedben minél előbb felkeresnék egy ügyvédet. Néhány újdonság a Klose családról, a Szitakötő köz rémeiről: Justin, a legfiatalabb utód ásott egy lyukat az sövénykerítésünkbe, átmászott rajta és belepisilt a medencénkbe. Már kétszer is rajta kaptuk, hogy el akarta rabolni Sophie aranyhörcsögét vagy tengeri malacát vagy ki tudja mijét. Hihetetlen, hogy mennyi bűnözői hajlam van már most azokban a gyerekekben. De nem csoda, hiszen az anyjuk egy domina! Sonja

Ui.: Biztos, hogy Peternek hiányoznak a gyerekei? A legtöbb férfi az ő korában örül, ha távol lehet a zsivajtól és élvezheti a nyugalmát, amiben szerintem nem nagyon lehet része melletted. Július 2.

Sabine, csak őrizd meg a nyugalmadat. Persze, hogy Peter visszamegy hozzád. Ez csak a kapuzárás előtti pánik. Ki kell böjtölnöd. Hamar el fog múlni, mert a gyerekei hiányozni fognak neki. Csak arra vigyázz, hogy Trudi Beckernek ne legyen tőle gyereke, ez a megoldás kulcsa. Már kismillió vizsgálatot végeztek ebben a témakörben és a szerelmi hármas játékban mindig a feleség a legerősebb, mivel ő szülte a közös gyerekeket. Semmi és senki sem vetekedhet vele.

Frauke

Ui.: Sonja és Ellen, valóban megvert benneteket az Isten a szomszédotokkal. Feltétlenül küldjétek az ifjúságvédő hivatalt és a rendészeti hivatalt a nyakukba, akkor talán nyugalmatok lesz.

Nelly abszolút szigorúan titkos naplója Július 2.

Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, de Laura-Kristin tényleg fellépett a „Bagolybölcsőben” (Max együttesének őrült neve, állítólag van valami köze a Harry Potterhez, de senki se jönne rá) pénteken az évzáró ünnepségen. Fogalmam sincs, hogy jó volt-e, de nyilván semmiképp sem rossz. Viszont kínos volt a külseje, a szokásos vászonzsák helyett egy mély kivágású pólót viselt a farmerébe tűrve. Jól látszott a hatalmas feneke és még jobban az óriási mellei, kibuggyantak, mint a kelt tészta a tálból. De nem zavarta. Szinte megőrül Maxért, mintha minden dalát csak neki énekelné. Kibírhatatlan volt. És akkor még Kevin Klose is mellém állt és azt mondta: - Irigyled a dudáit, mi? Neked meg jobbak a lábaid. A pokolba kívántam azt az alakot. És vele együtt az anyámat is. Megkérdeztem, hogy kiskoromban miért nem tanulhattam valamilyen hangszert, amire azt válaszolta, hogy már elfelejtettem a blockflöteórákat, ahova mindig a fülemnél fogva rángatott el. De hiszen a blockflöte egy utolsó... Vagy van netán valamilyen klassz együttes blockflötével??? Udvariasan megkértem, hogy kárpótlásként fizessen be ütőshangszer-órákra, de be kellett érnem egy fityisszel. Aztán egy habverőt és egy fakanalat nyomott a kezembe és azt akarta, hogy doboljam el a lálázását. Juliusszal együtt a földön fetrengtek a nevetéstől. Disznóság! Meg fogom kérdezni apát, hogy kipengeti-e a dohányt. Biztosan jobb fej lesz e tekintetben. 4. Időközben hozzászoktam a kétheti szabad hétvégékhez, amikor Lorenznél voltak a gyerekek és így mással is foglalkozhattam, ahelyett, hogy folyton az órát lestem volna és sóhajtozva az üres gyerekszobákban le-föl sétáltam vagy azon agyaltam volna, vajon mi történik velük. Lorenzet nem lehet éppenséggel odaadó, türelmes apának nevezni. Sokáig azzal is beérte, hogy néha telefonált vagy egy órácskára benézett. De Paris, az új barátnője teljesen odavolt a gyerekekért. Természetesen féltékennyé tett, pedig valójában hálával tartoztam neki: Egy olyan világot nyitott meg a gyerekeim előtt, amire jómagam sose lettem volna képes. Parisnek köszönhetően olyan dolgokért lelkesedhettek, amikért korábban soha. Gondosan és nagy szeretettel állította össze a hétvégi programjukat: Múzeumok, koncertek, hosszú biciklitúrák, gyalogtúrák, szusi éttermek és egyéb csöppet sem gyerekbarát ínyencségek ügyesen mozival, vidámparkkal, állatkerttel, bábszínházzal és McDonald’sszel kombinálva. Nellynek divatbemutatók, kozmetikus, shoppingolás és Anastacia-koncertek. Ezenkívül segített neki a házi feladatokban is, és mindig tudta, hogy Julius gyűjteményéből még melyik lego űrhajó hiányzott. Nem éreztem, hogy Paris megjátszotta volna a kedvességét. Nem is volt rá szüksége, hogy puszta számításból legyen kedves. Egészen biztos, hogy nem a gyerekeimen keresztül vezetett az út Lorenz szívéhez. Inkább a hasán keresztül. Vagy egy más testrészén kereszül. Miért faragták Antont más fából? Akkor elég lenne, ha főznék neki valami jót. Fehérnemű nélkül. Vagy fehérneműben. De nem, az én életem csak bonyolult lehet. A rejtélyes, felsőbb akarat megajándékozott egy különleges akadállyal, pontosabban Emilyvel és fogalmam sincs, hogyan birkózhatnék meg vele. A szabad estémen egy közös programban reménykedtem Antonnal. Klassz lenne, esetleg kettesben lehetnénk, akár fehérnemű nélkül. Ám szombaton este Emilynek fellépése volt a balettiskolájában. - Emily csodás lesz - mondta Anton apai büszkeségtől dagadó mellel. - Jó lenne, ha ott lennél. Biztosan. Irtó klassz lesz. Valószínűleg a mamája és közte ülhetnék miközben a táncoló

Emily minden egyes piruettnél gonosz pillantásokat vetne rám. - Igen, szívesen, de sajnos... - sóhajtottam -, sajnos a szombat nem jó. Meglátogat egy régi barátnőm. Anton természetesen megértette. Az igazság az, hogy senkinek sem volt ideje rám. Anne a gyerekekkel és az aljas férjével meglátogatta az anyósát és az apósát, Mimi és Ronnie nem vették fel a telefont és Trudinak nyoma veszett a titokzatos szeretőjével együtt. Őrültség volt, hogy senkinek se mutatta be azt az alakot, senki se tudta, hogy hívják és hol lakik. Csak reménykedtünk, hogy nem pszichopata és nem női bőrből varrja a ruháit. Lelki szemeimmel láttam, hogy ott ülök a rendőrőrsön és zokogok: „Csak azt tudom, hogy előző életében Ramses Ill-nak hívták.” Az üzenetrögzítőn megkértem Trudit, hogy azonnal jelentkezzen, ha túlélte az éjszakát. Az egész szombatot a hálószobámban töltöttem, letéptem a maradék tapétát a falról. Olívzöld volt sötétzöld és mohazöld körökkel díszítve. Lehet, hogy ez a tapéta és a napi két doboz filter nélküli cigaretta okozta az apósom tüdőrákját!? Elhatároztam, hogy a hálószobát legalább részben izzó rubinvörösre festem. Biztos jó hatással lesz a vérkeringésre. Általában alacsony volt a vérnyomásom. Trudi - aki sok egyéb mellett Feng-shui-tanácsadó is volt - nyugtató égszínkéket javasolt. Vörösben nem lehet jól aludni. De felújítás közben az alvásra gondoltam legkevésbé. Sokkal inkább Anton járt az eszemben, és vele együtt a rubinvörös. Estére az utolsó centiméter tapétát is lekapartam, aztán minden mindegy hangulatomban sütöttem magamnak néhány garnélát serpenyőben, közben felhívtam a szüléimét, letudandó a kötelező szombati telefonbeszélgetést. Mindig ugyanaz: Elmeséltem, hogy mi történt a gyerekekkel, ők pedig beszámoltak a helyi időjárásról. Nem volt különösen bensőséges viszonyunk, egyikünk részéről sem. Aztán lezuttyantam a tévé elé a kanapéra a nappaliban és megettem a garnélát rizzsel. Minthogy egyik csatornán sem találtam normális műsort, elővettem egy papírt és készítettem egy listát. A pszichológiai tanulmányaim során azt tanultam, hogy a lista elkészítése rendet hozhat az ember életébe. Az életem során már rengeteg listát készítettem: Listát olyan dolgokról, amelyeket még el kellett intéznem, amelyeket még el akartam intézni, amelyektől már nem akartam félni, listát a kölcsönadott és aztán soha vissza nem kapott könyvekről, kedvenc dalaim listáját, listát azokról a nevekről, amelyeket szívesen adnék a gyerekeimnek és így tovább. A lap tetejére felírtam: Pró Anton. És rögtön alá: Először: Komoly érzések (részemről). Másodszor: Jó szexkilátások. Egy másik lapra felírtam: Kontra Anton és alá: Először: Emily. Másodszor: A mamája. Harmadszor: Még egy gyalogtúrán is öltönyt és nyakkendőt visel. Elgondolkodva rágtam a tollamat. Az komoly hátrány, ha az ember a harmincas évei közepén lesz szerelmes: Mindenkin, saját magunkon is, nyomot hagynak az előző kapcsolataink, sőt lehet, hogy teljesen elfuserálnak bennünket. És ez természetesen kegyetlenül megnehezíti a partnerkeresést. Legyek boldog, hogy Antont már jócskán a markomban tartom és jobb, ha nem gyötröm magamat olyan apró hülyeségek miatt, mint a nyakkendő vagy a gyerekkérdés. De mit csinálnak a 35 feletti nők? Inkább hagyják, hogy a fejükre essen valami, minthogy keresnének maguknak egy pasit. Nos, természetesen nem akartam, hogy a fejemre essen valami, még mielőtt elveszítem az ártatlanságomat. Ha Anne és Mimi kijelentései hitelt érdemlőek, akkor szexuálisan nagyon tapasztalatlan voltam, hiszen kvázi szűz voltam. Bár a megállapításukat némileg túlzónak találtam (milyen szűz az, akinek két gyereke van?), mégiscsak igazuk volt: A szex volt eddigi életem legelhanyagoltabb terülte. Miközben állítólag nagyon egészséges, szebb lesz tőle az ember bőre, feldob, jótékonyan hat a kisugárzásra és a medence környéki izmokra. Eggyel több ok, hogy viszonyom legyen Antonnal, ezért aztán mindenféle lista fölösleges a kompatibilitásunk igazolásához: Jobb, ha

pusztán az egészségemre gondolok. Másnap reggel korán felkeltem, hogy nekilássak a festésnek. Fóliával letakartam az ágyat, magamat pedig beburkoltam egy overallba. A tapéta lekaparását nagyon rühelltem, viszont a festést annál jobban kedveltem. De még szinte el sem kezdtem, amikor csengettek. Trudi volt az. - Hál istennek! - kiáltottam fel. - Életben vagy? - De még mennyire - válaszolta és lendületből megcsókolt. - Constanze, szárnyalok! Végre megtaláltam a másik felemet. A szöveget a dallamomhoz. A bort a kelyhemhez. A fényt az árnyékomhoz. A holdat a napomhoz. A kart a szivattyúmhoz. - Gratulálok - mondtam. Patetikus előadása közben benavigáltam a fürdőszobába. Közben festegettem, nehogy a bekevert festék beszáradjon. - Hogy hívják a lovagodat? Valamit mégis csak elárulhatnál róla, hogy legalább legyen néhány támpontunk, ha majd a rendőrség keres. - Arra gondolsz, hogyan hívják most? A mostani életében? - Igen, pontosan. - Peter. Peter Sülzermann - közölte Trudi átszellemült hangon. - Kora? Foglalkozása? Lakcíme? - kérdeztem. - Óh, Constanze, mindig ugyanazt akarod tudni! - Trudi nevetett. - Kérdezd meg inkább, hogy meg tud-e nevettetni, vagy hogy képes-e a testemen hangszerként játszani. Nos, igen, képes rá! Egyszerűen fantasztikus. Egy... - ...kar a szivattyúdhoz, tudom - jegyeztem meg. - Az utolsó szivattyúd kölcsönkért tőled húszezer eurót és eltűnt vele. - Nem tűnt el vele - vitatkozott Trudi. - Jákob egy Reiki- központot nyitott belőle Mecklenburgban és ezt te is tudod. - Sosem fogod viszontlátni azt a pénzt. - De Peter egészen más. Egyébként a reklámszakmában dolgozik, ha ez megnyugtat. Nagyon sikeres. Constanze, tényleg vörös falat akarsz? A fejed pont oda kerül az ágyban. A vörös nem kedvező energetikai szempontból azon a ponton. - Lehet, de én teljesen jónak érzem - válaszoltam. - És hol lakik? Remélhetőleg nem ötszáz kilométerre. - Nálam - mondta Trudi. - Micsoda? - kiáltottam fel. - De hiszen alig ismeritek egymást! Hol találkoztatok tulajdonképpen? - Még nem mondtam volna? - Nem. - Óh, nagyon vidám történet. A szaunában találkoztunk! - Nahát... - mondtam és nagyot nyeltem! A szaunában! Nos, jó. - És miért költözött máris oda hozzád? Nagyon is a Vlagyimiredre emlékeztet, aki már három nap után feleségül akart venni, mert a tartózkodási engedélyét nem hosszabbították meg. Trudi egyfolytában nevetett. - Fjodornak hívták és már ezer éve volt. Az angyalaim azért küldték hozzám, hogy tanulhassak. De Peter egészen más. - Keresi a rendőrség? - Nem! Constanze, ha így folytatod, még azt hiszik az emberek, hogy az összes rendőrségi esetet begyűjtőm az utcán. Egyébként így is volt. - Hm, akkor miért költözött rögtön hozzád? Minden ingósága nála volt a szaunában? Milyen gyakorlatias. - Természetesen nem - mondta Trudi. - De Peter nem hajléktalan. Már mondtam, nagyon sikeres üzletember. Viszont ha Ámor nyila eltalál, nincs szükséged hetekre, hogy

összeköltözzél valakivel. - Na és mikor kondulnak meg az esküvői harangok? - kérdeztem. - Óh, azért annyira nem sietünk - válaszolta Trudi lenézően. - Hogyhogy? - Peter még nős. Ijedtemben meglóbáltam a festőhengert a levegőben, mire ezer apró pöttyöcske spriccelt szét a levegőben. - Vagy úgy, tehát így állunk - sóhajtottam fel. - Óh, Constanze - vágott közbe Trudi -, ne légy olyan nyárspolgár. Nincs ebben semmi különös, pláne a mi korunkban. Hiszen még te is házas vagy, miközben viszonyod van Antonnal. - Jó is lenne - dadogtam - Azonkívül már majdnem elváltam. Már csak néhány formalitás és lezárt ügy. - A formális szakításnál sokkal fontosabb az érzelmi szakítás - folytatta Trudi. - Peter érzelmileg már régóta nem kötődik a feleségéhez és a két gyerekéhez sem. - Gyerekei is vannak? - kiáltottam fel. - Mondtam, hogy a legtöbb embernek a mi korunkban már múltja van és ehhez a gyerekek is hozzátartoznak. Neked is vannak. És Antonnak is! Gondolom, ez nem jelent problémát... vagy igen? - Fogalmad sincs róla - mondtam. - Miért vagy folyton olyan negatív? - Trudi lehuppant az ágyat takaró fóliára. - A helyedben örülnék a barátnőmnek. Hiszen örülök, akartam mondani, de valahogy nem jött ki a számon. Valójában egy csöppet sem örülök. Egy nős férfi, aki elhagyta a feleségét és a gyerekeit, hogy odaköltözzön egy másik nőhöz, akit a szaunában ismert meg... nos, nem lehet egy nagy jellem. Csengettek. - Megyek, megnézem, ki az - mondta Trudi. - Úgyis akartam főzni egy kávét. Öntsek egy kis konyakot a tiédbe? Most biztos jót tenne. - Nem, köszönöm. Mélabúsan húzogattam a vörös festékes korongot a falon. Miért téved Trudi mindig vakvágányra? Miért küld a felsőbb akarat folyton olyan alakokat az útjába, akik csak kihasználják? - Anton az! - kiáltott fel Trudi. - Azt mondja, velünk kávézik. Tényleg nem kérsz egy kis konyakot? Anton? Szép halkan kiosontam a folyosóra és óvatosan kikukucskáltam a lépcsőházba. Valóban Anton volt. Ezúttal Emily nélkül. Mi több, nyakkendő nélkül. Gyorsan végigmértem. Anton pólóban, rövid nadrágban és tornacipőben - ki gondolta volna, hogy ezt is megérem. Egy kövér festékcsepp pottyant a hengerről a padlóra. Anton felpillantott. - Futottam - mondta. - Gondoltam, beköszönök. - Halló - mormogtan rekedtesen. A szám hirtelen kiszáradt. Elképzeltem, milyen is lehetne, ha éppen nem festenék és csábító neglizsében nyitottam volna ajtót. Együtt zuhanyozhatnánk... - Tejjel, cukorral? - kiabált Trudi a konyhából. Oh, igen, még ő is itt van. - Minden nélkül - válaszolta Anton. A lábai hosszúak, arányosak és izmosak. Meg szőrösek. De nem annyira, mint egy majomé. Ez tetszett. Lesiettem a lépcsőn és megcsókoltam. - Tudod, még sose láttalak nyakkendő nélkül? jegyeztem meg gyengéden. - Futás közben nem viselek - mondta Anton. - Tudod, hogy csupa piros festék vagy? - Felújítom a hálószobát. Anton felhúzta szemöldökét. - És milyen volt korábban?

- Zöld. - Meddig akartok ott álldogálni? - lépett mellénk Trudi. Odanyújtotta az egyik csészét Antonnak, majd bementünk a konyhába. - Volna egy kérdésem, Anton. Constanze gyerekei problémát jelentenek magának? - Ugyan - felelte Anton idegesen és leült. A szürke pólójában eszement jól nézett ki. És az a néhány izzadságcsepp a halántékán! Óh, nem, a térdeim beremegtek, amikor ránéztem. - Nos látja! És Constanze-nak sem jelent problémát a maga gyereke. Mégis, neki problémát okoz, hogy az új barátomnak gyerekei vannak. Mi a véleménye erről? Anton ismét felhúzta a szemöldökét. - Nekem nem probléma, hogy gyerekei vannak - védekeztem.- Csak az a gondom, hogy faképnél hagyta a gyerekeit, miközben csak néhány napja ismer tégedet. - Nem hagyta faképnél őket - mondta Trudi. - Csak elköltözött otthonról. - Az ugyanaz. - Halljuk, Anton, mi a maga véleménye? - Óh, hm, hát én.... Trudi közbevágott: - Látod, Anton is igazságtalannak tart. Hiszen nem is ismered Pétért. Semmit sem tudsz róla. - Épp csak annyit, hogy a szaunában csípi fel a nőit - morogtam. Trudi tajtékzott a dühtől. - Ma méregzöld az aurád. - fújtatott. - Ha nem ismernélek, még azt hinném, sajnálod tőlem, hogy szerelmes és boldog vagyok. - Csak elegem van belőle, hogy állandóan vigasztaljalak, amikor pofára esel. És már azt sem akarom hallani, hogy az angyalkáid tanulópénznek küldték hozzád ezeket az alakokat, akik kihasználnak és belegázolnak a lelkedbe. - Lefogadom, az is zavar, hogy Peter még nős. - Többek között... - válaszoltam. - No persze, mert azonosulsz a feleségével - válaszolta Trudi.- Lorenz elhagyott és még mindig nem birkóztál meg a válásod miatt elszenvedett mély traumáddal. És minden férfit, aki otthagyja a családját, automatikusan disznónak tartasz. - Ez hülyeség - vágtam közbe. - Korábban is az volt a véleményem. Nekem teljesen mindegy, hogy ez a Peter disznó-e vagy sem, engem csak az érdekel, hogy boldog legyél vele, s lehetőleg nem csak két hétig. Tudod garantálni, hogy ezúttal így lesz? - Nem, nem tudom! Szerinted a jövőbe látok? - duzzogott Trudi, aki részben azzal kereste a kenyerét, hogy másoknak megjósolta a jövőt. - Anton, maga válóperes ügyvéd. Mondjon már valamit. Van valami garancia, hogy egy kapcsolat boldog lesz? - Nincs - válaszolta Anton. - Viszont vannak bizonyos előfeltételei. - Látod! - szakította félbe Trudi. - Az élet egy nagy játék. Néha bátorság is kell hozzá! Például itt vagy te és Anton. Ki garantálja, hogy együtt fogtok megöregedni? Kicsit elvörösödtem. Trudi, a bestia pontosan tudta, hogy kettőnk kapcsolata még csak gyerekcipőben jár. - Senki sem garantálja - förmedtem rá. - Valószínűleg Anton épp ezért nem költözött még ide hozzám! Nem is beszélve az egyéb dolgokról. Anton ismét felhúzta a szemöldökét. - Ha rajtad múlna, egész életemben egyedül kuksolhatnék a kétszobás lakásomban és az elszalasztott esélyeimről mesélhetnék a macskáimnak - puffogott Trudi szemrehányóan. - Az elmulasztott házasságokról, a meg nem született gyerekekről... Csak ámultam és bámultam. - Micsoda? Hiszen folyton azt hajtogattad, hogy a házasság nyárspolgári dolog és már éppen elég gyereked volt az előző életedben... - De akkor még nem ismertem Pétért - válaszolta Trudi. - Most erre mit válaszolhatnék?

- Nos, láthatod, hogy mennyire komoly az ügy - folytatta Trudi. - Óh, Constanze, bárcsak éreznéd, amit én érzek. Igazi virtuóz az ágyban! Mostanáig a multiplex orgazmust csak hallomásból ismertem, de amióta Peterrel összejöttünk... És ami a G pontot illeti, azt hittem, hogy azt a férfiak csak a nők bosszantására találták ki, de Peter nagyon vágja, hogy hol található. Mondtam már, hogy közös fejlesztő tanfolyamokon gondolkodunk? Esetleg érdekel benneteket? Futó pillantást vetettem Anionra. Sajnos azt kellett tapasztalnom, hogy csak én vörösödtem el. - Érdekesnek tűnik - mondta Anton udvariasan. - Most már tudjuk, hogy kihez fordulhatunk, ha nem találjuk meg azt a fránya G pontot. - Méghozzá bármikor - jelentette ki Trudi sugárzó arccal. - Nos akkor, köszönöm a kávét és az információgazdag társalgást - szedelőzködött Anton, miután az órájára pillantott. Svájci modell, ami körülbelül annyiba kerülhetett, mint a Jaguárja. (Mimitől hallottam, aki Anton vagyonáról úgy áradozott, mintha a sajátja lenne). - Tulajdonképpen azért jöttem, hogy ma esete meghívjalak benneteket egy vacsorára. - Bennünket? - kérdezte Trudi elragadtatva. - Constanze-ot és a gyerekeket - pontosította Anton, majd legnagyobb rémületemre hozzátette: - Trudi, maga is eljöhet, ha szereti a thaiföldi konyhát. A bátyám, Mimi, Ronnie és az irodából a társam lesznek ott. Hozza el a barátját is. Mit szól hozzá? Megőrült vagy csak pillanatnyi elmezavar!? - Ó, szívesen - trillázta Trudi és örömében szinte röpdösött.- Mindketten szeretjük az ázsiai konyhát és végre Constanze is megismerheti. Remek. Ez az első meghívásom Antonhoz és az eszelős barátnőm pont most van itt, hogy blamáljon. Anton testvére és a társa biztosan örülnek majd egy ilyen alaknak. Az egyetlen vigasztaló dolog, hogy Trudi nem ismer eléggé ahhoz, hogy ifjúsági úszó és sakkbajnoki karrieremet megcáfolja. - Örömmel ott leszünk - mondtam fogcsikorgatva. - De még valami lesz számodra - titokzatoskodott Anton.Egy meglepetés. De nem csak Anton tartogatott ezen a napon meglepetést számomra. Lorenznek és Parisnek is akadt valami bejelentenivalója, azaz lett volna, ha a gyerekek nem előzik meg őket. - Nem fogod elhinni, hogy mi történt - hadarta Nelly alig, hogy belépett az ajtón. - Paris csináltatott magának a papával egy gyereket! Levegő után kapkodtam. - Nelly! - szólt rá Paris megrovóan. Elbűvölő volt, mint mindig. Lorenz még az autónál állt. Nelly és Julius holmiját szedte ki a csomagtartóból. - Nos, akkor a papa csináltatott magának egy gyereket Parisszal - mondta Nelly. - Jobb így? - Nem - mondta Paris. - Egy kicsit kíméletesebben akartuk az anyukáddal közölni. - Csak nyugodtan - szólaltam meg erőtlenül. A kezemet automatikusan a szívemre tettem. - Mama, lesz még egy testvérünk - mondta Julius. - Kicsit kíméletesebben - jegyeztem meg. Paris nevetett. - Mi szerettük volni elsőként közölni veled, de nem bírtam ki és eljárt a szám. Iiiiiiiiiiigen, terhes vagyok! Annyira boldog vagyok! Nem számítottam rá, hogy ilyen gyorsan összejön. Nem is tudtam az ilyesfajta terveikről. - Őszintén szólva, én sem - nyögte Lorenz és ledobta a két utazótáskát a földre. - Te sem tudtad? - kérdeztem. Nicsak, felcsapott gondolatolvasónak? - Nem számítottam rá, hogy ilyen gyorsan... - mondta Lorenz kicsit kényszeredetten. Őszintén szólva, nem számítottam rá, hogy egyáltalán...

- Lorenz nem nagyon örül - fintorgott Paris. - És én sem - mondta Nelly. - Én sem, gondoltam. Furcsa érzés volt, hogy a gyermekeim apja, akivel tavaly októberben még házasok voltunk, most egy másik nőtől vár gyereket. - Tényleg nagyon gyorsan ment - jegyeztem meg. Paris sértődöttnek látszott. - De Julius örül, igaz Julius? - kérdezte szinte könyörögve. - Biztos... - motyogott Julius. - Nem örülök, mert pontosan tudom, hogy mi vár ránk - mondta Lorenz. - Pokoli nappalok, pokoli éjszakák. Sírás, bűz, és azok a borzalmas babakacatok. Evekig ki sem jut az ember a házból, vacsora közben meg a gyerek emésztése a téma. De Parisnek feltétlenül szüksége van ezekre a tapasztalatokra, mégpedig a saját bőrén és most azonnal. - Harminchárom éves vagyok. Meddig várjak még szerinted? Lorenz megvonta a vállát. Azon szerencsés férfiak közé tartozott, aki a ráncoktól csak markánsabb lett. De azért elég idős volt ahhoz, hogy tudja, mi történhet, ha védekezés nélkül szeretkezik valakivel. - Parisnek igaza van - mondtam. - Mikor, ha nem most? - Soha - válaszolta Lorenz. - Az életünk úgy teljes, ahogy van. - Könnyen beszélsz, hiszen már vannak gyerekeid - mondta Paris. Könnyek jelentek meg a szemében. - Tessék - mondta Lorenz és nagyvonalúan Nellyre és Júliusra mutatott. - A gyerekeim a te gyerekeid is. Julius észrevétlenül a karjaimba bújt. - Az más, és ezt te is tudod - méltatlankodott Paris. - Szeretem a gyerekeidet, de ők mindig a te és Constanze gyerekei lesznek. Ez a baba - azzal a tenyerét a Versace topra helyezte - a mi gyerekünk lesz. Lorenzé és Parisé. - És ugyanúgy, mint minden gyerek, bele fog szarni a pelenkába. - Óh... - sóhajtott fel Paris. . Lorenz, az nem tart örökké - szóltam közbe. - És a pelen kázást átengedheted most is másoknak, mint ahogy ezt Nellynél és Júliusnál tetted. - Mérget vehetsz rá, hogy úgy is lesz - mormogta Lorenz. Semmit sem változott. - Mintha Paris titokban abbahagyta volna a tabletta szedését. Legalábbis, teljesen így beszélsz. - Valóban így történt - mondta Paris, a kezét még mindig a hasán tartva. - Hány hetes? - kérdeztem kelletlenül. - Óh, még nagyon kicsi. Múlt hét kedden kellett volna megjönnie. És pénteken csináltam meg a tesztet. - Lehet, hogy az egész magától megoldódik - vetette közbe Nelly. - Nelly! - szóltam rá rosszallóan. - Azt mondtam, lehet - erősködött. - Mimi még később veszítette el a babáját. Nagyon gyakran előfordul. Utánanéztem az interneten. - De attól még nem kell, hogy Parisszel is megtörténjen - válaszoltam. - Holnap elmegyek egy nőgyógyászhoz - közölte Paris.-Lorenz, nem akarsz velem eljönni? - Sajnos, dolgoznom kell - hangzott a válasz. - Pedig most hallhatnád először a születendő gyermeked szívdobbanását - jelentette ki Paris drámaian. Ismét könnycseppek borították el a szemét. Óh, ezek a hormonok! Lorenz felsóhajtott. - Látod, már el is kezdődött! Aztán majd bejelentesz egy terhességi tanfolyamra, ahol óriási melleket és hasat kötnek a férfiakra, hogy átélhessék a feleségük állapotát. - Sosem tennék ilyesmit, te is tudod! - Paris már hüppögött. Megsajnáltam.

- Elmenjek veled az orvoshoz? - kérdeztem. - Holnap ráérek. Paris rögtön abbahagyta a hüppögést és rám mosolygott. - Megtennéd? Csodálatos lenne. Köszönöm Constanze, nem is tudod, milyen sokat jelent ez nekem. - Odafordult Lorenzhez. - Lorenz, Constanze ugyanúgy gondolkodik, mint én: Egy nagy család vagyunk és összetartunk. Jobb, ha hozzászoksz a gondolathoz. - Nem fogok minden hétvégén a papánál ücsörögni és bébi- szitterkedni - duzzogott Nelly. Ezt máris elfelejthetitek. - Ki a fene akarna téged, mint bébiszittert? - jegyeztem meg. - Különben is, viselkedj, tedd meg nekem ezt a szívességet. Már Anton háza előtt álltunk és vártuk, hogy valaki kinyissa az ajtót. Az órájához és a Jaguárjához jobban illett volna egy villa kovácsoltvas kapuval, ezzel szemben „csak” egy egyszerű tetőtér- beépítéses klinkertéglából épült, fehér ablakos sorház fogadott bennünket. Emily nyitott ajtót. Feltehetően epernek öltözött, nagyon cukin nézett ki a kis kalapocskájában. - Helló, Emily - üdvözöltem. Mire köszönés nélkül sarkon fordult. - Legalább nem vágta ránk az ajtót - jegyeztem meg. - Micsoda kis ékszerdoboz - kiáltotta Nelly és kíváncsian körülvizslatott. Őszintén szólva, egy kicsit csalódott voltam. Az gondoltam, hogy Anton legalábbis egy kastélyban lakik és minimum egy komornyikkal is rendelkezik. - Óh, igen - feleltem, miközben a tekintetemmel végigpásztáztam a folyosót és a lépcsőházat. - Van úgy, hogy csalódás éri az embert. Viszont lehet, hogy az ott egy igazi Klee. - Sajnos csak egy nyomat - mondta Anton, aki égett szagok kíséretében lépett elénk egy ajtó mögül. - Örülök, hogy itt vagytok. Találtatok parkolóhelyet? Néha, nem egyszerű. - De biciklivel igen - vágta rá Nelly egy kicsit cinikusan. Ronnie felajánlotta, hogy elhoz bennünket, de Julius ragaszkodott a biciklizéshez. - Óh, igen, mindig elfelejtem, hogy nem vezetsz - szabadkozott Anton. Idegesen rámosolyogtam. Még mindig nem volt rajta nyakkendő, viszont kötény igen. „Papa főzte” - ez állt a kötényen. - Gyertek, már mindenki itt van. - Egy tágas étkező-konyhába vezetett bennünket. Na ez már döfi, pont ilyennek képzeltem el az otthonát: csillogó nemesacél, sötét polírozott fával kombinálva, óriási modern gáztűzhely, rajta egy wok és még néhány fazék. A szemközti fal előtt egy ezüstös monstrum, egy amerikai mindentudó hűtőszekrény. Az óriási ebédlőasztal körül már ott ültek a vendégek: Mimi és Ronnie, mellette pedig egy hölgy... személyében Anton ügyvédi irodájából a titkárnőt véltem felismerni. Egy hájas, idősebb, szemüveges férfi következett, majd egy izmos, barnára sült, fiatal férfi. Mellette feszített Trudi a Bhagwan korszakából származó mély kivágású zsákruhájában, homlokpánttal a fején. Balján egy divatosan öltözött szakállas férfi, tüsire vágott hajjal. Az asztal végén trónolt Eperke. Szinte lucsogott a tenyerem az idegességtől, amikor Anton átkarolt. - Akik még nem ismernék: Constanze Bauer - mutatott be Anton. - Valamint Nelly és Julius. - Wischnewski - tette hozzá Nelly. Szívesen hangsúlyozta, hogy nem ugyanazt a nevet viseljük. Julius ismét belém csimpaszkodott. Anton a hájas, szemüveges férfira mutatott. - Elmar Janssen, a barátom és társam, Németország legjobb gazdasági ügyekkel foglalkozó jogásza és Annelene Möller, akit már ismertek. Annelene Möller az ügyvédi iroda titkárnője volt, akit a furcsa szemüvege miatt

csak Pápaszem kisasszonynak hívtam. Pápaszem kisasszony és Elmar Jansen barátságosan rám mosolyogtak, amikor kezet fogtam velük. - Johannes Alsleben, a testvérem - folytatta Anton és a szőke, sportos alakra mutatott. - Éppen most jött vissza Dél-Afrikából. - Óh - jegyeztem meg -, biztos szörfözni volt? Johannes vigyorogva bólintott. - Sajnos, üzleti úton volt - világosított fel Anton. Az apánknak van ott némi érdekeltsége. Mimit, Trudit és Ronnie-t már ismeritek, illetve ő Trudi barátja, Peter Sülzmaul. - Sülzermann - javította ki a szakállas, miközben kezet nyújtott. Körszakáll helyett csak egy kis trendi borosta borította az arcát. A jobb fülcimpájában egy karika csillogott. - És te vagy Constanze. Már sokat hallottam rólad. - Én azt hittem, hogy beszélgetésre nincs időtök - jegyeztem meg epésen. Vajon miért szorongatta olyan sokáig a kezemet? Peter felnevetett. - Látom, gyorsan terjed a hírem. És most még rám is kacsint! Sokat sejtetően Trudira néztem, a pillantásomból kiolvashatta, hogy inkább Fjodor vagy bárki más, de persze az isteni Peteren kívül semmit sem látott maga körül. Leültem egy szabad székre szemben velük, Mimi mellé. Nelly mellém telepedett, Julius pedig befészkelte magát Ronnie és Emily közé az asztal végén. - Rögtön érkezik az első fogás - biztatott mindenkit Anton, miközben visszatért a serpenyőihez. - Sok európai nem kedveli a thai konyhát - suttogta jó hangosan Emily Júliusnak. - Remélem, nem fogsz ismét hányni. - Nem vagyok rópai - védekezett Julius. - Dehogynem - erősködött Emily. - De nem! - Mindenki európai, aki Európában született - mondta Ronnie Júliusnak. - Mi mindannyian európaiak vagyunk. - Kivéve engem - vágott közbe Emily. - Egynegyed részben ázsiai vagyok. Ázsiában már városok voltak, amikor az emberek itt még barlangokban laktak. - Na, na! - mondta Julius. - De, de! - feleselte Emily. Kierőszakoltam, hogy Nelly helyet cseréljen Juliusszal. Ha már úgyis egész idő alatt veszekednek, legalább szellemesebb párbeszédet folytassanak. Nelly kreatívabb ezen a területen, ebben biztos voltam. Még mindig majd szétvetett az ideg. Mindenáron jó benyomást akartam tenni Anton barátaira és a testvérére, ha már a mamájával és a lányával elbaltáztam a dolgot. A jó barátok és a rokonok ráhatása egy kapcsolat fennmaradása szempontjából nem lebecsülendő. Még ma sem értem, hogy mindennek tudatában, miért fordultam Anton társához és közöltem vele, hogy az otthoni (pellwormi) tacskónkra emlékeztet. Ez a hír egy kicsit váratlanul érhette, de udvariasan csak annyit kérdezett - Valóban? - Óh, nem külsőleg - jegyeztem meg gyorsan. - Külsőleg semmiféle hasonlóság sincs maga és egy kutya között, tényleg nincs. Ostobaság, de ebben a pillanatban jöttem rá, hogy ez messze nem igaz: A férfi a szemüvege mögül meleg, barna, hűséges kutyaszemekkel lesett rám, pontosan úgy, mint Elmar, a pellwormi tacskónk. Barna hajában középen a választék éppen úgy húzódott, mint Elmar szőrében. Ráadásul még a fejét is ugyanolyan ferdén tartotta, mint Elmar, amikor egy falatkáért kuncsorgott. Ereztem, hogy lángol az arcom és hisztérikus nevetés akart feltörni a

rekeszizmomból. - Csak a név miatt, mert hogy őt is Elmarnak hívják... - Tényleg? - reagált ismét udvariasan Elmar. Bólintottam, miközben belülről majd szétvetett a röhögés. Megpróbáltam valami nagyon szomorúra gondolni, de már képtelen voltam leszaggatni a tekintetemet Elmarról. Valamilyen okból kifolyólag a tacskónk és Anton szemüveges üzleti partnere együtt fészkelték be magukat a fejembe. - Anton, ez nagyon finom lesz - mondta Elmar az orrával a levegőben szimatolva. Ilyesmi is csak velem fordulhat elő. Nem bírtam tovább, prüszkölésszerűen kirobbant belőlem a visszafojtott nevetés. - Örülök, hogy Trudi ruháját nem csak én találom furcsának - mondta Mimi és felém nyújtott egy szalvétát. Hálásan a számhoz szorítottam. - Mi olyan furcsa a ruhámon? - kérdezte Trudi. - Ma egyszerűen narancssárgához volt kedvem. Mindig a hangulatomnak megfelelően választom ki a színeket. Szerintem Mimi, próbáld ki te is. Mimi, aki fekete, szűk szabású ruhát viselt, elmosolyodott. - Pontosan azt teszem - közölte. - Hagyd abba, kérlek - szólt rá Ronnie. - Nem mindenki tud mit kezdeni a cinizmusoddal. A testemet megremegtető kuncogás fokozatosan alábbhagyott. Mimi szalvétájával felitattam a könnyeimet és megpróbáltam Elmart kizárni a látószögemből. - Szerintem fantasztikusan illik ez a szín Trudihoz - jelentett ki Peter, miközben Trudi dekoltázsát vizslatta. Trudi élvetegen mosolygott, akár egy új testbe költözött méhkirálynő. - Peter felesége is kedveli a feketét, igaz Peter? - kérdezte Mimi. - Most meg kiváltképp. - De hiszen te nem is ismered Peter feleségét - vágott közbe Ronnie és bocsánatkérően rámosolygott Peterre. - Mimi most egy kicsit, hm... - Ne aggódj, ismerem - válaszolta Mimi. - Sabine Ziegenweidt- Sülzermann. Együtt jártunk egyetemre. - Ő is bocsánatkérően rámosolygott Peterre. - Sajnos vannak férfiak, akik nehezen viselik el, ha a feleségük szakmailag sikeresebb náluk. De hiszen Peter maga is ismeri ezt az érzést, ugye? Sabine legalább a dupláját keresi, mint maga, és valószínűleg ez is hozzájárult a kapuzárási pánik-hangulatához. - Attól függ, hogy megy az üzlet - mondta Peter. - Mivel magánzó vagyok, nagy az ingadozás. - Micsoda? - kiáltottam fel, amikor végre leesett nálam a tantusz. - Sabine, a Sznob Anyukák Klubjából? Ő lenne Peter felesége? - Bizony - vágta rá Mimi. - Kicsi a világ. Felfoghatatlan. Alaposan szemügyre vettem Petert. Ha a szakáll helyett a szájában egy cucli díszelegne, valóban nagy lenne a hasonlóság ci-cica Karstával. - Ezek szerint Karsta és hogyishívják apukája? - Wibeke - segített ki Peter. Még mindig nem fért a fejembe. Mégsem lehet ennyire kicsi a világ. Trudi szinte olyan volt, mint a testvérem és ha Peterrel együtt maradnak, akkor ő is a családunkhoz tartozik. És Sabine, meg a gyerekeik is. Micsoda rémes gondolat! Ha ez így folytatódik, akkor hamar Európa legnagyobb patchwork családja leszünk. Meg kell kérdeznem Antont, hogy az exnejének van-e valakije és neki vannak-e gyerekei és talán az ő exének is van valakije és így tovább. Ha igen, akkor még a Guiness Rekordok könyvébe is bekerülhetünk. Anton kitűnően főzött, de a társalgás egy csöppet sem bizonyult gördülékenynek. Nem csoda, hiszen az asztal körül több válsággóc gyűlt össze, mint az egész Közel-Keleten. Ronnie és Mimi heves szópárbajt folytattak, kivéve amikor Mimi Trudit és Petert ostorozta vagy Johannesszel flörtölt. Peter gátlástalanul Trudit tapizta, és fennhangon hangoztatta, hogy

minden házasság egyszer eljut arra a pontra, amikor a legokosabb döntés a válás, amivel heves vitát robbantott ki. Kiderült, hogy Elmart (még mindig a nevetés fojtogatott, ha ránéztem) nemrég hagyta el a felesége, de Elmar még mindig bízott benne, hogy az visszatér hozzá. Szerinte, amit az ember az első házasságában nem tud megoldani, az a másodikban is megoldatlan marad. Ronnie teljesen egyetértett vele. Szerinte egy házasság holtomiglan szól, és azon kell lennünk, hogy így is maradjon. Nem futamodhat meg az ember néhány problémától. Mimi szerint Elmar és Ronnie együtt és külön is hülyeségeket beszéltek. - Ha történetesen egy mama kedvencéhez megyek feleségül - mondta -, nem hinném, hogy ezt a problémát a második házasságomba is magammal viszem, vagy igen? Ronnie szerint itt lenne az ideje, hogy Mimi az emberi kapcsolatokról alkotott véleményét felülvizsgálja, hiszen nem minden férfi a mama kedvence. Anton még időben közbelépett a desszert tálalásával és megakadályozta a helyzet elmérgesedését. Aztán... közvetlenül a desszert után felszolgált nekem egy zöld papírba csomagolt, kék szalaggal átkötött csomagocskát. - Ajándék? - kérdeztem meglehetősen együgyűen. - Nekem? - Nyisd csak ki! - Anton várakozásteljesen nézett rám. Kihámoztam a dobozt a papírból. - Nicsak... egy sakk! - kiáltottam fel. Remélem, senki sem vette észre, hogy mennyire megrémültem. A fekete bábuk diófából, a fehérek kőrisből készültek. Kézi munka. - Anton boldogan rám mosolygott. - Mivel azt mondtad, hogy nincs sakkod. - Óh, igen - válaszoltam. - Nagyon kedves tőled. Nagyon köszönöm. Nem néztem oda, de a hátamban éreztem Nelly kárörvendő pillantásait. - De ez még nem minden - tette hozzá Anton és még szélesebb mosoly jelent meg az arcán. Itt ül köztünk egy megfelelő sakkpartner is számodra! Az okos testvérkémnek két bajnoki címe is van, és tényleg nagyon jó. A nagybátyánktól tanult, sőt Bronstein nagymesterrel döntetlent játszott, igaz Johannes? - Igen, Kurt bácsi szuper volt - válaszolta Johannes. - De ez még nem jelenti azt, hogy én is az vagyok. Különben is már sok mindent elfelejtettem. Éreztem, hogy kiver a veríték. - Johannes, ne légy olyan szerény - mondta Anton. Sokkal jobb vagy nálunk és Constanze is már rég nem játszott. Igaza volt. Pontosabban, utoljára azon a nyáron, amikor eltörtem a lábamat, és borzalmasan unatkoztam. Az apám megtanított sakkozni, a kertben az almafa alatt, de annyira azért nem űzte el az unalmamat, ha jól emlékszem. Hogyan is volt? A huszár lófejű és olyan furcsán lépked. A futók csak átlósan mozoghatnak... - Oké, akkor... - Johannes felállt és bátorítóan rám nézett: - Constanze, mit szólnál egy partihoz? - Oké, miért is ne? - dadogtam kiszáradt szájjal. Közben száguldoztak a gondolataim: Miért ne ? Miért ne? Miért ne?Jusson már valami eszedbe, hogy miért nem!!! - Azaz igazság, hogy... már későre jár és Júliusnak holnap óvodába kell mennie - tettem hozzá. - Még csak nyolc óra van - mondta Anton. - Hadd játsszon még egy kicsit Emilyvel. Mire Emily, mintha megsejtette volna keresztre feszítésem lehetőségét, negédesen megszólalt: - Julius, megmutassam a szobámat? Körülnéztem, segítséget keresve, de senki sem vette észre néma segélykiáltásomat. Elmar, Ronnie, Mimi és Pápaszem kisasszony újabb vitába bonyolódtak a válóokokat illetően. Trudi és Peter egymást fogdosták az asztal alatt és fölött. Egyedül Nelly vette észre, hogy nyakig ülök a pácban. - Amíg játszotok, segítek Antonnak az asztalt leszedni - közölte élvezettel.

