101201331 Sophie Kinsella Velem Alszol

Sophie Kinsella Velem alszol? ELSŐ FEJEZET

A nap izzó fehér gömbje fényesen ragyogott be az ablakon, és izzó katlanná változtatta Chloe apró nappaliját. Chloe közelebbhajolt Bethany Bridgeshez, és érezte, hogy egy elszabadult verejtékcsepp piciny bogárként végigrohan a gerince mentén.Beleszúrta a tűt a súlyos fehér selyembe, megrántotta a Bethany bőrének feszülő anyagot, és érezte, hogy a lány riadtan levegő után kapkod.- Ilyen hőségben nem lehet dolgozni - gondolta Chloe,miközben felegyenesedett és egy vékony hajtincset kisimított a homlokából. Túl meleg volt ahhoz, hogy az ember egy levegőtlen szobában ácsorogjon, és belepréselje a gondterhelt,meglehetősen túlsúlyos menyasszonyt a kelleténél legalább kétszámmal kisebb esküvői ruhájába. Chloe már legalább századszor pillantott az órájára, izgatottsága egyre fokozódott.Már majdnem annyi volt az idő. Még pár perc, megérkezik a taxi, véget érnek a szenvedései és végre kezdődik a vakáció.Úgy érezte, menten elájul a sóvárgástól, kétségbeesetten vágyott a menekülésre. Csak egyetlen hétről volt szó, de annyi is elég lesz. Elégnek kell lennie.- El innen - gondolta, és egy pillanatra behunyta a szemét. -Itt hagyni mindent - saját magát is megrémítette, mennyire vágyik rá. -Jól van - mondta, kinyitotta a szemét és hunyorgott. Egy pillanatra azt sem tudta, hol van, erőt vett rajta a hőség és a kimerültség. Előző éjjel hajnali kettőig dolgozott a három utolsó pillanatban megrendelt koszorúslányruha szegélyén. Még mindig a szeme előtt táncolt az undok rózsaszínű mintás selyem, melyet a menyasszony választott, az ujjai pedig még mindig sajogtak a tűszúrásoktól.- Jól van - ismételte, és megpróbált némi szakmai érdeklődést mutatni. Képzeletben elfintorította az orrát, és figyelmét Bethany nyirkos bőrére összpontosította, mely túlkelt süteménytésztaként dagadt ki az esküvői ruha kivágásából.Bethany anyjához fordult, aki összepréselt ajakkal ült a kisméretű kanapén. Ennél többet nem tudok igazítani rajta. De még mindig nagyon szűk... Hogy érzi magát benne, Bethany?A két nő Bethany fokozatosan bíborvörösre színeződő arcát fürkészte.- Nem kapok levegőt - nyeldekelt a lány. - A bordáim...- Minden rendben lesz - közölte Mrs. Bridges, és kissé összehúzta a szemét. - Egy kicsit diétáznod kell, Bethany, ennyi az egész.Rosszul vagyok - lehelte Bethany. - Nem kapok levegőt. A lány néma kétségbeeséssel pillantott Chloera, aki diplomatikusan Mrs. Bridgesre mosolygott.- Tudom, mennyire sokat jelent önnek és a családjának ez a ruha. De Bethanynek tényleg túl kicsi...- Nem a ruha kicsi! - csattant fel Mrs. Bridges. - Inkább ő túlságosan termetes! Én öt évvel idősebb voltam, amikor ezt a ruhát viseltem. És meg kell mondanom, lötyögött a csípőmön.Chloe pillantása önkéntelenül Bethany tomporára szegeződött, mely hatalmas adag pudingként feszítette a ruha varratait.- Hát az enyémen nem lötyög - jegyezte meg a lány félszegen. Rettenetes, ugye?- Dehogy! - tiltakozott nyomban Chloe. – Természetesen nem. Nagyon csinos ruha. Csak... - megköszörülte a torkát -,mintha egy kicsit szoros lenne a karöltője... és talán a derekánál... Mondandóját az ajtóban felcsendülő hang szakította félbe. - Anya! - Sam arca bukkant elő. - Anya, megjött a taxi! Én pedig mindjárt megsülök letörölte a pólójával az izzadságot a homlokáról, és elővillant sovány, napsütötte rekeszizma.Máris? - hitetlenkedett Chloe az órájára pillantva. – Akkor szólj apádnak, jó?- Oké - mondta Sam. Rávillantotta a szemét Bethany kötözöttsonka alakjára és széles vigyor terült szét

tizenhat éves arcán.- Kösz, Sam - sürgette Chloe, mielőtt a fiú megszólalhatott volna. - Menj csak... szólj apádnak, hogy itt a taxi, rendben? És nézd meg, mit csinál Nat.Végre becsukódott az ajtó a fiú mögött, és Chloe fellélegzett.- Jól van - mondta könnyedén. - Nos, mennem kell. Gondolom ennyi elég is mára. Ha továbbra is ragaszkodnak ehhez a ruhához...- Bele fog férni - vágott közbe fenyegetően Mrs. Bridges. -Csak egy kis erőfeszítést kell tennie. Tudja, nem megy minden egyszerre! - Hirtelen Bethanyhoz fordult. - Nem lehetsz 36-os méret, ha minden este csokis karamellás sütivel tömöd magad.- Van, akinek megy - mondott ellent Bethany nyomorúságosan. - Kirsten Davis például ehet, amit csak akar, mégis 34-es a mérete.- Akkor szerencsés alkat - vágott vissza Mrs. Bridges. - De a többség nem ilyen mázlista. El kell döntened, mi a fontosabb. Az életben áldozatokat kell hozni. Nem igaz, Chloe?- Nos habozott Chloe -, valószínűleg. Egyébként, mint már említettem, épp nyaralni készülök. Már vár a taxi, hogy kivigyen minket a Gatwickre. Talán megbeszélhetnénk...- Ugye nem akarsz az esküvődön egy nagy, dagadt disznóhoz hasonlítani? - kiáltott fel Mrs. Bridges. Chloe legnagyobb megdöbbenésére az asszony felpattant és csipkedni kezdte a lánya rengő húsát. Na tessék! Honnan jön ez a sok minden?- Juj! - kiáltotta Bethany. - Anya!- Mrs. Bridges...Olyan akarsz lenni, mint egy hercegnő! Minden lány kitesz magáért, hogy az esküvőjén a legjobb formáját adja. Biztos te is, ugye? - Mrs. Bridges szúrós pillantása Chloen állapodott meg.- Biztos vagyok benne, hogy megteszel minden tőled telhetőt,és a lehető legszebb leszel a nagy napon.- Nos - kezdte Chloe -, az a helyzet... - Chloe? - Philip fekete, göndör fürtjei jelentek meg az ajtóban. - Elnézést a zavarásért... de indulnunk kell. Itt a taxi...- Tudom - válaszolt Chloe, és nagyon igyekezett, hogy ne remegjen a hangja az idegességtől. - Tudom, hogy itt van. Mindjárt jövök......ha végre sikerül megszabadulnom ezektől az átkozott némberektől, akik szemrebbenés nélkül fél órát késtek -sugározta némán a szeme, és Philip alig láthatóan biccentett. - Milyen volt a menyasszonyi ruhája? - érdeklődött halkan Bethany, miután Philip távozott. Biztosan gyönyörű volt.- Nekem nem volt esküvőm - vallotta be Chloe, és a gombostűs doboz után nyúlt. Legszívesebben lebeszélte volna a lányt a ruháról...- Hogyan? - Mrs. Bridges fenyegető pillantást lövellt Bethany felé, majd körülnézett a fehér selyemmel és szövettel megrakott szobában, mintha csapdát sejtene. - Hogy érti azt,hogy nem volt esküvője? Akkor ez ki volt?- Philip régóta az élettársam - válaszolta Chloe és igyekezett udvarias hangot megütni. Tizenhárom éve vagyunk együtt. - Rá-mosolygott Mrs. Bridgesre. Sok házasság nem tart ennyi ideig.- De mi a fenének magyarázkodok ezek előtt? – gondolta dühösen.- Azért, mert Bethany három alkalmi ruhája és a hat koszorúslányruha több mint ezer fontot jelent - válaszolt azonnal a józanabbik énje. - Különben is már csak tíz percig kell udvariaskodnom. Annyit csak kibírok. Aztán elmennek, és végre mi is indulhatunk. Egy egész hétre. Telefonok, újság és aggodalmak nélkül. Azt sem tudja senki, hol leszünk.A Gatwick repülőtér szokás szerint fülledt, zsúfolt és zajos volt. A charterjáratok utasai hosszú sorokban, bánatosan támaszkodtak a targoncáknak, a gyerekek nyafogtak, a csecsemők sivalkodtak. A hangosbemondó diadalittasan jelentette a késéseket.A zsivaj ott zsongott Hugh Stratton fejében, miközben a Regent Airways első osztályának beszállási pultjánál várakozott. Vászonzakója zsebéből négy útlevelet halászott elő, és átnyújtotta a pult mögött álló hölgynek. - Az útitársai...- A feleségem. És a gyermekeim. - Hugh a pár méterrel odébb ácsorgó Amandára mutatott, akinek két kislány kapaszkodott a lábába. A fülére szorította a mobilját, amikor megérezte a férje pillantását, felnézett és tett néhány lépést a pult felé. – Amanda Stratton vagyok. Ők pedig Octavia és Beatrice.- Rendben - mondta a lány mosolyogva. – Ellenőriznem kellett.- Nagyon sajnálom, Penny - mondta Amanda a telefonba. -Mielőtt elmegyek, ellenőrizni akartam a hálószoba színeit...- Parancsoljanak, a beszállókártyák. - A

lány Hughra villantotta mosolyát és átnyújtott egy nyaláb papír. - Az elsőosztály várója a felső szinten van. Kellemes utat kívánok!- Köszönöm, az lesz - mosolygott vissza a lányra Hugh, majd megfordult, zsebre tette a beszállókártyákat és Amandához lépett. Az asszony még mindig telefonált, és észre sem vette,hogy a turistaosztályhoz sorban állók közé keveredett. A családok egymás után kerülgették, a férfiak aranybarna lábait méregették, a lányok sóváran pillogtak Joseph márkájú ruhájára, a nagymamák a világoskék pamutszoknyás Octaviára és Beatrice-re mosolyogtak. Hugh szenvtelenül arra gondolt,milyen mesterkélt az egész családja. Sehol semmi tökéletlenség, sehol semmi kirívó.- Aha mondta Amanda, amikor a férje mellé ért. Ápolt kezével beletúrt fényes fekete frizurájába, majd a körmét kezdte tanulmányozni. - Ha idejében megérkezik a szövet...Mindjárt jövök - formálta a szájával a szavakat Hugh felé, aki bólintott és szétnyitotta a Financial Times legfrissebb számát. Tudta, hogy jó ideig eltarthat, ha Amanda a lakberendezővel csacsog.Nemrég tudta meg, hogy mialatt Spanyolországban lesznek, átalakítják richmondi házuk szobáit. Hugh még mindig nem tudta pontosan, melyik szobákról van is szó. Azt sem értette egészen, miért Kell ilyen hamar átrendezni a szobákat, amikor három évvel ezelőtt, a ház megvásárlása után teljesen felújították az egészet. A tapéta nyilván nem ment tönkre ilyen hamar.Mire azonban Amanda őt is beavatta lakás-felújítási terveibe,nyilvánvaló volt, hogy a kérdés már eldöntetett a feje felett. Azt is kristálytisztán látta, hogy ő legfeljebb tanácsadói szerepkörben tündökölhet, vétójoga azonban nincs. A családban nem jutott neki irányító szerep.Hugh Stratton egy hatalmas, dinamikus cég energiaerőforrás-menedzsere volt. Az épület előtt saját parkoló várta,tisztelettudó személyi asszisztens segítette a munkáját, és egy sor fiatal, törekvő ügyvezető nézett fel rá. Mint köztudott, Hugh Stratton értékesítési stratégiája volt a leghatásosabb az üzleti életben. Ha ő beszélt, a többiek áhítattal hallgatták.Otthon azonban senki sem figyelt rá. Otthon inkább olyan volt a helyzete, mint egy harmadik generációs részvényesnek. A neve miatt és érzelmi okokból megtűrték az igazgatótanácsban,de őszintén szólva az esetek nagy részében inkább útban volt.- Oké, pompás - folytatta Amanda. - Majd hívom a héten.Viszlát! - A táskájába süllyesztette a mobilt és Hughra nézett. -Befejeztem. Ne haragudj.- Semmi baj. - válaszolta udvariasan Hugh. Nem gond.Átmeneti csend telepedett közéjük, és Hugh olyan zavartan érezte magát, mint a házigazda, aki képtelen megtörni a vendégek kínos csendjét. De hisz ez nevetséges. Amanda mégiscsak a felesége. A gyermekei anyja.- Hát - törte meg a csendet, és megköszörülte a torkát.- Hát... tizenkettőkor találkozunk azzal a dajkával – mondta Amanda, és az órájára nézett. - Remélem, idejében ideér.- Ugye Sarah lánya ajánlotta? - nyugtatta Hugh, aki buzgón igyekezett felvenni a beszélgetés fonalát.- Így van - mondta Amanda. - De ezek az ausztrálok kiállnak egymásért. Ez még nem jelenti azt, hogy tényleg jó.- Biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz. – Hugh megpróbált magabiztosabbnak tűnni, mint amilyen valójában volt. Még mindig jobb, mint az ukrán lány, aki minden este a felesége szobájában zokogott, és egy hét után otthagyta őket.Hugh azóta sem jött rá, mi lehetett a baj, mert a lány nem tanult angolul, mielőtt elment, és a legutolsó panaszáradatát ékes orosz nyelven zúdította rájuk.Nagyon remélem. - Amanda hangjában volt valami vészjósló. Hugh pontosan tudta, mi jár a fejében. Azt jelentette:„Inkább Club Medbe kellett volna mennünk, ahol gyermekmegőrzés is van, és sok kellemetlenséget megspórolhattunk volna. "Azt jelentette: „A te érdekedben remélem, hogy ez a villa megfelel a várakozásainknak." Azt jelentette: „Ha bármi rosszul sül el, azért te vagy a felelős." - Kérsz...egy kávét? - kérdezte gyorsan Hugh. - Esetleg nem szeretnél vásárolni valamit?Ami azt illeti, épp most jöttem rá, hogy otthon felejtettem a sminkkészletemet. - Amanda enyhén összevonta a szemöldökét.- Bosszantó. Olyan szórakozott voltam ma reggel.- Jól van -

egyezett bele Hugh lelkesen. - Vegyél sminket. -Octaviára és Beatrice-re mosolygott. Segítsünk a maminak új festékeket választani?- Nem kell válogatnom - közölte Amanda, miközben elindultak. - Mindig ugyanazt a márkát használom. Chanel alapozót, és rúzst, Lancome szemceruzát és szempillafestéket, 89-es számú Bourjois szemhéjfestéket... Octavia, légy szíves ne bökdöss. Hál' istennek a naptejet máshová tettem... Octavia, ne lökdössed Beatrice-t! - Elkeseredetten felemelte a hangját. -Ezek a gyerekek...- Nézd csak, mi lenne, ha elvinném őket valahová, amíg tevásárolsz? - javasolta Hugh. - Beatrice? Eljössz a papával?A férfi a kétéves kislány felé nyújtotta a kezét, aki erre elpityeredett, és átölelte az anyja lábát.Ne izgasd magad - mondta Amanda a szemét forgatva. -Csak beugrunk egy percre az üzletbe, és már jövünk is. Bár nem tudom, mi lesz, ha nincs Chanel-cuccuk.- Akkor a nélkül utazol mondta Hugh. Kinyújtotta a kezét,és egy vonalat rajzolt a felesége napsütötte arccsontjára. Smink nélkül.Amanda felé fordult és üres tekintettel nézett rá.- Smink nélkül? Mi a csudáról beszélsz?- Semmiről - válaszolta Hugh rövid habozás után, és kényszeredetten elmosolyodott. - Csak vicceltem. A nap mintha csak gúnyolódott volna Philippel, amint a perzselődő járdán állt, és az izzadó taxisnak adogatta a csomagokat. Húsz éve ez volt a legmelegebb július Angliában, a mediterrán típusú hőség nap nap után kellemes meglepetésben részesítette a nemzetet. - Mi értelme külföldre utazni? kérdezgették egymást elégedetten az idegenek. - Mi a csudának kéne innen elutazni? És íme, ők épp egy ismeretlen spanyol villába készülődnek.- Van még csomag? - érdeklődött a sofőr, és a homlokát ráncolva felegyenesedett.- Nem tudom biztosan - válaszolt Philip és a ház felé fordult. -Chloe? Nem kapott választ. Philip tétován elindult a ház felé, majd a hőhullámtól fásultan megtorpant. Túl meleg volt a fölösleges mozdulatokhoz. A hosszú útról már nem is beszélve. Mi a fenét műveltek? Hogy jutott eszükbe, hogy éppen Spanyolországba utazzanak?- Nem kell sietni - vigasztalta a sofőr, és nekitámaszkodott az autónak.Egy kislány gőrkorizott el mellettük, a jégkrémje mögül kíváncsian lesett Philipre, és ő önkéntelenül is szemrehányóan nézett vissza rá. A kislány kétségtelenül valamilyen hűvös,árnyékos rét védelmébe sietett. Egy zöld, kellemes angolkertbe. Közben ő kénytelen volt idekint ácsorogni az átkozott hőségben, és csupán a kényelmetlen utazás várt rá egy légkondicionálás nélküli Ford Fiesta-ban, melyet egy mégkényelmetlenebb utazás követ majd egy zsúfolt repülőgépen. És azután?- A paradicsom - így hívta Qerard a nyaralót, miközben a levegőben hadonászott a konyakos üveggel. - Színtiszta andalúz édenkert, kedveseim. Imádni fogjátok. - Qerard azonban borkritikus volt, és bőkezűen bánt az olyan kifejezésekkel, mint"paradicsom", a "nektár", az "ambrózia". Milyen lehet egy nyaraló, amelyet olyan ember jellemzett paradicsomként,akinek még a legátlagosabb kanapé is "fantasztikus" volt.Mindenki tisztában volt vele, milyen szórakozott Qerard, és milyen mélységesen reménytelen a praktikus dolgokban. Állítólag barkácsolási diszlexiában szenvedett, még egy villanykörtét sem volt képes kicserélni, nemhogy kalapácsot fogjon. Mi is tulajdonképpen az a konnektor? – kérdezgette felvont szemöldökkel a vendégeitől, és várta, hogy felharsanjon a hallgatóság kacaja.Amikor valaki egy Holland Park-i luxuslakásban ücsörög, és méregdrága bort szürcsöl, ez a fajta tudatlanság csupán egy volt a sok szórakoztató modorossága közül. De milyen előjel lehet ez a nyaralásuk szempontjából? Philip képzeletében eldugult szennyvízlevezető csövek és foszlott vakolat képe jelent meg, mire aggodalmasan összeráncolta a homlokát. Talán még nem késő lemondani az egészet. Az Isten szerelmére, mi olyat nyújthat ez a nyaralás, amit ne kaphatnának meg legalább olyan könnyen - és sokkal olcsóbban - egy pár napos brightoni út során.A pénz gondolatára hangosan dörömbölt a szíve, és mélyet lélegzett. Az elfojtott pánik foszlányai máris feltörni készültek,és befészkelték magukat az agyának fejtett zugaiba. Mennyit is költöttek erre a nyaralásra? És mennyibe kerülnek még a

kirándulások és a külön kiadások?Századszor emlékeztette magát, hogy egészében véve nem sokat költenek. Mások mértéktelenségéhez képest egyáltalán nem sokat. A jelen körülményeik között szerény, igénytelen nyaralásra készültek.De vajon mikor változnak meg a dolgok? Hirtelen elborította a félelem, behunyta a szemét, és megpróbált megnyugodni. Megpróbálta kiverni a fejéből a gondolatokat, melyek azonnal megrohanták, valahányszor lankadt a figyelme. Őszintén megfogadta Chloénak, hogy ezen a héten megpróbál lazítani. Megegyeztek benne, hogy még csak nem is említik a munkát. Egy egész hétre minden elől elmenekülnek. Isten a tanúja mennyire szükségük volt rá.A sofőr cigarettára gyújtott. Philip ellenállt a kísértésnek, hogy kérjen egyet, az órájára nézett. Még mindig bőven volt idejük a repülőgép indulásáig, de azért...- Chloe? - Kiáltotta, és tett pár lépést a ház felé. - Sam? Jöttök már?Hosszan elnyúló csend volt a válasz, s a nap egyre erősebben tűzött a fejére. Végre Kinyílt a bejárati ajtó, s a sarkában a nyolcéves Nattel megjelent Sam. Mind a Ketten lötyögős szörfössortot és divatos napszemüveget viseltek, és az ifjúság fesztelen magabiztosságával dobálták laza végtagjaikat.- Felőlem indulhatunk - szólt oda Sam magabiztosan a sofőrnek. - Indulhatunk, apa?- Indulhatunk? visszhangozta Nat magas szopránja.A csomagtartóba hajították a csomagjukat, és fülhallgatóval a fejükön felültek a kőkerítés tetejére.- Fiúk? - szólt rájuk Philip. - Volnátok szívesek beszállni? A fiúk válaszra sem méltatták. Szemmel láthatólag egész máshol jártak a gondolataik.- Fiúk? - ismételte Philip, és felemelte a hangját. A pillantása találkozott a sofőr kaján tekintetével, és gyorsan másfelé nézett. - Gyerünk, befelé a Kocsiba!- Ráérünk - vonta meg a vállát Sam.- De Sam, éppen nyaralni mennénk. A repülő indulása... -elhallgatott, és meggyőződés nélkül az órájára meredt. -Különben, nem is ez a lényeg.- Anya még nincs itt - mutatott rá Sam. - Majd beszállunk, ha megjött. Nem kell a balhé. Kényelmesen hátradőlt a Kerítés tetején, Philip bosszúsága ellenére is csodálattal méregette pár pillanatig. - Az igazság az gondolta -, hogy Sam nem szándékosan pimasz, egyszerűen csak hisz benne, hogy az ő véleménye pont olyan fontos, mint a felnőtteké. Tizenhat évesen úgy véli, legalább annyi joga van a világhoz, mint bárki másnak. Talán még több is.- És valószínűleg igaza van - gondolta morcosan Philip. -Talán manapság a fiataloké ez a felgyorsult, folytonosan változó világ a maga számítógépes nyelvezetével, a tizenéves rovat-vezetőkkel és Internet milliárdosokkal. Minden felszínes, azonnali és hálózaton hozzáférhető. A lassú, nélkülözhető emberi lényeket egyszerűen leselejtezik, mint valami idejétmúlt hardvert.Philip mellkasát az ismerős gyötrelem kezdte mardosni, és hogy elterelje a figyelmét, benyúlt a belső kabátzsebébe és ellenőrizte a négy útlevelet. - Legalább még ezt nem vitték számítógépre - gondolta mérgesen. Az útlevelek még kézzelfogható, egyszerű és pótolhatatlan tárgyak. Céltalanul végiglapozta a kis könyvecskéket, egyenként megnézte a fényképeket. Az övé egy évvel ezelőtt készült, de tíz évvel fiata-labbnak látszott, mint manapság. Nat négyévesen, hatalmas,értelmes szemekkel nézett rá a képről. Chloe csak tizenhatnak látszott, ugyanolyan kék szeme és szőke, vékonyszálú haja volt,mint Natnek. Sam tizenkét évesen, napsütötte arccal,gondtalanul vigyorgott a fényképezőgép kamerájába. – Sámuel Alexander Murray állt a kép alatt.Philip gyengéd szeretettel legeltette a szemét Sam tizenkétéves arcvonásain. Samual Alexander Murray.S.A.M. Hétéves volt, amikor Hardingról közjegyző előtt megváltoztatták a nevét. Chloe éppen Nat-tel volt várandós.- Nem akarom, hogy a fiaim vezetékneve különböző legyen -jelentette ki, hangjában az anyai hormonokkal teli érzelgősséggel. - Nem akarom, hogy megkülönböztessük őket.Különben is, most már te vagy Sam édesapja. Igen, te vagy.- Persze, hogy én vagyok - mondta Philip és megölelte az asszonyt. - Természetesen én vagyok az apja. Tisztában vagyok vele, és Sam is tudja. De nincs jelentősége... hogy

hívják. - Nem érdekel. Én így akarom - Chloe szeme megtelt könnyel.- Nagyon szeretném, Philip.Így hát megtették. Az udvariasság kedvéért Chloe felkereste Sam vérszerinti apját - egy Cape Town-i professzort -, hogy tájékoztassa Sam nevének tervezett megváltoztatásáról. A férfi kurtán azt válaszolta, hogy neki teljesen mindegy, hogy hívják a gyereket, és hogy a jövőben Chloe tartózkodjon minden velevaló kapcsolattól.Kitöltötték tehát a formanyomtatványokat, és Samet Murrayként jegyeztették be. Philip legnagyobb meglepetésére ez a látszólag jelentéktelen változás különös módon meghatotta. Még egy üveg pezsgőt is felbontottak, hogy megünnepeljék. Ekkor kerültek a legközelebb a házasság gondolatához.Gondolatai hirtelen félbeszakadtak, amikor kinyílt a bejárati ajtó, és Chloe kikísérte utolsó látogatóit a házból - egy vörösarcú lányt sortban és darázsderekú anyját, aki gyanakodva mérte végig. Chloe frissnek és nyugodtnak tűnt mellettük lágyan omló pamutruhájában.- Gondolkozzon el rajta, Bethany - mondta Chloe. -Viszontlátásra, Mrs. Bridges! Örülök, hogy újra találkoztunk.Udvarias csend kísérte a Volvo felé haladó asszonyt meg a lányát. Amikor a kocsi ajtaja becsapódott, Chloe fellélegzett.- Na végre! - felderülve nézett Philipre. - Végre! Már azt hittem, soha nem jön el ez a pillanat.- Ezek szerint még mindig menni akarsz - jegyezte meg Philip. Rádöbbent, hogy csak félig-meddig viccelt.Hülye - vigyorgott rá Chloe. - Már hozom is a csomagomat...Chloe ismét eltűnt a házban, Philip pedig Samre és Natre nézett. - Ti ott ketten. Vagy most azonnal beszálltok a taxiba, vagy itt maradtok. Válasszatok.Nat idegesen felkapta a fejét és a bátyjára nézett. Sam rövid habozás után kényelmesen felállt, megrázta magát, akár egy kutya, és a kocsi ajtajához poroszkált. Nat érezhető megkönnyebbüléssel követte, és bekötötte magát az ülésen. A sofőr beindította a motort, és egy lemezlovas eleven hangja hasított az utca csendjébe.- Itt vagyok! - jelent meg Chloe kissé kipirulva Philip mellett,egy hatalmas szalmatáskát szorongatva. - Mindent bezártam,indulhatunk! Irány Spanyolország!- Remek! - Philip megpróbált hasonló lelkesedést mutatni. -Irány Spanyolország! - Chloe ránézett.- Philip... - kezdte, aztán felsóhajtott. Azt ígérted,megpróbálod...- Jól érezni magam.- Igen! Miért is ne, a változatosság kedvéért? Hallgattak.- Ne haragudj - kezdte újra Chloe a homlokát dörzsölgetve. -Ez nem tisztességes. De... olyan nagy szükségem van erre a nyaralásra. Mind a kettőnknek szüksége van rá. El kell szakadnunk az otthonunktól, az... emberektől... a...- A... - akarta folytatni Philip, de elharapta a szót.- Igen - mondta Chloe, és egyenesen a férfi szemébe nézett. -Mindenek előtt attól. Egyetlen hétig gondolni sem akarok rá.Repülőgép hangja ütötte meg a fülüket, és bár a légifolyosó alatt laktak, most mégis önkéntelenül felkapták a fejüket, hogy megnézzék.- Meg kell értened, hogy ezen a héten esedékes a bejelentés -mondta Philip, és a kéklő eget bámulta. - így vagy úgy, de meghozzák a döntést.- Megértem - válaszolt Chloe. - neked viszont tudnod kell,hogy egyáltalán semmit sem tehetsz. Legfeljebb aggódhatsz,gyötörheted magad, és újabb gyomorfekélyt szerezhetsz be. -Hirtelen összehúzta a szemöldökét. - Nálad van a mobilod? Némi habozás után Philip előhúzott egy mobilt a zsebéből. Chloe elvette tőle, a házhoz vezető ösvényhez sétált és bedobta a postaládába.- Komolyan beszélek, Philip - mondta, és megpördült a tengelye körül. - Nem hagyom, hogy bármi elrontsa a nyaralásunkat. Gyerünk. - A taxihoz lépkedett és kinyitotta az ajtaját. - Indulhatunk. MÁSODIK FEJEZET A nörsz késett. Amanda a kávézóasztalkánál ült, a körmeivel dobolt, türelmetlenül sóhajtozott, és egyre-másra a monitorra pislogott.- Ugye tudod, hogy nemsokára be kell szállnunk - szólalt meg időnként. - Nemsokára mennünk kell. Lehet, hogy minden húszév körüli lányt meg kellene kérdeznünk, nem Jenna-nak hívják-e véletlenül? - Mellettünk ül -

mutatott rá szelíden Hugh. - Elég nyilvánvalónak tűnik, ki ő.- Lehet, de nem ez a lényeg - tiltakozott Amanda és összerándult. - Arról van szó, hogy találkoznia kellene a lányokkal, hogy egy kicsit összemelegedjenek, mielőtt felszáll agép. Akkor gondoskodhatna róluk, mi pedig lazíthatnánk...Olyan jól elterveztem mindent! Igazán nem tudom, miért... -Kimérten elhallgatott, mert a mobilja bippegni kezdett. -Istenem, remélem nem ő az! Már csak az hiányzik, hogy lemondja az egész firlefrancot. - Halló? Amanda arca megenyhült. - Oh, Penny! Hála Istennek! - Odébb csúszott a padon, és befogta a másik fülét. - Minden rendben? Megérkezett már a színhatástervező? És miért nem? Hugh Kortyolt egyet a presszókávéból, Octaviára és Beatrice-re mosolygott, akik némán tömtek magukba egy tányér spagettit.- Várjátok már a nyaralást? - kérdezte Octaviát. Octavia meglepetten nézett rá, megdörzsölte az orrát és újabb adag spagettit gyömöszölt a szájába. Hugh megköszörülte a torkát.- Mi a kedvenc tantárgyad az iskolában? - próbálkozott újra eredménytelenül. Vajon vannak egy ötéves gyereknek tantárgyai – tűnődött Hugh megkésve. Annyit tudott, hogy a kislány iskolába jár. A Claremount House 1800 fontjába került félévenként, amihez még hozzá jött az ebéd, a színjátszóklub és még valamilyen más klubköltség is. Meg a sötétzöld egyenruha ára. Persze lehet, hogy sötétkék volt. Vagy sötétkék, vagy sötétzöld.Mr. Stratton?Hugh meglepetten felnézett. Szakadt farmerban sötétvörös,göndör hajú lány állt előtte, és összehúzott szemmel nézett rá a szemöldökvonalán díszelgő sor fülbevalókarika alól. Hughot akarata ellenére balsejtelmek kezdték gyötörni. Honnan a csudából tudja ez a lány a nevét? Pénzt akar kérni tőle? Talán ez a legújabb átverés. Leolvassák az ember nevét a csomagokra ragasztott címkéről, aztán a nyomába erednek, megvárják,amíg ellankad a figyelme...- Jenna vagyok. - A lány arcára széles mosoly ült ki, kezet nyújtott. - Örülök, hogy megismerhetem.Hugh torka összeszorult a megdöbbenéstől.- Maga... Jenna? - Tudta, hogy kétkedő rikoltásként tört fel a hangja. Szerencsére úgy tűnt, Jenna nem vette észre.- Egen! Bocs, hogy késtem. Vásárolgattam egy kicsit, tudja,hogy van az.- Nos... semmi baj - mondta Hugh, és mosolyt erőltetett az arcára. Mintha eredetileg is egy koszfészekre számított volna,és nem egy Mary Poppinsra. - Ne izgassa magát. Jenna szinte meg sem hallotta, eszébe sem jutott, hogy izgassa magát. A földre hajította a hátizsákját, és az Octavia és Beatrice közötti ülésre huppant.- Sziasztok, csajok! Octavia és Beatrice, ugye? - Nem várt választ. - Tudjátok mit? Van egy problémám. Egy naaaagy problémám.- Micsoda? - érdeklődött vonakodva Octavia.- Túl sok Smarties van nálam - válaszolta Jenna, és bánatosan ingatta a fejét. Teli van velük a hátizsákom. Mit gondolsz, tudnátok rajtam segíteni? Két doboz Smartiest varázsolt elő a semmiből, és odaadta a lányoknak, akik aprókat sikongattak elragadtatásukban.Amanda megfordult a hangra, miközben még mindig a mobilján beszélt, és amikor megpillantotta a tarka társaságot, kővé dermedt.- Mi a... - Végigjáratta a pillantását Jenna festett haján,szemöldökgyűrűin, a vállára tetovált virágokon, melyeket Hugh még csak akkor vett észre. - Ki a fene...- Drágám! - vágott közbe Hugh sietősen. - Drágám... ő Jenna.- Jenna? - Amanda hitetlenkedve nézett rá. Ez itt... Jenna?- Igen - erősítette meg Hugh hamis szívélyességgel. – Most tehát valamennyien együtt vagyunk. Hát nem remek?- Örülök, hogy megismerhetem - mondta Jenna, és kezet nyújtott Amandának.Amanda némi habozás után óvatosan elfogadta a felé nyújtott kezet.- Örvendek.Hát ez oltári! - sugárzott Jenna. - Milyen helyesek a kislányok. Fantasztikus gyerekek! Én mindig megmondom, úgy ahogy van.- Oh - mondta Amanda, és hátrahőkölt. - Nos... Köszönöm. – A mobiltelefon hangja kizökkentette. - Ne haragudjon, Penny!Most mennem kell. Persze, minden rendben van. Én... azt hiszem. - Kikapcsolta a mobilt, és a táskájába süllyesztette,közben mindvégig Jennát bámulta, mintha valami ritka polipfajta lett volna.-

Épp most mondtam a férjének, hogy ott ragadtam a vámmentes üzletben - mesélte Jenna, és megveregette a bevásárlószatyrát. - Cigit és piát tankoltam.Kellemetlen csend állt be. Amanda Hughra villantotta a szemét és összeszorította a száját.- Vicc volt mondta Jenna, és oldalba bökte Octaviát, aki kuncogni kezdett.- Oh - mondta Amanda meggyőződés nélkül. Megpróbált nevetni. - Nos, persze...- Tulajdonképpen kondomot vettem a szabad estéimre -bólogatott komolyan Jenna. Azután kacsintott. Vicceltem!Hugh kinyitotta, majd újra becsukta a száját. Rá sem mert nézni Amandára.- Tehát Spanyolba utazunk - folytatta Jenna vidáman, és egypár nyalókát adott a lányoknak. - Még soha nem voltam Spanyolban. Közel van a nyaraló a tengerhez? - Azt hiszem, fent van a hegyek között - válaszolta Hugh. -Még nem jártunk ott.- Hugh egy régi barátja volt olyan kedves, hogy bérbe adta nekünk a házát egy hétre - közölte hűvösen Amanda, és megköszörülte a torkát. - A borkritikus, Gerard Lowe. Elég híres,biztosan látta már a tévében.- Nem mondhatnám - vonta meg a vállát Jenna. - Tudják a bor nem igazán az én műfajom. A sört jobban szeretem. Vagy a tequilát, ha olyan hangulatban vagyok. - Hugh felé fordult. -Látnia kéne, uram... amikor tűz a nap, és Tequila Sunrise van a kezemben, olyankor érzem magam valakinek. - Kibontott egy nyalókát, a szájába dugta és kacsintott. Vicceltem!Hugh Amandára pillantott és elfojtott egy mosolyt. A nyolc év házasság alatt még soha nem látta ennyire tanácstalannak a feleségét. A reptér felé vezető úton pokoli forgalom volt. A nyaralni indulók hosszú kocsisora kígyózott, egymást érték az autók és taxik. Némán pöfögött velük a füstös taxi, és Philip érezte, hogya sav marja a gyomrát: Félpercenként az órájára nézett, újra feltört benne a pánik. Mi lesz, ha lekésik a gépet? Vajon át lehet foglalni az utazás időpontját? Segítőkész lesz a reptéri személyzet vagy gúnyolódó? Nem kellett volna biztosítást kötnie az ilyen lehetőségekre is?Végül éppen időben érkeztek. A Regent Airways bejelentkezési pultjánál a hölgy gyorsan kiállította nekik a beszállókártyákat, és megkérte őket, hogy fáradjanak egyenesen a beszállási kapuhoz. A csomagok feladására már nem volt idő, így magukkal kellett vinniük.Nagy mázlink van - mondta Chloe, amikor távoztak a bejelentkezési pulttól. Vidáman összeborzolta Nat haját. – Nem szívesen töltöttük volna a repülőtéren a vakációnkat, igaz?Philip Chloéra meredt, képtelen volt megérteni, hogy tud ilyen helyzetben viccelődni. Ő egyáltalán nem találta szerencsésnek a helyzetet. Inkább olyan volt számára, mint egy figyelmeztetés. Arra emlékeztette, hogy akárhogy tervezzen is az ember, nem kerekedhet a saját végzete fölé. Nem is érdemes megpróbálni. Titokban még akkor is aggódott, és baljós előérzetek gyötörték, amikor már a helyén ült és az ingyen narancslét szorongatta a kezében.Szorosan markolta a poharát, gyűlölte magát, és a legszívesebben elmenekült volna saját magától, amiért a bizonytalanság folyton incselkedett vele. Szeretett volna ismét a régi önmaga lenni, az az ember, aki jól érezte magát a bőrében. Akibe Chloe annak idején beleszeretett.- Jól vagy? - kérdezte Chloe és elmosolyodott.- Remekül.- Nézd csak Natet. Philip követte Chloe pillantását. Nat és Sam több sorral előrébb ült. Sam már a fejére tette a fülhallgatót, és önkívületi állapotban meredt maga elé, de Nat nyilvánvalóan komolyan vette a személyzet figyelmeztetését, és komolyan tanulmányozta a rétegelt biztonsági lemezt. Miközben figyelték,felnézett és aggodalmasan pillantott körbe a fedélzeten, aztán amikor végre megtalálta a vészkijáratot, megkönnyebbült.- Fogadok, hogy elmondja Samnek, merre találhatók a vészkijáratok, és hogy kell használni az oxigénmaszkot.Chloe gyengéden elmosolyodott, aztán kivett a táskájából egy puha borítású könyvet és kinyitotta. Philip ivott egy korty narancslét és megborzongott. Inkább egy konyakra lett volna szüksége. Vagy kettőre. Philip kinyitotta az ingyenes újságot, aztán újra összecsukta. Megegyeztek, hogy nem olvasnak újságot a nyaralás ideje alatt.A zakója zsebében volt egy krimi Oroszországról, de tudta, hogy a gondolatai máshol járnak, és képtelen lett volna annyira figyelni, hogy kövesse a regény cselekményét. Ismét az ajkához emelte a poharat, majd letette. Eközben találkozott a pillantása a mellette ülő férfi pillantásával. A férfi

elmosolyodott.- Visszataszító lötty - mutatott a férfi a saját poharára. -Kérjen magának sört. Csak egy font.A férfi erős, dél-londoni akcentussal beszélt, Lacoste pólója izmos mellkasára feszült. Amikor a sörért nyúlt, Philip észrevette a vaskos Rolex órát a csuklóján.- Nyaralni mennek? - érdeklődött a férfi.- Igen - válaszolt Philip. - És ön?- Minden évben eljövök közölte a férfi. – Spanyolország verhetetlen a napsütésben.- Ugyanígy Anglia ebben a pillanatban - mutatott rá Philip. - Hát igen - értett egyet a férfi. - De erre nem számítottunk,igaz? Ez a probléma. - Philip felé nyújtotta húsos kezét. – Vic vagyok.- Philip.- Nagyon örvendek, Phil. - Vic ivott egy korty sört, és hangosan, elégedetten fújtatott. Én az építőiparban dolgozom.Új konyhák, bővítések, ilyesmi... Őrült hajtás van nálunk. Nincs megállás.- Ebben biztos vagyok - mondta Philip.- Ha engem kérdez, átkozottul jó vagyok a szakmában. Ebből fizettem az új apartmant. A feleségem már ott van, és magába szívja a napsugarakat. - Vic ismét kortyolt a sörből, majd kényelmesen hátradőlt a székében. - És maga, Phil, miben utazik?- Én... - Philip megköszörülte a torkát. - Bankban dolgozom.Nagyon unalmas.- Oh, tényleg? Melyik bankban? Philip rövid ideig hallgatott.- A National Southernnél.Talán ennek a férfinak nem is mond semmit a bankja neve.Lehet, hogy egyszerűen bólint, és csak annyit mond: "Oh".Philip azonban nyomban észrevette a felismerés ráncait a férfi homlokán.- A National Southern. Nem ezt a bankot olvasztották be egy másik cégbe?- De igen. - Philip magára erőltetett egy mosolyt. - a PBLvásárolta fel. Az Internetes cég.- Tudtam, hogy valami ilyesmiről van szó. Vic elgondolkozott.- Tehát, hogy is van ez?- Még senki sem tudja pontosan - mondta Philip, és igyekezett tovább mosolyogni. - Még minden kialakulatlan. -Fogott egy pohár narancslét, nagyot fújtatott, és maga is elcsodálkozott milyen könnyedén vette a helyzetet.Mostanra hozzászokott az ilyesmihez. A homlokráncoláshoz, a rosszallóan összehúzott szemöldökökhöz, a zavarba hozó keresztkérdésekhez. Egyesek a legteljesebb ártatlansággal kérdeztek. Mások - akik nemcsak az újságok főcímeit olvasták eloptimizmusba csomagolták az aggodalmaikat: "De magával nem lesz semmi baj, ugye?" Ő pedig ilyenkor rájuk mosolygott és megnyugtatta őket. - Én? Velem minden rendben lesz. Ilyenkor az érdeklődő vonásai megenyhültek, ő pedig biztos kézzel változtatott témát, és újratöltötte a borospoharakat.Csak később engedte meg magának, hogy egy pillanatra összenézzen Chloéval. Csak akkor engedte ki a fokozódó feszültség miatt felgyűlt gőzt, amikor már mindenki elment.- Elnézést - bólintott Philip felé Vic. - Hív a természet.Miközben Vic végigcsörtetett az ülőhelyek között, Philip elkapta a légikisasszony tekintetét.- Egy dupla konyakot, legyen szíves - kérte. Remegő kezébe temette a fejét. Rövidesen Chloe hűvös kezét érezte a tarkóján.- Megígérted - mondta az asszony halk, de határozott hangon. - Megígérted, hogy nem gondolsz rá. A beszédről már nem is beszélve.- Mi mást tehetnék? - a férfi felemelte a fejét, Chloéra nézett,és közben érezte, hogy elvörösödik az arca. - Mit csináljak, ha folyton mindenki erről faggat?- Hazudhatnál.- Azt mondod, hogy hazudjak. - Philip Chloéra meredt és bosszúsan összerándult. Chloe néha olyan nevetségesen egyszerűnek látta a világot, akár egy gyerek. A nagyvilágra irányította opálos kék tekintetét, és meglátta benne a rendszert.A dolgok logikus rendjét, melytől értelmet nyert minden. Ott,ahol ő csak rendszertelen, kaotikus összevisszaságot látott. -Tehát azt tanácsolod, hogy hazudjak a munkámról.- Miért ne? - Chloe Vic üresen maradt helye felé intett. – Ugye nem hiszed, hogy tényleg érdekli, mivel foglalkozol? Csak beszélgetést akart kezdeményezni. Hát akkor beszélgessetek arról, amiről te akarod.- Chloe...Mondhatnád az embereknek, hogy... postás vagy. Vagy farmer. Nincs olyan törvény, amely kimondaná, hogy mindig,mindenben igazat kell mondanod. Vagy igen?Philip hallgatott.- Meg kell védened magad - folytatta Chloe barátságosabban.Megszorította a férfi kezét. - Ezen a héten nem bankban dolgozol. Mondjuk... pilóta vagy. Rendben?Philip akarata ellenére érezte,

hogy a szája mosolyra húzódik.- Rendben - egyezett bele végül. - Tehát pilóta. - Hátradőlt az ülésében, mélyeket lélegzett, és megpróbált megnyugodni. Aztán Nat és Sam felé nézett. Legnagyobb meglepetésére a két fiút nem találta a helyén.- A dupla konyak, uram - szólalt meg a feje felett a légikisasszony. - Két font lesz.- Oh, köszönöm. - mondta Philip és esetlenül apró után tapogatózott a zsebében. - Kíváncsi vagyok, miben sántikálnak a fiúk - súgta oda Chloénak. - Elmentek valahová.- Engem nem érdekel válaszolt Chloe és ismét a regénybe mélyedt. - Tőlem azt csinálnak, amit akarnak. Nyaralunk.- Amíg nem kerülnek bajba...- Nem fognak bajba kerülni - tiltakozott Chloe és lapozott egyet. - Elvégre pilóta az apjuk.- Az ott az első osztály - motyogta Nat fülébe Sam, miközben óvatosan haladtak előre a széksorok között. - Az ilyen helyen rengeteg ingyencucchoz juthatsz.- Például mihez?- Például pezsgőhöz.- Csak úgy a kezedbe nyomják a pezsgős poharat? - nézett Nat hitetlenkedve a testvérére.- Ha kérsz, akkor kapsz is.Neked soha nem adnának.- Dehogynem. Csak figyelj.Ellenállás nélkül jutottak a fülke bejáratához. Vastag, kék függöny díszelgett előttük, melyen Nat a „Most fordulj vissza"feliratot olvasta.Jól van - motyogta Sam, résnyire szétnyitotta a függönyt és besandított a résen. - Ott hátul van egy pár üres hely. Csak le kell ülnünk, mintha oda tartoznánk, és cukinak kell tettetnünk magunkat.- Mi az, hogy cuki?- Hát tudod. Olyan „Jaj drágaságom, cupp, cupp."Drágaságom - motyogta Nat próbaképpen. - Sam... -elhallgatott.- Mi az?- Nem is tudom.- Akkor gyere. Senki sincs a közelben. Sam higgadtan szétnyitotta a függönyt, áttessékelte Samet,majd újra összekapcsolta a függöny szárnyait. A két fiú egyetlen hang nélkül lehuppant a két üres helyre, és elfojtott kuncogással sandítottak egymásra. Senki sem nézett fel. Senki sem vette észre őket.- Klassz itt, ugye? - mondta Sam halkan a testvérének, aki tágra nyílt szemmel bólintott. Mintha más világba csöppentek volna, gondolta. Minden világos, békés és tágas volt. Még az emberek is mások voltak. Nem csattantak fel, nem hahotáztak hangosan, és nem panaszkodtak az ételre. Mindenki nyugodtan ült, még a két, egyforma kék ruhába öltöztetett kislány is, akik eperturmixnak tűnő italt kortyolgattak. Nat szeme pár pillanatra megállapodott rajtuk, majd kissé odébb vándorolt... és megdermedt a rémülettől.Valaki őket nézte. Egy sötétvörös, göndör lány, aki látszólag pontosan tudta, miben mesterkednek. És aki nem tűnt igazán az első osztályra valónak. A lány vigyorgott, és amikor találkozott a pillantásuk, felfelé mutatott a hüvelykujjával. Nat ijedten elkapta a pillantását, és érezte, hogy elvörösödik.- Sam unszolta suttogva a testvérét. - Sam, valaki észrevett minket.- Kit érdekel? - válaszolta vigyorogva Sam. - Nézd csak, itt jön a légikisasszony.Nat felnézett és kővé dermedt. Az utaskísérő kétségtelenül feléjük sietett a széksorok között. És nem tűnt túl boldognak.Elnézést - kezdte, amint hallótávolságba ért. - Ez az elsőosztály.- Tudom - jelentette ki Sam, és rámosolygott. - Egy kispezsgőt kérek. Ifjú útitársamnak is. - Nat kuncogni kezdett.Tulajdonképpen - szólt bele -, én inkább turmixot kérek. Ha lehet. Olyat, mint az - mutatott a kék ruhás kislányok italára. A légikisasszony azonban mintha meg sem hallotta volna.Megkérhetném önöket, hogy térjenek vissza a helyükre -mondta, és jeges pillantást vetett Samre.- Ez a helyünk - blöffölt Sam. - Feltörtünk.A légikisasszony úgy nézett, mintha be akarna húzni neki egyet. Ehelyett megpördült a tengelye körül, és fürgén a repülőgép orrába sietett. Sam Natre vigyorgott.- Ez csodálatos. Nemde? Most mindenkinek elmondhatjuk,hogy első osztályon repültünk. - Szuperisszimó - vigyorgott vissza Nat.- Nézd, ha megnyomod ezt a gombot, akkor hátra megy a háttámla. Sam a lehető leghátrébb állította a háttámlát. Pár másodperc múltán Nat is követte a példáját.- Mmm, drágaságom - affektált Sam olyan hangon, amitől Natnek mindig nevethetnékje támadt. - Imádok hátradőlve repülni. És te, drágaságom? Miért fárasztaná

magát üléssel az ember, amikor fekhet is? Miért zavartatná...- Jól van, fiúk - szakította félbe egy hang. - Vége a tréfának.Üljetek fel, mind a ketten.A férfi hivatalosnak tűnő aranyjelvénnyel, a kezében kapcsos írótáblával nézett le rájuk. - Jól van - mondta, miközben a két háttámla fokozatosan elérte az ülő helyzetet. - Spuri vissza a helyetekre, és egy hangot sem akarok hallani. Akkor nem szólok a szüleiteknek. Rendben?Néma csend volt a válasz.Vagy - folytatta a férfi -, hátra megyünk anyátokhoz és apátokhoz, és elmeséljük nekik, mi történt.Újabb hallgatás után Sam vállat vont.- Gyerünk, Nat - mondta, és kissé felemelte a hangját. – Ezek itt nem akarnak a plebsszel vegyülni.Miközben kiszuszakolták magukat az ülések közül, minden szem feléjük fordult.- Viszlát! - köszönt el Sam udvariasan a vörös göndör lánytól.- Örülök, hogy találkoztunk.- Viszlát! - intett a lány, és sajnálkozó arcot vágott. - Kár,hogy nem maradhattok. Hé, akarsz egy emléket? - Lenyúlt,előhúzott egy REGEHT AIRWAYS feliratos, csinos kis piperetáskát. Tartsd meg. Van benne szappan, sampon, arc-szesz...- Nat felé hajította, és a fiú reflexszerűen elkapta.- Király! - kiáltott fel boldogan. - nézd csak, Sam!- nagyon szép - mondta Sam, miközben megcsodálta. -Tényleg tetszik.- Akarsz te is egyet? - szólalt meg elől valaki. Egy idősebb hölgy hátrafordult, és ugyanolyan piperetáskát adott át neki. -Tessék, itt az enyém. Én úgysem használnám.- Köszi! - Sam boldogan rámosolygott.- Maguk itt az első osztályon tök rendesek.Nevetés hullámzott végig a széksorok között. - Na, ebből elég - vágott közbe élesen az aranyjelvényes. -Vissza a helyetekre, mind a ketten!- Viszlát mindenkinek! - integetett Sam. - nagyon köszönjük -biccentett, aztán eltűnt a függöny mögött.- Viszlát! - búcsúzott Nat elhaló hangon. - Jó pezsgőzést!Miközben követte a testvérét a turistaosztályra, újabb nevetéshullám ütötte meg a fülét.Az első osztály utasai között halk zsivaj vonult végig, miután a két fiú eltűnt, majd lassan megnyugodtak a kedélyek, az utasok hátradőltek és visszatértek eredeti foglalatosságukhoz.- De őszintén! jegyezte meg Amanda, és a Vogue után nyúlt.- Az idegeimre mennek. Tudom, hogy banális, amit mondok, de ezek a mai gyerekek... - Átpöccintett egy oldalt és rábandzsított a képen látható pár kígyóbőr csizmára. - Azt hiszik, az övék az egész világ.Te nem így látod? - A férjére nézett. - Hugh?A férfi nem válaszolt. Még mindig arrafelé nézett, amerre a Két fiú eltűnt.Hugh! - türelmetlenkedett Amanda. - Mi a baj?- Semmi - mondta Hugh, és visszafordult. - Csak... az a fiú. Az idősebbik.- Mi van vele? Ha engem Kérdezel, rohadt huligán. Ha és ahogy öltözködik... Az a szörnyű, lötyögös sort! Mind ilyet hordanak manapság... Olyan ismerősnek tűnt. A szeme. Azok a szemek. - Mi van vele? - A tekintete Amanda rosszalló pillantásával találkozott. - Ugye nem gondolod, hogy hagyniuk Kellett volna,hogy itt maradjanak.- Természetesen nem! Nem. Én csak... mindegy. - Hugh megrázta a fejét, megpróbált megszabadulni a nevetséges gondolatoktól, a feleségére mosolygott, és újra az újságjába temetkezett.

HARMADIK FEJEZET

A keskeny, poros, sziklák közé vájt út meredeken kacskaringózott föl s le a hegyek között. Hugh némán hajtott az útra összpontosítva, és simán vette a kanyarokat. A légkondicionált kocsi már várt rájuk a reptéren, valamennyi csomagjuk épségben megérkezett, tehát eddig minden tervszerint alakult.Miközben egy különösen trükkös kanyarhoz közeledett, egy pillanatra az előtte elterülő végtelen, szürkéskék hegyekre, a csupasz sziklákra és a kék égre emelte a szemét. Vajon a tenger vize csillant meg a távolban, tűnődött. Azt sem tudta, egyáltalán jó irányba mennek-e. Talán csak délibábot látnak.

