11 Sven Hassel - Menetjegy a Pokolba

Menetjegy a pokolba

A mő eredeti címe: The Bloody Road to Death Copyright © Sven Hassel, 1977 A fordítás a Corgi Book 1977. évi kiadása alapján készült

Fordította: Nitkovszki Stanislaw Hungárián translation © Nitkovszki Stanislaw, 2003

Borító: © AQUILA 1. kiadás © AQUILA KÖNYVKIADÓ, 2003 Felelıs vezetı: Labancz László ügyvezetı Mőszaki szerkesztı: Pintyéné Krucsó Mária

ISBN: 963 679 215 1

Terjeszti: LAP-ICS Könyvkiadó és Kereskedı Kft. Felelıs vezetı: Kiss Ernı ügyvezetı Az AQUILA Könyvkiadó a LAP-ICS Kft. tulajdona

„Elırebukik, és én a torkába mélyesztem a fogaimat. Vér spriccel az arcomra, de nem érdekel. Az életemért küzdök. Kétségbeesetten próbálkozik, de nem tud kiszabadulni a harapásomból. Szájzárat kaptam, mint egy buldog. Ronda hörgés hagyja el a száját, és a hatalmas test megrázkódik. Kiharaptam a torkát... Kimászom a halott alól, és felkapom a géppisztolyát. Az árnyalakok felé fordítom, és lıni akarok, a tár azonban üres. Tiszta erıbıl a legközelebbi orosz arcába vágok a Kalasnyikov csövével. A nyomorult felüvölt és összecsuklik, de mindjárt ott is van a következı, és akkorát sóz rám a karabélyával, hogy a géppuska alá repülök..."

„A Sztálingrádnál elszenvedett veszteségek és az utánpótlásban jelentkezı súlyos hiány miatt a Führer a terhesség idıszakát azonnali hatállyal kilenc hónapról hat hónapra csökkentette." Joseph Porta tizedes, Szaloniki, 1943 tavasza

Horst Scheibertnek, egykori zászlóaljparancsnokomnak és barátomnak, akibıl azóta tábornok lett a nyugatnémet hadseregben.

„Ha nem vigyázok, ez az átkozott Himmler lassan minden ismerısömet koncentrációs táborba dugja." Göring Milch tábornagynak, 1943. szeptember 22. Klaus Pohl Torpedomaat teli torokból énekelve hagyja el a pírgoszi „Nyikorgó Agy" bordélyházat. A sarkon túlról szabadfogású baráti mérkızést tartó német matrózok és olasz hegyivadászok üvöltése hallatszik. Klaus Pohl boldogan elvigyorodik, és a csetepaté irányába lendül, de aztán megpillant egy csinos lányt, és gondolkodás nélkül utánaveti magát. - Hé, Liebling! - kiáltja. A kihalt utca visszhangzik a hangjától. - Nem várnád meg a haditengerészetet? Veszélyes ágyúkíséret nél kül csatangolni a sötétben! -A szájába dugja két ujját, és akkorát füttyent, hogy a közelben ólálkodó kandúrok rémült nyávogással szétspriccelnek. A lány hátranéz, és csábosán elmosolyodik. Klaus gyorsít. A kupiban nem volt szerencséje: jóval több volt a vendég, mint amivel a hölgyek meg tudtak volna birkózni. Megint füttyent, és annyira fellelkesül a lány bájos pislogásától, hogy észre sem veszi a mellékutcából elıbukkanó alakokat. A lány befordul egy sikátorba. Kari utánakanyarodik, de a lányt mintha a föld nyelte volna el. Négy férfi veszi körül. - Mi a fene!-morogja döbbenten, miközben ösztönösen a piszto lya után nyúl. Valaki hátulról hurkot vet a nyakára. Kari tátogva térdre rogy. Vadul kapálózik, de nincs esélye. A világ elsötétül. 8

Reggel görög civilek bukkannak rá a meztelen holttestre, néhány méterre a német katonai fıparancsnokságtól. Azonnal értesítik a rendırséget, akik nem tudják azonosítani. Csak akkor derül fény a kilétére, amikor a flotta jelenti, hogy eltőnt egy Klaus Pohl nevő matrózuk. Az aktája a többi hasonló közé kerül. Nem Pohl az elsı német katona, akit a csatornából emelnek ki meztelenül, és nem is az utolsó. Két órával késıbb, válaszképpen, három görög hadifoglyot akasztanak fel nyilvánosan. Ez is mindennapos esemény a megszállt Görögországban.

A KAKTUSZERDİ

A HULLÁKAT groteszkül puffadtra érlelte a forró nap. A kút káváján egy hadnagy fekszik szétterülve. A nyelvét kitépték, a szája egy véres lyuk. - Ez bizony fájhatott neki -jegyzi meg Porta. - Milyen csendes fickó lett volna belıle. Ha túléli - teszi hozzá Buffalo. Halkan beszél, hogy kímélje kiszáradt ajkait. Hátul a gyümölcsösben egymás felé hajtott fák csúcsai közé kötöztek ki néhány tisztet - aztán hagyták a fákat kiegyenesedni... - Jó nagyot reccsenhettek - mondja Pici, miközben egy letépett görög ingujjal a döglegyeket csapkodja. - Kerüljenek csak a kezem közé! - morogja fenyegetıen Csontvájz. - Ezzel fogom levágni a töküket - húz elı egy ejtıernyıskést a csizmája szárából. - És még te nevezed magad tiszthelyettesnek - gúnyolódik Porta. - Az a baj veletek, laktanyatöltelékekkel, hogy még nem láttatok elég hullát. - Bizony, a partizánoknak is joguk van a szórakozáshoz - bólogat helyeslıen Pici. - Különben sem ık hívtak minket ide, nem igaz? Nem is igazán értem, mi keresnivalója ebben a kurva melegben egy németnek. Porta szétfeszíti a halott Stabszahlmeister száját. A harapófogója megcsillan a napfényben, és Porta máris két aranyfoggal gazdagabb. Pici egy teli szivarosdobozt talál. Egy berlini impresszárió fontoskodó képével rágyújt egy kövér brazil szivarra, és méltóságteljesen letelepedik egy oldalára borult Kübel árnyékába. A sofır véres hulláját félrelöki, hogy ne zavarja a lazításban. 10

- Még a halottaknak is megvan a szerepük ebben az átkozott háborúban - állapítja meg Porta. - Magukhoz vonzzák a legyeket, hogy megkíméljenek tılük minket, élıket. Hát nem szívszaggató? - Na igen. És jól tartják ıket, hogy még többen legyenek mondja Gregor a sofır tetemérıl felszálló fekete felhı láttán. Porta kinyit egy tonhalkonzervet, és a bajonettel a szájába lapátolja a tartalmát. „A tonhal élet, erı, egészség!", hirdeti a konzerv címkéje. A ház mellett tíz BlitzmádeP fekszik, gondosan egymás mellé kiterítve. Legfeljebb két napja lehetnek halottak. A szaguk még tőrhetı, és csak kettıjük szemét vájták ki a madarak. - Eljátszadoztak velük - emeli fel kaján vigyorral az egyik kékesszürke katonai szoknyát Pici. - Ezen a spinén nincs bugyi. - Pofa be, te disznó! - förmed rá Papa. - Nincs benned egy csepp szánalom sem? - Nem ismertem ıket - von vállat Pici. - Vagy talán elvárod, hogy vörösre sírjam a szemem minden egyes hulla miatt, amibe belebotlok? Jól is néznék ki! - A partizánok helyében én magammal vittem volna néhányat - mondja Buffalo. - Csak hogy erısítsem a népek közti barátságot. „Kraft durch Freudé"2, naponta legalább kétszer. Buffalo olyan jóízően nevet, hogy a háj hullámokat vet kövér testén. - Az Államokban azt tartják, hogy a rendszeres szex jót tesz az egészségnek. Velıtrázó sikoltás ugraszt talpra minket. A hegyoldal felıl egy asszony rohan felénk, nyomában egy fejszét lóbáló férfi. A Légiós mór kése megvillan, és a köpcös mellkasában köt ki. A férfi fut még néhány lépést, aztán eldıl. A nı, döbbenetünkre, a halottra borul, és bolgár nyelven átkokat szór a Légiós felé. ' Telefonkezelı lány. (német) Náci szabadidıs szervezet, (német)

2

11

- Azt mondja, hogy egy rohadék gyilkos vagy - tolmácsolja Buffalo, aki valamennyire érti a nyelvet. - A kergetızés meg a fejsze mindennapos volt náluk. - Allahra! - morogja zord képpel a Légiós. - Honnan tudhattam volna? Egy Krupp-Diesel dübörög be a napégette faluba. Egy csapat izgatott 500-as3 ugrál le róla. - Az egész zászlóaljat lemészárolták. Ennyien maradtunk kiabálja egy ırmester. Az arca kérges-fekete a verejtéktıl és az út porától. - Kicsoda? - kérdezi kifejezéstelen arccal Papa. - Azok az átkozott pogányok - ırjöng az ırmester. - A zászlóaljunk alig két napja érkezett Heubergbıl, és már az elsı ütközetben csapdába estünk. Nekünk szerencsénk volt, mert lemaradtunk a szakasszal. - Vagyis meglógtatok - vigyorog Porta. - Adolf nem örülne, ha hallaná. Ha hallaná. - Csatlakozhatunk? - kérdezi az ırmester, ügyet sem vetve Portára. - Vannak fegyvereik? - érdeklıdik Papa. - Csak karabélyok, fejenként húsz tölténnyel. 500-asok vagyunk, a poroszok nem kényeztetnek el minket. - Van benne kakaó? - int Papa a fejével a teherautó felé. - Nincs. Csak hegynek lefelé lehet vele menni. - Lefelé! - röhög fel Porta. - Mintha az utóbbi idıben ez általános tendencia lenne a dicsıséges német hadseregnél. - Kérik a zsoldkönyvünket? - kérdezi egy fiatal 500-as, és már nyújtja is. - Ha azt akarod, hogy kitöröljem vele - von vállat Pici. - Szarban vagyunk - mondja nemes egyszerőséggel Papa. A harckocsink kiégett, kénytelenek vagyunk gyalog átkelni a hegyeken. 3

Büntetıosztagosok.

12

- Ismerik a járást? - kérdezi az ırmester. Savanyú ábrázata jelzi, hogy sejti a választ. - Nem - feleli tömören Papa. - Azt mondják, hogy az a hegy maga a pokol. Egy kaktuszerdı, tele kígyókkal, skorpiókkal és óriáshangyákkal. Az átkelés legalább két nap. Ráadásul a kaktusz mérgezı, nem lehet vizet facsarni belıle. - Van jobb ötlete? - Papa leharap magának egy darab rágódohányt. - Nincs, úgyhogy mostantól magának dolgozom! - Milyenek az emberei? - Van néhány igazi katonám is - mosolyog kényszeredetten az ırmester-, de a legtöbben szélhámosok és tolvajok. Még egy strici is van köztük. Papa fefsdfiajt, és egy bánatos sercmíésseí a kútkáva oldalára lövi a bagót. - Nincs egy felesleges géppisztolya vagy LMG-je?4 -kérdezi az ırmester, és Junóval kínálja Papát. - Mit képzel, mi vagyok én? - húzza fel magát Papa. - Egy két lábon járó arzenál? - Sarkon fordul, és dühösen belerúg egy gazdátlan sisakba. Az alkalmi focilabda egy hulla hasán köt ki. Szanaszét hagyjuk a felszerelésünket, és csodálkozunk, hogy ez sincs meg az sincs. Hogy a fenébe gyızhetne egy hadsereg, ha a felszerelése szétszórva hever Európa tetves térképén? - Öregem, te aztán nagyon morcos tudsz lenni - állapítja meg Porta, miközben nekifog a harmadik tonhalkonzervnek. Papa válasz helyett leül, és jelzi, hogy ı is kéri a részét a tonhalból. - Istenem, de fáradt vagyok - nyög fel Gregor. Az ingébe tör li poros arcát. - Itt vagyunk mi, a német hadsereg gyöngyei, és hagyjuk, hogy az untermenschek lehugyozzanak minket. A tábor nokom és én sose hagytuk volna, hogy ez megtörténjen. 4

Leichtes Maschinengewehr (német) - könnyő géppuska.

13

- Ha a dolgok így mennek tovább, Németország szép lassan el fog tőnni a térképrıl - jósolja Buffalo. - Száz év múlva pedig a kölykök már azt sem fogják tudni, hogy valaha éltek németek. Legfeljebb a Grimm testvérek meséiben fognak olvasni rólunk. - Mi leszünk a gonosz mumusok, akikkel a pelenkásokat riogatni fogják - bólogat Porta. - Átkozottul szép kilátások - sóhajtozik Pici. Észak felıl, a hegyekbıl ágyúdörgés hallatszik. - Virágéknál ég a világ, sütik már a rántott bombát... - énekli Porta. A hátára fordít egy hullát, hogy megnézze, vannak-e aranyfogai. - Te viszed az aknavetıt - mondja Barcelona az egyik 500-asnak. Barcelona ırmester, de Papa mellett nem juthat szerephez. - És azzal a varjúval mi legyen? - int Heide az út közepén üldögélı papra. A reverendás köröket rajzol a porba az ujjával. - Ha akar, velünk jöhet - von vállat Papa. - Nyírjuk ki a rohadékot - kiabálja Pici. - A papok mindig balszerencsét hoznak rám. - Egyetértek! Még úgyse láttam papot a mennyekbe szállni vihog Buffalo. - Ha valakit likvidálni kell, akkor majd én szólok - jelenti ki ellentmondást nem tőrıen Papa. - Akkor is rajta fogom tartani a szemem. Nem szeretném, ha a tyúkszemünkre lépne - mondja Tangó, a romániai születéső német, aki a háború elıtt tánctanár volt Bukarestben. Valahányszor ideje engedi, tangót gyakorol egy belsı hangszóró szolgáltatta zenére. Most sem pihen. - Az effélékkel sohasem árt vigyázni. Alattomos népség. A 44-esek is majdnem megjárták egy ilyen szent emberrel. Gyanakvó tekintetek merednek a papra. - A megelızés. A jelszó a megelızés - harsogja Pici. - Hadd vágjam el a torkát, és akkor biztosan nem lesz vele gond! Egy He 111-es raj húz el felettünk. Az egyik csap egy kört, és visszatér. 14

- Már csak az hiányzik, hogy pogányoknak nézzenek minket - pislog aggódva az ég felé Papa. - Jézusom, ezek szarni fognak! - üvölti Buffalo, és beveti magát a házak közé. Portával a kútba ugrunk. Majdnem belefulladok a jéghideg vízbe, de Porta felránt, és segít belekapaszkodni a láncba. Robbanás, dübörgés hallatszik fentrıl. Géppuskák ugatnak. Az egész raj minket támad. Olyan pokoli a zaj, hogy ha nem hallottunk volna már ilyet, azt hihetnénk, hogy eljött a világ vége. A repülık nem tágítanak mindaddig, míg a faluban egyetlen ház is áll. Hihetetlen, de még sebesültjeink sincsenek. A légitámadás félelmetes tud lenni, de a pontatlansága miatt nem túlzottan hatásos. - Amíg nem hull a fejedre a bomba, nincs gond - vigyorog Porta, és visszaül a helyére, mintha mi sem történt volna. - Mi lenne, ha itt letáboroznánk, és megvárnánk, hogy a hadosztály megkerestessen minket? -javasolja Schmidt ırmester. - Jaj, de vicces! - vigyorog Porta. - Merde, alors! A hadosztály tojik ránk! - világosítja fel az ırmestert a Légiós. - Mit számít nekik egy szakasz? - Annyit se érünk, mint egy rakás mumifikálódott macskaszar - teszi hozzá Pici. A hasonlatot egy német hulla mellkasán mosakodó macska ihlette. Pici nem tudja megállni, hogy ne hajítson oda egy követ. - Ez borzasztó - mondja színlelt felháborodással Porta -, hogy errefelé már a macskák sem tisztelik a német hadsereget! Hova fog ez vezetni? - A Kolimába! - vágja rá Gregor, és egy sisakkal telibe találja a macskát. - Ez csakis egy zsidó macska lehet - tőnıdik Pici. - Szerintem szabotázsra készült: le akarta szarni azt a drága német testet. - Ez felháborító - méltatlankodik Heide. 15

- A hadseregnek befellegzett. - Pici rágyújt egy újabb szivarra. - Már Göring fiai is leszarnak minket! - Szedelızködjetek, és indulás! - tápászkodik fel Papa. - Az emberi testet nem menetelésre teremtették - tiltakozik Porta. A hegy mintha gúnyos játékot őzne velünk. Valahányszor felérünk egy dombtetıre, abban a hitben, hogy ez volt az utolsó, jön egy újabb, még magasabb. Jó messzire járunk a falutól, amikor Papának eszébe jut, hogy elfelejtettük megtölteni a kannákat. Víz nélkül sosem vergıdnénk át a kaktuszerdın. - Vissza a kúthoz! - parancsolja Papa. - Meséltem már, hogyan keltünk át a Dunán a tábornokkal? - vidul fel Gregor. Végtére is lefelé kényelmesebb. - Ne strapáid magad, már legalább hússzor hallottuk - hallgattatja el ingerülten Barcelona. - A tábornokkal együtt étkeztél? - kérdezi Tangó. Leplezetlenül rajong a magas rangúakért. - Hogyne - feleli leereszkedıen Gregor. - Néha még az ágyát is megosztotta velem. Csak a monoklink volt köztünk. - Na és ki volt a köcsög? Te vagy a tábornokod? - gúnyolódik Porta. - Ezért megérdemelnéd, hogy rögtönítélı becsületbíróság elé állítsanak! - feleli sértıdötten Gregor. - Mi a fene! - dünnyögi meglepetten Pici, - Tényleg van ilyen bíróság? - Volt olyan is, hogy megérintetted a tábornokot? - kérdezi lenyőgözve Tangó. - Nekem kellett levetkıztetnem minden este - válaszolja büszkén Gregor. - Nagyon nem bánnám, ha végre fedezékben lennénk - pislog Pici a szirtek felé, ahonnan géppuskatőz hallatszik. - Hány kannánk van? - kérdezi Papa. A zajok neki sem tetszenek. Ki is biztosítja a géppisztolyát. - Csak öt - feleli savanyú képpel Barcelona. 16

- Az nem sok - röhög Csontvájz. Olyan a hangja, mintha száraz ujjperceket zörgetne egy pohárban. - Ahogy téged elnézlek, nem is. Hiába iszol, úgyis kifolyik a bordáid közt - röhög Pici. - Hogy az istenbe lehet ennyire sovány egy ember? - Csontvájznak Amerikába kellene mennie -javasolja Porta. Hülyére kereshetné magát, ha fellépne cirkuszokban mint a náci koncentrációs táborok áldozata. - Elég a rizsából - szól rájuk Papa. - Át kell kelnünk a hegyeken, akár van elég víz, akár nincs. Ez az egyetlen esélyünk. - Maga nem tudja, hogy mit beszél! - fakad ki Krüger Unteroffizier5 a futároktól. - Egy egész kaktuszerdın kell átkelnünk, akkora tüskék közt, mint egy-egy bajonett! Bozótvágóval kell utat vágnunk magunknak, és csak kettı van belılük. Nem fogják sokáig bírni. És odafent egyetlen korty vizet se fogunk találni! - Akkor mit javasol? - Menjünk ki az országútra - feleli Krüger, és támogatást remélve körbenéz. - Marhaság! - szögezi le Papa. - Mit gondol, mire várnak az utak mentén tanyázó partizánok? - Na és? - von vállat Pici. - Majd jól tökön rúgjuk ıket. Legfıbb ideje, hogy a Fekete-tenger partján élı népek megtudják, kik tettek náluk tiszteletbeli látogatást. - Bátor ember vagy - vigyorog Porta, és nyújtja a kezét szivarért. Pici szó nélkül a markába nyom egyet. Heide egy darab májas hurkával kénytelen megajándékozni Portát. Senki sem mer nemet mondani, ha Porta kér valamit. Ha életben akarsz maradni, ajánlatos jóban lenned vele, mert Porta az a fajta, hatodik érzékkel megáldott személy, aki kilométerekrıl is ki tudja szagolni az elrejtett hadiellátmányt. Ha meztelenül kitennék a Góbi sivatag közepén, egy félóra múlva már jóllakottan böfögne egy napernyı árnyékában. 5

Szakaszvezetı. (A ford.)

