2 Az Orangyal

Julie Garwood

Az őrangyal

Julie Garwood

Az őrangyal

Eredeti cím: Guardian Angel Copyright © 1990 by Julie Garwood A fordítás a Pocket Books kiadása alapján készült. Minden jog fenntartva! Fordította: Vágó Tímea Fedélgrafika: Szendrei Tibor Fedélterv: FIATI Nyomta és kötötte az Alföldi Nyomda Rt. Hungarian translation & edition Copyright © 1996 by Hajja & Sons

Julie Garwood

Az őrangyal

Első fejezet London, 1815. A vadász türelmesen várt prédájára. Cainewood grófja veszedelmes színjáték főszerepét osztotta magára. Pogánynak, az Alacsonypart hírhedt kalózának hamarosan fülébe jut, hogy valaki a nevét bitorolja. S akkor végre előbújik rejtekéből. Ha csak a fele igaz annak, amit félelmetes büszkeségéről suttognak, nem fogja sokáig tűrni, hogy egy senki az ő nevében kövesse el gonosztetteit. Bosszúja rettenetes lesz. Caine tudta, ha életben akar maradni, azonnal le kell csapnia rá, amint feltűnik. S akkor a legenda véget ér. A grófnak ez maradt az utolsó esélye. Minden ütőkártyáját kijátszotta már. Vérdíjat tűzött ki Pogány fejére, de egyetlen júdás sem akadt a matrózok között, annak ellenére, hogy legtöbbjük a saját anyját is eladta volna néhány ezüstért. Igen, ebben Caine kétségkívül elszámította magát. Azok az emberek, akiket egy kisebb vagyonnal próbált árulásra bírni, kivétel nélkül visszautasították ajánlatát. S csupán arra hivatkoztak, hogy feltétlen s örök hűséggel tartoznak Pogánynak. Caine persze tisztában volt vele, nem a hűség, hanem a félelem az, mely visszatartja őket az árulástól. A félelem és a babona. A rejtély sűrű homályként fedte a kalóz alakját. Valójában még soha senki nem találkozott vele. Hajója, az Emerald, számtalanszor feltűnt már Anglia partjai mentén. Akik látták, félve suttogtak arról, hogy a vitorlás úgy suhan a vízen, mint valami hatalmas kő, melyet Isten keze vetett el. A fekete szépség látványa az előkelők szívében félelmet ébresztett, az elvetemült gazfickók arcára kárörvendő, torz vigyort festett. Csak a szegények rebegtek hálát, valahányszor feltűnt, mert tudták, Pogány mindig megosztja velük zsákmányát. Pogány imádta a változatosságot. Nemcsak a pénzszállító hajók rakományát csapolta meg, hanem az éj leple alatt gyakorta surrant be vagyonos előkelők házába, és soha nem távozott üres kézzel. Arról is gondoskodott, hogy áldozatai tudják, ki rabolta ki őket. Ezért mindig otthagyta névjegyét: egy szál hófehér rózsát. Nemegyszer a gyanútlan áldozat reggel arra ébredt, hogy egy fehér rózsát szorongat a kezében.

Julie Garwood

Az őrangyal

A virág puszta látványa általában elég volt ahhoz, hogy felnőtt férfiak hisztérikus zokogásban törjenek ki. Talán említeni sem kell, hogy a szegények bálványozták Pogányt. Valóságos hős volt a szemükben, romantikus férfi, akinek van stílusa. Az egyház csodálatát is sikerült kivívnia: a templomi gyűjtőpersely mellett gyakorta hagyott pénzzel és ékszerekkel teli ládákat. S hogy az egyházi elöljárók tudják, kinek a lelki üdvéért kell imádkozniuk, természetesen egy szál fehér rózsát tett az adomány mellé. Nem is csoda, hogy az érsek, aki legszívesebben szentté avatta volna a kalózt, kis híján sírva fakadt, mikor ki kellett átkoznia az egyházból. A Hadügyminisztériumnak nem voltak lelkiismereti problémái. Hatalmas vérdíjat tűzött ki Pogány fejére. Caine megduplázta az összeget. El akarta pusztítani a kalózt. Nem a törvény nevében: indítékai személyesek voltak. S úgy hitte, bármit is tesz, célja végül szentesíteni fogja eszközeit. Pogánynak meg kell halnia. Caine-ben méltó ellenfélre talált a rettegett kalóz. A gróf puszta megjelenésével is félelmet ébresztett az emberekben. A kormány ügynökeként végzett munkája sötét legendát szőtt alakja köré. Más körülmények között szemet hunyt volna Pogány ténykedése fölött. Ám a halálos bűn, melyet a kalóz elkövetett, bosszút kívánt: csak Pogány vére olthatta ki Caine szívében a bosszú lángját. Caine minden áldott éjjel elment a Léhűtőnek címzett fogadóba, mely London nyomornegyedének kellős közepén állott. Rosszarcú dokkmunkások, viharedzett matrózok kedvelt tanyája volt a kocsma. Caine mindig a legeldugottabb asztalnál foglalt helyet, a bejárati ajtóval szembeni sarokban. Innen jól szemmel tarthatta az érkező vendégeket, ugyanakkor hátát kőfal védte az orvtámadóktól. Hosszú éjszakákat töltött itt. Türelmesen várta Pogányt. A városnak ebben a szegletében nem sokat számított nemesi cím vagy rang. Az ember élete leginkább testi erején, kíméletlenségén s az erőszak iránti közömbösségén múlott. Caine szokatlanul otthonosan mozgott eme előkelőnek csöppet sem nevezhető közegben. Hatalmas termete, hollófekete haja, haragosszürke szeme elég fenyegetőnek bizonyult ahhoz, hogy a kötekedőket elriassza.

Julie Garwood

Az őrangyal

Voltak idők, mikor ez a szempár a legelőkelőbb, legcsodálatosabb asszonyok szívét is megdobogtatta. Ugyanezek a hölgyek ma megdermednek a fagyos gyűlölet láttán, mely Cainewood grófjának tekintetéből árad. A bosszúvágy kővé változtatta a szívét - suttogták a háta mögött. Amikor megfogant fejében az ördögi terv, hogy eljátssza Pogány szerepét, Caine-nek egyáltalán nem volt nehéz dolga. Annál is inkább, mert a legtöbb ember meg volt győződve arról, hogy a félelmetes kalóz valójában nemes, előkelő úr, aki pusztán azért rabol, hogy költséges életmódját fedezni tudja. Caine ügyesen fordította a szóbeszédet a maga hasznára. Mikor először járt a fogadóban, legdrágább öltözékét viselte. S hogy senkinek ne legyen kétsége kiléte felől, kabátja hajtóhájára egy apró, fehér rózsabimbót tűzött. A hatás nem maradt el. Mindazonáltal Caine kénytelen volt végezni néhány hitetlenkedővel. Becstelen, minden méltóságot nélkülöző harcával a kétség utolsó nyomait is kiirtotta a kocsma vendégeinek szívéből. Így vívta ki néhány emberélet árán tiszteletüket s félelmüket. Végül a legbátrabb férfi odalépett Caine elé, s dadogva kérdezte, igaz-e a szóbeszéd, valóban ő-e a félelmetes Pogány? Caine válasz helyett sokatmondóan elvigyorodott, majd hangosan megdicsérte a fogadósnap a tengerész éleselméjűségét. Hétvégére már mindenki tudta, hogy a kalóz éjszakánként a Léhűtőt látogatja. Monk, a kopasz ír férfi, aki kártyán nyerte a fogadót, igyekezett Caine közelében maradni esténként. Ő volt az egyetlen, akit a gróf beavatott a tervébe. Monk mindenben támogatta barátját. Nemcsak azért, mert Pogány feltűnése óta jelentősen megnövekedett a kocsma bevétele, hanem mert tudta, miféle bűnt követett el a kalóz Caine családja ellen. A fogadós már hosszú évekkel ezelőtt elhullatta minden szál haját, de rőt szemöldöke, melynek hosszú, vastag szálai indaként futották be homlokát, bőven ellensúlyozta kopaszságát. Monk csalódottan sóhajtott. Hajnali három körül járt az idő: egy óra még, s bezárhatja a fogadót. Már csak két fizetővendég bóbiskolt itala felett, de aztán lassan ők is feltápászkodtak, és bizonytalan léptekkel kibotorkáltak az ajtón. Monk Caine-hez fordult. - Több türelmed van, mint egy rühes kutyán várakozó bolhának. Imádkozom, barátom, hogy továbbra is kitarts

Julie Garwood

Az őrangyal

elhatározásod mellett - tette hozzá, előhúzott egy palack konyakot, s teletöltötte a gróf kupáját, aztán nagyot kortyolt az üvegből. - Meglátod, előbb-utóbb kiöntöd az átkozott ürgét a lyukából. Ebben biztos vagyok. Persze számíts rá, hogy néhány emberét rád küldi, hogy eltegyenek láb alól. Légy óvatos. Nagyot húzott az üvegből, s elvigyorodott. - Pogány nagyon kényes a hírére. Biztos beleőszült, mikor megtudta, hogy valaki kölcsönvette becses nevét. Hamarosan itt lesz. Érzem. Holnap. Igen, holnap éjszaka eljön hozzád. - S akkor lecsaphatsz rá. Caine bólintott. Tétován nyúlt kupájáért, s egy szuszra kiitta italát. Aztán hátrabillentette székét, s széles vállát a falnak vetette. - Elkapom a gazembert. Esküszöm. Caine száraz, jeges hangja megrémítette a fogadóst. Már épp egyetértéséről akarta a grófot biztosítani, mikor az ajtó hirtelen kivágódott. Monk, odafordult, s a száját nyitotta, hogy dühösen tudtára adja az érkezőnek, a kocsma zárva van, de a jelenés, mely az ajtóban feltűnt, torkára forrasztotta a kiáltást. - Isten szent anyja, egy angyal szállt a földre - rebegte döbbenten. Caine éppen szemben ült a bejárattal. Mindent tisztán látott. Szeme sem rebbent, arcizma sem rándult, döbbenete mégis akkora volt, mint Monké. A szíve vadállatként dörömbölt mellkasában, a lélegzete egy hosszú pillanatra elakadt. A látomás tényleg angyali volt. Caine pislogni sem mert. Biztos volt benne, ha csak egy pillanatra is becsukja a szemét, a jelenés szertefoszlik. Még soha nem látott ilyen gyönyörű nőt. A szeme. Igen, a szeme volt az, mely rabul ejtetté. A legcsodálatosabb zöld szempár, mely az ezüst holdfényben fürdőző buja, zöld mezőkre emlékeztette. S a lány őt nézte. Örökkévalóságnak tűnő percek teltek el néma mozdulatlanságban. Aztán az angyal megindult felé. Ahogy lépkedett, fekete köpönyegének csuklyája vállára omlott. Caine-nek elakadt a lélegzete. Tűzvörös hajzuhatag buja látványa tárult elé, mely a gyertyafényben szinte lobogni látszott. Ahogy közelebb ért, Caine észrevette, hogy bár a lány

Julie Garwood

Az őrangyal

ruhája a legfinomabb anyagból készült, egyik oldalán szétfeslett, mintha késsel hasogatták volna cafatokra. A finom vonalú arcocskán halvány horzsolásnyomokat vélt felfedezni, vérvörös, telt alsó ajkán alvadt vér fedett egy apró, mély sebet. Még ha ez a teremtés angyal is - gondolta -, az biztos, hogy mielőtt idejött, a poklot is meg kellett járnia. Siralmas állapota ellenére mégis vonzó volt. Túlságosan vonzó ahhoz, hogy Caine megőrizhesse lelki nyugalmát. Bensőjében egyre növekedett a feszültség, ahogy várta, hogy a lány megszólaljon. Amikor Caine asztalához ért, a lány megállt. Tekintete a Caine hajtókájára tűzött fehér rózsára tapadt. Remegő kezében egy kis erszényt szorongatott. Caine összevonta a szemöldökét. Kezdte magát kényelmetlenül érezni. Az angyal nyilvánvalóan félt tőle. - Egyedül vagy? - kérdezte tettetett durvasággal a hangjában. - Igen - válaszolta a lány. - Az éjszaka közepén, ezen a környéken? - hitetlenkedett Caine. - Igen - felelte az angyal. - Te vagy Pogány? - hangja nem volt több fátyolos, puha suttogásnál. - Nézz rám, ha hozzám beszélsz - förmedt rá a férfi. A lány nem engedelmeskedett. Szeme még mindig a fehér rózsát nézte. - Kérlek, mondd meg - könyörgött. - Te vagy Pogány? Beszélnem kell vele. Az ügy nem tűr halasztást. - Én vagyok az - mondta Caine méltóságteljesen. A lány bólintott. - Úgy hallottam, te bármilyen megbízást teljesítesz, ha kellőképpen megfizetnek. Igaz ez, uram? - Igaz - jelentette ki a férfi. - Mit akarsz tőlem? Válasz helyett a lány az asztalra dobta az erszényt. Zsinórja kibomlott, s a tartalma az asztalra ömlött. Monk elismerően füttyentett. - Harminc ezüst - mondta a lány, tekintetét a földre sütötte. Caine felvonta a szemöldökét. - Harminc ezüst? A lány félénken biccentett. - Elég lesz? Ennyi minden vagyonom. - Kit akarsz elárulni?

Julie Garwood

Az őrangyal

A lányt szemmel láthatóan meghökkentette a kérdés. Elárulni? Ó, nem. Félreértesz uram. Senkit nem akarok elárulni. Nem vagyok én Júdás. Caine érezte a lány hangjában a megbántottságot. - Miért? Júdás is jóhiszeműen tette, amit tett. A lány arckifejezése bosszúságot tükrözött. Caine ökölbe szorította a kezét. Nem fogja hagyni, hogy ez a nőszemély kihozza a sodrából. - Akkor mit kívánsz tőlem? - Meg kell ölnöd valakit. Caine nagyot sóhajtott. A csalódás, melyet érzett, jeges tőrként szúrta át szívét. A lány olyan átkozottul ártatlannak tűnt, annyira sebezhetőnek... S most arra kéri, végezzen valakivel. - No és ki lenne az áldozat? A férjed? - Caine cinikus hangja olyan bántó volt, mint a köröm csikorgása az ablaküvegen. - Nem - válaszolta a lány, s csöppet sem tűnt megbántottnak. - Nem. Ezek szerint hajadon vagy. - Mit számít? - Ó, igenis számít - suttogta Caine. - Többet, mint hinnéd. Akkor kit akarsz megöletni? Az apádat? A fivéredet? A lány tagadóan rázta meg lángvörös fürtjeit. Caine fenyegetően hajolt előre. Türelme fogytán volt. - Elegem van a kérdezősködésből. Beszélj! Tettetett haragjával akarta szóra bírni a makacs lányt, bár szinte azonnal belátta, fenyegetéssel nem megy semmire. Mindazonáltal alig tudta elnyomni mosolyát, mikor észrevette a düh villanását abban a csodálatos zöld szempárban. A rémült kiscica mégsem félt tőle annyira, mint hitte. - Azt szeretném, hogy elfogadd a megbízásomat, mielőtt felfedném az áldozat kilétét. - Megbízás? Te a gyilkosságot megbízatásnak nevezed? kérdezte keserűen a' férfi. - Igen - jelentette ki a lány anélkül, hogy Caine szemébe nézett volna. - Rendben van - mondta a gróf. - Elvállalom. A lány olyan megkönnyebbülten sóhajtott, mintha mázsás kő esett volna le szívéről. - Ki vele, beszélj, ki az áldozat?

Julie Garwood

Az őrangyal

A lány lassan felemelte tekintetét. A kín, melyet a zöld szempár tükrözött, arra késztette Caine-t, hogy kinyújtsa a kezét, a karjába fonja, s megvédje a világ ellen... Gyorsan behunyta a szemét, s megrázta a fejét, hogy megszabaduljon ezektől a nevetséges érzésektől. A pokolba is. Ez a boszorkány épp most bérelte fel, hogy gyilkoljon. - Nos, hölgyem, elárulod végre, kit kell megölnöm? A lány mély lélegzetet vett, mielőtt válaszolt. - Engem.

Julie Garwood

Az őrangyal

Második fejezet - Isten szent anyja - suttogta Monk. - Nem gondolhatod komolyan, drága hölgyem. A lány még mindig Caine tekintetét fürkészte. – Tudom, mit beszélek - válaszolta a fogadósnak anélkül, hogy egyetlen pillanatra is elfordította volna tekintetét Caine döbbent arcáról. - Gondolod, hogy ebben a késői órában idemerészkedtem volna, ha nem gondolnám komolyan? Caine dühösen vágott a szavába: - Azt hiszem, neked teljesen elment a józan eszed! - Nem - tiltakozott a lány. - Bár elment volna! - Elég! - mondta Caine. Minden erejét össze kellett szednie ahhoz, hogy visszafojtsa a dühét. - Mikor kell ezt a... megbízást teljesítenem? - Megbízást? - Igen, megbízást. Mikor kell véghezvinnem? - Most azonnal. - Most? - Természetesen, ha neked is megfelel, uram. - Ha nekem is megfelel? - Ó, istenem, annyira sajnálom! - suttogta a lány. - Igazán nem akartalak felidegesíteni. - Honnan veszed, hogy ideges vagyok? - Mert egyfolytában üvöltözöl rám. Caine csak ekkor döbbent rá, hogy fáj a torka a kiabálástól. Nagyot sóhajtott. Hosszú idő óta először engedte szabadjára érzelmeit. Szégyenletes viselkedésére csak az szolgálhat mentségül - vigasztalta magát -, hogy egyetlen épeszű ember sem lett volna képes hidegvérrel végighallgatni ilyen őrültséget. A pokolba is, ez a lány olyan őszinte, annyira törékeny. S az isten szerelmére, szinte még gyerek! Otthon lenne a helye, oltalmazó családja körében, nem itt, ebben a nyomorúságos lebujban. - Látom, mennyire lesújtottalak - mondta a lány. - Kérlek, bocsáss meg, Pogány. Ugye, még soha nem öltél nőt? kérdezte őszinte együttérzéssel a hangjában. Caine-t dühítette a lány sajnálkozása. - Nem, még nem öltem asszonyt - csattant fel. - De valamikor csak el kell kezdeni.

Julie Garwood

Az őrangyal

Megjegyzését gúnynak szánta, de a lány halálosan komolyan vette. - Ez aztán a bátorság! - lelkendezett. Meglátod, könnyű dolgod lesz. Természetesen én is segítek. Caine legszívesebben kirohant volna a fogadóból. Hajlandó lennél rá? - kérdezte fojtott hangon. - Természetesen. - Te teljesen megőrültél. - Nem - felelt. - Egyszerűen kétségbe vagyok esve. A megbízásodat minél hamarabb véghez kell vinned. Hálás lennék, ha kiinnád az italodat, és... - Miért ez a nagy sietség? - kérdezte Caine. - Mert bármelyik pillanatban itt lehetnek értem. Meg fogok halni, Pogány. Ha te nem végzel velem, megteszik ők. Én pedig magam akarok dönteni a sorsom felől. Bizonyára megérted. - Akkor miért nem ölöd meg magad? - csattant fel Monk. Sokkal egyszerűbb lenne... - Az isten szerelmére, Monk, ne bátorítsd! - Nem bátorítom - felelte sértődötten a fogadós. Mindössze szeretném megérteni, hogy egy ilyen szépség miért akar mindenáron meghalni. - Ó, képtelen lennék ilyesmire. Úgy értem végezni magammal - magyarázta a lány. - Az bűn lenne. Valaki másnak kell megtennie. Olyan nehéz ezt felfogni? Caine-nek hirtelen elege lett a meddő vitából. Felpattant helyéről. Nagy sietségében felborította a székét. Az asztalra tenyerelt. - Igen, nagyon nehéz felfogni, hölgyem. De megígérem, mindent megteszek, hogy megértselek. Kezdjük az elején! Mondjuk azzal, hogy bemutatkozol. - Miért? - Számomra ez törvény - csattant fel dühösen a férfi. Soha nem ölök ismeretlent. Mondd meg a neved! - Ostoba törvényeid vannak. - Felelj! Hogy hívnak? - Jade. - A fenébe is! Az igazi nevedet akarom hallani! – Caine már majdnem ordított. - A fenébe is! Ez az igazi nevem - válaszolta a lány. Tekintete úgy háborgott, mint a viharos tenger. - Komolyan beszélsz?

Julie Garwood

Az őrangyal

- A lehető legkomolyabban. Jade-nek hívnak - vetette oda hanyagul. - Szokatlan név. Jade... - ízlelgette Caine az összecsengő hangokat. - Bár nagyon is illik hozzád. Te sem vagy hétköznapi teremtés. - Nem érdekel a véleményed. Azért fizettelek meg, hogy teljesítsd a kérésemet. Az áldozataidat mindig kikérdezed, mielőtt átküldöd őket a másvilágra? Caine elengedte a füle mellett a lány gúnyos megjegyzését. - Mondd meg az igazi neved, mert itt helyben megfojtalak. - Nem, azt nem teheted - felelte a lány. - Nem kívánok úgy meghalni, s hadd emlékeztesselek rá, ebben az ügyben én diktálok. - Ó, hölgyem, elárulod, hogyan szeretnél meghalni? kérdezte a férfi. - A pokolba is! Nem akarom tudni. - De igen. Tudnod kell! - kardoskodott a lány. - Hogyan is ölhetnél meg, ha nem tudnád, mi a kívánságom? - Később - szakította félbe Caine. - Majd később megbeszéljük a kívánságodat. Mindent a maga idejében. Most arra válaszolj, hogy hol a családod. Nem várnak otthon a szüleid? - Nem valószínű. - Hogyhogy? - Halottak. Caine lehunyta a szemét, és tízig számolt. - Tehát egyedül élsz. - Nem. - Nem? Most a lány sóhajtott. - Van egy fivérem. És ezzel befejeztem a társalgást, Pogány. A dolgok kezdenek veszélyes fordulatot venni. - Miért? - csodálkozott Monk. - Minél többet tud rólam, annál nehezebb lesz elvégeznie a munkáját. Azt hiszem, szörnyű dolog olyasvalakit megölni, akit kedvelünk. Nem gondolod, jó uram? - Ha engem kérdezel, én még soha nem öltem meg azt, akit szerettem - ismerte be Monk. - Valójában még soha nem öltem meg senkit. De azt hiszem, van valami igazság abban, amit mondasz. Caine-nek minden erejét össze kellett szednie, hogy ne kezdjen el őrjöngeni. - Jade, az irántad, érzett szeretetem felől

Julie Garwood

Az őrangyal

nem kell aggódnod. Ebben a pillanatban ugyanis te lennél az utolsó, akit kedvelni tudnék. A lány hátralépett. - Miért? - kérdezte. - Nem bántottalak meg semmivel. Mondd, Pogány, te mindig ilyen házsártos vagy? - Ne szólíts még egyszer Pogánynak! - Ugyan, miért ne? - Mert veszélyes, kis hölgy. A falnak is füle van - válaszolt Monk, mikor észrevette Caine arcán a kitörni készülő dühöt. Jól ismerte a grófot. Tudta, most érkezett el a pillanat, amikor könnyen elveszítheti józan eszét, s olyasmit tesz, amivel valóban teljesíti a lány kívánságát. - Nos, akkor milyen néven nevezzem? - kérdezte Jade a fogadóst. - Hívhatod Caine-nek - válaszolt Monk. Jade, hölgyhöz nem éppen illendő módon, felhorkant. - S még az én nevemet tartja furcsának! Caine karja hirtelen előrelendült. Megragadta a lány finom állát, s arcát erővel maga felé fordította. - Hogy hívják a fivéredet? - Nathan. - Hol van most Nathan? - Üzleti úton. - Miféle üzleti úton? Jade eltaszította a férfi kezét. - Tengeri kereskedelem. - Mikor jön vissza? Ha a lány tekintetével gyilkolni tudott volna, Caine már holtan hevert volna a fogadó koszos padlóján. - Két hét múlva - csattant fel jade. - Tessék. Válaszoltam minden kérdésedre. Most pedig légy olyan jó, és ne gyötörj tovább! - Hol élsz, Jade? - Uram, kérdezősködésedtől megfájdul a fejem. S egyáltalán nem vagyok hozzászokva, hogy üvöltözzenek velem. Caine Monkra pillantott, s elnevette magát. - Ez az ostoba nő azt akarja, hogy megöljem, s most mégis fejfájásra panaszkodik. Jade hirtelen kinyújtotta a kezét, megragadta a férfi állát, s tekintetét maga felé fordította. Szándékosan utánozta Caine

Julie Garwood

Az őrangyal

előbbi dühödt mozdulatát. A férfi úgy megütközött a lány merészségén, hogy képtelen volt megmoccanni. - Most rajtam a sor - jelentette ki Jade - Most én kérdezek, és te válaszolsz. Az első és legfontosabb dolog, amit, tudni akarok, hogy egyáltalán szándékodban áll-e végezni, velem. Habozásod megriaszt. Csakúgy, mint véget nem érő kérdezősködésed. - Ki kell elégítened a kíváncsiságomat, mielőtt döntenék a sorsod felől - mondta Caine hűvösen. - Nem. - Akkor nem öllek meg! - Te gazember! - sikított Jade - Megígérted, még mielőtt tudtad volna, ki lesz az áldozat. A szavadat adtad! - Hazudtam. Harag sápasztotta a lány arcát. - Csalódást okozol. Egy olyan méltóságteljes ember, mint te, nem szegheti meg ilyen könnyedén az adott szavát. Szégyelld magad! - Jade - felelte Caine. - Én soha nem állítottam magamról, hogy becsületes vagyok. - Ez igaz, hölgyem - vetette közbe buzgó helyesléssel Monk. A lány tekintetében gyűlölet izzott. Megfogta a férfi kezét, s egyenesen a szemébe nézett. - Azt hallottam, Pogány soha, soha nem szegi meg a szavát - sziszegte. - Rosszul hallottad - válaszolt Caine, s kihívóan előrehajolt. Megpróbált a beszélgetésre összpontosítani, de a lány tiszta, friss, bódítóan nőies illata egészen más útra terelte gondolatait. Jade megrázta a fejét. Caine egyszerűen nem jutott szóhoz. Még egyetlen nő sem merészelt szembeszállni vele. Elég, volt egyetlen rosszalló pillantás, s az előkelő, finom hölgyek alázatosan húzódtak félre útjából. Ez a lány más volt. Nemcsak hogy szembeszállt vele, de nyilvánvalóan egyenlőnek tartotta magát. Caine-nek hirtelen nevethetnékje támadt, de fogalma sem volt, miért. Jade megszállottsága annyira elragadó volt. - Remélem, akasztófán végzed - mondta. - A bolondját járattad velem. Nem hittem volna rólad, hogy ilyen aljas vagy.

Julie Garwood

Az őrangyal

Megpróbált elhúzódni az asztaltól, de Caine ujjai kezére kulcsolódtak. Újra előrehajolt, szája majdnem a lány ajkaihoz ért. - Kalóz vagyok, hölgyem. S a kalózok a legaljasabb teremtmények ezen a világon. A férfi újabb dühkitörésre számított. Legnagyobb döbbenetére azonban Jade keserves sírásba kezdett. Azonnal elengedte a finom kis ujjakat, s zavartan nyúlt zsebkendője után. Monk, látván mi történt, rögvest talpra szökkent, s a lányhoz sietett, hogy megvigasztalja. Félénken megszorította a vállát. - Jól van, no. Ne sírj, kislány, nincs semmi baj! - Mindenről ő tehet - hüppögött. - Semmi mást nem kértem tőle, csak egy kis szívességet. Könnyű munkát, ami igazán nem került volna nagy erőfeszítésébe. De nem, ő még ennyire sem képes. Még arra is hajlandó lettem volna, hogy várjak, míg megissza a frissítőjét - folytatta, s még keservesebben zokogott. Mire befejezte szánalmas, szívszaggató sírását, Monk vádlón meredt barátjára. - Felesleges volt ennyire felizgatnod a kicsikét! - mondta a grófnak. - Darabokra törted a szívét. A fogadós durván kitépte Caine kezéből a zsebkendőt, s óvatosan felitatta vele a lány keserű könnyeit. - Jól van, minden rendben lesz, nyugodj meg - vigasztalta. - Nem, nem lesz! - feleselt Jade. Hangját elfojtotta a zsebkendő, melyet Monk adott neki. - Soha életemben nem kértem senkitől szívességet. Csak most az egyszer, s durván visszautasítottak. Manapság már senki nem akar tisztességes módon pénzhez jutni. Nagyobb vitézség lopni, rabolni. Micsoda szégyen! Caine nem tudta mit tegyen, mit szóljon, szóljon-e egyáltalán. Nem tudta, hogy átölelje-e, s próbálja megvigasztalni, vagy inkább alaposan elnáspángolja, mint egy rossz gyereket. Csak egyetlen dologban volt biztos: ha Monk továbbra is ilyen ellenségesen viselkedik, beveri az orrát. - Milady, nem hiszem, hogy tisztességes pénzt elfogadni egy hölgytől, aztán megölni - érvelt Monk. - Miért ne lenne tisztességes? - ellenkezett a lány. Amennyiben a szóban forgó hölgy ezt akarja...

Julie Garwood

Az őrangyal

Monk gondterhelten vakarta meg kopasz feje búbját. - Ebben igaza van... - fordult Caine-hez. - Az isten sze... most meg mire készülsz? - kérdezte a gróf, mikor Jade elkezdte összeszedni az asztalra ömlött csillogó, pénzérméket. - Elmegyek - jelentette ki. - Elnézést kérek a zavarásért - Pogány, vagy Caine, vagy akárhogy is hívnak - suttogta. Bekötötte az erszény száját, aztán a köpenye zsebébe csúsztatta. Megfordult, s határozott léptekkel az ajtó felé indult. - Most meg hova a pokolba mégy? - kérdezte Caine. - Semmi közöd hozzá - válaszolt Jade - De hogy lásd, én nem vagyok olyan felfuvalkodott pökhendi alak, mint te, elmondom, hogy keresek valakit, aki készségesebb nálad. Ne aggódj, uram. Én soha nem adom fel. Biztos vagyok benne, hogy mielőtt a nap felkel, megtalálom a megfelelő embert. Caine az ajtóban kapta el. Megragadta a vállát, gyengéd erővel fordította maga felé, de ahogy a szemébe nézett, Jade újra sírni kezdett. Könnyei láttán a gróf dühöt érzett, nyugtalanságot és sajnálatot. Tétován vonta karjaiba a lányt. Úgy tűnt, csupán erre az ölelésre volt szüksége, hogy jobb belátásra térjen. Csak zokogott, s közben megpróbált bocsánatot kérni úrinőhöz méltatlan viselkedéséért. Caine hajlandó volt várni, míg a lány összeszedi magát. Nem akart vitatkozni vele: olyan hangosan sírt, hogy valószínűleg úgysem hallotta volna egyetlen szavát sem. S különben is, szánalmas helyzetéért egyedül őt hibáztatja. Kétségtelen, Jade a legzavarbaejtőbb nő, akivel valaha találkozott. Istenem, milyen csodálatosan puha a bőre! A lány teste tökéletesen illett a karjaiba. S bár gyűlölte a pityergő nőket, ettől az egytől nem akart szabadulni. Jade sírása hamarosan hüppögéssé csendesedett. Itt az idő, hogy beszéljen a fejével gondolta Caine. - Jade, a helyzet nem lehet olyan szörnyű, mint hiszed mondta simogatón. - Nemsokára itt a reggel, s biztos vagyok benne, hálás leszel, amiért nem teljesítettem kérésedet. - Mire felkel a nap, halott leszek. - Nem - válaszolta a férfi, s gyengéden magához szorította. - Nem hagyom, hogy bármi történjen veled. Megígérem, míg

Julie Garwood

Az őrangyal

mellettem vagy, a hajad szála sem fog meggörbülni. Nem akarhatod a halált, olyan fiatal vagy, és... - A fivérem szörnyen csalódott lenne, ha meghalnék mondta. - El tudom képzelni - felelt Caine szárazon. - De nem vagyok elég erős, hogy megküzdjek velük. Ha tudnád, mennyire elvetemültek. A legjobban attól félek, hogy... hogy megerőszakolnak, aztán megfojtanak. Nem akarok így, ilyen becstelenül meghalni. Abban nincs semmi méltóság. - Méltósággal meghalni? - kérdezte a férfi. - Istenemre, úgy beszélsz, mint egy hadvezér a döntő csata előtt. - Nem akarom, hogy úgy emlékezzenek rám, mint aki gyáván és becstelenül halt meg. - A bátyád gondoskodni fog rólad, ha hazatér? - Ó, igen - felelte, s közelebb fészkelte magát a férfihoz. Nathan soha nem hagyná, hogy bántsanak. Mióta a drága papa meghalt, ő az én oltalmazóm. A fivérem szörnyen erős ember. - Rendben van. Míg hazatér, vigyázok rád. Szavamat adom. A lány nem válaszolt Caine biztos volt benne a hála érzése olyannyira elöntötte szívét, hogy képtelen szólni. Hosszú, néma percek teltek el. Végül Jade kibontakozott öleléséből, s felnézett. Amit Caine a mélyzöldszempárban látott, még csak nem is emlékeztette a hálára. A pokolba is! A lány, vádlón nézett rá. - Egyszer már megszegted az adott szavad, uram. Megígérted, hogy megölsz, aztán meggondoltad magad. - Ez egészen más dolog. - Komolyan gondolod? - A lehető legkomolyabban - felelt Caine. - Az előbb említetted, hogy a bátyád két héten belül hazatér. Két hétről volt szó, igaz? A lány arca ünnepélyes kifejezést öltött. - Lehet, hogy hamarabb. De nem! Verd ki a fejedből az egészet! Nem teheted kockára az életedet miattam. Vérdíjat tűztek a fejedre. S én nem vállalom a felelősséget, hogy miattam kerülj bitóra. - Úgy látom, nem nagyon bízol a képességeimben, hölgyem. - Egyáltalán nem bízom a képességeidben - felelte Jade mindentudón. - Miért is tenném? Épp az imént ismerted be,

Julie Garwood

Az őrangyal

hogy a rólad keringő hírek csöppet sem felelnek meg az igazságnak. Lehet, hogy a fehér rózsa is csak egy humbug. Caine érezte, hogy a düh hullámai rögvest elnyelik józanságát. - Attól még nem kell ennyire csalódottnak lenned. - De igenis csalódott vagyok! - kiáltotta Jade - Egy szemernyi méltóság sincs benned. Ez az, ami igazán bosszant. És az igazat megvallva, elég nyápicnak tűnsz ahhoz, hogy megbirkózz az ellenségeimmel. Könnyű préda lennél. Nem, nagyon sajnálom, de ehhez a feladathoz te kevés vagy. Caine legszívesebben megfojtotta volna. Jade sarkon fordult, s kinyitotta az ajtót. Caine-t annyira megbénították a lány szavai, hogy majdnem futni hagyta. De csak majdnem. A bejárat előtt sikerült elkapnia. Hátracsavarta a kezét, s magához szorította a szökevényt, aztán Monkhoz fordult. - Senki nem tudhat arról, ami ma éjszaka történt. Add a szavad, Monk, hogy hallgatni fogsz. - Miért kellene a szavát adnia, mikor te oly könnyen megszeged a magadét? Egy úriember csak annyit követel meg másoktól, amennyit ő maga is megtesz. Az édesanyád, nem tanított jó modorra? - kérdezte pimaszul a lány. - Drága Jade - válaszolt Caine, a lány szemébe nézett, s finoman megsimogatta az arcát. - Elfelejted, hogy én nem vagyok úriember. Kalóz vagyok. Ha jól meggondolom, egy hajszálnyi különbség azért van a kettő között. A lány mozdulatlanná dermedt az érintésére. Caine biztos volt benne, hogy rémületet látott felvillanni a zöld szempárban. Nem értette, miért. Mikor elhúzta a kezét, a lány felébredt kábultságából, s azonnal a férfinek esett. - Valóban van némi különbség - motyogta. - Mondd csak Caine, fel tudlak dühíteni annyira, hogy megölj? - Nem mernék megesküdni az ellenkezőjére - válaszolta a férfi. - Engedj! Ne merészelj még egyszer hozzám érni. - Hogy ne merészeljek? - Nem. Gyűlölöm, ha egy férfi hozzám ér. - Isten szent szerelmére, akkor mégis, hogyan öljelek meg? A lány szemmel láthatóan nem fogta fel, hogy Caine csak ugratja. - Használj pisztolyt - mondta, aztán szigorúan összevonta szemöldökét. - Van pisztolyod? - Persze - felelte Caine bosszúsan. - És hova kellene...

Julie Garwood

Az őrangyal

- Egyetlen lövés, egyenesen a szívembe - magyarázta Jade - Pontosan kell céloznod. Nem akarok szenvedni. - Nem - bólogatott szaporán a férfi. - Szenvedésről szó sem lehet. - Mondd csak, mi az, amit ennyire mulatságosnak találsz? - kiáltott a lány mélységesen felháborodva. - Ha nem vennéd észre, épp a halálomról beszélgetünk. - Semmit nem találok mulatságosnak -válaszolt Caine. Valójában azon töprengek, vajon nem kívánod-e, hogy előbb megerőszakoljalak. A lány nagy levegőt vett. - Eszedbe ne jusson! - Milyen kár! - felelte Caine, tudomást sem véve Jade dühödt arckifejezéséről. - Uram, áruld el kérlek, a szüleid véletlenül nem első unokatestvérek? Mert pontosan úgy viselkedsz, mint egy idióta. Ha nem, akkor te vagy a legszívtelenebb ember, akivel életemben találkoztam. A lány tekintete úgy háborgott, mint a viharzó tenger! Caine arra gondolt, soha nem látott még ilyen csodálatos mélyzöld szempárt. Mintha ezer meg ezer smaragd tiszta, fénye ragyogna benne. - Egyáltalán nem vagyok meggyőződve, hogy valóban veszély leselkedik rád, Jade - jelentette ki. - Azt hiszem, túl élénk a fantáziád. - Mennyire gyűlöllek! - sziszegte a lány. - És ami a véleményedet illeti, hát... - Jade, fogd már be a szád! Halálosan unom már az egészet. Nem akarok hallani többet a halálodról. És ha továbbra is ilyen kihívóan nézel rám, esküszöm, hogy megcsókollak. - Megcsókolsz? - A lány szeme kerekre nyílt döbbenetében. - Miért akarnál megcsókolni? - Az igazat megvallva, fogalmam sincs. - Megcsókolnál egy olyan asszonyt, akit gyűlölsz? - Azt hiszem, igen - válaszolt. Caine, s huncutul elvigyorodott. - Ó, te nagyképű, felfuvalkodott... - Annyit dicsérsz, hogy a végén még elbízom magam. Jade alig tért magához.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Gyerünk, Monk, add a szavad! - követelte Caine anélkül, hogy egyetlen pillanatra is elfordította volna tekintetét a lányról. - Szavamat adom. Senkinek sem szólok a ma éjszakáról Caine, de mindketten tudjuk, hogy drága barátod, Lyon, úgyis rájön mindenre, mielőtt a nap lenyugszik. Úgyis kiszedi belőlem az igazságot. Előre figyelmeztetlek. Caine bólintott. Lyonwood grófja jó barátja volt. Caine az életét is rábízta volna. Gyakran dolgoztak együtt néhány bonyolult ügy kapcsán. - Igen, Lyon rá fog jönni - mormogta. - Reménykedjünk benne, hogy fiatal felesége és fia minden figyelmét lekötik. Különben, ha megtudja is, mire készülök, megtartja magának. Ha kérdezősködik, beszélj csak, Monk! De másnak egy szót sem, még Rhone-nak sem - tette hozzá Caine, Lyon legközelebbi barátjára utalva. - Minden érdeme ellenére Rhone túl sokat beszél. Monk bólintott. - Caine, aztán tudasd velem, mi lett a kis hölgy sorsa. - Monk! - szólt Jade, magára vonva a két férfi figyelmét. - Van pisztolyod? Olyan halálvágy csengett a lány hangjában, hogy Monknak belesajdult a szíve. Caine jól tudta, mi jár a fejében. - Nincs, és nem is lesz neki. - Hogy mim nincs? - kérdezte Monk. - Nincs pisztolyod, és nem fogod megölni Jade-et magyarázta Caine. - Nem, hát persze, hogy nem - bólogatott szaporán Monk. Caine, ugye nem feledkezel meg a csapdádról? - kérdezte végül. - Nem feledkezem meg róla - válaszolt Caine, aztán Jadehez fordult. Mikor jön érted a kocsid? Jade-et majd szétvetette a düh - Bérkocsin jöttem - mondta. - Nem úgy készültem, hogy ma éjjel még hazatérek. - Ellökte, magától a férfit, és felemelte a nagy szürke táskát az útról. - Minden tulajdonom ebben a táskában van. Vidékről jöttem - tette hozzá magyarázkodón. - S te minden tulajdonodat az utcán hagytad tolvajok prédájául? - Ez volt a szándékom - felelte a lány. Úgy beszélt, mint egy tanár értetlen diákjához. - Abban reménykedtem, talán

Julie Garwood

Az őrangyal

hasznát veszi valami szegény ördög. Nem lett volna rá szükségem többé, ha... - Elég! - Caine majdnem üvöltött. - Még egyszer ne merészeld szóba hozni a gyilkosságot! Megértetted? A lány nem válaszolt. Caine türelmét vesztve belemarkolt hosszú, vörös hajába. Jade felsikoltott, s a férfi ekkor vette észre a hatalmas duzzanatot a füle fölött. - Szent isten, ezt meg hol szerezted? - Hozzá ne érj! - kiáltotta a lány, s fájdalmasan megtapogatta a púpot. - Még mindig fáj. - Azt elhiszem - mondta a férfi, s óvatosan elengedte a vörös tincseket. - Hogy történt? - A csizmám sarka beleakadt a szőnyeg szélébe, elestem, és lebucskáztam a lépcsőn. A fejemet beütöttem a korlátba. magyarázta Jade - A bátyám házában történt - tette hozzá sietve. - Kis híján kileheltem a lelkemet. - Kilehelte a lelkét? - Caine fölöttébb furcsának találta a kifejezést, de egy szót sem szólt. - Akár meg is halhattál volna. Ennyire ügyetlen vagy? - Nem vagyok ügyetlen! - feleselt a lány. - Mi történt, miután elestél? - kérdezte Monk. Jade megvonta a vállát. - Sétálni mentem, hogy kiszellőztessem a fejem. Aztán üldözni kezdtek... - Üldözni? - érdeklődött Monk. - Kik? - kérdezte Caine szinte ugyanabban a pillanatban. Jade csípőre tette a kezét, s feddőn vonta össze szemöldökét. - Hát azok, akik a szemem láttára megölték azt a finoman öltözött úriembert - magyarázta. - Az ég szerelmére, ti nem is figyeltek rám. Hisz elmondtam már mi történt... Monk megrázta a fejét. - Erről egy szót sem szóltál, hölgyem - mondta. - Emlékeznék rá. - Szemtanúja voltál egy gyilkosságnak? Nem, Jade, ezt biztosan nem említetted. - Akkor csak akartam - motyogta a lány zavartan, aztán bosszúsan sóhajtott. - Mindent elmondtam volna, ha nem vered ki a fejemből az átkozott kérdezősködéseddel. Csak magadat hibáztathatod. - A baleseted előtt vagy után láttad a gyilkosságot? kérdezte Caine szigorúan.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Előtte... nem, utána. Azt hiszem. Ó, nem emlékszem pontosan. Hirtelen úgy megfájdult a fejem. Kérlek, hagyd abba a kérdezősködést, uram. Caine a fogadóshoz fordult. - Minden világos - mondta. Jade-re nézett. - Ezt a köpenyt viselted, mikor a baleset történt? - Igen - válaszolt a lány. Zavartan nézett hol Caine-re, hol Monkra. - De miért... - Akkor szakítottad el, s akkor horzsoltad meg az arcod, amikor leestél, igaz? Jade túlságosan leereszkedőnek találta a férfi modorát. - Elárulnád végre, mi jár a fejedben? - Pofonegyszerű - válaszolta Caine. - Megütötted a fejed. Ezért viselkedsz úgy, mint akinek elment az esze. Bár véleményem szerint a legtöbb nő anélkül is úgy viselkedik. De ne aggódj, néhány nap múlva rendbe jössz, s öngyilkosság helyett azon fogod törni a fejed, melyik ruhádat viseld a legközelebbi bálon. - Nem ment el az eszem! - kiáltotta Jade - Csak összezavarodtál egy kicsit. - Nem zavarodtam össze egyáltalán! - Fejezd be az ordibálást! - parancsolta Caine. - Ha belegondolsz abba, amit... - Caine elhallgatott a lány gyilkos tekintete láttán. - Nem vitatkozom most veled. Majd, ha jobban leszel... - Caine-nek igaza van, hölgyem - suttogta Monk. - Ha tényleg megöltek volna egy úriembert, már rég ideért volna a híre. Hallgass Caine-re! A javadat akarja. - Ha valóban csak kitaláltam az egész históriát, akkor nincs szükség rá, hogy megvédj. - Dehogy nincs! - válaszolt Caine. - Csakhogy most már tudom, kitől kell megoltalmaznom téged. Jade próbált közbevágni, de a férfi nem vett róla tudomást. - Akár tetszik, akár nem, valóságos veszedelem vagy, míg fel nem épülsz teljesen. Isten ellen vétenék, ha most magadra hagynálak. - Gyengéden elmosolyodott. - Úgy is fogalmazhatnánk, hogy te vagy az, aki ellen meg kell, hogy védjelek. Add ide azt a táskát! Majd én viszem. Jade megpróbálta felemelni Caine elől. Dulakodás lett a vége, melyből Caine került ki győztesen. - Az isten szerelmére, mit tartasz benne? - kérdezte. - Nehezebb, mint te.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Minden tulajdonom ebben van - felelte Jade. - Ha túl súlyosnak találod, boldogan viszem helyetted. Caine megrázta a fejét, s a lány kezéért nyúlt. - Gyere, no. A következő sarkon vár a hintóm. Már rég ágyban lenne a helyed. Jade mozdulatlanná dermedt. - Kinek az ágyában? Caine olyan hangosan felsóhajtott, hogy a közeli árkádok alatt szunnyadó részegek felriadtak álmukból. - A sajátodban csattant fel. - Nyugodj meg, az erényed biztonságban van. Nem szokásom szüzeket cipelni az ágyamba, főleg nem olyanokat, mint te. Azt hitte, sikerült meggyőznie a lányt. Persze, amit mondott, nem volt teljesen igaz. Annyira szerette volna megcsókolni, bár maga sem tudta eldönteni, vajon nem néhány másodpercnyi csendre áhítozott-e csupán. - Egy újabb törvény? - kérdezte. - Szüzekkel nem kezdesz? Jade arckifejezése megbántottságáról tanúskodott. Caine, értetlenül vonta össze szemöldökét. - Nem. S olyan nőkkel sem, akiket különösebben nem kedvelek. Úgyhogy légy egészen nyugodt! Semmi nem fenyegeti szűzi erényedet. Caine mondandója befejeztével megkockáztatott egy fölényes mosolyt. - Azt hiszem, tényleg gyűlöllek - motyogta Jade. – Nos, te is biztonságban érezheted magad. Hamarabb lennék legutolsó, kosztól bűzlő matrózé, mint a tied. - Helyes. - Igen, nagyon helyes - válaszolt Jade. Eltökélte, ha belepusztul, akkor is az övé lesz az utolsó szó. - S ha továbbra is így vonszolsz magad után, sikítozni kezdek. A nevedet fogom kiabálni, Pogány, míg ide nem csődül a környék összes csendőre. - Nem én vagyok Pogány. - Micsoda? Jade majdnem elesett. Szerencsére Caine elkapta, mielőtt a földre huppant volna. - Azt mondtam, nem én vagyok Pogány. - Akkor ki a nyavalya vagy? Ekkor érték el a hintót, de Jade nem volt hajlandó be szállni, míg választ nem kap kérdésére. Caine feladta a küzdelmet. A bakra dobta a táskát, aztán szembefordult a lánnyal. - A nevem valójában Caine.

Julie Garwood

Az őrangyal

Cainewood grófja vagyok. Most pedig leszel szíves beszállni. Sem a hely, sem az idő nem alkalmas a csevegésre. Az úton majd mindent elmagyarázok. - Megígéred? - Megígérem - morogta a férfi bosszúsan. A lány nem hitt neki. Karba fonta kezét. - Szégyelld magad, Caine! Hogyan merészelted azt a nemes lelkű... - Sok mindent el lehet mondani a gazemberről, de arra mérget vehetsz, hogy a nemeslelkűség olyan távol áll tőle, mint koldustól a királyság. - Hogy mondhatsz ilyet? - kérdezte a lány. - Lefogadom, hogy soha nem találkoztál vele. Pedig... A férfi olyan erősen megszorította Jade karját, hogy a fájdalomtól a torkán akadt a szó. A következő pillanatban Caine letépte a virágot a kabátjáról, a földre dobta, aztán csöppet sem úriemberhez méltó gyöngédséggel belökte a lányt a hintóba. Odabenn teljes volt a sötétség. S ahogy a kocsi nekiindult az éjszakának, Jade hátradőlt az ülésen. Megkönnyebbülten sóhajtott. A vaksötétben Caine nem látta, hogy mosolyog. Hosszú percekig ültek néma csendben. - Miért adtad ki magad Pogánynak? - Hogy elkaphassam - válaszolt Caine. - Miért? - Majd később - csattant fel a férfi. - Később mindent elmondok, rendben? Caine biztos volt benne, tettetett durvasága elriasztja a lányt a további kérdezősködéstől. Életében nem tévedett még ekkorát. - Azért vagy dühös, mert miattam szem elől tévesztetted a prédádat? A férfi érezte, türelme fogytán van. - Nem tévesztettem szem elől semmit. Főleg nem miattad. Ma éjszaka már biztosan nem jött volna el. S különben is, mihelyt gondoskodtam rólad, folytatom a vadászatot, ne aggódj. Jade egyáltalán nem aggódott, de esze ágában sem volt ezt Caine tudtára adni. A férfi egyáltalán nem tévesztette szem elől áldozatát. Azért ment a fogadóba, hogy elkapja Pogányt. És pontosan ezt tette.

Julie Garwood

Az őrangyal

Jade kiválóan teljesítette a küldetését. A fivére elégedett lesz.

Julie Garwood

Az őrangyal

Harmadik fejezet Milyen kellemes érintése van a könnyeknek! Jade maga is meglepődött érzelmei spontán kitörésén. Ez az ősrégi trükk nem szerepelt ördögi tervében, hogy kicsalogassa a férfit a fogadóból. Persze, mikor rádöbbent, milyen hatással vannak Caine-re a könnyek, igyekezett hasznot húzni kétségkívül őszinte sajnálatából. Nem is gondolta volna magáról, hogy ilyen tehetséges komédiás. Parancsra sírni pokolian nehéz, de meg lehet tanulni azt is. Jade büszkén gondolta, milyen gyorsan elsajátította a sírás tudományát. Viselkedése csöppnyi szégyenérzetet sem keltett szívében. Rossz idők, rossz szokások - mondogatta Fekete Harry, s a lány arra gondolt, fogadott nagybátyja mindig is meglátta a dolgok lényegét. Ó, a drága Harry bácsi! Az együtt töltött hosszú évek során még ő sem látta sírni soha. Még akkor sem, mikor ellensége, McKindry megkorbácsolta. Bár az ütések úgy égettek, mint a pokol tüze; Jade egy árva hangot nem eresztett ki a torkán. Harry bácsi mikor meglátta, mi történt, pokoli haragra gerjedt, s bár a gazember sokkal erősebb volt, mint ő, a hajó fedélzetéről egyetlen ütéssel a tengerbe taszította. Harry bácsi valószínűleg dühöngene, ha tudná, nevelt lánya mire készül. Jade az életét is rábízta volna nagybátyjára, mégsem avathatta tervébe. Egyszerűen nem volt rá idő, hogy titkos búvóhelyükre hajózzon, s elmagyarázzon mindent. S most nagyon sok múlott a gyorsaságon: Caine élete forgott kockán. Jade mindent tudott Cainewood grófjáról, s rendkívül ellentmondásos személyiségnek tartotta: durva, arcátlan fráternek, aki ugyanakkor nemes lelkű, becsületes úriember volt. Volt szerencséje végigolvasni a férfi személyi aktáját, s betéve tudta, minden betűjét. Jade-nek megvolt az a jó tulajdonsága, hogy első olvasásra megjegyzett mindent. S bár ő maga nem tulajdonított nagyobb jelentőséget e képességének, be kellett vallania, hogy néha bizony nagyon is jól jött. Caine adatainak megszerzése majdhogynem lehetetlen vállalkozásnak tűnt. Mint minden fontos okmányt, Caine személyi aktáját is hét lakat alatt lepecsételve őrizték a Hadügyminisztérium irattárában. Jade számára hatalmas

Julie Garwood

Az őrangyal

kihívást jelentett a feladat, de harmadik próbálkozását végül siker koronázta. Disznóság, hogy Cainewood adatai között sehol nem említették, ő a legszebb férfi egész Angliában. Az is bosszantó, hogy a kegyetlen jelző legalább ötvenszer szerepelt az írásban, de egyetlenegyszer sem találkozni Caine neve mellett az ellenállhatatlan vagy a vonzó kifejezéssel Azt pedig senki nem tartotta fontosnak megemlíteni, hogy a gróf milyen hatalmas termetű. Jade-nek eszébe ötlött, milyen kényelmetlenül érezte magát, mikor megtudta Caine fedőnevét: a grófot felettesei Vadásznak hívták. Mire végigolvasta az aktát, tudta miért kapta épp ezt a nevet. Caine soha nem adta fel. Az egyik eset kapcsán például már minden a nyomozás folytatása ellen szólt. A minisztérium lezárta az ügyet, de Caine hajthatatlan volt. Olyan kitartással és türelemmel űzte tovább áldozatát, mint egy vérbeli vadász. És a végén ő győzött. Caine azon a napon lépett ki a hírszerzés kötelékéből, mikor megtudta, hogy fivére, Colin meghalt. Az utolsó bejegyzés szerint, melyet Sir Michael Richards főtanácsnok látott el kézjegyével, Caine döntését apja is támogatta. Williamshire hercege egy fiát már feláldozta a haza oltárán, nyilvánvalóan nem akart még egyet elveszíteni. Richards azt is feljegyezte, kilépése napjáig Caine sem tudott arról, hogy testvére is a kormánynak dolgozott. Colin és Caine népes családból származtak. Caine volt a legidősebb a hat gyerek közül: egy öccse és négy húga volt. A gyerekek imádták családjukat. Caine természeténél fogva mindig igyekezett megvédeni a gyengébbeket, s Jade bármilyen szégyenletes - ezt maximálisan ki is használta célja eléréséhez. Felkészült rá, hogy kedvelni fogja Caine-t. Végül is Colin bátyja volt, Coliné, akiért szenvedélyesen rajongott, azóta a pillanat óta, hogy kihalászta a tengerből. A félholt fiú legelső szava a bátyja neve volt. Kétségbeesetten könyörgött Jade-nek, hogy őt mentse meg. Igen, Jade tudta, hogy kedvelni fogja Caine-t, de arra nem számított, hogy ilyen észveszejtően vonzódni fog hozzá. Ismeretlen érzések kavarogtak lelkében, ami aggodalommal töltötte el: tudta, ha szabadjára engedi őket, elveszett. Ezért is viselkedett annyira ostobán a férfival. Minden olyan női

Julie Garwood

Az őrangyal

tulajdonságot igyekezett felvonultatni, melyről úgy hitte, Caine taszítónak találja majd. Úgy sírt, mint egy elkényeztetett gyerek, és persze minden szavába belekötött. A legtöbb férfi megőrül egy ilyen nőtől - gondolta Jade, vagy legalábbis őszintén remélte. A körülmények arra kényszerítik, hogy az elkövetkezendő két hetet Caine mellett töltse. Két hét, aztán minden megy tovább a maga megszokott útján. E1 kellett hitetnie a férfival, hogy szüksége van az oltalmára. Ez volt az egyetlen módja, hogy a közelében maradhasson, s megvédje a rá leselkedő halálos veszedelemtől. Caine felsőbbrendűségi érzése a nőkkel szemben csak megkönnyítette a dolgát. Mégis volt valami, amitől Jade tartott. Caine rendkívül éles elméjű. Vadászösztönei félelmetesen kifinomultak. Ezért is parancsolta embereinek, hogy a férfi vidéki házánál várjanak rá, a villa körüli sűrű erdőben. Két hétig ők látják majd el a fegyveres őrség feladatát. Minden baj forrását azok az átkozott levelek jelentették. Bárcsak soha ne talált volna rájuk! Persze, ami megtörtént, megtörtént - gondolta Jade bosszúsan. Késő bánat! Siránkozással nem jut semmire. Ő okozott minden szerencsétlenséget azzal, hogy megmutatta Nathannek apjuk leveleit, s most rajta a sor, hogy helyrehozza a dolgokat. Jade félresöpörte baljós gondolatait. Csak most döbbent rá, hallgatásával veszedelmesen hosszú időt adott Caine-nek, hogy eltöprengjen a történteken. A csend most nagyon könnyen az ellenségévé válhat. - Caine, mit gond... - Csitt, drágám! - parancsolta Caine. - Hallod ezt a... - Ezt a furcsa nyikorgást? Már éppen említeni akartam válaszolt a lány. - Mintha valami csikorogna... Miller! - kiáltott ki Caine az ablakon. - Állj meg! A hintó megállt, abban a pillanatban, a bal hátsó kerék leszakadt tengelyéről. Jade a padlóra zuhant volna, ha Caine el nem kapja. Egy hosszú percig tartotta a karjaiban. - Rossz időzítés, nem gondolod? - suttogta a férfi. - Szerintem, csapda! - suttogta Jade. Caine nem válaszolt. - Maradj itt, Jade. Megnézem, mit tehetek. - Légy óvatos! - figyelmeztette a lány. - Lehet, hogy itt ólálkodnak a közelben.

Julie Garwood

Az őrangyal

Caine bosszúsan sóhajtott, aztán kinyitotta az ajtót. - Óvatos leszek - ígérte. Abban a pillanatban, hogy az ajtó becsapódott mögötte, Jade felállt, kimászott. A kocsis ura mellett állt. - El nem tudom képzelni, mi történt, milord. Minden nap ellenőrzöm a kerekeket. Reggel még teljesen épnek látszott. - Nem hibáztatlak, Miller - válaszolt Caine. - Eléggé lehúzódtunk az út szélére, nyugodtan itt hagyhatjuk a hintót éjszakára. Fogd ki a lovat, Miller! Majd én... Caine ekkor pillantotta meg a lányt, aki egy hatalmas tőrt szorongatott a kezében. Úgy érezte, rögvest kitör belőle a nevetés. - Tedd le azt a tőrt! Még megsebesíted magad. Jade óvatosan visszacsúsztatta fegyverét köpenye zsebébe. - Idekint könnyű célpont vagyunk. Bárki lecsaphat ránk. - Akkor mássz vissza a kocsiba! - tanácsolta Caine. Jade úgy tett, mintha nem hallotta volna. - Miller, mit gondolsz, valaki babrált a kerékkel? – fordult Caine a kocsishoz. A kocsis a törött tengelycsonkhoz hajolt. - A fejemet teszem rá - suttogta. - Milord, ezt valaki elfűrészelte. Nézd meg magad, frissek a fűrésznyomok. - Most mihez kezdünk? - kérdezte Jade Caine-től. - Lóháton megyünk tovább - jelentette ki. - És mi lesz Millerrel? Ha itt hagyjuk, lehet, hogy őt is megölik. - Minden rendben lesz, hölgyem – szólt közbe a kocsis. – Van nálam egy flaska, teli konyakkal. Fázni nem fogok. Beülök a hintóba, míg Broley értem nem jön. - Ki az a Broley? – érdeklődött Jade. - Az egyik tigris – válaszolt Miller. Jade-nak fogalma sem volt róla, hogy a férfi miről beszél. - A barátod egy… hmm, vadállat? Caine felnevetett. - Broley az emberem – mondta, majd a lány értetlen atckifejezése láttán hozzátette: Majd később elmagyarázom… - Kocsit kell bérelnünk! - jelentette ki Jade nagy hirtelen, s szigorúan karba fonta a kezét. - Akkor mindannyian továbbmehetnénk, s nem kellene aggódnunk Miller miatt. - Az éjszaka közepén? Ilyenkor nem járnak errefelé üres hintók.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Mi lenne, ha visszamennénk Monkhoz? - kérdezte lány. Reggelig ott maradhatnánk, aztán... - Lehetetlen - felelte Caine. - Monk valószínűleg már bezárt, s hazament. - Nem beszélve arról, hogy a Léhűtő jó messzire van innen - jegyezte meg Miller, miközben eloldozta a lovat. Jade Caine mellé sompolygott, és megfogta a kezét. - Caine!... - suttogta. - Tessék? - Azt hiszem, tudom, mi történt a kerékkel. Szerintem ugyanazok voltak, akik... - Csend legyen! - suttogta a férfi. - Minden rendben lesz. - Honnan tudod? A lány hangja annyira rémült volt, hogy Caine legszívesebben átölelte volna. - Az ösztöneim - kérkedett. Édesem, ne hagyd, hogy a képzeleted elragadjon. - Túl késő van - sóhajtott Jade bosszúsan. - Ó, istenem, már megint kezded! Ekkor dördült el a lövés. Jade egyetlen mozdulattal teperte a férfit a földre. A golyó Caine halántéka mellett süvített el, kis híján eltalálta. Bár ő maga biztos volt benne, hogy véletlenül, de be kellett látnia: Jade épp az imént mentette meg az életét. Caine feltápászkodott, s Jade-et is felrántotta a földről. Rohanni kezdtek. Újabb lövések hasítottak a levegőbe. Jade már hallotta az üldözők csizmáinak dübörgését. Mintha megvadult ménes rohanna feléjük, hogy halálra tiporja őket. Futottak tovább. Jade-nek már fogalma sem volt róla, hol lehetnek. Caine azonban szemmel láthatóan úgy ismerte a területet, mint a tenyerét. Sikátorok és mellékutcák labirintusán vezette keresztül. Szaladtak tovább, Jade úgy érezte, nem bírja már sokáig. Mintha ezer tűt szúrtak volna mellkasába minden lélegzetvételre fájdalmasan izzott fel agyonhajszolt tüdeje. Mikor összeesett, a férfi a karjába emelte, s futott tovább, szemernyit sem veszítve iramából. Még akkor is rohant, mikor az üldözők lépteit elnyelte a távolság. Ekkor érték el a régi hidat, mely átívelt a Temzén. Caine megállt. A rozoga korlátnak vetette hátát, és körülnézett. Nyilvánvalóan megfeledkezett a lányról, akit még mindig ott tartott a karjaiban.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Ezt megúsztuk. A pokolba, ma éjszakára elhagytak az ösztöneim. A férfi hangja egyáltalán nem olyan volt, mint aki mérföldeket rohant. Nem kapkodott levegő után, mellkasa nyugodt tempóban emelkedett-süllyedt, ami igazán meghökkentette Jade-et. - Mondd Caine, te éjszakánként London sikátoraiban szoktál rohangálni? Caine összevonta a szemöldökét: - Micsoda ostoba kérdés! Ugyan miért tenném? - Nem tűnsz kimerültnek - válaszolta a lány. – Emellett egyetlenegyszer sem futottunk zsákutcába - tette hozzá. - Jól ismered ezt a környéket, ugye? - Hát, igen - vonta meg a vállát Caine olyan erővel, hogy Jade majdnem leesett. Ijedten kapaszkodott a férfi nyakába. Csak ekkor döbbent rá, hogy Caine még mindig a karjaiban tartja. - Most már letehetsz - jelentette ki méltóságteljesen. Biztos vagyok benne, hogy nyomunkat vesztették. - Én meg nem! - mordult fel Caine. - Egyszer már figyelmeztettelek, mennyire gyűlölöm, ha egy férfi hozzám ér. Tegyél le! - Parancsolóan pillantott Cainere, aztán egy hirtelen jött gondolattól vezérelve megkérdezte. Ugye nem engem fogsz hibáztatni azért, mert az ösztöneid cserben hagytak? - Nem, nem foglak hibáztatni. Hagyj békén az átkozott kérdéseiddel! - Nincs kedvem vitatkozni. Kérj gyorsan bocsánatot, és minden el van felejtve. - Bocsánatot kérni? - hüledezett Caine. - Miért? - Mert azt gondoltad rólam, hogy túl élénk a fantáziám kezdte Jade. - Ezenfelül, mert azt mondtad, hogy elment az eszem, és legfőképpen azért, mert nem viselkedtél velem illendően. Caine elmosolyodott. Esze ágában sem volt bocsánatot kérni. Jade ekkor fedezte fel a férfi arcán azt a gödröcskét, mely olyan csibészesen bájossá varázsolta mosolyát. - Egy roskatag hídon állunk London leghírhedtebb negyedének közepén, egy csapat gyilkossal a nyomunkban, és téged az izgat, hogyan bírj rá a bocsánatkérésre. Édesem, neked tényleg elment a józan eszed!

Julie Garwood

Az őrangyal

- Én soha nem felejtek el bocsánatot kérni, ha valamit vétettem - jegyezte meg Jade. Caine bosszúsan vonta össze szemöldökét. Jade elmosolyodott. Uramatyám, ez a férfi volt a legszebb gazfickó, akit életében látott. A holdfény ezüst fátyla ellágyította kemény vonásait, Jade kezdte bánni, hogy feldühítette. Valójában arra vágyott ebben a pillanatban, hogy a férfi újra mosolyogjon. - Jade, tudsz úszni? - Igen. Miért kérded? Caine válasz helyett átvetette Jade-et a vállán, és felkapaszkodott a korlátra. A lány haja a csizmáját verte. Amikor újra a karjába csúsztatta karcsú testét, Jade felkiáltott. - Mi a fészkes fenét művelsz? - Erősen megragadta Caine kabátját. - Tegyél le, azonnal! - Bekerítettek minket. Vegyél nagy levegőt, édesem. Megyek utánad. Jade-nek csupán annyi ideje maradt, hogy egy kétségbeesett „nem!"-mel tiltakozzon. Sikítani kezdett, s a rémült, dühödt hang hideg acélként szakította át az éjszaka csendjét. De már zuhant is. Nem hagyta abba a sikoltozást, míg el nem érte a vízfelszínt. Az utolsó pillanatban csukta be a száját, mielőtt a dermesztő hullámok összecsaptak a feje fölött. Köpködve-fuldokolva emelkedett fel a felszínre, de azonnal becsukta a száját, amint megérezte fürdője posványos szagát. Azért sem fog belefulladni ebbe a mocsokba! - esküdözött. Nem, életben fog maradni. Legalábbis addig, míg meg nem találja védelmezőjét, s bele nem fojtja a vízbe. Hirtelen valami megütötte a lábát. Jeges rémület markolt a szívébe. Zavarodottságában meg volt róla győződve, hogy cápák támadták meg. Caine feje bukkant fel mellette. A férfi átkarolta a derekát. Hagyta, hogy az áramlat a híd alá sodorja őket, biztos helyre az ellenség szeme elől. A lány Caine vállába kapaszkodva mindenáron megpróbált kimászni a vízből. - Maradj nyugton! - parancsolta a férfi. Jade átkarolta a nyakát. - Cápák vannak a vízben suttogta. - Mindjárt elkapnak minket. A lány rémült hangjából Caine arra következtetett, hogy azonnal elveszíti önuralmát. - Itt nincsenek cápák - mondta. Nem élnének meg ebben a vízben.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Biztos? - Biztos - válaszolta. - Tarts ki még egy kicsit, édesem. Nemsokára kint leszünk ebből a posványból. Jade szemmel láthatóan megnyugodott. Jó mérföldet sodródtak az árral, míg végre ki tudtak mászni egy füves helyen. Jade legszívesebben kitekerte volna Caine nyakát, de annyira fázott, annyira elesettnek érezte magát, hogy sokáig képtelen volt akár egy szót is szólni. - Bűzlök, mint a döglött hal - nyöszörögte kétségbeesetten. - Tényleg - bólogatott Caine, s alig tudta elfojtani feltörő mosolyát. - Csakúgy mint te, te... csaló! - Csaló? - hüledezett Caine, miközben megszabadult átázott kabátjától. - Mit akarsz ezzel mondani? Jade megpróbálta kicsavarni szoknyájából a vizet. Nedves fürtjei a szemébe lógtak. Dühösen seperte ki őket arcából. - Ne játszd előttem az ártatlant - motyogta. Végül feladta a hiábavaló küzdelmet, hogy megszabaduljon a ruháját átitató koszos létől. Szorosan összefonta a karját maga előtt, s dideregve fordult a férfihoz. Pogány soha nem dobott volna egy gyenge nőt a Temzébe! - Jade, csak azt tettem, amit az adott körülmények között a leghelyesebbnek tartottam - védekezett Caine. - A köpenyem is odaveszett! - kiáltott Jade kétségbeesetten. - Majd veszek neked egy másikat. - Minden vagyonom abban a köpenyben volt - mondta. Nos? - Nos, mi? - Menj, és hozd vissza! - Micsoda? - Keresd meg, és hozd ki a vízből! - parancsolta ellentmondást nem tűrő hangon a lány. - Itt megvárlak. - Na ne viccelj! - Egyáltalán nem viccelek - folytatta Jade - Vagy egy mérföldet sodródtunk. Nem lehet messze. - Nem. - Tessék? - Soha nem találnám meg - érvelt Caine. - Valószínűleg már a folyó fenekére süllyedt.

Julie Garwood

Az őrangyal

Jade pityeregni kezdett. - Földönfutóvá lettem, s mindez a te hibád! - Ne kezd megint! - förmedt rá a férfi. - Most nincs idő a hisztériázásra. Jól hallotta a lány felháborodott sóhaját, és elmosolyodott. Jade kezdi visszanyerni az erejét - gondolta. - Megvan még a cipőd, vagy tovább kell, hogy cipeljelek? - Fogalmam sincs - válaszolt amaz. - Egyáltalán nem érzem a lábamat. - Hát nézd meg, a fenébe is! - Persze, persze - motyogta a lány, s óvatosan megemelte lucskos szoknyáját. - Megvan mind a kettő. Nos - tette hozzá -, hajlandó vagy végre bocsánatot kérni? - Nem - jelentette ki hidegen Caine. - Nem fogok bocsánatot kérni. És vedd lejjebb a hangerőt, ha nem akarod, hogy London összes gyilkosa idecsődüljön, - Rendben van - suttogta Jade s közelebb húzódott a férfihoz. - Mondd csak Caine, mit tettél volna, ha történetesen nem tudok úszni? - Ugyanezt - válaszolta Caine. - Csak akkor együtt ugrottunk volna. - Nem is ugrottam! - feleselt Jade - De mindegy. Annyira fázom. Most mit fogunk csinálni? Caine megfogta a lány kezét, és megindult a part mentén. - Elmegyünk egy barátomhoz. Itt lakik a közelben. - Caine, a kabátod! - figyelmeztette Jade, s mielőtt a férfi bármit is mondhatott volna, a felöltőhöz rohant, felemelte a földről, s visszasietett hozzá. Idegesen simította ki arcából elázott fürtjeit. - Szörnyen nézek ki, ugye? Caine átkarolta a vállát. - Az mind semmi a szagodhoz képest! - válaszolt vidáman. Magához ölelte a lányt, aztán megjegyezte. - Leginkább oszló tetem bűzéhez fogható. Jade öklendezni kezdett. Caine a lány szájára szorította tenyerét. - Ha kihányod a vacsorádat, nagyon mérges leszek rád. Épp elég bajom van enélkül is. Jade beleharapott a férfi kezébe. - Nem is vacsoráztam jelentette ki. - Üres gyomorral indultam a halálba. - Könnyen oda is juthatsz, ha így folytatod - motyogta Caine. - Várjunk csak egy kicsit! Mi a fenéért akartál üres gyomorral meghalni? - kérdezte kíváncsian.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Rémületükben az emberek gyakran lesznek rosszul. Arra gondoltam, talán én is így járok, mielőtt te, szóval... na mindegy, hagyjuk. Egyszerűen nem akartam összehányt ruhában a teremtő színe elé járulni. Ez minden. - Bárcsak ne kérdeztem volna meg - sóhajtott Caine. Nézd, nemsokára Lyonékhoz érünk. Ott megfürödhetsz. Attól majd jobban leszel. - Ő az, akitől Monk fél? - Miért félne tőle? - Ő maga mondta, hogy ez a Lyon úgyis kiszedi belőle, mi történt ma éjjel - felelte Jade. - Kedvelni fogod Lyont. - Ha valóban a barátod, efelől kétségeim vannak - válaszolt a lány. - De mindent megteszek, hogy megkedveljem. Hosszú percekig némán ballagtak, Caine árgus szemmel figyelt minden árnyat, s minden gyanús zajra megálljt parancsolt. Jade mosolygott magában. A férfi szemmel láthatóan halálosan komolyan vette oltalmazó szerepét. - Caine, mit csinálunk, miután megfürödtünk? - Leülünk, és te elmondasz nekem mindent, ami történt. - Már elmondtam, bár te egyetlen szavamat sem hitted el, igaz? - Igaz - ismerte be Caine. - Különben az az érzésem, annyira ellenséges vagy velem, hogy bármit is mondanék, nem hinnél nekem. Ez esetben semmi értelmét nem látom. - Egyáltalán nem vagyok veled ellenséges - szakította félbe Caine dühösen. Jade úrinőhöz nem éppen illendően felhorkant. Caine nem szólt. Túl fáradt volt ahhoz, hogy vitatkozzon. Örökkévalóságnak tűnő ideig mentek, sikátorok, mellékutcák útvesztőjén keresztül. Mire az impozáns, vöröstéglás - épülethez értek, Jade majdnem összeesett a kimerültségtől. Caine dübörgésére egy hatalmas termetű alak nyitott ajtót. Homlokán hosszú sebhely húzódott. Tekintete - mely korántsem volt barátságos - arról tanúskodott, hogy nem igazán örül, amiért álmából felverték. Jade félénkén húzódott Caine háta mögé.

Julie Garwood

Az őrangyal

A férfi, aki Jade feltételezése szerint maga volt Lyon, semmi mást nem viselt, csak egy fekete térdnadrágot. Bosszús arckifejezése egy csapásra eltűnt, amint meglátta barátját. - Caine? Az isten szerelmére, mi történt? Gyertek be! sietett barátja elé. Már nyújtotta a kezét, hogy üdvözölje, de aztán hirtelen meggondolta magát. Nyilvánvalóan mellbe vágta a bűz, melyet kései vendégei árasztottak magukból. Jade szörnyű zavarban érezte magát. Szemrehányó pillantást vetett Caine-re, hogy tudomására hozza, szerencsétlen helyzetéért egyes-egyedül őt teszi felelőssé. Aztán belépett a hatalmas, fényűzően berendezett hallba. Egy csodálatosan szép nő sietett le a csigalépcsőn. Hosszú, aranyszőkén csillogó haja zuhatagként omlott vállára. Caine gyorsan bemutatta őket: - Jade, ez itt Lyon és felesége, Christina. Jade lehajtotta a fejét, s mereven nézte a cipőjét. Egyetlen szót sem szólt. - Mi történt veletek? - kérdezte Lyon. Jade felkapta tekintetét, s Lyonhoz fordult. Kisöpörte arcából az összetapadt tincseket. - Ez a gazember a Temzébe hajított! - jelentette ki. - Hogy mit csinált? - kérdezte Lyon, s alig bírta visszafojtani nevetését, mert egy csirkecsontot vett észre a lány fürtjei között. - Caine a Temzébe dobott! - ismételte meg Jade. - Valóban? - kérdezte Christina. Nem akart hinni a fülének. Jade az asszony felé fordította tekintetét. - Valóban. - jelentette ki méltóságteljesen - És mindezek után még csak bocsánatot sem kért! - Utolsó szavai sírásba fulladtak. - Mindent elrontott - zokogta. - Először a hintója robbant le, aztán az ösztönei hagyták cserben. Az én tervem sokkal jobb volt. De ő túl makacs ahhoz, hogy ezt beismerje. - Elég! - figyelmeztette Caine. - Miért dobtad ezt a szegény kislányt a Temzébe? kérdezte Christina Caine-t. Karját kitárva Jade-hez sietett. Istenem, biztos halálra fagytál - mondta együtt érzőn. Már majdnem a lányhoz ért, amikor hirtelen mozdulatlanná dermedt, s elfintorodott. - Nem volt más választásom - vonta meg a vállát Caine. - Azt hiszem, gyűlölöm - mondta Jade Christinának.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Nem érdekel, hogy a barátai vagytok vagy sem. - Jade újra zokogni kezdett. - Ez egy alávaló gazember. - Igen, néha valóban úgy viselkedik - helyeselt Christina. De hidd el, vannak nagyon jó tulajdonságai is. - Én még eggyel sem találkoztam - suttogta Jade. Christina nagy levegőt vett, s belekarolt a lányba. - Gyere, Jade! A fürdőd azonnal kész lesz. Lyon, jobb lesz, ha felébreszted a személyzetet - szólt férjének, aztán újra a lányhoz fordult. - Jade, milyen furcsa név... Ám kétségkívül csodálatos. - Caine a nevem miatt is kinevetett - suttogta Jade elég hangosan ahhoz, hogy a férfi is hallja. Caine dühösen szorította ökölbe a kezét. - Egyáltalán nem nevettelek ki a neved miatt! - kiáltotta. Az istenre esküszöm, Lyon, ez az átkozott fehérnép, mióta csak ismerem, egyebet sem tesz, mint panaszkodik. Jade-nek elakadt a lélegzete. Christina rosszalló pillantást vetett Caine-re, aztán továbbvezette a lányt a fürdőszoba felé. - Lady Christina, most már te is láthatod, milyen modortalan a viselkedése - szólalt meg Jade. - Pedig semmi mást nem kértem tőle; mint egy apró szívességet. - És visszautasított? - kérdezte Christina. - Ez igazán nem vall Caine-re. Általában rendkívül segítőkész. - Még pénzt is ajánlottam neki - jelentette ki Jade - Most már koldus vagyok. Caine a Temzébe hajította a köpenyemet az összes pénzemmel együtt. Christina együttérzőn simogatta meg Jade kezét, aztán újra Caine-re nézett. A férfi arra gondolt, gyilkosokat is látott már szebben nézni. A két nő rövidesen eltűnt a lépcsőfordulóban. - Mi volt az az apró szívesség? - kérdezte Lyon. - Ó, semmi különös - horkant fel Caine, s előrehajolt, hogy lehúzza elázott csizmáját. - Csupán arra kért, hogy öljem meg. Ez minden. Lyon nevetése a torkában rekedt, mikor barátja tekintetéből megértette, szavait nem viccnek szánta. - Azt akarta, hogy még hajnal előtt végezzek vele folytatta Caine. - Na ne! - Hajlandó volt megvárni, míg megiszom az italomat.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Milyen előzékeny! - A két cimbora végre elnevette magát. - A feleséged most vadállatnak tart, amiért csalódást okoztam annak az átkozott bestiának. Lyon újra felnevetett. - Christina még nem tudja, miféle szívességről volt szó, drága barátom. Caine a hall közepére dobta csizmáját, aztán zokniját is. - Ha jobban belegondolok, akár teljesíthetném is a kívánságát - jegyezte meg szárazon. - A fenébe is, dobhatom a szemétre a kedvenc csizmámat! Lyon az ajtónak vetette hátát, s a kezét karba fonva nézte Caine-t, aki vetkőzni kezdett. - Úgysem tudnád megölni jegyezte meg. - Ő maga sem gondolta komolyan. Olyan féléknek tűnik, képtelen vagyok elhinni, hogy... - Szemtanúja volt egy gyilkosságnak - vetette közbe Caine - s most egy csapat kellemetlen alak vadászik rá. Ez minden, amit tudok, de amint lehet, kiszedem belőle a részleteket. Minél hamarabb megoldom az ügyet, annál hamarabb megszabadulok ettől a kellemetlen nőszemélytől. Caine bősz tekintetét látva, Lyon félrefordult, hogy elrejtse mosolyát. - Úgy látom, ez a kellemetlen nőszemély alaposan felkavart. Igazam van? - kérdezte. - De még mennyire! - motyogta Caine maga elé. - Honnan veszed ezt a képtelenséget? - kiáltotta felháborodottan. - Csak onnan, hogy meztelenül állsz a házam kellős körepén, és szemmel láthatóan csöppet sem izgat, hogy a feleségem épp most lépett a hallba. Christina elsietett Caine mellett, férjére mosolygott, és tovább folytatta útját a konyha felé. Lyon hasát fogta nevettében: soha nem látta még barátját ilyen zavarban. - Menj a könyvtárszobába! Az italszekrényben találsz konyakot. Tölts magadnak, én addig utánanézek a fürdődnek. Úgy bűzlesz, mint a trágyadomb. Caine engedelmeskedett. A konyak felmelegítette egy kicsit, a kandalló tüze pedig végleg kiűzte testéből a didergést. Christina magára hagyta Jade-et, mihelyt megtelt a kád gőzölgő, forró vízzel. Jade gyorsan kibújt szutykos ruhájából. Ujjai elzsibbadtak a hidegtől, de addig ügyeskedett, míg elő nem varázsolta tőrét inge rejtekéből. A fegyvert a kád mellé tette, egy székre -

Julie Garwood

Az őrangyal

sosem árt az elővigyázatosság -, aztán bemászott a kádba és hatalmas, megkönnyebbült sóhaj kíséretében nyakig merült az illatos fürdővízbe. Minden porcikáját végigsikálta legalább kétszer, mielőtt végre ismét tisztának érezte magát. Már épp kiszállni készült, mikor Christina visszatért a konyhából. Ekkor vette észre Jade hátán a hosszú forradást. A lélegzete is elakadt döbbenetében. Jade felkapta a szék támlájára hajtott törölközőt, maga köré csavarta, aztán kilépett a kádból. Christinával találta magát szemben. - Valami baj van? - kérdezte az asszony elképedt tekintete láttán. Christina megrázta a fejét. Ekkor vette észre a tőrt a széken, s lehajolt, hogy közelebbről is megvizsgálja. Jade nagyon nyelt zavarában. Megpróbált valamiféle hihető magyarázat után kutatni elméjében a fegyvert illetően, de annyira fáradt volt, hogy semmi nem jutott eszébe. - Az enyém sokkal élesebb - mondta Christina Jade legnagyobb döbbenetére. - Tessék? - Az én tőröm sokkal élesebb - magyarázta az asszony. Persze én különleges fenőkövet használok. Ha gondolod, szívesen kölcsönadom. Jade bólintott. - Alvás közben magad mellett tartod, vagy a párnád alatt? érdeklődött komolyan Christina. - A párnám alatt. - Én is ott tartottam - mondta az asszony. – Sokkal könnyebben elő lehet rántani, ha szükség van rá. - Igen, de te... miért volt szükséged...? - Felviszem a tőröd a hálószobádba, és a párnád alá teszem. - Nagyon kedves tőled - suttogta Jade - Nem tudtam, hogy más hölgyek is hordanak tőrt maguknál. - A legtöbben nem is teszik - válaszolt Christina megvető kifejezéssel az arcán. Egy fehér hálóinget, s egy hozzáillő köntöst nyújtott Jade-nek, aztán segített felöltözni. - Most már nem alszom tőrrel a párnám alatt. Nincs rá szükségem. Lyon megvéd minden rossztól. Idővel, azt hiszem, te is felhagyhatsz ezzel a szokással. Sőt, biztos vagyok benne.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Valóban? - kérdezte Jade. Kétségbeesetten próbálta megérteni az asszony szavait. - Ugyan miért? - A sors keze - suttogta Christina. - Persze először meg kell tanulnod bízni Caine-ben. - Lehetetlen - csattant fel Jade - Én senkiben sem bízom! Christina tekintetéből ítélve Jade azonnal tudta, válaszával túllőtt a célon. - Lady Christina, nem vagyok biztos benne, hogy tudom, miről beszélsz. Alig ismerem Caine-t. Ugyan miért kellene bíznom benne? - Kérlek, ne szólíts Lady Christinának! - folytatta az asszony. - Most pedig gyere, ülj ide, a tűz mellé, hadd fésüljem meg a hajad! Christina a kandalló elé húzta a széket, aztán megvárta, míg Jade engedelmesen helyet foglal. - Itt, Angliában nincs sok barátom. - Nincs? - Az én hibám - magyarázta Christina. - Sajnos, elég türelmetlen vagyok. Az itteni hölgyek pedig olyan sznobok. Persze, te más vagy. - Honnan tudod? - kérdezte Jade - Onnan, hogy fegyvert hordasz magadnál - válaszolt Christina. - Kérlek, légy a barátnőm! Jade hosszú percekig töprengett. - Ha akarod, a barátnőd leszek - suttogta. Christina elmosolyodott. - Attól tartasz, ha megismerlek, nem akarok többé a barátod lenni, igaz? Jade vállat vont. Christina észrevette, hogy a lány keze ökölbe szorul. - Nem volt időm arra, hogy barátokat szerezzek - vallotta be Jade - Láttam a forradást a hátadon - suttogta Christina. Természetesen nem mondom meg Caine-nek, de valószínűleg észreveszi, amikor lefekszik veled. A becsület jegyét viseled, Jade. A lány kis híján feldöntötte a széket, de Christina megragadta a vállát, s visszanyomta a helyére. - Nem akartalak megbántani - csitította. - Nem kell szégyenkezned a... - Caine nem fog velem lefeküdni! - jelentette ki jade ellentmondást nem tűrő hangon. - Christina, értsd meg, ki nem állhatom azt az alakot!