Köztudott,hogy az agy különös trükkökre képes a tűző napon a hegyek között. A távlatok változnak és becsapják az ítélőképességet.Idefent az ember egészen kivetkőzik magából. A világ tetején távol a kicsinyességtől.Újra a sziklás hegycsúcsokon állapodott meg a pillantása,eluralkodott rajta a magaslati levegő okozta derű. A férfiakban ősi vágy munkál a magasság után, gondolta. Egyre magasabbra törni, hódítani, és máris a következő csúcsot, a következő kihívást keresni.Akkor is éppen a hegyek között töltötte az időt, amikor Amanda-t megismerte, de azok másmilyen hegyek voltak. Vald'Isére-ben volt egy csapat lelkes síelővel, akiket még az egyetemről ismert, a szomszédos szálláson pedig a gyerekkori barátai laktak. Ahogy az már az ilyen üdülőhelyeken lenni szokott, a két csapat hamarosan rájött, hogy véletlenül régi ismerősök. Hugh egyik haverja, mint kiderült, valaha randizott az egyik lánnyal, és sokan mások is felismerték egymást, akik korábban különböző londoni bulikon találkoztak.Hugh és Amanda viszont itt találkozott először, és első látásra megtetszettek egymásnak. Mindketten remekül síeltek,kisportoltak, napbarnítottak voltak, és mindketten a Cityben dolgoztak. A nyaralás harmadik napjától fogva külön utakon síeltek, és Hugh a barátai elismerő örömujjongásától kísérve hamarosan minden estéjét a lányok szállásán töltötte. Mindenki egyetértett abban, hogy tökéletes párt alkotnak, és nagyon jól mutatnak együtt. Tizennyolc hónappal később, az esküvőjükön a templom előtt keresztbe rakott sílécekkel álltak sorfalat, és a legjobb köszöntők síelős viccekkel voltak tele.Azóta is minden évben elutaztak síelni. Minden februárban visszatértek a varázslatos, ragyogó hegyek közé, ahol először találkoztak. Minden évben olyan volt az az egy hét, mintha újra nászutasok lettek volna, akik megrészegültek egymástól, a havas hegycsúcsoktól, az izgalomtól és az adrenalintól.Gyorsan, elszántan siklottak a síléceken, alig beszéltek, mégis ösztönösen tudták, hol melyiküknek kell elől siklania. Hugh úgy ismerte Amanda sítudományát, mint a tenyerét. Amanda gyerekkora óta síelt, így a technikai tudása tökéletesebb volt,de ugyanannyit kockáztatott, mint Hugh. Kihasználták a lehetőségeket, de nem mentek bele fölösleges csínyekbe.Egyikük sem kockáztatta az életét, vagy testi épségét csupán azért, hogy extra izgalomban legyen része.A gyerekeket egyelőre nem vitték magukkal. Amanda nagyon szerette volna, ha a lehető legkorábban kezdik a síelést, de Hugh megmakacsolta magát, és rá egyáltalán nem jellemző módon ellenállt. Szüksége volt arra az egy hétre. Nem a szünidő, és nem is a sport kedvéért, hanem azért, hogy újra felszítsa a szerelem parazsát kettejük között. Odafönt, a hegyek között, a porhóban, a napsütésben, ahogy figyelte a Lycrasíruhába bújtatott hajlékony, atlétikus testet, újra felébredt benne a vágy, a hódolat, és ugyanúgy elveszítette a fejét, mint első alkalommal Val d'Isére-ben.Meg sem kérdezte magától, miért van szüksége erre az évenkénti új lendületre, és mi történne nélküle. Hugh kissé durván sebességet váltott, és felfelé kaptatott a meredek lejtőn.Gyönyörű ez a táj - jegyezte meg Amanda. - Gyerekek,nézzétek csak, micsoda kilátás! Nézzétek az a kis falut!Hugh kipillantott az ablakon. A következő kanyar után egy csoport fehér ház tárult a szemük elé a hegyoldalban. A férfi nézte a cseréptetőket, az apró kovácsoltvas balkonokat, a kötélen lógó, száradó ruhákat, aztán újabb kanyar következett,és a falucska eltűnt a szemük elől.- Ez biztosan San Luis - mondta Gerard utasításait tanulmányozva. - Egészen helyes, ugye?- Valószínűleg - válaszolt Amanda. - Rosszul vagyok - jött hátulról Beatrice hangocskája.- Oh, te jó ég! - Amanda hátrafordult. Tarts ki egy kicsit,drágám. Már majdnem ott vagyunk. Nézd csak, milyen szépek a hegyek! Visszafordult a székében és Hugh felé motyogta. -Milyen messze vagyunk még? Ez az út egy rémálom.- Azok nem hegyek - mondta Octavia -, hanem dombok. A hegyeknek havas a csúcsa.- Már nem vagyunk messze - mondta Hugh Gerard útbaigazítására sandított. - Úgy hat kilométerre lehetünk San Luistól.- Komolyan mondom, nagyszerű dolog egy nyaraló a semmi közepén - jegyezte meg Amanda fojtott hangon. - De ha ez azzal jár, hogy istenverte órákon át kell a kockázatos hegyi utakon autóznunk...- Nem nevezném ezt az utat

kockázatosnak – tiltakozott Hugh, és éles szögben balra fordult. - Csak egy kicsit tekervényes.- Pontosan. A tekervényes a megfelelő kifejezés. Isten tudja,hol lesz a legközelebbi üzlet...- Gondolom, San Luisban - mondta Hugh.- Csak ott? - rémült meg Amanda. - Hát ez erősen sántít.- Egyébként nincs miért aggódnunk az üzletek miatt. Gerard megígérte, hogy gondoskodik az ellátásunkról.- Csakhogy ez az égvilágon semmit nem jelent – gonoszkodott Amanda. - Nem ismerek nála szétszórtabb embert!- Nem hiszem, hogy igazad lenne - mondta szelíden Hugh. -Az útbaigazítást sem felejtette el lefaxolni, igaz?- Épp hogy! vágott vissza Amanda. - Csak miután háromszor is felhívtam a titkárnőjét, aki az egészről nem tudott semmit. -Az asszony megfeszítette az állát. - Szerintem teljesen megfeledkezett rólunk. Néhány pohár bor után fűt-fát meghív,aztán nem emlékszik semmire. Hugh képzeletben újra felidézte a közös ebédet, amikor Gerard először tett említést a villáról.Elég ostoba helyzet volt. Az iskola óta nem látták egymást, és egy héttel korábban véletlenül futottak össze egy kiállításon,amelyet Hugh cége szponzorált. Akkor megbeszélték, hogy együtt ebédelnek, de Hugh többször is fontolóra vette, hogy lemondja, végül azonban győzött benne a kíváncsiság. Végtére is Gerard kisebb fajta híresség volt, a tévében, az újságokban szerepelt, és népszerűsége minden cseppjét ki is élvezte. A spanyolországi meghívás először nagylelkű cselekedetnek tűnt, miközben nevekkel dobálózott, mérték után készített ruhát viselt, és folyton az első osztályon tett utazásait emlegette.Csak az ebéd vége felé derült ki - mire elfogyasztottak két üveg bort, és Gerard meglehetősen pityókás állapotba került -, hogy ki akarja adni nekik a villát, de akkor már húzta is elő a naptárát, és nem volt hajlandó elfogadni a visszautasítást.Amikor Hugh végre beleegyezett, az öröm kifejezése villant át Gerard pufók arcán. Hughnak hirtelen eszébe jutott a valahai iskolás fiú, aki borsot tört a felügyelőtanár orra alá. Hugh akkor látta ugyanezt a kifejezést az arcán. Gerard nem volt különösebben népszerű az osztálytársai körében, és utólag visszagondolva Hugh gyanította, hogy a hősködésektől eltekintve nem szívesen emlékszik azokra az időkre. Talán ezzel a nagylelkű meghívással meg akarta mutatni, milyen messzire jutott azóta.Hugh úgy belemerült a gondolataiba, hogy a kocsi veszélyesen közel került az út menti korláthoz, és Amanda aprót sikkantott. - Hugh, az árokba viszel minket!- Semmi gond - mondta Hugh, és gyorsan visszarántotta a kormányt. - Semmi baj.- A fenébe, Hugh! Ha nem túl nagy kérés, élve szeretnék odaérni.- Hé, nézzék! - kiáltotta fel Jenna. - Ott a nyaraló! – Mindenki arra fordult, Hugh pedig ösztönösen lassított. Úgy száz méterre tőlük dupla kovácsoltvas kapu állt, mögötte poros nyomok vezettek a félig kész, kétszintes építmény előtt álló betonkeverőhöz. - Csak vicceltem - tette hozzá Jenna, és a Kétkislány kuncogni kezdett.- Persze - mondta Amanda mereven. - Nagyon vicces. Továbbhajtanál, Hugh, kérlek?Néma csöndben utaztak tovább. Hugh a visszapillantó tükörben látta, amint Jenna arcokat vág Octavia és Beatrice felé, és csöndben figyelmezteti őket, hogy ne nevessenek. Octaviából hirtelen előbuggyant az elfojtott kuncogás, és Amanda szigorú arccal hátrafordult.- Szép ház - mondta Jenna ártatlan arccal. - Komolyan.Nézzék csak... Nem az a miénk, ugye?- Hugh jobbra nézett, és hatalmas, barackszínű nyaralót pillantott meg a hegyoldalban. - Nem hiszem - mondta. - A leírás szerint balra kell keresnünk az épületet.- Azt a kutyafáját! jegyezte meg Jenna, amikor elhajtottak a villa mellett. - A miénk is ilyen nagy?- Azt hiszem, meglehetősen nagy - válaszolta Hugh, és újra az útbaigazításra pislantott. - Azt nem tudom, ennyire nagy-e...- Akkor a maga Gerard barátja jó gazdag lehet, igaz?- Hát igen - mondta Hugh. - Azt hiszem. Őszintén szólva nem ismerem túl jól.- Én még soha nem találkoztam vele - tette hozzá Amanda.- Nem is ismerik, és kiadja maguknak a nyaralóját? -csodálkozott Jenna. - Akkor elég hiszékeny fickó lehet.Hugh felnevetett.- Régen jól ismertem. Az iskolában barátok voltunk, de aztán elszakadtunk egymástól. Pár hónappal ezelőtt véletlenül

újra összefutottunk, és ő váratlanul felajánlotta nekünk a nyaralóját egy hétre. Nagylelkű gesztus volt tőle. - Hugh elhallgatott, és a homlokát ráncolva figyelte az utat. - Nem értem. Már ott kellene lennünk. Hacsak nem néztem el valamit... - Újra a leírást kezdte tanulmányozni.- Oh, az ég áldjon meg! - sopánkodott Amanda. - Sosem érünk oda! Lehet, hogy a titkárnő rossz papírt faxolt át, vagy ilyesmi.Még az is előfordulhat, hogy egy másik hegyen van. Talán valahol arra kéne lennünk. - A távoli csúcsok felé intett, és Hugh felemelte a tekintetét.- Amanda, legalább egy kicsit legyél bizakodó.- Mégis, miben bízzak? - csattant fel az asszony.- Benned? Vagy ebben a Gerard -ban, aki szemmel láthatólag más bolygón él? - A kézfejével türelmetlenül ráütött a papíron található tájékoztatásra. - Tudhattam volna. Az egész ötlet aspanyol nyaralóról túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen. Hiszen még a fényképét sem láttuk. Ez a szedett- vedett fax minden,amit tudunk.- Amanda...- A Club Medbe kellett volna mennünk. Az legalább biztos.Legalább tudod, mire számíthatsz! Mi lesz, ha nem találjuk meg? Akkor mit fogunk csinálni?- Várj csak! - Hugh lassított. - Aha. Itt az útelágazás.Az autóban izgatott csönd volt, miközben lekanyarodtak a keskeny bekötőútra. A csenevész rekettyést fokozatosan olaj- és citromfák váltották fel, egy csoport apró házikó mellett haladtak el, majd kétszárnyú, élénk kék kapuval találták szemközt magukat, amelyet zárt rendszerű tévékamerák őriztek.- A Villa del Serrano a kék kapu után következik – olvasta hangosan Hugh. Tovább hajtott, majd pár száz méterrel odébb meglátta a szerény kiírást és megállt. Néma csöndben fordultak be, lassan közeledtek az arany címerpajzzsal díszített kovácsoltvas kapuhoz.- Villa del Serrano - olvasta Hugh oldalt a kőbe vésett feliratot,és megállította az autót. Megfordult, és a Kislányokra mosolygott. - Végre megérkeztünk. Rendben? Octavia?Beatrice?- Nálunk van a kapukulcs? - érdeklődött Amanda.- Nem kulccsal működik - közölte Hugh, a zsebébe nyúlt,előhalászott egy távirányítót és célba vette vele a Kaput. Egy idegesítő pillanatig semmi sem történt. Aztán a kapu lassan kinyílt.- Jézusom! - Jenna vett egy nagy levegőt, és az elé táruló látványra meredt. - Ez hihetetlen!Ciprusok és pálmák szegélyezte út vezetett a félkör alakú parkolóhoz. A cseréptetős ház fehér homlokzatát kovácsoltvas erkélyek díszítették. Fehér virágokkal teli hatalmas virágcserepek szegélyezték a felhajtót, ahonnan terméskő ösvények vezettek az árnyékos, füves területekre. Távolabb ragyogó, kék úszómedence vize csillogott.Lassan hajtottak a parkolóhoz. Az oszlopos bejárat előtt megálltak, és pár pillanatig hangtalanul bámulták. Végül Hugh hirtelen Kinyitotta a kocsiajtót. A forró, illatos levegő olyan volt,mintha gőzfürdőbe léptek volna az autó légkondicionált hűvöséből.Bemegyünk? - Kérdezte Hugh.- Gondolom - válaszolt Amanda tettetett nemtörődömséggel.Miért is ne?Lassan felsétáltak a bejárati lépcsősoron. Hugh a zsebébe nyúlt, elővette és a súlyos bejárati ajtóba illesztette a kulcsot.Belökte az ajtót, és hangos, fültépő visítás vette Kezdetét.- A francba! - káromkodott Hugh. - A riasztó. - A napsütésben hunyorogva a kocsihoz szaladt, és Gerard utasításaival a kezében tért vissza. - Jól van, a jobb oldali faliszekrény...35462... enter. - Gondosan beütötte a megadott számokat, és a vijjogás nyomban abbamaradt. Hugh otthagyta a szekrényt és végre körülnézett.Hatalmas, márványborítású, kerek, sötét színű faasztallal berendezett előtérben álltak. Előttük széles lépcsősor kanyargott fel a galériára, a fejük fölött a magas mennyezetet festett felhőcskék díszítették. Hugh pillantása találkozott Amanda meghökkent tekintetével, és apró mosoly suhant át az arcán.- Nos, Amanda. - képtelen volt megjegyzés nélkül megállni. Még mindig a Club Medbe kívánkozol? Ismét meg kellett állniuk, mert Nat rosszul lett. Philip az útszélére kuporodott a fiúval, nyugtató szavakat mormolt neki, és közben az órájára pillantott. Már majdnem két és fél órája utaztak, vagyis egy órával tovább, mint Gerard útbaigazítása szerint kellett volna. Miután elhagyták a repülőteret, rögtön sikeresen eltévedtek. Rossz irányba indultak, a parti úton, és csak akkor jöttek rá a tévedésükre, amikor hamburgert zabáló,lebarnult turistákkal teli,

közismert nyaralóhelyre értek.Chloe mindvégig elszántan jókedvű maradt. Akkor is megőrizte a nyugalmát, amikor Philip megállította az autót és megpróbált megfordulni. Halványan elmosolyodott, amikor a spanyol teherautó sofőr kihajolt a járművéből, és érthetetlen sértéseket vágott a fejükhöz. Philip fel nem foghatta, nem értette, hogy tud ilyen vidám maradni. A férfi úgy fortyogott a csalódottságtól, mint egy kávéskanna. Elégedetlen volt saját magával, Gerard homályos leírásával, a forró, száraz és idegen Spanyolországgal.Pillantása átugrott az előttük elterülő hegyeken. Rájött, hogy ellenszenvvel viszonyul ehhez az egyáltalán nem szép országhoz. A hegyek üde zöldje csak káprázat volt. Közelről száraznak, szedett-vedettnek, elhanyagoltnak tűntek. Mást se látott, csak kiszáradt folyómedreket, kiálló sziklatömböket, gyér bokrokat, amelyek egymás ellen küzdöttek a túlélésért.- Már jobban vagyok - mondta Nat, és felegyenesedett. -Legalábbis azt hiszem.- Jól van - vigasztalta Philip. - Remek fiú vagy - átkarolta és erősen megszorította a fiú vállát. - Várunk még pár percet, aztán tovább indulunk. – Chloéhoz fordult, aki a kocsinak dőlve Gerard leírását tanulmányozta. – Mit gondolsz, messze vagyunk még?- Már nem. Meg kell találnunk a San Luis nevű kisvárost. -Sugárzó arccal nézett föl. - Meg kell mondanom, ez a villa remeknek tűnik. Négy hálószobája van. Négyhektáros telek tartozik hozzá. És citromfaliget!- Nagyon szép.- Oh Istenem! - Chloe hangja vidáman gyöngyözött a boldogságtól. - Az ablakok golyóálló üvegből vannak!- Golyóálló üvegből? - meredt rá Philip. - Biztos vagy benne?- Ezt írják. A riasztórendszer pedig egyenesen a rendőrségre van bekötve. Garantáltan védve leszünk a betolakodók ellen.- Ez jellemző Gerardra. - Philip türelmetlenül megrázta a fejét.- Mi a fenének van szüksége ennyi mindenre?- Talán attól tart, hogy felbukkan néhány mogorva borkereskedő és ledurrantja - kuncogott Chloe. - Vagy hogy valaki szerződést csikar ki belőle.- Szerintem inkább öntömjénezés. Chloe letette a lapot, és tiszta kék szemmel nézett rá.- Te valójában nem kedveled Gerardot, ugye?- De szeretem!- Dehogyis. Soha nem szeretted.- Én csak... nem is tudom - vont vállat Philip. – Olyan átkozottul szórakoztatónak és szellemesnek képzeli magát.- Mert tényleg szórakoztató és szellemes - mutatott rá Chloe.- A hivatásához tartozik, hogy szórakoztató és szellemes legyen.- De nem mások rovására - ellenkezett Philip, és a távoli sziklákat bámulta. Chloe felsóhajtott.- Philip, ő már csak ilyen. Nem árt vele senkinek.- Akkor sem kéne mások karrierjén gúnyolódnia -makacskodott Philip.- Túl érzékeny vagy - vágott vissza Chloe. - Nem is gúnyolódik. Tényleg. - Chloe elmosolyodott. - Ugyan már.Elvégre teljesen ingyen kölcsönadta a nyaralóját, nem?- Tudom. Ez nagyon kedves tőle.- Tehát...- Tehát, a jó öreg Gerard.- A jó öreg Gerard - ismételte némi habozás után Philip, és elkapta a tekintetét. Ő és Chloe soha nem értettek egyet az elbűvölően szétszórt és zavart Gerard Lowe-val kapcsolatban. A férfi valóban elragadó egyéniség volt. Nagylelkű házigazda hírében állt, aki finom ínyencfalatokkal, jó borral és remek pletykákkal látta el a vendégeit. Csakhogy Philip szerint a kedélyesség álarca mögött sasszemmel vadászott az emberi gyengeségre és sebezhetőségre. Mindenki imádta, ha Gerard belekötött, hisz' ez része volt a játéknak, a szórakozásnak. De hiába nevetett az áldozat tehetetlenül, a szeme legtöbbször gyanúsan csillogott,az arca kipirult, s mindez arra utalt, hogy Gerard alaposan túllépte a megengedett határt.Chloe persze viccesnek tartotta az ugratásait. Olyan régen ismerte Gerardot, gondolta Philip, hogy már észre sem vette a hibáit, nem látta, mi lett belőle. Gerard gyermeteg birtoklásivággyal tekintett rá, és ő ezt hízelgőnek érezte. Chloe csak nevetett és elbűvölőnek találta, ha a "csajom"-nak nevezte, és tulajdonosi mozdulattal átkarolta a derekát. Philip azonban undorítónak tartotta ezt a viselkedést.- Mindenesetre - mondta Philip megfordulva menjünk tovább.- Egyetértek - helyeselt Chloe, és az út felé sandított. - Mostmár tényleg nem lehetünk messze. Rendben vagy, Nat? Akkor irány az autó! - Amikor a kocsi ajtaja becsapódott, találkozott a szeme Philip pillantásával, és elmosolyodott. - Gondolj bele. Már majdnem ott vagyunk. El sem tudom hinni.A hangjából kicsendülő vágyódás és sóvárgás

hallatán Philip hirtelen elszégyellte magát a faragatlanságáért. Chloéra ráfért már a nyaralás. Megérdemelte a lehetőséget, hogy pihenhessen, és elmenekülhessen a szürke hétköznapok elől.Nem volt tisztességes vele szemben. Egyikükkel szemben sem volt sportszerű.- Már majdnem ott vagyunk - visszhangozta, és odament Chloéhoz. - Hát nem nagyszerű?- Tényleg úgy gondolod, Philip? - Összenéztek, s a pillantásukban benne volt valamennyi kérdés, amely közöttük feszült. - Tényleg örülsz, hogy itt vagyunk?- Persze - mondta Philip. Magához húzta, megcsókolta és szorosan megölelte az asszonyt. - Természetesen örülök.Nagyszerű lesz. Hugh a medence mellé tette a fotelt, a nyitott újságot és egy pohár sört. Kénytelen volt elismerni, a hely valóban látványos. A terrakottával borított, hatalmas teraszon ült, melyet magas pál-mafák és ápolt gyepes területek vettek körül. Előtte a medence lágyan övezte a hidat, majd a víz zuhatagként tódult az alacsonyabban fekvő, sekélyebb medencébe. Az úszómedence mögött hosszú, kovácsoltvas mellvéd húzódott, amely mögött csak a hegyeket és a kék eget lehetett látni.A ház belső kialakítása is fantasztikus volt. A hatalmas társalgó, a hosszú, szertartásos étkező, a palaszürke padozatú konyha a vadszőlővel futtatott üvegházba vezetett. A berendezés is fényűző volt. Csak négy hálószoba tartozott a házhoz, amely - mint Amada rámutatott - kevesebb, mint amit a ház méretei indokoltak volna. De végül is nem volt szükségük négynél több hálószobára. Tehát ez is tökéletesnek bizonyult.A konyhát csordultig telerakták élelmiszerrel. Nem csupán egyszerű ételekkel, sokkal inkább ínyencfalatokkal. A tengergyümölcseitől a pástétomokon és sajtokon át egészen a finom borokig és gyümölccsel teli tálakig mindent megtalálhattak. Még Amanda szava is elakadt, amikor benéztek a megrakott hűtőszekrénybe.- Ananászlé - lelkendezett hitetlenkedve, és megütögette a dobozt. - Golgotagyümölcslé, almalé, narancslé, áfonyálé. -Felnézett, és boldogan felnevetett. - Kér valaki dzsúszt?Hugh kivett a hűtőből egy sört és magával vitte a napra.Felpattintotta a doboz tetejét és kortyolt belőle. Tovább lapozott az újságban, de a cím ismerősnek tűnt. Inkább csak tunyaságból, mint kíváncsiságból újra átfutotta a cikket, mintha a kimaradt információmorzsákat próbálta volna összegyűjteni.A kopogó hang hallatán felnézett. Beatrice fürdőruhában, a karján karpufival, szökdécselve közeledett a medencéhez. A bőre fehérlett a huszonnégy faktoros naptejtől, szívószállal dobozos narancslét szürcsölt.- Szia! - köszönt rá Hugh és kissé lejjebb eresztette az újságot.- Úszni mész?- Igen mondta Beatrice és leült a medence szélére.- Megyünk... - Hugh megköszörülte a torkát. Bejössz a papával?Letette az újságot, felállt, és hívogatóan a kislány felé nyújtottaa kezét. Beatrice még csak tudomást sem vett róla. - Na gyere, Beatrice! - kérlelte Hugh hízelgő hangon. – Menjünk be együtt.- Én a mamával akarok bemenni - affektált a kislány, és nagyot szürcsölt az italból.- De hát csak...- Nem! Hugh megpróbálta megfogni a kezét, de a kislány sírni kezdett. - A mamival megyek!- Jól van - egyezett bele Hugh és magára erőltetett egy mosolyt. - Akkor hát várjuk meg a mamit.- Beatrice? - Amanda hangja riadtan csengett a terasz felől. -Beatrice? Hol vagy?- Itt van! - szólt vissza Hugh. - Minden rendben.Amanda feltűnt a ház sarkában. Kézen fogva vezette Octaviát.Időközben apró fehér bikini alsót és testhez álló pólót öltött.- Beatrice, ne zavard a papát! - szólt rá élesen a kislányra.- Nem zavar - mentegette Hugh.- Mondtam, hogy maradjon velem, amíg elkészülök.- Jenna hol van? - érdeklődött Hugh. - Nem kellene segítenie?- Épp kicsomagol.Amanda elengedte Octavia kezét, a napozóágyra dobta a törülközőt, és egyetlen fürge mozdulattal lekapta magáról a pólót. Meztelen volt alatta, a melle Keményen, barnára sülten meredezett. Hugh arra gondolt, hogy lapos hasával, erős,izmos hátával, kidolgozott izmaival, rövidre nyírt, napszítta hajával pont úgy nézett ki, mint egy harcos amazon.- Tessék - Amanda benyúlt a táskájába, és kivett belőle négy

mandarint. - Tessék, Beatrice. Mernj a fűre, ott edd meg. A héját rakd a zacskóba. És óvatosan menj.A két kislány a füves, árnyékos részre dobogott és pucolni kezdték a mandarint. Amanda pár pillanatig higgadtan nézte őket, mintha további utasításra vagy kritikára készülne. Végül felsóhajtott és a kerti fotel felé fordult.- Hát - szólalt meg Hugh, amikor Amanda leült -, itt volnánk.Nem rossz, mi?- Nagyon szép - mondta Amanda leheletnyi nehezteléssel a hangjában. Puha fedelű könyvet vett elő a strandtáskájából, és fürgén megkereste, hol tartott. - Kár, hogy nincs teniszpálya...- Viszont az egész csak a miénk - ellenkezett Hugh. - Itt senki sem zavar minket. Azt csinálunk, amit akarunk. Ivott egy korty sört, a poharat a földre tette, majd kinyújtotta a kezét, és finoman cirógatni kezdte Amanda meztelen keblét.- Hugh - szólt rá Amanda, és a gyerekek felé pillantott.- Ne is törődj velük - nyugtatta Hugh. - Nem látnak minket.A férfi ujjai az asszony nagy, barna mellbimbójára vándoroltak, mely megkeményedett az érintése alatt. Hugh a megfelelő hatást kereste a felesége arcán, de Amanda szemét eltakarta a Gucci napszemüveg, szájfénnyel fedett ajka pedig rezzenetlen maradt.Vajon mit érezhet a mozdulatlan kagylóhéj alatt, tűnődött Hugh. A tökéletes smink, a márványfeszes izmok mögött rejtőznek-e még érzelmek. Vagy a bőrével együtt lehámlott róla minden érzékiség?Nemrég véletlenül meghallotta, amint Amanda a barátnőjének egy telefonbeszélgetés során elárulta, hogy szándékosan mosolyog kevesebbet, nehogy korán megráncosodjon. Talán a szexualitására is kiterjesztette ezt a színlelt érzelemmentességet. Hugh nem tudta megállapítani.- Hugh... szólt rá Amanda, és kissé odébb húzta a székét.- Hugh belátta, hogy nem kedvezőek az előjelek. A felesége hangja enyhén ingerült volt, és alig várta, hogy a könyvébe temetkezhessen. Hugh úgy döntött, hogy nem törődik vele.Elvégre nyaraltak, és ő szeretkezni akart.- Sziesztázzunk egyet - javasolta halkan. Eközben az ujjával lassan körözni kezdett Amanda mellbimbója körül, majd végigsimított lapos hasán, és elérte a bikinialsót.- Ne hülyéskedj! Nem tűnhetünk el csak úgy!- Ezért van a dada. - Hugh leszegte a fejét, és a fogával cibálni kezdte a bikini pántját.- Hugh! - szisszent fel Amanda. - Hugh, állítsd le magad!Valami zajt hallok!- Akkor menjünk be - motyogta Hugh, és felnézett. - Ott nem zavarhatnak meg minket.- Ne, állj meg! - Amanda ellökte magától a férfit. – Hallgasd csak! Komolyan, mintha egy autó közeledne!Hugh elhallgatott és fülelt. A fák mögül kétségtelenül egy közeledő autó motorzúgása hallatszott.- Közeledik! - hüledezett Amanda. Felült és a pólója után nyúlt. - Ki a fene lehet az?- Gondolom a szobalány - találgatta Hugh. - Vagy a kertész. - Akkor menj és nézd meg. Bizonyosodj meg róla, tudják-e, hogy itt vagyunk. Menj már! Amanda meglökte egy kissé.A buja növényzettel szegélyezett, kikövezett ösvény végighaladt a ház mellett. Hugh forrónak és porosnak érezte a köveket meztelen lába alatt. Behunyt szemmel élvezte a boróka illatát és a szokatlan levegőt.Amint a felhajtóhoz ért, rögtön megpillantotta az autót. A parkoló túloldalán egy bérelt Mondeo állt. Gyűrött khaki sortot és zöld pólót viselő, göndör hajú férfi kászálódott ki a vezetőülésről. Hugh láttán meglepetés ült ki az arcára. Lehajolt és mormogott valamit az autó többi utasának, akik a Hughtól távolabb eső oldalon ültek.Perdona, por favor - szólalt meg a férfi erős angol akcentussal. - Me dice por donde se...se... - Önök angolok? - szakította félbe Hugh.- Igen! - válaszolta megkönnyebbülten az idegen. - Ne haragudjon a zavarásért. Egy nyaralót keresünk. Azt hittük, jó helyen járunk, de... nos... - A kezében sört tartó Hughról a főbejárat előtt parkoló kisbuszra vándorolt a pillantása. – Nyilván nem ez az a villa. - Felsóhajtott és megvakargatta a feje búbját.- Nem volt teljesen világos, merre kell mennünk. Gondolom,nem ismeri a környéket.- Attól tartok, nem válaszolt Hugh. - Mi is elég nehezen találtunk ide.- Várjon egy pillanatra. - A férfi lehajolt, és beszélt valamit az autóban ülőkkel. - Ez igaz - mondta lassan, felegyenesedett, és új kifejezés

jelent meg az arcán. - Milyen igaz.- Mi az?- Mégiscsak jó helyen vagyunk. Kaptunk egy távirányítót,hogy kinyithassuk a kaput. - A férfi körülnézett. - Nincs itt véletlenül két villa egymás mellett?Hugh zajt hallott a háta mögül, megfordult és a pólóban,fagyos arckifejezéssel közeledő Amandát pillantotta meg.- Mi folyik itt? - érdeklődött. - Kik ezek az emberek?- A nyaralójukat keresik - válaszolt Hugh, és visszafordult az idegenhez. - Mi a neve a helynek, amit keresnek?- Villa del Serrano - válaszolta a férfi.Mindenki dermedten, szótlanul állt. - Ez a Villa del Serrano - nyögte ki végül Amanda. - De erre a hétre nekünk adta bérbe a tulajdonos. Az utazási irodájuk valószínűleg elnézett valamit.- Utazási iroda? méltatlankodott a férfi. - Mi nem utazási irodán keresztül foglaltuk a helyet. Mi is ismerjük a tulajdonost.A feleségem hosszú évek óta ismeri Qerard Lowe-ot. Ő mondta,hogy huszonnegyedikétől harmincegyedikéig maradhatunk.Hugh és Amanda összenézett.- Az nem lehet - tiltakozott óvatosan Amanda.- Gerard ugyanis nekünk adta ki a villát huszonnegyedikétől.Már jó ideje lefixáltuk az időpontot.- Mézesmázos mosolyt küldött az idegen felé. - De biztos vagyok benne, hogy számtalan más lehetőség van...- Mi is jó ideje megbeszéltük az időpontot - szakította félbe a férfi. - Hónapokkal ezelőtt. - Hughra, majd Amandára nézett. -Nem lehet, hogy elnézték az időpontot?- Nem hinném - közölte kedvesen Amanda. - Biztos, hogy huszonnegyedikétől beszéltük meg.- Mi is - bólogatott a férfi. Huszonnegyedikétől.Amanda meg se rezzent.- Nekünk faxunk is van a visszaigazolásról mondta, mintha ez lett volna az ütőkártyája.- Nekünk is - makacskodott a férfi, és benyúlt az autóba. – Itt egy fax, és rajta a részletes útbaigazítás. Ráadásul egy levél,amely igazolja a foglalásunkat.Pajzsként maga elé tartotta a papírokat és közelebb lépett.Amanda olyan elutasító pillantással futotta át a papírokat,mintha csak hamisítványok lettek volna.- Nézd csak, Hugh - mondta. - Biztos, hogy valami tévedés történt. Valami ostoba félreértés, vagy... - Kedvesen elmosolyodott. - Minden nyaraláson történnek bakik.- Úgy tűnik mondta a férfi meggyőződés nélkül.- Megkínálhatom önöket valami itallal,, amíg tisztázzuk a helyzetet? Kérnek egy kis narancslét? Esetleg valami erősebbet?- Köszönöm, nem - utasította vissza a férfi. - Nagyon kedves,de amíg nem tudjuk mi a helyzet, addig én inkább... – Sietve elhallgatott és a zsebébe süllyesztette a kezét.Mindketten a papírokat tanulmányozó Hughot figyelték. Hugh szorgalmasan lapozott, összeráncolta a szemöldökét, majd újra feléjük fordult. - Oh, az Isten szerelmére! - mondta végül, hol rájuk, hol a papírokra pillantva. - Mi a fene... Végül Amandára nézett. - Az a helyzet, hogy igaza van.- Hogy érted azt, hogy igaza van? kérdezte Amanda még mindig mosolyogva, de némi éllel a hangjában. – Egészen pontosan kinek van igaza?- Pontosan ugyanazok a dátumok. - Hugh értetlenül rázta a fejét. - Gerard nyilvánvalóan dupla foglalást csinált.Micsoda? - Mindkettőnknek odaígérte a villát - nézett fel Hugh. -Nekünk... és nekik. Mr...- Murray egészítette ki a férfi. - És a társam, valamint a két fiunk. - A kocsi felé intett, a többiek követték a pillantását, de a nap pont az ablakra tűzött, így nem láthatták az utasokat.- Az egyik tinédzser - tette hozzá. Hugh nem tudta biztosan,hogy ez javított, vagy inkább rontott a helyzeten.Valamennyien némán tűnődtek a helyzet lehetséges megoldásain. Végül Amanda megrázta a fejét.- Nem - közölte. - Én ezt nem bírom. Ezt nem lehet elviselni!- Meg kell mondanom, hogy az egész nagyon jellemző Gerardra - mondta a férfi. - Tipikus. Olyan rettentően szétszórt.Gondolhattam volna, hogy valami ilyesmi fog történni. - A kocsi felé fordult, és bocsánatkérően széttárta a karját a többiek felé.- Most mi a fenét csináljunk?Hívjuk fel Gerardot - pattogott Amanda, és kiragadta a faxotHugh kezéből. Most azonnal felhívjuk, és jól megmondjuk neki a magunkét. Ez felháborító! - Bosszúsan a férfira emelte a

tekin-tetét. - Maga is beszél vele?- Azt hiszem - bizonytalankodott a férfi, és a vállát vonogatta.- Bár, nem tudom, mi értelme...- Bizony valamelyikünket szállodában kell elhelyeznie. Vagy találjon valamilyen más szállás megoldást. - Amanda az ajtó felé viharzott, a férfi pedig rövid habozás után követte. – Egyébként Philip vagyok - tette hozzá.- Én pedig Amanda.- Hugh - bólintott udvariasan Hugh.- Philip? - A női hang a kocsi felől jött, és kinyílt az utasfülke ajtaja. Karcsú, szőke, pamutruhás lány - nem, inkább asszony -szállt ki, és felvont szemöldökkel, kérdőn nézett Philipre.Hugh egész testében összerándult a döbbenettől. - Mi történt - kérdezte Chloe Philiptől. - Nem ez az a hely?- De, nagyon is jó helyen vagyunk - válaszolt Philip, de Gerard elszúrta a foglalást. A másik családot is ugyanerre az időpontra hívta meg. Épp most akarjuk felhívni. Nem tart soká.- Értem - mondta Chloe. - Hát... jó.Philip és Amanda csöndben baktatott a villa felé, Hugh pedig némán meredt Chloe elfordított arcára. Chloe csak akkor nézett a szemébe, amikor a többiek eltűntek az ajtó mögött. Hugh farkasszemet nézett vele, képtelen volt megszólalni, a szíve hangosan dübörgött a mellkasában. A délutáni nap sugarai átsütöttek a fák között, a levelek árnyékot vetettek Chloe arcára, ami rejtélyessé varázsolta az arckifejezését.- Szia! - szólalt meg végül Chloe.- Szia! nyögte ki Hugh, és félénken megköszörülte a torkát. -Rég... láttalak. NEGYEDIK FEJEZET Philip Amanda mellett állt, a telefonbeszélgetésből ugyan nem sokat fogott fel, mert döbbenten nézelődött. A nyaraló sokkal nagyobb volt, mint képzelte. Ráadásul sokkal pompázatosabb.Már a felhajtó is épp elég hatásos volt, de ez a hűvös, kerek előtér, a lendületes lépcsősor, és a galéria minden képzeletét felülmúlta.- Csakhogy nem erről van szó Amanda csengő hangja megzavarta a gondolatait, és ő bűntudatosan újra figyelni kezdett. A lényeg az, hogy most itt vagyunk. Igen, azt elhiszem, hogy szégyelli magát. De mit kíván most tenni? – Pár másodpercig hallgatott, aztán türelmetlenül sóhajtott. – Próbálja meg. Odalökte Philipnek a kagylót, és halkan megjegyezte. -Reménytelenül szétszórt.- Halló? szólt Philip óvatosan a telefonba. - Gerard? Itt Philip.- Philip! - lelkendezett Gerard gazdag baritonja. - Hogy vagy?- Remekül - mondta Philip. - Nézd Gerard, nem tudom, Amanda elmagyarázta-e, mi történt... - Elmondta! Tudod, én egyszerűen nem értem. Annyira nem jellemző rám, hogy ilyen hibát kövessek el. Biztos vagy benne,hogy mindketten a megbeszélt héten mentetek?- Tökéletesen biztos - válaszolta Philip.- Tudod, ez annyira hihetetlen. Annyira feldúlt az eset.- Hát igen mondta Philip. - Az a helyzet...- Ugye nem hiszed, hogy Alzheimer-kóros vagyok? – Gerard hangja riadtan csengett. - Azt mondják, szórakozottsággal kezdődik. Lehet, hogy elködösödött az agyam, és észre sem vet-tem.- Igen, az lehet - mondta Philip. Összenézett Amandával és reménytelen arckifejezést öltött. - Az a helyzet...- A múlt hónapban elájultam. Teljesen váratlanul. Lehet, hogy ennek is köze van a dologhoz, nem?Philip Amanda válla fölött látta, hogy kinyílik a nehéz bejárati ajtó. Chloe lépett a hallba, felvonta a szemöldökét, Philip pedig vállat vont.- Gerard, arról van szó - szakította félbe a szóáradatot -, hogy mit tehetnénk? Nem mehetnénk néhányan szállodába?- Szállodába? - hökkent meg Gerard. Szegény barátom, hisz'most van a csúcsszezon. Ilyenkor lehetetlen szállodai szobát szerezni. Maradjatok csak a feneketeken.- Micsoda, mindannyian?- Azért nem vagytok olyan nagyon sokan, nem igaz? Sok jóember kis helyen is megfér. A szobalány csütörtökön megy...Gerard, én tényleg nem vagyok biztos benne...- Meg fogjátok oldani! Ja, és szolgáljátok ki magatokat a borpincében. Chloe ott van?- Igen - mondta Philip. - Akarsz vele beszélni?-

Nem, ne izgulj - mondta Gerard. - Most mennem kell.Elkések a klarinét-hangversenyről. Remélem, sikerül elrendeznetek a dolgokat. Adios! Megszakadt a vonal, és Philip elképedve meredt a búgó telefonkagylóra.- Nos? - érdeklődött Chloe.- Úgy látszik... itt ragadtunk - közölte Philip. -Gerard szerint ebben az időszakban lehetetlen szobát kapni.így aztán kénytelenek leszünk... az ő szavaival élve "kis helyen is megférni". - Kis helyen is megférni? - kérdezte Amanda gyanakvón. – Mit akar ez jelenteni?- Fogalmam sincs - válaszolt Philip. - Nem fejtette ki bővebben.- Legalább sajnálkozott? - akarta tudni Chloe.- Azt mondta, sajnálja. - Philip hangja kétkedést fejezett ki. -Őszintén szólva sokkal jobban érdekelte, hogy nincs-eAlzheimer-kórja.-Alzheimer-kór? - ismételte Chloe hitetlenkedve.- Hát nem volt túl sok értelme annak, amit mondott.- Szerintem egy tehetetlen, tutyimutyi alak - állapította meg élesen Amanda. - Osztogatja a meghívásokat mint bőkezű házigazda, aztán amikor valami rosszul sül el, mossa kezeit.Mégis mit vár tőlünk, mit tegyünk? Valamennyien itt aludjunk egy rakáson? - Méltatlankodva emelte fel a hangját. Nincs elég szoba, másról már nem is beszélve.A bejárati ajtó újból kinyílt, és Hugh nyomában beáradt rajtaa napfény és a hőség. A férfi végigpásztázta az arcokat, aztán tekintete a telefonon állapodott meg, amely még mindig Philip kezében volt.- Kimaradtam valamiből?Nem mondhatnám - tájékoztatta Philip. - Úgy tűnik,Gerardnak fogalma sincs, mi történt.Vagy csak nem érdekli - vádaskodott Amanda. – Lényegében össze vagyunk kötve. - Chloéra pillantott. - Nem mintha valami kifogásom lenne... úgy értem, maguk kedves embereknek tűnnek, és én nem szeretnék célozgatni, de...- Nem - tiltakozott Chloe, és kissé megrándult a szája. – Az biztos, hogy nem.- De érti, mire gondolok.- Pontosan tudom, mire gondol - értett egyet Chloe. Hugh ránézett, majd elkapta a tekintetét.- Talán keresnünk kellene egy szállodát - fordult Amandához.- Persze, drágám - élcelődött Amanda. - Pompás ötlet. Hol élsz te? Megeszem a kalapom, ha mindenféle előzetes foglalás nélkül szobát találsz ötünknek...- Hát jó - próbálkozott tovább Hugh. - Akkor... talán valamelyikünknek haza kéne utaznia, és békén kellene hagynia a másik családot. - Haza? - szörnyülködött Amanda. - Hugh, van neked fogalmad arról, milyen állapotban van a ház? Ma rakják le az új konyhakövet!- Márpedig mi nem megyünk haza - jelentette ki higgadtan Chloe. - Kijár végre nekünk egy kis pihenés. - A lépcsősorhoz sétált, és úgy ült le a harmadik lépcsőfokra, mint aki mindent egy lapra tesz fel. - Szükségünk van a nyaralásra, és nyaralni is fogunk. - A hangja visszhangzott a kupolában, kék szeme szenvedélyesen csillogott a sápadt, márványos félhomályban.- Nagyon megterhelő munkája van? Amanda fokozott érdeklődéssel nézett rá. - Mi a foglalkozása?- Ezen a héten eszemben sincs a munkámról beszélni -mondta Chloe, amikor Philip automatikusan szólásra nyitotta aszáját.Egyikünk sem beszél róla. Tabu téma.. Azért jöttünk ide,hogy elmeneküljünk a szürke hétköznapok elől. Hogy a hátunk mögött hagyjunk mindent.- Ehelyett belénk botlottak jegyezte meg Hugh rövid hallgatás után. Ünnepélyesen fejet hajtott Chloe előtt. – Elnézést kérek.- Nincs miért bocsánatot kérnünk - jegyezte meg csípősen Amanda. - Inkább annak a szemét Gerardnak kellene megkövetnie bennünket. Állítom, soha többé nem olvasom el a rovatát. Sőt ezentúl bojkottálom az egész "Hét Bora" magazint.- Chloéra nézett. - Magának is ugyanezt javaslom.- Mi egyébként sem engedhetjük meg magunknak a "Hét Borát" - mondta Philip. - Átkozottul sznob kacat.- Ha, ebben egyetértünk - mondta Hugh. - Soha nem tartottam sokra Gerardot. Borkritikusként sem.- Akkor mi a kapcsolódási pont maguk között? -érdeklődött Philip. - Nyilván nem a bor. A barátja?- Egy iskolába jártunk - mondta Hugh. - Évekkel ezelőtt megszakadt köztünk a kapcsolat, aztán véletlenül újra találkoztunk. Nagyon igyekezett felmelegíteni a régi barátságot.- Oh, Gerard imádja maga

köré gyűjteni a csodálóit – szólalt meg Philip gúnyosan. - Ezek után el fogja árasztani a meghívásaival. Minden hónapban partit szervez.- Azt állítja, hogy bulitölteléknek szánt minket? - Hugh enyhén elmosolyodott. - D osztályú barátok vagyunk.- Hm - tiltakozott Chloe a homlokát ráncolva. - Ez nem igazságos. Gerard nem ilyen. Legalábbis nem az igazi barátaival.Philip vállat vont, a sötétített panoráma ablakhoz ment és a felhajtóra sandított.- És veletek mi a helyzet? kérdezte Amanda összeráncolt szemöldökkel, Chloéra és Hughra mutatva. - Ha ti mind a ketten Gerard régi barátai vagytok, akkor már ismeritek egymást?A kérdést kínos csend követte.- Lehet, hogy összefutottunk egyszer kétszer – válaszolta elutasítóan Chloe. - Tényleg nem emlékszem. - A szeme egy pillanatra Hughra villant. - Maga emlékszik, Hugh?- Nem válaszolt rövid habozás után Hugh. - Nem emlékszem.- Milyen szép park - szólalt meg Philip, aki még mindig az ablakon nézett kifelé. - Nem semmi ez a hely. - Megfordult és összefonta a karját. - Akkor körbevezetnek minket végre?Amanda vezette a menetet a házban, Chloe közvetlenül mögötte haladt, nézte, de valójában nem is látta a szőnyegeket,vázákat, fali díszeket. A kínos helyzet újdonsága ekkorra már megkopott. Egyre jobban dühítette a dolog, és ez a nevetséges körmenet. Valahányszor Hughra esett a pillantása, belényilallt a hitetlenkedés, a kétely, hogy ők ketten itt vannak, ebben a bohózatba illő helyzetben, hogy ott sétálnak egymás mellett, és tudomást sem vesznek egymásról. Legszívesebben elnevette volna magát. Ugyanakkor a lelke mélyén érezte, hogy a régi érzések ébredezni kezdenek. Lassú, alamuszi módon, akár a kígyó.- És ez itt a főhálószoba - mondta Amanda, és félreállt, hogy a többieket beengedje az ajtón.Chloe némán körülnézett. A szoba közepén hatalmas,faragott, négyoszlopos franciaágy állt, a mahagónioszlopokat vékony, világos szövet borította. Az ablaknál török vánkosokkal megrakott dívány díszelgett. Az ágy mindkét oldalán bőrkötéses könyvektől roskadozó könyvespolc állt. A túlsó falon hatalmas,aranyozott tükör magasodott. Az illatos futónövényekkel szegélyezett üvegajtó a széles balkonra vezetett, melyet mázas edényekbe ültetett fikuszok díszítettek, és egy üvegasztal körül nádszékek álltak.Az ágy előtt, a padlón két üres utazóbőrönd állt. Chloe észrevette, hogy a gardrób teli van ruhákkal. Újra az ágyra nézett, elfordult és a pillantása Hugh tekintetével találkozott.Önkéntelenül is lángba borult az arca, és gyorsan elkapta a tekintetét róla.- Feltételezem, hogy maguk ketten alszanak itt – mondta Amandára pillantva.- Hát - védekezett Amanda -, szemmel láthatólag itt pakoltuk ki a holminkat...- De nem kell itt maradnunk - szólt közbe Hugh, és széttárta a karját. - Nekünk sincs több jogunk ehhez a szobához, mint maguknak.- Na persze - szólt rövid habozás után Amanda.- Összeszedhetjük a holminkat. Nagyon könnyen.- Egyáltalán nem probléma - bizonygatta Hugh.- Nem, kérem, maradjanak csak - mondta Chloe. – Maguk voltak itt előbb, és már a ruháikat is kirakták...- Az nem számít - mondta Hugh. - És minket egyáltalán nem érdekel, melyik szobában vagyunk, igaz, drágám?- Hát persze, hogy nem, drágám - erősítette meg Amanda,és kényszeredetten rámosolygott. - Cseppet sem érdekel minket.- Minket sem - mondta Chloe. - Igazán...- Sorsoljuk ki - határozott Hugh. - így igazságos.- Nekem korrektnek tűnik a kialakult helyzet – állapította meg Philip.- Ne, álljanak meg - vágott közbe Chloe kétségbeesetten pillantva Amanda merev arcára. - Nekünk tényleg teljesen mindegy...Hugh azonban már fel is dobta az érmét a levegőbe.- Fej - mondta Philip, miközben a pénzdarab csörömpölve a csempézett padlóra esett. Hugh fölé hajolt és felemelte.- Fej - mondta. - Maguk nyertek. Kerek perec.Zavart csönd telepedett közéjük.- Jól van - szedte össze magát Amanda. - Remek. Mindjárt visszacsomagolom a ruháimat, aztán...Nem sürgős - mondta Chloe. - Tényleg. - Oh, nem gond! - jelentette Ki Amanda. - Gondolom, máralig várják, hogy kicsomagoljanak. Nem akarom hátráltatni magukat!A szekrény felé fordult, és apró, szaggatott mozdulatokkal elkezdte leszedni a ruhákat a fogasokról. Chloe fintorogva nézett

Philipre.- Ami az éjszakai elhelyezést illeti - mondta gyorsan Philip -,tulajdonképpen hány hálószoba van?- Csak négy - válaszolt Amanda, anélkül, hogy fölnézett volna. - Sajnos.Akkor... ha a két fiunk egy szobába megy, és egy másikba a maguk két lánya... - Philip segélykérőn nézett Chloéra. - Ez így megfelelőnek tűnik, nem?- Az a helyzet, hogy egy dada is van velünk - vetette fel Hugh.- Oh - hátrált meg Philip. - Az más.- Naná, hogy dadátok is van - motyogta Chloe az orra alatt. -Ez csak természetes.- De neki nincs szüksége külön szobára - tette hozzá gyorsan Amanda, és a táskába tömött egy csomó pólót. - Alhat a lányokkal egy szobában. Vagy hátul, a cselédszobában. Ott is van egy kanapé.- Biztos benne? - kérdezte Philip. - Nem bánja?- Nem azért kapja a fizetését - válaszolt kurtán Amanda. Különben is ezek az ausztrálok olyan szívósak, mint egy régi bakancs. Egyszer dolgozott nálam egy lány...- Amanda... - figyelmeztette Hugh.- Mi az? - Amanda megfordult, és meglátta a mögötte álló Jennát. - Oh, helló, Jenna - köszöntötte szemrebbenés nélkül. -Éppen magáról beszéltünk.Philip és Chloe összenézett.- A naptejért jöttem föl - tájékoztatta Jenna. Megakadt a szeme Philipen és Chloen. - Vendégeik vannak?- Történt némi... változás a szobaelosztásban – köhentett Hugh. - Kiderült, hogy ezek az emberek - Philip és Chloe szintén ebben a nyaralóban töltik ezt a hetet.-Oh, értem - lelkendezett Jenna. - Nagyszerű. Minél többen vagyunk, annál vidámabban telik az idő.- I...igen - helyeselt Hugh. - Csak az a... hálószobákkal akadt egy kis gond. A két fiuk is velük jött, és nekünk csak négy hálószobánk van... Kínos csönd állt be. Philip zavartan megvakarta a fejét, Chloéra nézett, aki felvonta a szemöldökét. Csupán Amanda nem jött zavarba.-Oh, már értem - szólalt meg váratlanul Jenna. -Azt akarják,hogy adjam át a szobámat ezeknek az embereknek. Erről van szó, ugye? - vádlón nézett körül. - Ki akarnak dobni a szobámból. Azt akarják, hogy a kanapén aludjak. - Megfeszült az álla. -Gondolják meg még egyszer. Ha nincs elég szoba, akkor egy szállodában is elszállásolhatnak.A szobában a légy zümmögését is meg lehetett volna hallani.- Nézze csak - mondta végül Amanda, s úgy pattogtak aszavai, akár a géppuska. - Tisztázzunk pár dolgot. Először is...- Csak vicceltem - mondta Jenna és a döbbent arcokra vigyorgott. - Oda költöztetnek, ahová csak akarnak. Nekem teljesen mindegy, hol alszom. Vagy hogy kivel. - A rémült Philipre kacsintott, és Chloe elfojtott egy mosolyt. - Ez itt a naptej? - Jenna a műanyag palackért nyúlt, amely az öltözőasztalkán állt. - Egen. Jól van, később találkozunk.Hátravetette göndör fürtjeit, és kisétált a szobából. A többiek zavartan néztek egymásra.- Hát - szólalt meg végül Philip. - Elég... - megköszörülte a torkát -, elég... vicces lány. Sam és Nat közben megtalálta az úszómedencét.- Tyű! - kiáltott fel Nat, amikor befordultak a sarkon, és eléjük tárult a kék víz, és a mini vízesés, mely káprázatosan ragyogott és gyöngyözött a napfényben. - Az anyját!- Király! - csatlakozott Sam.- Ez a ház elképesztő Nat két kislányt pillantott meg úgy tőlük száz méterre, és megtorpant. Hirtelen úgy érezte, mintha tilosba tévedt volna. - Szerinted kik azok ott?- Nemtom - mondta Sam, és összefonta a karját a halántékán. - Kit érdekel? - Nat ránézett, majd vissza a lányokra. Fiatalabbak voltak nála, egyforma, kék virágos úszódresszt viseltek. Aztán rájött, hogy ezeket a kislányokat látta a repülőgépen.- Sziasztok! - köszönt óvatosan az idősebbiknek. – Jöttök úszni? - Nem mehetsz be, ha nincsenek velünk felnőttek – közölte szigorúan a kislány.- Jól van mondta Nat. - Úgy sincs rajtam fürdőnadrág. -Óvatosan beleült a nádszékbe, és a lányokat bámulta a füvön. -Szerinted itt laknak? - kérdezte halkan Sam-től.- Nemtom.- Szerinted mit csinál apa és anya?- Nemtom. - Sam előbb az egyik, majd a másik cipőjét rúgta le. Hirtelen mozdulatlanná dermedt.- A fenébe!Nat követte a pillantását. A ház oldalánál egy lány közeledett.A vörös, göndör hajú lány.- Ez ő! - sziszegte oda Samnek. - Aki olyan kedves volt hozzánk a gépen!Sam nem is figyelt rá. Döbbent, elragadtatott csendben egyenesen előre nézett. A göndör hajú lány levette a pólóját, és vékony, barna testét csupán egy egészen apró

fekete bikini fedte. A köldökében kis ezüst karika látszott, az egyik csípőjén tetovált kígyó tekergőzött hatásosan a bikini háromszöge felé.Sam érezte a lágyékhajlatában a merevedést, és anélkül, hogy levette volna a szemét a lányról, óvatosan leült a kerti fotelba. A lány, mintha csak olvasott volna a gondolataiban, felemelte a fejét és észrevette őket.- Sziasztok srácok! köszönt kedvesen. - Nem titeket láttalak a repülőgépen?- De igen - ismerte be Nat. - Itt nyaralunk. Nat vagyok... és ez itt a testvérem, Sam.-Szia, Nat! - mondta a lány. - Csillogó tekintete pár másodpercre megállapodott Sam-en. - Szia, Sam!- Szia! - mondta Sam, és hanyag mozdulattal üdvözlésre emelte a kezét. - Hogy vagy?- Kösz, jól.A lány lehajolt, felemelt egy flakon naptejet, újra a fiúkra mosolygott és a füvön ücsörgő lánykákhoz ment.-Ti ott ketten - hallották a fiúk. - Melyikőtöket kenjem be elsőnek?- Igazán nagyon csinos fordult Nat Samhez. - Ugye? – Nat hallgatott, és kérdőn összeráncolta a homlokát. - Sam?Nem is csinos - helyesbített Sam, és továbbra is ugyanabba az irányba nézett. - Nem ez a helyes kifejezés. Sokkal inkább egy kibaszott... istennő. - Pár pillanatig még bámulta, aztán magához tért. Felült, levette a pólóját, majd önelégülten szemlélte izmos, lebarnult alakját, aztán Natre vigyorgott. - És én... -újra hátradőlt a székben meg fogom szerezni magamnak. Mire mindent kicsomagoltak, beesteledett. Chloe az erkélyen állt, a buja, jól ápolt kertben gyönyörködött. A nap lemenőben volt, a színek tompábbak lettek. A villa elcsöndesedett, a többiek nem mutatkoztak, minden nyugodt és békés volt. Chloe lelkében azonban nem volt béke, háborgott és nyugtalan volt a lelke. A kertről a hegyek felé emelte a tekintetét, és legszívesebben gyors léptekkel feléjük indult volna. El innen, most azonnal...- Nos szólalt meg Philip a háta mögött, és ő összerezzent. -Hogy tetszik? - Chloe rápillantott.- Mire gondolsz?- A nyaralásra. - Philip beletúrt sötét fürtjeibe.- Nem egészen így gondoltuk, igaz?Hát nem - mondta rövid hallgatás után Chloe. - Nem pont így.- De elég kedvesnek tűnnek. Szerintem ki fogunk jönni velük. Chloe nem felelt. Úgy érezte, mindjárt felrobban, de maga sem tudta, miért. Talán az dühítette, hogy Philip olyan könnyen belenyugodott a helyzetbe, vagy a dolgok alakulása bosszantotta. De leginkább csalódott volt. Annyira vágyott az ismeretlen ország, az eltérő távlatok, az új hangulat után. Annyira epekedett a lehetőség után, hogy Philippel együtt lerázhassa magáról a mindennapok gondjait, hogy heverésszenek a napon és beszélgessenek, és lassan újra magukra találjanak. Ehelyett kénytelenek az egész hetet színleléssel tölteni. Nem beszélgethetnek szabadon, nem viselkedhetnek fesztelenül. Egész héten alkalmazkodniuk kell másokhoz, nem lehetnek négyszemközt, nem lehetnek önmaguk. Ez nem kikapcsolódás,hanem tortúra. Ráadásul nem is egy ismeretlen családdal van dolguk. Még az ismeretlenség kényelmétől is megfosztották őket.Lelki szemei előtt felvillant Hugh döbbent arckifejezése, amikor kiszállt az autóból. Megdörzsölte az arcát, és megpróbálta a képet kiverni a fejéből. Szabadulni igyekezett az ellenséges érzelmek apró tűszúrásaitól és a kíváncsiság apró buborékaitól. Egy egész örökkévalósággal ezelőtt történt,emlékeztette magát szigorúan. Rég volt. Azóta mind a ketten gyökeresen megváltoztak. Már nem hatott rá a férfi. Még csak meg sem döbbent, amikor meglátta. Elvégre ő is, és Hugh is Londonban éltek, még ha a világváros különböző negyedében is.Inkább az volt a meglepő, hogy korábban soha nem futottak össze.De miért éppen ezen a héten kellett ennek megtörténnie,gondolta, és lehunyta a szemét. Ezen a héten, amelyre neki és Philipnek olyan nagy szüksége volt?- Mit együnk vacsorára? - Philip a balkon sarkához sétált és rásandított. - Azt hiszem, a fiúk már gondoskodtak magukról.Találtak pizzát a hűtőben. De mi lehetnénk egy kicsit válogatósabbak.Chloe hallgatott. Képtelen volt most az evéssel foglalkozni.Teljesen kitöltötte a gondolatait a saját ingerültsége.- Chloe? - Philip közelebb húzódott hozzá, és merőn nézte. Jól vagy?-Menjünk el innen - Chloe Philip felé fordult és hirtelen unszolni kezdte. - Szálljunk be az autóba, és menjünk. Hagyjuk itt ezt a nyaralót. - A hullámzó hegyek felé intett. Majd csak találunk szállást valahol. Talán egy panzióban.- Elmenjünk? - meredt rá Philip. -

Komolyan beszélsz? Chloe kis ideig a szemébe nézett, hogy kifejezze összekuszált érzéseit. Megpróbálta kiváltani a férfiból a remélt reakciót, bár maga sem tudta, mire is számít. Végül mélyet sóhajtott és elfor-dult. Leszakított egy sápadt rózsaszínű virágot, és egymás után letépkedte a szirmait.- Oh, nem is tudom. Olyan ostoba vagyok. Csak... -Elhallgatott, lenézett a félig tönkretett virágra. - nem ezt akartuk. Egyedül akartunk lenni. Lehetőséget akartunk adni magunknak, hogy... rendbe hozzuk a dolgainkat. - Letépte az utolsó megmaradt szirmokat, és ledobta őket az erkélyről.- Tudom - Philip odament és a vállára tette a kezét. Ránézett a csupasz bibére az ujjai közt, és felvonta a szemöldökét. -Szegény virág.És szegény énvelem mi van? - gondolta dühösen Chloe. – Mi lesz szegény mivelünk? Hirtelen úgy érezte, visítania kell. Azt hitte, megfullad Philip jelenlétében. Fojtogatta a közönye. Fojtogatta a végtelen alkalmazkodása. Miért nem olyan dühös, mint ő? Miért nem osz-tozik a felháborodásában? Úgy érezte, mintha a szavait elnyelte volna a puha, érzéketlen semmi.A szeme sarkából figyelte a férfi arcát, és látta, hogy a szeme a semmibe mered, és a szemöldökét távoli, nyugtalanító gondolatok húzták össze. Chloe megütközve vette észre, hogy a férfi gondolatai nem a nyaralás körül járnak. Gondolatban még mindig Angliában volt, és meddő aggódással foglalta el magát.Meg sem próbált lazítani, gondolta Chloe megbántva.- Mire gondolsz? csúszott ki az asszony száján, mielőtt meggondolhatta volna, és Philip bűntudatosan pillantott rá.- Semmire - válaszolta. - Egyáltalán nem gondolkoztam – felé fordította az arcát, és halványan elmosolyodott, de Chloe nem viszonozta a mosolyát.- Kimegyek - mondta nyersen és elhúzódott az érintése elől. -Sétálok egyet a kertben.- Jól van - egyezett bele Philip. - Én pedig lecsattogok a konyhába és összeütök valamit vacsorára.- Remek - mondta Chloe, de vissza sem nézett. - Mindegy mit. Hugh a hálószobához tartozó fürdőszobánál állt és figyelte,ahogy Amanda lesúrolja a naptejet Octavia válláról.- Ez tűrhetetlen - mondta szaggatottan. - Nézd csak meg. Itt vagyunk összezsúfolva...-Azért azt nem mondanám - mondta Hugh, és körülnézett a tágas márványborítású fürdőszobában. - Különben is, megilleti őket az a szoba.- Tudom - mondta Amanda. - De nem azért jöttünk nyaralni,hogy kirakjanak minket a szobánkból, ráadásul olyanok, akiket nem is ismerünk. Nem olyan, mintha a barátaink lennének.Semmit sem tudunk róluk.- Szerintem teljesen normálisnak tűnnek - mondta Hugh némi habozás után. Nagyon helyes emberek.- Neked mindenki nagyon helyes - kritizálta Amanda leereszkedően. - Neked a másik oldalon haladó idegen nő is helyes.- Mamííí - siránkozott Octavia. - Ez fáj! - Amanda, miért nem hagyod, hogy én csináljam? - kérdezteHugh és a fürdőszobába lépett.Nem, majd én megcsinálom - mondta nagyot sóhajtva Amanda. - Te csak menj, és idd meg a gintonikodat. Nem tart soká. És Jenna is bármelyik percben itt lehet.- Nem érdekel - mondta Hugh. - Én is le tudom fektetni a gyerekeket.- Nézd, Hugh - kezdte Amanda, és a kád mellé kuporodott. -Épp elég fárasztó napom volt. Nem akarok mást, csak olyan gyorsan lefektetni a gyerekeket, amilyen gyorsan lehet, aztán elengedhetjük magunkat. Rendben?- Rendben válaszolta Hugh, mosolyt erőltetve magára. -Hát... jó éjt, lányok! Szép álmokat.- Jó éjt, apu! zengték a lányok kórusban, kötelességtudóan,és szinte fel sem néztek, amikor Hugh csöndben kihátrált a fürdőszobából, és apró, ismerős szúrást érzett a mellkasábanAz ajtóhoz ment, és elhaladt Jenna mellett, aki épp két apró pizsamával a kezében érkezett.- Nem tudja, ezek a megfelelő pizsik? - kérdezte a ruhadarabokat maga elé tartva.Hugh megszemlélte a mintás pamut pizsamákat, az apró ujjacskákat és a miniatűr zsebeket.- Merem állítani, hogy ezek azok - mondta végül. - Bár nem egészen az én reszortom.Gyorsan távozott, mielőtt a lány bármit mondhatott volna.Lement a konyhába, megtalálta a palackokkal teli bárszekrényt,és lassan, módszeresen keverni kezdte a gintonikot.Még hogy nem egészen az ő reszortja.

