53574481 Julie Garwood Az Ajandek

Julie Garwood Az ajándék Bryan Michael Garwoodnak Ez az egész a tiéd.

Eredeti cím: The Gift Copyright © 1994 by Julie Garwood A fordítás a Pocket Books kiadása alapján készült Ali rights reserved! Fordította: Végh Péter Fedélgrafika: Szendrei Tibor Fedélterv: HATi Hungarian translation and edition Copyright © by Hajja & Sons Készült az Alföldi Nyomda Rt.-ben Felelős vezető: György Géza vezérigazgató ISBN 963 8309 52 0 Prológus 1802, Anglia Csak idő kérdése volt, hogy az esküvőre meghívott vendégek megöljék egymást. Oliver Lawrence báró természetesen minden óvintézkedést megtett, hiszen György király az ő kastélyát választotta a ceremónia színhelyéül. Anglia királyának érkezéséig a báró látta el a házigazda tisztét, és ennek nem örült jobban, mint egy három napig tartó korbácsolás-nak; de a parancsot maga a király adta ki, és a mindig hűséges Lawrence azonnal engedelmeskedett. Mind a Winchester

család, mind a St. James lázadók hevesen tiltakoztak a választása ellen, de a király kitartott elhatározása mellett. Lawrence báró tudta, mi áll a döntés hátterében. Sajnos ő volt Angliában az egyetlen ember, aki mind a menyasszony, mind a vőlegény családjával beszélő viszonyban állt. De már nem sokáig büszkélkedhetett ezzel a ténnyel. Szilárdan hitte, hogy életéből csak órák vannak hátra. Mivel a ceremónia semleges helyen került megrendezésre, a király valóban úgy gondolta, hogy a gyülekezet erőt vesz magán. De Lawrence másként vélekedett. A körülötte lévő emberek vérengző hangulatban voltak. Elég lett volna egyetlen rossz szó, egyetlen apró, fenyegető gesztus, és könnyen kezdetét vehette volna a vérfürdő. Csak Isten a megmondhatója, mennyire szerettek volna egymás torkának esni. Ezt már a pillantásukból is világosan ki lehetett olvasni. A fehér ünnepi ruhába öltözött püspök magas támlájú székben ült a két viszálykodó család között. Nem nézett sem jobbra, ahol a Winchester família táborozott, sem balra, ahol a St. James harcosok foglaltak helyet, csak egyenesen előre. Hogy mulassa az időt, a klerikális fő-ember ujjaival dobolt székének karfáján. Olyan képet vágott, mintha épp az imént fogyasztott volna el egy jó adag romlott halat. Kieresztett egy vinnyogó sóhajt, mely a bárót leginkább egy öreg ló nyerítésére emlékeztette, majd hagyta, hogy a nagy csarnokra ismét rátelepedjen a kárhoztató csönd. Lawrence elkeseredetten csóválta a fejét. Tudta, hogy a püspöktől nem várhatna segítséget, ha kirobbanna a botrány. A menyasszony és a vőlegény külön szobákban várt, az emeleten. A terv szerint csak a király megérkezése után lehetett őket levezetni vagy levonszolni a hallba. És akkor már csak istenben bízhattak, mert nem volt menekvés a katasztrófa elől. Valóban gyászos nap volt ez. Lawrence - az elrettentés fokozása érdekében - kénytelen volt saját őrségét is elvegyíteni a terem falai mellett álló királyi lovagok közt. Páratlan dolog volt ez egy esküvőn, mint ahogyan az is páratlan volt, hogy a vendégek teljes fegyverzetben érkeztek. A Winchesterek annyi fémet viseltek, hogy szinte

mozogni sem tudtak. Arcátlanságuk szégyenletes volt, hűségük pedig több mint kétséges. Lawrence mégsem tudta teljes szívéből elítélni őket. Való igaz, hogy maga is ellenezte a vak engedelmességet az uralkodóval szemben. A király végül is olyan ostoba volt, mint egy liba. Angliában mindenki tudta, hogy az uralkodó őrült, de inkább leharapta volna a saját nyelvét, semhogy ezt kimondja. A küszöbön álló házasság a legmakacsabb hitetlen Tamásokat is meggyőzte a király megrendült elmeállapotáról. György egykor azt mondta Lawrence-nek: eltökélt szándéka, hogy a királyságában mindenkit boldoggá tegyen. A bárónak nem volt könnyű válaszolnia a gyermeteg elképzelésre. De minden őrültsége ellenére György mégiscsak a királyuk volt, és Lawrence joggal elvárhatta volna, hogy vendégei legalább minimális tiszteletet mutassanak. Botrányos magatartásuk tűrhetetlen volt. Két viharedzett Winchester most is zajosan babrálta a kardhüvelyét, látványosan készülődve a vérontásra. A St. James harcosok ezt azonnal észrevették, és egy emberként előreléptek. Ők nem nyúltak a fegyvereikhez; igazság szerint a St. Jamesek többsége nem is volt felfegyverkezve. Ehelyett mosolyogtak. A Winchesterek nem sokra mentek hatszoros túlerejükkel. A St. Jamesek sokkal elvetemültebbek voltak. Legendák keringtek a csínytevéseikről. Mindenki tudta, hogy elég egy ferde pillantás, és kiverik az ember szemét. Az ellenfeleiket gyakran rúgták ágyékon csupán azért, hogy hallhassák az üvöltésüket, és csak az ég tudja, miket műveltek az ellenségeikkel. Belegondolni is iszonyú volt. Lawrence az udvarról beszűrődő zajongásra lett figyelmes. A lépcsőn a király savanyú képű személyi titkára, Sir Roland Hugo rohant fölfelé. Az élénkvörös harisnya és a fehér tunika kiemelte telt alkatát. Lawrence-t egy kövér kakasra emlékeztette, de a férfi jó barátja volt, ezért a véleményét megtartotta magának. A két férfi sietve megölelte egymást. Hugo ekkor egy lépést hátrált, majd suttogva megszólalt. - Előresiettem. A király néhány percen belül megérkezik. - Hála az égnek - felelte Lawrence szemmel láthatóan

megkönnyebbülve. Vászon zsebkendőjével megtörölte izzadt homlokát. Hugo átpillantott Lawrence válla fölött, és megcsóválta a fejét. - Olyan csönd van ebben a teremben, mint egy kriptában suttogta. - Sikerült elszórakoztatnod a vendégeidet? Lawrence hitetlenkedve nézett barátjára. - Elszórakoztatni? Hugo, ezeket a barbárokat legfeljebb emberáldozattal lehetne szórakoztatni. - Látom, hogy a humorérzéked ez idáig átsegített ezen a szörnyűségen. - Nem viccelek - csattant fel a báró. - És te sem fogsz mosolyogni, Hugo, ha megtudod, mennyire ingatag a helyzet. A Winchesterek nem ajándékokat hoztak, barátom. Hanem fegyvereket. Így van - hadarta tovább a báró a fejét hitetlenkedve csóváló barátjának. - Megpróbáltam rábeszélni őket, hogy hagyják kint az arzenált, de hallani sem akartak róla. Nincsenek túl szívélyes hangulatban. - Erről majd gondoskodunk - motyogta Hugo. - A király katonai kísérete hamar lefegyverzi őket. Bolond lennék, ha hagynám, hogy az uralkodónk belépjen ebbe a veszedelmes arénába. Ez esküvő, nem csatamező. Hugo megtartotta a szavát. A király feldühödött személyi titkárának parancsára a Winchesterek a terem sarkába rakták a fegyvereiket. A parancsot mintegy negyven hűséges katona tette nyomatékosabbá, akik nagy körben foglalták el állásaikat a vendégek körül. Még a St. Jamesek is átadták azt a néhány fegyvert, amit magukkal hoztak. Igaz, csak az után, hogy Hugo parancsot adott a katonáknak: helyezzék a nyílvesszőket az íjakba. Ha túléli ezt a napot, senki sem fogja elhinni neki ezt a történetet, gondolta Lawrence. Szerencsére György királynak halvány sejtelme sem volt arról, mekkora erőfeszítéseket tesznek a biztonsága érdekében. Amikor Anglia királya belépett a nagy terembe, a katonák azonnal leeresztették íjaikat, de a vesszőket nem vették ki belőlük. A püspök felállt a székből, meghajolt királya előtt, majd intett neki, hogy foglaljon helyet.

A királyt két ügyvéd követte, kezükben egy halom dokumentummal. Lawrence megvárta, hogy uralkodója helyet foglaljon, majd elébe sietett és letérdelt. Hangosan, szinte kiabálva biztosította Györgyöt hűségéről, remélve, hogy szavai megszégyenítik a vendégeit, akik végre talán hajlandóak lesznek némi tiszteletet tanúsítani. A király előrehajolt, és kezét összekulcsolta a térdén. - Királyod elégedett veled, Lawrence báró. Patrióta királyod vagyok, minden alattvalóm védelmezője, így van? Lawrence számított erre a kérdésre. A király már évek óta így szólította magát, és szerette hallani, hogy mások megerősítik ezt. - Igen, uram, te vagy patrióta királyom, minden alattvalód védelmezője. - Jó fiú - suttogta a király, és megsimogatta Lawrence kopaszodó fejét. A báró zavartan elpirult. A király úgy bánt vele, mint egy éretlen apróddal, és ami még rosszabb, a báró lassan kezdte annak is érezni magát. - Most állj fel, Lawrence báró, és segíts lebonyolítanom eme fontos ceremóniát! - parancsolta a király. Lawrence azonnal engedelmeskedett. Amikor közelebbről szemügyre vette uralkodóját, alig sikerült lepleznie érzéseit. A király nagyon rossz bőrben volt. György fiatal korában jóképű férfinak számított, de az évek nem voltak kegyesek hozzá. Arca teltebb lett, ráncai mélyebbek, szeme táskás. A király naiv várakozással mosolygott vazallusára. Lawrence viszonozta a mosolyt. Uralkodójának tekintete olyan kedves, olyan őszinte volt. Lawrence hirtelen féktelen haragra gerjedt a sorssal szemben. Sok évvel ezelőtt, amikor a betegség még nem zavarta meg az elméjét, György nemcsak jó király volt, de mindig úgy tekintett népére, mint egy jóindulatú apa a gyermekeire. Nem ezt érdemelte az élettől. A báró a király mellé lépett, és szembefordult a többiekkel. Aztán haragtól remegő hangon kiadta a parancsot. - Letérdelni! Letérdeltek. Hugo döbbent tekintettel meredt Lawrence-re. Nyilván

sosem sejtette, hogy barátja ennyire erélyes is tud lenni. Igazság szerint eddig a pillanatig maga Lawrence sem sejtette. A király elégedett volt a hűség eme egységes demonstrációjával, és más nem számított. - Báró? - pillantott Lawrence-re. - Menj, hozd a menyasszonyt és a vőlegényt! Későre jár, és sok még a tennivaló. Lawrence bólintott, a király pedig Sir Hugóhoz fordult. - Hol vannak a hölgyek? Mondhatni egyetlen hölgyet sem látok. Miért van ez, Hugo? Hugo nem akarta megmondani a királynak az igazat. Nem akarta megmondani, hogy a férfiak azért nem hozták magukkal az asszonyaikat, mert nem esküvőre készültek, hanem háborúra. Hugo tudta, hogy az igazság bántaná a király gyöngéd érzéseit. - Igen, királyom - fakadt ki Hugo. - Magam is észleltem a hölgyek hiányát. - De miért van ez? - faggatta tovább a király. Hugo feje teljesen kiürült. Semmiféle magyarázat nem jutott eszébe a szokatlan jelenség kapcsán. Kétségbeesésében barátjához kiáltott. - Miért van ez, Sir Lawrence? A báró éppen ekkor ért a bejárathoz. Észrevette a barátja hangjából kicsendülő kétségbeesést, és azonnal megfordult. - Az utazás nagyon megviselte volna a... törékeny hölgyeket - magyarázta. Majdnem belefulladt saját szavaiba. A hazugság égbekiáltó volt, hiszen mindenki tudta, hogy a Winchesterek asszonyai legalább annyira törékenyek, mint a sakálok. De György király memóriája nem volt ilyen éles, mert egy gyors bólintással jelezte, hogy elégedett a magyarázattal. A báró megállt, és a Winchesterekre nézett. Végül is az ő magatartásuk miatt kényszerült erre a hazugságra. Aztán tovább indult, hogy teljesítse a feladatát. A vőlegény úgy viharzott a terembe, mint egy ádáz harcos, készen a gyilkolásra. Ha kicsit csúnyább lett volna, Lawrence azt hitte volna, maga a fiatal, arrogáns Dzsingisz kán áll előtte. De a márki jóképű férfi volt. Sötét,

gesztenyebarna haja tisztán csillogott, zöld szemében eleven tűz lobogott. Arca keskeny volt és szögletes, orrának nyerge kissé csapott, mert egy verekedésben, melyből természetesen ő került ki győztesen, eltörött. Ez még markánsabb jelleget kölcsönzött profiljának. Nathan - ahogyan legközelebbi rokonai nevezték - a királyság egyik legfiatalabb nemese volt. Alig múlt tizennégy éves. Apja, Wakersfield earlje külföldön tartózkodott, kormánykiküldetésben, így nem állhatott fia oldalán a ceremónia alatt. Az earlnek valójában sejtelme sem volt az esküvőről. A báró tudta, hogy iszonyú haragra gerjed majd, ha megtudja. Az earl normális körülmények közt sem volt kellemes ember, provokáció hatására pedig olyan vérszomjassá és kegyetlenné vált, mint maga a sátán. Ilyenkor egymagában felért az összegyűlt St. James rokonsággal. Lawrence sejtette, hogy épp ezért néznek fel rá és kérik ki a tanácsait fontos ügyekben. Bár Lawrence egyáltalán nem kedvelte az earlt, Nathant szerette. Sokszor tartózkodott a fiú társaságában. Megfigyelte, hogy az ifjú Nathan mindig meghallgatja a többiek véleményét, és azután azt teszi, amit a leghelyesebbnek lát. Igen, még csak tizennégy éves volt, de már a maga ura. Lawrence tisztelte. És kicsit sajnálta is, mert beszélgetéseik során egyetlenegyszer sem látta mosolyogni. A St. James klán sosem szólította a keresztnevén. Egyszerűen „fiúnak” nevezték, mert előttük még bizonyítania kellett. Át kellett esnie bizonyos próbákon. Persze nem kételkedtek benne, hogy a fiú végül sikerrel jár. Hittek benne, hogy született vezér, és a méreteiből ítélve hatalmas férfivá serdül majd. A márki Anglia királyára szegezte tekintetét, és elindult feléje. A báró feszülten figyelte. Tudta, hogy Nathant bácsikái arra tanították: sose térdeljen le a király előtt, hacsak nem kap rá parancsot. De Nathan nem törődött az utasításukkal. Fél térdre ereszkedett, lehajtotta a fejét, és hangosan kinyilvánította hűségét. Amikor a király megkérdezte, hogy patrióta uralkodójának tartja-e, a fiú halványan elmosolyodott.

- Hogyne, uram - felelte. - Patrióta királyom vagy. A bárónak a márki iránt érzett csodálata megtízszereződött. A király mosolyát látva tudta, hogy György is elégedett. Nem úgy Nathan rokonai. Majd felrobbantak a haragtól. A Winchesterek nem is lehettek volna boldogabbak. Vidáman kuncogtak. Nathan egy könnyed mozdulattal felállt, majd megfordult, és egy hosszú, néma pillanatig a Winchesterekre meredt. Jeges tekintete lefagyasztotta a mosolyt minden arcról. Addig vissza sem fordult, amíg az összes Winchester le nem sütötte a tekintetét. A St. James klán elégedetten morgott. A fiú nem figyelt a rokonaira. Szétterpesztett lábkai állt, kezét a háta mögött összekulcsolva, és egyenesen előrenézett. Tekintete nem tükrözött mást, csak közönyt. Lawrence Nathan elé lépett és bólintott. Szerette volna a fiú tudtára adni, mennyire elégedett a viselkedésével. Nathan egy bólintással válaszolt. Lawrence elfojtotta a mosolyát. A fiú arroganciája átmelegítette a szívét. Bátran szembeszállt rokonaival, mit sem törődve a sanyarú következményekkel, és pontosan azt tette, amit tennie kellett. Vajon Nathan képes lesz-e megőrizni a közöny maszkját a ceremónia alatt? kérdezte magától. Elindult a menyasszonyért, s közben ezen tűnődött. Az emeletre érve már jól hallotta az ara nyafogását. A siránkozást egy dübörgő férfihang szakította félbe. A báró kétszer kopogott. Az ajtót Winchester earlje, a menyasszony apja tárta ki. Feje olyan vörös volt, mint a rák. - Épp ideje - bömbölt az earl. - A királyt feltartóztatták - felelte a báró. Az earl bólintott. - Gyere be, Lawrence! Segíts leráncigálni a lépcsőn! Egy kicsit makacs. Lawrence majdnem elmosolyodott. - Én úgy hallottam, hogy a hölgyek gyakran megmakacsolják magukat ebben a zsenge korban. - Én viszont nem hallottam ilyesmiről - motyogta az earl. Igazság szerint még sosem maradtam kettesben Sarával. Talán azt sem tudja, hogy ki vagyok. Természetesen közöltem vele, de most nincs abban az állapotban, hogy

bárkire is hallgatna. Fogalmam sem volt róla, hogy ilyen nehéz bánni vele. Lawrence nem tudta eltitkolni az earl szavai felett érzett döbbenetét. - Harold. Ha jól emlékszem, van két másik lányod is, és mindkettő idősebb Saránál. Nem értem, hogy lehetsz ennyire... De az earl a szavába vágott. - Még sosem kellett ilyennek lennem - mondta. Lawrence a fejét csóválva követte az earlt a szobába. Azonnal észrevette a menyasszonyt. Az ablak melletti széken ült, és kifelé bámult. Amint megpillantotta a bárót, abbahagyta a sírást. Lawrence úgy érezte, soha nem látott még hozzá fogható, elbűvölő menyasszonyt. Az aranyszőke fürtök egy angyali arcot kereteztek. Fejét tavaszi virágokból font korona díszítette, orrát pedig apró szeplők. Barna szeméből könnyek patakzottak. Hosszú, fehér, csipkés ruhát viselt, és amikor felállt, a derekát övező, hímzett szalag a padlóra esett. Apja hangosan káromkodott. A lány megismételte. - Ideje lemennünk, Sara - mondta az earl keserű hangon. - Nem. Az earl felháborodva levegő után kapkodott. - Ha hazaértünk, nagyon meg fogod bánni, hogy ezt teszed velem, ifjú hölgy. Istenemre, megkapod a magadét, de meg ám. Majd meglátod. A bárónak halvány sejtelme sem volt róla, mire céloz az earl, ezért úgy gondolta, Sara sem érti. A lány egy felháborodott pillantást vetett az apjára, aztán hangosan ásított és leült. - Harold, semmit sem old meg, ha kiabálsz a lányoddal mondta a báró. - Akkor majd kap egy jókora pofont - motyogta az earl. Egy fenyegető lépést tett a leánya felé, és a magasba emelte a kezét. Lawrence az earl elé lépett. - Nem fogod megütni - mondta mérgesen.

- Az én lányom - kiáltotta az earl. - És igenis bármit megteszek, hogy elnyerjem az együttműködését. - Most az én vendégem vagy, Harold - felelte a báró. Észrevette, hogy ő is kiabál, ezért visszafogta a hangját. -Hadd próbáljam meg én! Lawrence a menyasszonyhoz fordult. Mint észrevette, Sarát a legkevésbé sem izgatta apja fenyegetése. Megint ásított. - Sara, hamarosan az egészen túl leszel - mondta a báró. A lány elé térdelt, elmosolyodott, majd gyengéden megpróbálta felállítani. Miközben dicsérő szavakkal halmozta el, fölemelte a földről a lehullott szalagot. Sara ismét ásított. Az arának egy kiadós alvásra volt szüksége. Hagyta, hogy a báró keresztülvonszolja a szobán, majd hirtelen kitépte magát a szorításából, visszarohant a székhez, s felkapott egy kopott takarót. Aztán apját nagy ívben elkerülve visszament a báróhoz, megfogta a kezét, és a takarót a vállára vetette. Apja megpróbálta elvenni tőle. Sara sikoltozni kezdett, apja átkozódni, a bárót pedig lüktető fejfájás gyötörte. - Az ég szerelmére, Harold, hagyd már azt a vacakot! - Nem hagyom - kiáltotta az earl. - Bántja az ember szemét. Nem engedem. - Hadd tartsa meg, amíg a terembe érünk -- mondta a báró. Az earl végül elismerte a vereséget. Még egyszer szemügyre vette a leányát, elfoglalta helyét a pár előtt, és levezette őket a lépcsőn. Lawrence ebben a pillanatban nem bánta volna, ha Sara az ő lánya. Amikor fölnézett rá, és bizakodóan elmosolyodott, legszívesebben magához ölelte volna. De amikor a terem ajtajához értek és apja ismét megpróbálta elvenni tőle a takarót, viselkedése jelentősen megváltozott. Nathan meghallotta az ajtó felől beszűrődő zajt, és a bejárat felé fordult. Szeme kikerekedett a döbbenettől. Valójában el sem akarta hinni, amit lát. A ceremónia egy csöppet sem érdekelte, ezért mindeddig még annyi fáradságot sem vett magának, hogy kérdezősködjön a

menyasszonya felől. Tudta, hogy apja azonnal érvénytelenítteti a házasságot, amint visszatér Angliába. De az elébe táruló látvány megdöbbentette. A menyasszonya egy komisz kölyök volt. Nathan csak nagy nehezen tudta megőrizni a közöny maszkját. Winchester earlje még saját lányát is túl harsogta. A lány apja térdének esett, és megpróbálta kirántani a lábát. Nathan elmosolyodott. Rokonai nem voltak ennyire hallgatagok. Harsány nevetésük hangja betöltötte a nagy termet. A Winchesterek döbbenten bámultak. Hallgatólagos vezérük, az earl végre kiszabadította a lábát, és egy kopott lópokróccal kötélhúzásba kezdett a lányával. Úgy tűnt, alul marad. Lawrence báró kezdte elveszíteni a lélekjelenlétét. Elkapta a menyasszonyt, a karjába emelte, a takarót kitépte a lány apjának kezéből, és elindult Nathan felé. Aztán a menyasszonyt és a takarót mindenféle ceremónia nélkül a vőlegény karjába nyomta. Nathanen múlt, hogy elfogadja-e, vagy ledobja. Nathan épp ezen gondolkozott, amikor Sara megpillantotta feléje sántikáló apját. Gyorsan átkarolta Nathan nyakát, s közben ráterítette a takarót. Sara tovább figyelte apját, hogy megbizonyosodjon: a férfi nem akar nekiesni. Amikor már biztonságban érezte magát, figyelmét az idegen felé fordította, aki a karjában tartotta. Hosszan rámeredt. A vőlegény olyan egyenesen állt, mint a karó. Homlokán néhány izzadságcsepp gyöngyözött. Érezte, hogy a lány az arcát nézi, de nem mert feléje fordulni. Félt, hogy a lány bármelyik pillanatban megharapja, és nem tudta, mit tesz akkor. Aztán úgy döntött, tűrni fog. Végül is már majdnem felnőtt férfi volt, menyasszonya pedig csak egy gyerek. Sara megérintette az arcát. Nathan a menyasszonyára nézett. Soha életében nem látott még ehhez fogható barna szemet. - Papa meg akar pofozni - jelentette ki fintorogva a lány. Nathan nem reagált a szavaira. Sara hamarosan beleunt a férfi látványába. Szeme lassan lecsukódott, és feje Nathan

vállára hanyatlott. - Ne engedd, hogy apa megpofozzon! - suttogta. - Nem engedem - felelte Nathan. Hirtelen a lány védelmezőjévé lépett elő. Arcát már nem fedte a közöny maszkja. Menyasszonyát a karjában tartva elernyesztette a testét. A kimerült Sara a takaróhoz dörgölte az arcát, és néhány perc alatt álomba merült. A nyála Nathan nyakára folyt. Nathan csak akkor tudta meg menyasszonya életkorát, amikor az ügyvéd ismertetni kezdte a szerződés feltételeit. Sara négyéves volt. Első fejezet 1816, London, Anglia Egyszerű, komplikációmentes emberrablásnak ígérkezett. Nathanial Clayton Hawthorn Baker, St. James harmadik márkija készen állt, hogy minden eszközt igénybe vegyen céljai elérésének érdekében. Ha szerencséje van, áldozata aludni fog. Ha pedig nem, megteszi egy egyszerű szájpecek. Így vagy úgy, törvényesen vagy sem, de meg akarta szöktetni a menyasszonyát. Nathannek, ahogy legközelebbi barátai nevezték, nem kellett úriemberként viselkedni, ami nagy szerencse, mert az ilyesmi elég távol állt a természetétől. Különben is fogyott az idő. Hat hét múlva lejárt a házassági szerződésben megszabott határidő. Nathan tizennégy éve nem látta a menyasszonyát. Nem voltak illúziói a csitrivel kapcsolatban, hiszen már éppen elég Winchester asszonnyal találkozott életében. Szánalmasak voltak mind a külső, mind a viselkedés terén. Alakjuk ormótlan, a csontjuk vastag, és ha a pletykáknak hinni lehetett, hatalmas étvággyal rendelkeztek. A házasság gondolata olyan távol állt Nathantől, mint egy éjszakai fürdőzés a cápákkal, de tökéletesen fölkészült a megpróbáltatásokra. Igaz, ha kicsit megerőltette volna

magát, biztosan eszébe jutott volna valami megoldás, hogyan térjen ki a kötelezettségei elől anélkül, hogy megszegné a szerződés feltételeit. Nathan életének nagy részét egyedül töltötte, és senkitől sem fogadott el tanácsokat. Csak bizalmas barátja, Colin ismerhette a gondolatait. A tét túl magas volt. A zsákmány, melyet a szerződés garantált egy év testi-lelki együttlét után, megért minden undort és kellemetlenséget. A király aranyai nélkül nem tudta volna megmenteni azt a vállalatot, melyet az előző nyáron alapított Colinnal. A Smaragd Hajózási Társaság volt az első törvényes vállalkozásuk, és elhatározták, hogy sikeressé teszik. Az ok egyszerű volt. Mindketten unták már a bizonytalan életet. Korábban kalózkodással foglalkoztak, és bár jól megéltek belőle, úgy érezték, többé nem éri meg a kockázatot. Nathan, aki a gyalázatos Pagan álnevet viselte, lassan legendává vált. Ellenségeinek listájával le lehetett volna fedni egy nagyobb bálterem parkettjét. A fejére kitűzött vérdíj olyan magasságokba szökkent, hogy egy szent is feladta volna érte. És valódi személyazonosságát egyre nehezebben tudta titokban tartani. Csak idő kérdése volt, hogy horogra akadjanak. A nagy döntés után egy héttel megalapították a Smaragd Hajózási Társaságot. A gyéren bútorozott iroda a vízparton állt. Volt egy iratszekrényük, két íróasztaluk és négy székük, melyeken még jól látszottak egy korábbi tűzvész nyomai. Az előző tulajdonosnak nem volt szüksége rájuk, ezért otthagyta őket. Nathanék új bútorról egyelőre nem is álmodhattak. A pénz a flotta fejlesztésére kellett. Mindkét férfi ismerte az üzlet csínját-bínját. Mindketten az Oxford Egyetemen végeztek, bár mint hallgatók nem sok közük volt egymáshoz. Colint mindenhová barátok serege kísérte. Nathan mindig egyedül volt. Akkor lettek barátok, amikor közösen kellett részt venniük a titkos szolgálat egy életveszélyes akciójában. Nathan csak egy évvel később kezdett bízni Colinban. Kockára tették az életüket egymásért, szeretett hazájukért, s végül saját feletteseik árulták el őket. Colin megdöbbent és felháborodott, amikor kiderült az igazság. Nathan egy csöppet sem volt meglepve.

Mindig a legrosszabbat várta az emberektől, így sosem kellett csalódnia. Természeténél fogva cinikus ember volt. Colin bátyja, Caine, Cainewood earlje volt. Egy évvel korábban elvette Nathan húgát, Jade-et, s így akaratlanul is megerősítette a Nathanhez fűződő kapcsolatát. Sógorok lettek. Mivel Nathan márki volt, Colin pedig egy hatalmas earl öccse, minden társasági rendezvényre meghívták őket. Colin könnyedén elvegyült a felső tízezer köreiben, és minden lehetőséget megragadott, hogy építgesse üzleti klientúráját. Nathan soha nem ment el a partikra. Colin szerint csupán ennek köszönhette, hogy egyáltalán meghívják. Tény, hogy a társaság nem kedvelte túlságosan Nathant. De őt nem is érdekelte az emberek véleménye. Sokkal szívesebben üldögélt egy kopott, rakparti kiskocsmában, mint a rideg szalonokban. A két férfi külsőleg sem hasonlított egymásra. Colin volt a szépfiú, ahogy Nathan néha nevezte, ha fel akarta bosszantani. Vonzó férfi volt, mogyoróbarna szemmel és arisztokratikus profillal. Majdnem olyan magas volt, mint Nathan, de sokkal vékonyabb. A társasági hölgyek rajongtak érte. Igaz, hogy egy korábbi balesete miatt kissé sántított, de ez csak növelte vonzerejét. Nathan a külső terén nem volt ilyen szerencsés, inkább egy középkori hadúrra emlékeztetett, semmint egy modern Adoniszra. Hosszú haját nem fonta copfba, mint Colin, hanem hagyta, hogy természetesen omoljon a vállára. Hatalmas férfi volt, széles vállú, izmos combú. Igaz, hogy élénk, zöld szeme magára vonta a hölgyek figyelmét, zord tekintete miatt mégis menekültek tőle. A kívülállók szemében a két barát tökéletes ellentéte volt egymásnak. Colin volt a szent, Nathan a bűnös. De a valóságban nagyon hasonlított a természetük. Mindketten mélyen eltitkolták érzéseiket. Nathan az elszigeteltség és mogorvaság fegyverét választotta a betolakodók ellen. Colin a felszínességet. Colin vigyora valójában éppolyan maszk volt, mint Nathan zord tekintete. Mindketten sokat tanultak a korábbi árulásokból, és egyikük sem hitt a tiszta szerelem

tündérmeséjében vagy az örök boldogság ostoba képzetében. Nathan mogorva tekintettel lépett az irodába. Colin egy karosszékben henyél, lábát egy másik székre vetve. - Jimbo felkészített két lovat, Colin - mondta Nathan. - Van valami dolgotok? - Jól tudod, mire kellenek a lovak, Nathan. Eljössz velem a parkba, hogy megnézzük Lady Sarát. Rengeteg ember lesz ma ott. Senki sem fog észrevenni minket, ha a fák mögé húzódunk. Nathan kinézett az ablakon, majd válaszolt. - Nem. - Jimbo vigyáz az üzletre, amíg távol vagyunk. - Colin, én nem akarom látni estig. - A fenébe, előbb mégiscsak meg kellene nézned. - Miért? - kérdezte Nathan. Őszintén zavartnak látszott. Colin a fejét csóválta. - Hogy lélekben felkészülj. Nathan megfordult. - Nem kell felkészülnöm. Minden készen áll. Már azt is tudom, melyik a hálószobájának az ablaka. Az előtte álló fa elbírja a súlyomat; kipróbáltam. Az ablakán nincs zár, és a hajó is készen áll. - Szóval mindenre gondoltál, igaz? Nathan bólintott. - Természetesen. - Ó? - Colin elmosolyodott. - És mi lesz, ha nem fér ki az ablakon? Gondoltál erre a lehetőségre? A kérdés pontosan azt a hatást érte el, amire Colin számított. Nathan döbbenten csóválta a fejét. - Az egy nagy ablak, Colin. - Lehet, hogy Sara még nagyobb. Nathan nem mutatta ki, mit érez. - Akkor majd legurítom a lépcsőn - morogta. Colin felkacagott. - Egyáltalán nem vagy kíváncsi, hogy nézhet ki ennyi idő után? - Nem. - Nos, én igen - ismerte be végül Colin. - A nászutatokra nem kísérhetlek el benneteket, ezért előtte kell lecsillapítanom a kíváncsiságomat. - Ez egy egyszerű utazás, nem nászút - ellenkezett

Nathan. - Ne gyötörj már, Colin! Az ég szerelmére, az a nő egy Winchester, és csak azért kell elutaznunk, hogy távol legyünk a rokonaitól. - Nem tudom, hogy fogod bírni gyomorral - mondta Colin, de már nem vigyorgott. - Úristen, Nathan, ha bele gondolok, hogy le kell feküdnöd vele... Hiszen csak akkor lesz tiéd a föld, ha örököst nemzel neki. Mielőtt Nathan felelhetett volna, Colin folytatta. -Nem kellene ezt tenned. A társaság boldogulna a pénz nélkül is. Azonkívül, mivel György király hivatalosan lemondott, a régens herceg valószínűleg érvényteleníteni fogja a szerződést. A Winchesterek mindent elkövetnek majd, hogy meggyőzzék. Hagyd a fenébe az egészet. - Nem - felelte Nathan. - Az aláírásom ott van azon a szerződésen. Egy St. James nem szegi meg a szavát. - Ezt nem gondolhatod komolyan - horkant fel Colin. - A St. Jamesek éppen arról híresek, hogy akkor és azt szegnek meg, amit akarnak. Nathan kénytelen volt egyetérteni ezzel a megállapítással. - Igen - mondta. - Mindettől függetlenül nem lépek vissza, Colin, még akkor sem, ha elfogadod a pénzt, amit a bátyád felajánlott. Ez becsület kérdése. A pokolba, hiszen már számtalanszor megbeszéltük. Határoztam. Nathan az ablakkeretnek dőlt, és hosszan, fáradtan sóhajtott. - Tehát nem teszel semmit a beleegyezésem nélkül, igaz? - Igaz - felelte Colin. - Mindamellett talán nem ártana megtudnod, hány Winchester nagybácsi tartózkodik Sara közelében. Meddő vita volt ez, mindketten tudták. - Senki sem fog az utamba állni, Colin. Colin elvigyorodott. - Nagyon is tisztában vagyok a különleges képességeiddel, barátom. Csak könyöröghetek Istenhez, hogy ma este ne legyen vérfürdő. - Miért? - Mert nem szeretném kihagyni. - Akkor gyere velem! - Nem tehetem - felelte Colin. - Meg kellett ígérnem a

hercegnőnek, hogy ma délután elmegyek a lánya hangversenyére. És megeshet, hogy Lady Sarát is meghívta. - Nem lesz ott - jósolta Nathan. - Az a gazember apja nem engedi sehová. - Sara ott lesz - jósolta Colin. - Winchester earlje nem mer ellentmondani a hercegnőnek. Külön kérte, hogy Lady Sarát engedjék el az ünnepségre. - Milyen okból? - A leghalványabb fogalmam sincs - felelte Colin. -Múlik az idő, Nathan. - A pokolba. - Nathan ellépett az ablakkerettől. - Akkor ne vesztegessük. Colin kihasználta pillanatnyi előnyét. Kirobogott az ajtón, mielőtt barátja meggondolhatta volna magát. A zsúfolt utcán Nathanhez fordult. - Mit gondolsz, hogyan fogjuk felismerni Sarát? - Biztos vagyok benne, hogy már ezt is kigondoltad, - Eltaláltad. A húgom, Rebecca megígérte, hogy egész délután Lady Sara mellett marad. Ha pedig valaki meggátolná ebben, van még három húgom, akik felváltják. Tudod, öregfiú, több lelkesedést is mutathatnál. - Ez az egész csak időpazarlás. Colin nem értett egyet barátjával, de a véleményét megtartotta magának. A hercegnő palotáját körülvevő parkra néző dombokig egyikük sem szólt többet. - A pokolba, Colin, úgy érzem magam, mint egy iskolás. Tíz perc, és megyek - szólalt meg Nathan, miután a fák sűrűjében leszálltak a lóról. - Rendben - nyugtatta Colin. - Tudod, Nathan, Sara talán a múltkor is hajlandó lett volna elmenni veled, ha... - Azt akarod mondani, hogy írjak neki még egy levelet? Nem emlékszel, mi történt legutóbb, amikor hallgattam rád? - Persze hogy emlékszem. De a dolgok azóta megváltozhattak. Lehet, hogy félreértés történt. Lehet, hogy az apja... - Félreértés? - kiáltotta Nathan hitetlenkedve. Csütörtökön küldtem el a levelet, Colin. - Tudom, és azt írtad benne, hogy hétfőn elmégy Saráért.

- Gondolod, hogy nem volt elég ideje összecsomagolni? Colin elvigyorodott. - Igazság szerint sosem hittem, hogy képes megszökni. Nem vesztegette az időt, igaz? - Igaz - felelte Nathan mosolyogva. - Utána kellett volna menned. - Miért? Hiszen az embereim követték. Tudtam, hol van. Adni akartam neki egy kis időt. - Halogatod a kivégzést, mi? Nathan fel kacagott. - Colin, hiszen ő csak egy asszony. De azt hiszem, igazad van. Valóban olyan az egész, mint egy halálbüntetés. - Azért más is volt a dolog mögött, igaz, Nathan? Tudtad, hogy veszélybe kerül, amint el akarod hozni otthonról. Sosem ismernéd be, de a magad módján védelmezni akartad, ezért nem mentél utána. Ugye, igazam van? - Magad mondtad, hogy sosem ismerném be. Akkor minek kérdezed? - Isten segítsen benneteket! A következő egy év olyan lesz, mint a pokol. Az egész világ ellenetek fog fordulni. Nathan vállat vont. - Én majd megvédem Sarát. - Ebben nem kételkedem. Nathan a fejét csóválta. - Az az ostoba nő a mi hajónkra vett jegyet, amikor el akart menekülni előlem. Ez egyszerűen észbontó, nem gondolod? - Nem - felelte Colin. - Nem tudhatta, hogy a hajó a tiéd. Te magad ragaszkodtál hozzá, hogy csendestárs légy, nem emlékszel? - Mert különben egyetlen ügyfelünk sem akadt volna. Nagyon jól tudod, hogy a társaság nem kedveli a St. Jameseket. - Még mindig nem értem - váltott témát Colin. - Az embereid követték Lady Sarát. Le sem vették róla a szemüket. Te pedig még azt sem kérdezted meg tőlük, hogy néz ki. - Te sem - felelte Nathan. Colin vállat vont. Ismét a tömeg felé fordult. - Mert már kezdtem azt hinni, hogy az egész dolog nem érdekel. Végül is Sara... - Colin ekkor megpillantotta húgát, aki feléjük közeledett. Egy másik nő kísérte. - Ez Becca - mondta

Nathannek. - Ha az a buta csitri arrébb menne... - de a megjegyzést nem fejezhette be. - Uramisten... lehetséges, hogy az ott Lady Sara? Nathan nem felelt. Igazság szerint meg sem tudott szólalni. Sara elbűvölő volt. Nathan a fejét csóválta. Nem, ez nem lehetett a menyasszonya. A félénken Rebeccára mosolygó, gyönyörű, nőies lány túl karcsú volt ahhoz, hogy a Winchester klánhoz tartozzon. És mégis volt benne valami, ami Nathant arra a négyéves kislányra emlékeztette, akit annak idején a karjában tartott. Valami megfoghatatlan, ami elárulta, hogy ő Lady Sara. - Nézd a sok fiatal piperkőcöt, ahogy körülötte keringenek! - mondta Colin. - Mint a cápák az áldozatuk körül. A feleségedre pályáznak, Nathan. Annyi tisztesség sincs bennük, hogy békén hagyjanak egy férjes asszonyt. Mégsem tudom hibáztatni őket. Úristen, Nathan, ez a nő csodálatos. Nathan a kéjsóvár férfiakat figyelte, és furcsa érzése támadt. Legszívesebben beverte volna az öntelten vigyorgó képüket. Hogy merészelnek hozzáérni ahhoz, ami az övé? Maga sem értette illogikus reakcióját. - Itt jön az elragadó apósod - mondta Colin. - Jézusom, eddig észre sem vettem, micsoda karikalába van. Nézd, hogy követi Sarát! Egy pillanatra sem veszítené szem elől a kincsét. Nathan mély lélegzetet vett. - Menjünk, Colin! Eleget láttam. - Nos? - kérdezte Colin szenvtelenül. - Nos, micsoda? -A pokolba, Nathan, mondd már, mit gondolsz! - Miről? - Lady Saráról. Mi a véleményed? - Az igazat, Colin? Barátja gyorsan bólintott Nathan lassan, nyugodtan elmosolyodott. - Ki fog férni az ablakon. Második fejezet

Fogyott az idő. Sara indulni készült. Tudta, hogy azt hiszik majd, megint megszökött. Hogy gyávának nevezik, és bár a rágalom fájt, elhatározta, hogy véghez viszi tervét. Egyszerűen nem volt más választása. Már két levelet küldött St. James márkijának, hogy a segítségét kérje, de a férfi, akihez törvényesen hozzákötötte az életét, válaszra sem méltatta. Sara nem mert még többször próbálkozni. Egyszerűen nem volt több idő. Nora néni jövője forgott kockán, és Sara volt az egyetlen, aki megmenthette, pontosabban aki hajlandó volt megmenteni. Ha a társaság azt hiszi, elmenekült a házassági szerződés elől, ám legyen. Sosem úgy történtek a dolgok, ahogy Sara képzelte. Amikor előző tavasszal anyja megkérte, hogy látogasson el Nora szigetére és győződjön meg róla, jól van-e nagynénje, Sara azonnal igent mondott. Anyja már négy hónapja nem kapott levelet a húgától, és annyira aggódott az egészségi állapota miatt, hogy szinte belebetegedett. Sarát pedig anyja egészsége aggasztotta. Valami nem stimmelt. Egyszerűen nem volt jellemző a nénikéjére, hogy nem ír. Sara és édesanyja úgy határoztak, nem árulják el senkinek, mi rejtőzik Sara hirtelen elutazása mögött. Úgy döntöttek, azt hazudjak majd, hogy Sara a nővérét, Lilliant ment meglátogatni, aki Amerikában élt a férjével és a kisfiával. Sara kezdetben el akarta mondani apjának az igazat, de meggondolta magát. Igaz, hogy ő volt a legjózanabb a Winchester fivérek között, de mégiscsak Winchester volt. Semmivel sem szerette jobban Norát, mint a fivérei, bár feleségére való tekintettel ezt nem nagyon hangoztatta. A Winchester fivérek akkor fordítottak hátat Norának, amikor az egy rangján aluli emberhez ment férjhez, s ezzel megszégyenítette őket. Mindez már tizennégy éve történt, de a Winchesterek nem bocsájtottak meg egykönnyen. Sara remélte, hogy az idő végül meglágyítja bácsikái szívét, de csalódnia kellett. Sara anyja soha többé nem

találkozhatott Norával. Ami azt illeti, más sem, mert alig egy órával azután, hogy Sara és nénikéje leszállt a hajóról Anglia partjain, Nora egyszerűen eltűnt. Sara majdnem beleőrült az aggodalomba. De az idő megérlelte a tervét, és már minden idegszála feszülten várta a cselekvés percét. Megszokta, hogy mindig mások gondoskodnak róla, de most az övé volt a felelősség. Nora élete függött tőle. A szörnyű színjáték, melyet az utóbbi két hétben művelnie kellett, szinte már rémálommá vált. Valahányszor megszólalt az ajtócsengő, attól rettegett, hogy a hatóság lép be Nora halálhírével. Amikor már úgy érezte, egyetlen percig sem bírja tovább, hű szolgája, Nicholas végre megtudta, hol rejtegetik a bácsikái Norát. A törékeny asszonyt Henry bácsi padlására zárták, amíg a bíróság döntést nem hozott a gyámság ügyében. Aztán be akarták záratni a legközelebbi elmegyógyintézetbe, a vaskos örökségét pedig fel akarták osztani egymás közt. - Vérszomjas piócák - suttogta Sara. Remegő kézzel zárta le utazótáskáját, majd nagy levegőt vett, az ablakhoz lépett, és a táskát ledobta a földre. - Ez az utolsó, Nicholas - kiáltott le halkan. - Siess, mielőtt a család visszaér! Szerencsés utat, barátom. A szolga felkapta az utolsó csomagot, és elindult a várakozó bérkocsi felé. Sara becsukta az ablakot, eloltotta a gyertyát, és bebújt az ágyba. Már majdnem éjfél volt, amikor a szülei és Belinda húga hazaértek az esti szórakozásból. Amikor Sara meghallotta a lépéseket a folyosón, a hasára fordult, lehunyta a szemét, és alvást színlelt. Egy pillanattal később az ajtó megnyikordult. Tudta, hogy apja néz be, hogy ellenőrizze, helyén van-e a lánya. Szinte egy örökkévalóság telt el az ajtó becsukódásáig. Sara még vagy húsz percig várt, hogy mindenki lefeküdjön. Aztán kisurrant az ágyból, és elővette az ágy alá rejtett holmiját. Vigyáznia kellett, hogy az úton senki se vegye észre. Mivel fekete ruhája nem volt, egy kopott, sötétkék utcai ruhát vett fel. Az öltözőasztalra tette a levelet, melyet anyjának írt, majd

a napernyőjét, fehér kesztyűjét és retiküljét a kabátjába csomagolta. Aztán a batyut kidobta az ablakon, és kimászott a párkányra. Az ág, amit el akart kapni, nem volt messzebb fél méternél, de egy méterrel lejjebb helyezkedett el. Sara imádkozva araszolt a párkány szélére. Hosszú ideig kuporgott, míg össze tudta szedni az ugráshoz szükséges bátorságot. Aztán egy halk sikollyal, melyet képtelen volt visszafojtani, elrugaszkodott. Nathan nem akart hinni a szemének. Épp fel akart mászni a hatalmas fára, amikor az ablak kitárult, és különféle női holmik repültek ki rajta. Az esernyő a vállát érte. A többi tárgyat kikerülte, s az árnyékba húzódott. A hold fényében tisztán látta a párkányra kimászó Sarát. Már éppen kiáltani akart, mert biztosra vette, hogy a lány kitöri a nyakát, amikor Sara elrugaszkodott. Nathan azonnal aláugrott, hogy elkapja. Sara elkapta a vastag ágat, és megkapaszkodott. Aztán összeszedte magát, és araszolni kezdett a törzs felé. - Istenem, Istenem, Istenem - ismételgette, miközben lefelé mászott. Ruhája beleakadt egy másik ágba, és mire földet ért, teljesen átcsúszott a fején. Odalent megigazította öltözékét, és hosszan sóhajtott. - Na tessék - suttogta. - Nem is volt olyan rémes. Lehajolt, összeszedte a holmiját, és hosszú, értékes perceket veszítve felhúzta kesztyűjét. A ruha leporolása még több időt vett igénybe. Aztán kibogozta retikülje zsinórját, az ernyőt a hóna alá csapta, és elindult a ház eleje felé. Hirtelen megtorpant, mert biztosra vette, hogy zajt hallott a háta mögül. De amikor megfordult, nem látott mást, csak fákat és árnyakat. Csak a képzelete játszik vele, gondolta. - Hol van Nicholas? - kérdezte magától suttogva. A szolgának a verandán kellett volna várni rá, az árnyékban. Nicholas megígérte neki, hogy elkíséri Henry bácsi házához. Biztosan késlelteti valami, gondolta Sara. Újabb tíz perc telt el, mire Sara elfogadta a tényt, hogy Nicholas nem jön vissza érte. Nem mert tovább várni. Nem kockáztathatta, hogy rátaláljanak. Nem sokkal az után, hogy visszatért Londonba, apjának szokásává vált benézni hozzá

az éjszaka közepén. És katasztrofális következményekkel járt volna, ha rájön, hogy Sara ismét szökni akar. Sara erre gondolni sem mert. Teljesen magára maradt. És ettől a felismeréstől ismét kalapálni kezdett a szíve. Kihúzta magát, és elindult célja felé. Henry bácsi háza alig három háztömbnyire állt. Percek alatt odaérhetett. Különben is éjszaka volt, az utcák elnéptelenedtek. És az útonállóknak is pihenniük kell valamikor, nem igaz? Sara elhatározta, hogy ha feltartóztatják, az ernyőjével fog védekezni. Bármire képes lett volna, hogy kimentse Nora nénikéjét szadista nagybátyja karmaiból. Az első blokk mellett villámsebesen futott el. Ekkor fájdalom hasított az oldalába, és lelassított. Amikor meggyőződött róla, hogy biztonságban van, pihent egy keveset. Senkit sem látott az utcán. Örömében elmosolyodott. Nathan követte. Tudni akarta, hová megy a menyasszonya. Bosszantotta a gondolat, hogy Sara ismét meg akar szökni előle. Persze ez teljes képtelenség volt, hiszen a lány nem tudhatott a tervéről. Vajon hová tartott? Nathan ezen töprengett, miközben követte. Sara mégsem ostoba, állapította meg Nathan, és ez a tény kissé megdöbbentette. Hiszen Sara Winchester volt. És bátorságban sem szűkölködött. Amikor leugrott a párkányról, Nathan tisztán hallotta a halk sikolyt. Megkönnyebbülve állapította meg, hogy Sara semmit sem sejt a jelenlétéről. Megdöbbentette a lány naivitása. Ha csak egyetlenegyszer hátrapillantott volna, észrevette volna az őt követő férfit. De nem nézett vissza. Befordult egy sarkon, egy sötét sikátorban felgyorsította a lépteit, majd ismét lelassított. Ekkor két megtermett, fegyveres férfi lépett elő egy összetákolt viskóból. Nathan azonnal mögöttük termett. Hangosan lépdelt, hogy észrevegyék a közeledtét, majd amikor szembefordulnak vele, összeütötte a fejüket. Visszalökte a szemetet a sikátorba, és tovább követte

menyasszonyát. Sara járása botrányosan kihívó volt, csípőjének ringása túl csábító. Ekkor Nathan újabb mozgásra lett figyelmes az árnyékban. Előresietett, hogy ismét megmentse Sarát. A lány éppen a második saroknál járt, amikor Nathan ökle eltalálta a sötét alak állkapcsát. Ezután már csak egyszer kellett közbelépnie Sara érdekében. Amikor a lány megállt a ház legalsó lépcsőfokán, és felnézett a nagy ablakokra, Nathan már sejtette, hogy Henry bácsikájához készül látogatóba. Nathan Sara összes rokona közül Henry Winchestert tartotta a leggyalázatosabbnak, és fogalma sem volt, miért látogatja meg Sara a gerinctelen gazembert az éjszaka közepén. De Sara nem látogatóba érkezett. Nathan akkor jött rá erre, amikor a lány lopakodva megkerülte a házat. Követte, majd az oldalkapu mellett járkálni kezdett, hogy távol tartsa az esetleges további kellemetlenkedőket. Közben figyelte, ahogy Sara átverekszi magát a bokrokon, majd az ablakon át bemászik a házba. Ez volt a legügyetlenebb betörés, aminek valaha szemtanúja volt. Sarának majdnem tíz percébe telt, míg sikerült átmásznia az ablakon. Először az ernyőjével kinyitotta az ablak-táblát, majd felugrott, de nem sikerült elkapnia a párkányt. Még kétszer próbálkozott, s közben elszakadt a ruhája. Bosszúságában halkan felkiáltott. Kezdett rájönni, hogy sokkal nehezebb bemászni egy ablakon, mint kimászni. Amikor Nathan meghallotta a hangos, tompa puffanást, biztos volt benne, hogy Sara vagy a fejére, vagy a hátára esett. Egy-két percig várt, majd csendben utánamászott. Szeme gyorsan megszokta a sötétséget. Sarának nem volt ilyen szerencséje. Nathan hangos csörömpölést hallott, majd egy hölgyekhez méltatlan káromkodást. Amikor a hallba lépett, Sara már az emelet felé sietett. Nathan ekkor egy magas, nádszálvékony férfira lett figyelmes. Valószínűleg az egyik szolga volt az. A férfi nevetségesen nézett ki. Fehér, térdig érő hálóinget viselt, egyik kezében egy díszesen faragott gyertyatartót fogott,

másikban egy nagy kenyérhéjat. A szolga felemelte a gyertyatartót, és felnézett a lépcsőre. Nathan tarkón vágta, és elkapta a lezuhanó gyertyatartót. Aztán a szolgát bevonszolta a lépcső melletti alkóvba. Egy hosszú percig állt az összeroskadt alak mellett, s közben figyelte a föntről jövő zajokat. Sarából sosem lett volna jó tolvaj. Odafönt ajtók csapódtak, és Nathan tudta, hogy menyasszonya tevékenykedik. Ekkora lármára még a halott is felkelt volna. De mi az ördögöt keresett? Ekkor kísérteties sikoly remegtette meg a levegőt. Nathan lemondóan sóhajtott, elindult a lépcső felé, hogy újból megmentse eszeveszett menyasszonyát, majd hirtelen megtorpant. Sara ismét megjelent a lépcső tetején, de már nem volt egyedül. Nathan visszalépett az alkóvba és várt. Már tudta, miért jött ide a lány. Sara egy másik asszony görnyedt vállát ölelte, s megpróbálta lesegíteni a lépcsőn. Nathan nem látta a nő arcát, de lassú, bizonytalan járásából arra következtetett, hogy vagy nagyon gyenge, vagy erős fájdalmai vannak. - Kérlek, ne sírj, Nora - mondta Sara. - Most már minden rendben lesz. Én majd vigyázok rád. Amikor leértek a haliba, Sara levette a kabátját, a másik asszony vállára terítette, és homlokon csókolta. - Tudtam, hogy eljössz értem, Sara. Sosem kételkedtem benne. A szívem mélyén mindig éreztem, hogy kitalálsz valamit. Nora hangja remegett az érzelmektől. Kézfejével megtörölte könnyes szemét, és Nathan észrevette a csuklóján éktelenkedő sötét horzsolásokat. Tudta, mi okozta őket. Az öregasszony meg volt kötözve. - Hát persze, hogy tudtad - suttogta Sara. - Szeretlek, Nora néni. Sosem hagynám, hogy bajod essen. Nora megragadta Sara kezét. - Mihez is kezdenék nélküled, gyermekem? - Ez ostobaság - felelte Sara. Nyugtató hangon beszélt, mert tudta, hogy nénikéje kezdi elveszíteni az önuralmát. Sara sem volt sokkal jobb állapotban. Amikor megpillantotta a horzsolásokat nagynénje arcán és karján, legszívesebben

sírva fakadt volna. - Csak azért jöttél vissza Angliába, mert megkértelek emlékeztette Sara. - Azt hittem, anyám és te újra egymásra találtok, de tévedtem. Ez a szörnyűség csakis az én bűnöm, Nora. És azt akarom, hogy tudd: mindig számíthatsz rám. - Te drága gyermek - felelte Nora. Sara remegő kézzel nyúlt a zár után. - Hogyan találtál rám? - kérdezte Nora. - Ez most nem számít - felelte Sara, miközben elfordította a kulcsot, és kinyitotta az ajtót. - A hajón rengeteg időnk lesz beszélgetni. Hazaviszlek, Nora. - Még nem mehetek el Londonból. Sara megfordult és a nagynénjére nézett. - Hogy érted azt, hogy még nem mehetsz el? Már minden elő van készítve, Nora. Minden pénzemet a hajójegyekre költöttem. Ne csóváld a fejed, kérlek. Most nem alkalmas az idő a nyűgösködésre. Még ma éjjel el kell indulnunk. Túl veszélyes lenne itt maradnod. - Henry elvette a jegygyűrűmet - magyarázta Nora. Anélkül nem hagyom el Angliát. Az én Johnnym, Isten nyugosztalja, megígértette velem, tizennégy évvel ezelőtt, amikor összeházasodtunk, hogy sosem fogom levenni. Nem mehetek haza a jegygyűrűm nélkül, Sara. Túl drága nekem. - Igen, meg kell találnunk - mondta Sara, amikor nénikéje ismét sírni kezdett. - Van valami elképzelésed, hová rejthette Henry bácsi? - Éppen ez a legnagyobb szörnyűség - felelte Nora. -Henry még csak el sem dugta. A kisujján viseli. Mint valami trófeát. Ha tudnánk, melyik kocsmában iszik éppen, elvehetnénk tőle. Sara bólintott. - Én tudom, hol van - mondta. - Nicholas egy ideje követi. Képes vagy egy rövid gyaloglásra? Nem mertem iderendelni a kocsit, mert féltem, hogy Henry bácsi korábban jön haza. - Persze, hogy képes vagyok - felelte Nora. - Te jó ég suttogta. - Ha anyád most látna, belehalna a szégyenbe. Egy hálóingben és egy kölcsönkapott kabátban az éjszaka közepén. Sara elmosolyodott. - De nem mondjuk el neki, igaz? -

Nora arca hirtelen eltorzult. - Szörnyű fájdalmaid lehetnek mondta Sara. - Ostobaság. Már sokkal jobban érzem magam. Induljunk! - Megragadta a korlátot, és elindult lefelé a lépcsőn. Sara már éppen be akarta csukni az ajtót, de meggondolta magát. - Inkább nyitva hagyom a rablóknak. Persze nincsenek illúzióim - tette hozzá. - Úgy látszik, ma éjjel egyetlen bandita sincs az utcákon. Útban idefelé senkivel sem találkoztam. - Te jó ég, Sara, csak nem gyalog jöttél? - kérdezte Nora döbbenten. - De - felelte Sara büszkén. - Természetesen vigyáztam magamra, úgyhogy ne zsörtölődj! Egyszer sem kellett használnom az ernyőmet. Úristen, a drága ernyőmet az ablakban felejtettem. - Hagyd csak! - intette le Nora, amikor Sara elindult visszafelé. - Ne kísértsük a sorsot! Add a karod, drágám, hadd kapaszkodjak beléd! Tényleg gyalog jöttél? Sara felkacagott. - Az igazat megvallva inkább rohantam. Nagyon féltem, Nora, de nem esett bajom. Tudod, szerintem ebben a városban sokkal jobb a közbiztonság, mint egyesek állítják. A bérkocsi a sarkon várt rájuk. Sara épp a fekete kocsi belsejébe segítette nénikéjét, amikor rájuk rontott valaki. Nathan nem tett mást, csak kilépett a holdfényre. Amikor a férfi megpillantotta, sebesen megfordult és eltűnt az árnyékban. Nathan attól tartott, hogy az idős asszony észrevette. Nora éppen akkor fordult felé, amikor a fényre lépett, de mivel nem kezdett sikítozni, valószínűleg mégsem látta meg. Sara sem vette észre. Hevesen alkudozott a kocsissal. Végül elfogadta a csillagászati összeget, és ő is beszállt a kocsiba. A jármű már mozgott, amikor Nathan elkapta a hátsó korlátot, és felugrott a peremre. A kocsi kissé megingott, majd gyorsulni kezdett. Tehát Sara is emberrabló, gondolta Nathan; Korábban hallotta, hogy hajóval akarják elhagyni Londont, ezért feltételezte, hogy a rakpart felé tartanak. De a kocsi befordult egy mellékutcába, és hirtelen megállt London

egyik leghírhedtebb kocsmája előtt. Biztosan azt az átkozott jegygyűrűt hajkurássza, gondolta Nathan bosszúsan. Leugrott a kocsiról, és kilépett a fényre. Azt akarta, hogy a kocsma előtt lézengő férfiak jól szemügyre vegyék. Szétvetette a lábát, jobb kezével megfogta összetekert ostorát, és szúrós tekintettel rámeredt az egyik nagyobb csoportra. Észrevették. Három kisebb termetű férfi azonnal visszaaraszolt a kocsmába. A másik négy a falnak dőlt, és lesütötte a szemét. A kocsis lekászálódott a bakról, végighallgatta az újabb utasításokat, és bement a kocsmába. Alig egy perc múlva ismét kint volt. Vaskos prémiumot követelt az elszenvedett sérelmekért, és visszaült a bakra. Néhány perc múlva ismét kinyílt a kocsma ajtaja, és egy savanyú képű, pocakos férfi lépett ki rajta. A koszos, szakadt ruhás idegen végigsimította zsíros haját, és a kocsihoz lépett. - A gazdám, Henry Winchester túl részeg, nem tud kijönni - mondta. - Akkor jövünk ide, ha nem akarjuk, hogy felismerjenek minket - tette hozzá. - Én jöttem ki helyette, mylady. A kocsisa azt mondta, van itt egy asszony, akinek szüksége van valamire, és én arra gondoltam, hogy maguknak pontosan rám van szükségük. Az undorító férfi megvakarta ágyékát, és várta a választ. A mocskos alakból áradó bűz behatolt a kocsi ablakán. Sara az orra elé kapta illatos zsebkendőjét, nénikéjéhez fordult, és suttogva megszólalt. - Ismered ezt a férfit? - Hogyne ismerném - felelte Nora. - A neve Clifford Duggan. Ő segített a nagybátyádnak elfogni engem. - Megütött? - Igen, drágám - felelte Nora. - Ami azt illeti, többször is. A szóban forgó férfi nem látott be a kocsi belsejébe, ezért közelebb hajolt. Nathan a kocsi oldalához lépett. Már majdnem a sötét alakra vetette magát, de megtorpant, mert ebben a pillanatban egy fehér kesztyűt viselő ököl vágódott ki a kocsi ablakán, és orrba vágta a férfit.

Clifford nem számított a támadásra. Fájdalmában felbődült, hátratántorodott, megbotlott a saját lábában, és tompa puffanással térdre rogyott. Miközben szorgalmasan káromkodott, megpróbált ismét talpra állni. Sara kihasználta pillanatnyi előnyét. Kivágta a kocsi ajtaját, így hasba vágta a gazembert. Clifford belebukfencezett a csatornába. A falnál álldogáló férfiak lelkesen kurjongattak. Sara kiszállt a kocsiból, megfordult, levette a kesztyűjét, a retiküljével együtt beadta nagynénjének, majd a földön fetrengő férfihoz fordult. Túl dühös volt ahhoz, hogy féljen. Áldozata fölé állt, mint egy bosszúálló angyal, és haragtól remegő hangon megszólalt. - Ha még egyszer kezet emel egy hölgyre, Clifford Duggan, esküszöm, hogy lassú kínhalállal fog elpusztulni. - Én sosem emeltem kezet hölgyekre - vinnyogta Clifford. Honnan tudja a nevemet? Nora kihajolt az ablakon. - Maga szégyentelenül hazudik kiáltotta. - A pokol tüzén fog égni a bűneiért! Clifford szeme kikerekedett a döbbenettől. - Maga hogy szabadult ki... De Sara egy erőteljes rúgással beléfojtotta a szót. A férfi gyűlölködő tekintettel ránézett. - Azt hiszi, árthat nekem? - sziszegte. A fal mellett ácsorgó alakokra pillantott. Az utcán visszhangzó nevetés jobban fájt neki, mint Sara ütése. - Csak azért nem állok bosszút magán, mert azt akarom, hogy a gazdám verje el, mielőtt átadja nekem. - Van fogalma róla, mekkora bajba került, Clifford? kérdezte Sara. - Ha a férjem tudomást szerez erről a szörnyűségről, bosszút fog állni magán. St. James márkijától mindenki retteg, még az olyan tudatlan disznók is, mint maga, Clifford. Ha elmondom neki, mire készült, jaj magának. A márki úgy táncol, ahogy én fütyülök - mondta, és egy csettintéssel adott nyomatékot állításának. - Ó, látom, sikerült felkeltenem az érdeklődését - tette hozzá a férfi megváltozott arckifejezését látva. Clifford őszintén meg volt rettenve. Már nem próbált fölállni, sőt, inkább hátrafelé araszolt.

Sara tökéletesen elégedett volt magával. A blöffje nagyszerűen bevált. Nem sejtette, hogy Clifford a Sara háta mögött álló óriástól retteg. - Az a férfi, aki megüt egy nőt, gyáva - jelentette ki Sara. A férjem úgy csapja agyon a magához hasonló gyáva alakokat, mint egy szúnyogot. Ha kételkedne a szavaimban, jusson eszébe, hogy Nathan egy St. James! - Sara, drágám - kiáltott ki a kocsiból Nora néni. - Akarod, hogy bekísérjelek? Sara, szemét le nem véve Cliffordról, válaszolt. - Nem, Nora. Nem vagy az alkalomhoz illően öltözve. Nemsokára jövök. - Akkor siess! - kiáltotta Nora. - Még megfázol, drágám. Nora ekkor már Nathant figyelte. Nathan egy gyors biccentéssel üdvözölte, majd visszafordult menyasszonyához. Sara nénikéje hamar rájött, hogy Nathan valójában Sarára vigyáz. Már a puszta megjelenésével képes volt sakkban tartani a kocsma körül lézengő sötét alakokat. Nathan továbbra is Sarát figyelte. Menyasszonya minden percben újabb meglepetéssel szolgált. Nathan nehezen tért napirendre a tények felett. Sokszor tapasztalta már, mennyire gyávák a Winchesterek. A család férfitagjai mindig a sötétség leple alatt végezték piszkos munkájukat, vagy amikor az ember hátat fordított nekik. De Sara egészen más volt. Bátran védelmébe vette az idős asszonyt. Nathant az sem lepte volna meg, ha Sara a következő pillanatban pisztolyt ránt, és fejbe lövi áldozatát. Sara megkerülte Cliffordot, egy gyilkos pillantást vetett rá, majd bement a kocsmába. Nathan azonnal Cliffordhoz lépett. Nyakon ragadta, a magasba emelte, és a kőfalhoz csapta. A nézelődők úgy menekültek a repülő test útjából, mint a patkányok. Clifford hangos csattanással érte a falat, majd holtan a földre roskadt. - Jóember! - kiáltott neki Nora. - Azt hiszem, jobb lenne, ha most bemenne. Biztos vagyok benne, hogy az én kicsi Sarámnak ismét szüksége lesz a segítségére. Nathan összevont szemöldökkel az asszonyra nézett, aki

parancsokat mert adni neki. Ebben a pillanatban hangos fütyülés és kurjongatás hangjaira lett figyelmes a kocsma belseje felől. Lassan kibontotta összetekert ostorát, és elindult az ajtó felé. Sara a terem közepén pillantotta meg nagybátyját, egy korsó sör fölé görnyedve. Átverekedte magát a tömegen. Úgy gondolta, szidással és érvekkel fogja visszaszerezni Nora néni gyűrűjét. De amikor megpillantotta a férfi ujján az ezüstgyűrűt, agya teljesen kiürült. Az asztalon egy korsó barna sör állt. Mielőtt gondolkodott volna, Sara fölemelte a teli korsót, és a tartalmát nagybátyja kopaszodó fejére öntötte. A férfi már túl részeg volt ahhoz, hogy gyorsan reagáljon. Hangosan felbődült, majd félbeszakította magát egy nagy büffentéssel, aztán felkászálódott. Sara gyorsan lerántotta a gyűrűt az ujjáról. A bácsinak nagy erőfeszítésébe került, hogy tekintetét unokahúgára fókuszálja. Sara a saját ujjára húzta a gyűrűt, és várt. - Úristen... Sara? Mit keresel te itt? Valami baj van? kérdezte Henry bácsi akadozva. Ekkorra már minden ereje elfogyott, visszarogyott a székre, és véres szemével Sarára sandított. Aztán észrevette az üres korsót. - Hol a söröm? üvöltött a kocsmárosnak. Sara mélységes undort érzett nagybátyja iránt. Bár kételkedett benne, hogy a férfi később emlékezni fog a leckére, elhatározta, hogy a tudomására hozza, mit gondol a gyalázatos viselkedéséről. - Hogy van-e valami baj? - ismételte gúnyosan. Gyalázatos vagy, Henry bácsi. Ha apám tudná, mit tettetek Norával, biztos vagyok benne, hogy mindannyiótokat bitófára juttatna. - Mit beszélsz? - kérdezte Henry. A homlokát dörzsölve megpróbált a beszélgetésre koncentrálni. - Nora? Amiatt a senkiházi nőszemély miatt piszkálsz? Mielőtt Sara megtorolhatta volna a gyalázatos megjegyzést, Henry újra megszólalt. - Apád kezdettől fogva támogatta a tervünket. Nora túl öreg ahhoz, hogy gondoskodjon magáról. Mi tudjuk, mi a

legjobb neki. Ne hisztériázz itt nekem, lányom, úgysem mondom meg, hol van. - Fogalmad sincs róla, mi a jó neki - üvöltötte Sara. - Az örökrészét akarod, ez az igazság. Londonban mindenki tud a kártyaadósságaidról, bácsikám. Be akartad záratni Norát egy bolondokházába, igaz? Henry előbb üres korsójára, majd dühöngő unokahúgára pillantott. Végül rádöbbent, hogy Sara a fejére öntötte a sört. Hogy megbizonyosodjon, megérintette a gallérját, és amikor megérezte a ragadós nedvességet, elszürkült az arca. A feje haragtól lüktetett. Szüksége volt egy újabb italra. - El fogjuk távolítani az útból a boszorkányt, és te semmit sem tehetsz. Most pedig takarodj haza, mielőtt rád emelem a kezem! Sara mögött valaki kuncogni kezdtek. Sara megfordult, hogy lássa, ki az. - Igya meg a frissítőjét, uram, és ne ártsa ebbe magát! mondta, aztán visszafordult nagybátyjához. - Amit az apámról mondtál, hazugság. Ő sosem venne részt ilyen kegyetlenségben. Ami pedig a fenyegetőzésedet illeti, próbálj csak megütni, és a férjem haragjával találod szemben magad. Elmondom neki. Sara remélte, hogy ha az üres fenyegetés bevált Cliffordnál, akkor most is megteszi. De nem így történt. Henry egyáltalán nem szeppent meg. Hangosan felmordult. - Épp olyan őrült vagy, mint Nora, ha azt hiszed, hogy egy St. James a védelmedre kel. Nyugodtan elverhetnélek, Sara, és senkit sem érdekelne. Legkevésbé a férjedet. De Sara nem tágított. Elhatározta, hogy addig nem hagyja el a bűzös kocsmát, amíg bácsikája meg nem ígéri, hogy békén hagyja Norát. Félt, hogy Henry vagy valamelyik fivére Nora után küldet, és visszahozatja Angliába. Nora apai öröksége megérte a fáradozást. Annyira felháborították nagybátyja szavai, hogy nem vette észre a lassan feléje közeledő vendégeket. Nathan viszont igen. A vezetőjüket is rögtön kiszúrta. Sara hirtelen rájött, mennyire hiábavaló a terve. - Tudod, Henry bácsi, rá akartalak beszélni, hogy hagyd békén Norát.

De már látóm, mennyire ostoba voltam. Csak egy úriember tartja be a szavát. Te nem vagy úriember, csak egy koszos disznó. Nem pazarlom tovább az időmet. Henry fölnyúlt, hogy pofon vágja Sarát, de a lány könnyedén elhárította. Hátralépett, és valami keménybe ütközött. Megfordult, és egy rakás gyanús alakkal találta szemben magát. Azonnal észrevette, hogy mindegyikre ráférne egy alapos fürdő. A vendégeket annyira lenyűgözte Sara viselkedése, hogy Nathant észre sem vették. Ez hiba volt. Nathan a zárt ajtónak dőlt, és várta az első provokációt. Nem kellett sokáig várnia. Amikor az első alak megragadta Sara karját, Nathan hangosan felbődült. A mély, fülsiketítő hang megtette a hatását. A kocsmában mindenki jéggé dermedt. Mindenki, kivéve Sarát. Felugrott, és a hang irányába fordult. Sikítani akart, de nem jött ki hang a torkán. Igazság szerint alig kapott levegőt. Amikor megpillantotta az ajtóban álló hatalmas férfit, térde remegni kezdett. Az asztal szélébe kapaszkodott. Szíve majd kiugrott, és biztos volt benne, hogy menten szörnyet hal a rémülettől. Mi az ördög ez? - kérdezte magában Sara. Nem, nem mi, hanem ki? Sara a hisztéria szélére sodródott. Egy férfi volt az... a legnagyobb, a legveszedelmesebb, a leg... úristen, és őt nézte. Az idegen magához intette. Sara a fejét rázta. A férfi bólogatott. A terem forogni kezdett Sara körül. Megpróbálta összeszedni magát. Kétségbeesetten keresni kezdett valamit az óriáson, valamit, ami nem olyan félelmetes. Csak ekkor vette észre, hogy valaki szorítja a karját. Anélkül, hogy levette volna a szemét a hipnotikus tekintetű idegenről, a kézre csapott, és leseperte a karjáról. Végre rátalált az első emberi vonásra. Az óriás szokott fürdeni. A haja is tisztának tűnt. A haja bronzbarna volt, mint az arca és a karja. Úristen, az az izmos kar. És a comb. A vaskos izmok még a nadrág alól is kidagadtak. Nadrágja is volt. A banditák csak szakadt, piszkos ruhákat viselnek, gondolta Sara. Ezért ez a férfi, érvelt magában logikusan, nem lehet bandita. A következtetés kissé megnyugtatta.