Julie Garwood

Az őrangyal

Az asszony elmosolyodott. - Barátnők vagyunk, ugye? - Igen. - Akkor ne hazudj nekem. Igenis kedveled Caine-t. Láttam a szemedben, amikor ránéztél. A tekinteted haragos volt, de a szemedben... ott volt a szeretet, ne is próbáld tagadni. Legalább azt ismerd el, hogy szép. Caine-t minden nő vonzónak találja. - Nos, ez igaz. Valóban vonzó - felelt Jade - Ugye nőfaló? - Hát, az igazat megvallva, nem láttam még kétszer ugyanazzal a nővel - ismerte be Christina. - De ha úgy vesszük, minden férfi nőfaló, míg meg nem házasodik. - Nem is tudom - felelte Jade - Nem sok férfit ismerek. Christina ügyes ujjai villámgyorsan dugóhúzó alakú loknikba fésülték Jade rakoncátlan fürtjeit. - Még soha ne láttam ilyen gyönyörű hajkoronát. - Ó, a te hajad sokkal csodálatosabb! - tiltakozott Jade. - A férfiak imádják az aranyhajú nőket. - A végzet - válaszolt Christina témát váltva. - Azt hiszem, te épp most találkoztál a tieddel. Jade nem akarta kiábrándítani újdonsült barátnőjét. - Ha te mondod... Christina ekkor vette észre Jade fején a duzzanatot. Jade elmondta, mi történt, s közben lelkiismeret-furdalás gyötörte, amiért hazudik. Azzal nyugtatta magát, hogy tulajdonképpen jót cselekszik, mert az igazság bizonyára csak felizgatná Christinát. - Harcolnod kellett, igazam van? - kérdezte Christina együttérzőn. - Hogy mit kellett tennem?' - Harcolnod - ismételte Christina. Megpróbálta összefogni Jade haját, de meggondolta magát. Letette a hajkefét, s mozdulatlanul várta barátnője válaszát, hiába. - Hosszú ideig voltál egyedül, ugye? - kérdezte végül. - S ezért nem bízol senkiben. Jade megvonta a vállát. - Talán - suttogta. - Menjünk, keressük meg az embereinket. - Lyon talán a te embered, de Caine semmi esetre sem az enyém - tiltakozott némi felháborodással a hangjában Jade Christina megrázta a fejét. - Caine bizonyára megfürdött, és felfrissült mostanára. Biztos vagyok benne, hogy van néhány kérdésük hozzád,

Julie Garwood

Az őrangyal

mielőtt lefeküdnél. A férfiak néha elképesztően makacsok tudnak lenni, Jade Azt tanácsolom, ne ellenkezz velük. Hidd el, jobban jársz. Tudom, miről beszélek. Jade szorosra fogta köntösét, és Christinát követve kilépett a fürdőszobából. Megpróbált nem gondolni a kellemetlen kérdésekre, melyek vártak rá, s melyekre elfogadható választ kell adnia. Caine volt az első, akit megpillantott, mikor a könyvtárszobába léptek. Lyon íróasztala fölé hajolt. Őt nézte. Jade állta a tekintetét. Azt kívánta, bárcsak ne lenne ilyen jóképű. Szemmel láthatóan már megfürdött, s Lyon ruháit viselte, melyek tökéletesen illettek rá. A feszes drapp színű nadrág, s a fehér bő gyapjúing csak kiemelték tökéletes, izmos alakját. Jade az aranyszínű pamlag közepére ült. Christina egy kupa konyakot nyújtott felé. - Idd ki! - parancsolta ellentmondást nem tűrő hangon. Felmelegít. Jade kortyolt néhányat, hogy hozzászokjon az ital tüzes simogatásához, aztán fenékig ürítette a kupát. Christina elégedetten bólintott. Jade szinte azonnal jobban érezte magát, igaz sokkal álmosabban is. Hátradőlt a pamlagon, és becsukta a szemét. - Ne merészelj elaludni! - förmedt rá Caine. - Van még néhány kérdésem hozzád. A lány csukott szemmel válaszolt: - Nem fogok elaludni. Csak azért csuktam be a szemem, hogy ne lássam a gonosz tekintetedet. Így könnyebb. Mondd, miért adtad ki magad Pogánynak? Döbbent csend. - Hogy mit tett? - kérdezte egy örökkévalóságnak tűnő perc után Lyon. - Azt híresztelte magáról, hogy ő Pogány - ismételte Jade Ki tudja, hány híres ember szerepében kérkedett már az egyszerű nép előtt? - tette hozzá. - Nekem úgy tűnik, a barátodnak ez a mániája. Caine szeme szikrázott dühében. Ebben a pillanatban legszívesebben megfojtotta volna védencét. Christina férjére mosolygott. - Lyon, azt hiszem, még soha nem láttam barátunkat ennyire feldúltnak. - Én sem - válaszolt Lyon.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Bár azt az egyet kétlem, hogy valaha is kiadta volna magát Napóleonnak - vetette közbe Jade. - Túl magas hozzá képest, és mindenki tudja, hogy néz ki a császár. - Elég legyen! - dühöngött Caine. Nagy levegőt vett, és megpróbálta nyugodtabban folytatni a beszélgetést. Elmondom, miért adtam ki magam Pogánynak, feltéve, ha elmesélsz mindent, ami ehhez az éjszakához vezetett. - Úgy beszélsz, mintha én tehetnék mindenről - kiáltott fel Jade. Caine fáradtan hunyta le a szemét. - Semmiért nem hibáztatlak. - Ó, de igen! - feleselt a lány. - Te vagy a legelképesztőbb alak, akivel valaha találkoztam. Szörnyűséges viszontagságokon mentem keresztül, s annyi együttérzés nincs benned, mint egy darab fában. Caine tízig számolt magában, nehogy üvöltözni kezdjen. - Miért nem kezded az elején? - kérte kedvesen Lyon. Jade meg sem hallotta Lyon szavait. Minden figyelmét Caine-re összpontosította. A férfi, minden erőfeszítése ellenére, még mindig nem veszítette cl önuralmát. - Ha nem próbálsz meg legalább egy kicsit megértőbb lenni, sikítani fogok. - Kedvesem, máris sikoltozol! - vigyorgott Caine. Jade nagy levegőt vett. Más módon kell kihoznia Caine-t a sodrából. - Azok a szörnyetegek mindent tönkretettek! jelentette ki. - Fivérem épp most újította fel gyönyörű otthonát, és ezek szétverték. El nem mondhatom, Nathan mennyire csalódott lesz, amikor megtudja, mi történt. Ó, ne nézz rám ilyen kétkedőn, Caine! Egyáltalán nem érdekel, mit gondolsz rólam! - Jade, légy szíves... - Ne szólj hozzám! - Azt hiszem, barátom, már nem te irányítod a beszélgetés menetét - jegyezte meg Lyon. - Soha nem is irányítottam - felelte Caine, aztán a lányhoz fordult. - Jade, beszélnünk kell a történtekről - jelentette ki. Hatalmas megpróbáltatáson mentél keresztül, elismerem. Caine igyekezett annyi megértést mutatni, amennyit csak tudott. Ki akarta engesztelni a lányt, sikertelenül. - Te vagy a legdurvább férfi mind közül! Miért kell mindig ilyen lekezelően bánnod másokkal?

Julie Garwood

Az őrangyal

Caine Lyonra nézett: - Lekezelően bántam vele? Lyon tanácstalanul tárta szét kezét. Christina bólintott: Igen, Jade-nek teljesen igaza van. - Úgy beszélsz hozzám, mintha nem lennék beszámítható mondta Jade. - Igaz, Christina? - Mivel a barátnőm vagy, természetesen egyetértek veled válaszolt az asszony. - Köszönöm - mondta a lány, aztán újra Caine-hez fordult Nem vagyok már gyerek. - Észrevettem. Caine magabiztos mosolya feldühítette Jade-et. Kezdte úgy érezni, bármit is tesz, nem billentheti ki a férfit lelki egyensúlyából. - Tudod, mi volt a legszörnyűbb? Az, hogy felgyújtották a bátyám hintóját. Igen, ezt tették a galádok tette hozzá sűrű bólogatások közepette. - És? - kérdezte Caine. - Történetesen én is a hintóban ültem akkor - kiáltott fel türelmetlenül. A férfi megrázta a fejét. - Azt akarod velem elhitetni, hogy miközben te benne ültél, felgyulladt a hintó? - Felgyulladt? - Jade felpattant helyéről, csípőre tette a kezét, s a férfi szemébe nézett. - Felgyújtották! Ekkor jutott eszébe, hogy rajta és Caine-en kívül mások is vannak a szobában. Szorosan összehúzta magán a köntöst, s vendéglátói felé fordult. - Bocsássatok meg. Nem jellemző rám az efféle viselkedés. Újra elfoglalta helyét a pamlagon, és lehunyta a szemét. Csöppet sem érdekel, hogy a barátotok mit hisz, mit nem. Ma éjszaka nincs kedvem a beszédhez. Fáradt vagyok. Halálosan kimerült. Caine, attól tartok, várnod kell reggelig a kérdéseiddel. Caine feladta a hiábavaló küzdelmet. Nagyot sóhajtott, s a lány mellé ült, a pamlagra. Átkarolta törékeny vállát, s magához ölelte. - Úgy hiszem, már említettem, mennyire irtózom a férfiak érintésétől - motyogta Jade, miközben közelebb fészkelődött Caine-hez. Christina a férjére mosolygott. - A sors keze - suttogta. Jobb, hat most magukra hagyjuk vendégeinket - tette hozzá. Jade, a hálószobád odafönn balra az első. Caine, a tied a második.

Julie Garwood

Az őrangyal

Christina megpróbálta vonakodó férjét talpra állítani. - Drágám - mondta Lyon -, tudni akarom, mi történt Jadedel. Menj csak, néhány perc múlva én is felmegyek! - Holnap reggel mindent megtudsz - ígérte az asszony. Dakota néhány óra múlva úgyis felveri a házat. Pihenned kell! - Ki az a Dakota? - kérdezte Jade a boldog párra mosolyogva. Christina és Lyon olyan szerelmesen néztek egymásra, hogy Jade szívébe egy röpke, pillanatra irigység költözött. Gyorsan elhessegette magától az érzést. Hiábavaló olyam dolgokra áhítozni, melyek elérhetetlenek - gondolta keserűen. - Dakota a fiunk - válaszolt Lyon. - Már majdnem hat hónapos. Reggel találkozhatsz a mi kis vasgyúrónkkal. Az ajtó halkan becsapódott, s ő újra egyedül maradt Cainenel. Rögvest megpróbált kibontakozni egyre kényelmetlenebbé váló öleléséből. A férfi nem engedte. - Jade, nem akartalak megbántani, vagy nevetségessé tenni mások előtt. Legalábbis nem szándékosan - suttogta. - Csupán szeretnék tisztába jönni a helyzeteddel. A ma éjszaka mindkettőnk számára nehéz volt, ismerd be. Úgy érzem, mintha forogna körülöttem a világ. Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy szép hölgyek ilyen édesen könyörögjenek hozzám, hogy végezzek velük. Jade mosolyogva pillantott fel a férfira: - Édes voltam? kérdezte. - Nagyon - felelte Caine, lassan a rózsabimbó ajakhoz hajolt, s gyengéd csókot lehelt rá, mielőtt a lány bármit is tehetett volna. - Miért tetted ezt velem? - kérdezte. Hangja nem volt több suttogásnál. - Mert így tartotta kedvem - válaszolta a férfi, keblére ölelte a lányt, s megpróbálta elfojtani vágyát, hogy újra megcsókolja. - Holnap mindent megbeszélünk. - Igazán kedves tőled - válaszolta Jade. Megkönnyebbülten sóhajtott. - Elmondod, miért adtad ki magad Pogánynak? Azt már említetted, hogy ki akartad ugrasztani a búvóhelyéről, de nem értem, hogyan... - Meg akartam csipkedni a büszkeségét - magyarázta Caine. - Felbőszíteni annyira, hogy utánam jöjjön. Magamról tudom, ha valaki Cainewood grófjának adná ki magát, én... én,

Julie Garwood

Az őrangyal

ó a pokolba is! - motyogta. - Most annyira idétlenül hangzik az egész. - Tétován simogatta Jade puha fürtjeit. - Már minden mást kipróbáltam. A vesztegetés sem segített. - De miért? Miért akarsz találkozni vele? - Meg akarom ölni. A lány mozdulatlanná dermedt döbbenetében. - És ha valaki mást küldene maga helyett, azt is megölnéd? - Igen. - Te embereket ölsz? Úgy értem, ez a munkád? Jade nem nézett rá, de Caine még így is látta a zöld szempárban csillogó könnyeket. - Nem. Soha nem ölök pénzért, ha erre gondolsz. - Ezek szerint már öltél... - A lány felemelte a fejét, s a férfi szemébe nézett. Tekintete tele volt félelemmel. - Csak önvédelemből - válaszolta Caine. - Én még nem öltem embert. A férfi gyengéden elmosolyodott. - Nem is feltételezném rólad. - Mégis az a meggyőződésed, hogy végezned kell a kalózzal. - Ahogy mondod. - Caine hangja élessé vált. Kezdett elege lenni a kérdezősködésből. - Végezni fogok vele, s minden istenverte követőjével, ha a sors úgy hozza. - Ó, Caine, bárcsak ne kellene megölnöd senkit. Jade a sírás határán állt. Caine hátradőlt, és becsukta a szemét. - Te csak egy gyönge nő vagy, Jade. Nem értheted meg a férfiak világát. - Hát értesd meg velem! - könyörgött a lány. - Pogány nagyszerű dolgokat vitt véghez. Szinte... - Ó, valóban? - szakította félbe Caine. - Bizonyára hallottad, hogy zsákmánya nagy részét szétosztja a nincstelenek között - magyarázta Jade. - S mit gondolsz, kinek az adományából építettek új tornyot a templomunkra? - Te adományról beszélsz? - hüledezett Caine a lány áradozása hallatán. - Az az alak egy tolvaj! Kifosztja a gazdagokat és... - Hát persze: - Mit akarsz ezzel mondani?

Julie Garwood

Az őrangyal

- Azért rabolja ki a gazdagokat, mert nekik amúgy is megvan mindenük. Még több is a kelleténél. Meg se kottyan nekik, ha megkönnyítik őket néhány száz ezüsttel. És ugyan mi értelme lenne a szegényeket kifosztani? Hisz semmijük nincs... - Feltűnően sokat tudsz erről a gazemberről. - Pogány kalandjait mindenki ismeri. Ő egy valóságos hős! - Csoda, hogy nem ütötték még lovaggá - jegyezte meg gúnyosan Caine. - Nem lehetetlen, hogy bekövetkezzék - válaszolta a lány, s arcát a férfi mellkasára fektette. - Úgy tartják, Pogány még nem ölt embert. Nem kellene vadásznod rá. - Ha nem ölt embert, mint hiszed, miért akartál találkozni vele? Hisz azt akartad, hogy végezzen veled. Emlékszel? - Emlékszem - válaszolt Jade. - Ha elárulom az igazi tervemet, nem nevetsz ki? Megígéred? - Esküszöm - felelte Caine. - Azt reméltem... ha nem is akar megölni, talán magával visz, és oltalmába fogad, míg a fivérem haza nem tér. - Adj hálát az istennek, hogy nem teljesült a kívánságod mondta Caine. - Túl sokat adsz a szóbeszédre. S különben is tévedsz. Az az alávaló gazember már gyilkolt. - Kit ölt meg? Caine a tűzbe bámult. Hosszú percek teltek el némán, mozdulatlanul. Mikor újra megszólalt, hangja hideg volt és kemény, mint az acél. - Pogány megölte a fivéremet, Colint.

Julie Garwood

Az őrangyal

Negyedik fejezet - Ó, Caine, annyira sajnálom - suttogta Jade. – Mennyire hiányozhat most neked. Fiatalabb vagy idősebb volt nálad? - Fiatalabb. - Mikor... mikor halt meg? - Néhány hónappal ezelőtt - felelte Caine. - A családod borzasztó megpróbáltatáson mehetett keresztül - suttogta Jade. - Élnek még a szüleid? - Igen, de azt hiszem, apám leszámolt az életével. - Nem értem - rázta meg a fejét Jade. - Apa politikus volt. Egész életében a szegényekért küzdött. Ó, Jade, ha a nincstelenek helyzetén könnyíthetett vele, akár az ördöggel is szembeszállt. Hány intézkedést vitt keresztül... - Például? Jade megfogta a férfi kezét, és az ölébe rakta. Caine biztos volt benne, a lány öntudatlanul cselekszik. Egyszerűen meg akarta vigasztalni - töprengett, és bár magának sem merte bevallani, csöppet sem érezte kellemetlennek a helyzetet. - Szóval, hogyan segített a papád a szegényeken? kérdezte a férfit Jade. - Igen, igen - zökkent vissza Caine. - Nagy szerepe volt abban, hogy megvétózták az adóemelést. - De most már visszavonult hivatalából, ugye? - Mindent feladott - mondta Caine. - A karrierjét, a családját, a barátait. Még újságot sem olvas mostanában. Napokra bezárkózik a dolgozószobájába, és töpreng. Azt hiszem, ha Pogány elnyeri méltó büntetését, altkor talán - a pokolba is, nem tudom! Apám teljesen összetört. - Mondd csak, Caine, te is olyan vagy, mint az apád? Képes lennél másokért küzdeni? - kérdezte Jade merengőn, aztán meg is válaszolta kérdéseit. - Igen. Azt hiszem, te született őrangyal vagy. - Miért mondod ezt? Jade belátta, nem vallhatja be, hogy olvasta a személyi aktáját. - Mert engem is a szárnyaid alá vettél - válaszolta végül. És azt hiszem, bárkinek felajánlottad volna a segítséged, még ha koldusszegény is. Persze, én nem voltam szegény, amikor találkoztunk.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Ne gyere megint az ezüstjeiddel, kérlek! Caine mosolygott, és Jade tudta, ezúttal korántsem a bosszúság beszélt a férfiből. - Csak emlékeztetni akartalak. Olyan vagy, mint az apád, ugye? - Nos, azt hiszem, tényleg van bennünk hasonlóság - már ami a szegény, elesett embereket illeti. - Van azonban valami, amiben mégis különböztök. Colin halála után az apád visszavonult a világtól, míg te - épp ellenkezőleg - a világot hívtad ki magad ellen. - Igen, valahogy így van. - Tudom, miért viselkedik így az apád. - Valóban? - A természet rendje ellen való, hogy az apák elveszítsék a fiaikat, Caine. - Igen - bólintott Caine. - Az apáknak kell előbb meghalniuk. - Hosszú, boldog élet után - tette hozzá Jade. Caine nem akart vitatkozni, - Ahogy mondod. - És te biztos vagy benne, hogy Pogány végzett az öcséddel? - Igen. A tények ezt mutatják. - És hogyan? - Mit hogyan? - Hogyan ölte meg Colint? - Az isten szerelmére, Jade - mordult fel Caine. - Erről igazán nem akarok beszélni. Már így is többet fecsegtem a kelleténél. - Ne haragudj, nem akartalak felizgatni - mondta Jade. Elhúzódott a férfitől, s a szemébe nézett. Caine felsóhajtott. Bánta már, amiért rárivallt a lányra. - A tengeren... a tengeren halt meg. - Valaki mégis hazahozta, hogy megadhassátok neki a végtisztességet... - Nem. - Nem? Akkor honnan veszed, hogy halott? Lehet, hogy sikerült egy lakatlan szigeten partot érnie, vagy... - Bizonyíték van rá. - Miféle bizonyíték? Honnan? Caine nem értette, a lány miért érdeklődik ennyire a téma iránt, s mihamarabb véget akart vetni a beszélgetésnek.

Julie Garwood

Az őrangyal

- A Hadügyminisztériumból. Abbahagyod végre a kérdezősködést? - Persze - suttogta. - Ne haragudj, kérlek. Jade nagyot ásított, aztán bocsánatot kért illetlen viselkedéséért. - Caine, nem maradhatunk itt soká. Csak veszélynek tennénk ki a barátaidat. - Egyetértek - felelte a férfi. - Holnap továbbállunk - tette hozzá. A kandalló tüzét nézte, s közben azt fontolgatta, mit is tegyen. Jade odabújt mellé, és elaludt. Ő maga is kezdett elálmosodni, de nem moccant. Olyan jó érzés volt a karjaiban tartani ezt a lehetetlen nőszemélyt. Megcsókolta a homlokát. A tűz már rég kihunyt a kandallóban, s dermesztő hideg járta át a szobát, mikor Caine végül feltápászkodott helyéről. Jade azonnal felébredt, s talpra szökkent, de annyira álmos volt, hogy rossz irányba indult, majdnem a kandallóba gyalogolt. Caine szerencsére még időben elkapta. Megpróbálta a karjába emelni, de Jade eltaszította magától. Így végül átkarolta a vállát; s együtt indultak a lépcsők felé. Megpróbált nem gondolni arra, milyen gyönyörű a lány: haja már majdnem teljesen megszáradt, göndör fürtjei csak az érintésére vártak. Felértek a lépcsőn, s Caine kinyitotta a lány előtt hálószobája ajtaját, aztán megfordult, hogy megkeresse a sajátját. - Caine - szólt Jade álmosan. - Ugye nem hagysz itt? A férfi a lány szemébe nézett. A kérdés bántó volt, de a félelem, mely ott ült a lány tekintetében, rögvest lecsillapította indulatait. - Nem, nem hagylak itt. A lány bólintott, s mintha akart volna még valamit mondani, de aztán hirtelen becsapta az ajtót Caine orra előtt. Christina a szomszédos hálószobát készítette elő Caine számára. Az, ágyat gondos kezek vetették meg, a kandallóban tűz lobogott. De bármilyen hívogató is volt a nyoszolya, az álom elkerülte a férfit. Vagy egy óráig hánykolódott a habselyem ágyneműk között, miközben félhangosan átkozta magát fegyelmezetlenségéért. Ám hiába minden, nem tudott megszabadulni a vörös hájú, zöld szemű angyal képétől, mely a szíve legtitkosabb szegletébe fészkelte be magát. Maga sem értette, miért, de annyira vágyott a lány után, hogy valósággal elemésztette a tűz. Megpróbált arra gondolni,

Julie Garwood

Az őrangyal

mennyire gyűlöli az illetlen, elkényeztetett, nyafka hölgyeket, akik sírva fakadnak, ha valaki csúnyán mer nézni rájuk. Nem segített ez sem. Egyszerűen túl fáradt volt ahhoz, hogy gondolkozzon. Emellett ahhoz sem volt hozzászokva, hogy egy nő visszautasítsa. Mindig megszerezte, amit akart. Bár az utóbbi évek során alaposan elpuhult. Nem kellett többé küzdenie senkiért. A nők körülrajongták, egymással versengve ajánlkoztak fel. S ő elfogadott mindent, érzelem vagy lelkiismeret-furdalás nélkül. Még soha nem ébredt egy ágyban senkivel... Jade a szomszéd szobában nagyot tüsszentett, s a hang rögvest kizökkentette Caine-t töprengéséből. Felkelt, gyorsan felvette a nadrágját, s elindult a lány szobája felé. Biztosan kitakarózott - gondolta aggódón. Már csak az hiányzik, hogy megfázzon. Atyaisten! És ha valami felgyulladt odabenn? Caine valóban úgy rontott a szobába, mintha az egész ház lángokban állna. A látvány, mely odabenn fogódta, minden képzeletét felülmúlta. Jade a hasán feküdt, haja palástként omlott a hátára, s félig eltakarta arcát. Szeme csukva volt, egyenletes légzése mély álmáról tanúskodott. Az angyal anyaszült meztelenül feküdt ágyában. Hálóinge élettelen kupacként hevert a nyoszolya mellett, akárcsak a finom selyemtakaró. Caine arra gondolt, egyetlen nővel sem találkozott még, aki szeretett volna meztelenül aludni. Jade gyönyörű volt, mint egy istennő. Lába hosszú volt és formás. Caine elképzelte, amint ezek a selymes, hosszú lábak a dereka köré fonódnak, s majdnem felnyögött tehetetlen vágyakozásában. Közelebb lopakodott az ágyhoz. Ekkor vette észre az alvó szépség hátán a hosszú forradást. Azonnal felismerte, hisz maga is hasonló jegyet viselt combján. Tudta jól, csak egyetlen fegyver képes ilyen nyomot hagyni: a korbács. Valaki megkorbácsolta a lányt. Caine érezte bensőjében a feszültséget. A forradás régi volt, színéből ítélve legalább ötéves. Ez a felismerés csak tovább növelte kitörni készülő haragját: mert ezek szerint... Jade még gyerek volt, amikor valaki megütötte! Semmire nem vágyott most jobban, minthogy felrázza a lányt álmából, s megtudja, ki volt az a gazember, aki ezt művelte.

Julie Garwood

Az őrangyal

Jade hirtelen nyöszörögni, s forgolódni kezdett. Caine biztos volt benne, rosszat álmodik. A lány hatalmasat tüsszentett, aztán nyöszörgött tovább. Caine nagyot sóhajtott, felvette a hálóinget a földről. Eszébe jutott, hogy életében először nem vetkőztetnie, hanem öltöztetnie kell egy nőt. A gondolat vigyorként ült ki arcára. Aztán minden olyan gyorsan történt. Caine már éppen a lány fölé hajolt, amikor a szeme sarkából észrevette az acél villanását. Ösztönösen hárította a támadást. Karja előrelendült, ujjai vaspántként kulcsolódtak Jade csuklójára. A tőr, mely a lány kezében volt, magas ívben repült át a szobán, s pontosan a kandalló előtt ért földet, hangos csattanással. Jade-et majd szétvetette a düh. Feltérdelt, s hosszú másodpercekig nézett farkasszemet a férfivel. - Ne merészelj még egyszer ilyen otromba módon a közelembe lopakodni - üvöltötte. - Ember, az isten szerelmére, akár meg is ölhettelek volna! Caine dühe talán túltett a lányén. - Ne próbálj még egyszer kést szegezni rám mennydörgött - különben istenemre mondom, megöllek, te átkozott bestia! A lány szemmel láthatóan fütyült a férfi nagyon is fenyegetőnek szánt szavaira. Caine biztos volt benne, hogy Jade nem fogta fel, milyen veszélyben forgott az imént. Mint ahogy arról is megfeledkezett, hogy úrinőhöz korántsem illendően, teljesen meztelen. Bezzeg Caine nagyon is tudatában volt e ténynek. A lány dühében gyorsan szedte a levegőt, s karcsú mellkasa olyan ütemben emelkedett-süllyedt, hogy Caine-t valósággal meg babonázta a hullámzó kebel látványa. S micsoda kebel volt az! Feszes, telt, bimbója rózsaszín és kemény. Már-már szégyellte magát pimaszsága miatt, de képtelen volt eltépni tekintetét a meztelen istennőről. - Nem fogsz megölni! - jelentette ki hirtelen Jade - Ezt egyszer már megbeszéltük, emlékszel? Caine döbbenten kapta fel fejét. - Egyáltalán nem félsz tőlem, igaz? A lány tagadóan rázta meg dús fürtjeit. - Miért félnék? - kérdezte kihívóan. - Hisz te vagy az én őrangyalom.

Julie Garwood

Az őrangyal

Gúnyos hangja volt az utolsó csepp a pohárban. Caine megragadta a lány vállát, s durván hátralökte az ágyra. Két kezét a feje mellé szorította a párnára, aztán hosszú combjait szétfeszítve - nehogy rúgásaival kárt okozzon férfiasságában karcsú testére feküdt. - Azt hiszem, itt az ideje, hogy valaki móresre tanítson csikorgatta a fogát. Jade hangosan felnyögött, mikor a férfi meztelen mellkasa kebléhez ért. Caine biztos volt benne, a lány ekkor döbbent rá, hogy nincs rajta a hálóinge. - Pontosan úgy van, ahogy gondolod - mondta Caine, tetézve Jade zavarát. A pokolba is, bármennyire is szerette volna megszégyeníteni védencét, képtelen volt rá. A lány teste csodálatosan puha volt. Legszívesebben beletemette volna arcát puha, illatos hajába, és szeretkezett volna vele hajnalig. Igen, meg fogja tenni - esküdözött, de akkor Jade könyörögni fog szerelméért, s nem motyog mindenféle hölgyhöz méltatlan ocsmányságot a fülébe, mint most. - Honnan tanultad ezeket az istenkáromló szavakat? kérdezte, mikor a lány azzal fenyegetőzött, hogy - a lehető legmegdöbbentőbb módon - végez vele. - Tőled - hazudta. - Szállj le rólam... te pokolfajzat! Jade korántsem volt annyira vakmerő, mint mutatta. S Caine ezzel tisztában volt. Minden önfegyelmét össze kellett szednie, hogy képes legyen elszakadni tőle. Összeszorította a fogát, homlokán kövér verejtékcseppek csillogtak. Lassan elhúzódott a lánytól, s fájdalmasan felnyögött, mikor mellkasa hozzádörzsölődött Jade kemény mellbimbójához. - Caine! A férfi felkönyökölt, hogy a lány szemébe nézzen. Bár ne tette volna. A lány gyűlölködő tekintete újra feldühítette. Jade maga sem tudta, mit érez. Dühösnek kellene lennie persze, ezzel tisztában volt. Valójában azonban épp az ellenkezője volt igaz. A férfi közelsége annyira új volt, annyira izgató. És kemény - tette hozzá gondolatban. Amikor megfeszültek Caine karizmai, még a lélegzete is elakadt. Tisztában volt vele, nem mutathatja ki, mennyire vonzónak találja őrangyalát. Dühösnek és rémültnek kell lennem figyelmeztette magát.. - Szóval így akarsz megvédeni? - kérdezte remegő hangon.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Nem, nem így akarlak megvédeni! - válaszolt a férfi. - Caine! - Tessék? - Most meg akarsz csókolni, igaz? - Igen - ismerte be a férfi. - Legalábbis szeretnélek. Jade megrázta a fejét. - Hisz nem is kedvelsz – hangja nem volt több suttogásnál. - Ezt mondtad, emlékszel? Meggondoltad volna magad? Caine mosolyogni kezdett. - Ó, nem! - Akkor miért akarsz megcsókolni? - Fogalmam sincs - felelte a férfi. – Talán, mert meztelen vagy, s itt fekszel a karjaimban. Talán... - Na jó, de csak egyszer. Caine nem értette, miről beszél a lány. Csak azt tudta, hogy iszonyatos zavarban lehet, mert elpirult az arca. - Mit egyszer? - kérdezte. - Ha akarod, megcsókolhatsz - jelentette ki Jade. - De csak egyszer. Utána azonnal el kell menned! - Jade, akarod, hogy megcsókoljalak? A férfi hangja olyan gyengéd volt, mint egy finom simogatás. A lány azon kezdett töprengeni, vajon milyen érzés lehet az a bizonyos csók, amiről a költők annyit áradoznak. S vajon Caine hogyan csókol? Vajon a szája is olyan kemény lesz, mint a teste? Kíváncsisága győzött. - Igen - suttogta. - Azt akarom, hogy megcsókolj, Caine. S akkor a férfi birtokba vette ajkait. A szája kemény volt, követelőző. A nyelve a szájába hatolt, s selymes táncba kezdett a nyelvével. Fogalma sem volt arról, hogy a férfiak így csókolják a nőket, de nagyon is kedvére való volt a játék. Izgalma szinte az őrületig fokozódott. Mit bánta már, hogy a férfi nyelve szégyenletes módon a párosodást imitálja. Combjai között érezte kemény férfiasságát, mely testének feszült minden egyes alkalommal, mikor nyelvét mélyen a szájába csúsztatta. Jade úgy érezte, belsejét elemészti a tűz. A férfi csókja egészen megvadította. A férfi nyelve ki s bejárt, újra meg újra, míg Jade egész testében remegni nem kezdett. Karja és lába élő liánként fonódott Caine teste köré. Caine tudta, abba kell hagynia, ha nem akarja elveszíteni önuralmát. A lány úgy szorította magához, mintha soha nem akarná elengedni. Ellen kellett állnia a csábításnak! Felemelte

Julie Garwood

Az őrangyal

a fejét, s Jade szemébe nézett.. Tetszett neki, amit ott látott, s meg sem próbálta leplezni elégedett mosolyát. - A csókod olyan, mint a méz. - Tényleg? Caine csókot lehelt a rózsabimbó ajkakra. - Tényleg. - Jade hirtelen fészkelődni kezdett. - Ne próbáld még egyszer megringatni a csípődet! parancsolta. A lány öntudatlan mozdulata szinte elviselhetetlenül felfokozta vágyát. - Caine! - Elég volt, Jade - nyögött fel a férfi. - Nem volt jó? - kérdezte aggódón. - Nagyon is jó volt - válaszolt Caine. - Akkor miért... A lány megsimogatta az arcát. Érintése fájdalommal töltötte el az ágyékát. - Ha még egyszer megcsókollak, nem ígérem, hogy képes leszek megálljt parancsolni magamnak. Hajlandó vagy vállalni a kockázatot? Mielőtt Jade válaszolhatott volna, Caine elhúzódott tőle. - Persze, ez a kérdés, tekintetbe véve jelenlegi állapotodat, korántsem volt tisztességes. Jade csak ekkor kezdett magához térni. - Miféle állapotról beszélsz? - A férfi mélyen sóhajtott. - Azt hiszem, végül szeretkezni fogunk - suttogta. - S én azt akarom, hogy tiszta fejjel dönts a kérdésben. - Arca komorrá vált, mikor a lány megpróbálta erővel eltaszítani magától. A mozdulat csak még érzékibbé tette karcsú testét. - Hagyd abba a rángatózást! - förmedt rá Caine. Különben most azonnal a magamévá teszlek. Én sem vagyok fából, édesem. Jade mozdulatlanná dermedt. Caine vonakodva bár, de lekászálódott az ágyról, s segített a lánynak felvenni a hálóinget. A tőrt nem adta vissza, Jade minden könyörgése és fogadkozása ellenére. - Mélyen aludtam - érvelt -, s te odalopóztál hozzám, mint egy tolvaj. Muszáj volt megvédeni magam. Caine megfogta a lány kezét, s vonszolni kezdte a másik hálószoba felé. - Rosszat álmodtál, ugye? - Talán - válaszolta Jade - Már nem emlékszem. Most hova vonszolsz?

Julie Garwood

Az őrangyal

- Az ágyamba. Mellettem fogsz aludni. Majd én megvédelek a tolvajoktól. - Csöbörből vödörbe? - kérdezte. - Nem, köszönöm. Azt hiszem, nagyobb biztonságban vagyok egyedül. - Szóval nem bízol magadban, hogy képes leszel ellenállni a kísértésnek - jegyezte meg Caine. - Valahogy úgy - ismerte be Jade egy mély sóhaj kíséretében. - Meg kell próbálnom visszafogni magam, különben bitón végzem. A világnak e táján még elítélendőnek tartják a gyilkosságot, ha nem tévedek. Caine felnevetett. - Hidd el, az érintésemről nem a gyilkosság lesz az első, ami eszedbe jut. A lány dühösen fújt egyet. - Azt nem teheted. Az őrangyalok nem szokták elcsábítani védencüket. - No és te? - vágott vissza Caine. - Neked eszedbe se jutott, hogy elcsábítsd az őrangyalodat? - Megfordult, s lány szemébe nézett. - Nem tudom - rebegte Jade. - Szörnyen vonzónak talállak, az igaz. De még nem feküdtem le egyetlen férfivel sem, s nem tudom, akarlak-e annyira, hogy veled megtegyem. A vonzerőd kezd veszélyessé válni, úgy hiszem. Holnap reggel keresni fogok valakit, aki hajlandó megvédeni, s akihez nem vonzódom egyáltalán. Jade megpróbált elhúzódni a férfitől, hiába. Caine elkapta, mielőtt egyetlen lépést is tehetett volna, aztán egy mozdulattal megragadta, átvetette a vállán, megindult vele az ajtó felé. - Hogy merészelsz így bánni velem? Nem vagyok én liszteszsák! Tegyél le, de azonnal, te kéjenc fattyú! - Kéjenc fattyú? Meglepően választékos a szókincsed, hölgyem. Caine ágya közepére dobta a lányt. Biztos volt benne, védence azonnal talpra szökken, s szökni próbál majd. Kellemesen csalódott: Jade nyugton maradt a helyén, s ráérősen rendezgetni kezdte a takarókat. Az ágy túlsó szélén heveredett végig, párnáját a feje alá gyűrte, s hosszú haját egy kecses mozdulattal szétterítette vállán. A lángoló vörös tincsek folyamként hömpölyögtek végig a hófehér selyem hálóruhán. A látvány egészen magával ragadta a férfit. Íme, a vadóc bestia, aki az imént még kéjenc fattyúnak címezte, ismét angyallá változott.

Julie Garwood

Az őrangyal

Caine elfújta a gyertyákat. - Igenis hölgy vagyok! - motyogta Jade mikor a férfi végignyújtózott az ágyon. - Feldühítettél, csak ezért mondtam azokat a... - Választékos szavakat? - fejezte be a kérdést Caine. - Igen - felelte jade. - Muszáj bocsánatot kérnem? kérdezte félénken. Caine felnevetett. - Attól tartok, úgysem gondolnád komolyan - mondta, aztán az oldalára fordult, s megpróbálta átölelni a lányt. Amikor Jade ellökte a kezét, újra a hátára gördült, s a plafont kezdte bámulni. Megpróbált nem gondolni a csodálatos nőre, aki mellett feküdt. Jade kétségkívül a legkülönösebb nő, akivel valaha találkozott. Istenem, egyik percben megnevettette, a másikban úgy viselkedett, hogy legszívesebben megfojtotta volna. Hogy maga sem tudta. Egy dologban azonban biztos volt. A lány kívánja őt. A csókja rá a bizonyíték. - Jade! A férfi fátyolos hangjától Jade remegni kezdett: - Igen? - Szörnyen furcsa, nem? - Mi furcsa? - kérdezte a lány. - Az, hogy egy ágyban fekszünk anélkül, hogy megérintenénk egymást. Nem érzed magad kényelmetlenül? - Nem - felelte kurtán. - Caine! - Tessék? - A szeretkezés fájdalmas? - Nem - válaszolt Caine. - Csak akkor fájdalmas, ha akarod, de nem lehet. - Jó. Ezek szerint nem is akarlak annyira, mert egyetlen porcikám sem fáj - jelentette ki Jade vidáman. - Jade! - Igen? - Aludj! Jade érezte, hogy Caine odafordul hozzá. Feszülten várta, hogy a férfi megcsókolja, de nem történt semmi. S bár magának sem vallotta be, szörnyen csalódottnak érezte magát. Caine felkönyökölt, s a lány arcát nézte. - Mondd csak Jade, honnan szerezted azt a korbácsütést a hátadra?

Julie Garwood

Az őrangyal

- Egy korbácstól - válaszolta Jade aztán hátat fordított a férfinek. - Válaszolj! - Honnan tudod, hogy korbács nyoma? - Van egy ugyanolyan forradás a combomon. - Tényleg? Hogyan szerezted? - Minden kérdésemre kérdéssel válaszolsz... - Szókratésznél nagyon jól bevált. - Mondd meg azonnal, hogyan szerezted azt a forradást! követelte Caine ingerülten. - Semmi közöd hozzá - motyogta Jade - Mindjárt virrad. Aludjunk. - Rendben van - sóhajtott a férfi. - Holnap reggel mindent megbeszélünk. Mielőtt Jade bármit is tehetett volna, Caine átölelte derekát, s magához vonta testét. - Nem fázol? - kérdezte. - Nem - válaszolt Jade. - És te? - Ó, én sem. - Ugye megpróbálsz úriember módjára viselkedni? ugratta. - Meglátom, mit tehetek - felelte Caine vidáman. - Jade! a férfi hangja hallhatóan komolyabbá vált. - Igen? - Soha nem tennék olyasmit, ami ellenedre van. - És mi van akkor, ha látszólag nincs ellenemre, valójában azonban... - Míg nem adod a beleegyezésed, teljes és józan beleegyezésed, egyetlen ujjal sem nyúlok hozzád. Megígérem. Jade arra gondolt, ennél csodálatosabb ígéretet még soha életében nem kapott senkitől. - Caine, tudod, mire jöttem rá az imént? Te vagy a leggálánsabb, legbecsületesebb úriember, akivel életemben találkoztam. A férfi már az igazak álmát aludta. Jade odafordult hozzá, szorosan átölelte, s hamarosan mély álomba merült. Caine alig egy óra múlva Jade zokogására ébredt. A lány motyogott valamit álmában, aztán sikítozni kezdett. Caine felébresztette. - Rosszat álmodtál, drágaságom. - Megcsókolta a lány homlokát. - Minden rendben van - nyugtatgatta -, itt vagyok

Julie Garwood

Az őrangyal

veled. - Átölelte, s addig ringatta, míg Jade zokogása halk nyöszörgéssé nem szelídült. - Miről álmodtál? - kérdezte végül. - Cápákról - suttogta Jade s hangja tele volt rettegéssel. - Cápákról? - Caine nem akart hinni a fülének. Jade közelebb fészkelte magát a férfihoz. - Olyan fáradt vagyok - motyogta félálomban. – Nem emlékszem másra, csak a cápákra. Ölelj át, Caine! Aludni szeretnék. A lány hangja még mindig remegett. Caine tudta, hogy védence nem mondott igazat. Biztos volt benne, hogy rémálma minden apró részletére pontosan emlékszik. Majd holnap. Ha eljön a reggel, mindenről kikérdezi. Megcsókolta Jade könnyáztatta arcát, s szorosan átölelte. Jade megvárta, míg a férfi elaludt, aztán óvatosan elhúzódott tőle, s az ágy szélére ült. Szíve még mindig vadul dübörgött mellkasában. Caine azt hitte, csak egy rossz álom gyötörte. Ó, ha tudná, hogy rémséges emlékei kísértik, melyektől hiába próbál szabadulni! Sírás fojtogatta a torkát. Minden önuralmát össze kellett szednie, hogy ne bújjon újra a férfihoz. Caine-ben könnyű lenne társra találnia. Annyira őszinte, nemes lelkű. Más körülmények között talán az életét is rábízná. Jade nem tudta már, mit gondoljon. Nem hitte volna, hogy egy férfi képes lesz így felkavarni lelkét. S bárhogy is tiltakozott ellene, szíve mélyén tökéletesen megbízott őrangyalában. Vajon Colin miért nem bízik benne?

Julie Garwood

Az őrangyal

Ötödik fejezet Caine-t izzó vágya ébresztette föl. A lányról álmodott, s mikor kinyitotta a szemét, úgy találta, a valóság semmiben sem különbözik attól a képtől, melyet álmában látott. Jade ott feküdt mellette, hálóinge egészen a derekáig felgyűrődött. Jobb lábát valamikor a rövid éjszaka alatt átvetette izmos combjain. A lány térde most duzzadó, lüktető férfiasságát fedte. Caine megkönnyebbülten vette észre, hogy tegnap éjszaka, mikor lefeküdt, elfelejtette levenni a nadrágját, bár a vékony szövet igen gyenge védekezésnek bizonyult a lány forró, puha teste ellen. Meztelen mellkasán nyugodott az édesen szendergő lány arca. Ajkai finoman szétváltak, légzése mély volt, egyenletes. Hosszú, éjfekete szempillái s apró szeplői gyermekien bájossá varázsolták arcát. Annyira nőies volt, annyira izgató, hogy Caine-nek össze kellet szorítania a fogát, hogy visszafojtsa ágyékában a lüktető fájdalmát. Valóságos küzdelem volt elhúzódnia Jade-től. Mikor megpróbálta gyengéden a hátára fordítani, akkor vette észre, hogy a lány a kezét fogja. Óvatosan lefejtette a finom ujjacskákat. Ekkor jutott eszébe, hogy Jade kéjenc fattyúnak nevezte tegnap. S most mégis, úgy szorítja a kezét, mintha soha nem akarná elengedni. Abban persze biztos volt, amint felébred, ugyanolyan ellenséges lesz, mint azelőtt. De még alszik, nem rejtheti el gyengeségét, sebezhetőségét. Furcsa, idegen érzések kavarogtak lelkében. Úgy érezte, felelősséggel tartozik angyalának. Megesküdött rá, hogy megvédi, s meg is fogja tenni, akár az élete árán. Amíg Nathan haza nem tér. S mi lesz azután? Vajon képes lesz-e búcsút mondani a lánynak? Nem tudta a választ. Csak annyit érzett, hogy elválásuk puszta gondolatára is összefacsarodik a szíve. Legalábbis ennyit volt hajlandó beismerni. Persze képtelenség egy félmeztelen szépséggel a karjaiban józanul mérlegelni a helyzetet - gondolta, s lehajolt, hogy csókot leheljen a lány homlokára. Igen - biztatta magát, majd később mindent tisztázni fog, s eldönti, hogyan tovább. Felkelt, megmosakodott, s felöltözött, aztán ébresztgetni

Julie Garwood

Az őrangyal

kezdte Jade-et. A lány majdnem megütötte, mikor megrázta a vállát. - Minden rendben, Jade - suttogta. - Itt az ideje, hogy felkelj. Jade a füle tövéig elvörösödött. Kétségbeesetten próbálta a nyakáig húzni a takarót. Caine nevetségesnek tartotta a lány szégyenlősségét, de volt annyira úriember, hogy ezt ne említse. - Bocsásd meg a viselkedésemet - suttogta Jade álomittas hangon. - Egyáltalán nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy férfiak ébresszenek. - Remélem is - felelte Caine vidáman. Jade bosszúsan vonta össze szemöldökét: - Mi az, hogy reméled is? - Túl kába vagy még ahhoz, hogy szókratészosdit játssz velem - mondta a férfi gyengéden. Jade szemmel láthatóan nem fogta fel a férfi szavait. Caine hirtelen előrehajolt, s gyorsan megcsókolta, mielőtt bármit is tehetett volna. A lány arcára döbbenet ült. - Miért csináltad ezt? - Mert így tartotta kedvem - felelte Caine, aztán sarkon fordult, s elindult az ajtó felé. - Hova mégy? - A földszintre - felelte Caine. - Az ebédlőben várlak. Christina biztosan kikészített számodra valami ruhát... a saját szobádban. - Szent isten... most biztos azt hiszi, hogy... te és én... Ajtó csapódott rémült suttogására. Jade a párnájába fúrta arcát. A férfi csókjától még mindig remegett. S persze attól, mit gondolnak most róla vendéglátói. Ugyan mit számít, mit gondolnak? Amint vége lesz a színjátéknak, soha nem találkozik velük többé. De mégis... Christina a barátságát ajánlotta. S most őt is be kell csapnia. - Majd elmondom nekik, hogy semmi nem történt suttogta magának biztatóan. Christina meg fogja érteni. Hisz a barátnője. Gyorsan felkelt az ágyból, és átsietett a szobájába. Cainenek igaza volt: Christina valóban odatett a székre egy sötétkék lovaglóruhát, s mellé, a földre egy pár vadonatúj csizmát. Öltözködés közben ismét eszébe jutott Caine. Be kellett látnia, a férfi komoly fenyegetést jelent lelki békéjére. Annyira vonzó volt. Azok az átkozott gödröcskék az arcán bizonyára minden

Julie Garwood

Az őrangyal

nőt levesznek a lábukról A Lyontól kölcsönvett drapp színű térdnadrág csak még inkább kihangsúlyozta izmos combjait... s combjai között feszülő férfiasságát. Jade arra gondolt, Fekete Harry eltörné a derekát, ha tudná, milyen dolgok járnak most a fejében. Caine nyers, ösztönös szexualitását nem lehetett nem észrevenni. Negyedóra múlva Jade végre elkészült. A fehér selyemblúz kicsit bő volt rá, de a kabátka jótékonyan eltakarta ezt a szépséghibát. A csizma nyomta a lábujjait, de korántsem, elviselhetetlenül. Megpróbálta kontyba fonni a haját, de ujjai túl ügyetlenek voltak. Csak akkor adta fel a hiábavaló küzdelmet, mikor tízpercnyi kínlódás után a tükörbe nézett. Frizurája leginkább egy szénaboglyára emlékeztette, mely félig kiborult a szekérről. Dühösen bontotta le a haját. Be kellett látnia, se türelme, se tapasztalata nincs a szépítkezésben. Ez a tény eddig nem is zavarta. De most, hogy előkelő hölgyet kell alakítania, minden részletre ügyelnie kell. Az ebédlő ajtaja nyitva állt. Caine egy hosszú mahagóni asztalnál ült. Szolgáló öntött teát a csészéjébe, de ő észre sem vette. Szemmel láthatóan teljesen elmerült az újságolvasásban. Jade azon töprengett, vajon kell-e pukedliznie vagy sem, aztán úgy döntött, nem csinál semmit. Úgysem figyel rá a kutya sem. Tévedett. Amint odaért a férfi mellé, az azonnal felpattant székéből, s előzékenyen hellyel kínálta. Még soha, senki nem kínálta hellyel, Nathan sem gondolta Jade, s igazán nem tudta eldönteni, tetszik-e neki ez az udvariaskodás, vagy sem. Caine tovább olvasott, Jade pedig hozzáfogott reggelijéhez. Mikor a férfi végzett a napilappal, hátradőlt székében, összehajtogatta az újságot, s a lányra nézett. - Nos? - kérdezte Jade kíváncsian. - Nos mi? - kérdezett vissza Caine mosolyogva. - Mit írnak a jól öltözött úriember meggyilkolásáról? mutatott a lány az újságra. - Semmit. Egyetlen szót sem - jött a válasz. Jade csalódottan sóhajtott. - Lefogadom, hogy a Temzébe dobták. Tudod, mi jutott eszembe, Caine? Tegnap, amikor a vízbe dobtál, valami a lábamnak ütődött. Lehet, hogy az a szerencsétlen volt...

Julie Garwood

Az őrangyal

- Jade, már megint képzelődsz - vágott közbe a férfi. - Az újság nemcsak hogy a te úriemberedet nem említi, de semmiféle gyilkosságról nincs benne szó. - Még biztos nem találták meg. - Ha valóban az előkekők közé tartozik, valaki már észrevette volna az eltűnését. Két napja történt, hogy... - Igen, két napja - vetette közbe Jade. Caine észrevette, hogy a lány ujjai elfehérednek a teáscsésze fülén. - Erről jut eszembe - mondta, s megköszörülte a torkát. Pontosan mit is láttál? Jade széke támlájának vetette hátát. - Mit gondolsz, hol lehet Lyon és Christina? - Nem válaszoltál a kérdésemre. A lány megrázta göndör fürtjeit. - Mindent elmondtam már. Nincs kedvem még egyszer elismételni - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon, s közben már egy újabb hihető történeten törte a fejét. - Lyon sétálni ment - mondta Caine. - Christina pedig Dakotával foglalatoskodik. Most te jössz. Beszélj, kérlek! Jade-nek kikerekedett a szeme a csodálkozástól. - Mi a baj? - kérdezte Caine. - Azt mondtad, kérlek - suttogta álmélkodón. - Ha nem vigyázol a szádra, a végén még bocsánatot kérsz a tegnapi förtelmes viselkedésed miatt. Caine-nek esze ágában sem volt megkérdezni, miért is kellene bocsánatot kérnie. Biztos volt benne, hogy védence ballépések, modortalanságok egész garmadáját zúdítaná a fejére. - Ledobták a tetőről - jelentette ki nagy hirtelen Jade, visszazökkentve a férfit eredeti témájukhoz. - Ott voltál a tetőn? - kérdezte Caine, s azon töprengett, vajon hova akar a lány kilyukadni. - Dehogy! - felelte jade bosszúsan. - Miért lettem volna? - Jade... - Igen? - kérdezte a lány várakozón. - Nem voltál a tetőn, mégis láttad, hogy ezt a férfit ledobják onnan. - Finoman öltözött úriember volt - vetette közbe Jade.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Jó, jó - kezdte Caine elölről. - Szóval nem voltál ott, de láttad, hogy néhányan lelöktek egy finoman öltözött úriembert a tetőről. Így volt? - Hárman voltak. - Biztos vagy benne? - Jade bólintott. - Igaz, rémült voltam, de attól még nem felejtettem el számolni. - Pontosan hol voltál, mikor mindez történt? - A földön. - Erre én is rájöttem - motyogta a férfi. - Ha nem voltál a tetőn, nyilvánvaló, hogy... - Nem. Lehettem volna egy másik házban, lovagolhattam volna Nathan paripáján, vagy akár... - Jade, hagyd abba ezt az ostoba fecsegést! - csattant fel Caine. - Csupán arra vagyok kíváncsi, hol voltál, s mit láttál. - Amit hallottam, legalább olyan fontos, Caine. - Áruld el, kérlek, miért akarsz mindenáron feldühíteni? Jade durcásan húzta el a száját. - Épp a templomba készültem, mikor észrevettem a dulakodást. Igazából nem is a toronyban voltak, hanem a plébánia tetején. Az egy kicsit alacsonyabb. Jól láttam, hogy az a szerencsétlen úriember megpróbál menekülni üldözői elől. Keményen küzdött, és segítségért kiáltott, mindhiába. Ennyit tudok, Caine. - És? - kérdezte a férfi. Bosszantotta, hogy a lány ilyen kurtán-furcsán befejezte mondandóját. - Lelökték. Ha csak két lépéssel állok odébb, most nem kellene azon törnöd a fejed, hogyan védj meg. Halott lennék, mint az a szegény úr. - Hol van az a templom? - Nathan birtokán. S az hol van? - kérdezte a férfi. - Innen háromórányira északra - felelte jade. - Nem zavarok? - kérdezte Christina az ajtóban állva. Jade megfordult, s az asszonyra mosolygott. - Ó, persze hogy nem válaszolta. - Köszönöm a fenséges reggelit, s a csodaszép lovaglóruhát. Ígérem, úgy vigyázok rá, mint a szemem világára - tette hozzá. Lyon lépett a felesége mögé, átkarolta karcsú derekát, s csókot lehelt a feje búbjára. - Mondd csak, hiányoztam? - kérdezte.

Julie Garwood

Az őrangyal

- De még mennyire - felelte Christina. Férjére mosolygott, aztán újra Jade felé fordította tekintetét. - Bementem a szobádba... - Semmi nem történt! - kiáltott a lány. - Ő a hibás, igazán. De az égvilágon semmi nem történt, Christina. Majdnem elvágtam a torkát, ez minden. Persze ő megsértődött - tette hozzá Caine-re mutatva. - Olyan dühös lett, hogy átráncigált a szobájába. Ó, uram, teljesen összezavarodtam! - Caine-hez fordult. - Nem szólalnál meg végre te is? Barátnőm azt fogja gondolni, hogy én... Elhallgatott a férfi elképedt arckifejezése láttán. Rádöbbent, hogy Caine-től nem remélhet segítséget. Legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében. - Szóval bementem a szobádba, hogy elhozzam a tőrödet magyarázta Christina. - Atyám, azzal az életlen vacakkal akartad elvágni Caine torkát? A lány nagyot nyelt kínjában. - Nem - sóhajtotta. - De épp az előbb mondtad, hogy... - Igen, el akartam vágni a torkát - jelentette ki Jade. - Az éjszaka közepén felébresztett, hogy rám adja a hálóingemet. - Ezt tetted volna? - kérdezte Lyon barátját, szégyenteljes vigyorral az arcán. - Kérlek, Lyon, te maradj ki ebből - förmedt rá Caine. - Nos, mikor felismertem, ki az, természetesen már nem akartam megölni. Értsétek meg, szörnyen megijedtem. Azt hittem, egy besurranó tolvaj... Lyon szólni akart, de Caine gyilkos pillantása hallgatásra bírta. - Sikerült megtudnod valamit? - kérdezte Caine. Lyon bólintott, s megindult Caine felé. - Christina, légy szíves kísérd át Jade-et a szalonba. - Egyedül kell mennie - felelte az asszony. - Megígértem, hogy megélezem a tőrét. Jade, nem találtam a párnád alatt. Az előbb ezt próbáltam elmondani. - Ő vette el - mutatott a lány Caine-re. - Úgy láttam, a kandallóra tette, bár nem mernék megesküdni rá. Segítsek megkeresni? - Ó, ne fáradj vele! Menj inkább, és szórakoztasd Dakotát! Odabenn játszik a takaróján. Néhány perc múlva én is jövök.

Julie Garwood

Az őrangyal

Jade kisietett a szobából. A szalon ajtajában érte Lyon kitörő nevetése. Caine most számol be az éjszaka történtekről gondolta. Kezdett végre bizakodni. Nem kevés erőfeszítésébe került, hogy ilyen meggyőzően hazudjon, de úgy tűnik, megérte a fáradságot. Mégis, volt egy pont, amikor képtelen volt színlelni. Jade kiegyenesítette a hátát. Bárhogy is történt, meg kell hagyni, a hazugság kifejezetten előnyös, ha valaki olyan ember közelében van, mint Caine. Belépett a szalonba, s becsukta az ajtót maga mögött. Azonnal meglátta a steppelt takarót jobbra, a pamlag előtt. Christina fiacskáját azonban sehol sem találta. Már épp kiáltani akart az asszonynak, mikor egy apró lábacskát látott kikandikálni a pamlag alól. Odasietett, s letérdelt. Első gondolata az volt, hogy lábánál fogva húzza elő a gyereket, de aztán úgy döntött, először megnézi, hova bújt. Lehajolt egészen, míg arca végül a szőnyeghez nem ért. A legcsodálatosabb kék szempár nézett rá a kerevet alól. Dakota. Jade biztos volt benne, hogy hirtelen feltűnésével megriasztotta a kicsit. S valóban: a kisfiú szeme tágra nyílt... de nem sírt. Hosszú másodpercekig nézte a lányt, aztán fogatlan, pici száját nagyra tátva, mosolyogni kezdett. Jade arra gondolt, Dakota a leggyönyörűbb gyermek, akit életében látott. A kisfiú hamarosan visszatért foglalatosságához. Szemmel láthatóan eltökélte, hogy lerágja a pamlag egyik faragott lábát. - Ó, Dakota, ezt nem szabad! - mondta Jade kedvesen. A kisfiú pillantásra sem méltatta: rágott tovább. - Hagyd abba, Dakota! - parancsolta Jade erélyesebben. - A mamád nagyon szomorú lesz, ha meglátja, hogy a bútort eszed. Gyere ki onnan, légy szíves! Nyilvánvaló volt, hogy Jade-nek semmiféle tapasztalata nincs a gyereknevelésben. S nyilvánvaló volt, hogy azt sem vette észre, közönséget kapott. Caine és Lyon a két szemközti félfának támaszkodva az ajtóból figyelték az előadást. Megpróbálták visszafojtani minduntalan feltörő nevetésüket. - Miért nem akarsz szót fogadni, Dakota? - kérdezte Jade. A kisfiú vidám gügyögéssel válaszolt.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Meg kell hagyni, a kis hölgy rendkívül találékony suttogta Lyon, amikor Jade megemelte, s óvatosan az oldalára fordította a pamlagot. Csak ezután ült le a szőnyegre a kicsi mellé. Dakota azonnal megindult felé. Jade-nek fogalma sem volt, hogyan kell egy gyereket megfogni. Hallotta, hogy egyéves korukig olyan gyönge a nyakuk, hogy nem tudják felemelni a fejüket. Dakota azonban elég erős volt ahhoz, hogy ne csak a fejét, hanem az egész mellkasát feltornázza a szőnyegről. A kisfiú nevetni kezdett. Annyira édes volt, hogy Jade nem bírta megállni, hogy ne érintse meg. Megsimogatta a fejét, aztán a hóna alá nyúlt, s lassan az ölébe vette. Magához akarta ölelni a pici puha testét. Dakotának egészen más tervei voltak. Belekapaszkodott Jade hajába, s kétségbeesetten kutatott a reggelije után. Jade azonnal rájött, a kisfiú mit akar. - Nem, nem, Dakota - suttogta, mikor a fiúcska nyöszörögni kezdett. - Majd a mamád megetet. Menjünk, és keressük meg, jó? - Lassan feltápászkodott a földről, ölében a gyerekkel. Dakota még mindig húzta a haját, de egy csöppet sem bánta. A babának olyan csodálatos illata volt. S olyan szép volt! A szeme az anyjáé, de sötét fürtjeit nyilvánvalóan apjától örökölte. Jade megsimogatta hátát, s halkan dudorászni kezdett. Megfordult, s csak ekkor vette észre a két férfit. Érezte, hogy arcába szökken a vér. - Nagyszerű fiad van - mondta Lyonnak dadogva. Caine az ajtónál maradt, míg Lyon Jade-hez sietett a fiáért. Valósággal szét kellett feszítenie Dakota ujjait, hogy a lány dús fürtjeit kiszabadítsa a markából. Jade Caine-t nézte, s megpróbálta megfejteni a furcsa kifejezést a férfi arcán. Még soha nem látta ilyen gyengédnek a vonásait, de volt még valami a tekintetében. Valami furcsa ragyogás... Jade mindenét odaadta volna, ha ebben a pillanatban beleláthatott volna a férfi lelkébe. - Dakota az első kisbaba, akit az ölemben tartottam mondta Lyonnak, miután a férfi karjaiba vette a gyereket. - Roppant tehetséges vagy - válaszolt Lyon. - Ugye, igaza van a papának, Dakota? - kérdezte, aztán maga elé emelte a kisfiút. Dakota elvigyorodott.

Julie Garwood

Az őrangyal

Christina lépett a szalonba, Jade-hez sietett, s kezébe nyomta a megélezett tőrt, melyet egy puha bőrtokba csúsztatott. - Azt hiszem, most már elég éles - mondta a lánynak. - Én varrtam a tokot, nehogy véletlenül megvágd magad. - Köszönöm - rebegte Jade. - Nem lesz szükséged tőrre - jelentette ki Caine, s ráérősen Jade-hez sétált. - Ez hadd legyen nálam, édesem. Nem való fegyver a te kezedbe. - Ne is álmodj róla, hogy neked adom - mondta haragvón Jade. - A nagybátyámtól kaptam ajándékba, s megígértem neki, hogy mindig magamnál hordom. Caine megadta magát. - Rendben van, de most mennünk kell - mondta, aztán barátjához fordult. - Lyon, te hozzáfogsz... - Kezdem máris - válaszolt Lyon -, amint lesz... - Rendben - szakította félbe Caine. - Úgy tűnik, ők ketten egészen más nyelven beszélnek fordult Christina Jade-hez. - Csupán nem akarják, hogy felizgassam magam magyarázta Jade. - Ezek szerint te érted, mit beszélnek. - Persze. Lyon hamarosan nyomozni kezd. Caine adott neki néhány tippet. Amint talál valami lényegeset, értesíti Caine-t. Lyon és Caine döbbenten meredtek a lányra. - Csak azt ne mondd, hogy mindezt abból a néhány szóból következtetted ki - hüledezett Caine. - Pedig jobb, ha elhiszed - mosolygott Jade, aztán Lyonra nézett. - Ugye, azt próbálod kinyomozni, hogy ismeri-e valaki az elhunytat. - Igen - ismerte be Lyon. - Akkor szükséged lesz a pontos személyleírásra. Nos, a szerencsétlennek teljesen összezúzódott az arca. Csak annyit tudok, hogy idősebb férfi volt, úgy negyven körüli. Ősz haja volt, bozontos szemöldöke és hűvös barna szerve. A tekintete korántsem volt békés, de azt hiszem, ez érthető. Elég testes volt, ami egy újabb bizonyíték arra, hogy az előkelők közé tartozott. - Ugyan miért? - érdeklődött Caine.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Láttál te már kövér koldust? - élcelődött Jade, aztán hozzátette. - A keze sima volt, nyilvánvalóan nem végzett nehéz munkát. Nos, ennyit mondhatok. - Gyere, ülj le - sürgette Lyon. - Le tudnád írni a támadókat? - Róluk nem sokat mondhatok - vonta meg a vállát Jade. Alig láttam őket. Nem tudom, hogy magasak voltak-e vagy alacsonyak, soványak vagy kövérek... - nagyot sóhajtott. Csak az bizonyos, hogy hárman voltak. Jade szomorúnak tűnt. Caine azt gondolta, védence még nem heverte ki a megpróbáltatásokat. Végül is egy embert látott a halálba zuhanni, s Jade mégiscsak egy gyönge nő, aki nincs hozzászokva az ilyesféle szörnyűségekhez. Jade valóban nyomorultul érezte magát, és amikor Caine vigasztalón átkarolta, bűntudata még inkább a szívébe mart. Életében először valóban gyűlölt hazudni. S hiába mondogatta magának, hogy hazugsága kegyes és életmentő és szükséges, fájt, hogy három ilyen kedves embert kell be csapnia. - Mennünk kell - szólalt meg hirtelen. - Minél tovább maradunk, annál nagyobb veszélybe sodorjuk Christináékat. Induljunk most azonnal, Caine. - Ezzel felállt, s a bejárathoz sietett. - Caine, nincs egy házad valahol vidéken? - kérdezte mintha nem tudná előre a választ. - De igen, van. - Azt hiszem, oda kell mennünk. Azonnal el kell vinned Londonból. Ott biztonságban elrejthetsz. - Nem megyünk Harwythe-ba, Jade. - Harwythe-ba? - A vidéki birtokomat így hívják - felelte a férfi. - Úgy döntöttem, hogy a szüleim házába viszlek. Birtokuk az enyémmel határos. Talán te nem aggódsz a hírneved miatt, de én igen. Mindennap meglátogatlak majd. Őröket állítok mindenhova... Most meg miért rázod a fejed? - Mindennap meglátogatsz? Caine, ne szegd meg az adott szavad - kiáltotta a lány. - Nem fogjuk a szüleidet is belekeverni ebbe az ügybe. Megígérted, hogy vigyázol rám, és istenemre mondom, nem fogsz elmozdulni a szoknyám mellől, míg a bátyám haza nem tér. - Eltökéltnek tűnik, Caine - vetette közbe Lyon.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Teljes mértékben egyetértek Jade-del - jegyezte meg Christina. - Miért? - kérdezte a két férfi egyszerre, Christina megvonta a vállát. - Mert ő a barátnőm. Egyet kell vele értenem. Sem Lyon, sem Caine nem tudott szembeszállni ezzel a kijelentéssel. Jadé elégedett volt. - Köszönöm, Christina. Én is támogatni foglak mindenben - tette hozzá. Caine megrázta a fejét. - Jade, csak és kizárólag a te biztonságod érdekében tanácsolom, hogy maradj a szüleimnél. - Szó sem lehet róla. - Őszintén azt hiszed, hogy velem nagyobb biztonságban vagy? Jade felhúzta az orrát. - Természetesen igen. - Jaj, édesem, én egyszerűen képtelen leszek két hosszú hétig ellenállni a kísértésnek, hogy a magamévá tegyelek. Ez az igazság, a fene egye meg! Jade a füle tövéig elvörösödött. - Jade - suttogta a férfi. Kezdte elveszíteni önuralmát. - Mi vagyunk az ő vendégei. - Ez az alak állandóan káromkodik a jelenlétemben fordult Jade Christinához. - S még csak bocsánatot sem kér. - Jade! - Caine már üvöltött. - Ne próbáld elterelni a szót! - Nem hiszem, hogy szükséges vele üvöltöznöd, Caine szólt szigorúan Christina. - Ugyan hagyd, nem tehet róla - magyarázta Jade. - Ilyen a természete. - Egyáltalán nem ilyen a természetem - jelentette ki Caine erőltetett nyugalommal a hangjában. - Én csupán azt akartam, hogy tudd az igazságot. Nem állt szándékomban zavarba hozni téged. - Már késő - felelte Jade. Christinát és Lyont szemmel láthatóan elbűvölte a párbeszéd. Caine a barátjához fordult. - Nincs valami elintéznivalód, Lyon? - Nincs. - Akkor is, hagyjatok magunkra, kérlek. Lyon felvonta a szemöldökét, aztán elmosolyodott.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Gyere, asszony. Az ebédlőben várakozunk. Caine, kérlek, kérdezd még ki a lányt néhány dologgal kapcsolatban, mielőtt elmentek, ha azt akarod, hogy... - Később - vágott közbe Caine. Christina férjét és fiát követve kivonult a szalonból. Mikor Jade mellé ért, megállt egy pillanatra, megszorította barátnője kezét. - Ne küzdj ellene! - suttogta. - A sorsod már eldőlt. Jade oda se figyelt az asszony megjegyzésére. Illedelmesen bólintott, hogy meg ne sértse Christinát, aztán becsukta mögötte az ajtót, s megfordult, hogy felvegye a harcot Caine-nel. Csípőre tette a kezét. - Fölösleges dolgokon rágódsz. Úgysem tehetsz a magadévá, míg nem akarom. Bízom benned - mondta, s két kezét a mellkasára szorította. - Teljes szívemből - tette hozzá színpadiasan. - Ne tedd! A férfi durva hangja megrémítette Jade-et, de csak egy pillanatra. - Túl késő, Caine. Bízom benned. Te megvédsz, és én nem hagyom, hogy egyetlen ujjal is hozzám érj. Pofonegyszerű. Ne aggódj. Minden rendben lesz. Megígérem. Hirtelen egy rémült hangra lettek figyelmesek. - Perry az - mondta Caine. - Az egyik inasom. Maradj itt, én megnézem, mit akar. Jade nem engedelmeskedett. Megindult a férfi után, amint az kitette a lábát a szalonból. Mikor meglátta Lyon komor arckifejezését, azonnal tudta, hogy valami szörnyűség történt. Tekintete aztán a szolga felé fordult. A fiatalembernek barna szeme és bodorított haja volt. Alig jutott levegőhöz, ijedt zavarában kalapját gyűröget te. - Minden elveszett, milord - dadogta Perry. - Merkin azt mondja, valóságos csoda, hogy nem égett le az egész utca. Haselet grófjának háza épphogy megpörkölődött. A füst persze okozhatott károkat, de a falak érintetlenek. - Perry, mi a fenéről... - Londoni házad... leégett, Caine - vetette közbe Lyon. Ugye, ezt akartad elmondani? Az inas buzgón bólogatott. - Nem hanyagságbml, uram tette hozzá védekezőn. - Fogalmunk sincs, hogyan gyulladhatott ki, milord. Nem hagytunk égve egyetlen gyertyát

Julie Garwood

Az őrangyal

sem a kandallókba be se gyújtottunk. Isten a tanúm rá, nem történt hanyagság. - Senki nem hibáztat téged, Perry - mondta Caine, s bár hangja nyugodtnak tűnt, mindenki érezte benne a kirobbanni készülő haragot. - Néha előfordul az ilyesmi. Sajnálatos baleset az egész. - Nem volt baleset. A hallban minden szempár Jade-re szegeződött. A lány a padlót bámulta, kezét ökölbe szorította. Annyira rémültnek tűnt, hogy Caine rögvest megfeledkezett minden haragjáról. - Jade, ne aggódj, minden rendben - nyugtatgatta. – Majd veszek egy másik házat, úgyis untam már a régit. – Perryhez fordult. - Senki nem sérült meg? Lyon Jade-et figyelte, míg a szolga eldadogta, hogy a személyzet időben kimenekült az épületből. Caine megkönnyebbülten sóhajtott. Már épp utasításokat adni Perrynek, mikor Lyon félbeszakította - Majd én beszélek a hatósággal, és kikérdezem a szolgákat - mondta. - Ti pedig mihamarabb hagyjátok el Londont. - Igen - felelte Caine. Nem akarta fölöslegesen felizgatni a lányt, de biztos volt benne, hogy a tűz kapcsolatban van Jade üldözőivel. - Perry, menj a konyhába, s igyál valamit - parancsolta Lyon. - A szekrényben találsz sört vagy konyakot. A szolga elviharzott. Lyon és Caine várakozón fordult Jade felé. A lány még mindig a padlóra szegezte tekintetét, s idegesen tördelte a kezét. - Jade - szólalt meg végül Caine. - Miből gondolod, hogy nem baleset volt? A lány nagyot sóhajtott. - Mert nem ez az első tűzeset, Caine. Már harmadjára gyújtogattak a gazemberek. Csak ekkor emelte fel tekintetét. Szemében könnyek csillogtak. - Újra megteszik. Újra meg újra, míg el nem kapnak... mindkettőnket. - Hangja nem volt több rémült suttogásnál. - Azt akarod mondani, hogy meg akarnak égetni? kérdezte Lyon elborzadva. Jade megrázta a fejét.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Most már nemcsak engem - rebegte. Caine-re nézett, és kitört belőle a zokogás. - Őt is meg akarják ölni!

Julie Garwood

Az őrangyal

Hatodik fejezet Jade megtörölte könnyes arcát. - Valahonnan megtudták, ki vagy - suttogta. - Amikor a fogadóba mentem, még azt hittem, Pogány vagy... De ők biztosan tudták az igazat, az elejétől fogva. Mi másért gyújtották volna fel a házadat? Caine odasietett a lányhoz, átkarolta, s a szalonba vezette. - Monk biztosan nem beszélt - jelentette ki. - Fogalmam sincs. De mindegy. Jade, elég a félrebeszélésből - mondta szigorúan. - Mindent tudnom kell! - Mindent elmondok, amit tudni akarsz. Lyon lépett a szalonba becsukta az ajtót maga mögött, s leült karosszékébe, a pamlaggal szemben. Caine leültette Jadeet maga mellé. Jade Lyonra nézett. - Tegnap, mikor a Temzébe ugrottunk, szem elől tévesztettek minket. Talán, ha megkérnéd Perryt, hogy keresse tovább Caine-t, mintha nem találta volna itt, üldözőink azt hinnék, már továbbálltunk. Lyon kitűnőnek találta az ötletet, s azonnal felpattant, hogy megkeresse a szolgát. Alig hagyta el a szobát, Jade Caine-hez fordult. – Nem maradhatok veled. Most már belátom. Téged is megölnének. Én... én mindent megtettem, hogy ne kedveljetek meg, de nem sikerült. Beleőrülnék, ha bajod lenne. Jade megpróbált elhúzódni a férfitól, de Caine nem engedte. Szorosan átölelte, s puha csókot lehelt a homlokára. Én is megpróbáltalak nem szeretni, de nekem sem sikerült suttogta. - Úgy tűnik, mi már nem szabadulunk egymástól. Örökkévalóságnak tűnő percekig néztek egymás szemébe. - Hát nem furcsa? - törte meg végül a csendet Jade. - Micsoda? - kérdezte Caine suttogva. - Porig égett a házad, mindkettőnket halálos veszedelem fenyeget, s én ebben a pillanatban semmi másra nem vágyom, csak arra, hogy megcsókolj. Hát nem különös? Caine megrázta a fejét. Ujjai vágyakozón nyúltak a lány arca felé. - Nem - mondta. - Én sem vágyom semmi másra, csak arra, hogy megcsókolhassalak. - Tényleg? - Jade szeme tágra nyílt. - Milyen... - Szörnyű? - suttogta a férfi, ahogy lassan előrehajolt. - Igen - sóhajtotta jade. - A legszörnyűbb!

Julie Garwood

Az őrangyal

Caine szája szomjasan tapadt a lány ajkaira. Jade átkarolta a nyakát. Ajkai megnyíltak a férfi nyelve előtt. Caine nem akart többet futó csóknál, de a vágy hamar elhatalmasodott testén. Úgy érezte, nem tud betelni a lánnyal. - Az isten szerelmére, Caine, most nincs idő enyelgésre! Lyon viharzott a szalonba, s leült karosszékébe. Jade hihetetlen sebességgel pattant fel helyéről. Szégyenkezve pillantott Lyonra. A férfi mosolyogni kezdett, s Jade csalt ekkor döbbent rá, hogy még mindig szorongatja Caine kezét. Rögvest ellökte magától. - Hogy merészelted - sziszegte. Caine jobbnak látta nem említeni, hogy éppen Jade volt az, aki csókolózni akart. - Itt az ideje, hogy meghallgassuk a teljes igazságot szólalt meg ünnepélyesen Lyon. - Jade, kérlek, ülj le. Beszélj nekünk az első tűzesetről! - Megpróbálom - mondta lány, s lassan visszaült Caine mellé. - Ha eszembe jut, végigfut a hátamon a hideg. De azért ne higgyétek, hogy gyenge vagyok. - Büszkén szegte fel fejét. Lyon bólintott. - Talán elkezdhetnéd - figyelmeztette. Mindenekelőtt azonban nem mesélnél kicsit a családi körülményeidről? - Apám Wakerfields grófja volt. Címét bátyám, Nathan örökölte. Apa nyolcéves koromban halt meg. Emlékszem, Londonba készülődött, hogy találkozzon valakivel. Én a kertben játszottam, mikor odajött, hogy elbúcsúzzon tőlem. - Ha annyira fiatal voltál, hogyan emlékezhetsz rá? kérdezte Caine. - Papa borzasztó ideges volt - felelte Jade. - Egészen megrémített. Azt hiszem, emiatt maradt meg bennem minden ilyen tisztán. Fel-alá járkált az ösvényen, s azt mondogatta, ha bármi történne vele, Nathannek és nekem azonnal el kell mennünk a barátjához, Harryhez. Engem persze jobban érdekelt, milyen ajándékokat fog hozni Londonból, mire, megragadta a vállamat, megrázott, s még egyszer elismételte, mit kell tennünk, ha ő nem térne haza. - Jade hangja szomorúvá vált. - Gyerek voltam még. - Most is fiatal vagy - vetette közbe Caine. - Néha nagyon... nagyon is öregnek érzem magam - felelte a lány merengőn, aztán kiegyenesítette a hátát, s folytatta:, Anyámra egyáltalán nem emlékszem. Nem sokkal a születésem után halt meg.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Apáddal mi történt? - kérdezte Caine. - Útközben a hintóját baleset érte. Azonnal meghalt. - Ezek szerint beigazolódott a balsejtelme - jegyezte meg Lyon. - Nem. Papa jól tudta, hogy valaki megpróbálja megölni. - S most úgy hiszed, hogy apád ellensége veled is végezni akar. Ettől tartasz? Jade megrázta a fejét. - Nem, dehogy - csattant fel. - Szemtanúja voltam egy gyilkosságnak. S a gyilkosok is láttak engem. Csak azért beszéltem apámról, mert te kértél rá. Igen, pontosan úgy fogalmaztál, hogy meséljek a családi körülményeimről. - Bocsánat - mondta Lyon. - Nem akartam én messze menő következtetéseket levonni... - Mi történt apád halála után? - kérdezte Caine. Barátja zavarát látva. Végre, eljött az idő, hogy kezébe vegye a beszélgetés irányítását. Mellesleg jó volt látnia, hogy nem ő az egyetlen, aki összezavarodik Jade kijelentéseitől. - A temetés után Harry értünk jött. Mikor a nyár véget ért, Nathant visszaküldte az iskolába. Tudta, apánk is azt akarná, hogy fivérem befejezze tanulmányait. Én a nagybátyámnál maradtam. Igazából Harry persze nem a nagybátyám, de számomra olyan, mintha az apám lenne. Mindegy. Szóval Harry elvitt a szigetére, ahol mindig meleg van és békesség. Harry bácsi jó volt hozzám. Soha nem nősült meg, és az első perctől fogva úgy bánt velem, mintha édesgyermeke lennék. Nagyon jól kijöttünk egymással. A bátyám mégis hiányzott. Míg a szigeten voltunk, csak egyetlenegyszer látogatott meg. Jade elhallgatott, s várakozón tekintett Caine-re. - És aztán, aztán mi történt? - nógatta a férfi gyengéden. - Visszatértem Angliába, hogy találkozzak Nathannel. Persze apám házát is látni akartam. Nathan sok mindent megváltoztatott rajta. - És? - kérdezte Lyon kíváncsian. - Nathannel Londonban találkoztunk. Innen egyenesen vidéki házába mentünk, s egy csodálatos hetet töltöttünk együtt. Aztán valamilyen fontos ügyben sürgősen el kellett utaznia. - Milyen ügyben? - érdeklődött Caine. Jade megrázta a fejét.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Nem tudom. Az utolsó reggelen üzenet jött Nathannek. Mondhatom, fivérem nagyon izgatott lett, mikor elolvasta. Azt mondta, azonnal Londonba kell utaznia, s hogy két hétig távol lesz. Egy barátja komoly bajba keveredett. Nathan nemes lelkű ember. Soha nem tagadná meg a segítséget a rászorulóktól. - Tehát egyedül maradtál - jegyezte meg Lyon. - Dehogyis! Nathan teljes személyzete velem maradt. Lady Briars... apám barátja fogadta fel őket, s még Nathan-nek is segített a ház felújításában. Az igazság az, hogy ő akart magához venni minket apánk halála után. Még bírósághoz is fordult, hogy a gyámunk lehessen. De aztán Harry elvitt minket, és egy idő után ő is felhagyott a keresésünkkel. Miután tisztázódik ez az ügy, őt is meg kell látogatnom. Addig sajnos, nem lehet. Valószínűleg az ő házát is felgyújtanák, ha... - Jade, eltértél a tárgytól - figyelmeztette Caine. - Ó, valóban? A férfi bólintott. - Sajnálom. Nos, hol tartottunk? - Ott, hogy Nathan Londonba utazott - emlékeztette Lyon. - Igen - válaszolta a lány. - Nos, belátom, ostobaságot követtem el. Harry szigetén oda mehettem, ahova akartam, nem volt szükség kísérőkre. Megfeledkeztem arról, hogy Anglia egy egészen más világ. Szóval, friss levegőre vágytam, s elhatároztam, hogy sétálok egyet. Annyira siettem, hogy nem néztem a lábam elé. Megbotlottam a szőnyegben, legurultam a lépcsőn, s beütöttem a fejem a korlátba. Jade elhallgatott. A férfiak együtt érző megjegyzéseit várta, hiába. Azok ketten izgatottan várták a történet folytatását, s szemmel láthatóan nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget az ő sajnálatos balesetének. Így végül nagyot sóhajtott, s tovább beszélt. - Körülbelül egy óra múlva, mikor a fejem már nem akart szétrobbanni a fájdalomtól, sétálni mentem. Hamar megfeledkeztem minden bosszúságról, minden fájdalomról. Olyan csodálatosan sütött a nap! El is határoztam, hogy elmegyek a templomba. Már majdnem odaértem, mikor megláttam a dulakodókat a plébánia tetején, s néhány pillanat múlva... letaszították onnan azt a szerencsétlen úriembert. Jade nagy levegőt vett.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Sikítottam, és futni kezdtem - magyarázta. - Csak futottam, magam sem tudtam hova. Végül a szüleim sírjához vezető emelkedőn kötöttem ki. Akkor láttam meg őket ismét. - A gyilkosokra gondolsz? - kérdezte Lyon. Előrehajolt a székében, s a térdére könyökölt - Igen - válaszolta Jade. Hangja rémülten csengett. - Észre sem vettek. Egész ivással voltak elfoglalva. - Miért, mit csináltak? - kérdezte Caine türelmetlenül. Jade nem válaszolt azonnal. Remegő ujjai Caine nagy, meleg kezét keresték. - Ástak - mondta végül. - Azt akarod mondani, hogy... sírt ástak? - hüledezett Lyon. - Pontosan. Caine közömbös maradt, Lyon arcára azonban szinte azonnal kiült a kételkedés. Jade meglehetősen különösnek találta, hogy eddig legvadabb hazugságait is elhitték, s éppen most kételkednek a szavában, amikor pedig az igazat mondja. - Ez az igazság - bizonygatta Lyonnak. - Tudom, hogy hihetetlennek hangzik, de minden úgy történt, ahogy elmondtam. - Rendben van - nyugtatta meg Caine. - Mi történt azután? - Megint sikítottam - folytatta Jade, s megszorította Caine kezét. - Ez persze nagy butaság volt, mert ismét magamra vontam a figyelmüket. De annyira zaklatott voltam, hogy nem tudtam józanul gondolkodni. Mindhárman felém fordultak. Az egyiknél pisztoly volt. Meg sem tudtam moccanni, míg... míg a lövés el nem dördült. Akkor futni kezdtem. Hudson, Nathan inasa a könyvtárban foglalatoskodott. Elmondtam neki, mi történt, de mire kiszedett belőlem mindent, beesteledett. Hiábavaló lett volna éjszaka a gyilkosok után menni. Várnunk kellett másnap reggelig. - Értesítettétek a hatóságokat? Jade megrázta a fejét. - Magam sem értem, hogyan történhetett. Másnap reggel Hudson s néhány markos legény elment, hogy megkeressék az úriember holttestét. Hudson persze gondoskodott róla, hogy ne maradjak egyedül. Nagyon felkavartak az események. - Ez természetes - helyeselt Caine.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Igen - sóhajtotta Jade. - Ráadásul, mikor Hudson visszatért az embereivel, bármilyen kedvesek is voltak, e1 kellett mondaniuk az igazságot. - Miféle igazságot? - Nem találtak semmit. A sírok érintetlenek voltak. - S ők azt hitték, hogy te csak... - Kitaláltam az egészet, Lyon? - vágott a szavába Jade. Igen, biztos vagyok benne. Nathanre való tekintettel ugyan nem merték azt mondani, hogy teljesen meghibbantam, de véleményük az arcukra volt írva. Azonnal a temetőbe siettem, hogy saját szememmel győződjek meg az állításukról. Az elmúlt éjszakán hatalmas vihar volt, ennek ellenére a sírok valóban érintetlennek tűntek. - Lehet, hogy épp csak elkezdték az ásást, amikor megzavartad őket - érvelt Caine. - Valószínűleg, igen - helyeselt a lány. - Soha nem felejtem el az arcukat. - Beszélj, mi történt ezután? - kérdezte Caine. - Egész nap azon töprengtem, vajon miért ölték meg azt az embert, és miért próbálták épp a mi birtokunkon eltemetni. Este felkerestem Hudsont, s megkértem rá, hogy ne szóljon Nathannek az esetről. Azt hazudtam neki, hogy valószínűleg napszúrást kaptam, s az egész rémtörténet csak az agyszüleményem. Mondanom sem kell, Hudson szemmel láthatóan megkönnyebbült. - Jade, nem lehet, hogy tényleg... - Fantáziált volna? - kérdezte Caine, aztán megrázta a fejét. - Múlt éjjel legalább öten üldöztek minket. Nem, Lyon, a lány biztosan nem fantáziált. Jade gyanakvó pillantást vetett Lyonra. - Nem hiszel nekem, ugye? - Most már igen - felelte Lyon. - Ha üldözőbe vették, akkor valóban láthattál valamit. Nos, mi történt ezután? - Nem adtam fel - mondta Jade. Megpróbálta karba fonni a kezét, de rádöbbent, hogy Caine ujjait szorongatja. Azonnal ellökte magától a férfi kezét. - Tudok én makacs is lenni, ha akarok. Így másnap újra elmentem, hogy bizonyítékot keressek. Lyon Caine-re mosolygott. - Én is ezt tettem volna a helyében.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Mikor történt ez? - érdeklődött Caine. - Tegnap reggel - válaszolt Jade. - Kilovagoltam hát, de már nem értem a szüleim sírjához. Kilőtték alólam a lovat. - Hogy mit? - Caine szinte üvöltött. Jade majdnem elmosolyodott a férfi döbbenete láttán. - Megölték Nathan kedvenc lovát - ismételte buzgón bólogatások közepette. - El nem mondhatom, mennyire szomorú lesz a fivérem, ha megtudja. Caine a zsebkendőjét nyújtotta a lánynak. - Mi történt azután? - kérdezte. - A földre zuhantam. Isteni szerencse, hogy nem törtem ki a nyakam. Megúsztam néhány horzsolással. Bizonyára te láttad a nyomait a vállamon tegnap, mikor belopakodtál a hálószobámba. Caine felé fordult, s választ várva nézett a szemébe. - Nem vettem észre semmit - suttogta a férfi. - És nem lopakodtam a hálószobádba. - Hogy nem lehetett észrevenni a vállamon a horzsolást? - Úgy, hogy nem a válladat néztem. Jade érezte, hogy a haja tövéig elvörösödik. - Nos, a vállamat kellett volna nézned - dadogta. - Egy úriember azonnal észrevette volna a sebeimet. Caine elvesztette a türelmét. - Jade, még egy eunuch sem bírta volna... - Kíváncsi vagy a folytatásra, vagy sem? - Igen - felelte a férfi. - Miután lelőtték a lovamat, visszarohantam a házba. Nem tudom, hogy üldözőbe vettek-e, vagy sem. Annyira izgatott voltam. Ilyesmi még soha nem történt velem azelőtt. Harry bácsi a széltől is óvott. - Ebben biztos vagyok - sóhajtott Caine. - Megkerestem Hudsont, s elmondtam neki, mi történt. Persze, nem hitte egyetlen szavamat sem. Ezúttal azonban volt bizonyítékom. - Miféle bizonyíték? - kérdezte Caine. - Hát a döglött ló! - kiáltott bosszúsan Jade. - Kérlelt, figyelj jobban! - Persze! - csapott a homlokára Caine. - A döglött ló! És Hudson legalább bocsánatot kért, mikor meglátta a lovat? Jade beharapta az alsó ajkát, s lesütötte a szemét. - Nem egészen - rebegte.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Mit akarsz ezzel mondani? - kérdezte Lyon szigorúan. Jade a férfi szemébe nézett. - Tudom, hogy hihetetlennek fogod találni, de mire odaértünk, ahol lelőtték szegény párát, csak a hűlt helyét találtuk. - Egyáltalán nem tűnik hihetetlennek - jelentette ki Lyon hűvösen, s hátradőlt székében. - Szerinted, Caine? Caine elmosolyodott. - Legalább annyira hihető, mint minden más, amiről beszélt. - Hudson ragaszkodott hozzá, hogy menjünk az istállóba folytatta Jade. - Meg volt róla győződve, hogy ott találjuk a lovat. - És igaza lett? - sóhajtott Caine. - Nem. A lovászok bejárták a környéket, de az állatot sehol nem találták. Viszont friss keréknyomokat fedeztek fel a déli út mentén. Tudod mi történt, Caine? Szerintem szekérre rakták a ló tetemét, és elvitték. Mit gondolsz, helyes a feltételezésem? - Jade hangja tele volt várakozással. Caine szinte sajnálta, hogy ki kell ábrándítania. - Fogalmad sincs, milyen nehéz egy ló, Jade. Elhiheted nekem, hogy három ember megmozdítani is alig tudja, nemhogy szekérre rakni. - Tévedsz, barátom - ellenkezett Lyon. - Ha nehezen is, de felemelhették annyira a tetemet, hogy... - Lehet, hogy az állat csak könnyebb sebet kapott, amitől elájult, s később, mikor magához tért, egyszerűen elkóborolt. - Könnyű seb? A két szeme között? Kétlem – mondta - a lány csalódottan. - Hogy mondom meg Nathannek? Úristent! S mit fog szólni, ha megtudja, mi történt a házával és a hintójával? - A házával? Mi a fene történt a házával? - motyogta Caine. - Azt hiszem, most értünk el végre a tűzesetekhez magyarázta Lyon. - Nos, valóban. Nathan háza porig égett - mondta Jade. - Mikor? - kérdezte fáradtan Caine. - A ló halála előtt, vagy után? - Utána - magyarázta a lány. - Hudson utasította a lovászokat, hogy készítsék elő számomra Nathan hintóját. Úgy döntöttem, Londonba megyek, s megkeresem Nathant.