Igazság szerint semmi nem tartozott rá, ami a lányokkal volt kapcsolatos. Az évek múlásával Octavia születése után betokosodott, és olyan apává vált, aki nem ismeri a saját gyerekeit. Apa, aki túl sok időt tölt a munkahelyén, és akinek gyakran az egész hete úgy telik el,hogy nem látja a lányait. Apa, akinek fogalma sincs róla, mivel szeretnek játszani, vagy hogy mit néznek a tévében a gyerekei,vagy mit szeretnek enni. És aki most már túlságosan zavarban volt ahhoz, hogy megkérdezze tőlük.Hugh nagyot húzott a ginből, behunyta a szemét és ízlelgette az aromáját. A minden esti gintonik, az újság, és az utóbbi időben az e-mail a szokásává vált. Amikor Beatrice visszautasította, hogy odajöjjön hozzá meghallgatni az esti mesét, és könnyek között az anyjáért jajgatott, ő elfordult és az újság mögé rejtette kifejezéstelen arcát. Míg Amanda minden szombat délelőtt balettórára vitte a lányokat, ő a számítógép elé ült, ellenőrizte a levelezését, és fölösleges válaszokat gépelt.Néha tízszer is elolvasta ugyanazt az üzenetet.Amikor mindezzel végzett, és a család még mindig nem érkezett haza, valamilyen vállalati feladatra fordította a figyelmét. Tanulmányozta a kérdéssel kapcsolatos adatokat és folyamatokat, aztán becsukta a szemét és belemerült abba a világba, amelyet minden másnál jobban ismert. Tökéletesen némán ült, stratégiaváltozatokat gondolt végig, mint egy sakkjátékos, vagy egy tábornok. Minél bonyolultabb és elvontabb volt, annál jobb. A legihletettebb munkái szombatonként születtek. Amanda gyakran nevezte munkamániásnak, és méltatlankodva a szemét forgatta. A barátai a patika tisztaságú konyhájában ültek, kávéztak és megértő megjegyzéseket tettek.Olyan vagy, mint egy egyedülálló anya, méltatlankodtak. Hová lett az Új Ember?Három évvel ezelőtt Hugh egyszer kimerülten és betegen érkezett haza, és előállt egy javaslattal, amelyet a vonaton talált ki. Azt ajánlotta, hogy feladja a főállású munkáját, és szabadúszó tanácsadói munkát vállal. Nem keresett volna annyit, de otthon dolgozhatott volna, és sokkal több ideje jutott volna a feleségére és a gyerekeire.Ritkán látta Amandát olyan rémültnek.Hugh újra kortyolt az italából, átsétált a konyhából a társalgóba, majd a franciaablakon Keresztül a kertbe. Az ég sötétkék volt, a levegő forró és fülledt. Gerard kertjét szemmel láthatólag olyanok gondozták,akik nagyon is értették a dolgukat. A bokrokat formára nyírták, a virágok szép rendben sorakoztak az ágyásokban, az apró kőből készült szökőkút tiszta, hideg vizet permetezett. Hugh befordult a sarkon, Kíváncsi volt, milyen messze vezet az út, de megtorpant.Chloe a falnál állt, a fejét a kezére támasztotta, mintha imádkozna. Hugh megpróbált visszavonulni, de Chloe meghallotta és felnézett. Mélyen elpirult az arca, kék szemében kiismerhetetlen érzelmek lángja lobogott. Pár pillanatig némán farkasszemet néztek, aztán Hugh Közhelyesen megemelte a poharát.- Proszit! Igyunk a... - a férfi megvonta a vállát.- A kellemes nyaralásra? - Hugh megrándult Chloe gunyoros hangjától.- Igen - mondta. - A kellemes nyaralásra. Miért is ne?- Pompás - mondta Chloe. - A kellemes nyaralásra.Hugh ismét ivott egy kortyot a gintonikból. A szabad levegőn azonban túl erős és diszharmonikus volt az íze. Inkább gyenge vörös bort Kellett volna szürcsölnie.- Miért hazudtál? - kérdezte Hugh váratlanul. - Miért tettél úgy, mintha nem ismernénk egymást? Chloe hallgatott, a kezével beletúrt hullámos, rövid hajába. Feszültnek tűnt.Idegesnek és kimerültnek.- Eljöttem a családommal, hogy pihenjünk - nézett fel a lány.- Hogy kiszakadjunk a megszokott kerékvágásból. Hogy elfelejtsük a gondokat és... újra magunkra találjunk. Hogy egyedül legyünk. Csak a családi körben.- Miféle gondok elől? Hugh letette az italt, és a nő felé lépett. - Valami baj van?- Teljesen mindegy, milyen problémákról van szó - zárta le Chloe kurtán a kérdést. - Semmi közöd hozzá. Az a helyzet... tört ki belőle, de lehunyta a szemét. - A helyzet az, hogy Philipnek, nekem és a fiúknak szükségünk van erre a kis időre. Szükségünk van rá. És semmi kedvem a bonyodalmakhoz. -kinyitotta a szemét. - Különösen nem holmi... ócska, jelentéktelen kis szórakozásra. - Hugh döbbenten bámult rá.- Tehát szerinted

jelentéktelen volt.- Nem, akkoriban nem. - Chloe arcvonásai megkeményedtek.- De az idő megtanított rá, mi az, ami fontos, és mi az, ami nem.Az idő nagy tanítómester. Nem gondolod? Feszült, síri csend volt a válasz. Chloe feje mögött egy kókadt, fehér virág himbálózott a szélben, aztán Hugh szeme előtt csöndben elhullatta egy szirmát. A férfi tekintete követte a földre hulló szirom röptét.- Soha nem volt lehetőségem rá, hogy megmagyarázzam -mondta Hugh és felnézett, tudta, hogy esetlenül cseng a hangja.- Én... én azóta is rosszul érzem magam emiatt.- Te tökéletesen megértetted magad, Hugh. - Chloe hangja magas és metsző volt. - Kristálytisztán a tudtomra adtad, mik a szándékaid. De ennek most már tényleg semmi jelentősége. -Hugh válaszra nyitotta a száját, de Chloe felemelte a kezét és belé fojtotta a szót. - Csak... törődjetek a magatok dolgával, és mi is a magunkéval. Rendben? Talán ez működni fog.- Én tényleg szeretnék beszélni veled erősködött Hugh. -Szeretném, ha lehetőséget adnál rá, hogy...- Hát igen, én is sok mindent szeretnék - szakította félbe a férfit Chloe. Megfordult és otthagyta Hughot egyedül az esti szürkületben, mielőtt a férfi befejezhette volna a mondatot. ÖTÖDIK FEJEZET

Másnap reggel Hugh ködös aggyal, kimerülten ébredt. Előző este talált egy üveg Riojat, amelyet a vakáció ürügyén egyedül ivott meg. Most a napozóágyon feküdt, a fején széles karimájú kalappal, és összerándult, valahányszor egy kis fény rést talált és csukott szemhéja mögé hatolt. A távolból mintha Amanda hangját hallotta volna, néha-néha pedig Jenna válaszát.- Ne felejtse el bekenni a lányok nyakát - mondta Amanda. -És a lábuk hátulját se hagyja ki.- Persze.- És a talpukat.- Már bekentem.- Biztos? - Hugh homályosan érzékelte, hogy Amanda felült a mellette álló napozóágyon. - Nem akarok semmiféle kockázatot.Mrs. Startton - Jenna hangja tudatosan fegyelmezett volt. -Ha valamit jól ismerek, hát az a napsugárzás kockázata. Eszem ágában sincs kockáztatni.- Akkor jó. - Amanda hallgatott, majd újra elhelyezkedett a napozóágyon. - Egyelőre nem mutatkoznak - suttogta halkan Hugh felé. -Kik? - motyogta Hugh, de nem nyitotta ki a szemét.- Hát ők. A többiek. Meg kell mondanom, fogalmam sincs, hogy fogjuk ezt elrendezni.Hugh levette a kalapját. A tűző naptól hunyorogva ülő helyzetbe tornázta magát és Amandára nézett. - Hogy érted azt, hogy „elrendezni" - kérdezte. Itt az úszómedence, itt vannak a napozóágyak, itt a nap...- Én csak arra gondoltam... - Amanda kissé összehúzta a szemöldökét. - Esetleg feszélyezhet minket a jelenlétük.- Nem látom be, miért - ellenkezett Hugh, és Jennát figyelte,aki épp Octaviát és Beatricet vezette le a medence lépcsőin a sekély vízbe. - Beszéltem... elhallgatott. - Chloéval. A feleséggel. - Amandára nézett. - Tegnap este, amikor a lányokat fürdetted.- Tényleg? És mit mondott?- Ugyanúgy a maguk dolgával akarnak foglalkozni, ahogy mi is. Semmi okunk rá, hogy útban legyünk egymásnak.- Pedig tegnap este mégiscsak így történt, igaz? – mondta Amanda feszülten. - Az egész tegnap este egy rohadt fiaskó volt.Hugh vállat vont, visszafeküdt és behunyta a szemét. Nem volt ott előző este a konyhában, így nem volt tanúja az eseménynek, amelyre Amanda utalt. Philip és Jenna ugyanarra a csirkére vetettek szemet, hogy elkészítsék vacsorára tekintélyes számú családjuk számára. Aztán a főzőcskézés egy pontján rá kellett döbbenniük erre a tényre. (Vajon egyszerre nyúltak a hűtőbe a csirkéért, tűnődött Hugh. Egyszerre fonódott a kezük a csirke nyakára? Vagy inkább lassan, fokozatosan jöttek rá a kiábrándító valóságra?) Mint kiderült, Philip azonnal felajánlotta,hogy más alapanyag után néz, és Jenna ezt hálásan megköszönte neki.Az ő szemében ez aligha számított fiaskónak. Amanda azonban elefántot csinált a bolhából, és bizonyítva látta, hogy az egész vakáció romokban hever. Miközben az ebédlőben vacsoráztak (Philip és Chloe a teraszra terítettek maguknak),Amanda

újra meg újra, a legkülönbözőbb variációkkal adott hangot ennek a véleményének, míg végül Hugh nem bírta tovább. Egy üveg borral együtt visszavonult a hálószoba erkélyére, és mire az ég teljesen elsötétedett, apránként megitta. Mire bement az erkélyről, Amanda aludt, és a tévében egy minisorozat ment.- Na tessék! - Amanda suttogása megzavarta a tűnődését. -Itt jönnek - hirtelen hangosan folytatta: - Jó reggelt!- Jó reggelt! - hallotta Hugh Philip válaszát.- Szép napunk van - szólalt meg Chloe. . - Ugye? - szólt kedélyeskedve Amanda. - nagyszerű idő van.Elakadt a beszélgetés, és Amanda újra hátradőlt.- Legalább nem próbálnak minket kitúrni a napozóágyról -súgta az orra alatt Hugh-nak. - Legalábbis egyelőre. - A beálló csöndet csak Amanda nyugágyának nyikorgása törte meg,amint próbálta a legkényelmesebb testhelyzetet megtalálni a napozáshoz, és a fejére tette a fülhallgatót. Pár perc múlva újra levette és felnézett. - Hugh?Hmm?- Ideadnád a nyolcfaktoros naptejet?Hugh kinyitotta a szemét, fölült és kővé dermedt. A medence túloldalán, a neki háttal álló Chloe épp kigombolta viseltes pamutruháját. A ruha lehullott a testéről, Hugh pedig megigézve bámulta. Chloe divatjamúlt rózsamintás úszódresszt viselt,szőke haját hátul egy copfba fogta össze. Karcsú lába fehér volt,a válla törékeny, akár egy gyereké. Chloe megfordult, Hugh pedig akarata ellenére végigfuttatta a tekintetét a testén, és alig észrevehetően megállapodott fehér keblein.- Hugh? - Amanda felült mellette, ugyanakkor Chloe egyenesen ránézett a medence túloldaláról. Találkozott a tekintetük, és Hugh érezte, hogy meglepő erővel beléhasít a vágy. És a bűntudat. A kettő szinte ugyanaz. Gyorsan elfordult.- Tessék - mondta, miközben vaktában a naptejes flakon után nyúlt és odaadta Amanda-nak.- Ez nem a nyolcfaktoros! - idegeskedett Amanda. - Az a nagyobbik flakon.- Rendben. - Hugh a megfelelő flakon után matatott,odalökte a feleségének, és hangosan dobogó szívvel újra hátradőlt. Képtelen volt kiverni a fejéből Chloe arcát, átható,kissé pökhendi kék tekintetét. Természetesen tudta, mire gondol Hugh. Chloe mindig is pontosan tudta, mire gondol.Tizenöt évvel ezelőtt, egy egyetemi bulin ismerkedtek meg Londonban. A buli teli volt közgazdász palántákkal és orvostanhallgatókkal, akik együtt laktak a Stockwellben. Garad-t egy közgazdász hallgató barátja hívta meg, és rá oly jellemző módon a Courtauld művészeti kurzusáról ismert udvartartását is magával vitte. Közöttük volt Chloe is. Így visszagondolva Hughnak úgy tűnt, első látásra beleszeretett. A lány kissé régies, különös szabású ruhábanvolt, és emiatt kilógott a társaságból. Festményekről kezdtek beszélgetni, amiről Hugh édeskeveset tudott, aztán valahogy a korabeli kosztümök témakörére tértek át, amiben ha lehet, mégannyira sem volt tájékozott, mint a festészetben. Aztán mintegy mellékesen Chloe elárulta, hogy ő maga is tervez ruhákat, és hogy az is a saját modellje, amelyet éppen viselt.- Nem hiszem - kételkedett Hugh számos pohár bortól fűtve,és alig várta, hogy a beszélgetés más témára terelődjön végre a tizenkilencedik századi gombokról. - Bizonyítsd be.- Jól van - mondta Chloe nevetgélve. Lenyúlt és felemelte a ruha szegélyét. - Nézd csak ezt a szegést. Nézd ezeket az öltéseket. Valamennyit kézzel varrtam.Hugh engedelmesen megszemlélte, de egyetlen öltést sem látott. A pillantása megakadt Chloe karcsú, zokniba bújtatott lábán, és elképesztő, elsöprő vágy ébredt benne. Kortyolt a borából, megpróbálta összeszedni magát, majd óvatosan,közönyre vagy ellenséges érzésekre számítva a lány szemébe nézett. Ehelyett hűvös kék pillantásba botlott. Chloe pontosan tudta, mit akar. Ő is ugyanazt akarta.Hugh kilburni hálószobájában még aznap éjjel arra kényszerítette, hogy lassú mozdulatokkal kihámozza a ruhájából, miközben elég időt hagy rá, hogy minden egyes öltést megmutasson neki. Mire a lányról lekerült a ruha, Hugh jobban kívánta, mint bárkit egész életében.Utána csöndben feküdtek egymás mellett. Hugh már a következő reggelre gondolt, arra, hogyan mentse ki magát,hogy ne kelljen együtt tölteniük az egész napot. Alig vette észre, hogy Chloe mormolt valamit, és fölkelt az ágyból. Már félig felöltözött, amikor a fiú őszinte megdöbbenéssel rájött,hogy a

lány távozni készül.- Vissza kell mennem - mondta, és lágy csókot lehelt a homlokára. - De talán még találkozunk. - Amikor becsukódott mögötte az ajtó, Hugh csalódottan észlelte, hogy most először esett meg vele, hogy őt hagyták ott egyedül az ágyban, és a partnere mentegetőzött. Kissé meglepődött rajta, de nem tetszett neki.Amikor legközelebb találkoztak, a lány ugyanúgy hagyta ott az ágyban, mint első alkalommal, és aztán megint ugyanez történt. Néhány hét múlva Hugh lezseren megkérdezte, miért,mire Chloe akadékoskodó nagynénjéről beszélt, akivel együtt lakott London külvárosában. Ennél többet nem mondott, és soha nem változtatott ezen a szokásán. A nyár három hónapja alatt - amely ettől eltekintve tökéletesen telt - soha, egyetlen éjszakát sem töltött vele. Végül Hugh minden büszkeségét félretéve könyörgött, hogy legalább egyetlen éjszakára maradjon vele. - Tudni akarom, milyen vagy, amikor reggel felébredsz - mondta, és a nevetésével leplezte a tényt, hogy ezúttal igazat beszélt. A lány nem engedett. Hugh most már tudta, hogy hatalmas lehetett a kísértés, mégis ellenállt, és nem gyengült el. Ha behunyta a szemét, Hugh még most is fel tudta idézni a farmer suhogását, a vászoning szisszenését, az övcsat csilingelését. A hangokat, ahogy a lány némán öltözködött a sötétben, majd eltűnt arra a helyre, ahová őt soha nem hívta meg.Chloe kicsi volt és manószerű. Mégis ő volt a legerősebb ember, akit Hugh ismert. Ezért már az idő tájt is nagyra becsülte. Akkoriban történt, hogy az egyik gyerekkori barátja egy hegymászó expedíció során külföldön meghalt. Gregory nem tartozott a legjobb barátai közé, a megdöbbenés mégis sokként érte. Ez volt az első eset, hogy szembesülnie kellett a halállal, és megrémítette a saját reakciója. A kezdeti döbbenetet hetekig tartó depresszió követte. Chloe óráról órára vele maradt, meghallgatta, ellátta tanácsokkal, nyugtatgatta.Soha nem sietett, soha nem volt türelmetlen, mindig teli volt megalapozott, megfontolt érzésekkel. Még most is hiányzott neki ez az erő. Soha nem kellett magyarázkodnia, Chloe mindig megértette a gondolkodásmódját.Úgy tűnt, jobban ismeri őt, mint ő saját magát.Hugh új energiával telten jutott túl ezen a sötét, gyászos időszakon. Eltökélt szándéka volt, hogy a kezébe vegye az életét és kezdjen vele valamit. Sikereket akart elérni, sokat akart keresni, el akart érni mindent, amire csak képes volt.Nagyra törő pályafutásokat kezdett tanulmányozni, ragyogó részvénytársasági brosúrákat járatott és látogatta a londoni egyetem pályaválasztási hivatalát.Ugyanabban az időben, amikor megkezdte pályafutását, és fejvadászcégekhez látogatott, Chloe először kezdett az otthoni körülményeiről beszélni. A nagynénjét és iskoláskorú unokaöccseit emlegette. Említett még valami Samet, és ret-tenetesen szerette volna, ha Hugh találkozik vele.Még mindig kristálytisztán emlékezett arra a napra, a London külvárosához vezető útra. Emlékezett, hogyan sétáltak végig az egyformán tiszta kertvárosi utcákon. Végül megálltak egy kis,Tudor-utánzatú ház előtt, Chloe félénken kinyitotta az ajtót és betessékelte. Hugh kissé visszariadt a családi forgatókönyvtől,de azért hősiesen mosolygott, belépett a keskeny előszobába,majd a nappaliba. Meglepetten megtorpant. A szőnyegen egy kisbaba ült, és teli szájjal vigyorgott fel rá.Hugh játékosan visszamosolygott, mivel azt hitte, a gyerek valamelyik unokaöcs vagy valamelyik barát gyereke. De semmi köze Chloéhoz? Chloéhoz, aki még csak húszéves, és maga is gyereknek néz ki. Hugh megfordult, hogy valami pimasz megjegyzést tegyen, és meglátta a lány arcát, melyen szétáradt a szeretet.Tetszel neki - odament, felemelte a kisbabát és odavitte Hughhoz. - Köszönj szépen Hughnak, Sam. - Hugh elképedve meredt a kisbaba vidám arcára, és szép lassan leesett neki tantusz.Még most is emlékezett rá, milyen fojtogató pánik tört rá.Dühös volt, úgy érezte, elárulták, és csapdába csalták. Ott ült,arcára fagyott mosollyal itta a teát, beszélgetett a nagynénivel,tőle telhetően megválaszolta a bizakodó kérdéseket.Gondolatban azonban máshol járt, a menekülést tervezgette.Többé nem tudott úgy Chloéra nézni, hogy ne érzett volna szédítő dühöt. Hogy volt képes így tönkretenni mindent? Hogy lehet kisbabája?Később Chloe félrevonta és mindent elmagyarázott. Miközben a nagynéni az edényekkel csörömpölt a

konyhában, Chloe elmesélte, mennyire félt bárkinek is megmutatni Samet,mennyit tépelődött rajta, mikor mondja el neki, beszélt az elhatározásáról, hogy megvárja, amíg Hugh túljut Gregory halálán. - Attól féltem, ha megmondom neked, hogy van egy gyerekem, többé nem érdekellek majd - mondta. - De ha találkozol vele, és látod, milyen aranyos... - Elfulladt a hangja, az arca elpirult az erős érzelmektől, Hugh pedig merev arccal bólintott.Chloe gyorsan ismertette vele Sam fogantatásának meztelen tényeit. Egy nála jóval idősebb oktatóval volt viszonya, elmondta, milyen naiv volt, és beszélt a súlyos döntéséről, hogy megtartja a gyereket. Hugh szinte semmit nem hallott az egészből.Másnap elhagyta az országot. Last minute foglalással Korfura utazott, üldögélt a parton, borúsan nézte a tengert, és szívből gyűlölte Chloét. Amiért még mindig kívánta. Még mindig vágyódott utána. De nem lehetett az övé. Nem fért bele egy bébi az életébe. Neheztelve gondolt arra, hogy Chloénak ezt tudnia kellett volna, és a kezébe temette a fejét. Pedig minden olyan tökéletes volt, és most tönkretette az egész kap-csolatukat.Két hétig volt ott, napról napra barnább és elszántabb lett.Nem fogja elrontani az életét másvalakinek a gyereke miatt.Nem hagyja magát rábeszélni semmiféle elsietett gesztusra,amelyet később megbánna. Megvalósítja a maga elé tűzött célokat, a nagyra törő, magányos terveket. Olyan életet fog élni,amilyet akar.Amikor hazatért, megszámlálhatatlan üzenet várta Chloétól.Egyikre sem válaszolt, viszont tovább töltögette a nagy, vezető karriertanácsadó cégek jelentkezési lapjait a vezető pozíciókra.Amikor meghallotta Chloe hangját az üzenetrögzítőn, vagy meglátta a kézírását a lábtörlő alatt, fájdalom hasított a mellkasába. Megtanulta figyelmen kívül hagyni a fájdalmat és kíméletlenül továbblépni, egy idő után pedig csökkent a fáj-dalom. Chloe üzenetei egy idő után ritkulni, majd rövidülni kezdtek, végül teljesen abbamaradtak, mint amikor a gyerek álomba sírja magát.Hugh kényelmetlenül mocorgott a nyugágyon és kinyitotta aszemét. Chloe közben lefeküdt, így nem láthatta az arcát. Philip viszont felült, ezért Hugh úgy tett, mintha az újságért nyúlna,közben azonban szemrevételezte a férfit. A maga ápolatlan módján nem volt csúnya férfi, gondolta kelletlenül. Az arca azonban sápadt, borostás és gyűrött volt. A tekintete a távolban járt, szemmel láthatólag nem volt tudatában Hughnak, sem Chloénak, sem semmi másnak.- Apa? Philip felkapta a fejét, és ugyanígy tett Hugh is. Sam tollasütővel a kezében a medence felé ügetett. Megvizsgálta a területet, és az érdeklődés legcsekélyebb jele nélkül vett tudomást Hugh jelenlétéről. Amikor találkozott a tekintetük,Hugh érezte, hogy nevetséges módon elöntik az érzelmek.Abból a kisbabából, aki akkor a külvárosi szoba szőnyegén üldögélt, mostanra magas, jóképű fiatalember lett. Groteszk vágyat érzett, hogy odamenjen a fiúhoz és megmondja neki: „Én már akkor ismertelek, amikor még egyéves sem voltál." Sam azonban máris az apjához fordult. Illetve a mostohaapjához, helyesbített magában Hugh.- Apa, tollaslabdázni szeretnénk.- Hát akkor tollasozzatok - mondta Philip.- Igen, de folyton leesik a háló.- Megfelelően rögzítettétek? - Sam tökéletes közönnyel vonogatta a vállát, és egy doboz Coláért nyúlt. - Lusta fickók -mondta Philip. - Gondolom, azt szeretnéd, ha föltenném nektek,igaz?- Igen.Philip megrázta a fejét, Chloéra nézett és halványan elmosolyodott.- Hinnéd, milyen lusta ez a fiú?- Dög lusta - közölte elégedetten Sam. - Ilyen vagyok. – Ivott egy korty Colát és közben találkozott a szeme Hugh tekintetével a medence túlsó partján.Hugh azonnal elkapta a pillantását, betolakodónak érezte magát. Mintha csak illetéktelenül belehallgatott volna a családi életükbe.- Várj egy kicsit - jegyezte meg Philip. Menj csak. Semmiperc alatt ott leszek én is.- A pályán leszünk - mondta Sam, és megmutatta a helyet. -Ott, a fák mögött. Hugh Sam után nézett, amint az elment, majd eltűnt a fák között, és hirtelen beléhasított a féltékenység. Féltékeny volt erre az aranyhajú fiúra, feszültségmentes kapcsolatára az apjával, aki nem is a biológiai szülője volt. Féltékennyé tette a mód, ahogy a család tagjai olyan magától értetődően viszonyultak egymáshoz.

Hirtelen felállt, megpróbálta lecsillapítani a zavarát, és a medence sekély részéhez ment, ahol Octavia pancsolt. Derűsen ránevetett a kislányra.- Akarsz kidobóst játszani? - javasolta. Kidobósozol a papával? - Octavia kérdőn hunyorgott rá, és ő hirtelen ráébredt,hogy nincs is labdája. - Vagy... vagy bújócskázni - helyesbített. -De csinálhatunk más mulatságos dolgot is. - A tőle jobbra fekvő,füves terület felé mutatott. - Menjünk, játsszunk valamit!A kislány hallgatott egy darabig, majd nem túl nagy lelkesedéssel kimászott a medencéből. Hugh a füves részre sietett és tanácstalanul, ihletet remélve körülnézett. Mit szoktak játszani a gyerekek? Ő mit játszott, amikor még gyerek volt?Először a Marokkó jutott eszébe. Aztán az a fantasztikus kisvonat, amivel a padláson játszottak. Lelkesen elhatározta,hogy legközelebb vesz a lányoknak egy kisvonatkészletet. Miért ne élveznék ők is a vonatozást? Elhatározta, hogy amint visszaérnek Angliába, azonnal megveszi. A legnagyobbat, ami kapható. De addig... mi baj van az egyszerű játékokkal?- Jól van, Octavia, mit csináljunk? kezdte vidáman, majd megfordult és megdermedt.Octavia nem ment utána a fűre. Az ellenkező irányba dobogott, Jenna után, aki a semmiből tűnt fel az élénk színű felfújható játékokkal.Hugh magára maradt. Nagyon ostobán érezte magát, ahogy ott vesztegelt egyedül a füvön, még a lába is remegni kezdett.Visszautasította a saját gyereke. Harminchat éves férfi létére ott állt a füvön, és hiába várta, hogy valaki játsszon vele.Pár pillanatig mozdulatlanul állt, képtelen volt végiggondolni,mit is kellene most tennie. Senki más nem hallotta, hogy játszani hívta Octaviát, mégis fullasztóan feszélyezve érezte magát. Végül égő arccal a legközelebbi fához ballagott és a homlokát ráncolva, elmélyülten tanulmányozni kezdte a kérgét. Amanda egyszer csak levette a fülhallgatót a fejéről és kérdőn nézett rá.- Hugh... Mi a fenét csinálsz? - érdeklődött. Hugh ránézett, az ujjai még mindig a fakéregbe kapaszkodtak.Csak... - zavartan elhallgatott. - Mindössze arra gondoltam,hogy betelefonálok az irodába. Csak hogy ellenőrizzem, hogy mennek a dolgok. Nem tart soká.Amanda a szemét forgatta. - Csinálj, amit akarsz. - Visszafeküdt a nyugágyra, Hugh ujjai pedig önkéntelen mozdulattal letörtek egy darab fakérget. Egy pillanatig vizsgálgatta, aztán eldobta. Merev arccal megfordult és a nyaraló felé indult.A fiúk hamar elunták, hogy Philipet figyeljék, amint a tollaslabdahálót rögzíti, és a medence felé indultak, hogy ússzanak egyet. Chloe fájdalmas gyengédséggel figyelte Nat mellúszó tempóit, és még épp időben fogta vissza magát,nehogy tanácsokat osztogasson neki. Néhány perc múlva visszafeküdt a nyugágyra, lazítani és pihenni próbált. Igyekezett betartani a saját utasításait.De éppolyan nehezére esett feloldódni, mint Philipnek. Reggel ugyanolyan homlokráncolva ébredt, mint ahogy este lefeküdt.És ugyanolyan reményvesztetten kelt föl. Testileg és lelkileg egyaránt. Ugyanazok a fizikai szükségletek kergették őrületbe,miközben a napon heverészett, látszólag nyugodtan és elégedetten.Együttélésük egyik kimondatlan szabálya Philippel az volt, hogy a nyaralások során gyakrabban szeretkeznek, mint otthon. Első éjszaka pedig mindenképpen. Az első éjszaka mindig.Szükségük volt rá, hogy megünnepeljék az érkezésüket, hogy feloldják az utazás feszültségét, hogy a hetet élvezettel kezdjék.És mindenek előtt, hogy újra megerősítsék a kapcsolatukat.Hogy a meleg otthontól, a kényelmes környezettől távol, ahol a megszokást nehéz volt különválasztani a szerelemtől, eszükbe jusson a másik.Előző éjszaka ez nem történt meg. Chloe Philip felé nyúlt, de ő gyengéden eltolta a kezét. Még most is érezte, hogyan hasított belé a döbbenet, ha erre gondolt, ugyanakkor túlságosan meglepődött ahhoz, hogy nyugtalan legyen. Felbámult a magas ágyfüggönyökre, és arra gondolt, hogy ez az. Így történnek a rossz dolgok.- Dög fáradt vagyok - motyogta Philip a párnájába olyan elmosódottan, hogy Chloe alig tudta kivenni a szavait. Részéről ennyi volt a mentegetőzés. De még a fejét se fordította felé,még jóéjszakátpuszit sem adott neki. Hogy válhatott a dinamikus, életvidám Philip ilyen fásulttá.

- Szeretlek, Chloe - tette hozzá, és kedvesen megszorította a lábát. Chloe nem válaszolt.Másnap reggel nem egyszerre keltek fel. Külön öltözködtek,és külön is reggeliztek. Úgy feküdtek egymás mellett a napozóágyon, mint két udvarias, körültekintő idegen. Chloe nem tudta, meddig képes ezt elviselni. Ugyanez a bánásmód jelle-mezte az életüket már hónapok óta. Mindent beárnyékolt az a rohadt cég a terveivel, végül Philip már semmi másra nem tudott gondolni. Hányszor, de hányszor került haza a munkából úgy, hogy csak egy pohár borra és egy ölelésre vágyott, de Philip az igazgatóhelyettessel, Chris Harrisszel ült a konyhában,ahol söröztek és végeérhetetlen, meddő találgatásokkal töltötték az időt. A PBL legutóbbi emlékeztetőjének jelentését vagy a legfrissebb újságcikkeket boncolgatták, esetleg a régóta késlekedő Mackenzie-jelentés tartalmát találgatták, amely majd eldönti a sorsukat. - Fogjátok már be! - Legszívesebben dühösen rájuk kiáltott volna. A locsogás nem segít! Azzal, hogy beszéltek róla, még nem véditek meg az állásotokat! De ők csak tovább folytatták, találgatták a távoli emberek ismeretlen véleményeit,lényegtelen információmorzsákat csipkedtek fel és egyre a bizonyosságot alátámasztó mantrákat ismételgették. – Emberek nélkül nem lehet irányítani egy bankot - mondogatta Philip, és új doboz sört bontott. - Ez egyszerűen lehetetlen – ismételte hűségesen Chris, és Philipre emelte az italt.És ez így ment végeérhetetlenül, folyamatosan azt bizonygatták egymásnak, hogy minden rendben lesz, de Philip virtuskodása hamisan csengett, és Chloe érezte mögötte a félelmet, amely beette magát az egész életükbe. Ez az ügy észrevétlenül megváltoztatta. Eltűnt a magabiztos, vidám fickó,aki rendszerint a maga útját járta, és akibe évekkel ezelőtt beleszeretett, és a helyét egy bátortalan, depressziótól görnyedező alak vette át, akit máris maga alá temetett egy még meg sem történt katasztrófa. Amely talán soha nem is következik be.Chloe szerint az volt a baj, hogy Philip élete túl könnyű volt.Korábban soha nem történt vele semmiféle szerencsétlenség,ezért rettegett tőle, hogy egyszer végül bekövetkezik. Őszintén hitt benne, hogy ha elveszíti a munkáját, akkor mindennek vége, és soha nem térnének magukhoz egy ilyen megpróbáltatás után. Alulbecsülte az emberi alkalmazkodóképességet.Az emberek talpra állnak, gondolta Chloe, miközben megfordult a napozóágyon és becsukta a szemét. Történjék bármi, az ember rátalál a kivezető útra. Amikor húszéves voltam, és terhes lettem az oktatómtól, az bizony elég súlyos csapásnak tűnt, végül mégis az egyik legszebb, legélvezetesebb dolgot eredményezte az életemben. Sokkal rosszabb fordulatok is vannak az életben, mint létszámfölöttinek bizonyulni.Philipnek nem a munka vagy a munkanélküliség a problémája,hanem a saját gondolkodásmódja. Ha szerencsénk van, ez a nyaralás majd segít...A kiáltozás és fröcskölés fokozatosan megzavarta a gondolatait. Egy különösen hangos kiáltásra vonakodva újra a valóságra fordította a figyelmét, és ülő helyzetbe tornázta magát. Nat és Sam zuhanóbombázást hajtott végre a medencében, és a vízcseppek a medence egész környékét beborították, még a fűre is jutott belőlük, sőt, Chloe észrevette,hogy még Amandára is, aki minden egyes rá zuhanó vízcseppre némán összerándult.- Fiúk! - szólt rájuk Chloe gyorsan. Fiúk, hagyjátok abba!Azonban túl késő volt. Sam már a felugrott a levegőbe és maga alá húzta a lábait. A medence szélétől pontosan harminccentire landolt, nyomában hatalmas hullám loccsant a partra, és teljesen beterítette Amandát.- Auuuuu! - visította Amanda és talpra szökkent. – Micsoda kis szörnyetegek! - Sam! - kiáltotta Chloe a fiú víz alá merülő feje felé. - Sam,gyere ki!- Sajnálom - mondta Nat idegesen a medence túlsó oldalán. -Sajnálom, anya.- Ne tőlem kérj elnézést - dühöngött Chloe. - Mrs. Strattontól kérj bocsánatot.- Sajnálom, Mrs. Stratton - visszhangozta Nat, Amanda pedig mereven bólintott.- Sam - ismételte Chloe. - Gyere ki, és kérj bocsánatot Mrs.Strattontól.Sam kimászott a medence szélén és Amandára nézett.- Sajnálom - mondta, és elhallgatott. Láthatóan nehezére esett a beszéd. - Sajnálom, Mrs...

- Stratton.- Stratton - fejezte be fátyolos hangon Sam.Chloe Követte Sam pillantását, és meglepetten vette észre,hogy Amanda meztelen felsőtesttel napozott. A fiú hosszú lábait szétvetette, a mellén vízcseppek csillogtak, az arca elpirult zavarában. Chloe arra gondolt, hogy az összhatás nem jár messze azoktól a poszterektől, amelyeket Sam a szobája falára szokott Kiragasztani.Különös módon Amanda szemmel láthatólag nem volt tudatában, milyen hatást váltott Ki.- Biztos vagyok benne, hogy véletlen volt - mondta feszült hangon. De ne felejtsd el, hogy nem egyedül a tiéd a medence. - Fagyos mosolyt küldött Sam felé, aki némán bólintott, de a szeme továbbra is a nő mellére szegeződött. Hát persze, hogy tudja, gondolta Chloe. Nem lehet ennyire ostoba.Amanda felé bólintott a medence túloldalára, és semmi mást nem olvasott ki Sam hallgatásából, mint a bűntény miatti megbánást.- Elnézését kérem - mondta Chloe, megkerülte a medencét,és Közben mindvégig a másik nő arcát nézte. A fiúk néha egy kicsit fékezhetetlenek, de kérem, csak szóljon nekik, ha túllépik a határt.Rendben - mondta Amanda. Visszaült a nyugágyra, a törülközőért nyúlt és szárítkozni kezdett. - Azt hiszem, ez a helyzet egyikünknek sem könnyű.- Hát nem - mondta Chloe. Szerintem sem. Csöndben végignézte, ahogy Amanda felvette a naptejet, és kenni kezdte tökéletes, aranybarna bőrét.- Én... később találkozunk - mondta végül. - Még egyszer elnézést - elindult, mire Amanda hirtelen felemelte a fejét.- Várjon! - állította meg a szemöldökét ráncolva. – Beszélni szeretnék magával a tegnap esti konyhai fiaskóról.- Oh - mondta Chloe és kissé összeszorult a gyomra. -Tényleg egy kicsit szerencsétlenül alakultak a dolgok. Talán ha...nem is tudom... összeegyeztetnénk a menüt vagy ilyesmi -sóhajtott. - Az viszont egy kicsit előírásossá tenné a dolgokat...- Én valami mást javasolnék - vette át a szót Amanda. – Mától mindenkinek a mi nörszünk főzné meg a vacsorát minden nap- Tényleg? - ámult el Chloe. - Önként elvállalta? - Ezért vettük fel - magyarázta Amanda, mintha értelmifogyatékosnak beszélne. - Dada és szobalány a nyaraláshoz.- Luxusszobalány - mosolygott Chloe. Amanda a homlokát ráncolta, és úgy tűnt, meg sem hallotta a megjegyzést.- Ha akarja, megmondhatom neki, hogy négy személyre főzzön. Ehetnénk együtt. - Chloe döbbenten nézett rá.- Biztos benne? - kérdezte. Úgy értem...- Természetesen nem kötelező - folytatta Amanda. - De ha más tervei vannak...Dehogy - tiltakozott Chloe. - Csak éppen... nagyon kedves maguktól. Köszönjük szépen.- Jó mondta Amanda. - Akkor ezt megbeszéltük. – Újra hátradőlt a nyugágyban és behunyta a szemét. Chloe nézte egy darabig, aztán megköszörülte a torkát.- Ne haragudjon, Amanda... nem lehetne hat főre? Samnek és Natnek is.- A gyerekeknek? - Amanda kinyitotta a szemét és a homlokát ráncolta. - Mindig együtt esznek?- Nyaraláskor igen - válaszolt Chloe. - És Sam már aligha nevezhető gyereknek...- Meg kell mondanom, én jobban szeretem, ha az enyémek korán lefekszenek - közölte Amanda. - így a felnőttek nyugodtan beszélgethetnek egy kicsit.Te talán megteheted, gondolta ingerülten Chloe. De a te gyerekeid még kicsik.- A fiúk hozzászoktak a felnőttek beszélgetéséhez – mondta hangosan. - Elvégre már nagyok. Kihívóan nézett Amanda szemébe. Pár másodpercig mindketten hallgattak.- Hát - egyezett bele végül Amanda. - Akkor rendben van.Megmondom Jennának, hogy hat személyre főzzön.- Nagyszerű - mondta Chloe és barátságosan rámosolygott. -Már alig várom. Hugh befordult a ház sarkánál és megtorpant. A felesége Chloéval csevegett. Egyedül voltak, és szemmel láthatólag belemerültek a beszélgetésbe. Amanda kifejezéstelen arccal nézett a napszemüvege védelméből, Chloe arcát nem látta. Mit mondhattak egymásnak? Mit mondott Chloe? Rátört a pánik, nem akarta, hogy meglássák. Hátrébb lépett, egy bokor mögé rejtőzött. Itt hűvös és megnyugtató volt a föld meztelen talpa alatt, érezte a fenyő illatát. Az esetlen férfi a kellemetlen helyzetben csöndben, kalapáló szívvel álldogált.A titkárnője, Della meglepődött, hogy hallat magáról.- Minden rendben? - kérdezgette. - Jól van?- Tökéletesen - mondta Hugh, miközben megpróbált könnyednek és lazának tűnni. - Csak gondoltam ellenőrzöm a

helyzetet. Van valami, amiről feltétlenül tudnom kéne?- Nem hiszem - mondta Della. Lássuk csak... - Hugh hallotta,ahogy a nő az asztalán a papírokkal zizeg. Ha becsukta a szemét, szinte ott látta magát a titkárnő szobájában. – Befutott John Gregan csoportjának ajánlása... - tájékoztatta a főnökét.- Végre! - mondta Hugh. - Ki nézi át?- Mitchell kapott egy másolatot - válaszolt Della. - Alastair is benézett, és ő is elvitt egy példányt...- Remek mondta Hugh. - Ez nagyon jó. - A hűvös falnak támasztotta a hátát, és érezte, mennyire megkönnyebbült attól, hogy újra kapcsolata van a való világgal. Ehhez a világhoz tartozott. Itt volt sikeres, itt volt elemében. - Remélem, Alastair megértette, amit múlt héten mondtam neki - hadarta egyre energikusabb hangon. - Nem szabad elfelejtenie, hogy minél előbb tovább kell küldenünk az implementációt. Mint mondtam,a kulcs az üzlet egészének a megszerzéséhez a minél rövidebb átmeneti idő. - Szünetet tartott, elrendezte a szavakat és felsorakoztatta az érveket az agyában. - Sürgősen meg kell vitatnunk a szervezeti struktúra kibocsátását, máskülönben elveszítjük az összevonásból adódó előnyöket, és a cég a destabilizálás kockázatát vállalja. Már mondtam Alistairnek,hogy máris vannak jelei...- Hugh - szakította félbe barátságosan Della. - Hugh... maga most nyaral.Hugh hirtelen magához tért. Elhallgatott és az üveges szekrényből homályosan visszatükröződő képét bámulta. A tükörképben az arca sápadt volt, a szeme karikás, és úgy kapaszkodott a telefonkagylóba, mint egy mentőövbe.Hirtelen zavartan megmerevedett. Mi a fenét művel? Itt áll a villa árnyékában, a szervezeti felépítésről papol valakinek, akit ez a legkevésbé sem érdekel, ahelyett hogy odakint napozna a családjával együtt. Mit gondolhat róla Della? Az Istenért, mégcsak egyetlen napja van távol az irodától.- Igen - mondta nevetgélve. - Tudom. Én csak... jól informált akartam maradni. Arra az esetre, ha valaki gyors választ várna tőlem...- Hugh, mindenki tudja, hogy szabadságon van. Senki nem vár magától válaszokat, amíg vissza nem jön.- Rendben egyezett bele Hugh rövid hallgatás után. - Ez így korrekt. Akkor majd találkozunk, ha visszajöttem. Legyen jó! -Összerándult a saját kedélyes próbálkozásától.- Kellemes nyaralást, Hugh! - köszönt el kedvesen Della. – És ne aggódjon, minden rendben megy.- Ebben biztos vagyok - mondta Hugh. - Viszlát, Della! -Letette a telefont és másodpercekig némán bámulta saját beesett szemű arcát. Észrevette, hogy Chloe otthagyja Amanda nyugágyát, és megkönnyebbült. Óvatosan kilépett a fedezékéből, és határozottan az úszómedence felé vonult,közben élvezte a fejére tűző forró napsugarakat.- Helló, drágám! - mondta könnyedén, miközben Amanda felé tartott. - Látom, az ellenséggel beszélgetsz.- Hát igen - ismerte el Amanda. - Nem tehetünk úgy, mintha itt sem lennének. Megkértem őket, hogy vacsorázzanak velünk ma este. - Lapozott egyet a képeslapban, és a következő oldalon látható szőrmebundát mustrálta.- Ma este? - kérdezett vissza ostobán Hugh.- Igen, miért ne? Jenna főz, úgyhogy nem jelent gondot. -Amanda felnézett rá. - Akár civilizáltan is viselkedhetünk, nem gondolod?- De - válaszolt Hugh rövid tűnődés után. - Tökéletesen. – A kék víz túlpartjára pillantott, ahol Chloe ült. Chloe egy pillanatra rávillantotta a tekintetét, majd lenézett a könyvre, amelyet olvasott. Aztán lassan újra ráemelte a szemét. Hughba hirtelen szinte fájdalmasan beléhasított a vágy.- Hugh - figyelmeztette Amanda. - Eltakarod a napot.- Oh. Bocs - mondta Hugh. Odébb ment, elhelyezkedett az Amanda melletti napozóágyon és a könyve után nyúlt.Kinyitotta, és az első oldalra lapozott, de közben még mindig Chloét bámulta. Miután egy tollaslabda a fák közt, egy másik pedig a bokrok közt tűnt el, Sam és Nat abbahagyta a tollasozást. Lármásan ledobták magukat a rövidre nyírt gyepre, dobozból szürcsölték a Colát, és a végtelen kék eget bámulták.- Mit gondolsz a többiekről? - kérdezte egy idő után Sam.- Nemtom. - Nat vállat vont. - Nekem okénak tűnnek.- Játszhatnál a két csajjal - javasolta Sam.- Ezek még kisbabák. - Nat hangja hűvösen elutasító volt. Valószínűleg még csörgővel és hasonlókkal játszanak.- Ahogy gondolod. - Sam nagyot

kortyolt a Colából.- És te mit gondolsz róluk? - érdeklődött Nat. Szükségtelenül halkan beszélt. - Az anya elég parancsolgatósnak tűnik!- Nem tudom - Sam elgondolkodott és nagyot nyelt. – Nekem tetszik.- Csak egy kicsit lespricceltük. Úgy értem, nem szándékosan... Nat elhallgatott és oldalba bökte Samet. - Hé,nézd! Ezek ők. Ott az a lány.Sam a hasára fordult és átsandított a területen. Jenna a kiszáradt füvön lépdelt, két kerti széket és egy pokrócot cipelt.A két kislány a nyomában tipegett. Az egyikük párnát, a másik játékmacit szorongatott.- Sziasztok, srácok! - köszönt a közeledő Jenna. – Táborozni fogunk. Nem csatlakoztok?- Nem, kösz - Sam hangja lezser és közönyös volt.- Nem, kösz - Nat a bátyja beszédmodorát utánozta. Jenna vállat vont.- A ti dolgotok.Sam és Nat kényelmesen elterült a füvön, és egy darabig csöndben voltak. Aztán Nat Jenna munkáját kezdte figyelni.Tulajdonképpen - kezdte a hangjában rosszul leplezett vágyakozással- tulajdonképpen... ez tényleg pompás sátor. -Sam is követte tekintetét és nagy levegőt vett.- A kurva életbe!Jenna összekötötte két fa lelógó ágait. Az összecsukott székek alkották a falakat, amelyeket a pokrócokkal takart le, és az egészet levelekkel és lehullott ágakkal borította be. Miközben a fiúk figyelték, ő lehajolt, és sebes mozdulattal leterített valamit a sátor aljára.- Jó, mi? jegyezte meg Nat. - Rohadtul... fantasztikus - ámuldozott Sam, a szemét Jenna feszes hátsóján legeltetve. Gyerünk! - talpra szökkent. -Menjünk, és segítsünk neki.- Rendben! - Nat készségesen felpattant és a terület csücske felé ügetett. Útközben elmentek az útra vezető vaskapu mellett,és Sam megállt, hogy megnézze, mi van a túloldalon. A kilátás nem bizonyult ígéretesnek. Keskeny ösvény kígyózott a távolba,autónak vagy embernek nyoma sem volt. A semmi kellős közepén voltak.- Sziasztok, fiúk! - nézett fel Jenna.- Szia! - köszönt Sam, és otthagyta a kaput. - Hogy megy? - Elég jól - Jenna felállt, Kissé lihegett. - Kész vagyok, lányok.Hogy tetszik?- Ez az enyém jelentette ki azonnal Octavia. - Az én sátram.- Szó sincs róla - tiltakozott Jenna. - Az enyém. De játszhattok benne, ha rendesen viselkedtek.A két kislány egymásra nézett, aztán mindketten eltűntek a sátorban. Nat némi habozás után kissé szégyenlősen követte őket.- Hát szólalt meg Sam, lezseren a fának támaszkodott, és Jennát bámulta. - Nekünk kettőnknek össze kéne jönnünk.- Tényleg? - Jenna felvonta a szemöldökét. - Mégis miért?- Szerintem elég nyilvánvaló, vagy nem?- Nem igazán - évődött Jenna csillogó szemmel. - De ha gondolod, magyarázd meg.Sam lassan végigjáratta a tekintetét Jenna testén.- Tetszik a kígyód - mondta. - Nagyon szexi. – Jenna rábámult, aztán hátra vetette a fejét, és kacagni kezdett.Oh, tehát rám fáj a fogad, ugye? Majd megveszel érte.Sam elvörösödött.- Én nem! - dadogta indulatosan. - Jézusom! Én csak megpróbáltam... megpróbáltam...- Bekúszni a bugyimba. Tudom.- Oh, az Istenért! - Sam sarkon fordult és kimért léptekkel átsétált az útra vezető kapun. A távolban egy alak tartott felfelé a hegyre. Sam elmélyülten figyelte, és megpróbált megfeledkezni Jenna gúnyos tekintetéről.Idővel rájött, hogy egy közel vele egykorú fiút figyel, aki egypár kecskét terel az úton. - Nézz oda! - megfordult, egészen elfeledkezett a zavaráról.- Van nálad fényképezőgép?Micsoda? - Jenna végignézett az ösvényen.- Le akarod fényképezni? - kérdezte a lány.- Miért ne? Király! Egy srác a kecskéivel - Jenna a szemét forgatta.- Pont olyan vagy, mint egy hülye turista.Sam vissza akart vágni, de inkább újra az út felé fordult.- Szia! - mondta, és üdvözlésre emelte a kezét, amikor a spanyol fiú közelebb ért. A fiú megállt és rábámult.Alacsonyabb volt Samnél, de erősebb testfelépítésű, a karja izmos volt és barna. Samre vigyorgott, és Sam érezte, hogy a torkában dobog a szíve. Milyen klafa lenne. Megismerkedhetne ezzel a sráccal, aztán együtt lóghatna vele és a barátaival.Talán még egy igazi szívdöglesztő spanyol lány is akadna, aki szereti az angol fickókat.-

Hijo de puta! - A fiú hátra hajtotta a fejét és a vaskapura köpött.Sam hátrahőkölt megdöbbenésében. Rémülten meredt a fiúra,aki megfenyegette a mutatóujjával, aztán tovább kaptatott az úton, a kecskék nyakán a csöngő halkan csilingelt a szélben.- Láttad, mit csinált? - fordult Sam Jennához, aki a földön ült és a lábujja körmét tanulmányozta.- Nem. Mit?- Leköpte a kaput! Kibaszott nagyot... köpött rá! – Jenna vállat vont, és Sam rámeredt. - Nem gondolod, hogy ez...pofátlanság?- Nem a te kapud - mutatott rá Jenna. - Nem a te házad.- Tudom. De akkor is. Te képes lennél leköpni mások kapuját?- Valószínűleg - mondta Jenna. - Ha jó okom van rá.- Na persze - vágott vissza Sam. - Nem vagyok meglepve.Jenna felnézett rá és elvigyorodott.- Te pikkelsz rám.- Lehet. - Sam dacosan vállat vont és a kapunak dőlt. Jenna Figyelmesen nézte, aztán felállt.- Ne légy pipa - mondta, majd odasétált a fiúhoz, a szája halvány mosolyra húzódott. - Ne mérgelődj. - Lassan előre nyúlt és megérintette a fiú mellkasát, aztán hűvös ujjai a fürdőnadrágja széléig vándoroltak. - Soha sem lehet tudni. Még lehetnek esélyeid.Közelebb lépett Samhez és a keze becsusszant a fürdőnadrág rugalmas anyaga alá. Sam hirtelen dermedten nézett hátra.Találkozott a tekintetük, a lány szemében titok, és az élvezet ígérete csillogott. Oh, a francba, gondolta Sam. A francba,tényleg nem álmodom!Jenna keze tovább kúszott a nadrágjában. Gyengéden elhúzta a vékony anyagot a bőrétől, és Sam érezte a saját önkéntelen válaszreakcióját, gondolatai izgatottan száguldoztak. Hová mennek... mit akar pontosan a lány... mi lesz a... A rugalmas anyag csattanása a hasán olyan volt, mint a puskagolyó ütötte seb. Jenna rekedtes kacagása volt a másik. Sam döbbenten bámult rá, Jenna pedig rákacsintott - majdnem kedvesen – aztán sarkon fordult és elsétált. A kis kígyó a léptei nyomán tekergetta csípőjén. HATODIK FEJEZET

Még aznap, valamivel később Chloe végigment a hűvös,félhomályos folyosón, hogy a hálószobában átöltözzön a vacsorához. A márványpadló balzsamként hatott a talpára, a sötét tónusú festmények és a tompa színek a vakító napfény után pihentették a szemét. Belül azonban még mindig ingerült volt, indulatos és zaklatott. Úgy érezte, mintha a nap folyamán lassan, egyre gyorsabban haladt volna egy érzelmi csúcspont felé, amelyet többé nem lehetett figyelmen kívül hagyni.Egész álló nap tudatában volt Hugh jelenlétének a medence túloldalán. Chloe észrevette minden mozdulatát és minden pillantását. Ahogy teltekmúltak az órák, egyre fogékonyabbá vált, végül már mintha az egész látóhatár összeszűkült volna, és csak kettejükből állt. Figyelték is egymást, meg nem is.A férfi látványa úgy hatott rá, mintha egy régi filmet nézett volna. A hangtalan mozdulatok, a kápráztató fény, az árnyékok, a fájdalmas, értelmetlen nosztalgia. Figyelte, ahogy bekente a felesége bőrét naptejjel, és bizseregni kezdett a bőre. Ismerte a kezét, az érintését. A férfi felnézett, találkozott a tekintetük, és Chloe mélyen legbelül megingott.Nem szólt semmit. A csönd lett a sorompó. Minél inkább vágyott rá, hogy beszéljen, annál rendíthetetlenebbül ellenállt.Élvezetét lelte az önfegyelemben. Hugh Startton mélyebben érintette, mint bevallotta volna. De nem hagyta, hogy ezt észrevegye rajta. Hugh nem láthatott mást, mint barátságos,közönyös megvetést. Még önmagának sem vallotta be, milyen gyorsan kezdett kalapálni a szíve, amikor először pillantotta meg Hughot a villa előtt. És ez a kalapálás azóta sem hagyott alább.Megtorpant a hálószoba ajtaja előtt, mélyeket lélegzett,rendezte a gondolatait és igyekezett visszatérni a jelenbe.Végre kinyitotta az ajtót. Philip az ablaknál állt és a kertet nézte.A hosszú, fehér

áttetsző függöny lágyan hullámzott mellette.Philip megfordult és egy pillanatig némán bámultak egymásra.Aztán Chloe előre lépett és az ágyra tette a táskáját.- Bejöttél? - kérdezte mosolyogva. - Túl meleg van?- Egy kicsit fáj a fejem. - A férfi újra az ablak felé fordult, és Chloe észrevette, hogy italt tart a kezében.- Korán kezded - jegyezte meg könnyedén. - Nem hiszem,hogy jót tesz a fejfájásodnak.- Gondolom nem - mondta zavartan, és hátra se nézett. Chloe csalódott. Olyan üdvözlésre lett volna szüksége, amely illett volna a saját túlfűtött érzelmeihez. Egy csókra, egy mosolyra vagy akár egy szikrányi haragra.- Jól van - mondta rövid szünet után. - Akkor én lezuhanyozom.- Pompás - közölte Philip, és kortyolt egyet a whiskyből. -Mikor lesz a vacsora?- Nyolckor.- A fiúk tudják?- Nem esznek velünk - közölte kurtán Chloe. Még mindig dühös volt Samre és Natre. Azok után, hogy futott néhány kört,hogy helyet biztosítson számukra a felnőttek vacsoraasztalánál,és elmondta Amandának, mennyire komolyak a gyerekei, ők szenvedélyesen ellenkeztek, és a kábeltévé előtt akarták megenni a vacak készételeiket. - De hát nyaralunk -ismételgették, miközben taco chipset pakoltak a szájukba, és dobozos Colát szürcsöltek, ő pedig legszívesebben visított volna.Végül beadta a derekát, nem lett volna értelme az asztalhoz vonszolni a bolsi Samet, és azt várni tőle, hogy egész este civilizáltan viselkedjen. Így legalább nem kellett az asztalnál tanúsított viselkedésük miatt izgulnia.Chloe a fürdőszobába ment, és megnyitotta a zuhanyt. Épp a zuhany alá akart állni, amikor eszébe jutott, hogy a sampont a bőröndjében felejtette. El sem zárta a zuhanyt, kilépett a fürdőszobából és meglepetten megtorpant. Philip telefonált.Háttal állt neki, így nem láthatta meg, és elég halkan beszélt.Ahogy a szavak lassan értelmet nyertek, Chloéban vak düh ébredt.- Tehát, mit mondott? - kérdezte Philip. - Fogadok, hogy ő az.Az az osztály egy hajítófát sem ér. - Elhallgatott. - Tehát azt mondod, csak üljünk és várjunk. - Megrázta a fejét. - A szeme-tek. Igen. Megpróbálom. Tudod a telefonszámomat. Kösz, Chris.Jobb, ha most megyek.Philip letette a telefont, felemelte az italát és megfordult.Chloe láttán meglepetten összerezzent.- Szia! - mondta óvatosan. - Azt hittem te... - A fürdőszoba felé intett.- El sem hiszem, hogy ennyire önző vagy - mondta Chloe remegő hangon. - Megígérted, hogy még csak nem is gondolsz erre. Megígérted. És most mire jövök rá? Amint kiteszem a lába-mat...- Nem erről van szó - védekezett Philip. Egyetlen egyszer telefonáltam, és ez volt az utolsó.- De nem ez az utolsó - vágott vissza Chloe. - Hallottam!Megadtad nekik az itteni számodat. - hitetlenkedve felemelte akezét. Arról volt szó, hogy otthagyunk mindent, erre te megadod a telefonszámunkat!- Igenis, otthagytam mindent! - kiáltott fel Philip. - Itt vagyok ebben az átkozott Spanyolországban! Egyetlen egyszer telefonáltam Chrisnek. És csak akkor hív vissza, ha... Ha valami kiszivárog.Chloe megrázta a fejét.- Egy hívás vagy húsz, olyan mindegy. Egyszerűen képtelen vagy elfeledkezni róla. Valahányszor rád nézek, a munkádra gondolsz. Ezzel az erővel akár otthon is maradhattunk volna. - Oh, tehát most már gondolatrendőrséget játszol, igaz,Chloe? - csattant föl Philip. Képes vagy olvasni a gondolataimban. Gratulálok!Chloe nagyot sóhajtott, és megpróbált nyugodt maradni.- Arról volt szó, hogy erre az egy hétre elfeledkezel a munkádról. Megígérted.- Ez igaz - jelentette ki Philip gúnyosan. - Azt hitted elfeledkezem arról a tényről, hogy az egész életünk megváltozhat. Felejtsem el, hogy az egész pályafutásom egy hajszálon múlik. Felejtsem el, hogy el kell tartanom a családomat, Fizetnem kell a hiteleket...- Ezt én is tudom! - mondta Chloe. - Természetesen tisztában vagyok vele! De attól hogy folyton erre gondolunk, nem változik meg semmi. Nem tudjuk a gondolatainkkal befolyásolni az eseményeket. - Tett néhány lépést Philip felé. - Philip, legalább meg kell próbálnod. Erőfeszítéseket kell tenned, hogy kiverd a fejedből. Csak erre az egy hétre.- Mert ez olyan egyszerű, ugye? Csak úgy fogom magam, és kiverem a fejemből. - Chloe

