65128783 Szabo Magda Fur Elise

Szabó Magda Für Elise 2002 3-417 Szabó Magda Für Elise Für Elise Regény 1 Békának bús brekegése A férfi és a nõ, akik az elsõ világháború legvéresebb szakaszában kötöttek házasságot, nem esztelõ igazságtételre készültek fel. Az asszony anyám éppen elvált soha teste reakciói fogadott elsõ férjétõl, s a döntésre nem az bírta rá, hogy a vele csaknem egykorú férfi, ak apcsolták, saját közeli családtagjával, nála tizennégy évvel idõsebb Gizella nagynénjével c elhatározását ez a tény legfeljebb árnyalta, de nem indokolta. Voltaképpen gyerekkori vágya ljesülését kereste: életében elõször teljesen szabad akart lenni, s új kérõjérõl, apámról j mellette valóban azzá lehet, mert a rideg városban szokatlanul népszerû tanácsnokhoz mérhet turált, kellemes, az emberi méltóságot szokatlan szolidaritással védõ, szigorú erkölcsi nor bert nem ismert. Hogy szexuális igényei neki is lehetnek, azt természetesen feltételezte , csakhogy a férfi nemcsak feleségre, utódra is vágyott, ábrándos, virágok közt tündérként slányt remélt tõle, akinek mindkettõjük tilalmakkal és parancsokkal irányított gyerekkora h t megadhatják a szülõi szeretet biztonságával védett boldog fészekmeleget.

5 Anyám briliáns logikája, amely új házassága létrejöttéig szinte élete minden kátyújából kis elemezte elég figyelemmel a lírai szépséggel megfogalmazott, nagyon emberi kérést, és nem lt valamivel. Azt hitte, a számára kínosan terhes házasélet ilyen jellegû részét a gyermek jövetele után azonnal ki is iktathatja a közös életbõl, nem kell tovább részese lennie anna zámára riasztó élménynek, amit egy férfitest közeledése jelent, hiszen amit kértek tõle, me ztességgel. Felnõttként értettem meg, hol botlott a költõk, hittudósok és a virágkorukban a eskedelem üzletláncában tevékenykedõ kalmárok vérét egy érrendszerben örökölt anyám: úgy ké k világrajövetele után holtig hû, szeretõ testvérbarátja maradhat élete új társának, több v l teljesítése után miért volna várható tõle? Kínos meglepetés volt átélnie, hogy a tanácsos envedéllyel közeledik hozzá, ennek vállalását már nem érezte kötelességének, s mihelyt a gy jtaja felnyílt, a közös hálóét kulccsal zárta magára. A riadtan kopogtatót gyöngéd és hitve te szavakkal figyelmeztette, amit remél, hacsak rá nem kényszeríti, ami egyikük örömét sem ná, hiába reméli. Van bennem annyi apám génjeibõl, hogy talán meg se fogalmazott, csak magatartással felelõ v szát közlés nélkül is megfejtettem, a meghökkentõ kijelentés után a férj nyilván sebzetten tten elfogadta az ukázt, és meg se kísérelte jobb belátásra bírni a feleségét. Hogy milyen elt önmaga férfiélete természetes problémáira, azon csak akkor kezdtem el tûnõdni, mikor ha kinyitottam az íróasztalát, amelynek egy fiókja tele volt versekkel. Hogy ismeri az alk otók titkát, nem lepett meg, a versírás képessége családom 6minden ágában születéssel járó versek létezésének ténye, tartalmuk döbbentett meg, hogyan sír benne a tûnõ ifjúság, majd végül az örökre lezáródó élet utáni búcsúként mennyi fájdalommal kérdezi, miért kell itt h y minden gondjával, keservével együtt is gyönyörû. Apám egyébként nemcsak a surranó órákat nettekben, de egy sziluettet is, egy tömjénfüsttel és világosszürke fátyollal takart arcot, elyet mellette ülve világít meg a templomablak tarka mintázatán beáramló fénysugár, míg a m k. A szent szertartás néhány feledhetetlen percében kesztyûs kéz simul a kezébe, amely késõ tan imára kulcsolódik, az úrfelmutatásnál koppannak a térdek, apám térdei is a kispadon. Hogy az eltiltott hitvesi ölelést pótolta valamiképpen, mint Az arany ember Tímár Mihálya, elárulták a szonettek, de hogy kit lepett a szürke fátyol, hasonlat, utalás vagy célzás ne elezte, apám megõrizte mások titkát is. Anyám mellettem állt, mikor a fiókban motoztam, meg tent arcom láttán, kivette kezembõl a kis kötetet, és beleolvasott. Igazán csak akkor rendü m meg, mikor az addig tanácstalanul szomorú s egyszerre egy anya adakozó vágyával mosolyra derülõ arcba néztem, és egyetlen pillanat alatt rájöttem, hogy ami valaha megesett, hát me ett, bizonyítéka csak most került kezébe, de mit von le negyvenkét, a házasságban együtt át ndõk szépségébõl. Amit most mosolya visszajelez a tények érzékelése mellett, a megértés, a tudomásulvétel, anyám egész emberi tisztessége és lojalitása. A felismerés: õ miben vétett

tt volt az arcán, amit apám láthatólag nem tudott nélkülözni, milyen jogon kérhetné számon n megadását 7tõle könyörögte, aki az ajtót bezárta, az õ volt, nem a férj. Ami egyébként bá elyen megtörtént, annak titkát õ maga takarja ezentúl új lepellel, nem tartozik az se barát se családtagra, se a városra, kettõjük gyerekére meg semmiképpen. Észrevette, amit megtudt megrendít, megcsóválta a fejét, és mindig illatos két tenyerét ráborította a szememre: ne k tovább, az írt szöveg nem az én életem történetének egy fejezete, csak az apámé. Megborzo jai õrizetében, olyan merev voltam, olyan középkori módon szigorú, olyan rettenetesen purit mellettem meg a megértés állt, az irgalom, nem a megbocsátás, mert nem érezte bûnnek, ami , amit olvastam, csak a kifizetett számla visszaigazolásának. Persze sokáig zárva tartotta m a szememet ujjai alatt, késõbb is szégyenlõsen és zavartan néztem fel, hiszen kapcsolatun ban én gyermek maradtam, akárhány évesen is, apám sose volt számomra férfi, csak édesapa, a m asszony, hanem nõ, aki szült, s a valaha egyesülõ testek képét, ha olykor kamaszkoromban elmerült, amelynek eredményeként én megszülettem, azonnal elhessegettem undorodva, sértett gondolata is. Ma már tudom, hogy magatartásuk modellje és a tapintatos némaság legalább an yit formáltak személyem alakulásában, mint a kettõjüktõl örökölt genetikai képlet.

Ha két, valaha ösztöneik ellen fegyelmezett ember elé odatesznek egy tõlük származott csecs dönthettek volna jövõm érdekében úgy, ahogy az általuk megélt modell tanította, tarthattak kurta pórázon, imbolyoghattam volna tilalmak labirintjében, õk ellenkezõképpen határoztak: fel szabadon, a hajlamaim 8kijelölte keretek között, nevelni nem fognak, csak civilizál nak, s még azt is úgy teszik, hogy tiltakozhassam vagy ellenállhassak, ha álláspontom igaz ságát józan érveléssel és illedelmesen meg tudom védeni. A nagy zongoramûvésznõ karrierjérõ lismerésérõl álmodó okleveles tanítónõ anya és a vágyai ellenére jogásznak kényszerített ap a adni gyermekének, amit saját elgondolása szerint a legbecsesebbnek tartott, az anya emlékezete kincsei közt õrizte Kubelik mester egykori kritikáját, mely neki, a zongorázó fi l lánynak világsikert jövendölt, ha befejezi a konzervatóriumot és legyõzi állandó lámpaláz lányát a városi zeneiskolába, mihelyt a forgatható zongoraszéket úgy állíthatták be, hogy k elértem a billentyûket. Iszonyú lehetett számára a felismerés, hogy nemhogy nem vagyok muzi is, de ki nem állhatok zongorázni, dühösen kalapálok a hangszeren, lépten-nyomon jelzem, kí envedés, amire fogtak, pár év meddõ kísérletezés után abba is kellett hagyatni velem a fele s idõpazarlást. Én áhítattal ültem a koncerten, ámultan figyeltem a muzsikára, de hogy a ze elvén szólaljak meg és tolmácsoljam a mesterek üzenetét, arra már nem futotta se kedvembõl, rõmbõl. Csaknem két évtized telt el, mire az anya észrevette, másik istenadta tehetsége gya lására nem kell nógatnia a kislányt, a mesemondás képessége, a fantázia tündérmutatványai b beleépültek az életébe. Az sose derült ki, hároméves korára hogyan tanult meg írni, és egy ertelmes betûkkel rögzíteni képzelõtehetsége hihetetlen jelzéseit. Ez az örökség szinte azo ntkezett, épp csak nem figyeltek fel rá, azt észrevették, hogy anyja hajának vékony szálait gy csontozata gót építkezését, inkább 9hegedûre alkalmas szokatlanul hosszú ujjait kapta me hogy sose hallott verseket kiabál, nem megrendítõ, inkább mulatságos élmény volt a családb Írásra bezzeg nem kellett nógatni, olvasásra sem, a gyermek vagy írt, vagy olvasott, rends zertelenül, azt, ami éppen a keze ügyébe akadt, Karenina Annát, Lear királyt párhuzamosan C ora Jancsi közhuszár történetével, a lexikonokkal és a nemzetközi menetrenddel. Napilapok n dekelték, de a színház és a film világa igen. Ezen a területen szereplésre sem várt biztatá kül is elszavalta saját gyártmányú verseit, vagy elmesélte az általa regénynek gyanított ma lálta képtelen történetet. Hogy anyja írói tehetségét hozta a születéssel, nem a muzikalitá n nem volt vigasztaló kárpótlás a zenébe egyaránt szerelmes szülõknek, mert verset, széppró dományos mûveket alkotni a férj és felesége felmenõi és rokonsága egyaránt tudott, Szabók é yak írtak pedagógiai vagy teológiai szakkönyveket, közepes értékû regényt, gyenge és kevésb llát, átlagon felül sikerült verseket, olykor kisasszonyok bágyadt albumaiba félrevezetõen ankolikus sorokat. Apa és anya megdicsérték a kislányt, ha valami, amit éppen kitalált, meg epte vagy mulattatta õket, de szerencséjére nem csináltak belõle csodagyereket, percig se hitték, hogy a kezdetlegesen szerkesztett, de sajátos belsõ logikával felépített, badar üze et sugárzó gyerekalkotásokból a hortobágyi szél üvölt a fenyérrõl egy eljövendõ magyar Heat erektoroktól nem vett komolyan senki disszonáns és formátlan rikoltást, azt hitték, játék a Gyerekkorom elsõ írói jelzésein titokzatos árnyékok lebegtek, lényüket soha fel nem táró sz og10tak, s míg a szülõk esténként egymást váltva altatták gyermeküket, aki elandalogva hall csendes beszédet tündérekrõl, manókról, hõs férfiakról, nõkrõl, leginkább Dorian Grayhez h a szívta, amit a közeledõ éjszakában a szülõk valaha megismert vagy saját leleményû mesevil , de a hangjuk puhasága mögött, a mesékkel párhuzamosan mást is érzékelt, míg az álom el ne

a hallott szöveget korrigálta némán. Hétsingi Koponyányi Monyók nem erdõben élt, hanem a K utcán, és selyemhernyót tenyésztett, abból élt, nem volt munkakerülõ, és sosem evett kását, Hófehérke sem evett mérgezett almát, csak zöldborsót, amit nem lehetett belém kényszeríten világos az emlék logikája, ne tömjenek azzal, mert belehalok. Szöveg és kontroll és javítás rre mûködött a tudatomban, ez a korai képességem is rögzült, ezért tudtam az iskolai órán r ha felszólítottak, folytatni a verset, hatodik gimnazista koromban a Pedagógiai Intézet vizsgálatán ezt el se hitték nekem, s mikor próbára tettek és megálltam, zavartan és ellens néztek rám, mint egy csalóra, aki egyszer csúful végzi, mert se hencegésen, se hazugságon n kaptak rajta, egyszerre két tevékenység hibátlan lebonyolítását végzõ aggyal áldott-vert me illetlennek és felháborítónak ítélték. A Vergilius-ügy, amelyrõl gimnazista éveim alatt le zintén nem keltett lelkesedést. Olyan szabálytalan voltam, mint maga a szabálytalanság.

Szüleim nem szidtak, nem dicsértek érte, nem szégyenítettek meg, tudomásul vették, így szül nem csak szellemi, genetikai tekintetben is nem egy sajátos ágat produkált a két família. Minden Szabónak van valami 11problémája a szemével, anyámék féltették a látásomat, a látásr sással való fokozását azzal védték ki, hogy lefektetés után addig meséltek, míg el nem alta páratlan napjain anyám, pároson apám volt az esti mesemondó soros, anyám maga írta tündért hallhattam sorra, vagy rokonairól rögtönzött meséket, bámulatos képzelõereje sodrásának ere méltányoltam igazán, hisz hol volt még akkor az ûrutazás, mikor anyám mesehõsei számára ré t probléma a lábolható levegõ, vagy a valami golyóba belehelyezett és ûrbe kilõtt bosszantó igura, atyafi vagy ismerõs. Anyámtól értesültem, saját meséjébõl, hogy a boldogságnak gyûrû lopják a kezemrõl, ha egyszer én is viselhetem, mert akkor örökre elveszítem a derût és bi ot. Azt is tõle hallottam, figyeljek az erdõben, mert van muzsikáló fa valahol, felgördülõ eggel, amelynek rejtekében ellopott szívemet aranydobozban õrzi egy törpe. Anyám tenyerében forgatta a mindenséget, és a színek ezerszeresre gazdagodtak szavai nyomán, nélküle nincs T Lala, se Sziget-kék, vagy Bárány Boldizsár. Az olvasóktól riadtan könyvelek el egy-egy vis jelzést, mert tudom, nem nekem szól: anyám hajdani szavának adok csak hangot a szerkezet tel, mikor a gyerekekhez beszélek, s ha szállok, az õ letört szárnyai segítik a mondanivaló Ha ezen a téren kinyílt volna elõtte a pálya, a nagyvilág gyermekkönyvtárát gazdagíthatta v e kéziratai útnak indítását apám vállalta, aki közelében a legtényszerûbb realitás is füstt dulata eleve elriasztotta bármilyen siker lehetõségét. Maradtak hát kéziratban a mesék, pap z én emlékezetem õrizték meg Borka boszorkányt a falra rajzolt karikákkal, amelyek nyomán a ogból megindul és 12csepeg, csepeg a vályog mögé tárolt ember vére, amely azonnal pillangós izmosul. Anyám látta, amit elképzelt, de tudta velem láttatni ugyanezt, élete sok buktatójá egítette saját mondatainak varázsereje. Milyen lett volna költõnek, ki tudja, dédanyám szét verseit, az egyetlent, ami megmenekült Gizella nagy-nagynéném holmijai között, beledolgoz tam a drámává alakított Régimódi történet egyik felvonásába. Azt már nem érte meg, hogy hal da úrfelmutatási némasággal felel a közönség színházi változatba applikált költeményére, am mint hajdani fiatal lány, élt-e õ egyáltalán valamikor, vagy csak képzelte, s ha igen, mi v lt, mi lehetett eredetileg: madár, bokor, játszi gyerek, úrinõ, remete? És ha élt csakugyan már egyszer, miért került sorsába annyi szinkópa, és hol csúszott el õ maga, a glissandón, szinte mindig tilos volt számára a pedál. Milyen árva lehetett szegény, milyen elnyomott, szomorú, míg Rickl Mária házában egyre csak kutatta, találgatta ellopott élete színtereit. yámról szólok, mindig meghatódom és elszomorodom, mert mindent, amit tudok és életemben lét tam, az õ tehetségébõl örököltem, és mindent neki kellett volna megkapnia, amivel az élet e gajándékozott. Egyébként felnõttként is rögtönzött mesét nekem, akkor csak néztem azt az em aki volt, én megszabtam a témát és õ rögtönzött, indult azonnal a perc szülte történet, a ben komponált remeklés. Anyám holtáig mesélt, nagyobb hozományt, mint a mesemondó képességé atott anya a gyermekének, mint amit én tõle örököltem.

13 Apám velem adott kincse más volt, õ alám dúcolta Európa tartóoszlopait, az antik kultúra vi ókor nagy családregényeivel, a klasszikus eposzokkal, a pogány istenek történetébe itt-ott leszõtt egy-két adatot a keresztény mitológiából, az üdvtörténet eseményeibõl, ez utóbbi, m , nem volt szerencsés, de ezt akkor még rejtette a jövendõ. A klasszikus ismeretek átadása z Ágyai Szabók családi tradíciója volt, apám, fia nem lévén, lányát részesítette ugyanabban amivel õt nevelték. Még nem voltam három, mikor elkezdett eligazítani a tudományok nyelvéb Grammatikát nem tanultam tõle, csak szavakat, azok könnyen rögzültek, apám az ablakra muta

ott, azt mondta, fenesztra, ismételjem, ismételtem: fenesztra. A székre mutatott, kérte, mondjam, szella, ezt is mondtam, ez is rögzült a magyarosított igealakokkal együtt. Meg yünk ambulálni? kérdezte, és rögtön felfogtam, szokott sétájára invitál, persze hogy ment vele, és vidám jelzéseire, nézzek csak az égre, szép idõ van, nyár ugyan, de a szol, a nap rdet, nem perzsel. Télen a fogalom visszatért, mikor rézcsipkés ajtajú majolikakályhánk hen ez simulva nagy boldogan közöltem, nem ardet, a csempe megfogható. Apám nem ismert tündérek t, mikor õ altatott, Mári dajkájától hallott históriákkal gazdagította világomat, a hajdani meséiben több erõszakos cselekedet és borzalom volt, mint Arany összes balladájában, ilyen után, mikor már kifogyott a dajka történeteibõl, a betyárhistóriákból és a szülõfaluját mo bõl, rátért a nagy európai regényekre, az ókori eposzok részletekben való ismertetésére, el kem mesélni a trójai háborút meg Odüsszeusz útjait. Mire évek alatt összes ókori ismeretét m, kiegészítésképpen még ismertette az Aeneis-t is, hadd legyen ez a fura vi14lág körülötte ekebb. Életem sarkkövei lettek ezek az eposzok, hallatlanul érdekesnek találtam az esemény eket, izgalmasnak a szereplõket, meggondolandónak mindazt, ami egy emberrel élete foly amán történhet. Az Attreidák családját úgy ismertem, mint a magam famíliáját, Oidipusz apám az anyját vette feleségül, csak a nõvérét, de az is elég volt meghökkentõ magyarázatnak ar ndent találhatnak ki ártásunkra vagy javunkra azok a mi istenképünkhöz annyira nem hasonlat s ókori églakók. Bátorságot és nemes erkölcsi tartást is tanultam Antigoné révén, nem ajánl hogy Kreón meglátogasson bennünket, bár Agamemnónt még jobban lenéztem, hisz micsoda apa az yen, akinek fontosabb a széljárás, mint a gyereke. Apám megpróbálta elfogadtatni velem egy advezér anatómiáját, de belebukott, mert megkérdeztem, hogy megölhetnek-e engem, ha õbelõle lesz soha polgármester, erre zavarba jött, aztán nevetett és megcsókolt, és szerintem hazaf atlan mondatot mondott: vesszen a flotta, nyerje meg más a háborút! De nagyon jólesett, és honnan tudtam volna, minden kudarcának ez lesz a motivációja, inkább nem lesz polgármeste r, de ne áldozzák fel Iphigeneiát. Homérosznál Priamoszt sajnáltam, Kasszandra érdekelt, He , úgy éreztem, kár, Achillesszel viszont sajátságos viszonyba kerültem, mert elõször szembe speciálisan férfiproblémával, méghozzá olyan férfiéval, aki nekem személy szerint tetszeni A házasság, a szerelem gondolata valószínûtlenül hamar jelentkezett a tudatomban, hogy ez i familiáris jelenség, az okát fel nem fogott, de érzékelt fizikai vonzódás valakihez, akkor ttem meg, mikor apám összeállította családunk történetét, és magáról feljegyezte, hatéves k lmi kívánkozást érzett nagynénje, a tizenhét éves fiatalasszony 15iránt. Gyerekként Achille ghanem szerelmes voltam, ha nem is tudtam, hogy az vagyok, megviselt a probléma, a mi elé õt állították, mégiscsak iszonyú, hogy választania kell: ha örök életû akar lenni, n lág legendás hõse, ha viszont a halál mellett dönt, mindörökre megjegyzik a nevét. Ilyen fé em magamnak a jövõben, ilyet, akit végzete bonyolult helyzetbe kényszerít, ilyen lett a kés életembe lépõ Vörös Pimpernel is, az Achilles-szindróma új jelentkezése. Jókai reformkor-v ntirmay Rudolffal végképp meggyõzött, csak Posa márki-szerû hõshöz mehetek majd feleségül, olult életútú, nagy ügyért veszedelmet vállaló személyiséghez. Apám meséibõl megtanultam, H álljak szóba, de Pénelopét vagy Hekubát szeretni kell. Mesélõ hangja elcsalt Knosszoszba i a Thészeusz-mondakört is megismertem. Homérosz után jött Vergilius, az Aeneis-szel már nem olt sikere apámnak, a Creusa-epizód disszonanciáját gyerekként is kétellyel fogadtam, Maece as és Octavianus irodalompolitikai buktatói megértéséhez pedig még érnem kellett, idõbe tel k évtizedbe, mire megfogant bennem saját magam életrajzi regényeként egyetlen hiteles törté e, regényem, A pillanat. Szokatlan ókori mûveltségem egyébként nem volt mindig hasznomra, s m iskolás éveimben, sem a vesztes háború utáni rémuralom alatt, Rákosi idejében a latinos k ellen ágáló zsdanovi tanon felnõtt kritikusok azzal vádoltak, a marxizmus elõli öntudatlan ekülésem miatt lettem az egyetemen latin szakos.

Mikor apám észrevette, magam gyártotta verseket kiabálok, elkezdte a poétika oktatását is, felett élvezte. Bizarr szavakon gyakoroltatta a verslábakat, egy hosszú, két rövid, úgy hí aktilus, van rengeteg 16rokona, ha megfordítod és a rövid szótaggal kezded, anapesztust hallasz, mondd utánam: bácsika, jó cica, rókafi, Pó vize, egy hosszú, két rövid, két rövid, zú. Figyelj, ismételd: Ifi szép, szép Ifi. Persze hogy felismered, jó a hallásod, majd segí füled. Mikor megtanultam, ami aznapra lecke volt, jutalmul kaptam egy jambust vagy pyrrichiust. Elbûvölõ korszak volt, bár a Szabók és Jablonczayak egyaránt némi idegenkedés k rám, ha az utcán véletlenül összeakadva valamelyik általuk kimondott szót villámgyorsan á verslábbá, és az arcukba kiáltottam. Nincs Istentõl mondta Kálmán bácsi, akit többször ni arról, hogy keresztneve Szpondeusz, vádnak érezte és gúnynak, feldühítettem vele. Voltak igaza volt, civil fülének természetellenes élmény lehetett, hogy egy kisgyerek poétikai me

határozásokat kiabál a debreceni piacon. Késõbb kiderült, civilnek igazán nem számítható pa t, Bélát egyenesen felháborítja friss tudományom; elsõ találkozásunk sok okból maradt felej en élményem. Nagybátyám egyházkerületi közgyûlésre érkezett, de akkor nem vett igénybe koll obát, amit általában szokott, öccsénél, apámnál akart lakni, engem csak csecsemõként látott ején én már ismertem a betûrímet is, apai segítséggel összeállítottam istenhozott gyanánt e hanggal kezdõdõ sort, mikor megérkezett, ahogy a küszöbön átlépett, elébe toppantam, rákiál ontifex! , aztán mikor láttam, hogy értetlenül néz rám, rákezdtem szavalni a köszöntésére ö sort: Béla bátya bánja beteg békája bús brekegését. Fak rámán szánám fore! A záradék mond persze ismertette, mit kiáltok: a bácsi gyógyítsa meg azt a beteg békát! A hatás váratlan 1 és heves, pap nagybátyám felháborodott. Én tapsot vártam, gratulációt, valami megérdemelt t, ehelyett a vendég saját eszköztáramból keresett választ, nem csókolt meg, apámat sem öle anem õ is visszatért a hajdani köröstarcsai tanulószobába, ahol minden fiút egyformán készí l a káplánok és a nevelõk, és jó hangosan, annyira hangosan, hogy anyám, aki az éppen lázas izte a nagyszobában, besietett a hangjára, azt kiáltotta az arcomba: Bûngyártó butaság bén eszéded, sztultisszima sztulta! Apám elpirult, én csúnyán néztem rá, miféle válasz és mi a em ismertem a szót. Kvid id sztulta? kérdeztem tõle ingerülten, apám rám szólt: táceász Dehogy hallgattam, megint megkérdeztem, mi az az új fogalom, amit nem értek, dik latin e, intellego mondtam a nagybátyámnak, ami túlzás volt, mert csak szavakat ismertem, a ny lvtan oktatását apám ráhagyta a még nem látogatott iskolára, néhány igét ugyan ismertem, de nem tudtam volna. Kvid id eszt? mennydörgött istentiszteleti hangján a nagybátyám eszt makutyi, tökfej. Megállt keringésében a világ: engem magasztalás helyett leostobáztak. An a lépett be, hogy ordítva tiltakozom: Ego non, tu sztulta, lokvor lingva, latro! Apám me chanikusan, azonnal javította a hibát, rám kiáltott: õ férfi, non sztulta, sztultusz , mir mélt, hogy a nyelvtani egyeztetés kedvéért már meg õ mondja ostobának a testvérét, a lánya angozza, nem tudott többet szólni, de nem is lehetett, mert váratlan papi dikció kezdõdött, részint a pokol szülte porontyról, aki nagybátyját gazembernek, latornak titulálja, részint sajátságos nevelési elveirõl, amelyek a kárhozatba vezetnek. Anyám alig tudta elvenni nagy yám vállon vihetõ hímzett útitáskáját, leültet18ni, rábírni, hogy ne haragudjék már a szere endégköszöntõ félresiklása miatt. Pap nagybátyám megszégyellette magát a kiabálásért, sógor erette, a baj velem volt, mert egyáltalán nem úgy néztem rá, mint egy megszégyenített kislá anem mint valaki, aki pillantásában ott a steril felháborodás és a hideg gyûlölet. Ecce ma a fordult a vendég öccse felé, ezt a szót nem ismertem, de nem méltattam már arra pap na t, hogy megtudakoljam, mit jelent, anyámhoz húzódtam, mint mindig, ha azt éreztem, igazság talanok hozzám. Kit nevelsz te ebbõl a lányból, Elek? kérdezte a vendég, és akkor már ag t a hangjában harag helyett A karján nincs baba, se a földön játék kockák, fakarika, hol ke, bögre, kisseprõ, valami gyermeki, emberi? Sehol mondta anyám, és parányit elutasító angja , én játék állatokat varrok neki, meg könyvekkel babrál, neki más a szórakozása, min egykorúaknak. Cilit, a másik lányunkat nagyon fogod szeretni, Béla, az most is a babáját öl , ágyban tartom, csupa nátha, mandulagyulladása van. Egyébként Magdolna a te unokahúgod, Bé és hozzátok hasonlít, leginkább boldogult édesapádhoz, aki mindig latinul felelt a királyn ha az németül kérdezte.

Nagybátyám nem csillapodott, leült és megint öccséhez fordult, újra csak szidta, azt magyar neki, istenkísértés volt latinra fognia engem, mert ki vesz feleségül egy böjti boszorkányt ki köszönés helyett alliterál és ókori nyelven ordít? Már csaknem helyreállt az egyensúly, fogtam, megint belém szúrt, ezúttal másik kényes pontomat találta el, jövendõ házasságomat, ióta az eszemet tudtam, mindig férjhez akartam 19menni, és lehetõleg azonnal. Nekem ne a kadna férjem, és én böjti boszorkány vagyok? Hát õ kicsoda, csak nem képzeli, hogy Isten em na, szép kis lelkész! Sajnos nem csak gondoltam, arcába visítottam felháborodásomat, nagyb kicsit hallgatott, láthatólag fékezni kívánta a benne támadt indulatot, és nem támadó, ink angon azt kérdezte apámtól, voltaképpen milyen jövõt szánt nekem, hogy megkezdte egy leendõ nevelését. Kvid id eszt, táblabíró? kiáltottam rá, nem értettem, már meg mivel sérteget sodája lehet a táblabíró? Amúgy is felháborodott és tanácstalan voltam a félresikerült vend tt, de hogy nem értettem az új sértést, megismételtem a kérdést még erõsebb hangon, akkor a mintha utasították volna õket, egyszerre válaszoltak, azt kiáltották, asszesszor tabulé , en elnémultak mind a ketten, s egy pillanat múlva egymás nyakába estek, úgy hahotáztak.

Anyám látta, a felhõ elvonult, visszament a beteg Cilihez, nagybátyám meg, mikor kinevették

magukat, megint apámhoz fordult, én meg újra rákiáltottam: Explikáre, kvid id eszt asszess ? Tisztességes felelet helyett megint ingerült lett, azzal vádolt, még megölöm a szememmel egfõzöm délig, hogy megehessük ebédre. Non szum práva femina, sztultusz! kiáltottam az megint javított, itt sztulte kell, Magdolna . Nagybátyám ebbe belesápadt, hát még mikor to dítottam: Non szum práva Kolhiszban, non tu ciba! Igazán nem volt elegáns latin szövegem, bancos, ragozás nélküli, de megértette, hogy nem ebédeljük meg, én ugyan meg nem fõzöm, nem én züllött kolhiszi nõ. Elképedve ismét apámhoz fordult és megkérdezte, csak 20nem mesélte Medea történetét is, apám arca felragyogott, és közölte, nemcsak ezt a mítoszt ismerem, de te valamennyit, ott az ókori mesevilág a kisujjamban, esténként, mikor az altatás másodnapo ként ráesik, mitológiával is szórakoztat. Gratulálok mondta pap nagybátyám keserûen , e ea de genere Ágyai Szabó. Non Medea, Magdalena kiáltottam rá megint taceász, sztultus e mondta szomorúan az apám. Itt már sztulte, mert vokatívusz. Nagybátyámnak akkor már a se telt az erejébõl, késõbb mondta el, nem merte megkérdezni apámtól, tudom-e netán, ki v négy evangélista, vagy a tanítványok, hátha kiderül, nem. Legyintett, váratlan szavakat mo tt, melyeket sose használt apám, az arcomba vágta apage satanas , hát ha apage, csak apagá n, kit érdekel! Én már nagyon untam a jelenlétét, de pap nagybátyám nem békélt, megint okta dte apámat. Ez nem okos, öcsém mondta neki , ha megtanítottad a mitológiára, ismeri a v en bûnét. Apám arca kipiroslott, azt felelte, ha az Ószövetséget meséli el, abban is törté meglepõ dolog. Nagybátyám hosszan, majdnem szomorúan nézett rám, és megint csak a történte ygatta, azt kérdezte apámtól, gondolt-e arra, hogy ki szeretne majd egyszer engem fele ségül venni, és ha nem leszek táblabíró, legyek talán színésznõ, mert úgy tudok visítani, m . Anyám arra futott vissza, hogy akkor már toporzékolok is, nem csak ordítok, hiszen életem legnagyobb várható eseményét, házasságom lehetõségét vonták kétségbe. Non asszesszor vis azt mondta halkan, aktrix, kém leszek, spekulatrix, bejelentettem már régen, ki tudná jo bban, mint apám! Azt hittem, nagybátyám leesik a székrõl. A szoba légköre most 21hûlt ki c zán, anyám nem értette, mi történt megint. Apám úgy érezte, megsértették, átlépték szülõi k ogy mit tudok, mit nem, és hogy ebben neki mi a szerepe, igazán nem lehet beleszólása eg y gyermektelen papnak. Tulajdonképpen fáradtak lettünk valamennyien viszonylag rövid idõ a latt, hirtelen nem foglalkoztatott többé, inkább untatott nagybátyám kifogásáradata, nem tö semmivel, ordítson a nagybátyám, amit akar. Anyám a váratlan csöndre visszatért Cilihez, na yám meg maga is érezte, nem nevezhetõ szerencsésnek az elsõ találkozás egy új családtaggal, yetlen gyerekével. Megrestellhette indulatát, valami átvezetõ gesztust keresett. A hímzett táska mellett volt egy kisebb kézipoggyásza is, egy hosszúkás, szépen becsomagolt doboz, a t érkezésekor apám kikapta a kezébõl és letette a zongorára, nagybátyám ezt a bontatlan ska reste meg. Gonddal kibontotta ez is milyen családi szokás, minden Szabó ezzel él haláláig yöngéden és sérülés nélkül lefejtette a burkolóját, és akkor a doboz elárulta titkát, játék yilván a nekem szánt ajándék, amelyet az érkezés sûrû percében elfelejtett átnyújtani, késõ m nem is kívánt, de most jó megoldásnak kínálkozott. Szép, kifejezõ, békítõ mozdulattal tar apám a háta mögül gesztikulált, tessék átvenni, megköszönni, térdemet behajtani, engedelmes e forrtam az indulattól. Játék babát nekem? Csak állat érdekelt, élõ vagy ábrázolt, és pers ek kell a baba? De azért pukedliztem, éj sötét arccal, és látszatra minden rendbe jött.

Persze másnap, mire a Mezõhegyesre vivõ vonat beállt, a baba már rég megfutotta, be is feje te otthonunkbeli pályafutását, de hát honnan tudhatta volna ezt a nagybátyám, aki szerencsé nem kereste többé az ajándékát, 22mert mennie kellett egész napos egyházkerületi gyûlésre, még étkezés idején sem, én meg, ahogy kilépett az ajtón, már osontam is a zsákmánnyal ki a dolgoztam a földdel becsületesen, jó mélyre ástam a kisásómmal, és eltemettem a babát. Apám vérét a Kollégiumig, ahol az összejövetelt tartották, ez mindig súlyos negyedóra volt mindk k, mert nagyapám szónoklat közben egy ilyen gyûlésen halt meg születésem elõtt tizenöt eszt Ki tudott volna ilyen emlékkel terhes napon velem vagy a babával foglalkozni? Anyám, a ki távozása után a vendégszobát rendezgette, a babának csak a dobozát fedezte fel, eleinte nyomozott utána, csak jóval késõbb, amikor meg is találta, csak kivárta, míg érdemes megem .

A vendéget vacsoráig már nem is láttuk, enni akkor se kért, evett a tápintézetben ahogy n e , a Kollégiumban a többi lelkésszel, de az este folyamán már nem foglalkozott többé hián y túl gazdag neveltetésemmel, engem meg anyám bölcsen ágyba parancsolt. Hol volt akkorra má

a baba, amit nekem ajándékozott, nyugodott a csöndes temetõben, szemét lezárta a halál, ah a János vitéz színpadi változatából megtanultam, én meg az esti mesét várva színezgettem, tûnik, megy vissza lópapnak Mezõhegyesre, úgyis tudom, hogy kocsisoknak prédikál, meg lóten nek, esetleg talán lovaknak is.

Egyébként másnap reggel mindenki úgy tett, mintha nagybátyám a hajnali gyorssal érkezett vo meg, egy pillanat volt csak veszélyes, mikor anyám meghallotta, hogy a szép békét magával inni akaró rokon az iránt 23érdeklõdik, szeretem-e az ajándék babát, és hogy töltötte a ked éjszakát? Anyám szeme megrebbent, én meg derülten közöltem, ami igaz volt, a szép babát ne d megzavarni, még alszik. A vonat már régen elhagyta a debreceni pályaudvart, mikor anyám suttogó szava megkérdezte tõlem, hová sikkasztottam el Béla bácsi ajándékát. Sose hazudtam, tam, ami történt, a baba nem kell, eltemettem, más nem látta, egyébként nemcsak mert sose b bázom, de minek, nekem semmi se kell ettõl a nagybátyámtól, aki míg itt volt, csak gondot o ozott mindenkinek. Anyám kicsit várt a válasszal, aztán megkért, mutassam meg neki, hol a sír, mert nyilván nem volt temetési szertartás, az udvariatlanság, õ majd elvégzi, ami szük Megmutattam neki, mihelyt hazaértünk a nagyállomásról, ott volt a kis halom az ecetfa alat t. Sokkal késõbb tértünk vissza arra, mi történt ezután, akkor sem megfelelõ idõ nem volt, etõség. A szertartást nem kérdeztem, nem érdekelt nagybátyám ajándéka, amellett egyáltalán nek magam halálában, anyámtól tanultam, lomot nem gyûjtünk, a baba lom volt. Nem foglalkozt m volna az eltemetett áldozattal sem, ha a szomszédék kutyáját nem érdekli a frissen ásott és persze minden, ami a számára élettani tekintetben fontos ecetfa alatt történik. Ám látt így hívták a szomszédék kutyáját estére már szétrúgta a tulajdonképpen nag ogy Szamuráj rehozott halmot, a föld összevissza, göröngyökben szerteszét szóródott, maga a sír, mint a sé, üres. Itt megint zavaros gondolatok következtek, mert nem mertem hinni, hogy a bab a feltámadt, de akkor hol van? Szamuráj szája, környezete sem utalt a halottra, az a kut ya mindent látványosan cselekedett, amit talált vagy elõkapart, 24undorító dögöket is, mind lakásokba vitte be. Nem Szamuráj dolgozott itt, csak akkor ki? Aztán este, Béla nagybátyám lutazása estéjén az is kiderült. Anyám mondta el. Szavai nyomán olyan szilárdnak éreztem kü világunkat, mint nem sokszor hasonlíthatatlan életünkben.

Jablonczay Lenkét katolikus lévén, mint elvált, majd egy protestánshoz ismét férjhez ment a onyt egyháza nem engedte a szentséggel élni, vallási tekintetben még születésem elõtt megeg k, hogy hitbéli irányításom református apámra marad, aki reverzálist kért tõle arra az eset lánya születnék. Vallásom lényegét, jelentõségét, a hittörténetet, bizonyos részeit mind ap l, de a kiegészítõ erkölcstan és morális irányítás anyámnál maradt: a szennyet nem tûrõ mag tetlenségét és a gyalázatot élete árán sem vállaló meg nem alkuvás fontosságát tõle tanulta

Cili, említettem, beteg volt Béla nagybátyám látogatása napján, nem az övé mellé állított á a saját szobánkban, hanem a szülõk hajdani közös hálójában, a hitvesi ágyban. Jablonczay L az estén udvariasan megkérte apámat, függesztené fel erre az egy estére a trójai háború és illongások történetét, mert mese helyett ma kivételesen õ kíván valami másról beszélni vele esen elõkészítõ iskolába kerülök, emberek közé, és némi irányítást mégiscsak illenék valaki e-oda sodródó, fékezhetetlen vizekre merészkedõ csolnaknak, aki a lányuk. Apám szó nélkül s indult, ahol aludt, nem néztünk egymásra, mikor késõbb visszatért jó éjszakát 25kívánni, me tól, most imádkoztasson-e, vagy késõbb? Ma én fogom imádkoztatni felelte anyám, máig hallom hangja csendes zenéjét , ne féljen om másra az imában sem, mint amit a felekezete megengedne. Jó éjszakát! Apám kiment, mi kettesben maradtunk, anyám nem feküdt le, ült mellettem és várt. Percekig n m történt semmi, aztán végre levezette tudatom a nap feszültségét, sírva fakadtam. Akkor öl k magához, és úgy beszélt hozzám, mint mikor súlyos beteg voltam, és a kezelés valamelyik f s részletére akart elõkészíteni. A világ sokféle mondta anyám, olyan csendesen, ahogy a a gallyak zizegnek , ha életben akarsz maradni, sok tekintetben engedékenyebbnek kell ene lenned a világhoz, amibe születtél. Nem azonosnak vele, csak hasonlóbbnak. Református vagy, nem háboríthatod fel pap nagybátyádat ostoba hencegéssel, és nem kelthetsz benne gyan mintha apád csak mesével tartana, és nem tudnád elmondani neki a miatyánkot. Amit ma itt produkáltál, nemcsak a te bûnöd, többeké jelentette anyám szavait a szobánkból az ajtórés , még az enyém is, de apád sem akart rosszat, csak nem volt lehetõsége megmagyarázni Béla

k, aki ma látott téged elõször. Ha tisztességesen fogadod, nem retten meg jövendõd miatt, d szottad a sztárt, számodra minden színház, ahol te vagy a bonviván és Cili a primadonna. Ne szégyeníts meg bennünket, mert ma apád is, én is megszégyenültünk miattad! Én megszégyenítettem valakit? Ez nagyon fájt. Olyan szép alliterációval köszöntem neki, és em volna én ma a fõszereplõ, mikor mindenki elõtt csak oktattak és sértegettek? Sose tûrtem a kételkedtek bennem, 26anyám tudta: ha szidnak, hideg gonosszá torzulok, nem bûnbánóvá. Má olytatta akkor is. Mint Nagy Sándor tetemét az alexandriai üvegkoporsó, konzerválta a perc eket, foglalta össze a hallott mondatok lényegét Cili. Senki sem akart megsérteni folyta ta anyám , csak a nagybátyád nem tudott hova tenni, mert másokat másképpen neveltek a lány , és engem is és a Jablonczay lányokat is másképp. A latin holt nyelv, nincsenek istenek, csak Isten, te meg úgy számolsz Juppiterrel, Mercurral, mintha élnének. Én azt feleltem dta sokkal késõbb Cili, aki kétségbeesetten fülelt lázasan és mezítláb, hogy tudhassa, mive k, mert Cili holtáig, ezer kilométerre tõlem is megérezte, ha valami rossz ért , az istene igenis élnek, csak azokat sem lehet látni, mint Jézust. Akkor anyám arra kért, hogy csak akkor álljak ki a porondra, ha az igazságért indulok harcba. De hisz azt védtem feleltem neki , Béla bácsi nem ért semmit, és ne jöjjön többé ide, mert nem szeretem! Észrevettem i , mert nem látom a babát, amit kaptál. Hol a baba? Azt feleltem, már alszik, lefektette aludni. Ott alszik az ecetfa alatt. Cili azt mesélte, majdnem elájult, mikor azt ha llotta, hogy anyám azt kérdezi a régi selyempuha hangján: baltával ölted meg szegényt, mert upa vágás. Nekem ne adjanak babákat feleltem ingerülten , Béla bácsi nem hozott se csok könyvet! Cili aztán sokáig nem hallott semmit, csak a némaságot figyelte, úgy megrémült at megtudott, hogy nem mert visszamenni az ágyba, sokáig állt és vacogott, míg újra meghallot a anyám szavát: Egyszer még kisírnád szegényt, a könnyeiddel mosnád tisztára. Nem félsz, esz gyereked, Magdolna? Én azt mondtam, nem. De sírva mondtam emlékezett Cili. Isten eked adott 27valamit, amivel most még nem tudsz mit kezdeni, és amirõl még én sem tudom, ál -e vagy az ellentéte. Önhitt vagy, holott csak apádat utánozod, mûveltnek látszol, pedig eg hotelportásnak is kell hogy legyen nyelvérzéke és memóriája. A baba már nincs a földben, n kutya ásta ki, ismerem a rejtekhelyeidet, letisztogattam valahogy, csak összehasította d, de még javítható, majd odaajándékozzuk valakinek, aki megbecsüli. Cili még mindig állt a anyám beszélt. Próbálj meg belém kapaszkodni, kislányom, mert inog a talaj alattad, nem dod, mi vagy, ki vagy, színész, táblabíró, kínai herceg felesége, kém. Egyik sem, egy kisgy akit megpróbáltunk boldoggá tenni, de nem számoltunk azzal, hogy nem csak a tested kics i, az eszed is. Soha ne halljalak még egyszer így ordítani, ismerj mértéket és alázatot! Mo még senki vagy, és ha ilyen maradsz, mint ma voltál, senki is maradsz. Két ember füstté vál te. Minek készülsz valójában a sok esztelen ötlet közül, gyilkosnak? Mert ma öltél.

Cili szó szerint idézte ezt a mondatot késõbb, és hosszasan elemeztük, mert nem volt eléggé Aztán Cili szerint anyám elénekelte azt a dalt, ami nálunk a családi egyezmény szerint azt jelentette, nem haragszik már senki, és akkor imádkoztam is, ezúttal õ diktálta, azt kellet mondanom hallotta Cili, mert én alighanem túl kimerült és álmos voltam, így emlékezetem zte meg , Ments meg engem, Uram, a kevélységtõl, és te vezesd minden léptemet! Cilit meg ez az éjszaka, engem, utóbb kiderült, aligha, mert tökéletesen kilúgozódott belõlem reggel mámorosan vettem tudomásul, hogy Béla bácsi elment, s nem nyomozott a baba után. Elõzõ est nyeimmel csak idegeim és dühöm 28jelezték, nem bántam meg semmit. Nem adtam anyámnak igazat csak nem akartam vitatkozni vele. Úgyis kém leszek, nem táblabíró, és színésznõ sem, bár e mert a színpad nem akármi. Spekulatrix, az való nekem. Engem ugyan meg nem talál senki, de ne is jelezze, hogy ilyen módszerrel szereztem vissza Erdélyt! Mit idegeskednek örök ké? 29 2 A trianoni árva Mondtam már, pap nagybátyám emlékezetes látogatása idején Cili nem volt a szobában, hivatal nem lehetett tanúja semminek, csak amit hallgatózó füle késõbb közvetített. Már kikászálódó ulagyulladásból, de még közös szobánkban feküdt, hiszen ha Béla bátyám érkezésekor õ is ott lmaradhatatlan baba, vagy kosárka, vagy életének bármelyik kelléke, a szigorú pap nemcsak v lem, unokahúgával, de öccse fogadott gyermekével, egy szabályos kislánnyal találkozik, sose ik majd fél napon át olyan feszült-hideggé a hangulat. A színpadon kezdetben csak ketten já szottunk apámmal és pap nagybátyám szemében mindketten megbuktunk, ha irgalmasan úgy tett i , hogy elfelejtette csalódását távozásakor. Életem minden fontos szereplõjének van a tudato

valami hívószava, amelynek hallásakor vagy olvasásakor személy áll a fogalom mögé, a férjem zahozza minden könyvesbolt, apámat egy mitológiai hõs neve, anyámat egy töredék dallam Chop Cili hívószava ez: Trianon.

Az a több sebbõl vérzõ, eszméletét hosszú ideig vissza nem nyerõ, minden tekintetben sérült akit már az új határon belül találtak meg, s akit menekülõ szülei holttestei takartak, tri árva volt, egy, a háború min30denkijüket elvesztett kiskorú áldozatai közül. Mikor a Nemze Egyletét megalapították, a késõbbi Revíziós Liga tevékenysége még csak ígérkezett, ám az ár nnal hangsúlyt adott különleges társadalmi fontossága. A közvélemény nem ok nélkül állt a h taposottjai mellé teljes segítõkészségével: amit az elkoldusodott országban még lehetséges egpróbálta megadni nekik az emberségében sebzett jótékonyság. A kezdetben néma Bogdán Cecíl lag hamar sikerült azonosítani önmagával, a halott szülei ruháiban talált okmányok segítség született és õ is élete negyedik évében járt, mint én. Köröttünk ott botorkáltak a háborúbó sérült idegrendszerrel visszatért, alig serdült fiúk, soha mosolyra nem húzódó ajkú özvegye fizikai tevékenységre többé nem alkalmas, lábuk, karjuk vesztett tört gerincû, székbe ágyaz nyomorodottak, meg azok az élõhalottak, akik épp csak meghalni tértek vissza szülõhelyükre, rt a fogság úgy elgyötörte, hogy pár hónap múltán már vihették õket a sírba. Jártak körülöt nek fiait idegen földbe temették, s keserû irigységgel nézték azokat a boldog boldogtalanok t, akik legalább helybeli temetõ sírkövére borulva gyászolhattak, mert gyermekük nem egy ol vagy galíciai tömegsírban pihent. Az elesettek fényképe többnyire a hosszú ideig fel nem n ott zongora tetején állt, a mindig friss virágcsokron a kép mellett fekete szalag jelezt e az örök veszteséget. A megrablott családtagok sóváran irigyelték azokat, akik halottukat szakapták, s a szélbe kiáltották apjuk, férjük, fiúk nevét, aki nem köztünk pihenhet. De ir t az utcakép is. Mikor minket Cilivel sétálni vitt anyám, mi még láttuk a mustárgáz áldozat reszketõ 31fejû, lövészárokból kihalászott, mindig kísérõvel botorkáló férfiakat, a politik mi a háborúban és utána nálunk, velünk történt, olyan szemlélhetõ volt, mint egy nyílt töré vulkánhomokját országra, városra, lakosságra szórta a történelem, s ha a gyerek csak valami atlanul nagy csapás megtörténtének gyanújával élt is, a felnõtt állampolgár tisztában volt a világ cirkuszi kupolája trapézáról egy egész nemzetet sodort le a porondra a vihar, s a ukás nem bátorságunk hiánya volt, hanem valami szégyenletes összjáték eredménye, s akik bes rõl, azt is hangoztatták, a béke nem jött volna létre az idegenek politikai összjátéka nélk én valamennyi nem baráti nemzet fiát, a végzetes békekötés ránk hozta bánat egyszerre rögz agyunkban az igazságszolgáltatás igényével és a jogos büntetés követelésével, ezért kezdtem tt bosszúakciómat a nyugállományú, Debrecenben nyomorgó osztrák ezredes sértegetésével, aki iatt nem is vett részt a háborúban, s épp itt telepedett le Graz helyett. Osztrák volt, te hát gyanús volt, nyilván gyûlölte Petõfit, bántotta Kossuthot, dátumok és helységek nevei e kavarogtak a fejemben, Segesvár, vagy Versailles nem rímeltek egymásra, se Vilmos császár é Bem apó, de egyszerre jelentkeztek. Azt sem értettem, hogy lehettünk egy percre is szöv etségesek a németekkel, akik osztrákok, mikor kivégezték Aradon a tábornokokat és ha õk ket gy nemzet fiai, akkor hogyhogy kétfélék. Kém is azért akartam lenni, hogy hozzásegítsem sze hazámat a jóvátétel öröméhez, olyan szépen elképzeltem, az volt a szándékom, hogy mint kém, yt, a román trónörököst, csábító szépségemmel megõrjítem és addig bolondítom, 32míg el nem zajándékként visszaadja nekem, illetve nekünk Erdélyt, ahová újabban már csak útlevéllel me yapám Gizella húgának odaát egy pillanat alatt magyarból románná alakított szõlõjébe, ahonn bécsi döntés pár évre ismét visszacsatolja, egyszerre három város égését látom majd, az ame mbázás alatt lángol Szatmár, Várad és Debrecen. Persze ezt még egyelõre csak a jövõ sejti, megnyerésére készülök. Sajátságos, milyen pontosan felmérte gyerekagyam a fizikai csábítás tudtam bizonyosan, mit vár egy koronaherceg egy kémnõtõl, de valami fülledt izgalmat érezte és beleborzongott fejletlen testem is. Filmszínésznõk pillantását gyakoroltam, egyébként m érdekelt, ami színház, játék, alakítás. Kémnek lenni is csak szerep, ha némi kockázattal j hetõnek, abszolút reálisnak éreztem Mihállyal létesítendõ kapcsolatomat, a kémek, sõt a fõk históriája közbeszéd tárgya volt akkortájt, a cselédek a hátsó udvaron tárgyalták mosogatás y kalandornõ élettörténetét, helytállását, kivégzését, az eredeti ötlet alighanem Ilka néni hatott tudatomig, a cselédlányok úgy döntöttek, a táncosnõ nem bûnös, hanem honleány, lám, ehetõ a hazáért, ha valaki ügyes, csak aztán nem szabad engedni, hogy rajtakapják. Cili, mikor jóval késõbb morbid játékaink révén belekapcsolódott tébolyomba, amely Mihály m irányult, azonnal felajánlotta, velem tart, segít. Ez sértett egy kicsit, mert nemcsak g yönyörûnek, de igen eszesnek is képzeltem magam, aki mindent elintéz. Cili ki is fejtette, mire gondolt: Isten segítségére az ügyben. Õ majd 33elmegy Mihályhoz, ha mégsem adná minde

ellenére vissza Erdélyt, megmutatja, a bibliában az áll, tilos lopni, és akkor Mihály megté bûnét bánva mindent visszaad. És ha nem? kérdeztem. Akkor leszúrom egy nagy késsel árokparti nefelejcs szemében nem mosoly ült, hanem józan elhatározás, egy jó keresztény ho történelemfordító feladatának öntudatos felismerése.

Az ötlet, hogy én a haza megmentését ilyen általam addig nem ismert, csak gyanított nõi esz l is megoldhatom, tipikus jele volt az ország közhangulatának, amely sértett kétségbeeséséb létesíthetõ kiutat kereste Trianon után, a francia helynév jelszó lett, köznapi beszédünk e ha a nagyhatalmak, ha bárki, aki illetékes volt az elsõ világháború lezárásában, értelmese be kell hogy lássa, nincs itt elintézve semmi, elmetszettek egy szálat, ahelyett hogy elvarrták volna tisztességesen. Ez a történelmi korszak nincs befejezve, fiatal özvegyek, anyák kisírt szeme kér halottaik elvesztésére magyarázatot, és kettészelt tulajdonú és fam eresik a megoldást innen és túl az esztelen határok meghúzására. Még nekem is, akinek közve zt nem jelentett Trianon, gyermek emlékeim között az álom olykor visszahozta az utcán látot rémeket, akiket úgy tartottak életben, ahogy nem vállalható, csak a megmaradt fejet és vég nélküli törzset sétáltatták ernyõvel takart, sajátságos gyerekkocsiszerû taligán. A franci koribb szó volt a szájunkon, mint az, hogy cukor, csokoládét nem is ismertünk, déligyümölcs egyszer, amerikai ösztöndíjas koromban, majdnem negyven évvel apám hajdani mondata után, C icagóban bementem egy édességboltba és 34megvettem egy aranypapírba csomagolt, gerezdekre bontható, alma formájú csokoládégömböt, annak a valamikori édességre éhes gyereknek, aki a n voltam. A kirakat elõtt egy hajdani emlék aktivizálódott hirtelen. Érdekes, mondta valah a az apám, a vesztes háború után hogy eltûntek a gerezdekre bontható csokoládé aranyalmák a ból, amelyeket a karácsonyfára aggattak a nagyszülei. Persze lehet, hogy valahol azért õriz ek belõlük, és feldíszítik velük a trianoni árvák fenyõjét. A jelzõs fõnév: Trianoni árva közismert fogalom volt. Az összegyûjtött, család nélküli otth messzirõl meg lehetett ismerni az egyenruhájukról, ott jártak a mi városunkban is, ahová e yesek kerültek, Cili is az volt, trianoni árva. Azzá válásának körülményeit apám sose mondt , csak amennyit mindenképpen tudnia kellett, felesleges volt Cili amúgy is sérült tudatát részletekkel terhelni. Késõbb persze közölnie kellett: a kislányt úgy találták a déli határ iós vonalon már innen, minálunk, halott apja-anyja testükkel védték meg a kétfelõl rájuk zá elõl, õ fejsérüléssel és sokáig tartó memóriakieséssel élte túl a szülõk pusztulását. Egyé hozta a házunkba, és mikor szüleim adoptálták, felvette a Szabók ritka családnevét is, fér apám karján ment, a gyerekkorunktól kedvelt verestemplomba, amely talán nem is az õ felek ezete szerinti imahely volt, hiszen mikor a trianoni árvákat átvevõ bizottság rendszerezte a talált gyerekek adatait, beszélni még nem tudott, felekezete megállapításának kísérletek a hitágazatok szimbólumait mutatták meg neki. A kereszt után nem nyúlt, nem is vetett ker esztet, a református imakönyv tetején lévõ kehely rajzára viszont már rátette 35a kezét, ny olt, hogy ezek szerint protestáns. Szabó Cecília sérült fejében a szétzilált emlékekbõl ez ajátságos véletlenbõl megmaradt. Apám örült, hogy a saját lánya és az adoptált együtt járha , hiába született Zentán, Cili nem óhitû, még igazán szerencse, mert akkor hogy oktathatná lelkipásztorunk, velem együtt. Amikor egyszer ez az epizód szóba került, fogadott testvérem elkomolyodott, nyugtalan, majd érzékelhetõen zavart lett. Nem értettem az okát, félrehívott egmagyarázta. Dódi így hívott egész életünkben suttogta, én nem azt mutattam, azaz én n semmit, semmi vallásosat, erre kivételesen emlékszem. Azt láttam, pohár van a fedelen, és zomjas voltam, vizet szerettem volna inni. Sohasem mondtuk el apámnak, anyámnak sem, akármi hitûnek született is Cili, a kálvinisták kátéját tanulta. Apám, mikor megnõsült, szõke lánygyereket kért a feleségétõl, az barnát szült neki, s több m is akart, pedig apám vágyott a vidám nyüzsgésre, tizennégyen voltak õk testvérek a köröst rókián. A Központi Trianoni Árvabizottság debreceni képviselõjeként olykor értekezletre hív tre, ahol a központ mûködött, mikor azon a bizonyos örökre emlékezetes napon felutazott, ne itte volna, hogy sok teljesületlen kívánsága közül egy most váratlanul teljesül majd. Lefol értekezlet, aztán a jelenlévõk meg kívánták nézni az alighanem már alvó gyerekeket, apám n lna el senkinek, hogy mikor egy óriási, általános hálószobának kijelölt helyiségbe lép, egy t kap egy megtagadott, nagyon is emberi óhaj teljesülésével. A helyiségben párnákon, matrac n százfajta pokróccal, paplannal letakarva feküdtek az 36árvák, akiket akkorra már kikérdez az idegorvosok, képzett védõnõk fürdettek, s a viszonyok lehetõségeit meghaladó minõségû k ellátták õket. Mihelyt hovatartozásukat vagy teljes árvaságukat kiderítették, és bebizonyos hogy minden nyomozás meddõ, mert nincs a talált gyermeknek olyan családtagja, akinél elhel yezhetõ, felekezeti hovatartozásuk szerint egyházi létesítmények árvamenhelyén helyezték el

nan kerültek aztán az iskoláskorúak elemibe vagy felsõbb iskolába, a legkisebbeket meg átve az óvodák. Ágyaik elõtt ott volt az egyenruhájuk, szépen kiteregették a fekete vászon- vagy tóöltözéket, amelyen szürke szalag piros hímzésû felírással jelezte, aki viseli, trianoni á et felvonulni, mert egy nagyobb csapat aztán városunkba került az ottani trianoni részle gbe, patyolattiszták voltak, igen ápoltak, egyforma ruháik miatt valóságos kis hadsereg, ké nemû Twist Olivérek egy nagy tömegtemetés után.

Cilit ebben a hálóteremben találta apám, ezerszer elmondta késõbb, milyen volt: sérült fejé ja alóla csapzott ki az arcába, ferdén gombolták rá a hálóingét, válla is sérülhetett, mert t át a nyitott ingnyakon. Nevét akkorra már kiderítették, adatai közül azt a csekélyet, ame apja zsebében találtak, mikor a halott szülõket leemelték az ájult gyerekrõl, szintén, a ki yakán horpadt amulett volt, rajta betûk: Cecil, orvos házaspár gyereke lehetett, mert az apa zsebében ott volt hajdan budapesti egyetemen szerzett, Bogdán Ákos névre kiállított di lomája, az igazolványok a nevet is feltüntették az anya ruhájában pár rosszul sikerült gy képet is leltek, néhány ékszerdarabbal, ez az igazgatónál volt letétben, majd 37megkapja az , ha megfelelõ kort ér el. A család Zentáról menekült, az antant kijelölte kettõs határon k a menekülõket, az igazgató úgy gondolta, Bogdán doktor nyilván nem akarta letenni a hûséges onnan létrejött ország alkotmányára, és hazaindult családostul az anyaországba, a zöld hatá tték õket és kétfelõl lõttek rájuk. A szülõk saját testükkel elöl-hátul pajzsként védték a zte a golyózápor, a kislány fejsérüléssel, tudatkieséssel és néhány könnyebb zúzódással, se egmenekült, de sokkos állapotban lelte meg a magyar határõrség, így került az árvák intézet nyját Szentiványi Teréznek hívták anyja neve is megvolt a talált papírok egyikén , a kis entán született, ezek szerint magyar, de beszélni nem tud, vagy nem akar, csak két szót is métel egyre, vagy azt mondja, Jadrán, vagy azt, hogy Dánica. Hogy aztán kik vagy mik eze k, megfejthetetlen egyelõre, emberek, állatok, nem tudni. Apám bámulta a néma, akkor már sz ndergõ gyereket, szõke, homlokára csapzott fürtjeit, az angyal, akit sose látni, de olykor ott áll az ember mögött, azt mondta neki, ez a te teljesült kívánságod, ilyen szõke, ilyen ilyen nyomorult. Apámat elbûvölte a szendergõ, aki csak két fogalmat ismert: Jadrán és Dáni zek a nevek egyébként számomra is kulcsszavakká váltak, megfejtésüket elvitte magával a túl zépséges gyerekkorunkkal együtt, mikor meghalt, megint csak ezzel a két szóval köszönt el a ttõl.

Apám sose tudott ellenállni vágyainak, akkor azt érezte, gyönyörû csoda történt vele. Megsz ogy anyám soha semmi elhatározásának vagy olykor megdöbbentõ vállalkozásának sem áll ellen, ette, miután az 38ülésen szó volt az adoptálási lehetõségekrõl, örökbe fogadná Bogdán Cecíl zükséges iratokat aláírásra, elérik õt a debreceni városházán. Felnyalábolta pokrócostul a csit kért az állomásig. Cilinek nem volt semmije, csak egy öltöny árva egyenruhája, amit, m r felrázták az álomból, átadott a védõnõ. Elfészkelõdött az ismeretlen férfi karjában. Apám jöngõ szelindekek porban kúsztak, ha rájuk nézett, apám bejárt a fegyházba a dühöngõ fegyen zy utcába, és csend lett. Mi volt a titka, nem tudom, de a gyerekek is úgy vonzódtak hoz zá, mint az apjukhoz, ha akarta, csendre tudta bírni az elmeosztály ápoltjait, mikor hiv atalból, mint szociális ügyekkel megbízott tanácsos ellenõrzésre ment. Cili meg se moccant arjában, aludt tovább, holott, mikor öltöztették, felébredt és ránézett, neki is elmondta n tokzatos szemével arcába bámulva: Jadrán és Dánica, apám szorosan és óvatosan megölelte, vi homlokára. Semmi kétsége nem volt afelõl, otthon anyám mivel fogadja, soha életében Jablonc Lenke el nem utasítana egy árva gyereket, akkor sem, ha az nem trianoni árva, emlékül sajá nyomorult kidobott kutyáéhoz hasonlító gyermekkora kezdeti idejére, mikor Rickl Mária a Ré i történet-bõl még nem a mosolygós, vagy megértõ, hanem a szenvtelen arcát fordította felé. t, holott apám tudta, arra sem telik reális jövedelmébõl, ami elkerülhetetlen, hogy rokonok segítenek az én ruházkodásomban is: érezte, nem lesz baj. Anyám számtalan csodája között az egyik legnagyobb az az alkalmazkodási készség volt, amive kiszámíthatatlan lóugrásait követni tudta a sakktáblán olyan körülmények között, mikor nekü 39telt semmire, mert a családfõnek valami ötlete támadt, amit kivitelezni óhajtott. Apámna semmi érzéke nem volt a hétköznapokhoz, vagy beosztandó fizetéshez, semmi szokványos követ z az életnek, így kormányosként anyámnak kellett életünk hajóján állni a kormányrúdnál és i tõ kikötõbe: erre született, hogy képtelen helyzetek megoldását megtalálja. Jablonczay Lenk haragudott semmiért és megértett mindent, egy nem sikerült élet pótlási kísérleteit éppúgy lakifizetés kényszerét, amit neki kellett elõteremtenie a megcsonkított fizetés pótlására.

at varrt, és eladta a babakereskedõknek. Eleven állatokat is tartottunk, kutyát, macskát má hozott haza az utcáról apám, így került hozzánk a kóbor Lalage macska és Tacitus, a vizsla k közül Cili érkezésekor már csak Lalage élt. De idegen gyerek most került hozzánk elõször, , biztosra ment, ismerte az asszonyt, akit szeretett, érezte, nem lesz baj. Aki vi sított, mikor a lassú vonattal reggel tíz óra tájt megérkezett a holtra fáradt gyerekkel a ján Debrecenbe, az Ilka néni volt, õ teli jézusmáriázta a kertet. Anyám azt mondta, annál m bat, mint az úttól fáradt apámat, nem látott még, karján egy betegnek látszó kisgyerek, a f t, kimerült, kicsit fél is, az arca egyszerre derült, egyszerre szégyenlõs. Hoztam a barna mellé egy szõkét, ugye nem baj? mondta anyámnak. Jablonczay Lenke egy ki sit hallgatott, aztán kivette a karjából az ismeretlen gyereket, s a szobából kikiáltott a ikoltozó Ilka néninek, csendesítette, majd kérte, sok vizet fõzzön, hogy teli legyen a gyer kkád, s fûtsön is be. Hol volt még a húszas évek polgári lakásaiban folyó meleg víz, a mi h s mûemlék épület volt, ámpír, kagyló formájú kismedencés, amelybe a fõcsap halszájból vizet 40

Cili nem félt, csak nem értette, mi történik, az utat átaludta, valami nyugtatóval indított Pestrõl, anyám azt mondta nekem, apám csak a szemével kért választ, õ meg vállat vont. Soh ki az apámnak nem tudott ellentmondani, volt benne valami alapvetõ, hihetetlen ember i tisztaság. Ezúttal nem a teljes Shakespeare-t küldette haza mondta nekem jóval késõbb sem az Encyclopaedia Britannicá-t, ezúttal egy árvagyereket hozott. Olyan emberi volt, olyan megindítóan tiszteletteljes, hogy megvert volna az Isten, ha aggodalmaskodom, mibõl pótoljam, ami most szükséges lesz. Nem érdekelt semmi más, csak a gesztus, apád gesz a, az lehúzta a mérleg serpenyõjét. Mi volt itt mérlegelési lehetõség? Cili árva volt, mint én, méghozzá trianoni árva.

Én, ahogy késõbb elmesélték, az érkezés pillanatában hátul voltam a kertben, valami macskaü olítottam, s mint mondtam, apám érkezését Ilka néni észlelte, akit anyám megkért, hagyja ab smáriázást. Ilka néni meg, aki mindenkinél jobban ismert engem, ránézett óriási parasztszib llantásával apámra, és ártatlanul, szelíden megkérdezte: Ezek után mi lesz a mi gyerekünkk gymásra néztek, Cili ébren volt, de nem értett semmibõl semmit, szemmel láthatólag jó volt arjában. Apám arcán megrándult az izom, mert persze õ is tudta rólam, amit kevesen, milyen lképesztõen, milyen gyilkos indulattal féltékeny vagyok. Mi lesz a mi gyerekünkkel, jogos a kérdés. Mi lesz? Mi legyen? anyámra nézett. Jablonczay Lenke azt felelte: mindjárt megtudjuk, Ilka néni lásson meleg víz után, de elõbb hozza be a kislányt a kertbõl. Ilka néni udvariasan kitért, elsõ a meleg víz, majd a tanácsos úr, talán elõ is készíthetné mert a mi 41gyerekünk eddig a világ közepe volt itt és nemigen óhajt osztozkodni. Nem tanácsot kértem, segítséget mondta Jablonczay Lenke , a vizet intézze, kérem, és a

Apám jött értem, Ilka néni egyenesen a konyhába vonult, de ahogy a tüzet felszította a kond alatt, azonnal vissza is tért. A kert legvégén talált meg apám, Lalage a pöszmétebokor alat ykedzett meg, az almot tanulmányoztam nagy szakértelemmel. Ahogy elmesélték, azonnal hátat fordítottam a macskáknak, és nyújtottam a kezemet. Tudtam, Pestrõl jön, valamit nyilván ho t. Mindig hozott valamit, ami éppen elérhetõ volt, tökmagot vagy nagy pillanatokban pörkölt mogyorót.

Nem hoztam semmit mondta apám , azaz igen. Odabenn van, nézd meg. Már asszony voltam ikor elmesélte, tiszta verejték volt makulátlan inge alatt a háta a félelemtõl, amire persz oka volt. Két ember kötött úgy házasságot, hogy bosszút áll eddigi életén, és felneveli a eket a maga mesevilágában, a gyereket, aki számára, ha az a kérése, hogy ne legyen halál, b keserûség, minden Andersen mesét átírnak, a mitológiai hõsöket nem sajnálja ez a gyerek, m k úgyis pogányok, meg isteneik is rosszfélék, de a János vitéz-ben a mostohája nem tudja Il sírba üldözni, mert halál nincs, mi se halunk meg soha, János francia és magyar király leg egyszerre, Iluska ismét királyné, az élet tava is felesleges, mert mi mind örökké fogunk é a kis hableánynak templomi esküvõjén kinõ a lába. Nem kellett ezt bennem késõbb idegeneknek tudatosítaniuk, azonnal éreztem, én vagyok ennek a két ember42nek a mindene, a luxus, akit pénz nélkül is dúsgazdaggá nevelnek azzal, hogy

zabad és képtelen spirituális vágyaim rendre teljesülnek: világképemben a haramia jó útra t y öl, elmegy kasznárnak, és Lalage, ha õt is elvenné Kaczor király, mint az elõdjét, aki ho lt volna meg, mint a szomszéd állítja, mert megmérgezték, azért nem látható, mert jobb sora Kaczorné állapotában és elnézést kér, hogy búcsú nélkül ment el, de ne búsuljak miatta; az oldogabb macska a földön.

Mentünk a ház elé, a sûrû, illatos bokrok között. Szeretnél testvért? kérdi apám Menjen már! feleltem. Taceász, sztultusz. Apám gramm elme megcáfolta a voltaképpen vérfagyasztónak ígérkezõ közeljövõt. Azonnal javította, sztul hülyézel. Vocativusz. Vocativusz mondtam engedelmesen. Ez ment, a latin. Egyéb nem, me rt ami belépésemkor következett, ecsetelésére nincs az anyanyelvben szókincs. Belépünk, az an Ilka néni csatlakozik hozzánk, megáll, várva, mi mire fordul, apám elengedi a kezemet, é meg látom magántulajdonomat, anyámat, egy idegen gyerekkel a karjában, s miután senki se szól, csak néznek rám, mindenki mástól várja a feloldó elsõ szót, Ilka néni mézbe mártott a Itt a kistestvér, Magduska, szeretni kell ám, mert ezentúl ketten vagyunk Szabó kisasszo nyok. Akkora csend csak színházban van, mikor olyan feszült az elõadás, mint a húr, át lehet vágn allgatást. Krisztus tudja, hogy elárulják, de azért mégis összerezzenhetett, mikor jöttek a roszlók. Én nem rezzentem, én Ilka néni állítása szerint elkezdtem toporzékolni dühömben, é is. Nem sírtam, ordítoztam. 43 Ez a kislány trianoni árva, mondta csendesen anyám. Én holtra rémülten néztem rá, csak nem ulóm? Jablonczay Lenke zöld szeme nem engedte el a pillantásomat, mintha szuggerálni aka rna. Trianoni árva, családtalan, testvértelen, otthona sincs. Kezdõdik az élet, kislányom egtanulunk osztozkodni. Ez a kislány a testvéred. Osztozni? Érzelmen, rajtuk, holmin, lakáson, Lalagen, a ház feletti abszolút uralmamon, hát azt várhatják. Tudtam, mi a trianoni árva, de ez nem enyhítette a botrányt, Ilka néni é magas céjén csitított: ne üvöltsön, ejnye már, no de igazán, kistestvér, trianoni kistestvé ni kell, szeretni!

Menjen a fenébe ordítottam , nem kell. Ki innen! Abeat. Dik fordultam a felháborod apámhoz dik ei tu Nem tudtam befejezni az ordított mondatot, mert anyám, aki mindig a s zemével irányított, úgy nézett rám, ahogy eddig még soha életemben. Nincs latin mondta Jablonczay Lenke. Magyarul köszönsz neki és magyarul csókolod meg. Cilinek hívják mondta apám. Sápadt volt, elgyötört, látszott, hogy egyazon pillanatban szenved. Kétfelõl ütöttem rá, egyszerre a homo humanust és az apát. Hát ilyen önzõ az én g yen embertelen? Szárazakat nyelt. Még azért próbálkozott valamivel. Neked hoztam, Magdolna. Akkor vigye vissza sikoltottam. Non volo. Abeat. A lábam ráfagyott a parkettára. A ka apén ott piroslott-kéklett valami ismeretlen ronda takaró, anyám magához szorítja a sose lá t szõke gyereket, aki a trianoni árvák egyenruháját viseli, fekete öltözékén elöl magasra g zürke kötény, ami a ruhát elfedi, karján egy karszalagon szám, olvasni már tudtam, de a szá 44még csak tízig ismertem. Anyám nézett, nézett, mint aki vizsgál, mi van bennem, miféle g olatok a homlokcsont mögött, apám meg, mint valami operettben, érzelmesen suttog: Kistest vért hoztam neked, úgy hívják, Cili.

Hát ha hozott, majd visszaviszi, mehet innen, kinek kell testvér, kinek kell bármi, még ha trianoni árva is. Tovább ordítottam, s toporzékoltam. Ilka néni megesküdött rá, elõszö rzékolni, nem bánatomban, komisz dühömben. Ezzel osszam meg azt, amim van, ezzel az ideg ennel.

Apámék tizennégyen voltak testvérek, apám volt a legkisebb, Tigris, anyai nagynéném lánya gényeim szereplõje még nem született meg, többi unokatestvéreim húsz-harmincvalahány évve idõsebbek nálam. Tudtam, a mi világunk külön világ, ahová nem engednek be senkit, mi ez a téboly, hogy ezt a idegent ide invitálják? Akkor még nem vettem észre a nagy összjátékot, amivel saját kudarc

júkorát és gyermekéveit két erre szövetkezett felnõtt ki akarta egyensúlyozni, mentek, amer gyerekük elindult, követték elképesztõ ötletei útján. A mitológia hõsei elpusztulhattak, az vettem komolyan, már a neveik, a görög latin neveik is valahogy komolytalanná tették minden tragikus mozzanatát a történeteknek, az igazi valójában a nem ókori történetek tragikus han ak áthangolása volt. Hitem szerint ahogy már említettem mi sose halunk meg, azok sem, a iket még az enyéimen kívül szeretek, nincs bánat, veszedelem senkinek, aki az én emberem, r gényhõsnek sem, Csipkerózsika nem alszik, mert 45annyi év alvás unalmas, felébred másnap re l a vadászkürtre, Hunyadi Lászlónak nem vágják le a fejét, Czillei fejét vágják le, és azér ele, ha azt állítottam, Jézus sose halt meg, mert akkor hogy hívhatjuk minden délben az étk zés elõtti imában asztalunkhoz.

Álltunk, mint egy élõkép, Cili nagyon komolyan, sokáig nézett rám, aztán valahogy felfogta, baj van, itt neki nincs helye, ide megjött a hajdani tulajdonos, ezért nyilván mennie kell. Jelezte anyámnak néma ajkával, kis érintésével, le akar szállni, anyám letette, aztán tunk egy kurta idõre, mint a színpadon a színészek, én akkorra már végre abbahagytam a visí mert már hangom sem volt. A felnõttek vártak, tulajdonképpen mindenki engem nézett, minde nki tõlem várta a lépést, de nem én tettem meg, hanem Cili. Ha valaha színdarabban tudnám é etni azt a forró, fanyar feszültséget, ami légkörében az események lefolytak, s ami megérté lyan keserû szégyen fogott el, hogy holtig elkísér a percek emléke. Cili már állt, s végre n vetkõzni kezdett, még mindig nehezen mozgó karjával lefejtette elõször a kötényét, küszkö ombokkal, a ruháját is lekínlódta, alatta nadrágos ingecske volt, egybeszabott, levetette azt is, ott állt ártatlanul s meztelenül a szoba közepén térdzokniban, vaskos árva-cipõben, y formátlan volt, és szintén fekete, és nyúlt a pokrócért, amelyet ismert, amirõl azt gondo talán a tulajdona. Gyenge volt a súlyhoz, elejtette, akkor elindult az ajtó felé bakancs ban, térdzokniban, pucéron, de amikor az ajtóhoz ért, leejtett ingét felemelte és odanyújto nekem, vegyem el azt is, neki nyilván se helye, se semmije, hiszen ez mind új holmi , 46amit most lassanként lefejtett magáról. Az inget valami szép, biblikus mozdulattal a dta át, nem fogtam meg, a földre hullt, zizzenésétõl úgy megrémültem, mint még soha semmitõ itõl tudom, hogy Cili jelenete miben kulminált, mióta nálunk volt, most szólalt meg, elõszö ondta, tagoltan az általa megtartott két titokzatos kultikus szót: Jadrán, Dánica, méghozzá ak nekem, egyenesen az arcomba. Miért kaptam el a karját, már nem tudom, összerándult tõle, fájhatott, ahol megérintettem. Akkor már reszketett a ruhátlanságtól, pedig nyár volt, csak szoba volt hûvös. Ilka néni nagy testével elállta az ajtót, amin át Cili ki akart lépni a s ba, a felnõttek bénultan figyeltek, Ilka néni meg visítva rám kiáltott: ölelje meg már és t issza az istenfáját! Hát ki szeresse, ha nem maguk, tán akik miatt idejutott az ártatlan? Nem rá figyeltem, hanem a másik gyerekre, aki úgy akarta elhagyni a váratlanul ellenséges terepet, hogy mindenét nekem adja, megajándékoz az árvák fekete holmijával, kisingével, his egyebe sincs. Léptem egyet felé habozva, mert elbûvölt a két szó, amit kiejtett, belebódul a váratlan titokba; ki az a Jadrán és Dánica, miféle varázsszavak ezek, ki ez a gyerek, le et, hogy tündér? Meg nem öleltem, csak megálltam mellette, álltunk egy pillanatig némán, ké gyerek Trianon árnyékai közt. Cili megérezhetett valamit, amit én még nem, mert egyszer csa megérintett, hozzám simult és arcomhoz simította az arcát. Valamivel magasabb volt nálam, centivel, le kellett hajolnia egy cseppet, hogy egészen egynek lássék az arcunk. A cs oda megtörtént, Orestes meglelte Pyladesét, Achilles Patroclusát, én a testvért, akinek elv sztését sosem hevertem ki. Meg nem számolhatom, hányszor léptem 47rosszul életemben, akkor ivételesen nem. Mintha fények gyúltak volna ki, megtörtént a csoda: ordítozás helyett elkez m sírni és átöleltem Cilit. Az életemért nem tudtam volna indokolni, mi vett rá, miféle dam szi látomás. Cili életem négy tartóoszlopának egyike lett, ha Cili nincs, én át nem élem, a választott a sors.

Anyám felvette az amúgy sem aktuális árvaintézeti holmit, összecsomagolta, gyér ruhatáramat sztotta, mindenem egy kicsit rövid volt Cilinek, aki magasabb volt nálam, de soványabb , úgyhogy nem jelentett problémát, mi meg néztük egymást elbûvölten, mint a szerelmesek. Em , nyár volt, a kertünk csupa virág, az illat csak úgy özönlött be, sose tudok úgy emlékezni , hogy ne virágok illatában álljon, galagonya, jázminbokrok és labdarózsák között. Cilit én tanítottam meg újra beszélni, de úgy halt meg, hogy soha nem árulta el, ki az a Ja rán és Dánica, akik nevét magával hozta a véres iszonyatból. Hogy tudhattam volna, hogy Cil vagyok, sokféle önmagam, hogy késõbb újra meg újra megpróbálom majd ábrázolni, õ lesz Blank

utcá-ból, Caieta A pillanat-ban, Abigél is, az a valaki, aki mindig segít, õ lesz Béla kir titkos imádója Filerimé némaságával és eltitkolt szerelmével, az egyetlen ember, akit sose , mert megkövetelte, hogy ne kíméljék, máskülönben elveszti sorsom fonalát. Életem tartóosz történelem hullámzó talaján mindig megpróbáltam becsapni: nem is veszélyes üldözött, osztál nni Rákosiék alatt, hazudtam: az átmeneti bosszúság kivédhetõ, Cilit nem bírtam megtéveszte i életem terhelését követelte, amit meg akart osztani velem, sosem a siker volt, csak a kudarc.

48 Mikor iskolába kerültünk, kiderült, sokkal járatosabb a világban, mint én, aki mítoszok köz fel és akit tündérmesékkel, kegyes átírásokkal meg ókori kémhistóriákkal traktáltak. Cili a színpadát jól ismerte, azt, amely a délvidéket érintette, elájult, mikor golyó találta, de tette nálam, mi az etnikai diszkrimináció, õ vette észre a Városháza elõtt a kubikusokat is k hasztalan reméltek munkát, õ kérdezte meg apámtól, mi lesz a munkanélküliek sorsa, ha sen m segít rajtuk vagy ennivaló nélkül éri õket a tél. Míg nekem Trójáról meséltek, királyi pa jött, nem érdekelt, amire õ azonnal felfigyelt. Cili én voltam, õ meg én, azaz egymás hián ketten alkottunk reális egészet.

Ha Amalfiban járok, ülök a sírja mellett, és eltûnõdöm rajta, mire vittem ezzel az eszmélet allérozott mûveltségemmel Cili elsõdleges jósága nélkül. Én csak ütöm a követ, ütöm a követ en fel és jöjjön vissza, és gyakorlatlanul síró szemembõl ömlik a könny.

Cili gimnazista éveinkben még megélte, hogy hivatalos szervek nyomoztak a Bogdán család utá , de nem lelték nyomát, mert mire erre lehetõség nyílt a húszas évek végén, Zentán annyi se egy hajdani orvos után, mint egy régi telefonkönyv, amelyben valaha a famíliát regisztráltá vagy valaki, aki annak idején a hajdani lakosok közül nem menekült el, letette a jugoszláv új országnak az esküt, és ismerte Cili famíliáját, Bogdánékat elfújta a történelem. De hát mindezt még, hál istennek, köd fedi, még villog a gyerekkor otthon személyemre átko tündérvilága, amelyben Cilinek is helyet juttatott apám beteljesült kívánsága. 49 3 Sur le pont d Avignon Festményeken látni ilyet, szentképek mellé búcsúajándéknak vagy vásárfiának viszik ünnep tá zép gyerekfejek pillangós háttér elõtt, nyilván testvérkék, egyik szõke, a másik barna. Kap zata is gyarló fakeretben, ezen már hull a hó, a kislányok reszketve simulnak egymáshoz eg y lyukas, horpadt bordájú férfiesernyõ alatt, a szõke esdekelve kinyújtja kezét a járókelõk onylag nagy feszületet mutat fel; ihletett pillanata lehetett az elvetélt festõnek a kép téli variációja, mert azon csak a gyerekek néznek a szemlélõ felé esdekelve, a járókelõkne bátját tépi a szél, mind háttal vannak, mind sietnek, egy sem ad semmit, van a bizonytalan értékû alkotásnak ezen az ábrázoláson valami letagadhatatlan varázsa. Így festhettünk egym nk drámai pillanataiban Cili elsõ távozási kísérlete után ajándékba kapott testvéremmel, de z csak látszat volt. Mikor már tudtunk beszélni errõl, és mertünk emlékezni is, kiderült, C gyanazt érezte, amit én, hogy ami történik, számomra alighanem vállalhatatlan. Õ meg, nemcs mindenki, de önmaga számára is megfejthetetlen titkával hogyan tiltakozhatott volna bármi ellen vadonatúj színterén hányatott életének, ha esetleg eszébe is jut valami emlék. Felõle ellett tépelõdni, mi zajlik le bennem, mindenki tudta, micsoda dilemma elé állított 50apám atlan gesztusa, Cili szelíd belenyugvása még csak magyarázatra se szorult, õ korát meghazud oló értelemmel nem teketóriázott sokat, felfogta, volt valamerre egy valahol, ahonnan el hozták egy tegnapi valaholba, de mára az a tegnapi valahol is eltûnt, lett helyette it t egy vadonatúj valahol, ahol többen figyelik. Cili nem ismerte, de érezte a szót: egyelõr e semmi sem érzõdik véglegesnek a sorsában. Míg az el nem jön, ha már nem engedték el, hogy eresse a legeslegelsõ valaholt, ami felé elindult, megmarad itt a visító másik gyermek mel lett, akinek láthatólag nem tetszik, hogy õt idehozták. Volt egyszer, hol nem volt, egy olyan ház, szoba, ahol õ senkinek nem volt terhére, senki nem ordítozott dühében miatta, de hát az egyelõre eltûnt. Mikor Cili belenyugodott abba, hogy Ilka néni megállítja, elvesztet e a reményt, hogy mindent visszaadva, amit eddig kapott, egyedül és segítség nélkül is megl eti az eredeti valaholt, ha várni kell megint, egyelõre okosabb meghúzódni biztonságban.

A férfi, aki karján idáig jutott, nem látszott rossz embernek, a hölgy is gyöngéd volt hozz li hát így elfogadta az átrendezett játékteret a vadonatúj színpadon, és együtt játszott a famíliával, fõleg az ordító másik kislánnyal, aki abban a pillanatban, hogy hozzásimult, m kiabált többé, csak bámult, és mintha nem is bánta volna, ha arcát az arcához érinti. Ha a ndolatok kivetülnek, Visconti megszégyenül, ott állt az új típusú családregény filmváltozat non a kislány, aki nekiindult, hogy megkeresse útközben valahol elvesztett önmagát, s megl eli helyette leendõ testvérét, a mesebeli eszevan-szívenincset, aki úgy félti primátusát a n, mint a kutya a koncot. 51A képernyõn ott hadonászik a gazdáit kezdettõl féken tartott ir al lenézõ nõi majordomus, mellette az áldott szívû, nagyon mûvelt balek, a polihisztor, aki kezdeti pályaválasztása is voltaképpen tévedés, ahogy a házassága is az, egy gyerekkori sé ki nem gyógyuló frigid sellõvel, akinek bezzeg nem nõ lába az esküvõ magasztos pillanatába zen a kerek világon egyedül csak a gyermekét szereti. Hogy hazához, egyetemes emberi erköl cshöz, világi tisztességhez forró indulat köti, annak nincs köze a testhez, az más fogalomk tartozik: Jablonczay Lenke korrekt, mint egy hibátlan gyémántkõ. Szemre itt minden rendb en volna, talán a nézõk sem észlelik, hogy az új évezredet ígérõ új szentcsalád-ábrázoláson egy kicsit, még a Betlehem szamárkája is. Mikor valamelyest higgadt az immár majdnem könnyesre párásodott összkép, elhívatták Huttra rt, Cilit isten tudja, hányadszor újra megvizsgáltatták vele, a doktor azonnal beleszere tett testvérembe, így volt ezzel mindenki, Cili személyének ellenállhatatlan kisugárzása mi . Huttra úgy ítélte, alapjában egészséges kis teremtés, némaságát az átélt élménysorozat in szólal, ha eljön az ideje, nem kell beszédre erõltetni, mert ha egyszer eltisztul elõle a köd, és elkezdené keresni elvesztett valódi otthonát és az ott lakókat, nem lesz számára kö jék kicsit, mire szembe kell néznie azzal, ami a zöldhatáron történt. Huttrát, ahogy anyám mesélte, én érdekeltem jobban, én hogy állom meg a helyemet, de kifogtam rajta, mert számta an mivoltom közül elõkerestem a komédiást, de játékomnak ezúttal kivételesen nem hazugság v ivációja, annyira embertelen önzésemmel együtt se voltam, hogy ne rendített volna 52meg Cil ártatlan meztelensége. Mosolyogtam hát Huttrára, játszottam a boldogot, akit jó szülei edd is szerettek, de mennyivel jobban most, mikor végre testvérrel is megajándékoztak. Ilka néni látni se bírta a mosolyomat, kiment kávét fõzni a doktornak, aki már akkor azzal élt, nálunk csak ritka helyen volt szokásban hétköznap reggeli után vagy délután babkávét is in a néni tudomásul vette új szerepkörömet, apám magából indult ki, azt érezte, családja nyilv örömének, akkora ajándékot nem is érdemelt az élettõl, van már szõke gyermeke is, méghozzá aságtól mentette meg. Az egyetlen, akit képtelen voltam megtéveszteni, az anyám volt. Jabl onczay Lenke tudott a fejemmel gondolkozni, õ már végigelemezte, amilyen nyugtalanítóan es zes vagyok ebben az életkorban, én már azt is kiszámítottam, ártana jó híremnek és szép önz a hazafiatlan tett, hogy nem szorítom szívemhez a nemzet árváját, tehát ha meg akarom tart ni városbeli pozíciómat, ide a keblemre a kistestvért, akirõl csak jóval késõbb fogom fel, legnagyobb áldásai közé tartozik. Jablonczay Lenke nem rövid élete alatt azzal az eszelõs s vedéllyel, amelyet az ember egyetlenegyszer él át életében, csak a saját lányát szerette, d , amit egyszer elvállalt, tökéletesen teljesítette. Úgy nevelte fel Cilit is, mint a sajátj méghozzá azzal a meggyõzõdéssel, hogy hazaszeretõ ember nem is felelhet másképp a trianoni yos igazságtalanságra, mint ahogy õ és családja teszi, és ha ketté kell törni azt a bizonyo letbeli kenyeret, úgy teszi majd, hogy a nagyobbik darab a mindenét vesztett kislányna k jusson. Az õ gyermekének ott van õ, s bonthatatlan bunker, aki érzelme gúlájába fáraóként be a lányát védelmül minden csapás ellen. Cilit apám 53naivul és valóban szerette, én kezde ak színészi képességeimet éltem ki az oldalán, éreztem, jól mutatunk együtt, és praktikusab a lelkes honleányé, mint az irigy riválisé, várni kell, késõbb mi hogy alakul. Anyám saját s gyerekkori árvaságára emlékezve mindent megtett a váratlanul hozzánk került gyerekért, mé lte is, igazi érzelemmel, apám önfeledt szülõ volt büszkeségében: imádta Cilit. Fogadott te zte ezt, és ha látszólag nem tett is különbséget új szülei között, lelke kis titkait mindig ztotta meg, ha én nem voltam elérhetõ, anyámhoz még véletlenül se közeledett problémáival.

A trianoni árva révén egyébként társadalmi megítélésünk is erõsen megváltozott, kezdtünk, a ltunk, népszerûek lenni. Cili szép volt, ha kezdetben még enyhén nyomorék is, húzta a lábát fején sérülés, ártatlan gyermek áldozata a nehéz idõnek, láttán megfordultak az emberek, é l bólintottak apámnak, lám, milyen derék ember, hogy felvállalta a kis nyomorult sorsát, él Városi közfigyelem reflektorfényébe kerültünk, olyan rokonok aktivizálódtak az életünkben,

igen látogattak bennünket, apám baleknek számított a városi urak között is, mert nem vadász m kártyázott, inni se tudott, nem bírta az alkoholt, úgy néztek rá, mint egy férfiatlan cso yre, aki ostoba irodalmi estékre jár, folyton koncerteken látják, és csupa báj meg derû, de nek számít a város vezetõségében egy effeminált széplélek. Apám Cili révén lett igazi férfi eni polgárok egyike, aki lám, mit tesz, komolyan veszi Trianont, és lép ellene: beszédtéma ett Szabó Elek, aki a maga egyszerû módján így válaszolt az antanthatalmaknak. Annyira 54ha onlítottam hozzá, hogy irányítania se kellett engem, tudtam, mit tegyek, nálam nagyobb párt ogója Cilinek nem volt, ha kiléptünk a kapun, már fogtam is ép kezét, olykor az utcán látvá megöleltem, elragadott mindenkit a lokális panoráma, a kis debreceni honleány, aki testvér ré fogadta az elüldözött délvidéki másikat. Három szempár figyelt, míg alakítottam életem e epét, anyám, aki tudta, hogy sosem osztozom semmin senkivel, Ilka néni, aki születésemtõl k tte és elemezte a tetteimet, és Huttra doktor, aki Cilibe valósággal belebolondult, és szán a, ahogy ott õgyeleg a valóban tiszteletreméltó családban, ahol testvért alakít mellette a kislány, aki pontosan kiszámította, nyer-e, veszít-e a játszmán, ha megteszi a maga piros lsóját a partner királya ellen; Huttra holtáig barátom volt, de Huttra ismert. Hogy egysze rûen nem férhet el a személyiségemben Cili szeretete, apámon kívül tudta mindenki. Ilka nén eszmélõ korom óta éreztem, nagy színpadmester, holott sose hallottam ezt a fogalmat, némasá voltaképpen a Föld legbeszédesebb némasága volt az én fülemnek, mert azt mondta, látja õ a yeteget, amint éppen vadonatúj komédiát játszik, és látja az árva nyomorultat is, aki szint ira eszes, hogy azt színleli, nem veszi észre, amit okosabb meg nem látni, mert így lesz hasznára. Ilka néni türelme legendás volt, most is tudta, itt más már nem tehetõ, mint vár i, õ tisztességgel felterített, kész a családi asztal, lássuk, kinek csorbul ki legelõször szertvillája.

Aznap átrendeztük az én szobámat, azt hittem, szétvet a düh, mikor megérkezett két munkás e yal. Jézus, a lehetõ legnemesebb biedermeier! oktatott azonnal apám. Barátja, a mûkereske Brüll bácsi 55küldte a trianoni árvának elõlegzett szeretete jeléül, az a Brüll bácsi, akit yvennégyben családostul elégetnek. Gyalázatos Brüll bácsi, gondoltam megvetéssel, nekem sos dött olyan ágyat, amely izés akkor még nem tudtam a szót, intarzia , a háromféle fából á ejrészén két kislány etetett hattyút egy kis tavon. Én ott aludjam, ahol mindig, Cili meg b edermeier díszágyban? Gyalázat!

A délután egyébként nem volt csendes, mert Piroska átrohant gyereknézni, akkor már járta a a hír, látták apámat reggel megérkezni, jöttek a kacér megjegyzések is, amelyekrõl azt hitt em, mikor anyám nevetve továbbította piruló apámnak, hallja, hogy valamelyik bûne emlékét c i most a sajátja mellé, legális indoklással. A mondatot úgy értettem, mint ma, a legális sz , a házasságon kívül született gyerek ténye hátsó udvari cselédbeszélgetések szókincsfejles olt, tõlük tanultam annak idején Mata Harit is, a cselédektõl. Anyámhoz új verzió is eljuto z már nem kacér volt, inkább bosszantó, arra céloztak, talán a Régimódi történet Gacsáry Em pott két Jablonczay nagybátyám került elõ, de aztán a pletyka önmagát cáfolta meg, mert a f yan valóban nyomuk veszett, de miért találta volna meg dúlt famíliájú felesége atyafiát Bal éppen a trianoni árvák otthonában, dehogy adta volna oda Gacsáry nagyanyám a megmaradt gye ekeit. De szállt a hír, többször is visszatért.