Most már tudott lélegezni. Rendben van, nem bandita, döntött végül. Egy hadúr. A hosszú hajból ítélve talán egy viking harcos. Igen, egy egyszerű barbár, aki valahogy idekerült a múltból. A zöld szemű hadúr ismét magához intette. Sara megfordult, hogy megbizonyosodjon, nem a mögötte állónak intett-e. De ott senki sem állt. Rendben, a férfi őt akarta. Sara gyomra összeszorult. Pislogott, de az idegen nem tűnt el. Sara megrázta a fejét, hogy magához térjen. A férfi ismét intett. - Gyere ide! Hangja mély volt, parancsoló és szemtelen. Sara elindult felé. És ekkor elszabadult a pokol. Amint Sara elhaladt az egyik férfi mellett, az megpróbálta megérinteni. Az ostor csattant, és az ostoba bolond hamarosan üvöltött a fájdalomtól. Kitört a verekedés, de Sara oda sem nézett. Tekintetét a férfira szegezte, aki módszeresen rombolta a kocsmát. Nathannek nem kellett erőlködnie. Egyetlen könnyed ökölcsapása tartós benyomást gyakorolt közönségére. Minél közelebb ért Sara, a férfi annál jobban összevonta a szemöldökét. A hadúr láthatóan nem volt rózsás hangulatban. Sara elhatározta, hogy amíg képes uralkodni magán, a kedvére tesz. Aztán kirohan, beugrik Nora mellé a kocsiba, és elviharzik a vízpart felé. A terv jónak ígérkezett. Az egyetlen probléma az volt, hogy a viking elállta az ajtót. Ekkor valaki megfogta a vállát. A férfikézre pillantott, és ismét hallotta az ostor pattanását. Sara úgy repült Nathan felé, mint az ágyúgolyó. Közvetlenül előtte inogva megállt, és a szúrós, zöld szempárba nézett. Aztán megérintette a férfi karját, hogy megbizonyosodjon: nemcsak a képzelete játszik vele. De az idegen valóság volt. Bőre mint az acél, de meleg acél. Különös, de minél tovább bámulta, annál inkább biztonságban érezte magát. A férfi felvonta a szemöldökét. - Tudtam, hogy nem vagy bandita, viking - mondta Sara.

Hirtelen súlytalannak érezte magát. Mintha egy sötét alagútban sodródna a napfényben álló, bronzbőrű viking felé. Nathan elkapta, mielőtt összeesett volna. Menyasszonya már nem volt magánál, amikor a vállára vetette. Nathan még egyszer körbepillantott a kocsmában. A padlón mindenütt testek feküdtek. De ez nem volt elég. Sara bácsikájához lépett, aki az asztal alatt kuporgott, és halkan zokogott. Nathan felrúgta az asztalt, hogy lássa áldozatát. - Tudod, ki vagyok, Winchester? Henry magzati állapotban kuporgott a földön. - Nézz rám, te gazember! Henry felnézett. - St. James márkija vagyok. Ha még egyszer a feleségem vagy az idős hölgy közelébe merészkedsz, megöllek. Megértettük egymást? - Te vagy... Nathan? Az epe Henry gyomrából a torkába szökött, így nehezen tudott beszélni. Dadogni kezdett. Nathan a csizmaorrával jól belerúgott, aztán megfordult, és kiment a kocsmából. A kocsmáros kikukucskált rejtekhelyéről, és megszemlélte a pusztítást. Hamar rájött, hogy aznap estére bezárhatja a boltot. A vendégek nem voltak a legjobb formában. Úgy feküdtek a földön, mint a szétszórt mogyoróhéj. Olyan látvány volt ez, amit nem felejtett el egy ideig. Minden apró részletet az emlékezetébe vésett, hogy elmondhassa majd a barátainak. Már azt is tudta, hogyan fogja befejezni a történetet. Jövendő vendégei a hasukat fogják majd a röhögéstől, amikor a földön fekvő, vinnyogó Winchesterről mesél nekik. Amikor Nora néni megpillantotta az idegen férfi vállára vetett, eszméletlen Sarát, halkan felsikított, és a szívéhez kapott. - Sara megsérült? - kiáltotta. A legrosszabbtól tartott. Nathan a fejét csóválta. Kinyitotta a kocsi ajtaját, és az idős asszonyra vigyorgott. - Elájult. Nora beljebb húzódott, hogy helyet csináljon Sarának, de Nathan a szemközti ülésre tette menyasszonyát. Nora gyorsan megállapította, lélegzik-e, majd ismét

megmentőjükhöz fordult. Nathan összetekerte az ostort, és az övébe akasztotta. Nora nem számított rá, hogy a férfi is beszáll a kocsiba. Amikor megtette, az asszony a kocsi másik sarkába lapult. Sara mellém is ülhetne - mondta. Nathan nem válaszolt, de átült a másik oldalra, és az ölébe vette Sarát. Sara halkan felsóhajtott. Nora nem tudta hová tenni a férfit. A kocsi már teljes sebességgel haladt, amikor megpróbált beszédbe elegyedni vele. - Fiatalember, az én nevem Nora Bettleman. A hölgy pedig, akit megmentett, az unokahúgom. A neve Sara Winchester. - Nem - mondta Nathan kemény hangon. - A neve Lady St. James. A nyomatékos állítás után Nathan az ablak felé fordult. Nora tovább nézte. A férfi profilja szép volt és markáns. - Miért segít nekünk? - kérdezte Nora. - Gondolom, nem a Winchesterek bérelték fel. Talán, valamelyik St. Jamesnek dolgozik? Nathan nem felelt. Nora sóhajtott, majd unokahúgára nézett. Remélte, Sara hamarosan magához tér, és fényt derít a dolgokra. - Az az igazság, uram, hogy a sorsom most ennek a gyermeknek a kezében van. Nem tudnám elviselni, ha történne vele valami. - Már nem gyermek - helyesbítette Nathan. Nora elmosolyodott. - Nem, de az én szememben mindig az marad - ismerte be. - Sara olyan ártatlan, nyitott lélek. Az anyjára ütött. - Maga nem Winchester, igaz? Nora ismét elmosolyodott, mert örült, hogy Nathan végre hajlandó szóba állni vele. - Nem - felelte. - Én Sara anyai nagynénje vagyok. Turner voltam, mielőtt férjhez mentem és felvettem az én Johnnym nevét. Ismét Sarára pillantott. - Azt hiszem, még soha életében nem ájult el. Persze az elmúlt két hét szörnyen megviselte. A szeme is karikás. Nyilván nem sokat aludt. Tudja, miattam aggódott. De úgy tűnik, még mindig tart valamitől. Mit gondol...

Nathan vigyora elnémította. - Azért ájult el, mert meglátott engem - világosította fel Norát. Sara mozgolódni kezdett. Igaz, hogy még szédült és nem tudta, hol van, de csodás melegséget érzett. Orrát a hő forrásához dörgölte, belélegezte a tiszta, férfias illatot, és elégedetten sóhajtott. - Azt hiszem, kezd magához térni - suttogta Nora. - Hála istennek. Sara lassan nénikéjére nézett. - Magamhoz térni? kérdezte egy illetlen ásítás kíséretében. - Elájultál, drágám. - Az lehetetlen - suttogta Sara döbbenten. - Én sosem ájulok el. Én... - Ekkor észrevette, hogy valakinek az ölében ül. Nem valakijében. Az övében. Elfehéredett. Az emlékek hirtelen törtek rá. Nora gyorsan megsimogatta a kezét. - Nincs semmi baj, Sara. Ez a kedves úriember megmentett téged. - A korbácsos? - kérdezte Sara, s remélte, hogy téved. Nora bólintott. - Igen, drágám, a korbácsos. Köszönetet kellene mondanod neki, és az ég szerelmére, Sara, nehogy megint elájulj!. Nincs nálam a repülősóm. Sara bólintott. - Nem fogok elájulni - mondta, s megpróbált észrevétlenül kimászni Nathan öléből. De minél inkább mozgolódott, Nathan annál erősebben szorította a derekát. Sara előrehajolt. - Ki ez? - kérdezte Nórától suttogva. Nénikéje megvonta a vállát. - Még nem árulta el magyarázta. - Talán ha elmondanád neki, mennyire hálás vagy... nos, akkor talán elárulná a nevét. Sara tudta, hogy udvariatlanság úgy beszélni a férfiról, mintha az ott sem lenne. Átölelte magát, és lassan Nathan felé fordult. Tekintetét szándékosan a férfi állára szegezte. - Köszönöm, hogy a kocsmában a segítségemre sietett, uram. Örökre a lekötelezettje vagyok. Nathan az ujjával felemelte Sara állát. A tekintete kifürkészhetetlen volt. - Puszta hálánál sokkal többel tartozol nekem, Sara. Sara szeme ki kerekedett. - Maga tudja, ki vagyok?

- Megmondtam neki, drágám - szólt közbe Nora. - Pénzem már nincsen - mondta Sara. - Mindent a hajójegyekre költöttem. A kikötőbe visz minket? Nathan bólintott. - Van egy aranyláncom, uram. Elegendő lesz fizetségnek? - Nem. Sara bosszúsan az udvariatlan férfira pillantott. - De mást nem tudok felajánlani - mondta. A kocsi megállt. Nathan kinyitotta az ajtót. A termetéhez képest hihetetlen fürgeséggel mozgott. Sara még meg sem igazította a ruháját, amikor a férfi már kint állt, hogy lesegítse a kocsiról Norát. Aztán átkarolta Sara derekát, és leemelte a kocsiról, mint valami zsákot. Átkarolta a vállát, és magához vonta. Sara tiltakozni próbált. - Uram, én egészen véletlenül férjes asszony vagyok. Kérem, vegye el a kezét! Ez nem tisztességes. A férfi nyilvánvalóan hallászavarban szenvedett, mert Sarát még egy pillantásra sem méltatta. Sara ismét próbálkozni akart, de Nathan ebben a pillanatban egy hatalmasat füttyentett. A mindaddig tökéletesen néptelen, holdfényes területet hirtelen férfiak özönlöttek el. Nathan hűséges emberei Sarára meredtek. Úgy viselkedtek, mintha még sosem láttak volna csinos nőt. Nathan menyasszonyára pillantott, hogy lássa, mit szól a rajongó tekintetekhez. De Sara ügyet sem vetett a férfiakra. Nathant bámulta. Nathan majdnem elmosolyodott. Megszorította menyasszonyát, aztán az idős asszonyhoz fordult. - Van csomagjuk? - Van, Sara? - kérdezte Nora. Sara megpróbálta eltolni magától Nathant, mielőtt válaszolt. - Már megmondtam, hogy férjes asszony vagyok. Eresszen el! Nathan nem mozdult. Sara feladta. - Igen, Nora, van csomagunk. Kölcsön vettem neked anyám néhány holmiját. Biztos vagyok benne, hogy nem bánja. Nicholas a Marshall raktárban helyezte el a táskákat.

Értük menjünk? Megpróbált egy lépést tenni, de az óriás visszatartotta. Nathan megpillantotta Jimbót, és intett neki. A magas, sötét bőrű férfi Sara elé lépett. Az óriás láttán Sara szeme kikerekedett. Egy hosszú percen át bámulta, és arra a következtetésre jutott, hogy a férfi egészen vonzó lenne, ha nem lógna az egyik fülében az a különös arany fülbevaló. Jimbo éjfekete szeme felcsillant, és a férfi megajándékozta Sarát egy széles mosollyal. Sara nem tudta mire vélni a különös viselkedést. - Küldj két embert a csomagokért, Jimbo! - utasította Nathan. - Hajnalban fölszállunk a Tengeri Sólyomra. Sarának nem volt nehéz rájönnie, hogy a viking önkényesen belépett az életébe. - A nénikém és én már tökéletes biztonságban vagyunk mondta. - Ezek az emberek igazán... kedvesek, uram, de azt hiszem, már így is túl sokáig raboltuk a drága idejét. Nathan továbbra sem vett tudomást róla. Intett egy másik embernek. Amikor az idős, ösztövér férfi előlépett, Nathan Nora felé biccentett. - Vigyázz az öregasszonyra, Matthew! Nora megrémült, de mielőtt Sara ismét vitába szállt volna önkényes védelmezőjükkel, kihúzta magát, és elindult a hatalmas férfi felé. - Nem vagyok öregasszony, és kikérem magamnak ezt a hangnemet. Csak egy éve múltam ötven, fiatalember, és fürgébb vagyok, mint gondolná. Nathan kissé fölvonta a szemöldökét, és elfojtotta mosolyát. Az idős asszonyt egy erősebb szél roham ledöntötte volna a lábáról, de a hangja olyan volt, mint egy született vezéré. - Bocsánatot kellene kérnie a nénikémtől - mondta Sara. Mielőtt Nathan válaszolhatott volna, Sara visszafordult Norához. - Biztos vagyok benne, hogy nem akart megbántani Nora. Egyszerűen csak durva. Nathan a fejét csóválta. Nevetségesnek tartotta ezt a beszélgetést. - Mozogj, Matthew! - mondta halkan. Nora a mellé lépő férfihoz fordult. - És mégis, hová szándékozik vinni? Válasz helyett Matthew a karjába vette.

- Tegyen le, maga gazember! - Semmi baj, szivi - felelte Matthew. - Maga gyönyörű. És könnyebb, mint egy tollpihe. Nora ismét tiltakozni próbált, de a férfi folytatta. - Hol szerezted ezeket a horzsolásokat? Csak mondd meg a nevét a gazembernek, és esküszöm, átvágom a torkát. Nora a férfira mosolygott. Körülbelül annyi idős lehetett, mint ő, és igen jól nézett ki. Nora évek óta nem pirult el, de most érezte, hogy tüzel az arca. - Köszönöm, uram – mondta, s megigazította a kontyát. Ez valóban kedves ajánlat. Sarát megdöbbentette nénikéje viselkedése. Az idős asszony úgy rezegtette a szempilláit, mint egy éretlen első bálozó! Sara figyelte a távozó párt, aztán észrevette, hogy a tömeg eltűnt. Teljesen egyedül maradt csökönyös megmentőjével. - Nora nénikém biztonságban van azzal az emberrel? kérdezte. A férfi válasz helyett ingerülten felmordult. - A morgás igent vagy nemet jelent? - kérdezte Sara. - Igen - felelte Nathan, miután Sara oldalba bökte. - Kérem, engedjen el. Nathan elengedte. Sara annyira meglepődött, hogy majdnem elvesztette az egyensúlyát. Ha továbbra is kedvesen beszél vele, gondolta, akkor talán másra is ráveheti. Mindenesetre úgy tűnt, érdemes megpróbálni. - És én biztonságban vagyok magával? Nathan nem felelt. Sara szembefordult vele, és olyan közel lépett, hogy a cipője orra hozzáért a férfi csizmájához. - Kérem, válaszoljon! - suttogta édes, hízelgő hangon. Úgy tűnt, a férfinak nincs sok kedve beszélgetni, és szemmel láthatóan kínosan érezte magát. - Igen, Sara. Mindig biztonságban leszel velem. - De én nem akarok mindig biztonságban lenni magával! kiáltotta Sara. Azonnal rájött, mekkora ostobaságot mondott, és megpróbált gyorsan helyesbíteni. - Úgy értem, szeretném, ha mindig biztonságban lennék. Mindenki szeretne biztonságban lenni. Még az útonállók is... Nathan vigyora beléfojtotta a szót. - Én szeretnék

biztonságban lenni magával. De ugye, nem akar velünk utazni? Miért bámul így rám? - De igen, veletek utazom - felelte Nathan. - Miért? - Mert így akarom - felelte Nathan. Úgy döntött, egyelőre nem közli a részleteket. Sara ismét elpirult. Nathan nem tudta, hogy a félelemtől-e vagy a haragtól. Menyasszonyának orra még mindig szeplős volt. Ez tetszett neki. Emlékeztette az egykori bajkeverő kislányra, akit a karjában tartott. Sara már nem volt kislány. Szépen felcseperedett, de minden kétséget kizáróan bajkeverő maradt. Sara Nathan mellkasára bökött, hogy magára vonja a figyelmét. - Sajnálom, uram, de maga egyszerűen nem utazhat velünk - jelentette ki. - Keresnie kell egy másik hajót. Nem lenne biztonságos velem egy hajón utaznia. Nathan felfigyelt a különös állításra. - Ó? És miért nem? - Mert a férjem nem örülne neki - jelentette ki Sara. Hallott már valaha St. James márkijáról? Ó, hát hogyne hallott volna. A márkiról mindenki hallott. Ő a férjem, viking, és nem szeretnék a maga helyében lenni, ha megtudná, hogy egy... pártfogóval utazok. Miért mosolyog? - Miért neveztél vikingnek? Sara vállat vont. - Mert pont úgy néz ki. - Akkor én fúriának nevezlek. - Miért? - Mert pont úgy viselkedsz. Sara legszívesebben sikított volna. - Kicsoda maga? Mit akar tőlem? - Tartozol nekem, Sara. - Úristen, már megint kezdi? Nathan lassan bólintott. Kiválóan szórakozott. Amikor Sara rájött erre, a haragja azonnal elillant. Ez a férfi bolond, gondolta. Minél előbb meg kell szabadulnia tőle. De először meg kell nyugtatnia. - Rendben - mondta. - Tartozom magának. Ebben tökéletesen egyetértünk. Most pedig, kérem, mondja meg,

pontosan mivel tartozom, és én igyekszem megadni magának. Nathan előrelépett, arra az esetre, ha Sara elájulna, majd válaszolt. - Az én nevem Nathan, Sara. - És? - kérdezte Sara, s közben azon tűnődött, miért döntött úgy hirtelen az idegen, hogy megmondja a nevét. Nem értette az összefüggést. Nathan lassan és fáradtan felsóhajtott. - És te, Lady St. James, tartozol nekem egy nászéjszakával. Harmadik fejezet Sara nem ájult el; sikított. Nathan nem próbálta megnyugtatni. Amikor megunta a visítozást, egyszerűen bevonszolta Sarát a Smaragd Hajózási Társaság irodájába, és nagynénje gondjaira bízta. Mivel úriembernek tartotta magát, csak odakint kezdett nevetni. Miután elintézett még néhány dolgot, csatlakozott a hajón tartózkodó legénységhez, Jimbo és Matthew a fedélzeten várta. Mindketten a homlokukat láncolták, de Nathan úgy tett, mintha ezt észre sem venné. Utasította őket, hogy vigyék Sarát és Norát a kabinjaikba. - Abbahagyta már a sikítozást? - kérdezte később. - Csak akkor, amikor megfenyegettem, hogy kipeckelem a száját - felelte Jimbo. Aztán fölvonta a szemöldökét, és hozzátette: - Megütött. - Azt hiszem, már nem olyan rémült - mondta Nathan szárazon. - Szerintem soha életében nem volt rémült - szólt közbe Matthew. Jimbo vonakodva bólintott. - Folyton azt kiabálta, hogy ez valami gonosz tréfa. Még a nénikéje sem tudta lecsillapítani. Azt követelte, hogy csípje meg valaki, mert ez az egész biztosan csak egy rossz álom. - Úgy bizony - kuncogott Matthew. Nathan bosszúsan megcsóválta a fejét, és indulni készült. De Matthew megállította. - Lady Sara talán jobban érezné

magát, ha a nénikéje mellett lehetne. - Nem. Nathan észrevette, hogy a két férfi elvigyorodik. - Az én kabinomban fog utazni - tette hozzá. Matthew megvakarta az állát. - Nos, fiú, ezzel lesz egy kis probléma. Ugyanis a hölgy nem tudja, hogy az a te kabinod. Nathan elengedte a füle mellett a megjegyzést. Igaz, hogy összevonta a szemöldökét, de csak azért, mert Matthew „fiúnak” nevezte. Tudta, hogy nem ér vele semmit, mert Matthew és Jimbo mindig így nevezte, ha maguk közt voltak. Nathant még nem tartották annyira érettnek, hogy „kapitánynak” szólítsák. Nathan a két férfit a hajóval együtt kapta. Hamarosan kiderült, hogy szinte pótolhatatlanok. A kalózkodás minden csínját-bínját ismerték, és Nathant hamar bevezették a szakmába. Tudta, hogy a gyámjának tekintik magukat. A múltban számtalanszor kockára tették az életüket, hogy megvédjék. A hűségük bőségesen kárpótolta Nathant minden rossz szokásukért. - Idejében megtudja, kinek a kabinjába költözött -mondta a két várakozó férfinak. -A nagynéni elég rossz bőrben van - szólalt meg Matthew. - Lefogadom, hogy néhány bordája eltörött. Amint elalszik, levetkőztetem, és bekötözöm a mellkasát. - A Winchesterek tették vele, igaz? - kérdezte Jimbo. Nathan bólintott. - Vajon melyik a sok gazember közül? - kérdezte Matthew. - Úgy tűnik, Henry áll a dolgok hátterében - magyarázta Nathan. - De el tudom képzelni, hogy a többi fivér is tudott a dologról. - Norát hazavisszük? - kérdezte Matthew. - Útba esik - felelte Nathan. - Nem tudom, mi mást tehetnénk vele. Elég erős az utazáshoz? - kérdezte Matthewtól. - Vagy lehet, hogy a tengeren kell eltemetnünk? - Nem lesz vele baj - jósolta Matthew. - Ha szépen ápolom, ki fogja bírni. - Matthew oldalba bökte Jimbót, majd hozzátette. - Most már két nyápicot dajkálhatok. Nathan tudta, hogy Matthew rá céloz. Megfordult és elment. Jimbo utána kiáltott.

- Rólad van szó, fiú. Nathan a magasba emelte a kezét, és felmutatta középső ujját, mielőtt eltűnt a lépcsőn. A két férfi jóízűen fel kacagott. A következő néhány órában mindenki a megszokott dolgát végezte a Tengeri Sólyom fedélzetén. Rögzítették a rakományt, fölvonták az orrvitorlát, kiegyensúlyozták a horgonyt és megolajozták a nyolc ágyút, majd felhangzott az indulásra szólító parancs. Amíg émelyegni nem kezdett a gyomra, Nathan is tette a dolgát. Ekkor Jimbo vette át a negyvenkét férfi irányítását, Nathan pedig ismét lement. A szokásos tengeri betegség volt ez, mely az első napokban mindig gyötörte. Nathan már rég beletörődött a kényelmetlenségbe. Biztos volt benne, hogy Matthew-n és Jimbón kívül senki sem tud a problémájáról, bár ez nem segített rajta. Múltbéli tapasztalatai alapján tudta, hogy még van néhány órája a teljes rosszullétig. Úgy döntött, benéz a menyasszonyához. Ha szerencséje van, alva találja, és akkor az elkerülhetetlen veszekedést későbbre halaszthatja. Sara halálosan fáradt lehetett. Már több mint huszonnégy órája ébren volt, és nagyon kimeríthette az a hisztéria, amit akkor rendezett, amikor megtudta, hogy Nathan valóban a férje. Ha pedig mégsem alszik, gondolta Nathan, akkor pontot tesz a dolog végére. Minél hamarabb tudatja vele a szabályokat, Sara annál hamarabb törődik bele a sorsába. Valószínűleg megint hisztériázni fog, gondolta Nathan. Lélekben felkészült az elkerülhetetlen vitára és sikítozásra, majd benyitott. Sara nem aludt. Amint Nathan belépett, felpattant az ágyról, és csípőre tett kézzel eléállt. A kabinban dohos és fülledt volt a levegő. Nathan becsukta az ajtót, és a nagy helyiség közepére ment. Felnyúlt, és fölemelte a plafonba épített csapóajtót, majd a támasztólécet a harmadik rovátkába illesztette. A kabint elárasztotta a friss, tengeri levegő és a napfény. Nathan gyomra görcsbe rándult. Mély lélegzetet vett, visszament az ajtóhoz és nekidőlt. Volt egy olyan érzése, hogy menyasszonya megpróbál majd kiszaladni a szobából,

és most nem szívesen vette volna üldözőbe, ezért elállta az egyetlen kijáratot. Sara hosszú ideig szó nélkül bámulta Nathant. Érezte, hogy remegni kezd, és tudta, hogy bármelyik pillanatban elszabadulhat a dühe. Nathan lemondóan bámult rá. Karját összefonta a mellkasán, és ellazította a testét. Sara azt hitte, a férfi menten elalszik. De Nathan szúrós tekintetének hatására minden izma megfeszült. Kényszerítette magát, hogy a szemébe nézzen. Nathan tudta, hogy menyasszonya megpróbálja eltitkolni az érzéseit. De nem csinálta valami jól, mert a szeme bepárásodott, a teste pedig észrevehetően remegett. Nathan már attól tartott, hogy egy újabb hisztérikus rohamot kell végigszenvednie. Gyomra ismét émelyegni kezdett, de megpróbált az aktuális problémára koncentrálni. Sara gyönyörű nő volt. A beáradó napfényben haja inkább aranyszőkének tűnt, mint barnának. Még mindig azt a kopott, sötétkék ruhát viselte. A kivágás túl mély volt. Nathan gondolt rá, hogy később majd szóvá teszi a dolgot, de most az volt a legfontosabb, hogy értésére adja, ki a főnök. Nathan illetlenül szűk, halványsárga nadrágot viselt. Sara csodálta, hogy tud egyáltalán lélegezni benne. Inge derékig ki volt gombolva, ingujja könyékig felgyűrve. A hanyag öltözet bosszantotta Sarát. Gondolt rá, hogy később majd szóvá teszi: az ember egyszerűen nem öltözhet így egy elegáns hajó fedélzetén, de most az volt a legfontosabb, hogy a tudtára adja, hogyan kell viselkednie egy házas embernek. - Úgy nézel ki ebben a ruhában, mint egy falusi csaplárosné - mondta a férfi. Egy teljes percig tartott, amíg Sara felfogta a sértést. Az első pillanatban nem is jutott szóhoz a döbbenettől. Ez jó kezdet volt. - Majd kiesel azon a kivágáson, Sara - folytatta Nathan. Sara azonnal a ruhájához kapott, és az arca egy pillanat alatt lángba borult. - Ez volt az egyetlen sötét ruhám, ami elrejtett... - Hirtelen

elhallgatott, mert rájött, hogy magyarázkodik. - Elrejtett? - kérdezte Nathan. - Sara, ez a ruha semmit sem rejt el. A jövőben nem viselsz ilyen szemérmetlen holmikat. Az egyetlen ember, aki láthatja a tested, én vagyok. Megértettél? Ó, hogyne értette volna. Ez a férfi egy jellemtelen fráter, állapította meg magában. - Te meg úgy nézel ki, mint egy barbár - kiáltotta. -A hajad hosszú, a ruhád pedig olyan, mint egy... útonállóé. Egy ilyen elegáns hajón az utasoknak kifogástalan öltözéket kell viselniük. Úgy nézel ki, mint aki épp az imént jött vissza az aratásból. A mogorva képed pedig egyszerűen fertelmes. Nathan úgy döntött, véget vet az ostoba civakodásnak, és a lényegre tér. - Rendben van, Sara - kezdte. - Essünk túl rajta! - Min kellene túlesnünk? Nathan unottan sóhajtott. - A sírögörcsökön és a könyörgésen - mondta vállat vonva. - Nyilvánvaló, hogy félsz. Mindjárt sírni fogsz, igaz? Nyilván haza akarsz menni. Úgy döntöttem, megkíméllek a megaláztatástól és attól, hogy könyörögnöd kelljen. Ezért most a tudomásodra hozom: bármit tehetsz, bármit mondhatsz, mindenképpen velem maradsz. A férjed vagyok, Sara. Szokd meg! - Zavarna, ha sírnék? - kérdezte Sara fojtott hangon. - A legkevésbé sem - felelte Nathan. Természetesen hazudott, de az igazat nem akarta beismerni. Tudta, hogy a nők az efféle információkat általában a férfiak ellen fordítják, és minden alkalommal sírva fakadnak, ha akarnak valamit. Sara mély lélegzetet vett. Nem akart megszólalni, amíg vissza nem nyeri az önuralmát. Nathan tényleg azt gondolta, hogy könyörögni fog? Rémes alak volt. És félelmetes. Egy szikrányi könyörület sem szorult belé. Sara tovább bámulta, s közben összegyűjtötte a bátorságot, hogy feltegye azokat a kérdéseket, amelyek már oly régóta foglalkoztatták. Nem hitte, hogy a férfi elárulja az igazságot, de kíváncsi volt, milyen hazugságokat talál ki. Nathan úgy érezte, Sara mindjárt elsírja magát. Látszott, hogy retteg tőle. Nathan remélte, hogy nem ájul el megint.

Bár sosem volt túl türelmes a gyengébb nemmel szemben, mégsem akarta, hogy Sara féljen. Valójában sajnálta is egy kicsit. Hiszen nem a saját akaratából ment hozzá feleségül. Nathan St. James volt, Sara pedig Winchesterként nevelkedett. Nyilván arra tanították, hogy gyűlölje őt. Szegény Sara csak eszköz volt, akit az őrült király megpróbált felhasználni, hogy kibékítse a két viszálykodó családot. De a múltat Nathan sem változtathatta meg. A szerződésen ott volt az aláírása, és ő eleget akart tenni a feltételeknek. - Valószínűleg rájöttél már, hogy nem akarok visszalépni ettől a házasságtól - mondta határozott hangon. - Sem most, sem máskor. A bejelentés után türelmesen várta a hisztériát. - Mi tartott ilyen sokáig? - kérdezte Sara olyan halkan, hogy Nathan azt hitte, rosszul hallja. - Tessék? - Miért vártál ilyen sokáig? - kérdezte Sara most már hangosabban. - Miért vártam mire? Nathan teljesen zavartnak tűnt. Sara ismét nagy levegőt vett. - Arra, hogy értem gyere - magyarázta. A hangja remegett. - Eddig miért nem jöttél értem? Nathan annyira megdöbbent, hogy nem is tudott azonnal felelni. Sara szinte már kiabált. - Van fogalmad róla, mennyit vártam rád? Nathan szeme kikerekedett. Sara elveszítette az önuralmát. - Nincs? - kiáltotta. - Semmit sem jelentettem neked? Annyi fáradságot sem akartál venni, hogy értem gyere? Nathant megdöbbentették a kérdések. - Te el akarod hitetni velem, hogy azért haragszol rám, mert eddig nem mentem érted? - kérdezte. Sara felkapta a keze ügyébe akadó első tárgyat, és Nathanhez vágta. Az éjjeliedény szerencsére üres volt. - Hogy haragszom-e? - kérdezte üvöltve Sara. - Miből gondolod, hogy haragszom, Nathan? Nathan kitért az éjjeliedény, majd az azt követő két

gyertyatartó útjából, aztán ismét az ajtónak dőlt. – Nem is tudom - morogta. - Izgatottnak látszol. - Izgatottnak... - Sara a haragtól képtelen volt folytatni. Nathan elvigyorodott és bólintott. - Izgatottnak - ismételte. - Van egy pisztolyod? - Igen. - Kölcsön adnád? Nathan uralkodott magán, és nem nevetett. - Minek az neked, Sara? - Mert le akarlak lőni, Nathan. Nathan ekkor már tényleg nem bírta tovább, és felkacagott. Sara úgy határozott, hogy gyűlöli. Legszívesebben sírva fakadt volna dühében. Talán mégsem tévedtek a rokonai. Talán Nathan tényleg megvetette, ahogy a szülei megmondták. Feladta a csatát, és visszaült az ágyra. Összekulcsolta a kezét, és lesütötte a tekintetét. - Kérlek, hagyd el a kabinomat! Ha meg akarod magyarázni a szánalmas viselkedésedet, holnap megteheted. Most túl fáradt vagyok hozzá, hogy meghallgassam a kifogásaidat. Nathan nem akart hinni a fülének. Sara parancsolgatni mert neki. - A mi házasságunk nem így működik, Sara. Én adom az utasításokat, és te engedelmeskedsz. Hangja kemény volt és haragos. Szándékosan, mert azt akarta, hogy Sara megértse: komolyan gondolta, amit mondott. Talán megint megijesztette. Sara izgatottan tördelte a kezét. Nathan enyhe lelkiismeret furdalást érzett, amiért ismét a megfélemlítés eszközéhez folyamodott, de ez az ügy nagyon komoly volt. Megfogadta, hogy nem hátrál meg, még akkor sem, ha Sara elpityeredik. Sara egy hosszú percen át tördelte a kezét, mintha férje nyakát szorongatná az ujjai között. Ettől a gondolattól kissé jobb kedvre derült. - Hallottad, mit mondtam, Sara? - zökkentette vissza Nathan a valóságba. Úristen, mennyire gyűlölte Sara ezt a megszólítást!

- Igen, hallottam - felelte. - De nem igazán értem. Miért működik így ez a házasság? Szeme ismét könnybe lábadt. Nathan úgy érezte magát, mint egy emberevő óriás. - Csapdába akarsz csalni? - kérdezte. Sara a fejét csóválta. - Nem - felelte. - De én úgy gondoltam, hogy a házasságunk más irányba halad majd. Igen, mindig is így gondoltam - tette hozzá sietve, amikor a férfi összevonta a szemöldökét. - Ó? És mégis, milyen irányba? Valóban kíváncsi volt Sara véleményére. Sara azonnal felbátorodott. Finnyásan vállat vont. - Nos, úgy gondoltam, az én feladatom lesz, hogy megmondjam, mit akarok. - És? - nógatta tovább Nathan. - És a te feladatod az lesz, hogy megszerezd nekem. Nathan sötét tekintete elárulta, hogy nem igazán tetszik neki ez az álláspont. Sara ismét dühbe gurult. - Meg kellene becsülnöd engem, Nathan. Hiszen ezt ígérted. - Én nem ígértem, hogy becsülni foglak - ellenkezett Nathan. - Az ég szerelmére, asszony, én semmit sem ígértem neked. Sara nem hagyhatta, hogy a férfi büntetlenül megússza ezt a hazugságot. Fölugrott, és szembefordult vele. - Ó, dehogynem. Megígérted - kiáltotta. - Olvastam a szerződést, Nathan, az elejétől a végéig. A földért és a kincsekért cserébe gondoskodnod kell a biztonságomról. Továbbá jó férjként kell viselkedned, szerető apaként, és legelső sorban, viking, szeretned és becsülnöd kell engem. Nathan szóhoz sem jutott. Hirtelen megint nevetni szeretett volna. - Komolyan azt akarod, hogy szeresselek és becsüljelek? - A leghatározottabban - felelte Sara, és összefonta a karját. - Azt ígérted, szeretni és becsülni fogsz engem, és istenemre, így is lesz. Sara ismét leült az ágyra, és megigazította a ruháját. Arcának vörös színe elárulta zavarát.

- És te mit teszel, mialatt én szeretlek és becsüllek? kérdezte Nathan. - Te mit ígértél, Sara? - Én nem ígértem semmit - felelte Sara. - Csak négyéves voltam, Nathan. Én nem írtam alá a szerződést. Te igen. Nathan becsukta a szemét, és magában elszámolt tízig. - Tehát úgy gondolod, hogy apád aláírását nem kell tiszteletben tartanod? Az ígéretek, melyeket a nevedben tett, nem köteleznek? - Ezt nem mondtam - suttogta Sara. Felsóhajtott, majd hozzátette: - Természetesen tiszteletben tartom az ígéreteit. Hiszen a nevemben tette őket. - És mik azok? - kérdezte Nathan. Sara hosszú ideig várt, mielőtt megszólalt. - Nekem is szeretnem és becsülnöm kell téged motyogta. Nathan nem érte be ennyivel. - És? - És mi? - kérdezte Sara tudatlanságot színlelve. Nathan rájött, hogy menyasszonya a bolondját járatja vele. - Én is olvastam a szerződést, az elejétől a végéig csattant föl. - Ne tedd próbára a türelmemet. - Rendben van. Engedelmeskednem kell neked. Most boldog vagy? - Igen - felelte Nathan. - Tehát most ott tartunk, ahol elkezdtük. Mint korábban már említettem, én leszek az, aki kiadja az utasításokat, és te leszel az, aki engedelmeskedik nekik. És ne merészeld még egyszer megkérdezni, miért. - Megpróbálok majd engedelmeskedni az utasításaidnak, Nathan, de csak abban az esetben, ha értelmét látom. Nathan türelme elfogyott. - Teszek rá, hogy látod-e értelmét vagy sem - mordult fel. - Azt fogod csinálni, amit mondok. Sarát nem izgatta, hogy a férfi felemelte a hangját. Halkan és kedvesen megszólalt. - Nem lenne szabad ilyen szavakat használnod egy hölgy jelenlétében, Nathan. Közönségesen hangzanak, te pedig egy márki vagy, ha nem tévedek. Nathan tekintete vérfagyasztó volt. Sara úgy érezte, tökéletes vereséget szenvedett.

- Gyűlölsz engem, igaz? - Nem. Sara nem hitt neki. - Ó, dehogynem. Igenis gyűlölsz engem. Nem tudsz átejteni. Winchester vagyok, és te minden Winchestert gyűlölsz. - Nem gyűlöllek. - Ne kiabálj velem! Szeretnék normálisan beszélgetni veled, de te egyszerűen képtelen vagy uralkodni magadon. Nagyon fáradt vagyok, Nathan. Most szeretnék lepihenni. Nathan úgy döntött, békén hagyja. Kinyitotta az ajtót, majd visszafordult. - Sara? - Igen? - Ugye, nem félsz tőlem? Sara megcsóválta a fejét. - Nem. Nathan megfordult, hogy Sara ne lássa a mosolyát. - Nathan? - Mi az? - Amikor először megpillantottalak, kicsit féltem tőled ismerte be. - Ettől jobban érzed magad? Nathan válaszként becsukta az ajtót. Amint egyedül maradt, Sara azonnal sírva fakadt. Ó, mennyire naiv volt és bolond! Hány éven át álmodozott a csodálatos, aranypáncélos lovagról, aki egy napon eljön a menyasszonyáért. Kedves, megértő, érzékeny férfinak képzelte, aki halálosan szerelmes belé. De az álmai most az arcába nevettek. Férje épp az imént bizonyította be, hogy nem megértőbb és nem kedvesebb egy bakkecskénél. Sara addig siratta magát, míg végül elnyomta az álom. Nathan egy órával később ismét benézett hozzá. Menyasszonya mélyen aludt. Annyi fáradságot sem vett, hogy levetkőzzön. A hasán feküdt, karját széttárva. Nathan elégedett volt. Különös, de jóleső érzéssel töltötte el, hogy Sarát a saját ágyában látja. Észrevette, hogy Nora jegygyűrűjét még mindig az ujján viseli. Furcsa, de ez nem tetszett neki. Lehúzta Sara ujjáról a gyűrűt, és zsebre tette.

Aztán elkezdte vetkőztetni. Előbb a kék ruhát vette le, majd a cipőket és a harisnyákat. Nehezen boldogult, és az alsószoknya majdnem kifogott rajta. A zsinórt képtelen volt kioldozni. Ekkor elővette a kését, és a hegyével elvágta. A selyeming kivételével minden ruhájától megfosztotta Sarát. Nathan a kísértésnek engedve végigsimította Sara hátát. Sara nem ébredt fel. Halkan felsóhajtott, és a hátára fordult. Nathan nem tudta, mennyi ideig állt ott és bámulta menyasszonyát. Olyan ártatlan, olyan jóhiszemű, olyan átkozottul sebezhető látványt nyújtott, amikor aludt. És a teste tökéletes volt. Amikor Nathan észrevette, hogy saját teste gerjedni kezd, és kézzelfoghatóan reagál a látványra, megfordult, és indulni készült. Az ég szerelmére, mihez kezdjen vele? Hogyan tartsa magát távol egy ilyen csábító jelenségtől? Nathan egy időre kénytelen volt megfeledkezni ezekről a kérdésekről, mert a tengeri betegség egy újabb hulláma tört rá. Megvárta, hogy kissé szűnjön az émelygés, majd fölemelt egy takarót, és Sarára terítette. Keze véletlenül Sara arcához ért, és a nő ösztönösen hozzádörgölőzött. Nathan elmosolyodott. Menyasszonya pontosan olyan volt, mint egy lelkes kiscica. Sara elfordította a fejét, és szája Nathan bőréhez ért. Nathan gyorsan elhúzta a kezét, kiment, és elindult Sara nénikéjének kabinja felé. Nora békésen aludt. Sápadt volt és nehezen vette a levegőt, de úgy tűnt, nincsenek nagyobb fájdalmai. Arckifejezése nyugodt volt. Nathannek eszébe jutott a zsebében lapuló gyűrű. Az ágyhoz lépett, felemelte az idős asszony kezét, és az ujjára húzta a gyűrűt. Nora kinyitotta a szemét, és elmosolyodott. - Köszönöm, drága fiam. Most, hogy az én Johnnym gyűrűje ismét rajtam van, sokkal jobban fogok aludni. Nathan egy kurta biccentéssel nyugtázta az asszony háláját, majd visszament az ajtóhoz. - Biztosan szentimentális bolondnak tart, igaz? - kiáltott utána Nora. Nathan gyorsan elmosolyodott. - Igen - felelte. - Annak.

A férfi nyers őszinteségét hallva Nora felkacagott. - Beszélt már Sarával? - kérdezte. - Igen. - Jól van? - kérdezte Nora. Szerette volna, ha Nathan megfordul, hogy láthassa az arckifejezését. - Alszik - jelentette ki Nathan. Kinyitotta az ajtót, és elindult. - Várjon! - kiáltott rá Nora. - Kérem, ne menjen még! Nathan megfordult. - Nagyon félek - suttogta Nora. Nathan becsukta az ajtót, visszament Nora mellé, és összefonta a karját. A homlokát barázdáló ráncoktól eltekintve nyugodtnak tűnt. - Nem kell félnie - mondta kedves hangon. - Már biztonságban van, Nora. Az asszony a fejét csóválta. - Nem. Maga félreértett - magyarázta. - Nem magam miatt félek, drága fiam. Hanem maga és Sara miatt. Van fogalma róla, mibe keveredett? El sem tudja képzelni, mire képesek azok az emberek. Üldözni fogják magát. Nathan vállat vont. - Állok elébe - felelte. - A Winchesterek számomra nem jelentenek kihívást. - De drága fiam, ők... - Nora, maga nem tudja, mire vagyok képes - ellenkezett Nathan. - Ha azt mondom, el tudok bánni velük, el kell hinnie. - Sarát fogják felhasználni maga ellen - suttogta Nora. Bántani is képesek, ha muszáj - tette hozzá bólogatva. - Megvédem, ami az enyém - mondta Nathan nyomatékosan. A férfi önteltsége kissé megnyugtatta Norát. Lassan bólintott. - Elhiszem - mondta. - De mihez kezd a Winchester asszonyokkal? - Úgy érti, az összessel, vagy egy bizonyossal? - Sarával. - Vele nem lesz baj - mondta Nathan. - Ő már nem Winchester, hanem St. James. Sérti a hiúságomat, ha aggódik a biztonsága miatt. Vigyázok a javaimra.

-A javaira? - ismételte Nora. - Még sosem hallottam senkit így beszélni a feleségéről. - Maga sok időt töltött távol Angliától, Nora. De ez alatt az idő alatt semmi sem változott. A feleség még mindig a férje tulajdona. - Az én Sarám nagyon jószívű - változtatott témát Nora. Az elmúlt évek nagyon megviselték. A házassági szerződés miatt a családja kívülállónak tekintette. Mintha leprás lenne. Sarának sosem engedték, hogy olyan rendezvényeken vegyen részt, amilyenekre a fiatal lányok áhítoznak. Mindig a nővére, Belinda volt a középpont. Nora rövid szünetet tartott, majd folytatta. - Sara természetesen nagyon hűséges a szüleihez és a nővéréhez, bár én sosem fogom megérteni, miért. Jobb lesz, ha vigyáz Sara nővérével, mert ő legalább olyan ravasz, mint Henry bácsikája. Ugyanabból a gonosz fajtából valók. - Túl sokat aggódik, Nora. - Csak azt akarom, hogy megértse... Sarát - suttogta Nora. - Az én Sarám egy álmodozó. Csak nézze meg a rajzait, és meg fogja érteni, miről beszélek. Állandóan a fellegekben jár. Az emberekben csak a jót látja meg. Nem akarja elhinni, hogy az apja pontosan olyan, mint a testvérei. Én természetesen az anyját hibáztatom. Éveken át hazudott a lányának, hogy tisztára mossa előtte a többieket. Nathan nem felelt. - Drága fiam - kezdte újra Nora. De a férfi félbeszakította. - Asszonyom, alkut ajánlok magának. Nem nevezem többé öregasszonynak, ha maga sem nevez „drága fiamnak," Megegyeztünk? Nora elmosolyodott. Hunyorogva nézett az óriás férfira. - Igen. Ostoba dolog volt a részemről – értett egyet kuncogva. - Megengedi, hogy Nathannek szólítsam? - Igen. És ne aggódjon Sara miatt! Ő a feleségem, és mindig kedvesen fogok bánni vele. Idővel majd rájön, mennyire szerencsés. Nathan a háta mögött összekulcsolta a kezét, és járkálni kezdett, mint egy generális. - Láttam, hogyan védelmezte azokkal a gengszterekkel szemben - mondta Nora. - Tudom, hogy vigyázni fog rá. És

remélem, hogy tekintettel lesz a gyöngéd érzéseire is, Nathan. Tudja, Sara valójában nagyon félénk. Magába fojtja a gondolatait. Nagyon nehéz kitalálni, mit érez. Nathan felvonta a szemöldökét. - Ugyanarról a nőről beszélünk, asszonyom? Nora vigyora mindent elárult. - Véletlenül meghallottam a beszélgetésük egy részletét vallotta be. - Nem szokásom a hallgatózás - tette hozzá -, de nagyon hangosan beszéltek, és az igazat megvallva többnyire Sara hangját hallottam. Azt is csak felületesen. Mondja meg, Nathan! Úgy lesz? - Hogy? - Hogy szeretni és becsülni fogja? - Véletlenül épp ezt hallotta, igaz? - vigyorodott el Nathan. - Azt hiszem, ezt az egész legénység hallotta. El fogok beszélgetni vele erről a hölgyekhez nem méltó üvöltözésről. Még sohasem hallottam, hogy felemelte volna a hangját, de az az igazság, hogy nem tudom hibáztatni. Maga tényleg nem siette el, hogy érte jöjjön. És Sara majd beleőrült a maga... feledékenységébe. El kell hinnie nekem: Sarának nem szokása, hogy felemelje a hangját. Nathan a fejét csóválta. Megfordult, és kiment a kabinból. Mielőtt becsukta volna az ajtót, Nora utánakiáltott. - Még nem válaszolt. Szeretni és becsülni fogja? - Van más választásom, asszonyom? Nora válaszát meg sem várva becsukta az ajtót. Sara nem sokkal később arra ébredt, hogy valaki öklendezik a közelében. A szenvedő hang hallatán az ő gyomra is émelyegni kezdett. Felült. Első gondolata Nora volt. Sara azonnal felpattant, és az ajtóhoz rohant. Annyira álmos volt, hogy azt sem tudta, hol van. Amíg lába bele nem akadt a földön heverő alsószoknyába, arra sem jött rá, hogy majdnem meztelen. Biztosan Nathan egyik szobalánya vetkőztette le, gondolta. A hajókoffere az egyik fal mellett állt, de Sara nem emlékezett rá, mikor hozták be. Zajt hallott a folyosó felől, és kinyitotta az ajtót. Nathan épp akkor ment el a kabinja előtt, amikor Sara kikukucskált.

A férfi még csak feléje sem nézett. Egyszerűen megfogta a kilincset, és bezárta az ajtót. Sara nem csodálkozott a durvaságán, és már nagynénje miatt sem aggódott. Amikor meglátta Nathan arcszínét, mindent megértett. Az ádáz viking feje olyan zöld volt, mint a tenger. Lehetséges lenne? - kérdezte magától Sara. St. James legyőzhetetlen márkiját a tengeribetegség gyötörte? Ha nem lett volna annyira kimerült, Sara felkacagott volna. Visszament az ágyához, és egy nagyot szundított, mielőtt megvacsorázott Norával. Aztán ismét lefeküdt, és még mélyebben aludt. A kabin levegője az éjszaka folyamán jelentősen lehűlt, és Sara arra ébredt, hogy didereg. Megpróbálta magára húzni a paplant, de nem ment. Amikor végre kinyitotta a szemét, azonnal rájött, miért. A takaró Nathan hosszú, meztelen lábára tekeredett. A férfi mellette aludt. Sara majdnem szívrohamot kapott. Kinyitotta a száját, hogy sikítson, de a férfi keze azonnal elnémította. - Nem merj sikítani! - parancsolta. Sara eltolta a kezét. - Takarodj az ágyamból! - suttogta dühösen. Nathan fáradtan felsóhajtott, mielőtt válaszolt volna a megjegyzésre. - Sara, ez az ágy egészen véletlenül az enyém. Ha valaki elmegy innen, akkor az te leszel. A hangja álmos volt, és ez kissé megnyugtatta Sarát. A férfi valószínűleg nem akart mást, csak aludni, így Sara erénye egyelőre biztonságban volt. - Rendben van - mondta. - Akkor átmegyek Norához aludni. - Nem - felelte Nathan. - Nem fogod elhagyni ezt a kabint. De ha akarsz, aludhatsz a földön, ara. - Miért nevezel folyton arának? Ha már semmiképp sem akarsz a nevemen szólítani, mondd azt, hogy feleség! - De még nem vagy a feleségem. Sara nem értette. - A leghatározottabban az vagyok... vagy nem? - Addig nem, amíg nem fektettelek le. Egy hosszú, néma perc telt el, míg Sara válaszolt.

- Hívhatsz arának. - Nincs szükségem az engedélyedre - morgott Nathan, aztán megpróbálta átölelni menyasszonyát. Sara reszketni kezdett, és eltaszította a férfi kezét. - Úristen, el sem hiszem, hogy ez megtörténik velem kiáltotta. - Kedvesnek, gyöngédnek és megértőnek kellene lenned. - Miből gondolod, hogy nem vagyok az? - Meztelen vagy - fakadt ki Sara. - És ez azt jelent, hogy nem vagyok... Sara legszívesebben megütötte volna. Nem nézett rá, de hallotta a nevetését. - Zavarba hozol - jelentette ki. - Szándékosan. Nathan kezdte elveszíteni a türelmét. - Nem szándékosan hozlak zavarba - csattant fel. Egyszerűen így szoktam aludni, ara. Majd megszokod... - Istenem - sóhajtott Sara. Úgy döntött, véget vet a gyalázatos beszélgetésnek. Az ágy végébe húzódott, mert egyik oldalról a fal állta útját, a másikról Nathan. Ahhoz már túl sötét volt, hogy megkeresse a köntösét. Nathan az egyik takarót lerúgta az ágyról. Sara felvette, és maga köré csavarta. Nem tudta, mennyi ideig állt ott, Nathan hátát bámulva. A férfi mély, egyenletes légzése jelezte, hogy mélyen alszik. Sara pillanatokon belül dideregni kezdett. Vékony hálóinge nem sok védelmet nyújtott a szoba hideg levegőjével szemben. Pocsékul érezte magát. Leült a földre, meztelen lábát a takaró alá dugta, majd az oldalára feküdt. A padló olyan volt, mintha jég borítaná. - Egy normális házasságban a férjnek és a feleségnek van külön hálószobája is - motyogta. - Soha életemben nem bántak velem ilyen cudarul. Ha így akarsz becsülni engem, rossz úton jársz, Nathan. Nathan minden szavát hallotta. - Gyorsan tanulsz, ara - mondta mosolyogva. Sara nem tudta, miről beszél a férfi. - És mi lenne az, amit gyorsan tanulok? - kérdezte. - Hogy hol a helyed - morogta Nathan. - A kutyámnak ez

sokkal tovább tartott. Sara felsikított. - A kutyádnak? - Felpattant, és megbökte Nathan vállát. Menj arrébb! - Mássz át rajtam, Sara. Én mindig kívül alszom. - Miért? - Hogy megvédjelek. Ha betörnek a kabinba, előbb velem kell elbánniuk. Most pedig aludj, asszony! - Ez valami régi szabály, vagy újdonság? Nathan nem felelt. Sara újra megbökte a vállát. - Aludt már más nő is ebben az ágyban, Nathan? - Nem. Sara maga sem értette, miért, de végtelenül megnyugtatta a határozott állítás. Amikor rájött, hogy férje valóban védeni akarja, elillant a haragja. Lehet, hogy Nathan olyan volt, mint egy emberevő óriás, de mindent elkövetett Sara biztonsága érdekében. Sara lefeküdt az ágyra, és a falhoz bújt. Az ágy hamarosan remegni kezdett a reszketésétől. Nathan türelme elfogyott. Kinyújtotta a kezét, és durván magához húzta menyasszonyát. Szó szerint betakarta Sarát meztelen testével. Sara nem tiltakozott. Nem tudott, Nathan a szájára tette a kezét. Sara közelebb húzódott, feje búbját a férfi állához szorította, és lehunyta a szemét. Amikor Nathan elengedte a száját, megszólalt. - Ha valaki a földön alszik, akkor az te leszel. Nathan válaszként bosszúsan felmordult. Sara elmosolyodott. Már sokkal jobban érezte magát. Ásított, és még közelebb húzódott a férjéhez. Nem fázott, biztonságban volt... és érezte, hogy egy kicsit már tisztelik. Kezdetnek nem volt rossz. Negyedik fejezet Másnap reggel sokkal jobban érezte magát. Végre kipihent volt, és úgy érezte, az egész világgal képes szembeszállni. Az éjszaka folyamán csodás tervet eszelt ki, és biztos volt

benne, hogy miután elmagyarázza, mit akar, a férje beleegyezik. Persze kezdetben majd morog egy kicsit, de végül megérti, milyen sokat jelent ez Sarának, és meghátrál. Számtalan téma várt megbeszélésre, de úgy döntött, a legfontosabbal kezdi. Azt akarta, hogy Nathan annak rendje és módja szerint udvaroljon neki, és a házasságuk legyen normális. Elhatározta, hogy mindvégig higgadt marad, akkor is, ha férje elveszíti az önuralmát. Kedves hangot üt meg, és logikus érveket sorakoztat fel. Rettegett a rá váró feladattól. Nathannel nem volt könnyű szót érteni. Hirtelen sötét gondolata támadt. Mi van, ha Nathan igazából nem is akart a férje lenni? Hiszen az éjszakai közös együttléteket mindennapi kötelezettségnek tekintette. Ostobaság, mondta magában Sara. Természetesen örül. hogy a férjem lehet. De önbizalma hamar elillant. Már régen hozzászokott a gondolathoz, hogy Nathan a férje, így soha nem is gondolt rá, hogy máshoz menjen feleségül. Ezzel a gondolattal nőtt fel, és mivel alkalmazkodó természetű volt, sosem vitatta a sorsát. De vajon Nathan hogy állt ehhez a kérdéshez? Ő nem olyan embernek tűnt, akire bármit is rá lehet erőltetni. Sarának meg kellett bizonyosodnia. Gondosan felöltözött, mert nagyon szép akart lenni, amikor Nathannel találkozik. Majdnem egy óráig tartott, amíg kicsomagolt. Először a sötétzöld utcai ruháját választotta, de a szoknyát nem tudta tökéletesen kisimítani, ezért a világos rózsaszín ruha mellett döntött. Ennek a kivágása szolidabb volt, így nem bosszanthatta Nathant. Miután felöltözött, Nora kabinja felé indult. Szerette volna megvitatni tervét a néni kéjével. De Nora mélyen aludt, és Sarának nem volt szíve felébreszteni. Amikor kilépett a kabinból, észrevette, hogy a sötét, keskeny folyosó egy nagy, téglalap alakú teremmé szélesedik. A lépcsős lejárón beszűrődő napfény megcsillant a parkettán. A helyiségben nem voltak bútorok, de a

plafonból rengeteg vaskampó állt ki. Sarának fogalma sem volt róla, mi lehet a helyiség rendeltetése. Ekkor egy matrózra lett figyelmes, aki a lépcsős lejárón közeledett felé. A férfi észrevette Sarát és magállt. Sara még a rakodópartról emlékezett a férfira, de elhatározta, hogy úgy tesz, mintha nem ismerné. Végül is a rakparton egyáltalán nem viselkedett úrihölgyhöz méltó módon, és az egész jelenetet szerette volna elfelejteni. - Jó napot, uram - mondta, s térdet hajtott. - A nevem Lady Sara Winchester. A férfi a fejét csóválta. Sara ezt nem tudta mire vélni. - A maga neve Lady St. James. Sarát annyira megdöbbentette a férfi vakmerősége, hogy nem ellenkezett. - Igen. Lady St. James vagyok, és köszönöm, hogy emlékeztet rá. A nagydarab férfi vállat vont. A fülcimpájából lógó arany fülbevaló lenyűgözte Sarát. A férfi kissé óvatosan bánt vele. Valószínűleg nem szokott hozzá, hogy finom úrihölgyekkel társalogjon. - Nagyon örülök, hogy megismerhettem, uram - mondta Sara. Várta, hogy a férfi bemutatkozzon. A matróz egy hosszú percig bámult rá, majd válaszolt. - Tegnap este már találkoztunk, Lady St. James - mondta. Maga megütött engem. Emlékszik? Sara emlékezett. Egy bosszús pillantást vetett a férfira, majd lassan bólintott. - Igen, most, hogy mondja, emlékszem, uram, és bocsánatkéréssel tartozom önnek. Egyetlen mentségem, hogy kissé meg voltam rémülve. Mi a neve? - Jimbo. Sara furcsának találta a nevet, de nem szólt semmit. Kezet fogott a férfival, s közben leejtette az ernyőjét. Jimbo annyira meglepődött, hogy eszébe sem jutott felvenni, Sara pedig arra koncentrált, hogy elnyerje a férfi barátságát. Megbocsájt, amiért megütöttem, uram? Jimbónak elakadt a szava. Az a nő, akit két napja megismert, semmiben sem hasonlított erre a halk szavú,

alázatos asszonyra. És micsoda nő volt! Jimbo még sosem látott ehhez fogható barna szempárt. - Számít magának, hogy megbocsájtok-e vagy sem? Sara szenvedélyesen megszorította a férfi kezét, majd válaszolt. - Ó, hogyne, Mister Jimbo. Persze, hogy számít. Nagyon durva voltam. Jimbo a plafonra nézett. - Rendben, megbocsájtok. Különösebb kárt nem okozott tette hozzá dörmögve. Olyan esetlennek érezte magát, mint egy kamaszfiú. Sara mosolya eloszlatta a homlokát barázdáló ráncokat. - Igazán köszönöm, uram. Magának nagyon jó szíve van. Jimbo hátraszegte a fejét és felkacagott. Amikor visszanyerte az önuralmát, megszólalt. - Ezt ne felejtse el megemlíteni... a kapitánynak sem. Sarának tetszett az ötlet. - Feltétlenül megemlítem neki - ígérte. Mivel a tengerész szemmel láthatóan jó hangulatban volt, Sara úgy döntött, föltesz neki néhány kérdést. - Uram? Találkozott ma reggel valamelyik szobalánnyal? Az ágyam még nincs bevetve, és a ruháimat is rendbe kellene tenni. - Ezen a hajón nincsenek szobalányok - felelte Jimbo.. - Az az igazság, hogy magán és a nénikéjén kívül nincs más női utas. - Akkor ki... - Sara nem fejezte be a mondatot. Ha nem voltak szobalányok, akkor előző nap ki vetkőztette le? A válasz egy pillanat alatt agyába villant. Nathan. - Ha nem tartom fel, volna még egy kérdésem, uram. - Micsoda? - Hogy hívják ezt a helyiséget, ahol most állunk? Egyáltalán van valami neve? - Sara körbemutatott a termen. - Azt hittem, egyszerű folyosó, de most, hogy beárad a napfény, látom, hogy sokkal nagyobb. Szalonnak is nagyszerűen megfelelne. Amikor a hajóra szálltam, nem láttam azt a paravánt, és... Jimbo félretolta a paravánt, és rögzítette a lépcső mellett. - Ez a tiszti étkezde - mondta. - Legalábbis az igazi

fregattokon így nevezik. A paraván mögött lépcső vezetett az alacsonyabb szintre. - Hová vezet ez a lépcső? - A bort és a vizet az alattunk lévő szinten tároljuk -felelte Jimbo. - A lőszert pedig két szinttel lejjebb. - A lőszert? - kérdezte Sara. - Mi szükségünk lenne lőszerre? Jimbo elmosolyodott. - Nem látta az ágyúkat, mylady, amikor a hajóra szállt? Sara a fejét csóválta. - Kissé izgatott voltam, uram, így a részletek elkerülték a figyelmemet. - Összesen nyolc ágyúnk van - közölte Jimbo. - Ez kevesebb a hasonló hajókon megszokottnál, de mindig célra tartunk, és nincs szükségünk többre. Ez a hajó egy fregatt kicsinyített mása, és már nagyon a kapitány szívéhez nőtt tette hozzá. - A lőszerraktár a vízszint alatt van. Így támadás esetén nem robbanhat fel. - De Mister Jimbo, jelenleg nincs háború. Miért tart a kapitány ilyen fegyvereket a hajón? Mi szüksége rájuk? Jimbo vállat vont. Sara szeme hirtelen ki kerekedett. - Pagan - bökte ki a hírhedt kalóz nevét, majd bólintott. Igen, persze. Milyen ravasz a mi kapitányunk! Felkészülten várja a kalózok támadását, igaz? Jimbo mindent elkövetett, hogy el ne mosolyodjon. - Ezek szerint hallott már Paganról? - Mindenki hallott arról a gazemberről. - Gazember? Tehát maga nem szereti Pagant? Sara erre a kérdésre számított a legkevésbé. A férfi szemében felcsillanó tűz zavarba hozta. Úgy tűnt, Jimbo kim tűnően szórakozik, bár Sara nem értette, miért. Hiszen nem a legfrissebb londoni pletykákról beszéltek, hanem I egy félelmetes kalózról. - Természetesen nem szeretem. Ő egy bűnöző, uram. Egy vagyont tűztek ki a fejére. Magát nyilván rendkívül romantikus természettel áldotta meg a sors, ha elhiszi a Pagan jótetteiről szóló ostobaságokat. Az okítást egy éles füttyszó szakította félbe. - Mi ez a zaj? - kérdezte Sara. - Már korábban is hallottam, amikor öltözködtem.

- A hajómester jelzi a váltást - magyarázta a férfi. -Ezt a hangot négyóránként mindig hallani fogja, éjjel és nappal. Azt jelenti, hogy le kell váltani az őrséget. - Mister Jimbo? - szólt Sara a távozni készülő férfi után. - Lady Sara, nem kell Mister Jimbónak szólítania - morogta a matróz. - A Jimbo is megteszi. - Akkor maga se nevezzen engem Lady Sarának. Barátok vagyunk. Hívjon egyszerűen Sarának! Ebben a percben Matthew jelent meg a lépcsőn. Lady Sara rámosolygott, és fölment a fedélzetre. Matthew megcsóválta a fejét. - Fura egy szerzet, igaz, Jimbo? Hogy kerül egy ilyen ártatlanság abba a kőszívű családba? - Sara egy csöppet sem hasonlít a mi Jade-ünkre jelentette ki Jimbo. - Nathan húgát még sosem láttam sírni. - Nem, ő sohasem sír - mondta büszkén Matthew. -De amit ez a nő művelt az első éjszaka... - Visítozott, mint egy kisördög - mondta Jimbo. - Bezzeg Jade. Ő sosem sikítozott. - Soha - értett egyet Matthew. Jimbo elvigyorodott. - Úgy különböznek egymástői, mint tűz a víztől. De egy közös vonásuk mégis van, - Micsoda? - Mindketten pokolian jól néznek ki. Matthew bólintott. A két hölgy összehasonlításának egy kísérteties sikoly vetett véget. Mindketten tudták, hogy a hang forrása Sara. Mosolyogva elindultak a fedélzet felé, hogy lássák, mi történt. Sara épp akkor találta meg Nathant. A férfi a kormánykerék mögött állt. Sara épp kiáltani akart, amikor a férfi hátat fordított neki, és levette az ingét. Sara megpillantotta a hátán éktelenkedő sebeket, és ösztönös felsikított. - Ki tette ezt veled? Nathan megragadta a korbácsát, és megfordult. Egy pillanat alatt rájött, hogy menyasszonyát nem fenyegeti veszély. Sara egyedül volt.

- Mi történt? - kérdezte Nathan még mindig zakatoló szívvel. - Azt hittem... Elhallgatott, nagy levegőt vett, majd nyugodtan folytatta. - Fájdalmai vannak, asszonyom? Sara a fejét rázta. - Soha többé ne sikíts így! — utasította Nathan. – Ha azt akarod, hogy rád figyeljek, egyszerűen csak szólíts meg! Sara elindult férje felé, s út közben elejtette a napernyőjét. Annyira megdöbbentette az iménti látvány, hogy észre sem vette, amikor elejtette. Nathantől egylépésnyire megállt. Szemében könnyek csillogtak. - Most meg mi a baj? - kérdezte Nathan. - Megijesztett valaki? A pokolba, ehhez most nincs türelme, gondolta. - A hátad, Nathan - suttogta Sara. - Tele van sebhelyekkel. A férfi megcsóválta a fejét. Eddig még senki sem merte szóvá tenni a csúnya sebeket. Azok, akik látták, úgy tettek, mintha észre sem vették volna. - Köszönöm, hogy emlékeztetsz rá - csattant fel. - Ha nem mondod, sosem jövök rá... Sara elpityeredett. Úgy látszik, a sebek látványa túl sok volt neki. - Ha zavar a hátam látványa, menj le! - Nem zavar - felelte Sara. - Hogy mondhatsz ilyet? Nathan intett Jimbónak, hogy vegye át a kormányt. -Rendben. Tehát miért sikítottál? - Mert a sebeid feldühítenek, Nathan. Baleset ért? - Nem. - Akkor valaki szándékosan tette veled? Ki az a szörnyeteg? Úristen, hogy szenvedhettél! - Az ég szerelmére, hiszen már évekkel ezelőtt történt. - Pagan tette? - kérdezte Sara. - Micsoda? Nathan döbbent képet vágott. Sara ebből arra következtetett, hogy rátapintott az igazságra. - Pagan tette veled, igaz? Jimbo köhécselni kezdett. Nathan egy pillantással elhallgattatta. - Jóságos Isten, mégis, miből gondolod, hogy Pagan volt az? - kérdezte. - Mert csak ő lehet ennyire kegyetlen.

- Ó? És ezt honnan tudod? Sara vállat vont. - Hallottam. - Nem Pagan volt az. - Egészen biztos vagy benne, Nathan? Senki sem tudja, hogy néz ki az a gazember. Talán mégis Pagan volt, le pedig azért nem tudod, mert nem mondta meg a nevét. - Tudom, ki tette - mondta Nathan fáradtan. - Akkor áruld el nekem is! - Miért? - Mert gyűlölni akarom. Nathan haragja elillant. Sara együttérzése megdöbbentette. - Nem. Nem mondom meg, ki volt az. - De nem Pagan. - Nem - felelte Nathan. - Nem kell kiabálnod, Nathan. A férfi hátat fordított neki. Jimbo ellépett a kormánytól. Sara megvárta, hogy egyedül maradjanak, majd közelebb lépett. Nathan érezte, hogy Sara megérinti a vállát. Nem mozdult. - Nem böktem volna meg a hátad tegnap éjjel, ha tudok a sérüléseidről - suttogta Sara. - De a sötétben nem láttam, és nem tudhattam... - Az ég szerelmére, asszony, már rég nem fáj. Évekkel ezelőtt történt. Az ingerült hang megrémítette Sarát. Elvette a kezét a férfi válláról, és mellélépett. Ránézett, és várta, hogy Nathan is felé forduljon. De a férfi arca olyan volt, mint egy kőszobor. - Nathan? - Mi van? Sara megpróbált kedves maradni. - Sajnálom, ha megbántottam az érzéseidet. Nathan ezt a megjegyzést válaszra sem méltatta. - A kapitány nem bánja? - Mit nem bán? - Hogy te irányítod a bárkát.

Nathan szívmelengetően elmosolyodott. - Ez nem bárka, Sara. Nevezheted a Tengeri Sólymot hajónak vagy vitorlásnak, de sose nevezd bárkának! Ez sértés, ara, és mi, kapitányok, nem vesszük jó néven az ilyesmit. - Mi, kapitányok? - A férfi bólintott. - Ó, Nathan, én nem is tudtam - fakadt ki Sara. - Akkor gazdagok vagyunk? - Nem. - Hogyhogy nem? Sara elégedetlen képet vágott. Nathan gyorsan elmondta neki, hogyan alapította meg Colinnal a hajózási társaságot, miért döntöttek úgy, hogy Nathan csendestárs marad, majd azzal zárta a tömör magyarázatot, hogy tíztizenegy hónapon belül a társaság nagy haszonra tesz szert. - Honnan tudhatod ilyen biztosan, hogy egy év múlva gazdagok leszünk? - A szerződés, amit aláírtam. - Szállítási szerződésre gondolsz? - Nem. Sara színpadiasan sóhajtott. - Kérlek, magyarázd el, Nathan! A férfi válaszra sem méltatta. Sara tovább nógatta. -Ha ennyire biztos vagy benne, én boldogan segítek. Nathan felkacagott. Sara felbátorodott. Az ajánlata láthatóan tetszett Nathannek. Sara lelkesen folytatta. - Segíthetek a könyvelésben. Számtanból kiváló vagyok. Nem? - kérdezte Nathan fejcsóválását látva. - De én segíteni akarok. Nathan elengedte a kormányt, és felesége felé fordult. Csak most jött rá, milyen bámulatosan néz ki ma Sara. Nathan a tűzpiros ajakra meredt, és szabadjára engedte a vágyait. Mielőtt Sara elhátrálhatott volna, megragadta a vállát, magához szorította, megmarkolta göndör fürtjeit, és hátrahajtotta a fejét. - Mindkettőnknek más a feladata - mondta, s szája Sara ajkához közeledett. - Az én feladatom, hogy teherbe ejtselek, Sara, a tiéd pedig az, hogy fiút szülj nekem. Mielőtt Sara egyetlen hangot is kiadhatott volna, Nathan szája az ajkára tapadt.