összerezzent a hangjától.- Nem könnyű. De képes vagy rá.- Nem vagyok.- De igen, ha megpróbálod!- Jézusom! - Philip hirtelen feldühödött, és a szoba mintha visszhangozta volna a felháborodását. - Te el sem tudod képzelni, ugye? Tizenhárom évet töltöttünk el együtt, és semmi empátia nem szorult beléd, ha rólam van szó! Chloe rámeredt, összeszorult a torka, égett az arca.- Rettenetes dolgokat mondasz - lihegte. - Mindig is egy cipőben jártunk...Pontosan! - csapott le Philip. Pont erről beszélek. – Egy cipőben jársz velem! De soha meg sem próbáltad elképzelni,mit érzek. Én, az én helyzetemben. - Elhallgatott, megvakarta a fejét. - Lehet, hogy nekem szükségem van rá, hogy amunkámra gondoljak - mondta kissé nyugodtabban. - Talán nekem arra volt szükségem, hogy felhívjam Christ,megbeszéljem vele, hogy mi folyik a cégnél. Lehet, hogy beleőrülök, ha nem teszem meg. - Egy pillanatra Chloéra meredt, aztán megcsóválta a fejét. - Chloe, mi nagyon különbözünk egymástól. Te hihetetlenül erős vagy. Téged semmi sem zavar. - Rengeteg minden idegesít - Chloe érezte, hogy mindjárt könnybe lábad a szeme. - Sokkal több dolog, mint gondolnád.- Talán igen. De akárhogy is, te képes vagy kezelni ezeket a dolgokat. És másoktól is elvárod ugyanezt. - Philip lassan leült az ágyra. - De én nem vagyok ilyen. Én képtelen vagyok egyszerűen úgy tenni, mintha bizonyos helyzetek és tények nem léteznének. Nem tudok úgy viselkedni, mint egy átkozott... pilóta. - Nagyot kortyolt az italából, és komolyan felnézett. - Én nem vagyok pilóta. Én egy középszerű bankár vagyok, akit épp leépíteni készülnek.- Te nem vagy az - mondta Chloe hosszas hallgatás után.- Mi nem vagyok? Középszerű? Vagy nem akarnak leépíteni?Chloe elpirult. Válasz helyett odament hozzá. Gyengéden a vállára akarta tenni a kezét, de a férfi elhúzódott tőle és felállt.Ez mind csak feltételezés. - mondta Chloe kétségbeesetten.- nem tudhatod, hogy te leszel az.Te pedig nem tudhatod, hogy nem én leszek az – válaszolta Philip. Chloe megborzongott a tekintetétől, aztán a férfi otthagyta és az ajtóhoz ment. Becsukta az ajtót maga mögött,és Chloe ott maradt a csendben, melyet csak a zuhany zubogása tört meg. Beatrice nem érezte jól magát. Sápadt volt és hányingerrel Küszködött, mert túl sokat volt a napon. Hugh esetlenül állt a lányok szobájának ajtajában, az ágy szélén ülő Amandát figyelte, aki a kislány homlokát simogatta, és halkan mor-mogott, olyan hangon, amelyet vele szemben soha nem használt.- Segíthetek valamit? - érdeklődött Hugh, de már előre tudta a választ.- Kösz, nem. - Amanda megfordult, kissé összeráncolta a homlokát, mintha bosszankodna, amiért még mindig ott van. -Menj csak. Kezdd el nélkülem a vacsorát. Én is megyek, amint tudok.- Ne szóljak Jennának?- Jenna főz - mondta Amanda. - Tényleg, Hugh, menj csak.- Rendben - egyezett bele Hugh. - Ha annyira akarod. Jóéjszakát, lányok! Nem érkezett válasz. Amanda visszafordult Beatrice-hez.Octavia a kifestőkönyvébe mélyedt.Hugh pár pillanatig nézte a családját, aztán megfordult és lement a folyosón.A nappaliból ódivatú, recsegő, félig-meddig Ismerősnek tűnő zene szűrődött ki, miközben Hugh lement a lépcsőn. Átsétált az előszobán, az ajtóban megállt, és összeszorult a torka. Chloe a homályosan megvilágított szoba közepén állt, és titokzatosan a levegőbe bámult. Sötét színű, harang alakú ruhát viselt, szőke haját hátrasimította, a kezében talpas poharat tartott. Olyan volt, mintha a múltból érkezett volna, gondolta Hugh. Mintha egy Beardsley-festményből lépett volna elő, vagy a harmincas évek divatterveiből. A bőre a tűző nap ellenére sápadt maradt,de amikor megfordult és észrevette Hughot, kipirult az arca.- Hellol - köszöntötte és ivott egy kortyot az italából.- Helló! - köszönt vissza Hugh és óvatosan a szobába lépett.- Ott találsz gint, bort és whiskyt... - mutatott Chloe egy kis konzolasztal felé. Újra ivott egy kortyot, a kandallóhoz lépett és megfordult. - Hol van Amanda?Hugh arra gondolt, hogy a kérdés inkább kijelentésnek tűnt.Mintha a helyzetet foglalta volna össze röviden.- Fent van a

gyerekekkel - mondta Hugh, és megállt. – Nem akart Amandára gondolni. - És Philip hol van? - kérdezett vissza.- Fogalmam sincs - villantotta rá Chloe a tekintetét. – Nem tartjuk szemmel egymást.Hugh, hogy időt nyerjen, nagyon lassan egy gin- tonikot kevert magának. Két jégkockát pottyantott a nehéz pohárba, és figyelte, ahogy az ital gyöngyözik és pezseg a jégkockák körül.- Szép ez a zene - jegyezte meg.- Igen - mondta Chloe. - Ez egy régi 78-as fordulatos lemezjátszó. Jenna találta.- Jellemző Gerardra, hogy ilyen sajátos tárgyakat őrizget -mosolyodott el Hugh. Felemelte a poharát. - Egészségedre!- Proszit! mondta Chloe, kissé tréfásan. - A te nagyon jó egészségedre!Csöndben ittak, a poharak karimája mögül lestek egymásra,és hallgatták a dzsesszes harmincas évek beli dallamot.Nagyon csinos vagy - szólalt meg végül Hugh. - Szép ez a ruha. Te... - Hirtelen elhallgatott. Még éppen idejében. Mégis túl későn. Chloe arcán hitetlenkedéssel vegyes megvetés suhant át. - Igen, Hugh - mondta lassan, mintha minden szót gondosan megfontolt volna. Történetesen magam varrtam ezt a ruhát.Kínos csend telepedett közéjük. A sarokban lejárt a lemez, és sziszegve-recsegve forgott körbe-körbe.- Nagyszerű! - Jenna vidám hangja megzavarta a csendet,Hugh és Chloe felkapta a fejét. - Mi történt a zenével?- Lejárt - mondta Hugh. Chloéra pillantott, de ő elfordította afejét.- Akkor tegyük fel újra! - javasolta Jenna. Nagyon egyszerű!Odament a lemezjátszóhoz, letette a tálcát, és fürgén felhúzta a szerkezetet. A zene új életre kelt, gyorsabban szólt, mint amikor Hugh a szobába lépett.- Igaza van mondta Hugh. - Tényleg egyszerű.- Ismét Chloéra nézett, és ezúttal találkozott a pillantásuk. Pár pillanatig valamiféle feszültség szikrázott közöttük, aztán Chloe elfordult, és a varázslat véget ért.Mire vacsorához ültek, Philip túl volt három adag whiskyn, és kitöltötte magának a negyediket is. Alig ismerte meg Chloét,amikor belépett a szobába. A többiek felé biccentett, lerogyott egy székre, és a gondolatai ugyanazt a témát járták körül.Miért nem képes Chloe soha békén hagyni? Miért kell ekkora ügyet csinálni egyetlen telefonhívásból? Ha nem szólna bele a dolgaiba, akkor képes lenne kordában tartani a félelmeit. Akkor meg tudná őrizni a belső egyensúlyát. De Chloe állandó vizsgálódása és zsémbeskedése felkavarja gondolatai sáros felszínét, és az aggodalom felhőit kergeti a gondolatai fölé. Most aztán képtelenek leülepedni, akár a környezetszennyezés.Megölte az új, friss gondolatokat, és csak a megszokott, hitvány aggodalmak maradtak a felszínen.Ahogy mondani szokás, kezelésbe vette. A saját kezébe vette.A gondolatait, az életét, a családját. Philip nagyot kortyolt a whiskyből, mintha azt remélné, megtisztul az alkoholtól, és elismételte magában a mondatot, amely már szinte mantrává vált. A fióküzletek ötven százalékát nyitva tartják. Ötven százalékot. Az újságok is megírták. Az emlékeztetőben is benne volt, amelyet aznap adtak ki, amikor bejelentették a vállalat felvásárlását. Egy egyértelmű ígéret a talpnyalás, a gazdaságosságról szóló szépítő tájékoztatások, az együttműködések, és az előregondolkodás stratégiái közepette. Megígérték, hogy a fióküzletek ötven százalékát megtartják.Ez azt jelenti, hogy logikusan végiggondolva vannak esélyei. Az ő fiókja több volt, mint sikeres. Az ő csapata remek munkát végzett, és ő még egy díjat is elnyert, az Isten szerelmére.Akármilyen nyakatekert szabályok szerint dolgozik is a vezetőség vérszívóinak hada, akármilyen keményfejű elképzeléseik vannak a bankról, miért nyírnák ki az egyik legjobbjukat?Ismerős, alattomos kis reménysugár ütötte fel a fejét a gondolatai között, mielőtt még megállíthatta volna. Lehet, hogy minden rendben lesz. A Mackenzie-jelentés azt javasolja, hogy az East Roywich maradjon. Őt pedig kiemelik és előléptetik. Míg erre gondolt, a megkönnyebbülés fénysugara villant elő a sötétségből. Már látta magát, milyen lesz akkor. Öntelt,magabiztos férfi, aki sajnálattal gondol vissza az aggodalom és bánat hónapjaira.- Egy kicsit kemény menet volt - mondja majd a barátainak,és könnyed nemtörődömséggel osztogatja az italt. - Nem lehetett tudni, milyen fordulatot vesznek majd a dolgok. De most... - könnyedén vállat von majd, és ezzel az egyszerű moz-dulattal fejezi ki, milyen

pozitív fordulatot vett azóta az élete.Majd átkarolja Chloét, aki büszkén néz fel rá, mint mindig. Amit már nagyon régóta nem tett.A vágyakozás megborzongatta Philipet, behunyta a szemét,és beleélte magát a képzelgéseibe. Ilyen sikeres jövőt kívánt magának. Azt akarta látni, hogy a családtagjai szeme szeretettel és csodálattal ragyog rá. A győztesek közé akart tartozni, nem pedig az elbocsátottak bandájába mint középkorú, akit túl lassúnak tartottak, hogy lépést tartson a technicizált világgal.- El tudsz helyezkedni - mondogatta Chloe szüntelen, töretlen optimizmussal. - Megbirkózol a számítógéppel.Csakhogy már a kifejezéstől is libabőrös lett a háta. Mit jelent manapság "megbirkózni a számítógéppel"? Kudarcot jelent. Azt jelenti, hogy az illető képtelen volt olyan pozícióba emelkedni,ahol már mások nyomkodják helyette a gombokat. Azt jelenti,arra ítéltettél, hogy életed végéig gombokat nyomogass.- Rajong a számítógépekért. De hát ki nem? - Chloe hangja félbeszakította a gondolatmenetét, és hirtelen megdöbbent.Vajon róla beszélt? Philip szemrehányóan felnézett, de Chloe másfelé nézett, Amanda felé, aki az asztal túlsó felén ült. Philip rájött, hogy Chloe Samről beszél.- Nagyon helyes fiú - mondta Amanda. - Szépen bánik az öccsével. Bocsánat, mi is a neve? - Úgy tűnt, csak fél szívvel vesz részt a párbeszédben. Philip arra gondolt, hogy ő maga még ennyire sem.- Nat - mondta Chloe. Igen, Sam tényleg aranyos vele.Csodálatos srác.- Hány éves?- Tizenhat - felelte Chloe. - Már majdnem felnőtt.Hughra nézett, aztán a poharát bámulta. A szeme furcsán csillogott, mintha szokatlanul erős érzelmek uralkodtak volna el rajta, és Philip eltűnődött, mi történhetett. Talán a Sam iránti szeretet hirtelen fellobbanása, vagy annak felismerése tette,hogy a fia immár felnőtt. Talán még mindig a korábbi vitájuk miatt nyugtalankodott. De az is lehet, hogy csupán az ital hatását érzékelte. Philip a poharáért nyúlt, ivott egy kortyot, ésa bor után nyúlt.Chloe egy kissé szédült. Jenna még nem szolgálta fel az ételt,és az üres gyomorra megivott alkohol hatását érezte. Mellette Philip morcosan süppedt bele a székébe, és vörös bort nyakalt,nem szólt hozzá, mintha fel sem ismerte volna. Chloe úgy érezte, mintha a köztük húzódó távolság mindenki számára szemmel látható volna. Hugh igen bizarr helyzetbe került. Chloe vele szemben ült, és Samről beszélt a feleségével.Amikor Amanda Sam kora iránt érdeklődött, Chloénak hirtelen eszébe villant az egyetlen alkalom, amikor Hugh találkozott vele. Sam akkor kilenc hónapos volt. Kilenc hónapos. A gondolatra legszívesebben elsírta volna magát.- Letette már a vizsgáit? - érdeklődött Amanda. - Vagy még előtte áll?- Már levizsgázott - mondta Chloe, és igyekezett visszatérni a jelen valóságához, és mindent megtett, hogy nyugodtan lélegezzen. - Hála Istennek.- Hány tárgyból? - kérdezte udvariasan Amanda, mintha csak lista szerint tenné fel a kérdéseit, Chloe pedig egyre inkább úgy érezte, visítania kell. -Mi közöd hozzá?, gondolta. - Tizenegyből - válaszolta Chloe.- Okos gyerek - mondta Amanda Hughra pillantva. Remélem, a mi lányaink is ilyen okosak lesznek.- Mik a kedvenc tantárgyai? - kérdezte Hugh és megköszörülte a torkát. - Mit szeret csinálni? - Most először szólalt meg, és Chloe úgy érezte, mintha apró hangyák mászkálnának a fejében.- A legtöbb dolgot, amit a hasonló korú fiúk kedvelnek -válaszolt. - Szeret focizni, krikettezni...- Oh, krikettezni! forgatta a szemét Amanda. - Hugh folyton amiatt zúgolódik, hogy a lányok nem akarnak vele krikettezni.- Tényleg? - jegyezte meg Chloe bort kortyolgatva.- És mi szeretne lenni, ha nagy lesz? - kérdezte Amanda,mintha egy kérdőív következő kérdéséhez érkezett volna.Fogalmam sincs - mondta Chloe szelíden elmosolyodva. -Remélem, valami érdekeset. Nem szeretném, ha olyan munkája lenne, amiben nem talál élvezetet.- Manapság annyi lehetőség van - mondta Amanda. – Nehéz lehet választani.- Nem sürgős - közölte Chloe. - Sok mindent kipróbálhat,mielőtt elhelyezkedik. Manapság a munkaadók nem bánják az ilyesmit. - Chloe észrevette, hogy a balján ülő Philip felnéz a poharából. Rásandított, és rémülten látta, hogy a férfi részeg.Ráadásul nem elég hogy részeg, de mondani készült valamit.- Milyen érdekes lelkendezett Amanda tökéletesen unott hangon. - És mit gondol...- Nocsak, Chloe - vágott

közbe Philip. Szünetet tartott, és visszatartotta a lélegzetét. - Te aztán tudod, hogy gondolkoznak a munkaadók, ugye? Te aztán szakértő vagy a karrierkérdésekben, mint minden másban is.- Egyáltalán nem. - Chloe nyugalmat erőltetett magára. -Csak arra gondoltam...- Talán az ő gondolataikban is képes vagy olvasni -kötözködött Philip. Tudják, Chloe-nak okkult képességei vannak - tette hozzá magyarázatképpen. - Bármire gondolnak, ő tud róla. Legyenek óvatosak vele! Hirtelen abbahagyta a szónoklást és benyakalta a borát. Hugh és Amanda eltökélten bámulta a tányérját.- Philip... - próbálkozott Chloe kétségbeesetten. - Enned kéne valamit. Vagy igyál egy kis kávét... Chloe elhallgatott, az ajtó kinyílt, és Jenna megjelent egy cseréptállal.- Helló! - mondta. Elnézést a késésért! - Az asztalhoz sietett,szemmel láthatólag fogalma sem volt a levegőben megbúvó feszültségről. - Mivel Spanyolországban vagyunk, meg minden,egy kicsit Tex-Mexre vettem a figurát. Mindenki szereti a texasi-mexikói kaját, ugye?- Pompás - mondta Amanda némi hallgatás után.- Finom - motyogta Chloe.- Íme, a rizs... - Jenna letette a cserépedényt, levette a fedelét, és elébük tárult a világos rózsaszínben és sárgában játszó, absztrakt festményre emlékeztető valami. - Földieper és banán - tette hozzá tájékoztatásképp. A Mesterszakács című műsorból tanultam. - Elmosolyodott. - Csak vicceltem!Mindössze egy kicsit tarkabarkává tettem az ételfestékkel, ez minden. - Sugárzó arccal nézte a többiek döbbent ábrázatát. -Így sokkal érdekesebb, nem gondolják? Vessék bele magukat!Mindenki hallgatott, végül Hugh felvette és Chloénak kínálta a kanalat.- Kösz - mondta Chloe. - Philip... szedhetek neked? Philip némán ránézett, aztán hátra lökte a székét. – Tudod mit? - mondta. Azt hiszem, én járok egyet. - Felemelte a kezét.- Ne vegye zokon, Jenna, csak most épp nem vagyok éhes.- Nem gond! - nyugtatta meg Jenna. - Maga van vakáción!- Jó étvágyat! mondta Philip, és kivonult a szobából, közben rá sem nézett Chloéra.Zavart csendet hagyott maga után. Chloe maga elé bámult,az arca haragtól vöröslött. Tudta, hogy Philip most nehéz helyzetben van. Egyiküknek sem volt könnyű. De épp az lett volna a nyaralás lényege, hogy maguk mögött hagyják a problémáikat. Miért nem hajlandó a legcsekélyebb erőfeszítésre sem?- Hát akkor, aki maradt... fogjon hozzá! - bíztatta őket Jenna.Chloéra nézett. - Ugye nem semmi ez a rizs?- Hát ez... gyönyörű - dicsérte meg alig hallhatóan Chloe.- Hát nem nagyszerű? - Jenna az ajtó felé tartott. – Csak várjanak, amíg meglátják a chilit!Amíg be nem csukódott mögötte az ajtó, senki sem szólt.- Nem győzök eléggé elnézést kérni Philip viselkedéséért -nézett fel azonnal Chloe. - Semmi baj - mondta udvariasan Amanda.- Ő... mostanában nagy feszültség nehezedett rá.Tulajdonképpen mindkettőnkre.- Kérem, ne izgassa magát! - nyugtatta Amanda. - A legjobb családban is előfordul. Minden házasságnak megvannak a maga hullámhegyei és hullámvölgyei.- Mi nem vagyunk házasok. - Chloe hangja élesebb volt, mint szerette volna.Oh - Amanda Hughra pillantott. - Sajnálom. Én csak azt hittem...- Philip nem hisz a házasságban - magyarázta Chloe. – Én pedig... - elhallgatott, és némán megdörzsölte az arcát. Senki sem szólt.- Manapság sokan nem kötnek házasságot - tudálékoskodottAmanda. - Az egyik barátom például inkább pogány áldási szertartáson vett rész. Egy sziklaszirt tetején. Elképesztő volt.Galliano ruhában. - Elhallgatott. - Természetesen egy évvel később szakítottak, de őszintén szólva nem hiszem, hogy a házasság változtatott volna valamit a dolgon...- Vegyél egy kis rózsaszín rizst, Amanda - kínálta Hugh, és felé tolta a tálat.Ugyanolyan elkötelezettek vagyunk egymás iránt, mintha házasok lennénk - bizonygatta Chloe feszülten. - Sőt még inkább.- Közös gyerekük is van - mondta Hugh.- Két közös gyerekünk van - nézett fel Chloe. - Két gyerekünk.- Találkozott a pillantásuk, és nyomasztó csend telepedett az asztalra.- Ez a rizs egészen különleges - szaglászta gyanakvón Amanda. - Szerinted ehető?- Gyerünk, lássanak már hozzá! - hangzott fel Jenna hangja az ajtóból. Kezében egy újabb hatalmas cseréptállal az asztal felé lépkedett.Itt egy kis avokadószósz, abból is tegyenek rá. Letette a tálat,az asztalnál ülők a rikító zöld masszát

bámulták. Chloénak az undorító, nyálka nevű játék jutott eszébe, amit Nat egyszer a zoknijába rejtett.- Nagyon finomnak néz ki - nyögte végül Hugh.- Olyan... zöld. - Tudom - mondta Jenna. - Gondoltam, az avokadó magában egy kicsikét sápadt. Őszintén szólva kissé uncsi. – Elégedetten mustrálta az asztalt. - Remek. Most már csak a chili van hátra.Az ajtó felé fordult, és meglepetten megtorpant. - Octavia,drágaságom, mit csinálsz te itt lent?Mindenki felkapta a fejét. Octavia óvatosan araszolt a szoba felé tarka pamutpizsamában, kezében plüsselefánttal.- Anyu - szólalt meg. - Beatrice sír. Azt mondja, téged akar.- Oh, Istenem! - Amanda talpra szökkent.- Ülj le, drágám - szólt rá Hugh. - Majd én felmegyek.Ne! - kiáltotta Octavia. - Az anyu jöjjön! - Akarja, hogy felmenjek? - ajánlkozott Jenna.Megpróbálom megnyugtatni.- Ne izgassa magát - mondta Amanda sóhajtva.- Majd én felmegyek. Elnézést, hogy kénytelen vagyok cserbenhagyni a társaságot - szólt oda Chloénak. - Nem valami udvarias tőlem.- Ugyan - mondta Chloe. - Ez természetes! - Tudta, hogy Hugh felé fordul, és kissé elpirult. - Úgy értem - folytatta, de nem nézett rá, -tudom, milyen egy beteg gyerek.- Tegyek egy kis ennivalót a tányérjára? - kérdezte Jenna.- Ne zavartassa magát - utasította vissza Amanda. – Majd eszem később. Gyerünk, Octavia. - Felállt, az asztalra tette a szalvétát, kézen fogta a kislányt és az ajtó felé indult.-Úgy tűnik, ketten maradtunk - mondta Hugh Chloénak.-Igen - válaszolt Chloe rövid hallgatás után. - Igen, így van. -Ivott egy korty bort, majd még egyet.- Ne is izgassák magukat - mondta Jenna. - Legalább annál több marad maguknak. Jól van, megyek, megnézem, mi van a chilivel. - Kiment a szobából és becsukta maga mögött az ajtót.Chloe mély lélegzetet vett, valami derűs, fesztelen,személytelen dolgot akart mondani, de így hirtelenjében semmi nem jutott eszébe. Találkozott a pillantásuk, és Chloe észrevette, hogy Hugh sem találja a szavakat. Mintha mozdu-latlanná dermedt volna a szoba, akár egy csendélet. A gyertyafényes asztal, a csillogó poharak, és ők ketten, kővé dermedve.Chloe kortyolt a borából, hogy bátorságot merítsen, és megtörje a csöndet. Hugh szó nélkül az üveg után nyúlt és újratöltötte a poharat. -Köszönöm - motyogta Chloe.-Nincs mit.Újabb feszült csend következett.-Azt hiszem, eszem egy kis avokadószószt. - Chloe a tál felé nyújtotta a kezét és a tányérjára kanalazott egy nagy adag zöld masszát.-Gyönyörű vagy - suttogta Hugh.Chloe-t hatalmába kerítette az érzelem, mielőtt gátat vethetett volna neki.- Köszönöm - mondta lesütött szemmel, és újabb kanál szószt merített a tányérjára. - Te mindig is tehetségesen tetted a szépet.-Én nem... vágott vissza dühösen Hugh, de aztán leállította magát. - Chloe... beszélnünk kell. Arról... elhallgatott. - Arról,amit veled tettem.Chloe elszántan egy harmadik kanál szószt pakolt a tányérjára.- Szeretném, ha tudnád, miért viselkedtem úgy – folytatta Hugh. - És... hogy milyen nehéz döntés volt...- Tényleg nehéz lett volna? - mondta tompán Chloe. – Te szegény. - Hugh összerándult.- Akkor még más ember voltam - mentegetőzött. -Túlságosan fiatal.Én is fiatal voltam - vágott vissza Chloe. negyedszer is a masszába merítette a szedőkanalat, aztán megtorpant, és letette.- Fogalmam sem volt az életről, az emberekről...- Az a helyzet, Hugh - vágott közbe Chloe - hogy nem érdekel. - Felnézett, és találkozott a tekintetük. Tényleg nem érdekel, mit... mit gondoltál, vagy miért tetted, amit tettél. Mint mondtad, rég volt. - Ivott egy korty bort, és a férfi felé taszította az avokadós tálat. - Vegyél egy kis nyálkát.- Csak hallgass meg, Chloe - kérlelte Hugh, és előre hajolt. -Bárcsak elmondhatnám, mit éreztem, hogy mennyire pánikba estem...- Mit akarsz, Hugh? - csattant fel Chloe, és elöntötte a düh. -Mit akarsz. Megbocsátást? Feloldozást?- Nem tudom - védekezett Hugh. Talán csak... beszélgetni akarok.- Miért? Hugh nem válaszolt. Felvette a villáját, pár pillanatig elmélyülten tanulmányozta, aztán felnézett.- Talán újra meg szeretnélek ismerni. És azt akarom, hogy te is megismerj. Azt az embert, aki most vagyok. - Chloe rámeredt,és hitetlenkedve csóválta a fejét.- Nagyon veszélyes terepre tévedtél.- Tudom. - Hugh ivott egy korty bort, közben folyamatosan Chloét nézte Chloe a pohara után nyúlt, mialatt farkasszemet nézett a férfivel és megpróbált higgadt maradni. A beszélgetés azonban sokkal jobban felizgatta, mint gondolta. Érezte, ahogy

újraéled a régi harag, higgadt modora mögött lábra kap a jó öreg sebezhetősége. Legszívesebben rákiáltott volna Hughra, hogy megsértse, és hogy ő is érezzen valamit a fájdalomból, amit neki okozott.- Chloe. - A lány felemelte a fejét, és látta, hogy Hugh komoran néz rá. - Sajnálom. Én... annyira sajnálom.Szavai villámcsapásként érték Chloét. Legnagyobb rémületére hirtelen forróságot érzett a szeme körül.- Bocsánatot kérek mindenért, amit tettem - folytatta Hugh. -Bár csak... nem is tudom... visszamehetnénk az időben...- Ne! Chloe hangja úgy robbant ki, mint egy önvédelmi rúgás. Nagyot sóhajtott és megrázta a fejét. - Most... hagyd abba. Késő bánat, nincs értelme olyasmin sajnálkozni, amin már úgysem lehet segíteni. Már pedig ezen nem lehet, nem mehetünk vissza a múltba, nem változtathatunk azon, ami már megtörtént.Chloe elhallgatott, rájött, hogy ég az arca és levegő után kapkod. Hughra pillantott. A férfi olyan vágyakozó arckifejezéssel nézett rá, mintha azt várná, hogy folytassa.- Nem mehetünk vissza a múltba - ismételte meg most már nyugodtabban. - Ami történt, megtörtént. - Chloe hátratolta a székét, felállt és szenvtelen arckifejezéssel nézett Hughra. -Akkor sem tenném, ha lehetne.Az asztalra dobta a szalvétát és kivonult az ajtón. Miközben elhagyta a szobát, látta, hogy Jenna, kezében egy hatalmas ovális tállal közeledik.- Elnézést - mondta kurtán és egyenesen elviharzott mellette.Amikor Jenna a szobába lépett, Hugh meredten bámult maga elé. - Hát - mondta, - felkészült rá, hogy megégesse a nyelvét? -Letette a tálat és szélesen elmosolyodott. - Vicc volt. Nem olyan forró. Óvatosan bántam a chilivel. De ha magának nem elég csípős, van tabasco a konyhában. - Attól függ, hogy szereti... - A szedőkanál után nyúlt. Maga szerint Chloe hogy szereti?- Tulajdonképpen - mondta Hugh, és hatalmas erőfeszítéssel felnézett, - nem hiszem, hogy Chloe visszajön.- Oh. - Jenna keze kissé megremegett a fedőn. Jól van.Akkor... csak maga eszik, igaz?Hugh némán végignézett az üres asztalon. Azután felnézett.- Tudja mit, Jenna, azt hiszem, én is esőszünetet tartok.Biztos vagyok benne, hogy nagyon finom... - a tál felémutatott... - de én sem vagyok éhes.- Értem - mondta Jenna. Pár pillanatig a szedőkanállal a kezében meredt a tálakra. – Nos - mondta végül -, akkor majd holnap eszik meg.- Sajnálom - mondta Hugh és felkelt a székről. - Tudom,mennyit bajlódott vele...- Oh, semmi probléma! - hárította el vidáman Jenna. - Ez a maguk nyaralása... ha nem akarnak enni, hát nem esznek!- Köszönöm, hogy ilyen megértő - mondta Hugh.Kényszeredetten Jennára mosolygott, és elhagyta a szobát.Amikor Hugh mögött bezáródott az ajtó, Jenna arcáról lehervadt a mosoly. Némán nézett végig a gondosan megterített asztalon, az érintetlen ételeken, a gyűrött,félredobott szalvétákon.- Hát ez óriási! - mondta hangosan. - Ez kibaszottul... remek. Belerogyott egy székbe, és morcosan nézett maga elé.Kinyújtotta a kezét, és levette a fedőt a chilis tálról. KELLEMES NYARALÁST, EMBEREK! A babból és kukoricából kirakott felirat gunyorosan meredt rá. HETEDIK FEJEZET

A félhomályos szobában csend volt, amikor Chloe fölébredt. Egy ideig még feküdt az ágyban, a plafont bámulta, az álom és a valóság még összekeveredett a fejében, aztán lassan minden a helyére került. Az emlékfoszlányok, a ki nem mondott érzések, a félig végiggondolt kívánságok mind a helyükre kerültek, akár az ezüstgolyók egy játékban. Amikor már biztos volt benne, hogy egyik sem foszlik semmivé, ha megmozdul, felült és körülnézett az üres szobában.A faroló rései között átszivárgott a fény, és csíkokkal borította a padlót. A fénymintát csodálva egy darabka fehér papírt vett észre a szoba közepén, nyilván neki tették oda. Üzenet Philiptől,gondolta közönyösen, és eltűnődött rajta, vajon el akarja-e olvasni. Feltételezte, hogy az éjszaka egy részét mellette töltötte, de nem volt biztos benne.

Miután előző este otthagyta a vacsoraasztalt, egyenesen a hálószobába ment. Üresen talál-ta, vett egy hosszú fürdőt, számtalan fejezetet elolvasott a könyvéből, de már egyáltalán nem emlékezett a részletekre.Eloltotta a villanyt és nyitott szemmel feküdt a sötétben. Aztán egyszer csak elaludt, talán hamarabb, mint gondolta volna.Újra felébredt benne a néma düh, amikor eszébe jutott, hogy Philip nem volt ott, hogy beszélhessen vele. Ott ült kalapáló szívvel, az előre végiggondolt érveivel, minden zajra, és különösen a léptek zajára felkapta a fejét. De Philip nem jött.Minél tovább várt, annál erősebb lett benne az elhatározás,hogy nem ered Philip nyomába és nem keresi meg. Ha ő nem akar vele lenni, akkor tiszteletben tartja a döntését. Ha ő le akarja inni magát, és kötözködni akar, az ő dolga.Hirtelen kipattant az ágyból, felkapta és elolvasta az üzenetet. Kedves Chloe, Megérdemelsz egy napot nélkülem. Elvittem a fiúkat a partra.Érezd jól magad, majd este beszélgetünk. ne haragudj. Philip Chloe pár pillanatig az ismerős írásra meredt, aztán összegyűrte a papírt. Ez az üzenet adta meg a végszót a feleséghez illő gyöngédséghez, a szomorú kézszorításhoz és a megbocsátáshoz. De neki egyikhez sem volt kedve. Csupán ingerültséget érzett.Felhúzta a redőnyt és kinézett a kertbe. A virágok felülről tökéletesnek látszottak, a medence kéken csillogott, a nyugágyak hívogatóan terpeszkedtek. De Chloe tudta, hogy ehhez sincs kedve. Egyikhez sem. Tovább vándorolt a pillantása a hegyek felé, és hirtelen vágyat érzett, hogy ott legyen. Hogy távol kerüljön ettől a háztól és a lakóitól. A feszültségektől, a súrlódásoktól, a klausztrofóbiás félelmektől. Önmaga akart lenni, név nélkül, ezen az idegen, vad vidéken.Gyorsan egy régi pamutruhába és szandálba bújt. Bekente magát napvédő krémmel, szalmakalapot tett a fejére, az ágya mellett álló kancsóból egy Evianos palackba vizet öntött, azt pedig a kosarába tette.Lesétált a lépcsőn, a ház még csöndes és békés volt, életnek semmi jele. Úgy érezte magát, mint Alice aki éppen a saját szabályok szerint működő Csodaországon sétál keresztül.Bárcsak sikerülne kimennem a kapun anélkül, hogy közben találkoznék valakivel, gondolta babonásan. Ha sikerül kimennem a kapun... akkor minden rendben lesz.Becsukta maga mögött a nehéz bejárati ajtót, és végigsétált a főkapu felé az árnyékos kocsiúton. Kiürült az agya, semmi másra nem figyelt, csak a léptei hipnotikus kopogására.- Hé! Chloe! Chloe rémülten felkapta a fejét, és kalapáló szívvel körülnézett, a hang forrását kereste. nem látott senkit. Csak nem képzelődik? Lehet, hogy lassan megbolondul?- Itt vagyok! Chloe végre észrevette Jenna sövény mögül kukucskáló arcát, mélyen megkönnyebbült, ugyanakkor zavarba jött.- Éppen bújócskázunk - tájékoztatta Jenna. - Igaz, Octavia? -Lemosolygott a láthatatlan Octaviára, aztán kíváncsian szemlélte Chloe kosarát és kalapját. - Elmegy?- Igen - válaszolt vonakodva Chloe.- És merre tart? - Nem tudom - mondta Chloe. Barátságos mosolyt erőltetett magára, és mielőtt Jenna tovább kérdezősködhetett volna,intett és továbbállt.Kint az út kihalt volt, és csillogott a perzselő hőségben. Chloe átment a túloldalra, csoszogva lépkedett a homokos útpadkán,és nem is érdekelte, merre tart. Egy éles kanyarhoz érkezett,megállt, és az előtte kanyargó utat nézte, majd a hegyoldalt,amely tőle balra meredeken lefelé vezetett. Csak pár pillanatig tétovázott. Átlépett a korláton, először sétált, majd rohanni kezdett lefelé a lejtőn. Ahogy lendületbe jött, megcsúszott a száraz, homokos talajon, egyre gyorsabban és gyorsabban mozgott, hajszál híján elveszítette az egyensúlyát. Egy sziklás kiszögellésnél lihegve megállt pár percre. Visszanézett az útra,megdöbbentette és felvillanyozta, milyen rövid idő alatt milyen messzire jutott. Máris érezte, hogy megmenekült, hogy szabad.Kiült egy hatalmas, fehér kőre és körülnézett a kiégett, néma vidéken. A szikkadt talaj megrepedezett a napon, a kopár,ágasbogas fák árnyékában összeaszott bokrok nőttek. A távol-ból hallotta a legelészni induló kecskék csengettyűjét.Szétnézett a gyér vegetáción, és eltűnődött, vajon mi a csudát ehetnek.A csilingelés elhalt, és ő újra

csöndben ült, a nap a fejére tűzött. Ösztönösen felvett egy követ, és olyan messzire hajította lefelé a hegyen, amennyire csak tudta. Eldobott egy másikat, majdnem kiszakadt a karja a helyéből. Ahogy a kövek lefelé pattogtak a hegyen, majd eltűntek a szeme elől, különös,erős felindulást érzett. Újabb kő után nyúlt, aztán abbahagyta.Három elég volt.Még üldögélt egy darabig, időnként ivott egy kortyot a palackból, hagyta, hogy a gondolatai össze-vissza csapongjanak. Hagyta, hogy a táj részévé váljon. Apró gyík szaladt át a kő tetején, amelyen ült, aztán visszaszaladt.Amikor harmadszor szaladt át, áthaladt a kezén, és ő váratlan örömöt érzett, amiért ilyen könnyen befogadták. Végül felállt, nyújtózkodott, tovább sétált, elszántan gyalogolt a nehéz terepen, szándékosan kereste a kihívásokat.A nap a fejére tűzött. Perzselőbb, mint tegnap, gondolta.Hamarosan fájni kezdett a lába, a karja izzadt. Mégis továbbment, egyre gyorsabban lépkedett, mintha a saját rekordját akarná megdönteni. Felajzott volt, mintha a lehető legtávolabb kellett volna jutnia. A hegyeken túlra, egy másik földre. Alig érzékelte a környezetét,alig érzékelt mást, mint lépéseinek ritmusát, ki- és belégzését,a verítéket a homlokán. Aztán céltalanul felnézett, pillantásával követte egy pillangó röptét, és döbbenten megállt.Tőle jobbra, a semmiből egy harangtorony köré csoportosuló,apró fehér házakat pillantott meg. Hát persze, ébredt rá, a városkát látja, amely mellett út közben elhaladtak. Mi is volt a neve? Valami San... San Luis. Meghökkent, pár pillanatig nem mozdult. Nem akart San Luisba jönni, el akart veszni a hegyek között. Most úgy érezte, meglesték. Valaki talán figyelte az egyik sötét ablaknyílásból, és azon tűnődik, mi a csudát csinál az az őrült nőszemély, aki a hegyoldalról zúdul lefelé. Talán még a helyi orvost is a nyakára küldik.Egy motor zúgott el fölötte az úton, ő pedig ugrott egyet és nagyon ostobán érezte magát. Tovább ment néhány lépést,megpróbálta újból felvenni a ritmust, aztán megállt. Az agyában új gondolatok öltöttek formát. A nap magasan járt, dél lehetett.Biztos van San Luisban étterem. Jól esne egy pohár hűs bor,talán egy tányér chorizo. Marinírozott gomba. Fokhagymásgarnéla. Chloe hirtelen farkaséhes lett. Már előző este sem va-csorázott, és reggel is kihagyta a reggelit. Gyorsan ellenőrizte a pénztárcát a táskájában, aztán megfordult és a városka felé indult. Amanda szinte egész éjszaka fent volt Beatrice-szel. Hugh reggel kilopózott a hálószobából, ők ketten pedig egy gyűrött lepedővel betakarva mélyen aludtak az ágyon. Hugh gyorsan ivott egy csésze kávét a konyhában, aztán az úszómedencéhez ment. A medence üres volt, csak Jenna és Octavia lubickolt a sekély vízben.- Jó reggelt, Mr. Stratton! - köszöntötte vidáman Jenna. -Beatrice jól van?- Alszik - mondta Hugh. - Amanda is. - Leült a napozóágyra és körülnézett. - Hol vannak a többiek?- Mindenki elment - mondta Jenna. - Philip levitte Natet és Samet a partra.- És Chloe? - Ő nem volt velük. Sétálni ment.- Ah, - Hugh hallgatott. Felvette Amanda egyik képeslapját,amit előző nap ottfelejtett, elmélyült érdeklődéssel az arcán lapozgatni kezdte. Időzött egy kicsit az üvegszobrok képénél, és elolvasott három sort. Aztán letette a képeslapot. - Nem látta,merre ment? - kérdezte lazán.- Sajna nem - mondta Jenna.A nap egyre melegebben tűzött Hugh fejére. A határozatlanságtól bénán, csöndben ült. Végül felnézett.- Azt hiszem, megyek és beszerzek néhány dolgot - közölte. -Elviszem a kocsit. Nem lesz szüksége rá, ugye?- Istenem, dehogy! - nevetett Jenna. - Ha szükségünk lesz autóra, majd csinálunk egyet. Igaz, Octavia?- Pompás.Hugh ácsorgott még egy kicsit, bólintott Jennának, és lassan megkerülte a kocsit. Kinyitotta az ajtót, és meghallotta Octavia kiabálását. Szia, papa! Viszlát! Kissé szédülve beszállt, és beindította a motort.Amikor elérte az utat, megállt. Merre induljon? Hol erre, hol arra pillantott, végül úgy döntött, hogy Chloe, lévén Chloe,nyilván felfelé indult.Kihajtott a kapun, ekkor egy fiú, aki a kecskéit terelgette a hegyre, valamit kiáltott felé. Hugh összehúzta a szemöldökét és ellenőrizte a műszerfal lámpácskáit. A visszapillantó tükörben látta, hogy a fiú még mindig kiabál. Hugh vállat vont

és harmadik sebességbe kapcsolt. A kocsi motorja bőgött felfelé menet, Hugh előre hajolt, és Chloét keresve a tájat fürkészte. Chloe végigsétált San Luis macskaköves utcáin. Úgy érezte,mintha elvarázsolt helyre érkezett volna. A házak mindkét oldala fehér volt, mindegyiknek cserépteteje és kovácsoltvas erkélye volt, az ajtón nehéz kilincs, a cserepekben színes virá-gok. A város majdnem függőlegesen épült a meredek hegyoldalba. Chloe a főtér felé gyalogolt az üres úton, és érezte,hogy fájni kezd a lába.Chloe levegő után kapkodott és maga elé pillantott. Egy vézna kutyától eltekintve, amely a járdán szaglászott, kihalt volt az utca. Az egész városban csak néhány emberrel találkozott.De hallotta őket. Magasan fölötte hangok szólították egymást, a távolból zene halvány foszlányait hallotta. Mély lélegzetet vett,hátrasimította a haját, és tovább kaptatott fölfelé a macskaköveken, egymás után haladt el a csukott ajtók mellett.Befordult a sarkon, két virágos ruhás idős nő jött szembe vele, ő pedig félénken rájuk mosolygott. A zene hangosabb lett, akárhol volt is a központ, nyilvánvalóan közeledett hozzá.Egy hang vonta magára a figyelmét és megfordult. A következő pillanatban váratlanul egy motorbicikli száguldott felé. A két tinédzser kiáltott felé valamit a motorról és továbbhajtottak. Chloe nem hallotta mit, különben sem értette volna,de bólogatott feléjük és tovább ment a zene irányába, mely lépésről lépésre hangosabb lett.Átvágott egy apró, árnyékos átjárón, befordult a következő sarkon, és meglepetten megtorpant. A városka főterén volt. A harangtorony, melyet a hegyoldalból látott, most fölé tornyosult,a kikövezett tér közepén hatalmas, kőből faragott oroszlánfej köpte a vizet egy díszes kőmedencébe. A tér egyik oldalán üzletekkel teli utca ágazott el, hatalmas, élénk színű kirakatokkal és fügefákkal. Chloe mozdulatlanul állt, körülnézett,úgy érezte, kissé szédül a sok gyaloglástól. Íme, egy város, gondolta nevetséges módon. Itt egy templom. Itt a templomtorony. És itt vannak ezek az emberek. A hegyoldal szikkadt csöndje, a macskaköves városi utcák néma nyugalma után a hangok, színek és a cselekvés világába lépett. Érezte a fokhagyma, a sülő hús illatát a levegőben,hallotta az egymást szólongató emberek hangját, amely visszaverődött a fehér falakról. Öregek egy csoportja ült a kis kávéház előtt egy asztalnál, egy kisbabát tartó asszony kiabált valamit az erkélyen kihajló férfinak. Chloe állt és csöndben figyelte a jelenetet, két fiatal férfi lépett az oroszlánfejes szökőkúthoz, levették az ingüket, megmosták az arcukat és a mellkasukat, rövid spanyol kitöréseket intéztek egymáshoz. Az egyik férfi felnézett, meglátta az őt figyelő Chloét és rákacsin-tott. Chloe érezte, hogy elpirult, gyorsan elfordult, úgy tett,mintha egy gazdagon festett csempesort tanulmányozna a házfalán.Csak néhány turista őgyelgett céltalanul, elárulta őket sápadt bőrük, baseball sapkájuk és a kamerájuk. Egy vörös hajú,edzőcipős férfi a harangtorony kapuján látható feliratot böngészte útikalauzzal a kezében, a felesége kissé távolabb állt és unott arccal meredt maga elé. Egy idő múlva a férfi elfordult,és Chloe felé indult, a tekintetét még mindig nem emelte fel az útikönyvből.Úgy tűnik, Escalonában lehet enni - hallotta Chloe a férfi hangját. - Körülbelül félórányira van innen. De itt is ehetünk... Menjetek, gondolta magában Chloe. Kérlek, menjetek. -He, inkább menjünk tovább - mondta végül a feleség.Érdektelen tekintetét végighordozta a terecskén. - Úgy sincs itt semmi. Hol a kocsi?A brit pár elporoszkált a térről, Chloe pedig óvatosan átsétálta macskaköveken, a bevásárlóutca felé tartott. Elment a kőkút mellett, ahol a két fiatal most már a napon szárítkozott. A férfi,aki rákacsintott, most rámosolygott és odaszólt valamit neki,talán egy szexis megjegyzést, amely Angliában feldühítette volna. De Spanyolországban minden olyan romantikus hangzású volt, akár egy költemény. Minden komoly szándék nélkül válaszolt a férfi figyelmére. Kicsit lassabban ment, érezte, ahogy a ruha alatt ringatózni kezd a csípője a zene ritmusára, amelyet még mindig hallott valahonnan a távolból, ismeretlen helyről.Lefelé indult az üzletekkel teli utcán, és egy spanyol nő haladt el mellette, vállpánt nélküli ruhában, veknivel a kezében.Sima, barna bőre volt, sötétvörös

ruhája hozzásimult a testéhez,a lába gyorsan mozgott a macskaköveken. Chloe megbűvölten nézte a nő fejtartását, magabiztos állát. Úgy néz, gondolta Chloe, mint aki kedvét leli saját magában.A nő eltűnt az üzletben, amelynek a kirakata tele volt élénkszínű ruhákkal, fodros szoknyákkal és dekoratív cipőkkel. Chloe tett néhány kíváncsi lépést az üzlet felé, aztán megpillantotta magát a kirakat üvegében és megtorpant. A látvány sokként hatott rá. Egy bizonytalan korú nőt látott kifakult vászonruhában, praktikus szandálban. Olyan ruhát viselt, amely Angliában jó ízlésre utalt. Természetes anyagok, visszafogott színek, leomló vonalak. Itt, ebben a környezetben egy darab nyűtt zsákvászonnak tűnt.Saját magát nézve Chloe színek után kezdett sóvárogni.Élénkség után. A nyugalom, az önbizalom és a szépség után,amely olyan természetesen áradt a spanyol nőből. Kinyitotta az ajtót, és hunyorogva próbált alkalmazkodni a megvilágításhoz. Avörös ruhás nő mosolyogva lépdelt Chloe felé. Chloe udvariasan viszonozta a mosolyt, és a közelben lógó kék pamutruha után nyúlt. Egy darabig mustrálgatta, aztán a nő szemébe nézett.- Nagyon szép - mondta.- Igen, tényleg csinos. - A nőnek dallamos hangja volt, enyhe spanyol akcentussal beszélt. - Szép. De ami magához illene...Hmmm, lássuk csak.Némán tanulmányozta Chloét, aki visszanézett rá, és megborzongott a várakozástól. Varrónő lévén ő is végig szokott mérni másokat, hogy amit varr, abban gyönyörűek legyenek. Az utóbbi időben nemigen volt ideje kívülállóként szemlélni önmagát.-Mondjuk valami ilyesmi. - A nő az üzlet másik végébe sétált,és egy élénk skarlátvörös ruhát húzott elő. - Vagy ez. – Az előzővel azonos szabású, de fekete ruhára mutatott.- Oh. Hát... én nem is tudom. - Chloe mosollyal leplezte a csalódottságát. Mágikus felfedezésre számított, olyasvalamire,ami belépő a mediterrán eleganciához. Ezek a ruhák viszont egyáltalán nem illettek hozzá. Túl rövidek voltak, testhezálló,nyúlós anyagból készültek, a vékony pántok szabadon hagyták a vállat és a mély kivágás túl sokat mutatott meg a viselő hátából.- Talán egy kicsit túl fiatalos nekem...-Fiatalos? - kiáltott fel a nő. - De hiszen maga fiatal! Hány éves, harminc? - Chloe felkacagott.- Annál egy kicsit több vagyok. Az egyik fiam már tinédzser. -A nő mosolyogva megrázta a fejét.- Úgy néz ki, mint egy kislány. Nagymamáknak való ruhákban akar járni, amikor még nem muszáj?- Én nem öltözöm úgy, mint egy... - kezdte Chloe, de meglátta az ajtó üvegében visszatükröződő képének tompa,formátlan körvonalát, és elhallgatott. A nő, mintha csak megérezte volna a gyengeségét, megrázta a fogasokat az orra előtt.- Próbálja fel őket. Először a feketét.A próbafülke apró, szögletes, lefüggönyözött, tükör nélküli helység volt. Chloe átküzdötte magát a nyúlós, szorosan tapadó ruhadarabon, melege volt és kényelmetlenül érezte magát.Olyan jól indult ez a nap, miért is kellett elrontania azzal, hogy bevetette magát egy másodosztályú ruhaüzletbe. Összehúzott szemöldökkel bukkant elő a próbafülkéből és a nő felé fordult. - Én tényleg nem hinném... - kezdte, és megtorpant. A nő életnagyságú tükröt tartott elé és Chloe a saját képével találta szembe magát.- Csinos, nem? - mondta a nő elégedetten. - Rém szexi.Chloe saját magára bámult, a szíve kalapálni kezdett, az ajkára forrt a szó. Huszonöt évesnek látszott. A huszonöt éves tükörképnek hosszú lába, sima, aranybarna háta volt, és a világ legegyszerűbb, mégis legszexisebb ruháját viselte. Chloe ösztönösen a hajához nyúlt és kontyba fogta.- Ez az. - A spanyol nő helyeslően bólogatott. - Teszünk egy szál virágot a hajába. És adunk egy vállkendőt estére... Nagyon sikkes. - A tükörben elkapta Chloe pillantását, és amolyan „mi nők egymás közt" mosollyal nézett rá. - Látja... talán nem is olyan öreg, mint amilyennek gondolta magát.Chloe némán viszonozta a mosolyt. Furcsán könnyűnek érezte magát, a torkát kuncogás csiklandozta.A nő selyem liliomot vett elő egy kosárból, előre lépett,megfogta Chloe haját, gyakorlott mozdulattal összetekerte és hátul szorosan rögzítette. Elgondolkozva nézegette Chloe tükörképét, majd a napszemüveges

állvány felé nyúlt.- Ettől lesz teljes a kép. - Teknőckeretes napszemüveget illesztett Chloe orrára. - Most már olyan, mint egy filmsztár.Chloe hitetlenkedve nézte saját magát. Egy titokzatos,fesztelen szőke lány nézett rá.- Ez nem is én vagyok - mondta, és nevetni kezdett. Ez nem én vagyok!- De, ez bizony maga - közölte a spanyol nő. Chloéra mosolygott és affektált amerikai kiejtéssel hozzátette. - Jobb, ha hisz nekem, bébi.Tizenöt perc múlva Chloe testhezálló fekete ruhában,napszemüvegben és egy pár vadonatúj, vékony pántos szandálban lépett ki az üzletből. Hitelkártyával fizetett, meg sem nézte, mennyit költött. A nő felajánlotta, hogy összecsomagolja a régi ruháját, de ő megrázta a fejét, és lelkiismeretfurdalás nélkül nézte, ahogy a ruhája eltűnt a szemétkosárban.Lefelé sétált az úton, és hirtelen tudatosult benne a napsugarainak és a férfiak pillantásának kitett teste. A járása kihívóbb lett, halkan dudorászott az orra alatt. Részben színjáték volt ez, másrészt viszont nem. Lelkének másik fele így válaszolt az elmúlt pár nap csalódásaira. Őszintén éhezett ezeknek az idegen férfiaknak az elismerő pillantására. Elsétált három fiatal spanyol mellett, akik egy ház kapuja előtt ültek a lépcsőn, és kísérletképpen pikáns pillantást vetett rájuk. A fiúk elismerően füttyentettek, őt pedig diadalittas érzés fogta el, és legszívesebben felkacagott volna. Fiatalabbnak érezte magát,mint évek óta bármikor, teli volt életerővel. Az agya leghátsó csücskében megszólalt a csengő, amely figyelmeztette, hogy férje és két fia van, de a hang távoli volt, mintha a ködös tenger felől hangzott volna. Csak a jelen, a pillanat számított.A zene, amelyet folyamatosan hallott, amióta csak a város terére érkezett, most hangosabb lett, és amikor odaért a sarki étteremhez, rájött, hogy megtalálta a zene forrását. Besétált a hűvös, félhomályos, szinte üres étterembe, a lüktető zene várakozással töltötte el a testét.Táncolni akart, vagy lerészegedni. Tökéletesen el akart feledkezni magáról.Látszólag nyugodtan leült a nehéz faasztalhoz az ablaknál, és rendelt egy pohár vörösbort. Az első korty a legfinomabb íz volt,amit valaha kóstolt. Evett egy olajbogyót, behunyta a szemét,hallgatta a gitárhúrok hangját, és a spanyol beszédet. Újra belekortyolt a borba, hagyta, hogy az alkohol elandalítsa. Egyik kortyot itta a másik után, és úgy érezte, mintha lebegne.Már majdnem az egész pohár bort megitta, amikor kinyitotta a szemét, a pincért keresve körülnézett, újabb pohár bort akart rendelni. Ekkor bénítóan beléhasított a rémület. Hugh Startton az étterem sarkában ült és némán őt nézte.Egy pohár konyak, egy tányér olajbogyó és az újság hevert előtte, a tekintete Chloéra tapadt.Chloe szíve hangosan dobolt. Kortyolt a borból és megpróbálta megőrizni a nyugalmát, de az ujjai remegtek a poháron, és az ajka reszketett.Micsoda meglepetés, mondta magában. Nem számítottál rá,hogy ismerőssel találkozol.A lelke mélyén sustorogni kezdett valami. Valami felébredt,nyújtózkodott és körülnézett. Újabb pillantást vetett rá, de a férfi még mindig őt nézte, sötét tekintete Chloe szemébe fúródott,mintha belelátna a gondolataiba. Mintha mindent tudna róla. Ráérősen belekortyolt a konyakba, levette a szemüvegét, de közben továbbra is Chloét nézte. Chloe pedig viszonozta a pillantását, közben majd az eszméletét vesztette a félelemtől és a vágytól.Elhallgatott a zene, néhányan tapsolni kezdtek. Chloe és Hugh nem mozdult. A pincér elvitte Chloe poharát, de ő észre sem vette.Végre Hugh felállt. Összehajtotta és az asztalra hajította az újságot, lassan megkerülte a bárt, és Chloe asztalához lépett.- Helló! - mondta komolyan, és kezet nyújtott. - Engedje meg,hogy bemutatkozzam. Hugh Stratton vagyok.Chloe egyre gyorsabban kalapáló szívvel nézett fel rá. - Helló!- mondta végül rekedten. Lassan kinyújtotta a kezét, Hugh keze az övére kulcsolódott, és Chloe teste tetőtől talpig bizseregni kezdett. - Engem Chloénak hívnak. Kérem... foglaljon helyet. NYOLCADIK FEJEZET

Philip Puerto Banusban ült a Kávézó asztalánál, méregdrága capuccinót ivott és a napsütötte utcán őgyelgő, jól öltözött tömeget nézte. Egyesek a csillogó kirakatokat bámulták, mások a kikötőben sorakozó jachtokat. Ijesztően alacsony piros Ferrari hajtott át a gyalogosok között, nem volt türelmetlen, inkább ráérősen, könnyedén haladt, mintha az autó is élvezte volna a látványt.Philip nem ide akart jönni, szeretett volna felhajtani a hegyek közé, és felfedezni az útikönyvben szereplő andalúz falvakat.Elképzelte, ahogy egy árnyékos udvarban ül az olajfa alatt,átitatódik a spanyol illatokkal, látnivalókkal, nyelvvel. A fiúk azonban a partra akartak menni. Különösen Sam, aki a villa unalma után egy kis nyüzsgésre vágyott. Itt voltak hát, a perzselő, fehéren izzó nap alatt, az európai turizmus valamennyi csicsájával és csillogásával körülvéve. A fiúk megitták az üdítőt és a jachtokhoz sétáltak. Philip tudta, csak idő kérdése, hogy megtámadják valamelyik pénzbedobós játékautomatát.Egy nő sétált el mellette, parfümfelhőt árasztva maga után.Philip fintorgott. Azt kívánta, bárcsak Chloe is vele lenne. Együtt ülnének és bámészkodnának, a könyökével oldalba bökné, hogy felhívja a figyelmét arra a pocakos, parókás férfira, a gyémántokkal kirakott Rolexszel. Mind a ketten mosolyognának,de nem szólnának egy szót sem.Philip önkéntelenül megtapogatta a kis papírcsomagot a zsebében. Az egyik üzletben ajándékot vett Chloénak. Vékony aranylánc volt könnycsepp alakú gyöngyfüggővel. Nem tervezte, hogy vásárolni fog, de amikor meglátta a láncot,eszébe jutott Chloe karcsú nyaka, finoman ívelt csontozata,tejfehér bőre. És a vak düh, amelyet tegnap este vele szemben érzett.Philip lehunyta a szemét és megdörzsölte a szemöldökét.Szerette volna jóvátenni a tegnap estét, és rendbe hozni a dolgokat. A munkahelyi gondok eltávolították őket egymástól,és feszültté tették a kapcsolatukat. Nem kellett volna olyas-miket mondania, amiket előző este Chloe fejéhez vágott, nem kellett volna rátámadnia, nem kellett volna leinnia magát.Ugyanakkor, egy részét komolyan gondolta. Ő másképp dolgozta fel a problémákat, mint Chloe. Nem volt olyan erős akaratú. Nem sok ember van, aki olyan erős, mint ő.Amikor először találkoztak, úgy ragyogott, mint valami jelzőfény. Philip egyik barátjának tett szívesség gyanánt beleegyezett, hogy esténként órákat ad, és hamarosan azon kapta magát, hogy egy csomó új tanítványa van.- Nem leszek a rendszeres óraadó tanáruk - jelentette ki, de az első néhány héten beindítom ezt a lebilincselő, ám alábecsült témát. - Philip mosolygott, és a szobában a többiek hangos kuncogással értékelték a megjegyzését. Az egyetlen, aki nem nevetett, egy szőke lány volt, tiszta, kék szemmel. Felemelte a kezét, Philip felé biccentett, és örült, hogy a lány ürügyet szol-gáltatott rá, hogy jól megnézhesse magának.- Tudod te, mit beszélsz? - Találkozott a tekintetük, a lány szeme indulatosan villogott. Babysittert kell bérelnem, hogy eljöhessek ezekre az órákra. Semmi szükségem egy olyan helyettesre, aki nem tanítja meg, amire szükségem van. Philipnek imponált ez a lelkesedés.- Hadd nyugtassam meg - válaszolta. - Van könyvelői vizsgám, és négy évig dolgoztam bankban. Ha valamihez értek,hát az a könyvelés. De ha inkább megvárja az állandó tanárát,vagy szívesebben járna másik osztályba...- Nem szakította félbe fagyosan a lány. - Minden rendben.Folytassa.A kezdeti szóváltás után Philip alig tudta levenni róla a szemét. Philip megkérdezte, miért akar könyvelést tanulni, és megtudta, hogy a lány szabó, és saját üzletet akar nyitni.Később, a kávészünetben azt is megtudta, hogy a lány egyedülálló, és a Courtauld Intézetben szerzett diplomát.- Kaphatna valahol egy jól fizető állást - mondta Philip megfontoltan. - Abból megengedhetné magának, hogy nörszöt vegyen fel, vagy hogy bölcsödébe adja a gyereket...- Nyilván igaza van - válaszolt a lány a vállát vonogatva. – De mi értelme lenne?- Ez igaz - mondta Philip, felhajtotta a kávéját, és eltűnődött,vajon mikor kérhetne randit a lánytól.Végül csak az utolsó órán szánta rá magát, hogy pizzázni hívja. A lány tűnődve nézett rá egy darabig, aztán

bólintott.Philip érezte, hogy az arcán átsuhan az öröm.- Biztos benne? - kérdezte viccelődve.Igen, biztos vagyok - mondta komolyan Chloe. - Erről van szó. Sam az első perctől fogva részese volt a kapcsolatuknak. A pizzásnál Chloe kissé kihívóan mutogatta a kisfiú fényképeit, ő pedig több komolysággal csodálta meg a gyereket, mint sajátmagától várta volna. Amikor a vacsora vége felé megkérdezte Chloét, máskor is találkozhatnak-e, a lány bólintott. - Vasárnap -mondta, és kissé elpirult. - A parkban. Elhozom Samet is. – Kék szeme a férfi tekintetét kereste, az ellentmondás jelét kutatta benne.Pár hónap múlva - amikor már gyakorlatilag Chloénál lakott,és együtt töltötték a hétvégeket - viccesen emlékeztette rá a lányt, mennyire be akarta mutatni neki Samet. Legnagyobb meglepetésére Chloéra rátört az idegesség.- Nem akartam, hogy meglepetésként érjen - mondta Chloe mereven, és elfordította az arcát. - nem akartam, hogy azt hidd... eltitkolom. - Jól tetted - mondta Philip és gyorsan megölelte a lányt. -Minden második randevún ott kellene lennie egy gyereknek, mint szórakoztató elemnek. - Szenvtelenül vállat vont. Őszintén szólva elég unalmas lett volna egyedül veled.- Elhallgass! - szólt rá Chloe félig mosolyogva. - Te szemétláda.Igazság szerint Philip szinte azonnal megszerette Samet,ahogy Chloéba is első látásra beleszeretett. Ki ne kedvelt volna egy ilyen barátságos, életerős, jó természetű háromévest? Egy háromévest, aki szívesen járt a vasárnapi ligamérkőzésekre, és felkiáltott az elragadtatástól, valahányszor Philip labdába rúgott.Aki a tél kellős közepén fagyit kért, aki átölelte Philip lábát,valahányszor menni készült. Amikor először nevezte papának,Philip megmerevedett és Chloéra pillantott. De a lány nem nézett a szemébe, és nem adott választ. Az arca mozdulatlan maradt, és visszafojtott lélegzettel várt.- Apa? - ismételte Sam.- Igen? - válaszolt Philip, és a hangja a meghatottságtól kissé elvékonyodott. - Tessék, Sam?- Nézd! - A kisfiú mutatott valamit a távolban, és Philip úgy tett mintha pillantásával követte volna a kinyújtott ujjacskát.Közben azonban Chloét nézte, akinek lassan elöntötte a pír az arcát. Ránézett, és kérdőn felvonta a szemöldökét. Chloe nagyon lassan bólintott.Sam vér szerinti apja ritkán jött szóba. Egyáltalán, ritkán emlegették a múltat, nyilván nem ők voltak egymásnak az elsők, de ezt nem vitatták meg. Philip csak azt tudta, hogy Chloét sok fájdalom érhette élete során. Egyszer azt mondta,hogy új életet akar vele kezdeni, tiszta lappal. Philip nem vitatkozott. Bármit megtett volna, hogy segítsen neki.Ismerős, rekedtes nevetés zavarta meg a gondolatait, és felnézett. Először nem vette észre a fiúkat, aztán újra felhangzott Sam nevetése, és megpillantotta őket. Meglepetten és rémülten látta, hogy beszélgetésbe elegyedtek egy negyven körüli nővel. A nő testhez simuló, fehér ruhát viselt,hidrogénezett haja volt, aranyszínű táskája láncon lógott, és úgy nézett ki, mintha az egyik legnagyobb, legcsillogóbb jachtról jött volna. Miközben Philip figyelte őket, Sam elvigyorodott, felhúzta a pólóját és a sortja derekán díszelgő márkajelzésre mutatott.Philip sietősen felállt és átvágott az úton.- Bocsásson meg mondta a nő felé közeledve -, ha a fiúk zavarták.- Egyáltalán nem zavartak - szólalt meg a nő skandináv akcentussal. - Elbűvölő gyerekek, nagyon szórakoztatóak. -Rámosolygott Philipre.Ezt örömmel hallom - mondta esetlenül Philip. -Mindenesetre, ideje indulnunk...- Épp meghívtam Agnethet egy italra - közölte vakmerően Sam. - nem ihatnánk meg együtt?- Sam! - kiáltott Philip elborzadva, másrészt viszont nevethetnékje támadt. - Én tényleg nem hiszem... – Agnethere sandított, azt várta, hogy visszautasító lesz, így eltávolíthatja a fiúkat. A nő szája azonban mosolyra görbült, és hívogatón felvonta a szemöldökét. Philip akarata ellenére kissé elpirult. -Igazán mennünk kell - mondta kurtán. - Gyertek, fiúk.- Viszlát, Aggie! - köszönt el Nat, Philip pedig kétségbeesett pillantást vetett rá. - Ő mondta, hogy szólíthatom Aggienek -védekezett Nat. - Nem szólíthatom a tulajdonnevén.- Agnethe - mondta Sam élvezettel - Agnethe, az angyal. -Leszólítottam, és fűztem.- Remélem, nem műveltél semmi ilyesmit.- De igen. Ugye, Nat? Ő pedig nagyon is benne volt – tette hozzá elégedetten.- Sam!