Cili aznap délután aludt, azért én Lalage családjával vigasztaltam magam, a felnõttekhez fo on becsengettek, érzõdött a népszerûség már-már zavarba ejtõ hullámverése az illatos kertbe lnõttek körül. 56A baj csak este kezdõdött, mert akkor már minden józan elhatározásomat leb ntarziás meseágy közelsége, és mikor lefektettek bennünket, Cili helyett, aki néma volt, ap kozott, én vele együtt tüntetõ hangerõvel, majdnem ordítva ajánlottam magunkat az Úr kegyel e mikor a szülõk elmentek, felvertem az azonnal elszenderedett Cilit. Közöltem vele, költöz a helyemre, Brüll bácsi ágya voltaképpen az enyém, õ nem is ismeri Brüll bácsit, õt nem il mmi, én megyek abba az ágyba. Cili válasza váratlan volt, Huttra azzal biztatott délután, a sokkélmény okozta némaságot majd csak feloldja elõbb-utóbb egy másik sokkélmény, hisz a lar szerint Cili beszélõszervei épek, a fülgyógyász is állítja, a hallása hibátlan. Meg ugyan e nem szólalt, de bosszúból úgy elkezdett visítani, mikor rángattam kifelé az ágyból, hogy rohantak. Anyám Cili ágya mellett maradt, míg újra el nem aludt, ami kivételesen nem ment hamar, mert Cili akkor már tudtam majdnem olyan okos volt, mint én, hát úgy döntött, ho

akítja még egy keveset a riadtan hüppögõ árva szerepét. Felfogtam, vesztettem, nem perelhet vele, mert néma, de a jelzései érzékelhetõek, úgy visít, hogy arra nem csak a család, a tel szétvert tengelyhatalom berohan, kár minden fáradságért, Cili kicselez, mert maradni akar . Ettõl persze nem szerettem jobban új testvéremet, de ezt kívüle és Ilka nénin kívül úgyse enki, legkevésbé a külsõ világ, hiszen akkor hogy tudnám megõrizni váratlanul megnõtt új te , mikor honszerelemmel bõvült a kicsit meghökkent városban az Atreidák famíliájában jártas dolna becse. Hogy anyám empátiája megint csak rájött, szívem szakad meg irigységemben a kis és sétán nem köszönök Brüll 57bácsinak, hanem köpök a bolt elõtt, emiatt azonnal megbüntet ellett feltörölnöm azt, amivel a város utcáját szennyeztem, és bocsánatkéréssel engesztelni sebzett önérzetét, aztán vittek is azonnal haza séta nélkül.

Anyám kétségbeesve törhette a fejét, ezt hogy védi ki, ezt a váratlan bonyodalmat. Onnan tu , hogy Jablonczay Lenke megkísérelt segíteni a saját gyerekének, hogy délután, míg hímzett, ndta apámnak, attól fél, Brüll ágya nem alkalmas egy sérült testû kislány fekhelyének, mégi engedni Magdolnának, mert Cili csak elvész abban a szokatlan közegben, nem alhatott ez a kis árva otthon sem felnõttre méretezett mûemlék bútor mélyén. Apámat azonnal becsaphatt most is sikerült, máig õrzöm Cili feledhetetlen pillantását, mikor este közölték vele, mégi ban van a helye. Ismét úgy visított, hogy zengett a ház, anyám közölte, hasztalan teszi, Br si ajándéka az õ testének nem kényelmes, nem is egészséges, és estére én kerültem a csodaág eltem Cili reakcióit, boldogan elfészkelõdtem a fekvõhelyen, amely százszor kényelmetlenebb riasztóbb méretû volt, mint az a buja fekvõhely, amelyet Jablonczay Lenke egyetlenjének f iatalasszony báli ruháiból varrt párnákkal tett mesebeli szállássá. Nem bántam, hogy nem ke az alvóhely, csak a diadalt éreztem, megszereztem, amit akartam, de nem volt benne kös zönet. Cili ugyan elnémult éjjelre, de a tettei beszéltek. Reggel fürdés után bebújt az ebé alá, nem itta meg a tejét. Nem kényszerítette senki, az orvosi javaslat az volt: semmi parancs! Ám Cili nem evett délben sem, sem egész nap, és árokparti nefelejcsszemébõl nem is erekes, érett ember iróniája beszélt: elvettétek az ágyamat, 58csakhogy én némán is jelzem at. Tudta, értette, baj lesz, ha nem táplálkozik, mert tömni, kényszeríteni nem volt szabad a szülõk újra kihívták Huttrát. Az orvos azonnal tõlem kérdezte meg, mit csináltam, hogy C eszik. Madonnaarcot vágtam: én nem csináltam semmit, hogy csinálhattam volna, mikor végre kistestvérem született Cili személyében, Brüll bácsi ágya nem volt téma. Huttra azt mondta másnap reggelig nem eszik, viszi Cilit a klinikára, testvérem pedig nem evett, pedig körülö te dorombolt Ilka néni, apám, anyám, János hajdú, s én még meséltem is neki, hogy szórakozt sõt, táncoltam, hadd mulasson. Ritka ügyetlen gyerek voltam, késõbb jó talajtornász vált be de a tánc sose volt a világom, Cili rám se nézett, míg ott kellemkedtem elõtte. Már elõzõ e em evett, nem is ivott, a szülõk folyton benéztek hozzánk éjszakára, nincs-e baja a boldogt lannak, de Cili aludt, mint akit semmi nem érdekel. Persze hogy hajnalra mindenki ál mos volt nálunk, szinte kábult, persze hogy a felnõttek késve vették észre, hogy megszökött a néni sem észlelte, csak mikor már apám a reggelijét kérte, mert indulnia kellett a Városh Megdicsõült pillanat volt arra ébrednem, hogy testvérem elment. Ilka néni a hajdútól tudta , aki hajnalban már a kertben ügyködött, és Cili fél árvacipõjét a kerítésrács közé akadva t beszolgáltatta, de nem közölte, míg a szülõk le nem ültek a reggelihez. Hogy nem tapintat zette, hanem a szolidaritás Cilivel, azt ketten éreztük anyámmal, apám gyöngéd figyelmet gy tt Ilka néni tartózkodásában, mi a vágyat, elég már az áltatásból, ha Cili lépni akar, lépj ágyát, torolja meg!

59 Cili késõbb elmesélte, fogalma sincs, hogy jutott ki a kapun, s ki volt, aki kisegítette az utcára, mert mászni nem tudott, csak kocogtatta a rácskerítést az egyik lábáról levett mondta Jablonczay Lenke õszinte riadalommal , h el. Elvihették volna szegényt a cigányok gy jutott ki a nyitott ablakon át a kapuig, rejtély. Mégsem annyira beteg, mint ahogy az orvos állítja? És mivel tudott rábírni bárkit csápoló kezével, hogy emeljék át a kerítés emény már misztikusabb volt, Cilit ott lelték meg fél pár cipõben, hálóingben a fõtéren, ah járt, a Városháza elõtt állt, és kinyújtott ép kezével koldult. Anyám arca elgyötört volt, a gondolatát, és megijedtem én is; amíg csak magam vétkeztem, sima volt az ügy, de tudtam, minden amiatt van, hogy anyám megértette, nem tudom odaadni másnak Brüll bácsi küldeményét, ek az lett a következménye, hogy valahogy kiintrikáltam az árvát a házból, az meg álnokul v t. Micsoda szégyen apámra: a kultúrtanácsos úr fogadott lányát ott lelik meg éppen a Városh

még jó, hogy a hajdúkapitány talált rá, aki kocsin hozta be õket a pályaudvarról, és felism en is a trianoni árvát, különben nagyobb botrány lett volna, így is elég nagy volt, de Hutt ismét segített, azt terjesztette, a gyerek annyira beteg, hogy a határon történt lövöldözés néha menekülni akar szegény, majd kinövi, ha az idõ múlása ráhavaz az emlékeire. Hogy apám tette magát, sosem említette, de voltaképpen nem is érdekelt. Apámra egyszerûen nem lehetet nemhogy haragudni, neheztelni sem. Alapvetõ emberi jósága és ártatlansága úgy sugárzott, m z elemek.

60 A hullámok csendesedtek, Cili elaludt, engem anyám félrehívott, álltunk a néhai baba szinte nyom nélkül betemetett sírjánál, amelyet anyám a katolikus ági Jablonczay unokatestvérek eg adott, mikor már eltüntette róla ügyes kezével a sérüléseket. Vissza kell adnod az ágyat és arcán szégyen volt és könyörgés , ne haragudj, gyöngyszálam, édesem, sajnos csakugyan ad, az övé. Aludj a sajátodban, ezt az ágyat én csináltam neked, ebben mindig az én karomba ekszel, ha egyszer nem élek is. Hagyd Cilinek Brüll bácsi jó szíve küldeményét, nem te vagy a, õ árva szegény. Nem boldogított a kérés, de elfogadtam, akkor már látni való volt, Cili zek könnyen, testvérem pontosan tudta, ha meg akarja tartani az ágyat, amely a maga ne mében még egy gyerek gyakorlatlan szemének is mesebelien szép volt, megtörténik, mert a kén erítés eszközét is kitalálta. Mindenki visszaköltözött a helyére, persze nyom azért maradt zívemben. Cili persze tudta, mi történt voltaképpen, és az volt benne a legbámulatosabb, ho y természetesnek találta felháborodásomat, a gyõztes részvétét érezte, nem haragját, a gyõz egint ki akartak semmizni. Az ügy legjobban apámat viselte meg, iszonyúan szégyenkezett és szánta is Cilit, és azt éreztem, engem sértettek meg, a néma túljárt az eszemen, anyámat b ossá szégyenítette az önvád, úgy érezte, azzal, hogy engem Cili kárára akart boldoggá tenni ejtett jellemére. Ilka néni egy komor félmosolyra méltatott bennünket az eset kapcsán, szór ztatta, hogy asszonya rajtaveszett az akción, apám meg kiszégyenkezte a keletkezett szób eszéd miatt a lelkét. A legnagyobb ütést Brüll bácsi kapta, mert neki már úgy fordították l ntiszemitái a verziót, 61hogy nem kellett Cilinek a zsidó ágya, ezen apám úgy felháborodott ogy a legnagyobb forgalom idején rohant el Brüll bácsi üzletébe, és vevõk, segédek elõtt me mûkereskedõ barátját az eszement hazugok rágalmazó szája miatt. Nehéz terepen hosszú volt az út, amelyet egymás felé tettünk Cilivel. Én megpróbáltam beszé i. Huttra nem helyeselte, megint csak elmondta, Cili beszélõszervei épek, ne sürgessem, ne is oktassam, várni kell türelmesen, majd megszólal, ha akar, persze váratlan sokkélmény atására is, ha megijed, ha nagyon boldog, ha nagyon dühös. Én közben túltettem magam a hist kezdtem új családtagunkat mulatságosnak találni, fõleg mikor Piroska nagynéném is színre lé anyám hívta segítségül, hátha talál megoldást. Piroska nagy tekintély volt a kisdedóvónõ-ké en, fõ kisdedóvó-oktató funkcionárius volt, úgynevezett vezetõ óvónõ.

A Jablonczay lányok mindegyikében ott volt a tiszántúli nõnevelés apostolának, dédapjuknak, gy Gacsárynak pedagógus ethosza, Piroska óvodája mintaintézmény volt, az ország minden rész hozzá óvónõképzõ intézetekbõl gyakorlatra és tapasztalatcserére a végzõs jelöltek és vezet bennünket Brüll bácsi balsikerû szeretetakciója után, Piroska érezte, a sebzett némának oly kell, ahol más se tud beszélni, ahol nála is gyengébbek vannak, erõsen selypítetõk. Az óvod még alig volt szókincsük, többen közülük szobatiszták sem voltak, úgy állt közöttük Cili, A gyerekhad ellátásában, oktatásában és biztonságos nevelésében több dajka segített Piroská onnal hátraküldte a kony62harészbe õket pihenni, és helyette segéddajkának Cilit állította y ötlet volt, a kicsik nem féltek tõle, hisz alig volt náluk idõsebb, emellett értelmetlen ocsogásukkal úgy tündököltek mellette, mint országos hírû szónokok, Cili annyit sem tudott amennyit õk gagyogtak, bámulták a szõke lányt, aki néma volt. Aki rászorult, az addig ráng míg Cili meg nem értette, a mosdó kell neki, kivitte tehát és megbontotta a ruhácskáját, s elejtette az uzsonnáját vagy másképp szerencsétlenkedett, annak azonnal segített, a néma az al megfejtette jelzéseit, és mosdatta, felszedett szalagot bontott-kötött, a gyerekek imád ták õt. Cili hirtelen sztár lett. Én utáltam valamennyi kölyköt, engem a kisgyerekek mindig vartak, úgy gondoltam, aki azt se tudja, ki Priamus király, nem érdemli meg, hogy éljen. És mit sikoltoznak annyit? És minek tántorog a színpadon, aki nem oda született, mint én? ili mindenben segített Piroskának, még a betanításban is, mikor észrevette, hogy döcög a pr ió a tervezett mintaünnepélyen, amelyet nagynéném készített elõ, nemzeti ünnepre. Az óvónõor még nem volt korszerû, eljátszható jeleneteket tartalmazó mûsorfüzére, Trianonnak még ne

színpadi gyermekirodalma, csak a felnõttek szembesültek olykor a színházban a század tragéd , amelyet könnyekkel és tapsviharral igazoltak vissza. Piroska saját emlékeibõl, népdalokbó nótákból, maga koreografálta táncokból készített valami fura show-t, ehhez nagyon is kellet i segítsége, és Piroska óvodaszínpadán zajlott le a furcsa élmény, amely mindenkit megérint abó Elek beteljesületlen kívánsága után Jablonczay Lenke kapta meg elvetélt zenemûvésznõ mi mert Cili mesebeli énekhangja madárként szárnyalt a gyerekes hüp63pögések és az alig vagy y se értett szövegû irredenta dalok fölött. Bús magyarok imádkoznak, égi atyám, hozzád, fo magyarokra te kegyelmes orcád máig hallom Cili énekét, aki ugyan nem mondja a szavakat, sak lalázza a dallamot, de ez a csillogó szoprán elég szuggesztív ahhoz, hogy erõt, talán n is erõt, hitet, reményt adjon mindenkinek, a kicsik is nyafognak valamit, ami nem is hasonlít énekhez, csak hüppögéshez. Mikor Cili elhallgat, egyszer csak felharsan a taps, a nyitott ajtóban a dalra visszafutnak a dajkák, Piroska éppen benézõ igazgató-tanító férje sol, tombol, Cili elegánsan meghajlik, és az óvodások is megpróbálnak bókolni, többen elesn zene belehalkul az ordítozókba.

Piroska Cili segítségével állítja színpadra a tervezett március tizenötödikei ünnepélyt, am ndolása szerint az volt a lényege, hogy négy csoport kicsi darabokban hozza négy országrész elszakított megyéjét, és szépen összerakja, míg ismét egybe nem forr az eredeti haza éppé, nek is, a lányok azt: hideg kéményünk, a fiúk: korpás kenyerünk, Cili kacska keze meg-megmo l, mintha azzal jelezne a bûnös Nyugatnak, amely mindig elfelejti a déli harangszót, az óv odások belelendülnek a voltaképpen nehéz szövegbe, amelyet nem értenek, de Cili miatt lelke en dünnyögték: hirdetni fogja századokon át Nándorfehérvár örök himnuszát, hol voltak akkor ellenünk, aztán összének: mi nem felejtünk, nem felejthetünk.

Cili profi volt a színpadon, azt hittem, ezt már nem tudom elviselni, fulladoztam az indulattól, mert testvérem sikere nagyobb csapás volt, mint a Brüll bácsi ágya. 64Eddig én ltam Piroska sztárja, a nagy szavaló, most senki se kért tõlem produkciót. Cili nevét még v zhangozzák az óvodai falak. Cili drágám, fogd, hozd, mutasd, és Cili fogta, hozta, mutatta , istenáldotta színpadi érzéke egy pillanat alatt összebékítette az eddig kiküszöbölhetetle ellentéteket. Piroska ámulva látta, hogy építi át saját kompozícióját az idegen gyermek vá lentkezett mûvészete. Hol volt mellette szegény Magdolna, a se trianoni, se árva, sehol, ott irigykedett éjfekete pillantással valami sarokban, míg egyszer csak felfigyelt, m ert a színpadon történt valami.

Akkor már hetek óta tartottak a próbák, Magdolna hetek óta imádkozott, törjön ki már valaki gy majd az elõadás legyen végzetes bukás, de nem történt semmi, csak az óvodások a második zben sehogy sem akarták megérteni se Piroskát, se dajka nénit, csak rugdostak bókolás helye t, és bõgtek meg hüppögtek, Cili felháborodott, kigyulladt az arca, indulatában felvisított tetlenségeket sziszegett. Elõfordult olykor éjjel, hogy ha egy pillanatra felébredtem, ész leltem valamit Cili fekvõhelye felõl, olykor már mondott egy-egy szót, de csupa hülyeséget, például elég gyakran azt, hogy padisa, ami már nem érvényes, mert a törökök elmentek, meg m , hogy szelíd, ami igazán gyalázat, hazugság, Cili mikor szelíd, ha mégis, akkor tetteti. M gint visított egy nagyot, mert végképp nem boldogult az óvodásokkal, akiket karja jelzéséve ozdulatlanságba parancsolt, intett nagynéném felé is, meg ne zavarja, mert meg akarja mu tatni, hogy lesz jó a színpadon, ami most rossz. Piroska show-terve két sorba rendezte el a csoportokat, kisfiúk és kislányok álljanak 65egymással szemben, akiknek lépegetniük k ene, de csak totyognak, olykor meg lezökkennek a földre, volt, aki utasítás nélkül tapsolni kezdett, vagy ügyetlenül bokázott. Cili megint visított, mintha mondott volna valamit, o lyasmit, hogy a tánsz jó, ami hülyeség, mert nem tánsz, hanem tánc, de nem volt az jó, nagy is rossz volt, nem is tánc az, csak botorkálás. Cili megint intett, közölte mozdulatával, e y lépést se tovább, tessék õt utánozni. Testvérem jelezte, indul, Piroska hegedûn kísérte, tte õt is, majd dalolt, mozdulataival hol meghajolt, mindenféle lehetetlen módon, hol meg a nem létezõ kalapját lengette és derékból bókolt, nem pukedlizett, a vak is látta, hog t hol fiú, hol lány. Amit aztán énekelt, azt végiggondolni se mertem, mert megállt a lélegz m. Most már nem lalázott, hanem hol lány, hol fiú módra billegve dalolt, szavakat hallotta m, de bár ne hallottam volna, ennyi mocskot nem hord össze három vasárnapon se a cselédlépc nem ennyi hülyeséget. Még hogy szürke ponty nyavalyog, Bonifácnak, de a szöveg vége volt a

gazi botrány, hogy létrán fonnak tufaszon. Fúj, hogy a szeme nem ég ki!

Hát nem akármilyen egy délelõtt volt, Cili fenn az óvodaszínpadon, nagynéném és dajka néni tségimádták a nézõtérrõl. Cili meg énekel iszonyú dolgokat, ami nem hülyeség, az olyan szó, d ki ember minálunk. Mit zagyvál itt a ponttyal, mindegyik ponty szürke, de egy se nya valyog, és Piroska hogy nem szól rá, hogy mérsékelje magát, élménynek, hogy ott táncol meg int Al Jolson vagy Ruby Keeler. Nem értettem Piroskát, mit néz rá olyan szemmel, mintha megdicsõült volna, hát nem hallja, mit dalol ez a boldogtalan, aki nyilván nem is tudja, mit tesz, hogy minálunk hogy hívják azt 66a valamit, amit a hajdúõrszobán a hajdúk, csak r bben, de aki ilyet mond, annak ahogy Ilka néni mondta a régi Debrecenben levágták az aj . Boldogtalan testvérem a színpadon csak zagyvál, a primadonna odafenn nem én vagyok, ak i tudok, de nem szeretek táncolni, mert igazán csak tornászni szeretek, talajon, hango m meg, azt elismerem, nincs, de hallásom igen, de hogy szabad neki azt táncolni meg én ekelni, hogy bonifasz, hát nem volt elég neki a tufaszon! Botrány! Ha szürke ponty volnék, nyavalyognék én is ennyi mocsoktól. Taps, siker, taps, siker, lelkesedés, pedig szeretném tudni, mi olyan lenyûgözõ, az a sok mondóka vagy mi, ami elõször is disznóság, másodszor m is van ilyen kiszámolósunk itthon: ec, pec, kimehecc, azután meg bejöhecc. Nem értettem n agynéném magatartását, a Jablonczay lányokat egyformán nevelték, õt meg kellene hogy háborí Cili mûvel, engem nem anyám, Ilka néni igazított el az emberi test anatómiájában, kiegészí hajdúk közt tágította a szókincsemet, tudtam, mit neveznek, hogyan a nép nyelvén és hogyan aládban, nálunk az a bizonyos kiejthetetlen férfinemre utaló, cucusként volt ismeretes, a cucus lánynál cuca volt, és Cili nem átallott a szürke ponty históriájában, aminek semmi ér incs, nem is cucust, hanem az õrszobai változatot énekelni, de hát milyen nevelést kapott ez Zentán? A bonifasz éppen eléggé riasztó, de a tufaszon egyenesen halálos vétek, azt nem dta senki, sem a cselédek, sem a hajdúk, hogy a tu mivel nagyobbítja vagy kisebbíti azt a valamit.

Vártam, Piroska robban, de minden másképp alakult ezen a napon, mint elképzeltem. Ferget eges taps Cili tánca, éneke végén, tapsol dajka néni, Piroska férje, aki átjött a lakásból ogy boldogul a felesége, 67tapsolnak maguk az óvodások is, Cili meg hajlong. Istennek hála, mondja nagynéném, aki, mint minden Jablonczay, katolikus, keresztet vet és bejelen ti, aznapra vége a próbának, ez a drága gyermek neki való segítés közben végre megszólalt, y nem érteni, mit beszél, de már nem lalázik, mint eddig, szavakat mond, énekel, mint az a ngyalok, viszi is megmutatni Hoor Tempis Erzsébetnek, aki a debreceni énekesnõket képzi, beíratja, világhírû szoprán lesz Cilibõl, talán nagy színésznõ is. Az óvodások nem értik, ak, akkor elvezeti õket dajka néni, aki szintén tapsol, Cili még mindig a színpadon van, m intha odanõtt volna, most már borús az arca, mint aki kiadta a titkát. Piroska unszolja, a kedvéért, a szép és felejthetetlen nap kedvéért is, énekeljen el valami karácsonyi dalt, em tudja másképpen, felõle lalázhat megint, és akkor megint megszólal a szeráf. Ha behunyom szememet, szénaillatot érzek, és árnyak suhognak, pedig csak azt hallom, lalalala, de a fülem bont, és magamban mondom, amit Cili nem tud vagy elfelejtett, csak a dallamára e mlékszik. Pásztorok, pásztorok nagy sietve, indulnak Jézushoz Betlehembe, köszöntést mondan kisdednek

Jaj, istenem, Cili! Az óvodások már kinn vannak a külsõ játszóteremben, de még mindig tapsolnak és kiáltoznak, nék rúgni dühömben mindent és mindenkit, mert miattam nem éljenzett még senki, és Piroska s ahogy most teszi, pedig milyen szépen szavalok, mondta Renée néni és mondta, mint egy más odik Jászai, hallottam én. Most tessék. Nincs apámnak csak egy mûvészgyereke, csak egy káro dó: bonifasz meg tufasz, hogy nem ég ki a szeme! És Piroska befejezi az oktatást, 68azt mondja, Cili váratlan megszólalásáról azonnal értesíteni kell az otthoniakat, akkora a szen Cili lejött a színpadról végre és a nyakamba borult. Az ajkam jéghideg volt, amivel megcsó tam, sokra mehetett azzal a csókkal, jobb, ha nem gondolom végig, mit fedett. Cili n em látszott diadalmasnak, inkább ijedtnek és fáradtnak, de mintha megalázták, nem mennybe v tték volna. Piroska átadta a foglalkozást a dajka néninek, velünk meg elindult hozzánk, kis otta, apám körülbelül most érkezhet vissza a Városházáról, õ akarja megvinni a nagy hírt, h gszólalt. Én hallgattam egész úton, Cili is, csak Piroska beszélt. Elnéztem nagynénémet és

lkoztam azon, hogy a szerteszabdalt és összerakandó Magyarországot mindenki elfelejtette helyreállítani, mert jött a tufasz meg a bonifasz, és Cili rákezdte a produkciót, és megza ta az óvodásokat.

Cili beszél! estünk be a házba, én összeszedtem magam, mert nem volt választásom, és tudt int vesztettem, a jóisten Cilihez pártolt, és nem jól osztja el a tehetségeket, itt a muzs ikáshangú szõke, a barna meg makutyi, aki csak verseket meg történeteket tud kitalálni, az eg nem cikk Piroska óvodájában, vagy ha olykor mégis, aránytalanul kisebb. Piroska lelkend ezésére kirohant Ilka néni, aki egyre jobban vonzódott Cilihez, mert testvérem született há sszony volt, elkísérte õt a piacra, ott mászkált körötte a konyhában és esdekelt tennivalóé slány volt Ilka néni szemében, én meg valami nem nélküli csodalény, akit nem kellett volna szülni se. Mindketten otthon voltak, mikor megérkeztünk, apám éppen a kabátját hámozta le. ka ajkán dõlt a dicsekvés: Cili szája megnyílt, már nemcsak 69lalalázik, de igazi szavakat d, õ nem tudja, miféléket, az is lehet, hogy szerb dajkája volt, de bármit dalol, felejthe tetlen szépségû és továbbképzésre méltó isteni adomány. Apám elragadtatva, anyám komolyan n olyan semmilyen volt, mert örülni nem mert, de szégyelleni se merte, hogy megint övé a di adal. Nagy, súlyos csend ült a szobán, amelyben ültünk, anyám megitatta Piroskát bodzaszörp aztán megkérte Cilit, dalolja el nekünk is, amit az óvodában énekelt, mikor a mûsort próbál kérette magát, Piroska közben kacarászott, meg van róla gyõzõdve, Cili dühében kezdett el meg énekelni, mert nem érezte elég nívósnak azt, ami a színpadon a próbán folyt, hát nem na Ez elképzelhetõ volt, szüleim ismerték már a perfekcionista Cilit, aki mindig kiteregeti a törülközõt, és nem fogad el tiszta, de gyûrött zsebkendõt. Anyám pillantása közben szomorú ngem, én félháttal álltam a társaságnak, ahogy szoktam, fonogattam a terítõrojtokat a szalo alon. Az újabb biztatásra Cili rákezdte, amit mi már Piroskával megismertünk, megszólalt a an szeráfhang, de ami megdöbbentett, az anyám változó arca volt. Jablonczay Lenke az elsõ d ent pillarezzentés után hangosan elnevette magát, és a második sornál maga is bekapcsolódot szövegbe. Honnan tudta a csúnya dolgokat, cucust, a tufaszt meg a többit, csak növelte a titkok számát. De hogy az anyám is kimond ilyen szavakat, elképedve fordultam vissza, Cili meg akkor már táncolt, hol mint hölgy, hol mint úr, nem létezõ kalapjával lengetett, b , hajlongott és szállt a végzetes história a beteg pontyról, aki nyavalyog, és aztán a réme is, a kimondhatatlan tufaszon. 70 Sur le pont d Avignon, L on y danse, l on y danse, Sur le pont d Avignon L on y danse tout façon Les belles dames fon comme ça Les beaux messieurs font comme ça Sur le pont d Avignon L on y danse tout façon. Anyám Cilihez futott, és szólt hozzá valami olyan nyelven, amin nem hallottam beszélni. Ci li válaszolt neki. Vinnyogott egyet, mint a malac, aztán azt mondta anyámnak: bjenszür m adám. Vegyen neki szûrt? Mit akar még? Nem jó a kabát? A némajáték szereplõi, Ilka néni, ap néni ámultan figyelték a jelenetet. Csak apám értette, mi történik, Cili akkor mondta el a ak, nem téved, valóban francia kisasszony nevelte születésétõl, de aztán elsodródott mellõl n, és nem látta többé. Anyám tolmácsolta, amit kellett, mi mind azt éreztük, Cili gyerekkor ejezõdött, a hangja csakugyan a mennybélieké, ezt képeztetni kötelesség, és már valóban bes hogy egyelõre csak franciául. Piroska volt a nap hõse, aki szóra bírta, de a legfõbb kárval tja mi ketten, Ilka néni meg én. Hogy Ilka néninek mi a baja, azt tudtam, oda az õ imádott , házias lelenc kislánya, hisz ez is kisasszony, idegen nyelven beszél hülyeségeket, én meg ra átéltem, hogy Cili áll megdicsõülten, én Magdolna vagyok, a táblabíró, akit sose tapsoln reflektorfényben.

Késõbb aztán minden kiderült, senki, se Cili, se más nem mondott trágár szavakat, én hallot i mást a szövegbõl, mint ami valójában benne állt, nincs itt szó 71szürke pontyról, aki nya hanem van egy francia város, Avignon, annak a hídja, azon a hídon táncolnak dámák és gaval , a hölgy így, ahogy Cili mutatta, az urak amúgy, ahogy Cili jelezte, én meg ott álltam me gsemmisülten az avignoni híd elõtt, és szerettem volna sírni, csakhogy nem lehetett. Hogy

mi illik, mi nem, Jablonczay Lenke már öt éve tanította nekem. Ez nem illett volna, odam entem hát gratulálni Cilihez. Még csúnyákat se beszélt, a tufasz, mondta anyám, a tánclépés te, a mindenféle lépést, a bonifasz se név, hanem cselekvés. Mindenben tévedtem. Mindenben. y szenvedtem, ahogy egy felnõtt tud. Akkor jött Ilka néni magánszáma. Azt mindig tudta, ho gy Cili érti a szavakat, idõközben a szelíd szó magyarázatát is kihalászták, tudata mélyébõ emlegetett néha, hanem Marcelline-t, a kisasszonyt, aki eltûnt valahol, mert Marcel line nem menekült velük, talán átment a franciákhoz. Mindezt anyám tolmácsolta, mert Cili, már megszólalt azon való felháborodásában, hogy a debreceni óvodások nem elég mûértõek és s hiába mutatja nekik a piruettet és a pas de deux-t, nem szép, hogy nem magyarul, de fõ, hogy megszólalt. Ilka néni, mikor higgadt a lelkesedés, arra kért bennünket, hadd mehesse n ki vele Cilike a konyhába, õ megmotozza a lelkét így mondta , mi van még benne, hátha ak tud magyarul is énekelni, ha a karácsonyi dalt ellalázta. Megkapta az engedélyt, Cili vele ment. Apám meg, hogy eltûntek, telefonált a Zenedébe, idõpontot kért, mikor hallgatja meg a mûvésznõ második lányát, s milyen feltételek mellett vállalná a képzését, ha tehetség Megállapodtak valamiben, fontam az asztalterítõ rojtjait, hallgattam. Volt min mereng enem, közben elbúcsúztam Piroskától, 72aki learatta a nap babérjait, és akinek most már iga a kellett mennie. Apám hazakísérte, ketten maradtunk anyámmal. Se neki, se nekem nem vol t mondanivalónk, s ez enyhített valamit a fájdalmamon, mert tudtam, Jablonczay Lenke i s szenved attól az aggodalomtól, hogy a szõke sztár mellett a barna esetleg nem viszi se mmire, mit kezd egy táblabíró a világban.

Cili olyan soká került elõ, hogy apám visszaért az óvodából. Míg távol volt, anyám azt míme , én azt, hogy nézegetem a képes Andersent, és megkeresem a borzalmas halálnemek közül azt, i az elkövetkezõ díszelõadáson esetleg elviszi Cilit. Aztán Ilka néni, ahogy apám ismét köz zajött a szalonba, hozta nevelt testvéremet kézen fogva, és széles arca egyetlen mosoly vo lt, elbûvölt csillogás. Azzal lépett be: a mi gyerekünk tud ám magyarul is, csak biztatni l meg érteni az árvát. Fújjad, Cilikém, hadd hallják! Soha nem tegezhetett engem mindeddig ka néni, Cilit sem. Most tegezte, életünkben elõször és utoljára, mert érezte az esemény sú neki szólalt meg az anyanyelvén. Mintha mondták volna, tudtam, Ilka néni sose kívánt volna ngem tegezni. Most ezt is irigyeltem Cilitõl. Hogy kaphat valaki mindent?

Fújjad, Cilikém hallottam újra. Apám nagyon egyenesen ült, prömiereken szokott így ülni olyban. Cili kiállt a szoba közepére, bátorításul ránézett Ilka nénire, aki ránevetett, és láttára átváltozott, egy titokzatos kis valaki állt már elõttünk, nem Cili, és amit dalolt b apámnak kellett felvilágosító elõadást tartani, mert anyám a zárdában, ahol felnõtt, honn t volna sámánmisztikáról. 73Hogy Ilka néni mivel aktivizálta Cili zentai emlékeit, az õ tit radt, de ezek szerint nemcsak Marcelline volt Cili nevelõje, hanem egy zentai Ilka nénit is hallhatott énekelni, s testvérem elképesztõ memóriája megõrizte a dalt. Cili hang lt, nagy, láthatatlan fellegek sodródtak érzékelhetõen a szélben István szent király biroda elett, söprik a pogány hordalékot, jönnek Isten úr nyomozói, sámánt keresnek a friss keresz . Szállt a dal, én végképp megsemmisültem, mert hát mit tudok én bármit is abból, amit Szab Micsoda dallam, micsoda szöveg! Ki az a Léla, ki az a Rádé? Hová mégy te Léla? A mezõre, Rádé. Mit viszel te Léla? Egy éneket, Rádé. Mondd el azt az éneket! Nem mondhatom, nem lehet, zöld ördög jön zöld szekéren, piros pappal, Márijával, nem fújhatom soha, jaj! A jaj szállt, aztán leesett, mint egy lelõtt madár a szalonszõnyegre, még láttam is, pedig k estére fogtam fel, mit is hallottunk mi akkor, hogy lehetne a földön valami, amit az én apám nem ismer, kihallotta a szövegbõl azt is, ami hiányzott belõle, az elkerülhetetlen es nemzeti belpolitikai tragédiát a keresztség felvétele idején. Anyám sóhajt, Cili testvér dt, én nem szóltam semmit, most már nem is gratuláltam. Jablonczay Lenke nagyon udvarias an azt mondta Ilka néninek, köszöni a szíves segítséget, és azt gondolja, nézhetne az ebéd szakácsnõnk szeme megvillant, gúnyos, 74bölcs, szibillatekintettel némán válaszolt neki: Ci

gyõzött, Magdolna meg mehet, aminek akar, de Cili nagy ember lesz, akkora, hogy Magd olna mindkettõjük cipõjét holtáig puculhatja, amit hasznos, ha megtanul, mert a sajátját el ja, ha sáros, szedjék rendbe mások, például õ. Azt éreztem, elpusztulok. Jablonczay Lenke i serbenhagyott azon az átkozott hídon, mihelyt franciául kérdezett valamit Cilitõl. Cili ne m diadalmas volt, hanem akkor már sápadt és szomorú. Anyám felállt, jobb kezén engem vitt, ján Cilit. Hagyjuk a gyerekeket pihenni mondta Ilka néninek, aki végre hajlandó volt visszavonuln i. Aznap nem is ebédeltünk, csak vacsoráztunk, Cilivel egész délután aludtunk.

Apám, míg mi pihentünk, megkereste Hoor Tempis mûvésztanárt, ugyan kit nem ismert kultúrtan ki minõségében, és Gizellához is benézett a hírrel, a szõke gyerek megszólalt, francia kisa nevelte, lesz végre Gizellának partnere, elbeszélgethetnek Cilikével. Cili alig vacsorált, de most már beszélt. Megköszönte az ételt, kérte a fürdõjét, azt mondta: szevetne füvödni. olt, a rigóról azt mondta: vigó. Csak akkor nem raccsolt, ha énekelt.

Jablonczay Lenke mindig mindent tudott, azt is, nem hagyhat egyedül ezen a napon m indazzal, amit átéltem. Cilinek azt mondta, attól fél, Magdolna nyugtalan természete megza varná ennek a nagy eseménynek az örömét, amilyen rakoncátlan, nem hagyná Cilit békés öröméb beszélni hallotta, Brüll bácsi ágyában. Félne Cili, ha maga aludna a kettejük szobájában? M nem, õ maga mellett tartaná barna lányát, Cilinek ezen a nagy napon valóban zavartalanul p ihennie kell. 75

Cili ránézett anyámra, sápadt kis mosolyával felelt neki: érti. Ott volt az arcán a gondola is. Ez a ti közös titkos éjszakátok kudarca, az enyém meg a diadala egymagamban. Nem tilta kozott, bólintással jelezte, õ szívesen alszik egyedül. Megcsókoltuk egymást, hideg volt az ca, ha az a nap az én napom, az enyém tüzelt volna. Apám maradt mellette, míg el nem aludt , én anyám mellett nem is a pamlagon, a közös ágyban. Mintha balzsam gyógyította volna össz lelkemet. Anyám odaölelt magához, a fülemhez hajolt, mintha szövetséget újítana, mint az ö .

Gyöngyszálam zizegtek a láthatatlan fagallyak, anyám tündérszavai, és áradt illatszere illata sebzett öntudatom felé , nekünk te vagy a világ közepe, akkor is, ha még nem tudod ogy van egy híd Avignonban, még az is lehet, hogy te táncolsz rajta egyszer. Majd megt anulod. Ne irigyeld Cilit, mert annak egyebe sincs, csak az a híd. Árvát sose irigyelj , Magdolna! Mit felelhettem volna? Sírtam. Végre elsírtam, hogy másnak volt sikere Piroska színpadán. Még leszel te is színpadon mondta anyám selymes hangja , még meg is unod. Mit tudod te inek mit hoz a jövõ? Lesz számodra is hely, amin majd te hajlongsz, mint a dámák. Magához t, elkezdett ringatni, mintha egészen kicsi lány volnék. És az avignoni híd végre süllyedni zdett, aztán alámerítette az álom vize tudatom felszínérõl. Az éjszaka titoktartó, senki se hogy azon a hídon számomra Cili is elsüllyedt egy idõre.

Hogy az új szenzáció eljusson a városi hírszolgálatig, arról a megdicsõült Piroska gondosko nap délelõtt a mindig szimatoló Gizella jött el, hogy megtud76ja, megszólalt-e csakugyan a z idegen gyerek, Gizella tudott a Jablonczayak közül a legjobban franciául, kifaggatta Cilit. Megtudtuk, Marcelline ezt értettem én szelídnek még az antant közeledésének hír orvosék szeme elõl, ez az értesülés azzal is járt, hogy nem kell komédiázni, Cili kezdettõ an van azzal, hogy idegenek otthonában él, és minden elemét elvetette a múltjának, nem fogj látni soha többé valódi szüleit, minden kincse pár szó, ami megmaradt, az is többnyire fra Akkor még nem tudhattam teljesen lemérni Cili erejét, bátorságát, de azért elgondolkoztato milyen rettenetesen vastag volt az a ködfüggöny, amely mögé eddig elrejtõzött a világ elõl Cili mindent tudott, de nem szólalt meg, csak a színpadon, az avignoni hídon. Gizella egyébként, aki szenvedélyesen tisztelt minden mûvészetet, egy szép gesztusért könny áldozott csekélyke nyugdíjából, ekkor Cili tiszteletére meghívott valamennyiünket a magára nem árva kislányt ünnepelni Balassa úr cukrászdájába. Sajnos a tervezett ünnepi uzsonna bal

ki, Gizella felhatalmazta Cilit, válassza ki magának az elõpultra kitett mintaédességbõl mi dazt, amire vágyik. Cili csodalátó szemmel elment az üvegasztalhoz, amelyen a színes marci pánfigurák és más különlegességek sorakoztak, aztán egyszer csak felvisított, földre sepert nyi süteményt, amit csak látott, és kifutott a Kossuth utcába. Apám rohant utána, a viszony közeli Dobozi temetõben talált rá.

Minden tekintetben extra délután volt, szegény Gizella megjegyzés nélkül kifizette a cukrás , nem szólt egy rossz szót sem, ezt csak felnõttként értettem meg, meglepõen sokat tudott a lélek vulkántölcséreirõl, apám, drágám, kevesebbet. Õ mire megtalálta Cilit, testvérem 77ép imént még botrányt keltve tört-zúzott, de most a közeli Dobozi temetõ bejáratánál az Ilka a Léla-dalt énekelte, méghozzá állítólag egy bádogtányérra alamizsnát váró vén koldus felse zve nézett körül a meglepõdött, de élénken érdeklõdõ temetõlátogatók között, kinek adja vis milyen magyarázattal. A pénzét nem igényelte vissza senki, barátságtalan szemek nézték apá i nem hagyja keresni a koldust, akinek Cili daláig senki nem adott addig semmit. A pám életében legelõször érzett haragot szõke gyermeke iránt, mert voltaképpen mindenki elõt nült, a koldus tányérkájába belerakta, amit a saját zsebében talált, de az öreg rokkantnak szelíd a pillantása, abban a pillanatban mindenki, aki a temetõkapu környékén volt, módfel alkalmatlannak talált hatósági személynek gyanította apám megjelenését, elsõsorban maga Ci kézen fogta, elsietett vele, Cili dühében újra visított, azt közölte, neki otthon elõszö ki a szót úgy, hogy tudni lehetett, Zentáról beszél senki nem tiltotta, hogy barátjának, Jaluvácsnak gyûjtsön és ennivalóra valót énekeljen, milyen város ez, ahol nem segítenek a ak és visszaadják az adakozóknak a filléreiket, majd megkapják a magukét a lelketlenek, aki nem szánják a szegény nyomorultakat. Mindezt apámnak adresszálta, csoda, hogy apám csak ké lett rosszul azon a napon, nem akkor, igazán mindenkit megvádolhattak szívtelenséggel és a ntiszociális hajlammal, csak Szabó Eleket nem. Nem beszélgettek, míg visszaértek Balassa úr cukrászdájához, ahol riadt ünneplõ közönség várt rájuk, a megsértõdött Gizella hideg felháb a Cili okozta kárt, kurtán elköszönt apámtól, mikor látta, hogy visszahozta a lehetetlen 78 lányt, aki felborította a szépen tervezett ünneplés rendjét, és ezek szerint nem is érdemel aképpen semmit. Piroska zavartan nevetgélt, anyám várta, mond valamit az ünnepelt. Cili vál sza hideg volt, érzelemtõl mentes, ha egyáltalán valami árnyalta, a felháborodás, mit kínoz int, õ csak a négereket akarta elpusztítani és kiûzni innen, akik csupa erkölcstelenséget c nak és felnõtteket és gyerekeket egyaránt elvisznek a kukoricásba. Apám elsápadt, anyám akk nem kapcsolt, Piroska késõbb sem értette, Piroskát sose foglalkoztatta a konkrét történelmi ituáció, csak mikor már utólag vált értékelhetõvé, amellett bosszús volt, mert diadalt akar , és Cili szökése és botrányos magatartása lehetetlenné tette. A délután elsavanyodott, Giz tûnt, mi indultunk haza, Piroska a Bikánál lekapcsolódott, négyen maradtunk, anyám azt mond a, fizetne, ha értené, mi történhetett voltaképpen, mit zagyvál ez a gyerek négerekrõl meg icásról, mikor arról kellene beszélnie, miért verte szét Balassa úr extra süteményeit. Anyá ajdnem derûs volt, szokott sugárzásánál is jobban fénylett, amit a kínos délután igazán nem volna, de én, akinek köldökzsinórja sose vált el Jablonczay Lenke testétõl, megéreztem, mi most miattam van. Anyám voltaképpen örül, bármennyire szívébe zárta Cilit is, ezúttal megsz a nyugtalanul harsány ünnepléssorozat, és Magdolna mindenben ártatlan. Apám Piroska teljes ellentéte volt, amit apám nem tudott, az nem volt a világon. Most is megfejtette már a r ejtvényeket, én látszólag oda sem figyeltem, Cili pláne, játszotta, hogy õt nem érdekli sem szülõk beszéde legkevésbé, apám azt mondta nagyon csendesen anyámnak, mindig számoljon azz ogy Cili más világból jött, olyan helyrõl, ahol 79senki sem ütõdik meg azon, ha egy jól ker os gyereke produkcióval segíti a koldus sovány keresetét. Ahonnan Cili jött, az már a Balká eremének jelentkezése, és van benne valami tiszteletre méltó is, hogy délen a szegények irá zvét nagyobb, ahogy a társadalmi érzékenység is. Anyám elfogadta, amit hallott, de a cukrás i jelenetet nem értette, ez még mindig magyarázatot igényelt. Apám azt is tudott adni már, gyan mire nem keresett volna, ha meg kellett védenie szíve gyermekét, akinek aznap csa k a szép és jó járt volna, nem ez az ideges feszültség, ami a Balassa úr cukrászdája óta kö . Valamit azért ne felejtsen el hallottam, ahogy anyámnak t megélhetett, az antant nem jött kísérõ nélkül, nekem csak hogy a francia néger segédcsapatokkal érkezett, amelyek egy Szegeden jártak, járhattak azok Zentán is, és menekülhetett

mondja , Cili városa sok minde a temetõbõl visszatérve jutott része Szegeden állomásozott, ha Cili vagy a kisasszonya félbolo

d katonák elõl közeli szántóföldön, a kukoricásban. Ez ma Cili napja lenne, és mindig igazs voltunk hozzá, legfõképpen én, mert én valahogy az egészet képben látom már, a kép közepén aki visít és menekül, és jobb nem folytatni, mi történik vele a kukoricásban, és maga Cili, sose látott négert, és aki ma a marcipánfejek révén másodszorra kényszerült olyan látványél ahonnan nagy nehezen kikapaszkodott. Nem értem mondta Jablonczay Lenke se a kukoricást, se Cilit, se a nevelõnõt. Nem baj felelte apám. Elég, ha én értem, maga az ilyesmit nem is akarja megérteni. ak bámult maga elé, kemény volt a nézése, összecsukta a száját, az 80Isten tudja, min meren tt, hogy én min merengtem, azt jobb nem elemezni. Én viszont láttam a kukoricást és a néger ket, akiket ugyan csak képeskönyvbõl ismertem, de láttam, hogy futnak és Isten tudja mit c sinálnak a francia kisasszonnyal, az történhetett ott Zenta határában, amirõl Ilka néniék o beszélnek, mikor vad férfiak jönnek és megnyekkentik a nõket, de van abban valami jó is, m ndta Ilka néni. Cili hallgatott, mint egy szál letört virág, hol volt már a tegnapi diadal mas Cecília, az énekesmadár, a tünemény, egy fáradt, ideges gyerek ült mellettem. Hát ez az ménye a hülye szürke pontyoknak, mert a ponty hozott rá minden bajt az öröm mellé, mi az ör rt azzal a híddal is, minek neki idegen híd idegen dámákkal meg úrfiakkal, a tufasz, hiába ondják, hogy francia szó, az hozta rá a vészt.

Hirtelen dalolni tudtam volna örömömben, mert azt éreztem, hogy mint valami varázslat ered ménye, szemem láttára eltûnt a nem is létezõ avignoni híd a szürke, nyavalygó pontyokkal eg a tud úgy énekelni, mint senki más, én gyõztem, mert én nem vertem le Balassa úr marcipánfi és Gizella sem ódzkodott velem semmiért. Boldog voltam és diadalmas, úgy éreztem, bármi es is eddig, az utolsó órák mindent rendbe hoztak az én életemben is, nem szép, hogy ez boldo gá tesz, de úgy éreztem, hiába dalol Cili úgy, mint egy tündér, és hiába van, már nincsen h , és én vagyok a gyõztes. A legérdekesebb az volt, hogy aznap éjjel elalvás elõtt újra eljá m azzal, amit hallottam a kukoricással, négerekkel, és láttam magam, de én voltam Marcelli ne kisasszony és Cili is egy személyben, de mégsem én menekültem és sikoltoztam s tud81tam, hogy mindjárt megnyekkentenek, és volt a gondolatban valami borzongatóan kívánatos és jó. C már aludt, én nem. Törtem a fejemet a megnyekkentés technikáján meg azon, ha rossz, akkor iért van benne mégis jó.

Egyébként elalvás elõtt anyánk éppúgy bejött aznap is, mint mindig. Leereszkedett Brüll bác harcolt ágya mellé, és testvérem keze után nyúlt. Cirógatta Cili ujjait, néha ráfújt, hideg eze a nyári melegben is. Hová futkosol te örökké, kislányom? kérdezte meg tõle. Hová menekülsz innen, az ottho Haza felelte azonnal Cili , Zentára. Azt mondtátok, ott születtem. Egyszer majd elviszünk, apátok mindnyájunkat elvisz, és megpróbáljuk megtalálni, mitek ma tott ott, de most még nem, mert nem lehet. Se útleveled, se megfelelõ érettséged, gyerek v agy még, kicsim, és délen még olyan bizonytalan a helyzet, neked meg itt van már a famíliád Ti nekem nem vagytok família felelte Cili, és kiverte homlokát a veríték, elkezdett res tni. Nektek nincs pénzetek útiköltségre, pedig az kell, meg nem is engednétek el az útra, pni nem akartam, kérni nem volt kitõl, gondoltam, összeénekelek valami pénzt és nekiindulok

Anyám nem vitatkozott, csak figyelmeztette, ne kísérletezzék tovább, mert ezzel csak bajt hoz mindenkire, ránk is, magára is. Cili nem fogadkozott, nem ígért semmit, hallgatott, forrón megcsókolta anyámat és befordult. Majdnem várható volt, ami bekövetkezett, mert apám smét meg kellett bocsátania neki, ismét rend82õr hozta haza, ezúttal még kínosabb helyrõl, abb elõzmények után, ezúttal a Szent Anna-templom elé szökött ki, litániáról kijövõknek ajá ekli, szépen tudja már az Ave Mariát. A pápai legátus, apám másik barátja gátolta meg, hogy n, azt is, hogy pénzt adjanak neki, mert Cili bögrét rázott ezúttal, és szemmel láthatólag i óhajtotta a Dobozi temetõnél látott öreget.

Apám szívére borogatást tett anyám, mikor a rendõr és Cili hazaérkeztek, hozta a valeriáncs , de mire beadta apámnak, és a rendõr elment a legátus úr csodálkozó üdvözlete közvetítésév lna a testvéremet, mit csinált megint, Cili már a földön feküdt, Cili úgy tudott elájulni, senki, elõzmény nélkül, ahogy a virágot lekaszálják. Ilyen elõzmények után ki bántotta voln

e tõle, miért vétett megint, apám azonnal elhajította a kompresszt, és telefonált Huttrának e Huttra megjött, Cili ült és szemmel láthatólag nem emlékezett semmire, csak jóval késõbb, Huttra már megnyugtatott mindenkit, korán fog serdülni Cili, van ilyen zavaros keringési probléma kislányoknál, nincs baj, fektessük vissza az ágyba. Apám annyira szégyellte magát endberger prelátus úr elõtt, hogy ezúttal nem szólt szõke gyermekéhez, csak ült a nagy szék alódottan, boldogtalanul, akkor nagyon sajnáltam, és úgy szerettem volna, ha én csinálok va ami rosszat, nem ez a boldogtalan, akit láthatólag mindig megtalál a kísértés. Apámra nem s tott, megint csak anyám volt a soros, hogy kihúzza a pillanat mérges tüskéjét, megfogta Cil kezét, és elkezdte vezetni a mi szobánk felé. Cili úgy vonult mellette, mint egy sebzett, riadt királynõ, ilyen lett késõbb, mikor már a Toscát énekelte. 83

Mikor beértünk, elõször nem akart lefeküdni, aztán anyám mégiscsak rábírta. Haját simogatta ili merev volt, udvarias, mintha neki volna oka rá, hogy megbocsásson. Meddig kísérletez el még, kislányom, kérdezte Jablonczay Lenke, apádat elõbb-utóbb megölöd vele. Minden Szabó sz a szíve, rossz szívvel születnek, beteg szívvel. Nekem nem apám mondta Cili. Te ezt nem érted, mamája. Hogy értenéd? Cili olyan pontosan betájolt embert, környezetet, szituációt, mint egy térképész. Az apámat k nevezte, anyám kezdettõl mamája volt, és ezt csak én tudtam, hogy nem becézõ szó, hanem b osnév. Mamája az a Dódi, azaz az én anyám. Nem az övé, neki nincsen anyja, bármilyen tündér mellé az élet Jablonczay Lenke személyében. Én nem vagyok gyilkos folytatta testvérem , meghal, meghalok én is utána és miatta, mert akkor csakugyan nem lesz senkim. De ne fél j, mamája, mert soha többé nem megyek el tõletek, míg ki nem alakul, mert féltem apát. Nem yek el, megígérem. Most igazán megígérem.

És csakugyan, ezt az ígéretét betartotta, az volt a legutolsó kísérlete, soha többé nem szö m említette az óvodai ünnepély fináléját, amely olyan sajátságos hamisra sikeredett. Járt a lába, képzésre, élt közöttünk, segített Ilka néninek, lassan teljesen belesimult a famíliáb tökéletesedett, csak a raccsolását nem tudta levetkezni. Kévem a füvdõmet, nevettünk, ha es lentkezett a kívánalommal. Apám bosszantotta, szólj már, Cili, a madávnak, hívd ide a vigót máv a vépa, a vetek, a mogyovó, együtt nevettünk. Istenem, mennyit nevettünk mi négyen egy 84Már annyira szerettem, hogy büszke voltam rá, mikor a hátunk mögött összesúgtak, hogy a t úr szõke lánya, a kis Cili, aki minden ünnepélyen fellép, és úgy énekli a hazafias dalokat sír a közönség. Valahogy megértettem, testvérem nem tehet semmirõl, ami körülötte történik, szról, éppúgy nem, mint különös sorsáról. Idegenbõl jött szegény, megoszthatatlan emlékekke sak pár francia szó maradt, meg ez a lehetetlen tánc az urakkal, dámákkal és tánccal, amirõ t hittem, Bonifasz, ami még rosszabb, a tufasz sem az, ahogy képzeltem.

Akkor már egyébként minden mindegy volt, testvérek lettünk, már tudtam féltékenység nélkül t hiszen neki örökké beomlott az a híd, amelyet ismert. Az enyém áll gondoltam diadalmasa az enyém ugyan a mindenségen áll, kilenc lyuk tartja a Hortobágyon, és alatta nincsenek ro nda szürke pontyok, amelyek nem is pontyok, csak félrehallás.

Ha a Hortobágy felõl fújt a szél, mindig az én hidamra gondoltam, és ugyanakkor nagy részvé az összedõlt avignonira is, és részvétemben nekirontottam és váratlan gyöngédséggel megölel 85 4 Hitbéli elõkészítés Az Ágyai Szabók családi hagyománya nemcsak felekezeti hovatartozásomat, de neveltetésem szí lyét is eldöntötte, mert hol máshol képezhettek volna, mint ahol nagyanyámat, nagynénéimet, dédszüleim leszármazottait, Dóczi Gedeon nagy hírû református leánynevelõ intézetében. Az é ssuth utcai rezidenciájával állt szemben, a családtagok reggelenként csak átszaladtak, neke messzebbrõl kellett az akkor még csak egyetlen épületbõl álló, 1823-ban alapított iskolába de mire gimnáziumba jutottam, már állt a kihívóan modern új szárny, de az Ó Dóczinak becéze is megmaradt a hittani elõkészítõ, az elemi és a polgári iskola tagozatainak, míg az új, lé aboratóriumokkal, vetítõgépekkel felszerelt részlegben mûködött a gimnázium és a tanítóképz el. Virágkorában kétezer növendéket oktattak a falak között, a városi közlekedés megállt, h

iskolai és nemzeti zászlója mögött templomba indult a diáksereg. A Dóczi az anyaszentegyház tásának egyik legfontosabb mûködési terepe volt, a híres Nagykollégium nõvére, amelyet Móri pján az egész ország ismert, és a nemrég alapított debreceni tudományegyetem gyakorlóiskolá b csak országos, késõbb nemzetközi hírnévre tett szert. Mint gyakorló iskolák növendékei, i elsõ 86éveitõl kezdve meg kellett hogy szokjuk a közönség elõtti felelést, jelentõs egyházi eti vagy fenntartó testületi személyiségek, vagy kultuszminisztériumi fõtisztviselõk látoga bizonyos közéleti rutin minden dóczista diákot éppúgy jellemzett, mint a könyörtelenül szi si elvekhez való ragaszkodás. Komoly igényeket támasztó iskola voltunk, állandó ellenõrzés dadogó, hebegõ, magát fegyelmezni nem tudó vagy korlátolt képességû tanulónak nem nyílt jöv falak közt, itt magyar református lányokat készítettek elõ részint a hétköznapi egysíkú, ré en szándéka így döntene, fényes pályát ígérõ rendkívüli életre. Sokat követelõ oktatási int lista igényeit fõleg a vesztett második világháború után köszönték meg azok, akik a növendé mert bár szokatlan mûveltségük, fegyelmezett magatartásuk, munkabírásuk és rendíthetetlen tük miatt a Rákosi-korszakban azonnal eltávolították õket éppen betöltött munkakörükbõl, 19 abilitálta õket, mert a hajdani dóczisták szigorú paraméterek közt nõttek fel, tehát habozá tak fizikai munkát is, mintsem meggyõzõdésük vagy a nemzet érdekeinek árulói legyenek, így ezdõdõ életben visszaigazolódott, hogy nemhiába vértezték fel õket annak idején majdnem sze ridegséggel, a lemondani tudással, istenhittel párosult szokatlan szakmai felkészültségükk felvértezve megvásárolhatatlan jellemüket kimagasló vezetõ álláshelyekkel jutalmazta a megv t világ.

Ezt az iskolát hatéves koruktól látogathatták a növendékek, néhány hét hiányát természetese dtartás, a november elsejéig hatodik évüket betöltõ 87gyerekeket még elfogadták, ha alkalma t igazolni tudták. Az igazgatótanács és a fenntartó testület egyébként azzal is számolt, ho sárnaponkénti és ünnepi alkalmi közös istentiszteletek látogatása ennyire éretlen korban mé etik a szent szertartás megzavarása nélkül, így a rendelkezés azt írta elõ, elsõ elemibe cs növendék vehetõ fel, aki hittani elõképzésen már sok alapvetõ, hitünkre vonatkozó adattal, gismerkedett, templomi istentiszteleten elõször csak akkor vehet részt, ha nevelõi írásban gazolják, a gyermek egy pisszenéssel sem zavarja meg majd a prédikációt vagy a hosszabb éne eket, és magatartása méltó a helyhez, amelynek szent falai között Isten igéit hallgatja. Íg zisták iskolai élete még elemista koruk elõtt megkezdõdött az úgynevezett hittani elõkészít a szülõk által nyert, nyilván gyermeki szintû közlések villogóbb zománcot nyerhettek a hiva oktatók segítségével, és a rövidesen komoly iskolai képzésre beiratkozottak megismerkednek etség gerincével, Krisztus személyes történetével. Egyházunk alapimádságai közül a miatyánk a hitbéli elõkészítés, s miután Trianon után voltunk, a magyar hiszekegy is a megtanulandó szerepelt, nem csak Krisztus, Magyarország feltámadásában is hinnie kellett, aki Dóczi Ged eon intézetének valamelyik ágazatát látogatta.

Az elõkészítõt nyájas hitoktatók tartották kis csoportoknak, mi Cilivel természetesen egy c tba kerültünk. Szelíd, rezeda- és levendulaillatú éltesebb hölgyek végezték az oktatást, hi en még rendbontás esetén sem volt fenyítés, csak a szelíd figyelmeztetés, így maga az oktat hasonlított a valódi iskola mód88szertanához, amely tárgyilagos volt, merev, szigorú és meg ztegethetetlen. A hitoktatók nyájasak voltak, kellemesek, foglalkozásaikat mindig abba n az idõben tartották, mikor az élet rendje a felnõtt világ számára templomlátogatást nyilv ennek tetszõen illedelmesnek, ilyenkor a szülõk mentek ájtatosságuk gyakorlására kiválaszto dves templomukba, a még nem iskolások meg a Nagykollégium földszintjén erre a célra kijelöl materembe, ahol az elõkészítés folyt. Engem apám állandó irányítása miatt nemigen kellett ü tatnia senkinek, Cilit már igen, Cili a család megdöbbenésére a szó szoros értelmében semmi tudott a jó Istenrõl, se Jézusról, csodálkoztak is a felnõttek, mi lakhatik vajon Cili szeg sérült fejében, vajon a nehezen gyógyult seb okozta amnézia a bûnös, hogy amit valaha hall , összes elõzményével együtt elfelejtette, vagy az ismeretlen házaspár életébõl és világkép sztény mitológia, és Cili neveltetése nemcsak hiányos, de felekezet nélküli volt?

Apám vitt el bennünket beíratni, akit a hitoktató hölgyek körülzsongtak, olyan volt a velük egelsõ találkozás, mint valami családi összejövetel, érezhetõ izgalommal fogadtak bennünket aszínû, zöld- meg fehérpettyes fekete selyembe öltözött, enyhén hervadó dámák között apám c azt hittem, ránk, gyerekeire büszke, de az igazság, mint késõbb kiderült, más volt, egyszer

szelíden brutálisabb; apám jogász korában, mikor ezek a hervadó virágszálak még bimbóként v amelyik református paplak mélyén, mindegyiknek udvarolt, mindegyiknél eljutott majdnem a lánykérésig is, aztán miután felmérte a készletet, elvett feleségül egy elvált asszonyt, a 9anyámat, aki tetejében római katolikus volt, nem is református, mint az Ágyai Szabó had. P rsze az illatos hölgyek nem felejtették el a hajdani jogászt, aki a vad, kedves, de váll alhatatlan Ady Endrének volt egyetemi társa, és neveltetésük is olyan volt, hogy a fegyele m és a tapintat velük együtt született, hát nem érzõdött a csaknem arává dicsõített fonnyad em feszültség, mindenki olyan volt, mintha az egész, ami ott lejátszódik, csak egy megszakí ott színdarab folytatódó jelenete volna, mindenki mosolygott, az arcokon színtiszta öröm, k ezték, hogy van az áldott hitves, a szépséges, a varázsos Lenke, és jelezték, milyen boldog hogy éppen õrájuk bízta a jó Isten az ifjúkorra emlékeztetõ egykori jó barát, a kedves Ele oktatását. Cili azonnal elvarázsolta õket, ez igazán nem volt sem újdonság, sem meglepetés, nem volt e ber a földön, akit Cili azonnal el ne bûvölt volna. Én nem figyeltem a hölgyeket kicsit ria t áhítattal, mint Cili, csak néztem õket nagy figyelemmel, mert pár otthon hallott mondatbó , amelyet anyám édes humora fûszerezett, megértettem, ezek a nénik valamikor mind hozzá aka tak menni feleségül apámhoz, csak hát apám másképpen döntött, neki Jablonczay Lenke kellett nyám, aki nem mályvaszínû és nincs szende, puha arca sem, anyám inkább úgy hat, mint egy ál har, mint óriási vad erdõk illatos lehelete, amely mögött esetleg napsütés, esetleg vihar í k. Míg anyám élt, mindig éreztem mellette a meghatározhatatlan rendkívüliséget, ami miatt s zt hittem, tündér, és büszkén lépkedtem abban a tudatban, hogy én egy tündér gyereke vagyok déré, aki csak a mienk. A hölgyek közül soknak bíborlott az arca, mikor apám otthagyott õri n az 90elsõ foglalkozáson azzal az ígérettel, hogy istentisztelet után majd értünk jön, Cil ki sorsát és hozzánk kerülését pár tapintatos mondattal vázolta, külön a hölgyek szeretetéb az szimpátia nélkül is jelentkezett, velem meg nem törõdött senki, Cili olyan volt, hogy k ttõnk közül mindenki õt választotta volna, ha gyerekre kívánkozik, én magam is. Nem is volt n az elõkészítõ iskolában probléma vele soha, az üdvtörténet megrendítette, nagypéntek trag orozatát végigzokogta. A hölgyek rajongtak érte, állandóan bibliai idézetet ábrázoló jutalo adtak neki, bogyók, öntudatos szarvasok patak partján és búzakévék voltak a képeken. Cili f ragasztotta õket, kezdetben én is kaptam néhányszor ilyen jó magatartást vagy készséges fel t visszajelzõ képet, de miután kétszer is megtalálták õket a padlón, ahová a kirántott zseb yütt ejtettem, abbahagyták az adakozást. Amúgy se voltam kívánatos személy a kis csoportban ert apám nevelése következtében nemcsak az Újszövetséget ismertem, de az Ószövetség jelentõ it is, és ennek gyakori igazolása nem bizonyult szerencsésnek hitoktatás közben. Cili ájult lelkesedéssel kísérte Krisztust földi bolyongása idején, izgalmasabb volt számára, mint az gyéjszaka, megrendítõbb, én sajnos nem váltam családom büszkeségévé. Cili lépten-nyomon szá cédulákat, visszaigazoló fagyalgallyas, õzsutás képeket, híves patakot, mutogatta anyámnak, nt mit kapott, tõlem beszédes hallgatás jelezte elõre, ami késõbb valóban bekövetkezett, és t lepett meg, mert elõször történt meg velem, hogy kizártak valami közösségbõl. Nem tudtam, z most még csak a nyitány, az elsõ kör, a legelsõ életem jelképén, a nagy kerek vízen, most bele követ 91elõször, most kezdõdött meg a holtig tartó interferencia tánca, amely csak ak bénítja vissza a felháborodott felszínt, amikor már nem élek.

Cili hétrõl hétre ünnepeltebb lett, én fecsegtem, mert unatkoztam, meg úgy éreztem, segíten ll a hölgyeknek, akik képzése talán nem tökéletes, mert lényeges dolgokat elhallgatnak, köz imat dicséret helyett szelíd rosszallás követte, sarokba is állítottak megszégyenítésképpen m bántam, bár jóra használtam, tökélyre vittem a körmömmel mészbe, vakolatba vésett képek k koztatott. A folytatás már kevésbé volt mulattató: három hónapi hittan elõképzés után egy d idõben megjelent nálunk három illatos hölgy, nagyobb zavarban, mintha lánykérõbe küldték vo a drága Lenkét kérték kurta nyolcszemközti megbeszélésre, anyám leültette õket a szalonba. yogott, pukedlizett, valami különlegesen jót várt, hiszen mindig csak becézték, mintakislán olt, én egyszerûen csak kíváncsi voltam, mi az ördög keresnivalójuk van nálunk, pláne hárma valami küldöttség, és miért küldik ki apámat, aki csatlakozott volna, de a hölgyek elismét it mondanak, azt csak a kedves Lenkével volna célszerû megbeszélni. Apám boldogan behúzódot aját szobájába, mi is a mienkbe, ahol váltig tanakodtunk, minek köszönhetjük a hölgyek vára ltûnését, aztán megtudtuk azt is, az illatos ájtatosok nem ok nélkül nem kívántak a jó Elek zni, csak a kedves Lenkével, azt jöttek bejelenteni, hogy a tanítás lehetõségének biztosítá n arra kérik a famíliát, vegyenek ki engem az elõkészítõ oktatásból, mert szókincsem és haz ismeretanyagom kellemetlenül tág, és 92zsugorítása elkerülhetetlen, s erre a sajátságos, ne

lemes adatbeli bõség visszafejlesztésére alkalmasabb egy felszentelt lelkész õnáluk. Szép, barátságos fogalmazás volt, de anyám azonnal értette: engem bizony kicsaptak. Persze azon elképedt, amikor azt is közölték, én sajnos minden közösségi munkára alkalmatlan vagyok, m jítem az osztályt, és megzavarom a lelkek békéjét. Ha feleltetnek, amire újabban érthetõ ok kerül sor, egyszerûen saját átírásom szerint mondom az üdvtörténetet, ízlésem és igényem sz katekizmust. Katolikus anyám megjegyzés nélkül hallgatta a rózsavízzel meghintett vádakat, te, közli apámmal is, és majd megtanácskozzák, mi legyen a következõ lépés, mert ha Magdoln llik bele saját felekezete hitbéli közösségébe, nagy szégyen a békésbánáti egyházkerület bá esének nemcsak unokájára, de magára a családra is. A hiba rendbe hozása református apám köt lesz, vallási neveltetésemet születésemtõl õ vállalta. Anyám illedelmesen még meg is köszön os hölgyeknek, hogy felkeresték. Az utóbb derült ki, hogy megkínálta õket mandulás pereccel gylikõrrel, de a tányérok és a pohárkák érintetlenül árválkodtak a gyöngyházzal borított as ott ételhez senki, a mandulás pereceket Cili ette meg, likõrt nem volt szabad innunk, de mikor megtudta, mi történt a hölgyek látogatása alatt, elkezdett sírni, kirohant és kihá a mandulás perecet. A pillanat rögzült, máig elõttem van, hogy apám, aki akkorára már elõke obájából, nem Cili öblögetõ, fulladozó hangjait figyelte a nyitva hagyott ajtók mögül, hane ett, milyen arcot vágok. Nem vágtam semmilyet, az elsõ alkalom volt, amikor nem válaszol tam az életnek, 93és a láthatatlan teniszpályán visszaütöttem az adogató felé a labdát eleg sal, ami azt jelezte, észrevettem, de nem érdekel. Azt hiszem, voltaképpen csak csodálko ztam, és csodálkozott ott a két felnõtt is. Nyilvánvaló volt, hogy mindent, ami az elõkészí etett, nem elõször hallom, hogy már apámtól tudom, az is, hogy nem természetem a passzivitá de ha a bennem élõ Krisztus-kép nem azonos a hölgyek ismertette hivatalos Krisztus ábrázolá , és én emiatt többé ne mehessek a csoportba, mégiscsak aránytalan büntetés. Cili visszatér gmosta az arcát, megint sírt és könyörgött, ne küldjék el hitoktatásra, ha nekem nem szabad , reszketett és rémülten leste, mit mond nekem a család ilyen irtózatos esemény, szégyen ut ili még kezdõ volt nálunk, nem ismerte íratlan viselkedési szokásainkat. Én tudtam, mi köve k: várni kell, ha õk ketten, apám meg anyám megegyeznek a tennivalóban, majd közlik velem, ddig teljes lesz a hallgatás. Nem csak közöttünk, kifelé is. A szót, hogy hírzárlat, nem a nította meg nekem, hanem a Szabók mikrovilága.

Tulajdonképpen nem értettem, mi bajuk van velem, hiszen én vagyok az egyetlen, aki érti is a miatyánkot meg ezt az egész bibliai históriát, ha nem is szakasztott úgy, ahogy a hölg ek akarják rábeszélni a lányokat, mert Isten nem tûrhetett meg, nem akarhatott ennyi isten telenséget, mint amennyit ezek óhajtanak elhitetni velünk. Ha ismertem volna már azt a s zót, logika, úgy fogalmaztam volna magamban, hogy az egész ügy számomra nem logikus, ne mo ndjanak már ilyen képtelenséget, hogy Isten szeretetének speciális megnyilvánulása az, ha v kit üt-ver, és úgy elbánik vele, mint saját fiá94val. Csendes, átlagos esti hangulat volt v orakor, Cili már megint jókedvû lett, én meg valahogy közömbös, nemigen fogtam fel az ügyet n tragikusan, ahogy illett volna, éppen abszurditása csiszolta le nekem az események élét. Apám vacsora után arra kérte anyámat, kivételesen aludjék ma Cili õnála, anyámnál, mert õ lem valamirõl elbeszélgetni. Mindenki értette, mirõl van szó, Cili kicsit sértõdött volt, b ogan hált anyám közelében, de féltett engem apám feltételezett indulatától, Cili eszes volt , hogy ami miatt a programváltozás és helycsere létrejött, nem a dicséret órája lesz. Én ab ezt a szó tlanságom tudatában vártam, mit akar közölni, nem éreztem hibásnak magam, mások ertem még akkor korlátolt világképe miatt. Fürdés után Cili elvonult anyámmal, én egyelõr tem a szobánkban, és vártam a szokott esti mese új változatát, közben újra váltott a hangul ert nemcsak hogy semmi bûntudatot nem éreztem, hanem egyre fokozódó örömet amiatt, hogy nem kell ezentúl hallgatnom a hölgyek csivitelését, nem kényszerülök vitára az illatosokkal, el tt felvidítani a lehetõség, hogy nyilván soha többé nem kell látnom apám legénykori eszmény m kényszerülök rá, hogy ezt se tudta volna így kifejezni akkori szókincsem vagy helyzetis etem nem egy szubrett meséli el nekem a mi urunk szenvedéstörténetét, hanem igazi szakemb r, egy szép egyházi hõstenor.

Feküdtem, vártam a mesét, sokáig várattak, már tépelõdtem, ugyan jár-e egy kicsapott gyerek i mese, vagy nem lesz, csak bírósági tárgyalás? Minden jogi fogalommal tisztában voltam. Vé megjött apám, már õ is estére készült, nem tudtam akkor, hogy minden esti 95óra visszahozz d dohányszínû háziköntösét. Azzal kezdte, tárgyaljuk meg, mi történt voltaképpen, mi bajt o arom az órákat? Fecsegek? Sértõ módon ásítozom?

Nem feleltem én , csak közbeszólok olyankor is, mikor nem szólítanak. Néha belekiabálo e, mert muszáj, mert nem vállalható, amit mondanak. Ilyenkor közlöm, mi az, amivel félrevez tték a csoportot, és ettõl a hölgyek dühösek. A hölgyek képtelenek haragra hallottam apám hangját. Megkért, részletezzem, mit nem fog el oktatás idején, mert Cili sose panaszkodott neki semmire. Cili nem érti ezt mondtam fölényesen, mintha mi ketten nem volnánk egykorúak. Cili rá elhiszi Krisztus történetét úgy, ahogy a hölgyek mondják, de én tudom, hogy minden másképp nem értem, miért nem vállalják az egészet úgy, ahogy valóban történt. Hát hiszen énekeljük magától mindig azt hallottam, mikor zsoltárt énekelt, hogy a jó Isten magyar, a pusztán él tori minõségben, és nyilvánvaló tévedés, hogy bármi köze volna a zsidókhoz, különben hogy á y õ a magyarok istene, ki ne sajátítsák maguknak már mások az Urat, mert az illetlenség. Ne sajátítsd ki te sem! mondta apám, és tilalom volt a szavaiban, csendes, de parancs. e se, lányom! Isten mindenkié, és mindenki másképpen tiszteli és más néven szólítja meg. De a mindenség teremtõje. A bokréta akkor is mi vagyunk a kalapján közöltem diadalmasan , Isten született magyar nem az volna, hogy lehetne virágos pörge kalapja? Ha nem így 96állna a helyzet, Petõfi nem mondaná róla, õ nem hazudik. Apám azt felelte, ismeri a szerzõt, a verset tõle tanultam annak idején, rá ne kezdjek már el szavalni! Petõfi egyébként tudta, hogy Isten ügye nem kalap, ügy az is, amit apám mond, ogy a világ közös kincse és uralkodója. Nem fogadtam el az érvelését, és most, míg ezeket a om, tudom, hogy nem is fogadhattam volna el, Petõfi szinte vallásos tisztelet tárgya v olt az otthonunkban, és a versében az áll, hogy a márciusi ifjak a magyarok istenére esküdt k. A kalap csak a lényeg kerülgetése, Isten magyar voltát a márciusi ifjak is igazolják. Kék éjjeli lámpánk, mint minden éjszaka, szelíden világított, most apám hangja is más lett, olna a hangnak, rendes körülmények között mélybarna, imát érzékelõ hangja kék volt és titok Cili már alszik, fel ne ébresszük, nagyon halkan válaszolj! Tudtad, hogy ma este bejövök zád úgy, hogy csak ketten legyünk? Tudtad, Magdolna. Ugye? Persze. Szégyent hoztál ránk, nagy szégyent. Ezt is tudtad? Ezt is, csak nem értem. Nincs oka. Nem csináltam semmit. Semmit, Magdolna? Ha mondom. Egyszerûen irigyek. Kik irigyek? A hölgyek? Vagy a kislányok? Dehogy a kislányok, a hölgyek, azok az illatosak. Én többet tudok, mint õk. Azért nem aka hogy odajárjak, mert mindig kiderül, hogy én jobban ismerem a Szentírást. Aligha suttogott vissza, még mindig azon az éjjelikék hangon, amely komoly volt, majdn em szomorú, és mintha volna valami a szavak mögött, valami, amit meg kellene értenem, mert eddig nem fogtam fel még. Nagy 97szégyent hoztál az egész családra, megfordul sírjában a agyapád. Ezerszer hallhattad, arcába vágta Ferenc Józsefnek, nem óhajt báró lenni ilyen ors n, ahol tábornokokat végeznek ki, errõl ezerszer beszéltünk, akkor büszke voltál. Iszonyú, annyi mindent tudsz, olyan sokfélét, és ugyanakkor félig vagy rosszul, és olyan veszedelme s ötleteid vannak. Isten bocsássa meg mindnyájunknak, nem te tehetsz róla, te csak befog adtad a magot, amit szórtunk. Nem értettem, hogy kerül ide most kert. Szó se volt virágról. Mi vetettünk, lányom, beléd, agyadba tényeket, adatokat, információt, mi ketten, anyáddal kezdte a János vitéz-zel, én meg ezer mással. Ez az ügy a maggal nem volt egészen világos, de megkönnyebbültem, mert már éreztem, nincs s ragról. Csak azt nem értettem, õ mitõl lett hirtelen szomorú, mikor engem üldöznek, nem õt, em zártak ki az elõkészítõbõl. Pontosan tudnom kell, mivel háborítottad fel a hölgyeket folytatta apám. Cili semmit említett. Mit csináltál? Mondtam, amit eddig is: semmit. További részleteket kért, adtam: Ha valamit ki akarnak hagyni az illatosok, vagy nem úgy mondani, ahogy kellene, szólok rájuk, hogy ne tegyék, õk meg tiltakoznak és tagadnak mindent. Sunyik. De hát miért akarod a felnõtteket tanítani? Mit kértél tõlük számon, amit állítólag nem a oporttal? Mindig az Újszövetséget magyarázzák, amit nagyjából mindenki tud, és amit kihagynak, nem , hogy én kiegészítsem. Az Ószövetséget meg letagadják. 98 Az Ószövetségbõl te csak pár részletet hallottál tõlem, és nem is leckétek az elõkészítõb

mikor nincs történelmi képzettséged, és semmit nem értesz az ókori világból, csak Homérosz akartad igazolni saját mûveltségedet? Kivel hencegtél? Nem hencegés, tény: Dávid királlyal. Mondtam, hogy pucéron menekült, és közben szóltak a ert megnyerte a csatát, és õ csak ment dalolva, anyaszült meztelenül Jeruzsálembe templomot eni. Nem én voltam pucér, Dávid király. Nagy csend lett, súlyra lehetett volna mérni. Sokáig nem történt semmi, aztán nagyot dobban a szívem. Apám elnevette magát. Nem rossz nevetés volt, kurta, vidám, jó nevetés. Ez megij tett, mert nem értettem az okát. Szegények mondta apám, és változatlanul derûs volt a hangja. Jaj, szegény hölgyek! Mi ttad még szívük békéjét? Úriással. Hát nem volt aljasság, amit csinált? Dávidnak tetszett Úriásné, és erre elzavar tos halálba, hogy elvihesse a feleségét. Ki tesz ilyet, mi meg énekeljük a zsoltárait. Még mit kértél számon a szerencsétlenektõl? Izsákot. Mit képzelt a jó Isten, igaz dolog volt ez? Ha nem jön akkor az a valami, ha ne m küldi el a kosot, akkor Ábrahám megöli a gyerekét. Gyönyörû! Kost hallottam a sötétben a kék hangot. Kost, nem kosot. Hát akkor kost, nem kosot, de meddig várt vele, és ijesztgette Ábrahámot. Hát jutna magán zébe, hogy engem levágjon, mert különben megharagszik a fõispán? Dehogy vágna, eldugna. A f meg megölné. Magdolna, elég! mondta a kék hang a csendben. Iszonyúakat beszélsz. 99 De igazat. Lót se tetszett nekik, pedig milyen jó történet, hogy élvezte a csoport! Akkor sarokba állítottak, pedig csak azt akartam elmondani, mi volt Szodomában, mennyi izgal om. Semmit se tudsz Szodomáról, Magdolna mondta az apám. Én nem tudok semmit? Hisz loptak, csaltak, hazudtak, és cserélgették a feleségeiket. Lett is sóbálvány. Mit vádol azzal, hogy valamit nem tudok, tudok én rengeteget. Mindet maga me sélte esténként. Sajnos mondta, és már nem volt vidám, a hangja se kék, se barna, nem tudom már meghatár milyen, és nem nevetett, szomorú volt. Van még valami, amit nem vallottál meg? Jób, de az szegény idegbeteg, és mentális ügy, mondaná maga. Hát ki nem tudja, hogy békén yni a sebet, nem cseréppel vakarni? Én csak jót akartam, hogy a csoportban senki se ka parja a vart, mert jön a szepszis. De a hölgyek nem értenek semmit. Non intelligunt. Uti lingua Hungarica szólt rám. Most nagyon barna volt a hangja. Non intelligunt, azért mondom latinul, mert így komolyabb. Maga elhiszi, hogy Jézus me ghalt, mert nekem ugyan mondhatják. Az Ószövetségben lehet, hogy úgy írják, ott lehettek ko , Szodomák, de az Újszövetségben már szeretet van, és én tudom, hogy Jézus már régen eljött rögtön, mihelyt megtudta, hogy Júdás olyan, mint Jellasics, szóval, hogy elárulta, elutazo t ide, és itt él a Hortobágyon. Megint csend lett. Éreztem, amit mondtam, talán kiegészítésre szorul. Miért ne jött volna el, mikor a rómaiak is üldözték, meg a zsidók? Aztán meg nekünk, magy oko100nunk, mert aki az õ atyja, az nekünk is az, különben miért emlegették volna a Pilvax ban az ifjak, hogy rá esküszünk? Itt nem kereshette senki, Jeruzsálemben meg az iskarióti ö egúr valahogy kimagyarázkodott. Itt igazán jó neki, nyilván szeret a Hortobágyon lakni, mer mondtam a hölgyeknek, ha keresnék, a halgazdaság körül tegyék, mert ott dolgozik. Mindig h llal foglalkozott leginkább. A halgazdaság védett terület, oda engedély nélkül nem léphet a biztos sem. Apám a kezemet kapta el, megszorította erõsen. Jézus nem hagyta el Jeruzsálemet, Magdolna hallottam , ott halt kínhalált azért, hogy lamennyien a halál után újra találkozhassunk, és ne kelljen elválnunk egymástól soha többé. mondták nektek a hölgyek, hogy Jézus a Megváltó, aki Isten nevében és a Szentlélek nevében megmentésünket a bûntõl és az örök haláltól, olyan kínokat szenvedve értünk, amelyekhez ne szenvedés, akkor, örök tiltakozásod miatt errõl nemigen beszéltem, mert minden fizikai kín relem személyes ügyeddé vált, és úgy sírtál, ha hallottad, mintha minden veled történt voln bírt rá engem is, anyádat is, hogy átkomponáljuk miattad a János vitéz-t. Te Kukorica Janc al kivégeztettél mindenkit, akinek szerepe volt a trianoni szerzõdés aláíratásában, féreggé ad Iluska mostoháját, a szerelmeseket meg megtetted királyi párnak, de úgy, hogy Indiában u alkodnak. Te kirimánkodtál magadnak egy valószínûtlen gyerekkort, te boldog szerencsétlen, ost aztán láthatod, hová vezetett. Hogy hozom ki neked Jézust a halgazdaságból? Ott ül a Mi

nható Atyaisten jobbján, és a királyok királya. A Hortobágyon? 101 Ki ne hozza onnan kértem riadtan , hagyják már végre boldog lenni, nem lehet valakinek z emberiséggel foglalkozni! Most boldog is, mert megnõsült, nem jó az, ha valaki örökké gon kozik, vagy csak férfiakkal jár. Megint csend lett, most már fekete csend. Apám felállt, feldobta testét a váratlan indulat . Kit vett Jézus feleségül? kérdezte olyan csendesen, hogy rosszabb volt érzékelni, mint dítaná. Ejnye, hát kit, Mártát, az legalább jól fõz és ellátja. Csak nem hitte, hogy a névadómat ki csak pucol meg keni az olajat vagy mit, meg olyan elvetemült, hogy majdnem agyo nütik kõvel? Mintha szemen szúrtak volna, a kék éjjeli lámpát felváltotta a hálószoba mennyezeti világít a fény az ágyam felett. Apám fölém hajolt, ilyen komolynak és szomorúnak nem láttam még az e amitõl igazán megrendültem, az volt, amit mondott, míg szelíden visszanyomott az ágyba, a ol addig könyököltem, és elegyengette rajtam a paplant. Bocsáss meg, Magdolna kérte csendesen , ami veled történt, arról mi tehetünk anyáddal, gsz bûnhõdni érte. Már bûnhõdöl, és ha teljesen meg nem változol, és abba nem hagyod, hogy zabod a mesét, történetet, filozófiát, történelmet úgy, hogy tessék neked, nagyon ráfizetsz A világ válaszolni fog átírásaidra, és nem tûri, hogy nagy igazságait átkomponálják, úgy m a föld ütéssel felel a legendáidra, hogy belebénulsz, mint azok a szegények Isonzónál, Dobe incs több átdolgozás, lányom, minden úgy érvényes, ahogy az iskolában tanítják, a Biblia le emben elõször tiltok meg neked valamit, de míg a nevelõid kezedbe nem adják, nem 102olvash atod többé a Bibliát. Az Újszövetséget se, csak a kátét, a gyerekeknek írt magyarázó szöveg nal félredobtál, mikor hazahoztad és belenéztél, kiabáltál, hogy hiányos és buta. Ennek vég vétettünk ellened, Magdolna, egyszerre vagy félérett felnõtt és kisgyerek, szórakoztató és ntó. Csakhogy az élet az élet, és nem színpad. Megértettél? Velim, tandem. Nincs tandem, a latin nem segít, a latinnal csak ártottam, egyelõre. A szégyent, ami a f amíliát érte, majd megpróbálom elintézni, de ez részben rajtad is áll. Csak károdra tettem, ltakartam elõtted Jézus véres, kínzott vonásait, és engedtem, hogy szórakozz a kánai menyeg mai napon sok minden elmúlt, gyermek. A fény kialudt, apám jóéjszakát csókolt rám, aztán arra kért, imádkozzam most kivételesen n anyámhoz. Végképp nem értettem, mitõl hûlt ki a világ körülöttem. Jézus ügye se volt világ cs a halgazdaságban, akkor hol van, hisz feltámadt, ezek szerint él, akkor csak ül örökké a nnyben, nem is teheti, mert akkor nem szorulna rá naponta a mi ebédünkre, amit szerenc sére nem szokott igénybe venni. De ha nem a Hortobágyon van, hogyan is jöhetne ide napon ta, kihez járhat étkezni, mert a mi Szent Anna utcai házunkban Ilka néni csak ötünkre fõz, dom, mit tárgyaltak anyámmal Cili érkezésekor, hogy jönnek ki a háztartási pénzbõl? Nem tud teni, mit érzek, de valami megnyugvásféle azért meghozta az álmot. Apám voltaképpen nem har dott, valamit õk csináltak rosszul, Jézus ügye ugyan tisztázatlan, de majd holnap megfejte m Cilivel. Az álom gyors volt, mint egy irgalmas baltaütés, mire felnéztem, nevetett kinn a nap, mi kor tágra tártam az ablakokat. 103 5 Gidipacal Mire az iskolára való felkészülés ideje lejárt, csaknem elfelejtettem, hogy Cili nem valósá estvérem, apám hozta haza egy napon kockás pokrócban. Vézna kontúrja megtelt, szép, egészsé rmekké táplálta anyám, pár év múltán néhány nap kötelezõ ott-tartózkodásra kellett vinni mi lami speciális képzés céljából a pesti központi intézetbe. Cili nyugtalanul került haza Pes senkinek sem nyilatkozott, végül is mire oktatják odafenn, identitását akkor már régen tisz vele apám, de szemmel láthatólag kevésbé viselte meg annak közlése, hogy vér szerint nem a yerekünk, mint más egyéb, amirõl a központban hallhatott. Bogdán Ákos és felesége szülõi te eim hibapont nélkül teljesítették, az eltûnt Marcelline helyett megkapta Ilka nénit, hogy a tán milyen volt a zentai ház, ahol született és élt, volt-e kutyájuk, macskájuk, kijük, nál firtatta senki, fogadott testvéremnek a fejsérülés kiheverése után nem voltak határozott e i, legfeljebb, ha rajzolt, tûntek fel a papíron sajátos épületek, még minaret is, amit alig a látott Zentán, de mesekönyvei képei között megcsodálhatta, mint ahogy Betlehemet is tudot ajzolni, csak Szent József fején mitra volt, háta mögött meg teve az istállóban apám fejt

g a primitív ikonosztázt. Cili bámulatos képeket rögzített, de egy idõ múlva nem 104nyúlt s oz, se krétához, mintha félne a saját árulkodó vonásaitól. Semmi nem volt félreérthetetlen, érthetõ abból, amit papírra vetett, a végén már felizgatták saját titokrejtõ emlékképei, é jzolt, mikor már tantárgy lett az iskolában az ábrázolás. Szája lassan a mi debreceni vokál k kiejtéséhez idomult, nem ismert életének egyetlen adatával sem lettünk gazdagabbak. Elfog dta, hogy õ Szabó Cecília, akit az Árvák Intézete annak idején megtalált a határon, akit jó családba fogadtak, gyermekükként szeretnek, ennyibõl állt tudatának reális kelléktára. Hutt or szerint Cili alighanem sok mindenre emlékezett, ami a hozzánk kerülése elõtti életében l jlott, de a nagyon kis gyerekek belenyugvásával nem próbálta feszegetni egy leégett ház kap ját, s elfogadta új életét és famíliáját. Mindenki kedvence volt, legnagyobb megdöbbenésemr is, tudomásul vettem a családban a második helyet, azt a titkos, egyetlen elsõt Jabloncz ay Lenke szívében úgysem kaphatta meg senki. És persze Cili adott is, nem csak kapott. M int az Elfújta a szél Melanie-ja, nagyon finom anyagból készült, nemcsak énekhangja volt ki eles, de a jelleme is. Jadránt és Dánicát most már sohasem emlegette, ezekkel nyilván szint leszámolt, de vagy elvesztette, vagy nem akarta összerakni emlékcserepeit. Jól érezte magát nálunk Brüll bácsi ágyában, az utcánkban, városunkban is, a hölgyektõl aranymetszésû zsoltá dékul, dicsérõ oklevelet, méghozzá ugyanazzal a postával, amelyben már nem is az illatosok, ga a nagy nevû lánynevelõ intézet fenntartó tanácsa értesítette apámat, hogy hittani elõkés ngem nélkülözni fognak nyugtalanságkeltõ, református keresztyén lányhoz méltatlan magatartá , ha õsszel az 105elemi iskolába óhajtanak íratni, elõkészítésemet hivatott egyházi személy aki alkalmasságomat igazolja. Anyám családunk régi jó emberét, Baja nagytiszteletû urat, a yi költõ-papot kérte meg, húzza ki eltévedt bárányuk gyapjából a kínos töviseket, a nagytis it meglepõdött a kérés indoklásán, de vállalkozott a feladatra.

Apám ama bizonyos éjszakai eligazítása után nem könnyen, de felfogtam, valóban szégyent hoz családra, amit korrigálni kell, míg még lehet. Nagyon kicsi lévén fogalmam se volt arról, y az, ami a hittani elõkészítésen történt, holtomig korrigálhatatlan, nemcsak hogy nem szab lok meg soha a rám égetett, a személyemet mindenhová elkísérõ, általam átírt szentírás bill elkísér, mint egy figyelmeztetõ jelzés: vigyázat, valami végzetes szabálytalanság észlelhet szelíd világában, a puritán, hófehér porcelánkészlet egy findzsája elüt a készletbõl, s ami etlen az egek urának tervezése, minden vendég mindig azt a szerencsétlen findzsát veszi a kezébe, aztán csak megütõdik, milyen szokatlan és idomtalan, és elmereng azon, lehet-e ebbõ gyáltalán inni? Nagytiszteletû úr õszig foglalkozott velem, szeptemberben pecsétes lapon ig zolta, ismerem a kátét, a kötelezõ imákat, énekeket, az üdvtörténet koromhoz illõen ábrázol elemi tanulmányaim megkezdésére alkalmas vagyok, így hát elindulhattam jövendõm felé. Míg a lelkipásztor oktatott, egyetlen megjegyzést sem engedtem meg magamnak, tettem, a mire apám utasított, nem ajánlottam új megoldást Isten tetteire, ahogy a hivatalos megfoga lmazás elõírta, követtem Krisztus életútját, kicsit szürke volt a régen millió fényben rezg , az a hajdani nagyobb megrendülést keltett bennem. Nagytiszteletû úr kegyes kése lemetsze tte tudásomról a fantáziám szülte többletet, így Krisztus története számomra kevésbé izgalm búsító, okosan temperált, ösztövér. Legnehezebb volt megtanulnom a némaságot, a tiltakozás rítását, mikor nem értettem egyet a lelkésszel. Nem volt könnyû hivatalosan elfogadnom a sz ntem felfoghatatlan tényt, ami az oktató szerint az Isten igénye: az emberi szenvedés és ál ozatvállalás szükségességét. Úgy éreztem, Isten az embert embernek teremtette, nem angyalna mindjárt kezdetben gondolhatta volna, hogy elõbb-utóbb hibát hibára halmoz, de képtelen vol am feltételezni, hogy az én mennyei atyám örül, ha én szenvedek, nemcsak méltányolja, de ké jaimat. Isten elgondolását egyszerûen nem értettem, de már nem akartam senkit zaklatni, Jéz st szívbõl szántam, hogy nagy hatalmú, ám irgalmatlan atyja van, de nem közöltem többé felt új tartózkodási helyét vagy általam elképzelt családi állapotát sem a nagytiszteletû úrral l, békén hagytam az evangéliumokat. Hogy az édes bizalom, az a hit, amit a magam bolond fantáziája sugárzott szívemben, az állandó Krisztus-közelség eltûnt belõlem, azt bánatosan m; valami alig meghatározható, amit malasztnak hívunk, az eligazítások után odalett. Vallot am felekezetem hitbéli követelményét hiba nélkül, nem kommentáltam a hallottakat, nem kérde soha többé semmit, csak elfogadtam, mint az egyszeregyet. A logika szót már ismertem, ha pontosan meghatározni nem tudtam is, mit fed, de gyanítottam: hivatalos magyarázat va lami meglétének indoklására, aminek én csak a hiányát fogom fel. A hittörténet megrendítõ p evedett lecke 107lett számomra, érzelmi tartóoszlopait az illatos hölgyek és a szelíd lelki ztor valamikori üdvözülésem érdekében elfûrészelték. Korrekt felkészültségû, az anyaszenteg int élõ kálvinista lettem, évtizedekkel késõbb olykor még eszembe jutott Isten valaha világ

látott pörge kalapja, de akkor már nem apámnak érzékeltem, hanem parancsoló uramnak a szent ságban, üdvözülésem záloga, Krisztus is örökre eltûnt a Hortobágyról, s bár naponta hívtam gtem már, hogy kér az ételünkbõl. Isten, a pásztor olykor még visszanézett rám, ha egyházke valamelyik parányi vidéki községbe rendelt, és hallottam már nem divatos, régi énekeinket: sz, mint egy juhnyájat, fordítsd hozzám szent orcádat! A nap rásütött az ódon padokra, tem g volt, régi nemes fából faragott szószék, az úrasztala diópác illatát árasztotta. Kis falu r még tudtam érezni bárány mivoltomat, akit az Úr keres, és egyetlen pillanatra felfénylett halászat is, tizenkét halászok halat fogtak a pusztán, a csincsésben, aranyhálóval. Isten s hagyott el, mint az illatos hölgyek, és nem vette rossz néven alaktalan bögre mivoltoma t, apám halála után átvállalta funkcióit, akkor már a régi hittel tudtam tõle bocsánatot ké

Mindezt még bõven takarja a jövendõ, egyelõre a diadalmas Cili ragyog, akit isten tudja, m ire nevelnek az idõnkénti felrendelés idején az árváknál, de már nem a régi, hiába kérem, n eni Mihály elcsábításában, szerinte más utat kell választani, egyszerûbb, hétköznapibb utat nagyon óvatosan, mert az ellenség az árvaházat is lesi. Mit lesnek ki, kicsodák, míg oktat õket, sose tudtam meg, hisz nem volt sza108bad errõl beszélnie, de valami külön csapatnak vagy csoportnak lehetett a tagja, amirõl családunkban csak apám tudott, akit egyébként e már felnõttkori közlése volt megint lenyomoztak a pesti központból, ahogy a kommün után t egyszer a városi urakkal, mert megbízhatatlan elem házában nem élhetett egy különleges cé kiszemelt trianoni árva. Cili megint elõnyben volt, engem nem szemelt ki senki semm ire.