- Kedves tőled - mondta Anton. - Óh, semmiség - Nelly rám kacsintott. - Óh, te Brutus... - motyogtam. Anton nappalija kicsi volt, csak egy aprócska ülősarok volt benne egy alacsony asztalkával és egy mennyezetig érő könyvespolccal, melyen a tv is állt. A sakkfigurák gyönyörű fafaragások, a tábla intarziaberakásos... biztosan egy vagyonba került. Megsimogattam a bábukat és közben rettenetesen szégyelltem magamat. Anton olyan kedves akart lenni. Nem sejthette, hogy csak kitaláltam azt a hülye sakksztorit, hogy brillírozzak a lányánál. Miért nem találtam ki inkább valami mást? Johannes eldugott egy világos és egy sötét parasztot a háta mögött és megkért, hogy válasszak. A világos jutott nekem. - Te kezdesz - mondta. Na, még ez is. - És ne felejtsd el, ezer éve nem játszottam, ne légy nagyon szigorú velem! - Ne aggódj - válaszoltam. Biztosan számíthat a nagylelkűségemre. Még a bábuk felállítására sem emlékeztem kristálytisztán. E közül a kettő közül melyik a király és a királynő? Sajnos, egyik se viselt koronát és egyiknek se volt melle. - Kész? - Johannes bátorító pillantást vetett rám. Bólintottam. Szegény Marie-Antoinette is hasonlóan érezhette magát a vesztőhely felé menet. De most ez sem segített rajtam. Kiválasztottam egy parasztot és előreléptem vele kettőt. Még emlékeztem rá, hogy a paraszt nyitáskor kettőt léphet. - Aha, az angol nyitás - mondta Johannes és szintén előrelépett egy paraszttal. Miért volt ilyen gyors? Hiszen a sakkozók órák hosszat gondolkodnak, mielőtt rászánják magukat egy lépésre. Mindenesetre nem siettem el a következő lépést. - Nem tudom, hogy szedi mindig össze - mondta Johannes. - Mit? - kérdeztem rémülten. - Benneteket, intelligens bestiákat - válaszolta Johannes. - Anton nőinek az intelligenciahányadosa mindig olyan magas, mint a Mount Everest. Jane például egy szupertehetségeket gondozó internátusban tanult, aztán a Harvardon és úgy hegedül, mint egy világklasszis. Évente ötszázezer fontot keres, és folyékonyan beszél négy nyelven. Na igen, és még sportos is: Klasszikus balett és golf, mint a profik. A jelenlétében egyszerűen törpének érzem magamat. És mindehhez még jól is néz ki. Erőltetetten a sakktáblát bámultam. Ahányszor csak szóba került Anton exfelesége, kivert a veríték. - Te is olyan vagy - folytatta Johannes. - Csak teljesen más módon. Külsőleg persze már nem is lehetne nagyobb a különbség. Jane alacsony, te magas vagy, ő sötét hajú, te világos... - Azonkívül nem hegedülök és nem is golfozom - vágtam rá, miközben a parasztomat átlósan a futóm mögé toltam. - És évente nem keresek ötszázezer fontot. És az apám nem ül az angol felsőházban. Sőt azt hiszem, már a schleswig-holsteini parasztszövetségnek sem tagja. Johannes kicsit csodálkozva emelte rám a tekintetét, de képtelen voltam visszafogni magamat. Egészen felszabadultam! - Nem mondta Anton, hogy nincs semmilyen szakmám sem? Csak egy félbeszakított egyetemi kurzussal büszkélkedhetek. A jelenlétemben senkinek sem kell törpének éreznie magát, mert én magam vagyok az. Johannes a táblán ide-oda ugrált a lovával. - Ez az, ami megkülönböztet Jane-től: Ő sosem beszél a gyengeségeiről. - Talán, mert nincs neki - mondtam. - Hm. igen, lehetséges - válaszolta és elmosolyodott. - De ha jól tudom, sosem nyert sakkbajnokságot. És nem is életmentő úszó. Sajnos én sem, gondoltam mélabúsan és előreléptem egy másik paraszttal. A V alakzat mindig

bejön, az oroszlánoknál és a sakkban is. - Nono - mondta Johannes, mint aki meglepődött. A V alakzat valószínűleg nem része az angol nyitásnak. A lényeg, hogy úgy nézett ki, mintha mindent tudatosan tennék. - Oblomov nagymester variációja - motyogtam, mivel Gorbacsov kivételével Oblomov volt az egyetlen orosz név, ami eszembe jutott. Aztán arra is rájöttem, hogy honnét ismerem ezt a nevet: Oblomov volt a főhőse és a névadója annak a regénynek, ami iskolás koromban egész nap az ágyamban hevert. Fürkésző pillantást vetettem Johannesre. Semmi sem látszott rajta. Meglehet, nem olvasta? De ha mégis, az sem számít. Egy kicsit ellazultam. Eddig egészen jól vettem az akadályokat. A királyom még biztonságban volt és az a lényeg. Ekkor azonban megindult Johannes a futójával és meg kellett állapítanom, hogy a V alakzatom mégsem volt olyan ideális. Ha így folytatom, hamarosan vesztes leszek. Anton, Nelly és Ronnie nézőként csatlakoztak hozzánk. De ki hívta őket? Nem osztottunk jegyeket. - Nos, hogy boldogul a testvérkém? - érdeklődött Anton. - Ahogyan a mamit ismerem, már biztosan kutyaszorítóban van - mondta Nelly alattomosan. Megrovóan ránéztem. Rándított egyet a vállán és folyamatosan vigyorgott. - Oh, sakk! - sóhajtott fel Ronnie és ledobta magát mellém a szófára. - A királyok játéka. Mimivel mi is szívesen játszottunk. Boldogabb napokon. Ekkor már Pápaszem kisasszony, Mimi és Elmar is betódultak a konyhából és felsorakoztak mögöttünk. Megőrültek volna, hogy magára hagyták Trudit Peterrel? Még képesek és az étkezőasztalon végzik a tantra gyakorlataikat. - Talán jobb lenne, ha valaki Tmdit is a gondjaiba venné. - Arra ott van Sabine férje - mondta Mimi. - Teljes körűen a gondjaiba veszi. - Ronnie a tábla fölé hajolt. - Constanze, nem igazán látom át a taktikádat. - De, de, én már látom - mondta Nelly. - Oblomov nagymester variációja - magyarázta Johannes. - Oblomov? - ismételte Nelly. - Nem arról az alakról van szó, aki...? - Elég! - vágtam közbe harsányan. - Az az alak szuperül sakkozott. Aztán határozottan beugrattam a lovammal a parasztjaim közé. - Erre gondoltam - lélegzett fel Johannes és megindult a királynőjével, mintha a kisujjában lenne az egész Oblomov- variáció. Nagyon magabiztosnak látszott. Elérkezett a B terv ideje. Megjátszom, hogy asztmás rohamom van. Vagy vakbélgyulladásom. Esetleg szívinfarktusom. Előtte azonban azt az érzetet kell keltenem Johannesben, hogy már vesztésre áll. Felvettem egy nagyképű mosolyt és közben még előrébb ugrattam a lovammal. - Még tizenkét lépés és matt - jelentettem ki. Johannes csodálkozva hunyorgott. - Hűha - mondta Nelly elismerően. Csak most vettem észre, hogy a lépésemmel megtámadtam a királynőjét. Hoppá! - A Goncsarov-támadás - kommentáltam diadalittasan. Iván Goncsarov volt az Oblomov szerzője. Ha Oblomovot nem ismerte, akkor ezt még kevésbé ismerheti. - Egy kicsit formabontó, de nagyon ütőképes. Nelly erősen figyelt. Észrevettem, hogy még őrá is nagy benyomást tettem. - Drágám, csukd be a szádat - jegyeztem meg. - Ha akarod, otthon megtaníthatom neked. De most már itt az ideje, hogy kiszálljak. Jól mutatna egy kis hab a szám sarkában. Gyerünk gyorsan a WC-be, egy kis szappan segíthet.

- Gondolkodj nyugodtan, el kell szaladnom a WC-re - közöltem Johannesszel, aki a bábuit szemlélte morfondírozva, azzal felpattantam. - Megmutatom, hogy merre van - ajánlkozott Anton. Mindenki feszülten figyelte a sakktáblát. Találgatták, hogyan üthetem ki Johannest tizenkét lépében. A folyosón Anton hirtelen a karjaiba vett. - Úgy gondolom, ma minden egészen jól alakult, ugye? - dörmögte a hajamhoz simulva. Még Emily és Julius is békésen játszanak fent a szobában. A lányod társalgott velem, és közben nem kellett magamat mindvégig idiótának éreznem. Oké, Trudi és az az alak kicsit különösek, Ronnie és Mimi úgy civódnak, mint két kazánkovács, de különben nagyon elégedett vagyok. Te is így látod? Igen, de még mennyire! Mikor adatik meg egyébként az embernek, hogy szappant egyen? Megpaskoltam Anton kötényét. - A sakk nagyon kedves volt tőled. - mondtam. - És valóban nagyon gyönyörű. Ezért már sakkozni is megtanulnék. Persze, ha nem tudnék. - Szeretlek - suttogta Anton a hajamba. A szívem vadul dobogott. Szeretlek! Azt mondta, hogy szeretlek. Óh, istenem! Anton azt mondta, hogy szeretlek. Tényleg azt mondta? Talán félreértettem. Bármit mondhatott. Szerelek, szerelő, szerelvény... Meg sem mertem szólalni. Kérlek, kérlek, ismételd meg. De Anton megkukult. Másodpercek teltek el. - A WC itt van rögtön balra - mondta végül és elengedett. A pillanat varázsa véget ért. - Én is - jegyeztem meg gyorsan. Anton ismét felhúzta a szemöldökét. - Arra... arra gondoltam, szeretem a halat - dadogtam. - Különösen, ha olyan finoman van elkészítve, mint a ma esti. - Odaadhatom a receptet - mondta Anton rezzenéstelen arccal. Megfordult és visszament a nappaliba. Sóhajtozva bevonultam a toalettre és magamra zártam az ajtót. Oké, csak ne veszítsd el a fejedet. Ott volt a szappan, egy jókora, rózsaszín darab. Biztosan kitűnően habzik. És az illata is jó. Óvatosan elkezdtem nyalogatni a nyelvemmel. Pfúúúúj! Nem minden jó ízű, aminek jó az illata. Lehetetlen, hogy leharapjak belőle egy darabkát és szétrágjam. Leereszkedtem a WC fedélre és már majdnem sírva fakadtam. Hogy képzelem egyáltalán, hogy beleharapok Anton szappanába? Miért keveredek folyton olyan helyzetbe, ami másokkal még legrosszabb rémálmukban sem fordul elő? Bárcsak ne lennének itt a gyerekeim! Akkor most megléphetnék a WC-ablakon keresztül. - Kedves Felsőbb Akarat - suttogtam imára kulcsolt kezekkel. - Tudom, hogy mindért én vagyok a vétkes, mert hazudtam, hogy jobb színben tüntessem fel magamat. Mit szólnál hozzá, ha büntetésként egy vakbélgyulladással sújtanál? És a Felsőbb Akarat - ki gondolta volna - meghallgatott. - Mami, mami - rikoltozott valaki kint siralmasan. Julius volt az.

Bogárvárosi Anyukák Klubja Üdv a mamik hálózatának weboldalán. Nálunk a karriert építő nő és a háziasszony egyaránt véleményt cserélhet terhességről, szülésről, gyermeknevelesről, házasságról, hivatásról és hobbiról. Szeretettel támogatjuk egymást A fórumot csak tagok látogathatják. KEZDŐLAP KAPCSOLAT E-MAIL BEJELENTKEZÉS

Július 5. Felfoghatatlan. Sonja, a tanácsod szerint jártam el és ma felkerestem egy ügyvédet. És tudjátok hogy mit mondott? Szerinte egy válás esetén tartásdíjat kell fizetnem Peternek, méghozzá nem is keveset! El tudjátok képzelni? Évek óta annyit robotoltam, hogy majd kiköptem a tüdőmet és ez a szarházi, miközben egy dagadt ribanccal kefélget, még pénzt is kapjon tőlem ezért!? Az egyenjogúság elvét vallom, de semmiképp sem ebben a formában! Sabine Ui.: Sonja, ha segítségre van szükséged, hogy elbánj azokkal a fattyúkkal, szívesen beugrok hozzád a vadászpuskámmal. Tegnap megtisztítottam és megtöltöttem. Húsz méterről még egy légy szemét is kilövöm vele. Nem kell, hogy mindent lenyeljen az ember. Július 5. Mindenkinek: Három hétig nem leszek elérhető. Marie- Antoinette-tel nyaralunk, három éve most először! Kényeztetjük magunkat Pellwormon egy szépségfarmon és talán részt veszek egy szörftanfolyamon is. Gitti mami Ui.: Sabine mami, a „szarházi” egyébként a németben nem semleges, hanem hímnemű. Sose felejtsd el: a gyerekeink számára példakép kell, hogy legyünk, a nyelvben is. Július 5. Megpróbáltam a szarházival (hímnemű, köszönöm Gitti) felvenni a kapcsolatot, de a Grönlandi Bálnaasszonyság üzenetrögzítőjén cikornyás bálnadalok meghallgatására kényszerültem a következő üzenet elhangzásáig: „Trudi és Peter jelenleg elfoglalt. De azonnal visszahívjuk, ha elmúlik a ...” Hihetetlen, ugye? Gitti, jó szórakozás kívánok Pellwormon. A szigetet egyébként mindenütt iszap veszi körül, és ne felejts el néhány felvételt készíteni, amikor a szörfdeszkán állsz. Biztosan csuda mulatságosan nézel majd ki. Sabine Július 6. Sophie nagyon szomorú a hörcsögünk miatt. Vagy tengerimalac volt? Mindenestre valamilyen rágcsáló, és a lányom nagyon ragaszkodott hozzá. Biztosan nem magától mászott ki a ketrecéből, ami kívülről be volt reteszelve. Meggyőződésem, hogy a Klose gyerekek lopták el. Lehet, hogy megetetik a madárpókjukkal. Sabine, mekkora a lőtávolsága egy olyan vadászpuskának?

Sonja Július 6. Az anyósom most tényleg komplett hülye. Összebarátkozott a Klose nagypapával, régi HansAlbers lemezeket hallgatnak és a járda közepén tangóznak! Fel sem fogja, hogy a viselkedésével roppant nagy kárt okozhat a fia fogorvosi praxisának. Ha tovább folytatja, kénytelenek leszünk bedugni egy otthonba, még az akarata ellenére is! Annyira szenilis, hogy elfelejti elzárni a gáztűzhelyt, mielőtt lefekszik. Mindannyian bent éghetünk álmunkban a házban! Szerintem szupi aggasztó. Ti is így látjátok? Az anyósom szerint ez mindenkivel előfordulhat, de én már nem bízok meg benne. A biztonság kedvért már érdeklődtem egy otthonban. Hihetetlen, hogy mennyibe kerül még akkor is, ha az ember minden külön szolgáltatásról, mint például lábápolás, vérnyomásmérés lemond! De ha otthonban lenne, kiadhatnánk a lakrészét és jönne belőle egy kis kiegészítés. A nődokim szerint, a baba már nem várat sokáig magára. Azon izgulok, hogy most is kibírom-e érzéstelenítés nélkül. Mint a háború utáni bátor nők, akiket az anyósom mindig az orrom alá dörgöl. Gömbölyű hasú Ellen mami. Július 6. Ellen, mit akartok mindig azzal a természetes szülésetekkel! Én akkor is elégedett leszek, ha ismét megúszom egy császármetszéssel. Sophie kisírja a szemeit a tengerimalac miatt. Most mindenképpen szeretne egy cicát. De arra gondoltam, hogy inkább ismét megpróbálkozunk egy tengerimalaccal, hiszen minden megvan hozzá: ketrec, házacska, kifutó stb. És egy csomó száraz eledel. Majd lakatot teszünk a ketrecre a Klose tolvajok ellen.

Nelly abszolút szigorúan titkos naplója Július 5. Nem vagyok benne biztos, de azt hiszem, hogy ma Maxot és Laura-Kirstint láttam a buszmegállóban nyalakodni. Ha nem ők voltak, akkor másik két ember, akik piszkosul hasonlítottak rájuk. Valaki Max fürtjeivel és Laura-Kirstin széles seggével. Nem sajnálom tőlük, de mégis felfoghatatlan! Hova tette Max a szemeit? Az összes barátom végigsmárolta a növénytanórát, csak nálam megy minden egyre rosszabbul. Maxot és Larát csak a fütyi és a fenék témája foglalkoztatja, és észre sem veszik, hogy milyen katasztrofális az életem: Először is papa és Paris a nyakamba varrnának egy féltestvért és most még ez a társadalomismereti szarság is: Keresnünk kell egy referátum témát a szünidőre és ki kell dolgoznunk. Na és ki más választhatta volna még rajtam kívül az „egyenjogúság történetét”? Csakis az a görény Kevin Klose. Úgy visítottam, mint egy fába szorult féreg és Neve Campbell a Screamben, amikor az ütődött pókerarcú Ruckvitt közölte, hogy együtt dolgozzuk ki a referátumot. Ruckwitt azt hitte, hogy megcsípett egy darázs, különben a visítozásomért még egy figyelmeztetést is beírt volna a naplóba. És Kevin jól szórakozott rajta. Nos, igen, most csütörtökön eljön hozzánk. A mamám bizonyára holtan esik össze, ha ismét meglátja. A másik alternatíva szerint, én mennék őhozzá, de nincs hozzá kedvem, hogy Hannibállal, Lecterrel és a madárpókjával találkozzak!

5. Felugrottam a WC-fedélről, kireteszeltem az ajtót és kirohantam a folyosóra. Anton, Nelly és Ronnie már szaladtak a nappaliból. Julius a lépcsőn állt és a hasát fogta. - Rosszul vagyok - kiabálta. - Sejtettem, hogy nem bírja az ázsiai konyhát - mondta Emily közvetlenül mögötte és egyértelműen diadalittasan. Fölkaptam Júliust és visszaspuriztam vele a toalettre. De már késő volt. Félúton kitört a vulkán és Julius gyomorlávája egy antik, drágának látszó perzsaszőnyegen landolt. - Óh, Julius - nyugtatgattam, és tehetetlenül simogattam a hátát. Julius már sírt. Valaki odanyújtott egy tekercs konyhai törlőkendőt. Épp hogy megtöröltem a száját, mielőtt rám vetette magát és a fejét a mellkasomba fúrta. - Jól van, kincsem - nyugtatgattam. Tudtam, hogy egész este rajtam fog csüngeni. Nagyon kínosan érezte magát. - Európaiak! - mondta Emily lekicsinylőén. - Szegénykém - vigasztalta Ronnie. - Hozzak valami innivalót? Julius még jobban odabújt hozzám. - Julius, nem történt semmi baj - mondta Anton, leguggolt hozzánk és hozzálátott a perzsaszőnyeg megtisztításához. - Mindenkivel előfordulhat. - Anton, hagyd csak, majd megcsinálom - mondtam. Tényleg nem várhatom el tőle, hogy feltakarítsa a fiam hányását. - Segítek - ajánlkozott Nelly legnagyobb meglepetésemre. Elvette Aniontól a törlőkendőt. Menjetek inkább be - súgta oda neki. - Különben még kínosabbnak érzi a helyzetet. - Rendben - válaszolta Anton és felállt. - Pedig el akartam mesélni Júliusnak, hogyan hánytam gyerekkoromban egy sétahajón. Közvetlenül egy nagyon kövér, úri dáma gyémánt nyakláncára. És persze a nyakán viselte a nyakláncot. Ránk kacsintott. Óh, istenem, szeretem ezt a férfit! De Julius a történet ellenére sem szállt le rólam. Csak akkor emelte fel a fejét és nézett rám, amikor mindenki eltűnt a folyosóról. - Nem vagyok rópai - mondta. - De, de, az vagy - válaszolta Nelly. - De az még nem ok a hányásra. - Nem értem - mormogtam. - Felizgattad magadat? Túl sokat ettél? Nem ízlett? Fájt már előtte is a hasad? Julius a fejét rázta. - A bonbontól lettem rosszul. - Milyen bonbontól? - Emily adott egyet - mondta Julius. - Egy ázsiai bonbont. Egészben kell lenyelni. De úgy nézett ki, mint egy Kinder-Schoko- bonbon. - Aha - mondta Nelly. - Mérget vehetsz rá, hogy kipreparálta a bonbont. - Hogy jut ilyesmi az eszedbe? - kérdeztem. - Mert Emily helyében én is azt tettem volna - tárta fel előttem Nelly lelkének egy kis fekete szegletét. - Julius, esetleg majonéz ízű volt a bonbon? - Nem tudom - válaszolta Julius. - Csak lenyeltem, mint egy igazi ázsiai yeti. - Fogadok, hogy kipreparálta - erősködött Nelly. - Hiszen még csak hatéves - jegyeztem meg. De minél tovább gondolkodtam rajta, annál inkább úgy éreztem, hogy igaza lehet Nellynek. Emily meglehetősen fejlett volt hatéves kora ellenére, ami nem csoda egy ilyen extrém tehetséges anyuka mellett! Pontosan tudta, hogy Julius a majonéztől hányni fog. És az előbbi diadalittas pillantása is árulkodó volt. Eddig mindig megértéssel voltam Emily iránt, de most túl messzire ment el. Az anyaoroszlán ösztönöm felébredt.

- Ha akarod, kérdőre vonom - mondta Nelly. - Majd én megteszem - válaszoltam és felálltam. - Julius, ígérd meg, hogy soha többé nem eszel meg semmit sem, amit Emilytől kapsz. És ne hagyd, hogy ezzel az európai-ázsiai badarsággal ugrasson. A földön minden ember egyenlő, születési helytől és kinézettől függetlenül. - Á-men - énekelte Nelly. Mindenki megértette, hogy félbeszakítom a sakkpartit, és a gyerekekkel hazamegyek. - Legközelebb folytatjuk - mondta Johannes. - Addig is gondolkodom a következő zseniális lépésemen. - Rendben van - válaszoltam és sajnálkozva néztem rá. - Kijöttek a foltok a szőnyegből? - érdeklődött Emily képmutatóan. - A szőnyeg ugyanis nagyon értékes. - Igen, teljesen tiszta -mondtam átható tekintettel. - Pedig a majonéz és a csokoládé együtt meglehetősen makacs foltot hagy. Emily gyorsan elfordította a fejét. Valószínűleg megijedt. A hónom alá csaptam a sakkot és bensőségesen átöleltem Antont... már amennyire a hasamon csüngő „sziámi ikertestvérem” lehetővé tette. - Anton, még egyszer nagyon köszönöm ezt a csodálatos sakkot - mondtam és szájon csókoltam. - Szóra sem érdemes - válaszolta. Emily szikrázó szemekkel pillantott rám. Mérges voltam magamra. Csak azért csókoltam meg Antont, hogy bebizonyítsak valamit egy hatéves gyerek előtt. Micsoda gyerekesség! A táskámban észrevettem egy kis csomagot. - Oh, erről teljesen megfeledkeztem - mondtam és előhalásztam. - Emily, hoztam neked egy kis ajándékot. Emily meg sem mozdult. - Milyen kedves - válaszolt helyette Anton. Anton elvette a csomagot és továbbadta Emilynek. - Semmi különös - jegyeztem meg. - Csak egy Barbie-ruha, amit ma délután varrtam maradék anyagokból. Egészen pontosan a volt anyósom hálószobafüggönyeiből. Függönynek borzalmasan nézett ki - mohazöld és mindenféle cikornya de Barbie ruhának pompás. Emily természetesen semmit sem szólt, amikor kicsomagolta. - Remélem a Barbie-k mérete még most is ugyanolyan, mint Nelly idejében - tettem hozzá. - A ruha nagyon klassz - mondta Anton és a kezét Emily vállára tette. - Szerintem Emily jobban szereti a Kinder-Schoko-bonbont - jegyezte meg Nelly. - Nagyon szép ruha - mondta ismét Anton. Emily még mindig nem szólalt meg, pedig biztos voltam benne, hogy Anton megbökte a vállát. Juliusszal a hasamon mindenkitől elbúcsúztam. - Miért adtad oda neki? - súgta Nelly a fülembe. - Nem kellett volna megdicsérned ezért a kis akciójáért, nem gondolod? Szarházi! - De még csak hatéves - suttogtam. - Kár, hogy nem maradhattok tovább - szólt közbe Mimi. Most beszéltem rá Antont, hogy nyisson ki egy régi, drága konyakot. Három korty és tök kóma lesz az ember. - Jobb, ha nem iszol annyit - mordult rá Ronnie. - Óooooh, igen... - hallatszott Trudi a konyhából. - És miért ne? Mert az anyád szerint a nők csak tojáslikőrt ihatnak a vasárnapi sütemény után? - kérdezte Mimi. Ronnie elfelejtetted? Nem vagyok terhes. Annyit iszom, amennyit akarok. - Szuper. A főnököd örülni fog neki, ha a legjobb senior konzultánsa alkoholistaként tér

vissza - mondta Ronnie. - Ittasan legalább könnyebben levesz a lábadról! - Drága Ronnie, jó, hogy szóba került! Gondolom, a féltékenységen kívül más okod is van, hogy lebeszéljél a munkáról. - Persze, hogy van - mondta Ronnie hevesen. - Egyszerűen túl korai! - Mihez képest? - Pontosan tudod te azt! - Igen, igen... - rikoltozta Trudi a konyhából. Nem fért az agyamba. Ez a nő tényleg elképesztő! Valami nagyot zuhant. Jóságos ég, bizonyára Trudi esett le a konyhaasztalról, de közben eksztázisba esve folyamatosan rikoltozott. Elmar és Pápaszem kisasszony láthatóan kínosnak találták a helyzetet. - Bemenjek... ? - kérdezte Nelly és a konyhára mutatott. - Eszedbe ne jusson - mondtam. Semmi kifogásom a mélyenszántó felvilágosítás ellen, de ez azért már túlzás lenne. - Mit csinál a narancsos nő és az a férfi a konyhában? - érdeklődött Emily Antonnál. - Remélem nem azt, aminek hallatszik - válaszolt Anton és közben rám nézett. Bocsánatkérően megvontam a vállamat. - Oh, ez annnyira jó - visítozta Trudi. Johannes vigyorgott. - Valószínűleg a maradékokat eszik - mondta Emilynek. Úgy tűnt, hogy Ronnie és Mimi az egészből semmit sem fogott fel. - Azt hiszem, jobb, ha mi is haza megyünk - közölte Ronnie. - Menj csak... - válaszolta Mimi. - Azt is teszem, ha tovább folytatod a... - jegyezte meg Ronnie. - Oh, vegyem netán ezt fenyegetésnek? - Igen, igen, óóóh iiiigen! - sikongatott Trudi a konyhában. - Hé, ti ketten, most már aztán elég legyen - mondta Anton és nem volt teljesen egyértelmű, hogy kire gondolt. De ezt követően Ronnie és Mimi és a konyhai pár is elcsendesedett. Kisvártatva Trudi felkiáltott: - Óh, bébi, eddig ez volt életem leghosszabb orgazmusa. - Julius, ne aggódj a hányásod miatt - mondta Nelly később, már odakint a bicikliknél. Szerencsére Trudi néni gondoskodott róla, hogy mindenkinek valami egészen más maradjon meg az emlékezetében a mai estéből. - Mami, mi az hogy orgazmus? - kérdezte Julius. Kimerültén ránéztem. - Tudod nyuszikám, már magam sem tudom.

- Annyira izgatott vagyok - jegyezte meg Paris. - Köszönöm, hogy elkísértél, nagyon rossz lett volna egyedül eljönni. Te is izgatott voltál az első terhességed alatt? Igen, az voltam. Ugyanolyan izgatott és ugyanattól a férfitól. A világ egy kis falu. Az orvos felhúzta a kesztyűjét, közben egyfolytában vicceket mesélt és harsányan hahotázott: „Egy nő felszáll a gyerekével a villamosra. Micsoda ronda gyereke van! - jegyezte meg a kalauz. A villamoson elpanaszolta egy utasnak, hogy a kalauz rettenetesen megsértette. - Ne hagyja annyiban - mondta az utas. - Menjen vissza hozzá és szólítsa fel, hogy kérjen bocsánatot. Addig adja ide a majmocskáját, vigyázok rá.” - A legközönségesebb vicc, amit valaha hallottam - mondta Paris. - De talán mégsem elég indíték a nőgyógyász leváltására - válaszolta az orvos és ismét nevetett. - Kivéve, ha a bébi majom lesz! Hahaha! Paris majdnem szétlapította a kezemet, és le sem vette a szemét az ultrahang képernyőjéről.

Csak az ominózus fekete-fehér hóförgeteg látszott rajta. Az a sötét, kerek nyúlodú, az az anyaméh, magyarázta az orvos. Aztán elhallgatott. - Terhes vagyok, ugye? - kérdezte Paris. - Hm, igen - szólalt meg az orvos. - Látja azt ott? - Nem igazán - válaszoltam. Paris még várhatott volna egy kicsit az első ultrahanggal, hogy a nyuszika legalább egy gombostűfejnél nagyobb legyen. - Egészséges - érdeklődött Paris félénken? - Hm... - mondta az orvos. - Az ötödik hét. És kettő. - Mi kettő? - kiáltott fel Paris és felült. - Két szíve van? Meg lehet operálni? Óh, jóságos ég, szegény kicsim! Alaposan szemügyre vettem a képernyőt. Tényleg: két gombostűfej körvonalai látszottak. - Ikrek - mondta az orvos. - Gratulálok! Paris visszazuhant az ágyra és behunyta a szemét. - Voltak már ikrek a családjában? - kérdezte az orvos. - Általában egy generáció eltolódással jelentkeznek. Paris nem szólalt meg. Teljesen megrémült ettől a hírtől. - Paris! Paris! - Talán a férje családjában? - Nem hiszem - válaszoltam helyette. - Nem mondhatjuk meg Lorenznek - suttogta Paris. - ígérd meg, hogy nem mondod el neki! - Magától is észre fogja venni - mondtam. - Még akkor is, ha egypetéjűek és felváltva ordítanak és alszanak, majd csak feltűnik neki, hogy ketten vannak. Nem is beszélve a rengeteg pelenkáról! Az orvos ismét nevetett. Kifejezetten vidám természet. - Óh, már korábban is észre fogja venni! Mit gondol, mekkora pocija lesz majd? Paris még mindig nem nyitotta ki a szemeit. - Teljesen kikészültem! - sóhajtozta. - Ah, ugyan Paris! Hiszen két gyereket akartál! Most egyszerre teljesül a kívánságod. - Sok előnnyel jár - mondta az orvos. - Például mindig kéznél lesz egy játszótárs. És ...hm... - ...hm ...később a gyerekek részt vehetnek az ikerkísérletekben, és pénzt kereshetnek vele mondtam. - Sose kell aggódnod, hogy nem tudnak majd megélni. - Az jó is lesz - sóhajtott fel. - Hiszen nagy valószínűséggel egyedül fogom őket felnevelni, mert a férjem még ma el fog hagyni. - Paris, egyelőre még az én férjem, és nem szabad lebecsülnöd. Sokkal nehezebben válik meg valamitől, mint gondolnád. Igazam volt. Lorenz természetesen nem hagyta el Parist, amikor értesült az ikrekről. De eljátszadozott az öngyilkosság gondolatával és légből kapott számokkal vagdalódzott. - Háromezer-hatszázötven, csak az első évben! - rikácsolta. Háromezer-hatszázötvenszer leföl járkálhat az ember hátveregetve a nappaliban, hogy aztán egy kis visszaböfögött tej díszelegjen az ingj én! - És akkor mire való a büfiztetőkendő? - jegyeztük meg. - Ráteszi az ember a vállára ... - És évente háromszáz külön mosás kilencven fokon - folytatta. - Vagyis a családi pótlék teljesen rámegy a büfiztetőkendőkre és akkor még nem is beszéltünk az egyéb költségekről. Constanze is elcsakliz tőlem egy szép summát a váláskor és máris koldusként élünk. - Igen, és a bébiszitterkedésért is természetesen dupla összeget fogok felszámolni - mondta Nelly. A szünet előtti héten végre megérkezett a perzselő nyár, még árnyékban is harminc fok volt. Éjszaka is alig hűlt le a levegő. Nelly felvehette a köldökig érő topjait és én nem erőszakoskodtam, hogy vegyen fölé valamit. Julius és Jasper csak egy sildes sapkában

rohangáltak a kertben. Hálás voltam még az exanyósom és -apósom által ültetett sok fáért, most jól jött az árnyék. Trudi napközben alig bírta elviselni a kis lakását és majdnem minden reggel beállított hozzánk a két sziámi macskájával. Még mindig dühös voltam rá, amiért Antonnál Peterrel együtt túllőttek a célon, de szerinte sajnálatosan puritán nézeteket vallok és a legjobb barátnőjétől másra számított. - Egyetlen modern ember sem találna semmi kivetnivalót egy jó orgazmusban - feleselt. Anton biztosan nem ütközött meg rajta. - Dehogynem! - válaszoltam. - És nem csak Anton! Mindenki! Gondolhatod, hogy milyen kínos volt számomra! - Nekem is - szólt közbe Nelly. Trudi ugyanis a keresztnénikéje volt. - Köszönjétek meg magatoknak, ha kínosan érintett benneteket, prűd vénkisasszonyok pirított ránk Trudi. - De ne mindig magatokból induljatok ki. Anton biztosan örült neki, hogy jól szórakoztunk Peterrel a konyhájában. Hiszen ennek megfelelően alakította ki a konyháját, ha kíváncsi vagy a véleményemre. - Tessék? Minek megfelelően? - Nos, hogy hogyan lehet ott egy jót kettyinteni - mondta Trudi. - Például a konyhaasztal éppen megfelelő magas és a pompás kőlap, nem hideg, mint a márvány, hanem melengető és selymesen lágy és a megvilágítás... - Hagyd abba! - kiáltottam fel felháborodottan. - Elég baj, hogy képtelen vagy kontrollálni a libidódat és nem tudod kivárni, hogy a krapekoddal kettesben legyetek! - Az én libidóm teljesen rendben van - mondta Trudi. - De úgy látom, a te libidód egy kicsit fejletlen, tyúkocskám. Különben már régóta tudtad volna, hogy Anton konyhája mi célt szolgál. Nézzük csak a páraelszívót: Mit gondolsz, mi mindenre jó, persze csak ha az ember elég hajlékony! Feladtam. Nem vitatkoztam vele. Egyszerűen reménytelen eset. Szerencsére, nem terhelt a kérdéseivel, hogy mi a véleményem Peterről, talán, mert nem is volt kíváncsi a véleményemre. Viszont segített az éppen esedékes kerti munkában. Füvet nyírtunk, felállítottuk a gyerekmedencét, kicipeltük a rattan ülő- garnitúrát a télikertből a juharfa alá. A bükkfák közé felerősítettünk egy függőágyat. Mióta elköltöztünk Lorenztől, most nyilatkozott először Nelly pozitívan az új otthonunkról. - Nagyon klassz egy ilyen kert - mondta belógatva a lábát a gyerekmedencébe. - A hőségben teljesen kiszárad az ember egy belvárosi lakásban. - Jónak mondod - sóhajtott fel Trudi. Rám tört a nyári dekorálási őrület, minek következtében felvásároltam a fél Baumaxot, hogy egy kis színt csempésszek a csalánnal benőtt ágyások helyére: rózsákkal, muskátlikkal, illatos fűszernövényekkel ültettem be. A gyommal benőtt lebetonozott kis medencét közös erővel megszabadítottuk a gaztól, ismét beindítottuk a szökőkutat és beletettünk néhány vízi növényt. Kis idő elteltével jöttek a madarak és megfürdőztek benne, egy béka pedig állandóan ott trónolt nyakig ülve a vízben. Szitakötők és pillangók röpdöstek a kertünkben. Esténként pedig egy mókus járt hozzánk látogatóba és a kezünkből evett: kukoricapelyhet, gyümölcsöt, tésztát - mindent szeretett. A gyerekek Bauer nagyinak keresztelték el, mivel állítólag úgy nézett ki, mint az anyám. A macskáink, Senta és Berger féltek Bauer nagyitól, és mindig felszaladtak előle a lombházba, amikor megérkezett, hogy onnét prüszköljenek rá. Már azt hittem, hogy genetikailag tévesen kódoltak és sosem fognak bennünket megörvendeztetni egy állatzsákmánnyal, amikor egyik reggel Berger egy kövér tengerimalaccal állított be. Mérges voltam rá, mert tartottam tőle, hogy nem a szabadban kapta el, hanem a szomszédban, ahol Marie-Antoinette, a dagadt Hempelék unokája néhány tengerimalacot és nyuszit tartott a kerti házban. De Julius és Nelly szentült meg voltak győződve, hogy már nem élt, amikor Berger

megtalálta. Hempelék nem panaszkodtak, így egyéb lehetőségek is felmerültek bennem. - Lehet, hogy egy ragadozó madár ejtette el! - nyugtatgattam magamat. - Igen, és akkor megjelent Berger, hogy megmentse - mondta Julius. - De már késő volt. Néhány könnyet hullatott. - Lehet, hogy jó barátok voltak, ezért idehozta, hogy eltemethessük. Nellyvel betették a tetemet egy cipősdobozba és elásták az egyik ágyásban. Sírkőként elhelyeztek fölötte egy folyami kavicsot és Nelly fekete tollal ráírta: Itt nyugszik hájas Hempel, Berger legjobb barátja. Szerencsére, Julius még nem tudott olvasni. Tiltakozott volna a név ellen. Egy kis mécsest tettem Hempel sírjára, egyébként is mindenhol mécseseket helyeztem el, nagyon romantikus volt a kert, ahogy lobogott a lángjuk. A tetőtéri szobákban tombolt a hőség, különösen az újjávarázsolt hálószobámban. Ha az ember egy kis ideig a vörös falakat nézte, úgy érezte, mintha a pokol mélyén tanyázna. A kertben kialakítottam egy matractábort, körbe vontam Nelly szúnyoghálójával és mindhárman kint aludtunk. Nagyon romantikus és titokzatos volt a sok éjszakai zaj és állat társaságában. Hangos röfögésre ébredtünk jóval éjfél után. Na már csak egy vaddisznó hiányzik! - Biztosan hájas Hempel szelleme - suttogta Nelly. - Bosszút akar állni rajtam a neve miatt. De csak két süni volt. - Aludj nyugodtan - mondtam Nellynek. Julius békésen horkolt köztünk. - Nem tudok - mondta Nelly. - Aggódom. - Lara és Moritz miatt? - Óh, nem! - Max és Laura-Kristin miatt? - Neee! - A bizonyítványod miatt? Drágám, nem foglak megszidni. Azt inkább átengedem Lorenznek. A rossz jegyek miatt mindig alaposan felhúzta magát. - Nem. A referátum miatt. Kevin Kloséval kell együtt dolgoznom! Nem csoda, hogy nem jön álom a szemére. - Írok egy igazolást - ajánlottam fel, de Nelly szerint már túl késő. Kevin állítólag holnap beugrik. Vagyis Hannibál és Lecter megtudják, hogy hol lakunk. Az a tanár teljesen megőrült.