Sara térde elgyöngült, és bár teste menekülni próbált az ölelésből, karját a férfi nyaka köré fonta. Nathan érezte, hogy lassan elveszti minden önuralmát. Éhsége mérhetetlen volt és követelő. Ekkor hatolt tudatáig a harsány nevetés. A legénység remekül szórakozott. Nathan megpróbált elhúzódni Sarától, de menyasszonya nem engedte. A hajába markolt, és magához húzta. Nathan halk sóhajjal hódolt be Sara kérésének. Csókjuk érzéki volt és vad, de amikor Sara nyelve a nyelvéhez ért, Nathan erőt vett magán. Ajkuk szétvált, és mindketten levegő után kapkodtak. Sara elvesztette az egyensúlyát, és a kormány melletti fagerendának dőlt. A szívéhez kapott, és suttogva megszólalt. - Ó, Istenem. A kapitány elengedte menyasszonyát, és a legénység visszatért a munkájához. Nathan a távolodó férfiak hátára meredt, majd ismét Sarára nézett. Kábult tekintetét látva mélységes elégedettség töltötte el. Legszívesebben újra megcsókolta volna. Saját gyengeségét tapasztalva bosszúsan megcsóválta a fejét. Úgy döntött, elég időt vesztegetett már a menyasszonyára, és visszafordult a kormányhoz. Észrevette, hogy a keze remeg. A csók szemmel láthatóan mélyebb hatást váltott ki belőle, mint gondolta. Sarának sokkal több időbe került, míg magához tért. Egész testében remegett. Sosem hitte volna, hogy egy csók ennyire... alapos lehet. A férfira nyilván semmiféle hatást nem gyakorolt, gondolta, amikor megpillantotta Nathan unott arckifejezését. Hirtelen sírni szeretett volna, de nem tudta, miért. Aztán eszébe jutottak Nathan obszcén megjegyzései a kötelességekről. - Én nem vagyok tenyészkanca - suttogta. - És egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy jólesik az érintésed. Nathan hátrapillantott. - Ezek szerint becsaptál - morogta. - Úgy csókoltál, mintha... - Azt hiszem, gyűlöltem. - Hazudsz.

Sara ezt sértésként is felfoghatta volna, de Nathan hangja átmelegítette a szívét. Olyan volt, mint egy simogatás. Ennek semmi értelme, gondolta. Nem szomjazhat annak a férfinak a gyöngéd szavaira, aki sértegeti. Elpirult. A cipőjére szegezte tekintetét, és tördelni kezdte a kezét. - Többé nem csókolhatsz meg - jelentette ki remegő hangon. - Nem? Nathan szemmel láthatóan jól szórakozott. - Nem - felelte Sara. - Úgy döntöttem, előbb udvarolnod kell, Nathan, aztán annak rendje és módja szerint össze kell házasodnunk a pap előtt. Csak azután csókolhatsz meg.. - Tehát meg akarod szegni a szerződést? - Nem. Helyes. Mint korábban említettem, nem áll szándékomban elállni a szerződéstől, Sara. - Ezt azelőtt is tudtam, mielőtt említetted. - Valóban? - Igen. - És honnan? Sara ismét csóválni kezdte a fejét, de Nathan magához szorította, és durván belemarkolt a hajába. - Engedj el, Nathan! Ez nagyon fáj. A férfi nem engedte el, de nyugtatóan dörzsölgetni kezdte Sara tarkóját. Sara majdnem felsóhajtott, de uralkodott magán. - Ugye, tudod, mennyire akarom azt a pénzt és azt a földet, Sara? Ezért nem fogom megszegni a szerződést. - Nem tudom. Nathan nem értette, miért erőlteti Sara a további magyarázatot. De kíváncsi volt, hogyan működik menyasszonya agya, ezért nem zárkózott el a további társalgástól. - Akkor honnan tudod, hogy akarom ezt a házasságot? - Miért ne akarnád? - kérdezett vissza Sara. - Miért akarnám? - Nathan, én olyan nő vagyok, amilyenről minden férfi álmodik. - Sara megpróbált olyan öntelten, olyan magabiztosan beszélni, mint Nathan. - Tényleg - tette hozzá

bólintva. - Valóban? Nathan szemében mosoly bujkált. Sara büszkesége kezdett semmivé foszlani. - Igen - mondta. - Lennél szíves elmondani, miért éppen te vagy az, aki nekem kell? - Természetesen - felelte Sara. - Először is csinos vagyok. És jó megjelenésű. Elismerem, hogy nem vagyok egy világszépe, de ez nem jelent semmit. - Úgy gondolod... nem vagy egy világszépe? - kérdezte Nathan döbbenten. Sara a homlokát ráncolta, mert biztos volt benne, hogy Nathan csapdába akarja csalni. - Természetesen - felelte. Rosszindulatú vagy, ha a külsőm miatt bántasz. Nem vagyok olyan csúnya, Nathan. Csak mert barna a hajam és a szemem, még nem vagyok szükségszerűen... otromba. Nathan gyengéden elmosolyodott. - Sara, te még sosem vetted észre, hogy bámulnak rád a férfiak, amikor elmégy mellettük? Sara legszívesebben pofon vágta volna. - Ha azt akarod mondani, hogy annyira ronda vagyok, nos... - motyogta. - Nos, mi? - Nos, te sem vagy valami nagy szám. - Nathan a fejét csóválta. Ezek szerint a menyasszonya nem volt hiú. Ez tetszett neki. - Igazad van - mondta. - Láttam már nálad csinosabb nőket is, de mint mondtad, ez nem számít. - Ne gondold, hogy a durva megjegyzésed miatt kisebbrendűnek érzem magam! - felelte Sara. - Tényleg olyan nő vagyok, amilyet minden férfi szeretne. Mosolyogsz? Pedig komolyan mondom. Úgy neveltek, hogy jó feleség váljék belőlem, mint ahogyan belőled jó családapa. Ez a dolgok rendje - mondta, s színpadiasan vállat vont. Sara szavai felkeltették Nathan érdeklődését. - Sara, pontosan mit értesz az alatt, hogy jó feleségnek neveltek? - Könnyedén elvezetem a háztartást, nem számít, hány cseléded van - kezdte. - Tudok varrni anélkül, hogy

megszúrnám az ujjamat. Meg tudok szervezni egy estélyt akár kétszáz vendég számára is - állította túlozva -, és gondoskodok mindenről, ami egy nagy háztartással kapcsolatos. Sara biztosra vette, hogy ezzel a listával lenyűgözte Nathant. Tulajdonképpen saját magát is lenyűgözte. A felsorolt képességek többségét természetesen csak kitalálta, hiszen fogalma sem volt róla, mik a teendők egy nagy háztartásban, de Nathan ezt nem tudhatta. Különben is az, hogy eddig még nem szervezett estélyeket, nem jelentette, hogy képtelen volna vendégül látni akár kétszáz embert is. Tudta, hogy ha összeszedi magát, bármire képes. - Nos? - kérdezte, mert Nathan nem válaszolt - Mi a véleményed a képességeimről? - Házvezetőnőt bérelni is lehet - felelte Nathan. - Csupán azért, hogy rend legyen az otthonomban, még nem kell megnősülnöm. Sara csalódott ábrázatának láttán Nathan majdnem felkacagott. Sara megpróbálta menteni a helyzetét. - Igen, de én bármilyen témáról képes vagyok intelligensen társalogni a vendégeiddel. Véletlenül rendkívül olvasott vagyok. A férfi vigyora beléfojtotta a szót. Végül is mit várhatott egy St. Jamestől? Nathan csökönyös volt, mint egy szamár. - Senkit sem bérelhetnél, aki olyan finom neveltetésben részesült, mint én - motyogta. - Ennyi? - kérdezte Nathan. - Másra nem tanítottak meg? Sara büszkesége romokban hevert. Hát semmivel sem tud hatni erre a férfira? - Például mire? - Például arra, hogy a kedvemre tégy az ágyban. Sara még jobban elpirult. - Természetesen nem - bökte ki. - Elvileg neked kellene megtanítanod, hogyan... - Elhallgatott, és a férfi lábára lépett. Jó erősen. - Hogy merészeled feltételezni, hogy... hogy... Nem tudta folytatni. A tekintete zavarba ejtette Nathant. Férje nem tudta eldönteni, hogy a következő pillanatban

Sara sírva fakad-e vagy megpróbálja megölni. - Ezeket a feladatokat egy házvezetőnő is elláthatja mondta. Imádta ugratni Sarát. Tudta, hogy ideje lenne véget vetni a játéknak, de remekül szórakozott. - Nekünk nem lesz házvezetőnőnk - mondta Sara kiabálva. Nathan színpadiasan vállat vont. Menyasszonya ismét a lábára taposott. - Nem érdekel, milyen csinos, nem érdekel, milyen... tehetséges, nekünk nem lesz házvezetőnőnk. Sara nem hagyott időt a válaszra. Folytatta. - Ami pedig a közös ágyat illeti, Nathan, nos, jobb, ha ezt elfelejted. Előbb udvarolnod kell, aztán megtartjuk az esküvőt. Sokáig várt, de a férfi nem felelt. - Nos? - kérdezte. Nathan ismét vállat vont. Ha lett volna hozzá elég ereje, Sara jól farba rúgta volna. - Ez rettentően komoly dolog - folytatta. - És ha még egyszer vállat vonsz, esküszöm, sikítok. Nathan úgy érezte, nem ez a megfelelő pillanat ahhoz, hogy közölje Sarával: valójában már rég sikít. - Csak neked olyan fontos - magyarázta türelmesen. - Nekem nem. Sara nagy levegőt vett, és még egyszer megpróbálkozott. - Nathan, kérlek, próbáld megérteni az érzéseimet! suttogta. - Úgy döntöttem, nem helyes, ha velem alszol. - Túl izgatott volt, ezért témát váltott. - Tehát feleségül veszel vagy nem? - Már megtettem. Sara éktelen haragra gerjedt. Elvörösödött, és a férfi mellkasára szegezte a tekintetét. A téma láthatóan bosszantotta Nathant. De Sara tovább nógatta. - Nézd! - motyogta. - Ezt talán még egy St. Jamesnek sem nehéz felfogni. Azt akarom, hogy udvarolj nekem, ahogy illik, és addig nem érinthetsz meg, amíg örök hűséget nem fogadtunk egymásnak Isten szolgája előtt. Hallod? - Szerintem tisztán hallotta minden szavát, asszonyom -

jött a válasz Sara háta mögül. Sara megperdült, és tíz mosolygó férfival találta szemben magát. A matrózok félbehagyták a munkájukat, és mind bólogattak. Meglehetősen távol álltak. - Lefogadom, hogy minden szót hallott - kiáltotta egy másik. - Nem engedi, hogy a kapitány hozzá nyúljon, amíg el nem vette. Ezt mondta, Headley? - Én is ezt hallottam - bólogatott egy kopasz, hajlott hátú férfi. Sara a porba volt sújtva. Csak most jött rá, milyen hangosan kiabált; Úgy döntött, Nathant teszi felelőssé. Megfordult és a szemébe nézett. - Muszáj mindig zavarba hoznod? - Ahhoz rám nincs szükség, ara. Menj vissza a kabinba, és vedd le ezt a ruhát! - utasította. - Miért? Nem tetszik? - Mindent vegyél le, Sara! Néhány perc múlva lemegyek. Amikor Nathan szavainak értelme Sara tudatába hatolt, majdnem elállt a szívverése. Annyira mérges volt, hogy egyszerűen nem tudott tovább vitázni. Egyetlen szó nélkül megfordult és elment. Csak akkor kezdett el rohanni, amikor a tiszti étkezdébe ért. Felkapta a szoknyáját, és úgy futott, mint a villám. Nem állt meg a kabinja előtt, hanem tovább szaladt, Nora néni szállása felé. Matthew hatalmas termete és hajlott kora ellenére még mindig fürge volt, ha a helyzet úgy kívánta. Sarával egy időben ért az ajtó elé. - Lady Sara, remélem, most nem akarja zavarni a kedves Norát - szólalt meg Sara háta mögül. Sara megperdült. - Megijesztett - kezdte. - Nem lenne szabad ilyen alattomosan az ember mögé osonnia, uram. Mi a neve? - Matthew. - Örülök, hogy találkoztunk - felelte Sara. - Ami a nénikémet illeti, nos, egyszerűen csak be akartam nézni hozzá. - Én gondját viselem a nénikéjének - szakította félbe Matthew. - Ma nincs olyan állapotban, hogy látogatókat

fogadjon. Nagyon kimerült. Sara hirtelen elszégyellte magát. Hiszen az imént még azt tervezte, hogy kiönti a szívét az idős asszonynak, és a segítségét kéri Nathannel szemben. De most saját problémája eltörpült Nora állapota mellett. - Ugye, nincs komoly baja? - kérdezte őszintén aggódva. Láttam a horzsolásokat, de nem gondoltam, hogy... - Szépen fel fog gyógyulni - jelentette ki Matthew. Sara aggodalma elégedettséggel töltötte el. - De rengeteg pihenésre van szüksége. Mozognia sem szabad. A bordái eltörtek... - Úristen, ezt nem is tudtam. - Kérem, nehogy sírni kezdjen! - könyörgött Matthew Sara párás szemét látva. Nem tudta, mit tenne, ha a nő sírva fakadna. - Már nincs komoly baja - mondta, s nyomatékosan bólintott. - Szorosan átkötöztem a mellkasát. Csak pihenésre van szüksége. Nem akarom, hogy bármivel felizgassa magát - tette hozzá, s egy jelentőségteljes pillantást vetett Sarára. Sara rájött, hogy a férfi sejti, miben sántikált. Töredelmesen lehajtotta a fejét, és megszólalt. - El akartam mondani neki a problémámat, de ebben az esetben természetesen nem fogom zavarni. Nem akarom, hogy aggódjon miattam. Ha felébred, kérem, mondja meg neki, hogy nyugodtan hívjon, ha látni akar. Matthew bólintott. Sara megfogta a kezét. A férfit zavarba hozta a lelkes gesztus. - Köszönöm, hogy segít Norának. Olyan jószívű asszony, és annyit szenvedett miattam, Mister Matthew. - Nem, Lady Sara, nem maga okozta a sérüléseit - mondta Matthew. - Nem maga rúgott a bordáiba. Én úgy tudom, az apja és a bácsikái állnak az aljasság hátterében. - Henry bácsi tette - felelte Sara. - De én is hibás vagyok. Ha nem erősködtem volna annyira, hogy Nora visszajöjjön Angliába... Abbahagyta a magyarázkodást. Megszorította a férfi kezét, térdet hajtott, és közölte a mosolygó férfival, mennyire örül, hogy ő is a legénységhez tartozik. Útban a kabinja felé Norára gondolt. De amikor belépett és megpillantotta a nagy ágyat, ismét eszébe jutott Nathan

és a saját problémája. Nem vesztegethette az időt. Becsukta az ajtót, bereteszelte, és a súlyos hajókoffert az ajtó elé tolta. Aztán az asztalhoz sietett, hogy azt is torlaszként használja. De akárhogy erőlködött, nem tudta megmozdítani. Végül rájött, miért nem. Az asztal lábait a padlóhoz szögezték. - Kinek jut eszébe ilyesmi? - motyogott magában. Megpróbálta elmozdítani az íróasztalt, de rájött, hogy az is le van szögezve. A székek szerencsére elmozdultak, bár nehezek voltak. Sara az egyiket a koffer tetejére emelte, majd néhány percig küszködött vele, míg megfelelő helyzetbe hozta. Ezután hátralépett, és megszemlélte művét. Tudta, hogy az ajtó eltorlaszolása csak ideiglenes megoldás, ennek ellenére rendkívül ravasznak érezte magát. De amikor rájött, mennyire gyerekesen viselkedik, büszkesége azonnal semmivé foszlott. Persze Nathan sem viselkedett érettebben. Sara remélte, hogy estére a viking észhez tér és rájön, hogy menyasszonya kérése nem megalapozatlan. - Én úgy szerettem, ahogy volt. Sara rémülten megperdült. Nathan az íróasztal sarkán ült és mosolygott. Nem várta meg Sara kérdését. Egyszerűen a plafonon lévő csapóajtóra mutatott. - Általában a tetőn át jövök be - suttogta. - Gyorsabb. Sara a ládára ült, és a férfira meredt. Úgy tűnt, nem találja a hangját. Nathan úgy döntött, ad még egy kis időt neki. Sara teljesen elfehéredett, és Nathan komolyan aggódott, hogy menyasszonya ismét elájul. - Gondolom, át akartad rendezni a szobát. Nathan hangja kellemes volt és nyugtató. Sara legszívesebben sikított volna. - Igen! - kiáltotta. - Nekem így tetszik. Nathan a fejét csóválta. - Pedig így nem lesz jó. - Nem? - Talán elkerülte a figyelmedet, de a hajókoffer és a szék eltorlaszolja az ajtót. És azt hiszem, egyikünk sem szeretne olyan magasan ülni.

Természetesen mindketten tudták, miért van eltorlaszolva az ajtó. Sara ennek ellenére mindent elkövetett, hogy megmentse a büszkeségét. - Igen, azt hiszem, igazad van. A bútorok eltorlaszolják az ajtót. Csak most látom. Nagyon köszönöm, hogy rámutattál. - Aztán szünet nélkül folytatta. - Miért van leszögezve az asztal? - Azt is megpróbáltad elmozdítani? - Úgy gondoltam, sokkal jobban mutatna a hajókoffer előtt. És az íróasztal is. De egyiket sem tudtam megmozdítani. Nathan felállt, és Sara felé lépett. Sara azonnal elhátrált. - Amikor a tenger háborog, a bútorok csúszkálnak magyarázta Nathan. Még egy lépést tett Sara felé. - Ez az oka. Sara úgy érezte, mintha Nathan be akarná cserkészni. Szeretett volna elfutni, de be kellett ismernie, hogy a lelke mélyén nem bánná, ha a férfi utoléri. Igazán élvezte Nathan csókját... de többre nem vágyott. És Nathan tekintetéből kiolvashatta, hogy a férfi sokkal többet akar. Sara zavarában a homlokát ráncolta. Nathan rámosolygott. Sara egy félkört tett a szobában, de az ágy lábánál csapdába esett. Nathan észrevette rémült tekintetét, és megállt. Hosszan sóhajtott. Sara már kezdte azt hinni, hogy Nathan meggondolta magát, de a következő pillanatban a férfi keze a vállára bilincselődött, és húzni kezdte. Aztán felemelté Sara állát, és a szemébe nézett. - Sara, tudom, hogy ez nehezedre esik. Ha több időnk lenne, talán várhatnánk, amíg jobban megismerjük egymást. Nem akarok hazudni, ezért nem mondom, hogy udvarolni fogok neked. Nincs hozzá sem elég türelmem, sem elég tapasztalatom. De nem akarom, hogy félj tőlem. - Vállat vont, majd folytatta. Nem kellene számítson, félsz-e tőlem vagy sem, mégis számít. - Akkor... - Nincs idő - szakította félbe Nathan. - Ha nyolc hónapja nem menekülsz el előlem, akkor már a szíved alatt

hordoznád a fiamat. Sara szeme kikerekedett. Nathan azt hitte, a babára vonatkozó megjegyzése miatt. Hiszen Sara annyira ártatlan volt, és szexuális dolgokban semmiféle tapasztalattal nem rendelkezett. Ez tetszett neki. - Én nem menekültem el előled - bökte ki Sara. - Nem tudom, miről beszélsz. Nathan meglepetten felvonta a szemöldökét. - Ne merészelj hazudni nekem! - Kissé megszorította Sara vállát, hogy nyomatékot adjon a szavainak. - Azt nem tűröm, Sara. Mindig igazat kell mondanod. - Nem hazudok - felelte Sara dühösen. - Én sosem szöktem meg előled, viking. Soha. Nathan hitt neki. Annyira őszintének tűnt, és annyira mérgesnek. - Sara, én küldtem egy levelet a szüleidnek, amiben közöltem velük, hogy érted akarok menni. Pénteken küldtem el az emberemmel. Arra kértelek, hogy a következő hétfőre állj készen. Még az időpontot is megadtam. De te vasárnap reggel elutaztál a nénikéd szigetére. Egyszerűen csak össze kellett kapcsolnom az eseményeket. - Én erről nem tudtam - felelte Sara. - Nathan, a szüleim biztosan nem kapták meg azt a levelet. Egyikük sem szólt egy szót sem. Olyan zavaros volt az az időszak. Anyám betegre aggódta magát Nora miatt. Nora havonta legalább egyszer írt neki, de anyám már hónapok óta nem kapott egy sort sem. Amikor megkért, hogy menjek el Norához és tudjam meg, mi a baj, természetesen azonnal igent mondtam. - Pontosan mikor közölte veled anyád az aggályait? kérdezte Nathan. A férfi cinizmusa felháborította Sarát. Tudta, mire gondol Nathan. - Néhány nappal az elutazásom előtt - ismerte be. - De nem közölte volna az aggályait, ha véletlenül nem vettem volna észre, hogy sír. És még akkor is vonakodott elmondani. Nagyon vonakodott - tette hozzá. - Tudod, most, hogy újra felidézem, emlékszem: én voltam az, aki felajánlottam, hogy elmegyek Nora szigetére.

Hirtelen az agyába villant egy gondolat. - Honnan tudod, hová mentem? A családom mindenkinek azt mondta, hogy a gyarmatokra utaztam, a nővéremhez. Nathan nem vesztegette az időt azzal, hogy elmagyarázza: egyik embere követte Sarát, aki épp Nathan hajójára váltott jegyet. Egyszerűen vállat vont. - És miért akarták eltitkolni az igazságot? - Mert Nora kegyvesztett volt a családban - felelte Sara. Tizennégy évvel ezelőtt hozzáment egy férfihoz, és elmenekült Angliából. Biztos voltam benne, hogy már mindenki elfelejtette az esetet, de mint kiderült, senki sem felejtette el. Nathan ismét a levelekre terelte a szót. - Tehát csak két nappal az elutazásod előtt tudtad meg, hogy Nora egy ideje nem ír anyádnak? - Anyám nem akarta, hogy aggódjak - felelte Sara. - Nem engedem, hogy azt feltételezd róla, köze van bármiféle cselszövéshez. Lehet, hogy a nővérem vagy az apám megkísérelte eltitkolni előttem a leveledet, talán azért, hogy várj még egy kicsit, de anyám sosem lenne képes ilyen aljasságra. Nathan becsülte Sarát, amiért anyja védelmére kelt. Ezért nem kényszerítette tovább, hogy beismerje az igazságot. Csak az bosszantotta, hogy menyasszonya az apját is ártatlannak tartja. Ebben a pillanatban rádöbbent, hogy Sara valóban nem próbált elmenekülni előle. Sara a férjére nézett, s megpróbált további érveket kitalálni, hogy meggyőzze Nathant anyja ártatlanságáról. És ekkor rádöbbent az igazságra. Nathan a nyolc hónap alatt nem felejtette el. Sara a férjére mosolygott. Nathan nem tudta mire vélni a Sara viselkedésében beálló hirtelen változást. Sara a nyakába ugrott, és szenvedélyesen magához szorította. Nathan teljesen összezavarodott, de nagyon tetszett neki felesége szenvedélyes gesztusa. Sara halkan sóhajtott, majd hátralépett. - Mi akart ez lenne? - kérdezte Nathan. - Nem felejtettél el - felelte suttogva Sara, aztán egy

rendkívül nőies mozdulattal göndör fürtjeibe túrt és hozzátette: - Természetesen tudtam, hogy nem. Biztos voltam benne, hogy csak egy apró félreértés lehet az oka, mert... Nem fejezte be, ezért Nathan folytatta. - Mert tudtad, hogy pont ilyen feleségre vágyom? Sara bólintott. Nathan nevetett. Sara egy zsémbes pillantást vetett rá, majd megszólalt. - Nathan, amikor nem találtam Norát, számtalan levelet küldtem a címedre, amiben a segítségedet kértem, és te egyre sem válaszoltál. Akkor azt hittem... - Sara, nekem nincs címem - jelentette ki Nathan. - Dehogy nincs - ellenkezett Sara. - A városban van egy házad. Láttam, amikor egyszer lovagolni mentem a... miért csóválod a fejed? - Az a ház tavaly porig égett. - Ezt nekem senki sem mondta! Nathan vállat vont. - Akkor a vidéki házadba kellett volna küldenem a leveleket - mondta Sara. - Rendben, most miért csóválod a fejed? - A vidéki házamat szintén elpusztította a tűz. - Mikor? - Tavaly - felelte a férfi. - Körülbelül egy hónappal azelőtt, hogy a városi házam leégett. Sara döbbenten nézett rá. - Két baleset egy hónap alatt? Ezek nem balesetek voltak, de Nathan ezt nem közölte Sarával. Az épületeket az ellenségei gyújtották föl. Kompromittáló leveleket kerestek. Nathan akkoriban a kormánynak dolgozott. A bűnözőkkel sikerült leszámolniuk, de arra még nem jutott ideje, hogy a házait helyreállíttassa. - Valóban a segítségemet kérted? Sara bólintott. - Nem tudtam, ki máshoz fordulhatnék ismerte be. - Azt hittem, a nagybátyád, Dunnford St. James áll a cselszövés hátterében. - Miféle cselszövésről beszélsz? - Valószínűleg ő fogta el a levelet, amit a szüleimnek írtál. - Szerintem viszont a te apád főzte ki az egészet.

- Ezt meg miből gondolod? - Abból, hogy Attila, a hun már sok éve halott - felelte Nathan. - És az apádon kívül nincs még egy olyan gonosz ember, aki képes volna efféle gaztettre. - Nem hallgatom tovább a rágalmaidat. Különben is, én legalább annyira biztos vagyok benne, hogy Dunnford tette. - Ó? Talán a nénikédet is ő verte össze? Sara szeme azonnal könnybe lábadt. Nathan már bánta, hogy feltette a dolgot. - Nem - felelte Sara suttogva. - Az Henry bácsikám műve volt. A múltkor őt láttad a kocsmában. És most már rólam is tudod az igazságot. Nathan ujjával felemelte Sara állát. - Miféle igazságot? Sara sokáig hallgatott, mielőtt válaszolt. - Hitvány családból származom. Remélte, hogy férje legalább egy kicsit próbálja vigasztalni. - Igen, abból. Egy fikarcnyi együttérzés sem szorult Nathanbe, gondolta Sara. - Nos, te sem különben - motyogta, és eltolta magától a férfi kezét. - Nem lenne szabad gyerekeket szülnöm neked. - Miért nem? - Mert olyanok lesznek, mint Henry bácsi. És ami még rosszabb, a te rokonaidra is hasonlítani fognak. Be kell ismerned, hogy a St. Jamesek kőszívű banditák - tette hozzá bólogatva. - Egytől egyig. Nathannek természetesen esze ágában sem volt beismerni ilyesmit, és ezt hamarosan Sara tudtára is adta. - Lehet, hogy a modoruk kissé durva, de becsületesek és egyenesek. - Ó, szóval egyenesek? - Ezzel mire akarsz célozni? Sara tudta, hogy megint felbosszantotta Nathant, de nem érdekelte. - Dunnford bácsikád is egyenes volt, amikor lelőtte a saját fivérét, igaz? - Tehát hallottál róla? - Nathan megpróbált nem elmosolyodni. - Mindenki hallott róla. Az eset a londoni háza előtt

történt, fényes nappal, egy rakás szemtanú jelenlétében. Nathan vállat vont. - Dunnfordnak jó oka volt - morogta. - Hogy lelője a saját fivérét? - kérdezte Sara ironikusan. Nathan bólintott. - És mi volt az oka? - A testvére felébresztette. De Dunnford nem ölte meg magyarázta Nathan. - Egyszerűen csak azt akarta, hogy a fivére ne tudjon leülni egy pár hétig. Ha majd találkozol vele... - Már találkoztam vele - szakította félbe Sara. - És a feleségével is. Elmosolyodott, és szemében megcsillant valami kajánság. Már egyáltalán nem tűnt rémültnek. Nathan felbátorodott. Azon gondolkodott, hogyan terelhetné a társalgást a legfontosabb témára: Sara lefektetésére. Szórakozottan simogatni kezdte Sara vállát. Sara azt hitte, Nathan nem is tudja, mit tesz, mert a férfi tekintete a távolba révedt. Azt hitte, hogy Nathan a rokonaira gondol. Szerette volna, ha férje megmasszírozza fájó hátát, és mivel Nathan annyira elgondolkodott, Sara úgy döntött, kihasználja a helyzetet. Megfogta Nathan jobb kezét, és a gerince felé húzta. - Itt dörzsöld, Nathan! A bútorok; emelgetése közben megfájdult a hátam. Nathan nem ellenkezett. Sara hozzásimult, és lehunyta a szemét. Mennyeien érezte magát. - Most már jobb? - kérdezte Nathan, miután néhány percig hallgatta Sara sóhajtozását. - Igen, jobb. Nathan folytatta a masszírozást. - Hol találkoztál Dunnforddal? - kérdezte. - A parkban - felelte Sara. - A nagybátyád és a nagynénéd is ott volt. Félelmetes látványt nyújtottak. Sosem fogom elfelejteni. Nathan kuncogott. - Dunnford valóban olyan, mint egy barbár - mondta, s közben közelebb húzta menyasszonyát. Sara nem ellenkezett. - A bácsikám nagydarab ember. Csupa izom. Igen, azt hiszem, valóban félelmetes látványt nyújt. - A felesége nemkülönben - vetette közbe Sara

mosolyogva. - Alig tudtam megkülönböztetni őket. Nathan a sértő megjegyzésért megcsípte Sara hátát. - Dunnfordnak bajusza van. - A feleségének is. Nathan ismét megcsípte. - A St. James asszonyok legalább nem olyan kövérek, mint a Winchesterek - jelentette ki. - A Winchesterek sem kövérek - ellenkezett Sara. - Csak... jó erőben vannak. Elérkezett az ideje, hogy a lényegre térjenek, gondolta Sara. Nagy levegőt vett, és megszólalt. - Nathan? - Igen? - Én nem fogok levetkőzni. - Nem? Sara hátrébb lépett, hogy lássa férje arckifejezését. Nathan lassan és nyugodtan elmosolyodott. Ez felbátorította Sarát. - Nem, nem fogok - mondta. - Ha már mindenképpen meg kell tennünk, akkor legalább ahhoz ragaszkodom, hogy a ruhám rajtam maradjon. Akár tetszik, akár nem. Az alsó ajkába harapott, és várta a férfi reakcióját. Nathan úgy érezte, Sara megint fél. Ez bosszantotta. - Az ég szerelmére, Sara, nem fog fájni. - De igen - suttogta Sara. - És te ezt honnan tudod? - Anyám azt mondta, mindig fáj. - Sara elvörösödött. - Nem fáj mindig - csattant fel Nathan. - Lehet, hogy először kicsit... kellemetlen. - Máris ellentmondasz magadnak - kiáltotta Sara. - Nem kell úgy tenned, mintha... - Nem fogom élvezni - szakította félbe Sara. - Jobb, ha ezt máris közlöm. Mennyi ideig tart? Percekig vagy órákig? kérdezte. - Szeretnék lélekben felkészülni rá. Nathan már nem simogatta a hátát. Szorította. Erősen. Kissé megdöbbentette felesége kérdése. Sara kihasználta az előnyét. - Már csak egyetlen szívességet kérek. Nem várhatnál a dologgal estig? Nem adnál pár órát, hogy beletörődjek a sorsomba? Hogy beletörődjön a sorsába? Sara úgy beszélt, mintha a

vesztőhelyre indulna. Nathan a homlokát ráncolva beadta a derekát. - Rendben - mondta. - Várunk ma estig, de ez az utolsó szavam, Sara.. Sara lábujjhegyre állt és megcsókolta. Ajka csak egy pillanatra ért a férfi ajkához, aztán visszaereszkedett, és úgy tűnt, átkozottul elégedett magával. - Ez meg mi az ördög akart lenni? - Egy csók. - Nem, Sara - morogta Nathan. - A csók ilyen. Magához szorította, fölemelte az állát, és száját Sara ajkára tapasztotta. Egy csöppet sem volt gyengéd, de Sara ezt nem is bánta igazán. Teste a férfi testébe olvadt, és hagyta, hogy vezessék. Végül is az előző vitából ő került ki győztesen, és úgy érezte, Nathannek legalább ehhez az egy csókhoz joga van. Nathan hirtelen visszahúzódott, és megtartotta Sarát, aki kissé elszédült a szenvedélyes csóktól. Leültette az ágyra, aztán elindult az ajtó felé, de mielőtt kiment volna, el kellett mozdítania a széket és a hajókoffert. Mire kinyitotta az ajtót, Sara is magához tért. - Nagyon értékelném, Nathan - kezdte fintorogva - ha a jövőben nem a kéményen át jönnél be a szobánkba. Ígérem, hogy többé nem torlaszolom el az ajtót - tette hozzá, amikor a férfi visszafordult, és egy hitetlenkedő pillantást vetett rá. - Nem a micsodán keresztül? - kérdezte, mert azt hitte, rosszul hallotta. - A kéményen - magyarázta Sara. - Még nem feleltél a kérdésemre. Ez a dolog, amit velem tervezel, percekig vagy órákig tart? Nathan úgy döntött, majd később magyarázza el a tudatlan nőnek, hogy a csapóajtó nem kémény. - Honnan a pokolból tudnám, meddig fog tartani? motyogta. - Úgy érted, még sosem csináltad? Nathan lehunyta a szemét. A beszélgetés irányítása kezdett kicsúszni a keze közül. - Dehogynem - felelte a férfi fintorogva. - De valahogy sosem mértem az időt - csattant fel.

Mielőtt becsukta volna maga mögött az ajtót, visszafordult és elmosolyodott. Sarát meglepte a hirtelen hangulatváltozás. - Sara? - szólalt meg Nathan. - Igen? - Nem lesz olyan szörnyű. Az ajtó bezáródott. Ötödik fejezet Sara a nap hátralévő részében nem látta Nathant. Előkészítette a kabint, és a dolgait rendezgette. Mivel szobalánya nem volt, maga vetette meg az ágyat, leporolta a bútorokat, és még egy seprűt is kölcsön kért, hogy fölseperje a padlót. Eszébe jutott, hogy a napernyőjét a fedélzeten hagyta, de amikor érte ment, nem találta. Alkonyaira az idegei pattanásig feszültek. Akárhogy erőlködött, semmi sem jutott eszébe, amivel további haladékot csikarhatott volna ki. Kissé szégyellte magát a gyávasága miatt. Tudta, hogy a dolognak valamikor meg kell történnie, tudta, hogy amíg nincs túl rajta, rettegni fog tőle, de mindez nem enyhítette a félelmét. Amikor meghallotta a kopogást, majdnem felsikított. Aztán kissé megnyugodott, mert rájött, hogy Nathan nem szokott kopogni. Ő be szokott rontani. Végül is a kabin az övé volt, tehát joga volt bejelentés nélkül belépni. Az ajtó előtt Matthew várakozott. Sara térdet hajtott, és behívta a tengerészt. De a férfi egy fejcsóválással visszautasította az invitálást.. - Nora nénikéje szeretné látni magát - jelentette be. Amíg a kabinjában van, szólok Frastnek, hogy hozza be a dézsát. A kapitány arra gondolt, hogy talán meg akar fürdeni, ezért utasított minket, hogy hozzunk friss vizet. Ilyesmiben nem lesz része túl gyakran - tette hozzá. - Jobb, ha kihasználja. - Ez nagyon kedves Nathantől - mondta Sara. - Megmondom neki - felelte Matthew, mert más nem jutott az eszébe. Esetlennek és nevetségesen félénknek érezte magát. Talán azért volt így, mert Nathanen kívül soha nem tekintette senki egyenrangú partnernek, és olyasmi sem

fordult még elő vele, hogy egy hölgy térdet hajtson előtte. Amikor Nora kabinjához értek, végre magához tért, és megszólalt. - Ne fárassza ki, rendben? Sara bólintott, majd várta, hogy Matthew kinyissa előtte az ajtót. A férfi kissé lassan kapcsolt. Sara az ajtóra mutatott, hogy jelezze, mire vár, aztán belépett. - Még sosem láttam Matthewt ennyire zavartnak - kiáltotta Nora, amikor az ajtó becsukódott Sara mögött. - Én észre sem vettem - ismerte be Sara. Nénikéjére mosolygott, az ágya mellé sietett és megcsókolta. - De azt észrevettem, hogy nagyon aggódik miattad, nénikém - jelentette ki. Előhúzott egy széket, leült és megigazította a ruháját. - Úgy érzem, a védelmeződdé lépett elő. - Jóképű férfi, igaz, Sara? És hatalmas szíve van. A természete nagyon hasonlít az én néhai férjemére, bár a külsejük teljesen más. Sara megpróbált nem elmosolyodni. - Ez a Matthew kicsit elcsavarta a fejed, igaz, Nora? - Ostobaság, gyermekem. Én az ilyesmihez már túl öreg vagyok. Sara ejtette a témát. - Jobban érzed magad? - Igen, drágám. És te hogy vagy? - Köszönöm, jól. Nora a fejét csóválta. - Én nem így látom - mondta. -Sara, a szék szélén kuporogsz, és remegsz az idegességtől. Nathan miatt aggódsz? Sara lassan bólintott. - Természetesen miattad is aggódtam - vallotta be. - De most, hogy látlak, már elhiszem, hogy fel fogsz épülni. - Ne térj ki a kérdésem elől! - mondta Nora. - Hogyan boldogulsz a férjeddel? Sara vállat vont. - A körülményekhez képest tűrhetően. Nora elmosolyodott. - Megcsókolt már? - Nora, ilyesmit nem lenne szabad kérdezned.

- Felelj! Megcsókolt? Sara lesütötte a tekintetét. - Igen, megcsókolt. - Helyes. - Ha te mondod. - Nézd, Sara, én tudom, hogy Nathan nem egészen olyan férfi, mint amilyenre számítottál, de ha a zord külső mögé nézel, biztos vagyok benne, hogy rájössz: jó férjet találtál. Sara megpróbálta könnyedre fogni a társalgás stílusát. - Csakugyan? - ékelődött. - És honnan tudod, milyen férfira számítottam? - Biztos vagyok benne, hogy a legvadabb álmaidban nem Nathant képzelted a férjednek. Első látásra kissé nyomasztó ember, nem igaz? - Ó, én nem is tudom - suttogta Sara. - Dehogynem - felelte Nora. - Hiszen amikor legelőször megpillantottad, elájultál, vagy nem? - Kimerült voltam - ellenkezett Sara. - Nora, Nathan... velem akar aludni - bökte ki hirtelen. Norát szemmel láthatóan nem lepte meg a bejelentés. Ez a tény Sarát is megnyugtatta valamelyest. Szüksége volt az idős asszony tanácsára. - Azt hiszem, ez a természetes hajlamaiból következik közölte Nora. - Félsz, Sara? - Egy kicsit. Tudom, mi a kötelességem, de még alig ismerem Nathant, és szeretném, ha előtte udvarolna. - Mi miatt aggódsz pontosan? Sara vállat vont. - Attól félsz, hogy fájni fog? Sara a fejét csóválta. - Olyan különös ez, nénikém. Nathan olyan rémítő, amikor összevonja a szemöldökét, és általában mindig összevonja, de a szívem mélyén tudom, hogy nem fog nekem fájdalmat okozni. Fontos neki, hogy ne féljek tőle. - Helyes. - De nem akarja megvárni, hogy hozzászokjak a gondolathoz - magyarázta Sara. Nora elmosolyodott. - Nem csodálom, hogy nem akar várni, Sara. A felesége vagy, és láttam, hogy nézett rád a legelső éjszakán. Kíván téged.

Sara érezte, hogy elvörösödik. - Mi lesz, ha csalódást okozok neki? - Nem hinném, hogy erre sor kerül - nyugtatta Nora. - Ő majd gondoskodik erről. - Nathan csak akkor kapja meg a vagyon másik felét, ha gyermekünk születik, és mivel olyan sokáig kellett várnia... te tudtad, hogy azt hitte, elszöktem előle? - Sara elmesélte, amit megtudott. Nora felvont szemöldökkel hallgatta. - Szerinted nem helyes, hogy megpróbált elvinni otthonról? - kérdezte Sara. - Dehogynem. Azért ráncolom a homlokom, mert azt hiszem, a szüleid megint becsaptak. - Nora, nem hiheted, hogy... - Mint korábban már említettem - szakította félbe Nora -, én rendszeresen írtam az anyádnak. Elképzelhető, hogy egykét levél valóban elkallódott, no de mind a hat? Nem, Sara, mindez hazugság. Azért vezettek félre, hogy elmenj Angliából. - Anyám sosem tenne ilyet. - Dehogynem - felelte Nora. - Az én szegény húgom retteg a férjétől. Mindig rettegett, és mindig rettegni fog. Ezt mindketten tudjuk, Sara, ezért nincs értelme színlelnünk egymás előtt. Szállj le végre a fellegekből, gyermekem! Ha Winston megparancsolta neki, hogy hazudjon, hazudott. De hagyjuk a szüleidet! Kérdezni akarok valamit. - Mi lenne az? - Örülsz, hogy Nathan felesége vagy? - Nem számít, hogy örülök-e neki vagy sem. - Örülsz vagy nem? - Sosem tudtam elképzelni, hogy más legyen a férjem felelte Sara tétován. - Magam sem tudom, mit érzek, Nora. Minden olyan zavaros. - Igen, a szerelem mindig zavaros. - Én nem beszéltem szerelemről - tiltakozott Sara. -Csupán arról van szó, hogy egész életemben erre neveltek. Hogy Nathan felesége legyek. Nora felhorkant. - Arra neveltek, hogy gyűlöld őt. Azt hitték, te is olyan vagy, mint a nővéred, Belinda, de ez nem igaz. Te egyáltalán nem gyűlölöd Nathant.

- Nem, én senkit sem gyűlölök. - Mindig a védelmére keltél, Sara, mint ahogyan az anyádat is védelmezted, ha kellett. Meghallgattad a hazugságaikat, aztán elvetetted őket. - Ők azt hiszik, hogy gyűlölöm Nathant - vallotta be Sara. Úgy tettem, mintha egyetértenék a rokonaimmal, de csak azért, hogy békén hagyjanak. Henry bácsi volt a legszörnyűbb. De most már tudja, mi az igazság. Amikor a kocsmában találkoztam vele, és amikor megláttam a kövér kisujján a jegygyűrűdet, elvesztettem az önuralmamat. Azzal dicsekedtem, hogy Nathan majd bosszút áll érted, és azt hazudtam, hogy már hosszú ideje jóban vagyok vele. - Valamiben talán mégis igazad volt. Nathan ezentúl mindig ki fog állni mellettem, és tudod, miért? - Mert tudja, milyen drága és aranyos asszony vagy -felelte Sara. Nora a plafonra nézett. - Úristen, dehogy. Ezt még nem tudhatja. Azért vigyáz rám, mert tudja, mennyire szeretsz engem. Nathan az a fajta ember, aki megvédi a hozzátartozóit. - De Nora... A beszélgetést Matthew érkezése szakította félbe. A férfi szélesen Norára mosolygott, majd kacsintott. - Ideje lepihennie - mondta. Sara megcsókolta a nénikéjét, és visszament a kabinjába. A fürdő már várt rá. Sara addig ázott, amíg a víz ki nem hűit, majd felvette fehér hálóingét és a hozzá illő köntöst. Az ágy szélén ült és fésülködött, amikor Nathan belépett. Két fiatal férfi követte. A matrózok felemelték a dézsát, és kivitték a kabinból. Nathan becsukta az ajtót és bereteszelte. Egyetlen szót sem szólt. Nem volt rá szükség. A tekintete mindent elárult. További könyörgésnek és halogatásnak nem volt helye. Sara remegni kezdett. Rájött, hogy Nathan is megfürdött. A haja még nedves volt, és nem viselt inget. Sara tovább fésülködött, s közben azon gondolkodott, mit mondhatna, hogy megnyugtassa magát. Nathan, miközben egyfolytában Sarára nézett, előhúzott

egy széket, leült, és lassan levette a csizmáját. Aztán a zokni következett. Végül felállt, és gombolni kezdte a nadrágját. Sara becsukta a szemét. Nathan elmosolyodott. Levette az összes ruháját, és a székre tette. - Sara? Sara nem nyitotta ki a szemét. - Igen, Nathan? - Vesd le a ruhád! Nathan hangja lágy volt és kedves, legalábbis ő maga így hitte. Szerette volna megnyugtatni menyasszonyát. Nyilvánvaló volt, hogy fél, hiszen olyan vadul rángatta a kefét, hogy szinte kitépte vele a saját haját. - Ezt már megbeszéltük, Nathan. Megmondtam, hogy nem veszem le a ruhámat. Megpróbált határozott hangot megütni, de nem igazán sikerült. - Rendben? - kérdezte. - Rendben - törődött bele Nathan egy sóhajjal. Sarát ez kissé megnyugtatta. Már nem kefélte a haját, de amikor Nathan felállt és átment a szobán, még mindig nem nézett rá. Tekintetét a földre szegezte, és nagy ívben megkerülte a férjét. Miután eltette a hajkefét, nagy levegőt vett és megfordult. Elhatározta, hogy úgy tesz, mintha a férfi meztelensége egy csöppet sem zavarná. Végül is ő a felesége, emlékeztette magát, és nem viselkedhet úgy, mint egy ostoba, ártatlan csitri. A problémát természetesen az okozta, hogy Sara valóban ártatlan volt. Még soha életében nem látott meztelen férfit. Már felnőtt nő vagyok, nem gyerek, mondogatta magában. Semmi okom az idegességre. Ekkor felpillantott, hogy alaposan szemügyre vegye a férje testét, és az agya azonnal kiürült. Nathan épp a plafonon lévő csapóajtóval bajlódott. Sara csak oldalról látta, de ez elég volt, hogy elfelejtsen lélegezni. A férfi csupa izom volt. És bronzbarna. Sara csak ekkor döbbent rá, hogy a feneke majdnem olyan sötét színű, mint a többi testrésze. Hogyan barnulhatott le ennyire ez az intim

testrész? De Sara úgy döntött, inkább nem kérdezi meg. Talán húsz-harmincévnyi házasság után eléggé oldott lesz a kapcsolatuk ahhoz, hogy megemlítse a dolgot, gondolta. Lehet, hogy akkor már erre az éjszakára is nevetve fog visszaemlékezni. Most persze nem nevetett. Nézte, ahogy Nathan meggyújtja a gyertyát, és hálás volt, amiért a hátát fordította felé. Talán azt akarta, hogy Sara fokozatosan szokjon hozzá a hatalmas test látványához? Ha így volt, nem vált be a terve, gondolta Sara. Amikor rájött, mennyire gyerekesen viselkedik, halkan felsóhajtott. Elfordította a fejét, hogy Nathan ne láthassa, mennyire elpirult, majd megszólalt. - Most le fogunk feküdni? Elégedett volt magával, mert úgy érezte, elegendően hanyag hangnemben tette fel a kérdést Pedig valójában úgy hangzott, mintha karót nyelt volna. Nathan tudta, hogy meg kell nyugtatnia, mielőtt lefekteti. A kérdés csak az volt, hogyan. Felsóhajtott és megfordult, hogy a karjába vonja menyasszonyát, de Sara az ágyhoz rohant. Nathan elkapta a vállát, és lassan megfordította. Sarának most nem esett nehezére férje szemébe nézni. Nathan majdnem elmosolyodott. Tudta, hogy Sara akkor sem merne lepillantani, ha közölné vele, hogy egy kígyó tekereg a lába körül. - Zavar a meztelenségem? - kérdezte a nyilvánvalót, mert úgy gondolta, legjobb lesz, ha a gyökerénél ragadja meg a problémát. - Miből gondolod? Nathan megérintette Sara nyakát, és érezte az erek vad lüktetését. - Ugye, szereted, ha megcsókollak, Sara? Sarát meglepte a kérdés. - Nos? — kérdezte Nathan. - Igen - ismerte be Sara. - Szeretem, ha megcsókolsz. Nathan önelégült képet vágott. - De azt hiszem, azt a másik dolgot egyáltalán nem fogom szeretni. Nathan nem sértődött meg az őszinte szavak hallatán. Előrehajolt, megcsókolta Sara homlokát, majd az orrát, aztán

ajka egy pillanatra Sara ajkához ért. - Én szeretni fogom mondta mély hangon. Sara nem tudott mit felelni, ezért hallgatott. Amikor Nathan szája a szájára tapadt, szorosan összezárta az ajkát. Nathan úgy érezte, egy szobrot csókol, de ez nem tántorította el. Lassan átölelte Sara nyakát. Amikor a szorítása kezdett fájdalmassá válni, Sara kinyitotta a száját, hogy rászóljon. Nathan nyelve ekkor a szájába hatolt, és megérintette a nyelvét. Sara teste kezdett felengedni. Közelebb húzódott, és átölelte Nathan nyakát. A csók hosszú volt. Sara még nem ismerte ezt az érzést, így Nathan könnyen megfosztotta félelmétől és ellenállásától. Megpróbált uralkodni saját vágyain, de amikor Sara beletúrt nedves hajába, és pihekönnyen simogatni kezdte, Nathan teste lángra lobbant. Nem óvatoskodott. Már megszelídítette Sarát, és most türelmetlen volt. Sara karját levette a nyakából, s közben tovább csókolta. Sara szeretett volna újra Nathan forró testéhez bújni, de férje nem hagyta. Lefogta a karját, és rángatni kezdte. Sara nem értette, mit akar tőle. - Most már újra átkarolhatsz - szólalt meg Nathan, amikor befejezte a csókolózást. Sarára nézett és elmosolyodott. Felesége kábult tekintete mindent elárult. Szemében szenvedély és zavar tükröződött. Nathan még egyetlen nőt sem ismert, aki ennyire őszintén, ennyire odaadóan reagált volna. Kissé megdöbbent, mert Sara mindent elkövetett, hogy a kedvében járjon. Felesége naiv bizalma olyan erőt adott neki, hogy akár az egész világot képes lett volna meghódítani. De előbb Sarát kellett meghódítania. - Ne félj! - suttogta. - Megpróbálok nem félni - felelte Sara. - Most már könnyebben megy, mert tudom, hogy törődsz az érzéseimmel. - És mikor jutottál erre a következtetésre? - Amikor megengedted, hogy a ruha rajtam maradjon. Nathan felsóhajtott. Úgy döntött, nem ez a legalkalmasabb pillanat, hogy közölje menyasszonyával: épp

az imént vette le róla a köntöst és a hálóinget. Sejtette, hogy erre hamarosan Sara maga is rájön. - Nem vagyok túl türelmes ember, Sara. Különösen akkor nem, ha annyira akarok valamit, mint most téged. Átkarolta felesége derekát, és magához vonta. A testük egymáshoz ért. Sara szeme kikerekedett, de mielőtt eldönthette volna, hogy kellemes-e ez az érzés vagy sem, Nathan szája újból a szájára tapadt. A férfi tudta, hogyan kell csókolni. Sara megragadta a vállát, és melle Nathan mellkasához simult. Nathan fölemelte, és merev férfiasságához szorította. Sara feje egy pillanat alatt kiürült. A csók keltette érzés olyan különös, olyan csodás, olyan emésztő volt. Már nem félt. Tudta, hogy Nathan levetkőztette, de időt akart nyerni, ezért emlékeztette a férfit az ígéretére. Nem emlékezett rá, hogyan kerültek az ágy mellé. Arra eszmélt, hogy Nathan szája fölemelkedik az ajkáról, aztán a férfi felhajtja a takarót, és őt óvatosan az ágy közepére fekteti. Nem hagyott időt, hogy Sara eltakarja meztelenségét. Azonnal fölötte termett, és meleg testévei tetőtől talpig eltakarta. Minden olyan gyorsan történt. Sara úgy érezte, csapdába esett, és teljesen ki van szolgáltatva Nathannek. Nem akart félni, és nem akart csalódást okozni neki. A szenvedély ködje egy pillanat alatt szertefoszlott. Már nem akarta az egészet. De azt sem akarta, hogy Nathan ne csókolja tovább. Rettenetesen félt. Nathan biztosan rossz néven venné, ha sikítana, gondolta, ezért szorosan összezárta az ajkát. A férfi a térdével megpróbálta szétfeszíteni Sara lábát. Sara ezt nem akarta engedni, ezért hadakozni kezdett. Nathan vállára csapott, aki azonnal abbahagyta. A könyökére támaszkodott, és harapdálni kezdte Sara nyakát. Ez már tetszett Sarának. Nathan lehelete forró volt, édes és csiklandozó. Sara borzongott a gyönyörtől. Nathan ekkor suttogva elmondta neki, mennyire elégedett, mennyire kívánja őt, és mennyire szépnek tartja. Biztos volt benne, hogy ezekkel a szavakkal minden akadályt félresöpör.

De tévedett. Amikor újból feszegetni kezdte Sara combját, menyasszonya tökéletesen megmerevedett. Nathan mérgében a fogát csikorgatta. Sara még nem állt készen. Nathan homloka már gyöngyözött az erőfeszítéstől. Valahányszor Sara melléhez ért, a nő teste megfeszült. Nathan éhsége hamarosan fájdalommá fokozódott. Csak pillanatokon múlott, hogy elveszítse az önuralmát. Pedig nem akart ártani Sarának. Sara a vállát csipkedte, és megpróbálta eltaszítaní magától. Még távolról sem állt készen. Nathan úgy döntött, ad még neki néhány percet. Legördült róla, és az oldalára fordult. Úgy gondolta, egy-két perc alatt ő is visszanyeri az önuralmát. Hogy ha majd lecsendesedik zakatoló szíve, ha majd ismét levegőhöz jut, és ágyékában szűnik az iszonyú fájdalom, újra próbálkozik. Pokolian nehéz meghódítani egy szüzet, gondolta, és mivel sem a hódítás, sem a szüzek terén nem rendelkezett tapasztalatokkal, kezdte úgy érezni, hogy képtelen lesz teljesíteni a feladatot. Talán majd sok-sok év múlva nevetve fog visszaemlékezni erre az éjszakára, gondolta. De ebben a pillanatban semmi kedve nem volt nevetni. Sara egész testében remegett. Amikor férje elhúzódott tőle, már nem érezte magát csapdában, és ismét a csókját kívánta. Nathan arckifejezését látva aggodalom fogta el. Sara nagy levegőt vett és felé fordult. - Nathan? Férje nem válaszolt. Szeme csukva volt, állkapcsa szorosan összezárva. - Azt mondtad, türelmes ember vagy. - Néha. - Felbosszantottalak, igaz? - Nem. Sara nem hitt neki. - Ne ráncold a homlokod! - suttogta, és megérintette a mellkasát. Nathan úgy reagált, mintha Sara keze megégette volna.

Szemmel láthatóan eltorzult az arca. - Nem akarod folytatni? - kérdezte Sara. - Már nem kívánsz engem? Hogy nem kívánja? Nathan legszívesebben megragadta volna és leteperte volna, hogy megmutassa, mennyire kívánja. Természetesen nem tette, mert tudta, hogy Sara ettől újra megrémülne. - Sara, csak egyetlen percet várj! - mondta fojtott hangon. - Attól tartok... - Nem fejezte be a mondatot. Nem mondta el Sarának, hogy attól fél, fájdalmat fog okozni neki. Ez a felismerés csak fokozta volna felesége rettegését, ezért Nathan hallgatott. - Nem kell félned - suttogta Sara. Nathan nem akart hinni a fülének. Kinyitotta a szemét, és Sarára nézett. A nő valóban azt hitte, hogy fél. Ezt elárulta gyöngéd tekintete. - Sara, az ég szerelmére, én nem félek. Sara ujjai vándorolni kezdtek Nathan mellkasa mentén. Amikor keze a hasához ért, Nathan megragadta. - Hagyd ezt abba! - utasította. - Eddig csak tapasztalt nőkkel volt dolgod, igaz, Nathan? Nathan válaszként halkan felmordult. Sara elmosolyodott. - Ugye, szeretsz megcsókolni engem? Nathan tizenöt perccel korábban pontosan ezt kérdezte tőle, hogy megnyugtassa. Ha nem lettek volna olyan erős fájdalmai, most felkacagott volna. Felesége úgy bánt vele, mintha kettejük közül Nathan lenne a szűz. Már éppen fel akarta világosítani Sarát, amikor az közelebb húzódott, és Nathan rájött, hogy Sara már nem fél tőle. - Szeretsz? - kérdezte ismét Sara. - Igen, Sara, szeretlek megcsókolni. - Akkor csókolj meg, kérlek! - Sara, én nem csak csókolózni akarok. Meg akarlak érinteni. Mindenütt. Nathan várta, hogy Sara újra megdermedjen. Minden türelme elfogyott, idegei pattanásig feszültek, és csak arra tudott gondolni, hogy végre beléeressze magját.

Lehunyta a szemét és felmordult. Sara megfogta a kezét, és a saját mellére szorította. Nathan kinyitotta a szemét, és várta, mi fog történni. Sara hamarosan türelmetlenné vált. Nathan lágyan simogatta a mellét. Ettől felbátorodott. Lábujjával a férfi lábszárát simogatta, majd hozzáhajolt és megcsókolta. - Nem szeretem csapdában érezni magam - suttogta. - De most nem vagyok csapdában, Nathan. Még ne add fel! Ez számomra teljesen új érzés. Igazán. Nathan gyengéden megsimogatta Sara arcát. - Nem áll szándékomban feladni - suttogta. - Igazán. Sara felsóhajtott, és újra megcsókolta. Amikor nyelve a férfi nyelvéhez ért, Nathan elvesztette az önuralmát. Vadul és odaadóan csókoló agresszorrá vált. Sara a hátára fordult, és megpróbálta maga fölé vonni Nathant. De a férfi nem engedelmeskedett. Lehajtotta a fejét, és megcsókolta a Sara melle közt húzódó illatos völgyet. Aztán ajkával addig játszadozott a mellbimbókon, míg meg nem keményedtek. Nyelvével teljesen megvadította Sarát. Amikor menyasszonya már nem bírta tovább a kínzást, megragadta Nathan haját, és rángatni kezdte. Nathan ekkor bekapta a mellbimbóját, és Sara úgy érezte, villám sújt belé. Hátát megfeszítve még többet követelt. Gyomrában forróság áradt szét. - Nathan, kérlek - suttogta. Fogalma sem volt róla, mit kér, csak azt tudta, hogy a hihetetlen hő elveszi az eszét. Nathan most a másik mellbimbóját kapta be, s keze közben Sara combjai közé siklott. Sara nem ellenkezett, csak zihálva felsóhajtott. Nathan felkönyökölt, hogy lássa menyasszonya arcát. Sara megpróbálta férje vállának hajlatába rejteni arcát, de Nathan megragadta a haját, és felemelte a fejét. - Tetszik, ahogy reagálsz - suttogta. - Szereted, ha megérintelek? Már tudta a választ. Érezte, hogy Sara készen áll. Hogy forró. Nathan ekkor gyengéden megérintette a redők közt rejtőző bimbót, és addig simogatta, amíg Sara nedvessé nem vált. Ekkor az ujját lassan belédugta.

Sara körmei a hátába martak. - Nathan - suttogta. - Hagyd abba! Ez fáj. Ó, Istenem, ne hagyd abba! Nathan alig hallotta, mit mond. Egész teste remegett a vágytól. Egy csókkal elnémította az erőtlenül tiltakozó Sarát, majd fölémászott. Sara nem próbálta összezárni a lábát, sőt, úgy helyezkedett, hogy a férfi merevsége a combjai közé kerüljön. Nathan lassan beléereszkedett, de amikor megérezte Sara ellenállásának vékony pajzsát, azonnal megállt. Fölemelte a fejét, és Sara szemébe nézett. - Ölelj át a lábaddal! - parancsolta elszántan. Sara engedelmeskedett, és Nathan mély hangon felsóhajtott. De még mindig habozott. - Nézz rám, Sara! Sara kinyitotta a szemét. - Az enyém leszel. Most és mindörökké. Sara szeme elhomályosult a szenvedélytől. - Mindig a tiéd voltam, Nathan. Mindig. A férfi ismét megcsókolta. Aztán egy gyors mozdulattal behatolt, mert azt akarta, hogy Sara hamar túlessen a fájdalmon. - Csitt, kicsim - suttogta, amikor Sara felkiáltott. Nathan teljesen belétemetkezett. - Úristen, ez csodás - mondta. - Nem, egyáltalán nem az! - kiáltotta Sara. Megpróbált megmozdulni, hogy enyhítse a lüktető fájdalmat, de Nathan szorosan fogta a csípőjét, - Egy perc, és elmúlik - mondta. Arcát zihálva Sara vállához szorította, és fogaival, nyelvével csiklandozni kezdte a bőrét. Az édes kín valamelyest feledtette Sarával a fájdalmat. - Ne akarj eltaszítani - utasította a feleségét. - Most nem fogom abbahagyni. Nem tudom. Nyelve Sara fülcimpájához ért. Sara abbahagyta a fészkelődést és felsóhajtott. - Mindjárt elmúlik a fájdalom - suttogta Nathan. - Ígérem. Sara remélte, hogy férje nem téved. Még mindig érezte a fájdalmat. A lüktetés egy perc múltán valóban szűnni

kezdett, de amikor Nathan megmozdult, ismét beléhasított. - Ha nem mozogsz, nem olyan szörnyű - suttogta Sara. Nathan felmordult. - Nem baj, Nathan? - Nem - felelte a férfi. Természetesen hazudott, de Sara még túl ártatlan volt ahhoz, hogy megértse, mennyire fontos most Nathannek a mozgás. - Nem mozgok. Sara simogatni kezdte a haját és a tarkóját. Nathan teste égett a vágytól, de uralkodott magán. - Nathan, csókolj meg! - Elmúlt a fájdalom? - Majdnem. Nathan kissé visszahúzódott, megcsókolta, majd lassan újra beléhatolt. - Megmozdultál! - kiáltotta Sara. Nathan megcsókolta. Amikor ismét megpróbált visszahúzódni, Sara körmei a combjába mélyedtek. Megpróbálta mozdulatlanul tartani a férfit. Nathan nem törődött a tiltakozásával. Keze a testük közé siklott, és hüvelykujja gyengéden simogatni kezdte az izzó pontot. Feje a párnákra hanyatlott, és érezte, hogy a combján gyengül a szorítás. Ekkor Sara megmozdult. Csípőjét Nathan csípőjéhez szorította. Mozdulatai ösztönösek, ősiek és irányíthatatlanok voltak. Nathant forrón magához szorította, és kezdetét vette a párzási rítus. Az ágy recsegett. A testüket elborító veríték csillogott a gyertya fényében. Sara édes sóhaja Nathan mély nyögésével vegyült. Mindketten vadul keresték a beteljesülést. Nathan képtelen volt tovább késleltetni a tetőpontot, és amint magja Sara testébe áramlott, felkiáltott. Tudta, hogy Sara is közel jár a beteljesüléshez. Folytatta erőteljes mozdulatait, és amikor érezte, hogy Sara teste megfeszül, erőteljesen ismét beléhatolt. Sara felsikoltott. Nathan nevét kiáltotta. Nathan teljes súlyával ráereszkedett, hogy enyhítse Sara testének remegését.

Egy ideig egyikük sem mozdult. Nathan elégedett volt. Sara kimerült. - Többé nem nevezhetsz arának - szólalt meg végül Sara. - Nem vagyok túl nehéz? - kérdezte Nathan. A hangja fáradtnak tűnt. Sara közölte, hogy valóban nehéz, és Nathan azonnal legördült róla. De Sara még nem akart eltávolodni tőle. Azt akarta, hogy magához ölelje, hogy elmondja, mennyire nagyszerű nőnek tartja, hogy szerelmes, dicsérő szavakkal illesse, amilyenekre minden ifjú feleségnek szüksége van. Azt akarta, hogy férje ismét megcsókolja. De mindebből semmit sem kapott. Nathan már lehunyta a szemét, és úgy tűnt, békésen alszik. Sarának fogalma sem volt róla, miféle csata dúl férje lelkében. Nathan kétségbeesetten próbálta megérteni, mi történt vele az imént. Még sosem vesztette el az önuralmát. Sara teljesen megbabonázta és összezavarta. Sebezhetőnek érezte magát, és ez megrémítette. Sara az oldalára fordult. - Nathan? - Mi az? - Csókolj meg! - Aludj! - Csókolj meg, hogy jól aludjak! - Nem. - Miért nem? - Mert ha megcsókollak, újra megkívánlak - magyarázta a férfi. - Olyan törékeny vagy. Sara felült, és érezte a combjai közt támadó kellemetlen érzést. Nathannek igaza volt. Sara valóban törékeny volt. De ez most nem számított. Még mindig szerette volna, ha a férfi megcsókolja. - Te tettél törékennyé - suttogta, majd vállon bökte a férfit. - Én mondtam, hogy ne mozogj. - Te mozdultál meg először, Sara - morgott Nathan. Sara elpirult, aztán felbátorodott, és férjéhez bújt. - Nathan, nem gondolod, hogy az „azután” legalább annyira fontos, mint a „közben?” Nathan nem értette, miről beszél a nő. - Aludj! - utasította másodjára. Magukra terítette a

takarót, és lehunyta a szemét. Sara átkarolta. Kimerült volt, és dühös. Ezt közölte is a férjével. Nathan felkacagott. - Sara, tudom, hogy kielégültél. - Én nem erről beszélek. Várta, hogy férje magyarázatot kérjen, aztán feladta. - Nathan? - A fenébe, mi az már megint? - Kérlek, ne beszélj velem ilyen hangon. - Sara... - kezdte Nathan fenyegetően. - Miután a többi nőt lefektetted, nos, azután... mit csináltál? Vajon hova a pokolba akart kilyukadni? - Otthagytam őket - csattant fel Nathan. - Engem is itt fogsz hagyni? - Sara, ez az én ágyam. Aludni fogok. Sara türelme elfogyott. - Addig nem, amíg el nem magyarázom neked a helyes viselkedés szabályait - közölte. - Amikor egy férfi befejezi... a dolgát, elmondja a feleségének, mennyire nagyszerű nőnek tartja. Utána megcsókolja és magához öleli. És egymás karjaiban merülnek álomba. Nathan önkéntelenül elmosolyodott. Sara úgy beszélt, mint egy generális. - Honnan tudhatnád, mi a helyes és mi nem? Ne felejtsd el, hogy előtte szűz voltál. - Egyszerűen tudom, és kész - ellenkezett Sara. - Sara? - Igen? - Ne kiabálj velem! Nathan feléje fordult. Sara olyan képet vágott, mintha sírni akarna. Nathannek ehhez most nem volt türelme. Kinyújtotta a kezét, átölelte, aztán gyorsan megcsókolta, fejét a vállához szorította, és megszólalt. - Nagyszerű nő vagy. De most aludj! Ez nem hangzott túl meggyőzően, de Sara nem törődött vele. Nathan magához ölelte, és a hátát simogatta. Ezt legalább őszintén tette. Sara közelebb húzódott és lehunyta

a szemét. Alig várta már a reggelt. Elhatározta, hogy ráébreszti Nathant, mennyire szerencsés. Sara már tudta, hogy csakis ő lehet a férfi tökéletes társa. Nathan még nem tudta, de idővel rá kellett jönnie. Sara biztos volt ebben. Nathan karjaiban merült álomba. A következő nap jelentette új életük kezdetét. A következő napnak olyannak kellett lennie, mint a mennyország. Hatodik fejezet Olyan volt, mint a pokol. Amikor Sara felébredt, Nathan már kiment a kabinból. Korábban kinyitotta a tetőn lévő csapóajtót, és a kabinba most friss levegő és napfény áradt. Sokkal melegebb volt, mint előző nap. Sara megfürdött, felöltözött, és férje keresésére indult. Már majdnem felért a főfedélzetre, amikor egy férfi kiáltására lett figyelmes. Szaladni kezdett, hogy lássa, mi történt, és amikor felért, majdnem belebotlott a földön fekvő férfiba. Az idős tengerész nyilván elesett, mert nem volt eszméleténél. A napernyő, melyet Sara előző nap hiába keresett, ott volt a lábai közt. Jimbo fél térdre ereszkedve a fekvő férfi fölé hajolt, és lekevert neki két pofont, hogy felébressze. Néhány másodperc múlva kisebb tömeg gyűlt az alvó férfi köré. Jimbót mindenki tanácsokkal látta el, hogyan ébressze fel a kábult matrózt. - Mi a fene történt itt? Sara közvetlenül a háta mögül hallotta Nathan dübörgő hangját. Nem fordult meg, úgy válaszolt. - Szerintem megbotlott valamiben. - Nem valamiben, asszonyom - mondta az egyik matróz. Hanem a maga napernyőjében. - Igen, ez az én napernyőm - vállalta el Sara a felelősséget. - Az én hibám. Rendbe fog jönni, Jimbo? Igazán sajnálom. Én... Jimbo megsajnálta Sarát. – Ne folytassa, Lady Sara! Az emberek tudják, hogy baleset volt.

Sara a matrózokra nézett. Mindegyik mosolygott és bólogatott. - Ne aggódjon, asszonyom! Iván pillanatokon belül felébred. Murray! - kiáltott Jimbo. - Hozz egy vödör vizet! Az majd magához téríti. - Vajon el tudja majd készíteni a vacsoránkat? - kérdezte egy Chester nevű férfi. A matróz a homlokát ráncolva bámult Sarára. Nyilván őt hibáztatta a történtekért. - Magának fontosabb a gyomra, mint a barátja? - kérdezte Sara. Nem várta meg a választ. A kábult férfi mellé térdelt, és gyengéden megveregette a vállát. Az idős matróz nem reagált. - Úristen, Jimbo, lehet, hogy megöltem? – kérdezte suttogva. - Dehogy ölte meg - felelte Jimbo. - Láthatja, hogy lélegzik. Ha magához tér, szörnyen fájni fog a feje, ez minden. Nathan felemelte Sarát, hogy elvezesse a tömegtől. De Sara maradni akart. - Ezért a balesetért én vagyok a felelős - mondta. A matrózok hevesen bólogattak. Sara elvörösödött. - Baleset volt! - kiáltotta. Senki sem szállt vitába vele. Ettől kissé jobban érezte magát. - Én majd ápolom Ivánt - mondta. - Ha kinyitja a szemét, azonnal bocsánatot kérek tőle. - Nem hinném, hogy lesz kedve meghallgatni - jósolta Nathan. - Ja - értett egyet Lester. - Rettegett Iván a legkisebb apróságért is hetekig haragszik, igaz, Walt? A sötétbarna szemű, vékonyka férfi bólintott. - Ez pedig nem apróság, Lester - motyogta. - Iván dühöngeni fog. - Iván az egyetlen szakács? - kérdezte Sara. - Igen - felelte Nathan. Sara végre megfordult, és férje szemébe nézett. - Miért hívják Rettegett Ivánnak? - kérdezte. - Annyira gonosz? Nathan rá sem nézett. - Nem szeretik a főztjét - felelte, aztán intett az egyik

férfinak, hogy öntse Iván arcába a vödör tartalmát. A szakács azonnal köpködni és morogni kezdett. Nathan bólintott, majd megfordult és elindult. Sara el sem akarta hinni, hogy egyetlen búcsúszó nélkül képes otthagyni őt. Úgy érezte, megalázták. Visszafordult Ivánhoz, és a kezét tördelve várta, hogy bocsánatot kérhessen. Közben megfogadta magában, hogy utána megkeresi Nathant, és ismét leckét ad neki az illemből. Amikor Iván felült, Sara mellé térdelt. - Nagyon kérem, uram, bocsásson meg nekem! A napernyőmben botlott meg, bár biztos vagyok benne, hogy ha a lába elé néz, észrevette volna. Mégis kérem, hogy bocsásson meg. Iván a fejét vakargatva bámulta a csinos nőt. Megpróbált uralkodni magán, mert látta, hogy Sara őszintén aggódik. És mellesleg a kapitány felesége volt. - Nem estem túl nagyot - motyogta. - Végül is nem szándékosan tette elém az ernyőjét, igaz? Iván halvány ír akcentussal beszélt. - Nem, természetesen nem szándékosan, uram - felelte Sara. - Fel tud állni? Majd én segítek. De a férfi olyan gyanakvó szemmel méregette, hogy Sara inkább eltekintett ettől. Jimbo felsegítette, de amint elengedte, Iván imbolyogni kezdett. Egy matróz gyorsan elkapta, és vezetni kezdte. Sara eközben megpróbálta kihúzni a lába közül a napernyőt, és a két tűz közé került Iván a fenekére esett. - Tűnjetek innen! - kiáltott rájuk. - Ma este nem kaptok levest. Zúg a fejem, és most már a seggem is fáj. Lefekszem. - Vigyázz a nyelvedre! - szólt rá Jimbo. - Így van - kiáltotta egy másik férfi. - Nem látod, hogy egy hölgy is van köztünk? Jimbo felemelte Sara napernyőjét, és átadta neki. Aztán megfordult és elindult, de Sara szavai annyira megdöbbentették, hogy megtorpant és visszafordult. - Majd én elkészítem a levest. - Azt nem teheti - mondta Jimbo. - Maga a kapitány felesége. Nem végezhet ilyen alantas munkát. Sara nem akart összetűzésbe keveredni Jimbóval a többi

matróz előtt, ezért megvárta, hogy a férfi elmenjen. Aztán az emberekre mosolygott. - Csodás levest főzök maguknak. Iván? Jó lesz így? A nap hátralévő részét pihenéssel töltheti. Ez a legkevesebb, amit tehetek. Iván szemmel láthatóan jobb kedvre derült. - Főzött már valaha? - kérdezte vigyorogva. Mivel mindenki őt nézte, Sara úgy döntött, hazudik. Végül is milyen nehézséget okozhatna egy leves elkészítése? - Ó, rengetegszer - dicsekedett. - Otthon sokszor segítettem a szakácsunknak. - Miért végezne ilyen alantas munkát egy olyan finom hölgy, mint maga? - kérdezte Chester. - Nagyon... unatkoztam a vidéki házunkban - felelte Sara. A főzéssel foglaltam el magam. Úgy tűnt, az emberek hisznek neki. - Ha elég erős hozzá Iván, hogy irányítson a konyhában, akár azonnal elkezdhetjük. Egy jó levest órákig forralni kell tette hozzá, remélve, hogy nem téved. Iván megengedte, hogy megfogja a karját. Miközben a fejét vakargatta, elvezette Sarát a munkaterület felé. A sötét folyosókat járva Sara teljesen eltévedt. Iván természetesen tudta az utat. A szentélyébe érve meggyújtott két gyertyát, beletette őket két üveggömbbe, és egy a fal mellett álló zsámolyra helyezte. - Itt lát négy rézüstöt - magyarázta. - A leveshez mindegyikre szükség lesz. Ott a hús. Egy része romlott. A romlott részt már elválasztottam a romlatlantól. Csak tegye bele a vízbe! Olyan fülledt itt a levegő. Friss tengeri levegőre van szükségem. Ekkor ismét a fejébe hasított a fájdalom. - Már nincs sok dolga - motyogta, miután visszanyerte az egyensúlyát. - Csak aprítsa fel a zöldséget, és szórja be a fűszerekkel! Gondolom, ez nem okozhat problémát. Akarja, hogy itt maradjak, amíg kiismeri magát? - Nem - felelte Sara. - Azt hiszem, elboldogulok, Iván. Menjen fel Matthewhoz, és nézesse meg a sérülését! Talán van valami speciális gyógyszere, ami enyhíti a fájdalmát.