Mikor anyám ama bizonyos avignoni hídi eseménysor után mindkettõnket elvitt a Zenedébe, az keseket képzõ mûvésznõ azt mondta, azonnal meg kell kezdeni Cili hangja csiszolását, ritka, gyon nemes szoprán boldog tulajdonosa. Magdolna mondta anyámnak igen szépen szaval, de ne zongorázzék, mert bûn hallgatni, mikor kalapál, kár a billentyûkért. Cili új kivételeze nt csak megütött, az volt a különbség a régi és új érzés között, hogy már annyira szerettem adtam: õ lesz majd a mûvész, nem én, aki fellelkesülve a sajtóban és közbeszédben fel-felbu gosfilm lehetõségétõl, már láttam magam egyszerre Mäbel Shanlett filmszínésznõnek, hollywoo ernek, sõt a Warner fivérek (Bros!) cégtulajdonosának. Hogy világom kerek legyen, kitalálta magamnak férjet is, mert iszonyúan szerettem volna már megkezdeni az asszonyok életét, te mplomban esküdni látványos keretek közt, fényes házat vinni, ahogy a színházi lapban láttam n meg selyempongyolában, erõsen kifestve, kezemet csókra nyújtani hol annak, hol ennek, a canterburyi érseknek, Posa márkinak, Szucsong hercegnek, az angol trónörökösnek, Winnetou erõsen európaizált, egyetemet végzett és még nem vadász szellemképének, hallani, ahogy a fõ jelzi, asszo109nyom, a tálalás megtörtént. Achilles és Protesilaos álomfigurái után több ú entkezett fantáziámban, mind engem imádott, mind el akart venni feleségül, és mindhez hozzá mentem. Olykor három-négy férjem volt egyszerre, férj-háremem alapítója kivételesen nem vo isztokrata, csak mérnök, nevét, Losonczy Dénest a telefonkönyvben találtam. Gyerekkorom álm ak abszurditása ma is elbûvöl: imádott Dénesem Monacóban volt kultúrmérnök, motorbiciklin j hozzám, feleségéhez, miközben lecsapolt minden mocsarat Monaco és Debrecen között, ám házas kiskorú mivoltom miatt titokban kellett tartani, hisz a helyzetet az is nehezítette, hogy a szerencsétlen Losonczy Dénes katolikus volt, és esküvõ elõtt Baja nagytiszteletû úr is be kellett vezetnie Kálvin hitébe, mint szegény Posa márkit, aki bele is halt lelki k rízisébe, hogy hitet cserélt, esküvõ után rögtön meg is özvegyültem, pedig milyen szépen mu ten az esküvõn. Ez a kép is megleli az ikermását évtizedek múltán, Losonczy Dénes és Posa n felfelé a nagytemplom lépcsõin fekete, gombolhatatlan bõ felsõkabátban, fújja a hortobágyi apos köntösömet, én meg csak megyek, elõttem, mögöttem, hátam mögött két püspök, esperesek, zsinati küldöttek, országos a kivonulás: az elsõ nõi fõgondnok, a curator generalis beikta hív a harang. Magamban a templomban elmondandó hosszú székfoglaló beszédem szerkezetét memo om, már régen nem vagyok tanár, hanem író, egy másik író özvegye, az ország ismer, de se cs magánéletem. Ez is messze van még az idõben, egyelõre Cili testvérem két vastag varkocsát t ortobágyi szél, õ is férjhez akar menni, õ Roger grófot választotta, aki emberbarát, igen m nagy antant110ellenes hazafi. Cilinek nem voltak mellékudvarlói, de miért lettek volna , Roger minden volt egy személyben, amit méltányoltunk: sebészorvos, pilóta, diplomata és f nd, államférfi, háromszobás föld alatti kastélyaink abszolút biztonságot ígértek, és az örö etõségét. A hortobágyi délibábmaradvány levegõrezgés már ígérte a jövõt, amelyben jut majd , de nem mint férj, mint vadidegen baleseti szaktanácsadó, a mûtõben az operációnál a párká

tálnak, az egyik cérnát sodor, a másik fonja a rokkán, a harmadik kezében ott a nyisszantás kész olló. Cili képzelete egyébként mindig egyetlen utat tervezett magának, az én életem el em ígérkezett egysíkúnak, inkább egyre táguló körök jelezték a mindig messzebbre vivõ sorsf orát. Mikor már túl a nyolcvanon a millenniumi zászlót pántlikázom fel Debrecenben, mögötte mányfõ, a püspök, a polgármester, Cili már halott, és kívüle ki sejtené, hogy az én fülembe debreceni színésznõ, Timár Ida énekel az úrasztalánál, aki Iluskát alakította a János vité iójában: Strázsamester uram, kérem, nem illet ez engem, ezt a nagy-nagy dicsõséget meg sem érdemlem. Én ügyetlen vagyok, hideg is van a templomban, a kormányfõ bogozza fel helyette a pántlikát, a halott Cili meg áll az úrasztalánál, az emlék mellém állítja férjestül. Még y most csak percekre él, míg a szertartás bevégzõdik, aztán már újra halott, és Roger gróf ejét halálos ágyánál, de nem pilóta, sebészorvos, fõrend: karmester, Cili meg Timár Idával a dalt a János vitéz-bõl, és nekem énekli, míg gyõzködöm a szalaggal. Mire a bog megkötõdi iált a csendbe: Jadrán! Dánica!, és szavára rákondul a Rákóczi-harang. 111 Testvérem aranymetszésû zsoltárja és az én kicsapatásom nem azt jelentette, hogy mert a pap nem adtam többé tanácsot, nem próbáltam igaz útra vezetni a hittan labirintusában derülten Cilit, senki mást soha, de Cilit aggódva szerettem, segíteni akartam neki, csakhogy ne m lehetett. Mikor persze akkori szókincsemmel felvetettem az eredendõ bûn elfogadhatat lan voltát, s meg akartam gyõzni arról, hogy egy alma miatt, amit szintén az Úr teremtett, nem büntethet a jó Isten ilyen súlyosan egyelõre mit sem vétett lényeket, Cili árokparti n lejcs szeme elborult és rendreutasított. Ingerült hangja sokáig kísértett, áldom magam, hog ngedelmeskedtem neki, mikor azt mondta unszolásomra, nagyon komolyan: ne taníts meg engem nem hinni, Dódi! Hát, ha nem akarja, jó, elnémultam. Ha neki ez kell, és így kell, és is hiszi, mikor nem vagyunk iskolában, akkor az én Jézusom úgysem érvényes nála, az én édes osolygó, ártatlan Jézusom, aki csak az enyém, mert megváltott múlt- és jövõbeli gonoszságai em csak engem, az emberiséget is, és jutalmul itt él a halgazdaságban. Akkor Cili csak m erengjen azokon a titkokon, amelyeket csak apámmal szabad megosztania, én meg Jézusra gondolok, ugyan fõznek-e neki halászlevet is? Tudtam, Cili némaságával parancsot teljesít, zért nem haragudtam rá, ha nehezen tûrtem is, de hogy miért ne oktathatnám, amikor elmondo m, én miképpen látom a Megváltót, nehezen akartam tudomásul venni. Én érzem, Jézus boldog, m beszélni hall magáról, el is mondja az édesapjának, lám, van egy kislány, aki úgy szeret, megkönnyítené a sorsomat, fel is szólított, ha jó emberek segíteni akarnak nekem, ne tilta zam, a világot úgyis megváltottam már. Hát nem jobb nekem, atyám, a Hortobágyon? Igaza van ak a 112kislánynak. Persze hivatalos hitbéli megnyilvánulásaim kifogástalanok voltak, és go dolataimat Cilin kívül nem ismerte senki. Sajnos az illatosok és a nagytiszteletû úr gyõzel e kétes értékû volt, mert megtanultam elhallgatni valódi meggyõzõdésemet. Egyébként az elemi oktatás megkezdését végre jelezte az intézet is, az évnyitó istentisztel nem vehettünk még részt, csak a harmadikosok, negyedikesek, nekünk az iskola dísztermében olt az iskolakezdõ áhítat, megindítóan szépnek találtam, mert a prédikációnak nem volt reze mint a hölgyeknek, értelmes lelkész beszélt érzelmeinkig ható, vállalható, munkára késztetõ ra intõ szöveget. Akkor még ki sejthette, hogy számomra a négy ígérkezõ esztendõ évente csa anulóként bejáró növendék számára kötelezõ pár hetet fogja jelenteni. Másnap hétfõ volt, bevonultunk az osztályterembe, és megkezdõdött a hivatalos oktatás. A mi et, aki írást-olvasást oktatott mindkettõt tudtam réges-rég úgy hívták, Mickó néni, õ i dani áldozatai közül. Inkább megérzés volt, mint bizonyítható tény, hogy alighanem szóban é Szabó unoka csorba bögre a készletben, mert mikor elsõ foglalkozásra vitt bennünket anyám, gyon megnézett, hosszú, fürkészõ pillantással, és éreztem, sem anyám, sem én nem tetszünk M nyám külön visszafutott még egy csókra, mielõtt végképp ott hagyott abban a vigasztalan épü mely mellõl akkori formájában még hiányzott a diadalmas református egyház büszkesége: a Kol , az éppen épülõ, késõbb országos hírû óriási leánynevelõ intézet. Akkor még nem gyakorló, óépületben, ami mellé nem is messze építették a kõmû113vesek az új, pompázatos modernet, a tart melegen, laboratóriumokkal, imateremmel, vetítõ készségekkel is felszerelték. Ez, ahol iskolai pályánkat kezdtük Cilivel, még az 1823-ban, két évvel a Zalán megjelenése elõtt már ból alakított intézmény volt. Az óépület kapuját egy szent iszonyat nyitotta-zárta, a kapus k bõrleffentyû rögzítette hiányzó lábát, azt idõnként meglengette, amikor lépett egyet a ma mber volt, féltünk tõle, nem tûrte a rendetleneket, pedig rontanivaló 1923-ban nemigen vol t azon a bánatos, régi épületen, nedves volt, dohos, a kályhák alig szeleltek, a padló olaj szálkás, a szén háborús, csak füstölt, nem melegített, a csapnál tisztálkodni nem lehetett nénikék észrevették, hogy mindenki tolakszik szünetben inni vagy kezet mosni, és a takarító tûrik, ha összelocsoljuk vízzel a padlót. A tanítónõk nem vállaltak vitát: hát tilos volt

osás. Mi, míg odajártunk, egyszer sem ettünk piszkos kézzel Cilivel tízórait, inkább hazavi mit otthon csomagoltak. A végén anyám tudomásul vette, ne adjon velünk semmit, úgyis vissza erül. A termek sötétek voltak, maga az épület bús, salétromos, csak az osztályt szerettem b a tényt, hogy köröttem csupa-csupa lány van, és nemcsak ketten vagyunk Cilivel, hanem neg yvenen, negyven megfejtendõ titok. Mindjárt kinéztünk magunknak Cilivel együtt egy fekete hajú, mindig mosolygó lányt, meg egy másik csudaszépet, egy babaarcú gyönyörût, társaságban iseltük el, hogy az iskola termei kriptaszerûek, és az illatosokhoz hasonlító tanítónõ ipar semmit nem tud nekem adni, amit otthon meg ne kaptam volna a családtól, a szüleimmel f olytatott beszélgetések messze felülmúlták a tananyagként kötelezõ beszéd- és értelem114gya Írni, olvasni régen tudtam, akkorra már a számokat is ismertem, zsoltárból tanította meg a római jelzéseket. Cilinek persze minden egyszerûbb volt, õ szinte minden otthoni képzés né került hozzánk, õt igazán érdekelte, amit a nénikéktõl hallott, részint meglepte, milyen tá mi minden van benne rögzítenivaló. Õt mulattatta a hely- és környezetismeret, nekem nem mon ott újat, ismertem minden pusztát, zugot, közt körben a városban és a környéken, a városi t helységeket, de Zenta messze volt, és Debrecen gazdag hatásával és a Hortobággyal a közeléb linek csupa csoda. Az én egyik új választott barátnõm, Lidika, nagygazda lánya volt, soha én olyan csillagporo zakát, mint késõbb, nagykorunkban tanyájukon, nem láttam többé, egyébként az õ földjükön ké yi udvar kutyafalkáját, azért hívták a helyet Ebesnek. Nagyon szerettem náluk lenni, másik rátnõmnél, Pálmánál is, a két új barátnõ sokat segített abban, hogy elviseljem az iskolát. A nénike mindig szánta, akit megbüntetett, akkor is, ha haza kellett írni a szülõknek, azon al jöjjenek, mert gyermekük a bûn martaléka lett. Én mindjárt martalék lettem, mert miután e semmi újat nem tudtak közölni velem, csak úgy tudtam elviselni az iskolát, hogy folyton faragtam a kényelmetlen, olajzöld padot. Apámnak új padot kellett csináltatnia a szálkás ré lyett, pedig csak alig valamit sikerült lefaragnom kisbicskámmal. Cilinek nem volt s emmi problémája az elemiben, engem az elsõ év vége felé, mikor már az isten tudja, hányadik meghûlést hevertem ki, Huttra tanácsára egyszerûen kivettek az iskolából, anyám a zárdában a tanítóképzõt, és zseniális dédapám 115ethosza benne éppúgy megnyilvánult, mint Piroskában noni híddal feloldotta Cili némaságát. Testvérem itt is sztár volt, de nem azért vitt el an ezt megszoktuk már valamennyien , hanem mert Huttra mert ezt nehezen viseltem volna így döntött. Megrótta családomat: egyik betegség a másik után ért, súlyos kanyaró, súlyos lejtették, hogy születésemkor egy hetet adtak nekem az orvosok? Ez igaz is volt meg ne m is. A valódi, az elemi elhagyására bíró momentum a gidipacal ügy volt, a második alkalom, kor nem egyházi, inkább magán okból szakadtam ki a közösségbõl. Persze a tanulást nagyon él indig boldog voltam, mikor ismét visszaléphettem az otthon falai közé, ahol anyám tanított a tanév végén vitt be újra a záróvizsgára, ahol a többiekkel együtt beszámoltam arról, amir aim. Mindig csupa kitûnõvel végeztem az osztályokat, és nem kellett unatkoznom a nénikékkel Lidika és Pálma persze megmaradtak barátnak, sûrûn látogattuk egymást, Cili hazahozta minde semény hírét. Az elemi tagozatban oktató hölgyekkel csak vizsgákon találkozhattam, pár elõí n benn töltendõ héten évente mással. Mickó néni után megismertem Terézke nénit, Ilonkát, a sébet néni zárta. Huttra doktornak négy harmonikus évet köszönhettem, és az elsõ nagy rémül adulást, mert az elsõ és egyetlen támadás túlélése után azonnal megszûnt a Hitchcock-varázs eceni horror, a játéknak álcázott kamaszlány-kínzás, a gidipacal szindróma. Aljas szórakozá etlen és gusztustalan. A nénikék is vertek, de csak tolltartó fedelével a körmeinket, esetl g hosszan térdepeltettek, de mi volt mindez a gidipacal-akcióhoz. 116 Már említettem, a régi épületnek óriási udvara volt, teleültetve illatos virágú cserjével, t a tavasz, játszhattunk kabát nélkül a tágas helyen, elfértünk, ha nem is kényelmesen. Sok ltunk odalenn: mi, elemisták, aztán gyakorló elemisták, akikrõl nem tudtam bizonyosan, mic sodák, késõbb megértettem, hogy náluk és rajtuk tanulnak tanítani a leendõ nénikék, és ebbe ak még a tanítóképzõsök és a polgáristák is. A polgáristák kasztja külön kaszt volt, a gazd rosok lányaié, Debrecen hajdani céhei örököseinek gonddal neveltetett örökösei. Jól fejlett voltak a polgáristák, a négy elemi után még négy polgárit végeztek, komoly követelményekke t jelesre vizsgázott, elmehetett késõbb tisztviselõnek, továbbképeztethette magát felelõs i munkára, a jól keresõ iparosok, kereskedõk, vállalkozók értelmes lányai friss ésszel, könn az akadályokat. Az udvaron remek tempóval versenyt futottak a kertben tartott tavasz i tornaórákon, amelyeket mi, amíg még én is rendszeresen bejártam, a csukott ablakú osztály ben bonyolítottunk le, leguggoltunk a padlóra, megint felálltunk és lengettük a szellõzetle helyiségben a karjainkat, mint a beteg madár. Kinn nagy élet volt, ezt a nagylányok csi nálták, a tanítóképzõs jelöltek, akik valóban azok voltak, nagyon nagy lányok, kifejlett, f

, tizennégy és tizennyolc év közöttiek. Mire diplomát kaptak, mehettek férjhez, vállalhatta ha szerencséjük akadt, közel a városhoz. Ezekben az években a szexuális élet kérdéseirõl t erint nemhogy egyházi neveléssel foglalkozó protestáns iskolában nem eshetett szó, de Tóth amér és tanítványai kivételével hallgatott a magyar társadalom is. Ám a fiatal testekben ár k a nedvek, tombolt a tavasz, s 117mert a húszas évek Debrecenében legfeljebb az apám láto gatta törvénytelen gyermekkel siránkozó leányanyák élhettek nemi életet, a tanítóképzõsök t valódi élet parancsa, és ha házasságkötésükig kivihetetlen volt is, mert a város lakosai jo ról lesték egymás lakhelyét, érezték a vágyat, aminek nem volt kiélési lehetõsége, hát a sz ejtett igénye átalakult koraérett testeikben brutalitássá. Nem volt végzetes a módszeres kí e irgalmatlan, durva. A nagylányok kitaláltak maguknak egy sajátságos játékot, annak az vol a neve, hogy gidipacalozás. Gidipacal volt minden náluk gyengébb, elsõs, másodikos elemis ta, ha gyengébb vagy beteges volt, idõsebb is. A nagylányok összefogódzkodtak, kört képezte aztán üvöltve azt kiáltották, megállás, gidipacal, és körbevették az áldozatukat. A boldogt einte nem tudta, mi vár rá, nevetett, voltunk olyan gonoszak, hogy nem mondtuk el az oknak, akik még nem tudták, mi következik. A nagyok gyûrûjébe szorított gidipacal, az áldoz leinte nem értett semmit, aztán megpróbált kérdezõsködni, akkor a vezetõ, a legerõsebb, leg végzõ tagozatos lány, akit majd szétvetett a férfi után való kívánkozás, ráordított, ki va te senki. Szegény áldozat mondta a nevét, akkor megint ráordítottak, mindenki sivított, kia t, hogy hazudik, mert gidipacal, látni rajta, hogy az, gidipacal, azonnal mondja m eg nevét, lakáscímét, éjjel is ott lesznek és megkínozzák, ha nem teszi. Az elfogottak megp menekülni, nem lehetett, a játék végén már fuldokoltak a zokogástól, akinek volt záloga, od zsebkendõjét, kistáskáját, pici uzsonnapénzét, ékszert az iskolánkban nem viselhetett senki nyegették, hogy éjjel is utána néznek, mit csinál s mit dugott el, nem adott át, 118ígérték az utcán is követni fogják. A gidipacal akkorára már megsemmisült saját könnyáradatában. Né et mindig volt a szünetben, a tanítónõ mindennel tisztában volt, és ép hallású, de nem óhaj a minderrõl nyilván mit sem sejtõ tanítóképzõsök igazgatónõjével, sem a termetes és erõs ta konfliktust. Valami regényt olvasott tüntetõ figyelemmel, mindig a legmesszebb helyen az éppen letartóztatott gidipacaltól, hogy ne legyen kénytelen intézkedni. Anyám a gidipacal eset után ment el Huttrához, a megbeszélés fõ oka az volt, kínozni nem ha a a gyerekét, aki amúgy is mindenfélét képzel, ami nincs, hát még ha van is rá oka. Anyám C kifaggatta, Cili akkor még, mikor ez legelõször szóba került, nem esett át a tortúrán, de san fogadta, amikor rátörtek. Nem futott elõlük, megállt, megvárta, míg a vezetõ elkezdi: G cal, valld meg, ki vagy, mi a neved, ki az apád, mit adhatol váltságdíjul? Ezt , mondta a rianoni árva, és úgy térden rúgta a vezért, hogy az mindjárt össze is esett, és sikoltozásá nénike kénytelen volt leereszteni a könyvet. Mire odagyalogolt, már értesítették a tanítóké megsérült a társuk, a nénike azonnal intézkedett: kár, hogy idehozták az udvarra szegényt, azonnal a tornaterem melletti egészségügyi szobába, ott majd ellátja szakember, az erre il letékes ápolónõ. Cili csak állt, tündöklõ mosollyal, mint Rozgonyi Cicelle, és még azt ordí hallott hangon: Ántánt dögök, gyertek csak, négerek! Cilihez soha senki nem mert nyúlni, sõ ili titokban alkalmazható volt, pénzért védõõrizetet vállalt azok mellett, akik kívánták és a tarifáját. Cili akkor lépett elõször akcióba, mikor én voltam az áldozat, és miután nem v meg se a nevemet, se a lakáscímemet, és 119elkezdtek verni, nem védekeztem, engedtem, ho gy üssenek, és sírtam. A baj otthon aktivizálódott, szegény Huttra fejtette le a véres ruhá amely foltjait iskolaidõ végéig némán takargattam. Cili éppen Pesten volt, nem láthatta, de gjegyezte, hogy a testvérét bántották, és felelt az ügyre a maga módján. Hol tanultál birkó , kérdezte az emlékezetes napon apám Cili azt mondta, képzik õket Pesten a tornamesterek, de apám ne érdeklõdjék, mert tilos errõl beszélni. Apám mindent értett szó nélkül is, én ak már persze hogy felfogom, mi zajlott a trianoni árvák továbbképzõ napjain, és mitõl lett a ilink olyan, mint egy egyre izmosabb fenevad. Antant szukái! hallatszott az udvaro n a kiáltás olykor, Cili, a nefelejcsszemû angyal ordított, harapott, rúgott, a nagylányok enekültek elõle. Én nem tudtam akkor még, mi az a szuka. Cili igen. Aztán elszállt a négy év, négy kitûnõ bizonyítványt vihettem a gimnázium elsõ osztályába. C és nem kitûnõ, de jeles eredménnyel zárt mindenbõl. Õ jutalomkönyvet is kapott a záróvizsg egyetlen pedagógusnak született, szikrázóan intelligens negyedikes tanítónõnél, Erzsébet né tt. Cili énekelt is az ünnepélyen, Bús magyarok imádkoznak mindenki megtapsolta. Anyám , hogy Erzsébet néni bajlódott velünk, átadta az obligát virágcsokrokat, a tanítónõ hosszan ra, míg utolsó becézésre magához húzta Cilit, aztán minõsített bennünket. Cecil emberi cso szerencsekívánatomat mondta , Magdolnát nem volt szerencsém megismerni, csak képességei lottam a bizottságtól, és kitûnõ vizsgafeleleteit méltányolom. Szép pályát remélhetnek mind t megcsókolta, engem nem. Hála istennek, gondoltam. Pukedliztem. Õ is 120egy másfajta gi

dipacal. Még hogy nem volt alkalma megismerni! Hát ki szavalta el neki a Talpra magy art? Az elemi elmúlt, mint egy néha riasztó álom. Elhoztam magammal a bõrleffentyûs lábú rémkapu lajszagú osztályterem, a tenyeresek, körmösök és egy szexuális aberráció testi levezetéséne dipacalt, és persze az orgona- és jázminbokrok tavaszi illatát, és anyám tanítását, hisz a yett õ oktatott: Szép a nyelvtan, kicsim, gyönyörû, gondold el, ott sétál valaki az utcán, komótosan, ha megjegyzed, hogy õt úgy hívják, állítmány, és mindig csinál valamit, és azt i ed, hogy azt a valamit többnyire valamilyen módon teszi, már fogod tudni a mondat lényegét , és hogy ez vagy az miképpen történik, és õ maga milyen. Gyere, kincsem, gyere! Õsszel gim m. Én akkor is féltelek, ha nincs rá okom. Vigyázz magadra, mindenem! Nagyon szeretlek, Magdolna. Cili ott állt a szoba sarkában, erre a mondatra hátrapillantott, mint aki vár valamit, d e Jablonczay Lenke nem folytatta, hát visszafordult, és tovább nézegette a bizonyítványát. amit várt és nem kapta meg, de mindegy volt már, voltaképpen minden mindegy volt Cilinek régen. Mamája nem az õ mamája, az a Dódié, és Cili is szerette Dódit, aki miatt térden rúg lányt. Tette egyébként hõsi tett volt, szétrúgta a nagylány térdét az akkor véletlenül éppe an árvacipõvel, az ügy a sikoltozás és az orvosi jelentés után végre feljutott az igazgatón vezetõje elõször belenémult, mire kivallatta a nagylányokból az igazságot, aztán intézkedet kitalálói és irányítói elhagyták az iskolát bizonyítvány nélkül. A kicsapás az intézet magá ki tudott róla a városban. Nem tudom, ki õrzi ma emlékezetében kívülem, nekem ma is 121hitc cki rémem, hogy körbevesznek és fenyegetnek és elveszik, amim van. Gidipacal egyébként olya lehet, mint a gólem, mert idõnként más helyszínen még találkozhatunk vele, és Cili már nem uttra doktor, sem a családom, nem védhet meg senki. Anyám egyszer szóba hozta, mennyire meglepte a választásom, mikor hittani elõkészítõ után é i osztályában átélt hetekben bizonyossá vált, az egész gyerekanyagból csak kettõ kellett ne nak, Lidika és Pálma, és Cili azonnal szintén elvállalta õket. Anyám nem indokolta a kérdés udtam, mi járhat az eszében, egyik barátnõ sem volt a városi urak megítélése szerint hozzám dika az lett volna, ha az apjának nem harminchat holdja van, hanem hatezer, és kastély ukból hozza be a környékrõl reggelente a fogat a kisasszonyt, Pálma is megfelel, ha MÁV-fõt os vagy fõigazgató az apja, nem raktárnok, aki váltókezelõbõl küzdötte fel magát a rangra. néni balett-elõkészítõjében, de fõleg Tattay Margit táncstúdiójában megpróbált összehozni kal, de a kísérlet nem sikerült, én nem illettem a kijelöltek közé, léha tudatlanoknak tart õket, õk meg úgy néztek rám, mint egy félbolond csodabogárra: íme, az ideális iskolás, aki aszt leckét, tudja a megtanulhatatlan latint, sajnálja az idõt a táncra, de azért megtanul ja, mint egy tantárgyat, mert hátha szüksége lesz rá valamikor. Én meg úgy találtam, felelõ ossz tanuló a legtöbb, szemét villogtatva vihog a fiúkkal, bájolog, ezekkel nincs mit kezd eni. Érdekes, hogy mennyire nem találtam meg a helyemet a neveltetésemhez szintén elenge dhetetlen tánciskolában, úgy éreztem, nincs ott keresnivalóm. Pálmát és Lidikát eredetileg be, de Cili csillogott az örömtõl, 122mintha tudta volna szegény, ott lesi a nagy arany pókháló közepén a sorsa. Életemben elõször éreztem kétségbeesett haragot, mikor rájöttem, ióban lett szerelmes, méghozzá abba a boldogtalan Textor Ádámba, aki magántragédiáját minde erte a Református Ifjak Egyletében, tárgyaltak is róla részvéttel és elismeréssel, igazoltá hír, amely elterjedt a városban. Anyám egyébként megvallotta, élt benne némi gyanú, talán Lidika valamelyik fivére vette át játékos életemben valamelyik képzeletbeli jegyes szerepét, azért vagyok velük annyiszor és szívesen, de aztán nevetett az ötleten, mert érezte, Lidika családja nem engedett volna a gazdaságba egy olyan folyton csak olvasó mihasznát, mint amilyennek látszhattam. Nem vo ltam én szerelmes egyik fivérébe sem úgy igazán, csak jó volt velük, náluk lenni, én életem em át a birtokukon a kiegyensúlyozott és ésszerûen kormányzott gazdafamília méltóságát, cív figyeltem Lidika apja szigorú pillantását, amivel családtagot, bérest, állatot, mindenkit rányított a nagy famíliában. Lidikának két nénje meg egy húga volt a két fiútestvér mellett ak akkor volt szabad a házi teendõktõl, ha az iskolában ült, ott beleolvadt az intézet közö de aztán futhatott haza, ahol minden lány munkarendje ott függött az elõszobafalon, mikor ki válogatja a szennyest, látja el az aprójószágot, mikor mos, vasal, segít a konyhán. Hogy erettem óriási házukat, két széles épületszárnyat kötött össze egy hatalmas kapuboltozat, a fogadta a belépõt, a virágok mögött többszörös bokorsor zárta el a kíváncsi szemektõl a ga istállókat, kocsiszínt, pajtát, górét, csûrt. Májusban eperszüretre men123tünk, lelegeltük lát, köröttünk kutyák lebzseltek és számtalan macska sündörgött, a gazda nem is köszönt, cs intett felénk, mi több járhat mihaszna gyerekeknek, akik az õ sajátjai világába kerültek. a mindkét nénje már elvégezte annak idején a felsõbb leányt, húga már várta, hogy beírassák

iskoláztatás nélkül nem cívis a cívis. Lidika apja is valaha a Kollégiumba járt, édesanyja ak idején az akkori illatosokhoz, az óépület elemijébe, s tanulmányait a polgári tagozaton te, míg késõbb valamennyi lányát gimnáziumba íratta be, akár a fiait, csak a lányok közül e tt ki a ház bûvös világából, az otthon üzemeltetésére, a gazdaság fenntartására, mindenre, ba tartozott, gondot kellett viselniük. A fiúknak rendelt kötelezettség a tanuláson kívül a rtokon, a gazdaságban való tevékenykedés volt. Hogy szerettünk náluk lenni, istenem, gazdán kellett hívnunk Lidika édesapját, aki nem tûrte a bácsit, olykor alhattunk a tanyán is, nag irhaködmönök és kondérok között a szénában, a csillagos ég alatt, az esti itatás, majd a f ránk borult a puszta csendje, elleptek az illatok: a bodza, akác és a hársfák lehelete. M esevilág volt számomra náluk minden, a két fiú, ahogy a lovakat betörte, a komondorok liheg a kánikulában, a végenincs közös lakmározások a ház családnak fenntartott bal szárnyában sõ férjhez menõ lányra várt , Lidika idõsebb testvére anyai utasításra elképesztõ mennyisé akott elénk, mióta ott voltam köztük, mintha védõréteg vett volna körül, úgy éreztem, ezt a soha nem érheti semmi baj, itt mindenki mindenre felkészült, itt tavasszal már összehordtá a gallyacskákat, amelyeket levert a téli szél, itt minden megy a természet és 124egy nagy on józan család tervezõkészsége szerint, aztán persze úgy fordult, ahogy ilyenkor szokott, összeomlott egy létformával együtt. A fiúk egyike a református fiúgimnáziumba járt, a nagy érettségi után a gazdasági akadémián gyakorolta azt, amit hazulról úgyis megtanítottak nek gidõsebb lány láthatólag nem akart férjhez menni, a középsõét és a legkisebb titkait nem tu zni, de hogy Lidika szerelmes volt a medikus Siklósdyba, azt hamar észrevettük, és megdi csõülten éltük át Cilivel az élményt, a mi Lidikánk megy elõször férjhez az osztályból, ha arabb, mint az András ügyvéd lánya. Siklósdy, a laringológia leendõ nagymestere nem kapott haza állást, pedig évfolyamelsõ volt, nagyon is megértem, hogy elfogadja, amit Mussolini I táliája kínál, és kimegy dolgozni idegenbe. Tanultunk mi hatodikban gazdaságtant, még a szo t rendszert is oktatták rémületünkre, de el nem tudtam igazodni a saját életünk körülményei hogy elengedjük legjobbjainkat, mert tudom is én, mi történik, miféle politikában. Siklósdy sentrifiú volt, nem mondhatták azt, amit a zsidókra, hogy elveszi más helyét, a hetvenhete dik Siklósdy is itt élt a közeli Siklósdon, mióta az országnak történelme volt. Lidika esküvõjét egyébként otthon tartották, áhítattal néztem az úrasztalának álcázott kere et patyolattal takartak le, ezen a napon kristály és ezüst villogott a cívisházban valamen nyi egybenyitott lakószobában, Lidika pártásan, fehér magyar ruhában esküdött, elképesztõ e tette meg a férje a hátsó kijáraton át, ott állt a nászajándék: Siklósdy kocsija. Nem tudtu l utánaintegetni, Pálma sem érte el, pedig õ még ki is futott, én hazafelé ballagva azon 12 em, hogy lehet az, hogy Textor ilyen nyomorult, Siklósdy meg ilyen szerencsés, Lidikáék családjával együtt. Az a signora, aki háború után visszakerült kisfiával, a mi Lidikánk volt, az a régi, de hog zeroskadt, mikor meglátta, mi maradt abból a hajdani szerény paradicsomból, amely elõl Sik lósdy éleslátása és tehetsége megmentette. A házuk áll, de nem az övék, s miért is volna az ki sem él már a hajdan ott lakottak közül. A gazdát lelõtte egy orosz, mikor nem akarta kin itni a kaput, Lidika anyja az idõsebbik nõvérrel együtt a lebombázott kerti épületrészben p lt el, a középsõ nõvér nevét többé nem volt szabad kiejtenie senkinek, ha nem akarta Lidika it elõhívni, és nem volt említhetõ a legkisebb kislány sem, Lidika annyit mondott, fivérei yilkos lányt találtak a kifosztott Ebesen, ahová elrejtették õket, a falusiak sûrûn emleget tragédiát, Lidika soha, csak sok évvel késõbb, mikor pesti lakosként hazalátogattam. Az id ik fiú, akire anyám gyanakodott, szintén nem élt már, a németek lõtték agyon azzal a váddal szabotálja a tejbeadást, holott elõzõ nap egy másik német részleg elhajtotta valamennyi teh t. A kisebbik fiú a határon pusztult el, mikor nõvérére gondolva megpróbált kijutni Lidikáh jugoszláv átkelõhelyen. Harminchat hold földjüket Lidika már nem igényelte vissza, Ebes és eltûnt, olyan lehetett már a számára, mint Agamemnón háza, menekült az árnyékok elõl. Lidik orvos lett Itáliában, ott él kint, ahová, mikor lehetett, visszatért, lányát Rómában iskol Lidika a régi otthon közelében vett magának egy másfél szobás lakást, és úgy tett, mintha v nt otthona, ha hazautazom, hozzá érkezem, mihelyt kicsomagoltam a szál126lodában, rendes állandó programunk van, kimegyünk a temetõbe halottainkhoz, aztán hozzá ebédelni, csurgato tojáslevest rendelek mindig, és öhömöt. A lakásban az itt-ott összeszedett régi bútorzat ma idika hibátlan ízlésével ismét úgy mutat minden, mintha nem több nagy szoba sérült bútoraib lna össze, a konzolon a fia képe alatt egy bronzszobor, erre csak egyszer néztem rá, mik or elõször látogattam meg Lidikát az otthonában, a férje már régen nem élt, korán, negyvene lvitte az embólia, nem kedvelte a párttitkár. Néztem a bronzlovat, és Lidika, aki bámulatos olasz kávét fõzött, kicsit várt elsõ látogatásomkor, várt, mondja-e, aztán mégis kimondta: szegény Szilaj, a lovad, aki nyakán át mindig leestél a kukoricásban, hõsi halált halt, be

katonának. Ez megmaradt, illetve ennyi maradt Szilajból. Nem néztem se rá, se a szoborra , az ebesi birtokot láttam, óriási koloncos, rám vigyorgó, másra üvöltõ komondorokat, önmag ogy fekszünk kinn a szénában, orgonaillat száll az alacsony csillagok alatt, titokzatos pusztai neszek az éjszakában, a lét olyan biztosnak látszik, mint az akkor megbonthatatl annak gondolt világegyetem. Aztán színdarabokról beszélünk, és a régi iskoláról és Pálmáról ejtjük ki többé, mint a hõsi halált halt katonaként elpusztult Szilajét. Pálmáról viszont tudtunk beszélgetni. Õ szebb volt Cilinél, izgalmasabb, a férfiak másképpe rá, mint Cilire, akár egy nõstényre. Pálma kihívó szépség volt, és világa merõ csoda számom os végén volt, ott, ahol a MÁV-kolónia kezdõdött, még soha nem voltam olyan lakásban, ahol lemhely külön az udvarból nyílt volna, elragadtatott a tény, milyen praktikus, még akkor is ha télen nehézkes a megkö127zelítés. Az is elragadtatott, amit késõbb tett helyére bennem at, hogy milyen zseniálisan leplezi a nyomort Juszti néni, az édesanyja, aki egy hajszál lal finomabb közeg gyereke volt, mint Lajos bácsi, a férje, és ez meglátszott a lakáson is, mindenütt függöny lepte azt, amit nem szívesen mutattak volna. Ahogy beléptünk a kis elõszo a bal oldalát fedõ függöny a konyhát takarta, a jobb meg a kamrát, ott lógtak a méteres ko , sonkák, és ott tanultuk meg, abban a másfél szobában, ahol minden széken díszpárna volt, on Juszti néni hímzései és általa szõtt kelim szõnyegek, hogy az ember felkészülten várja a lanatot, mikor a lányát férjhez adja. Sûrûn elmentünk Pálmához, aki bûnrossz tanuló volt, d it elvarázsoló bájának nem lehetett ellenállni, hát végiggyalogolta a gimnáziumot, és kimos magának egy elégségesre értékelt érettségit. Juszti néni megvendégelt bennünket az év bárm füstölt kolbásszal Pálma keresztszülei kondát tartottak Szoboszlón , és mikor átadtuk a oládé ajándékot, külön-külön félrehívott bennünket Cilivel, és megkért, ha bármikor jövünk, igyelmességet hozzunk, hanem valami hasznosat. Nem értettük, mi az a hasznos. Tanuljat ok meg élni, drágáim, mondta Juszti néni. Jöhet konyhatörlõ, törölközõ, szûrõ, szita, szalv endõ, az olcsóbb, mint a bolti édesség, és mire Pálmát férjhez viszik, kész a kelengye. Ott oztam, elmondjam-e, milyen szöveg fogadta a Szerencsi csokoládétáblát, de óriási siker volt közlése, mindkét szülõt elragadtatta Juszti néni páratlan eszessége e koldusszegény, e henc n. Nem is kapott tõlünk, barátoktól, de Juszti néni baráti körétõl se mást soha Pálma, mint szitát, lábasokat, csi128gatészta-csinálót. Mire megtartották az esküvõjét a szomszéd fiáva ekkori szerelmével nagyjából azon a héten, mint Lidika, Juszti néni reménytelen arccal tûnõ somagolt, hogy lehet mindet elszállítani. Lajos bácsi félénk, sovány kis ember volt, nem mûvelt, de rendkívül okos és jó modorú férfi szenvedélyem, hogy vigyen fel magával a nagy vasúti hídra, mert én mindig menni akartam má elemiben is messzire, s õ felvihetett a zárt hídszakaszra is, ami átívelt a kolónia felett Alattam elfutott a pesti gyors, én eddig sose láttam a fõvárost, s a füstöt néztem és csup voltam és remény. Ártatlanul, de szilárdan irigyeltem Pálmát, akinek családjával együtt vil egye van, de sose utaztak el, csak Szoboszlóra, mert ott laktak a kondatulajdonos keresztszülei. Pálma házassága nem volt problémamentes, sokat kellett Juszti néninek és az családi körnek munkálkodniok, míg a Balaton mellett egy faluban megüresedett jegyzõi állás e éppen Pálma jegyesét nevezték ki. Juszti néniéket szintén elfújta a történelmi szél, lehet, hogy még megvannak valamerre, de eltük nyomukat. A fiatal házasok letelepedtek egy balatoni kis községben, de Pálma szülése jén a mi városunk és az õ falujuk között már nem jártak a vonatok, Juszti néni hiába vágott k vagyonba kerülõ bérelt szekérrel, elkésett. Pálma férjét az éppen elszállítandó kitelepít tja mellé vezényelték, a bába meg nem érkezett idejében, mert a zavarórepülés miatt nem kap szközt Füredrõl, ahol meg Pálma nõorvosa is hiányzott már, mindenki sejtette, álnéven bujká papírokkal, menti az életét õ is, mondták Pálmáét senki se tudta megmenteni. Mikor a 129j aért végre, és otthona felé gyalogolva ki próbálta mosni emlékezetébõl a kitelepítés miatti mlékét, a bábával találkozott a kiskapunál, aki csak állt és nézett rá, szólnia se kellett, ta, mire nyit be a hálószobába. Pálma halott kislányt szült, aztán elvérzett. Lidika nem tu a Rómából, kényes dolog volt a levelezés, más értelmet értékelt a katonai cenzúra. Én tudta Lidikával szomorú ebédünk volt aznap, míg a múltról beszélgettünk, Pálma úgy hozzánk tartoz szövetségünkkel meg azzal az elbûvölõ lazasággal, ahogy az oktatást negligálta, nem figyel nézett a hozzá szólóra világszép pillantásával, egyszerûen abszurdumnak tûnt egy ennyire c y halála. Ha él még akkor Ady, Kosztolányi, akár Babits is, feje tetejére áll a Nyugat. Hol lt Ady Adélja Pálmától vagy Tóth Árpád szelíd Annuskája! Pálma festõk és írók múzsájának sz s volt, mint egy jókedvû driád, élvezet volt ránézni és szórakozni rajta, milyen isteni nyu mal unja a tanulnivalót, és milyen reménytelen kísérlete Lajos bácsinak, hogy hegedûoktatót dott mellé. Pálma a Boci-boci tarkát se tudta eljátszani, de a mester négy gyereke, feleség mellõl majdnem öngyilkos lett miatta. Az ügyet apám simította el, Lajos bácsi azt hitte, m

nem tudunk semmit, pedig Pálma mindent elmesélt. Találkoztam igazán nagy mûvészekkel fogad kon, hivatalból, egyik se tudott akkora zenei élményt adni nekem, mint a teljesen tehe tségtelen, dilettáns Pálma, aki félig nevetve, félig kihívóan bolondítja szegény oktatóját. ultam meg, õt játszottam el az intézetben, mikor meg akartam õrjíteni választott szerelmeme . 130 Lidikával gyakran elmerengtünk a múlton. A református délutánok teáira illett eljárnunk, bo n mentünk kéthetenként, híreket hallottunk, cseréltünk. Ezek a baráti kapcsolatok késõbb is sírjáig megmaradtak, ahányan ott találkoztunk, annyifélék voltunk. Cili muzikalitása minde t megkapott, Lidikát, aki olaszul tanult, elsõnek a famíliájából, tisztelték, mert laringol udvarlójának volt egy ábrándos terve, hátha sikerül végrehajtani, Pálma meg sose tanul semm e mitológiai kisugárzása még a kisasszonygyár szigorát is megbénítja, mûveletlen, az is mar okos, csak elbûvölõ, mint egy ókori istennõ, a fiatal Ceres, föld és pokol látogatója, a t szél, valami élet a tudományosan steril falak közt. Magamról nem szólok, én vagyok köztük a tánciskolai komikus, mindig komor figura, ahová se Lidit, se Pálmát nem íratják be, de min et igen. A finom ifjú hölgyek Cilit megszeretik, hál istennek engem nem hív meg magához so a senki. És én annak ellenére, hogy túléltem ezt a képzési fokot is, ritkán emlékszem ennyi rû szenvedéllyel emlékre vissza, mint ahogy a táncstúdióra. Ez követte képzésben Renée néni , mert itt ismerkedett meg Textorral Cili, és lehet, hogy a tengerben szenvedett b aleset okozta sérülés ölte meg, de ezt csak Tonelli hitte el, a férje. Textor, aki akkor má Japánban élt, tudta, hogy ez csak fedõnév: tenger. 131 6 Cifra palota A rezeda- és levendulaillat emlékét szétzilálta a hortobágyi szél, gimnáziumba kerültünk. A g befejezett épület tisztaságot és üdítõen nyers mész-malterszagot lehelt, rõt tégláit szom tag gumicsõvel tisztára locsolták, mint a holland házakat. Szinte kiáltott a Kossuth utcán z intézet, figyelmet kért magának, s megpróbálta elfeledtetni a másik, az õs épület olaj- é bánatos termeinek emlékét. Az Ó Dóczi azért továbbra is mûködött, a városi elemi és a polgá zat épületében maradt az internátus, málladozó fellegvárát megerõsítették, kibõvítették. Az helyiséget boldogan feledtem el, a kamasz erotika meghökkentõ támadásai, a gidipacalosok s e hiányoztak: saját elhatározásomból soha többet nem léptem át a régi intézmény küszöbét, m ssza nosztalgiával, holott õt ott is mindenki csak becézte, ha az osztályt térdeplésre para csolták, ilyenkor elküldték krétáért vagy spongyát mosni. Sajnos az egyház álmodta kálvinis zonygyár építkezés tekintetében csonkán valósult meg, pénz híján a középsõ és a már elkészü épületszárny máig hiányzik, de így is szállást tudott biztosítani a nemrég létrehozott egy ló iskolájává kinevezett leánygimnáziumnak és a szintén gyakorlónak minõsített tanítóképzõn zõsök és 132a kisgyerekek kényelmére különleges metodikával dolgozó elemi mûködött, s ami a iskolánkat az ország legmodernebb oktató intézményévé tette.

Elõször láttunk életünkben oktatóintézetben laboratóriumot, vetítõtermet, tejüveg-táblákat, krétával írnak, elõször tisztálkodásra, tízórai elfogyasztására kijelölt szobákat és kamrá k, a kellékeknek, vedreknek, nyeles felmosókészleteknek, porszívóknak. Volt a háromemeletes csodaházban külön ima-, torna- és díszterem szélesre tárható dupla ajtókkal, elrekesztett s z a nevelõtestület nyugalmának biztosítására, és volt elõszobás igazgatói iroda.

Az elsõ igazi feszültséget nem az okozta, hogy a tanítónõk helyett nõk, férfiak, úgynevezet anárok vettek át bennünket nevelésre, hanem az állandó ellenõrzés, megtartjuk-e a millió va zabályt, amelyet kis könyvben kinek-kinek átadtak: tanulja meg, és azt is: elõírást nem köv atartás azonnali büntetéssel jár. Szent kötelességünk volt minden tekintetben védeni az any tegyház tekintélyét, rendtartása szerint élni benti és külvilági létünkben iskolánk épületé ni. Az épületben egyébként érckoporsó-színû kötényben jártunk érettségiig. Ha az egész isko vagy valami céllal teljes létszámmal egy osztály kivonult, közönséges egyenruhát viseltünk, otthoni saját ruhatárunk darabjait hordhattuk, nagy ünnepen, különleges alkalmakkor dísz-e yenruhát. Az Egyház keze itt emelkedett elõször figyelmeztetõvé: vigyázz, tanuló, itt egy v többivel, nem henceghetsz öltözeteddel, ékszert nem viselhetsz, le a fülbe133valókkal, haj a kötött masli is tilos. Volt egyensapkánk, egyenkalapunk, barna vagy fekete rádlis pate ntharisnyánk, bokáinkat feszesen rögzítõ félmagas lábbeli védte. Apróbb holmink, zsebkendõn

tfüzetünk, zsoltárunk és úgynevezett intõkönyvünk együtt tartása érdekében tarisznyát hordt zhattunk magunkkal csak kijelölt napon, kijelölt célra. Tarisznyánkra tulipán volt ráhímezv egyenkalapunkon zománcos címer az intézet emblémájával, két kéz emelte ég felé az emberi sz bibliai idézet hirdette Pál apostol szavait, a betûk csak nagyítóval voltak olvashatóak, d aki vette a fáradságot, megtudhatta, amit Pál az idõk idõtlen távolságából üzent, hogy min akaratától függ, semmi sem a mi vágyunktól, szándékunktól, mi magunktól, mi legfeljebb gya n iparkodhatunk sikerre vinni vagy hátráltatni az Úr szándékát. Már rég nem foglalkoztam sz mzéssel, még valahogy meg is nyugtatott az apostol, aki szerint Istentõl függ minden, tõle m szinte semmi, nem kell merengenem a jövendõn. Isten, amióta kalapját lefújta fejérõl a sz hittani elõkészítéskor, szent és vitathatatlan fogalommá emelkedett, alázattal és tisztelet szmei csatornába falazták, a beboltozott képzelet rétegén át nem látszott már az én édes Jé gan mosolygó arca, aki megváltásunk sikerét a hortobágyi halgazdaságban annyi derûvel ünnep Ugyanekkor, sajnos, megszûnt Krisztushoz és Istenhez való egykori családi kapcsolódásom, m olyan voltam az egyházi paraméterek között, mint egy korrekt állampolgár, aki ismeri és meg tja hazája törvényeit, nemzeti ünnepen kitûzi a zászlót, de már nem szökik könny a szemébe, ja a Himnuszt, és könyörög, áldjanak meg már bennünket végre, mert sokat szenvedtünk. 134 Tudatom szelektált, megtartotta a tényt, hogy mindennek, amit tanítottak, így kellett törté nie, mert nyilván az Isten kívánsága, hogy Krisztus vezekeljen helyettünk, már nem bíráltam Urat, nem mintha gyáva lettem volna a kritikához, de már nem érdekelt annyira a személye, hogy elszomorítson vagy boldoggá tegyen bármilyen döntése is. Hogy semmi sem függ tõlem, azt egyébként lépten-nyomon tapasztaltam, nem teológiai, családp tikai értelemben, és elkezdtem önmagam nevelését, hátha rá tudom venni a vágyaimat és remén ra, hogy megmaradjanak a teljesíthetõség határán. Már felnõtt voltam, Pesten éltem, mikor a yszer elmesélte, valami kezdetleges naplófélét talált a hálószobában az ágy alját átszelõ f abban az évben, mikor különösen szegény volt a kasszánk, szétszedte az alvóhely párnáit, m naplóból aztán kiderült, tudomásul vettem a családi döntést, hogy nem kaphatom meg a három kötetû teljes Winnetou-t ünnepre, mert nem telik rá, a díszkiadásért járó csaknem harminc p állt a napl is volt a családi költségvetésben. Nem kapom meg Winnetou-t, vége mindennek kacérkodott a gondolattal, hogy valami huszárvágással megmenti lányát a szívbéli keserûség t volt számára riasztó, mert bejelentésére csak egyetlen értem -mel feleltem és reakciót c ló kapott. Anyám késõbbi információja felébresztette bennem az emléket: persze, a Winnetou em kapása komoly traumát okozott, csak hallgattam róla a család elõtt. Anyám közlése vissza ta, amit nem jegyeztem be a naplóba: a fanyar gyanút, hogy Isten mégsem szeret. 135

A rezedaillatú hölgyek tanítása idején szóltam volna az Úrnak úgy, ahogy apámmal beszélek, va, a felhõk felé fordulva, ahogy kisebb koromban tettem, mert a két személy, a világ ura é a saját apám elválaszthatatlanok voltak, de már nem terheltem sem a családot bánatommal, s m az Urat, aki nyilván tudja, mit csinál. Pedig a hajdani fájdalmat máig õrzi az emlék, mer sokáig Winnetou jellemét kerestem minden férfi személyében. Fél évszázaddal késõbb megkérd az akkori nyugatnémet Insel irodalmi vezetõje, mivel szerezhetnének nekem örömet, s leírhat tlan arcot vágott, mikor közöltem, hogy May Károly összes mûveivel. A nemzetközi sajtó akko Brontëkhoz, Fowlerhez, a görög klasszikusokhoz hasonlított, valami döbbenetes modern irod almi mû kérését várták tõlem, s mikor kiderült, mit szeretnék, a frankfurti horizonton vill keresztül. Mi ez a sajátságos igénylés az akkor még vérvörös Magyarországról, méghozzá oly z ötvenhatos forradalomig megtagadott minden közremûködést a pártállam irodalmi életében. N tt bírálni a kívánságomat, nem is bírálták, ma is itt van a hálószobámban a May Károly öss elolvasnám, de enélkül is érvényes számomra a beteljesült kívánság: lássák csak, megszerez orsómra teszik rá egy virágos díszdobozban eltaposott vágyaimat, én azt is elfogadom. Vágyteljesülés is teljesülés, az bármikor érvényes. Cili ebben is más volt, õ a reményt és kív nnullálta, mihelyt akadályt érzett, én meg hibernáltam. Cili egyenruhakészletét egyébként a ni Intézet fizette, a sajátomat Piroska nagynéném. Apám gazdaságpolitikája közismert volt, s hétköznapi ruháimat is többnyire Piroskától meg olyan városi 136segélycsomagokból kaptam, k elfogadását apám pozíciója nem tiltotta. Az évnyitó istentiszteleten már részt vehettünk, elõször éltem át, mit jelent az utcaképben kétezer lélekbõl álló menet vonul fel, viszi a nemzeti lobogót és az iskola külön zászlajá ekét egy szálas tanítónõképzõs lány, mögöttük az iskola lelkészei palástosan, körük közepén róczy Melánia. A fõ-asszony magatartása nem volt nõies, tömör, magas, férfias jelenség volt ztnevét sose használta senki, én már úgy kaptam hagyományként: Milánó. Nem szerettük egymás

ilág óriási is meg parányi is, olyan hírek, mint az én hajdani szentírás-értelmezésem, azon ottak a vezetõkig. Milánó a megszüntetett úgynevezett felsõbb lánynevelõ igazgatója volt évtizedeken át, négy aépület gimnáziumi tagozatát is igazgatta, érettségink után ment nyugdíjba, mi voltunk az u sztály, amelyet még figyelemmel kísért. Nem nézett rám nagyobb szeretettel akkor sem, amiko végleg elköszönt a frissen maturáltaktól. Mindenkinek mondott valamit búcsúzóul, álltunk e or szerint felállítva. Milánó született közéleti nõ volt, s az érettségi bizonyítványok ért va a közelebbrõl nem ismertnek is tudott valami lelkesítõ búcsúmondatot adni útravalóul. Rá an nézett, én az akkorra már kialakított, semmi indulatot nem jelzõ arcommal néztem vissza Kicsit gondolkozott, mert ha valaki, õ szemtanúja volt gimnazista életem változatos ese ményeinek, hol dicsfényes, hol felháborító tigrisugrásoknak, Milánó végignézte iskolazáró d rmánybiztossal is, amely ismét felborzolta a kedélyeket, de megtalálta, mivel indítson el az élet viharos tengerén. Kicsit megváratott, 137mielõtt kimondta volna: A kudarcot is tûr i kell majd, Magdolna. Némán begörbítettem térdemet a pukedlinél, erre nem volt mit feleln nyilván nem is várta, viszont jelezte: észrevette a kellemetlen sikert. Továbblépett, éppen Pálmához, neki sikeres jövendõt kívánt, Zöldy Mariskánál már csak vállveregetõ simogatásra végleg kiúszott az életünkbõl. Megálltam, hogy ne figyelmeztessem, én még visszajöhetek ide let már újrakezdte a játékot, láttam, amint férjem, a kormányképviselõ karján fellépegetek között, mint egykori növendék. Az arcom mint mondtam nem mutatott semmit, pedig belül o jártam pár évvel idõsebben a tiszteletünkre kivezényelt cserkészek között.

A gimnázium elsõ, tanévnyitó istentiszteletén bámultam a csak különleges ünnepi alkalmak id tott fehértemplomot: immár elsõsként lobogók kíséretében vonultunk, az egyházi méltóságok m ott volt, én csak ügyetlen, azonnal megbotlottam, mikor le kellett lépni a néhány alacsony lépcsõn, elõreestem, úgy kaptak el, ha ismertem volna már az ómen szót, eszembe jut, de sz ncsére erre még nem tanított meg az apám. Hát csak figyeltem az ünneplõbe öltözött civil so sok részbõl álló, életünkben elõször teljes iskolai közösségben végigélt szertartást: volt i elõkészítésen már tanultunk, azt boldogan fújtuk, a prédikációt is értettük, mindenki azz ten láthatatlan oltárán egyházunk fennmaradásáért, az Úr dicsõségének visszaigazolására, ne ulása érdekében, amije van, mi szorgalmunkkal, hitünkkel és kötelességteljesítésünkkel. Élv s prédikáció volt, a szertartás még 138tetszett is, fõleg, mikor énekelhettünk. Bámultam a et, akik gyerekeiket elkísérték, saját szüleim is ott voltak, közel az úrasztalához és nézt n lelkesen dalolok és hogy figyelek. Én közben sorra vizsgáltam a nevelõtestület tagjait, a ik közül többet láttunk már magánemberként is iskolán kívül, abban az idõben a gimnáziumi t , személyiség, bármilyen társaság díszvendége. Éneklõ szájakat néztem és az arcokat, volt s nyhén unatkozó, a testületi tagok osztályaik mellett ültek, a legtöbbet azért nem ismertem. említette, a nevelõk egy része régen a Nagykollégiumban oktatott, míg a mi gimnáziumunkat nem szervezték, s a testület több réteg egyesülése után jött létre. Kaptunk oktatókat a ha , nem csak a testvérintézetbõl. Idõsebbnek kellett lennem, mire felfogtam az egyház mentõak ióját, amely, ha tehette, szívére ölelte az utódállamok iskoláiból elbocsátott, ott munkát akaró nevelõket, és nálunk biztosított számukra életlehetõséget. Maga Milánó is annak idejé rdélybõl jött, de volt nálunk több, egyelõre ismeretlen nevelõ, aki Kassáról, Szabadkáról m lsó tagozatosok mi azok voltunk a gimnázium elsõ négy évében több tanára is elszakított a frissen alakult cserkészcsapat vezetõje, Fejér Margit magáról Tardonáról, két nagy hírû, nár Pozsonyból és Aradról. A kép még nem volt teljes elõttem, de valamit azért felfogtam a önvérével tápláló, a menekülteknek munkát biztosító, otthont adó pelikán-egyház politikájá vagyok arra, aki kitárta a menekülteknek az ajtót Jézus nevében. Lelkes gimnazista voltam, boldogan és büszkén énekeltem: Halleluja, halleluja, iskolánk tárt kapuja várja az ifjú n 139

Istentisztelet után nem mehettünk haza, ki-ki visszatért az intézetbe, megkereste az osz tályát és osztályfõnökét az névsort olvasott, átnyújtotta kinek-kinek a heti tanrendet, m ndta, õ kezd velünk, de magyaróra helyett eligazítás, ülésrend kialakítása és úgynevezett . A második óra már szabályos foglalkozás lesz, nagytiszteletû úr megbeszéli velünk az évny sztelet jelentõségét, visszakérdezi, értettük-e, mit kíván az Úr. Harmadik óránk ének, Rácz tudni illik, híres zenetudós, Kodály és Bartók voltak a mesterei most is meglepõdöm, hogy és a magam kivételével csak alig valaki emelte fel a fejét a nevekre. Negyedik óránk német z ötödik testnevelés lesz. A németen Ihász tanárnõ, Ilonka néni fogja felmérni elemibõl hoz kat. Az ötödik órát az udvaron tölthetjük futással és labdajátékkal.

Móré tanárnõ felolvasta a rendtartásból az azonnal megjegyzendõnek tartott utasításokat, am z óraközi szünetekre és a mellékhelyiségekben elvárt magatartásunkra vonatkoztak, másnapra iskolai felszerelést kért az aznapi órák tankönyveivel, tehát ha nem lesz is még mindenbõl , látni akarja, minden tanuló rendelkezik-e a szükséges kellékekkel. Közölte, a padsorokban gyság szerint kapunk helyet. Ami az oktatás helyszínét illeti, osztályunk az elsõ emeleten bennünket, tilos szellõztetésen kívül megközelíteni az ablakot, míg a levegõ frissítése ta en kívül nem lehet a teremben senki. Az egyenkötény ujja kánikulában legombolható, már elmú , tehát ne nyúljon senki a ruhadarabhoz. Ez lesz a hétköznapi viseletünk érettségiig. 140

Mire mindent elmagyarázott, csengettek, még közölte a folyosói sétarendet, s azzal búcsúzot i fut a lépcsõn, vagy bárhol, azonnal beírják az ellenõrzõbe. Jó munkát, szép eredményt kív és csengetéskor kiengedett bennünket a folyosóra. Új csengetésig párosával keringéltünk az en épületben, az én párom persze Cili volt. Más osztályok is ott sétáltak, ismeretlen lányo idõsebbek, mint mi. Azt hiszem, nemcsak elragadtatott, de valahogy büszkévé is tett ez a majdnem hatszáz lélekszámú, kisasszonygyárnak csúfolt intézet. Testvérem nem látszott bol kedves arca elborult. Megnõttünk, Dódi

mondta búsan Cili.

Ez már igazán az igazi élet. Érzed?

Akkor még nem éreztem mást, csak büszke boldogságot. Csak akkor ismertem rá az igazi életre ogy valóban megkezdõdött, mikor porba akartak gázolni a kegyes falak közt, vagy mikor éppen megdicsõültem. 141 7 Terrárium Milánó iskolapolitikája okos építkezéssel tette egységessé a többféle hátterû, származású é Osztályfõnökünk Móré Mária oktatói módszere egyetemi végzettsége ellenére is közelebb tanítónõjéhez, mint a többi, komolyabb képzést kapott tanártársaiéhoz. Ez az idõsödõ leány, osan rögzített fekete haján viszonylag szelíden kezdte az oktatást, Cilinek rokonszenves v olt, én gyanakodva figyeltem, mert gügyögte az olvasmányrészeket vagy a verseket, mintha a kik hallják, elõször találkoznának életükben irodalmi élménnyel, mintha az elemi nem kívánt it és rá várna a feladat, hogy megértesse velünk a mûvészet szépségét és fontosságát. Nyelv tanított, pedig Cilinek nagy szüksége lett volna rá, Cili egyébként rettegve szerette, min jó alattvaló a királyt, én meg valahogy úgy néztem, mintha fordítva volna minden, egy gyer na a katedrán és én, a felnõtt unatkozva hallgatnám, hogy mit burrog a vadgalamb, hogy let t árulója Krisztus urunknak. A kisasszony korrekt volt, fantáziátlan és unalmas, engem az elemi osztályvizsgáira anyám tündökletes képzelõtehetsége és tudományos gondolkozású agya k sze hogy untam és telerajzoltam macskafejekkel és házakkal a magyar füzetet. Téphettem is azonnal, ahogy észrevette 142Móré Mária, aki négy esztendeig tanított magyarra, két alsó ta i osztályban latinra is, de valahogy nem egyeztünk. Anyámat sûrûn bekérette, azzal, hogy panasza van rám, elismeri, tudom én, amit kérdez, de m n, mint ahogy õ elvárja, valahogy szabálytalanul. Az én bûnöm felelte ilyen alkalmakkor nczay Lenke , az elemiben minden évben én készítettem fel év végi vizsgára, mert hetekig, , hogy hónapokig beteg volt. Azt mondja õ, Máriám, amit te hallani akarsz, csak a maga mód ján fejezi ki. Itt nem lehet, csak egyféleképpen kifejeznie magát figyelmeztette az os Anyám nem vitatkozott vele, otthon kért meg, ha képes vagyok rá, próbáljak meg másokhoz, tanárnõhöz hasonulni, mindketten tudtuk, ez hasztalan iparkodás. Amivel gondot okoztam n eki, mindig a plusz okozta, amit hazulról magammal hoztam az iskolába.

Ellenem irányuló ellenszenvét az elsõ, az intézet területén kívül szerzett benyomások alapj lgozat okozta: én komolyan vettem a feladat megnevezése mellett kapott engedélyt, hogy a megtekintendõ múzeumbeli kép bármely figurája ábrázolható, és szabadon kerekíthetem köré aimat. A kijelölt tárgy Munkácsy Mihály Ecce homó-ja volt, megbámultam, megcsodáltam, megha m rajta, meg is szerettem, még a múzeumban sejtettem, élvezet lesz megírnom, amit érzek. D

olgozatom meglepõ sorsra jutott, személyesen kellett ízekre szaggatnom az osztály elõtt, m ert megsértettem írásommal Jézus Krisztust. Sokáig sziszegte rám magyarázatát Móré Mária, m tudtam felfogni, hogy lehet valami tilos, ha szabadon 143választható, mi a vétek abba n, ha én, aki a nagy tablón mindenkit ismertem, Jézust, Pilátust, Kajafást, Máriát, még Mag is, miért nem választhattam a kép elõterében érdeklõdve figyelõ kóbor kutyát, az egyetlent, em tudtam múltját és jövõjét. Móré Mária sose bocsátotta meg nekem ezt a fogalmazást, úgy f t személyét, sõt az iskolai nevelést is kigúnyoló dolgozatot, a történet viszont váratlan f tal végzõdött, mikor a botránykeltõ dolgozat híre feljutott a tantestületi szobába, egyszer megjelent az osztályban Korondy tanár úr is, aki földrajzot és természetrajzot oktatott, é ivel Móré Mária széttépette velem az eredeti írásmûvet, csak elmondatni tudta velem, mit óh m ábrázolni a dolgozatban. Elmondtam. Korondy kicsit hallgatott, aztán maga után intette az osztályfõnököt, aki vérpirosan tért vissza azzal, hogy a nagyszünetben keressem meg a t urat a kémiai szertárban, a dolgozatot meg tessék újra megírni, ezúttal Pilátus szempontjáb ondy tanár urat, Benedek Elek hajdani munkatársát, az ifjúsági írót a még kalapot viselõ Úr e hozzám, õ volt a kéz, amely kivette a Párkák kezébõl az ollót, megfogta gyerekujjaimat, a gimnáziumi évei alatt minden kátyúból kisegített, és aki nagyon komolyan, határozottan, éle elõször mondta ki: ne hadakozzék Isten döntése ellen. Író lesz, akármi pályára készülne is.

Ma már tudom, mi más irritálta még a kóbor kutya látványán kívül Móré Máriát, sose volt fér reke, az iskolán kívül nem is látott, csak oktató mivoltában ismert meg kiskorút, s nem jár ságba sem. Jablonczay Lenke csak biológiai értelemben volt valódi nõ, személyébõl valami ör ott az as144szonyiság ismertetõjelei közül, a férfival való együttlét természetes öröme, de a volt, fõfoglalkozású anya. Az, hogy mit jelenthetett egy nem kellemetlen, de nem is kellemes külsejû nõnek, ha pártában marad olyan idõszakban, mikor a viselkedési normát a tá m, az anyaszentegyház és momentán munkahelye szabja meg, meghaladta akkori ismeretanya gomat, ma látom csak, próbált volna másképpen nézni valamelyik kollégájára, mint tette, meh olna az iskolából, a püspök kényes volt nemcsak az intézet magas képzési követelményére, de hetetlen hírére is, és nem csak a növendékeket ellenõrizte, saját alkalmazottait nemkülönbe skolába kerüléskor a gimnázium elsõ éveiben azonnal meglátszott, micsoda különbségekkel leh a Dóczi növendéke, nemcsak a földi hiúságok jelei, a cicoma, hanem a fiúk észrevevése is t lt, filmszínészképet se gyûjthettünk, metszett képet sem, egyáltalán növényeken kívül semmi canásunkat láthatatlanok lesték, akik a tapasztalatokat jelezték valahol, ami érdest észlel ek lényünkön, csontig esztergálták. Cili szinte elefántcsont golyó volt a nevelõk kezében, lett kimagasló növendék, leckét elõadni nem tudott, csak tényeket közölt, meg elhadart, min nek fáj a beszéd, és siet, hogy hamar vége legyen. A dolgozatai is korrektek és tényszerûek ltak, és csak én tudtam, hogy mikor nem az intézetben vagyunk, hanem otthon játszunk, és c sak mi vagyunk, õ és én, Cili is más, villog, itt meghúzza magát, azt a módszeres egységet udja érzékeltetni, amit nagyon tud, mert valami alighanem örökre ott maradt Cilibõl azon a határon, ahol elölrõl is, hátulról is sortûz fogadta famíliáját. Cili csak egzakt tények k a, a reális a biztos közege. A magyar mese- és mondavilá145got tanultuk, a hun-magyar mo ndakört, õ eksztázisban hallgatta, aztán rossz szövegezéssel, az élménytõl megdicsõülve, tö ve, hebegve felelt belõle. Ma már világos, a közéletiség hiánya úgy meglátszott Cilin, ahog m a megléte. Cilit imádták elbûvölõ szerénysége miatt, akkor is, amikor bírálták, engem meg nt egy szélhámost, aki ismer minden kártyatrükköt, és ha feleltetik, azzal operál. Nekem ne olt könnyû idõszak az alsó tagozat, pedig sok tanárát megszerettem. Voltak fõ- és melléktantárgyak, nálunk fõtantárgynak számított a francia, a magyar, történe földrajz, természetrajz, német, számtan, hittan, ének, melléknek a rajz, a kézimunka és a evelés. Móré Mária alsó tagozatban csak magyart és latint oktatott, földrajzot, természetra Korondy tanár úr, aki erõs harmincas lehetett abban az idõben, én mindig megbámultam, hisze megmentõm volt, hogyne vonzódtam volna hozzá, amellett híre járt, hogy valaha ifjúsági lap szerkesztett Erdélyben, és hivatásos író szeretett volna lenni, csak másképp alakult a sors A derû úgy hozzátartozott a lényéhez, ahogy rengeteg fekete haja, nagyon fekete szeme, gye rek voltam, de tudtam, nem akárki áll a katedrán, olyan valódi férfi-férfi. Németre és tört apismeretre Milánó húga, Ihász tanár úr felesége, Ilon néni, szép, szelíd hölgy oktatott be alsó tagozatban a cserkészparancsnok is. Cilinek az idegen nyelv is problémát jelentett , idõnként, ha szószedetbõl feleltették, sose hallott szavakat suttogva franciául válaszolt kérdésre, aztán sírva fakadt, iszonyú volt hallgatni Cili sírását. Baj volt, hogy már elemi értette mindig a németet, de az ottani nevelõk úgy tettek, hogy nem veszik észre, s csak á tottak vele szegénynek. 146Cili miatt is folyton mozgósították anyámat, aki lelkét kitette

felmerült nehézségek kivédése érdekében, de Cili nyelve, tudata éppúgy ellenállt a németne enyém a matematikának. Mit magyaráz Ihász tanár úr, a voltaképpen szobrász, nem is éreztem nek, a tanár úr varázslatos portrékat gyúrt a rajzterem melletti stúdiójában, Cilit mindjár ndelte magához modellnek, amin igazán nem volt mit csodálkozni, Cili szépsége vakított, ért es angyalarcát persze hogy lemintázta. Cili jól számolt, bravúrosan, amiben gyenge volt, a z a nyelvkészsége. Az én mértani rajzaim mindig irtózatosak voltak, amin a tanár úr csak ne ett, azt mondta, úgy tudta, én voltam a fõ szavaló az elemiben ünnepségeken, mondjak csak e valami verset vagy regét, ne törõdjem azzal, hogy rossz a rajz. Sajátságos viszonyban vol tunk egymással, mint két mûvész, egy valódi, egy jelölt a civilek között, ha nem volna absz mint két nem idevaló nevettünk egymásra. Nem volt baj, hogy nem értem a számtant, felõle a n is titok maradhat, õszintén szólva õ sem tud sokkal többet, csak amennyit annak idején a zõmûvészeti Fõiskolán ábrázoló geometriából tanult. Így aztán matematikai ismereteimbõl kim n, amit meg kellett volna tanulnom, kamatszámítás meg a törtszámok, egyenlet, aránypár, szá egyik nagyobb titok, mint a másik. Cili remekelt helyettem, a házileckéket is õ írta meg otthon, én meg viszonoztam, gyártottam az õ fogalmazási feladatait és szószedetét, preparál eki a számára áttekinthetetlen szótárból. Ihász tanár úr jóakarata késõbb bosszulódott meg, rráriumból, ahol Milánó az alig, vagy éppen csak hogy képzett nevelõket elhelyezte, a felsõ zatba kerültünk és egyesítették az Á ez volt a mienk és a B osztályt, 147amelynek számt jér Margit volt, nagyszerû képességét mindenki magasztalta, mikor aztán felsõ tagozatban a sztály egyesült, és mi Ihász tanár úr mûtermi légkörébõl reális számtanoktató elé kerültünk sem ismeretanyagom nincs a matematika területén, még az alapmûveletek használatával is baj an. Ennél a tanárnõnél nem lehetett azzal érvelni, amivel a szobrásznál igen. Ezt ugyan el bûvölte, ha szórakoztatására adott témáról mesét rögtönöztem. A hittant Isten áldott pásztora, Beér nagytiszteletû úr tanította, õ vitt konfirmációra is kes korunkban, sose felejtem el, hogy õ tanított meg a legszebb elvont fõnevekre: remény , irgalom, megbékélés. Az õ ábrázolásában ugyan nem volt Istennek bokrétás kalapja, de okta ett megint, aki nevetni is tudott és a konfirmációs vizsgán elfogadtatott gennyes fülû, láz nyúlnak, aki alig makog valamit, harminckilenc fokos lázzal sül bele a nikeai hitvallásb a, mert zúg a feje, nem is hall, beteg fülét kitamponozták, be is van kötve, olyan, mint e gy kis beteg állat. Bizony, elfogadtatott a bizottsággal, mert õ ismerte voltaképpeni is mereteimet is, és felfogta, betegen és egymagam, a betegség miatt elgyöngülve állok a vizsg atók elõtt, le is fogytam, a ruha úgy áll sovány testemen, mint egy seprûn. Õ áldott meg a szertartáskor is, õ adta nekem ugyanazt az igét, amivel szüleimet eskette és engem kereszt eltek, õ mondta nekem, a templomból kilépve: Magdolna, ha baj van, sosem embert kérdezz, mindig csak Istent, az ember esetleg téved, Isten soha, legfeljebb saját érdekedben kés ik a válasszal. Nálunk a hittan nagy fõtárgy volt, ahogy az ének is, az utóbbit Kodály-taní Rácz tanár úr tanította, egyházi és világi énekben megint 148testvérem volt a sztár, Cilit tette, úgy védte a hangját, akkor már a zenedékben foglalkoztak testvéremmel, Cili olaszt t nult, míg én angolórára jártam. Mikor harmadik osztályban megkezdtük a latint, Huttra dokto zonnal felmentetett kézimunkából, amitõl anyám megkönnyebbült, mert életemben nem látott mé emben, ma is nehezen fûzök be, többnyire fordítva, az ujjam begyébe hatol a tû cérnástul, a e meg céltalanul mered a levegõbe. Másra kell neki a szeme mondta Huttra , és már nem ett bejárnom kézimunkaórára Erzsike nénihez, aki a régi internátusban testi fehérnemû-javít golást oktatott. Cilit nagyon szerette, mert kézügyessége ugyanolyan istenáldotta volt, mi nt színérzéke vagy kivételes matematikaérzéke. Franciául szintén a régi leánynevelõ intézet i nevelõnõje próbált oktatni, bánatos óráink voltak, a nyelvet ismerte, de képtelen volt át ikor Möszjõhöz kerültünk, szegény újra kezdette velünk az olvasást is. Nem is figyeltünk rá Tantárgyaink száma az elsõ négy évben nem szûkült, nem bõvült, mindig ugyanazt tanultuk, cs e részletesebben taglalva, a történelemnek mindig más-más szakaszát tárgyaltuk, akár a föld biológiát, természetrajzot, tágult az ismeretanyaggal együtt a világ. Tornászni nagyon sze tem, de az oktató diakonissza nem kedvelt egyikünket sem, késõbb aztán váratlanul nyugdíjaz a testvért, aki rendeletébõl harisnyában és majdnem bokáig érõ klottnadrágban végeztünk gya babzsákkal, buzogánnyal, meg ritmikus tornát. De nem emiatt mentettek fel engem a tornából is, hanem Huttra, riadalmára, olykor szívritmuszavart tapasztalt nálam minden izgalom után, izgalom pedig elõfordult, egymás után két iskolai évben suvadt ki kezem149bõl, amit közben éppen lengettem volna, a babzsák meg a fabuzogány, mindkettõ halántékon talált egy-e kolaszéki tagot, akiket elvittek a mentõk. Oktatóm maga segített hozzá, hogy többé ne lásso zõnyegen vagy szeren, amelyen egyébként szokatlanul ügyes voltam. Õt Cili buktatta le, aki mindig bajban volt a szókinccsel. Harmadik gimnazisták voltunk, így nem könnyen viseltük az éltes vénlány rigolyáit, Cili ebédnél elmesélte apámnak, nem érzi igazságosnak, hogy fol

ja az osztályt, hogy mikor nem vagyunk szem elõtt, a mellékhelyiségben, vagy bárhol, folyt on pazarolunk, holott tiltja a tízparancsolat, Cili pedig ezzel a külsõvel nyilván a fõpaz arló. Apám elbámult, nem volt Cilinek pazarolni való pénze, nem volt anyámnak sem, nemhogy ekünk, gyerekeknek. Okosan faggatta õt, mint gyámhatósági megbízottnak, nagy vallatási gyakorlata volt, aztán e e megfejtette a rosszul értelmezett etimont, akkor kihallgatást kért Milánótól, életében el oljára. A kihallgatás a testnevelõnõ eltávolításával végzõdött, apám nekünk azt mondta, sza Már felnõttként ugrott be egyszer a megfejtés, miért nyugdíjazták azonnal: a parázna szót a ején nem mondták ki az iskolában még a tízparancsolatban sem, a pazarlást használták helyet ikor kiderült egyéb kellemetlen ügy a testvérrõl, apám intézkedésére robusztus fiatal utód lyére, aki nem nézte villogó szemmel a serdülõket, mikor azok tornaruhára cserélték fel a h t. Cili a sikeres intézkedés után úgy nézett apámra, mint az Istenre.

Még mindig nem voltam féltékeny rá, akkorra már megtudakoltam Lidika barátnõmtõl, mi a pará erinte bûnösen kacér. Sosem fogom megtudni, Cili, valóban 150nem értetted-e mindazt, amit megkérdeztél, vagy csak játszottál? A te játékaid másképpen, de semmivel sem voltak kevésbé , mint az enyéim. Hogy lehetett valaki féltékeny Renée néni tánciskolájában arra a hülye, n idegbeteg Krausz Pubira, hogy tudta imádni csak azért, mert szépen zongorázik. Észre sem v etted, hogy Pubi un téged, rád se néz a balett-elõkészítõben, te kevés vagy neki, te csak d i tudsz, nem hangszeren dolgozol, mint õ, kit érdekel egy visító szoprán? Felsõ tagozati íz et meg végképp nem tudtam követni, a magunkfajta igazán tudja, mi a tragédiája Textor Ádámn harangozótól a püspökig mindenki megértette, hogy Textor foglalt, hogy rab, megvette magán k a szalámigyáros Stupica tizenéves korában. Nehéz világ volt, trianoni világ, Textor is ár int te. Hát hallgattál rám, figyeltél egyáltalán? Nem volt jobb az a mese, amiben éltünk, m z, amit én tálaltam? Neked ez a megidézett valódi szenvedés kellett, te boldogtalan, nem a mit mesterségesen és valódi tapasztalat nélkül pároltunk ki magunknak a reális életbõl. Hiá veled azonos idõben serdülõ, én az Ágoston-üggyel Bánkút után nagyjából azért leszámoltam, reménykedtél, asszonykorodban is reménykedtél. Persze hogy eltaposott az élet, gyöngy voltá agy kerekek alatt. Futok a mesével, pedig még sok év jövendõt takar a köd.

Bánkút még messzebb, mint a csillagok, a Terrárium szorosan tart bennünket, de szereplésre lykor kikölcsönöznek. Az alsó tagozati idõbõl két máig visszasugárzó emlékû epizód befolyás mindkettõnkkel történt valami. Életünk tizenharmadik évében engem ugyan nem lepett meg, mi a tapsorkán 151kitört, ezúttal a zenede díszelõadásán: a Hamupipõke gyermekopera bemutatój irobbanó sikerrel szerepelt, holtomig látom, mikor földig érõ szürke, avítt köntöskéjében b tt haja meg-meglebben a vállán, ahogy lépeget, a szívem szakad meg, ahogy meghallom a sírás Én, szegény, csak szenvedek, csak szenvedek, szívem bús, nehéz, beteg Az emberek õrjöngen irágesõ hull és bonbonos dobozok repülnek a boldog végkifejlet után az immár a királyfi kar ihegõ mûvésznõ lába elé. Rólam az egész közönség úgy elfelejtkezett, mintha nem én szavalta pera-elõadás elõtt a bevezetõ, a Szent Anna-tó regéjérõl írt hosszú verset, és mintha nem n volna Renée néni, aki a zenedében színpadi táncot is tanított, hogy tessék színésznõnek me olna, téged az Isten színpadra teremtett. Kétszer is elmondta, aztán õ is Cilihez rohant, otthagyott egyedül. A verset valóban jól adtam elõ, de én mindig jól mondok verset, ezen ne volt mit csodálni, ám Cili diadalmas szopránja váratlan gazdagodást ígért a városnak. Mi a k állt szóba még ez után a nagy siker után is Krausz Pubival, aki kivételesen ezúttal gratu neki, pedig csak önmagát méltányolta zenei területen, talán az volt a magyarázat, hogy mind ten ugyanabba a mûvészetbe voltak szerelmesek, a zenébe. Cili képtelen volt kacérkodásra, s sem akart megõrjíteni senkit, mint én, de miért is tette volna, ahogy ránézett valakire, az rabja lett akkor is, ha nem énekelte a Hamupipõkét. Az viszont bántott, hogy én se bonbont nem kaptam, se virággal nem dobáltak, hogy a vers értéktelenebb a dalnál. De ez az érzés h r elszállt, Cili megérdemelte a lelkesedést, hogy talán én is, annak a gondolata nem szúrt . Betekertem a torkát, ahogy Arthur, a zenedében oktató unokafivérem 152utasított. Cili ki csit szégyenkezve fogadta a gratulációkat, s tudtam, azért nem lelkesebb, mert érezte, sze gény Dódi megint lemaradt mögötte az avignoni hídon.

Cili, testvérem, édesem, érthetetlen ragaszkodásodat ahhoz a hülye és igazán csak önmagát e rausz Pubihoz még csak elviseltem valahogy, de micsoda gonosz varázslat hozott vele ös sze felsõ tagozatos korunkban is. Most még a Terráriumban Renée néni oktat bennünket illemr , és nem Tattay Margit táncstúdiójában idomítanak, ahová akváriumistaként kerülünk, ki átko t, hogy révén összetalálkoztatok egymással te és a boldogtalan Textor, aki, ha akartam voln se lehetett mitológiaibb jelenség elõre megírt, közjegyzõ által hitelesített, árucikk élet már udvaroltak neked sokan, nekem még mindig nem, legfeljebb bibliai és egyházjogi kérdése et tárgyaltak meg velem a Keresztyén Ifjak a teákon. Micsoda varázslat vezette azt a nyo morult fiatal férfit éppen azon az estén a Kossuth utcába, mikor okmányban rögzített jövend tt az egész világ gyûlöletét jelzõ összeharapott szájjal rója az utcákat, fáradt fejét szel afelé tart, villan egyet a véletlen: Textor felnéz a Tattay stúdió ablakaira, a táncoló pár szébe jut, hogy õ is fiatal még, és mi lenne, ha egy félórára benézne a többi fiatalok közé m vett meg senki, és akikbõl hiányzik, amit õ érez, hogy olyan öreg már, mint maga az Idõ. negy éves, istenem. Huszonegy.

Miféle mágneses ereje van az elsõ világháborúnak, Trianon elõzményeinek és következményeine zet ereje azonnal mûködésbe lép, és Textor, a hajdan játszott játékaink Roger grófja, akirõ ha153rangozóig, a polgármestertõl a gyepmesterig mindenki tudja, hogy eladott áru, Stup ica úr tulajdona, egyszer csak belép a fruskák és legénykék közé. Már cselédkönyves, rövide most elpusztul egy negyedórányi szabadság illúziójáért, hát felfut a lépcsõn, és az elsõ, li, Krausz Pubi karján, akinek nekiütõdik. Testvérem keze leesik táncosa válláról, Tattay a y kis idõre megállítja a táncolókat, mert Textort arcról nem ismeri, csak a történetét, de ud: nem fizetett tandíjat, nem tagja a kolonnak, nincs itt keresnivalója. Mindezt a táncstúdió vezetõje az éppen belépõ leendõ orvosnak olyan lenyûgözõ bájjal mondja, hogy Tex dik, aztán elvonul Tattay asszonnyal az irodába, átadja a számára kissé emelt kurzustagság új vendég más, mint mi, nem diák , és megkapja az engedélyt arra, hogy a kolonba járhasso xtor, mihelyt biztosította Stupica zsebpénzébõl váratlanul lobbant vágya idõnkénti teljesül , megszégyelli magát, nem is marad ott, csak a jogot szerezte meg, hogy adott alkalo mmal visszatérhessen, és lemenekül a lépcsõn. Cili tovább táncolt Krausz Pubival, de porcel leheletnyi a pára, mintha új arc került volna a régire, a maszkon csúszkál a fény. Izolda m ejti végzetét, csak meghatározni képtelen még. Pár év telik el még, hatodikos korunkban ind majd a végzet kaszásszekerét, amelyet nem állíthat meg senki, sem apámék vagy én, sem Cili Textor, sem Stupica Szeréna, sem Tonelli mester, aki ebben a pillanatban, míg Cili arcára rászáll az a riadt pára, még Los Angelesben jótékony célú koncerten vezényel, és azt merre van Debrecen. 154 Még messze van a messze, alig kerültünk a Terráriumba, s kinek-kinek a horizontján átfut az elsõ félénk villám, épp csak megdördül az ég, de a zivatar várat magára. Cili szereplése a lragadtatott cikke révén felkelti a pesti zenekedvelõk figyelmét, lehetséges volna, hogy e gy vidéki zeneiskola egy tüneményes szoprán búvóhelye? Cilit újságírók keresik fel, lefényk et, Milánó õrjöng, apám bölcsen és minden idegen számára ok nélkül kiutazik a mátai biztosh i, hogy ne lehessen tanúja és engedélyezõje, mikor otthonát a pesti újságírók ellepik. Nem az ügybõl baj, pedig Cili képét is leközlik Hamupipõke jelmezében, de a figyelem váratlanu is fordul, és éppolyan kivédhetetlenül és tudtomon kívül közelít meg, ahogy testvéremet el ehívja az iskolát a díszterembe, és felolvas egy miniszteri rendeletet a Hivatalos Közlöny, a kultuszkormány annak megfogalmazását kéri az ország összes középiskolájában minden harm yos tanulótól, próbálják meg dolgozatban megfogalmazni, hitük szerint mit tehet a magyar nõ Trianon utáni magyar társadalomért. Milánó figyelmeztetett mindenkit, tartsa kötelességének y eltûnõdjék rajta, mit is tehetne egy hazaszeretõ lány ilyen katasztrófa után, aztán a tan vonultak, jelen volt az akkor az intézetben lévõ minden, még az éppen szabadórás tanár is. nkban láttam, Móré odasiet Milánóhoz, és elkezd valamit magyarázni neki, mire Korondy tanár torpan, majd visszasiet, már az osztályban vagyunk. Zöldy, a hetes, ott áll a katedrán és det tart , rend is van, akkorára már vérünkké vált a hallgatás, csak a hátam mögött ülõ And omszédjának, hogy lehet erre, amit a tétel kíván, válaszolni, hogy mit tehet a magyar nõ, 1 ikor mi még csak magyar gyerekek vagyunk. A Nagy Tanács Vértorony strázsái közül egyetleneg érdekel az ügy, nem engem, az örökké aktív Lidikát, Lidika visszaoson hallgatózni, eredeti s ezt tervezte, mert lenn hagyta egy ablakpárkányon ügyesen elhelyezett ellenõrzõ könyvecsk amelyen ott állt a neve. Mikor visszatért, beesett az ajtón, úgy rohant: mert meg kelle

tt elõznie az éppen induló tanári kart, elmondani, mi történt, már csak szünetben volt lehe idika addig is a sarokban állt, részint, mert Móré rátalált a könyvecskéjére és kioktatta, g a holmiját, részint, mert Móré szerint Lidika belevihogott az arcába, mikor figyelmeztet te, ami pimaszság. Folyt tovább az óra, szünetben derült ki, mit villantott Ananké nagy sze el, ami az én életemben akkora fordulatot jelentett, mint Cilinél a Hamupipõke-elõadás. Lid ka felosont a karzatra, onnan hallotta a bámulatos akusztikájú díszteremben, Móré hogy tilt kozik, hogy érvel személyem ellen a botrányos emlékû jeruzsálemi kutyával, és hogy kéri Mil gedjen fogalmazni engem, mert megint valami kiszámíthatatlan történik. Erre Korondy kiad ta minden titkomat, hogy író vagyok máris, hogy megalkottam a nem is látott elsõ hangosfil m általam képzelt meséjét a kitett színészkép és az újságok kritikáit ismertetõ cikkek alap s írok, meg van egy regényem, amely már önálló téma, a Davey, újon is dolgozom, elmondtam n készül a Szibill, egy házaspár bús története. Tanári kötelesség, hogy minden versenyre odae a gyereket mondta Korondy. Egy kicsit ordítoztak, jelentette Lidika, végül Milánó megért e, fogalmazni meggyõzõ erõvel valójában sose tudó távoli rokona itt most nem jöhet szóba, v ha mindez így igaz, a kutyás Szabó esetleg kaphat dicsé156retet, amely persze az intézetet illeti. Móré azt mondta ezt világosan lehetett érteni , képzeli, milyen Istennek nem te hazafiatlan sületlenség kerül ki Szabó tollából, ezt a gyereket büntetésbõl nem volna szab ngedni. Aki megsérti a Krisztust, az bûnözõ, versenyre engedni esztelenség. Nem bûnözõ hallotta Lidika Korondyt , csak író lesz. Képzelem felelte Móré , ha igen, akkor az iskola szégyene. Igazán? mondta Korondy, és kelletlen volt a hangja. Maga jós, Mariska? És ha nem? Éppen Szabó mondta Móré sóhajtva , miért engedik írni a kutyás Szabót? Mert Isten nem finnyás ez volt az utolsó, amit Lidika még meg mert hallani, aztán futot le hozzánk. Móré bejelentette, hogy a kijelölt témát Magyarország minden középiskolás harmadikos tanuló gja írni, a nyertest díjazzák. Ahogy szünetben megtudtam az elõzményeket, inkább kelletlens eztem a döntés miatt, úgyis mindig szid meg kicsúfol Móré, bár megtiltották volna, hogy rés ssek a munkában! Aztán valahogy elmosódott az egész ügy jelentõsége, egy hétre rá megírtuk tot, valamennyi felkerült Pestre. A minõség ellenõrzésére Milánó Ihásznét jelölte ki, aki n mkedvelõ volt és hívõ kálvinista, nyilván nem enged át tiszta szûrõjén Istennek nem tetszõ t. Móré nem bántott miatta, talán ezúttal nem sértettem meg senkit.