A kukucskálóra tapasztottam a szememet. Kevin újra csengetett. - És? - suttogta Nelly. - Magával hozta? - Nem látom - motyogtam és erőteljesen megmarkoltam a borssprayt. A szabad kezemmel beakasztottam a biztonsági láncot és résnyire kinyitottam az ajtót. - Halló - mondta Kevin. Nellyhez jöttem. - Halló - válaszoltam. - Egyedül vagy? - Nem - mondta Kevin. - Elhoztam Samanthát is. - A madárpókot? - visítottam. - Dehogy, a nővérem kisbabáját - magyarázta Kevin türelmesen. - Megnyugodtam. - Aha. És hol vannak a kutyák? - Otthon - válaszolta Kevin. - Ha csak nem szöknek meg ismét a kerítéslyukon keresztül. - Oké - sóhajtottam és kinyitottam az ajtót. A borssprayt eldugtam a hátam mögé. - Gyere be. Kevin felcipelte a gyerekkocsit a lépcsőn Samantha bébivel. A csöppség kimerültnek látszott, hajfürtjei csatakosak voltak az izzadságtól, arca kiporosodott. - Már régen aludnia kéne - mondta Kevin. - Nem tudom, mi van ma vele. Helló, Nele!

- Helló, Kelvin - vigyorgott Nelly. - Aranyos a bébi. Hogyhogy még nincs tetoválva? - Bocs, de nem hagyhattam otthon. A testvérem csütörtökön mindig estig dolgozik, a mamám meg délutános az idősek otthonában. A nagyobbak a nagyapámmal vannak, de ő a kicsihez nem ért. - Olyan sok gyereke van a testvérednek? - kérdeztem. - Nem, csak Samantha az övé. Elvégre még csak tizenhét. De nekem még van három kisebb testvérem. - Megcsiklandozta Samantha állát. - Nagyon édesek voltak, mint most Sammy. Észrevettem, hogy az iránta érzett ellenszenvem csökkent. A kutyái nélkül teljesen ártalmatlan, majdhogynem aranyos. És a zöld szemeiben volt valami. Remélem, hogy Nelly sose veszi észre. Különben még az is előfordulhat, hogy nemsokára Kevinnel együtt ott ülnek Mimi egyik talkshow-jában. - Az én apámnak ikrei lesznek - közölte Nelly. - Tényleg? Szuper - válaszolta Kevin és a hasamra pillantott. - Még semmi sem látszik. - Mivel egy béranyát vettünk kölcsön - mondtam. - Nyugodtan felhasználhatjátok a referátumotokhoz. - Csak hülyéskedik - vágott közbe gyorsan Nelly és Kevint a babakocsival együtt kiterelte a kertbe. - Úgy gondoltam, kint dolgozunk. Találtál már valamit a témánkhoz? - Természetesen! Mindig hallom a szüleim civódását. Iszonyú gazdag a forrásanyag! A konyhában Juliusszal egy alkoholmentes puncs elkészítésén ügyködtünk: dinnyéből, gyümölcsteából, málnaszörpből és jégkockákból. Éppen elkészültünk, amikor megérkezett Anne Jasperrel. - Mi történt a hajaddal? - kérdeztem. Úgy nézett ki, mint Frodo Beutlin, csak a szőrös lábai hiányoztak. - Fülledt időben mindig így nézek ki. Teljesen kikészít a hőség - mondta, azzal elvett egy jégkockát és beledugta a melltartójába. - És a szegény várandós kismamáim! Teljesen maguk alatt vannak! Képzeld el, gumiharisnyában ebben a hőségben! Ma reggel volt egy víz alatti szülésem. A nőci ragaszkodott hozzá, hogy üljek be vele a kádba! Három óra a harmincnyolc fokos vízben! Elvett egy újabb jégkockát és bedugta a másik kosarába. - Olyan lett a bőröm, mint egy mosónő tenyere. A szülészdoki dőlt a röhögéstől, ahányszor csak benézett hozzánk. Fogalmam sincs, hogy miért. Közben telefonáltak az otthonból, hogy az apámat bevitték a kórházba. Nem bírja a szíve a hőséget. Bementem hozzá, de mindvégig Juschenkow asszonynak szólított. Anne papája évek óta Alzheimerben szenved. Szörnyű lehet, ha már a saját gyerekeit sem ismeri meg. Különösen a gyerekei számára. - Kimegyünk? Szívesen megpihennék a függőágyadban. Csak egy fél órácskát. - Kérlek, ne rémülj meg! Nellyhez harci kutya Kevin Klose jött látogatóba - mondtam. Ezúttal kutyák nélkül. - Akkor mindegy - válaszolta Anne. A tekintetem fáradt, csupasz lábaira tévedt és hirtelen megértettem, hogy min nevetett az orvos. A körmein vastag, barna szőrpamacsok éktelenkedtek. Tanácstalanul bámultam egy kis ideig, aztán kirobbant belőlem a vihogás. - Mi a fene van? - kérdezte bosszúsan. - Frodo Beutlin, lehet, hogy tegnap fazonigazítást csináltál? -kérdeztem a nevetéstől fuldokolva. - Igen, honnét tudod? - kérdezte csodálkozva. - Látható? - És közben a lábujjaidon a körmeidet lakkoztad? - Pontosan - mondta Anne. - Szép, ugye? Felemelte az egyik lábát a levegőbe. - Óh, nem, de szar egy helyzet!

- E komplett fanszőrzet! A kimerülésig kuncogtam. - Legközelebb várd meg, amíg a lakk megszárad. Kihoztam a fürdőszobából a lakklemosómat és megígértem, hogy a dolog köztünk marad. De az igazság az, hogy a következő hetekben sokakat megnevettetem a történettel. Vannak sztorik, amiket egyszerűen el kell mesélni az embernek. A lehűtött puncs ellenére dőlt rólunk az izzadság. A gyerekmedencében a víz már harminc felett volt, Samantha baba nem tudott elaludni, ezért nyafizott. - Neki is melege van - mondtam. - Ne menjünk el mindannyian a strandra? Meghívlak benneteket. Majd megcsináljátok később a referátumot. Még lesz rá időtök a szünetben. Természetesen nemcsak nekünk jutott eszünkbe a strand a rekkenő hőségben, de azért nem volt akkora zsúfoltság. Rosszabbra számítottam. Annéval, Juliusszal és Jasperrel a nem úszók számára fenntartott medencénél telepedtünk le, és persze Samanthát is magunkkal vittük. Kevin és Nelly a nagy medencéhez mentek. Kevin be akarta mutatni Nellynek a fejesugrását öt méter magasból. - Mit vagy úgy oda tőle? - mondta Nelly szemforgatva. - Nekem is megy. - Félek, hogy Nelly megörökölte a vízi mentős génjeimet - jegyeztem meg. - Meg a spontán hazugságokkal a pokolra juttató génjeimet. - Tényleg vízi mentős vagy? - kérdezte Anne. - Szóval innét jön az atléta alkatod. Felsóhajtottam... Samantha imádta a vizet, visítozott és belém kapaszkodott. Julius és Jasper az úszómellényeikben úszkáltak körülöttünk. - Szinte már el is felejtettem, hogy milyen kellemes érzés az ember karján egy ilyen mezítelen kisbaba - kiáltottam Annének. - Kipróbálod? - Nem, köszönöm. - Anne behunyta a szemét. - Lassan kezdek jobban lenni. Legalábbis fizikálisán. Szükségem lenne egy kúrára. Tényleg. Túl sok a gondom. Senki se bír el ennyi terhet. Az apám kórházban van, Hansjürgen a gyakornokát kefélgeti... - Az ott nem Joanne? - szakítottam félbe. A medence szélén rózsaszín virágmintás fürdőruhában ült egy kislány és a lábait himbálta. Anne kinyitotta a szemeit. - De igen, ő az. Hé, Joanne, megismersz bennünket? - Maga az a félnadrágos - mondta Joanne. - Kitűnő az emlékezetem. - A papáddal vagy? Megrázta a fejét. - Bernharddal és Biankával. Szerdán mindig zárva van Bernhard kocsmája. A szerdát szeretem a legjobban. A gonosz Henri nem jöhet velünk, amikor úszni jövünk. - Ki az a gonosz Henri? - kérdeztem kíváncsian. - Bernhard kutyája. Még Bernhardnál is kegyetlenebb. Szétharapta a babámat. - Bernhard vagy a kutya? - A kutya - mondta Joanne. - De Bernhard jót nevetett rajta. Anne kíváncsian körülnézett. - És most hol van Bernhard és Bianka? Joanne rándított egyet a vállán. - Nem tudom. Elveszítettem őket. A szombatot még a szerdánál is jobban kedvelem. Akkor elmehetek a papámhoz. De csak, ha jól viselkedek. - Tudsz már úszni? - kérdeztem. - Majdnem. Sejtelmesen ránéztem Annére. Kevin és Nelly éppen beugrottak mellénk a vízbe. Kevin átvette tőlem a babát. - Köszönöm, hogy vigyázott rá - mondta. - Egy szuper ötöst ugrottam, látta? Nele nem bírta a nyomást és lefalcolt. - Csak felfedeztem valamit, mikor ott fent álltam - mondta Nelly. - Ketten dugtak a

tepidariumban .... - Nelly! - A beszédstílusától megborzongtam. - Mi az a tepidarium? - kérdezte Anne. - Valamilyen fényszauna - magyarázta Kevin. - Persze, ebben a hőségben egyetlen seggfej se megy be. Tehát ideális hely a kettyintéshez. Újra megborzongtam. - De csak exhibicionisták számára. Az ajtaján van egy ablak - mondta Nelly. - Ezért aztán minden arra járó látja a csupasz fenekét. Egy szörnyfejet tetováltatott rá, mint Kevin. - Bocsánat, egy kutyafej van a hátsóján. Az én tetkóm pedig egy sárkány - mondta Kevin. Egészen pontosan egy ázsiai sárkány, azaz lung. Szívesen megmutatom közelebbről is. - Óh, köszönöm, de inkább ne. Már egy kutyaseggtől is rosszul vagyok - tiltakozott Nelly. Pusztán ez gátolt meg az ugrásban. Hé, te nem Joanne vagy? - érdeklődött Nelly. - De, igen - válaszolta Joanne. - Elveszítette Bernhardot és Biankát - világosítottam fel. - Hogy néznek ki - kérdezősködött Anne. - Valamilyen különleges ismertetőjel? - Bernhard nézése mindig gonosz - válaszolta Joanne. - Akkor biztosan ő az ott - mondta Nelly és rámutatott egy nyugdíjasra, aki felénk tartott a vízben. - Nem ő - válaszolta Joanne. A nyugdíjas ennek ellenére felénk tartott, majd felszólított bennünket, hogy vegyük ki a vízből Samantha popsiját. Anne felnyögött. - Ma már csak egy pedáns nyugdíjas hiányzott az életemből. A nyugdíjas nem hallotta. - Nem szeretjük a vízen úszó halmocskákat - recsegte olyan hangsúllyal, mintha mi szeretnénk. - Akkor talán jobb, ha nem csinál be a nadrágjába - közölte vele Anne. - Remélem, hogy a katéterét bedugaszolta, mert a vizeletet sem kedveljük a vízben. - Azt hiszem, a medencében a víz ötven százaléka pisi - tettem hozzá, és hirtelen egészen felfrissültnek éreztem magam, ezért aztán ki is másztunk a partra. A nyugdíjas magára maradt és levegő után kapkodott. Bejártuk az egész strandot, az öltözőket, hogy megkeressük Bernhardot és Biankát. - Ott hátul, őket ismerem - mondta Kevin, egy terhes nőre és a családjára mutatva. Nekem is ismerősnek tűntek. A nő oszlopos tagja Frauke és Sabine klubjának. A kicsi Sophie Jasperrel és Juliusszal járt az óvodába. - Az őrült szomszédaink. Folyton a nyakunkra küldik a rendőrséget, az ifjúságvédelmi hivatalt és megjátsszák, hogy állat- és gyerekbarátok! Lehet, hogy beképzeltem, de mintha Kevin a könnyeivel küszködött volna. - Egyáltalán nem foglalkoztak a szegény tengerimalacukkal, hanem bezárták egy ketrecbe - folytatta. - De mindenki tudja, hogy a tengerimalacnak társaságra van szüksége. Mindennap elé lökték az eledelét és kész. A testvéreim néha belógtak az udvarukra, hogy egy kicsit megsimogassák, de borzalmas jeleneteket rendeztek, ha elkapták őket. Szörnyű: Még azon sem gondolkodtak el, hogy vajon miért hagyta érintetlenül az ennivalóját! A testvéreim nem bírták tovább és kicsempészték a ketrecéből, hogy legalább méltó temetésben részesítsék. Oh, hát a tengerimalacot én is megkönnyeztem! - Érdekes - mondta elgondolkodva Nelly. - Esetleg egy meglehetősen kövér tengerimalac volt? Kevin nem tudta. Csak arra gondolhattunk, hogy a testvérei nem ásták el elég mélyre... A délután gyorsan elrepült. A gyerekek körhintáztak, piknikeztünk, aztán ismét fürödtünk. Samantha végül elaludt a babakocsijában. Bernhard és Bianka továbbra sem kerültek elő.

- Ez már nemtörődömség - dühöngött Anne. Szerencsére Joanne nem hallotta, mert Juliusszal és Jasperrel viháncolt a pancsolóban. - Igen! És ráadásul úszni sem tud - tettem hozzá. - Lehet, hogy már rég otthon vannak és megfeledkeztek róla. - Legszívesebben elvinném a gyereket az apjához - mondta Anne. - De legalább tudjuk, hogy hol lakik. - Igen, de nem tehetjük meg. Gyerekrablásnak számítana. És végül még bajba keveredik az a szegény Jo. - Ez az, Jónak hívják! Egész héten a nevén morfondíroztam, és nem jutott eszembe. - Miért? - kérdeztem. - Óh, hiszen tudod - mondta Anne. - Elképzeltem, hogy ő lenne a szexpartnerem. És jó, ha az ember legalább a nevét tudja. - Micsoda? Joanne papáját nézted ki magadnak, miközben...? - Constanze, utálom, hogy sosem fejezed be a mondataidat, ha szexről van szó - förmedt rám Anne. - Igen, elképzeltem magam mellett ezt a Jót, na és? Tényleg nagyon aranyos. Néha Brad Pittet vagy az új orvosunkat is elképzelem magam mellett. És te? - Én? - Átmentem rákvörösbe. Anne felnevetett. - Édesem, sosem fogsz megváltozni. Még egy órát vártunk, de Joanne „szülei” még mindig nem kerültek elő. Bemondattuk az információnál: „A kicsi Joanne Reiter keresi az anyukáját. Kérjük, jöjjön az információhoz.” Nem volt más választásunk. A strand időközben már majdnem kiürült és izgatottan várakoztunk. Még Samantha is felébredt. - Büdös van - kiáltott fel Jasper. - Ez... - mondta Kevin és Samantha pelenkáját szaglászta. - ...Samantha ! De ma már... Furcsa... - Kevin tanuld meg, ez a nagyszerű a gyerekekben - mondta Anne. - Mindig gondoskodnak egy újabb meglepetésről. Kevin eltűnt Samanthával a babapelenkázóban. - Ma délig azt gondoltam, hogy ő a legelvetemültebb gazfickó az egész iskolában - közölte Nelly. Rémülten konstatáltam, hogy Nelly szinte elérzékenyült közben. - Ott vannak! - sziszegte Anne. Egy napbarnított párocska imbolygott a sarkon. Bianka ápoltan és szőkére festett hajjal, ezüstös tanga bikiniben. Bernhard szintén kiszőkített hajjal, hatalmas muszklikkal, sortban. - Semmi kétség, ők azok! - mondtam. A nagy ölelkezés a viszontlátás örömére a várakozásunknak megfelelően ezúttal elmaradt. - -Joanne! - kiáltotta az anyuka. Közelről látszott, hogy egy kicsit túl sok került rá a permanent-make-upból, különösen az ajkai körül. - Mi ez itt? Hiszen mondtuk, hogy érted megyünk a medencéhez, amikor hazaindulunk! - Ideges pillantásokat vetett az úszómesterre. Gyerek! Ha az ember egy pillanatra magára hagyja... - Elnézést, de órák hosszat egyedül hagyta a gyereket - sziszegte Anne. - És úszni se tud. - Ezért volt Dzso-an a gyerekmedencénél - szólalt meg Bernhard. Egy aranylánc lógott a nyakában, rajta betűkből kirakott tiggris felirat. - És ott kellett volna maradnia! - Ott is maradt - mondta Anne. - A kérdés csupán az, hogy maguk hol voltak? - Hallott már a testápolásról? - kérdezte Bernhard és tetőtől talpig végigmérte Annét. Szolárium - ez a szó bizonyára hiányzik a maga szótárából, ugye? De megkérdezem, tulajdonképpen miért is avatkozik bele a mi dolgunkba? Foglalkozzon inkább a saját kufferével! Anne zavarba jött. - Mire céloz a kufferrel? - Felháborodottan megragadta a hátsóját.

- Egyébként már készülődtünk haza - mondta Joanne mamája. - Kisasszony, majd még beszélgetünk! Gyere Tigris, elmegyünk a cuccokért. Joanne dacosan felhúzta az orrát. Nelly már másodszor döfött oldalba és furcsán forgatta a szemeit. - Hé? - kérdeztem. - Köteles felügyelni a gyerekére - mondta Anne. Helytelen, hogy órák hosszat egyedül hagyják a strandon. Képzeljék el, micsoda lehetőséget kínálnak annak a sok perverz alaknak... Bernhard zötykölődött a nevetéstől. - Hehehe! Én csak egyetlen perverz alakot látok az egész strandon. Itt áll előttem és a hatalmas kufferét egy elcseszett fürdőruha takarja. Még a nagyié volt? Vagy nincs csinosabb darab a maga méretében? Anne felháborodottan csípőre tette a kezét, láthatóan kereste a szavakat. - Tigris, gyere már - mondta Bianca. - Légy jó! Nelly ismét kérdően nézett rám. - Mi van? - kérdeztem ösztönösen. - Kisasszony, ne játszd el ismét a dívaszerepet! - Azzal Bianka Joanne keze után nyúlt, de a kicsi szorosan összekulcsolta a kezeit a háta mögött. - Ne légy engedetlen, különben a Barbied örökre a szekrényben marad! Nelly oldalba döfött. Jelezte, hogy szólaljak meg végre. A torkomat köszörültem. - Természetesen távol áll tőlünk, hogy beavatkozzunk a dolgaikba mondtam James Bond-hangon. - Az ifjúságvédelmi hivataltól vagyunk és a szabadidőnkben is nyitott szemmel járunk. És amit itt láttunk, azt mi a gyermekfelügyelet elmulasztásának nevezzük. Reiternek hívják a hölgyet, igaz? Holnap rögtön utánanézek a nyilvántartásunkban. - Óh, az ifjúságvédelmis pipi most még meg is fenyeget bennünket - röfögte Bernhard és odazuttyant elém. Körülbelül a nyakamig ért. Kicsikartam magamból egy megvető pillantást. - Szerintem az a történet a kutyával és a babával egy csöppet sem mulatságos. - Mit mondtál? - kérdezte Bernhardt. Hirtelen letegezett, talán mivel csak egy leheletnyi rés volt kettőnk között. - Tigris, gyere már - húzta magával Bianka. Tarkón ragadta Joanne-t, mint egy kismacskát. Nincs értelme vitába szállni velük. - De nem hagyom, hogy ezek a senkiházik megfélemlítsenek - harsogta Bernhard és rám meredt. Megértettem, hogy miről beszélt Joanne: Bernhardt tekintetéből valóban gonoszság áradt. - Örökre emlékezni fogsz rá, ha bosszúságot okozol nekünk, világos? így működik Bemhard világa. - Majd meglátjuk, hogy ki kinek okoz több bosszúságot - szóltam le hozzá. Teljesen megőrült ez a törpe? Nekimegy az ifjúságvédő hivatal munkatársának? Elmebeteg! Nem tudja, hogy csak a rövidebbet húzhatja? Csak elő kell vennem a kapcsolataimat, hogy egy kicsit megszorongassuk. De a tekintete eszembe juttatta, hogy nem is dolgozom az ifjúságvédő hivatalnál, mire a bátorságom hirtelen elszállt. Nyeltem egyet. Bernhard megelégedéssel nyugtázta. - Vigyázzál - mondta és hátat fordított. - Megjegyeztem a pofádat - szólt vissza flegmán és elindultak. A szám teljesen kiszáradt, de nem hagyhattam ennyiben. - Akkor majd kiküldünk valakit - kiáltottam utánuk. - Ja, és a tigrist egy g-vel írják. A mi köreinkben. Csak most vettem észre a Bernhard bermudája alól kikandikáló tetovált kutyafejet. Egy habzó

pofájú, vérszomjas véreb vicsorgott a hátsóján. Teljesen egyértelművé vált, mit ért testápoláson. Most esett le, hogy miért bökdösött Nelly egyfolytában. Rögtön felismerte őket. - De képtelenség, hogy mostanáig a tepidáriumban enyelegtek - háborogtam értetlenül. Legalább hatvan fok van odabent. - Nem vitás, irigylésre méltó a kondíciójuk - jegyezte meg Anne. Lorenz és Paris úgy tervezték, hogy nyáron meglátogatják caracasi barátaikat és egy hátizsákos túrát tesznek velük az Andokban. Aztán egy hétig a Holland Antillákon, Paris egykori ügynökénél nyaralnak, végül pedig elrepülnek San Franciscóba, ahol Paris nagyanyja - egykori prímabalerina - a 90. születésnapját ünnepli. Paris családja és barátai ugyanolyan híresek és érdekesek voltak, mint ő maga. Nem csoda, ha teljesen elbűvölte Lorenzet. - Mama, miért lakik minden barátod unalmas helyen? - kérdezte Nelly - És a nagyi miért nem San Franciscóban ünnepli a szülinapját? - Kérdezd meg tőle - válaszoltam mogorván. Magam is igazságtalannak éreztem. Paris családjában hemzsegtek a művészek, hajózásivállalat-tulajdonosok, írók, agysebészek, zongoristák, modellek, politikusok. Bezzeg az én családomban egyetlen elfajzott büszkélkedhetett biológus végzettséggel, anyám öccse, mindenki más paraszt volt vagy a postánál dolgozott. Na jó, ott van még Erwin bácsi - a másik fekete bárány -, aki Schleswigben az adóhivatalnál robotolt. Paris szívesen magával vitte volna Nellyt és Júliust is a nagy útra - „Drágáim, az idegen országokhoz és a kultúrákhoz képest semmi sem nyithatja meg előttetek jobban a világot” -, de Lorenzzel együtt mindketten elleneztük (persze más okból kifolyólag). Most azonban dugába dőltek a nagyszabású terveik, hiszen Paris nem akarta kitenni a gombostűfejnyi ikrecskéit a hosszú repülőutaknak és klímaváltozásoknak - mindezt akkor jelentette be, amikor a strand utáni napon váratlanul becsengetett hozzánk. Bensőségesen átölelt. - Persze, isten őrizz, hogy egy hisztérikus kismama legyen belőlem és úgy bánjak magammal, mintha hímes tojás lennék. De ez a program még egy harcedzett állapotos anyukának is erőt próbáló lenne, ugye? Óh, drágám, leülhetek valahol? Nincs itt véletlenül az Anne barátnőd? Még szülésznőm sincs! Azt mondják, minél előbb kerítek egyet, annál jobb. Lehet, hogy már elkéstem? Feltétlenül szeretnék Annétől valamit megkérdezni. Olyan sok mindent összevissza beszélnek. Lorenz azt javasolja, ne olvassam azokat a tanácsadó könyveket, mert teljesen becsavarodok, de nem szeretnék hibázni, és ha semmit sem olvastam volna, akkor most nem tudnám, hogy a bazsalikom egy csöppet sem jó a terhes nőknek. Honnét tudhatná az ember? Ott van minden mozzarellán és teljesen ártalmatlannak néz ki. Nagy levegőt vett és folytatta, de Nelly belekarolt és gyorsan közbe vágott: - Milyen jó, hogy nem olyan vagy, mint azok a hisztérikus várandós nők, akik mindvégig csak a lehetséges szövődményekről beszélnek. - Igen, igen - helyeselt Paris. - Az tényleg borzalmas lenne. - Közben hímes tojásként kiterelgettük a kertbe, leültettük egy rattan fotelbe, egy zsámolyt toltunk a lába alá. Nelly kitámasztotta a hátát egy párnával és Julius felszolgált neki egy kis hűsítőt a saját készítésű rebarbara-eper puncsunkból. Most már végre megtudhattuk látogatásának a valódi okát. Az eredeti nyaralási terv helyett Lorenzzel és a gyerekekkel néhány hetet Menorcán szeretne eltölteni a szülei nyaralójában (hát hol máshol, ugye, de most megint igazságtalan vagyok, tudom...) Jogi szempontból Lorenz kötelessége illetve privilégiuma, hogy a nyári szünetben elvigye a gyerekeket, és úgy is felfoghatjuk, hogy miért ne köthetnék össze a hasznosat a kellemessel?

- Hurrá! - kiáltotta Nelly rögtön. - Igen, igen, igen! - A ház a sziklákon áll. Csodálatos a kert és a medence is - mondta Paris. - A fákról szedhetjük a citromot. Lelki szemeimmel máris elképzeltem: Julius egyszerre zuhant le a sziklákról és esett bele a medencébe, hogy aztán megfulladjon. Paris természetesen biztosított róla, hogy az egész létesítmény nagyon gyerekbarát, mert Venice nővére is mindig ott tölti a nyarat a gyerekeivel. Sőt igazi gyerekparadicsom: A régi platánra felakasztott hintával, a rozmaringgal benőtt, a fürdőzésre alkalmas kicsi öbölhöz vezető ösvénnyel. Sőt még egy kertész is van, aki a vendégek megérkezése előtt az összes követ egyenként átvizsgálja, hogy a skorpiókat eltávolítsa. - Skorpiók is vannak? - sikoltottam fel. - Nelly megtanulhat szörfözni - mondta Paris - A testvérem nagyobbik fia biztosan szívesen megtanítja. Én pedig megtanítanám Júliust úszni. Végül is minek van az úszóoktatói oklevelem? Nelly várakozóan nézett rám. - Mami, kérlek, ne... - Oh, ugyan! Mami is örül, ha egy kicsit pihenhet és lesz egy kis ideje magára is - kacarászott Paris. - Hiszen éjjel-nappal értetek van. Főz, süt, mos, felolvas, ellenőrzi a házi feladatokat, felújít... Megérdemel egy kis pihenést. Csakhogy nekem egyáltalán nincs szükségem pihenésre. Mindent kézben tartok. Sőt mindent szívesen csinálok. Először Nellyre, aztán Júliusra néztem, aki befészkelte magát Paris ölébe és máris a könnyeimmel küszködtem. Nos a férjemet elég nagyvonalúan átengedtem Parisnek, de a gyerekeimnél ez már nehezebben megy. Senki sem kényszeríthet arra, hogy nélkülük töltsem el a szünidőt, vagy igen? Julius még csak négyéves. Esténként lefekvés előtt mindig átfogta a nyakamat és azt mondta: - Mami, annyira szeretlek. - Hogy tudnék most e nélkül elaludni? - Mami, kérlek - könyörgött ismét Nelly. A nővérem kisebbik gyereke egyidős Juliusszal - trillázta Paris a szirének csábító hangján. Júliusnak még játszótársa is lenne. És Nelly remekül fogja magát érezni a két nagyobbikkal. A szüleim is ott lesznek néhány hétig és az apám mindennap főzni fog. Nagyszerű szakács: Hal és tenger gyümölcsei. Hobbicsillagász, fantasztikus a teleszkópja, és senki sem tudja nála jobban elmagyarázni a csillagképeket. Paris mamája sikeres gyerekkönyvszerző. Biztosan csodálatos történeteket mesél. A torkomat köszörültem. - Mégis mennyi időre? - Három, négy hét - jelentette be Paris. - Négy hét? - kiáltottam fel. Kizárt, hogy túlélném. - A szüleim barátjának van egy gyönyörű vitorlása. Átruccanhatunk vele Mallorcára folytatta Paris. - Lehet, hogy delfineket is látunk útközben. Egyszer már repülő halakkal is találkoztunk. A delfinek feltették a pontot az „i”-re. Nem foszthatom meg a gyerekeimet egy ilyen csodálatos, tanulságos, egyedülálló élménytől puszta önzésből, igaz? - Nos, rendben mondtam. - Persze Bauer nagyi nagyon csalódott lesz, ha az idén nem utazunk el Pellwormba. - Elmehetsz hozzá nélkülünk is - mondta Nelly. - Nem, biztosan nem fogom ennyire sanyargatni magam. Éppen elég ez a büntetés. - Miért nem ugrasz el néhány napra Menorcára? - kérdezte Paris. - A ház óriási, tíz szoba van és a gyerekek szükség esetén a kertben is sátorozhatnak. Elhozhatod... hogy is hívják? Anton? ...őt is. Klassz lenne. - Óh, igen, mami - ujjongott Julius. - De hiszen mondtam neked, hogy Anton és mami kapcsolata csupán plátói - jelentette ki

Nelly. - Ezenkívül van neki gyereke is. - Hát őt is elhozhatja - mondta Paris. - A szüleim nagyon szeretik, ha a vityilló csordultig megtelik. A gyerekeket pedig egyenesen imádják. Közben mindvégig azon tűnődtem, hogy Paris valóban annyira naiv-e, mint amilyennek előadta magát. - Nem hiszem, hogy Lorenz örülne neki - jegyeztem meg. És akkor még nem beszéltem Anton és Emily véleményéről. Paris a karomra tette a kezét. - Ugyanahhoz a nagycsaládhoz tartozunk, mondta. - Jobb, ha Lorenz hozzászokik. Hátradőlt a székben és ivott egy korty puncsot. - Mondd, drágám, tényleg csak plátói a kapcsolatotok? Mi a probléma? - Emily - vágta rá Nelly. - Azon kívül a maminak nincs akkora libidója, mint neked és a papinak és Trudi néninek. Tényleg mindent meghall ez a gyerek!? Nehezen vettem tudomásul, hogy a gyerekek négy hétig Lorenzzel és Parisszel lesznek, de hát minden elvált anyára ez a sors vár. - Mit meg nem adnék azért, hogy néhány hetet magamra szánhassak - sóhajtott Anne, amikor kiöntöttem neki a szívemet. - Hansjürgen felőlem oda utazhatna a gyakornokával, ahova akar, pláne, ha a gyerekeket is magukkal vinnék. Minek bámulod egyfolytában azt a sakktáblát? - Gondolkodom - válaszoltam. Az egyik internetes fórumon éjszakánként Nelly számítógépén szörföztem és felhajtottam néhány sakkőrültet, akiknek bemutattam Johannesszel félbehagyott partinkat. Két nagyon kedves fickó, kasparow34 és E4D4 intenzíven foglalkoztak a helyzetemmel. Legnagyobb meglepetésemre úgy gondolták, hogy minden esélyem megvan a nyerésre, sőt azt is elárulták, hogyan. Nem volt könnyű, de nem is volt olyan hülyeség a V alakzatom indításként. Reméltem, hogy még látni fogom Johannest, végül is Anton testvére, és vele hosszú távú terveim vannak. És akkor, hála kasparow34-nek és E4D4-nek, előrukkolhatok a tudásommal. Kasparow34 örült volna egy személyes találkozónak is, amitől csak akkor hátrált vissza, amikor közöltem vele, hogy hetvenöt éves vagyok és sztómával élek. - Találd ki, kivel találkoztam tegnap - mesélte Anne. Nem válaszoltam, ezért folytatta: - Azzal a drága Jóval, Joanne papájával. Csupán háromnegyed órát kellett a péknél eltöltenem és végre bejött, hogy vegyen egy kiló másnapos kenyeret. Szegény, tényleg mindenen spórol. - Háromnegyed óráig lézengtél a kenyérboltban, hogy összefussál vele? - kérdeztem. - Ott még egy kávét sem lehet inni. Az eladó biztosan csodálkozott rajtad. - Óh, volt néhány érdekes akciója a Tchibónak és nagy a zsemle választékuk is. Volt min gondolkodnom - mondta Anne. - Jo mindenesetre rögtön felismert. És amikor elmeséltem neki az uszodai esetet, rögtön meghívott egy kávéra. Azt hittem, spórol - jegyeztem meg. - A lakására hívott meg - mondta Anne. - Rögtön szemben lakik. Egy szegényes, kicsi odú, mondhatom. De ez a Jo, tényleg nagyon kedves. És borzasztóan sajnálatra méltó. Ez a Bianka teljesen padlóra tette és még azt is végignézheti, ahogy elhanyagolja a gyereküket. Megnyugtattam, hogy mi majd segítünk neki a gyermekfelügyeleti jog megszerzésében. - Ki az a mi? - kérdeztem. - Nos, mi, az Anyák maffiája - felelte Anne. - Különben minek vagyunk? Tényleg segítségre szorul. Mondtam neki, hogy már nehezebb esetekkel is megbirkóztunk. Miféle esetekkel? Elment a józan esze? Hiszen nem vagyunk egy nyomozó iroda. Sokkal inkább egy női pletykaklubhoz hasonlítunk. - Ha egy gyerek bajban van, megmozdul az Anyák maffiája: Hatékonyan, kreatívan és teljesen diszkréten - mondta Anne. - És természetesen önkéntesen. Hiszen Jo teljesen padlón van, egy fityingje sincs.

A homlokomra csaptam. - Anne! Mi ez a baromság? Nem tudunk szegény fickón segíteni, ügyvédre van szüksége, azt meg nem tudja megfizetni. - Arra gondoltam, megkérdezhetnéd Antont. Ha nagyon kedvesen kéred tőle, talán ingyen is segít Jónak - mondta Anne. - Te lesz a maffiánkban a Keresztapa... akarom mondani, Keresztanya... ravasz, furfangos és roppant veszélyes. Jo minden reményét beléd vetette. - Anne, micsoda hülyeséggel traktáltad annak a szegény pasinak az agyát? - Semmi olyannal, ami ne lehetne igaz. Feljelentjük Biankát és Bernhardot az ifjúságvédő hivatalnál és akkor gyorsabban végére járhatunk az ügynek. Esetleg felbujtjuk a gyerekeket, hogy karcoljanak valamit Bernhard Porschéjára. Egy megfojtott tyúkot is felakaszthatunk a bejárati ajtajukra, azaz mindenfélét, ami a maffiára utal. Felsóhajtottam. - Megkérdezem Antont, hogy tehetünk-e valamit. - Én pedig összehívok egy gyűlést - mondta Anne lelkesen. - Mindenkit mozgósítanunk kell. Már felhívtam Mimit, de csak az üzenetrögzítő válaszolt. - Valószínűleg olyan hangosan veszekednek, hogy még a telefont sem hallják - jegyeztem meg. - Nagyon aggódom miattuk. - Ugyan már - mondta Anne. - Csupán a vetélés feldolgozásának második szakasza zajlik náluk. A kölcsönös vádaskodások és agresszivitás ideje. Teljesen normális. Majd meglátod, hamarosan átlépnek a harmadik szakaszba: A nagy, könnyes kibékülésbe. De Anne tévedett. A harmadik szakasz egészen másképp nézett ki. Már másnap, szombat reggel hétkor elkezdődött. Ugyanis akkor szólalt meg a csengőnk. Kinyitottam az ajtót és majdnem elájultam, amikor megláttam Mimit három elegáns bőrönd és egy macskaketrec társaságában. Lehajtott fejjel csak ennyit kérdezett: - Lakhatok nálad néhány napig?