17

A Légiós egy üres kenyérzsákba botlik. - On les emmerde! A zászlóaljnak valahol ott kell lennie, a hegyeken túl! - Talán - feleli Papa. - Mi mindenesetre arra megyünk. Most pedig figyeljetek. Ha gáz van, csak akkor lıjetek, ha muszáj, és csakis célra. Ne feledjétek, hogy a lövések még több ellenséget csalnak a környékre, azt pedig egyikünk sem szeretné. Plop, plop, hallatszik észak felıl. - 80 mm-esek - állapítja meg Buffalo, és büszkén a földhöz veri a taknyát. Bumm, bumm és megint bumm. - Ezek viszont 50 mm-esek voltak - mondja tudós képpel Porta. - Honnan az istenbıl szerzik ıket? - mélázik Gregor. - Olasz és német árulóktól veszik - feleli a győlölettıl torz arccal Július Heide. - Fel kellene lógatni ıket, egytıl egyig. Nem is lenne szabad más büntetést kiróni, mint a halál. Túlságosan elnézıek vagyunk a bőnözıkkel szemben. - Próbáljátok meg. De aztán le lepıdj meg, hogy csak te meg Adolf maradtatok! - röhög fel Porta. - Az úr megsegít minket - motyogja a pap. - Na ne röhögtess - gúnyolódik Csontvájz. - Ha még nem tudtad volna, isten csak akkor néz le a kulikra, ha valakit seggbe akar rúgni. - Krisztus mindenkit megsegít, aki hozzá imádkozik - mondja csendesen az atya, és bánatosan lenéz a füstölgı falura. - Te meg az a hülye égi faterod! - ordít rá dühösen Pici. - Mit gondolsz, hányszor hallottam imádkozni a halálraítélteket a Morellenschluchton6? Én mindig meghallottam ıket, de az istened sose! Tıle aztán várhatták, hogy segítsen rajtuk. - Adást fogtam! - sikítja önkívületben Heide. - Ki vagy? szól bele a rádió mikrofonjába. '' Katonai kivégzések helyszínéül szolgáló tér Berlinben.

- A nép hangja! Mindjárt ott leszünk a kiskanalakkal, hogy felkaparjunk a porból, rohadék nácik! - Kapd be, bennszülött majom! - ırjöng Heide. - Betojtál, hurkazabáló? - Idióta! - Heide megvetıen a rádióra köp. - Told csak ide a képedet! - Véged van, káposztafej! - Mekkora barom egy állat - elégeli meg Pici. - Gyerünk, kapjuk el a tökét. - Gondolod, hogy látnak minket? - aggódik Csontvájz. - Persze, hogy nem - legyint Pici. - Ha látnának, akkor már régen szétlıtték volna a seggünket. - Ezek nem közönséges partizánok - mereng Papa. - Kommunisták a rohadékok. Vörösek, mint a pávián segge kiabálja Pici, és fenyegetıen megrázza az öklét a szirtek irányába. - Nem gondoljátok, hogy ideje lenne elhúzni innen? - szedi össze a cókmókját Porta. - Amint végeztem a táncórával, mehetünk - robog át elıtte Tangó. Buffalo nyújtózik egyet a homokban, és kiterít egy lepedınyi iratot. - A családunknak meg kellett jelennie egy faji bizottság elıtt, mert a saját nagyapám lettem. - Az lehetetlen - csóválja meg a fejét Papa. - A Harmadik Birodalomban semmi sem lehetetlen, egyébként pedig a feleségem tehet róla. Az a hülye kurva... Van egy felnıtt lánya, akitıl az apámnak kangörcse lett. Meg is döntötte az öreg a csajt rendesen. - A feleséged lánya a te lányod is -jelenti ki mély meggyızıdéssel Papa. - Hogyne, hogyne. Csakhogy az apámat ez nem zavarta. Szóval összejöttek, és az apám a vejem lett, a mostohalányom pedig az anyám. 19

- Világos - röhög Porta. - Hiszen a lányod az apád felesége. - Micsoda kavarodás - méltatlankodik Gregor. - Ezért nem jó, ha az ember elıre gyártott gyerekkel vesz el egy asszonyt. - Ja. És ez még csak a kezdet - sóhajtozik Buffalo. - Most már értem, miért vesznek el a zsidók csak szőz lányt. Mindenesetre az erkölcsrendészet két fakabátja is elvérzett már az ügyemen. Egyszerően képtelenek voltak megemészteni, hogy a feleségem szült nekem egy kölyköt, aki az apám sógora. - Pedig nyilvánvaló - mondja Papa. - A fiú az apád feleségének az öccse. - Igen, de nemcsak a fiam, hanem a nagybátyám is - teszi hozzá lógó orral Buffalo. - Merthogy az anyám testvére. - Igen, mert az apád felesége a feleséged lánya. - Barcelona képe fültıl fülig érı vigyor. - A dolgok akkor kezdtek elfajulni, amikor a lányom, aki az apám felesége és az én anyám, gyereket szült. A kölök az öcsém, mert az apám fia, de ugyanakkor a lányom gyereke is, vagyis az unokám. - Vagyis a feleséged most már a nagyanyád is egyben - nyihog Porta. - İrült egy helyzet, mi? - Buffalo kétségbeesetten az égre emeli a tekintetét. - A feleségem férje vagyok, de közben az unokája is vagyok, mert a lánya fiának a bátyja is vagyok egyben, és mivel a nagyanyád férje a nagyapád is - bömböli világgá a fájdalmát -, elkerülhetetlenül a saját nagyapám is vagyok. Na ez az, amit a faji bizottság végképp nem tud megemészteni. Fajkeveredéssel vádolnak, és még örülhetek, hogy a vérfertızés vádját megúsztam. - Akkor nem sok jót remélhetsz - bólogat lelkesen Pici. - Istenem, ha ezt Adolf hallaná... Ágyúdörgés vet véget a beszélgetésnek. - Jobb lesz, ha itt maradunk - mondja reszketı hangon Schmidt. - İrültség felmenni a kaktuszok közé. Még az állatok se merészkednek oda. 20

- Az lesz ırültség, ha maradunk, és hagyjuk, hogy végképp elvágjanak minket az egységeinktıl - mordul rá a Légiós. - A kaktusz az egyetlen esélyünk. - Én ismerem út. Rossz út, nagyon rossz - szólal meg Sztojko, aki egy bolgár ırezrednél szolgált. İ az egyetlen túlélıje a tábori kórház elleni támadásnak. Egy amputált végtagokkal teli konténerben bújt el a partizánok elıl. - Hány nap? - kérdezi reménykedve Papa. - Három vagy négy - feleli bizonytalanul Sztojko. - De mi megyünk gyorsan. Nem gondolunk vízre. - Pedig a víz jelenti a legnagyobb gondot. - Papa gondterhelten pipára gyújt. - Azt hallottam, hogy a tevék megeszik a kaktuszt, mert a húsában víz van -jegyzi meg Buffalo. - Badarság, tnon ami - mondja a Légiós. - Rosszabb, mint a fıtt majomhúgy. - És ahhoz nem lehet hozzászokni? - érdeklıdik Porta. - Inkább iszok majomhúgyot, mint hogy szomjan haljak. Eltelik a nap, de még mindig nem tudtuk rászánni magunkat az indulásra. A hullák borzalmasan bőzölögnek. Papa többször is megparancsolta, hogy temessük el ıket, de mi úgy tettünk, mintha nem hallottuk volna. Egyelıre feladja, és leül egy kıre a Légiós és Barcelona közé. - Kénytelenek leszünk rábízni magunkat Sztojkóra. - Ismeri a bozótot - gyújt rá a Légiós egy Caporalra. - Ezek a hegyi parasztok tudják, hogy kell átvergıdni egy kaktuszerdın. És ha ık meg tudják csinálni, akkor mi miért ne tudnánk? Szeretném látni azt a parasztot, aki szívósabb, mint egy frontszolgálatban edzıdött katona. - Te jártál már ilyen kaktuszerdıben? - kérdezi Barcelona. - Non, mon ami - feleli a Légiós a Caporal füstje mögül. - De ismertem olyanokat, akik igen, és mindegyik azt mondta, hogy az ellenségének se kívánja. 21

- Nekem már volt hozzá szerencsém - közli komoran Barcelona. - Mintha maga a sátán teremtette volna. Haláltól bőzlik az egész hely. Kígyók, skorpiók és mérgezı kaktuszok. Mást nemigen találsz. Fıként vizet nem. - Micsoda kilátások! Micsoda kilátások! - Porta bánatában a szájába töm egy egész doboz szardíniát. - Gond egy szál se! -jelenti ki Pici. - Majd mi elbánunk azokkal a mérges izékkel. Végtére is németek vagyunk, vagy mi? Igazi hódítók! Alkonyattájt egy sártól kérges Kübel robog be a faluba. Egy terepszínő egyenruhát viselı ırnagy pattan ki belıle, és ordítozni kezd: - Ideje lenne összekapni magukat, és úttorlaszt emelni, nem gondolják? - Dühösen dobbant. - Mi az, csak nem csicsikálni akartak? Na mozgás! Legkésıbb holnap reggelre erısítést kapnak a hadosztálytól. Addig ki kell tartaniuk. Védjék meg a falut, bármi áron. Remélem, világos, ırmester, mert a fejével felel érte dörren rá Papára. - Nincs elég lıszerünk, uram. Legfeljebb egy órára lesz elég. - Ne akarjon kioktatni engem, ırmester! - visítja magából kikelve az ırnagy. - Tartani fogják a falut, vagy lógni fog! Sarkon fordul, és visszaül a Kübelbe. A sofır gázt ad, és a jármő nyaktörı sebességgel eltőnik a kanyarban. - Ugrál, mint az öszvér, ha kaktuszt dugtak a seggébe - kommentálja a történteket Porta. - Ez a barom tényleg azt hiszi, hogy birokra fogunk kelni a pogányokkal ezért a helyért? - Szerintem ı se hitte, különben nem távozott volna ilyen sietısen - állapítja meg Tangó. - Nem hittem volna, hogy egy Kübellel ilyen gyorsan lehet száguldani. - Ha fosik az ember, akkor nagyon tud iszkolni! - húzza fel magát Pici. Mérgében belerúg egy leszakadt lábba. - Jellemzı! Ha gáz van, rögtön elhúzzák a belüket - méltatlankodik Buffalo. Visszatelepedünk a helyünkre. Csontvájz legyek után kapkod. Megeszi ıket. Azt mondja, olyan ízük van, mint a garnélának. 22

Minket is kínál, de nem kérünk a csemegébıl. Lehet, hogy elızı életében madár volt? - Allons-y! - mondja a Légiós. - Ha itt maradunk, az életünk annyit se ér, mint a teveszar. - Na és mi lesz a faluval? - tőnıdik Papa. - Hallottátok az ırnagyot. - Én nem - von vállat Pici. - Ti talán igen? És akkor? Úgyse tudja, hogy kik vagyunk. Éppen ez az egyenruha lényege, ha még nem jöttetek volna rá: tök egyformák vagyunk benne. Egy csapat Vlaszov-kozák vágtat be a faluba villogó szablyákkal, habzó szájú lovak hátán. A vezetıjük, egy ırmester, lefékez Pici elıtt. - Milyen egység, ti? - kérdezi németül az ırmester. - A Szentháromság ırzıi - feleli széles vigyorral Pici. - Te nem szemtelenkedj, te tizedes! - suhint a karddal Pici felé az ırmester. - Állsz vigyázzba, ha beszélsz velem! - Már miért állnék, te hülye kaukázusi kecske? - pofázik vissza Pici. - Gondolod, hogy egy hamburgi polgár össze fogja csapni a sarkát egy ilyen lovas bohóc elıtt? Akkora szemét állat vagy, hogy egy nap a sajátjaid fognak felkötni! Jól jegyezd meg, amit mondtam, kisfiam! A kozák megrántja a kötıféket, „hátsó kerékre" állítva a lovat. Pici döbbenten hátrahıköl. Ha nem elég gyors, a ló mellsı patkói megszabadítják a fogsorától. - Mi a fenét képzelsz, te gyárilag szifiliszes zabigyerek! - bıdül el felháborodásában. - Majd én megmutatom neked, hogy kivel van dolgod! - Behúz egyet a lónak, aztán elkapja a nyakát, hogy a lovastul együtt földhöz vágja. Az állat rémülten térdre ereszkedik, a kozák Pici felé csap a kardjával. Pici elkapja a kezét, és lerántja a nyeregbıl. - Te hülye majom! - Esik neki Pici. - Nesze! Nesze... - Elég! - fogja rá Papa a géppisztolyát. - Azt hiszed, hagyni fogom, hogy egy ilyen gennyes hazaáruló parancsolgasson nekem? 23

Az út felıl porfelhı közeledik. Egy masszív BMW motorkerékpár bontakozik ki belıle. Utasa, egy német tizedes, megáll a téren. - Te jó ég! Már azt hittem, partizánokba botlottam. Ti miért nem mentitek az irhátokat? A12. gyalogsági ezrednél mindenki ezt teszi. Karnobatnál elszabadult a pokol, és a partizánok elfoglalták a 286-os utat. - Akkor merre, pajtás? - érdeklıdik Porta. - Malko Sarkovóba. Onnan pedig Vayasalba - teszi hozzá rejtélyes mosollyal a tizedes. - De hiszen az már Törökország! - kap a szívéhez Heide. - Bingó! - feleli földöntúli mosollyal a tizedes. - Elegem volt ebbıl a szaros háborúból. Három nap múlva Rodostóban leszek, és a Márvány-tengerben fogom áztatni a tökömet. A háborút nektek hagyom, fiúk. Hódítsátok hülyére magatokat! De nélkülem! - Ez dezertálás! Ez a fejedbe fog kerülni! - visítja Heide. - Igazad van, cimbora. A fejembe kerülne, ha maradnék! nevet a futár. - De én inkább életmeghosszabbításnak nevezném. Én ágyban, párnák közt akarok meghalni, mint azok a félhülye, trottyos tábornokok. Ezt nevezem demokráciának. - Áruló vagy! - jelenti ki Heide. - Az alkotmány kimondja, hogy minden embernek kötelessége megvédeni a hazáját, akár élete árán is. - Én nem írtam alá azt a törvényt, fiam -vigyorog a tizedes. De ha te igen, akkor csak harcolj, és lövesd szét a fejedet! - Nem vagy hálás a hazádnak? - kérdezi megrökönyödve Heide. - Mi a tökömért lennék? Nem én akartam németnek születni, és nem én akartam ezt a rohadék háborút sem. Belekényszerítettek, és kibaszottul nem vagyok hálás érte. Kapiskálod, ember? - Életet rúg a BMW-be, és megigazítja a sisakját. - Nos, fiúk, üzentek valamit a török luvnyáknak meg a többi muzulmánnak? 24

- Hát persze, pajtás! - feleli lelkesen Porta. - Mondd meg nekik, hogy hagyják nyitva a hárem ajtaját, mert hamarosan én is ott leszek. - Na és ha visszaküldenek? - veti fel Gregor. - A svédek is azt csinálják. Mibıl gondolod, hogy a törökök nem ugyanolyan gennyesek? - Ha visszatoloncolnak, az Allah akaratából lesz, nem? - von vállat a futár. - Na persze, ha az ember nem üres kézzel állít oda, akkor lehet, hogy Allah is másképpen fogja gondolni. Én a tábornok mellett szolgáltam, pajtás. Van nálam egy-két „Gekados"7, aminek a próféta követıi nagyon fognak örülni. Nem akar valaki velem jönni? Van itt egy üres hely. - Valaki, aki nem bír menetelni? - néz körbe Papa. - Uram, uram! - Porta rátámaszkodik az LMG-re, és Papa elé vonszolja magát. - Nekem a látszattal ellentétben nincs is lábam, uram. A tökeimen kell vonszolnom magamat! - Pofa be, Porta! - szól rá Papa. A BMW-t elnyeli a porfelhı. - Szerintetek sikerülni fog neki? - Gregor hangja nem hagy kétséget a véleménye felıl. - Egy tizedesnek mindig minden sikerül - jelenti ki kategorikusan Porta. - Tud iránytővel tájékozódni? - kérdezi Papa a bolgártól. - Igen, ırmester. Iránytő jó dolog - bólogat Sztojko, miközben úgy néz a térképre helyezett iránytőre, mintha most látna elıször ilyet. - Megyünk Sztojko szerint és iránytő szerint. Fronton rossz katona nem kap váll-lap. - Indulás! - veti a vállára a géppisztolyát Papa. Egy darabig a Gulumanovóba vezetı utat követjük, aztán rátérünk egy hegyi útra. Valahol a közelben géppuska kattog. Az oszlop megáll egy pillanatra. Győlölettel nézünk az elıttünk sötétlı bozótra. A fenének van kedve bevetni magát a szúrós, ső7

Geheime Kommandosachen - titkos parancsnoki dokumentum, (német)