A következõ hónapban megint berendelte Milánó az osztályokat a díszterembe. Könyv volt a na talon, vadonatúj, szép kötésû, olyan jó lett volna, ha a háromkötetes Winnetou, de nem az v hanem Benedek Elek 157Magyar mese- és mondavilága. Milánó eredményt hirdetett: A nyertes d lgozat szerzõje oklevelet kapott, és jutalomként Benedek Elek meséit, amelyeket is szorg almasan olvasson, hogy fejlessze a bizottság által visszaigazolt képességét! Mármint én, a Szabó. Országos pályázatot nyertem, ijedtemben majdnem elejtettem a jutalomkönyvet. Ahogy illett és ahogy neveltek bennünket, míg tapsoltak, én pukedliztem Milánó elõtt és vittem a t, aztán indulhattak a tanulók is. Lidika az ajtón túl elejtette a tarisznyáját, hagyhatta olna benn a padban, de célja volt a gesztussal. Így, míg összeszedte a széthullott ceruzát, intõkönyvet, messze gurult radírt, hallotta a már nem nekünk szánt zárszó szavait. Móré fel ghaladta szokott hangerejét. A minisztérium megõrült. Ne mondják nekem, hogy Szabó fennhéjázó sorai országos nyertessé tnek! Nem volt válasz, csak Korondy nevetett. Ihászné Ilonka olvasta, mit írt, azt mondta, nem sértõ szavakat, inkább egy gyerekhez kép elnõttesen gondolkodott. De mi lehet ennek az eszelõs, fékezhetetlen iskolaszomorítónak bármilyen javaslata? Nem v gyok képes elképzelni sem. Hogy volna mondta Korondy , hogy volna, Mariska? Soha életében nem volt magának az, am a kutyásnak: képzelõtehetsége. Mikor beküldtük, eleinte tiltakozott, kiabált, akkor is azt tta, a gyerek õrült, mert elsõ személyben fordul az emberiséghez mint trianoni anya, és szá lan, meglepõen értelmes javaslatot tett, amivel a helyzet enyhíthetõ. Ha nem Ihászné a sele tezõ zsûri elnöke, aki segített nekem meggyõzni a bizottságot, ma nem országos verseny gyõz Szabó. 158 Meddig védi még ezt a teremtést, aki életében egyszer sem oldott meg szabályosan egy foga zási feladatot? Meddig hiszi azt, méltót segít? hallotta Lidika Móré szavait, amint hango

kérdezte, csalódott csüggedéssel. Csak amíg élek mondta Korondy tanár úr. Csak míg élek, Mariska. 159 8 Üzenet Elisének A konfirmációval negyedik gimnazista esztendõnk májusában olyan érzékelhetõen lezárult vala tha egy olyan láda fedelét csapnák le, amelyben semmi sincs a Szentháromság tiszteletén kív sak a tökéletes beilleszkedés igénye. Megvallottuk Istenhez és az egyházhoz való hûségünket tunk valamennyit a leglényegesebb tudnivalókból, hozzáedzõdtünk a csaknem katonás magatartá megtanultuk lázadás és mérlegelés nélkül elfogadni, amit a nevelõk kívántak. Nem volt közö k között sem, akik a konfirmációs vizsga után befejezték tanulmányaikat, aki nem vitt volna gával annyit az elmúlt négy év alatt tanultakból, ami birtokában egy nem túlságosan sokat k unkahelyen meg ne állhatná a helyét. Aki többre volt hivatott, tizennégy évesen átléphetett ssuth utcai Rubiconon és ha nem is hivatalosan, de követelmény tekintetében a felsõ tagoza tba került, ennek anyagából az elsõ, a legszelídebb ismerni való stilisztikát már oktatták kes korunkban. Szegény Cili majd beleõrült, nem szeretett fogalmazni, testvérem tulajdonké pen akkor élt, ha a magunk tervezte, kitalálta álom-élet eseményeit játszottuk színdarabbá vagy mikor énekelt: Cili megvetett minden olyan szakmai meghatározást, hogy leíró költemén eposz, nem ismerte fel a metaforát, még amit tudott, se volt képes 160mutatósan megfogal mazni. Valahányszor feleltették, összeszorult a szívem, mert tudtam, egész megelõzõ délután az anyaggal, mihelyt hazaengedték a zenedébõl, csak tanult, estére még fel is mondta a lec két anyámnak, s ha szólítják, mégis dadog, megáll, újra próbálkozik, aztán belebotlik saját dekelve tekint a tanárra, az meg tanácstalan szeretettel visszanéz rá, de nem tud helyet te felelni.

Ahogy a felsõ tagozat bûvös határa felé közeledtünk, lassan, de érzékelhetõen emelték az at , láthatatlanul megkezdõdött a szelektálás, mert emberségesebb, ha most dõl el, nem késõbb, kit átereszt a negyedik osztályt lezáró szûrõvizsgálat, elviseli-e az elkövetkezõ, nagyobb yt igénylõ változást. Ez persze nem volt egyszerû idõszak senkinek sem. Az alsó tagozatból óriási élményekkel gazdagodva jutottam tovább: a Trianon utáni helyzet általam javasolt me dását tartalmazó kötelezõ versenydolgozat komoly siker lett. Az elsõ hangosfilm ihlette, mé zzá annak megtekintése nélkül létrehozott regényfélém, és persze a fõmûnek tekintett Szibil öngyilkossággal kivédett egyszerûsítése, Szibill kosztpénz megtakarító önkéntes halála rév e nemcsak szüleimet rendítette meg, de megkaptam általa Korondy tanár úr holtig tartó barát egítségét és szeretetét. Írtam rengeteg verset is, irodalmi mûködésem a díjat nyert verseny után már nem volt titkolható. Móré rokonszenvét akkor se tudtam volna megnyerni, ha megírom Hamlet-et, sose bocsátotta meg ingerültségét a képélményben saját optikámmal rögzíthetõ meg tt. Akkor még nem tudtam, hogy Munkácsy kóbor állata, aki egy pil161lanatra megállt bámészk i hontalan létében, s a jeruzsálemi tömegbõl figyeli, mi történik voltaképpen Pilátus elõtt visszatér majd életem eseményei között, formát és nevet cserél, de mindig összefoglalója l nnek, amit személyemben vállalhatatlannak és elítélendõnek érzékelnek. Ahogy az illatosok n dták felfogni egy valamikor nyilván íróvá növekedõ gyerek elsõ idétlen jelzéseit, míg felsõ k gimnáziumba nem jutottam, meglepõen sok nevelõm reagált rosszul rám, míg a kisasszonygyár folyt a pallérozás.

Cili sorsa minden ismeretbeli fogyatékossága ellenére az általános szeretet melegében alaku t, neki örök hódolója maradt Ihász, a voltaképpen szobrászmûvész, de nálunk számtant és mér aki anélkül, hogy tudta volna, gyóntatópapja is volt, mert ha Cili unalmában bármit papírra rkált, Ihász tanár úrnak orvosi igénylésre be kellett szolgáltatnia Huttrának, aki egyben a ola orvosa is volt, õ aztán bogozgatta az ábrák alapján, mi az, amit testvérem látszólag el tett, de úgy látszik, mégis megõrzött emlékezetében, így került papírra nyilván zentai lakó talán apja profilja és egy szõke kontyos, kék szemû hölgy, Marcelline vagy az édesanyja, n kutyával, és több riasztó négerfej, kukoricatábla, de letaposott volt a nagy termésígérõ f rajzokat csak a szüleimnek mutatta meg Huttra, nekem szóltak róla, de hallgatást paranc soltak, mert Cili sosem céllal ábrázolt ezt vagy azt, csak úgy, ahogy unalmunkban néha dúdo gatunk. Nem tudom rögzíteni, mikor bocsátottam meg neki, hitbéli elõzetes korunk melyik sz akaszán, hajdani kirobbanó sikerét az avignoni hídon, nyilván hamar, és nem 162muszájból. V misztikus egymásra ismerésben váltunk ikerpárrá, zavart boldogsággal kapaszkodtunk össze,

t mindketten mást akartunk, mint amit éltünk, Cili voltaképpen azt, ami valaha volt, én az t, ami még csak eljövendõ: egyikünk egy elvesztett, másikunk egy meg se kezdõdött életet.

Mióta kitaláltuk a magunk gyártotta házi színdarabokat, mindig azt játszottuk, amire vágytu segítettünk egymásnak ki-ki rögeszméje primitív színpadi kivetítésével, kitaláltuk a szitu e viszünk, általában csak ketten alakítottunk sokféle személyt és viszonylatot. Voltam Cili yja, és Radirez nevû oroszlánfejû kutyája, volt Cili férjem, és Losonczy Dénes mérnöktõl sz fiam, akit titokban neveltem, és voltunk ketten a Sonny boy David Lee, a világhírû gyere ksztár szülei, aki sûrûn emlegetett elsõ hangosfilmje volt legelsõ regényem ihletõje, holot sem nézhettem. A húszas évek legvégén a kisfiú már rég milliomos volt Amerikában, de hõsi i koplaltuk ki anyám elõtt titkolózva vacsoráját, amit magunktól vontunk el, és ami másnapr omlott, míg eldugtuk neki, mert a jégen megtalálták volna, így hát az ágy alá került, ahol megette a macska, de lehet, valami csodamódon azért tûnt el, mert Davey mégis érte jött, m rt méltányolta rajongásunkat. A serdülés nem akármilyen idõ, mi egy kicsit belebolondultunk gy énekes és egy leendõ író versengett a láthatatlan arénában kitalált mellékszereplõk elõt David közöttünk élt, poharat is vettünk neki, felváltva dugdostuk, mert a vásárlásnak érte m tudtuk volna indokolni, s a poharat végül Piroska óvodájában hagytuk, mikor újabb rögeszm sztottunk, és nem a világsztár 163egyszerre két anyját alakítottuk. Vajon hová lett az a po Játék, játék, játék. Ez volt a tanulás gyógyszere, de a boldogság csak a játék. Voltunk apá nem ismertük, néha honvédek, elrabolt szüzek, egyszer a halált is eljátszottuk, hogy emberk eljön megnézni, miért utálják és félnek tõle, és beleszeret egy lányba, akit el kellene vi sztulásba, de nincs ereje rá, hát öngyilkos lesz méreggel szegény halál. Ha visszanézek gye romra, kettõnket állandóan úgy látom, hogy önmagunkból kilépett szerepet alakítunk egy, csa k érzékelt színpadon.

Sajnos, az édeni állapot, amely a gidipacal-korszakban kezdõdött, az intézeti élet komolyod l egyre jobban sorvadt, de a végsõ döfést nem az idõhiány adta meg, hanem a tánciskola, ame e való beiratkozást éppúgy elõírta az akkori nevelés, mint ezernyi mást. Elemiben balettre t járni, középiskolában szalontáncot tanulni, esetleg hegedût, zongorajátékot. Nehezen kurt k színdarabjaink elõadás élményén egyéb kötelezõ tanulnivalók miatt, mert a kitalált gazdag az eseményekben dús valódi életet: a masszív szegénység idején mi kastélyokban éltünk fiktí ktív tündértájakon, távol a hétköznapi gondoktól, gyerekeket szültünk, bár felfogni nem tud en, milyen reális elõzmények következtében. Szégyenlõsen csak találgattuk a felnõttek titka szoros maradt a kapcsolat Pálmával és Lidikával, még barátnõink elõtt is restelltünk ilyes zélni. Pálma biológiai eligazítását Juszti néni intézte el, Lidikáét az idõsebbik leánytest y Lenke asszonyi testének rideg némasága miatt mi úgy nõttük át Cilivel a kamaszodó 164évek y mindent, amit a férfi-nõ kapcsolatról sejtettünk, csak találgattuk, vagy rossz regényekbõ róbáltuk kielemezni. Nem tudtunk mi akkor szinte semmit semmirõl, pedig biológiai jelzés f igyelmeztetett havonta, hogy serdülünk. Másnál ilyenkor mond valamit az anya, mi nem mer tük Jablonczay Lenkét zaklatni, mihelyt zavartan arról próbáltunk érdeklõdni, betegek vagyu e attól, amit a váratlan és persze nem azonos idõben jelentkezõ tünet jelez, ellátott megfe védõfelszereléssel, amit maga varrt, és annyit közölt, ilyesmin nem kell gondolkozni, ez ol an természetes, mint ahogy valamikor csorba volt a szánk, most meg fogsorunk van, a test változik. Egyéb indoklás nem volt, Jablonczay Lenke azonnal lezárta a témát.

Felsõ tagozatban késõbb az osztály legszabadosabb, legfelnõttesebb tagja kezünkbe adta az o thonról kilopott Erdõs Renée könyveket, erotikus tartalmukból iparkodtunk tájékozódni Ciliv e nem értettük, milyen baja lehet a hõsnõnek, akinek az is rossz, ha valami van, az is, ha valami nincs. Féltünk a házasélettõl, ugyanakkor vártuk eljövetelét, de sok gond között, valamit, ami miatt szegény férjünk világgá megy, mert mi nem visítottunk. Miért kell visíto Illetlenség. Mikor az Abigél-ben tárgyakkal kötnek házasságot a tanulók, csak azt teszik, a mi tettünk kamaszkorunk idején, az én férjem egy falikép volt az osztály falán, Friedrich ust Quensted svéd tudósé. Mikor Stockholmban a Dagens Nyheter íróvendége voltam, bevetettem a banketten a nevet, az irodalmi rovat vezetõje máig azt hiheti, a hajdani Magyarors zágon végzett oktató munka szélességében messze meghaladta a legmûveltebb országok képzései 165

Ahogy a hónapok teltek, életünkben egyre szélesedett a szakadék a képzelt lét és az iskolai ampolgári valóság között. Szegények voltunk, nemzeti tudatunkban megalázottak, magunk alkot szövevényû színdarabjainkban vallásháborúk, politikai konfliktusok és szerelmi tragédiák pr a ütközött. Az a szép, ami szomorú , ez volt Cili dramaturgiája, állandó igénye, minden ki ragédiába zuhant a végén. Kezdetben boldog anyák voltunk, késõbb már csak zokogó özvegyek, einket is megölte a tõzsde összeomlása, amirõl azt képzeltük, beomlott a palota és családun usztult a romok alatt. A játék olyan volt kiskamaszkorunkban, mint generációkkal késõbb az skolások kábítószere, Cili, utóbb kiderült, ez nem volt igaz, csak testvérem engem megértõ ta, meg se tudott lenni nélküle, olvasni nem szeretett, csak kottát, ha éppen szabad vol t, ellenõrzés nélkül nem énekelhetett, szigorú zenei képzés tiltotta a hangja terhelését. Õ szerette, engem alig valaki Pálmán, Lidikán kívül, és ezen nem volt mit csodálkozni, nem vo m se könnyed, se bõkezû, segítségre mindig kész iskolatárs, nem súgtam, nem segítettem, csa aimnak, és a tanulás, pontosabban a tudás megszerzése meglepõ intenzitással érdekelt, a fiú zont nem, kivéve a nem létezõ, kitalált vagy elérthetetlen férfiak. Szexuális vágyaimat n ltak nem ismertem fel, pontosabban eltájoltam, úgy voltam fegyelmezetten kíváncsi arra, amit nem ismertem, hogy eszelõsen vágyódtam arra, amirõl nem volt még megfogalmazható elkép em sem.

A jeruzsálemi kutyát ábrázoló szabad fogalmazású dolgozat eredményezte felháborodás emléke tosult: finom háttérbe szorítás következett azon a területen, ahol tényleg verhetetlen volt Móré Mária min166dig elfelejtette nemhogy kiemelni, de reálisan értékelni a magyar dolgoza aimat. A latinórák sem voltak akármilyenek, hiába volt kezem azonnal a levegõben, jelezni, hogy kész a kérdésre a felelet, Móré Mária megvárta, amíg más is jelentkezett és mindig az otta fel. Ez visszatérõ kép: majd a marxista kritika jár el így velem író koromban, külfö ismernek, mikor a párt még mindig azt játssza itthon, hogy nem létezem. Móré Mária nem üldö k látványosan nem kedvelt, várta, mikor teheti meg indokolható módon, értékelésem alacsonya lt, mint Cilié, akirõl mindenki tudta, egykor mint opera-énekesnõ az iskola büszkesége lesz csorba tudása hát nem veszélyezteti jövendõjét. Rólam Korondy György kivételével személyes ogni való különcködésen kívül senki nem tételezett fel semmit, csak Ihász tanár úr somolygo mes mértani rajzaim felett, így, némán jelezte, mi nekünk ez a sok izé, akár neked, akár ne a mûvész, meglepõ módon bennem is észlelt valamit, aminek nem volt köze a számok világához gy szó sem esett közöttünk, mégis éreztük, amit úgysem lett volna szabad megfogalmazni. Nem számomra semmiképpen sem problémamentes a serdülés szakasza, az iskolában Móré gyanakvó se le csak hiúságomat sértette, emberibb, pontosabban nõibb kérdések foglalkoztattak a szûksza igazítás után, egyre nyugtalanabb testem kérdései elõl Jablonczay Lenke olyan határozottan t az elsõ alkalommal, hogy nem mertem megismételni. Az egyetlen, akihez kínomban fordulhattam, megint csak apám volt, nehezen, de elmond tam neki, mi zavar, mit nem értek, õ aztán arra, a számomra arcpirító és nehezen megfogalma t kérdésemre, mi történik a férfi 167és a nõ között, ami következtében gyerekek születnek, erûbb válaszát adta. Mindig volt macskánk, mindkét nembõl, apám a kandúrhoz és feleségéhez, zaki feleségéhez utasított és figyelmeztetett, mi is úgy jövünk a világra, ahogy a kismacsk s kerülünk anyánk testébe, ahogy az állatvilág jelzi, az odakerülés feltétele a legnagyobb mények egyike, a szerelem. Szabó Elek nem vágott szent arcot, nem érvelt semmivel, tényt kö t, egy mondata különleges erõvel maradt meg az emlékezetemben: Isten adja, Magdolna, hogy ha eljön az ideje, tudj ájult szerelmes lenni, esztelen, béna, mákonyos, akinek a lába is remeg, ha úgy igazán megcsókolják. Hogy mondta, hogy mondhatta volna el nekem még mindig s bzetten Jablonczay Lenke elleni szerelmes filippikáját: amit én sose kaptam meg anyádtól, tudd és merd megadni annak, aki kívánja, mert szent és szép a szerelem és Isten teremtménye gosult az örömre. Nem tudtam elképzelni, csak hazafias területre kivetítve a magunk áldozat z akcióival és állandó önfeláldozással az apám említette megadást, a macska macska volt, me abál, de hisz az állat. Persze hogy mindent megadok majd a férjemnek, mintafeleség és házia szony, és anya leszek, de még mindig nem fogtam fel, mi akár a csók, vagy az ölelés, maga a ölelés szó is mást jelentett a szókincsemben. A titok sokáig az maradt még, amit hallottam ovábbadtam Cilinek, az adás-kapás elméletet õ sem tudta felfogni, ahhoz testvéremnek Textor kellett megismernie.

Mielõtt Milánó Terráriumából a felsõ tagozat Akváriumába jutunk, még beszélnem kell Kovács volt olyan elõkelõ, mint a két napra nálunk tartóz168kodó, Londonból jött brit udvari jósnõ

zállodában, akihez Piroska nagynéném elvitt és aki riasztó pontossággal halálom percéig egé emet kiolvasta a tenyerembõl. Kovács néni ötven fillérért, fõleg kártyából, olykor tenyérbõ dehogy jósolt, pénzt gyûjtött a Szûzanya virágaira. Kiállított az asztalára egy tõrrel átdö lõtte pléhbögrében kellett elhelyezni a jóslás fejében felajánlott adományokat. Kovács néni t a rendõrkapitány, mint az én családom, magánvállalkozóként adót is fizetett, sajátságos k a hatóságok is igénybe vették. Kovács néni lánya, a megyeházi tisztviselõnõ, a feltûnõen jó or volt az egyetlen, aki sose bírta rávenni anyját a jövendõmondásra, Antónia, Kovács néni nje idegen jósnõt keresett fel, aki Pesten élt és aki szavaiból fel se fogta, amit az anyj a sosem akart neki elárulni: az égbõl várhat csapást, de túléli. A megyeházi tisztviselõnõ nem halottja, csak áldozata lett, láb nélkül maradt életben az amerikai szõnyegbombázás ut hon bicékelt bánatos mûlábaival. Mikor mi jártunk az anyjához, még persze vidám, fiatal nõ ki kicsit szégyellte anyja látnoki képességét, aki félfogadása idején még a környékét is el anyja sajátságos képessége szégyen volt. Pedig Kovács néni minden a Madonnának adakozott f bevitt a plébániára, számára a jóslás nem kenyérkereset volt, hanem szép szenvedély, egyfaj mi érintkezés, hisz ügyfele volt az egész város. A Kollégium körzetében állt a háza, busafe kák vették körül, bámulatos ösztönnel az egész kerületbõl hozzá menekültek elhagyatottságuk n az állatok, hozzá vitték betegségüket vagy gazdátlansá169gukat a kutyák is, akiket itt-ot elyezett. Ügyfelei gyakran tértek haza egy stanicli párhetes macskával vagy kutyakölyökkel zaporulat idején, vagy vezettek otthonukba árvát cukorspárgán, akinek nem tudott jó gazdát ni, nála maradt örökre, kandúrok és szoptató kutya-anyák foglalták el a szõnyegeket, kereve télen, mint a gyöngysor körülvették hálószobájában a kályhát óriási herélt kandúrok. A jósn , ahol Mária szobra elõtt páciensek vártak a sorsukra, kérésre közéleti emberekkel külön éj tot beszélt meg, és elsõk között volt a városban, aki bevezettette a telefonját. Nekem álta em volt pénzem, de szerettem volna tudni a jövõt, Cilit kértem meg, szerezzen valahonnan , anyámtól reménytelen vállalkozás lett volna, sok külön oktatásra jártunk, sokba kerültünk kimosolyogta Huttra doktortól az összeget, az mindent megtett neki. Beleszerettünk Kovác s nénibe, állandó ügyfelei maradtunk, válság idején futottunk eligazításért.

Igazán említésre méltó csak a legelsõ és a legutolsó látogatásunk volt Kovács néninél, az e emutató és a díjazott országos trianoni tárgyú dolgozat utáni idõben, a botrány-okozó jeruz a évében tettük, mikor elsõ regényeim is sorra születtek, s rám zúdult a felháborodás az t portréja miatt. Kovács néni megmondta Cilinek, mûvészi képesség, nagy égi adomány birtoko denki szeretete fogja kísérni a sírig, ennél a szónál aztán elakadt és csak bámult a testvé erencsére egy éltes macska hívás nélkül is Cili ölébe ugrott, õ a macskára figyelt, aki meg Kovács néni pillantását én figyeltem. Mikor azt mondta ki, hogy Cili világsikert érhet el, büszkén elraktároztam magamban a szót, már láttam õt a Scalában ugyan hogyne beszélt voln k a lányainak a világ operaházairól csak a jóslást éreztem kurtának, mert annyi volt az e dálatos tehetség, szeretõ férj holtig, és Kovács néni már el is némult. Hogy mirõl hallgato utolsó, Cili esküvõje elõtti záró látogatáson derült ki, Kovács néni akkor majdnem barátsá edett, egyikünkkel sem akart foglalkozni, Cilinek azt mondta, tud az eljegyzésérõl, de õ má régen látta a kártyából, hogy nagyon fiatalon férjhez megy, és ez lesz élete egyetlen háza vány közlés volt, ezúttal még sikeres szereplésre se utalt, szerettem volna Cili karrierjér llani valamit, de nem elemezte. Testvérem a törleszkedõ macskákra bámult, és azzal a váratl gal, amely annyira jellemzõ volt rá, azt kérdezte: Dódi sokáig túlél engem, ugye? Kovács indulattal kivédte a támadást: velem, mióta élek, mindig az történik, amit nemhogy õ, a Sz sem tud kiszámítani, hinné valaki, ha látja, hogy egyszer rangos urak kérnek tõlem tanácsot engeteg rangos úr nagy épületekbõl, és látni fogja a Nílust, hát ne kérdezzen Cili butaságo olna szabálytalan sorsú kislány. Én is, mondta csendesen Cili, és akkor mindenki elhallga t és rémülten néztünk egymásra, hogyhogy nem lelkes Kovács néni. Cili võlegénye nem akárki, ster nem az apja, a nagyapja lehetett volna, mégis eljegyezte, s megesküsznek õsszel. Istenem, ne hozd rám még egyszer az emléket, Cili esküvõjének emlékét a régi házban, ahol m lyan, mint gyerekkorunkban és anyám tündökletes szépségét felizzítja Cili elképzelhetetlen séje, azt hitte szegény, testvérem most már igazán örökre táncolni fog az avignoni hídon. É ndolkoztam rajta, Cili asszony 171lesz, szerelmesek belé, kirepül a nagyvilágba, elõttem meg semmi sem áll, legjobb esetben szabványsors, mert latintanár leszek, ledoktorálok, aztán megpróbálom megváltani a magyar tanügyet, Cili meg, ha a szerencse nem hagyja el, ot t él majd, ahol akar. A világhírû karmester rezidenciáját ugyan csak fényképekrõl ismertem, elég volt ahhoz, hogy apámék nyugodtan engedjék Cilit útjára, ha mindenképpen menni akar. A xtor-ügyet persze Kovács néni is tudta, mert késõbb üzent testvéremnek Piroskával, elnézést

i udvariatlan ridegsége miatt, egyébként jól teszi, ha távoli útra gondol, mert a közeli ne inné sehová. Textor ugyan akkor még nem vette feleségül Stupica lányát, mégis az volt az ér vács néni nálunk is jobban tudja, Cili nem egyszerûen csak férjhez megy: Cili menekül. Mikor másodszor beállítottunk hozzá, nekem megint valami rangos urat emlegetett, nem is egyet, sokat meg zavaros dolgokat, hogy mikor egyszer már senkim nem lesz, mindenk i az enyém lesz, ez viccnek is badar volt. Cili akarta ezt a látogatást, én akkor kerültem haza Bécsbõl, ahol legfeljebb Julius professzor volt rangos úr, a páter igazán nem nevezh etõ annak, Cilinek meg pár nap hiányzott a hivatalos házasságkötésig. Kovács néni nem remek e Cilit, mint egy bálványt, holtig tartó diadalmas házasságot ígért neki, férje lángoló sze m, hogy nagy karriert is ígér neki, de nem tette. Szigorú volt, kedvetlen a jósnõ, alig vár a, hogy elmenjünk tõle. Azon a napon azt éreztem, ha még egyszer elmondja nekem a rangos urakat, befejezem ezt a gyerekes szokást, hogy idejárok hozzá. Cilinek mondott szavai olyan soványak voltak, mintha elõre megfogalmazta volna, ha felkeresné Tonelli mester leendõ felesége, mit mondjon neki. Nem is maradtunk sokáig, ami 172megdöbbentett, az vo lt, hogy mikor Cili fizetett, kivette a pengõt, amibe kettõnk személye került és külön tett gy dobozkába. Egyformát éreztünk, ahányan voltunk, más-másféle okból. Nem volt kellemes. Ez volt az az este, mikor Cili átkönyökölt hozzám Brüll bácsi ágyából, és azt suttogta: Én meg fogok halni, Dódi, de ne mondd el senkinek, és ha rá tudod szánni magad, játsszuk tová b, amit gyerekként kiterveltünk, mi ketten tettünk ki egy lányt, ha én nem leszek, menj ho zzá Giannihoz, ha már eltelt az illendõ idõ, akkor megkapod Robert mellé az én Rogeremet is Gianni jó ember, te úgy szereted Itáliát, a világot. Giannit is meg fogod szeretni, talán en az én emlékem miatt. A gyerekkor, mint az éji lepke, átszállt a szobán, gyerekként egyeztünk meg, aki hamarabb m ghal, annak bús özvegye vegye feleségül azt, aki kettõnk közül életben maradt. Az emlék rég idipacal ízû ellenszer, akkor éltünk háromszobás, föld alatti angol kastélyunkban, boldog h , akik azért számolnak katasztrófával is. Halkan feleltem, de indulatosan, féltem, apám meghallja, õ gyakran sétált, ahogy õ nevezte, az éjjel shakespeare-i csendjében a kertben, az ablakok most is nyitva voltak még. Aho gy megszólaltam, számra tette tenyerét, elkezdte elõször dünnyögni a Walkürt, ami nem is az , de persze hogy tudta azt is, csak valahogy riasztott Brünhilde búcsúját Cili szopránján k tni. Testvérem szótagnál hagyta abba a dalt, mert ráütöttem a vállára, felszisszent, aztán e, mintha mi se történt volna, a hülye szövegeit, amelyekkel azt a pici Beethoven-csodát mé kiegészítette. Nem érdekelt a dal, az érdekelt, amit tudtam, Cili egész házassága futás 17 ica Szerén elõl, aki ott áll majd mögötte a vörös templomban az egyházi esküvõn, mert ilyen int a Tonelli házasság nem eshetik meg Stupica Szerén és võlegénye jelenléte nélkül. Írj ennek a dallamnak valami szöveget, Dódi hallottam , én csak rögtönzök, de te igazán et írni. Valami ilyet írj, de szebben, mint nekem eszembe jutott: Gondolj rám, ha egyk or nem leszek, sokszor, sokszor. A dal a szöveggel olyan volt, mint a kertünk illata, elviselhetetlenül édes, de betegen édes, mert már hervadtak a rózsák. Mért nem akarod? Cili , olyan szép ez a dallam, a mester üzent annak a lánynak, csak az õ Prospero-botja a hang, a tied meg a szó, hát akkor mondd ki, amit õ hangjegyekkel. Valami ilyet akart Beethoven mondani, sok minden más fontos között, hogy én õriztem titkos álmaid mindig, mind g. Akkor igazán ráütöttem, hogy fájjon, mert egyszerûen nem bírtam elviselni sem azt, ami bi idõben nálunk történt, sem amit akármelyikünk kettõnk közül valójában érzett. Cili áthaj rekesen, forrón megcsókolt.

Istenem, ments meg engem az Elisének írt üzenettõl, mert Cili halott, a házat rég lerombolt a városrendezés, nincs illatos kert, halottak a szülõk, Ágoston is, minden elmúlt, és bár tna eszembe semmi, csakhogy számomra nincs feledés. Ez volt az, amit elhallgatott Ko vács néni, mikor Cili jövendõ életét megjósolta, hogy kurta utat tart megfelelõbbnek, ezt n ndta meg, hogy Magdolnát fél kézzel megáldotta, másikkal megverte az édes Szûzanya, mert mi nt megad neki, amit nem kíván, de nem tud megtartani számára senkit, azok közül, akik valah az életét jelentették. 174 Én megõrzöm titkos vágyaid, mindig, mindig. Én ismertem minden álmodat, mindet, mindet. Gondolj rám, ha egyszer nem leszek. Sokszor, sokszor. Gondolok én, Cili. Most, hogy ezt leírtam és az olvasó elõször találkozik a regény címének l, most is itt az éjszaka csendjében a gép mellett az emlék, és az akkor még mindkettõnk el

yolt viselt titokzatos élet.

Mindez még távolabb van a Marsnál annak a két gyereknek, aki stilisztikát tanul, az egyik nagyon érti a verstant, a másik nem, annál meg teljesen valószínûtlen, hogy készülõdõ esküv pal értelmes sort rögtönöztet vele Beethoven dallamára a rettegés. Most még ott fekszünk a ban, Cili Brüll bácsi ágyában éppen most alszik el, én még egy kicsit gondolkozom a rangos kon, az egész valószínûtlen és értelmetlen iskolai életen, amelyben mindenki a maga módján y olyan terepre hág, amelyen szögekbõl áll a padló. A szülõk alusznak, csak én vagyok ébren em tudom, hogy Bücklin fehér lova legel a kertünkben, ilyenkor ismét harmatos a pázsit. 175 9 A rózsás labirint Mikor elsõ gimnáziumba kerültünk, Móré Mária levélben értesítette a családot, mi mindketten Ildikó királyasszony lánycserkészcsapat tagjaivá váltunk, az õrsvezetõnk majd eligazít min ami új és elsajátítandó lesz a dicsõséges és megtisztelõ tevékenykedésben. Volt a levélben , amely jelezte, a csapat parancsnoka alsó tagozatban Ihászné Ilonka néni, késõbb, felsõben jér tanárnõ, akkor még nem jelezték, õ vesz át számtanból Ihász tanár úrtól, ha tudom, nyil sel veszem tudomásul, csak megérti, ha eleinte botladozom. Nem állok egyedül az ilyen je llegû aggodalommal, mert a bések eredetileg elsõs koruktól kezdve az õ tanítványai voltak, régi ismerõsök, mi újak leszünk majd csak az Ihász tanár úr módszer nélküli módszertanának dményei. Nem szerettem én semmi külön szövetséget, egyletet sem, volt minekünk saját alakul , Lidika és Pálma, meg Cili és én gidipacal korunkban alapítottuk a Nagytanácsot, hogy miér zen a fõnéven, nem tudom, az alnév viszont világos, mert azt én találtam ki, a Nagytanács c nagytanács, de a Vértorony strázsái sokkal elõkelõbb és vonzóbb. Tagfelvétel nincs, csak m nk tagok, négy egyenrangú strázsák a Vértoronyban, amely szívünk vérének indulatából szerve ormájúra, oda forduljon, aki igaz ügy védelmében 176menekülne, mi befogadjuk. Miután titkos ylet voltunk, szó sem lehetett se befogadásról, se védelemrõl, de a lét, a valami védelmezé mes gondolkozásra vallott, mint rangot, soha nem viseltem egyetlen világi kitüntetést se m olyan büszkén, mint hogy én strázsa lehettem egy nem létezõ társaság nem létezõ, szívünk atatlan torony körül, amelybe soha nem tudtunk senkit sem elhelyezni, de amely képzele tünkben nagyon is állt, és igazságérzetünket, ha elméletben is, de úgy erõsítette meg, hogy ellenségeinket a láthatatlan toronyban tartottuk kínos haláluk percéig. Az eredetileg nem révünkön, de valahogy odamenekültet pedig ott várta a dicsõség láthatatlan koronája, amelye g Cili adott át: Lidika nyújtotta a láthatatlan korsót, Pálma a szintén anyag nélküli, képz s iszákot, én meg az egyetlen láthatót, a kulacsot, Szabó Elek elkönyörgött biedermeier kul amelyre kegyes debreceni kezek Csokonai portréját festették valaha virágok közé. A korona i láthatatlan volt, abból tudtuk, hogy korona.

Nem kellett több egylet, nem is vállaltam, még túlságig kamaszodó lány voltam ahhoz, hogy f ogjam: ha egyszer hivatalosan közlöm ezt, az intézetben senki nem dicsér meg miatta. Móré u yan egy életre kizárt érzelmi világából a jeruzsálemi kutya miatt, mikor beléptetett bennün serkészcsapatba, harag helyett inkább megmagyarázhatta volna részint azt, mi a mozgalom célja és lényege, részint, hogy lehet: ezentúl kevesebb buta regényt meg sótlan költeményt k, de ott kell lennem abban az egyesületben, amelyet még nem tiltott ki az antant az országból, ez a nemzetközi szervezet, a mi speciális politikai helyzetünkben annyit jelen t, hogy 177láthatatlan kezünk átnyúlhat az érzékelhetõ határokon, és ujjaink melegével érin szakított területeken didergõ kezét, ezzel üzeni: emlékszünk rátok, megosztjuk gondolataito miattatok eddzük magunkat, és élünk tiszta célokért, hogy minél többet tudjunk segíteni nek gy el ne veszítsük már egymást valahogy! Ki merte volna mindezt egy gyereknek elmondani, holott voltaképpen nyílt bel- és külpoli tikai titok volt a magyar cserkész- meg leventemozgalom speciális többlettöltete, de külföl csak mordultak rá, ha nem akarták kinevettetni magukat, hogy liliomos zászlót vivõ gyerek ek ellen szónokoljanak, okosabb volt hivatalosan nem észrevenni, mit takar a magyar húszas-harmincas évekbeli cserkészmozgalom. Én hamar eldöntöttem, nekünk megvan a mi külön, erkölcsi célt szolgáló négytagú tömörülésünk, csinálom én azt is, ha ez a rendelkezés, amit gkíván, de csak fél kézzel, negyedszívvel, muszájból, egész alsó tagozat idején. Felsõ tago Aquariumban majd meglátjuk. Ilonka néni cserkészparancsnokunk keveset kért tõlünk, keveset s kapott.

Eljutottunk a felsõ tagozatba, már nincs Renée néni, Tattayné táncstúdiója van. A külön nye esen eljártam, az idegen beszéd lehetõsége érdekelt. Egyébként ahogy az írásbeli feladatoka tem és a másnapi órákra felkészültem, tovább termeltem írásmûveimet, Móré a konfirmáció elõ lte meg felfogatni velem, mit szabotálok rendszeresen, a negyedik osztály elvégzését igazo ló bizonyítvány kiosztásakor, további eredményes cserkészmunkát kívánt a felsõ tagozatban. 178

Mindez persze még évek múlva tisztul ki a ködbõl, a menny még nem dörög, villám se csattan, l minden elkerülhetetlen következmény: a hitbéli elõkészítés alaptavába megint belecsobbant tlan kõ, amely köré hullámvonalat kerekített a mindig éber interferencia. Akkorra már felfo , Ihász tanár úr mûvész-nagyvonalúsága csak nehezítette a helyzetemet, az új csapatparancsn Margit nem versbarát, képzõmûvészet vagy antik tárgyú színdarabok sem érdeklik. Csak bámul valami ijesztõ látomásra, mikor végre betájolt: nemcsak egy matematikai tekintetben képzet en tanuló hiányainak pótlása vár rá a felsõ tagozatban, de egy veszendõ lélek megmentése is álló gyermeknek nincs nemzettudata, nem ismeri, mi a cserkész kötelessége, remélt segítség ett csak nem válik szomorító kolonccá. Nem lesz a fegyelmezetlen orcátlanság ragályának ter e! Majd õk kézbe vesznek, mert van valami ötlete személyemmel kapcsolatban matematikatudás om elképesztõ hézagai ellenére is.

Az alsó tagozat befejezõdését az éppen végzett A és B osztályokkal szerény, de ünnepélyes k díszteremben közölték: ezek és ezek tovább léphetnek, amazoknak szíves szeretettel azt ajá ebben az intézetben folytassák a munkát. Olyan udvariatlan kijelentés, hogy aki nem ide való, keressen magának megfelelõ foglalkozást tizenötödik évünkbe fordultunk, könnyebb te törvény is engedélyezett már , dehogy hangzott el, anélkül is értette mindenki. Aki nem m nálunk, helyezkedjék el késõbb kenyeret biztosító pályán, tanuljon irodai munkát, esetleg i át kereskedelmi szakra vagy ipariskolába. Milánó helyett az osztályfõnökök búcsúztak kézfo ozásra kijelöltektõl, szerencsére a Vértorony társaság együtt maradt, ami aligha történik m dika bölcs apja nem tesz a nehéz idõben többször is nemes lelkû felajánlást, és nem élelmez rnátust hússal, terménnyel, gyümölccsel, dehogy egy meg se fogalmazott kérés teljesülése ér nem Isten dicsõségére, vagy ha Lajos bácsi el nem éri a MÁV üzemigazgatójánál, hogy intézet kolai kirándulások idején ingyen igénybe vehetnek vagonokat.

Néztem megfogyatkozott osztályomat, és eltûnõdtem: az A és B együttes létszáma csaknem elér , most a betû nélküli ötödik, amelybõl már nem volt kettõ, csak ez az új, negyvenkét tanuló A két lelépõ osztályfõnök, mint a generálisok, oldalra húzódott, mindketten hivatalosan is lyüket új gazdánknak, Kibédy Áronnak, a bések addigi osztályfõnöke Fejér tanárnõ volt, a mi ozásakor nem hullattam könnyeimet. A férfi osztályfõnök tudomásulvételét erõsen segítette K ntézetben azonnal feltûnést keltõ, szokatlan világi eleganciája, egész megjelenése, utóbb m k, õ is Erdélybõl jött és szász lány volt az édesanyja, mesebeli elõny nála a magyar mellet anulni. Több nevelõtõl elköszöntünk ezen a napon, nem tanított többé Ihász tanár úr, akit s sírtam a ránk következõ években, hallottuk, eddigi francia nyelvmesternõnk kezdetleges ipar odását Förstler tanár úr fogja illõ szintre emelni, de Rácz tanár úr velünk marad, nagytisz viszont a történelmet már nem Ihász tanár úr felesége mesélgeti, hanem az iskolai legendák gott balladahõsnõ kisasszonya, Graál Adél. Életem bogai kioldozója, Korondy tanít majd szer 80csére a felsõ tagozatban is, ezúttal kémiát, latint meg Móré helyett az intézet sokat eml tt, szintén menekültként délrõl érkezett büszkesége: Ágoston András. Közülük az új osztályfõnök kivételével senki nem volt jelen, a szertartást Milánó és a lelé súnál bókra görbítettük térdeinket és mehettünk haza. Eddig ások meg bések voltunk, most má rûen felsõ tagozatos nagylányok az ötödikben, ahol a retorikát Kibédy tanítja. Hazaindulás ki kapott egy miniatûr Pál apostol levelét tartalmazó könyvecskét, a másvallásúak is. Ahogy abály szerint halálos csendben felsorakozva, párosával levonultunk a lépcsõn, az jutott esz mbe, ha én nem volnék jó tanuló, vagy Cili trianoni árva, és kínlódni kellett volna velünk, lene hagynunk az intézetet, mert a mi apánk ugyan mivel tudott volna megváltani bennünke t, mikor pénze fiatalon sem volt, csak taníttató nagyapjának, akinél lakhatott, míg a jogot elvégezte, s aki sógorával együtt sokat tett nem csak a családjáért, a városért is. Apámnak pénzben nincs adnivalója, amivel rendelkezik, az képletes, de nem civileknek õ volt a mû

mlékbizottság elnöke, az iskolaügynek, kulturális, színházi, irodalmi, zenei, képzõmûvészet knek ellenõre és felügyelõje. Abból, amit felsoroltam, legfeljebb színházjegy vagy koncertr aló belépõ volt ajándékozható, mi se féldisznókat, se utazási kedvezményt nem tudtunk volna i. Mire hazaértünk, útközben mégis találtunk valami valutát Cilivel. Dódi, a te dédapád ho ngenbõl Budenz Józsefet mondta Cili , apánk szerint ez nagy tett volt, talán ez segített lna, ha rászorulsz. Ijedten elhallgatott, mert õ sem feledte el az Illatosok közlését: én e a nagy hírû famíliára már a kutya megjelenése elõtt szé181gyent hoztam. Azért reménykedni elmúlt a veszély: Móré már nem tanít semmire. Egyébként míg ott álltunk a díszteremben és f rtás, a két, immár egyesülendõ osztály tagjai gyanakodva figyelték egymást, amit persze egy se vett észre, nemhogy Milánó, még csak az kellett volna, hogy bármilyen indulatot kifejez zünk az arcunkkal; az intézet nevelésünkkel nem csorbította hírnevét. Mi a béseket tulajdon ismertük, csak nem mindegyiknek tudtuk a nevét, csak a híresebb jó tanulókét, ahogy a friss n alakított közösséget Kibédy Áron névsor szerint sorakozóra biztatta, tudtuk, az ábécében elõ András Anna személyében most lép élre a hajdani B üdvöskéje. Szegénnyel mindjárt a lege iránduláson összekülönböztem, pedig jobban nevelt és udvariasabb teremtés nem volt nála, és lyan jó tanuló volt, mint én, ha ugyan nem jobb, mert az nyilvánvaló volt, hogy a számtant uk eredetileg is Fejér Margit oktatása miatt õ fogja jobban érteni, mert én egy szobrás oltából átszórakoztam az alsó tagozat négy osztályát a számtanórákon, Ihász tanár úr mûvész m tanulónak. András Anna egyébként felbukkan majd még az olvasó látókörében: õ lesz egykor a a köré épített fikció egészében az én leleményem is. Mai eszemmel visszatekintve nem tudo érzékeltetni a személyes ismeretség után belõlem feltörõ negatív indulatot, csak annak meg az õ avignoni hídja hosszabb volt a miénknél. Andrásék nagyon gazdagok voltak, ez nem érde t, az sem, hogy neki kutya, macska helyett õze volt, mint majd az én regényem Angélájának, e hogy õt magát hihetetlen gonddal neveltették, mert német kisasszony hozta iskolába regge l, francia jött érte 182délben, s a beteges édesanyja miatt és a család nyelvkészségének fe háztartásukat Angliából szerzõdtetett idõsebb hölgy vezette ez erõsen csorbította életke rás három idegen nyelven tud, ez felér az én latin beszédemmel, éreztem meg, s bizony nem t dtem, érettségiig fej fej mellett futottunk, én csak magyardolgozat-írás terén elõztem meg, g ha latinóra következett. Ötödikes korunkban, mikor bennünket úgynevezett illemcsiszoló tá folyamra rendelt az iskolai rendtartás, õ nem tartott velünk, már végzett a mûvészképzõvel colt, mint egy balerina, mikor ez is kiderült róla, Cili fényének halványulását kezdtem fél tõle. András Anna tetejében mindenkinek segítõ, ideális iskolatárs volt, hamar az egyesült kedvence lett, Cili mellett. Én emiatt is meg a tánctehetsége miatt is görbén néztem rá, e g Renée néni iskolájában Cili volt az elsõ, most, hogy felsõ tagozatban táncoktatóként Tatt os özvegyét választotta az intézetünk, a próbabált mint régi tanítvány vendéggel, Annával n az özvegy, hasztalan dohogtam testvérem presztízse érdekében, a táncstúdió az özvegyé volt, szerepeltetett, akit akart.

Az õz Angélájának modellje, aki élete igaz történetét és valódi tragédiáját hõsömben más go fiatal nõvé darálta az alkotó képzelet, Angéla után még Az ajtó Grosmann Évájában is felbu

Szívesen tagadtam volna, de nem lehetett: volt Annában is, mint testvéremben, valami a lapvetõen nemes, amellett nemcsak szorgalmas, de okos és mûvelt teremtés volt. Sok okos és jó képességû tanulóból alakították ki 183nevelõink az ötödiket, Lidika és Pálma gondjai, s ak, de aki szállni akart, szállhatott. Férfi osztályfõnökünk eddig sose volt, Kibédy személ inte külseje, szokatlan nagyságú címeres pecsétgyûrûje, mindig hibátlan ruhatára bûvölt el b rájöttünk, végre olyan tanár elé kerültünk, akitõl magyart és németet tanulni nem köteles Most értettem meg végleg anyám hajdani magyarázatát, aki meg akarta értetni velem a kisassz nygyár szerkezetét, a hajdani felsõbb leánynevelõ intézetbõl annak megszûnése után menteni képesítés nélküli nyelvmesternõket, a gyengébben minõsített, de tanítóképzõt végzett menek gy állást szereznie az egyháznak, hát elhelyezte ott, ahol még csak kóstoló a tudomány, és alsó tagozatban dolgoztathatták õket. Aki a növendékek közül már átlépte a konfirmáció utá lan nevelõi ethosszal és szakmai mûveltséggel oktató pedagógusok elé jutott, s a növendék, tességesen dolgozott, akkora tudásanyaggal került késõbb egyetemre, hogy csak bõvítenie kel t a magával hozottakat. Anyám nem tréfált, mikor egyszer azt mondta, az egyház elrejti az elrejteni való ártatlanokat egy föld alatti, láthatatlan terrárium zugaiba, mire viszont k omoly képzésre szorulunk, az ország legjobb szakemberei fognak nevelni és tanítani. A felsõ tagozat már nem föld alatti menedék, nem az irgalom és felebaráti szeretet kegyes menhelye

, hanem mély víz, tengervíz, millió színû, boldogító akvárium. Bárki közel hajolhat a benne es halakhoz, nagy hírû tudományos college rejlik a Kossuth utcában, láthatatlan, csak érzék etõ vizében tömény, steril tudományba merülhet az alábukó. 184

Kibédy magyaróráit nem lehet elfelejteni. Mikor magam is tanárként dolgoztam már, rájöttem erére, maximálisan kell adagolni és visszakívánni az anyagot, akkor aki bírja, kínjában sej e építi, a többi, aki nem, valamennyit így is csak nyel belõle, de rosszabb tanulóként is t visz magával más növendékeknél. Franciatanárunk, Förstler, a felsõsök világában Franszoa m olt ismeretes, õ viszont az ellenkezõje volt a maximalista Kibédynek, nem kívánt semmit tök tesen, lebeghettünk a nagy víz felszínén, Franszoának elég volt valami minimálisat lehelni idegen nyelvbõl, ami elég ahhoz, hogy ha az élet megkívánná, el ne adjanak idegenben. Õ mag yönyörû franciasággal beszélt, kezdetben, a hajdani nyelvmesternõ oktatása után alig értett tanított, jobban kellett volna, hogy érdekeljen, mert Zsül Szezár, aki meghódította Galliát ekem, de másnak is Julius Caesar néven régi ismerõsünk volt, de Franszoa nem érezte fontosn k, hogy bármit kapcsoljon bármihez, egyetlen ambíciója az volt, hogy miatta vagy a franc ia nyelv hibás használata miatt ne sírjon soha senki. Ötödik osztályos korom õszén töltötte nnegyedik évemet, mit tudtam én akármirõl, alig figyeltem önmagam és érdeklõdésem varázskör a alighanem azt hitte, valószínûtlen, hogy valaki életében bármikor komoly szerepet játszha , tudja-e a rendhagyó igéket vagy sem, már nem élt, mire elmondhattam volna neki, mint s zégyenkeztem a francia sajtó elõtt a Rond point de Champs-Élysées-n, mikor körbevettek az ú én meg kikínlódtam valami választ a kérdéseikre, de milyen gyatra szókinccsel, mennyi nyel ni tévedéssel, s ott kivételesen lámpalázzal is, mert tudtam, nem csak a franciák elõtt viz m én a sajtófogadáson, ott van 185valaki a hallgatók között a Kulturális Kapcsolatok Intéze m csak a magyar követség megfigyelõje, és otthon minden kiejtett szavamat számon kérik. Ket stressz szorított, kezdetleges nyelvtudásom és az izgalom, olyat ne mondjak ki, ami köv etkeztében eltiltanak a nyugati utazásoktól.

Semmit se tanultunk Möszjõnél, minek. Messze még a nap, amelyen megfejtem jótékony közönye s rájövök arra, amit elhallgatott Franszoa, az elsõ világháborúban nagyon nagy fényt, tork et, égõ városokat látott valamikor fekete pernye mögött, és õ tudja, amit mi nem sejtünk, h világháború közeledik, sokkal veszedelmesebb és gyilkosabb, mint az elsõ. Ami bánatot a cs ak hoz, õ ugyan nem óhajtja elõrehozni azzal, hogy ügyet csinál egy meg nem tanult leckébõl gy rossz feleletbõl, lesz a lányseregnek siratnivalója még elég.

Kibédy más volt, érettségire senki nem volt közöttünk, aki ha alacsony szinten is, de ne tu t volna németül idegenben tájékoztatást nyerni, elboldogulni, Kibédy szigorú volt, nem tûrt sztást. Magyaróráin halálos izgalmat jelentett az irodalomelmélet és édes üdülést az irodal li rokona nem szerepelt többé felolvasandó dolgozataival, Kibédy végre megértett engem, ezt azonnal észrevettem. Hogy Cilihez használati utasítást adtak, tudni való volt, de hozzám is adhatott valami eligazítást Korondy meghálálhatatlan szeretete. Szerencsémre. A bések egyéb több tantárgyból jobbak voltak, mint mi, õket, ahogy már említettem, nem a mûvészi hajlamú úr tanította matematikára, hanem a félelmes hírû Fejér tanárnõ, a mi francia nyelvmesternõ is ismerték, 186õket már alsóban is Franszoa üdítõ közönye pásztorolta, Förstler ambíciótla b szó ragadt rájuk, mint ránk, Lidika még külön franciára is eljárt hozzá, csak mi tudtuk C Pálmával, hogy miért, akkor már elválaszthatatlan volt Lidika alakjától az akkor még cselé de rövidesen kész orvos, Siklósdy alakja, nem volt sem istentisztelet, sem hitegyleti tea, ahol meg ne jelent volna, hogy Lidikát láthassa. Az ügy komoly volt, családi döntés i született: mire Siklósdy végez, Lidika éppen leérettségizik, az orvoskaron a vezetõ profes r megígérte nagyon tehetséges tanítványának, kutatómunkáját külföldön folytatja majd, tanul a leendõ feleség tisztességesen minél több idegen nyelvet. A Vértorony másik strázsája, Pál képpen gyerekkora óta elkötelezett leendõ hitvese volt a szomszéd Kortisék Mihály fiának, K Mihály jogot hallgatott, ötödikes korunkban Kortisék és Jusztina néni már megtalálták azt jó összeköttetésû közös ismerõst, aki segítségével az éppen a mi érettségink idején nyugdí zõ üresen hagyja szolgálati helyét, és Pálma indulhat férje karján új élete felé. A két titkos menyasszony közelsége különösen indokolttá tette a mi álmodozásainkat, gimnazi s játszott színdarabjainkat, ez létfontosságú volt számunkra, mert Cilit mindenki szerette olna megszerezni, minden anya, aki a köreinkben nõsülendõ fiút szült valamikor, de testvére

k senki nem kellett, én meg ott bolyongtam fantáziám labirintjében, köröttem Losonczy Dénes z angol trónörökös és Winnetou, de már kulturált állapotban, meg egy megtérített fõinkvizít stadti herceg és Posa márki. Fritz Lehner késõbbi felbukkanása úgy jött az én életemben, mi n különleges ajándéka, mert ez az ember végre élt és nekem élt: 187hetente jöttek a levelei irint az maradt, ami, szövevényes, de milyen rózsás és milyen balzsamos. Hazafelé ballagva, amikor a napokat értékeltük testvéremmel, persze nemcsak a tánc és leend ságok témaköre volt napirenden, de az iskola maga is. Én szálltam, mint egy boldog madár, K rondy ugyan ötödikben kémiát tanított, de bekérte, kijavította, megbeszélte velem, amit alk , ellátott kötelezõ olvasnivalóval és állt a hátam mögött, hadd kapjon el, ha megbotlom, am dig el lehetett nálam készülni a jeruzsálemi kutya feltûnése miatt: szabályos növendékek sz nja voltam az iskola pályáján. Kezdetben ábrázolhatatlanul élveztem az életet, részeg volta nt a ténytõl, milyen nagylányok lettünk Cilivel, részint az iskola adta élményektõl, Kibédy k lenni mámor volt, az is, hogy nem hallgatta el, olyan valaki ír dolgozatot, aki jövõjéve l számolni lehet, Kibédy az elsõ magyarórákon engem nem is szondázott. Szegény Cili viszont kat szenvedett nála, mert ötödikben már retorikát tanultunk, és testvérem sose tudott rende fogalmazni, nemhogy szónokolni nyilvánosság elõtt, Cili csak akkor nem volt lámpalázas, ha dalolt a színpadon, vagy ha táncra kérték. Ilyenkor átszállt mindenki felett, de szónokolni elen volt, szónokolni én tudtam, nálam a gének jelentkeztek, a századok óta porladó számtal ikátor õsöm génjei meg az a többlet, amit a léhább Jablonczayak, fõleg a nagyapám folyton k z természetébõl örököltem. Apám meg is kérdezte az érettségi elõtti héten, nem szeretnék-e t inkább színésznõ lenni, dühösen ellenkeztem, engem senki ne fojtogasson vagy hurcoljon a zínpadon, mint szegény Desdemonát, megcsókolni is csak az fog, akinek megengedem. Még csak gondolni is gyönyörûség volt arra az idõre, amikor végre 188taníthatom is a latint. Szegén i azt se kedvelte, még maga Ágoston személye sem tudta megszerettetni vele, pedig ez a férfi varázsló volt.

Ágoston Andrásnak az egyetemen lett volna a helye, Isten tudja, miért nem ott helyezték el, mikor a békekötés után idejött feleségestül, fiastul a városunkba Újvidékrõl. Ha vissza m az arcát, mert megtiltottam magamnak, elég az is, ha eszembe jut ahhoz, hogy nyugt alan legyen az éjszakám. Soha, míg azzá mûvelt a tudományos élet sok jelese, olyan intellek sal és olyan szuggesztív kisugárzással nem találkoztam többé, ami õt jellemezte. Meg is sér ikor anyám dicshimnuszomra vállat vont, s közölte, nem szereti ezt a tanáromat, valami nag yon csúf pletyka övezi a személyét, véres pletyka, egy lány halála, aki meghalt miatta egy an, mert szerelmes volt bele, reménytelenül. Én nem megrettentem, megdicsõültem a hírtõl, b illett Cilivel bonyolított életszíndarabjainkba, nem szántam a lányt, aki nyilván imádta Ág t, de nem mehetett hozzá feleségül, csak Cili komorodott el, miféle ember lehet az, aki miatt buta ártatlanok szenvednek. Írtam az imént, én tudtam a retorikát, az volt aztán védõ amit a nem ismert üggyel kapcsolatban Ágostonról tartottam, mehetett szegény ismeretlen lány a pokol kénköves lángjai közé vagy az antik alvilágba, ahol majd keselyûk tépdesik. C is fordult tõlem, láttam, könnyes a szeme, anyám meg szemrehányóan néz rám, pedig ki tehet könnyeirõl, õ, hiszen nem is tudtuk ezt a históriát, ami valószínûleg úgysem igaz így. A mi iskolánkban egyetlen históriás énekre méltó személy van, és az a Galíciában éhen halt szüzességet fogadott Adélja, Graál tanárnõ, akit hadba vonulás elõtt Gyóni Géza eljegyzett ki aztán így rögzült az idõben, örök araként már hamvasodni kezdõ szép szõke haján a remény yogásával. Költõi mondta Jablonczay Lenke, és éreztem, hogy ez se tetszik neki, csak vala miatt nem ad magyarázatot. Mi imádtuk Adélt, mert szûz maradt, állt, mint egy fagyott rózsa zál az élet kertjében. Imádtuk Kibédyt, mert mesebeli magyarórákat tartott, és végre olyan tokat írhattam, amelyeket magam is élveztem, Ágostont, mert elém zúdította a gyerekkoromtól yozott ókori világot, még Rácz tanár urat is, aki ugyan folyton ordított ránk, de minden ór gathattuk a zeneirodalom nagyjait gramofonlemezrõl, ha tisztességesen megtanultunk m inden kötelezõ éneket, Korondy meg a második apám volt, magánkincsem, pedig fogalmam se vol még arról, mit köszönhettem neki, mikor utánam nyúlt a kutyahistória idején. Cili mindennel nehezebben boldogult, de sose volt rá semmi panasz, mindenki udvari asan félrenézett, ha valamibe belegabalyodott, vagy ha elakadt, nemcsak mert trianon i árva volt, de lényének különleges riadt szelídsége miatt, Cili nem olyan, mint mi, érezte az egész osztály, nem csak csodálatos énekhangja és feltehetõ valamikori karrierje miatt. C lit mindenki védte, legjobban András Anna, akire féltékeny voltam és akit, ha tehettem, ne m tûrtem a közelünkben.

Ha most azzal érvelek, elsõ hosszabb együttlétünk idején azért gyûlöltem meg, mert nem volt dó elfogadni iskolai kiránduláson, amivel megkínáltam, kinevet az olvasó. Pedig valóban meg tt, holott nem akarta, indoklást nem illett kérnem, persze hogy arra 190magyaráztam, n eki nem megfelelõ a mi körözöttös kenyerünk, Andrásék konyhájának is híre van, nem csak õzé etben fel se fogta a sértõdött dühöt, amit éreztem, okát nem adta, miért nem osztja meg vel t, ami az enyém, mikor õ állandó adakozó, mindennap elszedik tõle az osztálytársak a váloga nomságokat. Akkor én, Szabó Achilles megharagudtam rá, s egy hajdani gyermek buta haragj a füstöl helyenként Az õz komor dühe mögül. Egy növénygyûjtõ kiránduláson újra megsértett, tudott inni, de visszautasította az én odakínált bádogkulacsomat. Azt hittem, belevágom a b tanizáló kis kertészkést, amivel gyökeres növényeket szedtünk ki földlabdával. Azonnal jele tthon apámnak, Cilit ne engedje Andrással barátkozni, mert újra megsértett bennünket, apám ult, aztán kifaggatta Cilit, aztán újra engem, s elkomolyodva azt mondta, tudom, hogy András Anna más vallású tanuló, tanuljam meg ehhez a tényhez azt is, hogy felekezete paranc a szerint tilos velem azonos ételbõl ennie, poharamból innia, kérjek elnézést udvariatlan m gatartásomért Andrástól. Dehogy kértem, nekiálltam nem feladott latin auktort tanulmányozni ztán megéreztem, hogy néz, letettem a könyvet, megkérdeztem, mi van rajtam látnivaló. Az a nagy eszed, meg az a bárgyúság, ahogy csak arra figyelsz igazán, ami érdekel. Hát ne udod, hogy András nem lehet cserkész sem? Nem vetted észre, hogy nincs veletek, pedig egyik az elsõk között? Hogy jobb nálad, aki csak dadogsz számtanórán? Nem értettem az összefüggést, most már tudom, apám nem akart belemenni a komolyabb magyaráz a. Mindig elhúzódott, ha azt érezte, bajt hoz rám, ha megosztja velem tudása egész anyagát, a bajt is hozott 191hitbéli eligazításomon a pucéron gyalogló Dávid királlyal. Iskolánk mag golta a napi politikát, ma már azt is tudom, nem tette látványosan, de tette, csak én nem figyeltem.

Törtem a fejemet: Brüll bácsi is más vallású és velem hozatja a sonkát, a szalámit, a szára ha anyám süt valamit, kóstolót is viszek át belõle. Apám információi mindig hitelesek volt akkor sem értettem, miért szabad egyik más vallásúnak éppúgy élni, mint nekünk, a másiknak nket se használni. Anyánk hallotta, mirõl beszélünk, õ dicsérte az András családot, sajnálk te, mesélte apámnak, csak addig maradnak itt, míg le nem érettségizik a lány, aztán mennek re, így hallja Piroskától. Cili nagy, figyelmes szeme felém fordult, testvérem ezt is tudt a, Amerikába vándorolnak ki, mondta csendesen; elképedtem és felháborodtam. Valaki, akinek nem muszáj, itt hagyja a hazát és elmegy örökre, pedig micsoda házuk van és micsoda itt e t a rémült gondolat, mert felsírtam ijedtemben, míg megkérdeztem, ha ezek kiköltöznek innen i lesz az õzzel? Magdolna mondta apám , nagyon vigyázz! Miért nem azt kérdezed, miért nem akar András i dni a családjával? Az nem érdekel? Csak az állat? Bizony isten nem érdekelt, mi közöm hozzá. Vigyázz mondta apám , nagyon vigyázz, Magdolna! Hogyhogy nem a lényegest kérdezed, mié egtelent? Ennyire nem ismersz semmit az antik világon kívül? Ennyire nem ismertem, mert nem volt érdekes. Azt se tudtam, kikbõl áll a kormány, azt se , hogy mi a kormány hatásköre. Cili ráhajtotta fejét a vállamra, és arra kért, 192legalább szegény Annát, borzasztó, mikor valaki azt érzi a hazájában, hogy nem a hazája. Rábámultam játszik színdarabot? Hogyhogy nem hazája, hát hol laknak, és hol a házuk a hetvenhét nevelõ miért nem felel senki arra, hogy mi lesz az õzzel? Anyám sóhajtott, odaölelt magához, mind g így tett, amikor apám ellenem fordult, és Cili sem volt elég éber a védelmemre. Nem azt mondtad, hogy sok a lecke? kérdezte. Éreztem, le akarja zárni a kérdést, amire ki se válaszolt, csak Cili. Örülj, hogy magyar vagy mondta testvérem csendesen , hogy mind magyarok vagyunk, és se sem akar elmenni innen. Az õzet majd elviszik jó emberek, ne félj! Sokkal kedvesebbne k kellene lenned Annához, mert õ az egyetlen, akivel igazán versenyt tudsz szaladni. Apám még mondott valamit, amire felfigyeltem, pedig valójában csak a pun háborúk érdekeltek eg hogy milyen védõbeszéddel kápráztatom el Kibédyt holnap. Én leszek Brutus és indokolom A us helyett a zsarnokölés valódi okait. De mi az, amire figyelnem kellene? Anyám segített. Te bármi lehetsz, gyöngyszálam, Cili is. Bármi. András Anna itt nem bizonyos, hogy azt ka ná, amit érdemel. Olyan kihívó vagy, merész, és a riadozó Cili mindent hamarabb megért nálad szólalt meg kifelejtette lényedbõl az együttérzést azzal, akit, ha szállni szeretne, visszafognak útjá

körülmények. Látták az arcomon, se nem értem, se nem hiszem, amit hallok. Késõbb fejére olvastam, miért beszélt világosabban, ha megteszi, nem tör ki a botrány Fejér tanárnõ és köztem sem, de ap mit, mikor, miért hallgat el. 193 Amilyen esztelen voltam, az indulat átlendíthet a mostani haragból a tüntetõ rokonszenvbe, s abból megint ki láthatja elõre, mi származik, azt mire magyarázzák. Azt mondta, hallja, ogy Kibédy felolvastatja a dolgozataimat, hogy Adél nénit nagyon szeretem, úgy váltott han got, mint egy prímhegedûs. Hogy azt tette, Páter Severin magyarázta el nekem évekkel késõbb Anna már régen nem élt Magyarországon. Köröttem ott zizegett a rózsás labirint, ingerültség en elmúlt, az élet szép, az is szép, hogy ilyen langyos az október, rövidesen megyünk világ temetõbe a Jablonczay õsöknek. A Szabóknak csak virágot viszünk, kálvinista akkor még nem t gyertyát. Szép meleg október volt, kiszaladtam megnézni, lehet-e csokrot kötni a legutol só, az arany õszben még mindig viruló virágokból. Anyám megkérdezte, kinek kötöm a csokrot. Adél néni minden halottak napja elõtti estén kimegy a temetõbe, és virágot tesz olyan sír melyeken nincs semmi dísz vagy gyertya feleltem engedelmesen, és már nem gondoltam az õz re, sem András Annára, mert mindig szerettem a halottak napjai kivilágítást. Graál tanárnõ egyedül megy azon a hosszú, halottak napja elõtt nem biztonságos úton? cs apám. Cili meg felvetette kék pillantását és mosolygott magában, de alig lehetett felismern szája rezzenésén, hogy mosolyog. A nagyok azt mondják, Ágoston tanár úr elkíséri ilyenkor, mert sok a rossz ember, vele gy an látni utcán is. Ágoston tanár úr kíséri ki a temetõbe? Hát ki, ha nem egy kolléga? Nincsen senkije. Ágoston ismételte anyám. Milyen gyöngéd, remélem, õ is világít valakinek. 194 Apám szava csattant, mint a lövés. Elbámultam. Lenke! Gondolja, hogy egy mécses nem járna Ipper Idának? Elmerengtem, ebben az iskolában annyi a rejtelem. Imádtam a Cifra Palotába járni. Fejér Ma rgit alakja még nem torzult, észrevettem, mindenkit kímél, aki az ából jött, mert nem mi te k arról, hogy nem tudjuk, amit Ihász tanár úr nem tanított meg. Majd pótoljuk, ebben a napt évben egyelõre nincs reális osztályzatunk mondta. Szerettem is meg nem is ezt a nevelõme , mert a tantárgyát nem, és a cserkészetet sem, aminek õ volt a parancsnoka. Vele meg vala hogy nem tudtam mit kezdeni. Ma már tudom, mi taszított steril személyében. Fejér Margit n agy álmot dédelgetett, nekem meg csak nagyon kis álmaim voltak. Már láttam a képet, Ágoston tanár úr ballag irgalmasan a könnyeit rejtõ Adél néni mellett, szétrakni a virágokat a feldíszítetlen árva nyughelyekre, amelyek mind egy halott költõnek nak, aki Galíciában pihen. Milyen szép, mondtam anyánknak, mikor színdarabot játszunk, mi s oktunk ilyen örök hûséget és gyönyörû szerelmet ábrázolni. De hogy kerül egy halottak napja degen elem, mi köze Graál tanárnõnek ismeretlen nõi halottakhoz, Ágoston tanár úrnak meg mé egyáltalán, ki ez az Ipper Ida? Anyámhoz fordultam, õ szólt errõl imént. Hogy volt, amit az imént mondtál? Ki volt az az Ipper Ida? Anyám arca vérbe borult, hallgatott egy kicsit, aztán annyit mondott: neked senki. Ha nem akarsz új bonyodalmat, nem ejted ki ezt a nevet. Ígéred? 195 Ígértem, csak kelletlenül, mert miért tiltja meg, amit éppen meg akartam kérdezni, hol van zegény öngyilkos lány sírja, mert a plusz adakozás belefér Adél tanárnõ jellemébe. Aztán mé mert valahogy zavaros lett minden; a diszharmóniát mindig azonnal megéreztem. Túl tarkák i tt az alakok, egy öngyilkos, egy hõsi halott, egy örök ara, mindenszentek ünnepe, ez sok e gy drámába. András Anna már messzebb volt, mint az álom. Nem kellett volna szólt apám. Úgy mondta maga elé, mintha a könyvbõl olvasná, nem anyám e. Én féltem tõle hallottam anyám válaszát. Õ is eszelõsen szereti azt az embert. Ki az az ember? Ismeri valójában valaki? Nem szóltak többé, én meg törhettem a fejemet, kit félthet kitõl Jablonczay Lenke ebben az világban, ahol Fejér Margit elnézõ, Franszoa angyal és az osztályfõnök imádnivaló, és én bá szerûen megfogalmazni sovány testem rándulásait és saját magamnak sem bevallott indulatomat azóta szerelmes vagyok Ágoston Andrásba, mióta megismertem. Igen, azóta! Ahogy az osztályb lépett, és azt kérdezte: Est-ne hic quaedam puella, quae sicut dicitur latine loqui p

otest, és szállt, mint a madár rikoltása az én hangom, megdicsõülten, Ecce me, domine profe r, quem cognoscere vis! Az osztály elnémult, máig hallom, Ágoston elnevette magát, lecsapt a az asztalra a Liviust, és egy negyedórára megállt az idõ. Varázsló nézett rám, különös hí Elmerengtem az emléken, aztán megint a felnõttek beszéltek, és megint valamirõl, amit nem é ttem. Ne játssza, hogy nem érti, mire célzok mondta anyám. Frissítse fel csak szépen a memó Nem felelte apám. Régen volt, megtörtént. 196 Lánya van mondta Jablonczay Lenke. Szeretné vérében látni egy fürdõkádban? Mert ha va dja õrjíteni a mi gyerekünket, akkor az Ágoston. Adélt kísérgeti, hallja, hogy vele jár. Felháborodottan néztem anyámra, mert azt felelte neki: Adél még reménykedik. Csak nem képzeli, hogy Adél gondolatban hûtlen a halotthoz, és méghozzá Ágostont szemelte Hallottam apám hangján: ingerült. Úgy is felelt. Látta valaha valaki Adélt azzal a költõvel? ezt Jablonczay Lenke kérdezte. Csak nem képzeli, hogy Az én barátnõm volt Ipperné. Az anyák sokat tudnak. Mindketten elhallgattak, aztán anyám mindkettõnket kiküldött a szobából. Az ötödikes tanév kezdve nem vitt többé magával a temetõbe világítani. Nem bántam, nem hiányzott, úgy érezte ett végre kerek a világ: értettek engem, Korondy tanár úr és Ágoston is, nem csak Kibédy. E z advent, engem nagyon szorított a búrkalap és egyre többet szerettem volna írni, szerelme s verset meg regényt, mindent, mindent. Három színdarabra való tragédia témáját hordoztam, Cili érzékelte. Írtam-írtam, néha elnevettem magam, tökéletesen boldognak éreztem magam az iránti végtelennek tûnõ szerelemben. Rab voltam, nem csak az övé, az Aquariumé, köröttem r a labirint, és nem volt kivezetõ ösvény semerre. De ki tudta ezt itt, tizenöt évesen, régim izenöt évesen? Fõleg, amikor Jézus születését várja a világ. 197 10 A gonosz cudarok dagálya A hatodik osztály elsõ féléve a mámor ideje volt: irodalomelméletbõl poétikát tanultunk, la dalomból meg az Aeneis-t, Franszoa Párizs topográfiáját kérte számon eredeti nyelven. Én vo az egyetlen az osztályban, aki az Aeneis-bõl azt is elolvasta és ismerte a kijelölt énekrés ek mellé, amit a tankönyv nem is tartalmazott: szüleim név- és születésnapi ajándékai mindi er kiadású latin auktorok voltak, s mióta Ágoston tanított bennünket latinra, az is megfény dett, amit apám meséiben annak idején nem éreztem elég megrendítõnek nyilván túl kicsi vo z, hogy a meséket ne csak érzelmeimmel, ésszel is követhessem. Orcátlan elõnyben voltam min enkivel szemben, Ágoston meg, aki legszerelmesebb pillantásomra is csak érdeklõdõ tekintet tel válaszolt, mint aki nem érti, mit pislogok rá olyan mindent ígérõ nézéssel, úgy csattog imasz tudásomat az olykor megtorpanó osztály felett, mint egy kocsihajtó: rajta, kis lov ak, fussunk Szabó paripája után. Ágoston egyébként nem kedvelte a császárság korát, ez hama holott egyetlen rossz szót nem ejtett róla, inkább az akkori közerkölcsöt bírálta, amelyne ulását már Livius és Sallustius ötödikben megismert szemelvényeibõl amúgy is megfigyelhette k volt füle és szeme hozzá. Engem a birodalom ezúttal erõsen megvilágított politikai hátter elõször ejtett ámulatba, eltûnõdtem rajta, milyen is lehetett mindez annak idején? Személye iám volt ábrándozni azon, mit jelenthetett hajdan a római népnek a diktatúra akármelyik faj mert hogy Julius Caesaré is zsarnokuralom volt, igazán nem látszott kétségesnek. Arra az eredményre jutottam, hogy az államformák, a királyság, késõbb a köztársaság, illetõleg a kö olitikai összjátékkal létrehozott császárság véres cirkuszi produkciói, a polgárháború leza tavianus Augustus kora már fiatal szememnek is dupla fénytörésû optikát jelentett: ahogy ta tuk, ez idõ tájt volt az irodalmi aranykor. De ha arany volt az a korszak, hogy számûzhe ttek versei miatt egy akkora mûvészt, mint Ovidius, és hogyhogy szakmai érdeklõdési terület erint profilírozza és osztja be munkára ha jól értettem, de jól értettem az akkori hata irodalmi élet jeleseit. Végül úgy döntöttem: a Római Birodalom fázisai fõleg abban különböz lyik uralom alatt kiket tartóztattak le és viszonylag mikor volt jobb sora a népnek.

Cili frissen fellángolt, de sosem emlegetett Textor iránti szerelme ellenére is hajlan dó volt kérésemre olykor még mindig színdarabot játszani velem, ez volt testvérem különlege lutája, akkor már csak az én szórakoztatásomra hajlott rá, hogy találjunk ki szüzsét . Ott rodukcióinkban a felkészülés a darab komoly dramaturgiai elõkészítésével indult, elkezdtünk

zni azon, mi is történhetett annak idején Trójában, nekem Aeneas hitvesének az ostrom alatt eltûnése volt kezdettõl gyanús, ezen már akkor megütõdtem, mikor apám esti meséit hallgatt t persze speciális háttere lett az eposz ihlette házi színdarabnak, 199csak Cili nem aka rt sem Aeneas, sem Didó lenni, azzal a biztos mûvészi ösztönnel, ami annyira jellemezte te stvérem ízlését, Annát választotta magának és rám Iarbas szerepét szabta, mintha ismerte vo zadik század dramaturgiájának nagy felfedezésébõl a mellékszereplõk jelentõségét, amit a mo rendezõi annyira hangsúlyoznak is. Cili a játékban komolyan vetette velem Iarbas szerelmét , õ megformálta Anna érzésvilágát, aki boldogan hozzámenne a bajnokhoz, de hát hogy volna l es, mikor a férfi nõvérét, Didót szereti és ha már Aeneas nem maradhat mellettük, csak nem a maga felé Didó immár egyetlen komolyan vehetõ Hassliebe kapcsolatát, a numida herceget.

Belemerültünk a módosított és kiegészített mesébe, Cili elbûvölõ Anna volt, én kelletlen ud em õt akartam elvenni, hanem a másba szerelmes carthagói királynõt, az alakításba igazán mi beleadtam, pár sikerült mondatommal már felvillantottam az egykor majd kitörõ pun háborúk korszakát is. Remek darab volt, mûvészetünk csúcspontja, csupa méltó és méltányos szenvedé m volt járatosabb nálam a pun királyi udvar általam kitalált etikettjében, közben fogalmam volt arról, ki nálunk most a miniszterelnök, vagy milyen maga Horthy.

Apám tisztviselõi esküje az amúgy is hallgatag férfit ilyen tekintetben különlegesen némává tthon elolvasta a kormánylapot és az ellenzékit is, amelyet minden tanácstagnak ismernie kellett, de nem kommentált semmit. Mikor a kiolvasott újságok már hozzánk kerülhettek, mi tunk neki a tájékozódásnak, faltuk, mi áll a színházakról, új könyvekrõl, filmekrõl, feltûn rõl, mint a Pesten éppen vendégkarmester Tonelli, lestük, mit írnak elsõ regényem szellemi járól, a jazzénekes Al Jolsonról, vagy lélekben fogadott fiúnkról, Cilivel közösen adoptált li gyermekünkrõl, David Lee-rõl, akit a neki énekelt Sonny Boy-dal világhírûvé tett.

Ha oldalra nézek az íróasztalom mellõl, amelyen ezeket a sorokat írom, a könyvespolc tetejé pám arcképe mellett egy levelezõlapon David Lee könyököl, mosoly nélkül néz a szemlélõre, l sztendõs, és már ismeri nevét az egész világ, ahogy a huszonnyolcban szárnyra kelõ dalt is: nny Boy-t mindenki énekli, a gyermek halálát elfogadni nem tudó apa síró ígéretét, ezentúl élete végsõ percéig csak elvesztett kisfiáról fog dalolni. Akkor még nem veszem észre, hog elyik szögbõl ugrom elé, megint látszik a férc, egy mûvész életében valószínûtlen az egyetl repertoár, de hát akkor még csak álmodom Hollywoodról és fogalmam sem lehet arról: én egys em ahogy terveztem, mint Mäbel Shanlett filmsztár, esetleg producer indulok hajdani ihletõm nyomába, hanem amerikai ösztöndíjasként, aki a Nemzetközi Íróprogram meghívott vend nek arra, szíveskedjem sorra látogatni a híres egyetemeket, a Berkeleyt, a Harwardot, esetleg a jezsuita Loyola Universityt élményt volna látnom, mert tudomásuk szerint ez ta rtozik leginkább érdeklõdési körömbe. Az egyetemeket udvariasan végiglátogattam, de ahogy l olódott, ami kötelezõ, az irány azonnal Hollywood: de már nem találtam meg a hajdani kisfiú lékét, aki a világ köztudatába robbantotta pár évtized alatt eltûnt nevét. Ha nem lett voln lenség szólnom a szponzoroknak, 201hogy én nem az egyetemeket, hanem Al Jolsont, pályám eg yik elindítóját keresem, õt még elérhettem volna a Los Angeles-i temetõben, ahol halottan d l is, ha kriptája ajtaját kinyitják, de nincs idõ, soha, semmire sincs idõ, nem mondhatom el neki, mi Cilivel minden vacsoránkat megfeleztük és eldugtuk a nem is látott gyermek fõs zereplõ számára, akit tízévesen lelkünkben adoptáltunk.

Azóta már megismertem a pályámra elindító hangosfilm bánatosan gyenge megvalósítását, amely idején megtiltották, ma már tudom, nem az indított el késõbbi utamon, hogy a némafilm megs t, hanem a felismerés, hogy van érzés, ami örökké megmarad, de csak a mûvészet segítségével lág elsõ beszélõfilmjének, amelynek láthatásáért annak idején odaadtam volna a fél életemet az esetleges feldúló érzelmi vihartól féltve nem vittek el, fájdalmas csalódásomban akkor a színház elõcsarnokába kitett képek és az újságbeli kritikák segítségével magam írtam meg sa a történetét, ez lett elsõ regényem, a névjegy, amelyet átnyújthattam Korondy tanár úrnak, ek követték. Sajátságos, hogy ez a vonzódás a színház, a film, általában az elõadó-mûvészet g ennyire lebilincselt, jobban, mint saját versem, prózám, hát persze hogy bizonytalan v olt maga a család is, mivé növök, mire irányítsanak. Magunk kitalálta színdarabjaink létreh

Akváriumban sajnos egyre ritkábban volt alkalom, lassan Mihály trónörökös képe is elõbb elh , majd eltûnt, helyette szüntelen hallgathattam cserkész foglalkozáson, milyen fontos a jövõ érdekében, hogy a mozgalomban jól szerepeljünk. Móré 202Mária a más vallásúak kivételé tetett a cserkészcsapatba, sajnálatos módon egyetlenegyet felejtettek el csak az öltözék ré etezése mellett közölni, hogy mi is ez a mozgalom, mi a célja, miért járunk sûrûn kiránduln astag kelmét, dalolunk népdalokat, játszunk számháborút és patronálunk hetente egyszer, min asárnap istentisztelet után egy magunk fõzte étellel ellátandó szegény családot, akik egysz ízetlen ebédje után el is mosogatunk, ki is takarítunk a konyhában, amivel aztán vége is l a vasárnapnak. Semmit a cserkészteendõk közül nem szerettem, értelmét se láttam, hogy ott nkedem a Pipacs családban, Cili tetejében más csapat tagja volt, az õ cserkészéletét a Tria i Árvák Intézetében Pesten irányították, de nem volt szabad arról beszámolnia, mit tanulnak nesetre annyit kikövetkeztettem: mást, komolyabbat, mint amit itt tõlünk a tanítónõképzõ fe kijelölt hajdani gidipacal-kergetõ követel. Pálma és Lidika voltaképpen jól szórakozott, é az idõrablás miatt, amellett veszélyben láttam irodalmi fejlõdésemet, ott voltak az idegen yelv órák, nekem akkor már az ógörög is, hát mikor lesz lehetõségem akár szüzsét fabrikálni rset, regényt írni, amit éppen a hangulatom diktál. Mi lesz a magánéletemmel?

Fejér tanárnõ rideg, távolságtartó magatartása mellett olyan jó volt hozzánk ötödikben, min yan megértõ, olyan nagystílû, hogy azt gondoltam, ilyen együtt érzõ, nagyszerû teremtés csa llja és elfogadja szelíd kérésemet: hadd léphessek ki a csapatból, amelyrõl elsõsként még n tam, hogy nem nekem való, mert mindig megfájdul a fejem a búrkalap203ban, kirándulni sos e szerettem, énekelni nem tudok, ha nem hinné, kérdezze meg Rácz tanár urat, aki be se vet t az énekkarba, kézügyességem sincs, a Terráriumban is felmentettek kézimunkából, itt meg b ll mindenféle mintákat, ami fáj és fárasztó, bogokat is kellett hol kötni, hol oldani. Az õ etõ is unatkozik, hát még mi, amellett a fõzés is értelmetlen, mert csak egy ételt ismerünk zt fõzzük hetente, és egyikünk se tudja, hétközben hol és mit eszik a mi szegény családunk, int a mesehõsök, csak mindig vasárnap, abban az adott idõben láthatóak. Nekem a felszabadul zabad órák nem léha célra kellenének, hanem arra, hogy mivel Korondy tanár úr szerint írói kkal rendelkezem, ezt a képességemet fejleszteni szeretném, ennek van értelme, a cserkésze tnek nincs, az inkább sportolóknak való, kiránduló csoportoknak, meg persze fiúknak.

Szépen, bátran néztem Fejér tanárnõ arcába, aki mozdulatlanul állt elõttem és hallgatott, m rácsonyi szünet kiadása elõtti napon bekopogtam hozzá a fizikaszertár melletti szobájába a l. Cilit a takarítónõk vették körül, mikor hirtelen rászántam magam a cselekvésre: nekem so i nem adott karácsonyi ajándékot az iskolában, de Cili a takarítónõk kedvence volt, hajdani erekkorukból megõrzött nagyvásári emlékeket hoztak neki, különlegesen csillanó kagylót, kis akkortájt már nem is gyártott, horpadt celluloidállatkákat, meg szappant is, amit egyikük t. Cili úgy volt adakozó, ahogy szõkének született, ha volt valamije, számon tartotta a tak rítónõk gyerekeit és futott a lomoskamrába; ha tõlünk kikerült valami azzal, hogy használha már, ügyes kezével megjavította a repedt díszcsészét vagy kiérdemesült gyermekjátékot, szép 204

Hogy még nyomatékosabbá tegyem, amit kívánok, azt is elmondtam Fejér tanárnõnek, már csak a ngedjenek el engem ebbõl a mozgalomból, mert amilyen sikerült a fiúcserkészek indulója, oly n vállalhatatlan a mi himnuszunk, hát mi vagyunk mi, elemisták, hogy ilyen szövegre mene teljünk harsogva: Jöjj vidám lánysereg, zászlónk hív, örvend a lélek, ujjong a szív ez mé na valahogy, de a többi, hogy megyünk szép virágos rétre játszani, ahol dalunkra madár fele jókedvû lesz még a patak is, ez rosszabb, mint az elemi, ez nem irodalom, én meg irodalm at szeretnék csinálni, ahhoz, azt mondják, értek. Ha engedett volna idõt rá, kiegészítem sivár bejelentésemet azzal, hogy elsõ gimnazista kor ban soha nem mondta el nekünk senki azt, mit remél tõlünk a mozgalom, sem hogy mi mit ny erünk általa. Ihász Ilonka néni volt a Terráriumban a parancsnokunk, nála csak táncoltunk m tornásztunk, az erdõben bogarakat gyûjtöttünk, májusban beszolgáltattuk a cserebogarakat. I ka néni azt mondta, ez a cserkészek feladata, segíteni, ahol tud, szedtünk is mindent, a cserebogárvadászat nem volt könnyû, ha a hajunkra hullt, nehéz volt kiszerelni a szálak kö mert kapaszkodott. Még érveltem, nem vettem észre, amit hozott a perc. Életem tava megint nagyot csobbant, ismét létrejött az interferencia, amely már az illatos ok idején is jelezte, rosszul léptem Isten virágos kalapja említésével. Néztem a tanárnõre

szemmel, bizakodva, fogalmam se volt róla, most szúrtam szíven úgy, hogy nem halt ugyan bele, de eltökélte, ha nem fogtam fel, mi egy magyar lány kötelessége, õ majd megérteti vel a még az iskolában együtt töltendõ idõben. Fejér tanárnõ nem azért volt a híres tardonai e gykor leg205nevezetesebb növendéke, hogy rácáfoljon a személyét övezõ legendára, még rám is , mikor válaszolt: ha jól érti, szeretném azt kérni, hogy bocsássanak el a csapatból, hogy i hivatásomnak élhessek. Ezt meg kell gondolnia, szünet után az elsõ tanítási napon újra ke m fel, hogy hol, mikor, késõbb értesít róla. Addig is jó munkát és legyek résen. Elmehettem. Kicsit bizonytalan képet nyújthattam, mikor kijöttem a szobájából, mert Korondy elfogott és megkérdezte, ki harapott meg, feleltem, senki, csak valahogy Fejér tanárnõ oly an furcsán nézett rám, mikor megkértem, engedjen ki a csapatából. Krisztus ereje mondta dy tanár úr , megõrült maga, hogy szíven döfi azt, aki életének célja, magyarázata, szerel mozgalom, aki otthagyott özvegy apát, kényelmes otthont, régi neves iskolában betöltött, ba közti állást azért, hogy eljöhessen hozzánk, terjeszteni a szent tant, amely segítségével visszaállnak a régi határok. Hogy volt lelke legyilkolni szegény Margitot, úgy sincs senk ije, se férje, se barátja, csak kötelessége meg hivatástudata, olyan, mint egy református s erzetes. Maga is jól megvetette nála az ágyát, hogy mentem meg attól, amit tett, nem tudom . Imádkozzék karácsony végéig, hogy a tanárnõ ne fogadja el az ajánlatot és ne engedje ki a ból, akkor talán megmenekül, de valami gyanút sose fog tudni elkerülni. Mit gondol, örül a a kényes ízlésének, amivel bírálni mert egy himnuszt, amelynek szövegéért nem õ felelõs, de elfogadnia. Mi lesz magával, édes jó Magdám, gyûjti, mint a sztárok tiltott képeit, a bukta .

Nem értettem, miért indulatos és haragos, Fejér tanárnõ kedves volt, mosolygott. Szerettem olna azonnal elmondani Cilinek, milyen huszárvágással biztosítottam 206játékaink számára a nyi szünetet, de mire visszaértem az osztályba, Rácz tanár úr már elragadta azzal, hogy seg neki megtervezni a terráriumbeliek mûsoros estjét karácsonyra, egy darabig vártam, aztán h zamentem nélküle. Otthon szállóvendéget találtam, ez váratlan volt, pap nagybátyám állított elõzetes bejelentés nélkül, rokont temetett a megyében, hazafelé utaztában apám rábírta, m napot nálunk. Most szabályos volt a találkozásunk, olyan voltam, amilyennek eredetileg elképzelt, jól nevelt református magyar kislány. Cilit, aki valamivel késõbb végre hazaérke azonnal szívébe fogadta, Cilit egyébként posta várta, megjött a pesti behívója, mihelyt az elmúlt, viszik Pestre, foglalkozás lesz az Árvák Intézetében, harmincadikára hazahozzák. Se em számolt azzal, hogy Béla nagybátyám nálunk kívánta tölteni a szent napokat, mindenki bol mosolygott és megköszönte neki, hogy megosztja otthonunk melegét. Ilka néni szövege a kony an nem volt akármi, néhány szavát, fõleg igéjét nem is ismertem, de megjegyeztem. Ilyen zavaros nagyhetünk még nem volt, egyszerûen nem volt lehetõségem rá, hogy Cilit dönté tájékoztassam, testvérem csak az éjszakákat töltötte otthon, Piroska átvitte magához, megre vele együtt az óvodások Jézuska ünnepét, Cili csak aludni járt haza, de olyan fáradtan, hog után már aludt is, dehogy lehetett Cilivel a számára ijesztõen sok tennivalót jelentõ nagyh komoly dologról beszélni, napközben az óvodában volt, mikor onnan elõkerült, leragadt a sze reggel meg már jött érte Piroska férje, hogy anyám otthon ne tartsa valamiképpen. Nálunk t jében pap nagybátyám érkeztének hírére aktivizálódott a harmadik Szabó fivér, a zenedében o Öregarthur 207apja is, boldog volt a három Szabó és együtt ünnepelt, Öregarthur ízületi pr ira felesége miatt ritka volt még az egy városban élõk találkozása is, tõlünk nemigen ért r zzájuk szaladgálni, Elvira néni meg nehezen járt. Apám szikrázott a boldogságtól, végre kir ja Béla testvére emlékei közül a béka bús brekegését, a maga sajátságos módján eszelõsen bo ivér a nálunk felidézett hajdani köröstarcsai parókia emlékével. Cilit napközben nem láttam te meghozták, fürdés után beesett az ágyba, aztán indult Pestre ünnep után, egyszerûen nem m hozzá, hogy ilyen komoly és boldogító tényrõl informáljam, mint ami történt. Elképedtem, mikor másodikán éjjel átszóltam Brüll bácsi ágyába: képzeld, Cili, holnapra ren , akivel mindent tisztáztam: kilépek a csapatból, ütött a szabadulás órája. Nem értettem, m ideges, mit faggat engem arról, hogy jut eszembe döntõ lépést tenni anélkül, hogy õt megké volna. Életünkben elõször úgy indultunk iskolába, hogy azon a bizonyos harmadikai reggelen nem beszélgettünk az úton. Sietve lépegettem, még egy óra, aztán engem várnak kilenckor a t iben. Mit képzel a testvérem, csak õ tud intézkedni, nélküle nálunk megállnak a faliórák? Lefolyt az elsõ óra, ahogy kicsengettek, ügettem a testületibe. A tanári karból csak a foly sóügyeletesek hiányoztak, ott volt mindenki, aki számított, Kibédy, Korondy, Franszoa, Adél ványom, Ágoston, végre elvben testben is érinthetõ, elsõ valóban reális szerelmem. Fejér az mel együtt állt az ablak elõtt, köszöntem és elõtte álltam meg, elõírás szerint jó munkát k

rá, csak nézett engem. Nekem kellett figyelmeztetnem: 208 Hívatni tetszett. Fejér az õrsvezetõre nézett, aki arcán szokatlan erejû indulattal jelezte, ha megtehetné, k rana az ablakon. Fejér tanárnõ engem marasztalt el amiatt, hogy tavaly a tanév alatt összesen három foglal on vettél részt, azok vége elõtt is hazamentél indult a szöveg. Nem éreztem veszélyt, m t, de hát miért ne lett volna így. Szabó nem szereti a hazáját szólalt meg végre Fejér tanárnõ , aki a hazáját szereti, n glalkozásról, és teljesíti, amit az õrsvezetõ rendel. Fõleg nem kíván kilépni a csapatból. Én csak bámultam rá, eleinte némán, de amit az imént mondott, amúgy is abszolút csendet ere ett a tanári szobában. Itt azonnal korrigálnom kell valami nyilvánvaló félreértést. Mi köze a hazaszeretetnek ahhoz, hogy nem jártam el rendesen a foglalkozásokra kérdezte nyugodtan, a legtisztább lelkiismerettel és belenéztem Fejér tanárnõ szemébe , mi köze an i egy foglalkozáson folyik, ahhoz, ami velünk történt. Én szeretem a hazámat, mindig szeret em, egész kicsi korom azzal telt, hogy azon gondolkoztam, hogyan tegye a világ jóvá, ami t vétett. Hazudik mondta az õrsvezetõ , nincs nemzettudata. Nem tetszettek válaszolni mondtam, mintha szüleimhez beszélnék , mi köze a hazaszerete k ahhoz, hogy nem vagyok cserkésznek való, mindig szédülök kivonuláson, szorít a búrkalap, i nem tudok, nem is szeretek, ami meg a foglalkozáson történik, nem az, ami érdekelne. Én azt se tudtam, hogy a mozgalom azonos a hazaszeretettel. Azt hittem, sport meg a lapfokú háziasszonyképzés. Fejér elnevette magát, gonosz nevetés volt, az õrsve209zetõ látványosan összecsapta a kezét alépett hozzánk, elõször a nagylányra villámlott, aztán rám. Maga szólt a tanítónõképzõshöz, akik közül az õrsvezetõket verbuválták, nem volt Milánó zhette, azoknak saját igazgatónõjük volt , maga feltárta a növendék elõtt, mi a foglalkozá zgalom célja? A nagylány hallgatott egy kicsit, aztán azt felelte: Amennyire a rendelkezések megenge dték. Ezt megint nem értettem, csak mikor apám otthon megmagyarázta. Akkor már felfogtam, ahog y senkinek, a nagylánynak sem volt szabad mindenrõl beszámolnia, amit a cserkészmozgalom a testedzésen és a harmonikus lélek kialakításán túl az akkori Magyarországon jelentett. C k hallgatást parancsoltak Pesten, apám utóbb kiderült fel se tételezte, hogy nem kaptun orunkhoz illõ eligazítást, mikor a gimnázium elsõ osztályában Móré mindenkivel közölte, hol be a tagsági díjat és szerezze meg a felszerelést, mi vagyunk az Ildikó királyasszony csapa , számunk hetvenkilences. Más vallásúak ne hozzanak pénzt, és ne is készüljenek, a bejelent rájuk vonatkozik. A tanári szobában mindenki bennünket figyelt, az már kiderült, hogy engem minden elõzetes f lvilágosítás nélkül mozgósítottak olyan munkára, ami valóban nem volt nekem való, hisz évek ttek kézimunkából, énekhangom nem volt, Huttra a nehéz tornagyakorlatoktól is eltiltott, sz bálytalan születésem szabálytalan háborús körülményei nyomot hagytak a fizikumomon, de érez nem egészségrõl van szó, hanem valami másról, amit azonnal tisztázni kell. Anyám mindig azt ta: ne vidd át a rosszat a másik napra, mert megmérgezi. 210 Én mindig meg akartam segíteni a hazát, amióta élek mondtam még mindig nyugodtan , de módján. Én a cserkészeknek is segítek, ha azt tetszenek mondani, nemcsak varroda, tornaeg ylet és néptánc, hanem nemzeti ügy. Én szívesen átírom a lánycserkész himnuszt, ha azzal se a himnuszt nem lehet énekelni, olyan komolytalan. Ezra halálhírének vétele után Lavinia Mannon színpadi utasítás szerint maszkká merevülõ arc mosolygó derûjét sugározta ahhoz a felháborodáshoz képest, ahogy Fejér Margit rám nézett. Krisztus a halászlével nem volt elég, a kalapos Isten sem volt elég, most a mozgalom és a himnusz van soron? Akkor már nem fékezte a hangját, úgy kiabált, hogy megrezgett az ablak Mi bajod van azzal a himnusszal? Még mindig azt hittem, valamit nem lát világosan, talán a francia forradalom áldozatai érez ették azt, hogy mire végigelemeznék, mi vár rájuk, már nincs is nyakukon a fejük. A fiúké szép, de a lánycserkész himnusz énekelhetetlen mondtam a szakértõ biztonságával benne arról, hogy Magyarországot körbenyírták. A szöveg azt közli, dallal megyünk szép vir ahol vár a játék és lepkék vannak meg patak cseveg, mindezt élvezzük, aztán munkához látun imnusz nem jelzi, miféle munka ez, aminek mindenki örül. Ha a munka az, hogy segítünk mások

n és tûrünk mindent, nem szerencsés utasítás, mert nem szabad mindent eltûrnünk, a gonosz e harcolni kell. Ez a zárásban sincsen, ott is csak annyi áll, hogy szeressük egymást és legy n anyánk, meg a haza is büszke ránk, és tiszteljen az egész világ. Hol van ebben valami oly n, ami követ211keztében én tudom, mit tegyek, hogy visszakapjuk a régi Magyarországot? A tanáriban olyan csend lett, amilyenre nem volt példa iskolai életemben, Korondy összep réselte az ajkát, Ágoston hátat fordított, hogy ne lássák a tekintetét, Franszoa száján kis ais elle a raison, la petite, n est-ce pas? Elle a raison, j en suis sur. Fejér irtózato s pillantást vetett rá, ennek viszont Adél nem tudott ellenállni és végre megtörte a ne fo unk állást némaságát; Möszjõ elismerése után belenevetett a csendbe. Milánó nem nevetett, õrsvezetõmet, hogy az sírva ment ki a terembõl, Fejér meg várta az ítéletet, amivel Milánó edett. Ha nem akar cserkész lenni, ha nem tetszik neki a normális fülnek szerzett énekszöveg, ha teste-lelke alkalmatlan, nem kell az lennie tovább döntött Fejér helyett, aki arcán átfut valami sötét derû, amire évtizedekkel késõbb célozhattam volna, mikor érettségi találkozón hoz ültetett minden jelenlévõt Lidika, ha megkérdezem, ugyan miért nem fogta be õ is az én lovamat a maga szekere elé, mint Korondy, mikor verset kér tõlem, ünnepélyrendezést, azt, mihez Isten képességet adott, nem talált volna nálam jobb cserkészt, de a pántlikabogozást meg be nem nekem találták ki és ha semmivel, de semmivel nem érzékelteti velem, amit Ciliv el nyilván azonnal közöltek a pesti központban, hogy hivatalosan a haza visszaszerzésére ir uló bármely mozgalom tilos olyan keretek között, amely más színezetet adhat neki, mint a sp rt, vagy szelíd összejövetelû közös szórakozás, esetleg hasznos ismeretek elsajátítása házt egy kis ének, tánc, természetismeret, megértem én is és kötöm a bogot, és elmondom, hogy r ak, én már ölni is akartam 212Mihály miatt, de ha nem közlik, nem értem, mit akarnak tõlem. mindig nem fogtam fel, mit vétettem akkorát, hogy rám merednek, és nem szól a védelmemre se ki. Hogy szólhatott volna, a szabadság, amellyel ma Trianont emlegetjük, akkor még álarcot viselt, a korrekció reménye titok volt. Milánó lezárta az ügyet.