Julie Garwood

Az őrangyal

Mégsem tűrhettem tovább, hogy a szolgálók úgy bánjanak velem, mint egy bolonddal. S persze, bíztam benne, hogy Nathan megoldja a rejtélyt. Jade észre sem vette, hogy már szinte kiabál. Caine megfogta a kezét. - Nyugodj meg, édesem, és mesélj tovább. - Pontosan úgy nézel rám, mint Hudson... ó, rendben van. Folytatom. Szóval, már úton voltam London felé, mikor a kocsis kiabálni kezdett, hogy Nathan háza ég. Füstöt látott gomolyogni a dombok mögül. Azonnal megfordultunk, de mire visszaértünk, a ház... nos, túl késő volt. A szolgálóknak megparancsoltam, hogy menjenek Nathan londoni házába. - Azután újra elindultál London felé - mondta Caine. Fáradtan dörzsölte meg a tarkóját. - A főúton hajtottunk, de az első kanyarban már vártak ránk. A kocsis leugrott a bakról, és elmenekült. - Ó, a gazember! - kiáltott Lyon felháborodottan. Caine egyetértően bólintott. - Nem hibáztatom azt a szegény embert - védte Jade. Megrémült. Az emberek furcsa dolgokra képesek félelmükben. - Néhányan igen - jegyezte meg Caine. - Mi történt ezután? - kérdezte Lyon. - Elreteszelték az ajtókat, és felgyújtották a hintót – felelte a lány. Szerencsére ki tudtam mászni az egyik ablakon. Nathan nagyon sok pénzt költött a hintóra, de mondhatom, hogy gyenge alkotmány volt. Könnyedén kirúgtam az ablakot, keretestől... - Maradjunk a témánál, Jade - figyelmeztette Caine. Lyon elmosolyodott. - Mintha csak Christinát hallgatnám - jegyezte meg. - Jade, megkérhetnélek rá, hogy keresd meg a feleségemet? Összecsomagolt számodra néhány dolgot. Jade úgy érezte magát, mint a kivégzés előtt álló elítélt, ha kegyelmet kap. Széles mosollyal az arcán viharzott ki a szalonból. - Nos, Caine - kérdezte Lyon, mikor végre egyedül maradtak. - Mit gondolsz? - Tegnap egy egész gyilkos banda üldözött minket emlékeztette Caine a barátját. - Elhiszed, amit mondott? - Kétségtelen, hogy látott valamit. - Arra válaszolj, amit kérdeztem.

Julie Garwood

Az őrangyal

Caine megrázta a fejét. - Egyetlen szavát sem hiszem. És te? Lyon hitetlenül tárta szét karját. - Ez volt a legképtelenebb történet, amit életemben hallottam. De a fenébe is, ha mégis igazat beszélt, segítenünk kell rajta. - És ha nem? - kérdezett vissza Caine. - Akkor jobb lesz, ha vigyázol magadra. - Lyon, nem gondolod, hogy... Lyon nem hagyta, hogy Caine befejezze mondatát. Elmondom, mi az, amit biztosan tudok. Egy, te, barátom nagyon is elfogult vagy Jade-del szemben, amiért természetesen nem hibáztatlak. Pontosan így éreztem annak idején Christina iránt. Kettő, Jade veszélyben van, és most már téged is veszélybe sodort. Ezek a tények, melyekkel szembe kell néznünk. Caine tudta, hogy barátjának igaza van. Hátradőlt a pamlagon. - Mit mond a hatodik érzéked? - Talán az apja személyét kellene körüljárnunk – vonta meg a vállát Lyon. - Utánanézek Wakerfields grófjának, Richards segíteni fog. Caine ellenkezni akart, de aztán meggondolta magát. Ártani nem árthat - mondta. - Bár, kezdem azt hinni, Nathan áll a dolgok mögött. Gondolj csak bele, a bajok akkor kezdődtek, mikor ő hirtelen Londonba utazott. - Helyes meglátás, feltéve, ha a lány igazat beszélt. - Igen - felelte Caine. Lyon nagyot sóhajtott. - Már csak egyetlen kérdésem van, hozzád, Caine. - Hangja mély volt és állhatatos. – Megbízol a lányban? - Caine egy hosszú percig nézett farkasszemet barátjával. - Ha racionálisan közelítjük meg a helyzetet... Lyon megrázta a fejét. - Köpök az észérvekre. Mit mondanak az ösztöneid? Válaszolj! - Nos, igen - mondta Caine, s elmosolyodott. Életében először ő is köpött az észérvekre. - Az életemet is rábíznám, de nem tudnám megmondani, miért. Lyon elmosolyodott. - Én is bízom benne. Szóval, azt mondod, halvány fogalmad sincs miért, nemde? - Lyon hangja kezdett kifejezetten bizalmaskodó lenni. Caine gyanakodva vonta össze szemöldökét. - Hova akarsz ezzel ki lyukadni? - Én csak azért bízom benne, inert te hiszel neki magyarázta Lyon. - Az ösztöneid még soha nem tévedtek.

Julie Garwood

Az őrangyal

Hányszor menekültem meg a haláltól, csupán azért, mert hallgattam rád. - Még mindig nem értem, mit akarsz ezzel mondani, barátom - emlékeztette Caine. - Én is bíztam Christinában - mondta Lyon. - Szinte az első pillanattól fogva. Esküszöm neked, vakon hittem benne. S meg kellett érte küzdenem. Most ő a feleségem. Mint tudod, Christinának néhány dologban igen furcsa a véleménye. De azt hiszem, ez egyszer fején találta a szöget. - Mire gondolsz? - Azt hiszem, drága barátom, hogy találkoztál a végzeteddel. - Lyon kuncogni kezdett. - S isten legyen hozzád irgalmas, Caine, mert a te küzdelmed épp most vette kezdetét.

Julie Garwood

Az őrangyal

Hetedik fejezet Christina és Jade a hallban várták a férfiakat. Egy hatalmas, fehér pöttyös utazótáska hevert lábuk előtt, a padlón. Caine megpróbálta felemelni. Nem sikerült. A második próbálkozás után nagyot sóhajtott, aztán megrázta a fejét. - Az isten szerelmére, Jade. Nincs olyan ló, amelyik képes lenne elcipelni ezt a mázsás terhet. Féltérdre ereszkedett, felkattintotta a táska csatját, és belenézett. Elismerően füttyentett. - Egy egész fegyverraktár van idebent - mondta Lyonnak. - Ki pakolta ide ezeket? - Én - szólt Christina. - Úgy gondoltam, Jade-nek szüksége lesz néhány fegyverre, hogy megvédjen. - Hogy megvédjen engem? - hüledezett Caine, aztán barátjához fordult. - Mondd Lyon, jól hallottam? A feleséged megsértett? Lyon arcán széles mosoly terült szét. - Igen, Caine. Kérj gyorsan bocsánatot, és borítsunk rá fátylat! - Miért kellene nekem bocsánatot kérnem? - Mert időt és fáradságot takarítasz meg vele, nekem elhiheted - magyarázta Lyon. Alig bírta visszafojtani nevetését. Caine majd szétrobbant a méregtől. - A házasság puhánnyá tett - mormogta Caine. - Meghiszem azt! - nevetett Lyon. Caine lemondóan legyintett, aztán nekilátott, hogy kipakolja a táskából a fölösleges dolgokat. A két nő csalódott sóhajaitól kísérve hat kisebb-nagyobb tőrt, két pisztolyt és egy hosszú vasláncot dobott a hall kövezetre. - Ezekre nem lesz szükséged, Jade. Különben sem tudnád, hogyan kell használni őket. Jade már nyúlt is a fegyverekért. - Hagyd csak őket ott, én kis harcosom! - figyelmeztette a férfi. - Ahogy kívánod - motyogta a lány. - És ha megkérhetnélek, ne becézgess többé. Nem vagyok a szívecskéd, sem az édesed, kis harcosod pedig végképp nem. Becézgesd a szeretőidet! Ó, ne nézz rám ilyen ártatlanul, Caine. Christina mindent elmondott a nőügyeidről. - Szóval azt hiszed, ha valaki harcosnak szólít, becézgetni, akar? Ó ostobaság, asszony a neved!

Julie Garwood

Az őrangyal

- Igen, pontosan art hiszem, te faragatlan tuskó - felelte a lány. - Nem várom tőled, hogy bocsánatot kérj. De csak azért, mert biztos vagyok benne, hogy a házad elvesztése fölött érzett fájdalom teljesen elvette az eszedet. Caine üvölteni szeretett volna dühében. Miután végzett a pakolással, bezárta a táskát. - Köszönjük a fegyvereket Christina, de neked nagyobb szükséged van rájuk. Hogyan is védenéd meg Lyont nélkülük? - Gyere, Jade - mondta, egyik kezével a táskáért nyúlt, a másikkal megragadta a lány kezét. Szorítása fájt. De Jade egy cseppet sem bánta. Boldog volt. Meséjével sikerült meggyőznie Caine-t. És zavarba ejtenie. Minden úgy történt, ahogy azt eltervezte. Caine türelmetlenül ráncigálta a lányt a hátsó ajtóhoz. Lyon inasa már előkészített számukra két pompás hátast. Caine felerősítette a táskát paripájára, aztán felsegítette Jade-et a másik ló nyergébe. Már kiértek a hátsó kapun, mikor Jade hátrafordult, hogy búcsút intsen Lyonnak és Christinának. Megpróbálta az emlékezetébe vésni Christina mosolyát és Lyon szigorú arcát, mert biztos volt benne, most látja őket utoljára. Hányszor emlegette Christina a sorsot! - gondolta. Azt hiszi, a sors akarata, hogy Caine-nel találkozzon. De Christina nem tudja a teljes igazságot. S ha egyszer megtudja, nem áll többé szóba vele. Nem. Jade erre gondolni sem akart. Kihúzta magát a nyeregben. Ő most küldetést teljesít, meg kell védenie Caine-t, míg Nathan haza nem tér. - Maradj mellettem, Jade! - kiáltott hátra Caine. Jade megsarkantyúzta lovát, s a férfi mellé ügetett. Caine a legbonyolultabb kerülő utat választotta. Gondosan kerülte a belváros peremkerületét, s időről időre visszalovagolt, hogy meggyőződjön arról, nem követi őket senki. Már egy órája maguk mögött hagyták Londont, mire Caine végre rátért az északi útra. Birtoka háromórányira volt Londontól. S útjuknak csupán felét tették meg, mikor végre elérték az országutat. Jade megismerte a vidéket. - Nathan hintója, ha nem vitték még el, itt lesz a közelben - mondta Caine-nek. Messzebb volt, mint gondolta. Már több, mint félórája lovagoltak, de még mindig nem látták sehol. Aztán befordultak

Julie Garwood

Az őrangyal

a következő kanyarba, s ím, az összeégett roncs ott dísztelenkedett az út szélén. Caine egyetlen szót sem szólt. Csak a tekintete árulkodott a lelkében tomboló ádáz haragról. - Nos? - szólalt meg a lány. - Hát ezt rendesen elintézték - jött a válasz. Jade érezte a férfi hangjában feszülő tehetetlen dühöt. Eszébe jutott, hogy Caine talán őt hibáztatja a pusztításért. - Ez minden, amit mondani akarsz? - kérdezte. A férfi mellé léptetett. - Nem hittél nekem, igaz? S ezért vagy most dühös. - Most már elhiszem - felelte Caine kurtán. - És? - kérdezte jade, - És mi? - Nincs egyéb mondanivalód számomra? - A lány számára egyre nyilvánvalóbbá vált, Caine-nek esze ágában sincs bocsánatot kérni. - Annyit mondhatok, bűnhődni fognak a gazemberek, akárkik tették. Majd én gondoskodom róla - válaszolta vérfagyasztó hangon. - Csak kerüljenek a kezem közé! A lábuknál fogva lógatom fel őket, aztán leégetem a csontjukról a húst, ha addig élek is. Jade kővé meredten hallgatta a férfi szavait. Semmi kétsége nem volt afelől, hogy komolyan gondolja, amit mondott. Jeges borzongás futott végig a gerincén. - Gyilkolni bűn, még ha azok a gazemberek meg is érdemelnél. A férfi hirtelen megállította lovát, aztán kinyújtotta a kezét, és megragadta a lányt a tarkójánál fogva. - Megvédem azt, ami az enyém. Jade tiltakozásra nyitotta száját, de be is csukta, mikor a férfi szemébe nézett. Biztos volt benne, ha ellenkezni mer, Caine egyetlen mozdulattal kitekeri a nyakát. - Érted, amit mondok? - üvöltötte Caine. - Igen - rebegte a lány.- Megvéded, ami a tied... - Caine megrázta a fejét. Ó, a kis ártatlan, most megijedt! - gondolta. Hirtelen magához rántotta a lányt, előrehajolt, és megcsókolta. Erőszakosan. Jade haragja rögvest lángra lobbant. A férfi visszataszította nyergébe, és a szemébe nézett. - Itt az ideje, hogy végre megértsd, az enyém leszel, Jade. Jade megrázta a fejét.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Soha nem leszek senkié, Caine. Jobban teszed, ha belenyugszol. A férfi arcát gyilkos őrület torzította el. Aztán egy szempillantás alatt elpárolgott dühe, vonásait békés nyugalom, szelídítette mosollyá. Jade megkönnyebbülten sóhajtott. Őrangyala szemmel láthatóan visszanyerte józanságát. - Le kell térnünk az országútról - mondta Caine. Más mederbe próbálta terelni a beszélgetés menetét. - Caine, meg kell értened, hogy... - Ne vitatkozz! - szakította félbe a lányt. Jade bólintott. Megsarkantyúzta lovát, hogy nekivágjon a következő emelkedőnek. Caine azonban kikapta kezéből a gyeplőt, aztán átölelte a derekát, s az ölébe ültette. - Miért csináltad ezt? - kérdezte Jade. - Mert fáradt vagy. - Honnan tudod? Caine elmosolyodott: - Tudom, és kész. - Igazad van. Tényleg fáradt vagyok - ismerte be Jade. Mondd csak, Caine, Lyon lova nem fog elcsatangolni? A barátod nem lenne boldog, ha elveszítenénk. - Nem csatangol el - felelte Caine. - Akkor jó - sóhajtotta Jade. Átölelte a férfi derekát, s fejét széles vállára hajtotta. - Milyen jó illatod van! - suttogta. - Neked is - mondta Caine. Az erdőn keresztül vezetett útjuk, a lehető legnehezebb terepen. Jade jó darabig tűrte a viszontagságokat, de mikor egy kiálló gally kis híján eltépte szoknyáját, betelt a pohár. - Muszáj éppen erre mennünk? - Caine félrehajolt egy karvastagságú ág útjából. - Igen, ugyanis követnek bennünket. A férfi kijelentése annyira megdöbbentette Jade-et, hogy hirtelen szóhoz sem jutott. Leginkább az bosszantotta, hogy hagyta figyelmét elkalandozni. - Nem igaz! - kiáltotta végül. - Észrevettem volna! Megpróbált elhúzódni Caine-től, hogy saját szemével győződhessen meg róla, a férfi igazat beszélt. Caine azonban szorosan tartotta. - Ne izgulj - mondta. - Messze vannak még. - Honnan tudod? - kérdezte Jade. - London óta a nyomunkban vannak? Nem. Észrevettem volna. Hányan lehetnek? Caine, biztos vagy benne, hogy követnek?

Julie Garwood

Az őrangyal

A férfi szorosabbra fogyta ölelését. - Biztos - felelte. - Úgy félórája követhetnek bennünket. Pontosabban, mióta átléptük birtokom határát. Hatan vagy heten lehetnek, azt hiszem. - De... - Akkor vettem észre őket, mikor utoljára visszalovagoltam - magyarázta Caine türelmesen. - Én is veled voltam, ha jól emlékszem - vitatkozott Jade. És az égvilágon semmit nem láttam. A lány ingerültnek tűnt. Caine sehogyan sem értette, miért. - Messze vagyunk a házadtól? - Úgy negyedórányira - felelte a férfi. Rövidesen egy kis tisztásra értek. Jade úgy érezte, mintha csodaországban járna. - Csodálatos itt - suttogta. A tisztást két oldalról patak szegélyezte, mely szelíd lejtőn folytatta útját egy parányi kunyhóig. - A vadőr talán otthon van - jegyezte meg jade. - Biztosan segít csapdába csalni üldözőinket. - Abban a kunyhóban senki nem lakik. - Akkor nekünk kell lépre csalnunk őket. Minden pisztolyt kipakoltál? A férfi nem válaszolt. - Caine, álljunk meg! - Nem - mondta Caine. - Itt átvágunk. Ismerek egy rövidebb utat. - Máshol várjuk be őket? - Először hazaviszlek. Nem teszem kockára az életedet. Most pedig húzd be a nyakad, és tartsd csukva a szádat. Kapaszkodj erősen! Kicsit rázósabb szakasz következik. Jade, maga sem értette miért, azonnal és feltétel nélkül engedelmeskedett. Szorosan átölelte a férfit, s arcát a mellkasához szorította. - Egyszer még visszajövök erre a tisztásra - suttogta. De Caine már nem hallotta. Amint nyílt terepre értek, Caine vágtába kezdett. Jade úgy érezte, mintha zuhanna. Persze ez nem is hasonlított arra az érzésre, mint mikor őrangyala a Temzébe lökte, mert most volt, akibe belekapaszkodhatott. Bárki is volt az összeesküvés mögött, Caine birtokán akart lecsapni rájuk. Jade biztos volt benne, hogy az első adandó alkalommal megtámadják őket. Már csak azért imádkozott, hogy emberei a közelben legyenek, ha szükség lesz rájuk...

Julie Garwood

Az őrangyal

S akkor - már csak néhány méter választotta el őket egy kis liget rejtekétől - eldördültek a lövések. Jade-nek csak egyetlen dolog járt a fejében: megvédeni Caine-t. Megpróbált megfordulni, hogy megnézze, honnan jön a támadás. A lövések délkeleti irányból jöttek. A lány addig izgettmozgott, míg a férfi jobb combjára nem ült. Újabb lövés dörrent a levegőben. - Maradj nyugton! - parancsolta Caine, s ebben a pillanatban Jade enyhe szúrást érzett a jobb oldalán. Felszisszent, és odakapott. Olyan volt, mintha egy vadállat megkarmolta volna. A fájdalom azonban csak egy pillanatig tartott. Furcsa, meleg zsibbadás ömlött szét testében. Biztosan egy ág! - gondolta Jade. Nekiütődhetett a derekának. Talán fel is sértette a bőrét. - Mindjárt hazaérünk - mondta Caine. Jade a nagy izgalmak közepette teljesen megfeledkezett szerepéről. - Légy óvatos, ha a ház közelébe érünk! - parancsolta. Caine nem felelt. Az istálló felől közelítette meg a kúriát. A szolgálók nyilvánvalóan hallották a lövéseket, mert legalább tízen rohantak a liget felé, állig felfegyverkezve. Caine kiáltott az istállómesternek, hogy nyissa ki az ajtókat, aztán belovagolt. Jade lova utánuk ügetett. Az istállómester elkapta az istrángját, és bekötötte a kancát az első rekeszbe. Caine leszállt, aztán utasát is lesegítette a nyeregből. Amikor megszorította a derekát, Jade majdnem felüvöltött fájdalmában. - Kelley! - kiáltotta Caine. Egy zömök, középkorú, szőke hajú, szakállas férfi sietett eléjük - Igen, Milord? - Maradj itt Jade-del! - parancsolta. - És zárjátok be az ajtót, míg vissza nem jövök! Caine megpróbált nyeregbe pattanni, de Jade megragadta kabátját, és visszahúzta. - Elment a józan eszed? Nem mégy sehova! - Engedj szívem! - mondta szelíden a férfi. - Mindjárt itt leszek. Lefejtette a lány ujjait, és gyengéden eltolta magától. Jade nem adta fel. Átölelte Caine nyakát. - Caine - könyörgött, miközben a férfi kibontakozott öleléséből. - Meg akarnak ölni... Téged akarnak megölni.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Tudom, szerelmem. - Akkor miért... - Én leszek a gyorsabb. Pisztolylövések martak a csendbe ismét. Caine arra gondolt, emberei feladták a küzdelmet. Jade arra akart gondolni, hogy emberei időben érkeztek, és elűzték a gonoszokat. - Zárd be utánam az ajtót, Kelley! - kiáltotta Caine, fürgén lova nyergébe szökkent, és elvágtatott. Néhány perccel később újabb lövés hasított a levegőbe. Jade a kis négyszögletű ablakhoz rohant, és kinézett. Nem látta Caine-t sehol. Nagyot sóhajtott. - Nincs ok aggodalomra - motyogta. - Jobb lesz, ha eljössz az ablaktól, hölgyem - suttogta Kelley, de Jade meg sem hallotta. A férfi böködni kezdte a karját. - Kérlelt, milady, biztonságosabb helyen várakozz. Ülj ide, kérlek! - folytatta. - A gróf úr hamarosan itt lesz. Jade képtelen volt megülni a fenekén. Idegesen, kezét tördelve járkált fel s alá. Abban reménykedett, hogy Matthew és Jimbó már kezelésbe vették a betolakodókat. Ok ketten voltak a leghűségesebb, legagyafúrtabb, leggyakorlottabb emberei. Harry bácsi személyesen gondoskodott a taníttatásukról. Caine tehet mindenről! - gondolta jade bosszúsan. Ha Cainewood grófja valóban az lenne, akiről személyi aktájában olvasott, most nem kellene idegeskednie. Jade persze tudta, az ottani jellemzés is helytálló. Caine-t hűvösen tárgyilagos, módszeres embernek tartották felettesei, akire bármilyen nehéz ügy kapcsán bizton lehet számítani. Mégis, az a férfi, akit megismert, egyáltalán nem volt hűvös vagy érzéketlen. Jade nem örült ennek az ellentmondásnak. Túlságosan kiszámíthatatlanná tette Caine-t. S ez most könnyen halálos veszedelembe sodorhatta mindkettőjüket. Az istálló ajtaja hirtelen kitárult. Caine állt ott, paripája tajtékzott a kimerítő vágta után. Mintha mázsás kő esett volna le szívéről: látván, hogy a férfi épségben visszatért, Jade megkönnyebbülten sóhajtott fel. Hirtelen nagyon fáradtnak érezte magát. Minden porcikája sajogni kezdett, olyannyira, hogy le kellett ülnie Kelley mellé. - Nem esett bajod? - szólalt meg végül.

Julie Garwood

Az őrangyal

Caine biztos volt benne, hogy Jade mindjárt elsírja magát. Biztatón, rámosolygott, aztán lova istrángját az istállómester kezébe nyomta. A lány mellé guggolt, s azzal az eltökélt, szándékkal kezdett beszélni, hogy meggyőzi védencét arról, semmi különös nem történt odakint. - A harcnak vége lett, mielőtt elkezdődhetett volna. Mire a ligethez értünk, a gazemberek eltűntek. - Eltűntek? Hogyan? - kérdezte Jade. Nem akart hinni a fülének. - Szerintem... egyszerűen megijedtek - mondta Caine. - Ne hazudj! - kiáltott fel a lány. - Ne akard bemesélni, hogy vaklárma volt az egész. Caine felsóhajtott. - Nos, rendben van. Mire odaértem a harcnak már majdnem vége volt. - Elég a félrebeszélésből! Az igazat akarom hallani! követelte Jade. - Az ég szerelmére, Jade. Ez az igazság - felelte Caine. - Akkor magyarázd el - parancsolta a lány -, mert egy kukkot sem értek az egészből. Caine még soha nem hallotta Jade-et így beszélni, olyan volt most, mint egy igazi hadvezér. A hangja kemény volt, parancsoló, ellentmondást nem tűrő. Caine elvigyorodott. - Még életemben nem láttam ilyet csóválta meg a fejét. - Kettőt elkaptam, aztán a többi után indultam, de mire a búvóhelyükre értem, egyszerűen eltűntek. - Elfutottak volna? - Ki van zárva. Dulakodás nyomaira bukkantunk a helyszínen. - Akkor talán az embereid... - Végig velem voltak - vágott a szavába Caine. Jade karba fonta a kezét, és a földre szegezte tekintetét. Nem akarta, hogy a férfi észrevegye megkönnyebbült mosolyát. Matthew és Jimbó jó munkát végeztek. - Ez tényleg hihetetlen - rebegte merengőn. - Dulakodás nyomaira bukkantunk - ismételte Caine, s a lány szemébe nézett, mintha kijelentése hatását lesné. - Miféle nyomokra? - kérdezte Jade suttogva. - Vérfoltokat találtunk, egy tőrt, lábnyomokat - felelte a férfi, aztán tehetetlenül széttárta karját. - De holttestet egyet sem. - Nem lehet, hogy ők intézték el egymást?

Julie Garwood

Az őrangyal

- Egyetlen hang nélkül? - kérdezte Caine hitetlenül. - Nem hallottatok semmit? - Nem. - Caine egyetlen pillanatra sem vette le a szemét a lány arcáról, Jade állta a tekintetét. Arra gondolt, a férfi most próbálja rendszerezni mindazt, amit az elmúlt néhány órában átélt. Mégis, volt valami a szemében, ami szorongással töltötte el szívét. Hirtelen eszébe jutott az a történet, melyet Fekete Harry mesélt neki egyszer a csodálatos, kiszámíthatatlan grizzly medvékről, melyek Amerika vadonjaiban élnek. Micsoda ravasz állatok azok! Harry bácsi szerint százszorta okosabbak az embernél. Állítólag arra is képesek, hogy csapdába csalják áldozataikat. A gyanútlan vadászok gyakorta esnek prédájául a fenevadnak. Vajon Caine is van olyan ravasz, mint egy grizzly? - Jade a puszta gondolatába is beleborzongott. - Caine, ne nézz rám ilyen rémisztően! - suttogta, s a nyomaték kedvéért ökölbe szorította kezét. - Most már sajnálod, hogy belekeveredtél az ügybe, igaz? Nos, csakis magadat hibáztathatod, uram! - tette hozzá feddőn. - Ha továbbra is kitartasz mellettem, a biztos halált választod magyarázta. - Olyan vagyok, mint a fekete macska. Balszerencsét hozok mindenkinek. Hagyj most magamra, kérlek! Menj, haza, és pihenj le! Sötétedés után visszalovagolok Londonba, - Még mit nem! - csattant fel Caine dühösen. - Meg mondtam már, megvédem azt, ami az enyém! - Én történetesen nem vagyok a tulajdonod - vágott vissza Jade. Bosszantotta, hogy előbbi, szívszaggatónak szánt jelenete nem érte el célját. A férfi a szánalomnak legcsekélyebb jelét sem mutatta. - Nem döntheted el, hogy... ó, mindegy. Ha nem tévedek, azt képzeled magadról, hogy mindent megszerezhetsz, amit csak akarsz. Caine bólintott: - Ahogy mondod. Te is az enyém leszel. A férfi hangja eltökéltségéről tanúskodott. - Elképesztő a makacsságod, uram. Le merném fogadni, már gyerekkorodban is ilyen kiállhatatlan voltál: soha nem adtad volna oda másnak a játékaidat. Igazam van? - kérdezte Jade, s választ sem várva hozzátette: - Persze mindezzel nem bántani akarlak.

Julie Garwood

Az őrangyal

Caine felsegítette a lányt székéből, átkarolta a vállát, és az ajtó felé indult. - Caine! - Tessék? - Nem vigyázhatsz rám többé. - Miért nem, szerelmem? - Az apád nem veszítheti el mindkét fiát. A lány csöppet sem bízik a képességeiben - gondolta Caine, de úgy döntött, ezt nem teszi szóvá. - Igaz - felelte -, de fivéred sem veszítheti el egyetlen húgocskáját. Figyelj rám! Egyáltalán nem sajnálom, amiért belekeveredtem ebbe az ügybe, és ne is álmodozz arról, hogy magadra hagylak. Én vigyázok rád, tudnod kell. Jade arca ünnepélyessé vált. - Igen, tudom. Te vagy az én őrangyalom - suttogta, s mielőtt a férfi bármit is válaszolhatott volna, lábujjhegyre emelkedett, és megcsókolta. - Ezt nem kellett volna - mondta rögtön ezután. Érezte, hogy arcába szökken a vér. - Nem szokásom kimutatni az érzéseimet. Mégis, mikor veled vagyok... nos, azt hiszem, kifejezetten jólesik, ha átölelsz. Magam sem értem, mi történhetett velem. Nem tartasz szemérmetlennek? Caine nem nevetett. Jade nagyon őszintének tűnt, és véletlenül sem akarta megbántani az érzéseit. - Örülök neki, hogy szereted az érintésemet - mondta, aztán lehajolt, hogy megcsókolja a lányt. - Azt hiszem, imádlak átölelni. Szája szomjasan tapadt Jade ajkaira. Csókja hosszú volt, erőszakos és izgató. Nyelve vágytól forrón hatolt a puha ajkak közé. - Te aztán megtettél mindent, hogy pajzsként fedezz, mikor ránk lőttek. Igazam van? - kérdezte Caine, miután végül elhúzódott a lánytól. Jade-et, annyira meglepte a kérdés, hogy hirtelen semmilyen hihető válasz nem jutott eszébe. - Hogy mit tettem? - A testeddel próbáltál védeni - felelte a férfi. - Amikor rájöttél, honnan jönnek a lövések... - Dehogy! - És tegnap éjjel is, mikor a földre rántottál, valójában az életemet mentetted meg - folytatta Caine, tudomást sem véve a lány ellenkezéséről.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Nem volt szándékos - jelentette ki jade. - Egyszerűen csak féltem. Hiába próbálta megfejteni a férfi rejtélyes arckifejezését. - Ígérem, többé nem leszek útban - tette hozzá sietve. Bocsáss meg, kérlek, de még soha nem kellett gyilkosok elől menekülnöm, és még soha nem lőtt rám senki, és még soha... Ó, azt hiszem, rosszul vagyok... Caine rögvest megfeledkezett minden gyanújáról. Tekintete megtelt aggodalommal. - A fejed fáj, édesem? Kérnünk kellett volna valami borogatást Christinától, mielőtt elindultunk. Jade bólintott: - Mindenem sajog. A fejem, a hasam és az oldalain - mondta, s megindult a ház felé. Határozottan megkönnyebbült, hogy fájdalmával sikerült elterelnie a férfi figyelmét. Körbepillantott, s a szája tátva maradt a csodálkozástól, mert ilyen gyönyörű vidéket még soha nem látott. Mikor befordultak az istállóépület sarkán, Jade megtorpant. A házhoz vezető út végtelennek tűnt. Hatalmas, terebélyes fák sorakoztak mindkét szélén, lombjuk magasan a kavicsos sétány fölé tornyosult. A vöröstéglás háznak három szintje volt. Fehér oszlopsor varázsolta előkelővé az épület homlokzatát. A hatalmas, téglalap alakú ablakokat hófehér függönyök díszítették, melyeket fekete szalaggal kötöttek félre. A bejárati ajtót is feketére festették. - Nem is említetted, hogy ilyen gazdag vagy - jelentette ki Jade nyilvánvaló bosszúsággal a hangjában. - Szeretek kényelmesen élni - felelte Caine egyszerűen. - Kényelmesen? A Carlton-palota rozzant viskó a házadhoz képest - mondta a lány. Kezdte magát úgy érezni, mint a partra vetett hal. Ellökte magától a férfi karját, és tovább folytatta. - Ki nem állhatom a gazdagokat! - jelentette ki büszkén. - Milyen kár! - Caine már nevetett. - Miért? - kérdezte Jade. Megállt a bejárathoz vezető lépcső alján, és úgy bárpult a házra, mint valami hatalmas fenyegető szörnyalakra. - Gyere, Jade - noszogatta Caine. - Ne félj, nem lesz semmi baj.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Egyáltalán nem félek - jelentette ki a leghatározottabb s hangon. Ösztönösen torkollta le a férfit, de azonnal rádöbbent, hogy rosszul tette. A fenébe is, neki most igenis félnie kell! Szemmel láthatóan Caine is meghökkent kitörésén. Ó, soha nem követett volna el ilyen hibát, ha nem érezné magát ilyen nyomorultul - mentegetőzött magában Jade. Annyira fájt az oldala, hogy alig bírt levegőt venni. - Magadról állítasz ki rossz bizonyítványt, ha azt mondod, hogy félek - magyarázta a lány. - Hogy mit teszek? - Ó, Caine, ha valóban félnék, azt jelentené, hogy nem hiszek benned. Jade legragyogóbb mosolyát öltötte fel, azzal a szándékkal, hogy eltereli a férfi figyelmét. - S különben is - folytatta -, tizenegy fegyverest számoltam össze útközben. Mivel nem lőttek ránk, feltételezem, ők a te szolgálatodban állnak. Nos, az a tény, hogy már megtetted a szükséges intézkedéseket biztonságunk érdekében, nyugalommal tölti el szívemet. Jade megkönnyebbülten sóhajtott. A férfi arcáról lerítt a bosszúság. Jade hirtelen úgy érezte, kifut a lábából minden erő. Ezúttal nem figyelemelterelő trükkről volt szó. Megbotlott, s előrezuhant, de mielőtt földet ért volna, Caine elkapta... - Kimerültem - mondta a lány. - Nem vagyok hozzászokva a lovagláshoz. Kérlek, engedd el a derekamat. Fáj! - Van olyan porcikád, ami nem fáj? - tréfálkozott Caine, de a tekintete tele volt gyengédséggel és aggodalommal. - Nő vagyok - zsémbelt Jade. - Ha jól emlékszem, éppen te mondtad, hogy a nők gyengék. És ne mosolyogj rám ilyen önelégülten, mert sikítok! - Istenem, Jade, amikor így nézel rám, megfeledkezem minden bajról, minden veszedelemről. Csodálatos a szemed. Azt hiszem, most már tudom, milyen a zöld tűz. Jade tisztában volt vele, Caine zavarba akarja hozni. Csábító mosolya volt rá a bizonyíték. Ez a férfi kész kísértés gondolta, s mikor az előrehajolt, és megcsókolta a homlokát, Jade-nek minden erejét össze kellett szednie, hogy ne ölelje magához. A bejárati ajtó kitárult, s mindketten odafordultak. Egy magas, öregedő férfi tűnt fel előttük.

Julie Garwood

Az őrangyal

Olyan, mint egy paszulykaró - gondolta Jade, s azonnal rájött, Caine komornyikjával áll szemben. A férfi talpig feketébe volt öltözve, kivéve patyolatfehér nyakkendőjét. Komor tekintete illett megjelenéséhez. A szolgáló úgy állt ott, mintha karót nyelt volna. - Ő a komornyikom, Sterns - magyarázta Caine. - Ne riasszon el zord külseje - tette hozzá, mikor megindultak felé. Persze, tud félelmetes is lenni, ha éppen olyan kedve van. De ha megszeret valakit - és téged biztosan kedvelni fog - akkor az életét is feláldozná érte. Nála hűségesebb embert keresve sem találni. A szóban forgó alak méltóságteljes léptekkel közeledett feléjük. Megállt Caine előtt, és meghajolt. Őszülő halántékából Jade arra következtetett, hogy a férfi közel járhat már a hatvanhoz. Ezüstös haja, barátságtalan arcvonásai Harry bácsira emlékeztették. Úgy érezte, máris kedveli a férfit. - Jó napot, milord - szólalt meg Sterns, aztán teljes figyelmét a lányra fordította. - Jól sikerült a vadászat? kérdezte anélkül, hogy urára nézett volna. - Nem vadásztam - felelte Caine. - Ezek szerint csak a céllövést gyakoroltad. A komornyik le nem vette a szemét Jade-ről. Caine elmosolyodott. Még soha nem látta Sternst így viselkedni. Sternst szinte lehetetlen volt kihozni a sodrából. Most szemmel láthatóan őt is felkavarta a lány tündöklő szépsége, s Caine tudta, a férfinek vért kell izzadnia, nehogy véletlenül elmosolyogja magát. - Gyilkosokat üldöztem - mondta Caine. - Elkaptad őket? - kérdezte Sterns, de csöppet sem érdekelte a válasz. - Sajnos, nem - felelte Caine, és nagyot sóhajtott. Kezdte bosszantani a komornyik viselkedése. Persze, nem hibáztatta emiatt. Jade a legmarconább férfiak szívét is képes volt megnyerni. - Ugye, milyen gyönyörű? - kérdezte végül Sternst. A komornyik bólintott, s tekintetét végre urára fordította. Kétségkívül, uram - helyeselt buzgón. - Vajon a jelleme is ilyen magával ragadó? - kérdezte, aztán háta mögé kulcsolta kezét, s szigorúan Caine szemébe nézett. - A jelleme talán még csodálatosabb - felelte Caine. - Egyetlen hölgyet sem hoztál még haza, milord.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Valóban. - És ő most mégis a vendégünk? - Ahogy mondod - válaszolt Caine. - Vagy talán túlságosan is messzemenő következtetréseket vonok le a jelenlétéből? Caine megrázta a fejét. - Nem, Sterns. A következtetésed helytálló. A komornyik felvonta szemöldökét, aztán helyeslőn bólintott. - Épp itt az ideje, milord - mondta. - Az egyik vendégszobát készíttessem elő a hölgynek, vagy a saját lakosztályodban kívánod elhelyezni? Jade fortyogott dühében. Nemcsak a szolgáló szemtelenül szemérmetlen kérdése miatt, hanem mert a két férfi úgy beszélgetett róla, mintha ott sem lenne. Elhúzódott Caine mellől, s a komornyik elé lépett. - A hölgy saját szobát óhajt, jól zárható lakattal az ajtaján. Érthetően fogalmaztam? Sterns kihúzta magát. - Tökéletesen értem, milady - jelentette ki. S bár a hangja szinte leereszkedően méltóságteljes volt, Caine észrevette a sötétbarna szempárban felvillanó döbbenetet. - Magam fogom ellenőrizni a zárat - tette hozzá. - Köszönöm, Sterns - felelte Jade. - Ellenségeim a nyomomban vannak, és nem tudnék nyugodtan aludni, ha amiatt kellene aggódnom, nehogy valaki belopakodjon a szobámba. Ugye, megértesz? - Jade, kérlek... - kezdte Caine. - Caine az apja házában akart elrejteni, de én természetesen visszautasítottam ezt a lehetőséget - folytatta a lány, tudomást sem véve Caine-ről. Soha nem bocsátanám meg magamnak, ha tiszteletre méltó szüleit belekeverném ebbe a sajnálatos ügybe. S tudod, Sterns, ha valakire úgy vadásznak, mint egy veszett kutyára, egyszerűen nincs ideje a jó híre miatt aggódni. Remélem, osztod a véleményemet, uram. Ahogy a lány beszélt, Sterns arca egyre komorabbá vált. Végül, mikor mondandója végeztével Jade elmosolyodott, a férfi buzgón bólogatni kezdett. - Teljes mértékben megértelek, milady. Mennydörgés visszhangzott a távolban.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Bőrig ázunk, ha tovább diskuráltok - mondta Caine. Sterns, küldd el Parkst az orvosért. Még mielőtt ideérne a vihar. - Semmi szükség rá - tiltakozott Jade. - De igen. - Rosszul érzed magad, milord? - érdeklődött Sterns, s aggodalom ült ki arcára. - Nem én - felelte Caine. - Szeretném, ha Winters megvizsgálná Jade-et. Baleset érte. - Baleset? - fordult Sterns a lányhoz. - Caine a Temzébe lökött - magyarázta Jade. Sterns döbbenete leírhatatlan volt. Felháborodottan nézett gazdájára. - Nem arról beszélek - motyogta Caine zavartan. - Jade megütötte a fejét. Jókora púp nőtt rajta, s fájdalmak gyötrik. - Ó, igen - felelte jade. - Leginkább az oldalam hasogat ismerte be. - Nem akarom az orvost! Végig fog tapogatni! - Nem fog végigtapogatni, ne félj! - biztatta Caine. - Nem engedem. - Attól tartok - szólt közbe Sterns -, hogy nem hozhatjuk ide Winterst. Ugyanis nyoma veszett. - Wintersnek nyoma veszett? - Már több mint egy hónapja - magyarázta Sterns. s Óhajtod, hogy másik orvost hívassak? Anyád Sir Harwickhoz fordult Winters eltűnése után. Úgy tudom, elégedett a szolgálataival. - Kinek volt szüksége orvosra? - kérdezte Caine. - Atyádnak, bár ő maga erőteljesen tiltakozott ellene mondta Sterns. - A herceg nagyon lefogyott. Húgaid és a grófné szörnyen aggódnak érte. - Colint gyászolja - mondta Caine. Hangja hirtelen nagyon fáradtnak tűnt. - Remélem, hamarosan sikerül túltennie magát fájdalmán. Nos, Sterns, rendben van. Küldd el Parkst Sir Harwickért. - Ne küldd Parkst sehova! - parancsolta Jade. - Elég a vitából, Jade. - Megkérdezhetem, hogy miképp történt a baleset, milady? Valaki leütött talán? - érdeklődött a korpornyik. - Nem - válaszolt a lány félénken. Lesütötte a szemét. Elestem, de kérlek, ne aggódj miattam, Sterns - tette hozzá. -

Julie Garwood

Az őrangyal

Nőtt egy pici púp a fejemen, ez minden. - Megmutassam? kérdezte, s elsimította haját a halántékáról. A mozdulattól ismét oldalába hasított a fájdalom. Ezúttal képtelen volt leplezni szenvedését. Sterns nem kérdezősködött tovább. Intésére három szolgáló sietett Jade-hez. Feltámogatták a lépcsőkön, s a bejárathoz vezették. - Azonnal ágyba kell feküdnöd, milady - jelentette ki I Sterns ellentmondást nem tűrő hangon. - Hogyan estél el, ha nem vagyok indiszkrét? - Megbotlottam, és lezuhantam a lépcsőn - felelte. - Most biztosan azt gondolod rólam, hogy kétballábas vagyok. - Ó, nem - tiltakozott Sterns. - Ilyesmi bárkivel előfordulhat. - Igazán kedves tőled, hogy ezt mondod. Már nem is fáj annyira a fejem. De az oldalam... nos, uram, nem akarlak megrémíteni, s a siránkozás is távol álljon tőlem, de... Képzeld, Caine szerint én mást sem teszek, mint panaszkodom és sírok. Azt hiszem, pontosan így fogalmazott. Ezek voltak... Caine lépett a háta mögé, s megragadta a vállát. - Nézzük meg az oldaladat! Vedd le a kabátod! - Hogyisne! - felelte Jade, s a hallba lépett. - Nem akarom, hogy egyetlen ujjal is hozzám érj, Caine. A személyzet felsorakozott, hogy üdvözölje a ház urát. Jade Sterns oldalán lépkedett előttük. - Mondd csak uram, a szobám ablaka merre néz? Boldoggá tenne, ha bármikor gyönyörködhetnék az alant elterülő táj szépségében. Hangja olyan vidáman csengett, hogy Caine biztos volt benne, a lány már sokkal jobban érzi magát. - Sterns, kísérd fel a hölgyet a szobájába és gondoskodj róla, hogy kényelembe helyezze magát. Én most elmegyek, és elintézek néhány dolgot. - Szólj Parksnak, hogy induljon - kiáltotta Sterns Caine után a lépcső tetejéről, aztán Jade-hez fordult. - Ne is ellenkezz, milady. Olyan sápadt vagy, mint a hold. S a kezed is jéghideg. Jade csak most döbbent rá, hogy a komornyik kezébe kapaszkodik. Sterns már korábban észrevette, de nem szólt. A szíve megtelt szánalommál.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Hamarosan besötétedik. A szobádba vitetem a vacsorádat - tette hozzá. - A milord tényleg a Temzébe dobott? - kérdezte rosszallóan. Jade elmosolyodott: - Igen - felelte. - És még nem kért bocsánatot. A táskámat is veszni hagyta, minden vagyonommal együtt. Földönfutóvá lettem - tette hozzá jókedvűen. - Lady Christina adott kölcsön néhány ruhát... - Úgy tűnik, nem rázott meg a dolog különösebben jegyezte meg Sterns. Kinyitotta Jade szobájának ajtaját, aztán udvariasan hátralépett, s maga elé engedte a hölgyet. - Nem hiszek a szomorúságban - felelte a lány. - Ó, Sterns, nem láttam még ennél csodálatosabb hálószobát. Az arany a kedvenc színem. A takarók selyemből készültek? - Szaténből - felelte Sterns. Jade rajongása mosolyt csalt az arcára. - Megengeded, hogy lesegítsem a kabátodat? Jade bólintott: - Nem nyitnád ki előbb az ablakot? Kissé fülledt a levegő idebenn. - Az ablakhoz sétált és kinézett. A ligetet figyelte. Sötétedés után jeleznie kell majd Matthewnak és Jimbónak, hogy tudják, minden rendben van. Jade megfordult, mikor Sterns odalépett mögé, hogy segítsen levetni a kabátját. - Gondoskodom róla, hogy kitisztítsák, milady. - Köszönöm - felelte a lány. - Azt hiszem, az oldala kiszakadt. Meg tudnád varratni? Sterns nem felelt. Jade a férfi szemébe nézett. - Rosszul vagy, uram? - kérdezte. A komornyik arca egészen elzöldült. - Sterns, azonnal ülj le! Azt hiszem, és ezt ne vedd sértésnek, az ájulás kerülget. A férfi erőtlenül tiltakozott, mikor Jade az ablak melletti karosszékbe parancsolta. Néhány perc múlva, mikor végre magához tért, gazdájáért kiáltott. Caine abban a pillanatban lépett a házba, mikor meghallotta Sterns üvöltését. - Mit művelt már megint az a bestia? - motyogta. Keresztülvágott a hallon, és felrohant a második szintre vezető lépcsősoron. Kővé dermedt, mikor benyitott Jade szobájába. A látvány, mely odabent fogadta, olyannyira megdöbbentette, hogy a lélegzete is elakadt. Sterns félig ájultan ült a karosszékben, miközben Jade buzgón legyezgette. - Az isten szerelmére, mi... Sterns, rosszul vagy?

Julie Garwood

Az őrangyal

- Elájult - jelentette ki Jade. - Segíts, Caine, ágyba kell fektetnünk. - Az oldala, milord! - nyöszörgött Sterns. - Drága hölgyem, hagyd abba a legyezést! Caine, a pokolba is, nézd már meg az oldalát! Caine végre megértette, hogy komornyikja mit akar mondani. Jade-hez sietett, megfordította, s mikor meglátta véráztatta fehér blúzát, majdnem leült Sterns mellé. - Szent isten - suttogta. - Ó, drága kicsikém, mi történt veled? Jade a szájához kapta a kezét, mikor észrevette sebesülését. Megtántorodott, s ha Caine nem tartja szorosan, a padlóra zuhan. - Drágám, nem vetted észre, hogy vérzel? A lány döbbenten nézett a férfira. - Nem. Azt hittem, csak egy karcolás. Sterns már ott állt mellette. - Rengeteg vért veszített - suttogta rémülten. - Igen - felelte Caine, s igyekezett úgy viselkedni, mintha mi sem történt volna. Nem akarta még jobban megrémíteni Jade-et. A keze úgy remegett, mint a nyárfalevél, mikor gyengéden lesegítette a kabátot Jade-ről. - Szörnyen néz ki, ugye? - suttogta a lány. - Ne nézz oda, szívem! - mondta a férfi határozottan. Nagyon fáj? - Mintha a pokol tüze égetne. Jade ekkor vette észre a szakadást a kabáton. - Ó, tönkretették a barátnőm ruháját! - kiáltotta. - Nézd, mekkora lyukat ütöttek rajta! Caine félredobta a kabátot, s késével próbálta felhasítani az inget a lány oldalán. - Már alig áll a lábán - suttogta Sterns a gazdájának. - Jobb lesz, ha lefektetjük, mielőtt elájulna. - Nem fogok elájulni Sterns, és követelem, hogy azonnal kérj bocsánatot, amiért ilyesmit feltételeztél rólam. Caine, engedj el! Hogy merészeled szétvágni a ruhámat? Majd én ellátom a sebesülésemet. Jade hirtelen azt kívánta, bárcsak egyedül maradhatna szobájában. Mióta meglátta véráztatta blúzát, a gyomra úgy háborgott, mint a viharzó tenger. - Nos, Sterns - kérdezte. - Bocsánatot kérsz, vagy sem?

Julie Garwood

Az őrangyal

Mielőtt a komornyik bármit is szólhatott volna, Jade eszméletlenül zuhant Caine karjaiba.

Julie Garwood

Az őrangyal

Nyolcadik fejezet Jade felriadt álmából. Sehogyan sem értette, hogyan került ágyba. Hosszú perceken át töprengett, mire rádöbbent, mi is történt: úristen, elájult! Micsoda szégyen - gondolta, s megborzongott. Kinyitotta a szemét. Bár ne telte volna! Sterns és Caine álltak ágya mellett, s olyan ijesztő arckifejezéssel vizsgálgatták sebét, hogy Jade kis híján újra elájult rémületében. - A lövés nem ért nemes szervet - motyogta Caine. - Istennek legyen hála - suttogta Sterns. - Melyikőtök volt az a gazember, aki levetkőztetett? kérdezte Jade felháborodottan. Sterns összerezzent. Caine arcán széles mosoly terült szét. - Jobban érzed magad, hölgyem? - kérdezte a komornyik. - Igen, köszönöm. Sterns, miért fogod a kezem? érdeklődött a lány. - Nehogy a sebedhez kapj - magyarázta a férfi zavartan. - Most már elengedhetsz. Nem fogom zavarni Caine-t a kötözésben. Amint Sterns eleget tett kérésének, Jade azonnal megpróbálta eltolni Caine kezét az oldaláról. - Ne tapogass uram - suttogta. - Mindjárt kész, tarts ki! - Caine hangja gorombán csengett, mégis tele volt gyengédséggel. - Haragszol rám, Caine? - Nem - felelte a férfi kurtán, anélkül hogy a lányra pillantott volna. - Hát ez nem volt igazán meggyőző - vitatkozott Jade. Igenis, haragszol - jelentette ki. - Fogalmam sincs, miért. Jade felszisszent fájdalmában. Caine arra gondolt, talán túlságosan megszorította a kötést. - Kényelmes? - kérdezte aggódó tekintettel arcán. - Biztosan engem hibáztatsz a történtekért - rebegte Jade. Azt hiszed, szándékosan... - Nem, nem milady - szakította félbe Sterns. - A gróf úr nem hibáztat semmiért. Miért is lövetted volna meg magad? Gazdám néha kissé... - Goromba? - kérdezte a lány. A komornyik bólintott.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Nos, igen. Kétségtelen, hogy tud goromba is lenni. Persze, csak ha aggódik valami miatt - tette hozzá sietve. Jade Caine-re nézett: - Sajnálom, ha aggodalomra adtam okot - mondta. - De ugye, már megnyugodtál? - Igen. - Ezek szerint, a seb nem olyan veszélyes, mint hitted. Caine bólintott. Az utolsó simításokat is elvégezte a kötésen, aztán a lány felé fordította figyelmét. - Tiszta húslövés - mondta. - Nem komoly. Holnap akár táncolhatsz is. Jade megkönnyebbülten sóhajtott. - Takard be a lábamat, Sterns, de fordulj el közben parancsolta. Hangja ismét a régi volt: kemény, ellentmondást nem tűrő. Sternst mégis boldog mosolyra késztette. Jade nem viselt mást, csak az ingét. A csipkeszegélyű alsóruhát. Caine felhasította az oldalán, hogy a sebet szabaddá tegye. Jade persze tudta, muszáj volt levetkőztetniük, de most, hogy az élete nem forgott többé kockán, adnia kellett a külsőségekre. A komornyik betakargatta - szemérmesen lesütött szemmel -, aztán a konyhába ment, hogy Jade-nek vacsorát hozzon. Jade és Caine egyedül maradtak. - Nem érdekel, bármilyen könnyű is a sebem - kezdte, és sokatmondóan a férfi szemébe nézett. - Úgy döntöttem, néhány napig ágyban maradok. Caine az ágy szélére ült, megfogta a lány kezét, és szívet melengetően rámosolygott. - Vajon miért érzem úgy, hogy ennek a kijelentésnek igen komoly oka van? - Az éleslátásod tiszteletre méltó, uram - felelte Jade. Valóban komolyak az indítékaim. Míg ágyban vagyok, itt kell maradnod mellettem. Persze, mindezért csak magadat hibáztathatod - tette hozzá. Be kellett harapnia alsó ajkát, nehogy felnevessen. Caine szemmel láthatóan teljesen zavarba jött. - Valóban? - kérdezte végül a férfi. - Mondd, hogyan jutottál erre a végkövetkeztetésre? Jade megvonta a vállát. - Még nem tudom, de majd kitalálok valamit. Most pedig add a szavad, Caine. Ígérd meg, hogy nem mozdulsz mellőlem, míg fekszem.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Jól van, szerelmem - felelte a férfi, s huncutul kacsintott. - Éjjel-nappal melletted leszek, ne félj. Caine kétértelmű kijelentését Jade nem hagyhatta szó nélkül - Éjszakára magamra hagyhatsz - felelte. - Megengeded? - kérdezte a férfi szárazon. Jade úgy döntött, nem feszíti tovább a húrt. Különben is, ezt a csatát ő nyerte meg. Tulajdonképpen örült neki, hogy megsebesült. Nem mintha annyira kellemes lett volna. Tény azonban, hogy jó okot szolgáltatott arra, hogy a férfit maga mellett tartsa. Igen. Egyszerűen addig marad ágyban, míg Nathan érte nem jön. Így egyszerre két legyet üt egy csapásra. Sterns hamarosan megérkezett az étellel. Jade megvacsorázott, és rögtön utána mély álomba zuhant. Csak az éjszaka közepén ébredt fel. Eszébe jutott, hogy jeleznie kell embereinek. Azonnal kiszállt az ágyból, óvatosan kiemelte az egyik gyertyát az éjjeliszekrényére állított ezüst gyertyatartóból, s az ablak felé indult. Ekkor vette észre Caine-t. A karosszékben aludt, lábát az ágyra nyújtotta, fehér ingét derékig kigombolta. Jade néma áhítattal figyelte az alvót. Ismételten meg kellett állapítania, hogy Caine a legvonzóbb férfi, akivel életében találkozott. S nem csupán a külseje volt hódító. Jade egyre inkább úgy gondolt rá, mint biztos menedékre. Egy emberre, akire bármikor, bármilyen körülmények között számíthat. Legszívesebben odabújt volna hozzá. Semmire nem vágyott most jobban, mint őrangyala közelségére. A férfi horkolni kezdett, s a durva hang rögvest kizökkentette Jade-et töprengéséből. Az ablakhoz lopakodott. Jimbóra és Matthew-ra gondolt, s bűntudat mardosta lelkét. Odakinn vihar tombolt. Emberei bizonyára rég menedéket találtak volna maguknak, ha nem feledkezik meg a jelzésről... - Mit művelsz? Jade majdnem elejtette a gyertyát ijedtében. Megfordult. Caine állt vele szemben, alig egylépésnyi távolságra. - Csak kinéztem az ablakon - suttogta. - Nem akartalak felébreszteni. A férfi haja összeborzolódott. Szemmel láthatóan nem ébredt még fel teljesen. Egy kósza hajtincs a homlokába hullott. Jade tétován nyúlt felé, s kisimította a rakoncátlan fürtöt Caine arcából.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Majd holnap kinézel - felelte a férfi álomittas hangon. Kivette kezéből a gyertyát, visszatette a helyére, aztán ágyba parancsolta a lányt. - Hogy érzed magad? - kérdezte, de nem izgathatta a válasz túlságosan, mert ásítozni kezdett. Kitűnően - gondolta Jade, de úgy vélte, jobb, ha erről hallgat. - Fáj az oldalam - felelte végül, aztán látva az aggodalmat Caine arcán, gyorsan hozzátette: - Csak egy kicsit. Mondd, miért aludtál a székben? Caine levette az ingét. - Elfoglaltad az egész ágyat - magyarázta. - Nem akartalak megmozdítani. - Megmozdítani? Miért akartál volna megmozdítani? Caine elfújta a gyertyákat, s a lány mellé heveredett. - Megvárom, míg elalszol, aztán elmegyek. - De Caine, nem hiszem, hogy... - Jó éjszakát! Aludj! Jade moccanni sem mert, mikor Caine átkarolta, s kezét a két melle közé csúsztatta. Aztán megpróbálta eltolni magától, de a férfi elkapta csuklóját, és semmi hajlandóságot nem mutatott, hogy elengedje. - Ez egyáltalán nem... - tiltakozott a lány, de mikor újra felhangzott Caine horkolása, belátta, hiábavaló minden erőfeszítése. Végül is - töprengett -, abból semmi baj nem származik, ha megengedi Caine-nek, hogy egy kis ideig itt maradjon. Kimerítő napja volt - és szüksége van a pihenésre. Különben sem jó ujjat húzni vele, ha álmos. Ki tudja, mire lenne képes, ha újra felébresztené? Közelebb húzódott a férfihoz és becsukta a szemét. Biztos volt benne, hogy hálótársa úriemberként fog viselkedni. A szavát adta, hogy soha nem használja ki kiszolgáltatottságát. Jade végül elaludt. Békés álmát egyetlen dolog zavarta csupán. Egy gondolat, egy zavarbaejtő érzés: azt kívánta, bárcsak ne lenne Caine úriember. Sir Harwickot, az orvost, már két napja keresték, hiába? Caine küldöncöket menesztett Londonba, a szomszédos birtokra és a szüleihez, de az orvos eltűnt. Végül Lady McWilliams házában találtak rá, ahol egy szülésnél segédkezett. Azzal az üzenettel küldte vissza Caine emberét, hogy azonnal indul, amint végzett feladatával.

Julie Garwood

Az őrangyal

Caine őrjöngött. Jade azonban lecsillapította dühét. Emlékeztette rá, hogy nincs életveszélyben, sőt kifejezetten jól érzi magát. Tulajdonképpen már semmi szükség orvosra. A henyélés kezdett kínszenvedéssé válni Jade számára. Soha nem állhatta a tétlenséget. Az időjárás csak fokozta rossz kedvét, mióta betette a lábát Caine házába, egyfolytában esett. Caine legalább annyira bosszús volt, mint ő. Akárhányszor meglátogatta, úgy járkált fel s alá a szobában, mint egy ketrecbe zárt oroszlán. Minden áldott nap ugyanazokat a kérdéseket tette föl, s ő mindig elmesélte ugyanazt: hol élt, hogyan halt meg az apja, hogyan gyújtották fel a hintót, Nathan miért utazott el, hogyan történt a gyilkosság, melynek a szemtanúja volt. Caine rendszerint azzal a kijelentéssel zárta le a beszélgetést, hogy keveset tud még ahhoz, hogy messzemenő következtetést vonjon le. A férfi csalódottsága nyilvánvaló volt. Jade idegei pedig kezdtek felőrlődni a mindennapossá váló veszekedések során. Órákig képesek voltak üvöltözni egymással. Jade rendszerint azzal vádolta Caine-t, hogy valójában megbánta, amiért segített rajta. Caine nem tagadta a vádat. Jade kezdte úgy érezni, a férfi már nem találja vonzónak. Egyszer sem csókolta meg, s meg sem próbált éjszakánként vele maradni. A harmadik napon már nem is szóltak egymáshoz. A negyedik éjszakán aztán elfogyott Jade türelme. Letépte oldaláról a friss köpést, mellyel szegény Sterns annyit bajlódott, s forró fürdőt rendelt magának. Mire megmosta a haját, a kedve is jobb lett. Sterns segített megszárítani hosszú fürtjeit, aztán a kandalló elé ült, hogy a lobogó tűz melege az utolsó csepp nedvességet is kiszívja buja hajkoronájából. Sötétedés után jelzett az embereinek, aztán lefeküdt. Elővett egy könyvet, melyet Caine könyvtárából vett kölcsön, s olvasni kezdett. A távolban mennydörgés visszhangzott. Hamarosan hatalmas vihar kerekedett. Villám csapott egy közeli fába, hatalmas, terebélyes törzse akkora robajjal zuhant a földre, hogy a ház falai beleremegtek. A fa lángra lobbant, s a tűz hangos sercegéssel, ropogással kezdte falni halott testét. Minden szabad kézre szükség volt az istállóban, hogy megfékezzék a megriadt állatokat. Caine-t azonnal riasztották, mert csődöre annyira megvadult, hogy senki nem mert a

Julie Garwood

Az őrangyal

közelébe menni. Az állat furcsamód azonnal megnyugodott, amint meglátta gazdáját. Már éjfél is elmúlt, mikor Caine visszatért a házba. S bár az istálló nem volt messze az épülettől, bőrig ázott, mire hazaért. Csizmáját, zokniját, kabátját és ingét már a hallban levetette, és felment a lépcsőkön. A keze már szobája kilincsén volt, mikor újabb mennydörgés hasított a levegőbe. Jade biztosan halálra rémült - gondolta, s megindult a vendégszobák felé. Csak benéz egy pillanatra, hogy meggyőződjön róla, a lány jól van. Ha alszik, akkor magára hagyja. Ha nem... nos, legfeljebb megint megvitatják a világ dolgait, vagy a nők alsóbbrendűségét. A gondolat mosolyt csalt Caine arcára. Jade-ről mindent el lehet mondani, de hogy alsóbbrendű lenne... Az az átkozott kis bestia nem átallott gúnyt űzni mindenből, ami számára kedves. Természetesen ezt a tényt soha nem fogja a lány előtt beismerni... Caine maga is megdöbbent saját vágyán, hogy végre beszéljen Jade-del. Persze, másra is vágyott vele kapcsolatban, de ezektől a gondolatoktól igyekezett megszabadulni. Jade ajtajához ért. Kopogni akart, de aztán meggondolta magát. Ha kopog, s a lány ébren van, biztosan elküldi. Ha pedig már alszik, csak felébresztené vele. Nagy levegőt vett hát, és benyitott. Jade nem aludt. Caine az ajtófélfának dőlt, s hosszú másodpercekig figyelte némán. Elégedettség áradt szét lelkében. Az utóbbi néhány napban döbbent rá, milyen jóleső érzéssel tölti el a tudat, hogy Jade itt van az otthonában. Azt sem bánta már, hogy olyan kiszámíthatatlanul szeszélyes. Bárhogy kiabált, parancsolgatott a kis bestia, Caine a mennyországban érezte magát. Haragvó tekintetét - furcsamód - egészen megszerette. Úgy hitte, ha ilyen könnyen ki tudja hozni a sodrából a lányt, ő sem lehet közömbös iránta. Caine nem szívesen ismerte el, de egészen elbűvölte a kis boszorkány. Olyan szép volt, puha, nőies. Egyetlen férfi sem lenne képes sokáig ellenállni ennyi szépségnek. S Caine tudta, vészesen közeleg a perc, mikor már nem parancsolhat vágyainak. Valóságos kínszenvedés volt megállnia, hogy ne érjen Jade-hez, ne ölelje át, ne csókolja meg... Izzó vágyát modortalan viselkedésével próbálta visszafojtani, mindhiába.

Julie Garwood

Az őrangyal

Akárhányszor megpillantottra a lányt, egyetlen dologra tudott csupán gondolni: szeretni akarja, vad, szenvedélyes szerelemmel. Mégsem tudott távol maradni tőle. Óránként berontott hozzá, hogy megnézze, jól van-e. Minden áldott éjszaka belopakodott a szobájába, s hajnalig őrizte álmát. A lánynak valószínűleg fogalma sincs róla, őrangyala micsoda tortúrán megy keresztül. Ó, ha tudná, milyen gondolatok járnak a fejében! Jade maga volt a megtestesült ártatlanság, ahogy az ágyában ült, párnáit a háta mögé gyűrve. Rosszallóan csóválta meg a fejét, s a tekintete olyan pokolian szűzies volt, hogy Caine már-már kezdte szégyellni, hogy így betört hozzá. Két gyertya égett az éjjeliszekrény tetején, s a lány egy könyvet tartott a kezében. Örökkévalóságnak tűnő pillanatokig néztek egymás szemébe. Végül Jade becsukta könyvét, és nagyot sóhajtott. - Tudtam, hogy elfelejtettem valamit - mondta. - Be kellett volna zárnom az ajtót. Nézd, Caine, ma este nincs kedvem a kérdéseidhez. - Rendben van. - Rendben van? A férfi engedékenysége meglepte Jade-et. S rögvest felébresztette gyanakvását. - Komolyan gondolod? Nem fogsz a kérdéseiddel zaklatni? - Komolyan gondolom - felelte Caine, s elmosolyodott. - Akkor sem szabadna itt lenned ebben a kései órában jegyezte meg Jade, s szemérmesen lesütötte a szemét. - Miért ne szabadna itt lennem? Egyetlen okot említs csak. - Mert félig meztelen vagy, s mert vigyáznom kell a jó híremre - felelte a lány. - Ez már két ok - mondta Caine. - Mire gondolsz? - kérdezte Jade, mikor a férfi bezárta maga mögött az ajtót. - A szolgálók tudni fogják, hogy itt vagy. - Azt hittem, csöppet sem izgat a jó híred, Jade. Meggondoltad volna magad? A lány megrázta a fejét. Haja megcsillant a gyertya lusta fényében. A férfit szinte megbénította a látvány.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Amikor azt hittem, meg kell halnom, valóban nem érdekelt a jó hírem. Most azonban, hogy reményem van az életben maradásra, igenis ügyelnem kell rá. - Jade, Sterns tudja, hogy nálad aludtam az első éjszaka, mikor... - Az egészen más helyzet volt - vágott a szavába Jade. - Én beteg voltam, sebesült, te pedig aggódtál értem. Most már egészséges vagyok, s a szolgálók biztosan elmondják a mamádnak, hogy itt jártál. - A mamámnak? - Caine nevetésben tört ki. - A szolgálók miatt ne fájjon a fejed! Mind alszanak már. S a szándékaim különben sem tisztességtelenek. - Tudom - mondta Jade tettetett megkönnyebbüléssel a hangjában. - Csak azt nem értem, ha valóban nem rosszban sántikálsz, mit keresel itt a szobámban éjnek évadján? - Ne nézz rám ilyen ellenségesen - felelte Caine. - Csupán azt gondoltam, talán megrémültél a vihartól, ez minden. A férfi összevonta szemöldökét. - A legtöbb nő fél tőle - tette hozzá. - Te nem félsz, ugye? - Nem - felelte Jade. - Sajnálom. - Miért sajnálod? - Mert csalódottnak tűnsz. Szerettél volna megnyugtatni, igazam van? - Eszembe jutott - ismerte be Caine szárazon. Vonásai egészen komorrá váltak, mikor észrevette, hogy a lány nem akarja kinevetni emiatt. Az ágyhoz lépett, s leült a végére, szemben a lánnyal. Jade azt sem tudta, hova forduljon, hogy ne kelljen a férfi meztelen felsőtestét látnia. Nem mintha visszataszító lett volna. Épp ellenkezőleg, rendkívül vonzónak találta. Nem akart mást, mint végigcirógatni Caine izmos mellkasát, ujjai alatt érezni a sötét pelyheket, melyek elborították felsőtestét. - A pokolba is, Jade, a legtöbb nőt halálra rémítette volna a legelső villámlás. A férfi hangja azonnal elűzte szemérmetlen gondolatait. - Én nem vagyok olyan, mint a legtöbb nő - felelte Jade. Jobb, ha ezt észben tartod. Caine már nem hallotta szavait. Hófehér hálóingét bámulta, s megpróbálta elképzelni, milyen lenne megérinteni alatta a lány selymes bőrét... Felsóhajtott, s ebben a sóhajban benne volt minden fájdalom, minden hiábavaló vágyakozás.

Julie Garwood

Az őrangyal

Most, hogy kiderült, Jade nem fél az átkozott vihartól, nincs miért maradnia. Caine jól tudta, mennie kell, mégsem volt ereje megmozdulni. - Nem, egyáltalán nem vagyok olyan, mint a többi - szólalt meg Jade, hogy megtörje az egyre kínosabbá váló csendet. A férfi vállán és karján vízcseppek csillogtak. Ez csak még vonzóbbá varázsolta alakját. Jade tekintete Caine ölére szegeződött. Combjai között duzzadó férfiassága nyilvánvaló bizonyítéka volt vágyainak. Jade érezte, elönti testét a forróság. - Bőrig áztál - szólalt meg zavarában. - Kint sétáltál a viharban, te buta? - Az istállóba kellett mennem, hogy segítsek lecsillapítani a rémült állatokat. - A hajad begöndörödik, ha vizes lesz - tette hozzá. Lefogadom, hogy utáltad gyerekkorodban. - Olyannyira, hogy soha nem osztottam meg senkivel a játékaimat. Caine a lány mellét bámulta. Észrevette, hogy kemény mellbimbói majd átdöfik hálóinge puha szövetét. Szinte emberfölötti erővel tartotta vissza magát attól, hogy megérintse. S ereje percről percre fogyott. Biztos volt benne: egyetlen ártatlan jóéjt-puszi is elég lenne, hogy sutba dobja tisztességes szándékait. Villám kékesfehér fénye ragyogta be a szobát. A mennydörgés, mely kísérte, megremegtette a ház falait. Caine felpattant az ágyról, s az ablakhoz sietett. - Ez valahol a közelben csapott le - jelentette ki. - Soha nem láttam még ennél őrjöngőbb vihart. Az éjszaka végtelen sötétjébe bámult. Aztán csak azt érezte, hogy Jade finom ujjai kezére kulcsolódnak. Megfordult, s a lány szemébe nézett. - Mindjárt vége lesz - ígérte a lány. A férfi döbbenetét látva megszorította a kezét. - Majd meglátod - tette hozzá. Caine nem akart hinni a fülének, Jade valójában nyugtatgatni próbálja. Nem nevette ki. Nem akarta megbántani gyengéd érzéseit. - A bácsikám mindig azt mondta, mikor vihar tombol, az angyalok veszekednek odafönn a mennyekben - magyarázta a lány. - Szerintem most verekednek is.

Julie Garwood

Az őrangyal

- És hittél a bácsikádnak? - kérdezte Caine mosollyal a hangjában. - Nem. A férfi nevetni kezdett. - Kezdem tisztelni az őszinteségedet, Jade. Ez az egyik tulajdonságod, amit imádok. Jade lehajtotta a fejét. Elengedte Caine kezét. - Számodra a dolgok vagy fehérek, vagy feketék, ugye? S nincs középút. Én megpróbáltam hinni a bácsikámnak, mert tudtam, azért hazudik, hogy elűzze a félelmemet. Néha csak a hazugság segíthet. Érted, amit mondok? A férfi összevonta a szemöldökét. - Mondj egy másik példát! - suttogta. - Jade, hazudtál nekem valaha? Jade bólintott. Csönd. Hosszú, feszült némaság. - És mi volt az a hazugság? - kérdezte végül Caine. Jade nem válaszolt elég gyorsan. A férfi megragadta a vállát, s szembefordította magával. Aztán erővel felemelte az állát, arra kényszerítve, hogy a szemébe nézzen. - Magyarázatot követelek! Caine tekintete megfagyasztotta a vért Jade ereiben. A szürke szempárból minden melegség kiveszett, s átadta helyét a jéghideg gyűlöletnek. - Ezek szerint nem tűröd a hazugságot, bármi rá a mentség. - Mi volt a hazugság, ki vele! - parancsolta a férfi. - Nem is gyűlöllek. - Tessék? - hüledezett Caine. - Azt mondtam, igazából nem gyűlöllek. - Ó, hát ez az? Ezt hazudtad.. - Igen. A férfi szorítása érezhetően megenyhült. - A pokolba is, Jade, azt hittem, valami komoly dologról van szó. - Mint például? - Például, ha kiderült volna, hogy valójában férjes asszony vagy, hát én... Azt tudtam, hogy nem gyűlölsz - Caine szinte ujjongott. - Micsoda lehetetlen egy alak vagy! - kiáltott fel Jade. És elképesztően makacs! Most már biztosan nem vallanám be neked egyetlen hazugságomat sem.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Jade! - Tessék? - Milyen hazugságokról beszélsz? - Gondoltam rá, hogy azt mondom majd neked, férjes asszony vagyok - felelte Jade. - De nem erősségem a kézimunkázás, így hamar rájönnél a turpisságra. - Miért akarnád elhitetni velem, hogy házas vagy? Caine masszírozni kezdte a lány vállát. - Csak! - vágta rá Jade. - Nos, a fogadóban úgy néztél rám, mint vadállat a prédájára. Azt gondoltam, ha elhiszed, hogy férjes asszony vagyok... esetleg fiatal özvegy, talán megesik rajtam a szíved. - Tehát azt akartad, hogy megszánjalak. Jade bólintott. - El kell ismerned, hogy vonzódunk egymáshoz. Én még... még egyetlen férfinak sem engedtem, hogy úgy érintsen meg, mint ahogy tőled szeretném. - Jó tudni, szerelmem. - Szóval már tudod - suttogta. – Ne nézz rám ilyen önelégülten. Előbb vagy utóbb úgyis meg kell történnie. - Minek kell megtörténnie? - Találnom kellett valakit, akihez egy kicsit közelebb kerülhetek - magyarázta. - Örülök, hogy én vagyok az a szerencsés fickó mosolygott a férfi. Átölelte a lányt, s magához szorította. - Jade, akarod, hogy megérintselek? Jade kibontakozott Caine öleléséből, és egy lépést hátralépett. - Mit számít, hogy akarom-e vagy sem? Oltalmat ígértél. Nem élhetsz vissza a helyzetemmel. A következő pillanatban ismét a férfi karjaiban találta magát. Pókhálóvékony inge nem sok védelmet nyújtott Caine vágytól izzó testével szemben. - Ez nem fog menni, Jade. - Miért nem? - Mert kívánlak. A férfi elfúló hangja szinte megbénította a lányt. A sürgetés, hogy engedjen a férfi vágyának, oly édes kín volt... ó, de csak egy bolond enged egy olyan férfi közeledésének, mint Caine. Csakis egy istenverte bolond.

Julie Garwood

Az őrangyal

Mennydörgés morajlott a távolban, de egyikőjüket sem érdekelte már az időjárás. Forróság emésztette testüketlelküket, mely ott kavargott körülöttük, s úgy tűnt, betölti az egész szobát. Örökkévalóságnak tűnő pillanatig néztek egymás szemébe, s végül, mikor Caine lassan előrehajolt, hogy csókot leheljen a vérvörös ajkakra, Jade lábujjhegyre emelkedett, hogy félúton találkozzanak. Caine szája szomjasan vette birtokba a lány ajkait. Jade átkarolta izmos nyakát, ujjait puha, hullámos hajfürtjeibe temette. Mikor végül a férfi elhúzódott, Jade úgy érezte, mintha a szívét tépték volna ki... - Jade! Van még más hazugság, amiről beszélni akarsz? - Nem. Caine megmosolyogta a lány félénkségét. - Nem akarsz beszélni róla, vagy nincs más hazugság? Jade a férfi mellkasához szorította arcát, hogy megpróbálja elterelni a figyelmét. - Van más hazugság is. - Jade érezte; hogy a férfi teste megfeszül. - Ám ha van is, annyira jelentéktelen, hogy már nem is emlékszem rá - tette hozzá sietve. - Ha eszembe jut, ígérem, azonnal elmondom. Caine megkönnyebbülten sóhajtott. A hazugság nála a főbűnök egyike - gondolta Jade. - Jade! - Igen, Caine. - Akarsz engem? - kérdezte a férfi, s nem adott időt a válaszra. - A pokolba is, egyenes választ kérek. Elég volt a hazugságokból, hölgyem. Tudnom kell - követelte. - Igen, Caine. Akarlak. Nagyon... nagyon. A lány hangja úgy csengett, mintha valami sötét bűnt vallott volna meg. - Jade, ha két ember kívánja egymást, annak örülni kell, s nem szégyenkezni miatta. - Nem is tudom - felelte Jade. A tudat, hogy nemsokára a férfié lesz, remegéssel, töltötte el testét. Vágyott az érintésére, de hirtelen annyira bizonytalanná vált minden. Nem fogok beleszeretni - esküdözött, de tudta, saját magát nem csaphatja be. A szeme megtelt könnyekkel Caine már elrabolta a szívét.

Julie Garwood

Az őrangyal

Amikor a férfihoz bújt, Caine érezte, hogy a lány egész testében remeg. Szorosan átölelte. - Vigyázok rád, Jade - suttogta. - Mire gondolsz, szerelmem? - Arra, hogy túlélem - felelte a lány. Caine nem értette, mit akar ezzel mondani, de a zöld szempárban csillogó könnyes félelem a szívébe mart. - Nem kell... - Akarlak - vágott a szavába Jade. - Először azonban meg kell ígérned valamit. - Micsodát? - kérdezte a férfi. - Azt, hogy nem fogsz belém szeretni. A lány hangja szinte ünnepélyesen komoly volt. Caine tudta, hogy ezúttal nem évődésről van szó, s tehetetlen düh hatalmasodott el lelkén. Soha, soha nem fogja megérteni ezt a nőt! Igen, magyarázatot követel erre a nevetséges kijelentésre határozta el, de mielőtt bármit is tehetett volna, Jade finom ujjait érezte meg a mellkasán. Forró, nedves csókjai lángba borították testét, s mikor mellbimbóján érezte a lány nyelvét, felnyögött meglepett gyönyörében. Édes ajkai szavak nélkül sürgették válaszadásra. Caine önuralmának utolsó foszlányai is a semmibe vesztek. Nem találkozott még Jade-nél becsületesebb, ártatlanabb asszonnyal, s életében először érezte úgy, hogy valaki dédelgeti... és szereti. Mélyhangú nyögés tört fel valahonnan a lelke mélyéről. Elhatározása, hogy gyengéd lesz, hirtelen lehetetlennek tűnt. Minden érintést, minden simogatást ki akart élvezni az utolsó cseppig. Azt akarta, hogy ez az éjszaka az örökkévalóságig tartson. Jade öntudatlan, erotikus nyöszörgése csak olaj volt vágya izzó tüzére. Durván belemarkolt a lány hajába, erővel hátra hajlította a fejét, s vadul megcsókolta. Caine szenvedélye elemésztette Jade-et. A férfi szája az ajkait harapdálta, nyelve felkorbácsolta vad vágyát. Körmei végigszántották Caine izmos karját. Ez volt az a pillanat, mikor Jade megadta magát. Gyomrában édes, mély fájdalom izzott fel, s futótűzként áradt szét testében. Caine ujjai már a lány feszes fenekét simogatták, aztán egyetlen erőszakos mozdulattal szorították testét izzó férfiasságához. Jade ösztönösen fogadta combjai közé a lüktető

Julie Garwood

Az őrangyal

hímtagot, s erotikus hullámzással korbácsolta az elviselhetetlenségig Caine szenvedélyét. Jade lábából minden erő kifutott, mikor a férfi csókolgatni kezdte a nyakát, aztán érzékeny fülcimpáját, miközben elsuttogta sötét, parázna vágyálmait. Jade néhányat értett közülük, néhány teljesen ismeretlennek tűnt, de eltökélte, hogy megtapasztalja mindet. - Most már nincs visszaút, Jade - suttogta Caine. – Az enyém leszel. - Igen, Caine - felelte a lány. - Ma éjszaka a tied leszek. - Nem - csattant fel a férfi. - Nem csak ma éjszaka. Mindörökre az enyém leszel. - Igen, Caine - sóhajtott Jade. - Mondd meg, mit tegyek. Boldoggá akarlak tenni. A férfi nem felelt. Megfogta a lány kezét, s ágyékához vonta ujjait. - Érints meg - parancsolta szenvedélytől elfúl hangon. - Simogass, szoríts meg, keményen. Jade engedelmeskedett. A férfi gyönyörteli nyögései, melyek érintése nyomán szakadtak fel tüdejéből, bátorságra ösztönözték, s félresöpörték minden félénkségét. Letérdelt, elmosolyodott Caine remegő nyöszörgése hallatán, mely kegyelemért könyörgött. Jade nem kegyelmezett. Finom ujjai végigcirógatták a férfi sima, feszes hasát, aztán tovább merészkedtek nadrágja derekáig. Bátorsága nem ismert határt. Lassú, de határozott mozdulatokkal kezdte gombolni a férfi nadrágját. Caine nem bírta tovább a tortúrát. Elkapta a lány kezét, s meztelen, forró hímtagjára tette. Jade ujjai izgatóan siklottak vesszején, egyre lejjebb és lejjebb, míg el nem érték vágytól feszülő heréit. Caine elhúzta a lány kezét. - Elég. Nem bírom tovább - mondta elfúló hangon. - Caine, én csak... - Tudom - suttogta a férfi, s remegő kézzel simította egyre feljebb a lány finom hálóingét. Hirtelen támadt zavarában Jade ellenkezni próbált. - Nem maradhatna rajtam? - kérdezte. - Nem. - Caine, ne! - rebegte. - Ne... Aztán a férfi megérintette nőisége legtitkosabb virágát. Tenyere rátapadt fonó szeméremajkaira, s ujjai finoman hatoltak a nedves szirmok közé. Simogatása nyomán új

Julie Garwood

Az őrangyal

érzések születtek Jade lelkében. Legtitkosabb vágyai keltek életre, s hamarosan elhatalmasodtak testén. Jade hálóinge élettelenül hevert a padlón, Caine nadrágja mellett. A férfi ujjai már a lány telt kebleit cirógatták. Mellbimbói vágyakozón ágaskodtak felé. Újabb villámlás cikázott keresztül az éjszakai égbolton, fénye nappali világossággal töltötte meg a szobát. Caine karjaiba emelte kedvesét, és az ágyra fektette. Egyik térdével szétfeszítette a lány combjait, puha testére feküdt, s férfiasságát szeméremtestéhez nyomta. - Ó, istenem, csodálatos vagy, Jade - suttogta. Felkönyökölt aztán, nehogy megfojtsa a lányt súlyával, s a telt keblek közé hajtotta fejét. Tüzes csókokkal borította melle puha párnáit, aztán forró, nedves köröket rajzolt nyelvével rózsaszín bimbói köré. Mint akit villám csapott meg: Jade dermedt mozdulatlanságban feküdt szeretője karjaiban. Mikor a férfi szájában érezte mellbimbóit, hangosan felnyögött. Karjai élő liánként fonódtak Caine testére, körmei végigszántották izmos vállát. - Szereted, amit csinálok? - kérdezte a férfi. Hangja nem volt több suttogásnál. Jade felelni akart, de szenvedélye elrabolta hangját. A férfi újra rabul ejtette ajkait, miközben ujjéi izgatóan siklottak egyre lejjebb csodás testén. - Fond a lábad a derekam köré - parancsolta durván. - Nem várhatok tovább. Jade szeméremajkai között érezte a hímtag bársonyos hegyét. Caine megragadta a lány csípőjét, száját a rózsabimbóajkakra tapasztotta. Nyelve és vesszeje egyszerre hatoltak a lány testébe. A fájdalom éles tőrként hasított Jade ágyékába. Szenvedélye egy csapásra köddé foszlott. Caine érezte a férfiasságának feszütő szűzhártyát. Egyetlen pillanatig habozott csupán, s egyetlen mozdulattal átszakította szerelmese lányságának vékony falát. Jade felsikított, szemét szorosan becsukta a fájdalom elől. Caine mozdulatlanná dermedt. Időre volt szüksége, hogy visszanyerje önuralmát. - Hagyd abba! - sikította a lány. - Nem akarom! - Könnyei vékony patakban csorogtak végig arcán. Kinyitotta a szervét. Hagyd abba! - könyörgött suttogva.