25

rőn nıtt kaktuszok közé. A sárgás fényő hold hosszú, kísérteties árnyékokat varázsol elénk. Huss, huss!, éneklik a bozótvágó kések, miközben az 500-asok utat vágnak velük a kaktuszrengetegbe. Feszültek vagyunk. Veszélyt és halált szimatolunk. A mutatóujjunkat a fegyvereink ravaszán tartjuk. - Átkozott hely - suttogja rémülten Buffalo. - Inkább néznék farkasszemet ivánnal. İt legalább ismerjük! Pici megtorpan. - Figyelnek minket - suttogja rekedten. - Biztos vagy benne? - kérdezi aggódva Papa. Ismeri és tiszteli Pici ösztönös veszélyérzetét. - Sohasem tévedek - morogja Pici. - Keressük meg ıket, és tépjük le a töküket. - Rám ne számíts - jelenti ki Porta. - Az orromig se látok. Olyan sötét van itt, mint egy néger kurva puncijában. - Bárcsak ott lehetnék - sóhajt Pici. - Na gyerünk... Eltőnnek a kaktuszok között. Eltelik négy óra. Velıtrázó visítás szakítja meg a csendet. - Mi a fene volt ez? - suttogja rémülten Gregor. Nem sokkal napkelte elıtt térnek vissza. Egy jól megtermett vaddisznót cipelnek. - Ez a coca az egyetlen partizán, akivel összefutottunk újságolja vidáman Pici. - Majdnem annyira megijedt, mint mi. - De azért szerelem volt elsı látásra - paskolja meg a vaddisznó kövér farát Porta. - És a partizánok? - kérdezi Papa. - İk is ott vannak valahol, a kaktuszok között - válik nyugtalanná Porta hangja. - Csak azt nem értem, hogyan tudnak közlekedni anélkül, hogy utat vágnának maguknak. A tüzérség munkához lát. A levegı robbanásoktól reszket. - Ezek aztán nem spórolnak! - panaszkodik Papa. - Jobb lesz, ha továbbállunk, mielıtt még nekünk is jut belıle. 26

Az 500-asok közül kiválik egy lefokozott hadnagy, és szétterpesztett lábbal megáll Papa elıtt. - Mi az, ırmester? Feladja? Ebben az esetben átveszem a pa rancsnokságot. Még ha meg is fosztottak a rangomtól, nem kétsé ges, hogy nagyobb tapasztalatom van a csapatok irányításában, mint magának! Papa komótosan rágyújt az ezüstfedelő pipára, aztán zord tekintettel végigméri az elıtte állót. - Katona! Hallott maga arról, hogy vigyázzállásba kell vágnia magát, ha egy feljebbvalójával beszél? Az exhadnagy elbizonytalanodik, de nem adja fel. - Ebbıl elég, ırmester. Átveszem az irányítást, és punktum. Pici megelégeli. - Na ide figyelj, kisfiam! - A gallérjánál fogva a levegıbe emeli a férfit, és megrázza. - Te akarsz parancsolni nekem, te majom? Na lódulj innen, és húzd meg magad. És ne halljak egy hangot se, amíg nem kérdeztek! Megvetıen ellöki magától az egykori hadnagyot, aki a frissen lenyúzott disznóbırön landol. Az atya letérdel, és vékony, ájtatos hangon imádkozni kezd. Egy gallyakból hevenyészett keresztet szorongat a markában. - Ez begolyózott - röhög Csontvájz. Pici csendre inti. - Azok a rohadékok már megint figyelnek minket! Buffalo felpattan, és mielıtt még megállíthatnánk, beleürít egy egész tárat a kaktuszerdıbe. - Megırültél, ember? - Papa feje céklavörös a haragtól. -Ránk akarsz szabadítani egy egész zászlóaljat? - Megırjítenek ezek a kaktuszok. Esküdni mernék, hogy az elıbb szemeket láttam pislogni - zihálja Buffalo a félelemtıl remegı tokával. - Bárcsak a tábornokom mellett maradhattam volna - sóhajtozik Gregor. - Istenem, milyen finom dolog is volt a sofırjének lenni. Ha az a rohadék „Vadkanpofa" ezredes nem ártja bele 27

magát... Nem sikerült volna neki, ha a tábornok, a monoklink meg én nem utazunk Berlinbe. Óriási hiba volt szétrobbantani ezt a triót. Mondhatni taktikai hiba. - Hiszen még a háborút is megnyertétek volna nekünk, mi? mosolyodik el Papa. - Te, a tábornokod meg a monoklitok. - Nem kizárt. Mi összetartoztunk. Látnod kellett volna minket, amikor villogó monoklival rámordultunk valamelyik aranygallérosra: „Jöjjön csak ide, uram, és vessünk egy pillantást a csatatérképre..." Már ekkor elkezdtek remegni, és amikor levettük a sapkánkat, már a foguk is vacogott. Egy pihe nem sok, annyi nem volt a koponyánkon. Igazi, porosz tábornoki kókusz volt mindkettı. A hadtápparancsnok egy barom volt, akibıl soha nem lett volna szabad alezredest csinálniuk. Ahhoz, hogy el tudja látni a feladatát, az ellenséges nehéztüzérség bombái közt kellett odavissza lavíroznia a teherautóival, és ez persze nem volt ínyére. „Herr General", mondta félénken, „hogyan keljek át az ellenség bombái közt a jármőveimmel? Csak a 77-es utat használhatom." És a balga megmutatta a térképen, hogy hol van a 77-es út. Mintha mi nem tudtuk volna! A tábornokom szemöldöke úgy felszaladt, hogy majdnem a tarkóján kötött ki. „Ha vannak gyaloghintói és kafferek, akikkel elcípeltesse ıket, felılem a mezın át is mehetnek", felelte szúrós tekintettel. „Mindenesetre kétlem, hogy ez az én gondom lenne. Ha tanácstalan, forduljon a sofırjeihez." Közben monokli ki, monokli be. Az alezredes makogott valamit, és megszégyenülten elhúzott. Mi is azt tettük, amikor délutánra már csak a vezérkar fele volt életben, na de persze sokkal méltóságteljesebben. „Birkák!", mondta megvetıen a tábornokom, amikor távozás közben elütöttünk két elıvigyázatlan tisztet. „Ha távozik, mindig porfelhı kíséretében tegye", tette hozzá magyarázatképpen a tábornokom. „Pszichológia, tudja." És elégedetten a kabátunk belsejébe dugtuk a jobb kezünket, ahogy Napóleon is teszi a festményeken. „Ezek a barmok most egy ideig nem fogják elfelejteni, hogy ki itt a fınök", húzta meg elégedetten a konyakospoharat a tábornokom. Ami

28

voltaképpen söröspohár volt, mert az igazi túl kicsi volt nekünk. „Igen, uram, értettem, Herr General!" kiáltottam lelkesen. Mindig csak egy pohárral ittam, mert a tábornokom nem szerette, ha a vezetıje túl sokat iszik. Nagy felelısség volt egy tábornokkal furikázni egész nap, de estére azért szorítottam magamnak annyi idıt, hogy fel tudjak hajtani még két-három pohárral. Nem sokkal ezután megkaptuk a negyedik csillagot, és a vele járó hadseregcsoportot. Na de az ördög nem alszik: Vadkanpofa ezredesnek tölgyfaleveleket és vörös váll-lapot küldtek. Ha ezredesként elviselhetetlen volt, képzelhetitek, milyen lehetett vezérırnagyként. Rászántam néhány napot, de hiába vetettem be minden befolyásomat, nem sikerült kineveztetnem hadosztályparancsokká. Pedig milyen szívesen integettem volna neki a zsebkendımmel, amikor kivonul velük a frontra! De nem, az ördög vezérkari fınököt csinált belıle, ráadásul éppen az én hadosztályomnál. És itt ért véget az én szerencsém. A tábornokom Berlinbe repült, hogy megköszönje a csillagot, és új egyenruhát varrasson magának a szabójával, ahogy az egy frissen kinevezett tábornagytól elvárható. Amikor visszatértem a reptérrıl, a tábornokom meg a monoklink nélkül, Vadkanpofa magához hívatott, és közölte, hogy választhatok: vagy elhúzom a belemet a front legtávolabbi végébe, vagy hadbíróság elé állít, ahol ı fog elnökölni. Az ítélet felıl nem lehetett kétségem. - Na és mit tettél? - kérdezi kíváncsian Barcelona. - Ha az ember egy tábornok mellett sofır, az ember akaratlanul is veszélyes ügyekbe keveredhet. Almomban se hittem volna, hogy egyszer meg fog történni velem az, amit Vadkanpofa tartogatott számomra. Képen vágott a dossziémmal, és rám vicsorgott sárgás agyaraival. „Martin Unteroffizier, ha maga Chicagóban született volna, húsz évvel ezelıtt, Al Capone jobbkeze lehetett volna. Merem állítani, hogy nincs az a bíróság, amelyik ezek alapján ne ítélné legalább életfogytiglanra." Tizenöt percen keresztül gyalázott megállás nélkül, és közben fel-alá masírozott, üvöltött, pattogott, és ha meg-megállt néha, a térdét rugóz29

tattá, vagy elıre-hátra hintázott a sarkán, a csizmáját nyikorgatva. Neki volt a legnyikorgósabb csizmája az egész seregben. Nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy direkt úgy csináltatta. Az orra is párját ritkította. Az a fajta volt, amelyikkel nagyon vigyázni kell a viselıjének, ha ajtót csuk vagy ha ablaküvegen át akar kinézni az utcára. A szemüvegét is ehhez méretezték, akkora lencsékkel, mint egy Horst fényszórói. Egy darabig jól nevelten hallgattam, aztán vettem egy mély levegıt, és megkérdeztem tıle, hogy maradhatok-e addig, míg a tábornokom és a monoklink visszatér, hogy gratuláljak a negyedik csillaghoz. Merthogy nem kis teljesítmény ez egy porosz számára. A tábornokom mindig azt mondta, hogy könnyebb a gyilkosnak a mennybe jutni, mint egy anya szülte embernek porosz tábornoki rangot szerezni. Kétszer is meg kellett kérdeznem Vadkanpofától, mert elsıre nem fogta fel. Amikor aztán leesett neki, hogy mirıl van szó, annyira meglepıdött, hogy egy darabig szólni se bírt. „Teljesen hülyének néz?", ordította, amikor magához tért. Mi tagadás, annak néztem, de jobbnak láttam tartani a számat, mert akármilyen hülye is volt, tudta, hogy mit csinál. Ha hagyta volna, hogy megvárjam a tábornokot, semmit nem tehetett volna ellenem. A tábornokom és a monoklink azóta is mindent megtesznek, hogy visszaemeljenek maguk mellé, de Vadkanpofa berlini barátai mindig keresztbe tesznek nekünk. Hát nem szörnyő az élet? Az ég felé fordítja a tekintetét, mintha onnan várna segítséget. - Nézzétek a kezemet! - mutatja kérges mancsát. - Régen olyan fehér volt, hogy egy apáca is megirigyelhette volna. És a csizmám! A Balkán szarától bőzlik. Amikor az én tábornokom mellett voltam, úgy fénylett, mint a tükör. - Sóhajt, és elmorzsolt egy száraz könnycseppet a daliás idık emlékére. - Én nem erre születtem. A szívem templomában örökké égni fog egy gyertya a tábornokomért és a mi monoklinkért, és tudom, hogy valahányszor letérdel az ágya mellé az éjszakai egyenruhájában, engem is beleszı a legfıbb égi parancsnokhoz intézett imájába. 30

Talán egy órája menetelhetünk, amikor valahonnan a kaktuszok közül egy géppuska kezd lıni minket. - Húzzunk innen! - ordítja rémülten Csontvájz, és rohanna visszafelé, de a szők ösvényen Porta útját állja. - Kussolj, nagyokos! - mordul rá. Ingerülten a zaj irányába hajít egy kézigránátot. A géppuskaállás a levegıbe repül, de szinte azonnal mőködésbe lép helyette egy másik. Kitör a pánik. Valaki elejt egy kézigránátot, és a robbanás leviszi az egyik 500-as mindkét lábát. Pici egy kaktusz mögé bújik, én hasra vágom magam egy hangyaboly fedezékében. Buffalo ordítva beveti magát a kaktuszok közé. Száznegyven kilójával és kattogó géppuskájával vág magának utat. - Ez megırült - állapítja meg Porta, és megpróbálja a földbe passzírozni magát. Pár perccel késıbb Buffalo visszatér. Két véres hullát vonszol maga után. - Mi ütött beléd? - kérdezi tıle Porta. Buffalo elégedetten beletörli a kését az egyik halott ruhájába. - Á, semmiség. Csak egy kicsit felhúztam magam. Nem bí rom, ha piszkálnak. Megisszuk a Maxim géppuska hőtıvizét. Pocsék íze van, de legalább víz. A nap elımerészkedik a hegyek mögül. Minden gyönyörő rózsaszín. Reszketünk a hidegtıl. Hajnalra fagypont közelébe süllyed a hımérséklet, de nem bánjuk. Egy óra múlva olyan forróság lesz, mint egy kemence belsejében. Egyre ingerültebbek vagyunk a kimerültségtıl és a szomjúságtól. Meg tudnánk fojtani egymást egy korty vízért. A pap kezd az agyunkra menni örökös motyogásával. - Az Úr velünk van! Az Úr megsegít minket! - Pofa be! - üvölt rá Heide. - Az Úr már régen elfelejtett minket! - Isten átállt a vörösökhöz - morog Buffalo. Egy levéllel legyezgeti magát. Kétszer annyit verejtékezik, mint bárki más. Néhány31

szór már megpróbált megszabadulni az aknavetıtıl, de Papa mindannyiszor észrevette és visszaküldte érte. Két 500-as megy az élen, bozótvágóval a kézben. Félóránként váltják ıket. Embert próbáló feladat utat vágni a kaktuszok között. Délben Papa pihenıt rendel el. Teljesen kivagyunk. Az egyik 500-as borzalmas görcsök közepette meghal. Egy apró zöld kígyót találnak a csizmájában. Porta eltapossa a tettest, és szórakozásból Heidéhez vágja, aki rémületében ájultan rogy össze. Elıször azt hisszük, hogy szívrohamot kapott és meghalt, de hamar magához tér, és ırjöngve Portára veti magát. Hárman alig tudják leszedni róla, és meg kell kötözniük a csuklóját, annyira ırjöng. Egy órával késıbb folytatjuk a menetelést, de alig haladunk valamit, olyan elcsigázottak vagyunk. Napnyugtakor lerogyunk a földre, és nem törıdve korgó gyomrunkkal sem, öntudatlan álomba zuhanunk. Átalusszuk az éjszakát, és a következı napot is ott töltjük, alélt mozdulatlanságban. Már besötétedett, mire szedelızködni kezdünk. - Na, ez jólesett - nyújtózkodik ki Porta. - Már csak egy kávé hiányzik. - Fogja öt kulacsa közül az egyiket, és letekeri a kupakját. Pici az ösvény közepén üldögél, fején nevetséges keménykalapjával. Egy vastag szivart görget szája egyik sarkából a másikba. - Pozitívan kell hozzáállni a dolgokhoz - mondja bölcs képpel. - Ez a szar kaktusz, amiben bóklászunk, egyáltalán nem olyan rossz hely, mint az orosz sztyepp. Itt legalább nem sütnek belıled szalonnát a pogányok a lángszóróikkal. Nyafogtok a meleg miatt, de emlékeztek Kiljmára? Olyan hideg volt, hogy ha kimentél pisilni, belefagyott a húgy a farkadba. Na és mi egy óriáshangya egy rohadt szibériai farkashoz képest, aminek a német katona a kedvenc eledele? Ha így nézzük, ez a kóválygás nem rosszabb egy félresikerült pikniknél. - Ennyire hülye még te sem lehetsz - csóválja meg a fejét Buffalo. Dıl róla a víz, mintha a szaunában lenne. 32

Pici az ég felé fújja a füstöt, aztán egy elegáns mozdulattal, ahogy az amerikai filmekben látható üzletemberektıl leste el, leveri a hamut a szivar végérıl. - Hülye vagyok? Lehet, de ha kérdeznéd, meg se tudnám szá molni, hogy hány nagyokost láttam főbe harapni. A túléléshez nem kell nagy ész az embernek, barátom. Sıt éppen káros, ha túl sok szürkeállománnyal kerülsz a sereghez. Annál nagyobb az esélyed, hogy már az elején begolyózz. És én azt mondom, hogy ezerszer inkább legyek gyengeelméjő, mint bolond. Egy skorpió szeretne átkelni az ösvényen. Csontvájz szétlapítja a puskatussal. A nehéztüzérség nem akar elhallgatni. Stukák - Ju 87-esek bukkannak elı a hegyek mögül. Tisztán látni lehet a szárnyaik alá függesztett bombákat. - Most az egyszer nem irigylem a partizánokat - vigyorog Schmidt ırmester. Papa tetten ér egy 500-ast: az exhadnagy épp a kaktuszba akar tuszkolni két tartalék aknavetı csövet. - Ha megint rajtakapok valakit, lelövöm! - ígéri fortyogva Papa. - Szerintetek lesz valaha olyan Németország, ahol jó lesz élni? - tőnıdik hangosan Buffalo. A csizmája sarkával széttapos egy hosszú, zöld színő bogarat. - Mindenütt jó élni - állítja Porta. - Elég, ha azokra az idıkre gondolok, amikor Münchenben zárkába vetettek. Azért, mert rendszeresen templomba jártam... Azt hitték, kitolnak velem, de éppen ellenkezıleg. Az volt életem legszebb idıszaka. Mindig ellágyulok, ha visszaemlékszem rá. Ha jutni akarsz valamire az életben, nem hagyhatod ki a börtönt. Mondhatnám, kötelezı. - Úgy igaz, ahogy mondod - pöfékel elégedetten Pici. - Én például sohasem unatkozom. A háború mindig gondoskodik a szórakoztatásomról. - Csak nem azt akarod mondani, hogy élvezed? - kérdezi meg rökönyödve Csontvájz. 33

- Miért ne? - kérdez vissza boldog vigyorral a képén Pici. Nincs idım sajnálni magamat. Ez van, ezt kell szeretni. Különben is, honnan tudhatnám, hogy a béke jobb lesz? Te talán tudhatod, hogy meg fogod találni a számításodat? - Szerintetek a hangyák jól érzik magukat? - piszkál meg Barcelona a géppisztolya csövével egy közeli hangyabolyt. - Minden élılénynek szüksége van arra, hogy néha jól érezze magát - válaszolja Porta. - Idınként még a kolibrik is röhögıgörcsöt kapnak. - Egyszer mosolyogni láttam Nass felügyelıt - kiáltja lelkesen Pici. - Pedig az a lehetetlennel határos, mert máskülönben olyan savanyú a képe, hogy ecetet lehetne belıle fakasztani. - Le! - ordítja Porta, és mint a villám, az SMG8 mögé veti magát. Mennydörgésszerő robaj hallatszik, és nyomjelzı lövedékek nyesik derékba a kaktuszokat. Kézigránátokat dobálok vaktában. Egy géppisztoly torkolattüze villan fel egy kaktusz törzse mögül. Fájdalmas üvöltések hasítanak bele a zajba, aztán hirtelen csend lesz. Leülünk és várunk. Heide a biztonság kedvéért fogja a lángszórót, és beküld egy hosszú lángnyelvet a kaktuszok közé. Két élı fáklya támolyog elı ordítva. A földre vetik magukat, és forognak, mint a motolla, de nem tudják eloltani a testüket emésztı lángokat. Lassan szénné égnek. - Honnan az istenbıl tudtad? - kérdezi döbbenten Buffalo. - Valami megvillant a holdfényben -vigyorog elégedetten Porta. - Még szerencse, hogy résen voltam, különben megnézhettük volna magunkat. A halottak közt három bolgár katonát is találunk. - Úgy tőnik, balkáni barátainknak kezd elegük lenni a szövet ségesekbıl - állapítja meg komoran Papa. * Schwcrcs Maschinengewehr (német) - nehéz géppustai.