Vissza az osztályba, cserkésztagságod megszûnt, iparkodj hazafiatlanságod szégyenét azzal i, hogy türelmesen mindent bevallasz szüleidnek és kérem apád igazoló sorait, hogy hozzájár hoz, hogy cserkész mivoltodat nemzetietlen magatartásod miatt megszüntettük és ígéri, vigyá afias nevelésedre. Mehetsz. Fejér tanárnõt még pár percre maradásra kérem.

Az én életemben minden kétszer történik meg, elõször a színén köszön rám a kelme mintája, a találkozom. Négy évtizeddel késõbb a megfogyatkozott tanári létszámú és immár államosított om Fejér tanárnõt, és nem állok vele szóba, a város díszpolgára vagyok, a polgármester kocs t a hotelbõl az iskoláig. Az arcomat kozmetikus készítette fel a találkozóra, fehér, Kairób tt ruhámon a Kossuth-díj koszorúja, Korondy tanár úrnak nyakába borulok, Kibédy kezet csóko anszoa a vállamat simítja végig, Rácz rákezd a tiszteletemre átfogalmazott régi dalunkra: c a palota, zöld az ablaka, megjött már a mi Magdolnánk, õ a viola. Az osztály körbevesz, Fej nárnõ átéli, hogy azt mondom neki, jó napot, tanárnõ, és egyetlen szót sem beszélek vele. E se jött, mindenki más ott volt, Korondy mellett ültem, õ 213kevésbé volt lelkes, mint remél , és azzal engedett el: Ez ocsmány kis bosszú volt, édes jó Magdám, méltatlan és olcsó, sz gát. Én néztem rá, életemben elõször nem áradó szeretettel, hanem sértõdött hidegebben talán köszöntem neki. Majdnem belepusztultam nemzeti érzéseibe, amelyeket bosszúvá stilizál hallotta, mit beszélünk, egy kicsit hallgatott, aztán nagyon halkan azt mondta: Boldog feleség lett, nem? Akik a pályáján gátolták, már nem gátolják. Meddig akar haragudni még, m Margit, szegény, régen belehalt önmagába. Most kellett volna kibékülniük, mert hátha öt év esz idõ. Elfordultam Franszoától, Kibédyhez, részemrõl eljátszottam a jelenetet, amelynek n részletét kidolgoztam, kétcentis mûszempillám volt, és arany cothurnusom Rómából. A követ már hasztalan csináltattam színházi arcot, nem volt kin átnéznem, Fejér közben meghalt. Ha ek a még mindig trianoni határon, mindig eszembe jut, ezért a darab földért ölni tudott vol a, és rémülten érzem, a harag lehullt a hátamról, mint egy súlyos zsák. Már megtanultam, mi eszelõs szeretet, amely jóvátételért kiált és szenvedésében rátapos buta ártatlanokra is. hogy ezt hívná nyelvünk megbocsátásnak, amit érzek, inkább valami olyan, mintha Fejér taná aló alakja lecsúszott volna az emlékhalmaz mögé, ahol az átélt szenvedést õrzi õ is, én is,

küzdelem, viadal, a kardokat elfedte az idõ.

Mindez még olyan messze van, mint a csillag. Ahogy tehetem, visszasompolygok az os ztályba, ahol Cilinek szünetig kell várnia, mire megtudja, saját kérésemre ki214csaptak inn n is, de nem engem sajnál, hanem sikolt egy picit, és azt mondja: Jézusmária, mi lesz édes apával? Én akkor kapok észbe, hogy ebbõl bizony baj lehet, éktelen nagy baj, még az is bekö kezhetik, ha ráfogják, õ nevelt engem nemzetietlenné, hogy Cilit elveszik tõle.

Muszáj, hogy visszavegyenek a csapatba mondja hazafelé menve testvérem , a mozgalom be etartozik a Trianon utáni politikába. Néztem a mondat után, jól hallom-e, Cilit hallom íg eszélni, aki csak dalolni tud? Ha értelmes õrsvezetõd lett volna, nem egy bamba nagylány, udnád, hogy visszatérõ ország számára nevelnek bennünket, de nem értesz te semmit. Jaj, Dód szonyú, hogy te mindig belesodródol valamibe, hogy nem illesz semmiféle keretbe, sehová. Mi közöd neked a cserkész himnuszhoz, ha rossz, nem te írtad, a tied nyilván jobb lenne és nem lepketáncról szólna, de te csak azt fogadod el, amit értesz, vagy ha megbíznak a vezeté el. Álruhás tündérkék vagyunk mi, álruhás programmal, mi leszünk egyszer annak a jóvátevõi, yok elrontottak és az ellenség befejezett. Istenem, hát nem mondta ezt nektek soha sen ki?

Az ügy Cili eligazítása révén világossá vált, ami tragikus volt benne, csak az, hogy Cili c nnyit tudott, a teljes igazságot nem is sejtette, pedig ahhoz, hogy Fejér tanárnõt megérts em, a teljes igazság ismerete volt szükséges. Csak minden elkésett már számomra, és az õ sz mire megtudtam, amit minden szülõ hallott a délutáni kávézgatások idején a határon túlra s konoktól, hogy Fejér tanárnõ a tardonai egyetem büszkesége volt, annak idején, imádott, bet esapja egyetlen támasza özvegységében. Fejér Margit 215egyedüli szívszerelme az ország és m e volt ideje fiatalnak lenni, mert a házból eltûnt édesanyát neki kellett pótolnia, Fejér t a hazát szerette azzal a rettenetes szenvedéllyel, amellyel egy szerelmes asszony a fenyegetett vagy csonkává metélt, a harcból fél lábbal hazakerült võlegényét, és rátette ér en célra, az integer ország visszaállításának oltárára. Átjött Magyarországra, Pesten egy k n speciális kiképzést kapott, hozzánk nemcsak mint matematikatanár érkezett, de mint cserké arancsnokot vették státusba, és földi érzés, más szenvedély soha nem érintette meg a szívét ulat élt benne, papnõ lett, egy nagy ügy szolgálatában. Õt döftem én meg, én, aki ötödikes személy voltam a szemében, akitõl sokat remélt, mert Isten szokatlan írói készséggel áldot A számtant, mint a többi Ás, nemigen tudtam, de remélte, lassan az õ segítségével majd bepó hiányt, amit a mihaszna szobrászmûvész Ihász hazafiatlan lazasága okozott, egy idõ múlva m elrepít engem, sólyom leszek abban a mozgalomban, amirõl kijelentettem, hogy unom, nem vállalom. Baktattunk haza Cilivel, anyám már belépésünkkor látta, baj történt, Cili ezúttal nem raccs meg volt ijedve, kiejtett minden betût. Dódit kicsapták, mert mindig csak írni akar, nem érdekli a cserkészmunka, és Fejér tanárnõ nem tudja, hogy Dódinak nem magyarázott meg senk mit, pedig ha Dódi nem ért valamit, nem vállalja, vagy azonnal átírja színdarabbá, csak azt tematikában nem lehet, és cserkészetben sem.

Cili eléggé megriasztott már, de mindez semmi volt ahhoz képest, ahogy apám az eseményekre eagált. Elõször láttam életemben összetörni, és azt hittem, el216pusztulok a szégyentõl, am ztam, meg igazán akkor semmisültem meg, amikor erõt vett magán, felállt, magához szorított, rra kért, bocsássak meg neki. Elképedve kerestem a pillantását, én bocsássak meg neki, mit? szen én vagyok a bûnös, én akartam otthagyni valami fontos, ezek szerint leplezett mozga lmat, amely nemzeti mivoltunkban önmagunkat és a hozzánk tartozó elszakított részeket próbá egtartani, miért õ kér engedelmet? Én reggel úgy indultam el, hogy lezajlott a karácsony, e jött az újév, én meg leteszem minden plusz terhemet, ami visszafog az alkotástól, és se nek se másnak sem használ, ehelyett alighanem akkorát vétettem, hogy ha egyáltalán lehet n sz egyszerû helyrehozni. Apám bánata olyan tömör volt, hogy beleborzadtam, míg vádolta magá jtette, hogy nem járok el a foglalkozásokra, csak a nyelvórákra, azt is, ha van egy csep p idõm, verset írok, színdarabot, regényt, esetleg olvasok, képtelen könyveket, ezt mind tu ta, de nem szólt, mert neki semmi nem volt soha szabad, és pénze nem volt, nem lesz, a

z egyetlen, amit rám hagyhat, a mániái és a rögeszméi, héroszok, õsi legendák, szabad alkot szomjúság és az iszonyodás bármely közösségtõl, amely helyettem és nevemben szavaz, dönt, a nám vagy érteném, mi a titkos célja. Õ a kaszinót is unja, mert nem az õ világa, a tanácsos körét is, mert más volt a felfogása a legtöbb ügyrõl, de szerencsére ritkán van kocódás köz agát megmentette, maradt az ambíciótlan Szabó Elek, a kultúra naiv szerelmese, vágya régen cs már, célja sincs, az õ élete voltaképpen megrajzolt körvonal, hibátlan karika, az õ élet e én most indulok, és hogy indulok, hány váddal sovány hátamon egy olyan világba, amely sos og megérteni, 217és mindig felháborodik, ha nem várt lépésekkel megzavarom a nagy együttes cát. Meg kellett volna mondanom hallottam , hogy tessék a cserkészetet komolyan venni, nem tettem, most kitesznek. Eddig csak Isten ellen vétettél tiszteletlenségeddel, ha n em tudod visszakönyörögni magad Fejér Margitnál, mint magyar leszel megbízhatatlan, arról m m is beszélek, nekem hogy módosulnak az esélyeim, szerencsére sosem akartam polgármester l enni, csak Cilit vissza ne vegyék tõlem miattad. Itt magad leszel, Magdolna, ebben a harcban láttam, elfutja szemüvege alatt szemét a könny , senki nem segíthet neked, hacs nem késõbb, saját szokatlan képességeid, Fejér, ha megbocsát, megúsztad, de ha nem tudod ma isszakönyörögni, mikor legközelebb találkozol vele, nehéz életszakasz vár, ami miatt én vag ibás, mert mióta élsz, hagytalak menni a magad útján.

Szenvedtem, míg hallgattam, mikor arra kér, bocsássam meg, hogy nem megy fel az iskolába védelmet kérni nekem, õ tagja a fenntartó testületnek, de nem teszi, mert nem teheti; nem zeti érdekbõl, magamra kell hagynia Fejér tanárnõ felháborodott haragja tüzében, akinek a m om az egyetlen magánéleti terepe, és minden gondolata a remény, hogy az antant megbukik, hogy végre visszakapjuk azt, amit elraboltak tõlünk, ami hajdani életében mindnyájunk kinc e volt, de a közönyös gyászmagyarok passzivitásuk miatt nem segítenek. Szemem fénye sose szólt így hozzám és megint elfúlt a hangja , Fejér tanárnõ nem lesz mint amilyenek egyes rómaiak voltak, õ ellenséged lesz 218és ha visszavesz a csapatba, nem hagy egy verssornyi idõt, ûz mindenféle foglalkozásokra, ha meg kitesz, ütni fog a ped agógia eszmei vesszõnyalábjával, ha úgy tudod is a leckét, mint Archimedes, ezt soha többé esz szabad senkinek kimondania, és én, az apád nem védhetlek meg, mert egyvalamiben csak ugyan vétettél: nem mondtad el neki az igazat.

Érezte, hogy mindhárman õt bámuljuk, nem értettük, mire céloz, nem sütötte le a szemét. Ha elmondod, Magdolna, hogy Huttra eltiltott minden csekély erõkifejtést kiváltó tevékeny tehát nem szabad vállalnod a cserkészet fizikai részét, csak a szellemit, nincs baj. De t e nem azzal érveltél, hogy az iskolátok rosszul szervezett meg mindent, hanem kioktatt ad szavak nélkül is, rád nem illik mellékszerepet bízni, te Magdolna vagy, a készülõdõ kirá , te meghalsz Erdélyért azzal, hogy mint kémnõt kivégeznek, de nem kötöl bogot és nem dalol nívótlan dalokat. Nem megyek el Milánóhoz, sem a püspökhöz, és nem szólok Fejérnek sem, rá egy árvát, önmagadra, és segítsen az Isten nem könnyû utadon. Mire a mondatot befejezte, Cili már zokogott, csak Jablonczay Lenke állt úgy, ahogy az imént, rémült szemem látta az ajkát, nagyon pici mosoly volt rajta, de mosoly volt.

Az anyagot ötödikes korodban az instruktor megtanította neked, gyöngyszálam, azért fogadt fel, segítsége óta már tudod azt, amit a többi, nem vagy csillogó, de mindent pótoltál mate , még ha Fejér Margit nem akarja majd elismerni, akkor is így igaz. Apád jól érzi, 219harc ezdõdik, álld, nem tud apád segíteni, nem tudok én sem, csak azzal, hogy mindig érezni fogo , mennyire sajnállak, ha Fejér tanárnõ jogos-jogtalan felháborodása lecsapódását nem tudod . Majd veled sírunk, én és Cili. Apa meg ír neki szép békítõ levelet, bár Fejért nem érdekl eke, hogy õt bántsák, neki te kellesz, a te biztonságod aláásása, a te megfélemlítésed. És l, ha rút is a mód, amivel bánthat, te kezdted a harcot, azt nem vállaltad, azt az egyet len szentélyt, amelynek ápolása élteti. Légy méltányos, az élet rengeteg sikert tartogat mé ak odabenn barátaid, akik szeretnek, meg nem öl a tanárnõ, de ne reménykedj, amivel majd vá aszol neked, nagyon fog fájni, annyira, hogy felfoghatod úgy is, mint nyitányt az általa m megjósolt elõhalálokhoz. Ez majdnem olyan lesz, az lesz, elõhalál, de ne felejtsd el, ne m szereted Fejér tanárnõt, és neked igazán csak az lehet a gyilkosod, akihez vonzódol.

A témát befejeztük, apátok meg ne mondjon lírai szövegeket, hanem készítse fel a lányát arr udnia kell, s amit Cilinek naponta elmond az énektanárnõje: ha leverte a lécet, rakja a helyére és kezdje újra az ugrást, veszteség idején az ember úgy tesz, mintha nyert volna. N nyertem, dehogy nyertem. Mint a gyerekmondókában, sós vízbe mártogattak és szirupba, én vol az osztály koronázatlan tanulója magyarból meg latinból és Andrással az oldalamon nyelvekb mindenbõl, ami humán, a másik oldalon Madách rabszolgája. Ilyen módszeres és embertelen kín int amin gyerektestem és egyre dúltabb lelkem átment Fejért tanárnõ kezelése alatt, ritkán az ember, rosszabbul éreztem magam, mint Nyilas Misi. Fejér technológiája változatos volt, és mert szerencsétlenségére az instruktor révén már nem 220foghatta rám, hogy nem tudom a ha kérdez, úgy oldotta meg az ügyet, hogy nem feleltetett, ha megoldásra jelentkeztem, mint régen Móré, nem vette észre, a dolgozataimra meg, amelyek eredményét mindig összehason tam András dolgozata osztályzatával, azt írta rá, osztályzást nem érdemel, értékelhetetlen. igaz, minden levezetésem azonos volt az Andráséval.

Az osztály ellenszenve eloszlott, hetente matematika- és fizikaórákon én voltam a sánta, bé babiloni koldus a városkapuban, akit bárki megrúghat: elkezdtem fogyni. Fejér soha ki ne m hívott a táblához, csak ha vendég jött, annak a közelében kezdetben hibátlan levezetésekk ttem kétségbe, de mikor megírta a gúnyversét, attól fogva nem tudtam többé megszólalni a tá Mindenki tudta az iskolában, hogy Fejér megüzente nekem, és személyemben minden hazafiatla n elemnek a szent háborút, idegen osztálybeliek surrantak oda hozzám szünetben, és kérdezté t tehetnének, de senki se tehetett semmit. Katalin, Milánó távoli rokona feladta Milánónál t, de megszidták, ne protezsáljon valakit, akivel, mióta iskolába adták, mindig valami egés en különleges botrány bontja meg a nyugalmat. Amit eddig kerültem, mint a hidegben valami takaró, borult rám a közösség megnyugtató részv ndenki tudta, mivel kezdi Fejér Margit a tanórát, saját szerzeményû kis versét úgy súgja a hogy közben a szomszédaim hallhatják: Tudja meg minden emberöltõ, vízbe esett a jeles költõ, csekélyke súlya annyit nyom, mint a megzavart nyugalom. 221 A hatodik osztály második felétõl az érettségi évének utolsó szakaszáig ebben a gyûlöletben tam megszokni. Nem gyerekes módon, pityeregve, különös aktivitással éltem át napi megalázta , válaszul sok furcsa verset írtam, és a Fejér tanárnõ tárgyaiból feleltetés nélkül minõsít séges miatt eszelõs vággyal készültem a Bükkbe. Franszoa, a turistavezetõ kirándulást hirde ogyne engedtek volna el mindkettõnket Möszjõvel.

Ami anyám gondját felkeltette, az a kirándulás elõtti vasárnap a helyi lapban megjelent köz y volt, amelyben az állt: Textor eljegyezte Stupica Szerénát. Már indultunk templomba, m ikor apám odasúgta anyámnak, aki jelzett neki, hallgasson, de elkésett, testvérem meghallo tta. A vér lefutott az arcából, megtántorodott, anyám kapta el, rászólt, vigyázz, kicsim, n yetlenül, látod, megbotlottál. Csak nem beteg? aggódott apám, és latolgatta, ne hívja-e ki Huttrát. Anyám megnyugtatta erdülõk megszédülnek idõnként, elõfordul az majd még ezután is. Cili aztán felnézett apámra osolyogni is. Ezzel az elõzménnyel indult ki-ki a kirándulásra, a Bükkbe készültünk, Bánkút talán eltávolodunk itthoni árnyékainktól. Cili a gondolattól, hogy most már gondolnia sem i k a fiúra, én a vad kívánkozástól, amellyel beleszerettem Ágostonba. Ájultan, ártatlan-bûnö m, hogy megérinthessem, tegye ezt õ is az én testemmel, hogy családos, hogy felesége van, kidobtam a gondolataim közül. Szerelmem tárgya semmivel nem volt elérhetõbb, mint akiket e ddig képzeletem szerelmi játékaira alkalmaztam: mondjuk Szucsong herceg vagy Posa márki, de Ágoston közelében éreztem 222a test követelõ hivatását is. Cilit nem mertem faggatni Te , anyánk szomorú volt, mikor utánunk nézett. Szabó Elek két szerelmes lánya úgy vágott neki olai kirándulásnak, hogy jobb volt nem kutatni, ki milyen gondolatokat visz magával. Még friss volt az év vége felé bekövetkezett nyilvános megaláztatásom emléke: a nemrég megnyíl Pedagógiai Tanszékének gyakorló gimnáziuma voltunk, nem sokkal a záróvizsga elõtt egy napo véllel jött be az osztályba az altiszt. Milánó közölte, az Egyetem Pedagógiai Tanszéke bizo

et céljából berendeli a hatodik osztályt a hét pénteki napján az egyetemre, hogy a tanárnak hallgatók elvégezzenek rajtunk és velünk bizonyos vizsgálatokat. Az osztály az intézetbõl ndul el, együtt lép be az egyetem kapuján, ott felvezetik ismeretlen célú kísérleti munka e e a Pedagógiai Tanszékre, tessék méltón viselkedni.

Mikor kiérkeztünk, mind a negyvenkettõnkkel külön foglalkoztak, külön helyiségben, elég sok a sor, Cilivel untuk, amikor valakivel végeztek, azt kivezették az egyetem elé, ne közölj e a még nem ellenõrzöttekkel, mi a feladat lényege. Valami izgalmasat vártam, szokatlant, de nem történt semmi izgató. Megvilágított nagy üvegcsövön egymás után, változó sebességgel omjegyû számmal ellátott cédulák zuhogtak alá, késõbb számok helyett összefüggéstelen, szav ményezhetõ betûk hulltak villámsebesen. Meresztgettem a szemem, de csak a kétjegyû számokbó ységek egymásutánját bírtam megjegyezni, a háromjegyûeket nem, ellenben nem volt az a legér tlenebb betûkombináció, amit meg ne jegyeztem volna. Utóbb közölték, ne válasszon reáliát i aki nem jól reagál a számkísérletekre és fordítva, akinek a betûhalmaz nem marad meg az em en, az kerülje a humán foglalkozást. Kérdezgettek is egyébként, mit szeretünk olvasni, egyá szívesen olvasunk-e, s ha igen, jelenleg vagy mostanában például mit. Egy hétre az eseményekre hívatott Milánó. Ingerült is volt, éppen lecsapta a telefonkagylót or beléptem, aztán ugrott nekem, miféle orcátlan hazugsággal és fellengzõ szédítéssel veszé z iskola jó hírét. Csak néztem rá, nem értettem, miért kiabál. Behívatta Kibédyt, Fejér Mar egyen két tanú a vallatásnál. Azt éreztem, fáradt és szomorú vagyok tõlük, és ne faggassana k ott az egyetemen, mert nem tudom, mi az oka, hogy nem tudom megjegyezni elsõ látásra az alázuhanó cédulákra rajzolt számokat.

Milánó közölte a vádat: Hazudom és nevetségessé teszem az iskolai oktatást. Bámultam rá, má néztek, fõleg Kibédy, aki nemcsak szeretett, de sokra tartott. Milánó átcsapott szónoki le tbe: a gyakorló tanárjelölt kérdésére, mi az illetõ kedvenc olvasmánya, esetleges irodalmi k köre, tisztességgel válaszolt minden tanuló, megemlítette momentán könyvélményét, csak én hencegtem olyan valamivel, ami abszurd és lehetetlen. Kibédy nagyon figyelt, bele is olvasott az írásba, amit Milánó iménti telefonálása elõtt tanulmányozott, a vád ott áll az vatalos átiratán, én meg tehetetlen rémülettel vártam, míg közli valaki, mit vétettem megin Kibédy letette a levelet, szép, komoly arca nem árult el semmit, Fejér csillogott az örömtõ nincs egyedül a felfedezésével: ezek szerint hazug is vagyok, nem csak nemzetietlen pi masz. 224

Hogy merted azt felelni a professzor úrnak és a tanárjelölteknek, amit a kérdésre válaszo dezte Milánó. Hát a bolondokházába való vagy kóros hazudozó vagy?

Fejér megnyúlt örömében. Kibédy még mindig hallgatott, pedig vártam, hogy védeni fog. Nem értem suttogtam Nem hazudtam én semmit. Hogyhogy nem hazudtál? Morvay professzor úrnak azt felelted a kérdésre, mi a kedvenc olv asmányod, hogy változó, pillanatnyilag már régen csak az Aeneis. Mindenki regényt szokott o vasni, csak te nem. Te a tankönyvet tanulmányozod. Szégyen.

Bekérhetnõk talán a szaktanárt szólalt meg végre Kibédy , Szabónál olvasmányok tekinte elõfordulhat. Olvasó család gyereke, felmenõi közt mindkét ágon vannak írók, tudósok. Milánó rátenyerelt a csengõre, Ágostont óráról hívatta ki. Ágoston tanár úr hallottam , az osztályfõnök kérésére hívattam ide Szabó fegyelmi tárg etem teszt-kérdésére hazudott, és képtelen állításával szégyent hozott az intézetre. Szabadna tudnom, mit hazudott? kérdezte Ágoston. Milánó átadta neki a papírt, Ágoston rápillantott, már tette is vissza. Igazgatónõ asszony mondta szép csendes hangján , az Aeneis voltaképpen Szabó állandó o lában sokat olvas latinul, olyat is, ami nem lecke. Nagyon szereti Vergiliust, történe lemszemlélete különösen eredeti. Nem hazudott? 225

Ketten kérdezték, mert Fejér kezdett már sápadni, Milánó meg zavarba jött, most fejtette me y kezdeti hallgatását. Ránézett az osztályfõnökömre, aki vállat vont, aztán feltette a szit onát: õ megmondhatta volna anélkül, hogy bekéri a szaktanárt, de talán így hitelesebb. A ta eges érdeklõdéssel olvas latinul, a nem kötelezõ auktorok is érdeklik. Neki is említette az odalomórán, szerinte nemcsak a Toldi-t, az Aeneis-t is lehetne dramatizálni. Dramatizálni mondta Milánó megvetéssel. Matematikából, fizikából elégséges, a többi t s-t olvassa? Miért nem a Bibliát? Forgatja nyilván azt is. Számára, aki Korondy tanár úr megítélése szerint valaha író lesz y ugyanolyan csendesen, ahogy eddig beszélt , talán nem feltétlenül szerencsés olvasmány, djuk, az Ószövetség. Igazgatónõ asszony még emlékszik a gyermek indulására, Szabó a jeruzsá em járt sikerrel, ki tudja, idõsebben talán pozitívabb töltésû drámát alkothat a Szentírásb an szépen fogalmazta meg talán éppen az V. László-ban a láthatatlan jelzést, ami bejelenti, lzi a vihart, amely közelít. Nem bizonyos, hogy ez baj. Nyilván villámlik nálunk is valami messzirõl. Kár volna, ha a mi iskolánk nem venné észre. Milánó elfogult volt, de mûvelt, értelmes, azonnal megértette, félrefogott. Ezek szerint örömömre kiderült, nem hazudtál, és ilyen értelemben értesítem a Pedagógiai sszorát. Elmehetsz. 226

Nem néztem körbe, nem is bókoltam, pedig kellett volna, csak eltûntem. A folyosón nekieste m a falnak, csorogtak a könnyeim. Hazugnak még nem tituláltak, egyetemi tanár se vádolt me g. Csak álltam és néztem a folyosón kiakasztott kabátok sorát. Cili merõ verejték volt az i mtól, mikor visszakerültem az osztályterembe, és volt erõm azt mondani az érdeklõdõ kérdése tévedés volt, pusztán egy kis tévedés. Ananké kacsintott megint.

Írtam: a hatodik osztály kezdete maga volt a mámor, második félévtõl maga a gyehenna, menny lt és pokol. Kamasztestem nem épeszû szerelem parazsán, kamasztudatomat rendszeresen por ig alázzák, Iluska vagyok a János vitéz-ben, de Iluska ütnivaló Mostohája is egyazon tanévb szerint, ki tart órát. Soha út nem volt olyan fontos további életemben, mint Franszoa válla kozása, a tervezett bánkúti kirándulás. Csak nagyon fiatal tud olyan eszementen boldog és boldogtalan lenni, mint akkor én v oltam. Babits persze tudta ezt is, a tavasz, az évszakbeli meg az életkori tavasz ki szolgáltatott, tanácstalan szomorúságát. 227 11 Az elsõ elõhalál Anyám megérzõs volt: látó. Egyszerre reszketett a félelemtõl és az örömtõl, ha nélküle vagy kori életemre gondolt, mondatai meg, amelyeket szokványos hétköznapi beszélgetéseinkbe szõt valahogy kiszakadtak a sûrûn idézett szövegbõl, máig is minden barátom idézi Jablonczay Len gánfilozófiájának téziseit, nemcsak idézi, de alkalmazza is, sõt általuk problémáitól is me Nagyon fiatal voltam még, mikor egyszer a halálról esett szó, amely gyermekkorom réme volt , gyûlölt figuráját ellenségemnek éreztem, és a tõle való félelmemet hencegéssel iparkodtam Kijelentettem, mi négyen sose leszünk martalékai, lehet, hogy törvénye másokra vonatkozik, e miránk nem, sem azokra, akiket szeretek. Kicsi voltam, még nem jött el az eligazítás ide je, de mikor elkezdõdtek a gyûrõdések a gyerekként valaha olyan egyértelmûen tükörsima lapo yen a napok hol csúsztak, hol hanyatt estek, hol véresre verték magukat láthatatlan elem ek között, anyám mégiscsak elhatározta, hogy bevezet titkai közé, mert feltételezte, hogy a ig észlelt koncentrikus köröknél veszedelmesebb interferenciajelenségekkel kell számolnia a famíliának. Éppen valami mélységes bánatba zuhantam, mikor lehúzott maga mellé, és nem kérd serûség okát, csak megvigasztalt a maga sajátságos módján: 228 Ez még csak egy elõhalál hallottam, s úgy szólt hozzám, mintha visszaigazolná a döntésé fõzet be télire. Szerencsére sok elõhalál van a valódira való felkészülésig, az ember él ször érzi, hogy se útja, se jövõje, se ereje nincs már, minden befejezõdött, kész, igazán s jó Istentõl, hogy ezt a módszeres szoktatást a nagy záráshoz kitalálta. A végleges, a záró nyen lefolyik majd, mosolyogva halsz meg, kezet rázol az elmúlással, és az utolsó mozdulat tal becsukod a könyvet. Akkorára már annyi katasztrófát átéltél, annyi vért vesztettél, ann

tál, próbálkoztál hiába, hogy alig marad szegény halálnak valamije, amit elrabolhat tõled, a bõrödet viheti, a csomagolópapírt, amibe Isten pakolt a születéssel, meg a spárgát, a cso dat. Hol van már akkorára belõled az az igazi szenvedés, amelybe belegyakorolt az élet, ho l a tanácstalan kétségbeesés, hol vagy te, ép önmagaddal? Test-lélek, ha annyit terhelik, elkopik, annyiszor átszenvedett elõhalálaid mennyei üzenet ek, hiszen a nagy arénában, amelyben utolsó percig mozogtál, szinte mindened megrokkant, elvesztette jelentõségét. Ne csapásnak értékeld Isten irgalmas ajándékát, hanem adománynak mi már nem elõ , de végleges halál, amikor végre megpihenhetsz, csak azt érzed majd, eljöt tt pihenés. Terved nincs már, tehát csalódásod sem lehet, sebezhetetlen leszel a végre elny rt semmiben. Légy bátor, minden elõhalál csak erõsít, mikor földre rogysz. Érted, amit hall Magdolna?

Hogy megértettem, onnan tudom, hogy megismertem, ez most, amit átélek, az, amire anyám f igyelmeztetett, az elsõ elõhalál. Hatodik gimnazista koromban haltam meg 229elõször, és any a részletekben sem tévedett, nem volt könnyû élmény. Elvesztettem abban az esztendõben mind illúziómat, az emberekbe vetett hitemet, még Isten segítõkészségében, mindenhatóságában is olyan mély volt a szakadék, amibe zuhantam. Mindez micsoda díszletek között történt, milyen séges tájon, vad erdõk árnyai, hegycsúcsok, virágok, patakok között, Bánkúton, ahová az isk csapatával együtt kerültem. Franszoa az Iskola csoport vezetõje, mellette meg az õrszüzek, tanárnõ, aki fegyelmezetten elviselt engem, és Graál Adél, imádott történelemtanárnõnk, ass képünk, a szûz ara, meg Korondy mesterem és trénerem mellett másfajta bálványom, Ágoston An on úgy tartott magasra mindig a latinórák közegében, mint egy arany lándzsát, a lányokat az ipáim futása után kergette, érzékeltette az osztállyal, ez az én magánterületem, amelyet a sak egy-egy tisztás erejéig ismerhetnek meg, de én bejárom minden zugát. Ágoston András ész te, mit hoztam hazulról, s mekkorát ugrom, ha felteszi a lécet. Személyében Korondy mellé o yan nevelõt találtam, akitõl nem regényt írni tanultam, hanem klasszika-filológiát, s az is ai anyagon túl mindennek egyszerre színét, fonákját; a régiségtan fátyolán túl a valódi óko s császársága aranya mögött az eltaposott köztársaság vérkonzervét és az irodalom fénykorát as kultúrpolitikájának negatívját. Tanár és tanítvány kapcsolata szent kapcsolat, szerencsémre hatodikos koromra öntudatlan, i morális gyerekhülyeségem lekopott már rólam, azt hiszem, jórészt a folyton felháborodó Cili már nem öltem meg regénybeli, filmbõl vagy álomból választott szívszerel230meim feleségét, fantáziafigurákkal nászra lépni. Persze hiányzott az életembõl egy másnemûvel való reális k e nem volt senki, akit el tudtam volna fogadni, annyira a felnõttek világában nõttem fel , és annyira nem illettem a saját korosztályomba. Ágoston, tudtam, nem csak méltányol, kedv l is engem, hátterem, eddigi életem éppúgy érdekli, ahogy szívesen megismerné a jövõmet, õ ai katedrán lát, hanem egyetemi tanszéken, talán mint elsõ professzor asszonyt a nõk közül, leg híres író leszek, akit egyszer még virággal fogad mint volt növendékét ez az iskola. Ág okat konferenciázott rólam Korondyval, mint a Dioscurok álltak kezdõdõ életem kapujában str t a mesterek, ha hivatalos életem visszarendelt szülõvárosomba. Korondy az volt, aminek valaha Béla nagybátyámat reméltem, neki öröme telt bennem, egyre mélyebb vizek felé terelte csolnakomat. Ágoston meg a mérce volt, láthatatlanul, de észrevehetõen állandóan felfelé mu t: tovább, tovább, bátran! Halálos szerelmes voltam Ágostonba. Ha nem volt órája, a tanári könyvtárban lelhettem meg, de ezt nem szerette, ha az óraközi s ekben próbáltam megkörnyékezni, udvariasan megkért, hagyjam felkészülni a következõ órájára magam lettem tanár, jöttem rá, ami akkor eszembe se jutott, ha szünetben is gyötröm, nem tu miattam kezet mosni vagy még inni egy pohár tejet, kávé igazgatói irodai tárgyalásokon kív r még elképzelhetetlen volt. Sértett egy kicsit, hogy nem láthatom annyit, mint kívánnám, e s fogadtam a tényt, csak az fájt, hogy más meglátogathatja a szünetben; a mindig beengedet t lánynak, bentlakó lévén aki a közélet egyik jelesének unokája volt az internátus elzárt a nagyobb 231szüksége van Ágoston szavaira, mint nekem. Keserûen, de elfogadtam a tényt. S zerelmem egyetlen fia Pesten járt mûegyetemre, a felesége sovány, sápadt, fiatal korában is jelentéktelen tanítónõ lehetett, tanártársai közül legtöbbet Graál Adél kedvencünkkel látta t szõke lánnyal, akivel mindenki csínján bánt, de megérdemelte. Okos, céltudatosan jogi pál teremtés volt, akkor még nem tudtam volna megfogalmazni, de volt a lényében valami alapv etõen kíméletlen. Sehova nem tudtam elhelyezni ezt a lányt, csak késõbb, a Lolita megjelené or jutott eszembe szép romlott gyermekarca, a bukott serdülõ angyalé. Ahogy el-elhaladt testvérem mellett, Cili katángkórókék pillantása meg az õ aranybarna macskaszeme olykor öss lant, két teljesen elütõ szõke lépett el egymás mellett, Cili búzatábla fürtjei mellett a C

-képû lány haja, mint a föveny, majdnem fehér volt, addig még nem láttam platinát. Hogy Ady szkájához hasonlít, azonnal felfedeztem, nem szabványszerûen volt szép Baraczkondy Borbála, nem szuggesztív és valami romlást ígérõ, aki lépte nyomán nem rózsa, de tüske fakad. Még ne a Kékszakállút Bartók zenéjével és Balázs Béla szövegét, de rossz volt együtt látnom Ágosto

Elindultunk elsõ komoly iskolai kirándulásunkra, a Bükkbe. Voltunk a felsõ tagozatból össze vagy húszan, a Vértorony szövetségbeliek ismét együtt. Csinszka-képû is velünk volt, nehez ltem õt, Ágoston itt aztán ott tartotta maga mellett, Adél néni szólt rá, menjen a többi ta . Cili kinevetett: féltékeny vagyok, mit zavar a bánkúti kiránduláson, ki kivel verejtékezi liheg együtt. Nem értettem én sem, voltaképpen nem 232magamat, Ágostont féltettem tõle, sze csére késõbb mindig Adél néni lépegetett Ágoston mellett. A tanári karból Förstler szervezt ik nõi kísérõként Móré Mária volt Adél mellett. Persze akkori életünk e napját kinek-kinek ilágította meg. Cili hozzám se szólt, nemhogy máshoz, csak menetelt és dolgozott Lidika mel ett, szava sem volt, mióta az elõzõ napi újságban megjelent Textor eljegyzésének bejelentés gem legjobban õ foglalkoztatott, jobban, mint Ágoston vagy Csinszka-fejû. A csapatot För stler vezette, Ágoston zárta Graál Adéllal, oldalszárnya Móré Mária volt, aki idõnként csok Adélt is megkínálta, de annak nem kellett étel, idegesnek látszott. Förstler hátraszólva m zte, fékezzük-e a tempót, Adél nem akart lassítani, de nem lett vidámabb. Én kezdetben Fran a színeváltozásán tûnõdtem, mert ezt a Möszjõt eddig még senki nem látta közülünk. Határozo olt, gyors, ügyes, teljesen más, mint az osztályban, ahol a franciaórán pihentük ki az egés api fáradtságot, ahol ha az illetõ tudott, gratulált a felelõnek, ha nem, sajnálkozva vigas talta szegényt, és tanári noteszába sose írt be jegyet. Õ volt szemünkben a vajas-mézes ken bánkúti kiránduláson mintha megszégyellte volna magát gyerekéletünk elõtt a sors, a buffo a tott, a láthatatlan színpad reális erdei tájdíszletei között egyenesen a színpad peremére á kért, nem javasolt: rendelkezett. Még távol volt az este, mikor a tábortûznél leperzselõdöt ca a fejérõl, de már megbámultam. Hogy sejthettem volna, kit figyelek? Az egykor megszületõ Abigél Kõnig tanár urát. 233

Ezen a kiránduláson mindenki más volt, mint otthon, kivéve Cilit. Itt és ekkor derült ki, h gy Pálma ugyan nem tud hegedülni, de született kabarésztár, csábító pillantással úgy riszál körül, hogy Móré ingerülten fékezi, míg kuplékat énekel, de Pálma csak fújja és magántáncot ltúrmûsort verbuvál. A tábortûznél mindenkinek szerepelnie kell, ez alól csak Cili a kivéte it már betakargattam, mert nyirkos volt a levegõ az erdõk árnyékában, és nem szabad az ének tábortûznél veszélyeztetnie a hangját. Vígan voltunk, még Móré személyét is elviseltem. Fe ert hetedikesekkel hoztak ide bennünket, kettõ közülük többször látta Lehár A mosoly ország ották a darab egy jelenetét. Én Cili kezét ellenõriztem idõnként, nem hideg-e.

Ezúttal nem volt kedvem szerepelni. Annyira meglepett Föstler iskolán kívüli magatartása, s nyugtalanított Cili kétségbeesett hallgatása, hogy ezenkívül más nem foglalkoztatta tovább atomat. Hol ül és mit csinál Ágoston, meg a Csinszka-képû már nem bosszantott, õket egyszer esztettem szem elõl. Boldogító, csupa illat és frissen fõzött vacsora gõzében, az erdei pár szövedéke alatt azt éreztem, ez különlegesen szép nap, és lassan elfelejtettem szegény Cili aki sose szorult álomfigurákra, házilag készített élet-színdarabokra, mint én, aki felé se yelme nem fordult társaságban, én a kutyás vagyok, alul latin szótár, felül szemüveg. Ezen yos estén éltem át elõször a diadalt, hogy bármilyen volt az elmúlt tanév Fejér Margit miat is magányomnak vége. Losonczy Dénes nyugdíjazható. Elgondolkodtam. Elképesztõ szenzációt jelentett számomra, mikor egy este apám újságolvasás hí234vott a közös szobánkból azzal, hogy valami érdekeset közöl a helyi lap. Berlin polgárm t több magyar vidéki város polgármesterének, s közölte, magyarul tanuló fiatalok szeretnéne r lányokkal, ifjakkal levelezni, hogy tudásuk szilárduljon, csiszolódjék. A német jelentkez egyike-másika elképzelhetõ, hogy hazánkban fog munkát vállalni valamikor, baráti nemzet vag k, bizalommal teszik meg ajánlatukat, segítsék a lelkes tanulókat nemzetünk iskolái. A berl ni polgármester cikke mellékelte azoknak a nevét, akik levelezõ partnert keresnek és kérte magyar oktatásügy vezetõit, pártolják kérésüket. Apám felolvasta a férfi és nõi nevek névs latolgatta, érdemes-e megkérdeznie engem, de nem kellett, én már visítottam boldogságomban kérek szépen levelezõ partnert, legalább rákényszerülök, hogy németül fogalmazzak, s ha az yarul válaszol, kijavítjuk egymás hibáit, szerencsés esetben más baráti kapcsolat is kialak

at közöttünk és találkozhatunk valami közös ünnepségen, egymás hazájába tett kiránduláson. És te? kérdezte apám testvéremet. Magdolna nagyon erõs németbõl, neked nagyobb szüksé korlásra. Nem akarsz levelezni, Cili? Az még beleférne az olaszóra mellett a napjaidba. Cili riadtan nézett apámra, fejével, kezével jelezte, még hallani se szeretne errõl. Én tis képlet voltam, nem értettem, apám miért nem dicsér meg. Meg is ijedtem, csak nem akar gáto ni; egy született német nem debreceni nyelvmesternõ, az már kapcsolat. Apám úgy olvasott a ondolataimban, mint egy könyvben. Ez az mondta azonnal, mint aki felelni akar valamire, amit nem is kérdeztem , ez az , ami meglep, Magdolna. Mi az ördögöt akarnak itt ezek ekkora felhajtás235sal, feltehetõ, hogy szívesen jelentkeznek egyesek, akik közös cégeknél dolgoznak majd valaha, de ez a meg közelítés zavar, mert nem értem, mi van a szándék mögött? Azonnal kiálltam az ismeretlen berlini polgármester mellett, mi állhatna, mint esetleg meghívás külföldre, lehetõség ingyen oktatásra. Az iskolában kell jelentkezni az igazgatónál, neked Milánó ad engedélyt, aki téged válasz nben, azt a saját iskolája és igazgatója igazolja. Vállalhatod, ha szeretnéd, a levélbeli n vgyakorlást, de akkor sem értem, mit akar Berlin iskolás gyerekekkel? Mit nem ért nevetett anyám , Magdolnát vissza nem tartja, ha már elárulta az ajánlatot mozgalmasabb az élet, mi van abban érthetetlen, ha egy polgármester ilyen tudásfejlesztõ k ulturális célt tûz ki ambiciózus fiatalok elé? Az, hogy polgármester felelte elgondolkozva apám , nem egy iskola, amely testvériskolá eres, hanem egy köztisztviselõ, méghozzá nem akárki; német állampolgár. Anyám nem felelt azonnal, aztán döntött. Nem várta meg, míg négyszemközt maradnak, nyilván akart nekem a Fejér tanárnõvel töltött iszonyatos esztendõ után. Nézze pillantott apámra azzal a mindent megadtam, hát te is mindent adj meg a gyerekne pillantásával , volt karácsonykor az iskolában ez a szerencsétlen epizód, amely hetente né teszi pokollá a gyerek életét, mert egyszer ostobán viselkedett, Magdolnának jár valami elé l. A tanárnõ nem játszik korrektül, ezt megbeszéltük, megváltoztatni a helyzetet nem lehet, t az iskola és az egyház politikája nem tûri el, de egy szem cukor azért a mi lányunknak is jár. Nincs egy 236fiú, aki udvarolna neki, a tánciskolában unatkozik, a férjei meg még mind g az irodalomból és mûvészeti alkotások hõsei közül kerülnek ki, szeretném már látni, amint e udvarol valaki. Hadd kapjon levelet, hadd legyen mire várnia, akkor elviseli Fejér Margitot. Ennek a lánynak tényleg semmije sincs, csak az iskolai munka. Apám nem felelt azonnal, rágyújtott, ami nem volt sûrû alkalom. Nézett a füstre, maga elé f megkérdezte: Mit akarnak a németek? Majd Magdolna megtudja felelte anyám. Nem tudom, mi zavar mondta apám , de zavar valami, nem is kevés. Nagyon zavar. Kétségbeesetten néztem rá, akkor elmosolyodott. Lehet, hogy rémeket látok, maga a nagy politikus fordult vissza anyámhoz , magának szó zcsengõje; olyan ösztöne van, mint a rókának, ha a gyerekérõl van szó. Most maga dönt, enge ne engedjük Magdolnát levelezõ partnert választani? Anyám elnevette magát. Mi állít meg valaki sorsában bármit? Ami történik, az megtörténik, azt csak késleltetni l a gyerek kíváncsi, valami módon úgyis eléri, hogy szerezzen valakit végre magának, aki reál , mint Losonczy Dénes, momentán veje, aki lecsapolta már a fél Földközi-tengert. Én nem az eretlen létezõtõl féltem, hanem a kitalálttól. Ez a német diák legalább él, és az elsõ elev lesz a lánya életében. Fiat, sie vultis felelte apám. Jelentkezhetsz, Magdolna, Milánónál. Én azért megkérde polgármesteremet is, elvégre lord major írt itt magyar lord majornak. 237

Így ezen a nyáron került az életembe az elsõ reális fiú, aki nem is fiú volt, hanem fiatal nem is iskolai tanuló, hanem önálló kereskedõ, konyhaeszközökkel kereskedett, és akinek elõ le kell tennie a vizsgát magyar nyelvbõl. Ma már tudom, apám ösztöne jelzett helyesen, any a kínos tanév tüskéit szedegette véres körmeim alól. Másnap kihallgatást kértem Milánótól, délyt. Az osztályból senki nem vágyott levelezni senkivel, én voltam az egyetlen tõlünk, s n a hetedikbõl, nyolcadikból, az egész iskolából összesen csak húszan jelentkeztek. Milánó fejezte ki nemtetszését, a lányok vállat vontak, iszonyú terhelés alatt dolgoztunk, az isk la követelményeit alig lehetett teljesíteni, ki-ki tele volt különórával, kinek kell egy is etlen német, aki nyilván csupa hiba magyar leveleit vissza kell juttatni kijavítva, a

sajátját is így kapja vissza a levelezõ partnertõl, mihelyt a levélváltás megindul.

Jó hónapra rá, mikor Fejér megint nullára értékelte a zárthelyimet, tanácstalan keserûségge za, anyám csillogó szeme örömet jelzett. Levelet adott a kezembe, Fritz Lehner levelét. Na gyon szép levél volt, sokáig õriztük, apám vasárnap emelte poharát Lehner úrra, aki Berlinb hafelszereléssel kereskedik, és aki engem választott a Milánó beküldte húsz levél írója köz t, írjam össze, ki mások jelentkeztek más lányoknál. Nehéz napom volt, a tanárnõ a megvalós em méltatott; a dolgozat miatt szégyenemben az asztalnál elsírtam magam. Nem vigasztalt senki, Cili sem, úgy tettek, mintha nem vennék észre. Apám másnap felhívta Kibédyt telefono 238megkérte, nem tudná-e elintézni, hogy gyermeke levelezõ partnere is gyerek legyen, mi nt maga a lány. Nincs köztük iskolás hallotta , csupa felnõtt akar magyarul tanulni, fiatal felnõtt, e a vállalkozást a kultuszminisztériumban is támogatják. Csupa felnõtt? kérdezte apám. Ez nem tûnik fel senkinek? Kibédy nevetett, õ félig szász volt, azt felelte, ha üzleti kapcsolatot akarnak velünk kiép , és valami gazdasági tervet készít elõ a kormány, akkor ki gyakoroljon, kivel, aki elõtt n szégyelli majd hibás szóhasználatát, a nyelvet tanuló német fiatal férfi vagy nõ. Egy iskol nem okoz lámpalázat van az elgondolásban logika. Apám többé nem vitatta az ügyet, tudomá te az egész család. Így indult a kapcsolat Wilhelm Lehner és köztem, rengeteg képet küldött szüleirõl, megírta, nincs felesége, még olyan nõ sincs, akit máshonnan ismerne, mint vevõk oltból. Családunk egy idõ múlva átvette Lehner úr stílusát, kezdtünk töredezett magyarságga ahogy õ is, hibásan, én persze nem mondtam meg az osztályban, hogy a német nem korban hoz zám illõ, azonnal átköltöttem az életrajzát is, Cili otthagyott, amikor meghallotta, hogy o n lett elõadásomban Lehner, mint az ifjú Siegfried, pár logikussá tehetõ évvel meg is fiata tam, azt mondtam róla, archeológus hallgató a berlini egyetemen, ez volt az egyetlen, amit mindenki elhitt, kivéve András Annát, pedig amit kitaláltam, pontosan rímelt saját érd i körömre. András egyszer, mikor a kíváncsiaknak éppen a Lehner levelét mutattam ez volt sõ olyan nap, amikor felsõ tagozatosként barátságosabbá váltam, és mással is foglalkoztam a an, mint a Fejér-üggyel vagy Ágoston iránti szerel239memmel , Andrást nem hívtam, de odajö szép csendesen azt mondta: Kérlek, Magdolna, ne csinálj propagandát Gömbösnek, ha elkerülhetjük! Annyi mindent nem k k el úgysem. Csak néztem rá, mi baja van. Nem tudtam, ki Gömbös, csak azt, ami valaha volt, a mitológiát semmit, amit késõbb Cili magyarázott el aggodalmas arccal, szorongva a Batthyány utcán: Gö bös most miniszter és németbarát, és mi állandóan ennek a felmérésével foglalkozunk, mit ha künk, ha melléjük állunk. Néztem rá, akár kínaiul szólhatott volna, nem tudtam, mire céloz. et az, hogy András és Cili ugyanúgy reagálnak? András zsidó lány, mondta Cili, gondolod, ne Gömbös mindegy? Miért ne volna néztem vissza testvéremre , hát nem mindegy neki, ki a miniszter? Nem mindegy, Dódi mondta Cili szomorúan , hogy volna mindegy, én azt hiszem, vissza ke l hogy vétesselek valami módon a cserkészetbe, mert különben elbotlasz a napok közt, azt se tudod, hol élsz, miben élsz. Mert a cserkészek tudják. Ugyan, Cili, ne kezdd újra a bogokat meg a cserebogár-hadjárato . Nem nevettem, ingerült voltam. Jaj, istenem felelte Cili , megint az a bog, meg a cserebogár, mintha arról szólna a c erkészet! Hagyj segíteni, Dódi, mielõtt újra csinálsz valamit, ami rossz, és megint gödörbe Azt se szeretem, hogy levelezel Lehner úrral, szégyen, ha nem tudod nélkülözni az udvarlóka , pedig lettek volna, akiket te vadítottál el, mert minek emlegeted mindig az ókort, m int egy bolond. 240

Megsértõdtem és tiltakoztam, engem várhatnak, csak nem Fejérnél, apámat kezdte unszolni, ig on már el a jelenben, most nem Augustus császár korát éljük. Értesse meg velem, miért idege rás Gömböstõl, és hogy miért több ágazatú a magyar politika, miért barátkozunk olaszokkal é pám dühöngött, leszidta Cilit, mit kezd fontoskodni, nekem meg, mikor faggatni próbáltam, a t mondta, azt is felejtsem el, hogy van magyar belügy meg külügy, nem akarja hallani, nem az én dolgom, ne is legyen, ez a felnõttek és a politikusok világa. Persze valami ba j lehetett az országban, amirõl nekem senki se beszélt, de mondhatott Cili bármit, nem érd

ekel. Lehner idõnként apróbb ajándékot küldött nekem, némileg javult magyar íráskészsége, a em meg növekedett. Az osztálykirándulásra már úgy mentem el, mint akibe a német levelezõpar holt szerelmes, és azt éreztem, már nem vagyok pária. Az ismeretlen ugyan csak kis hal volt, de reális hal, mutatható képekkel, berlini utcaképet, valami tavat küldött, ahová str olni járt, rengeteget kérdezett lehetetlen dolgokat, apám mindig elkérte a levelet, és a l egtöbb kérdésre azt mondta: erre nem tudsz válaszolni, mert az iskolai oktatás nem tartalm azza. Tanyát meg ne akarjon látni, mert Lidikáékhoz nem viszel el senkit. Apám határozott v lt, majdnem haragos, nekem meg voltaképpen mindegy volt. Bizony szégyelltem, titkolt am is, hogy egy konyhafelszerelési bolt tulajdonosa az állítólagos udvarlóm és távoli szere m, sznob voltam, becsvágyó, Cili alig bírt fékezni. Gondoltam Cilire egyébként, de András A is, amikor Bécsben bementem a fõpostára ez már nem az elsõ bécsi esztendõm, hanem a harm és nem is az én ötletem a postai látogatás , és kértem egy berlini tele241fonkönyvet, had sem meg Lehner számát, akit szeretnék felhívni. Sok Lehnert találok, de egy se Wilhelm azo n a címen, ahonnan a levelek jönnek. Maréze várt otthon, õ nyitott ajtót, amikor hazajöttem fõpostáról, ahová be kellett gyalogolnom és törnöm a németet, amit már anyanyelvszerûen bes rára, hogy gyanút ne fogjon az ottani megfigyelõ, Maréze végighallgatott, aztán szánakozva csóválta a fejét, és azt mondta: Recht Lenisch. Szóval szakasztott Szabó-megoldás a hülyesé em elõször csaptak be, de ez másképpen érintett, láttam már az óriási sakktáblát, amelyet l a térképe felett és benne, mert egy életbe sok minden belefér, Lehner századost, aki az én hencegésemre meglátogatott Bécsben, aki közeledésének hírére a plébánián bújtattuk el Zieg i miatt új szerepet kaptam, majdnem olyan voltam, mint egy birodalmi fiatal lány, így kívánta Maréze és a biztonsági kódok. Hát játszottam Lehnernek, aki változatlanul hazudott, dta, tudom, hogy sose volt boltja, hogy egy levelezõnek sem volt szándéka Magyarországon kereskedelmi kapcsolatokat létesíteni, hogy benne voltunk mi húszan az iskolából az infor mációs tervben.

Megint elõrefutottam, hol van ez még? Most érkeztünk meg a bánkúti menedékházba, most fõzün unk, nevetünk, boldogok vagyunk, most élvezem igazán a tanárok jelenlétét, most van az a tá tûz, amely mellett Förstler arca leleplezõdik; aki mikor kifogytunk a mûsorból, megkérdezte nem unnánk-e, ha nemrég megtalált hadinaplója pár oldalát felolvasná, és szállt a szó a bá , és szemünk láttára egyenesedett fel hõssé az a férfi, aki az iskola bohóca volt, helyette zentúl véresen és hullák között Förstler fõhadnagy lovagol, aki megtalálja az elmenekült os konzul lányához írt szerelmes leveleket, amelyeket kiástak a szerbek a rejtekébõl, és széts tthagytak a támadás után a feldúlt lányszobában. Átéljük, mit látott Galíciában és a Délvid r Förstler fõhadnagy a levelezõlapokat megleli, rajtuk a kisasszony címe, aki a võlegényétõ ta az értesítéseket, aki él-e, hal-e, ki tudná, a fõhadnagy csomagban elküldi bécsi címére onynak, amit talált: annál maradjon, akit szeretett az az osztrák, aki idõközben elesett. Azt már nem mondta hozzá, amit azonnal megéreztünk ott, a bánkúti tábortûz mellett, hogy az rák kisasszony késõbb, a háború után megismerkedik Förstler fõhadnaggyal, akit hõsi magatar smeréseképpen ki is tüntetnek, aki századossá lép elõ, aztán leszerel és elveszi feleségül beteges virágarcút, aki immár Förstlerné lett. A mi Franszoánk már annyi vért, kínt és hal elsõ világháborúban, hogy nincs ereje kezét büntetésre emelni arra, aki nem készült a leck k nagy szüksége lesz rá, úgyis megtanul franciául tisztességesen, akinek meg nem hiányzik t i életében, attól miért vegye el a gyerekkor örömét hozó, nevetésrejtõ óráit. Egész emberi elõttem Förstler tanár úrnak, az általam is ezerszer kicsúfolt Möszjõnek, a torz fénynél me törölnöm a szememet, amire az információdarabokat összeraktam. Hogy Gréti néni, Förstlerné volna a kirándulást, járni is alig engedte a férje, Cili úgy érezte, egy kurta dalt azért h dd énekeljen el a tanár úrnak, Cili döntésébõl, aki a szeménél jobban féltette a hangját, m gy felfogta õ is, mit árult el a hadinapló a mi franciatanárunkról, és egyetlen kurta 243da ra Cili mûvészete, ha nem a tanár úrnak, de a lánynak, akit a talált levelek hoztak az útjá iscsak bókolt a Renée nénitõl tanult nagy udvari bókkal, és szállt a kurta dal, persze ho tül, Cili, ha énekelt, mindent ki tudott ejteni hibátlanul: Du bist wie eine Blume, so hold und schön und rein Az a csillagos ég, az a csillogó hang, az a megrendült lánysereg, az a rettenetes szégyen, hogy pojácának tartottuk. Micsoda boldogító megszégyenülés!

Aztán aludni kellett menni, akkorára, a névsorolvasásnál eszméltem fel, hogy mûsor elõtt, m nár úr felolvasott, úgy látszik, elõrement Csinszka-fejû, és miután Adél kisasszony nincs i on tanár úr se látható. Ezek már alusznak. Sokáig tartott, míg valamennyien megmosakodtunk,

tán az is, míg lehiggadtunk a napi izgalmak után. Én eltûnõdtem anyám szavai igazságán, mer boldogtalanul azt éreztem, most éltem át újabb elõhalálomat, mert bûn akkorát tévedni embe tben, komédia játszódott le minden franciaórán, én egy valódi férfival, talán életem elsõ v találkoztam, aki mindenkit megtévesztett látszólagos közönyével, Förstler tanár úr nagyon i csak valami másra, talán arra, ami még eljövendõ, és ami miatt nem tartja lényegesnek, hog most megtanuljunk rettegni és félni az iskolában, ahogy engem Fejér Margit megtanított.

Cili szerencsére elaludt, kimerítette ennyi ének is, amibe beledalolta egész megrendült szí , meg persze az az édes erdei illat is, én nem bírtam aludni, magamra kanyarítottam a pi zsamám fölé a kötelezõ lódent, és kióvatoskodtam a hálóterembõl. Tudtam, bal felõl a két 24 , jobbról Móré Mária és Adél néni. Ahogy kifelé tapogatóztam a saját szobánkból, a lábam az gelegánsabb mert a fürdõhöz a legközelebb fekvõ ágyba botlott, no még csak az hiányzik, sszem Csinszka-fejût! Csakhogy õ nem volt a helyén, kerestem a fürdõszobában, ott sem lelte meg, és minden áhítatom Franszoa és a szépséges éjjel miatt elpárolgott, gondoltam, szólok valaki nem tért vissza a tábortûztõl. Bekopogtam, Móré kiszólt, megkérdezte, ki az és mit engedelmet kértem a zavarásért és mondtam, Adél nénivel akartam beszélni. Móré közölte, fáj rcre sétálni ment, keressem késõbb, vagyis inkább holnap, mert ha valami közölnivalóm van, bírja az éjszakát, Adél tanárnõ nem fog velem konferenciázni. Kísértett a gondolat, neki mondom el, hogy Csinszka nincs sehol, de aztán megrémültem, mer t ha se Adél, se Csinszka, akkor feltételezhetõ, hogy Adél magához intette azt a szörnyeteg t, és most együtt sétálnak, talán csak mondta, hogy a feje fáj, talán figyelmeztetni szeret ogy ne kergesse már örökké Ágoston tanár urat, mert nem hozhat hírbe senkit, legkevésbé a n entem, mint az Aeneis második énekében a puha árnyékokon át, az alvilág útján lépegetõk hál leni lódenben, mezítlábas cipõben, nagyon nem mertem nekivágni az ismeretlennek, csak arra lépkedtem vissza, amerre már jártam, ahol a rengeteg bokor képzett vadrózsasátrat, amit dé t úgy megcsodáltunk. És tovább nem is kellett mennem, mert akkor egyszerre két halálos ütés tam, és azt már nem lehetett semmi módon szelíddé stilizálni. Ágoston és Csinszka ott feküd t a kõpadon, a bozóttá terebélyesedett vadrózsasátor alatt, Ágoston csókolta Csinszkát, oly olt, mint egy õrült, és hogy megsemmisülésem tökéletes legyen, a nagy fa mögött, közvetlen a kéreghez lapulva, háttal nekem, ott láttam Adélt. Félprofilban állt a holdfényben, annyi eri nyomorúság, mint az õ arcán volt, nem férne rá egy ábrázolatra. Mindjárt értettem minde olt soha Gyóni Géza arája, de egy esztelen szerelem áldozata nõs kollégája iránt, aki nem a , vagy nem tudja elvenni, és ennek a viszonzatlan, házasság gátolta Abélard Héloise szerele k Bánkút az éjjeli színtere, ahol végre kiderült, Ágoston is csak férfi, Adél is csak nõ, s nszka-fejû micsoda, azt nem mertem megfogalmazni. Én most csakugyan meghaltam, azt ére ztem, velem együtt halott mesterem, Ágoston is, akit törvény tilt, egy megszédült diáklányt t nem tehet szeretõjévé, és Adél miatt is meghaltam, mert minek hazudott. Nem volt éhen hal galíciai hadifogoly, sem titkos võlegény sehol, õ csak egy öregedõ, féltékeny lány, aki íg aját reménytelen érzéseit nemessé cizellálni. Szemem elõtt gyors egymásutánban meghalt péld mesterem, Ágoston, aki ezután soha többé nem lehet mesterem, meghaltam én is, csak Csinsz ka, akitõl nem is vártam mást, maradt életben. Cili éjjel arra riadt fel, hogy zokogok, rém en ereszkedett le az emeletes ágyról mellém, de nem tudtam elmondani neki semmit, és nem is akartam, és ha mégis, nem itt, nem most. De Cili mindig mindent tudott, õ vette észr e, hogy kabátban vagyok, cipõben, leszedte rólam, mielõtt mások észreveszik, aztán mellém f mint mikor kisgyerekek voltunk, és belekérdezte suttogó szájával a hajamba: Kivitte a lányt? Ki sírtam, és zsebkendõmön át feleltem, hogy tompítsam a zokogást. Ki, ott láttam õke on. Adél is látta, ott leste õket a bokor mögött. 246 Szegények mondta Cili jaj, istenem, mindenki milyen nyomorult: Adél, aki nézte, és te ki láttad Csinszkát és Ágostont. Édesem, drágám, ne sírj! Emlékezz rá, mit mondott mamája! lerre, a többit elvesztetted, õt megkaptad, mert láttál egy igazi férfit, hát neked is van alakid! De én szerelemmel szerettem Ágostont sírtam tovább, és akkor testvérem hagyta, hogy elp en könnyáradatom, mikor elapadt, csak akkor tért vissza a helyére. Közben két lány is feléb Cili halkan azt mondta, elnézést a zajért, most jött meg a mosdóból. Aztán kint ajtók csap én tudtam, Adél most tér vissza Móré mellé, és azt is, hogy Csinszka most lépett be hozzán or már csendesen, de megint sírni kezdtem a szégyentõl és a megsemmisüléstõl.

Jablonczay Lenke ott volt a szobában, ahol nem is volt, és azt mondta: Semmi az, kicsim, minden elõhalál hasznodra van, az utolsó már olyan könnyû lesz, hogy és em veszed. Csak a legelsõ olyan, hogy azt hiszed, belepusztulsz. 247 12 Te ne oda menj, Villõ Ha nem érem meg a mai estét, akkor is azt mondhatom, szokatlanul hosszú életre szánt az Is ten, a Párkák meg ritka változatos fonalból szõtték a napjaimat. A bánkúti tábortûz kultúrm nalt nem ismerõ éjszakát követõ napon tovább mentünk Aggtelekre, aztán új célt kerestünk, F ezetett bennünket a helyre, ahol Jókai bujkált a szabadságharc idején és parányi vízimalmot gott, míg Rózát várta, s rettegett a hatóságtól. Csak az éjszaka néma tanúinak arca mutatta dtabbak a szokottnál, de szemmel láthatólag az általam és Graál tanárnõ által látottak kett ménye volt, meg hallomásból a Cilié. Hogy Borbála és Ágoston között történhetett valami, ne rtozó, sajátságos találkozás, az csak késõbb, a fegyelmi tárgyaláson derült ki: Csinszka-fe sa is megszólalt, mikor a bosszúvágytól eszelõs Graál végigkérdezte a bentlakókat, észlelte tlan közeledési kísérletet Ágoston tanár úr részérõl Borbála iránt. Az internisták nem volt zör látták osztálytársunkat, aki délutánonként könyvkölcsönzés címén a tanári könyvtárba me y olykor estére esett a látogatása. 248

A botrányról akkor még nem sejtettem, hogy a felvert por és piszok végigsöpörhet a kisasszo yáron, Miskolcra bemenni nem volt idõnk, váratlan kánikula tört a táborra, nem városi séták lmas, tikkasztó nyári nap perzselt, Möszjõ úgy érezte, okosabb, ha a tervezettnél hamarabb szavezeti kis csapatát, láttunk addig is elég szépet, izgalmasat és szívtunk virágillatú er letet. Hogy Graál tanárnõn, Csinszka-fejûn és rajtam kívül ki mit vitt magával emlékképpen, atom, hogy a késõbb kiszivárgott hírek szerint valaki meg nem nevezett illetõ célzott arra, hogy a kiránduláson sajátságos dolgok is megestek a vén fatörzsek és elõredûlõ sziklák dísz mindenesetre megtudta a püspök.

Anyám úgy ismert, mint önmagát, talán saját magánál is jobban, mert mikor beléptünk holtfár ottan Cilivel, nem azt kérdezte, milyen volt, gyerekek, hanem hogy ki bántott bennünke t. Nem hazudtunk, csak az idõjárásra, a beállt kánikulára és a szokatlanul nehéz túrákra fo iselt arcunkat, és lelkendeztünk, milyen élményekkel gazdagított az út. Elsõnek Cili fürdöt zéskor, mikor én kerültem utána a fürdõszobába, hallottam az ajtón át, engedélyt kér anyámt ssen a zenedébe, szerette énekoktatóját, logikus volt, hogy elsõ útja hozzá vezessen, Cilin az õt hangképzésre oktató hölgy volt az, ami nekem Korondy tanár úr.

Mióta az a bizonyos értesítés megjelent a helyi lapban, senki nálunk ki nem ejtette Textor nevét, az alkut megkötötték, hiába gyötörhette egymást a tánc ölelésében Tattay ezredes öz tragikus pár, nem remélhettek változást. Az volt a szerencséjük, hogy 249Stupica Szerén ut saságba járni, ahonnan hamar kinézték, a lány kedvezõtlen külsejét és kezdetleges kifejezõk udta ellensúlyozni apja gazdagsága, Stupicáék maguknak éltek, az apa nem siettette az esküv Szerén szeretett menyasszony lenni. A város mindig tele volt pletykával, hát még ezekben a sûrûsödõ fellegû években, amikor akiket érdekelt a politika, tengelyhatalmi lehetõségeket ttek, Hitler és Mussolini neve már nemcsak német lovagom nyelvgyakorló leveleiben, vagy Arthur unokafivérem kitöréseiben szerepelt folyton, de a napilapokban is, én apám kérésére em Lehrernek nagy kihagyásokkal válaszolni, untam szegényt, nem érdekeltek sem közlései, se kérdései, csak a film és a színházi hírek, bántam is én, mit fõznek a politika kondérjában k.

Ahogy nekem idegen és terhes volt a számok világa, olyan abszolút biztonsággal tájékozódott ica Szerén apja közegében, nem értettem, a hentes miért tartotta olyan fontosnak, hogy táma zt neveljen leánya mellé, ha valaki segítségre szorul ebben a frigyben, az a tanácstalan T extor. Akkor még nem volt divatos a mácsó magatartás, Margaret Mitchell Ashley-je meghoz ta a majdnem egzisztencialista új férfi ideált, Butler kapitány férfias férfi volt, szemrev ló és mácsó, Ashley Wilkes meg ábrándjai csendjében hazája hajdani árnyai között bolyongó,

e figura, egyfajta amerikai polgárháborús homburgi herceg. Textorban az Elfújta a szél min dkét férfija egyesült, ereje, elszántsága Butlerhez, erkölcsi világa meg a valóságból egysz külõ, azt mégis vállaló vetélytársáéhoz hasonlított. Egymás kezébõl rángattuk ki Cilivel Mi m Ágoston Butler kapitány volt, neki Textor Ádám: 250Ashley, hogy közben történt valami Ame a történetében, kit érdekelt, Cili úgy érezte, õ Melanie, és persze hogy én Scarlett voltam regény végén gyõztes Scarlett. Közben a köröttünk keringélõ fiatalok bókjait hallgattuk, de ek Butler és Ashley regénybeli csókjai mellett az egyetemisták? A valamit érõ fiatalok vagy a haza gondjai megoldásán tûnõdtek és várták az egyszer bekövetkezõ igazságos tusát, vagy m tagadhatatlanul abszurd szociális helyzettõl, járták a tanyavilágot, rémségeket beszéltek kanélküliek helyzetérõl, meg a veremben élõ vákáncsosok lét alatti viszonyairól. Már régen orosz megszállás alatt, mikor az új rendszer miniszterei között ámulva ismertem fel a Tatt y özvegyénél táncoló ifjak közül vagy fél tucatot, akik szociális érdeklõdése akkor is megv y untuk õket hallgatni, vagy nem is szóltak terveikrõl, kötötte õket a titoktartás törvénye a bekerültek az addig tiltott mozgalomba, vezetõ szerepet is kaptak közülük többen, szántam , mikor meg kellett élniük a valóság és az elméletek különbözõségét, közelrõl már nem volt iuk ezeknek a hajdani kivételesen eszes egyetemistákból kormánytagokká izmosodott fiatal fé fiaknak, hogy ami eljövetelét annyi veszedelemmel szembenézve olyan tiszta szándékkal remél , véres komédiává torzul. A megtévesztés elsõ áldozatai éppen õk, egykori táncosaink lettek te valamennyien értelmiségi családok gyerekei voltak: közülük csak egy halt meg természetes lállal, a többit vagy saját párttestvéreik végezték ki hamis váddal, vagy õk maguk irtották ukat, és menekültek öngyilkosságba. Cili akkor már nem élt, én meg Pesten laktam, szomorú t azoknak, akik egyetemi bálokon szmokingos 251karjaikban tartottak valaha tánc közben, s hallottam, mi a hírük, szándékuk, csak éppen nem tudtam mit kezdeni kezdetben megkockázt tott politikai célzásaikkal. Akkor én már évek óta a Severiumban töltöttem a nyarakat, és P rin közelében aligha hajolhattam volna éppen az õ tanaik felé. A páter tudta, amit én nem, alódi oroszországi eseményeket, elmagyarázta, mivé torzulhat valami nagy és szent álom, ame ket ezek a jó szándékú, jó képességû fiatalok magyar földön álmodnak. Cili ezeket a késõbbi ttay táncóráin ismerte, a halál megfosztotta attól, hogy meghallja a tragikusra fordult fi nálét, Cili a valódi háborúból is kimaradt.

Elõrefutottam a mesében, még gimnazisták vagyunk, Cili halálosan szerelmes valakibe, aki v iszontszereti, csakhogy hiába. Átéltem, mikor a csoda megtörtént elsõ látásra, mint Shakesp nél, a két fiatal egybetapadt a riadtan boldog pillanatban, tekintetük többet nem tudott egymásról elválni. Én úgy megbámultam õket, hogy a nagy meghajlás vezénylésekor hátrarúgta bók helyett elrepesztettem a tánchelyiség legszebb tükrét. Anyám nyelt egyet a költség mia ikor jelentettem, de akkor is, mikor egy váratlan táncórán beállított megcsudálni minket, é meglátta a Capulet Montague párt. Anyám éppúgy tudta Stupica kötését Textorral, mint az egé e Jablonczay Lenke ismerte a viszonzott szerelem megvalósulhatatlan formáját is, így sze rette õ azt a Hoffert, aki figurája ott állt egészen haláláig valami rejtelmes fülkéjében a , mint a Kékszakállú várában régi asszonyai. Anyám azonnal felfogta, valami jóvátehetetlen ivel, úgy is bánt vele, mint egy nagybeteggel. Textor nem 252vizitelt le nálunk, a men yasszonya nélkül nem is tehette volna, de igazán csak az hiányzott volna még testvérem töké boldogtalanságához, hogy süteménnyel kínálgassa Szerénkét. Textor eredetileg Kassán élt, m zt volt az apja, aki elesett az olasz harctéren még tizenhétben, anyját meg ugyanaz a sp anyolnátha vitte el, ami szegény Kaffka Margitot. Textor ugyanolyan árva volt, mint Ci li, csak más elõzmények után, de ugyanolyan ellátatlanul, és az õ életébe nem Szabó Elek lé dnem illetlenül szegény, de a legtisztább szívû adakozó, hanem városunk egyik leggazdagabb gára, Stupica, a henteskirály. Textort a kezdeti kialakulatlan és járvány kínozta Trianon u i világban Kassán maradt rokonai szégyenkezõ kérésére Pestre hozta magával egy katonaárvákr dó bizottság, az elesettek gyerekei közé került, árvaházba, a kassai rokonok szeme sült ki, r az érdeklõdésre meg kellett írniuk, az anyai ágban nincs kenyérkeresõ, maguk is alig élne apai ágból csak egy vénlány maradt. A levél vége egyszerre volt naiv és siralmas, a vénlán nem tudja vállalni az árvát, mert éhezés és ellátatlanság miatt most mérgezte meg irgalombó n örömét, a kutyáját. Az elesettek árváit gyámolítók tovább kutattak, a gyermek rendkívül i , ugyanakkor dacos, elkeseredett, kezelhetetlen, végül megint az egyház lépett, a Nagyko llégium református árvákat várt szeretettel az internátusba, Textort szívélyesen fogadták, onban megtaposta az élet és nem bízott már sem Istenben, sem emberekben, nagyon szerette az apját, de ahhoz mérhetõen, ahogy az anyját nélkülözte, azt még elviselte volna dacos tü nélkül, hogy nem látja többé, anyja elvesztése azonban átlendítette a józan tanulói magatar

. Komoly gond volt a Kollé253gium igazgatótanácsa számára, mit kezdjenek a zseniális és fék etlen kölyökkel, tanítványt szereztek neki, a város egyik leggazdagabb embere kért az éppen meglévõ, de már erõsen végóráit jelzõ lánypolgáriban oktatott Szeréna lányának instruktort, ort ajánlotta, aki folyton botrányt csinált az iskolában, ivott is, kártyázott, de nõk nem elték, az anya kezének illatát még érezte az emlékei között, a lányok körötte komolytalanok ták, nem foglalkozott velük. Pénzért már igen, annál inkább, mert az érettségi felé közeled maradt ki a Kollégiumból, ahol olyan rossz példát mutatott fényes tanulmányi eredményei me tt, hogy a vezetõség komoly mérlegelés után felszólította: tanulhat náluk, de nem élhet ide eressen megbízható és leinformálható szállásadót. Stupica, a hadimilliomos, a szalámigyár i zeréna lánya révén ismerte meg a fiút, Stupica özvegy volt, húga nevelte Szerénát, ketten f Textor a lánnyal szemben tanúsított magatartását, de nem találtak semmi kivetnivalót, a fiú ellátta oktatási kötelességeit, a kijelölt órákban hazajárt, mert így szólt a megegyezés, ban beleszeretett, Textor fütyült Szerénkére. Mikor eljött az érettségi napja és Textor kitüntetéssel állta meg a nem könnyû exament, a s s nagy háza kis szobájába holtrészegen érkezett haza, Stupica üzletember volt, nem ütött, m nem tájékozódott volna, megkérdezte a fiútól, mi búsította el ennyire, náluk csak nem kín a tor nyersen és romantika nélkül közölte, elmegy valahová tõlük, ahol többet kaphat, mint sz ztot és némi zsebpénzt, orvos akart lenni, mióta az esze megvan, elõzõ nap reggeltõl estig 254keresett, de nem ajánlkozott semmi lehetõség, még ígéretet se kapott, ez olyan keserûvé , hogy leitta magát, amiért elnézést kér mindenkitõl, és össze is pakol: annyit megtakaríto lõzõ napi részegeskedés ellenére is, hogy valami tömegszálláson ellakhatik, vállal õ akár t s, ha megfizetik. Ha egy évig csak keres és nem költ, reméli, hogy összehozza az elsõ félév , az orvoskaron talán könnyebben boldogul már. Tudja, hogy odavaló, sebész szeretne lenni, úgy érzi, sikerül, ha nem is most, érettségi után, de talán egy év múlva bejuthat a karra. a fiú távozni készül, Szerénke fulladozni kezdett, úgy zokogott, Stupica réges-régen észre hogy nem is szép, nem is okos lánya holtszerelmes ebbe a csodalegénybe, akit a háborús vih ar a házába sodort, irodájába hívta a fiút és ajánlatot tett neki. Kiképezteti orvossá, ha végén a professzoroktól nyert értesítés és tanulmányi eredménye Textor reményét igazolja, tatni a taníttatását, támogatását. Velük akkor már nem lakhatik, beíratja az orvostanhallga nátusába, amely a Klinikán mûködik és áll minden költséget. Ha elért sikerei valóban nagy j sõ év letelte után viszi a közjegyzõhöz, akinél Textor aláírja, orvossá avatása után felesé r még éppen az iskolánk polgári tagozata végén botorkáló Szerénkét, és tisztességes férje l

Textor nem is gondolkozott, az elsõ év eltelte után egy orvoskar zengett himnuszt az új növendék szorgalmáról és képességeirõl, a szerzõdést megkötötték. Nem Stupica, Szerénke hen ügy sajnos publikus lett, ezzel aztán elérte a lány, hogy Textor meggyûlölje, de Szeréna t a, ettõl az érzéstõl még elveszi õt, Stupica pedig azt tudta, hogy bízhat a fiúban, aki 255 ogja soha megsérteni az õ imádott, gyógyíthatatlanul buta, mégis szeme fénye lányát. Ezt mi beszélte a városban, mikor mi a Terráriumba kerültünk, már nevetve és részvéttel kommentált elsõsök, akik hajlandóak voltak szóba állni velünk közös kivonuláskor vagy kiránduláson. Sz rtük az utcáról, Textor folyton tanult, õ nem volt látható, Stupica úgy hívta: vejem, a mun

Hatodikosok voltunk, már túlestünk az iskola Terrárium tagozatán, és kinõttünk Renée néni k iskolai rendtartás már a szalontáncok és a társadalmi érintkezési formák elsajátítását kív attay, szintén a háborúban elesett katonatiszt özvegye alapította elõkelõ tánciskolába, aho gy könyörtelen szigorral válogatott, kiket érhet az a szerencse, hogy õ oktatja etikettre. Hatodikosok voltunk, mindkettõnket beírattak Cilivel, én komor voltam, mint az õszi vih arfelhõ, látványosan utáltam a társaságot is a táncórák unalmával együtt. Mindenki eljárta kötelezõ fordulóját, de kölcsönösen nehezen viseltük egymást: a kurzus, meg én. Sajnáltam m dõt, ami elvon az írástól, a fiúk meg rettegtek tõlem, jön már a szemüveges, természetellen tinul beszélõ dóczista, aki sose súg és állítólag rossz osztálytárs, táncolni éppen tud, de le semmi másról beszélni, csak valami iskolai dologról, kit érdekel az Atreidák családja tá kurzus tagjainak az özvegy nem irgalmazott, mindenkinek meg kellett tanulnia mind en táncot, és mindenkinek táncolnia kellett mindenkivel annyiszor, ahányszor õ elõírja. Én edtem, Cili, aki minden zenétõl amúgy is mámoros volt, ugyanúgy elbûvölt mindenkit tánc köz ogy énekórán, meg zeneelmélet oktatás idején a zenedében. 256

Testvéremet gyorsan mindenki fölé emelte a lezajlott Hamupipõke opera-elõadás, amely éppúgy zte kikerülhetetlen jövõjét, mint számomra a megnyert trianoni irodalmi pályázat.

Hol vannak ilyenkor az õrangyalok? Ennek a két trianoni árvának sose lett volna szabad t alálkoznia, mert hordozták egymás végzetét, csak egyik se tudott róla. Textort majd szintén gtalálja az olvasó a Disznótor Gáborkájának figurájában, aki a színdarabom prömierjén nézi , éppen Tokióból jött, ott dolgozik már évek óta, Szerénke rég elvált tõle, nem bírta az un leségeket, és fárasztotta férje egyre fényesebb szakmai sikere. Azon az estén, mikor meghaj ltam a közönségnek, törtem a fejemet, kapcsol-e Textor, én tudtam, õ ott lesz a nézõtéren a között, megismertem a nevét, a sebészeti klinika igazgató professzora igényelt a titkárság ves külföldi, de magyar származású kollégája számára jegyet az én prömieremre. Textor nézte ha valaki tudta, mit vetített más háttér elé a tánciskolában is kutyás Szabó néven ismert e ista, az õ volt, tisztességbõl mindig megtáncoltatta, pedig a testvérébe volt szerelmes. Má em hordok szemüveget, óriási mûszempillám van, most kezd a visszafojtott könnyektõl átforró a közönség tombolva köszönti a színészeket, a vendég, aki szép japán felesége mellett ül it nem látnak egymáson kívül. Textor nem jön fel a protokollszobába, nekem a mûszakiakkal k pezsgõt innom, mire feljutok az irodába, kiürül a nézõtér is. Textor nem merte megkérdezni üzent-e neki valamit Cili, mielõtt meghalt. A mûszempillákat lerántom, pedig nem okos nek em most a szememet mu257togatni, míg a stáb gratulál. Nem hallom, ki mit dicsér, az én füle ben a másik Cili fémjelezte gyermekopera, a Csipkerózsika kórusa énekel, ott ûzzed az õzet nem, dehogy tüskebozót. Tenger volt. Tenger. De hiszen Tonelliné halálát hozták a világlapo

Hol még a kutyás prömierje a Madách Színházban? Alig készültünk fel az Akváriumba, még álln i díszletei, elõttem isten tudja, mennyi év még, elõtted, Cili, pontosan öt. De a tragédia kezdõdött, Krausz Pubi lépést vált, tovább sodorja Júliát, de a Capulet- és Montague-ház vé rthatta vissza senki. Megjött Roger gróf, lehet szenvedni, mert a grófot elõre megvették, é võlegény, ha ismerné Kovács nénit, a grófnak is mutatná a kártya a bajt, hogy akit szeret, ze viszik innen. Ez a végzetes szerelem egyetlen pillanat, álmok és gyönyör varázslata volt hatalmától Textor úgy megriadt, hogy sarkon is fordult és hazament, hogy másnaptól addig n omozzon, míg Cilit, akit sose szerethet, meg nem találja. Testvéremet másodszor vasárnap lá ja újra az istentiszteleten, hogy mi volt aznap a textus, elfelejtettem, azt viszo nt nem, hogy Cili mellett ültem, és megéreztem, megrándul a teste. Textor Szerénkével volt Stupicával, róluk ismertem meg én is és láttam Cili arcán a rémületet: a tánciskolai idegen ai hõsi halott fia; a jótékonyságból megvásárolt orvostanhallgató azonos a hentesék hírhedt donával. Nagytiszteletû úr hallotta, hogy valaki sír, azt is, valaki kifut a templomból. H ogy csinálta Textor, nem tudom, de aznap este Szabó Cecíliának csokrot hoztak, névjegy nélk valaki kifosztott egy parkot, vasárnap nincs nyitva este virágüzlet. 258

Nocsak mondta apánk , valaki a kolonból? Kit bolondítottál meg, Cili? Senki nem válaszol zavartan nevettem, Cili templomi arca fehér maszk, nem kérdeztem tõle semmit, mikor l efeküdtünk, némák voltak az ágyaink. Egyikünk sem aludt, elsõ találkozásuk után is csak kiv dején említettük Textort, Cili némasága arról, mit érez, remél, csaknem beteges volt. A béc elõtti, együtt töltött éjszakán megkérdezte: ugye most már mindennek vége van, Dódi? Elsõ ogy viselte Tonelli jegygyûrûjét. Nem tudom feleltem, és csakugyan nem tudtam, de történt csoda Cilivel, kétfelõl lõtték a családját, õ az egyetlen, aki megmenekült. Most azt érzem, ha nincs Tattayné tánciskolája és nem kerülünk az Akváriumba felsõ tagozato Cili is nézhette volna a prömieremen valamelyik színdarabomat, és õ ül Textor mellett, nem szép távol-keleti nõ. És nem a Kígyómarás-t adják, mert azt akkor én soha nem viszem színp te akkor, mikor én õsszel megjöttem Bécsbõl, esküvõd elõtt visszakéred a szavadat Tonellitõ nem tudom, honnan és hogyan, azaz dehogynem, megszerzi a pénzt, egyik férfi sem dacos kodik, sem õ, sem apám, a Csederkey akció létrejön, a pénzbõl Textor kifizeti Stupicát, és z feleségül, nem Szerénkét. 259 13 A szörnyetegek lábnyomai Anyám azt hitte, bármi történt a kiránduláson, hamarabb kiheverem nem hevertem ki, ahogy i sem a maga reménytelen, csupa remény kettõs életét. Az élmény földrengése ránk borította

iztonságát, nem láttuk, de éreztük, megrepedt az üveg: itt a szökõár, megfulladunk. Õsztõl már kevesebb lelkesedéssel ejtettem szót otthon Ágostonról, és ha elkerülhettem, nem említ az addig állandó dicsfénnyel övezett Adélt. Cili, szegény, elmerült saját keserûségében, a eljegyzésének publikálása óta lezártnak tekintette a Stupica karitatív gesztusa kezdeménye elyzetet: Textor tisztességes adós, elkezdte a törlesztést, nem lehet nagy öröm, mert ha vo t valaha visszataszító menyasszony, akkor Szerénke az, büszkén és diadalmasan úgy lóg szép e karján, mint egy piaci kosár, csattogva nevet és jegygyûrûjét villogtatja. Akkora kísérõg hozzá neki az apja, hogy úgy hatott, mint egy színházi kellék.

Az egyetlen hely, ahol a két trianoni árva láthatta egymást, a templom volt, Szerénkét is a mi intézetünk polgári tagozatában nevelték, õ is ragaszkodott volt iskolája templomához, mi nepen, minden vasárnap ott dicsérte az Urat a jegyespár. Testvérem maga elé bámult, énekelt ikor kellett, idõnként úgy tett, mintha 260fohászkodnék, de nem szerettem volna megtudni, mit kérdez ilyenkor az égtõl, és az ég ugyan mit tud válaszolni neki.