Bogárvárosi Anyukák Klubja Üdv a mamik hálózatának weboldalán. Nálunk a karriert építő nő és a háziasszony egyaránt véleményt cserélhet terhességről, szülésről, gyermeknevelesről, házasságról, hivatásról és hobbiról. Szeretettel támogatjuk egymást A fórumot csak tagok látogathatják. KEZDŐLAP KAPCSOLAT E-MAIL BEJELENTKEZÉS Július 21. A Klose gyerekek ma a sarkon felállítottak egy egészen takaros virágstandot. Kemény alkudozás után kicsikartam tőlük három tő oroszlánszájat alkalmi áron, kemény hat euróért. Tudom, hogy milyen drága ez a virág, mivel múlt hónapban ezzel ültettem be a bejárat melletti ágyást. Hát, mit mondjak? Amikor hazaértem, azt láttam hogy az említett ágyásban egy árva növény sem volt! A rózsák és a fuxik is teljesen eltűntek. Klose domina természetesen nem volt hajlandó a káromat megtéríteni. Szerinte lehetséges, hogy a csigák voltak. Sabine, mikor ugrasz be egy kávéra? Sonja Július 21. Sonja, amikor csak akarod. Lakott területen ugyan tilos a lövöldözés, de majd azt mondjuk, hogy véletlenül sült el a puska. Most jót tenne egy kis változatosság! A Putzné tiszta katasztrófa. Fogalmam sincs, hogy mivel üti el a napot, de Wibekével nem csinálja meg az iskolai előkészítő feladatokat és Karstával sem gyakorolja a bilizést. A vasaláshoz állítólag már azért nem jut hozzá, mivel az egérkéim felügyelete annyira megerőltető és nehéz... na meg egész nap úton van velük: Balett, úszás, zongora, bébi-zeneoktatás. Csak annyit mondhatok, hogy Porschkené a köztes időket is kihasználta: például, amíg a balettórán Wibekére várt, felvarrta a gombokat, megstoppolta a zoknikat. De a Putznénak még az sem jut eszébe, hogy kivigye a szemetet! A kenyérpirító mellé tettem egy szelet szalámit, hogy teszteljem, vajon legalább azt kidobja-e. (Felőlem meg is ehetné!). Nem fogjátok elhinni: Már öt napja érintetlenül ott fekszik egy szalámiszelet, és már egy zöldes bevonat is van rajta. El fogom küldeni ezt a perszónát, mihelyt találok helyette valakit! Sabine Ui.: A gyerekek hétvégén Petenél és a Grönlandi Bálnánál voltak az utóbbi lakásában. Ragaszkodtam hozzá, hiszen nem normális, hogy Peter egyáltalán nem tesz eleget az apai kötelességeinek. Legalább hétvégén legyen nyugalmam. Nekem is kijár! Jól kioktattam Wibekét, hogy förtelmesen viselkedjen és tegyen egy csomag spenótot a Bálna szennyesruhatartójába. De a szuper intelligens lányom most is minden várakozásomat felülmúlva a spenótot csomagolás nélkül a Bálna zongorájára öntötte. Majd lassan megpenészesedik és bűzlik, aztán a drága hangszert örökre hazavágja! Július 21.

Az anyósom is vett néhányat a növényekből és a váróteremben szétosztotta a teljesen

megrökönyödött páciensek között. Kérdőre vontam miatta, de úgy gondolta, hogy senki se veszi rossz néven, ha megajándékozzák egy virággal és az sem olyan tragikus, hogy csavarokkal a hajában jelenik meg, legalábbis szerinte. Nem kellene folyton kényeskedned és másoknál jobbnak tartanod magadat, csak mivel sikerült kihalásznod egy fogorvost, mondogatja. - Még pontosan emlékszem, hogy milyen voltál, amikor asszisztensként hozzánk jöttél - mondta. - Akkoriban szegény Jensem még boldog házasságban élt. Igen, igen, és alig telt el egy hét és a szegény Jens már a fogorvosi székben enyelgett velem! Nem hinném, hogy muszáj nekem ezeket a megjegyzéseket elviselnem. Végül is én ajándékoztam meg a drága férjemet gyerekekkel, a begolyózott anyját pedig unokákkal. Az exe képtelen volt rá. Nagyon elegem van az anyósomból, folyton az orrom alá dörgöli, hogy egykor fogorvosi asszisztens voltam. Mintha az valami visszataszító dolog lenne! A waldesruhi idősek otthonában véletlenül felszabadult egy hely, már lefoglaltam, a várólisták ugyanis végtelenek. Természetesen még meg kell győznöm a férjemet, hogy tényleg ez a legjobb megoldás. Gömbölyű hasú szupi Ellen mami

Július 23.

Én is úgy gondolom, hogy az anyósodnak jobb helye lesz az otthonban. Nemrég teljesen kicsinálta Mariont (pedig csak néhány piszkos galambot dobált kövekkel), hogy még most is sokkos állapotba kerül, összerezdül, amikor találkozik egy ősz hajú hölggyel. Szegény Laura-Kirstinem pattanáskomplexusát furcsa módon kompenzálja mostanában: azt képzeli, hogy barátja van, akit Maxnak keresztelt el és folyton idegesít bennünket a Maxtörténeteivel. Elvigyem egy pszichiáterhez vagy a serdülőkorban természetesek az ilyen képzelgések? Frauke

Nelly abszolút szigorúan titkos naplója Július 25.

A bizonyítványom jó volt, még biológiából is négyest kaptam, pedig szinte ki se nyitottam a számat, mert egy csöppet sem érdekel az a sok badarság a szarvasmarha emésztőrendszerével kapcsolatban. Valószínűleg tévedés történt, de a mami nagyon meghatódott. Jutalomképpen most fizeti az ütőshangszer-óráimat. De már nem vagyok olyan biztos benne, hogy tényleg akarom-e. Max szerint másban vagyok tehetséges, de még rá kell jönnöm, hogy miben. Hahaha, meglehetősen féltékeny Kevin Klosére. Azt mondta, majd gyakrabban beugrik hozzánk, mivel nélküle csak ostoba gondolataim lesznek. Azt hiszi, hogy Kevin és köztem van valami, ami persze nem igaz. Habár Kevin sokkal kedvesebb, mint gondoltam, legalábbis legtöbbször. Magabiztosan közöltem vele, hogy a libidóm egy kicsit igényesebb az övénél. Micsoda bamba képet vágott. De felőlem benézhet hozzánk gyakrabban. Mégiscsak hiányzik. Borzasztóan örülök a nyaralásnak Paris szüleinél. A ház biztosan őrült jó, és ha Paris unokaöccse csak fele annyira jól néz ki, mint a fotón, akkor ez lesz életem legjobb nyara. Mamit egy kicsit sajnálom, hiszen legszívesebben 24 órán keresztül körülöttünk kárálna, de talán végre összejön Antonnal, ha távol leszünk. Lara majd fölrobban az irigységtől a menorcai villa miatt, ő a szüleivel a Fekete-erdőben fog túrázni, sajnálom szegénykét. De nem is érdemel jobbat.

6. - Dobd ki - javasolta Anton, amikor megtudta, hogy Mimi hozzám költözött. - Ha kidobom, elmegy egy szállodába - válaszoltam és kiszabadítottam az egyik cicát az esemyőtartóból, oda menekült az erőszakos testvérkéje elől. Mimi csak a bébiket hozta el, a mamájuk Ronnie-nál maradt. Anton felsóhajtott. - Nem könnyű tehetetlenül nézni, ahogy külön élnek. Nem tudják, hogy egymásnak teremtette őket az isten. - Mimi teljesen új életet akar kezdeni. Azt hiszem mindennel és mindenkivel szakítani akar, ami vagy aki valamennyire is a vetélésével kapcsolatos. És Ronnie is ebbe a kategóriába tartozik. - Ez annyira igazságtalan - mondta Anton. - Túlélési stratégia - jegyeztem meg. - Remélem, észreveszi, hogy mennyire szüksége van rá, ha egy kis ideig nem látja. De Ronnie szinte óránként beállít, vádaskodik és nem fog neki könyörögni, hogy visszatérjen hozzá. - Majd beszélek vele - válaszolta Anton. Csak rövid időre nézett be hozzám, éppen a mamájához tartott, hogy elhozza Emilyt. Még egy kávéra sem volt ideje. - Tudod, hogy a felhajtódon két óriási kutya fekszik? - kérdezte, amikor kikísértem. - Igen, a bírósági végrehajtót várjuk - mondtam viccelődve. Nem állítanám, hogy boldog voltam, amikor Kevin Hannibállal és Lecterrel állított be. - El kellett hoznom őket - magyarázkodott Kevin. - A félkegyelmű szomszédaink felfogadtak egy nőt, aki a kutyáinkat az átkozott vadászpuskájával riogatja. Összevissza lövöldöz rájuk, amikor a fejüket átdugják a sövényen. Nézze meg, mit csinált az az őrült szegény Lecterrel. Kelletlenül rápillantottam a szegény Lecterre. Tényleg, mintha csak egy füle lenne. De egy csöppet sem állt rosszul neki. - Észre sem fogja venni, hogy itt vannak. Kikötöm őket a kerítéshez, és szépen elfekszenek majd az árnyékban - mondta Kevin. Ez így is volt. A postás ma biztosan nem fog bennünket zavarni. És ma kivételesen Ronnie sem fog becsengetni, hogy kétségbeesetten megkérdezze, mikor tér Mimi végre észhez. Csak Anton mert az állatok közelébe menni. - Miféle autó áll ott? - kérdeztem és rámutattam a járdán parkoló kis kocsira. - A szervizben van a Jaguárod? - Nem, ellopták - mondta Anton. - Az ügyvédi iroda előtti parkolóból. - Micsoda? Óh, a világ tényleg rossz. Örülök, hogy nincs autóm. - A rendőrség szerint sosem törtek fel annyi autót a városban, mint mostanában - jegyezte meg Anton a vállát megvonva. - A többségét Kelet-Európába viszik. Valószínűleg sosem látom újra a Jaguáromat. No meg Emily és Molly bébicipőit sem. A bébicipők kabalaként a visszapillantó tükrön lógtak. - Szegénykém - és a karjaiba bújtam. - Akkor még nem volt időd, hogy átnézzed Jo Reiter iratait, ugye. Tehetünk valamit? - Biztosan - mondta elgondolkodva Anton. - De a bizonyítékok összeszedése a legfontosabb, ami eltart egy kis ideig. Minél több tanút tud Reiter űr felvonultatni és minél hosszabb lesz a kötelességmulasztást bizonyító listája, annál nagyobb eséllyel számíthat a gyermekfelügyeleti jog megszerzésére. Mindenképpen indítványozzuk a gyermekfelügyeleti jog újra megállapítását. - És a ház? - kérdeztem. Jo nem lakhat Joannéval egy garzonban. - A házat valószínűleg el kell adniuk, mivel egyik fél sem tudja a másikat kifizetni. - Szegény Jo - mondtam. - Pedig mindent a saját kezével épített. De mégis csak jobb lesz a helyzete, mint most. És a legfontosabb, hogy visszakapja a lányát. Bárcsak láttad volna azt a

Bernhardot! Tényleg rohannod kell? Megkínálhatnálak egy kis punccsal. Juliusszal csináltuk: Lime-citrom-papaya. - Köszönöm, most inkább nem. Az anyámmal találkozom, és nem szereti, ha megvárakoztatják. Csak beugrottam, hogy megkérdezzek tőled valamit. - Igen? - A fejbőröm megbizsergett. - Mit csinálsz jövő szombaton? - kérdezte. - Elviszem a gyerekeimet a repülőtérre - mondtam mélabúsan. - Még jól is jön - kacsintott rám sejtelmesen. - Legalább nem kell bébiszitterről gondoskodnod. - Miért is? - kacsintottam vissza sejtelmesen. - Este vacsorára leszek hivatalos a szüleimnél és örülnék, ha elkísérnél. - Óh - válaszoltam és titkos vágyaim már szerte is foszlottak. Egy nagyon fontos vacsoráról van szó, magyarázta Anton. Az Aisleben Pharmazeutik egyesül egy kicsi, de nagyon sikeres gyógynövényüzemmel, aminek a főnöke, Leonhard Körner, az édesapjának egyik régi barátja. Mindkét vállalat családi vállalkozás és az egyesülés szempontjából nagyon fontos a régi kapcsolat. - De hiszen nem vagyok az Alsleben munkatársa - mondtam. - Viszont a családhoz tartozol - válaszolta Anton, némiképp zavarban. - Mondjuk... Leesett az állam, éreztem, hogy semmit sem tehetek ellene. - Tudom, hogy a kettőnk dolga kicsit vontatottan halad, de mégis csak együtt vagyunk, vagy nem? - kérdezte. - Legalábbis mindenütt azt mondom, hogy a barátnőm vagy. - Értem - válaszoltam gyorsan és a földre sütöttem a tekintetemet, hogy elrejtsem a zavaromat. - Én is mindenkinek rólad mesélek. Csak akkor érzem magamat kínosan, amikor megkérdezik, hogy milyen vagy az ágyban - tettem hozzá lángvörös arccal. Anton felhúzta a szemöldökét. - Mondd azt, hogy fantasztikus vagyok - javasolta. - Nos, akkor eljössz velem? - Tudja a mamád, hogy magaddal viszel? Félek, hogy amikor meglát az ajtajánál, majd azt mondja: „Sajnálom, de semmit sem veszünk”. - Persze, hogy tud róla - nevetett - és el van ragadtatva. Szinte biztos voltam benne, hogy hazudott, de nem érdekelt, csak az, hogy hivatalosan a barátnőjének nevezett. Ezért rámosolyogtam, és így szóltam: - Szívesen elmegyek veled. - Csodálatos - mondta Anton. - Johannes is ott lesz. Talán befejezhetitek a sakkjátszmátokat. - Az jó lenne - válaszoltam erőt véve magamon. - Akkor, viszlát szombaton! - Megcsókolt. - Óh, majdnem elfelejtettem. Emily festett neked egy képet. Elővett egy felcsavart papírtekercset a zakója zsebéből és átadta. - Azt hiszem, a Barbie ruhával végleg meghódítottad a gyermeki szívét. - Még egyszer megcsókolt és lendületes léptekkel, Hannibált és Lectert elegáns ívben megkerülve kilejtett a bérelt autójához. Kíváncsian kitekertem a rajzpapírt. Valóban a szívébe zárt Emily? Ha így lenne, még akár egy tucat babaruhát is varrnék neki az exanyósom régi függönyeiből. De Anton valószínűleg nem nézte meg alaposan a rajzot. Első pillantásra vidámnak látszott: Egy fekete hajú, kék ruhás hercegkisasszony kéz a kézben egy fekete öltönyös herceggel. Egy eperrel teli réten álltak és felettük a kék égbolton léggömbök és egy piros emeletes busz lebegett, amiből két fekete hajú hercegkisasszony integetett. Az eperföld mellett egy torony ágaskodott az ég felé, aminek a tetején egy sárga hajú nő állt, akire éppen lecsapott egy nagy fekete madár. Bizonyára már többször is lecsapott rá, mert mindenütt piros pontocskák díszelegtek rajta. Két további sárga hajú alak éppen lezuhant a toronyból és közben a kisebbik szájából valami barnás lé csurgott.

Nem kell, hogy gyerekpszichológus legyen az ember, egyébként is rögtön rájön, hogy Emily a gyerekeimmel együtt nem zárt be a szívébe. Furcsa is lenne, ha a problémáim csak úgy maguktól megoldódnának. Pillanatnyilag inkább aggasztó módon tornyosultak körülöttem. Miután Mimi beköltözött, erőteljes vágyat éreztem egy újabb lista elkészítésére az összes aktuális problémám lajstromba | vételére. Eddig negyvenkettő volt. Most hozzáírtam Anton szüleinél a vacsorát, és kiegészítettem a következőkkel: - Vigyázz, hogy Mimi és Paris ne fussanak össze, nehogy Mimi megtudja, hogy Paris terhes. A gyerekekkel kapcsolatban nem akartam semmit sem megjegyezni, de az elutazás napjának közeledtével egyre pocsékabbul éreztem magamat. Micsoda önmagából kifordult világ! A gyerekeknek hirtelen több mamájuk és papájuk van és rengeteg mostoha- és féltestvérük. Még felnőttként is átláthatatlan! A nyarat mindig is a gyerekeimmel szerettem tölteni. Ott akartam lenni, amikor úszni és szörfözni tanulnak, vagy életükben először látnak delfint. Nem akartam mindezt a volt férjem új feleségének átengedni. De a feltételek megváltoztak, és nem forgathatom vissza az idő kerekét. Annyi minden történt, mióta elváltam Lorenztől és a legtöbb dolgot egyáltalán nem akartam odaadni vagy visszahozni - többek között Lorenzet. - Az a legnagyobb problémád, hogy mindig mindenkit szeretsz, és mindenkivel tisztességes akarsz lenni - dorgált Mimi. - Biztos vagyok abban, hogy jobban éreznéd magadat, ha egy kicsit ellenszenvvel lennél Paris iránt. - De hogyan tehetném meg? - kiáltottam fel. - Maga a tökély. Szeretetre méltó, nagyvonalú, elbűvölő a gyerekekkel... - Elcsaklizta a férjedet - válaszolta Mimi. - A nők többségének ez bőven elég, hogy utálják az illetőt. - Jó, de akkor mit tegyek? Tényleg annyira aranyos - sóhajtottam fel. - És még a családja is. Mindenki modell, balett-táncos, miniszterelnök... az egész világon házaik vannak, negyven nyelven beszélnek - és még főzni is tudnak! Valaki eszeveszetten csengetett. Ronnie volt az. - Miféle bestiák ólálkodnak nálad a bejáratnál? - kérdezte kifulladva. Hannibál és Lecter vadul rángatták a pórázukat, attól tartottam, hogy kitépik a kerítésoszlopokat. - Meg akarnak ölni panaszkodott Ronnie. - Igen, Mimi fogadta fel őket, hogy ne toporzékolj mindennap a küszöbünkön, és ne zargass a könyörgéseddel - mondtam. Ronnie összeráncolta a homlokát. - Nem könyörgök, csak a házasságunkért küzdők. - Úgy hogy közben naponta százszor megkérdezed Mimit, hogy mikor tér már végre észhez? - Mi mást tehetnék? Be kell látnod, hogy kifordult önmagából, ez nem ő - sopánkodott Ronnie. - Persze, nagyon megváltozott, de lehet, hogy őrültség azt várnunk tőle, hogy olyan legyen, mint korábban. Ronnie szemei könnyel teltek meg, mint mindig, amikor Mimiről beszéltünk. így nehezemre esett, hogy folytassam. - Tudod, néhány dolog annyira nyomot hagy az emberben, hogy utána már nem lehet ugyanaz a valaki - magyaráztam. - A kérdés nem az, hogy milyen lesz és milyen volt, hanem most hogyan tud úrrá lenni a történteken. Ronnie beleharapott az ajkába. - Elveszítettünk egy gyereket, ez rossz, de ez sok ezer másik párral is előfordul. Mimi úgy tesz, mintha a kapcsolatunk se működhetne attól, hogy nem lehet gyerekünk. Mintha a sok együtt töltött év nem is számítana. - Nem tudom, hogy mi jár a fejében - vallottam be. - Talán agresszió és bűntudat keveréke.

Trudi szerint, saját magát akarja megbüntetni, mivel nem lehet gyereke, mégpedig úgy, hogy éppen attól válik meg, amit, akit annyira szeret, vagyis tőled. A fejébe vette, hogy új életet kezd. - Nélkülem... - suttogta Ronnie. Alig bírta elfojtani a könnyeit. - Nos, mit tegyek? - kérdezte. - Majdnem meghasadt a szívem miatta. - Nem tudom, tanácstalan vagyok - válaszoltam szomorúan. Ronnie a könnyeitől még azt sem vette észre, hogy távozáskor a kutyák mellett menetelt el, és Hannibál majdnem megcsócsálta a kezét. - Nem élhetsz így tovább - mondtam Miminek, amikor hazajött. - Beszélnetek kell egymással, legjobb, ha egy házassági tanácsadó jelenlétében. - Ami elmúlt, az elmúlt - jegyezte meg Mimi. - A házassági tanácsadó díját megspórolhatjuk. Ronnie hamarabb nézhet egy másik nő után, ha mihamarébb felfogja, hogy a kapcsolatunknak vége. Kereshet magának egy nőt, aki majd gyerekeket szül neki és boldog lesz, amikor a mamája karácsonykor megajándékozza egy gőzölős vasalóval. - Vagy egy fóliázókészülékkel - mondtam. - Az egy évvel korábban volt - jegyezte meg Mimi. - És előtte egy morzsaporszívóval, ami a kedvencem volt. Ronnie-val halálra röhögtük magunkat és megpróbáltuk a nem rendeltetésszerű használatból eredően a lehető leggyorsabban tönkretenni. Az emlékek futó mosolyt csaltak az arcára. Megráztam a fejemet. Minden barátnőm perverz? Trudi a páraelszívó fóbiájával, most meg Mimi a morzsaporszívóval. Emlékszem, mert Mimi elmesélte, hogy a rózsákról a levéltetveket „porszívózták” vele. Fúj! Később egy pohár puncs társaságában a kertben Mimi így szólt: - Biztosan van olyan nő, aki majd mindezt értékeli Ronnie mellett. A monogramos zoknikat is, amiket a sógornőimtől kap karácsonyra. Ronnie családjának ismét kerek lesz a világ, ha eltűnök az életéből és egy másik nő lép a helyembe. Ronnie húga majd örömmel kiegészíti a saját hímzésű falvédőjén a család törzsfáját. Az üres Ronnie-Mimi fészek mindig egy szégyenfolt volt rajta. - Csinálhatunk Kevinnel egy vanília shake-et? - toppant be Nelly. - Természetesen - mondtam. - Ha utána elmossátok a turmixgépet, valamint ha Júliusnak és Jaspernek is csináltok egyet. - Az nem megy - jegyezte meg Nelly. - Nincs hozzá elég fagylalt. - Hülyeség - válaszoltam. - Van még egy kétliteres a fagyasztóban. - Mondom, hogy nincs elég - nyafogott Nelly, aki új fejlődési szakaszba lépett, de ezúttal nem magasságra, hanem szélességre tepert. Rajta kívül mindenki más pánikolna ettől, Nelly azonban teljesen el volt ragadtatva magától. A nullás kosárméretét A-ra váltotta. Aggódva figyeltem a hátsóját, de szerencsére az a falánksága ellenére kicsi maradt. A két liter vaníliafagylaltból, két liter tejből és öt mangóból készített shake-ből mindenkinek jutott egy pohárral, végül pedig Nelly megitta a maradékot. - Előbbre jutottatok a referátumotokkal? - érdeklődtem. - Nem igazán - szabadkozott Nelly. - Kevinnek nincs hangulata az egyenjogúsághoz. Meggyűlt a baja otthon. - Mivel húztad ki a gyufát? - fordultam Kevinhez. - Én? Semmivel - válaszolta szokatlan gyorsasággal. - De a testvéreim örökös bajkeverők. Justinnak csupa kettese van, a szomszédok állandóan beállítanak és panaszkodnak. Az anyám már teljesen kikészült, és állandóan hajba kap az apámmal az üzletelgetései miatt, a nagyapámnak szerelmi bánata van, mivel az öreg hölgyet, akibe belezúgott, belökik egy idősek otthonába. Samantha bárányhimlős, a nagyobbik nővérem meg egyfolytában ordít,

mivel egy éve nem volt diszkóban és akkor még a Lecter fülét is szétlőtték, világos nappal. Ha az anyám megtudja, teljesen kiborul, enélkül is elég baja van és szerintem, aki rálő egy kutyára, az előbb- utóbb a gyerekeket sem kíméli. - Óh - mondtam együttérzően. - Tényleg nem hangzik valami jól. - Miféle emberek lövöldöznek a kertben? - kérdezte Mimi. - Fogadok, ha Anne meghallja, rögtön azzal áll elő, hogy itt egy eset az „Anyák maffiája” számára. - Nem tudom - mondta Kevin. - Anne sincs igazán jó véleménnyel a kutyákról. Mi az az „Anyák maffiája”? - Egy szigorúan titkos szervezet, amiről senki sem szerezhet tudomást - magyarázta Nelly és bambán vigyorgott. - A mamám a főnök és itt van a főhadiszállásuk, de mindez szigorúan titkos. - Szóval hasonló, mint azok a fekete napszemüveges alakok, akiknek az autóit javítja az apám - mondta Kevin. - Az anyám ellenzi, hogy üzletel velük, de különben szociális segélyből élhetnénk, mondja az apám. És joggal neveznének bennünket a szomszédok élősködőknek meg az államkassza lehúzóinak. - A szomszédaitok még a mieinknél is utálatosabbak - jegyeztem meg. - Leginkább a nagyapádat sajnálom - közölte Nelly. - A nagy szerelem - grimaszolt Kevin. - Nyolcvanévesen a nagy szerelem! Virágot tűzött a gomblyukába és tangózott az utcán. És most egyszerűen eltávolították az imádottját. Nem szörnyű? - De az - válaszoltam. - Nem létezik a nagy szerelem - mondta Mimi. - Szégyelld magad - mordultam rá. - Ha valaki, akkor te aztán igazán ismered a nagy szerelmet. * Mivel közeledett a szombat, elhatároztam, hogy elmegyek fodrászhoz. Semmi kísérletezés, csak egy kicsit levágattam és kiglancoltattam magamat, hogy Anton mamájának fürkésző pillantásait kivédjem. És ha már ott voltam, akkor befestettem a szempilláimat is. Ugyan hosszú és sűrű volt, de olyan világosszőke, mint a disznószőr, amit szigorú titokként őriztem. Csak másfél órát voltam távol, addig Nelly vigyázott Júliusra. Amikor visszaértem, senkit sem találtam a lakásban, csupán egy cetlit az étkezőasztalon: Kevinnél vagyunk. Legkésőbb hétkor itthon leszünk. N+J. A szívem majd kiugrott a helyéből. Kevinnél? Hannibálnál és Leceternél? A madárpóknál? Igen, Nellynek teljesen elment a józan esze! Hogyan vihette Júliust oda? Lázasan kerestem a hűtőszekrényen Nelly osztálytársainak telefon- és címlistáját. Egy recept alatt megtaláltam: Kevin Klose, Szitakötő köz 14. Nincs messze. Kihalásztam a borssprayt az esernyőtartóból, berohantam a garázsba és felpattantam a biciklire. Azzal nyugtatgattam magamat, hogy még nem érkezem túl későn. Csak semmi pánik! Biztosan van a klinikán ellenszérum madárpókcsípésre. Átszáguldottam a Bogárvároson. „Klose Autószerelő műhely” állt a 14-es bejárat felett a Szitakötő közben. Szemben egy fogorvosi rendelő. A félig nyitott ablakon át kiszűrődött a fúró vijjogása. Az udvar ajtaja épp csak be volt támasztva. A borssprayt készenlétbe tartva beléptem. A térség kihalt volt. Néhány parkoló limuzinon kívül egy-két téglákon pihenő régi autót láttam. Hannibálnak és Lecternek se híre se hamva. Átsiettem az udvaron, felmentem a lépcsőn és becsengettem. Az ajtón egy táblára különböző betűtípusokkal a következőket pingálták:

Itt lakik mama és papa Jessicával, Kevinnel, Melodyval, Justinnal, Juliánnal, Samanthával és nagyival, (sós tészta) Aki játékottt akar eladni vagy venni, kérem, csengessen háromszor és keresse Justint vagy Melodyt. (karton vagy színes ceruza) Húsvéti nyuszikat szívesen látjuk (juta keresztasztal) A postát a műhelybe kérjük, (behegesztett computerszöveg) Vigyázat! A kutyák harapnak! (Hahaha! Tényleg nagyon vicces!) Klose nagy papi a legjobb. (Gyújtogatás a reggeliződeszkával) Ne felejtsd el a lábadat letörölni! (fémtábla)

Sajnos a második csengetésre sem nyitott ajtót senki. Tettem egy harmadik kísérletet is, pedig nem állt szándékomban „játékottt” venni vagy eladni. Teljes mozdulatlanság. Lelki szemeim előtt horror jelenetek gyors egymásutánja pergett. Talán éppen a kórházba tartottak. Ezek a vérebek egy négyévesnek még a karját is leharaphatják, de akkor kitépem a nyelvüket és Kevinnek kitekerem a nyakát. A fészerből zaj hallatszott. Na, igen, ott van valaki. Lespuriztam a lépcsőn és a borsspray-vel megkopogtattam a feltolható redőnyt. - Halló! Halló! Van itt valaki? A fészerben éppen felbőgött egy motor, ami elnyomta a kopogásomat. Találtam egy kapcsolót, s egy határozott mozdulattal' kinyitottam a kaput. A motorberregés elcsöndesedett. Bent minden olyan volt, mint egy tipikus szerelőműhelyben. Polcokon alkatrészek, az egyik emelőpadon egy rendszámtábla nélküli Jaguár, alatta egy kék overallos férfi. Az emelőpad mellett jobbra és balra - ez már nem volt tipikus egy szerelőműhelyben - két széles vállú, fekete öltönyös férfi állt (Armani, másodpercek alatt felismertem), fekete napszemüvegüket a gondosan nyírt hajukra feltolva. Szimmetrikusan, egyenes és merev testtartással álltak, az első pillantásra azt hittem, hogy két szobor mered rám. A délutáni napsütéstől megrezzent a szempillájuk és szinkronban a zakójuk belső zsebébe nyúltak. Ijesztő látvány lehettem magasba emelt jobb kezemben a borsspray-vel. Az overallos férfi kimászott a Jaguár alól és felült. - Figyeljen ide, már a telefonban is mondtam, hogy dolgoznom kell - mondta. - Ha feltétlenül Justin jegyeiről szeretne diskurálni, akkor várjon, amíg hazajön a feleségem. - Igen, nem, én... egyáltalán nem akarok Justin jegyeiről beszélgetni - dadogtam még mindig ingerülten az Armani-öltönyösökön tartva a szememet. A napszemüvegüket a homlokukról már az orrukra tolták, hogy eltakarja a szemüket. - Én ... én a gyerekeimet keresem. - Óh, úgy, azt hittem, hogy Justin tanárnője - szabadkozott az overallos. - Bennünket hibáztat Justin jegyei miatt. Szerintem ez viszont nem a szülő felelőssége, hanem a tanáré. Nézze meg a Kevinünket, szín jeles, pedig ugyanazok a szülei, nemde? - Csak nem? - mondtam csodálkozva. Kevin nem néz ki strébernek. Lehet, hogy Nellynek vele kellene matekoznia? A két Armani meg sem mozdult. - A lányom Kevin osztályába jár. Ma meg akarta látogatni... - Óh, a kicsi Nele - mondta Kevin apja. - Vagány lány, tényleg aranyos. Engedje meg... Klose vagyok! - Talán még nem falták fel a kutyák - integettem idegesen nevetgélve. - Nem hinném - válaszolta Kevin apja. - Bocsásson meg, de folytatnom kell. Még ma el kell készülnie a hajónak. Az ügyfél türelmetlen. Nézzen körül hátul a kertben. - A barátomnak is ilyen Jaguárja van - mondtam és közelebb léptem hozzá. - Pontosan ilyen, fekete bőrkárpittal és rózsafával - dadogtam. - Tényleg pont ilyen.

Kellemetlen csönd követte a bejelentésemet. Ereztem, hogy jobb lenne már kívül lenni. Vajon mit keresett a két Armani az öltönyük zsebében? - Képtelenség - mondta Kevin apja és felállt. - Ez a Jaguár egy másik városból való. Igaz, fiúk? A két Armani-fickó feléledt, majd az egyikük megszólalt: - Hiszen profik vagyunk. De Thomas, ezt úgyis tudod. Mindig tartjuk a szavunkat. - Remélem is - válaszolt Kevin apja. - Aztán ismét felém fordult. - Ezek a Jaguárok mind egyformák, nem igaz? Nagyon messziről is jönnek hozzánk ügyfelek, gondolhatja. - A barátom Jaguárját éppen ma lopták el - mondtam. Vagy inkább hangosan gondolkodtam. Ez itt persze nem lehet az övé. Igaz, ugyanolyan bébicipők lógnak a visszapillantó tükrön. Két pár, ugyanolyan, mint ebben az autóban. - Ismét dadogni kezdtem. Hány Jaguárban van még bébicipő a visszapillantó tükrön? És olyan cipőcskék, amikbe az E és M monogramokat hímezték? A nyári hőség ellenére hirtelen kirázott a hideg. - Képtelenség - morogta Kevin apja, aki immár mérgesen felváltva a cipőkre és az Armanikra pillogott. Néhány lépéssel kifele hátráltam. Ha elég gyorsan kint leszek, talán még a redőnyt is leengedhetem, bezárhatom őket és kihívhatom a rendőrséget. Mindkét Armani az orrát dörzsölte. - Thomas, ostoba véletlen, valóban. Sok dolgunk volt ezen a héten. Talán nem figyeltünk annyira. - A barátom Jaguárját világos nappal lopták el, közvetlenül az ügyvédi irodája elől jegyeztem meg, de, magam sem tudom, hogy mi célból, talán untam az életemet. - Ügyvéd, kitűnő kapcsolati vannak a rendőrséggel és az államügyészséggel. - Közben kihátráltam az udvarra. De Kevin apja utánam jött. Végigsimította a homlokát. - Komolyan, seggek vagytok, mindketten - mondta az Ar maniknak és közben a kapu kapcsolójával bíbelődött. - Ha Wronsky fülébe jut, az idétlen mobilotokat lenyomja a torkotokon aztán meg kikakálhatjátok. - Hirtelen felém fordult. - Óh, csak egy kis barátok közti viccelődés. Megkínálhatom egy kávéval? Az automata kapu megmozdult. Lassan eltűnt a szemünk elől a Jaguár a két Armanival együtt. - De Thomas és ha telefonáááál...? - próbálkozott még az egyik Armani. - Kuss legyen ha mondom. Senki sem fog telefonálni, világos? - Kevin apja bekattintotta a kaput és felém fordult. - És most... - Ne bántson - akartam kibökni, de közbevágott: - Higgye el, nem arról van szó, aminek látszik. Tényleg? - Nekem nagyon is úgy néz ki, mintha a műhelyében a barátom autója lenne - mondtam. Tudja, amit elloptak. - Figyeljen ide, azok ott jó fiúk - bizonygatta. - Hiszen tudja, Oroszországban éppenséggel nem élnek bőségben az emberek. Más bevételi források után kellett nézniük, amióta az állam nem gondoskodik róluk, hogy előteremtsék a betevő falatot a családjaiknak. A feleségemnek is folyton ezt magyarázom. Végül is az a legfontosabb, hogy a család boldoguljon, nem igaz? - Persze, így van, de az autólopás nem feltétlenül... - Figyeljen ide, tudom, hogy furcsa lesz magának, de ahány ország, annyi szokás és nálunk is rossz irányba mennek a dolgok, hiszen ki az, aki ma még... - Nem tudom, hogy sejti-e, mennyit keres egy autószerelő? - Nos, igen, én... - Nem eleget, annyit elárulhatok. És ha az embernek öt gyereke van, egy kevés nyugdíjjal rendelkező idős apja, egy unokája, akinek az apja egy disznó és tartásdíjat sem fizet, akkor belesodródhat az ember bármibe akaratán kívül is, érti?

- Ha ezzel azt akarja mondani... De hiszen nem... - A feleségem is folyton ezt hajtogatja. Hagyjam abba, hiszen ő is keres egy keveset, de tudja, milyen kevés pénzt kap a munkájáért az idősek otthonában? Pedig még a seggüket is kitörli! Elképesztően keveset keres, elhiheti. És ahogy a gyerekek nőnek, egyre kevésbé jövünk ki a pénzből, de nem akarja belátni. Pedig hát a gyerekekben van a jövőnk, igaz? A gyerekeink taníttatása nélkül sosem fog az államnak jól menni, de az iskoláztatás nem kevésbe kerül. Kevin például nagyon okos fiú, továbbtanulhatna, de hogyan, ha nem tudunk félretenni neki? - Megértem - mondtam -, de mégsem lehet egyszerűen Anton autóját... még akkor sem, ha az Kevin taníttatására... - Még sosem fordult elő ilyesmi. Csak más városból származó autókkal kereskedünk bizonygatta Kevin apja. - Biztonsági okokból. De az a kettő odabent kezdő, nézze el nekik... - Elnézem, de... - Mi a fenét beszélek én itt összevissza? - Nos, figyeljen ide, a bűnözés nem megoldás. Ha majd a börtönben ül, akkor hogyan segít a gyerekeinek? - Felfogtam, ezért is beszélgetek magával. Nem szeretnék börtönbe kerülni. A feleségem nem élné túl. És az idős apám... és a gyerekek... és a kicsi Samantha... Mindannyiuknak meghasadna a szíve és, ezt maga sem szeretné, ugye? - Nem, természetesen nem - dadogtam. - Biztosan nem. Teljesen összezavarodtam. - De... - Példaképül kell szolgálnunk a gyerekeink számára. Magának is ez a véleménye, igaz? Kevin apja kérdően nézett rám. - Milyen példakép lehet egy bebörtönzött apa? - kérdezte. - Nos, semmilyen. De milyen példakép lehet egy az orosz maffiával autóügyleteket bonyolító apa? - kérdeztem. - Ne vegye sértésnek... - A gyerekeim semmit sem tudnak az ügyleteimről - mondta. - Csak azt látják, hogy az apjuk keményen dolgozik, hogy eltartsa a családját és az már olyan, mint egy példakép, nem igaz? - De, de... - hebegtem elbizonytalanodva. - Természetesen a barátja visszakapja a Jaguárját - mondta. - Nem is kérdéses. Viszont az már igen, hogy tud-e hallgatni? Nagyot nyeltem. - Arra gondol, hogy a műhelyének az üzelmeiről? Kevin apja bólintott. Könnyek jelentek meg a szemében, akárcsak Kevinnek, amikor a tengerimalacról beszélt. Ennyi elég is volt. - Azt hiszem, köztünk maradhat - mondtam határozottan. - Megesküszik, hogy senkinek sem szól róla? Még a barátjának sem? - Igen, ha visszakapja a Jaguárját. Semmit sem fogok elárulni. - Becsület szavára? - és felém nyújtotta a kezét. Belecsaptam. - Becsület szavamra. Fríz vagyok, természetemnél fogva hallgatag. - Nos akkor tisztáztuk - mondta. - Maga nem könnyű eset, de most már ne szegezze rám azt a borsspray-t. Ebben a pillanatban feltűnt Kevin Nellyvel, Juliusszal és egy csomó másik gyerekkel a ház sarkánál. Mindannyian sértetlenek voltak. - Mami, mit csinálsz itt? - kérdezte Nelly csodálkozva. - Mami, kééééééérlek vegyél nekünk is egy madárpókot. Olyan selymesen puha - csacsogta boldogan Julius. * Már annyira megszoktam, hogy Kevin napjában többször is becsenget hozzánk, hogy teljesen meglepődtem, amikor egyszercsak Max állt az ajtóban Jasperrel együtt. - Helló, Constanze - üdvözölt, mintha rendszeres vendég lenne a házunknál.