34

- Kibelezlek, te rohadék bibliabuzi! - mordul rá Pici a papra, akivel valamiért összeveszett. Akkorát lök rajta, hogy a nyomorult a kaktuszok közé esik. - Muszáj neked egy védtelen embert bántanod? - szólja le Papa. - Miért ne tenném? - Pici megvetıen a papra sercint. - Épp te kérded? Hiszen tıled tanultam! A rohadék sereg tanított erre! Vagy láttál már olyan közkatonát, aki egy kibaszott tiszten vezette le a mérgét? Láttál, he? - Olcsó kifogás - jelenti ki Heide, aki váratlanul az atya pártjára állt. - Wolfgang Creutzfeldt, te egy brutális bőnözı vagy. Mindig is az voltál. Voltaképpen nem is lenne semmi keresnivalód a német hadseregben. Egyszerően nem vagy méltó rá. - Na ebbıl elég! Felállni, és indulás! - parancsolja Papa. Sztojko, gyere ide mellém! Lejtıs rész következik. Itt még az 500-asok is jobban haladnak a bozótvágóikkal. A domboldal olyan meredek, hogy keményen a homokos talajba kell vágnunk a csizmánk sarkát. Egy csúszós, palás részhez érünk. Gregor hegymászó kötele nélkül gondban lennénk. Papa nem engedélyez pihenıt egészen napnyugtáig. A létszámellenırzéskor kiderül, hogy két ember eltőnt. Papa ırjöng, és önkénteseket keres, akiket visszaküldhetne értük. Persze senki nem vállalja. Végül az atya jelentkezik a feladatra. - Nem! - jelenti ki határozottan Papa. - Ez a mi dolgunk! Különben is tudja, hogy mit mővelnének magával a partizánok, ha elkapnák. - Isten megsegít. Én nem félek - feleli csendesen a pap. - Isten így, isten úgy - gúnyolódik Pici. - Sokkal jobban járnál, ha ebben bíznál, te köcsög - paskolja meg a géppuskáját. A partizánok jobban félnek tıle, mint az ördögtıl. Egy 42-es a kézben többet ér, mint az egész égi angyalsereg! - Visszamenjek értük? - kérdezi a pap, ügyet sem vetve Picire. 35

- Azt mondtam, nem! - feleli Papa. - Nem szeretném, ha az én lelkemen száradna, hogy a partizánok feldarabolták. - Krüger Unteroffizier, kerítsen két 500-ast, és keressék meg az eltőnteket. Két órát kapnak. - Miért kockáztassam az életemet két börtöntöltelék miatt? Krüger arca halálsápadt a félelemtıl. - Lehet, hogy átálltak a partizánokhoz. Ettıl az alja népségtıl bármi kitelik. - Pofa be, és lóduljon! - parancsol rá Papa. Krüger mérgesen pufogva kiválaszt két 500-ast. - Maguk mennek elöl - mondja nekik. - Egykori tisztekként úgyis ehhez vannak hozzászokva. De vigyázzanak, mert nagyon viszket a mutatóujjam. - Mit vétettünk magának? - tiltakozik egyikük. - Itt én kérdezek! -vakkant rá Krüger. Már messze járnak, de még mindig hallani lehet a pofázását. Pici közben visszatért a kaktuszerdıbe tett kiruccanásáról. Két bolgár lábszárvédı és egy Kalasnyikov a zsákmánya. - Hol találtad ıket? - nézi gyanakvóan Papa. - Bingón nyertem - vigyorog Pici. Tüzet gyújtanak. Porta kávét akar fızni, de ehhez ugye víz is kell. Papa csak hosszas alkudozás után ad neki a kincset érı készletbıl. A kávé pompásan illatozik, a tücskök meghitten cirpelnek. Az illúzió tökéletes lenne, ha a hegyen túl nem dörögnének a fegyverek. - Ha szomjas vagy, szopj kavicsot - mormogja a Légiós. - Pokolian gyönyörő ez az este - mondja álmatagon Pici. Mintha táborozó cserkészek lennénk. Mindig is szerettem volna közéjük tartozni. - Ennél már csak rosszabb jöhet - jósolja Tangó a fegyverét tisztítva. - Érzem a halál közelségét - suttogja hátborzongatóan réveteg tekintettel Gregor. - Halljátok, hogy döngnek a léptei? -A robbanásokra gondol. Persze, hogy halljuk. A süket is hallaná. 36

Porta lágy muzsikát játszik a fuvoláján. Pici szájharmonikája is elıkerül. Tangó a karabélyával táncol. - Velem alszol ma éjjel, édes? - flörtöl a fegyverrel. Egy rovarfelhı bıséges vacsorához jut a képünkbıl. A fejünk és a tagjaink hamarosan cipóra dagadnak. Pici és Porta szerencsés: a lángszórós sisak megvédte az arcukat. A csípések viszketnek, a szomjúság percrıl percre egyre jobban gyötör minket. Elviselhetetlennek érezzük az életet. - Bon, mes amis. Amíg izzadni tudtok, nem kell attól tartano tok, hogy szomjan haltok - vigasztal bennünket a Légiós. A vizünk legfeljebb négy napra elegendı. Tangó szerint bele fog telni vagy két hétbe, mire átverekedjük magunkat ezen a szúrós gazon. Néhányan levet facsarnak a kaktuszból. Jobban jártak volna, ha a szomjazást választják: borzalmasan rosszul vannak, még a belüket is kihányják. Krüger visszatér, persze az eltőntek nélkül. - Egyáltalán kereste ıket? - kérdi gyanakvóan Papa. - Nyomuk veszett, ırmester - feleli dühösen az exhadnagy. - Magát kérdeztem, Krüger! - Még a kövek alá is benéztünk. Vagy talán a hangyákat is ki kellett volna hallgatnunk, hátha ık ették meg azt a két átkozottat? - szakad el a cérna Krügernél. - Átálltak az ellenséghez - jelenti ki az egykori lövészhadnagy. - Fogja be a száját, amíg nem kérdezem! - ordít rá Papa. - Szerintem a stricik léptek meg - mondja széles vigyorral Pici. - Rólam beszélsz? - kérdezi egy hang az 500-asok közül. - Mert ha igen, még itt vagyok! Néhány órányi alvás után az ırök felráznak mindenkit. Egy partizáncsapat vonul el mellettünk a sötétben. Nem vettek észre minket. Feszülten fülelünk. A közelben két lövés dördül. - Készüljetek! Mindjárt indulunk! - Papa a vállára lendíti a felszerelését. 37

Én alkotom a hátvédet. Olyan sötét van, hogy a kezemet se látom, ha magam elé tartom. Egyszer csak egyedül találom magam. Óvatosan körbevilágítok leárnyékolt zseblámpámmal, de csak kaktuszokat és bogarakat látok. Lélegzet-visszafojtva hallgatózom, de egy hangot se hallok. Mintha a föld nyelte volna el a többieket. Biztosan szórakoznak, biztatom magam, és megpróbálok dühös lenni. Ezek tényleg eltőntek, állapítom meg rémülten. Olyan csend van, mint egy kriptában. Még a tücskök zenéjét se hallani. - Hé, merre vagytok? - kiáltom fél hangerıvel. - Ez egyáltalán nem vicces - teszem hozzá reménykedve. Hátha mégis elbújtak, hogy a móka kedvéért halálra rémítsenek. Kitelik tılük, amilyen ırültek. De semmi válasz. Ennyire lemaradtam volna tılük? - Papa! - kiáltom kétségbeesetten. Hideg verejtékcsepp gördül végig az orromon. Magamra maradtam a partizánok közt, egy kaktuszerdı közepén. - Porta! Gyere elı, hogy a fene vinne el! Nincs válasz. Vagy mégis van? Mintha az elıbb hallottam volna valamit. Megint kiáltok egyet, és várom a választ, de hiába. Csak a szél lett volna? Érzem az arcomon a fuvallatot. Csak most kezdem felfogni, hogy egyedül vagyok, mint az ujjam. Elvesztettem az egységemet, és ık elvesztettek engem. Nem vették észre, hogy lemaradtam, és lehet, hogy még most se tőnt fel nekik. De ha rájönnek, akkor biztosan keresni fognak. Papa nem hagyja, hogy az emberei elkóboroljanak tıle. Még Krügerért is képes lenne visszaküldeni valakit. Mozdulatlanul állok, és várom, hogy történjen valami. Már maradtam magamra a háború alatt, nem is egyszer, de mindig tudtam, hogy hol van az ellenség, és azt is tudtam, hogy merre találhatóak a vonalaink. Ebben az elátkozott kaktuszrengetegben viszont bárhol meglapulhatott a partizán képében leselkedı halál. A vonalaink még messze vannak, ha egyáltalán léteznek még. Ki tudja, az is lehet, hogy már felszámolták ıket, és a csapatok Németország felé menekülnek. Meg kell találnom az 38

egységet. Nélkülük nincs esélyem. Kibiztosítom a géppisztolyomat, és beélesítek egy kézigránátot. Csak nyugi, bátorítom magam. Nehogy a sajátjaid közé vágd. Nem szívódhattak fel csak úgy. Nélkülem nem. Már négy éve szolgálok Papa egységében, és mi mindenen mentünk át mi együtt! Négy évet húztunk le a legveszélyesebb hadszíntereken, és csak akkor váltunk meg egymástól, ha valamelyikünk kórházba került. Az az egység az én otthonom! Köztük biztonságban érzem magam. Hányszor éreztem úgy a kórházi ágyon fekve, hogy megöl a honvágy. İrültségnek hangzik, de visszavágytam a fronton harcoló egységbe. És amikor visszatértem, a papírjaimon három vörös csíkkal - ami könnyített szolgálatot és mindennapi kötözést jelent -, minden addigi fájdalmam megszőnt az ismerıs arcok láttán. Hazatértem. Más nem számított. A bajtársak vigyáztak rám. A nehéz géppuska mögé ültettek, vagy rám bízták a rádiót. Ezeket a feladatokat még félig begyógyult tüdısérüléssel is el tudja látni az ember. Nem fogom hagyni, hogy ezek az átkozott tüskék elvágják ezt az erıs köteléket! Keresni fognak engem, tudom, és én is keresni fogom ıket. Tangó hátra fog fordulni, és észreveszi, hogy eltőntem. İ ment elıttem. Elindulok, aztán úgy döntök, hogy mégiscsak jobb lenne maradni, hiszen a sötétben úgysem fogok visszatalálni az ösvényre, és így még nagyobb az esélye, hogy elkerüljük egymást. Leülök, és várom a napkeltét. Persze nem bírom sokáig tétlenül. Felpattanok, és elindulok az orrom után. Egész idı alatt hangokat vélek hallani, de csak a szél bolondozik velem. Aztán az ösztöneim azt súgják, hogy már nem vagyok egyedül. Meghúzom magam egy kaktusz mellett, és várok. Csend, és semmi más. A sötétség olyan sőrő és nyomasztó, hogy érzem, összeroppantja a mellkasomat. Nem tudom, mennyi ideje guggolok ugrásra készen. Már indulnék tovább, de váratlanul fegyvercsörgést hallok. Aprócska hang, de akkorát üt a szívemen, hogy majdnem elájulok. Lehasalok, és elıkészítek egy kézigránátot. 39

- Pofa be, te tohonya állat! - hallom Porta gyönyörő hangját a sötétbıl. - Nem volt szándékos, seggfej - morogja sértıdötten Pici. Valaki nevet. Barcelona lehet. Megkönnyebbülten kiáltani akarok, de a gombóc még mindig ott van a torkomban, és csak tátogok. Óvatosan elıreindulok. - Állj, vagy lövök! - kiált rám Porta. - Én vagyok az! - szakad ki belılem. Hazatértem. Papa is velük van. - Hol az istenben voltál, ember? - kérdezi szemrehányóan Porta. - Legközelebb nem jövünk vissza érted. - Csak nem valami partizán punéival adtad össze magad? vihog Porta. - Erısen kétlem, különben már nem lógna a lábad közt. Szerintem inkább egy hangyabolyba dugta. Az is jó csiklandós lehet. Elmagyarázom nekik, hogy mi történt. - Már azt hittem, végleg megszabadultunk tıled - csap a vállamra Porta. - Pedig amilyen idétlen, mindannyiunkat túl fog élni - vigyorog Gregor. Napkelte elıtt továbbindulunk. Az egyik sebesültünk meghal. Csendben megy el, miközben cipeljük. Papa azt akarja, hogy temessük el. - Elég lesz odatenni, és holnapra már semmi nem marad be lıle - mutat Pici egy hatalmas hangyabolyra. - Azoknak a vörös ördögöknek annyi eltüntetni egy elefántot, mint nekem bekap ni egy fıtt tojást. Papa azonban hajthatatlan. Temetést akar a halott katonának. Az atya keresztet barkácsol két kaktuszszárból. Dühösen ásni kezdünk, és a gödörbe fordítjuk a hullát. A sír nem elég hosszú, ezért meg kell görbítenünk az elhunytat, és meg kell tapodnunk, hogy beleférjen. Az atya imát mond a sír felett, és elvégzi a temetési szertartást. Földet hányunk a sírra, és a tövises kenartre akasztunk egy

40

rohamsisakot. Egy ütött-kopott bádog tökfedıt, amely a kezdetek óta hően szolgálja a német hadsereget. - La merde auxyeux - gúnyolódik a Légiós. - Vajon én is ilyen végtisztességben fogok részesülni? Erısen kétlem. - A sereg nem a hálájáról híres -jegyzi meg epésen Porta. - Vigyázz, mit beszélsz! - figyelmezteti hisztérikusan Heide. - Teszek rád, meg a hülye seregedre - pörög be Porta. - Amióta szolgálok, egyetlen olyan nap nem volt, hogy ne szívtam volna. -Azért seregem, ahogy te nevezed, egy nap el fog kapni téged ígéri Heide. - Nálad nagyobb pöcsök is megbánták már, hogy gyalázni merészelték. Rongyos bolgár egyenruhát viselı csontvázak hevernek a kaktuszok között. Csak ennyi maradt belılük. A többit a hangyák széthordták. Porta egy kaktusz tövébe ülteti az egyiket, és kitámasztja a karját, hogy dél felé mutasson csontkezével. - Én beszarnék tıle, ha egyedül mennék el mellette a sötét ben - röhög Pici. A csontváz vicsorgó fogai közé dug egy szivar csikket. Már csak néhány csepp vizünk maradt. Kínkeserwel vonszoljuk magunkat elıre a forróságban. A reverendás kezd megbuggyanni. Azt képzeli, hogy a templombanvan, és a kaktuszok a hívık. Elıre-hátra rohangál mellettünk, és rekedt hangján zsoltárokat énekel. Már Papa sem bírja elviselni. Lekever neki két pofont. A pap a porba rogy, és keservesen sírni kezd. - Istenem, istenem, miért hagytál el engemet? - kiáltja az ég felé. - Likvidáljuk -javasolja Heide. - Ezek a fekete ruhások mindig balszerencsét hoznak. A Führer azt mondta, hogy semmi szükség a földön papokra. Isten az ı közbenjárásuk nélkül is tud gondoskodni rólunk. - Ezt is Adolf mondta? Nahát! Van egyáltalán olyan, amit Adolf nem mondott? - kötekedik Pici. 41

Magunkkal vonszoljuk az atyát. Megáld minket, és örök életet ígér nekünk. - Kösz, de nem kérek belıle - tiltakozik Porta. - Én ezzel is megelégszem, csak keveredjünk egyszer ki innen. - Nem lehetne inkább néhány villámot kérni a körülöttünk ólálkodó partizánok fejére? - kérdi a mindig gyakorlatias Pici. Most már mindenki kavicsot szopogat. Szaporán kocog a fogaink között, ahogy megpróbáljuk az utolsó cseppet is kisajtolni kiszáradt nyálmirigyeinkbıl. Majd megırülünk a szomjúságtól. Papa kilátásba helyezi, hogy lelövi azt, aki engedély nélkül inni mer a vízkészletbıl. Másnap délben Porta rajtakapja Schmidt ırmestert, amint vizet lop magának a kannából. Papa elé rángatja, aki büntetésbıl az ırmesterrel cipelteti tovább az aknavetıt, és visszatartja a következı négy vízadagját. Csak egy-egy pofányi jut mindenkinek. A szomjanhaláshoz sok, az életben maradáshoz kevés. Schmidtnek megint sikerül vizet lopnia. Alaposan elpáholják, csak Papa közbelépésének köszönheti, hogy nem hagyja ott a fogát. Most köröket kell futnia a tőzı napsütésben, miközben mi az árnyékban pihenünk. Harminc perc után felordít, és lerogy a homokba. Nem hajlandó felkelni. A Légiós puskatussal veri fel. Schmidt megint ügetni kezd, de nem bírja sokáig. Hamarosan már csak négykézláb vonszolja magát. A Légiós oldalba rúgja, és a porba tapossa a fejét. - Már nem fogja sokáig bírni - állapítja meg Gregor. - Szerintem sem - mondja közönyösen Csontvájz. - De ı kereste magának. Senki nem sajnálja. Papa rábízta a vízkészletet; mint ırmesternek, tudnia kellett volna, hogy mivel jár az, ha visszaél a helyzeté-^ vei. Papának nincs más választása. Ha most hagyja, hogy Schmidt^ megússza, tömegverekedés tör ki a vízért, és estére egy kortyll sem marad. A módszer sem vall Papára, de tudja, hogy nem|;j lenne elég egyszerően fıbe lınie az ırmestert. Annyi fej lövést! 42

láttunk már, hogy a látványa teljesen hidegen hagy minket. Mindennapos esemény számunkra, nincs elrettentı ereje. Amikor elıször láttam ilyet, felfordult a gyomrom. A többiek is így voltak vele. A tarkólövés talán a legundorítóbb kivégzési mód. A pisztolyt a nyakszirthez szorítják, enyhén felfelé fordítva a csövet, aztán bumm. A fej általában hátracsavarodik, és a kirobbanó agyvelı beteríti az arcot. A test megmerevedik, és eldıl, mint egy zsák. Most már képesek vagyunk rezzenéstelen tekintettel végignézni egy tarkólövést. Néha még szórakoztatónak is találjuk. A háború megváltoztatott minket. Ha nem így volna, már régen egy tébolyda lakói lennénk. Schmidt elejti a két lıszeres ládát, és összeesik. Az aknavetı alaposan fejbe kólintja. - Betel Felállni! - ordítja vérben forgó szemmel a Légiós. Beledöf a hátába a bajonettel, de Schmidt nem mozdul. - Csak a szájad nagy, mi? -veti oda megvetıen Tangó. - Dugj fel egy kaktuszt a seggébe - javasolja Buffalo. - Az majd meghozza az életkedvét! A Légiósnak sikerül talpra állítania Schmidtet. - A légióban sok mindent megtanítanak az embernek - nevet diadalittasan. Nem sokkal késıbb Schmidt végleg beadja a kulcsot. A holttestét egy hangyabolyra teszik. Nem telik bele sok, és teljesen ellepik a boly kövér, vörös lakói. A menetelés folytatódik. Másnap egy kıvel és palával beterített fennsíkra érünk. Itt még a kaktusz sem bír megtelepedni. A nyelvünk akár egy darab száraz vatta. Már csak fejenként egy adag vizünk maradt. Két 500-as távozik az örök vadászmezıkre egyetlen nyikkanás nélkül. Nem vergıdnek, nem rándul görcsbe a testük. Csak voltak, nincsenek. A kiszáradás már csak ilyen. - Miért nem bírtak azok a rohadékok azelıtt megdögleni, hogy megitták az adagjukat? - háborog Tangó. 43