Julie Garwood

Az őrangyal

Caine összevonta a szemöldökét. Arcvonásai megkeményedtek, homlokán verejtékcseppek csillogtak. Jade biztos volt benne, a férfi testét is fájdalom marcangolja. Caine megrázta a fejét. - Nem hagyhatom abba - mondta. - Ölelj át, Jade, Ne... ne ringasd így a... Teljesen elveszed az... A férfi a lány homlokára fektette homlokát, és becsukta a szemét. - Neked is fáj? - kérdezte Jade sírós hangon. - Nem, szerelmem - suttogta. - Csöppet sem. - Most már nem vagyok szűz, ugye? Akkor befejeztük, igaz? Jade lelkében különös érzések kavarogtak. A fájdalom úgy izzott testében, mint a pokol tüze. Egyedül akart maradni... mégis úgy ölelte a férfit, mintha soha nem akarná elengedni. - Nem, kicsim, nem vagy szűz többé - válaszolt Caine hosszú percek után. - Most már az enyém vagy. És még korántsem fejeztünk be mindent, esküszöm. A férfi elfúló hangja, kíméletlen arckifejezése megrémítette Jade-et. Biztos volt benne, a férfi legalább annyira gyűlöli, amit csinálnak, mint ő. Szégyen és bűntudat mardosta lelkét. Caine meggyűlölte - gondolta, s keservesen sírni kezdett. - Tudtam, hogy ilyen ügyetlen leszek – zokogta. - Bocsáss meg. És most menj el. Fáj! Caine levegőért kapkodott. - Nem tehetem - nyöszörögte. Megpróbálta megcsókolni a lányt, de az elfordította a fejét, s ellökte magától. - Hagyd abba, különben sírni fogok könyörgött Jade. - Utálok sírni - tette hozzá zokogva. Caine nem akarta megemlíteni, hogy máris sír. A pokolba is! Ez a bestia lépten-nyomon bűntudatot ébreszt lelkében gondolta. Szerette volna megvigasztalni, persze, de a tény, hogy vesszeje még mindig ott lüktetett forró hüvelyében, minden józanságától, minden önuralmától megfosztotta. - A fájdalom mindjárt elmúlik - ígérte végül, s azért imádkozott, hogy igaza legyen. Caine durván megfogta a lány állát, s vadul megcsókolta az ajkait. Nyelve erőszakosan hatolt be mézízű szájába. Mikor érezte, hogy a lány ellenállása gyengülni kezd, kezét szinte észrevétlenül csúsztatta szeméremajkai köré. Jade hamarosan minden fájdalomról megfeledkezett. Caine mozdulatlanul várta, hogy a lány kioltott szenvedélye újra

Julie Garwood

Az őrangyal

életre keljen. Mikor Jade teste ívben megfeszült, a férfi tudta, hogy eljött a pillanat. Visszahúzódott kissé, aztán újra előrenyomult. A lány szaggatott nyögése újra megállásra késztette. - Még mindig fáj? - kérdezte aggódón, s azért imádkozott, hogy Jade „nem"-mel válaszoljon. A teste kielégülést követelt, s Caine tudta, könyörögjön a lány bárhogy, most már nem lesz képes megálljt parancsolni elemi ösztöneinek. - Csak egy kicsit - suttogta Jade félénken. - De már sokkal jobb. Caine habozott még... aztán a lány nyelvét érezte fülében, s testének érzéki hullámzása elsodorta minden aggodalmát. Caine nem tudott parancsolni ösztöneinek. Gyengédséget fogadott, de megszegte esküjét. Erőszakosan hatolt a lány testébe újra, meg újra. A lány hosszú lába liánként fonódott dereka köré. Körme véresre marta vállát. Caine tisztában volt vele, vissza kell vonulnia, mielőtt még beteljesülne szerelmük, egyikőjük sem tett semmiféle óvintézkedést a terhesség ellen. Ám a lány teste forró volt, hüvelye oly szorosan tartotta vesszejét, hogy egyszerűen képtelen volt józanul cselekedni. És valahol, tudata legmélyén valójában szerette volna megajándékozni a lányt egy gyermekkel. Az ő gyermekével. Násztáncuk utolsó ritmusához közeledett. Mennydörgés robaja némította el gyönyörük mély hangú sóhajait, szerelmük elsuttogott szavait. Caine szilárdan eltökélte, ma éjjel megmutatja a kedvesének a mennyországot. Egyre gyorsabban, egyre nagyobb hévvel lendült előre és húzódott hátra, újra meg újra, míg a lány teste remegni nem kezdett gyönyörében. Jade hirtelen megriadt attól, amit tesz. - Caine, én nem... A férfi csókja forrasztotta torkára a szót. - Ennek meg kell történnie, Jade. Ölelj át, és tarts szorosan. A lány bízott Caine-ben. S ez a bizalom félresöpörte minden aggodalmát. Hagyta hát, hogy a vihar magával ragadja. Úgy érezte, eggyé válik a dühöngő széllel, mely egyre magasabbra röpíti fel, a nap vakító fényébe. Caine nevét kiáltotta, gyönyörrel, megkönnyebbüléssel és szerelemmel hangjában.

Julie Garwood

Az őrangyal

Caine ugyanebben a pillanatban vetette el magját kedvese méhében. A beteljesülés sóhaja szakadt fel lelkéből. Soha nem élt még át ilyen tökéletes, ilyen teljes gyönyört. Úgy érezte meghalt... és újjászületett. Soha nem engedi el Jade-et maga mellől - esküdözött. A gondolat villámként cikázott át agyán, aztán egyenesen a szíve közepébe csapott. Meg sem próbált küzdeni ellene. Jade kimerülten hanyatlott hátra. Még mindig ölelte a férfit. Szinte fel sem fogta, mi történt. Nem tudta, hogy ilyen csodálatos a szerelem. S veszedelmes! Szent isten, teljesen elveszítette önuralmát. Megadta magát a férfinak. Eladta testét és lelkét. Senkinek nem volt még ekkora hatalma fölötte, mint Caine-nek. Jade becsukta a szemét, hogy elrejtse könnyeit. Caine a legagyafúrtabb tolvaj mind között - gondolta keserűn. Milyen ügyesen elrabolta a szívét! S ami a legszörnyűbb, ő maga is segédkezett benne. - Most már igazán menned kell - suttogta. Hangjában könnyek remegtek. Caine nagyot sóhajtott, s legördült a lány testéről. Bármennyire is hadakozott ellenie, Jade képtelen volt ellenállni a sürgető vágynak, hogy odabújjon mellé. Maga sem értette miért, de dicséretre vágyott. Néhány kedves szóra legyen - bár hazugság, melyet megőrizhet, s felidézhet majd hosszú, magányos éjszakákon. Nem, ennek semmi értelme - bosszankodott magában Jade, s érezte lelkében az egyre növekvő feszültséget. Caine tehet mindemről! Az átkozott gazember teljesen kiforgatta józanságából. Ostoba libává tette, akinek annyi akaratereje sincs, hogy visszafojtsa könnyeit. - Mi az, szerelmem, máris megbántad, amit tettél? kérdezte Caine csodálattal a hangjában. Jade nem válaszolt. A férfi képtelen volt tovább várni. Belemarkolt a lány hajába, s arra kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. A látvány elégedettséggel töltötte el lelkét. Jade arca kipirult szeretkezésülttől, ajkai csókjaitól duzzadtak, s szemében még ott ragyogott a szenvedély halovány fénye. Úgy döntött, a lány bosszús tekintetéről nem vesz tudomást, mert biztos volt benne, csak ijesztgetésnek szánja.

Julie Garwood

Az őrangyal

Képtelen volt ellenállni a rózsabimbó ajkak csábításának. Amikor lehajolt, hogy megcsókolja, Jade megpróbált kitérni szomjas szája elől, de Caine moccanni sem engedte. Csókja letörölte kedvese arcáról a haragot. Szája forrón tapadt a lány ajkaira, nyelve selymes táncba kezdett nyelvével. Csókjuk hosszú volt, szenvedélyes, s mikor végül a férfi megpróbált elhúzódni, Jade úgy kapaszkodott belé, mintha soha nem akarná elengedni. - Te is akartad, hogy így történjen, nemcsak én - mondta Caine. - Te döntöttél, szerelmem, s viselned kell a döntésed következményeit. Micsoda pimasz fráter! - gondolta Jade, s szeme újra megtelt könnyekkel. Hogy lehet valaki ennyire érzéketlen? S hogy van szíve mosolyogni azok után, hogy így megbántotta szavaival? - Igen Caine, valóban én döntöttem úgy, hogy neked adom a szüzességemet, s vállalom a következményeit. Most pedig, ha nem haragszol, szeretnék lepihenni... - Egyáltalán nem erről van szó - vágott a szavába Caine. Hangja úgy csattant, mint a korbácsütés. - Amellett döntöttél, hogy az enyém leszel. Hamarosan összeházasodunk, édesem. - Tessék? - Jól hallottad - felelte. - Ne nézz ilyen rémülten, Jade! Nem lesz rossz, meglátod. - Caine, én egyáltalán nem így döntöttem - rebegte a lány. Caine-nek nem volt kedve vitatkozni. Jade beleegyezését akarta, és megesküdött rá, addig nem mozdul innen, míg meg nem szerzi. Hátára fordította a lányt, két kezét a párnára szorította a feje fölé, aztán testével szegezte testét az ágyhoz. - Nézz rám! - parancsolta, s miután a lány engedelmeskedett, így folytatta: - Ami megtörtént, megtörtént. Nem lehet visszacsinálni. Az enyém vagy, testestől, lelkestől. Ezt el kell fogadnod, Jade! Hidd el, neked lesz könnyebb. - Ugyan, miért kellene elfogadnom? - kérdezte. - Caine, neked fogalmad sincs róla, mire kérsz. - Én mindent megszerzek, amit csak akarok - felelte a férfi. - Észrevettem - motyogta a lány. - És senkivel nem vagyok hajlandó megosztani, ami az enyém. Megértetted?

Julie Garwood

Az őrangyal

- Nem, nem értettem meg - suttogta. A férfi tekintete megfagyasztotta a vért az ereiben. - Ugye, csak azért akarsz feleségül venni, mert szűz voltam, és most bűntudat gyötör? - Egyáltalán nem gyötör bűntudat - felelte. - Akárhogy is, hozzám jössz és kész. Beszélni fogok a fivéreddel, amint visszatér... - Te vagy a legarrogánsabb, legmakacsabb férfi, akivel valaha is összehozott a balsors. A férfi szemében mosoly bujkált. - Hiszen te szereted az arrogáns, makacs férfiakat, édesem. Különben hozzád sem érhettem volna, nemde? Furcsamód, Jade ezzel az érvvel nem tudott szembeszállni. - Szállj le rólam! Nem kapok levegőt. Caine az oldalára fordult, s felkönyökölt. Jade magára húzta a takarót, karba fonta a kezét, s tekintetét a plafonra szegezte. - Jade! - Igen? - Fájdalmat okoztam neked? Jade pillantásra sem méltatta a férfit. Caine meghúzta a haját, hogy nyomatékot adjon türelmetlenségének. - Felelj! - Igen - suttogta a lány, s érezte, hogy füle tövéig elvörösödik. - Sajnálom, Jade. - A férfi hangja tele volt gyöngédséggel, s Jade-nek minden önuralmára szüksége volt, hogy visszafojtsa túláradó érzelmeit. Sírás környékezte megint, maga sem értette, miért. - Ó, nem, Caine. Egyáltalán nem sajnálod - csattant fel. Különben abbahagytad volna, amikor kértelek rá. - Nem tudtam abbahagyni. - Nem? - Jade kíváncsian fordult a férfi felé. - Nem. Caine tekintetében annyi gyöngédség ült, hogy Jade teljesen elveszettnek érezte magát. Ugyanakkor volt a szürke szempárban valami furcsa, pimasz ragyogás, melyet sehogyan sem értett. - Nos, örülök neki, hogy nem gyötör a bűntudat, mert nincs is rá okod. - És miért ne lenne?

Julie Garwood

Az őrangyal

- Hogy miért? Mert semmi olyat nem tettél, amit én magam ne akartam volna. Tulajdonképpen az én művem volt az egész. - Mintha én is ott lettem volna - jegyezte meg Caine. - Úgy emlékszem, aktív résztvevője voltam az eseményeknek - tette hozzá, s majdnem felnevetett. - Persze, te is ott voltál. De csak azért lehettél... aktív, mert én úgy akartam. Ha Jade nem nézett volna olyan átkozottul komolyan, ha nem tördelte volna a kezét zavarában, Caine gurult volna a nevetéstől. De nem akarta megbántani a lány érzéseit. - Rendben van - helyeselt. - Elismerem, aktívabb voltál, mint én. Most boldog vagy? - Igen - felelte Jade. - Köszönöm. - Szívesen - válaszolt udvariasan Caine. - Most pedig áruld el, miért akartad, hogy szeretkezzem veled. Jade ismét a plafonra szegezte tekintetét. Caine-t egészen elbűvölte a finom vonalú arcocskát elborító rózsás pír. Ártatlan kis szerelmese szemmel láthatóan ismét zavarba jött. Milyen vadul szeretkezett néhány perccel ezelőtt! - ámuldozott Caine. Válla még mindig sajgott éles körmeitől. A bestia legalább olyan szenvedélyes volt, mint ő maga. Érthető persze félénksége és zavara is, hiszen ez volt az első alkalom az életében, hogy férfi keze érintette. - Mert úgy akartam - felelte hosszú hallgatás után Jade. Mindig is tudtam, hogy soha nem fogok férjhez menni, és úgy gondoltam... Ó, ezt te úgysem értenéd meg, Caine. Lefogadom, ha elmegyek, másnap már a nevemre sem fogsz emlékezni. A férfi szemébe nézett. Biztos volt benne, hogy kijelentésével újra feldühítette őrangyalát. Tévedett. Caine hangosan felnevetett. - Goromba fráter - korholta a lány, s ismét a plafon felé fordult. - Kérlek, hagyd el a szobámat. - Jade, ez... ez egyszerűen így volt megírva a sors könyvében - mondta a férfi, s megsimogatta kedvese arcát. Jade tagadón rázta meg a fejét, - Nem igaz. Caine lassan lehúzta a takarót, felfedve a lány meztelen kebleit. - De igen - suttogta. - Istenem, olyan régóta vágytam már utánad.

Julie Garwood

Az őrangyal

Caine félredobta a takarót. - Tudod mit, szerelmem? - Mit? - kérdezte rémülten jade. - Akarlak. Most! Lehajolt, s megcsókolta a lányt, mielőtt az tiltakozhatott volna. Jade tűrte egy darabig a férfi tolakodását, aztán hirtelen ellökte magától. Azaz ellökte volna, ha Caine nem tartja szorosan. A férfi a hátára gördült, s magára rántotta Jade karcsú, könnyű testét. A lány Caine mellkasára szegezte tekintetét. - Caine! - szólt végül Jade. - Igen? - kérdezte a férfi. Nem igazán értette kedvese hirtelen támadt félénkségének okát. - Ezek szerint... meg voltál velem elégedve? Caine megsimogatta a lány arcát, aztán tekintetét maga felé fordította. - Igen, nagyon is. - Nem csalódtál bennem? Caine egészen elérzékenyült. - Nem, szerelmem. Egyáltalán nem csalódtam. Komoly arckifejezéséből ítélve Jade tudta, a férfi igazat mond. - Én sem csalódtam benned. - Tudom - felelte önelégült vigyorral az arcán. - Honnan tudod? - Onnan, ahogy az érintésemre kibomlott a szenvedélyed, ahogy megtaláltad bennem szerelmed beteljesülését, ahogy a nevemet kiáltottad... - Ó! A férfi mosolya aggodalma utolsó foszlányait is eltüntette. - Egy kicsit megrázó élmény volt, ugye, Jade? A lány bólintott. - Nem gondoltam volna, hogy ilyen... csodálatos lesz. Caine puha csókot lehelt a homlokára. - Érzem a bőrödön az illatomat - mondta. - Szeretem. - Miért? - Felizgat. - Meg kellene fürödnöm. - Hadd segítsek - ajánlkozott Caine. Jade szempillantás alatt kiugrott az ágyból.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Hogyisne! - mondta, hátat fordított a férfinak, s magára kapta köntösét. Győzelmes mosollyal az arcán fordult az ágy felé ismét, de azonnal elkomorodott, mikor észrevette a lepedőn a vérfoltokat. - Megsebesítettél - vádolta Caine-t. Hangja tele volt rémülettel. - Szerelmem, ez volt az első... - Tudom - felelte. - Akkor azt is tudod, hogy vérezned kellett. Jade szeme kikerekedett döbbenetében. - Komolyan beszélsz? Caine bólintott. - De csak először, ugye? Nem mintha lenne számomra második alkalom - tette hozzá sietve. - Mégis, én tudni... - Csak először - felelte, s úgy döntött, elengedi a füle mellett a lány ostoba tiltakozását. - Jade, senki nem magyarázta el neked ezeket a dolgokat? - Dehogynem! - felelte a lány, s kezdte magát kényelmetlenül érezni. Caine persze nem hitt neki. - És ki volt az? A szüleidet még gyerekkorodban elveszítetted. A fivéred világosított fel? Mondd, Nathan volt az? - Nathan elhagyott! - kiáltotta Jade, aztán a szája elé kapta a kezét, mintha valami bűnös titkot árult volna el felindultságában. - Akarom mondani, iskolába járt évekig, s alig láttam. Caine észrevette a lány kínos zavarát. - Mikor történt? Mikor hagyott el Nathan? - Iskolába járt - erősködött jade. - Mennyi ideig? - Miért kérdezősködsz annyit? - kérdezte a lány. - Harry bácsi gondoskodott a neveltetésemről, míg Nathan távol volt. S mondhatom, kiváló munkát végzett. - Néhány alapvető dologról, úgy tűnik, mégis megfeledkezett - jegyezte meg Caine. - A bácsikám nagyon tartózkodó ember. - Egyetlen asszony sem volt körülötted, aki... Caine elhallgatott, mikor a lány ismét megrázta a fejét.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Természetesen volt, több is, de ilyen intim dologról soha nem beszélgettünk. Nem lett volna illendő. Jade a spanyolfal mögé lépett, mielőtt a férfi tovább kérdezte volna. A hófehér mosdótálba gondos kezek öntöttek friss vizet, s készítették oda a rózsaillatú szappant, s a puha törölközőt. A lány mosdani kezdett, s csak ekkor döbbent rá, hogy minden porcikája sajog. Fáradt volt, dühös volt Caine-re, s magára még inkább. Mire visszatért ágyához, majd szétrobbant a méregtől. Caine-nek szemmel láthatóan esze ágában sem volt elmenni. A párnát a feje alá gyűrte, s lustán nyújtózott végig a nyoszolyán. Jade szorosabbra fogta köntösét, s összevonta a szemöldökét. - Caine, valamit igazán meg kell értened - kezdte hűvös, biztos hangon. - S mi lenne az, szerelmem? - kérdezte Caine. Ó, mennyire gyűlölte most Jade a férfi ártatlan mosolyát! A szíve olyan vadul kezdett verni mellkasában, hogy biztos volt benne, Caine is hallja. Végül a földre szegezte tekintetét. - Nem ismétlődhet meg még egyszer... ami történt. Soha többé. Ne is próbálj ellenkezni, Caine. Elhatározásom végleges. Most pedig hagyj magamra, kérlek. Caine válaszképpen felemelte a takarót, s odaintette a lányt. - Gyere, Jade. Feküdj le. Szükséged van egy kis pihenésre. A lány hangosan felmordult. - Szóval nem tágítasz? - Attól tartok, szerelmem. - Kérlek, őrizd meg a komolyságodat - mondta Jade, mikor a férfi huncutul rákacsintott. - Én komoly vagyok - felelte Caine. - De tisztán látom a dolgokat. - Tisztán? - Jade az ágy felé indult, s azon kezdett töprengeni, hogyan bírja távozásra a férfit. Nem lett volna szabad ilyen közel merészkednie - döbbent rá Jade, mikor Caine egy hirtelen mozdulattal elkapta, s az ágyra teperte. Izmos combjával szegezte a nyoszolyára lábát, s két karját az oldalához szorította. - Nos tehát - mondta. - Tisztán látok, mert tudom, hogy a szerelmünk csak most kezdődik - magyarázta. - Nem

Julie Garwood

Az őrangyal

gondolhatod komolyan, hogy soha többé nem érhetek hozzád. A házaspárok... - Ne merészeld még egyszer a házasságot említeni előttem! - vágott a szavába Jade. - Rendben van - felelte Caine. - Ha most ennyire zavar a dolog, majd később megbeszéljük. De most felelj! Ugye, két hétig maradsz a házamban? - Igen, bár most már csak másfél hétig. Négy napja vagyok itt... - Jó - bólintott a férfi. - Mégis mit gondolsz, a fennmaradó időben úgy fogok élni, mint egy szerzetes? - Pontosan. - Lehetetlen - felelte Caine. - Máris szenvedek. - Nem igaz. - De igen - motyogta. - A fenébe is, Jade. Kívánlak. - A fenébe is, Caine, viselkedj! Jade túlságosan is nyersnek találta saját hangvételét, de egyetlen pillanatig sem hibáztatta magát. Ha Caine bántónak találja, csakis magára vethet. Miért tette próbára a türelmét? A férfi mélyen a lány szemébe nézett, s lassan szétnyitotta köntösét. Ujjai finoman cirógatták a telt kebleket, aztán tovább folytatták érzéki barangolásukat a sima, selymes has mezején, míg el nem érték a csodás sötét háromszöget, a gyönyörök kútját. Caine csókjaival borította el a puha kebleket, miközben ujjai erotikus simogatásokkal izzították fel a lány hamvadó vágyát. Jade becsukta a szemét, teste érzéki hullámzással válaszolt minden finom érintésre. A férfi szívni kezdte mellbimbóját, s ugyanebben a pillanatban ujjai nőisége legtitkosabb szentélyébe hatoltak. A lány teste ívben meghajolt a gyönyörtől. Caine feljebb csúszott, hogy megcsókolja szerelmesét. Nyelve a puha ajkakat, cirógatta. - Máris vágyódsz utánam, igaz? - suttogta. - Ó, Caine - nyöszörgött lány, s megpróbálta eltolni a férfi kezét ágyékától - Hagyd abba. Nem szabad! Ó, Istenem, Caine, ne csináld ezt. Küzdened kell a kísértés ellen! - Eszem ágában sincs küzdeni - felelte Caine, miközben a lány fülcimpáját becézgette. - Imádom a kísértéseket.

Julie Garwood

Az őrangyal

Javíthatatlan alak. Ez volt Jade utolsó tiszta gondolata, mielőtt a férfi csókjai teljesen elvették a józan eszét. Nem ellenkezett, mikor Caine levetkőztette, s a combjai közé feküdt. - Caine, ígérj meg nekem valamit - suttogta. - Bármit, szerelmem - felelte elfúló hangon Caine. - Míg itt vagyok, szeretkezhetünk, de ha Nathan visszatér, véget kell vetnünk a... - Nem teszek olyan ígéretet, melyet úgysem akarok megtartani. - vágott a szavába a férfi. Hangjában harag feszült. - Majd meggondolod magad - suttogta Jade. - Annyira biztos vagy a dolgodban. Miért? Mit rejtegetsz előlem? - Tudom, hogy úgyis rám unsz előbb-utóbb - vágta rá a lány, s átölelte szerelmesét. - Csókolj meg, kérlek... Szenvedély izzott a hangjában, s Caine ekképpen válaszolt. Csókja eleven tűz volt, mely elemészteni látszott a világot. Minden figyelmét arra fordította most, hogy tökéletes gyönyörrel ajándékozza meg kedvesét. Lassú, őrjítő tortúráját azzal kezdte, hogy mellbimbója sötét udvarát végigsimogatta nyelvével, s addig szopta a bimbót, míg a lány kegyelemért nem könyörgött. Caine nem kegyelmezett. Forró szája bejárta a keblek közötti mély völgyet, s megindult a bordák hullámzó tengerén, a puha hason át a csípő vonaláig. A lány lelkét vad szenvedély marcangolta, nyögései egyre hangosabbá, egyre mélyebbé váltak. Mikor a férfi nyelve a testébe hatolt, Jade felsikított, meglepett gyönyörében. De Caine-nek még ez sem volt elég. Nyelve egyre mélyebbre hatolt, miközben ujjai érzékien izgatták a szeméremajkak között megbúvó érzékeny csiklót. Jade ujjai a lepedőbe martak. A gyönyör, melyet a férfi csikart ki testéből, megdöbbentette. Fogalma sem volt róla, hogy így is lehet szeretkezni. Caine nyilvánvalóan tudta, mit csinál. Soha nem vágyott még ennyire a férfi érintésére, mint ebben a percben. Mikor eksztázisa a csúcsához közeledett, Caine feljebb csúszott - Jade keze és lába liánként fonódott teste köré. S akkor behatolt, keményen, tüzesen, s a legősibb táncba kezdett, mely mindkettőjüket a fellegekbe röpítette. Egy pillanatra úgy

Julie Garwood

Az őrangyal

érezték, elvakítja őket a ragyogás. Aztán a fény halványodni kezdett. Caine arra gondolt, eddig az éjszakáig soha nem adta meg magát egészen. Mindig képes volt megtartani hűvös önuralmát. S ennek a különös lánynak most mindent odaadott. Úgy érezte, megtisztult, testben és lélekben egyaránt. Ez a hihetetlenül csodálatos élmény, melyet Jade-del megosztott, elégedettséggel töltötte el szívét. Minden erejére szüksége volt, hogy legördüljön a lány testéről. S milyen boldog volt, mikor Jade odabújt hozzá! Szorosan átölelte, s puha csókot lehelt a homlokára. - Még mindig érzem az ízedet a számban. - Ó, istenem. - A lány hangja rémültnek tűnt. Caine felnevetett. - Szeretem az ízedet. Mézédes és nőies. Izgató koktél. Hamar rabjává válhat a férfiember. - Komolyan? - Igen - mondta Caine. - De én leszek az egyetlen, aki valaha is megízlelhet. Igaz? - Igen, Caine. - Mondd csak, megint fájdalmat okoztam? - Egy kicsit - felelte Jade. - Nem sajnálom. - Tudom - sóhajtott a lány. - Nem tudtam abbahagyni. Jade a férfi mellkasára fektette arcát. Hosszú percek teltek el, mielőtt újra megszólalt. - Soha nem felejtelek el, Caine. Tudta, Caine már nem hallja szavait. Mély, egyenletes légzése arról tanúskodott, hogy álomba merült. Azzal is tisztában volt, hogy fel kellene ébresztenie, s a saját szobájába küldenie. Sterns csalódott lesz, ha itt találja gazdáját. Mikor megpróbált elhúzódni tőle, Caine magához szorította. Még álmában is őrzi azt, ami az övé - gondolta Jade, és elmosolyodott. Nem volt szíve felébreszteni. Becsukta a szemét, s néhány perc múlva mély álomba szenderült. Caine angyalokról álmodott. Jade cápákról.

Julie Garwood

Az őrangyal

Kilencedik fejezet Másnap reggel megérkezett Sir Harwick, az orvos. A férfi a hatvanas évei derekán járhatott. A haja teljesen ősz volt már, s a szeme kéken csillogott, mint a tenger verőfényes tavaszi reggelen. Harwick öltözködésében és viselkedésében egyaránt kifogástalannak bizonyult. Ahogy azt Jade jósolta, Sir Harwick valóban tetőtől talpig végigtapogatta. Caine végig ott állt az ágy mellett, mint valami őr, s egyetlen pillanatra sem vette le a szemét Jade-ről. Mikor az orvos végzett a vizsgálattal, kijelentette, hogy a betegnek továbbra is ágyban kell maradnia. Caine úgy leste Harwick minden szavát, mintha kívülről meg akarná tanulni. Jade bosszúsan gondolta, hogy Caine teljesen magatehetetlen, súlyos betegnek nézi. Mikor az orvos hideg borogatást javasolt a fejére, Caine azonnal elviharzott, hogy előteremtse. Jade kifejezetten örült, hogy néhány percig négyszemközt maradhatott az orvossal. - Úgy hallottam, hogy Caine apja az, aki igazán orvosi segítségre szorul - kezdte. - Sajnálom, hogy beteg. Javult már valamit az állapota? Harwick megrázta a fejét. - Nos, érte nem tehetünk sokat - jelentette ki. - Mióta Colint elvesztette, nem akar élni. Érthető, hisz Colin volt a kedvenc gyermeke. - Miért volt Colin a kedvenc? - kérdezte Jade. - Ő az elsőszülöttje második feleségétől – magyarázta Harwick. - Caine anyja korán meghalt. A fiú nem lehetett több ötévesnél. Sir Harwick szemmel láthatóan imádott pletykálni. Az ágy mellé húzott egy széket, s komótosan leült. - Az első házasság Caine nagyszüleinek akaratából történt, és meglehetősen sikertelennek bizonyult. Pedig Henry mindent megpróbált. - Henry? - Caine apja mondta Harwick. - Henry nem lehetett Williamshire hercege, mivel az apja még élt. Ezen oknál fogva, rengeteg időt szentelhetett a feleségének. Mindhiába. Caine anyja egy fúria volt. Pokollá tette a férje és a fia életét.

Julie Garwood

Az őrangyal

Sokáig tüsténkedett azon, hogy Caine-t az apja ellen fordítsa. Mikor meghalt, senki nem siratta, nekem elhiheted. - Találkoztál valaha azzal az asszonnyal? - Igen - felelte a férfi. - Nagyon szép volt. De a vonzó külső gonosz szívet takart. - A herceg második házassága boldog, ugye? - Ó, igen - bólogatott Harwick. - Gweneth csodálatos teremtés. Mióta Henry asszonya az előkelők úgy követik öltözködését, szokásait, mint a párizsi divatot. De nem ez a lényeg. Gweneth jó feleség és gondos anya. A gyerekek imádják egymást és a szüleiket - ez a legkiválóbb bizonyíték rá. - Caine-re is gondolsz, mikor a gyerekekről beszélsz, uram? - Természetesen - felelte Harwick. - A többiek felnéznek Caine-re, hiszen ő a legidősebb, de ő igyekszik elhúzódni családjától. De szóljon valaki csak egyetlen rossz szót is bármelyik testvéréről, Caine biztosan kitekerné a nyakát. Harwick közel hajolt Jade-hez: - Egyesek szerint bosszúálló természete van - suttogta komor kifejezéssel az arcán. - Honnan tudják, hogy bosszúálló? - kérdezte a lány. Hangja tele volt aggodalommal, de Harwick nem vette észre. Jade nem akarta befejezni még a beszélgetést. Mosolyt préselt az arcára, s érdeklődőn nyitotta, nagyra a szemét. Egészen kíváncsivá tettél, uram - tette hozzá. Harwick elégedetten dőlt hátra székében. - Kedvesem mindenki tudja, hogy Caine Pogányra vadászik. Körözőlevelet adott ki ellene, s hatalmas összegű vérdíjat tűzött ki a fejére. A szerencsejátékosok fogadásokat kötnek. Legtöbben természetesen Caine-re fogadnak. S meglátod, el is fogja kapni a kalózt - jósolta. - S ha egyszer elkapta, isten kegyelmezzen a gazfickónak! - Isten kegyelmezzen - sóhajtotta Jade. – Említetted Caine apját - kezdte ismét, arra a témára terelve a szót, mely a leginkább foglalkoztatta. - Mennyire beteg? - Súlyos az eset - jelentette ki Harwick. - Nem lehet segíteni rajta? - Harwick megrázta a fejét. - Gweneth majd beleőrül az aggodalomba. Henry napok óta nem vett ételt a szájába, s mióta tudomást szerzett fia

Julie Garwood

Az őrangyal

haláláról, le sem hunyta a szemét. Ha így folytatja, hamarosan követni fogja Colint. - Valakinek jobb belátásra kellene térítenie – mondta Jade. - Kit kell jobb belátásra téríteni? - kérdezte Caine az ajtóból. - A papádat - felelte Jade. Sir Harwick-hoz fordult ismét. - Úgy hallottam, az egyik barátodnak nyoma veszett. - Ó, igen, szegény Winters - sóhajtotta Harwick. - Kiváló orvos volt. - Úgy beszélsz, mintha már nem élne - vonta össze szemöldökét a lány. - Mert biztos vagyok benne, hogy halott - állította Harwick. Caine az ágyhoz lépett, s megpróbálta a lány halántékára tenni a borogatást. Jade-et azonban sokkal jobban érdekelte a beszélgetés, mint a sajgó púp a fején, s Caine akárhányszor a fejére tette a vizes ruhát, ő félrelökte. Harwick néma kíváncsisággal figyelte egy darabig kettejük harcát, aztán elmosolyodott. Ezek között van valami - gondolta szent meggyőződéssel. Jade következő kérdése kizökkentette töprengéséből. - Miért gondolod, hogy Winters halott? - Annak kell lennie - felelte az orvos. - Szakácsa látta őt utoljára - magyarázta. - Winters a hátsó kertben sétált. Befordult a sarkon, és egyszerűen eltűnt. - Mikor történt ez? - Majdnem három hónapja már - felelte Harwick. Természetesen mindannyian tudjuk, mi lett a sorsa. - Valóban? - kérdezte Jade. - Megosztanád velünk is a titkot? - Nem szabadna erről beszélnem - felelte Harwick tartózkodón, de az arcáról lerítt, alig várja, hogy elmondhassa. Sir Harwick előredőlt székében: - Rabszolga-kereskedők! Jade egyetlen kukkot sem értett az egészből. - Tessék? - Rabszolga-kereskedők tették, Elrabolták a szerencsétlent - mondta titokzatos hangon Harwick, aztán hátradőlt. Jade az ajkát harapdálta, nehogy felnevessen. Nem mert Caine-re nézni. Biztos volt benne, hogy a férfi is nevetéssel küszködik. - Ó, nem is tudtam - suttogta.

Julie Garwood

Az őrangyal

Harwick önelégült arckifejezést öltött. - Ez nem is csoda - jegyezte meg. - Finom úrihölgyek, mint amilyen te is vagy, nem szoktak ilyen kétes elemekről beszélgetni. Le merném fogadni, hogy Pogány áll a gaztett mögött. Ő rabolta el Winterst, s már bizonyára túl is adott rajta. Jade jókedve egy csapásra eltűnt. Érezte, hogy arcába szökken a vér. - Miért van az, hogy bármilyen bűntény történik Angliában, mindig Pogányt hibáztatják érte? - kérdezte vádlón. - Kérlek ne izgasd fel magad - suttogta Sir Harwick, s megpaskolta a lány kezét. - Nem lett volna szabad beszélnem csóválta meg a fejét. - Nem izgattam fel magam - hazudta Jade. - Csupán igazságtalannak tartom, hogy bűnbakot csinálnak a kalózból. A barátod miatt sem aggódom, mert hiszem, hogy egy napon visszatér, épen, egészségesen. Az orvos megszorította Jade kezét. - Milyen jó szíved van, hölgyem! - Caine apjának erős a szíve? - kérdezte a lány. Caine válaszolt, mielőtt Harwick kinyithatta voltra a száját. - Igen. Jade meglepődött a haragtól, mely a férfi hangjában feszült. Caine szemébe nézett. - Jó tudni - mondta. - Most miért nézel rám ilyen dühösen? Mert apád felől érdeklődtem, vagy mert erős szíve van? - Egyik miatt sem - felelte Caine, aztán az orvoshoz fordult. - Apám jobban lesz, ha elkapom Pogányt. A bosszú gyógyír lesz sebére. - Nem, Caine - csattant fel Jade. - Az igazság lesz az. - Ebben az esetben a kettő egy és ugyanaz - érvelt Caine, Jade legszívesebben rákiabált volna. Ehelyett azonban elmosolyodott. - Kedves tőled, hogy gondoskodtál borogatásról - mondta, s a homlokára terítette a vizes ruhát. - Neked is köszönöm, uram - fordult Harwickhoz -, hogy idefáradtál, s megvizsgáltál. Máris sokkal jobban érzem magam. - Ó, igazán nincs miért köszönetet mondanod - felelte Sir Harwick. Felállt, s ismét megpaskolta Jade kezét. -

Julie Garwood

Az őrangyal

Mindazonáltal, amint elég erősnek érzed magad hozzá, át kell költöznöd a herceg rezidenciájába. Biztos vagyok benne, Caine szülei boldogan vendégül látnak, míg teljesen fel nem gyógyulsz. A férfi Caine felé fordult: - Természetesen bizalmasan kezelem az ügyet. Nem bocsátanám meg magamnak, ha a szájára venné a környék ezt a drága hölgyet. - Ugyan miért? - kérdezte Jade értetlenül. Sir Harwick dühös pillantásokat lövellt Caine felé, ami nyugtalansággal töltötte el szívét. - A jó híred miatt aggódik - mondta Caine. - Vagy úgy! - sóhajtott jade. - A lányt nem izgatja a dolog - jegyezte meg Caine szárazon. Sir Harwick arcára döbbenet ült. - No de kedvesem, ez így nem mehet tovább! Nem maradhatsz egy fedél alatt egy legényemberrel - Igen, igazad van - helyeselt Jade. - Természetesen én megértem, hogy beteg voltál, és nem gondoltál erre. Nem is hibáztatlak emiatt, és persze Caine-t sem - tette hozzá. - Biztos vagyok benne, hogy jóhiszeműen cselekedett. - Valóban? - kérdezte Jade. - Igen - felelte Sir Harwick. - Mindazonáltal adni kell a külsőségekre. Ne feledd, Caine, hogy nem vagytok egyedül ebben a házban. A pletykának elég egyetlen szikra, hogy kirobbanjon, s futótűzként terjedjen szét a környéken. Édesanyád egészen elszomorodna, ha fülébe jutna a hír... - A mostohaanyám - vetette közbe Caine. - Persze, a mostohaanyád - folytatta Harwick. - Szörnyen bántaná a dolog. S ha már itt tartunk, a jövendőbelid szíve is összetörne: - Hogy kié? Jade hangja sikolyként tört a levegőbe. Úgy érezte, menten elájul. - Jól hallottam? Caine jövendőbelijét említetted? - kérdezte elfúló hangon. - Jade - kezdte Caine. - Úgy hiszem, Sir Harwick Lady Aisleyre gondol.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Értem - felelte, s megpróbált mosolyogni, nehogy az orvos észrevegye kétségbeesését. - Ó, igen emlékszere már! Lady Aisley a menyasszonyod, akiről annyit meséltél! Jade soha életében nem találkozott még ezzel a nővel, de máris gyűlölte. Caine-t nem kevésbé. - Nos, Lady Aisley nem örülne, ha tudomást szerezne a látogatásodról. - Lady Aisley egyáltalán nem a menyasszonyom - szólt közbe Caine. - Csupán a mostohaanyám szeretné, ha az lenne magyarázta, s közben majd kitört belőle a nevetés. A lány féltékenysége felért egy szerelmi vallomással. - Drága mostohaanyád... - Eltökélte, hogy Lady Aisleyt feleségül adja hozzám szakította félbe Caine Harwickot. - Elárulom neked, ha rajtam múlik, abból a házasságból semmi nem lesz. Jade érezte, hogy Caine figyeli. Közömbös kifejezést próbált hát az arcára erőltetni, de csakhamar rádöbbent, hogy a vizes ruhát szorongatja a kezében, idegessége szembetűnő bizonyítékaként. Félredobta a borogatást, s karba fonta a kezét. - Semmi közöm a házasságodhoz - jelentette ki. - S nem is érdekel! - Nekem másképp tűnik. Jade megrázta a fejét. - Csupán az bosszant, hogy múlt éjjel nem szóltál az eljegyzésedről. - Semmiféle eljegyzés nem volt! - csattant fel a férfi. - És múlt éjszaka... - Caine! - kiáltotta Jade. - Vendégünk van, ha esetleg elfelejtetted volna - tette hozzá erőltetett kedvességgel a hangjában. Harwick felnevetett, az ajtó felé indult, s megállt Caine mellett. - Van egy olyan érzésem, hogy, nem csupán a segítő, szándék vezérelt, mikor a házadba fogadtad a hölgyet. Igazam van? - Attól függ, mire gondolsz - felelte Caine. - Ő a te jövendőbelid, ugye? - Igen - felelte a Caine. - Csak még a hölgy nem nyugodott bele. A két férfi cinkosan egymásra kacsintott. - Hát fiam, sok szerencsét. Nem lesz könnyű dolgod.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Akárhogy is lesz - felelte Caine olyan hangosan, hogy még egy halottat is felébresztett volna -, ő lesz a feleségem. Ajtó csapódott Jade előkelőnek cseppet sem nevezhető szitkaira. Jade a szoba sarkába vágta a borogatást, és a párnába temette arcát. A fogát csikorgatta dühében. Ugyan mit törődik azzal, Caine kit vesz feleségül? - töprengett. Amint Nathan visszatér, soha nem látja Caine-t többé. Miért lett hirtelen minden ilyen bonyolult? Isten rá a tanú, pokoli nehéz munka Caine-t megvédeni. Ráadásul ott van még Caine apja is ... Vajon milyen lehet Lady Aisley? Jade gyorsan kiverte a fejéből a gondolatot: Valamit tényleg kezdenie kell Williamshire hercegével. Colinnak megszakadna a szíve, ha holtan találná apját, mikor hazatér, s megtudná, hogy az ő gyászolása vitte sírba. Vajon Caine lefeküdt már Lady Aisleyvel? Most igazán nincs időm ilyesmivel foglalkozni - korholta magát némán Jade. Túl sok mindenről kell gondoskodnia. Ha levelet írna a hercegnek, valószínűleg el sem olvasná. Beszélnie kell vele. Személyesen. Vajon Caine mostohaanyja tényleg azt akarja, hogy fia Lady Aisleyt vegye el? Jade őszintén remélte, Caine igazat beszélt, s nem akarja ezt a házasságot. - Nevetséges - motyogta. Caine-nek meg kell házasodnia. S ugyan miért ne vehetné el azt a Lady Aisleyt. Ő úgysem lehet a felesége. Ha megtudja az igazságot, úgysem akarja látni majd soha többé. Csalódott sóhajjal adta fel a küzdelmet, hogy terveket szövögessen. Képtelen volt józanul gondolkodni. Érzelmei fojtogatták. Caine papája kénytelen lesz egy kicsit tovább szenvedni. A nap hátralévő részében Jade szándékosan kerülte Caine-t. Csak a vacsoránál találkoztak. Sterns meglepődött, mikor Jade odaült melléjük az asztalhoz. A komornyik is velük vacsorázott. Étkezés közben legtöbbször Caine-re figyelt, de mikor a lányra nézett, szeme tele volt gyöngéd szeretettel. Jade biztos volt benne, Sterns tud a viszonyukról, s a gondolat furcsamód megkönnyebbüléssel töltötte el szívét. Azt is észrevette, hogy Sterns kapcsolata Caine-nel messze túlmutat a szokásos úr-szolga viszonyon. Olyanok voltak

Julie Garwood

Az őrangyal

együtt, mint apa és fia, s Jade nem akarta, hogy az a férfi, akit Caine ennyire szeret, könnyűvérű nőnek gondolja. Bosszús pillantásokat lövellt Sterns felé, míg a komornyik át nem nyúlt az asztalon, s biztatón megfogta a kezét. A vacsora alatt Caine beszélt a legtöbbször, főleg a birtok ügyeiről. Jade-et nagyon érdekelte a téma, annál is inkább, mert kitűnt, hogy Caine sokkal inkább szívén viseli a birtokán élő emberek sorsát, mint az egyéb ügyeket. - S mondd csak, segítesz a rászorulóknak? – kérdezte Jade. - Természetesen. - Pénzt adsz nekik? - Ha nincs más megoldás - felelte Caine. - Jade, egy férfi számára a büszkeség fontosabb, mint az éhség, és ha nem kell a mindennapi betevő falat miatt aggódnia, nem fog bűntényekre vetemedni. Jade hosszasan töprengett Caine kijelentésén. - Igen - szólalt meg végül -, a férfiaknak mindennél többet jelent a büszkeség. A nőknek is - tette hozzá. - Ha félredobod a büszkeséged, nagy valószínűséggel minden mást feladsz vele együtt. Egy férfival nem szabad éreztetni, ha irányítják, s azt sem, ha történetesen csődöt mondott. - Van némi különbség az irányítottság és a bukás között vitázott Jade. - Ebben az esetben nem sok - felelte Caine. - Bolond az, aki bármelyiket eltűri. Igazam van, Sterns? - A legteljesebb mértékben - helyeselt a komornyik, s a teáskannáért nyúlt. - A büszkeség mindenek fölött áll. - Azt a tényt azonban bizonyára mindketten elismeritek, hogy vannak olyan helyzetek, amikor félre kell tenni a büszkeséget - vetette közbe a lány. - Mint például? - kérdezte Caine. - Például amikor a férfi élete forog kockán - felelté Jade. - A férfi élete mit sem ér büszkeség nélkül - mondta Sterns. - Egyetértesz velem, milord? Caine nem felelt. Rejtélyes kifejezés ült az arcán, s Jade azon töprengett, vajon mi járhat a fejében. Végül a férfira mosolygott, hogy elfedje balsejtelmeit, aztán bocsánatot kért, s gyengeségére hivatkozva visszatért a hálószobájába.

Julie Garwood

Az őrangyal

Sterns már előkészítette fürdőjét. Jade nyakig merült a forró, illatos vízbe, s jó félóráig időzött a kádban, mielőtt lefeküdt. Caine valamikor éjféltájban érkezett. Levetkőzött, elfújta a gyertyákat, s végignyújtózott az ágyon. Jade az oldalán feküdt, hálóinge felgyűrődött a combjáig. Caine óvatosan feljebb csúsztatta az inget, aztán ágyékához húzta a lány selymes fenekét. Jade sóhajtott álmában. A hang egészen felkorbácsolta Caine vágyát. Istenem, milyen forró, milyen édes ez a bestia gondolta, ujjai vágyakozón nyúltak a hálóing alá, s végigsimították a lány karcsú derekát, aztán a keblét, míg mellbimbója meg nem keményedett. Jade nyugtalanul mozdult meg álmában, s hangosan felnyögött. Caine azt gondolta, a lány most bizonyára azt hiszi, álmodik. Szájával becézgetni kezdte finom vonalú nyakát, aztán érzékeny fülcimpáját. Mikor megérezte a lány sürgetését, kezét a forró combok közé csúsztatta. Addig simogatta, míg a lány nedves nem lett a vágyakozástól. Jade megpróbált megfordulni, de Caine nem engedte. - Nyílj meg, Jade - suttogta. - Fogadj magadba. Térdével óvatosan megemelte a lány combját. - Mondd, hogy akarsz! parancsolta. Jade már érezte a férfi vesszejének bársonyos hegyét. Beharapta az ajkát, nehogy felkiáltson édes gyötrelmében. - Akarlak - suttogta. - Ó, Caine, könyörgöm. Most. Caine gyengéden a hasára fordította kedvesét, aztán megfogta a csípőjét, s egyetlen döféssel beléhatolt. A lány forró hüvelye egészen magába fogadta, s szorosan tartotta vesszejét. Caine-nek minden önuralmára szüksége volt, hogy visszatartsa kirobbanni készülő gyönyörét. Nagyot sóhajtott. - Ne olyan gyorsan, szerelmem - suttogta, mikor a lány ringatni kezdte a fenekét. Jade belemarkolt a lepedőbe. Caine a kezére kulcsolta ujjait, s homlokát a lány finom vonalú hátára fektette. - Caine, akarlak! - Tudom - felelte a férfi. Elhatározta, hogy ezúttal elnyújtja az édes fájdalmat, de kedvese sürgető-esengő nyögései teljesen elvették józan eszét. Előrenyomult, aztán hátrahúzódott, újra

Julie Garwood

Az őrangyal

meg újra, míg végül már semmi másra nem tudott gondolni, csak a beteljesülésre. Egyszerre értek a csúcsra. Caine fáradtan hanyatlott kedvese testére. Lelke megtelt békességgel. - Szerelmem, élsz még? - kérdezte, miután meghajszolt szíve megnyugodott. Kérdését évődésnek szánta, s mikor a lány nem válaszolt, riadtan gördült le testéről. - Jade?! Jade az oldalára fordult, s a férfi szemébe nézett. - Könyörgésre kényszeríttettél. - Hogy mit tettem? - Arra kényszeríttettél, hogy könyörögjek. - Ó, igen - felelte Caine, s elmosolyodott. - Egy csöppet sem sajnálod - jelentette ki a lány. Ujjai a férfi mellkasát cirógatták. - Gazfickó vagy. Nem is értem, miért talállak annyira vonzónak. Tekintetében még ott ragyogott a gyönyör. Caine megcsókolta a homlokát, aztán orra hegyét, végül hosszú, szenvedélyes csókot lehelt rózsabimbóajkaira. - Akarsz még? - kérdezte, s már nem is várt választ. - Igen - suttogta Jade, s felnyögött. Órákkal később a két szerelmes egymás karjaiban merült édes álomba.

Julie Garwood

Az őrangyal

Tizedik fejezet Az elkövetkező nyolc nap Jade számára maga volt a mennyország. Nem tudott olyat kérni, amit Caine ne teljesített volna, sőt úgy tűnt, a férfi még a gondolatait is kitalálja. Jade az estéket szerette leginkább. Sterns vacsora után mindig begyújtott a könyvtárszoba kandallójába, aztán mindhárman bevonultak, s csendes olvasással múlatták az időt. Jade megtudta, hogy Sterns akkor állt a család szolgálatába, mikor Caine megszületett. Azóta szinte egyetlen pillanatra sem vált meg tőle, s úgy gondoskodott róla, mintha édesfia volna. A komornyik elárulta Jade-nek, hogy tud ura éjszakai látogatásairól. Jade legszívesebben a föld alá süllyedt volna szégyenében, de Sterns biztosította felőle, hogy egyáltalán nem ítéli el emiatt. Sőt! Bevallotta, jó ideje nem látta már Caine-t ilyen gondtalannak, ilyen boldognak, s ezért egyedül neki, Jade-nek jár köszönet. Egy nap aztán hírnök érkezett. Anyja Caine segítségét kérte, hogy próbálja meg apját jobb belátásra téríteni. Caine azonnal elment meglátogatni apját, de mikor két óra múltán visszatért, arcára volt írva, hogy nem sok sikerrel járt. Azon az éjszakán, miután Caine elaludt, Jade kiszökött a házból, hogy Matthew-val és Jimbóval találkozzon. Matthew már várt rá a ligetnél. A matróz magas, sovány férfi volt, bőre fekete, mint a párducé. Ha feldühítették, valóban úgy viselkedett, mint a vérszomjas ragadozó. Általában azonban jó kedve volt, s akkor legvarázslatosabb mosolyával örvendeztette meg környezetét. Matthew most nem mosolygott. Karba font kézzel állt Jade előtt, s úgy nézett rá, mintha az valami rosszat tett volna. - Miért haragszol, Matthew? - kérdezte a lány. - Láttalak azzal az alakkal valamelyik este - mormogta a férfi. - Ott álltatok az ablakban. Hozzád nyúlt az a piperkőc? Jade nem akart hazudni, de úgy gondolta, jobb, ha barátai nem tudják az igazat. - Megsebesültem - felelte. - Ne nézz rám így, Matthew. Kaptam egy lövést az oldalamba. Szerencsére könnyű seb volt. Nos, Caine aggódott értem, s azon az éjjelen ott maradt a szobámban, hogy ápoljon.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Fekete Harry a cápákkal eteti meg a seggemet, ha megtudja, hogy... - Matthew, erről nem kell Harrynek tudnia - vágott a szavába Jade. A matrózt egyáltalán nem ijesztette meg úrnője dühös hangja. - Pimasz kis csitri! - vágott vissza Matthew. - Láttam azt a stricit, hogy átölelt, és nyugodt lehetsz, mindent elmondok Harrynek, Jimbó őrjöngött dühében. - El akarta vágni a gazember torkát. Csak azért nem tette, mert úgy gondolta, majd te elintézed. - Persze, majd én elintézem - felelte Jade. - S úgy vigyázzatok, ha egyetlen hajaszála is meggörbül, benneteket teszlek felelőssé. Ne nézz rám ilyen felháborodottan, Matthew. Fontos dolgot kell megbeszélnünk. Matthew-t azonban nem lehetett egykönnyen eltéríteni a témától. - Azzal a fickóval még sok bajod lesz. - Semmi bajom nem lesz - válaszolt Jade. - Tudok vigyázni magamra, hidd el. Matthew elszégyellte magát. Nem akarta, hogy úrnője csalódjon benne. - Persze, hogy tudsz vigyázni - helyeselt. - De attól tartok, nem vagy tisztában a vonzerőddel. Túl csinos vagy, és túl szép. - Igen, most már én is igazat adok Harrynek és Jimbónak. Meg kellett volna vágnunk az arcodat, mikor gyerek voltál. Jade tudta, a férfi csak tréfálkozik. - Egyikőtök sem tudott volna ártani nekem - felelte. Hiszen egy család vagyunk, és szeretjük egymást. - Ó, hát itt vagy, te díszmadár! - csendült fel egy mély, ismerős hang. Jade megfordult, s Jimbót látta előtűnni a fák közül. Az óriás termetű férfi egyenesen felé sietett, aztán megállt előtte. Tekintete háborgott, mint a viharzó tenger. Jade arra gondolt, soha nem látta még barátját ennyire dühösnek. - Matthew elmondta, mit tett veled az a fattyú. Megölöm, isten bizony! Csak kerüljön a.., - Alaposan alábecsülitek Caine képességeit, ha azt hiszitek, könnyedén elbánhattok vele - vágott Jimbó szavába a lány. - Lefogadom, hogy pont olyan nyápic, mint az öcsikéje, Colin - felelte Jimbó. Jade elveszítette a türelmét.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Jó ideje nem találkoztál Colinnal. Mikor utoljára láttad, félig eszméletlen volt. Azóta már rég felépült, s elhiheted nekem, kiváló kondícióban van. Súlyos hibát követsz el, ha alábecsülöd a két fivér erejét. Ne feledd, Jimbó, olvastam Caine személyi aktáját. Tudom, miről beszélek. Szemmel láthatóan egyik férfit sem hatotta meg Jade haragos tekintete. Nagyot sóhajtott, és Matthew-hoz fordult. - Beszélnem kell Caine apjával. Személyesen. El kell terelnetek Caine figyelmét, míg távol leszek. - Semmi szükség arra, hogy az öregúrral társalogj tiltakozott Matthew. - Colin és Nathan bármelyik percben megérkezhetnek. - Kötve hiszem. Máris késésben vannak. Nem várhatok tovább. A herceg haldoklik. Hetek óta nem eszik, nem alszik. Nem hagyom, hogy ilyen értelmetlenül vessen véget életének. - Úgy látom, elhatároztad magad - motyogta Matthew. Mégis, hogyan tereljük el a gróf figyelmét? - Azt teljes mértékben rátok bízom - felelte jade. - Mikorra tervezed a látogatásodat a hercegnél? - kérdezte Jimbó. - Holnap - felelte. - Kora reggel. Néhány perc múlva Jade már ágyban volt. Azzal a tudattal aludt el, hogy barátai nem hagyták cserben. Az elterelő hadművelet napkeltekor indult. Emberei felgyújtották az istállót. Szerencsére volt annyi eszük, hogy előtte kitereljék a lovakat. Caine-nek hirtelen rengeteg dolga akadt. A lovak egészen megvadultak. Három kanca állt ellés előtt, és minden kézre szükség volt, hogy elfojtsák a tüzet, és összetereljék az állatolyat. Jade alvást színlelt, míg Caine el nem ment. Amint becsapódott mögötte az ajtó, gyorsan felkelt, felöltözött, és a hátsó ajtón kilopakodott a házból. Caine őröket állított az épület köré, de a tűz okozta zűrzavarban észrevétlenül elosonhatott. - Jimbó épp most, ment el - mondta Matthew, miközben felsegítette Jade-et lova nyergébe. - Az Alacsonypartra indult, holnap talán jó hírekkel tér vissza. Remélem, Nathan hamarosan itt lesz. Nem akarod mégis, hogy veled menjek?

Julie Garwood

Az őrangyal

- Azt akarom, hogy vigyázz Caine-re, míg távol leszek felelte. - Egy óra múlva itt vagyok. Még valami, Matthew. Eszedbe ne jusson gyújtogatni a távollétemben! Matthew-nak a füléig szaladt a szája. - Jól bevált a dolog, nemde? - Igen, Matthew - felelte Jade. Nem akarta megsérteni barátja büszkeségét. - Kiválóan. Jade lova véknyára vágta sarkát, és vágtába kezdett. Félóra múlva már a herceg birtokán volt. Lovát a közeli erdőben hagyta, s gyalog indult a hatalmas ház felé. A bejárati ajtó zárja olyan rozoga volt, hogy a leghitványabb tolvaj is könnyen elbánt volna vele. Jade néhány másodperc alatt kinyitotta, aztán fellopakodott a felső szintre vezető csigalépcsőn. A ház végéből hangok szűrődtek elő, a konyhai személyzet nyilvánvalóan már talpon volt. Jade hangtalanul nyitott be minden egyes hálószobába, de Williamshire hercegét sehol nem találta. Arra gondolt, talán a legnagyobb hálószobában lesz, de tévedett. Egy szőke hajú, idősödő, kora ellenére rendkívül vonzó asszony feküdt ott, s úgy horkolt, mint egy részeg matróz. Jade biztos volt benne, hogy ő a hercegné. A hosszú folyosó végén, az épület déli szárnyában végül megtalálta a könyvtárat. Benyitott. Caine apja ott aludt egy hatalmas mahagóni íróasztal mögött, egy székben. Miután kulcsra zárta maga után az ajtót, Jade közelebb lépett az alvóhoz. A férfi haja már kezdett őszülni, de ez csalt még vonzóbbá varázsolta szabályos, szigorú, arisztokratikus arcát, mely kísértetiesen emlékeztetett Caine vonásaira, Szeme köré sötét karikákat rajzolt a kimerültség, bőre sápadt volt, mint a telihold fénye. Jade nem is tudta, mit tegyen: egyszerűen rohanja le az igazsággal, vagy a bocsánatáért esedezzen inkább, amiért ennyi hiábavaló szenvedésen kellett keresztülmennie. Majd megszakadt a szíve a férfiért. A herceg nagyon hasonlított Caine-re, bár nem volt annyira izmos, mint ő. Mikor Jade megérintette a vállát, azonnal felriadt álmából, s meglepő gyorsasággal pattant fel székéből. - Bocsáss meg, uram - suttogta a lány. - Nem akartalak megijeszteni.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Valóban? - kérdezte a herceg, s szemmel láthatóan, kezdte visszanyerni lélekjelenlétét. Hátrasimította a haját, és nagyot sóhajtott. - Mégis, kihez van szerencsém? - Ennek most nincs jelentősége - felelte Jade. - Kérlek, ülj le. Fontos dologról kell beszélnem veled. Jade türelmesen várt, míg a férfi eleget tett kérésének, az tán az asztal fölé hajolt, s a szemébe nézett. - A gyásznak véget kell vetni. Elemészted magad. - Micsoda? A férfi arca teljes értetlenséget tükrözött. Jade észrevette, hogy a herceg szeme ugyanolyan színű, mint a fiáé. - Azt mondtam, abba kell hagynod a gyászolást - kezdte ismét. - Sir Harwick szerint hamarosan meghalsz, ha nem hagysz fel ezzel a lehetetlen... - Elég volt, kis hölgy... - Ne kiabálj velem - vágott a szavába Jade. - A pokolba is, ki vagy? Hogy kerültél... A férfi dühkitörése amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan el is múlt. - Uram, nincs időm hosszas magyarázatra. Mindenekelőtt azonban add a szavad, hogy senki nem fog tudni a beszélgetésünkről - mondta Jade. - Szavamat adom - felelte a herceg. - Jó. Nos, azt hiszem, először is bocsánatot kell kérnem, bár nehezemre esik az ilyesmi. Gyűlölök bocsánatot kérni. Megvonta a vállát, aztán hozzátette. - Sajnálom, hogy nem jöttem korábban. Sokat szenvedtél fölöslegesen, melytől megkímélhettelek volna. Megbocsátasz? - Fogalmam sincs, miről beszélsz, de ha ez boldoggá tesz, természetesen megbocsátok. Most pedig ki vele, mit akarsz tőlem? - A viselkedésed éppen olyan modortalan, mint a fiadé. S éppen olyan bosszantó. - Melyik fiamról beszélsz? - kérdezte a herceg, s a szeme sarkában mosoly bujkált. - Caine-ről. - Ezek szerint Caine miatt jöttél hozzám. Talán megbántott valamivel? Tudnod kell, hogy ő már a maga ura. Nem avatkozom az ügyeibe, hacsak nincs rá komoly indok. - Nem - szólt Jade. - Nem Caine miatt jöttem, bár örömmel hallom, hogy ennyire bízol benne.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Nos, ha nem miatta jöttél, kiről akarsz beszélni velem? kérdezte a férfi. - Colin barátja vagyok. - Ismerted őt? Jade bólintott. - Igen, jól ismerem. Ő most... - Halott - vágott a szavába a herceg durván. – Pogány megölte. Jade előrenyúlt, s kezét a férfi vállára tette. - Nézz rám, kérlek - parancsolta, mikor az elfordította tekintetét. Caine apja ismét felé fordult. - Amit most mondani fogok, első hallásra talán hihetetlennek tűnik majd. Mindenekelőtt tudnod kell, hogy van bizonyítékom - jelentette ki Jade. - Bizonyítékod? Jade bólintott. - Bizonyítékom van arra, hogy Pogány nem ölte meg Colint. - De igen. - Elegem van már abból, hogy mindenki Pogányt okolja minden rosszért - motyogta a lány. - Colin... - Pogány küldött? - Halkabban beszélj, kérlek - felelte Jade. - Pogány nem ölte meg a fiadat - ismételte. - Megmentette az életét. Colin él. Hosszú percek múltak el feszült némaságban. A herceg arca lassan elvörösödött, tekintete fagyos lett, mint a jég. Üvölteni készült dühében, fájdalmában, de Jade megszólalt, mielőtt indulatai elszabadultan volna. - Bizonyítékom van rá. Hajlandó vagy meghallgatni, vagy annyira... - Hallgatlak - vágott a szavába a herceg. - De figyelmeztetlek, ha ez valami kegyetlen tréfa, esküszöm, hogy magam indulok Pogány után, és puszta kézzel végzek vele. - Rendben van - suttogta Jade, aztán a férfi szemébe nézett, és beszélni kezdett. - Emlékszel még arra a napra, mikor Colin felmászott egy fára, és nem tudott lejönni onnan? Négy- vagy ötéves lehetett akkoriban. Sírt, és gyávának érezte magát, ezért megígérted neki, hogy soha, senkinek nem fogod elmondani, mi történt. Alig tudtad meggyőzni, hogy félni nem bűn, hogy.,. - Emlékszem, igen - suttogta a herceg. - Én tényleg hallgattam erről az esetről. Honnan tudtad ... - Colin mesélte.

Julie Garwood

Az őrangyal

- A halála előtt is elmondhatta - érvelt kétkedőn a férfi. - Valóban, de nem így történt. Hidd el. Pogány kimentette Colint a tengerből. Mondhatom, elég siralmas állapotban volt. Ismered Sir Winterst, az orvost? - Winters az orvosom - felelte. - Nem tartod különösnek, hogy eltűnt? A férfi dühös vonásai kíváncsivá szelídültek. - Nagyon is rebegte. - Nos, mi raboltuk el - jelentette ki Jade. - Colin érdekében - tette hozzá. - Úgy gondoltam, gyógyulása szentpontjából elengedhetetlen, hogy olyasvalaki gondoskodjon róla, akit ismer, akiben megbízik. A herceg kétkedő tekintete láttán Jade úgy döntött, beveti utolsó fegyverét. - Colinnak anyajegy van a... hátsó felén - mondta egy szuszra. - Persze, csak onnan tudom, mert én ápoltam, míg Jimbó és Matthew el nem hozták Winterst tette hozzá. - Nos, remélem ennyi elég ahhoz, hogy meggyőzzelek. A férfi lassan hátradőlt székében. - A fiam meghalt. Elküldték a bizonyítékot. - Kik? - A Hadügyminisztérium - Hát ez az. - Nem értem. - Ígérem, mindent megmagyarázok, amint Colin hazatért felelte Jade, aztán megkérdezte. - Kérdezhetek valamit, mielőtt tovább folytatnám? - Tessék. - Nem tudod véletlenül, miért ragaszkodott Colin olyan makacsul ahhoz, hogy ne áruljam el Caine-nek azt, hogy életben van? Bevallom, legidősebb fiad hamar elnyerte bizalmamat, és egyszerűen nem értem Colin aggodalmának az okát. Persze, Colin akkoriban nem nagyon volt magánál, s állandóan valami Bradley fivéreket emlegetett, amikor... Caine apja felpattant székéből. - Istenem, Colin él! - Csendesebben, uram! - csitította Jade. - Senkinek nem szabad tudnia. - Miért nem? Az egész világnak tudnia kell. A fiam életben van!

Julie Garwood

Az őrangyal

- Látom, végre meggyőztelek - sóhajtott megkönnyebbült mosollyal az arcán Jade. – Kérlek, ülj le, uram. Borzasztó sápadtnap tűnsz. Megvárta, míg a férfi elfoglalta helyét, aztán megkérdezte: - Mit mondtam, ami rádöbbentett arra, hogy igazat beszélek? - Mikor említetted, hogy Colin nem akarja Caine tudomására hozni a... - A herceg elhallgatott, aztán hirtelen nevetni kezdett. - Ó, istenem, a Bradley fivérek! Emlékszem!... Hogy is lehetne elfelejteni! Jade kérdőn vonta fel szemöldökét. - Ezek szerint Colin tényleg nem bízik a bátyjában - suttogta, s hangja tele volt aggodalommal. - Ó, nem! Félreértesz - felelte a férfi. - Colin mindig is példaképének tekintette Caine-t. - Akkor miért kellett megesküdnöm neki; hogy nem szólok Caine-nek? Kérlek, magyarázd el! Az isten szerelmére, kik azok a Bradley fivérek? Williamshire hercege elnevette magát. - Colin kisfiú volt még, hét- vagy nyolcéves, mikor egy nap vérző orral rohant haza. Caine éppen otthon volt, s addig nyaggatta az öccsét, míg az el nem árulta, hogy a Bradley fivérek ruházták meg. Caine rögvest elrohant, anélkül hogy végighallgatta volna Colint. Fél óra múlva jött vissza, vérző orral... - Hányan voltak a Bradley fivérek? - Nyolcan. Erre próbálta figyelmeztetni Colin a bátyját... - Atyaisten! Egyszerre nyolcan támadtak Colinra? - Nem, csak egy, ha jól emlékszem, Samuel. Nos, akárhogy is történt, ez a Samuel bizonyára hallott elsőszülöttem lobbanékony természetéről, s számított rá, hogy bosszút áll öccséért, ezért hazaszaladt erősítésért... - Szegény, kicsi Caine! Akár meg is ölhették volna! - Kedveském, a Bradley fivérek nagyobb sajnálatot érdemelnek. Nos, mint utóbb kiderült, Caine nem akarta megverni Samuelt. Csak meg akarta egy kicsit szorongatni. Ám mikor nyolcan mentek ellene, hát... megfizetett nekik Colinért. Amúgy istenesen. Lord Bradley hónapokig nem volt hajlandó szóba állni velem.

Julie Garwood

Az őrangyal

Jade rosszallóan csóválta meg a fejét. Csöppet sem találta a történetet szórakoztatónak. Caine apjáról bezzeg csak ügy sugárzott a büszkeség. - Most már magad is beláthatod, kedves hölgyem, hogy nem a fivére iránti bizalmatlanság vezérelte a fiamat, mikor titoktartásra esketett. Colin jól ismeri Caine-t, s valószínűleg nem akarta, hogy megismétlődjön a Bradley fivérek-féle eset. Valószínűleg attól tartott, ezúttal Caine húzná a rövidebbet. A két fiú közül mindig Colin volt az óvatosabb. Caine nem is tudott róla, hogy öccse is a kormánynak dolgozik - tette hozzá. - Sőt, én sem tudtam. Nem is engedtem volna, főleg miután megtudtam, hogy Sir Richards az elöljárója. - Richards - suttogta Jade. - Igen, Caine-nek is ő volt a közvetlen felettese. Caine apja szemmel láthatóan megdöbbent. - Sokat tudsz. Elárulnád, kitől kaptad ezeket a... hmm... bizalmas információkat? - Senkitől nem kaptam semmit - fortyant fel Jade. Magam jöttem rá - mondta. - Rendkívül találékony vagyok. Fivérem, Nathan segített Colinnak egy rendkívül bonyolult ügy felgöngyölítésében. Valaki azonban el akarta hallgattatni őket. Csapdát állított nekik, és... nos, azért vannak még ma is életben, mert Pogány gyanút fogott, s időben közbelépett. - Colin tudja, ki áll az árulás mögött? Jade megrázta a fejét. - Nem. Csupán annyi bizonyos, hogy a szálak a Hadügyminisztériumba vezetnek. Ezért Nathan és Colin csak addig vannak biztonságban, míg halottnak hiszik őket. Többet nem mondhatok. Mikor Colin hazatér... - Találkozhatok vele? - Néhány napon belül itthon lesz. Természetesen itt nem maradhat, hacsak el nem küldesz a házból minden szolgálót. Jade a hercegre mosolygott. - Rá sem fogsz ismerni a fiadra. A haja már a válláig ér. Nathannel együtt úgy festenek, mint két született kalóz. - Ennek bizonyára Pogány örül a legjobban. - De még mennyire! - Mondd csak, mennyire volt súlyos a sebesülésük? kérdezte a férfi. - Összekötözték őket, kipeckelték a szájukat, aztán beléjük lőttek, és a tengerbe dobták mindkettőjüket. Élve.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Azt akarták a gazemberek, hogy vízbe fúljanak... - Ó, nem. Ellenségeik jól tudták, hogy arrafelé csak úgy nyüzsögnek a cápák. S a friss vér úgy vonzza a bestiákat, mint a mágnes... - Atyaisten! - Nyugodj meg, a cápák nem tettek kárt bennük, bár meg kell vallanom, volt néhány forró pillanat. Pogány egyik hűséges embere is odaveszett. - Pogány maga is részt vett a mentésben? - Igen - felelte Jade. - Pogány a legjobb úszó. Mellesleg soha nem kérne másoktól semmi olyat, amit ő maga nem tenne meg. Jade az ajtóhoz indult, de a herceg következő kérdése megállásra késztette. - Szerelmes vagy Colinba? - Dehogyis - felelte a lány, aztán kinyitotta az ajtót, s új bizalmasa felé fordult. - Ha legközelebb találkozunk, úgy kell tenned, mintha nem ismernél. Jelenleg Caine házában lakom. Megpróbálom elterelni a figyelmét Pogányról. Amint arról bizonyára hallottál, eltökélt szándéka, hogy elkapja a kalózt. Sejtelme sincs róla, hogy az ellene indított hajtóvadászattal halálos veszedelembe sodorta magát. - De Pogány soha nem... - Persze, hogy nem. Pogány védeni próbálja Caine-t mondta Jade. - A kalózt vádolják Colin és Nathan meggyilkolásával. A kormány vérdíjat tűzött ki a fejére. Az összeget Caine megduplázta. Gondolj bele, mi történne, ha Caine találkozna Pogánnyal, mielőtt... - Pogány minden bizonnyal meggyőzné Caine-t, hogy nem ő ölte meg Colint. - Pontosan erről van szó - felelte Jade. - Érted már? Akárki is áll az összeesküvés mögött, mindenáron meg kell akadályoznia, hogy Caine elkapja Pogányt. - S ezt a legegyszerűbben úgy teheti, ha Caine-t... Úristen! A fiamat meg fogják ölni. Azonnal figyelmeztetnem... - Ne csinálj semmit, uram - jelentette ki a lány. - Mint már azt említettem, Pogány éberen őrködik Caine felett. - Istenem, Pogány a jótevőnk - suttogta a herceg. - Hogyan tudnám valaha is meghálálni azt, amit a fiamért tett és tesz? Drága hölgyem, ha valami kívánságod van, bármi legyen az, boldogan teljesítem.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Most Caine-re kell ügyelnem - felelte. - Nála makacsabb embert nem hordott a hátán a föld, de azt meg kell hagyni, egy született őrangyal. S jelenleg minden figyelmét az én problémáimnak szenteli. Ráér megtudni az igazat, miután Colin visszatért. S akkor majd hárman eldöntitek hogyan tovább. - Pogány küldött Caine-hez, igaz? - Igaz - felelte mosolyogva Jade. - Caine nem nyugszik, míg el nem kapja a kalózt - jegyezte meg a herceg. - Légy óvatos! Imádkozom, hogy Colin mihamarabb hazatérjen. - Ne aggódj - mondta a lány. - És meg ne próbáld figyelmeztetni Caine-t. Valószínűleg csak még kíméletlenebb hajszára ösztönöznéd vele. - Akkor pedig be kell avatnod... - Nem tehetem, uram. A szavamat adtam Colinnak. Különben néhány nap múlva úgyis kiderül az igazság. - S mi lesz, ha fivéred és Colin nem érkeznek időben? - Új terv lép életbe - felelte Jade. - Miféle terv? - Meg kell találnunk a módját, hogy a vadászt rossz nyomra vezessük. Caine persze dühöngeni fog, de legalább életben marad. Alaposan át kell még gondolnom – tette hozzá Jade, s kinyitotta az ajtót. - Mikor látlak ismét? - Biztos vagyok benne, hogy hamarosan - felelte a lány. Most jut eszembe. Mégis lenne egy kívánságom, ha meg nem sértelek - tette hozzá. - Azt mondtad, bármit kérek, boldogan teljesíted. - Igen, igen. - Nos, ha már annyira fontosnak tartod, hogy kedvencet válassz magadnak a gyermekeid közül, úgy hiszem, a legidősebb fiút illetné meg ez a szerep. A herceget egészen megdöbbentette a lány megjegyzése. - Minden gyermekemet egyformán szeretem. - Sir Harwick szerint Colin a kedvenced - mondta Jade. Azt is említette, hogy Caine elzárkózik a család többi tagjától. Ennek véget kell vetned, uram. Caine-nek szüksége van a szeretetedre. Gondoskodj róla, hogy megkapja. Az ajtó becsukódott. Williamshire hercege hosszú ideig ücsörgött még az asztalnál. Örömkönnyei csak úgy patakzottak

Julie Garwood

Az őrangyal

szeméből. Újra meg újra hálaimát rebegett a Mindenhatónak, és természetesen Pogánynak. Colin él! Hirtelen gyomrába mart az éhség. Nagy nehezen gyönge lábára állt, elindult, hogy reggeli után nézzen. Azon töprengett, hogyan lesz majd képes leplezni túláradó boldogságát. Senki nem sejtheti meg hirtelen gyógyulásának valódi okát. Úgy érezte, valósággal újjászületett. Mintha kétségbeesése feneketlen szakadékából egyenesen a csillagokba emelte volna egy gondos kéz. Ez a különös lány megmentette az életét. A herceg nem látott még hozzá fogható szépséget. A szeme volt az, mely leginkább magával ragadta. Az a csodálatos mélyzöld szempár, mely úgy ragyogott, mint két összeillő drágakő. Caine vajon mit fog szólni, mikor rájön, hogy a lány, akit rejteget, valójában Pogány kishúga? - töprengett a herceg. Mert azt kezdettől fogva sejtette, hogy Nathan lehet a hírhedt kalóz. Elsőszülöttje bizonyára tombolni fog dühében. A herceg most már azért imádkozott, hogy ott lehessen, és megvédhesse megmentőjét fia haragjától. Williamshire hercege már a második adag vesepecsenyét szedte tányérjára, mikor felesége, Gweneth az étkezőbe sietett, - Cook azt mondta, reggelizel - rebegte. A herceg a felesége szemébe nézett, és elmosolyodott. Szegény Gweneth teljesen zavartnak tűnt. Rövid, szőke haja százfelé meredt, arról pedig szemmel láthatóan teljesen megfeledkezett, hogy egy hercegnének nem illik egy szál hálóingben szaladgálni a szolgálók előtt. - Miért, Henry? - kérdezte, s még mindig úgy meredt férjére, mintha szellemet látna. - Mert reggelente ez a szokás - felelte a férfi. – Mellesleg éhes voltam. Az asszony barna szeme megtelt könnyekkel. - Éhes voltál? - suttogta. Henry félretette a tányérját, és a feleségéhez lépett. Átölelte és megcsókolta a feje búbját. - Sokat aggódtál miattam mostanában. Igaz, szerelmem? Hál' istennek, most már jobban vagy. - Ó, igen. Azt tanácsolták, hogy vessek véget a gyásznak jelentette ki a férfi.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Ki tanácsolta? - A józan eszem - hazudta. - Egyszer majd elmesélem, hogyan történt. Most azonban csak annyit mondhatok, sajnálom, hogy fájdalmat okoztam neked és a gyerekeknek. - Hát ez valóságos csoda - rebegte Gweneth. Igen, gondolta magában a herceg, két lábon járó csoda, elbűvölő zöld szemekkel. - Jöjj, kedvesem. Egyél egy falatot. Úgy látom, lefogytál az utóbbi időben. - Lefogytam? - nevetett a hercegné. - Nézz magadra, szerelmem! Úgy nézel ki, mint a halál! A férfi gyengéden megcsókolta a feleségét, aztán az asztalhoz vezette. - Reggeli után meglátogatom Caine-t. - Attól tartok, a fiú még nálam is jobban meg lesz döbbenve - jelentette ki Gweneth. - Ó, Henry, annyira boldog vagyok, hogy visszatértél közénk. - Nem tartanál velem Caine-hez? - Szívesen - felelte az asszony, s szeme felragyogott. - Azt hiszem, hétvégére meghívom Lady Aisleyt és drága édesanyját. Kérlek, mondd meg Caine-nek, hogy őt is elvárjuk, és... Most meg miért csóválod a fejed? - Ne erőltesd magad, Gweneth. Jobb, ha feladod. Caine soha nem fogja elvenni Lady Aisleyt. - Ugyan miért nem? Olyan szép pár lennének! - tiltakozott Gweneth, de férje hitetlenkedő tekintetét látva bosszúsan sóhajtott. - Jól van, Henry. Ki vele, mi kifogásod van Lady Aisley ellen? - Hát jó - válaszolta a herceg. - Először is, Lady Aisley nem vörös hajú. - Nem, persze, hogy nem. Csodálatos szőke haja van. Ezt te is jól tudod. - Másodszor pedig - folytatta a férfi tudomást sem véve felesége elképedt arcáról -, nem zöld szemű. - Henry, amúgy jól vagy? Henry nevetése betöltötte az étkezőt. - Kedvesem, Caine-hez olyan asszony illik, aki képes elvarázsolni, s bűvöletében tartani őt élete végéig. Jobb, ha ezt belátod. - Mit kell belátnom? - kérdezte Gweneth. A herceg a feleségére kacsintott.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Azt hiszem, Gweneth, a reggelidnek lőttek. Attól tartok, vissza kell térned a hálószobádba, s le kell feküdnöd ismét. - Muszáj? - kérdezte az asszony. - Mégis, miért? A herceg a feleségéhez hajolt, s a fülébe súgott valamit. Gweneth a füle tövéig elvörösödött. - Ó, Henry - suttogta. - Te tényleg meggyógyultál!

Julie Garwood

Az őrangyal

Tizenegyedik fejezet Jade egy óra múlva már Caine házában volt. A hátsó lépcsőn lopakodott fel az emeletre, aztán befordult a szobájához vezető folyosóra. Azonnal meglátta Sternst, a komornyik úgy állt az ajtaja előtt, mint valami alabárdos. A férfi szeme kikerekedett a csodálkozástól, mikor észrevette a lányt. Aztán karba fonta kezét. - A szobádban lenne a helyed, milady. Jade úgy vélte, a legjobb védekezés a támadás. Csípőre tette a kezét, és feddő pillantást vetett a komornyikra. - Mit keresel itt, Sterns? - Őrzöm az ajtót. - Miért? - Hogy ne szökhess el... - De hát már elszöktem - felelte a lány édeskés mosollyal az arcán. - Sterns, nincs jobb dolgod, mint egy üres szobára vigyázni? - De milady, honnan tudhattam volna, hogy üres? tiltakozott a férfi. Jade megpaskolta a komornyik vállát. - Majd később megbeszéljük. Most pedig légy oly jó, s engedj utamra. Át kell öltöznöm. Caine-nek segítségre van szüksége. Elsuhant a háborgó tekintetű szolgáló mellett, s becsukta orra előtt az ajtót. Pillanatok alatt magára kapott egy sötétzöld ruhát, és lerohant a földszintre. Sterns most a bejárat előtt őrködött. - Nem mehetsz ki - jelentette ki olyan fagyos hangon, mely egy jegesmedvét is megdermesztett volna. Jade-nek azonban arcizma sem rándult. - Kimehetek, és ki is fogok menni - jelentette ki, s elmosolyodott. - Az uram ragaszkodik hozzá, hogy idebenn maradj. - Én pedig ahhoz ragaszkodom, hogy kimenjek. Sterns válaszképpen az ajtónak dőlt, és lassan megrázta a fejét. Jade úgy döntött, valamiképpen eltereli a férfi figyelmét. - Sterns, hány szolgáló lakik ebben a házban? A komornyik szemmel láthatóan meglepődött. - Pillanatnyilag a teljes személyzet fele - válaszolta. Velem együtt öten. - Hol vannak a többiek?