- Hogyne lenne, kislány - felelte Iván. - Egy pint rum. Amint a szakács eltávozott, Sara munkához látott. Elhatározta, hogy olyan levest főz, ami után mindenki megnyalja mind a tíz ujját. A délelőttöt és a délután egy részét a konyhában töltötte. Kissé furcsállta, hogy senki sem keresi. Természetesen Nathanre várt. - Az a piszok még csak jó reggelt sem kívánt - motyogott magában. A derekára kötött kendővel megtörölte izzadt homlokát, és kiseperte az arcából nedves fürtjeit. - Ki nem kívánt neked jó reggelt? - Sara felismerte Nathan mély hangját. Megfordult, és összevonta a szemöldökét. - Te nem kívántál jó reggelt - mondta. - Mit keresel itt? - Levest főzök. És te mit keresel itt? - Téged. Főztél már levest életedben? Sara a férfi elé lépett, és a szemébe nézett. Nathan az ajtófélfának támaszkodott. - Nem - felelte Sara. - Eddig nem tudtam, hogy kell levest főzni, de most már tudom. Egyáltalán nem nehéz. - Sara... -A matrózok engem okoltak Iván balesete miatt. Tennem kellett valamit, hogy visszanyerjem a jóindulatukat. Egyébként is azt akarom, hogy szeressen a személyzetem. - A személyzeted? Sara bólintott. - Lehet, hogy nincsen házad és nincsenek szolgáid, de van egy hajód, ezért a legénységed egyben az én személyzetem is. Ha megkóstolják a levesemet, újra meg fognak szeretni. - Miért törődsz vele, hogy szeretnek-e vagy sem? Nathan ellökte magát a faltól, és közelebb lépett Sarához. Sara kipirult a konyha melegétől. Nathan kinyújtotta a kezét, és kisimított egy tincset Sara arcából. - Nathan, minden embernek fontos, hogy szeressék. - Nekem nem. Nathan még egy lépést tett felé. A combja Sara combjához ért.

- Sara? - Igen? - Még mindig fáj a tegnap éjjeli dolog? Sara azonnal elvörösödött. Nem mert a férfi szemébe nézni. - Tegnap éjjel valóban fájt - suttogta. Nathan az ujjával felemelte az állát. - Nem ezt kérdeztem. - Nem? - Nem. - Akkor mit akarsz tudni? - Azt, hogy most fáj-e - mondta Nathan. - Nem - felelte Sara. - Már nem fáj. Egy hosszú, néma percig bámulták egymást. - Nathan? Még mindig nem üdvözöltél tisztességesen. Kezét a férfi mellkasára tette, lehunyta a szemét és várt. - Mi a fenét jelent az, hogy tisztességesen? - kérdezte. Valójában pontosan tudta, mit akar Sara, de kíváncsi volt, hogy mi következik. Sara kinyitotta a szemét, és összevonta a szemöldökét. - Meg kellene csókolnod. - Miért? - kérdezte Nathan. - Csak tedd meg! - parancsolta Sara. Mielőtt Nathan feltehette volna a következő bosszantó kérdést, Sara megragadta a fejét, és magához húzta. - Nem számít - suttogta. - Majd én megteszem. Nathan nem tiltakozott. De nem is vállalta át a feladatot. Sara egy szemérmes csókot nyomott a szájára, majd hátralépett. - Sokkal jobb érzés lenne, ha te is közreműködnél, Nathan. Úgy illene, hogy viszonozd a csókot. Hangja olyan lágy és érzéki volt, mint a teste, mely Nathan testéhez simult. Nathan hozzáhajolt, és amikor Sara felsóhajtott, lassan megcsókolta. Amikor az ajkuk elvált, nem tudta elengedni. - Ki tanított meg csókolózni? - kérdezte. Tudta, hogy a kérdésének semmi értelme, hiszen az előző éjszaka maga győződött meg Sara ártatlanságáról, de muszáj volt megkérdeznie.

- Te tanítottál meg - felelte Sara. - Előttem még soha nem csókoltál meg senkit? Sara a fejét csóválta. - Ha nem tetszik, ahogy csókollak... - kezdte. - Tetszik. Sara abbahagyta a mentegetőzést. Nathan hirtelen elhúzódott tőle, megragadta a kezét, és a gyertyákhoz vezette. Mindkettőt elfújta, majd a folyosó felé indult. - Nathan, én nem hagyhatom itt a konyhát - mondta Sara. - Alvásra van szükséged. - Micsoda? Én sosem alszom napközben. - Most majd fogsz. - De mi lesz a csodás levesemmel? - A pokolba, Sara, én nem akarom, hogy főzz. Sara a férfi széles hátát bámulta. Nathan egy elviselhetetlen zsarnok volt. ~ Már elmagyaráztam, miért vállaltam el. - Gondolod, hogy megnyerheted a bizalmukat egy tál moslékkal? Sara legszívesebben lábszáron rúgta volna. - Ez nem moslék! - kiáltotta. Nathan nem nyitott vitát. Egyenesen a kabinjukba vonszolta Sarát. Aztán becsukta az ajtót és bereteszelte. - Fordulj meg, Sara! Sara összevonta a szemöldökét, de engedelmeskedett. Nathan most sokkal gyorsabban gombolta ki a köntöst, mint előző éjjel. - Tényleg nem akarok aludni - mondta Sara. Nathan tovább vetkőztette. Sara még mindig nem fogta fel, hogy a férje valójában mit akar. Amikor megpróbálta levenni az ingét is, Sara eltolta a kezét. Nathan rámeredt, aztán gombolni kezdte a saját ingét. Sara felfigyelt az eseményre. - Te is aludni akarsz? - Sosem alszom napközben. Nathan félrelökte az ingét, az ajtónak támaszkodott, és lehúzta a csizmáját. Sara hátrálni kezdett.

Csak nem akarsz átöltözni? Nathan kajánul elvigyorodott. - Nem. - Csak nem akarsz... - Ó, dehogynem. - Nem! Nathan kihúzta magát, Sarához lépett, és csípőre tette a kezét. - Nem? Sara a fejét rázta. - Mi az ördögért nem? - Nappal van. - A fenébe, Sara, csak nem félsz már megint? Istenemre, nem vagyok képes még egyszer végigcsinálni azt a cirkuszt. Sara kikelt magából. - Cirkuszt? Te a velem való szeretkezést cirkusznak nevezed? - Félsz? - kérdezte Nathan. Látszott, hogy valóban aggódik emiatt. Sara hirtelen rájött, hogy ha akarja, megúszhatja a dolgot, de azonnal elvetette az ötletet. Nem akart hazudni. - Tegnap este nem féltem. - Összefonta a karját, és hozzátette: - Te féltél. Nathan ezt a megjegyzést válaszra sem méltatta. - Azt mondtad, már nincsenek fájdalmaid - emlékeztette, s közeledni kezdett. - Már nem vagyok érzékeny - suttogta Sara. - De tudom, hogy kellemetlen lesz. Nathan elmosolyodott. - Annyira elviselhetetlen? - Megint... mozogni fogsz? Nathan nem nevetett. Sara annyira aggódott, és ő nem akart gúnyt űzni az érzéseiből. De hazudni sem akart. - Igen - felelte, s kinyújtotta a kezét. - Megint mozogni fogok. - Akkor az alváson kívül semmi mást nem csinálunk. Sara még mindig nem értette, ki a férj és ki a feleség. Nathan úgy döntött, később fogja elmagyarázni Sarának, hogy a legfőbb kötelessége az engedelmesség. Most nem akart egyebet, csak megcsókolni a feleségét. Átölelte a vállát, magához húzta, és becsukta a csapóajtót. A kabinra sötétség borult. Nathan várt egy kicsit, aztán

hosszan, forrón megcsókolta. Megfordult, hogy meggyújtsa a gyertyákat, de Sara megállította. - Ne - suttogta. - Látni akarom, ahogy... Sara a derekára tette a kezét, és Nathan elhallgatott. Felesége remegő kézzel, de gyorsan gombolta ki a nadrágját. Ujjai a férfi kemény hasához értek. Nathan nagyot sóhajtott. Tetszett neki a dolog. Sara ettől felbátorodott, az arcát a férfi mellkasára hajtotta, majd lassan kikapcsolta az övet. - Mit akarsz látni, Nathan? - kérdezte suttogva. Nathannek minden erejét össze kellett szednie a válaszhoz. Sara ujjai lassan siklottak az ágyéka felé. Nathan lehunyta a szemét. - Látni akarom, ahogy kielégülsz - felelte mély hangon. Istenem, Sara, érints meg! Nathan teste már merev volt. Sara elmosolyodott. Nem gondolta, hogy az érintése ennyire felgerjeszti a férjét. Kissé lejjebb tolta Nathan nadrágját. - Megérintelek, Nathan. Nathan nem bírta tovább a kínzást. Megragadta Sara kezét, és oda tette, ahol a legnagyobb szüksége volt az érintésére. Sara simogatni akarta. De Nathan nem engedte. - Ne! - parancsolta elcsukló hangon. - Csak tartsd, csak szorítsd, de ne... Úristen, Sara, hagyd már abba! Sara elhúzta a kezét. - Fájdalmat okoztam? - kérdezte suttogva. Nathan újból megcsókolta, és csókolgatni kezdte a nyakát. Sara megpróbálta újra megérinteni. Nathan megragadta a kezét, és a derekára tette. - Még nem akarom elveszíteni a fejem - suttogta. Kibírhatatlan, amit csinálsz. Sara megcsókolta a nyakát. - Nem érek hozzád, Nathan, de csak akkor, ha megígéred, hogy nem fogsz annyit mozgolódni, miközben szeretkezünk. Nathan felkacagott. - Te fogod akarni, hogy mozogjak - mondta. - Tudod mit, Sara?

- Nos? - Úgy döntöttem, hogy könyörögni fogsz. Betartotta az ígéretét. Mire az ágyba kerültek és Nathan elhelyezkedett a combja közt, Sara valóban nem tudta elviselni az édes kínzást. Testében elszabadult a szenvedély tüze. A behatolás fájdalommal járt. Nathan gyöngéden szerette, mert tudta, hogy a felesége még érzékeny, és addig nem mozdult, amíg Sara fészkelődni nem kezdett alatta. Sara hamarabb talált a beteljesülésre, mint Nathan, de testének remegése kiváltotta a férfi orgazmusát is. Nathan a párzás alatt egyetlen szót sem szólt, Sara viszont egyfolytában beszélt. Gyengéd, szerelmes szavakat suttogott. Némelyiknek volt értelme, némelyiknek nem. Nathan végül magához tért és Sarára nehezedett. Rájött, hogy a felesége sír. - Úristen, Sara, megint fájdalmat okoztam? - Csak egy kicsit - suttogta félénken Sara. Nathan felkönyökölt, és a szemébe nézett. - Akkor miért sírsz? - Nem tudom - felelte. - Olyan... döbbenetes volt, és olyan... Nathan egy csókkal elnémította, aztán felemelte a fejét és elmosolyodott. Az őrségváltást jelző hajókürt füttye vészharangként visszhangzott a fejében. Hirtelen rájött, hogy ez a nő képes meghódítani a szívét. Nathan sebezhetőnek érezte magát, és tudta, hogy ez veszélyes. A szerelem könnyen elpusztíthatta. - Nathan, miért ráncolod a homlokodat? Nathan nem felelt. Felkelt az ágyról, hátat fordított Sarának, felöltözött, és kiment a kabinból. Óvatosan zárta be az ajtót. Sara egy darabig mozdulni sem tudott a döbbenettől. Nathan szó szerint elmenekült. Mintha egy démon üldözte volna. Ilyen keveset jelentett volna számára ez a szeretkezés? Sara sírva fakadt. Szüksége lett volna férje szerelmes szavaira. Még egy szajhának is több megbecsülésben van

része, gondolta Sara. És még meg is fizetik. Amikor Sara könnyei elapadtak, az ágyon töltötte ki a mérgét. Ökölbe szorította a kezét, és Nathan párnájára csapott. Aztán felkapta a párnát, és erősen magához szorította. Nem kellett sok idő hozzá, hogy rájöjjön, mennyire szánalmasan viselkedik. Félrelökte a párnát, és takarítani kezdett. A délután hátralévő részét a kabinban töltötte. Amikor elkészült a takarítással, leült az egyik székre, és megpróbálta lerajzolni a hajót. A rajzolás elterelte a gondolatait Nathanről. Egy idő múlva Matthew kopogott az ajtón, és megkérdezte, hogy az első vagy a második váltással akarja-e elfogyasztani a vacsorát. Sara azt felelte, hogy inkább vár, és a nénikéjével vacsorázik. Nagyon szerette volna tudni,, mit szólnak a főztjéhez az emberek. Miután a fűszereket beletette a levesbe, egészen jó illata volt. Az íze is biztosan nagyszerű lesz, gondolta, hiszen órákon át főtt. Elégedetten várta, hogy az emberek megkeressék és köszönetet mondjanak. Megfésülködött és átöltözött, hogy méltóképpen fogadja a látogatókat. Hetedik fejezet Estére már mindenki gyilkosnak nevezte. Az első váltás néhány perccel hat után jelent meg a konyhában, hogy megkapja a vacsoráját. A matrózok egész nap keményen dolgoztak. Felsúrolták a fedélzetet, kijavították a függőágyakat, és az ágyúkat is alaposan kipucolták. Kifáradtak, és farkaséhesek voltak. Legtöbben két adagot is elfogyasztottak az erősen megfűszerezett levesből. A rosszullétek akkor kezdődtek, amikor a második váltás is elfogyasztotta az adagját. Sara minderről mit sem tudott. De már kezdett türelmetlenné válni, mert mindeddig még senki sem jelentkezett, hogy megdicsérje a főztjét. Végül valaki hangosan kopogtatott. Sara az ajtóhoz rohant, kinyitotta, és megpillantotta a homlokát ráncoló

Jimbót. A mosolya azonnal lehervadt. - Jó estét, Jimbo - kezdte. - Valami baj van? Nagyon szomorúnak látszik. - Maga még nem evett a levesből, igaz, Lady Sara? kérdezte a férfi. Sara nem értette, mire akar kilyukadni Jimbo. A fejét csóválta. - A nénikémmel akarok vacsorázni - magyarázta. - Jimbo, mi ez a szörnyű hang? - kérdezte, s kikukucskált az ajtón. - Az emberek. - Az emberek? Hirtelen Nathan is megjelent Jimbo mellett. Férje arckifejezését látva Sara lélegzete elakadt. Nathan roppant dühösnek tűnt. Sara ösztönösen hátrálni kezdett. - Mi a baj, Nathan? - kérdezte rémülten. - Történt valami? Nora? Jól van? - Nora remekül van - szólalt meg Jimbo. Nathan egy intéssel félreállította a tengerészt, és bevonult a kabinba. Sara tovább hátrált. Férje a fogát csikorgatta, és ez rosszat jelentett. - Felbosszantott valami? - kérdezte Sara suttogva. Nathan bólintott. Sara úgy döntött, pontosabban fogalmaz. - Én bosszantottalak fel? Nathan ismét bólintott, aztán berúgta az ajtót. - Mivel? - kérdezte Sara, s kétségbeesetten próbálta titkolni, mennyire retteg. - A levessel - felelte Nathan fojtott hangon. Sara nem értette. - Az embereknek nem ízlett a levesem? - Ugye, nem szándékosan, csináltad? Mivel Sarának fogalma sem volt róla, mire céloz a férje, nem felelt. Nathan becsukta a szemét, és elszámolt tízig. - Tehát nem akartad megölni őket? - Persze, hogy nem - felelte Sara zihálva. - Nem akartam megölni őket. Hogy feltételezhetsz ilyesmit? Ők a személyzetem, miért akarnék ártani nekik? Sajnálom, ha nem ízlett nekik a levesem. Nem tudtam, hogy ennyire finnyásak. - Finnyásak? - ismételte Nathan morogva. - Ebben a

pillanatban húsz emberem szenved a hajókorlátnál. Felöklendezik a levest, amit te készítettél nekik. Másik tíz a függőágyán vonaglik a fájdalomtól. Még élnek, de biztos vagyok benne, hogy szívesebben lennének halottak. - Nem értem - kiáltotta Sara döbbenten. - Azt akarod mondani, hogy a levesem nem volt jó? Hogy az emberek miattam betegedtek meg? Úristen, azonnal indulok. Ápolnom kell őket. De Nathan vállon ragadta. - Ápolnod kell őket? Sara, ha a közelükbe mégy, ők fognak kiápolni a tengerbe. - Sosem tennének ilyet. Én az úrnőjük vagyok. Nathan ordítani szeretett volna. Aztán rájött, hogy már ordít. - Egy fenét nem. Az ágyhoz vonszolta Sarát, és a párnákra fektette. - Most pedig elmondod, mit tettél abba az átkozott levesbe. Sara sírva fakadt. Nathannek majdnem húsz percébe került, hogy rájöjjön, mi okozta az emberek rosszullétét. Nem Sarától tudta meg; az ő összefüggéstelen mondataiból alig tudott kihámozni valamit. Iván volt az, aki emlékezett rá, hogy a romlott húst az asztalon hagyta, de ezt elfelejtette közölni Sarával. Nathan a kabinba zárta a feleségét, hogy ne csinálhasson több galibát. Sara mérges volt, mert Nathan nem engedte, hogy bocsánatot kérjen az emberektől. Nathan aznap este nem feküdt le. Őrségbe kellett mennie azzal a néhány emberrel, aki nem betegedett meg. Sara nem tudta, hogy férjét a kötelesség szólította el. Azt hitte, hogy még mindig haragszik, ezért nem akar vele aludni. Nem tudta, lesz-e valaha annyi bátorsága, hogy ismét a matrózok szemébe nézzen. Hogyan győzhetné meg őket arról, hogy nem akarta megölni őket? Aggodalmát hamarosan harag váltotta fel. Mégis, hogy képzelhettek róla ilyesmit? Elhatározta, hogy amint visszanyeri a bizalmukat, kioktatja őket az elhamarkodott következtetéseket illetően. Nathan sem tudott könnyen megbocsájtani. Másnap reggel lépett be a kabinba. Sarára meredt, de nem szólt egy

szót sem. Az ágyra roskadt, álomba merült, és az egész délelőttöt átaludta. Sara nem bírta sokáig a bezártságot. És nem bírta Nathan horkolását sem. Fél egykor kiosont a kabinból. A fedélzetre sietett, kinyitotta kék napernyőjét, és sétálni indult. De a séta megalázónak bizonyult. Az emberek mind elfordultak tőle. A legtöbb matróz arca még mindig szürke volt, és mindegyik mogorva képet vágott. Mire Sara a legfelső fedélzetre vezető keskeny lépcsőhöz ért, már majdnem sírt. Nem is tudta, hová megy, csak minél távolabb az összevont szemöldököktől. A legfelső fedélzet kötelekkel és árbocokkal volt tele. Sara leült a legmagasabb árboc tövébe, és nyitott napernyőjét két vastag kötél közé akasztotta. Nem tudta, meddig ült ott. Azon gondolkodott, hogyan kedveltethetné meg magát ismét az emberekkel. Karja és arca hamarosan rózsaszínűre sült a napon. Akkoriban a bronzbarna szín nem volt divat a hölgyek körében. Sara úgy döntött, visszamegy és benéz Nora nénikéjéhez. Jólesett volna beszélgetni valakivel, aki még szereti. Nora biztosan nem fogja hibáztatni, gondolta. Igen, egy kellemes csevegésre volt szüksége. Fölállt és le akarta akasztani a napernyőjét, de az ernyő küllői beleakadtak a kötelekbe. Jó öt percébe került, mire sikerült annyira meglazítania a köteleken lévő csomókat, hogy kiszabadíthassa az ernyőt. A feltámadó szél csak nehezítette a dolgát. Amikor a napernyő elszakadt, Sara feladta a küzdelmet. Úgy döntött, Jimbo vagy Matthew segítségét kéri. Az ernyőt a kötelek közt hagyta és visszaindult. Amikor meghallotta a hatalmas csattanást, ijedtében majdnem átesett a hajó oldalán. Chester az utolsó pillanatban kapta el. Mindketten a felső fedélzet felé fordultak, és látták, ahogy az egyik árboc egy másiknak vágódik. Chester futásnak eredt, és segítségért kiáltozott. Sara úgy döntött, jobb, ha eltűnik az útból. Miután a matrózok elrohantak mellette, Nora kabinja felé indult. Amikor az ajtóhoz ért, Matthew lépett ki a kabinból. - Jó napot, Matthew - üdvözölte Sara. Megállt, térdet

hajtott, majd hozzátette: - Csak egy pár percig maradok. Szeretném tudni, hogy van a nénikém. Ígérem, nem fárasztom ki. Matthew elvigyorodott. - Elhiszem - felelte. - Egy fél óra múlva magam is benézek hozzá. Ebben a pillanatban hatalmas dörrenés remegtette meg a hajót. Sara az ajtóba kapaszkodott, nehogy térdre essen. - Te jó ég, mekkora szél fúj ma, igaz, Matthew? De a tengerész már a fedélzet felé rohant. - Ez nem a szél volt - kiáltott vissza. Sara éppen akkor zárta be maga mögött Nora kabinjának ajtaját, amikor Nathan kirobogott a saját kabinjából. Sara látta, hogy nénikéje jobb bőrben van, ezért így szóit: - Visszatért az arcszíned, Nora, és a horzsolásaid is sokkal halványabbak. Nemsokára együtt sétálgatunk a fedélzeten. - Igen, valóban jobban érzem magam - mondta Nora. - És te hogy vagy, Sara? - Ó, remekül - felelte unokahúga. Az ágy szélére ült, és megfogta nénikéje kezét. Nora összevonta a szemöldökét. - Hallottam a levesről, gyermekem. Tudom, hogy nem vagy remekül. - Én nem ettem belőle - fakadt ki Sara. - De az emberek miatt szörnyen gyötör a lelkiismeret. Nem akartam megbetegíteni őket. - Tudom, hogy nem akartad - nyugtatta Nora. - Ezt Matthewnak is megmondtam. A védelmembe vettelek, és biztosítottam Matthewt, hogy nem rosszindulatból tetted. Hiszen te sosem csinálnál ilyesmit. Sara felvonta a szemöldökét. - Szerintem borzasztóan csúnya dolog a legénység részéről, hogy ilyesmit feltételez az úrnőjéről. Igen. Pontosa olyan nyakasak, mint a kapitányuk. - Nathannel mi a helyzet? - kérdezte Nora. - Ő is téged hibáztat? Sara vállat vont. - Természetesen ő is felizgatta magát a leves miatt, de nem hinném, hogy azt gondolja, szándékosan mérgeztem

meg az embereket. Talán azért megértőbb a többieknél, mert ő nem evett belőle. Különben is úgy döntöttem, nem érdekel, mit gondol rólam. Én sokkal jobban haragszom rá, mint ő rám. Igen - tette hozzá Nora mosolyát látva. Egyáltalán nem bánik jól velem. Nem adott időt nénikéjének, hogy válaszoljon a drámai kijelentésre. - Ó, nem lett volna szabad ilyet mondanom. Nathan a férjem, és én hűséggel tartozom neki. Szégyellem magam, amiért... - Megütött? - szakította félbe Nora. - Természetesen nem. Csak... Nora egy hosszú percig várt a magyarázatra. Amikor Sara pirulni kezdett, már sejtette a probléma természetét. - Nem volt elég gyengéd, amikor lefektetett? Sara lesütötte a szemét. - Nagyon gyengéd volt. - Akkor? - De utána nem... vagyis másodjára, nos, utána... egyszerűen elment. Egyetlen kedves szót sem szólt, Nora. Valójában semmit sem mondott. Egy szajhával is jobban bánnak. Nora megkönnyebbült. - És te mondtál neki valami kedveset? - kérdezte. - Nem. - Nekem úgy tűnik, Nathan nem igazán tudja, mit akarsz tőle. Talán nem is sejti, hogy a dicséretére vársz. - Nekem nem a dicsérete kell. Csak egy kis figyelmesség mondta Sara, de azonnal meg is bánta. - Ó, Istenem, ez nem igaz. Igenis szükségem van a dicséretére. Nem tudom, miért, de szükségem van rá... Nora? Észrevetted, hogy a hajó megdőlt? Vajon Nathan miért nem tesz semmit? Nora egy pillanatig gondolkodott. - Igen, kétségtelenül lejt a padló - felelte. - De te azt mondtad, hogy az erős szél az oka. - Remélem, nem borulunk fel - sóhajtott Sara. - Sosem tanultam meg úszni. Nem mintha ez valamit is számítana. Nathan nem hagyná, hogy megfulladjak. Nora elmosolyodott. - Miért nem? Sarát meglepte a

kérdés. - Mert a felesége vagyok. Megígérte, hogy védelmez engem, Nora. - És te ebben vakon bízol, igaz? - Természetesen. A hajó hirtelen újra megingott, és még közelebb kerültek a víz felszínéhez. Nora rémülten megragadta Sara kezét. Sara megsimogatta nénikéjét és megszólalt. - Nathan a hajó kapitánya, és nem fogja hagyni, hogy az óceánba essünk. Tudja, mit csinál. Ne aggódj! Odakint már üvöltöztek az emberek. Valaki Sara nevét kiáltozta. - Érted már, miről beszéltem? - kérdezte Sara nénikéjétől. - Nathan csak üvöltve tud megszólítani. Vajon most mi a baja? Fertelmes a modora. Kész csoda, hogy el tudom viselni. - Menj és nézd meg, mit akar! - javasolta Nora. - Ne hagyd, hogy kiabálással terrorizáljon! És ne feledd: mindig nézz a felszín alá! - Tudom - sóhajtott Sara. Felállt, és megigazította a ruháját, - Nézzek a felszín alá, és egy jó férjre találok ismételte nagynénje két nappal korábbi szavait. Megpróbálom. Megcsókolta Norát, és kisietett a folyosóra. Majdnem beleütközött Jimbóba. A nagydarab férfi megragadta, hogy el ne essen. - Jöjjön velem! - parancsolt rá. Az alsó szint felé vezette. Sara megpróbált elszabadulni. - Nathan engem hív, Jimbo. Oda kell mennem hozzá. A fedélzeten van, igaz? - Tudom, hol van - motyogta Jimbo. - De szüksége van egy pár percre, hogy megnyugodjon. Itt elrejtőzhet, amíg... - Nem fogok elrejtőzni a saját férjem elől - szakította félbe Sara, - A pokolba, dehogynem. Sara dobbantott, és ekkor meghallotta Nathan hangját a háta mögül. Megfordult, és bátran elmosolyodott. Bízott benne, hogy Jimbo jelenlétében nem kerül sor családi vitára. De férje zord arckifejezését látva már őt sem érdekelte Jimbo. Összevonta a szemöldökét.

- Az ég szerelmére, Nathan, muszáj mindig így rám ijesztened? - Sara - suttogta Jimbo. - Én a maga helyében... Sara nem törődött a tengerész motyogásával. - És ha már a rossz szokásaidnál tartunk, szeretnék rámutatni, hogy rosszul vagyok a folytonos üvöltözésedtől. Ha akar valamit tőlem, uram, legyen szíves civilizált hangot megütni! Jimbo Sara mellé lépett. Matthew is előbukkant az árnyékból, és Sara másik oldalára állt. Sara hirtelen rádöbbent, hogy a két férfi védelmezni próbálja. - Nathan sohasem bántana engem - jelentette ki. - Lehet, hogy néha szívesen megtenné, de sosem ütne meg. - Szerintem pedig most pont olyan képet vág, mintha meg akarná ölni magát - ellenkezett Jimbo. Nathan megpróbált lecsillapodni, mielőtt megszólalt. Sarára meredt, és vett néhány mély lélegzetet. Számolt. - Mindig olyan képet vág, mintha meg akarna ölni valakit suttogta Sara. Összefonta a karját, és megpróbált a lehető legkevésbé rémültnek tűnni. Nathan még mindig nem szólalt meg. - Rendben - mondta Sara, amikor már nem bírta elviselni férje izzó tekintetét. - Megint evett valaki a levesemből? Ezért vagy ilyen állapotban? Nathan arcán megrándult egy izom. Sara rájött, hogy ezt a kérdést nem kellett volna feltennie. Kár volt eszébe juttatni a tegnapi eseményeket. Ekkor észrevette, hogy férje egy napernyőt tart a kezében. Nathan még mindig nem bízott a hangjában. Megragadta Sara kezét, berántotta a kabinjukba, bevágta az ajtót és nekidőlt. Sara az íróasztalhoz lépett, megfordult és rátámaszkodott. Megpróbált közönyös képet vágni. - Nathan, nem tudom nem észrevenni, hogy megint felizgattad magad valami miatt - kezdte. - Szándékodban áll elmondani, mi bosszantott fel, vagy inkább csak állsz és bámulsz rám? Ne tedd próbára a türelmemet! - Hogy én ne tegyem próbára a te türelmedet? Sara nem mert bólintani.

Nathan felemelte a napernyőt, de tekintetét nem vette le Saráról. - Ismerős ez a tárgy? - kérdezte. Sara az ernyőre meredt, és azonnal észrevette, hogy ketté van törve. - Te törted el a drága napernyőmet? - kérdezte felháborodva. Nathan szempillája megrebbent. - Nem. Nem én törtem el. Hanem az az árboc, amelyik elszabadult. Te oldoztad el a csomókat? - Kérlek, hagyd abba az üvöltözést! - tiltakozott Sara. - Ha így kiabálsz, nem tudok gondolkodni. - Válaszolj! - Lehet, hogy néhány vastagabb kötelet eloldoztam, Nathan, de jó okom volt rá. Ez egy nagyon értékes napernyő - tette hozzá, és az ernyőre mutatott. - Beakadt, és én megpróbáltam... Nathan, mi történik pontosan, ha valaki eloldja a csomókat? - Elvesztettünk két vitorlát. Sara nem értette, miről beszél a férfi. - Mit csináltunk? - Tönkrement két vitorla. - És ezért vagy ilyen izgatott? Ember, hiszen még legalább hat van a bárkán. Biztos, hogy... - Hajó! - üvöltötte Nathan. - Ez hajó, nem bárka. Sara megpróbálta megnyugtatni. - Hajót akartam mondani. - Van még ezekből az izékből? - Napernyőnek hívják - felelte Sara. - És igen, van még három darab. - Add ide őket! Azonnal! - Mit akarsz csinálni velük? Sara a ládájához szaladt. Nathan fenyegetően felé lépett. - El sem tudom képzelni, mi szükséged a napernyőimre. - Behajítom őket az óceánba. - Azt nem teheted. Mindegyik illik valamelyik ruhámhoz. Bűn lenne kidobni őket... Nem tehetsz ilyet. - Egy fenét nem. Nathan már nem kiabált.

- Magyarázd meg, miért akarod tönkretenni a napernyőimet! - követelte Sara. - Aztán lehet, hogy odaadom őket. Sara közben előkereste a három napernyőt, megfordult, és magához szorította őket. - Mert veszedelmesek. Sara hitetlenkedve meredt a férjére. - Hogy lehet egy napernyő veszedelmes? Nathan a fejét csóválta. - Az első ernyőben az embereim majdnem kitörték a nyakukat - kezdte. - Csak Iván bukott fel benne - felelte Sara. - Minek következtében te olyan levest főztél, amibe a többiek belebetegedtek. Nathan vádjai nem voltak teljesen megalapozatlanok, ismerte be Sara, bár tapintatlanságnak tartotta, hogy férje ismét szóba hozta a levest. - A második ernyő kárt okozott a hajómban - folytatta Nathan. - Nem tűnt fel neked, hogy már nem siklunk a vízen? Le kellett eresztenünk a horgonyt, hogy elvégezzük a javításokat. Ha ránk támadnak, szinte védtelenek vagyunk. Ezért kell az óceánba hajítani az összes átkozott napernyődet. - Nathan, én nem szándékosan okoztam ezeket a baleseteket. Úgy beszélsz, mintha mindezt direkt csináltam volna; - Direkt csináltad? - Nem! - kiáltotta Sara. - Ezt kikérem magamnak. Sara elpityeredett. - Ne nyafogj már! - parancsolt rá Nathan. De Sara, ahelyett hogy abbahagyta volna a sírást, férje karjába vetette magát. Nathan nem tudta, mihez kezdjen vele. Az ernyők a lába körül hevertek, a felesége pedig eláztatta könnyeivel az ingét. Nathan átölelte és magához szorította, bár fogalma sem volt róla, miért akarja megnyugtatni. Hiszen Sara majdnem elpusztította a hajót. Nathan megcsókolta. Sara a vállához szorította az arcát, és abbahagyta a sírást.

- Az emberek tudják, hogy én tettem tönkre a hajót? - Nem tetted tönkre - suttogta Nathan. - De az emberek azt hiszik, hogy... - Sara, néhány nap alatt kijavítjuk a károkat - mondta Nathan. Persze hazudott, mert a munkálatok legalább egy hetet vettek igénybe, de szépített az igazságon, mert megsajnálta Sarát. Sara hozzásimult és megszólalt. - Nathan? - Igen? - Tudja a személyzetem, hogy én okoztam a bajt? Nathan a plafonra nézett. Még hogy a személyzete! -Igen, tudja. - Te mondtad meg nekik? Nathan lehunyta a szemét. Nem örült, hogy Sara hűtlenséggel vádolja. - Nem én mondtam meg. Látták a napernyőt, Sara. - Azt akartam, hogy tiszteljenek. - Ó, hát tisztelnek is - felelte Nathan. A Sara előtt felcsillanó remény hamar semmivé foszlott, mert férje hozzátette: - Most attól rettegnek, hogy legközelebb a pestist hozod a hajóra. Sara azt hitte, hogy Nathan csak ugratja. - Ezt nem gondolhatják komolyan - felelte. - Ó, dehogynem - mondta Nathan. - Már fogadásokat is kötnek, Sara. Van, aki arra tesz, hogy előbb a furunkulus jön, aztán a pestis, mások... Sara ellökte magától. - Te komolyan beszélsz? Nathan bólintott. - Azt gondolják, átok ül rajtad. - Hogy tudsz ezen mosolyogni? Nathan vállat vont. - A matrózok babonásak, Sara. - Az a bajuk, hogy nő vagyok? Hallottam, hogy a tengerészek azt hiszik, a nő a fedélzeten szerencsétlenséget jelent. De engem nem érdekelnek az efféle ostobaságok. - Nem, nem az a bajuk, hogy nő vagy - felelte Nathan. Megszokták a nők jelenlétét. A húgom, Jade régebben

gyakran velünk utazott. - Akkor miért... - Te más vagy, mint Jade. És ezt hamar észrevették. Sara nem akarta, hogy Nathan ezt bővebben kifejtse. Hirtelen eszébe jutott valami. - Nathan, én segítek kijavítani a hajót - mondta. - Igen, ez az. Akkor az emberek majd rájönnek, hogy nem szándékosan... - Isten ments! - szakította félbe Nathan. - Akkor hogyan fogom visszanyerni a bizalmukat? - Nem értem, miért hajtogatod ezt folyton - felelte Nathan. - Semmi értelme azon vesződnöd, hogy visszanyerd a bizalmukat. - Én vagyok az úrnőjük. Bírnom kell a tiszteletüket, ha irányítani akarom őket. Nathan hangosan sóhajtott, és megcsóválta a fejét. - Inkább magadat irányítsd az ágyba, és maradj ott, amíg vissza nem jövök. - Miért? - Ne akard tudni! Csak maradj a kabinban! Sara bólintott. - Csak akkor megyek ki a kabinból, ha meg akarom látogatni Norát. Rendben van? - Nem mondtam, hogy... - Kérlek. Olyan hosszú a délután, Nathan. És lehet, hogy te csak órák múlva jössz haza. Tegnap éjjel nem is voltál a kabinban. Megpróbáltam ébren maradni, de nagyon fáradt voltam. Nathan elmosolyodott, mert örült, hogy Sara a kabinjukat otthonnak nevezi. Aztán bólintott. - Ma este ébren maradsz - parancsolta. - Bármikor is jövök vissza. - Megint kiabálni akarsz velem? - Nem. - Akkor jól van. Ébren maradok. - A pokolba, Sara. Én nem kértem, hanem parancsoltam. Vállon ragadta a feleségét, és erősen megszorította. Sara eltolta a kezét, és átkarolta Nathan derekát. - Nathan? - szólalt meg suttogva.

A hangja kissé remegett. Nathan azt hitte, attól fél, hogy bántani akarja. Már éppen el akarta magyarázni, hogy akármilyen dühös is lesz, sosem fog kezet emelni rá, amikor Sara hirtelen lábujjhegyre állt és megcsókolta. Nathan meglepetésében nem is tudta, hogyan reagáljon. - Nagyon haragudtam rád, amikor ma reggel olyan hirtelen kiszaladtál a kabinból, miután... miután... - Úgy érted, miután szeretkeztünk? - kérdezte Nathan mosolyogva. - Igen. Nagyon haragudtam. - Miért? - Mert egy feleség szereti hallani, hogy.. - Hogy sikerült kielégítenie a férjét? - Nem! Ne gúnyolódj, Nathan! Ne beszélj ilyen ridegen arról, ami kettőnk közt történt. Olyan szép volt. Nathant megrendítették Sara forró, őszinte szavai. - Igen. Szép volt - mondta. - Nem akartam gúnyolódni. Egyszerűen csak szerettem volna megérteni, mit vársz tőlem. - Hallani akarom, hogy... Nem tudta folytatni. - Hogy nagyszerű nő vagy? Sara bólintott. - Tudom, hogy én is hibáztam - ismerte be. - Nekem is meg kellett volna dicsérnem téged. - Miért? Sara meglepődött. - Mert egy férjnek is szüksége van dicsérő szavakra. - Nekem nincs. - De van. Nathan úgy döntött, elég időt fecsérelt erre a zavaros beszélgetésre. Fél térdre ereszkedett, hogy összeszedje az ernyőket. - Visszakaphatnám ezeket? - kérdezte Sara. - Magam akarom összetörni őket. Nem szeretném, ha a személyzetem látná, amint az óceánba dobod. Olyan megalázó lenne. Nathan vonakodva beleegyezett, de csak azért, mert tudta, hogy amíg Sara a kabinban van, nem okozhat több kárt a haszontalan szerszámokkal. De a biztonság kedvéért megeskette.

- Nem fognak kikerülni a kabinból? - Nem. - Összetöröd őket? - Igen. Nathan megnyugodott. Mire kiért a kabinból, szilárdan hitte, hogy felesége többé nem tesz kárt semmiben. Különben is, gondolta, mi mást tehetne még tönkre?

Nyolcadik fejezet Sara felgyújtotta a hajót. A legénység már kezdte ismét biztonságban érezni magát. Nyolc nap és nyolc éjszaka telt el baleset nélkül. Az emberek még mindig aggódtak Sara miatt, de már sokkal ritkábban ráncolták a homlokukat, ha elment mellettük. Egyesek még fütyörésztek is munka közben. Chester, a hajó hitetlen Tamása volt az egyetlen, aki még keresztet vetett, valahányszor Sara elment mellette. Lady Sara úgy tett, mintha észre sem vette volna. Miután a vitorlákat kijavították, kezdték behozni a lemaradásukat, és már csak egyhétnyire voltak Nora otthonától. Az idő is kedvező volt, bár a délelőtti forró órákat alig lehetett kibírni. Úgy tűnt, az események a megszokott mederben folynak. Nathannek tudnia kellett volna, hogy ez nem marad így sokáig. Péntek este volt, és éppen befejezte az őrség eligazítását. Aztán Jimbóhoz és Matthewhoz lépett, hogy utasításokat adjon nekik a másnapi gyakorlatra vonatkozóan. A három férfi a Nathan kabinjába vezető csapóajtó előtt állt, ezért Jimbo fojtott hangon beszélt. - Az emberek már nem hiszik, hogy a feleséged meg van átkozva, főnök. Már csak Chester mondogatja mindenkinek, hogy a baj nem jár egyedül. Nem ártana szemmel tartanunk Sarát, amíg... - Jimbo, jól tudod, hogy a kapitány feleségéhez senki sem merne hozzányúlni - suttogta Matthew. - Én nem mondtam, hogy valaki hozzá akar nyúlni ellenkezett Jimbo. - Csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy könnyen megbánthatják az érzéseit. Sara egy kicsit érzékeny. - Tudtad, hogy a személyzetének tekint bennünket? kérdezte Matthew vigyorogva. - Téged biztosan a tenyerén hordoz, ezért aggódsz annyira az érzései miatt. - Matthew folytatni akarta a beszélgetést, de hirtelen különös szag csapta meg. - Lehet, hogy füstszagot érzek? - kérdezte. Nathan pillantotta meg először a csapóajtó széleinél

szivárgó füstöt. Riadót kellett volna kiáltania, hogy figyelmeztesse a többieket a veszélyre. De nem tette. Ehelyett Sara nevét kiáltotta. Amikor feltépte az ajtót, sűrű, fekete füst emelkedett a magasba. Nathan ismét Sara nevét kiáltotta. - Tűz! - üvöltötte Matthew. Jimbo vödrökért futott, s közben parancsokat kiabált, Matthew pedig megpróbálta megakadályozni, hogy Nathan a csapóajtón át menjen le a kabinba. - Nem tudhatod, mi van odalent - kiáltotta. - A lépcsőn menj, fiú, a lépcsőn...! De Nathan már a kabinba ugrott. Matthew abbahagyta a kiáltozást, és a lépcső felé iramodott. Nathan a kabinba érve szinte semmit sem látott a sűrű füsttől. Tapogatózva az ágyhoz ment, hogy megkeresse a feleségét. Sara nem volt ott. Mire az egész kabint átkutatta, Nathan tüdeje már égett a füsttől. Visszatámolygott a csapóajtóhoz, és átvette Jimbótól a vizesvödröket. A veszedelem hamarosan elmúlt. Nathan eloltotta a tüzet, de a szíve még mindig vadul zakatolt. Szörnyen féltette a feleségét, bár Sara nem is volt a kabinban. Nem gyűrhette le a füst. Nem halt meg. Még nem. Matthew és Jimbo közrefogta Nathant. A három férfi a szoba sarkába bámult. A tűzhely alatti deszkák egy része az alsó szintre hullott. A padlón most izzó lyuk tátongott. A négy falból kettő a plafonig megfeketedett a tűztől. De Nathant nem a kár mértéke döbbentette meg. Tekintete Sara napernyőinek maradványaira szegeződött. A tűzre vetett ernyők küllői még mindig vörösen izzottak. - Lehet, hogy Sara a tűzhelyet kandallónak nézte? kérdezte Matthew suttogva, s az állát dörzsölgetve fontolgatta a lehetőséget. - Szerintem igen - felelte Jimbo. - Szerencse, hogy nem aludt. A füst megölte volna mondta Nathan komoran. - Nos, fiú - kezdte Jimbo -, Sarának nincs semmi baja, és

ez a fő. Olyan sötét a hangod, mint ezek a falak. Csak magadat okolhatod. Nathan egy gyilkos pillantást vetett rá, de Jimbo egy csöppet sem illetődött meg. - Magam hallottam, hogy Sara a csapóajtót kéménynek nevezte. Akkor ezen jót nevettem magamban. Azt hittem, azóta felvilágosítottad. - Szerintem nem tette meg - szólt közbe Matthew. Nathant egy csöppet sem nyugtatta meg Jimbo érvelése. Amikor felbődült, olyan volt a hangja, mintha sírni akarna. - Felgyújtotta a hajómat! - Nem szándékosan tette - kelt Matthew Sara védelmére. De Nathan nem figyelt rá. - Felgyújtotta a hajómat! ismételte üvöltve. - Ezt már hallottuk - szólt közbe Jimbo. - Most pedig nyugodj meg, és próbáld higgadtan végiggondolni ezt a kis balesetet! - Szerintem néhány percig még képtelen lesz gondolkodni - mondta Matthew. - A fiú mindig forrófejű volt, Jimbo. És a tüzet valóban Sara okozta. Ez tény, nem igaz? A két férfi megfordult, és indulni készült. Mindketten úgy érezték, Nathannek most egyedüllétre van szüksége. De a kapitány kiáltása megállította őket. – Hozzátok ide! Azonnal! Jimbo intett Matthewnak, hogy maradjon a helyén, majd kisietett a kabinból. Amikor Nora szobájában megtalálta Sarát, nem mondott neki semmit a történtekről, csak közölte, hogy a férje beszélni akar vele. Sara visszasietett a kabinjába. Amikor megpillantotta a víztócsákat, a szeme kikerekedett. Aztán észrevette a padlón tátongó lyukat, és elakadt a lélegzete. - Úristen, mi volt itt? Nathan lassan feléje fordult és válaszolt. - Tűz. Sara egy pillanat alatt megértett mindent. - Tűz? - kérdezte fojtott hangon. - Úgy érted, kigyulladt a kandalló, Nathan? A férfi egy hosszú percig nem válaszolt. Aztán Sarához lépett, és közvetlenül előtte megállt. Kísértést érzett, hogy megragadja Sara torkát, ezért a háta mögött szorosan

összekulcsolta a kezét. Sara nem mert a szemébe nézni. Tekintetét a romokra szegezte, és lassan az alsó ajkába harapott. Remegni kezdett. Nathan azt hitte, hogy Sara végre felfogta, mit tett. De tévedett. - Tudom, hogy nem lett volna szabad itt hagynom a kandallót - suttogta. - Talán egy szikra... Nathan a fejét csóválta. Sara ekkor a szemébe nézett. Szemmel láthatóan félt. - Sara? - szólalt, meg Nathan egészen kedvesen. - Igen, Nathan? - kérdezte Sara, s lesütötte a szemét. - Nézz rám! Sara ránézett. Szemében könnyek csillogtak. Nathan dühe egy pillanat alatt elillant. Fáradtan és hosszan felsóhajtott. - Akartál még mondani valamit? - kérdezte Sara. - Ez nem kandalló. Nathan kiment a kabinból. Sara hosszú ideig bámult utána, majd Matthewhoz és Jimbóhoz fordult. - Jól értettem? Azt mondta, hogy a kandalló nem kandalló? A két férfi egyszerre bólintott. Sara magába roskadt. - Pedig pontosan úgy néz ki. - Nos, nem az - jelentette ki Matthew, majd oldalba bökte Jimbót. - Magyarázd el! Jimbo bólintott, aztán elmondta Sarának, hogy a kabin sarkába állított fém alkatrészeket Nathan a legutóbbi útja során szerezte. Az irodában álló régi tűzhelyet akarta felújítani velük, de amikor kikötöttek, elfelejtette levinni a hajóról. Jimbo biztos volt benne, hogy legközelebb nem felejti el. Végül közölte Sarával, hogy a csapóajtó egy egyszerű szellőző nyílás, nem pedig kémény. A magyarázat végére Sara teljesen elvörösödött. Tudatlan bolondnak érezte magát. - Mindenkit megölhettem volna - suttogta. - Így van - bólogatott Matthew. Sara sírva fakadt. A két férfi nem tudta, mit tegyen. Jimbo Matthewra bámult. Matthew hirtelen úgy érezte magát, mint egy apa, akinek

meg kell nyugtatnia a gyermekét. Átölelte Sarát, és ügyetlenül simogatni kezdte a hátát. - Már nincs semmi baj, Sara - mondta Jimbo. - Maga nem tudhatta, hogy az nem kandalló. - Egy idióta is rájött volna - kiáltotta Sara. A két férfi Sara feje felett egymásra nézett és bólintott. Aztán Matthew megszólalt. - Magam is kandallónak néztem volna, ha... - Nem tudta befejezni, mert nem tudott kitalálni semmiféle hihető hazugságot. Jimbo a segítségére sietett. - Mindenki kandallónak nézte volna, aki nem szokott a hajózáshoz. Nathan az ajtóban állt, és nem akart hinni a szemének. Jimbo és Matthew, a két ádáz kalóz most úgy viselkedett, mint két dada. - Ha már véresre vakartad a feleségem hátát, Matthew, ideküldhetnél pár embert, hogy rendbe hozzák ezt a szemétdombot. Nathan ekkor Jimbóhoz fordult. - A deszkák az alattunk lévő szintet is átégették. Gondoskodj róla, hogy megcsinálják! Jimbo, Matthew, ha nem veszitek le a kezeteket a feleségemről, én... Nem kellett befejeznie a mondatot. A két férfi már az ajtónál járt, amikor Nathan utánuk szólt. - Az én dolgom, hogy megnyugtassam a feleségemet. Senki másé. A karjába vonta Sarát, és a fejét a mellkasához szorította. Jimbo nem mert nevetni, amíg ki nem ért a kabinból. Nathan néhány percig a karjában tartotta Sarát, aztán elfogyott a türelme. - Úristen, asszony, te még mindig sírsz? Sara a férje ingébe törölte az arcát, majd elhúzódott tőle. - Megpróbálok nem sírni, de néha képtelen vagyok uralkodni magamon. - Észrevettem - jegyezte meg Nathan. Az ágyhoz vonszolta Sarát, leültette, és miután megnyugodott, elmagyarázta Sarának, mennyire rettegnek a tengerészek a tűztől. Kezét összekulcsolta a háta mögött, és

miközben beszélt, járkálni kezdett. Higgadtan és logikusan érvelt. De mire az előadás végére ért, már kiabált. Sara ezt most nem merte szóvá tenni. Nathan halántékán lüktettek az erek, és Sara úgy érezte, a férfi haragja még nem múlt el teljesen. Figyelte a járkáló, kiabáló, morgolódó férfit, s közben rájött, mennyire szereti. Nathan megpróbált kedves lenni hozzá. Ő maga persze nem is sejtette ezt, de Sara érezte, mert Nathan először magát hibáztatta, aztán Jimbót és Matthewt, amiért egyikük sem vette a fáradságot, hogy elmagyarázza Sarának a tengeri élet csínját-bínját. Sara legszívesebben a nyakába ugrott volna, hogy elmondja: bár mindig is szerette, ez az érzés most sokkal erősebb... sokkal valóságosabb. Belső békét és elégedettséget érzett. Mintha hosszú évekig tartó útról tért volna haza, Nathan végül befejezte az oktatást, és megígértette Sarával, hogy amíg a kikötőbe nem érnek, nem nyúl semmihez a hajón. Elégedett volt. Miután elhagyta a kabint, Sara órákon át takarított. Mire mindennel elkészült és megfürdött, halálosan kifáradt, de elhatározta, hogy ébren marad, amíg a férje vissza nem tér. A karjában akart elaludni. Elővette a rajztábláját, és lerajzolta Nathant. Már jóval elmúlt éjfél, amikor Nathan visszatért a kabinba. Sara mélyen aludt. A székben kuporgott, mint egy kiscica. Nathan levetkőzött, megmosakodott, és az asztalhoz lépett. Észrevette Sara kezében a rajztáblát, és óvatosan elvette tőle. Kíváncsian lapozgatott a rajzok közt. Sara vagy tíz-tizenkét képet készített. Mindet Nathanről. Nathan nem tudta, mit gondoljon. A rajzok meglepően jól sikerültek. Furcsállta, hogy mindegyik képen mosolyog. Sara valóban menthetetlen álmodozó volt. A nénikéje is megmondta, hogy folyton a fellegekben jár. Nathan tudta, hogy az öregasszony nem túlzott. Az egyik kép különösen megragadta a figyelmét. Sara ezen a képen hátulról ábrázolta, amint a kormánykerék mellett áll, és a lemenő napba tekint. Olyan volt, mintha

Sara a háta mögé lopakodott volna, és a tudtán kívül lerajzolta volna. Nathan a kormányt fogta. Mezítláb állt, és inget sem viselt. Arcát kissé oldalra fordította, épp csak annyira, hogy látszódjék a mosolya. És a hátán nem voltak sebek. Vajon Sara megfeledkezett róluk, vagy szándékosan hagyta le őket a rajzról? Nathan úgy érezte, ez nem is fontos. A háta igenis sebes volt, és Sarának ebbe bele kellett törődnie. Felemelte Sarát a székből, és az ágyra fektette. A csapóajtót nyitva hagyta, hogy a füstszag kiszellőzzön, aztán Sara mellé feküdt. Sara azonnal mellé gördült és hozzákuporodott. - Nathan? - Mi az? - kérdezte Nathan morcosan, mert semmi kedve nem volt beszélgetni. De Sara nem zavartatta magát. Még közelebb húzódott, férje mellkasára tette a kezét, és turkálni kezdett a dús szőrzetben. Nathan megragadta a kezét. - Hagyd abba! - parancsolt Sarára. Sara a vállára hajtotta a fejét. - Mit gondolsz, mi az oka, hogy olyan nehéz hozzászoknom a hajósélethez? - kérdezte suttogva. A férfi egy vállrándítással válaszolt. - Talán azért, mert még nem irányítottam egyetlen hajót sem? Nathan fáradtan a plafonra nézett. - Senki sem mondta, hogy irányítani fogod a hajómat felelte. - Ez az én dolgom. - De mint a feleséged... - Aludj! - Segíts nekem! - mondta Sara Nathannel egyszerre, aztán megcsókolta férje nyakát. - A szárazföldön sokkal jobban boldogulok majd. El tudok vezetni egy nagy háztartást, és... - Az ég szerelmére, Sara, nehogy megint felsorold a képességeidet. Sara teste megfeszült, aztán ismét elernyedt. Felesége végül mégis úgy döntött, hogy jobb belátásra tér, gondolta Nathan. Most már biztosan aludni fog. - Nathan?

Tudhatta volna. Sara nem fog elaludni addig, amíg meg nem kapja, amit akar. - Mi az? - Elfelejtettél megcsókolni. Nathan fáradtan felsóhajtott. Tudta, hogy addig nem lesz nyugta, amíg be nem adja a derekát. Egy gyors csókot nyomott Sara szájára, remélve, hogy megszabadul tőle. De a csók átkozottul jólesett, ezért megismételte. A második sokkal hosszabb és szenvedélyesebb volt. Sara Nathanhez bújt. A férfi nem tudott ellenállni a kísértésnek. Felesége olyan puha volt, olyan nőies. Nathan szeretkezni akart vele. Utasította Sarát, hogy vegye le a hálóingét, majd megfordult, hogy meggyújtsa a gyertyát. Sara jobban szerette volna, ha sötétben maradnak, Nathan viszont nézni akarta. Amikor a gyertya lángra lobbant, Sara tetőtől talpig elvörösödött, és gyorsan magára húzta a takarót. Nathan félrehajtotta a takarót, és megpróbálta eloszlatni Sara félelmeit. Testük egy pillanat alatt összeforrt. Sara mindenütt érinteni akarta, a kezével, a szájával, az egész testével. Nathan hagyta, hogy azt tegyen, amit akar, de a vére végül felforrt, és teste remegni kezdett a vágytól. Lassan és nyugodtan akarta a magáévá tenni, hogy minden mozdulata egy örökkévalóságig tartson, de Sara szorosan magába zárta, és halk, érzéki sóhajai Összezúzták Nathan önuralmának falait. Egyszerre találtak rá a forró beteljesülésre. Nathan magához szorította, és testével csillapította Sara testének remegését. A levegőben szeretkezésük illata terjengett, és béke költözött a lelkükbe. Nathan megpróbált elgördülni Sara mellől, de Sara nem engedte. Karját szorosan a férfi dereka köré kulcsolta. A kötelék nem volt erős, de Nathan úgy döntött, marad még pár percig, amíg felesége teljesen megnyugszik. - Szeretlek, Nathan. Nathan halálra rémült. Az elsuttogott vallomás olyan hatást váltott ki belőle, mintha korbácsütés érte volna.

Ernyedt, meleg teste egy pillanat alatt megdermedt és kihűlt. Sara elengedte. Nathan elgördült, és az oldalára fordult. Sara a hátára meredt. Várta, hogy Nathan tudomásul vegye a szerelmi vallomást. Hosszú percek teltek el, míg rájött, hogy a férje nem fog válaszolni. Horkolt. Sara sírni szeretett volna. De nem tette. Megpróbált valami kellemes dologra gondolni. Nathan legalább nem ment ki a kabinból a szeretkezés után, gondolta. Úgy érezte, ezért hálásnak keltene lennie, de képtelen volt rá. Borzongott. Elgördült Nathan mellől, és a takarók után nyúlt. Magára húzta őket, és hátat fordított Nathannek. Magányosnak és sebezhetőnek érezte magát, és ez Nathan hibája volt. Ha a férfinak nem kell a szerelem, gondolta, akkor gyűlölni fogja. Nathan keményszívű volt. És makacs. Jól tudta, milyen sokat jelentenek Sarának a szerelmes szavak, mégis megtagadta tőle. Pedig szerette őt. Vagy mégsem? Sara hosszú percekig tűnődött ezen. Ekkor Nathan megfordult, és újra a karjába vette. Álmában motyogott valamit, aztán erősen magához szorította. Sara már nem is bánta, hogy férje elfelejtett szerelmet vallani. Lehunyta a szemét, és megpróbált elaludni. Nathan még nem tudta elfogadni azt, amit a szíve már sejtett... amit azóta sejtett, hogy összeházasodtak. Idővel majd rájön, gondolta Sara. - Igenis, szeretlek - suttogta. - Tudom, kicsim. Tudom - mondta Nathan morcosan, mégis gyöngéden. Sara még mindig nem tudott elaludni. Egy órán át gondolkodott, hogyan döbbenthetné rá Nathant, mennyire jól járt vele. Nathan szívéhez az út nem a gyomrán át vezetett. Nem volt hajlandó semmit megenni, amit Sara elérakott. Természeténél fogva gyanakvó volt, és Sara levese óta egy csöppet sem bízott felesége szakácstudományában. Sara végül határozott. A legénységen keresztül fogja behálózni Nathant. Igaz, hogy a matrózok babonásak voltak,

de a férfiak csak férfiak, gondolta, és kedves szavakkal, apró szívességekkel könnyű elnyerni a hűségüket. Egy hét sem kell a sikerhez, ebben biztos volt.

Kilencedik fejezet A hét végére már mindenki fokhagymafüzért viselt a nyakában, hogy távol tartsa magától Lady Sara boszorkányságait. Sara mindvégig azon fáradozott, hogy megnyerje a bizalmukat, de amikor megtudta, miért viselik a matrózok a büdös nyakláncokat, annyira megundorodott tőlük, hogy abbahagyta a próbálkozást. Már a kabinjába sem rohant vissza, ha valaki ferde szemmel nézett rá. Egyszerűen úgy tett, mintha észre sem venné. Nem akarta, hogy megtudják, mennyire kiborítja a viselkedésük. Csak Nathan és Nora tudta, mit érez valójában. Őket folyamatosan tájékoztatta a sérelmeiről. Nathan mindent elkövetett, hogy ne kelljen tudomást vennie a dologról. Nora mindent elkövetett, hogy megnyugtassa unokahúgát. A probléma természetesen az volt, hogy a legénység már a legkisebb incidenseket is Sara puszta jelenlétének tulajdonította. Meg voltak győződve róla, hogy úrnőjükön átok ül. Egyik alkalommal Chester észrevette, hogy új szemölcs nőtt a kezén. Sarát hibáztatta, mert emlékezett, hogy néhány nappal korábban Sara a kezéhez ért, amikor elment mellette a fedélzeten. Milyen érveket hozhatott volna fel Sara az efféle ostobaságokkal szemben? Ezt a kérdést napjában legalább kétszer feltette Nathannek. Férje ilyenkor ingerülten horkantott egyet, vagy közönyösen vállat vont. A következő hét hétfőjén Sara úgy érezte, ennél több balszerencse már nem is érheti. De akkor még nem számított a kalózokra. Kedden reggel támadták meg a hajót. A kedd verőfényes, békés napnak ígérkezett. Matthew sétálni vitte Norát a fedélzeten. Nora a férfiba karolt, és a párocska suttogva, nevetgélve beszélgetett, mint a gyerekek. Az utóbbi hetekben különösén közel kerültek egymáshoz. Matthew egyre gyakrabban mosolygott, és Nora egyre gyakrabban elpirult. Amikor Sara sétálni indult, Jimbo mellé szegődött. Sarának egyetlen lépést sem volt szabad tennie egyedül. Sara

sejtette, hogy ez az emberek rettegése miatt van, de amikor feltette Jimbónak ezt a kérdést, a férfi a fejét csóválta. - Részben talán ez az oka - mondta a tengerész -, de a teljes igazsághoz hozzá tartozik, hogy a kapitány nem szeretné, ha bármi tönkremenne, Sara. Ezért kell magát őrizni éjjel nappal. - Micsoda gyalázat! - kiáltotta Sara. Jimbo majdnem elvigyorodott. Sara mindent túldramatizált. - Azért nem olyan rémes a helyzet - mondta a férfi. - Igazán nem kellene úgy a szívére vennie. De Sara hamar ellentámadásba lendült. Arca kipirult, és egy pillanatra sem leplezte bosszúságát. - Tehát errefelé így működnek a dolgok? - kérdezte. - Néhány apró baleset, és máris a saját személyzetem felügyelete alatt állok, mint valami boszorkány, a saját férjem pedig úgy néz rám, mint egy betolakodóra? Jimbo, hiszen a tűz óta semmi rendkívüli nem történt. Az pedig már több mint egy hete volt Mikor jön már meg az emberek esze? - Semmi rendkívüli? - ismételte Jimbo. - Ezt nem mondhatja komolyan, Sara. Vagy elfelejtette Dutton balesetét? Jimbónak nem lett volna szabad megemlítenie a szerencsétlen incidenst. Sara egy. bosszús pillantást vetett rá. - Dutton nem fulladt meg. Jimbo az égre emelte a tekintetét. - Nem, valóban nem fulladt meg. De szörnyen közel járt hozzá. - És én bocsánatot is kértem tőle. - Valóban - mondta Jimbo. - De mi a helyzet Kentlyvel és Taylorrel? - Ők kik? - kérdezte Sara tudatlanságot színlelve. - Akik majdnem összetörték magukat, amikor elcsúsztak az ágyúzsíron, amit maga öntött ki - emlékeztette a férfi. - Azért az esetért nemcsak én vagyok a felelős. - Nem? - Jimbo alig várta, hogy hallja Sara kifogásait. Maga Öntötte ki a zsírt vagy nem? - Én - ismerte be Sara. - De már éppen indultam a rongyért, hogy feltakarítsam, amikor az a két férfi elrohant

mellettem. Ha nem lett volna olyan sürgős nekik, hogy elmeneküljenek a közelemből, lett volna időm figyelmeztetni őket a csúszós fedélzetre. Amint látja, Jimbo, a balesetet a saját babonáiknak köszönhetik. - Hajó a láthatáron! - szakította félbe a beszélgetésüket egy matróz kiáltása. A fedélzet egy szempillantás alatt megtelt rohanó emberekkel. Sara nem értette, mi okozza a kavarodást. Mielőtt Jimbo elmagyarázhatta volna neki, Nathan a nevét kiáltotta. - Nathan, nem én csináltam - kezdte Sara, amikor megpillantotta feléje robogó férjét. - Bármi történt, esküszöm, hogy semmi közöm hozzá. A vehemens tiltakozás hallatán Nathan megtorpant. Sarára mosolygott, majd megragadta a kezét, és elvonszolta a kabinjuk felé. - Tudom, hogy nem te vagy a hibás - mondta -, de az emberek valószínűleg ezért is téged okolnának. - Ez alkalommal mi miatt okolnának? - kérdezte Sara. - Úgy néz ki, hívatlan látogatókat kaptunk, Sara. - Hívatlan látogatókat? - kérdezte Sara suttogva. A kabinba értek. Nathan behúzta Sarát a helyiségbe, de az ajtót nyitva hagyta. Nyilván nem állt szándékában sokáig maradni. - Kalózok - magyarázta. Sara azonnal elsápadt. - Nehogy elájulj nekem! - parancsolt rá Nathan, de már nyújtotta is a kezét, hogy elkapja, ha szükséges. Sara eltolta a kezét. - Nem fogok elájulni - jelentette ki. - Dühös vagyok, Nathan, nem rémült. És nem fogom hagyni, hogy a legénység a kalózokért is engem hibáztasson. Zavard el őket, Nathan! Nem élnék túl még egy megaláztatást. Nathan tudta, hogy a csata már csak percek kérdése, de ezt nem akarta felesége orrára kötni. Igazság szerint nagyon aggódott, mert tudta, hogy a gyorsabb klípperrel kellett volna útra kelniük. A feléjük közeledő hajót nem tudták lerázni. A Tengeri Sólyom túl lomha volt és túl nehéz. - Ígérd meg, hogy óvatos leszel! - mondta Sara. Nathan szóra sem méltatta a megjegyzését. – Matthew már levitte Norát - mondta. - Várd meg itt, amíg érted jön!

Megfordult, és kiment a kabinból. Sara utánaszaladt, és átölelte a derekát. Nathan lefejtette magáról Sara kezeit. - Az ég szerelmére, asszony, most igazán ne várj tőlem búcsúcsókot - morogta. Sara már éppen közölni akarta vele, hogy nem ez volt a szándéka, amikor a férje hirtelen hozzáhajolt és megcsókolta. Amikor elhúzódott, Sara rámosolygott. - Nathan, most nem alkalmas az idő a... romantikára mondta. - Rád egy csata vár. Menj, és intézd el! - Akkor miért állítottál meg? - kérdezte Nathan. - Azt akartam, hogy megígérd: óvatos leszel. - Te szándékosan kergetsz az őrületbe, igaz, Sara? Mindent azért terveltél ki, hogy megbolondíts, így van? Sara nem válaszolt a nevetséges kérdésre. - Ígérd meg, Nathan! Amíg meg nem ígéred, nem eresztem el az inged. Szeretlek, és ha nem ígéred meg, hogy vigyázol, aggódni fogok. - Rendben. Vigyázni fogok. Most boldog vagy? - Igen. Köszönöm. Sara megfordult, és visszasietett a kabinba, hogy felkészüljön a közelgő csatára. Az íróasztalhoz rohant, és fegyvereket keresett. Elhatározta, hogy ha a kalózok esetleg elfoglalják a hajót, minden erejével férje segítségére siet. Az alsó fiókban talált két töltött pisztolyt, a középsőben pedig egy borotvaéles tőrt. A tőrt ruhájának ujjába rejtette, a pisztolyokat pedig egy kék retikülbe tette. Ekkor rontott be a kabinba Matthew. A levegőt egy távoli robbanás döreje remegtette meg. - Ez a mi ágyúnk volt vagy az Övék? - kérdezte Sara remegő hangon. Matthew a fejét csóválta. - Az övék - felelte. - De nem találtak el. Még nagyon távol vannak. Mi épp ezért nem tüzelünk, Sara. Most jöjjön velem! Norát már elbújtattam odalent, a vízszint alatt. Ott maga is megvárhatja, amíg a csata véget ér. Sara nem vitázott, mert tudta, hogy a parancs mögött Nathan áll, de gyávának érezte magát. Méltatlan dolognak tartotta a rejtőzködést.