- Istenem... Emlékeztek még arra az alkalomra, amikor megkettyintettük azokat a mongol csajokat a vízesés alatt? - álmodozik Porta. - Ha valaki még egyszer vízrıl mer beszélni, szétlövöm a fejét! - kiáltja rekedt hangon Heide. Csontvájz felfedezte, hogy az atya egy színültig teli kecskebır tömlıt rejteget a reverendája alatt. - Adja át, atyám! - parancsolja Papa. - Ez szenteltvíz - mosolyog bárgyún a pap. - Azért tartogattam, hogy legyen mivel megmosni a lábunkat, mielıtt belépünk a szentek templomába. Felpattan egy kerek kıre, és magasan a feje fölé tartja a kulacsot. - Még magára locsolja ez a barom! - bıdül el Buffalo. Fenyegetıen körülvesszük az atyát. - Szenteltvíz! - kiabálja. - Szenteltvíz Dimitrovgrádból! - Az se érdekel, ha Salamon király hugyozta! - ordítja Pici. Ideadod, vagy meghalsz! - Balszerencsét hoz ránk! - károgja Barcelona. - Mikor a hegyidandárnál szolgáltam, a nyakunkba akaszkodott egy hozzá hasonló mániákus. Amerre jártunk, mindenütt balsors kísérte utunkat. Mahagónifák dıltek a fejünkre, aknamezıre tévedtünk, a csapatszállító jármőveink sorra csütörtököt mondtak. Drutusznál egy egész hegy zúdult le ránk. Egy hónapig szenvedtünk miatta, aztán egy ruszki dezertır, egy exkomisszár felvilágosított minket. Tıle tudtuk meg, hogy a reverendás az oka mindennek. De tudjátok, milyenek aJagerek9. Ájtatos lélek egytıl egyig mind, nem mertek volna kezet emelni egy papra. Sebaj, megtette helyettük a ruszki. Az ı neveltetése nem tiltotta a papok kipurcantását. Mögéje lopakodott, miközben az atya grúz tejfölt zabált, és bumm! A reverendás agya gyönyörő rózsaszínre festette a tejfölt. A szerencse még aznap este visszapártolt hoz" 1 Icgyivadász. (német)

44

zánk. Minden csodálatos volt egészen addig, míg az Elbrusznál ránk nem szállt egy másik pap. A szerencsénknek lıttek! Nem telt bele nyolc nap, és az egész dandár a Valhallában csücsült. Papa felugrik a kıre, fürgén, akár egy hiúz, és kitépi a kulacsot a pap kezébıl. Porta ölébe löki. - Te felelsz a tartalmáért! - Ejha! - füttyent Porta. - Hát ennyire megbízol bennem? Jobban, mint az apám. Legalábbis azután, hogy rajtakapott, amikor a titkos piatartalékát dézsmáltam. Felkaptatunk egy meredek hegyoldalon, és megint kaktusszal találjuk magunkat szembe. Pici toronyként magasodik elıttem. Ádázul szórja a szitkokat, de a kaktusz nem akar elhervadni a nyelvezetétıl. Szívós növény. Ahogy Pici megtorpan, nekifutok, de észre sem veszi, hogy valaki nekiütközött. A nehéz géppuska a hátára van szíjazva állvánnyal, mindennel együtt. Pici fáradhatatlanul cipeli. Háromszor akkorákat lép, mint én. A testmérete abnormális. Hatalmas izmok dagadnak a feszülı egyenruha alatt. Az ereje is abnormális. Ha a vállával nekirohan egy téglafalnak, az beomlik. Úgy töri ketté puszta kézzel a téglákat, mint más a kétszersültet. Porta meg van gyızıdve róla, hogy Pici nagyapja gorilla volt, és akkor kapta el a nagymamit, amikor az lehajolt a ketrec mellett, hogy megkösse a cipıfőzıjét. Pici nem haragszik érte. Szerintünk egyáltalán nem bánná, ha az anekdota igaz volna. Egy tövises ág vágódik az arcomnak. A növény hegyes karmai feltépik a bırt. Vér csepeg az egyenruhámra az államról. A szanitéc ellátja a vágásokat, de délutánra mégis feldagad a képem, és didergek a láztól. A szanitéc belém vág valamilyen fertızés elleni injekciót, de olyan brutális erıvel, egyenruhán keresztül, hogy úgy érzem, a tő egészen a tüdımig hatolt. Dühösen feléje vágok a géppisztollyal. A szanitéc ijedten elugrik, a tő belém törik. Hallom a roppanást. A szanitéc annyira felhúzza magát, hogy ha nem fogják le, szétlövi a fejem a P-38-asával. Még sokáig duzzog, és nem hajlandó 45

hozzám nyúlni. Szerencsémre az 500-asok; közt is van egy ápoló. İ szedi ki belılem a törött tőhegyet. - A szomjhalál a legrosszabb minden halálnem közül - néz végig a Légiós a köves pusztaságon. A levegö vibrál a hıségtıl. Áthatolhatatlan bozóthoz érkezünk. Oryan sőrő, hogy a bozótvágók nem tudnak kárt tenni benne. - Vissza! - parancsolja fogcsikorgatva J>apa. Elhatalmasodik rajtunk a kétségbeesés §s a félelem. Úgy érez zük, már nincs remény. A hegyen túlról géppuskapárbaj hallatszik. Egy Maxim darál, aztán egy MG-42-es válaszol. Új ösvényt keresünk, de ez is a bozóthoz vezet. Kimerülten a földre rogyunk. Papa kiteríti a térképet, és magához intj Sztojkót. - Hova hoztál minket, ember? - csap nyergesen a térképre. - Minek ideges, Herr Feldwebel? - kércjezi ártatlan képpel Sztojko. - Én követni az iránytő, de az for0g körbe-körbe. Nem tehetni róla. Bolgár királyi testır mindig engedelmeskedik pa rancsnak. Csak ostoba katona megy saját fe;e után. Papa elszedi tıle az iránytőt. - Ennek semmi baja! - ordítja vörös képpe] De amint Sztojko az iránytő közelébe ér, a tu- szédítıen pörögni kezd. - Mit tartasz a zsebedben, te idióta? - kiált rá Porta. - Csak olyan dolgot, ami kell otthon, h^ vége lesz a háború. Papa megmotozza. Egy dinamó alkatrészei kerülnek elı. Ennek a mágnese bolondította meg az irányit. papa ırjöngve a kaktusz közé vágja. - Vigyázat, ırmester - figyelmezteti S:ztojko. - Nem csinálj nagy zaj. Jön gonosz kaktuszördög, kezébe éles bozótvágó. Kaktusz szelleme nem érdekli, hogy vagy nérriet Vagy ruszki. Levág tökfej, mielıtt azt mondhatsz, hogy „Heil Hitler!" vagy „Éljen a Vörös Front!". Szellem nem szereti nagy zajt. Nagyon vigyázz. Nap lemegy, ördög elıbújik kaktuszból! - Az ördögöd bekaphatja! - ordítja magánkívül Papa. 46

Sztojko háromszor is keresztet vet, és többször is megperdül a sarkán. Ez állítása szerint hatékony védelem a kaktusz ördöge ellen. - Nem tetszik ez nekem - suttogja Pici, és ı is keresztet vet. Hústorony barátunk nagy tisztelıje mindennek, ami természetfölötti. - Miért nem azt az utat választottad, amit ismersz, az isten szerelmére? - kérdezi csüggedten Papa. Sztojko megrázza a fejét, és tehetetlenül széttárja a karját. A nap megcsillan széles testırségi váll-lapján. - Feldwebel parancsolta, hogy kövessem iránytő. Sztojko gondolta, hogy marhaság, de bolgár királyi testırség katonája nem szegi meg parancs. Te mondtad, hogy menjek iránytő után, és én mentem. Te vagy parancsnok. Nem mondtad, menni rövidebb út haza. - Istenem - nyög fel Papa. - Miért büntetsz engem? - Jó fej a srác - röhög a hasát fogva Pici. - Meg kellene kérni Heidét, hogy ajánlja be a Führerhez. Lefogadom, hogy a nagyfınök már az elsı nap gutaütést kapna tıle! Papa felsóhajt, aztán int Sztojkónak, hogy üljön le melléje. - Ide hallgass, Sztojko! Most arra kérlek, hogy felejtsd el a katonaságot. Vedd úgy, hogy már nem vagy katona... - İrmester! Köszönöm neked! - Sztojko feláll, és valahová a hegyeken túlra mutat. - Sztojko most hazamegy a földjére, és megcsinálja munka, ami elmaradt háború miatt. Te írj nekem levél, ha megérkeztél Németországba. Körbejárja a társaságot, hogy elbúcsúzzon az emberektıl. Beletelik néhány percbe, mire Papa felszedi az állát. Ekkor azonban elemi erıvel robban ki belıle a düh. - Majd adok én neked földet, te agyalágyult, de akkorát, hogy százéves korodra se fogod bevetni! Ülj vissza azonnal, és nyisd ki azt a zsíros füledet! Úgy! Most pedig befogod a szád, és fi gyelsz, míg azt nem mondom, hogy beszélhetsz. Ha viszont vala mit nem értesz, azt megkérdezheted. Világos? 47

- İrmester! Nem értem! - Mit? Mi az istent nem értesz, ember? - kérdezi az agyvérzés határán Papa. - Nem értem, hogy mit kell érteni - feleli ártatlan mosollyal Sztojko. Papa a földhöz teremti a sapkáját, felrúg egy lıszeres ládát, aztán a bolgárra mered, és hosszú ideig farkasszemet néz vele. Az jóindulatúan állja a tekintetét. - Ezennel újra kinevezem katonának, és megparancsolom, hogy használja a saját fejét is. Ha valami nem tetszik vagy valamit nem ért, most szóljon! - İrmester! A háború nem tetszik! Nem értem a háborút! - Jézusom - sóhajtja kétségbeesetten Papa. - Tudom, ember! Tudom! Én se értem, de benne vagyunk. Nyakig. A háborúban. De most ezt inkább felejtsd el. A kaktuszrengeteg közepén vagyunk, érted? Most csak ezzel szabad foglalkoznunk. Más téged ne érdekeljen. Te csak azon törd a fejed, hogyan tudsz kivezetni minket innen. Megtennéd? Te vagy az egyetlen reménységünk. Én és az egész egység arra fogunk menni, amerre te vezetsz minket, rendben? Te leszel a fınök! Értesz engem? - Adsz csillagot, én adok parancsot. Bolgár királyi testır nem mer parancsot adni csillag nélkül. Papa leszedi a csillagokat a váll-lapjairól, és habozás nélkül kinevezi Sztojkót ideiglenes ırmesternek. Az egység tiszteleg új parancsnoka elıtt. - Most már értem. Mi ketten ırmesterek. - Sztojko boldogan felnevet. - Mondod hamarabb, mi már volnánk otthon, hős víz zel a hasunkban. Ti vártok. Megkeresem az utat. Már majdnem lemondunk róla, amikor elıcsörtet a kaktuszrengetegbıl. Koszos és véres a tüskéktıl, de naptól cserzett arcáról elégedettség sugárzik. - Megtaláltam utat! - kiáltja vidáman. - Nehéz ösvény, de jó ösvény. Nem lesz kaktuszördög. Kaktuszördög nem szereli kék 48

kaktusz. Sok skorpió él kék kaktuszban. Nem szabad fogni. Skorpió öl. Nem fog kaktusz, akkor ösvény könnyő. A távolban rázendít a teljes háborús zenekar. - Ez úgy hangzik, mintha az egész kupleráj errefelé tartana fülel Porta. - Jobb lesz, ha sietünk. Ahogy a cseléd is mondta az úrfinak, mikor az a kamrában felhajtotta a szoknyáját - vigyorog Pici. - Jöjjenek csak. Hátha az utunkba akad valami jármő, amit elkobozhatunk - álmodozik Buffalo. - Jármő? Itt? - csodálkozik Porta. - Esetleg lovakra gondoltál? Az tényleg jó lenne. Ha szomjan döglött, megihatnánk a vérét. - Ha visszatértünk az ezredhez, hülyére iszom magam jéghideg vízzel. Az se érdekel, ha utána tüdıgyulladást kapok - nyalja meg repedezett ajkait Gregor. - Én legelıször a lepedıakrobatákat fogom megkérdezni az öcsi állapotáról - tódítja Porta. - Nagyon remélem, hogy nem keletkezett benne kár a krónikus vízhiány miatt. Átkelünk egy végtelennek tőnı dombsorozaton, míg végül egy olyanra nem érünk, amelyik teljesen más, mint az elızıek voltak. Meredekebb, magasabb, és teljesen lapos a teteje. Néhány percig csak állunk és bámuljuk. Van benne valami fenyegetı, amitıl nyugtalanság fog el mindannyiunkat. Sztojko talál egy ösvényt. Zihálva, nyögdécselve felkapaszkodunk. Fentrıl lehangoló panoráma tárul elénk. Lerogyunk, és már félálomban vagyunk, amikor az atya ordítozni kezd. - Víz! Látják! - mutat az elıttünk elterülı kısivatagra. - Egy tó hattyúkkal. A fennsík tényleg hullámzani látszik a hıségben, de víznek nyoma sincs. Az atya ész nélkül rohan a „tó" felé, még a reverendáját is felemeli, hogy ne legyen vizes. A meredek lejtın hasra vágódik, és egészen a lapály aljáig gurul. Egy darabig nem mozdul, mintha nyakát törte volna, de váratlanul felpattan, és rohan tovább, ide-oda cikázva a vándorkövek között. 49

- Víz! Víz! - hasra vágja magát a porban, és fetreng, mint a malac, ha pocsolyát talált. - Istenem, mégsem hagytál hát el engemet! - Indulás! - szólal meg Papa, és elıreindul. A társaság egy részét úgy kell felrugdosni. Az egyik sebesültünk meghalt, de nincs erınk eltemetni. A földbe szúrjuk a karabélyát, és ráakasztjuk a sisakját. A dögcédulája Papa zsebébe kerül. így legalább a szülei nem fogják évtizedekig hazavární eltőnt fiukat. A Légiós recsegı torokkal énekelni kezd. Porta elıveszi a fuvolát a csizma szárából. Pici is sebes ajkához emeli a szájharmonikát. Erıtlen, kísérteties zene, de legalább eltereli a figyelmünket a nyomorúságunkról. Es war zwei Legionare, Michael und Róbert, sie hatten das Fort verlassen und suchten den Weg zu Meer. Sie wollten nie wieder Patrouille gehen, und nie wieder im lében aufPosten stehen. Es war zwei Legionare, Michael und Róbert, Adieu, mongénéral, Adieu, Herr Leutnant...10 Volt egyszer két légiós, Michael és Róbert, megszöktek az erıdbıl, és irány a tenger. Elég volt az ırködésbıl, elég egy életre, S a haptáktól is elment a kedvük, de még mennyire! Volt egyszer két légiós, Michael és Róbert. Agyı, mon gónéral, Agyı, Herr Leutnant...