Julie Garwood

Az őrangyal

- Londonban - felelte Sterns. - A ház takarításában segédkeznek. - A londoni ház? Azt hittem, porig égett - mondta Jade. - Nem volt olyan vészes a helyzet - mondta a férfi - A tűznek szerencsére nagyobb volt a füstje, mint a lángja, így csupán a füst okozta károkat kell helyrehozni. - Nos, Sterns, azon töprengek, hogy az itteni szolgálók megbízhatóak-e? A férfi kihúzta a derekát. - Milady, a személyzet minden tagja megbízható. Mindannyian hűségesek urunkhoz. - Biztos vagy benne? Sterns előrelépett. - Miért érdekél ennyire a... - Az elkövetkezendő néhány napban két vendég érkezik ide, de erről senkinek nem szabad tudnia a ház lakóin kívül. - A gróf úr nem tett említést semmiféle vendégekről felelte Sterns. Némileg sérve érezte magát a lány megjegyzésétől. Jade elsuhant a férfi mellett, és szélesre tárta az ajtót. - Caine még nem tud az érkezésükről - mondta. – Ezért nem szólt. Meglepetés lesz, érted már? Sterns nem értette. Arca értetlenséget és felháborodást tükrözött. - Csak azért figyelmeztettelek, mert jobb, ha időben, előkészíted a vendégszobákat - magyarázta a lány, aztán felkapta szoknyáját, és lerohant a lépcsőn. - Ne nézz rám ilyen haragosan, Sterns. Meg fogom mondani Caine-nek, hogy nem akartál kiengedni. - Én meg azt mondom meg neki, hogy nem voltál a szobádban. Jade az istálló maradványai között talált Caine-re. A faépület porig égett, nem maradt belőle más, mint lassan hamvadó parázs. A lovakat egy sebtiben összeeszkábált négyszögletű karámba terelték. Caine fehér ingét piszkosra maszatolta korom. - Minden lovat sikerült megtalálni? - kérdezte Jade, mikor végre odaért a férfihez. Caine hátrafordult. Tekintete szinte izzott dühében. Mikor megszólalt, hangja nyugodt volt, ám Jade érezte benne a kitörni készülő vihar feszültségét.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Igen, kivéve azt az egyet, amelyiket elloptad. - Elloptam? - adta Jade az ártatlant. - Menj a szalonba, és várj rám. Beszédem van veled parancsolta Caine. - De én segíteni akarok! - Segíteni? - A férfi kis híján elvesztette önuralmát. – Te és az embereid már épp eleget segítettetek! - Behunyta a szemét, és tízig számolt magában, mielőtt újra megszólalt. - Menj a házba! Most azonnal! Caine üvöltése elérte célját. Jade rögvest sarkon fordult, és elinalt. Szinte érezte a hátán a férfi dühödt tekintetét. Tudta jól, nem lenne értelme most vitába szállnia Cainenel. Várnia kell, míg haragja lecsillapodik. Jade a lépcső alján még egyszer visszafordult. - Caine! - kiáltotta. - Vigyázz magadra. Könnyű célpont vagy az orvlövészek számára. Sterns sietett a lány elé, megragadta a könyökénél fogva és a bejárathoz vezette. - Tedd, amit parancsol, Lady Jade! Ne dühítsd tovább! suttogta. - Soha nem láttam még a milordot ilyen haragosnak. - Én sem - rebegte Jade, s hangja megremegett. - Sterns, kaphatnék egy csésze teát? Úgy tűnik, ennek a napnak már lőttek - jegyezte meg. - Istenem, és még csak most kezdődik a tánc! - Azonnal hozom a teádat - mondta Sterns. - Biztos vagyok benne, a gróf úr nem akart rád kiabálni. Amint lecsillapodik, bocsánatot fog kérni, ez bizonyos. - Soha nem fog lecsillapodni - motyogta a lány. A komornyik kinyitotta az ajtót Jade előtt. - Az istálló alig egy hónapja lett kész - mondta, s a lány után belépett a házba. Jade megpróbált figyelni a komornyikra, de gondolatai újra meg újra elkalandoztak. Te és az embereid már épp eleget segítettek. - A férfi szavai fájdalomként lüktettek agyában. Ezek szerint Caine tud Matthew-ról és Jimbóról. De hogyan jött rá? - töprengett, s vajon miről tudhat még? Míg Sterns a teáról gondoskodott, Jade fel-alá járkált a hatalmas szalonban, végül kinyitotta a terasz ajtaját, hogy friss tavaszi levegőt engedjen a szobába. Eszébe jutott, ha Caine netalántán meg akarná ölni dühében, a teraszon át elmenekülhet.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Lehetetlen - motyogta, s idegesen tördelni kezdte a kezét. Caine soha nem emelne kezet rá. A bejárati ajtó hatalmas dübbenéssel kivágódott. Caine megérkezett. Jade a brokátkerevethez sietett, leült, s a két kezét az ölébe ejtette. Ártatlan mosolyt préselt az arcára. Caine talán nem fogja észrevenni remegését - gondolta. - Inkább meghalna, minthogy kimutassa félelmét. A szalon ajtaja kitárult. Jade arcáról azonnal lehervadt a kényszerű mosoly. A férfi tekintete tele volt gyilkos indulattal. - Hova mentél ma reggel? - üvöltötte. - Ne beszélj velem ilyen hangnemben, kérlek. - Felelj! - kiáltotta Caine. - Apádat látogattam meg. A kijelentés egy pillanatra kizökkentette Caine-t dühéből. A lány szemébe nézett, aztán megrázta a fejét. - Nem hiszek neked. - Pedig ez az igazság - állította Jade. A férfi fenyegetőn indult felé, aztán megállt előtte, egészen közel, csizmája orra szoknyája szélét érintette. Caine úgy tornyosult felé, mint valami bosszúálló isten. Jade érezte, sarokba szorították. S valahol tudata legmélyén érezte, a férfi pontosan ezt akarta. - Sajnálom, ha nem hiszel nekem, Caine. Tényleg az apádnál voltam. Aggódtam érte. Sir Harwick említette, hogy nagyon rosszul van, s úgy gondoltam, egy kis csevegés talán felvidítaná - rebegte, s lesütötte a szemét. - Mikor gyújtottad fel az istállót, Jade? A lány Caine-re emelte tekintetét. - Nem gyújtottam fel semmit - jelentette ki. - De igen, a pokolba is! - dühöngött a férfi, aztán hirtelen megfordult, és a kandallóhoz lépett. Attól tartott, elragadják az indulatai, s olyat tesz, amit később megbánhat. Jade felállt, és karba fonta a kezét. - Nem én gyújtottam fel az istállót! - Akkor valamelyik embered volt az. Most pedig tudni akarom, miért? - Miféle embereim? - Az a két akasztófára való bitang, akik a környéken lézengenek, mióta csak idejöttünk - felelte Caine. Arra számított, hogy a lány tagadni fog.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Ó, az a két ember? - kérdezte Jade, s megvonta a vállát. Matthew-ra és Jimbóra gondolsz? Találkoztál velük, igaz? Caine úgy érezte, nem bírja tovább. - Igen, épp most volt szerencsém hozzájuk. Hazudtál nekem. Jade nem mert Caine szemébe nézni. Végül mégis megismerte hát a férfit, akiről a személyi aktában olvasott. Hideg. Kíméletlen. Halálos. A jelzők most csöppet sem tűntek túlzónak. - Matthew és Jimbó rendes emberek - suttogta. - Szóval nem tagadod, hogy... - Nem tagadok semmit - felelte Jade. - Lehetetlen helyzetbe hoztál. A szavamat adtam, és nem szeghetem meg. Bíznod kell bennem. - Bízni? Benned? - Caine szájából istenkáromlásként hatottak a szavak. - Soha... soha többé nem tudnék megbízni benned. Jade félt. Nagy levegőt vett: - Az ügy rendkívül kényes. - Egy fikarcnyit sem érdekel! - üvöltötte a férfi. – Mondd csak, miféle játékot űzöl velem? Mi a fenét keresel itt? A lány megrázta a fejét. - Csupán annyit mondhatok, miattad vagyok most itt. - Az igazat! Tudni akarom a teljes igazságot! - Nos, jó - suttogta - A feladatom az, hogy megvédjelek. - Ne hazudj, boszorkány! - kiáltotta Caine. - Nem hazudok. Sterns tűnt fel az ajtóban, kezében ezüsttálcával. Egyetlen pillantást vetett csupán ura arcára, s máris visszafordult. - Csukd be az ajtót magad után, Sterns! - üvöltötte Caine. - Ne merészelj ilyen hangon beszélni Sternsszel! – sikított Jade. - Ő semmiről sem tehet. Ne rajta töltsd ki a mérgedet. - Ülj le, Jade! - parancsolta a férfi. Hangja nyugodtabbnak és sokkalta fenyegetőbbnek tűnt. Jade-nek minden bátorságát össze kellett szednie az ellenszegüléshez. - Kutyákat szoktál rugdosni, ha rossz kedved van? - Ülj le! Jade az ajtóra pillantott. Megpróbálta felmérni menekülése lehetőségeit. - Úgysem tudod megtenni - mondta a férfi. Jade nagyot sóhajtott. - Semmiképpen nem tudlak meggyőzni, ugye?

Julie Garwood

Az őrangyal

- Nem - felelte Caine. - Semmiképpen. - Azt reméltem, mindent megbeszélhetünk, ha megnyugodtál egy kicsit, és... - Most azonnal! - kiáltott a férfi. - Most beszélünk meg mindent! - Caine legszívesebben megragadta volna a lányt, s addig rázta volna, míg választ, nem kap kérdéseire, de tudta, ha hozzáér, biztosan kárt tesz benne. Úgy érezte, a szíve darabokra tört. - Pogány küldött, igaz? - Nem. - De igen - felelte Caine. - Édes istenem, az a pokolfajzat egy nőt küldött ellenem. Ki az az átkozott? A bátyád? Jade tagadólag megrázta a fejét, és hátrálni kezdett. Caine, kérlek, hallgass meg! Caine a lány felé indult, aztán megállásra kényszeríttette magát. - Minden... minden hazugság volt! Igazam van, Jade? Nem voltál semmiféle veszélyben! - Nem minden volt hazugság - felelte a lány. - Te voltál az elsődleges célpont. Caine megrázta a fejét, s Jade rádöbbent, bármit is mond, a férfi nem hisz neki többé. - Egy nőt küldött - ismételte Caine. - A fivéred gyáva. Meg fog halni. Igazságot fogok szolgáltatni. Szemet szemért, fivért fivérért. - Caine, meg kell hallgatnod! - kiáltotta Jade, s keserű könnyeket csalt szemébe a fájdalom. - Értsd meg, először nem tudtam, milyen is vagy valójában. Ó, istenem! Annyira sajnálom! - Sajnálod? - kérdezte Caine hidegen. - Igen - suttogta a lány. - Ha meghallgatnál... - Komolyan azt hiszed, hogy ezek után egyetlen szavadat is elhiszem? Jade nem felelt. Szinte érezte a férfi lelkén elhatalmasodó vak dühöt. Becsukta a szemét, s megpróbálta kizárni, tudatából a feléje áradó gyűlöletet. - Azért feküdtél le velem, mert Pogány ezt parancsolta? kérdezte Caine. A lány mozdulatlanná dermedt. - Azt hiszed, képes lettem volna ilyesmire? Én... nem vagyok kurva. Nem kurválkodnék senki kedvéért, még a bátyáméért sem. A férfi nem szólt, s Jade szeme újra megtelt könnyekkel.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Nem vagyok kurva! - kiáltotta. Hirtelen vérfagyasztó üvöltés töltötte be a szobát. Jade és Caine egyszerre kapták a fejüket a terasz ajtaja felé. A lány azonnal megismerte a hangot. Nathan megérkezett. Vége a színjátéknak. - Lekurváztad a húgomat? Nathan szinte őrjöngött. Jade soha nem látta még fivérét ennyire dühösnek. Elindult felé, hogy csitítani próbálja, de Caine magához rántotta. - Ne merészeld bántani a fivéremet, Caine. Úgy sem fogom hagyni - kiáltotta a lány kétségbeesetten. - Megöllek, ha nem engeded el rögvest! - üvöltötte Nathan. - Nathan! - kiáltotta Jade. - Caine semmit nem tud! Megpróbált kiszabadulni a férfi szorításából. Nem sikerült. Ujjai vasbilincsként szorították karját. Jade nem tudta eldönteni, melyik férfi dühösebb. Nathan arca éppen olyan kíméletlen s fenyegető volt, mint Caine-é. A két ellenfél méltó párja volt egymásnak, s semmi kétség, mindkettőnek eltökélt szándéka volt, hogy megölje a másikat. Nathan úgy nézett ki, mint egy kalóz. Hosszú, sötétbarna haja vállára omlott. Feszes fekete térdnadrágot viselt, fehér ingét egészen a derekáig kigombolta. A férfi kicsivel alacsonyabb volt, mint Caine, de talán izmosabb valamivel. Istenem, ezek megölik egymást - gondolta Jade, s kétségbeesetten próbált kitalálni valamit, amivel megnyugtathatja a kedélyeket. - Kérdeztem valamit, te gazember - kiáltotta Nathan, s egy lépést előrelépett. - Lekurváztad a húgomat? - Nem kurvázott le! - kiáltotta Jade, mikor Nathan előrántotta tőrét. - Nem tud semmit Colinról. Nem árultam el neki egyetlen szót sem, de rájött mindenre. Nathan zavartan nézett hol húgára, hol Caine-re. Jade azonnal kihasználta a helyzetet. - Azt hiszi, te ölted meg Colint. Nathan visszadugta tőrét az övébe. Jade nagyot sóhajtott. - Valóban? - mordult fel Nathan. Caine-nek most már semmi kétsége nem maradt afelől, hogy a kalóz Jade fivére. Ugyanolyan zöld szeme volt mindkettőnek. - Igen, a pokolba is! Mindenre rájöttem - kiáltott fel hirtelen Caine. - Te vagy Pogány! Te ölted meg a fivéremet!

Julie Garwood

Az őrangyal

Jade elhúzódott Caine-től és Nathanhez indult. Caine egyetlen mozdulattal visszarántotta. - Ne próbálj odamenni! - A saját testvéremtől akarsz megvédeni? - kérdezte a lány. Caine nem felelt. - Hozzád nyúlt ez a fattyú? - üvöltötte Nathan eszeveszetten. - Nathan, nem hagynád abba? - kiáltotta Jade. - Nem éppen ez a legmegfelelőbb alkalom, hogy megbeszéljük a dolgot. - Fogd be a szád! - parancsolta Caine. Jade teljes erejével belekapaszkodott a férfiba, mikor az megindult a fivére felé. - Ahogy mondod, te pokolfajzat. Hozzányúltam! üvöltötte. - De ez benne volt a tervben, nem igaz? Nathan előrelépett. - Ne! - sikította Jade. - Nathan, ne bántsd Caine-t! - Caine, ne merészelj egyetlen ujjal is hozzáérni a fivéremhez! A két férfi meg sem hallotta könyörgését. Caine ütött elsőnek. Szó szerint felkente Nathant a falra. Hangos csattanással zuhant a padlóra egy festmény. A Temzét ábrázoló képet Nathan tette tönkre, mikor az egyik lábával rálépett, hogy a másikkal beletérdeljen Caine ágyékába. Eltökélt szándéka volt, hogy ellenfelét megfossza férfiasságától. Caine könnyedén hárította a rúgást, s egy újabb jól irányzott ütése megint a falnak lökte Nathant, aztán megragadta a nyakánál, s öklét halálos ütésre emelte... Ekkor vette észre az ajtóban álló alakot. - Colin? - rebegte. Nem akart hinni a szemének. Nathan azonnal kihasználta ellenfele figyelmetlenségét, s ütött. Caine megrázta a fejét, s még egyszer a falhoz passzírozta Jade bátyját. Nem érdekelte már Nathan. Egyetlen dolog járt most a fejében. Colin él! Iszonyatosan lefogyott, az igaz. S milyen sápadt! De ott az arcán az a félszeg kisfiús mosoly, mely mindig jókedvre derítette. Colin életben van. Caine-t teljesen megdöbbentette a látvány. Észre sem vette, hogy fojtogatja Nathant. Végül aztán meghallotta a fuldokló torkának hangos sípolását, s engedett szorításán. Nathan azonnal ütött. Caine rá se hederített. Könyökével ellenfele bordái közé vágott, s mint aki jól végezte dolgát, Colin felé indult.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Esküszöm neked, Colin, kinyírom a bátyádat! - kiáltotta Nathan. - Tudod, mit tett a húgommal? - Nathan, az isten szerelmére, fogd be a szád! - parancsolta Jade. - Kérlek - tette hozzá -, próbálj meg ez egyszer úriemberként viselkedni. Colin hóna alá szorította mankóját, s lassan fivére felé bicegett. Caine átölelte kisöccsét, s úgy szorította, mintha soha nem akarná elengedni. - Istenem, hát itt vagy. Tényleg élsz. Nem akarom elhinni. - Boldog vagyok, hogy újra látlak, Caine - mondta Colin. Tudom, most meglepődtél. Mindent megmagyarázok. Kérlek, ne haragudj rám. Nem akartam, hogy bárki is elárulja, életben vagyok. Én akartam elmondani neked elsőként, mi történt. Gonosz... gonosz emberek... Téged is belerángattak volna ebbe a... - Colin zokogva borult fivére vállára. Caine egészen elérzékenyült - Sírj csak, Colin - suttogta. - Sírd ki magad! Mikor Colin visszanyerte önuralmát, elhúzódott kissé, s a bátyja szemébe nézett. Caine elmosolyodott. - Colin, úgy festesz, mint egy kalóz - nevette. - Olyan hosszú a hajad, mint Pogánynak - s fejével Nathan felé intett. Nathan haragosan vonta össze szemöldökét. - Nem árultam el neki semmit - mondta. - Magától jött rá mindenre. Úgy tudja, én vagyok Pogány, s csupán kurválkodni küldtem hozzá a húgomat. Jade legszívesebben a föld alá süllyedt volna szégyenében. Az arca szinte lángolt. - Nathan, ha Caine nem végez veled, én magam tekerem ki a nyakad - fenyegetőzött. Colin némán figyelte a lányt, s mikor nevetni kezdett, Jade bosszúsan felsóhajtott, és megrázta a fejét. Pontosan tudta, mi jár a férfi fejében. - Colin, ülj le! - parancsolta. - Nem szabad még túlságosan megterhelned a rossz lábadat. Felkelned sem kellett volna még. Colin figyelmét azonban nem lehetett ilyen könnyen elterelni a témáról. - Tudtam én előre, hogy te és Caine... - Nagyot sóhajtott. - Hiszen figyelmeztettelek, nem igaz? - Colin, nem akarok többet hallani Caine-ről és rólam kiáltotta Jade. - Vége. Befejeztük, megértetted? S különben is, hol van Winters? - kérdezte bosszúsan. - Az orvosnak melletted lenne a helye.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Winters veled volt? - kérdezte Caine. - Pogánynak sikerült meggyőznie, hogy az Emerald fedélzetén egy régi betege a segítségére szorul – magyarázta Colin vidáman. A kerevethez bicegett és leült. - Először húzódozott kissé az öreg, de hát ki tudna Pogány csábításának ellenállni... Végül aztán alig tudtuk rábírni, hogy hazajöjjön. - Nos, hol van Winters? - kérdezte Jade türelmetlenül. - Hazavittük - felelte Colin. - Most már elég a zsörtölődéséből. A lábam miatt ne aggódj! Helyre fog jönni. Jade egy párnát rakott a férfi háta mögé, aztán felpolcolta sérült lábát egy zsámolyra. - Azonnal hozatok neked egy frissítőt - mondta. Nagyon sápadt az arcod. Kimerített a hosszú út, ugye? A lány választ sem várva indult az ajtó felé. Mielőtt azonban kilépett volna a szalonból, Caine elkapta. - Nem mégy sehova! Jade megpróbált elhúzódni, de Caine úgy megszorította a karját, hogy felszisszent fájdalmában. - Ülj le, Jade! - parancsolta a férfi. - Jade? - suttogta Colin meglepetten. - Megengedtem Caine-nek, hogy a keresztnevemen szólítson. - Megengedted? - kérdezte Nathan döbbenten. - Miért, te hogy hívod a húgodat? - kérdezte Caine a férfitól. - Van néhány beceneve - felelte Colin. Én legtöbbször Vörösnek hívom. Igaz, Jade? A lány beleegyezően bólintott, s Colin tovább folytatta. - Nathan általában Kölyöknek szólítja. Jade lesütötte a szemét. Colin arcára széles mosolyként ült ki a jókedv. Szemmel láthatóan élvezte a helyzetet. - Persze, itt mindenkinek van beceneve. Engem például Delfinnek keresztelt el Fekete Harry - magyarázta. - Ez a név természetesen sértésnek számít. Nathan megrázta a fejét. - A delfinek kedves, okos jószágok. Miért is sértődne meg bárki is, ha ezzel a névvel illetnék? Caine fáradtan sóhajtott. - Ki a fene az a Fekete Harry? - kérdezte, de hirtelen úgy érezte kifut lábából minden erő. A pamlaggal szemben lévő karosszékhez támolygott, a lányt maga után ráncigálva leült, s

Julie Garwood

Az őrangyal

Jade-et maga mellé ültette a karfára. - Még mindig nem tudom elhinni, hogy életben vagy - mondta Colinnak végül. - Pogány érdeme - felelte Colin. - Ha már itt tartunk, én meg azt nem tudom elhinni, hogy ilyen nyugodt maradtál. Biztos voltam benne, dühöngeni fogsz, amint megtudod, mi történt. Caine, magyarázattal tartozom neked. Mindenekelőtt azonban úgy hiszem, Nathan húga szeretne mondani valamit. Jade dühösen rázta meg a fejét. - Nincs semmi mondanivalóm Caine számára. S amennyiben úgy gondolod, hogy ez a legmegfelelőbb pillanat arra, hogy felvilágosítsd fivéredet a történtekről, kérlek, várd meg, míg kimegyek. Caine egyáltalán nem figyelt Jade fecsegésére. Elengedte a lány karját s térdére könyökölt. - Áruld el, ki tette ezt veled, Colin. Tudni akarom a nevét a gazembernek. Majd én gondoskodom róla, hogy elnyerje méltó büntetését. Jade azonnal kihasználta a férfi figyelmetlenségét. Megpróbált észrevétlenül elosonni mellőle, de Caine az első gyapnús mozdulatra elkapta a kezét. - Megmondtam, hogy nem mégy sehova. Nathan arcára döbbenet ült. - Miért nem vágod el a torkát? Jade megvonta a vállát. - Nem akarom Colint felizgatni - válaszolta fivérének. - Mi tarthat Fekete Harrynek ilyen soká? - fordult Nathan Colinhoz. A pamlaghoz botorkált, leült barátja mellé, s csizmás lábát az asztalra tette. - Mindjárt itt lesz - felelte Colin. - Elvesztette a szemüvegét, biztosan azt keresi. A két férfi hahotázni kezdett. Jade arcát eltorzította a rémület. - Fekete Harry itt van? Angliában? - kérdezte remegő hangon. - Ó, igen - felelte Nathan szigorúan. - S ha elmondom neki, hogy... - Nem, Nathan! Nem mondasz neki semmit! - kiáltotta a lány, s megpróbálta kitépni kezét Caine szorításából, hiába. - Ki az a Fekete Harry? - mordult fel Caine. - Ő a nagybácsi - felelte Colin. - Ő viselte gondját Jadenek az apja halála után.

Julie Garwood

Az őrangyal

Caine összevonta a szemöldökét és eltöprengett a hallottakon. Jade viselkedéséből arra következtetésre jutott, hogy a lány fél a nagybátyjától. - Mennyi ideig volt nála a lány? - kérdezte Colintól. - Hosszú-hosszú évekig - felelte Colin. Caine Nathanhez fordult: - S te mindaddig hol voltál? Raboltál, gyilkoltál és fosztogattál? - A fenébe is, Colin, mindennek van határa! – mormogta Nathan. - Ha a fivéred nem hagyja abba a mocskolódást, esküszöm, elvágom a torkát, még ha emiatt el is veszítem a barátságodat. Colin túlságosan is kimerült volt ahhoz, hogy vitába bocsátkozzon barátjával. Pihenni akart néhány percig, mielőtt belekezd hosszú történetébe. Nagyot ásított. - Senki nem vágja el senkinek a torkát, míg nem tisztáztunk mindent. - Hátradőlt a pamlagon, és becsukta a szemét. Hirtelen támadt hangos zsibongás verte fel a szalon feszült csendjét. Caine felkapta a fejét. Egy hatalmas virágcserép repült a teraszra, s hatalmas csattanással csapódott a kövezetre. A fülsiketítő robajt éktelen káromkodás kísérte. - Harry megérkezett! - kiáltotta Colin. Caine le nem vette a szemét a bejáratról. Úgy gondolta, hogy mindazok után, amit ma átélt, már semmi meglepetés nem érheti. Tévedett. A férfi, aki néhány pillanat múlva feltűnt, olyan gyalázatosan nézett ki, hogy Caine kis híján elnevette magát. Harry méltóságteljesen, szétvetett lábakkal állt az ajtóban, s tekintetét lassan körbehordozta hallgatóságán. Hófehér inget és nadrágot viselt, hordónyi hasán széles vörös szalag feszült. Bőrét nap sütötte bronzszínűre, haja ezüstösen csillogott, mint a tavaszi felleg. Caine úgy becsülte, a férfi ötvenéves lehet, vagy talán annál is több. A gyerekeket bátran lehetne ezzel az alakkal ijesztgetni gondolta aztán. Még soha nem látott nála ocsmányabb emberi lényt. Az orra leginkább egy jól megtermett, túlérett uborkára emlékeztette. A szeme apró volt, mint a vakondnak, s nyilvánvalóan rosszul látott, mert úgy hunyorgott, mint aki a nap felé néz. Meg kell hagyni, az öreg kiválóan ért ahhoz, hogyan keltsen feltűnést töprengett tovább. A férfi úgy lépett a

Julie Garwood

Az őrangyal

szalonba, olyan felségesen, mint valami király. Két ember sietett előtte, s igyekezett félretolni mindent az útjából. Nyomában két másik alak lépdelt. Caine azonnal felismerte őket, Jade emberei voltak, Jimbó és Matthew. Arcukon még ott viselték reggeli beszélgetésük nyomait. - Kezdünk túl sokan lenni idebenn - szólalt meg Caine. Jade hirtelen kirántotta a kezét a fickó ujjai közül, s Fekete Harryhez rohant, a karjaiba vetette magát, és szorosan átölelte. Harry a lányra mosolygott, elővillantva aranyfogát. - Ó, Harry bácsi, annyira hiányoztál - suttogta. - Persze, hogy hiányoztam - dörmögte a férfi. - Számíts rá, hogy alaposan elpakollak - tette hozzá, miközben újra magához szorította a lányt. - Hát teljesen elment a józan eszed? Kiverem belőled a lelket is! Attól majd észhez térsz. - Harry bácsi - mondta Jade hízelgően. - Igazán nem akartalak felbosszantani. Harry felhorkant. - Megmondom én, mit nem akartál. Azt, hogy megtudjam, mi történt - felelte, és hangos cuppanással homlokon csókolta nevelt lányát. - Az ott Caine? - kérdezte, s a férfira nézett. - Igen - felelte Jade. - Még él. - Ahogy mondod. - Ezek szerint jó munkát végeztél - dicsérte Harry. - Ha rajtam állna, már nem sokáig lenne az élők sorában a gazfickó - csattant fel Nathan. - Mit hallok, mi ez a lázadás? - Harry! - szólt Jade, lábujjhegyre emelkedett, s bácsikája fülébe súgott valamit. Harry összevonta a szemöldökét, bólintott. - Lehet, hogy elmondom, lehet, hogy nem. Bízol ebben az emberben? Jade képtelen volt hazudni. - Igen. - Mit jelent számodra? - Semmit, igazán semmit! - vágta rá Jade. - Akkor nézz a szemembe - parancsolta a férfi. - Ha a padlónak beszélsz, azt fogom hinni, hogy nem mondasz igazat. - Ez az igazság - suttogta a lány. - Boldog vagyok, hogy vége a színjátéknak. Ez minden. Harryt nem lehetett ilyen könnyen meggyőzni. - Ha tényleg nem jelent számodra semmit, a bátyád miért néz úgy rá, mintha meg akarná ölni? - kérdezte feddőn.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Caine Colin bátyja - emlékeztette a lány bosszúsan bácsikáját. - Csupán azért mentem bele a játékba. Harry úgy döntött, majd négyszemközt beszél a lány fejével, s kiszedi belőle az igazságot. - Nem hiszek neked kiáltotta végül, s Caine felé fordult. - Úgy vélem, nagy hálával tartozol Pogánynak - mondta: - Az öcséd életben van, s ezt egyedül neki köszönheted. - Most, hogy végre itt vagy, Harry, mindent megbeszélhetünk - szólt Colin. Harry felmordult, s ismét Jade-re nézett. - Eltöröm a derekadat, te lány. Mérget vehetsz rá. - Ebben nem kételkedem - felelte Jade, s alig bírta visszafojtani mosolyát. A hosszú évek során, melyet együtt töltöttek, Harry bácsi soha, egyetlenegyszer sem bántotta. Kedves, szerető gyámja volt, bár előszeretettel fenyegette a legszörnyűbb, legdurvább büntetésekkel. Ő mégiscsak egy sötét lelkű kalóz - mondogatta gyakran nevelt lányának -, s a látszatot muszáj fenntartani. Mikor Harry bácsi először fenyegette veréssel a lányt, Caine rögvest felpattant székéből. Colin intette nyugalomra. - Csak a szája jár, maradj a helyeden - suttogta. - Emberek, hozzatok nekem egy széket! - kiáltotta Harry, s a kandalló felé indult, anélkül hogy levette volna a szemét Caine-ről. Colin és Nathan egy emberként ugrottak talpra, s az utolsó pillanatban rúgták félre a zsámolyt az öreg kalóz útjából. Míg Jade segített Colinnak újra kényelembe helyezni magát, Harry megállt a kandalló előtt, s kezét a csípőjére tette. - Nem is hasonlítasz Delfinre - jegyezte meg, s elvigyorodott, megvillantva szépséges aranyfogát. - Bár azt meg kell hagyni, a löttyedt seggű öcséddel együtt olyan rondák vagytok, mint a bűn. Caine biztos volt benne, a férfi szinte semmit nem lát, de véleményét megtartotta magának. Colinra pillantott. Kíváncsi volt rá, öccse mit szól az otromba sértéshez. Colin szemmel láthatóan kitörni készülő nevetésével küszködött. Caine némi bosszúsággal vette tudomásul, hogy a kellemetlen megjegyzést egyes-egyedül neki szánták. Az egyik gyanús külsejű alak hatalmas széket cipelt a kandallóhoz. Harry leült. Jade rögtön odasietett hozzá, s a háta mögé állt.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Mondd csak, fiam, nem viselsz véletlenül szemüveget? kérdezte Harry a házigazdát. Caine megrázta a fejét. - Esetleg valaki a szolgáid közül? - Nem - felelte Caine. - Bácsikám, nem emlékszel rá, hol hagytad? – kérdezte Jade. - Ha emlékeznék rá, drágaságom, nem keresném – felelte a kalóz, s ismét Caine-hez fordult. - Ugye, van egy falu itt a közelben? Colin hahotázni kezdett, s még Nathan is elvigyorodott. Caine el nem tudta képzelni, mi lehet ennyire mulatságos. - Igen, van a közelben egy kis falucska - mondta Colin. - Téged senki nem kérdezett, te tökfej. Aludj csak tovább, Delfin! Másra se vagy jó - tette hozzá fennhéjázón Harry, aztán az embereihez fordult. - Tudjátok a dolgotokat! A két fenyegető külsejű fickó haptákba vágta magát, aztán sarkon fordultak, s az ajtóhoz léptek. Jade figyelmeztetőn megszorította bácsikája vállát. - Rendben van, kicsim - motyogta Harry. - Csak semmi fosztogatás! - üvöltötte emberei után. - Igenis, Fekete Harry! - kiáltotta az egyik férfi. - Láttad, hogy ugrottak a szavamra? - kérdezte suttogva Harry. - Mint a villám! - felelte Jade. Az öreg bólintott, aztán a térdére támaszkodva előredőlt. - Nos tehát, amikor betettem ide a lábam, veszekedést hallottam. Az ember azt gondolná, ha valaki viszontlátja halottnak hitt testvérét, legalább örül. Mondd csak kislányom, hallottál te egyetlen örömteli hangot is ebben, a szobában? - Nem, Harry. - Lehetséges, hogy Delfin fivére nem is boldog, amiért visszakapta öccsét? - kérdezte, s Caine-re nézett. - Persze, nem is hibáztatlak, fiam. A hitvány öcséd még sakkozni sem tud tisztességesen. - Alig voltam magamnál, mikor utoljára játszottunk jegyezte meg Colira. - Azóta sem tértél még magadhoz - vágott vissza Harry. Colin elvigyorodott. - Caine, van fogalmad róla, miért nevezik ezt a szánalmas vénembert Fekete Harrynek?

Julie Garwood

Az őrangyal

- Majd én megmondom - felelte Harry. - Mert fekete a szívem, mint az éjszaka - jelentette ki méltóságteljesen. - Én magam választottam ezt a nevet. Illik hozzám, nem igaz, virágszálam? - De még mennyire, bácsikám. Jobbat, találóbbat nem is választhattál volna. - Köszönöm - mosolygott Harry, s megszorította Jade kezét. - Amint visszatértek az embereim, elhajózom az Alacsonypartra. Nem hiszem, hogy kibírom hazáig étlenszomjan. - Máris megyek, és gondoskodom a vacsorádról, bácsikám - mondta Jade, s az ajtó felé indult. Nagy ívben elkerülte Caine-t. Már majdnem kilépett a szalonból, mikor valami hirtelen az eszébe jutott. Megfordult, s nagybátyjára nézett. - Kérlek Harry, ügyelj rá, nehogy Nathan és Caine összeverekedjenek, míg nem vagyok itt. - Engem aztán nem érdekel, mit csinálnak - felelte Harry. - De engem igen - mondta Jade. - Harry, kérlek szépen... - Jól van, na! Menj már, nem fognak ölre menni, megígérem. Az ajtó becsukódott Jade mögött. - Csinos kis darab, meg kell hagyni. Meg kellett volna vágnom az arcát, évekkel ezelőtt. Túlságosan is szép ahhoz, hogy gondtalanul élhessen. Ezért nem vihettem magammal soha, sehova. Az ember nem bízhat a legjobb cimboráiban sem, ha egy ilyen szépséges boszorkány van a társaságában. - Igen. A lány annyira szép - csattant fel Nathan -, hogy egyes alávaló gazemberek képtelenek ellenállni a csábításnak és... - Nathan, kérlek hagyd abba - vágott a szavába Colin. - A fivérem becsületes úriember. - Egy fenét az! - üvöltötte Nathan. Caine nem is hallotta Nathan becsmérlő szavait. Harry véletlenül elejtett megjegyzésén töprengett. Nem vitte magával Jade-et soha, sehova. Igen, a vén tekergő pontosan így fogalmazott. Miért hagyta magára a lányt? Ki vigyázott rá, míg ő távol volt? Az biztos, hogy egyetlen asszony sem volt a közelében, különben nem lett volna olyan pokolian járatlan az élet bizonyos dolgaiban. - Hé! Mi ez a nagy lárma? Miről vitatkoztok? - kérdezte Harry Colint.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Tudom, hogy nehezedre esik, Harry, de arra kérlek, légy türelemmel - kérte Colin. - Akadt egy kis félreértés közöttünk, ez minden. - Akkor tisztázzátok gyorsan! - parancsolta az öreg kalóz. - A fenébe is, Colin, tudom, amit tudok! - mondta Nathan. - A bátyád egy fattyú... - Mondd csak fiam, házasságon kívül születtél? - vágott a vitázók szavába Harry. Szemmel láthatóan izgalomba hozta a gondolat. - Nem. Törvényes utód vagyok - sóhajtott Caine. Harry nem is próbálta leplezni csalódottságát, Caine legnagyobb ámulatára. - Akkor sajnos, nem viselheted a Fattyú nevet - sóhajtott az öreg. - Csak azok dicsekedhetnek vele, akik tényleg bűnben fogantak. Caine-nek majd leesett az álla döbbenetében. Colin azt sem tudta, hova nézzen, nehogy kitörjön belőle a nevetés - Harry! Mesélj neki Fattyú Frédiről! - biztatta öreg barátját. - Colin, az isten szerelmére... - kezdte Caine. - Majd később, Caine - suttogta Colin. - Szükségem van még egy kis időre, hogy összeszedjem a gondolataimat. Caine bólintott. - Jól van - mondta, aztán Harry felé fordult. Mesélj nekem Fattyú Frédiről. - Nos, Frédi igazából nem volt fattyú - kezdte Harry, s rosszallón megcsóválta a fejét. - Csak azért mondta, hogy befogadjuk magunk közé. Tudta, hogy jobban kedvelem azokat, akiket magam nevezek el. Mikor rájöttem, hogy hazudott, kidobattam a hajómról, a többi szeméttel együtt. - Persze, mindez valahol az óceán közepén történt jegyezte meg Colin. - Mindenesetre Pogány nem hagyta, hogy a szerencsétlen flótás a vízbe fúljon. - Milyen jó szíved van - motyogta Caine Nathannek. - No és persze, ott volt az a másik fickó. Nem láttam nála erősebb... Caine nagyot sóhajtott. Hátradőlt székében, becsukta a szemét, s úgy döntött, végighallgatja Harry nevetséges történeteit az idióta becenevekről. Természetesen csakis Colinra való tekintettel. Colin szemmel láthatóan élvezte a mesét. Csak ne lenne olyan ijesztően sápadt – gondolta aggódva Caine.

Julie Garwood

Az őrangyal

Harry már jó tíz perce beszélt, mikor Nathan egyszer csak megszólalt. - Jade-nek is van egy különös beceneve. - Én mondom el! - kiáltotta Harry izgatottan. - Végül is én adtam neki a nevet. Nathan bólintott. - Jól van, Harry, mondd csak te. A szalonban minden szempár Caine-re szegeződött. Caine várt egy darabig, aztán türelmét vesztve megkérdezte. - Na és, mi lenne az a különös név? - kérdezte unottan. - Nos, fiam - kezdte Harry, s megköszörülte a torkát. – A lányt magunk között csak Pogánynak hívjuk.

Julie Garwood

Az őrangyal

Tizenkettedik fejezet Caine egyszerűen nem akarta elhinni, hogy Jade lenne az a fantom, akit százszor elátkozott. Nem, egyetlen nő sem lenne képes véghezvinni mindazt, amit Pogány tett. Egyszerűen képtelenség. Colin, Harry és Nathan egy pillanatra sem vették le szemüket Caine-ről. Amikor az hitetlenül rázta meg a fejét, ők egy emberként bólintottak. - Úgy látom, nehezedre esik elfogadni a tényt - szólalt meg Colin, s hangja tele volt szánalommal. - De ez az igazság. Harry nevezte el a lányt Pogánynak, sok-sok évvel ezelőtt, mert... - Én mondom el! - vágott a szavába Harry. - A haja adta az ötletet. Mikor először megláttam a kicsikét, arra gondoltam, a pokol tüze lehet olyan lángoló vörös, mint az ő haja. - Caine tekintete még mindig hitetlenséget tükrözött. Harry azt hitte, a gróf nem érti, hogyan következik mindebből a név. - S persze, akkor még maga is olyan eleven volt, mint egy ördögfióka magyarázta. - Mint egy pogány kölyök. Igen, pontosan olyan volt. Caine szemében hirtelen fellángolt a düh. Colin és Harry kezdték kényelmetlenül érezni magukat. Egyedül Nathan élvezte a helyzetet. - Vajon eszébe jutna egyetlen férfinak is, hogy rózsaszálat válasszon névjegyéül? - kérdezte Nathan rosszindulatúan. - Ilyesmit csak egy nő tesz. Csodálkozom rajta, hogy erre még senki nem jött rá. Egyetértünk, Colin? - Igen - felelte Colin anélkül, hogy levette volna szemét a férfiról. Hosszú, kínos csönd telepedett a társaságra. Harry és Nathan azt remélték, Caine előbb-utóbb beletörődik az igazságba. Colin jobban ismerte bátyját, mint barátai. Jól tudta, a neheze csak most következik. Jade az étkezőben segített Sternsnek megteríteni az asztalt. A komornyiknak elég volt egyetlen pillantást vetnie a lány falfehér arcára, s tudta, valami nagy baj van. Jade semmit nem mondott, csupán megemlítette, hogy nagybátyja érkezett látogatóba, s hogy szeretné megvendégelni őt embereivel együtt, mielőtt elmennének. Ragaszkotlott hozzá, hogy a legfinomabb kristálypoharakat vegyék elő. Sterns a konyhába sietett, s megrendelte az ételt, aztán visszatért az étkezőbe.

Julie Garwood

Az őrangyal

A lány egy hatalmas ovális ezüsttálcát tartott a kezében. - A bácsikámnak tetszeni fog - jegyezte meg Jade. Egyedi, finom darab. Sterns bólintott. - A király ajándéka - magyarázta. - Mikor a gróf urat lovaggá ütötték, Colin véletlenül leverte. Van is benne egy horpadás. Nos, a király ezek után nekiadta a tálat. Jade Sterns kezébe nyomta a tálat: - Rejtsd el! - Tessék? - Valahova dugd el, Sterns - ismételte Jade, aztán körülnézett a szobában. - Van még itt valami, amitől Caine nem válna meg szívesen? - kérdezte. - Talán az ezüst teáskészlet a dohányzóasztalon - mondta a komornyik. - Azt is a királytól kapta? - Ó, nem. A készlet a nagyanyja ajándéka. - Jó, akkor azt is rejtsd el! Caine ágya alatt biztonságban lesz. - Milady? - kérdezte Sterns. - Jól érzed magad? - Igen. - Sápadtnak tűnsz - mondta Sterns. - S úgy járkálsz itt az asztal körül, mintha nem lennél magadnál. Valami baj van, érzem... Jade az ajtóhoz sietett, kinyitotta, s mielőtt kilépett volna, Sternsre pillantott. - Mindig jó voltál hozzám. Soha nem feledlek el! Sterns annyira megdöbbent, hogy szóhoz sem jutott. Jade már majdnem behúzta maga mögött az ajtót, mikor meghallotta Caine hangját. - Jade! A kristálypoharak összeverődtek az üvöltésre, s ezüst hangosan csilingelni kezdett. Jade-nek szeme sem rebbent, de Sterns szemmel láthatóan összerezzent rémületében. - Úgy hallom, a gróf úr rossz híreket kapott - jegyezte meg a lány. - Reménykedtem benne, hogy a bácsikám vár még vele... Mindegy. Nem számít. Sterns a lépcsőig követte Jade-et, s mikor az elindult a szobája felé az emeletre, utána szólt: - Azt hiszem, Caine látni óhajt, milady. Jade tovább rótta a lépcsőfokokat.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Boldogan elkísérlek, hölgyem - ígérte a komornyik. – S melletted maradok, ha kívánod. Jade nem válaszolt. Sterns megvárta, míg karcsú alakja eltűnik a lépcsőfordulóban, aztán a szalonba sietett. Kis híján megfeledkezett minden méltóságáról, mikor megpillantotta Colint. - Isten az égben, te vagy az, Colin? - rebegte. - Helló, Sterns - üdvözölte Colin. - Örülök, hogy újra látlak. Még mindig te intézed az urad sorsát? Sterns alig tért magához. - Minden tőlem telhetőt megteszek - suttogta. - Ki ez? Egy szolga? - kérdezte Harry. - Nagyobb úr ő, mint bármelyikünk. Valóságos zsarnok, nekem elhihetitek - mondta Colin, s elvigyorodott. Sternsnek a szája is tátva maradt, mikor észrevette a kandalló előtt terpeszkedő fehér ruhás alakot. - Kész van már a vacsorám? - kérdezte Harry követelőzőn. Sterns biztos volt benne, hogy az idősödő férfi Jade nagybátyja. A másik idegen, aki Colin mellett ült, túl fiatalnak tűnt. - Nemsokára tálalunk - felelte, aztán Caine-hez fordult. Azonnal beszélnem kell veled, milord. Az ügy nem tűr halasztást. - Ne most, Sterns - felelte Caine fáradtan. - Majd később megbeszéljük. - Talán nem értetted jól, milord - felelte Sterns. - A dolog rendkívül sürgős. Lady Jade... - Mit művelt már megint? - kérdezte Caine hidegen. Talán felgyújtott valamit? - Milord, nem hiszem, hogy az idő alkalmas a viccelődésre - csattant fel a türelmét vesztett komornyik. - Úgy nézek ki, mint aki viccel? - vágott vissza Caine. Sterns karba fonta a kezét. - Lady Jade épp most készül elhagyni a házadat, milord. Caine azonnal talpra szökkent. - A pokolba is! - kiáltotta és kiviharzott a szalonból. Sterns arcán elégedett mosoly terült szét. Várt néhány másodpercig, aztán Jade nagybátyjához fordult. - A vacsora néhány perc múlva kész - jelentette ki ünnepélyes, győzedelmes hangon. Caine kettesével vette a lépcsőfoklokat. A szíve a torkában dobogott. Elviselhetetlen fájdalomként marcangolta lelkét a

Julie Garwood

Az őrangyal

gondolat, hogy Jade örökre elhagyja. Életében először érzett páni félelmet. S egyáltalán nem szerette az érzést. Orkánként rontott Jade szobájába. Félelme azonnal szertefoszlott, amint megpillantotta a lányt. Bevágta maga mögött az ajtót, s a félfának vetette hátát. Nagy levegőt vett, s megpróbálta lecsitítani tomboló indulatait. A lány nem vett róla tudomást. Az ágy mellett állt, s egy aranyszínű ruhát hajtogatott. Táskája nyitva volt, s úgy tűnt, már minden holmiját összecsomagolta. - Akár abba is hagyhatod a pakolást - szólalt meg Caine, s maga is megdöbbent hangja durvaságán. - Nem mégy sehova! Jade felemelte a tekintetét. Úgy tervezte, mindent megmagyaráz Caine-nek, vagy legalábbis megérteti a férfival, miért kell elmennie. Ám mikor belenézett a haragtól és fájdalomtól csillogó szürke szempárba, minden józan gondolata cserbenhagyta. Caine arcára mély barázdákat szántott a vak düh, állkapcsa megfeszült, keze-lába remegett felindultságában. -Nem hagyom, hogy elmenj, Jade - mondta. - Nem fogsz elhagyni. Soha. Megértetted? Jade biztos volt benne, a szomszéd birtokon is hallják Caine üvöltését. Minden bátorságát össze kellett szednie, hogy szembe merjen szállni a férfival. Lassan megrázta a fejét. - Kurvának neveztél - suttogta. A lány hangjában megbúvó fájdalom szíven ütötte Caine-t. Haragja rögvest elpárolgott. - Nem, nem neveztelek kurvának. - De annak hittél - felelte jade. - Ne próbáld tagadni. - Nem igaz - vitázott a férfi. - Jade, most sokkal fontosabb dolgot kell megbeszélnünk. - Fontosabbat, mint hogy lekurváztál? - kérdezte felháborodottan a lány. Caine elhúzódott az ajtótól, s megindult a lány felé. Jade hátrálni kezdett. - Ne merészelj a közelembe jönni! - sikította. Nem akarom, hogy hozzám érj! Soha többé! - Akkor életed végéig szenvedni fogsz, mert reggeltől estig mást sem teszek majd, mint hozzád érek. - Nem is akarsz igazán - kiáltotta a lány. Nem engem akarsz, hanem azt a gyenge, sebezhető asszonyt, akinek hittél. Engem jóformán nem is ismersz - mondta. – Igazából én erős vagyok és határozott. Csak játszottam veled. Úgy tettem,

Julie Garwood

Az őrangyal

mintha szükségem lenne rád. De csupán azért, hogy magam mellett tartsalak. Minden közönséges női trükköt kihasználtam: panaszkodtam, még sírtam is, ha kellett! Caine egy hirtelen mozdulattal megragadta a lányt, s magához rántotta. - Elmegyek - kiáltotta Jade. - Nem bírod felfogni azzal a... - Itt maradsz. - Gyűlöllek - suttogta a lány, és sírni kezdett. - Nem, nem gyűlölsz - suttogta Caine, s puha csókot lehelt Jade homlokára. - De igen, gyűlöllek! Mindent gyűlölök benned - zokogta a lány. - Leginkább azt, hogy mindig ellenkezel. - Jade! - Mit akarsz? - Ugye, most sem sírsz igazából? Jade alig bírta abbahagyni a zokogást, hogy válaszolhasson. - Nem hát! Csak úgy teszek - hüppögte. - Én soha nem sírok - tette hozzá. - A gyenge nők szoktak sírni. - De te nem vagy gyenge, igaz, szerelmem? - kérdezte a férfi. Mosolya gyengéd volt, hangja simogató, de ujjai acélpántokként szorították a lányt. - Jade? - Mi van? - Szeretlek. Jade nem válaszolt. Nem küzdött tovább a férfi ölelése ellen, de egész testében remegni kezdett. Caine tudta, megrémisztette egyszerű kijelentésével. - Te vagy a legkülönösebb, legzavarbaejtőbb nő, akit utamba sodort a végzet - suttogta. - De esküszöm, szeretlek. S szeretni foglak, míg világ a világ. - Én nem foglak szeretni - rebegte a lány. - Még csak nem is kedvellek. És nem bízom benned egyáltalán. Caine-t cseppet sem kedvetlenítette el a lány tiltakozása. - Szeretlek - ismételte. - Most és mindörökké. Jade újra rázendített elkeseredett szólamára. Csak sírt és sírt, s Caine azon kezdett töprengeni, vajon a lány hány éve gyűjtögetheti már a könnyeit. Jó tíz percig állhattak ott, mire Jade végül magához tért. Könnyes arcát a férfi ingébe törölte, aztán elhúzódott tőle. - Jobb, ha most visszamégy Colin-hoz és Harryhez. - Nélküled egy lépést sem teszek - felelte Caine.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Szó sem lehet róla - mondta a lány. - Nathan és Harry azonnal rájönnének, hogy sírtam. Itt maradok. - Jade, nem kerülheted el... - A férfi hirtelen elhallgatott. Mit számít nekik, hogy sírtál-e vagy sem? - kérdezte. - Csalódnának bennem - felelte Jade. - Mit jelentsen ez? - kérdezte Caine gyengéden. Jade bosszúsan vonta össze szemöldökét. - A látszatot fenn kell tartani, Caine. Minden áron. - Az ágyhoz sétált és leült. Nem akarok erről beszélni. - Nagyot sóhajtott. – Nos, rendben van. Tíz perc múlva találkozunk odalent... Caine megrázta a fejét. - Megvárlak. Itt. - Nem bízol bennem? - Nem. Caine arra számított, hogy a lány dühöngeni fog. Tévedett. Jade megvonta a vállát. - Jó - mondta. - Ne bízz bennem, Caine. Az első adandó alkalommal elszököm tőled. Nem fogok itt ülni, s karba tett kézzel várni, mikor hagysz el. Nem vagyok bolond. Ez volt az a pillanat, mikor Caine végre mindent megértett. Jade többé nem tudja elrejteni szeme elől félelmét vagy sebezhetőségét. - Teljesen biztos vagy benne, hogy elhagylak, igazam van? - Természetesen. A lány olyan szilárd meggyőződéssel válaszolt, hogy Caine nem is tudta hirtelen, hogyan folytassa. - Annak ellenére, hogy szeretlek, te mégis... - Nathan és Harry is szeretnek - vágott a szavába Jade. Caine feladta a küzdelmet. Így képteleit meggyőzni a lányt. Úgy döntött, másképp próbált a láthatatlan fal mögé hatolni, melyet Jade maga köré vont. Legszívesebben lerohant volna, s kitekerte volna Harry és Nathan nyakát. Felsóhajtott. A múltat nem tudja meg nem történtté tenni. - Én soha, soha nem. - Elhallgatott, aztán így folytatta. Nos, jól van. Legyen, ahogy te akarod. Szabadon elmehetsz bármikor. Elhagyhatsz, ha a kedved úgy tartja. Jade szeme tágra nyílt döbbenetében. Caine ebben a pillanatban óriásnak érezte magát. - Menj csak, bátran! A lány lesütötte a szemét. - Köszönöm.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Szívesen - felelte Caine, aztán odasétált hozzá, felállította, s maga felé emelte tekintetét. - De valamit tudnod kell - tette hozzá. - Igen? - Akárhányszor elmégy, utánad megyek. Előlem nem rejtőzhetsz el, Jade. Megkereslek, s ha kell, erőszakkal hurcollak vissza. Mert te ide tartozol. Jade megpróbálta ellökni a férfi kezét. - Soha nem találsz rám - suttogta. Caine érezte a lány hangjában feszülő félelmet. Lassan lehajtotta a fejét, s megcsókolta a remegő ajkakat. Jade megpróbált elhúzódni, de a férfi biztosan tartotta, s mikor a nyelve a szájába hatolt, ellenállása utolsó foszlányai is semmibe vesztek. Átölelte Caine derekát, s szenvedélyesen magához szorította. - Szeretlek - suttogta Caine, mikor végül elhúzódott a lánytól. Jade zokogni kezdett. - Most már mindig sírni fogsz, akárhányszor szerelmet vallok neked? - kérdezte a férfi. A lány megrázta a fejét. - Még mindig nem érted, Caine suttogta. - Nem fogtad fel... - Mit nem értek? - kérdezte Caine, s hangja tele volt gyengédséggel. - Nem érted, ki vagyok - zokogta Jade. Caine felsóhajtott. Megfogta a lány kezét, s szó szerint kivonszolta a szobából. Már a hallban jártak, mikor Caine újra megszólalt. - Mindent értek, nyugodj meg. Az enyém vagy. - Gyűlölöm azt is, hogy mindenáron birtokolni akarsz mondta Jade. Caine megállt néhány másodpercre a szalon ajtaja előtt, s elengedte a lány kezét. - Figyelmeztetlek, ha megpróbálsz elmozdulni mellőlem, míg odabent vagyunk, esküszöm, mindent elmesélek Harrynek az éjszakáinkról. Megértetted? Jade bólintott. Caine a kilincsre tette a kezét, s mire kinyitotta az ajtót, a törékeny, sebezhető lány, akit percekkel ezelőtt a karjaiban tartott, eltűnt. Jade arca kemény lett, hideg és komoly. Caine annyira megdöbbent a változáson, hogy meg kellett ráznia a fejét.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Készen állok - jelentette ki a lány. - De ha elmered mondani Harrynek, hogy... - Nem fogom - vágott a szavába Caine. - Természetesen addig, míg el nem mozdulsz mellőlem. Jade még egyszer a férfira pillantott, mosolyt préselt halvány arcára, s a szalonba lépett. Odabenn egyszerre mindenki elhallgatott. Jade a kandalló mellett álló karosszék karfájára ült, aztán intett Caine-nek, hogy üljön oda, mellé. - Kész van már a vacsorám? - kérdezte türelmetlenül Harry. - Egy-két perc, és máris ehetsz, bácsikám - felelte Jade. - A kedvenc ételedet rendeltem, s időbe telik, hogy olyan finomra főzzék, ahogy te szereted. Harry legragyogóbb mosolyát öntötte nevelt lányára. - Milyen szerencsés vagyok, hogy te gondoskodsz rólam, Pogány - hízelgett. - Ne szólítsd Pogánynak - parancsolta Caine dühösen. Jade remegni kezdett. Nathan elvigyorodott. Harry összevonta a szemöldökét. - Miért ne szólíthatnám így? Ez a neve - felelte. - Nem. Jade-nek hívják - csattant fel Caine. - A nevem Pogány - Jade hangja fagyos volt és kemény, mint a jég. - Őszintén sajnálom, ha neked nem tetszik, Caine, de... - Jade azonnal elhallgatott, amint a férfi meg fogta a kezét. - Még mindig nem hiszi el - mondta Harry Colinnak és Nathannek. Jade egyetlen szót sem szólt, de titokban abban reménykedett, hogy nagybátyjának legyen igaza. Caine nem fogná a kezét, ha felfogta volna az igazságot. - A gróf azt hiszi, bácsikám, hogy minden nő gyenge - suttogta végül. Harry felhorkant. Már épp újabb történetbe fogott Pogány különös képességeiről, mikor emberei visszatértek a faluból. A férfiak Harry mellé álltak. - Nos, mit hoztatok nekem? - Tizenegyet sikerült összeszednünk - mondta az alacsonyabbik. Caine legnagyobb döbbenetére a legkülönbözőbb méretű és alakú szemüvegek hullottak Harry ölébe. Az öreg felpróbálta az elsőt, Caine-re hunyorított, aztán levette, és a háta mögé hajította.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Nem jó - motyogta. A szertartás tovább folytatódott, míg a nyolcadik szemüveg sorra nem került. Harry boldogan sóhajtott fel. - Ez megfelel - kiáltott. - Bácsikám, próbáld fel a többit is - tanácsolta Jade. Lehet, hogy akad még közte olyan, mellyel jól látsz. Harry megfogadta a lány tanácsát, s még egy szemüveggel lett gazdagabb. - Jó munkát végeztetek, emberek. Büszke vagyok rátok. Caine lehajtotta a fejét. Elképzelte, Harry emberei hogyan szerezhették a pápaszemeket, s a gondolat mosolyt csalt az arcára. - Fél Anglia tapogatózni fog, mire Harry hazaér - jegyezte meg kuncogva Colin. - Sértegetni akarsz fiam? - kérdezte az öreg. - Dehogy. Csupán az igazat mondom - felelte Colin. Hirtelen feltárult a szalon ajtaja. - Uraim, a vacsora tálalva - jelentette be ünnepélyes arccal Sterns. Harry rögvest, talpra szökkent. Nathan és Colin gyorsan elhúzták lábukat útjából. - Velem tartasz, leányom? - kérdezte a kalóz, ahogy elhaladt Jade mellett. Caine megszorította a lány kezét. - Néhány dolog kapcsán magyarázattal tartozom a jelenlévőknek. Jó étvágyat a vacsorához! Amint Harry kilépett a szobából, Jade intett az embereinek, hogy kövessék vezérüket. Egyedül Jimbó ellenkezett. Leplezetlen gyűlölettel figyelte Caine-t, s esze ágában sem volt kimenni a szobából. Jade aztán egyszerűen a férfi szemébe nézett, szigorúan s parancsolón, s az óriás máris a kijárat felé indult. - Csukd be az ajtót magad mögött! - kiáltotta a lány. - Nem fogom hallani, ha segítségért kiáltasz - felelte Jimbó. - Hallani fogod - ígérte Jade. - Hallani fogsz engem is - mordult fel Nathan. - Tudok vigyázni a húgomra, Jimbó.

Julie Garwood

Az őrangyal

-. Megnézném én azt! - motyogta Jimbó elég hangosan ahhoz, hogy mindenki hallja. Egy utolsó, fenyegető pillantást vetett Caine-re, aztán becsukta az ajtót. - Nos, eleget pihentél már ahhoz, hogy elmagyarázd Caine-nek, mi történt? - kérdezte Jade. - Szeretnék már túllenni rajta, Colin, hogy elmehessek. Caine megszorította a lány ujjait. - Igen, sikerült összeszedni magam - felelte Colin, aztán Nathanhez fordult. A férfi beleegyezőn bólintott. Colin a fivérére nézett, megköszörülte a torkát, és beszélni kezdett. Utolsó évemet töltöttem Oxfordban, mikor egy Willburn nevű férfi megkörnyékezett. A Hadügyminisztériumból jött. Azt mondta, Anglia kormányának megbízható ügynökökre van szüksége. Hazánk hivatalosan még nem állt hadiállapotban Franciaországgal, de a háború már a levegőben lógott. De nem is ez a lényeg. Szóval, Willburn tudta, hogy te Richardsnak dolgozol, mégis titoktartásra esketett. Bennem pedig fel sem merült a gyanú, miért. Hisz te sem beszéltél soha a munkádról, s én úgy gondoltam, ez így van rendjén. Őszintén szólva valósággal beleszerettem a kémkedésbe - Colin szégyenlősen sütötte le a szemét. - Anglia megmentőjének tekintettem magam... - Mikor találkoztál Nathannel? - kérdezte Caine. - Már egy éve dolgoztam Willburnnél, ha jól emlékszem.. Igen, akkor kaptam Nathant társnak. Őt is úgy szervezték be, mint engem. Végül összebarátkoztunk. - Colin a barátjára mosolygott. - Pedig nem könnyű megszeretni, nekem elhiheted. - Vettem észre - mondta Caine. - Folytasd, Colin - mordult fel bosszúsan Nathan. - Mire elnyertem Nathan bizalmát, újabb év telt el. Aztán egy franciaországi utazás során szólt a levelekről, melyeket Pogány talált. Colin fészkelődni kezdett, arcát fájdalom torzította el. Nathan azonnal felpattant, és megigazította a zsámolyt, aztán gyengéden felemelte barátja lábát, s egy kispárnát, csúsztatott alá. - Így kényelmesebb? - Igen, köszönöm - felelte Colin. - Nos, hol tartottam? Caine leplezetlen csodálattal figyelte Nathant. Zöld szemében féltő aggodalmat látott, s hirtelen rádöbbent, egyáltalán nem gyűlöli a férfit.

Julie Garwood

Az őrangyal

Pedig gyűlölni akarta. Az a gazember elhagyta a húgát, magára hagyta a világ ellen. Ő a hibás, amiért Jade vastag jégpáncélt vont szíve köré, amiért nem engedi magát szeretni. - Caine! - szólt Colin, kizökkentve fivérét baljós töprengéséből. - Szerinted lehetséges, hogy egy kormányon belül egy másik működjön? - Bármi lehetséges - felelte Caine. - Hallottál már a Törvényszékről? - kérdezte Colin. Hangja alig volt több suttogásnál. Nathan barátjára nézett. Mindketten biztosak voltak benne, Caine-nek fogalma sincs, miről van szó. Alig várták, hogy felfedjék előtte a szörnyű titkot, melyre ők is véletlenül bukkantak rá. - Igen, hallottam róla. Colin egy hosszú másodpercig szólni sem tudott a döbbenettől. - Valóban? - kérdezte végül. - Mikor? - kiáltott Nathan. - Hogyan szereztél róla tudomást? - Apád halála után a minisztérium nyomozást rendelt el, Nathan. A grófot mindenféle felforgató tevékenység folytatásával vádolták. Birtokait elkobozták, gyermekeit szegénységbe taszították... - Honnan tudsz erről? - kérdezte elképedten Nathan. Caine Jade-re pillantott. - Mikor a húgod elmondta, ki volt az apja, megkértem Lyont, hogy nézzen utána a gróf..._ - Ki az a Lyon? - kérdezte Nathan. - A barátunk - felelte Colin. - Megbízható? - kérdezte Nathan. - Igen - válaszolt Colin, mielőtt fivére szólhatott volna. Az ügyes húzás volt, Caine. Lyon sokkal ravaszabb annál, minthogy magára vonja a minisztériumban a veszélyes elemek figyelmét. Jade olyan kényelmetlenül ült, hogy sajogni kezdett a dereka. Elhúzta a kezét a férfi kezéből, s felállt. Meg sem próbált kisurranni a szalonból, mert biztos volt benne, Caine beváltja fenyegetését. Harry karosszékéhez lépett, és leült. - Nos, valóban - bólintott Caine. - Lyon anélkül, hogy bárkitől bármit is kérdezett volna, besétált az irattárba, s elolvasta a gróf aktáját.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Lehetetlen - szólt közbe Jade. - Az apám dossziéja eltűnt. Caine döbbenten vonta fel szemöldökét. - Erről meg honnan tudsz? A lány megvonta a vállát. - Onnan, hogy én loptam el - felelte. - Mit csináltál? - Caine, ennek pillanatnyilag semmi jelentősége - érvelt Jade határozottan. Azt remélte, talán sikerül lecsillapítania a férfi indulatait. - Ha az akta nem volt a helyén, Lyon honnan... - kezdte Nathan. - Richardsnak, közvetlen felettesünknek, minden aktáról van másolata. Tőle kérte el - válaszolt Caine anélkül, hogy levette volna a szemét Jade-ről. - Sikerült apámat tisztázni a vádak alól? - kérdezte Nathan. - Nem - felelte Caine. - De valójában el sem ítélték. Nem volt elég bizonyíték. - Most már van - suttogta Jade. - Van bizonyíték az ártatlanságára? - kérdezte Caine. - Nem, a bűnösségére. Olvastam a papa leveleit. A lány hangja olyan szomorú volt, hogy Caine-nek összefacsarodott a szíve. Dühös volt rá, persze, amiért az orránál fogva vezette, de most, ebben a pillanatban legszívesebben átölelte volna. - Caine, mit találsz annyira szórakoztatónak? - kérdezte bosszúsan Colin. - Nem hiszem, hogy... - Bocsánat - rebegte Caine. Észre sem vette, hogy Jade-re mosolyog. - Kissé elkalandoztak a gondolataim. Kérlek, folytasd, Colin - mondta, s minden figyelmét fivérére összpontosította. - Nos, az apja temetése után Pogányt... akarom mondani Jade-et, Fekete Harry vette magához. A gróf teljes mértékben megbízott Harryben. - Nehéz elhinni - vetette közbe Caine. - Harry jó ember - mondta Jade. - Biztosan az - felelte Caine. - Mindazonáltal említetted, hogy apádnak volt egy másik közeli barátja is, Lady Briars, aki szívesen magához vett volna téged és Nathant. Bevallom, nem értem, miért bízta a sorsotokat inkább egy kalózra, mint… - Bizalom kérdése volt az egész - szólt Nathan. - Apám Anglia ellen fordult, Caine. Valószínűleg azt gondolta, ha vele

Julie Garwood

Az őrangyal

történik valami, a gyermekei nem lesznek itt többé biztonságban. Harryről pedig tudta, ha kell, az, élete árán is megvéd bennünket. - Miért hitte, hogy nem lesztek biztonságban? - A levelek miatt - felelte Colin barátja helyett. - A gróf nem semmisítette meg a Törvényszék másik két tagjától kapott leveleket. Nathan apjának Róka volt a fedőneve, a másik kettő pedig Jég és Herceg néven ismeretes. - Az apám javíthatatlan álmodozó volt - vetette közbe Nathan. - Szerintem eleinte a jövő nemzedékének őrizgette a leveleket. Bizonyára a haza hősének tekintette magát, s tetteit meg akarta örökíteni az utókor számára. A hőstettek azonban hamarosan rémtettekké váltak. A Törvényszék érdekei megelőzték a haza érdekeit. Ők hárman bármilyen aljasságra képesek voltak, ha hatalmukat növelhették vele. - A lassú átváltozás az irományokban is nyomon követhető - mondta Colin. - Az első levél utolsó mondata így szól: Anglia mindenekfölött. Aztán a tizedik vagy talán a tizenegyedik levélben a zárómondat némileg módosul. - Hogyan? - kérdezte Caine. - Nos, a kifejezés egészen pontosan: A Törvényszék mindenekfölött - felelte Colin. - Jég használja először az új mondatot, aztán Herceg, s utolsóként csatlakozik Róka. - Ekkorra már törvénytelenségek egész sorát követték el jegyezte meg Nathan. - A cél szentesítette az eszközt - magyarázta Colin a fivérének. - Amíg abban a hitben éltek, hogy a haza érdekeit szolgálják, törvényesnek és szentnek tartottak bármit, amit elkövettek. - Épp úgy, mint Jade - sóhajtott Caine. A lányt megdöbbentette a férfi megjegyzése. - Ez nem igaz -, tiltakozott. - Caine, én nem vagyok olyan, mint az apám. Nem értek egyet azzal, amit tett, s bármennyire szégyenletes, de be kell vallanom, semmit nem érzek iránta. - Az apád birtokait elkobozták, minden ingó vagyonával együtt - mondta Caine. - Igen - bólintott Jade, bár fogalma sem volt, hova akar ezzel a férfi kilyukadni. - Ezért rabolsz és fosztogatsz. Így akarsz bosszút állni. - Nem! - sikította Jade.

Julie Garwood

Az őrangyal

- A hatalom megront - mondta Caine. - A teljhatalom elrothasztja a lelkedet! - Szükségtelen Macchiavellivel példálóznod, Caine. Egyetértek veled abban, hogy a Törvényszék a főhatalmat akarta megkaparintani. - Te is ezen az úton jártál. - Nem! - kiáltott a lány. - Ez igaz? - kérdezte Colira. - Igaz - felelte Caine. - Akkor te... - kezdte Colin. - Majd később - zárta el a további kérdezősködés útját Caine. - Miről beszélsz? - kérdezte Jade. - Én soha nem vágytam hatalomra. Caine meg sem hallotta a lány tiltakozó szavait. - Folytasd! - parancsolta Nathannek. - Nos, néhány hónap múlva apámnak kezdett visszatérni a józan esze - mondta Nathan. - Lelkiismeret-furdalása támadt, mikor a Törvényszék úgy döntött, hogy közvetlen főnökét, Hammondot félre kell állítani az útból. Hammond egyébként mindhármójuk fölött felettesi jogkörrel bírt - magyarázta. Eleinte végre is hajtották minden utasítását. Persze, ez nem tartott sokáig, hisz hamarosan Róka, Herceg és Jég saját útjukra léptek. Hammond gyanút is fogott, és már nyomozás elrendelését fontolgatta, mikor Jég előállt az ötlet tel, hogy egyszerűen tegyék el láb alól. - Apám nem akart segédkezni a gyilkosságban - szólt közbe Jade. - Azért utazott Londonba, hogy figyelmeztesse felettesét, de megölték. Legalábbis ennyit sikerült kinyomoznunk. - Kit öltek meg? Apádat vagy Hammondot? - kérdezte Caine. - Apánkat - felelte Nathan. - Üzenetet küldött Hammondnak, melyben meghallgatást kért tőle egy sürgős, életfontosságú ügy kapcsán. - Ezt hogyan nyomoztátok ki? - kérdezte Caine. - Hammond megmutatta a levelet apám temetésén - felelte Nathan. Megkérdezte, tudok-e a szóban forgó ügyről. Természetesen nem tudtam semmit. Jóformán alig voltam otthon akkoriban, hisz iskolába jártam. Jade pedig még gyerek volt.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Apánk mindent elmondott Harrynek, és mielőtt elutazott volna, átadta neki a leveleket. - Harry pedig később mindent elmondott neked, igaz? kérdezte Caine a lányt. Jade bólintott. - Harry azt akarta, hogy Nathan is velünk jöjjön. Apának volt egy hajója, és Harry mindenáron kalóz akart lenni. Nathan viszont be akarta fejezni a tanulmányait. Azt hitte, Harry elvisz majd a szigetére, s ott biztonságban leszek, míg értem nem jön. - Mikor az emberek beszélni kezdtek a Pogány nevű kalóz tetteiről, be kell vallanom, meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg Harry lehet az - szólt közbe Nathan. - Miért nem mentél Jade-ért? - kérdezte Caine. - Nem tudott - felelte a lány, mielőtt fivére egyetlen szót is szólhatott volna. - Harry és én soha nem maradtunk egy helyen egy-két napnál tovább. S Nathannek is megvolt a maga baja. Apa ellenségei tudtak a levelek létezéséről. Valóságos hajszát indítottak a felkutatásukra. Nathanhez is betörtek, ám mikor semmit sem találtak, futni hagyták... - Nálad voltak a levelek? - kérdezte Caine. - Vagy Harrynél? - Az Emeraldon rejtettük el mindet - felelte Jade. - Látnom kell őket - jelentette ki Caine ellentmondást nem tűrő hangon. - Most azonnal! Hol horgonyoztatok le? Valakit el kell küldeni... - Semmi szükség rá, hogy idehozasd őket. Kívülről tudom mindet - vágott a szavába Jade. - Szóról szóra - tette hozzá Colin. - Pogány első olvasásra megjegyez mindent. Caine különösnek találta a lány képességét, de véleményét megtartotta magának, Jade legnagyobb megkönnyebbülésére. - Pogány, idézd az első levelet! - mondta Nathan. - Ha még egyszer Pogánynak szólítod a húgodat, esküszöm, hogy szétverem a fejedet! Nathan felpattant a helyéről, s egy hosszú percig nézett farkasszemet Caine-nel. Aztán lassan visszaült a pamlagra. - Hát jó - sóhajtott. - Jade-nek fogom hívni, de csak azért, nehogy illetéktelenek is tudomást szerezzenek kilétéről. - Fikarcnyit sem érdekelnek az érveid! - mordult fel Caine.

Julie Garwood

Az őrangyal

- A pokolba, Colin, kezdem elveszteni a türelmemet. A bátyád egy felfuvalkodott úri csirkefogó, de esküszöm, jó modorra tanítom, amint tisztáztuk ezt az ügyet. Ezúttal Caine pattant fel karosszékéből, s olyan fenyegetően nézett Nathanre, hogy Jade biztos volt benne, pillanatokon belül elszabadul a pokol. Felállt, s idézni kezdte az első levelet. Ahogy arra számított, Caine azonnal visszaült a helyére. A szobában minden szempár rászegeződött. Bő félóra telt el, mire a lány az utolsó levéllel is végzett. Nehéz csend telepedett a szalonra. Szemmel láthatóan mindenki a hallottakon töprengett. Colin szólalt meg elsőnek. - Köszönjük, Jade - mondta, s hangja tele volt rajongással. - Nos, az első levelet Thorton-nak címezték... Nathan és Jade apjának és egy William nevű férfi írta alá. - Ekkor még nem kapták meg a fedőnevüket - jegyezte meg Jade. - Igen - helyeselt Colin. - Thorton csak ezután kezdi használni a Róka nevet, William pedig ezentúl mint Herceg szerepel az irományokban. Sajnos azonban, Jég kilétét még nem sikerült felfednünk, bár van néhány... - Ezt majd később megbeszéljük - szakította félbe Nathan. Colin bólintott. - Nos, elmentem Willburnhöz, s mindent elmondtam neki a levelekről. Nathannel együtt úgy gondoltuk, benne megbízhatunk. Végül is, ő volt a felettesünk, és számtalanszor kihúzott már bennünket a pácból. A mai napig nem tudom elhinni, hogy részt vett az összeesküvésben. - Túlságosan naiv vagy - motyogta Nathan. - Willburn is a Törvényszéknek dolgozott. - Bizonyítsd be! - vágott vissza Colin. - Akkor majd elhiszem. Nathan rosszallón rázta meg a fejét, aztán Caine-hez fordult, - Néhány nap múlva új megbízást kaptunk. DélAngliába kellett utaznunk, hogy az egyik kikötőben találkozzunk két besúgóval. Persze, csapda volt az egész. Mire észbe kaptunk, összekötöztek, és a tengerbe hajítottak minket. - Remélem Colin, nem akarod részletezni mi történt - szólt idegesen Jade. - Semmi szükség rá... - Colin, rajtad a sor - sóhajtott Nathan. Sem ő, sem Colin nem vették észre a lány hangjában reszkető félelmet. Egyedül

Julie Garwood

Az őrangyal

Caine hallotta meg rémületét, s mikor ránézett, sejtelme bizonyosságot nyert: Jade egész testében remegett, s arca fehér lett, mint a fal. Valamitől félt. Talán olyasmit látott, ami megrémítette - gondolta a férfi. - Engem dobtak először a vízbe - mondta Colin, kizökkentve fivérét töprengéséből. - Előtte tőrrel felhasogatták mindkét lábamat. Nathan azonnal rájött, mire készülnek, hál' istennek, én azt hittem, futni hagynak bennünket. Colin arca egészen elszürkült. Nathan vonásai megkeményedtek. - Az Alacsonypart ott volt a közelben, így meglátogattuk Jade-et és Harryt. Ha jól emlékszem, egy hetet töltöttünk együtt. Colin persze akkor nem tudta még, hogy a húgom Pogány, és fülig beleszeretett - folytatta Nathan. - Ó, igen - sóhajtott Colin, aztán Jade-re kacsintott. - Azóta is elepedek egyetlen pillantásáért. A lány a haja tövéig elvörösödött. - Lehetetlen alak vagy! - Colint le se lehetett vakarni Jade-ről - nevetett Nathan. Mikor végre rádöbbent, hogy a húgom nem viszonozza érzelmeit, úgy elkeseredett, hogy le kellett itatnom. - Aznap éjjel két másik hölgybe is beleszerettem - jegyez meg Colin. - Azok a hölgyek egyáltalán nem voltak hölgyek sóhajtott Jade. - Nem hát - helyeselt Nathan. - Colin, hogy a pokolba emlékszel rájuk? Merev részeg voltál, ember! Colin felnevetett. - Mindenre emlékszem, és biztos vagyok benne, a szóban forgó két hölgy sem felejtette el azt az éjszakát. Caine türelmesen hallgatta a két férfi évődését. Tudta jól, humor nélkül képtelenek lennének újra átélni - még ha gondolatban is - mindazt a szörnyűséget, melyen keresztülmentek. Jade-nek azonban hamar elfogyott a türelme. - Mikor Nathan és Colin elment, hogy találkozzanak az állítólagos informátorokkal, Tommyval együtt a nyomukba eredtünk. Kíváncsi voltam, s be kell vallanom, szörnyű balsejtelem gyötört. - Ki az a Tommy? - kérdezte Caine.

Julie Garwood

Az őrangyal

Jade felugrott a székéből, és átviharzott a szobán. - Hozok egy kis frissítőt. - mondta, és becsapta maga mögött az ajtót. Nathan kiáltásra nyitotta száját, de Colin megfogta a barátja kezét, és a szemébe nézett. - Még mindig fáj neki az emlék - suttogta. Nathan bólintott. - Hogy a pokolba ne fájna! - csattant fel Caine. - Istenem, ez a szegény lány végignézte, ahogy benneteket... - Semmit nem látott - suttogta Nathan. - Colin már említette, hogy abban a pillanatban rájöttem, mire készülnek a gazemberek, amikor megvágták Colin lábát. Engem is megpróbáltak megsebesíteni, de sikerült kiszabadítani magam. Elmenekülni azonban már nem tudtam. Végül aztán lőtt sebbel követtem fivéredet a vízbe. - Csak azért sebesítettek meg minket, hogy odacsaljuk a cápákat. A kikötő amúgy is hemzsegett az emberevő fenevadaktól. A friss vér pedig úgy vonzotta őket, mint dög a legyeket. Colin látta, hogy fivére türelme végéhez közeledik. - Bocsáss meg, Caine, de meg kell értened, nem könnyű, felidézni a szörnyűségeket. - A nap épphogy csak lenyugodott - kezdte Nathan. - Mégis látni lehetett az uszonyokat - vágott közbe Colin. Caine előredőlt székében. Jade jutott eszébe. A rémálmai. A lány cápákról álmodott. Caine szíve egyre vadabbul tombolt mellkasában, mikor belegondolt abba, milyen iszonyatos rémületet kellett Jade-nek átélnie. - Pogány azonnal elküldte Tommyt csónakért, aztán egy szál tőrrel a kezében a tengerbe vetette magát, hogy kimentsen bennünket. Gyilkosaink szerencsére úgy gondolták, hogy elvégezték a dolgukat, s elmentek. Pogány... akarom mondani, Jade, engem mentett ki elsőként. Talán mert én voltam közelebb. Mindegy. Szóval a csónakhoz úszott velem, s már majdnem kint voltam a vízből, mikor elkapott egy cápa, s jókora darabot kimart a lábamból. Tommy húzott be a csónakba, de elveszítette az egyensúlyát, és a vér ízétől megvadult bestiák közé zuhant. Percek alatt széttépték a fenevadak. Colin elhallgatott. Nathan vette fel a történet fonalát.

Julie Garwood

Az őrangyal

- A mai napig nem értem, miért, de engem elkerültek a cápák. Talán mert mindannyian szegény Tommyra vetették magukat. Jade engem is felhúzott a csónakba. - Megpróbáltam segíteni neki - suttogta Colin. - De elájultam. Az Emerald fedélzetén tértem magamhoz ismét. Egy meglehetősen rémisztő külsejű alak próbált rábírni arra, hogy sakkozzam vele. Isten a tanúm, azt sem tudtam élek-e még vagy meghaltam, a pokolban vagy a mennyországban vagyok. Aztán észrevettem Nathant. Ott aludt mellettem, egy függőágyon, és szokása szerint úgy horkolt, hogy az egész hajó visszhangzott tőle. És ott volt a húga is. Mikor megláttam, hirtelen eszembe jutott minden. Úgy tűnt, mintha a borzalmak csak néhány perccel azelőtt történtek volna, de aztán megtudtam, hogy hosszú ideig feküdtem eszméletlenül Caine hátradőlt, és nagyot sóhajtott: - Mikor a vízbe vetette magát... Jade tudta, hogy cápák vannak a közelben? - Igen - suttogta Nathan. - Tudta. - Istenem, micsoda bátorság kellett... - Soha nem fog beszélni róla - szólt közbe Colin. - Mindig erről álmodik. - Tessék? - kérdezte Nathan. - A húgodat szörnyű rémálmok gyötrik - magyarázta Caine. Jade bátyja bólintott. - Matthew és Jimbó természetesen a gyilkosok után akartak eredni rögvest, mikor megtudták, mi történt - mondta Colin. - Jade nem engedte őket. Persze, jó oka volt rá. Azt akarta, hogy a gazemberek halálhírünket vigyék megbízójuknak. Jade úgy érezte, csak így maradhatunk biztonságban. Azt hiszem, helyesen döntött. Nathan és jómagam szívesen halottak maradunk még egy darabig. Legalábbis míg ki nem derítjük, ki áll az árulás mögött. - A pokolba is, Caine, a saját kormányunk akart minket eltenni láb alól - morogta Nathan. - Tévedés - felelte Caine. - A kormánynak arról sem volt tudomása, hogy neki dolgoztok. Jelentkeztetek-e valaha is Richardsnál vagy valamelyik felettesénél? Kaptatok-e hivatalos visszajelzést arról... - Gyerünk, Caine, bökd már ki, mit akarsz - szakította félbe türelmetlenül Colin. - Hát jó - sóhajtott Caine. - Ti ketten a Törvényszék ügynökei voltatok.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Tudtam, hogy ezt fogod mondani - suttogta Colin. - Ez nem lehet igaz! - ellenkezett Nathan. - Míg meg nem érkezett a halálotokról szóló jelentés, még Richards sem tudta, hogy a munkatársai vagytok, Nathan. Most folytat nyomozást, ez ügyben. - Akkor nem lesz hosszú életű - jegyezte meg Nathan. - A fenébe is, tudom, hogy hibát követtem el - motyogta Nathan. - Majdnem megöltelek téged is, Colin. Nem lett volna szabad belekeveredned az ügybe. Colin megrázta a fejét. - Társak vagyunk, vagy nem? - A bátyjához fordult ismét. - Ez a Richards megbízható? - Az életemet is rábíznám. A leveleket mihamarabb el kell juttatni hozzá. - Készíthetnénk másolatokat - tanácsolta Nathan. - Így az eredeti példányok biztonságban maradhatnának. Az Emeraldot senki sem találja meg. - Mondd csak Caine, ugye tudod már, miért kerültél te is halálos veszedelembe? - kérdezte Colin. Caine bólintott. - Igen. Mindenki tudta, hogy hajtóvadászatot indítottam Pogány ellen. A Törvényszék nem kockáztathatta meg, hogy esetleg elkapom a kalózt, és megtudom a teljes igazságot. - Még nem múlt el a veszély, Caine - figyelmeztette Colin. - De már nem tart sokáig - felelte Caine. - Van egy tervem. Colin Nathanre vigyorgott. - Ugye megmondtam, hogy ő majd kitalál valamit? kérdezte leplezetlen megkönnyebbüléssel a hangjában. Jade lépett a szalonba. Arca sokkal nyugodtabbnak, szinte békésnek tűnt. Nem nézett Caine-re - a férfi azonnal észrevette mégcsak rá sem pillantott, ahogy a székéhez sétált a kandalló elé, s leült. - Sterns előkészíttet két vendégszobát számotokra mondta Colinnak. - Amint kész lesz, azonnal fel kell menned a szobádba, s le kell pihenned. - Muszáj itt maradnunk? - kérdezte Nathan, s oldalba bökte barátját. - Vidéki házam eldugott helyen fekszik. Épp a legutóbbi megbízásunk előtt fejeztem be a teljes felújítását tette hozzá, s Caine-re pillantott. - Kényelmesen meglennénk ott mindannyian. Colin elmosolyodott. - Annyit meséltél a palotádról, hogy ismerem már minden zegét-zugát!