A hajótörzsben koromsötét volt. Matthew levezette a rozoga lépcsőn. Amikor a fenékre értek és befordultak egy sarkon, Sara megpillantotta a gyertyafényt, mely Norához vezetett. Nénikéje egy faláda tetején ült. Az idős asszony szemmel láthatóan egy csöppet sem félt. - Mindjárt kezdődik a kaland! - kiáltotta unokahúgának. Matthew, drágám, légy nagyon óvatos! Matthew bólintott. - Valóban jó kis kaland lenne, ha nem szállítanánk ilyen értékes rakományt- mondta. - Miféle értékes rakományt? - kérdezte Sara. - Azt hiszem, Matthew ránk céloz, drágám - magyarázta Nora. - Igen - felelte a férfi, majd elindult a nyikorgós lépcsők felé. - Most támadás helyett kénytelenek vagyunk védekezni - tette hozzá. - Ilyesmi még nem fordult elő velünk. Sara nem tudta mire vélni a férfi szavait. De úgy tűnt, Nora annál inkább. Elárulta a mosolya. - Mit gondolsz, nénikém, Matthew mire célzott ezzel a megjegyzéssel? - kérdezte Sara. Nora átgondolta, érdemes-e elmondania Sarának, amit megtudott, majd gyorsan elvetette az ötletet. Sara még túl ártatlan volt ahhoz, hogy megértse. Számára a dolgok vagy jók vagy rosszak voltak. Idealista lelke nem ismerte a szürke színt. Idővel majd megérti, hogy az élet nem ilyen egyszerű, gondolta Nora. Akkor majd képes lesz elfogadni a tényt, hogy Nathan életútja meglehetősen sokszínű. Nora remélte, hogy ott lehet, amikor Sara megtudja, hogy Paganhoz ment férjhez. Már előre mosolygott a pillanaton. - Azt hiszem, a legénység sokkal ádázabbul küzdene, ha nem kellene minket védelmeznie - mondta végül. - Ez nem logikus - vitázott Sara. Nora egyetértett vele, ezért inkább témát váltott. - Ez az a hely, ahol a muníciót tartják? - Azt hiszem, igen - felelte Sara. - Gondolod, hogy azokban a hordókban puskapor van? - Minden bizonnyal - felelte Nora. - Vigyáznunk kell a gyertyával. Ha tűz üt ki idelent... nos, azt hiszem, nem kell

ecsetelnem, mi történhet. Ha Matthew értünk jön, figyelmeztess, hogy fújjam el a gyertyát! Hirtelen hatalmas dörrenés remegtette meg a levegőt, és a hajó megingott. - Gondolod, hogy eltaláltak minket? - kérdezte Sara. - Határozottan ez az érzésem - felelte Nora. - Remélem, Nathan hamarosan véget vet ennek. Az idegeim nem nagyon bírják az efféle izgalmakat. Nora, te és Matthew nagyon közel kerültetek egymáshoz, igaz? - Jókor kérded - kuncogott Nora. - Csak szeretném elterelni a figyelmünket. - Igen, ez jó ötlet. Egyébként igazad van, Matthew és én valóban közel kerültünk egymáshoz. Olyan gyengéd és megértő férfi. Szinte már el is felejtettem, milyen érzés az, amikor az ember minden gondolatát, minden baját megoszthatja valakivel, aki törődik vele. - Én törődöm veled, nénikém. - Igen, drágám, tudom, de az nem ugyanaz. Ha majd te és Nathan kissé közelebb kerültök egymáshoz, meg fogod érteni, miről beszélek. - Attól tartok, az a nap sosem jön el - felelte Sara. Matthew is megbízik benned? - Ó, igen. Többnyire. - Szokott beszélni Nathanről? - Gyakran - ismerte be Nora. - Természetesen vannak olyan dolgok, amelyeket bizalmasan közölt, és ezekről nem beszélhetek... - Persze, persze - szakította félbe Sara -, de én az unokahúgod vagyok, és semmit sem adok tovább. Bízol bennem, Nora, igaz? Sara még vagy tíz percig könyörgött, mire Nora megkönyörült rajta. - Matthew mindent elmondott nekem Nathan apjáról. Találkoztál valaha Wakersfield earljével? Sara a fejét csóválta. - Azt mondják, meghalt, amikor Nathan kisfiú volt. Én akkor még kisbaba lehettem. Úgy tudom, lovaggá ütötték. - Igen. De csalás volt az egész. Matthew elmondta nekem, hogy az earl elárulta a hazáját. Igen, így van, Sara. Rémes

történet. Összeszűrte a levet két gazemberrel, és megpróbálta megdönteni a kormányt. Úgy nevezték magukat: a Törvényszék, és Matthew szerint majdnem sikerült is véghezvinniük a gyalázatos tervet. De Nathan apja végül meggondolta magát. Belehalt a lelkiismeretfurdalásba, mielőtt kiderült az igazság. Sara szörnyülködve hallgatta nénikéje szavait. - Szegény Nathan - suttogta. - Biztosan alig tudta elviselni az iszonyatos szégyent. - Nem így van - felelte Nora. - A teljes igazságot senki sem tudja. Sokan még ma is azt hiszik, hogy az earl egy balesetben vesztette el az életét. Nem volt botrány. De figyelmeztetlek, ha a rokonaid ebből bármit is megsejtenek, arra fogják felhasználni, hogy érvényteleníttessék a házassági szerződésedet. - Ó, arról már lekéstek - felelte Sara. - Naiv vagy, ha azt hiszed. Gondolj a rendhagyó körülményekre! A király nem volt teljesen egészséges. - Őrült volt - suttogta Sara. - Te pedig csak négyéves. - Most mégis úgy élünk, mint férj és feleség. Nem hiszem, hogy a régens herceg fel merné bontani a... - Ő azt teszi, amihez kedve van - érvelt Nora. - Akkor sem kelt aggódnod - szakította félbe Sara. Én senkinek sem fogom elmondani, amit Nathan apjáról tudok, így a szüleim sosem fognak rájönni. Még Nathannek sem mondom el, hogy tudom, rendben? Legalábbis addig nem, amíg nem bízik meg bennem tökéletesen. Nora megnyugodott. - Mit gondolsz, hogy szerezte Nathan a hátán lévő sebeket? - kérdezte. - Szerintem valaki megkorbácsolta - felelte Sara. - Nem, nem korbáccsal csinálták, hanem tűzzel. Csak rá kell pillantanod, és magad is rájössz, gyermekem. Sara gyomra émelyegni kezdett. - Úristen, csak nem azt akarod mondani, hogy valaki szándékosan égette meg? - Azt hiszem, igen, bár ebben nem vagyok biztos. Tudom, hogy egy nő is szerepelt az ügyben. A neve Ariah volt. Nathan egy külföldi kikötőben találkozott vele, valahol

Keleten. - Hogyan ismerkedtek meg? - A részleteket nem ismerem. De azt tudom, hogy ez az Ariah nem volt túl erkölcsös teremtés. Csak játszadozott Nathannel. Sara felsóhajtott. - Úgy érted, Nathan intim kapcsolatban állt ezzel a szajhával? Nora megsimogatta Sara kezét. - Nathan egyszerűen csak kitombolta magát, mielőtt megállapodott, drágám. Emiatt nem kell felizgatnod magad. - Gondolod, hogy szerette? - Természetesen nem. Akkor már a te jegyesed volt, Sara, Nathan nagyon értelmes ember. Nem hagyta volna, hogy az a nő magába bolondítsa. És a teljes örökségemben le merném fogadni, hogy a végén még meg is gyűlölte. Matthew szerint Ariah csak arra használta Nathant, hogy a másik szeretőjét manipulálja vele. Matthew szerint Ariah mesterien űzte a játékait. A hatalmába kerítette Nathant, és meggyötörte. De hála az égnek, Nathan el tudott szakadni tőle. Tudod, abban az időben kirobbant egy kisebb lázadás. Nathan ekkor ismerkedett meg az anarchistákkal, és ekkor vette pártfogásába Jimbo és Matthew. - Nem lehetett könnyű az élete, igaz? - kérdezte Sara suttogva. - Biztosan nagyon fiatal volt még, amikor az a szörnyű asszony elárulta. Szerintem szerelmes volt belé. - Szerintem nem - tiltakozott Nora. Sara fáradtan felsóhajtott. - Remélem, valóban nem jelentett számára többet egyszerű kalandnál. Még ha le is feküdt vele, nos, hozzám akkor sem volt hűtlen, mert akkor még nem éltünk együtt. Tudod, most kezdem csak megérteni. - Mit kezdesz megérteni? - Eddig nem mertem róla beszélni, de észrevettem, hogy Nathan nagyon nehezen mutatja ki az érzéseit. Azt hiszem, most már értem, miért. Ha az ember egyszer megégeti magát, többé nem megy a tűz közelébe, igaz? - Ez nagyon régen történt - felelte Nora. – Nathan már felnőtt férfi, és biztos vagyok benne, hogy rég túltette magát

a történteken. Sara a fejét csóválta. - Akkor mivel magyarázod a viselkedését? Nathan egyáltalán nem veszi jó néven, ha azt mondom neki: szeretem, Merevvé és fagyossá válik. És ő még egyszer sem mondta, hogy szeret. Elképzelhető, hogy minden nőt gyűlöl engem kivéve, természetesen. Nora elmosolyodott. - Téged kivéve? - Én hiszem, hogy szeret, Nora. Csak nehezen ébred rá. - Adj neki időt, drágám! A férfiak sokkal lassabban jönnek rá a dolgokra. Tudod, azért, mert olyan csökönyösek. Sara ezzel a megjegyzéssel tökéletesen egyetértett. - Ha egyszer a kezem közé kerülne ez az Ariah nevezetű nő, én... - Könnyen megeshet, hogy találkozol vele - szakította félbe Nora. - Egy éve Londonban él. Matthew szerint most új támogatót keres. - Nathan tudja, hogy Angliában van? - Szerintem igen - felelte Nora. Félbe kellett szakítaniuk a beszélgetést, mert a lárma felerősödött. Nora a csata miatt emésztette magát, Sara pedig azon rágódott, amit a nénikéjétől megtudott. Húsz-harminc perc telt el, aztán kísérteties csönd telepedett a hajóra. - Ha láthatnám, mi történik, nem aggódnék annyira suttogta Nora. Sara ezt jó Ötletnek tartotta. - Felosonok a kabinok szintjére, és megnézem, minden rendben van-e. Nora hevesen tiltakozott, javában vitáztak, amikor az ajtó kinyílt. Mindketten imádkoztak, hogy Matthew legyen az. De senki sem kiáltott nekik, s a két nő arra a rémes következtetésre jutott, hogy az ellenség végül mégis elfoglalta a hajót. Sara intett Norának, hogy húzódjon be egy nagy láda mögé, aztán megfordult, és elfújta a gyertyát. Utána a lépcsőhöz botorkált, és várta a támadókat. Halálosan rettegett, de ez nem tántorította el. Első gondolata Nathan volt. Ha az ellenség tényleg elfoglalta a hajót, vajon életben van-e a férje? Szinte már látta is a

vértócsa közepén fekvő Nathant, de gyorsan elhessegette magától a gondolatot. Az ajtó sarkig tárult, és Sara megpillantott két, színes sálat viselő férfit. Az első kalóz szerencsésen elkerülte a lépcső korhadt részét. A második nem. Átesett a keletkező résen, és hangosan káromkodott. A lécek közé szorult. Lába a levegőben kalimpált, karja az oldalához szegeződött. - Mi a fenét csinálsz? - fordult meg a másik férfi. Beragadtál, mi? - tette hozzá kuncogva. Már nyúlt, hogy kiszabadítsa a társát, amikor gyönge légáramlat csapta meg az arcát. Annyi ideje sem volt, hogy megforduljon, mielőtt Sara a pisztoly markolatával tarkón vágta. A férfi a földre roskadt. Nem kiáltott. De Sara igen. Aztán észrevette, hogy a férfi lélegzik, és kissé megnyugodott. Sara felemelte ruhájának szélét, és kecsesen átlépett a fekvő alakon. Aztán felsietett a lépcsőn, hogy szembenézzen második áldozatával. A ronda férfi döbbenten bámult rá. Sara nem tudta megütni a kiszolgáltatott embert, ezért letépett egy darabot alsószoknyájából, és betömte vele a férfi száját. Ekkorra Nora is megérkezett, és segített megkötözni a betolakodót. Sara nénikéje szemmel láthatóan jól viselte a helyzetet. Bizonyára nem fogta fel a helyzetük súlyosságát, gondolta Sara. Ha a két férfi már a lőszerraktárig jutott, biztosak lehettek benne, hogy a fedélzeten nyüzsgött az ellenség. - Nézd, drágám, találtam kötelet. Akarod, hogy a másik úriembert is megkötözzem? Sara bólintott. - Igen, ez remek ötlet. Bármelyik pillanatban magához térhet. És tömd be a száját is. Itt az alsószoknyám. Már teljesen használhatatlan. Sara letépett egy újabb darabot, és átnyújtotta nénikéjenek. - Nem akarjuk, hogy segítségért kiabáljon, igaz, Nora? - A világért sem. Sara megpróbálta az egyik pisztolyt Nora kezébe nyomni, de az asszony visszautasította. - Mindkettőre szükséged lehet, ha meg kell mentened

Matthewt és Nathant - mondta. - Sokat vársz tőlem - suttogta Sara. - Nem vagyok benne biztos, hogy bárkit meg tudok menteni. - Most menj! Használd ki a meglepetés erejét, Sara! Én itt megvárlak. Sara szerette volna megölelni nénikéjét, de félt, hogy az egyik pisztoly elsül. A kabinok szintje felé menet egyfolytában imádkozott. A legénységi étkezde néptelen volt. Sara épp be akart nézni a kabinjukba, amikor a lejárat felől emberek hangjára lett figyelmes. Behúzódott a háromszögletű sarokba, a paraván mögé, és várt. A lépcsőn Jimbo jelent meg először. Sara kikukucskált a paraván mögül, és alaposan szemügyre vette barátját. Jimbo homlokán jókora sebhely éktelenkedett. A lecsorduló vért nem tudta letörölni az arcáról, mert a keze hátra volt kötözve. Három kalóz kísérte. A sérülés láttán Sara minden félelme szertefoszlott. Éktelen haragra gerjedt. Ekkor újabb lépéseket hallott a lépcső felől, és megjelent Nathan. Társához hasonlóan az ő keze is hátra volt kötözve. Sara reszketni kezdett örömében. Férje tehát életben volt. Jimbo hátrafordult, és Nathan alig észrevehetően biccentett neki. Ekkor Jimbo a paraván felé nézett. Sara úgy érezte, Nathan tud a jelenlétéről. Lenézett, és észrevette, hogy a ruhájának alja kissé kilátszik a paraván mögül. Lenyúlt, és gyorsan behúzta a szoknyát. - Vigyétek őket a kabinba! - parancsolta egy férfihang. Nathant előrelökték. Bukdácsolva próbálta megtartani egyensúlyát, és a paraván szélénél megállt. Alig választotta el egy lépés Sarától. - Itt jön Banger a rummal - kiáltotta az egyik férfi. - Iszunk egyet, mielőtt elkezdjük a kivégzést, Perry, a kapitány elsőnek haljon meg vagy utolsónak? Sara az egyik pisztolyt Nathan kezébe nyomta. A férfi nem tüzelt, ezért Sara gyengéden megbökte. Nathan erre sem reagált, és Sara rájött, hogy a férje keze meg van kötözve. Ekkor eszébe jutott a tőr, melyet ruhájának ujjába rejtett, és azonnal munkához látott. Véletlenül kétszer megszúrta

férjét. Ekkor Nathan megragadta a tőrt, és maga folytatta a munkát. Egy örökkévalóság telt el. - Hol a pokolban van a kapitány? - kérdezte egy másik férfi, - A rumomat akarom. Tehát megvárják a vezérüket, mielőtt elkezdik a mészárlást, gondolta Sara. Vajon Nathan mire várt? A keze már kiszabadult, de úgy tett, mintha még mindig meg lenne kötözve. A tőrt a pengéjénél fogta, valószínűleg azért, hogy elhajíthassa, ha itt az ideje. A pisztolyt a másik kezébe vette, és a padló felé irányította. Készen állt a harcra, de még várt. Sarát a paravánon keresztül a falhoz préselte. Valószínűleg azt akarta közölni vele, hogy nyugton kell maradnia. Sarát ismét elfogta az aggodalom. Miért nem cselekszik Nathan? Lehet, hogy a többi kalózra vár? Hiszen már így is öten voltak odalent. Sara ekkor úgy döntött, jelez neki. Kinyúlt a paraván mellett, és a fenekébe csípett. Nathan nem reagált. Sara újra megcsípte. Aztán meghallotta egy közeledő férfi lépteit, és visszahúzta a kezét. Nyilván ő volt a vezér, mert az egyik ember rumot követelt tőle. Ekkor az egyik férfi átsietett az étkezdén, és benyitott Sara kabinjába. Belépett, majd néhány másodperc múlva ismét megjelent, kezében Sara világoskék ruhájával. Sara megfogadta, hogy soha többé nem veszi fel ezt a ruhát. - A hajón egy nő is van, kapitány! - kiáltotta az undorító alak. - Kerítsétek elő a szukát! - parancsolta a kapitány vihogva. - Ha elvégeztem a dolgom, a tiétek. Sara a szájához kapta a kezét. Sírni szeretett volna. Ismét Nathanbe csípett, ezúttal erősebben. Meg is bökte. Nathan végül beadta a derekát. Villámsebesen mozgott. Elhajította a kést, és tüzelt. A tőr a lépcső mellett lebzselő kalóz homlokába fúródott, pontosan a két szeme közt. A másikat a pisztoly lövedéke terítette le.

Nathan ekkor a kabin ajtaját elálló két férfira vetette magát. Testének lendülete mindkettőt belökte a kabinba. Nathan követte őket. Gyorsan végzett: a két betolakodó fejét egymáshoz csapta. Jimbo a fejével ütötte le a kalózvezért. A keze még meg volt kötözve, így az ütés csak az egyensúlyából billentette ki a kapitányt. A férfi gyorsan magához tért, megragadta Jimbo nyakát, a padlóra lökte és belerúgott. A rúgás nem volt túl pontos, mert a kapitány nem figyelt. A pisztolya után kotorászott. A kalózvezér éppen akkor emelte fel a pisztolyát, amikor Nathan kilépett a kabinból. - Lassan és fájdalmasan fogsz megdögleni - mondat Nathannek lassan és kéjesen. Sara agyát elöntötte a forró harag. Megkerülte a paravánt, halkan a férfi mögé lépett, és a pisztolyt a tarkójához nyomta. - Gyorsan és könnyen fogsz megdögleni - suttogta. Amikor a férfi megérezte a pisztoly csövének hidegét, olyan merevvé vált, mint egy egynapos hulla. Sara elégedett volt. Nathan szintén. Még el is mosolyodott. Sara visszamosolygott. A dolgok egészen jól álltak. Még mindig nem volt biztos benne, hogy képes megölni a férfit, de nem akart kudarcot vallani, hiszen Nathan élete most az ő bátorságától függött. - Nathan? - kiáltotta. - Mi a véleményed, ez alkalommal hová lőjek? A fejébe vagy a nyakába? A blöff kitűnően bevált. - Ez alkalommal? - nyögte az áldozat. De a hatás nem volt tökéletes. A kapitány még mindig Nathanre célzott. - Igen, ez alkalommal, te idióta - felelte Sara vitriolos hangon. - Te hogy szeretnéd? - kérdezte Nathan Sarától, s kényelmesen az ajtófélfának dőlt, mintha semmi oka sem lenne az aggodalomra. - A nyakába - felelte Sara. - Az kevesebb mocsokkal jár. A múltkor, amikor a fejbe lőttem, egy hétig kellett takarítani a nyomokat. Bár szerintem ennek itt kisebb az agya. Inkább te dönts!

A kalózkapitány keze leereszkedett, és a pisztoly a padlóra hullott. Sara úgy érezte, már biztos a győzelem, de ekkor a férfi hirtelen megfordult, és az öklével Sara arcába vágott. Nathan felmordult. Sara megtántorodott, felbukott Jimbo lábában, és a pisztoly elsült. A dördülést fájdalmas üvöltés követte, és az kalóz az arcához kapott. Sara előtt lassított felvételként peregtek a képek. Látta, amint a férfi lassan a földre rogy, és mielőtt elájult, szörnyű felismerés hasított belé. Arcba lőtt egy embert! Néhány perccel később tért magához. Az ágyában feküdt. Matthew és Jimbo föléhajolt. Matthew egy hideg ruhával törölgette az arcát, Jimbo pedig Nathan egyik térképével legyezgette. A férje nem volt a kabinban. Sara lelökte magáról a takarót, és megpróbált felállni. Jimbo visszanyomta az ágyra. - Maradjon nyugton, Sara! Csúnya ütést kapott. Az arca már kezd földagadni. Sara nem törődött a férfi utasításaival. - Hol van Nathan? - kérdezte. - Azt akarom, hogy itt legyen. Jimbo az ágyra roskadt. Sara kikapta a ruhát Matthew kezéből, és törölgetni kezdte Jimbo homloksérülését. - Ne foglalkozzon velem! - motyogta Jimbo. Sara meg sem hallotta. - Matthew, mit gondol, rendbe fog jönni? A seb nem tűnik túl mélynek, de lehet, hogy... - Rendbe jön - felelte Matthew. Sara bólintott, majd visszatért az előző témához. - Ha leütnek egy nőt, a férjének mellette a helye jelentette ki. - Ezt még egy féleszű is tudja. Matthew, menjen Nathanért! - Nézze, Sara! - felelte Matthew. - A férje ennek a hajónak a kapitánya, és el kell intézzen néhány... apróságot. Különben sem örülne, ha most látná Nathant. A fiú vérszomjas hangulatban van. - Miért? Mert a kalózok a becses hajójára merték tenni a lábukat? - Mert az a gazember kezet emelt magára, Sara -

motyogta Jimbo. - Az ütés után maga elájult, ezért nem láthatta Nathan képét. Még sosem láttam ilyen dühösnek. - Ezt jó tudni - suttogta Sara. Ekkor ismét eszébe jutott, mit tett. - Úristen, hiszen én arcon lőttem azt az embert! - kiáltotta. - Elkárhozott a lelkem, igaz? - De megmentette a férje életét - mondta Jimbo. - Nem fog elkárhozni, Sara. - Egész életére... elcsúfítottam - suttogta Sara. - Előtte is csúf volt - mondta Matthew. - Kár, hogy nem lőtte agyon a gazembert, Sara – szólt közbe Jimbo. - Az az igazság, hogy csak az orrát találta el... - Úristen, ellőttem az... - Teljesen felzaklatod - motyogta Matthew. - És most nincs orra a szerencsétlennek? – kérdezte Sara. -A szerencsétlennek? - kérdezte Jimbo gúnyosan. - Az a gazember maga volt az ördög. Tudja, mi történt volna magával, ha... - Még megvan az orra - szólt közbe Matthew, és mogorván a másikra nézett. - Ne aggaszd tovább, Jimbo! - mondta, majd visszafordult Sarához. - Csak egy apró lyukat ütött az orrán, ennyi az egész. - Maga a nap hőse, Sara - mondta Jimbo. Ez a megjegyzés felvidította Sarát. - Tényleg én vagyok a nap hőse? Jimbo és Matthew bólintott. -A legénység tudja, hogy... - Még be sem fejezte a kérdést, amikor a két férfi ismét bólintott. - Ezek szerint már nem gondolják, hogy átok ül rajtam, igaz? Mielőtt bármelyikük válaszolhatott volna, Sara újabb kérdést tett fel. - Miféle apróságokat kell Nathannek elintéznie? - Bosszút áll - felelte Jimbo. - Szemet szemért, Sara. Hiszen meg akartak minket ölni... Sara felháborodva levegő után kapott, majd kirohant a kabinból. Jimbo és Matthew utánaeredt. Nathan a kormány mellett állt. A kalózok a fedélzeten sorakoztak. Nathan emberei közrefogták őket. Sara a férje mellé sietett, és megérintette a karját. Nathan

nem nézett rá. Tekintetét a kalózok vezérére szegezte. Amikor Sara megpillantotta a férfit, ösztönösen közelebb lépett. A kalózkapitány egy rongydarabot szorított az orrához. Sara bocsánatot akart kérni tőle, és emlékeztetni akarta, hogy mindezt magának köszönheti, mert ha nem ütötte volna arcon, nem sült volna el a fegyver. Nathan kitalálta, mi a szándéka. Megragadta Sara karját, és durván maga mellé rántotta. - Menj vissza a kabinba! - utasította halk, ne-merészeljellenkezni hangon. - Nem megyek, amíg meg nem mondod, mi a szándékod velük - jelentette ki Sara. Nathan a feldagadt arcú Sarára pillantott, és úgy döntött, nem szépíti az igazságot. - Végzünk velük - mondta. Visszafordult a legénységhez, és megismételte az utasítást. - Menj vissza a kabinba, Sara! Néhány perc alatt végzünk. Sara nem ment sehová. Összefonta a karját, és dacosan kihúzta magát. - Nem fogod megölni őket. Nathan felé fordult, és egy gyilkos pillantást vetett rá. - Egy fenét nem - mondta. A matrózok helyeslően morogtak. Sara folytatni akarta a vitát, de Nathan ekkor gyengéden megérintette az arcát, közelebb hajolt hozzá, és suttogva megszólalt. - Bántott téged, Sara. Meg kell ölnöm. Számára ez tűnt az egyetlen logikus megoldásnak, de Sara nem így gondolkodott. - Azt akarod mondani, hogy mindenkit megölsz, aki megüt engem? - kérdezte. - Pontosan. - Akkor a fél rokonságomat le kellene mészárolnod fakadt ki Sara, de hamar rájött, hogy ezt kár volt mondania. - Csak sorold fel a neveket, Sara, és bosszút állok. ígérem. Senki sem érhet hozzá ahhoz, ami az enyém. - Így van, mylady - kiáltotta Chester. - Az összes gazembert kinyírjuk. Jogunk van hozzá. Sara egy szigorú pillantást vetett a férfira, majd

visszafordult Nathanhez. - Nathan, ennek a hajónak te vagy a kapitánya - mondta. Ilyen fontos döntést csak te hozhatsz. És mivel én a feleséged vagyok, meg kell hallgatnod a véleményemet. - Nem. - Ezt nem tűröm! - kiáltotta Sara. - Ha megölöd őket, semmivel sem vagy különb náluk. Mind bűnözővé váltok, és én, mint a feleséged, szintén bűnöző leszek. - De hiszen mi bűnözők vagyunk, mylady - kiáltotta Rettegett Iván. - Nem vagyunk bűnözők - mondta Sara. - A korona hűséges, törvénytisztelő polgárai vagyunk. Nathan átkarolta Sara vállát. - Nézd, Sara... - Ne merészelj nézd-Sarázni engem! És ne használd ezt a leereszkedő hangot! Én egyszerűen nem engedem meg ezt az öldöklést. Nathan tudta, hogy amíg Sara a fedélzeten van, nem engedheti szabadjára a haragját. Gondolt rá, hogy Jimbóval levonszoltassa a kabinba, de meggondolta magát. -A hajón demokrácia uralkodik - jelentette ki. - Az embereim szavazata fogja eldönteni a kérdést, Sara. Jó lesz így? Felkészült a küszöbön álló vitára, ezért rettentően meglepődött, amikor Sara bólintott. - Igen, így tökéletesen megfelel. - Nagyszerű - mondta Nathan, és visszafordult a legénységhez. - Aki amellett van, hogy... Még be sem fejezte, de már minden kéz a magasba lendült. - Kérhetnék egy percet? - kérdezte Sara. - Mi az már megint? -morgott Nathan. - A szavazás előtt szeretnék pár szót szólni a legénységemhez. - Egy fenét. - Nathan, én vagyok a nap hőse vagy nem én vagyok? A kérdés váratlanul érte Nathant. Sara kihasználta pillanatnyi előnyét. - Jimbo azt mondta, én vagyok a nap hőse. Most pedig szeretném ezt a te szádból is hallani.

- Nekem is volt egy tervem - kezdte Nathan. - De... a fenébe, Sara, igen. Te vagy a nap hőse. Most jó? Sara bólintott. - Akkor menj le a kabinodba! - Még nem - felelte Sara, aztán megfordult, és a legénységre mosolygott. - Mindannyian tudják, hogy én oldoztam el Nathant - kiáltotta. - Persze tudom, hogy... maga is boldogult volna, és valóban volt egy terve... - tette hozzá gyorsan, mert nem akarta megbántani a férjét. - Sara... - kezdte Nathan vészjósló hangon. Sara kihúzta magát és folytatta. - És rálőttem a kalózok vezérére, bár elismerem, hogy nem akartam ártani neki. Egy életre elcsúfítottam, és ez elegendő büntetés. - Szét kellett volna lőnie a fejét - kiáltott az egyik matróz. - Ja. De legalább meg kellett volna vakítania - szólalt meg egy másik. Sara nagy levegőt vett, a kalózvezérre mutatott, és folytatta. - Ez a férfi eleget szenvedett. - Igen, Sara - szólt közbe Matthew vigyorogva. - Mindig magára fog gondolni, valahányszor ki akarja fújni az orrát. A megjegyzést harsány kacaj követte. - Semmire sem fog gondolni - kiáltotta Chester. - Egyik sem. Ha a szavazás úgy dönt - és efelől semmi kétségem -, mindegyikből cápaeledel lesz. - Rendben! - kiáltotta Sara. - Akkor szavazzanak! De ne feledjék! - tette hozzá gyorsan, amikor minden kéz a magasba lendült. - Végtelenül csalódott lennék, ha bármelyikük is a vérontásra voksolna. Végtelenül csalódott. Ha viszont úgy döntenek, hogy dobjuk a kalózokat a tengerbe, és hagyjuk, hogy visszaússzanak a hajójukhoz, nagyon elégedett leszek. Mindenki megértette az álláspontomat? Végigtekintett az embereken, és megvárta, hogy mindegyik bólintson. - Ennyi? - kérdezte Nathan hitetlenkedve. - Csak ennyit akartál mondani? - Igen, Nathan - felelte Sara mosolyogva. - Most

szavazhatsz, bár szerintem neked nem lenne szabad. - Miért nem? - Mert jelenleg képtelen vagy józanul gondolkodni. Nathan értetlen képet vágott. - Tudod, Nathan, te most nagyon dühös vagy, mert... valaki megütötte a drága feleségedet. - A drága feleségemet? - Engem - felelte Sara unottan. - A fenébe is, nagyon jól tudom, hogy ki a feleségem morgott Nathan. - Csak hagyd, hogy a legénységed döntsön! Nathan beleegyezett. Sara elmosolyodott, felemelte a szoknyája szélét, és elindult a lépcső felé. - Maradjon a kabinjában, amíg végzünk! - mondta Matthew. Sara érezte, hogy minden tekintet rá szegeződik. Tudta, hogy addig nem kezdik el a mészárlást, amíg el nem tűnik a szemük elől. Jimbo még a kabin csapóajtaját is bezárta. Valószínűleg azért, hogy Sara ne hallja a rémes hangokat. Sara nem érzett bűntudatot amiatt, amire készült. Szándékai tiszták voltak, akár a frissen hullott hó. Nem hagyhatta, hogy a legénység lemészárolja a kalózokat, és tudta, hogy amint elpárolog a dühük, hálásak lesznek neki. Amikor a legfelső lépcsőfokhoz ért, megállt. Nem fordult vissza. - Nathan? - szólalt meg mézédes hangon. - Nem leszek a kabinban, de kérlek, küldj utánam valakit. Szeretném tudni, hogy csalódnom kell-e vagy sem. Nathan a homlokát ráncolta. Tudta, hogy Sara készül valamire, de arról fogalma sem volt, hogy mire. - Hol várja meg a szavazás eredményt, mylady? - kiáltott utána Jimbo. Sara megfordult, hogy jól láthassa az arckifejezésüket. - A hajókonyhában. A matrózok többsége egy pillanat alatt felfogta, mit jelent ez. Nathan elvigyorodott. Sara ekkor a legénységhez szólt. - Nem akartam ehhez az eszközhöz folyamodni, de maguk nem hagytak más lehetőséget. Imádkozzanak, hogy ne legyek csalódott! A lassúbb felfogású matrózok még mindig nem értették a

burkolt fenyegetést. Chester is közéjük tartozott. - Mit akar csinálni a hajókonyhában, mylady? - kérdezte. Sara nem késlekedett a válasszal. - Levest.

Tizedik fejezet A szavazás egyöntetű volt. Senki sem akart csalódást okozni Sarának. A kalózokat a tengerbe vetették, és hagyták, hogy visszaússzanak a hajójukhoz. Az utolsó szó mégis Nathané volt. Megtöltetett két ágyút, és elégedetten szemlélte, amint a lövedékek nagy lyukakat ütnek a kalózok hajóján. Amikor Sara a dörrenések eredete iránt tudakozódott, Nathan azt mondta, hogy egyszerűen csak kiürítették az ágyúkat. A Tengeri Sólyom is megsérült. Főleg a vízfelszín felett akadt javítani való. Az ellenség ágyúi pontosan azt a vitorlát szelték ketté, amelyet korábban Sara majdnem tönkretett a napernyőjével. A legénység a legtöbb hibát kijavította. Munka közben mosolyogtak - ilyesmi ritkán fordult elő -, és a fokhagymanyakláncot mindenki eldobta. Ismét biztonságban érezték magukat, és szilárdan hitték, hogy az átok elmúlt a fejük felől. Úrnőjük megmentette az életüket. Még a mogorva Chester sem győzte dicsérni a kapitány feleségét. Sarának csak ekkor jutott eszébe a két lent rekedt fogoly, amikor Matthewval Noráért ment. Nathan megvárta, hogy Sara visszainduljon a fedélzetről, s csak ezután vágta hasba a két kalózt. Amikor Sara megfordult és megkérdezte, honnan erednek a szörnyű hangok, egyszerűen vállat vont, majd egy kecses mozdulattal átsegítette a foglyokat a hajó oldalán. Sara élvezettel mesélte Norának az eseményeket. Nénikéje lelkesen hallgatta, s megdicsérte unokahúgát bátorságáért és ravaszságáért. - Nem állítom, hogy nem izgultam - vallotta be Sara. A tiszti étkezde közepén álltak. Sara megmutatta Norának, hol rejtőzködött. - Halálosan féltem - mondta bólogatva. - Az nem számít - mondta Nora. - Segítettél a férjednek. Féltél, és mégsem vallottal kudarcot. - Hinnéd, hogy Nathan még meg sem dicsért? — kérdezte Sara. - Erre csak most jöttem rá. Szerinted... - Szerintem még nem volt ideje köszönetet mondani, Sara,

bár ha lesz ideje, valószínűleg akkor sem fogja megtenni. Ő egy kicsit... - Makacs? Nora elmosolyodott. - Nem, drágám. Nem makacs, csak büszke. Az izgalom már elmúlt, de Sara keze még mindig remegett. A gyomra is émelygett, és az arca fájdalmasan lüktetett. Nem akarta aggasztani Norát, ezért nem beszélt a kínjairól. - Biztosan tudsz róla, hogy az emberek titokban gyakran Nathan húgához hasonlítottak téged - szólalt meg Nora. Sarának erről fogalma sem volt, de úgy tett, mintha a hír nem érné meglepetésként, mert azt akarta, hogy Nora folytassa. Bólintott és megszólalt. - Hosszú időn át Jade volt a hajó úrnője, és az emberek nagyra becsülték. - Tudom, hogy a megjegyzéseik néha elszomorítottak - folytatta Nora. - Milyen megjegyzésekre gondolsz? - kérdezte Sara. Annyi mindent hallottam. - Ó, hát például az, hogy folyton sírsz - felelte Nora. - Jade sohasem sírt, Magába fojtotta az érzelmeit, legalábbis Matthew ezt mondta nekem. És hihetetlenül bátor volt. Csodás történeteket hallottam a hőstetteiről. De ezekről biztosan te is tudsz - legyintett Nora. - Nem azért hoztam fel a témát, hogy elszomorítsalak. Ellenkezőleg. Ma kiérdemelted az emberek bizalmát, és megnyerted a szívüket. Lefogadom, hogy a jövőben nem fognak Jade-hez hasonlítani. Megmutattad nekik, hogy legalább olyan bátor vagy, mint ő. Sara a kabinja felé indult. - Azt hiszem, lepihenek egy kicsit - suttogta. - Kimerítettek az izgalmak. - Tényleg sápadtnak tűnsz, Sara. Tartalmas reggel volt, igaz? Megkeresem Matthewt, hátha tud rám szakítani néhány percet. Aztán én is lepihenek. Sara világoskék ruhája a kabin padlóján feküdt. Amint belépett, eszébe jutott a gazember, aki a kezében

szorongatta. És eszébe jutottak a förtelmes szavak is. Csak ekkor kezdte felfogni, mi történhetett volna vele. A gyomra görcsbe rándult. - Rágondolnom sem szabad - suttogta magában. Kigombolta a ruháját és levette. Aztán az alsószoknya, a cipő és a harisnya következett. Tekintete minduntalan visszatévedt a földön fekvő ruhára, és nem tudta kiverni a fejéből az emlékeket. Csak most kezdte felfogni, hogy a kalózok meg akarták ölni a férjét. Úgy döntött, keres valami elfoglaltságot, hogy elterelje a gondolatait. Kitakarította a kabint, aztán egy szivaccsal megmosakodott. Mire végzett, a fejfájása is csillapodott. Megvizsgálta a sérüléseit, és megint reszketni kezdett. Érezte, hogy nem tudna Nathan nélkül élni. El sem tudta képzelni, mi történt volna, ha nem jut eszébe, hogy magához vegye a pisztolyokat. Mi történt volna, ha lent marad Norával, és nem... - Istenem - suttogta. - Ez nevetséges. Hogy lehetek ennyire gyáva? A mosdóállványra könyökölt, és a tükörbe nézett. - Gyáva vagyok és csúnya. - Mit mondtál? Ezt Nathan kérdezte. Hangtalanul lépett a szobába. Sara talpra ugrott, és szembefordult vele. A haját az arcába seperte, hogy eltakarja a horzsolást. Csak most jött rá, hogy sír. Nem akarta, hogy Nathan ezt észrevegye, ezért az ágy felé indult, és így szólt: - Azt hiszem, szunditok egy keveset. Nagyon kimerült vagyok. Nathan elállta az útját. - Mutasd az arcod! - parancsolta. Sara lehajtotta a fejét. - Nagyon fáj? - kérdezte Nathan aggódva. Sara a fejét csóválta. Még mindig nem nézett fel. Nathan megpróbálta felemelni az állát, de Sara eltolta a kezét. - Egyáltalán nem fáj - hazudta. - Akkor miért sírsz? - Nem sírok - suttogta Sara remegve.

Nathan egyre jobban aggódott. Átkarolta Sara derekát, és magához vonta. - Pihenni szeretnék, Nathan - suttogta Sara. - Előbb elmondod, mi bánt. Sara hangosan zokogni kezdett. - Még mindig nem sírsz? - kérdezte Nathan. Sara bólintott, és férje mellkasára hajtotta a fejét. - Jade sosem sír. - Mit mondtál? Sara nem akarta megismételni. Megpróbált elhúzódni a férfitól, de Nathan nem engedte. Egyik karjával magához szorította, és felemelte az állát. Aztán egy gyengéd mozdulattal félresimította Sara haját. Amikor megpillantotta a sötét duzzadást, agyát elöntötte a vad harag. - Meg kellett volna ölnöm azt a gazembert - suttogta. - Gyáva vagyok. Nathan hitetlenkedve meredt feleségére. Sara hevesen bólogatott. - Így van, Nathan. A mai napig nem jöttem rá, de már tudom, hogy ez az igazság. Én nem hasonlítok Jade-re. Az embereknek igazuk van. Nem érhetek a nyomába. Nathan annyira meglepődött, hogy észre sem vette, amikor Sara kibontakozott a szorításából, és az ágyhoz szaladt. A szélére ült, és lesütötte a szemét. - Most aludni fogok - suttogta. Nathan úgy érezte, sosem fogja megérteni Sarát. Megcsóválta a fejét és megpróbált nem mosolyogni. Nem akarta, hogy Sara úgy érezze, kineveti. - Nem csak gyáva vagyok, Nathan, de csúnya is. Jade zöld szemű, igaz? A matrózok azt mondják, hogy a haja tűzvörös. Jimbo szerint gyönyörű. - Mi a fenének beszélünk most a húgomról? - kérdezte Nathan, de azonnal meg is bánta a durvaságát. - Nem vagy gyáva - tette hozzá sokkal kedvesebben. Sara ránézett, és összevonta a szemöldökét. - Akkor miért remeg a kezem, és miért érzem úgy, hogy menten elájulok? Még most is rettegek, és csak az jár a fejemben, mi történhetett volna veled.

- Mi történhetett volna velem? - kérdezte Nathan sértődötten. - Sara, hiszen te is veszélyben voltál. Sara úgy tett, mintha meg sem hallotta volna férje megjegyzését. - Megölhettek volna. - De nem tették. Sara ismét sírva fakadt, Nathan rájött, hogy ezt a dolgot nem intézheti el pár nyugtató szóval. Gyorsan vetkőzni kezdett, de amikor a nadrágjához ért, megtorpant. Úgy döntött, egyelőre magán hagyja, mert először Sara problémájával akart foglalkozni. Amikor leült az ágyra, Sara felállt. Nathan magához húzta, és a lába közé ültette. Sara Nathan vállára hajtotta a fejét. - Nathan, megfigyelted, milyen gyorsan vetette rám magát az a férfi? Ha a pisztoly nem sült volna el, nem tudtam volna megvédeni magam. Nincs elég erőm. Olyan vézna vagyok. - Semmi szükség rá, hogy megvédd magad - felelte Nathan. - Miután megütöttem Duggant, a kezem még hosszú órákon át sajgott. Silány ütés volt. Nem árt, ha az ember erős, különösen akkor, ha... - Ki az a Duggan? - Az a férfi, akivel Henry bácsikám a kocsmában mulatozott. Aznap este, amikor megismerkedtünk magyarázta Sara. Nathan emlékezett a kocsiból kivágódó, fehér kesztyűs, kecses kézre. Elmosolyodott. - Kihasználtad a meglepetés erejét, de az ütés valóban nem volt tökéletes. Megfogta Sara kezét, és megmutatta, hogyan kell ökölbe szorítani. - A hüvelykujjadat ne dugd a többi ujj alá! Úgy könnyen eltörhet. Tedd kívülre, az ujjperc alá! Most jól szorítsd össze! Az erőt ezekre a pontokra koncentráld - magyarázta, s Sara bütykeire mutatott. - Az egész testedet hozd lendületbe! Sara bólogatott. - Ha te mondod, Nathan. - Tudnod kell, hogyan védheted meg magad. Figyelj, Sara! Megtanítalak rá. - Már nem akarsz vigyázni rám?

Nathan felsóhajtott. - Lesznek olyan alkalmak, amikor nem lehetek melletted magyarázta türelmesen. - Nos, az ütés helye legalább annyira fontos, mint a módja. - Valóban? Sara megpróbált szembefordulni vele, de Nathan a vállához szorította a fejét. - Igen - mondta. - A férfiak testének legérzékenyebb pontja az ágyék. - Nathan, csak nem gondolod, hogy képes lennék... Nathan érezte, hogy Sara elpirul. - Nem kell zavarba jönnöd. A férjed vagyok, és úgy helyes, ha bármiről beszélhetek veled. - Nem hinném, hogy képes lennék megütni egy férfit... ott. - Egy fenét nem. A pokolba, Sara, ha azt mondom, hogy meg kell védened magad, akkor meg kell védened magad. Nem akarom, hogy bármi bajod essen. - És ha mégis képtelen leszek odaütni? A gyávák nem védekeznek. És én már beismertem, hogy gyáva vagyok. Nathan legszívesebben felkacagott volna. - Megmagyaráznád, miért tartod gyávának magad? - Már megmagyaráztam - kiáltotta Sara. - A kezem még mindig remeg, és bele sem merek gondolni, mi történhetett volna. Arra a ruhára sem bírok ránézni undor nélkül. - Miféle ruhára? Sara a földön fekvő kék ruhára mutatott. - Arra - suttogta. - Az egyik kalóz a kezébe vette. Azt akarom, hogy dobd a tengerbe. Soha többé nem fogom fölvenni. - Jól van, Sara - nyugtatta Nathan. - Megszabadítalak tőle. Addig is hunyd le a szemed, és nem fogod látni. - Bolondnak tartasz, igaz? - Ezek természetes utóreakciók. Nem jelentik azt, hogy gyáva vagy. Sara megpróbált Nathan szavaira koncentrálni. Nem volt könnyű, mert a férfi a fülét nyaldosta, és forró lehelete a nyakát perzselte. Sara már alig remegett, és kezdett elálmosodni. - Neked is vannak... utóreakcióid? - kérdezte suttogva.

Nathan már a mellét simogatta. - Igen - mondta. - És mihez kezdesz velük? - Megpróbálom levezetni a haragomat - felelte Nathan, aztán megfordította Sarát, kezével a hajába túrt, és magához szorította. - Te pedig, Sara, így szabadulhatsz meg az utóreakcióktól - suttogta, és mielőtt Sara válaszolhatott volna, egy forró csókkal elnémította. Még egy órát töltöttek együtt, aztán Nathan visszament a fedélzetre, hogy irányítsa a javítási munkálatokat. Sara sűrű sóhajok közepette Öltözött fel. Aztán elővette rajzfelszerelését, fölment a fedélzetre, és kiült a napra. A munkaláz hamarosan alábbhagyott. Az emberek mind Sara köré gyűltek, hogy lerajzolja őket. Sara szívesen eleget tett a kérésüknek. A matrózok nem győzték dicsérni, és rendkívül csalódottak voltak, amikor az utolsó papírlap is betelt. Nathan az árbocfedélzeten tartózkodott, és egy kisebb vitorla felszerelésében segédkezett. Miután elkészültek, visszaindult a kormánykerékhez, de amikor megpillantotta feleségét, megtorpant. Sara egy gerendán ült, pontosan alatta, a lába körül pedig legalább tizenöt matróz henyélt. Úgy tűnt, teljes odaadással figyelik Sara szavait. Nathan közelebb ment. Most éppen Chester beszélt. - Azt akarja mondani, hogy csak négyéves volt, amikor hozzáment a kapitányhoz? - Hiszen az előbb magyarázta el, Chester - motyogta Kently. - Az az őrült király kényszerítette ki a házasságot, igaz, Lady Sara? - Vajon miért akart a király véget vetni a viszálykodásnak? - kérdezte Iván. - Békét akart - felelte Sara. - Mi volt a viszály oka? - kérdezte egy másik. - Már biztos nem emlékszik rá senki - találgatott Chester. - Ó, én tudom, mi okozta a nézeteltérést - tiltakozott Sara. - Az aranykereszt. Nathan egy oszlopnak támaszkodott. A fejét csóválta és mosolygott. Tehát Sara is elhitte az ostoba történetet.

- Meséljen nekünk erről az aranykeresztről! - kérte Chester. - Nos, az egész akkor kezdődött, amikor az egyik Winchester báró egy St. James báróval indult keresztes hadjáratba. Jó barátok voltak. Persze mindez még a középkor kezdetén történt. A két báró birtoka egymás mellett terült el, és a történet szerint ők együtt nevelkedtek János király udvarában. Persze nem tudom, hogy ebből mennyi az igazság. Szóval a két barátot egy külföldi kikötőbe vezényelték. Egyikük megmentette az ottani uralkodó életét, és egy hatalmas aranykeresztet kapott jutalmul. Igen - tette hozzá a matrózok döbbent tekintetét látva. - És a keresztet nagy drágakövek borították. Csupa gyémánt és rubint. Azt mondják, gyönyörű volt. - Mekkora volt ez a kereszt? - kérdezte Matthew. - Akkora, mint egy felnőtt férfi - felelte Sara. - És aztán mi történt? - kérdezte Chester. Alig várta már, hogy megtudhassa a történet végét, és nem örült a közbeszólásoknak. - A két báró visszatért Angliába. És akkor a kereszt hirtelen eltűnt. A Winchester báró mindenkinek azt mondta, hogy a keresztet ő kapta, a St. James báró pedig ellopta tőle. A St. James báró története pontosan így szólt, csak a szerepek cserélődtek fel. - Sosem találták meg, mylady? - kérdezte Kently. Sara a fejét csóválta. - A két báró közt kitört a viszály. Egyesek szerint a kereszt sohasem létezett, csak ürügy volt, hogy megszerezhessék egymás földjét. Szerintem a kereszt, létezik. - Miből gondolja? - kérdezte Chester. - Abból, hogy amikor a St. James báró haldokolt, állítólag ezt suttogta: „Az égben keressétek a kincseiteket!" Sara bólintott, és folytatta. - Az ember nem hazudik, amikor a Teremtőjéhez készül. Miután a báró kimondta ezeket a szavakat, a szívéhez kapott és meghalt. Sara színpadiasan a szívére szorította a kezét, és lehajtotta a fejét. Néhány matróz tapsolni kezdett. - Ugye, maga sem hiszi el ezt a történetet, Lady Sara? –

kérdezte valaki. - Ó, dehogynem - felelte Sara. - Nathan egy napon megtalálja a keresztet, és nekem adja. Sara menthetetlen álmodozó, gondolta Nathan. Aztán elmosolyodott, mert rájött, hogy ez még vonzóbbá teszi. - Tehát a kapitánynak az égbe kell menni, hogy megtalálja a kincset - mondta Chester. - Ó, nem - felelte Sara. - A báró ezekkel a szavakkal célzott valamire. Ravasz ember volt. A beszélgetés eltartott még néhány percig. Vihar készülődött, és feltámadt a szél. Sara visszavitte a rajzeszközöket a kabinba. A nap hátralévő részét Nora nénivel töltötte, de Nora estére elálmosodott, ezért magára hagyta. Igazság szerint Sara is kimerült volt. Az áruló fájdalom akkor hasított a hátába, amikor lefekvéshez készülődött. A menstruáció csalhatatlan jele volt ez. Egy óra múlva kezdődtek a görcsök. Most sokkal rosszabb volt, mint általában. Sara fázott is, bár tudta, hogy csak a fájdalmak miatt. A kabinban fülledt és meleg volt a levegő, ő mégis didergett. Felvette vastag, fehér hálóingét, bemászott az ágyba és magára húzta a takarót. Sehogy sem tudott kényelmesen elhelyezkedni. A háta hasogatott, és hamarosan nyöszörögni kezdett a fájdalomtól. Nathan rendszerint az őrségváltás után tért vissza a kabinba. Sara máskor égve hagyott neki egy gyertyát, de a kabint most sötétség borította. Nathan hallotta felesége nyögdécselését. Gyorsan meggyújtott két gyertyát, és az ágyhoz sietett. Még mindig nem látta Sarát. Felesége teljesen bebugyolálta magát a takarókba. - Sara? Hangja riadtan csengett. Sara nem válaszolt, ezért Nathan- lerántotta az arcáról a takarót. A félelem jeges verítékkel vonta be a homlokát. Sara arca fehér volt, mint a fal. Visszahúzta magára a takarót. - Sara, az ég szerelmére, mi a baj? - Menj el, Nathan! - suttogta Sara. - Nem érzem jól

magam. Olyan volt a hangja, mintha haldokolna. Nathan megrémült. - Mi van veled? Még mindig fáj az arcod? A pokolba, tudtam, hogy meg kellett volna ölnöm azt az átkozottat. - Nem az arcommal van a baj - kiáltotta Sara. - Akkor lázas vagy? - Nathan megint lerántotta a takarót. Sara nem tudta, hogyan magyarázza el az állapotát. Olyan megalázónak érezte. Ismét felnyögött, majd oldalra fordult, hogy férje ne láthassa az arcát. Felhúzta a térdeit, és hintázni kezdett, hogy enyhítse a hátába hasító fájdalmat. - Nem akarok beszélni róla - mondta. - Egyszerűen csak nem érzem jól magam. Kérlek, menj el! Nathannek persze esze ágában sem volt elmenni. Sara homlokára tette a kezét. Hideg volt, de nedves. - Nincs lázad - jelentette ki megkönnyebbülve. - Úristen, Sara, csak nem tettem valami kárt benned ma délután? Tudom, hogy kicsit... durva voltam, de... - Nem tettél kárt bennem - fakadt ki Sara. Nathan még mindig kételkedett. - Biztos vagy benne? - Igen. Nem te vagy az oka. Csak egy kis magányra van szükségem. Ekkor egy erős görcs rántotta össze a testét, és felnyögött. - Hagyj békében meghalnom! - mondta. - Egy fenét hagylak - mondta Nathan. Újabb sötét gondolata támadt. - Ugye, nem csináltál semmit, amikor lementél a hajókonyhára? Nem ettél valamit, amit magad készítettél? - Nem. Nem a gyomrommal van a baj. - Akkor mi a fene ez? - Nem vagyok... tiszta. Nathan nem értette, mit akar ez jelenteni. - Azért vagy rosszul, mert nem vagy tiszta? Sara, én még sosem hallottam ilyen ostoba betegségről. Segítene, ha rendelnék neked egy fürdőt? Sara legszívesebben sikított volna, de tudta, hogy az csak tetézné a fájdalmait.

- Nathan, ez egy... női baj - suttogta. - Hogy micsoda? Úristen, hát mégis kénytelen lesz kimondani? - Menstruálok! - kiáltotta. - Jézusom, de fáj - tette hozzá nyögve. - Bizonyos hónapok rosszabbak, mint a többi. - Menstruálsz...? - Nem vagyok terhes - kiáltotta Sara vele egy időben. Kérlek, menj most el! Ha Isten kegyes, gyorsan meghalok... legalábbis szégyenemben, amiért ennyit kell magyarázkodnom. Nathan megkönnyebbülten felsóhajtott, aztán kinyújtotta a kezét, hogy megsimogassa Sara vállát. De még mielőtt hozzáért volna, visszahúzta. Esetlennek érezte magát. - Tehetek valamit, hogy jobban érezd magad? - kérdezte. - A mamámat akarom - motyogta Sara. - De őt nem tudod idehozni, igaz? Ő, menj már el, Nathan! Semmit sem tehetsz. Sara visszahúzta az arcára a takarót, és szánalmasan felnyögött. Amikor meghallotta az ajtó csukódását, felháborodott. Hogy meri itthagyni Nathan, amikor ennyire szenved? Hazudott, amikor azt mondta, hogy a mamáját akarja. Nathan ölelésére vágyott, de a csökönyös férfi nem tudott olvasni a gondolataiban. Nathan azonnal Nora kabinjába sietett. Nem pazarolta az időt kopogásra. - Ki az? - mennydörögte egy mély hang, amikor kivágta az ajtót. Nathan elmosolyodott. Fölismerte Matthew hangját. A tengerész minden kétséget kizáróan Nora ágyában feküdt. - Beszélnem kell Norával - mondta Nathan. Sara nénikéje azonnal felébredt. Levegő után kapkodott, az álláig húzta a takarót és elvörösödött. Nathan az ágyhoz lépett, hátratette a kezét, és tekintetét a padlóra szögezte. - Sara beteg - közölte, mielőtt Nora megszólalhatott volna. Nora azonnal megfeledkezett kezdeti zavaráról. - Hozzá kell mennem - suttogta, majd felült. - Tudja, mi a baja? - Akarod, hogy megnézzem? - kérdezte Matthew sietve. Nathan a fejét csóválta, aztán megköszörülte a torkát. –

Az a bizonyos... női baj. - Miféle női baj? - kérdezte Matthew zavartan. Nora értette. Megsimogatta Matthew kezét, de tekintetét nem vette le Nathanről. - Erősek a fájdalmai? Nathan bólintott. - Iszonyú fájdalmai vannak, asszonyom. Mondja meg, hogyan segíthetnék rajta! - Egy jó adag konyak néha segít - javasolta Nora. - És talán egy-két kedves szó sem fog megártani, Nathan. - Mást nem tehetek érte? - Kérdezte már tőle, mire van szüksége? - Az anyját akarja. - Ő hogyan segíthetne rajta? - kérdezte Matthew. - A férjét akarja - felelte Nora. - Arra vágyik, hogy valaki megvigasztalja. Próbálja meg a hátát masszírozni! Nathan megperdült és kiviharzott a szobából. Nora Matthewhoz fordult. - Mit gondolsz, elmondja Sarának, hogy te meg én... - Nem, szerelmem. Egy szót sem fog szólni - felelte Matthew. - Igazán nem szeretném becsapni Sarát, de ő még mindent feketének és fehérnek lát. Azt hiszem, nem értené meg. - Hallgass! - csitította Matthew, aztán megcsókolta Norát, és a karjába vonta. - Az idő majd megérleli. - Nathan végre kezd törődni vele. Nemsokára rájön, hogy szereti. - Lehet, hogy szereti, de sosem fogja beismerni. A fiú már régen megtanulta, hogy nem szabad kimutatnia az érzelmeit. - Ostobaság - horkant fel Nora. - Egy hétköznapi nő esetében talán igazad lenne, de bizonyára észrevetted, hogy Sara nem hétköznapi teremtés. Ő pontosan olyan nő, amilyenre Nathannek szüksége van. Hiszi, hogy a férje szereti, és erről hamarosan Nathant is meg fogja győzni. Meglátod. Sarának fogalma sem volt róla, hogy a szomszédos kabinban róla folyik a társalgás. Iszonyú kínok közt

hánykolódott. Azt sem hallotta meg, amikor Nathan visszajött. Férje megérintette a vállát. - Idd meg ezt, Sara! Jobban leszel tőle. Sara az oldalára fordult, és a poharat megpillantva csóválni kezdte a fejét. - Konyak - mondta Nathan. - Nem kell. - Idd meg! - Ki fogom hányni. Ennél nyersebben aligha fogalmazhatott volna, gondolta Nathan. A poharat az íróasztalra tette, majd felesége mellé feküdt. Sara megpróbálta kitúrni az ágyból. Nathan nem törődött vele. Sara ismét a fal felé fordult, és a halálért imádkozott. Úgy érezte, már nem bírja sokáig a fájdalmat. Nathan ekkor átkarolta a derekát, kissé magához húzta, és masszírozni kezdte a hátát. Mennyei érzés volt. A fájdalom azonnal szűnni kezdett. Sara lehunyta a szemét, és közelebb húzódott a férjéhez. Szinte észre sem vette a hajó ringatózó, hánykolódó mozgását. Nathan annál inkább. Az ő gyomra is émelygett, és átkozta magát, amiért korábban evett. Az arca lassan zöldülni kezdett. Körülbelül negyed órán át masszírozta felesége hátát, és közben egy szót sem szólt. Megpróbált minden erejével Sarára koncentrálni, de a gyomra a hajó mozgásának ütemére hánykolódott. - Most már abbahagyhatod - suttogta Sara. - Kezdem jobban érezni magam. Köszönöm. Nathan elengedte Sarát, és már éppen fel akart kelni, de felesége visszatartotta. - Átölelnél, Nathan? Annyira fázom. Hideg az éjszaka. De Nathan úgy érezte, olyan forró, mint a pokol. Arca verítékben úszott, de átölelte Sarát. Néhány perc elteltével megpróbált kiosonni az ágyból, de a felesége újra megszólalt. - Nathan? Mi lesz, ha kiderül, hogy meddő vagyok?

- Akkor meddő vagy. - Csak ennyit tudsz mondani? Ha meddő vagyok, nem lehetnek gyerekeink. Nathan a plafonra nézett. - Honnan tudhatnád, hogy meddő vagy-e vagy sem? Még túl korai efféle következtetéseket levonni. - De mi van, ha az vagyok? - Sara, mit akarsz hallani? - kérdezte Nathan ingerülten. Gyomra ismét bukfencet vetett. A mély lélegzés sem segített. Félrelökte a takarót, és megpróbált újra felkelni. - Akkor is a férjem akarnál lenni? - kérdezte Sara. - Nem kapjuk meg a földet, ha nem lesz gyermekem, mire... - Tisztában vagyok a szerződés feltételeivel - csattant fel Nathan. - Ha nem kapjuk meg a földet, akkor majd azzal próbálunk boldogulni, amit apámtól örököltem. Most pedig hagyd abba a kérdezősködést és aludj! Nemsokára visszajövök. - Még nem feleltél. Szívesen lennél egy meddő nő férje? - Ó, az ég szerelmére... - Ugye, igen? Nathan felmordult. Sara ezt pozitív válasznak tekintette. Megfordult, és megcsókolta férje hátát. Nathan korábban nem oltotta el a gyertyákat, és amikor Sara ránézett, észrevette, hogy az arca hamuszürke. Nem kellett sok idő, hogy összerakja a tényeket. A hajó úgy hánykolódott, mint egy bója. A konyak a földre ömlött. Nathan becsukta a szemét és fintorgott. Tengeribeteg volt. Sara mélységes szánalmat érzett szenvedő férje iránt, de amikor Nathan megszólalt, együttérzése hamar elillant. - Ha nem lenne az az átkozott szerződés, senkit sem vennék feleségül. Most pedig aludj! Sara haragra gerjedt. Elhatározta, hogy megleckézteti Nathant. - Sajnálom, ha feltartottalak - kezdte. - A hátam már sokkal jobban van, Nathan. Köszönöm. A gyomrom sem forog. Talán nem kellett volna megennem azt a halat. Mindenesetre nagyon ízlett, különösen miután leöntöttem egy kis csokoládéval. Kóstoltál már édes halat? Nem?

Nathan nem felelt. Villámsebesen öltözködött. Sara megpróbált nem mosolyogni. - Általában cukrot szoktam rászórni, de gondoltam, ma este kísérletezek egy kicsit. Erről jut eszembe: a szakács megígérte, hogy ha kikötünk, osztrigát fog felszolgálni. Imádom az osztrigát. Te is? Ahogy végigcsúszik az ember torkán... Nathan, nem akarsz megcsókolni? Az ajtó bevágódott. Sara elmosolyodott. - Megérdemelte - suttogta. Aztán magára húzta a takarót, és lehunyta a szemét. Egy perc múlva mélyen aludt. Nathan a hajókorlátnál töltötte az éjszakát. A szokásos, elhagyatott helyen, ahol senki sem láthatta. A nap már a látóhatár fölé emelkedett, amikor visszatért a kabinba. Úgy érezte magát, mint egy kifacsart rongydarab. Az ágyra roskadt. Sara felébredt, megfordult, és férjéhez bújt. Nathan horkolni kezdett, hogy elejét vegye a beszélgetésnek. Sara hozzáhajolt, és megcsókolta az arcát. A halvány gyertyafényben is jól láthatta, mennyire sápadt. Egy alapos borotválkozás is ráfért volna. - Szeretlek - suttogta Sara. - Minden hibád ellenére, Nathan. Ne haragudj, amiért szándékosan tengeribeteggé tettelek. Aztán elégedetten visszafordult a fal felé. Tudta, hogy Nathan semmit sem hallott az iménti vallomásból. - Szerintem nem ártana más munka után nézned - mondta sóhajtva. - Úgy tűnik, a tenger nem való neked. Nathan lassan kinyitotta a szemét, és Sara felé fordult. Úgy tűnt, Sara már ismét elaludt. Átkozottul nyugodt volt. És angyali. Nathan legszívesebben megfojtotta volna. Sara valahogyan tudomást szerzett a tengeribetegségéről, és ezt az információt fel is használta ellene. Nathan haragja hamar elillant, és elmosolyodott. A kis Sara mégsem volt olyan ártatlan. A helyében valószínűleg Nathan is ezt tette volna. Ő az öklét használta, ha felbosszantották. Sara a fejét, és ez tetszett a férfinak. Mindezek ellenére eljött az ideje, hogy Sara végre megértse, ki a főnök.

Gyönyörű volt. Nathan hirtelen nagyon szeretett volna szeretkezni vele. Az állapota miatt természetesen nem tehette, és majdnem felébresztette, hogy megkérdezze, meddig szokott tartani ez a női baj. Végül legyőzte a kimerültség. Már majdnem álomba merült, amikor Sara megfogta a kezét. Nathan nem tiltakozott. Nyugtalanító érzése támadt. Rájött, hogy szüksége van Sara érintésére. Már csak két nap volt hátra az útból. Nathan úgy érezte már semmi rendkívüli nem történhet. Tévedett. Késő este volt, huszonegyedike. Az égen több csillag ragyogott, mint valaha, és a szél is sebesen repítette a hajót. Egyenletesen haladtak, hánykolódás nélkül. Nathan a kormány mögött állt, Jimbo mellett. Elmélyülten tárgyaltak a Smaragd Hajózási Társaság jövőjéről. Jimbo klipperekkel akarta bővíteni a flottát, de Nathan jobban örült volna néhány masszívabb, ellenállóbb hajónak. A beszélgetést Sara szakította félbe. Egy szál hálóingben és köntösben rohant feléjük a fedélzeten. Nathan háttal állt neki, így nem láthatta, és nem is hallotta, mert Sara mezítláb volt. - Nathan, azonnal beszélnem kell veled - kiáltotta. Szörnyű baj van. Nathan unottan megfordult, de amikor megpillantotta felesége kezében a pisztolyt, elszörnyedt. A fegyver csöve egyenesen az ágyékára szegeződött. Sara nagyon felizgatta magát valami miatt. Haja kócos volt, arca kipirult. Nathan csak később figyelt fel az öltözékére. - Mit parádézol a fedélzeten ebben a hálóingben? kérdezte. Sara szeme kikerekedett. - Én nem parádézok - mondta, majd lassan megcsóválta a fejét. - Az időpont nem alkalmas rá, hogy kioktass. Súlyos problémánk van. Sara ekkor Jimbóhoz fordult. - Kérem, bocsásson meg az illetlen öltözékemért, Jimbo,

de mint láthatja, kissé fel vagyok dúlva, és nem volt időm átöltözni. Jimbo bólintott, és megpróbált kitérni a fegyver elől, melynek imbolygó csöve hol Nathanre, hol rá mutatott. Úgy tűnt, Sara fel sem fogja, mit tart a kezében. - Fel van dúlva? - kérdezte Jimbo. - Mi a fenét akarsz azzal a pisztollyal? - kérdezte Nathan. - Lehet, hogy szükségem lesz rá - magyarázta Sara. - Lady Sara - kezdte Jimbo, mert Nathan kifogyott a szavakból. - Nyugodjon meg, és mondja el nekünk, mi izgatta fel ennyire! Fiú! - fordult Nathanhez. - Vedd már el tőle azt a pisztolyt, mielőtt kárt tesz magában. Nathan a fegyver után nyúlt, de a felesége hátralépett, és a pisztolyt a háta mögé dugta. - Meglátogattam Norát - fakadt ki Sara. - Csak jó éjszakát akartam kívánni neki. - És? - kérdezte Nathan. Sara egy hosszú pillanatig Jimbóra meredt, majd miután úgy döntött, őt is beavatja a dologba, és meggyőződött, hogy senki más nem hallhatja őket, megszólalt. - Nem volt egyedül. Ezután elhallgatott, és várta férje reakcióját. Nathan vállat vont. Sara legszívesebben lelőtte volna. - Matthew volt vele - bólogatott hevesen. - És? - kérdezte Nathan. - Az ágyban feküdtek. Ismét hadonászni kezdett a pisztollyal. - Nathan, tenned kell valamit. - Mégis, mit akarsz, mit tegyek? - kérdezte vigyorogva a férfi. - Sara azt akarja, hogy zavard ki Matthewt Nora kabinjából - szólalt meg Jimbo. - Így van, Sara? Sara a fejét csóválta. - Már késő bezárni az istállót, Jimbo. A tehén megszökött. - Ezt nem egészen értem - felelte Jimbo. - Mi köze a nénikéjének a tehenekhez? - Az a férfi megbecstelenítette - magyarázta Sara. - Sara, ha nem akarod, hogy kizavarjam Matthewt, akkor

mégis mit tegyek? - kérdezte Nathan. - Helyre kell hoznod a dolgot - magyarázta Sara. - Rá kell kényszerítened őket, hogy összeházasodjanak. Gyere velem! Azonnal helyretesszük ezt a dolgot. Jimbo, maga lesz a tanú. - Ugye, csak viccelsz? - Ne vigyorogj, Nathan! Komolyan beszélek. Te vagy a hajó kapitánya, tehát jogodban áll Összeadni őket. - Nem. - Lady Sara, ez a legmegdöbbentőbb ötlet, amit valaha hallottam - mondta Jimbo. Nyilvánvaló volt, hogy egyik férfi sem veszi komolyan. - Felelős vagyok a nénikémért - mondta Sara. - Matthew foltot ejtett a becsületén, ezért el kell vennie. Nathan, te tudod, hogy ezzel egy másik probléma is megoldódik. Ha Nora férjhez megy, Henry bácsi nem fogja üldözni többé az öröksége miatt. Én úgy gondolom, hogy ez a legjobb megoldás. - Nem - mondta Nathan nyomatékosan. - Sara, mit gondol, vajon Matthew el akarja venni Norát? Sara felvonta a szemöldökét. - Nem számít, hogy mit akar. - Dehogynem - vitázott Jimbo. Sara ismét hadonászni kezdett a pisztollyal. - Nos, látom, hogy a ti segítségetekre nem számíthatok. Mielőtt a két férfi válaszolhatott volna, Sara sarkon fordult, és elindult a lépcső felé. - Szeretem Matthewt - mondta. - Kár lenne érte. - Mit akar tenni, Lady Sara? - kiáltott utána Jimbo. Sara nem fordult vissza. - El fogja venni Norát - felelte. - És ha mégsem? - kérdezte Jimbo. - Akkor lelövöm. Nem szívesen teszem, Jimbo, de le kell lőnöm. Nathan azonnal Sara mögött termett. Átölelte a derekát, magához szorította, és kicsavarta a kezéből a pisztolyt. - Senkit sem fogsz lelőni - morogta. A pisztolyt átadta Jimbónak, és Sarát levonszolta a kabinba. Aztán bezárta az ajtót, és az ágyhoz húzta feleségét. - Eresz el, Nathanial!

- Soha többé ne hívj Nathanialnek! Sara ellökte magától a férfit, és a szemébe nézett. - Miért nem szólíthatlak a keresztneveden? - Mert nem tetszik, azért. - Ez ostobaság. - Sara csípőre tette a kezét, és felvonta a szemöldökét. - Sara, mégis, meddig akarod ezt csinálni? Sara nem felelt a kérdésre, hanem visszatért az előző kérdésre. - Miért nem szereted, ha Nathanialnek hívnak? A férfi egy fenyegető lépést tett felé. - Mert ez a név olyan a számomra, mint a vörös posztó. Gyilkolnom kell, ha meghallom. Ez nem volt túl logikus magyarázat, de Sara úgy döntött, nem firtatja tovább a témát. - Neked mindig gyilkolnod kell. - Ne bosszants már! - Ne kiabálj! Nathan nagy levegőt vett, de ez sem nyugtatta meg. Sara elmosolyodott. - Rendben - mondta engesztelőén. - Többé nem hívlak Nathanialnek... hacsak nem akarom, hogy gyilkolj. Megegyeztünk? Nathan ezt a megjegyzést válaszra sem méltatta. Az ágy felé terelte Sarát. - Most pedig én kérdezek, Sara. Mikor múlik el ez az átkozott női baj? Sara lassan levette a köntösét, és összehajtotta. - Nem akarsz tenni semmit Nora és Matthew ügyében, igaz? - kérdezte. - Nem akarok - felelte Nathan. - És te sem fogsz. Hagyd békén őket! Megértetted? Sara bólintott. - Ezt még alaposan át kell gondolnom - mondta, majd levette a hálóingét, és az ágyra lökte. - Az az átkozott női baj már elmúlt - suttogta félénken. Nathan forró tekintetétől egész teste bizsergett. Végül felsóhajtott, és férje karjába vetette magát. Nathan azt akarta, hogy először Sara csókolja meg. Sara

megmarkolta férje haját, és közelebb húzta a fejét. Aztán megcsókolta. Szája forró volt, nyelve vad, és pillanatok alatt kikényszerítette a férfi válaszát. Nathan ekkor átvette az irányítást. Megmarkolta Sara haját, majd lehajtotta a fejét, és száját Sara ajkára tapasztotta. Aztán elhúzódott, hogy levetkőzzön, de megtorpant, mert Sara harapdálni kezdte a nyakát. Nathan borzongott. Simogatni kezdte Sara bársonyos vállát, és ismét rájött, mennyire törékeny a felesége. - Te olyan finom vagy - suttogta. - Én pedig... Nem tudta kifejezni a gondolatait, mert Sara teljesen kiürítette az agyát. - Te erőssé teszel és elevenné, Nathan - mondta Sara. Meg akarom mutatni, mennyire szeretlek. Akarod? Ekkor remegő kézzel gombolni kezdte Nathan nadrágját, majd lassan kibontakozott az öleléséből, és letérdelt. Nathan ettől kezdve nem sokra emlékezett. Törékeny feleségéből erő és érzékiség sugárzott. Puha szájával, nedves nyelvével, hihetetlenül izgató érintésével szinte felperzselte a férjét. Nathan nem bírta sokáig az édes agóniát. Durván felkapta Sarát, és a magasba emelte. Aztán a lábát a saját dereka köré kulcsolta, és ajkuk egy hosszú, mámorító csókban egyesült. - Úristen, Sara, remélem, készen állsz - suttogta Nathan. Nem tudok tovább várni. Beléd kell hatolnom. Azonnal! Nathan megpróbált pozíciót váltani, de Sara a hajába markolt. - Nathan, mondd, hogy szeretsz! Nathan egy újabb csókkal válaszolt. Sara körmei a vállába mélyedtek, és már csak a beteljesülésre tudott gondolni. Nathan a csípőjét szorította, s közben lassan beléhatolt. Sara feje hátrahanyatlott. - Kérlek, siess, Nathan - suttogta. - Előbb meg akarlak őrjíteni - felelte Nathan. – Mint ahogyan te tetted... Sara a nyakába harapott. Nathan mélyre hatolt. Mindketten reszkettek. Amikor az ágyra dőltek, Nathan a térdével fogta fel a zuhanás erejét, aztán teljesen beborította felesége testét.