50

Tátott szájjal bámuljuk a papot, aki határozott karcsapásokkal „úszik". Egyikünknek sincs lelki ereje megragadni és talpra állítani. Mindenki a maga bajával van elfoglalva. - Víz! - sikítja boldogan, és folytatja a lubickolást a vörös porban. - Csapjuk szét a fejét -javasolja Heide, és már emeli is a géppuskáját, hogy üssön. - Hagyd békén! - parancsol rá Papa. A nap könyörtelenül süt. Szinte érezni véljük, hogy a velı felforr a csontjainkban. Az agyunk is felforr. Két 500-as egymásnak esik. Gyilkos indulattal verik egymást, és mire sjkerül szétválasztani ıket, az egyik kiontotta a belét a másiknak a bajonettjével. A szanitéc egy golyóval vet véget a sebesült szenvedésének. Ez ugyan teljesen szabályellenes, de pillanatnyilag senkit sem érdekel. Papa nem tudja, mit kezdjen a tettessel. Végül közli, hogy az extörzsırmester nem volt beszámítható állapotban, és megkegyelmez neki. Az atya eltőnt. Csak akkor vesszük észre, amikor Papa megkérdezi tılünk, hogy hol van. Két embert visszaküld érte. Nem akarnak elindulni, de Papa végül jobb belátásra téríti ıket a géppisztolyával. Késı éjszaka térnek vissza. Dühösen Papa lába elé lökik a pap hulláját. - Végre-valahára megtért Ábrahám kebelére! - hümmögi Tangó, miközben köröket ró a homokban. A táncról még így, hullafáradtan, kopogósra száradva sem mond le. - Szegény, szegény ember! Milyen szomorú, hogy éppen akkor kellett meghalnia, amikor az Úr bizonyságot szolgáltatott neki - csóválja Porta a fejét színlelt közönnyel. Az egység megint útra kel, Sztojkóval és Papával az élen. Ezúttal is Pici van elıttem. Széles hátától semmit nem látok. A válla ritmikusan fel-alá jár, mint egy teve púpja. Enyhén elıregörnyed az SMG súlya alatt. A régi szép idıkben a katonának csak egy puskát kellett magával cipelnie, de nézz meg minket, a legújabb világháború rabszolgáit. Géppuskák, állványok, tartalék 51

csövek, duplacsövek, pisztoly, géppisztoly, távolságmérı, egy rakás lıszer, jelzırakéták, személyes holmik. Csak a gázmaszkot dobtuk el. Nem mintha különösebben súlyos volna, hanem mert a doboza kitőnıen alkalmas apróbb holmik, cigi, gyufa meg efféle tárolására. Ha az ellenség nagy mennyiségben gázt vetne be, a háborúnak egykettıre vége lenne. Nem sok német katonát ismerek, akinél még van gázmaszk. Európa tele van gazdátlanul heverı gumimaszkokkal. A kısivatag végtelennek hat. Sziklák balra, sziklák jobbra, sziklák elıttünk. Ameddig a szem ellát, mindenütt csak kı és kı, ráadásul olyan forróak, hogy kenyeret lehetne sütni rajtuk. Éjszakára viszont úgy lehől a levegı, hogy csattog a fogunk. A madarak ide már nem követnek minket, viszont annál több döglött példányt látunk. Tele van velük a sivatag. - Mitıl purcanhattak ki ennyien? - fordít fel Porta egy hatalmas fekete madarat a géppisztolya csövével. - Pestis! Madárpestis! -jelenti ki Heide, aki mint mindig, most is idegesítıen tájékozott. - Tartsátok magatokat távol tılük. A fertızés az emberre is átterjedhet! Porta gyorsan beletörli a fegyver csövét a vörös porba. - Pestis? Az elég szar - néz együtt érzıen a madárra Pici. Háború és pestis. Az emberiség két legnagyobb ellensége, és mi itt parádézunk, a kettı kellıs közepén! - Nincs az a háború és pestis, amit az én szerencsém ki ne védene - legyezgeti magát sárga kürtıkalapjával Porta. Mély álomba zuhanunk. Egy robbanás ver fel minket. Az egyik 500-as felrobbantotta magát egy kézigránáttal. Ronda látvány, belsı szervek mindenfelé. Persze, hogy megnézzük. Legalább lesz mirıl beszélgetni. Pici biztos benne, hogy hamarosan vizet fogunk találni. Esküszik rá, hogy vízszagot érez. Szakértıen összedörzsöli a középsı és a mutatóujját. - Nedvesség van a levegıben! -jelenti ki mély meggyızıdés sel. 52

Majdnem összeverekedünk az állítása miatt. Porta egy maréknyi félholt, sárgásbarna csigára bukkan. Egész jó ízük van, csak gyorsan le kell nyelni ıket. Az egész egység csigák után kezd kutatni. A lelkesedés határtalan, míg Pici meg nem kérdezi Heidétıl, hogy a csigáktól el lehet-e kapni a madárpestist. Elmegy az étvágyunk. Egyedül Portára nincs hatással a válasz. Összeszedi tılünk a csigákat. A magasba dobja és elkapja a szájával. Nyeli ıket egymás után, egy darabban, mint gólya a békát. Látni lehet, ahogy lecsúsznak vékony nyakán. Az éhség engem is jobb belátásra térít. Lenyelek ötöt, de a hatodik mozogni kezd a szájamban. Undorodva kiköpöm. Fura, de a csigák a szomjamat is csillapítják. Amikor megint felkerekedünk, sokkal jobb erıben érzem magam. Sztojko egy szők hasadékon vezet át minket. A magas gránitfalak eltakarják az égboltot, csak egy keskeny csík látszik belıle. Örülnünk kellene az árnyéknak, de a bezártság érzése még a hıségnél is nyomasztóbb. - Istenem... Mintha a sírban lennénk - motyogja Gregor. Na gyon maga alatt van. Még az se segít rajta, hogy Porta a Ferrarikról kezd beszélni. - Hogy is volt az a sztori a dízel Mercivel? - kérdezem Gregortól, hogy jobb kedvre derítsem, de hasztalan. Gregor most nem tud sportautókra gondolni. Még akkor is csak üres tekin tettel bámul maga elé, amikor megkérjük, hogy meséljen a tábor noka meisseni porcelánbilijérıl. Pedig ez eddig mindig feldobta. Még a nap folyamán magunk mögött hagyjuk a szorost. A kısivatag folyatódik. Heide veszi észre ıket elsıként. Csontvázak. Százával fehérlenek a zöld kaktuszok közt. Emberek és öszvérek csontjai széthagyott felszerelésekkel vegyesen. Néhány csontkoponya még mindig sisakot visel. A legtöbben bolgárok, de akadnak köztük olasz bersaglierik is. Megismerjük ıket tollforgós sisakjaikról. - Szent maffia, hát itt meg mi történt? - nyugtalankodik Barce lona. 53

- Azt csak a jóisten tudja - feleli Papa. - Valószínőleg a partizá nok mőve. Nem lehetnek itt régóta. A nap, a szél és a kiszáradás se perc alatt csontvázzá aszalja a testet. - Azért a hangyákról se feledkezz meg - teszi hozzá Porta. A táplálkozásunk kezd elfajulni. A Légiós kövér bogarakat talál a csontvázak közt. Kövérek és csodálatos ízük van. Késı délután egy faluba érünk. Itt is mindenütt csontvázak hevernek. A fıtéren egy egész sor csontváz lóg. A ruhájuk tartja ıket egyben. Porta felderítıútra indul a romok közé Picivel. Alig akarunk hinni a szemünknek, amikor egy vízzel teli kecskebır tömlıvel térnek vissza. Papának a géppisztollyal kell visszatartania minket. Olyanok vagyunk, mint a megkergült vadállatok, és nem is hátrálunk meg, míg Papa agyon nem lı egy különösen agresszív exhadnagyot. Még nem láttuk Papát ilyen elszántnak, de mi sem voltunk még ennyire megırülve. - Sorba állni, barmok! Akar még valaki egy ingyenjegyet a túlvilágra? Kelletlenül, szitkozódva sorba fejlıdünk. Porta átadja Papának a tömlıt. Egyenként megtöltjük a kulacsokat, és a tömlı már ki is ürült. Papa figyelmeztetése ellenére mohón megisszuk az egészet. Szörnyő íze van. Pici szerint nem is víz, hanem szamárhúgy, de kit érdekel. Egy idıre csillapítottuk a szomjunkat. Porta fene nagy boldogságában fuvolázni kezd. Az akasztófa árnyékában, hátunk mögött a szélben lengedezı akasztottak-kal, énekelni kezdünk. A csontvázak ütemes zörgéssel kísérik dalunkat. Németország, erıs várunk, Húzd fel büszke, véráztatta zászlónk. Lobogjon viharban, dagadjon esıben, Isten velünk, rettegjen az ellen. 54

1

Mindenki megbetegszik a víztıl. Emberek kuporognak mindenütt letolt gatyával. - Dizentéria - állapítja meg a szanitéc. Hatan nem élik túl ezt az újabb megpróbáltatást. Napokig heves láz gyötör bennünket. Erıtlenül, tehetetlenül fekszünk. Aztán lassan javulni kezd az állapotunk. Porta megint vizet talált. Ezúttal a szanitéc ragaszkodik hozzá, hogy fızzük fel. Nem sok van belıle, és fıve ízetlen, de jót tesz. - Na látjátok? Én megmondtam, hogy vizet fogunk találni vigyorog gyızedelmesen Pici. Pici az, aki észreveszi a két férfit. Elıttünk mennek, majdnem beléjük rohantunk. Csendben követjük ıket. Gyorsan mozognak, mintha megbízást teljesítenének. Egész éjszaka gyalogolunk. A hold sápadt fénybe vonja a pusztaságot. Valahol egy kutya vonít. Ahol kutya van, ott emberek laknak, és ahol emberek laknak, ott víznek kell lennie. A ház egyszerő vályogépület. Egy lejtı szélére építették, és amilyen ingatag, az ember attól tart, hogy bármelyik pillanatban a mélybe csúszhat. A két férfi eltőnik a sarka mögött. Portával utánuk lopózunk, és meghúzzuk magunkat néhány szalmabála mögött. Az egység szétszóródik, Pici felállítja a nehéz géppuskát egy szikla mellett. Az egyik férfi megrugdossa az ajtót, és nyers hangon bekiabál: - Delko! Ólja! Látogatóitok érkeztek! Gyertek ki és üdvözöl jetek minket! Nincs válasz, csak az éjszaki szél süvöltését lehet hallani. Az ajtó recseg-ropog a rúgások alatt. - Gyertek ki, latrok! Nem rejtızhettek el az igazság elıl. - Igazságszolgáltatás az éjszaka közepén - röhög a markába Porta. Az ajtó beszakadt, vasalt csizmás lábak trappolnak be a kunyhóba. - Delko! Ólja! Gyertek ki és védjétek meg magatokat, koszos árulók! Hadd lássam, mit értek a német barátaitok nélkül! 55

- Ha szakítottál volna idıt arra is, hogy néha-néha hátranézz, akkor most nem lenne ekkora szád - suttogja Porta a géppiszto lyát simogatva. - Nagy hiba volt, hogy nem tetted. Az életedbe i fog kerülni. Gyufa lobban az apró ablakok mögött. A behatoló, aki a kezében tartja, tisztán kivehetı. - Milyen tökéletes célpont - becézi a géppisztolyát Porta. - Lıdd le! - mondom neki. - Nyet! - vigyorog Porta. - Elıbb lássuk, mit akarnak. Egy hosszú, vékony gyertya kezd álmosan pislákolni. Egy ágyat világít meg a sarokban. Rajta, egymásnak és a falnak préselıdve, három ember ül. Egy fiatalasszony, egy férfi és egy ötévesforma kisfiú. - íme Ólja és Delko - motyogja Porta. - Árulók, ami persze nézıpont kérdése. Sok árulót ismerek, akik sokkal becsületeseb bek, mint ezek az „öt perccel éjfél után"-féle nacionalisták. Cigarettát biggyeszt az ajkai közé. - Csak nem akarsz gyufát gyújtani? - kérdezem rémülten. Porta megvetıen rám pillant, aztán borotvapengével szikrát üt, és ráfúj egy szenes ruhadarabra. Az felizzik, s egy pillanattal késıbb Porta már vidáman pöfékel. Az orosz „öngyújtót" éjszakai dohányzásra találták ki. Primitív, de mőködik, és nem árulja el használóját. Porta leárnyékolja a kezével a cigit, és elégedetten kifújja a füstöt. - A cigizés elengedhetetlen kelléke a mókának- mondja kedé lyesen. Odabent a kunyhóban az egyik férfi gúnyosan felröhög. - Miért nem nyitottál ajtót? így kell fogadni a messzirıl érke zettet? Gyere ide, Ljuko! Együtt a család, és repesnek a boldog ságtól, hogy láthatnak minket. - Hangosan röhög. Ljuko, a bajtárs, aki eddig az ajtóban állt, közelebb megy. Egy szipka jár le-fel a fogai közt. Nevet. Hátborzongató, recsegı hangon. A hóhérok nevetnek így, amikor egy különösen véres kivégzésrıl mesélnek az ivócimboráknak. 56

- Van pálinka? - kérdezi, de nem vár választ. Kinyitja a konyhaszekrény ajtóit, és mindent kidobál, ami mögött pálinkát sejt. Bádogedények csörömpölnek, olcsó cseréptányérok törnek ripityára a kıpadlón. - M-mit akartok? - kérdezi remegı hangon a házigazda. - Egy kis beszédünk lenne veled, drága Delko. Beszéljünk inkább németül, vagy használhatom az anyanyelvünket? Legyen inkább a német. Már biztosan nem beszéled jól az édes anyanyelvet annyi németek közt töltött év után. - Semmi közöm a németekhez - védekezik Delko. - Gondolod, hogy itt laknék, ha lenne? - Delko, drága kicsi Delko, mekkora szamár vagy! Mi mindent tudunk rólad. Tán a fejedre koppintott valaki, hogy ennyire feledékeny lettél? Már nem emlékszel Péterre? És Ponéra? Meg Illijekóra? A fivéremre? - Nem tudom, mit akarsz. Tudom, hogy mi történt vele, de semmi közöm hozzá.. - Emlékezetkiesés. Nem mindennapi eset -jegyzi meg a szipkás férfi. Talált egy üveg sligovicát. Miután félig kiitta, a társa kezébe nyomja. - Úgy tőnik, ragályos. Senki nem emlékszik semmire. Háborúban különösen fertızı tud lenni ez a betegség. Te is elkaptad, Ólja? Az asszony nem felel. Tágra nyílt szemrílel, reszketve nézi a betolakodókat. Szorosan magához öleli a kisfiút. - Ez a száraz levegı annyira kiszikkasztja a gondolatokat, hogy elég egy fuvallat, és huss, elrepülnek - röhög a szipkás. Elégedetten megsimogatja a hasát, és böfög egy hangosat. - Miért törtetek ránk az éjszaka közepén? Miért nem jöttetek nappal, mint a becsületes emberek? - Delko, Delko! Hát nem érted? Annyira hiányoztál nekünk, hogy már nem bírtunk várni. Amint megtudtuk, hol vagy, repültünk. Német barátaid voltak oly szívesek és elhoztak minket egy darabon. Nekik is dolgozunk néha, mint tudod. Vagy nem tu57

dod? Pedig nagyon elégedettek veled és Óljával. Scharndt SSObersturmführer személyesen kérte, hogy keressünk fel titeket és gondoskodjunk rólatok. Most tehát itt vagyunk, és gondunk lesz rátok. - Körülnéz a szegényesen berendezett szobában. - A szófiai lakásod igényesebb volt. - A szipkás elreccsent egy nevetést. Mintha akasztófa nyikorogna a szélben lengı halott súlya alatt. A bajtársa nótára gyújt: Wenn was nicht klappt, dann sag ich unverhohlen, wie man so sagt 'Die Heimat hat's befohlen!' Es ist so schön, gar keine Se hőld zu nehmen, und sich nur einfach ein Sóidat zu nennen.u - Nem unatkozol itt fent? - kérdezi kajánul a nıtıl a szipkás. - Egy ilyen finom kis husinak nem ilyen hely való. A fiatalasszony remegı kézzel állig gombolja a hálóköntösét. A kisfiú közelebb bújik az anyjához. Nem ért németül, de azt látja, hogy baj van. A szipkás leveszi a falra akasztott gitárt, és felül vele az asztal tetejére. Megpengeti a húrokat. - Zenés összejöveteleket is tartasz? - röhög a gitárt bongatva. A kis család megpróbál beleolvadni a falba. Arcuk viaszsárga a félelemtıl. A tücskök hangosan cirpelnek, alig hallani tılük a gitár disszonáns hangját. Bizonytalanul Portára nézek, és felemelem a géppisztolyomat. - Még ne - suttogja. - Ez az ügy nem tartozik ránk. Intézzék csak el egymás közt. " I la valami gáz van, csak annyit mondok: mosom kezeimet, ez kérem parancs volt! 1 Iát nem csudaszép, híít nem csuda jó, hogy a mundér felment minden felelısség alól? (német)

58

Azt kívánom, bárcsak valahol máshol lehetnék. Az ablakok mögött tovább folytatódik a dráma. A kisfiú az apja mellkasára hajtja borzas fejét. - Miért álltatok át a nácikhoz? - kérdezi a gyufás. - Egyértelmő. Mert úgy gondolta, hogy elınyére fog szolgálni feleli a házigazda helyett a szipkás. Lekanyarítja a karabélyt a válláról, és szertartásos mozdulatokkal elıszed egy tárat a zsebébıl. A fény felé tartja. A hat golyó megcsillan a gyertyafényben. - Gyönyörőek, nem igaz? Német golyók! - Kivesz egyet a tárból, és szemügyre veszi. - És még új is! Gyártva Bambergben, 1943-ban. Mintha a te nevedet is belevésték volna! Ólja csendesen sírdogál. - Régóta keresünk - mondja a gyufás. - Sose találtunk volna meg, ha a német barátaid készségesen útba nem igazítanak. És most itt vagyunk! Ki hitte volna? - Mégse örül nekünk - röhög a szipkás férfi. Visszateszi a golyót a helyére, és a puskába nyomja a tárat. - Delko és Ólja, ti elárultátok a honfitársaitokat - mondja a gyufás, minden egyes szót alaposan megízlelve -, ezért a távollétetekben halálra ítéltek titeket. Azért vagyunk itt, hogy végrehajtsuk az ítéletet. - Mi nem árultunk el senkit! - kiáltja Delko, és védelmezıén a háta mögé tuszkolja az asszonyt és a gyereket. - A hazánk Németország szövetségese. A hadseregünk a szovjetek ellen harcol. Én bolgár rendır vagyok, és csak a kötelességemet teljesítettem. - Delko, te semmit nem értesz! Rendırként a royalisták eszköze voltál, de a bolgár népnek elege van a királyból és fasiszta szövetségeseibıl. Mi nem akarunk a szovjet nép ellen harcolni! - A király adott parancsot a szovjetek elleni harcra! - üvölti kétségbeesetten Delko. A két karabély csöve felemelkedik. Belelát a csövükbe. A szipkás száraz hangon felnevet. - Milyen ostobák! - mondja a társának. - Képtelenek felfogni. 59

Ólja felsikít, és a tenyerébe rejti az arcát. Delko fel akar állni, de aztán visszarogyik az ágyra. A sorsát úgysem kerülheti el. A kisfiú összébb húzza magát, és a rémülettıl tágra nyílt szemmel bámulja a két félelmetes idegent. Halálos csend telepedik a nyomorúságos szobára. A szipkás a falnak vágja a gitárt. A húrok cincogva elpattannak. A férfi felnevet, aztán vészjóslóan elhallgat. Két lövés dördül, csaknem egyszerre. Ólja oldalra dıl és lefordul az ágyról. Az arca még mindig a tenyere mögé rejtve. Delko fel akar emelkedni, de visszahanyatlik az ágyra, és megmarkolja a párnát. A teste görcsbe rándul, aztán elernyed. Megint csend. A két hóhér hosszú percekig nem mozdul. Még mindig az asztal tetején ülnek. Hosszú, éles hangú madárfütty hallatszik az egységtıl. Porta hollókárogással válaszol. Ez azt jelenti, hogy rendben vagyunk. - Miért nem hívtad ide ıket? - kérdezem. - Nyet. Papa elrontaná az utolsó felvonást - feleli sátáni vigyorral Porta. - Bemenjünk? - Isten ırizz! Hadd szórakozzanak még egy kicsit a rohadékok. A két férfi azóta sem mozdult az asztalról. A kisfiút nézik, aki az apja fejét simogatja. - Engem is le fogtok lıni? A hóhérok kérdın egymásra néznek. A szipkás felemeli a karabélyát. - Ne! - vakkant rá a másik, és félrelöki a fegyver csövét. - Miért ne? - kérdi meglepetten a szipkás. Beélesítek egy kézigránátot. Ha megölik a fiút, bedobom. Olyan ideges vagyok, hogy egész testemben remegek. - Apa! Anya! Miért hagytatok itt? Mi lesz most velem? - ki áltja a kisfiú reszketı hangon, de nem sír. Hátborzongató, hogy a háború mennyire megkeményítette a gyerekeket A halál min dennapos dolog számukra. 60