- hüledezett Philip.- Tényleg leszólította - erősítette meg Nat. - Tekintete a közeli műanyag feliratra tévedt, és lelassította a lépteit. - Apa?- Tessék? - Philip lenézett a fiára, és eltűnődött, vajon egy nap majd Nat is különös, nála huszonöt évvel idősebb nőkhöz közeledik-e, és italra invitálja-e őket. Valahogy nem tudta elképzelni.- Kaphatok egy zacskó chipset?- Persze mondta Philip. - Mind a ketten kaphattok egyet. -Megtapogatta a zsebében lapuló csomagot. Aztán menjünk, és keressük meg anyátokat. Chloe Hughval szemben ült, alig kapott levegőt, a szíve viszont hevesen vert. Szinte elkábult a naptól, a három pohár bortól és a férfi kérdőn rászegeződő pillantásától. Valahányszor Hugh keze hozzáért az övéhez, meglódult a szívverése. Valahol legbelül még ennél is ősibb, primitívebb ritmus dobolt. A vágy percről percre egyre erőteljesebben hullámzott benne.Alig váltottak három mondatot, amióta Hugh átült az asztalához. Szavak nélküli, néma párbeszéd zajlott közöttük a mozdulatlan levegőben, amely fokozatosan egyre bensőségesebbé, mélyebbé vált. Minden mozdulat, minden pil-lantás önálló jelentést nyert. Kétség sem férhetett hozzá, mi volt a jelentés tartalma.Hugh rendelt valamit. Az étel érintetlenül hevert az asztalon.Az étterem megtelt emberekkel, odakint, a kerthelységben a gitárosok új, lüktető ritmusba kezdtek. A hőséggel, fénnyel,hangokkal, ritmusos zenével vegyes levegő mámorosan feszült Chloe bőrének, és mozgásra bíztatta a testét. Behunyta a szemét és beszívta a fokhagyma, a kakukkfű és a rozmaring fűszeres illatát. Mindebbe az asztal túloldaláról Hugh alig érzékelhető arcszesze keveredett. A bőre annyi év után is ugyanazt a száraz pézsmaillatot árasztotta.Chloéba olyan élesen hasított a vágy a gondolatra, hogy egészen megrémítette. Ivott egy korty bort, majd még egyet,felnézett, és látta, hogy Hugh őt figyeli. A pillantásuk sokatmondóan összeforrt. Chloénak torkán akadt a bor. Hugh újratöltötte a poharát. A pincér elvitte az érintetlen tányér ételt,de ők észre sem vették.Elég nehéz így beszélgetni - habogta Hugh egy idő után. – Ez a zene, meg minden... Kissé hátrébb húzódott, és homlokráncolva meredt az asztal lapjára, mintha komoly matematikai feladványt próbálna megoldani. Felnézett.-Megkérdezem, van-e valahol... ennél félreesőbb hely.Nem kapott választ. Végül Chloe nagyon lassan bólintott.A kocsi újra a hegyek közé tartott, és Sam egyre gyászosabb hangulatba került. Élvezte a reggeli barangolást a tengerparton,örömmel legeltette a szemét Európa női giccsén és vágyódott a férjeik kocsijára. Most pedig visszatérnek a medencéhez és a kábeltévé-csatornák szánalmas választékához. - Nem mehetnénk el San Luisba? - vetette fel, amikor elhaladtak a felirat mellett. nézzük meg, milyen.- Most nem. Vissza akarok menni a nyaralóba.- De az olyan unalmas.Ha unalmasnak találod - vágott vissza Philip -, könnyen találhatunk neked valami foglalatosságot.Sam morcosan hátradőlt a helyén.Megérkeztek az utat a tikkadt mezőtől elválasztó vaskapuhoz,és Sam céltalanul kibámult az ablakon. Legnagyobb meglepetésére a vasrácson át Jenna arcát pillantotta meg.Hátravetette a fejét, kacagott és... dohányzott? És mások is voltak a társaságában. Jenna nem volt egyedül.- Mi a fene! - gondolta Sam, és újra hátradőlt. - Itt valami történik. Ezek jól érzik magukat. Kutya legyek, ha nem veszek részt ebben a mulatságban. - Philip leparkolta az autót, ő pedig az órájára nézett és Nathez fordult.Azt hiszem, most kezdődik a „Simpson család" a kilences csatornán. - jegyezte meg lezseren. - Kétrészes.- Király! - lelkesedett Nat.- Televízió? - hitetlenkedett Philip.- De hát a „Simpson család" - mondta Nat a szemét forgatva,és kiszökkent a kocsiból.Sam szintén kiszállt, de nem követte Natet a házba. Hanyagul lehajolt, hogy megkösse az edzőcipőjét, és figyelte, hogyan tűnik el Nat az ajtóban. A következő pillanatban Philip a medence felé indult a nyaraló mentén, Sam pedig felegyenesedett. Gyorsan ellenőrizte a megjelenését a kocsiablak üvegében, és a tikkadt mező felé indult.Rögtön észrevette őket. Jenna ott ült a földön azzal a spanyol surmóval, aki leköpte a kaput, és egy szál cigarettán osztoztak.Sam szíve gyorsabban

kezdett dobogni. Egy lány is volt velük.Tizenhat év körüli spanyol lány volt, feszes farmerben, fekete pólóban.Ahogy közeledett hozzájuk, egyre inkább erőt vett rajta a nyugtalanság. A két spanyol idétlen vigyorral figyelte. Vajon mit mondhatott róla Jenna?Szia! - köszöntötte Jenna, amint hallótávolságba ért. – Hol voltál?- Puerto Banusban. Jenna a vállát vonogatva jelezte, hogy ezzel nem mondott sokat.- Tessék. Próbáld ki. - Jenna felé nyújtotta a cigit, és Sam meglepetten döbbent rá, hogy spangli.- Muszáj neked... megköszörülte a torkát. - Nem olyan ez,mint szolgálatban inni?- Nem vagyok szolgálatban. - Jenna hangja megvetően csengett. - Délutáni kimenőn vagyok, és azt csinálok, amit akarok. Oké? - Fenyegetően villogott a szeme, és Sam nagyot nyelt.- Persze.Jenna rámeredt, aztán hirtelen szélesen elmosolyodott. – Ne izgulj. Tudom, hogy nem köpsz be. Ugye, Sam? – Gyengéden felé nyújtotta a kezét, és az ujjával végigsimított a a mellkasán. -Mmm. Milyen jó alakod van. - Felé nyújtotta a marihuánás cigarettát. - Na, gyerünk, próbáld meg.Sam szippantott egyet, és hálát adott az úrnak, amiért szívott már füves cigit életében, így nem látszott tökéletes balféknek,mint némelyik osztálytársa. Jenna közvetlen közelről fürkészte,mintha okot keresne a gúnyolódásra, aztán félszegen elmosolyodott.- Mennünk kell - szólalt meg a spanyol lány, felállt, és a hatalmas férfiórára pillantott, melyet a csuklóján viselt. Sam csalódottan nézett föl.- Miért? - mondta. - Maradj!- Sajnálom - vonta meg a vállát a lány. - Szia, Jenna!- Szia! - mondta a fiú.- Még találkozunk - válaszolta Jenna.Sam figyelte, ahogy a kapu felé mentek, majd rátértek az országútra.- Kik ezek? - kérdezte rövid hallgatás után.- Ők? - kérdezett vissza Jenna. - Ana és Jósé. Az út mentén laknak. A mamájuk takarítja a villát.- Értem - mondta Sam. - És miért...- Volt egy kis... elintéznivalónk - közölte Jenna, és lustán mosolygott.- Vagy úgy - Sam mérgesen kifújta a füstöt, és a szikkadt földre bámult. Miért is nem érkezett hamarabb? Ez olyan rohadtul igazságtalan. - Egy csomó mindent megtudtam tőlük - folytatta Jenna, és lakkozott körmét tanulmányozta. - nagyon érdekes dolgokat.- Tényleg? - kérdezte Sam, és felnézett. - Az éjszakai életről?- Nem válaszolt Jenna, és úgy nézett rá, mintha elment volna az esze. - A vendéglátónkról, Gerard Miafenéről. És erről az egész kavarodásról, aminek a közepén találtuk magunkat. -Elvette a füves cigit Samtől, lassan szívott belőle, közben élvezettel nézte Samet. - Ugye, azt hitted, véletlenül érkezett ide a két család egyszerre? Sam bizalmatlanul nézett rá.- Persze - mondta. Nyilván tévedés volt.Jenna füstbe burkolózott, és megrázta a fejét.- Ö-ööö. Nem volt tévedés. Gerard tervezte így.- Hogy érted azt, hogy eltervezte? - Úgy értem - mondta Jenna, mintha egy értelmifogyatékosnak magyarázna -, hogy felültetett titeket.Szándékosan hívta meg a két családot ugyanarra a hétre, aztán úgy tett, mintha véletlenül történt volna.Sam rámeredt. Vajon ez egy újabb ostoba ugratás, aminek a végén újra mélységesen megalázza őt?- Honnan tudod? - kérdezte gyanakvón.- Gerard azt mondta az anyjuknak, hogy nyolc embert vár a nyaralóba erre a hétre. Megbízta, hogy eszerint szerezze be az élelmet.- Na és? Ez nem bizonyít semmit.- Ugyan, Sam, gondolkozz már egy kicsit. A nyolc fő nem egy család, hanem kettő. Nyilván az egészet valamilyen céllal rendezte így - vigyorgott Jenna. - Trükk. Méghozzá, ha engem kérdezel, nem is rossz Sam bőszen nézett rá.- Nem, ez nem igaz! - tiltakozott. - A mulatság kedvéért tönkretenni mások nyaralását... ez beteges! Nem hiszem el,hogy képes lenne ilyesmire. - Az út felé pillantott, de Ana és Jósé addigra eltűnt. - Csak bajt akartak keverni. Nyilván nem szeretik Gerardot.- Utálják a fickót - értett egyet Jenna. Úgy tűnik, volt itt valami átjáró, amit Gerard elzárt, amikor megvette a földet.Mindenki utálja a környéken.- Hát akkor ez az.- De ez nem változtat a tényeken - villogtatta a szemét Jenna. - Gerard tudta, hogy egyszerre érkeztek, de úgy tett, mintha nem tudná. Tehát, miről van szó? - Mélyet szippantott a cigarettából.- Ja, és úgy tűnik, ő maga is ide fog jönni.- Ő is idejön? - Sam rábámult, és Jenna vállat vont.- Ezt mondta

Ana.Sam összeráncolta a homlokát. - Szerintem ez baromság.Miért tenne ilyet?- Ki tudja? mondta Jenna. - Talán úgy gondolja, történni fog valami. - Gonoszul somolygott. - Lehet, hogy azt hiszi, egymás torkának estek. - Sam a fejét csóválta.- Ennek így semmi értelme. Hisz' idegenek vagyunk egymás számára. Még csak nem is ismeri egymást a két család. A kifakult, világos padlásszobát egyszerű fabútorokkal és magas, régimódi ággyal rendezték be.- A szobához nem tartozik fürdőszoba - magyarázta a tulaj,amikor átadta a kulcsot. - Ezért nem népszerű a turisták köreiben. De a Senor talán...- Nagyon jó lesz - szakította félbe Hugh. - Köszönöm.Felmentek a keskeny, nyikorgó lépcsőkön, és eltávolodtak az étterem zajától, az egész világtól. Az ajtó becsukódott mögöttük, Chloe belseje reszketni kezdett mintha távoli mennydörgés rázta volna meg.A kerthelységben szóló gitárzene megrezgette a padlót, és a talpán keresztül Chloe belsejét. Odalent, a való világban az emberek nevetgéltek, ettek, beszélgettek. Ő és Hugh kissé távol egymástól ott álltak a sápadt csöndben, és egymásra sem néztek. Vártak.Hugh lassan kinyújtotta a kezét, Chloe vállára tette, és Chloe érezte, hogy szinte kibírhatatlan érzelmek árasztják el. Lehunyta a szemét, és beleharapott az ajkába, nehogy felkiáltson, de nem mozdult. Nem mozdult, ameddig csak bírta.Végül a férfi felé fordult. Hugh a dereka köré fonta a másik kezét, lassan a zene ritmusára egyre közelebb mozogtak egymáshoz, míg szinte egymáshoz ért a testük. Hugh elfordította a fejét, és az ajkával könnyedén végigsimította Chloe ajkát, miközben a lányt elöntötte a vágy. Elhúzódott Hughtól, szinte szándékosan kínozta önmagát, halogatta,ízlelgette az elkerülhetetlent.A kerthelységben elhallgatott a gitár. Mindketten mozdulatlanná merevedtek, aztán újra összeért az ajkuk, ezúttal határozottabban, szenvedélyesebben. Chloe teljesen elgyengült.Lent újra felhangzott a zene, és Chloe elveszett, újra és újra felfedezte a másik érintését, emlékezett, vágyakozott. Végül a férfi nevét kiáltotta, felzokogott, és elernyedt, mint a tollpihe,amely lágyan földre száll.

KILENCEDIK FEJEZET

Úgy tűnt, mintha egy örökkévalóság óta feküdnének csöndben. Félálomban. Összefonódva melegítették egymást, a levegő lassan lehűlt körülöttük. Chloe egyszer csak pislogni kezdett, mocorgott, körülnézett, és észrevette, hogy a szoba időközben megváltozott. A világos, fehér fények megszelídültek.Hosszú, aranyszínű árnyékok nyújtózkodtak végig a padlón.Odakint elhallgattak a gitárok, néhány spanyol lány csacsogva vacsorához terített.Chloe pár másodpercig képtelen volt megmozdulni.Lassúnak, tompának, kelletlennek érezte magát. Az agya peremén tudta, hogy ezen a szobán kívül is van élet, amelyet nem akart felfogni, vagy megérteni. Pár percig még teljes némaságban feküdt, a plafont bámulta és a valószerűtlenben lebegett.Aztán az egész életét jellemző erős akarattal felült. Rá sem nézett Hughra, felállt, és lassan a földre szórt ruháihoz lépkedett. Vadonatúj, feszes, fekete ruhájához. Felemelte, és rájött, hogy nem akarja felvenni, és hogy kihívó, olcsó varázsa mostanra megkopott. Nem volt azonban más választása, hiszen nem volt más, amit felvehetett volna.- Chloe - Hugh hangja érzékenyen érintette. - Chloe, mit csinálsz? Chloe kezében a ruhával az ágy felé fordult, némán a férfire nézett, aztán megszólalt. Felöltözöm.-Ne - kérte Hugh. Elkomorodó szemmel nézett rá. - Még ne. -Chloe egy pillanatra lehunyta a szemét.-Mennünk kell. Mennem kell. - Felvette a földről a fehérneműjét, pár pillanatig nézte, aztán leült az ágy szélére.Hugh odahúzódott hozzá, és a vállára tette a kezét.Ne menj - kérlelte. - Ne mutasd be az eltűnős mutatványodat. Most ne.-Hogy érted ezt? kérdezte ingerülten Chloe. - Miféle eltűnős mutatványról beszélsz?- Mindig eltűntél. - Hugh

előre hajolt és megcsókolta Chloe nyakát. - A sötétben öltöztél fel. És eltűntél az éjszakában. Azt sem tudtam, hová mész. - A keze Chloe mellére vándorolt, és gyengéden körözni kezdett a mellbimbója körül. - Semmit sem szerettem volna annyira, mint egész éjszaka veled aludni. De te mindig otthagytál. Mindig elrohantál. Chloe lassan felé fordította az arcát.- Mindig elrohantam - mondta, és hitetlenkedve felnevetett. -Hát ez nagyon jó, Hugh. - Elhúzódott a férfitől és felállt. - Méghogy én rohantam el.A szavai kihívóan hasítottak a meleg levegőbe. Akár az első kardvágás. Hírtelen feszült lett köztük a hangulat, mintha valaki a háttérből mozgatta volna a szálakat, és becsukott volna egy ablakot. Chloe elfordította az arcát Hugh állhatatos pillantása elől, megkereste a cipőjét, egymás mellé rendezte őket a padlón, fel akarta venni, és el akart menni. A cipőjét bámulta,érezte, hogy az érzések a felszínre törnek a szeméből. Tizenöt év felgyülemlett érzései feszítették forró kezekként az arcát és a száját, úgy érezte, hogy darabokra hullik.-Jól jönne most egy cigaretta - mondta kurtán Chloe. Gondolom, nincs nálad. - Megfordult, és látta, hogy Hugh még mindig sápadtan bámulja.Nem telt el úgy nap, hogy ne bántam volna meg keservesen, amit tettem, Chloe - szólalt meg halkan a férfi. -Egyetlen nap sem.- Vagy egy ital - folytatta Chloe. nagyot nyelt, megpróbált uralkodni magán. - Egy ital is megtenné.- Túl fiatal voltam - mondta Hugh. - nem voltam az, aki most vagyok. Semmit sem tudtam a gyerekekről, a családról.Semmiről nem tudtam semmit. - Elhallgatott, mintha gondolkozni próbálna. - Amikor megláttam Samet a szőnyegen,amikor megértettem, hogy mit próbálsz nekem elmondani, pánikba estem. - Őszinte tekintettel nézett Chloéra. - Csakhúszéves voltam, Chloe. Húsz. Csak négy évvel voltam idősebb,mint most Sam. Úgy gondoltam, egy kisbaba... nem is tudom.Mindent elrontana. Akadályozná a... - elhallgatott.- A magasröptű karrieredet - fejezte be Chloe. - A te mesés pályafutásodat. Hát, valószínűleg igazad volt. Lehet, hogy akadályozta volna. - Törékeny mosolyt küldött a férfi felé. – Te tökéletesen korrektül jártál el, Hugh. A magad szempontjából.-Nem - mondta Hugh. - Nem viselkedtem rendesen. – Hugh tárgyilagosan nézett rá. - Nem voltam veled korrekt.Feszült csend ülte meg a szobát. Chloe szíve a torkában vert félelmében. A belső énje olyan irányban lökte, melyet nem engedhetett meg magának. Ingoványos talajra tévedt, mely sebesen csúszott vele lefelé.- Mennem kell mondta Chloe, megfordult és a cipőjéért nyúlt. A bőr becsípte a lábát, amikor fölvette, de még csak meg se rebbent. Szüksége volt erre a keménységre, amely visszahozta a valóságba.És ha nem mész? - bíztatta Hugh. - Mi lenne, ha itt maradnál éjszakára? - Felállt, Chloe felé indult, közben mereven rászegeződött a pillantása. - Mi lenne, ha ma életünkben először együtt töltenénk az éjszakát, Chloe? Mi lenne akkor? Összedőlne a világ?Chloe úgy érezte, mintha tőrt döftek volna a szívébe, a vágy fenyegetően igyekezett fölébe kerekedni.- Ne tiltakozott Chloe. - Mi nem... - megdörzsölte az arcát. -Mennünk kell. Vissza kell mennünk a...- Szeretlek - szakította félbe Hugh. Chloe pár pillanatra megbénult.- Te nem szeretsz engem - mondta végül, és elkapta a tekintetét. Égett az arca, mély, rekedt hangon beszélt.Szeretlek, Chloe. - Hugh elsimított egy rakoncátlan fürtöt Chloe homlokából. - Szeretlek. És veled akarom tölteni az éjszakát. Amikor felébredek, a karomban akarlak tartani.- Nem lehet - tiltakozott Chloe rekedten. - Nincs választásunk. - De igen, van választásunk. - Hugh gyengéden felemelte Chloe állát, hogy a szemébe nézzen. - Chloe... újra kezdhetjük.Chloe hosszan állta a férfi tekintetét, a torkára forrt a szó.Végül anélkül, hogy válaszolt volna elfordult, és remegő kézzel öltözni kezdett. Philip a medence mellett a napozóágyon ült, sört szürcsölt, a vizet nézte, és lustán azon tűnődött, hol lehetnek a többiek. A villa kihaltnak tűnt. Chloe nem mutatkozott, Sam szó nélkül eltűnt, Nat nyilván a tévé előtt ült, valahol. A másik család tagjainak nyoma sem volt.A férfi gondtalanul kortyolt a sörből, és Kényelmesen hátradőlt. Ezt a napszakot szerette legjobban. A késő délutánt,amikor a tűző nap langyos ragyogássá szelídült, és a víz kék és arany fényeket vetett. Ilyenkor újra feléledtek az emberek,miután egész nap a hőségtől

átitatott, ernyedt kábultságban hevertek. Ilyenkor újra emelkedett az energiaszint, italt töltöttek és gondolataik már a kellemes estén jártak.Arra gondolt, milyen kellemes volt ez a nap. Újra eszébe jutott, milyen jól érezte magát a fiúk társaságában. Jólesett egy kis időt távol töltenie Chloétól. Úgy érezte, mintha az óceáni szellő elfújta volna a problémákat és az apró-cseprő bosszúságokat. A távollét megadta számára azt a rálátást,amelyre szüksége volt. Ma este új életet kezdenek. Talán még vacsorázni is elmennek. Lustán áramló gondolatait egy hang zavarta meg, felnézett,és a medence felé tartó Amandát pillantotta meg. Amanda egy halom papírt és mobiltelefont tartott a kezében, arcán zaklatott kifejezés ült.-Helló - köszönt kurtán, és leült.-Hellól - üdvözölte Philip. Egy darabig hallgattak, majd a férfi felnézett. Kellemesen telt a napja?- Őszintén szólva nem - vallotta be Amanda. - Kész rémálom volt. Beatrice rosszul volt, Jenna pedig teljesen eltűnt délután,amikor a legnagyobb szükségem lett volna rá... És tökéletes vál-ságot éltem át a színhatás-tervezőnőmmel.- A kicsodájával? kérdezett vissza Philip mosolyogva. - A színhatás-tervezőnőmmel - ismételte Amanda, és komoly arccal nézett rá. - A házunkban. Rengeteg átalakítást végeznek,amíg távol vagyunk.- Ah - mondta Philip, és Kortyolt a sörből. - Már értem.- Ma reggel felhívtam, csak hogy megtudjam, hogy mennek a dolgok. Mellékesen megemlítettem a vendéghálót, és türkizről kezdett el beszélni. Türkizről! - Amanda behunyta a szemét,mintha képtelen lenne maga elé képzelni a látványt. - Amikor én nagyon világos akva-marinkékről beszéltem neki. - Kinyitotta a szemét és Philipre nézett. - Persze, most már biztos vagyok benne, mit hordott fel a falra, nyilván valami régről megmaradt színt. Egész délután faxokkal bombáztam, de még csak nem is válaszolt...- Biztos, hogy minden rendben lesz - vigasztalta Philip.Elgondolkozott. - Biztosan a megfelelő színt használja, csak másképp nevezi.Amanda gyanakvón pillantott rá.- Maga szerint a türkiz és az akvamarin ugyanaz a szín?- Nos - mondta Philip. - Mindenesetre meglehetősen hasonlítanak, nem? A... beavatatlan szem számára.- Talán. - Amanda nagyot fújtatott. - Lehet, hogy igaza van.De még arra sem méltatott, hogy válaszoljon a faxaimra.Micsoda udvariatlanság. Amikor én fizetek, én vagyok a vásárló...- Azt sem tudom, hol van itt fax. - Philip megpróbált témát váltani. - Ebben a nyaralóban aztán minden van, igaz?- A dolgozószobában van, a hall mögött - mondta Amanda.Berendeztek ott egy kis irodát. - Amanda a szemét forgatta. Tulajdonképpen csodálkozom, hogy Hugh még nem csapott le rá. - Amanda végigfeküdt a napágyon, és pár percig csöndben maradt. Aztán hevesen felsóhajtott. - Istenem, milyen kimerült vagyok! Beatrice fél éjszaka ébren volt. Nem lehetett egyedül hagyni.Ráadásul egész délután a telefonon lógtam...- Most már jól van? - ült fel Philip. - Nem akarja, hogy orvost hívjak?- Oh, nem. - Amanda halványan elmosolyodott.- Köszönöm. Csak túl sok időt töltött tegnap a napon. És ma még melegebb van.. - Harmincnégy fok - közölte Philip. - Hőhullámnak hívják. Bár itt fent, a hegyek között nem kéne ennyire melegnek lennie... -felemelte a karját.- Mindenesetre tikkasztó hőség van mondta Amanda. – Be kellett küldenem a gyerekeket. - Kezével a hajába túrt. – Hála Istennek a légkondicionálóért. Különben sosem lett volna képes Beatrice elaludni.- Nat sem volt elég leleményes a nyaralások alkalmával -mondta Philip megértően. - Egy új helyen soha nem volt képes elhelyezkedni.Észrevette, hogy Amanda lehunyta a szemét. - Talán Hugh leváltja ma éjjel - mondta. - Akkor kipihenheti magát.- Hugh? - Amanda felnyitotta az egyik szemét. Ugyan kérem. Hugh a közelébe sem megy a gyerekeknek.- Tényleg? - Philip felvonta a szemöldökét. - Egyáltalán nem?- Tökéletesen munkamániás. Soha nem jön haza nyolc előtt.Olyan vagyok, mint egy egyedülálló anya. - Amanda mellett a földön bippegni kezdett a mobil. - Oh, a pokolba! – mondta Amanda és felült. - Most meg mi a fenét akarnak?- Ne vegye fel - javasolta Philip, de Amanda már bekapcsolta.- Halló - mondta. - Egen. Egen. Hallgatott. - nos, ez pompás,de mit ért terrakotta alatt? Igen, szeretnék vele beszélni pár szót,

ha nem túl nagy gond.Ismét hallgatott, és a szemét forgatta Philip felé.- Baj van a színekkel? érdeklődött Philip.- Őszintén, ha előre tudtam volna, mennyi macera lesz vele,maradtam volna a tapétánál. Maga legalább látja... Halló,Penny? Engem nem érdekel, ha hazament, én beszélni akarok vele! - Letakarta a kezével a mikrofont. - Istenem, ezek azemberek! Tejesen reménytelenek,nézze csak meg. Milyen nyaralásom van így? - A figyelmét újra a telefonra irányította. -Hello, Penny? Igen, tartom. Ja, erről jut eszembe - tette hozzá Amanda Philip felé fordulva. Korábban valaki kereste. Amikor nem voltak itthon.Philipnek eltartott egy pár másodpercig, míg felfogta, mit is mondott Amanda.- Engem kerestek? - visszhangozta ostobán.- A dolgozószobában vettem fel. Valami Chris - Amanda kissé összehúzta a szemöldökét. - Nem emlékszem a vezetéknevére.Azt mondta, van valami újság a maga számára. Ott hagytam a számot... Halló! Marguerite! Itt Amanda Stratton. Meg akartam beszélni magával ezeket a színeket.Philip egyenesen maga elé meredt, a szíve hangosan vert.Könnyed modora semmivé foszlott. Egyetlen pillanat alatt valamennyi lehetőség, amelyről nap közben meggyőzte magát,eltűnt. Nem létezett távolságtartás, sem védelem. Az idegei vad táncot jártak.Mély lélegzetet vett, és felnézett Amandára, aki önfeledten telefonált.- Jól van. - Philip próbált könnyed hangnemet megütni az üres medence felé. - Kösz, hogy szólt. Talán... megyek, és visszahívom.Amikor Philip besétált a nyaralóba, a külvilág aranyos ragyogása hirtelen elhalványult, és jeges félhomálynak adta áta helyét. Kinyitotta az apró iroda ajtaját - még soha nem járt ebben a szobában -, és a szobában körbe-körbe, mindenhonnan Gerard arca nézett rá. Az íróasztalon hatalmas portré díszelgett,a kis oldalasztalon fényképek álltak, egy plakáton a borfesztivált reklámozták, számos borkritika bekeretezett változata lógott a falakon. Philip megállt egy kép előtt, amelyen Gerard néhány kiváló szakácshíresség társaságában áll, majd egy másik előtt,ahol a kamerára emelte a borospoharát.- Önelégült hólyag - mondta hangosan Philip. Pár másodpercig bámulta a képet, aztán a telefonhoz ment.Útközben elhaladt a fax mellett, és számtalan lapot pillantott meg, feltételezte, hogy Amanda kézírása látható rajta.ELNÉZÉST - kezdte az egyik. - FELVENNÉ VÉGRE VALAKI?SZERETNÉM EMLÉKEZTETNI, HOGY AZ ÉN HÁZAMBAN VANNAK,AZ ÉN FALAMAT FESTIK.Philip idegessége ellenére is önkéntelenül elmosolyodott. Az asztalhoz ült, mélyet lélegzett és a telefon után nyúlt. Fejből hívta fel Chris otthoni számát, és pár csöngés után felvették a telefont.- Szia, Chris! - mondta, és megpróbált lazának tűnni. – Philip vagyok.- Philip! Szia, örülök, hogy hallom a hangodat! - Philip elképzelte, amint az igazgatóhelyettes sörrel a kezében áll a konyhában. - Figyelj, nem akarlak megijeszteni. Csak gondoltam, mivel te kérted, hogy azonnal értesítselek, talán hallani akarod a legújabb fejleményeket.- Persze - mondta Philip kissé megkönnyebbülve. - Tehát...mi újság?- Úgy látszik, elkészült Mackenzie előterjesztése – mondta Chris.- Az jó - mondta Philip és megpróbált uralkodni a testét elárasztó félelmen. Olyan régen beszéltek már erről a javaslatról, hogy már a mitikus állatokat jellemző légkör vette körül. A medúza, a minotaurusz és a Mackenzie-javaslat. Miután három határidőt lekéstek, Philip kételkedni kezdett benne,elkészülnek-e valaha.- Lehet tudni, mit mondtak?- Nem - válaszolta Chris. - Fogalmunk sincs. És a pasi, aki ezzel foglalkozik, jövő hétig szabadságon van.- Óriási - mondta Philip. A fényképre nézett, amelyen Gerard kezet csókolt egy alacsonyabb rangú királyi felségnek. – Tehát várnunk kell.- Nagyon úgy tűnik. De szerintem már közel járunk hozzá,hogy megtudjuk.- Gondolom - mondta Philip. Észrevette, hogy megizzadt a keze a telefonkagylón. - Köszönöm, hogy folyamatosan tájékoztatsz, Chris. A többiek tudják?- Oh. Mindenki tudja - válaszolta Chris. - Nagyon jó itt a hangulat. Angéla ötszáz aláírást gyűjtött a tiltakozásunkhoz.Philip mosolygott. A PBL megpróbálhatja kirúgni őket... de harc nélkül nem adják meg magukat. Chris szinte még nála is dühösebb volt az egész ügy miatt. Ő találta ki a petíciót, és ő bíztatta a vásárlókat, hogy írjanak a PBL-nek,

és fejezzék ki a szolidaritásukat a csapattal szemben.- Fantasztikus! - lelkesedett Philip. Csak így tovább.- Naná - mondta Chris. - Remélem, kellemesen nyaralsz. Mostlegalább tudod, hogy semmi nem fog történni, amíg távol vagy.- Jó pont - mondta Philip. - Bátorság, Chris.- Viszlát, Philip! Jó szórakozást!Philip letette a telefont és némán bámulta Gerard méregdrága, erezett fa íróasztalát. Kész kínszenvedés. Lassan araszoltak egy döntés felé, amely a PBL vízfejeinek semmit sem jelent. Amely a számára, a csapata és a családjaik számára min-dent jelenthet.Egy kocsi hangja keltette fel a figyelmét, felnézett. Az ablakon keresztül látta, hogy Hugh autója megáll a bejárat előtt,némi várakozás után kinyílt az utastér ajtaja, és legnagyobb meglepetésére Chloe szállt ki belőle. Azután Hugh szállt ki a másik ajtón és mondott neki valamit. Chloe motyogott valamit válaszul, majd mindketten az ajtó felé fordultak.Philip gyorsan felállt és a dolgozószoba ajtaja felé sietett.Chloe nem tudhatja meg, hogy megint Angliával beszélt a távollétében.- Szia! - köszönt Philip vidáman, amikor a hallba ért. – Merre jártál?Chloe közvetlenül az ajtó mellett állt és nagyot ugrott ijedtében. Szinte ragyog, gondolta Philip. Egy nap egyedül, a feszültségtől távol szemmel láthatólag csodát tett vele.Philip! - mondta Chloe. - Te... megijesztettél. – Remegő kézzel simította ki a haját az arcából. - Mikor jöttél meg?- Már itt vagyok egy ideje - válaszolt Philip. – Lementünk Puerto Banusba. Megcsodáltuk a luxusjachtokat. És te hol voltál?- San Luisban - közölte rövid habozás után Chloe – Nagyon szép hely.- Összefutottunk Chloéval egy kávéházban mondta könnyedén Hugh. - Gyalog ment be a városba. Tiszta őrület!- Csak ki akartam nyújtóztatni a lábaimat - mondta Chloe és megköszörülte a torkát. - Eszembe sem jutott, hogy San Luisba menjek. De végül ott kötöttem ki. És... Hugh felajánlotta, hogy hazahoz.Gondolhattam volna! - mondta Philip. - Arról volt szó, hogy a mai nap a lazításé, emlékszel?Tudom - védekezett Chloe. - De én csak... úgy éreztem,egy kiadós sétára van szükségem, rendben?Hirtelen védekező és bizonytalan lett, Philip pedig vállat vont.- Jogod van hozzá mondta Philip. - Kér valaki egy italt? Philip a konyha felé ballagott, Chloe és Hugh összenézett. - Nem tudom elhinni, hogy nem jött rá - mondta Chloe alig hallhatóan. - Hihetetlen, hogy... elhallgatott, majd lassan folytatta. - Tizenhárom éve vagyunk együtt. Az ember azt gondolná, észrevesz valamit...- Ez úgy hangzik, mintha azt szeretnéd, hogy rájöjjön -figyelmeztette Hugh.- Ne butáskodj! - mondta élesen Chloe. - Csak...meglepődtem. Ez minden.- Ne is törődj vele - mondta Hugh. - Semmivel se törődj.Csak kettőnkkel. - Chloe felé nyújtotta a kezét, de ő elhátrált.- Hagyd abba! - Chloe gyors pillantást vetett a lépcsőre. -Megőrültél? Tett pár lépést a hallban.- Én... majd később találkozunk.- Mikor? - türelmetlenkedett azonnal Hugh. - Ma éjjel?Chloe megfordult és ránézett. Észrevette, milyen elmélyülten szegezi rá a férfi a pillantását, milyen halálosan komoly a tekintete, és összeszorult a gyomra.- Nem tudom - mondta. - Fogalmam sincs, Hugh.Gyorsan felment a márványlépcsőn, vissza se nézett. TÍZEDIK FEJEZET

Jenna vacsora előtt borkóstolást szervezett az úszómedence mellett. A víz szélére vonszolt egy kovácsoltvas asztalt, öt üveg bort sorakoztatott fel és A-tól E-ig jelölt cetliket helyezett el a borosüvegek előtt. A poharakat takarosan elrendezte az asztalon, ezen kívül egy kosár kenyeret, jegyzetlapokat és ceruzákat tett a poharak mellé.Chloe az úszómedencéhez közeledett, ahol a többiek már összegyűltek, és Jennára figyeltek. Hangtalanul közeledett a

füvön, Hugh mégis felnézett, mintha csak megérezte volna a jövetelét. Philip is követte a pillantását, aztán Amanda is fel-nézett, így valamennyien őt figyelték, akár valami fogadóbizottság. Vagy a bíróság ítélethirdetés előtt. Chloe léptei önkéntelenül botladozni kezdtek. Legszívesebben elfutott volna.- Helló, Chloe! - üdvözölte Jenna, és mosolyogva nézett rá. -Akar bort kóstolni? Gondoltam, ha már egy borkritikus házában vagyunk...- Szia, drágám! - mondta Philip, és az asztalra mutatott, ahol a borok sorakoztak egymás mellett. Hát nem lenyűgöző elrendezés?- Gyönyörű - mondta Chloe, és nagyon igyekezett, hogy nyugodt legyen a hangja. - Elnézést a késésért.- Fő hogy itt van - mondta Hugh. - Csak ez számít.- Igen - helyeselt Chloe rövid hallgatás után. - Igen, képzelem.- Gyorsan rápillantott Hughra, a tekintete találkozott a férfi sötét szemével, és összeszorult a gyomra. Arra gondolt, hogy mégcsak három órája történt. Mindössze három órája. A karja, a szája.Olyan erősen borította el a vágy hulláma, hogy majdnem felkiáltott. Gyorsan elfordította a fejét, mélyet lélegzett, és hatalmas önfegyelemmel igyekezett másra gondolni. Szigorúan arra összpontosított, hogy nyugodt maradjon. Elhatározta, hogya torkában dobogó szíve ellenére is normálisan fog viselkedni.Önuralommal egyszerűen kizárja a délután történteket a gondolataiból. - Akkor... mit csinálunk? - kérdezte a lehetőleg kiegyensúlyozottabb hangon.Arra gondoltam, hogy minden bornak egy és tíz közötti osztályzatot adunk, és írunk hozzá néhány megjegyzést. Aztán összesítjük a véleményeket, és kihirdetjük a győztest. A kenyér megtisztítja az ínyt, és arról is gondoskodik, hogy ne csípjünk be túlságosan. - Széles mosoly terült szét az arcán. - Persze, a kenyér szabadon választott.- Rendben - mondta Chloe. Minden világos. - Philipre nézett,aki komikusan felvonta a szemöldökét.- Mindenki bemagolta a borszótárt? - kérdezte Philip, nem kevesebb, mint hat melléknév engedélyezett palackonként.- Egy megadott tájegység borairól van szó? - kérdezte Amanda homlokráncolva. - Vagy egy szőlőfajtából készültek?- Ki tudja? - titokzatoskodott Jenna. Egyszerűen felkaptam az első öt üveget, ami az utamba esett. - nagyot húzott a poharából, és kissé megtántorodott. - Oh, ez hátborzongató. -Amint befejezte a kortyot, köpködni kezdett. Nehezen tudnám szavakba foglalni. - Megrázta a fejét. - Próbáljuk meg még egyszer. - A többiek döbbent csendben figyelték, amint egy csapásra kiürítette az egész poharat, majd felnézett és megtörölte a száját. - Tudják mit? Nem könnyű elkezdeni.- Hadd kóstoljam meg - szólt Amanda tudálékosan. Ha valaki újonc, az nemigen tudja megkülönböztetni az ízeket. Egy kevés bort töltött a poharába, körbe forgatta, és beleszagolt.- Mmm, pikáns zamat. Azt mondanám, egész érett bor. -Belekortyolt, lehunyta a szemét, a többiek csöndben figyelték. Figyelemre érdemes bor - döntött végül. - Mély tónusú,zamatos, telt... egy árnyalatnyi bőr... - Ilyen leírásra gondolt,Jenna?Jenna megvonta a vállát.- Őszintén szólva, Mrs. Stratton... a kifejezés, amit kerestem a „szar". Úgy értem, tényleg nagyon rossz. De maga jobban tudja, mint én.Amanda arcán a harag kifejezése suhant át, letette a poharát.- Talán meg kéne néznie a lányokat, Jenna - mondta fagyosan Amanda. - Lehet, hogy kiabáltak, és mi nem halljuk meg idekint.- Persze - mondta Jenna. - Kér valaki rágcsálnivalót, amíg visszajövök?Attól függ, milyen színűek - motyogta Amanda.- Ööö... abszolúte - mondta Hugh. Fantasztikus lenne egy kis rágcsi.Jenna eltűnt, Amanda pedig összefont karral nézett végig a többieken.- Hallották ezt? - kérdezte. - Hát így beszél egy dadus a munkaadóival?- Hát... mondta Philip diplomatikusan. - Gondolom, attól függ... - Felemelt egy borosüveget, három poharat megtöltött,egyet Hugh és egyet pedig Chloe felé nyújtott. - Egészségükre!Megkérdeztem, mivel foglalkozott délután - háborgottAmanda. - Csak hogy barátságos legyek. Erre ő azt válaszolta„azzal, hogy lehiggadjak és füvet szívjak. Csak vicceltem."Philip elnevette magát, és Amanda megvető pillantást vetett rá. - Őszintén szólva, kicsit elegem van már a vicceiből. Talán kezdetben mulatságos volt... - mindkét kezével a hajába túrt, és engedte, hogy a levegő lehűtse a nyakát. - Istenem, de meleg van.-Csak jót akart - mondta bizonytalanul Philip.- Mindenki jót akar - vágott vissza Amanda. - Csakhogy az még nem

ugyanaz, mint jól csinálni valamit. - Utálattal mérte végig a borosüvegek sorát. - Elegem van ebből a cirkuszból.Megyek, iszom valami hideget. Kér valaki valamit a konyhából?Amanda meg sem várta a választ, végigkopogott a teraszon,és elment Sam mellett. A fiú a medence felé szökdécselt. Nat a sarkában ügetett, mindketten ugyanolyan hányaveti mozdu-latokkal haladtak.-Hé, mama, papa! - szólt Sam. - Találjátok ki, mi újság?-Na mi? - kérdezte Philip, és a szemét forgatva Chloéra nézett. Ivott egy korty bort és fintorogni kezdett. - Tudjátok, az a helyzet, hogy Jennának igaza van. Ez szörnyű!Chloe kifejezéstelenül nézett rá, aztán szórakozottan elmosolyodott, megpróbálta leplezni egyre növekvő feszültségét. Ez a kis ital-a-medence-partján jelenet bohózatba illett. Eszük ágában sem volt bort kóstolni. Senkinek nem volt kedve a barátságos csevelyhez. Legalábbis neki biztosan nem.Percről percre egyre feszültebbnek érezte magát. Képtelen volt megfeledkezni Hughról. Valahányszor felnézett, találkozott a pil-lantásuk. Nem tudta elkerülni, nem tudott kitérni előle. Érezte,hogy lángol az arca, a keze pedig remegett a borospohár talpán.Philipnek rá kell jönnie. Biztos, hogy rájön, nagyot nyelt a borból,közben alig érezte az ízét.- Hü. Borkóstolás! - mondta Sam, miközben közeledett hozzájuk. - Király! Helyeslően a pohár után nyúlt.-Borkóstolás. Király! - visszhangozta Nat. Ő is pohár után nyúlt, félúton megtorpant, Chloéra nézett, elpirult és visszahúzta a kezét.- Valami fontosat akarok mondani - jelentette be Sam. -Mindenkinek. - A várakozástól égő arccal körülnézett, és mivel nem kapott választ, a homlokát ráncolta. - Ugye, Jenna nem mondta el? Megígérte, hogy hallgat.-Mit nem mond el? - kíváncsiskodott Philip.Jól van. Tehát nem mondta el. - Sam megcsóválta a fejét. -Soha nem jönnétek rá, mit tudtunk meg. Millió év alatt sem találnátok ki.-Még tízmillió év alatt sem - helyeselt Nat. -Tehát - szólt rá Philip. - Miről van szó?- Előbb megkóstolom a boromat - mondta Sam. A szájába vett egy korty bort, és a tekintete arcról arcra vándorolt. Zut alors! mondta eltúlzott francia akcentussal. Quel vinmerveilleux! A Chateau Coca-Cola soha nem okoz csalódást,nem gondolják? - Nat kuncogott, Sam pedig húzott egy nagyot aborból. Ideális kísérő a le burger- hez,les fríes-hez...- De Sam...-Jól van, elmondom - mondta Sam megenyhülve. Kortyolt a borból és körülnézett. - Kelepcében vagyunk. Gerard az egészet előre kitervelte!Széles mozdulattal körbemutatott, és Chloe megmerevedett.- Tessék? - mondta, sokkal élesebb hangon, mint szerette volna. - Hogy érted ezt?- Nem véletlenül érkeztünk ide egyszerre. - Sam elégedetten körülnézett, mintha az események őt igazolnák. - Az egészet megrendezte. Gerard pontosan tudta, hogy ezen a héten egy csomó ember lesz itt. Szólt a takarítónőnek, hogy nyolc személyre vásároljon be.Mindenki hallgatott, Chloe a torkában dobogó szívvel meredt Samre.- Na és? - kérdezte Philip szkeptikusan.- Tehát tudta! Mindvégig tudta, hogy ugyanazon a héten repülünk ide. Sam letette a borospoharát és megnyalta az ajkát. - Talán épp Londonban ül valahol, és rajtunk mulat.- Csak egy apró kérdés - vetette fel Philip szelíden. – Miért tenne ilyesmit?Honnan tudjam? - Sam vállat vont. - A móka kedvéért.Viccből. Állítólag ide fog utazni.Idejön? - hitetlenkedett Hugh.- Sam, egy felnőtt emberről van szó - mondta Philip. – Kissé más nézeteket vallotok arról, mi vicces, és mi nem. – Sam méltatlankodva nézett rá.- Nem hiszel nekem? Anya, te ugye elhiszed? Chloe szólásra nyitotta a száját, de nem jött ki hang a torkán.Túl gyorsan járt az agya. Párbeszédek, elejtett megjegyzések jutottak az eszébe. Gerard ragyogó szeme, amint rászegeződik az ebédlőben. A puhatolózó kérdései Philippel kapcsolatban.Egyszer megkérdezte, gondolt-e már arra, hogy megcsalja a férjét. Maga előtt látta a nyári estét, amikor jéghideg sherryt öntött a poharába, és közölte, hogy szeretőre lenne szüksége. Ő akkor kinevette. Mindenki nevetett.- Itt voltak a takarítónő gyerekei! Ők mindent tudnak!- Sam, az eszedbe sem jutott, hogy csak unatkoznak? -mondta Philip. - És csak úgy kitalálnak dolgokat.- De ennek van értelme! - Sam hangja megcsuklott a csalódottságtól.

- Különben miért lennénk itt együtt?- Azért vagyunk itt, mert tévedés történt - győzködte Philip. -Istenem, ti fiatalok milyen paranoiásak vagytok! – Mosolyogva Chloéhoz fordult. - Te hiszel neki?- Nem - mondta Chloe, de a hangja idegenül csengett. – Ez nevetséges.- Akkor hívjuk fel - ajánlotta Sam ellenségesen. – Kérdezzük meg tőle, igaz-e. Állítsuk kész helyzet elé.- Sam - szólt rá Philip élesen. - Gerard rendkívül kedves volt,megengedte, hogy idejöjjünk, és a nyaralójában lakjunk. Ha tényleg úgy gondolod, felhívjuk, és megvádoljuk, hogy valami ízetlen tréfát űz velünk...- De pontosan ezt teszi! Azt mondták, tudta, hogy nyolcan lesznek itt...- És te magad beszéltél velük?- Nem - mondta Sam rövid hallgatás után. De Jenna azt mondta...- Oh, tehát megint Jenna. Értem. - Philip felsóhajtott. - Sam,nem gondolod, hogy ez is Jenna egyik kis csínytevése? – Sam pár pillanatig némán bámult Philipre. Aztán csökönyösen megrázta a fejét.- Nem. Azt hiszem, ez igaz.- Az igazság Odaát van - jelentette ki ünnepélyesen Nat.Mindenki megfordult és rámeredt, ő pedig fülig pirult.- Pontosan - mondta Sam. - Natnek igaza van. Itt valami nincs rendben.- Mind a ketten tévedtek - jelentette ki Philip határozottan -,és szerintem egy kicsit már uncsi ez az összeesküvés-elmélet,nincs összeesküvés, nincsenek marslakók, és attól tartok, a gabonaköröket is csak unatkozó emberek hozzák létre. Na gyerünk, Nat! - Letette a borospoharat. - Ha kedves leszel Jennához, talán felhajt neked valami finom ennivalót. Te pedig,Sam, vagy a felnőttekkel maradsz, és annak megfelelően viselkedsz, vagy Nattel tartasz, és videózol. A fiúk hallgattak egy sort. Végül Sam duzzogva lerakta a poharat és követte Philipet és Natet a nyaraló felé. A gyerekek távozása után a társaság felett szétterült a csönd. Chloe rámeredt Hughra. Úgy érezte, mintha a talajhoz szegezték volna. Megbénította a felismerés. Hugh rámosolygott, mint aki nem érti, mi történik körülötte. Chloe legszívesebben felképelte volna, hogy magához térítse.- Hát nem látod, mi ez? - szólalt meg végre Chloe.- Mi? kérdezte Hugh.- Nem érted, mi folyik itt?- Nem. - Hugh a vállát vonogatta. - Miért, mi folyik itt? – Chloe egy pillanatra lehunyta a szemét, majd szétfeszítette a csalódottság.Kelepcébe csalt minket - mondta, és kinyitotta a szemét. -Gerard csapdát állított nekünk. Erről van szó. Az egész szünidő csak trükk volt, hogy minket... - elhallgatott, Hugh pedig nevetni kezdett.- Nyugodj meg, Chloe. Pont úgy beszélsz, mint Sam.- Mi másért lennénk itt? Tudhattuk volna, hogy nem véletlen.- Chloe megrázta a fejét. - Ilyesmi nem történik véletlenül.Mindig oka van.- De igenis vannak véletlenek! - tiltakozott könnyedén Hugh.Miért ne lennének? Sokkal több a véletlen, mint az összeesküvés. Philipnek igaza van. Nem az ármánykodás mozgatja a világot. A legtöbb dolog a véletlenek összjátékából és az emberek tévedéseiből ered. - Megenyhült arccal közeledett Chloéhoz. - Talán Gerard nem is tudja, hogy ismerjük egymást.- De tudja! - Chloe mély lélegzetet vett, és megpróbálta megőrizni a nyugalmát. - Az Isten szerelmére, ő is ott volt,amikor megismerkedtünk!- Te komolyan azt hiszed, hogy képes egy egész nyaralást eltervezni, csak hogy minket összehozzon?- Oh, én nem is tudom. - Chloe hallgatott egy darabig. - Igen.- Felnézett. Igen. Gondolom. Szerintem képes rá. - Pár lépésnyire eltávolodott Hughtól, megpróbált tiszta fejjel gondolkozni. - Ismerem Gerard gondolkodásmódját – mondta lassan. - Imád uszítani. Oda van a kínos helyzetekért. Láttam,ahogy másokat csőbe húzott. Én magam is vele nevettem,amikor másokkal szórakozott. De én... álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer én is céltáblává válok. – Hughra nézett. - Lehet, hogy amikor újra összefutottatok, eszébe jutottunk, és arra gondolt, milyen remek mulatság lesz minket újra összeboronálni. Nem titok, hogy soha nem bírták egymást Philippel... - Chloe elhallgatott és behunyta a szemét. – Samnek van igaza, most valószínűleg vihogva dörzsöli a kezét...- Nézd, Chloe, ezt nem tudhatod. - Hugh odament hozzá, a vállára tette a kezét, de ő elhúzódott.- Ne! - Chloe megborzongott, a vászonkabátja zsebébe dugta a kezét, és az úszómedence irányába nézett. - Olyan...mocskosnak érzem magam - mondta halkan. -

Olyan szörnyen kiszámíthatónak.- Az Isten szerelmére! - kiáltott fel Hugh. - Nem olyan nagy ügy. Még ha Gerard kitervelte is...- Már hogyne lenne nagy ügy! - csattant fel mérgesen Chloe.- Szép kis csapdát állított nekünk... mi pedig egyenesen belesétáltunk. Mint egy pár... - Hirtelen elhallgatott. A távolból spanyol nyelvű kiabálás hallatszott. Pár másodperc múlva felbőgött egy motorkerékpár hangja, és elhúzott a hegyek közé.- Nem is vett túl sok időt igénybe - folytatta Chloe, anélkül, hogy megfordult volna. - Még csak nem is kerülgettük egymást.- Lehet, hogy nem is volt csapda - mondta Hugh rövid hallgatás után. - Talán Gerard nem is olyan rosszindulatú, mint gondolod. Lehet, hogy nem volt célja vele, csak lehetőséget akart nekünk adni. Megérintette Chloe tarkóját, mire ő alig észrevehetően megborzongott. Lehet, hogy Gerard csak azt akarta, hogy újra összejöjjünk.Sokáig hallgattak.- Nem lehet motyogta Chloe, és az uszoda mélybe hajló színét nézte. - Az lehetetlen, Hugh.- Dehogynem lehet. - Előrehajolt, és megcsókolta Chloe tarkóját. Az asszony lehunyta a szemét, pár pillanatra elgyöngült, képtelen volt ellenállni a testében ébredő érzéseknek, aztán mégis elhúzódott a férfi érintése elől.- Chloe! - kezdte Hugh, amikor Chloe elindult. - Hová mész? Chloe megfordult, és érzelmektől lángoló arccal ránézett. Aztán hátat fordított, és szó nélkül folytatta az útját a villa felé. A dolgozószoba üres volt. Chloe egyenesen bement, becsukta az ajtót és leült az íróasztalhoz. Amerre csak nézett, mindenhol Gerard sima, barnássárga, önelégült arcát látta. Begubózott a biztonságos kis világába, ahol a jó bor többet számított, mint az ember, ahol a kapcsolatok csak arra jók, hogy táplálják a pletykákat. Chloe azt hitte, törődik vele. Azt hitte, a barátságuk több, mint puszta szórakoztató mutatvány. Hogy ismerhette ennyire félre?- Hogy tehetted? mondta ki hangosan. - Hogy voltál képes ezt tenni velem? Azt hittem, barátok vagyunk. - A könnyek égetni kezdték a szemét. - Hogy hozhattad vissza így az életembe? - Gerard egyik fényképét nézte, amelyen egy hatalmas fekete ló hátán ült. - Ez nem igazság, Gerard. Én megtettem minden tőlem telhetőt. Tovább léptem. Boldog voltam. Mindent elterveztem. De ez... - nagyot nyelt. - Ez már sok. Nem korrekt. Ehhez nem vagyok elég erős. - A homlokához nyomta az öklét, aztán a porszemeket bámulta az íróasztalon. -Nem vagyok elég erős - suttogta.Behunyta a szemét, megdörzsölte a halántékát, megpróbált időt nyerni. Megpróbálta visszanyerni a belső tartását és hitét,amire mindig támaszkodhatott. Az energiája és az akarata azonban semmivé foszlott. Simának és hajlékonynak érezte magát, mint egy levél.Megszólalt a telefon, és ő ugrott egyet ijedtében. Felvette a kagylót, és gyanakvón a füléhez tartotta.-Khm... Hola? - mondta a Kagylóba. - Halló?- Oh, helló! - szólt bele egy eleven női hang. – Hagyhatnék üzenetet Amanda Strattonnak?- Oh - mondta Chloe. Persze. Vagy megyek és megkeresem...- Ne! - válaszolt sietősen a hang. - Ne tegye. Csak mondja meg neki, hogy Penny Kereste, az M4-en leraktuk a kövezetet,és szeretném tudni, tovább haladjunk-e az üvegházban.- Rendben - mondta Chloe, és lenézett a papírra vetett szavakra. Számára tejesen értelmetlennek tűntek. - Kövezet,üvegház.- Ő tudni fogja, miről van szó. Nagyon szépen Köszönöm. – A hang eltűnt az éterben, és Chloe újra egyedül maradt. A sötétzöld, elegáns telefonkészülékre meredt. Ösztönösen Gerard számát kezdte tárcsázni... Chloénak hányingere támadt, amikor meghallotta az önelégült, behízelgő hangot Londonból. Hát persze, hogy Gerard ültette fel őket, valamennyiüket. Rá kellett volna jönniük, hogy valami nem stimmel. Másképp miért ajánlotta volna fel a nyaralóját, amikor már olyan régen megvolt neki, és még csak nem is említette soha. Hogy jöhetett ez a meghívás hirtelen a nagy semmiből. Remegő kézzel letette a kagylót, mielőtt Gerard mondhatott volna valamit.- Philipnek végig igaza volt - mondta Gerard csillogó,bekeretezett arcának. - Te egy beképzelt, önző kis... fasz vagy.És én... - nagyot nyelt.