Ágostonon úgy karácsonytájt egyébként változást tapasztaltam, megfejtésében Cili segített. zünetekben mindig a könyvtárba menekült a tanulók elõl, most változtatott a viselkedésén, f magához intett engem a latinórák után, a leckébõl kihagyott részletekkel tágította fogalmi t megtette akkor is, ha az utcán összeakadtunk, még utánam is kiáltott, ha nem vettem voln a észre, elkísértette magát egy darabig. Elképedtem: eddig, ha ajánlkoztam pár megszerezhet mondatára, udvariasan, de észrevehetõen többnyire kitért. Egy este Cili nagy csöndesen azt ondta Brüll bácsi ágyában: Alibit keres, Dódi, veled leplezi magát, Milánóék alighanem mindent tudnak, de Csinszka-f jût közéleti nagyapjára tekintettel futni engedik, csak a férfi bûnhõdik. Ha itt kivégzés l m a tanulót tanácsolják el, mit szólna a Zsinat meg a kultuszminiszter? Csinszka-fejû szegé y, elcsábított gyerek, részvét illesse, de vesszen a csábító! Érzem, Ágoston téged választo , külön foglalkozás akár szünetben is kiváló növendékek esetében itt szinte tanári köteless paszkodik. Te, ennek Adél mindent elmondott, ez most keresi a kiutat, amelyen talán menekülhet. Rémülten hallgattam, milyen bölcs, milyen könnyen tájékozódik ebben a bonyolult életben: sa hamar megérlelte Cilit. Franszoa és Móré nem vettek észre semmit hallottam a suttogást Brüll bácsi ágyából , t n van, te, de ezt csak Adél tudja, Ágoston nem. 261Ágostonnak fogalma sincs arról, ki állt a tisztás peremén, Adél meg téged tartalékol, bomba vagy a kezében, ha Ágoston nem békül k fejére robbant téged. Elképzelem, mit érez, ha szemébe mondják: Szabó apja tanügyi bizott hátha a leselkedõ elmondta otthon, te láttad õt, amint a gyõztes vetélytársaddal szerelmes ik. Ágoston most meg akar hódítani, hogy tartsd a titkot. Nagyon okos légy, Dódi! Ezt még hallgatni is gyötrelmes volt, de megszívleltem. A szabályos tanévkezdet fordulatot jelzett: Ágoston kétségbeesetten próbált a közelembe kerülni tanításon kívül is, ezután má lõle, nem észleltük már azt sem, hogy Csinszkát a könyvtárba hívná Bánkút után, hetedikes k már engem hívott és András Annát. Nem tudom, Anna, aki ott se volt a Bükkben, mit érezhetet eg a valóságból, de azt javasolta, miután mindkettõnket meghív könyvet választani tanulmány egészítéséhez, menjünk hozzá mindig kettesben, soha egyedül. Ágoston arcán átfutott a kelle gy két lányt látott belépni, nekem meg a szívem facsarodott bele a felismerésbe: megint kés em el, amire vágyom, és nem a tervezett szereposztással. Ha nem engem csókolt a tisztáson, nem leszek szubrett a komédiájában. Az iskolás megérzi, ha a tanári szobában valami nem tisztázott, megéreztük mi is. Mi Cilive zonnal, András kicsit késõbben, amikor Ágoston már mindenkivel beszélgetett folyosói ügyele jén, és kis kört alakított maga köré, csevegett és bûvölte a hallgatóságát, Cili nagy komol izált: retteg. Testvérem egyébként eltalálta az igazat, csak a történet bonyolultabb volt, ibb is annál, mint gondoltuk. Egy reggel Móré jött be latinórára, és közölte, Ágoston tanár 2sajnos hosszabb idõre fogjuk nélkülözni, az oktatás viszont nem szünetelhet éppen az utols tségi elõtti évben, a tanár úr betegsége miatt õ veszi át az osztályt, míg kollégája meg ne mögöttem ült a középsõ padsor második padjában, pici érintést éreztem a lapockámon, nagyon a fejemet, jeleként, hogy értem, én is észrevettem, történt valami, aminek nem a betegség oka, de nem tudom, mi. Dehogynem tudtam: ezek szerint kiderült a Csinszka-ügy, nyártól m ostanáig tudták titokban tartani. Iszonyú latinóra volt, nemcsak azért, mert Mórét felkészületlenül érte a megbízás, hanem me

azonnal reagált az elképzelhetetlenre: Ágoston szombaton még oktat, feleltet, hétfõn már k n sínylõdik, ilyen nincs, mióta ismerjük, egy napot sem hiányzott. Szünetben rohantunk Kata inhoz, Milánó távoli rokonához, aki tagadni próbált, állította, nincsenek hírei, azt nem hi ki, a távoli rokonnal ugyan minden tanár felháborító módon kivételezett, de nem vettük ross , maga is tudta, nem a zsenialitása arat diadalt, csak családi kapcsolatai, amellett személye volt szeretetre méltó, Katalin ott segített, ahol tudott, mint András, mint Cili . Most elsírta magát, de nem nyilatkozott, végül békén hagytuk, mert láttuk rajta, hogy Mil napi ebédjén meghallhatott valamit, valami fontos titkolnivalót, de Milánó megfenyegette: némaság, fékezze a nyelvét. Aki nem fékezte, az Adél volt, egy majdnem felismerhetetlen Adé aki bolyongott a folyosón, történelemórákon úgy feleltetett, hogy elfelejtett minõsíteni, n mint egy színielõadáson, olyan volt, mint Ofélia. Alig vártuk, hogy vége legyen a vergõdésé hantunk ki a terembõl, valósággal megrémültem, mikor rekedt, eddig ismeretlen hangján 263ut m szólt: A könyvtár most üres. Hosszú szünetben keress meg ott! Egyelõre én vettem át a ta Cilire néztem, õ rám, mindketten Andrásra: hát ez mi? András vállat vont, utólag nem értett at, Bánkút-ügyben miért az okos, a mûvelt, a mindig segítõ Andrástól vártunk megoldást, aki t ott a kiránduláson? Szerencsére Móré és Adél órái után francia következett, a pihenõ, kii magát, Franszoa magyarázta, hogy bírta ki Vercingerix és Éponine nevû hitvese a gall táma rejtõzött pár hívével valami föld alatti helyen, kit érdekelt! Adél képtelen magatartása, zavai után az osztály nyugtalan lett, Franszoánál megtehettük, hogy fecsegjünk, õ azért csa dta a szöveget. Bennem még eleven volt a személyéhez kapcsolódó emlék a végzetes kirándulás smertük eltakart arcát is, máskor esetleg jobban ráfigyeltünk, mit magyaráz Galliáról, de Á eltûnése nyugtalanította az osztályt, engem meg Adél érthetetlen meghívása zavart. Ha megma tünk az iskola megszokott rendje, ha nem kényszerülünk belelátni a felnõttek életébe, Bánkú ssan csak elhalványultak volna, de így egyre sötétebbé vált az erdõ. Hosszú szünetben úgy m a könyvtárba, mintha a kivégzésemre vinnének, féltem attól, amit Adél esetleg kérdezhet, mi ivalóm volt ott, ahol nem volt semmi keresnivalóm akkor éjjel, mert hátha mégis észrevett, sak nem jelezte, részint mi lehet, ha nem a Csinszka-ügy, az, amit velem kell megbes zélnie? Mindent vártam, csak azt nem, ami belépésem után történt, Adél az ablaknál állt, kinézett a ikor beléptem, vettem észre a cigarettát a kezében: dohányzott. Iparkodtam úgy irányítani a antásomat, hogy lássa, nem rá figyelek: a Dóczi falain belül férfi sem 264dohányozhatott, n ogy nõ. De ami várt, azt nem lehetett füstként kiszellõztetni, ahogy Bánkút tisztása sem sü sajnos el. Adél helyet mutatott azon a széken, amelyen mindig vágytam volna ülni, de csa k egyszer jártam ebben a számomra szent könyvtárban, és Ágoston nem ültetett le: ahogy jött ihettem is már a kért könyvet, udvariasan elbúcsúzott. Adél nyitása úgy megdöbbentett, hogy eredtem: nem tévedek, ezt kérdezi? Ha jól tudom, apád tagja a fenntartó testületnek, és presbiter mondta Adél a már órán i en hangján , dolgozik a törvényhatósági bizottságban is. Jól értesítettek? Míg igent mondtam, végképp nem értettem, már meg hogy kerül ide az apám? Aztán megtudtam. Te értelmes lány vagy, Szabó, ha eltekintek attól, hogy idõnként zaklatod kamaszkori szán envedélyeddel Ágoston tanár urat. Most az értelmedhez beszélek, mikor megkérlek, bírd rá az , hogy a fegyelmi tárgyaláson álljon ki a tanár úr mellett, és ne engedje meg, hogy eltávol nnen! Csak néztem rá. Ki tud ilyen iszonyatos mondatokra válaszolni? El akarják vinni tõlünk Ágos t? És hogy kerül ez a história ennyi testület elé innen, és mit feleljek, ugyan mit? Adél n ismeri Szabó városi tanácsost, én már igen. Elég történelmet tanultál ahhoz, hogy észrevedd, milyen az, mikor az események áttaposnak tatlan ember életén. Ágoston tanár urat megrágalmazták, sajnálatos módon az egyházi és vilá molyan vette, elhitte a vádakat. Ha a fegyelmi bizottság összeül, Debrecen városát többek k te apád is képviselni fogja, mert lánya idejár, és annak révén mindenkit ismer 265közülünk t iskolaszéki tag és a gyermekbíróság elnöke. Kérd meg apádat, álljon Ágoston tanár úr mell vádat, utasítsa el a feljelentést, mondja, hogy mindebbõl egy szó sem igaz, ha az volna, tõ ed régen hallotta volna már. Életem egyik legkülönösebb pillanata volt, ilyet sose rendeztem még az otthoni játék színpa : két egyazon emberbe szerelmes nõ néz egymás szemébe, akik már féltékenyek se tudnak lenni tükben, akkora veszély fenyegeti az imádott áldozatot. Felelni se tudtam, kiszáradt a szám, amellett vakon tapogatóztam a helyzetben, mit illik tudnom, mit nem, és egyáltalán léphete k-e? Adél tõlem kér segítséget, de hisz ha észreveszek valamit, elvben tájékoztathattam vol szülõket, és legjobban tudhatom, igaz a vád. Ki jelenthette a hatóságoknál, ami történt? Ki ston árulója? Eszerint volt még egy harmadik személy is a vadrózsasövény mögött? Valakinek

eztetnie kellett a püspököt. Mondd, hogy igen, hogy megígéred, úgy véded, ahogy csak bírod a tanár urat, mert el akarj szíteni ezt az embert! és Adél ereje itt ért véget, a cigarettát égve dobta le a parkettá fegyelemmel fékezett sírás könnyei végigömlöttek az arcán. Én csak a kötelezõ módon állandó iszákot ejtettem le ijedtemben, odacsattant a földre. Mire felemeltem, már szabatos mo ndattal feleltem: Szólni fogok édesapámnak. Adél csak a kezével jelzett, mehetek, megszólalni nem tudott, zokogott, fékezhetetlenül, a ztán hallottam, hogy magára zárja a könyvtár ajtaját. Hogy a nap további részén mi történt, befelé figyeltem, önmagamra, Cili kérdésére se feleltem, András a tenyerére rajzolt egy ké t és felém mutatta énekórán, nem 266válaszoltam neki sem, csak néztem magam elé, mint akit be vágtak. Cili hazafelé menet tudhatta meg, mit éltem át, volt azon a kis háton amúgy is t her, én most még jobban meggörnyesztettem azzal, amit Adéltól hallottam. Olyan jellemzõ vol testvéremre, hogy mindig megtalálta a millió probléma között az egyetlenegyet, amivel érde foglalkozni. Édesapa? hallottam. De hisz neked sem segített Fejér ellen, Dódi! És ha ezt bízta rád r apád már napok óta tudja, mi történt Bánkúton, és látod, hallgatott. Ahogy ismerem, fel l odva, hogy belevontak az ügybe, mert elõttünk nyilván el akarta titkolni, amit vele közölte . Milyen rosszkedvû volt az utolsó napokban, és nem tudtunk rájönni, mi nyomasztja. Hát ez. oston. Hetedikben súlyosbodtak a tennivalók, több felkészülés kellett az órákra, a külön nyelvleck vesebb lélegzetet hagytak, én ógörögre jártam Boldner tanár úrhoz a Nagykollégiumba. Ki tud na térni aznap a kínos feladat elõl, hogy átadjam apámnak Adél üzenetét, de a délelõtti jel ira megijesztett, hogy nem mertem várni a közléssel. Mikor ebéd után visszavonult, latinul megkérdeztem: Permittis-ne me intrare sancturarium tuum? Sejthette, fontos a közlen dõm, ami nem a családi asztal mellé való, intett, hogy követhetem. Mikor beléptünk, nem kín lyel, ami régi mókás szokása volt. Fogalmaztam, mivel indítsam el a beszélgetést, de segíte ac audiam. Hát ha hallani óhajtja, mondom én, de egy szóval se többet vagy mást, mint amit Adél rám bí ett maga elé egy kis ideig, mikor befejeztem, a válasza váratlan kérdés volt: Most segítsek, mikor az egész Tiszántúl tudja már a históriát? Lennél szíves elmondani ne aképpen 267mit észleltetek Bánkúton? Mert valami történt, amirõl hallgattatok Cilivel mind etten, és egyikõtök boldogtalanabb, mint a másik. Mióta megjöttetek, anyátok nem ismer ráto rõl hallgattatok? Kezem-lábam kihûlt: még anyánknak se szóltunk semmirõl, ahogy Textor nevét sem ejtette ki a házi botrány után senki. Hogyhogy hallgattunk? Hát persze hogy igen. Ki említhet ilyesmit? Néztem a padlót. De apám nem ok nélkül volt a gyámhatóság elnöke, neki vallott szülõ, gyer Magdolna hallottam , azt hittem, a magad esetén megtanultad, ide hozzám csak akkor lép etsz be kéréssel, ha morális indoka van. Te hatodikos korodban egyszer meggondolatlanu l léptél, gondolkodás nélkül határoztál, aki megbüntetett, ma is büntet, megtehetném, de ne e a kezét, mert az igazságtalanul büntetett igazságnak is van érvénye. Nem keresztyéni ez a sszúhadjárat ellened, de tanulsz belõle, felnõttnek józan mérlegelõ leszel. Üzenem Graál ta stont nem mentheti meg senki, elbocsátják, alighanem nyugdíj nélkül. Elhiggyem, hogy nem s aját szánalmad hozott ide, hanem valóban Graál tanárnõ küldött? Mert az nem volna érthetõ. Hogyhogy nem volna érthetõ? Miért? Csak néztem apámra, láttam az arcán, hogy fáj a szíve mi de nem csak nem tud, nem is akar segíteni. Változott az arcszíne is, egyszer csak bíborb a borult a feje. Hogy szerelmes vagy abba az emberbe, mindenki észrevette, de az nem a te vétked, han em a szerencsétlen biológiád bûne: neked csak különleges mûveltségû ember hatására tud megf ested, és nem is annyira a férfi kell neked, csak a tehetsége, a kultúrája. Te mindig az ér elmeddel leszel szerelmes, és hála 268istennek, nem vagy frigid. Nézz a szemembe: volt bármi közöd Ágostonhoz? Megközelített? Dehogy közelített meg. Szégyelltem magam, mikor megmondtam apámnak: nem kellettem neki. Felkaptam lehajtott fejemet, mert belenevetett a szégyenletes csendbe. Rossz nevetés volt, megvetõ nevetés. A buta faun! Te fogsz tudni felelni, ha hívnak, csakhogy az, aki egyszer csakugyan eligazít a saját életedben, sose akar majd a pázsitra fektetni. Bizonyos, hogy valóban Gr aál tanárnõ küldött hozzám? Adél? Volt képe? Hirtelen felfogtam valamit. Volt képe? kérdezte apám. Jézusom, csak nem? Megbánta, mi? Elõször elmegy feljelenteni minden hatóságnál, ami csak illetékes, jár a pü

lgármesternél, a tankerületi fõigazgatónál, a fenntartó testületben. Mit óhajt a tanárnõ ez i, hogy Ágoston megúszhatja? Van tanúja Graál tanárnõnek, a menedékház kertésze, szerintem anú, Adél valamivel, talán pénzzel rávehette, hogy segítsen neki. A Baraczkondy lány minden etagad majd, kivételes helyzete miatt amúgy se szabad õt beidézni, Ágoston meg hiába próbál , neki vége. De hogy volt mersze Graálnak bevonni téged, hozzám küldeni protekcióért? Persz csak a vak nem látta, hogy számíthat a támogatásodra, hisz elájulsz, ha Ágoston nevét csak d. Még most is szerelmes vagy bele, Magdolna? Incertum feleltem csendesen. Haud possibile. Stultissima felelte a régi hangján. Ha azt mondja, kis hülyém, akkor megbocsátott. De hogy Adél áruló, sose hittem volna. Ha mi dezt tudom, nem vállalom a közvetítést. Meg is mondtam, bocsásson meg apám, hogy egy jellem elen nõ üzenetével zavartam. Megrázta a fejét. 269 Adél nem jellemtelen, gyerekem, csak boldogtalan. Mint te, aki észrevetted, hogy val ami szövõdött Ágoston és a között a kereste a szót teremtés között, és olyan féltékeny s alig vesszük, mióta tudod, megcsalt egy másik lánnyal. Most már értem, miért hallgattál, voltaképpen nem. Nem jellemvonásod magadat kelletni valakinek, aki nem kíván. Ha tisztes séges akarsz lenni, Cilitõl tanuld meg, mi a becsület, aki nyomorult itt vergõdik a maga fonta hálóban. Cili állja a szavát, nem közelít a megvásárolt rabszolgához, de te gondolat zer felkínáltad magad Ágostonnak. Magdolna, vigyázz, ne mérd tudásszintjével egy férfi tisz és azt se képzeld, hogy te megszegheted a törvények bármelyikét! Nevelõ nem érintheti azt, nevel, ha megtenné, az majdnem olyan volna, mintha szülõ gyalázná meg a gyerekét. Dolgozd i magadból az érzést, Graál tanárnõnek meg azt üzenem, nem áll módomban megfogni az igazság kezét. Keressen valami tapintatos indokot a fenntartó testület, mikor a nevelõt eltávolítjá oston állása megszûnt. Kicsit várt, mielõtt megkérdezte volna tõlem: Nagyon fáj, Magdolna? Úgy fájt, amit mondott, hogy állni alig tudtam. Ágostont kivégezték, a törvények szerint ál lában nem kaphat soha, mit fog szólni otthon a felesége, és Adél, a hazug, az sose volt a Gyóni Géza özvegy és szûz arája, hogy jelenthette fel azt, akit annyira szeretett, csak mer nem bírta más karját látni a nyaka körül? Vagy õt is ölelte? Persze hogy igen. Rohantam Cilihez, de nem tudtam elmondani neki semmit. Arthur unokatestvérem ült mel lette a szobánkban, aki most költözött vissza a szüleihez, valami bána270tos nõhistória mar te Pesten. Egyébként szikrázóan tehetséges volt, Bartók tanítványa, én imádtam, nem zenei t att, én mûveltségét szerettem benne, azt nem felejtettem el, hogy mikor pici voltam, ann yit játszott velem izgalmas játékokat, az egyiptomiakról mesélt, mutatott nekem szkarabeus zgyûrût, és megtanított egy szóra: hieroglifa. Arthur, mióta visszajött Debrecenbe, felbukk nálunk szinte naponta, és egyre többet akart Cilivel lenni, aki neki jog szerint senk ije se volt, nem elsõ unokatestvére, mint én, Cilit akár el is veheti feleségül, ha ez voln a kívánsága. Itt bukfencet vetett a gondolat: nem is ostoba ötlet. Testvérem kedvelte Arthurt, ha nem lettem volna tele a saját sürgõs közlendõmmel, nem vagyok hozzá barátságtalan, de anny ytam már Cilivel beszélni. Meg kellett várnom, míg Arthur ráébred, ideje indulnia, eleget n i nagybátyám, az õ otthonából tûnt el Arthur tíz évvel ezelõtt, hogy Bartók kisinasa legyen valami meghiúsult nász miatt került vissza a városunkba. Mert itt oktatott zeneszerzést, Arthur azzal a hírrel jött, a Zenedében most állítják össze az õszi mûsorokat, az évad szen li mester látogatása lesz: várható egy Bartók-koncert, Tonelli vezényel, egy kétzongorás a eszerzõvel, álom, amit az õsz ígér. Cili figyelt is, nem is, az angyal, aki a demarkációs v lon mögötte állt, mikor a szülei közrefogták, igazán szólhatott volna neki, most figyeljen, a párkák megint sodortak egyet a fonalán. Végre kituszkoltam Arthurt, mulasson apámmal, C ili valami fellépést beszélt meg vele, jótékony célra már engedték olykor nagy nyilvánosság ni. Arthur egyébként megígérte, ha rá tudja beszélni azt a tigrist, aki két kudarcos házass maradt sebeit nyalogatja, elcsalja ide hozzánk: 271Tonelli nálunk legalább pihenhet, n em fogja senki sem zaklatni. Mikor végre mindent elmondhattam neki, Cili testvérem elõttem tört össze megint: ennyire s zomorúnak a Textor-botrány óta nem láttam. Én a fél karomat adtam volna oda, ha megmenthete Ágostont, azzal a kikötéssel, hogy az áruló Adélt börtönbe csukják, közös cellába Csinszká ndtam Cilinek, csak nézett rám kétségbeesett, szomorú szemével, és azt mondta csendesen: Te aztán mindent jól elintéznél, Dódi. Ne sajnáld már magad annyira, te nem is szenvedsz, megsértõdtél, mert te szeretted volna Ágostont bûnbe vinni és elvitték a zsákmányt. Tudod, nved valójában? Az a boldogtalan Adél, és majd ha megtudja, a felesége, de legjobban maga Á

oston. Felfogod te a saját csalódásodon kívül azt, mi történt itt? Mi lesz, ha nyugdíj nélk el, és mit mond ilyenkor egy egyetemista fiú az apjának, meg egy feleség a férjének? Hogy s yellje magát? Ne ítélkezz, te se lettél volna tisztességesebb Csinszka-fejûnél, csak nem ke ttél neki. Arthur, mikor minket itt hagyott, még idõzött egy kicsit a kertünkben, apánk csukta be mögö a kaput, mikor végre eltûnt, kiáltott értem. Nem tudtam Cilinek válaszolni, azt hiszem, n em mertem cáfolni a szemrehányását, azon tûnõdtem, hogy mondom meg Adélnak, amit apám közöl kérjem meg, ne küldjön velem üzenetet senkinek, sehová. Apám a kései rózsáknál állt, a frissen nyíló halványpiros virágfej egyik sérült levelét táv yöngéden, mint egy operáló sebész. Sose tépett le virágot, késsel se nyúlt növényhez, barát zal a felfedezéssel tért haza Indiából, hogy a növény testén okozott szenvedés mûszerrel ér már 272nem volt se szomorú, se szigorú, mintha átmosták volna a hangulatát, unokaöccsei kö esti zeneakadémiai állást a szülei kérésére a debreceni konzervatóriumi tanszék ajánlotta h st felcserélt Arthurt szerette legjobban. Rettegtem, hátha részleteket kér a bánkúti éjszak e nem is célzott rá. Azt kérdezte: mit gondolok, Cili szereti-e Arthurt? Hogyne szeretné. Mind szeretjük válaszoltam. Hogy szereti Cili? kérdezte apám a rózsától. Normálisan, mint én feleltem. Örültem, hogy Arthur jár az eszében és már nem Ágoston, ö , hogy elkezdett dúdolni, mindig ugyanazt dúdolta: Kié ez a tanya, hé Csakhogy énekel, gon oltam, de elharapta egy enigmatikus mondattal: Kísérheti is voltaképpen megvizsgálta, majd átállt a körtefához, és közölte, arról lass i a maradékot, amit megkímélt a vihar. Tudnom kellett volna, mit talált ki, ami a családtól távolítja is, de közelíti is Arthurt, de nekem a kísér ige nem a zongorát vagy énekes számá akíséretes zenemûvet jelzett, csak valaki hazáig való követését. Én, ha elkerülhettem, soha oltam zongorára, azt a keveset is elfelejtettem már a billentyûkrõl, amit valaha belém ver tek. Aznap már csak annyi történt, hogy a délutáni apai kihallgatás után anyánk arra kért, ha ne nehezemre, mondanám meg végre, mi az a rettenetes bánat, ami miatt hangosan nevetni rége n nem hallottak. Megígértem, pedig tudtam, este apám úgyis elmondja neki, most fogja csa k elmondani, mikor Adél velem küldött üzenetét is hozzáteheti. Bálványomat nem szerette any eztem, veszélyesnek érezte, és említett egyszer valami kádat, amiben egy öngyilkos fiatal n oltteste feküdt. Most riadtam meg saját veszélyeztetett butasá273gomtól, de ez is fájt, ez riadalom, fájt akkor nekem minden. Panaszkodni akartam Cilinek, de elnémított, szerin te Ágoston nem ér meg tíz csepp könnyet sem. Valami új volt testvérem szemében, valami majd mosolygó szomorúság. Min mulat, nem volt még elég, amit a közelmúlt hozott, Graál botránya , amellett visszakapjuk tanárnak Mórét, aki örökre gyûlölni fog a jeruzsálemi kutya miatt. n derû ennyi keserûségben? Te Dódi hallottam, és a hangja szilárd volt, komoly , Arthur folyton emlegetett barátj ilághírû karmester, te nem ismered a muzsikusokat, ez az egy fõmuzsikus, olyan, mint mon djuk Toscanini, rövidesen itt fog boldogítani bennünket, és engem is bevetnek majd, hogy ezt is daloljam el neki, azt is, meg mindent. De mindez csak díszlet, Öregarthur és E lvira díszlete, amelyet a Zenede kölcsönöz, a valóság az, hogy Arhurt szeretné megnõsíteni , meg a zenefõiskola is, hogy örökre Debrecenben maradjon. Apánk is ezt szeretné. Apánk? Rábámultam. Õt miért érdekelné Arthur leendõ felesége, hacsak nem azért, hogy segíth tt unokaöccsének, aki mellõl eddig minden helybeli jelöltet elmartak a nagybátyámék, és add rtották kurta kantáron, míg annak idején meg nem állt Pestig, de ha társra talált odafenn, en hazulról azonnal szétintrikálták. Arthur szülei szemében minden zeneakadémiai hallgató v enei munkatárs Traviata. Öregarthur még csak-csak, de Elvira néni Mohács. Hagyja a család Arthurt békében mondtam kedvetlenül , Öregarthurék miatt maradt aggleg foroghat Elvira néni a sírjában, õ a fõ intrikus. A helyzet változott. Már van jelölt is folytatta Cili , apánktól várják, hogy szállíts em kapcsolsz, Dódi? 274 Hogy kapcsoltam volna? Arthur mindig volt, mióta élek, szerettem, de sose vettem iga zán komolyan, senkit nem vettem komolyan, akit rabbá tehettek a szülei. Cili látta, nem ér dekel Arthur elképzelt jövõje, mosolyát is elriasztotta valami, elhallgatott, tudtam, va lamit el szeretne mondani nekem, csak nem tudja, hogy fogalmazza meg. Sok volt m indez egy napra, nem biztattam, hogy beszéljen. Az volt a legnyugtalanítóbb a ránk váró uto só gimnáziumi évben, hogy testvérem olykor képtelen volt kifejezni magát úgy, hogy felelete egyáltalán elfogadják. Valami alakul Arthur körül, ez nyilvánvaló, képtelen elmondani egysz

vakkal, de nem is érdekelt, még rajtam volt a nyomás, a felnõttek világának leleplezõdött á Cili akkor elkezdte zümmögni a Beethoven-dallamot, aminek õ írt szöveget: Gondolj rám, ha gyszer nem leszek, sokszor, sokszor üzente a dal a hajdani lánynak. Rászóltam Cilire, fár dt vagyok, most ne gyakorolja magát. Elmentem elõle, vissza anyámhoz. Jablonczay Lenke szeretett kézimunkázni, valami különleges függönyt készített hálókötéssel. Mikor Arthur ne elõször felnevetett, aztán azonnal elkomolyodott, megérezte, rendbe kell hoznia, amit a nem is ismertetett kirándulás feldúlt bennem. Apám ezek szerint csakugyan beszámolt neki. Apa elmondta az Ágoston-ügy színét-visszáját hallottam , ennek most már csak hivatalos lesz, számodra pedig befejezés. Ne akarj cáfolni, ha most azt érzed is, hogy soha nem h evered ki! Adj idõt az idõnek, gyöngyszálam, és csak sírj, ha úgy érzed, könnyíti a bánatot z még nevetni sokszor, de most éled át az elsõ csalódásodat, és a szenvedés a legélesebb bo Nekünk eddig mindig sikerült csaknem mindentõl megkímélnünk téged, de úgy látszik, többé ne 5Ne haragudj rám emiatt, de én úgy megkönnyebbültem attól, hogy ha számodra ilyen szomorúan de vége ennek az ügynek. Nõs ember volt, hozzád túl idõs, szertelen, aki nem tud parancsoln a testének, sose lettél volna boldog vele. Azt, aki csakugyan hozzád illik, még rejti a z idõ, addig tanulj fegyelmet Cilitõl, aki mióta kihirdették Textor eljegyzését, a fejét is fordítja, ha meglátja az utcán, pedig azt a fiút boldogan fogadnám a családba, csak Trianon másképp rendelkezett. Egy hõsi halott katonatiszt árvája meg egy hûségesküt letenni nem aka külõ orvosé ha Petõfi élne, róluk írná a János vitéz-t. Anyám mindig meg tudott nyugtatni, mióta megszülettem, testi fájdalmam is csökkent, aztán e tûnt, ha csak a kezét megérintettem. Visszahajolt a kézimunka fölé, elmosolyodott, és azt m ta õ is: Arthur. Nem Ágoston, nem Adél, aki hazug és áruló, nem én. Mit akarnak ezek mind A urral, hisz naponta idejön. Jó, hogy itt nem hál! Ez az mondta anyám , itt is maradna örökké, csak nézzen rá szépen a testvéred, és ne r yton ahhoz, hogy neki közeli rokona. Neki egyelõre semmije, de még lehet a férje. Az egész város észrevette, hogy Arthur beleszeretett, Cili meg szívesen van vele, mert õ is szer eti, de csak mint bátyját. Arthur beleõrült Cilibe, mit meg nem tenne a kedvéért, uramisten Felfogod te, hogy ki Tonelli mester? Hozzá képest az én Kubelikom kisinas. Hát nem idec salja, hogy Cili megértse végre, milyen jövõ várhat rá, ha elveszi? A mi Arthurunk Cilit? A mi Arthurunk Cilit. Öregarthurék nagyon szeretnék, Arthur meg, ha figyeltél volna bármi e az utolsó idõben az Ágoston-ügyön kívül, magad is észreveszed, 276meghalna érte. Cili csa az egészen, amikor képes nevetni szegény komoly és szomorú lett anyám arca, teljesen más fekvéssel folytatta a mondatot. Gyöngyszálam, ha úgy, ahogy Arthur õt szereti, Cili nem t dja is viszonozni az érzést, nem szabad visszafognod semmitõl. Vigyázz a testvéredre, mert ha nem jelzi is olyan látványosan, mint te, érzékeli saját tragédiáját: neki mindenképpen kerülnie a Textor közelébõl, és ha Arthur visszamenne a pesti Zeneakadémiára, a régi helyé lehetne a felesége, kétszázötven kilométerre Textortól. Sok mindent ekkor értettem meg végre. De a gondolat abszurd volt, fejemet csóváltam. Kinek jó ez? Cili nem úgy szereti. Anyám elkomolyodott. Arthur akkor tanít Pesten újra zeneszerzést, amikor hajlandó visszatérni a Konzervatórium amellett imádja Cilit, és ha testvéred menekülni akar, útját ne álld! Elfelejtetted már St Hogy felejtettem volna el, de miért mûködik olyan mechanizmussal az emlékezet, hogy az öröm az eksztázis, a siker, a vakító, boldog beteljesülés higgadt, tárgyilagos, kicsit szomorú ként rezeg vissza, de az átélt kín, a megaláztatás, a rémület, a rég elmúlt, elhantolt halo occanásai plasztikusak és akusztikusak? Most is hallom: Egy bárka vár a Márvány-tengeren, n m sokkal vagyunk Bánkút elõtt. Minden köröttem forog, mert sajnálnak, Fejér Margit megint h pott egyet belém, aznap a színházban nemzeti darab megy, tragédia, azt látnunk kell, apám m ndig szerette a Herczeg-darabokat, dühös volt, hogy lenémetezték a kormányzó rokonszenve mi tt, tõle tanultam meg, nem szelektálhatok, kivel szülessem egy idõben, és nem szabá277lyozh tom egy hatalmon lévõ államférfi személyemre irányuló ellenszenvét vagy rokonszenvét. Gyöny egyetlen gondunk volt már csak azon a délutánon, hogy apám és anyám az utolsó percben dönt hogy mégis kérünk aznapra jegyet, csakhogy a városi páholyban már nem maradt üres hely. Ap telefonált, mert eszébe jutott a megoldás, a földszinten kisikeríthetnek négy ülõhelyet, a titkár ugyan kicsit bizonytalan volt, mert üres szék Herczeg-darabnál egy se szokott le nni, de aztán kitalálta, két helyet elvesz a tûzoltótiszttõl, kettõt a színházi orvostól, é A csoda megtörténik, apám legyõzte az akadályt, fáradt vagyok, szomorú, túl sok történt vel napon, igazán tudhatnám a mitológiából, ingyen csoda nincs, mindenért fizettetnek az istene , de nem jut eszembe. A színházi orvos két helye mellett következõ hármas és négyes számú s

e ül és Textor, az ötösön az anyahelyettes nagynéni, Stupica a hatoson, aki az élményre kiö ndenki elegáns, mindenki azonnal azt játssza, nem történt semmi, itt ül két kis gimnazista y, köszönj szépen, Szerénke, te is abban az iskolában voltál polgárista, a jövendõbeli veje ciskolából talán már meg tetszettek ismerni, indulj, fiam, a sor túlsó végére, mutatkozz be os úréknak. Cili szokatlanul mélyeket lélegzik, nézi a függönyt, a szülõk a hosszú sor legv ak segíteni, Stupica folyton Cilire néz, nem a megindult szomorújátékot figyeli, testvérem eszket, én is reszketek már, ami iszonyú, és reszket Szerénke is a dühtõl és a féltékenység i ezen az estén olyan vállalhatatlanul szép, olyan búzatábla szõke, olyan kék szemû, minden es, ami Szerénke testén elrajzolt, rossz árnyalatú, 278Szerénke a váratlan feszültségbõl, S elharapott ocsmány szavaiból, nevelõanyja sikolyából mindent megért. Közben fenn a színpado császárné megcsalni készül a császárt a haza ellenségével, és a bizánci urak mind buják va nok, de kit érdekel mindez, lenn folyik a mi saját tragédiánk. Töröm kétségbeesetten a feje árulhatta el Stupicának azt, ami akkor még meg sem esett, ami nem volt más, csak a tûz ki gyúlt, két lármafa ég, két szép fiatal test a láthatatlan sátrak elõtt hívja egymást. Ki cs det, milyen ellenség adott fel bennünket, nem tudom. Elsõ felvonás után Mäbel Shanlett megtántorodik, mert Cili rosszabbul van, semhogy komédiáz tudna, õ igazán rosszul van, de úgy retteg a szomszédaitól, hogy jelezni sem mer. Én alakít azt játszom, most esem össze, a szülõk felfogják, mi történt, Jablonczay Lenke áttör a szé karjával Cilit karolja, a másikkal engem, és már söpör is ki a megnézetlen darab nézõterér elállják, apám nem tud segíteni senkinek. Szerénke és a nagynéni nem hallja, csak Szabó El ogy Stupica azt mondja: Nem tudom, hogy csinálta ki, hogy a kölyök újra láthassa, méghozzá a közelében ülve azt a lányát, de valahogy kicsinálta, és ez volt az utolsó dobás, tanácsos úr, mert az igazamat erekemet én se hagyom! Ha az a lány nem pusztul el a Szerénke közelébõl, Isten úgy adjon ne hosszú életet, és a gyerekemnek nyugodt boldogságot, hogy megölöm azt a szõkét! Meg én! Szabó Elek válságember volt egész életében, szép szenátorarcán semmi indulat, kezét a kínos Stupica vállára teszi, úgy szelídíti meg: 279 Drága uram, a véletlen játszott itt gonosz játékot, csak nem képzeli, hogy az én családom s veszélyeztetheti az önök famíliájának boldogságát? És néz okos, római mellszobor-szemév mindenki hallotta, ki mit mondott a másiknak, Herczeg Ferenc darabjait nem nézi akárk i, jól nevelt közönség gyûlt ide aznap este is, hát ki-ki igyekszik elhagyni a terepet. Mi már az utcán állunk a fák alatt, anyám az ájuldozó Cilit támogatja, Mäbel Shanlett meg m bban, micsoda aljasság, ki tehet arról, ami történt, talán csak nem mi fõztük ki, hogy nem t már más hely a színházban, csak a bérlõk között, és ki hiszi azt rólunk, hogy bárki számo mikor ereszkedik le családjával Stupica odáig, hogy megtiszteljen egy elõadást jelenlétével nyám csendesen azt mondja apámnak: Ne tegyen feljelentést, ez csak üres fenyegetés, holnapra eljön magához és megkérleli, ma g megbocsát. Ki haragszik rá? kérdezte szép, nyugodt baritonján Szabó Elek. Ki veszi rossz néven, ikor igaza van? Az élet rosszul osztott ma este kártyát. Ne félj, Cili, nem fog vér folyni , de kötélre való gazember az, aki arról, ami meg sem történt, tájékoztatta Stupicát. Elõször Cilire néztem, aki reszketett, hulltak a könnyei, aztán apámra: milyen higgadt, kom ly és korrekt, mert Stupica ugyan úgy fejezte ki magát, ahogy képtelenség bárkivel is beszé , de Stupica érzi, révünkön van vesztenivalója, és lám, apám megérti õt is. A Bizánc estéje után az Arthur-ügy már nem is látszott olyan képtelenségnek, mint korábban. tleg bekövetkezik, zene venne el zenét. Arthurt nagyon megbecsülik magában is, hát még miót zebarátkozott Tonelli mesterrel. 280 Másnap heves szívdobogással kerestem Adélt, de nem találtam odabenn, óráit is helyettesítet t mondták, beteg. Mire egészségi állapota felõl újra jöhetett volna, az egyház már meghozta galmasabb volt, mint képzeltük, csak állásvesztés, de nyugdíjjal, és azonnali távozás.

Nálunk mindenki úgy étkezett, mint a bûvész, mintha minden étkezés királyi ebéd volna. Soha ejtett kanál, egy zsírcsöpp, soha. Vagy tíz nappal a Bizánc-elõadás után apám felborítja a ggelinél, mert ráesett kezébõl az eleresztett újság: akkor még nem volt az országban televí elinél rádiós híreket se hallgattunk, mindenki munkába, iskolába sietett. A vastag címet én som elõször, aki felkapom az újságot, nézek a betûk után, mert a lap már anyámnál van, aki kapja ki: Ágoston András, a Dóczi gimnázium közkedvelt és nagy mûveltségû tanára felvágta e

em elvérzett Raguza tengerpartján. Az életveszélyesen megsérült nevelõt, mihelyt szállíthat nem tudtam, mi áll a szövegben, életemben elõször én ájultam el, nem Cili, csak Huttra tudo magamhoz téríteni. Ágoston egyébként szerencsétlenségére túlélte a római módon elvégzett ön lítható volt, hazahozták, késõbb Pestre költözött a feleségével, soha többé nem láttam már, bennem, az elsõ elõhalál emlékét. Sose kérdezze meg tõlem riporter, nekem mit üzen Elise én rt ha válaszolok, a haja felmered, és elejti a mikrofont. Huttrát tetejében egyébként azonnal nem is találta apám telefonon, betegeit járta, mikor el am, Ilka néni és anyám locsolgatott mindenfélével, apám meg Arthurt 281hívta fel s kérte, k elõ az orvost, de azonnal, különben elveszítenek. Az elsõ arc, amit megláttam, mikor éledez kezdtem, Arthuré és Huttráé volt, õk hajoltak felém. Elõször Arthurt ismertem meg, de õ hol fogja megtudni, miért mondtam azt valami ilyenkor szokásos feleszmélési jelzõ mondat helye tt, hogy nem szereti, ne kényszerítsék. Mäbel Shanlett nem ezt akarta, azaz nem így akarta , de a végén kiderült, mégis jó a szöveg, mert apám elõször kényszerítette rá magát arra, h , Cili úgy lenne Arthur felesége, hogy Textort szereti, és apám szerette unokaöccsét, hát m orzadt a gondolattól, hogy a férfi házassága ugyanolyan korrekt, szép, harmonikus és viszon ott szenvedély nélküli legyen, mint az övé. Arthur az õ vére, tudja, mit várna Cilitõl, azt gy Textor miatt sose kapná meg. Azt hiszem, életem legnagyobb meglepetése az volt, mikor rájöttem: nem igaz, hogy ami be következik, nem logikus. Logikus az, valami iszonyú kényszer logikája, amelyben a boldog ság is kényszer, az egymást rémült riadalommal keresõ két lény újraegyesülésének iszonyú ár kényszere. Arthur egyébként egy idõ elteltével, mindenki meglepetésére, Milánó távoli rokon , a család mámoros a szerencsés fordulattól. Szabó Elek háza csendes, egyik lánya Amalfi te en, a másik levélben gratulál és közli a szüleivel, nem tud eljönni Arthur esküvõjére, nem ott, most forgatják a filmjét. Ez persze nem igaz, az a film már napok óta kész, de Magdo lna Cili ütötte sebe még érinthetetlen, ki bír koccintani az élõkkel, mikor úgy kéri õt Eli a: gondolj rám, ha egyszer nem leszek. Még mindig nedvedzik a seb, még mindig nagyon e rõs és harsány Elise dallama. 282 14 Minden csak jelenés mondta Huttra, és áttörölt a homlokán, mert a haragos keserûség mint a láz, kiütö Istenem t volna meg és ne kínoznák már kihallgatással, nyomozással. Rémülten hallgattuk, mert az is még a távoli rokon révén se jutott el minden hír, bennünket azzal nyugtattak tanáraink: Ágo annyira rendbe jött, hogy elvihették Pestre és nem látjuk többé, szegény éppen külföldi útj atásra alkalmatlanná tevõ szívrohamot, micsoda veszteség. Hát még a sajtó felelõtlensége, e bekormozni valaki emberi, szakmai hitelét. Elõször éltem át, mint követ el minden szerv és tóság mindent, hogy megmenthesse egy méltatlan nevelõje bûne miatt bekormozódott nagyszerû ola becsületét, hazudott itt mindenki mindenkinek. Úgy mentünk neki a legdöntõbb esztendõne z amúgy is zavaros nyár után, hogy a Vértorony strázsái közül csak két boldog menyasszony s napokat, testvérem meg példátlan fegyelemmel szoktatta magát a tényhez, én, mint a beteg ku ya, megpróbáltam kitalálni, ugyan milyen újítást vezet be gyötrésemre Fejér, most nagy játé jön az érettségi, a bizottság elõtt látványosan lehet kínozni, én majd a számat se nyitom sem, ha mindent tudok is, ha jobb vagyok matematikából és fizikából, mint Thalész, az undor sarokba szorított tehetetlen önmagam nyilvános megszégyenítése némává bénít. 283 Korondy eljött anyámékhoz, kérte, tartsák bennem a lelket, nem lesz azon az érettségin semm aj, barátaim figyelnek, csak bátorítsanak itthon is, õ azzal próbál erõsíteni, hogy elárul , az önképzõkör számtalan tárgykörbõl ír ki pályázatot, mikor felkészültem a napi leckébõl, mûveknek, ne saját bánatos élményeimet elemezzem, kezdjem elõre alapozni a jövõt. Gondoltam pályázatra, de mindenki ellenem volt és biztatott, hát nekiálltam a munkának. Elõször éltem ora segítség, ha engedem, fújja riadt arcomba valami túlvilági szél a hajamat, ne lássam a ent. A szülõk, Cili, Arthur, aki már rég lemondott Cilirõl, és a Milánóból egyre többször e i beszélt rá legjobban, aki fel se tudta fogni, iskolai kellemetlenségbõl hogyan dagaszt hat valaki tragédiát. Egyébként valahányszor eljött, apám mindig lekötötte magának egy idõre, faggatta, mi folyik országban, amerre Gianni járt, mi az igazság Itáliában, mi német földön, mi a svédeknél, d alig tudott felvilágosítást adni, mert a sajtóvisszhang csak zenei területen érdekelte, õt mindenütt magasztalták. Elhozta anyja Cilinek írt üdvözlõ levelét örömünkre, de sose mertü , mibe került neki rábírnia a Marquesát a váratlan bejelentés jóváhagyására. Jablonczay Len olta, Gianni megelõzõ házasságai már megtörték a matrónát, nincs ereje újra harcolni, vagy

, Cili is csak egy felvonás lesz Gianni életének operájában, õ is elmúlik, mint az elsõ két y, nem tudhatta, hogy testvérem, ha élve nyúzzák is meg, ott marad Itáliában, mert minden j bb, mint Szerénkét látni esetleg már terhesen, vagy állandóan menekülni az utcán, hogy ne i egymást Textorral. 284

Ágoston öngyilkossága természetesen meg se történt, az intézet nevében a lapoknak Milánó ny t, öngyilkosságról szó sem lehet, szegény nevelõ évek óta gyógyíthatatlan betegségben szenv ba újságírói szenzációkeltés a tengerparti, végzetesnek tûnõ szívroham véres valósággá való gondolunk rá mindig amiatt, amivel mûködése alatt gazdagított, és sose fogjuk termékenyítõ kásságát elfeledni. Mi persze Huttra révén mindent tudtunk, õ mesélte, hogy se tanár, se ro se tanuló nem látogathatja, kihallgatása a klinikán betegágya mellett folyt, s hogy mit mo ndott maga Ágoston, nem árulta el a rendõrség. Katalin távoli rokon jelentette, Milánó egys beszélt vele, de Ágoston kiutasította azzal, hogy az élete az övé, azt tesz vele, amit aka , sajnálja, ha fennakadást okoz a munkában, de ahhoz, amit tett, senkinek nincs köze, állás l rendelkezhetik az egyházkerület.

Az iskolai munkát folytatni kellett, Cili a nyarat részben a Balatonnál töltötte az árvák k részint Békés megyében, Gyulán, ahol keresztapám volt a törvényszéki tanácselnök. Apám kivé zett Szabó fivérek mind törvényszéki tanácselnökök voltak, Öregarthur, Kisarthur apja is. K pám ekkorra már minden lányát férjhez adta, boldog volt, hogy ismét fiatal hangokat hallhat mi is örültünk, hogy ki-ki semleges helyen gyógyíthatja sérülését. Én sokat sírtam, nem vo yermekkönnyek, mesteremet és engem megcsúfoló szerelmemet egy könnyel sirattam, hogy Cili min gondolkozhatott, annak csak egy töredékét hallottam, se Textorról, se Gianniról nem be szélt, csak az iskoláról, a nyolcadikos tankönyvek nagy részét magával hozta, és úgy tanult a az õ életében még függhetne valami 285az érettségi eredményétõl. Hozzám Fejér tantárgyaib ruktort fogadott az anyám, aki az érettségi tételek kidolgozását gyakorolta velem, akkorra kezemben volt a matematikai gondolkozás kulcsa is végre értettem és tudtam alkalmazni m indent, ami Ihász tanár úr jósága révén örök titok maradt volna. Cili hangja amúgy is pihen szerencsére hangképzést tanító mesternõje nem tudta, mennyit sír, a szívtépõ zokogás mit r hangszálai állapotán. Mikor nyár végén hazamentünk, megrendítõ meglepetés várt, Móré vette n lélegzetelállító órái után szánnivalóan primitív volt a munkája. Hát még ami a tanév megk : Móré csak megkezdte a nyolcadikat, az anyag elõkészítõ társadalmi-történelmi felvázolását érte, lesodorták a villamosról, lába tört el, valami kõrakásra zuhant a kocsiból, míg a bu arabokkal küszködött, magára borított egy vaspadot a kövek mögül. Az iskola megriadt a láth és látható eseményektõl, mindenki az intézetrõl beszélt a városban, és Möszjõ megmutatta t ebben a válságban, nem a franciával foglalkozott, ami amúgy se volt érettségi tárgy, hanem lkünket, idegrendszerünket nyugtatgatta, õ volt az egyetlen, aki valóban szánta Ágostont am att, hogy nem tudta kivédeni erotikus lepketáncát a hitvány kis gyertya körül, aminek áldoz lett. Franszoa abban az évben a Cid-et tanította, színpadi változatát a Comédie Française felvett gramofonlemezrõl hallgattuk, mikor értem küldtek, azonnal menjek Milánóhoz. Cili kétségbeesett pillantása kísért, de utánam nézett mindenki, üldözött mivoltom miatt végre e az osztály. Ami Milánónál várt, abba beleszédültem, Milánó mellett Korondy állt Kibédyvel, ezte, 286igaz-e, hogy szegény Ágoston tanár úr a legjobbakkal idõnként valódi latinórákat t t, az illetõ tanuló feleltetett, osztályzott, új anyagot közölt, mindent elvégzett, amit a atásos oktatónak munkaköre elõír. Én már akkor mindentõl féltem, elõször válaszolni sem aka kább visszagondoltam azokra a felejthetetlen percekre, mikor magam álltam a katedrán, kezemben Ágoston noteszével, töröm a fejemet, kit mibõl feleltessek és hogyan kérdezzem, ho javítani tudjon, ellenõröm ott áll mellettem és figyeli a minõsítésemet, jogos-e, igaz-e. Á nagy pedagógus volt és nagy utánpótlás képzõ személyiség, nem csak tanított, tanítani is ok okig tartott, míg tanár módon felkészültem egy módszeres egység átadására, míg megtanultam feladott leckét, s elõadni, elõkészíteni azt, ami új következett, míg elsajátítottam a reál amelyben állandó kontrollom, András mindig segített, mint ahogy ha András tanított, én vol az õ kontrollja. Vállalni egy-egy latinórát rengeteg munkaóra felkészülést jelentett, játs a gondolattal, azt felelem Milánónak, nem vállalom, de nem tanácsot kért, utasított. Míg Mó lábra nem áll és az intézet autója igénybevételével fel nem tud járni ismét, én vegyem át a cs a városban erre a célra igénybe vehetõ szakos tanerõ, más felekezeti iskolákból pedig ne tnek. Nem vagyok cserkész, sok bûnöm van, ezt kapom lehetõségnek, ezt a munkát, hogy törles k abból, amit törleszteni kötelességem, hátha enyhül az emlék, milyen magatartást tanúsítot

ikos koromban az intézet szégyenére. Jó a memóriája, gondoltam keserûen, akkor töltöttem be nötödik évemet, honnan tudhattam volna, minek mi lehet a vonzata. Kibédy javaslatára ismét ndrás lett a kont287rollom, Katalin távoli rokon jelentette másnap, Fejér õrjöngött, nem le kollégám az iskolában, felháborító bûnt követnek el az alkalmazásommal, de megkapta a magáé azt mondta, kényszerhelyzetben vannak, aki férfi szakos a városban van és még képes járni, ami katonai elõkészítõ tanfolyamra hívták be a hadsereghez, a kutyás olyan, amilyen, de lat l úgy tud, mint Cicero, nem áll módjában Fejér tanárnõ sebzett lelkivilágára tekintettel le Nem tudom, Cili mit csinált ezekben a hetekben, míg én voltam Móré helyett az osztályban a atintanár, az osztály nem találta természetellenesnek, Ágoston alatt gyakran szerepelt taná ként nagyon jó tanuló, engem meg akkorra már mindenki szánt és szeretett Fejér miatt. Kated enni, elõadni, minõsíteni, elõkészíteni az új egységet nagyon szerettem, persze Ágoston nél e volt egészen ugyanaz, de azért valami megmaradt azoknak a hajdan bûvös latinóráknak a han ulatából. Az osztály szívesen várt órára, én szívesen oktattam, mindenki tudta, plusz munká felkészüléssel, méltányoltak miatta. Móré lábra állásáig Fejér kiélte ösztöneit: nem feletetett, nem adott lehetõséget, hogy meg tudok. Egyszer rajtakapott fizikaórán, hogy oda se figyelek, mit demonstrál a Bunsenlámpa fénye mellett, még a szememet is eltakartam, úgy ültem a kísérlet alatt, hogy hüvelyk a fülemre, kisujjamat a szememre szorítottam, hogy ne lássak, ne halljak semmit a közelébe n. A mesterséges sötétségben, a leeresztett vetítõfüggönyök miatt nem vettem észre, mikor a ották, a függönyt felhúzták újra, én meg ott látszottam bedugott füllel, lezárt szemmel Fej zemben, mint egy ókori lelet, egy nyomorék tanagra. Akkor 288azt hittem, megüt, de vis szafogta magát, csak beírta a kiskönyvembe, amit otthon alá kellett íratnom az apámmal, sze y felsóhajtott, mikor látta, tiszteletlenül viselkedem fizikaórán, elmondatta velem, mit vé ettem megint, aztán aláírta a kért helyen és alig fékezve mosolyát közölte, Fejér tanárnõ s valami jól, mikor meg kellett élnie, hogy hasztalan pazarolja lelke javait méltatlano kra, akik szemüket, fülüket elzárják a tudás nemes forrása elõl. Persze nem csak az iskolai a töltötte ki a napjaimat, beletemetkeztem a valóban meghirdetett pályatételek megoldásába, sok nehezen túlsegített, egy kis tanulmány, egypár vers, némi mûfordítás modern nyelvekbõl lák. Szerencsémre Móré lassan, de végre visszasántikált az életünkbe, õ szegény megkapta a dani észre se veszlek, kutyás Szabó magatartásáért. A felsõ tagozatban való oktatás meghala ségeit, úgy visszaéltem a helyzetével, ahogy Fejér Margittól megtanultam. Az indogermánhoz em volt, elkezdtem az ez iránt egyáltalán nem érzékeny Mórét nyelvtani variációs lehetõsége amelyeket követni se tudott, ahogy nemhogy Tacitust vagy Horatiust, Ovidiust sem ért ette igazán. Amikor különlegesen gyûlöltem az életet és fizetni akartam amiatt, amiben Móré ellékszereplõ volt Fejér miatt, az alsó tagozati megaláztatásokért, elkezdtem álnokul tanác tõle, hogyan volna latinosabban megoldható valami participiális szerkezettel ez vagy az, nem lenne-e magasztosabb és irodalmibb megoldás egy speciális vonzatú participiumnak mondjuk conditionálisra hajló konjugáció perifrasztikus mutáns változata? A pontot az i-re aztán kivételesen véletlenül tettem fel, akkor még nem tudtam semmit arról, milyen volt a s tai efeboszok élete, csak feltûnt, 289hogy az egyik carmenben Horatius szívszerelme férf inevet visel, szóltam is azonnal, akkor ordított rám, hogy ne fontoskodjam, mi közöm már me a görög nevekhez, hogy képzelem, hogy Horatius szerelme ifjú férfi lett volna, micsoda go ndolat. Másnap behoztam neki a görög szótárt, megmutattam, hol áll a jelzett név: bizony, a hangzású szó mögött férfi lapult. Akkor berohant Milanóhoz, jelentette, Fejérnek igaza van évek óta jelzi, hogy elviselhetetlen vagyok, valóban õ is ezt bizonyítja, buja fantáziámra felfigyelt, akkor anyám csendesítette le, éppen padmotozást tartott és füzeteim között ero töltetû versekre akadt, intézkedést kért ellenem. Milánó megérezte, ha most engem ketten ü yszerre, katolikus anyám esetleg átvisz a zárdába érettségizni, vagy ami még rosszabb, a pi stákhoz, hagyjon békén, még egy botrányt nem visel el a ház, Katalin jelentette, Milánó azt ta még, elég, ha a kutyást Fejér megtanítja, hol lakik az Isten, Móré ne vegye észre, ha fo odom. Megint igazam volt, megint letagadták, mert hogy is mondhatták volna el az osz tály elõtt, ami kiderítettem. A régi latinórák hangulata, légköre elszállt, azt örökre magával vitte Ágoston, Móré semmit l az ókorból, a gyönyörû tablóképek olcsó antikizált vitrinkészletre satnyultak, Móré nemcs tömör szépségét nem tudta követni, de különlegesen süket volt az irodalomhoz. Engem fel se magam voltam a szöveggel, amikor neki meg kellett volna bolondítania az osztályt Hora tius felismeréseivel, hogy a méltatlan örökös hogy pocsolja szét a halott gazda óborát, mer cs már értékítélete, és hol volt képes megszólaltatni Postumus sóhaját, amellyel a tûnõ éle villantani a Soracta havas látomását. Tacitust vég290képp nem értette, az ablativus absolut sszal örökké küszködött, én meg felkönyököltem a padon, ami illetlenség volt, tilos is, de

türtõztetni magam, az arcába bámultam, mikor megint belebonyolódott valamelyik caputban va gy sermoban egy színtisztán kielemezhetõ szerkezetbe. Hogy a homoszexualitás micsoda, apám magyarázta el, miután elpanaszoltam neki, nem fogadták el szótárral igazolt állításomat, m nemi aberrációkról, ha meg tudom állni, neigen tegyek megjegyzést. Nem szóltam én senkinek nnál is inkább, mert apám nem ment, nem is mehetett technikai részletekbe, én még a normáli emi életet is csak képzeltem, hogy el tudom képzeli, hogy foghattam volna fel amazt, a mit még vázaképeken festõi tévedésnek, valami furcsa antik posztmodernnek látott ártatlan s . Közben az intézetek visszajelentkezését az országos tanulmányi versenyekre január elsejéi az illetékes minisztérium, ketten voltunk esélyesek, András meg én, András akkorra már rég ikában volt, mikor még áprilisban sem hívtak be ebben az ügyben az igazgatóhoz és nem szólt it a szaktanár sem, apám felhívta Kibédyt. Tekintettel a tavalyi tragikus nyárra és az idei bánatos évkezdetre Kibédy hangján megérezte apám, elõre megfogalmazott szöveget közöl e tudta felkészíteni az esetleg szóba jöhetõ jelölteket a versenyre, az idén nem indul az is senki. Mikor apám hosszas habozás után mégiscsak elmondta, kimentem a szobából, nem kellet senki társasága, Cili a zenedében volt, anyámat miért terheljem, apám meg már tudja. Értet mi történt, megjött, visszatért a jeruzsálemi kutya, már féltek a magyar dolgozataimtól a nyen, hátha megint valami Istennek nem tetszõ kerül ki a kezem alól. De legalább azt hagytá volna 291megmutatni, ha már a magyar dolgozatoktól féltek, mit tudok latinból, de Fejér a zt mondta értekezleten, ha meg merik szavazni, hogy engem bármiféle versenyre, fõleg ors zágosra kiküldenek, feljelenti a testületet hazafiatlanság vádjával a püspöknél. A megye ös olája beküldte jelölését, csak a mi intézetünk nem. A láthatatlan közegben Ananké Milánó ma selte, és volt egy tenyérnyi fátyol ízléstelen kalapján.

Ez azért még tudott fájni. 292 15 Jövõt gurít a dinnye, nem tartja vissza gát Írtam már, anyám mást várt, mást remélt eleinte, ugyanazt az elragadtatást a klasszikus zen latára, mint amit õ érzett annak idején, akkor még egyetlen lányának zenei tanulmányai megk or, s ha nem ejtett is errõl szót soha, nyilván elbúsította, hogy saját kivételes muzikalit m tudta rám örökíteni. Cili sok minden más között ezt a hiányt is pótolta, amit tõlem haszt , testvérem adta meg, színeváltó arca a zenei élmény átélésekor, soha nem lankadó, meg nem az önfeledten kezelt, neki minden kérdésre felelõ zongorabillentyûk, és persze a hangja, a angja soha nem lehet meghálálnom Cilinek azt, hogy visszahozta helyettem Jablonczay Lenkének a hajdani sikerek emlékét, a mitológiai alakká nemesült Kubelik mestert, aki nagy ígért neki: ha a technikai képzés révén mindazt megszerzi, amit a helybeli zeneiskola lehe ei nem adhattak neki, övé a nagyvilág. Valahányszor testvérem énekelt vagy zongorázott, any cán feltûnt az a ritka fény, amelynek sosem halványult az emléke: egy halott mûvész megláth mûvészete folytatóját maga helyett a pódiumon, Jablonczay Lenke helyett Szabó Cili bûvölte hallgatóságot. Hogy én mikor mit nyerek, mivel nyerek, otthon valójában senkinek nem volt lényeges, tudtam verset írni, mindenfélét kitalálni, szavalni, de azt a famíliában mindenki dott, viszont a 293zene területén semmit nem várhattak tõlem, Lenke remélt reinkarnációja C lett, aki szép méltóságát alázattal viselte. Én tudtam, milyenek az Amerikából hozzánk elj ok, táncfajták, ismertem a slágerek angol szövegét is, voltaképpen mûfordítói pályám is a f ett hangosfilm világával kezdõdött, mikor elolvastam a Sonny Boy-dalt, és kiderült, hogy má kevesebbet mond a magyar szöveg, mint az angol, ingerülten nekiveselkedtem és szótár segít el megcsináltam a hiteles és énekelhetõ szövegváltozatot. Senki se lepõdött meg, a nyelvkés itmusérzék családi kincs volt, mérnök dédapám özvegyi magányát Vergilius fordításával enyhí igazgató korában. Piroska maga írta mûsorait, apám egyik unokahúga közismert írónõ volt, az a Napkelet szerzõje, Tormay Cécile barátnõje. Nekem nem tetszett Tormay híres regénye, a Ré ház, még nem volt távlatom annak a megítélésére, mit jelent a felnõtt életben visszatekinte ra, és megérteni, amit a folytonosan áramló idõ követett, csak jelenbeli tudatom volt és fé nd ötleteim, hogy tudtam volna elképzelni, állhatok még megrendülten saját hajdani házunk f l egyenlõvé tett terepén, ahol egykori szobám helyére ízléses kis medencét készíttetett a v amit nem láthatok már soha többé, hajdani lakásunkat, az elpusztított kertet, a kivágott t fává öregedett orgonabokrot, alatta a macskasírokat, a gyümölcsfákat virágban, és hajdani ö ahogy ülök az azóta pora sincs, nemes vonalú empire épületben, szobánk szokatlan magasról ak-öblében, és bámulom az élõ és a templomi csillagokat azzal a megszakadó szívû tanácstala y kijárt a fiatalok szomorúságának.

294 Cili ezt sosem érezte, mert Cili létének elsõ darabja teljesen hiányzott, sose vette volna észre a város mássá idomulását, tényleges élete a kockás pokróccal kezdõdött, meg a földre el, mikor nekiindult a világnak, hogy meg ne bontsa nálunk az édes békét, nem volt ugyan h ová mennie, és azt se tudta, õ maga kicsoda, de azért nekiindult, mert itt nálunk szemmel láthatólag nem vállalja mindenki. Igen, testvérem visszaadta Jablonczay Lenkének fiatal lán önmagát, ami neki nem jutott, megkapta Cili. Arthur unokatestvérem lelkesen szállította n eki azt, amit anyámnak nem juttattak a körülmények, a nagyhatalmú zenei protektort, Tonell i mestert. Tonelli Jablonczay Lenke saját meg nem valósult életdarabját egészítette ki test em sorsa alakításával; nem ok nélkül került az eljegyzés napján anyám nyakára a Tonelliek e gyöngysora, amellyel semmit nem tudott kezdeni, mert sose szeretett semmi olyan tárg yat, amit õrizni vagy félteni kellett. Említettem, apámék tizennégyen voltak testvérek, a szám magyarázza a nagy korkülönbséget, A kafivérem tizenhét évvel volt idõsebb nálam, az írónõ csaknem harmincöttel, apám volt a leg a fiúk közül, õ nõsült legkésõbben, leánytestvérei viszont szinte gyerekként férjhez mente egjobban Arthurt szerettem, aki Bartók tanítványa volt, minden szépre, értékesre szomjas, s képességû muzsikus. Arthur szülei rosszul közeledtek késõn született gyerekükhöz, nem úgy, pám-anyám, akik számoltak sajátságos igényeimmel és ötleteimmel. Elvira, Öregarthur nagybát meghatóan szép idõs hölgy volt, de bánatosan antik világnézettel, nem ismerte fel különlege etséges fiában a leendõ nagy értékû muzsikust, azt gondolta, elég karrier lehet szá295mára, sában zeneelméletet tanít a zeneiskolában. Mikor a fiú megszökött hazulról Bartók kedvéért, erte állítani, hogy a század legnagyobb zeneszerzõje, Öregarthur ordított a fiával, Elvira ráfogta ezüstfejû ébenfa botját. Arthur értetlen famíliája miatt szökött meg, kötött buta , nem futotta meg méltó pályáját, mert mikor ösztöndíjat kapott, az öregek nem engedték ki e felszökött Pestre, beiratkozott a Zeneakadémiára. Elõször hazaparancsolták, mikor nem tér sza, apám ment érte, Arthur ügyét, mint minálunk szinte mindent, végül is apánk hozta rendb neveztette a helybéli zeneiskolába. Elvira azt kérte, nõsüljön is meg, s elõre megvolt az e elése, kit vegyen el, aki ellensúlyozhatná a kárt, amit fiában Bartók hatása rombolt. Jötte ira ajánlott arái, egyik lesújtóbb, mint a másik, a mi Cilinknek kellett serdülnie ahhoz, h gy Öregarthur hitvese elkezdjen merengeni: ha egyszer õk nem lesznek, ki marad a remél t pályát meg nem futott fiú mellett, aki nem élhette a zongoramûvészek igazi életét, akinek szerzést kellett vidéken oktatnia. Elvira nemcsak önzõ volt, de makacs is, mindenki félt tõ e, legjobban Öregarthur, aki valaha feleségül vette, viszont igazi anyaszeme volt, mégho zzá voltaképpen szeretõ anyaszeme, amellett Cilinek senki nem tudott ellenállni, õ sem, s bár riasztotta a kislány rendkívüli fiatalsága, azt már elfogadta volna valahogy, ha már ne udta örökre maga mellett tartani a fiát, és õ maga parancsolta el az önálló mûvészi tevéken en útjain egy leendõ nagy énekesnõt, és éljen abban a lehetetlen világban, amibe vágyott. E úgy figyelte Cilit, hogy detektív se tehette volna jobban, tudott a Textor-ügyrõl, arról is, hasztalan tartanak a táncos délutánok az ezredes özvegye 296táncstúdiójában, az árut má , Cilit Arthur, ha akarja, megkaphatja, igazán nagy szerencséje van ennek a Zentáról men ekült szõke gyereknek, hogy Elek, minden nyomorultak kálvinista szentje öleli magához, és g erekeként tartja az otthonában. Elvira, mióta megismerte, szinte semmi kivetnivalót nem talált a hallgatag, csak az éneklésben tárulkozó gyermekben, s eldöntötte, Cili személyével ja Arthur eddig mindig rossz kikötõbe kényszerített hajója sorsát, ha Cili itthon vagy bárh szerepel, Arthur fiuk nyilván nem ábrándozik többé Bartókról, nem gondolkozik olyan deguszt kotások bemutatásáról, mint a Kékszakállú, amelynek históriáját hallgatni is rossz, Cili me lányuk lesz. Magdolnát Öregarthur felesége az élete árán is távol tartotta volna fiától, ha sztalja, hogy az unokatestvérek másképp néznek egymásra, mint illik: Magdolna nem jöhetett olna szóba semmiképpen mint meny, elég egy bolond a famíliában. Elvira valahol hasonlított ejér tanárnõhöz, aki szintén nem értette, hogy veheti észre valaki a zenekritikusok közül é a hazátlan, mindenféle zulukaffer zenével operáló Bartókot, mint az õ boldogtalan fia, ahog ejér vagy Móré nem fogta fel, miképpen merülhetett fel egy szigorú kálvinista hitben nevelt slány gondolatvilágában Krisztus képe helyett egy ronda kutya mint ábrázolandó képfigura. S i, sem Arthur nem tudták meg, ahogy az én szüleim sem, hogy Öregarthur és Elvira már az avi noni híd-epizód után eltelõ pár évben eldöntötték, fiuk leendõ felesége Cili legyen, nála s esebb, engedelmesebb gyereket nem ismertek, Ciliben megvolt minden, ami Magdolnából hiányzott, és lehet, hogy kezdetben Arthurnak Magdolna volt a kedvesebb rokon, akit minden érdekelt, és akivel képtelen dolgok297ról lehetett társalogni, de feleségszerepben M gdolna álomnak is rossz, józan ember Cilit veszi el, és Cili, ha van némi szerencséjük, sos lesz valódi énekesnõ, hanem megül az otthonában, elég a lakás mindjüknek. Öregarthur egy ó

usú mûemlék épület egész elsõ emeletét bérelte, csak fiának két saját szobája volt benne. E t tervet zilálta szét Tonelli mester, aki szintén a Bartók-imádat áldozata volt, ez hozta k l Arthurhoz, Bartók szenvedélyes propagálójához, akinek, mikor zenei tanulmányait befejezte semmi szabad mozgást nem engedett meg a családja, mert féltették az esetleges kudarctól, a félbemaradt mûvészek életétõl anélkül, hogy megengedték volna neki, legalább próbálja meg arban, legfeljebb visszafújja a szél. Tonelli Arthurnál is idõsebb volt, és sokkal híresebb a nagyvilágban, mint annak idején Jablonczay Lenke megkezdõdött és nem folytatható zenemûvé en Jan Kubelik. Öregarthurék tudták, a karmester veszedelmes barát, de nem tudták megvédeni a fiukat tõle, a családi helyzet egyre romlott, Arthur elkezdett politizálni éppúgy, mint olasz mintaképe, érzékeltette véleményét a tengelyhatalmakról, sõt a várható második világh tban is, így Elvirának választania kellett, vagy elfogadja fia kisebb bûneit, ilyen Tone lli barátsága, vagy örökre elveszíti a fiát, mert akkor már nyílt titok volt, hogy Bartók e elmegy a hazából, nem mûvészi, politikai okokból, szabad földet keres látomásainak, és ha n ják, hogy barátai segítségével, Tonellivel együtt Ifjúarthur is utánarohanjon, adni kell va a fiúnak. Így szánták testvéremet Arthur feleségének annak fejében, ha letelepül szülõváro a bûnös Pestrõl, ahol Bartókok és Kodályok szaladgálnak, bár Kodály vala298hogy érthetõbb, sámánszövegekkel veszélyezteti is az emberi fülek nyugalmát, még mindig jobb a másiknál, ak ogy van, maga a született kakofónia. Arthur szülei minden kívánságát teljesítette, a Cilivel kapcsolatosat nem mondták meg neki, t csak apámékkal közölték, apám vállat vont, akit Cili választ, azzal menjen el, szabad és feleség legyen mindkét lánya. Aki szeme felcsillant, az anyám volt, mert látta már nem szeg Arthur végre megvalósult légkörû zenei életét, hanem Cili ideális kísérõjét, aki díva fele lmezi. Anyám mindig lehetõvé tette, hogy Cili és Arthur sokat legyenek együtt, látta, hogy férfi hogy kerül egyre jobban ennek az árva tündérnek varázskörébe, azt is, hogy Cili test ke nem felel a hívásra, pedig kell, hogy elõbb-utóbb feleszméljen, mert a Textor-ügybõl nem het semmi. A családban egyvalaki tüntetõen közömbös maradt: apám. Piroska, Gizella, anyám é hur lelkesen akarták a frigyet, Cili eleinte észre se vette, mit tervez a família. Art hur olyan szemérmes udvarló volt, hogy testvérem, míg én bele nem kuncogtam egy este Brüll si ágyába, szegény rokonunk milyen ájult áhítattal bámulja õt, elõször csak elkomolyodott, rú lett. Azt mondta, Arthur az unokafivére ugyanúgy, mint nekem, de semmi más, és szó sem l het egyébrõl, nem, mert Arthur annyi éves, õ meg tizenöt, de mint férfi nem kell neki. Ha h zzáérne, ha elkapná és komolyan megcsókolná, hívhatnánk Huttrát. Csak nem utálod? riadtam r a szálas, szép fekete, nemes vonású Szabók közé tartozott a nagy túltermelésben, a többny ony családtagok között. Dehogy felelte a testvérem , de nem felel neki a testem. Ezt ten ked, aki Ágostonba olyan szerelmes voltál, értened kell. Értettem is, de akkor szerelem nél299kül is menjen hozzá, menekülésképp, mint az irodalomban a bajba jutott szûz, mert nek l kell tûnnie Stupicáék közelébõl. Cili holtáig hosszúnak megõrzött haját fésülte, míg besz oruló hajszálak alól felelt: Isten majd megoldja, ezen ne törje a fejét senki. Testvérem te tvéri, kedves derûvel tûrte, hogy Arthur kísérgesse, állandóan éreztette vele, hogy közeli k tekinti, pedig Arthur mindent elkövetett, hogy felfogassa vele, mást kíván tõle. A szülõk ndkét pár szülõ részint reménykedve, részint némi nyugtalansággal figyelték, hogy iparkod egszerezni magának, amire Cili sose gondol. Mint legnagyobb szakmai kincsét, amivel elkápráztathatja és meggyõzheti a lányt, hogy az õ kapcsolatai révén eljuthat a Metropolita elõállította neki a Bartóktól részeg és folyton Magyarországra szaladgáló, Pesten gyakran v fellépéseket szervezõ Tonellit, akit meghívott szülõvárosába is. Jött az olasz karmester, m lte a végtelen síkot, amely közepén úgy ül a város, mint egy óriási, pihenõre tért, de mind lõ anyaoroszlán. Arthur legbánatosabb felfedezése az volt, hogy észrevette, Cili olasz bará ját is elbûvölte, mikor elõször hallotta énekelni. Cili világéletében megindító volt ismerõ ek, holott senki nem tudott úgy nevetni és örülni az örülnivalónak, mint õ, és mégis ott ál vagy árnyék, isten tudja micsoda közepén, védelem nélkül, holott mindenki védeni szerette . Egyébként elképesztõ sikert aratott Milánónál azzal, hogy rá tudta venni Tonellit, mikor lakult közöttük az a félig játékos, félig nagy perspektívát ígérõ kapcsolat, látogasson el hallgasson meg egy zeneórát, ettõl Rácz tanár úr az égbe szállt, a kórus megdicsõült, pedig 300szórakoztattuk, ami szintén nagy szó volt, de az olasz karmester jobban izgatta a lányokat, mint Kodály, aki részint mogorva volt, és külseje tekintetében sem hasonlítható e a latin szépséghez, ami az akkor már ötvenkét éves, harmincat se mutató, két feleség után i ynek tekinthetõ Tonelli volt.

Azt ígértem ebben a könyvben, nem õrzök többé semmi titkot, és nem szégyellek megvallani ol

amirõl magamban csak bûnbevalláskor szólok az Istennek. Én mindig abban reménykedtem, a Te tor-ügy, ha csodamód is, de megoldódik valahogy. Szerénke mást kíván, Stupica nagyvonalú le agy Textor felfedezi a rák gyógyító orvosságát. Giannit azaz Tonellit, akit családi körbe lett szólítanunk éppen azért nem tudtam érdeme szerint méltányolni, mert a csupa gond Tex ellett neki az égvilágon semmi problémája nem volt nem sikerült házasságai kudarcán kívül, ajótörését csak nevette, nem szúrták az emlékek. Világhírû volt, nagyon gazdag patrícius cs szavakat, hogy nincs rá mód, vagy elállt utak, kilátástalan jövõ, nem ismerte. Elsõ felesé s szerette, csak unt veszekedni az anyjával, nem is siratta meg, mikor az meghalt, õ már közéleti személyiség volt, Hitler imádta, Mussolini megbecsülte, Horthy várkerti dél ykor szerepelt is. Szegény Tonelli ártatlan abban, hogy számomra nem volt a gyerek Cil i Roger grófja, a mesebeli, angol kastélyban a föld alatt lakó, gyerekkorunkban kitalált hõ i orvos, pilóta és kémelhárító, csak nagyon híres karmester, ha ránéztem, nem dobbant meg r a szívem, mint mikor Textort megismertük: itt a gyerekszínpadok megálmodott férfija. Giann i szép volt, nekem túl szép, túl kedves is, de ki merte ezt megfogal301mazni, mikor mind ezekhez szenvedélyes szerelem, alázatos jólelkûség és adakozó figyelem párosult. Én ezekben lsó hónapokban, érettségi elõtt, mikor Cili már elfogadta a sorsát és igent mondott neki, t , sem õ, sem én nem fogom úgy látni Giannit, mint Textort, de hálás lesz neki haláláig, hog oldotta számunkra azt, amire mi nem voltunk sem elég erõsek, sem elég találékonyak. Ha Arth r elveszi Cilit, testvérem itt marad Stupicáék közelében, akikkel minden koncerten összeaka nak, mert Stupica ugyan semmit nem ért abból, ami mûvészet, de tudta, Szerénke hátterét gaz ani kell szellemi körítéssel is, férje már lesz, legyen a férj állásának megfelelõ szalonél ahol Textor fogadhatja a barátait. A város mindent tudott, az én szülõvárosom azt is tudta, ami nem történt meg, hát még amit tt ringatott a biztosnak ígérkezõ jövendõ csodatava. Tonelli beleszeretett testvérembe, akk r egy ideig válságban éltünk, szegény Arthur maga hozta a városba saját ellenfelét, de roko edzett volt lemondásból, belenyugodott a veszteségbe és asszisztált a létrejövendõ frigy es nél, csak Öregarthurék voltak lesújtva, mert kezdhették újra a keresést, ki legyen a menyük dták, Arthurt nem lesz egyszerû felápolni új sebeibõl. Olyan szépen eltervezték már a famíl lyen lesz fiuk szelíd házassága, Textorra nem gondolt se Piroska, se Elvira, nem volt a család ügye, oldja meg az életét Textor, ahogy tudja, de Cilirõl álmodni se merjen. Csak pámék sóhajtottak olykor második lányuk miatt, de nem tudták megmenteni. Naiv szó, mert mit ogy gazdag legyen? Hogy soha többé ne féljen semmitõl? Cilinek Tonellivel való elsõ találkozása nem volt szabályos operakezdet, Arthur, aki magáva hozta szülõvá302rosunkba, hogy elkápráztassa remélt leendõ feleségét, úgy tervezte, koncer znak majd elõször, aztán hívják meg elõbb az én szüleim Öregarthurékat teára Tonellivel egy egy egész emeletet kibérelt a hotelben, a városi szóbeszéd elragadtatására, szállt a szó, m tûr zajt, utcalármát, és folyton kottát olvas, de bár van a szalonjában zongora, nem is z orázik, nem csinál semmit, csak motyog maga elé és lengeti a karját, meg dobol az asztalon . Tonelli késõbb szép emlékké nemesült a város legendakörében, holott minden, amit a szülõk k, másképp történt és máshol. A vendég nem találta helyét érkezése után, kiment kószálni az . A hotel ablakából látták, merre indult, az épülettel szemben a tér túlsó felén virág- és , arra kószált, és megkívánt egy dinnyét. Mi Cilivel a kofa asztalánál álltunk, s ahogy apá uk, sorra nyomkodtuk a dinnyéket a száruk táján, és szagolgattuk, mit ígér, édes-e. Tonelli nte észre se vett bennünket, mert mindketten a gyümölcs fölé hajoltunk. A férfi azonnal tal egfelelõt, jó keze lehetett a gyümölcsválogatáshoz, nem mint nekünk, az én dinnyém tök lett elvágtuk, a Cilié uborka. Olaszul szólt a kofához, ahogy megszólalt, azonnal megismertük Ar hur és a sajtó képeirõl. A kofa biztatta, szóljon érhetõen, akkor kezdõdtek nálunk az egyet kurzusai, már nem volt szenzáció egy idegen a piacon, csak a nyelvi nehézségeket kellett át idalni. Gianni több, különbözõ értékû papírpénzt tartott a kofa elé, vegye ki, amibe a dinn ofa elkezdte magyarázni a vevõjének, váltassa fel valahol, amit kínál, különben nem tud vis ni. Ananké így lökte végleges jövõje felé Cilit, aki akkor már jól beszélt olaszul: mikor t te a helyzetet szelíd kérésével, 303volna szíves a mester pénzt váltani a közeli bankban, m piacon túl nagy az összeg, amit nyújtogat. Én soha nem tudom már az olvasónak megmutatni C li szõkeségét, szemének árokparti nefelejcskékjét, s ha tudnám is, mire mennék vele, Cili n ez volt, maga a szépség, Cili valaki volt, nagy valaki, a lady, közölte volna Butler, m int Melanie halálakor, ha volt valaha finom anyagból szõtt rendkívüli teremtés, az az én te em volt. Tonelli rossz híre ellenére csak ágyasait váltogatta, életében akkor lett elõször lmes, hogy Cilit meglátta, elsõ feleségét ráfenyegette az anyja, a másodikat dühbõl és bünt otta, hogy aztán az elsõ gusztustalan összekapásnál elkergethesse, és a Marquesa Tonelli me tanulja végre, van egy határ, amin még egy anyának sincs joga átkényszerítenie a gyerekét.

Tonelli egy karcsú, vékony, derékig érõ copfos szõke lányt látott, kezében egy dinnyével, é atóan dallamos olasz mondatot hallott: Mester, a kofát zavarba hozta, az szegény nem tu d visszaadni, volna szíves pénzt váltani valahol? Nagy pillanat volt, s mert Ananké azért nanké, hogy maga váltsa álruháit, Tonelli csak bámult testvéremre, mint akit varázsszó néma , mintha én szültem volna Cilit, olyan büszkén figyeltem, hogy a sors, aki aznap kofának öl t, azt mondta: Válcsik, kedves, mielõtt míg kiesnik a szeme, amivel a jányt nízi! Nem ker or váltásra, Magdolna Mäbel Shanlett feleszmélt végre: figyelem, action! Igazán csak fi voltak, de mikor ez történt, a piacon három fillérért adtak egy pár tojást, és a dinnye ki volt több négynél. Másfelet nyomott Gianni dinnyéje, ezt nagyvonalúan kifizettem én, ne kó n már a mester a vagyonával a boltokban. Mikor a vétel 304lezajlott, indultam azonnal, nem szeretem a külsejét, az én ízlésemnek túlságig szép, a mosolya is túl sugárzó. Hogy kö zívességünket és adhassa meg az adósságot, kérdezte a férfi testvéremtõl. Cili közölte, a k arad, Arthur unokahúgai vagyunk, aztán kézen fogott és elszaladtunk, mint két kisgyerek. T onelli csokra egy órával késõbb érkezett, akkorára már fellármázta Öregarthurék házát, hol reklányt, akik egyike maga a csoda, a kis hölgyek kisegítették õt a piacon, ezt meg illik köszönni. Soha románc prózaibb helyszínen nem indult, és operaária se kezdõdött ilyen szöveggel: Vál ves, még mielõtt míg kiesnik a szeme! Cili életét egy dinnye gurította el azon az úton, am k utolsó állomását még titkolta a jövõ, Tonelli meglepetésünkre nemcsak Cilibe szeretett be em szülõvárosomba is, a kánikulában sóhajtozó akácfasorok énekét úgy megértette, mint a hel . Megérezte a súlyát és jelentõségét a hiánynak, hogy miért olyan kevés a szobor és olyan t a port, olyan volt, mint a Szaharában, a szelet is értette: Gianni nagy mûvész volt. Mi kor õ dinnyét vásárolt, még csak egyetlen katolikus templom volt nálunk, meg messze a centr mtól egy kápolna, ez is csoda volt számára, akkora, hogy eldöntötte, mikor már megkapta Cil genjét, hogy itt vesz egy házat valahol az erdõn, hadd legyen a feleségének hová hazajárnia ipihennie a milánói rezidencia szezonjait. Ezerkilencszázharmincötben, mikor elvette, ah ogy én hazakerültem a bécsi intézetbõl, még volt lehetõsége rá, hogy felépíttethesse a terv alotát az erdõn, ma zenei általános iskola mûködik benne, s ha Mäbel Shanlett idõnként haza int a csodavízbe, alámerülni abba, amit csak képzel, mert régen tovatûnt, a gyerekek 305kör bongják, és ha szépen megkéri õket, a sok más ének mellé Léla dalát is eldalolják, az kísér ocsihoz lépeget az óriás kerten át: Hová mégy te, Léla? A mezõre. Mit viszel te, Léla? Egy incs tovább, mert Mäbel Shanlett az énekszónál már menekül, beveti magát a kocsiba, és azt rsan tûnjenek el, sem azt nem tudja elviselni, hogy kihagyja a látogatást, sem azt, ho gy hiába maradna ott, Cili eltûnt. Saját régi házukat elfújta a szél, az orgonabozót a macs on egy új lakóegység alapozása, beton alatt alusznak a gyökerek. Mäbel Shanlett kocsija fut a puszta felé, nem hallani semmit, néma a motor, és valami mégis tovább énekel: Fújd el azt éneket! Nem fújhatom, nem lehet. A kocsi csomagtartójában néhány dinnye, Mäbel Shanlett ny sosem megy vissza Pestre dinnye nélkül. Cili sosem látott otthonát úgy hívják szülõvárosomban: a Tonelli-ház. A gyerekek, akik odaj m tudják már, ki építette, valami idegen. 306 16 Pál fordulása Cilit és anyámat már értettem. Katalin hozzánk kerülésének okát, egész helyzetét csak késõb ki, mi eredményezte. Milánó rokona ugyan újabban majdnem barátnak számított, de most közele tem Cilihez, mint Lidikát vagy Pálmát, vagy akár magamat is, egyébként Pálmáék hevesen tilt az ellen, hogy strázsának bevegyük a távoli rokont, pedig Cili lelkesen javasolta egy ülés . Nem lesz strázsa tiltakozott Pálma , neki nem kell segítség soha, mindig kivétel volt véditek. Testvérem mosolya felfénylett, rátette a kezét a haragos Pálma vállára: Nem ért n emiatt soha nem volt reális értékítélete? Nem tudta sem önmagát bemérni, se cáfolni mások szen mindenki Milánót látta mögötte, mióta csak él. Katalin jó gyerek, és mióta szerelmes l rba, egyre emberibb. Katalin nem tud szeretni mondta Lidika ingerülten , Katalin most anában sokat fejlõdött, de nincsenek érzései, csak ambíciói. Honnan tudod nézett rá Cili , Katalint Milánó nagy célra szemelte ki, amire se nem vágy nem tudja elérni, Katalin gyereket szeretne és egy férfit, akivel boldogan élhet. Õ sokkal egyszerûbb teremtés, mint hármunk közül bárki. Nem strázsa, ebben igazatok van, de a Vérto oz tartozik, mert õ az üldözött hölgy, aki, ha segítünk neki, megtalálja a megmentõjét 307é ek az esküvõi tanúi. Szegényt agyonpatronált sorsa miatt elkerülték a fiúk, vagy csak olyan rolt neki, aki Katalin révén mást akart elérni, most aztán sebzett, gyanakvó és ambíciótlan etem Katalint. Elõször hallottuk testvéremtõl ezt a szót ilyen határozottan, zavartan nézt

fel nem oldotta a feszültséget régi mosolyával. Ezek szerint õ is észrevette, kibe szerelm s Katalin, ki lenne ideális férje, olyan valaki, akit mindig babusgattak otthon, aki mindig a család szeme fénye volt és akit buta pesti nõk vagy kinevettek, vagy kihasználta k, pedig áldott jó fiú. Én majd megnõsítem, s mire észreveszi, elveszi azt, aki belészeret tt hagyok köztetek két igazán boldog embert mosolygott Cili.

Nekem nem kellett már több magyarázat, elintézte Arthurt, még férjhezmenetele elõtt, felold a unokafivérünk magányát, családi problémáját, és megszabadította Katalint attól, hogy Milá eki élettársat, Arthurnál elõkelõbb kérõt Milánó sem remélhetett, amellett ez az ember maga zelíd jóság és a tiszta szeretet. Nézem testvéremet, aki lánykora utolsó hónapjaiban intézk tervez, nyomorultabb a sarki koldusnál, élete, amely látszólag tündérpalota, valójában a fe atatlan, tömény szomorúság és csak én, ha reggel kirakom szellõzni az ágynemût, én tudom, m ves a kispárna, amelyen Brüll bácsi ágyában alszik a testvérem, milyen harmatos az éjszaka szabadjára engedett könnyeitõl. Az Isten verje meg Stupicát az ajánlatával, a türelmetlen agógiai szerveket, akik a fiú negatív tulajdonságaira jobban figyeltek, mint arra, mi ho zható ki belõle, az Isten verjen meg mindenkit, aki nem segített nekik. A bûnt, amelyet a végzet elkövetett 308két fiatal ellen, teljes mélységében láttam: Gianni ötvenkét éves, m etõ, de tíz év múlva, mikor Cili éppen huszonnyolc lesz, már igen, és a férjek lehetnek fél gyanakvóak ok nélkül is, de ez kisebb probléma annál, mintha esetleg Textor sokra viszi és egyszer összetalálkoznak, mondjuk Monacóban, ahol szegény Losonczy Dénes évek óta csapolja mra a mocsarat. Mi lesz, ha mint a filmekben, akkor borulnak egymás karjába. Itt min denki képlete tiszta képlet, Lidika, Pálma, Katalin, csak Cili szíve szakad meg a bámulato s ruhákban, amelyeket a Marquesa választ neki. Bûnnel kezdõdik ez a házasság, pedig Isten m g nem szereti, ha becsapják, bár egy percig se hittem, hogy az urat érdekelné a szertartás mikéntje vagy liturgiája, de a hazugságot utálhatja. Pedig Pál apostol sem köti meg Cili k zét, ha egyszer majd el akar menni a Tonelli-palotából esetleg a nincstelenségbe, esetle g a semmibe, legfeljebb az foghatja vissza, amit százszor elmondott nekem annak id ején, mikor megbolondított bennünket az Elfújta a szél, aminek angol szövegét én fordította szakaszonként, semmi nothing but honour , mondta Ashley Wilkes. Cili nem csak Melanie , Cili Ashley is, és ha egyszer õ maga is rájön, hol botlott a nemes paripa, összeroskad v ele együtt a lovasa is. Nem mertem tovább gondolkozni róla, így is bûnösnek éreztem magam s minden miatt. Szégyelltem, hogy megátkoztam Fejér tanárnõt, mert láttam, fogott rajta, most már nem szürke, egyre sárgább és hallgatagabb.

A Nagytanácsot meggyõztük, az ügy sajnos viszonylag elvi volt, Katalin ugyan még nem léphet tt be, de új határozatot hoztunk, bár már csak nevünkben, de strázsák maradunk halálunkig, alin tiszteletbeli strázsa 309lesz. Az érettségi után ugyan megszüntetjük az egyletet, de a megszabott megfigyelési idõt azért ki kell várni. Lidikáék elfogadták Cili védõbeszédét, Ka hatatlanul sokáig protokollgyerek volt, körünkben, a gimnázium utolsó évében lett belõle va ztálytárs, fõleg most, nyolcadikban, részben Arthur segítségével, akibe ilyen ájultan még n szerelmes senki, hát persze hogy unokafivérem a mennyekben érezte magát Katalin mellett . Anyám, apám vele melengette hûvös tenyerét a valódi, a látszat és a frissen alakuló szere en. Anyánk, mondtam, fõleg Cilivel foglalkozott, apámnak több ideje maradt számomra. Nem oktatá ra, csak úgy, beszélgetésre. Volt a hangjában némi aggodalom, mikor Bécsrõl faggattam, sõt egy esténk, mikor azt fontolgatta, nem kellene-e mégis mást csinálni a pénzzel, Ausztria c supa feszültség és várakozás mostanában. Beszélt valamit arról is, milyen hatalmas tábora v sztrák szocialistáknak nem tudtam pontosan, kik azok , hogy ha nem volna bizonyos, Ju liusék a vízgyógyintézetben mindentõl meg tudnak védeni, bármi történjék a városban, nem is hogy oda menjek, de talán már elsimultak a hullámok a kancellár meggyilkolása után és béké nak a nácik. Én tudtam, ki volt Catilina, milyen mozgolódás volt Sallustius idején Rómában, dtam, hány óriási kosár lett tele nemesurak levágott gyûrûsujjával, Hannibál elefántjai köz et után, de bár már évek óta naponta átnéztem az újságokat, nem figyeltem fel arra, hogy va ncellárt megöltek a közelmúltban, és egy fontos középület, egy palota is leégett. Este közö l apánk aggodalmát, Cili úgy hallgatta, mint ami egyáltalán nem újdonság, azt mondta, eleve odálko310zott, hogy apánk elenged ezen a nyáron osztrák földre engem, Bécs nem a régi csász . Olyan furcsa volt azon a puha szájon a közjogi fogalom: Bécset már nem Straussról ismerik,

fals ott mostanában a keringõ, kormányzásuk munkásellenes, aztán ihatják a politikájuk lev csodálkozzanak, hogy Linz, vagy akármelyik hely nyugtalan lett, miért ne volna, mikor Hitlert évek óta elfogadták politikai vezetõjüknek a németek, és a két nép, az osztrák meg k kiejtésében, nem génjeiben idegen. Ha nem lett volna sötét Brüll bácsi ágyában, jól belenézek testvérem arcába, mert kezdtek a iú mit fiú, boltja van leveleinek jelzései világosabbá válni, csak én átfutottam az una et, kit érdekelt, milyen nagy organizációs munka folyik náluk, hogy felegyenesedett a néme t nép, és nyilván az osztrákok is szeretnének talpra állni. Nagyon vigyázz magadra, Dódi mondta Brüll bácsi ágyából Cili. Eszeden légy, ha megérke valami új megmozdulás lesz, mint volt tavaly, kõ kövön nem marad, összelõtték a munkáslakás k. Elõször hallottam a szót, nem érdekelt, én Lehnertõl mindenrõl másképp értesültem a lev r végigolvasom, valami grandiózus férfiarc nézett a sorokból rám, kezdetben, míg még érdeke er, figyeltem is, nem is, nekem egy udvarló ne politikáról írjon oldalakat, de aztán jött a Ágoston-ügy, s mint a többit, Losonczy Dénestõl kezdve a Mrs. Simpsonba szerelmes Edward hercegig, Lehnert is elfelejtettem. Cili akkorát sóhajtott érdeklõdésem teljes hiányán, hogy hallottam, kicsit nevet is. Belõl esz külügyminiszter, Dódi súgta át az ágy felett , én meg arra gondoltam, ki lesz az a ki engem fog úgy 311szeretni, ahogy mindenki õt, és már elmosódott belõlem az ausztriai kép melyrõl csak pár mondatot hallottam aznap, de ahogy apám célzott rá, meg Cili vázolta, még sztott. Bécs hívó szava számomra Strauss volt meg a Kék Duna és a schönbrunni kastély, össz kástelepek, meggyilkolt kancellár nem illettek a képbe.

Gianni azt mondja, szerinte elkerülhetetlen a háború, õ játszott Hitlernél is, Mussolininé mindkettõ erõt is sugárzott hallatszott tovább a sötétben , de Gianni nem ért a politik rinte mindenki nagy ember, aki megtapsolja a szép muzsikát és méltányolja a klasszikus zené . Most én némultam el, mert szigorú volt gyerekkorunk szerelmeinek etikai kódexe, az õ vál tottja, Roger gróf, a büszke angol hõsiesség és nemzeti függetlenség bajnoka, akár az én Ro aki, ha jól emlékszem, az illatosok oktatási idõszakában fél lábát is elvesztette a küzdel míg saját nemzete ellen a kizsákmányolt hindukat vezette csatába. Felkönyököltem, úgy mondt nek: Attól, hogy egy államférfi zenebarát, még lehet rossz politikus vagy gazember. Persze jött a válasz , és Isten adja, hogy ezt sose kelljen megfogalmaznod. Én muzsikusnak lesze k a felesége, akit folyton színpadra parancsol a hatalom hol a nép vigasztalására, hol lel kesítésére.

Már válaszolni se tudtam, fáradt voltam, érdekelt is, amit hallok, meg untam is. Szerenc sére másnapra kiszállt a fejembõl a beszélgetés, már meg az nyugtalanított számtanórán, hog em piszkál, sõt gyakran pihen rajtam a tekintete, mint aki mérlegel valamit. Felelni u gyan nem hívott ki, csak nézett és 312iszonyú rossz színben volt. Hátha meghal, mire jönnek írásbelik gondoltam reménykedve , talán szép emlék maradhat az érettségi, Fejér nem fel osztályvizsgán sem, meglepetésemre úgy adta meg mindkét tantárgyból ezúttal a közepest, ho orított, elégségest szerettem volna, okot rá, ha valaki leszúrja, mint Bárczi Benõt. Közepe ikor soha meg sem kérdezett, én mindent úgy tudtam már, mint valaha András, aki ki tudja, merre jár. Többet már nem voltak óráink Fejérrel, számtan írásbeli szerencsére nem volt, cs , német és latin. Vizsga után az osztály nevében Katalin búcsúzott el tõle, szép, udvarias . Mikor befejezte, Fejér magához szorította a kapott virágot, amelyet tartani se tudott, úgy, ahogy egy nõ szokta, s mindenki meghökkenésére félreérthetetlenül nekem intett, köves kor kilépett az osztályból.

Kelletlenül álltam fel, örültem, hogy végre vége van a Fejérrel való találkozásnak, mit aka ajd gyötörhet újra az érettségizõ asztalnál. Kinn várt, mikor megálltam mellette, és kezemb a csokrát, tartsam én. Vártam az utasítást hozzá, ugyan mit csináljak a virágaival? Egy dar csak hallgatott, bámult rám, a nyaka is vörös volt, aztán kimondta:

Szabó, lehet, hogy tévedtem veled kapcsolatban és nem volt igazam, vagy ha mégis, nem úgy ahogy hittem. Ne gondolj gyûlölettel rám. Ha a folyosón arcul üt, nem döbbenek meg így, ahogy akkor, álltam, mint egy rosszul sikerül

Szent Erzsébet-szobor, kezemben az értelmetlen csokorral. Egyszer csak megfordult, elkezdett sietni, egyre gyorsabban ment, egyre apróbbakat, öregesebbeket lépett, aztán b emene313kült a tanári szobába. Ez beteg mondtam magamban, és törtem a fejemet, hová dugja nyomorult csokrot, bent az osztály várta búcsúzni Kibédyt, de nem volt kedvem visszamenni , úgy megrázott, amit Fejér kikínlódott magából. A szeméttároló a kémiai szertár közelében el odáig, mert Korondy kilépett a laboratóriumból. Megbámulta a csokromat. Maga menyasszony? kérdezte. És ki a szerencsés szerencsétlen? Fejér tanárnõ agybeteg feleltem, s a virágot meg becsúsztattam a nyitható hulladékgyûjt a szemétbe. Arra kért, ne gyûlöljem. Holnaptól kérésére rajongani fogok érte. Nem agybeteg hallottam , micsoda szavakat talál ki. A tanárnõ és szerencsétlen. Embóli dett az apja, õ meg nem mozdulhat, nem ápolhatja, mert jönnek a szóbelik, nem mehet haza . Ha a szokottnál zavarosabb a félelemtõl és tehetetlenségtõl, ne lepõdjék meg. Remélem, mé edett, mikor egy felnõtt, ha még szavakkal is, de megkövette. Megköszönte neki, amit hallo tt? Én? Kottázni lehetett volna a hangomat. Ne tessék már viccelni. Figyeltem a szemét: elszomorodott. De hát mit vár? Kézcsókot az üldözés után? Azt lesheti. Szégyellje magát hallottam. Maga hozta rá a bajt, nem volt Fejérrel probléma, míg mag er rá nem ébresztette, hogy az a valami, amit õ csinál, csak ébren tart egy eszmét, de a me oldáshoz megint asztalhoz kellene ülnie a nagyhatalmaknak, és abban csak reménykedhetik, de azoknak nem parancsol. Ha legközelebb látja, menjen oda hozzá és nyugtassa meg, nem õr iz ellenséges indulatot, akkor sírba kerül ez az értelmetlen viszály. 314 Én csak ellenséges indulatot érzek szép nyugodtan feleltem, az ilyet nem szabad elsietn . Ezt megmondhatom, ha a tanár úr úgy kéri. Korondy azt mondta, ha nem tudná, hogy minden író eszelõs, büntetésbõl nem engedne érettség yelljem magam, és ha Fejéréknél katasztrófa lesz, azt én okoztam, mert nem tudok megbocsáta Otthagyott. Én futottam utána. A laboratórium ajtajában olyan szemmel néztem rá, mint ahogy Csinszka-fejû bámult Ágostora. Akkor rám kiabált: Majd ha megbékítette a nevelõjét, aki lehet, hogy valóban nem bírta magát, vagy rosszul s te, de mindenképpen a javát akarta magának is, és a hazának is, akkor tárgyalunk. Tessék en békén hagyni, mert így hiába néz. Nem emiatt hozta elém az Isten gyerekkorában, hogy úgy p jon rám, ahogy nézett. Maga lett agybeteg, nem szegény Margit. Menjen innen, most látni se bírom. Menjen!