Megfogta Sara arcát, a könyökére támaszkodott, majd gyengéden megcsókolta a homlokát, az orrát és édes ajkát. - Csodás az ízed - suttogta Nathan. Harapdálni kezdte Sara nyakát, nyelvével csiklandozta a fülcimpáját, majd közölte, hogy ez alkalommal ő fogja diktálni a tempót. Többre nem emlékezett. Az ágy minden mozdulatnál megreccsent. Nathan azt akarta, hogy szeretkezésük örökké tartson. A szenvedély heve elemésztette testüket. Sara teljes erejével magába zárta, és a nevét kiáltotta. Ekkor Nathan is megadta magát. Magvát az utolsó lökéssel eresztette belé. Mély nyögése elnyomta a szívverésük hangját. Aztán Sarára roskadt. Túl gyenge volt, hogy megmozduljon, túl elégedett, hogy mozdulni akarjon. Amikor Sara enyhített a szorításon, Nathan az oldalára fordult, de Sarát is magával rántotta, mert felesége nem engedte el. Sírt. Boldog közjáték volt ez, de Nathan tudta, hogy Sara hamarosan ismét azokat a szavakat fogja követelni, melyekre oly nagy szüksége volt. Nathan nem akart neki csalódást okozni, de hazudni sem szeretett volna. És agyának egy sötét, eldugott zugában gyökeret vert a félelem. Mi lesz, ha sosem tudja megadni Sarának, amit akar? Sara érezte, hogy férje teste megfeszül. Tudta, mi következik. Nathan megpróbálja otthagyni. De ez alkalommal Sara ezt nem akarta engedni, és megfogadta, hogy ha kell, még a folyosóra is utána megy. - Nathan? A férfi nem feleit. Sara nem is várta tőle. - Szeretlek - suttogta. - Tudom - motyogta Nathan, amikor Sara oldalba bökte. - És? Nathan hosszan felsóhajtott. - Sara, nem kell szeretned engem. Ebben a házasságban ez nem kívánalom. Nathan úgy érezte, roppant logikusan érvelt. Sara megpróbálta lelökni az ágyról.

- Te vagy a leglehetetlenebb alak, akivel valaha találkoztam. Jól figyelj, Nathan! Mondani akarok valamit. - Szerinted megtehetném, hogy nem figyelek? - morgott Nathan. - Hiszen megint úgy kiabálsz, mint egy fúrta. Ebben volt valami, ismerte be Sara magában. Valóban kiabált A hátára fordult, magára húzta a takarót, és a plafonra meredt. - Mindent tönkreteszel - suttogta. Nathan zokon vette a megjegyzést. - Egy fenét. - Elfújta a gyertyát, az oldalára fordult, és durván magához húzta Sarát. - Minden átkozott alkalommal tökéletesen kielégítelek. Sara nem egészen ezt akarta hallani, de nem szállt vitába. - Mégis mondanom kell valami fontosat, Nathan. Hajlandó vagy meghallgatni? - Megígéred, hogy utána azonnal elalszol? - Igen. Nathan felmordult. Sara ezt úgy értelmezte, hogy nem hisz neki. El akarta mondani, mi a véleménye férje modortalan viselkedéséről, de Nathan ekkor még közelebb húzta, és gyengéden masszírozni kezdte a hátát. Roppant odaadóan dolgozott. Sara megdöbbent. Úgy érezte, Nathan nem is tudja, mit tesz. Úgy döntött, ezzel most nem törődik. Szívét végtelen boldogság töltötte el. Megpróbált elhúzódni, hogy megbizonyosodjon róla, magánál van-e a férfi. Nathan szorítása erősödött. - Rendben, Sara - mondta. - Ma éjjel szeretnék aludni egy kicsit. Mondd el, mi nyomja a begyed, aztán hagyj pihenni! Sara elmosolyodott. Nathan az arcát Sara nyakához szorította, és közben ujjaival a halántékát simogatta. Sara már semmit sem akart mondani. Nem akarta tönkretenni ezt a pillanatot. Nathan még nem állt készen arra, hogy beismerje; szereti. Végül rádöbbent az igazságra. Nathan félt. De vajon mitől? Félt szeretni? Vagy csak... Sarát félt szeretni? - Sara, a pokolba, siess már! Bökd ki, aztán hagyj aludni! - Mit bökjek ki? - kérdezte Sara, s közben lázasan gondolkodott, mit is mondjon.

- Úristen, teljesen megőrjítesz. Azt mondtad, valami fontos dologról akarsz beszélni. - Igen. - Nos? - Nathan, ne szoríts olyan erősen! - suttogta Sara. Nathan azonnal enyhített a szorításon. - Azt hiszem, elfelejtettem, mit akartam mondani. Nathan homlokon csókolta. - Akkor aludj! Sara hozzábújt. - Nagyszerű férfi vagy, Nathan - suttogta, aztán hangosan ásított. - Olyan jó veled. - Nathan mély kacaja átmelegítette a szívét. De ez még nem volt elég. - Most te jössz - mondta. - Miben jövök én? - kérdezte Nathan. Szándékosan játszotta az értetlent, hogy felbosszantsa feleségét. Sara túl fáradt volt hozzá, hogy tovább nyaggassa. Lehunyta a szemét, és újra ásított. - Nem számít. Majd holnap - mondta. - Nagyszerű nő vagy - suttogta Nathan. - És nekem is jó veled. Sara felsóhajtott. - Tudom - suttogta. Mielőtt Nathan elmagyarázhatta volna neki, milyen szép erény a szerénység, Sara elaludt. Nathan is lehunyta a szemét. Pihennie kellett, mert nem tudhatta, mit hoz a holnap Lady Sara mellett. Az elmúlt hetekben megtanulta, hogy sosem az történik, amire számít. Korábban azt hitte, hogy feleségét meg kell majd védenie a világtól. De már tudta, mi az igazság. A világot kellett megvédenie Sarától.

Tizenegyedik fejezet Azon a napon, amikor leeresztették a horgonyt a Nora karibi otthonát körülvevő mélyebb vizekbe, Sara megtudta, hogy férjének két neve van. Nem csupán St. James márkija és Wakersfield earlje volt. Hanem Pagan is. Sara döbbenetében az ágyára roskadt. Nem szándékosan hallgatózott, de a kabin csapóajtaja nyitva volt, és a két tengerész meglehetősen hangosan beszélgetett. Matthew a legutóbbi kaland során szerzett zsákmányról beszélt, méghozzá halálos nyugalommal. Sara ekkor kénytelen volt leülni. Inkább rettegett, semmint megdöbbent. Nathant féltette. Ha belegondolt, mekkora veszélynek teszi ki magát a férje minden alkalommal, amikor megtámad egy hajót, a gyomra is összeszorult. Egyik sötét gondolat a másikat követte. Szinte már látta is, amint Nathan a bitó felé lépdel. Érezte a torkába föltoluló epe keserű ízét, és tudta, hogy ki fogja hányni a reggelijét, ha nem tereli el a figyelmét a komor gondolatokról. Chester utolsó szavai mentették meg attól, hogy a kétségbeesés teljes letargiába taszítsa. A tengerész beismerte, mennyire örül, hogy a kalózkodásnak már vége. Az emberek többsége békés családi életre vágyott, és az összerabolt pénzből szép kezdetre futotta. Sara annyira megkönnyebbült, hogy sírva fakadt. Nathan nyilván belátta, hogy hibázott. Legalábbis Sara teljes szívéből így remélte. Nem tudta volna elveszíteni. Egész délelőtt Nathan miatt aggódott. Mi lesz, ha valamelyik matróz elárulja Nathant? Hiszen óriási vérdíjat tűztek ki Pagan fejére. Nem, erre gondolnia sem szabad, mondta magában Sara. A matrózok hűségesek voltak Nathanhez. Igen, ezt az első pillanatban észrevette. Miért kellene az ördögöt a falra festeni? Aminek meg kell történni, az úgyis bekövetkezik. Bárhogy is történjen, gondolta Sara, mindenképpen a férje mellett fog állni, és minden erejével védelmezni fogja. Vajon Matthew mesélt Norának Nathan sötét múltjáról? És

ha igen, vajon azt is elmondta neki, hogy ő Pagan? Sara úgy döntött, ezt nem próbálja meg kideríteni. Senkinek sem akarta elmondani, amit megtudott, még drága nénikéjének sem. Magával akarta vinni a titkot a sírba. Amikor Nathan a kabinba lépett, Sara az ágy szélén ült, és a semmibe bámult. Olyan forróság volt, mint egy kemence belsejében, de Sara reszketett. Nathan azt hitte, hogy beteg. Az arca sápadt volt, és egy szót sem szólt Nathanhez. A csónakban sem, ami a mólóhoz vitte őket. Kezét összekulcsolta az ölében, a tekintetét lesütötte, és úgy tűnt, egy csöppet sem érdekli, mi van körülötte. Nora Sara mellett ült, és dőlt belőle a szó. - Kell egykét nap, hogy megszokjuk a hőséget - mondta, miközben homlokát törölgette és legyezgette. - Most jut eszembe, Nathan, hogy a házamtól félmérföldnyire van egy gyönyörű vízesés. A hegyekben ered. A víz olyan tiszta, mint egy kisbaba mosolya, és egy tóba ömlik. Muszáj elvinnie egyszer Sarát. Nora az unokahúgához fordult. - Sara, talán most megtanulsz úszni. Sara nem felelt. Nora oldalba bökte. - Elnézést - mondta Sara. - Mit is mondtál? - Sara, miről álmodozol? - Nem álmodoztam. - Nem érzi jól magát - szólalt meg Nathan. - Nagyszerűen érzem magam - ellenkezett Sara. - Nagyon elgondolkodtál - mondta Nora aggódva. - A hőség bánt? - Nem - felelte Sara, és felsóhajtott. - Csak töprengtem... bizonyos dolgokon. - Nevezetesen? - kérdezte Nora. Sara nem vette le a tekintetét Nathanről. A férfi a homlokát ráncolva várta, hogy Sara feleljen a nénikéjének. A szemek párbaját Nora szakította félbe. - Épp azt javasoltam, hogy ideje lenne megtanulnod úszni. - Én megtanítalak - ajánlkozott Nathan. Sara rámosolygott. - Köszönöm a lehetőséget, de azt hiszem, nem akarok megtanulni. Semmi szükségem rá, - Hogyne volna - ellenkezett Nathan. - Mielőtt

visszamegyünk Angliába, megtanítalak. - Nem kívánok megtanulni - ismételte Sara. – Nincs rá szükségem. - Hogy érted azt, hogy nincs rá szükséged? - kérdezte Nathan. - Már hogy a pokolba ne lenne? - Miért? - Sara, ha tudsz úszni, nem fulladsz a vízbe. - Én nem aggódom emiatt. - A fenébe, dehogynem. Sara nem értette, miért lett Nathan ennyire ingerült. - Nathan, én nem fogok megfulladni. Nathan egy kis ideig tűnődött. - Miért nem? - Mert te nem hagyod - felelte Sara mosolyogva. Nathan összekulcsolta a térdén a kezét, és előrehajolt. - Igazad van - kezdte józan hangon. - Nem hagynálak megfulladni. Sara bólintott, majd Norához fordult. - Látod, Nora? Tényleg nincs rá szükség, hogy... - Mindazonáltal - szakította félbe Nathan -, mi van akkor, amikor nem vagyok melletted? - Akkor nem megyek a vízbe. Nathan nagyot sóhajtott. - Mi van, ha véletlenül beleesel? - Nathan, kezdesz megint úgy beszélni, mint amikor az önvédelemről volt szó - mondta Sara gyanakodva. - Pontosan úgy beszélek - felelte Nathan. - Nem akarok aggódni miattad. Meg fogsz tanulni úszni, és ezzel lezárom a vitát. - Nora, észrevetted, hogy kiabált velem egész idő alatt? kérdezte Sara. - Ne próbálj ebbe belerángatni! - felelte a nénikéje. - Nem állok senki pártjára. Férj és feleség hallgatásba burkolózott. A mólóig egyetlen szót sem szóltak. Sara végre kezdett felfigyelni a környezetre. - Ó, Nora - suttogta -, még zöldebb és dúsabb minden, mint ahogy emlékeztem. A trópusi paradicsom a szivárvány összes színében

pompázott. Sara a mólón állt, és a hullámzó dombokra nézett. A pálmafák lombjain átszűrődő napfényben ezernyi piros virág pompázott a hegy tetejéig. Halvány rózsaszín és zöld falú, vörös tetejű házacskák álltak büszkén a kikötőre néző dombok előterében. Sara nagyon szeretett volna időt szakítani rá, hogy rajztábláján megörökítse a földi édent, de azonnal rájött, hogy nem lenne képes visszaadni ezt a mesterművet, és nagyot sóhajtott. Nathan mellé lépett. Sara ártatlan, csodálkozó arckifejezését látva a lélegzete is elakadt. - Sara? - szólította meg, amikor észrevette a könnycseppeket. - Valami baj van? Sara a hegyeket nézte, miközben válaszolt. - Nathan, ez fenséges. - Mi a fenséges? - A festmény, amit Isten adott nekünk - suttogta. - Nézd a hegyeket a lenyugvó nap alatt! Nathan, ez tényleg fenséges. Nathan nem nézett fel: Egy örökkévalóságig bámulta felesége arcát. És lassan forróság árasztotta el a szívét, a lelkét. Meg kellett érintenie. Ujja lassan végigsimította Sara arcát. - Te vagy fenséges - suttogta. - Az életben csak a szépet látod. Sarát meglepték a Nathan hangjából kicsendülő erős érzelmek. Felé fordult és rámosolygott. - Valóban? - kérdezte suttogva. Az óvatlan pillant elillant. Nathan viselkedése hirtelen megváltozott. - Ne álmodozz! - parancsolt a feleségére. Sara úgy érezte, sosem fogja megérteni őt. A deszkapalánkon át a partra lépett, a nénikéje mellé. - Sara, drágám, miért ráncolod a homlokod? Mégiscsak a forróság? - Nem - felelte Sara. - Csak azon tűnődtem, mennyire különös ember a férjem - magyarázta. - Azt akarja, hogy teljesen önálló legyek. Nathan ráébresztett, mennyire vágyom a függőségre. Azt hittem, így helyes. Azt hittem, neki kell vigyáznia rám, de talán tévedtem. Ő akkor is szeretni fog, ha képes leszek megvédeni magam.

- Szerintem nagyon büszke lenne rád - felelte Nora. Komolyan azt szeretnéd, ha a sorsod egy férfi kegyein múlna? Gondolj az anyádra, Sara! Az ő férje nem olyan, mint Nathan. Ezen valóban érdemes volt elgondolkodnia. Sarának soha nem jutott eszébe, hogy Nathan végül gonosz embernek bizonyulhat. De mi van, ha így lesz? - Gondolkodnom kell azon, amit mondtál - suttogta. Nora megsimogatta a kezét. - Biztos vagyok benne, hogy megtalálod a helyes utat, drágám. Tehát ne ráncold a homlokod! Különben meg fog fájdulni a fejed. Hát nem gyönyörű ez a nap? A járdán férfiak lézengtek. Amikor Sara elment mellettük, mind utána fordultak. Nathan fenyegető tekintettel nézte a tolakodóan kéjsóvár pillantású férfiakat, és amikor az egyik Sara után füttyentett, elszabadult a dühe. Amikor a férfi mellé ért, meglendítette az öklét, és mintegy véletlenül a fickó képébe vágott. A férfi a vízbe esett. Sara a csobbanás hallatán szórakozottan hátranézett, és megpillantotta a mosolygó Nathant. Ő is rámosolygott, majd visszafordult nénikéjéhez. A járdán közeledő férfiak ettől kezdve nagy ívben kikerülték Nathant. Egy óvatlan mégis akadt köztük. - Elragadó teremtés, igaz? - vetette oda Nathannek. - Ő az enyém - felelte Nathan morogva, és a férfit egyszerűen lelökte a mólóról. - Fiú, nem viszed túlzásba egy kicsit? - kérdezte Jimbo, majd vigyorogva hozzátette: - Végül is csak egy feleség. - Sara nincs tisztában a vonzerejével - motyogta Nathan. Biztosan nem járna így, ha tudná, milyen szemeket meresztenek rá. - Miért, hogyan jár? - kérdezte Jimbo. -A fenébe, pontosan tudod, miről beszélek. Ahogy a csípője... - Nem fejezte be, mert eszébe jutott Jimbo korábbi megjegyzése. - Mi az, hogy csak egy feleség, Jimbo? Az én feleségem. Jimbo úgy döntött, nem bosszantja tovább Nathant. A fiú kezdett bepörögni. - Nekem úgy tűnik, itt nem tudjuk beszerezni azokat az

anyagokat, amelyek az árboc kijavításához kellenek mondta. A komor jóslat valóra vált. Miután Sara, Nora és Matthew Nora háza felé vette az irányt, Nathan és Jimbo elindult felfedezni az apró falvacskát. Nathan hamar belátta, hogy kénytelenek lesznek egy nagyobb kikötőt keresni. A térképek szerint a legközelebbi kikötő jó kétnapi hajóútra volt. Nathan tudta, hogy Sara nem örülne a távozásának. Útban a dombtető felé elhatározta, hogy amint lehet, közli vele a hírt, és túlesik az elkerülhetetlen vitán. Amikor Nora házához ért, kissé meglepődött. Egy kisebb villára számított, de a ház háromszor akkora volt, mint képzelte. A kétszintes épület külsejét halvány rózsaszínre festették, a nagy verandát pedig fehérre. Sara egy hintaszékben ült, az ajtó mellett. Nathan felment a lépcsőn és megszólalt. - Holnap elmegyek, és magammal viszem a legénység felét. - Értem. Sara megpróbált uralkodni magán. Pánikba esett. Lehet, hogy Nathan újra fosztogatni indul? Nora korábban említette, hogy néhány mérföldnyire a parton van egy kalóztanya. Lehet, hogy Nathan találkozni akar a régi cimboráival, és újabb disznóságra készül? Sara nagy levegőt vett. Tudta, hogy elhamarkodottak a következtetései, de nem tudott uralkodni a gondolatain. - Keresnünk kell egy nagyobb kikötőt, hogy beszerezzük a javításokhoz szükséges anyagokat. Sara egy szavát sem hitte. Hiszen Nora egy halászfaluban lakott, ahol minden anyag rendelkezésre állt. De nem árulta el Nathannek, mire gondol. Csak akkor, ha majd a férfi bevallja, hogy ő Pagan. Sara addig úgy akart tenni, mintha hinne neki. - Értem - suttogta újra. Nathant meglepte Sara engedékenysége. Megszokta már, hogy minden apróságon vitatkoznia kell. Aggasztotta Sara viselkedésének megváltozása. A korlátra támaszkodott, és várta, hogy felesége mondjon

még valamit. Sara felállt, és bement a házba. Nathan a folyosón érte utói. - Nem maradok sokáig - mondta. Sara továbbment. Amikor az emeletre ért, Nathan megragadta a vállát. - Sara, mi ütött beléd? - Nora azt mondta, balra a második szoba lesz a miénk. Csak néhány dolgot hoztam magammal. Jobb lenne, ha elküldenél pár embert a kofferemért. - Sara, nem maradunk sokáig - felelte Nathan. - Értem. És ha megölnek a tengeren, akarta sikítani Sara. Akkor mi fesz, Nathan? Akkor ki jön értem? Sara lerázta magáról Nathan kezét, és továbbment. Nathan követte. A hálószobájuk a tengerre nézett. Az ablakok nyitva voltak, és a sziklákon megtörő hullámok andalító hangját visszaverték a tágas szoba falai. Az ablakok közt egy nagy, baldachinos ágy állt, színes takaróval leterítve. Az ajtó mellett hatalmas, túltömött, zöld bársonyfotel. Sara a szekrényhez sietett, és felakasztotta a ruháit. Nathan az ajtónak támaszkodott, és egy percig némán figyelte a feleségét. - Rendben van, Sara - mondta végül. - Valami nincs rendben. Tudni akarom, mi az. - Minden rendben van - felelte Sara remegő hangon. Nem fordult meg. De Nathan nem akart kimenni a szobából, amíg nem tisztázta a dolgot. - Vigyázz magadra! - mondta Sara. - Ég veled. Nathan üvölteni tudott volna. - Csak holnap indulok. - Értem. - Ne mond folyton, hogy „értem!” A fenébe, Sara, ne viselkedj velem ilyen ridegen! Nem szeretem. Sara megfordult. - Nathan, én is számtalanszor kértelek már, hogy a jelenlétemben ne káromkodj, mert nem szeretem. - Az nem ugyanaz - motyogta Nathan. Egyáltalán nem bánta, hogy Sara kiabál vele. Örült, hogy a feleségébe

visszatért az élet. Sara nem értette, miért mosolyog a férje. Talán azért viselkedett olyan furcsán, mert túl sok időt töltött a napon. Egy terv kezdett körvonalazódni az agyában. - Bizonyára azért káromkodsz olyan gyakran, mert élvezetet okoznak neked a trágár szavak. - Nathanre mosolygott. Elhatároztam, hogy ezentúl én is úgy beszélek majd, mint te. Szeretném tudni, hogy valóban olyan kellemes-e. És szeretném tudni, mit szólsz hozzá, ha a feleséged így beszél. Nathan felkacagott. - Te csak két csúnya kifejezést ismersz Sara, mert tőlem sem hallhattál többet: a pokolba és a fenébe. A jelenlétedben mindig visszafogtam magam - tette hozzá bólogatva. Sara a fejét csóválta. - Más szavakat is hallottam, amikor nem tudtad, hogy a fedélzeten vagyok. És ismerem a legénység gazdag szókincsét is. Nathan ismét felkacagott. A beszélgetést Matthew szakította félbe. - Nora a társalgóban vár benneteket! - kiáltott fel. - Te menj le! - mondta Sara. - Nekem még ki kell csomagolnom két ruhát. Mondd meg Norának, hogy azonnal lent leszek. Nathan nem örült, hogy félbe kell szakítaniuk a szórakoztató csevegést. Felsóhajtott, és megfordult. Saráé volt az utolsó szó. - Rohadt meleg van ma délután, igaz, Nathan? - kiáltott férje után. - Rohadtul igazad van - kiáltott vissza Nathan, Valóban rossz volt hallani feleségét, amint úgy beszél, mint egy tudatlan parasztlány, de tudta, hogy Sara társaságban sosem vetemedne ilyesmire. A társalgóban egy vendég ült a kanapén, Nora oldalán. Matthew az ablak előtt állt. Nathan biccentett barátjának, majd Norához lépett. - Kedves Nathan, engedje meg, hogy bemutassam Oscar Pickering tiszteletest! - Ekkor a vendéghez fordult, és folytatta. - Az unokaöcsém, St. James márkija.

Nathan legszívesebben felkacagott volna. - Az egyház katonája? - kérdezte mosolyogva. Nora nem sejtette, hogy Nathan ennyire szívélyes tud lenni. Még kezet is rázott a plébánossal. Nora azt hitte, Nathan is zavarba jön majd, mint Matthew. A szegény tengerész úgy feszengett az ablaknál, mintha viszketegség gyötörnék. Sara akkor ért a társalgóba, amikor Nathan elterpeszkedett a kanapéval szemközti székben. Kinyújtotta hosszú lábát, és ostobán vigyorgott. - Oscar a falu újonnan kinevezett kormányzója magyarázta Nora Nathannek. - Régóta ismerik egymást? - kérdezte Nathan. - Csak most ismerkedtünk meg - mondta a férfi -, de ragaszkodtam hozzá, hogy a nénikéje a keresztnevemen szólítson. Sara közelebb lépett, és térdet hajtott a vendég előtt. A kormányzó szemüveges, vézna ember volt. A fejét hátraszegte, és a szemüvegen keresztül leereszkedően méregette Sarát. Nathant csak néha méltatta egy megvető pillantásra. Sara egy csöppnyi rokonszenvet sem érzett iránta. - Engedd meg, hogy bemutassam... - kezdte Nora, de Nathan félbeszakította. - Oscarnak hívják, és ő" a falu új kormányzója. Szándékosan elfelejtette hozzátenni, hogy a férfi plébános. - Oscar, ez a bájos ifjú hölgy az unokahúgom, Nathan felesége. Lady Sara. Sara kötelességtudóan mosolygott. A szemüveg csíptetője biztosan szorítja a férfi orrát, gondolta, mert különösen magas orrhangon beszélt. - Be kellett volna jelentenem a látogatásomat - mondta Pickering -, de éppen a napi sétámat róttam, és akaratlanul is észrevettem a kavarodást. A kíváncsiságom, mint látják, legyőzött. A verandáján számtalan rossz külsejű alak ücsörög, Lady Nora. Azt javaslom, kergettesse el őket a szolgáival. Nem szabad keverednünk az alja népséggel, ugye, érti? Ez nem helyénvaló. Az utolsó mondatnál Pickering Matthewra nézett. Sarát

megdöbbentette a férfi gorombasága. Messze nem volt olyan iskolázott, mint mutatta, mert amikor Sara belépett a szobába, elfelejtett felállni. Ez az ember szélhámos, gondolta Sara. Izgalmában felkapott egy legyezőt az asztalról, szétnyitotta, és szorgalmasan legyezgetni kezdte magát. - Senki sem fog elkergetni senkit - mondta Nathan. - Az emberek a márki legénységéhez tartoznak – szólt közbe Nora. Sara Matthew mellé lépett. Így akarta kinyilvánítani hűségét, és Matthew egy kacsintással jelezte, hogy megértette. Sara rámosolygott. - A feleségem az imént a hőségről beszélt - szólalt meg Nathan. Sara szemébe nézett, és arcán ördögi vigyor terebélyesedett el. - Hogy is fogalmaztál, Sara? - kérdezte ártatlanul. - Nem emlékszem - fakadt ki Sara. Aztán férje elégedett arckifejezését látva meggondolta magát. - Ó, igen. Már emlékszem. Azt mondtam, rohadt meleg van. Nem gondolja, Mr. Pickering? A kormányzó szemüvege az orra hegyéig csúszott. Matthew legalább annyira megdöbbent, mint ő. Nathan már nem mosolygott. Sara édesen elmosolyodott és folytatta. - A hőségtől mindig baromi fejfájást kapok. Matthew úgy nézett Sarára, mintha két orra lenne. Drága férje is kerek szemet meresztett. De Sara nem érte be ennyivel. Meg akarta mutatni Nathannek, milyen érzés, amikor az ember élete párja káromkodik. Remélte, hogy Nora megértő lesz majd, amikor megmagyarázza ezt a gyalázatos viselkedést. Hangosan felsóhajtott, és az ablakpárkánynak dőlt. - Igen, valóban gatyarohasztó ez a hőség. Nathan felpattant a székről, és feleségére förmedt. - Mit mondtál? Sara boldogan megismételte. - Azt mondtam, gatyarohasztó ez a hőség. - Elég! - kiáltott Nathan.

Matthew kénytelen volt leülni. Nora köhécselni kezdett, hogy elfojtsa a nevetését. Mr. Pickering már felállt a székből, és a kijárat felé sietett. Egy könyvet szorongatott a kezében. - Máris mennie kell, Mr. Pickering? - kiáltott utána Sara. Arcát eltakarta a legyezővel, hogy a férfi ne láthassa a mosolyát. - Sajnos igen - motyogta a vendég. - Az ég szerelmére, miért siet úgy? - kérdezte Sara. Letette a legyezőt, és a folyosó felé indult. - Úgy rohan, mintha valaki jól belerúgott volna a... Nem tudta befejezni, mert Nathan befogta a száját. Sara lefejtette férje kezét, és folytatta. - Csak azt akartam mondani, hogy úgy rohan, mintha valaki jól seggbe rúgta volna. - Sara, az istenért, mi ütött beléd? - kiáltott rá Nora. Sara nénikéjéhez sietett. - Kérlek, bocsáss meg! Remélem, nem izgattalak fel túlságosan, Nora, de mivel Nathan annyira szereti a csúnya szavakat, gondoltam, teszek egy próbát. Különben sem kedvelem ezt az új kormányzót - vallotta be. - De ha úgy kívánod, természetesen utána szaladok, és bocsánatot kérek tőle. Nora a fejét csóválta. - Én sem kedvelem - ismerte be. A két nő úgy tett, mintha észre sem venné az előttük álló Nathant. Sara kissé közelebb húzódott Norához. Úgy érezte, bármelyik pillanatban elcsattanhat az arcán a pofon. De nem törődött vele. Idegesen megköszörülte a torkát, s közben tovább mosolygott. - Mi volt az a könyv, amit Mr. Pickering kezében láttam? Kölcsön adtad neki az egyik regényedet, Nora? Nem hinném, hogy visszakapod. Ennek a Mr. Pickeringnek nem valami bizalomgerjesztő a képe. - Nem regény volt - mondta Nora mosolyogva. -A Biblia. Istenem, miért nem mondtam meg hamarabb? - Mit? - kérdezte Sara. - Csak nem azt akarod mondani, hogy ez az öntelt alak Bibliával a kezében mászkál? Ez több mint képmutatás. - Sara, a papok többsége mindig magánál tartja a Bibliát.

Sara csak lassan fogta fel. - A papok? Nora, nekem azt mondtad, hogy ő az új kormányzó. - Igen, drágám, kormányzó, de egészen véletlenül ő a falu egyetlen templomának pásztora is. Azért ugrott be hozzánk, hogy meghívjon a vasárnapi istentiszteletre.. - Uramisten - kiáltott Sara, és lehunyta a szemét. Egy percig senki sem szólalt meg. Nathan tovább bámulta feleségét, és Sara tovább pirult. A csöndet Matthew mély hangja törte meg. - Most már Lady Sara is úgy beszél, mint egy igazi kocsis. - Vigyázz a szádra, Matthew! - fenyegette meg Nathan. Aztán megragadta Sara kezét, és felrántotta a kanapéról. - Képzelem, mi lesz a témája a vasárnapi prédikációnak mondta Nora, aztán kitört belőle a nevetés és néhány másodperc múlva a könnyei is potyogtak. - Istenem, azt hittem, meghalok, amikor a legtermészetesebben megjegyezted, hogy... - Ez csöppet sem vicces - szólt közbe Nathan. - Te tudtad? - kérdezte Sara. Nathan értetlenséget színlelt. - Mit tudtam? - Hogy Pickering pap. Nathan lassan bólintott. - A te hibád - kiáltotta Sara. - Ha nem provokálsz, nem viselkedtem volna ilyen szégyentelenül. Érted már, miről beszéltem az előbb? Tehát felhagysz a káromkodással? Nathan átölelte felesége vállát, és maga mellé vonta. - Nora, kérem, bocsásson meg a feleségem mocskos szája miatt. Most pedig mondja el, merre található az a vízesés! Sarára pillantott. - Megtartjuk az első úszóleckét, és ha még egy csúnya szót szólsz, esküszöm, hogy hagylak megfulladni. Nora megadta az irányt, majd felajánlotta, hogy készíttet a szakáccsal némi uzsonnát az útra. Nathan elutasítottta. Felkapott két almát, az egyiket Sara kezébe nyomta, aztán kivonszolta feleségét a hátsó ajtón. - Túl meleg van az úszáshoz - érvelt Sara. Nathan nem felelt.

- Nem öltöztem az időjárásnak megfelelően - folytatta Sara. - Kár. - Nedves lesz a hajam. - Így van. Sara feladta. Nathant nem lehetett lebeszélni. Sara elfáradt a meredek emelkedőn, és Nathan ingébe kapaszkodott. Amikor már kezdte úgy érezni, hogy nem bírja tovább, meghallotta a vízcsobogást. Megelőzte férjét, és szaladni kezdett a vízesés felé, amit Nora egy darabka édennek nevezett. A növényzet sűrű volt, a levegő vadvirágok illatával terhes. Sara úgy érezte, mintha egy színes kaleidoszkóp belsejében állna. Valóban olyan volt, mint az édenkert. És Sarának azonnal eszébe jutott a kígyó is. Nathan felemelt az ösvényről egy vastag ágat, és intett Sarának, hogy tovább mehet. - Nem kell aggódnom a kígyók miatt? - kérdezte Sara suttogva. - Nem. - Miért nem? - kérdezte Sara megkönnyebbülten, mert remélte, hogy a szigeten nem honosak a szörnyű csúszómászók. - Én majd aggódom helyetted - felelte Nathan. Sara félni kezdett. - Mit teszel, ha egy kígyó megharap? - Visszaharapom - morogta Nathan. Sara felkacagott. - Tényleg megtennéd, igaz? Hirtelen megtorpant és felsóhajtott. - Ó, Nathan, ez gyönyörű. Nathan is így gondolta. A víz egy lapos szikláról zúdult alá a mélyben megbúvó tavacskába. Nathan kézen fogta Sarát, és a zuhatag mögötti sziklaszirthez vezette. Olyan volt, mint egy barlang. Amikor a közepére értek, a vízfüggöny elzárta előlük a külvilágot. - Vetkőzz le, Sara! Addig én megnézem, milyen mély a víz. Nathan a sziklának támaszkodott, és lehúzta a csizmáját. Sara elvette tőle az almát, és a sajátjával együtt egy kőre

tette. Aztán belenyúlt a vízfüggönybe, és meglepetten tapasztalta, hogy nem is olyan hideg. - Én csak leülök ide, és belelógatom a lábam - jelentette ki. - Vetkőzz le, Sara! Mire Sara megfordult, hogy vitába szálljon Nathannel, a férfi már teljesen meztelen volt. Mielőtt Sara elpirulhatott volna, Nathan eltűnt a vízfüggöny mögött. Sara összehajtogatta férje ruháit, és a fal mellé tette őket. Aztán levette a cipőjét, a harisnyáját és az alsószoknyáját. Az inget magán hagyta. A szikla szélére ült, és hagyta, hogy a víz a lábára zúduljon. Már egészen megnyugodott, amikor Nathan elkapta a lábát, és a tóba rántotta. Csodálatos érzés volt, ezért nem tiltakozott. A víz Nathan mellkasáig ért. Annyira tiszta volt, hogy Sara jól láthatta a medret. Nathan ekkor végtelenül gyengéden a karjába vonta. Sara átölelte a lábával, és a vállára hajtotta a fejét. - Látom, nagyon bízol bennem - suttogta Nathan. - Állj fel! Lássuk, ellep-e a víz! Sara engedelmeskedett. A víz a szájáig ért, de ha hátrahajtotta a fejét, könnyedén lélegzett. - Olyan csodás, igaz? - kérdezte. Nathan megpróbált az úszóleckére koncentrálni, de Sara puha teste megbolondította. A leheletvékony ing a melléhez simult, és Nathan a szeretkezésen kívül semmire sem tudott gondolni. - Rendben - kezdte. - Először a lebegési fogod megtanulni. Sara nem értette, miért ráncolja Nathan a homlokát. Talán azért, hogy ne ellenkezzen vele, gondolta. - Ahogy gondolod, Nathan - mondta. - El kell majd engedned magad, Sara. Sara azonnal engedelmeskedett. Elvesztette az egyensúlyát, a víz alá süllyedt, majd prüszkölve felbukkant. Nathan a derekánál fogva felemelte, és utasította, hogy egyenesítse ki a hátát. Sara hamarosan már segítség nélkül lebegett. Nathan ennek jobban örült, mint ő maga. - Ennyi tanulás elég egy napra - jelentette ki Sara. Nathan

karjába kapaszkodott, hogy visszanyerje az egyensúlyát, és megpróbálta a part felé húzni. Nathan a karjába vonta, majd gyengéden kiseperte arcából a haját. Sara puha melle a mellkasához simult. Nathan lassan húzta le a vállpántokat. Sara csak akkor vette észre, mit tesz a férje, amikor inge már a dereka körül lebegett. Tiltakozni próbált, de Nathan hosszú, nedves csókja elnémította. Sara térde elgyengült. Nathan minden ellenállását elsöpörte. Sara a nyakába ugrott, és magához szorította. - Kívánlak - mondta Nathan. - Én is mindig kívánlak, Nathan - felelte suttogva Sara. - Most, Sara. Én most kívánlak. Sara szeme kikerekedett. - Itt? Nathan bólintott. - Itt. És most, Sara. Nem akarok várni. Amikor a férje megkérdezte, hogy készen áll-e, Sara teste már vadul remegett a vágytól. Meg sem tudott szólalni. Körmeit Nathan vállába mélyesztette, majd amikor Nathan kezdett beléhatolni, halkan felsóhajtott. Majdnem elsüllyedtek. De nem bánták. A beteljesülés után mozdulni sem tudtak. Sara megpróbálta a férjét a part felé vonni, de nem volt hozzá ereje. Nathan vitte ki, és a vízesés melletti sziklára tette. A nap vadul sütött rá, de nem bánta. Nathan egy ugrással a sziklán termett, és Sara mellé ült. Megcsókolta a fejét, majd a füle mögötti érzékeny pontot. Sara a sziklának dőlt, és lehunyta a szemét. - Nagyszerű dolog történik velünk, amikor szeretkezünk, igaz, Nathan? - kérdezte suttogva. Aztán könnyező szemmel rámosolygott, és megérintette az ajkát. - Muszáj elmenned holnap? - Igen - felelte Nathan. - Értem. - Mit értesz? Sara megpróbált elfordulni, de Nathan felemelte az állát. - Sara? Sara nem tudta, hogyan rukkoljon elő, ezért úgy döntött,

nem kérdez semmit a kalózkodásról. - Hiányozni fogok neked? - kérdezte Nathan. - Igen, Nathan - suttogta Sara. - Hiányozni fogsz. - Akkor gyere velem! Sara szeme kikerekedett a csodálkozástól. - Te hagynád, hogy veled menjek? - bökte ki. - De hiszen ez azt jelenti, hogy nem... megint elhamarkodottan következtettem. Felejtsd el az egészet! - Sara, miről beszélsz? Sara közelebb húzta Nathan fejét, és megcsókolta. - Örülök, hogy veled mehetek, ennyi az egész magyarázta. - Már nem is olyan fontos, hogy magaddal vigyél. Elég, hogy tudom: megengednéd. - Ne beszélj rébuszokban! És légy szíves, magyarázd meg, mi ütött beléd ma. Valami felizgatott. Mondd el, mi az! - Attól féltem, hogy nem jössz majd vissza értem - bökte ki Sara. Persze hazudott, de öntelt férje ezt nem sejthette. Nagyon elégedettnek tűnt Sara válaszával. - Sosem felejtenék el érted jönni - felelte. - De én arra vagyok kíváncsi, hogy azelőtt mi volt a bajod, Sara. - Mi előtt? - Mielőtt megmondtam, hogy el kell mennem. Már akkor is furcsán viselkedtél. - Szomorú voltam, mert hamarosan el kell hagynom Norát. Hiányozni fog nekem. Nathan a homlokát ráncolta, s azon tűnődött, vajon igazat mondott-e a felesége. Ekkor Sara rámosolygott, és közölte, hogy vissza akar menni a vízbe. - Az a lebegés dolog még nem megy tökéletesen mondta. A délután jó részét a tóban töltötték. Útban hazafelé megették az almákat. Sara érzékeny bőre már pirosodni kezdett, és az arca lángvörös volt. Amikor Nathan megérintette a vállát, felsikoltott. Nathan azonnal elengedte. Nora a konyhaajtóban fogadta őket. - Matthew, Jimbo és én már megebédeltünk, ezért... Jézusom, Sara, te olyan vörös vagy, mint a cékla. Ő, gyermekem, hogy fogsz szenvedni ma éjjel! Hol járt az

eszed? - Megfeledkeztem a napról - felelte Sara. - Csodásan éreztem magam. - Mit csináltatok? Egész idő alatt úsztatok? - kérdezte Nora. - Nem - felelte Nathan, amikor felesége rápillantott. Aztán Sarára mosolygott, és visszafordult Norához. - Az az igazság, hogy... - Lebegtünk - bökte ki Sara. - Bocsáss meg egy percre, nénikém! Átöltözöm és megfésülködök. Igazán nem kellett volna várnod ránk - mondta, majd megfordult, és elszaladt a lépcső felé. Nathan hamarosan utána ment, és segített neki levetkőzni. Sara teste piros volt és puffadt. Nem bírt volna még egyszer felöltözni, ezért vacsorázni sem ment le. Norától kapott egy zöld színű kenőcsöt, és mialatt Nathan a hátát és a vállát kenegette, egyfolytában sikítozott, Szerencsére csak a hátsó fele égett Se. A hasán aludt, amikor pedig fázni kezdett, Nathanen. Nathan másnap egyetlen tapintatlan megjegyzés nélkül búcsúzott el. Úgy tett, mintha egy csöppet sem zavarná a Sara arcát borító zöld maszk. Sara a következő két napot nénikéjével töltötte. Pickering tiszteletes még egyszer ellátogatott hozzájuk, és ez alkalommal sokkal udvariasabban viselkedett. Sara megmagyarázta, miért beszélt olyan otrombán a jelenlétében. Pickering jót mulatott a történeten. Szemmel láthatóan megkönnyebbült a vallomás hallatán, és ettől kezdve Norával is sokkal oldottabban viselkedett. A beszélgetés során a tiszteletes említést tett egy hajóról, ami másnap reggel indult Anglia felé. Sara azonnal Nora íróasztalához sietett, és írt egy levelet az anyjának. Beszámolt az összes kalandjáról, és azt is megírta, milyen kedves, figyelmes és szerető férj Nathan. Mr. Pickering átvette a levelet, és megígérte, hogy személyesen fogja átadni a hajó kapitányának. Amikor másnap reggel Nathan megérkezett, Sara annyira boldog volt, hogy sírva fakadt. Egy békés napot töltöttek együtt, és egymás karjaiban merültek álomba.

Sara alig akarta elhinni, hogy létezik ekkora boldogság. Nathan feleségeként élni olyan volt, mint a paradicsomban. Semmi sem tehette tönkre a szerelmüket. Semmi. Szerette volna, ha mindenki olyan boldog lenne, mint ő, és az egyik este ezt meg is jegyezte Nora és Matthew előtt. A verandán ültek, fonott székeken, és Nathant várták. - Azt hiszem, Matthew és én pontosan tudjuk, miről beszélsz - jelentette ki Nora. - Az ember akkor is lehet szerelmes, drágám, ha már nem fiatal. Matthew, mit szólnál egy konyakhoz? - Én majd kihozom - ajánlkozott Sara. - Maradj a helyeden! - parancsolt rá Nora, aztán fölállt, és elindult az ajtó felé. - A bőröd még nem gyógyult meg. Szórakoztasd Matthewt! Azonnal itt leszek. Amint az ajtó becsukódott, Matthew suttogva megszólalt. - Tudom, hogy Nora túl jó nekem, de ez nem fog eltántorítani. Amint rendbe tettem a dolgaimat, visszajövök, hogy itt éljem le a hátralévő éveimet, a nénikéjével. Mit szól hozzá, Sara? Sara összecsapta a tenyerét. - Ó, Matthew, ez nagyszerű hír. Mielőtt visszamegyünk Angliába, meg kell tartanunk az esküvőt. Matthew feszengeni kezdett. - Nos, nézze, Sara, én nem egészen házasságról beszéltem, igaz? Sara felugrott a székből. - Akkor jobb fesz, ha elkezd beszélni róla, Matthew, különben nem jöhet vissza ide. Gondoljon Nora jó hírére! - Gondolok rá - védekezett Matthew. - De ő nem lehet a feleségem. Ez nem lenne helyes. Én nem vagyok méltó hozzá. Matthew felállt, és a tengerre nézett. Sara mellé lépett, és az ujjával a hasába bökött. - Igenis méltó hozzá. Ne merje becsmérelni magát előttem, uram! - Sara, az én múltam... nem szeplőtlen - hebegett Matthew. - És? - És csak egy tengerész vagyok.

Sara vállat vont. - Nora első férje egy lovászfiú volt. És nem hinném, hogy az ő múltja tisztább lett volna, mint a magáé. Nora nagyon boldog volt Johnny mellett. Úgy tűnik, szereti a szeplős múltú férfiakat. Bevallotta nekem, hogy egy drága, aranyszívű férfinak tartja magát, Matthew. Tudom, hogy szereti őt. És ő is biztosan szereti magát, ha az ágyába engedi. Mint Nathannek is megemlítettem, ez a házasság sok problémát megoldhatna. Henry bácsi nem vadászna Norára, ha tudná; hogy egy erős férfi védelmezi. Maga vigyázni fog rá. Én pedig annyira büszke leszek, ha bácsikámnak szólíthatom. Matthew szégyellte magát. Nem gondolta, hogy Sara ennyire hisz benne. Boldogan felsóhajtott, és megszólalt. - Rendben van. Megkérdezem Norát. De meg kell ígérnie, Sara, hogy beletörődik, ha a nénikéje nemet mond. Rendben? Sara Matthew nyakába ugrott, és szorosan magához ölelte. - Nem fog nemet mondani - suttogta. - Asszony, mi a fenét művelsz? Matthew, azonnal engedd el! De Sara és Matthew ügyet sem vetett Nathanre. Sara szemérmesen megcsókolta a férfi arcát, aztán elengedte. A lépcsőhöz ment, és pimaszul a férjére vigyorgott. - Most föl kell mennünk, Nathan. Matthew szeretne kettesben maradni Norával - mondta. Azzal kézen fogta a férjét, és vonszolni kezdte a ház felé. Nathan szerette volna tudni, hogy került Sara a tengerész karjába. - A hálószobában mindent elmagyarázok - mondta Sara. A folyosón összefutottak Norával. Sara jó éjszakát kívánt a nénikéjének, majd felment, és az emeletre érve járkálni kezdett. Tudni akarta, hogy Matthew vajon fel-tette-e Norának a kérdést, és hogy nénikéje mit felelt rá. Amikor Nathan beleunt felesége járkálásába, elkapta a derekát, az ágyra lökte, és vadul, szenvedélyesen szeretkezett vele. Egymás karjában aludtak el. A bejelentés másnap reggel hangzott el. Nora igent mondott. Sara már akkor tudta, amikor megpillantotta

nénikéje sugárzó arcát. Matthew elmagyarázta, hogy egy kis időre vissza kell térnie Angliába, hogy rendbe hozza az ügyeit, és eladja a villáját. Norát természetesen nem állt szándékában magával vinni, hiszen ha a Winchesterek megszimatolták volna a jelenlétét, az élete veszélybe került volna. Az öreg tengerész még az elutazás előtt meg akarta tartani az esküvőt, és mivel Nathan egy héten belül indulni akart, a kézfogót a következő szombatra tervezték. A ceremónia egyszerű volt. Sara végigsírta, Nathan pedig a könnyeit törölgette. Ahogy elnézte törékeny feleségét, amint Norával nevetgél és sugdolózik, rájött, mennyi boldogságot csempész Sara az emberek életébe. - Remélem, hogy az én házasságom is ilyen tökéletes lesz - mondta Sara Matthewnak a szertartás végén. Nathan felkacagott. Sara valóban menthetetlen álmodozó volt. Nevetségesen jószívű. Botrányosan ártatlan. Tökéletes.

Tizenkettedik fejezet Angliában a kígyók már lesték Sara érkezését. Az út eseménytelenül telt. Iván a szárnyai alá vette Sarát, és megpróbálta megtanítani, hogyan kell tisztességes levest készíteni. Sara nem tudta igazán ellesni a fűszerezés fortélyait, de Ivánt nem vitte rá a lélek, hogy ezt a szemére vesse. A többi matróz sem említette a dolgot. Mindig illedelmesen megdicsérték a főztjét, de amikor hátat fordított nekik, a tengerbe öntötték. Sokkal fontosabbnak tartották Sara érzéseit, mint a gyomrukat. Sara később a süteménnyel is megpróbálkozott. Az a sütemény, amit faládákban hoztak magukkal, már tele volt undorító, apró zsizsikkel, de a matrózokat nem zavarták a rovarok. A földhöz verték a süteményt, hogy kihulljon belőle a zsizsik, aztán megették az egészet. Mivel Iván konyhájában minden hozzávaló rendelkezésre állt, a szakács megengedte Sarának, hogy készítsen egy adag friss tésztát. Sara egész délelőtt dolgozott. A matrózok lelkesen dicsérték a művet, bár a tészta olyan kemény lett, mint a kő. Az emberek féltek, hogy beletörik a foguk. Chester bizonyult Sara leglelkesebb védelmezőjének. Csak nevetett a többieken, és a saját süteményét egész éjjel egy csupor rumban áztatta. De reggel még neki is be kellett ismernie a vereséget. A süteményt még mindig nem lehetett megrágni. Matthew azt javasolta, hogy a maradékot használják ágyúgolyónak. Nathan nevetett ezen, de Sara véletlenül meghallotta az élcelődést, és a szívére vette. Aznap este bosszút állt. Olyan undorító vacsorát evett, amilyet ember még nem készített. Arról is gondoskodott, hogy Nathan jelen legyen. Az eperdzsemmel leöntött savanyú uborka megtette a hatását. Nathannek alig sikerült eljutni a hajókorlátig, ahol gyorsan kiadta magából a vacsoráját, Sarának vasgyomra volt, és elképesztő ízlése. Nathan minden mozdulatát figyelte, és hamarosan rájött, milyen szórakoztató vele az élet. Imádta hallani a nevetését. Végül megérkeztek Londonba. Nathan Sarát azonnal a Smaragd Hajózási Társaság

irodájába vitte. Alig várta már, hogy felesége megismerkedjen Colinnal. Délelőtt szálltak partra. A nap erősen tűzött, és meleg volt. Az iroda ajtaja nyitva állt, hogy a helyiséget átjár-hassa a hűvös szellő. Már majdnem odaértek, amikor Nathan félrehúzta Sarát, hozzáhajolt, és suttogva megszólalt. - Ha találkozol Colinnal, ne említsd a sántaságát. Erre nagyon érzékeny. - Sánta? Mi történt szegénnyel? - Egy cápa kiharapott belőle egy darabot. - Úristen - suttogta Sara. - Kész csoda, hogy életben maradt. - Igen. Most pedig ígérd meg, hogy nem említed! - Miből gondolod, hogy megemlíteném? Miféle nőnek tartasz engem? Nathan, én nagyon jól tudom, mit illik és mit nem. Szégyelld magad, amiért ilyesmit feltételezel rólam! - Amikor megláttad a hátamat, felsikítottál - emlékeztette Nathan. - Az ég szerelmére, az egészen más. - Miért? Sara vállat vont. - Azért, mert téged szeretlek - felelte Sara elpirulva. - Tehát amikor megpillantod Colin lábát, egyetlen szót sem szólsz, és nem hozod zavarba. Így van? - Úristen, te sértegetsz. Nathan gyorsan átkarolta és megcsókolta. Nem érdekelte, hogy a forgalmas járda közepén állnak, és minden járókelő őket bámulja. A feléjük siető Matthew és Jimbo is megtorpant. - Az ég szerelmére, fiú, erre most nincs idő! - kiáltotta Jimbo felháborodva. - Estig még rengeteg dolgunk van. Nathan vonakodva eleresztette feleségét. Sara csak ekkor vette észre a köréjük gyűlt idegeneket, és elpirult. - Megfeledkeztél magadról - suttogta Nathannek. - Nem csak én - felelte a férfi. Sara elengedte a füle mellett a megjegyzést. - Találkozni fogok az üzlettársaddal, és szeretném, ha nem vonnád el a figyelmemet.

Hátat fordított Nathannek, majd Jimbóra és Matthewra mosolygott. - Maguk is velünk jönnek? A két férfi egyszerre bólintott. Sara Jimbóba karolt. - Boldoggá tennének, ha elkísérnének, uraim - mondta. Alig várom már, hogy megismerjem Nathan barátját. Biztosan rendkívüli ember, ha képes elviselni a férjemet. Induljunk! Nathan mögöttük baktatott, és a homlokát ráncolta. - Most jut eszembe - folytatta Sara. - Kérem, ne tegyenek említést Colin sántaságáról. Nagyon érzékeny a dologra. - Azt hittem, még nem találkozott vele - mondta Jimbo. - Nem - felelte Sara. - De Nathan beszélt róla. A férjem nagyon tapintatos ember, ha a barátjáról van szó. Rendkívül hálás lennék, ha egyszer velem szemben is ennyi figyelmet tanúsítana. - Ne akarj provokálni! - szólalt meg Nathan, majd félrelökte Jimbót, megragadta felesége kezét, és bevezette az irodába. Colin az íróasztala mögött ült, és egy halom papírt rendezgetett. Amikor Sara és Nathan belépett, felállt. Colin rendkívül jóképű férfi volt, és Sara hamarosan rájött, hogy a személyisége sem kevésbé vonzó. Kedvesen és őszintén mosolygott, mogyorószínű szemében Ördögi szikra csillogott. Vonzó férfi volt, persze nem annyira, mint Nathan. Nem volt olyan magas, sem olyan izmos. Sara rájött, hogy udvariatlanság így bámulni rá, és térdet hajtott. - Végre megismerhetem a menyasszonyt - mondta Colin. Közelről még sokkal szebb, Lady Sara, mint távolból. Colin megkerülte az íróasztalt, és Sara elé lépett. Aztán gálánsan fejet hajtott, és kezet csókolt. Sarára mély benyomást tett a férfi modora. Nathanre kevésbé. - Az ég szerelmére, Colin, minek ez a műsor? Úgysem tudsz imponálni neki. - De igen - mondta Sara. - Nekem is imponál - mondta Jimbo kuncogva. - Még sosem láttam a Delfint így viselkedni. Hát te, Matthew?

- Nem mondhatnám - felelte Matthew. Colin nem eresztette el Sara kezét. Sara nem bánta. Nathan igen. - Engedd el, Colin! - motyogta. - Addig nem, amíg illően be nem mutattál minket jelentette ki Colin, és Sarára kacsintott. Sara fülig vörösödött. - Nos? - fordult barátjához. Nathan felsóhajtott, az ablakpárkánynak támaszkodott, összefonta a karját és megszólalt. - Asszony, ismerkedj meg Colinnal! Colin, ismerkedj meg a feleségemmel! Most pedig engedd el, mielőtt képen váglak! Sarát megdöbbentette férje modora. Colin nevetett. - Miért nem tetszik neked, ha a feleséged kezét fogom? kérdezte. Nem engedte el Sara kezét, de barátja szemébe nézett. Nathan kezdte magát kínosan érezni. - Nathannek semmi sem tetszik, uram - szólalt meg Sara mosolyogva. - Maga tetszik neki? Sara bólintott. - Ó, igen, én nagyon tetszem neki - jelentette ki tárgyilagosan. Megpróbálta visszahúzni a kezét, de Colin erősen tartotta. - Maga szándékosan provokálja Nathant, uram? Colin lassan bólintott. - Akkor azt hiszem, ebben hasonlítunk - mondta Sara. - Én is imádom provokálni. Colin hátrahajtotta a fejét, és felkacagott. Végül elengedte Sara kezét, Sara pedig azonnal a háta mögé dugta. Nathan ekkor mosolyodott el először. De Colin megkeserítette az örömét. - Nem kellett volna halogatnod a dolgot - mondta Nathannek. - Talán korábban még jobb lett volna. - Hagyd abba! - rivallt rá Nathan. Tudta, hogy Colin egy korábbi beszélgetésükre céloz, amikor Nathan kijelentette, hogy csak az utolsó pillanatban fogja elhozni a feleségét a szülői házból. - Találkoztunk már, uram? - kérdezte Sara. - Az imént azt

mondta, már látott a távolból. Colin a fejét csóválta. - Az egyik délután volt szerencsém látni magát, de sajnos nem adatott meg a lehetőség, hogy tudassam önt a jelenlétemről. Tudja, éppen küldetésben jártam. Meg kellett tudnom, hogy egy bizonyos dolog kifér-e az ablakon. - Ez egyáltalán nem szórakoztató, Colin – motyogott Nathan. De Colin remekül szórakozott. Úgy döntött, egyelőre eleget ugratta a barátját. - Elrakom a papírokat arról a székről. Kérem, üljön le, Lady Sara, és meséljen el mindent az útjáról. - Nem valami vidám történet, Delfin - szólt közbe Jimbo. Egyik katasztrófát a másik követte - mondta, s közben Sarára nézett. - Így van? Sara vállat vont. - Szerintem nagyszerű utazás volt - jelentette ki. - És ami azt illeti, eléggé eseménytelen. - Eseménytelen, Sara? - kérdezte Matthew, majd Colinra vigyorgott. - Minden percben veszedelem leselkedett ránk. - Veszedelem? - kérdezte Sara. - Ó, igen, biztosan azokra a rémes kalózokra gondol. - Nem csak rájuk - jegyezte meg Matthew. Sara visszafordult Colinhoz. - A hajót kalózok támadták meg, de elég gyorsan elkergettük őket. Ami az út többi részét illeti, kijelenthetem, hogy békés volt és eseménytelen. Neked is ez a véleményed, Nathan? - Nem. Sara összevonta a szemöldökét. - Megfeledkeztél a napernyőkről - mondta Nathan. Colin azt hitte, elvesztette a beszélgetés fonalát. - Miről beszéltek? - kérdezte. - Sara napernyői bizonyultak a legveszedelmesebb ellenségeinknek - magyarázta Matthew. - Három volt belőlük... vagy négy? Már nem emlékszem. A kellemetlen emlékeket igyekszem elfelejteni. - Megmagyarázná végre valaki? - kérdezte Colin. - Nincs jelentősége - bökte ki Sara. - Matthew csak tréfált.

Így van, Nathan? Nathan felfigyelt Sara aggódó pillantására. - Igen - felelte sóhajtva. - Csak tréfált. Sara megkönnyebbülését látva Colin sem feszegette tovább a témát. Később is ráért megtudni, milyen történet fűződik a napernyőkhöz. Felemelte a székről a papírhalmot, átment az iroda másik végébe, a szekrény tetejére tette, aztán visszaült a székére, és az íróasztalra tette a lábát. Sara tüzetesen megfigyelte, de nem vette észre, hogy sántítana. - Nathan, Colin nem is... - Sara! - Nagyon kérlek, ne kiabálj velem a kollégáid előtt! - Mi nem vagyok? - kérdezte Colin. Sara leült, megigazította a ruháját, és Colinra mosolygott. Érezte Nathan szúrós tekintetét. - Nem barátságtalan - felelte. - El sem tudom képzelni, miért olyan jó barátok Nathannel. Maga teljesen más, uram. Ez az igazság. Colin elvigyorodott, - Ebben a kapcsolatban én vagyok a civilizált fél - mondta. - Erre gondolt? - Természetesen nem érthetek egyet, hiszen a férjemnek hűséggel tartozom, de mint észreveheti, nem is tiltakozom. Colin sokkal többet észrevett. Nathan nem tudta levenni a szemét a feleségéről. És a tekintetében olyan melegség csillogott, amilyet Colin még sosem látott. - Ne szólítson uramnak, Sara - mondta Colin. - Hívjon Colinnak, vagy még inkább Delfinnek, ahogy a többiek. Ekkor kajánul Nathanre pillantott, majd folytatta. - És én hogy szólíthatom magát, Lady Sara? Végül is most már maga is tagja a vállalatnak. Nathan hogyan becézi? Nathan nevetségesnek tartotta a kérdést. Nem igazán tetszett neki, ahogy Colin Sara körül legyeskedik. Természetesen tökéletesen megbízott a barátjában, de most mégis ingerült volt. - Asszonynak hívom, Colin - mondta. - Te ezt nem teheted. Colin hátradőlt a székben. - Nem, azt hiszem, tényleg nem. Kár, hogy nem adtál neki

valami más becenevet is. - Mint például? - kérdezte Sara. - Mint például édesem, szerelmem vagy... - A fenébe, Colin, hagyd már abba ezt a marhaságot! szakította félbe Nathan. Sara kihúzta magát, és összevont szemöldökkel Nathanre nézett. Nathan azt hitte, Sara azért haragszik, mert megint csúnyán beszélt. Már majdnem bocsánatot kért, de még időben észbe kapott. - Nem, Colin, ő sosem mond nekem ilyen kedves dolgokat - jelentette ki Sara. Nathan a plafonra nézett. - De ha mondanék is, a pokolba, te akkor sem teheted. Akár társak vagyunk, Colin, akár nem, nem fogod édesemnek szólítani a feleségemet. - Csak nem bosszantana? - kérdezte Colin ártatlanul. Tehát ez a játék lényege, gondolta Nathan. Colin megpróbálta kipuhatolni, mennyire szereti Sarát. Nathan a barátjára nézett, és megcsóválta a fejét. Colin jobbnak látta ejteni a témát. - Mégis van egy becenevem, amit Nathantől kaptam szólalt meg Sara. - Ezt maga is használhatja. - Ó? - kérdezte Colin kíváncsian. - Mi lenne az? - A fenébe, Sara. Colin azt hitte, rosszul hallotta. - Azt mondta... - Nathan gyakran nevez A Fenébe Sarának. Így van, drágám? - fordult a férjéhez. - Colin, maga is nyugodtan... - A fenébe, Sara, ne gyötörj már. Én... - mondta ki Nathan a végszót, de maga is észrevette a helyzet komikumát, és egy pillanattal később már a többiekkel nevetett. Ekkor Matthew ismét emlékeztette őket, hogy még dolguk van, és jobb lenne, ha hozzálátnának. A kötekedés befejeződött. Sara csenden hallgatta, amint Colin tájékoztatja Nathant a cég ügyeiről. Amikor meghallotta, hogy Colin leszerződött öthajónyi rakományra Indiába, elmosolyodott. - Nathan, ez azt jelenti, hogy... - Nem, még nem vagyunk gazdagok. Sara elszontyolodott.

- De mind gazdagok leszünk, ha majd... - Tudom, mi a kötelességem - szakította félbe Sara. Semmi szükség rá, hogy a többiek előtt magyarázd el. Nathan elmosolyodott. Colin a fejét csóválta. - Ebből semmit sem értettem - ismerte be. – Miféle kötelessége van Sarának, ami mindannyiunkat gazdaggá tesz? Sara elpirult, és Colin ebből arra következtetett, hogy a dolog személyes természetű. Emlékezett rá, hogy Nathan egyszer beszélt neki a királyi birtokról, ami csak akkor lesz Nathané, ha Sara örököst szül neki. - Az Isten szerelmére - szólalt meg Matthew -, abbahagynátok végre a bájcsevegést? Én nem érek rá. Rengeteg dolgom van a hétvégéig. - Utazol valahová? - kérdezte Colin. - Te jó ég, Matthew, Colin még nem is tud Noráról - kiáltott fel Sara. - Ki az a Nora? Sara boldogan magyarázott, s közben észre sem vette, hogy minden részletre kitér. - Többet nem mondhatok, Colin - fejezte be -, mert az veszélyeztetné a nénikém jó hírét. - De Sara, hiszen mindent elmondtál - vetette közbe Nathan szárazon. Colin az íróasztal előtt ülve a nyitott ajtón keresztül jól láthatta az utcát. Sara éppen magyarázkodni kezdett, amikor egy fekete kocsi állt meg az iroda előtt. A járművet négy lovas kísérte. Colin felismerte a kocsi ajtaján díszelgő címert. A Winchester família címere volt. Nathanre nézett, és alig észrevehetően biccentett, aztán visszafordult Sarához. Nathan azonnal ellépett a párkány mellől, intett Jimbónak és Matthewnak, és a három férfi halkan kiosont az irodából. Sara nem vette észre a távozásukat. Azon volt, hogy meggyőzze Colint: nagynénje tisztességes asszony, és csak azért ragadta el a szenvedély, mert teljes szívéből szereti Matthewt. Miután megígértette a férfival, hogy a hallottakból egyetlen szót sem árul el, megfordult, hogy megnézze, mit

csinál Nathan. De Colin egy újabb kérdéssel elterelte a figyelmét. - Sara, hogy tetszik magának az irodánk? - Nem szeretném megbántani Colin, de szerintem, meglehetősen sivár. Ennek ellenére nagyon barátságossá lehetne varázsolni. Csak át kellene festeni a falakat, és feltenni néhány függönyt. Boldogan irányítanám a munkálatokat. A rózsaszín nagyszerű lenne, nem gondolja? - Nem - felelte Colin vidáman. Sara nem sértődött meg, de kissé nyugtalanná vált, mert a férfi kihúzta az íróasztal középső fiókját, és elővett egy pisztolyt. - A rózsaszín nőknek való - folytatta Colin. - Mi férfiak vagyunk. A sötét, csúnya színeket kedveljük. Sara persze tudta, hogy csak ugratja. És bár még alig ismerte Colint, sejtette, hogy a férfi nem lőné le pusztán azért, mert nem ért egyet a rózsaszínnel. Nathan ezt nem engedné. De hol van a férje? Sara felállt, és az ajtó felé indult. Nathan az utca túloldalán állt, Matthew és Jimbo között, egy fekete kocsi ajtaja előtt. Sara nem láthatta a címert. Jimbo teste eltakarta. - Kivel beszélgetnek? Nem tudja, Colin? - Jöjjön vissza, és üljön le, Sara! Várja meg Nathant. Sara már engedelmeskedni akart, amikor Jimbo arrébb lépett, és ő megpillantotta a címert. - Ez az apám kocsija - kiáltotta meglepetten. - Honnan az égből tudta meg ilyen gyorsan, hogy visszaértünk Londonba? Colin nem felelt, mert Sara már kirohant az irodából. Zsebre dugta a pisztolyt, és utána sietett. Sara a járda szélén megtorpant. Gyomra hirtelen görcsbe rándult. Bárcsak meg tudna egyezni az apja Nathannel! És kik azok az idegenek? - Ne fesd az ördögöt a falra! - suttogta magában. Nagy levegőt vett, felemelte a szoknyája szélét, és átrohant az utcán. Apja éppen ebben a pillanatban szállt ki a kocsiból. Sara nem félt az apjától, de a kiszámíthatatlansága aggasztotta. Sosem lehetett tudni, mit tesz a következő pillanatban. Sara elfojtotta aggályait, és kötelességtudóan

apjához szaladt, hogy átölelje. A férfi izmai megfeszültek az érintésétől. - Annyira meglep, hogy itt látlak, apám - kezdte Sara. Aztán hátralépett, és Nathanbe karolt. - Honnan tudtad, hogy megérkeztünk Londonba? Még a kofferokat sem hoztuk el a hajóról. - Az embereim az eltűnésed óta figyelik a tengert, Sara válaszolt az apja összevont szemöldökkel. - Most pedig hazajössz. Oda, ahova tartozol. Sara ösztönösen közelebb húzódott Nathanhez. - Haza? De apám, én Nathan felesége vagyok. Bizonyára megérted, hogy... Ebben a pillanatban kinyílt a kocsi ajtaja, és kiszállt Sara nővére, Belinda. Mosolygott, és ez nem jelentett jót. Belinda csak akkor mosolygott, ha botrány lógott a levegőben. Mióta Sara utoljára látta, nővére súlya jelentősen gyarapodott. Az aranyszínű utcai ruha a varratoknál láthatóan feszült. Mintha terhes lett volna. Gyermekkorukban mindig Belinda volt a csinos kislány. A család férfitagjai rajongtak érte. Göndör, szőke haja volt, egészségesen telt arca és gyönyörű, kék szeme. De mire nővé érett, a telt arc kikerekedett és napfakított haja szürkésbarna lett. A Winchester família kedvence már nem állt a figyelem középpontjában. Belinda az evéssel vigasztalódott. Sara csúnyácska, nyurga lábú kislány volt. Esetlenül mozgott, és úgy tűnt, sosem akarnak kinőni a vasfogai. Köpködve beszélt majdnem egy éven át. Az anyján és a dajkáján kívül senki sem kényeztette. Sara csak azért szerette Belindát, mert tudta, hogy az embernek szeretnie kell a nővérét. Tudta, hogy Belinda csak azért rosszindulatú, mert sokat csalódott és szenvedett. Sara mindig türelmes és megértő volt hozzá. Amikor üdvözölte, megpróbált csak a jó tulajdonságaira gondolni. - Belinda, annyira örülök, hogy újra látlak. Nővére gorombán Nathanre meredt, úgy válaszolt. - Örülök, hogy végre itthon vagy, Sara.

- Anyám is veletek jött? - kérdezte Sara. - Anyád otthon van - felelte Sara apja. - Ott a helye. Szállj be a kocsiba, lányom! Nem akarok botrányt, bár felkészültem rá. Velünk jössz. Senki sem tudja, hogy a márkival voltál, és ha... -Ó, apám - szakította félbe Belinda. - Tudod, hogy ez nem igaz. Mindenki tudja. Gondolj csak a rengeteg részvéttáviratra, amit Sara eltűnése óta kaptunk. - Hallgass! - bömbölt az earl. - Hogy mersz ellenkezni velem? Nathannek nem volt ideje közbelépni. Sara elrántotta Belindát apja mellől, és kettejük közé lépett. - Belinda nem akart ellenkezni - mondta. Apja kissé lecsillapodott. - Nem tűröm a szemtelenséget - motyogta. - Ami pedig azt a néhány embert illeti, akik tudnak a szégyenteljes viselkedésedről - folytatta -, ők tartani fogják a szájukat. De ha mégis kitörne a botrány, állok elébe. - Miféle botrány, apám? Nathan és én semmi rosszat nem tettünk. Engedelmeskedünk a szerződés feltételei- Ne említsd előttem azt a szerződést, lányom! Most pedig szállj be a kocsiba vagy megparancsolom az embereimnek, hogy vegyék elő a fegyvereiket! Sara gyomra egyre jobban összeszorult. Ellent kellett mondania apjának. Ez volt az első alkalom. Persze gyakran szembeszegült vele, de mindig az anyja vagy a nővére érdekében. Lassan elhátrált, és Nathan mellett megállt. - Nem akarok csalódást okozni, apám, de nem mehetek veled. A férjem mellett van a helyem. Az earl dühbe gurult. A lánya ellent mondott neki, méghozzá tanúk jelenlétében. Ezt végtelenül megalázónak érezte. Fölemelte a kezét, hogy arcon üsse Sarát, de Nathan gyorsabb volt. Elkapta az earl csuklóját, és szorítani kezdte. Erősen. El akarta törni a csontját. Sara egyetlen érintéssel leállította. Nathan elengedte a férfit, és átkarolta feleségét. Érezte, hogy remeg, és ettől még mérgesebb lett. - Sara nem megy sehová, öreg - mondta halkan és

higgadtan. Nyilván ez volt a jel. A fegyverek előkerültek, és Nathanre szegeződtek. Sara nem akart hinni a szemének. Megpróbált Nathan elé ugrani, de férje nem hagyta. Még erősebben szorította, s közben Sara apjának szemébe nézett. És mosolygott. Sara nem tudta mire vélni a viselkedését. Lehet, hogy nem fogta fel a helyzet súlyát? - Nathanial? - suttogta Sara. Azért használta ezt a nevet, hogy figyelmeztesse. - Nincs nálad pisztoly. Náluk van. Kérlek, mérd fel az erőviszonyokat. Nathan arcáról lehervadt a mosoly, és feleségére nézett. Ő tudta, amit Sara még nem. Legalább nyolc hű embere indult az iroda felé, amikor megpillantotta a fekete kocsit. Már mind a nyolc Sara mögött állt, kezében fegyverrel, harcra készen. És Sara apja csak blöffölt. Nathan kiolvasta a szeméből, hogy nem merné vállalni a nyílt harcot. - Ez őrültség - mondta Sara remegő hangon apjának. Parancsold meg az embereidnek, hogy tegyék el a fegyvert! Semmi sem oldódik meg, ha ránk lövetsz. Winchester earlje nem engedelmeskedett - Nem hagyom, hogy árts a férjemnek - kiáltotta Sara. Szeretem. - Nem fog ártani neki - kiáltotta Colin. - Szétlövöm a fejét, ha megpróbálja. Sara megfordult, Nathan barátjára nézett, és egy új Colint látott. A férfi nyugodtan állt és mosolygott, de jeges tekintetéből látszott, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül beváltja a fenyegetését. Az earl azonnal intett az embereinek, hogy tegyék el a fegyvert. Amikor a pisztolyok visszakerültek a tokokba, más módon próbálkozott. - Belinda, mesélj a húgodnak anyátokról! Mivel Sara nem akar hazajönni, akár meg is tudhatja az igazat. Belinda apja mellé lépett. A férfi megbökte a karját, hogy végre megszólaljon. - Sara, tényleg velünk kell jönnöd - mondta Belinda, és az apjára nézett. Az earl bólintott, így hát folytatta. - Anyánk

súlyos beteg. Ezért nem jött velünk. - Látni szeretne téged - szólt közbe Sara apja. - Bár azok után, amennyit aggódott miattad, nem értem, miért. Sara a fejét csóválta. - Anyám nem beteg - mondta. - Ez csak valami trükk, hogy elcsaljatok, igaz? - Sosem használnám fel anyádat ilyesmire - felelte az earl méltatlankodva. Ismét oldalba bökte Belindát. Nathan észrevette, és már tudta, hogy a jelenetet előre kidolgozták. Remélte, hogy Sarát sem tudják átejteni. Belinda előrelépett. - Amint elmentél, anyánk megbetegedett, Sara. Hiszen nem kapott hírt felőled. Azt hitte, a tengerbe fulladtál vagy megöltek a... kalózok. - De Belinda, anyánk… - Elhallgatott. Nem volt benne biztos, hogy apja tud a levélről, melyet annak idején anyjánál hagyott, és amiben elmagyarázta, hogy segíteni akar Norának hazajutni. Lehet, hogy az anyja elrejtette a levelet az apja elől. - Amikor megérkeztünk, írtam anyánknak egy hosszú levelet. Mostanra meg kellett kapnia. A hír Nathant is meglepte. - Mikor írtál? - Amikor anyagokért mentél - magyarázta Sara. - Igen, megkaptuk mindkét leveledet - szólt közbe az earl. Sara éppen tiltakozni akart, hiszen csak egy levelet küldött, de apja félbeszakította. - És természetesen elégedett voltam az információiddal, de a dolog még nem oldódott meg teljesen, ezért megfontoltan kell cselekednünk. Sara nem tudta, miről beszél az apja. - Miféle információk? - kérdezte. Az earl a fejét csóválta. - Ne játszd az értetlent, Sara! - Kihúzta magát, és kinyitotta a kocsi ajtaját. - Anyád vár. Sara Nathanre nézett. - Elviszel anyámhoz? Nem nyugszom meg, amíg nem beszéltem vele. - Később - felelte Nathan. Sara az apjához fordult.