- Max, jó, hogy téged is látunk - mondtam kicsit visszafogottan. - Az utóbbi időben csak Laura-Kirstinnel lógtál. - Nem kell, hogy én is olyan nagyvonalú legyek, csak azért, mert Nelly nem volt féltékeny. - Ő most nyári táborban van, ugye? - Meghalt a nagyapám - bökte ki. Jasper elkezdett sírni. - Az enyém is. - Miért bőgsz! - mérgelődött Max. - Hiszen nem is igen ismerted! - De, tőle kaptam a Carrera vasutat - ordított Jasper. - Az a másik volt - mondta Max. - Ő még él. Jasper abbahagyta a sírást. - Igazán? - kérdezte. - Gyertek be. Szegény Anne, nagyon szerette az apját. Még akkor is ha az utóbbi két évben idegen neveken szólongatta. - Nálatok maradhat Jasper ma éjszakára? - kérdezte Max. - Mama nagyon furcsa volt, amikor felhívták a kórházból. Órákkal ezelőtt elment, és azóta nem is jelentkezett. Felhívtam a papát, ahogy kérte. De neki szokás szerint most is fontosabb a munkája. Vagy amit annak nevez. Még ilyenkor sem tud lemondani a gyakornokáról. Constanze, minden férfi ilyen? - Nem - válaszoltam tömören. - Nem gondoltam volna, hogy Max tisztában van az apja kiruccanásaival. - Jasper természetesen itt maradhat. És te is. Nelly örülni fog. - Ha nem éppen Mr. Tetko van nála látogatóban - nyögte Max. - Mi a véleményed Constanze? Szerinted Kevin Klose megfelelő társaság a lányod számára? - Óh, Kevinnel voltaképp nincs semmi baj - válaszoltam. - Egyébként nem hinném, hogy lenne valami közük... - ...ami rád tartozna - tette hozzá Nelly szokásához híven macskaléptekkel beosonva. Max a vállát vonogatta. - Max nagyapja meghalt - közöltem. Max sírva fakadt. Mindketten megdöbbentünk. Nelly egy pillanat alatt angyallá változott és a karját a vállára tette. - Tudod, nagyon szerettem - zokogott a fiú. - Még akkor is mindig felismert, amikor már nagyon beteg volt. Legalábbis elég sokszor. Óriási könnycseppek gördültek végig az arcán. Nem tudtam, hogy mitévő legyek. Nelly jobban feltalálta magát. - Mesélsz valamit róla? - kérdezte. - Fent a fán, a lombházunkban, ott nem zavar bennünket senki sem. És miközben Maxot a kertbe navigálta, visszaszólt, hogy gondoskodjak az ellátásról: Valami innivalót kérünk, néhány csokis kekszet és az ebédnél megmaradt pizzából egy-két szeletet. A rendelést egy üveg almalével, C-vitamin bonbonnal és egy csomag papír zsebkendővel együtt betettem egy kosárba, ami ezúttal felvonóként is működött. Nelly felhúzta a kosarat, ellenőrizte a tartalmát. - Köszi, mami. - Aztán órák hosszat nem láttam őket. Anton telefonált, hogy elmesélje, előkerült a Jaguárja. Pontosan ott állt, ahonnét eltűnt. - Képzeld el, még ki is takarították, kívülről, belülről. Olyan, mint új korában - mondta. - És a felnik csillognak-villognak. A rendőrök szerint, fiatalok lehettek, kölcsönvették, hogy villantsanak vele. Hát nem tudom... fiatalok, akik kitakarítják az autót?! - A lényeg, hogy előkerült - jegyeztem meg. Nem volt igazán jó a lelkiismeretem, hogy fedezem a Klose-műhelyt és az Armani alakokat, de az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó. A lelkiismeretem megnyugtatása érdekében arra gondoltam, hogy valószínűleg

mindenkinek van biztosítása, aki ilyen autót engedhet meg magának. És Klosénak igaza volt: A gyerekek jelentik a jövőnket. Később ők fizetik a meglopott autótulajdonosok nyugdíját, és ezzel a kör bezárul. Legalábbis ezt magyaráztam be magamnak. Anne persze biztos érzékkel pont mára hívta össze az „Anyák maffiájának” a gyűlését Jo és Joanne ügyében, hogy megbeszéljük a teendőinket. - Nem hiszem, hogy eljön - mondta Mimi. - Tudom, hogy mennyire magamon kívül voltam az apám halálakor. Ha Ronnie nem lett volna mellettem, teljesen becsavarodtam volna. Elnémult. Kis idő múlva megkérdezte: - Ma sem volt itt? - Kicsoda? - kérdeztem vissza, de természetesen tudtam, hogy kire gondolt. - Hát Ronnie - mondta. - Nem - válaszoltam - Furcsa, igaz? - Nem - mondtam ismét. - Hiszen azt mondtad neki, hogy többé ne jöjjön. - Igaz - válaszolta Mimi. - Csak nem gondoltam, hogy meg is teszi. De természetesen jobb ez így. Miközben a kicsiket lefektettem (Julius tudni akarta, hogy mikor fog az ő nagyapja meghalni és ezen hosszasan elvitatkoztunk), befutott Trudi. Kicsit kimerültnek látszott, megkínáltam hát egy kis punccsal. - Jöhet, ha egy kis snapszot is tölthetek bele - mondta. - Kitűnő ötlet - jegyezte meg Mimi. - Szerencsére már a gyerekek is ágyban vannak. A puncsot áttöltötte egy salátástálba, hozzáadott egy üveg vodkát. - Voilá, máris kész a vitamindús nyári bólé. Kiültünk a kertbe a juharfa alá. Trudi kinyújtott lábakkal nagyot kortyolt a poharából: - Aáááh! - No és mi újság az eget rengető szerelem háza táján? - kérdeztem. Trudi kicsit zavartan mosolygott. - Hát, nem is tudom, hogy megfelelő-e a szóhasználatod? Hiszen az csak többnyire mítosz, nem igaz? Egy vágyálom, amire mindannyian törekszünk. - Aha! Új szelek fújdogálnak. Már régről ismerősek ezek a gondolatok. Nemsokára jön majd a tanulópénz és a tanulságos tapasztalat. - De hiszen Peter a napod holdja, a fényed árnyéka... vagy mégsem? - piszkoskodtam. Trudi olyan képet vágott, mint akinek a foga fáj. Gyűlölte, ha be kellett vallania, hogy melléfogott. - Azt hiszem, Peterben talán mégiscsak kevés a spirituális beütés - nyögte ki végül. - Rögtön gondoltam - jegyezte meg Mimi. - Nem volt igazán narancssárga az aurája. Trudi teljesen figyelmen kívül hagyta Mimi megjegyzését. - És sosem takarít fel maga után. Még a tejet sem teszi vissza a hűtőbe. Vagy a fogkrémes tubusra a tetejét. És folyton állva pisil. Még a tükröt is összespricceli a vizeletével! Közben persze állandóan nyafog a macskaszőr vagy a zenegépen lévő por miatt. - Ez valóban nem vall mély spiritualizmusra - vihogott Mimi. - Na és a gyerekei! Borzalmasan fárasztóak, mindig van valami óhajuk, vagy éppen tele van a pelenka, vagy üvöltenek, és persze Peter úgy gondolja, hogy nekem kell róluk gondoskodnom. Azt mondja, szüksége van a hétvégékre, hogy regenerálódjon. - Micsoda seggfej - kiáltotta Mimi. - Miért nem dobod ki? - Nos, az az igazság - mondta Trudi -, hogy egyébként kedvelem. És többnyire jól kijövünk egymással. Az ágyban szuper... el sem hiszitek, hogy néha micsoda pancserokat fog ki az ember. Mindig arra gondolok, hogy egy multi orgazmus ellensúlyozza a WC mellé vizelést, nemde?

- Hm - húzta el a száját Mimi. - Nem! - kiáltottam fel. Hogyan pisil, ha még a tükröt is összespricceli! Még egy autópályatoaletten sem fordulhat elő ilyesmi! Vagy tűzoltóslagja van? - Nos igen, majdnem - felelte Trudi és átszellemülten mosolygott. - Hűha - bólogattam és fenékig ürítettem a bóléspoharamat. - A jó szexet nem lehet eléggé megbecsülni - jegyezte megTrudi. - Mindig azt hittem, hogy azt a legegyszerűbb megtalálni - mondta Mimi. - Nem - válaszolta Trudi. - A legtöbb férfi nulla az ágyban, de tényleg! Reprezentatív felméréseket is végeztem ebben a témakörben. - Gondoltam - hümmögött Mimi és töltött még magának egy kis bólét. Remélem, éppen Ronnie-ra gondolt. Micsoda féltékenység fogott el mindig, amikor a szexuális életükről mesélt (már amikor egyáltalán felfogtam, hogy miről beszél...). - Na ja - tódítottam, hogy még egy kis olajat öntsek a tűzre. - A jó szex még a lottó ötösnél is ritkább. - Akkor reménykedjünk, hogy Anton főnyeremény lesz - jegyezte meg Mimi gúnyosan. Feltéve, ha eljuttok odáig, mielőtt nyugdíjasok lesztek. A szünetben csak összehozzátok. Végre elhárulnak a hülye kifogások: A gyerekeid Menorcán lesznek, Emily pedig a mamájánál... szóval, húzzatok bele! Tulajdonképpen Anton egy utazást tervezett az exnejével, Emilyvel és az idősebb lányával, Mollyval, de Molly részt vesz egy szupertehetséges hegedűsök és fiatal balett-táncosok részére szervezett tanfolyamon, így a tervei dugába dőltek. Emily valószínűleg meglátogatja az édesanyját és a nagyszüleit Angliában, Anton pedig otthon marad. Egyedül, akárcsak én. Nellynek vettünk egy új bikinit (A méretű kosárral) a nyaraláshoz és amíg a H&M-ben a próbafülkében volt, villámgyorsan és titokban beszereztem magamnak egy rubinvörös , spagettipántos, hosszan felsliccelt hálóinget. Tökéletesen illett a hálószobám falához. - Először még túl kell élnem a szüleinél a vacsorát - mondtam. - Rettegek az anyjától. - Ugyan, Pollyval nincs semmi baj - nevetett Mimi. - Nagyon érdekli a művészet, a reneszánsz és hasonlók. Olvass el egy-két könyvet, és akkor elkápráztathatod. Áthozhatok néhány képes albumot. - Köszönöm, de inkább ne. Elegendő, hogy életmentő úszásban, éneklésben és sakkozásban szakértő vagyok - mondtam. -Egy újabb szakterület kicsit hiteltelennek tűnne, nem gondolod? - A helyedben általános műveltségnek nevezném - válaszolta Mimi. Már alkonyodott, meggyújtottam a mécseseket. Mimi elhatározta, hogy témát vált. - És mi lesz most az Anyák maffiája projektjével? Mit végeztél annak érdekében, hogy Antont rávegyed, hogy honorárium nélkül elvállalja az ügyet? - A részleteket inkább megtartom magamnak - mondtam sejtelmesen mosolyogva. Valójában semmit sem kellett tennem. Anton rögtön igent mondott. És nem a honoráriumról, hanem csak az előlegről mondott le. De ezt végképp nem fogom Miminek és Trudinak az orrára kötni. - Jól csináltad - mondta Trudi. - Méltó vagy a keresztanyaságra. Az „Anyák maffiája tehát ismét segített egy családnak. Egy kislány visszamehet az apukájához! Büszke vagyok magunkra. Valahogy jobban érzi magát az ember, ha tesz valamit másokért is. Ti is így érzitek? - Ha valaki segített, akkor az Anton volt - tettem helyre a dolgokat. - És még nem is biztos. Kérvényezték a gyerekfelügyelet jogának az újratárgyalását és Anton szerint Jo kilátásai jók. De a házat biztosan el kell adniuk, és osztozniuk kell az összegen. - Ronnie-val mi is eladjuk majd a házat - mondta Mimi. - Egy embernek túl nagy és drága és

én nem tudnám kifizetni Ronnie-t, ha ott szeretne maradni. - Kis szünetet tartott, a kerítésen át a házuk fele nézett. - Nos, én semmiképp sem szeretnék tovább ott lakni. Mindig Ni... - a múlt jutna eszembe. Ebben a pillanatban egy vaddisznó szakíthatta át a sövényt, legalábbis arra gondoltam. Felugrottam és megragadtam a fához támasztott gereblyét, hogy nyakon csípjem. De csak Anne érkezett meg. És egy csöppet sem találta kedvesnek a fogadtatásomat. - Órák hosszat kopogtam és csengettem - szólalt meg kifulladva. - Miért nem nyitottatok ajtót? - Kiabálhattál volna, ahelyett hogy átgázolsz a sövényen - mondtam. - Ez itt nem a Sövényvágó mészárlásának a hatodik része. - Lehetetlen volt - tájékoztatott bennünket Anne. - Éppen itt kocogott el Frauke és Sabine a „Bogárvárosi Anyukák Klubjából”, rémséges bányászlámpáikkal a homlokukon és nem akartam velük szóba elegyedni. Nos rendben van. Leengedtem a gereblyét és átöleltem. - Őszintén sajnálom - mondtam. - Ne légy már olyan kedves hozzám! - válaszolta és eltaszított magától. - Ülj már le - mordult rá Mimi. Trudi odanyújtott neki egy pohár bólét. - Teljesen kikészültél - jegyezte meg. - Hagyjátok már abba ezt a kedveskedést - mondta Anne. - Nem érdemlem meg. - Természetesen megérdemled - erősködtünk. - Fogalmatok sincs, hogy mit tettem! Egy utolsó... - Dehogy - válaszoltuk és közelebb húzódtunk hozzá. - Sosem gondoltam, hogy képes leszek rá - mondta Anne. - Hogy ilyesmit megteszek. És ráadásul az apám halálának a napján. A kíváncsiságtól már majdnem összepisiltük magunkat. Anne hirtelen hisztérikus zokogásban tört ki, egy kis ideig egyetlen szó sem jött ki a torkán. De miután két pohár bólét belé töltöttünk, elmesélte az egész történetet. Felhívták a kórházból, elindult, hogy még egyszer megnézze az édesapját. Békésen és nyugodtan feküdt az ágyon és akkor hirtelen úgy érezte, hogy kérdéseket fog intézni hozzá, az életéről, hogy boldog-e, hiszen az egész életben csak ez számít (mondta volt a halott apa). - És évek óta most látta először, hogy ki is vagyok - mondta Anne hüppögve. - Morzsácska, mondta nekem. Mindig így hívott kiskoromban. - Mozogtak közben az ajkai vagy inkább egy benső hang volt? - kérdezte Trudi kíváncsian, de oldalba böktem. Annének meg kellett esküdnie az édesapja előtt, hogy mindig boldog és a világgal megelégedett ember volt. Amíg férjhez nem ment Hansjürgenhez. - Ne értsetek félre, hiszen feleségül akartam menni hozzá és tényleg szerettem - mondta. - De már nem voltam boldog. Azonban gyerekei születtek, ott volt a munkája is és mindkettőt szerette és kezdetben Hansjürgennek sem voltak állandó kalandjai, hanem csak hébe-hóba és amikor elmúlt, folyton úgy gondolta, hogy mindent elölről kezdhetnek. - Mindig arra gondoltam, hogy végre a mi időnk is eljön - mondta Anne. - Ehelyett egyre rosszabb lett. És akkor a reményét is feladta. Megbarátkozott a helyzettel. - A gyerekekre is gondolnom kellett, igaz? Elég borzalmas, hogy ilyen erkölcstelen és egoista apjuk van, akkor legalább én legyek egy megbízható, nyugodt pont az életükben, ugye? És ez így is volt a mai napig! A mai napig! - mondta zokogva és ismét összeomlott. Anne zavaros tekintettel nézett ránk. - Egy utolsó...

Már nem bírtuk idegekkel. - Micsoda? Valami rosszat tettél? - kiáltott rá Mimi. Azt hiszem a karjánál fogva meg is rázta. Anne felsóhajtott. - Házasságtörést követtem el - mondta végül ünnepélyesen. - Óh, te jóságos ég - jegyezte meg Trudi csalódottan. - És én még valami komolyra gondoltam. - Kivel? - kérdeztem. - A... - óh istenem, fel sem tudom fogni, hogy mit tettem. - Kivel?

- Talán különösen hangzik, és valószínűleg el sem fogjátok hinni, esetleg Trudi, mert ő otthon van ezekben a földönkívüli dolgokban. Ugyanis a következő történt: Az autóm a kórházból hazafele automatikusan befordult a Szarvasbogár közbe. És éppen Jo bejárata előtt volt egy szabad parkolóhely. És észre sem vettem, máris leparkoltam. Mintha egy titokzatos erő vezérelt volna. - Hohó! - rikoltott Mimi. - Lefeküdtél Jóval? - Gondolod, hogy az elhunyt papád irányította az autódat? - kérdezte Trudi. - Nem hinném - válaszolta Anne kelletlenül. - Hithű katolikus volt. - De ha már ott voltál, felmentéi Jóhoz és lefeküdtél vele? - kérdezte Mimi. - Nem - mondta Anne. - Nem rögtön. Először főzött nekem egy csésze kávét. És elmeséltem neki, hogy meghalt az édesapám és aztán megsimogatta a fejemet, igen azt hiszem... - és aztán olyan furcsa, de valahogy egymás karjaiban kötöttünk ki. Még sosem történt velem ilyesmi. - Gondolod, hogy a papád szelleme belelökött a karjaiba? - kérdezte Trudi izgatottan. - Mivel a Morzsácskájának mindig csak a legjobbat akarta? - De már mondtam, hogy katolikus volt - válaszolta Anne. - Hithű katolikus. Óh, istenem, mit tettem! Amikor ismét magamhoz tértem, gyorsan magamra kaptam a ruháimat és elrohantam. Még az autókulcsot is ott felejtettem, ezért egészen idáig szaladtam. Milyen ostoba vagyok! - És Jo? - Éppen tusolt - mondta Anne. - Újra próbálkozott volna. Azt mondta, hogy hetek óta erről álmodott és hogy én egy boldog férjezett nő vagyok. Tényleg az vagyok, férjezett, de nem boldog. - Persze, majdnem mindannyian azok voltunk egykor - jegyezte meg Mimi tömören. - De valamikor az is véget ér. - Azt hiszem, ennél rosszabb hírem is van - tettem hozzá. - Mégpedig az, hogy Anne nem követett el semmi rosszat. De Anne még mindig nem vetette le a szőrcsuhát. - Házasságtörést követtem el jajveszékelte. - És egy fikarcnyival sem vagyok jobb a férjemnél. Soha többé nem tudok a gyerekeim szemébe nézni. - De hiszen ez ostobaság - szólalt meg fölöttünk egy hang a sötétben. Majdnem tömeges szívinfarktust kaptunk, Trudi még a székéről is felugrott és térdre ereszkedett, de csak Max volt, aki Nelly lombházának a lépcsőfeljárójáról figyelt bennünket. Mama, hiszen folyton az egyenjogúságról prédikálsz nekünk. Ha a papa egy gyakornokot kefélget, akkor neked is szabad azzal a... mi is a foglalkozása? - Matektanár - mondta Anne és ijedtében szinte megbénult. - ...egy matektanárral kefélni - folytatta Max. - Ez így jogos.

Bogárvárosi Anyukák Klubja Üdv a mamik hálózatának weboldalán. Nálunk a karriert építő nő és a háziasszony egyaránt véleményt cserélhet terhességről, szülésről, gyermeknevelesről, házasságról, hivatásról és hobbiról. Szeretettel támogatjuk egymást A fórumot csak tagok látogathatják. KEZDŐLAP KAPCSOLAT E-MAIL BEJELENTKEZÉS Augusztus 4.

Óriási nyugalom van a házban Laura-Kristin és Flavia nélkül. Mindketten nyári táborban vannak az Eifel hegységben. Jannal és a kicsivel két hétre elmegyünk a tengerhez, végre egy hisztimentes nyaralás! Az utóbbi időben nagyon kimerítettek Laura-Kristin történetei a kitalált barátjáról, ,,Maxról”. Majd megszakad a szívem, valahányszor felhívom a figyelmét, hogy sokkal jobb lenne, ha egy igazi barát után nézne, és boldogan támogatnám, ha rászánná magát egy fogyókúrára, de furcsa szemekkel néz rám és azt üvöltözi: - Óh, mama semmit sem értesz! LÁNYOK! Tök boldog vagyok, hogy a negyedik utódunk az erős nemhez fog tartozni. Még lehet jelentkezni az őszi tanfolyamunkra: „Csecsemők kétnyelvű nevelése”. A témában járatlanok számára: Mrs. Sullivantől - diplomás angoltanár és egyúttal négy gyermek édesanyja - a résztvevők megtanulhatják az angol bébinyelvet és angol gyermekdalokat. Valóban szaktekintély ezen a területen és nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de én tényleg szeretném, ha legalább a negyedik gyerekem már a hasamban angolul tanulna! Tudjátok, hogy kik élnek külön? Ronnie és Mimi Pfaff, aki elvetélt. Tragédia, ugye? De hiszen rögtön mondtam, hogy egy házasság tönkremehet emiatt. A Brad Pitt- szindróma. Biztosan eladják a házat. Sonja, esetleg jó lenne nektek, mit gondolsz? Nemrég láttam belülről, tényleg kellemes. Ha megszületik a baba, szűkös lesz a sorházatok a Lódarázs közben, és megszabadulnátok a borzalmas Klose családtól is. Ráadásul szuper vétel lehet, ha ilyen körülmények között gyorsan el kell adniuk! Frauke

Augusztus 6. Azt hiszem Grönlandi Bálna végre rájön, hogy jobb, ha nem kezd ki egy nős férfival és családapával. Peter ugyan vonakodik egy kicsit, de miért kellene még a fárasztó hét után a hétvégére is a nyakamba venni a gyerekeket, miközben ők az ágyban enyelegnek. Minden pénteken pontosan hatkor elviszem a gyerekeket a Grönlandi Bálna lakására és vasárnapig fantasztikusan kipihenem magamat... miközben a Grönlandi Bálnát teljesen kikészítik. Hála Wibeke leleményességének a halrudacskák és az Ellentől elhozott döglött teknős, (köszönöm Ellen, szuper ötlet, tényleg ördögien bűzlött) új otthonra találtak a Grönlandi Bálna lakásában, ahol nyugodtan átadhatják magukat az enyészetnek és bűzölöghetnek. Karsta is jól végezte a dolgát: Kidobta a Grönlandi Bálna egyik macskáját a balkonról. Peter nagy jelenetet rendezett miatta, mivel szerinte felbujtom a gyerekeket és már ugyanolyan gonoszok, mint én, blablabla... De először is a lakás csak a másodikon van, és a macska megúszta, másodszor vigyázzon jobban a gyerekeire, ha rá bízom őket. A következő hétvégére már valami egészen különlegeset eszeltünk ki Wibekével! A Grönlandi Bálna elbúcsúzhat a zenegépétől! De ezzel csak egy szívességet teszünk, hiszen ki képes elviselni azt a New-Age-kornyikálást a nap 24

órájában? Sonja, él még a kutya? Nagyon kínos, hogy meglépett. Pont belerepült egy szúnyog a szemembe, egyébként a halálos lövéseimről vagyok híres. Sabine

Augusztus 7. Sokk! Klose domina egyáltalán nem domina! Most kapaszkodjatok meg: gondozónő a waldesruhi idősek otthonában. Annyira mellbe vágott, amikor megláttam a fehér köpenyben, hogy még vissza is köszöntem neki, természetesen a sokkhatás következtében. Ma reggel elvittük az anyósomat az idősek otthonába, ami szupi idegtépő volt. Nem tudjátok elképzelni, hogy micsoda cirkuszt rendezett. Egyszerűen nem akarja belátni, hogy túl nagy teher a számunkra. Még a szentekre is megesküdött, hogy soha többé nem megy ki az utcára hajcsavarókkal, nem zaklatja a pácienseket és mindig kikapcsolja a gáztűzhelyt, de végül is a gyerekeim életéről van szó és nem bízhatok meg az ígérgetéseiben! Épp elég dolgom van Timmivel meg a babával, nem érek rá egész nap még a becsavarodott anyósomra is felügyelni. Már a parfümének a szagát sem bírom! Hála isten a férjem is belátta és végül már nem engedett a sírás-rívásának. De szó szerint kezénél lábánál fogva kellett kiráncigálnunk a házból, szupi kínos, sírt, könyörgött, mintha Waldesruh egy börtön lenne, ahova az akarata ellenére bezárjuk. Ezzel szemben saját szobája van és nonstop szupi ellátásban részesül. Sőt havonta egyszer még egy fodrász a bentlakók frizuráját is megcsinálja. A férjem lazán vehetne magának egy új Mercedest azért a pénzért, amibe ez kerül neki! De a köszönetét nem ismeri ez a nő. Klose dominának a zsebébe csúsztattam egy húszast, hogy három, négy napig ne engedje a telefonhoz. Szükségünk van egy kis nyugalomra a sok cirkusz után, végül is terhes vagyok, és nem izgathatom fel magamat! Gömbölyű hasú Ellen mami

Ui.: Sabine, nem helyes, hogy a féltékenységedben attól sem riadsz vissza, hogy állatkínzásra neveljed a lányaidat. Szupi kegyetlen és szívtelen cselekedet egy macskát a balkonról kihajítani! Nagyon kiborított. Szegény cica.

Nelly abszolút szigorúan titkos naplója Augusztus 10. Menorca Itt minden tök szuper. Muszáj tízpercenként egy fotót küldenem Larának a Fekete-erdőbe. A ház, a medence, a kert, a tenger, a pálmák, Paris családja - egyszerűen minden őrületes! Lara is küldött egy képet egy tehénnel egy fenyőfa alatt és azt írta, hogy pont ilyennek képzeli el a poklot! Én pedig a mennyországban érzem magamat! Paris családja isteni! A testvére, Venice már elmúlt negyven, de mégis totál klasszul néz ki, mint Madonna, de még nála is jobban. A gyerekei is totál helyesek. Venice-t, a gyerekeket, a férjét, sőt még a kutyájukat is megveszik reklámklippekhez, többek között autóreklámokhoz, őrült jó buli, ezt Venice mesélte. Megkérdeztem a Papit, hogy neki ez miért nem jutott eszébe, mire azt válaszolta, hogy nincs kutyánk. Jellemző. Paris szülei is babák, de a legeslegklasszabb Paris unokaöccse Priamos. Ugye milyen dögös ez a név? Priamos tizennyolc éves, megaklasszis és szinte mindig angolul beszél, mivel multi-kulti. Modellkedik a Shampoonak és a Duschgelnek, őrületes, ugye? Valószínűleg már ezerszer láttam mezítelenül a tévében, de nem tudtam, hogy ő az. Today megpróbálok vele egy little bit beszélgetni. Mostanáig le sem vette a fülhallgatót a fejéről, amikor a közelben voltam. Valószínűleg egy kicsit félénk, a sok tapasztalata ellenére is. Lehet, hogy még közös reklámunk is lesz. Nem a Duschgelnél, de talán egy csoki- vagy jégkrémreklámban. Azt hiszem, alkalmas lennék rá.

7. Kínos, de be kell vallanom, hogy amikor a gép felszállt a gyerekeimmel és elindult Menorca felé, úgy bőgtem, mint egy fába szorult féreg vagy talán Az elfújta a szél végén - nem tudtam abbahagyni. A taxis, aki a repülőtérről közvetlenül a temetőbe vitt Anne papájának a temetésére, azt gondolhatta, hogy csoportos katasztrófa ért. Még illett is a temetéshez. - Nyomorultul érzem magamat - mondta Anne, amikor bőgve odaléptem mellé és megszorítottam a kezét. Sápadtnak és betegnek látszott. A fekete kosztümje túlságosan szűk volt rajta, utoljára a mamájának a temetésére vette fel huszonkét évesen. - Én is egyfolytában sírok. - Igen, de mégiscsak más - hüppögtem. - Hiszen most temeted el a papádat. - Körülnéztem. A legtöbben nyolcvan felett voltak, néhány rokon, barát, ismerősök az otthonból, ahol élete végén a betegsége miatt élt. - Hol van Hansjürgen? - kérdeztem suttogva. - Nem jött el - válaszolta fojtogató hangon. - A munkája... - De basszus, ma szombat van - suttogtam. - Igen -suttogta vissza. - Egy fontos projekt. - Tiffany - mormogta Max. Szintén feketében volt. A zakó lógott rajta, biztosan az apjáé. - Tiffany? - kérdeztem vissza. Nem is ismerem a foglalkozását. Lehet, hogy ékszerész? - Tiffanynak hívják a gyakornokot - magyarázta Max. - Utánanéztem. Az egyik ügyfelének a lánya. Azt hiszem, a papa nem tud tőle olyan könnyen megszabadulni, mint a többiektől. Az igényei is nagyobbak. Mondtam a mamának, hagyja ott, mielőtt ő teszi ugyanezt vele, de hallani sem akar róla. - Hansjürgen még mindig észhez tért - sziszegte Anne. - És most is ez lesz. Tiffany napjai meg vannak számlálva. - A méltóságodat pedig végleg elfelejtheted - suttogta Max. - A papával egyszerűen közölném, hogy annak a matektanárnak még a kisujjában is több van. - Fiacskám, fogalmad sincs, hogy micsoda lavinát indítanék el vele - suttogta Anne. - Jóval az egy egyszeri, megbocsáthatatlan...hibás lépés volt! Ha a papa megtudja, elhagyhatjuk a házat és beköltözhetünk egy kis lakásba. Kert nélkül! Te talán már megértenéd, de mi lenne az öcséddel? - Mindig ez van - mondta Max és közelebb hajolt hozzám. - Legszívesebben el se mennék a nyári táborba, mert azonnal eljátssza a papával a nagy kibékülést. Fogalmam sincs, hogy mi az ára, de akkor két hétig példás családapa, vasárnap elkészíti a reggelit és elvisz bennünket az állatkertbe. Aztán jön a következő titkárnő. - A házasság egy ígéret, nem lehet csak úgy könnyedén felrúgni - suttogta Anne. - Constanze, hallod? - sziszegte Max. - Kérlek, nagyon vigyázz rá, amíg távol leszek. Hiszen te vagy a Keresztanya. - Ami szigorún titkos - mondtam. - Persze semmi jelentősége sincs. - Megígéred, vagy lemondjam a nyári tábort? - Megígérem. - Szegény fiúnak szüksége van a pihenésre. De nem volt olyan egyszerű az ígéretemet betartani. Éppen hogy megpattant Max a táborba és a vacsorára készülődtem Anton szüleihez - egy kis ránctalanító maszk, na meg átlapoztam néhány képes kötetet Michelangelóról amikor csengettek. Anne és Jasper álltak az ajtóban. - Autóra van szükségem - mondta a barátnőm. - De édesem, hiszen tudod, hogy nincs autóm - válaszoltam. - A sajátomra gondoltam! - El kell hoznom, még mielőtt Hansjürgen bármit is észrevenné. Körülnézett, mintha követték volna. - De semmiképp sem megyek oda Jóhoz egyedül. Félek hogy újra megtörténik.

- Vagyis attól tartasz, elég, ha kinyitja az ajtót és máris egymásnak estek? Anne bólintott. - És ez nem történhet meg. Semmiképp sem. - Uramisten, mennyire örülnék egy ilyen nehezen kontrollálható libidónak! - Becsengetünk, egyszerűen bejelentem, hogy a kulcsért jöttem, átadja, aztán távozunk. Ilyen egyszerű - sorolta. - Mégis mit tegyek, ha mégis elgyengülsz és a szemem láttára letéped magadról a ruháidat? - Óh, ne butáskodj - dühöngött Anne. - Elkísérsz vagy nem? Természetesen elkísértem. Hiszen megígértem. Jaspert Mimire bíztuk. Anne Opel Corsája furcsamód ferdén állt egy Smart mögött, az egyik első kerékkel a járdán, a többi kilógott az úttestre. - Nos, biztos hogy nem valami misztikus varázserő segített a parkolásnál - jegyeztem meg. Sőt még csak egy misztikus lyuknak sem nevezném ezt a helyet, ahova még éppen betuszkolja magát az ember az autójával. - A cetli szerint sem - sziszegte Anne és ingerülten összegyűrte a szélvédő mögé bedugott büntetőcédulát. Becsengettem Jóhoz. Anne idegesen táncikált az egyik lábáról a másikra ugrálva. - Hogy nézek ki? - kérdezte. Hékás! Van ennek most valami jelentősége? Egy piros Porsche Carrera fékezett le Anne Corsája mellett, az úttest közepén. Egy alacsony, testes, bőrdzsekis férfi szállt ki belőle. Éppen barátságosan fel akartam hívni a figyelmét, hogy jobb az óvatosság, mivel itt cetliket osztogatnak, amikor észrevettem, hogy Bernhard az. A bőrdzsekit a mezítelen testén viselte.Végigszaladt a libabőr a testemen. - Ki parkolt ilyen idétlenül ezzel az ócskavassal! - szitkozódott és belerúgott a gumiba. Kihasználtam ezt a másodpercet és Annét elrángattam a ház bejáratától, majd a mellettünk lévő kirakat felé tuszkoltam. Frölich fűtés- és szaniterszaküzlete néhány szép PVC-idomot és WC-kagylót kínálgatott a kirakatban. - Nézd csak, mit szólnál ahhoz? - kérdeztem és Anne fejét erőszakkal a WC-kagyló irányába fordítottam. - De hiszen az... - küzdött a szorításomban Anne. - Egy szuper WC - jegyeztem meg hangosan, és sziszegve hozzáfűztem. - Fogd be a szádat! A kirakatüvegben megfigyelhettem, hogy egy másik férfi is (szintén alacsony és roppant erős alkatú) kiszállt a Porschéből, mégpedig egy óriás fejű kutya kíséretében. Ugyanaz a fej, mint amit Bernhard a hátsójára tetováltatott. - Egy mastino - suttogtam. - Nézd csak ezt a klassz WC-tartályt - mondtam hangosan. Bernhard a kísérőjével és a kutyával Jo bejárata felé tartott és hamarosan eltűntek. - Mit keresnek itt? - kérdezte Anne. - És miért nyomtad az orromat olyan brutálisan a kirakathoz? - Nem tudom. Talán a túlélési ösztönöm lépett működésbe - válaszoltam. - Ma különösen komisz volt Bernhard nézése. De ha gondolod, gyorsan felmegyünk Jóhoz. Biztos vagyok abban, hogy most nem áll fent az a veszély, hogy egymás nyakába borultok. Anne rögtön nyomorultul érezte magát. - Nem tudok a szemébe nézni. Mit gondol rólam? Férjezett nő vagyok... nem vagyok jobb a Biankájánál... biztosan megvet. - Hülyeség - válaszoltam. - Szerintem inkább azon kesereg,amióta kijött a zuhany alól, hogy se híred, se hamvad. - Már felhívhatott volna - mondta Anne. - Akkor mindent megmagyarázhattam volna neki. Mit gondolsz, mit akar Bernhardt Jotól? Megvontam a vállamat. - Talán elfelejtett valamit. De őszintén szólva, nem úgy nézett ki, mint aki baráti látogatást tesz.

- Azt gondolod, hogy...? Óh, ne! - Anne határozottan a ház bejáratához lépett és erőteljesem megnyomta a csengőt. Senki sem válaszolt. - Óh, óh... - sóhajtottam fel. - Jaj, Jo! Ha bántódása esik, akkor velem gyűlik meg Bernhard baja! - kiáltotta Anne. Egy pillanat alatt eltűnt az önsajnáltatás és a szenvelgés az arcáról. Bátran, riadót fújva megnyomta a ház összes csengőjét. - Posta! - szólt bele a kaputelefonba, mire az ajtó kinyílt. - Gyere! - Felrohantunk a lépcsőkön. Amikor felértünk - közben nyilván mindenki a kukucskálón keresztül kémkedett -, kinyílt a lakás ajtaja és Bernhard kísérője lépett ki rajta. A mastinót egy szegecsekkel kivert nyakörv segítségével próbálta visszatartani, de még így is majdnem fölfalt bennünket. A rémülettől sóbálvánnyá váltam. - Nem ártalmas, csak szaglászgat - mondta a férfi. Anne elrohant mellettük és egy pillanat alatt a lakásban volt. - Jo, Jo, mi történt veled? Szívesen segítettem volna neki, de csak bambán magam elé bámultam, a rémülettől teljesen megmerevedtem. A férfi meg engemet bámult, mustrálgatott, tetőtől talpig, a fogai között fütyörészett, megemelte a nem létező kalapját és megszólalt: - Megengedi? Paschulke. Finom kis falat, ha szabad ezt mondanom. Fogadok, hogy a kencefincék nélkül egy igazi bombázó. Ekkor jöttem rá, hogy még mindig rajtam van a ránctalanító maszk, egy zöldes, avokádós és algás pép. Anne nem hívta fel rá a figyelmemet, mert csak magával volt elfoglalva. A fél Bogárvárost bejártam ezzel a zöld pempővel az arcomon. De Paschulke úr szerint ennek ellenére klasszul nézek ki. A szabad kezével kivett egy névjegyet a zsebéből és átnyújtotta. Ha állást keres... mindig szükségünk van csinos lányokra a pult mögött. Egy hangulatos kiskocsma. Rendes hely. De a vendégek többet isznak, ha a pult mögött a lányok csinosak. A szemüket is legeltethetik, azt mondják. Döbbenten elvettem a névjegyet. Már nem is tudom, de talán még meg is köszöntem. - Oh, Jo, jóságos ég! - hallatszott Anne jajveszékelése aztán pedig Bernhard hangja: - Nem olyan rossz, mint amilyennek látszik. Egy sima törés! Csak kezdetnek! A szilánkos törést a későbbiekre tartogatom. Világos? Vagy szükséged van még egy kis utánpótlásra? - Neeem... minden világos - hallatszott Jo fuldokló válasza. Legalább még életben van. - A barátja? - érdeklődött Paschulke. - Ha igen, sajnálom, hogy olyan kemény kézzel bántam vele. Néhány ütés a gyomrába, egykét rúgás a veséjébe, de az orrát a Bernhard törte szét. Azt sosem engedi át másnak, szereti hallani a csont roppanását. De a legtöbb olyan hangosan ordít, hogy meg sem lehet hallani. Nem jó, ugye? - Nem... - sipítottam - Ne aggódjon, jól van, ennél különbeket is csinálunk. Mit gondol, hogyan néz ki a plasztikai sebész, aki a Bianka dudáit csinálta! Igaz, korábban se festett remekül. Megfigyelte már? Ezek a plasztikai sebészek legtöbbször rém rondák, igazam van? - Igaz... igaz... - sipítottam. - De komolyan. A Biankának két teljesen eltérő nagyságú dudát csinált. A Bernhard nagyon felhúzta magát. Érthető, nem? Na annyi biztos, még egyszer nem fogja megtenni. Nem ajánlom senkinek se, hogy belekössön a Bernhardba. De ezt mindenki tudja róla. Mivel dühítette fel a barátja? Hiszen minden ment a maga útján! Hogyhogy hirtelen nem akart fizetni? Hiszen a Bernhard-nak is vannak kiadásai és a Bianka sem mondhat le az igényeiről. Jobb, ha megérti a barátja.

- Most biztosan megértette... - sipítottam. Paschulke részvétteljesen rátette a karomra a WC-fedélnyi tenyerét. - Nos, ha nem bírja a vért, akkor ne menjen be. Henri is beavatkozott egy kicsit. Ostobaság, hogy a barátja nem viselt nadrágot... Szerencsés, hogy nem harapta le neki, mint a korábbi italszállítónkét. Azóta nem is vágja át a vendéglősöket a sörszerződéseivel, igaz Henri? A mastino mormogott. Bernhard jelent meg az ajtóban aljas tekintetével. Még levegőt is elfelejtettem venni. Már sipítani sem tudtam. - Gyere, végeztünk - mondta Bernhard és Paschulke vállára csapott. Aztán észrevett. Igyekeztem a ránctalanító maszkom mögött felszívódni. Bernhard nyilvánvalóan nem ismert fel. Egy ránctalanító maszk mentette meg az életemet? - Még egy irgalmas Johannita - jegyezte meg. - Na, tök jól elintéztük ezt a Jót. Mondd meg neki nővér még egyszer, hogy vonja vissza a szaros kérvényét, különben az összes fogától megszabadítjuk. És könnyen elképzelheti, hogy mit művelek a Dzsoannával ma este az ágyban. Remélem, van némi fantáziája a tanár úrnak. - Megropogtatta az ujjperceit. Bernhard világában nem léteznek holmi szaros szerződések, világos? Aztán lement a lépcsőn és eltűnt. Paschulke követte a kutyával. Paschulke ismét megemelte a nem létező kalapját és rám bólintott. - Mylady, odaadtam a telefonszámomat. A viszontlátásra. - Viszontlátásra - sipítottam és szégyenkezve összerogytam. Hát így viselkedik az Anyák maffiájának rettegett Keresztanyja veszélyes helyzetekben! Vártam, amíg lent becsukódott a kapu. Lassan visszatért az élet a lábaimba és végre bementem a lakásba. Jo meglehetősen kikészített állapotban üldögélt a konyhában a földön, a hátát a hűtőszekrénynek támasztotta. Anne átölelte és egyfolytában a nevét hüppögte. - Óh, Jo, Jo, Jo, Jo, Jo! - Jó, hogy visszajöttél - mondta Jo, miközben egy kis vér szivárgott az orrából. - Már azt hittem, hogy csak álom az egész. Nagyon megható volt. - De miért nem hívtál fel? - kiáltott fel Anne. - Óh, Jo! - Hiszen nem is tudom a családnevedet - válaszolta Jo. - Őrültség, ugye? Beleszerettem egy nőbe, és csak a keresztnevét tudom. És hogy egy aranyos májfolt van a hasán. - Óh, Jo! - kiáltott fel Anne ismét. - Hogy mondhatsz ilyesmit? Alig ismersz. És házas vagyok. A... - ...legédesebb, legcsodálatosabb, legérzékibb és legmelegebb szívű ember vagy, akivel valaha is találkoztam - egészítette ki Jo. - És szeretlek. - Óh, Jo - kiáltotta Anne ismét a melléhez simulva. - Én is szeretlek. - Aztán összevissza csókolgatták egymást. A Jo orrából szivárgó vér sem zavarta őket. A torkomat köszörültem. - Hm, miután minden tisztázódott, kár lenne, ha Jo elvérezne, nem gondoljátok?