Ez sok volt egy napra. Fejér voltaképpen bocsánatot kér, Korondy elkerget, én tehetetlenül ulok a hirtelen kiürült világban, ahol minden a feje tetejére áll. Korondy sietett a labor atóriumba, hallottam, hogy fordítja meg a kulcsot, így üzente meg, elege van belõlem. Ha hó vezet ki a városból, hajamban a cédák sárga pántlikájával, ha megvesszõznek, nem szégyellh na magam jobban, mint akkor, milyen gonosz szellem szállt meg, hogy úgy mertem ránézni, mint egy férfira? Vártam, a kulcs nem mozdult meg és Korondyt nem is találtam többé az épül , csak mikor eljött az írásbeli napja. Akkor ott álltak mind, õ, Kibédy, Möszjõ, Ihász, még is, mindenki, aki segítséget 315ígért. Váltották egymást az írásbelik idején, õk voltak a f a tételekkel bajlódtunk. Franszoa vitte át kérésemre a burkolóval védett szótárban a Cili közismert hibáival ellátot t német fordítást, Pálma elégségesre fogalmazott latin szövegét, Rácz tanár úr meg is tapog pírba takart Burián szótárt és hallotta, recseg a könyv, de úgy tett, mintha süket volna. K yt a magyar írásbelin láttam, beleolvasott a szövegembe, bólintott egy komolyat, azt mondt a: szép. Nem volt a régi derûs, de barátságtalan sem, csak udvarias és tárgyilagos, miért ne írnék j smer, mindig én írtam a meglepõ dolgozatokat. Mikor az írásbeli napon ismét én adtam be a m ldást elõször, mehettem ki a terembõl, kint találtam a folyosón, tudható volt, hogy ki jön gelõször; várt. Ahogy ránéztem, elsírtam magam, annyira szégyelltem a történteket. Nem bõg hallottam a régi hangját , a jövõben is lép majd rosszul, nem történt semmi. N denki itt van, hogy fel ne falja szegény Margit, de nincs is már mit védeni magán, mert az ördögök mindig megsegítik. Közlök valamit, ami tegnap estére dõlt el, Fejér tanárnõ nem az érettségin, haza kellett utaznia, mert meghalt az édesapja. Majd takarékoskodjék az átko kal, ha megkérhetem. Átkértük a fizikai érettségi levezetésére a Nagykollégiumból Bolder ta kihez maga görögórára járt, Bolder tanár úr úgy mellesleg számtan-fizika szakos is. Tessék menni, várják otthon. Cecil, meg a többi baráti hölgy fordításait úgyis eljuttatták már a c

kollégáim, a szívességbõl kölcsönzött szótárok fedele alatt. Majd a szóbelin Boldnernek fe nélküle is tudja már azt a nyavalyás reáliát, csak sajnáltatja magát. Elpusztult az állítól e, kivégezte Fejért. Most boldog? Van képe más tragédiáján örülni?

Voltaképpen rosszul fogalmazott, nem örültem, csak megnyugodtam, és arra gondoltam, az én Istenem igazságos és Fejér tanárnõ apját nem az én átkom ölte meg, hanem a betegség és az ö megsimítani szerettem volna Korondy kabátját, megfogni a kezét, de lepöckölte zakójáról az t, pedig éreztem, már nem haragszik. Egymásra néztünk, azt hiszem, megértette, mit mond a s emem, mert azt felelte rá: szívesen, máskor is.

Mikor eleredt a visszatarthatatlan könny a szemembõl, habozott, aztán megfogta a vállama t, elõrelökött, induljak már. Mikor már csak a hátamat látta, hallottam, reszket a hangja, y utánam szólt: Haladjunk, mûvésznõ. Úgy szerettem, mint a fiaimat, és úgy neveltem, mint a királylányoka Ne hozzon rám szégyent, mert megérzem a sírban is.

Mire visszafordultam, eltûnt, csak az Abigél jövõbeli üvegajtaja rezgett, ahogy elmenekült. Isten, aki az én lelkemben él, megismételte a szavait. Õ is azt mondta ebben a gyémánt pill natban: Ne hozz szégyent rá, mert megérzi a sírban is. 317 17 Intermezzo Bánkút holdverte vadrózsabokrának emléke azért masszívabb élmény volt, mint hittem, fõleg d tatott rajtam, mint Cilin kívül bárki is képzelhette volna. Eljött a középiskola utolsó esz je, június elsõ hetével véget ér a védettség idõszaka és elkezdõdik valami, aminek egyelõre nalai bontakoztak ki. Viszonyom Fejér tanárnõvel a régi szinten maradt, de már nem kísérlet em semmivel, csináljon, amit akar, már nem kívánok se bizonyítani, se meggyõzni õt bármirõl elrontott, azt helyre õ már semmit nem hozhat, amit én rontottam el, én sem. Már nem énekel e többé kis dalát a vízbe pottyant költõrõl, messze nézett az órákon, szürkés arcán valami morúság, nem gúnyolt, nem foglalkozott velem, élve eltemetett, ennek még örültem is: kényel olt nemlétezõnek lennem üldözött vadállat helyett.

Persze volt váratlan passzivitásában valami aggasztó is, ez talán arra vár, hogy az érettsé unkózzon agyon, mikor más tantárgyakból esetleg meglepem a bizottságot, valahogy megcsavar ja a percet, és fejemre omlik a itt megállt a gondolat, mert rájöttem, pár hónap múlva má se fog függeni attól, mit dalol rólam Fejér tanárnõ, vagy mirõl hallgat, az egyetemen, aho atin magyar szakra jelentkeztem, senkit se fog érdekel318ni, hogy szerepeltem fizikából a középiskolában, Fejér meg itt marad, képezhet új õrsvezetõket és viheti a lelkes csapatot lepketáncot lejteni, bokrétát kötni, énekeljék üvöltõ hangerõvel, hogy táncukra lejt lepke tak is vígabban cseveg Hogy Mihályt elfelejtettem, ezért õ felel, sosem kívánta megtudni, én mivel akartam megolda i Trianont. Ha hatodikban nem némít el, elmaradnak óráin ezek a rettenetes együttlétek, de megtiltott minden magyarázkodást, és voltaképpen jó is volt már ez így, ahogy érintkezésün k beszûkült, aztán megkövesedett. Igen, az elõhalál, amelyre Jablonczay Lenke célzott, jobban és másképpen sújtott, mint bárk te volna, siker nem lelkesített, kudarc nem dúlt fel. Ha valamit valóban vártam, az a sz abadulás volt, hogy álljon meg végre az a futószalag, amire a körülmények kit-kit parancsol . Arthur elfogadta, bár nehezen viselte, hogy Cilit a mester veszi feleségül, Tonelli hetente járt le hozzánk Pestrõl, valahányszor megérkezett, izgalmat és feszültséget keltett enkiben, mert ott volt Textor árnyéka a látogatások mindegyikén, ott Cili fegyelmezett men yasszonyarcán, aki gondolatai elõl elõször, amióta ismertük, a tanulásba menekült, és ezzel valószínûtlen családtaggá vált: az a fiatal lány, aki nyolcadikos korára rájött végre a tud hasonlított a mi madarunkhoz, aki csak akkor vált reálissá, ha énekelt, Cili menyasszonykén szabályos iskolás lány lett, nem a nagy élet várományosa, mellette Lidika vagy Pálma jövõj enül szegényesnek tûnt, volt persze más különbség is az arák között, Lidika és Pálma minden en kelengyéjüket rendezgették önfeledten, várták, kezdõdjék számukra a valódi 319élet, Cili

t mit rendezgetnie, hogy Gianni milyennek képzelte leendõ, valódi életüket, kelletlenül vag alig válaszolt. Mikor a kelengye dolga felmerült és a mester megtudta Arthurtól, hogy a pám indul a pesti központba némi támogatást kérni férjhez menõ lánya kiházasítására, elneve e anyámnak, még csak az kellene, hogy Cili innen vigyen magának bármit, személyes, kedves tárgyain kívül. A szükségesekrõl majd az õ édesanyja fog gondoskodni. Mióta kiderült, hogy mint a másik világhírû regény, a Manderley-ház asszonya hõsnõje, Cili -ház asszonya szerepére készült, hogy hagyhatta volna ki Marquesa Lucretia a lehetõséget, h gy a villámgyorsan elvesztett elsõ, nem kedvelt meny halála és a második, steril undorral válásba üldözött Tonelliné után egy Bartók Béla világából származó fiatal teremtést idomíth i háttere köddé vált, mint a mitológiai hõsnõké. A Marquesa lassan tudomásul vette fia idõn it, rég nem voltak már kínos jelenetek anya és fia közt, szerintem egy percig se hitte sta bilabbnak a kötést, mint az elõdeinél, az jóval késõbb derült ki, ezúttal tévedett, Tonelli az elvesztett Cilit várta vissza. Valahányszor Milánóban van dolgom, még mindig a Tonelli -palotában szállok meg, testvérem kurta házassága annyi napfénnyel vonta be Tonelliék életé még nekem, testvérének is jut belõle. Gianni öccse, a filmrendezõ Giancarlo úgy vette át a uesa és késõbb Gianni halála után az örökségét, hogy Maddalena sógornõ is holtáig igénybe v yát. Nem szoktam sokáig maradni, mert zengenek a falak Elise énekétõl, apám, anyám fényképe mmal együtt néz rám Cili tükörasztaláról. Nem szeretek sokáig ott idõzni, az ottani ágyamba 20szom, de utazom is hamar, és Amalfi elõtt kiszállok az autóból és ki a kikötõbe, én már ú ghalni, hogy soha többé nem látom meg Szent András templomát. Ha felszállok a hajóra, nézem zet, a horizontot, ha úgy fáj, ami fáj, hogy nem tudom idegenek elõtt titkolni, el se ha gyom Palermóig a kabint. Ha senki nem figyel, emlékezhetem is. Cili semmit nem próbált k ivédeni, ami az anyósának örömet szerzett, hagyta, hogy öltöztessék, kifessék, átformálják utogassák, aztán visszaalakítsák, megint újra-formálják, táncoltassák, ha valakit, anyósát rette éppen amiatt, mert a Marquesa annyira más volt, mint Jablonczay Lenke. Mamája vo lt, mesékkel és a zseniális koldusok és alkotómûvészek filozófiájával, a Marquesa, maga is Tonelli-ág lánya, egy hajdani parányi fejedelemség úrnõje volt, mellette Cili személyében o valaki élt, aki megszokta nálunk, hogy kérni illetlenség, adni öröm, adósságot fizetni köte a valaki olyan világba kerül, mint amit Gianni biztosított a számára, tisztelje azt az ass zonyt, aki ezt a nagyon jó férfit megszülte. Cili házassága szenzáció volt az itáliai makro- és mikrovilágban, Tonelli megváltozott, ha ellett külföldi szereplésre készülnie, megült otthon a felesége mellett, semmi kaland, izga s botrány híre nem hallatszott, páholyában végre mindig együtt a két asszony, az anya meg a leség. Lucretia Tonelli nyilvánosság elõtt a megelõzõ hitvesek egyikével se mutatkozott, az a eltûnt menyeket keserû haraggal könyvelte el, mint zseniális fia egyéb tévedéseit. Cili e t gyereket várt, mikor meghalt, Gianni õrjöngéseihez már hozzászokott Milano, a Marquesa vo t az, aki sose tért magához Cili elvesztése után. Mikor halálhíre megjött, har321madéves vo az egyetemen, és egyszerûen nem tudtam felfogni sem én, sem a szüleim, ami történt. Már táv s szinte tapintható volt családom testén, mint egy óriás ütés nyoma, mint egy daganat, és a amelybõl eltûnt, végleg elvesztette számunkra realitását. Pater Severin hetente misét mond érte, de a szavaktól csak sírtam és visszaköveteltem Istentõl a testvéremet, akit el kelle vesztenem, mert senkinek nem volt annyi pénze, hogy még mielõtt szavát adta Tonellinek, visszavásárolhatta volna Stupicától Textort.

Hol van még Pater Severin miséje, Cili terhessége, Marquesa Lucretia Tonelli. Fejér Marg it van, aki átnéz rajtam, de ez is mindegy már, olykor rajtakapom magam, hogy valami üre sséget érzek, ha nincs okom felháborodni, tûnõdöm, mi járhat az eszében, hogy nem sérteget. mondja csendesen testvérem, míg preparálja a másnapi leckét, mostanra tan zen megátkoztad a meg felismerni az averbót, mikor már nem aktuális. Igen, csakugyan megátkoztam egyszer , mikor nemcsak kicsúfolt és megszégyenített, de hazudott is, azt hazudta, hogy nem adta m le a dolgozatfüzetemet, holott õ dugta el, meg ne lássák a hibátlan eredmények alatt ross indulatú osztályzatait. Ha az én átkomtól szürkült, magára vessen, egyszer belõle is csak árnyék lesz, üldözését ma tem. Akit sajnos nem tudtam kidolgozni magamból, az Ágoston. Mégiscsak nagy szerelem l ehetett annak idején ez, hogy nem békélek a férfi eltûnése után sem. Bár érdekelni tudna va e már Tattayné kolonja is megszûnt számunkra, csak Lehner levelei jönnek, amelyek untatnak , a kereskedõ az egyetlen másnemûvel való kapcsolatom, s nem menyasszony osztálytársaim 322 gyanilyen savanyúak, mint én. Ebben a naptári évben mindenki riadozik az érettségitõl. Közben az önképzõkör pályázatára beadom a mûveimet, szép jeligéket választok, semmi ókori n

rjenek, van fedõszavam olyan, hogy Csínom Palkó, van H-moll scherzóm, van Öreg Bencém, van ipadohányom, meg Bizánc. Cili a futárom, õ viszi a borítékokat a postára, a Bizánc névre el emlékszem én is, drágám, nem lehet azt elfelejteni, de akkor se tudok segíteni neked, ne g ondolj rá, elmúlt. Lidika és Pálma számolják a napokat, számolja András Anna is, aki legnag megdöbbenésünkre karácsony tájt külön bizottság elõtt leteszi az érettségit: megkapta minde yét, indulnak azonnal Amerikába, a befogadó állambeli rokonok elintézték, amit kellett. Ann nem engedi, hogy az osztály búcsúztassa, semmi nem szivárog ki arról, milyen volt a külön ottság elõtti érettségije, amelyen Milánó elnökölt, a kormányt a megye országgyûlési képvis Boér tanár úr képviselte. Anna senkitõl nem köszönt el, de mindenki tudta, hét közepén, csü útnak, a házukat már régóta hirdették eladásra, mikorra elkelt, az õz akkor már nem élt att valaha annyira haragudtam rá , egy nap kiszabadult, az úttestre futott a villából és e gázolta az erdei villamos. Elbámulok, mikor csengetnek, Cili rohan kaput nyitni, akit behoz, az Anna. Nem tud szólni, nem tudok én sem, valami megérint mindkettõnket. Az asztalon a szobánkban maradt linzertészta, anyám fõzte be a ribizlilekvárt a tetejére, a tányéromon a félig elfogyasztot p alakú linzer, nézünk egymásra, nincs mit beszélnünk, aztán ritmust téveszt a szívem: Anna zi az én linzerem maradványát, és mint az öngyilkos, aki 323bedõl a kardba, megeszi, közben ak néz, nem szól, de én tudom, mit üzen búcsúzóul, és én csak nézek rá döbbenten, bután, mí bkendõjével az én félig megevett linzerem maradékából odatapadt cukorport, s mikor nyakamba rul, megcsókol, aztán kirohan köszönés nélkül, ott maradok megint legyõzötten, András átlép saját árnyékát, én nem léptem át semmit. Cili, akitõl nem is búcsúzott, azt mondta csendese e a neki tilos ételedet, ennél többet nem adhatott neked emlékül. Te mivel ereszted el, Dód ? Semmivel. Csak állok, elõttem a többi linzer, a teli tálat nem bírom megérinteni, úgy szégy magam, Cili visszahajlik a szószedet meg a szótár fölé és preparál tovább, én meg ott mara ifizetetlen adósság riasztó emlékével, mert valóban semmit nem adtam András Annának. Próbál kezve érzékelni, neki mindig, mindene megvolt, mit adhattam volna én az õ gazdagságukhoz? Cili megint megérezte, amit ki se mondtam, leírta az új averbót, és visszafordult az aszta ltól: Adhattál volna neki egy kis zacskóban földet, mert az talán sose lesz neki úgy, ahog eked vagy akár nekem is. Elvesztetted az egyetlen rangos vetélytársadat, Dódi. Most sírsz, vagy nevetsz ezen, mert dönteni is tudni kell. Egyszer talán bepótolhatod, ha alkalom adódik rá.

Az egyetlen vetélytársamat csakugyan elvesztettem, mert a többi jeles semmi nem volt A ndrás tovatûnt figurája mellett, még a legjobban Milánó távoli rokonához kezdtem vonzódni, ogy az idõ telt, rájöttem, nem tehet róla, hogy olyan pozícióba került, ahol Milánó jelenlé szelet kifog az ellenséges vitor324lákból, vagy akkorra védõáradatot korbácsolt kis hajója gy semmi baj nem érheti. Katalin szorgalmas volt és sótlan, de jó gyerek, csak futni nem lehetett vele, mint András Annával, izgulni, ki fejti meg hamarabb, amit meg kell. Elég jól fogalmazott, de a dolgozatai sápadtak voltak, anémiásak. Katalin egyszerûen nem vo t vetélytárs. A napok egyébként olyanok voltak, amilyenné az iskolai élet az Ágoston-botrán torzult, Graál élõ halott volt, rebesgették, nemcsak Milánó vonul most év végén vissza, de nyugdíjaztatja magát hát persze, gondoltam, de ha elkerülhettem, nem néztem fonnyadó arc Graált másképpen, de csaknem annyira gyûlöltem, mint Fejér Margitot. Az érettségi évében sokat tanultam, de sok versem is született, gyönyörû címû verseskötetek ze, apám meg elvitte õket beköttetni, szép, arany betûkkel ott álltak a vékony vászonba köt skönyvek: Rákhel szíve zenél, Monaco, Villa Diavolo, és a harmadik, amibõl késõbb mesejáték náltam, A Hold királya. A holdkirály természetesen Ágoston volt, akirõl Katalin, a távoli r n is csak annyit tudott, Pesten a fiánál kapott lakást, nem tanít, nem taníthat, persze, d e nem is egészséges, a felesége viszont talált helyet egy fõvárosi elemiben. Azt hazudtam m gamban, nem érdekel, de este, mikor már csak magamban játszottam a színdarabokat, mert C ili egyszerûen megtagadta a közremûködést, azt játszottam, hogy felszököm Pestre, én is áll Ágoston váljon el, én hozzámegyek feleségül. Cili úgy nézett rám, mint egy futóbolondra, m alommal. Persze én is éreztem, ilyen tekintetben az vagyok, futóbolond. Testvérem soha n em ejtette ki Textor nevét, aki még mindig nem nõsült meg, de aki ott volt minden vasárnap a templomban és olykor 325Szerénke nélkül. Ha megpróbáltam szóba hozni a férfit, testvérem és határozottan hárított: ne, Dódi, ez lezárt ügy, nem szeretem, ha említik. Csendes volt a házunk, Piroska panaszkodott, valami légszomj érzõdik a városban, még Arthur is unatkozik, mert mi folyton csak tanulunk, az önképzõkör elnöke Katalin, a távoli rokon,

ki boldogan vállalta annak idején a megtisztelõ megbízást, mert ha szárazon és tárgyszerûen élte az irodalmat, egyszer egy délután azzal esett be hozzánk, hogy a bizottság összeült, y, a tanárelnök bontotta ki a jeligés borítékokat, és legyek erõs, de megnyertem minden pál lsõ díját. Mindét! A pénzjutalmak összege csaknem százötven pengõ, ilyen még nem volt az is en. Holnap nyilvánosságra hozzák, a pénzt meg átvehetem Milánótól, mihelyt a hivatalos ered detést Kibédy elvégzi.

Katalin akkor már gyakran eljárt hozzánk, Gianni sokat viccelt vele, tanította olaszul, Katalin meg Giannit magyarul, de akit a távoli rokon nagyon megnézett, az Arthur vol t, a kicsit mélabús Arthur, aki Cili esküvõjén majd a Tonelli tanúja lesz. Úgy figyeltem, a köröttem történik, mintha magam is meghaltam volna Raguzában azon a padon, amelyen Ágoston etni próbálta római antik példaképét. Ha ránézek a tablóképre és meglátom a férfi csak azér képét, elcsodálkozom, az az arc nemhogy zsenialitást, semmit nem fejez ki, egy kicsit kövé , jelentéktelen, nem is szuggesztív férfi képe, mellette akár Kibédy, akár Korondy férfiasa elentõsebb. Nézem, és nem értem az árnyakat, amelyek nincsenek, mégis ott vannak mögötte, Á nemcsak latinra tanított mesterfokon, de önmagam 326testének kiszámíthatatlan esetleges vál szai felismerésére is. Csinszka élte a maga joghallgató életét, csak az egyetem körül sétál mi nem köszöntöttük, õ meg miért köszönt volna, mi voltunk a fiatalabbak. Csinszka lénye ép bennem, ahogy András Annáé, Anna maradt minden ribizliíz és minden linzer és minden, ami t szta és vakmerõ és bátor és emberi, Csinszka a romlott hús, az üszkös parázs, a bemocskolt ok.

mondta Katalin õrjöngött, mikor kiderült, minden pályázatot én nyertem, és dühéb Milánó séget. A tényt hirdetõkönyvben közölte valamennyi osztályban, a pénzért személyesen mehette nk ketten az igazgatói irodában, és aláírtam egy nyugtát, hogy átvettem egyszázötven pengõt ert pályázatok jutalmaként. Az év végi nyomtatott iskolai értesítõ azért feltüntette, milye el mûködött abban az évben az önképzõkör, és hogy kié lett minden elsõ díj, anyám akkor meg lázott meg Milánó ilyen formátlanul. Kínos voltál neki, gyöngyszálam mondta Jablonczay L megoldod Trianont, hol égbe viszel szánalmadban Krisztus helyett egy kutyát, hol át aka rod írni a nívótlan cserkészhimnuszt, hol meg lekaszálod az önképzõkör virágait. Jó, hogy v onnan. Mit akarsz kezdeni azzal a rengeteg pénzzel?

Asztalnál ültünk, vacsora után, velünk volt Gianni is, testvérem arcán az állandó szelíd bá sepp fülelés, mintha örökké azt várná, jön valaki, becsenget, talán lova is van, felkapja õ külnek egy emberséges világba, ahol szerethetik egymást a szerelmesek. Én azt 327mondtam, a pénz mindenkié, osszuk el, mindenki vegyen valamit, aminek örülne. Cili nevetett, akko r megszégyelltem magam, mert még nem szoktam meg, hogy Tonelli palotájában nem összeg az én csepp vagyonom, anyám törte a fejét, de a megoldást apám találta meg. Kiküldünk külföldre n nulni, mihelyt túlestél az érettségin, tudom is hová. Majd Julius elintézi.

Julius, azaz Faber professzor nevét ismertük otthon, õ volt az aranypénzes emlék tanúja. Ap ak volt egy Mihály bácsi nevû nagybátyja, aki ami a Szabóknál gyakran elõfordult a famíli armincéves kora táján egyik napról a másikra megvakult, a szintén rokon Imre Sándor kolozsv zemészprofesszor, apám keresztapja azt ajánlotta, keressék meg Bécsben ennek a jelzés nélkü kulásnak speciális tudósát, Larinsky professzort, el is indították Mihály bácsit, aki nem u tott egymaga, mellé kísérõnek rendelték akkor joghallgató apámat, aki éppen szabad volt azo yáron. Faber doktor, akivel bécsi tartózkodásuk alatt apám nemcsak megismerkedett, de össze is barátkozott, nem szemész volt, hanem hidroterapeuta, balneológus, mindent tudott, a mi az emberi test és a víz kapcsolatáról tudható volt, a gyógytermál regeneráló hatását kut an haladt a pályán, mikor apám megismerte, egy, szinte már Bécs egyik kerületének számító, i falu bámulatos vízgyógyintézetében dolgozott az igazgató fõorvos segédjeként, késõbb egyr a ívelt a pályája, több kitüntetést kapott, bárónõ feleségét is valami hidroterápiás kúra r gyulladásos, mozgásra alig képes apját sikerült rendbe hoznia. Mihály bácsi látása bizonyo visszatért, némi segítséggel ismét boldogult az életben, 328mikor elõször élte át, hogy is etûket, örömében egy aranytallért adott apámnak, gyerekkoromban csodájára jártam ennek a pé elyet levéltárcája egyik kis rekeszében sokáig megõrzött, aztán valahogy elvesztette. Élete

ye volt az a nyár, azok a hónapok, Julius barátsága és a Wienerwald lehelete, még én is tud , ahol vízgyógyintézete áll, Bacherlauban vadon nyílik az erdei ciklámen. A tallér apám eml n minden volt, amit az a nyár az életébe hozott, többé már nem járt külföldön, de mindent t iusról, idõnként hírt adtak egymásnak, az osztrák barát késõbb átvette az egész fürdõtelepe zdag lett, már maga is a hidroterápia professzora a bécsi orvoskaron. Julius szerez neki intézetet, ahol európaivá pallérozzák hallottam apámat. Olyan jellem , amit anyám felelt a mondatára: Az egyik gyerekem õsztõl Itáliában, nyárra a másikat is elviszi? Mindkettõt hamar visszakapja. Hosszú tartózkodásra nem telik Magdolnának sem ennyi pénzbõ dta apám. Ígérte, ír Juliusnak, keressen nekem egy olyan intézményt, ahol mindenfélére megt k a szép német beszéden kívül. Megriadtam: Cili nélkül hogy élem át az idegen világ esemény már boldogabb, mint a döntés után.

Gianni úgy nézett bennünket, mint aki semmit nem ért, legkevésbé a lelkendezést. Hát mi szá ngõ és mi Bécs, az egy falu. Gianni koncertezett már szinte minden jelentõs helyen, több hí múltú városban háza is volt, Cili, ha úgy kívánná, mehet Mozartot hallgatni Amadeus szület , Wagnert Bayreuthba, mi ez 329a lelkendezés Magdolna bécsi útja miatt. Ez csak nem es emény? Te ezt nem érted mosolygott apám rá, ez Magdolna diadala. Égbõl jött összeg, és nagy lány megtanul a nyelv mellett sok mindent, ami a nevelésébõl kimaradt. Szép este ez a mai . Gianni úgy ment el, hogy mind tudtuk, valahol nem érti, mi történt minálunk, számára sem az eg nem volt összeg, se Bécs komoly úti cél. Mikor elment, vizsgáztattam magam, mit is érzek mintha nem nagyon örülnék annak, hogy Ausztriába küldenek, persze elképzelni egy estét a f ink nélkül, az enyéim nélkül nem volt egyszerû gondolat. Ugyanakkor vágytam próbára tenni m mit tanultam meg a kisasszonygyárban végül is a német nyelvbõl. Mit értek meg, egyáltalán én tudni beszélni? A Goethe- és Schiller-balladákat mind el tudom szavalni, Bürgert is, d e az nálunk tilos. Én imádtam a Lenorét, szememben elképesztõen szép volt, hogy az elesett ona fakó lován érte jön árván maradt kedveséért és elviszi magával halottként halottnak a t de mikor hetedikben Kibédy bemutatta a verset, Cili rosszul lett, le kellett fekt etni az orvosi szobában. Testvérem gyûlölte ezt a balladát, és tudtam, hogy a halott katona aki holtan is érte jön, az Textor, és hogy menne õ, elmenne a halottal is, azon a hóka pa ripán. Szerencsére nem említettem Bürgert, amikor Gianni nálunk vacsorázott, aki hetente eg szer jött le a pesti Zeneakadémiáról, hogy lássa leendõ feleségét.

Késõbb csendesebbé vált a lelkesedés, azért az csak volt valami, hogy minden elsõ díjat én , versét, novelláét, tanulmányét, a mûfordításét is három idegen 330nyelvbõl. Katalin távol elentette, Fejér üvöltött a tanári szobában, csak neveljenek még gõgösebbre, de Kibédy neve igasztalta, Korondy meg elkezdte csúfolni, akkor mit csinál, ha a kutyás megkapja a No bel-díjat. Katalin úgy tudta, Fejér vérpirosan legyezte arcát és megivott több pohár vizet.

Apám írt Juliusnak, aki válasza nagyjából akkor érkezett, mikor túlestünk a nyolcadik osztá . Faber professzor közölte, megvan az intézmény, ahol már a szobámat is kijelölték, apám me elégedve, mert egyszerre szálloda, idõs dámák lakóhelye, és tanintézet, s apámnak azt a kív elembe vette a vezetõség, hogy eligazítanak a római katolikus vallás hittételei megismerésé ezzel templomlátogatás jár majd és egyházi és világi kincstárak és múzeumok megtekintése. É ulások: Rax, és Wienerwald.

Egy kicsit túlságosan is debreceni vagy, meg kell ismerned Európát és az anyád vallását i kis darabot a világból és általában az idegenek életét. Nem nyaralni mégy, tanulni küldelek er majd minderre szükséged lesz, amit ott látsz.

Késõbb sokszor eszembe jutott ez az este, csak egyelõre az akkori jelent éltem, a Vértoron y társaság ritkán ülésezett, nagyon kevés idõnk volt, de akkor leginkább komoly ügyekrõl be Pálma nagyon rosszul állt szinte mindenbõl, Lidika velem együtt felajánlotta, segít, amiben

tud, Cili nem tehette, egyszerre végzett a gimnáziumban és a zeneiskolában. Én megint elégs st kaptam mindkét Fejér Margit-féle tantárgyból, de ezúttal könnyebben viseltem, hogy minde pályázót 331legyõztem az egy szál ceruzámmal, ez nem büszkévé, ellenállóbbá tett. Az is se tlan látogatót kaptunk, a tankerületi fõigazgatót, másodszor diák életünkben, Ady öccse épp ett be, s Fejér, aki sose feleltetett, engem citált a tábla elé, de annyi biztató derû sugá tt felém Ady Lajos arcából, hogy feloldódott a Fejér közelében mindig gyötrõ görcs a szívem aiból instruktorom volt, mindig tudtam, amit kérdezett, de nem bírtam válaszra kényszeríten magamat, csak reszkettem, vártam, mikor szavalja el a gúnyverset. Most szállt a kréta a kezemben. Hibátlan levezetés fehérlett a táblán, nem is akármilyen feladat megoldása. Kitûnõ mondta lelkesen Ady Lajos. Valóban kitûnõ és szokatlan logikai képességre vall ják a tanulót? Szabó Fejér alig tudta kipréselni a szót. A látogató nevetett. Ez olyan ritka név, hogy aligha fogom elfelejteni. Nyilván kiváló matematikus, ami nem sû a lányosztályokban. Jól van kislányom, nagy jeles. Piros betûs nagy jeles. Nem hallottam én már magát valami nagyon emlékezetes magyarórán? Mintha verset elemzett volna. Fejér, mikor kikísérte az óráról, nem jött vissza az osztályba. Megy sírni mondta Lidik sapott rá a Vértorony strázsája. Szerintem kiszáll a ringbõl, Fejér vesztett. Fejér nem vesztett, nem is változtatott a magatartásán, ha lehet, még nehezebben viselte e l a jelenlétemet, de más gondja is lehetett, mert sokat fogyott, és ha tehette, minden szombaton hazament az apjához. Felõlem mehetett, a gondolatra, hogy nem vagyunk egy városban, könnyebben lélegeztem. 332 Az érettségi rohamosan közeledett, Cili eszelõsen tanult, én régen nem szorultam már az ins ktorra, de anyám megtartotta a kedves gyakorló tanárjelölt Máriát, hadd vegyünk át fizikábó anból is minden tételt. Magam miatt voltaképpen nem lett volna szabad olyan eszelõsen ag gódnom, mert Fejér rossz jegyei csak szépséghibák lesznek, az érettségi bizonyítványomban n tõ tényezõk, de igényes voltam, büszke, és tudtam, hogy ha hatodikos koromban, amikor nem e gedte, hogy védekezzem és mindent megmagyarázzak neki, nem a matematika terén követtem el hibát, még mindenkinek jót akartam, csak gyerekésszel. Persze ettõl még jogtalan, hogy holt g keserítse az életemet, mikor már nem tud kifogni rajtam semmiféle feladvánnyal, mégis fol ton büntet pusztán azért, mert valamikor nem értett meg valamit. Egy hajnalban arra riad tam fel, mégiscsak félek, hogy nyilvánosan megszégyenít és kínoz majd az érettségin, és ije mádkoztam. Nem tudom, a jó Isten hogy fogadhatta azt a zagyva szöveget, amit hozzá küldtem , mert amit kértem, arról nem lehetett feltételezni, hogy végighallgassa, annyira ellentét ben állt mindennel, ami a keresztyénség lényege. De Isten azért Isten, hogy ne lehessen ki számítani a lépéseit, és azon az éjszakán alighanem ismét bokrétás kalap volt a fején, mert foglalkozni Fejér tanárnõvel. Elkezdett sárgulni, egyre nyomorultabbnak látszott, egyre ke dvetlenebbnek, Korondy azt mondta nekem, sok gondja van, imádott apját embólia sújtotta, aki mellette van, valami távoli nagynéni, semmit nem ért a betegápoláshoz, neki most se éj ele, se nappala, futna haza, de hogy menjen, mikor nem hagyhatja másra az érettségit. Egyszer Kibédy is megállított, kérte, foglalkozzam többet Cilivel, mert megint mindent össz zavar, tudja, 333hogy rövidesen férjhez megy, de ne végezzen akárhogy egy jövendõ Tonelliné gyébként ne aggódjam saját várható eredményemen, elég barátot szereztem sajátságos diákpály akiknek volt hallásuk hozzám, nem hagynak cserben. Ez nagyon meghatott, emberi volt, erõt adó. De bátorított Möszjõ is, Korondy meg állandóan berendelt a laboratóriumába álürü inél kevesebbet találkozzam Fejér Margittal.

Egyébként Móré óráin is iszonyú volt ott ülni. Móré ahhoz képest, hogy diplomát adtak neki, alsó tagozati szinten tudott latint oktatni. Akkor már ketten gyûlöltek nyíltan, de Móré i latát megérdemeltem, mert ami rosszat valaha Fejér óráin átéltem, Móré Mária kapta vissza. l még valahogy kibogozta Horatius szép sorait, de Tacitusba beletört a foga, az Annale s órákon végképp földre terítettem alattomos kérdéseimmel. Nem gondolja-e kérdeztem szelí a ezt vagy azt a szót megváltoztatnók, méginkább latinossá válnék a mondat, ide talán a kon ifrasztika kondicionálisa illenék. Kétségbeesetten nézett rám, a Vértorony strázsái vigyo sak Cili pillantott rám szigorúan, szomorúan. Mit kínozod? suttogta mellettem. Ugyanoly n embertelen vagy, mint Fejér. Ami neked fáj, másnak is fáj, Móré nem vétett ellened, csak elég mûvelt, és õt nem apánk nevelte fel. Nem hallgattam rá, figyeltem a tanárnõt, Mórét, kod, egyre vörösebb, addig kérdezek tõle képtelenségeket, míg sarkon fordul és kirohan, fel t Milánónál, ahol meg kell érnie, hogy Milánó nem hallgatja végig. Mint távoli rokon, Katal

jelenti, elutasítja a vádat, az õt helyettesítõ tanártól lábtörése idején bezzeg elfogad 4Azt tapasztalta, a kutyás lehetetlen személy, de a tanárnõ ne érzékenykedjék, iparkodjék h ni. A kutyás, sajnos, valóban tud latinul, alighanem többet, mint Móré. Menjen szépen vissz , folytassa az órát. Olyan boldog voltam, mikor könnyezni láttam Mórét, amit ellenem Fejér etett, deformált, gonosz lettem, Fejér üt, Mórénak adom vissza. Boér nagytiszteletû úrnak i van, a rossz rosszat nemz, kerültem is Boér nagytiszteletû urat.

A szót keresem, amivel ezt az utolsó gimnáziumi évet jellemezni tudnám, talán az a legponto abb, hogy meglepõ volt, kiszámíthatatlan minden tekintetben, Cili, aki olyan szenvedélly el ragaszkodott apánkhoz, kezdett eltávolodni tõle és nem hozzám került közelebb, hanem áts a családi képletet, Cili anyám gyereke lett. Én egy idõ múlva megfejtettem, mi történik, é nczay Lenke mit nem akar elmondani nekem, hát egyszerûbbnek érzi, ha egy parányit eltaszít ja valódi lányát és két kézzel szorítja magához a fogadottat. Cilit régen eltemettük, mikor végre elmondta nekem, minden iskolai zûrzavarommal és Ágoston elvesztése miatti keservemmel, Fejér üldöztetésével együtt se volt rá akkora szükségem neke ilinek, aki valóban szerelmes volt, valódi szerelemmel, nem olyan nem vállalhatóval, aho gy engem Ágoston személye csábított, és testvéremnek az anyám által nagyon is ismert ok mia kellett szakadnia attól, akivel boldogan élhetett volna. Cili igazán szenvedett, gyöngy szálam mondta nagyon komolyan anyám , te csak azt hitted, szenvedsz, mint ahogy azt h itted, szerelmes vagy, pedig csak fiatal tested kezdett jelezni, és mert az a bold ogtalan Ágoston megadta fantáziádnak az itthoni esti mesék folytatását, hát beleszerettél, se feledd el, hogy ehhez a szerelemhez 335milyen elõzmények után érkeztél. Nem emlékszel má kik voltak Ágoston elõdei? Winnetou, Szucsong herceg, az angol trónörökös és Robert gróf, a Angliában éltél a föld alatt. Cili csak kényszerbõl, irántad érzett hûségbõl tett úgy, min boldogsága volna valaminek az eljátszása, amit te kitaláltál, Cili a valóságot akarta, meg kapta a nyomorult, most aztán ne csodáld, ha belém kapaszkodik, mert te sem értetted meg , csak képzelted, hogy érted, mi zajlik le a két boldogtalan szívében. Neked, gyöngyszálam, pad a világ, mint Shakespeare-nek, és magad rendezed rajta a jelenetet.

Nekem jobban fáj, mint neked, ha téged bántanak, hallottam tovább , de azért képzeld magad lnõttnek, aki nem térhet vissza a szülõföldjére, mert megszállták idegenek, és anyanyelvede asználhatod már, se a többi ottani ember, hát elmenekülsz, mert nem tudod vállalni, ami tör és létesítesz egy másik városban egy Mentsük meg társaságot, a lelked kiteszed, hogy jól kkor a végzet egy okos, koravén kölyöklány révén keresztezi az utadat, a kölyök azt mondja, t veled együtt semmit sem tenni ennek érdekében, mert õ elismert mûvészi tevékenységet foly amellett szüksége van szabadidõre, te meg csinálj az elveszett életed visszaszerzésére irán aiddal amit akarsz, õ nem asszisztál, pedig leginkább erre a kölyöklányra volna szükséged, hiába pimasz és önzõ, neki van egyedül fantáziája, amellett tud verseket írni, és ízlése fe eddigi propagandaanyag silány, a nagy célért bevethetõ gyerekek nívós verseket, elõadni va rabokat érdemelnének. Mit gondolsz, ha te vagy Fejér tanárnõ, mit válaszolsz önmagadnak? Am en néma, fegyelmezett, és a bosszúját jégen tároló tudsz 336lenni, ahogy ismerlek, semmit, , míg úgy megütheted magáncélja és önzõ lázadása miatt a kölyköt, hogy belesántul. Õ, szegé lened, nem titkolta, hogy megbántottad õt és a szent ügyet, és iparkodott az állandó megalá rábírni téged arra, eszmélj már fel ködös álmaidból, a hazának is vannak gondjai, legalább a te momentán szerelmeid, esetleg alkotókedved. Nincs benned elég megértés, gyöngyszálam, majd megjön idõvel, csak ne érezd katasztrófának, ha valaki, akit mélyen megbántottál, a ma m okos módján a saját igazát keresi. Te Ihász tanár úr áldozata vagy, Ihász tanár úr meg a hibáztassunk, felelj? A történelemnek nincs telefonszáma, fogadónapja sincs, a történelem f amat, amelynek vagy elkapod a megfelelõ pillanatát és úgy cselekszel, ahogy tisztességes e mber cselekszik, vagy az idõ átejt a szitán, és hiába iparkodol, nem viszed semmire. Milye n fáradt lehetsz, szegényem, milyen sebzett, milyen szomorú, és milyen méltatlan okból, mer Fejér tanárnõ sok mindennek jó volna, légiós kiképzõtisztnek, õrmesternek, de nem nevelõne gy attól, hogy téged nem szeret, még jó ember lehet, mert van akit vagy amit imádásig szere , és ez a haza. Az a legsajátosabb, hogy még hasonlítotok is egymáshoz, csak Fejér Margit r isabb nálad, és reálisabbak az eszközei, de te, ahogy Korondy tanár úr megmondta, csak írsz z a semmibe, gyerekfejjel, gyerekkézzel, még az is lehet, nagy jövõ számára teszed. Ágoston ssz ember volt, mindennek rossz, férjnek, apának, nyilván szeretõnek is az lett volna, n em kell úgy tenned, mintha sértenélek, vagy hirtelen nem tudnád, mire célzok, ez az ember,

aki életeken gázol át, a te életeden is átgázolt volna, ha egyáltalán észrevesz, de rád ne dve, 337pedig te csakugyan szeretted, a Baraszkondy lánynak meg kellett a jelvény a kabátjára, kitûzhette, hogy megnyerte Ágostont, az övé lett, pedig hányan meregették rá a s Ne haragudj rám, ha most, mielõtt õsszel megjössz Bécsbõl és Gianni örökre elviszi tõlünk, ig Cilivel vagyok, mert Cili tragédiája nem középfokú dráma, a Giannié pedig akkor kezdõdik or erre rájön, és olyan valakitõl szenvedi el, akire egy rossz szót nem szólhat, mert hû, m jó, mert mindenben minta, csak éppen a teste nem válaszol az övének, vagy ha mégis, az szí produkció lesz, amirõl tudni fogja, ha testvéred rákényszerül. Az érettségi témáját pedig együtt vedd le a listáról, most már annyit tanultál, hogy nem érdemes ezzel foglalkoznod, a ogy sikerül, úgy sikerül, latin magyar szakra mindenképpen felvesznek, minden más úgy elmar mögötted, mint az álom. Csak féltékeny ne légy a testvéredre, akit most szeretni tanítok, ú etni, azzal az igazi rokonszenvvel, ahogy egy férjet szerelem nélkül lehet, annak az örök emlékével a szívünkben, akit nem adott meg a sors, mert az nem pincér, nem vesz fel rendelé t az életedre. Szónokolsz, szónokolsz, mert gyötör a gond mindkettõtöket. Melyik Shakespeare-ben van ez: é zavak, csak szavak. Pedig a tisztesség fontosabb. Amit elmondtam, az olyan, mint e gy általatok írt színdarab, ugye? Legalább figyeltél, gyöngyszálam, és megértetted, és odak a testvérednek addig, míg az élet el nem választ szegénytõl?

Soha ekkora csendet, mint ahogy én anyámat hallgattam. 338 18 Lalage mosolya Az írásbelik és szóbelik között volt néhány nap felkészülési szünet, a Vértorony strázsái k ott komolyan, Pálma tudta, most nem olyan a légkör, mikor szerencsés volna bárkit is látván an megbuktatni, elég az intézetnek az utóbbi hónapok katasztrófasorozata, majd elboldogul õ a vizsgán azzal a kevéssel, amit emlékül magával visz innen a házasságba. A legelsõ szabad mentem az internátusba, ahová belépõcédula nélkül egy kinnlakó sem járhatott, de a várható tt nem volt lehetõség igazi békebeli ellenõrzésre, én is bejutottam, megtudni, amiért mente csakugyan elutazott-e hóhérom, ahogy Korondy jelezte. Az internátusban közölték, valóban tá a kellett, azóta nyilván már megérkezett régi otthonába. Nem lelkendeztem örömömben, inkább lmat éreztem, ami okát csak késõbb tudtam megfogalmazni, azt hiszem, úgy pontos, ha azt íro , voltaképpen megijedtem. Hogyne ijedtem volna meg attól a felismeréstõl, hogy Isten fel elt a könyörgésemre, bénítsa meg valamiképpen Fejér örökké fenyegetõ kezét, õ meghallgatott lomban szinte soha nem figyelek, lesem, jön-e a záróének és mehetek-e vissza az íróasztalom llé. 339

Isten segített, ez világos volt, de mindjárt elkezdtem aggódni is: hátha a rosszindulatú ké k rosszat hoz az eredménye, például azt, hogy az a valaki, aki majd helyettesíteni fogja Fejért, kapott valami utasítást tõle, kérdezzen a vizsgán fizikából sosem oktatott anyagot volt olyan gonoszság, amit fel ne tudtam volna tételezni arról, aki valahányszor az osz tályba lépett, megpróbált újra meg újra porig alázni, akitõl nevelõi igazságszolgáltatás he t tanultam és a módszert, hogyan vehetõ el egy gyermek életkedve. Egy gyermeké, mert lehet tem én olyan szerelmes Ágostonba, amilyen akkor voltam, az érzés egy kamasz lány testének ö ga elõtt is érthetetlen kívánkozása volt egy másik test közelében valamire, ami nem volt tö t sejtelem, semmi és valami, bolyongás a homályban, test és lélek közös zavarodottsága a te parancsa szerint. Anyám, aki segíthetett volna, hogy eligazítson a zavarban, frigid volt, apám egy pap tis zta lelkével és egy orvos felvilágosító munkájával elmagyarázta, mi megy, illetve nem megy nyám biológiai érzékelésében, ha férfi közelít felé. Nem volt nehéz megtanulni, ez az egyet amelyet anyám közelében tilos érintenem. Apám viszont értett engem agyával és biológiájával lehetett, segített. Hogy testem megszólalt, nem örült neki, de tudta, ezt szabja meg a n agy törvény, Cili szerelme Textor iránt természetes válasz a fiú szerelmére, tragikus, hogy m realizálható, én még csak képzelem, hogy amit érzek, szerelem, de nem érdemes vitatkoznia lem, legyen az, ha így hiszem, de tanuljam meg, minden nõs ember és családi nyugalom tab u, tessék felülemelkedni a serdülés zavaros ösztönéletén és elvágni a meg se kötött szálaka 340 Magam voltam a boldogtalan ifjú a halovány holdnál, legfeljebb Adéllal tudtam volna szívem

szerint beszélni, de Adélt akkorra már meggyûlöltem, olyan nyertes vetélytársnak éreztem, kúti felháborodása alighanem annak a következménye volt, hogy Ágoston szívében Csinszka-fej dél lakott, csak Adél, annak minden testi-lelki következményével együtt, hogy érezte sose l tnek házasok, amellett Adél mostanra egyszerûen eltûnt a láthatárról, még a városban sem ta k vele többé, az élet soha nem sodort még egyszer a közelébe. Az iskola bajban volt, Ágoston után Adélt is elvesztették, kísérleteztek egy sebtében beáll alkalmatlan kezdõvel, az nem bírt nemcsak az osztályokkal, saját gyakorlatlan nevelõi pályá buktatóival sem, el kellett küldeni, helyette visszakaptuk a Terráriumból Ihász tanár úr hi sét, hajdani cserkészvezetõnket, Ilona nénit, aki révén aztán alkotmánytan és közjog, orszá lmak, történelmi események akár a tizenkilencedik, akár a huszadik század terepén valahogy ondódtak. Ilyen tenger idõ alatt sok minden történt, de aztán hál Istennek el is múlt és a békéje biztosítja az ország rendjét. Politika, közélet, magyar és külföldi események rendre , mint hajdan a cserkészmozgalom, igazán szerencséje volt minden érintettnek, hogy történel mbõl csak osztályvizsgát tettünk és nem volt sem írásbeli, sem szóbeli, mert a kormánybizto i kiküldött egyaránt nagyot nézett volna attól, amit a magyar- és világtörténelemrõl hall v all a mi közvetítésünkkel. Szerencsére csak magyarból, latinból, németbõl és fizikából kell így nem vált disszonánssá Ilona néni vendégjátéka, aki közlése nyomán minden, amit megprób k, anémiássá sápadt, nem volt életszerû semmi. Rémlik, hogy a huszadik század ismertetéseko alami Lenint is emlegetett, egy igen rossz embert, akinek az utóda is igen rossz, de ezekkel nem kell komolyan foglalkoznunk, mert ateisták, hogy politikai célkitûzésük mi lett volna, az nem volt se világos, se fontos, Marx nevét egyszer sem említette, pedig arra figyeltem volna, nálunk a legjobb pék neve volt Marx. Mintha egyszer lett voln a román megszállás is, de ezt alighanem csak képzelem, holott apám említette. Az iskolát kü n is elõkészítették a nagy eseményre, egész nap folyt a takarítás, ragyogott ablak, rézkili közölték velünk, az egyházat Szilvássy fõtiszteletû úr képviseli majd, egy másik egyházkerü t püspöke, az államot meg az a bizonyos államtitkár, aki jelezte a visszaküldött és átnézet beli dolgozatokat kísérõ levelében, hogy az öreg Arany margitszigeti gondolatait olyan biz tos és gyöngéd kézzel körvonalazó Szabó nevû növendékkel szívesen elbeszélget majd, kíváncs hibátlanul fogalmaz-e, ahogy a majdnem novella magyar tétel megoldásában tette. Elismerés rosszabbkor nem is jöhetett, már a gidipacalokig is eljutott a hír a szomszéd épü ben, valami jeles egyén látogatása várható, aki a kutyást keresi, akitõl minden kitelik, id s is a testület, mert nem tanácsos a kutyást nagyon kérdezgetni, az olyanokat tud válaszol ni, hogy aki hallja, beleszédül. Az érettségi napjai alatt egyébként felsõ tagozati szünet az intézetben, a szaktanárok minden percét lekötötte a várható esemény. Katalin jelentette, tudja, a kormányképviselõ államtitkárnak az a felfogása, aki nem tudja egyetlen hiba nélkül ondani az érettségin a Him342nuszt meg a Szózatot, már nem is kap kérdést, feleltetés nélkü kott, menjen haza, tehát ismételjük el csak szépen, hiába tudjuk a verseket, még botlani, v gy újra kezdeni se szabad egy nemzeti klasszikus üzenetében, mert félrevivõdik a hangsúly. Nyeltem egyet, engem szavaltathatnak fél napon át, de Cili mindig mindenbe belesül, cs ak akkor nem vét, ha énekelhet, kínomban azt tanácsoltam, ha felszólítják valamelyik hazafi versünkbõl, recitálja el, az énekmester megtanította az ének és prózai artikuláció közti ha , a hallgató meg azt hiszi, emelni akarja a költemény hangulati szépségeit. Nézett rám árok virágszemével, mint egy gyermeket néz a felnõtt, Cili már réges-régen nem félt semmitõl, t en nem volt indulat, csak a halni készülõk belenyugvása, leginkább egy Arany-vershez hason lított, ahhoz, amelyben a költõ lánya elvesztése elõzményeit örökíti meg, fekszik az elmúlá a fiatal anya, aki megértette és elfogadta a halált. Soha olyan szótlan menyasszonyt, mi nt testvérem, aki az érettségi befejezése után következõ családi ebéden kapja meg Gianni gy annyira érdekelte az aktus, mint hogy milyen értékeléssel fejezi be a középiskolát, már meg az útlevele, az enyémmel együtt készíttette el az apám, elvben már mehetne a Marquesához, h smerkedjenek, csak jöjjön haza õszre a szeptemberre tervezett esküvõre. Közönye az érettség tetében indokolt volt: sem ellensége, se rosszakarója, irigye se volt, a tanárok becézték, ralevõ életét Gianni biztosította, számára a jeles napokon igazán nem forgott kockán semmi. lmazni sose tudott, majd Kibédy pár okos szóval kisegíti, a németbõl sokat javíthat értékel belin odacsempészett helyes fordítás, latinból meg csak talál Móré egy csecsemõnek való szö min némi irányítással túlesik. A fizikától neki nem volt félnivalója, testvérem még élvezte

Nemcsak Cili miatt nem izgattam magam az érettségi elõtt, önmagam esetleges eredménye sem nyugtalanított, haló porában is áldja meg az Isten, Korondy megszervezte, ha valami okból Fejér bénító jelenléte nélkül is beállna nálam fizikából a táblánál a pszichikai vesztegzár

blakhoz csalják valamiképpen a fõ bizottsági tagokat, Boldner tanár úr meg villámgyorsan me dja helyettem a táblán a tételt, a Kossuth utcán gyakran vonul vagy temetési, vagy esküvõi et, csak lesz valami látnivaló, ami segítségével Korondy és Möszjõ idõt biztosít Boldnernek , bár az osztály esküszik rá, ha nem Fejér kérdez, mindent tudok. Boldnerhez jártam évek ót emcsak kedvelt, de becsült is, nem volt az a képtelen rendhagyó averbóból származott akárha dik számú aorisztosz, amit rá ne vágtam volna a kérdésre, hát persze hogy megígérte, nem ha ben. Az érettségi reggelén anyánkat hajnalban felkeltette az aggodalom, csodálkozott, hogy mindkettõnket költenie kellett, és két rendkívül higgadt, frissen mosott-vasalt matrózruhá ak nézhetett utána, akik visszaintegettek a sarokról és minden izgalom nélkül ballagtak az skola felé. Ilka néni háromszor utánunk köpött, ez volt a sikerhozó babona, ezt már nem is pedig a kapuban végezte a szertartást. 344

Odamenet azt tárgyaltuk, amit Katalin révén megtudtunk: a bizottság minden érettségi napon elõtt is, délután is visszavonul Milánó irodájába úgynevezett könnyû étkezésre. Mire beértü érdekelteket a folyosón találtuk, engem nem kellett már bemutatni Ludwighnak, ez az állam titkár érkezésének napján már megtörtént. A férfi zsakettben volt, méltányoltam miatta, 193 sõ hetében kánikula volt, aznap útiruhát viselt, most láttam elõször az érettségi méltóságá letben. Jó alakú, magas férfi volt, Milánó távoli rokona adatai között ugyan csak özvegy mi zerepelt, életkora nem, de úgy éreztem, alig lehet sokkal fiatalabb az apámnál. Pici bókkal köszöntöttük Milánóékat, aki azonnal be is terelt bennünket az osztályba. Újat a teremben a pasztaltunk, mert azokkal, akik már átestek a vizsgán, betûre leírattunk magunknak mindent , amivel majd szembekerülünk, mi a legutolsó öt voltunk, akik még megmérettetésre vártak a sorrendi szabálya szerint. Fõtiszteletû úrról csak jót hallottunk, szelíd, irgalmas, soha n zavar senkit új kérdésekkel, de az államtitkár életveszélyes, váratlan és kiszámíthatatlan l bombázza kinek-kinek az állóképességét. A terembe a bizottságnak felhozták a csak rendkív makkal alkalmazott nagyasztalt, amely egy szertárban várta idõnkénti felbukkanását, a melle t ült a bizottság, hátuk mögött külön kis támlás padon a két jegyzõ, Korondy és Möszjõ, mi alnál, amelyen papír volt és ceruza, hátha fel akarunk jegyezni felkészülés közben valami g atot. A vizsga természetesen imával kezdõdött, maga fõtiszteletû úr kérte számunkra az ég s l nem énekeltünk, pedig most szerettem volna hangosan figyelmeztetni a jóistent, máshová n e nézzen, itt vagyok, éppen itt, ha eddig nem hagyott el, most se tegye. 345

Az asztalnál középen Milánó ült, jobbján-balján az egyház és az állam képviselõje, az állam , fõtiszteletû úr oldalán Móré, Rácz tanár urat csak a szimmetria kedvéért invitálták be, m tt berendelt Boldner tanár úrnak nem volt párja. Öten vizsgáztunk, ilyen sorrendben: Radec z, Simon, Szabó Cé, Szabó Em és Zöldy Mária. Simon pityeregve lépett be, de mindjárt abbaha Milánó fegyelmezetten volt kellemetlen, de nagyon kellemetlen tudott lenni így is, Si mon abba is hagyta a gyerekes viselkedését. Kiosztották az elsõ magyar tételeket, Radecz n yitott a Szigeti veszedelem-mel. Korrekt elõadást tartott, csak a szépséges zárósorokat nem említette, számon is kérte és elmondatta vele az államtitkár, aki arcán csak akkor enyhült evség, amikor meggyõzõdött róla, Radecz hangjával érzékeltetni próbálja a zárósorok kivétel n föld, ég, hazaszeretet, férfihõsiesség parancsa: haljunk meg, ha szükséges a hazáért ol an természetességgel olvad össze. Ez szereti a verseket, néztem gondolkozva Ludwigh arcát, ez nagyon szereti az irodalmat. Eddig se volt bennem félelem azóta, hogy Möszjõ Cili útján beszámolt a személyemnek elõkészített Korondy, Boldner és személye esetleges mentõakciójáró most letten igazán derülten nyugodt. Simon Adyt kapta, Adyt szívesen kihagyta volna az akkori irodalomoktatás, mert mint apám nagy nehezen kivallotta, úgy igazán nem kedvelte egyetemünk névadóját, de hát személyé almi iskola kezdõdött, kihagyhatatlan volt, Kibédy zsenialitása megtalálta azt a tanulót, a i részint nem szerette, részint õszintén nem ismerte, nem is értette Adyt. Elmondta, ami k evés a nem is olyan régen elhunyt nagyságról mondható volt, hang346súlyozta debreceni isko tását , versre csak egyre emlékezett, azt fakó hangon, de meggyõzõdéssel el is mondta: Tegn rangoztak, holnap harangoznak, holnapután az angyalok gyémánt havat hoznak. Nesze neke d Léda és Csinszka, gondoltam, vártam, mi lesz. Fõtiszteletû úr nagyon megdicsérte Simont, kinek nem volt kedve szondázni, hogy értékeli Ady hazáját és az irodalomba törtetõ hegedûsö ke jelentéktelenek botladozását, a feleletet elfogadták, a boldog Simon leülhetett. Ady ce thal istene és marcangoló problematikájának esetleges boncolása láthatólag nem csak az egyh , az államnak sem volt érdeke.

Jött a mi Cilink. Õ Mikes leveleskönyvét kapta, szépen elmondta az életrajzát a nemes számû még Mária Terézia elutasító válaszát is tudta, aztán mikor Rákóczi halála után a Rodostóban sszív, egyszemélyes magányáig érkezett, történt valami a szokatlanul nagy csendben, amelybe indenki testvéremet bámulta, mint egy festményt. Cili elõadásában megváltozott a hangszín, recitált, még Lévay versét is idézte, és mert hangja zengése úgy akarta, a teremben hullám ütõdött, egy néma sziluett meg nem fogalmazott tompa jajszava is felhangzott, ha illett volna, bizony meg is tapsolják, de mindenki úgy megrendült a valódi beleéléssel átadott na emberi tragédiától, hogy csak fõtiszteletû úr szedte össze magát annyira, hogy azt mondja: dja meg az útjain, kedves gyermek, ez megkapóan szép felelet volt. Ludwigh habozott, az tán ránézett Cilire, és közölte: Egészen nagy jeles, Szabó kisasszony. Cili pukedlizett, illanatban boldogabb volt, mint egész elkövetkezõ életében. Az arcán már ott csillogtak a k k, 347amelyekkel elõre elsiratta sorsát nem a Márvány-, hanem a Földközi-tenger mellett, s szemében volt a látomás, amely Mária Terézia nulla redemptioját a Marquesa elképzelt mag al mosta össze. Következtem én: Berzsenyi és a magyarországi latin iskola. Nem néztem Ludwighra, pedig tud tam, most, ha valaha, rendkívülit dobok, Kibédy tudta, mit kérjen tõlem, ha valakit, a Kölc ey által kisemmizett két csodát, Berzsenyit és Csokonait naponta olvastam a latinjaim me llett. Nem szabályos életrajzzal kezdtem, hanem az irodalmi kritika megszégyenülésével, mik r az alkotó halhatatlansága rácáfol arra, amit az esztéta képtelen felfogni vagy megérteni. bédy kicsit idegesen szuggerált a nézésével, tartsam vissza indulataimat, õ tudta, a Szózat én valódi kedvencem, rendületlenül utasításával, a Himnusz tõlem, a személytõl nem kér sem ed Isten kegyelmének. Volt oka az izgalomra, csak rá ne kezdjem meggyõzni fõtiszteletû ura t errõl, sem az államtitkárt kioktatni, milyen illetlenség egy szatmári követtõl, ha belebe nála nagyobb költõk stilisztikájába, és kivégzi a zseniális Berzsenyit ugyanúgy, mint Csoko a magyar rokokót és a népnyelv tündér leleményét. Nem tévedett, nem akármilyen Berzsenyi-ké ltam a bizottságnak, mindazokkal a reflexiókkal együtt, amelyeket Kibédy már többször hallo tõlem. Fõtiszteletû urat egy kicsit bénította a hõség, de az államtitkár megszégyenítõen fr y figyelemmel végighallgatta a kívánt életrajzot, pillája se rebbent, mikor a Himnusz szer zõjét enyhe, de tagadhatatlan bírálattal illettem. De azért megjegyezte: A kisasszony túl gyorsan és könnyen minõsít halhatatlanokat. Jogásznak készül, ha leérett 348 Klasszika-filológusnak államtitkár úr és persze magyar szakra. Egyébként nem hiszem, hogy n minõsítenék, mikor védem a költõt, aki olyan hihetetlenül sokat adott verseivel a nemzetn Kölcsey azért ideges, mert nem tudja követni, különbözik az ízlésük, a képlátásuk. Államti ja meg Berzsenyi látomásos építkezése? Micsoda villanások a sötétben: A szörnyetegek lábnyo nosz cudarok dagálya. Senki így és ezt nem érzékeli. Most õ emelte fel a kezét, és fõtiszteletû úr is felriadt bóbiskolásából, megint érdeklõdve ket. Szokatlan képek, optika, ez való. Ön érti a szavak jelentését? Hogyne. Sok, ma már elavult szót használ a mester. A dagály az õ korában a gõg, a hencegé alaki, õ igazán lehetett volna akár gõgös is. Szép férfi volt, férfias férfi, ilyen tekinte nyertes versenytársa Kölcseynek. Milánó azt mondta: számára elég, láthatólag ismerem az anyagot. De engem érdekel hallottam Ludwighot , folytassa csak, kisasszony. Ön szerint kik a s zörnyetegek? Mik a szörnyetegek lábnyomai? Franszoa nyaka megnyúlt, láttam kimagasló fejét, biztató mosolyát, Korondy meg a bizottság mögött kirántotta és meglobogtatta a zsebkendõjét. Mosolyognom kellett volna, de nem tudtam éreztem, az én életemben most ismét fordult valami. Vadak között élünk, államtitkár úr, bestiák, gonosz lelketlenek azok, akiket a mester cud keresztel. A gazok, akik lelkünkbe gázolnak, s az okozott sérülések jelzéseit otthagyják t tunk szövetén. Igazságtalan 349sértés ütötte seb, minden erõszak, gonoszság nyomot hagy raj int láb lépése a havon. Ez keresztyéni válasz mondta fõtisztelendõ úr , engem meggyõzött. Milánó elpusztult volna, ha egy elismerõ szót kellett volna kiejtenie, helyette viszont Ludwigh szólalt meg: Ha ennyire érti és ismeri Berzsenyit, érdekelne: melyik verse adott önnek személy szerint a legtöbbet, az-e, amelyben egy szemöldökív szerepel, vagy egy kertépítészeti egység? Nem kellett várnia a válaszra, már feleltem neki egy harmadik, államtitkár úr, az, amelyb

Grönland hidege és a sivatag forró homokja szerepel a Camoenának nevezett múzsával. Lolli s emöldöke nem elég erõs védelem a halál ellen, a rózsás labirintot is lebírja a tél. De az i ehetség, a mûvész ajándéka, az is, amit õ kapott, az is, amit õ ad másnak, elpusztíthatatla , mint a szerelem, az ifjúság, vagy a siker. Ez konkrétum, Kölcsey észrevehette volna, his zen most is észrevette itt mindenki. Berzsenyi él, itt van most a teremben. Tetszene k érezni a jelenlétét? Milánó keze lendült, de nem tudott megszólalni, mert Ludwigh már beszélt. Én végeztem a tanulóval, méltóságos asszony, és gratulálok a magyartanárának, kicsit irig ztelettel. Kibédy külön meghajolt felé köszönetül, de Ludwigh nem rá nézett, hanem rám és én is ránézt ek beszéltek. Az én pillantásom azt kérdezte: Csak neki gratulálsz? Nekem nem? Az õ szeme olt: De szenvedélyes vagy, te gyereklány, és milyen merész. Késõbb el is dicsekedtem ezzel a szemek játszotta párbeszéddel Cilinek, de azt felelte, ny ilván tévedek 350lelkesedésemben, nem történt itt semmi, csak káprázatosan feleltem, ami ne senkinek, legfeljebb az idegennek. Boldog volt a testvérem, nagyon boldog, olyan egyszerûvé tette számára a németbõl kért feleletet Kibédy, hogy meghatódtam: a Buch der Lie ett elemeznie azt: Du bist, wie eine Blume. Pontos fordítást kapott minden dal elõtt a mesternõtõl, hát persze, hogy le tudta fordítani, mit üzen a költõ. Fõtiszteletû úr azt mo etül, érezni lehetett, érti és nem csak érti, érzi a szöveg minden szavát, amit Heine nekün Testvérem boldogságában Heine életrajza helyett elmondta a Lessingét, senki se vette észre, csak Kibédy meg én. Franszoa boldogságában hang nélkül ütögette össze nagy tenyereit a bizo mögött. Én következtem, Goethe-szöveget kaptam, a Faust elõhangját. Milánó olyan ideges vol r látta, milyen örömmel emelkedem újra szólásra, hogy dobolni kezdett ujjaival az asztalon. Ihr naht euch wieder, schwankende Gestalten Faust nyitánya. Ez megint szabálytalan és s zokatlan felelet volt, meglepõ, milyen fiatalon felismertem a kontinuitás kezdõ szakas zának fontosságát, azt, hogy múlt voltaképpen nincs is, csak jelen van, amely a múltra táma odik és fején hordja a jövendõt, így hármas egységként állják a cudarok dagályát momentán v esetleg a várakozásban, mikor elõre átélik a jövõt, vagy rettegnek tõle. Egyszer, évtizede k majd egy hosszú elemzést a modern regénytechnika és Szent Ágoston idõelmélete viszonosság csak e percben, mikor ezeket a sorokat írom, eszmélek rá hajdani elõképemre, ahogy a bizot tságot oktatom, persze nem az idõelmélet már a központi kérdés, amire választ várnak, szánd lírai, nyelvtani kérdés, az Umlaut. Tessék, szállítot351tam azt is. Mindenki megdicsért, Mi hallgathatott, annyit tudott kipréselni magából, hát akkor ez is rendben van. Még következ ek kérdések, mert fõtiszteletû úr váratlanul felélénkült, õt az érdekelte, mit tudok Lessin a német irodalomtörténet vonatkozó passzusát, kérdezte, szeretem-e, feleltem: Náthán miatt lenül, de az én igazi választásom mégis Schiller szenvedélyes drámamûvészete. Itt Ludwigh kapcsolódott megint bele, Kibédy meg kicsit nyugtalanul elõrekönyökölt, mi Schi lertõl csak balladákat tanultunk, õ sosem oktatott Schiller-darabot, csak tartalmukat és némi részletet, ami nem jelent semmit, mert ki tudná azt, én miket veszek kezembe ottho n, mikor folyton vagy írok, vagy olvasok. De ha, mondjuk, elkezdem magasztalni az orléans-i szüzet vagy Stuart Máriát, nem történhetik-e meg, hogy a darabok esztétikai érték lkelti fõtiszteletû úr kételyét, szerencsére fõtiszteletû úr megelégedett Polykrates gyûrûj iszont belekérdezett a könyv nélkül mondott Polykratesbe, majd az érdekelte: ha játszanának iskolákban Schiller-darabokat, kinek a szerepét vállalnám szívesen, igaz lélekkel azonosul a vele. Gyorsan kellett válaszolnom, nem illett várakoztatnom a bizottságot, Milánó így is illámlott már, döntenem kellett, mit merhetek. Engem a Don Carlos-ban legjobban az a s zerencsétlen Eboli Adél érdekel, azt megformálnám, de ilyet nem felel érettségin épeszû. Há , ami megfelelt a jól nevelt tanuló normájának, és ami csak kis részletében volt nem valósá en hosszú ideig férjként alkalmaztuk a máltai lovagot a gyerekkori szüzsékben: Én Posa már ztanám, államtitkár úr, mert mérhetetlen bátorság kell ahhoz, amit õ kimond a királynak, mi dolkozásbeli szabadságot és poli352tikai függetlenséget kíván az elnyomottaknak. Ludwigh m smét Kibédynek, a szaktanárnak gratulált, aki lenyelte az igazságot, hogy csak Schiller-ba lladák és egyes darabok kurta jelenetei vannak a tankönyvben, dráma egy sor sem. Néztem õke , ahogy összesúgnak és ismét gratulálnak Kibédynek, mit szólnának, ha bejelenteném, nekem P jem volt sok éven át, de már nem máltai lovag, nekem általában egész gyûjteményem volt irod ekbõl. Megálltam, hogy csendben maradjak, csak a szám õrizte meg az etruszkok szobrairól t anult csepp ajakmoccanást, Horatius Lalagéjának általam annyiszor elképzelt mosolyát. Tudta , hogy azt, ahogy ott némán és egy parányit rezdülõ szájjal hallgatom õket, senki se fogja ejteni, csak éppen mindenkinél más lesz egyszer az emléke, hogy Ludwighnál mi, abban volta m a legbizonyosabb.

Míg Schillerrõl beszéltünk, elszállt az idõ, jött a következõ felelõ, Zöldyt sürgették, mit emigen figyeltem, már elõttem volt a Tacitus egyik Caputja, Móré reménykedve nézett rám: bi odva, ha úgy felelek, ahogy megszokta, õt is megdicséri az államtitkár. Ránéztem a szövegre hátradõltem és jeleztem, nem kérem a felkészülési idõt. De hiszen el se olvasta, gyermek mondta fõtiszteletû úr. Milánó hangosan sóhajtott, s a azt mondta: kezdi már. Már átfutottam, püspök úr. Kezdhetem? És mondtam szépen, világosan, szabatosan, egy egé aptak az Annales-bõl. Olvastam, mintha magyar könyvet tartanék a kezemben. Ludwigh fur csa módon ingerült lett, mint akinek most már elege van sajátságos szereplésembõl. Megállít al, most majd õ csapja fel valahol a Tacitust, õ választ szöveget, mert ezt a 353szöveget szemmel láthatólag ismertem. Nem vitatkozott vele senki, a testület tudta, amit tudott , Ludwigh három helyen ütötte fel az Annales-t, nem boldogult velem, mondtam azonnal m agyarul, akkor kért egy Agricolát, Móré azt is szállította. Az államtitkár felcsapta a köze ette, fordítottam azt is. A teremben mindenki, aki engem ismert, érezte, ez így nem le sz jó, nem én fogok szégyenkezni a végén, hanem Ludwigh, akit személyemmel kapcsolatban már dig is ért pár meglepetés. Kibédy szelíden rátette szép pecsétgyûrûs kezét az egyre idegese a. Államtitkár úr, valamit elmulasztottunk közölni. A lány úgy beszél latinul, mint más élõ méves kora óta latinul társalognak otthon az édesapjával. Õt így kell elfogadnunk. Ludwigh elõször rám nézett, észrevette a csepp gúnyt és diadalt a tekintetemben, ettõl vára felbõszült, nem akarta mutatni, de látszott rajta. Még mindig nem békélt, felkapta az aszta a készített Horatiust, kinyitotta az egyik versnél. Szerettem volna megmondani neki, n e izgassa fel magát, nem érdemes, ezt is le tudom fordítani, Kibédy akkor már kicsit idege sebben, nagyon halkan megint figyelmeztette, tudomása szerint könyv nélkül is felmondom a legtöbb carment, célszerûbb volna sermoval vagy epodosszal próbát tennie, de elõre jelzi, nem várható más eredmény, felesleges kísérletezni. Dehogy fogadta el a jó tanácsot, akkor l csak haragos, végül úgy érezte, megtalálta a megoldást, saját ismeretanyagából vizsgáztato Elõkapott egy parányi jegyzõkönyvet, amelybe mint megmondta utazás közben ezt-azt feljegyez például katedrálisokban talált érdekesebb sírfeliratokat is. Innen kezdve olyanná torzult izsgám, mint egy mérkõzés, elkezdett epigram354mákkal bombázni, az egyiket valamelyik angol templomban találta, a másik Rómából, a harmadik Párizsból került a könyvecskéjébe. Az utols epén aztán elhallgatott, csak állt, mereven, ellenségesen, és a szemembe nézett. Lalage-Mäb Shanlett tudta, mit kell tennie, most rávillant a mosolya, akkor Lalagét alakította, éde sen keserû és keserûen édes volt az enigmatikus mosoly parányit szétnyíló ajkain. De nem a y, pontosabban nem csak a mosoly, a szemem is kérdezett, hát miért kételkedtél bennem, nem ismersz rám beszélt a pillantásom , hát nem vetted észre, én vagyok Ovidius Corinnája é Lauconoë, de minden ókori Lollik elõdje? Miért bántottál? Mit vétettem neked? Jött a válasz is, a bizottság õt nem láthatta, csak engem, engem, akihez a szeme beszélt, c ak az osztálytársaim, de azok a tételekkel babráltak. Te miért forgatsz ki önmagamból? kérdezte Ludwigh pillantása. Nem szoktam én éles rea ilyen erõvel forgattál meg a saját tengelyem körül, mit akarsz tõlem, miért csináltad? Egyá i vagy te? Hát én felelte neki a gondosan lemásolt etruszk mosoly. Mit akarok? Hát amit te akars Néztünk egymásra, bennem meg az erõs hang mellett, amely ajkam formáját alakíttatta, megszó egy pici, szelíd, az arra figyelmeztetett, pár napja még el akartam pusztulni Ágoston mi att. Megriadtam, a mosoly eltûnt. Miután Ludwigh már nem kérdezett semmit, csak engem néze tt, Kibédy felé dobta a mentõkötelet, mert az epizód túl hosszú volt és ingerlõ. A tanuló igen jól tájékozott az ókori világban. Legyen szabad arra kérnem államtitkár ura kintsük úgy, tudását igazolta, s menjünk tovább. 355 Ludwigh elfogadta a segítséget, csupa verejték volt a homloka, mikor végre leült a helyére láthatólag maga sem értette, miért bõszítette fel egy jól képzett gyereklány pusztán azzal, tudta megtörni önbizalmát. Úriember volt, bocsánatot kért a bizottságtól, Milánótól külön t, mint a sportolók, a verseny végén. Szólt is hozzám is, Milánóhoz is, elõször felém fordu Szép mérkõzés volt, Szabó kisasszony, köszönöm a szokatlan élményt, nem fogom elfelejteni Udvariasan meghajtottam a fejemet, a játékidõ véget ért, Lalage eltette mosolyát a kelléktá Ludwigh most Milánóhoz fordult: Mindkét tárgyból kiküldik országos versenyre a tanulót, méltóságos asszony, vagy csak lat lna a magyart mellõzni, megnyeri mindkettõt. Szabad javasolnom, hogy mindkettõbõl indítsák? A csend vastag volt, lenyomta a szoba levegõjét. Az én kalapos Úristenem megadta szolgálójá

, hogy akik ki akarták perelni gyerekkezébõl kis hegedûjét, megszégyenüljenek. Milánó össze gát, nem volt könnyû neki a vallomás: sajnálatos belsõ események miatt, tragikus koincidenc etkeztében az intézet elmulasztotta a tanulót bármibõl is felterjeszteni. Jézus mosolygott és azt mondta a lelkemben, míg én szerényen a kisasztalt néztem: Te mindi zerettél engem, akartál adni hallevest is és esténként szívemen alszol el. Most atyám és én tük fejedet a megaláztatásból, amellyel szokatlan mivoltodat büntették. Mi közöd neked a go cudarok dagályához, akik kinevették kis cincogó hegedûdet Babilonban, ki bánthat, mikor mel etted vagyok én? Fõtiszteletû úr, aki nem látta át teljes egészében a terepet, de azt megé 56valamit vétett a híres intézet, gálánsan segített Milánónak. Amit Isten késleltet, ki is pótolja, ne féljen a gyermek, aki a világi esetleges gyõzelem helyett íme visszaigazolta az õt felnevelõ egyház oktató munkája dicsõségét. Mire sorra kerültem fizikából, nem volt bennem egy szikra félelem. Boldner várt a táblánál, m a tételemet végre: Boyle Mariotte Guy Lussac egyesített törvénye, és mert Fejér nem volt m nézett rám baziliszkus tekintettel, szállt a kezemben a kréta és minden Möszjõ tervezte a Korondy-féle asszisztencia, sõt maga Boldner segítsége nélkül pillanatok alatt a táblán vo megoldás. Korondy késõbb azt mondta: Szegény Margit még csak ebben is tévedett, hiszen maga tudja a reáliát. Nehezen fogtam fel, de mindenki túlesett mindenen, mehettünk haza, Zöldyig bezárólag. Cili állandó villogó, váratlanul aktivizált tudásanyaga is változatlan szilárdsággal állta a te a szememet se fordítottam Ludwighra, elég volt, hogy õ nem ezt tette, végre fõtiszteletû úr mondta a záróimát, Milánó meg asztalt bontott, leérettségiztünk, mehettünk haza. Elsõ gondo volt, Milánót sikereim miatt megüti a guta, a második azért az Úristené, azt mondtam neki m mban, köszönöm, édes Istenem, hogy segítettél és ne ródd fel nekem, hogy Fejér életébe kata de nyilván nem hal meg senki, ha te is nem akarod. Ugye, hogy ma volt virág a kalapo d mellett? Milánó asztalhoz invitálta a bizottságot, a vizsgáztatók elindultak az iroda felé. Mi meg k ácsorogtunk és értékeltük a várható jegyeket, mikor az iroda ajtaja megnyílt, Cili csak né nagy szemrehányó tekintetével, az altiszt lépett ki, kezében egy névjegy, államtitkár 357úr második Szabó kisasszonynak, hátha késõbbi pesti útjai egyikén szüksége volna a címére, tel rondy akkor lépett ki a mosdófülkébõl, meleg volt nagyon a teremben, engem nem érdekelt, úg grottam a nyakába és csókoltam meg, hogy nem tudott védekezni. Most már nem csaphatnak ki. Ne tessék engem molesztálni mondta nagyon komolyan. Majd délután, mikor véglegesen el z iskolából, összesírhatja az ingemet is. Tessék hazamenni, vigye a diadalát. Menjen, mûvés elõadásnak vége. Várt még egy kicsit, míg megértettem, azt akarja, hogy elmenjek, akkor mondott még pár szót Szegény Margit nem tökéletes, hiszen valóban nem kellett magának segítség. Remélem, élvez z igazgatónõ és a teljes tantestület megszégyenült, mert rajtakapták, hogy el akarják magát ztani. Ne engem bámuljon, nézze tovább azt a szerencsétlen államtitkárt, akivel szórakozott zégyentelen. A függöny lement, a középiskolának vége. Maga miatt ma nem is reggeliztem, úgy tem, engedjen már be a többiekhez. Tessenek hazafáradni, délután még látjuk egymást. És elment. Cilitõl nem búcsúzott, csak nekem volt mondanivalója. Cili kezében ott volt a né gy, amit azonnal kiragadott a kezembõl. Cili arca sokáig üdvözült volt, mert nem hitte, ho gy ezt a próbát ilyen szépen megállja, most komoly lett, hideg, ez már a másik Cili volt, a leendõ Cili, Tonelli felesége. Darabokra tépte az államtitkár névjegyét és bedobta a szemét Menjen haza, Lalage mondta testvérem , ennek a játéknak vége. Meg se kezdõdött volna, am áll, de a folytatástól talán vissza tudlak tartani vagy észretérsz nélkülem is. Menjünk, haza. Nagyon várnak a szüleink. 358

Néztem a szeméttárolót, de tudtam, talán meg se találom azt, amit testvérem úgy összetépett lehet, hogy Jablonczay Lenke szólalt meg a gondolataim között, aki gyerekkoromban mind ig rám szólt: szemetet sose, gyöngyszálam, gyöngyszál nem foghat meg hulladékot, szemetet. a névjegy nem tartalma vagy háttere, de állaga miatt már csak szemét, nem üzenet. Nem vitat oztam, elindultunk haza Cilivel. 359 19 Az úr a kártyából Gianni befutott hozzánk az iskolától való búcsúvételre kijelölt utolsó napon, azt hitte, el ennünket a kocsiján, de apám nem engedte. Tizenkét évig nevelt a kisasszonygyár, nem megyün võlegény autóján iskolába, nem ébresztünk ártatlan irigységet, eleget autózhatnak még Cili

er meg volt sértve, azt remélte, az ara viseli a jegygyûrûjét, nehezen értette meg, hogy mí z érettségi bizonyítványt át nem vesszük, még kötnek a Dóczi törvényei, testvérem megígérte végeztünk, az ujjára húzhatja: délután a gimnazista fiúk elsõ komoly szeszfogyasztással egy nkettje helyett mi az erdei Vigadóban köszönünk el egymástól. Négykor kezdõdik az uzsonna, már mint menyasszony ragyogtathatja a gyûrûjét, le se húzza többé.

Kinéztem az ablakon, míg szép, dallamos beszédét hallgattam, Cili gyöngéd, de határozott vo en a reggelen. Gianni azért külön imádta. Leendõ sógorom elkísért bennünket az iskoláig, az parókiára, ahol Arthur várt rá régi jótevõm, a költõi lelkületû nagytiszteletû úr lakásán, hitbéli elõkészítésemet befejezte, és akire ismét nagy feladat várt: Gianni megígérte apámn ist, de semmit nem tudott Kálvin hitérõl, nagytiszteletû urat meg nagyon is foglalkoztat ta, hogyan biztosítja a világhírû fér360fiú a családot, hogy protestáns felesége élheti maj etét, s gyakorolhatja vallását a férje világában is. Arthur, aki tolmácsolt, sose mondta el agytiszteletû úr milyen használati utasítást adott Gianninak. Sok minden homályos volt ebbe az irreális idõszakban, amíg Cili menyasszonysága tartott, el se tudtam képzelni, hogy bo ldogulnak egymással a beszélgetõ férfiak, nagytiszteletû úr legalább úgy megrendülhet, ha m , hogy Cili Gianninak harmadik felesége lesz, ahogy Gianni édesanyját megdöbbentette a f ia múltkori telefonja: új házasságra lép, nem azonnal, csak szeptemberben, mire a választot menyasszony testvére hazakerül a külföldi intézetbõl, ahová nyárra a szülei küldik, de örü l valóban jól választott, és Cecília tisztában van azzal, hová kerül, nem neki kell majd fi eztetnie arra, hogy a Tonelli névnek mekkora holdudvara van, tudja magától. A világ egyi k kiváltságos tehetségû szoprán énekesnõjét viszi haza Milánóba, aki nyilván szeretõ lánya al a csepp szépséghibával együtt, hogy protestáns.

Mikor ez a valláskülönbség elõször került szóba a családban, apánk megriadt, mivel tudott a legzetes gyanakvásáról az új családtag iránt: Gianni elsõ felesége szülésben halt meg gyere odik meg elvált tõle és méltatlanul viselkedett, Cili lépéseit nemcsak az énekmestere fogja igorú szemmel kísérni, akinél tanulmányait folytatja, míg mestere szerepelni nem engedi, de figyeli menyét majd az anyósa is, Signora Tonellinek lenni hivatás, majdnem szakma, Ci li tizennyolc éves múlt márciusban, Gianni betöltötte az ötvenkettõt, Signora Tonelli hetve fia szerint született anyatigris, szépségével és vadságával együtt a nemzetközi tízezer 361 lepõ szépségû személyisége. Mostani engedékenysége idõsödését jelzi, belefáradt fia megolda i kísérleteibe. Mikor errõl otthon szó esett, mindenki érzett egy kis lámpalázat, hogy állj Cili a helyét az idegen világban, csak Ilka néni állította, Cilinek senki se tud ellenálln , anyósa meg legyen boldog, hogy ilyen menyet kap.

Az Árvák Intézete, ahol apám mint Cili hivatalos jogi képviselõje jelenteni tartozott a tir noni árva életében beálló minden változást, el volt ragadtatva a fordulattól: a vezetõk örü , hazánk szövetséges viszonyban állt az olaszokkal, Cili még segíthet is odakintrõl népének en figyeltem apámra, míg beszámolt, Cili arcát néztem, rajta a szelíd, mindent vállaló szom amely megfelhõzte, és elrémültem apám ártatlan büszkeségén, hogy a nagy Tonelli apósa lehe Soha többé Cilit ilyen boldognak nem láttam, mint amikor az iskolában kiderült: jóra minõsí az érettségin, ami a tanári kar nemes szívére és abszolút helyzetismeretére vallott, testvé krázott a boldogságtól, de én is megrendülten néztem a saját bizonyítványomat: két hajszálr r jelezte párhuzamosan egymás mellett: jeles vagyok minden tantárgyból, számtanból és fizik , kitüntetéssel végeztem. Nem tudtuk megérdeklõdni, másnak hogy sikerült a nagy vállalkozás azt mondta, a délutáni búcsúuzsonna miatt siessünk haza, az erdõn mindenki mindent megbeszé t választott barátnõjével. Mikor a Biblia után nyúlt, ki-ki hol állt, ott merevedett vigyáz hajtotta meg a fejét, Kibédy a Példabeszédek könyvébõl olvasott fel, néztem a szavak után, bölcs és igaz szöveg: ideje van sírásnak, nevetésnek, vetésnek, aratás362nak Ez volt most Kibédy, mikor a textust befejezte az aratás ideje, és segítsen Isten kegyelme bennünket megkezdõdött, már nem gyermek életben. Milánó távoli rokona elõlépett, átadta búcsúajándék ozt, amelybe az ötvös mindannyiunk autogramját belevéste az üzenet mondattal együtt, amelye végül is Andrástól fogadott el az osztály, az enyém az lett volna, Elõtted az élet, elõtt András, szegény, ekkor már nem volt velünk, családostul elhagyta a várost, még vitáink idej javasolta, valami más, izgalmasabb Arany-citátummal váljunk el, és mihelyt kimondta az i dézetet, éreztem, jobban választott, mint én, és voltaképpen akkor szörnyedtem el valójában

olattól, hogy valószínûleg soha életemben nem látom már többé András Annát, az ezüst, cigar tt szelence az õ búcsúját rögzíti: Zeng édesen: remember, túl téren és idõn. Lekörözött tt a nagy árnyékú, nem sablonos szöveg, az osztály java már volt annyira sznob, hogy azt fo adta el a lelkesítõ banalitás helyett. Kibédy felnyitotta a dobozt és elmosolyodott, mikor meglátta, mi áll a szövegben, Milánó távoli rokonához fordult, tõle kérdezte meg: Ki válas ndrás vagy Szabó? Ezzel vége volt a hivatalos résznek, megkaptuk az indexeket, az érettségi bizonyítványokat zép tokban, még egyszer vigyázzba álltunk, ezúttal nem a Biblia, hanem a Himnusz miatt. Ki bédy mindenkivel kezet fogott, pár szóval elköszönt. Cilinek azt mondta: Ad astra, énekelj zebbé a világot. Cili arca kigyúlt a büszkeségtõl, megértette. Nekem Kibédy nem szólt azon it gondolkozott, aztán olyat mondott, amit nem vártam: Azt hiszem, mi négy év múlva ismét találkozunk. Bámultam rá, akkor én lettem lángvörös, a mondat 363mögöttese nagy volt: elv yetemet, mire diplomát kapsz, Milánó már elhagy bennünket, én leszek az új igazgató és akko aphatsz majd állást, ahol felneveltünk. Délcegen léptem ki az ajtón, felvetett fejjel, roha tam neki a lépcsõnek, Cili szava állított meg: Dódi, nem kellene neked, mielõtt végképp el nnen, valakinek még megköszönnöd valamit? És csak nézett rám komolyan, szemrehányó szeméve nt a bolond, inaltam a laboratóriumok felé, és imádkoztam, istenem, add, hogy még itt legy en, hogy ne ment volna el, hogy elérjem õt.

Még megtaláltam. Korondy tanár úr háttal állt az ajtónak, mikor beestem, fél fordulatban ér és nem éreztem már magamra vonatkozónak a rendtartás utasítását: Sosem érintünk meg nevel int meg bennünket. A nyakába ugrottam, akkor már sírtam is, összevizeztem a nyakkendõjét, zakóját, nem lökött el, odahúzta a fejemet a vállára, s mikor végre láttam is a könnyeimen em a párát nagy, komoly, barna szemeiben is. Eltolt, úgy nézett rám, én megpróbáltam mondan amit, akkor felemelte a kezét, mint amikor csendre intette az osztályt: Nem bõg mondta, de reszketett a hangja , nem bõg, nem teszi tönkre az ünnepi ruhámat, elkotródik és egysz talán nagyon híres lesz, és ha megõriz magában egy gramm tisztességet, nem felejti el vén b nd tanárát, aki hitt magában. Elég a jelenetbõl, színésznõ, ki innen, pucolja magát gyönyör sonnáig, ott majd újra látjuk egymást, de az erdõn aztán szíveskedjék, ha még lehet, elfele a bánatos tanúkkal, milyen botrányt kavart megint, mert a jeruzsálemi kutya portréja nulla az államtitkár úr egyéb élményeihez képest, akit maga hol 364a tenyerébõl etetett, hol orr skázott, szégyentelen. Most aztán döntsön a pályáról, minek megy, bajkeverõnek kitûnõ, szín e ha megmarad az állításánál és csakugyan tanár lesz, adok egy mondatot búcsúzóul; megszívl nár korában maga elé kerül valaki, aki az isten tudja melyik festõ képérõl a fõszereplõ hel djuk, egy gesztenyesütõ kályhácskát örökít meg a dolgozatában öt szem gesztenyével, ismerje ytalan tehetséget, aki ott ül a padban, és nem érti, ha nem értik. Kifelé, mert most már es is és zokog, csakhogy én nem vagyok az államtitkár. Én csak szeretem, gyalázatos. Ki innen délután ott leszek az erdõn én is.

Cili, Cili. Ha nem szólsz rám, elmegyek hálátlanul, mert egész idõ alatt, mióta a párharc l t, Ludwighra gondoltam, nem arra, akinek mindent köszönhettem, aki ott állt az elõadóban és alighanem már leszámolt a reménnyel, hogy elmondhassa nekem a végrendeletét. Rémülten nézte mindig könnyes szemmel, akkor isten tudja, hanyadszorra fogtam fel, hogy Cili nélkül vagy túlugrom, amit át kellene lépnem, vagy nem veszem észre, merre mutat a jelzés, és vala ibe belezuhanok.

Cili ártatlan öröme, amellyel az érettségi bizonyítványát fogadta, az utcán már hûlni kezde , hogy minél hamarabb elbújhasson a járókelõk elõl, a Stupica fémjelezte prömier óta Cili s t ki többé kíséret nélkül az utcára. Mindketten attól féltünk a botrány óta, jön velünk sze y Szerénke, vagy ami még riasztóbb, maga Textor, és akkor azt kell játszania mindenkinek, hogy nem vesszük észre. Szerencsére baj nél365kül érkeztünk az utcánkig, elmúlt belõlem az s, más, Istennek nem tetszhetõ gondolatok kezdtek foglalkoztatni. Cili ezt is megérezt e, megállt a közlekedési lámpánál, akkor már csak öt ház választott el apánkétól. Délután ottam , mert a tegnapi nap nem múlhatott el pletyka vagy rágalom nélkül. Ma ne alakíts már mmit, a lányok hadd meséljenek arról, ami õvelük történt, rólad csak a vizsgáztatók tudják, mûveltél, és persze az illetõ, az meg már hála istennek visszautazott Pestre. Nem mondtam igent, se nemet, indultunk tovább, Cili egyszer csak váratlanul felnevetett. Minden

karácsonyi csengõ elsõ csilingelése visszahozza számomra Cili akkori nevetését. Dódi mondta , itt volt a rangos úr , életedben az elsõ. Hála istennek már eltûnt, de ovács néni boszorkány! Hogy ez nekem nem jutott eszembe! Elbûvölten tettem meg az utolsó lépéseket hazáig, és azon tudtam, csak legyek itthon újra, múljék el a bécsi megpróbáltatás, rohanok Kovács nénihez ni, mire fordul és fordul-e valamire a találkozás Ludwigh-gal. Egy kicsit csalódott volt am, hogy egyszerûen továbbállt, miután hivatalos tennivalóit befejezte, nem tudom pontosan , mit vártam, de vártam tõle valamit, olyan feszültség közegében küzdöttünk egymással, hogy m tudomásul venni: a szokatlan idillnek vége. Otthon Gianni várt, Ilka néni megterített az ünnepi ebédhez, az eljegyzési ceremóniához, anyánk beküldött bennünket a szobánkba átöltöz adultam a matrózöltözéktõl. Cilire Piroska igazította rá egyetlen, az Intézet kiutalta ünne l ruháját, mint egy szál fehér írisz lépett be testvérem, aki mellett az én, Piroska festet 6néhai konfirmációs selyemöltözékem pompeji vörös változatában szinte sikoltott. Piroska ró össze a vállamon a ruha kivágását, anyám leszedte a rózsákat, két egyforma, Gianni adta na -tûvel rögzítette jobbról-balról a kelmét. Ilka néni undorral nézett rám, jó, hogy Gianni n mit mond, Piroska nagyságos asszony mindent megcsinál magának, Magdolna, most olyan, m int a bafomet-bálvány, vihetik máglyára. Maga virul, de az én kis virágom olyan sápadt. Tar ki, Cilikém! Cili a váratlan tegezésre Ilka néni nyakába rejtette fegyelmezett arcát. Megint ott állt az a nyomorult avignoni híd, és nem értettem magam. Ilka néni cseléd, most mit irigyelek Cili tõl? Hogy õt tegezi, engem soha? Mi van velem ma?