Julie Garwood

Az őrangyal

- Nos, akkor egyet kell értened velem abban, hogy az én házam a legcsodálatosabb egész Angliában... Jade, miért rázod a fejed? Szerinted nem pazar a házam? A lány mosolyogni próbált. - De igen, Nathan, a házad valóban pazar volt. Nathan belesápadt a rémületbe. - Azt mondtad, volt? - Attól tartok, rossz hírt kell közölnöm veled, Nathan. A férfi előrehajolt, s nadrágjába törölte izzadt tenyerét. - Mennyire rossz a hír? - kérdezte. - Nos, volt az a tűz... - Tűz? - A férfi hangja leginkább fuldoklásnak hatott. - Elég nagy tűz volt, Nathan - mondta Jade együtt érzőn. Nathan becsukta a szemét. - Milyen nagy? - A házad porig égett. Nathan a tenyerébe temette arcát, ujjai közül a legdurvább káromkodás foszlányai szűrődtek elő. Mikor újra felnézett, szemében gyilkos indulat lángolt. Caine - bár ezen maga is csodálkozott - mélységes sajnálatot érzett a férfi iránt. Nathan végül nagy levegőt vett, és barátjához fordult. - Most fejeztem be a legutolsó istenverte szobát. - Így igaz - szólt Jade vigasztalón. - A legeslegutolsót. Caine lehunyta a szemét. - Jade, én... én azt hittem, ez hazugság. - Mi volt hazugság? - kérdezte Colin. - Nem hazudtam mindig - mondta Jade. - Pontosan mikor nem hazudtál? - kérdezte Caine. - Nem szükséges ilyen hangnemben beszélned velem felelte a lány. - Egyedül az volt hazugság, hogy szemtanúja voltam egy gyilkosságnak - tette hozzá. - Nem jutott jobb eszembe. Nos, ez minden. Ha eszembe jutna bármi más, szólni fogok, rendben van? Légy szíves, ne nézz rám ilyen vádlón! - Abbahagynátok végre a veszekedést? - szólt Nathan. Jade, mondd el, hogyan gyulladt ki a házam. Gondatlanságból, vagy... - Szándékos gyújtogatás volt - mondta Jade. - Bárki is tette, jól tudta, mit csinál. Nagyon alapos munkát végzett. Még a borospince is kiégett. - Ó, nem! A borospince is? - kiáltotta Nathan.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Azt hiszem, a leveleket akarták megsemmisíteni jegyezte meg Jade. - Valószínűleg nem találták meg őket, mikor feltúrták a házat, és... - Betörtek a házamba? - kérdezte Nathan. - Mikor? - Egy nappal azelőtt, hogy felgyújtották volna - felelte a lány. - Ó, most jutott eszembe! - fordult Caine-hez.- Az sem igaz, hogy leestem a lépcsőn. Igen, én... Nathan bosszúsan felsóhajtott. - Mihelyt végeztünk ezzel az üggyel, újra felépítem a házat - mondta. - No és mi a helyzet az istállóval? Az is leégett? - Nem, az istálló hál' istennek megmenekült, Nathan. Caine le nem vette szemét a lányról. Tudta jól, a rossz híreknek még nincs vége. - Sajnálom, ami a házaddal történt - mondta Colin. - Igen - felelte Nathan. - De az istállónak nem esett baja Colin, látnod kellene a lovaimat. Különösen az egyiket, egy csodálatos arab telivért. Egy vagyont fizettem érte, de mond hatom, megéri a pénzét. Villámnak neveztem el. - Villámnak? - kérdezte Colin, s elnevette magát. Lefogadom, hogy Harry keze van a dologban. - Igen - ismerte be Nathan. Ő javasolta ezt a nevet. De roppant találó, azt meg kell hagyni. Az a paripa! Úgy nyargal, mint a szélvész, és senkit nem tűr meg a hátán, csak engem és Jade-et. Majd meglátod, milyen... - A férfi elhallgatott, mikor észrevette húga baljós arckifejezését. - Mi az, Jade? Szerinted Villám nem fut olyan sebesen, mint a szélvész? - De igen, Nathan. Villám még annál is sebesebben nyargalt. Colin biztos volt benne, barátja rögtön elsírja magát. - Azt mondtad, nyargalt? - kérdezte nyöszörögve Nathan. - Attól tartok, van még egy rossz hírem számodra - kezdte Jade. - Történt ez a szörnyű baleset, és a lovadat, nos, Villámot lelőtték. Caine-nek leesett az álla döbbenetében. - Azt akarod mondani, hogy ez is igaz? Jade bólintott. - A pokolba! - kiáltotta Nathan. - Ki lőtte le Villámot? A lány Caine-re nézett. - Megmondtam előre, hogy csalódott lesz - motyogta.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Nem az én hibám - csattant fel Caine. - Ne nézz rám ilyen vádlón! - Caine lőtte le? - üvöltött fel Nathan. - Nem - nyugtatta fivérét Jade. - Mikor Villámot megölték, még nem is ismertem Caine-t. Nathan hátrahanyatlott, és lehunyta a szemét. – Ezeknek semmi sem szent? - motyogta maga elé összetörten. - Legalábbis Villám nem volt az - szólt Caine hűvösen. Nathan kinyitotta a szemét, és Caine-re nézett. - A fenébe is! Ő volt a legcsodálatosabb paripa az egész megyében. - Biztos vagyok benne - felelte Caine, aztán visszafordult Jade-hez. - Ha tényleg igaz, amit mondtál, ez azt jelenti, hogy... - Kérlek, ne sértegess! - csattant fel a lány. - Jade mindig igazat mond - védte húgát Nathan. - Valóban? - mordult fel Caine. - Erről az oldaláról még nem sikerült megismernem. Találkozásunk óta egyebet sem tesz, mint hazudik. Igazam van, édes? Jade mélyen hallgatott. - Nos, kedvesem, miért nem hozakodsz elő a többi rossz hírrel? `- A többivel? - kérdezte Nathan. - Istenem, mi jöhet még? - Emlékszel még a hintódra? - rebegte Jade. - Na nem! A hintóm is? - kiáltott Nathan, s éktelen káromkodásba kezdett. A lány Colinhoz fordult: - Látnod kellett volna azt a kocsit. Elragadó volt. A belseje tágas, kényelmes. Nathan a legfinomabb bőrrel vonatta be az üléseket. Colin nagyot nyelt: - Már ez sincs meg, ugye? Jade megrázta a fejét: - Valaki felgyújtotta. - Ugyan miért akarna bárki is tönkretenni egy ilyen kiváló járművet? - kérdezte Nathan dühösen. Caine válaszolt Jade helyett. - Nos, a húgod megfeledkezett egy apró részletről mondta. - Arról, hogy történetesen ő is hintóban ült, mikor felgyújtották. Colin kis híján felugrott a pamlagról. - Úristen, Jade! Mi történt? - Fivéred már elmondta - felelte a lány.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Nem, nem. Azt szeretném, ha részletesen elmondanád, hogyan történt - sürgette Colin. - Egek! Meg is halhattál volna. - Nos, a gazembereknek pontosan ez volt a céljuk - mondta Jade haragosan. - Meg akartak ölni. Miután leégett a házad, azonnal hintóba ültem, és Londonba indultam. Utánad, Nathan... - Hányan tartottak veled? - kérdezte Caine. - Hudson két embert rendelt mellém - felelte a lány. Caine megrázta a fejét. - Akkor még csak két hete voltál Angliában - mondta. - Nos, igazából már hosszabb ideje ott voltam – vonta össze szemöldökét Jade. - Mióta? - Két hónappal azelőtt érkeztem - ismerte be a lány. Muszáj volt hazudnom. - Nyugodtan elmondhattad volna az igazat - csattant fel Caine dühösen. - Valóban? - kérdezte Jade, s szeme villámokat szórt. - És hittél volna nekem, ha elmondom, hogy én vagyok Pogány, és épp akkor raboltam el Winters, és... Semmi értelme nem lett volna. Meg sem hallgattál volna. - Várjunk csak egy percet! - vágott közbe Nathan. - Ki az, a Hudson? - Az új komornyikod. Lady Briars fogadta fel számodra. Nathan bólintott. - Mi történt azután, hogy elindultál? - kérdezte. - Már London határában jártunk, mikor megtámadtak bennünket. Az utat vastag faágakkal torlaszolták el. A hintó megállt, s én kihajoltam az ablakon, hogy megnézzem, mi történt. Ekkor ütöttek le. Valamelyik gazember a halántékomra vágott. Azt hittere, ott pusztulok. Elájultam, be kell ismernem. - Caine-re pillantott. - Pedig nem szokásom elájulni. - Jade, térj a tárgyra - figyelmeztette Caine. Jade bosszúsan sóhajtott, aztán újra fivérére nézett. - A hintó belsejét cafatokra hasogatták. Ekkor éreztem meg a füstszagot, és megpróbáltam kiszállni. - Gondolod, hogy a leveleket keresték? - kérdezte Colin. - Szóval kinyitottad az ajtót, és kiszálltál... - vágott közbe Nathan, s árgus szemmel figyelte húgát. - Igen és nem - felelte Jade. - Igen, Colin, biztos vagyok benne, hogy a levelek után kutattak, és nem, Nathan, nem

Julie Garwood

Az őrangyal

nyitottam ki az ajtót. A hintó mindkét oldalát lezárták. Az ablakon másztam ki. Hál' istennek a keret nem volt olyan masszív, mint hitted. Sőt, meg kell mondanom, az a kocsi nem ért annyit, amennyit ráköltöttél… - Jade! - Ne merészelj üvöltözni velem, Caine! - vágott vissza a lány. - Szerencse, hogy meg tudtad őrizni a lélekjelenléted sóhajtott Colin. - Borzasztóan féltem - suttogta Jade, s Caine felé fordult. Ezen nincs semmi szégyellnivaló. Caine bólintott. Volt egy olyan érzése, hogy a lány veszekedést próbál provokálni. - A félelem természetes dolog mondta végül. - Nos, azt hiszem, most már tudom, miért vannak horzsolások a válladón. Biztosan akkor sebesítetted meg magad, mikor kimásztál az ablakon - jegyezte meg. - Honnan a fenéből tudod, hogy horzsolások vannak a vállán? - üvöltötte Nathan. - Láttam. A két szememmel. Nathan Caine torkának esett volna, ha Colin meg nem állítja. - Később, barátom - mondta. - Később majd mindent megbeszélhetsz Caine-nel. S ne feledd, hogy egy darabig az ő vendége leszel. - Csak veszélybe sodornál mindenkit, Nathan, ha elmennél - jegyezte meg Jade. - Együtt kell maradnunk - tette hozzá Colin. Nathan vonakodva bár, de beleegyezőn bólintott. - Caine - szólt Colin. - Mikor hajtóvadászatot indítottál Pogány ellen, halálos veszedelembe sodortad magad. A Törvényszék emberei nem kockáztathatták meg, hogy találkozz a kalózzal. - Igen, fennállt a veszélye, hogy Pogány esetleg meggyőz arról, nem ő ölte meg a fivéredet. - Ezért küldtétek hozzám Jade-et - vetette közbe Caine. Nathan megrázta a fejét. - Nem küldtük. Az ő ötlete volt. - Hogyan fogjuk a vérebeket távol tartani tőled? - kérdezte Colin. - Míg vadásznak rád, nem segíthetsz nekünk a nyomozásban. - Nagyot sóhajtott. - A pokolba is, hogyan fogjuk megtalálni a gazembereket ebben a zűrzavarban? Nincs semmi nyom, melyen elindulhatnánk.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Tévedsz, Colin - mondta Caine. - Valamit azért csak tudunk! Például azt, hogy Hammond, a Törvényszék főnöke, valóban a kormány embere. Ő szervezte be Jeget, Rókát és Herceget. Közülük egy már biztosan nem él, igaz? Nos, az életben maradt két másik tag közül az egyik Willburn főnöke. Willburn minden bizonnyal kettős életet é1. Valószínűleg a kormánynak és a Törvényszéknek is dolgozik. - Honnan veszed? - kérdezte Nathan. - A halálotokról szóló jelentésben Willburn - a haza javára végzett munkátokra hivatkozva - kérelmezi a hősi halottá nyilvánításotokat. Felsorol egy csomó hőstettet, melyet ti vittetek véghez anélkül, hogy bármilyen kézzelfogható adatot. közölne. Nyilvánvaló, hogy Willburn magát próbálta menteni. Egyébiránt mindketten megkaptátok a hősi érdemérmet. - Mire volt jó ez a sok hűhó? - kérdezte Colin. - Ne feledd, Colin, hogy apánk herceg - felelte Caine. - S magas rangú politikus. Ha Willburn egyszerűen csak eltűntnek nyilvánít, apa az egész Hadügyminisztériumot mozgósította volna a felkutatásodra, s akkor nagyon könnyen kiderült volna az igazság. - És mi van Nathannel? - kérdezte Colin. - Az apja már halott, s rajta kívül egyetlen gróf sincs a családban. Kinek a gyanakvását akarták elaltatni a kitüntetéssel? Talán Jade-től tartottak? Caine megrázta a fejét. - Megfeledkezel Nathan többi címéről - mondta fivérének. - Például arról, hogy ő St. James grófja is. A Törvényszéknek mindent számításba kellett vennie, még a St. James-ieket is. - Róluk valóban megfeledkeztem! - jelentette ki Colin, s barátjára vigyorgott. - St. James-i rokonaidról nem sokat beszéltél, Nathan. - Te beszéltél volna? - kérdezte Nathan bosszúsan. Colin felnevetett. - Elég a komolytalanságból! - csattant fel Jade bosszúsan. Különben, biztos vagyok benne, a St. James-iek kedves, tisztességes emberek. Nem igaz, Nathan? Már Nathan is nevetett. - Egy disznó szemében, talán - felelte. Jade szigorú pillantást vetett fivérére, aztán ismét Caine felé fordította tekintetét. - Részt vettél Colin és Nathan

Julie Garwood

Az őrangyal

kitüntetési ceremóniáján? - kérdezte. - Ugye, csodálatos volt? Millió virág, hatalmas tömeg... - Nem mentem el - vágott a szavába Caine. - Szégyelld magad - korholta a lány. - Nem voltál ott saját testvéred... - Jade, értsd meg, dühös voltam - szakította félbe ismét Caine. - Nem akartam dicshimnuszokat hallgatni, vagy kitüntetést átvenni Colin nevében. Én csak egyet akartam... - Bosszút - szólt Colin. - Mint amikor a Bradley fivérek után mentél. Colin barátjához fordult, s belefogott, hogy elmesélje neki a szóban forgó esetet, de Jade csendre intette. - Jó lenne, ha visszatérnénk eredeti témánkhoz - mondta türelmetlenül. - Caine, nincs valami ötleted? A férfi bólintott. - Van egy tervem, mellyel távol tarthatom magamtól a sakálokat. Érdemes lenne megpróbálni, de van egy kis bökkenő. Jade. - Mi van Jade-del? - kérdezte Colin. - Veszélyben van. Én vagyok az egyik célpont, az igaz. Számításba kell vennünk azt is, hogy úgy hiszik, nem hagyok fel Pogány üldözésével. - Jade-nek ehhez semmi köze - jegyezte meg Caine. Rajtunk kívül senki nem tudja, hogy ő Pogány. Caine felsóhajtott. - Kezdjük elölről. Nyilvánvaló, hogy a Törvényszék másik két tagja tudta, Róka megőrizte a leveleket. Mivel nem tudták, pontosan hol vannak az iratok, azt tették, ami az adott körülmények között a legkézenfekvőbbnek tűnt: utasították emberüket, Willburnt, hogy szervezze be Nathant. Így szemmel tarthatták Róka fiát. Nathan-re pillantott, aztán így folytatta: - Ha nem tévedek, többször is felforgatták oxfordi lakásodat. Nathan bólintott. - Meg akartak bizonyosodni afelől, hogy nálad vannak a levelek. Jó ideig ugyanis te voltál az egyetlen lehetséges jelöltjük. A húgod még gyerek volt, és Harry különben is magával vitte. Isteni szerencse, hogy a vén tekergőt kihagyták a számításból. Valószínűleg meg sem fordult a fejükben, hogy Róka esetleg neki adta át a terhelő bizonyítékokat. Egyébiránt nem is tudtak Róka és Harry barátságáról.

Julie Garwood

Az őrangyal

Jade úgy érezte, mázsás kő esett le szívéről. Caine annyira logikusan következtetett, hogy biztos volt benne, ha más nem, ő megold majd minden problémát. - És? - kérdezte Nathan türelmetlenül. - Vártak - felelte Caine. - Tudták jól, a levelek előbb-utóbb felbukkannak. És pontosan ez történt. Harry odaadta az irományokat Jade-nek. Ő megmutatta Nathannek, Nathan pedig elmondta neked, Colin. - Ezt mindannyian tudjuk - csattant fel Nathan. - Fogd be a szád, Nathan! - suttogta Jade. - Ne szakítsd félbe Caine-t. - Mikor Colin beszélt Willburnnek a levelekről, a gazember azonnal értesítette a Törvényszéket, amely... - Halálra ítélt bennünket - fejezte be fivére mondatát Colin. - Most már belátom, nem lett volna szabad Willburnben megbíznom. - Nem bizony. - A leveleket azonban még mindig nem sikerült megtalálniuk - jegyezte meg Nathan. Caine bólintott. - Erről van szó. Colin kiegyenesítette derekát. - S most, hogy úgy hiszik, halottak vagyunk, egyetlen ember jöhet számításba, aki magánál tartja a bizonyítékokat - rebegte, s Jade-re nézett. Tudják, hogy a levelek nálad vannak. - Mégsem biztosak benne - felelte a lány. – Különben megöltek volna. Ezért kutatták át a házadat, Nathan, mielőtt felgyújtották volna, ezért hasogatták szét a hintódat... - Jade, nem maradt több lehetséges rejtekhely - vetette közbe Nathan. - Egyetlen út áll nyitva előttük. - Megpróbálják majd elkapni Jade-et - mondta vészjóslóan Colin. - Igen - helyeselt Nathan. - Senkit nem engedek a közelébe - jelentette ki Caine. - De nem vagyok meggyőződve arról, hogy kizárólag Jade-nél fogják keresni a leveleket. Hisz halálotok előtt bárhova elrejthette bármelyikőtök. Persze, bizonyára a puszta gondolat is megőrjíti őket, hogy ismét várniuk kell a felbukkanásukra. Egyre elszántabbak lesznek, erre számítanunk kell. - Nos, mit teszünk? - kérdezte Colin.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Kezdjük a legfontosabbal - mondta Caine. Megfordult, s Jade szemébe nézett. - Emlékszel, mire leértél az első éjszakán, ott a fogadóban? A lány bólintott. - Arra kértelek, hogy ölj meg. - Micsoda? - kérdezte üvöltve Nathan. - Arra kért, hogy öljem meg - mondta Caine anélkül, hogy levette volna a szemét a lányról. - Visszautasította a kérésemet - magyarázta Jade. - Persze tudtam, hogy így lesz. De mi köze ennek a tervedhez? Caine elmosolyodott. - Pofonegyszerű. Nos, szerelmem, meggondoltam magam. Úgy döntöttem, hogy teljesítem a kívánságodat.

Julie Garwood

Az őrangyal

Tizenharmadik fejezet - Pogánynak meg kell halnia! - mondta Caine ünnepélyes komolysággal az arcán. - Ez az egyetlen megoldás. Nathan bólintott. Jade rögvest talpra szökkent. - Nem akarok meghalni! kiáltotta. - Erről, szó sem lehet, Caine. - Nézd, Jade... - kezdte Nathan. - Fivérem csupán a kalózra gondol - magyarázta Colin. Nem téged akar megölni, szerelmem. A lány gyilkos pillantást lövellt Colin felé. - Tudom, miről beszél - csattant fel. - Mégsem vagyok, hajlandó beleegyezni. Van fogalmad róla, mennyi erőfeszítésembe került, míg hírnevet szereztem magamnak? Hosszú évek kemény munkája... - Elhallgatott. Rádöbbent, hogy senki nem figyel rá. Leült, és Caine-re nézett. - Ha nem indítasz hajtóvadászatot Pogány ellen, most nem lenne szükség erre az őrültségre. - Jade, nincs más lehetőség - vonta meg a vállát Nathan. Ha Pogány meghal, Caine-nek fel kell hagynia az üldözéssel, nemde? Ne feledd, a Törvényszék úgy tudja, Caine egyesegyedül Pogányt hibáztatja fivére haláláért. A lány bólintott. - Ha Pogány halott, a Törvényszék nem vadászik többé Caine-re, Nathannek felragyogott az arca. - Ezzel a tervvel két legyet üthetünk egy csapásra jegyezte meg, és sokatmondó pillantást vetett húgára. Caine bólintott. - Nos, Jade, muszáj lesz változtatnod az életviteleden. Pogány halála után nem fogsz tudni... - Ez a munkám! - kiáltott fel a lány. - Ehhez értek a legjobban. - Caine behunyta a szemét. - Pontosan mihez értesz? Nathan válaszolt húga helyett. - Harry volt az, aki kalózkodott - mondta. - Jade is ott volt a fedélzeten, de Harry végezte a munkát. Húgom szárazföldi támadásokat irányította, s nekem elhiheted Caine, szakértelemmel. Jade rendkívül tehetséges. Nincs az a páncélszekrény, az a zár, melyet ne tudna kinyitni. - Vagyis Jade egy ügyes kis tolvaj, semmi több - mordul fel Caine, s fenyegető pillantást vetett a lányra.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Nem érdekel, mit gondolsz rólam, Caine - vágott vissza, Jade. - A színjátéknak vége. Soha nem látsz többé, így igazán nem számít... Hirtelen mély hangú üvöltés hangzott fel, s rögtön utána, éles női sikoly hallatszott az ebédlőből. Jade azonnal tudta, hogy Harry bácsi udvarolni próbál valamelyik szolgálónak. - Bocsássatok meg egy pillanatra - mondta, felállt és kisietett a szalonból. Amint becsukódott mögötte az ajtó, Caine Nathanhez fordult. - Rá fog jönni - suttogta. - Remélhetőleg addigra színre visszük Pogány halálát, s akkor már túl késő lesz. Colin bólintott. - Igen, előbb-utóbb rá fog döbbenni, Pogány halálának nincs jelentősége. A Törvényszék tudja, hogy Jade itt van, a házadban. Mindketten veszélyben vagytok. Be kell vallanom, csodálkozom Jade-en. Rendszerint sokkal gyorsabb a felfogása - tette hozzá. - Mit gondolsz, mikor fog rájönni a turpisságra? - Már rájött, Colin - válaszolta Nathan. - Nem láttad a szemében a megkönnyebbülést? Valahol a szíve mélyén, azt hiszem, túl akar lenni az egészen. - Miért, ti nem? - kérdezte Caine. - Hogyan is lennétek képesek még egyszer tengerre szállni azok után, ami történt. Úgy hiszem, Jade most nem tud józanul gondolkodni. Azt hiszi, folytatnia kell a... munkáját - suttogta. - Bizonyítani akar. De most nem számít, mik a szándékai. Valakinek meg kell állítania. - S ez a valaki te leszel, Caine. Igazam van? - kérdezte Colin. - Tökéletesen. Jade lépett a szalonba. Nathan összevonta a szemöldökét. Nem hiszem, Jade, hogy jó ötlet máris elmennetek Jimbó-val és Matthew-val. Legalább addig várj, míg... - Míg le nem leplezitek a Törvényszéket? - kérdezte a lány hitetlenül. - Nem maradhatok itt, azok után... Caine tekintete torkára forrasztotta tiltakozó szavait. Jade a férfi székéhez sétált, megállt mellette, és kezét karba fonta. - Mi lesz Harryvel? - kérdezte Caine Nathant. – Nem lesz vele baj?

Julie Garwood

Az őrangyal

- Miért lenne? - ásított Colin. - Visszavonult a kalózkodástól. Bizonyára te is észrevetted, hogy jó ideje egyetlen Hajót sem fosztottak ki a környéken. - Igen, észrevettem - felelte Caine. - De nem hiszem, hogy képes lesz ölbe tett kézzel végignézni hajója pusztulását. - Nem! - sikított Jade. Le kellett ülnie. A székéhez lépett és összerogyott. - Az Emerald Jade otthona - magyarázta Nathan együttérzőn. Talán ha találnánk egy olyan hajót, mint az Emerald, az igazit megkímélhetnénk a pusztító lángoktól. Caine bólintott. - Ha Harry gondoskodik a hajó másáról, nem bánom. Szemtanúk is kellenek, akik végignézik az Emerald elsüllyedését, és akik tanúsítják, hogy Pogány meghalt. - Harry segíteni fog, a nyakamat teszem rá - mondta Nathan. - Feltéve, ha valaki részletesen elmagyaráz neki mindent. - Jó. Megyek és beszélek vele - válaszolt Caine. Nathan felállt, és Colin elé lépett. - Ideje lepihenned, barátom - jelentette ki, s mielőtt, Colin bármit is tehetett volna, felkapta a karjába. Megtántorodott a nehéz súly alatt, de aztán felegyenesedett, és az ajtó felé indult. Colin azonnal tiltakozni kezdett. - Az isten szerelmére, Nathan, tegyél le. Nem vagyok én magatehetetlen! - Maradj nyugton! - felelte Nathan. Jade némán figyelte, ahogy a két jó barát eltűnik az ajtóban. - Nathan sokat törődik a fivéreddel, Caine. Caine a lány szemébe nézett: - Mint ahogy te is - felelte. Jade tudomást sem vett a dicséretről. - A fivérem nagyon rendes ember. Persze, legtöbbször megpróbálja palástolni gyengédségét. A hátán korbácsütések nyomát viseli. Való igaz, sokat volt távol tőlem, de nem csupán az iskola miatt. Senki nem tudja, hol járt, mit csinált a hosszú évek során. Annyi bizonyos, hogy sokat szenvedett, állítólag egy asszony miatt, akit szeretett. Az a nő becsapta és elárulta. Talán ezért annyira hideg és cinikus. Colin az egyetlen, aki képes volt a közelébe férkőzni azzal, hogy feltétel nélkül nyújtotta barátságát. Nathan nagyon kevés emberben bízik, de Colin ezen kevés kivételek egyike. - No és te? Benned megbízik? A kérdés szemmel láthatóan zavarba hozta Jade-et.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Ó, igen, persze - felelte sietve. Sehogyan sem értette, miért néz rá a férfi olyan gyengéden. - Colin képtelen lett volna saját erejéből felmenni a lépcsőn. Nathan tudta ezt. Nem akarta, hogy barátja büszkesége csorbát szenvedjen. - Úgy tűnik, máris csorbát szenved - mordult fel Caine. Mindketten jól hallották Colin tiltakozó kiáltásait. Jade elmosolyodott. Feltápászkodott helyéről, s Caine szemébe nézett. - Mivel úgy tűnik, egyelőre nem hagyhatom el az országot, megírom Lady Briarsnek, hogy odaköltözöm, hozzá. - Szó sem lehet róla. - Miért? - Velem maradsz. Megmondtam. - Lady Briars szívesen látna otthonában. Neked lenne könnyebb, ha elmennék. - Miért? - Mert soha nem fogsz tudni megbocsátani nekem. - Azt akarod, hogy megbocsássak? - Különösebben nem. - Hazudsz. - Számít? - Nagyon is, Jade. Megmondtam, hogy szeretlek. Ez nem számít? - Nagyon is - suttogta a lány. Mikor Caine megindult felé, hátrálni kezdett. Volt a férfi tekintetében valami fenyegető, mely visszavonulásra késztette. - Miért nézel rám így? kérdezte végül. - Becsaptál, kihasználtál, az orromnál fogva vezettél, de ennek egyszer s mindenkorra vége! - Szóval végre hajlandó vagy beismerni. - Tovább hátrált az ajtó felé. - Mindazonáltal biztos vagyok benne, ha még egyszer alaposan végiggondolod az eseményeket, magad is rájössz, hogy bármit is tettem, jó szándék vezérelt. Persze, ehhez félre kell tenned minden dühödet... és a büszkeségedet. - Ezt akarod? - Caine, azt hiszem, egy napon még hálás leszel, amiért becsaptalak. Különben úgyis mindegy. Vége, befejeztük. A férfi megrázta a fejét, és elmosolyodott. Jade most már végképp nem értette a viselkedését. Egyetlen pillanatra sem merte levenni a szemét Caine-ről. Tovább hátrált, s már nyújtotta a kezét, hogy kinyissa az ajtót, és elfusson, mikor... A

Julie Garwood

Az őrangyal

falnak ütközött. Csak ekkor nézett a háta mögé, s rémülten látta, hogy a kijárat helyett egyenesen a sarokba sétált. Caine diadalittasan mosolygott. Valósággal élvezte a lány kiszolgáltatott helyzetét. - Vége - dadogta Jade. - Nem, csak most kezdődik, szerelmem. - A férfi közelebb húzódott a lányhoz. - A Törvényszék elleni harcra gondolsz, ugye? Caine lassan lehajtotta fejét. - Nem. Kettőnkre gondolok. Csupán azért szeretkeztél velem, hogy megvédhess? - Micsoda nevetséges kérdés! - motyogta a lány. - Felelj! - Nem, persze, hogy nem - suttogta Jade, s a férfi mellkasára szegezte tekintetét. - Nem éreztél bűntudatot, amikor hazudtál? - Nem! - kiáltott a lány. Rádöbbent, hangja túlságosan is rémülten csengett, s azonnal színt váltott. - Jól tudok hazudni, s ez nem szégyennel tölti el szívemet, hanem büszkeséggel. Caine lehunyta a szemét, s megpróbálta összeszedni maradék türelmét. - Akkor mi másért feküdtél le velem? - Te is tudod, miért. - Mondd meg. - Mert úgy akartam - suttogta a lány. - Miért? Jade megrázta a fejét, s megpróbálta eltaszítani magától a férfit. Hiába. - Nem mozdulsz innen, míg el nem mondod a teljes igazságot. Elég a hazugságaidból, Jade! - Túl sokat kérsz - rebegte a lány. - Csupán annyit, amennyit magam is megtennék - felelte Caine. - És esküszöm az élő istenre, nem engedlek el, míg... - Jól van - mondta Jade. - Azért szeretkeztem veled, mert kedves voltál hozzám, gyengéd, és rá kellett döbbennem, hogy igazából nagyon... nagyon is... kedvellek. Csak ekkor nézett a férfi szemébe. Elhatározta, ha a gúnynak csupán egyetlen szikráját is felfedezi a tekintetében, felképeli, történjék bármi. A nagy, szürke szempárban azonban szemernyi gúny sem ült. A férfi szemmel láthatóan elégedett volt a vallomással. Jade felsóhajtott: - Ó, Caine, annyira más vágy, mint az a férfi,

Julie Garwood

Az őrangyal

akire számítottam. A személyi aktádban egészen másképp jellemeztek, és én... - Te olvastad az aktámat? A férfi durván megragadta a vállát, s Jade azonnal rájött, nem lett volna szabad említést tennie erről a tényről. - Olvastam - felelte végül. Caine megrázta a fejét. Nem volt igazán dühös. A döbbenet volt az, mely erőszakra késztette. - Jade, az aktákat hét lakat alatt őrzik, lepecsételve. - A biztonsági rendszer valóban kiváló, elismerem. - Annyira mégsem lehet kiváló, ha képes voltál bejutni, és megszerezni az aktámat. Istenem, még én sem olvastam soha. - Miért akarnád elolvasni? - kérdezte a lány. - Csupán a munkádról írnak benne. Felsorolják a megbízatásaidat, s természetesen azt is, hogyan teljesítetted azokat. A magánéletedről szinte semmit nem találtam. A Bradley fivérekről például szó sem esik... Caine, most miért vagy ilyen ideges? - Mindent elolvastál? Minden tettemet ismered? Jade bólintott. - Ez fáj, Caine! Engedd el a vállamat! A férfi a falnak támasztotta tenyerét. - S annak ellenére, hogy tudtál a... mégis megkerestél. Nem féltél tőlem? - Egy kicsit - vallotta meg Jade. - Az aktád bővelkedik szörnyűségekben. Nos, igen. Valóban aggódtam, de miután megismertelek, kételyeim támadtak az adatok pontossága felől. - A minisztérium kényesen ügyel arra, hogy a dossziékba a valóságnak megfelelő információk kerüljenek - jegyezte meg a férfi keserűen. - Semmi túlzás nincs abban, amit olvastál. Jade egész testében remegni kezdett. - Csupán azt tetted, amit tenned kellett - suttogta. Caine még mindig nem hitt egészen a lánynak. - Mi volt a fedőnevem? - Vadász. - A pokolba! - Caine, próbáld megérteni a helyzetemet! Mindent tudnom kellett rólad. - Miért kellett? - Veszélyben voltál. - Eszedbe sem jutott, hogy esetleg képes vagyok megbirkózni a rám leselkedő veszéllyel?

Julie Garwood

Az őrangyal

- De igen - felelte Jade. - Megfordult a fejemben. Mindazonáltal szavamat adtam a fivérednek, hogy megvédelek. - S az adott szó számodra mindennél fontosabb. - Természetesen igen - felelte büszkén a lány. - Mégsem értem, miért volt szükség arra, hogy elolvasd az aktámat. - Meg kellett találnom a... gyenge pontodat. Ne nézz rám így! Mindenkinek van egy Achilles-pontja, még neked is, Caine. - No és, mit találtál? - Nos, apádhoz hasonlóan téged is a gyengék oltalmazójaként emlegetnek. Persze, ez nem jellembeli hiba, de - be kell vallanom - nagyon megkönnyítette a dolgomat. Nem kellett mást tennem, mint... - Elhitetni velem, hogy veszélyben vagy - vágott a szavába türelmetlenül Caine. - A fenébe is, Jade! Hisz tényleg veszélyben voltál! Azok a szörnyűségek valóban megtörténtek. - Ugyan, Caine. Magam is elboldogultam volna valahogy mondta leereszkedőn a lány. - Miután kimásztam a hintóból, egyenesen az Alacsonypartra mentem. Jimbó és Matthew már vártak rám. Mi hárman legyőzhetetlenek vagyunk. - Hát azt kötve hiszem - jegyezte meg félhangosan Caine. A férfi látszólag annyira elmerült a gondolataiban, hogy Jade, úgy érezte, talán most elmenekülhet. Megpróbált a hóna alatt átbújni, mire Caine egyszerűén közelebb húzódott hozzá, s a falnak nyomta. - Azt hitted, gyenge vagyok. Ezért lettél csupán oltalmazómmá, az őrangyalommá - mondta végezetül a lány. - A dolgok jelenlegi állása szerint inkább te voltál az én őrangyalom - jegyezte meg Caine. - S ez sérti a büszkeségedet. - Ó, nem - felelte a férfi. - Az, hogy az orromnál fogva vezettél, már épp elég kárt tett benne. - Elég arrogáns vagy ahhoz, hogy hamar túltedd magad ezen a kis pofonon - suttogta Jade leheletnyi gyengédséggel a hangjában. - Az életed árán is megvédtél volna. Hallottam, hogy ezt suttogtad egyszer, mikor azt hitted, már alszom. - A fenébe is, Jade, volt egyáltalán olyan pillanat, amikor nem próbáltál megtéveszteni? A lány nem válaszolt.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Én menedéket adtam neked, Jade. S te mit adtál cserébe? - Hazugságokat - felelte Jade. - És még valami mást. - Caine legnagyobb gyönyörűségére a lány a haja tövéig elvörösödött. - Nos, mi egyebet adtál viszonzásul? - Ó, hát... azt - suttogta Jade. - Szűz voltam, és... - A szerelmedet adtad, Jade. A lány megrázta a fejét. - Nem igaz. - De igen - felelte a férfi. - Emlékszel még, mit mondtam neked azon az éjszakán, mikor először szeretkeztünk? Jade minden szóra emlékezett. - Nem - felelte. - Már megint hazudsz. Mindent megjegyzel első látásra, első hallásra. - Csak első látásra - suttogta Jade, s megpróbálta ellökni magától a férfit. Caine még közelebb nyomult. - Akkor hadd frissítsem fel a memóriádat, te kis hazug - suttogta. - Azt mondtam, hogy az enyém leszel. S az lettél. Az enyém vagy, most és mindörökre. - Nem gondoltad komolyan! - kiáltotta Jade. - Én pedig nem vettem komolyan, Caine. - Szeretkezésük emléke tüzes lávaként áradt szét testében. - Most nem alkalmas az idő arra, hogy... Caine, mit csinálsz? - suttogta, mikor a férfi lehajolt és megcsókolta. - Félrevezettelek. Hazudtam neked. S azt sem tudtad, ki vagyok. Nem tudtad, hogy halálos ellenségedet, Pogányt tartod a karjaidban. Jobb, ha örökre elfelejted azt az éjszakát. - Nem akarom elfelejteni - mondta a férfi. - Caine, nem maradhatok melletted. Hisz még csak nem is kedvelsz. Ne feledd, hogy tolvaj vagyok. - Csak voltál tolvaj, szerelmem - felelte Caine. - Annak már vége. Néhány dolgon változtatni kell, Jade. - Lehetetlen. Te soha nem fogsz megváltozni. Túlságosan merev vagy hozzá. - Most nem rólam, hanem rólad van szó! - kiáltotta Caine. - Neked kell megváltoznod, Jade. - Nem fogok. - De igen. Szakítani fogsz a múltaddal, Jade. - Miért? - Mert azt nem vagyok hajlandó vállalni.

Julie Garwood

Az őrangyal

A lány sehogyan sem akarta megérteni. - Semmi közöd hozzá, mit teszek - felelte. - Az embereim számítanak rám, Caine. Nem csalódhatnak bennem. - Számítsanak valaki másra - dühöngött a férfi. - Az életed tolvajkorszaka egyszer s mindenkorra lezárult. Ezt már Jade sem tűrhette tovább. - Csak egyszer tegyem ki innen a lábam, az életben nem látsz többé. Ne aggódj, a te házadat nem fogom kirabolni! - Maga is meglepődött azon, milyen erővel lökte el Caine-t magától. Határozott léptekkel indult az ajtó felé... azaz indult volna, mert mozdulatlanná dermedt, amint meglátta Nathant és Fekete Harryt. A bejáratnál álltak, s őt figyelték. Jade biztos volt benne, hogy mindent hallottak. - Miért érdekel annyira, hogy a húgom mivel foglalkozik? - kérdezte Nathan. Caine elmosolyodott. - Drága Nathan, szeretnék veled néhány dolgot megbeszélni. Természetesen, csak ha nincs ellenedre. Jade és Harry, megkérhetnélek benneteket, hogy fáradjatok át az ebédlőbe? Sterns, gondoskodj róla, hogy senki ne zavarjon minket. Úgy tűnt, egyedül Harry fogta fel, mi készülődik. - Csak egy perc, fiacskám - mondta Caine-nek, aztán keresztülviharzott a szalonon, s leemelte az ezüsttálat a kandalló tetejéről. - Nem élném túl, ha ennek a gyönyörű darabnak valami baja esne - mondta, s visszasietett az ajtóhoz. - Elviszem - tette hozzá, mikor Jade tiltakozni kezdett. Caine úgyis nekem adná. Nathan belépett a szalonba, Sterns pedig kézen fogta Jadeet, kivezette a szobából, s becsukta az ajtót maga mögött. - Ugyan miféle megbeszélnivalójuk lehet? - kérdezte Jade bácsikájától. Hisz jóformán nem is ismerik egymást. A hatalmas csattanás, mely a csukott ajtó mögül tört elő, azonnal rádöbbentette a valóságra. - Atyaúristen! - sikította. - Meg fogják ölni egymást! Harry, csinálj valamit! - követelte, s megpróbálta félrelökni Sternst az útjából. Harry azonnal odasietett hozzá, s átkarolta a vállát. Na jól van, figyelj rám. A két fattyú azóta csipkedi egymást, mióta betettük ide a lábunkat. Hadd intézzék el a dolgukat egymás között. Gyere, mindjárt tálalják a desszertet. - Harry, az isten szerelmére!

Julie Garwood

Az őrangyal

- Gyere már - nógatta a férfi.. - Az embereim már várnak rám. Mikor Jade toporzékolni kezdett tehetetlen dühében, bácsikája megvonta a vállát, s ráérősen az ebédlőbe indult. - Mindig is olyan makacs voltál, mint egy öszvér motyogta maga elé. Az ebédlő ajtaja alig csukódott be Harry mögött, mikor valaki kopogott a bejárati ajtón. Sterns zavartan kapta fel fejét: - Milady, megnéznéd kérlek, hogy ki érkezett? - próbálta túlüvölteni a szalonból kiszűrődő csatazajt. Jade a komornyik mellé állt, karba fonta a kezét, s hátát az ajtónak vetette. - Menj csak, Sterns. Majd én őrködöm. A férfi megrázta a fejét. - Engem nem csaphatsz be, Lady Jade. Be akarsz menni a gróf úrhoz. - Persze, hogy be akarok menni - csattant fel a lány. Caine a fivéremmel verekszik. Meg fogják egymást ölni! Újabb robaj rázta, meg a falakat. Sterns szerint ezúttal a pamlagot vágták a falnak. Jade-nek más volt a véleménye. - Úgy tűnik, Caine megint a falhoz kente Nathant. Ó, Sterns, kérlek... - könyörgött tovább, de a komornyik hajthatatlan volt. A következő pillanatban a bejárati ajtó feltárult. Jade-nek és Sternsnek a lélegzete is elakadt. - Williamshire hercege és hercegnője - suttogta Sterns. Jade, modora rögtön megváltozott: - El ne mozdulj a helyedről, Sterns! - mondta, aztán legragyogóbb mosolyát öltötte arcára, s a vendégekhez sietett. Meghajolt Caine szülei előtt. A herceg rámosolygott. A hercegnő szinte észre sem vette: minden figyelmét a szalon bejáratára összpontosította. Hangos káromkodás hasította át a vékony falakat. - Elvetted az ártatlanságát, te fattyú! Caine mostohaanyja majd elájult döbbenetében. Jade legszívesebben sikított volna, mikor meghallotta Nathan üvöltését, s azt kívánta, bárcsak kitekerné fivére nyakát Caine. Aztán eszébe jutottak vendégei. - Jó napot! - kiáltotta. Kénytelen volt üvölteni, hogy a herceg és a hercegné hallhassák szavait. - Mi folyik itt? - kérdezte a hercegné. - Sterns, ki ez a fiatal hölgy?

Julie Garwood

Az őrangyal

- A nevem Lady Jade - mondta a lány. - Fivérem és jómagam Caine barátai vagyunk - tette hozzá. - Mi folyik odabenn a szalonban? - érdeklődött a hercegné. - Csak egy kis megbeszélés - rebegte a lány. - Caine és fivérem, Nathan, nos, amint hallod, éles vitát folytatnak a... Jade segélykérőn nézett Sternsre, hirtelen semmiféle elfogadható magyarázat nem jutott eszébe. - A veteményezésről - kiáltotta Sterns. - A veteményezésről? - kérdezte értetlenül Williamshire hercege. - Ez nevetséges! - jelentette ki a hercegné. Rövid, szőke fürtjei megrebbentek, ahogy megrázta a fejét. - Igen, a veteményezésről - állította jade. - Caine-nek meggyőződése, hogy csak minden második évben szabad árpát és búzát vetni. Nathannek viszont az a véleménye, hogy nem szabad parlagon hagyni a földet. Igazam van, Sterns? - Igen, milady - kiáltotta Sterns, s összerezzent, mikor üvegpohár csapódott az ajtónak. - Á gróf úr mindenáron kitart meggyőződése mellett. - Igen - bólogatott Jade. - Mindenáron. A herceg és hercegné értetlenül néztek a lányra. Biztosak voltak benne, hogy teljesen meghibbant. - Fáradjatok az emeletre. - Azt akarod, kedvesem, hogy felmenjünk? - kérdezte a hercegné. - Igen - felelte Jade. - Valaki már nagyon várja az érkezéseteket. Úgy hiszem, balra a második szobában fekszik, de nem vagyok benne egészen bizonyos. Jade-nek ismét üvöltöznie kellett, mert a szalonbeli dulakodás hangja fülsiketítő magasságokba emelkedett. Williamshire herceg végre magához tért döbbenetéből, s megfogta Jade kezét. - Az isten áldjon meg, drága hölgyein - mondta. - Boldog vagyok, hogy újra láthatlak - tette hozzá. - Megtartottad a szavadat. Ebben nem is kételkedtem soha - tette hozzá végül. A hangja egészen elérzékenyült. Megköszörülte a torkát, s feleségére nézett. - Gyere, Gweneth, Jade azt szeretné, ha felmennénk. - Henry, te ismered ezt a lányt? - Ó, kedvesem, úgy tűnik, elárultam magam - mondta Henry Jade-nek.

Julie Garwood

Az őrangyal

A lány megrázta a fejét: - Caine már úgyis tud mindent nyugtatta meg a férfit. Henry bólintott, s újra a feleségére nézett. - Ma hajnalban volt szerencsém megismerkedni ezzel az elbűvölő fiatal teremtéssel. - Hol? - kérdezte Gweneth, s egyetlen lépést sem volt hajlandó továbbmenni, míg választ nem kap. - Hallgatlak, Henry! - Ma reggel meglátogatott a dolgozószobámban - felelte a férfi. - Te még aludtál. Jöjj végre, kedvesem. Mindent meg fogsz érteni, amint... - Henry! Ennek a lánynak vörös haja van! - Igen, drágám - mondta a herceg, s vonszolni kezdte feleségét a lépcső felé. Gweneth már nevetett. - És zöld a szeme! Persze, azonnal észrevettem. - Milyen ravasz vagy, Gweneth! Jade mozdulatlanul figyelte Caine szüleit, míg el nem tűntek a lépcsőfordulóban. - Ami megtörtént, megtörtént - motyogta maga elé. - Ahogy mondod, milady - szólt Sterns. - De mondd, észrevetted, milyen csönd lett hirtelen? - Igen - felelte a lány. - Megölték egymást. Sterns megrázta a fejét. - A gróf soha nem ölné meg a fivéredet - mondta. - Azt hiszem, megyek és viszek némi konyakot a két lovagnak. Bizonyára kimerültek. - Nem kimerültek! - kiáltotta Jade. - Halottak. Mindketten halottak! - Ugyan, milady. Ne légy ilyen borúlátó! - Menj, és hozd a konyakot! Majd én őrködöm addig! jelentette ki Jade. - Bízom benne, hogy megtartod a szavad - felelte Sterns. Jade most már nem akart bemenni a szalonba. Dühös volt Caine-re és Nathanre, s sírni tudott volna, mikor eszébe jutott a herceggel és a hercegnővel való találkozás. Ugyan mit számít, hogy mit gondolnak róla Caine szülei? töprengett. Úgyis elszökik innen. Fellopakodik a szobájába, gyorsan összepakol és... Nem. Meg kell várnia, míg a hercegi pár lejön az emeletről - gondolta. Nem akar még egyszer összefutni a hercegnével. Sterns visszatért egy üveg konyakkal és két pohárral.

Julie Garwood

Az őrangyal

Jade kinyitotta előtte az ajtót. Mindketten kővé dermedtek, mikor megpillantották odabenn a pusztítást. A szalon romokban hevert, úgy tűnt, egyetlen bútordarab sem maradt sértetlen. Sterns talált rá hamarabb a két férfira. A szemközti sarokban ültek a padlón egymás mellett, hátukat a falnak vetették. A komornyik megköszörülte a torkát, s odasietett hozzájuk. Jade az összetört maradványokat óvatosan kikerülve lépdelt a nyomában. Kezét a szája elé kapta, mikor meglátta a két harcost. Caine-nek felhasadt a jobb szemöldöke. Szinte teljesen elborította arcát a sebből patakzó vér. Nem mintha ez annyira zavarta volna. Úgy vigyorgott, mint egy jóllakott kisfiú. Nathan sem nézett ki különbül. Mély vágás húzódott szája sarkában. Egy fehér keszkenővel próbálta felitatni a sebből szivárgó vért, miközben... a pokolba, ő is vigyorgott! Bal szeme körül vöröslő duzzanat mutatta Caine öklének nyomát. A két férfinak - sérüléseiket leszámítva - kutya baja se volt, Jade legnagyobb megkönnyebbülésére. Már majdnem rámosolygott a két jómadárra, mikor eszébe jutott a hercegi párral való kínos találkozás. Azonnal elfutotta a pulykaméreg. - Nos, uraim, sikerült elrendeznetek a vitás kérdéseket? érdeklődött Sterns. - Ó, igen - felelté Caine. Nathan felé fordult, s erőtlenül állba vágta. - Nem igaz, Nathan? Nathan behúzott egyet Caine-nek, mielőtt válaszolt. - Dehogynem. Mindent elrendeztünk - mondta vidáman. - Az ilyen vásott kölyköket, mint ti, sarokba szokták állítani - csattant fel Jade. A két férfi először a lányra pillantott, aztán egymásra néztek, és kitört belőlük a nevetés. - A fivéred tényleg úgy verekszik, mint egy gyerek hahotázott Caine. - Az ördögöt! - felelte Nathan nevetve. - Ide azzal a konyakkal, Sterns! A komornyik féltérdre ereszkedett, a két úriember kezébe nyomott egy-egy poharat, aztán mindkettőt teletöltötte a tüzes itallal. - Le akarod itatni őket? - kérdezte Jade. - Az ötlet figyelemre méltó, milady - felelte Sterns szárazon, aztán felállt, s lassan körbenézett a szalonban. - Azt

Julie Garwood

Az őrangyal

hiszem, nekem volt igazam, Lady Jade. A pamlagot lökték a falnak. - Sterns, hagyd itt az üveget! - parancsolta Caine. - Ahogy kívánod, milord. Ne segítsek felállni, uram? - Mindig ilyen illedelmes az öregúr? - kérdezte Nathan. Caine felnevetett. - Illedelmes? Sterns? Hallanád, mekkora patáliát csap, ha elkésem a vacsoráról! - Úgy látom, néhány leckét még adnom kell neked az illendőségből, milord - mondta a komornyik szigorúan. - Segíts neki felállni, Sterns - mondta Nathan - Az urad olyan magatehetetlen, mint egy újszülött. A két férfiból megint kitört a nevetés. - Inkább Nathan-t pátyolgasd - felelte Caine. - Alaposan összevertem szegényt. - Te aztán soha nem adod fel - jegyezte meg Nathan. Pedig be kell látnod, legyőztelek. - Az ördögöt! - felelte Caine Nathan kedvenc kifejezésével élve. - Alig értél hozzám. Jade-nek elege lett a két díszmadárból. Sarkon fordult, s azzal az eltökélt szándékkal indult az ajtó felé, hogy soha többé nem áll szóba velük. Caine azonban elkapta a szoknyája szélét, és visszarántotta: - Ülj le, Jade! - Ugyan hová? - kiáltott a lány. - Minden széket szilánkokra törtetek. - Jade, beszélnünk kell. Nathan és én megállapodást kötöttünk - Caine Nathan felé fordult. - Nehéz lesz meggyőznöm. Nathan bólintott. Caine letette a poharát a földre, s lassan feltápászkodott. - Nathan! - szólt, miközben Jade haragvó tekintetét fürkészte. - Nem tudnál valahogy kivánszorogni a szobából? Szeretnék a húgoddal négyszemközt beszélni. - Vánszorog ám az öregapád! - mordult fel Nathan, s nagy nehezen lábra állt. - Nem akarok egyedül maradni veled - jelentette ki Jade. - Milyen kár! - felelte Caine. - A szüleid odafent vannak az emeleten - mondta a lány, mikor Caine megpróbálta átölelni. Jade legnagyobb bosszúságára a férfi csöppet sem lepődött meg a hír hallatán.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Mindent hallottak - mondta aztán. - Sterns azt hazudta nekik, hogy a veteményezésről vitatkoztok. - A veteményezésről? - kérdezte Caine Sternst. A komornyik bólintott, aztán Nathant támogatva az ajtó felé indult. - Ha egészen pontosan akarok fogalmazni, a vetésforgóról. Az adott körülmények között nem jutott jobb az eszembe. - Azt el tudom képzelni - felelte Caine, s döbbenten vette észre a lány szemébe futó könnyeket. - Emiatt vagy kiborulva? - Nem vagyok kiborulva! - kiáltotta Jade dühödten. Felmegyek a szobámba - suttogta. - Egyedül szeretnék maradni egy kicsit. Sarkon fordult, és egyetlen szó nélkül kisietett a szobából. Sírás fojtogatta. Most erősnek kell lennie - biztatta magát. Legalábbis addig, míg nem beszélt bácsikájával. Harry me fogja érteni, ebben biztos volt. Nevelőapját az ebédlőben találta. Az öreg egy patinás ezüst étkészletet vizsgálgatott, s néhány darabját övszalagjába rejtette. Mikor meghallotta Jade hangját, hátrafordult és elmosolyodott. - Az összes ezüstöt magammal viszem. Tudom, hogy Caine is így akarja. - Igen - felelte a lány. - Biztos vagyok benne, hogy így akarja. Bácsikám, szeretnék váltani veled néhány szót. Harry emberei azonnal felálltak, s kimentek a szobából, Jade nagybátyja mellé ült, megfogta a kezét, és elsuttogta, mire készül. Beszélt neki az elmúlt két hétről, bár szándékosan hallgatott a rémálmairól és a Caine-nel való viszonyáról. Úgy gondolta, csak felidegesítené vele a férfit. Harry figyelmesen hallgatta a lányt, s végül egyetértően bólintott. Abban egy pillanatig sem kételkedett, hogy Jade képes lesz vigyázni magára. Elvégre ő nevelte. Ügyességben, ravaszságban bármelyik emberén túltesz. - Várni foglak a kunyhónál - ígérte Harry, aztán magához ölelte gyámleányát, s homlokon csókolta. - Vigyázz magadra! Jusson eszedbe McKindry. Jade bólintott. Hogyan is tudná elfeledni a gazembert, aki otthagyta korbácsa nyomát a testén? - Nem fogom elfelejteni - ígérte.

Julie Garwood

Az őrangyal

Elköszönt, bácsikájától, s felment a szobájába, hogy összecsomagoljon. Mikor Colin szobájához ért, megállt egy pillanatra. A csukott ajtó mögül a herceg nevetésének, s a hercegné zokogásának hangjai szűrődtek elő. Colin biztonsága többé nem az ő gondja - gondolta Jade. Teljesítette feladatát. Vége. Jimbó és Matthew a folyosón várták. Jimbó odaadta a búcsúajándékot, melyet Harry parancsára hozott a faluból. - Ugye, mi is veled megyünk? - kérdezte Matthew suttogva. Jade bólintott. A hátsó kijáratnál várjatok rám. - Addig előkészítem a lovakat - suttogta Jimbó. - A lótolvajokat felakasztják - szólt Matthew, s barátjára vigyorgott. - Caine úgysem mondja el senkinek - felelte Jimbó, megfogta Jade táskáját, s barátja után indult. - Micsoda szégyen. Ha tényleg adnánk magunkra, nem... Mondata utolsó szavait elnyelte a távolság. Jade besurrant Caine hálószobájába. Csókot lehelt az illatos fehér rózsára, a férfi párnájára tette. - Én vagyok Pogány - suttogta, aztán megfordult, s az ajtó felé indult, mikor megpillantotta Caine fekete köntösét az ágy mellett, a padlón. Egy hirtelen jött gondolattól vezérelve felkapta, hóna alá gyűrte, s kisietett a szobából. Meg akart tartani valamit, ami hosszú, magányos éjszakáin édes emlékeket idéz lelkében, valamint, ami elűzi szörnyű rémálmait. Caine és Nathan azt hitték, Jade a szobájában pihen. A lány kirohanása után Caine azonnal utána akart menni, de Nathan meggyőzte róla, húgának időre van szüksége ahhoz, hogy lecsillapodjon. - Talán még nem vetted észre, Caine, de Jade nem az a fajta, aki eltűri, hogy parancsolgassanak neki. Caine nem felelt. A beszélgetés aztán a küszöbön álló feladatokra terelődött. Természetesen Harry bácsit is bevonták a tanácskozásba, így az öregnek egy időre kénytelen-kelletlen fel kellett hagynia Caine ezüstjeinek begyűjtésével. Jade nagybátyja rendkívül éleselméjűnek bizonyult. Ahogy Caine hallgatta, rá kellett döbbennie, hogy Harry valójában rendkívül intelligens. Persze,

Julie Garwood

Az őrangyal

ezt a véleményét megtartotta magának. Jól tudta, ha előhozakodna vele, a vén kalóz bármilyen őrültségre képes volna, csakhogy rácáfoljon. Harry megdöbbent, mikor közölték vele, hogy fel kell gyújtania egy hajót. - Micsoda pazarlás - motyogta. - Persze jobb, mintha az én szépséges Emeraldomat kellene elpusztítani - tette hozzá. - Igen, az maga lenne a pokol. Inkább meghalnék, minthogy kárt tegyek a kicsikém hajójában. Az Emerald az otthonunk. Mielőtt Caine bármit is felelhetett volna Harry megjegyzéseire, az öreg kijelentette, tökéletesen egyetért azzal, hogy Jade felhagyjon a kalózkodással. Jó két óra telt el, mire tervük minden apró részletét kidolgozták. Harry visszament az ebédlőbe. - A vén tekergő ki fog zabálni a vagyonodból - mordul fel Nathan. - És a szemedet is kilopja - tette hozzá vigyorra, az arcán. - Tudod, Harry ragaszkodik ahhoz, hogy fenntartsa a látszatot. - Bármit elvihet, amit akar - felelte Caine, s felállt a székéből. - Nos, azt hiszem, elég időt adtam Jade-nek, hogy összeszedje magát. Itt az ideje, hogy megbeszéljek vele néhány dolgot. - Ha az a szándékod, hogy kioktasd, hát... - Nem akarom kioktatni - felelte Caine. – Egyszerűen elmondom neki, milyen elvárásaim vannak vele szemben. - Nekem ez nagyon is kioktatásnak hangzik – morogta Nathan. Nathan és Caine épp akkor léptek be a hallba, mikor a hercegné elindult a lépcsőn lefelé. A két férfi megállt a szalon ajtajában. Caine mostohaanyja mosolygott, de könnyei, még ott csillogtak a szemében. Gweneth kis híján orra bukott, mikor meglátta Nathant. Megragadta a korlátot, s egy pillanatra még a lélegzete is elakadt döbbenetéhen. Mindazonáltal hamar visszanyerte lélekjelenlétét, lesietett a lépcsősoron, és a két férfihoz lépett. - Ő lenne Colin kalóz barátja? - kérdezte suttogva Caine-t. Nathan mindent hallott. - Nem vagyok kalóz, hölgyem, de az igaz, hogy a fiadat barátomként szeretem - mordult fel. !

Julie Garwood

Az őrangyal

Az asszony riadtan ragadta meg mostohafia karját, s közelebb húzódott hozzá. Sötétbarna szeme kikerekedett, de mosolya szemernyit sem vesztett ragyogásából. - Pedig úgy nézel ki, mint egy kalóz - jelentette ki Gweneth, s megigazította rózsaszín szoknyája fodrait. - Láttál már kalózokat, hölgyem? - kérdezte Caine. - Nem, soha - ismerte be az asszony. - De pontosan olyannak képzelem őket, mint ez az úriember. Talán a hosszú haja miatt - magyarázta, s félénken Nathanre pillantott. - S talán mert az arca csupa vér - jegyezte meg Caine. - Igen, lehetséges - motyogta Gweneth. Caine évődésnek szánta megjegyzését, de elég volt egyetlen pillantást vetnie mostohaanyja rémült arcára, s máris tudta, az asszony nem értette a viccet. - A kalózok imádnak verekedni - mondta elismerően Gweneth. - Colin nem mondta, hogy... - kezdte Caine. - A fiam semmiképp nem akarja felfedni Pogány kilétét szólt közbe az asszony. - Mégis sejtem, ki lehet az – tette hozzá, s jelentőségteljes pillantást vetett Nathanre. - Sőt, biztosan tudom - jelentette ki. - Henry is tudja. - Henry? - kérdezte Nathan. - Az apám - magyarázta Caine. - Henry soha nem téved, kedvesem. Nathan egyetértően bólintott. - Ezek szerint én vagyok Pogány - mondta. - Persze, csak ha Henry nem téved. Gweneth elmosolyodott. - Ne aggódj, uram. Megőrzöm a titkodat. De mondd csak, Caine, hol van az a szépséges fiatal hölgy, akivel olyan gorombán viselkedtem? - Ugyan hölgyem, te nem is tudsz goromba lenni tiltakozott Caine. - Nem mutatkoztam be illendően - felelte az asszony. - Hol van a lány? - Odafenn, a szobájában. Pihen - felelte Nathan. – Miért kérded? - Jól tudod, miért - válaszolt Gweneth. - Valóban? - kérdezte Nathan. A hercegné bosszúsan vonta össze szemöldökét. - Természetesen azért, hogy bocsánatot kérjek a viselkedésemért, s egyben köszönetet mondjak neki mindazért, amit a családomért tett. - Nathan Jade fivére - mondta Caine.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Tudom. Tudtam az első perctől fogva - felelte az asszony. - A zöld szeme elárulta... A hercegné Nathanhez lépett. - Hajolj le, drága fiam. Hadd csókoljalak meg hűségedért és bátorságodért. A férfi szemmel láthatóan zavarba jött. Caine mostohaanyja úgy beszélt, mint egy parancsnok. S Nathan kezdte magát úgy érezni, mint egy félénk kisiskolás, bár fogalma sem volt, miért. Lehajolt. A hercegné megcsókolta az arcát. - Meg kellene mosakodnod, kedvesem. Henry is üdvözölni szeretne. - Apám is meg akarja csókolni? - mordult fel Caine. Kifejezetten élvezte Nathan nyilvánvaló feszengését. - Természetesen nem - felelte mostohaanyja. - Miért akar a herceg üdvözölni? - kérdezte Nathan. A hercegné elmosolyodott, de már nem is figyelt a férfira. Caine-hez fordult: - Hamarabb rá kellett volna jönnöm, hogy Lady Aisley nem hozzád való hölgy. - Ki az a Lady Aisley? - érdeklődött Nathan. - Egy felfuvalkodott hólyag - felelte Caine. A hercegné elengedte a füle mellett a sértő megjegyzést. - Henry persze azonnal rájött, amint meglátta a zöld szempárt s a vörös hajzuhatagot. - Beletúrt szőke fürtjeibe. Henry soha nem téved. Nathannek fogalma sem volt, hogy az asszony miről beszél, de tiszteletre méltónak találta férje iránti hűségét. - Henry tévedhetetlen - mondta Caine. - Az én kicsikém borzasztóan gyenge - jegyezte meg Gweneth. - És nagyon lefogyott. - Az ebédlő felé indult Megyek és megkeresem Sternst. Colinnak kiadós vacsorára van szüksége. Caine azonnal Jade-hez indult, s teljesen megfeledkezett Harryről és az embereiről. Nathan figyelmesebb volt. Első gondolata az volt, hogy figyelmezteti Caine-t, esetleg megemlíti a hercegnének, hogy az ebédlőben vendégek vannak, de aztán úgy döntött, megvárja, mi történik. Számolni kezdett. Ötig sem ért el, mikor éles sikoly töltötte meg a házat. Caine azonnal megállt, s a hang irányába kapta fejét. Nathan még mindig ott állt a szalon előtt. Vigyorgott. - Mi a... - kezdte Caine.. - Harry - kiáltotta Nathan.

Julie Garwood

Az őrangyal

- A fenébe! – Caine azonnal visszafordult. Kettesével vette a lépcsőket. A hercegné egyre vadabbul, egyre rémültebben sikított. - A fene egyen meg, Nathan! - üvöltötte Caine. - Szólhattál volna. - Igen - felelte Nathan. - Szólhattam volna. Alig érte el Caine. a legalsó lépcsőfokot, mikor apja feltűnt a lépcsősor tetején. - Az isten szerelmére, mi folyik odalenn? - kiáltotta. - Ki üvöltözik ilyen veszettül? - A feleséged, uram - felelte Nathan, mielőtt Caine bármit is szólhatott volna. Caine Nathanre pillantott, aztán az apjára. Nem tudta, hogy a mostohaanyja segítségére siessen előbb, vagy az apját próbálja megakadályozni abban, hogy gyilkosságot kövessen el. Az apja szemében felvillanó gyilkos indulat eldöntötte a kérdést. Caine felrohant a lépcsőn, s megragadta a herceg karját. - Apám, minden rendben van, hidd el. Henryt nem lehetett ilyen könnyen meggyőzni. - A feleséged épp most találkozott Fekete Harryvel - szólt Nathan. A herceg kitépte magát fia szorításából. Ebben a pillanatban az ebédlő ajtaja kitárult. Caine apjának kikerekedett a szeme, mikor meglátta a hallba özönlő, rosszarcú népséget. A kalózok sorát Fekete Harry zárta a sikítozó-kapálózó hercegnével a karjaiban. Nathan hahotázni kezdett. Caine megrázta a fejét. Henry felüvöltött, s dühödt vadállatként indult az aranyfogú óriás felé. Caine útját állta. - Apám, kérlek, bízd rám az ügyet. Majd én elintézem. - Mondd meg neki, hogy azonnal vegye le a mocskos kezét a feleségemről! - őrjöngött a herceg. - Henry, csinálj valamit! - kiáltotta Gweneth. - Ez a... férfi el akar rabolni! Nathan előrelépett: - Harry, nem veheted... - El az utamból, fiam! - kiáltotta Caine apja. - Apa, Harry a barátunk - magyarázta Caine. - Jade nagybátyja. Sokkal tartozunk neki. Megmentette Colint. Henry kérdőn nézett fiára.

Julie Garwood

Az őrangyal

- És Gweneth a fizetség? - Bízd rám az ügyet - kérlelte Caine, s választ sem várva az öreg kalóz felé fordult. - Harry! - kiáltotta. Fekete Harry megpördült, s a vállára vetette a hercegnét. Caine látta a kalóz komor tekintetét, de azonnal észrevette a szemében csillogó huncut mosolyt is. A látszatot fenn kell tartani - csengtek fülébe Harry szavai. - Magammal viszem az asszonyt! - jelentette ki a kalóz ellentmondást nem tűrő hangon. - Caine is azt akarja, hogy az enyém legyen. - Nem - felelte Caine. - Nem akarom. - Ne légy barátságtalan, fiú! - Harry, ő nem... nem lehet a tied. - Gondold meg, méltányos csere - állította Harry. - Te elveszed az én lánykámat, igaz? - Igaz - mondta Caine. - Akkor én meg elveszem ezt itt - felelte Harry. - Harry, neki már van férje - vitázott Caine, aztán mostohaanyjához fordult. - Kérlek, hagyd abba a sikítozást, hölgyem. Anélkül is épp elég nehéz tárgyalni ezzel a makacs kalózzal. Nathan! Ha nem fejezed be ezt az idétlen vihogást, beverem az orrod. - Mi közöd ehhez az asszonyhoz, Caine? - kérdezte Harry. - Ez az asszony történetesen az apám felesége. - De nem a mamád, ugye? - A mostohaanyám - válaszolta Caine. - Akkor nem számít, hogy magammal viszem-e, vagy sem. Nem igaz? Caine azon kezdett töprengeni, vajon mire megy ki a játék. - Mindig olyan volt számomra, mintha az édesanyám lenne - mondta. Harry összevonta a szemöldökét, letette szép foglyát a földre, s a szemébe nézett. - Fiadnak szólítod ezt a férfit? A hercegné megrázta a fejét. - Azt hittem, nem akarja, hogy fiamnak szólítsam - felelte Gweneth. - Nem ő a kedvenced, igaz? - kérdezte Harry. Williamshire hercege már nem akart a kalóznak rontani, s kitekerni a nyakát. Végre megértette, mi történik. Eszébe jutott Jade. A lány amiatt aggódott, hogy Caine-t kevésbé szeretik, mint a többi gyereküket, s bizonyára említést tett erről Harrynek is.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Nincs kedvenc gyermekem - kiáltotta az asszony. Mindegyiket egyformán szeretem. - De ő nem a te gyermeked. - Már hogy ne lenne az enyém! - csattant fel Gweneth dühösen. - Hogyan merészelsz ilyesmit feltételezni... - Na jó. Ha fiadnak szólítod Caine-t - mordult fel Harry te pedig anyádnak nevezed ezt az asszonyt, Caine, hajlandó vagyok lemondani róla. - Az isten szerelmére, Gweneth, tedd, amit mond! üvöltötte Henry, tettetett dühvel a hangjában. Belülről majd szétvetette a boldogság, s legszívesebben felnevetett volna. - Fiam - rebegte Gweneth. - Igen, anya? - felelte Caine, s árgus szemekkel figyelte Harryt. A kalóz elengedte túszát, aztán megfordult, s a kijárat felé indult. Gweneth férje karjaiba vetette magát. Caine rögvest Harry után indult. - Rendben van, Harry, mi volt ez az egész? - A hírnevem - mordult fel a férfi. - Kalóz vagyok, ha nem tudnád. - S ezen kívül? - kérdezte Caine.. - Az én drága kislányom aggódott, hogy téged kevésbé szeretnek a szüleid, mint Colint - ismerte be végül Harry. Caine arcára döbbenet ült. - Vajon honnan vette ezt a képtelenséget? Harry megvonta a vállát. - Mindegy honnan - felelte. - Nem akarom, hogy aggódjon, legyen bármi is az oka. Meg kell tőlem kérned a kezét. Illendően, az embereim előtt. Csak így kaphatod meg - Harry elvigyorodott. - Persze, először meg kell találnod, fiam. Caine-nek a félelem jeges ujjai szorították össze szívét. - A pokolba, Harry, Jade nincs a szobájában? A kalóz megrázta a fejét. - Hol van? - Ne kiabálj, fiam - felelte Harry. - Úgysem mondom meg - tette hozzá, s nyugalomra intette embereit, akik fenyegetően indultak Caine. felé. - Nem árulhatom el. - Istenem, nem... - Őszintén szólva meglep, hogy nem vetted észre Matthew és Jimbó eltűnését - vágott a szavába Harry. - Jade veszélyben van.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Tud magára vigyázni. - Mondd meg, hol van! - követelte Caine. - Épp most előled menekül, ha jól sejtem. Caine nem fecsérelt több időt a meddő vitára. Megfordult, s olyan erővel nyitotta ki az ajtót, hogy majdnem kiszakadt a helyéről. - Hova mégy, fiam? - kiáltotta Harry, s alig, tudta visszafojtani nevetését. Caine meg tudta volna ölni. - Nyomozni, Harry. - Jó vagy a nyomkövetésben? Caine nem válaszolt. - A lány ügyesen összekuszálta az életedet, igaz? Azt kell mondanom, nagy hatást gyakorolt rád az a bestia, s ez igazán dicséretes - kiáltotta Harry. Caine megfordult. - Mit akarsz ezzel mondani? - Arra gondoltam, itt az ideje, hogy végre te is megpróbálj hatni rá, persze, csak ha képes vagy rá. Caine felrohant a szobájába, s öltözni kezdett. Nathan lépett be az ajtón. - Mi a fene történik itt? - kérdezte. - Jade elment. - A pokolba! - motyogta Nathan. - Utánamégy? - Igen. - Veled tartok. - Nem. - Segíthetnék. - Nem! - csattant fel Caine.. - Magamnak kell megtalálnom. Nathan bólintott. - Jó vagy a nyomkövetésben? Caine bólintott. - A legjobb. - Jade üzenetet hagyott. - Láttam. Nathan az ágyhoz lépett, és kezébe emelte a rózsát. Nagyot szippantott édes illatából, aztán az ablakhoz sétált és kinézett. - Szerelmes beléd? - kérdezte Nathan. - Igen - felelte Caine. - Csak még nem tudja. Nathan visszatette a rózsát a párnára.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Azt mondom, Jade szakított veled. Ezért hagyta itt a virágot. - Nem. - Talán emlékeztetni akart rá, hogy ki is ő valójában. - Lehet, de csak részben - mondta Caine. Befejezte az öltözködést, felhúzta a csizmáját, s az ajtó felé indult. - Magyarázd meg - kérte Nathan, s a férfi után sietett. - Harrynek igaza van - motyogta Caine. - Hogy mondod? - Jade imponálni próbál nekem. Nathan felnevetett. - Értem már! Caine kiáltott Sternsnek, ahogy megindult a lépcsőn lefelé. Mire a hallba ért, a komornyik már várt rá. - Lyon felkeresi Richardsot - mondta Caine. - Ide fognak jönni mindketten. Azt akarom, hogy tartsd itt őket, míg vissza nem térek. - Mi lesz, ha a barátod nem találja meg Richardsot? kérdezte Nathan. - Megtalálja - felelte Caine. - Holnap reggelig valószínűleg nem jövök haza - mondta. - Vigyázz mindenre, Sterns. Tudod a dolgodat. - Az őrökre gondolsz, milord? Caine bólintott, s a kijárat felé indult. - Hova mégy, uram? - Vadászni. Az ajtó hangosan becsapódott mögötte.

Julie Garwood

Az őrangyal

Tizennegyedik fejezet Matthew és Jimbó legalább annyira elfáradtak, mint Jade, mire elérték céljukat. Úgy döntöttek, hogy az éjszakát abban az eldugott fogadóban töltik, ahol Harry is gyakorta megszállt, ha útja éppen errefelé vitte. Jade a legkacifántosabb kerülő utat választotta, nehogy véletlenül is kövessék őket. A fogadós Fekete Harry barátjának mondhatta magát, s talán, mert ő sem volt igazán feddhetetlen erkölcsű, soha nem kédezett semmit fölöslegesen. Így, ha furcsának is találta, hogy egy finoman öltözött fiatal hölgy két rosszarcú marcona alak társaságában utazik, véleményét megtartottá magának. A három emeleti vendégszoba közül Jade a középsőt foglalta el, Matthew és Jimbó a két szélsőt. A falak papírvékonyak voltak, a lépcső pedig olyan rozoga, hogy egy egér sem tudott volna észrevétlenül felosonni rajta. Így a két férfi abban a hitben hajtotta álomra fejét, hogy úrnőjük a legnagyobb biztonságban van. Jade forró fürdőt vett, aztán Caine köpenyébe burkolózott és lefeküdt. Halálosan fáradtnak érezte magát, s oldalsebe is sajogni kezdett. Sokáig nem mert elaludni: attól tartott, ha elalszik, rémséges emlékei újra hatalmukba kerítik. Fáradtsága végül legyőzte aggodalmát. Jade mély álomba merült. Nem vette észre, hogy Caine mikor bújt mellé az ágyba. Mikor a férfi átölelte, felsóhajtott, és közelebb fészkelte magát az ismerős meleg testhez. Holdfény ezüst sugarai szűrődtek be a kis ablakon. Caine elmosolyodott, mikor meglátta a lányon a köntösét. Lassan, óvatosan levette róla, aztán a párnája alá nyúlt veszedelmes tőréért. A fegyvert az ágy alá rejtette, aztán újra a karjaiba fonta kedvese meztelen testét, s csókolgatni kezdte selymes nyakát. Jade lassan ébredezett. - Caine? - suttogta álomittas hangon. - Igen, szerelmem - suttogta kedvese fülébe Caine, s nyelvével becézgette érzékeny cimpáját. A lány egész testében remegni kezdett. A férfi ujjai végigsiklottak mellkasán, érzéki köröket rajzoltak köldöke köré, aztán felhágtak feszes melle puha dombjára.

Julie Garwood

Az őrangyal

Jade-nek sóhaj szakadt fel lelke mélyéről. A férfi teste forró volt, s az illata bódító. Caine tovább becézgette a lányt, s éberen figyelte az arcát. Felkészült rá, hogy elnémítsa, ha sikoltozni kezdene. Az ébredés villámként hasított Jade tudatába. Kiáltani akart, de a férfi tenyere szorosan tapadt ajkaira. - Ha sikítasz, Matthew és Jimbó rögvest berontanak, s én kénytelen leszek ártalmatlanná tenni őket - suttogta Caine, a hátára fordította a lányt, s testével szegezte az ágyra. - Ugye, nem akarsz fájdalmat okozni a barátaidnak? Jade megrázta a fejét. Caine lassan elhúzta kezét a szája elől. - Meztelen vagy - ezek voltak a lány első szavai. - Te is - suttogta Caine. - Hát nem kényelmesebb így? - Nem. - Dehogynem - felelte a férfi. - S olyan isteni érzés. Valóban csodálatos érzés volt Caine közelsége, de Jade inkább tövestől tépte volna ki a nyelvét, minthogy ezt bevallja. - Hogy kerültél ide? - kérdezte végül. A férfi arcon csókolta válasz helyett. Jade megpróbálta eltaszítani magától. - Caine, mit csinálsz itt? - Imponálni akarok. - Micsoda? - Csendesebben, édesem - figyelmeztette a férfi. Felébreszted a fiúkat. - Matthew és Jimbó már nem fiúk - suttogta Jade kábultan. A férfiből áradó érzékiség bénító méregként szivárgott testébe, s elnyelte józan gondolatait. - Imponálni akarsz, Caine? kérdezte. - Mit jelentsen ez? Nem értem. - Nagyon is jól érted, szerelmem - felelte a férfi, s puha csókot lehelt kedvese orrára. - Imádom a szeplőidet sóhajtotta, aztán erőszakkal birtokba vette a mézédes ajkakat. Mikor elhúzódott végül, a lány úgy kapaszkodott belé, mintha soha nem akarná elengedni. Jade megpróbálta összeszedni akaratereje foszlányait. - Búcsúzni jöttél? - kérdezte komolyan, azzal az eltökélt szándékkal, hogy feldühítse a férfit. Caine nagyot sóhajtott. - Nem - felelte, s Jade legnagyobb bosszúságára elmosolyodott. - Azért jöttem, hogy szeretkezzem veled.

Julie Garwood

Az őrangyal

Jade szíve vadul dörömbölni kezdett mellkasában. Azok az átkozott gödröcskék! - szitkozódott némán. Soha, soha nem lesz képes ellenállni csábító hatalmuknak. - Egy napon, szerelmem, majd megérted mennyire szeretlek. Te vagy a nap fénye, az otthon melege, életem egyetlen értelme és célja. Szeretlek. - suttogta Caine, s gyengéden megcsókolta. - Egy napon te is ezt fogod a fülembe súgni. Egyelőre beérem annyival, hogy az mondd: kívánlak. Jade tagadóan rázta meg a fejét. Szemében félelem és zűrzavar reszketett. Caine elmosolyodott, s a hosszú, izgatóan selymes combok közé helyezkedett. Duzzadó, lüktető férfiasságával a lány puha ágyékát simogatta. - De igen, kívánsz, szerelmem. Jade lehunyta a szemét, Caine becézgetni kezdte kedvese ajkait, s mikor a puha, forró szirmok megnyíltak követelőző csókja előtt, nyelvével behatolt, s szomjasan szürcsölte a mézízű virág bódító nektárját. - Ó, Caine, mit... Jade szavait újabb lélegzetelállító csókkal némította el. Szabad rablásnak hívják, úgy hiszem - felelte. - Nem. - Harry büszke lenne rám - mordult fel Caine, s forró, nedves csókkal borította a lány érzékeny, bársonyos nyakát. Az enyém vagy, Jade. Jobb, ha beletörődsz. - És aztán mi lesz? - kérdezte Jade. A férfi felemelte a fejét, s a zöld szempárba nézett. A félelem még mindig ott bujkált a lány tekintetében. - Megtanulsz bízni bennem - suttogta Caine. - És aztán boldogan élünk, míg világ a világ. - Nem leszünk boldogok. - De igen. Jade megrázta a fejét. - Szállj le rólam, Caine. Annyira... - Döntésem végleges - szakította félbe. - Nem foglak elhagyni. Jade felfogta a férfi nagyon is komolynak szánt kijelentését. Vagy legalábbis úgy tett. - Persze, hogy nem hagysz el. Mert én foglak elhagyni téged. - Szeretlek, Jade. A lány szeme megtelt könnyekkel.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Rám fogsz unni. Én... én soha nem fogok megváltozni sem érted, sem másért. - Rendben van. Jade szeme tágra nyílt. - Rendben? A férfi bólintott. - Ha tolvaj akarsz maradni továbbra is, hát legyen. Akkor sem hagylak el. - De igen. Caine megcsókolta a lány homlokát. - Úgy tűnik, belekerül egy kis időbe, míg meggyőzlek. Adnál nekem legalább két hónapot? - Caine, nem hiszem, hogy... - Az adósom vagy, Jade. - Micsoda? - kérdezte a lány dühösen. - Miért lennék az adósod? - Mert becsaptál - válaszolt a férfi. - Mert majd megőrültem az aggodalomtól, mikor elszöktél, mert... - Én pedig megmentettem a fivéred életét. - Most nem Colinról van szó, hanem rólam, a sértett büszkeségemről - mordult fel Caine. - Egyetlen férfi sem tűri jól, ha az orránál fogva vezetik. - Az isten szerelmére, Caine! - Ígérd meg, hogy két hónapig velem maradsz, különben akkora zajt csapok, hogy Matthew és Jimbó rögvest iderohannak. A férfi tekintete legalább olyan fenyegető volt, mint szavai. Jade-nek semmi kétsége nem volt afelől, ha ellenkezik, Caine beváltja szörnyű ígéretét. - Szégyelld magad! - sziszegte a lány. - Add a szavad, Jade. Most rögtön. Jade a férfi szájára tapasztotta tenyerét, hogy elhallgattassa. - Miért éppen két hónapig kell veled maradnom? Miért nem egy hónapig, vagy háromig, vagy... Caine megvonta a vállát. - S azalatt a két hónap alatt minden áldott éjjel az ágyadba hurcolsz, ha nem tévedek. - Pontosan - felelte a férfi kaján vigyorral az arcán. Istenem, lassan már rád sem merek nézni mások előtt, mert azonnal feláll. - Közelebb nyomta ágyékát a lányéhoz. - Érzed, mennyire kívánlak? Caine nyíltsága szűzies pírt csalt a lány arcára.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Nem lenne szabad ilyen dolgokról beszélned - suttogta. Nekem pedig nem szabadna meghallgatnom... - Pedig szereted hallani, ugye? - kérdezte Caine, s újra megcsókolta kedvese ajkait. Jade nem tiltakozott. Kívánta Caine-t, vadul, észveszejtően. Hosszú lábát a férfi dereka köré fonta, s ringatni kezdte csípőjét. Mozdulatlanná dermedt, mikor az ágy hangosan megnyikordult alatta. - Nem szabad... - suttogta rémülten. - Mindent szabad - felelte Caine vágytól elfúló hangon. Csókkal némította el a lány aggodalmát, aztán ujjait a selymes combok közé csúsztatta. Jade hamarosan megfeledkezett minden félelméről, Jimbóról és Matthew-ról, az egész világról. A férfi simogató, fürge ujjai megőrjítették. Bensőjében nőttönnőtt a feszültség. Vágya, hogy a férfi végre a testébe hatoljon, szinte az elviselhetetlenségig fokozódott. Körmei végigszántották Caine hátát. Teste megváltásért könyörgött. De a férfi nem kegyelmezett. Jade végül megragadta Caine kemény vesszejét, s szeméremtestéhez illesztette. Caine félredobta a takarót, aztán magával rántotta a lányt a földre. Jade került felülre, de rögvest megpróbált legördülni a férfi testéről. Caine nem engedte. - Fogadj magadba, szerelmem - suttogta, s szétfeszítette combjait, az ágyékára ültette a lányt. Jade engedelmeskedett. Megfogta a vágytól forró húskardot, s lassan testébe vezette. Caine felnyögött gyönyörében, aztán durván belemarkolt a lány hajába, s magához rántotta kedvese édes ajkait. Őrült táncba kezdtek. Caine hamarosan minden önuralmát elveszítette. Lökései egyre erőszakosabbak, egyre határozottabbak lettek. - Mutasd meg a mennyországot, Jade suttogta, mikor érezte, hogy beteljesülése közeledik. Jade ebben a pillanatban találta meg sajátját. Teste megfeszült egy másodpercre, aztán kimerülten hanyatlott a férfira. Arcát az izmos mellkasra fektette, és behunyta a szemét. Jóleső fáradtság áradt szét testében. - Mi jár a fejedben, Jade? - kérdezte Caine. A lány nem válaszolt. - Tudom, hogy beteljesült a vágyad - mondta a férfi. - Ne is próbáld tagadni. - Nem tagadok semmit - suttogta félénken a lány. Caine egyetlen fürge mozdulattal talpra szökkent, karjába emelte kedvesét, visszafektette az ágyba, s mellébújt, a meleg

Julie Garwood

Az őrangyal

takaró alá. Jade megpróbált hátat fordítani, de a férfi magához szorította, hogy moccanni sem tudott. - Nos? - kérdezte. - Nos mi? - kérdezett vissza a lány, s a sötétszürke szempárba nézett. - Jó vagyok, igaz? Caine arcán újra előtűntek a gödröcskék. Jade elmosolyodott. - Miben vagy jó? - kérdezte ártatlanságot színlelve. - A rablásban. Jade bólintott. - A legjobb - suttogta. - Elég imponáló voltam? - kérdezte Caine. - Talán - felelte Jade, s majdnem felsikoltott meglepett örömében, mikor újra megérezte combjai között a férfi simogató ujjait. - Mit művelsz? - Megpróbálok még imponálóbb lenni, édesem. Hosszú órákkal később a két szerelmes végül álomra hajtotta fejét. Azon az éjszakán Jade az angyalokkal álmodott. Másnap délre értek vissza Caine házába. Matthew és Jimbó nem mertek Harry szeme elé kerülni. Mindketten mélységesen megalázónak érezték, hogy a gróf ilyen könnyen túljárt az eszükön. Most már belátták, alábecsülték Caine képességeit. Matthew biztos volt benne, nem éli túl a szégyent, ha társai megtudják, mi történt. S hiába törte a fejét, képtelen volt megérteni, hogy egy olyan nagy testű férfi, mint a gróf, hogyan tudott ilyen észrevétlenül bejutni úrnője szobájába. Amint hazaértek, Jade átöltözött, s Caine dolgozószobája ment, hogy emlékezetből leírja a leveleket. Caine tervének minden részletét aprólékosan elmagyarázta. Jade egyetértett azzal, hogy Lyont beavassák, de Richardsról hallani sem akart. - Kedvelni fogod Richardsot - győzködte Caine. Legalább annyira, mint Lyont. S éppen úgy bízni is fogsz benne. A lány megrázta a fejét. - Caine, én tényleg kedvelem Lyont, de nem emiatt bízom meg benne - mondta. - A szeretet és a bizalom két különböző kategória.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Mi másért bízol Lyonban? - kérdezte a férfi, s gyengéd mosoly terült szét arcán. - Olvastam az aktáját - felelte Jade. - Hozzá képest te kiscserkész vagy, mondhatom. Caine felnevetett. - A helyedben én nem említeném Lyonnak, hogy láttam az aktáját. - Igen - helyeselt a lány. - Ha elmondanám neki, valószínűleg ugyanolyan barátságtalan lenne, mint amilyen te voltál - sóhajtott. - Lyon dossziéja legalább olyan vaskos, mint a tied, de neki nincs semmiféle fedőneve. Caine összevonta a szemét. - Szám szerint hány aktát olvastál el tulajdonképpen? - Ó, igazán nem sokat - felelte a lány. - Most pedig kérlek, hagyj dolgozni. Soha nem leszek kész a levelekkel, ha állandóan félbeszakítasz. A könyvtár ajtaja kinyílt, s Nathan lépett a szobába. - Van itt valami, amit nem értek, Caine - mondta. - A birtokod meglehetősen elzárt területen fekszik. Mondd, nem próbáltak még egyetlenegyszer sem elkapni ellenségeink? - Dehogynem! - felelt Jade anélkül, hogy felpillantott volna munkájából. - Az első napon, mikor idejöttünk, rá is lőttek. Caine belekezdett, hogy mindent részletesen elmeséljen az esetről, de... - Nahát, Nathan! Ragyogóan nézel ki - vágott szavába Jade, mikor végül felnézett, s meglátta fivére elegáns öltözékét. - Megesküdnék rá, hogy ezt az inget már láttam valahol mordult fel Caine. - Igen, a tiéd - felelte Nathan vigyorogva. - Jól áll, nem? Colin is kölcsönvett néhány darabot a ruhatáradból. Mikor a cápák közé dobtak bennünket, elfelejtettünk szólni, hogy a csomagjainkat küldjék utánunk. Nos, az említett támadás után nem próbálkoztak újra, Caine? - kérdezte a férfi, s összevonta szemöldökét. Nathan fel-alá járkált a szobában, mint egy ketrecbe zárt vadállat. Caine az íróasztalra könyökölt. - De igen - sóhajtotta. - Valóban? - kérdezte Nathan. - Mikor? - Ez nem igaz - szólt közbe Jade. - Tudnék róla... - Az elmúlt tíz nap során négyszer lőttek rám.

Julie Garwood

Az őrangyal

- És? - kérdezte Nathan, tekintete magyarázatot követelt. - És… még élek. - Miért nem beszéltél róla? - kérdezte Jade. - Nem akartalak fölöslegesen felizgatni - felelte Caine. - Akkor arról is tudnod kellett, hogy Matthew és Jimbó itt vannak - jegyezte meg Nathan. - Tudtam is - válaszolt Caine. - Nem zaklattam őket, míg fel nem gyújtották az istállómat. Akkor elbeszélgettem velük egy kicsit. Mondd, Jade, ha már itt tartunk, nem tudtál volna valami mást kitalálni, hogy lekösd a figyelmem, míg apámhoz mégy? Jade nagyot sóhajtott. Caine még mindig nem tette túl magát a dolgon - gondolta. - Nem az én ötletem volt - mondta. - Matthew-ra bíztam mindent, s ha úgy vesszük, kitűnően teljesítette feladatát. - Őrültség volt egyedül átlovagolnod apámhoz - csattant fel Caine. - A pokolba, Jade, akár meg is ölhettek volna. A férfi már üvöltött. - Óvatos voltam - próbálta Jade csitítani. - Voltál egy fenét! - kiáltott Caine. - Szerencséd volt, ez minden! Jade úgy érezte, jobb, ha most nem vitatkozik. Kezébe vette a tollat, s írni kezdett. - Hagyjatok magamra, különben soha nem készülnek el, ezek az átkozott levelek - mondta szigorúan, aztán még egyszer felnézett, s Caine-re mosolygott. - Miért nem látogatjátok meg Colint? Biztos vagyok benne, hogy örülne a társaságotoknak. - Gyere, Caine - szólt Nathan. Caine megrázta a fejét: - Ígérd meg, hogy nem teszed kockára az életed még egyszer - förmedt Jade-re. - Add a szavad, s akkor elmegyek. Jade bólintott. - Szavamat adom. A férfi dühe szempillantás alatt elpárolgott. Lehajolt, hogy megcsókolja a lányt, de az megpróbálta eltaszítani magától. - Nathan még itt van - suttogta Jade. - Csukd be a szemed, s rögvest eltűnik. Jade fülig vörösödött, mire a férfi végül elhúzódott tőle. - Szeretlek - suttogta Caine, aztán az ámuló Nathan társaságában kivonult a szobából.