- Jo azt kéri, hogy rögtön vond vissza a kérvényt - mondtam. - Nem tehetem - mondta Anton a Jaguárral a kijáratból visszatolatva. - A gyerekfelügyeleti jogot újra tárgyalják. És ha kíváncsi vagy a véleményemre, a történtek után, az egész csupán formalitás. Még akkor is, ha olyan ostobák voltatok és nem értesítettétek a rendőrséget. Nagy pancserség.

- De nem érted? Ezt a Bernhardot csak Jo dohánya és a ház érdekli és ezért ragaszkodik Bianka a gyerekhez. Ha Jo nem vonja vissza a kérvényt, Bernhard nemcsak Jót, hanem Joannét is összeveri! - Csak megismételhetem, ez már rendőrségi eset - mondta Anton. - Nem hagyhatjuk, hogy ezek az alakok megfélemlítsenek bennünket. - Nos, te nem voltál ott - válaszoltam. - Hidd el, ha ezek a szemedbe néznének, megértenéd, hogy mitől fél Jo. Biztos vagyok benne, ha bekapcsoljuk a rendőrséget, még erőszakosabban lépnek fel. Nem, nem, tedd meg, amit kér és vondd vissza a kérvényt. Anton felsóhajtott. - Azt hittem, segítséget kért - mondta Anton. - Ha visszavonom a kérvényt, azzal nem segítek rajta. És a szegény kislányon sem. - Igen, de legalább életben maradnak. Kevin szerint is értelmetlen az ilyen alakoknál a rendőrség bevonása. - Na de ki az a Kevin? - Nelly osztálytársa - mondtam. - Tehát egy szakértő. - Anton felsóhajtott. - Figyelj ide, a fenyegetés és testi sértés bűncselekménynek számít, amiért börtön jár. Jónak fel kell jelentenie ezt a Bernhardot, és akkor megszabadul tőle. - Szó sem lehet róla - mondtam. - Te naiv vagy. Ha feljelenti, akkor aztán tényleg elszabadul a pokol! Nincs egyedül. Ott van az a Paschulke is. És a kutya. És semmitől sem riadnak vissza. Kevin szerint is, ezeknek az alakoknak csak egyfajta törvény létezik, a sajátjuk. - Micsoda baromság - mondta Anton. - Mindenképp vond vissza a kérvényt, ez Jo kérése. És megértem. Ha Bernhard az én gyerekeimet fenyegetné... Bárcsak tudnék karatézni! De a szüleim inkább egy idióta néptánccsoportba járattak. - Egy kicsit akadoztam. - No meg természetesen az úszó egyesületbe - tettem hozzá. - A hazudozás nagyon megerőltető. Ha az ember egyszer elkezdi, nem tudja abbahagyni. - De mit érek egy gyorsúszásban szerzett éremmel az olyan alakokkal szemben, mint Bernhard? - Arra ott van a jogrendszer - mondta Anton. - Vagy mit gondol erről a te Kevined? - Óh, úgysem zárják be a Bernhardot - jegyeztem meg. - A tárgyalásig háboríthatatlanul tovább garázdálkodhat. Kevin is azt mondja, a rendőrök sosem érhetők el, amikor szüksége van rájuk az embernek. No nem, sokkal jobb, ha az ember a saját kezébe veszi az ilyen ügyeket, de ezekekkel az alakokkal szemben nem megyünk semmire sem. Anton ismét felsóhajtott. Megigazítottam a szoknyámat. A délutáni kavalkádban nem sok időm jutott a készülődésre, még a manikűrre sem. Fogalmam sincs, hogy jól áll-e a top és a szoknya a csípőmön a laza, széles övvel. Nem volt elég időm, hogy hosszasan a tükör előtt forgolódjak. - Tudtad, hogy a reneszánszban az aranymetszés fontos szerepet játszott? - kérdeztem hirtelen témát váltva. - Nagyon bonyolultnak tűnik, de mégsem az. A derékszerű háromszög hosszabbik szárát tekintik az elosztandó szárnak, a másik szára pedig csak fele olyan hosszú. Fantasztikus, ugye? Anton ismét összevonta szemöldökét. - Constanze, nem is tudtam, hogy érdekel a művészet mondta. - Láthatod - válaszoltam, miközben a nyári hőség ellenére kocogtak a fogaim. Vannak napok, amikor túl sok minden történik. A mai nap is ilyen volt. Először egész éjszaka az interneten lógtam kasparow 34-gyel és E4D4-gyel, aztán a búcsúzkodás a gyerekeimtől a repülőtéren, Anne édesapjának a temetése, Bernhard és Paschulke, Jóval a sürgősségi osztályon (ahol összefoltozták, csak az orrcsontja tört el, no meg Henri kiharapott egy kis darab húst a felső combjából, de az orvos szerint valószínűleg regenerálódik). Amikor végre

hazaértem, legszívesebben lefeküdtem volna, de Mimi, Jasper és Kevin már vártak (utóbbi Samantha bébivel a karján). - Tudod, hogy Nelly elutazott? - kérdeztem tőle. - Természetesen - válaszolta Kevin. - Küldött egy sms-t a repülőről. - Oh, nem igaz! - kiáltottam fel. - Nem tudja, hogy a gép lezuhanhat, ha nem kapcsolja ki a telefonját a fedélzeten? Szerencsére a gép sikeresen landolt Menorcán. Nelly és Julius már telefonáltak és egyfolytában a házról, a medencéről és Paris őrülten szuperkedves családjáról áradoztak. Nelly megkérdezte, hogy szerintem is irtó dögös név-e a Priamos, persze, mondtam, egy harci kutyának, amire letette a telefont. Ebből arra következtettem, hogy valószínűleg nem egy kutyáról van szó. Küldtem Lorenznek egy sms-t, amiben ismét felhívtam a figyelmét, hogy a gyerekeimet sértetlenül szeretném visszakapni, mégpedig minden vonatkozásban. - Még Lego is van ott - mondtam Antonnak. - Egy egész ládával, külön Juliusnak. Gondolod, hogy ezekkel az olcsó trükkökkel örökre magukhoz akarják őket édesgetni? - Nem hinném - mondta Anton, akinek nehezére esett a csapongó gondolataim követése. Ahogy Lorenzet ismerem, nagyon boldog lesz, ha véget ér a három hét. - És én... - felsóhajtottam - már annak is örülnék, ha a mai estén túl lennénk. Anton rám nézett. - Hm, természetesen nem arra gondoltam, hogy nem örülök neki - magyarázkodtam. - Csak... ez a mai nap eddig borzalmas volt. És tapasztalatom szerint az ilyen napok már nem is lesznek jobbak. Ha egyszer az ördög... - Vegyél egy mély lélegzetet és engedd el magadat - javasolta Anton. - A vacsora fantasztikus lesz. Lefogadom, hogy ma még alig ettél. - Mikor ettem volna? - kérdeztem. - Kevin eljött hozzánk a bébivel, azt mondja, néha szüksége van egy normális környezetre, mert a családja teljesen őrült. Szegény fiú! Képzelem milyen náluk a helyzet, ha az én családomat normálisnak találja! Megkedveltem, csak ne hozná mindig a kutyákat is magával! Képzeld el, Kevin nagyapja nyolcvanévesen rátalált álmai asszonyára, de a hölgyet a családja bedugta egy idősek otthonába. - Lazíts! - mondta Anton. Megálltunk egy piros lámpánál. Tudtam, hogy hetet-havat összehordtam, de rettenetesen jólesett, felszabadult a lelkem. - És Trudi menekülőre fogta, mert Peter gyerekei elviselhetetlenek, meg Peter is, képzeld el a kicsi kidobta Trudi sziámi macskáját a második emeletről, és Peter még a védelmébe vette. Azt mondta, hogy biztosan a felesége bujtotta fel a szegény gyereket, mintha nem egy és ugyanaz lenne, igaz? - Most Trudi is nálam lakik a macskáival, amíg Peter ostrom alatt tartja a lakását, nos tessék, jelenleg hat macska szaladgál az otthonomban, és nem mondhatnám, hogy ragyogóan elviselik egymást - magyaráztam Antonnak. - Mindenesetre a nappaliban a drága selyemtaft függönyt megspórolhattam volna. - Furcsa, hogy mindenki rögtön hozzád költözik, ha problémája támad - mondta Anton. - Hát igen - feleltem egyetértőén. - És attól tartok, Anne lesz a következő. Teljesen kivan, mert beleesett Jóba és azt hiszem, hogy ez elég lesz a férje elhagyásához. Persze borzasztóan aggódik, hogy mi lesz, és nem költözhet a gyerekekkel Jo egyszobás lakásába, na meg Bernhard és a verőemberei is bármikor beállíthatnak hozzá, de hát mit csináljon? Komolyan szerelmes, biztos vagyok benne, Jo is jó fej, viszont az a Hansjürgen egy első osztályú seggfej. Mondtam már, hogy kikezdett a gyakornokával, aki csak húszéves és Tiffanynak hívják? De persze a ruhaszárítót ellenezte. Anne saját maga finanszírozta a fizetéséből. - Akkor válás esetén magával viheti - világosított fel Anton. - Észrevetted már, hogy folyton mások problémáival foglalkozol? A barátnőidével és a barátaiéval.

- Egy és ugyanaz - mondtam. - Egy mindenkiért, mindenki egyért. Ezenkívül én vagyok a „Keresztanya”, és engem terhel a felelősség, hogy mindenkinek rendben menjenek a dolgai. - Mi vagy? - Oh, ez szigorúan titkos - mondtam. - Sajnálom, hogy vég nélkül beszélek, és ilyesmikkel traktállak, de tudod mostanában annyi minden történik. Jobban szeretem, amikor szépen, egyhangúan telnek el a napok, az egyik a másik után. - Nos, akkor örüljél: Ezek a vacsorák nálunk otthon rendszerint borzasztóan egyhangúak. Egy teljesen eseménytelen estére számíthatsz - mondta és közben a kocsival egy cikornyás kétszárnyú kapun keresztül hosszasan felfelé hajtott. A szülei villája jól ment Anton Jaguárjához és az órájához. - Elsőként érkeztünk - jegyezte meg, amikor kinyitotta a kocsi ajtaját. - Azt hiszem, az anyám most is a régi jól bevált trükköt alkalmazta. - Milyen trükköt? - Egy korábbi időpontot közöl velem, hogy pontosan érkezzem. Talán egyszer vagy kétszer elkéstem, és íme a büntetés. - Anton megnyomta a csengőt. Feltűnés nélkül a keze után nyúltam. Hirtelen annyira kicsinek éreztem magamat. Na persze, hiszen egy óriási díszkapu előtt álltunk. Kihúztam magamat és mély lélegzetet vettem. Ma este ez az utolsó vizsgám. Hogy is volt az az aranymetszés? Azt vártam, hogy egy komornyik fogad majd bennünket, de Anton mamája jött az ajtóhoz. - Óh, nem! - kiáltott fel, amikor meglátott bennünket. - Abban reménykedtem, hogy Emilé mégis meggondolta magát! - Ki az az Emilé? - kérdezte Anton és egy csókot nyomott az arcára. - Helló, mama. - Emilé a caterer, és már két órával ezelőtt meg kellett volna érkeznie! Polly összeborzolta a gondosan levágott és megigazított szőke haját. Meglehetősen oldottnak látszott a korábbiakkal ellentétben. A nyakát és az arcát vörös foltok borították be az izgatottságtól. Az egyik szemhéján lila smink, a másikon semmi. - Nem értem, még nem vagyok szenilis, vagy igen? A mobilja nem működött és az étteremben is csak az üzenetrögzítő válaszolt. És amikor húsz perccel ezelőtt elértem, azt mondta, hogy következő szombatra vagyok bejegyezve a naptárába. Tehát, tévedés, vis maior, katasztrófa. És Emilé szerint én tévedtem! Talán eltévesztettem a dátumot. - Óh, biztosan helyrehozható - nyugtatta Anton. - Mama, Constanzét már ismered. - Jó estét? - kiáltotta Polly. - Mi lehetne jó a mai estében. Háromnegyed óra múlva megérkezik Urs Körner a családjával a ház eddigi történetének legfontosabb vacsorájára, és mit fogok az asztalra tenni. Szombat este. És Emile-re nem számíthatunk, teljesen tele van! - Talán valahol másutt is rendelhet valamit. - Átnyújtottam Pollynak a virágcsokrot. A hajszás napom ellenére sem feledkeztem meg róla. Éljen a lista! - Nagyon szép, nagyon köszönöm - puffogta Polly és lecsapta a mellette álló óriási komódra. Közben bementünk a folyosóra, ami vetekedett egy stadion méretével. - Mire gondol? Hívjak fel talán egy pizzafutárt? Magára vall. Biztosan kizárólag pizzával és McDonald’s-ételekkel eteti a gyerekeit! Igen, miért is ne? - Nem sértegetheted Constanzét, nem adott rá okot - mondta szigorúan Anton. - Biztosan van még más caterer is, aki hoz valamit. De a pizza sem lenne ellenemre. - Miért, mit gondolsz, mit csináltam egyfolytában? - kiáltott fel Anton mamája. Most már megsajnáltam. - Összevissza telefonáltam. De mindenhol tele vannak rendeléssel. - Nem ígértél nekik egy kis felárat? Nem adtad elő nekik a nemtudják-kivel-beszélnek számodat? - Hidd el mindent megpróbáltam. Most először is szükségem van egy whiskyre, hogy gondolkodni tudjak.

Polly megfordult és gyorsan távozott - már amennyire ez egy cipővel a lábán kivitelezhető volt. - Egyetlen étterem sem tud rajtam segíteni. És az apád már két órája fent fekszik a hálószobában, borzalmas fejfájás gyötri. Ha megtudja, hogy mit hoztam össze, rögtön vihetjük a kórházba. És vele együtt engemet is, hiszen minden az én lelkemen szárad. Nehezen tudtunk lépést tartani Pollyval. Berohant a konyhába, ahol kitöltött magának legalább három adagnyi whiskyt és egy huzamban lehajtotta. Csodálkozva körbenéztem. Biztosan ezt nevezik a „szolid vidéki kúriastílusnak”. Fehérre lakkozott fa, nyitott polcok, kézzel festett csempék - még szebb volt, mint Anton high-tech konyhája. És az az Agatűzhely, egyszerűen csodálatos. Mindig ilyenről álmodtam, de sajnos számomra megfizethetetlen. - Nos, most nincs más választásom, mint hogy telefonálok és bejelentem, hogy egyikünk megkapta a madárinfluenzát - fújtatott Polly. - Vagy a pestist. - Valami kevésbé borzalmastól nem hátrál meg egy Urs Körner. - Hány ember jön? - kérdeztem. - Tíz fő - válaszolta Polly. - Mi négyen, magával együtt öten és Körnerék a lányukkal, a fiukkal és a menyükkel. Már arra is gondoltam, hogy elmegyünk valahova, de Urs borzasztóan konzervatív, számára az étterem mindig csak szükségmegoldásként jöhet szóba. És az a háziasszony, aki még egy vacsoráról sem tud gondoskodni, nem számíthat babérokra, sőt egy szegénységi bizonyítványt állít ki magáról. Ha ma este nem tálalunk fel neki valami rendes ételt, az üzlet is meghiúsul. - Mama, ne túlozzál - szólt közbe Anton. - Hiszen már majdnem aláírták a szerződéseket. - De csak majdnem - mondta Polly. - Körner kapott egy ajánlatot a Pharma-Deckertől is és ha nem tudjuk bebizonyítani neki, hogy a családunk ugyanazokat az értékeket tartja fontosnak, mint az övé, akkor majd aláírja a papírokat a Deckerrel. - Mert hogy Decker felesége nálad jobban főz? - kérdezte Anton gúnyosan. - Igen - kiáltotta Polly. - És nem olyan hülye, hogy egy caterer-re bízza magát. Én, buta liba, azt hittem, nagyon furfangos leszek, ha a főzést átengedem Emile-nek, jómagam meg csak a dekorációra koncentrálok. Úgy gondoltam, semmi sem sikerülhet félre. Ha mindezt előre tudtam volna, inkább saját kezűleg főztem volna! - Még nem késő - szólaltam meg. - Ha most hozzálátunk, még elkészíthetünk valami finomat. Polly dühösen rám meresztette a szemeit. - És kérem szépen, mit főzünk? - vakkantotta el magát. - Nem hever teljesen véletlenül tíz főre egy kis marha filé a konyhámban. És bosszantó, de a kaviár és a szarvasgomba is éppen most fogyott el. - Akkor mi van kéznél? - kérdeztem. - Constanze, de ez most tényleg nem a te gondod... - érintett meg Anton. - Majd meglátjuk. - Polly kinyitotta a hűtőszekrényt. - Rókagomba és fekete áfonya a piacról, lazac holnapra, tej, felvágott, joghurt. - És a fagyasztóban? - Bab, pulykamellfilé és zsemle. - Egészen jól hangzik - jegyeztem meg. - És biztosan van tojás, liszt, vaj, hagyma, fokhagyma, ecet, olaj és talán még tejszín is? - Igen, természetesen - mondta Polly és töltött magának még egy dupla whiskyt. - De a rókagombát és a lazacot csak két személynek szántam, nem tíznek. - Óh, minden csak elkészítés kérdése - válaszoltam. - Van esetleg konyhakert is? - Hát persze - mondta Polly és ismét kiürítette a poharát. - De a brokkoliba befészkelték magukat a káposztalepkék. Most csak cukkini és tépősaláta van a kertben. - Hirtelen felcsillant a tekintete. - És mustár. Óh, végre kezd leesni, hogy hova akar kilyukadni! - Nekem is - sóhajtozott Anton.

- Figyeljen ide! - mondtam. Csinálhatunk nokedlit rókagomba mártással és pulykaraguval, friss kerti salátával. - Előételnek pedig Carpaccio lazacot mustáros pestóval - kiáltotta Polly és tapsolt örömében. - Ha még ha valahol fenyőmagot is találnék! - Sós kesudió is megteszi - mondtam. - Vagy sima mogyoró. - Sós kesudióm van! - Polly vörös foltjai kezdtek elhalványulni. - És egy jó parmezán. Az is jól menne hozzá. Csak parányi adagokat csinálunk a lazacból. - Desszertnek adhatunk fekete áfonyás palacsintát - rukkoltam elő az ötletemmel. - Plusz vaníliafagylalttal - tette hozzá Polly. - Az mindig van a házban. Ránézett az órára. Óh, istenem, csak egy szűk óra és megérkeznek, nem leszünk készen. Még sosem csináltam nokedlit. Ért hozzá? - Igen - nyugtattam meg. - Nagyon egyszerű. Azt javaslom, osszuk fel a feladatokat. Anton kimegy a kertbe és begyűjti a zöldeket. Szedhetsz néhány cukkinivirágot is. Polly, magáé a mustáros pestós lazac, én pedig elkészítem a pulykaragut a rókagombás mártással. Van mikrója? - Ott elöl - mutatta Polly. - Nagyon jó, akkor defrostáljuk a húst. Nos, lássunk munkához. De Polly, előbb talán vegye fel a másik cipőjét is. Oh tényleg, szólíthatom Pollynak, ugye? - Természetesen - válaszolta Anton. Polly döbbenten a lábára nézett. - Hűha - mondta. * Nem akarok felvágni, de a vacsora nagyszerűen sikerült. Mindenki el volt ragadtatva. Már nem is emlékszem, hogy mikor ettem utoljára ilyen finomat. - Ez aztán egy nagyon ízletes vacsora - mondta Urs Körner és szalvétájával körbetörölgette a száját. - Tudtam, hogy a jóságos Polly fantasztikus szakács, de ma még önmagát is felülmúlta. És kaviár, meg homár nélkül, nem is beszélve a többi divatos encsembencsemről - itt minden olyan volt, ahogyan szeretem, teljesen természetes. - Mégis finom és fifikás - erősítette meg a felesége. - Polly, feltétlenül add oda a receptet. Anton rám kacsintott átellenből. Körnerék lánya mellé ültették. Harmincnégy éves PR-tündér, modellméretekkel és gyönyörű vörös loknikkal. Frederike Körner nyilvánvalóan hajadon és nyilvánvalóan odavan Antonért. Különben miért tapizná a kezével folyton Anton karját? Megigazította a nyakkendőjét, vagy a szalvétájával felitatgatott a szájáról egy nem létező tejszínhab pacnit. - A legszebb és legokosabb lányok maradnak a legtovább szólók - mondta Rudolf, Anton apja. - Mi történt manapság a férfiakkal? - És közben szemrehányóan nézett a fiaira. - Papa legszívesebben abban a korban élne, amikor még a szülők választották ki a gyermekeik jövendőbelijét - súgta a fülembe Johannes. - Frederike a legjobb parti az északi féltekén. Ha beházasodna a családunkba, nem lenne soha többé problémánk a Pharma Deckerrel. - Sosem bánod meg, ha fiatalon házasodsz - mondta Frederike bátyja és közben átkarolta a feleségét, aki szintén vörös hajú volt, viszont nem modellméretekkel, szerintem százhúsz kilót is nyomhatott a mérlegen. Az arckifejezéséből ítélve, nagyon is megbánta, hogy már fiatalon feleségül vették. Evés közben gondolatban már mindig a következő fogással foglalkoztam, és a békés társalgást alig követtem. Pollyval teljes gőzzel dolgoztunk a fogások között a konyhában. Nagyon élveztem, különösen az Aga-tűzhelyet. Veszek egyet, mihelyst lesz rá pénzem. Főzés közben totál megfeledkeztem arról, hogy Anton családja mellett egy nyomorúságos

alaknak éreztem magamat. Annyira feldobódtam, hogy minden gátlásomat levetettem, sőt mindvégig Anton mamáját utasítgattam: „Igen, Polly, az már jó, de a hagymát még apróbbra kell vágni, kérem, hozna egy kis sherryt, nem, ne azt, inkább szárazát.” Csak most esett le, hogy mit mondtam neki, amikor Körnerék autója begördült a kapun: „Óh, Polly, gyorsan, gyorsan, menjen fel! Hozza magát rendbe! És öblítse ki a száját egy kis szájvízzel! Különben a Körneréket whiskyfelhő fogadja és észreveszik, hogy milyen ideges.” Megőrültem vagy mi ütött belém? De Polly engedelmesen elrohant és két perc múlva tökéletes sminkkel tért vissza, hogy üdvözölje a vendégeket. Ezt azért mégis csak nekem köszönheti, nem igaz? Megittam a kávémat és titokban Antont figyeltem. Remekül társalgott a vörös loknis Frederikével. Nem meglepő módon a beszélgetés előbb-utóbb a reneszánsz művészetre és Leonardo da Vincire terelődött. - Még az sem biztos, hogy a neki tulajdonított festményeket valóban ő festette. Nem, tulajdonképpen a zsenialitása a rengeteg találmányában rejlik - vetették fel. - Szeretem Leonardót - szólt közbe Polly. - Olyan sok miszticizmus van a műveiben, rengeteg rejtett utalás a szabadkőművességére. - Mint például az Utolsó vacsorában? - kérdezte Anton. - Ahol állítólag Mária Magdolnát Jézus hitveseként ábrázolta? - Például igen - mondta Polly lelkesen. - A tanítványok valóban nem is férfinak néznek ki, nem igaz? - Igen és a színek, amiket viselnek - csatlakozott Frederike. Kvázi egy diametrális partnerlook. - És M alakban ülnek - tette hozzá Anton. Bizonyára az is jelent valamit, ugye? - És az a kéz, látszólag senkié sem - jegyezte meg Polly. - Óh, micsoda csodálatos szimbolika! Teljesen rosszul voltam! Milyen káprázatosán elbeszélgetnek egy képről, amit nem is ismertem. Elgondolkodtam, hogy miként rukkolhatnék elő az aranymetszésről elsajátított ismereteimmel, hogy ne érezzem magamat annyira kitaszítottnak. - Felfedeztem egy csodálatos albumot Leonardóról - áradozott Polly. - Komplett önéletrajz, óriási és drága, de feltétlenül szerezzétek be magatoknak. Lecsaptam a lehetőségre. - kem megvan - kiáltottam közbe. - Na igen, már amennyire. Mimié, de kölcsönadta. Átlapozgattam és tudtam a címét is: Én, Michelangelo. Csak Anton és Polly tekintete döbbentett rá, hogy Michelangelo és Leonardo da Vinci nem egy és ugyanaz a személy. - Azaz egészen pontosan, En, Leonardo - jegyeztem meg zavart mosollyal az arcomon és elhatároztam, hogy kimegyek a vécére. Levettem az övemet és kihámoztam magamat a szűk szoknyámból, közben a komplexusaimon morfondíroztam. Miért volt belőlük annyi? És miért nem volt Frederikének egy sem? Mit csináltak a szülei másképp, amikor kicsi volt? Különös, amíg a konyhában álltam és főztem, egészen nagyszerűnek találtam magamat. Miért nem maradt meg továbbra is ez az érzésem? Mire visszatértem a budiról, már senki sem beszélt a művészetről. Amikor helyet foglaltam, feltűnt, hogy egyáltalán nem beszélgettek. Úgy tűnt, mindenki engemet néz. Legjobb lenne, ha most nyomban meghalnék. - Mmmmm - mormogta Frederike és a kezét a szája elé tette. Teljesen fölösleges, hiszen a bamba nevetése így is annyira hallatszott, mint a párzó rénszarvasok bőgése. Csak a rövidlátók nem látták, hogy mi ragadt a hátsómhoz. Képtelenség: Nem lehet ilyen szadista a felsőbb akarat! A többiek humorosan fogták fel. - Szerintem jobb lenne, ha mindannyian folyton kéznél tartanánk valamit húgykő ellen -

jegyezte meg Frederike még mindig nevetve. - Hogy állandóan óceánillat lengedezzen körülöttünk... Antonon mindjárt kitör a szokásos víziló kacagása. Bruh-ha-ha. De diszkrét pillantásom hatására összeszedte magát és inkább bekapcsolódott a beszélgetésbe, amit ezúttal Polly kezdeményezett. Mégpedig a két család évekkel korábbi közös síeléseiről. - Emlékszel még, amikor bikinifelsőben szlalomozva lementél a pályán? - kérdezte Anton. - Még én is emlékszem rá - szólt közbe Johannes. - Ami biztos, azon a napon öt férfit szállítottak helikopterrel kórházba, mert összeütköztek a liftpóznával. - Óh, igen - nevetett fel Frederike és véletlenül kioldotta az egyik gombját a blúzán. Minek is? Itt nincsenek liftpóznák. - A lányunk mindig is egy kis vadmacska volt - mondta Körnerné aggódva. - És egy kicsit mindig... feltűnő. Pedig még sosem keltett feltűnést egy WC-frissítővel a fenekén. - Legfőbb ideje, hogy már bekössék a fejét, és gyerekeket szüljön - jegyezte meg Körner papa. - Óh, papa, sokkal jobban élvezem annál a munkámat - tiltakozott a lánya. - Annyi helyen megfordulhat az ember, és mindenütt totál kedves emberekkel találkozhat - kacsintott Antonra. - Mindig újabb és újabb... - Éljen a változatosság - mondta Anton és visszakacsintott. Pontosan láttam. Frederike elmesélt néhány anekdotát a munkájával kapcsolatosan. Valóban nagyon érdekes volt. Rengeteg hírességgel, zenészekkel, színészekkel, építészekkel, politikusokkal, cégvezetőkkel találkozott PR-tanácsadóként. A történetei is rendkívül szórakoztatóak voltak. Mindenki nevetett rajtuk, még én is, noha nem teljesen szívből jövően. Még szívesen elhallgattam volna, amikor sajnos felém fordult és megkérdezte: - És Constanze, maga mivel foglalkozik? Nagyot nyeltem. Más körülmények között kitaláltam volna valamit. Vagy feltettem volna a napszemüvegemet és mély, tiszteletet parancsoló hangón azt mondtam volna: - Keresztanya vagyok. Nem beszélek a munkámról, capito? Elgondolkodtam, hogy megemlítsem-e a félbehagyott tanulmányaimat. Tulajdonképpen pszichológus vagyok, többé-kevésbé, de - nem, ettől sem lesz jobb. - Háziasszony vagyok - mondtam. - Óh. - Frederike felhúzta a szemöldökét, majdnem a hajáig. - Hm ... ennyire reakciós! Mégis hány évesek a gyerekei? - Négy és tizennégy - válaszoltam. A reakciós biztosan nem valami jó, vagy mégis? Ritkán használtam ezt a szót és akkor is csak George W. Bush vonatkozásában. - Már akkorák? És sosem gondolt rá, hogy visszatérjen a szakmájába? - kérdezte Frederike. Gondolom, nagyon unalmas lehet otthon. - Nem unatkozom - feleltem. - Szeretek lekvárt befőzni. - Na, ez aztán tényleg óriási hülyeség volt részemről. Frederike tekintete beszédes volt. Óh, micsoda maradi vagyok! A karrierlehetőség helyett inkább lekvárt főzök. Rémületében ismét Anton karját fogdosta. Mintha észre sem vette volna, hogy folyton rajta matat. Lassan megtelt vele a hócipőm. - Nos, én utálom a házi munkát - jegyezte meg. - És még pénz se jár érte! Semmiképp sem állt szándékomban azt a benyomást kelteni, mintha szívesen pucolnám a budit, vagy állnék a vasalódeszka mellett. Éppen megmozdultak az ajakaim, hogy előadjam a napjaimat kitöltő fantáziaszüleményeimet - a takarításon kívül -, amikor váratlan segítség jött Pollytól. - Szerintem teljesen rendjén van, ha egy nő otthon marad a gyerekeivel - mondta. - A tizennégy éveseknek is hasznára válik, ha a mamájuk otthon van, egy négyéves számára pedig

nélkülözhetetlen. Sosem értettem, hogyan hordhatnak össze annyi szamárságot az önmegvalósításról. Itt van Anton példája, hova vezet, ha a férj és a feleség is karrierről álmodik! A gyerekek isszák meg a levét. Miért lett a háziasszony szó mára egy szitokszó? Mintha semmiféle tudás és képesség nem kellene hozzá. Mindenestre én igenis büszke vagyok rá, hogy háziasszony vagyok. - Bravó - csatlakozott Urs Körner. - Mintha a saját véleményemet hallanám. Egy nőnek a tűzhely mellett van a helye. Miután pedig ezt a kérdést kiveséztük, feltétlenül azonnal tető alá akarta hozni a szerződéseket. Polly meghívta a többieket egy portóira a szomszédos nappaliba. - Mi meg közben befejezhetjük a sakkpartinkat - mondta Johannes. - Mit szólnál egy citromos frissítőhöz? Némely nap sosem akar véget érni. Ez a mai is ilyen. - Oké - mondtam. - Legyünk túl rajta. - A friss tengeri fuvallatunk, Constanze német sakkmester volt - mondta Anton Frederikének, miközben Johannes felállította a papája sakktábláját. - Második helyezett - javítottam ki automatikusan és közben megpróbáltam előcsempészni az emlékeimből kasparow34-gyel és E4D4-gyel lejátszott cyberpartimat. - Ifiként. És csak Schleswig- Holsteinben. - A sakkozás olyan, mint a kerékpározás - mondta Polly. - Sosem lehet elfelejteni. Hogy is volt? - kérdezte Johannes, amikor felállította a bábukat. - Még tizenkét lépés a szomorú kivégzésemig? Bólintottam. De mit mondjak nekik? Csak kilenc lépés. És őrült gyorsasággal. - Sakk, matt - mondtam Johannesnek és magam is alig bírtam felfogni. Köszönöm kasparow34, köszönöm E4D4, nagyok vagytok, a legnagyobbak. Ti és a V alakzatom. Ezer cybercsók érte. - Tényleg szuper vagy - jegyezte meg Johannes, Anton és Frederike is nagyon elvarázsoltnak látszottak. Gyönyörű pillanat volt és alaposan kiélveztem. A mundér becsülete helyreállt: Háziasszonyként és mint első európai WC- frissítő stylistként is. És tényleg jól sakkoztam! Ki tudja, lehet, hogy esélyes lettem volna a schleswig-holsteini ifjúsági ezüstre... ha megpróbáltam volna.

- Óriási volt, ahogyan Johannest kiütötted - csevegett Anton hazafelé. - Nem bírtam levenni rólad a tekintetemet. Nagyon szexi voltál, amikor beleharaptál az alsó ajkadba. És csak kilenc lépésre volt szükséged. Szuperszexi volt! - Csak azért siettem annyira, mert az a Frederike folyton rajtad matatott - mondtam. - Frederike? Fel sem tűnt. Na, ne ezt akarja velem megetetni! - Akkor bizonyára azt sem vetted észre, hogy vacsora közben egyre több blúzgombjától szabadult meg, igaz? - Nem - mondta Anton. - Még az sem tűnt fel, hogy blúz volt rajta. - Na, igen, Johannes persze észrevette - jegyeztem meg. - Frederike dekoltázsa annyira lebilincselte, hogy ellenállás nélkül kiüthettem a vezérét. A végén már csak egyetlen gomb volt begombolva. Attól tartok ez a vörös hajú perszóna kivetette rád a hálóját. - Nem hinném - mondta Anton. - Már régi rovátka vagyok az ágytámláján. - Micsoda? Azt akarod mondani, hogy valamikor volt köztetek valami?

- Óh, már ezer éve annak. Még egyetemre jártunk. És nem volt komoly.

Megmerevedtem. Hát innét van az a hallatlan bizalmaskodás köztük. Biztosan egész este a buja emlékeiken merengtek! Anton úgy döntött, hogy témát vált. - Óriási szívességet tettél anyának, tényleg - mondta. Nagyszerű vacsorát főztetek ketten. És nagyon szexis olt, ahogyan a cukkinivirágokat frittíroztad. - Igen, egy nőnek a tűzhely mellett a helye - tettem hozzá. - Na akkor nem volt semmi komoly a Frederikével? És köztünk mikor lesz komoly? - Igen, nem tudtad? - kérdezte Anton gyengéden. Annyira jó hangulatban voltam, hogy pozitív válaszként könyveltem el a szavait. Csak jóval később gondolkodtam el rajta, aztán rájöttem, hogy válaszról szó sem volt. És főleg nem pozitívról. De ezen az estén nem tűnt fel. Túlságosan izgalmasan telt a napom. Na és ami az önértékelésemet illeti, az este felért egy hegy- és völgymenettel. Először összehoztam egy csodálatos háromfogásos menüt (hegymenet), aztán összekevertem Michelangelót da Vincivel (völgymenet), majd feltálaltam a WC-frissítőt (mély szakadék), és végül győzedelmeskedve kiütöttem Johannest (völgyfutam). De Polly, a rettegett vénasszony, igazán kedves volt hozzám, annyira, hogy már nem is tartom rettegett vénasszonynak (hegymenet). - Jó, hogy legalább tudok főzni - jegyeztem meg. - Ó h , ne rejtsd mindig véka alá a tehetségedet - mondta Anton és nevetett. - Szégyenletes, hogy Körner csak azért írta alá a szerződést, mert a mama nem tartja sokra a dolgozó nőket. De néha a cél szentesíti az eszközt. - Tényleg? - kérdeztem elgondolkozva és ismét Bernhardra és Paschulkére gondoltam. - Ha a cél szentesíti az eszközt... - Mire gondolsz? - Semmire. Csak éppen támadt egy ötletem. Hirtelen magamhoz tértem (közel a hegycsúcs). A Jaguár befordult a Lódarázs közbe. - Anton? - Hm? - Annyi minden történt az elmúlt hetekben, még nem jutott időm a szakirodalom beszerzésére - mondtam. Majd folytattam, mielőtt felhúzhatta volna a szemöldökét: - Hiszen már tudod: Száz rafinált trükk és még mi mindenre jó egy páraelszívó és egy gőzölős vasaló... - Ma még azt is megkockáztatom, hogy ostobának tűnjek. - Trudi szerint úgyis minden csak ösztönösség kérdése és vagy rendelkezik vele az ember vagy nem. - No igen - mondta Anton és leparkolt a bejáratomban. - Trudinak biztosan igaza van. De talán várjuk meg, amíg egyedül leszel a házban. Valóban, hiszen nem is lakom egyedül. Majdnem minden ablakban fény pislákolt. Mimi, Trudi és a macskák vártak rám. És ki tudja, még mi minden. Valószínűleg a mai nap sem lesz az éjszakák éjszakája, és nem tudom bemutatni Antonnak az új neglizsémet. Hozzá sem mehetünk, hiszen ott van Emily a bébisziterrel. És holnap már Londonba repülnek. Felsóhajtottam. - Jövő héten - mondta Anton. Kitaláltam a gondolatait. - Ha visszajövök Angliából. Tengernyi időnk lesz, hogy átadjuk magunkat az ösztöneinknek. És akkor senki sem fog megzavarni bennünket. - Igen - válaszoltam. - Talán addig elsajátíthatok egy-két trükköt. Anton kikapcsolta a biztonsági övét, hogy jobban a karjaiba zárhasson. - Alig várom - mondta és megcsókolt, erőteljesebben, mint eddig valaha. Ami a csókot illeti, megfelelt a

zsigereimnek, nagyon is. És ha egy rövid levegővétel közben nem fedeztem volna fel a macskakosarat az ajtóm előtt, ki tudja, mi lett volna a folytatás. - A francba - mondta Anton, amikor ő is észre vette a kosarat. Lieschen Müller, a kiscicáink mamája ült benne, egy mindannyiunknak álmatlan éjszakát hozó cetli társaságában. Kedves Mimi, Némi időre volt szükségem, amíg megértettem, hogy igazad van: Egyikünk sem folytathatja ott, ahol abbahagytuk. Nélküled minden értelmetlenné vált számomra: A munkám, meg hogy ebben a városban éljek. Mivel feltehetően nem az a rendeltetésem, hogy a gyermekeid apja legyek és máshoz nincs rám szükséged, felmondtam, és valóra váltom fiatalkori álmainkat: Vadul és veszélyesen fogok élni. Remélem, hogy mindent elintéztem a nagy sietségben, és nem hagyok magam után problémákat számodra. Minden szükséges felhatalmazás (például a ház eladásához) az íróasztalon van. Teljesen szabadon rendelkezhetsz. Gondoskodjál LieschenMüllerről és a kicsikről. Szép, kiteljesedett életet kíván a te Ronnie-d - Mi a csuda ez? - kérdezte Mimi, miután már tizennegyedszer is elolvasta a levelet. - A hívott személy pillanatnyilag nem érhető el - adta tudtomra egy visszafogott, női hang, a tizennegyedik hívásom után is Ronnie mobilján. - Szerintem a napnál is világosabb - jegyezte meg Trudi és egy zsebkendővel kitörölt néhány könnycseppet a szeméből. - Részvétem, Mimi. Ronnie jó fej volt, valóban. Mimi rémülten felkapta a fejét. - Lányok, csendesedjetek már el - szólt közbe Anton. - Mimi, hol vannak a kulcsaid? Együtt átmentük Mimiék házához és mindent átkutattunk. Ronnie-t sehol sem találtuk, se élve, se holtan. Csak egy régi bőrönd és néhány cucca hiányzott. - Oh, annyira romantikus - hüppögte Trudi. - Ronnie élete Mimi nélkül értelmetlenné vált hát nem csodálatos? Ilyen az igazi szerelem, igen barátaim. Peter sosem végezne magával szerelmi bánatában, főleg nem miattam. Már Ó-Egyiptomban is kitért az ilyen nemes gesztusok elől. - Hagyd abba a bőgést! - förmedtem rá. - Nem halt meg. - De a levél szerint egyértelmű... erősködött Trudi. - Ott csak az áll, hogy vadul és veszélyesen akar élni - idézte Anton és átlapozta az íróasztalon hagyott meghatalmazásokat. Közben felhívta a bébiszittert és megkérte, maradjon ott egész éjszakára, mert nem tudja, hogy mikor ér haza. - Mimi, miről ábrándoztatok, amikor fiatalok voltatok? - kérdezte Anton. - Hm, amikor fiatalabbak voltatok, akartam mondani. Mimi tanácstalanul a fejét rázta. - Óh, annyi mindenről álmodoztunk, egy afrikai farmról, a Föld körbehajózásáról, egy kaliforniai borászatról, a Yucatán-barlangokban a maják kincse után akartunk kutatni és a titkosszolgálatnál is szívesen ügynökösködtünk volna, de a PárizsDakar is szóba került. - Remek - mondtam. - Akkor Ronnie most Afrikában, Kaliforniában vagy Párizsban van. - Vagy csak elköltözött a mamájához, hogy rád ijesszen - jött Trudi az újabb ötletével, az öngyilkossági elméletének kelletlenül búcsút intve. Mimi a fejét rázta. - Nem, azt sosem tenné. Mi tegyek most? - Semmit - szólalt meg Anton. - Úgyis meg akartál tőle szabadulni.