- Fogalmam sincs, mit fogok csinálni.A szavak olyan tisztán csengtek a fejében, hogy nem tudta biztosan, vajon kimondta-e őket hangosan. Nem tudom, mit fogok csinálni. Pár pillanatig tökéletesen mozdulatlanul ült, aztán a szavak elhaltak, és a gondolatai fokozatosan megnyugodtak. Távolról közeledő, hangos léptek zaját hallotta. Túl későn jött rá, hogy a léptek a dolgozószoba felé tartanak. A szeme búvóhely után kutatva, rémülten pásztázta végig a szobát. Késő. Bárki volt is az, itt fogja találni, akár a puha lényt a kagylójában. A félelemtől bénán ült, a szíve a torkában dobogott, nedves kezét az ölébe rejtette.Kinyílt az ajtó, Philip lépett be, és Chloe néma rettegéssel nézett rá. Vajon mennyit tud? Mire jött rá? Úgy érezte, képtelen leplezni az érzéseit. Ha Philip egyenesen rákérdez, szeretkezett-e Hughval, képtelen lenne letagadni.- Azon tűnődtem, merre lehetsz - mondta könnyedén Philip.Az ablakhoz ment, és feltelepedett az ablakpárkányra. – Azt hittem, még mindig borozgatsz!- Én... Egy kicsit fáj a fejem. - mondta Chloe rövid tétovázás után. Csak be akartam jönni, hogy egy kicsit egyedül legyek.- Szerintem nem voltál olyan, mint máskor - aggódott Philip. -Hozzak neked valamit?- Ne - mondta Chloe. - Köszönöm. Minden rendben.Chloe a padlót bámulta, és észrevett a földön egy kis, piros bogarat, amint óvatosan araszolt a csempék között. Mire számított, mi történik majd, tűnődött Chloe, és nem tudta eldönteni, sírjon, vagy nevessen. - Volt valami konkrét terve?Vajon tudta, milyen távol esik mindez az ő védett kis burkától? - Ezt neked adom - mondta Philip. Benyúlt a zsebébe, és papírdobozkát húzott elő. - Csak egy kis emlék. - Remegő kézzel átnyújtotta a zacskót, és Chloe kinyitotta. Kivette a finom,vékony aranyláncot, és érezte, hogy nevetséges könnyek tolulnak a szemébe. Lassan az ujjai köré tekerte a láncot,képtelen volt felvenni, és nem mert Philip szemébe nézni.- Ma délután vettem - mondta Philip. - Csak azt akartam...Nem is tudom. Kárpótolni akartalak. Tudom, milyen nyomorult gazember voltam az utóbbi hetekben. És az a nyaralás sem a terveink szerint alakult. Tudom, hogy azt szeretted volna, ha egyedül maradunk egy időre.- Igen - helyeselt Chloe. - Azt akartam, hogy mi ketten... -Képtelen volt folytatni.- Chloe... - Philip rosszallóan ráncolta a homlokát. – Az nyugtalanít, amit Sam mondott, nem? De ugye nem gondolod komolyan, hogy Gerard felültetett minket?- Nem tudom - válaszolta Chloe, és érezte, hogy a feszültség bekúszik a bőre alá. - Te nem hiszed? Úgy tudtam, gyűlölöd Gerardot. - Philip pár pillanatig úgy nézett rá, mintha a gondolatait igyekezne rendezni.-Hát nem tartozik a kedvenceim közé - mondta végül. - De az az ötlet, hogy ilyesmit szándékosan megrendezzen... Chloe,látnod kell, milyen nevetséges! Samet egyszerűen elragadta a képzelete.Chloe lassan felé fordította a fejét.-Komolyan gondolod?- Hát persze! Gerard a te barátod, vagy nem? Nem bízol benne?- Nem tudom - mondta Chloe és még szorosabban tekerte az ujjai köré a láncot. - Nem tudom, bízom-e benne. Már nem tudom.Philip ránézett és gondterhelten ráncolta a homlokát.- Miért nem dőlsz le egy kicsit, drágám? Úgy nézel ki, mint akinek nagy szüksége van rá. Lehet, hogy túl sokat voltál a napon.- Lehet - mondta Chloe és lehunyta a szemét. – Biztosan igazad van. Napszúrást kaptam. - Felállt, az ajtóhoz ment és megfordult. - Ezt pedig köszönöm - mondta, és lenézett az ujjai köré csavart láncra. - Remélem, tetszik - mondta Philip, és vállat vont. - Csak úgy eszembe jutott. - Chloe némán bólintott. Érezte, hogy Philip végigméri, és aggódik érte. Hogyhogy nem jön rá, mi baja? Hát nem látja?- Új ruhád van? - kérdezte hirtelen Philip. - Csinos. Olyan más.Chloe felkapta a fejét, mintha megütötték volna.- Igen - suttogta. - Új... a ruhám.Váratlanul megfordult és a lépcső felé indult.Philip pár pillanatig nézte, azon tűnődött, utána menjen-e. De valami a válltartásában arra intette, hogy hagyja elmenni. Vesz egy forró fürdőt, olvas egy kicsit, aztán elalszik, gondolta. Talán csak pihenésre van szüksége.Chloe elérte a lépcsőt, Philip pedig megfordult és a kijárati ajtó felé tartott. Kint forró volt a levegő, az ég mély indigókék.Az

apró fecskék ide-oda cikáztak a levegőben, hol az égen, hol pedig a ház fehér falán rajzolódott ki a körvonaluk. Valahol egy macska nyávogott.Philip az úszómedencéhez sétált, beszívta a forró, illatos levegőt. Azt hitte, már mindenki elment, és a borkóstolás befejeződött. Kissé meglepetten vette észre a félhomályban egyedül üldögélő Hught, borospohárral a kezében. Hugh felnézett, észrevette Philipet és megmerevedett. Aggodalmas arckifejezéssel nézett rá, Philip pedig kérdőn viszonozta a pillantását. Aztán Hugh, mintha rájött volna valamire,megkönnyebbült.- Igyon egyet - mondta kissé akadozva, és megveregette a mellette álló szék ülőkéjét. - Jöjjön, igyon egyet. Mindenki bepöccent, és még öt üveg hátra van ebből a rohadt borból.Egy óra múlva a B és a C üveg üresen állt, és épp a D üveget végezték ki. Hugh mindkettejüknek töltött, aztán csukott szemmel beleszagolt a saját poharába. Mmmm. Pompás zamat, régi cipőpaszta és macskahúgy illatát idézi. -Belekortyolt. - Ez már döfi!- Egészségére! - mondta Philip, felemelte a poharát, és ivott egy kortyot. Tárgyilagosan figyelte, milyen gyorsan rúg be.Talán a spanyol bor erősebb az átlagnál. De lehet, hogy azér tártott meg olyan hamar, mert üres volt a gyomra, utoljára Puerto Banusban evett egy fél zacskó chipset. A medence egyre sötétebb, visszaverődő színeit figyelte. A levegőben különös hangulat uralkodott, nem tudta, minek tulajdonítsa a feszültséget. Talán csak a helyzet mesterkélt jellege tette. Az idegenek váratlanul meghitt helyzetben találták magukat. Talán csak a meleg miatt volt, amelynek esze ágában sem volt eny-hülni, pedig már esteledett. Vagy mint Sam, ő is csak képzelődik.- Ez a borkritikamóka - szóalt meg váratlanul Hugh -rohadt könnyű, igaz? - Széles mozdulatot tett a poharával. - Csupán egy láda borra és még valami hogyishívjákra van hozzá szükség.Szakszótárra.- Na és ízlelőbimbókra - válaszolta Philip. Hugh megrázta a fejét.- Az nem szükséges. Gerardnak legalábbis nyilvánvalóan nincs ilyen. Ez a készlet megrázó.Hallgattak és kiürítették a poharukat. Hugh egyre bizonytalanabbul töltött újra. Legyűrt egy nagy adag bort,hátradőlt a nyugágyban és véreres szemmel nézett Philipre.Maga mit gondol erről az egészről? Maga szerint is felültetett minket?Philip elmélyülten tanulmányozta a poharát. - Nem tudom -habogta végül. - De szerintem lehetséges. Gerardnak elég perverz humora van. - Felnézett, és a két férfi tekintete találkozott. - Nyilván úgy gondolja, hogy rém vicces.Mindannyian azt hittük, csak a mi családunk lesz a nyaralóban.Végül mégis osztoznunk kell. Még csak nem is panaszkodhatok,mert az egész csak szívesség.- Azt hiszi, ennyi az egész? - mondta Hugh. - Egy ügyes tréfa?- Bármiben lefogadom... - mondta Philip. - Mi más lehetne?- Semmi - válaszolta Hugh és elkapta a tekintetét. – Nem tudom.Kis ideig hallgattak. A közelükben leszállt egy madár, nézte őket, majd továbbállt.- De úgy alakult... hogy nem is olyan rémes - mondta Philip.- Ugye? Elvégre a ház elég nagy, és egész jól kijövünk egymással.- Igen - mondta Hugh, de nem mozdult. - Így van. - Ha Gerard most látna minket, talán csalódott lenne -nevetett Philip. - Talán arra számított, hogy valamennyien egymás torkának esünk. Lehet, hogy vérfürdőt akart.Hugh hallgatott, mint aki a gondolataival vívódik. Végül felnézett.- És mi a helyzet magukkal? - Nem azt remélték, hogy végre valahol nyugalmat találnak?- Tulajdonképpen így volt - ismerte be Philip. - De az ember nem mindig kaphatja meg azt, amit szeretne. Ilyen az élet. -Kortyolt a borból, felnézett, és észrevette, hogy Hugh őt bámulja. - Mi az?- Semmi - mondta Hugh. Csak a maga... Chloéja valami nagyon hasonlót mondott nekem. Arról, hogy nem kaphatjuk meg, amit akarunk.- Nos... nyilván hasonló a gondolkodásunk - nevetett Philip. -Megesik, ha az ember túl régen él együtt valakivel. – Hugh rémülten nézett fel.- Maga tényleg... elhallgatott.- Mi?- Tényleg úgy gondolja, hogy túl régen vannak együtt? -érdeklődve nézett Philipre, mint akit különösen izgat a kérdés,és Philip lelki szemei előtt hirtelen megjelent

Amanda, amint a napozóágyon fekszik, és szomorkásán meséli, mennyire külön életet élnek Hughval.- Dehogy - nevetett. - Természetesen nem. Persze vannak gondjaink... de megoldjuk őket. Úgy vélem, ez a legtöbb, amit tehetünk. - Kinyújtóztatta a lábát, és felnézett a meleg, tintakék égre.- És mivel foglalkozik? - kérdezte Hugh újabb adag bort töltve Philip félig kiürült poharába. - Mivel keresi a kenyerét? -Philip nevetett.- Ez szabályellenes. A nyaralás alatt tilos a munkáról beszélni- mondta. Hugh zavartan csettintett.-Sajnálom. Igaza van. Felejtse el.-Nem érdekes - mondta Philip. - Elmondom. - Hosszú ideig szemlélte a borospoharat, aztán titokzatoskodva felnézett. -Pilóta vagyok.- Tényleg? - Hugh szeme elkerekedett a meglepetéstől. – És melyik légitársaságnál... - kezdte, de Philip arckifejezése az arcára fagyasztotta a mosolyt. - Tehát pilóta - mondta, és ivott rá egyet. - Nagyszerű. Én a magam részéről... űrkutató vagyok.- Űrkutató - ismételte Philip. - Jól hangzik. Lehet azzal keresni?-Nem rossz - válaszolt Hugh. Figyelmeztetően felemelte az ujját. - Ne felejtse el, a világnak mindig szüksége lesz rakétákra.- És repülőgépekre.- És repülőgépekre helyeselt Hugh. Philipre emelte a poharát. - Akkor hát a repülési tervekre.- Akkor... kezdte Philip, de elhallgatott. – Tulajdonképpen mit csinál egész nap egy rakétatudós?Szigorúan titkos - mondta Hugh, és jelentős erőfeszítés árán meglapogatta az orrát. Elmondhatom... de utána le kellene lőnöm.-Ez korrekt - bólintott Philip. Kortyolt a borból, és érezte,hogy megtántorodik. Olyan volt, mintha órákon át lassan emelkedett volna, aztán hirtelen átbukott volna a vízesésen. Hanem eszik gyorsan valamit... nagyon gyorsan... - A gondolatai tétovákká váltak, újabb kortyot ivott, hogy összeszedje magát.Felemelte a D üveget, és a maradékot Hugh poharába ürítette.- Kinyithatjuk a következőt... - mondta borízű hangon vagy abbahagyjuk.Hugh nem válaszolt. Szemmel láthatólag a két lehetőséget fontolgatta. Aztán felemelte feszült, véreres tekintetét.- Szeretem a feleségét. Philip hallgatott. Pár pillanatig zavartan meredt Hughra,mintha valami nagyon fontos dolgon gondolkozna. Végül üdvözült mosoly terült szét az arcán.- Chloét mindenki szereti - mondta. - Ő egy angyal.- Igen - Hugh kissé lecsillapodott. - Tényleg az. Egy angyal.- Az angyalra! Philip bizonytalan mozdulattal a levegőbe emelte a poharát.- Az angyalra - visszhangozta Hugh. Ő is felemelte a poharát, és mindketten ittak- Egyébként természetesen nem a feleségem - tette hozzá Philip, hátradőlt és behunyta a szemét.Sokáig mindketten békésen hallgattak. - Nem - mondta aztán Hugh lassan. - Természetesen nem. -Hátradőlt, és mindketten a gondolataikba mélyedtek. A csöndet csak a víz locsogása törte meg. TIZENEGYEDIK FEJEZET

Másnap reggel Chloe hirtelen, zakatoló szívvel ébredt.Izgatottan felült, mintha épp lekésne egy találkozót, beléhasított a rémület, és már készen állt a bocsánatkérésre. Sajnálom... -kezdte, de rájött, hogy egyedül van a szobában. Nem volt ott senki, hogy végighallgassa.Pár pillanatig némán nézte az ágy másik oldalát, aztán lassan visszahanyatlott a párnájára. Philip nem aludt ott. Ez azt jelenti... mit is?Azt, hogy Philip mindent tud. A repülőgépen ül, útban Anglia felé. Mindennek vége!Vagy nem tud semmit. Egyszerűen többet ivott a kelleténél,és elaludt a filmen.Mindkét lehetőség egyaránt valószínűnek tűnt. És egyikre sem tudott befolyást gyakorolni. Egyedül, álomittasan feküdt a félhomályos, csöndes szobában, és kissé kábának érezte magát.A való világtól elválasztva. Tényleg megtörténtek a tegnapi nap eseményei? Az agyában lázasan kavarogtak az emlékek és a fantáziaképek. A ritmusos zene. A napsütés. A zamatos vörösbor. A tekintete, amely összeforrott Hugh pillantásával.Ahogyan lassan bólintott.Pár órára teljesen más ember lett, teljesen más.Gyorsan

lerúgta magáról a takarót és felkelt. Vele szemben a falon életnagyságú tükör volt, és ő lassan elindult a tükörképe felé. A bőrét világos aranyszínűre barnította a nap, a haját pedig kiszívta. Távolról újra a szőke idegent látta maga előtt. A szőke huszonöt évest, aki tegnap feszes, fekete ruhában sétált végig az utcán. Aki egyedül ült a kávéház asztalánál, és elfogadta egy idegen férfi meghívását. Aki csak saját magára és a pillanatnyi vágyainak a kielégítésére gondolt.Ahogy azonban közelebb ért a tükörhöz, eltűnt a bizonytalanság és a kétértelműség, a saját arcvonásai néztek vissza rá. Az idegenség bája eltűnt. Nem volt már szőke idegen.Nem volt titokzatos huszonöt éves. Önmaga volt, Chloe Harding.Chloe Harding öltözött feketébe. Chloe Harding volt hűtlen.Nem tartotta magát képesnek ilyesmire. Azt hitte, ennél azért erősebb. De elbukott, éppen úgy, mint bárki más. Felállították a csapdát, ő pedig egyenesen belesétált, mint egy ostoba,tapasztalatlan tinédzser. Miközben önmagát nézte, érezte, hogy fellobban benne a düh és a gyűlölet Gerard ellen, aki az egészet a háttérből irányította. Aki kipuhatolta, és kihasználta a gyenge pontját. Mennyi ideig tervezgethette ezt a találkozást, tűnődött.Meddig érezhette a várakozás vidám izgalmát? Most, hogy visszagondolt, úgy tűnt, az utóbbi időben minden beszélgetésük kétértelmű volt, minden szónak jelentős felhangja volt. Gerard tudta, hogy nem lesz képes ellenállni. Jobban ismerte, mint ő saját magát. Forró szégyenérzet fogta el és elfordult a tükörtől.Gépies mozdulatokkal odasétált a ruháihoz, megpróbálta elhessegetni a gondolatait. Amint azonban átnyúlt a félredobott fekete ruha fölött, hogy elérje a hajkefét, megcsapta az orrát az egzotikus pézsmaillat, amit az elárusítónő spriccelt rá a boltban,amikor eljött. A tegnap illata, az ő és Hugh közös illata.Ez az illat minden más érzésnél jobban megrohanta. Elöntötte a vágy, érezte, hogy remegni kezd, és képtelen volt fegyelmezni magát. Megtámaszkodott a fiókos szekrényen, lehunyta a szemét, megpróbálta összeszedni magát. Újra saját magát látta lelki szemeivel San Luisban, abban a szobában. Az ablaknál ült,pohárral a kezében. Hugh mögötte volt, a gyűrött lepedőn. Csak ők ketten, egy titkos világban, a többiektől távol.Hugh kérte, hogy töltse vele az éjszakát, hogy a karjai közt ébredjen. De ő visszautasította. Aztán végül egyedül töltötte az éjszakát. Belekábult a gondolatba, hogy mit utasított vissza.Pár pillanatig mozdulatlanul állt, aztán mély lélegzetet vett,és remegő kézzel hátrasimította a haját. Elszakadt az illattól ésa ruhától, úszódresszt vett, s rá pántos ruhát. Megfésülködött és kiment a szobából.Miközben elment a fiúk szobája előtt, benézett. Mind a ketten aludtak. Nat még álmában is a Gameboyt szorongatta. Csöndben nézte őket egy darabig. Az alvó Sam újra gyereknek látszott. Kisimult, ártatlan arccal szuszogott. Az állán ritkásszőke borosta sarjadt, amelyen megcsillant a reggeli napfény.Ez azonban nem azt juttatta eszébe, hogy a fia immár férfi.Inkább a pihékre emlékeztette, amelyek kisbabakorában borította a testét, és amely megcsillant a napfényben, amikor kint feküdt a szőnyegen. Nat, aki mellette feküdt, lerúgta magáról a takarót. Kopott Pokémon pizsamája bolyhos volt a túl sok mosástól. A kezén golyóstollal írt üzenet.Az ő két fia. Chloe bámulta őket a napsütötte csendben, és hirtelen eszébe jutott a Kis Hableány története, aki elhagyta a tengert á kedveséért, lemondott az öregkorról és követte őrült szívét. És aki élete hátralévő részében nyilalló fájdalmat érzett,ha járt.Chloe behunyta a szemét, és belekapaszkodott a kilincsbe.Amikor újra kinyitotta a szemét, már új cél lebegett a szeme előtt. Acélos elhatározás volt benne, ismét érezte a gerincét.Szapora léptekkel végigment a folyosón, a gondolatai le-csillapodtak.A nyaralón kívül a nap már forrón tűzött a kék égen, a levegő máris veszélyesen vibrált a hőségtől. Chloét egy pillanatra mellbe vágta a forróság. Hiába tűnődött, hogy juthatott eszükbe, hogy egy ilyen ismeretlen, kiszikkadt hegyvidékre jöjjenek, és kitegyék magukat a romboló erőknek. Miért nem volt elég nekik, hogy a biztonságos, jól felszerelt otthonukban maradjanak?Legszívesebben megfordult és visszarohant volna a villa légkondicionált hűvösébe. Tudta, hogy nem rejtőzhet el. Sem a nap elől, sem pedig előle. Itt van, és bármit sodor a helyzet az útjába, meg kell oldania.Újjáéledt elszántsággal folytatta útját a perzselő napon a medence felé. Lehámozza magáról a ruhát, és

fejest ugrik a medencébe, vigasztalta magát. Amikor a hideg víz a fülébe folyik, és a hullámok összecsapnak e feje fölött, a tegnap őrülete eltűnik. Ismét visszanyeri a régi énjét.Fürgén a medence felé tartott, és annyira el volt foglalva a saját eltökéltségével, hogy nem figyelt a környezetére. Amikor közelebb ért, hitetlenkedve, kalapáló szívvel megtorpant. Hugh és Philip ott volt előtte egy-egy nyugágyba rogyva, a fejük felett napernyő. Előttük üres borosüvegek sorakoztak, és mind a ketten hangosan szuszogva aludtak.Ahogy nézte a két férfit, összeszedett gondolatai újra hullámzani kezdtek és szétszóródtak. Megpróbált nyelni, de gombóc volt a torkában. Gondolatban tökéletesen különválasztotta a két férfit. Philipnek egy élete volt, ugyanaz,mint az övé. Hugh egy idegen életét élte. Itt azonban együtt voltak, szinte egységet alkotott ki és belélegző húsuk, vérük és bőrük. Együtt aludtak.Miközben nézte őket, Hugh kinyitotta a szemét, és találkozott a pillantásuk. Chloe megrémült, mintha lopáson kapták volna.- Chloe - mondta alig kivehetően, és Chloe még jobban megrémült.- Én... - habogta gyámoltalanul. - Nem. - Megfordult és gyorsan elsietett, a szíve sebesen kalapált.Lesietett a falépcsőkön a rétre, szinte rohant a forró, poros füvön. A tisztás végén citromliget kezdődött. Besurrant a fák közé, mint valami szökevény, nem is tudta, hová tart, vagy mit akar. Végül megállt, nekidőlt egy citromfának, és belélegezte a citrus friss illatát.- Chloe!-Rémülten nézett fel. Hugh követte. A férfi véreres szemmel nézett rá, az álla borostás volt, az inge gyűrött. Amikor Chloe rápillantott, az arcán felragyogott a mosoly. - Jó reggelt,drágám! - morogta, és felé hajolt.-Ne! - mondta Chloe, és elhajolt előle. - Hagyd abba, Hugh! -Kétségbeesetten próbálta összeszedni a gondolatait.Szeretlek.Szavai hallatán Chloe érezte, hogyan reagált a teste. A szívverése felgyorsult, elpirult az arca, és ez a pír elárulta- Nem - ismételte és elfordult. -Ne csináld! Figyelj, Hugh! -Elhallgatott, hatalmas erőfeszítéssel megfordult és a férfi szemébe nézett. - Mi... hibát követtünk el. Hatalmas hibát.- Ne mondd ezt - tiltakozott Hugh.Mind a ketten, nézd a tényeket, nyaralunk, meleg van, minda ketten ittunk...- Az is tény, hogy szeretlek, Chloe. Mindig is szerettelek.Chloe talpa bizseregni kezdett, s a bizsergés lassan megindult felfelé a lábán, bekúszott a ruhája alá és elrejtőzött. - Késő - mondta Chloe, és ökölbe szorította a kezét. – Túl késő ilyet mondani.- Nincs túl késő - mondott ellent Hugh. Előbbre lépett,megragadta Chloe vállát, a nő az arcán érezte forró lélegzetét. -Chloe, mi olyanok vagyunk, mint a tékozló szeretők, és most újra egymásra találtunk. Ünnepelnünk kellene. Nagy lakomát kéne csapnunk.- Nos, lehet, hogy újra egymásra találtunk - vágott vissza Chloe hirtelen indulatosan. - És mire jöttünk rá? Te nős vagy. Én férjnél vagyok...-Te nem vagy férjnél - ellenkezett Hugh.-A kapcsolatunk Philippel pont olyan.- Egyáltalán nem olyan - mondta Hugh. - Te nem vagy férjnél.Chloe szíve a torkában dobogott.-Hagyd abba, Hugh!- El kellett volna vennem téged - mondta Hugh, a szeme élénken csillogott. - Akkor, amikor mind a ketten húszévesek voltunk. Együtt kellett volna maradnunk. Egy családdá kellet volna válnunk. Te, én, Sam... erre születtünk, Chloe. Csak túl hülye voltam, hogy észrevegyem-Hagyd abba, Hugh!- Chloe... - Hugh elhallgatott, és úgy nézett rá, mintha be akarta volna vésni az agyába a nő arcát. - Chloe, légy a feleségem!Chloe rámeredt a lüktető csendben, aztán félig felnevetett,félig felzokogott.-Ne légy nevetséges!- Nem vagyok nevetséges. Komolyan beszélek, Chloe. Légy a feleségem! Az Istenért, még csak a harmincas éveinkben járunk.Az egész élet előttünk áll.- Hugh...-Az emberek gyakran tesznek ilyet. Mi miért ne tehetnénk meg? Csak, mert hosszú évekkel ezelőtt elkövettünk egy hibát fel kellene adnunk, az előttünk álló hosszú évek boldogságát?-Nem lennénk boldogok - mondta Chloe. - És nem tartana hosszú évekig.- Honnan tudod? - Hugh a szemébe nézett, és Chloe összerándult. Egy pillanatra a közös jövő lehetősége úgy tűnt,mint egy fénysugár. Elképzelések kínzó sorozata villódzott előtte, mint a moziban, vagy egy puccos képeslapban. Ismét gyerek volt, aki azon tűnődik, mi legyen belőle, ha nagy lesz, és megrémül a lehetőségektől. Aztán összeszedte minden

erejét,elszakította tőle a pillantását, és a citromfa gyökerét nézte.Azért, hogy a képe hatást gyakoroljon rá. Az igazi gyökerek jelentik az igazi kötődést.-Hiba volt - mondta, és felnézett. - Ami tegnap történt, csak egy pillanatnyi gyengeség volt. Sajnálom, Hugh, de ennyi.Hugh hallgatott. Elengedte a nő vállát, hátrált néhány lépést,rendezte az arcvonásait. Chloe némi aggodalommal nézett rá.- Pillanatnyi gyengeség - ismételte végül Hugh, és megfordult. Ez arra utal, hogy némi erőfeszítés árán Philippel maradsz.- Nem úgy értettem. - Chloe felháborodott. - Én szeretem Philipet.- Az lehet, hogy szereted - mondta Hugh és egyenesen Chloe szemébe nézett. - De ez még nem jelenti, hogy boldog vagy vele.- Az vagyok válaszolta Chloe. - Tizenhárom éve élek vele boldogan.-De én láttalak titeket együtt nyaralás közben - rázta a fejét Hugh elutasítóan. - Nem egy boldog párt láttam.-Talán azért, mert az utóbbi időben sok a feszültség az életünkben - szúrt vissza Chloe. - Ha annyira tudni akarod,Philipet komolyan fenyegeti a leépítés veszélye. Rendben? Ez érthetővé teszi a dolgokat? Az utóbbi három hónapot azzal töltöttük, hogy arra vártunk, megmondják, megmarad-e az állása. Igen, mind a ketten elég nyomorultul éreztük magunkat emiatt. De ez nem jelenti azt, hogy nem vagyunk boldog pár és boldog család. Elhallgatott, és égő arccal, indulatosan nézett Hughra.-Ne haragudj - mondta esetlenül Hugh. - Nem tudtam, mi a helyzet...-Pontosan erről van szó, Hugh - mondta Chloe. – Fogalmad sincs a helyzetemről. Hogy is lenne? Tizenöt éve nem találkoztunk! Nem tudsz rólam semmit, nem ismered a családomat. Van egy elképzelésed arról, milyen vagyok... de ez minden. - Hugh arckifejezése láttán megenyhült a hangja. – Én sem ismerlek téged. Nem tudok semmit az Amandával kötött házasságodról. Álmomban sem mernék megjegyzéseket fűzni ahhoz, hogy boldog vagy, vagy sem. Ez a te magánügyed. A szavai átszelték a száraz, mozdulatlan levegőt a citromfák sorai között. Pár pillanatig némán néztek egymásra.-Az én családi életem - mondta végre Hugh, és furcsa, ferde mosoly jelent meg az arcán. - Akarsz tudni valamit a családi életemről? Akarsz tudni valamit a házasságomról Amandával?- Nem tiltakozott Chloe. - Nem, nem akarok.- Képzelj el két embert, akik egész áldó nap alig szólnak egymáshoz - mondta Hugh, tudomást sem véve Chloe tiltakozásáról. - Képzelj el egy apát, aki nem ismeri a saját gyerekeit. Aki sokkal több időt tölt az irodában a szükségesnél. Hugh erősen kifújta a levegőt. - Nekem Amandával... nincs is családi életem. Legalábbis én nem tartozom a családhoz. Én vagyok a csekk-könyv. - Megdörzsölte az arcát, és felnézett. – Én nem ezt akartam, Chloe. Soha nem akartam egy rohadt...idegen lenni a gyerekeim számára. Tett egy lépést Chloe felé, és majd felfalta a szemével. - Amikor láttam, hogy bánik Philip Sam-mel, arra gondoltam, nekem is megvolt rá a lehetőségem.Lehettem volna ennek a gyereknek az apja...- Ne! - szakította félbe Chloe hirtelen támadt dühvel. – Most már tényleg állítsd le magad! Philip Sam apja. Értetted? Philip az apja. Nem tudod, mi történt volna, ha együtt maradunk. És egyáltalán nincs igazad... - elhallgatott, megpróbálta lecsil-lapítani cikázó gondolatait. - Hugh. Sajnálom, hogy boldogtalan vagy Amandával. Tényleg sajnálom. De... ez nem az én problémám.Hugh rámeredt Chloéra.- Más szavakkal, „menj a francba, és hagyj engem békén".-Nem egészen - mondta Chloe rövid hallgatás után. De...nagyon közel jársz hozzá.Ismét hallgattak. Hugh a zsebébe süllyesztette a kezét, pár lépést távolodott. Közben elmélyülten tanulmányozta a homokos talajt.- Kihasználtál mondta végül.- Mind a ketten használtuk egymást - mondta Chloe.- Így állsz bosszút, igaz? nézett föl hirtelen Hugh. – Meg akarsz büntetni azért, amit tettem.- Nem - mondta Chloe. - Én nem büntetlek.- Nyilván úgy érezted. Biztosan gyűlöltél. - Nem - válaszolta Chloe automatikusan. Az emlék mégis a gondolatai közé tolakodott. Látta magát húszévesen, a nagynénje konyhaasztalánál ülve, amint óvatosan rakosgatta a pépet Sam szájába. Szürke arccal, elkínzottan, boldogtalanul,azzal a nyomorúságos tudattal, hogy kapcsolatuknak működnie kellett volna. Ha a férfi nem lett volna olyan átkozott bolond...Azokban a sötét napokban természetesen megvetette Hught.Konfrontációra,

bosszúra, tisztázásra szomjazott.Szenvedélyes jeleneteket idézett fel, melyekben majdnem erőszakosan tiltakozott, vég nélkül gyötrődött.Ezeket a jeleneteket tagadhatatlanul nem felejtette el. Az évek során azonban megfakultak, eltompultak, mint az elfelejtett vázlatok, amelyek idővel elveszítik a színeiket, a lendületüket és az érzelmi indíttatásukat, amely létrehozta azokat.-Talán akkoriban igen - mondta Chloe. - Talán tényleg gyűlöltelek. De most... - hátrasimította a haját nyirkos homlokáról. De azok az idők elmúltak, Hugh. Már nem vagyunk gyerekek. Nekem is családom van, és neked is. Van két gyönyörű kislányod...- Akik nem ismernek - szólt közbe keserűen Hugh. - Akik nem szeretnek engem. Ha holnap elmennék, a gyerekeim észre sem vennék.Chloe rámeredt, a haragja eltűnt, és hirtelen megszánta ezt a gazdag, ambiciózus, boldogtalan embert, aki mindent elszalasztott, amit Chloe a legtöbbre becsült az életben.- A szeretet ki kell érdemelni, Hugh - mondta Chloe. - Ki kell érdemelni. Idővel, erőfeszítéssel...- Én a te szeretetedet akarom kiérdemelni - mondta Hugh, és mereven nézte Chloét, aki érezte, hogy akarata ellenére elönti az arcát a pír.- Ne! - Chloe határozottan megrázta a fejét. - Ne mondj ilyeneket! Mondtam már, amit tettünk, csak... hiba volt.Hugh a közeli fához sétált, és a homlokát ráncolva gondolkozott. Leszakított egy zöld citromot, és néhány pillanatig nézegette. Végül nyugodt, magabiztos hangon kijelentette.- Nem hiszek neked. Csak óvatos duhaj vagy.-Nem igaz! - vágott vissza Chloe. - Egyáltalán nem vagyok biztonsági játékos! Szeretem Philipet. Vele akarok maradni... - Csak egy életünk van, Chloe. - Hugh felnézett, és Chloe teste bizseregni kezdett a tekintetétől. - Csupán maroknyi lehetőségünk van, hogy megváltoztassuk az életünket.- Ez nem lehetőség.- Dehogynem.-Hugh... - Chloe megrázta a fejét. - nevetséges vagy. Tizenöt évvel ezelőtt történt, mind a ketten mással élünk...- Na és? Chloéban újra ébredezni kezdtek az érzelmek, és küzdenie kellett, hogy legyőzze őket. Mi történt vele? - gondolta dühösen.Miért hallgatja meg egyáltalán?- Persze törekedhetünk biztonságra - mondta Hugh. – Vagy pedig vállaljuk életünk legnagyobb kockázatát, és eljutunk a...legtökéletesebb, leggyönyörűbb boldogsághoz.- Nem vagyok szerencsejátékos. - Chloe ökölbe szorította a kezét, és megpróbált önfegyelmet gyakorolni. A mellkasa azonban lángolt, és összeszorult a torka.- Mindenki szerencsejátékos - mondta Hugh kérlelhetetlenül.- Honnan tudhatod, hogy tíz év múlva még mindig Philippel leszel? Kilencven százalék az esélye? Nyolcvan? Vagy kevesebb?- Száz százalék! - jelentette ki Chloe dühösen. - Neked és Amandának viszont nem adnék ennyit. - Pár pillanatig nézte Hught aztán megfordult, és botladozva, gyorsan elsétált. Hugh hangja végigkísérte a száraz, köves talajon.- Soha, semmi nem száz százalék, Chloe!A kis hátsó szoba erkélyéről Jenna látta, hogyan nézett Hugh Chloe után. Arra gondolt, hogy a férfi meglehetősen feldúlt volt.Nem hallotta a beszélgetést, de nyilvánvaló volt számára, miről lehetett szó.Jenna szippantott egyet a füves cigiből és újra Hught nézte. Aférfi merev arccal nézett át a citromligeten. - Oh, te jó ég! -gondolta Jenna. - Menj már utána, te balfék.Kopogtak az ajtón, és Jenna hátra sem nézve szólt ki. - Igen?- Jenna? - Amanda hangja szokásához híven feszesen és udvariasan csengett. - A lányok befejezték a reggelit? Maga elkészült? - Tökéletesen - mondta Jenna, higgadtan eltaposta a cigit a szandálja talpával. Megfordult, és az üveg erkélyajtón át látta,hogy Amanda a szoba küszöbénél áll, és egyetlen milliméterrel sem lépi át a határvonalat. Ez Amanda. Soha nem bizal-maskodik. A jó öreg Amanda mindig betartja a szabályokat,gondolta Jenna. A szabályok szerint játszik, és ugyanezt várja el mindenki mástól is.Amanda naiv arca láttán Jenna váratlanul rokonszenvet érzett iránta. Lehet, hogy ez a nő fárasztó, de soha nem rosszindulatú.Nem kétszínű. Csak egy kicsit merev. És fogalma sincs, mit tervez az a gyökér férje.Jenna ismét lenézett Hughra, és becsmérlő kifejezés suhantát az arcán. Megérdemelné, hogy rajtakapják.- Jöjjön be! - szólt ki, és a

kezével intett Amandának.- Épp a kilátásban gyönyörködtem idekint. Nézze meg maga is!Amanda némi habozás után belépett az apró szobába, és kínosan ügyelt rá, hogy ne nézzen Jenna holmijára.- Tényleg nagyon szép itt - bátorította Jenna.- Igen - mondta Amanda, aki megállt az erkélyajtóban, és onnan kukucskált ki a távoli hegycsúcsokra. - Ugye szép?- Ha kijön az erkély szélére, jól láthatja a citromfaligetet -bíztatta ártatlan tekintettel Jenna. Újabb pillantást lövellt a ligetre, ahol tökéletes kilátás nyílt Hughra.Hiába látta azonban Jenna a férfit, Hugh lassan elsétált. Mire Amanda a lány mellé ért, a férjének nyoma sem volt.Jellemző - forgatta a szemeit Jenna. - Soha nem maradnak a helyükön.- Mi van ott? Amanda összehúzta a szemöldökét.Kifejezéstelen arccal nézte a citromfaligetet.-Semmi izgalmas - mosolyodott el Jenna, és a nagy barna csomagra nézett Amanda Kezében. - A postára megy?- Nem. Ez a csomag ma reggel érkezett Angliából – Közölte Amanda.Tényleg? - Lepődött meg Jenna. - Valami munka Hughnak?- Nem - mondta Amanda. - A házunk szövetmintáiból egy teljes sorozat. Megrendeltem a gyorspostával, hogy tudjam,miről van szó, mielőtt folytatják a munkát. Nem fogja elhinni,máris három színárnyalatbeli eltérést találtam.- Szörnyű - mondta megértően Jenna. - És az emeleti szobák anyagát még meg sem néztem -háborgott Amanda. - Szükségem van egy kis nyugalomra és csöndre, hogy a medence mellett az egészet átnézzem.- Semmi gond nyugtatta meg Jenna. - Elviszem sétálni valahová a lányokat- Ne erőltesse túl őket figyelmeztette Amanda. - Ma még melegebb van. Szinte kibírhatatlan. - Megdörzsölte a homlokát,tett egy lépést a korlát felé, és kinézett. - Fantasztikus innen a kilátás, ugye? Gondolom azért, mert elég magasan van.- Tökéletes, ha mindent tudni akarok magukról – mondta Jenna, és ragyogó mosolyt küldött Amanda felé. - Vicc volt! Hugh lassan baktatott vissza a villa felé, belsejét majd szétfeszítette az energia, a növekvő, határozott optimizmus.Igaz, hogy Chloe szavaival elutasította, de a pír az arcán, a ragyogás a szemében, a reszkető hangja mind arra utalt, hogy szereti őt. Hát persze, hogy szereti. Mindig is kívánták egymást.Amikor reggel felébredt, és maga előtt látta Chloe arcát, úgy érezte, jelet kapott. Felvidult, szinte áhítatos boldogság tört rá.Ott állt az ő angyala, a megmentője. A megoldás mindenre.Csodálatos kép jelent meg lelki szemei előtt arról, hogy ezután minden reggel együtt ébrednek majd. Együtt töltik az életük hátralevő részét Sammel, Nattel és talán vállalnak még egy közös babát... Életében először igazi családi boldogságot élne át. Hugh nem volt vallásos, és nem hitt a modern irányzatok jóslataiban és az asztrológiai baromságokban sem, amelyek Amanda nővéréből ömlöttek minden látogatása alkalmából.Ennek viszont jelentése volt. Ezt biztosabban tudta, mint eddig bármit egész életében. Őt és Chloét egymásnak teremtették.Tegnap látta a leplezetlen érzelmeket Chloe arcán. Érezte,ahogy összeborzong, hallotta a kiáltását... Ma ugyan letagadta az érzéseit, és a házasság biztonságába menekült. De nem tagadhatta le teljesen valódi vágyait.Hugh felvánszorgott a kerti lépcsőkön, összehúzta a szemét a tűző nap miatt, és meglátta a fűben ülő, rajzolgató Natet. Nat a nyolcévesek ártatlan mosolyával nézett fel rá, aztán újra a rajza fölé hajolt. Hugh belenézett a kisfiú fekete szemébe, nézte a homlokába hulló selymes haját és felébredt benne a kíváncsiság, hirtelen vágyat érzett, hogy beszélgessen a kisfiúval.Nat felé tartva a lelke mélyén tisztában volt vele, hogy valamilyen zavaros módon saját magát akarta tesztelni. Ha sikerülne beszédbe elegyednie vele, ha sikerülne kapcsolatba lépniük, az már biztosan jelentene valamit. Kell, hogy jelentsen valamit, nemde?-Hellól - köszöntötte a kisfiút, és lekucorodott mellé a fűbe. -Hogy vagy?- Remekül - mondta Nat. Letette a kék ceruzát és a sárga után nyúlt. - Lerajzolom azt a citromfát.Hugh lenézett a lapra, és az udvariasság kedvéért követte Nat pillantását. Legnagyobb meglepetésére a valódi fa és a rajz feltűnően hasonlított egymásra.- Ez hihetetlen! - kiáltott fel. - Istenem. - Újra a lapra nézett,aztán vissza a fára. - Te aztán tudsz rajzolni, igaz?- Naná! - mondta Nat, és vállat vont. Tovább folytatta az

árnyékolást, Hugh pedig csöndben figyelte, közben különös érzések ébredtek benne, emlékeket idézett fel.- Az édesanyád is jól tud rajzolni, ugye? - szólalt meg hirtelen.-Oh, persze. Anya igazán jó rajzos - bólogatott Nat. - Volt egy kiállítása a templomban, és hárman is vettek tőle képet. Pedig nem is voltak ismerősök vagy ilyesmi.- Egyszer engem is lerajzolt - közölte Hugh. Amikor találkozott a pillantása Nat sötét tekintetével, jókedvre derítette,hogy némi kockázatot vállat a titkos emlék megosztásával. -Ceruzával készített rólam egy vázlatot. Csak pár másodpercig készült, de felismerhető volt. Az én szemem, az én vállam... -elhallgatott, elmerült az emlékeiben. Eszébe jutott a hálószobája a délutáni félhomályban. A kíváncsiság Chloe szemében, ahogy a tekintete végigfutott Hugh testén, a ceruza hangja, amint a papírt karcolta. - Tudod, egészen el is feledkeztem róla -mondta, és könnyedén felnevetett. - Már azt sem tudom, hová tettem azt a képet.-Anya mindenkit lerajzol - mondta udvariasan, de közönyösen Nat. - Egy halom képet rajzolt rólam, amikor kisbaba voltam.Fénykép helyett.A csöndben csak Nat ceruzájának kapirgálása hallatszott. - Apádat is lerajzolta? - hallotta a saját kérdését Hugh. Meg is haragudott magára, amiért megkérdezte, ugyanakkor lélegzetvisszafojtva várta a választ.-Néha - válaszolta közönyösen Nat, és a fekete ceruza után nyúlt. - Karácsonykor mindhármunkat lerajzolta. - Hallgatott egy kicsit, aztán vigyorogva felnézett. - Apa nagyon vicces volt.Megvárta, amíg az anyu nem néz oda, és akkor álbajuszt ragasztott magára. Aztán az anyu megfordult, és érezte, hogy valami nem stimmel, de nem tudta, mi az. - Nat kuncogni kezdett, Hugh pedig mosolyt erőltetett magára. - Aztán anya észrevette a bajuszt, de nem mondott semmit, csak tovább rajzolt. Végül befejezte a képet, mi megnéztük, és a rajzon ott volt apa arcán a hatalmas bajusz és hatalmas nagy fülei voltak...Nat gurgulázó kacagásban tört ki, Hugh pedig nagyot fújtatott, és balfácánnak érezte magát. Mit várt, az Isten szerelmére? Mit akart hallani? Házastársi nézeteltérésekről szóló történeteket? Arra utaló jeleket, hogy valami nem stimmel? Azt kapta, amit megérdemelt, nemde? Boldog családról, viccekről és kacagásról szóló történeteket kapott.Hirtelen a még mindig kuncogó Natre nézett, és úgy érezte magát, mint aki gyerekeket molesztál. Fondorlatosan úgy tett,mintha a barátja lenne ennek az ártatlan gyereknek, és félreérthetetlen kérdéseket tett fel egy ilyen homályos, sikamlós témában.- Valamilyen meghatározott céllal készíted? - érdeklődött a képre mutatva. Rámosolygott Natre. - Vagy csak a rajzalbumod részére?- A szünidei naplómhoz - válaszolta Nat. Naplót kell írnunk a vakáció ideje alatt az iskola részére. Apa azt mondta, ha mindennap csinálok egy kicsit, akkor észre se veszem, és már kész is.Húsz percet naponta. - Az órájára nézett. - Mindjárt lejár.Nagyon okos - jegyezte meg Hugh. - Gyakran egy kicsit.- Összegyűjtők dolgokat, hogy beleragasszam - mondta Nat.- Felvette a képet, és összeszedte a sötétzöld bőr irattartót,amelyen támaszkodott. - Eltettem például a beszállókártyámat,egy képeslapot Puerto Banusról, lerajzoltam a nyaralót...- Nagyon jó - dicsérte meg Hugh kedélyeskedő, tanítós hangnemben. - Hadd nézzem. Nat zöld irattartója után nyúlt, közben lenézett a borítójára,és amint meglátta a PBL rányomtatott emblémáját, kővé dermedt. Pár pillanatig zavarodottan bámulta. Az ő vállalati emblémája volt. Hogy a csudába juthatott hozzá ez a fiú? Pont úgy nézett ki, mint az ő prezentációs dossziéi. Talán Amanda adta oda Natnek, tűnődött. De akkor megint felmerül a kérdés,hogy honnan jutott hozzá Amanda?- Nat... - mondta lezseren. - Honnan szedted ezt a leporellót?- A papától - nézett fel Nat.- A te papádtól? - Hugh Nat nyílt gyanútlan szemébe nézett. -Hogy érted azt, hogy az apádtól?- Hát az aputól - mondta Nat meglepetten. - A munkahelyéről hozta. A National Southern Banknál dolgozik.Hughnak végre leesett a tantusz. Először szóhoz sem jutott. A nap egyre forróbban tűzött a fejére.-A te... az apád a National Southernnél dolgozik? -visszhangozta.- Igen. - Nat a piros ceruza után nyúlt. - Volt valami áttervezés, és apa sok mindent kapott a PBL-től. Tollakat, meg mindenfélét.-

Átszervezés.- Igen. - Nat elvörösödött. - Én is arra gondoltam.Átszervezés. A PBL az Interneten is fent van. De mi nem azt használjuk, hanem a Fast Serve-öt. Számítógépes üzletük is van.És telefonokat is eladnak.- Persze - mondta Hugh, és megpróbálta elrejteni az izgatottságát. - Igen, én... tudom. Nat...-Tessék? - Nat felnézett rá fekete, barátságos szemével, és Hugh némán viszonozta a pillantását.- Nem érdekes - mondta végül, és megpróbált mosolyogni. -Később találkozunk. Rendben? Hugh úgy érezte, mintha álmodna. Mintha meghibbant volna.Megkerülte az úszómedencét, és bement a hűvös, félhomályos nyaralóba, megpróbálta fékezni kavargó gondolatait. Philip Murray a National Southern alkalmazottja. Egy National Southern alkalmazottal tölti a rohadt szabadságát. Hihetetlen. Megdöbbentő. Miért nem tudott ő erről? Miért nem szólt neki senki?Hangokat hallott a lépcső tetejéről, gyorsan beugrott Gerard dolgozószobájába, magára zárta az ajtót, és megkönnyebbülten felsóhajtott. Most senkivel sem akart találkozni, először néhány dolgot meg akart tudni. Úgy érezte magát, mint a róka a vadászaton. Bármelyik pillanatban leleplezhetik. Ennek semmi értelme, gondolta, zihálva az íróasztalhoz lépett. Egyszerűen az égvilágon semmi értelme...Mozdulatlanná dermedt. Gerard bekeretezett fényképén akadt meg a szeme. Gerard szmokingban, borospohárral a kezében néz a kamerába, az arca jókedvtől piroslott.- Gerard - ötlött Hugh eszébe, és hirtelen rátört a hányinger. -Az a szemét Gerard!Új ötlete támadt. Eszébe jutott Gerard a City borozójában,amint az összevonásról kérdezgette. Tudni akarta, mit jelent ez a National Southern dolgozóira nézve, hogy milyen szerepet vállal mindebben Hugh. Gerard szeme kíváncsian csillogott.Akkoriban nem tulajdonított neki jelentőséget. Mindenkit érdekelt, és mindenki kíváncsiskodott. Gerard kérdései teljesen ártalmatlannak tűntek.- Oh, Jézusom! Te jó ég!Leült az íróasztalhoz, és rájött, hogy hevesen ver a szíve. A telefonkagyló után nyúlt, és feltárcsázta Della számát.Della, itt Hugh.- Hugh! - mondta Della. - Hogy van? Remélem, kellemesen nyaral?Nagyszerűen, köszönöm - mondta Hugh, és megdörzsölte feszült arcát. El is felejtette, hogy szabadságon van. - Della,szeretném, ha megtenne nekem valamit. Tudja meg, melyik National Southern bankcsoportnál dolgozik egy bizonyos Philip Murray.- Phil-ip Mur-ray ismételte gondosan Della.- Ez az. Philip Murray. - Hugh lassan kifújta a levegőt. – Ha megtudta, nézzen utána, mit tanácsolt John Gregan ezzel a csoporttal kapcsolatban. Hívjon vissza ezen a számon.- Rendben - mondta Della. - Elintézem. Valami más?- Nem - mondta Hugh. - Ez minden. Köszönöm, Della. Letette a kagylót, egy darabig kifejezéstelenül nézett maga elé, aztán a kezébe temette az arcát, és úgy érezte, minden ereje elhagyta.