A két férfi leugrik az asztalról. A szipkás a konyhaszekrényhez lép, és még egyszer átkutatja, abban a reményben, hogy talál valamit, aminek még hasznát veheti. Miután végzett, a puskacsıvel megböki a két felnıttet. Ólja még lélegzik. A férfi a tarkójához nyomja a puskát, és szemrebbenés nélkül lı. Agyvelı- és koponyadarabok fröccsennek a falra. Porta rám néz. Nem szólunk egymáshoz, de tudjuk, hogy mit kell tenni. Zajosan elhagyják a kunyhót. Egy fehér Kiskutya lohol elı a ház mögül. A szipkás a fejére üt a puskatussal, és berúgja az élettelen testet a kunyhóba. - Jobb lett volna megölni a kölyköt - mondja a társának a szipkás, miután kiértek az udvarból. - Ha a németek idejönnek, személyleírást adhat rólunk. - Igazad van - bólint a gyufás. - Menjünk vissza és intézzük el. A szipkás elreccsent egy röhögést, aztán majdnem szívrohamot kap, amikor belerohannak a géppisztolyokba. - Üdvözletem! - emeli meg Porta a kürtıkalapját. - Ah! - rezzen össze a szipkás. - Bú! - ijeszt rá Porta. - Wir habén Ausweisn - siet közölni a gyufás. - Az SD-nek dolgozunk. - Egy nagy frászt - feleli Porta, és a géppisztoly csövével a képébe üt. A férfi arcát elönti a vér. A szipkás gyomorszájának nyomom a fegyvert. - Egy hangot se, pajtás, vagy jóllaksz ólommal. Mint minden gyilkos, rettenetesen félti az életét. - Mit akarnak? - Találd ki - vigyorog Porta. - Áruljuk el neki? - kérdezem. Porta a férfi arcába köp. 12

Van igazolványunk, (német)

61

- Még hogy az SD-nek dolgozol! Csak azt ne mondd, hogy barátok vagyunk. - De hát ez az igazság - állítja buzgón a szipkás. Remeg a félelemtıl. - Az más! - bólogat megértıen Porta. - Ezek szerint a ház lakóival is jó kapcsolatot ápoltatok. - Árulók voltak - hazudja szemrebbenés nélkül a gyufás. Kommunisták, szovjet kémek. Porta elismerıen füttyent. - És ti móresre tanítottátok ıket! Szép, nagyon szép, csak az a baj vele, hogy egy szó sem igaz belıle. Azt azonban el kell ismernem, hogy nagyon értitek a módját. Ilyen drámai hatású kivégzést még életemben nem láttam. Ha ez színház lenne, én pedig kritikus, akkor öt csillagot adnék rá. - M-mi csak pa-parancsot teljesítettünk - dadogja a szipkás. - Parancsot? És ti máris loholtok? - gúnyolódik Porta. - Ingyen és bérmentve? Nagyon pancserek vagytok, kisfiam. Mi viszont profik vagyunk, érted? Minket fizetnek a gyilkolásért. De mivel azt mondod, hogy a barátaink vagytok, nektek ingyen fogjuk szétlıni a fejeteket. Egy fityingetekbe se fog kerülni. És szakértı munkát kaptok érte! Az ösvény felıl fegyvercsörgés hallatszik. Papáék elunták a várakozást. Portára pillantok, ı pedig bólint. - Jól van, nem kell megijedni. Csak vicceltem. Ha most na gyon gyorsan elhúztok, mielıtt még az ırmester ideérne, akkor megúszhat]'átok. Elıször nem mozdulnak, de aztán Porta biztatóan elmosolyodik, és ez meggyızi ıket. Sarkon fordulnak, és futni kezdenek. - Viszlát, fiúk! - kiáltja Porta, és megbillenti a kürtıkalapját. Leadunk két sorozatot. A két férfi elesik, és legurul az ös vényre. - Mi az ördög folyik itt? - kiáltja Papa a hullák láttán. - Mit mőveltél már megint, Porta? 62

- Csak két pogány - mentegetızik Porta. - Az imént öltek meg egy házaspárt. Elfogtuk ıket, de meg akartak szökni. Hiá ba kiáltottam rájuk, nem álltak meg. Nem volt mit tenni, lı nünk kellett. Mindent a szabályzatnak megfelelıen csináltunk, elhiheted nekem. Papa nem hisz neki, de tehetetlen. Pici viszont annál jobban örül a friss hulláknak. Három aranyfoggal gazdagabb. - Szép munka volt, fiúk. Majdnem kettévágtátok ıket. Na gyon bárgyúk lehettek, hogy futni próbáltak. A kisfiú még mindig az apja mellett ül, és a haját simogatja. A keze vértıl vöröslik. - Apa! Anya! Miért hagytatok itt? Mi lesz most velem? - ismé telgeti gépiesen, kifejezéstelen arccal. Papa az ölébe veszi, és vigasztalni próbálja. - Velünk jössz! Eltemetjük a szülıket a ház mögött. A kunyhóban semmi használhatót nem találunk. Víz is alig van, két félig tele kecskebır tömlı. - Valahonnan csak hozniuk kellett a vizet - tőnıdik a Légiós. A kisfiút hiába faggatjuk, egyre csak ugyanazt hajtogatja: „Apa! Anya! Miért hagytatok itt? Mi lesz most velem?" Folytatjuk az utunkat a sziklák közt. Egy „tisztáson" öt halott bolgár katonát találunk. Ahogy hozzájuk érünk, porrá omlanak szét. - Kiszáradás! - fogalmazza meg lakonikusan Papa. - Valószínőleg dezertırök. Elegük volt a háborúból meg ebbıl az egész nyomorúságból - mondja tıle szokatlanul komolyan Porta. Pici aranyfogakat keres, de egyet sem talál. - Menjünk már! - rikácsolja Buffalo. - A hasmenéses kaland óta egészen csinos lett. A szanitéc kezd becsavarodni. - Vége! Mindennek vége - motyogja egész úton. 63

Szomjasak és kimerültek vagyunk. Csak néhány kilométerig bírjuk, utána mindig pihennünk kell. Egy 500-ast skorpió csípett meg. Iszonyatos rángások közt leheli ki a lelkét. Még számunkra is borzasztó látvány. A negyedik napon a szanitécünk fıbe lövi magát. A legyek azonnal rágyőlnek a feje alatt vöröslı vértócsára. - Ez is egy megoldás - dünnyögi rekedt hangon Gregor. - Csak éppen hiábavalóvá teszi minden eddigi erılködését morogja Papa. Nincs erınk eltemetni a szanitécet. A hangyákra bízzuk. Néhány nap, és már csak a csontváza meg az egyenruhája lesz belıle. A „kereszt" - a földbe szúrt puska és rajta a rohamsisak - % halott mellé kerül. Barcelona egy puskára támaszkodva biceg. Az egyik lába háromszorosára dagadt, és rothadó hússzagot áraszt. Délután Pici és egy ısz exezredes összevesznek. Bıszen kerülgetik egymást, mint két viaskodni készülı kakas. Az ezredes kezében pisztoly. Azzal fenyegeti Picit, hogy lelövi, és meg is próbálja. A nyakán találja Picit, de a lövés nem halálos. A Légiós sorozata annál inkább. Az ezredes a gyomrához kap, és térdre rogy. Dıl a vér az ujjai közül. - Gyilkosok! - hörgi, és arccal a porba bukik. A kisfiú váratlanul nevetni kezd. Egy pillanatig döbbenten bámuljuk, aztán mi is röhögni kezdünk. Az ezredes felemeli a fejét, és grimaszokat vág, akár egy bohóc. Rekedt hangon röhögjük, mint egy megkergült hollócsapat. Egyedül Papa nem nevet. Undorodva félrevonul. Soha nem tudjuk meg, hogy ki volt az, aki levágta az ezredes fejét. Tangó épp bele akar rúgni, amikor egy géppisztolysorozat feltépi elıtte a talajt. - Most már elég! - mordul rá Papa, és fenyegetı ábrázattal tárat cserél. Megszégyenülten lerogyunk, és hamarosan mindenkit elnyom az álom. Amikor Papa felveri a társaságot, néggyel kevesebben vagyunk. 64

A lábunk ég, mintha forró üvegcserepeken járnánk. Délután a Légiós talál egy kaktuszt, amelynek iható a leve. Olyan frissnek érezzük magunkat tıle, hogy estig nyolc kilométerrel többet gyalogolunk. Ezúttal Porta van elıttem. Hangosan motyogva „fız": a kulináris élvezeteknek hódol, ha másképp nem lehet, hát szóban. - A szalonkát akasztással kell megölni. A tollfosztást a lehetı legnagyobb gonddal kell elvégezni, nehogy meghasadjon a bır. A szárnyakat le lehet nyesni, de a fej mindenképpen maradjon a helyén. A begyet el kell távolítani, mert ezek a kis gazfickók gyak ran degeszre tömik magukat homokkal, ami roppant kellemetle nül tud csikorogni az ember fogai közt. A belsı szervek többi részét a madárban kell hagyni. Most pedig tekerjünk egy-egy vékonyra vágott szelet szalonnát mindegyik madárka köré. Egy kis só és bors, és be velük a forró kemencébe, de semmiképpen, ismétlem, semmiképpen ne hagyjuk ıket bent tizennyolc perc nél tovább. A szószt óvatosan hígítsuk fel egy parányi vízzel. A többit az asztalnál kell elvégezni borszeszégı lángjánál. Egy da rabka vajat bolondítsunk meg két kanál konyakkal. A konyakot gyújtsuk meg, és hagyjuk elégni. Ez fogja megadni a kis szörny igazi zamatát. Egy darabig csendben menetel tovább, aztán megnyalja az ajkait, és felnéz a tőzı napra. - İszintén remélem, hogy a nyulat legalább két órán át áztat ták konyakban és vörösborban. A vöröshagymát vajban üveges re pároljuk. Negyed kiló sertéshúst hosszú csíkokra vágunk, és vízben puhára fızünk. Ezután következik nagy fülő barátunk. Húzzuk nyársra, süssük barnára a sütıben vagy parázs felett. Ezután szórjuk meg egy kis liszttel, és hagyjuk, hogy rápiruljon. Helyezzük egy tálba, és kínáljuk meg három pohár vörösborral, egy kis erılevessel, egy gerezd préselt fokhagymával, s ha nem akarjuk kihívni magunk ellen a kazanyi Szent Szőz haragját, ne felejtsük el a sót meg a borsot sem. 1 lelyezzük a kis atlétát a sütıbe egy órácska erejéig, és míg párolódik, készítsük el a zöld65

séget. Harminc deka gombát szeleteljünk olyan vékonyra, mintha egy fiatal szőz lány mellérıl szeretnénk felszolgálni. Adjunk hozzá finomra vágott metélıhagymát, és keverjük össze a vajban pirított hagymával. Hámozzunk meg nyolc mag nélküli paradicsomot, és passzírozzuk át. Adjuk a hagymához, pároljuk össze. Rozmaringgal díszítsük. Igyunk melléje bort. Javaslom a Hamantaschent, különös tekintettel zsidó barátaink purimjára. - Mi a fenérıl zagyválsz? - kérdezem Portától. - Csak fızıcskézek magamnak a jól felszerelt konyhámban. - Inkább fogd be a szádat - förmed rá könnybe lábadt szemmel Gregor. - Csillagokat látok az éhségtıl. - Ha egyszer hazatérünk - áll meg Porta -, meghívlak titeket egy kiváló vajszószos csukára. Persze lehet kék pisztráng is, csak igazi holland szósz legyen rajta. Második fogásként ajánlom a bárányragut francia módra. Ezt mindenképpen cserépedényben kell felszolgálni. A fogások közt burgundi csigát fogyaszthattok saját levében. Ennek bizonyítottan étvágygerjesztı hatása van. A bárányragut természetesen nem követheti más, mint flambí-rozott palacsinta. - Még egy szó, és szétlövöm a fejedet - ordítja kétségbeesetten Papa. Egy Fieseler Storch húz el felettünk. A pilóta észrevett minket, és néhány órával késıbb visszatér. Vízzel teli tömlıket dob le. Másnap némileg frissebben folytatjuk utunkat, és végre-valahára kiérünk egy útra, ahol egy páncéloshadoszlop felvesz minket. Korinthoszba visznek, ahol néhány napot a kórházban töltünk. A kisfiút át kell adnunk a görög hatóságoknak. Többé nem hallunk felıle. Az egység örökbe akarta fogadni, de az NSFO13 kiröhög minket. Örökbe fogadni egy untermenscht? Kérelem elutasítva.

13

Nationalsozialistischer Fülmmgsofi'izier- (náci) politikai liszt, (német)

Ha egyszer belép az SD-be, örökre a tagja marad. Megértette? Örökre! Tılünk nem lehet megszabadulni. Heydrich SD-Obergruppenführer, 1936 áprilisa Az idıpont 1944 egyik meleg nyári vasárnapja, délelıtt tizenegy óra. Essen utcái néptelenek. Légiriadó van, mindenki az óvóhelyekre húzódott. Vagy mégsem? A Rottstrasse felıl egy SD-ırjárat bukkan elı. Egérszürke egyenruha, csillogó halálfejes jelvények a sapkákon. Két suhancot lökdösnek maguk elıtt. A fiúk nem lehetnek idısebbek tizenhárom évesnél. Az ırjárat befordul a Kreuzekirch utcába, ahol egy lebombázott ház udvarába terelik a gyerekeket. - Falhoz! - mutat az ırjárat parancsnoka a géppisztolya csövé vel egy koromtól szutykos falra. A fiúk odamennek, és szembefordul nak a felnıttekkel. Beesett szemükben a félelem tébolya csillog. Mindketten elég apró termetőek és szánalmasan soványak. - Arc cal a falnak! - parancsolja sipító hangon az Unterscharführer. Az emberei hátrálnak néhány lépést, és lövésre emelik a géppisztolyaikat. A fiúk zokogni kezdenek. A falat markolják, ölelni próbálják, mintha az az anyjuk lenne, akitıl védelmet remélnek. - Állj! - kiáltja valaki az utca felıl. Egy jól öltözött civil rohan át az udvaron. - Mit akar? - kérdezi arrogánsan az Unterscharführer. - Megırült? Ezek még gyerekek! Nem végezhet ki két kisiskolást! - Még hogy nem? De igen, és ennél többet is megtehetünk! - De ezek még gyerekek! - érvel kétségbeesetten a civil. 67

- Az mellékes -feleli a 'Scharführer. -A légiriadó alatt elkövetett fosztogatást helyszíni kivégzéssel kell büntetni. Ezen az se változtatna, ha karon ülık lennének. - Kuhlmann professzor vagyok, a 9-es számú katonai kórház igazgató fıorvosa. - Tényleg?-A 'Scharführer vigyorogva végignéz az emberein. Úgy látom, senki nem jelentett beteget, doktor úr! - Megtiltom, hogy lelıje ezeket a gyerekeket! Megértette, Herr Unterscharführer? - A „Herr"-t nyugodtan elfelejtheti, az Unterscharführer viszont érvényes -feleli vészjósló hangon az ırjárat parancsnoka. A professzor hasának nyomja a géppisztoly csövét. - Most pedig ide hallgasson, professzorkám! Maga nekem csak egy pipogya civil, akinek semmi keresnivalója itt. Úgyhogy húzzon el innen, de nagyon gyorsan. - Parancsolom, hogy engedje el azokat a gyerekeket! - kiabálja paprikavörös arccal a professzor. - Háromig számolok! - mordul rá a 'Scharführer. - Ha addig nem tőnik el, maga is velük tart. Egy... A professzor lassan hátrálni kezd. A 'Scharführer önelégülten elmosolyodik, és remegı áldozatai felé fordul. - Tőz! Ótbıl öt géppisztoly kattog. A gyerekek a földre zuhannak. Olyan soványak, hogy nem látszanak többnek két halom véres ruhánál A professzor eltakarja a szemét, és botladozva az utca felé szalad. Az SD derék katonái hanyagul a vállukra vetik fegyverüket, és zajosan kitrappolnak az udvarról. Nem éreznek lelkifurdalást. Ok csak parancsot teljesítettek.