Julie Garwood

Az őrangyal

Jade hosszú percekig bámult maga elé. Lehetséges, hogy Caine tényleg szereti? - töprengett, s a gondolattól egész testében remegni kezdett. Megrázta a fejét, s minden figyelmét a levélírásra összpontosította. Különben is, mit számít, hogy a férfi szereti-e, vagy sem? gondolta. Mindenképpen el kell hagynia. Mire a vacsorát feltálalták, Jade végzett az utolsó levéllel is. Nathan úgy döntött, odafenn költi el vacsoráját, Colin társaságában. Jade, Caine és Sterns a hosszú asztalnál étkeztek, s közben éles vitát folytattak az egyház és az állam hatáskörének szétválasztásáról. Először, mikor Caine kijelentette, hogy teljes mértékben egyetért a szétválasztással, Jade az ellenkezője mellett foglalt állást. Később Caine szándékosan ostobaságnak nevezte az állam kivonulását az egyházi ügyekből, mire Jade ellentmondást nem tűrően kijelentette, épp időszerű volt már ez az intézkedés. A vérpezsdítő vitában végül Sterns mondta ki a döntő szót. A nagy szópárbaj közepette Caine egészen megéhezett. Már nyúlt is az utolsó szelet bárányhúsért, de Sterns hamarabb lecsapott rá. - Én akartam azt megenni, Sterns. - motyogta Caine. - Sajnálom, milord, én voltam a gyorsabb - felelte a komornyik. Szertartásosan kezébe vette a kést és a villát, s falatozni kezdett. Jade-nek megesett a szíve a férfin, s megosztotta vele a saját adagját. Csendesen vacsoráztak tovább, mikor hirtelen hangos kopogás hangzott fel a bejárat felől. Caine Sternsre nézett, de a komornyiknak szemmel láthatóan esze ágában nem volt felállni vacsorája mellől. Caine végül feladta a küzdelmet. - Megyek, megnézem ki az - mondta, s feltápászkodott helyéről. - Ahogy kívánod, milord - felelt Sterns két falat között. - Légy óvatos - figyelmeztette Jade. - Nincs semmi baj - kiáltott vissza Caine a hallból. - Az embereim odakint őrködnek. Egy légy sem repülhet a birtokomra anélkül, hogy észre ne vennék. Jó tíz perc telt el, mire Sterns a második csésze teával is végzett. - Megyek, megnézem miféle látogatók érkeztek - mondta Jade-nek. - Talán Caine papája az.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Lehetetlen, milady - felelte Sterns. - Megparancsoltam a hercegnek és a hercegnének, hogy maradjanak távol. Gyanakvást keltene, ha naponta meglátogatnák a fiukat. - Megparancsoltad? - kérdezte döbbenten Jade. - Igen, Lady Jade. - A komornyik méltóságteljesen meghajolt, és kisietett a szobából. Néhány perc múlva Sterns visszatért. - Sir Richards és Lyonwood grófja megérkezett - jelentette be szertartásosan. - A gróf úr arra kér, fáradj a könyvtárszobába. - Máris? - kérdezte Jade riadtan. Felállt, lesimította aranyszínű szoknyáját, s idegesen igazgatni kezdte haját. Nem készültem arra, hogy ma este még vendégeket fogadjak füstölgött magában. Sterns elmosolyodott: - Ne aggódj, milady. Csodálatosan nézel ki, mint mindig - mondta. - S a vendégek nagyon kedves emberek. - Lyont már ismerem - felelte Jade. - S biztos vagyok benne, hogy Richardsot is kedvelni fogom. Jade az ajtóhoz lépett. Tekintete megtelt félelemmel. - Igazán nincs mitől tartanod, milady. A lány elmosolyodott. - Egy cseppet sem aggódom, Sterns. Csupán a szerepemre készülök. - Tessék? - kérdezte a komornyik, s a lánnyal együtt a könyvtár felé indult. - Mire készülsz? - Hogy eljátsszam a rémült, gyenge nőt - nevetett Jade. - Ó, hát persze - sóhajtott Sterns. - Különben jól érzed magad, milady? Ekkor érkeztek a könyvtárszoba ajtajához. Jade a komornyik szemébe nézett. - Nos, Sterns, mi a legfontosabb? - Micsoda? - Hogy fenntartsd a látszatot, s pontosan úgy viselkedj, ahogy azt elvárják tőled. Érted már? - Nem, nem értem - felelte a férfi. Jade újra elmosolyodott. - Most fogom visszaadni Caine büszkeségét - suttogta. - Nem vettem észre, hogy elvesztette volna. - Én sem, míg szóvá nem tette - felelte a lány. Sterns kinyitotta az ajtót.

Julie Garwood

Az őrangyal

Jade nagy levegőt vett, félénken lehajtotta a fejét, s kezét tördelve a szobába lépett. Sterns annyira megdöbbent a lány hirtelen átváltozásán, hogy a szája is tátva maradt. Mikor Caine odakiáltott neki, Jade láthatóan összerezzent, mintha a férfi parancsa megrémítette volna. Szégyenlősen pillantott körbe a jelenlévőkön. Richards pattant fel elsőként, hogy üdvözölje. Az idősödő, testes férfi már szinte teljesen ősz volt. Mosolygott, s nagy, őszinte szeme megtelt gyengédséggel. Jade illendően fejet hajtott köszönésképpen, aztán, megfordult, hogy Lyont is üdvözölje. - Örülök, hogy újra látlak, Lyon - rebegte, s hangja alig volt több suttogásnál. A férfi értetlenül vonta fel szemöldökét. Mindig is tudta, hogy a lány félénk teremtés, de mostani félelmét - korábbi ismeretségüket tekintetbe véve - indokolatlannak tartotta. Caine íróasztala mögött ült. Jade az asztal mellett foglalt helyet, s kezét az ölébe ejtette. Richards és Lyon vele szemben ültek le, Caine árgus szemmel figyelte a lányt. Borzasztóan rémültnek tűnt, de ez egy pillanatra sem tévesztette meg. Biztos volt benne, hogy Jade készül valamire. Richards megköszörülte a torkát. A szobában minden szempár felé fordult. A férfi Jade-re nézett. - Kedvesem, szemmel láthatóan nagyon aggódsz. Olvastam a leveleket, melyeket apád őrzött meg, de mielőtt bármit is kérdeznék, hadd szögezzem le, hogy semmilyen előítélettel nem viseltettem irántad apád bűnei miatt. Jade bólintott. - Köszönöm, Sir Richards - felelte suttogva. - Kedves tőled, hogy nem hibáztatsz. Attól féltem, talán megvetsz majd apám miatt. Caine a plafon felé fordította tekintetét. Richards átnyúlt az asztal fölött, s megszorította Jade kezét. A lány valóban nagyon elesettnek tűnt. Caine-nek egyszerre eszébe jutott, hogy Jade-nek ugyanez a kifejezés volt az arcán, mikor először találkoztak Monk fogadójában. Vajon most mire megy ki a játék? - Biztosíthatlak felőle, hogy egyikőnk sem gondol rád megvetéssel - szólt Lyon. - Elképzelni is szörnyű, milyen viszontagságokon mentél keresztül miatta.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Igen, szörnyű - helyeselt Richards. Caine alig bírta visszafojtani nevetését. A két férfi szemmel láthatóan a kis boszorkány bűvöletébe esett. Richardson persze nem is lehet csodálkozni, de Lyonnak tudnia kellett volna, hogy színjáték az egész. - Válaszolnál néhány kérdésre, kedvesem? - kérdezte Richards. Jade félénken bólintott. - Nem lenne jobb, ha Nathant kérdeznétek inkább? A férfiak sokkal lényeglátóbbak. Én valószínűleg csak tovább bonyolítom az eseményeket. - Jade! - mordult fel Caine fenyegetően. A lány felé fordult, és szégyenlősen rámosolygott. - Igen? - Próbálj viselkedni! Richards feddő pillantást vetett Caine-re, aztán Jade felé fordította tekintetét. - Később Nathant is kikérdezzük. Most természetesen amennyiben nem okoz túl nagy fájdalmat próbáld felidézni az eseményeket onnan, hogy megérkeztél Londonba. Jade bólintott. - Ahogy kívánod, uram - mondta, s megköszörülte a torkát. - Nos, minden a levelekkel kezdődött. Apám egy köteg levelet bízott az én Harry bácsikám gondjaira. Két nappal később apát meggyilkolták. Harry azonnal értem jött, s magával vitt a hajójára. A leveleket biztonságba helyezte, s mikor úgy érezte, eljött az ideje, ideadta őket. Elolvastam mindet, aztán megmutattam Nathannek. Fivérem, akkoriban Colinnal dolgozott, így hamarosan már ő is tudott a levelekről. Nos ezután, mint arról már bizonyára hallottátok, Colint és Nathant megtámadták. A gazemberek azt hitték, már végeztek velük, és... Pogány hagyta őket elmenni, hogy megbízójuknak azt jelentsék, sikerrel teljesítették feladatukat. - Okos, nagyon okos - jegyezte meg Richards. - Igen - mondta Jade. - A terv nagyon egyszerű volt. Pogány elrabolt egy orvost, hogy ápolja a két sebesültet. Úgy döntött, amint Colin rendbe jön annyira, hogy utazni tudjon, elküldi fivéréhez, Caine-hez, hogy a segítségét kérje. - Na és mi lett a tervből? - kérdezte Richards. Jade vádlón mutatott Caine-re. - Ő rontott el mindent -jelentette ki. Amint ti is tudjátok, Pogányt vádolták meg Nathan és Colin meggyilkolásával, Caine pedig elvakult bosszúvágyában hajtóvadászatot indított a kalóz ellen. Bár ne

Julie Garwood

Az őrangyal

tette volna! A Törvényszék nem kockáztathatta meg, hogy Caine és Pogány találkozzanak. Így Caine, akaratlanul ugyan, de halálos veszedelembe sodorta magát. - Nem volt véletlen - vetette közbe Caine. Jade megvonta a vállát. - Colin megeskette Pogányt, hogy nem szól Caine-nek a történtekről. Fivére ugyanis jól tudta, hogy Caine... nos, jobbnak látta, ha maga magyaráz el mindent. Véleményem szerint Colin nem gondolta át a dolgot kellőképpen, de ez érthető, hisz szörnyű fájdalmai voltak. Mindenesetre úgy tűnt, semmi más nem érdekli, csakhogy Caine-t biztonságban tudhassa. Pogány pedig mindent megígért, csupán azért, hogy megnyugtassa Colint. - És te hogyan keveredtél ebbe az ügybe? - kérdezte Lyon. - Nathan a fivérem - felelte Jade. - Mikor visszatértem Angliába, az ő birtokára mentem. Pogány emberei közül jó néhányan maradtak velem. Felváltva őrködtek Caine biztonsága felett. Sajnos azonban mindez kevésnek bizonyult. Caine egyre veszélyesebb dolgokat művelt, az ellenség pedig minden alkalmat megragadott, hogy eltegye láb alól. Így végül Pogány engem bízott meg azzal, hogy tartsam távol Caine-t bosszúhadjáratától. Már készülődtem Londonba, hogy küldetésemet teljesítsem, mikor... meglehetősen furcsa dolgok történtek. Az egyik napon például, mikor szokásos reggeli sétámra indultam, három férfit vettem észre szüleim nyughelyén. A sírokat próbálták felásni. Kiabálni kezdtem dühömben, de ezzel csupán annyit értem el, hogy az egyik gazember rám lőtt. Fejvesztve menekültem vissza, Nathan házába. - Pogány emberei nem keltek a segítségedre? - kérdezte Richards. Jade megrázta a fejét. - Már nem voltak a birtokon. Caine-t egyetlen percre sem lehetett őrizetlenül hagyni. Így a kalóznak szüksége volt minden emberére. Persze, nem maradtam egyedül. Velem volt Nathan komornyikja, Hudson a ház teljes személyzetével együtt. - Mi történt ezután? - kérdezte Lyon. - Mire magamhoz tértem rémületemből annyira, hogy elmondjam, mit láttam, sötétedni, kezdett. Hiábavaló lett volna a sírrablók után eredni. Úgy döntöttünk, várunk másnap reggelig. Azon az éjszakán betörtek, és kirabolták a házat. Én

Julie Garwood

Az őrangyal

olyan mélyen aludtam, hogy semmit nem hallottam. Pedig még a hálószobámat is felforgatták. - Talán altatót kevertek az ételedbe vagy az italodba jegyezte meg Richards. - Lehetséges - mondta eltűnődve Jade. - Nos, másnap reggel Nathan kedvenc paripáján kilovagoltam a sírokhoz. Arra gondoltam, keresek valami bizonyítékot. Hudson, a komornyik ugyanis egyetlen szavamat sem hitte, s meg akartam győzni. A gonosztevők már vártak rám. Kilőtték alólam a lovat. A földre zuhantam. - Istenem, akár meg is halhattál volna! - kiáltott indulatosan Richards. - Szerencsém volt, megúsztam néhány karcolással nyugtatta Jade. - Visszafutottam a házba, s elmondtam Hudsonnak, mi történt. A komornyik néhány felfegyverzett szolgálóval a tett helyszínére indult. Semmit nem találtak. A döglött ló eltűnt. Fogalmam sincs, hogyan vitték el. Caine szerint három ember kevés ahhoz, hogy egy lovat felemeljen és szekérre rakjon. Jade megvonta a vállát, aztán tovább beszélt. - Úgy döntöttem, azonnal Londonba utazom. Utasítottam szolgálókat, hogy készítsék elő a hintót. Elindultunk, de alig értük el a birtok határát, a kocsis kiabálni kezdett, hogy tűz van. Láttuk a füstöt. Azonnal visszafordultunk, de mire a házhoz értünk, már teljesen elborították a lángok. Nathan otthona porig égett. Megparancsoltam Hudsonnak és a személyzet többi tagjának, hogy menjenek Nathan londoni rezidenciájába, aztán útnak indultam ismét. - Nathan londoni házához mentél? - kérdezte Lyon. Jade elmosolyodott. - Nem. A Léhűtőnek címzett fogadóba igyekeztem. Volt egy tervem, hogyan terelhetem el Caine figyelmét Pogányról. Lyon bólintott. - Nem értem - szólt Richards. - Caine kétségtelenül nem az a fajta, akit könnyen be lehet csapni. Érdekelne, mi volt a terved... - Majd később elmondja - mordult fel Caine. - Most hadd folytassa a történetet. - Útközben megtámadták a hintót. Engem leütöttek. Mire magamhoz tértem, a kocsit szinte teljesen szétverték. Kimásztam az ablakon, mert.:.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Mi történt azután? - kérdezte Richards. - Gyalog mentem tovább. - Londonig? - kérdezte Lyon. - Nem - felelte Jade. - Csupán az első postakocsiállomásig. Ott sikerült lovat bérelnem. Néhány perc múlva Jade befejezte mondanivalóját. Mindent elmondott, egyetlen dolgot hallgatott el csupán: azt, hogy ő Pogány. Caine biztos volt benne, a lány neki szánta a nemes feladatot, hogy közölje ezt a tényt Richardsszal és Lyonnal. Jade pityeregni kezdett. Caine egy pillanatig sem hitt könnyeinek, de Richardsot olyannyira megindította a lány elesettsége, hogy legszívesebben átölelte volna. - Tudjátok már, kik a Törvényszék életben maradt tagjai? kérdezte hüppögve Jade. - Nem - felelte Richards. - De Hammondot csak ismerted! - jelentette ki a lány. Úgy tudom, ti annak idején együtt léptetek a kormány szolgálatába. - Igen, együtt - helyeselt Richards. - Ám néhány évvel később külön ügyosztályra kerültünk. Hammond keze alatt akkoriban rengeteg lelkes fiatalember dolgozott. Sokat ismertem közülük, de korántsem mindet. - A rendelkezésünkre álló adatok birtokában nem lesz nehéz kinyomoznunk az összeesküvők nevét - jegyezte meg Lyon. - Az első levelet egy William nevű férfi írta alá. Ekkor még nem használtak fedőnevet - szólt Caine, s Richardsra nézett. - Hány William dolgozik a minisztériumban? - Hammond iratai között mindössze három szerepel felelte szemlesütve Jade. Döbbent csend. A szobában minden szempár a lányra szegeződött. - Pogánynak sikerült kilopnia az aktát - suttogta Jade, majd a férfiak elképedt tekintete láttán hozzátette: - Szükség volt rá. Nos, a három férfi William Pryors, William Terrance és William Clayhill, mindhárman a te embereid, Sir Richards. Közülük ketten még élnek, bár már visszavonultak a munkából, Terrance azonban meghalt. Négy éve.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Hogy a fenébe tudta Pogány kilopni az iratokat? kérdezte döbbenten Richards. - A biztonsági rendszerünkön senki nem juthat át észrevétlenül. - Pogányt kivéve - mondta Caine, s úgy érezte, eljött az ideje, hogy beszéljen a kalóz hőstetteiről. Részletesen elmagyarázta, hogyan és miért határozott úgy Pogány, hogy megvédi a gyilkosoktól. Aztán mesélt Nathan és Colin tőrbecsalásáról és megmenekülésük körülményeiről. Mikor végül elhallgatott, súlyos csend telepedett a szobára. Jade idegesen tördelte a kezét. Ezúttal nem kellett színlelnie: a cápákkal való közelharc emléke félelemmel töltötte el a szívét. - Három lelkes fiatalember, akik elhatározták, hogy megváltják a világot - szólalt meg eltűnődve Richards. - Kár, hogy a hatalomvágy megrontotta a lelküket. Jade bólintott. - Az első levelek zárómondata így hangzik: Anglia mindenek fölött. Később, ahogy egyre vakmerőbbek lettek, a szöveg is megváltozott. - Igen, olvastam - motyogta Richards. - Ha jól emlékszem, az új kifejezés a Törvényszék mindenek fölött. - tette hozzá, Úgy hiszem, a mondat magáért beszél. - Mikor Jade apja szembefordult a Törvényszékkel, meggyilkolták. Két nappal később Hammond is ugyanerre a sorsra jutott - magyarázta Caine. Richards bólintott. - Meg kell találnunk a másik két összeesküvőt - mondta. - Óvatosan és rendkívül körültekintően kell nyomoznunk. - Nagyot sóhajtott. - Hál' istennek Pogány a mi oldalunkon áll. Ha belegondolok abba, mennyit árthat azokkal az aktákkal... - Pogány miatt nem kell aggódnod, uram - vágott a szavába Jade. - Becsületes, mint minden tolvaj. Mérget vehetsz rá, hogy az információk nem kerülnek illetéktelen kézbe. - Vajon az a gazember az én aktámat is elolvasta? kérdezte Lyon dühösen. Caine mélyen hallgatott. Jade lesütötte a szemét. - Istenem, cápák nyüzsögtek a vízben... – suttogta Richards. - Micsoda bátorság kellett ahhoz, hogy... - Nos, uram, ha nincs több kérdésetek... - Jade felállt. Richards azonnal talpra szökkent.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Bizonyára kimerítettünk a kérdezősködésünkkel. El tudom képzelni, milyen fájdalmas lehet felidézni ezeket a szörnyűségeket. - Köszönöm az együttérzésedet, uram - suttogta a lány, aztán Richardshoz lépett, s ölelő karjaiba bújt. - Megtaláljuk a gazfickókat, esküszöm - mondta a férfi. Jade ruhája fodrai közé rejtette kezét, aztán Lyonhoz sétált. A férfi azonnal felállt székéből. Jade megölelte. - Köszönöm Lyon, hogy segítesz. Kérlek, add át üdvözletemet Christinának. Alig várom, hogy újra láthassam rebegte, aztán Richardshoz fordult, s újra megölelte. Természetesen neked is köszönök mindent, uram - suttogta, aztán sarkon fordult, s az ajtó felé indult. - Jade! - Igen, Caine? - Mi jelentsen ez? A lány megfordult, s a férfire mosolygott. - Azt mondtad, a férfiak számára a büszkeség a legfontosabb, ugye? - Igen. - Azt is elmagyaráztad, ha kihasználják, vagy becsapják őket, büszkeségük csorbát szenved. - Igen, valóban ezt mondtam. - Caine előrehajolt. - Na és? - Nem lehetne-e kiköszörülni a csorbát, ha bebizonyosodna, hogy a leghősiesebb, Anglia-szerte ismert és csodált férfiakat is könnyedén az orruknál fogva vezetheti bárki? Caine végre megértette. Jade-re kacsintott, aztán széles mosoly ült ki arcára. - Megyek, és ideküldöm Nathant és Colint - mondta a lány, és becsukta maga mögött az ajtót. - Miről beszélt? - kérdezte Richards. - Magánügy - felelte Caine, s Lyonhoz fordult. - Nos? Mit gondolsz róla ezek után? Lyon megtöltötte a poharát. - Még mindig átkozottul gyönyörű - felelte. - S még mindig átkozottul félénk. Persze - tekintetbe véve, hogy te vagy a társasága - ezen nem is csodálkozom. - Caine felnevetett. - Tehát úgy gondolod, félénk.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Te valamit titkolsz előlem - vonta össze a szemöldökét Lyon. - Ki vele, mit találsz ilyen mulatságosnak? - Elég az ostoba fecsegésből! - szólt szigorúan Richards, aztán Caine szemébe nézett. - Valamit meg kell ígérned, fiam. - Mi lenne az, uram? - kérdezte Caine. - Találkoztál már ezzel a... Pogánnyal? - Igen. - Ha végeztünk ezzel az üggyel, találkoznom kell vele. Caine hátradőlt a székében, és elmosolyodott. Jade valóban kiköszörülte a férfiúi büszkeségén esett csorbát. - Találkoznom kell a kalózzal - követelte újra Sir Richards. Caine bólintott. - Épp most találkoztál vele, uram.

Julie Garwood

Az őrangyal

Tizenötödik fejezet - Jade! Azonnal gyere vissza! - kiáltotta Caine. Sir Richards és Lyon magukba roskadva ültek az asztal mellett. Szemmel láthatóan nehezükre esett megemészteni Caine előbbi, leleplező kijelentését. Amikor a lány többszöri felszólítása ellenére sem engedelmeskedett, Caine Sternsnek kiáltott. A komornyik az ajtó előtt állhatott, mert azonnal besietett a szobába. Meghajolt ura előtt. - Óhajtasz valamit, milord? - Hívd ide Jade-et! - parancsolta Caine. - Úgy hiszem, a milady jól hallotta a kiáltásodat, uram jelentette ki Sterns. - Nyilvánvaló, hogy nem akar csatlakozni a társaságodhoz. Van egyéb kívánságod, milord? Caine legszívesebben kitekerte volna Sterns nyakát. - Hozd ide a lányt, de tüstént! Ha kell, a hajánál fogva rángasd végig, de hozd ide! Egyéb kívánságom nincs. A komornyik bólintott, és kiviharzott a szobából. Caine a barátaihoz fordult. Mérge rögvest elpárolgott, mikor meglátta a Lyon arcára kiülő vigyort. Barátja szemlátomást már túljutott Pogány személyét illető döbbenetén. Sir Richards még mindig kőbálványként ült a helyén. - A pokolba is, Caine, rá kellett volna jönnöm - mondta Lyon.- A kis bestia annyira félénknek tűnt... igen, tudnom kellett volna. Hisz te kifejezetten irtózol a ... és Christina is figyelmeztetett, hogy nézzek a... - Fiam - szólalt meg Sir Richards. Az idő nem alkalmas a tréfálkozásra. Nagyon is komoly... Richards feddő szavait Jade érkezése szakította félbe. - Nathanért és Colinért indultam, hogy idehívjam őket. Mit akarsz tőlem, Caine? - Add vissza nekik, Jade! A férfi hangja úgy ütött, mint a pisztolylövés. Jade adta az ártatlant. - Az ég szerelmére, miről beszélsz? - kérdezte, kezét a keblére szorította, s úgy nézett a férfire, mint egy riadt őzike. Caine-t egyáltalán nem hatotta meg a színjáték. - Nagyon is jól tudod, miről beszélek - üvöltötte. - Add vissza!

Julie Garwood

Az őrangyal

- Caine, nem illendő, hogy vendégeink előtt így beszélj velem. - Már Jade is kiabált. - A viselkedésed egyenesen felháborító! - Tudják, ki vagy. - Tudják? Jade az asztal elé lépett, és csípőre tette a kezét. - Egészen pontosan mit tudnak? - Azt, hogy te vagy Pogány. A lánynak a lélegzete is elakadt döbbenetében. Tekintete úgy háborgott, mint a viharzó tenger. - Miért nem teszed közzé mindjárt a napilapokban? kiáltotta. - Akkor nem kellene annyi időt pazarolnod... - Muszáj volt elmondanom - vágott a szavába Caine. - Várhattál volna, míg elmegyek. - Nem mégy sehova... - Istenem, hát tényleg igaz? - kérdezte Richards kétségbeesetten. Jade bosszús pillantást vetett a férfira. - Nem! - csattant fel. - Nem igaz! - De igen - felelte Caine. - Ez az igazság. - Az ördög vigyen el Caine, képtelen vagy titkot tartani? kérdezte a lány, választ sem várva sarkon fordult, s az ajtó felé indult. - Azt mondtam, add vissza nekik, Jade! - Miért? - Azért, mert ez a két úriember történetesen a barátom felelte. - Ó, Caine, ha már a saját barátaidat sem tudod meglopni, akkor mást sem. Erre mérget vehetsz. Caine szó nélkül hagyta a lány megjegyzését. - Azt mondtad, folytathatom a mesterségemet emlékeztette Jade. - Vagy máris meggondoltad magad? Ennyit ér az adott szavad? Caine belsejében nőttön-nőtt a feszültség. Nem mert felállni asztala mellől, mert attól tartott, olyasmit tesz, amit maga is megbán. Jade Lyonhoz fordult. - Én soha nem szegem meg az adott szavamat - jelentette ki méltóságteljesen. Caine nagy levegőt vett, és tízig számolt magában, aztán hátradőlt székében, s magához intette a lányt. {

Julie Garwood

Az őrangyal

- Komolyan gondoltam, amit mondtam. Folytathatod a mesterségedet. Jade értetlenül vonta fel szemöldökét. - Akkor miért csapsz akkora hűhót... - Bárkit meglophatsz - vágott a szavába a férfi. - Ne feledd azonban, akárhányszor ellopsz valamit, elveszem tőled, és visszaadom jogos tulajdonosának. - Nem! - kiáltotta a lány elszántan. - De igen - felelte Caine eltökélten. - Ez nevetséges - jelentette ki Jade. - Nem? A férfi nem válaszolt. Jade segélykérően nézett Lyonra, de rá kellett döbbennie, tőle nem várhat támogatást. Sir Richards pedig túlságosan is elmerült saját gondolataiban, hogy közbeavatkozzon az érdekében. Mint mindig, most sem számíthat senki másra, csak saját magára - gondolta végül Jade. - Nem! - De add vissza nekik a ... - Nem vettem el! Csak... megcseréltem - ismerte be végül Jade. - Most már elmehetek? Caine bólintott. Megvárta, míg a lány eléri az ajtót, aztán utána kiáltott. - Jade, ne merészeld kitenni a lábad a házamból! Ha elszöksz, úgyis utánad megyek. Ugye, nem akarsz megint kényelmetlen helyzetbe hozni, édesem? Jade nem válaszolt. Megfordult, s úgy bevágta maga mögött az ajtót, hogy a fal is megremegett. - Kissé heves természetű a kis hölgy - jegyezte meg Caine, s elmosolyodott. - Jobban vagy már, Richards? - kérdezte felettesét. - Igen - felelte Richards. - Nem hitted volna, hogy ő... - Nem, nem - felelte Richards. Caine elégedetten bólintott. - Jó tudni, hogy a felettesem sem csalhatatlan. Azt hiszem, a büszkeségem ismét a régi. A következő pillanatban kinyílt az ajtó. Nathan és Colin léptek a könyvtárszobába. Colin mankójára és Nathan karjára támaszkodva beljebb bicegett.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Ne bánj úgy velem, mint egy újszülöttel - motyogta Colin, miközben Nathan alátolt egy széket, s óvatosan leültette. - Pedig néha úgy viselkedsz, mint egy csecsemő - mordult rá Nathan. Egy zsámolyt tolt a szék elé, arra fektette Colin lábát, aztán felállt, és a két idegen férfira nézett. Caine bemutatta őket. Nathan kezet rázott velük, aztán Colin mellé ült, a karfára. - Jade azt mondta, kérdezzem meg tőletek, mennyi az idő mondta. Richards értetlenül vonta fel szemöldökét. - Úgy kilenc körül járhat az idő, szerinted nem, Lyon? Lyon előkapta zsebéből az óráját, s hangos hahotázásban tört ki. - Azt hiszem, ez a tied, Richards. Ha, jól sejtem, az én órám ott van a mellényzsebedben. A kis boszorkány mindkettőnket megölelt. Richards arca megtelt gyermeki rajongással. - Kétségtelen, hogy rosszul ítéltem meg a hölgyet mondta. - Persze, Caine, te láttad, mikor megcserélte az órákat, ugye? Ezért hívtad vissza. Caine megrázta a fejét. - Semmit nem láttam - ismerte be. - Ám amikor megölelt benneteket, tudtam, hogy valami rosszban sántikál. Nem szokása ugyanis idegen férfiakat ölelgetni. - Nem bizony - helyeselt Nathan. Caine Lyonra pillantott. - Ez a nő az orromnál fogva vezet, mióta csak ismerem. Eltökélt szándéka, hogy a bolondok házába juttasson. - Tudom, mit érzel - mondta Lyon, s elmosolyodott a lelkébe dúló emlékképeken. - Christina is a bolondját járatta velem egy ideig. Áruld el, Caine, mit tettél, míg a kedves, szépséges Jade... hmm vezetgetett? - Ugyanazt, mint te - felelte Caine. - Beleszerettem. Lyon bólintott. - Imádkozom érted, barátom. Meg kell, hogy mondjam az esküvő után sem lesz jobb a helyzeted. Apropó, mikor lesz az esküvő? - Igen, Caine, mikor lesz az esküvő? - kérdezte Nathan.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Mert esküvőnek lennie kell - jelentette ki Colin ellentmondást nem tűrő hangon, s olyan fenyegetően nézett bátyjára, hogy még Caine is meglepődött. - Meglesz az esküvő, ne aggódjatok - felelte. - Úgy tűnik, nincs más választásod, fiam - jegyezte meg Sir Richards. - Mondd csak, pisztollyal a hátadban fogod kimondani a boldogító igent? - Ha pisztolyra lesz szükség, azt Jade hátának fogják szegezni, nem az enyémnek - felelte Caine. - Nem akarja elhinni, hogy komolyan gondolom a házasságot. A fenébe, lehet, hogy még le is kell térdelnem az emberei előtt. Nathan elmosolyodott, ahogy elképzelte a jelenetet. - Jade soha nem fog arra kényszeríteni, hogy térden állva könyörögj - gúnyolódott Colin. - Ő nem, de Fekete Harry annál inkább - felelte Caine. - Ki az a Fekete Harry? - kérdezte Richards. - Nathan, kérlek, magyarázd el helyettem - mondta Caine. - Nekem most a húgod után kell mennem. - Már megint elszökött? - kérdezte Nathan bosszúsan. Caine felállt, és az ajtóhoz indult. - Persze. Nyugodj meg, hamarosan itt leszek. Nem szokásom kétszer ugyanazt a hibát elkövetni. Caine egyenesen a karámhoz ment. Az egyik almásderes kanca eltűnt. - Hány embered követi a lányt? - kérdezte az istállómestert. - Hárman eredtek a nyomába - felelte a szolgáló. Caine felszerszámozta lovát, de a nyereggel már nem bajlódott. Megragadta a paripa fekete sörényét, és egyetlen fürge mozdulattal a hátán termett. A birtoka határán pillantotta meg a lányt, a vadőr kunyhója mellett. Jade a lovát itatta a kis patak partján. Caine átvágott a ligeten, aztán vágtába kezdett. Jade meghallotta a paták dübörgését. Megfordult, s az erdő sűrűjébe vetette magát. Caine paripája szemernyit sem vesztett iramából, miközben a férfi lehajolt, felkapta szökevényét, s maga elé ültette a ló hátára. Caine a ház felé vette az irányt, s ismét vágtára ösztökélte hátasát. Caine egyetlen szót sem szólt. Jade mélyen hallgatott.

Julie Garwood

Az őrangyal

Sterns már várta őket. Caine felrángatta a lányt a lépcsőn, s a komornyik karjaiba lökte. - Zárd be a szobájába! - üvöltötte. - Állíts két őrt az ablaka alá, s kettőt az ajtaja elé! - Igyekezett olyan utálatos arckifejezést ölteni, amilyet csak tudott. Végignézte, ahogy Sterns felkísérte a szökevényt az emeletre, aztán meggyőződött róla, hogy a komornyik valóban bezárta-e az ajtót. A kulcsot természetesen magához vette. Visszasietett a könyvtárszobába, leült az íróasztala mögé és... végre elmosolyodhatott. - Ezek szerint megtaláltad - mondta Nathan. - Igen - felelte Caine. - S kiimponáltam belőle a lelket is. Nos, miről csevegtetek, míg távol voltam? - kérdezte. Nathan megvonta a vállát. Richards és Lyon egyszerre sóhajtottak fel. - Fekete Harryről. A beszélgetés hamarosan a levelekre terelődött, s már tizenegy is elmúlt, mire Caine berekesztette a hogyan tovább kérdésben kialakult parázs vitát. Sterns az északi szárnyban nyittatott ki két hálószobát Richards és Lyon számára. Lyon elköszönt és visszavonult, Richards azonban addig nem volt hajlandó felmenni a szobájába, míg meg nem kapta a leveleket. Már majdnem éjfél volt, mikor Caine végre egyedül maradt a könyvtárszobában. Elfújta a gyertyákat, s egyenesen Jade szobájához ment. Elbocsátotta az őröket, kinyitotta az ajtót, és belépett. Jade az ágyában feküdt és olvasott. Nem nézett a férfira, tekintetét a könyvre szegezte, melyet a kezében tartott. - Gyújts még néhány gyertyát, ha olvasni akarsz - mondta. - A tüzet is meg kellene rakni. Hideg van idebent. Jade pillantásra sem méltatta. - Nevetséges a viselkedésed - mondta Caine. Hangjában leplezetlen bosszúság csengett. - Valóban? - kérdezte a lány anélkül, hogy felnézett volna a könyvéből. Caine két gyertyát állított a többi mellé az éjjeliszekrényre aztán a kandallóhoz ment. - Hol van Sterns? - kérdezte. - Sterns már alszik - felelte Jade - Jó komornyik válna belőled. Ha nem tévedek, megkaptad a kiképzést. Caine nem kapta be a horgot.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Majd meghalsz egy kis veszekedésért, szívem, de sajnos, most nem teljesíthetem a vágyadat. - Egyáltalán nem akarok veszekedni - csattant fel a lány. Becsukta a könyvét, és a férfire nézett. Caine fát rakott a tűzre. A lángok aranyfénye csak még inkább kiemelte szoborteste tökéletes vonalait. Hófehér ingé karcsú derekáig kigombolta, ingujját könyökéig feltűrte. A finom anyag megfeszült izmos vállán, mikor a piszkavasért nyúlt. Jade azt gondolta, Caine a legszebb férfi az egész világon. A férfi megfordult és rámosolygott. A gyengédség, melyet Jade a szürke szempárban látott, a szívébe mart. Caine annyira jó ember - gondolta. Annyira gyengéd, annyira... Jobb asszonyt érdemel nála. Miért nem hajlandó ezt megérteni? Könnyek szöktek a szemébe, s egész testében remegni kezdett. Annyira fázott... és félt. Soha... soha ne engedd, hogy elhagyjalak - gondolta Jade hirtelen. Szeretni akarta a férfit... s rábízni az életét, örökre. De mi lesz, ha Caine egyszer csak meggondolja magát, s elhagyja? - csengtek elméjében a rémült szavak. Nem, azt nem élné túl, ebben biztos volt. Jade arca krétafehér lett. Teste úgy remegett, mintha jéghideg, láthatatlan kéz rázná. - Mi baj van, szerelmem? - kérdezte Caine, s az ágyhoz sietett. - Semmi - suttogta a lány. - Semmi baj, csak fázom rebegte. És félek - tette hozzá gondolatban. - Gyere, Caine, feküdj le. Jade semmi másra nem vágyott most, ebben a pillanatban, minthogy átölelje a férfit. Hívogatón emelte föl a takaró szélét. Caine úgy tett, mintha nem venné észre. A szekrényhez sietett, kivett egy takarót, s bebugyolálta a lányt. - Most már jobb, ugye? - kérdezte - Igen, köszönöm - felelte Jade csalódottan. - Válaszolnál néhány kérdésemre? Természetesen, ha nem vagy túlságosan kimerült. - mondta Caine. - Feküdj ide mellém - felelte a lány. - Ígérem, minden kérdésedre válaszolok. Caine megrázta a fejét, aztán leült egy székre az ágy lábánál.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Itt nagyon jó lesz - mondta, s alig bírta visszafojtani mosolyát. A lány szemmel láthatóan kívánja - gondolta. Legalább annyira, mint amennyire ő maga kívánja a szépséges kis bestiát. Jade leplezni próbálta bosszúságát. Sehogyan sem értette a férfi szembetűnő érzéketlenségét. Vajon miért nem veszi észre Caine, hogy az ölelésére vágyik? - kérdezte magában. Még azt is mondta neki, hogy fázik, a fene vigye el. A férfinek, rögvest át kellett volna ölelnie, aztán természetesen megcsókolnia, aztán... Jade felsóhajtott, mikor Caine az idióta aktáiról kezdett beszélni. Minden akaraterejét össze kellett szednie, hogy egyáltalán, képes legyen felfogni a férfi kérdéseit. - Jade! - Igen? - Azt kérdeztem, olvastad-e a három William aktáját? mondta Caine. - Három William? - kérdezett vissza Jade. Arca értetlenséget tükrözött. Caine majdnem elnevette magát. - Igen. Válaszolsz végre? - kérdezte. - Mire kell válaszolnom? - Úgy tűnik, máshol jár az eszed. - Nem igaz. - Álmos vagy talán? - Csöppet sem. - Akkor válaszolj a kérdésemre - szólt a férfi. - Olvastad a... - Igen - vágott a szavába Jade. - Szeretnéd meghallgatni, miről van szó bennük, ugye? - Ó, igen - felelte Caine. - Elmondanád? Vagy valami mást szeretnél csinálni? A lány arca lángba borult. - Nem. Természetesen nem - felelte. - Nos, az elsőben... Kopogtak. Jade elhallgatott. Caine az ajtó felé fordult, Nathan kukucskált be a szobába, s mikor észrevette a férfit, összevonta a szemöldökét. - Mit keresel itt, Caine? - Jade-del beszélgetek - felelte a férfi. - Mit akarsz?

Julie Garwood

Az őrangyal

- Nem tudok aludni - sóhajtott Nathan, a kandallóhoz bandukolt, és rákönyökölt. A férfi mezítláb volt, a felsőteste meztelen. Caine azonnal meglátta hátán a forradásokat, s azon kezdett töprengeni, hogyan lehet túlélni egy ilyen korbácsolást. - Itt van Caine köntöse - szólt Jade, s az ágy mellett álló székre mutatott. - Vedd fel, mert megfázol. Nathan nem tiltakozott. Felkapta magára a meleg köntöst, és leült. - Menj vissza aludni - mordult fel Caine. - Lenne néhány kérdésem a húgomhoz. Nathan nyitva felejtette az ajtót, így Sir Rihards nem vesződött a kopogtatással, mikor a szobába lépett. Királykék köntöse csaknem elfedte csupasz lábát. Felcsillant a szeme, mikor meglátta odabent a gyülekezetet. Jade egészen az álláig húzta fel a takarót, s kíváncsian fürkészte Caine arcát. A férfi tekintete belenyugvást tükrözött. - Foglalj helyet közöttünk, Richards - sóhajtotta. - Örömmel - felelte Richards, aztán Jade-re mosolygott. Képtelen voltam elaludni, s úgy gondoltam benézek, és... - Felteszel neki néhány kérdést? - kérdezte Caine. - Tudom, nem illendő egy hölgyet ilyen késői órában zaklatni - mondta Richards, és székét közelebb húzta az ágyhoz. - Nathan - fordult aztán a férfihez. – Elmennél Lyonért, kérlek? Bizonyára neki is lenne néhány kérdése. - Talán már alszik - jegyezte meg Jade. - Ó, nem. Hallottam, hogy fel-alá járkál a szobájában. Ez az... összeesküvés mindannyiunkat felzaklatott, kedvesem. Nathan hamarosan visszatért Lyonnal az oldalán. Jade kezdte magát kényelmetlenül érezni. - Szerintem le kellene mennünk a könyvtárszobába jegyezte meg - Felöltözöm és... - Jó helyen vagyunk itt is - vágott a szavába Caine. - Lyon, Jade mindjárt elmondja nekünk, mit olvasott a három Williams aktájában. - Szó szerint idézzem? - kérdezte Jade. - Akkor még két nap múlva is itt fogunk ülni. - Elég most, ha csupán a vonatkozó adatokat ismerteted javasolta Richards. - Holnap Lyonnal úgyis visszatérünk Londonba és elolvassuk az aktákat elejétől a végéig. Jade megvonta a vállát.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Akkor Terrance-szel kezdem - mondta - Ő már nem él. - Igen - bólintott Lyon. A kandallónak támaszkodott, és bátorítóan mosolygott a lányra. Jade hátradőlt, nagy levegőt vett, és idézni kezdte az akta szövegét. Lyonnak és Richardsnak tátva maradt a szája. Mikor túlestek első döbbenetükön, Jade legnagyobb bosszúságára egymással versengve szakították félbe minden apró részletre kiterjedő kérdéseikkel. Hajnali kettő is elmúlt, mire Jade mindent elmondott, s válaszolt minden kérdésre. Hullafáradtnak érezte magát, s úrinőhöz cseppet sem illően hangosan ásítozni kezdett. - Ideje visszavonulnunk - jelentette ki Richards. - Holnap folytatjuk. Lyon és Nathan az ajtóhoz indultak. Richards követte őket. - Sir? Mi van akkor, ha a keresett férfi nincs a három William között? Richards megfordult, és a lány szemébe nézett. - Nos, az aktákat csupán kiindulási pontnak tekintjük magyarázta. - Miután ezeket feldolgoztuk, előkeressük a minisztérium összes William nevű ügynökének dossziéját, és tövéről hegyére végigolvassuk, s összeegyeztetjük a rendelitezésre álló adatokkal. Rengeteg időbe és fáradtságba kerül természetesen, de eltökélt szándékom, hogy a dolgok végére járok. - Nem lehetséges, hogy az összeesküvők közül már egyik sem él? - kérdezte Jade. - Attól tartok, nem - felelte Richards. - Az események azt mutatják, valaki nagyon akarja a leveleket. A Törvényszék tagjai közül egy biztosan életben van. Jade hamarosan egyedül maradt Caine-nel. Fáradt volt, félt, és annyira szerette volna, ha a férfi végre átöleli. Hívogatón emelte fel a takaró szélét. - Jó éjt, Jade! - mondta Caine, az ágy mellé lépett, lehajolt, és homlokon csókolta a lányt, aztán elfújta a gyertyákat, és az ajtó felé indult. - Szép álmokat, édesem! Az ajtó becsapódott. Vége - gondolta Jade rémülten. Caine nem akarja többé. Nem, ez nem lehet igaz! Caine szereti őt, egyszerűen csak dühös, amiért elszökött - biztatta magát. Nem beszélve arról, mennyire elfáradhatott. A mai nap nagyon hosszúra nyúlt.

Julie Garwood

Az őrangyal

A pokolba is! Caine azt mondta, szereti. S nem szegné meg a szavát. Ugye, nem? Jade-nek egyáltalán nem voltak szép álmai. Fekete hullámok között fuldokolt, s a gyilkos szörnyetegek fenyegetően úsztak felé. Sikítani akart, de a szája megtelt vérízű tengervízzel... Hirtelen felriadt rémálmából, s ösztönösen Caine felé fordult, hogy odabújjon hozzá. De a férfi nem volt ott. Jade felült, és félredobta a takarókat. Egész testében remegett. Kiszállt az ágyból, az ablakhoz lépett, s kibámult a sűrű, fekete éjszakába. Örökkévalóságnak tűnő percekig állt ott, tépelődve, reszketve, míg végül feladta a hiábavaló küzdelmet... Caine már akkor felébredt, mikor Jade a kilincsre tette a kezét. Az ajtó kinyílt, s a lány a szobába lépett. - Nem tudok táncolni - mondta, becsapta az ajtót maga mögött, s az ágyhoz sietett -, ezt tudnod kell. Azt is be kell vallanom, hogy még életemben nem vettem tűt a kezembe. Caine a hátán feküdt. Úgy tett, mintha aludna. Jade hosszú percekig bámulta némán, aztán megbökte a vállát. - Nos, mit szólsz mindehhez? Caine válasz helyett felhajtotta a takarót. Jade gyorsan levetette hálóingét, s a férfi mellé bújt. Caine szorosan magához ölelte. A remegés rögvest elhagyta Jade testét. Biztonságban érezte magát újra. Szinte azonnal álomba zuhant. Caine napkeltekor felébresztette. Szeretkeztek. Caine szerelmes suttogása újra álomba ringatta. Mikor a férfi legközelebb felébresztette, dél körül járt az idő, Caine már rég felöltözött. Jade nem akarta kinyitni a szemét, s megpróbálta lerúgni magáról a takarót, hogy kedvesét visszacsalogassa az ágyba. Nem értette, a férfi miért akarja mindenáron bebugyolálni tetőtől talpig. Bosszúsan nyitotta ki a szemét, s a szívverése is elállt, mikor Sternst pillantotta meg az ágy lábánál. Jade legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében. - Ó, Sterns, ugye most szégyenkezel miattam? - kérdezte sírós hangon. A komornyik megrázta a fejét.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Természetesen nem, milady - felelte - Biztos vagyok benne, hogy a gazdám erőszakkal ráncigált az ágyába - tette hozzá, s rosszalló pillantást vetett Caine-re. - A hajánál fogva, Sterns? - kérdezte Caine. - El tudom rólad képzelni. - Igen. Így történt - jelentette ki Jade. - Mindazonáltal erről senkinek nem szabad tudnia! Sterns elmosolyodott. - Attól tartok, már mindenki tudja, mi történt. - Lyon és... Sir Richards is? A komornyik bólintott. Jade szeme csak úgy szikrázott, mikor felnézett Caine-re. - Elmondtad nekik, ugye? Miért nem plakátolod ki mindjárt London utcáin? - Nem én mondtam el - felelte a férfi bosszúsan. Elfelejtetted becsukni a szobád ajtaját, mikor... - Caine elhallgatott, és Sternsre pillantott. - Amikor tegnap éjjel ideráncigáltalak. Mindketten látták, hogy üres az ágyad. A lány legszívesebben a takaró alá bújva töltötte volna a nap hátralévő részét. - Jade? Mit keres az ezüst étkészlet az ágyam alatt? - Sternst kérdezd - felelte a lány. - Ő tette oda. - Ez tűnt a legbiztonságosabb helynek, milord - jelentette ki a komornyik. - Egyik vendéged, az a nagydarab, aranyfogú férfi túlságosan is rajong az ezüsttárgyakért. Milady javasolta, hogy rejtsem el őket. Jade azt remélte, Caine köszönetet mond figyelmességéért, Tévedett. A férfi nevetni kezdett. - Öltözz drágám, aztán gyere az ebédlőbe. Richards újra ki akar kérdezni. Caine kilépett az ajtón. Sterns a szobába maradt. - A hercegné elküldött néhányat egyik leánya ruhái közül. Úgy hiszem a méret megfelelő lesz. - Miért küldött volna... - Én kértem rá - vágott a szavába Sterns. - Amikor kipakoltam a táskádból, azt kellett látnom, hogy csupán két váltás ruhát hoztál magaddal. Jade tiltakozásra nyitotta a száját, de a komornyik tovább beszélt.

Julie Garwood

Az őrangyal

- A szekrényedben megtalálod a teljes választékot. A szakácsnő szívesen lesz az öltöztetőnőd. Máris megyek, és szólok neki. Sterns úgy viselkedett, mint egy parancsnok. Jade úgy gondolta, jobb, ha nem vitatkozik vele. A férfi választotta ki, mit vegyen fel - egy elefántcsontszínű toalettet viselt kézelővel. A ruha csodálatos volt és elegáns. Jade képtelen volt ellenállni a csábításnak. A hercegné az alsóneműkről sem feledkezett meg. Sterns szó nélkül vette elő és terítette az ágyra a csipkés selyembugyogót a hozzáillő alsóinggel, pókhálóvékony harisnyával együtt. Jade megmosdott, aztán a szakácsnő segítségével felöltözött, s a fésülködőasztalhoz ült. Az idősödő, nagydarab asszonyság úgy esett a hajának, mintha az egy kopasztásra váró csirke lenne. Mi ez a kis kellemetlenség ahhoz a kínhoz képest, melyet akkor fog érezni, mikor ismét találkozik Richardsszal és Lyonnal - gondolta Jade, és nagyot sóhajtott. - Csinos kis leányka vagy, én mondom - jelentette ki a szolgáló, mikor végzett a művével. Elővett egy kézitükröt, s a lány kezébe nyomta. - Egyszerű kis konty, komoly hölgyhöz illő, de nézd meg, milyen bájossá varázsolják arcodat a kihúzott göndör tincsek. - Nagyon szépen köszönöm - felelte Jade. - Csodálatos munkát végeztél. A szakácsnő bólintott, és visszasietett a konyhába. Jade még nézegette magát egy darabig, aztán letette a tükröt az éjjeliszekrényre. Itt az idő - gondolta. Indulnia kell. Caine még képes lenne érte jönni, ha sokáig váratja. Az ajtóhoz lépett. Mikor kinyitotta, bosszúsan vette tudomásul, hogy a két őr még mindig ott áll szobája előtt. A két férfi szemmel láthatóan megdöbbent. Az egyik azt dadogta, hogy életében nem látott még ilyen csodálatos teremtést, a másik kijelentette, hogy pontosan úgy néz ki, mint egy királynő. Jade megvonta a vállát, és a földszintre indult. A két őr követte a lányt, s mikor az ebédlőhöz értek, a magasabbik kinyitotta előtte az ajtót. A nagy asztalnál ült mindenki, beleértve Sternst is. S most mindannyian Jade-et bámulták, beleértve a gaz komornyikot.

Julie Garwood

Az őrangyal

Colin kivételével mindenki felpattant a helyéről, mikor a lány belépett a terembe. Jade Caine-t figyelte. A férfi hívogatón húzta ki a mellette levő széket. Jade odasétált és helyet foglalt. Caine lehajolt és homlokon csókolta kedvesét. Nathan rögvest felmordult. - Vedd le róla a kezed! - Egyetlen ujjal sem értem hozzá, Nathan - felelte Caine. Csupán a számmal. - Újra megcsókolta Jade-et, csak azért, hogy bosszantsa a fivérét. A férfiak tovább diskuráltak, míg a lány elköltötte reggelijét. Mikor befejezte az étkezést, Sir Richards figyelmet kért. Jade csak ekkor döbbent rá, hogy eddig csupán rá vártak. - Kedvesem, úgy döntöttünk, hogy velünk kell jönnöd Londonba - jelentette be Richards. - Természetesen gondoskodni fogunk a biztonságodról - tette hozzá, és Caine-re pillantott, aztán maga elé húzta a tintát és a tollat. - Fel kell tennem néhány újabb kérdést, s amennyiben nincs kifogásod ellene, készítenék néhány jegyzetet. - Sir, miért kell Londonba utaznom? - kérdezte Jade. Richards egy pillanatra zavarba jött. Lyon elvigyorodott. - Nos, az igazság az - dadogta Richards -, hogy valamiképpen be kell jutnunk az irattárba. Ha munkaidőben kérek bebocsáttatást, a nevemet feljegyzik. - Éjszaka akarnak bemenni - szólalt meg Colin. - Kulcsok nélkül. - Említetted, hogy, egyszer már betörtél az épületbe mondta Richards. - Háromszor is - jegyezte meg Jade. Sir Richards kis híján elsírta magát. - Ilyen csapnivaló lenne a biztonsági rendszerünk? - kérdezte Lyontól. - Azt hiszem, ez nyilvánvaló - felelte Lyon. - Ó, nem! - mondta Jade. - A rendszer kiváló. - Akkor hogyan... - kezdte Richards. - Jade jobb, mint kiváló - felelte Caine. A lány a füle tövéig elvörösödött. - Sir Richards, megértem az aggodalmad. Nem akarod, hogy a Törvényszék tudjon a nyomozásról. Attól tartok azonban, hogy máris sejtik. Az embereik a közelben vannak. Bizonyára látták érkezéseteket, és már jelentették a... - A Törvényszék ideküldött bérencei közül senki nem fog jelentést tenni - mondta Lyon.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Miért? - Caine gondoskodott róluk. Jade-nek tágra nyílt a szeme döbbenetében. Megfordult, s Caine szemébe nézett. - Hogyan gondoskodtál róluk? Lyon már nyitotta a száját, hogy elmondja, de Caine egyetlen pillantásával elnémította. - Nem kell róla tudnod - mondta Jade-nek. - Megölted őket - suttogta a lány rémülten. – Megölted őket, ugye? - Nem. Jade bólintott, és Lyonhoz fordult. -Nem ölte meg őket, te is hallottad - jelentette ki. - Caine nem tenne ilyet. Már visszavonult. Lyon beleegyezően bólintott. Jade elmosolyodott. - Jade! - szólt Colin, s a lány azonnal felé kapta tekintetét. - Londonban megszállhatsz Christináéknál. Caine pedig a saját házában, s ha... - Nem - vágott a szavába Caine. - A lány velem marad. - Gondolj a botrányra - figyelmeztette Colin. - Tavasz van, Colin - felelte. Caine. - Az előkelők nagy többsége már rég átköltözött vidéki birtokára. - Elég egyetlen szemtanú - motyogta Colin. - Azt mondtam, nem. Jade a házamba fog lakni, és kész. Colin jobbnak látta nem vitatkozni tovább fivérével. Felsóhajtott, aztán egyetértése jeléül bólintott. Jade értetlenül vonta fel szemöldökét. - Mit értettél azon, hogy egyetlen szemtanú is elég? - kérdezte Colint. A férfi mindent elmagyarázott arról, mennyit árthat egyetlen rosszindulatú pletykafészek. Jade egészen elsápadt a döbbenettől. Sterns Jade mellé ült, s biztatóan megpaskolta a kezét. - Nézd a dolog kellemes oldalát, milady. Milordnak legalább nem kell kiplakátolnia London utcáin... Jade gyilkos pillantást vetett a gaz komornyikra. Szemmel láthatóan azonban Sterns egyáltalán nem rémült meg. Megszorította a lány kezét. - Ne tarts semmitől, drága hölgyem. Gondoskodunk róla, hogy senki ne keverhessen rossz hírbe. Jade-nek fogalma sem volt róla, hogy a komornyik miről beszél, de abban biztos volt, valami rosszban sántikál. Ideje azonban nem maradt a találgatásra, Sterns követelőzően

Julie Garwood

Az őrangyal

nyomta orra elé üres teáscsészéjét. Jade rögvest felállt, s a konyhába ment egy újabb kanna teáért. Alig tette ki a lábát a szobából, Sterns Caine-hez fordult. - Vendégeid fél órán belül megérkeznek, milord. - Vendégek? Nem fogadhatunk egyetlen nyavalyás vendéget sem! - kiáltotta magából kikelve Colin. Nathan szaporán bólogatott. - Nem bizony, a fene vigye, el! Caine neked elment a maradék eszed! Caine Sternsre meredt. - Én nem hívtatra meg senkit mondta. Szeme sarkában mosoly bujkált. - Elárulnád, kik lesznek a vendégek? Mindenki olyan feszülten figyelte a komornyikot, mintha az éppen valamilyen merész bűvészmutatványra készülne. - Vettem a bátorságot, és meginvitáltam a szüleidet, Jade nagybátyját díszes kíséretével együtt és még egy urat. - Mi a fészkes fenéért? - üvöltötte Nathan. Sterns megfordult, és a férfire mosolygott. - Természetesen a szertartás miatt. Egyszerre minden szempár Caine-re szegeződött, de ő tudomást sem vett róluk. - Az engedély megvan, Sterns? - kérdezte komornyikját. - Már másnap megérkezett, hogy beadtad a kérvényt felelte Sterns. - Mondd csak Caine, ez az ember tényleg a szolgálód? kérdezte Sir Richards. Caine szólásra nyitotta a száját, hogy válaszoljon, de Nathan közbevágott: - Jade nem fog belemenni. Colin bólintott. - Nem hiszem, hogy Jade már döntött volna a jövőjét illetően. - Majd segítek neki a döntésben - mondta Caine. Elégedetten dőlt hátra székében, és komornyikjára mosolygott. - Jó munkát végeztél, Sterns. Megdicsérlek. - Ez a legkevesebb, amit elvárok - mondta Sterns. Mindenről én gondoskodtam. - Valóban? - kérdezte Nathan. - Akkor áruld el nekünk kérlek, hogyan fogja Caine meggyőzni a húgomat? Válaszképpen Sterns előhúzott övszalagjából egy pisztolyt, s az asztalra vetette. Olyan csend lett hirtelen, hogy még a légy zümmögését is hallani lehetett volna. Sterns szólalt meg először.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Sir Richards, úgy hiszem te javasoltad, hogy pisztolyt kellene szegezni Lady Jade hátának. Nem tévedek? Hangos nevetés töltötte be az ebédlőt. Jade az ajtóban állt, teáskannával a kezében. Türelmesen megvárta, míg a férfiak abbahagyják a hahotázást. Ezután az asztalhoz lépett, teletöltötte Sterns csészéjét, és leült. Azonnal észrevette a pisztolyt, de mikor megkérdezte, mit keres ott a fegyver, megint kitört a nevetés. Jade arra gondolt, valamelyik férfi a távollétében trágár viccet mondott, melyet nem akarnak vele megosztani. Elmosolyodott, s mikor a kedélyek végre lecsillapodtak, azt javasolta, folytassák a megbeszélést. Hirtelen csend lett. Caine végül felállt, s megkérte Jade-et, hogy menjen fel a szobájába. - Miért? - kérdezte a lány értetlenül. - Azt hittem... - Csomagolnod kell - felelte Caine. Jade bólintott. - Le merném fogadni, hogy vicceket akartok mesélni egymásnak - jelentette ki, aztán felállt, s az ajtóhoz indult. A férfiak úgy vigyorogtak rá, mint tolvaj a zsákmányára. Jade nem értette, miért viselkednek ilyen furcsán. A két őr a hallban várt rá. Segítettek lehordani a hercegnétől kapott ruhákat Caine szekrényéből az ő szobájába, aztán az ajtó előtt vártak, míg a lány össze nem csomagolta minden holmiját. Mikor végzett a pakolással, Jade az ablakhoz ült, és olvasni kezdett. Alig végzett az első oldallal, mikor valaki kopogott szobája ajtaján. Jade felsóhajtott, becsukta a könyvet, s felállt, hogy ajtót nyisson. Fekete Harry lépett a szobába, kezében nagy csokor fehér rózsával. - Ez a tiéd, kislányom - mondta, s az ámuló Jade kezébe nyomta a virágokat. - Köszönöm bácsikám - felelte a lány. - De... mit keresel te itt? Azt hittem, a kunyhónál találkozunk legközelebb. Harry atyai csókot nyomott Jade homlokára. - Istenien nézel ki, Pogány - motyogta. - Caine-nek az én ingemet kellene viselnie ezen a jeles napon. - Ugyan miért? - kérdezte a lány zavartan. Soha nem látta még nagybátyját ilyen idegesnek. - Mert az ingem olyan színű, mint a ruhád - magyarázta Harry.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Ez miért... - Elmondok mindent a maga idejében - mordult fel a férfi, aztán hirtelen átölelte a lányt, végül elhúzódott tőle, s a szemébe nézett. - Caine megkérte a kezedet. Harry hátrálni kezdett. Jade dühkitörését várta. A lány azonban dühöngés helyett megvonta a vállát, s nagyot sóhajtott: - Mit mondtál neki, bácsikám? - kérdezte. - A lánykérés úgy zajlott, ahogy a nagykönyvben meg van írva - magyarázta Harry. - Le is térdepeltethettem volna Cainet - tette hozzá méltóságteljesen. - S ő azt mondta erre hangosan, az embereim előtt -, hogy kész megtenni, ha ezzel nyerheti el beleegyezésemet. - Mit feleltél neki? - kérdezte Jade ismét. - Igent mondtam. Jade az ágyhoz lépett és leült. A rózsákat maga mellé tette a takaróra. - Nem is vagy dühös? - kérdezte Harry, és megvakarta az állát. - Caine azt mondta, nem fogod egykönnyen beadni a derekad. Biztos, hogy nem haragszol? - Nem. - Akkor mi a baj? - kérdezte a férfi, háta mögött összekulcsolta a kezét, és járkálni kezdett a szobában. Szereted ezt a férfit, igaz? - Igaz. - Akkor? - Félek, bácsikám. A lány hangja alig volt több suttogásnál. Harry annyira megdöbbent a kijelentéstől, hogy nem tudta, mit mondjon. - Nem. Az nem lehet - dadogta. - De igen. A férfi megrázta a fejét. - Te semmitől sem félsz. Nem is féltél soha - mondta elfúló hangon, aztán az ágyhoz lépett, leült Jade mellé a rózsacsokorra, aztán gyengéden átkarolta, a vállát. - Miben más ez a mostani helyzet? Jade legszívesebben felüvöltött volna, hogy igenis félt már azelőtt is... Hány balul sikerült támadást reszketett végig, a számát sem tudta. Persze, soha nem mutatta félelmét, mert... nem akart csalódást okozni. - Azért más, mert fel kell hagynom a mesterségemmel felelte végül.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Ó, hisz te is tudod, itt az ideje. Most, hogy én is visszavonulok - mondta Harry. - Eddig sikerült eltitkolni az embereim előtt, de, nos a szemem már nem a régi. Egy vak vezért nem fognak követni. - Akkor kit fognak? - kérdezte Jade. - Nathant. - Nathant? - A fiú akarja az Emeraldot. Végül is, az apjáé volt, és... ott van az az ügy, melynek a végére akar járni. Kiváló kalóz lesz, meglátod. - Igen, ebben biztos vagyok - ismerte be Jade. - Ó, Harry bácsi, Caine nem olyan asszonyt érdemel, mint amilyen én vagyok. - Te vagy az, akire szüksége van. - De én olyan... olyan idétlen leszek - suttogta a lány. Alig bírta visszafojtani kétségbeesett könnyeit. - Fogalmam sincs, mit kell egy feleségnek csinálnia. Még varrni sem tudok! - Ez igaz - bólintott Harry. Eszébe jutott az eset, mikor Jade megstoppolta a zokniját, de nagy buzgalmában odavarrta a szoknyájához. - Táncolni sem tudok - tette hozzá a lány olyan szomorúan, hogy a férfi magához ölelte. - Minden előkelő hölgy tud táncolni! - Jade már majdnem sírt. - Majd megtanulod - vigasztalta Harry. - Ha akarod, persze. - Ó, igen - felelte a lány. - Mindig is szerettem volna... Harry azon kezdett töprengeni, vajon mi mehet most végbe nevelt lánya lelkében. - Mit szerettél volna? - kérdezte. - Tartozni valakihez. A férfi arca értetlenséget tükrözött. - Most arra gondolsz, adtalak volna inkább Lady Briarsnak? Magához vett volna szívesen. Úgy küzdött érted, mintha a sajátja volnál. Ezért is kellett valósággal megszöknünk apád temetése után. Attól féltem, hogy elrabol tőlem. Nem én voltam a törvényes gyámod, s Briars a hatósággal fenyegetőzött. De az apád azt akarta, hogy elvigyelek Angliából. - S te megtartottad apámnak adott szavadat - szólt Jade. Ez tiszteletre méltó cselekedet volt.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Most mégis azt kívánod, bárcsak ne lettem volna annyira becsületes? Jade megrázta a fejét. - El sem tudnám képzelni az életemet nélküled, Harry. Soha nem kívánnék olyasmit, hogy bárcsak másképp történt volna minden, ami megtörtént. Úgy szerettél mindig, mintha az édesgyermeked lennék. Harry magába zuhanva ült az ágyon. Jade átkarolta a vállát és hozzábújt. - Bácsikám, az meglehet, hogy Lady Briars megtanított volna mindarra, amire egy előkelő hölgynek szüksége van, de soha nem szeretett volna úgy, mint te. Emellett te sokkal fontosabb dologra tanítottál meg: arra, hogyan maradjak életben. Harry szeme azonnal felcsillant. - Ez igaz - mondta, s széles vigyor ült ki az arcára. - De meg kell hagyni, kiváló tanítvány voltál. Soha nem láttam nálad tehetségesebb tolvajt. Büszke vagyok rád, kislányom. - Köszönöm, bácsikám - felelte a lány, s elpirult. Harry kétségkívül nem az a fajta ember volt, aki két kézzel szórta a dicséreteket, s Jade tudta, most a szívéből beszélt. Harrynek lehervadt a mosoly az arcáról, mikor eszébe jutott a lány legelső megjegyzése. - Mindezek ellenére úgy érezted, hogy nem tartozol senkihez? Azt mondtad, szerettél volna valakihez tartozni... - Úgy értettem, mindig is szerettem volna jó feleség lenni hazudta Jade. - Ej-ej! Nem beszélsz elég érthetően, te leány - mondta Harry, s szemmel láthatóan megkönnyebbült. - Ami engem illet, én mindig is szerettem volna nagypapa lenni. Jade elvörösödött. - Azt sem tudom, hogyan kell gyereket szülni - mondta Jade sírós hangon. Harry nagyot nyelt. Előbbi megjegyzésével az volt a szándéka, hogy felvidítsa a lányt, de rá kellett döbbennie, rossz útra tévedt. - Buta lány! - felelte végül. - Egyetlen asszony sem tudja, míg el nem jön az ideje. Most pedig felelj, szereted Caine-t? Ő állítja, hogy igen. Jade szándékosan kikerülte a választ. - Mi lesz ha rám un? El fog hagyni, Harry - suttogta. Tudom, hogy el fog hagyni. - Nem fog.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Idő kérdése, hogy rádöbbenjen... - Jade hirtelen elhallgatott. - Ez az, Harry. Ha hosszabb ideig udvarolna, talán rádöbbenne, hogy tévedett. - A lány elmosolyodott. - Ezalatt az idő alatt, ha kitart mellettem, természetesen, megtanulok mindent, amit egy feleségnek tudnia kell. Igen, ez az! Caine most úgy érzi, a helyzet megköveteli, hogy... - Nos, kislányom - vágott a szavába Harry. - Ez a terv a hosszú udvarlásról... - Ó, bácsikám, ez az egyetlen megoldás - felelte Jade. Egy évig Caine-nek udvarolnia kell. Ragaszkodom hozzá. Lefogadom, ő is egyetért majd. Jade annyira megörült a tervnek, hogy kirohant a szobából. Harry megigazította pápaszemét, felkapta a virágcsokrot, s a lány után sietett. - Várj! - kiáltotta. - Azonnal beszélnem kell Caine-nel! - kiáltotta vissza Jade. - Biztos vagyok benne, hogy beleegyezik. - Én meg abban vagyok biztos, hogy nem egyezik bele motyogta Harry. - Jade, állj meg! Van még valami, amit el kell mondanom! A lány már a hallban volt, mire Harry elérte a földszintre vezető lépcsőt. - A szalonban vannak - kiáltotta a férfi, s megindult lefelé. Jade mozdulatlanná dermedt, mikor benyitott, s megpillantotta a díszes gyülekezetet. Harry ekkor érte utol, s megfogta a lány kezét. - Mit keres itt ez a sok ember? - kérdezte Jade, s körbetekintett. Mindenkit ismert, kivéve azt az alacsony, kopasz férfit, aki a terasz ajtajánál állt könyvvel a kezében, s szemmel láthatóan igen elmélyült beszélgetést folytatott a herceggel és a hercegnével. Caine a kandallónál állt, s Lyonnal társalgott. Mikor észrevette Jade-et, elhallgatott, s az arca ünnepélyesen komollyá vált. Határozott léptekkel indult meg felé. - Nem maradt idő, hogy elmondjam... - dadogta Harry. - Azt látom - vágott a szavába Caine. - Jade, édesem, össze... - Én mondom el! - szólt Harry, s megszorította a lány kezét. - Nem lesz udvarlás. Jade ártatlan, angyali tekintete úgy égette most, mint a pokol tüze. - Esküvő lesz.

Julie Garwood

Az őrangyal

A lány szemében fellobbant a rémület zöld lángja. Megpróbálta eltépni kezét nagybátyja kezéből, de a férfi szorosan fogta ujjait. - Mikor? - kérdezte suttogva. Harry becsukta a szemét. - Most. Jade sikolyra nyitotta a száját, de Caine odalépett elé, egészen közel, és a szemébe nézett. - Két lehetőség közül választhatsz, Jade. Te döntesz. A lány egész testében remegett. Caine látta tekintetében a rémületet. - Az egyik lehetőség, hogy szépen odasétálsz a paphoz, és kimondod a boldogító igent. - És a másik? - kérdezte jade. - A hajadnál fogva ráncigállak oda - mondta Caine, s igyekezett annyi eltökéltséget mutatni, amennyit csak tudott. - Bárhogy is döntesz, én leszek a győztes össze fogunk házasodni. - Caine... A lány hangjában remegő félelem a férfi szívébe mart. - Válassz! - parancsolta keményen. - Soha... soha nem fogsz elhagyni - suttogta Jade. – Nem adok rá lehetőséget. Mert én hagylak el. - Miket beszélsz itt összevissza, te lány? - kérdezte Harry. - Jade! Döntöttél? - kérdezte követelőzően Caine. - Menjünk - rebegte Jade. Caine bólintott. - Én kísérem a pap elé! - jelentette ki Harry. - Nathan! kiáltotta. - Te gyere mögöttünk! Míg Jade ott állt félelemtől remegve, Harry bácsival a jobbján, Caine odament a paphoz, váltott vele néhány szót, aztán a kezébe nyomott egy darab papirost. Végre minden készen állt a szertartáshoz. A vőlegény oldalán Colin foglalt helyet, a menyasszony mellett az örömapa, Harry bácsi feszengett. Jade ismételte először az eskü szövegét, családi hagyomány volt ez, melyhez Caine ragaszkodott. Aztán Caine fogadott örök hűséget menyasszonyának. Jade földre szegezett tekintettel hallgatta a férfi szavait. Mikor véget ért a litánia, Caine erővel kényszerítette a lányt, hogy a szemébe nézzen. A zöld szempár tele volt félelemmel és fájdalommal.

Julie Garwood

Az őrangyal

Ó, mennyire szereti ezt az angyalt - sóhajtott Caine. Mindent meg fog neki adni. De előbb valamiképp el kell nyernie a bizalmát. A pap becsukta a könyvét, elővette a papirost, és olvasni kezdett: - Esküszöl, hogy feleséged mellett maradsz életed végéig? Esküszöl-e isten és a jelenlevő tanúk színe előtt, hogy nem hagyod el, míg a halál el nem választ? A lány szeme kerekre nyílt a pap kérdései hallatán. - Igen - suttogta Caine Jade fülébe. - Most az utolsó bekezdést - mondta Caine a papnak. - Ez teljesen szabálytalan - suttogta a tiszteletes, aztán Jade-re nézett. - Esküszöl-e, hogy még ma szerelmet vallasz a férjednek? A lány arca sugárzott a boldogságtól: - Igen! - Megcsókolhatod a menyasszonyt! Caine boldogan engedelmeskedett. - Az enyém vagy - suttogta, mikor végül elhúzódott feleségétől. - Soha nem követem el másodjára ugyanazt a hibát, szerelmem - suttogta. - Nem értem - felelte Jade, s még mindig a sírás fojtogatta. - A pap miért nem esketett meg arra, hogy soha nem hagylak el? Azt hiszed, nem tartanám be az eskümet? - Tudom, hogy soha nem szegnéd meg az adott szavadat felelte a férfi. - De azt akarom, hogy szabad akaratodból dönts, amikor úgy érzed, eljött az ideje. Az ifjú párnak nem maradt több ideje a beszélgetésre. A jelenlevő családtagok valósággal megrohamozták őket jókívánságaikkal. Harry a sarokban állt, emberei koszorújában, könnyes szemét az övpántjába törölgette. Caine anyja szemmel láthatóan sugárzott a boldogságtól, hogy Jade-et a családban üdvözölheti. Persze, nem tudja, hogy újdonsült menye tolvaj, gondolta a lány keserűen. - A bácsikád gyakran meglátogat majd? - kérdezte Gweneth s Harryre pillantott. - Sajnos, távol él Angliától - felelte Jade. - Évente talán egyszer, ha eljön. Caine jól látta anyja arcán a megkönnyebbülést, és nevetni kezdett. - Anyám tart kissé a bácsikádtól - mondta.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Ó, igazán nincs miért - válaszolta Jade. - Harry kedves ember. Talán, majd, ha közelebbről is megismered... Gweneth valósággal elsápadt. Jade nem értette, miért. - Hisz ezt akarta Harry is - nevetett Caine. Megismerkedni anyámmal... egy kicsit közelebbről. Jade zavartan nézett hol férjére, hol anyósára. Mivel nem volt szemtanúja annak, hogy Harry bácsi hogyan próbálja elrabolni Gweneth-et, nem értette egyikőjük viselkedését sem. - Fiam, most igazán nem alkalmas az idő... - A fiadnak szólítottad Caine-t ? - ámuldozott Jade. - S te anyádnak szólítottad Gweneth-et, ugye? - Caine a fiam - felelte Gweneth. - Hogyan is szólítanám másképp, kedvesem? Jade elmosolyodott. - Ó, én félreértettem - suttogta. - Azt hittem, hogy... nem szólítod fiadnak soha. Azt akartam, hogy tartozzon valahova... igen, hál' istennek tévedtem. Caine és Gweneth cinkosan egymásra kacsintottak. - Hol van Henry? - kérdezte hirtelen Gweneth. - Harry felénk tart. A hercegné felkapta a szoknyája szélét, s a férjéhez szaladt, mielőtt Caine vagy Jade megállíthatták volna. - Attól féltél, hogy nem tartozom senkihez? - suttogta Caine. Jade szemmel láthatóan zavarba jött. - Mindenkinek tartoznia kell valakihez, Caine, még neked is. Harry a lány kezébe nyomta a rózsacsokrot. - Jimbó utoljára lopott virágokat neked, leányom, jól nézd hát meg őket - jelentette ki, s cuppanós csókot nyomott Jade homlokára. Ezután Caine-hez lépett. - Beszédem van veled a hajó elsüllyesztését illetően - mondta. - Holnapra végzünk a festéssel. - Bocsássatok meg egy percre - szólt Jade. - Beszélnem kell Nathannal. Nathan magányosan álldogált a teraszon. Jade odasietett hozzá. Caine figyelmesen hallgatta Harry terveit az ál-Emerald felgyújtásáról és elsüllyesztéséről, de közben egy pillanatra sem vette le szemét feleségéről. Jade szemben állt fivérével, és hosszú percekig beszélt hozzá. Nathan buzgón bólogatott, arca ünnepélyes komolyságot tükrözött. Nathan szemmel láthatóan

Julie Garwood

Az őrangyal

megdöbbent, mikor a lány kihúzott egy szálat a rózsacsokorból, s felé nyújtotta. Nathan megrázta a fejét. Jade bólintott. A férfi végül elmosolyodott, elvette a rózsát, s karjaiba vonta húgát. Caine némán figyelte a jelenetet. Arra gondolt, soha nem látta Nathant ennyire emberinek. Ahogy a húgára nézett, tekintete tele volt szeretettel. Jade végül elhúzódott fivérétől, s visszasietett férje mellé. Harry és emberei most mindannyian Nathan felé fordultak. Mikor a férfi felemelte a fehér rózsaszálat, hangos éljenzésben törtek ki, s odasiettek hozzá, hogy gratuláljanak. - Mi történik? - kérdezte Caine Jade-et, aztán átkarolta a vállát. - Nászajándékot adtam Nathannek - felelte a lány, szemében öröm csillogott. Caine képtelen volt odafigyelni a szavaira. Teljesen magával ragadta a vágy, hogy megcsókolja feleségét. - Nos? - kérdezte Jade. - Nem is vagy rá kíváncsi, mit kapott tőlem? - Egy szál rózsát - suttogta a férfi, aztán lehajolt, s puha csókot lehelt arája homlokára. - Gyere, menjünk fel a szobámba egy kicsit. - Nem lehet - felelte Jade, - Vendégeink vannak. S nemsokára indulunk Londonba - magyarázta. Caine felsóhajtott. - Akkor ne nézz rám így! - Hogy? - Mintha te is fel szeretnél jönni a szobámba. Jade elmosolyodott. - De én tényleg szeretnék! A férfi lehajolt és megcsókolta. Erőszakosan, érzékien. Mikor eltépte száját a rózsabimbóajkaktól, Jade tekintetét elhomályosította a szenvedély. Caine-nek ekkor jutott eszébe a felesége esküje. - Jade nem akartál mondani nekem valamit? - kérdezte. - De, igen - suttogta a lány. - Azt akartam mondani, hogy egy fehér rózsát adtam Nathannak. Jade arca olyan komolynak tűnt, hogy Caine biztos volt benne, felesége nem viccelődik. Úgy döntött, később csikarja ki a lány szerelmi vallomását. Majd ha egyedül maradnak. - Képes vagy felfogni a jelentőségét, Caine?

Julie Garwood

Az őrangyal

A férfi megrázta a fejét. Fogalma sem volt arról, Jade miről beszél. - A nevemet adtam neki - magyarázta. Caine még mindig nem értette, miről van szó. - Nem hiszem, hogy jól áll neki a Jade név. - A másik nevemet ruháztam rá. - Micsoda? Jade méltóságteljesen bólintott. - A mai naptól fogva Nathan lesz Pogány. Caine nehéz szívvel válaszolt. - Szerelmem, Pogánynak meg kell halnia. Nincs más... - Csak egy rövid időre - felelte Jade. - Az embereknek új vezérük van, Caine. Nathan akarja az Emeraldot. Sürgős elintéznivalója akadt. - Miféle elintéznivaló? - Vissza kell szereznie a feleségét. Caine mozdulatlanná vált döbbenetében. - Nathan nős? - Tizennégy éves kora óta - felelte a lány. - És... hol a felesége? - kérdezte Caine. Jade felnevetett. - Hát éppen ez az a bizonyos elintéznivaló. Már Caine is nevetett. - Azt akarod mondani, hogy Nathan... elvesztette a feleségét? - Nem egészen - felelte Jade. - A lány elszökött tőle. Most már tudod, miért olyan nehéz természetű. Caine bólintott. - Édesem, vannak még más titkaid is előttem? Jade-nek nem maradt ideje a válaszadásra. Sir Richards sietett oda hozzájuk, s figyelmeztette őket, hogy ideje indulniuk. - Jade, jobb lesz, ha lovagláshoz öltözöl - jegyezte meg Caine. - Nem hintón fogunk utazni. Jade bólintott. Gyorsan elbúcsúzott mindenkitől, aztán felment a szobájába átöltözni. Sterns vitte le a csomagjait, átadta az istállómesternek. Caine már a kabátját vette, mikor felesége belépett a szobába. - Kész vagyok - szólt Jade az ajtóból. - Jól kezdődik a házasságunk - morogta Caine. - Várhattunk volna még - felelte a lány. A férfi megrázta a fejét.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Nem. Nem halogathattuk tovább egy percig sem. - Caine, miért nem hintón utazunk? - Kerülő úton kell mennünk, az erdőn keresztül. Ellenkező irányba indulunk, aztán megkerüljük Londont, s hátulról lopakodunk a városba. Jade elmosolyodott. - Úgy, mint McKindry - jegyezte meg. Caine lovaglócsizmája szárába csúsztatta tőrét. - Ki az a McKindry? - Ő az, aki megkorbácsolt - felelte Jade. - A pisztolyodat itthon ne felejtsd, Caine! - Nem fogom - válaszolta a férfi. Megfordult, s a felesége szemébe nézett. - McKindrynek hívják a gazembert? - Ó, ne dühöngj, Caine. Rég történt már... Milyen régen? - Nyolc- vagy kilencéves lehettem. Harry mindenért megfizetett McKindrynek. Mellesleg jó lecke volt számomra tette hozzá a lány. - Miféle lecke? - Nem figyeltem eléggé... és McKindry a hátam mögé lopakodott - magyarázta Jade. - Ezután, ha Harry hosszabb időre elutazott, mindig azzal búcsúzott el tőlem, hogy emlékezzek McKindryre. Vagyis, hogy vigyázzak magamra. Milyen szörnyű gyerekkora lehetett - gondolta Caine, s alig bírta visszafojtani gyilkos indulatait. - És milyen gyakran utazott el Harry? - kérdezte erőltetett nyugalommal a hangjában, s a szekrényéhez lépett, hogy a lány ne lássa arcát. - Ó, sokszor maradtam egyedül - felelte Jade. - Míg elég idős nem lettem ahhoz, hogy segíteni tudjak. Azután Harry mindig magával vitt. Caine, most már igazán sietned kell. Sir Richards már bizonyára türelmetlen. Lemegyek, megnézem... - Gyere ide, Jade! A férfi hangja nem volt több suttogásnál. Jade odasétált hozzá. - Igen, Caine? - Azt akarom, hogy McKindryn kívül még egy dologra emlékezz. - Mi lenne az? - Az, hogy szeretlek. - Hogyan is tudnék megfeledkezni róla? - Jade tétován nyúlt férje felé, s gyengéden megsimogatta arcát. Lábujjhegyre

Julie Garwood

Az őrangyal

emelkedett, hogy megcsókolja, de Caine megrázta a fejét. - És még valami, amiről nem szabad megfeledkezned - suttogta. Ne feledd, megesküdtél rá, hogy soha többé nem szállsz tengerre. A lány szeme tágra nyílt. - Én nem esküdtem... - Akkor esküdj meg most! - parancsolta Caine. - Esküszöm. Caine elégedetten mosolygott. - Megmondom Harrynek, ha látni akar, neki kell Angliába hajóznia. Azt is megmondom, a szavadat vettem, hogy nem szállsz tengerre többé. Ezzel nem fog vitába szállni. - Mióta tudod, Caine? - kérdezte Jade. - Azt, hogy víziszonyod van? A lány bólintott. - Az első rémálmod óta - felelte a férfi, s átölelte a feleségét. - Megijedtél, ugye? - Egy kicsit - suttogta Jade, aztán megrázta a fejét. - Nem, Caine. Nemcsak megijedtem. Valósággal megbénultam a félelemtől. Harry soha nem értené meg - A lány nagyot sóhajtott, s lesütötte szemét. - Most gyávának tartasz? - Miért kérdezel olyasmit, melyre úgyis tudod a választ? kérdezett vissza Caine. Jade végre elmosolyodott. - Nem, nem tartasz gyávának. Bocsáss meg, ha megbántottalak kérdésemmel. Én egyáltalán nem vagyok hozzászokva, hogy beismerjem a... - Ó, szerelmem Poszeidónnak is víziszonya lenne, ha olyan szörnyűségeket élt volna át, mint te. Jade nem tudta, sírjon-e vagy nevessen. Úgy érezte, mázsás kő zuhant le szívéről. - Nathan sokkal erősebb, mint én - jelentette ki aztán. - Ő újra tengerre száll majd, ebben biztos vagyok. - Nathan szinte nem is ember, úgyhogy ő nem számít válaszolta Caine. - Nathan nagyon is ember. Elárulok egy titkot, ha megígéred, hogy nem mondod el senkinek, s nem fogod kigúnyolni miatta a fivéremet. - Megígérem. - Nathan tengeribeteg. Caine felnevetett. - Micsoda ördögi kalóz lesz belőle! Már szinte magam előtt látom, amint... - Szeretlek, Caine.

Julie Garwood

Az őrangyal

Jade a férfi kabátjának hajtókájába rejtette arcát. Caine azonnal abbahagyta a nevetést. - Szóltál? - kérdezte, mintha nem hallotta volna felesége vallomását. Felemelte a lány tekintetét, és a szemébenezett. Jade-nek minden bátorságát össze kellett szednie. Torka összeszorult, szíve vadul kalapálni kezdett, gyomra úgy emelkedett-süllyedt, mint a tenger hullámai. Képtelen lett volna kimondani a szót, ha Caine nem segít rajta. A férfi tekintete annyira sóvárgott, annyira tele volt szeretetéhséggel, hogy a páni félelem, mely kegyetlenül szorongatta Jade lelkét, lassan felengedett. - Szeretlek. Caine megkönnyebbülten sóhajtott. Jade zokogni kezdett. - Ennyire nehéz volt kimondani, hogy szeretlek? - kérdezte a férfi. - Igen - suttogta a lány. - Nem vagyok hozzászokva, hogy kimondjam, mit érzek. Olyan... kínos volt. Caine nevetett volna, ha a felesége hangja nem lett volna olyan átkozottul szomorú. Magához szorította a lányt, s megcsókolta. - Az első szeretkezésünket is kínosnak találtad - jegyezte meg, aztán újra birtokba vette a rózsabimbóajkakat. Mikor vége lett a csóknak, mindketten remegtek a megindultságtól. Caine úgy érezte, soha nem kívánta még ennyire a lányt. A karjaiba emelte, s megindult vele az ágy felé, mikor Sir Richards türelmetlen kiáltása hasított a szobába. A két szerelmes egyszerre sóhajtott fel. Caine letette a lányt a földre, s megsimogatta az arcát. - Indulnunk kell. Kéz a kézben sétáltak le a hallba. Lyon és Richards már készen álltak az indulásra. Észrevétlenül surrantak ki a házból, s hamar a ligethez értek, ahol Matthew és Jimbó várt rájuk a lovakkal. Caine lovagolt elöl. Jade szorosan mögötte haladt Lyonnal, aki hátulról fedezte mindkettőjüket. Sir Richards távolabbról követte őket. Caine szinte fanatikusan óvatos volt. Egyetlenegyszer pihentek csupán útközben: míg Caine visszalovagolt, hogy megbizonyosodjon felőle, senki nem követi őket. Jade nem bánta a kényelmetlenséget, és teljes biztonságban érezte magát.

Julie Garwood

Az őrangyal

Minden alkalommal, mikor Caine előrevágtatott, hogy körülnézzen, Lyon Jade mellé léptetett. Ilyenkor mindig beszélgettek, általában Lyon aktájáról. A férfi amiatt aggódott, hogy személyes iratai esetleg illetéktelen kezekbe kerülhetnek. Jade azt tanácsolta neki, lopja ki a dossziét, akkor nem kell tovább aggódnia. Lyon erről hallani sem akart, mondván, nem lenne etikus. Legfőbb ellenérve azonban az volt, ha valaki megkérdőjelezné cselekedetei törvényességét, ő mással nem bizonyíthatja vétlenségét, csupán ezekkel az iratokkal. Jade nem vitatkozott vele, de meggyőződése volt, hogy ha tényleg annyira fontos Lyon számára az akta, nagyobb biztonságban lenne a házában, mint a Hadügyminisztérium irattárában. A nap már lenyugodott, mire a kis csoport elérte London külvárosát. Jade kimerült a hosszú lovaglásban, s nem tiltakozott, mikor Caine maga elé ültette a nyeregbe. Az út további részét a férfi ölelő karjaiban tette meg, s végig az járt a fejében, hogy a férje a legmegbízhatóbb, legnagyszerűbb ember a földkerekségen. Majdnem elaludt, mire elérték Caine városi házát. Caine először egyedül ment be a házba, s éjszakára elbocsátotta a személyzetet, aztán bevitte Jade-et a könyvtárszobába. Odabent még mindig füstszag terjengett, s a falak kormosak voltak, de a szolgálók szemmel láthatóan mindent megtettek, hogy helyrehozzák a tűz okozta károkat. Végül Lyon és Richards is csatlakoztak Jade-hez és Cainehez. - Hamarosan indulhatunk - mondta Richards. - Biztonságosabb lenne, ha várnánk éjfélig - javasolta a lány. - Miért? - kérdezte Richards. - Éjfélig két őr van szolgálatban, utána az egyik hazamegy - magyarázta Jade. - Reggel hatig Peter Kentley egyedül őrzi az irattárat, aki rendszerint már ekkor ittas állapotban van. Ha várunk fél egyig, Kentley már hullarészegen fog aludni az őrhelyén. Sir Richards levegő után kapkodott. - Honnan tudtad...? - Sir, az embernek minden eshetőségre fel kell készülnie, ha sikeres akar lenni - mosolygott Jade.