Apám végigülette szertartás elõtt az ebédet velünk, akik közül senki sem volt éhes. A mi há volt divat még nagy alkalommal sem a pezsgõ, apám a húshoz óburgundi francia bort bontott , a desszerthez sherryt. Most maga töltötte tele a poharakat, és azt mondta csöndesen: Áll fel szépen, Cili , Gianninak meg intett, emelheti a csepp karikát, ott van az, mint a sztaldísz, a virágcsokor mellett, anyám muránói ünnepi tükrén, egy parányi antik mozaikkal ezüst ékszerdobozban. Anyám sellõszeme elõbb rám úsztatta pillantását, aztán csak Cilit néz ajtotta a fejét, mikor Gianni a gyûrût felhúzta az ujjára, fel rá csak akkor nézett ártatla alommal, mikor neki kellett megérintenie azt a számtalan világsikert vezényelt kezet, am ely aztán el sem engedte az övét. Néztem a csókjukat, Gianni hibátlan ízlése nem tûrt volna a pillanaton, testvérem beszédes szemét és homlokát érintette az ajka, de meg367csókolt mi nki mást is. Ilka néni a résre nyitott ajtóból figyelte, ami történik, de hallottuk, ahogy yûrûváltáskor elsírja magát. A nyüszögésre Gianni felfigyelt, a résen át meglátta Ilka néni kapta, és õt is megcsókolta, Ilka néni pontosan értette, a mester most neki is megköszöni j feleségét. Ha nem vigyáz rá, megölöm magát mondta hálából. Gianni persze nem értette, m a gesztust, mi meg elkezdtünk kacagni, apám felemelte a sherrys poharát. Augurii mondta Gianninak , a férfiak megölelték egymást. Leendõ sógorom még mindig nem végzett, anyámmal ablonczay Lenke kicsit zavartan nyitotta fel az ékszerdobozt, és tûrte, hogy Gianni ny akába rögzítsen egy mesebeli gyöngysort, Ilka néni utóbb elmondta, részérõl nagyon méltányo võlegény elõször az anyát ajándékozza meg, csak aztán jött Cili. Testvérem számtalan képe a legelemibb erõvel, mert megijesztett a szépség és a szörnyûség váratlan egybekelése: Gian nyakába személyesen csatolta a rubinokból összeállított kör alakú nyakéket, amely azon a f on a hófehér ruha fölött pontosan úgy mutatott, mintha Cili arisztokrata volna, akit kivége tek a forradalomban a franciák és most valami idegen felemelné, megpróbálná visszarögzíteni tt fejét a nyakára. Én kígyókarkötõt kaptam, amelyen két farkatlan aranykígyó szorítja egym kott száját, az aranyat zöld zománc borította, a kígyók szemei smaragdok voltak.

Kávét csak anyám és Gianni kért. Ilka néni a szalonba tálalt, õ kérte apámat, mondja meg a , a kislányok délután még bankettre mennek, hagyja már egy cseppet pihenni õket ebben a kán lában, aztán úgyis 368indulniuk kell az erdõre. Gianni tûrte, hogy szeretettel eltávolítsák tt volt, mikor pittyent egyet a telefon, de mire apám felvette, kiderült, üres a kagyló. Ahá mondta Ilka néni , és nem nézett senkire, Cili arca felbíborlott, én meg néztem a kat, és beleborzongtam abba a pityegésbe. Dehogy Piroska szólt ide, ahogy apám képzelte, d ehogy a sértõdött Piroska, aki õrjöngött, hogy Cili eljegyzésén nem lesz jelen senki a tága , Arthur sem volt boldog ugyanezért, de apám bölcsen így határozott. Más telefonált, aki sz ed. Gianni elköszönt, megígérte, indulásomkor ki fog vinni az állomásra, olyan korán indul ti gyors, hogy a família csak aludjék, reméli, megbíznak benne, hogy megfelelõ módon útnak

edi Maddalénát.

Bementünk a szobánkba, hogy még pihenhessünk egy kicsit, apám és anyám kiültek a kertbe az afa alá a kispadra, és anyám olykor idegesen megérintette a gyöngysorát, mert Jablonczay Le ke nem szerette az ékszert, egyetlen ékszert sem. Végül kiderült, nem öltözünk át, nekem ne tt volna mibe, kofferjeimet már bepakoltam, amellett az ebéd meg a ceremónia megkurtítot ta amúgy is a pihenés idejét. Ilka néni bekiáltott, bejöhet-e hát persze hogy igen. Nagyo bant a szívem a boldogságtól, mert egy óriási fehér csokorral jelent meg. Szóval Ludwigh mé utazott el úgy, hogy ne köszönjön el az ellenfelétõl nyúltam a virág után, de Ilka néni e Cecil kisasszonynak küldték, nem magának hallottam , reggel jött, korán, betettem a jé be, betakartam papírral. Tessék, Cilikém, nem látta senki. Tanácsos úréknak majd azt mondom agdolna kapta, nem tudom, ki küldte, nem volt rátûzve névjegy. Még 369van egy kis idõ, amíg eti, aztán ki kell vinnem, majd azt mondom, elfelejtettem átadni ebéd elõtt Magdolnának. Zû nap volt, és sokat bajlódtam a konyhával.

Cili mást tett, mint amit vártam tõle. Még sápadtabb lett, aztán, mint aki valami rettenete parancsnak engedelmeskedik, elfordult Textor utolsó nyomorult üzenetétõl, s már a Tonelli -palota úrnõje szólt oda Ilka néninek: Szíveskedjék a csokrot eltüntetni. Tanácsos úrék nem érdemlik meg, hogy hazudjunk nekik, nem vállalom. Testvérem sem. Köszönöm, Ilka néni, azt tehet a virággal, amit akar. Maga a sebzett méltóság nézett rám a szemébõl, mikor már kettesben maradtunk, a szép emberi sség: Cili amikor döntött, valóban döntött, Ilka néni rosszul tájolta be, testvérem nem vál danté-t, csalni sem fog soha. Szegény Cili, szegény Textor és szegény Magdolna, aki azt hi tte, Ludwigh utolsó gondolata hajnali távozása elõtt õ volt, a csodakislány, az elbûvölõ, d ebzõ, kívánatos ellenfél. Hát nem volt az. Egyszerre táncolt emlékeim között ismét Cili az hídon, a kenyérkéért esdeklõ kis cseléd a zenede színpadán, és az elvágott rubin-nyakú aris kén, aki szótára nem ismer csalást és árulást.

Anyánk bekiáltott a kertbõl, ha nem akarunk elkésni, indulás. Én kértem, hogy pompeji vörös esse Piroska a hajdani konfirmációs ruhát, délután fél háromkor kicsit túl színesnek hatott or még álmos városban, ahol alig volt forgalom, a villamoson három volt osztálytársunkkal t lálkoztunk. Én Milánó távoli rokona mellé ültem, tõle mindig lehetett híreket hallani. Hogy al mi van, nem akartam tudni, maradjon 370családja titka, hogy él ezentúl a feleségével. A mi nyugtalanított, már nem õ volt, hanem hogy sem a szóbeli, sem az írásbeli alatt nem tudt m találkozni egyetlen pillanatra sem Adéllal, mi van azzal a szerencsétlennel, hiszen a záróvizsga után már az épületben sem volt látható. Milánó távoli rokona annyit tudott ról iumba küldik, beteg. Hogy míg még tartott a tanítás, az órákon figyelmetlen és nehezen elvi tõ volt, azt régen tapasztaltuk, és Cilin és kívülem nem tudta senki, hogy Ágoston öngyilko lete és Csinszka joghallgatóvá történt beiktatása után egy darabig aligha lesz használható, lig bírta végigállni a vizsgát, amelyen szakmai közhelyeket hadart, még szerencse, hogy tör embõl nem volt írásbeli feladatunk, s eltûnhetett, ahogy tehette. Nem bántam, hogy nem les z kinn az erdõn, nem tudtunk mi a bánkúti éjszaka után soha többé a régi fesztelenséggel eg nézni. Ki bírta azt mutatni, hogy nem látta, amit a másik is? Annyira azért én sem voltam el Shanlett, Adél meg semmiképpen.

A Vigadó elõtti megállónál megtaláltuk a többieket, megvártuk, míg mindenki megérkezik, és zasztalunkhoz, amelynél a Volt Iskolatársak Egylete vendégei voltunk, s az egylet különleg es uzsonnával búcsúztatta a távozó osztályt. Ovális asztalt terítettek számunkra, a fõhelye ele szemben házigazdaként Kibédy. Nyilvános helyen, teán, házi táncestén sose viseltem a sz met, most sem volt rajtam, nélküle csak kontúrjait vettem ki annak a figurának, aki Milánó ellett ült, arc nélküli férfit láttam szürke zakóban, nem voltak vonásai. Cili keze megránd ezemben, de nem õ figyelmeztetett, mikor 371köszönni léptem az igazgatónõhöz, akkorra már m ertem Ludwighot. Milánó sose fogja megtudni, miért botlottam meg a meghajlásnál és mitõl vá színt az arcom. Az asztal körül is névsor szerint ültettek bennünket, én Cilivel Zöldy Mar Tarnóczy elõtt találtam meg a helyünket, õk ketten voltak köztem és Ludwigh között. Ludwig zóval köszönt, csak meghajolt felém, én meg alig tudtam rendes tempóban szedni a lélegzetet

zóval nem ment el búcsú nélkül, szóval õ se felejtette el, ahogy én, milyen volt a tegnapi az a borzalmas és szépséges párviadal, szóval nem virágot küldött, nem üdvözlõ sorokat írt, radt, hogy még egyszer láthasson. Cili keze a kezemhez ért, elfordult a másik oldalán a név orban bennünket megelõzõ Schneidertõl, és azt suttogta: Dódi, viselkedj! Ez már az élet, e m lehet Posa márkit játszani. A tegnap elmúlt, ma már ma van, és te holnap elutazol. Az is ten szerelmére, el ne rontsd a tegnapi diadalodat. Ne nézz rá, nézd a tányért, Dódi. Hallga egyáltalán? Eszeden légy, szívem! Hallod? Eszeden!

Dehogy voltam én eszemen, azt sem hallottam, ki mit beszél, pedig Milánó köszöntött bennünk eg valami jótékony fõhölgy is, aki ott ült Kibédy mellett, ahogy Milánó oldalán Ludwigh. A kért bennünket, maradjunk hûségesek az iskolához, hogy még mit mondott, mielõtt hozták voln be hûtött kakaót, örök rejtelem maradt, azalatt én meg Ludwigh beszélgettünk a szemünkkel. , akit vártam mondta Ludwigh szeme , beöltöztél flammatának, antik menyasszonynak? Jól á z a vad szemedhez. Hát mit hittél, megúsztad azt a példátlan érettségit? 372 Miért, te megúsztad? kérdezte az én szemem. Csak nem hitte, hogy elmehet igazi jelenetzá ndat nélkül. Annyi tegnap után már kevés, hogy azt mondja: Elnézést, hogy kételkedtem magá ap már megtettem, ma ismét bocsánatot kérek, maga nyert. Csak a két szempár beszélt, nem h tt el egyetlen szó sem.

A kakaóhoz még senki se nyúlt, most kellett volna nekem elmondanom a záróbeszédet, de már n kívántam szónokolni. Iszonyú éhség fogott el, valami állati vágy, hogy azonnal nekiláthassa deg habnak a kakaón, nem tudtam még, hogy biológiám felel a hosszú stresszre és leesett a v ukorszintem, a váratlan gyengeséget arra magyaráztam, megkaptam, amit meg kellett kapn om; az elégtételt, akkor meg mit szerepeljek feleslegesen.

Miután senki nem moccant, Milánó meg elképedve várta, hogy kezdjen már valaki valamit, mert az asztal melletti hallgatás kínossá vált, távoli rokona ekkor Kibédyre nézett utasításért, ett neki, tessék beugrani a nem várt szerepre. Katalin, Milánó távoli rokona sugárzott a vá lan örömtõl, õ az élet bármely percében bármilyen eseményrõl tudott közhelyeket mondani, má egdicsõülten, elkezdett beszélni, aminek egyetlen szavára sem emlékszem, csak Cili kezének ntésére, meg hogy testvérem suttog: Dódi, az istenért, ne a férfira figyelj, hallgasd Kata t, ne bámuld Ludwighot. Hát nem érted, hogy õ nekünk senki, nem tudod itthon tartani doboz ban, és akkor elõvenni, mikor játszhatnékod van? Dódi, ez nem Winnetou, nem Achilles, ez e gy ember, akit sose látsz életedben többször, de ha most ilyen kihívóan viselkedel, megint kavarodik körötted minden. 373

Nem érdekelt, mit mond, csak az számított, hogy éreztem, megzavartam a férfi nyugalmát, hog érdeklem Ludwighot, és kalmár õseim vére felpezsgett sovány testemben, azt jelezve: begyûj i! Ez a férfi tegnap óta nem megy ki a fejembõl, dehogy figyelek másra. Tapsra riadtam, addig csak néztük egymást Ludwigh-gal, megtehettük, mert mindenki másra fi gyelt, Milánó rokonának frázisaira. Az államtitkárral egyébként, míg az uzsonna tartott, eg szót sem váltottunk, õ, amíg a beszéd meg nem kezdõdött, Milánóval suttogott, õ is kénytele ni az idõt, míg beszéd után végeztünk az étkezéssel és Milánó asztalt bontott, még egyszer k, szép életet kívánt, s ki-ki távozhatott végre.

Mire Cili feleszmélt, már nem voltam mellette, testvéremet öten vették körül, nézték jegygy láncát, részletekrõl faggatták, tervezett jövõjérõl érdeklõdtek. Cili kétségbeesetten keres e nem engedték hozzám a többiek. Úgy tettem, mintha a tanárok szintén többe tömörült csopor , hátrébb léptem az asztaltól. Korondy azonnal kivált a többi közül, és elindult felém, de amarabb elért, mert közelebb ültünk egymáshoz az uzsonnán. Mire Korondy megállt elõttünk, é ni készültem, helyettem Ludwigh adott magyarázatot: Ha nem kifogásolja, tanár úr, váltanék egnapi ellenfelemmel, akinek sokat ígérõ jövendõjérõl volt alkalmam meggyõzõdni. Korondy s anazt láttam, mint a Ciliében, riadalmat, de mindkettõnktõl elköszönt és elindult az erdei a villamos felé, mint aki érzi, nevelõi funkciója a mai napon véget ért. Egyetlen figyelmez

etõ szót sem 374ejthetett, de benne volt a szemében a kérés: ne butáskodj, gyerekem, baj le et belõle. De kit érdekelt ebben a percben bárki aggodalma? Tudtam, az én nyitásomtól függ den, de eleget rögtönöztem életemben elõkészítetlen szöveget az otthon játszott színdarabok , hogy megint csak ne érezzek lámpalázat. Tudtam, hogy nem megy el búcsú nélkül kezdtem, és éreztem, tökéletes a nyitás. Ez színp yoperettben. Igen, maradtam, mert valamit meg akartam kérdezni. Kicsit habozott, aztán kimondta: Magdolna. Felemeltem a fejemet, most néztem igazán az arcába, mert vétett a szabályok ellen. Már nem agyok iskolás, hanem az egyik Ágyai Szabó lány. Azonnal visszajelzett. Elnézést, eddig be sem mutatkozhattam. Ludwigh Pál vagyok. Az éjjel nemegyszer gondoltam önre. Kicsit meglepett a tegnapi nap, az élet nem szoktatott engem vereséghez. Az osztály még együtt, de kis körökben ki-ki kedvelt tanára mellett, mi külön álltunk egy a cserje elõtt, Cili nem tudott moccanni, mert Rácz tanár úr kérdésekkel gyötörte. De nem fi eztetett hiába, válaszom korrekt és hûvös volt. Államtitkár úr akkor se lehet vesztes, ha ellenfele egy pillanatra gyõztesnek is látszik, mert az elsõ idegen nyelv, amire megtanítottak, a latin volt, ezzel nem számolhatott. Ön nem vesztett, én nem nyertem, ennyi az egész. Szokatlan neveltetésem annyira érdekelte, mintha nem hallotta volna Milánótól vagy Kibédytõ bárkitõl, de abban a percben már õ is ott állt a láthatatlan színpadon, ahová állítottam. 375 Mint látja, nem hagytam el a várost a befejezett munka után, mert valami formában meg ak artam köszönni az edzést. Kellemes volt. Élmény. Kicsit vártam, míg megtalálom magamban a megfelelõ, megint csak színpadias választ: Méltóságod igazán megtisztel. Még mindig ennyire formális? Éreztem, erre nem szabad felelnem, de nem is tudtam volna, nem apám barátja, rokon, s bármit engedjen is a dzsentritörvény, amely szerint ebben az életkorban számomra a társadal ilag egyenrangú férfi megszólítása a vezetékneve, mégsem mondhatom azt az államtitkárnak: L Tenném én, de most még képtelenség. Ha jól akarok ugrani, akkor most nem ugrom. Anyám õsré elmeztetése tört emlékezetembe: nagyegerek közt kisegér légy, gyöngyszálam. Az egybegyûltek kurta párbeszédünk alatt szétszóródtak. Megint magamon éreztem Cili pillant nézett, valósággal irányított a szemével. De tudtam, mit csinálok. Köszönöm, hogy még egyszer megköszönhettem kitüntetõ figyelmét szólt hangomon a színész akkor tapasztaltam, mikor volt szíves jelezni, kedvvel tanulmányozza a dolgozatomat . Sokat segített nekem életem egy nehéz szakaszában, nem fogom elfelejteni. Azt a verselemzést és sok egyebet én sem felelte. Ezért nem utaztam el, mert ezt szer em volna megmondani magának. Még éjjel visszamegyek Pestre, sok munka vár ott, az én szaba dságom júliusban kezdõdik. Vidéken leszek anyámnál és húgomnál, kislányomat is ott hagyom n e. Nekem rövidesen tennivalóm lesz Rómában. 376 Milánó távoli rokonától rég tudtuk, évek óta özvegy, kislányáról, egyéb családtagjairól mos Õ már bemutatkozott, megtehettem én is. Talán így szóban bemutathatom én is a családomat, államtitkár úr. Édesapja kultúrtanácsnok, egy, a városért sokat tevõ, nagy hírû család jogász fia, az éde czay lány, szép gesztus, hogy befogadtak egy trianoni árvát. Mäbel Shanlett most felvetette szemét, és azt suttogta: Ilyen sokat tud már felõlünk? Ilyen keveset volt a válasz. Ahogy az idõ telik, talán majd sikerül többet is. Figyel méltó teljesítményei után nem szívesen veszteném el örökre. Mik a nyári tervei? A választ már nem Mäbel Shanlett adta, hanem egy éppen érettségizett, jól nevelt fiatal lán Édesapám úgy rendelkezett, külföldre küld, a bécsi Severinum hallgatója leszek az egyetem g. Mikorra államtitkár úr bemegy a minisztériumba, engem már visz a vonat Bécs felé. Nagyon pontosan artikuláltam, hogy megjegyezhesse: Bécs, Severinum. Cili, aki ott állt az éppen induló Kibédy mellett, annyira nézett, hogy éreztem, most el kell köszönnöm: Hálás vagyok a sorsnak, hogy elsõ megmérettetésemnél államtitkár úr volt a tanú. Szép nya merem tovább feltartani. Mindent köszönök még egyszer, és búcsúzom Isten áldásával. Isten áldásával felelte Ludwigh. Kezet fogtunk, nem tudom, milyen volt az arca, mert a z alakítottam iskolás lány szemérmes volt és riadozó ilyen jeles férfi jelenlétében. A keze volt, azt érzékeltem, de hiszen meleg volt maga a nyár is.

377 Isten önnel is, ha megengedi, hogy így nevezzem, Magdolna. Lehet, hogy küldök egy képesla ot Itáliából, jelzi majd, milyen volt az intézetben? Mäbel Shanlett eltûnt, anyám gyermeke vetette Ludwighra ártatlan pillantását: Megkérdezem édesanyámtól, aki nyilván úgy érzi majd, érdeklõdése megtisztelõ, és megenged n feleljek. Ezzel elvágtam a fonalat, amely isten tudja, meddig nyúlt volna, ha ninc s eszem és Cili figyelmeztetése. Most egy szép diadalt aratott, hibátlan magaviseletû fiat al hölgy lépett a Cilivel beszélgetõ Franszoához, aki Ludwighoz társult és a kocsijáig kísé Na végre mondta testvérem megkönnyebbülten , eljárt az idõ, menjünk. Mäbel Shanlett engedelmeskedett, mert Mäbel Shanlett remélt valamit, csupa diadal volt a szíve, de fékezte magát és elindult Cilivel a villamos felé. Testvérem nem kérdezett sem , azt sem, miért dobtam oda a búcsúbeszéd-labdát Milánó rokonának, azt sem, mivel köszöntem mtitkártól, Cili szeme súlyos volt a ki nem ömlõ könnyektõl, de tartotta magát. Mäbel Shanl , mindenki eltûnt már, csak akik utolsónak maradtunk, mi ketten álltunk a megállónál és a c elén meg, mint egy bánatos szobor, fél háttal nekünk a szerencsétlen Textor. Cili megragadt a kezemet, és felrántott az éppen befutó villamosra. Az autót, az államtitkár kocsiját már ttük el, de Textor alakja legalább eltûnt a tónál. Cili most sem kérdezett semmit, hallgatt nk hazáig. Pontosan hétre hazaértünk. Este Ilka néni Cili utasítása ellenére mégis hazudott, azt jelentette anyámnak, ismeret isztelõ csokrot küldött Magdolnának, és beállította a szobánkba a fehér rózsákat éppen Brül 378 20 Nagymûtét Valamiben kezdettõl különböztünk: én mindent elmondtam neki, õt minden érdekelte, ha kértem tanácsot, ha látta, szenvedek, vigasztalt, olyan természetesen átvette félbolond rögeszméi , mint egy útibõröndöt, segített cipelni. Hogy benne mi zajlik, arról hallgatott, mindent e mondott, ami látható volt, lemérhetõ, de a háttérnek még a mozgó árnyékait is eltakarta. Ci olt közlékeny, magunknak kellett kitalálnunk, hol segítsünk, ha valami baj érte, alapélmény tartozik, hogy felmászott a fára a kertben, és leestében majd csontig súrolta a térdét, a v ppek árulták el, mi érte, meg hogy szokatlan idõben friss zsebkendõt kért, amelyet aztán so l késõbb a szennyes közé csempészve találtunk meg, a vér a kánikulában, mint az enyv, szára erevedett, nem is hasonlított önmagához az a bánatos zsebkendõ. Cili józan volt, tárgyilago minden, ami én akkor még nem, kezdettõl tisztán látta saját helyzetét, és bármi történt, fé ait, valahogy terhére ne legyen már szándéka ellenére valakinek. Az Ágoston-szerelmet sok közös rögtönzés elõzte meg, de valamennyi az általam létesített há zajlott le, tudatos színjáték volt, az elérhetetlen vagy a remélt kivetítése, Cili szerepe rint sírt, átkozódott, akár meg is halt, de mindig éreztette velem, minden 379most már csak az én szórakozásomra történik, el ne feledjem, hogy csak kitaláltuk, esetleg óhajtjuk, amit t eljátszottunk egymásnak. Már írtam, nemigen kellettem én senkinek, kit érdekelt volna egy ilyen sterilen jó tanuló, már nem is emberszabású sovány lány, amilyen én, a játék színpado rra kosaraztam ki az álombeli kérõket. Már kamaszok voltunk, mikor a házi színház rögtönzöt folytak tovább. Cili tapintata legendás volt, udvariassága is, hogy hallgatag, boldogan vettem tudomás ul, mert több idõ maradt azt taglalni, mi történik az én reális vagy irreális életemben. Íg ett meg, hogy késõn eszméltem rá mindkét Textor-jelenségre, elõször, mikor nem figyeltem rá kolában, mi kezdõdik el ott szemünk láttára a két végzet kiválasztottja között, másodszor, nem kényszerítettem rá, hogy valljon hamarabb, nem lett volna szabad engednem a kérésének: ne faggassam Textorról, az ügyrõl nincs mit beszélni, csak idõpazarlás. Csak nézett maga elé azzal az árokparti nefelejcsszemével, én meg ráhagytam, ha nem akarja, hát ne szóljon. Idõbe telt, míg valahogy összeraktam az eleve széttépett lapokon álló ábrát utolsó percéig hihetett a csodában, akkor is, mikor egyszerûen képtelenség volt bármiben is ménykednie. A mi otthonunk valódi otthon volt, menedék minden ott élõ számára. Textort az köztudomású ickában tartotta Szerénke indokolt féltékenysége, Cili sose mondta, de éreztem, ennek ell bizonyosan tudta, a rabság, isten tudja, hogyan, de egyszer véget ér, apja majd bevez eti õt a családi verestemplomba egyházi esküvõre, utána meg indul az önálló életbe, de már dalán. Idõsebbnek kellett lennem, tehát messze 380túl a hol Winnetou, hol Posa márki, hol a canterburyi érsek hitvese leszek korszakomon, hogy kielemezzem egy nyugtalan órában, Textor volt az egyetlen ember testvérem életében, akit õ jelölt ki magának, minden más fon szereplõt eltervezetlen körülmények adtak neki, anyát, apát, testvért, hitágazatot, hazát,

dási helyet, iskoláztatást; Textort mint élete leendõ társát õ választotta ki. Hogy a szere gha Mars idilli sisakja, melyben gerlepár búg mámorában, saját egyoldalú szexuális vonzódás nhoz már jelezte, elfogadtam, hogy nem szeretnek viszont, de ha másképp lett volna, ak kor is csak játszottam az ellenkezõjét, és játszattam Cilivel kitalált jövendõm színdarabjá yben Ágoston felesége elhuny valami kór következtében, esetleg elüti a vonat, és a lesújtot szerelmemben keres és talál menedéket. Cili egyszer se szólt rám, minek ragozzuk a semmit, miért játszom azt, hogy szeretnek, m ikor nem teszik, engedelmesen és alighanem unatkozva tette, amit kértem, de mi volt az én ábrándvilágom képzelt bonvivánja az õ valóságos Textorához képest, az utca, a templom túdió élõ színpadán, amelyen már igazán semmit se kellett bedíszleteznie a képzeletnek, mel n együtt volt, azaz nem volt együtt semmi, csak a közelgõ katasztrófától való rettegés, Cil olt, ezzel a rettegéssel együtt vállalta a szerelmet. Én folytattam azt, amin már az illat osok is megrökönyödtek, átszabtam, újravarrtam a valóságot vágyaim szerint, Cili kérésemre segített, darabjaimban mindig eljátszotta a vállalt szerepet, megragadó alakításokat láthat tõle, azt adta, amit szeszélyem kért. Egyetlenegyszer hoztam indulatba, mikor a Toldi színdarab-változatában kifogásoltam Toldi mûveltségét, és arra utasítot381tam Cilit, kerül e: a férfi nemcsak lovagi képzést kap, de trubadúroktatást is, akkor hadonászott dühében, m m kívánok még Tolditól, akihez képest Stupica, a hentes Nobel-díjas tudós. Még kiabált is, szégyellte magát és bocsánatot kért. Hogy messzirõl megint villámlott, nem vettem észre, rá a darabot én találtam ki, engem ne oktasson, akkor megriadt, el is hallgatott. Egyikün k se nézett a név után, amely akkor még gyanútlan gyerekfejünk felett úgy elszállt, mint eg : Stupica. Melyik ókori isten súghatta volna meg, hogy a rá következõ idõszakban kulcsszó l a hadigazdag hentes neve, könnyek hullanak miatta, sorsok fordulnak végzetesre. Mos t már olyan mindegy minden, nem érdemes elemezni, jobb lett volna-e, ha testvérem sose m ismeri meg azt az érzést, ami Textorhoz kötötte, vagy így tervezte jól a sorsa. Idegenbe zakadtak nézhetnek így egymásra valami dzsungelben, ha két megsemmisült karaván túlélõi köz ltukban a sok sötét bõrû között egymásra ismernek: Istenem, hisz te is európai vagy! , aho stúdiójában egymásra néztek, és felhullámzott a felismerés okozta boldog megrendülés vére a sült és Cili porcelánfényû arcbõre alatt. Bomba robbant úgy, ahogy ez a szerelem létrejöt i nem volt felelõs miatta, megtörtént, mint egy lávakitörés. Ki a felelõs a katasztrófákért ngedélyt Pompeji lakosaitól? Máig se tudom, ki indította el a szóbeszédet, de a város szinte azonnal számon tartotta ezt a szerelmet, Cilit mindenki szerette, hát szerették álmait is, Textort sajnálták közismert tsége miatt, ha a város jóindulatán múlik, mégiscsak Piroska késõbb ajánlott receptjével ke na élnünk, de hát ki olyan okos, hogy a sza382badba fut, mikor még nem omlanak a falak. Most, a harmadik évezredben szó se lehetne arról a megoldásról, amit Stupica vállaltatott T xtorral, de az akkori trianoni világ koldusvilág, szponzor nélküli világ volt. Moliere dar abjai nem is voltak olyan idejük múltak: kamaszkorunkban még felnõttek akarata parancsol ta egymás mellé a párokat. Ha Cili nyíltan beszél errõl a szerelemrõl, apám akkor se moccan Textor és Stupica közjegyzõ elõtt kötötték a szerzõdést, apám saját lánya, de senki lánya m thatta integritása épségét. A felelõtlen békekötést minden területen érzékelte az ország, s zt is elfelejtették végigelemezni az okmány aláírói, mit módosít a döntés ennek vagy annak gárnak a magánéletében. Textor támogatását az árvaintézet csak tizennyolc éves koráig bizto idõsebbként már magának kellett gondoskodnia magáról, az elhelyezkedéshez persze kérhette tület segítségét, de az orvosképzés anyagi biztosítását nem tette lehetõvé. Olyan elõzmények után, mint amilyenek miatt a fiúnak ki kellett maradnia a kosztot-szállást oktatást egyaránt biztosító Nagykollégiumból, egyházi támogatást már nem kaphatott, ha mag vállalta, nagy szerencsének volt tekinthetõ. Mikor a közjegyzõnél létrejött a megegyezés, T nem ismerte Cilit, fel se tételezett magáról akkora szenvedélyt, mint ami aztán leteperte , Cili meg ugyan milyen módon kérhette volna meg a családot, amely a fiút befogadta, teg ye lehetõvé, hogy mihelyt a törvény megengedi, az el is hagyhassa õket. Mindaddig a percig, míg nem találkoztak Cilivel, mindkettõjük életében csak történtek a dol Cili elsõ önálló lépése a felismerés volt, Textor nélkül csorba 383lenne az élete. Sokáig a rtozott, hogy pusztán abból az elsõ táncból, amelyet együtt jártak a legelsõ találkozás utá iójában, hogyan lett közbeszéd tárgya fellobbant szerelmük, holott Cili még nekem sem tett t semmirõl, nemhogy idegeneknek, Textor meg elárvulása óta, ha tehette, mindig hallgatot t mindenrõl. Mint a shakespeare-i színpadon Verona, a város figyelme a fiatalok lépteit leste, s máig megfejthetetlen, kinek állhatott érdekében, hogy errõl informálja Stupicát. A után voltaképpen nem történt semmi, Textor nem látogathatott el hozzánk Szeréna nélkül, Ci k táncórán, az ezredes özvegyénél érhette el, olykor az utcán megálltak pár percre beszélge

tûntek szem elõl, ennyi volt a konkrétum, a kézzelfogható, a többi már a mesevilág kincsei ozik. Hiába volt Szerénke ujján a jegygyûrû, a kötést senki nem vette komolyan, a város azt e, Isten külön hírnöke egyszer csak leszáll az égbõl, és azt kiáltja a fõtéren, fussatok, T is szerencsétlenek, fussatok szabadon, szabad határokon át, ki-ki csak álmodott itt vesz tett háborúról. Hogy a pletyka megindult, nem boldogította a családunkat, de elviseltük, Gizella gyanús házassága, Piroska egyre bánatosabb kapcsolata a férjével párszor már felkavarta köröttünk zet, most bennünket személyünkben érintett ez a szerelem. Eddig Jablonczay Lenke csak az én anyám volt, Cili tudta, õt csak elfogadta gyermekének, apánk viszont valójában mindkett lt, amit anyám nem adhatott meg neki, két lánya pótolta ki becézõ szeretettel. Ám újabban a cövekelte magát Cili mellé, éjjelre átkérte saját hálószobájába, hadd beszélgessenek, sokái mire jók ezek a szeánszok, apám viszont kizárólagos tulaj384donom lett megint, amire nagy szükségem volt iskolai sanyargattatásaim miatt, nem is kíméltem szegényt komoly lelki sérül zõ beszámolóimtól, mit kell kiállanom Fejér Margit óráin. Apám velem szenvedett amiatt, hog szerepe nem teszi illendõvé a közbelépést, megviselte, hogy nem segíthetett azon, aki õnél ncs is a világon: az én leendõ világrajövetelem volt anyámnak tett házassági ajánlatában az kikötés. Én szemére hánytam, mire kívánt engem erre a földre, ha eltûri, hogy Fejér Margit porig alázzon, hogy csúfoljon anélkül, hogy felfogta volna, kit büntet és mekkora bûnért. A em szenvedett, hogy legalább a bánatomat megossza velem; ha már hivatalosan nem segíthet , nagyokat sétáltunk, értem jött, vagy elkísért nyelvórákra, Cilitõl kicsit eltávolodott, m akart volna belefolyni abba, ami anyám és fogadott lánya között éjjelente történik. Apámnál érzékenyebb és jobban következtetni tudó embert nem ismertem, ha õ megoldást kerese is találta, titkot tartani is csak õ tudott, mindenki más rejtett cselekedetét megérezte. Rájött, anyám és Cili megpróbálják rábírni a jövendõt, oldja meg Textor helyzetét egy baku met ismerte, a Ciliét kitalálta, elszomorodott, hogy mindkét gyermeke szerelem miatt s zenved, de tudta, a kamasz lány érzése is komolyan veendõ ostobaság, az emberi kentaur féli gyerek, félig már nõnek számító lény, elsõ reális találkozása nyugtalankodó testével lehet adarság, de számolni illik vele. Ágoston akkorra már kilépett az én életembõl, de addig, mí nem kaptam a tisztáson Csinszka-fejûvel, benne volt, nagyon is benne. A francia négye s most másképp állt fel nálunk, méghozzá szilárdabban, mint bármikor, anyám jelezte, hajlan 85dekében felvenni a kesztyût, apám ugyan passzív volt, de minden szabad percét nekem szen telte. Nem tudom, kitõl kért rá extra pénzt, de elhalmozott ajándékokkal, áradtak hozzám a er kiadású latin klasszikusok, hogy ne csak büntessenek, örüljek is, és hozta a nálunk még nylag új dzsesszt gramofonlemezeken népszerûsítõ Al Jolson-számokat, az Ol man River-t meg hy can t you-t. A család új felosztását idegenek nem vették észre, az egyetlen, aki egyik látogatása alkalm , Piroska volt, aki nemcsak nagyon szerette, de bizonyos mértékig sajátjának tekintette az egész Cili-ügyet, Piroska a fodrásznál hallotta a romantikus szerelmesek történetét, aki egtekinthetõk a leánygimnázium minden istentiszteletén a verestemplomban, ahová a dacos és ulajdonával hetvenkedõ Stupica Szerénkével együtt mindig elhurcolja a boldogtalan Textort is, hadd lássák egymást azok, akik sose lehetnek egymásé. A szerelmesek egyébként kimódolták, hogy naponta legalább egymásra pillanthassanak. Majdnem húsz évvel Cili halála után, mikor már az én irodalmi helyzetem is megszilárdult, meglátoga a már nagyon öreg, vézna, szomorú Franszoát elárvult házában. Möszjõ magányos volt, nem is oldogtalan, teát fõzött nekem, úgy beszélgettünk, alig akart elengedni, mikor már mennem ke tt, akkor mondta el, hány délutánt töltöttek nála a fiatalok a Textor-korszak idején, a sze felesége különösen megszerette õket, az õ házukban futottak össze szinte naponta a klinika , a Nagyerdõn, ahol Franszoa meseháza állt. Lesütöttem a szememet, eszembe jutott gyerekgún olódásunk, mikor még nem tudtunk Möszjõrõl csak külsõségeket, és csak nevettük, milyen becs ; mindenütt kerestem 386volna a testvéremet, mikor nem leltük sehol, csak Möszjõ házában ne pedig Bánkút után már tudnom kellett, õ az egyetlen az oktatók között, aki jellemében benne hõsi pátosz és a mese romantikája, a meggyõzõdés: a maradék életet kell védenie, mert valam t közelít a történelemben: az egész tanári karban Franszoa az egyetlen, aki ezeket a fiatal kat beengedhette, Kibédy, ha neki van háza az erdõn, másfelé néz, ha észreveszi õket, ne ke Cilire rászólnia, ne kísértse az Istent és veszélyeztesse az iskoláját, Móré visítva kerge az utcáról is, mert rendtartás ellen van a másnemûekkel való találkozás, mesterem, Korondy iáltana: azonnal tessék megkeresni a villamost, és hazavonulni mindenkinek, az erdõ nem sétatér, Rácz tanár úr se hívná be õket, hanem vaknak tettetné magát, mert semmit sem szere amikor Szabó Cecília énekel. Egy ember nevetne csak és mondaná: tessék befáradni, de az ma tartaná meg Szabó Cecíliát, Textort meg elküldené. Ágoston.

Még most is elcsodálkozom, milyen másodpercre rögzült minden az emlékeim között, milyen éle minden, ami Cilihez kapcsolódott. Möszjõ úgy õrizte a titkot, mint a sajátját, mégis testvé szélt a város, csak senkinek nem volt fogalma, hol jöhetnek össze ezek, mert se nálunk, se Stupicáéknál, most már Tattay ezredes özvegyénél sem, mióta a szóbeszéd árnyékot vetett tá or hol zajlik ez a viharígérõ szerelem? Katalin, Milánó távoli rokona azt jelentette, Milán hallott az ügyrõl, és hideg felháborodással számolta az utóbbi idõk kudarcait, mégiscsak ab , hogy nem büntethette meg Csinszka-fejût, aki végigjárta a nyolcadikat, leérettségizett, a tán beiratkozott a jogi karra, miközben a boldogtalan Ágoston a rosszul sike387rült öngyil kosságig kompromittálja önmagát és az intézetet, utóbb egy gusztustalanul kövér férfi elhár lyosóügyeletest, beront az irodába, megfenyegeti õt, Milánót, ha nem vet véget annak a nem tudja, minek, ami nevelt fia, Textor és Szabó Cecília között folyik, kénytelen lesz megszün ni az internátus húsáruval való állandó támogatását. Mi köze neki ahhoz, aminek csak látsza taképpen csak vád, gyanú, nem kézzelfogható, és tetejében mit keres tanárként foglalkoztato tban a kutyás, Szabó Cecil testvére a katedrán, aki az elvetemült Ágoston egyik kedvence vo t, Ágostonnak voltak ilyen ötletei, hogy aki úgy tud, ahogy állítólag az õ latinból kimagas ei, az maga is tarthat nívós órát, Milánó elmegy nyugdíjba, mondta a távoli rokon, elég vol mindenbõl, õt ne kergessék álmában hentesek, és ne kelljen a rendõrségen érvelnie nem is ig kében, hogy az Ágoston család valahogy megússza a botrányt. Graál is csak iskolai szégyen, sak a kutyás, aki Mórét helyettesíti. Stupica mint rémkép nálunk is szerepelt, pedig a Bizánc elõadása utáni idõben már nem zakla nkit, csak találkozni volt kínos vele, fõleg Cilinek, aki hisztérikusan félt tõle. Míg mind folyt, és ki-ki valamitõl rettegett, közeledett az érettségi, az egész intézet valami felhõ t élt, mozgott, mûködött, a szerelem, a fiatalság, az ablakon betekintõ ismeretlen arcú éle nem hangolható ellentéte megviselte mindenki idegrendszerét. Én mindent betûre elmondtam magamról Cilinek, õ nekem semmit, ki sem ejtette Textor nevét, csak nézett rám szomorúan, h én említettem. Mikor már mindent tudott rólam, Cili történetét is, azt mondta Bécsben, az ben Páter Severin, Cili tudta, elég van nekem már a rovásomon, azzal a titokkal, ami az õ titka meg a 388Textoré, nem akart terhelni, így is jókora számlám van az iskolában nem csak Fejér Margit, az önképzõköri ügyek miatt is. Sajnos iszonyúan untam az amatõrök kísérleteit, hallgatni se bírtam a rosszul komponált elõ t, az elordított vagy elpityergett verseket, méltán voltak ingerültek a tagok, mikor az ös szes pályadíjat elnyertem azok elõl, akik állandóan szerepeltek és szorgalmasan látogatták et. Mondom, általános nyugtalanság volt a levegõben, valami nevenincs eseménytõl tartott mi denki, felfoghatatlan módon új életre kelt egyfajta újszerû gidipacalozás, az akváriumbelie jesztgették a terráriumbeli kicsiket, a hentes és a segédei betörnek húsbárddal és késekkel olnak mindenkit. Stupica üzlete egyébként sose ment ilyen jól, mint a pletykaáradat idején, aki addig máshova járt, átpártolt hozzá, a legdrágábban, de a legfinomabbat kínáló keresked gy legalább egyet láthasson testközelben a vidéki Romeo Júlia tragikomédia szereplõi közül. e az utcát is kerültük, ahol a bolt állt, kivéve Piroskát, aki saját teremtményének érezte aki egész családját sötéten boldogtalanná tette, játszotta az árvák gyámolát, és õ volt az akacsul Stupicához járt beszerezni, amire szüksége volt. Azzal bosszantotta a hentest, a ki azonnal félrehúzódott elõle, ahogy belépett, hogy ráköszönt: Jó napot, kedves Stupica ú nak, hogy van a kedves lánya? Apám, mikor eldicsekedett hõstettével, megvárta, hogy elmenj n, aztán azt mondta anyámnak, ez a Piroska soha nem tanul meg viselkedni, mit hergel i Stupicát, nem elég a szerencsétlen férje, aki ellen valami rosszízû játékba fogott? Anyám eg fékezni húga temperamentumát. 389 Mintha lehetett volna. Piroska is szép lány volt, ha nem is olyan szép, mint anyám, ugya nannyi udvarlóval táncolt valaha, persze másfajta fiatalokkal, mint a testvére, Piroska élõ volt, anyám még életében is önmaga festménye, a szál liliom, aki elindult a kertbõl, és csa városi korzón: a virág lépeget. Piroska növénynek pipacs lett volna, erõs, víg, egészséges em voltak akármilyenek. Savanyú hangulat maradt utolsó látogatása után, pedig Ilka néni nagyon iparkodott, hogy meg sítse aznap a vacsorát, kávétortát sütött, minden külön alkalom nélkül, s ahogy anyámtól ta i tálkán hozta a sütemény mellé dekorációnak szánt kávébabszemeket, senki se tudta akkor mé ségi után Tonelli arról emeli le a két jegygyûrût eljegyzésükkor. Anyám odakínálta testvére i kiváltság volt kávébabokkal feldíszíteni a tortát, a rárakott betû mindig jelentett a dís it, ami az illetõ titka volt, én azt terveztem, ha én csinálhatom, kirakok egy óriási F bet és a babszemek hatalmával megbénítom Fejér Margit hadmûveletét, ami csak nem akar bevégzõd tlenebb, mint mikor hatodikos korunk karácsonyi szünete után megindult.

Cilinek kínálták a tányérkát, de nem mozdult a keze, és tudtam, miért, nem meri kirakni a T avartan, könyörögve kért tanácsot tekintetével anyámtól. Mi apámmal nem tudtuk, mit konfere jelente, azt sem, egyáltalán sikerült-e valamiben megegyezniük, és hogy képzelik az abszurd játék folytatását vagy kimenetelét, amit nem tudnak abbahagyni. Ott állt a torta, betû nélk aztán maga elé húzta a tálkát, és elkezdte kiemelni a babszemeket, az ajka, összeszorított kár a kés pengéje. Kirakott egy óriási J-t, meg390köszönte anyámnak a vacsorát, és kimentet hozott haza az irodából anyagot feldolgozni, szeretne, de nem tud velünk maradni, jó éjsz akát. Nálunk az ebédlõben az asztalt világító lámpáról lógott hosszú aranyzsinóron a konyhába jel nyám bekérte Ilka nénit, tegye jégre a tortát, majd holnap újra feladhatja. Most Ilka néni oltunk ketten azonos csapatban és anyám és Cili együtt, Ilka néni csakúgy tudta, mint én, C keze miért nem mozdul, én meg, hogy mit üzen apám a J betûvel, és miért van hirtelen munká te. Rettenetes volt értenem, hogy egyszerûen nem bírja elviselni a fordulatot, hogy a felesége és a lánya azt játsszák: Jablonczay Lenke újjászületett Ciliben, tehát valahogy me menteni Cili Hoffer-Textor iránt érzett tiltott, elpusztításra ítélt édes szerelmét. Minden a már, mire fordul az idõ, nem lettünk boldogabbak. Ekkor megszólalt a telefon. Én vettem fel a kagylót, Piroska érdeklõdött, Elek hangulata normális-e már, mert neki fényes ötlete olyan, aminek mindenki csak örülhet, de nem árulja el a lányoknak, hadd maradjon titok, míg meg nem bizonyosodik arról, hogy amit eltervezett, kivihetõ. Anyám nem volt jókedvû, d nem akarta még jobban elrontani az estét, nem oktatta ki húgát, az egyetlent, akivel Gi zellát kivéve valóban kapcsolatot tartott a Rickl-ház szélhullása után. Abban az egyetemes an, amely elfedte Textor mindig munkában sürgölõdõ alakját, Cili reménytelen reményét, álma riss, Ágoston miatti gyászomat, anyám testvérem cinkosa volt, nem az enyém, Ágoston ügyére legyintett, nem hallgatta meg, ha elvesztését panaszoltam, Cilit vette magához éjjelre, oktatni, eligazítani, kezdje lassan elsajátítani, amit évek óta lát, hogyan élhet tulajdonk pen boldogan, de szerelem nélkül egy méltó ember melletti méltó házasságban az olyan asszon gondoltam keserûen inek a teste sose felel a férjének. Engem anyám ilyenre nem tanított sak a szerelem hárítására biztat, és csak nevet, mint aki nem veszi komolyan, hogy szenved ek. Mivel érettebb nálam Cili, mivel hitelesebb az õ bánata? Ágoston az volt, ami kiderült a, faun, vagy rosszabb: szatír. Miért tanít anyám a csak Textor-féle szerelemre, miért legy nt és neveti el magát, ha én még mindig visszatérek saját halott ábrándjaimra? Máig hallom, azt mondja: Ágostonok lesznek még, gyöngyszálam, annyian körötted, hogy el se férnek a kertben. Aztán mind, és te hozzámégy valakihez, aki soha se neked, se nekünk eszünkbe se jutott volna. M indig futsz, kicsim, mindig. Ülj szépen a küszöbön, és várj, mikor jön a fehér ló, amely ho , sajnos, mesebeli fehér lovak ritkán járnak erre, s mikor mégis, nem szabad besározni szép tiszta testüket nem tiszta emlékekkel! Magától soha többé nem említette Ágostont, és engem is megállított, ha számra jött a neve, Lenke úgy tudott oldani és kötni, mint a mennybéliek. Piroska sokáig nem jött el hozzánk, apám csak legyintett, menjen érte, aki akar, õ nem kere i meg, fegyelmezetlen, butaságokat csinál, elég baja lehet a férjének azzal is, ami mostaná an majdnem képtelenné teszi a családok közti régi érintkezést. Apám újabban megint érezte a ugyancsak örökletes a Szabóknál, mint a rövidlátás, mindenkit a szíve visz el nálunk szép, alállal. Huttra már hetek óta zargatta, menjen felülvizsgálatra, letelt a negyedév, apám ki a klinikai vizsgálatot, nekem udvarolt, ne gondoljak Bánkútra, felejtsük el már végre azt z értelmetlen és rosszízû 392kamaszszerelmet. Ha unatkozom, írjak levelet Lehnernek Berlin be, kérjem meg, ne küldjön horogkeresztes levelezõlapokat, a mi házunkban nem foglalkoznak politikával, pláne ilyennel. Lehner utolsó lapja Hitlert ábrázolta valami egyenruhában, ez is bosszantott, én valóban képeslapot kértem tõle, de Willy Forstról, aki nagyon megtetszet nekem valamelyik filmjében. Nem is tartottam meg lovagom utolsó írását, kellett is már nek m Lehner! Úgy emlékszem arra a csütörtökre, amelyen apánk hazatelefonált, nem jön meg ebédre, Huttra lja a kardiológushoz, együnk nélküle, siet haza, mihelyt lehet, mintha tegnap lett volna . Elõször Gizella járt nálunk, néhány frissen kötött, árusításra anyámnál hagyott szatyorra ban állt nálunk, de nem illett nem megígérni, hogy keresünk a horgolt szörnyetegekre vevõt, rt Trianon végképp elintézte Gizella helyzetét. Abban az évben egyszerûen nem engedték át a n betakarított termését szüret után, ha mi nem vittünk volna neki idõnként valamit ételhord ella talán éhen hal. Minden kóbor állatot magához vett, csak azokat tudta etetni, ezt az u dvarunkban lakó, házi ápolt bolondtól tudtuk meg. Az õ napi kosztja két tojásból áll, valam a fehérjébõl, az az ebédje, a sárgáját kikeveri cukorral, az a vacsora. Meghallgatni is is

yú volt. Gizella távozása után érkezett haza a Zenedébõl Cili, meg akartam csókolni, de elt agától, így is éreztem, valami idegen illat vagy inkább szag párolog a ruhájából, hajából, t vagy éter, ami patikában vagy fogorvosnál érezhetõ, hol járt ez a Cili igazából? El is tû , ahogy tehette, bevette magát a fürdõszobába. Sorrendben ezután hangjelzés jött. A telefon Piroska kacarászott, nagyszerû híreket ígér, de 393mégsem közli, csak törjük a fejünket, m ek. Cili közben végez a fürdéssel, végre megjön apánk is, szokatlanul sápadt. Megtudjuk tõl valami nagyon felizgatta, felhívta Huttrát, aki fel is szaladt hozzá, mert elmondta n eki, nyugtalanító szívjelenségeket észlelt magán. Huttra akkor azt mondta, nem hagyja továb letezni az életével, induljanak azonnal a klinikára, elnézést, hogy ilyen sokáig elmaradt, e mostanáig kinn tartották, Huttra segítette abban, hogy azonnal ki is értékelje a labor a sokféle vizsgálat eredményét. A fogam belevacog, mert Cili ott tiblábol, apánk magához öle rcát nedves hajára hajtja, testvérem hajat mosott, de miért délután, közben eszembe jut apá ca, álla Cili nedves hajában, rémülten imádkozom, istenem, add, hogy az idegen szagot a víz megszüntesse! Nekem rettenetes gyanúm támadt, ez a Cili nem is hangképzésen volt, ahogy a vegyszerillat jelzi, talán ezúttal Textorral a klinikán találkoztak, mi lesz, ha apám látta et, csak késlelteti a pillanatot, mikor mindezt a fejére olvassa? Apám egyelõre nem jelzett semmit, még egyszer megcsókolta Cili nedves haját, bement a szobá a, s hosszan beszélgetett valakivel. Anyám nemigen figyelt, dolga volt, a friss vasa lást vette át a hálószobában Ilka nénitõl, Cili ott szerencsétlenkedett az ablaknál, kinéze be, én meg fogalmaztam magamban, mit mondjak apámnak, miért volt Cili a klinikán, ha csa kugyan meglátta volna, úgy döntöttem, azt mondatom testvéremmel, beteg osztálytársát látoga iskola nevében, ha beteg valaki az osztályunkból, azt illik meglátogatni. Aztán megriadtam és kezdtem érteni, mire célzott Jablonczay Lenke, hogy az Ágoston-ügy óta kezdek hazudni i megtanulni, amit eddig soha nem tettem, hiszen minden iskolai megrovás amiatt ért, hogy képtelen voltam mást 394mondani, mint amit érzek: Istennek szerintem kalapja van, és szánalmas a cserkész himnusz szövege. Apám végre elõkerült a szobájából, megviselt volt az arca, nem kért vacsorát. Az emlék viss a részleteket, az igazság az, hogy aznap nálunk nem vacsorált senki. Apám, aki kecses, ma jdnem nõiesen vékony alkat volt, azt állította, ezentúl néha vacsoraszünetet tart, anyámat, közvetlen azelõtt, hogy asztalhoz ültünk, újra felhívta Piroska, aki nevetését a harmadik n is kihallottam a kagylóból, azt mondta, ma nem kíván mást, csak egy pohár tejet, amit be e hozatott. Cili megkent egy szelet kenyeret vajjal, és eldugta az asztalhoz csempés zett retikülje külsõ rekeszébe, én kértem egy kis túrót, nem ment le az sem, elvihette a ma Nem tudtam, apám mit tud, mit nem, abból, ahogy Cilit megölelte, úgy következettem, mégsem Textorral látta a klinikán, más történhetett, ami bántja. De mi? Hamarosan kiderült az is. azzal mentette magát, hogy nem kíván ételt, hogy Piroska felbosszantotta. Csederkeyvel? kérdezte apám, és bár el tudnám felejteni a hangját! Ne beszéljen! Piro dta magának, hogy felkereste a Városházán Csederkeyt? Csederkey a városi számvevõ volt, régi barát, mióta élek, ismertük Cilivel. Testvérem olyan egzett, mint amikor a hangképzést gyakorolja. Én azt éreztem, az õt fenyegetõ baj elmúlt, d veszély még nem, valami történt, ami feldúlta apánkat, mikor elmondta, alig ismertem rá sz oltig nem kopó baritonjára. Csederkey olyan, amilyen, a munkáját kifogástalanul végzi, nem vele van bajom, hanem a m aga húgával. Ha nem akarja, hogy az elsõ lehetséges alkalommal áthelyezésemet kérjem egy má osba, fogja vissza Piroskát, mert nem leszünk a város bohócai miatta! 395 Csak néztem. Piroska, mióta ismerem, mindig az élet szubrettje volt, aki egy kicsit rá i s játszik a vígjátékra. Igazán nem érzékeltem heroinának. Mit csinált, amin úgy kacagott a n? Mi az ígért meglepetés? Kétszázötvenes vérnyomást szerzett nekem a húga hallottam , adja át neki hálás köszöne hogyha békén akar élni, kerüljön engem is, a Városházát is, addig legalább, míg magamhoz t mit kifõzött hajdani lovagjaik egyikével. Üzenem neki, amit kitalált: nem. Nem most, nem h olnap, nem holnapután. Soha. Szálljon ki az én famíliám életébõl, és ne akarja boldoggá ten ermekemet! Érthetõ, amit mondok? Érthetõ? Az felelt csendesen anyám , hátha még meg is mondaná, mi köze mindennek Csederkeyhez? Apánk ránk nézett, visszaparancsolta indulatát, még mosolyogni is megpróbált, és elküldött ludni, holott alig múlt nyolc. Lett volna még leckénk, de a felnõttek világa meg a mienk k ivételesen kettéhasadt, és én nem értettem semmit, de Cili szeme villanásán látszott, neki valamit a fõszámvevõ neve és Piroska kacagása. Összehúzódzkodott, mint aki retteg attól, am ani fog. Megpróbáltam faggatni, mi az, amivel többet ért nálam mindebbõl, és miért kulcssza

nak az esetnek Csederkey, de Cili olyan rémült volt e miatt a valami miatt, hogy apánk ra, aki amúgy is bajlódik a szívével, bajt hozott a mai nap. Ilka nénitõl úgy tudtam, mikor Cili hozzánk került, kicsi koromban egyszer megütöttem. Most m meg életünkben másodjára. Nagy könnyei mellett azonban az árokparti nefelejcsekben nem vo t se harag, se szemrehányás, amit elmondott, olyan egyszerû volt és olyan brutális, olyan kézenfekvõ és olyan abszurd. 396 Már jeleztem, anyám ezekben a hetekben esténként apró részletekben elmondta Cilinek hajdani szerelme történetét, hogy próbarepülést mutasson a rövidesen induló madárnak: ami rá vár, í emberséggel, kultúrával, Cili végighallgatta, aztán azt felelte, érti, mit kíván, de nem l e-e valamiképpen legalább Textor menekülését kieszközölni, akinek szintén szabott sorsa van nek, mióta õ felbukkant, gúnyos szóval, gesztusokkal naponta megfizettetik az addigi tar tás-neveltetés összegét, hátha meg lehetne menteni. Stupica kereskedõ, az üzlet világában él, nem képzelhetõ el, hogy annyi pénzt szerezhet nek aki, nem mi, nem is barát, talán maga a város, a Nagykollégium vagy az egyetem, esetleg az árvaegyesület, hogy egy összegben kifizethetnék a hentesnek, amibe a fiú kerülhetett cse könyves koráig? Stupica hiú és becsvágyó, ha kapna valami polgári kitüntetést: õ a város eg fiatal tehetségek mentora, érdemrend-tulajdonos, akkor Textor esetleg szabadulna, S tupica égbe szállna, õ meg, Cili, megesküszik a Bibliára, ha Textor elmehet innen szabadon , hozzámegy akárkihez, akit a család kijelöl, Arthurhoz, akár Huttrához is, a visszaadandó get Csederkey számította ki Piroska kérésére, mert ezt az egész tervet, úgy ahogy áll, való oska eszelte ki, aki úgy érzi, ha elõször nála szólalt meg, õ hivatott arra, hogy megoldja i életét. Akkora bál lesz, és olyan mértékû adakozás Debrecenben, hogy másról se beszél maj nem remek ötlet? Végre összeállt a kirakós kocka képe, anyám tudatosította Ciliben, az õ saját szerelmi élet yán múlott, én arra gondoltam, nem igaz, Hoffer jellemhibája miatt történt minden, mert Jab onczay Lenke nem volt akárki, akit egy bankárlányért otthagyhatott az, aki sze397rette. Cili agyában megragadt a szó, hogy pénz, nekem nem mert errõl szólni, mert tõlem tartott, h akitõl nem tartott, elmondta Piroskának. A mese végét késõ éjjel anyámtól hallottuk meg, ap nem jött be hozzánk, viszonylag soká nem tudott megbocsátani Cilinek, mikor végre megtett e, azzal zárta a mondatát, Cili köszönje meg Piroskának zseniális ötletét, aki terve szerin szeget a városi jótékonysági bálon teremtik elõ, s hogy közben Cilit visszaviszik Pestre, a ntézetbe, apánk emberi méltóságát pedig megtapossák, mert joggal vádolják, hogy városi pénz litikát. Ez nem érdekli Piroskát, csak a bál meg a táncterembe visszavarázsolt, elátkozott, ttá szelídült fiatalság? Egyik lányom nõs embert kerülget, hogy a prédája lehessen, a másik meg az én káromra kold dul. Nem akarom látni Piroskát, és aki még egyszer kiejti nálunk annak a boldogtalan Texto rnak a nevét, az pakolhat és mehet vele világgá! Júniusban, mikorra ti leérettségiztek, dok lesz, tehet, amit akar, de nem a Csederkey és Piroska bálján összetáncolt vagyonnal, az én emberi becsületem árán! Életemben elõször hallottam apámat kiabálni. Aznap igazi este volt, fekete, mint a közelítõ éjjel. Anyám, míg apánkat hallgattuk, felhív rázúdult hideg, tárgyilagos, kijózanító zuhanya: Megköszönnénk, ha nem foglalkoznál Cecillel és más személyekkel sem. Hagyj ki pár hetet, , Elek délután kisebb szívrohamot kapott miattad, Huttra azt hitte, infarktusa van, de más okozta a tünetet, mikor éppen haza akart jönni, a vihogó Csederkey felhívta azzal, tis telete a hölgyeknek, és csak nevessen a kis árva, mert még valami kitüntetést is fog kapni hentes, azért aztán csak kiengedheti magán Jedikulája rabját, a doktor urat. 398 Este lefekvéskor, míg Cilitõl búcsúztam s jéghideg testét átöleltem, azt hittem, hogy talán halt. De késõbb megrezzent és szólt is hozzám, de úgy, mint aki álmában beszél: Kergessetek el, Dódi, nem érdemlek én otthont, nem is lesz nekem otthonom, soha! Nem l ett volna szabad meghallgatnom Piroskát. Elkergetni? Most én dermedtem meg. Ágoston, és amit iránta valaha éreztem, nem volt sehol. Cili végre elmondta, minden az õ bûne, Textor esküvõje csak a mi érettségink utáni õszön a dig még letesz valami speciális vizsgát, de õ igazán azt hitte, mikor anyánk megértette vel hogy az õ esetében minden megoldható lett volna pénzzel, talán õ korrigálja a sorsot, és me szehozni valamiképpen az összeget. Piroskát beavatta, Piroskának azonnal volt ötlete, ki l egyen a személy, aki a számítást elvégezze. Õ egyébként látta apát ott imbolyogni a kliniká ma délután, de apa és Huttra nem látták meg õt, elbújt a fák közé.

Majdnem megöltem hálából suttogta, szokatlanul mély lett a hangja, természetellenes, fé . Dódi hallottam , nem vették észre, hogy akkor a demarkációs vonalon én is meghaltam. g tartott, hogy helyemre kerülök és feleszméltem, én halott vagyok, nem árva. Azt hittem, ezt az éjszakát nem lehet felülmúlni, azt is hittem, senki se fogja se túlélni, se kiheverni. Aztán mindenki kiheverte, mindenki túlélte, aki nem halt bele késõbb, ma már sak én élek az összes szereplõ közül, és ki meri azt állítani, hogy én igazi élõ vagyok, ne derkey-ügy egyébként megoldódott vér nélkül, pedig a hír már elérte Stupicát. 399 Keddi napon történt, két héttel késõbb, Cili hangképzésórán volt, ami elõtt nem ebédelhetet attam haza, Piroska kígyót-békát híresztelt rólunk, Csederkey meg elmondta mindenkinek, mit terveztek, milyen értelmes dolgot, mit tiltott meg értelmetlen apám. Apám egyébként megöreg tt ezekben a napokban, és soha többé nem hitte el, hogy nem azért bámulják meg az utcán, me van rajta néznivaló, szép római fején, egész alkatán, hanem mert azt gondolják, itt van az, a város pénzét magáncélokra prédálná. Igazoló jelentést is kellett írnia az Árvák Intézetén lelkes elõkészítés meghiúsulása okán mindenkinek elpanaszolta, milyen megoldással indítaná rianoni árvát, de lelketlen sógora nem engedte. A város zúgott, a katonai árvaház intézete azoló jelentést kért apámtól, mint Cili pesti központja, hogy ki jelentett fel bennünket, m nt nem tudom. Lehet, hogy az esztelenül szenvedõ Piroska, mert felborult az egyensúly közte és a szüleim között. Ez sem volt könnyû megemésztenivaló, Piroskát nagyon szerettük, k állandó angyala volt, ha rosszul találta is ki, jót akart a Csederkey-üggyel, a fõszámvev etett volna az eszén, tudhatta volna, mit feleljen a jóindulatú ötletre, mindenesetre mi személy szerint Piroskát hibáztattuk. A végsõ békülést aztán Tonelli hozta meg, aki ugyan egy szót sem értett, de gáláns volt, és Cili miatt Piroskát is szerette, az egész ügyet rá sederkeyre: a fõszámvevõ volt az ostoba, meggondolatlan, Piroska meg az emberszeretet és jótékonyság angyala. Hogy ez a história végül is a temetõben zárult le véglegesen, nem tudhatta senki, a sors fi torát sem, csak aki megérte: én és Szeréna. 400 Egyszer, évtizedekkel késõbb, a temetõben találkoztam össze Szerénkével, én a szüleim sírjá m haza mindenszentekre, õ azóta elvesztett apjának, a hentesnek akart világítani. Nyakamba borult, s amit elmondott akkor a holtaknak gyújtott engesztelõ fények kis, hajlékony láng jai között, abszurdabb volt, mint a legabszurdabb posztmodern játék. Szerén elsírta magát, tette tönkre az én apám az õ áldott, szeretõ apját, aki szintén meghallotta a boltban a te tt Csederkey-féle jótékonysági bál ígéretét, és majdnem belepusztult, mikor kiderült, az én tta, nem engedte. Szeréna sírt: kitüntetés, ez volt Stupica életének fõ ambíciója, vágya, á tetik mint az ifjú tehetségek jótevõjét, az ifjúság nemes patrónusát, kis érdemrend fityeg ruháján, gratulál neki mindenki, õ a város hadi-polgári hõse. És akkor jön Szabó tanácsos é vet, mert régóta elkövet már mindent, akár a szõke lánya személyének bevetésével is, hogy f pica-ház békéjét. Adta volna az apám Textort zokogta , ha kitüntetik, és végre elsõrend városban, akár ingyen is adta volna, csak menjen, évek alatt semmit sem közeledett hozzáju k, csak korrekt volt, látszott, az is marad, de kinek kell a házában egy fából faragott or vos, aki nem szereti a lányát, s akit a lánya sem szeret már, de mégsem engedi el, mert ha neki összezúzták az álmát, ne legyen boldog a Szabóék lánya sem, õt ne nevessék ki. Milyen oldás lett volna mindenkinek, ha kabátjára tûzik azt a pro meritis akármit, és megtapsolják Stupica, aki nem akármilyen hentes a városban, társadalmi tekintetben is megdicsõülne! De hát ezzel ki számolt akkor, amikor történt, és mikor még mindenki élt, hogy olyan ajtót ami be sincs 401csukva, egy olyan Isten ártatlanja kellett a majdnem sikerült megol dáshoz, amilyen Piroska volt, mert az élet voltaképpen mindig óvodai szinten lép, mi kompl ikálunk belõle görög sorstragédiát. Ha apám nem korrekt, ha nem tesz úgy, ahogy szerinte eg sosnak tennie kell, ha nem lesz rosszul még a gondolatra is, hogy családi gondját városi intézkedéssel rendezze, folt esne a tisztességén, Tonelli nem viszi el Cilit tõlünk, Texto viszi el, és Stupica elõbb-utóbb úgyis új partit keresett volna Szerénkének, nem is ez nyu lanította, hanem önmagát akarta a kitüntetettek között látni, és annyi esze már akkor is vo y tudta, hogy az orvos biztosítja Szerénke jövõjét, de nem lesz ebbõl a házasságból öröm, t sem. De így elmarad az érdemrend, a pro meritis civilibus, Stupica meg õrjöngött. Mindezt ki tudja akkor még, mondom, évtizedek telnek el, mikor hazamegyek és szembekerülök Szerénne . Most még azt a múltat írom, ami akkor jelen volt. Alig pár napja múlt el az az éjszaka, amelyrõl azt hittem, senki nem éli túl, senki sem hev rheti ki. Kedd van, tehát Cili nem jön velem haza az iskolából, mert hangképzésórája van, a nem szabad ennie. Ballagok egyedül haza súlyos emlékek árnyéka alatt, mindjárt fél kettõ,

k a délután. Ahogy elérek az utca kanyarulatára, a kis téren, a jegenyék mellett meglátom T ort, aki int nekem, menjek oda, ahol áll, az árnyékba. Alig váltottunk életünkben pár szót, udvariassági táncórán olykor engem is felkért az ezredes özvegyénél, és ezzel végzett is, T a mással a kötelezõ táncokon kívül nem táncolt, csak Cilivel. Láttam rajta, beszélni akar v ajtam ne múljon, de nem örültem. Akkor még nem volt divat az általános tegezõdés, csak unok im és az egészen közeli rokonok 402tegezhettek ebben az életkorban már. Rábámultam Textorra hogy megszólalt, azzal állított meg: Figyelj, Dódi! Azt hittem, rosszul hallok, megõrült m mindenki, miféle modor ez? Dódi mondta , az egész város arról beszél, amit a Piroska kitervelt, Piroska meg az én talanom. Alig bírta folytatni. Mondd meg neki, válassza meg az utat, amelyen menekül, de meneküljön, mert nincs értelme várni vagy kísérletezni! Én a szavamat vissza nem vehetem i halott tiszt volt az apám, elkeltem, fusson az õ hajója más kikötõjébe. Az unokatestvéred kínálja neki a mestert, ha nem engem lesne örökké a szerencsétlen, rég észrevehette volna, Tonelli csak miatta jár a városba, és halasztja egyre a hazájába való végleges visszatérés s, és mondd meg neki, ezt üzenem. Mást nem, ennyi elég lesz neki is, nekem is. Bámultam rá. Rajta volt az arcomon, én ezt soha nem merem a szemébe mondani Cilinek. Kit alálta. Menj már, legyetek túl rajta! Mosolya csorba volt, mintha a kíntól hûdött lett volna a Mikor megölöd, irgalmas gyilkos légy, öld meg azonnal! Ennyi jutott, amennyi máig történt, ki õrizze a magáét. Ne engem bámulj, menj haza innen, és tedd, amire kértelek! Én magamra v em a gyilkosságod minden bûnét. Menj, Dódi, az Isten irgalmára, mielõtt még meg nem õrülök, szököm vele valahová! Menj, menj már!

Az egészségügyben van belgyógyászati kezelés, ezt kísérelte meg Piroska, és senki se fogta gy a világ legegyszerûbb gyógyszerétõl is elmúlt volna a baj, nem hal meg senki, mindenki b ldog lesz, a Biblia, amivel gyerekként annyit vitáztam, legyõzött: boldogok a lelki szegén yek. De van sebészeti eljárás is, amely valóban 403hatékony, van nagymûtét, ami után gratul lik. Senki se bízott a voltaképpen együgyû, ártatlan Piroskában, Stupicában, Csederkeyben, znap nagymûtét történt, Textor mestervizsgája, bele is halt beteg is, orvos is, ez utóbbi a maga még kínosabb módján, mert életben maradt, hosszú életre, nagy jövõre. Nem kell a sorsnak nagyon segíteni, csak annyit, amennyi elkerülhetetlen, ha semmi más t, de ezt tudta Piroska. Most már mindegy, se szem, amely könnyet ejtene, se arc, am elynek torzulnának a vonásai, Cili halott. Mikor beléptem a házunkba, még várnom kellett, m testvérem hazajön a Zenedébõl, elbújtam anyám elõl, ne kérdezzen, neki el nem mondhatom. Vé jött Cili, még mindig a hangját gyakorolta, skálázott az elõszobában. Mikor megkeresett, az al észrevette rajtam, valami több csapott szíven, mint Fejér Margit matematikai precizitás sal elõkészített gúnyos kérdései. Nem kellett szólnom, tudta. Hátat fordított, úgy kérdezte , vége? Nem tudtam válaszolni, nem volt mit: Cili várhatta, ami történt, mert egy kicsit hallgat ott, aztán rákezdte Elise üzenetét: Elvitt mindent, Isten óvja õt, óvja, óvja! Aztán kiroha ngorához, felcsapta a fedelét, anyánk csak bámulhatott, én nem mertem követni. Kísérte sajá em kellett neki kotta. Mikor befejezte, és én összeszedtem magam annyira, hogy kimerészk edtem, az asztalt terítette, és rám mosolygott. Anyánk arra lépett be, hogy újra elkezdi a eethovent, és õ is átvette a szöveget, Cilivel együtt énekelt: Isten óvja õt Nem éreztem a jelenlétét, Isten olyan messze volt a házunktól, mint az égbolt, árva kalapjá okrétával. 404A bécsi utazásom elõtti éjjelig nem mondtam ki sem én, sem testvérem Textor n ili akkor szólt róla utoljára életében, amikor megmutattatta velem, hogy kell a védõzárat f tantani. Azt hittem, értem õt, de mint annyiszor máskor is, nem értettem. Míg távol voltam, lélek tépõdött el lélektõl, nem test egyesült testtel, Trianon büszke és tiszta árvákat nev 405 21 Ibitur Gianni, a võlegény erre az estére nem kapott meghívást, annyit engedtek meg neki, hogy másn p, mikor aztán igazán elválunk egymástól, kiviheti a famíliát azon a hajó nagyságú kocsiján Testvérem átöltözött, mióta Gianni eljegyezte, kérésére mindig fehérben járt, ha elhagytuk zetét, fehérben volt most is, komoly és sápadt, de hiszen elõzõ nap volt az érettségi banke nehéz idõszak maradt el mögöttünk, s igazán dicsérendõ, hogy nem élt Gianni ajánlatával, és tt a nyolcadik gimnáziumot és foglalkozott csak zenével, pedig Cilinek nagyobb megpróbálta tás volt az utolsó pár nap, mint nekem, aki útjából a végzet már elseperte Fejér Margitot,

lt már sem izgulni-, sem félnivalóm. Ha valamit ékszer gyanánt viszek magammal a kisasszonygyárból, ezek az érettségi elõtti nap maga a vizsgálat, mindazzal a sajátságos plusszal, ami megint azt eredményezte, hogy ab ba a bizonyos titokzatos tóba, amely interferenciális jelentkezését legelõször Isten kalapo figurájának vázolásával kezdte és szokatlanul sok hullámot sodort a békés partig, mert meg eejtettem egy új, a békét és a szabványt megcsúfoló követ. A kõ ezúttal a férfi volt, a ran s aki egy pillanatig nem ment ki a fejembõl, s aki miatt egy kicsit megfelhõztem, h ogy holnap a reggeli gyorssal elindulok 406az apámék választotta intézetbe, félbeszakad az alig megkezdõdött háziszíndarab. Tudtam, Ludwigh, ha nem tudná tõlem, hogy a mai találkozá egyelõre el kell válnunk egymástól, legalább annyit gondol rám, mint én õrá. Nem lett volna határoznom a gondolatsort, amelyet személye köré kerekítettem, de azt éreztem, nem az a faj a keserves vágy fût most, ami Ágostonhoz fûzött, az testibb volt, parázsforró, majdnem dühö A kártyabeli rangos úr zsakettes alakja, ha felmerült gondolataim között, mint esetleges házastárs jelentkezett, nem tartottam lehetetlennek, hogy ha nagyon rajta leszek, fe leségül kívánjon venni. Soha olyan világosan nem volt érzékelhetõ, hogy dzsentri kalmárok l ttja is vagyok, nem csak tudós könyveket író, mûvelt lelkészeké: higgadtan kalkuláltam, mit at a jövõ. Egész mivoltom tudta, az államtitkár ebben a percben ugyanazt mérlegeli, amit én zóta nyilván tájékoztatta magát származásomról, anyagi helyzetemrõl, hogy embernek milyen v azt érettségi közben már megtapasztalta, mikor pimasz fölényemmel majdnem fellökettem vele asztalt. Ha a rangos úr a kártyában valóban õ, tûnõdik valamin, alighanem azon, õ réges-rég a lánya ugyan kapna-e, és milyen anyát a személyemben. Érdekes, mennyire vonzott engem ez a nem is láttam kislány, akit Pesten intézetben neveltek, Alexandra léte annyira foglalk oztatott, hogy idõbe telt, míg arra is rájöttem, hogy ha így haladunk, a gyerekkor Cilivel játszott álomjátékai közül az enyém is beteljesül, miniszterné leszek, úgy fogok állni egy dalt felfutó lépcsõsora közt vendégeinket fogadni, ahogy a nem is régen írni kezdett új reg n Amanda, a csodálatos ifjú feleség, a pesti társaság bálványa. 407 Az érettségi és a frissen talált hõs úgy érkezett, mint tervezett regényem illusztrációja: erint Amanda, a bámulatos képességekkel felruházott fiatal lány anyagi okokból nem kezdheti meg egyetemi tanulmányait, ám vidéki hivatalos útja alkalmával valami házi mulatságon beles et egy fõ kormányember, aki hamarosan meg is kéri, sõt arra is hajlandó, hogy hõsnõm saját egyetemét látogassa, míg õ Budapesten a haza érdekeit szolgálja. A házasságot megkötik a h templomban, ahová Amanda egész életében járt, de a nász a pap áldásával végzõdik is, mert enül, egymás megérintése nélkül jönnek rá jó esztendõ múltán, hogy nem tudnak egymás nélkül azonnal autójába ül, elhozza ifjú hitvesét és végre feleségévé teszi palotájában; itt rész rõs vonakodás után lefejtett hálóingét is ilyen jellegû együttlétük elsõ éjszakáján. A regé tett, mint Ludwighgal megismerkedtem volna, csak bámultam magam elé és elemeztem, mily en felfoghatatlan, hogy a fantáziám és ízlésem összeállította képzelet elõre jelzi az esetl udwighot azért küldte életem díszletei közé, mert minden, ami az utolsó három napban lejáts k, jövõm kezdetét jelzõ gongütés. Csendes volt ez az este, apám még egyszer figyelmeztetett arra, hogy ha Julius, akit formálisan professzor úrnak kell szólítanom, ahogy a feleségét baronesse-nek, mert az, szó ha Julius netán sûrûn emlegetné Mihály bácsit, mindent mondjak el neki, amit csak tõle hal tam, tisztességesen számoljak be minden családtagról is, aki esetleg érdekelné, mert Julius minden legénykori nyarát Mihály bácsi ottományi kastélyában töltötte, és neki is feledhetet ehet az a sok, a fiatalság 408derûjével bevilágított nyár, sok suhanó fiatal rokon a kastél ejében, éjjel, illatozó virágok között. Milyen szépen tart kettõjük közt is a régen kötött nem találkoztak, Julius Mihály bácsi temetésére már nem tudott eljönni, már nem lehetett n a otthagynia sem az egyetemi elõadásait, sem a maga vezette vízgyógyintézetet, amelynek ny ilván hétvégeken a lakója leszek. Hallottam is, nem is, mit beszél, a saját románcom foglalkoztatott, mennyire érdemes mérle gelnem, hogy folytatódjék, mert hogy folytatódni fog, azt éreztem, s valami érthetetlen fáj alom szúrt belém a gondolatra, hogy valami az érettségivel valóban örökre véget ért. Megint tem, amit Cili eljegyzésén, milyen valószínûtlenül messze lesz tõlünk Milánóban, és hogy vá Gianni férjnek, mikor Cili Textort szereti. Kerestem a látványt síró testvéremmel a Tonell -házban, arra próbáltam gondolni, az államtitkár érkezése végre helyreállította az egyensúl híres karmester, de Ludwigh sem akárki, mint engem a világ színpadra felkísérõ talán hamaro iniszter, apám két lánya ebben a naptári évben egyszerre lép ki az életbe, Giannit koncerte tapsolják, Juliustól hazakerülve én meg miniszterné leszek, ha Cili férje mûvész, az enyém , mint mondjuk Justinianus a pandektákkal már nem volt Ágoston, hogy megmondja, a jogr

endszert nem a császár, hanem a csodapalotába rendelt jogászok kollégiuma rendszerezte. Lát am magam kegyelmes asszonynak, és illetlenül kellemes ábránd volt az esetleges házasság ezz l a döbbenetesen mûvelt férfival. Hogy Alexandra tizennégy éves, én meg még októberig tizenhét, csak apámat képesztette el, a nagyon komolyan beszélt velem, ilyen szigorúan és barátságta409lanul a Fejér Margit-ügy óta szólt hozzám, elég az álomjátékokból, vége az iskolás ábrándképeknek. Cili döntése érthetõ extorral egy városban maradni, igaza van, ha menekül, hálásnak kell lennünk a sorsnak, hog y Tonelli viszi el, aki jelleme tisztaságát Arthur, mûvészeti értékét a nagyvilág igazolja. hazakerülök, testvéremet elengedik új életébe, majd eldõl, tanul-e tovább, válik-e valóban snõvé, vagy lesz csak Tonelli ünnepelt felesége. Egyébként az én sorsomat szintén szövik má z egyetem, mihelyt hazajövök az intézetbõl, sok szépséget ígér és sikert is feltétlenül, cs meg magam a professzorék vendégeként éppúgy, mint a Severium növendéke szerepében, lényem élét villantsam abból a prizmából, amivé születtem. Apám szemmel láthatólag jobban féltett a bécsi intézettõl és a nyártól, mint anyám, aki csa rám, hol Cilire mosolytalan, titokzatos sellõszemével, és alig szólt a vacsorabeli utasítás n kívül, anyám nem titkolta, hogy fáj eleresztenie, de tudja, hogy el kell válnunk egymástó az általuk választott megoldás a legértelmesebb felhasználási módja a váratlan pénznek. Az lépéseket teszed, és ami nyilván nagyon keserít, Cili nélkül hallottam anyámat. Jó lesz ktatnotok egymást a gondolathoz, mert a mester csak egy Szabó lányt vesz feleségül, nem ke ttõt, persze ezentúl minden nyaramat náluk fogom tölteni, ha Tonelli Cili segítségével végr elöli állandó lakhelyéül a milánói palotát, amelyben századok óta mindig Tonellik éltek, fe szobrász Tonellik, gyilkos Tonellik, mesélte Gianni valamelyik nap, hogy felvidítson bennünket az érettségi elõtti gondok közt, most éppen muzsikus Tonelli van soron, és a vilá szebb 410szopránját, Cili énekét hallgathatják a falak. Figyeltem testvérem arcát, úgy isme az ízlését, mint a magamét, Gianni a Tonelli asszonyok hálószobáját írta le, testvérem bizo yolja szépségét, bársonnyal bevont falak, aranycirádás lunetták magasan, az ágy mennyezetes lopos. Cilinek pillája se rezzent, mintha nem tudná felfogni, mi a különbség a Tonelli-pal ota nászágya és Brüll bácsi biedermeier adománya között. Jablonczay Lenke ezekben az utolsó m mozdult el mellõlünk, jelezte, szerinte rosszul csomagoltam, átrakta a holmijaimat éss zerûbben, s elmondta, míg mi banketteztünk, Julius azt telefonálta apánknak, elém küldi a h etõnõjüket a határra, így azonnal lesz segítségem. Nem vitatkoztam, pedig a flammata ruháma elvette tõlem, azt mondta, megszólnak a professzorék. Piroskának nem volt ereje lebeszélni engem semmirõl soha, neki viszont van. Ilyet fiatal lány nem visel, ha jól nevelték. Ez fiatal asszonyok öltözéke. Ráhagytam, tegye csak el, hajnalig még lesz idõm visszalopni a e. Siettünk a vacsorával, ezután visszacsempésztem minden holmimat a bõröndbe, amelyeket anyám szedett, a jegy, útlevél Gianninál volt, úgy beszéltük meg, reggel értem jön és kiszállít, utazó voltam, nem kell nekem díszkíséret. Ha újra végiggondolom, ennek a búcsúestének nem adalmas koloritja, Cili jól érett, én kitüntetéssel, lett volna ok az örömre, valami mégis a mesterséges derû mögött, nyilván anyám állandó, misztikus félelme, apám aggodalma, meg t zni játékszenvedélyemet. Õ ugyan alig tudott valamit a rangos úrról, legfeljebb, amit Cili ondott neki: Dódi majdnem megõrjítette szegény államtitkárt, mert az már amúgy is elkezdte mi411helyt bekérte Pestre az írásbeli dolgozatokat, és talált a dolgozatírók közt egy való még, mikor Dódi úgy megugratta a tudásával, hogy majdnem rosszul lett! Többször is elisméte hadd örüljön apám, hogy villogtam, szikráztam, hogy folyt a veszedelmes kérdezlek-felelj, k ezhetsz-felelek játék a kormánybiztos és a lánya között. Jablonczay Lenke arca komoly volt, eírta, kinek illik levelezõlapot küldenem, a tanári karból csaknem mindenkinek, még Milánón . Talán arra jár valamelyik, és meglátogat ragyogtam fel, hazug ragyogás volt és a kártya ak szólt, akinek elég érthetõen tudtára adtam, hol keressen. Aligha mondta apám szokatlan ingerülten , Páter Severin nem fogja beengedni, ha a miniszterelnök keres, akkor sem. A vízgyógyintézeten kívül sehova se mehetsz az õ engedélye nélkül, és nem is fogadhatsz láto angol trónörökös és Losonczy Dénes, az sem, akirõl Cili lelkendezett, az államtitkár, Bécsb het játszani, ha netán volna lehetõséged. Intelligis ne, nata? Id tibi prohibitum. Cili szomorú kis arcán átfutott egy mosoly, mamája felé fordult és eligazította, hadd értse s, amit persze magától kitalált: az intézet szabályzata Juliusék kivételével nem teszi lehe y bárkivel is találkozzam. De õ majd sokat ír, és fel is hív telefonon, sõt, ha apánk megen értem jönnek Giannival, mikor vége lesz a kurzusnak, Hegyeshalomra. Csók-csók-csók, fürdés, utoljára együtt a hálószobában. Tárt ablakok, a templomtorony csill lágítja a hold, árad a mi kertünk este nyíló virágainak ismerõs illata, felveszem a legócsk et, minden szép darab már a koffer mélyén. Cili végre elengedi magát, sír egy sort, Textor

int elhalasztotta az 412esküvõjét, de nem errõl beszélünk, mindketten úgy teszünk, mintha n dnánk semmit a Stupica-házról. Latolgatjuk, milyen lehet apánk barátja, az a nagyon gazdag férfi, milyen a felesége, és milyen lesz nekem abban a színkatolikus világban. Táskámban o a levél, melyet át kell adnom az intézet papi vezetõjének, Severin atyának, ezt se hittem v lna soha, mikor beírattak a kisasszonygyárba. Elnevettem magam, Cili is mosolygott már , éreztem, látni nem láttam, mert ki gyújtana fényt ilyen harmatos, illatos, holdverte éjsz kán. Oldalt nyúltam, hogy megsimítsam a haját, nedves arcát érintettem meg, elszorult a szí , milyen lesz a menekülés eredményezte házasság, uramisten, és mindenkit úgy sajnáltam, hog em is könnyes lett a szemem, mert a szülõk is tudták, hogy szegény Cili tisztességbõl menek lághírû férfi feleségének, pedig csak fõorvosné szeretne lenni, ami Lidika lett, az egyetle i rövidesen megérkezik Itáliába. Fáradt voltam, a férfira akartam gondolni, aki tetszett is meg nem is, azt hiszem, akkor tizenhét évesen is tudtam, hogyha nem lett volna az az összecsapás az érettségin, ha nem érzem azt, hogy hámba fogtam egy fékezhetetlen, délceg p nem is jutna eszembe, de gyerektébolyom feléledt és mint valami rossz varázslat ismét egy bemosódni látszott életemben az álom és a valóság. Dódi hallottam , Dódikám, figyelsz? Figyeltem, persze. Aztán meghûlt bennem a vér, mert testvérem feltérdelt, és azt súgta a fü , tanítsam meg arra, amit csak nekem árult el apánk, ha valami miatt nem az õ szobáik, de a kert felé kellene menekülnünk, hogyan nyílik a régi mesterek készítette titkos zár, amell zakára nekem kellett mindig lezárni a kert felé nézõ ablakokat. Cili olyan kicsi gyerekként került 413hozzánk, hogy mindent én végeztem kettõnk szobájában, kezét a zongora miatt kezde . Elnémultam a rémülettõl, miért kérdezi most, mikor tárva minden ablak, és miért akarja me i, hogy nyílik a zár, mi van az érdeklõdés mögött? Mi jár abban a gyötrött fejében? Megmond Dódi, én kedvelem Giannit, és fogom is szeretni, meg ápolni, és megteszek mindent, ezt he ek óta beszéljük, mióta az ügy megkezdõdött. Apánk azt mondta, mihelyt elutazol, sajnál, ho oszt az éjjeli kerti illattól, de nem enged nyitott ablaknál aludni. Te mindig tudtad, mikor kell bekötni a torkomat, és vigyáztál rám. Most egyedül leszek, és mindig zárt ablak kor már lefeküdtem, hogy baj ne legyen a hangommal, ha nem veszem észre, és lehûlt az idõ. Annyit kérdeztem: Miért? Nem habozott, nem is váratott a felelettel. Ádám õsszel esküszik, mikor te megjössz, addig valahogy késlelteti. De a nyár a mienk. Mu meg, hogy tudom kinyitni a zárat, a kapun én magam is kiszöktem, mikor hozzátok kerültem, a kapuval Ádám elboldogul, de ha apánk bezárja az ablakot, nem jut be ide soha. Nem az tör ténik majd, amit képzelsz, valami szomorúbb és egyszerûbb, két árva elköszön, Kassa elbúcsú em tudom, meddig élek, de ameddig még élek, meg kell tanulnom, milyen az, amikor az ölel magához, akinél ottfelejtettem a lelkemet. Így mondta, mint egy gyermek, szelíden, halkan, határozottan, vagy mint egy orvos, aki diagnosztizál. Dódi, nekem is jár egy darabka élet. Felkeltem, intettem neki, kövessen. Trükkös volt az ablakpánt a beépített titkos retesszel, de azonnal megtanulta, mi hogy mûködik. Nyitotta, csukta az ablakot, 414láttam, kihajo l, megtapogatja, elég izmos-e az orgonafánk, az a nagyon öreg, aki már akkor is itt állt, mikor én megszülettem, elbírja-e Textor súlyát. Álltunk a holdfényben, az illatban, akkor m m beszéltünk, nem volt se neki, se nekem merszem, hogy folytassuk ezt az abszurdumot , ami olyan rettenetesen emberi volt, és olyan õrültség. Egyikünk sem tett célzást Kovács n a hajdani jóslatra, hallgattunk. Hideg ujjait átnyújtotta, és kért, ma este imádkozzunk egy . Ugyan mit? Most adtam segítséget ahhoz, hogy Textor meg se kötött házasságát törje, most eg Fejér tanárnõ apját, én szégyellek most Istennel beszélgetni. De Cili rákezdte, és akkor ndtam: Én Istenem, jó Istenem, lecsukódik már a szemem, de a tiéd nyitva, atyám, amíg alszo ámennél elfordult, arcát is eltakarta egy könnyû kendõvel, ami a nyitott ablak mellett a t rkát védte. Cili átforgolódta az éjszakát, eleinte én se tudtam aludni, Ludwigh járt az eszemben, és ho a pesti gyors este hétkor indult, de jó, nemsokára hazaér, arra is gondoltam, hogy Giann i kivisz a kocsiján és be is ültet a fülkébe. Mikor reggel ki akartam osonni, hogy senkit ne zavarjak a távozással, Cilit nem leltem magam mellett, de egész családom útra készen a k pu elõtt állt s osztotta szét egymás között az ülõhelyeket Gianni kocsijában. Még Arthur is anni harminckét fogát villogtatta, mikor látta, mennyire meglepõdöm, hogy itt van mindenki , akitõl már este elköszöntem. Közölte, a rendezés az õ mûve volt, nem vagyok sem árva, sem a szó, hogy família, az õ hazájában szent és nagy szó. Úgy rakták fel ormótlan csomagjaima ek le egy hûvösebb ablak mellé, s úgy integettek utánam valóban, mint egy családi fotográfi k, anyám, 415apám, Cili, Ilka néni, Gianni és Arthur. Kihajoltam a vonat ablakán, mert vára

lanul nagyon nehéz lett a szívem. Kék vászonruhát adott rám anyám, fehér övvel, a cipõm is Piroska ajándéka, aki akkor esett be az állomás területére, amikor már csak rohanó alakját aztán azt sem. Piroskát nem hívtuk meg Cili eljegyzésére túl lelkes és riasztó kedélyessége ajnali indulásomig tartott, míg a sértést kiheverte, megbocsátott, és õ is el akart tõlem k Apám utánam kiáltott, mikor a vonat indulást jelzett: Vale, nata mea. Horatius azt mondaná IBITUR. Addig néztem õket a pályaudvaron, ameddig a gyorsvonat megengedte. Hatan ültünk egy fülkébe az ablaknál. Az utasok közül volt, aki édességet majszolt, már jó darabot haladtunk, mikor zembe jutott, még meg se néztem, mit nyomott kezembe Gianni, mi van a kis csomagban. Egy pénztárcában osztrák pénz volt, megrémültem, ennyit nem is enged kivinni a törvény. Me ra gondoltam, milyen komolyan búcsúzott, milyen hangsúlyosan mondta: Ibitur. Ismertem a verset, amibõl idézett, de valahogy nem illett a szó a kezdethez. A költõ azokban a soro kban az élettõl búcsúzott, ahogy hattyúszárnyon elindult az öröklét felé. Az öröklét olyan ost, a soha tudomásul venni nem akart halál. Ibitur, de a diadalmas jövõbe.

Ludwigh azt mondta Milánó rokona a Gellérthegyen egy villában lakik. Még sose voltam a lérthegyen, lehet, hogy egyszer megnézem kívül-belül a villát, amelyet az olvasó egyszer, s vel késõbb, az Abigél-filmben lát meg: Ludwigh otthonának mását kértem akkor a rendezõtõl V ok házául. Nem voltam 416lámpalázas utas, nem féltem Ausztriától. Úti kedvemet ugyan fékezt elõzõ pár nap, meg Ludwigh, s mindjárt Ludwigh személye mellett Cili bús pillantása, és Jab ay Lenke, aki nem csókol meg búcsúzáskor, csak arcát simítja az arcomhoz, úgy kér: fuss szí sose sáron, szemeten! Szállj helyettem, madár! Én rab voltam, nem tudom, mi az, repülni. De neked köszönni fognak hegyek és tengerek az én ellopott életem kárpótlásaként. Ibitur. Kárpótlás. Nem egy, két életért, vagy háromért? Cili nincsen velem. Hol van Cili? H agyhattam el? És mit kezdek nélküle, dicsfénye, boldogtalansága nélkül idegenben? Elõször ültem életemben valóban gyors gyorsvonaton, úgy éreztem, légszomjam van és voltakép zeretek utazni. Ananké szörpárus álruhában szódavizet kínált, és nem értettem, miért néz ol rám, nem veszek semmit, nem szomjazom. Cukorkát, csokoládét, perecet, vizet tessék! rik t Ananké, akinek csengõje is volt, hogy jobban felfigyeljenek rá. Ez is zavart, az útiza j. Csak edzõdj gondolta magában Ananké, míg tovább tolta kerekes szekrénykéjét , egész é ni fogsz, és egész életedben ezt sírod vissza, amit most otthagytál, keresed õket a Níluson Grand Canyonban meg Xerxész hadiútján, de nem lesznek, egy sem lesz. Rögzítsd az arcukat, a percet, buta! Cukorkát, csokoládét, friss, hideg a szódavíz 417