- Igen, de nem így - válaszolta Mimi. - Hanem hogyan? - Fogalmam sincs - mélázott Mimi és tizenhatodszorra is elolvasta a levelet. - Civilizált módon... És úgy gondoltam, barátok maradhatunk... - Milyen naiv vagy! - grimaszolt Anton. - Neked sem beszélt a terveiről? - kérdezte Mimi Antont. - Nem, fogalmam se volt róla, hogy felmondott és, hogy utazni szeretne. - Mindössze egyetlen bőrönddel! - jegyezte meg Mimi. - De ha el is mondta volna, nem beszéltem volna le róla - tette hozzá Anton. - Hiszen szabad ember. - Hé, most esett le a tantusz! - kiáltott fel Trudi. - Van életbiztosítása? - Persze - válaszolta Mimi. - Mindkettőnknek. Miért? - A napnál is világosabb. Valami vadul veszélyes dologra vágyik, amire rámehet az élete és ezáltal gazdaggá tehet. Óh, milyen romantikus! - Hülyeség - mondtam. - Nem, dehogy - tiltakozott Trudi. - Muszáj megtennie, különben nem fizet a biztosító, például egy sima öngyilkosságnál. Ezért mindenki a következő megoldást választaná: életbiztosítás, altatók, vodka, happy end a hátramaradottaknak. Nem gondoljátok, hogy hamar becsődölnének a biztosítótársaságok? Tehát ez az út járhatatlan, de Ronnie nem ostoba: Mimi iránti szerelme zálogául - vagyis, hogy megkapja a biztosítási összeget - a föld körüli hajóúton majd egy hurrikán végez vele, vagy megfullad a Yucatán-barlangokban, vagy éhen hal Párizs és Dakar között. Hősi halált hal. Óh, istenem, egész életemben nem hallottam ennél romantikusabb történetet! - Én meg ennél nagyobb baromságot - szóltam rá mérgesen. - Nem tudom - mondta Mimi. - Talán van benne valami. Csörgedezik egy kis drámaiság Ronnie ereiben, csak jól titkolja. - Mindegy - dünnyögte Anton. - Az ő dolga. - Micsoda? - felháborodottan néztem rá. - Azt akarod mondani, hogy hagyjuk Ronnie-t magára? De hiszen a barátod. - Igen - mondta Anton. - De felnőtt ember. És azt tesz, amit akar. - De ... - vágtam közbe. - Nincs jogunk hozzá, hogy eltántorítsuk a terveitől, bármi is azok - tette hozzá Anton. - De a felesége vagyok - szólalt meg Mimi. - Mégiscsak van némi közöm hozzá, ha hülyeségeket forgat a fejében. - Néhány hete még igazat adtam volna neked - mondta Anton. - De időközben... - Megvonta a vállát. - Hova akarsz kilyukadni? Hogy már semmi közöm sincs hozzá, hogy mit csinál ez az ember az életével? - kiáltotta Mimi felháborodottan. - Nos, teljesen másképp látom. Hiszen tizenöt évig elválaszthatatlanok voltunk... - Igen, de most külön éltek, már elfelejtetted? Mimi, te akartad az életedet Ronnie nélkül berendezni. Most neki is meg kell adnod azt a jogot, hogy nélküled éljen - vitatkozott Anton. - De nem ilyen életet - vágott vissza Mimi. - Csak úgy elmegy és itt hagy a macskákkal, a házzal, a CD-ivel, a hülye szerszámaival és a Csináld magad! könyveivel. Hogy a fenébe magyarázzam meg a családjának? - Mutasd meg nekik egyszerűen a levelet - tanácsolta Anton. Ásítozott. - Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én a magam részéről hazamegyek. Nincs mit tennünk. Mimi, ha szükséged lesz jogi tanácsra, bármikor elérsz a mobilomon, amíg Angliában vagyok. És ha Ronnie jelentkezik, add át neki kérlek az üdvözletemet.

Mimi tátott szájjal nézett utána. - De Anton! - Utánaszaladtam a bejáratig. - Nem mehetsz el csak úgy..., amikor Ronnie veszélyben van! Talán már beállt a titkosszolgálathoz... - Oh, igen, csakis kapuzárás előtti, szenvelgő Baumarkt- vezetőkre vágynak - mondta Anton. Ha bemutatja nekik, hogy milyen jól bánik az ütve fúróval, rögtön elküldik Afganisztánba egy titkos misszióval. - Attól tartok, egy csöppet sem veszed komolyan ezt a drámai helyzetet. - Dehogynem - válaszolta Anton. - Hidd el, csakis a legjobbat akarom Ronnie-nak. De veled ellentétben nem érzem magamat mindenért és mindenkiért felelősnek. Megtanultam, hogy mindenkinek szüksége van a saját hülyeségei eljátszására. - Megcsókolt. - Jelentkezem, ha visszajöttem. Kérlek, vigyázz magadra. És, hm, talán nézzétek meg Ronnie e-mailjeit, ha feltétlenül meg akarjátok tudni, hogy hol van. Úgy éreztem, hirtelen átkozottul sietős lett neki. - Anton, hány éves a bébiszitter? - Fogalmam sincs - mondta. - Talán valamivel több, mint húsz. Pedagógiát tanul. És tizenkét eurót kér óránként. Miért? - Ah, lényegtelen - válaszoltam. - Ha esetleg szükségem lesz egyre. - Gondterheltem csuktam be utána az ajtót. - Meg fognak lincselni - mondta Mimi, amikor visszatértem a nappaliba. A kezeit tördelve lerogyott a díványra. - Egyszerűen nem tisztességes. Más terveim voltak vele. Keressen magának egy új nőt és legyen vele boldog, ne veszélyek után rohangáljon. Azzal elkezdett zokogni. - Nem tudom, hogy vigasztal-e, de a következő életedben biztosan találkoztok majd nyugtatgatta Trudi. Mimi ettől még erőteljesebben zokogott. - Nem bírom ki, teljesen egyedül - hüppögte. - De hiszen ezt akartad - mondtam. - Nem - szipogta. - Csak úgy gondoltam, hogy ezt akarom. Borzasztóan elkeseredtem, hogy így cserbenhagyott. - De hiszen akkor szereted! - kiáltott fel Trudi. - Talán - válaszolta Mimi. - Igen, felőlem, szerethetem is. - De akkor minden a legnagyobb rendben van - tapsikolt Trudi. - Vagyis, ha még nem túl késő ebben az életben. - Küldök neki egy sms-t - javasoltam. De Ronnie telefonja még mindig kuka volt. Mimi a körmeit rágta. - Ha azt hiszi, hogy vadul és veszélyesen élhet nélkülem, akkor örökre elkaszálta magát nálam. És ha eszébe jutna, hogy a kalandregényét a Minnie Miro álnéven írja meg, úgyis beperelem...Eszembe jutott Anton javaslata. - Ellenőrizhetnénk az e-mail-jeit - javasoltam. Talán megtudunk valamit. Mimi rögtön abbahagyta a bőgést, felugrott és az íróasztalhoz rohant. - Óh, jóságos ég - szólalt meg kisvártatva. - Mi van? - Rendelt valamit a home-shoppingnál - mondta Mimi. - Egy szobaszökőkutat. Tényleg pocsék bőrben lehetett. És a hülye nővérével levelezgetett. Nézzük csak, vajon elsírta neki a bánatát miattam... - Esetleg még valami? - Türelmetlenül arrébb toltam. - Nos igen, itt van egy foglalás visszaigazolása. Egy repülőjegy Düsseldorfból Cancúnba, augusztus hatodikára, tizenkettő óra harminckor. Ez ma volt. - Akkor már ott van - mondta Trudi.

Mimi letelepedett az asztalra, épp a meghatalmazásokra. - Tehát barlangi búvárkodás a Yucatán-félszigeten - mormogta Mimi. - A francba - jegyezte meg Trudi. - Megint nem jön össze egy potya nyaralás! Vett volna inkább egy házat valami normális helyen. Hol van az a Yucatán? - Mexikóban - válaszoltam. - Na, neee - nyafogott Trudi. - Ez már tényleg túl sok - kiáltotta Mimi. - Mindig erről álmodtam! Már akkor is, amikor a Vörös-tengenél részt vettünk egy búvártanfolyamon. Én és a Yucatán! Ott vannak azok a csodálatos kerek tavak a dzsungel közepén, különleges vízzel telt gödrökkel, olyanok, mint a tükrök. És titokzatos összeköttetésben vannak egymással, mint egy föld alatti folyó, nagyon titokzatos barlangodúk, több száz kilométeren át, egészen a tengerig. Még mindig nem tárták fel ezt a barlangrendszert... Micsoda egy szar alak! Egyszerűen odarepül és ellopja az álmomat! - Rámehet az élete? - kérdezte Trudi tárgyilagosan. - Persze - mondta Mimi. - Tök veszélyes hely. Csak tapasztalt búvárok számára való. És Ronnie csak azt az idétlen búvártanfolyamot végezte el akkoriban Egyiptomban. - Nos, tehát - jegyezte meg Trudi. - Akkor legalább nemsokára meggazdagodsz.

Bogárvárosi Anyukák Klubja Üdv a mamik hálózatának weboldalán. Nálunk a karriert építő nő és a háziasszony egyaránt véleményt cserélhet terhességről, szülésről, gyermeknevelesről, házasságról, hivatásról és hobbiról. Szeretettel támogatjuk egymást A fórumot csak tagok látogathatják. KEZDŐLAP KAPCSOLAT E-MAIL BEJELENTKEZÉS Augusztus 12. Hihetetlen, hogy az anyósom mennyi szemetet halmozott fel az évek során. Csak a meisseni porcelánnak, az ezüst evőeszközkészletnek és az ékszereknek van némi értéke, minden más szemétbe való. Napokon át robotoltam, hogy mindent kiselejtezzek, tonnányi fotóalbum, levelek, cuccok és egy halom csipke, mindent betömtem szemeteszsákokba, de még nincs vége! Kiderült, hogy van valami jó is a Klose családban: Éppen hogy kitettem a kacatot az út mellé, már el is vittek mindent - megspóroltam legalább az extra szemétszállítási díjat. Az ékszerek sajnos förtelmesek, el sem tudom képzelni, hogy még valaha divatosak lesznek, ezért meg sem próbálom, hogy túltegyek rajtuk az „eBay”-en. Már mindennap várom, hogy megindul, nagyon örülök a szupi babás szülésnek. Sonja fogalmad sincs, hogy mit hagysz ki a császármetszéseiddel, olyan szupi klassz érzés, ha a gyerekedet a saját erődből préseled ki magadból, legalább tudod, hogy mit tettél. Gigantikus gömbölyű hasú Ellen mami. Augusztus 12. Peter, a szemétláda csak kéthetente akarja látni a gyerekeket. Közöltem vele, nagy ajándék, hogy láthatja a gyerekeit, más apák keményen harcolnak érte és ha akarom, bármikor megtagadhatom tőle. Mire azt válaszolta, erről a privilégiumról szívesen lemond, mert ha annyira oda lenne a gőgicsélésért és a pelenkázásért, akkor otthon is maradhatott volna. El lehet tűrni egyáltalán ezt az elvetemült pimaszságot? Igaz - rohadtul bűzlött a lakás, nem is csoda, hogy a Grönlandi Bálna elhúzta a csíkot. Elmenekült a macskáival az a hájas banya. Örülök, hogy elrontottam a hétvégéjét. És mindegy, hogy Peter akarja-e vagy sem: Jövő héten ott lesznek ismét a gyerekei. Majd meglátjuk, hogy ki osztja a lapokat. Sabine Augusztus 13. Moin moin, mindenkinek. A szigetről visszatérve jelentkezem. Csodálatosan nyaraltunk, Marie-Antoinette és én, messze a várakozásaim felett. Most nagyon elszánt vagyok: Kinek van kedve októberben egy „Filcbaba” szemináriumhoz? Az „Anyukák Klubjának” tagjai tíz százalék kedvezményt kapnak a tanfolyami díjból. Gitti mami Ui.: Itt súlyos dolgok történtek, amíg távol voltam! Teljesen megrendített a móresre tanítás. De most már értem, hogy Karsta miért dobta ki ma a laptopodat az ablakon, amikor elmentem

a házatok előtt, Sabine. Azt hiszem rákapott az ízére, és mindegy, hogy macska vagy laptop akad-e a kezébe. De az új pesztrád nagyon nyugodtnak látszik. A köveken ült és dohányzott, meg közben a zoknikat stoppolta. Valószínűleg a szívére vette, amit Porschke asszonyról meséltél neki. Kíváncsi vagyok, hogy mi történt a szalámiszeletekkel? Augusztus 14. Szupi-sokkoló! Nemrég a waldesruhi idősek otthonában jártam, hogy elvigyem az anyósomnak az ékszerét és egy egészen más nőt találtam a szobájában!!! Az anyósomnak nyoma veszett. Tudom, terhes vagyok, és nem izgathatom fel magamat. Még csak ez hiányzott!! Az otthon vezetője és Klose domina hideg vízzel locsolgattak az irodában és elmagyarázták, hogy az anyósom már három nap után meglógott. Teljesen kiakadtam! De nem hagyhatják ennyiben, hiszen ez a felügyeleti kötelezettség elhanyagolása. És miért nem értesítettek bennünket azonnal? Az otthon vezetője úgy gondolta, hogy az anyósom még teljesen beszámítható (HALLÓ? Még hogy a szemétgyűjtő hölgy teljesen cselekedeteinek tudatában van???) és nyolcvanévesen önállóan képes eldönteni, hogy hol akar lakni és hol nem. És amíg nem rendelkezik a gondnokság alá helyezést igazoló végzéssel, tiszteletben kell, hogy tartsa a ház lakóinak a kívánságait. Úgy visítottam, hogy az egész Waldesruh beleremegett. Különösen, amikor azt mondta, hogy a férjuramnak a következő három hónapban is fizetnie kell, mivel aláírta a szerződést. Brrrrrrrrr! Óh és most, most megindult: Vagy a nadrágomba vizeltem vagy megrepedt a magzatburok. Mindenért az anyósom a felelős. Hamarosan már nem gömbölyű hasú Ellen mami Ui.: Téves volt a riadalom, csak beleültem Timmi egyik almalé-„hagyatékába”. Augusztus 14. Ellen, nos hol van az anyósod? Gondolod, beköltözött egy szállodába? Biztos vagy benne, hogy Klose dominának semmi köze sincs az eltűnéséhez? Talán megzsarolnak benneteket egy kis váltságdíjjal - hiszen elképzelhető róluk! A gondnokság alá helyezés nem lehet olyan bonyodalmas. Én is szívesen nyilatkozom, hogy hajcsavarókkal láttam a péknél! És tangózott az utcán! Ez már elég, ugye? Hamarosan az én magzatburkom is szétreped a dühtől. Fél délelőtt képtelenek voltunk elhagyni a házat, mert a förtelmes Klose kutyák megostromolták a bejáratot és rögtön ránk akartak ugrani, ahogy kiléptünk a házból. Felhívtam a rendőrséget, de amire kijöttek, eltűntek a kutyák. A rendőrök úgy bántak velem, mint egy terhes idiótával. Már tényleg elegem van belőlük. ULTIMÁTUM!!! Sabine, mikor ugrasz be ismét a puskáddal? Gondoskodni fogok róla, hogy ezúttal ne repülhessen szúnyog a szemedbe. Sonja Ui.: Nem lehet igaz: Az új hörcsög ketrecén feltörték a lakatot és ELTŰNT. A kutyákat valószínűleg csak elterelési manővernek szánták az akcióhoz. Sabine, gyere, amilyen gyorsan csak tudsz.

Nelly abszolút szigorúan titkos naplója Augusztus 16. Ma Lara küldött egy képet magáról és a szüleiről a partnerlookban piros kockás ingben, bőrnadrágban és túrabakancsban. Nem elég, hogy mindennap egy újabb hegyre üldöznek fel, trillázta, most még ezt a divatos harakirit is elvárják tőlem! Na azért ne nyafogjon, mégiscsak együtt vannak a szülei, miközben nekem az apám terhes barátnőjének a családjával kell nyaralnom - elég bizarr. Nem mintha nem lenne mindenki totál kedves, de a túl sok kedvesség is elkopik egyszer. És aztán ez a multi-kulti Priamos! Szívesen lennék olyan arrogáns és bamba, mint ő. Amikor véletlenül mellé ültem, azt mondta ne legyek out, de már van egy girlfriendje és sorry, de nem vagyok az esete. Megkérdeztem tőle, hogy minden lánynak ezt mondja-e, aki leül mellé egy napozóágyra, mire azt válaszolta, hogy nem, csak azoknak, akik olyan ragadósak, mint you. HALLÓ? Mire vág fel annyira? Mitől van úgy oda magától? A TUSOLÓGÉL reklámjától? Mi van abban? Hiszen mindenki képes összemaszatolni magát egy kis habbal. Ma töltöttem egy kis tusológélt a naptejes flakonjába és az egész medence habzott tőle, amikor elment swimmingezni. Hahaha! Papa szerint Priamos úgyis túl öreg hozzám. Totál elfelejtette, hogy ő maga fél évszázaddal öregebb, mint a leendő ikres anyuka. Tipikus férfi.

8. Küldtem Antonnak Londonba egy sms-t. - Ronnie Mexikóban van - hiányzol. Anton válasza: - Ronnie tudja, hogy mit tesz. Hogy van Mimi? - Magának akarja a maják kincsét - írtam. Anton: - Mire vár még Mimi? Condor Düsseldorfból naponta repül Cancúnba. - Már csomagol - válaszoltam. - HIÁNYZOL! Rögtön megérkezett a válasza: - Pénteken érkezem. 20 órakor nálad? Gondoskodj róla, hogy az összes albérlőd másutt töltse az éjszakát.

Teljesen elvarázsolt. Sértődjek meg, mivel nem írta, hogy hiányzom neki? A szerelmesek folyton csőlátásban szenvednek. És minden szerelmes félőrült, még ha mindenki a maga módján is. Például Anne. Még mindig páni félelemben élt, hogy Hansjürgen rájön, hogy ő sem jobb a deákné vásznánál és kidobja őket a házból. Folyton erről beszélt. - Azt hiszem, még semmit sem vett észre - mondta. - Tegnap jött egy levél az ügyvédi irodából és rögtön az jutott az eszembe, hogy Hansjürgen beadta a válást. Holtsápadt lettem! De csak az apám ügyvédje írt. Valószínűleg a végrendelet miatt - sóhajtott fel. - Ma délután megyek az irodájába. Hansjürgen szerint legyek óvatos, lehet hogy valami disznóságot csinált az apám és adósságot hagyott maga után. Ha így van, akkor át kell vállalnom vagy megtagadhatom? szívesen megkérdezném Antont, mert most még csak ez hiányzik! -Igen, igen, mindenhez dohány kell - válaszoltam okosan. Közben péntek lett. A vörös hálószobámban voltunk. Anne már egy fél órája nyafogott. Élete minden aktuális kérdése egy pont körül forgott. Túl kevés a pénze. Mintha a pénztől minden megoldódna. Vagy, mintha pénz nélkül nem is lehetne boldog az ember. Ronnie-val kapcsolatosan is - a totális életveszély ellenére csak annyit jegyzett meg: - És mit gondolsz, meddig tart ki a pénze? A pénze? Talán odalent a levegője? Attól féltem, hogy még előbb elfogy, mint a pénze és akkor keresheti Mimi. Holtan meg már úgysem lesz szüksége pénzre - ebben igazat adok Annének. De nem mondanám, hogy valaha is romantikus lélek volt. - Mimi és Ronnie csapot-papot itt hagytak és eltűntek! mondta. - Mit csinálnak, ha majd észhez térnek? Az utcán élnek? Őrültek! - A lényeg, hogy ismét egymásra találjanak - jegyeztem meg. - Teljesen mellékes, hogy aztán majd miből élnek. - Nekem más a véleményem - válaszolta Anne. - És ha sosem találnak egymásra? - sóhajtottam fel és az összes farmeromat az ágyra dobtam, hogy megkeressem Paschulke névjegyét valamelyik hátsó zsebemben. Abból talán megtudhatom, hogy hol találhatom meg Bernharddal együtt. - Yucatán óriási és senki sem tudhatja, hogy Ronnie melyik barlangban bolyong. Hónapokig is eltarthat, amíg Mimi megtalálja. Ha még nem lesz túl késő. Mimit taxival kikísértem a reptérre. Egy gyanús társasággal a Mexican Jungle Adventuresszel utazott. Fenntartással fogadtam, de Mimi szerint a Neckermannal kivitelezhetetlenek a tervei. Az indulási csarnokban egy szőke lófarkas alak várt ránk, túraszandálban és tengerészzsákkal. Ötven körül lehetett, naptól cserzett arc, cápafog lógott a nyakán. Crocodile Dundee. A Mexican Jungle Adventure, mutatkozott be. Na, szuper, egy egyszemélyes hippi üzem. Kezet fogott Mimivel. - És biztosan te vagy M ... Pfaff. Jóságos ég, azt hittem férfi vagy! - Mex, ez gondot jelent neked? - kérdezte Mimi és különösen szépen pillogott rá. - Mexnek szólíthatlak, ugye? - Nem probléma, aranyom! - Kétóránként küldesz egy sms-t, világos, ugye? - kötöttem a lelkére jó hangosan a

búcsúzkodáskor, hogy Crocodile Dundee is hallja. - És ha nem hallatsz magadról, rögtön utánad küldök egy különleges egységet! Mimi átölelt. - Ne aggódj - mondta. - Ártalmatlan. Magamhoz szorítottam. - Nem ám összeszűröd vele a levet! - Ronnie-t akarom, senki mást! - bizonygatta Mimi, aztán távozott. Ismét rám jött az Elfújta a szél típusú sírhatnék. Utáltam a búcsúzkodásokat. Örültem, amikor a szeretteim vettek körbe. Jobban tudtam rájuk vigyázni. - Megspórolhattak volna egy halom pénzt, ha Mimi korábban rájön, hogy még mindig szereti Ronnie-t - jegyezte meg Anne. - Gondold végig! Mibe kerül csak egy sms! - Éppen jött egy. - Itt rengeteg a hulló csillag. Minden kívánságom valóra fog válni. Csók, Mimi. - Ma este felhívom. - Mexikóban! Hiszen egy vagyonba kerül - dörmögött Anne. - Ugyan, Anne! - Fogalma sem volt róla, hogy már mennyi pénzt eltelefonáltam Menorcára. Megőrülnék, ha nem hallhatnám minden nap a gyerekeim hangját. - Mi lenne, ha legalább egy percig a pénzen kívül valami másra is gondolnál? - Folyton azt teszem. Ha Hansjürgen nem figyel, Jóra gondolok és, hogy mit műveltünk kettesben - mondta Anne. - És ilyenkor elvörösödök és kiver a verejték. Hansjürgen könnyedén rájöhet a mesterkedéseimre. - Nem hinném, hogy észreveszi, hogy másképp viselkedsz - mondtam, és azon tűnődtem, hogyan hívhatnám fel a figyelmét, hogy a zöld kapucnis póló nem áll jól neki, úgy, hogy ne bántsam meg. - Mondd csak, mikor nézett meg Hansjürgen utoljára alaposabban? Hiszen szinte sosincs otthon, ha mégis, akkor pedig a Tiffanyjára gondol. - Én pedig Jóra - sóhajtozott Anne. - Perverz dolog. Miféle házasság az ilyen? - Hagyd ott - javasoltam és megfogtam a következő farmert. Semmi. - Hagyjam el Jót? De hisz szeretem. - Hansjürgent! Hagyd el őt! - De akkor mindketten nincstelenek leszünk, Jo is és én is. - A szegénység relatív - mondtam, és végre kihorgásztam Paschulke névjegyét az egyik zsebből. „Bernhards Eck” a kocsma neve és valahol Köln-Mülheimben van. Nos, kérem, a szárítót például elviheted. Anton mondta. - Nem szeretném, ha azt hinnéd, hogy csak az anyagiak érdekelnek. De nehezen tudom elképzelni, hogy csak másnapos kenyeret vehetek. És a gyerekeknek is kijár a saját szoba. Ha Jo normális körülmények között élne, akkor... akkor talán rászánnám magamat, hogy elhagyjam Hansjürgent. De ilyen körülmények között csak titkos viszonyt tarthatok fenn vele. Megvontam a vállamat. - Na igen, néhányan azt tartják izgalmasnak. - Izgalmasnak nem izgalmas - tiltakozott Anne. - Főleg, amikor arra gondolok, hogy mi lesz, ha Hansjürgen rájön. - Mi lesz akkor? - Fogalmam sincs, még sosem volt titkos viszonyom, sőt még viszonyom se volt. Óh, istenem, az életem teljesen felfordult. - Ez a pulcsi nem áll jól neked - mondtam gyorsan, hogy témát váltsunk. - Nem? Jo azt mondta, úgy nézek ki benne, mint egy kis erdei tündér. - Mint egy kis púpos erdei tündér - jegyeztem meg. - Hogy van egyébként Jo orra? - Még mindig rosszul néz ki - mondta Anne. - Hihetetlenül brutális az a Bernhard. - Egyetértek. Sokat gondolkodtam rajta. Bernhard mindenkit összevert, aki az útjában állt. És megtehette, mert az emberek féltek tőle. Teljesen normális olyan emberektől, akik nem erőszakkal oldják meg a problémáikat. És ezért működik Bernhard világa.

- Bernhard már kétszer felhívta és kikészítette Jót - mondta Anne. - Nem hiszi el Jónak, hogy az ügyvédje Angliában van, és emiatt húzódik az ügy. Azt mondja, addig nem láthatja a lányát, amíg nem lesz egyértelmű, hogy minden a régiben marad. Amikor felhívja őket, Bianka egyszerűen nem hívja Joannét a telefonhoz. - Micsoda aljasság - mondtam. -Jo teljesen kivan. Tegnap hallotta, Joanne a háttérben sírt és könyörgött Biankának, hogy legalább egy percig beszélhessen vele. De nem, annak a nőnek kőből van a szíve. És mindez csak a pénz miatt! A pénz körül forog világ. - Szegény Joanne - mondtam. Biztosan azt gondolja, hogy a papája cserbenhagyta. - Te mit tennél, ha a te gyerekedet fenyegetné meg ez az alak? - kérdezte Anne. - Hm... nem is tudom. Elrabolnám, elmennék vele valahova, ahol Bernhard nem találna meg bennünket - válaszoltam. - Igen, de ez illegális és Bianka beperelhet és minden még bonyolultabb és drágább lesz. Bárcsak több pénze lenne az embernek - sóhajtozott Anne. - Tegyél már fel egy új lemezt! - ripakodtam rá, miközben a farmerokkal bíbelődtem. - Mit csinálsz? - kérdezte Anne. - Pénzt keresel a farmerzsebedben? Vagy tampont? - A nadrágzsebemben? Aligha. - Én mindig oda teszem a tampont vagy a köpenyzsebembe - informált Anne. - Jó ha kéznél van, mert olyan erővel menstruálok, mint a szökőár... - A homlokára csapott a kezével. - Mi van? - kérdeztem. - Eszedbe jutott, hogy felemelték az intimbetét és a tampon árát? Borzasztó! Borzasztó! Igen, ha az embernek elég pénze lenne, akkor bespájzolhatna a következő tíz évre, de sajnos... -Jujujj! - Mi történt? Minden átmenet nélkül elkezdett ordítani. - Hányadika van ma? Már augusztus van? - Igen - mondtam. - Már majdnem három hete. - Teljesen elment az eszem? - kiáltotta. - Meghülyültem? - Hm, hát... - Most! Rikoltozott. - Most aztán nyakig elmerültem a szarban! Ingerültem pislogtam rá. - Anne, légy oly kedves és mondd el végre, hogy mi történt! -Sterilizáltatta magát, végem van - sikoltozta. - Kicsoda? - Még Jasper születése előtt. És végtelenül boldog voltam. Képzeld el, már hány féltestvért gyártott volna Maxnak és Jaspernek! - Hansjürgen? Hansjürgen sterilizáltatta magát? - Most minden ki fog derülni - rikácsolta Anne. - Végem van. Ez a büntetésem! Megbűnhődöm a tettemért és teljesen jogosan. - Hagyd már abba a kiabálást! - Legszívesebben lekentem volna neki egy pofont jobbról és balról is. - Terhes vagy? - Már minimum tizennégy napja esedékes lenne - skandálta. - Talán csak eltolódott egy kicsit a ciklusod - nyugtatgattam. - A stressz miatt. Vagy a közeledő változó kor. Gondolom, Jóval védekeztetek. Hiszen felnőttek vagytok, meg aztán az AIDS korában... Nem folytattam, mert Anne egyfolytában a fejét rázta. Hihetetlen, ennyi könnyelműség, felfoghatatlan. - Tehát nem! - mondtam szemrehányóan. - Végem van - nyöszörögte, aztán mindketten hallgattunk. - Nyugi - mondtam végül. - Hiszen még nem is tesztelted. - Bába vagyok - jegyezte meg Anne. - Tudom, hogy mi történt.

Nem mentem bele, hogy a védekezés témakörében mi mindenről kellene egy szülésznőnek tudnia. - Lehet, hogy tényleg terhes vagy, és az talán még jó is. Hiszen így rákényszerülsz, hogy tiszta vizet önts a pohárba és elhagyd Hansjürgent. - Hogy aztán szociális segélyből éljek a három gyerekemmel - nyögte Anne a haját tépve. Nem értem, hogyan lehettem ilyen ostoba. Mit mondjak Jónak? Úgyis elég baja van. Nem vitás. De attól semmi sem oldódik meg, hogy csak beszélünk róluk. Az órámra néztem. Anne, ne haragudj, de ma még van egy fontos találkám. Most el kell mennem. - Most? Hirtelen? Lekísért a lépcsőn. - Pont most hagysz egyedül, amikor minden összeomlott körülöttem? Terhes vagyok és a férjem már öt éve sterilizált! Jóságos ég! Nem hagyhatsz most egyedül. - De mennem kell - mondtam és elfordítottam a kulcsot a bejárati ajtóban, miután kihalásztam a borssprayt az esernyőtartóból. Annét kitoloncoltam a házból. A rekkenő hőség mellbe vágott. - Várj! - kiáltotta Anne. - Meg akartam kérdezni, hogy elvállalnád-e ma délután Jaspert, amíg a végrendelet miatt elmegyek az ügyvédhez. - Nem, sajnálom, ma nem megy. Lehet, hogy órákig is eltart, míg visszaérek. Egy nagyon fontos találkozóra megyek. Nem halaszthatom el. - Óh, értem, nos nem baj, akkor magammal viszem - válaszolta. - Fontosabb, hogy kellemesen töltsed el a szabadidődet. Megsimogattam a karját. - Ne haragudj. Megbirkózol vele. - Várj - kiáltott utánam. - Nálad lehet esetleg ma este? Amíg elmegyek Jóhoz. - Ma este jön vissza Anton - szóltam vissza távozóban. - Tulajdonképpen nem akartam... Anne felsóhajtott. - Nem tudom, hogy hol hagyhatnám a gyereket. Nem vihetem magammal, amikor közlöm Jóval ezt a mellbevágó hírt. Max táborban van, bébiszitterre nem telik. Bárcsak több pénzem lenne... - Rendben - mondtam. - Hétkor áthozhatod. Majd Julius ágyában alszik. - Köszönöm - válaszolta. Távozáskor háromszor a lámpaoszlophoz verte a fejét. - És érezd jól magadat a manikűrösnél vagy tudom is én, hogy mi ez a fontos találka. Tulajdonképpen nem is egy megbeszélt találkozóra siettem. A Klose-műhelyben senki se sejtette, hogy beugrom. Klose egy elefántcsontszínű Mercedes Coupé belsejében matatott, amikor megérkeztem. - Nahát, csak nem ismét a lányát keresi? - Nem - mondtam, és idegesen megforgattam a borssprayt a kezemben. - Klose úr, magához jöttem. Kevin apja összeráncolta a homlokát. - Egy kocsi miatt? A barátjának a Jaguárja rendben van, ugye? Hiszen egy teljes generált elvégeztem rajta. - Nem, nem, az autóval minden rendben van. Még egyszer nagyon köszönöm, hogy olyan gyorsan visszakerült hozzá. Most egy szívességet szeretnék magától kérni. - Maga? - Igen. Én és a barátnőim. - Nagyot nyeltem. - Tudja meggyűlt a bajunk néhány borzalmas alakkal. Rémes alakok, összevernek másokat, eltörik az orrcsontjukat. És védtelen emberek megtámadására uszítják a mastinójukat, mivel nem az ő kényük-kedvük szerint táncolnak. Mindegy, hogy férfiakról, nőkről vagy gyerekekről van szó. - Értem... - Klose letörölte a kezét egy maszatos törülközővel. - Tehát olyasfajta alakok. - Már mindent megpróbáltunk, de hasztalan - mondtam és mélyen belenéztem a zöld szemeibe. - Kevin szerint az ilyen alakok csak egy nyelvet értenek, a sajátjukat, de mi azt nem beszéljük. - Hm, hm... - mondta Klose fejcsóválva. - És most olyasvalakit keresnek, aki ugyanezt a

nyelvet beszéli, igaz? Bólintottam. - Igen és maga jutott eszembe. Meg a két napszemüveges barátja. És Hannibál, meg Lecter. - Könyörögő tekintettel néztem rá, teljes erőmből. - Maga az egyetlen, akitől segítséget kaphatunk. Kérem... - Nos, ha ilyen kedvesen kérnek, aligha tudok nemet mondani - ingatta a fejét Klose.

A Bemhards Eck az a fajta kocsma, ahova önként sose tettem volna be lábamat. Nem a kétes söpredék gyűjtőhelye pucér lányokkal, hanem egy füstös csehó, a pultnál fociról diskuráló sörhasú fickókkal, ahol ifjoncok a munkanélküli-segélyükkel etetik a flippereket és egyforma tréningruhát viselő családok húst esznek vadas mártással és hasábburgonyával. A nyálkás borsókrémlevesen kívül itt mindent a frittőzben készítenek el, még a főtt virslit is. Hét különböző kész szósszal tálalt natúrszeletet kínálnak (némelyiket felismerhetetlenségig szétfőtt gombával és zöldséggel) és húsgombócot, mindent egy salátalevéllel, egy szelet citrommal és egy negyed paradicsommal tálalva (újrahasznosított dekorációként, hiszen még soha senkinek sem jutott eszébe, hogy meg is egye). Vitaminnak ott van a ketchup. Másra nem is volt szükség, hiszen a vendégeknek úgysem hiányzott volna. Az asztalok műanyagok, a virágok szintén. Ványa és Pável - a két Armani tisztes neve - undorodva elhúzták a szájukat, amikor átléptünk a kicsempézett bejáraton. A kifogástalan Armani öltözékükben úgy festettek a Bemhards Eck ben, mint egy Trabant egy Mercedes mellett. És rólam is lerítt, hogy nem lehetek törzsvendég. Kölcsönvettem Mimi fekete, ujjatlan, térdig érő, magas nyakú, elegáns, de mégis szexy Etui ruháját és feltettem hozzá egy óriási napszemüveget, amit szintén Mimi cuccai között találtam. Klose alkalmazkodott a helyzethez: Az overall helyett sortot, szandált és egy szűk pólót vett fel. Hasonló láncot viselt, mint Bernhard, de „killer” felirattal. - A feleségem így nevez - mondta, amikor észrevette, hogy nem tudom róla levenni a szememet. - Aha - konstatáltam. Bent meglehetősen sötét volt, alig jött be fény a zöldes ökörszemablakokon. Viszont kellemesen hűvös. Csak az állott sör-, füst- és olajszag zavart. Nem volt nagy élet. Csupán két fiú állt a flippernél. A söntésnél két százéves öregúr társalgott és ott állt mögötte Bernhard az aljas tekintetével. - Ő az? - kérdezte Klose. Bólintottam. - Igen. Ványa és Pável ringatózva közeledtek felé. Felmérték, hogy a két aggastyán vagy a két ifjonc veszélyes lehet-e számunkra. A kutyát kerestem. - Hol van Henri? - kérdeztem Bernhardot, miközben leültem az egyik kényelmetlen bárszékre. Ostobán végigmért. - Hátul Paschulkével a raktárban - mondta. - Miért? Honnét ismeri a kutyámat? - Csak úgy - válaszoltam. - Egy ásványvizet szeretnék. - Egy sört kérek - adta le Klose a rendelését. - És az urak, ott hátul? - kérdezte Bernhard, Ványára és Pávelre mutatva. - Talán később - mondta Klose és a fejével jelzett Ványának, mire az eltűnt a „Toalett” feliratú ajtó mögött. - Ej, mi ez itt - mondta Bernhard. - Csak budira megyünk, és semmit sem iszunk? Nálunk ez

nem szokás, világos? - A napnál is világosabb - mondta Klose. Áthajolt a söntésen és torkon ragadta Bernhardot. Ijedtemben felvisítottam. Fogalmam sincs, hogy Klose honnét varázsolta elő azt a jókora kést, amit Bernhard torkához szorított. A két flipperes fickó rögtön el akart iszkolni, de Pável útjukat állta. - Itt maradtok - ripakodott rájuk és belenyúlt a mellső zsebébe. Ennyi elég is volt és a két fiú jégcsappá dermedt. A két nagypapi semmit sem vett észre, nyugodtan társalogtak tovább. - Mit akartok? - nyögte ki Bernhard akadozva. - Már fizetünk védelmi pénzt... - Védelmi pénzt! - ismételte meg Klose lekicsinylőén. - Mit képzelsz, kivel beszélsz? Nincs rá szükségünk, hogy a hozzád hasonló szegény disznók pénzét csapoljuk meg. Mi gyűlik össze egy ilyen kis piszkos csehóban! Más lapokkal játszunk. - Akkor mit akartok? - nyöszörgött Bernhard. Az alkonyati fényben és a napszemüvegben nem voltam egészen biztos benne, de mintha már kékült volna az arca. - Nekiestél az egyik barátunknak - válaszolta Klose. - És ez nekünk nem tetszik. - Valami félreértésről van szó - tiltakozott Bernhard. - Egészen biztosan. Ki a barátotok? - Hát... - habozott Klose. - Jo - súgtam. - Jo Reiter. - Jo? Olyanokkal barátkozik, mint ti? De hiszen az egy pedagógus! - Ne nézd le a tanárokat, világos? - mondta Klose és a kést az egyik orrlyukába dugta. Bernhard helyében már biztosan tüsszögnék. - Szüksége van jó tanárokra ennek az országnak, ők a gyerekeink jövőjének a zálogai. - Azt akarjuk, hogy békén hagyjátok Jót - mondtam. - Nincs több okvetetlenkedés a gyermekfelügyeleti jog miatt, nincs tartásdíjfizetés, nincs semmi! Biankával együtt kiürítitek a házat a hónap végéig és eltűntök Jo és Joanne életéből, világos? És átmentek az úttest túloldalára, ha véletlenül találkoztok vele. Klose kicsit lazábbra vette a fojtogatását. - Azt hiszem, nem kérünk túl sokat. Igaz, hüvelykmatyi? - Figyi, hiszen nem magamért teszem - mondta Bernhard. - Csakis a Biankáért, meg a kicsiért. És magánügy, kettőnk dolga. - Leszarom - válaszolta Klose. - Mától kezdve befejezed, vagy váratlan baleset ér. Úgy, mint azt a piros Porsche Carrerát, amelyik a lebujod előtt áll. Bernhard most veszítette el először az önuralmát. - Mi... mi van vele? Mit csináltatok az autómmal? Paschulke! - Allllsziiik - közölte Ványa. Megjelent az ajtóban, mintha el se ment volna. - És a fiiiickóóó is alszik - mondta. - Paschulke a fickó - szóltam közbe. - A kutyát Henrinek hívják. - Óh, vagy úgy - dörmögte Ványa. - Mindegy. Mindketten alszanak, aaaa kutya örökrrreee. Saaaajnos. De meg akarta haaarapni Ványát, a kutya. - Óh, a francba! - mondta Bernhard. - Most már láttam, hogy fél. Megérdemli. Felőlem félelmében még a nadrágjába is piszkíthat. - Az autón csak a szélvédő tört be - jegyezte meg Klose. - De ha ismét a fülembe jut, hogy a barátomat, Mo... - Jo - vágtam közbe. - ...Jót sarokba szorítjátok, akkor esküszöm, átmegy egy bulldózer a kocsidon. És ez még csak a kezdet. - Megegyeztünk? - kérdeztem.