Julie Garwood

Az őrangyal

Míg Sir Richards a kormányőrök munkáját szidta a legválogatottabb káromkodással, Lyon a zárak felől érdeklődött. - A hátsó ajtó nehéz dió - vallotta be Jade. Arcáról lerítt, mennyire élvezi a témát. - Nehéz dió? - kérdezte Caine, s elmosolyodott. - A legnehezebb - jelentette ki a lány. Sir Richards elvigyorodott. - Végre hallok valami jót is. Jade sajnálkozó pillantást vetett az idősödő férfira. - Nagyon nehéz, Sir Richards, de korántsem lehetetlen. Végül is, én is bejutottam, ugye? Richards újra magába zuhant. Jade vigasztalni próbálta. - Először nekem is rengeteg időbe telt, míg kinyitottam. A dupla zárak nagyon bonyolultak. . - Mennyi volt az a rengeteg idő? - érdeklődött Lyon. - Öt... inkább hat perc. Richards a tenyerébe temette arcát. - Jaj, istenem! - veregette meg biztatón a férfi vállát Jade. Nem kell így elkeseredni! Egyáltalán nem olyan rossz a helyzet. Hisz majdnem egy óráig tartott, mire bejutottam abba a helyiségbe, ahol az aktákat őrzik. Richards vigasztalhatatlan volt. Jade végül magukra hagyta a férfiakat, s ennivaló után nézett. Nagy rakás étellel tért vissza a könyvtárszobába, aztán levette a csizmáját, maga alá húzta a lábát, és elaludt karosszékében. A férfiak tovább beszélgettek, főképp a Törvényszékről. Mikor Jade néhány óra múlva felébredt, Caine a leveleket olvasgatta. Arckifejezése arról tanúskodott, minden figyelmét a leírtakra összpontosítja. Mikor a férfi hirtelen elmosolyodott, és hátradőlt székében, Jade biztos volt benne, olyasvalamit talált a sorok között, ami a nyomozást előrelendítheti. - Nos, mire jutottál, Caine? - kérdezte a lány. - Nagyon közel járok a megoldáshoz - felelte a férfi vidáman: - Te mindig logikusan és módszeresen kutatsz, igaz? kérdezte Jade. - Igen - felelte Caine. - Igyekszem. - A férjem ésszerű ember - mondta a lány Lyonnak és Sir Richardsnak. - Nem tehet róla. Valószínűleg ilyennek született - tette hozzá. - És persze mindenkiben megbízik.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Megbízik? - hüledezett Lyon. - Ezt nem mondhatod komolyan, Jade. Caine az egyik legcinikusabb ember, akit ismerek. - A másik te vagy, Lyon - mordult fel Caine. Jade elképedve hallotta Lyon megjegyzését. A férfi komolyan beszélt, s Sir Richards is helyeslőn bólogatott. Jade megfordult, s férjére mosolygott. - Igazán megtisztelő, hogy bennem megbízol. - Csak annyira, amennyire te bízol meg bennem – felelte Caine. Jade bosszúsan vonta össze a szemöldökét. - Mit jelentsen ez? - kérdezte. - Netalántán sértegetni akarsz? Caine elvigyorodott. Jade Lyonhoz fordult. - Van fogalmad-róla, milyen őrjítő egy ilyen átkozottul ésszerű férfi feleségének lenni? Caine válaszolt, mielőtt Lyon kinyithatta volna a száját. - El nem tudom képzelni! Jade úgy döntött, ejti a témát. A földre nyújtotta a lábát, Arca eltorzult a fájdalomtól. Ha egyedül lett volna, valószínűleg megeresztett volna egy káromkodást. - Nem vagyok hozzászokva a lovagláshoz - motyogta. - Nagyszerűen viselted a mai nap megpróbáltatásait dicsérte Lyon. - Miután lezártuk ezt az ügyet - fordult Cainehez - Christina és én fogadást adunk a tiszteletetekre. - Az jó lesz - sóhajtotta Caine. - Tudod, Lyon, azt hiszem, Jade és Christina sok mindenben hasonlítanak egymásra. - Ő is tolvaj? - kérdezte Jade rajongón. - Az első perctől fogva jól kijöttünk egymással. Nem csoda, hogy... - Sajnálom, ha kiábrándítalak, de Christina nem tolvaj mondta Caine. Jade egészen elszontyolodott. Lyon felnevetett. - Nos, kétségtelen viszont, hogy Christina sem igazán ésszerű. - Meglehetősen furcsa családból származik. Sokat tanulhatsz tőle... - Isten őrizz! - vágott barátja szavába Caine. Jól ismerte Lady Christina történetét. Lyon felesége Amerika vadonjaiban nőtt fel a dakoták között. Jade félreértette a férfi ódzkodását.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Biztos vagyok benne, hogy igenis jó tanítványa lennék, Caine - jelentette ki, választ sem várva felállt helyéről, s az ajtó felé indult. - Megyek, átöltözöm. Hamarosan indulnunk kell. Jade a fekete ruháját vette fel, s nem feledkezett meg fekete köpenyéről sem. A csuklya fogja elrejteni élénkszínű haját. A Hadügyminisztérium London másik felében volt. Bérkocsin hajtottak a belvárosig, aztán gyalog mentek tovább. Mikor elérték az épület mögötti sikátort, Jade Caine mellé lépett, s megfogta a kezét. A vöröstéglás ház legfelső emeletét figyelte. - Caine, valami nincs rendben. - Mi az? - kérdezte Sir Richards a háta mögül - Az ösztöneid, vagy... - Jobbról a harmadik ablak mögött világosságot, látok mondta a lány. - Ott most sötétségnek kellene lennie, - Talán az őr a bejáratnál... - A bejárat a másik oldalon van - vágott a szavába Jade. - Abban a szobában őrzik az aktákat, ahonnan a fény kiszűrődik. Caine Lyonhoz fordult. - Akárki is van odafönn, az biztos, hogy a hátsó ajtón fog kisurranni. - Várjuk meg, míg kijön - szólt Sir Richards. - Én majd a nyomába eredek. - Akarod, hogy veled tartsak? - kérdezte Lyon. - Lehet, hogy többen vannak. Richards megrázta a fejét. - Ez esetben a vezért fogom követni. Rád most itt van szükség. Majd találkozunk Caine házában. Az árnyak rejtekébe húzódtak, közel a hátsó ajtóhoz, és vártak. Caine átkarolta Jade vállát, és magához vonta. - Nem örülsz neki, hogy itt vagyok, ugye, Caine? - suttogta a lány, mikor a férfi ölelése kezdett fájdalmassá válni. - Egyáltalán nem örülök - felelte Caine. - Jade, ha odabenn baj lesz, és nem lesz más... - Majd Lyon elintézi - vágott szavába a lány. - Ha ölni kell, Lyonnak kell megtennie. Ő már hozzászokott, a gyilkoláshoz. Lyon elképedt Jade kijelentésén. Azon kezdett töprengeni, vajon a lány figyelmesen olvasta-e Caine aktáját. Mert ha igen,

Julie Garwood

Az őrangyal

tudnia kell, férje legalább olyan gyakorlott a halál művészetében, mint ő. A hátsó ajtó hirtelen megnyikordult. Mindannyian a hang irányába fordították tekintetüket. Két férfi lopakodott ki az épületből. A telihold fényében Jade tisztán látta az arcukat. Caine tenyere tapadt a szájára, mielőtt felsikíthatott volna. A második férfi megfordult, és bezárta maga mögött az ajtót. Vajon honnan szerezte a kulcsokat? - töprengett Jade. A két sötét alak hamarosan befordult a sarkon. Sir Richards utánuk indult. Jade Caine felé fordult. - Ennyit a minisztérium biztonsági rendszeréről – suttogta lesajnáló tekintettel. - Igen - bólintott a férfi. - Felismerted őket, ugye? A lány bólintott. - Kettő azok közül, akik megtámadták Nathan hintóját. A magasabbik ütött le. Caine szemében gyilkos indulat szikrázott. Jade attól tartott, férje rögvest a két férfi után megy. - Caine, nem teheted meg! Most légy ésszerű, és viselkedj, okosan. A férfi ökölbe szorította a kezét. - Rendben van. Most futni hagyom őket - mondta. De eljön még a bosszú perce. Caine kézen fogta feleségét, és az ajtóhoz vezette. Jade szempillantás alatt kinyitotta a zárat azzal a speciális álkulcscsal, melyet tizedik születésnapjára kapott Harry bácsitól. Lyon lépett be elsőként. Jade követte, Caine-nel a nyomában. Odabent aztán a Lány vette át a vezetést. A hátsó lépcsőn indult a harmadik emeletre. Eszébe jutott, hogy a második lépcsősor negyedik foka nyikorog. Intett a két férfinak, hogy lépjék keresztül. Ekkor érezte meg Lyon kezét a derekán. A férfi átemelte a rossz lépcsőfokon, és letette. Jade megfordult, és köszönetképpen Lyonra mosolygott. A részeges kormányőr nem aludt az őrhelyén, mint ahogy arra számítottak. Halott volt ugyanis. Jade látta a hátába vágott tőr nyelét. Az üvegajtón keresztül két elsuhanó árnyalakot pillantottak meg. Caine a sarokba húzta Jade-et, intett neki, hogy maradjon csendben, aztán követte Lyont a belső helyiségbe, ahol az aktákat tárolták. A lány elismerően figyelte

Julie Garwood

Az őrangyal

a két férfi nesztelen, szakértő mozdulatait. Kiváló betörő válna belőlük - gondolta. Túl hosszú ideig voltak odabenn. Jade a kezét tördelte idegességében. Azon töprengett, ha bármi is történik Cainenel, bele fog őrülni. Mihez is kezdene Caine nélkül? - kérdezte magában, s bármennyire is tiltakozott ellene, be kellett vallania, szüksége van a férfira. Caine érintését érezte a vállán. - Gyere, most már egyedül vagyunk. - Mi lett a két alakkal odabent? - suttogta Jade. - S az isten szerelmére, halkabban beszélj! Dolgozunk, ha nem vennéd észre. Jade követte férjét a belső helyiségbe, s a legközelebbi íróasztalra dobta köpenyét. Ekkor vette észre a távoli sarokban a két férfit. - Halottak? - kérdezte. Képtelen volt eltépni tekintetét az egymás hátán fekvő élettelen alakokról. Caine odalépett elé, s a szemébe nézett. - Nem - felelte. A lány szemmel láthatóan megkönnyebbült. - Mondd csak, Jade, az embereid közül soha senkinek nem kellett... - Természetesen nem - vágott a szavába a lány. - A gyilkosság tilos volt. Elég a fecsegésből, Caine. Sietnünk kell. Ha felébrednek, felverik az egész környéket. - Jó ideig nem térnek magukhoz, ne aggódj! - mondta Caine. Elhúzott egy széket, és leültette a lányt. - Helyezd magad kényelembe, és pihenj! Eltart egy darabig, míg végzünk. - Pihenjek? - hüledezett Jade. - Soha! - Terrance aktája eltűnt - jelentette ki Lyon. Az iratszekrény fiókja fölé hajolt, és szélesen elmosolyodott. - Hát nem érdekes? - Úgy tűnik, azok is érdekesnek találták, aki előttünk itt jártak - csattant fel Jade. - Valóban érdekes - mondta Caine csendesen. - Akkor mehetünk is, ugye? - kérdezte Jade, s a két eszméletlen férfire pillantott. - Miért vagy ilyen ideges? - kérdezte Caine. - Sokszor jártál már itt azelőtt is - jegyezte meg. - Akkor profikkal dolgoztam - felelte a lány.

Julie Garwood

Az őrangyal

Lyon és Caine egymásra mosolyogtak. - Miattunk aggódik - mondta Lyon. - Ó, nem - ellenkezett Caine. - Ha valóban így gondolná, az meglehetősen sértő lenne ránk nézve. Jade nem akarta elhinni, hogy ilyen veszélyes körülmények között is képesek viccelődni. - Persze, hogy aggódom. Nyilvánvalóan dilettánsok vagytok mind a ketten. Még a leghülyébb betörő is tudja, hogy munka közben tilos beszélgetni. Gyerünk már, gyorsabban dolgozzatok! - A hölgy sérteget bennünket - mordult fel Lyon, és nevetni kezdett. Jade gyilkos pillantása azonban rögvest torkára forrasztotta a nevetést. A két férfi végre hozzáfogott a munkához. Két hosszú órán keresztül dolgoztak az aktákon. Jade néma csendben, feszült figyelemmel őrködött az ajtónál. - Kész - jelentette ki végül Caine, s becsukta az utolsó akta fedelét. Jade a szekrényhez lépett. Elvette az iratokat férje kezéből, megfordult, visszatette a fiókba, s egy szempillantás alatt kiemelte Lyon és Caine vaskos aktáit. A két férfi szerencsére már az ajtó felé tartott. Jade beburkolta az iratokat köpenyébe, aztán elfújta a gyertyákat, s Lyonék után sietett. Egyedül voltak az épületben, ezért a két férfi úgy gondolta, semmi szükség arra, hogy csendben maradjanak. Jade legnagyobb döbbenetére káromkodni kezdtek, olyan cifrán és olyan hangosan, hogy még Harry bácsi is szégyenkezve sütötte volna le a szemét, ha hallja. - Soha többé nem megyek betörni veletek - füstölgött Jade bosszúsan. - Nem lennék meglepve, ha London összes csendőre odalent várna minket. A csendőrök helyett szerencsére csupán Sir Richards várt rájuk az épület mögötti sikátorban. Négy háztömbbel arrébb vár ránk a kocsi - mondta, aztán sarkon fordult, és elindult. A többiek némán követték. Amikor befordultak a sarkon, Jade majdnem hasra esett. Lyon kapta el, s karjaiba emelte. A lány attól félt, a férfi talán észrevette az aktákat, mikor átemelte Caine karjaiba. Szerencsére tévedett. Lyon rámosolygott, és máris mentek tovább.

Julie Garwood

Az őrangyal

Jade a kocsiban szinte azonnal elaludt. Olyan jó érzés volt, hogy nem kell aggódnia. Caine mellett teljes biztonságban érezte magát. Hosszú idő óta először megfeledkezhetett McKindryről. Caine ágyában ébredt fel. A férfi megpróbálta elvenni tőle köpönyeget, melyet még mindig ott szorongatott az ölében. - Nem várnak rád odalent? - kérdezte Jade álmos hangon. - De igen, szerelmem. Hadd segítsek... - Egyedül is le tudok vetkőzni - jelentette ki a lány. - Nincs szükséged rám… Azt akarta kérdezni, Caine-nek nincs-e szüksége rá odalent, de a férfi a szavába vágott. - Mindig szükségem van rád, Jade. Szeretlek. - Lehajolt, s megcsókolta feleségét. - Aludj tovább, édesem! Amint végzünk, én is jövök. - Nem akarom, hogy szükségem legyen rád! - Jade hangja tele volt félelemmel. Caine együtt érzően mosolygott. - Tudom, szerelmem, de mégis szükséged van rám. Aludj! Jade maga sem értette, miért, de megnyugvást talált a férfi kijelentésében. Caine annyira biztos volt magában, annyira bizakodó, hogy kezdte csodálni érte. Jade nagyot sóhajtott. Túlságosan fáradt volt ahhoz, hogy a jövőn töprengjen. Elrejtette az aktákat, levetkőzött, és visszabújt az ágyba. Arra gondolt, ha lehunyja a szemét, rémálmai ismét megkísértik, de rá kellett döbbennie, hogy nem is fél egyáltalán. Elvégre megesküdött Caine-nek, hogy nem száll tengerre többé. S nem szegheti meg adott szavát. Caine reggel hétkor jött fel a hálószobába. Jade csak annyi időre nyitotta ki a szemét, míg a férfi lehúzta csizmáját, odabújt mellé a takaró alá, magához ölelte. Caine szinte azonnal álomba zuhant, s hamarosan a lány is elszenderedett ismét. A nap már magasan járt az égen, mikor Jade felkelt az ágyból. Felöltözött, lement a földszintre, illendően bemutatkozott a személyzetnek, aztán az ebédlőbe sietett, hogy elfogyassza kései reggelijét. Alig fejezte be az étkezést, mikor Caine hirtelen megjelent az ajtóban. Nem volt rajta más, csak a nadrágja, s szemmel láthatóan nem pihente még ki az éjszaka fáradalmait.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Gyere ide, Jade! - parancsolta, s Jade jobbnak látta, ha engedelmeskedik. - Bal lábbal keltél föl, kedvesem? - kérdezte, ahogy odasétált hozzá, - Azt hittem, elmentél - suttogta a férfi. Jade szeme tágra nyílt döbbenetében, de már nem maradt ideje, hogy eltöprengjen a kijelentésem, mert Caine a karjaiba emelte, s megindult vele a hálószoba felé. - Caine, én... nem akartalak elhagyni - suttogta, mikor észrevette, hogy a férfi állkapcsa megfeszül dühében. Megsimogatta az arcát. - Meg kellene borotválkoznod, férjemuram! - Igen, a férjed vagyok - mordult fel Caine. Az ágyra lökte a lányt, levette nadrágját, aztán végignyújtózott a nyoszolyán. Hason feküdt, karja bilincsként kulcsolódott felesége karcsú derekára. Jade nevetett volna ezen a lehetetlen helyzeten, ha nem jutott volna eszébe, amit férje az előbb mondott. Hogy merészel Caine ilyen bizalmatlan lenni iránta? - gondolta dühösen. Legszívesebben felébresztette volna, hogy megmondja neki a magáét, de... olyan békésen aludt, hogy nem volt szíve megzavarni álmát. Igen - mosolyodott el Jade. A fejmosással várnia kell. Becsukta hát a szemét, emlékezete könyvespolcáról leemelt egy regényt, s olvasni kezdte. Caine délután kettőkor ébredt fel. Szemmel láthatóan végre sikerült kipihennie magát. Jade-re mosolygott. A lány összevonta szemöldökét. - Miért nem bízol bennem? - kérdezte. Caine a hátára gördült, kezét a tarkója mögé kulcsolta, és nagyot ásított. - Vetkőzz le, szerelmem - suttogta. - Aztán megbeszélünk mindent. A lány tekintete a férfi vágyakozón ágaskodó hímtagjára szegeződött. - Azt hiszem, jobb, ha most beszélünk róla - dadogta. Caine magához ölelte feleségét, szenvedélyesen megcsókolta, aztán megparancsolta neki, vetkőzzön le. Jade nem tiltakozott. A férfi kétszer repítette a mennyekbe, mielőtt forró magját a testébe plántálta.

Julie Garwood

Az őrangyal

A lány alig bírt megmoccanni, mire Caine végül elhúzódott tőle. - Nos, mit is akartál velem megbeszélni? Jade már nem emlékezett rá. Több mint egy órába telt, míg felöltöztek, mert állandóan megálltak csókolózni. Már lefelé tartottak a lépcsőn, mikor Jade-nek eszébe jutott, mit is akart mondani. - Nos, úgy hiszem, én már bizonyítottam - jelentette ki. Bíznod kellene bennem - Te nem bízol bennem - felelte Caine. - A bizalom kétirányú dolog. Másképp nem működik. Te pedig, szerelmem, egyértelműen a tudtomra adtad, hogy az első adandó alkalommal el fogsz hagyni. Jól emlékszem? - kérdezte, s megállt, hogy a lány szemébe nézzen. - Nem kívánok most erről vitatkozni - felelte Jade, s már könnyeivel küszködött. - Éhes vagyok, és... - Ezt a kiskaput meghagytad magadnak, ugye? - Nem értem, miről beszélsz - válaszolta a lány. – Miféle kiskapura gondolsz? - Lelked mélyén még mindig azt hiszed, hogy elhagylak magyarázta a férfi. - Ugyanúgy, mint Nathan és Harry. Igen, ettől félsz. - Félek? - rebegte Jade. Caine bólintott. - Félsz. Tőlem. A férfi azt várta, a lány ellenkezni fog. Legnagyobb meglepetésére azonban Jade egyetértően bólintott. - Igen, néha valóban megrémítesz - ismerte be. - S meg kell mondanom, uram, egyáltalán nem szeretem az érzést. Mert annyira... - Kiszolgáltatottá tesz? A lány ismét bólintott. Caine felsóhajtott. - Nos, rendben van. Mennyi időre van szükséged, hogy megszabadulj a félelmedtől? - kérdezte gyengéden. - Mennyi idő alatt fogsz rám unni? - kérdezett vissza Jade. - Szándékosan forgatod ki a szavaimat? - Nem. - Akkor hadd válaszoljam meg nevetséges kérdésedet azzal, hogy kijelentem újra, nem fogok rád unni soha. Most pedig válaszolj: mennyi időre van szükséged, hogy megtanulj bízni bennem? - kérdezte a férfi türelmetlenül. - Megmondtam, hogy szeretlek - suttogta Jade.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Igen, ez igaz. - Örök hűséget esküdtem isten színe előtt. - A lány már szinte kiabált. Caine jól látta szemében a félelem hideg szikráját. - Mit akarsz még tőlem? - kiáltotta Jade. Caine csöppet sem volt könyörületes. Azt akarta, hogy a lány teljes szívéből megadja magát. - Jade... - Caine, nem akarlak elhagyni! - vágott a szavába Jade. Bízom benned. Igen. Tudom, hogy vigyázol rám. Azt is tudom, hogy szeretsz. De a szívem mélyén... - Hirtelen elhallgatott, és lesütötte a szemét. - Néha... mikor eszembe jut a gyerekkorom... nem tudok... nem tudok józanul gondolkodni - ismerte be hosszú percek múltán. - Igen, igazad van. Félek. Nagyon. Caine átölelte kedvesét, s ezúttal neki volt rá nagyobb szüksége képtelen volt tovább nézni a fájdalmat, mely hatalmas, fekete madárként gubbasztott a zöld szempár mélyén. - Hadd áruljak el valamit, szerelmem. Mikor először próbáltál elhagyni... mikor Harry megmondta, hogy elmentél, majd beleőrültem a rémületbe. Soha nem éreztem ilyesmit azelőtt, és... iszonyatos volt. S csak most döbbentem rá, hogy te hosszú-hosszú évekig éltél együtt ezzel az érzéssel. Igaz? - Talán - felelte Jade, s könnyes arcát a férfi ingébe törülte. - S így megtanultál egyedül boldogulni az életben folytatta Caine. - Önállóságra fegyelmezted magad, hogy ne kelljen függened senkitől. Így történt, igaz? Jade közelebb húzódott férjéhez. - Nem szeretek erről beszélni - suttogta. - Szívemből szeretlek, és tudom, hogy te is szeretsz, Caine. Igen, biztos vagyok benne. Caine nem válaszolt. Azon kezdett töprengeni, hogyan szabadíthatná meg Jade-et alaptalan félelmétől. - Mi lenne, ha lerövidítenénk ezt az időszakot? - kérdezte hirtelen. - Tessék? - Jade elhúzódott a férfitől, hogy a szemébe nézzen. Biztos volt benne, hogy viccelődik. Ám Caine arca nagyon is komolynap tűnt. - Máris válni akarsz? Hisz most mondtad, hogy szeretsz. - Hogyan...

Julie Garwood

Az őrangyal

- Nem, nem - ellenkezett a férfi. - Most nem erről van szó. Arra gondoltam, ha megegyezünk abban, hogy fél évig tartjuk magunkat isten színe előtt tett eskünkhöz, s te megígéred, hogy ezalatt az idő alatt semmi szín alatt nem hagysz el, talán könnyebben szabadulhatsz félelmedtől. A férfi hangja tele volt rajongással, tekintetéből önelégültség sugárzott. - Azt mondtad, soha nem hagysz el. Most mégis arra próbálsz rávenni, hogy fél évig... - Nem is foglak elhagyni soha - csattant fel Caine. Szemmel láthatóan bosszantotta, hogy felesége nem örül tervének. - De te úgysem hiszel nekem. Éppen ezért csak azt kell megígérned, hogy fél évig mellettem maradsz. - S ez rád is vonatkozik, Caine? Azt jelenti, hogy te sem hagyhatsz el hat hónapig? - Természetesen. Pontosan erről van szó. Jade átölelte a férfit, hogy elrejtse mosolyát. Nem akarta, hogy Caine azt gondolja, kineveti. Furcsamód úgy érezte, mintha hatalmas tehertől szabadult volna meg. Félelme egy csapásra elmúlt. - Add a szavad, asszony! - parancsolta Caine. - A szavamat adom - felelte jade. - Nem - motyogta a férfi. - Mégsem jó a terv. Túlságosan rövid az a fél év - tette hozzá. - A pokolba is, ha elmégy, mielőtt... Legyen inkább egy teljes év, Jade. Az esküvőnk napjától számítva. Rendben? Jade nem felelt. Caine szorította a vállát. - Nos? Megígéred, hogy nem hagysz el? - Megígérem. Caine legszívesebben felkiáltott volna örömében. Sikerült. Végre megtalálta a módját, hogyan tegye boldoggá kedvesét. - Mondd a szavakat, asszony! - parancsolta tettetett szigorúsággal a hangjában. - Nem akarom, hogy félreértés legyen. - Veled maradok egy teljes évig - ígérte Jade. - Most pedig te jössz, férjemuram. - Nem hagylak el egy teljes évig, esküszöm - jelentette ki a férfi ünnepélyesen, aztán megfogta felesége állát, s tekintetét felemelte. - Most már hiszel nekem, ugye? - kérdezte. - Igen, hiszek.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Megkönnyebbültél, igaz? Jade egy hosszú percig nem válaszolt. A valóság úgy aranyozta be szívét, remegő lelkét, mint egy napsugár. Caine nem fogja elhagyni... és ő sem hagyja el... soha. A kiszolgáltatott gyermek magányos rettegése, mely oly hosszú évekig verte béklyóba lelkét, elpárolgott. - Édesem, ugye, megkönnyebbültél? - Bízom benned... tiszta szívemből - suttogta Jade. - Már nem félsz, igaz? A lány megrázta a fejét. - Caine, azt szeretném mondani... - Elűztem a félelmeidet, ugye? Jade nem akarta letörni férje már-már bosszantó önelégültségét. A férfiúi büszkeség nem szenvedhet csorbát gondolta, s elmosolyodott. - Igen, Caine. Nagy hálával tartozom neked. Megcsókolták egymást. Hosszan, gyengéden. Jade egész testében remegett, mikor Caine végül elhúzódott tőle. A férfi biztos volt benne, csókja vágyakat ébresztett a lány testében. - Akarod, hogy visszamenjünk az ágyba? - kérdezte. Jade bólintott. - Miután megebédeltünk. Majd' éhen halok. Caine megfogta felesége kezét, s elindultak az ebédlő felé. - Olyan furcsa érzésem támadt, Caine. - Mi az? - kérdezte a férfi. - Szabadnak érzem magam. Érted, Caine? Mintha most engedtek volna ki egy bezárt szobából. Milyen nevetséges... -Caine udvariasan hellyel kínálta a lányt, aztán maga is leült. - Miért lenne nevetséges? Jade bosszúsan vonta össze szemöldökét. - Mert nincs olyan zár, melyet ne tudnék kinyitni – felelte büszkén. Caine behozatta ebédjüket, s mikor Anna, a szolgáló kiment, megkérte Jade-et, hogy meséljen a kalandjairól. - Mindent tudni szeretnék, amit csak lehet - jelentette ki. - Semmi értelme, csak feldühítenéd magad - felelte a lány. - Nem! - mondta Caine. - Ígérem, bármit is mondasz, nem leszek mérges. - Nos, nem akarok dicsekedni - kezdte Jade -, de úgy tűnik, különös tehetségem van ahhoz, hogy könnyen kimásszak

Julie Garwood

Az őrangyal

mindenféle szorult helyzetből. Harry bácsi azt mondta, született tolvaj vagyok, és persze hazudozó - tette hozzá. - Biztos vagyok benne, hogy ezt bóknak szánta - jegyezte meg Caine. - Természetesen igen - felelte Jade. - S büszke is vagyok rá, mert Harry bácsi nem az a fajta ember, aki gyakran dicsérget. Azt mondja, ilyen a természete - tette hozzá, s elmosolyodott. - Harry rettenetesen fél, nehogy valaki rájöjjön arra, milyen is ő valójában. - Miért, milyen valójában? - kérdezte Caine. - Úriember? - Honnan? - Ha Harry valóban olyan vadember lenne, mint amilyennek mutatja magát, te sem lennél ilyen jól nevelt úrihölgy. Jade szinte ragyogott az örömtől. - Jó, hogy észrevetted - suttogta. - A bácsikám művelt, intelligens férfi. - Ő tanított meg olvasni, ugye? A lány bólintott. - Legnagyobb szerencséjére, hisz a szeme romlani kezdett. Éjszakánként én olvastam neki. - Emlékezetből? - Csak ha éppen nem volt kéznél semmi olvasnivaló. Harry egész könyvtárravaló könyvet lopott. - A beszéde - vetette közbe Caine. - Ha nem tévedek, az is része a színjátéknak, ugye? - Igen - ismerte be Jade. - A látszatot fenn kell tartani. Még akkor sem beszél helyesen, ha egyedül vagyunk. Attól tart, véletlenül lebukik emberei előtt. Caine felsóhajtott. - Bácsikád túlságosan ragaszkodik a vezérséghez, ugye? - Ó, nem - válaszolta a lány. - Félreérted. Harry imád színészkedni, s főleg másokat megtéveszteni. Jade mesélt még néhány dolgot a bácsikájáról, aztán néhány emlékezetes kalandját elevenítette fel. Caine alig bírta visszafogni indulatait. S bár ábrázata nyugodt maradt, a hajmeresztő történetek hallgatása közben többször megesküdött rá, hogy kitekeri Harry nyakát. Mire Jade befejezte élménybeszámolóját, Caine homlokán kövér verejtékcseppek csillogtak, s ujjai remegtek az idegességtől.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Talán jobb lenne, ha legközelebb egyszerre csak egy történetet mesélnél -mondta a férfi. Úgy érezte, már nem is kíváncsi annyira felesége múltjára. - Hisz ezt teszem - felelte a lány. A szolgálóra mosolygott, mikor az egy tál ropogós süteményt tett, elé, aztán ismét Caine felé fordult. Egyszerre csak egyet mesélek. Caine megrázta fejét. - Úgy értettem, havonta vagy kéthavonta egyet-egyet. Elég ebből ennyi is. Elhiheted nekem, hogy a mostani rémtörténeteiden is jó sokáig fogok töprengeni. A pokolba is, Jade! A hajam is égnek állt, míg hallgattalak. Meg is halhattál volna. Vagy akár... - Nem dühíted fel magad - vágott a szavába Jade, és elmosolyodott. – Megígérted! Caine hátradőlt székében. - A leghelyesebb, ha témát váltunk. Mondd meg nekem, mikor jöttél rá, hogy szeretsz? - mondta. - Kényszeríttettelek? Jade elnevette magát. - Senkit nem kényszeríthetsz arra, hogy szeressen válaszolta. - Nos, azt hiszem, akkor szerettem beléd, mikor elolvastam az aktádat. A férfi döbbent tekintete láttán elmosolyodott. - Így igaz - suttogta. - Jade, sok mindent elkövettem, amire egyáltalán nem vagyok büszke - mondta Caine. - Végigolvastad az aktát, igaz? - Igaz - felelte a lány. - Határozottan és módszeresen tetted, amit tenned kellett, de soha nem hiányzott belőled az emberség. Az ügyeid értékeléséből mindenütt kitűnt, menynyire... megbízható vagy. Sok ember élete, jóléte vagy éppen biztonsága függött tőled, s te soha nem hagytál cserben egyet sem közülük. Valósággal csodáltalak. S aztán találkoztunk. - Jade felsóhajtott. - Rosszabb vagy száz McKindrynél! Észrevétlenül lopakodtál a közelembe, s elraboltad a szívemet, mielőtt bármit is tehettem volna. Most pedig te meséld el, mikor döbbentél rá, hogy szeretsz? - Úgy emlékszem, az egyik vitánk közben - mondta a férfi. Jade meglepetten vonta fel szemöldökét. - Soha sem vitáztunk - jelentette ki. - Üvöltöttünk egymásra, szerelmem. Veszekedtünk, ez az igazság. - Vitatkoztunk - kötötte Caine az ebet a karóhoz. Hangosan ugyan, de vitatkoztunk.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Ezek szerint az eszembe szerettél bele? - Nem! Jade csilingelő nevetése töltötte be a termet. - Nem kellene Sternsnek itt lennie veled? Talán gyanút szül, hogy vidéken maradt. - Sterns még soha nem jött velem Londonba - mondta Caine. - S ezt mindenki tudja. Sterns gyűlöli Londont, mert szerinte túlságosan zsúfolt és piszkos. - Nekem hiányzik - ismerte be Jade. - Annyira emlékeztet rád. Mindketten makacsok és erőszakosak vagytok. - Senki nem érti, hogy tudom elviselni a vén gazembert vigyorgott Caine. - De ha már itt tartunk, én meg azt nem értem, ő hogyan tud elviselni engem. Sterns mindig is olyan volt számomra, mint egy védőpajzs, főleg kölyökkoromban. Iszonyú rossz gyerek voltam, eleven, mint a tűz. Bármikor rossz fát tettem a tűzre, Sterns húzott ki a csávából. S többször megmentette az életemet. Caine elmesélte, hogy egyszer csónakázni ment, és beleesett a vízbe. Már majdnem elnyelték a hullámok, mikor Sterns kimentette, de rögvest vissza is dobta, hogy tanuljon meg tisztességesen úszni. Mire Caine befejezte a történetet, mindketten hasukat fogták a nevetéstől. Elég volt elképzelniük a búsképű komornyikot, amint fekete öltönyében úszik hatéves milordja mellett. - Tegnap éjszaka mire jutottatok, miután lefeküdtem? kérdezte Jade később. - A férfi, akit Richards hazáig követett, nem más, mint Willburn. Colin közvetlen felettese, akiben annyira megbízott. - Ó, igen. Emlékszem - felelte a lány. - Nathan soha nem bízott Willburnben. Persze ő senkiben sem bízik, Harryt, Colint és engem kivéve. - Colin tévedett, Jade. Willburn tényleg a Törvényszéknek dolgozott. Jelenleg az egyetlen életben maradt összeesküvő bérence. - Honnan tudjátok... - álmélkodott Jade. - Nagyon valószínű, hogy William Terrance volt a szervezet második tagja. Ő pedig már halott. Csakúgy, mint apád. - Richards egyébként meg van győződve arról, hogy Terrance volt a Herceg. Következésképpen minden megtörtént szörnyűségért egyedül Jég felelős.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Hogyan fogjuk megtalálni Jeget? Szinte semmi nyom nincs, mélyen elindulhatnánk. A levelekben alig találni személyes adatot, Caine. - Dehogynem - felelte. a férfi. - Az egyikben például megemlítik, hogy Jég nem járt az oxfordi egyetemre. Az is kiderül, hogy Róka és Herceg egyaránt meglepődtek, mikor találkoztak Jéggel. - Erre hogyan jöttél rá? - Apád egyik megjegyzéséből a harmadik... nem, a negyedik levélben - Emlékszem már - mondta Jade. - Bevallóm, nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget. - Richards szerint Jég talán külföldi. - És mi a te véleményed? - Nem is tudom. Más fontos információk is rejtőznek a levelekben, Jade. Időre van szükségem, hogy összerakjam a részleteket. Jade ámulattal hallgatta a férfit. Biztos volt benne, hogy, végül megtalálja a rejtély kulcsát. - Richards figyelteti Willburnt. Úgy hiszi, ő talán elvezethet bennünket Jéghez. Talán igaza van, bár meg kell vallanom, én nem nagyon bízom a sikerben. Persze, van más lehetőség is. Nos, kedvesem, nem akarom, hogy elhagyd a házat, történjék bármi. - Akkor nem teheted ki a lábad te sem - felelte a lány. Megegyeztünk? - Megegyeztük. - Mivel fogjuk elfoglalni magunkat idebenn? - kérdezte Jade ártatlanságot színlelve. - Akad olvasnivalónk elég - mordult fel Caine. A lány felállt, s férje mögé lépett. - Igen, ez igaz - suttogta, átölelte a férfi vállát, s ujjait inge alá csúsztatta. - Talán kézimunkázhatnék tette hozzá. - Mindig is szerettem volna megtanulni hímezni. - Jade lehajolt, és ajkaival becézgetni kezdte Caine fülcimpáját. - Tudod, mit szeretnék csinálni mégis a legjobban? - Sejtem - felelte Caine, vágytól elfúló hangon. - Értesz hozzá? S meg is tanítasz rá? - Mindenre megtanítalak - ígérte a férfi, aztán felállt helyéről, s karjaiba emelte feleségét.

Julie Garwood

Az őrangyal

- S hogyan gondoskodunk zenéről? - kérdezte Jade. Caine, ha furcsállotta is a kérdést, nem tette szóvá. - Majd eljátsszuk a saját zenénket - felelte, s édes terhével karjaiban megindult a hálószoba felé. - Hogyan? - kérdezte nevetve a lány. - Dúdolunk közben - mondta a férfi. - Nem lenne jobb, ha a szalonban csinálnánk? - kérdezte Jade. - Az ágyam kényelmesebb - felelte Caine. - De ha szívesebben... - Táncolnék a szalonban - vágott a szavába a lány. - Hisz erről van szó, nem igaz? Jade önelégült mosollyal várta férje válaszát. Úgy hitte, túljárt az eszén. Caine azonban sokkal ravaszabb volt annál, minthogy hagyja magát ilyen könnyen legyőzni. A szalon felé vette az irányt. Odabent letette a lányt, kulcsra zárta az ajtót, s nekilátott a nemes feladatnak, hogy feleségét táncolni tanítsa. Milyen kár, hogy Jade soha nem mutathatja be új tudományát nagyközönség előtt: azzal az érzéki, szégyentelen tánccal, melyre férje tanította, bizonyára megbotránkoztatná az előkelőket. S bár Caine olyan komolyan magyarázott, mint egy igazi tánctanár, Jade nem hitte, hogy a hölgyeknek és uraknak valóban meztelenül kell keringőzniük. A nap hátralévő részét egymás karjaiban töltötték. Ám amint leszállt az est, Caine készülődni kezdett. - Mi az, hogy el kell menned, kiáltotta Jade, mikor férje már a kabátját vette. - Megegyeztünk, hogy nem hagyjuk el a házat! - Óvatos leszek - vágott a szavába Caine, s finom csókot lehelt felesége homlokára. - Lyonnal és Richardsszal van találkozóra. Attól tartok, míg le nem zárjuk ezt az ügyet, magányosan fogod tölteni az estéidet. Most pedig hagyd abba az aggályoskodást, és ígérd meg, hogy nem várod meg ébren, míg hazajövök. - Ébren foglak várni - motyogta Jade konokul. - Tudom - sóhajtotta Caine. - Ígérd meg, hogy nem leszel fenn sokáig. - Caine, ha bármi történik veled, én... én nagyon dühös leszek - fenyegetőzött a lány. - Vigyázok magamra - felelte a férfi. Jade az ajtóig kísérte férjét.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Emlékezz McKindryre! Caine megfordult, s feleségére mosolygott. - Ez a te tanmeséd, szerelmem. - Te is tanulhatsz belőle - vágott vissza a lány. - Jól van - felelte Caine békítően. - Nem feledkezem meg McKindryről. - Megfordult, és kinyitotta az ajtót. - Jade! - Igen? - Itt leszel, mikor visszatérek, ugye? Jade annyira sértőnek találta a kérdést, hogy legszívesebben pofon vágta volna a férfit. Caine tekintete azonban tele volt őszinte aggodalommal.. félelemmel. - Nem bízol bennem? - Felelj! - Itt leszek. A várakozás órái lassan teltek. Jade férje aggodalmának okán kezdett töprengeni. Először magát hibáztatta ezért, hisz felfedte előtte, hogy annyi veszélyérzete sincs, mint egy újszülött macskának. Mindazonáltal Jade úgy érezte, családi körülményei is szerepet játszanak abban, hogy Caine ennyire sebezhető. Persze semmit nem tudott a férfi koragyermekkoráról. Sir Harwick szerint Caine édesanyja valóságos hárpia volt, aki még fiát is megpróbálta apja ellen fordítani. Nem lehetett könnyű élete Caine-nek akkoriban. Minél tovább töprengett Caine-en, annál biztosabb lett benne, hogy a férfinak legalább akkora szüksége van rá, mint neki a férfira. Ez a felismerés furcsamód megnyugtatta. Az elkövetkezendő hét során szinte nem telt el úgy nap, hogy Jade ne kapott volna levelet Lady Briarstől. Az idősödő hölgy mindenáron találkozni akart vele, s mikor Caine sorra visszautasította meghívását, végül maga látogatta meg régi barátja leánygyermekét. Jade alig ismerte meg Lady Briarst. Igaz, alig volt nyolcéves, mikor utoljára látta az asszonyt, de halványan még emlékezett hideg, kék szemére, szép arcára. Az idő azonban nem múlt el nyomtalanul fölötte se: valaha oly karcsú alakja csontossá aszalódott, vonásait ráncok mélyítették komorrá, s csodálatos szőkesége is őszbe borult már. Jade a szalonban szolgálta fel a teát, aztán férje mellé ült, a kerevetre. Caine-t ki sem lehetett volna zavarni a szobából szemmel láthatóan eltökélte, hogy részt vesz a beszélgetésben.

Julie Garwood

Az őrangyal

Lady Briars mindenekelőtt részvétét nyilvánította Nathan tragikus halála miatt. Jade nagyszerűen alakította a gyászoló testvér szerepét, bár ezúttal gyűlölte a színjátékot, mert az asszony annyira együtt érzően viselkedett. - Mikor megtudtam, mi történt, úgy megdöbbentem, hogy alig tértem magamhoz - mondta Lady Briars. - Az újságban olvastam a tragédiáról. Nem is tudtam, hogy Nathan a kormány titkosügynöke volt. Ó, Caine, borzasztóan sajnálom, hogy fivéred is áldozatául esett annak a gazember kalóznak. Nem ismertem a fiút, de biztos vagyok benne, hogy nagyszerű ember volt, akár a mi Nathanünk. - Sajnos, én sem találkozhattam Colinnal - jegyezte meg Jade. - Caine sokat mesélt róla. Colin... jó ember volt, Lady Briars. A hazájáért áldozta életét. - Be kell vallanom kedvesem, a mai napig nem értem, hogyan keveredett az ügybe Pogány - mondta Lady Briars. - Nos, a Hadügyminisztériumnak annyit sikerült kiderítenie, Nathan és Colin épp úton voltak, hogy végére járjanak egy titkos kormányellenes összeesküvésnek, mikor a kalózok megtámadták a hajójukat - felelte Caine. - Hát nem furcsa véletlen, hogy ti ketten így egymásra akadtatok? - kérdezte Lady Briars, s elmosolyodott. - Ó, nem - felelte Caine. - Nem volt véletlen. Mindketten lekéstük fivéreink búcsúszertartását - magyarázta. - Aztán Jade meglátogatott. Nathanről szeretett volna beszélni, s azt hiszem, nekem meg arra volt szükségem, hogy Colinról beszélhessek. Már az első pillanatban vonzódtunk egymáshoz. - Jade-re kacsintott. - Kétségtelen, hogy szerelem volt, első látásra. - Ezen nem is csodálkozom - mondta Lady Briars. - Jade, csodálatosan szép fiatal nő lett belőled. - Az asszony megrázta a fejét, és felsóhajtott. - Nem értem, apád barátja miért rabolt el benneteket. Bár annyit elismerek, bírósághoz fordultam, hogy gyámotok lehessek. Mindig is szerettem volna egy kislányt, s azt hiszem, jobban jártál volna, ha velem maradsz. - Harry bácsi akarta, hogy vele menjünk - magyarázta Jade. - Tudta, hogy nem ő a törvényes gyámunk, s te küzdeni fogsz értünk. - Igen, igen - bólogatott Lady Briars. - Tudod, részben én is felelősnek érzem magam Nathan haláláért. Igen, ez így igaz. Ha én lettem volna a gyámja, nem engedtem volna, hogy

Julie Garwood

Az őrangyal

tengerre szálljon. Mindig is veszélyesnek tartottam a hajóutakat. - Nathan felnőtt fejjel döntött úgy, hogy a kormány szolgálatába lép - jegyezte meg Caine. - Aligha tudtad volna a szoknyád mellett tartani, Lady Briars. - Akkor sem tudom felfogni, hogy apád miért nem engem bízott meg a nevelésetekkel - mondta az asszony. - Azt hiszem, én értem, miért - felelte Jade. - Harry azt mondta, apa Anglia ellen fordította szívét. - Vajon miért? - töprengett Lady Briars. Jade megvonta a vállát. - Ezt már soha nem fogjuk megtudni. Harry szerint apa őrült volt. - Lehetséges - bólintott Lady Briars. Nos, eleget beszéltünk apádról. Most mesélj, hogyan éltél azon a kicsi szigeten? Megtanultál-e írni, olvasni? Mivel foglalkaztál a hosszúhosszú évek során? Jade felnevetett. - Nos, nem állíthatom, hogy társaságbéli emberek között, éltem. A legtöbben cipőt sem hordtak. Írni vagy olvasni sajnos, soha nem tanultam meg, mert Harry egyetlen embert sem talált, aki megtaníthatott volna. Caine ragaszkodott ehhez a hazugsághoz. Úgy gondolta, csak előnyükre válhat, ha Jade-et analfabétának tüntetik fel mások előtt. Hisz ha nem tud olvasni, a levelekről sem tudhat jóformán semmit. Jade mindent úgy tett, ahogy férje parancsolta: a legbűbájosabb gyermekkori történetekkel szórakoztatta Lady Briarst, végül bevallotta neki, bár kétségkívül a szigeten töltött évek jelentik élete legbékésebb korszakát, néha bizony halálosan unatkozott. A beszéd hamarosan Jade házasságára terelődött. Lady Briars mindent tudni akart az esküvőről, a legapróbb részletekig. Caine türelmesen válaszolt az asszony kérdéseire. Olyan, folyékonyan hazudott, hogy Jade-nek el kellett ismernie, férje talán még nála is tehetségesebb. - Hogy lehet, hogy te magad soha nem vetted fel a házasság szent kötelékét? - kérdezte végül a lány. - Tudom, kérdésem merész, de te olyan csodálatos asszony vagy, Lady Briars. Biztos vagyok benne, hogy férfiak tucatjai hevertek a lábad előtt.

Julie Garwood

Az őrangyal

Lady Briars arcán szűzies pír terült szét. Zavarában haját kezdte igazgatni. Jade ekkor vette észre az asszony csontos, remegő ujjait, ráncos kezét, s majdnem elfintorodott. - A szívem mélyén mindig azt reméltem, apád felesége lehetek. Thorton elbűvölő férfi volt. Sajnos azonban sosem lett több közöttünk barátságnál. Ó, istenem, nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék szegény megboldogult apádra. Néha előveszem azokat az apróságokat, melyeket tőle kaptam ajándékba, s próbálom felidézni a múltat. Már szinte érzelgőssé váltam - ismerte be Lady Briars. - Bizonyára neked is rengeteg emléktárgyad van, melyek apádra emlékeztetnek. Ugye, Jade? - Ó, nem - felelte Jade. - Apám minden holmija elégett a tűzben. - Miféle tűzben? - Attól tartok, szomorú hírt kell közölnöm veled, Lady Briars. Fivérem, Nathan háza, melynek újjáépítésében annyit segédkeztél, porig égett. - Ó, drága kicsikém - suttogta Lady Briars. - Micsoda szörnyű megpróbáltatásokon kellett keresztülmenned. Jade egyetértőn bólintott. - Ha Caine nem lett volna mellettem, nem bírtam volna ki az elmúlt néhány hónapot. - Igen, még ez a szerencse - sóhajtott Lady Briars, s teáscsészéjét az asztalra tette. - Szóval, semmi nem maradt, mely felidézhetné szívedben drága apád emlékét? Semmi? Egyetlen könyv, egyetlen levél sem? Jade megrázta a fejét. Caine megfogta a kezét, s bátorítón megszorította. - Édesem, megfeledkezel a ládáról - szólt kedvesen. A lány férjére pillantott, s azon kezdett töprengeni, vajon mire készül. - Ó, igen, a láda. Teljesen kiment a fejemből - mondta, s elmosolyodott, hogy elrejtse zavarát. - Akkor mégiscsak van valami, ami apádra emlékeztethet jelentette ki Lady Briars, s elégedetten sóhajtott. - Azért a biztonság kedvéért én is keresek neked valamit odahaza. Igen. Most jutott eszembe az a csodálatos kis porcelánszobrocska, melyet tizenhatodik születésnapomra kaptam apádtól... - Ó, azt igazán nem fogadhatom el - tiltakozott Jade.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Nem, persze, hogy nem - mondta Caine. - Különben is, ott a láda. Még nem néztük meg, mi van benne, ugyanis Jade mostanában sokat betegeskedett, és nem volt időnk ilyesmivel foglalkozni - tette hozzá, s a feleségére mosolygott. - Drágám, mit szólnál hozzá, ha jövő héten elmennénk Nathan londoni házához? - kérdezte. - Néhány dolgot úgyis el kell még intéznünk a hagyaték körül - mondta Lady Briarsnak. Jade biztos volt benne, hogy Caine-nek elment a józan esze. - Boldoggá tennél, Lady Briars, ha velünk tartanál mondta végül Caine, felesége legnagyobb döbbenetére. Lady Briars visszautasította a meghívást, aztán megköszönte a szíves vendéglátást, és sietősen eltávozott. Caine segítette be az idős hölgyet hintójába. Jade a szalonban várt férjére. - Mire volt jó ez a színjáték? - kérdezte dühösen, amint Caine belépett a szobába. A férfi csendesen becsukta maga mögött az ajtót, s elvigyorodott. Arckifejezése elégedettséget tükrözött. - Vétek hazudni egy ilyen drága hölgynek, mint Lady, Briars - kiáltotta Jade. - Különben is, ebben a családban én vagyok a hazudozó, Caine. Honnan találtad ki azt a... a ládát? Talán nem akartad, hogy megváljon féltve őrzött emléktárgyaitól? Meg kell, hogy valljam, Caine, egyáltalán nem szeretem, ha hazudsz. Nos? - kérdezte. - Mit tudsz felhozni a mentségedre? - Muszáj volt hazudni - kezdte Caine. - Hazudni soha nem muszáj - vágott a szavába Jade. - A hazugságra nincs mentség. Magad mondtad néhány nappal ezelőtt. - Ó, szerelmem, tényleg ennyire felizgatott, hogy hazudtam? - kérdezte a férfi, s elmosolyodott. - Természetesen, igen - felelte a lány. - Megtanultam bízni a szavadban, Caine. Ha azonban mégis azt állítod, muszáj volt hazudnod, feltételezem, valamire készülsz. Gondolod, hogy Lady Briars talán megemlíti valakinek Nathan ládáját? Erről van szó? - Nem - felelte Caine. - Nem? Akkor szégyelld magad, amiért hazudtál annak a szerencsétlen öregasszonynak.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Megengeded, hogy elmagyarázzam, miért... - Jade csípőre tette a kezét. - Jobban is teszed, különben elpáhollak! Caine arra gondolt, felesége most épp úgy beszél, mint Harry. Elnevette magát, s karjaiba kapta mérges kis feleségét. - Nos? - motyogta a lány. - Magyarázd meg, kérlek, miért hazudtál családom legkedvesebb barátjának. - Az a nő soha nem volt a család barátja - mondta Caine, s hangjában fájdalom bujkált. - De igen, az! - kiáltott Jade. - Te magad is hallhattad. Minden apró tárgyat megőrzött, melyet apámtól kapott. Szerette az apámat! - Nem, Jade. Megölte. Jade mozdulatlanná dermedt. Hosszú percek teltek el feszült némaságban. Végül felemelte a tekintetét, s férje szemébe nézett. Megrázta a fejét. Caine bólintott. Jade úgy érezte, minden erő kifut a lábából. A férfiba kapaszkodott. - Azt akarod mondani - kezdte, de hangja elcsuklott. - Azt akarod mondani, hogy Lady Briars... - Igen. Ő Jég. - Jég? - Jade újra megrázta a fejét. - Nem, Lady Briars nem lehet az - kiáltotta. - Az isten szerelmére, Caine. Hisz ő csak egy asszony. - Asszonyok talán nem lehetnek gyilkosok? - Nem - felelte a lány. - Akarom mondani, igen, de... - Minden egybevág - vágott a szavába Caine. - Gyere Jade, ülj le! Hadd magyarázzak el mindent. Jade moccanni sem bírt. Caine végül kézen fogta, a pamlaghoz vezette, s leültette, aztán maga is helyet foglalt. - Minden logikus - jelentette ki, s átkarolta felesége vállát. Jade halványan elmosolyodott. - Tudtam, hogy ezt fogod mondani. - Már akkor gyanakodtam, mikor először olvastam a levélmásolatokat. S emlékezz rá, megmondtam, soha nem követem el másodjára ugyanazt a hibát. - Én csak arra emlékszem, hogy mindig ezzel dicsekedsz, édesem. Mondd hát el, mi az a hiba, melyet nem ismételtél meg?

Julie Garwood

Az őrangyal

- Azt hittem Pogányról, hogy férfi. Meg sem fordult a fejemben, hogy nő is lehet. Ezúttal nem követtem el ilyen ostoba hibát. - Biztos vagy benne, hogy Lady Briars Jég? Hogyan jöttél rá? - Caine nem hagyta elterelni a figyelmét az előbbi témáról. - Jade, felmerült egyetlenegyszer is benned, hogy Jég esetleg egy asszony? Felelj! - követelőzött. Jade felsóhajtott. - Attól tartok, túlságosan is örülni fogsz a válaszomnak. - Ebben biztos vagyok. Egymásra mosolyogtak. - Eszembe sem jutott ez a lehetőség. Most boldog vagy? kérdezte a lány. - Teljes mértékben - nevetett Caine. - Caine, még mindig magyarázattal tartozol - jegyezte meg Jade. - Istenem, egyszerűen képtelen vagyok elhinni. Jég embereket gyilkolt. Még engem és Nathant is megfenyegetett. Emlékszel arra a levélre, melyben azt írja az a gazfickó az apámnak, ha nem küldi vissza a többi levelet, megöl minket? - Nem fickó, szerelmem - felelte Caine. - Egy asszony. Egy átkozott némber. - Nagyot sóhajtott. - Jade, az asszonyok is tudnak ölni. - Igen, tudom - felelte. - Mégsem igazán hölgyhöz illő az ilyesmi. - Az egyik levélben, amelyikben először használják a fedőnevüket, Jég valósággal dühöng, amiért felettesei ezt a nevet választották számára. Éppen ez volt az, ami felkeltette a gyanúmat. A férfiakat az ilyesmi nem tudja felzaklatni. A nőket viszont... - Igen, talán. - Persze, vannak ennél kézzelfoghatóbb bizonyítékaim. Briars fogadta fel Nathan házának teljes személyzetét. Mindannyian az ő bérencei voltak. Az a tény, hogy a házba betörtek, azt bizonyítja, hogy kerestek valamit. S találd ki, hol bukkant fel Hudson ismét? - Nathan londoni rezidenciájában. Ő vigyáz a házra, míg be nem zárják. - Tévedsz, kicsikém. A komornyik pillanatnyilag Lady Briars házában tartózkodik. Attól tartok, fivéred londoni házát fenekestől felforgatva találjuk. - Soha nem bíztam Hudsonban - jelentette ki Jade. Lefogadom, hogy meg akart mérgezni az átkozott teájával.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Azért ne engedd túlságosan szabadjára a fantáziád. Egyébként minden, ami történt, Hudson műve volt. Az ő emberei ásták fel apád sírját. Azt remélték, talán ott rábukkanhatnak a levelekre. Miután semmit sem találtak, természetesen eltüntették a nyomokat maguk után. - Ezek szerint Hudson lőtte le Nathan lovát is? - Nem. Azt Willburn tette - magyarázta Caine. - Meg fogom mondani Nathannek. Caine bólintott. - A lovat Hudson takarította el. Igazad volt, valóban szekéren szállították el a tetemet. - Hogyan sikerült minderre rájönnöd? - Ugye, most imponáló vagyok? Jade elmosolyodott. - Igen, Caine. Csodálatos férfi vagy, csak mondd már tovább! - nógatta férjét. - Az embereim felkutatták a környéket. A döglött lovat jó kétmérföldnyire a főúttól találták meg egy árokban. - Ha ezt Nathan megtudja! - sóhajtott jade. Caine magához szorította feleségét. - Várj, míg lezárjuk az ügyet. Azután mindent elmondhatsz a fivérednek, rendben? A lány bólintott. - Van még valami, amiről tudnom kell, Caine? - Nos, miután rádöbbentem, hogy Briars az egyetlen lehetséges gyanúsított, utánanéztem kicsit a múltjának. Eleinte mindent rendben találtam, de ahogy mélyebbre ástam, egyre több meghökkentő dolog bukkant a felszínre. - Például? - Nő létére túlságosan is sokat utazott - jegyezte meg a férfi. - Legalább hétszer tette meg az utat Franciaország és Anglia között, és... - Ugyan, miért találod ezt furcsának? Talán rokonai élnek ott... - Nem - felelte Caine. - Briars csak addig utazgatott, míg vége nem lett a háborúnak. Különben, más bizonyítékaim is vannak. - Azt hiszem, a legintelligensebb férfihez mentem feleségül az egész világon - dicsérte Jade. - Most már kezdem érteni a dolgokat. Richards és Lyon mit szóltak a felfedezéshez? - Még nem tudnak róla - felelte a férfi. - Biztos akartam lenni a dolgomban. Most, miután végighallgattam Briarst,

Julie Garwood

Az őrangyal

szemernyi kétségem sem maradt. Ma éjjel találkozom Lyonékkal White-nál, s mindent elmondok nekik. - Elárulnád, mit mondott Briars, amivel felkeltette a gyanakvásodat? - Nos, ha emlékszel rá, azt kérdezte, tudsz-e olvasni. Tekintetbe véve a tényt, hogy a legtöbb előkelő hölgy tud olvasni, úgy véltem, a kérdés sokatmondó. - Ugyan, Caine! - felelte Jade. - Lady Briars tudja, hogy egy szigeten nőttem fel, s csupán arra volt kíváncsi, olyan nevelésben részesültem-e, mely megillet... - S azt nem találod furcsának, hogy mindennél jobban érdekelte, apád mit hagyott rád? - vágott a szavába a férfi. Jade lesütötte a szemét. - Azt hittem, őszintén együtt érez velem. - Nathan háza körül meg kell kettőznünk az őrséget jegyezte meg Caine, aztán feleségére mosolygott. Lefogadom, hogy még ma felgyújtják Briars emberei. - S ennek miért örülsz ennyire? - kérdezte bosszúsan Jade. - Mellesleg Hudsonnak beletelik még néhány napjába, míg rájön, hogy nincs is semmiféle láda a házban. - Hirtelen a szája elé kapta a kezét, s ijedten nézett férje szemébe. - Úristen, Caine! Lady Briars valószínűleg már tudja, hazudtam, mikor azt állítottam, hogy nem tudok olvasni. Sőt, biztos vagyok benne, csupán azért kérdezett rá erre, hogy kiugrassa a nyulat a bokorból. S mi szépen belesétáltunk a csapdájába. Caine-nek az arcára fagyott mosolya. - Miről beszélsz? Azt akarod mondani, hogy... Briars tudja... tudja, hogy hazudtál? - Hudson látott olvasni... szinte minden éjszaka magyarázta Jade. - Vacsora után rendszerint Nathan könyvtárszobájában olvastam. Ő gyújtott be a kandallóba. Biztos vagyok benne, hogy elmondta Lady Briarsnek - tette hozzá, aztán bátorítón megveregette Caine kezét. - Most mi lesz? Van valami ötleted, mit tegyünk? - kérdezte. Biztos volt benne, férje kitalál majd valamit. Caine gondolatai azonban már máshol jártak. - Nos, legalább összehasonlíthatjuk a kézírásokat, amint megkapjuk az eredeti leveleket az Emeraldról - Több minta is a rendelkezésünkre áll - mondta Jade. Lady Briars fél tucat meghívólevelet küldött. Sajnálom, Caine, de a kézírás teljesen ismeretlen számomra.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Igen. Valószínűleg nem Briars írta őket - felelte a férfi. Ez a vénasszony sokkal ravaszabb, mint gondoltam. Minden bizonnyal valamelyik emberével íratta a meghívókat. - Szívesen ellopom a... - Nem mozdulhatsz ki innen, Jade - jelentette ki Caine. Túlságosan is veszélyes a helyzet. Szorul a hurok Briars nyaka körül, s ezzel ő is tisztában van. Az általam összegyűjtött tények a napnál világosabban bizonyítják bűnösségét, de van még némi elintéznivalóm. Ígérd meg, hogy nem teszed ki a lábad a házból. - Megígérem - felelte a lány. - Bízz bennem, Caine. Tudod jól, ha a szavamat adom, soha, de soha nem szegem meg. Most pedig ki vele, mi a terved? - Lyon alig várja már, hogy megszorongassa Willburnt. Azt reméltük, a gazember elvezet majd minket Jéghez, de ki sem mozdul a házából. Itt az ideje, hogy elbeszélgessünk vele egy kicsit. - Egyáltalán nem örülök neki, hogy minden éjszaka elmégy, Caine. Okosabb lenne itthon maradnod, míg Pogány halálhíre el nem terjed a városban. Ö, istenem, nem élem túl, ha a londoniak megünneplik a halálomat. Caine elmosolyodott. - Gyászolni fognak, biztos vagyok benne - mosolygott. Különben már nincs jelentősége Pogány halálának. - Miért? - Mert most már tudom, ki az ellenség - magyarázta a férfi. - Jég pedig tudja, hogy a nyomában vagyok. - Igen - felelte Jade. - Ha nem kellett volna azt hazudnom, hogy nem tudok olvasni, Briarsnak eszébe nem jutott volna gyanakodni. - Utólag könnyű okosnak lenni, édesem. - Harry boldog lesz, ha megtudja, hogy nem kell elsüllyesztenie a hajót - mondta Jade. - Ugye, üzensz neki? - Még ma elküldök valakit az Alacsonypartra - felelte a férfi. - Persze, el kell árulnod, pontosan hol van a sziget. Ha nem tévedek, az Alacsonypart csupán fedőnév. Jade odabújt a férjéhez. - Olyan okos vagy - suttogta. - Ugye, vigyázol magadra, ha ma este elmégy? Lady Briars mindenre képes. Ha valami történik veled, én... én nem is tudom, mihez kezdek nélküled. Ígérd meg, hogy nagyon óvatos leszel.

Julie Garwood

Az őrangyal

Caine válasz helyett megcsókolta feleségét. Jade remegni kezdett. - Mit szólnál egy újabb táncórához? - suttogta a férfi. - Le kell térdelnem megint? - kérdezte a lány. - Kényelmetlen volt, szívem? Nekem úgy tűnt, nagyon is kedvedre való. A szád olyan édes volt, olyan... - Kedvemre való volt - suttogta Jade. - Lehetne újra? - Ó, igen - sóhajtott a lány. - Odafönn, vagy itt akarod? - Odafönn - suttogta Jade, aztán felállt, s megfogta férje kezét. - De ezúttal én akarok vezetni... A nap hátralévő részét egymás karjaiban töltötték. Az órák túl gyorsan teltek, s hamarosan beesteledett. Caine elindult, hogy találkozzon barátaival. Jade mély álomba merült. Napkelte előtt néhány órával ébredt fel, s megfordult az ágyban, hogy férjéhez bújjon. Caine nem volt ott. Jade rögvest felkelt, magára kapta köntösét, s lerohant a könyvtárszobába. A férfi nem jött haza. Mivel nem fordult még elő, hogy Caine ilyen sokáig kimaradjon, Jade aggódni kezdett. Leült egy karosszékbe, és várt. Eltelt egy óra. Kettő. A férfi sehol. Jade ösztönei veszélyt szimatoltak. Úgy döntött, nem vár tovább. Felrohant a szobájába, öt perc alatt felöltözött, aztán tőrét a zsebébe csúsztatta, s egy különleges csatot tűzött a hajába. Készen állt. Caine két embert állított a házhoz őrködni. Az egyik a bejárati ajtóval szemben húzódott meg egy sötét sarokban, a másik a hátsó kaput őrizte. Jade úgy döntött, hogy Cyrillel beszél, aki a bejáratot figyelte. Ő talán tud valamit - gondolta, s kinyitotta az ajtót. Ebben a pillanatban valaki odarohant a férfihoz, a kezébe nyomott egy darab papírt, s máris eltűnt az éjszakában. Cyril, mihelyt észrevette Jade-et, odasietett hozzá. - Ez a levél neked jött - mondta, s átadta a papirost. - Remélem, Caine üzent - felelte a lány. - Jöjj beljebb, Cyril. Zárd be magad mögött az ajtót. Valami nincs rendben tette hozzá, ahogy feltépte a levél pecsétjét. - Caine soha nem marad ki egész éjszakára. Cyril bólintott. - Igen - mormogta. - Én is rosszat sejtek. Jade kihajtogatta a papirost, s arca rögvest krétafehérré változott. Azonnal felismerte a kézírást: Jég üzent neki.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Mi áll az írásban, milady? - kérdezte Cyril, s hangja alig volt több suttogásnál. - Caine nagy bajban van - rebegte Jade. - Egy órám van, hogy eljussak a Lathrop utcába. Nem tudod, merre van? Egy épületet kell keresnem... - Van egy nagy raktárház a Lathropon - felelte Cyril. Nem tetszik ez nekem - tette hozzá. - Csapdát szimatolok. Mi történik, ha nem megyünk? - A férjem meghal. - Megyek, szólok Aldennek - jelentette ki Cyril, s a hátsó ajtó felé indult. Jade megállította. - Én nem megyek veletek. - De... - Nem hagyhatom el a házat, Cyril. A szavamat adtam Caine-nek. Nem tudod véletlenül, meddig van nyitva White kocsmája? - Már biztosan rég bezárt. - Lehet, hogy Caine Willburnhöz ment. Nem tudod, hol lakik? - De igen - felelte a férfi. - A háza itt áll a közelben... Küldd oda Aldent. Lyon és Caine talán épp ott vannak. - S ha mégsem? - Míg Alden Willburnhöz megy, neked Lyon rezidenciájához kell sietned. Ha Lyon nincs otthon, indulj egyenesen Sir Richardshoz. Tudod a címüket? - Igen felelte Cyril. Rád ki fog vigyázni, míg mi távol leszünk? - Bezárok minden ajtót - ígérte Jade. - Most pedig siess, Cyril. Egy órán belül meg kell találnunk Caine-t. Ha nem sikerül, indulnom kell, míg nem késő. - Sietünk, ahogy lehet - fogadkozott Cyril, s társához indult. Jade hosszú percekig állt a hallban, aztán felment a hálószobájába, s bezárta az ajtót maga mögött. Néhány másodperccel később valaki megdübögtette a bejárati ajtót: Jade azonnal tudta, nem Caine érkezett haza. Neki kulcsa van a házhoz. A következő pillanatban hangos csörömpöléssel betört az egyik földszinti ablak. Akaratlanul is a gyilkosok kezére játszott volna? töprengett Jade. Ennyire biztosak voltak benne, hogy Caine keresésére küldi az őröket? Mindenesetre ez azt jelenti, hogy Caine-t mégsem sikerült elfogniuk.

Julie Garwood

Az őrangyal

Azért imádkozott, hogy igaza legyen, s azért is, hogy isten bocsássa meg, amiért vétkezni fog. A körülményekből ítélve valószínűleg gyilkolnia kell: közeledő léptek zaja szűrődött a szobába. Jade nesztelenül húzta elő a pisztolyt Caine éjjeliszekrényének fiókjából, aztán a szemközti sarokba húzódott, s az ajtóra célzott. Úgy döntött, megvárja, míg feltörik a zárat, aztán lelövi az első embert, aki a szobába lép. A keze biztosan tartotta fegyverét. Halálos nyugalom áradt szét lelkében. A zár hirtelen kipattant. Egy sötét alak tűnt fel az ajtóban. Jade még mindig várt. Meg akart győződni arról, hogy nem Caine valamelyik embere tért vissza. - Gyújts gyertyát! - kiáltott a hang. - Nem látom a kis szukát. Jade meghúzta a ravaszt. A férfi felüvöltött fájdalmában, aztán tompa puffanással előrezuhant. A, következő pillanatban három alak rontott a szobába. Jade védekezni próbált, az egyik férfit sikerült is megsebesítenie tőrével, de végül a túlerő győzött. A második gazfickó kiütötte kezéből fegyverét, aztán ököllel állcsúcson vágta. Azonnal elveszítette eszméletét. Jade arra eszmélt, hogy valaki egy sötét, nyirkos épületbe cipeli. Csak néhány gyertya égett odabenn, de a halvány fényben jól látta a vastag kőfalak mentén sorakozó faládákat. A hosszú folyosó végén egy fehér ruhába öltözött alak állt. Lady Briars volt az. Már várt rá. Mikor odaértek az asszonyhoz, a férfi a földre hajította Jade-et. A lány nagy nehezen feltápászkodott, s megtapogatta sajgó állát, de egyetlen pillanatra sem vette le szemét ellenfeléről. - Most már tudom, miért kaptad a Jég nevet - szólalt meg Jade. - Nincs lelked, igaz, Lady Briars? Az asszony válasz helyett arcul ütötte. - Hol vannak a levelek? - üvöltötte. - Biztonságban - felelte jade. - Komolyan azt hiszed, hogy megmenekülsz, ha visszaszerzed őket? Túl sokan tudnak már arról, amit elkövettél. Túl sokan... - Te átkozott bolond! - kiáltotta Briars. Hangja tele volt erőszakkal és gonoszsággal. Jade úgy érezte, magával a sátánnal néz szembe, s alig bírta megállni, hogy keresztet ne vessen. - Megszerzem a leveleket, Jade. Győzelmes tetteire

Julie Garwood

Az őrangyal

krónikái azok az írások. Néhány év múlva a világ rádöbben majd, hogy mit vitt véghez az én Törvényszékem. Anglia úrnője lehettem volna, ha úgy döntök, hogy tovább dolgozom. Ó, igen. Vissza fogom szerezni a leveleket, s biztonságba helyezem, míg a világ meg nem érik rá, hogy elismerje a zsenialitásomat. Az asszony őrült - gondolta Jade, s kirázta a hideg. Egy ideig kétségbeesetten törte a fejét, hogyan vegye rá Briarst, hogy engedje el, aztán rádöbbent, őrültekkel hiábavaló vitatkozni. - Ha visszaadom a leveleket, szabadon engeded Caine-t? kérdezte végül. Lady Briars felnevetett. - Ha? Hát még mindig nem jöttél rá, kivel állsz szemben? Nem vagy abban a helyzetben, kedvesem, hogy feltételeket diktálj. - Nagyon is jól tudom, ki vagy, Lady Briars - vágott vissza Jade. - Te vagy az az asszony, aki megölte apámat. Te vagy az, aki elárulta hazáját. Te vagy az őrült, akit maga a sátán teremtett. Te... Briars keze újra lecsapott. Jade megtántorodott egy pillanatra, aztán megrázta a fejét, s kihúzta magát. - Engedd el Caine-t, és megkapod a leveleket. Briars nem felelt. Az egyik emberéhez fordult. - Zárjátok be a hátsó szobába! - parancsolta, aztán újra Jade szemébe nézett. - Te leszel a csalétek, drágaságom. Caine utánad fog jönni, s akkor... meg kell halnia – tette hozzá, s felnevetett. - Természetesen, miután idehozta a leveleket. S akkor téged is megöllek, kicsi Jade. Az apád volt az igazi áruló, mert szembefordult velem. Érted? Velem! Ó, mennyire szerettem volna végignézni a fia halálát. Neked kell kárpótolnod az elszalasztott élményért, kedvesem. Saját kezemmel foglak megölni. Biztosíthatlak felőle, hogy a halálod lassú lesz és fájdalmas... Most pedig takarodj innen! Vigyétek a szemem elől! - üvöltötte Briars. Jade alig bírta visszafojtani megkönnyebbült mosolyát. Hál' istennek, tényleg nem kapták el Caine-t. Tudta, érezte, hogy férje eljön érte, hogy kiszabadítsa... Majdnem felnevetett, mikor a börtönéhez vezették. Fogvatartói most bizonyára azt hiszik, a markukban van gondolta, s sírást színlelt, hogy meggyőzze őket arról,

Julie Garwood

Az őrangyal

menynyire rémült. Amint kinyitották előtte az ajtót, berohant, s zokogva a padlóra omlott. Az ajtó becsapódott. Jade addig sírt, míg a két férfi lépteinek zaját el nem nyelte a távolság. Miután meggyőződött róla, hogy őrei magára hagyták, talpra szökkent, s körbenézett. Holdfény szűrődött be a mocsoktól szürke kis ablakon, mely tíz méter magasságban lehetett a földtől. Elrablói bizonyára tudták, képtelen lesz elérni. Jade elmosolyodott, mikor az ajtó zárjára pillantott. Kihúzta hajából a csatot, melyet épp ilyen esetekre tartott magánál mindig, s munkához látott. Nyugodt körülmények között néhány másodperc alatt elbánt volna az egyszerű szerkezettel. Most azonban képtelen volt koncentrálni. Egyre csak az járt a fejében, mi lesz, ha Briars emberei hamarabb érnek Caine-hez, mint ő. Kétségbeesett igyekezetében sorra elvétette a mozdulatokat, így tíz percbe is beletelt, mire végül kinyitotta a zárat. A raktárházban teljes sötétség uralkodott. Bár Jade biztos volt benne, hogy Briars minden emberét magával vitte, olyan nesztelenül surrant ki az épületből, ahogy csak tudott. Mikor kilépett az utcára, zavarában rossz irányba indult, s jókora utat megtett, mire rádöbbent tévedésére. Lelkét kegyetlen rémület szorongatta. Tisztában volt vele, negyedórába is beletelik, míg hazaér. Futásnak eredt, s fohászkodni kezdett a Mindenhátóhoz. Megfogadta, ha Cainenek nem esik baja, nem fog hazudni, nem fog lopni soha többé. - Uram, tudod, hogy soha nem szegem meg az adott szavamat. Nem fogom az apám útját sem követni. Adj esélyt, hogy bizonyítsak, istenem. Ó, kérlek, könyörgöm Uram! Caine-nek szüksége van rám. Jade úgy érezte, mintha oldalát tőrrel hasogatnák. Alig kapott levegőt fájdalmában. Meg kellett állnia. - Ó, uram, adj még egy kis erőt! Ígérem, ha teljesíted a kérésemet, soha nem káromkodok többé. Furcsamód, a fájdalom valóban enyhülni kezdett. - Köszönöm, Uram - suttogta, megemelte a szoknyáját, s tovább futott. Jade meg sem állt az utcáig, ahol laktak. Az árnyékba húzódva lopakodott a ház felé. Mikor észrevette a három férfit a veranda kövén, ismét futni kezdett. Ők már biztosan nem fogják feltartóztatni.

Julie Garwood

Az őrangyal

Caine nyilvánvalóan hazatért. Jade nem emlékezett arra, hány embere van Briarsnek, így nem tudta eldönteni, hogy a hátsó kapun osonjon a házba, vagy egyszerűen sétáljon be a bejárati ajtón keresztül. Egyetlen pillanatig sem hezitált tovább, mikor meghallotta Caine üvöltését. - Hol van? A férfi hangjában annyi fájdalom volt, hogy Jade-nek elszorult a szíve. Kinyitotta az ajtót, és besietett. A szalonban voltak mindannyian. Lyon Caine háta mögött állt, s erővel próbálta barátját visszatartani. Briars a két férfival szemben állt, bal oldalán Sir Richardsszal. Cyril és Alden parancsnokuk mögött figyelték az eseményeket. - Kis feleséged éhen hal, mielőtt megtalálod - kiáltotta Briars, s eszelősen felnevetett. - Soha nem fogod megtalálni. Soha! - De igen! Az asszony felsikított, mikor meglátta Jade-et. Caine és Lyon a másodperc törtrésze alatt fordultak hátra. Caine elmosolyodott. Jade könnyei fátyolán keresztül látta a könnyeket férje szemében. Lyon arcára döbbenet ült, csakúgy mint Richardséra. - Jade... hogyan tudtál... Jade pajkosan a férjére kacsintott. - Bezártak. Egy örökkévalóságnak tűnő perc után Lyonból kitört a nevetés. - Bezárták! - hahotázott, s Caine-hez fordult. - Hallod, barátom? Bezárták! Caine a feleségéhez lépett, s kinyújtotta a kezét, hogy megsimogassa a kedvesen mosolygó arcot. Jade hirtelen zokogásban tört ki, sarkon fordult, s felrohant a szobájába. Bevágta maga mögött az ajtót, s az ágyra vetette magát. Caine már ott volt mellette. Karjaiba vonta feleségét. - Szerelmem, nyugodj meg, vége. Vége minden szörnyűségnek - suttogta. - Nem... nem hagytalak el. Nem tettem ki a lábam a házból... de... elraboltak. Nem... nem szegtem meg az ígéretemet - hüppögte Jade. - Meg sem fordult a fejemben, hogy...

Julie Garwood

Az őrangyal

- Ó, Caine, annyira féltem - zokogott fel újra a lány, s férje mellkasához szorította arcát. - Csakúgy, mint én - suttogta Caine, s magához szorította feleségét. - Mikor Cyril elmondta, mi történt... én... én azt hittem, hogy... ó, istenem, átkozottul megrémültem. Jade a férfi ingébe törölte könnyes arcát. - Nem átkozódhatsz soha többé, Caine. Fogadalmat tettem istennek. A férfi tekintete megtelt gyengédséggel. - Elhiszem. - Bármit megfogadtam volna, hogy megóvjon téged suttogta Jade. - Szükségem van rád. - Nekem is szükségem van rád, szerelmem. - Nem lophatunk és nem is hazudhatunk többé – tette hozzá a lány. - Megfogadtam... - Caine felsóhajtott. - S úgy gondolod, a fogadalmaid rám nézve is kötelező érvényűek? - kérdezte, s megpróbálta elrejteni mosolyát, nehogy megbántsa kedvese érzéseit. Ugyanezen okból nem említette azt sem, hogy ő maga még életében nem lopott semmit. - Természetesen igen - felelte Jade. - Férj és feleség vagyunk, mindent meg kell osztanunk egymással. Ebben a házasságban egyenlő felek vagyunk. - Igen, ezt elismerem - helyeselt Caine. - A fogadalmaim tehát egyben a te fogadalmaid is. - Igen - felelte a férfi, s elhúzódott a feleségétől. Tekintete megtelt aggodalommal. - Másról nem mondtál le, remélem. Jade olvasott Caine gondolataiban. - Ó, a táncunkra gondolsz? - A szeretkezésre. A lány felnevetett, örömteli, csilingelő hangja betöltötte a szobát. - Miért, a kettő nem ugyanaz? - Jade, az idő most nem alkalmas a viccelődésre. - Nem, Caine, nem mondtunk le sem a táncról, sem a szeretkezésről. Nem szoktam olyasmit ígérni, melyet nem tudok betartani úgysem - tette hozzá Jade. Caine legszívesebben ott azonnal letépte volna a lányról a ruhát, s szeretkezett volna vele. Tisztában volt vele azonban, hogy nem lehet. Odalent barátai már várják. El kell még intézni néhány dolgot Briarsszal kapcsolatban.

Julie Garwood

Az őrangyal

Az elkövetkezendő néhány napban nem sok időt tölthetett feleségével. Hivatalos jelentéseket készített Lyonnal együtt a történtekről, és fellelt nyomozati anyagról. Lady Briarst a newgate-i börtönbe zárták, majd nem sokkal később átszállították a közeli bolondok házába. Caine végül teljesíthette feleségének tett ígéretét. Békés, boldog családi életet éltek. Caine mindazonáltal továbbra is szörnyen bizonytalan maradt. Olyannyira, hogy Jade már-már aggódni kezdett. Első házassági évfordulójuk reggelén például ismét meg kellett, ígérnie férjének, hogy egy újabb teljes évig mellette marad. Persze, Jade éppen ekkor azt sem tudta, mit beszél, ugyanis egy szörnyű fájdalom akarta kettéhasítani gerincét. A fájdalom elemi erővel mart testébe. - Caine, nemsokára kisbabánk születik - mondta. - Tudom, szerelmem - felelte Caine, az oldalára fordult, gyengéden megsimogatta felesége gömbölyű hasát. – Rég észrevettem már - ugratta a lányt. Előrehajolt, és puha csókot lehelt kedvese verejtékező homlokára. - Meleged van? - Nem, én... - Add a szavad, Jade - vágott a szavába a férfi, miközben félrehajtotta a takarót. - Azután alhatsz tovább. Nyugtalanul forgolódtál egész éjjel. Azt hiszem, túl sokáig maradtál fenn Christina és Lyon társaságában. Természetesen örülök, hogy itt vannak, s annak is, hogy Christina felajánlotta segítségét, de... ígérd meg, ha eljön a szülés ideje, megengeded, hogy idehívjam Harwickot. Jade túlságosan is fáradt volt ahhoz, hogy vitatkozzon. Egész éjjel fájdalmak gyötörték, de esze ágában sem volt fel ébreszteni Caine-t. Barátnője, Christina tanácsolta, hogy ne zavarja férjét, míg el nem jön az utolsó perc. - A férjek - magyarázta Christina - túl könnyen összeomlanak. Christina vértestvérének tekintette Jade-et, mióta barátnője nekiadta Lyon dossziéját. A két asszony teljesen megbízott egymásban, s hosszú órákat töltöttek azzal, hogy felidézték múltjukat. Caine gyengéden megbökte felesége vállát. - Add a szavad! - Szavamat adom - nyögte ki Jade, miután a szörnyű fájás elhagyta testét - legalábbis egy időre. - Igen, megígérek

Julie Garwood

Az őrangyal

mindent, de most légy oly jó, szerelmem, s ébreszd fel Christinát. A gyerek mindjárt megszületik. A gyerek nem született meg, csak jó három óra múltán. A szülés során Caine olyan nyugodt, bátorító és magabiztos maradt, hogy Jade kezdte azt gondolni, Christina ez egyszer tévedett: igenis vannak olyan férfiak, akik nem omolnak össze egykönnyen. Mikor Jade fájásai már olyan sűrűn jelentkeztek, hogy Caine is elsápadt felesége szenvedése láttán, Christina kiküldte a férfit a szobából. Hiába! Caine öt perc múlva visszasomfordált, megfogta Jade kezét, és a bocsánatáért könyörgött, amiért ilyen kínokat okozott neki. Nem esett pánikba, mikor a szülés végre megindult, s néhány perccel később már a karjaiban tartotta gyönyörű kislányát. Sterns sem bírta tovább a feszültsége. Amint meghallotta az újszülött sírását, berontott a szobába. Rögvest elvette a babát Caine-től, és kijelentette, hogy ő a legcsodálatosabb gyermek, akit életében látott, s nekifogott az első fürdetésnek. Christina eközben Jade-ről gondoskodott. Caine segített neki áthúzni az ágyat, s friss hálóinget adni a kismamára. Végül, mikor az asszony megdicsérte segítségéért és kitartásáért, Caine elmosolyodott. A férfi arca, ha lehet még sápadtabbá vált, a keze remegett, homlokán verejtékcseppek gyöngyöztek. Szeretett volna valami szépet mondani Jade-nek, de nem jött ki hang a torkán. Mindezek ellenére keményen tartotta magát. Aztán az önfegyelme hirtelen cserbenhagyta. Christina éppen akkor lépett ki a szobából, hogy elújságolja férjének a csodálatos hírt. Sterns a kisbabát dédelgette karjaiban, Jade pedig egyszerűen túl gyenge volt ahhoz, hogy elkapja férjét. - Nincs semmi baja? - kérdezte a lány Sternst. Annyi ereje sem volt, hogy oldalára forduljon. - Elájult. - Tudom, hogy elájult - felelte Jade. - De nem lett semmi baja? Nem ütötte be a fejét, ugye? - Kutya baja - jelentette ki Sterns anélkül, hogy urára pillantott volna. Képtelen volt levenni a szemét az újszülöttről. Tekintete imádatot tükrözött. - Segítsd fel a földről - suttogta Jade, s beharapta az ajkát, hogy visszafojtsa feltörni készülő nevetését.

Julie Garwood

Az őrangyal

- Fölösleges. Még úgysem tudna felállni - mondta Sterns. Most a gyermekről kell gondoskodnom. Mindazonáltal engedd meg, hogy gratuláljak, milady. Csodálatos kislányt hoztál a világra. Biztos vagyok benne, hogy a gróf úr is egyetért majd velem, amint magához tér. Jade arca szinte sugárzott a boldogságtól. Szeme megtelt könnyekkel. - Sterns, ugye nem hagyod, hogy emiatt szégyenkezzen? Caine felnyögött. Jade várta a korpornyik válaszát. - Nem szabad elmondanunk senkinek, hogy elájult. Belepusztulna a szégyenbe - mondta. - Ne aggódj, milady - felelte Sterns. - Megígérem, hogy senkinek nem szólok egy szót sem a sajnálatos esetről. Jade-nek azonnal rá kellett volna jönnie a férfi tekintetéből, hogy nem fogja betartani ígéretét. Három nappal később a legolvasottabb londoni napilap féloldalas cikkben közölte le Caine ájulásának körülményeit. A gaz komornyik elküldte a sztorit a napilapoknak. Cainewood grófja méltósággal viselte megaláztatását. Meg sem hallotta az ugratásokat. Semmi nem tudta többé kihozni sodrából. Végül is, sikerrel teljesítette küldetését. Legyőzte a hírhedt kalózt... A vadászat véget ért.