ABOLHÁK

A KÉT TEST LÁGYAN HIMBÁLÓZIK a langyos szellıben. A gerendák békésen nyikorognak. A 2. szakasz az akasztófák árnyékában pihen. Kockajátékkal múlatjuk az idınket. Pici aggódva felnéz. - Remélem, nem fognak a fejünkre esni. Senki nem tudja, hogy ki akasztotta fel a német tábornokot és az orosz századosnıt. A faluban mindent és mindenkit megöltek. Még a kutyákat és a macskákat sem kímélték. A századunkat küldték ki eltemetni a halottakat. Az iskola mögött is van egy nagyobb akasztófa. Hárman lógnak rajta: két partizán és egy SS-katona a muzulmán hadosztálytól, fején szürke fezzel. A fák ágairól is akasztottak lógnak. Tele van velük a közeli erdı. A tábornokot és a századosnıt egy boroshordóra állították, amit aztán kirúgtak a lábuk alól. A bor nagyobbik része kifolyt, de azért maradt még annyi a hordóban, hogy meg tudjuk tölteni a kulacsainkat. - Hol a fenében van Porta? - kérdezi Papa. Ellöki a kockákat. Hatos lett. - Portyázni - feleli Gregor, miközben a kockáspoharat rázza a feje fölött. - Sejthettem volna - mormogja Papa. - Egy nyugdíjas fogorvos nem húzott ki annyi fogat egész életében, mint Porta a háború kezdete óta. - Ugyan, Papa, most nincs igazad - tiltakozik Pici. - Megmagyaráznád nekem, hogyan maradhat versenyben az ember Wolf fıgépész mellett, ha nem portyázik idınként, hogy szinten tartsa a tıkéjét? 69

- Elegem van belıletek. - Papa bánatában pipára gyújt. - Tud jatok róla, hogy többé nem fogom tartani értetek a hátamat. A hullarablás az hullarablás, bárminek is nevezzétek, és ugyanaz jár érte minden hadseregben: halál. Porta bukkan elı egy ház mögül. Vidáman fütyörészik. Meg is van rá minden oka. Három gyönyörő, hófehér bundát hoz a vállára vetve. - Csóró egy vidék - kiáltja oda nekünk. - Csak ezeket talál tam. Papa rögtön meg is veszi tıle az egyiket. A másik kettıt Porta megtartja magának. Hidegek az éjszakák. Pici arra kéri Portát, hogy adja ki neki bérbe egy fél éjszakára: szeretne végre egy jóízőt aludni. - Légy türelemmel néhány napig, és akkor megkaphatod az egyiket - feleli kegyesen Porta. - Addig is azonban be kell járat nom ıket. De te leszel az elsı a listámon, fiam. Az egyik parasztházban húzzuk meg magunkat éjszakára. Papa boldogan sóhajtozik a bundája mélyérıl. Az éjszaka közepén aztán elszabadul a pokol. Papa felugrik, és rohangálni kezd körbe-körbe a szobában, mint aki megkergült. Közben hevesen vakarózik. A teste tele van bolhacsípésekkel. Az arca csupa veres pötty és hólyag. Nem sokkal késıbb mi is felkelünk, és csatlakozunk hozzá a vakarózásban. Bolhák ezrei indítottak ellenünk átfogó támadást. A bundák tele vannak velük. Kifutunk a kunyhóból, hogy minél messzebb legyünk a miniatőr vámpíroktól és az elátkozott bundáktól. Egyedül Porta marad bent. A bundáiba burkolózva fekszik, és jóízően hortyog. Sehogyan sem értjük. Minket majdnem felfaltak a kis dögök. Pici szerint Portát azért kímélik, mert vörös a haja. - Volt egyszer egy kurva a Reeperbahnon, aki éppilyen vörös volt. Emlékszem, mindig a Café Keese elıtt strichelt. Na, ez a spiné sose kapta el a lapostetőt, még akkor sem, amikor Sankt Pauliban mindenkinek az volt. Olyan nagy tetőinvázió volt, hogy 70

elég volt beülnöd a kocsmába, és mire észbe kaptál, már az öledbe másztak. - Megérdemlem, amiért voltam olyan ostoba, és üzletet kötöttem veled - vakarózik kétségbeesetten Papa -, te is megérdemelnéd, hogy a bundáiddal együtt a tőzbe vesselek! - Miért? - kérdezi sértıdötten Porta. - Semmi bajuk a bundáknak. Te voltál bolhás, nem a bunda. Másnap Hinka ezredes meglátja Portánál a három hófehér bundát. - Honnan szerezte ıket, Porta? - hajol ki a Kübelbıl. - Herr Oberst, jelentem, a svédországi nagybácsimtól kaptam ıket, jelentem. Ajándék. A születésnapomra kellett volna megérkezniük, de a posta lassúsága miatt csak most jöttek meg. A svéd posta sajnos még mindig rénszarvas húzta szánokat használ, uram. - Tényleg van egy nagybátyja Svédországban? - csodálkozik Hinka. - Nem is tudtam. - A Porta család tagjait a világ minden részében megtalálja, Herr Oberst - feleli büszkén Porta. - Blom ırmester például Spanyolországban találkozott Portákkal, jómagam pedig olaszországi állomásozásunk idején láttam több „Porta" feliratú névtáblát. Vándorló fajta vagyunk, uram, sosem tartózkodunk sokáig ugyanazon a helyen. - Mit akar kezdeni azokkal a bundákkal? El akarja adni ıket? - A svéd nagybácsim azért küldte, hogy melegen tartsanak éjszaka, de nekem, jelentem, elég meleg a Führer által biztosított pléd is. Ennélfogva úgy döntöttem, hogy bemegyek a városba, és eladom ıket. - Mennyit kér? - simogatja meg az egyik bundát Hinka. - Öntıl csak egy kiló kávét, egy üveg snapszot és egy karton cigarettát, uram. - Rendben - mosolyog Hinka. - A tiszti étkezdében megkapja ıket. Porta a Kübel hátsó ülésére löki a legkisebb bundát. 71

- Mi ez? - kérdezi meglepetten az ezredes. - Én azt hittem, hogy mindhárom az enyém. - Csak egy bundáért fizetett, Herr Oberst. - Nem gondolja, hogy túl sokat kért érte, Porta? - Még hogy sokat? Ez akciós ár volt, uram! - Hogyne - mormogja Hinka. - Jói van. Akkor kifizetem a másik kettıt is, csak adja már ide ıket. - Készséggel, uram, de ne feledje, ezek többek, mint egyszerő bundák. - Most elvágtad magad alatt a fát, Porta - mondja Papa, miután az ezredes elhajtott a bolhás bundákkal. - Nem én erıszakoltam rá - vigyorog gondtalanul Porta. - O akarta annyira mindhármat. Még azt is megmondtam neki, hogy nemcsak bundákat vett. - Te aztán tényleg ırült vagy, Porta - nevet Gregor. - Nincs még egy ember a világon, akinek mersze lenne eladni egy egész bolhacirkuszt az ezredparancsnokának. Másnap Hinka már kora reggel magához rendeli Portát. Az ezredes félmeztelen, és tele van vörös csípésekkel. Húsz percen át szidja Portát, mint a vízfolyás. - Kap még egy esélyt, mert belátom, hogy én voltam ostoba, amikor üzletet mertem kötni magával, de ha még egyszer megpróbál átverni, nagyon megbánja. Maga már járt Germersheimben. Mit gondol róía? - Herr Oberst - feleli Porta, és szolgálatkészen összecsapja a bokáját -, jelentem, a Rajna túlpartjáról Germersheim festıi látképet nyújt, ami nekem mindig birodalmi múltunk nagyságát juttatja eszembe. Arról azonban még nem hallottam, hogy lenne olyan épesző ember, aki belülrıl is vonzónak tartaná. - Takarodjon a szemem elıl! - bömböli el magát Hinka. Az ajtó elıtt Porta az ezredes szárnysegédjével fut össze, aki a felettese nagylelkősége folytán volt olyan „szerencsés", és az egyik bundába burkolózva töltötte az éjszakát. 72

- Úgy gondolta, megfelelı táplálék leszek a bolháinak? - üvölti a tiszt. - Szárnysegéd úr, én nem tudtam semmiféle bolháról. Talán valaki a vezérkarból... Az fertızhette meg a gyönyörő bundákat. Kézzel-lábbal segítik ki az utcára, ahol rövid séta után egy tábori lelkésszel találkozik. Az atya irigykedve bámulja a Porta vállára vetett bundákat. - A magáé? - puhatolózik. - Igen, Herr Überfeldkapellan - feleli készségesen Porta, és merev vigyázzba vágja magát. - Pihenj! - A lelkész hosszú, vékony ujjaival végigsimít a bundán, és arra gondol, milyen kényelmes nyeregborítást lehetne készíteni belıle. Porta ezalatt a pap lovát méregeti egy dörzsölt lókupec szemével. A háta jó húsban van, rengeteg ízletes kolbász és sült szelet telne ki belıle. A korinthoszi húspiacon egészen csinos összeget lehetne kérni érte. - Gyönyörőek ezek a bundák - sóhajtozik a lelkész. - Még soha nem láttam ilyen szép fehéret. - Azok. Svéd bundák - hangsúlyozza Porta. - A svédek értik a dolgukat - bólogat a lelkész. - Na és honnan szerezte ıket a mi derék tizedesünk? - Az ezredparancsnoktól vettem ıket. A család finnországi bundafarmjáról valók - teszi hozzá Porta együgyő képpel. - Az ezredesüknek bundafarmja van Finnországban? - A lelkész gyanakvóan összeráncolja a homlokát, és tőnıdve végigméri a nyurga tizedest. - Nem azt mondta, hogy svéd bundák? - De igen, uram. A farm ugyanis Finnország svédek laktavidékén található. Njelandban. - És hogyan került az ezredes birtokába az a finnországi farm? - A helyzet az, uram, hogy voltaképpen nem is az övé, hanem az édesanyjáé, aki finn származású. - Porta olyan bárgyú jóindulattal bámul fel a lelkészre, hogy az még egy hóhér kérges szívét 73

is meglágyítaná. - Száznyolcvanöt centi magas bombázó - teszi hozzá vágyakozó sóhajjal. - A hölgy örökölte a farmot. Van rajta minden, amit nyúzni lehet: jegesmedve, coboly és minden egyéb, ami Finnország svédek lakta részében elıfordul. Járt már Finnországban, uram? A tábori lelkész kénytelen bevallani, hogy nem. - Én egyszer igen az ezredünkkel - mondja neki Porta a ló fülét vakargatva. - A partizánok oldalán harcoltunk egy Guri nevő százados parancsnoksága alatt. Akár hiszi, akár nem, uram, csaknem az összes ellenségünket a szívroham vitte el. Mintha átok ült volna rajtunk. Ez a Guri nem német volt, hanem igazi lapp, de attól még roppant vallásos. Soha nem ölt anélkül, hogy elıtte ne imádkozott volna az ellenség lelki üdvéért. - Hát ez igen derék! - bólogat szórakozottan a lelkész. Mondja, tizedes, véletlenül nem eladó? - Ki, én? - adja a hülyét Porta. Tapasztalatból tudja, hogy a tábori lelkészeket akkor a legkönnyebb átverni, ha lükének tetteti magát az ember. - Nem maga, ember, hanem a bundák! - feleli ingerülten a pap. Kezd az agyára menni ez az idióta répafej. - Mit kér értük? - Nos, Herr Überfeldkapellan, én arra gondoltam, hogy megérnének öt üveg snapszot és három kiló kávét. Öt karton cigarettát is gondoltam melléjük, de tekintettel arra, hogy a bundák ilyen szent személyt fognak szolgálni, megelégszem hárommal is. - Az alkohol árt az egészségnek - inti meg szigorú arccal a lelkész. - Csak ha megisszuk, uram, de én egy kortyot se iszom. A szesz arra kell, hogy bedörzsöljem vele a térdemet. Tudja, Herr Überfeldkapellan, a görög klíma miatt kiújult a reumám. - Sajnálom, de snapsszal nem szolgálhatok, ahogyan cigarettával és kávéval sem. Viszont adnék értük ötszáz márkát. - Azt nem lehet, uram, mert akárhogy is számolom, a cigaretta, a kávé meg a snapsz az legalább kétezer márka. Nagy szé74

gyen, hogy így alkudozom az egyházzal - süti le a szemét Porta -, de tudja, én csak egy szegény katona vagyok, akinek az életén és ezen a három bundán kívül semmije nincs. Az életem pedig, ugye, nem sokat ér. Nem is igazán az enyém, mert a Führer és a német hadsereg döntenek róla. Az utolsó vagyok, aki még él anyám tizenhat fia közül. A többiek az életüket adták a hazáért. - Részvétem az édesanyjának - mondja döbbenten a lelkész, és arra gondol, milyen kegyetlen dolog is ez a háború. - Jól viseli, uram, ahogyan az egy német anyához illik - büszkélkedik Porta. - Úgy gondolja, hogy ez a legkevesebb, amit megtehetett a hazáért és a Führerért. Mit számít az, hogy az ember elveszítette tizenöt fiát, amikor ezzel hozzájárulhatott ahhoz, hogy ezerévnyi béke és jólét köszöntsön a birodalomra! A tábori lelkész három bundával távozik, Porta pedig ezer márkával gazdagabb. Ezek a bundák igazi aranybányát jelentenek számára. Ha ez így megy tovább, menthetetlenül meggazdagodik. - Mit mondott Hinka ezredes? - érdeklıdik Papa. - Semmi említésre méltót. Közölte, hogy nem bírja a bıre a bundát, és visszaadta ıket. Azóta egy tábori lelkészt boldogítanak. Pici kis híján belefullad a kávéjába. - Lefogadom, hogy reggelre megint visszakapod ıket! - Te, nem félsz, hogy a pokolra jutsz? - kérdezi Portától Gregor. - Ahány átkot fog szórni rád az éjszaka folyamán... Másnap reggel a lelkész kivágtat hozzánk. İ is, a lova is tajtékzanak. - Ezért számolni fog - vicsorogja, és Porta ölébe löki a bun dákat. Porta felemeli a kezét, mintha tisztelegni akarna, aztán hirtelen beint a papnak. A pénzt bezsebelte, a bundák visszatértek gazdájukhoz - mit számít ezek után, hogy mit gondol egy tábori lelkész! - Még hallani fog rólam, tizedes! - sikítja hisztérikusan az atya. - Ne higgye, hogy ilyen könnyen megúszhatja! 75

- Hát visszatértetek apucihoz! - öleli magához a bundákat Porta. Nekünk már a puszta látványuktól is viszketegségünk támad, Porta azonban megnemtámadási szerzıdést kötött a lakóikkal, és azok állják a szavukat. Egy oldalcsónakos BMW motorbicikli közeledik nagy zajjal a dombok felıl. A csónakban Wolf fıgépész trónol egy tábornok eleganciájával. Mellette két kínai testıre, Kalasnyikovokkal az ölükben. A motorbicikli hatalmas porfelhıbe burkolózva lefékez: Wolf kiszúrta a bundákat. - Mid van, he? - kérdezi arrogánsan, és nagajkájával14 a „bumerángok" felé bök. - Mi az? Kutyaszar ment a szemedbe? Vagy nem láttál még bundát? - feleli hasonló hangnemben Porta. - Honnan csórtad ıket? - kötekedik Wolf. - Azt hiszed, hogy mindenki olyan, mint te? - vág vissza Porta. - Ezennel elkobozom ıket -jelenti ki kategorikusan Wolf. AHDV15 értelmében minden, a harctéren talált értéket haladéktalanul be kell szolgáltatni a legközelebbi hadtápraktárba. Ez én vagyok, kisfiam! Világosan beszéltem? - Szívd le magad! - feleli egykedvően Porta. - A német hadseregnek és Joseph Porta tizedesnek eltérı elképzelései vannak a magántulajdon értelmezésérıl. Ez a három bunda az enyém, és nem a farkúró német népé. Vili? - Egy nap még lógni fogsz a szád miatt! - kiabál ki a kunyhóból Heide. Felháborodása érthetı, hiszen Porta trágár szavai a Mein Kampf olvasásában zavarták meg... - Mit kérsz értük? - vált hangot Wolf. Kikászálódik az oldalkocsiból, és kigombolja a pisztolytáskáját. Tapasztalatból tudja, 14 15

Szíj korbács ólomgolyókkal, (orosz) Hceresdienst-Vorschril't - katonai szolgálati szabályzat, (német)

76

hogy jobb óvatosnak lenni, ha Portával üzletel az ember. Bármi megtörténhet. - Nem eladók! - jelenti ki Porta, és önelégülten rágyújt egy vastag szivarra. Nem szereti, de most üzletrıl van szó, és Porta egy elınyös alku érdekében bármire képes. A szivar ugyanis sok mindenre jó: elıkelı pózokat vehetsz fel, felhıbe burkolhatod magad, és nem utolsósorban az üzletfeled képébe fújhatod a füstjét. Al Capone is mindig szivarozott, amikor üzleti ügyeket intézett. A hatvankétmillió olasz közül ı az egyetlen, akire Porta nem tekint megvetéssel. - Nem eladó? Wolf nem akar hinni a fülének. Még a testırei sem értik. Hogy lehet az, hogy Portának van valamije, és nem akarja eladni? Nem, ez lehetetlen. Porta még a saját szemét is eladná, ha elég csábító árat ígérnének érte. Wolf játszadozni kezd az oldalcsónakra szerelt könnyő géppuskával, és „véletlenül" Porta felé fordítja a fegyver csövét. - Elég a porhintésbıl, te elfuserált zsidó! - sziszegi ingerülten, és meglendíti a géppuskát, mintha az egész 2. szakaszt le akarná kaszabolni. - Ha én meg akarok venni valamit, akkor az eladó, érted? Az van, amit mondok. Ha kell, akkor kell, és az enyém lesz, akár tetszik neked, akár nem. Felfogtad azzal a mákszemnyi agycsökevényeddel? Lökd be ıket a csónakba, és holnap vételezhetsz értük egy fél kiló almát. Örülj, hogy nem jelentelek fel a GEFEPO-nak16 fosztogatásért. - Miért nem lépsz be inkább egy vándorcirkuszba, Wolfie? röhögi ki Porta. - Egészen kiváló bohóc lenne belıled. A seggre ülés bajnoka lehetnél! - Én akarom azokat a bundákat - suhint Wolf a levegıbe a nagaj kával. - Sokat akar a szarka, de nem bírja a farka - vihog Porta, és a vállára lendíti a bundákat, jelezve, hogy lezártnak tekinti a témát. Hátat fordít Wolfnak, és elindul az úton, hegynek fel. Geheime Feldpolizei - tábori titkosrendırség, (nemet)

77

- Hé, seggfej! - kiáltja utána Wolf. -. Ne pisilj szembe a széllel, mert még megvakulsz a saját rohadó húgyodtól! Gye rünk, üssük nyélbe az üzletet, vagy én ütöm le azt a makacs fe jedet! Porta ügyet sem vet rá. Észrevette, hogy barátja, a falu görögkeleti papja fent van a toronyban, és integet neki. A pap visszaint, aztán rángatni kezdi a harangkötelet, A házakból kitódulnak a falubeliek. A templomba igyekeznek. Wolf a homlokára csap, mintha így akarná mőködésre bírni az agysejtjeit. A gutaütés kerülgeti Porta makacssága miatt. Porta a zsúfolt kocsma felé kanyarodik. Egy holtrészeg lövész száll ki elıtte az ajtón. Porta hangosan megköszöni neki, hogy átadta a helyet az idısebbnek. - Gégeszaggatót! - döngeti meg a géppisztolyával a söntést. Egy korsó „szegény ember pezsgdjé"csúszík eíéj'e a puít tufoícfaláról. Porta felkapja, és egy ügyesen koordinált kar-nyak mozdu lattal legurítja. Tangó furakodik melléje. Buffalo a sarkában liheg. - Tudjuk, honnan lehetne egy halom boi-t szerezni - súgja oda titokzatosan Buffalo. - A hellének ma éjszaka tudják szállítani. - Találkozzunk az atyánál éjjel tizenegykor - válaszolja Porta, és legurít még egy korsóval. - Most pedig kíméljetek, fiaim. Gondolkodnivalóm van. - Többet fogsz kapni a pénzedért, mint hinnéd - veti oda Tangó a pult felé nyomuló Wolfnak. Porta szivarfüstöt fúj a tánctanár képéb