TIZENKETTEDIK FEJEZET

Jenna és Sam csöndesen feküdt a kiszáradt mezőn egy fa árnyékában, és a végtelen kék eget nézték. Jenna azért hallgatott, mert épp a cigaretta füstjét tüdőzte le. Sam pedig azért, mert nem jutott eszébe semmi, ami ne hangzott volna tejesen idétlenül.Ebéd után Amanda úgy döntött, túl meleg van ahhoz, hogy a medence mellett ücsörögjenek, és elvitte Octaviát, Beatrice-t és Natet valami vadas parkba, amiről az útikönyvben olvasott. A kocsi eltűnt a felhajtón, és Jenna Sam felé fordult. - Iszunk egy sört? - Sam a tőle telhető legközönyösebben vállat vont. -Persze. Miért ne? - Miközben a lány mellett ment jéghideg sörösdobozokkal a kezében, világos, könnyed, szellemes megjegyzések formálódtak az agyában. Viszont ahányszor szólásra nyitotta a száját, megbénította a bizonytalanság. Mi van, ha nem érti meg

a viccet? Mi lesz, ha megfordul, és üres,vagy sértett tekintettel néz rá, vagy ami még rosszabb,kineveti? Így inkább nem mondott semmit, és a csend egyre terebélyesedett.Jennát szemmel láthatólag nem izgatta. Megivott egy doboz sört - Sam még csak egy fél doboznál tartott – cigarettára gyújtott, és ennyivel meg is elégedett. Ebben a hőségben nem is hiányzott a beszélgetés. így kapóra jött a nap, gondolta Sam...olyan, mint a telefon. Ha az ember kifogy a témából, csak behunyja a szemét, félrebillenti a fejét a nap felé, amíg ki nem talál valamit.Tehát - kezdte Jenna, és Sam hirtelen arra fordította a fejét.Jenna felült, fürtjei úgy hullottak a vállára, mint megannyi cipőfűző. - Mindenki jól nyaral? - Kifújta a füstöt, és a szeme csillogott. - Mit gondolsz, Sam? Hüvelykujj felfelé vagy lefelé?- Hát - mondta Sam megfontoltan. - Gondolom, hüvelykujj felfelé. Az idő remek...- Az idő remek - ismételte Jenna apró mosollyal. - Oh, ti angolok!- Én nagyszerűen érzem magam - tette hozzá Sam, és kissé bosszankodott a lány arckifejezésén. - És Nat is. Gondolom anya és apa is.- Gondolod?Te nem?Jenna vállat vont, és szippantott egyet a cigarettából. Előrehajolt, hogy megvakarja a lábát, és Sam azon kapta magát,hogy Jenna barna és alma kerekségű mellét bámulja, amelyet két feszes fekete háromszög fedett. Sam ujjai a durva, szárazföldbe markoltak, szeretett volna mondani valamit, de kiszáradt a torka. Jenna abbahagyta a frissen festett lábkörmei bámulását, és kifürkészhetetlenül mosolygott.-Örülök, hogy jól érzed magad - mondta. Sam érezte, hogy elpirul, és gyorsan másfelé nézett. Hogy értette ezt?- Ezek szerint te nem érzed jól magad? - kérdezte Sam ellenségesen.- Nem azért vagyok itt, hogy jól érezzem magam.Lehet, de azért gondolom, nem szabályellenes.-Nem tudom - mondta Jenna. - Nem kérdeztem. – Komikusan forgatta a szemeit, és Sam részben a megkönnyebbüléstől nevetni kezdett.-Nem szereted Amandát, ugye? - kérdezte Sam, a sörösdoboz után nyúlt és ivott egy korty sört.- Mint munkaadót? - Jenna újabb dobozt vett elő, és kinyitotta. - Nem különösebben.- És mint... magánembert?- Mint magánembert... - Jenna gondolkozott egy kicsit, a sör a szája előtt lebegett. - Az igazat megvallva, sajnálom.- Te sajnálod Amandát? Sam meglepetten bámult rá. - Mi a csudáért?- Nem tűnik nekem túlságosan boldog nőnek.Talán nem kéne annyit parancsolgatnia! - rázta a fejét Sam.- Nem tudom elhinni, hogy sajnálod. Pedig olyan szörnyen viselkedett veled. - Attól, hogy nem szeretek neki dolgozni, még sajnálhatom. -Jenna elnyomta a cigarettát a földön. - Tudod, ő legalább törődik a gyerekeivel. Amikor Beatrice beteg volt, egész éjszaka fent maradt vele. És feltakarította a mocskot. Hugh természetesen nem csinált semmit...- Ezek szerint nem szereted Hught? - lepődött meg Sam.- Időpocsékolás - mondta Jenna. - Tipikus angol pasas.Semmi érzelem, semmi humor, semmi, semmi. Amanda ugyan fárasztó, de meg kell hagyni, igazán szereti a gyerekeit.- Minden anya szereti a gyerekeit.- Azt hiszed? Én elég sok anyával találkoztam. És némelyik igen mulatságos módon mutatta ki - Jenna a hasára fordult, és a kezére támasztotta az állát. - Némelyik igazi bestia. Azért van gyerekük, mert ez az elvárás. Aztán odaadják valakinek, és elutaznak Barbadosra egy hónapra. Aztán ott vannak a bűntudatkeltők. Nem bírnak, mert több időt töltesz a gyerekükkel, mint ők maguk.Sam furcsán nézett rá.- Van olyan munkaadód, akivel jól kijössz?- Oh, gondolom, akad egy-egy furcsa példány – mosolygott Jenna. - Tudnod kell, hogy a nörsz-anya érzelmi viszonylatban alapvetően a gyűlölet a meghatározó.- Gyűlölet? - Sam bizonytalanul nevetett, nem volt biztos benne, Jenna komolyan beszélt-e.- Talán nem egészen a gyűlölet - ismerte el Jenna. - Inkább a neheztelés. Az irigység. Irigylem őket, mert nagy házuk van, a bőrük alatt is pénz van... ők pedig engem irigyelnek, mert nincsenek kövérségi csíkjaim, és van szexuális életem.- Amandának sincsenek kövérségi csíkjai - mondta Sam elhamarkodottan.- Oh, tényleg? - Jenna felemelte a szemöldökét. - Jól megnézted, igaz?- Nem - pirult el Sam. Természetesen nem. Én csak... – Ivott egy korty sört, hogy zavarát palástolja. - Tehát... azt hiszed,Amanda irigyel téged? - kérdezte, és megkísérelte normális mederben tartani a beszélgetést.- Nem vagyok biztos benne, hogy Amandában van annyi képzelőerő, hogy bárkit

is irigyeljen - mondta Jenna, becsukta a szemét, és hátratámaszkodott a könyökére. Sam pillantása kétségbeesetten végigfutott a testén. Percről percre egyre inkább melege lett. Ivott egy korty sört és végigsimított nedves homlokán.-Te tényleg nagyon hasonlítasz a mamádhoz - mondta Jenna,és hirtelen kinyitotta a szemét. - Ugyanolyan a szemed, meg minden.- Hát igen - válaszolt Sam.- Nat pedig a papádra hasonlít. Különös, ugye?Sam hallgatott. Zárkózott arccal előrehajolt és újra kötötte a cipőfűzőjét. Mindig tétovázott, mielőtt a szüleiről beszélt volna valakinek. Néha nem is érezte szükségét, hogy kielégítse a másik kíváncsiságát. A lányok különösen hajlamosak voltak túljátszani a dolgot. Ha megmondta nekik, tátva maradt a szájuk, megölelték, és közölték, hogy ha akarja, nyugodtan megbeszélheti velük. Mintha olyan nagy dolog lenne, pedig valójában egyáltalán nem az.Másrészt Jenna egyáltalán nem tűnt túljátszós típusnak.-Philip nem az igazi apám mondta végül Sam, és felnézett. -Úgy értem, nem a vér szerinti.-Tényleg? - Jenna élénken felült. - Örökbe fogadtak?- Nem egészen - mondta Sam. - Anya az igazi anyám. Még nagyon fiatal volt, amikor megszülettem. Annyi lehetett, mint te most.Jenna összehúzott szemmel nézett rá, mint aki erősen töri valamin a fejét.-Akkor ki a vér szerinti apád?- Valami pasi Észak-Afrikából. Egy professzor a Cape Towni Egyetemről.-Oh - mondta Jenna kissé megnyugodva. - És helyes? Jól kijössz vele?-Nem is ismerem. Egyszer talán meglátogatom. Anya és apa azt mondták, ha akarom, megtehetem. - Sam elfordult Jenna fürkész tekintete elől és hegedülni kezdett egy fűszállal. Bár tökéletesen tisztába volt a valós helyzettel, mindig egy kicsit kényelmetlenül érezte magát, ha szóba jött a dolog.- A helyedben és nem izgatnám magam - mondta Jenna. - Ötéves voltam, amikor az apám elhagyott minket. Engem egy csöppet sem érdekelt, hogy megkeressem. - Ivott egy korty sört és továbbra is kíváncsian bámulta Samet. - Philip rendes tagnak látszik. - Ő szuper - helyeselt Sam. - Persze, néha idegesítő, de... -vállat vont. - Tudod, hogy van ez.Vagyis alapjában jóravaló pacák - mondta Jenna. - Tudod, a minap végképp nem bírtam Octaviával, és Philip elkezdett neki mesélni. Csak úgy, minden hűhó nélkül, nagyon jó történet volt.Mindannyian végighallgattuk.- Apa mindig is ragyogó történeteket talált ki nekünk -mesélte Sam. - Régebben minden este új folytatással állt elő.Natnek, még most is szokott mesélni.- Ez a hivatása? Író?Sam megrázta a fejét.- Egy bankban dolgozik.- Oh, értem. - Jenna felvonta a szemöldökét és kifújta a füstöt. - Akkor sokat keres, igaz?- Nem Sam kis ideig hallgatott, azt fontolgatta, mondjon-e ennél többet. - Lehet, hogy elveszíti a munkáját - mondta végül.Jenna szeme elkerekedett.- Komolyan mondod?- Egen. Nagy fúzió van kilátásban náluk. Nekem nem mondták, de elég nyilvánvaló, hogy benne van a pakliban. – Sam felnézett és találkozott a pillantásuk. - Ne mondd meg Natnek. Ő nem tud semmit.- Nem mondom el senkinek. Jézusom! Fogalmam sem volt róla. Igazán sajnálom. Jenna megrázta a fejét, és a hajfürtjei végére fűzött apró gyöngyök összekoccantak. - Szegény papád.- Talán mégsem rúgják ki.- Remélem. - Jenna a homlokát ráncolta. - Azt sem érdemelné meg.- Mi az, hogy azt sem? - érdeklődött Sam. Jenna némán nézett rá, mintha a gondolataiban akarna olvasni.- Mint ahogy azt sem, hogy tönkretegyék a nyaralását -mondta, és nagyot szippantott a cigarettából. Sam nyugtalanul nézett rá. A külső szemlélőnek úgy tűnt volna, mintha teljesen átlagos párbeszédet folytatnának. Jennának azonban mindig járt valami a fejében. Valami, amiről nem beszélt.-Az embereknek mindig sokkal érdekesebb az életük, mint gondolnád. - jelentette ki hirtelen Jenna. - Minden családban van valami szabálytalan. Titok, családi viszály, komoly baj... Jézusom, de meleg van! - Felült és öntudatlanul kioldozta a bikini felső részét. Ugye nem bánod?Sam érezte, hogy az egész teste megmerevedik a rémülettől,amikor a fekete anyag lecsusszant Jenna két tökéletesen napsütötte kebléről. A francba, gondolta, és

megpróbált közönyös maradni, kétségbeesetten próbált másfelé nézni. Csak nehogy kiboruljak. Nehogy elcsesszem. Jenna felnézett és Sam szélsebesen elkapta róla a pillantását. Újabb kanna sörért nyúlt,és enyhén remegő ujjakkal pattintotta le a doboz tetejét.- Ne igyál túl sokat - mondta Jenna.Sam hátranézett. Meg sem mert moccanni. A szeme sarkából látta, hogy két madár köröz az ég felé, egyre magasabbra.Jenna egyszer csak figyelmeztetés nélkül előre hajolt, és hűvös ajkával megcsókolta. Sam behunyta a szemét, és megpróbálta megőrizni az önuralmát. De a vágy úgy rohant át rajta, akár egy vonat.Képtelen volt fékezni magát, vadul megragadta a lány egyik mellét. Jenna nem tiltakozott. Sam elhúzta a száját, és ajkával vándorútra indult Jenna mellbimbója felé. Amikor a szájába vette, Jenna hátravetette a fejét, és a torkából halk nyöszörgés tört föl. A hang hallatán friss izgalom fogta el a fiút, és Jenna másik mellét is megfogta, közben remélte, hogy ezúttal sem utasítják vissza. Jenna mondott valamit, amit nem értett tisztán.- Mi? - kérdezte fátyolos hangon, és felemelte a fejét.- Lejjebb - mormogta Jenna.Sam hevesen kalapáló szívvel helyet változtatott a száraz talajon, és ajkával lassan egyre lejjebb csusszant, a lapos, barna hason át, és tovább, a bikini alsó széle felé. A Nyugati Front felé,ahogy a fiúk az iskolában egymás közt nevezték. A Lycra, a csipkeszegély felé, amelynek minden milliméterét olyan energikusan védelmezték a lányok. Elérte Jenna apró bikini-háromszögének a tetejét és megtorpant, az arca vörös volt. Alig vette észre, hogy a combja remeg a teste súlyától, hogy a térdét sértik az apró, éles kavicsok, és hogy a tarkója izzadságban úszik. - És most? - gondolta kétségbeesetten. -Istenem, most hogyan tovább? Jenna tekeregni kezdett alatta, és mintha csak véletlenül tenné, sikerült egy kicsit elmozdítania a lábát. Sam majd beleőrült a látványba. Ott volt ő. Volt egy kondom a zsebében, korábban vette ki a csomagból,ahol hármat is elrejtett. Amikor Jenna sörözni hívta, felrohant,gyorsan feltépte a kartonpapírt és egy apró, fóliázott csomagot a zsebébe csúsztatott, de valójában nem merte elhinni, hogy használni is fogja. A biztonság kedvéért ő és az összes barátja is hordott magával kondomot. Tudomása szerint még egyikük sem használta, de most... Sam újra Jennára nézett, és úrrá lett rajta az izgalom. Elővegye? Vagy előbb megkérdezze? Mi a francot kellene most...- Mmm-nnaa - nyöszörgött Jenna, és Sam felemelte a fejét.Mit mondott?- Mit mondtál? - sikerült kinyögnie rekedt hangon. Jenna anélkül hogy ránézett volna, lenyúlt, és valamit megcsavart. A bikinialsó hirtelen Sam orra előtt leoldódott róla. Képtelen volt elhinni... Oh... ohhh... a fenébe...- Lejjebb - motyogta Jenna és apró mosoly jelent meg az arcán. - Egy kicsit lejjebb. Philip egyedül ült a Konyhában a hatalmas reggelizőpultnál,és lassan Kortyolgatta az ásványvizet. Úgy tűnt, órákba tellett,hogy magához térjen, még most is úgy érezte, mintha vattával tömték volna ki a fejét, és kissé elkülönült a valóságtól. A teste mintha méterekre lett volna a kezétől, valahányszor a márványra tette a poharat, összerándult a koccanás hangjától.Fogalma sem volt, mennyit ihatott előző este, de az üres üvegekből és a saját fizikai állapotából arra következtetett, hogy nem lehetett kevés. Késő délelőtt begyulladt szemmel, kiszáradt szájjal ébredt, és egyedül találta magát a medence partján.Ködös aggyal nézett körül, megpróbálta az előző este emlékdarabkáit összeilleszteni, és sértetten vette tudomásul,hogy egyedül hagyták, hogy Hugh nem ébresztette fel.Rászedettnek érezte magát, amiért a másik korán elosont, hogy lezuhanyozzon, és tiszta ruhát öltsön. Elvégre ők ketten együtt rosszalkodtak. Philip szívesen vett volna egy kis buli utáni bajtársiasságot, szívesen megbeszélte volna a tegnap esti éretlen viselkedésüket, és összehasonlította volna, ki mennyire másnapos.Az ásványvizes üveg után nyúlt, vizet töltött a poharába és figyelte a felszínre szökkenő buborékokat. Hugh egész más ember lett, ha ivott. A meglehetősen unalmas, zárkózott fickó,akivel a nyaralás elején találkozott először, mintegy varázsütésre egészen mulatságos, szellemes társalgóvá változott, olyanná, akit Philip szeretett volna jobban is megismerni. Hugh, a kiváló rakétatudós, gondolta, és mosolyra görbült a szája. Átkozottul gyerekesen viselkedett. Szinte

azt kívánta, bár Chloe is ott lett volna, hogy lássa, milyen remekül betartotta az utasításait. Elvégre ő mondta, hogy lazítson. Nem ő mondta, hogy érezze jól magát? Hát kerek perec megtette.Ivott egy korty vizet, behunyta a szemét, és érezte, hogy a feje tiltakozni kezd a folyadék ellen. A teste elutasította azt, ami a legjobb lett volna neki. Pedig a víznél már csak egy Alka Seltzer használhatott volna többet. Hiába kutatta át azonban Gerard méregdrága konyhaszekrényeit, egyet sem talált, és nem volt abban a hangulatban, hogy kérjen valakitől. Amellett,valami perverz módon még élvezte is, hogy itt ül, majd szétmegy a feje, és remeg a keze, vagyis pont úgy érzi magát,ahogy megérdemli.Ezen a délutánon a villa különös, álomszerű helynek tűnt. A csöndet természetesen a három gyerek és Amanda távollétének köszönhette. A nő jelenléte valahogy meggátolta a cselekvésben.Chloe fejfájásra hivatkozva visszavonult a hálószobába.Sápadt volt, majdnem betegnek látszott, és amikor a vállára akarta tenni a kezét, elhúzódott. Biztosan még mindig Gerard miatt aggódik, gondolta. Elgondolkozva hörpölte a vizet. Még mindig nem tudta biztosan, van-e igazság Sam teóriájában, de úgy érezte, nincs jelentősége. Most valamennyien itt voltak, és nyaraltak, semmi más nem számított. A villa elég tágas volt,talán még egy harmadik család is kényelmesen elfért volna benne.Philip ivott egy korty vizet és a pisztáciás tálka után nyúlt,amit valaki a pulton hagyott. Elégedetten nyitogatta az apró magvakat. Hasogató fejfájása ellenére is nyugodt volt. Végre mégiscsak elkezdett lazítani. Ha Chrisnek igaza van, akkor a jövő hét előtt úgysem történik semmi. Úgy érezte, kapott pár nap haladékot.Nem tudta, vajon az alkohol zsibbasztotta el az idegvégződéseit, vagy a magára erőltetett céltalan ődöngés lassította le a szervezetét, mindenesetre nyugodtnak és lazának érezte magát. Most először érezte, hogy nyaral. Nem szorult össze a gyomra ötpercenként, az esze nem járt folyton Anglián,a bankon és a sorsán.Miközben fájdalomcsillapító után kutatott, véletlenül talált egy csomó prospektust. Teli voltak mindenféle kirándulási ajánlattal, ahová elviheti a fiúkat. Felemelte a vízi vidámparkról szóló prospektust, és elképzelte saját magát, amint egy gumikeréken ülve siklik lefelé a hatalmas vízi csúszdán,miközben a fiúk megrendülve nézik zavarba ejtő apjukat. Már a gondolatra is kuncogni kezdett. Pontosan ezt kell tenniük.Elmenni, mindenfélét csinálni, és jól érezni magukat.A telefoncsöngés éles visszhangot vert a konyha márványfalain, s Philip ijedten felugrott. Semmi kedve nem volt felvenni, amikor végre ilyen nyugodtnak érezte magát.Másrészről hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy más nem veszi fel rajta kívül. További néhány csöngés után felvette, és óvatosan beleszólt. - Halló?-Halló - szólt a vonal túlsó végén a női hang. – Beszélhetnék Hugh Stratton-nal?-Persze - válaszolt Philip. - Megyek, és megkeresem.- Hagyhatnék neki esetleg üzenetet?- Hát... igen - mondta Philip. - Hozok egy tollat. – Lustán körülnézett a szobában, és észrevett egy kézzel festett,ceruzákkal teli csuprot a faragott polcon. - Rendben - mondta. -Bökje ki.- Mondja meg neki, legyen szíves, hogy Della hívta...-Jó - mondta Philip, és leírta a nevet.- ...és mondja meg azt is, hogy Philip Murray az East Roywich csoportnál van.Philip ceruzája megállt. Elképedve nézett le a szavakra,amelyeket épp most írt le. Della, Philip Murr...Lehet, hogy még mindig részeg?Bocsásson meg - mondta végül. - Azt hiszem, nem hallottam jól.-Philip Murray, M-u-r-r-a-y, a National Southern East Roywich csoportjánál dolgozik. Mint csoportvezető.-Igen - habogta Philip. - Értem. - Megdörzsölte az arcát,próbálta megérteni, miről van szó. - Megmondaná... Mi a teljes neve? - Della James. Mr. Stratton titkárnője vagyok - világosította fel a nő. - Ne haragudjon, hogy nyaralás közben zavartam. Hálás lennék, ha átadná az üzenetemet... és megmondaná, hogy az ezzel kapcsolatos információkat faxon küldöm. Nagyon köszönöm.- Várjon! - kiáltotta Philip. - Honnan... honnan telefonál?-Mr. Stratton irodájából. Sajnálom, hogy zavartam. Viszlát!-Ne, várjon! - kiáltotta ismét Philip. - Pontosan honnan...A vonal azonban megszakadt. A kezében tartott telefonkagylóra meredt, aztán lassan letette.Valaki

szórakozik vele? Vajon Hugh akarja megviccelni?Körülnézett a csöndes konyhában, és félig-meddig azt várta,hogy valaki kuncogva előugrik valahonnan. A konyha azonban mozdulatlan volt, a márvány némán csillogott. Minden nyugodt volt.Hirtelen halk hangra lett figyelmes. A ház másik részéből jött,és úgy hangzott, mint...Philip adrenalinszintje hirtelen megemelkedett, felpattant ésa konyhaajtóhoz sietett. Belépett a hallba, megállt, és hallgatózott. A hang visszhangzott a márványfalakon, és különösen prózaian hangzott a pompás környezetben. A fax hangja volt, ahogy levágta a papírt.Philipnek a torkában dobogott a szíve, a hangot Követve a dolgozószobába ment. A fax az íróasztalon állt,előtte számos összehengeredett, vajszínű papír hevert. Philip felemelte az elsőt, Kigöngyölte és hitetlenkedve meredt a fejlécre. Hugh Stratton, Vállalati Startégiai Igazgató irodájából. Alatta a három jellegzetes egymásba fonódó betű. P.B.L. Chloe egyedül feküdt az elsötétített hálószobában, és a sápadt, hűvös félhomályt bámulta. Zavarodott volt, rosszkedvű és érzelmileg kimerült. A fejfájása elmúlt. Egyébként sem volt nagyon súlyos. Csak arra volt jó, hogy ezzel az ürüggyel félrevonulhasson Hughtól és az átható, égető tekintetétől,Philiptől és a szerető, öntudatlan gondoskodásától. Magányra vágyott, időre volt szüksége, hogy gondolkozhasson. De minél több időt töltött egyedül, és minél inkább próbált ésszerűen gondolkozni, annál jobban elbizonytalanodott. Hugh hangja folyamatosan a fülébe csengett, és eltérítette, akár egy hőlégballon. Folyamatosan érezte a varázslatos, tiltott lebegés örömét. Énjének egyik fele kétségbeesetten próbálta újból felidézni a varázslat izgalmát. Érezni akarta a tekintetét az arcán, a kezét a testén. Hugh Starttonét, élete első szerelméét.A szerelemét, akit elveszített.Az izgalom és a romantika mögött ott lapult valami más,sokkal keservesebb érzés is. A fájdalom, annak láttán, hogy mi mindenből maradt ki az évek során. Rájött, hogy még mindig szereti és becsüli ezt a férfit. Látta a hibáit, de megértette őket,talán még a feleségénél is jobban. Hugh nem különbözött sokban attól a húszéves fiútól, aki annak idején a meztelen mellén nyugtatta a fejét, és akivel gyakran átbeszélgették a fél éjszakát. Tudott róla annyit, amennyit bármelyik halandó tudhat a másikról. Bár az évek az idegenség és a műveltség rétegeivel vonták be a férfit, még mindig tisztában volt a lényeges vonásaival. Még mindig azonos hullámhosszon gondolkozott vele, és olvasott a gondolataiban, ez mit sem változott. És minél többet volt vele, annál jobban belejött.Hughnak igaza van, a huszonöt év nem számít. Ugyanúgy megértették egymást, mint valaha. Valóságos csoda,tündérmese volt, hogy újra egymásra találtak.És mégis... és mégis...A valóság nem tündérmese. A valóság az, hogy egy dolog a titkolt szenvedély, és más dolog családokat tönkretenni. A valóság az, hogy a tökéletesség apró darabkái egyszerűen nem érik meg az árukat. A Hugh iránti vágy legalább annyira anosztalgiából táplálkozik, mint bármi másból. Olyan volt, mint a jelenlegi aggodalommal és feszültséggel terhes időszakból kivezető út, mely visszavitte a régi, boldog, gondtalan időkbe.Chloe behunyta a szemét, újra érezte a férfi testének vibrálását,újra húszévesnek érezte magát, felelősség nélkül, reményekkel telve, úgy gondolta, előtte az élet. Abban a varázslatos néhány órában minden lehetségesnek tűnt. Tökéletesen elvesztette az eszét. De most...Chloe nyújtózkodott, és szenvtelenül nézte a kezét. Nem egy húszéves keze volt. Nem most kezdi az életét. Már választott.Elindult egy úton, amellyel elégedett. Sőt több... boldog. Szerette Philipet. Szerette a fiait. Nem rúghat fel mindent holmi önző szenvedély miatt.Arra gondolt, hogy Hughnak és neki már volt egy esélye.Megvolt a megfelelő pillanat, de a mi időnk már lejárt. Más szereplők léptek a színpadra, és most velük kell játszanunk.Felült, és a kezébe temette az arcát. Sebezhetőnek érezte magát, közel állt a síráshoz. Az elhatározása erős volt, de nem legyőzhetetlen, hirtelen meghittségre, melegségre és megnyug-tatásra

vágyott. Mindenek előtt megnyugtatásra. Az után sóvárgott, hogy maga köré gyűjtse a családját, mint valami nehezéket vagy homokzsákot. Emlékeztetnie kellett magát, mi mellett kell kitartania és miért.Hirtelen felpattant az ágyból. Egy pillanatig a sápadt tükörképét nézte, aztán otthagyta a szobát és kifelé igyekezett a házból. A hely szokatlanul csöndes volt, erről eszébe jutott,hogy Amanda kirándulni vitte a gyerekeket. A konyhában sem volt senki, a medence is üres volt. Chloe tétovázott, az élénk kék vizet nézte, aztán megfordult és a mező felé indult. Az arcát a nap felé fordította, hagy melegítsék fel a sugarai. Azt akarta,hogy égjen az arca és felforrósodjon a vére. Azt akarta, hogy a lelkében uralkodó fagyot forró, szünidei boldogság váltsa fel. Amikor a mezőre ért, dulakodás hangját hallotta. Pár pillanattal később nem messze tőle a fűben Sam ült fel, a haja kócos volt, az arca égett. Jenna követte, akinek két folt égett az arcán, és szórakozott tekintettel nézett rá. Chloe némán bámult rájuk, megpróbálta elrejteni a megdöbbenését. Hát persze. Sam már tizenhat éves. Csak idő kérdése volt... ha eddig még nem történt meg. Ettől a gondolattól majdnem elájult.-Szia... szia, mama! - mondta Sam, és a földet szemlélte.- Helló, Chloe! - köszönt Jenna üdvözült mosollyal az arcán.Chloe hol az egyikre, hol a másikra nézett, és azon tűnődött,mit terveztek pontosan, illetve, hogy milyen messzire jutottak.Sam haja borzasan ágaskodott, a pólóját elszáradt fűszálak borí-tották. Chloe a szemébe nézett, de ő elkapta a tekintetét, az arcán mogorva, zavart kifejezés ült. Jennán csupán egy leheletnyi bikini volt, de a bikini felső nem volt hátul összekapcsolva. Chloe azon kapta magát, hogy lassan ugyanúgy gondolkodik, mint Amanda. De lehet, hogy Amandának igaza volt. Észrevette, hogy Jenna lazán Sam combján nyugtatja a kezét,és olyan ellenségesség támadt benne, hogy maga is megdöbbent. Vedd le a kezed a fiamról, gondolta zavarodottan.Ehelyett azonban kényszerítette magát, hogy friss hangon szólaljon meg. - Sam, ki akarok mosni néhány dolgot. Légy szíves menj és válogasd szét a dolgaidat és Natét is.- Egy perc - mondta Sam.- Nincs egy perc! - csattant fel Chloe. - Most azonnal.- De anya...-Nem mehetne egy kicsit később? - mosolygott rá Jenna. -Épp napozunk...- Nem érdekel, mit csináltatok - mondta Chloe és gonoszkodva visszamosolygott Jennára. - Azt akarom, hogy Sam menjen, és most azonnal válogassa ki a szennyest. Aztán pedig ki kell takarítania a szobáját. Szégyen, ahogy kinéz.Chloe némán állt, egy millimétert sem mozdult, Sam pedig lassan, vonakodva feltápászkodott és leporolta magát. Chloe pontosan tudta, hogy Sam boldogtalan pillantásokat lövell Jenna felé, hogy megpróbálnak titkos jelekkel kommunikálni, és hogy valószínűleg félbeszakította a közeledő tinédzser mennyországot. De nem érdekelte. Samnek várnia kell.- Nem vagyok hajlandó ugyanazon a napon átadni egy másik asszonynak a szeretőmet és a fiamat, gondolta, és feszült mosoly terült szét az arcán. Egyszerűen képtelen vagyok.Samnek még lesznek esélyei. Samnek még eljön az ideje. Ez azonban most az én pillanatom. Szükségem van rá, hogy a családom velem legyen.- Gyere mondta Samnek, és nem vett tudomást a fiú gyilkos pillantásáról. Elindultak visszafelé a mezőn, Sam morcosan, lomhán kullogott, rugdosta a göröngyöket és a széteső fű- csomókat. Amikor a villához értek, és elindultak felfelé a lépcsőn, Chloe rámosolygott Samre, hogy kiengesztelje.- Ha kiválogattad a szennyest - mondta Samnek – játszunk valamit. Társasozunk a nappaliban.- Kösz, de nem - mondta Sam mogorván.- Vagy... süthetünk pizzát. Videózhatunk is...- Nem vagyok éhes - csattant fel Sam. Elérte a lépcső tetejét és szembefordult az anyjával. - És semmiféle hülye társast nem akarok játszani. Már így is elrontottad a napomat, nem akarom még jobban tönkretenni, rendben?Sam megfordult, végigszáguldott a folyosón, bement a hálószobába, amelyet Nattel közösen használt, aztán úgy bevágta az ajtót, hogy beleremegett a ház.Chloe állt, és remegve nézett utána, majdnem elsírta magát.A faragott székhez araszolt, leült és megpróbálta összeszedni magát. A fájdalom azonban egyre nőtt benne, és azzal

fenyegetett, hogy zokogás vagy kiáltás formájában tör a fel-színre.- Mit áldoztam fel érted? legszívesebben a fiúra kiáltott volna. - Mit adtam oda érted? - A kezébe temette a fejét,lenézett a márványpadlóra, gyorsan, felszínesen lélegzett, az arca feszült volt és kifejezéstelen, várta, hogy csillapuljon a fájdalom. Hugh talált egy árnyékos kis teraszt a villa egyik csücskében,a többiektől távol. Már egy órája várta, hogy Della visszahívja,aztán feladta. Biztos valami közbejött, vagy az egyik kétórás bevásárló lumpolását tartja, amit ő ebédnek hív. Hugh felvette a fürdőnadrágját és lement az úszómedencéhez, arra gondolt,hogy az úszástól talán kitisztul a feje, de csak még jobban összezavarodott, amikor meglátta a távolban elsétáló Chloét.Leült a kovácsoltvas asztalkához, üvegből iszogatta a hűtőben talált bort, és megpróbálta nyugodt mederbe terelni a gondolatait.Igencsak undorító helyzetbe került. Egyszerűen nem talált megfelelőbb kifejezést, mint az undorító. Philip Murray a National Southern alkalmazottja. Pont egy National Southern alkalmazottal nyaral, akinek ráadásul fogalma sincs róla, hogy ki ő, Hugh. Olyan volt, mint egy beteges tréfa, amolyan „Mit tenne Ön, ha..." típusú fogas kérdés, amilyet a fiatalabb alkalmazottak e-maileznek időnként körbe a cégnél. És most itt van élőben az egyik névtelen csoportvezető, akiről Hugh órákat vitatkozott a PBL konferenciatermében. Az egyik középkorú alkalmazott,akiket az elküldendők jelével látott el az integrációs folyamatok térképén. Ez szürreális. Úgy érezte, mintha az egyik sakkfigurája életre kelt volna, és beszélgetni kezdett volna vele. Miért nem tudta? Miért nem szólt senki? De amióta csak megérkeztek, mindannyian elszántan kerülték a munka témáját.Chloe hangja úgy visszhangzott a fülében, mint amikor sót szórnak a nyílt sebre, „nem beszélünk a munkáról... Az utóbbi időben nagy feszültség nehezedett ránk... Philipet a leépítés veszélye fenyegeti..." Philip összeborzongott, és nagyot húzott a borból. A leépítés szót kínosan kerülték a munkatársaival együtt, még a magánlevelezésekben is. A hanyatlás és a kudarc negatív légkörét árasztotta. Igyekezett olyan kifejezéseket használni,mint az „átszervezés", és ahol csak lehetséges volt, inkább egységeket emlegetett és nem embereket. Fogalma sem volt,milyen kifejezést használnak, amikor egy beosztottal közlik a rossz hírt. Ő nem került közvetlen kapcsolatba ezekkel az emberekkel.Természetesen ilyen olyan formában számtalan National Southern-dolgozóval találkozott. Ellátogatott a kulcsemberek gyűléseire a bankba, jelen volt azon a kiélezett hangulatú nagy-gyűlésen, amelyet közvetlenül a bejelentés után hívtak össze,még azon az erkölcsileg felemelő gyűlésen is ott volt, amelyen az alkalmazottak kitartóan kérdezgették, hogy szerintük az összevonás mit jelent majd személyesen rájuk nézve, és a válaszaikat betáplálták egy testre szabott számítógépes programba.Mindez azonban csak elmélet volt. Igaz, valódi emberekről volt szó, de név nélkül, ismeretlenül, így mégiscsak elmélet maradt. Most viszont a való élettel szembesült. Philip és Chloe életéről volt szó. És persze az ő életéről is.Hugh ivott egy újabb korty bort, és a kezében tartott poharat bámulta, mintha meg akarná jegyezni a formáját. Tény,gondolta komolyan, hogy ha Philip elveszíti az állását, Chloe nem hagyja el. Ezt biztosan tudta. Ez a tudat úgy csüggött a gondolataiban, akár egy üveghegy. Kemény, csillogó,leküzdhetetlen akadály volt. Ha Philipet leépítik, mindennek vége. Semmi esélye.Szorosabban markolta a poharat. Talán egyébként sincs esélye. Elvégre Chloe reggel megmondta, nem? Ott állt előtte,és közölte, hogy vége, hogy csak egy ostoba hiba volt az egész.Lehet, hogy hinnie kellene neki.

De egyszerűen képtelen volt elhinni, képtelen volt. Látta a fényt a szemében, látta, hogy reszketett az ajka. Az áruló jelek azt mutatták, hogy ugyanolyan szenvedélyt érez, mint ő.Természetes, hogy visszautasította ma reggel. Természetes,hogy bűntudatot érzett, amikor felébredt. De a visszautasítása csak elhamarkodott reflex volt, a bűntudat jele. Nem jelenti azt,hogy a lelke mélyén is ugyanezt érzi. Még elgyengülhet. Még minden lehetséges.Mindez azonban lehetetlen, ha Philip elveszíti a munkáját.Akkor mindennek vége. Hugh kiürítette a poharát, és újratöltött. Ivott, felnézett és kővé dermedt. Philip éppen felé tartott.Hugh keményen küzdött a rátörő pánik ellen. Teljesen normálisan fog viselkedni, nem adja jelét semminek. Amíg nincsenek a tények a birtokában, addig semmi esetre.Bánatosan nézett Philipre, és az üvegre mutatott.- Kutyaharapást szőrével - mondta. - Nem akar csatlakozni?Tulajdonképpen - mondta Philip nehézkesen -,tulajdonképpen egy faxot hoztam magának, Hugh.- Oh - nézett rá Hugh értetlenül. - Köszönöm...Kinyújtotta a kezét, és Philip felmutatta a krémszínű oldalakat, Hugh pedig rémülten látta a PBL emblémát a lap tetején. Oh, a francba, gondolta, és kiszáradt a szája. Az ostoba liba, idióta Della... Felnézett, és találkozott a pillantása Philipével, a szíve kalapálni kezdett.- Tehát, Hugh - folytatta Philip, ugyanazon a különös hangon,és kényszeredett mosolyt villantott Hughra. - Mikor akarta tulajdonképpen közölni velem az újságot?

TIZENHARMADIK FEJEZET

- Én nem tudtam - mondta Hugh. Philip feszült, haragos arcára nézett és nagyot nyelt. Higgye el, nem tudtam. – A Kezében tartott faxra nézett, és átfutotta Della üzenetét: Kedves Hugh, remélem, megkapta az üzenetemet. A Mackenzie-jelentés vonatkozó oldalait mellékelten küldöm.Minden jót, Della. Alatta udvarias felszólítás, amely közölte, hogy a fax tartalma bizalmas, és a címzett saját kezébe adandó.Még egyet sem látott a rákövetkezendő oldalakból. Mégis nyilvánvaló volt, hogy a Philippel kapcsolatos információkat tartalmazzák. Jézusom, morfondírozott ismét Hugh kavargó gyomorral, mi a fenét gondolt ez a Della? Az hogy elsőként egy National Southern alkalmazott kezébe jutott az irat, valóságos vállalati kommunikációs katasztrófa volt. Arról már nem is beszélve, hogy az illető épp ez a sortos, mezítlábas fickó, aki előtte áll. Ez a férfi, akit ismert, de nem is tudott róla valójában semmit, akinek az életét tönkre akarta tenni, de egészen másképp...- Philip, én nem tudtam, hogy a National Southernnek dolgozik - mondta, és a hangjának magabiztosságot kölcsönzött a tudat, hogy most legalább őszinte. - Legalábbis kezdetben nem.- Akkor ez micsoda? - Philip durván a faxra bökött. Hugh arra gondolt, mennyire más most, mint a barátságos fickó, akivel együtt itták le magukat előző este. A feszült, haragos, gyanakvó férfi a barátságosság legcsekélyebb jele nélkül meredt rá.Mintha most találkoztak volna először.Bizonyos értelemben így is volt. Mekkora baromság volt,hogy ne beszéljenek a munkáról, hogy vegyenek pólót,lazítsanak és feledkezzenek meg a valóságról. Az ember nem léphet ki a saját életéből, még a nyaralás idejére sem. Ott van vele, és alig várja, hogy újra lecsapjon rá. Utoléri faxon, vagy telefonon, vagy a tévén keresztül. Ha készületlenül éri az embert, az csak még rosszabb. - Máig nem volt tudomásom róla - mondta. - nem is sejtettem, ki maga. Aztán összefutottam Nattel. PBL emblémás irattartó volt nála. Megkérdeztem, honnan szedte, és amikor el-mondta... - megrázta a fejét. - Nem is akartam elhinni. Ez őrület!Mind a ketten ugyanannak a társaságnak dolgozunk...-A National Southern és a PBL nem ugyanaz a társaság -mondta feszülten Philip. - A maguk tulajdonában vagyunk. Az nem ugyanaz. -

Hugh rámeredt, és visszahőkölt az ellenségességétől.- A felvásárlás tökéletesen baráti megegyezés alapján...-Talán a vezetőség szintjén igen.Hugh megrázta a fejét.- Nem csak a felsőbb szinteken. Az igazgatósági átmeneti csoport figyelemmel kísérte a személyzet elégedettségi mutatóját az egész átszervezés ideje alatt, és úgy találták....- Tudni akarja, hogy nevezik az én beosztottaim a maga csapatát? - kérdezte Philip közbevágva. - A faszok.Hugh pár pillanatig hallgatott.- Philip, én a maga oldalán állok - mondta végül. - Én csak annyit szeretnék...- Maga csak meg akar tudni rólam mindent, amit lehet -Philip megütögette a faxot. - El akarta mondani nekem egyáltalán?- Természetesen! - kiáltott fel Hugh. Jézusom! Csak a maga érdekében akartam megtudni, mi a javaslat magával kapcsolatban. Figyelmeztetni akartam... ha valami...- Nos, akkor folytassa - Philip határozottan a faxra mutatott. -Folytassa, Mr. Vállalati Stratégia. Olvassa el, és tudja meg boldog-e a vége, vagy sem?A szeme kihívóan Hughra villant. Rövid habozás után Hugh a fax második oldalára lapozott. Elolvasta az első pár szót, és felnézett. - East Roywich - mondta. - Ez maga?Philip hitetlenkedve nézett rá.- Igen - mondta végül. - Ezek mi vagyunk. Gondolom,magának ez is csak egy újabb név, igaz?Hugh nem válaszolt, de a szája védekezőn megfeszült. Miért kellett volna tudnia, hogy Philip az East Roywichnél dolgozik. A kibaszott életbe, hisz' még azt sem tudta, hol van. Gyorsan átfu-totta az oldalt, aztán lapozott, és tovább olvasott. Miközben egyik félreérthetetlen mondatot olvasta a másik után, a ráncok egyre mélyebbek lettek a homlokán. Az East Roywich még csak nem is határeset volt. Fel fogják oszlatni. Méghozzá a jelek szerint gyorsan.- Ugye nem értettem félre a szakmai zsargont? - nézett rá Philip. - Fel akarják oszlatni a csoportot. - Hugh a fax utolsó oldalára lapozott, és egyetlen szó nélkül bámulta az utolsó bekezdést. Most mit mondjon ennek a fickónak? Hisz nem ő a francos kommunikációs igazgató.- Ez a fúzió arról szól - mondta, anélkül, hogy felnézett volna, - hogy esélyt teremtsünk. Esélyt a PBL és a National Southern számára. A lehetőségek maximalizálása érdekében...- Maguk fel akarják oszlatni a fiókot. Philip hangja élesen vágott bele a szavaiba. - Le akarnak építeni minket. Így nevezik,ugye?Útbaigazítjuk - javította ki gépiesen és felemelte a fejét,látta, hogy Philip megvetéssel határos arckifejezéssel néz rá. -Oh, Istenem! - mondta, és megdörzsölte az arcát. - Nézze,Philip, én igazán nagyon sajnálom. De nem az én döntésem.Nem is az én területem...- De azért meg fog történni - mondta Philip szoborszerű,sápadt arccal. - Vagy csak javaslat?- Hugh sóhajtott.Hacsak az igazgatótanács nem dönt úgy valamiért, hogy nem veszi figyelembe a javaslatot, ami...- Lehetetlen?-Nem valószínű - helyesbített Hugh. - Nagyon nem valószínű.- Értem. Philip lassan belesüppedt a székbe. Szétterjesztette az ujjait, és pár másodpercig némán nézte őket. Aztán felnézett Hughra, és a remény szikrája suhant át az arcán. - Még a Vállalati Stratégiai igazgató sem tudná őket meggyőzni?Könnyed, viccelődő volt a hangja. Ugyanakkor hajszálnyi optimizmus, könyörgés csengett a hangjában. Hugh úgy érezte,elsüllyed. Újra a fax felé fordult, és még egyszer, meglehetősen gondosan átolvasta, elismerésre utaló pontokat keresett,lehetőséget a kiútra.Egyiket sem találta. Maga az East Roywich kerület is lemenő ágban volt. A fiók a kilencvenes évek közepén remekül teljesített, még egy-két nemzetközi díjat is megnyertek. Miután felépült tőlük négy kilométernyire az új bevásárlóközpont, East Roywich elveszítette a főutca jellegét, és a National Southern felé nyújtott teljesítményük csökkenni kezdett. Az állandó ügyfelek száma leapadt, egyre kevesebb volt a betétek összege, számos marketing kezdeményezés kudarcba fulladt.Akárhonnan nézte is, hasznavehetetlennek bizonyult.- Sajnálom - mondta, és felnézett. - Nem tehetek semmit.Pusztán a teljesítményen alapszik...- A teljesítményen! - csattant fel élesen Philip.- Én nem a maga teljesítményére gondolok - mondta gyorsan Hugh. Nyilvánvaló. A fiókra gondolok, mint egészre... -észrevette Philip feszült pillantását, és érezte, hogy elvörösödik a tarkója, az ujjai erősen markolták a faxot. Jézusom, milyen nehéz! Szemtől szembe megmondani a száraz, üzleti szempontból értékelt igazságot. Ráadásul olyannak, akit az ember ismer... - Az elemzés szerint - hadarta -, a fiók működése nem ad

okot további reménykedésre...- És ez magát meglepi? - jelentette ki hevesen Philip. -Jézusom, maguk, és a maguk számai, meg tervei, meg... -elhallgatott, és beletúrt amúgy is kócos hajába. - Fel tudja fogni,milyen volt az utóbbi néhány hónap? Egyáltalán nem volt magukkal semmiféle kapcsolatunk. Az emberek összezavarodtak, az ügyfelek minden nap kérdezgették, be fogunk-e zárni... Tervbe vettünk egy helyi marketingakciót, amit jegelnünk kellett, amíg meg nem tudjuk, mi lesz. Már három hónapja élünk teljes bizonytalanságban. És most képes azt mondani, hogy a teljesítményünk miatt!- Az összevonás utáni átmeneti időszak mindig nehéz mindenkinek - mondta Hugh. - Ez érthető. - A faxra mutatott. -De amiről ezek a számok beszélnek, az messze az optimális alatti teljesítés...-Tehát magának is nagyon nehéz, ugye? - szakította félbe Philip. Az arca kemény volt és falfehér, az ajka dühtől remegett.- Éjszakánként éberen fekszik, idegeskedik, tűnődik, és arra vágyik, hogy legalább néhány apró információmorzsához hozzájuthasson? Magát is minden nap kérdésekkel zaklatják az ügyfelek, és a maga csapatának a munkamorálja is a nullára csökken? A maga házassága is az összeomlás szélén áll, mert folyamatosan azzal zaklatja a feleségét, vajon mit döntenek azok a kibaszott PBL-esek? Maga is így van ezzel, Hugh? Élesen, gunyorosan hasított a hangja a levegőbe és Hugh megverten nézett rá, minden megnyugtató szó kiröppent a fejéből. Nem tudott mit mondani ennek az embernek. Semmit sem tudott az életéről, nem ismerte a napi problémákat,amelyekkel szembe kellett néznie. De mi a fenéről tud ő egyáltalán?Közeledő léptek zaja törte meg a csöndet. Pár pillanattal később Jenna tűnt fel a ház sarkánál. Tétovázott, kíváncsian nézte a két férfit.Samet keresem - mondta. - Nem tudják, hol van?- Nem - válaszolta Hugh. Philip némán megrázta a fejét.- Jól van - mondta Jenna, újabb különös pillantást vetett rájuk,aztán elsétált.Jenna léptei elhaltak, és a két férfi némán bámult egymásra.Megváltozott a hangulat.Hugh arra gondolt, hogy gyűlölnie kellene ezt a férfit. A józan ész azt diktálná, hogy gyűlölje. Hisz ő volt az a férfi, akit Chloe szeretett. Ő volt a vetélytársa. De ahogy Philip feszült,aggodalmas arcát, borzas haját nézte, rájött, hogy képtelen lenne rá. Nem tudta gyűlölni. A bor után nyúlt, kortyolt belőle,és rájött, hogy nem képes tétlenül végignézni, hogy ez az ember elveszítse az állását.Nem pusztán önzésből. Nem csak azért akarta ezt a fickót felszínen tartani, hogy Chloénál növelhesse az esélyeit. Szíven találta, amit Philip elmondott. Itt volt egy rendes fickó, aki keményen dolgozott, és hosszú évek tapasztalatával rendelkezett. Egy fickó, aki szemmel láthatólag, szenvedélyesen szereti a munkáját, az ügyfeleit, és törődik a cég jövőjével.Olyan alkalmazott volt, akit a PBL-nek meg kéne őriznie és tovább kéne képeznie, nem pedig kirúgnia. Ez volt az esélye.- Telefonálok valakinek mondta hirtelen. Kiürítette a poharát, és Philipre nézett. - Nagyon jól ismerem az emberi erőforrás igazgatót. Meglátom, mit tehetek.A dolgozószoba homályosnak, sötétnek tűnt a kinti ragyogó napsütés után. Hugh egyenesen az íróasztalhoz ment, felvette a telefont, és tárcsázott. - Magára hagyom, rendben? - mondta Philip, és zavartan toporgott az ajtóban. Hugh megrázta a fejét.- Lehet, hogy beszélni akar magával. A biztonság kedvéért maradjon. - Megváltozott az arckifejezése. - Halló, Christine, itt Hugh Startton! Igen, így van. Hogy van? Remek. Mondja,beszélhetnék Tonyval egy rövid csevely erejéig? Igen? Oh,príma.Amíg csend volt a vonal túlsó végén, Philipre pillantott, aki a sarokban álló székre kuporodott.- Elég régóta ismerem Tonyt - mondta Hugh bátorítóan. -Remek fickó. Nagyon rátermett. Ha valaki segíthet, akkor ő az.Újabb hallgatás következett. Philip némán ült, összekulcsolta a kezét, és úgy szorította, hogy az ujjízületei egészen elfehéredtek. Végül felállt.- Nézze, Hugh, felejtse el - mondta váratlanul. - Ez... nem működik. Én nem akarom, hogy maga protezsáljon be. Ha a fiókot tényleg be kell zárni, és én nem tarthatom meg az állásomat azért, mert megérdemlem... ám legyen. Inkább, mint ez az... atyafiság pártolás.- Ez nem nepotizmus

kérdése - tiltakozott Hugh. - Higgye el,ha csak arról lenne szó, nem segítenék.Philip hallgatott, aztán felnézett és megpróbált mosolyogni.- És - mondta könnyedén milyen érzés a másik ember életét a kezében tartani?Hugh viszonozta a pillantását, hirtelen összeszorult a torka,képzeletben maga előtt látta Chloe meztelen testét, tejszerű bőrét a hőségben, a fehér, gyűrött lepedőn. Ennek a férfinak a feleségéről, ennek a férfinak az életéről van szó... Jézusom!Hugh tenyere megizzadt a telefonkagylón. Minden eddiginél jobban akarta, hogy legalább valami jót tehessen ezért a fickóért. Ezt muszáj volt megtennie.- Halló? - Tony behízelgő hangja meglepte, és hálásan fordulta telefonkagyló felé.- Halló? Tony? Itt Hugh.Hugh! Mit tehetek érted?-Egy személyi kérdést szeretnék veled gyorsan megbeszélni.- Hugh megköszörülte a torkát. - Átolvastam a Mackenzie-jelentést...- Mint mindannyian - mondta Tony. - Tudom, hogy beszéltél Alistairrel a végrehajtásról. Valamennyien egyetértünk, hogy a gyorsaság kulcsfontosságú, és biztosíthatlak, a lehető leg-gyorsabban fogjuk megoldani. Minden a terv szerint megy, az átszervezést befejezzük a... lássuk csak... - Tony hallgatott, és Hugh bevetette magát.-Igazság szerint - kezdte nem ezért akartam veled beszélni. ANational Southern egyik fiókjáról van szó.- Oh, igen? - Tony hangja kissé meglepetten csengett. – És melyik fiók volna az?- Az East Roywich - válaszolt Hugh. - Úgy nézem, megérett a feloszlatásra?- Hadd nézzem a jelentést - mondta Tony. - Christine... -eltűnt a vonalból, Hugh felvont szemöldökkel nézett Philipre, aki megpróbált rámosolyogni.- Lássuk csak... - hallotta Tony hangját. - Oh, igen. East Roywich. Mi van vele?- Nos - kezdte Hugh bizonytalanul, és meglepetten jött rá,hogy ideges. Ceruzáért nyúlt, és apró, szabályos kockákat kezdett rajzolni Gerard makulátlan, zöld telefonjegyzékére. -Véletlenül ismerem a fiókvezetőt. Nagyon tehetséges és elkötelezett, az a fajta fickó, akit érdemes lenne megtartanunk.Tudni szeretném, tervezitek-e, hogy átcsoportosítjátok?- Értem - mondta Tony rövid hallgatás után. Nézzük csak... -megváltozott a hangja. - Ahh... igazad van. Tényleg van egy okos srác az East Roywich-nál... épp most szervezzük be, hogy vezesse az összevont fiókot South Draytonban. Ami azt illeti,múlt héten volt bent interjún. Személyesen beszéltem vele. Mély benyomást keltett bennem, alig várja, hogy tovább dolgozzon,jól ért a számítógéphez...- Ö... nem róla beszélek - mondta Hugh és beleszúrta a ceruzát a regiszterbe. - Mi a helyzet Philip Murrayvel? A fiókvezetővel.- Oh, - Tony ingerültnek hangzott, amiért félbeszakították.Hugh hallotta a lapozás hangját, és a háttérben megcsörrent a telefon. - Megvan. Philip Murray. Nos, én magam nem találkoztam vele, de a feljegyzésekből úgy látom, az általános vélemény szerint egy kissé túlkoros, és túlságosan begyöpösödött a PBL tempójához. Ráadásul a fizetése is magasabb... Gazdaságilag semmi nem szól amellett, hogy megtartsuk. -Talán papíron nem - mondta Hugh. - De biztos, hogy építeni lehet a tapasztalataira. A tudására. Szükségünk lesz olyan emberekre az igazgatótanácsban, akik ismerik a National Southern működését.- Teli vagyunk olyan emberekkel az igazgatótanácsban, akik tudják, hogy működik a National Southern - jegyezte meg Tony csípősen. - Szerintem túlságosan is sokan vannak. Hugh, én tisztelem az aggodalmát, de ebben az esetben...- Ugyan, Tony mondta Hugh, és elöntötte a pánik. Nem vallhat kudarcot. Egyszerűen nem. - Csak kell, hogy legyen valami a részére. Nem hagyhatod zátonyra futni!- Senki sem hagyja zátonyra futni mondta Tony. -Nagyvonalú kárpótlási csomagot kap. Igen bőkezűek leszünk.Vagy ha akarja, megteheti, amit sok National Southern beosztott, és csatlakozhat a PBL Telecom képzési programjához.- Mi az pontosan?- Telekommunikációs eszközök értékesítése - mondta Tony. -Három hét tanfolyam, nagyon helyes kis csomag...Hughba beléhasított a düh.- Ugyan, Tony! - szakította félbe. - Ez egy rohadt sértés, és ezt maga is tudja. Nem holmi pénztárosról beszélek. Ez a fickó diplomás, pénzügyi végzettsége van... a csoportja díjakat nyert a kilencvenes évek közepén, az Isten szerelmére! Tizenhat évet dolgozott a National Southernnél. Nem tudunk neki jobbat felajánlani, mint egy rakás telefont, hogy eladja?

Jézusom! Elhallgatott, kissé zihált. A vonal túlsó végén meglepő csend honolt.- Hugh mondta végül Tony honnan hívsz?Hugh körülnézett a homályos dolgozószobában, egy pillanatra összezavarodott.- Én... nyaralok - nyögte ki végül. - Spanyolországban.- Értem mondta Tony, és újra elhallgatott. - Tudod mit?Látom, nagyon ragaszkodsz hozzá. Ha hazajöttél, keress meg,és megvitatunk néhány lehetőséget, rendben?- Nem. Most akarom elintézni. Választ akarok kapni.- Szólok Christine-nek, hogy hívja fel a titkárnődet folytattaTony. - Della, ugye?- Igen, de...- Kellemes nyaralást, Hugh! Pihend ki magad, ha hazajössz beszélünk. Megígérem. Megszakította a vonalat, Hugh döbbenten, mereven,megalázottan meredt a kagylóra. Először meg sem tudott mozdulni. Aztán nagyon lassan felemelte a fejét, és Philip szemébe nézett.- Philip... - elhallgatott, képtelen volt szavakba önteni a gondolatait. Képtelen volt elhinni, hogy így visszautasították.- Ne aggódjon - vigasztalta Philip. - Kérem, Hugh. Ne érezze rosszul magát. Maga megpróbálta. Ez több, mint amit a legtöbben megtettek volna. Igazán hálás vagyok.- Beszélni fogok vele - mondta Hugh. - Amint hazaértem.Elmegyek hozzá, megmagyarázom a helyzetet...- Hugh... ne. - Philip felemelte a kezét, Hugh pedig ránézett,és borzasztó ostobának érezte magát. - Azt hiszem, mindketten tudjuk, hogy nincs mit tenni. Az állásom ugrott. Ennyi. És ezt maga is tudja.Hugh hallgatott, Philip maga elé nyújtóztatta a kezét és felállt. - Jól érzem magam - mondta végül, és lenézett Hughra. -Tényleg, boldogabb vagyok, mint egy hónapja bármikor. A kezdeti megdöbbenés rossz volt, de most már leginkább megkönnyebbültséget érzek. Most legalább tudom. Tudom. – Az ablakhoz sétált, és kinézett.- A bizonytalanság az agyamra ment. De most vége, és most már semmit sem tehetek. Sokkal optimistább vagyok. -Felvette a faragott faelefántot az asztalról, elmélyülten nézegette, aztán letette. - Talpra fogunk állni, Chloe és én -mondta, és megfordult. - Megtaláljuk a megoldást.Hugh a név hallatán felkapta a fejét. Philipre nézett, és hirtelen megborzongott, megmerevedett, kudarcának szélesebb körű következménye most jutott el a tudatáig. Philip elveszítette az állását. Nem kérdéses, hogy Chloe támogatni fogja, és vele marad. Mindennek vége.-A National Southernnél említett valakit, ugye? – érdeklődött Philip. - Valakit az én csoportomból?- Chris... Chris Harrist. válaszolt Hugh, és újra megpróbált a tárgyra koncentrálni. - Az egyik összevont Fiók vezetését ajánlották fel neki.- Chrisnek? - Philip felkacagott. - Ő nem fog belemenni!- Úgy tűnik, már el is fogadta - ellenkezett Hugh. - Múlt héten beszéltek vele.Philip rámeredt és hátrahőkölt. - Múlt héten? De hisz' a múlt héten együtt voltunk, és egyetlen szóval sem említette. Hitetlenkedve csóválta a fejét. -Miféle játék ez? Miféle rohadt játék? Őszintén szólva, úgy érzem,alaposan kimaradtam belőle.-Én is azt hiszem - válaszolta Hugh. Figyelte az ajtó felé tartó Philipet - Elmondja Chloe-nak?- Persze. Megyek, és megkeresem.- Mit gondol... nem lesz semmi baj? - Hugh képtelen volt visszafogni magát.Philip megfordult, elmosolyodott, az arca ragyogott a szeretettől. Szereti, gondolta Hugh féltékenyen. Igazán szereti.- Nem lesz semmi baj - mondta Philip. - Chloe... nem átlagos nő.- Nem - értett egyet Hugh. Philip becsukta maga mögött az ajtót. - Ő aztán nem az. Chloe a villa oldalában üldögélt a füvön, zsibbadtan bámulta a földet. Sam kitörése óta nem beszélt senkivel, nem bízott benne, hogy képes lenne emberi kapcsolatra. Ebben a bizonytalan állapotában semmiképp. Az őrület határán érezte magát... bizonytalan volt, hogy mikor produkál valamilyen szokatlan kitörést, mikor tör ki belőle a megfékezhetetlen zokogás. Azon kívül gyengének érezte magát. Túl gyenge volt bármiféle elhatározáshoz.Felnézett, és észrevette, hogy Philip közeledik, belülről reszketett. Philip mellé ült, és egy darabig mindketten hallgattak.- Nos, megtudtam - szólalt meg végre

Philip, és Chloéba belenyilallt a félelem. Felnézett, a szemében rettegés ült. – Mit tudtál meg? Hogyan...- Bezárják a Fiókot. Elveszítem az állásomat.Chloe üveges tekintettel nézett rá. A szavak fokozatosan eljutottak az agyáig, és ahogy a jelentésük értelmet nyert,érezte, hogy valami forró, erős és ellenőrizhetetlen érzés készül feltörni belőle. Az arcán végiggördültek a könnyek, és ő felzokogott.- Chloe! - mondta Philip döbbenten. - Chloe... Chloe válaszra nyitotta a száját, de egyetlen hang sem jött ki rajta. Csak ült ott, és hagyta, hogy elsöpörjék az érzelmek, csak sírt, és reszketett a válla.Tudta, hogy Philip nincs hozzászokva az ilyen összeomlásokhoz. Általában túltette magát az ilyen pillanatokon. Hányszor, de hányszor lendült akcióba,utasításokat osztogatott, erkölcsi támaszt nyújtott, és különböző válságok tengerén vezette át a családját. Például amikor Philip apja meghalt. Amikor Nat veséje miatt aggódtak. Mindig ő volt az erős a családban. Ezúttal azonban képtelen volt bárkit is támogatni. Elszállt, darabokra hullott az ereje.- Chloe... - Philip megfogta a kezét. - Ne félj. Nem lesz olyan szörnyű.-Tudom. - Chloe remegő hangon válaszolt, és a szemét törölgette. - Sajnálom. Persze, hogy nem. Minden rendben lesz.Minden megoldódik. - Mély lélegzetet vett, és erősen, ragyogón Philipre mosolygott. De a könnyek újra elöntötték a szemét.Széthullott a mosolya. - Sajnálom - hüppögte. - Nem tudom, mi történt velem. Olyan... rémült vagyok. Philip átölelte és magához húzta a hüppögő alakot. - Nincs mitől félned, Chloe. -Úgy lapogatta a hátát, mintha egy síró bébit igyekezett volna megnyugtatni. - Ez még nem katasztrófa. Majd találok valami mást, és talpra állok.Chloe felemelte könnyáztatta arcát, és úgy nézett rá, mintha az elveszett kulcsot keresné.- Azt hiszed? - mondta végül. - Tényleg azt hiszed?- Hát persze - nyugtatta magabiztosan Philip. Egy csapat vagyunk. Mi ketten mindig talpra állunk.Chloe a kedves, meghitt, bizakodó arcot nézte, és hirtelen megint felzokogott. Philip újra a karjába zárta, egy ideig csöndben ültek, Chloe könnyei a férfi ingét áztatták.- Ez nevetséges! - mondta végül Chloe, felült, megdörzsölte kipirosodott arcát. - Soha nem szoktam sírni. Soha.- Talán most épp ezért sírsz nézett rá Philip. – Néha mindenkinek szüksége van rá, hogy jól kisírja magát. Kinyújtotta a kezét és gyengéden hátrasimított egy hajfürtöt. -Nem lehetett könnyű neked. Egyikünknek sem volt az. De most... - Nagy levegőt vett. - Nem is tudom elmondani, Chloe.Olyan megkönnyebbülést érzek. Egyenesen... boldog vagyok.- Boldog? - Ez nem katasztrófa, hanem lehetőség. Lehetőség az újrakezdéshez. - Philip megfogta Chloe kezét, és őszintén nézett rá. - Lehetőség arra, hogy kitaláljuk, mit is akarunk... és megvalósítsuk. Lehet, hogy számítógépes továbbképzésen veszek részt. Vagy talán megírom azt a regényt... vagy valami egészen mást találok ki. Talán külföldre költözünk.Külföldre? - Chloe félmosollyal nézte. - Komolyan mondod?- Miért ne? Azt csinálunk, amit akarunk. Oda megyünk, ahová akarunk. - Philip arca felragyogott a lelkesedéstől. Tudod,valahogy olyan izgatott vagyok. Hányan kapnak esélyt, hogy teljesen megváltoztassák az életüket? Hány ember kap második lehetőséget?Chloe szótlanul nézte a ragyogó arcot. Ha tudnád, gondolta.Ha tudnád, én milyen második esélyt kaptam. A Hugh iránti szenvedély fájdalmasan a szívébe hasított, behunyta a szemét,hogy kibírja. Az érzés azonban máris tompább volt, kevésbé nyers, kevésbé azonnali. Mint egy múlóban lévő vírusfertőzés.- Nem soknak - mondta végül. - Nem sokan kapnak második lehetőséget.Újra könnyek szivárogtak végig az arcán. Akár a nyári zápor.Kétségbeesetten nézett Philipre, félig meddig kinevette saját magát.- Reménytelen eset vagyok - mondta. - Ne is törődj velem. -Philip megsimogatta az arcát.- Összeházasodhatnánk - mondta lágyan, és Chloe megdermedt. Az arca bizseregni kezdett, alig kapott levegőt.- Házasodni? - Megpróbált könnyed hangnemben beszélni. -Miért... miért mondod ezt?- Tudom, hogy mindig ezt akartad. Én nem tulajdonítottam neki fontosságot. Mivel azonban minden más is változik az életünkben... Philip gyengéden megérintette az ajkát. – Az utóbbi időben szörnyűségeken mentél keresztül

miattam. Talán szeretnélek kárpótolni ezért.- Nem kell megtenned értem - mondta Chloe remegő hangon. - Semmit sem kell tenned értem. Csak... minden maradjon a régiben.A kezébe temette az arcát, és Philip aggodalmas arckifejezéssel nézett rá.- Chloe? ...Jól vagy? Nincs valami más baj is? - Nincs - mondta azonnal Chloe. - Jól vagyok. - Felemelte a fejét. - Sam bárdolatlanul viselkedett velem, és ez feldúlt. -Philip a homlokát ráncolta.- Majd én beszélek vele.- Ne tedd. Nem érdekes.Belesüppedt a férfi ölelésébe, úgy érezte magát, mint egy gyerek, azt akarta, hogy dédelgessék, védelmezzék, és vigyázzanak rá. Philip ritmikusan, vigasztalón simogatta a hátát,amíg meg nem nyugodott a lélegzete, és a teste kezdett ellazulni.- A pénz miatt nem kell aggódnunk, legalábbis egy ideig. A leépítés utáni kártérítés nagyon bőkezű.Tényleg?- Hugh azt mondta, legalább kétévi bérnek megfelelő összeget kapok.- Hugh? Chloe teste megfeszült a név hallatán. – Úgy érted... Hughnak előbb szóltál, mint nekem? - megpróbált közönyösen beszélni.- Oh, már tudta. Nagyon rendes volt, megpróbált segíteni.Chloe felült és zavartan nézett rá. Az arca még mindig vörös volt, és könnycsíkok tarkították.- Hogy... érted azt, hogy már tudta? - Megpróbált nyugodt maradni. - Miről van szó, Philip? Hugh egyedül ült a dolgozószobában, és üveges szemmel meredt maga elé. Úgy érezte, mintha kihúzták volna alóla a talajt. Annyi munkával töltött óra, annyi erőfeszítés, idő és áldozat, és mindez miért? Amikor valóban megméretik,ugyanolyan súlytalan, mint bárki más. Ugyanannyira nincs hatalma, mint azoknak a leépítésre kerülő embereknek. Csak egy fogaskerék a gépezetben, akinek a véleménye a saját szűk területén kívül nem számít. Azt hitte, van bizonyos hatalma és tekintélye a cégnél. Bár soha nem próbálta ki, de hitt benne.Pedig nem létezett. Egy nagy senki volt.Becsapottnak érezte magát.. A tükröt elfordították, és megpillantotta a dolgokat a maguk valójában. A karrierjét, az életét. A döntéseit. Az ember az egész életét eltöltheti úgy, hogy hamis elképzelései vannak a munkájáról. Délibábot ker-getett.Ennyit az elrontott életéről. A tenyerébe temette az arcát,lenézett a térdére, kék fürdőnadrágjára. Milyen lett volna az élete, ha Chloéval és Sammel marad, és közös gyerekük is lenne. Milyen emberré vált volna akkor? Képzeletben hirtelen látta magát, amint labdát rugdos a parkban a kis, nevető Sammel. Vajon más lett volna akkor az apaság? Minden más lett volna?Megcsörrent a telefon, és egy nevetséges pillanatig azt hitte,talán Tony az. Talán visszahívja, mert megváltoztatta a véleményét, és jól fizető állást ajánl Philipnek. És elnézést kér.- Halló? Reménykedve emelte fel a hangját.- Halló, Hughval beszélek? - hallotta a gazdag baritont. – Itt Gerard.Hugh megdöbbent. Egy pillanatra elakadt a lélegzete,képtelen volt megszólalni.-Van egy hírem a számodra, öregem. Itt vagyok Spanyolországban. Meglátogatlak benneteket!Hught elöntötte a rémület. Egy pillanatra elakadt a lélegzete,képtelen volt megszólalni.- Spanyolországban vagy? - hitetlenkedett Hugh. Hirtelen eszébe jutottak Sam szavai. „Ideutazik, hogy meglátogasson minket." Gerard, mi a faszt keresel te...- Hirtelen a fejembe vettem - mondta Gerard -, hogy átugrom hozzátok, és megnézem, hogy jöttök ki egymással. Ma éjszaka egy barátomnál alszom Granadában, de holnap délutánra ott leszek nálatok. Tudtok nekem helyet szorítani, ugye? Alig várom, hogy együtt lássalak benneteket! - Félreérthetetlen volt a kárörvendő él a hangjában, és Hugh maga előtt látta régimódi panamakalapban, a kezében egy pohár borral, ajkán halvány mosollyal. - Tényleg, hogy boldogultok egymással? – kérdezte ártatlanul Gerard. - Remélem, minden rendben megy.-Te egy patkány vagy, Gerard - mondta Hugh, és erősen megmarkolta a kagylót.-Tessék?- Nem hirtelen ötletből jössz ide, igaz? Eltervezted az egészet.Egy szadista, szánalmas kis...