- Kérlek, mondd meg anyámnak, hogy felkeressük, amint Nathan elintézte az ügyeit. Winchester earlje nem akart nyílt összetűzésbe keveredni. De amikor a márki elküldte, felforrt a mérge. - A régens herceg már megkapott minden információt kiáltotta. - Csak idő kérdése, és kimondja, hogy maga megszegte a szerződést. Majd meglátja. - Miről zagyvál maga? - kérdezte Nathan. - Megőrült, ha azt hiszi, hogy bármelyik feltételt megsértettem. A házasságot nem fogják érvényteleníteni. Lefeküdtem a feleségemmel. Már túl késő. Az earl feje elvörösödött. Sara még sosem látta ennyire dühösnek. - Apám, kérlek, higgadj le! A végén még rosszul leszel. - Sara, te tudod, miről beszél az apád? - kérdezte Nathan. Sara a fejét csóválta. Mindketten visszafordultak az earlhöz. - Ez nem tartozik másra - mondta Sara apja, majd az embereihez fordult. - A sarkon várjatok! Aztán ismét Nathanre nézett. - Küldje el az embereit! Hacsak nem akarja, hogy meghallják, amit mondani fogok. Nathan váltat vont. - Maradnak. - Apám, én örömmel elmagyarázom - ajánlkozott Belinda. Amikor az emberek már hallótávolságon kívül voltak, Nathanhez fordult. - Sara írt nekünk. Tudja, sosem jöttünk volna rá, ha nem értesít bennünket. - Mire nem jöttetek volna rá? - kérdezte Sara. Belinda gúnyosan sóhajtott. - Ó, Sara, ne játszd az ártatlant! Már semmi szükség rá. Ismét Nathanre nézett és elmosolyodott. - Sara írt nekünk a maga apjáról. Most már mindent tudunk Wakersfield earljéről. Igen. - Nem! - kiáltott Sara. - Belinda, miért... De nővére félbeszakította. - Persze Sara csak a kulcsokat adta meg, de az információk birtokában... nos, apánk megkérte az egyik befolyásos barátját, hogy végezzen egy kis nyomozást, és

minden kiderült. Nemsokára mindenki tudni fogja Londonban, hogy a férjed apja áruló volt. Az earl undorodva felhorkant. - Azt hitte, hogy ezt a mocskot a szőnyeg alá söpörheti? kérdezte Nathantől. - Az apja majdnem megbuktatta a kormányt. Machiavelli hozzá képest szent volt. Az apja bűnei most már a maga vállát nyomják - tette hozzá bólogatva. - Tönkre fogom tenni magát. - Apám, hagyd abba a fenyegetőzést! - kiáltotta Sara. - Ezt magad sem gondolhatod komolyan. Az earl meg sem hallotta lánya szavait. Nathan szemébe nézett. - Azt hiszi, hogy a régens herceg hagyja, hogy a lányom egy bűnöző mellett élje le az életét? Nathan soha nem tapasztalt haragra gerjedt. Hogyan derített fényt az earl az apja múltjára? És mi lesz a húgával, Jade-del, ha mindez napvilágra kerül? Mintha az earl olvasott volna Nathan gondolataiban. - Gondoljon a húgára! - mondta. - Lady Jade Cainewood earljéhez ment feleségül, így van? Ők a társaság kedvencei. Ez hamarosan másként lesz. A húgát el fogják kerülni az emberek, mintha leprás lenne. Ezt megígérhetem. Sara halálra rémült. Hogyan jöhetett rá az apja az igazságra? Nora elmondta, hogy Nathan apjának aktáit a hadügyminisztérium pincéjében őrzik. Azt a szentélyt pedig senki sem sérthette meg. És ebben a pillanatban rájött, mit akar valójában az apja és Belinda. Megpróbálták elhitetni Nathannel, hogy Sara elárulta őt. Nem, ez nem logikus, gondolta. Miből gondolnák, hogy Sara tudja az igazságot? - Nem értem, honnan tudjátok mindezt Nathan apjáról suttogta. - De én... Belinda közbevágott. - Te mondtad el nekünk. Már nem kell hazudnod. Miután apánk megtudta a döbbenetes hírt, úgy tett, ahogy utasítottad. Az ég szerelmére, Sara, örülnöd kellene. Hamarosan szabad leszel, és hozzámehetsz egy arra

érdemes úriemberhez. Winchester earlje gyorsan bólintott. - Ha a szerződést semmissé nyilvánítják, Loughtonshire hercege hajlandó feleségül venni. - De hiszen Belindát szántátok neki - suttogta Sara. - Téged jobban kedvel - motyogta az apja. - Tehát ezért hazudsz, Belinda? Nem akarsz hozzámenni a herceghez, ezért lepaktáltál apámmal, igaz? - Nem hazudok - tiltakozott Belinda. - Tőled kaptuk az információkat. Apánk követelni fogja, hogy kobozzák el a márki örökségét. Földönfutó lesz. Sara a fejét csóválta. Arcán könnyek patakzottak. Végtelenül megalázónak érezte családja viselkedését. - Ó, Belinda, kérlek, ne tedd ezt! Nathan egy szót sem szólt. Keze lecsúszott Sara válláról, és az earl már biztos volt benne, hogy a győzött. Hallott róla, milyen cinikus, keményfejű ember St. James márkija, és már tudta, hogy igaz a szóbeszéd. Sara szerette volna hallani, hogy férje hisz neki. De Nathan tekintete semmit sem árult el. - Nathan? Te elhiszed, hogy én írtam anyámnak az apád bűneiről? Nathan kérdéssel felelt. - Tudtál apám múltjáról? - Igen - ismerte be Sara. - Nora mondta el. Nathan ellépett mellőle. Sarának ez úgy esett, mintha megütötte volna. - Nathan! Nem hiheted, hogy elárultalak. Nem hiheted! Ekkor megszólalt Colin. - Miért ne hihetne? Világos, mint a nap. A titok hosszú éveken át titok volt. Aztán maga megtudta, és... - Tehát maga is bűnösnek tart, Colin? A férfi vállat vont. - Még alig ismerem. Nem tudom, hogy megbíznék-e magában. De maga is Winchester. - tette hozzá, és egy jelentőségteljes pillantást vetett Sara apjára. Aztán Nathanre nézett. Tudta, milyen kínokat áll ki barátja, bár ezt a fájdalmat a kívülállók nem láthatták. Nathan közönyösen bámult maga elé. Mesterien megtanulta,

hogyan rejtse el az érzelmeit. Egy nő tanította meg erre, és a sors iróniája folytán egy másik nő bizonyította be, hogy Nathan cinizmusa egyáltalán nem megalapozatlan. Sara fájdalma viszont nyilvánvaló volt. Látszott rajta, hogy legyőzték, hogy elpusztították. Colin kezdett kételkedni elhamarkodott döntésében.. Képes lenne Sara ilyen álnokságra? - Miért nem kérdezi meg Nathant még egyszer? - javasolta Sarának immár kedvesebb hangon. Sara a fejét csóválta. - Tudnia kellene, hogy sosem árulnám el. - Szállj be a kocsiba! - utasította az apja. Sara visszafordult az earlhöz. - Ostoba voltam, apám - mondta. - Mindig kiálltam melletted, amikor Nora a gyalázatos tetteidről beszélt, de már tudom, hogy igaza volt. Te sem vagy különb a fivéreidnél. Undorodom tőled. Henry bácsival végezteted el a piszkos munkát, hogy a te kezed tiszta maradjon, így van? Látni sem akarlak többé. - Sara nagy levegőt vett, majd hozzátette: - Mostantól nem vagyok a lányod. Aztán Belindához fordult. - Ami pedig téged illet, legjobb lesz, ha letérdelsz és imádkozol Istenhez, hogy bocsássa meg azt a rengeteg hazugságot, ami ma elhagyta a szádat. Megmondhatod anyánknak, hogy sajnálom, ha beteg. Amint megbizonyosodom róla, hogy egyiktek sincs otthon, meglátogatom. Sara hátat fordított nekik, és átment az utcán. Colin megpróbálta megfogni a karját, de Sara elhúzódott. Mindenki őt nézte. Bevonult az irodába, és bezárta az ajtót. Winchester earlje még nem akarta feladni. Néhány percig hevesen vitatkoztak, aztán megpróbált a lánya után menni. Nathan elállta az útját, és ez elég is volt. Egy szót sem szólt senki, amíg a Winchesterek kocsija be nem fordult a sarkon. Ekkor mindenki beszélni kezdett, Jimbo és Matthew Sara mellett érvelt. - Lehet, hogy valóban elárult egyet s mást - mondta Matthew -, de csak úgy, ahogyan Noráról és rólam elárult.

Figyelmetlenségből. - Szerintem semmit sem árult el - mondta Jimbo, aztán összefonta a karját, és Colinra nézett. - Te sem segítettél neki, Delfin. Meggyőzhetted volna a fiút, ha a védelmedbe veszed Sarát. - Amikor legutóbb a védelmembe vettem egy nőt, Nathant majdnem megölték - felelte Colin. - Akkor még fiatal volt és ostoba - mondta Matthew. - Most is az - szólt közbe Jimbo. - Nem vagy meglepve, igaz? - fordult Nathanhez. - A konok fejeddel sosem tudtad elhinni, hogy Sara nem hagyna cserben. Így van? Nathan nem a barátaira figyelt. A sarkot nézte, ahol a kocsi befordult. Aztán a fejét megrázva magához tért, és elindult. - Hová mégy? - kérdezte Matthew. - Lehet, hogy megjött az esze - mondta Jimbo, amikor Nathan az utca másik oldala felé fordult. - Talán bemegy és bocsánatot kér Sárától. - Nathan nem fog bocsánatot kérni - mondta Colin. Nem tudja, hogyan kell. De talán már eléggé lehiggadt, hogy meghallgassa Sarát. Sara eközben nem is sejtette, hogy Jimbo és Matthew a védelmére kelt. Azt hitte, mindenki őt átkozza. Fel-alá járkált az irodában. Még sosem érezte magát ennyire egyedül. Nem tudta, hová menjen, kihez forduljon, mit tegyen. Nem tudott gondolkodni. Az álom, melyben boldogan élt a férfival, aki szereti, szertefoszlott. Nathan sosem szerette őt. Sara rokonainak igaza volt. A férjét csak a királyi adomány érdekelte. Milyen ostoba volt! Hirtelen eszébe jutott, mivel fenyegette apja Nathan húgát. Megsajnálta Jade-et, és bár még sosem látta, tudta, hogy figyelmeztetnie kell. A terv célt és erőt adott neki. Senki sem vette észre, amikor elhagyta az irodát. Akkor még mindenki a másikra kiabált. Sara a sarokig sétált, s amikor befordult, rohanni kezdett. Eltévedt, de futott, amíg csak bírt. Isten megkönyörült rajta, mert amikor már jártányi ereje

sem volt, megpillantott egy bérkocsit. Az utasa éppen kiszállt. Amíg a férfi az aprót kereste, Sara a kocsihoz sietett. Egyetlen shilling sem volt nála. A címet sem tudta. - Cainewood earljének a házához, legyen szíves - kiáltotta. Beszállt a járműbe, és a sarokba húzódott. Félt, hogy Nathan utána küldi az embereit. Nathan nem sejtette, hogy Sara már nincs az irodában. Mielőtt belépett, megpróbált lehiggadni. Jimbo utána sietett, és korholni kezdte. - Nem ítélem el, amiért eljárt a szája,- mondta Nathan. Elfogadom a hibáit. Nem lepődtem meg. Most pedig, ha hajlandó vagy elengedni, bemegyek, és megmondom neki, hogy megbocsájtok. Így jó lesz? Jimbo bólintott. Nathan belépett az irodába. Hamar ráébredt, hogy Sara már nincs ott. A biztonság kedvéért a raktárba is bekukkantott. Pánik fogta el. Tudta, hogy Sara nem ment el az apjával, és ez azt jelentette, hogy egyedül van. Elképzelni is szörnyű volt, mi történhet egy magányos nővel a városnak ebben a negyedében. Nathan üvöltését az egész utca visszhangozta. Meg kellett találnia. Sarának szüksége volt rá.

Tizenharmadik fejezet Sara egész úton zokogott. Amikor a kocsi megállt a téglaépület előtt, megpróbálta összeszedni magát. Remegő hangon utasította a kocsist, hogy várja meg. - Csak néhány percig maradok - ígérte. - El kell mennem egy másik helyre is, és ha türelmes lesz, megduplázom a bérét. - Várok, ameddig kell - mondta a kocsis, és megemelte a kalapját. Sara felrohant a lépcsőn és kopogott. Az ajtót egy magas, öntelt képű, táskás szemű férfi nyitotta ki. - Miben segíthetek, asszonyom? - kérdezte gőgösen a komornyik. - Azonnal beszélnem kell Lady Jade-del, uram - felelte Sara. Hátrapillantott, hogy meggyőződjön, nem követte-e valaki, majd ismét a férfihoz fordult. - Engedjen már be! A komornyik alig tudott félreugrani az útjából. Sara elrohant mellette, majd suttogva megkérte, hogy csukja be az ajtót, és reteszelje el. - Remélem, itthon van az úrnője - mondta. - Különben nem tudom, mihez kezdek. - Lady Jade itthon van - felelte a komornyik. - Hála az égnek. - Lesz szíves megmondani, kit jelenthetek be? - Lady Sarát - bökte ki Sara, majd hirtelen megragadta a férfi kezét. - És kérem, siessen, uram! A bátorságom percről percre fogy. A komornyik szeme érdeklődve felcsillant. - Ahogy óhajtja, Lady Sara. Amint elenged, indulok. Sara észre sem vette, hogy még mindig szorítja a férfi kezét. - Nagyon izgatott vagyok, uram. Kérem, bocsássa meg a vakmerőségemet. - Természetesen, mylady - felelte a komornyik. - Mondana esetleg egy vezetéknevet is? - kérdezte. Ez már túl sok volt Sarának. A komornyik legnagyobb döbbenetére sírva fakadt. - Azelőtt Lady Sara of Winchester volt a nevem, de most

Lady Sara of St. James vagyok - mondta zokogva. - Hogy holnap reggel mi lesz a nevem, azt nem tudom. Talán szajha. Mindenki azt hiszi, hogy bűnben éltem, de ez nem igaz, uram - suttogta. - Semmi rosszat nem tettem. Sara a komornyiktól kapott zsebkendővel letörölte a könnyeit, majd folytatta. - Legjobb lesz, ha maga is szajhának nevez. Mielőbb megszokom, annál jobb. Sara rájött, hogy bolondot csinál magából. A komornyik lassan hátrálni kezdett. Valószínűleg azon tűnődött, vajon beengedhet-e egy zavarodott nőt munkaadójának szentélyébe. Cainewood earlje épp akkor lépett a folyosóra, amikor Sterns, a komornyik Sara vezetékneve felől érdeklődött. A bizarr válasz hallatán megtorpant. Sara megpróbálta megkerülni a komornyikot. Visszaadta neki a könnyes zsebkendőt, és megszólalt. - Nem lett volna szabad idejönnöm. Már tudom. Írni fogok az úrnőjének. Lady Jade most biztosan nem ér rá. - Kapd el, Sterns! - kiáltotta az earl. - Ahogy kívánja - felelte a komornyik, és megragadta Sara vállát. - És most, mylord? - Fordítsd felém! Sara nem ellenkezett. - Maga Lady Jade férje? - kérdezte, amikor megpillantotta a magas, jóképű férfit. - Engedje meg, hogy bemutassam a munkaadómat, Cainewood earljét - mondta a komornyik hivatalos hangon. Sara ösztönösen térdet hajtott. A komornyik folytatta. - Mylord, engedje meg, hogy bemutassam Lady Szajha Sarát. Sara majdnem összeesett. Sterns elkapta. - Csak tréfáltam, mylady. Nem tudtam ellenállni a kísértésnek. Jade férje előrelépett. - Szólítson Caine-nek - mondta. - Nathan felesége vagyok - bökte ki Sara. A férfi kedvesen elmosolyodott. - Magam is rájöttem - mondta. - Üdvözlöm a családban,

Sara. Az earl megfogta Sara kezét, és szenvedélyesen megszorította. - A feleségem alig várja már, hogy megismerje magát. Sterns, kérlek, hívd ide Jade-et! Sarával a nappaliban várunk rá. Addig megismerkedünk. - De uram, ez nem udvariassági látogatás - mondta Sara, Ha megtudják a jövetelem okát, mindketten ki akarnak majd dobni. - Szégyellje magát, amiért ennyire barátságtalannak tart minket! - mondta Caine, majd Sarára kacsintott, és maga mellé vonta. - Most már maga is a családhoz tartozik, Sara. Ne hívjon uramnak! Szólítson inkább Caine-nek! - Nem fogok sokáig a családhoz tartozni - suttogta Sara. - Nehogy megint sírni kezdjen! Nem lehet olyan rémes a helyzet. Azért jött, hogy Nathanre panaszkodjon? Kíváncsi vagyok, mit csinált. Az earl mosolya elárulta, hogy csak ugratja Sarát. Nathan nevének hallatán Sara azonnal elpityeredett. - Nem csinált semmit - mondta zokogva. - Különben sem árulkodnék soha a férjemre. Én hűséges vagyok. - Tehát a hűség fontos magának? Sara bólintott. - Épp úgy, mint a házastársba vetett hit. Van, akiben megvan, van, akiben nincs. Caine nem volt biztos benne, hogy tudja, miről beszél Sara. - Magában megvan? - kérdezte. - Már nincs. Megtanultam a leckét. Caine még mindig nem tudta, miről beszélgetnek. - Nem azért jöttem, hogy Nathanről beszéljek - mondta Sara. - A mi házasságunknak már befellegzett. Jobb, ha ezt rögtön tudomásul veszi. Caine alig állta meg mosoly nélkül. Tehát mégis családi nézeteltérésről volt szó. - Nathan kissé nehéz ember - mondta. - Meglehet, drágám. Mindketten az ajtó felé fordultak, és megpillantották Lady Jade-et. Sara úgy érezte, még sosem látott Nathan húgához

fogható szépséget. A haja fényes volt és aranybarna, a szeme zöld, mint Nathané, az arca tökéletes metszésű. - Lehangoló híreket hoztam - bökte ki Sara. - Már tudjuk, hogy hozzáment Nathanhez - mondta Caine. - Ennél lehangolóbb semmi sem lehet a maga számára. Fogadja együttérzésünket. - Hogy lehetsz ilyen undok? - szólalt meg jade, de mosolya elárulta, hogy férje megjegyzése egy csöppet sem bosszantotta. - Caine szereti a bátyámat - mondta Sarának. Csak gyűlöli beismerni. Jade Sarához lépett, és arcon csókolta. - Egészen másnak képzeltelek - mondta. - De kellemesen csalódtam. Te jó ég, hová tettem a jó modoromat? Annyira örülök, hogy végre megismerhetlek, Sara. Nathan hol van? Gondolom, hamarosan ő is megérkezik. Sara a fejét csóválta. Hirtelen úgy érezte, le kell ülnie. A legközelebbi székbe roskadt. - Soha többé nem akarom látni - suttogta. - Hacsak azért nem, hogy megmondhassam neki, hogy többé nem akarom látni. Nem is tudom, hol kezdjem. Jade és Caine egymásra nézett. Caine szája a „családi problémák” szavakat formálta. Jade bólintott, majd a kanapéra ült, és a mellette lévő párnára ütött Caine mellé. - Nem tudom, mit tett Nathan, de biztos vagyok benne, Sara, hogy ketten együtt megtalálják a megoldást mondta Caine. - Amikor a férjemmel összeházasodtunk, mi is állandóan veszekedtünk - tette hozzá Jade. - Nem, szerelmem, mi az esküvő előtt veszekedtünk, nem utána - mondta Caine. - Nem azért jöttem, hogy a házasságomról beszéljek fakadt ki Sara. - Hanem mert... Jade, miért mondtad, hogy egészen másnak képzeltél? Jade elmosolyodott. - Attól tartottam, hogy... korlátolt vagy. A társasági hölgyek többsége hajlamos a felszínességre. Mindent elkövetnek, hogy unottnak tűnjenek. A te viselkedésed viszont frissítően őszinte. - Biztosan gyakran kiborította Nathant - szólalt meg Caine,

mielőtt gondolkodott volna. - Nem vagyok hajlandó Nathanről beszélni - mondta I Sara. - Azért jöttem, hogy figyelmeztessem magukat. Fel kell készülniük a botrányra. Caine előre hajolt. - Miféle botrányra? - Az elején kezdem, hogy megértsék. Hallottak már a Nathan és köztem létrejött szerződés feltételeiről? Mindketten a fejüket csóválták. Sara felsóhajtott - György király - hála a zavarodott elméjének elhatározta, hogy véget vet a St. Jamesek és a Winchesterek közt dúló viszálynak. Kierőszakolta ezt a házasságot, majd hogy az ecetet megédesítse, letétbe helyezett egy halom aranyat és kijelölt egy földterületet a két család birtokai közt. A viszály még a korai középkorban robbant ki, de ez most nem fontos. A föld valójában sokkal többet ér, mint az arany, mert termékeny, és ott erednek azok a folyók, amelyek a két birtokot öntözik. Aki megkaparintja a földet, könnyedén tönkreteheti a másikat. Egyszerűen csak vissza kell tartania a vizet. A szerződés értelmében Nathan akkor kapja meg az aranyat, amikor a házas életünk kezdetét veszi. Ha pedig örököst szülök neki, a föld is a miénk lesz. Caine nem akart hinni a fülének. - Maga hány éves volt, amikor ezt a szerződést aláírták? - Négy. A szerződést természetesen apám írta alá helyettem. Nathan akkor tizennégy éves volt. - De hiszen ez... nevetséges - mondta Caine. - És egyáltalán nem törvényes. - A király szentesítette. A püspök is vele volt, és áldását adta a házasságra. Sara nem tudott Caine és Jade szemébe nézni. A magyarázat könnyebbik részén már túl volt, és most rá kellett térnie a dolog lényegére. Lesütötte a tekintetét. - Ha én elállok a szerződéstől, minden Nathané lesz. És ha ő áll el tőle, akkor én - jobban mondva a családom kap mindent. A király nagyon ravasz játékot űzött velünk. - Maga és Nathan voltak a biztosíték, igaz? - kérdezte Caine. - Igen, azt hiszem - ismerte be Sara. - De úgy érzem, a királyt tiszta szándékok vezérelték. Az volt a mániája, hogy

mindenkit boldoggá tegyen. Megpróbálok hinni benne, hogy mindkettőnknek a legjobbat akarta. Caine ezzel nem értett egyet, de a véleményét megtartotta magának. - Kérem, folytassa, Sara! - mondta. - Nathan három hónappal ezelőtt eljött értem. Elhajóztunk Angliából, és most tértünk vissza. Apám már várt ránk. - Mi történt azután? - kérdezte Caine, mert Sara elhallgatott. - Apám azt akarta, hogy menjek haza vele. - És? - Caine - szólt közbe Jade. - Láthatod, hogy nem ment haza. Az ég szerelmére, hiszen itt van velünk. Sara, nem egészen értem, miért akarta az apja, hogy vele menjen. Hiszen azzal megszegné a szerződést, vagy nem? Minden Nathané lenne, és nem tudom elképzelni, hogy a Winchesterek ezt megengednék. Különben is úgy éltetek mint férj és feleség. Már túl késő... - Édesem, hagyd, hogy Sara elmagyarázza! - javasolta Caine. - Majd azután feltesszük a kérdéseinket. - Apám rájött, hogyan rúghatja fel a szerződést úgy, hogy mégis ő kapja meg a király adományát - folytatta Sara. - Hogyan? - kérdezte Jade. - Kiderített valami szörnyűséget az apádról - suttogta Sara. Felpillantott, és észrevette a Jade szemében tükröződő rémületet. - Te tudtál apád tetteiről? Jade nem felelt. - Tudom, hogy nagyon nehéz - suttogta Sara. Caine már nem mosolygott. - Pontosan mit derített ki az apja? - Azt, hogy Wakersfield earlje elárulta az országot. Jade és Caine egy percig semmit sem szólt. Caine átölelte felesége vállát. - Annyira sajnálom, hogy mindezt el kellett mondanom az apádról - suttogta Sara. - De nem szabad őt elítélnetek. Nem tudhatjátok, milyen körülmények kényszerítették rá, hogy ilyet tegyen. Sara nem tudott mást mondani. Jade elsápadt, és úgy tűnt, mindjárt elájul.

- Előbb-utóbb ki kellett derülnie - mondta Caine. - Tehát ti tudtátok? - kérdezte Sara. Jade bólintott. - Nathan és én már régóta tudjuk. - Ekkor a férjéhez fordult. - Tévedsz, Caine. A titoknak sosem kellett volna kiderülnie. Sara, hogyan jött rá az apád? - Igen. Hogyan? - kérdezte Caine. - Az aktákat a minisztérium pincéjében őrizték. És biztosítottak róla minket, hogy soha senki nem láthatja őket. - Nathan azt hiszi, hogy rájöttem, és megírtam az egészet a rokonaimnak - felelte Sara. - Te tudtál róla? - kérdezte Jade. - A bátyád is pontosan ezt kérdezte tőlem. És én annyira féltem, hogy majdnem hazudtam neki. - Te tudtál róla? - kérdezte Jade újra. - És ha igen, hogyan jöttél rá? Sara kihúzta magát. - Igen, tudtam az apád múltjáról, Jade. De nem mondhatom meg, kitől. Az becstelenség lenne. - Becstelenség? - Jade majdnem felállt, de férje visszatartotta. - Az volt a becstelenség, hogy elmondtad a rokonaidnak - kiáltotta. - Hogy tehettél ilyet, Sara? Hogy tehettél ilyet? Sara nem is próbálta védeni magát. Ha a saját férje nem hitt neki, a sógornője miért hitt volna? Felállt, és Jade szemébe nézett. - Kötelességemnek éreztem, hogy figyelmeztesselek benneteket. Szívesen bocsánatot kérnék a családom miatt, de úgy döntöttem, megtagadom őket. Köszönöm, hogy meghallgattatok. Sara a folyosó felé indult. - Most hová megy? - kiáltott utána Caine. Megpróbált felállni, de felesége visszatartotta. - Meg kell bizonyosodnom róla, hogy anyám jól van magyarázta Sara. - Aztán hazamegyek. - Azzal kinyitotta az ajtót, és elment. - Ennyit a család megtagadásáról - motyogta Jade. - Soha többé nem akarom látni. Úristen, meg kell találnunk Nathant. Biztosan szörnyen izgatott.

Caine összevont szemöldökkel a feleségére nézett. - Nem hiszek a fülemnek - mondta. - Csak nem azt akarod mondani, hogy Nathant holmi botrányok fel tudják izgatni? Jade, a St. Jamesek imádják a felfordulást. Az ég szerelmére, gondolkodj! Téged sem érdekeit soha, mit gondolnak az emberek. Mi ez a hirtelen változás? - Ma sem érdekel, mit gondolnak az emberek, Caine, kivéve téged. Én Saráról beszéltem. Elárulta a bátyámat. Nathan emiatt izgatott. - Szóval te bűnösnek tartod Sarát? Jade elgondolkodott. Bólintott, aztán a fejét csóválta. - Nathan elítélte. Sara azt mondta, a férje bűnösnek tartja. - Nem - felelte Caine. - Sara azt mondta, hogy Nathan megkérdezte tőle, tudott-e az apja múltjáról. Jade, nem tudhatod, mit gondol Nathan, amíg nem beszéltél vele. Nathannel cinikusabb emberrel még nem találkoztam, de a fenébe, Jade, tőled többet vártam. Jade szeme kikerekedett. - Ó, Caine, és valóban bűnösnek éreztem. Feltételeztem, hogy... és nem védekezett. - Miért tette volna? - Azt mondta, hazamegy. Korábban pedig azt állította, hogy megtagadta a családját... Te ártatlannak tartod, igaz? - Mindabból, ami elhangzott, én csak egyetlen dologra tudok következtetni. Sara szereti Nathant. Elég ránézni. Vajon vette volna a fáradságot, hogy ide jöjjön és figyelmeztessen minket, ha nem szeretné a bátyádat? Most pedig engedj el. Utánamegyek. - Már késő, mylord - kiáltotta Sterns a folyosóról. -A kocsi elhajtott. - Miért nem állítottad meg? - kérdezte Caine, miközben az ajtó felé rohant. - Mert éppen hallgatóztam - ismerte be a komornyik. - És nem tudtam, hogy vissza akarja tartani. - Sterns Jade felé fordult. - Remélem, nincs ellenére, de adtam a sógornőjének néhány shillinget. Lady Saránál nem volt pénz, és ki kellett fizetnie a kocsist. A beszélgetést dörömbölés szakította félbe, aztán kivágódott az ajtó, és belépett Nathan. Sternst nem sok

ember tudta megfélemlíteni, de Nathan közéjük tartozott. A komornyik azonnal kitért a megtermett férfi útjából. Nathan egy biccentéssel üdvözölte a két férfit. - Hol van a húgom? - Örülök, hogy újra látlak, Nathan - mondta Caine. - Mi szél hozott? A keresztlányodra vagy kíváncsi? Olivia még alszik, de biztos vagyok benne, hogy az ordítozásod pillanatokon belül felébreszti. - Nincs időm udvariaskodásra - felelte Nathan. - Olivia jól van, igaz? Az emelet felől - mintegy válaszként - azonnal felhangzott a gyermeksírás. Sterns a lépcső felé indult. - Megnézem, mi van a kicsivel - mondta. Caine bólintott. A komornyikot inkább családtagnak tekintették, semmint szolgának, és ő gondoskodott a kis Oliviáról is. Caine Nathanhez fordult, hogy ledorongolja, amiért felébresztette a kislányt, de amikor megpillantotta sógora arckifejezését, meggondolta magát. Caine még sosem látta ezt a tekintetet. Nathan félt. - Jade a nappaliban van - mondta. - Ó, Nathan, hála az égnek, hogy itt vagy - szólalt meg Jade, amint Nathan belépett a szobába. Nathan hozzálépett, és ráparancsolt. - Ülj le! Jade azonnal engedelmeskedett. Nathan összekulcsolta a kezét a háta mögött, és megszólalt. - Légy erős! A Winchesterek kiderítették apánk múltját, és csak idő kérdése, hogy nyilvánosan meghurcoljanak minket. Felfogtad? Amikor Jade bólintott, Nathan megfordult, és indulni készült. - Várj! - kiáltott utána Jade. - Nathan, beszélnem kell veled. - Nem érek rá. - Sosem voltál túl bőbeszédű - mondta Caine. - Minek ez a sietség? - Meg kell találnom a feleségemet - felelte Nathan szinte ordítva. - Eltűnt.

Már a házon kívül járt, amikor Caine kiáltása utolérte. - A bájos feleséged épp az imént járt itt. - Sara itt volt? - Az ég szerelmére Nathan, muszáj mindig üvöltened, amikor kinyitod a szádat? Gyere vissza! A kis Olivia ismét felsírt, és Sterns hangosan becsapta az ajtót. Nathan visszament a házba. - Mit keresett itt a feleségem? - Beszélni akart velünk. - Miért engedted el, ember? A fenébe, hová ment? Mielőtt válaszolt volna, Caine betessékelte Nathant a nappaliba, és becsukta az ajtót. - Sara azért jött, hogy figyelmeztessen minket. Ő udvariasabban viselkedett, mint te. - Megmondta, hová megy? Jade Nathanhez sietett, és megfogta a kezét. Éppen válaszolni akart, de észrevette, hogy a férje a fejét csóválja. - Elmondjuk, hová ment Sara, de csak azután, hogy leültél és beszéltél velünk - mondta Caine. - Először is, Nathan, viselkedj civilizáltan! Érted? - Erre most nincs időm. Meg kell találnom Sarát. Muszáj eltörnöm a karodat, hogy végre beszélj? - Sara biztonságban van - mondta Caine. Bár a farkasok a saját kicsinyeiket is képesek felfalni, tette hozzá magában. Átkarolta a feleségét, és visszavezette a kanapéhoz. Észrevette, hogy Nathan nem követi őket. - Ülj le! - parancsolt rá határozottan. - Szeretnék feltenni néhány kérdést, és amíg nem válaszoltál rájuk, nem árulom el, hová ment Sara. Nathan belátta, hogy a vitának nincs értelme. Azzal sem ment volna sokra, ha a sógorát véresre veri. Csak összevérezné magát, gondolta. Értékes percek vesznének kárba, és a verekedés végén Caine továbbra is makacsul hallgatna. - Miért nem tudsz olyan lenni, mint Colin? - kérdezte, majd leült, és Caine-re meredt. - A másik fivért kellett volna választanod, Jade. Colin sokkal engedékenyebb. Jade elmosolyodott.

- Nem Colinba voltam szerelmes, Nathan - mondta, aztán a férjéhez fordult. - Még sosem láttam Nathant ennyire izgatottnak. És te? - Rendben - motyogta Nathan. - Tegyétek fel a kérdéseiteket! - Mondd el, hogyan szereztek tudomást a Winchesterek apád múltjáról! - kezdte Caine. Nathan vállat vont. - Nem számít, hogyan derült ki az igazság. - Egy fenét nem. - Gondolod, hogy Sara mondta el a rokonainak? - kérdezte Jade. - Valószínűleg - felelte Nathan. - Miért? - Miért mondta el vagy miért gondolom így? - kérdezett vissza Nathan. - Miért gondolod így? - pontosított Jade. - Ne játszd az értetlent, Nathan! Megértem, hogy a téma kényelmetlenül érint, de addig úgysem hagylak békén, amíg nem válaszoltál. - Sara nő - mondta Nathan. - Én is nő vagyok. Hogy jön ez ide? - Persze, hogy nő vagy - felelte Nathan. - De te más vagy, Jade. Nem úgy viselkedsz, mint a nők. Jade nem tudta, hogy ezt bóknak tekintse, avagy sértésnek. Férjére nézett. - Nathan, ezek szerint semmit sem tudtál meg a nőkről az alatt az idő alatt, amit Sarával töltöttél? - kérdezte Caine. - Caine, én nem ítélem el őt - érvelt Nathan. - Igaz, hogy még haragszom rá egy kicsit, de csak azért, mert nem hajlandó beismerni, hogy eljárt a szája. Nem lett volna szabad hazudnia nekem. Valószínűleg... - Hadd találjam ki! - szakította félbe Caine. - Valószínűleg nem tehet róla, hogy ilyen. - Döbbenetesen vélekedsz a nőkről - mondta Jade. - Csak azért nem bízol benne, mert Winchester? - Nem olyan ez kicsit, mint amikor a bagoly mondja a verébnek, hogy nagyfejű? - horkant fel Caine. - Ha Nathan nem bízik a feleségében, Sara miért bízna benne?

Nathan egyre kényelmetlenebbül érezte magát. - Sara természetesen bízik bennem - motyogta. - Mint már említettem, én nem ítélem el. - Ha megint azt mondod, nem tehet róla, hogy ilyen, esküszöm, megfojtalak, Nathan - jelentette ki Jade. Nathan a fejét csóválta. - Ezeknek a kérdéseknek nincs semmi értelme. Föl akart állni, de Caine folytatta. - Mi van, ha ártatlan? Nathan, nem fogod föl, mit jelent ez? - Hová akarsz kilyukadni? - Oda akarok kilyukadni, hogy ha véletlenül tévedtél Sarával kapcsolatban, akkor valaki más kaparintotta meg apátok aktáit. És ez azt jelenti, hogy valaki bejutott a hadügyminisztérium titkos pincéibe. Könnyen megeshet, hogy egy újabb árulóval van dolgunk. Anglia legjobban őrzött titkait a hadügyminisztérium széfjében tartják. Nathan, a te aktáid is ott vannak, mint ahogy Colin aktái és az enyémek is. Mindannyian veszélyben vagyunk. - Elhamarkodottan következtetsz - felelte Nathan. - Nem, bátyám, te következtetsz elhamarkodottan suttogta Jade. - Caine, ki kell derítened az igazságot, amilyen gyorsan csak lehet. - Úgy lesz - felelte Caine, majd ismét Nathanhez fordult. Sara azt mondta, hogy hazamegy. Bár ez nem hangzott túl értelmesen. Azt mondta, előbb látni akarja az anyját, aztán hazamegy. - Azt is közölte, hogy megtagadja a családját. Van egy olyan érzésem, hogy ezzel rád célzott, Nathan - mondta Jade. De Nathan már a folyosó felé csörtetett. - Ha kell, a pincétől a padlásig szétszedem a Winchester házat - üvöltötte. - Veled megyek - mondta Caine. - Megeshet, hogy több Winchester vár rád. - Nincs szükségem a segítségedre - felelte Nathan. - Nem érdekel, hogy szükséged van-e rá - vitázott Caine. Megkapod. - A fenébe, én nem akarom, hogy mások harcoljanak az

érdekemben. - Ne aggódj, a nehezét meghagyom neked. De most veled megyek. Sterns éppen lefelé indult, amikor Nathan felbődült. - Mi a fenéről beszélsz, Caine? Miféle nehezét? - kérdezte Nathan, s kinyitotta az ajtót. Caine követte. - Sarát. Őt egyedül kell visszaszerezned - felelte Caine. A fenébe, Caine, halkabban. Felzaklatod a keresztlányomat. Caine legszívesebben megfojtotta volna a sógorát. - Nathan, remélem, szenvedsz Sara miatt. Ha van igazság ezen a világon, térden állva fogsz bocsánatot kérni tőle. Nathan nem szedte szét a Winchester házat, de néhány zárt ajtót betört. Mialatt Caine őrt állt, Nathan módszeresen átkutatott minden helyiséget. Szerencséje volt. Az earl és Belinda nem tartózkodott otthon. Nyilván Sarát keresték. Sara anyja sem állt Nathan útjába. A törékeny, ősz asszony a nappali kandallója előtt járkált, és várta, hogy a márki elvégezze a dolgát. Lady Victoria Winchester sok időt takaríthatott volna meg Nathannek, ha egyszerűen közli, hogy Sara nemrég ott járt, de már elment. De a félénk asszony annyira megrémült, hogy meg sem mert szólalni. Caine és Nathan már éppen indultak, amikor Sara anyja utánuk kiáltott. - Sara itt járt, de jó húsz perce elment. Nathan teljesen megfeledkezett a nappaliban várakozó asszonyról. Amikor meghallotta a hangját, belépett a szobába, de megtorpant, mert Sara anyja félénken hátrálni kezdett. - Megmondta, hová megy? - kérdezte kedvesen. Még egy lépést tett, majd ismét megállt. - Nem akarom bántani, asszonyom. Aggódom Sara miatt, és mielőbb szeretném megtalálni. - Sara nekem azt mondta, hogy maga nem szereti, uram. Miért akarja megtalálni? - Hogy miért? Mert a feleségem - felelte Nathan.

- Igaz, hogy csak azért akarja visszakapni a lányomat, hogy megszerezze a király adományát? Sara elhatározta, hogy valamilyen módon mindenképpen hozzájuttatja magát. De mást nem akar. Az idős asszony szeme könnybe lábadt. - Maga megfosztotta az ártatlanságától, mylord. Pedig éveken át hitt magában. Mindketten ártottunk neki. - Sara mindig kedves szavakkal illette magát, asszonyom mondta Nathan. - Nem hiszi, hogy maga valaha is ártott neki. - Régebben úgy neveztem, az én kis békéltetőm - mondta az asszony. - Amikor idősebb lett, gyakran harcba szállt miattam. Tudja, így sokkal könnyebb volt. - Nem értem - mondta Nathan. - Miféle harcba? -A családi perpatvarokra gondolok - felelte a nő. -A férjem, Winston gyakran belerángatta a testvérét, Henryt a családi ügyeinkbe. Sara ilyenkor mindig mellém állt, hogy helyrebillentse az erőegyensúlyt. Nathan a fejét csóválta. - Sara megérdemli a békét és a boldogságot - mondta hirtelen az asszony. - Ő jobb sorsot érdemel. Nem fog visszajönni. Mindannyiunkban csalódott. - Asszonyom, muszáj megtalálnom. Sara anyja kezdte átérezni Nathan szenvedését. - Tehát mégis miatta aggódik? Ha csak egy kicsit is, de szereti? Nathan bólintott. - Persze, hogy miatta aggódom. Sarának szüksége van rám. Lady Victoria elmosolyodott. - Talán magának is szüksége van rá - jegyezte meg. Nekem azt mondta, hazamegy. Gondolom, úgy értette, hogy visszamegy magához. Azt mondta, el kell intéznie néhány dolgot, mielőtt újra elhagyja Londont. - Nem hagyja el Londont - mondta Nathan határozottan. Ekkor Caine is belépett. - Nem lehet, hogy Sara a te házadba ment? - kérdezte sógorát. Nathan a homlokát ráncolta.

- Nekem nincs házam. Már elfelejtetted? Apám cimborái felgyújtották. Caine bólintott. - A fenébe, Nathan, akkor hová mehetett? Hol a te otthonod? Nathan visszafordult Sara anyjához. - Köszönöm a segítségét. Amint megtalálom Sarát, értesítem magát. Az asszony megfogta Nathan karját, és a bejárathoz kísérte. - Sara kislány kora óta szereti magát. Persze ezt csak előttem ismerte be. A többi rokona mind kigúnyolta volna. Mindig álomvilágban élt. Maga volt számára a fényes páncélú lovag. - A lovag páncélja pedig percről percre fakul - jegyezte meg Caine. Nathan meg sem hallotta a sértést. - Még egyszer köszönöm, Lady Winchester. Már mindketten kiléptek az ajtón, amikor Sara anyja suttogva megszólalt mögöttük. - A neve Grant. Luther Grant. Nathan és Caine visszafordult. - Mit mondott? - kérdezte Nathan. - A férfi, aki felderítette az apja múltját - magyarázta Sara anyja. - A neve Luther Grant. A minisztérium egyik őre. A férjem lefizette, hogy nézzen bele az aktákba. Csak ennyit hallottam. Segít ez valamit? Nathan szóhoz sem jutott. Caine bólintott. - Köszönjük. Ezzel rengeteg időt megspórolhatunk. - Miért árulta el? - kérdezte Nathan. - Mert helytelen dolog volt. Winston ezúttal túl messzire ment. A férjemet elvakítja a kapzsiság, és nem törődik vele, mekkora bajba sodor másokat. Nem hagyhatom, hogy megint Sara legyen a bűnbak. Kérem, senkinek se mondják el, hogy tőlem tudták meg! Abból sok bajom származna. Mielőtt a két férfi ígéretet tehetett volna, Sara anyja b zárta az ajtót. - Retteg a férjétől - suttogta Caine. - Egyetlen asszonynak sem lenne szabad félelemben élni.

Nathan bólintott, bár a gondolatai már máshol jártak. Amikor Caine-re nézett, szemében félelem tükröződött. - Hol keressem most, Caine? Hová mehetett? Istenem, ha történik vele valami, nem is tudom, mit teszek. Annyira megszoktam már. - Megtaláljuk, Nathan - ígérte Caine. - Szerintem először a rakpartra kellene mennünk. Colinnak talán vannak hírei. Lehet, hogy valamelyik embered látta valahol. Nathan belekapaszkodott a reménysugárba. Az úton egyetlen szót sem szólt. A rettegés az idegeit marcangolta. Képtelen volt gondolkodni. Alkonyatkor értek a rakpartra. Az utcák narancssárga fényben fürödtek. A Smaragd Hajózási Társaság ablakaiból gyertyafény szűrődött ki. Amikor Nathan és Caine belépett, Colin talpra ugrott. - Megtalálta már valaki Sarát? - kérdezte Caine a fivérétől . Colin bólintott. - Ő talált meg minket - mondta. - Hogy érted azt, hogy ő talált meg minket? - kérdezte Nathan. - Sara visszajött. - Akkor hol a pokolban van? - kérdezte Caine. - Azt követelte, hogy vigyük haza. Jimbo és Matthew elkísérte. Sara a Tengeri Sólyom fedélzetén tartózkodik. Caine megkönnyebbülten felsóhajtott. - Tehát a Tengeri Sólymot tekinti az otthonának? Nathan gyomorgörcse oldódni kezdett. Annyira megkönnyebbült, hogy hirtelen elöntötte a jeges veríték. Elvette Colintól a felajánlott zsebkendőt, és megtörölte a homlokát. - A Tengeri Sólyom volt az egyetlen közös otthonunk mondta halkan. - Ezek szerint Sara nem neheztel - mondta Caine. Az íróasztal szélére támaszkodott, és fivérére vigyorgott. -Kár. Nagyon szerettem volna látni, ahogy Nathan gyakorol. - Mit gyakorol? - kérdezte Colin. - A térden állást.

Tizennegyedik fejezet Nathan hamar megunta az üres fecsegést. Látnia kellett Sarát Meg kellett győződnie róla, hogy jól van. Egyetlen szó nélkül otthagyta Colint és Caine-t, majd kievezett a Tengeri Sólyomhoz. Meglepetten tapasztalta, hogy a legénység nagy része a fedélzeten tartózkodik. A matrózok az első éjszakát általában a kikötőben töltötték, a kocsmákban. A legénység egy része őrt állt a három fedélzeten, míg mások a tiszti étkezdében foglaltak helyet. Néhány ember itt feszítette ki a függőágyát, és kezében késsel aludt el. A függőágyakat csak rossz időben használták, vagy akkor, ha túl hideg volt, és nem akartak a fedélzeten aludni. De aznap kifejezetten meleg volt, és Nathan tudta, hogy a matrózok úrnőjüket őrzik, A kabin ajtaja nem volt bereteszelve. Nathan belépett, és azonnal megpillantotta az alvó Sarát. Felesége két gyertyát égve hagyott. Még egyszer beszélnie kell vele a tűzvédelmi rendszabályokról, gondolta Nathan. Sara mindig elfelejtette elfújni a gyertyákat. Nathan gyorsan bezárta az ajtót, és nekitámaszkodott. Feleségét nézte. Sara időnként csuklott, amiből Nathan arra következtetett, hogy álomba sírta magát. Iszonyú bűntudatot érzett. El sem tudta volna képzelni nélküle az életet. Szerette őt. A felismerés egyáltalán nem volt olyan fájdalmas, mint gondolta. Bolond volt. Hogyan lehetett ennyire vak, ennyire közömbös? Sara sosem próbálta manipulálni. A társa volt, nem az ellensége. A szerelme erőt adott neki. Tudta, hogy együtt mindenre képesek lesznek. Érezte, hogy amíg Sara mellette áll, semmi sem győzheti le. Megfogadta, hogy mindig jó lesz hozzá. Hogy többé nem kiabál vele. És úgy fogja szólítani, ahogy mások szólítják a feleségüket. Körbepillantott a szobában. Sara ruhái Nathan ingei közt

lógtak. Sara birtokba vette a kabint. Mindenütt az ő dolgai hevertek. Az íróasztalt hajkefék, fésűk és hajtűk borították. Sara kimosta a fehérneműit, és égy kötélre teregette őket, amit a kabin két fala közt feszített ki. Nathan az alsóneműket kerülgetve levette az ingét. Azon gondolkodott, hogyan kellene bocsánatot kérnie Sárától. Nem volt könnyű. Még soha senkitől nem kért bocsánatot. Lehajolt, hogy levegye a csizmáját, s közben hozzáért a szárítókötélhez. Sara egyik ruhája leesett, de Nathan elkapta, mielőtt földet ért volna. Csak ekkor jött rá, miből készítette felesége a szárítókötelet. - Te az ostoromat használod ruhaszárítónak? Tényleg nem akart kiabálni. Egyszerűen megfeledkezett magáról. De Sara nem ébredt fel. Álmában motyogott valamit, majd a hasára fordult. Nathan egy pillanat alatt lecsillapodott, és elmosolyodott. Aztán elhatározta, hogy másnap reggel kioktatja Sarát a tűzvédelmi rendszabályokról, és tudatja vele, hogy az ostorhoz erős érzelmi szálak fűzik. Levetkőzött, és Sara mellé feküdt. Amikor átkarolta a feleségét, az meg sem mozdult. Halálosan kimerült volt. Nathan nem merte magához húzni, mert tudta, hogy képtelen lenne uralkodni magán. Hajnalban aludt el. Néhány óra múlva felébredt, és oldalra fordult, hogy átölelje feleségét. De Sara nem volt ott. A ruhái is eltűntek. Nathan nadrágot húzott, és felment a fedélzetre. Először Matthew-val találkozott. - Hol van Sara? - kérdezte. - Úristen, csak nem a hajókonyhán? A tengerész a rakpart felé intett. - Colin ideevezett néhány papírral, amit alá kell írnod. Sara és Jimbo visszament vele az irodába. - Mi a fenéért nem ébresztettél fel? - Sara nem akarta, hogy zavarjunk - magyarázta Matthew. - Azt mondta, úgy alszol, mint a bunda. - Nagyon... figyelmes - motyogta Nathan. - Igazán értékelem.

Matthew a fejét csóválta. - Szerintem egyszerűen csak nem akart találkozni veled mondta. - És a történtek után kissé mindannyian bűnösnek éreztük magunkat, ezért ma igyekeztünk a kedvére tenni. - Miről beszélsz? - Amikor Sara kiszállt a kocsiból az iroda előtt, Jimbo hozzárohant és alaposan leszidta, amiért egyedül indult útnak ebben a veszélyes városban. - Úgy? - Ekkor Colin következett - folytatta Matthew. - Aztán Chester... vagy inkább Iván? Már nem emlékszem pontosan. Isten bizony, Nathan, az emberek szó szerint sorban álltak, hogy ledorongolhassák Sarát. Nathan elképzelte a jelenetet és elmosolyodott. - Az emberek hűségesek hozzá - mondta, majd elindult, hogy visszahozza Sarát. Aztán hirtelen megtorpant és visszafordult. - Matthew? Hogy érezte magát Sara ma reggel? A tengerész Nathanre meredt. - Nem sírt, ha erre vagy kíváncsi. Egyébként pokolian szánalmas látványt nyújtott. Nathan a barátja mellé lépett. - Ezt meg hogy a fenébe értsem? - Le volt sújtva - motyogta Matthew. - Összetörted a szívét, fiú. - Most mi a fenét csináljak? - kérdezte motyogva. -Te rontottad el - felelte Matthew -, helyrehozni is neked kell. Nathan a fejét csóválta. - Kétlem, hogy Sara ezek után hinni fog nekem. És nem hibáztathatom érte. - Még mindig nem hiszel a mi Saránkban? - Miről beszélsz? - kérdezte Nathan. - Évek óta szeret téged, Nathan. Nem hinném, hogy most hirtelen abba tudja hagyni. Csak a tudomására kell hoznod, hogy hiszel benne. Ha rátaposol egy virágra, elpusztul. A mi Saránk szíve olyan, mint egy virág, fiú. Megbántottad. Legjobb lesz, ha megpróbálod kimutatni, mennyire szereted. Ha nem teszed, el fogod veszíteni. Megkért, hogy vigyem

vissza Nora szigetére. - Nem fog elhagyni engem. - Nem kell kiabálnod, fiú. Jól hallak - mondta Matthew mosolyogva. - Említette, hogy talán nem örülnél, ha elmenne. - Akkor tudja, hogy kezdem... - Nathan hirtelen úgy érezte magát, mint egy esetlen kamasz - ...szeretni. - Nem, még nem tudja - horkant fel Matthew. - Azt hiszi, hogy csak a kincset és a földet akarod. Kezdetben Nathant valóban, nem érdekelte más, de hamarosan rájött, hogy Sara sokkal fontosabb a számára. És most el kell veszítenie. Sebet ejtett a szívén, és nem tudta, hogyan gyógyítsa be. Egy szakértőtől kellett tanácsot kérnie. Átadta Matthewnak a hajó parancsnokságát, majd felöltözött, és bement a városba. Tudta, hogy Sara Colin és Jimbo mellett biztonságban van, ezért egyenesen a húgához ment. Nem akart találkozni Sarával, amíg nem tudta, mit fog mondani neki. Jade nyitott ajtót. - Hogyhogy ilyen hamar? - kérdezte. - Beszélnem kell Caine-nel - felelte Nathan. Bekukkantott az üres nappaliba, majd visszafordult húgához. - Hol van? A fenébe, csak nem ment el? - A dolgozószobában van - felelte Jade. - Nathan, még sosem láttalak ilyen állapotban. Sara miatt aggódsz? Ő jól van. Épp az imént költözött be a vendégszobába. Nathan már a folyosón járt, amikor ezt meghallotta. Azon nyomban megtorpant és visszafordult. - Itt van? Hogy... - Colin visszahozta hozzánk - magyarázta Jade. - Nathan, kérlek, fogd vissza a hangod! Olivia épp az imént feküdt le, és ha megint felébreszted, Sterns baltával fog neked rontani. Nathan elvigyorodott. - Bocsáss meg - suttogta. Elindult Caine dolgozószobája felé. Jade utána kiáltott. - Én már bocsánatot kértem Sarától, amiért tévesen ítéltem meg. Te is, Nathan? - Hogy tévesen ítéltem-e meg?

Jade utána futott. - Nem! - csattant fel. - Azt akarom tudni, bátyám, hogy bocsánatot kértél-e tőle, amiért árulással vádoltad? Tudom, hogy ő nem tenne ilyet. Szeret téged, Nathan. És elhatározta, hogy elhagy. - Nem engedem, hogy elhagyjon - üvöltötte Nathan. Caine meghallotta sógora hangját. Gyorsan leült az íróasztala mögé, és úgy tett, mintha elmerülten újságot olvasna. Nathan nem kopogott. Berobogott a dolgozószobába, aztán berúgta az ajtót. A csattanást gyermeksírás követte. - Beszélnem kell veled. Caine komótosan összehajtotta az újságot, majd intett Nathannek, hogy foglaljon helyet. - Konyakot? - kérdezte. - Úgy nézem, rád férne. Nathan visszautasította. Leülni sem volt hajlandó. Caine hátradőlt a székben, és figyelte a fel-alá járkáló Nathant. Végül elfogyott a türelme. - Azt mondtad, beszélni akarsz velem. - Igen. Eltelt öt perc. Caine ekkor újra próbálkozott. - Bökd már ki, Nathan! - Olyan... nehéz. - Erre magam is rájöttem - felelte Caine. Nathan bólintott, majd újra járkálni kezdett. - A fenébe, ülj már le! Kezdek szédülni. Nathan hirtelen megállt. - Szükségem van a segítségedre - mondta. Caine nem lepődött volna meg, ha sógora a helyszínen kiadja magából a vacsoráját. Az arca elszürkült, és olyan képet vágott, mintha súlyos fájdalom gyötörné. - Rendben, Nathan. Segítek, amiben csak tudok. Mondd el, mit akarsz! Nathan hitetlenkedve meredt a sógorára. - Még nem is tudod, mit akarok, mégis megígéred, hogy segítesz? Miért? Caine hangosan felsóhajtott. - Te még sosem kértél senkitől semmit, igaz, Nathan? - Igaz.

- Piszok nehéz, igaz? Nathan vállat vont. - Nem szeretek másoktól függeni, de most képtelen vagyok józanul gondolkodni. - Bízni sem szeretsz másokban, igaz? - Hogy érted ezt? - Sara szerint te azt vártad tőle, hogy eláruljon. Így van? Nathan ismét vállat vont. - Nézd! - mondta Caine. - Amikor elvettem a húgodat, te a fivérem lettél. Természetes, hogy segítek neked. Hiszen erre való a család. Nathan az ablakhoz ment és kibámult. - Úgy érzem, Sara elvesztette a belém vetett bizalmát. - Akkor segíts neki megtalálni. - Hogyan? - Szereted őt, Nathan? - Kedvelem. Rájöttem, hogy nem kell az ellenségemnek tekintenem. A partnerem, szem előtt tartja az érdekeimet, mint ahogy én is szem előtt tartom az ő érdekeit. Caine a plafonra nézett. - A te partnered Colin, Nathan. Sara a feleséged. Nathan nem felelt, ezért Caine folytatta. - Sarával akarod leélni az életedet? Vagy csak kolonc a nyakadon, amit el kell viselned, hogy hozzájuss a király adományához? - Nem tudom elképzelni az életem nélküle - felelte Nathan hevesen. - Tehát Sara többet jelent számodra, mint egyszerű partner, igaz? - Persze - motyogta Nathan. - Az ég szerelmére, hiszen a feleségem. A partnerem Colin. A két férfi egy percig hallgatott. - Nem tudtam, hogy ez a... szeretet dolog ennyire bosszantó lehet. Mindent elrontottam, Caine. Leromboltam Sara hitét. - Szeret téged? - Persze, hogy szeret - felelte Nathan habozás nélkül. Legalábbis régebben szeretett. Állandóan ezt hajtogatta. Nathan sóhajtott, majd folytatta. - Matthewnak igaza volt.

Sara egész idő alatt feltétel nélkül szeretett engem. Olyan, mint egy virág, én pedig rátapostam. Caine megpróbált nem mosolyogni. - Mint egy virág, Nathan? Magasságos ég, te költő vagy. Nathan meg sem hallotta sógora megjegyzését. - Azt hiszi, hogy engem csak a kincs és a föld érdekel. Kezdetben valóban így volt, de minden megváltozott. - Nathan, egyszerűen mondd meg neki, mit érzel! - Sara olyan érzékeny - mondta Nathan. - jobbat érdemelne nálam, de megőrülnék, ha bárki más hozzáérne. Helyre kell hoznom a dolgot. Rátapostam... - Tudom - vágott a szavába Caine. - Tudom. Rátapostál a virágaira. - A szívére, a fenébe is. Mivel Nathan nem rá nézett, Caine megengedett magának egy mosolyt. - Tehát mit akarsz tenni? - kérdezte. Eltelt újabb öt néma perc. Aztán Nathan kihúzta magát, megfordult, és Caine-re nézett. - Visszaadom a hitét. Caine úgy érezte, nincs értelme emlékeztetnie a sógorát, hogy tíz perccel korábban maga is pontosan ezt javasolta. - Remek ötlet - mondta. - Most mondd el, hogy akarod elérni ezt a... - Megmutatom neki - szakította félbe Nathan. - Hogy a fenébe nem gondoltam erre hamarabb? - Mivel fogalmam sincs, mire nem gondoltál, nem is felelhetek. - Olyan egyszerű, hogy egy idióta is rájönne. Segítened kell. - Már mondtam, hogy segítek. - Tanácsra van szükségem, Caine. Te szakértő vagy nőügyekben - tette hozzá tárgyilagosan. Caine-t meglepte a hír, de mielőtt megkérdezhette volna sógorát, hogyan jutott erre a következtetésre, Nathan válaszolt. - Jade sosem akart férjhez menni. Nem ismerek nála válogatósabb teremtést. Caine vigyorogni kezdett, de Nathan lehervasztotta a

mosolyát. - Még ma sem értem. Biztosan van benned valami, amit csak ő tud... értékelni. Caine-nek nem maradt ideje a válaszra. - Luther Grant ügyében kell segítened - jelentette ki Nathan. - Az isten szerelmére, Nathan, muszáj így rohannod? Az előbb még nőügyekben kértél tanácsot, most meg... - Beszélnünk kell Granttel. Caine hátradőlt a székben. - Már kerestetem a gazembert. Meg fogja kapni, amit megérdemel. - Lehet, hogy elmenekült - mondta Nathan. - Ne fesd az ördögöt a falra! Hamarosan minden kiderül. - Még Farnmount bálja előtt be kell ismernie, mi volt a szerepe a cselszövésben. Két napunk van, hogy megtaláljuk. - Addigra meglesz az írásos vallomása - ígérte Caine. - De miért Farnmount bálja a határidő, Nathan. - Mert mindenki ott lesz. - Te nem szoktál elmenni. - Az idén elmegyek. Caine bólintott. - Tudod, Nathan, én mindig nagyon élveztem ezt a bált. Ez az egyetlen rendezvény, amin a barátságos rokonaid is részt vesznek. - Ez az egyetlen rendezvény, amire meg szokták hívni őket - mondta Nathan, aztán az ablakpárkánynak dőlt, és sógorára mosolygott. Caine még mindig nem értette Nathan tervét, de tudta, hogy faggatózással semmire sem megy. - Az emberek félnek ettől a báltól. Mindenki attól tart, hogy ő lesz Dunnford bácsikád következő áldozata - jegyezte meg Caine, majd mosolyogva hozzátette: - De kihagyni sem akarják. Dunnford minden alkalommal gondoskodik a szórakozásukról. Ha meglátom, mindig Attilát, a hunt juttatja eszembe. Most, hogy belegondolok, te is emlékeztetsz rá, Nathan. De Nathan már a tervre koncentrált. Pár perc múlva ismét megszólalt.

- A bálon a régens herceg is részt vesz. Caine szeme hirtelen felcsillant. Előredőlt a székben. - Igen - mondta. - És a Winchesterek is. - Engem csak egyetlen Winchester érdekel - mondta Nathan. - Winston. - Gondolod, hogy a bálon akarja kirobbantani a botrányt? Az ördögbe, hát persze. Nem is találhatna jobb alkalmat. - Össze tudsz hozni Sir Richardsszal? Mielőbb fel akarom világosítani. -A hadügyminiszter már tud Grantről. Ma reggel beszéltem vele. Lehet, hogy épp most vonja kérdőre a gazembert. - Hacsak el nem tűnt. - Miből gondolhatná, hogy tudunk róla? Ne aggódj Grant miatt! És most mondd el, mi a terved! Nathan bólintott, aztán elmagyarázta, mit akar tenni. Amikor befejezte, Caine elmosolyodott. - Ha szerencsénk van, holnap délután összehozzuk a találkozót, Nathan. - Igen - felelte a sógora, majd ellökte magát az ablakpárkánytól. - Most pedig beszéljünk Saráról! Valakinek szemmel kell tartania, amíg ez az egész véget nem ér. Nem akarom, hogy a Winchesterek karmaiba kerüljön. Ha történik vele valami, Caine, én nem is tudom... - Nem folytatta. - Jimbo a konyhában ül, és éppen azon van, hogy kiegyen minket a vagyonunkból. Világosan a tudtunkra adta, hogy Sarára vigyáz. Nem engedi, hogy elhagyja a házat, Jade és én szintén vigyázunk rá. Mit gondolsz, visszaérsz ma estig? - Megpróbálok - felelte Nathan. - Most beszélnem kell Colinnal. Nem lenne tisztességes, ha a társam beleegyezése nélkül cselekednék. - Nem akarok ostobának tűnni, de miért kell neked Colin beleegyezése Granttel kapcsolatban? - Már nem Grantről beszélek - magyarázta Nathan. Hanem Saráról. Az istenért, Caine, miért nem figyelsz? Caine felsóhajtott. - Megpróbálok. - Szeretnék kérni még egy szívességet. - Igen?

- Te mindig azokat a nevetséges becéző szavakat használod, ha megszólítod Jade-et. - Jade-nek tetszenek azok a nevetséges becéző szavak. - Pontosan erre gondolok - mondta Nathan, s gyorsan bólintott. - Sarának is tetszeni fognak. Caine hitetlenkedve meredt sógorára. - Azt akarod, hogy Sarát is úgy becézzem, mint a feleségemet? - Dehogy - csattant fel Nathan. - Szeretném, ha leírnád nekem egy darab papírra. - Miért? - A francba, hát azért, hogy tudjam, mik azok - üvöltötte Nathan. - Miért nehezíted meg a dolgomat? Csak írd le őket, rendben? A papírt majd hagyd az asztalon! Caine nem mert nevetni. De elmosolyodott. Elképzelte, amint Nathan időnként a jegyzeteibe pillant, miközben Sarának udvarol. - Rendben, az asztalon fogom hagyni - felelte. Nathan indulni készült. - Benézel Sarához, mielőtt elmégy? - kérdezte Caine. Nathan a fejét csóválta. - Előbb fel kell készülnöm. - A szerelmes szavak nem fontosak, Nathan. Egyszerűen csak mondd el neki, mit érzel! Nathan nem felelt. Caine végül megértette sógorát. - Nem mersz találkozni vele, igaz? - A fenébe, dehogynem - bömbölte Nathan. - Csak azt akarom, hogy minden jól sikerüljön. Amikor Jade elhaladt a könyvtár előtt, meghallotta férje nevetését. Megállt és hallgatózott. Nathan éppen virágokról beszélt. Vajon mi az ördög ütött belé? - töprengett Jade.

Tizenötödik fejezet Sara a délutánt a vendégszobában töltötte. Az ablak előtt ült, és olvasni próbált. De nem tudott a történetre koncentrálni, és végül bámulni kezdte a ház mögötti apró virágoskertet. Csak Nathanre tudott gondolni, és arra, mennyire ostoba volt, hogy beleszeretett. Nathan miért nem tudta szeretni őt? Ezt a kérdést tízpercenként feltette magának, de nem találta a választ. Rettegett a jövőtől. Elhatározta, hogy megszegi a szerződést, és így Nathan kezére juttatja a királyi adományt. De mi lesz, ha kirobban a botrány, és a régens herceg kénytelen lesz visszatartani a földet és a kincset? Sara ezt nem hagyhatta. Apja cselszövéshez folyamodott, Sara pedig eltökélte, hogy kiegyenlíti az erőviszonyokat. Nem akart olyan férfival élni, aki nem szereti, ezért elhatározta, hogy alkut köt Nathannel. Cserébe az aláírásért, mellyel lemond a királyi adományról, Nathannek meg keli engednie, hogy Matthewval visszamenjen Nora szigetére. Meg kellett nyernie a régens herceg támogatását. De hogyan vigye a színe elé az ügyet? Beleborzongott a gondolatba. György, Anglia jövendő uralkodója, akit addig nem koronázhattak meg, amíg apja meg nem halt vagy hivatalosan őrültnek nem nyilvánították, jóképű, művelt férfi volt. De sajnos ezzel ki is merültek a jó tulajdonságai. Sara gyűlölte őt. Elkényeztetett, kéjsóvár piperkőcnek tartotta, aki ritkán rendelte alá az érdekeit az ország gondjának. De Sara leginkább azért vetette meg, mert a herceg nagyon könnyen változtatta meg a véleményét. Sara tudta, hogy nem ő az egyetlen, aki nem szereti a herceget. A tömegek körében is rendkívül népszerűtlen volt. Sara hallotta, hogy néhány hónappal korábban a feldühödött alattvalók betörték a hintaja ablakát. Mégsem fordulhatott senki máshoz, ezért írt egy levelet, amelyben másnap délutánra kihallgatást kért a hercegtől. Már lepecsételte, és éppen át akarta adni Sterns-nek, amikor összefutott Caine-nel. Sógora azért jött, hogy ebédelni hívja. Sara a lehető

legudvariasabban közölte, hogy nem éhes. Caine viszont legalább ennyire udvariasan ragaszkodott hozzá, hogy egyen valamit.. Sosem fogadott el nemleges választ. Ezt meg is mondta Sarának, miközben végigkísérte a folyosón. Jimbo a hallban várt rájuk. Sara átadta neki a levelet, és megkérte, hogy kézbesítse, Caine átnyúlt Sara feje felett, és mielőtt a tengerész igent mondhatott volna, kikapta a kezéből a levelet. - Majd elküldetem az egyik szolgámmal - magyarázta. Jimbo, kísérje Lady Sarát az ebédlőbe! Egy percen belül én is ott leszek. Miután Jimbo és Sara elment, Caine felbontotta a levelet, elolvasta, és zsebre tette. Várt néhány percet, majd ő is bement az ebédlőbe. Jimbo Sara mellett foglalt helyet. Jade vele szemben, Caine az asztalfőre ült, és csengetett. - Bár tudom, hogy óriási udvariatlanság, de észrevettem, hogy a levelet a régens hercegnek címezte, Sara - kezdte. - Nem ismerek mást, aki a Carlton House-ban lakna - szólt közbe Jimbo. Caine a homlokát ráncolta. - Igen, de nem tudtam, hogy Sara személyesen ismeri a herceget. - Ó, én nem ismerem személyesen. Még csak nem is kedvelem... - kezdte, de észbe kapott és elpirult. Lesütötte a szemét. - Elnézést. Sajnos néha előfordul, hogy véletlenül kimondom, amit gondolok - vallotta be. - Ami a levelet illeti, kihallgatást kértem a hercegtől. Remélem, holnap délután fogad. - Miért? - kérdezte Jade. - Sara, hiszen a herceg az apád oldalán áll. - Nagyon remélem, hogy tévedsz, jade. - Attól tartok, a feleségemnek igaza van, Sara - mondta Caine. - Amikor a herceg el akart válni a feleségétől, Caroline-tól, a maga apja egyike volt azon keveseknek, akik támogatták. - De a herceg biztosan félreteszi a személyes érzéseit, ha egy hű alattvaló érdekeiről van szó. Sara naivitása elragadó volt, ugyanakkor riasztó is. Caine

nem szívesen ábrándította ki. - Nem - mondta. - Neki önmaga a legfontosabb. Olyan sűrűn változtatja a véleményét, mint a minisztereit. Bármit is ígérne magának, nem számíthatna rá. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de őszinte akarok lenni. Nem szeretném, ha hiú reményeket táplálna. Hagyja, hogy ezt a csatát Nathan vívja meg! Álljon mellé, és engedje, hogy elbánjon az apjával! Sara a fejét csóválta. - Nem akartam megtanulni úszni - mondta. - Azt hittem, nem lesz szükségem rá, mert Nathan vigyáz rám. Mindenkivel törődtem, csak magammal nem. És most azt mondjátok, bízzam Nathanre a harcot? Ez nem helyes, Caine. Tévedtem. Már senkire sem akarok számítani. Meg kell tanulnom megállni a saját lábamon. Erős akarok lenni, a fenébe is. Ekkor hirtelen elvörösödött. - Elnézést - suttogta. A megjegyzést néma csend követte. Jimbo, hogy oldja a feszültséget, mesélni kezdett a tengeri kalandjairól. Amikor a desszertestálca lekerült az asztalról, Jade megszólalt. - Láttad már a gyönyörű kislányunkat? Sara elmosolyodott. - Hallottam a hangját - vallotta be -, de még nem láttam. Sterns megígérte, hogy ma este a karomba vehetem. - Csodás kisbaba - mondta Jade. - Állandóan mosolyog. És nagyon intelligens. Ezt azonnal észrevettük. Jade tovább fejtegette a három hónapos kislány figyelemreméltó képességeit. Sara észrevette, hogy Caine sűrűn bólogat. - Olivia nagyon szerencsés, hogy ilyen szülei vannak. - Nathan is csodás apa lesz - mondta Jade. Sara nem felelt. - Nem gondolod, Caine? - kérdezte jade. - Ha valaha megtanul csendesen beszélni, akkor igen. Jade a férje lábába rúgott, s közben tovább mosolygott. - Nathannek számtalan nagyszerű tulajdonsága van mondta.