- Bernhard összepréselte az ajkait. Klose felsóhajtott, levette a kezét Bernhard torkáról. Mielőtt a másik megmozdulhatott volna, Klose öklével találkozott a képe. Óriási csattanás hallatszott, Bernhard új fizimiskát kapott. - De most már megegyeztünk, ugye? - kérdezte Klose barátságosan. - Ab... szolút - válaszolta furcsa hangon Bernhard. - Akkor minden rendben - mondta Klose. A két nagypapi a söntésnél változatlanul békésen társalgott, mintha mi sem történt volna.

Hat órakor értem haza és még mindig harminc fok volt. Volt még egy órám Anne és Jasper érkezéséig és kettő Antonéig. Talán tusolhatnék egyet, jót tenne egy hideg zuhany - most arra vágytam, egy óriási hideg zuhanyra. De alig csuktam be magam mögött az ajtót, amikor valaki máris rátenyerelt a csengőre. - Nem fogod elhinni, hogy mi történt - hadarta Trudi és már bent is volt a házban, egyenesen a konyha felé tartott, hogy magába töltsön egy konyakot. Egy fáradt pillantást vettem rá a napszemüvegem alól és így szóltam: - Néha úgy érzem, hogy mindannyian azt gondoljátok, ki sem teszem a lábamat a házból, és nélkületek semmihez sem tudnék kezdeni magammal. - Na ja - válaszolta Trudi. - De hiszen ezért vannak a barátok. Szaglászgattam a levegőben. - Te bűzlesz ilyen borzalmasan, vagy a dezodorom bedobta az unalmast? - Nem, én vagyok - mondta Trudi. Úgy bűzlök, mint egy döglött teknős. Éppen ezt akartam elmesélni neked. - Óh, vagy úgy - bólintottam. - Tehát - látott hozzá Trudi erőteljes kézmozdulatokkal. - Tegnap kezdődött a nyári tai-chitanfolyam... egyébként új a tanár és nagyon ütős. Őrületes az energiája és a hajlékonysága! Rögtön tudtam, hogy nem akkor találkoztunk először. De hiszen ennek semmi köze a történetemhez. Tudod, ki volt még ott a tanfolyamon? Gitti Hempel. Mindig örülök, ha ott van valaki, aki még nálam is kövérebb, elég, ha odaállok Gitti mellé, és máris ordít a különbség a dagadtság és a telt idomúság között. De a tai-chi-tanár is biztosan látott már és megismert, pedig most teljesen másképp néztem ki. Akkoriban egy hajlékony indián hercegkisasszony voltam, ő pedig egy francia tiszt, nos igen, de nem is erről akartam beszélni. - Pocahontas, nem igazán tudlak követni - mondtam és kinyitottam a hűtőszekrényt. Ha már nem kényeztethetem el magamat egy hideg zuhannyal, akkor legalább helyettesítem valami más hideggel. Határozott mozdulattal kivettem egy üveg pezsgőt a hűtőből, amit tulajdonképpen Anton fogadására hűtöttem be. - Mi köze van ennek az egésznek a döglött teknőshöz? - Ünneplünk valamit? - kérdezte Trudi. - Nos, igen. Ismét találkoztál a fiatal francia tiszttel, akit háromszáz évvel ezelőtt szem elől tévesztettél, és Anton is visszajön ma. Elég ok az ünneplésre, nem?! - Leügyeskedtem az üvegről az aranyfóliát és megszabadítottam a dugótól is. - Miért árad belőled teknősszag? Tulajdonképpen erről akartál mesélni, nemde? - Döglött teknős - javított ki Trudi. - Aki már hetekkel ezelőtt elköltözött az örök vadászmezőkre. Mindenem bűzlik a döglött teknős szagától. Nem tudtam, hogy honnét jön ez a bűz, azt hittem, talán egy bomló egér, mindent átkutattam, a ruhásszekrényt is, de semmit sem találtam. Ha Gitti Hempel nem jött volna az ötlettel, hogy nézzem meg a zsebeimet, hátha egy döglött teknős lapul bennük, sosem találtam volna meg. Képzeld el! Képzeld el, az egyik

batikolt ruhám zsebében volt, azéban az aranyszálaséban. - Fúj, undorító! - Két pohárba pezsgőt töltöttem. Van még egy második üveg a hűtőben Anton fogadásához. Sőt még egy harmadik is. Nem akarom olyan gyorsan elengedni, ha már itt lesz. - Hm, honnét tudhatta Gitti? - Hát, Peter feleségétől! Ő és Gitti ugyanabba a Szadista Anyukák Klubjába járnak. Sabine csupa klassz cuccot adott a gyerkőceinek, hogy dugják el a lakásomban: teknőst, halrudacskákat, rágógumit, spenótot, fekete áfonyát, egy pisztrángfejet - és mindent nagyon fifikásan rejtettek el! Gitti nélkül valószínűleg sose találtam volna meg! Az undortól libabőrös lettem. - Csoda, hogy kibírtátok a lakásodban! - Nap, mint nap rosszabb lett. A végén már Peter is érezte. - Korábban nem? Trudi a fejét csóválta. - Folyton azt hajtogatta, otthon náluk semmivel sem jobb. A gyerekek egyszerűen bűzzel járnak, természetüknél fogva. - És mit szólt, amikor megmutattad neki a teknőst? - Azt mondta, hogy a gyerekektől minden kitelik és az embernek mindenre fel kell készülnie. - Igen, talán az övéitől - mondtam. - Tényleg pokoli fajzatok. - Igen, Peter is így gondolja - válaszolta Trudi. - De az ő génjeit hordozzák - jegyeztem meg. - Persze -mondta Trudi. - Tudod, mi a furcsa? Valahogy ez a halott teknős felnyitotta a szememet. Igazi tanlecke, így is nevezhetjük. Azt hiszem, Peter csak a gyerekeit és a feleségét akarta nálam kipihenni. Na és a felelősség elől elmenekülni. Még most is engem hibáztat. Nem szívesen mondom ki, de ezt a fazont semmi sem érdekli, csak hogy nyugodtan kefélhessen. Ha nem találom meg a teknőst, talán sosem jöttem volna rá, hogy ennél sokkal többet érdemlek. - Csendet kérünk! - Felemeltem a pezsgőspoharamat. Persze szinte biztosra vettem, hogy Trudi hirtelen felismerése sokkal inkább az új tai-chi-tanárnak köszönhető, semmint az elhunyt teknősnek. - A halott teknősre! - A teknősre - mondta Trudi ünnepélyesen. Amikor Anne csengetett, már a második üveg pezsgő felbontásával bajlódtunk és mindketten letusoltunk. Természetesen egymás után: Még mindig a hideg zuhany mellett döntöttem, Trudi viszont a testébe beivódott döglött teknős bűzét áztatta le magáról meleg vízzel. - Mezítelen vagy - sipítozta Jasper. - Nem, van rajtam egy törülköző - mondtam. - Sőt kettő, látod? - A másodikkal összefogtam a nedves hajamat. - Te is szeretnél lefekvés előtt zuhanyozni? - De én egyáltalán nem vagyok fáradt - visította Jasper. - Dehogynem - mondta Anne. - Ne hagyd, hogy irányítson. Jobb, ha alszik. Kemény idők várnak rá. - Mi volt az ügyvédnél? - kérdeztem. Anne nem válaszolt. Trudihoz hasonlóan rögvest a konyhába szaladt és ledobta magát egy székre. Az asztalra hajított egy kartondobozt. - Pezsgőt? - kérdezte Trudi. - Mezítelen vagy - sipítozta Jasper. - Micsoda felismerés - mondta Trudi. Még törülközőt se csavart maga köré. - Nem fogjátok elhinni, hogy mi történt - mondta Anne. Lassan megteltem az újabb és újabb drámai bejelentésekkel. - Kérlek, csak röviden! jegyeztem meg. - Egy terhességi teszt? - kérdezte Trudi és a karton dobozra mutatott.

- Jesssz - mondta Anne. - Au, ez a döglött teknősömnél is jobb, el kell ismernem - élcelődött Trudi. - Jótól? - Jesssz - mondtam. - Mivel Hansjürgén kasztrált. - Sterilizált - javított ki Anne. - Au, néha csak ámulhat és bámulhat az ember, hogy mi mindent tartogat számunkra a világegyetem, nem igaz? - És ez még nem minden - tette hozzá Anne a fejét az asztallapba verve. - Teherbe estem a titkos szeretőmtől, akit csak egy hónapja ismerek és még félmillió eurót is örököltem. Csak úgy ráadásként. - Micsoda? - kiáltottuk Trudival kórusban és visítva hozzáfűztem: - Félmillió adósságot csináltál? - Nem, nem, nem! - Anne feje minden egyes nemnél nagyot koppant az asztallapon. A papájának az ápolása ugyan az egész nyugdíját felemésztette, de a hatvanöt éves korában kifizetett életbiztosítását nyereségesen fektette be és tizennégy évig hozzá sem nyúlt. - És fogalmam sem volt róla - zokogott Anne. - Nem aggódtam volna annyit, ha tudtam volna, hogy valaha is ennyi pénzt örökölök! - Nos, igen, valószínűleg a papád is megfeledkezett róla - mondtam. Anne most kivételesen valóban jó hírt közölt velünk. De Trudi úgy tett, mintha teljesen normális lenne, ha az ember fél milliót örököl, különösen, amikor égetően szüksége van a pénzre. - Pénz után sóvárogtál, és a világegyetemtől megkaptad - jegyezte meg. - Nos, így működik a mi kozmikus rendszerünk: Mindenki megkapja, amire szüksége van. - Jó is lenne - mondtam. A kozmikus rendszerbe vetett bizalmam azért nem volt ilyen töretlen. A legtöbb dologba becsúszik egy kis bibi. - Most Jónak legalább azt mondhatom, hogy van egy rossz és egy jó hírem - folytatta Anne. Drágám terhes vagyok, de magam is tudok gondoskodni a gyerekről. - Egyáltalán megcsináltad már a tesztet? - kérdeztem. - Szülésznő vagyok, kiismerem magamat ezen a területen - mondta Anne. - Nincs hozzá szükségem tesztre... - Jó, jó, te tudod... - visszakoztam. - A világegyetemre! - Trudi ismét pezsgőt töltött a poharainkba. Amikor Anton megérkezett, már a harmadik üveget is lefejeztük. És meglehetősen spicces voltam. Jasper volt az egyetlen, aki józan maradt és már fent aludt Julius ágyában. Ha jól emlékszem, mindannyiunknak adott egy puszit, megmosta a fogát, egyedül felvette a pizsamáját, aztán lefeküdt. Biztosan ebben is van egy kis bibi. Anne nyitott ajtót Antonnak, mert csak ő volt közülünk felöltözve. - Mindenki a konyhában van - közölte. - Mindenki? - kérdezte Anton. Nem tűnt lelkesnek. Amikor belépett a konyhába, látszott az arckifejezésén, hogy nem igazán örült Annének. Aztán meglátta a mezítelen Trudit is, és még kevésbé ragyogott az arca a boldogságtól. - Meglepetés! - trillázta Trudi. - Lányok, már ismét valami probléma támadt? - kérdezte Anton. - Úgy is mondhatjuk válaszolta Trudi és kacéran keresztbe tette a lábait. Anton felhúzott szemöldökkel rám nézett. - Úgy néz ki, mintha félnél velem kettesben maradni - mondta és csábos Anton-mosolyával rám vigyorgott. A szívem majd kiugrott a helyéről a boldogságtól. - Örülök, hogy látlak - mondtam és a nyakába borultam. Örömömben megfeledkeztem a törülközőről és az lecsúszott a földre.

- Én is örülök - válaszolta Anton, amikor széttárta a karjait. Szintén hozott egy üveg pezsgőt, kérdezés nélkül betette a hűtőszekrénybe. És rózsát is hozott magával, egy óriási bíborvörös, illatos rózsacsokrot. A mamájától volt, a saját kertjéből. Anton megtöltött egy ibriket csapvízzel és beleállította a virágokat. - Nagyon kedves a mamádtól - mondtam sugárzó arccal. - Apróság. Köszönet a Körner-fúzióban való közreműködésedért - válaszolta Anton és lehajolt a törülközőmért. - Tessék - mondta, és odanyújtotta Trudinak. - Pezsgőt? - kérdezte Trudi, a törülközőt figyelmen kívül hagyva. Elvettem Anton kezéből és körbe tekertem magamon. - Nos, mi folyik itt? - kérdezte Anton nagyon kimérten. Előhúzott egy széket és leült. - Óh, semmi különös - válaszolta Anne. - Csak éppen most örököltem egy félmilliót, és terhes vagyok. Trudival igyekeztünk még néhány információt megosztani vele, hogy felfogja a helyzet bonyolultságát. De ismét felhúzta a szemöldökét, és azt mondta: - Nos, szerintem itt szó sincs problémáról. Trudi attól a férfitól terhes, akit szeret. Pénzt örökölt, megveheti Biankától Jo házának a felét, és mindannyian boldogan együtt élhetnek benne. - Hahaha - mondta Anne. - Mintha a pénz minden problémát megoldana. Bernhardról, Paschulkéról és Henriről teljesen megfeledkeztél, ugye? Anton elkezdett dadogni, mire átvettem tőle a szót: - Nem kell miattuk aggódnod. Gondoskodtam róluk. -Te? - Hogyan? - Ugye csak kitaláltad, igaz? Mintha összebeszéltek volna. Mindenki feltette a maga kérdését. - Szeretnélek benneteket megkímélni a véres részletektől - mondtam, s a hajamat hátra akartam csapni egy hanyag mozdulattal. Csak most tűnt fel, hogy a törülköző még mindig a fejemen van. - Nos, amikor Bernhard meghallotta a saját orrcsontjának a reccsenését, hirtelen belátta, hogy jobb útra kell térnie. A jövőben nem fogja Jót zaklatni, biztosak lehettek benne. - Viccelsz, ugye? El akarod velünk hitetni, hogy orrba verted? - kiáltott fel Anne. Megvontam a vállamat. - Ez a Bernhard egy senki, egy törpe, csak az államig ér és nem hiába voltam karatebajnok Schleswig- Holsteinben... Antonra pillantottam, a tekintetünk találkozott, elcsendesedtem. - Óh, egyébként meg - tettem hozzá -, Bernhard már biztosan a cuccait pakolja. A hónap végére Biankával kiürítik a házat. - Nem hiszem el! - kiáltott közbe Anne. Fölényes pillantást vetettem rá. - Drágám, légy egy kicsit nagyobb bizalommal a Keresztanyád iránt. Hidd el, többé senkinek sem kell félnie Bernhardtól és Paschulkétől. - Nos, akkor ez is elintéződött - jegyezte meg Anton. - Anne, mit csinálsz még itt? Már régen Jónál lenne a helyed, nem igaz? Kérlek, add át neki a szerencsekívánságaimat. - Megteszem - mondta Anne, de meg sem mozdult. - Még azt sem tudja, hogy tényleg terhes-e - mondtam, és az érintetlen terhességi tesztre mutattam. - Aha - mondta Anton. - Nos, ez gyorsan kideríthető. - Feltépte a dobozt, rutinosan összeszerelte a tesztlapot és odanyújtotta Annének. - Gyerünk, pisilj rá - mondta. - Nincs sok felesleges időnk. Anne döbbenten nézett rá, elvette tőle a tesztet és eltotyogott a toalettre. - Oké - mondta Anton. - És Trudi, mi van veled? Miért ülsz anyaszült mezítelenül Constanze konyhájában pezsgővel a kezedben?

- A döglött teknős miatt - mondta és csuklott. - Nem akar hazamenni, mert nála van Peter, és az agyára megy - magyaráztam. - És mi itt a probléma? - kérdezte Anton. - Egyszerűen dobd ki. Hiszen a te lakásodban van, nem igaz? - De nem akar hazamenni - mondta Trudi. - Már próbálkoztam. - És hogyan? - érdeklődött Anton. - Mondtam neki, úgy érzem, hogy a kapcsolatunk lassan elfogy, és nem látok semmi fejlődési esélyt sem - magyarázkodott Trudi. - De miért, kérdezte Peter, hiszen csak éppen hogy elkezdődött és olyan jól megvagyunk. És aztán feltette a lábát a dohányzóasztalra és bekapcsolta a tévét. - Miért nem dugod a teknőst a nadrágjába és mondod meg neki, hogy torkig vagy vele! javasoltam. Anton ismét felhúzta a szemöldökét. - Constanze, ez a te módszered? - Óh, változó, esettől függően - mondtam. - Különben unalmas lenne. Valójában még sosem adtam ki egy férfinak sem az útját. Mindig fordítva történt. Egészen pontosan, kétszer. Több kapcsolatom nem is volt. - Tudok egy elegáns módot, hogy megszabadulhass tőle - szólalt meg Anton. - Erőszak és nagy rábeszélés nélkül. Anne visszajött a toalettről és letette a tesztet az asztalra. Már félúton megjelent a két függőleges csík. - Totál terhes - mondtam. - De hiszen mondtam - mormogta Anne. - Az ostoba teszt nélkül is. - Nagyon jó - jegyezte meg Anton. - Akkor most Anne elmegy Jóhoz és megbeszéli vele a részleteket. Trudi pedig felöltözik és elmegy Peterhez. - Felemelte a tesztet az asztalról és odaadta Trudinak. - Megmutatod neki ezt a tesztet. Lelkendezel, hogy babád lesz. És miközben a meglepetéstől leesik az álla, hangosan felkiáltasz: Óh, drágám, te is olyan boldog vagy, mint én? Rögtön felkeli hívnom a mamámat, hogy kezdjen el kötni. - De ... - mondta Anne. Anton a szavába vágott. - Nyugi, Trudi csak kölcsönveszi a tesztet. És mindegy, hogy mit mond Peter, hangosan tovább mondja a magáét: Hol lesz a babaágy, mi lesz a neve, rögtön ikreket szeretne. Ha legalább fél óra hosszat ecseteli ezeket, addigra Peter összecsomagolja a cuccait és lelép. - Zseniális! - lelkendezett Trudi. - Száz százalékig működni fog. - Nevetett. - És közben még egy jót szórakozom is. - És ha nem működik, még mindig beledughatod a teknőst a nadrágjába - javasoltam. - Ne felejtsd el visszakérni tőle a lakáskulcsot! Annének és Trudinak hirtelen mehetnékje támadt. Amikor Anton becsukta utánuk az ajtót, ránézett az órájára. - Nos - mondta. - Nem egész fél órát vett igénybe. De ha az ember pezsgővel itatja a barátait és vég nélkül a problémáikról lamentál, sosem szabadul meg tőlük. - Meg fogom jegyezni - mondtam. - Persze az a legjobb, ha az ember ajtót sem nyit nekik - tette hozzá Anton. - Sajnálom - jegyeztem meg. Anton levette rólam a törülközőt és rádobta az esernyő tartóra. - A lényeg, hogy most csak ketten maradtunk a házban - sóhajtott fel és két kézzel simogatta a vállaimat. - Mondanom kell valamit - suttogtam. - Ne most - dörmögte és megcsókolt.

Három nappal később, amikor felébredtem, véget ért a kánikula. A hálószoba ablaka előtti juharfán megcsillant egy sárgás levél. Nemsokára itt az ősz. Fél egy volt és életemben most fordult elő velem először, hogy nyolc óránál tovább aludtam. Igaz, még az sem fordult elő velem soha, hogy három napon át megszakítás nélkül szeretkeztem. Nos, igen, nem egészen megszakítás nélkül. Néha be kellett iktatnunk egy kis szünetet. Az elsőt szombat reggel pirkadatkor, amikor Jasper Julius egyik lego űrhajójával bemászott az ágyunkba és felkiáltott: „Mezítelen vagy!” Szerencsére Antonnak helyén van a szíve és gyorsan kiheverte a váratlan sokkot. Hármasban körülbelül öt kiló legóból építgettünk, egészen tíz óráig, amikor megérkezett Anne, hogy Jaspert elvigye. Sugárzott a boldogságtól és nem tudta, hogyan értem el, de Bernhard tényleg bocsánatot kért Jótól és elvitte hozzá Joannét a játékaival együtt. A hónap végéig kiürítik a házat, és akkor eladhatják. Anne elhatározta, hogy megveszi Bianka részét és így abban a házban maradhatnak, amit Jo a saját két kezével épített. Még egyetlen kellemetlen dolog várt Annére: Hogyan tálalja mindezt Hansjürgennek. Bizonyára hirtelen észhez tér és ocsmányul fog viselkedni. Én személy szerint arra gondoltam, hogy mi mindent megengedett magának Annével szemben a házasságukban és ahhoz képest még egészen jól megússza. Megérdemelné, hogy az Anyák maffiája is jól ellássa a baját. De hát nagyvonalúság nélkül mit ér az élet! Anton semmiképp sem akart a továbbiakban a témával foglalkozni. Az ajtóhoz kísérte Annét és Jaspert, aztán közölte, nagyon kedveli őket, de ha a következő két napban még egyszer beugranak, vagy becsengetnek, feljelenti őket birtokháborításért. Anne talán elhitte, vagy talán jobb dolga is akadt, de mindenesetre egész hétvégén nem hallottunk róluk. A második kényszerszünetet akkor tartottuk, amikor Mimi hívott Mexikóból és közölte, hogy éppen lecsúszott Ronnie-ról. Ronnie ausztrál és brit barlangkutatókkal Mimi érkezése előtt néhány órával elindult a dzsungelbe. Valószínűleg azt hazudta nekik, hogy tapasztalt búvár. Mexszel a csoport után mennek, de előbbMex felhajt egy helybéli vezetőt. Yucatán ezen részén nincsenek utak, mindenki saját magának tör utat egy nádvágó késsel. És a mobil sem működik. Mimi Tulumban találta az utolsó nyilvános telefont, most hosszabb ideig nem fog felhívni. - Vannak kígyók, skorpiók és mérges pókok - mesélte Mimi, de nem tűnt ijedtnek, sőt büszkeség áradt a hangjából. - Megkaptad az sms-emet? - A hullócsillagokról? Természetesen. - Nem azt, hanem, amiben azt írtam, hogy legyen az ember éber, ha az álmait valóra akarja váltani - válaszolta Mimi. - Óh, arról van szó... nos igen, biztosan - mondtam. - Tényleg így van - kontrázta. - A boldogság csak elhatározás kérdése. Még folytatta volna, de Anton egyszerűen kivette a telefont a kezemből. - Minden jót Mimi, remélem hamarosan megtalálod Ronnie-t. Add át neki üdvözletemet. Viszlát! - És egyszerűen letette. Teljesen mindegy volt neki, hogy Mimi az utolsó, elérhető nyilvános telefonról beszélt. Remélem néhány napig egy telefonmentes övezetben lesz - jegyezte meg. Aztán még egyszer megzavartak bennünket, mégpedig Trudi, hogy elmesélje, milyen gyorsan távozott Peter a lakásából, miután meglátta a terhességi tesztet. Ezt követően Trudi órákon át égette a füstölőt a kuckójában, hogy energetikailag megtisztítsa, és elkezdődhessen élete új fejezete. Vagyis meghívja a tai-chi-tanárt egy vacsorára, gondoltam és majd az új fejezet is a szokásos kudarcba fullad. De Anton az ajtó felé terelte, még mielőtt közölhettem volna vele az

aggályaimat. - Hé - szólaltam meg. - Nem dobhatod csak úgy ki a barátaimat. Az életem részét alkotják, mint... mint a gyerekeim. - Kivéve ezen a hétvégén - válaszolta. - Ezen a hétvégén csak az enyém vagy. - Aztán ismét elhalmozott a csókjaival. Már teljesen mindegy volt, hogy a kígyók lenyelték-e Mimit a dzsungelben vagy Trudi már a következő tanmeséjének a kezdetén jár-e. Tudom, egy kicsit igazságtalan, hogy háromszáz oldalon Anton miatt csorgattam a nyálukat, és most, amikor végre az ágyba bújtam vele, be kell, hogy érjék néhány morzsával. De közben bizonyára alaposan megismertek és tudják, hogy rettenetesen prűd vagyok, és borzasztóan nehezemre esik az intim dolgaimról beszélni. Viszont elmondhatom: megérte a harmincöt év várakozás. És soha, soha nem leszek féltékeny Parisra, még akkor sem, ha szuper tehetséges, gyönyörű és őrülten klassz családja van, hiszen csak Lorenz fekszik az ágyában, és azt már tudom, hogy ő mire képes ott. Hahaha! És van még valami: Egyáltalán nem volt szükségünk a páraelszívóra. Anton szerint Trudi ötletei marhaságok. Szex a konyhában, igen, de nem páraelszívóval! Hacsak nem evett túl sok fokhagymát az ember! Csodálatos volt Anton mellett elaludni. Ma, hétfőn be kellett mennie az ügyvédi irodába. Szívesen reggeliztem volna vele, de puszta tapintatból - mert ilyen volt - nem ébresztett fel, szép csendben kiosont a házból. A konyhában, a páraelszívó alatt találtam tőle egy cetlit. El kellett mennem. Nem akartalak felébreszteni. Megérdemled a pihenést. A.

Szerelmesen megcsókoltam a cetlit. Csak aztán tűnt fel a cetli hátoldala. Az egyik listám volt, méghozzá a Mit kell még feltétlenül megélnem a negyvenedik születésnapom előtt feliratú. Fogalmam sincs, hogy Anton hol találta meg, de néhány pontot kipipált és alul ráírta: - A többiről később gondoskodunk. Megcsókoltam a cetlit ezen az oldalon is. Letusoltam és elgondolkodtam, hogy melyik barátnőmet hívjam fel elsőként és számoljak be neki a hétvégémről. Talán mindenekelőtt Antont kellene felhívnom. Már rég hallottam a hangját. És rögtön tisztázhatnánk, hogy melyik pontot pipáljuk ki legközelebb. Anton kikapcsolta a mobilját, ezért az irodában próbálkoztam. A második csengetésnél a titkárnője, Pápaszem kisasszony - szerelmes volt Anton társába - szólt bele a telefonba. - Alsleben és Janssen ügyvédi iroda. Jó napot kívánok. Miben segíthetek? - Helló, Möllerné, Constanze Bauer - mondtam. - Beszélhetnék Antonnal? - Óh, Bauerné, nagyon sajnálom, Alsleben úr házon kívül van. Most van az ebéd a családdal. Az eljegyzési ebéd. Pápaszem kisasszony nevetett. - Titokban akarták tartani, de Alsleben úr elárulta magát. Mindannyian meglepődtünk az irodában és maga? Majdnem seggre ültem. - Eljegyzési ebéd? A családdal? - ismételgettem teljesen összezavarodva. - Kinek az eljegyzése? - Óh, akkor még nem is tudja? - kiáltott fel Pápaszem kisasszony és oda volt, hogy tájékoztathat. - Nos, Alsleben úré. - Alsleben úr eljegyzése? De... kivel? - Igen, mi is majd kiugrunk a bőrünkből a kíváncsiságtól, elhiheti. Olyan gyorsan történt, senki sem számított rá - mondta Pápaszem kisasszony. - Alsleben úr és Körner kisasszony. Ki gondolta volna? Nos, én biztos nem. - Körner? Frederike Körner? - kérdeztem.

- Pontosan - válaszolta. - Épp elég ideig voltak egyedül, mindketten. Lelki szemeim előtt megjelent Frederike Körner bájos arca, a vörös fürtjei és a kifogástalan alakja. Láttam a kezét Anton karján, a kétértelmű kacsintásait és hogy hogyan nyalogatta a nyelvével az ajkait, amikor Antonnal beszélt. - Hiszen már gyerekkoruktól ismerik egymást, nem kellett volna mostanáig várniuk, ugye? De néha mégis másképp alakulnak a dolgok. Néha évekre van szüksége az embernek, amíg felfogja, hogy ki az igazi. - Pápaszem kisasszony kuncogott. - Majdnem nyolc éve nem látták egymást, aztán egy vacsora és bingó! - Bingó - ismételtem. Hirtelen mintha Parkinson kórban szenvednék, a fogaim kocogtak, a lábaim imbolyogtak, a kezeim remegtek, alig bírtam megtartani a telefont. A fejem ezernyi kusza bosszúhadjárat tervétől zúgott. Hülyét csináltak belőlem!!! - Annyira romantikus - mondta Pápaszem kisasszony. - Szívesen ott lettem volna azon a vacsorán. - Én ott voltam - válaszoltam. Óh, jóságos ég, igen, ott voltam. Szemtanúja voltam ennek a nevezetes újratalálkozásnak. Anton pimaszul hazudott. Még hogy nem vette észre, hogyan flörtölt vele az a vörös hajú kígyó! Hahaha! Még Lorenz is egy szent hozzá képest. És még el is csábított, ágyba bújt velem, pedig már tudta, hogy eljegyzi Frederikét. - Biztosan a családi vállalkozások egyesülése miatt - közölte Pápaszem kisasszony bizalmasan. - Nemhiába mondják, a pénz a pénzzel házasodik, igaz? A szülők azt mondják, a viharos tempó ellenére végtelenül boldogok. Csak annyit mondhatok, szép pár. Maga is úgy gondolja? Most már elég. - Egyáltalán nem - ordítottam a kagylóba és teljes erőmből a falhoz vágtam, apró darabokra törve zuhant a földre. - Egyszerűen felfoghatatlan! Ez az ember három napot töltött velem az ágyban, közben gyakran mondogatta: „Szeretlek”. Persze már hallottam, hogy a férfiak meglehetősen szabadon bánnak ezzel a szóval, ha szexről van szó. De nem bánhat így velem! A Keresztanya vagyok. Bernhardot és Paschulkét is móresre tanítottam. Antont is megleckéztetem. Majd megbánja még, hogy arra használt, hogy elbúcsúzzon az agglegényéletétől. Taxit hívtam. Őrületes sebességgel magamra kaptam néhány cuccot - ugyanazt viseltem a Bernhards Eckben is - és gondosan kisminkeltem magamat. A taxis halkan füttyentett a fogai között, amikor meglátott. Nagyon jó. Pontosan erre a hatásra van szükségem. Antonnak látnia kell, hogy mit veszít el örökre és fájlalhatja! Ebédidőben a Maritin étterem általában az utolsó asztalig foglalt volt. Ott! Az ablaknál, kilátással a Rajnára, ott ül mindenki, pontosan, mint azon az estén: Urs Körner, a felesége, a vörös orrú Rudolf, Polly, Johannes, Frederike és Anton. Csak Frederike dagadt bátyja és a felesége hiányoztak. Áttrappoltam a termen, egyenesen az asztalhoz és mint a bosszú istennője leültem az asztal végén. - Üdv mindenkinek - jelentkeztem be hangosan, mire mindenki felém fordult. Igen, csodálkoztak, ugye? Mindenekelőtt Anton látszott nagyon meglepődöttnek, még akkor is, ha nem lett holt fehér, mint amire számítottam. Micsoda pofátlan, még rám is mosolygott. - Constanze - mondta és felállt. - Kedvesem, üljön le, éppen... - szólalt meg Polly. - Tudom - válaszoltam és leráztam Anton kezét a karomról - egy eljegyzést ünnepeltek. Pápaszem kisasszony elárulta. Csak beugrottam, hogy gratuláljak. - Frederike felé fordultam,

mély dekoltázsú zöld ruhát viselt és egészen bűbájosán nézett ki. A gyűrűsujján egy vastag, aranyba foglalt brillkő... semmi kétség, az eljegyzési gyűrű. Áaaaaah! És nekem csak egy kopott rózsacsokrot hozott és az sem tőle volt. - Frederike, teljes szívemből gratulálok a jegyeséhez! Csak annyit mondhatok, főnyeremény. Az utóbbi három napot az ágyamban töltötte és... káprázatos volt. - Micsoda! - kiáltott fel Frederike és azt hiszem mindenki más is - Micsoda? Lehet, hogy még a szomszéd asztalnál is. - Nem igaz - vágott közbe Jahannes. - Esküszöm, hogy nem igaz. - Óh, igen? - folytattam, és ismét leráztam magamról Anton kezét, de ezúttal a vállamról. - És vajon honnét tudod? - Nos igen, csak tudom, hogy igaz-e vagy sem - dadogta Johannes. Idegesen végig simította a haját. - Azonkívül sosem kezdenék ki a testvérem barátnőjével, biztosan nem. A gyűrűs ujján Frederikéhez hasonlóan vastag arany csillogott. Megdermedtem. Miért viseli Johannes Anton jegygyűrűjét? Hogy lehet ez? Még egy másodperc és leesett a tantusz, felfogtam, hogy Johannes és Frederike eljegyzésén vagyok. Ismét rám jött a remegés: a fogam, a kezem, a térdem, de ezúttal a megkönnyebbüléstől. A fogaskerekek fordítva mozognak a fejemben. Anton nem is csinált belőlem hülyét! Hál’ istennek! Természetesen továbbra is mindenki rémülten nézett rám, vagyis mindenki, Anton kivételével. Anton felvette a szokásos víziló maszkját és majd megpukkadt a nevetéstől. Na jó, a francba, hogyan másszak ki most ebből a slamasztikából? - Igen, hahaha! Minden jó, ha a vég jó! - mondtam fríz nyelven. - Régi szólás nálunk Pellwormon. Az eljegyzésen csapdát állítanak a vőlegénynek. Mindenki bedőlt, igaz? Kollektív fellélegzés az asztalnál. - Kétségkívül - mondta Urs Körner. - Majdnem szívinfarktust kaptam. - Nagyszerű színészi teljesítmény - jegyezte meg Körnerné. - Tényleg nagyon eredeti volt. - Megtévesztésig eredeti - szólalt meg Polly. - Nos, én egyetlen másodpercig sem hittem el - mondta Frederike. - Tényleg nem? - kérdezte Johannes. - Én annyira meggyőzőnek találtam, hogy már szinte kételkedtem magamban. - Igen, igen - tettem hozzá. - Fiatalkoromban egy kis ideig színjátszottam. Shakepeare. A nagy drámák. Most Antonon volt a sor. Összegörnyedt a nevetéstől. - Bru-ha-ha! - akár egy csiklandós víziló. A prüszkölése túlharsogta a mobilomat. Mimi sms-t küldött. Megtalálta Ronnie-t. Élve. És rettenetesen boldog, hogy viszontláthatja. Elhatározták, hogy együtt indulnak a maják kincsének felkutatására. Na és Mexikó is csodálatos! - Ha hiányzik valami az ember életéből, az még nem akadályozhatja meg, hogy minden mást élvezzen írta Mimi.

Rámosolyogtam a kijelzőre. Mennyire igaza van. - Constanze, üljön ide hozzánk - mondta Polly. - Anton mellett még van egy szabad hely. - Óh, és kérem, mondjon még valamit fríz nyelven, annyira szívesen hallgatom - kért vörös orrú Rudolf. Nos, leültem, és elmondtam az egyetlen mondatot, amit még a jó napoton kívül tudtam: Huar kön han welen l i á n ? H o l lehet biciklit kölcsönözni? És - Ik hou fan dei Szeretlek. Az utóbbit Antonnak mondtam. Ik dir auch! - Én is téged! - válaszolta Anton.

Bogárvárosi Anyukák Klubja Üdv a mamik hálózatának weboldalán. Nálunk a karriert építő nő és a háziasszony egyaránt véleményt cserélhet terhességről, szülésről, gyermeknevelesről, házasságról, hivatásról és hobbiról. Szeretettel támogatjuk egymást A fórumot csak tagok látogathatják. KEZDŐLAP KAPCSOLAT E-MAIL BEJELENTKEZÉS

Augusztus 22.

Mindenkinek, aki még nem tudná: Peterem ismét itthon van és most egy terület kivételével minden téren kis pontokkal büszkélkedhet, ott azonban inkább extra hosszú rudakkal.... Mondanám, a Grönlandi Bálnával biztosan pocsék volt a szex, mert olyan, mint egy kiéhezett farkas. Azt mondom, minden házasságnak jót tenne egy ilyen kis kitérő. Sabine

Ui.: Sonja, remélem nem vagy még mindig dühös a tengerimalac miatt. Sajnálom, hogy eltaláltam. Amikor meghallottam a zörgést a bokorban, azt hittem, hogy a szomszédotok egyik harci kutyája. Biztos lapockalövés érte, úgy ahogy jeleztem. Kapsz tőlünk egy új tengerimalacot, mihelyt megtéríti a felelősségbiztosításunk a kárt. Augusztus 24.

Majd szétpukkadok a dühtől. Az anyósom nem is tűnt el. Mindvégig a Szitakötő közben volt. Most a Klose családnál lakik! Képzeljétek el! A bébijüket tologatja a környéken és az öregúrral tangót jár a járdán. És még meg is köszönte, hogy voltam olyan kedves és bepakoltam a cuccait a szemeteszsákokba. Na meg nemrég jött egy levél az ügyvédjétől: Hogy haladéktalanul visszavárja a meisseni porcelánját és az ezüst evőeszközkészletét, különben feljelentést tesz. A férjem szupi dühös rám, mert azt a sok kacatot már elárvereztem az „eBay”-en. De hogy sejthettem volna, nem igaz? És még csak fel sem izgathatom magamat! Végül is terhes vagyok! Gömbölyű hasú Ellen mami

Ui.: Nos, ide vezetett. Megkezdődtek a fájásaim és hétvégén a szülésznőm elérhetetlen. Csakis az ő számlájára írom, ha ezt most nem élem túl! Augusztus 29.

Ellen, teljes szívemből gratulálok az egészséges kis Jimmidhez. Nos tényleg kemény volt: Harmincnégy órán át fájások, és végül még a császármetszés. Csak annyit mondhatok, egy kis vézna teremtést az ilyen legyűrt volna. Ha gondolod, megadhatom a császármetszés önsegélyező csoport címét, magam is jártam hozzájuk Flavius születése után. Hiszen úgy érzi az ember, hogy meglopták, ellopták tőlünk a szülés örömét. Sonja, nem sok nő viseli olyan nyugodtan, mint te. Tulajdonképpen mikorra várható nálad? Frauke

Ui.: Laura-Kristin tényleg szeretne tablettákat felíratni! Nem egyszerű, hogy megértessem vele, nincs rá szüksége, hiszen a barátja csak a fantáziájában létezik. Bárcsak hallottátok volna az ordítását. LÁNYOK! Ellen, légy boldog, hogy a Jimmid egy kis pöcsös. Vive la difference! Szeptember 2.

Szintén teljes szívemből gratulálok. Alig várom, hogy végre én is megszabaduljak a pocakomtól. Soha többé! A következő gyereket Jürgi hordja ki! Sabine, nagyon köszönöm az új hörcsögöt, nem kellett volna, tudom, hogy a kutyának szántad a lövést. Már az ólacskájában van, egy mozgásérzékelő és egy rejtett kamera őrködik fölötte, meg egy rókacsapda. Majd meglátjuk, hogy ezúttal beszaladnak-e a Klose porontyok a hálónkba. És aztán: Hasta la vista Baby! Sonja

Ui.: Frauke, ma találkoztam a Laura-Kristineddel. A férjeddel a nőgyógyásznál járt. Lehetséges, hogy a férjed úgy gondolja, hogy Fantázia-Max hús vér ember? Szeptember 4. Sabine, szívből gratulálok, hogy kibékültél a férjeddel. Tudtam, hogy visszamegy. Hiszen egymásnak teremett benneteket az isten. Vajon miért gondolta meg magát olyan hirtelen ? Na igen, végül is mindegy. Úgy tűnk, Trudi Becker nemigen bánkódik miatta Hiszen máris összejött az új tai-chi-tanárral a tanfolyamon. Frauke, ami Laura-Kristint illeti, azt hiszem, ma láttam a fantáziabarátjával. Csókolóztak. Ilyen körülmények között jobb lenne, ha nem csak fantáziatablettát szedne, nem gondolod? Gitti mami