Sara nem akart Nathanről beszélni, de úgy érezte, udvariatlanság lenne, ha nem mutatna némi érdeklődést. -Ó? És mik lennének azok? - kérdezte. Jade válaszra nyitotta a száját, aztán elakadt. Caine-hez fordult segítségért. - Beszélj Sarának Nathan jó tulajdonságairól! - Beszélj te! - felelte Caine, s egy újabb süteményért nyúlt. Válaszáért egy újabb rúgással jutalmazták. Caine a feleségére meredt, majd megszólalt. - Nathan megbízható. - Lehet, hogy megbízható, de ő maga nem bízik senkiben mondta Sara. - Bátor a fiú - bökte ki Jimbo, és önelégülten elvigyorodott. - Feltűnően... gondos - mondta Jade, bár maga sem tudta, így van-e. Sara egyik megjegyzéshez sem fűzött kommentárt. Caine rájött, hogy rossz irányból közelednek a témához. Kezét Jade kezére tette, és amikor felesége ránézett, Caine cinkosan rákacsintott. - Azt hiszem, Nathannel makacsabb emberrel még nem találkoztam. - Lehet, hogy egy kicsit valóban makacs - kelt Sara azonnal férje védelmére -, de ez még nem bűn. - Jade-re nézett. - A bátyád olyan, mint egy gyönyörű szobor. Kívülről olyan jóképű, olyan tökéletes, de a szíve kemény, mint a márvány. Jade elmosolyodott. - Én sosem tartottam szépnek Nathant - mondta. - Szerintem Sara sem tarthatja szépnek - szólalt meg Caine, majd megszorította felesége kezét és hozzátette: Nathan csúnya és kellemetlen alak, ezt mindenki tudja. A háta csupa sebhely. Sara levegő után kapkodott, de Caine tovább vigyorgott. Végre sikerült kipréselni Sarából némi érzelmet. - Egy nő miatt sebes a háta - kiáltotta Sara. - És ugyanez a nő sebezte meg a szívét. Félredobta az asztalkendőjét és felállt. - Nathan egyáltalán nem csúnya, uram. Hihetetlenül vonzó. Szerintem félelmetes, hogy a saját sógora így beszél

róla. Most, ha megbocsájtanak, szeretnék visszavonulni. Jimbo összevont szemöldökkel Caine-re nézett, majd Sara után szaladt. - Túl messzire mentél, Caine - mondta Jade. - Bocsánatot kell kérned tőle. Ebben a pillanatban érkezett vissza Jimbo. - Miért tépte ki a kezemből Sara levelét? Csak nem gondolta, hogy kézbesítem? - A levél a zsebemben van - mondta Caine. – Azért vettem el, mert el akartam olvasni. - Caine, ez a legnagyobb durvaság... mi állt benne? kérdezte Jade. - Csak az, amit Sara is elmondott. Kihallgatást kért a szerződés ügyében. - Feltételezem, hogy a fiú már kiagyalt valami tervet szólt közbe Jimbo. - Igen - felelte Caine. - Hogy értette azt Sara, hogy Nathan sebeit egy nő okozta? - kérdezte Jimbo. - Ki vezette félre? Hiszen a tűz miatt rekedt a börtönben. - De Ariah miatt zárták be, nem igaz? - Igaz - ismerte el Jimbo. - Túlélte, beletörődött, és busás zsákmánnyal távoztunk a szigetről. Caine felállt. - Nekem is el kell intéznem néhány dolgot. Későn érek haza, Jade. Meg kell beszélnem valamit Sir Richardsszal. - Miért kell beszélned a hadügyminiszterrel? - kérdezte Jade rémülten. - Caine, ugye nem léptél be megint a titkosszolgálatba a megkérdezésem nélkül? Megígérted, hogy... - Hallgass, szerelmem! - nyugtatta Caine. - Nathannek akarok elintézni valamit. Ennyi az egész. Már visszavonultam. Jade megkönnyebbült. Caine lehajolt és megcsókolta. - Szeretlek - suttogta, majd elindult az ajtó felé. - Várj egy percet! - kiáltott utána Jade. - Nem magyaráztad el, miért bosszantottad fel Sarát. Hiszen már tudjuk, hogy szereti Nathant. Elég ránézni. - Igen, mi tudjuk, hogy szereti - mondta Caine. - Csak

eszébe akartam juttatni - folytatta vigyorogva. - De most bocsáss meg, még le kell írnom néhány becéző szót, mielőtt elmegyek. Jimbo és Jade értetlenül bámult utána. Este Sara megnézte a kis Oliviát. Gyönyörű gyermek volt. Az egyik percben mosolyogva gügyörészett, a másikban üvöltött, mint egy operaénekes. Zöld szemét az anyjától örökölte, fekete, göndör haját az apjától. - Attól tartok, a mi kis drágánk egy dologban Nathan nagybátyjára ütött. Ő is imád ordítani - vallotta be Sterns mosolyogva. Ekkor a kislány mocorogni kezdett. Sterns kivette Sara kezéből. - Megkeressük a mamát, drága angyalom? - dorombolta. Sara nem szívesen ment vissza a szobájába. Egyedül érezte magát, és tudta, hogy a problémái újra legyűrik. Korán lefeküdt, és az egész éjszakát átaludta. Másnap reggel halványan emlékezett rá, hogy az éjszaka férjéhez bújt. Tudta, hogy Nathan valóban mellette aludt, mert a helye még meleg volt. Sara arra a szomorú következtetésre jutott, hogy Nathan azért nem ébresztette fel, mert még mindig haragszik. Még mindig azt hiszi, hogy Sara árulta el. Mire végzett a fürdéssel, alaposan felhergelte magát. Bár az egész éjszakát átaludta, úgy érezte magát, mint egy kifacsart vénasszony. A szeme alatt sötét karikák éktelenkedtek, és a frizuráját is elfeküdte. Pedig szép akart lenni, amikor a régens herceggel találkozik. Egész délelőtt az ágy szélén ült, és várta a meghívót, ami sosem érkezett meg. Ebédelni sem ment le, és a délután jó részét járkálással töltötte. Azon gondolkodott, mi legyen a következő lépése. Szörnyen bosszantotta, hogy a régens herceg nem reagál a kérésére. Caine-nek igaza volt, gondolta. A herceget valóban nem érdekelték az alattvalók problémái. A töprengését Caine kopogása szakította félbe. - Sara, van egy kis dolgunk - mondta. - Hová megyünk? - kérdezte Sara. - Nem hagyhatom el a házat - magyarázta. - Lehet, hogy mégis megérkezik a

régens herceg válasza. - Velem kell jönnie - mondta Caine. - Nincs időm megmagyarázni, Sara. Nathan találkozni akar magával a hadügyminisztériumban, fél óra múlva. - Miért? - Majd ő elmagyarázza. - Ki lesz még ott? És miért kell a hadügyminisztériumban találkoznunk? Caine tapintatosan megkerülte a kérdéseket. Jade hallban várt rájuk. Olivia a vállán feküdt. - Minden megoldódik - mondta Sarának, miközben szorgalmasan veregette kislánya hátát. Olivia hangosan büffentett. Mindenki elmosolyodott. Caine megcsókolta feleségét és kislányát, majd kitessékelte Sarát az ajtón. - Amíg távol vagy, kivasaltatom a ruháidat, és berakatom őket a szekrénybe - mondta Jade. - Nem - kiáltotta Sara. - Már csak egy éjszakára maradok. - De hát hová akartok költözni? - kérdezte Jade. Sara nem felelt. Megfordult, és lement a lépcsőn. Caine kinyitotta a kocsi ajtaját. Sara sógorával szemben foglalt helyet. A férfi megpróbált beszélgetést kezdeményezni, de csak kurta válaszokat kapott, ezért feladta. A hadügyminisztériumot egy magas, csúnya, szürke kőépületben rendezték be. A lépcsőházban áporodott szagok terjengtek. Caine az első emeletre kísérte Sarát. - Sir Richards irodájában lesz a találkozó - mondta. - Meg fogja kedvelni, Sara. Jó ember. - Bizonyára - felelte Sara udvariasan. - De ki ő, és miért akarja ezt a találkozót? - Richards a hadügyminiszter. - Caine kinyitott egy ajtót, és egy hatalmas irodába tessékelte Sarát. Az íróasztal mögött alacsony, pocakos férfi állt. Ritka, ősz haja volt, karvalyorra és pirospozsgás arca. Amikor Sara és Caine belépett, a miniszter felpillantott a papírból, melyet kezében tartott, és feléjük indult. - Hát itt vannak - kiáltotta mosolyogva. - Már majdnem elkészültünk. Nagyon örülök, hogy megismerhetem, Lady Sara.

Fejet hajtott Sara előtt, és megfogta a kezét. - Maga bizonyára rendkívüli asszony, ha képes volt behálózni a mi Nathanünket. - Nem ő hálózta be Nathant, hanem Nathan őt - szólt közbe Caine mosolyogva. - Attól tartok, mindketten tévednek - suttogta Sara. György király hálózott be minket. Nathannek nem volt választása, de én szeretném... - Igen, igen - szakította félbe Caine. - Szeretné tudni, hol van Nathan, igaz? Hol van? - kérdezte a minisztertől. - A papírokra vár - magyarázta Sir Richards. - Perceken belül itt lesz. A titkárom rendkívül fürge. Ne aggódjon, drágám, mindent törvényesen intézünk. Sara nem tudta, miről beszél a miniszter, de nem akart teljesen értetlennek látszani. - Nem egészen értem, miért vagyok itt - ismerte be. - Én... Ebben a pillanatban kinyílt egy oldalajtó, és belépett Nathan. Saráról tudomást sem véve az asztalhoz vonult, és letette a kezében lévő két papírt. Aztán az ablakhoz lépett, és Sarára meredt. Sara nem tudta levenni róla a szemét. Faragatlan, érthetetlen, csökönyös sündisznónak tartotta. Ekkor kopogtak az ajtón, és megjelent egy fiatal, fekete ruhás őr. - Sir Richards, a régens herceg kocsija megérkezett mondta. Sara hallotta a bejelentést, de továbbra sem tudta levenni tekintetét Nathantől. Férje szemmel láthatóan egy csöppet sem volt meglepve. Az ablakpárkánynak dőlt, és Sarára meredt. Sara elhatározta, hogy ha Nathan nem beszél a herceggel, akkor majd ő... Nathan ekkor magához intette. Sara nem akart hinni a szemének. Caine és Sir Richards elmélyülten beszélgetett. Nathan újra intett Sarának. Majd akkor engedelmeskedik, ha kihűl a pokol, gondolta Sara, miközben már indult is férje felé. Nathan nem mosolygott. A homlokát sem ráncolta.

Olyan komoly volt, olyan... feszült. Sara egy lépéssel előtte megállt. Nathan ekkor átkarolta a vállát, közel hajolt, és suttogva megszólalt. - Hinni fogsz bennem, asszony. Megértetted? Sara levegő után kapkodott. Azt hitte, a férje csak tréfál. Aztán eszébe jutott, hogy Nathan nem szokott tréfálni. Azonnal haragra gerjedt. Hogy merésze! Nathan bármit is követelni tőle? Egyszer már hitt benne, de el kellett veszítenie a hitét. Szeme könnybe lábadt, és legszívesebben kirohant volna a szobából. Nathan ekkor hirtelen megfogta az állát, és felemelte. - Hiszen szeretsz, a fenébe is. Sara ezt nem tagadhatta, így hát nem felelt. Nathan egy percig csak bámulta. - És tudod, miért szeretsz? - Nem - felelte Sara. - Istenemre, Nathan, halvány fogalmam sincs, miért szeretlek. - Azért szeretsz, Sara, mert jobb férjet nem is kívánhatnál magadnak. Sara szeméből kicsordult egy könnycsepp. Nathan letörölte a hüvelykujjával. - Hogy merészelsz gúnyolódni velem? Jól tudod, hogy én is ezt mondtam neked, amikor Nora szigete felé hajóztunk. A szerelem múlandó. Törékeny, és... Nathan a fejét csóválta. - Te nem vagy törékeny - mondta. - És a te szerelmed nem mulandó. - Gyengéden megsimogatta Sara arcát. - A te szerelmed a legfontosabb dolog az életemben. Sara, én nem gúnyolódtam. - Nem számít - suttogta Sara. - Tudom, hogy nem szeretsz. Elfogadom, Nathan. Ne nézz ilyen komoran! Nem hibáztatlak. Nem volt választásod. Nathan nem bírta tovább nézni Sara szenvedését. Ha kettesben lettek volna, magához szorította volna, és megmutatta volna, mennyire szereti. - Később megbeszéljük - mondta. - Most csak egyetlen dolgot követelek tőled, Sara. Ne merészelj cserbenhagyni! Sara nem értette, mit akar a férje.

Amikor a régens herceg az irodába lépett, Nathan az ajtó felé fordult. Sara azonnal elhúzódott férje mellől, hű alattvalóhoz illően fejet hajtott, és várta, hogy uralkodója megszólítsa. A herceg középmagas, sötét szemű, jóképű férfi volt. Önteltsége szinte palástként lengte körül. Előbb a férfiakat köszöntötte, majd Sara következett. Sara mélyen térdet hajtott. - Mindig örömmel tölt el, ha láthatom, Lady Sara - mondta a herceg. - Köszönöm, mylord - felelte Sara -, és köszönöm, hogy fogadott ezen a kihallgatáson. A herceg zavartan nézett Sarára. Bólintott, és elfoglalta a helyét Sir Richards íróasztala mögött. Két testőre mögötte állt meg. Caine félt, hogy Sara ismét célzást tesz a levélre, amelyben kihallgatást kért. Ezért mellé lépett, és halkan megszólalt. - Sara, én nem küldtem el a levelét a hercegnek. Itt van, a zsebemben. Sir Richards a napirendről tárgyalt a herceggel, és a többi férfi sem figyelt, ezért Sara úgy érezte, nem túlzott udvariatlanság, ha suttogva válaszol. - Miért nem küldte el a levelet? Megfeledkezett róla? - Nem - felelte Caine. - De az a levél nem illett Nathan tervébe. - Tehát Nathan kérte ezt a találkozót? Caine bólintott. - De Sir Richards is támogatta. Jobb, ha leül, Sara. Kicsit rázós lesz. Szorítson! Sara visszament Nathanhez, és leült a kanapéra, Nathan mellé. - Kezdhetjük - jelentette be a herceg. Sir Richards intett az ajtónállóknak. Az őrök kinyitották az ajtót, és berobogott Sara apja. Főhajtással üdvözölte a herceget, majd a homlokát ráncolva a többiek felé fordult. Már éppen követelni akarta a helyiség kiürítését, amikor a herceg megszólalt.

- Kérem, üljön le, Winston! Mielőbb szeretném rendbe tenni ezt az ügyet. Az earl a herceggel szemben foglalt helyet. - Átnézte a bizonyítékokat, amelyeket magának küldtem? - kérdezte. - Igen - felelte a herceg. - Winston, találkozott már a mi nagyrabecsült hadügyminiszterünkkel? Winston Sir Richards felé fordult és biccentett. - Egyszer-kétszer, uram - mondta. - Megkérdezhetem, mit keres itt? Nem értem, mi köze az ügynek ehhez az intézményhez. Itt egy szerződés felbontásáról van szó, semmi többről. - Ellenkezőleg - szólt közbe Sir Richards mézédes hangon. - A herceget és engem nagyon érdekel, hogyan jutott hozzá azokhoz az információkhoz Wakersfield earljével kapcsolatban. Volna szíves felvilágosítani minket? - Nem adhatom ki az informátoromat - mondta Winston, s színpadiasan Sarára nézett. - De ez nem is fontos, mylord. Miután elolvasta a tényeket, bizonyára maga is rájött, hogy a lányom nem élheti le az életét egy áruló fiával. Elkerülnék az emberek. A márki apja rosszhiszeműen írta alá a szerződést, mely a lányomat a fiához kötötte. Ezért követelem, hogy nyilvánítsák semmissé ezt a nevetséges házasságot, és ítéljék az adományt Sarának, cserébe az elszenvedet gyötrelemért és megaláztatásért. - Attól tartok, ragaszkodnunk kell hozzá, hogy elárulja, kitől kapta az információkat - mondta Sir Richards. Winston a herceghez fordult segítségért. - Nem szívesen felelnék erre a kérdésre. - Azt hiszem, felelnie kell - mondta a herceg. Winston magába roskadt. - A lányomtól - mondta. - Sara írt nekünk. Tőle kaptam az információkat. Sara egy szót sem szólt. Nathan gyengéden megszorította. Winston egymás után sorolta az okokat, melyek Sarát végül arra késztették, hogy feltárja Nathan apjának sötét múltját. Sara nem akarta hallani a hazugságokat. Ekkor a herceg intett az egyik testőrnek. A férfi azonnal az

ajtóhoz ment és kinyitotta. Egy sötét sapkát szorongató, alacsony, sovány férfi lépett az irodába. Sara nem ismerte fel. Az apja viszont igen. Nem tudta elleplezni meglepődését. - Ki ez a férfi, és miért zavarja meg a tárgyalásunkat? kérdezte. De a silány próbálkozás nem vált be. - Ez itt Luther Grant - mondta Sir Richards. - Meglehet, hogy ismeri, Winchester. Luther korábban a minisztériumban dolgozott. Megbízható volt, ezért rábíztuk a pince őrizetét. Egyetlen dolga az volt, hogy vigyázzon Anglia titkaira. Ekkor a miniszter hangja megkeményedett. - Luther ezentúl a Newgate börtön falaira fog vigyázni. A saját cellájában. - Vége a játéknak - szólt közbe Caine. - Grant elmondta, hogy maga lefizette, ezért nézett bele Nathan apjának aktájába. Winston egy megvető pillantást vetett Grantre. - Kit érdekel, honnan tudtam meg? - motyogta. - Csak az a fontos, hogy... - Ó, minket igenis érdekel - szakította félbe Sir Richards. Maga hazaárulást követett el. - Azt akasztással büntetik, jól tudom? - kérdezte a herceg. - Igen - felelte Sir Richards. Winston remegett a dühtől. - Sosem voltam hűtlen a koronához - jelentette ki. A régens hercegre meredt. - Amikor a többi politikus kinevette magát, én maga mellé álltam. Jézusom, hiszen még akkor is támogattam, amikor meg akart szabadulni a feleségétől. Ezt érdemlem a hűségemért? A herceg elvörösödött. Nyilván nem szerette, ha a népszerűtlenségére vagy a feleségére emlékeztették. Winstonra meredt, és a fejét csóválta. - Hogy merészel ilyen szemtelen hangot megütni a régens hercegével szemben? Winston rájött, hogy túl messzire ment. - Bocsánatot kérek, mylord - mondta. - De mindenre képes vagyok, hogy megmentsem a lányomat. St. James márkija nem méltó hozzá.

A herceg mély lélegzetet vett. Az arca még mindig vörös volt, de már sokkal higgadtabb hangon folytatta. - Nem értek egyet magával. Sosem érdekelt igazán a hadügyminisztérium munkája, mert halálosan untat, de miután elolvastam a Nathan apjáról szóló tényeket, elkértem Sir Richardstól Nathan aktáját is. Nathan nem teheti az apja bűneiről. Senki sem tehet az apja bűneiről. - Aztán egy oktávval magasabb hangon hozzátette: - Ha így volna, az alattvalóim tőlem is számonkérhetnék apám elmeállapotát, igaz? - Ők nem hibáztatják magát - biztosította Winston. A herceg bólintott. - Pontosan így van. És én sem hibáztatom Nathant az apja vétkeiért. A márki semmiről sem tehet - ismételte fáradtan. De még ha tehetne is, sokszorosan bebizonyította a hűségét hősies tetteivel, melyeket Anglia érdekében hajtott végre. Ha a titkokat fel lehetne fedni, Nathant lovaggá kellene ütni azért, amit tett. Ami azt illeti, Cainewood earljét hasonló megtiszteltetés illetné meg. Egész este az aktákat olvastam, Winston, és most, hogy minden tényről tudok, megtisztelve érzem magam, hogy egy szobában lehetek ezekkel a hűséges, kiváló férfiakkal. Egy percig senki sem szólalt meg. Nathan érezte, hogy Sara remeg. Észrevette, hogy az apját nézi, és szerette volna megnyugtatni, hogy többé nem kell tartania tőle. A herceg ismét megszólalt. - De Sir Richards ragaszkodik hozzá, hogy a tények titokban maradjanak, én pedig fejet hajtok a bölcsessége előtt. Legyen elég annyi, hogy ezeknek a férfiaknak örök hálával tartozom. Most pedig alkut ajánlok - mondta, és ismét a miniszterre nézett. - Ha Winston ígéretet tesz, hogy soha senkinek nem beszél Nathan apjáról, akkor javasolni fogom, hogy kíméljék meg a börtöntől. Sir Richards úgy tett, mintha gondolkodna a javaslaton. - Én szívesebben látnám felakasztva. De a döntés joga az öné, mylord. Én csupán alázatos szolgája vagyok. A herceg bólintott. Ismét Winstonra nézett. - Tudom, hogy a házában már sokan ismerik Nathan apjának múltját. A maga dolga lesz, hogy hallgatásra bírja

őket. Meg kell védenie Nathant mindenféle botránytól, mert ha valami a fülembe jut, maga bíróság elé kerül hazaárulásért. Elég világosan fejeztem ki magam? Winston bólintott. Annyira mérges volt, hogy szinte meg sem tudott szólalni. Tisztában volt vele, hogy a jövőben nem számítanak rá a fontos posztokon. Tudta, hogy a herceg mostantól keresztülnéz rajta, a többiek pedig követik a példáját. Sara torka összeszorult, és úgy érezte, menten rosszul lesz. - Kaphatnék egy pohár vizet? - kérdezte suttogva Nathantől. Nathan azonnal felállt, és kiment a szobából. Caine is felállt, és kivezette Luther Grantet. Winston Sir Richardshoz fordult. - Ez nem bizonyíték. Csak Grant vallomása szól ellenem. A miniszter a fejét csóválta. - Más bizonyítékunk is van - hazudta. Winchester earlje felállt. Szemmel láthatóan bevette a miniszter blöffjét. - Értem - motyogta. - Hogyan bukkantak Luther nyomára? - kérdezte a hercegtől. - A felesége mondta meg a nevét - felelte a herceg. -A lánya segítségére sietett, Winston, mialatt maga megpróbálta tönkretenni. Menjen el, Winston! Látni sem bírom. Winchester earlje fejet hajtott, egy pillantást vetett a lányára, aztán elhagyta az irodát. Sara megrettent. Tudta, hogy apja hamarosan az anyjára zúdítja minden haragját. Hamarabb kellett beszélnie vele. - Kérem, bocsássanak meg! - kiáltotta, és az ajtó felé rohant. Az ajtó már bezárult mögötte, amikor a herceg bólintott. - Csak nincs rosszul? - kérdezte Sir Richards. - Az lepne meg, ha nem lenne rosszul - felelte a herceg. Richards - tette hozzá enyhébb hangon. - Tudom, hogy a különböző minisztériumok vezetői mennyire megvetnek engem. Ó, igen, megvannak a besúgóim. Azt is tudom, hogy

maga még soha nem szólt egyetlen rossz szót sem rólam. Bár úgy tartják, könnyedén megváltoztatom a véleményemet, higgye el nekem, hogy ez nem igaz. Winstonnal kapcsolatban sosem gondolnám meg magam. Sir Richards az ajtóhoz kísérte a herceget. - Bizonyára rájött, mylord, hogy hazudtam, amikor azt mondtam, hogy van más bizonyítékunk is. Valójában csak Grant vallomása szól ellene, és ha Winston nagyon forszírozná a dolgot... A herceg elmosolyodott. - Nem fog forszírozni semmit sem - biztosította a minisztert. Nathan és Caine belépett az oldalajtón. A herceg már elment. - Hol van Sara? - kérdezte Nathan. -A mosdóban - magyarázta Sir Richards. Visszament az íróasztalához, és a székébe roskadt. - Hála az égnek, ez simán ment. Nem tudhattam, hogy fog viselkedni a régens herceg. Azt hiszem, egy hajszálon múlott a döntése. - És ezután is egy hajszálon fog múlni? – kérdezte Caine. Lehet, hogy Winston holnap ismét az oldalán áll majd? A miniszter vállat vont. - Imádkozni fogok, hogy ne gondolja meg magát. De úgy érzem, ez alkalommal megtartja az ígéretét. Caine az asztal szélére támaszkodott. - Nem tudom elhinni, hogy megmutatta neki az aktákat, Richards. - Akkor ne higgye el - felelte a miniszter mosolyogva. Csak egy tömör összefoglalót mutattam meg neki. Egy szelídebb változatot. Ne ráncolja a homlokát, Caine! Nathan, az ég szerelmére, ne járkáljon már azzal a pohárral! A szőnyeg már csuromvíz. - Hol marad Sara ilyen sokáig? - Azt hiszem, rosszul érezte magát. Hagyjuk, hadd térjen magához! Nathan sóhajtott. Elindult, hogy újratöltse a poharat, Sir Richards pedig kihasználta az alkalmat, és ismertette Cainenel az osztály legújabb feladatait. Nathan megpróbált türelmes lenni, de amikor Sara még

tíz perc elteltével sem tért vissza, elhatározta, hogy utána indul. - Hol a fenében van az a mosdó? Lehet, hogy Sarának szüksége van rám. Sir Richards útba igazította. - A papírok elkészültek? - kérdezte Caine, amikor Nathan elindult. - Az asztalon vannak - kiáltott vissza Nathan. - Amint megtalálom Sarát, túleshetünk rajta. - Menthetetlen álmodozó - mondta Caine. - Abból ítélve, amit a feleségéért tesz, valóban az. Ki hitte volna, hogy Nathan egyszer szerelmes lesz? Caine elvigyorodott. - Ki hitte volna, hogy valaki kibírja mellette? Sara is szerelmes belé. Nathan elhatározta, hogy mindent újrakezd tette hozzá Caine, és a papírok felé biccentett. - Ó igen, a tökéletes szerelem - mondta Sir Richards. Sara bizonyára elégedett lesz, ha megtudja. Istenemre, megérdemel egy kis boldogságot. Ma nehéz napja volt. Amikor a herceg az anyját említette, ránéztem, és majd meghasadt a szívem, pedig tudja, hogy nem érzékenyülök el egykönnyen. Lady Sara annyira félt. Legszívesebben megsimogattam és megvigasztaltam volna. Higgye el, uralkodnom kellett magamon, hogy meg ne tegyem. Caine zavartan nézett rá. - Nem emlékszem, hogy a herceg említést tett volna Sara anyjáról. - Azt hiszem, Nathan és maga akkor épp nem tartózkodtak az irodában - felelte Richards. - Igen, így van - tette hozzá bólogatva. - Csak Sara volt bent. Nathan akkor ment ki a vízért. - Sara nincs a mosdóban - üvöltötte Nathan az ajtóból. - A fenébe, Richards, hova küldte? Caine felállt. - Nathan, van egy kis problémánk - mondta aggódva. - Sir Richards, kérem idézze pontosan, mit mondott a herceg Sara anyjáról! A miniszter már felállni készült. Nem tudta, mi a baj, de szinte érezte a levegőben a veszély szagát.

- Winston tudni akarta, hogyan bukkantunk Grant nyomára. A herceg pedig elmondta neki, hogy a felesége árulta el a nevét. Nathan és Caine ekkor már kifelé rohant. - Winston biztosan nem emel kezet a feleségére és a lányára - motyogta Sir Richards, és a két férfi után eredt. Gondolják, hogy Sara az anyjához ment? Charles! - kiáltott vissza. - Álljon elő a kocsi! Nathan és Caine már a földszinten járt. Sir Richards a lépcsőfordulóból kiáltott utánuk. - Nathan, nem gondolhatja komolyan, hogy Winston képes lenne ártani a saját feleségének és a lányának. Nathan kivágta az ajtót, és a járdára rohant. - Nem - kiáltotta vissza. - Winston nem nyúl hozzájuk. A megtorlást a fivérére bízza. Ez a módszere a gazembernek. A fenébe, Caine, Sara elvitte a kocsidat. Az utcán egy bérkocsi közeledett. Nathan megragadta az alkalmat. Nem akart a miniszter kocsijára várni. Az úttestre rohant, felkészült a dulakodásra, majd elkapta a lovak kantárát. Caine is segített neki, és a kocsi hamarosan megállt. A kocsis kiabálni kezdett. Az utas - egy szőke, szemüveges férfi - éppen kidugta a fejét, hogy megtudja, mi okozza a fennakadást, amikor Nathan kivágta az ajtót. Mielőtt a férfi felfoghatta volna, mi történik, Nathan kirántotta a kocsiból és a járdára lökte. Mialatt Sir Richards fölsegítette az idegent, Caine megadta az útirányt. A miniszter mindaddig rendkívül segítőkészen viselkedett, amíg rá nem jött, hogy le fog maradni. Ekkor visszalökte a férfit a földre, és beugrott a kocsiba. A Winchesterek házáig egyikük sem szólalt meg. Nathan remegett a félelemtől. Szüksége volt Sarára, és úgy érezte, nem élné túl, ha történne vele valami. Ezekben a hosszú, elviselhetetlen percekben Nathan megtanulta, hogyan kell imádkozni. Rájött, hogy gyermekkorából már egyetlen imára sem emlékszik, ezért egyszerűen csak Isten kegyelméért könyörgött. Szüksége volt Sarára.

Az utazás Sarát is megviselte. De nem esett pánikba, mert tudta, hogy elég ideje lesz. Apjának még a fivérét is fel kellett keresnie. Ez legalább húszpercnyi előnyt jelentett. Aztán megfelelően fel kellett hergelnie, hogy Sara bácsikája úgy érezze, óriási igazságtalanság érte. Henry valószínűleg a szokásos másnaposságát nyögte, ezért előbb magához kellett térnie. Ez újabb értékes perceket jelentett Sarának. Abban is bízhatott, hogy az eltelt idő alatt Nathan összeilleszti a részleteket, és utána siet. Ne hagyj cserben, hallotta újra a férfi szavait. Azonnal haragra gerjedt. Hogy hihette Nathan, hogy képes lenni cserbenhagyni őt? Hogy merte... De nem tudta eléggé felhergelni magát, mert a szíve mélyén érezte, hogy nincs joga haragudni. Vajon tényleg cserbenhagyta Nathant? Természetesen nem, mondta magában. Nathan egyszerűen nem szerette őt. De figyelmes volt hozzá. Sara emlékezett rá, ahogy Nathan a hátát masszírozta, amikor olyan szörnyű fájdalmai voltak. Az érintése gyengéd volt és nyugtató. Gyengéd szerető volt. Nem mintha elhalmozta volna becéző szavakkal, amikor simogatta. De kedves volt, figyelmes, és Sarának valójában sosem kellett félnie tőle. Soha. De nem szerette. Hosszú órákat töltött azzal, hogy megtanítsa Sarát különböző apróságokra. Azt akarta, hogy Sara önálló legyen. Talán azért, mert nem akart állandóan figyelni rá. Sara mindig vigyázott azokra, akiket szeret, ezért természetesnek érezte, hogy a férjének is vigyáznia kell rá. Mint ahogyan Sara anyja is... Úristen, Norának mégis igaza volt. Anélkül, hogy észrevette volna, Sara az anyja nyomdokaiba lépett. Hagyta, hogy mindenben a férjétől függjön. Vajon ha Nathan olyan kegyetlen és önző lett volna, mint Sara apja, akkor Sara is olyan alázatossá vált volna, mint az anyja? Nem, gondolta Sara a fejét csóválva. Ő sosem hagyná, hogy egy férfi terrorizálja. Nathan ráébresztette a saját erejére. Sara képes volt megállni a lábán, és képes volt

megvédeni a jogait. Nathan nem azért tanította meg az önvédelemre, mert nem volt kedve állandóan vigyázni rá. Hanem azért, mert féltette. Kedves ember volt. Sara sírva fakadt. Miért nem tudja Nathan szeretni őt? Ne hagyj cserben, kérte tőle Nathan. Ha nem szerette, miért volt fontos neki, hogy Sara ne hagyja cserben? Sara annyira elmerült a gondolataiban, hogy szinte észre sem vette, amikor a kocsi megállt. Megkérte a kocsist, hogy várja meg, aztán felsietett a lépcsőn. Az új komornyik közölte vele, hogy anyja és nővére sétálni ment. Sara nem hitt neki. Félrelökte a férfit, és az emeletre sietett. A hálószobák üresek voltak. Sara gyorsan átolvasta az anyja meghívóit, de azokból nem derült ki, hogy hová mehetett aznap délután. Elhatározta, hogy kifaggatja a szolgákat. Egyiküknek tudnia kellett anyja hollétéről. Épp a lépcsőfordulóban járt, amikor kinyílt a bejárati ajtó. Sara azt hitte, anyja tért vissza, és szaladni kezdett lefelé. De Henry bácsi lépett a haliba. Sara megtorpant. A férfi azonnal észrevette, és gúnyosan elmosolyodott. Sara gyomra görcsbe rándult. - Apám egyenesen hozzád rohant, igaz? - kiáltotta. Tudtam. Ebben az egyben pontosan kiszámítható. Nagyon agyafúrtnak tartja magát, amiért a piszkos munkát mindig a részeges fivérével végezteti el. Apám most White-éknál van, igaz? Henry bácsi szeme résnyire szűkült. - Ki kellene vágni anyád nyelvét, amiért apád ellen fordult. Neked ehhez semmi közöd, Sara. Tűnj el az utamból! Lesz egy-két szavam anyádhoz. Sara a fejét csóválta. - Nem engedem, hogy találkozz vele - kiáltotta. - Sem most, sem holnap, sem máskor. Ha kell, akár erőszakkal is ráveszem anyámat, hogy elhagyja Londont. Elég lesz, ha elbeszélget a húgával. Talán rájön, hogy többé nem is akar

visszajönni. Legalábbis remélem. Anyám megérdemel egy kis boldogságot. És én gondoskodni fogok róla, hogy meg is kapja. Henry berúgta az ajtót. Volt annyi esze, hogy ne üsse meg Sarát, mert még nem felejtette el, mivel fenyegette Nathan a kocsmában. – Menj vissza ahhoz az akasztófavirághoz! - kiáltotta. - Victoria! - üvöltötte. - Gyere le! Beszélni akarok veled. - Anyám nincs itthon. Most pedig tűnj el! Rosszul vagyok, ha rád nézek. Henry a lépcső felé indult. A sarokban megpillantott egy esernyőtartót és megtorpant. Túl dühös volt ahhoz, hogy a következményekre gondoljon. A csitrinek leckére van szüksége, gondolta. Egy jól irányzott ütéssel leszoktathatja a szemtelenkedésről. A sétabot felé nyúlt. Csak egyetlen ütés...

Tizenhatodik fejezet Sara majdnem megölte. Az utcán fájdalomkiáltások visszhangzottak. A kocsi még meg sem állt, amikor Nathan a járdára ugrott, és a lépcső felé iramodott. A kísérteties sikoly annyira felbőszítette, hogy fel sem fogta: egy férfi üvöltését hallja. Nem pazarolta az időt ajtónyitásra. Egyszerűen betörte. A keretből kiszakadó ajtó fejbe vágta Henry Winchestert. Nathan nem készült fel a látványra. Egy pillanatig mozdulni sem tudott a döbbenettől. Az utána rohanó Caine és Sir Richards szinte felbukott a hirtelen megtorpanó Nathanben. Sir Richards nyerte vissza előbb az egyensúlyát, és oldalra lépett, hogy lássa, mi bénította meg Nathant. Csak nehezen tudták felfogni a látványt. Henry Winchester magzati testhelyzetben kuporgott a nagy hal! közepén, és az ágyékát szorította. A férfi szó szerint vonaglott a fájdalomtól, és amikor feléjük fordult, Sir Richards észrevette, hogy vérzik az orra. Nathan Sarára meredt, Sara az alsó lépcsőfokon állt. Meglehetősen nyugodtnak tűnt, szép volt és teljesen sértetlen. Igen. Jól van. A gazember nem tudta bántani. Nathan ezt mondogatta magában, hogy megnyugodjon. De nem vált be. A keze remegett. Sarától kellett hallania, hogy jól van. - Sara? - suttogta alig hallhatóan. - Jól vagy? Nem bántott? Férje fájdalmas hangjának hallatán Sara szeme könnybe lábadt. Nathan tekintete is ködös volt. Sara szíve zakatolni kezdett. Nathan olyan... rémült volt, olyan... sebezhető. Mégis szerette őt. Sara már nem kételkedett. Szeretsz engem, akarta kiáltani. Persze a többiek miatt nem tette. De Nathan szerette. Sara nem tudott megszólalni. Elmosolyodott. Férje felé indult, aztán eszébe jutottak a többiek. Caine és Sir Richards felé fordult, és illedelmesen térdet hajtott. Caine elvigyorodott. Sir Richards biccentett, majd hirtelen magához tért. - Mi történt itt? - kérdezte zavartan.

- A fenébe, Sara, felelj már! - bökte ki Nathan. - Jól vagy? Sara férje felé fordult. - Igen, Nathan. Egészen jól vagyok. Köszönöm az érdeklődésedet. Ekkor nagybátyjára nézett. - Henry bácsit egy kis baleset érte - jelentette ki. A miniszter fél térdre ereszkedett, és leemelte Henry-ről az ajtó maradványait. - Ezt magam is sejtettem, kedvesem - mondta Sarának. Félrelökte az ajtódarabot, és összevont szemöldökkel Henryre nézett. - Az Isten szerelmére, ember, hagyja már abba a sírást! Ez olyan méltatlan. Magára esett az ajtó, amikor Nathan betörte? Beszéljen hangosan, Winchester! Ebből a dadogásból egy szót sem értek. Caine már összeillesztette a részleteket. Sara a jobb kezét dörzsölgette. Henry az ágyékát szorította. - Henry bácsi balesete az előtt történt, hogy az ajtó ráesett - magyarázta Sara. A hangja hihetetlenül vidám volt, és mosolygott. Nathan még mindig nem higgadt le annyira, hogy gondolkodni tudjon. Nem értette, miért olyan elégedett magával Sara. Talán nem fogta fel, mekkora veszélyben volt? A miniszter Caine-nel együtt mosolygott, bár ő még nem tudta, mi olyan szórakoztató. Felállt, és Sarához fordult. - Kérem, magyarázza el, mi történt! Sara már majdnem belekezdett, de rájött, hogy ha pontosan elmondaná, mit tett, azzal megbotránkoztatná a minisztert. Nem úgy Nathant. Ő büszke lenne rá. Sara alig várta már, hogy kettesben maradjanak, és beszámolhasson a részletekről. - Henry bácsi megbotlott egy sétapálcában - mondta mosolyogva. Nathan végre magához tért és körülnézett. Amikor Sara mellé lépett, megragadta a kezét, és figyelmesen tanulmányozni kezdte a rajta éktelenkedő vörös foltokat. Torkából mély moraj tört fel, de Sara nem akarta, hogy férje ismét felhergelje magát. Átkarolta a derekát, és magához szorította.

- Tényleg jól vagyok, Nathan - suttogta. - Ne aggódj! - Nálad volt a sétabot vagy nála? - kérdezte Nathan erőltetett nyugalommal. - Amikor elindult felém a lépcsőn, nála volt - magyarázta Sara. - Az ernyőtartóból vette ki. Nathan elképzelte a jelenetet. Megpróbált kibontakozni Sara öleléséből. - Nathan? Már vége van. Nem ütött meg. - De megpróbálta? Sara sóhajtott, még jobban magához szorította férjét, és felelt. - Igen, de én nem hagytam. Emlékeztem az instrukcióidra, így egyenrangú ellenfélnek bizonyultam. Ami azt illeti - tette hozzá -, a meglepetés erejét is kihasználtam. Henry bácsi nincs hozzászokva, hogy a nők megvédik magukat. Kissé megdöbbent, amikor hátrabukott. - Caine? Vidd ki Sarát, és várj meg! Richards, maga is menjen velük! Mindhárman egyszerre mondtak nemet. Mindhárman más okból. Caine nem akart a holttesttel bajlódni. Sara nem akarta, hogy Nathan akasztófán végezze. Sir Richards el akarta kerülni a papírmunkát. Mire mindenki felsorolta az érveit, még mindig nem csillapodott le. - A fenébe, Sara, engedj már el... - Nem, Nathan. Nathan nagyot sóhajtott. Sara tudta, hogy győzött. Hirtelen nagyon szeretett volna kettesben maradni a férjével, hogy kicsikarjon egy újabb győzelmet. Hallani akarta, hogy Nathan szereti. - Nathan, addig nem mehetünk el, amíg anyámat biztonságban nem tudom - suttogta. - De most szeretnék hazamenni veled. Milyen megoldást javasolsz a problémára? Azt kérdeztem, milyen megoldást javasolsz a problémára? Nathan nem adta fel egykönnyen. Még mindig meg akarta ölni Sara nagybátyját. Végül Caine állt elő a megoldással. - Tudod, Nathan, szerintem Henrynek most hosszú pihenésre van szüksége. Talán jót tenne neki egy tengeri

utazás a gyarmatokra. Nathan azonnal felvidult. - Intézkedj, Caine! - Elviszem Colinhoz, ő majd elintézi a részleteket - mondta Caine, aztán a nyakánál fogva felemelte Henryt. - Néhány kötélen és egy szájpecken kívül nem lesz szüksége poggyászra - mondta. Sir Richards egyetértően bólintott. - Én megvárom az anyját, Sara. Elmondom neki, hogy a bácsikája hirtelen úgy döntött, hosszú útra indul. Az apját is megvárom. Lenne hozzá néhány szavam. Vigyék el a kocsimat, és küldjék vissza! Henry Winchester végre magához tért, és kétrét görnyedve az ajtó felé indult. Caine az útját állta, és szándékosan sógora felé lökte. Nathan nem hagyta ki az alkalmat. Hasba vágta a férfit, aki ismét a földre zuhant. - Most jobban érzed magad, Nathan? - kérdezte Caine. - Kimondhatatlanul. - Mi legyen a papírokkal? - kérdezte Sir Richards. - Hozza el ma este Fammounték báljára! - felelte Nathan. Megkérjük Lestert, hogy néhány percre bocsássa rendelkezésünkre a könyvtárat. Sara és én kilenc körül érkezünk. - Még vissza kell mennem az irodába - mondta a miniszter. - A biztonság kedvéért állapodjunk meg tíz órában, Nathan. - Megkérdezhetem, miről folyik a társalgás? - kérdezte Sara. - Nem - mondta Nathan. Sara felháborodott a válasz hallatán - Ma este nincs kedvem bálba menni - mondta. - Fontos dolgokról kell beszélnem veled. Nathan a fejét csóválta. - Hinni fogsz bennem - mondta, miközben kivonszolta az ajtón. Sara levegő után kapkodott. - Elegem van a sértéseidből... Nathan megfordult, és betuszkolta Sarát a kocsiba.

Tekintete zord volt, és remegett a keze. Sarával szemközt ült le, és amikor kinyújtotta hosszú lábát, Sara úgy érezte, csapdába esett. Amikor a kocsi elindult, Nathan elfordult, és kibámult az ablakon. - Nem lett volna szabad megütnöm Henryt a jelenlétedben - mondta. Még mindig nem nézett Sarára. - Miért? - A feleségem vagy - magyarázta Nathan. - Nem lenne szabad hagynom, hogy... erőszakot láss. A jövőben tartózkodni fogok a... - Nathan - szakította félbe Sara. - Én nem bánom. Igazán. Megeshet, hogy újra előfordul. Én ellenzem az erőszakot, de elismerem, hogy néha nincs jobb megoldás egy jól irányzott ütésnél. És egyébként is olyan pezsdítő. Nathan a fejét csóválta. - Azt sem engedted, hogy a kalózokat megöljem, emlékszel? - De hagytam, hogy megüsd őket. Nathan vállat vont, majd felsóhajtott. - Te egy hölgy vagy. Finom és nőies. Én pedig úriemberként fogok viselkedni veled. Ennek így kell lennie, Sara. Ne is ellenkezz! - Mindig úriemberként viselkedtél velem - suttogta Sara. - Egy fenét. De megváltozom, Sara. Most fejezzük be a beszélgetést! Gondolkodnom kell. - Nathan? Aggódtál miattam? - Az ördögbe, hát persze, hogy aggódtam. - Nagyon szeretném, ha megcsókolnál. - Nem - felelte Nathan anélkül, hogy Sarára nézett volna. - Miért nem? - Még nem lenne helyes, Sara. Vajon miért nem, tűnődött Sara. - Mindig helyes, ha megcsókolsz. - Ha most megcsókollak, mindent elrontok. - Értelmetlen dolgokat mondasz. - Mondd el, mi történt Henryvel! Sara felsóhajtott. - Megütöttem... ott. Nathan lassan elmosolyodott.

- Emlékeztél, hogyan kell rendesen ökölbe szorítanod a kezed? Sara elhatározta, hogy addig nem válaszol, amíg férje rá nem néz. Nathan végül feladta. Mindeddig keservesen küszködött, hogy ne érintse meg Sarát. Már kezdte azt hinni, hogy megnyerte a lelkében dúló csatát, amikor Sara rámosolygott, és suttogva megszólalt. - Tudtam, hogy büszke leszel rám. Bár a legtöbb úriember megdöbbenne a viselkedésemen. Nathan az ölébe vette Sarát. - Én nem tartozom közéjük - mondta, és egy pillanattal később szája Sara ajkára tapadt. Minden önuralmát elvesztette. Sara vette észre, hogy a kocsi megállt. Kiszálltak, és a házba siettek. Amikor Jade megpillantotta a hálószoba felé rohanó párt, elmosolyodott. Nathan kinyitotta a szoba ajtaját, és előreengedte feleségét. Sara már gombolni kezdte a ruháját, amikor meghallotta az ajtócsapódást. Megfordult, és rájött, hogy egyedül van. Néhány pillanatig mozdulni sem tudott a döbbenettől. Aztán felsikoltott. Kivágta az ajtót, és rohanni kezdett a folyosón. Jade a lépcsőfordulóban megállította. - Nathan elment. Azt üzente, nyolcra készülj el. Arra is megkért, hogy kölcsönözzek neked egy estélyit, mivel a kofferod még a hajón van. - Hogy tudta mindezt ennyi idő alatt elmondani? - Jade elmosolyodott. - A bátyám úgy sietett, mintha az ördög kergetné. Az utolsó szavakat már kintről kiáltotta vissza. Valami fontos dolga lehet... legalábbis azt hiszem, ezt kiáltotta, amikor beugrott Caine kocsijába és elindult. Sara a fejét csóválta. - A bátyád egy faragatlan, tapintatlan, öntelt, csökönyös... - És te szereted. Sara magába roskadt. - Igen, szeretem. És talán ő is szeret engem. Lehet, hogy még nem jött rá, vagy fél beismerni. Már nem is tudom. Persze, hogy szeret. Hogyan hiheted, hogy nem szeret? - Én ezt nem mondtam. Hiszem, hogy Nathan szeret téged

- mondta Jade bólogatva. - Számomra ez egészen nyilvánvaló. Hiszen annyira... zaklatott. Sosem volt a szavak embere, most viszont állandóan összevissza beszél. Sara szeme könnybe lábadt. - Azt akarom, hogy kimondja: szeret - suttogta. Jade mélységesen együtt érzett sógornőjével. Megsimogatta Sara kezét, és a hálószobájába vezette. - Nem gondolod, hogy nálam jobb feleségről nem is álmodhatna? Senki sem tudná úgy szeretni, mint én. Ugye, nem nézel le engem, Jade? Egyszerűen csak más vagyok, mint te. Nathan húga hitetlenkedve meredt Sarára. - Honnan veszed, hogy lenézlek? Sara akadozva elmagyarázta, hogy a hajón az emberek egész úton Jade-hez hasonlították. És Sara maradt alul. - És csak akkor nőttem meg a szemükben, amikor a kalózok megtámadtak minket. - Azt meghiszem - felelte Jade. - Bátor voltam. Hidd el, nem dicsekvésből mondom Nathan győzött meg róla, hogy az vagyok. - És mindketten hűségesek vagyunk a férjünkhöz - mondta Jade. A szekrényhez lépett, és keresni kezdte a Sarának megfelelő ruhát. - Nathan csak magas nyakú ruhákban szeret látni mondta Sara. - Értem. - Megpróbálok alkalmazkodni. Sógornője dühödt hangjának hallatán Jade majdnem felkacagott. - Talán épp ez a baj, Jade. Túlságosan alkalmazkodó vagyok. Mindig szerelmet vallok Nathannek. És tudod, mit felel? Felmordul. Ennyi a válasza. Nos, köszönöm, ebből elég volt. - A morgásból? - Az alkalmazkodásból. Légy szíves, válassz egy mély kivágású ruhát! Jade ekkor már valóban kacagott. - Nathan biztosan kiborul majd. - Remélem is - felelte Sara.

Öt perc múlva Sara már a kezében tartotta az elefántcsontszínű ruhát. - Csak egyszer vettem fel, és akkor sem mentem ki a házból - mondta Jade. - Caine nem engedte. Sarának tetszett a ruha. Köszönetet mondott Jade-nek, és elindult az ajtó felé. Aztán hirtelen megtorpant és visszafordult. - Kérdezhetek tőled valamit? - Már testvérek vagyunk, Sara. Bármit kérdezhetsz. - Te szoktál sírni? Jade nem számított a kérdésre. - Igen - felelte. - Ami azt illeti, szinte egyfolytában. - Nathan is látott már sírni? - Nem tudom. Sara csüggedt tekintetét látva Jade rájött, hogy sógornője nem ezt a választ várta. - Bár ha jobban meggondolom, igen, látott már sírni. Persze nem olyan gyakran, mint Caine. - Köszönöm, hogy elmondtad. Nem is tudod, mennyire boldoggá tettél. Jade elégedett volt, bár be kellett ismernie, hogy még mindig nem tudja pontosan, miért örül Sara ennyire. Két óra múlva Jade és Caine a hallban vártak Sarára. Jimbo a bejárati ajtó előtt járkált. Jade sötétzöld selyemruhát viselt. A kivágás épp csak sejtetni engedte a mellét. Caine még így is a homlokát ráncolta. - Amíg Nathan meg nem érkezik, ne hagyják magára Sarát! - mondta Jimbo már vagy ötödször. Amikor Sara megjelent a lépcsőn, minden szempár rászegeződött. Jimbo nagyot füttyentett. - Nathan rosszul lesz, ha megpillantja a mi Saránkat, Jade és Caine egyetértett vele. Sara bámulatosan nézett ki. Kibontotta a haját, és a lágy fürtök minden lépésnél meglibbentek a válla körül. A szűzies színű ruha kivágása egy hihetetlenül mély V betűben ért véget Sara melle közt. Caine jól emlékezett a kihívó ruhadarabra. - Azt hittem, széttéptem, amikor leszedtem rólad - mondta

feleségének suttogva. Jade elpirult. - Igaz, hogy siettél, de nem tépted szét. - Akkor Nathan majd széttépi - felelte Caine. - Tehát szerinted tetszeni fog neki? - A pokolba, dehogy. - Helyes. - Jade, drágám, én nem vagyok biztos benne, hogy ez jó ötlet volt. A bálon minden férfi Sara körül legyeskedik majd. Nathan dührohamot kap. - Igen. Sara a haliba ért, és térdet hajtott. - Előttünk nem kell udvariaskodnia - mondta Caine. Sara elmosolyodott. - Nem udvariaskodtam. Csak kipróbáltam, nem esek-e ki ebből a ruhából, amikor térdet hajtok. - És az milyen érzés lesz, ha a férje majd a nyaka köré fonja a kezét és megfojtja? - kérdezte Jimbo. - Vajon megvédi ez a ruha? - Keresek neki egy köpenyt - mondta Caine. - Ostobaság - felelte Jade. - Meleg van. A vita út közben is folytatódott. Farnmount hercege és hercegnéje jó egymérföldnyire élt, London külvárosában. - A szóbeszéd szerint a régens herceg többször próbálta megvenni a Farnmount rezidenciát - mondta Caine. - És még nem adta fel. - Igen - felelte Jade, bár alig figyelt férje megjegyzésére. Sarát nézte. - Olyan piros az arcod - mondta. - Rosszul érzed magad? - Jól van - mondta Caine. De Sara nem volt jól. Aggódott. - A Winchesterek is ott lesznek - fakadt ki hirtelen. Tudom, hogy a herceg és a hercegnő jelenlétében senki sem merne botrányt rendezni. Mégsem értem, hogy a St. Jamesek miért csak ezen az egy rendezvényen vesznek részt. Caine elvigyorodott. - Mert csak erre az egyre hívják meg őket - magyarázta. - Aggódom Nathan miatt. Bárcsak maga is bejöhetne,

Jimbo. Nathannek szüksége lehet a segítségére. - Nem lesz baj a fiúval - felelte Jimbo, és megsimogatta Sara kezét. - Ne aggódjon! Az út hátralévő részében egyikük sem szólalt meg. Amikor a kocsi megállt a kastély előtt, Jimbo leugrott, és lesegítette Sarát. - Itt leszek a kocsi mellett. Ha elege van a partiból, csak lépjen ki az ajtón, és én azonnal észreveszem. - Amíg Nathan meg nem érkezik, velünk marad - mondta Caine. Sara bólintott, aztán nagy levegőt vett, megemelte a ruhája szélét, és elindult a lépcsőn. A bálterem a háromemeletes épület felső szintjén volt. A lépcső korlátját ragyogó gyertyák és virágok díszítették. A bálterem bejáratában egy komornyik állt. Caine átadta a meghívókat, majd kötelességtudóan várta a csengő hangját. A csengő a teremben tartózkodó vendégeknek jelzett. Nem sokan figyeltek fel, mert bent épp keringőt játszottak, és mindenki a lépésre koncentrált. - Cainewood earlje és felesége, Lady Jade - jelentette be a komornyik dübörgő hangon. Ekkor Sara következett. Átadta a Caine-től kapott meghívót, majd türelmesen várta, hogy bejelentsék. - Lady Sara St. James. A bejelentés hatása olyan volt, mintha a komornyik tüzet kiáltott volna. A suttogással keveredő halk moraj pillanatok alatt földrengésszerű robajjá fokozódott. A nyakukat nyújtogató párok szó szerint egymásnak ütköztek. Sara felemelte a fejét, és a tömegre nézett. Caine megfogta Sara kezét. Jade a másik oldalára lépett, és megfogta a másik kezét. - Sara, drágám, észrevetted, hogy a Winchesterek mind a terem jobb sarkában tolonganak, míg a St. Jamesek a balban? - kérdezte Jade tettetett zavarodottsággal. - Az ember még azt hihetne, hogy a két család nem jön ki egymással. -A szóbeszéd szerint valóban nem nagyon kedvelik egymást - élcelődött Sara mosolyogva.

- Legjobb lesz, ha mi középen foglalunk helyet, hogy senki se vádolhasson részrehajlással - mondta Caine, s levezette a hölgyeket a lépcsőn. - Nathan még nincs itt, igaz? - kérdezte Jade. - Sara, kérlek, mosolyogj! Mindenki téged bámul. Azt hiszem, a ruha teszi. Ma este határozottan megdöbbentő látványt nyújtasz. A következő óra maga volt a pokol. Sara apja látványosan igyekezett keresztülnézni lányán. Amikor Sara a Winchesterek felé nézett, mindenki hátat fordított neki. A jelenetet természetesen mindenki észrevette. Caine-t felháborította a Winchesterek viselkedése, de amikor Sarára nézett, látta, hogy sógornője mosolyog. Ekkor megnyugodott. Dunnford St. James sem maradhatott ki. Amikor a St. James klán vezére megpillantotta őket, felhorkant, és elindult, hogy beszéljen unokaöccse feleségével. Dunnford hatalmas, izmos, ősz hajú, szakállas férfi volt, és szemmel láthatóan feszengett fekete ünneplőjében és nyakkendőjében. - Ni csak, ki van itt? - üvöltötte, amikor megállt Sara előtt. - Csak nem Nathan asszonya? - Nagyon jól tudod, kicsoda - mondta Caine. - Lady Sara, ismeri Dunnford St. Jamest? Sara illedelmesen térdet hajtott. - Örülök, hogy megismerhetem - mondta. - Te tréfálsz velem? - kérdezte Dunnford döbbenten. Sara zavarba jött. - Parancsol? - Csak van modora, Dunnford - mondta Caine. - Egy St. Jamesnél meglepő, ugye? Az idős férfi tekintete felizzott. - Még csak most lett St. James - mondta. - Bizonyítania kell. Sara egy lépést tett felé. Ez jobban meglepte Dunnfordot, mint a térdhajtás. Megszokta, hogy a nők meghátrálnak előtte. És hogy sosem mosolyognak. De ez a nő, döbbent rá lassan, más volt. - Hogyan bizonyítsak? - kérdezte Sara. - Ha lelőném az egyik fivérét, azzal elnyerném a tetszését?

Sara csak tréfált. De Dunnford komolyan vette. - Nos, az attól függ, melyik fivéremet lövi le. Legjobb lesz, ha Tomot. - Az isten szerelmére, Dunnford, Sara csak tréfált. Dunnford felhorkant. - Akkor miért ajánlotta fel? Caine a fejét csóválta. - Arra az esetre célzott, amikor rálőttél a fivéredre magyarázta. Dunnford megdörzsölte a szakállát, majd elvigyorodott. - Szóval hallottál arról a kis nézeteltérésről? Tom már nem haragszik - tette hozzá. - Kár. Egy kis viszály felpezsdíti a családot. Mielőtt bárki felelhetett volna a felháborító megjegyzésre, Dunnford felhorkant. - Hol a férjed? Beszédem van vele. - Bármelyik percben megérkezhet - mondta Caine. - Hol a felesége? - kérdezte Sara. - Szeretném megismerni. - Minek? - kérdezte Dunnford. - Valószínűleg az ebédlőben van. - Engem nem akarsz üdvözölni? - kérdezte Jade a bácsikájától. - Úgy teszel, mintha észre sem vennél. Még mindig az bosszant, hogy kislányt szültem Caine-nek nem fiút? - Megint terhes vagy? - kérdezte Dunnford. Jade a fejét csóválta. - Addig nem szólok hozzád, amíg nem szülsz nekem egy unokaöccsöt. - Caine-hez fordult. - Rendszeresen fekteted? kérdezte. Caine elvigyorodott. - Minden alkalmat megragadok. Sara zavarában fülig pirult. Dunnford egy szúrós pillantást vetett Jade-re, majd ismét Sarához fordult. Aztán hirtelen kinyújtotta a kezét, és megragadta Sara csípőjét. - Mit művelsz? - kérdezte Caine suttogva, miközben megpróbálta lefejteni Saráról Dunnford kezét. - Megbecslem a méreteit - jelentette ki Dunnford. - Nem tűnik elég szélesnek a gyermekszüléshez. De a szoknya

félrevezető - tette hozzá bólogatva. - Igen. Talán mégis elég széles vagy. Ekkor Sara mellkasára meredt. Sara azonnal a melléhez kapott. Nem akarta, hogy a férfi bármi egyebet megmérjen rajta. - Úgy látom, a baba táplálásával nem lesz gond. Terhes vagy már? Sara arca vörösebb már nem is lehetett volna. Előrelépett. - Viselkedjen! - suttogta. - Ha még egyszer hozzám ér, uram, pofon vágom. Nincs magában semmi jó modor? Dunnford úgy érezte, nincs. Amikor ezt közölte, Sara még egy lépést tett felé. Caine-t lenyűgözte sógornője bátorsága. De legalább annyira meglepte az a tény, hogy Dunnford szó szerint meghátrált. - Innék egy pohár puncsot, Dunnford bácsi - mondta Sara. - Úgy illene, hogy hozzon nekem egyet. Dunnford vállat vont. Sara felsóhajtott. - Egy Winchestert is megkérhetek - mondta ekkor Sara. - Azok leköpnének - felelte Dunnford. - Mellettünk állsz, vagy nem? Sara bólintott. A férfi elvigyorodott. - Akkor boldogan hozok neked egy italt. Sara figyelte távolodó bácsikáját. A puncsasztal előtt hosszú sor állt. Dunnford egy erőteljes lökéssel félretolta az embereket. - A maga helyében én nem innék a puncsból - mondta Caine. Dunnford felkapta a hatalmas puncsos serleget, és nagyokat kortyolt az italból. Aztán fogott egy poharat, mert a puncsból, és visszaindult. Amikor Sarához ért, kezével megtörölte a szakállát, és átnyújtotta az italt. Caine észrevette, hogy a puncsos serleg elől eltűnt a sor. - Mondjátok meg Nathannek, hogy beszélni akarok vele mondta Dunnford, azzal sarkon fordult, és visszament a rokonaihoz. Sara észrevette, hogy a többi vendég nagy ívben kitér a férfi útjából. Rájött, hogy Dunnford hasonlít Nathanre. - St. James márkija. A bejelentésre mindenki felkapta a fejét. Sara a bejárat felé nézett. Szíve vadul zakatolt. Még sosem látta Nathant

ünneplőben. Ösztönösen feléje indult. Nathan könnyedén megtalálta feleségét a tömegben. A vendégek a sarkokba húzódtak. Sara egyedül állt a táncparkett közepén. Nathan elindult. Út közben levette a zakóját. A Winchesterek Nathan felé indultak. A St. Jamesek követték a példájukat. Caine megbökte Jade-et. - Ülj le! - suttogta. - Lehet, hogy baj lesz, és nem akarom, hogy megsérülj. Jade bólintott. Ekkor megpillantotta Colint. A zakója több helyen kidudorodott, amiből Jade arra következtetett, hogy a férfi fel van fegyverkezve. Nathan már levette a zakóját, de amikor Sarához ért, nem tudott mit kezdeni a ruhadarabbal. - Sara? - Igen, Nathan? Sara várta, hogy férje mondjon még valamit. Nathan elégedetten állt, és feleségét nézte. Sara kedvesen mosolygott. Nathan ismét úgy érezte, hogy nem méltó hozzá. Sara mégis szerette. Izzadni kezdett. A zsebéhez nyúlt, ahová a Colintól kapott zsebkendőt tette, de rájött, hogy a zakóját már levetette. Fogalma sem volt róla, miért. Ismét magára vette. Egy ideig bajlódott a zakó ujjával, de végül sikerült belebújnia. Sara megigazította férje nyakkendőjét, majd hátralépett. Nathan még ekkor sem tudott megszólalni. Jól kell csinálnia, gondolta. Nem, nem jól: tökéletesen. Be fogja vinni a könyvtárba, aláírják a papírokat, aztán... - Szeretlek, Sara - szólalt meg elcsukló hangon. Sara azt akarta, hogy Nathan még egyszer kimondja. A szeme könnybe lábadt. Nathan tudta, hogy ezt még sosem hallotta tőle. - Nem lett volna szabad kimondanom... legalábbis még nem - motyogta. - Szeretlek. Sara arckifejezése nem változott. Nathané igen. Olyan képet vágott, mintha menten rosszul lenne. Sara megsajnálta.

- Tudom, hogy szeretsz, Nathan. Sokáig tartott, amíg rájöttem, de már tudom. Régóta szeretsz, így van? Nathan szemmel láthatóan megkönnyebbült. - Miért nem mondtad meg, hogy tudod? - kérdezte suttogva. -A fenébe, Sara, a poklok kínjait álltam ki. Sara szeme kikerekedett, és az arca elvörösödött. - Te álltad ki a poklok kínjait? Hiszen te vagy az, aki nem akart hinni bennem. Te vagy az, aki sosem mondta el, mit érez. Én viszont állandóan ezt hajtogattam, Nathan. Nathan megcsóválta a fejét, aztán szégyenlősen elvigyorodott. - Nem, Sara, nem állandóan. Naponta csak egyszer. Az is előfordult, hogy csak délután. Ilyenkor már kezdtem aggódni. Sara egy lépést tett felé. - Azt akarod mondani, hogy mindennap vártad a vallomásomat? - Hozzám jössz feleségül? - kérdezte Nathan suttogva. Aztán közelebb hajolt, annyira, hogy szinte összeért a homlokuk. - Ha akarod, térden állva könyörgök, Sara. Bár nem szívesen tennék ilyet - tette hozzá őszintén. - De megteszem. Kérlek, légy a feleségem. - Nathan, mi már összeházasodtunk, nem emlékszel? A hallgatóság le volt nyűgözve. Az egymás szemébe bámuló pár végtelenül romantikus látványt nyújtott. Az asszonyok a szemüket törölgették. Nathan teljesen megfeledkezett a többi vendégről. -A könyvtárba kell mennünk - mondta. - Azt akarom, hogy aláírj egy papírt a szerződés felbontásáról. - Rendben van, Nathan - felelte Sara. Nathan nem lepődött meg. Sara mindig megbízott benne. - Istenem, Sara, annyira szeretlek, hogy az már... szinte fáj. Sara komoran bólintott. - Látom - suttogta. - Csak nem vagy tengeribeteg? Nathan a fejét csóválta. - Előbb te írod alá, aztán én - mondta. - Neked miért kell aláírni? - Én is felbontom a szerződést. Nem kell az örökség. A

legnagyobb adomány már az enyém - suttogta. - Te vagy az - mondta, s gyengéden elmosolyodott. - Rajtad kívül semmi más nem kell. Sara sírni kezdett. Nathan a karjába vonta, aztán megcsókolta. Az asszonyok egyszerre sóhajtottak. Az est mégsem alakult olyan tökéletesen, mint Nathan szerette volna. Mindenesetre senki sem felejtette el egy darabig. Ártatlanul kezdődött. Nathan a könyvtárba indult Sarával, de felesége megrántotta a karját. - Elhiszem, hogy szeretsz, Nathan - mondta. - Csupán azért, hogy ezt bebizonyítsd, nem kell lemondanod a király adományáról. - De igen - felelte Nathan. - Meg akarom mutatni, mennyire szeretlek. Csak így fogsz hinni nekem. Te már olyan régóta szeretsz engem, és cserébe nem kaptál mást, csak szenvedést. Meg kell bűnhődnöm, Sara. Így kell lennie. Sara a fejét csóválta. - Nem, nem kell így lennie. Nathan, csak úgy bizonyíthatod be, hogy bízol bennem és szeretsz, ha nem mondasz le az adományról. Hosszú éveken át vártál erre, és meg fogod kapni. - Már döntöttem. - Akkor változtasd meg a döntésedet! - Nem. - De igen. Sara rájött, hogy férje valóban komolyan gondolja a nemes áldozatot. De ő nem akarta hagyni. - Mi van, ha nem írom alá a papírt? - kérdezte. - Ha nem írod alá, Sara, akkor az adomány a családodé lesz. Nekem nem kell. - Nekem sem. - Nos, Sara... Nathan észre sem vette, hogy már mindketten kiabálnak. Sara viszont észrevette. A St. Jamesekre nézett, és felkiáltott. - Dunnford bácsi! Nathan le akar mondani a király adományáról.

- A fenébe, Sara, ezt meg miért csináltad? Sara megfordult, és férjére mosolygott. Nathan ismét levette a zakóját. Sara észrevette, hogy Caine és Colin ugyanezt teszi. Felkacagott. Úgy érezte, ő is St. Jamesszé vált. Nathan tekintete szinte perzselt. Sara mellét bámulta. Aztán a zakóját felesége vállára terítette és megszólalt. - Ha még egyszer meglátom rajtad ezt a ruhát, letépem rólad - suttogta. - A fenébe, már kezdődik is. A St. Jamesek úgy közeledtek, mint egy szakasznyi katona. - Szeretlek, Nathan - mondta Sara. - Ne feledd, a hüvelykujjad ne dugd az öklödbe, mert eltörhet. A megjegyzés hallatán Nathan felvonta a szemöldökét. Sara lassan és csábítóan rákacsintott. Nathan megragadta, magához rántotta, szenvedélyesen megcsókolta, majd a háta mögé lökte. Már senki előtt nem volt kétséges: az est emlékezetes lesz. A hatvanas éveiben járó herceg és hercegnő elégedetten figyelte a műsort. A pár méltóságteljesen helyet foglalt a legfelső lépcsőfokon. Az első ütés után a herceg intett a zenekarnak, és felcsendült a keringő. Az igazat megvallva Sarának jobban tetszettek az ökölharcot követő események. A verekedés után Nathan kézen fogta, és kivonszolta az éjszakába. A hajó túl messze volt, ezért Jade és Caine házába vitte. Mindketten vad, szenvedélyes szeretkezésre szomjaztak. Amikor Sara magához tért, férje hasán feküdt, és a szemébe nézett. Nathan végtelenül elégedettnek tűnt. Most, hogy végre kettesben voltak, elmondhatta, mennyire szereti. Kihúzta az ágy melletti asztal fiókját, elővett egy darab papírt, és átadta Sarának. - Válaszd ki, amelyik tetszik! - mondta. Sara a „drágám”, „szerelmem” és „édesem” szavakat választotta. Nathan megígérte, hogy megtanulja őket. - Régebben kissé irigyeltem Jade-et - mondta Sara. - Nem hittem, hogy valaha olyan lehetek, mint ő.

- Nem akarom, hogy bárkihez is hasonlíts - suttogta Nathan. - A szerelmed hatalmas erőt adott nekem, Sara. Nathan felemelte a fejét, és megcsókolta feleségét. - Rájöttem, hogy a szerelmedtől függök. Ez lett a horgonyom. Az életem egyetlen biztos pontja. Nagyon sokáig tartott, amíg erre rájöttem. - És vajon meddig tart majd, amíg teljesen megbízol bennem? - kérdezte Sara. - Már teljesen megbízom benned. - Akkor mesélj a múltadról! Nathan kissé zavarba jött. - Majd máskor - mondta. - Most. Nathan a fejét csóválta. - Csak felizgatnálak vele, édesem. Meglehetősen sötét a múltam. Tettem néhány dolgot, amit esetleg... aggasztónak találnál. Azt hiszem, helyesebb lenne, ha egyszerre mindig csak egyet mondanék el. - Tehát csupán rám való tekintettel nem akarsz a múltadról beszélni? Nathan bólintott. - Lehet, hogy elkövettél néhány... törvénytelen dolgot is? Nathan kezdte kényelmetlenül érezni magát. - Egyesek szerint igen. Sarának minden akaraterejét latba kellett vetnie, hogy megállja nevetés nélkül. - Örülök, hogy ennyire vigyázol az érzéseimre, és most már tudom, hogy csak azért nem beszélsz a múltadról, mert nem akarod, hogy aggódjak, nem pedig azért, mert félsz, hogy kikotyogok valamit. Nathan zavarba jött. Sara készült valamire, de férjének fogalma sem volt róla, hogy mire. Nathan átkarolta, és hosszan, elégedetten ásított. Aztán lehunyta a szemét. Idővel - mondjuk, úgy öt-tíz év múlva - mindent elmondok neked. Addigra biztosan felkészülsz rá. Sara ekkor valóban felkacagott. Nathan még mindig félt egy kicsit. Tudta, hogy Sara bízik benne, tudta, hogy szereti, de mindez még annyira új volt a számára, és időre volt szüksége, hogy megszabaduljon a gátlásaitól.

Sarának persze nem voltak efféle problémái. Ő már évek óta szerette Nathant. Nathan elfújta a gyertyát, és megcsókolta Sara fülét. - Szeretlek, Sara - suttogta. - Én is szeretlek, Pagan.

VÉGE