- De Hugh! - kiáltott fel Gerard. - Ez egy kicsit erős, nem?Tudom, egy kicsit kiszúrtam veletek, de mindenki követhet el hibát...- Csakhogy ez nem volt véletlen. Te tudtál a PBL-ről és a National Southernről. Tudtad, mi a helyzet. Jézusom, Gerard...- Oh, Hugh, sajnálom Gerard hangjában felbugyborékolt a nevetés. - Ezek szerint nektek kínos volt? Én nem akartam,hogy...- Szerintem te úgy gondoltad, hogy ez vicces. Élvezted, hogy fitogtathatod a hatalmadat, és lerombolhatod mások életét...- De igazán, Hugh! - kiáltott Gerard. - Ne légy már ilyen drámai. Egy kis tréfa nem árt senkinek.- Te ezt tréfának hívod? Hogy... Istent játszol?- Éppen te beszélsz arról, hogy Istent játszom? Hisz ez a te munkád! - kiáltotta Gerard. - Hugh, kedvesem, minden humorérzékedet elveszítetted? Különben is, ki merészeli azt mondani, hogy az indítékaim nem voltak becsületesek? Lehet,hogy úgy gondoltam, hogy jót tenne neked és Philipnek, ha együtt lennétek. Az érem két ellentétes oldala.- És mi a helyzet Chloéval és velem? Azt is viccesnek tartottad?A vonal túlsó végén a sercegéstől eltekintve csönd volt.- Mi van veled és Chloéval? - kérdezte Gerard.Őszintén kíváncsinak tűnt. Hugh a telefonkagylóra meredt, a szíve hevesen vert, a gondolatai ide-oda cikáztak. Mit csinál Gerard? Újabb játékot játszik?- Hugh? Ott vagy még?Persze hogy tudta Gerard. Tudnia kellett. Vagy mégse? Hugh összehúzta a szemét, gondolkozni próbált. Gerard azon a nyáron távol volt. Mire visszajött, a kapcsolatuk már véget ért.Hugh soha nem említette neki. Talán Chloe sem. Talán... Lehet, hogy Gerard tényleg nem tudta. Ebben az esetben... Hugh tenyere erősen izzadt. Vagyis hajszál híján kiadta élete legfontosabb, legértékesebb titkát. És éppen Gerard Lowe-nak.Enyhe hányingerrel küzdve képzelte el mekkora örömöt okozna Gerardnak, ha ilyen információhoz jutna. Ennek nem szabad megtörténnie.- Igen. Mondta kétségbeesetten, és megpróbált lezser hangon beszélni. - Igen, itt vagyok. Úgy értem, ez mindenkinek rém kellemetlen. Amandának is... - Drága öregem, most mennem kell - mondta Gerard. - Hív a ház asszonya. De holnap találkozunk. Jó?- Rendben - mondta Hugh, és remegő kézzel letette a kagylót. Tompának, üresnek érezte magát attól, amit majdnem megtett. A meredély szélére lépett, de még idejében észrevette a veszélyt.Váratlanul, mint amikor a túlélő a gyér füves hegycsúcsba kapaszkodik, másképp látta az életét. Amit idáig természetesnek vett, hirtelen kedvessé vált a számára. A házassága, a felesége, a gyerekei.Majdnem elveszítette őket. Nem elméleti kockázatot vállalt,nem „Mit tenne, ha" helyzetgyakorlatról volt szó, vagy a biztonságos számítógép képernyőjén megjelenő stratégiaijátékról. A valódi életét kockáztatta torokszorító módon.Lefeküdt egy másik nővel. Házassági ajánlatot tett a másik asszonynak, alig pár méterre az alvó felesége szobájától. Ha véletlenül felébred, kijön, és rajtakapja őket...Hugh behunyta a szemét, gyengének érezte magát.Elveszíthette volna őt is és a gyerekeit is. Chloét is elveszítette.Elveszíthetett volna mindent. Micsoda kockázatos játékot űzött?Micsoda, rohadt, hülye, veszélyes játékot játszott?Enyhén szédelegve az ablak melletti bárszekrényhez ment.Whiskyt töltött magának, aztán még egyszer töltött. Észrevett valamit. Az arca megfeszült, Philip és Chloe ült a füves töltésen.Összedugták a fejüket, átölelték egymást, és komoly beszélgetésbe mélyedtek. Chloe szemmel láthatólag sírt.Hugh az ablaküveghez préselte az arcát, és úgy bámulta őket, mint a gyerek a játékbolt kirakatát. Kínlódva nézte, ahogy Chloe megragadta Philip kezét, és összefonódnak az ujjaik. Úgy néztek egymásra, ahogy Amanda és ő soha.Arra gondolt, hogy nyilván megbolondult, és ökölbe szorítottaa kezét. Egész biztosan elment az esze. Chloe soha nem lenne az övé. Azt gondolta lehet, és őrült volt, amikor azt hitte, Sam pedig a fia lehetne. Meghatódva képzelte maga elé a kis Samet,és durván megrázta a fejét, hogy elűzze a szőnyegen ücsörgő vidám kisfiú képét. Túl késő volt, Csak rá kell nézni Chloéra.Csak rá kell nézni Philipre, amint Chloe hátát lapogatja, a karjába zárja, dédelgeti, és meghitt mozdulattal hátrasimítja a haját.

Hány együtt töltött órát, napot, hetet tükrözött ez a meghittség? Mennyi könny, remény és nehézség húzódott meg mögötte? Nem is remélhette, hogy felveszi a versenyt ezzel az erővel, ezzel az összhanggal. Chloénak igaza volt, mint mindig.A tizenöt év, az tizenöt év. Ehhez képest ő kezdő. Esélytelen kezdő.Vagyis ott marad... hol is? Hugh párakört lehelt a poharára,felemelte az ujját és lassan letörölte. A feleségével, a gyerekeivel és a házasságával marad. Azokkal az emberekkel,akik közel kellene, hogy álljanak hozzá. Olyan keretek között,amely látszólag mindig hatékonyan működött, soha nem gyakorolt igazán hatást az életére, a kényelmére, az érzelmeire.Emelt hangra lett figyelmes, és merev arccal nézte, amint Philip mond valamit, és ezzel megnevetteti Chloét, aki ragyogó szemmel néz fel rá. Úgy érezte, kudarcot vallott. Nem ismerte jól a feleségét, sem a gyerekeit, nyolc év családi élet, amelynek a kilencven százalékát az irodában töltöttem. A telefon mellett.Azt a karriert építgetve, amely most hirtelen értéktelennek tűnt.De hát stratéga vagyok, az ég szerelmére! Hogy ronthattam el ennyire a saját életemet?Hugh hátrahúzódott az ablaktól, és a saját tükörképét bámulta. Soha életében nem érezte magát ennyire magányosnak. Pár pillanatig mozdulatlanul állt, saját magát nézte, és közben Chloét és Philipet is látta a háttérben, mint egy mozifilmben.Változtat a dolgokon. Ő maga is megváltozik, olyas valakivé válik, amilyen mindig is lenni akart. Helyrehozza az életét,visszaszerzi a gyerekeit. Még nem túl késő.Hirtelen támadt hajthatatlansággal a telefonhoz lépett és tárcsázott.- Halló - mondta, amikor a vonal túlsó végén felvette valaki. -Tony... itt Hugh Stratton. Nem, ezúttal nem Philip Murrayről van szó. - Újra a tükörképére nézett és mély lélegzetet vett. – Rólam van szó. TIZENNEGYEDIK FEJEZET

Jenna hatkor a konyhába ment, és meglepetten megtorpant.Nat, Octavia és Beatrice a földön ülve egy spanyol rajzfilmet nézett a falra akasztott tévén, közben csokis kekszet majszoltak.Amanda a márvány reggelizőpultnál ült, és amit kortyolgatott,az úgy nézett ki... Jenna hitetlenkedve sandított a palackra. A nagyképű Amanda tényleg vodkát önt magába?Kellemesen telt a délután? - kérdezte udvariasan Jenna.Amanda nem válaszolt.- Amanda? szólongatta Jenna, és nyugtalankodni kezdett- Katasztrofálisan - válaszolt Amanda, és fel sem nézett. -Kifejezetten rémes volt. Hosszú kilométereket utaztunk ebben az átkozott kánikulában, csak hogy kiderüljön, műszaki okokból zárva van a vadas park. - Nagyot kortyolt a poharából. – így aztán ettünk valamit egy undorító kávéházban, és visszaindultunk. Hazafelé mind a három gyerek rosszul volt.- Hátborzongató - mondta Jenna, és a gyerekekre nézett. -Mindegyik?- Nat legalább idejében szólt, hogy állítsam meg az autót -folytatta Amanda. - Octavia és Beatrice nem volt ilyen előrelátó.Kerestem egy benzinkutat, elmagyaráztam a helyzetet, és szereztem egy nadrágot. Azután úgy tíz kilométer/órás sebességgel jöttünk hazáig, és minden tíz percben meg kellett állnom. - Felemelte a fejét. Őszintén szólva, volt már jobb napom is.- Jenna óvatosan leült Amandával szemben a reggelizőpulthoz. Amanda lehangolt arcára sandított, és most először vette észre az aggodalom halvány ráncait napbarnított homlokán. Tökéletesen ívelt szemöldöke között függőleges vonal húzódott, úgy markolta a poharát, mintha keze remegését akarná megakadályozni.-Amanda... - szólította meg szelíden Jenna. - Élvezi a nyaralást? Jól érzi magát?- Gondolom - mondta Amanda, mintha a kérdés nem jutott volna el a tudatáig. - A szállás nem tökéletes. Nem ártana egy kicsit több meghittség. De... - elhalt a hangja, ivott egy korty

vodkát. - Egyébként minden rendben. Mindent összevetve kellemes. Ha nem lenne ilyen rohadt meleg...- Ki kéne kapcsolódnia - javasolta Jenna. - Menjen el,szórakozzon...Talán - mondta Amanda és a poharába bámult. Enyhén véreres szemmel nézett fel. Egyáltalán, mi a fenének kellett nyaralni jönnünk? Miért megy nyaralni bárki is?- Fogalmam sincs - mondta Jenna. - Talán pihenni? Vagy...hogy együtt legyen a család?Amanda arcán különös kis mosoly suhant át. - Ebből a szempontból Hugh és én alaposan kudarcot vallottunk - mondta.- Alig láttam, amióta itt vagyunk. És egyikünk sem igen tud lazítani.-Sok minden más is fontos - bátorította Jenna. - Például...fantasztikusan lesült. - Csodálattal mutatott rá.Köszönöm - motyogta Amanda és folytatta az ivást. -Nagyon kedves. Amanda elcsöndesedett, Jenna nézte, és szánalom ébredt benne.- Tudja mit? - javasolta. - Felviszem a lányokat, és lefektetem őket. Maga pedig lazítson és... élvezze az estét.- Köszönöm - mondta Amanda. Észrevehető erőfeszítéssel nézett fel. - Köszönöm, Jenna. Tudom, hogy abban állapodtunk meg, hogy megosztjuk az esti feladatokat...- Emiatt ne izgassa magát! - mondta Jenna. - Ha az én kocsimban okádott volna három gyerek egész délután, én is pont így viselkednék. Gyertek, lányok! Vége a rajzfilmnek.Jenna kikapcsolta a tévét, és összeterelte az erélytelenül tiltakozó gyerekeket. Otthagyták a konyhát, Jenna visszanézett,és látta, hogy Amanda újabb adag vodkát tölt magának.A gyerekek hangja kizökkentette Hught a merengéséből.Hosszú ideje ült mozdulatlanul a dolgozószoba félhomályában,és töményen itta a whiskyt. Hallgatta a gyerekek csacsogását és időnkénti nyafogását, melyet Jenna határozott utasításai egészítettek ki, aztán elhaltak a hangok. Hugh eltökélten felállt,letette a poharat, és az ajtó felé indult. Jenna a lányok hálószobájában volt a gyerekekkel, amikor Hugh felért. A szobához tartozó fürdőszobában a víz csobogva folyt a kádba. Octavia a tükör előtt ült, és maci alakú kefével kefélte a haját, Beatrice pedig Jenna előtt állt, aki gyakorlott mozdulatokkal vetkőztette. Hugh kalapáló szívvel nézte a lányait, mintha először látta volna őket. Octavia álmatagon dudorászott, miközben magát bámulta a tükörben, Beatrice az orrát ráncolta, miközben Jenna áthúzta a pólót a fején.Hugh rájött, hogy Beatrice olyan, mint ő.Ugyanaz a fejforma, ugyanaz a mesterkéltség. Sokan mondták már neki, és ő mindig udvariasan mosolygott és bólogatott, de soha nem figyelt oda rá igazán. Soha nem látta a gyerekeit igazán. Az utóbbi hat évben hanyag módon nem a megfelelő dolgokra figyelt, nem a megfelelő távlatokat kereste,és csak most látta, mit veszített.- Oh, helló, Hugh! - köszöntötte meglepetten Jenna, és összehajtogatta Beatrice pólóját. - Mit óhajt?- Majd én átveszem - jelentette ki Hugh. - Gondoltam, talán szívesen úsznának egyet a lányok.- Úszni?- csodálkozott Jenna. De hisz mindjárt fél hét.- Tudom - válaszolta Hugh. - A legjobb idő az úszáshoz.- Jól van... Jenna tétovázott. - Megbeszélte Amandával?- Nem - ismerte be Hugh. - nem hiszem, hogy Amanda engedélyét kellene kérnem, hogy úszni vihessem a saját gyerekeimet, igaz?Nem! - mondta gyorsan Jenna. - Természetesen nem! Csaka megszokás...- Felejtse el a megszokást - bíztatta Hugh. - Mától fogva új szokásokat vezetek be. Sok minden megváltozik majd.- Tényleg?- Bizony - erősködött Hugh. - nagyon sok minden. - A jókedv újabb hulláma öntötte el, mosoly terült szét az arcán. – Menjen csak, Jenna. Ma estére kimenőt kap, azt csinál, amit akar.- Hát - bizonytalankodott Jenna. - Ha biztos benne... -elmosolyodott. Akkor talán én magam is úszom egyet.Jenna kiment, Hugh pedig a kislányokra nézett, megcsodálta vékony szálú hajukat, tökéletes bőrüket, finom, szárnyszerű lapockáikat. A lányok bizonytalanul méregették, mintha megbolondult volna. Talán igazuk is volt. Tony Foxton biztosan egyetértett velük. - Gyerünk, lányok - mondta. - Ki akar úszni? Ki akarja belelökni a papát a medencébe?Beatrice kuncogni kezdett, de Octavia még mindig bizonytalanul nézte.- Mi lesz a fürdéssel? - kérdezte.- Később is megfürödhettek! - mondta Hugh. - Na gyertek!Hát

nem lesz jó mulatság?Gyorsan körülnézett a szobában, fürdőruhát keresett, de fogalma sem volt, hol lehet. Azt sem tudta, hogy néz ki.- Nincs szükség fürdőruhára - mondta. - Csak így, csupaszon is beugorhattok! - felkapta Beatrice-t. körbeforgatta a levegőben, és a kislány visongva nevetett.- Gyere Octavia - bíztatta Hugh. - Menjünk!- De papa...- Csak semmi de! Gyerünk! - kirontott a szobából, Beatrice pedig vadul kacagott.- Várjatok meg! - kiabálta Ocrtavia, és utánuk szaladt. -Várjatok meg!- Akkor gyere! - mondta Hugh. Várt, amíg a kislány mellé ért,aztán a másik hóna alá csapta, és a két kislány elragadtatottan visítozott, míg leszaladtak a lépcsőn, ki a kertbe.Még mindig fullasztó volt a hőség, és a medence vize most még melegebb volt, mint nap közben bármikor. Hugh megmártózott a tiszta kék vízben és boldog megkönnyebbülést érzett. Nedves hajjal bukkant elő, felmosolygott a két kislányra.Mind a ketten karpufit viseltek, olyanok voltak, mint a kis kerubok.- Na gyertek! kiáltotta. - Ki ugrik be elsőnek?- A lányok hallgattak, aztán Octavia befogta az orrát, és beugrott a medencébe. A következő pillanatban Beatrice nagy csobbanással követte. Mind a ketten erőteljesen úsztak, mint a kölyökkutyák, gondolta Hugh. Ha a felnőttek csak fele ennyire lelkesednének... vagy csak negyed annyira...- Jól van - szólalt meg egy idő után. Most pedig versenyezni fogunk. Innen indulunk...A sekély rész felé úszott, és észrevette a közeledő Jennát, aki szigorúan zárt úszódresszt viselt. Üdvözlésre emelte a kezét, aztán szó nélkül fejest ugrott a medencébe, és gyorsúszásba kezdett.-Jól van - mondta Hugh, és a kislányok felé fordult. -Felkészültetek a versenyre? Felkészülni... vigyázz... kész... rajt!Mind a hárman zajosan csapkodták a vizet a medence túloldaláig. A visítozás és általános zűrzavar közepette egy ideig eltartott, mire Hugh rájött, hogy valaki szólongatja a medence széléről. Megfordult, kitörölte a vizet a szeméből, és megpillantotta Amandát a medence peremén. Italt tartott a kezében, kissé imbolygott, és hideg, dühös arckifejezéssel nézett rá.- Hugh... mit csinálsz tulajdonképpen? - kérdezte, miközben Hugh közeledett a medence széléhez. - Mit csinálsz egészen pontosan?- Úszom - mondta Hugh. - Nem csatlakozol hozzánk?-Jenna felvitte lefektetni a lányokat.-Én mondtam neki, hogy töltse a kedve szerint az este hátralévő részét.- Mit csináltál? - Amanda elhallgatott, a homlokához emelte a kezét, mintha a kezével próbálná kiválogatni a gondolatait. -Hugh, te direkt próbálod megnehezíteni a dolgomat? Szándé-kosan próbálod elrontani ezt a békés estét?-Én nem rontok el semmit tiltakozott Hugh. - Csak úszom egyet a gyerekekkel. Mi a rossz ebben?-És ki fogja őket lefektetni? Ki viszi vissza őket az ágyba?- Majd én.- Te? - Amanda rekedt, gúnyos hangon nevetni kezdett, és Hugh összerándult. - Hát ez nagyon jó, Hugh. Majd te.- Igen, én. Én akarom. - Beatrice után nyúlt és szorosan magához ölelte. - Soha nem látom ezt a gyereket mondta halk,remegő hangon. A hét egyik végétől a másikig. Mire hazaérek,már alszanak. Hétvégén pedig soha nincsenek otthon, mert programokat szervezel nekik, amiknek én nem vagyok részese.Elejétől fogva kirekesztettnek érzem magam. Amióta csak megszülettek.Apu - izgett-mozgott Beatrice. - Labdázni akarok.- Menj csak, drágám - mondta Hugh, és elengedte. Nézte,ahogy elúszik, aztán újra Amandára nézett. - Nem akarok többé idegen lenni a gyerekeim számára. - Odaúszott a lépcsőhöz, és kimászott a vízből. - Érted? Nem vagyok hajlandó. - Nem tudom, jól értem-e - mondta Amanda. - Engem hibáztatsz azért, amiért nem találkozol a gyerekeiddel?Hugh víztől csöpögve megállt vele szemben.- Igen, részben téged hibáztatlak - mondta, és megpróbálta megőrizni a nyugalmát. - Úgy viselkedsz, mint akinek kizárólagos joga van a gyerekekre. Úgy viselkedsz, mintha én nem tudhatnék róluk semmit, vagy nem járulhatnék hozzá mással a jólétükhöz, csak... pénzzel. Soha nem adtál rá lehetőséget, hogy megismerjem őket.- Én nem adtam neked lehetőséget? - Amanda hitetlenkedve nézett rá. - És ehhez mit szólsz? Neked kellett volna elvinni őket ma délután abba a rohadt vadas parkba.Kérdeztem, hogy akarsz-e jönni, de te azt mondtad, maradnod kell, mert fontos hívást vársz. Akkor hogy is van az, hogy én kirekesztelek?Hugh sarokba

szorítva nézett rá.- Tényleg hívást vártam ma délután - mondta végül. - De ez csak kivételesen volt így. Én az otthoni mindennapjainkról beszélek. Arról a tényről beszélek, hogy a gyerekek életének minden egyes pillanata pontosan meg van szervezve, de én egyik tevékenységnek sem vagyok részese...- Kénytelen vagyok szervezni! - csattant fel Amanda. - Ha azt hiszed, olyan könnyű háztartást vezetni, két gyereket nevelni,közben levezényelni az egész átalakítást...- Szarok az átalakításra! - kiáltotta Hugh. - Semmi szükségünk rá, hogy átalakítsuk a házat! - A szeme megakadt a napozóágyon heverő szövetminta-katalóguson, és felkapta.- Szarok... a... rohadt... átalakításra - mondta, egymás után tépte ki a szövetdarabokat, és a medencébe szórta őket.A gyerekek rikoltoztak a gyönyörűségtől, és a víz színén lebegő, szép lassan süllyedő anyagdarabok felé úsztak. A medence túloldalán Jenna abbahagyta az úszást, helyben taposta a vizet, és figyelt.- Soha nem beszélted meg velem az átalakítást! – mondta Hugh, és Amanda felé fordult. - Soha, semmit nem beszéltél meg velem. Fel-alá parádéztál, és egyedül hoztad meg a döntéseket. Az én véleményem nyilvánvalóan teljesen felesleges...- Soha nem kérdeztelek, mert soha nem voltál ott, hogy megkérdezzelek! - kiáltotta Amanda. - Ha minden alkalommal, amikor valamit tennem kellett, arra vártam volna, hogy konzultálhassak veled, már romokban heverne a ház. Ami pedig a parádézást illeti - feszült arccal tett néhány lépést Hugh felé. -Hugh, neked fogalmad sincs, mit csinálok. Fogalmad sincs, néha milyen nehezemre esik megérni az estét. Akarod tudni, miért olyan jól szervezett a gyerekek ideje? Tényleg tudni akarod?Azért, mert ha nem lenne legalább egy kis szervezettség az életemben, megbolondulnék!Amanda hangja visításba csapott át, és visszhangzott a víz felett. Hugh olyan döbbenten meredt rá, mintha legalábbis megpofozta volna. Még soha sem hallotta így beszélni a feleségét. Felvette a törülközőt, és törölgetni kezdte a haját,bizalmatlanul méregette Amanda véreres szemét, feszült homlokráncolását, feszes, meggörbített vállát.- Amanda... - szólalt meg végül. - Te boldogtalan vagy?- Nem vagyok boldogtalan, az nem. Természetesen nem. -Amanda megrázta a fejét, és a megfelelő szavakat kereste. De az életem nem is fenékig tejfel, mint ahogy te elképzeled.- Sosem mondtam, hogy fenékig tejfel.- Akarod tudni, valójában milyen egész nap otthon lenni a gyerekekkel? Az az igazság, hogy néha unatkozom. És néha csalódott vagyok. Hiányzik, hogy nincs saját életem, hiányzik a függetlenség. - A kezében tartott pohárra nézett, és kortyolt belőle. - néha azt kívánom, bár visszakaphatnám a munkámat.Hugh döbbenten nézett rá.- Soha nem beszéltél erről.- Nem akartam panaszkodni, amikor hazajöttél az irodából.Megegyeztünk valamiben, és én úgy vélem, korrekt módon tartottam magam a megállapodáshoz. Te pénzt Keresel, énpedig a gyerekeket nevelem. Ebben állapodtunk meg. Ha pedig néha nehéz, hát az pech - vont vállat Amanda. - Nincs értelme panaszkodni.Hugh nem válaszolt. Beatrice ott tipegett- topogott Hugh körül, csöpögött róla a víz.- Lehet, hogy változtatni akarok a megállapodásunkon -mondta Hugh. - Talán sok mindent meg akarok változtatni. -Beatrice haját kezdte dörgölni a törülközővel. - Komolyan elgondolkodtam. Rólad... az életünkről...Hugh tétovázott, rendezte a gondolatait. Mielőtt azonban folytathatta volna, távoli, csengő hang szólította meg. - Hugh? A férfi felnézett, és látta, hogy Chloe hosszú léptekkel a medence felé siet. - Hugh, szeretnék mondani valamit.Ahogy egyre közelebb ért, Hugh látta, hogy lángol az arca, a szeme dühtől parázslik, a haja szőke glória. Sohasem volt gyönyörűbb, szenvedélyesebb, és Hugh testén végigbizsergett a vágy, amit hamarosan a rémület váltott fel. Mi nyugtalanította?Vajon mit árulhat el? Hugh nem ment ilyen messzire, csak addig jutott, hogy mindent elszúrt.- Hellól köszönt Hugh a lehető legtermészetesebben. – Csak úszunk egyet a lányokkal. A saját családommal, üzente a pillantása. A feleségemmel és a családommal. - Csak úsztok egyet - ismételte Chloe gunyorosan. -Megvetően végigjáratta a szemét a medencén. - Milyen szép is ez.- Valami baj van? - kérdezte Amanda. Chloe tudomást sem vett róla.- Gondolom, most nagyon hatalmasnak érzed magad, ugye? -mondta Chloe váratlanul, és

Hugh felé fordult. - Gondolom,egész héten remekül szórakoztál, nagynak, hatalmasnak és fontosnak érezted magad. Megtartottad magadnak a titkaidat.Előadtad a hazugságaidat.Hugh úgy érezte, mintha kicsúszna a lába alól a talaj.- Hogy érted ezt? - kérdezte, megpróbált időt nyerni,igyekezett rájönni, mi válthatta ki a dühét. Nyilván nem azt tervezte, hogy kitálal Amandának. Legalábbis nem most.- Beatrice, menj és ússz még egy kicsit - buzdította Hugh a kislányt összeszorult torokkal. Figyelte, ahogy a lánya a medence széléhez lépeget, és beugrik a vízbe. Legszívesebben ő is követte volna. A forró esti levegő vastag, fojtogató takaróként fogta körül.- Chloe, miről beszélsz? - kérdezte, miközben a nő felé fordult és megpróbált „légy óvatos" üzenetet sugározni a tekintetével.- Egész idő alatt ugrattál minket, ugye? - vádolta Chloe.- Tessék? - értetlenül nézett rá.- Tudtad. Tudtad, hogy Philip el fogja veszíteni az állását.Tudtad, mennyire aggódunk, milyen sebezhetőek vagyunk...milyen sebezhető vagyok...- Oh Istenem, hát erről van szó! - mondta Hugh és gyorsan kifújta a levegőt. - Nézd, én nem tudtam... - Kihasználtad a helyzetet. Nehogy azt hidd, hogy nem vettem észre.Chloe hangja kőkemény volt, az arcán félreérthetetlenül tükröződött a cserbenhagyottság. Hugh nagyot nyelt, és hírtelen üresnek érezte magát. Jézus Mária! Mégis mit gondol ez a nő? Azt hiszi, hidegvérrel elhallgatta előtte az igazságot, hogy könnyebben elcsábíthassa? Hogy miközben egymás karjában hevertek, ő pontosan tudta, milyen sorsra jut Philip? - Nem -tiltakozott Hugh. - Nem, Chloe. Higgy nekem. Nem tudtam. A mai napig nem. Egészen addig, amíg... - mereven nézett Chloéra, kétségbeesetten próbálta felé sugározni az igazságot. -Fogalmam sem volt. Emlékszel? Nem beszéltünk a munkáról.Egyikünk sem. Nem is sejtettem.Tett egy lépést Chloe felé, az sem érdekelte, ha Amanda észreveszi a szenvedélyt a szemében. Nem hagyhatta, hogy Chloe a legrosszabbat feltételezze róla. Miközben nézte,pillanatnyi kétely suhant át Chloe arcán. Az ellenségessége azonban megmaradt. Hugh rájött, hogy Chloe nem akar megbékülni. Le kellett vezetnie valahol a mérgét.- Chloe...- Ő is tudott róla? kérdezte Chloe, és a hüvelykujjával Amanda felé bökött. - Mind a ketten jól szórakoztatok rajtunk?- De mit? - kérdezte fagyosan Amanda.- Oh. Tehát Hugh maga előtt is titkolózik.Természetesen nem - mondta Amanda, és ellenséges pillantást lövellt Chloéra. - Mi a csudáról beszél, az Isten szerelmére?- Philip állásáról beszélek - mondta Chloe.Amanda kifejezéstelen szemmel nézett rá.- Philip munkájáról? Miért, mit csinál?- Csoportvezető a National Southernnél. Legalábbis az volt.Amíg a maga nagymenő férje és a csatlósa az utunkba nem akadtak. - Chloe szeme vádlón csillogott, és Hugh mély lélegzetet vett, megpróbált természetesen viselkedni. Két nyaraló idegen, semmi több, emlékeztette magát. Csupán ennyi.- Chloe, én mindent megtettem, amit lehetett.- Hát persze, te megtettél.- Megpróbáltam visszaszerezni az állását. Nem mondta? -Azt mondta, telefonáltál - mondta gunyorosan Chloe. – Ez aztán a hatalmas erőfeszítés.-Az volt - mondta Hugh, és hevesen zihált. - Nagyobb,mintsem gondolnád. Én tényleg megpróbáltam segíteni- Oh, el is felejtettem! Te olyan önzetlen vagy. Olyan gondoskodó.-Fogalmad sincs, milyen vagyok - mondta tompán Hugh.- Tudom, mire vagy képes. - Chloe pillantása szinte perzselt. Ne aggódj, Hugh, pontosan tudom, milyen érzéketlen tudsz lenni. Ha akarsz valamit, azt el is éred. Mindig a saját életed azelső. Kit érdekelnek a többiek?- Tehát... mit akarsz mondani? Hugh széttárta a karját. – Azt hiszed, én rúgtam ki Philipet?- Te mondád! - Chloe vadul megemelte a hangját. - Te voltál?-Természetesen nem - szólt közbe Amanda. - Chloe, én megértem, hogy ideges...-Tényleg? - Chloe megpördült, és vészjóslóan csillogó szemmel nézett szembe vele. - Meg tudja érteni, Amanda? Nyugodj meg, Amanda, gondolta riadtan Hugh. Hagyd békén.

Amanda azonban megnyugtató arckifejezéssel indult Chloe felé.- Természetesen. Szörnyű, ha az ember elveszíti a munkáját.De semmi értelme szitkozódni, vagy bűnbakot keresni, ne felejtse el, Chloe, hogy minden felvásárlásnál vannak leépítések.Erről nem tehet senki, egyszerűen ez a dolgok rendje.- Maga aztán szakértő, igaz? - mondta Chloe.- Nem... válaszolt Amanda. - De úgy tűnik, sokkal reálisabban látom a való világot, mint maga.- A való világot? - utánozta Chloe felemelt hangon. – Ne nevettessen, Amanda. Maga semmit nem tud a való világról.Csak nézzen magára a festett hajával, a felfújt mellével...-Köszönöm szépen, de a mellem igazi - mondta jegesen Amanda.- Akkor az magán az egyetlen, ami igazi! Magának lila gőze sincs, hogy működik a való világ. Nörsz vigyáz a gyerekeire... A kisujját sem mozdítja reggeltől estig.- Ez nem igaz - kapcsolódott be Jenna a medence túloldaláról. - Igenis, mozdítja.-Oh, milyen édes - gúnyolódott Chloe, és megpördült. – A személyzet lojalitása. Mennyibe kerül? - Kopjon le, Chloe - mondta Jenna, és a törülköző után nyúlt. -Remélem, nem sértődik meg, de marhaságokat beszél.- Szállj magadba, Chloe - szólt közbe Hugh. - Tudom, hogy nem gondoltad komolyan...- Nem? - mondta Chloe átható hangon. - Tényleg nem?Élénk arca vad volt, a szeméből sütött a gyűlölet, és Hugh egyszerre felfogta, mennyire dühös. Érzékelte az Amanda felé áradó ellenségességet, amelyet Chloe talán észre sem vett.Hosszú évek sérelmei törtek felszínre, öntudatlan riválisára zúdította a haragját. Hugh látta a leplezetlen, tömény szenvedélyt Chloe arcán, és valami megmozdult a lelke mélyén.Hát ilyen mélyen megsértette.-És mi a helyzet a házasságával Hughval? - sisteregte Chloe.- Az mennyire valóságos?- Chloe, elég legyen! - Hugh érezte, hogy elönti az őszinte harag. - Tudom, hogy ideges vagy. De túl messzire mégy...- Hagyd csak, Hugh - állította meg nyugodtan Amanda. – El tudok bánni vele. - Előre lépett, felemelte az állát, a fejtartása méltóságot sugárzott. Nagyon könnyű rajtam gúnyolódni,ugye, Chloe? Megereszteni egy-egy viccet, kritizálni. De ha elfelejtette volna, ma délután én vittem el kirándulni a fiát.Megetettem, fuvaroztam, szórakoztattam, még a fejét is fogtam,miközben lehányta a cipőmet. - Újabb lépést tett Chloe felé, a szeme fenyegetően csillogott. - Én - a nő, aki a kisujját sem mozdítja - vigyáztam a gyerekére. Én ezzel foglalkoztam ma délután. De mit csinált maga?- Lefeküdt a férjével mondta nyugodtan Jenna medence túloldaláról.Hughnak megállt a szívverése. Érezte, hogy a vér az arcába tódul, aztán elsápadt. A teste kővé dermedt, képtelen volt megszólalni, szédelgett félelmében.Mindenki hallgatott. A víz felett csend lebegett.- Csak viccelt - nyögte ki végül Chloe, és dühös, fenyegető tekintetet vetett Jennára. - Viccelt. Jenna végignézett a medencén. Észrevette a víz szélén törülközőbe bugyolált gyerekeket. Hugh bénultan állt, Chloe vörös volt és remegett. Amanda nyugtalanul összehúzta tökéletesen ívelt szemöldökét. A távolban Philip közelgett egy üveg borral és egy tálca pohárral, az arcán könnyed mosoly ragyogott. - Csak vicceltem - mondta végül. Mosolytalan pillantást vetett Hughra, és a férfi elszégyellte magát.- Viccelt? - rázta meg a fejét hitetlenkedve Amanda. – Ne haragudjon, Jenna, de ezt abba kell hagynia! Egész héten terveztem, hogy beszélek magáról a vicceiről...Hugh a szeme sarkából látta, hogy Chloe őt nézi. Nem fordította arra a fejét. Még nem. Úgy érezte magát, mint egy baleset túlélője, akinek nagyon körültekintően kell haladnia,hogy elkerülje a rossz mozdulattal járó esetleges kockázatot.- Tudom, hogy nem akar rosszat - folytatta Amanda. És én is ugyanúgy szeretem a viccet, mint bárki más. De a maga viccei néha egyáltalán nem mulatságosak. Igazság szerint néha nagyon bántóak.-Sajnálom - mondta Jenna szenvtelen hangon. A szeme szikrákat szórt Chloe felé. - Még egyszer nem történik meg. Megígérem.A csöndet csak Octavia és Beatrice sustorgása törte meg.Teljes egyetértésben felálltak, és beugrottak a medencébe.Philip barátságos, gyanútlan arccal ebben a pillanatban érte el a teraszt.-Helló, Philip! - üdvözölte Jenna részvéttel teli hangon.-Helló! - köszönt Philip. Egyik

arcról a másikra nézett. – Mi történt?- Jó kérdés - gondolta Hugh a rákövetkező hallgatás alatt. -nagyon jó kérdés.- Semmi - mondta végül Chloe. - Csak beszélgettünk... a lányok pedig úsznak...- Arra gondoltam, talán ihatnánk valamit - mondta Philip. -Hogy megünnepeljük újdonsült munkanélküliségemet. Mindenki kér bort?Elkezdte teletölteni a poharakat. Hugh óvatosan az egyik lábáról a másikra állt, mintha legalább egy hónapnyi mozdulatlanság után próbálná bejáratni a tagjait. Tudatában volt, hogy Chloe ugyanezt teszi. A medenceszél dermedt arcképcsarnoka kezdett visszatérni a normális kerékvágásba.-Nemigen hűlt le az idő, ugye? - mondta Philip, és az egyre mélyülő kék eget fürkészte. Elkezdte kiosztani a poharakat. -Tessék!- Hallom, mi történt a munkájával, nagyon sajnálom, Philip mondta Amanda, és átvette a poharát. -Köszönöm - mondta Philip. - Én is sajnáltam. De most... -elmosolyodott. - Most már egészen felvidultam.-Tényleg? - hitetlenkedett Amanda. - Az jó.-Philip teli van tervekkel - mesélte Chloe. - Azt mondja, ez a legjobb dolog, ami valaha is történt vele.Hugh egy darabig a poharába bámult, érezte, hogy a szíve hevesen ver a várakozástól, a nyugtalanságtól. Végül összeszedte a bátorságát és felnézett.- Talán nekem is adhatna néhány tippet mondta könnyedén.- Milyen tippet? - kérdezte Amanda.- Hogyan kell a munkanélküliséget a legjobb dologként megélni, ami valaha is történt velünk.- A munkanélküliséget? - Amanda kurtán felkacagott. - Hugh,mi a csudát... - bizonytalanul elhallgatott. Hugh végignézett a tűnődő arcokon, és megrántotta a vállát.-Csak nem azt akarja mondani... - kezdte Philip. Téged is kirúgtak! - mondta Chloe némi diadalittas éllel a hangjában,mint akinek hirtelen leesik a tantusz. Felmondtak neked, ugye?Lapátra tették a saját emberüket.- Nem rúgtak ki. Hugh körülnézett. - Én mondtam fel.Döbbent csönd állt be.- Micsoda? - nyelt nagyot Amanda. Mit csináltál...- Otthagytam a munkámat. - Miközben Hugh kimondta ezeket a szavakat, hirtelen könnyűnek és boldognak érezte magát. – Ma délután telefonáltam. Megmondtam nekik, hogy nem csinálom tovább.- Ez... ugye egy újabb vicc? - rémüldözött Amanda. – A pillantása szinte átdöfte Jennát. - Ugye?-Ez nem vicc - fújtatott élesen Hugh. Én megmondtam,Amanda. Meg akarom változtatni az életemet. Túl sok időt töltöttem távol tőled, a gyerekektől... a munkát tettem az első helyre, minden más a második helyre szorult.Nem hiszek a fülemnek - rebegte Amanda. - Belerogyott a székbe. - Egyszerűen nem tudom elhinni.- De ugye nem a ma délután történtek miatt csinálta? -érdeklődött Philip leverten. Bármit gondoltam is a PBL-ről,maga mindent megtett. Hallottam... tényleg kitette a lelkét a telefonban. Úgyhogy ha ahhoz van valami köze... - Részben összefügg. - Hugh és Philip pillantása találkozott. -Rájöttem, hogy az életem egyáltalán nem olyan, amilyennek lennie kellene.- Senkinek sem alakul teljesen a kedve szerint az élete! -kiáltott fel Amanda. - Azt hiszed, az én életem olyan tökéletes?De ez még nem jelenti azt, hogy el kell hajítani az egészet, hogy be kell dobni a törülközőt...- Én nem hajítok el mindent - tiltakozott Hugh. - Ami régebben fontos volt, azt megtartom.- Nos, mint olyasvalaki, akit épp most építettek le, azt gondolom, maga megőrült - mondta Philip. - Teljesen begolyózott. Az arca mosolyra gyűrődött. - De ha tényleg ezt akarja... akkor sok szerencsét!-Sok nörsznek ezen a ponton ajánlják fel, hogy ingyen dolgozzon mondta vidoran Jenna. - Biztosítsanak róla, hogy nem tartozom közéjük. - Elvett egy pohár bort és felemelte. -Azért jó magának, Hugh. Ehhez piszok nagy bátorság kellett.-Te mit gondolsz, Chloe? - kérdezte Hugh, és felemelte a fejét. - Te meg sem szólaltál.Chloe visszanézett rá, az arcán még mindig ott voltak a harag nyomai. Végül megenyhült az arca.Azt hiszem, a magad szempontjából megfelelően cselekedtél. És szívből remélem, hogy eléred, amit akarsz.- Köszönöm - mondta Hugh. - Én is remélem.- Ez a nyaralás egyre jobb mondta Amanda, és a földet bámulta. - A szobafoglalásunkat összekeverték. A gyerekek betegek. A férjem részeg. És most még fel is mond. - Ivott egy nagy korty bort. - És most mi

lesz?-Semmi - mondta Hugh. - Odament a székhez, a poharát a földre tette, és átölelte Amandát. - Megígérem, mostantól minden sokkal jobb lesz.- Hát - mondta Philip némi kínos csend után. - Akkor egészségére... Hugh!-A magáéra is, Philip! Hugh felállt, és mind a két férfi felemelte a poharát. Némi habozás után a többiek is követték őket. Miközben ittak, a távolból kiáltozás hallatszott, és mindenki felkapta a fejét. Sam a medence felé szaladt, az arca teli volt izgalommal.- Hé! - kiabálta. - Valaki ottfelejtette a fürdőt? - Én is hallottam, hogy csobog a víz - mondta Philip a homlokát ráncolva. - Amikor a konyhába mentem. De úgy gondoltam, ebben nincs semmi különös...- Nos, mégiscsak van benne valami - mondta Sam nem titkolt jókedvvel. - Jobb lesz, ha megnézitek. Gyorsan! TIZENÖTÖDIK FEJEZET

A látvány valóban nagyon mutatós volt. A víz folyamatos,vastag sugárban, zuhatagként bukfencezett lefelé a márványlépcsőkön, minden egyes lépcsőfokot minivízeséssé változtatott, s a csúszós felszín olyan volt, akár egy jégpálya. Alépcsősor alján tócsába gyűlt a márványpadlón, sápadt, egyre terjedő tavat alkotott, amely lassan kúszott az ajtó felé.Pár pillanatig kísérteties csend honolt, amelyet csak a különös, csobogó hang tört meg a háttérben. Chloe vádlón fordult Samhez.- Sam, ez a víz, ugye? A víz még mindig folyik.Tudom - közölte Sam. Látta az anyja arcát, és védekezőn tette hozzá. - Gondoltam, esetleg működés közben akarjátok látni. Irtó látványos, nem? Ahogy lefelé zúdul a lépcsőn...Működés közben? - ismételte Philip. - Sam, ez nem a városi szökőkút. Ez itt valaki másnak a háza!- Honnan jön a víz? - kérdezte Amanda.- Nemtom - válaszolt Sam. - Nem voltam fönt. Szerintem állati csúszós lehet a lépcső.- Életveszélyes - értett egyet Sam. - Aki felmegy, annak nagyon óvatosnak kell lennie.- De én ezt nem értem - makacskodott Amanda. - Ki a fene hagyhatta nyitva a csapot? Ki fürdött? - Mi fürödtünk - zendített rá a felnőttek háta mögött Octavia. -De aztán úszni mentünk.- Ti voltatok? - Amanda megfordult, kissé összehúzta a szemöldökét. - Jenna, ugye nem maga hagyta nyitva a csapot?- Semmi közöm hozzá - mondta Jenna. - Hugh átvállalta a fürdetést. Azt mondta, mehetek. Akkor még folyt a víz, de azt hittem... - megvonta a vállát.Szép lassan mindenki Hugh felé fordult.- Lehet, hogy elkerülte a figyelmemet... - kezdte feszengve,és megdörzsölte vörösödő arcát. - Annyira siettem...- Semmi baj - mondta Philip. - Ne is izgassa magát. A legjobb családban is előfordul.Amandából kirobbant a nevetés.- Előfordul? És ez a férfi akar aktívabb szerepet vállalni a gyermeknevelésben! Gratulálok, Hugh! Remek kezdet.Véletlen volt - védekezett Hugh. - Bárkivel megtörténhet...- Ez az eredménye annak, amikor úgy döntesz, hogy megfürdeted a gyerekeket. - Amanda rázkódott a hisztérikus nevetéstől. - Mi lesz, ha úgy döntesz, halrudacskákat sütsz nekik?- Ez nem igazságos tiltakozott Hugh erőtlenül.- Minden alkalommal ki kell hívnunk a tűzoltókat, ha a fejedbe veszed, hogy vigyázol a gyerekekre?Chloe összenézett Philippel, és akaratlanul is elvigyorodott.Jenna felhorkantott a nevetéstől.- Sajnálom - mondta. - De ez nagyon vicces. Ezt el kell ismerned, Hugh.- Sejtem - mondta végül Hugh. - Bár tulajdonképpen...Elhallgatott, és valamennyien megfordultak, hogy újra a vizet nézzék. Miközben figyelték, patakokban kezdett csordogálni az oldalkorlát mentén.- Oké - mondta Philip. - Azt hiszem, jobb, ha valaki felmegy,és elzárja. - Vászoncipőjére nézett. - Majd én megyek.- Nem. Én megyek - mondta Hugh. - Elvégre miattam van az egész.- Ne felejtsd el Hugh - kezdte Amanda, és óvatosan

lépdelt a csúszós talajon, el kell zárnod. Tudod, merre kell elzárni,drágám?Chloe kuncogni kezdett, és a szája elé kapta a kezét, hogy elfojtsa a nevetését. - Én is felmegyek - mondta Philip, és óvatosan követte Hught.Nem mintha azt hinném, nem tudja elzárni - tette hozzá, amikor Hugh gyanakvón felé fordult.Chloe Jennára sandított, és megpróbált komoly maradni, de nem sikerült. A nevetés fékezhetetlenül tört föl belőle, akár a gejzír. A földre rogyott, a röhögéstől fájt a gyomra, úgy érezte,mintha hónapok felgyülemlett feszültsége oldódott volna fel ebben az ostoba, gyerekes pillanatban. Aztán rájött, hogy valójában évek feszültségéről van szó. Hosszú évek sértettségéről, felhalmozódó fájdalmáról, mely feloldódott ebben a fékevesztett nevetésben.- Maguk szerint nem lesz semmi bajuk? - nyögte Jenna kuncogva, és figyelte, ahogy Hugh és Philip óvatosan lépkednek a lépcsőn.- Minden rendben lesz - mondta Amanda. - Csak be kell menniük a fürdőszobába, és el kell zárniuk a csapot.- Nem is tudom - kételkedett Jenna a fejét rázva. - A csap elég trükkös dolog.- Tudják mit? - mondta Amanda komolyan. - Ha egy órán belül nem kerülnek elő, kihívjuk az ejtőernyősöket.Chloe és Jenna újra kacagásban tört ki, Amanda elmosolyodott, aztán ő is hahotázni kezdett. Chloe meglepetten felvonta a szemöldökét, Jennára nézett, aki aprót kacsintott felé.Hogy nézhetünk ki? - gondolta Chloe, amint a nevetés hangja végigvisszhangzott a kupolás hallon. Három felnőtt nő ül a földön, és úgy vihognak, akár az iskolás lányok. Látta Sam megvető kamaszarcát, és ettől még jobban rázta a kacagás.A hall túloldaláról zajt hallottak, Nat tűnt fel ásítozva, PlayStationnel a kezében.Vigyázz! - kiáltott rá Chloe, mert a kisfiú épp a tócsába készült lépni. Nat lenézett, visszahúzta a lábát, és a víz szélén egyensúlyozva feléjük sétált.- Mi történt? - kérdezte. Miért olyan nedves minden?- Nat! - kiáltotta Chloe. - Te egész idő alatt itt voltál? Hogy a csudába voltál képes itt ülni, amikor közben ez történt?- Micsoda? - kérdezte Nat.- Hát ez! mutatott Chloe a lépcső felé. - Az árvíz. Nem hallottál semmit?- A Pokémonnal játszottam mondta Nat, és megvakarta a fejét. - Nem hallottam semmit - Az az átkozott Pokémon... - kezdte Chloe, de ekkor zizegő,sistergő hang hallatszott. A következő pillanatban minden elsötétült, és fentről kiáltás hallatszott.-Hugh! - kapta fel a fejét Amanda. - Hugh, jól vagy?Nem érkezett válasz, és a három nő aggodalmasan nézett össze. Végül Philip feje kandikált ki a korlát fölött.- Hugh jól van - mondta. - Mind a ketten jól vagyunk. Az áram viszont nincs. Rövidzárlat keletkezett. Nem tudom pontosan hol.Szerintem ki kéne vinni a gyerekeket.- Jól van - mondta Chloe és felállt. - Nat... lányok...kimegyünk.Elhagyták a házat, kint megálltak és felnéztek a villára. A felhajtót árnyékba borította a késő délután, de még mindig forró és mozdulatlan volt a levegő. Leültek az alacsony falakra és a lépcsőkre, és úgy pislogtak vissza a házra, mintha azt várnák,hogy megszólaljon. A két kislány bizonytalanul egyensúlyozott egy pár oszlopon, aztán leültek Amanda mellé a földre. Nat újra a számítógépes játékot bűvölte.- Én úszom egyet - jelentette be Sam kisvártatva. Durván belerúgott a földbe, és anélkül hogy fölnézett volna, hozzátette.Jenna, te is jössz?- Nem hiszem - válaszolta Jenna. - Szerintem jobb, ha itt maradunk, amíg meg nem tudjuk, mi történt.- Jól van - mondta Sam némi tétovázás után. Elsétált, közben mérges pillantást vetett Jennára, mint akit elárultak.Hamarosan Philip jelent meg a nyaraló bejáratánál, mögötte Hugh bukkant fel. Mind a kettőnek csavarni lehetett a vizet a ruhájából. Hugh a homlokát törölgette.- Nos, a jó hír, hogy elzártuk a csapot - jelentette.- Gratulálok! mondta Amanda. - Ezek szerint megtaláltátok?- A rossz hír, hogy elromlott a légkondi - tette hozzá Philip.- A légkondi? - rémült meg Amanda. - Mi a baja?- Úgy tűnik, zárlatos lett. Ja, és a világítás szintén.- Milyen a helyzet odafent? - érdeklődött Chloe.- Egy kicsit nagy a felfordulás. És rém csúszós. Néhány szőnyeg elázott, és azok a ruhák is, amelyek a földön voltak. -Philip vállat vont. - Rosszabb is lehetne.- Nem gondoljátok, hogy szólni kéne Gerardnak? – kérdezte Amanda.- De - helyeselt Philip. - Fel kellene hívnunk.

-Nem szükséges. - Hugh vett egy nagy levegőt. – Holnap idejön.- Micsoda? - Mindenki rámeredt.- Hát persze. - Chloe szinte csodálattal rázta meg a fejét. -Három nap telt el a vakációból. Tökéletes időzítés.- Honnan tudja, hogy idejön? - kérdezte Philip.- Korábban beszéltem vele. Ő mondta, hogy holnap reggelre várható. - Hugh vállat vont. - Az ő szavaival élve hirtelen támadt szeszélyről van szó.- Hirtelen támadt szeszély? - ismételte Chloe hitetlenkedve. -Oh, hát ez remek.- De hol akar aludni? - kérdezte Amanda a szemöldökét ráncolva. - Tudnia kell, milyen kevés a hely.- Felőlem ott alszik, ahol akar - csattant fel hirtelen élesen Chloe. - A magam részéről látni sem akarom. - Philipre nézett. -Elegem van ebből a helyből. Őszintén szólva az egész nyaralásból elegem van. Szerintem holnap reggel haza kéne mennünk. Nézzük meg, át tudjuk-e foglalni a repülőjegyünket.- Holnap? rémült meg Nat. - Anya, azt nem lehet.- Egyetértek - mondta Hugh és Amanda felé fordult. -Szerintem nekünk is haza kéne mennünk.- Nem mehetünk haza! - tiltakozott Amanda. - A konyha még nem készült el.- Akkor menjünk máshová - makacskodott Hugh. – Menjünk Andalúziába. Vagy akárhová. Egyszerűen nem vagyok hajlandó itt maradni. - Kis ideig a villa hatalmas homlokzatát tanulmány-ozta, aztán elfordult.- Nem volt valami pompás nyaralás, igaz? - Philip arcán bánatos mosoly suhant át.- Egyáltalán nem is volt nyaralás mondta Chloe. – Játszma volt. Egy átkozott bábelőadás. Rögtön rá kellett volna jönnünk,amikor megérkeztünk. Tudhattuk volna, hogy szó sincs véletlenről. - Chloe hallgatott egy kicsit, az arca feszült volt. – Én pedig nem játszom tovább. Ami engem illet, Gerard nyugodtan megérkezhet holnap, de üresen fogja találni a villát.Philipre nézett. Komolyan beszélek, Philip. Nem akarok itt maradni.- Jól van - bólintott Philip. - Átfoglaljuk a repülőjegyünket. De ma éjszakára még itt kell maradnunk. Ez viszont némi munkával jár. Beletúrt a hajába. - Egészen komolyan mondom, nem tudom, hogy biztonságos-e, ennyi víz közepette...- Nem maradok olyan házban, amelyben nincs légkondi -mondta Amanda élesen. Főleg nem ma éjjel. Lehetetlen.Tikkasztó a hőség! Hugh, üljünk be a kocsiba, és keressünk szállást valahol...- Nem vezethetek - mondta Hugh. - Túl sokat ittam. És te is.- De muszáj! Amanda hangja elvékonyodott. - Én nem maradok ebben a házban! Meg fogunk sülni! Nincs levegő, és iszonyú hőség van, a gyerekek egy szemhunyásnyit sem fognak aludni... - A kezébe temette az arcát. - Tudtam, hogy a ClubMedbe kellett volna mennünk! Jövőre én foglalom le a nyaralásunkat. Nincs több nyaraló. Nincs több úgynevezett barát. Nincs több...- Nyugodj meg, drágám! - csillapította Hugh. - Nem lehet annyira szörnyű, hogy ne bírnánk ki itt egy éjszakát...- De igen. Borzasztó lesz.-Akkor sincs más választásunk próbálkozott Hugh. -Kitartás.- Azért van választásunk - vetette fel Jenna lazán. – Ebben egyetértek Amandával. Semmi pénzért nem aludnék odabent.Főként egy olyan éjszakán, mint a mai.- Akkor hol akar aludni? - emelte fel Amanda a fejét.- Kint - mondta Jenna, mintha nyilvánvaló lenne. - Épp elég meleg van. Lehozok föntről néhány paplant, belegöngyöljük magunkat... és kész.Hatásos csönd fogadta a javaslatot.- Ez az - értett egyet vele Hugh. Körülnézett, és széles mosoly terült szét az arcán. - Ez az.Mire elég ágyneműt cipeltek le mindenkinek, a két kislány és Nat már majdnem elaludt. Amanda és Chloe lefektette őket,mosolyogva hallgatták egymás esti szertartásait.Hugh és Philip közben a felnőttek fekvőhelyeit rendezték el.Felverték a párnákat, és elrendezték a paplanokat, akár a cserkésztáborban. Sam egyedül ült, merev, duzzogó arccal bámult a sötétbe.Amikor Jenna odament hozzá, komor arccal nézett rá. - Mizujs? - kérdezte Jenna.- Alig tudom elhinni, hogy holnap elmegyünk - mondta Sam,de nem mozdult.- Ezek szerint te jól érezted magad?- Nem arról van szó. - Barátságtalanul vállat vont.Jenna szélesen elmosolyodott. Kinyújtotta a kezét, végighúzta az ujját a fiú arcán, aztán le a mellkasán.- Nyugi - mondta. - Még előttünk az egész éjszaka.Sam gyorsan felnézett, de Jenna már odébbállt, és csatlakozott Amandához és Chloéhoz.- Meghoztam az ellátmányt -

jelentette be, és levette a hátizsákját. - Kenyér, sajt... egy kis bor Gerard pincéjéből.Visszamehetünk a teraszra, és megehetjük ott, vagy pikniket rendezünk.Piknikezzünk - mondta némi habozás után Chloe, és Amandára nézett, aki bólintott.Piknikezzünk.Jenna kirakodta az ételt, és a többiek éhesen köréje gyűltek.Beszélgettek egy kicsit. Hogy kiéhezett mindenki, gondolta Chloe a csöndes, majszoló arcokat nézve. Vagy csak könnyebb enni, mint beszélgetni.Miután befejezték az evést, tovább ücsörögtek, borozgattak,beszélgettek egy kicsit, mígnem lassan rájuk sötétedett. A villa teteje körül madarak köröztek és az ég felé szálltak. A levegő még mindig forró és mozdulatlan volt.- Van még egy kis bor? - kérdezte végül Amanda. A szavai kissé elmosódottak voltak, a feje enyhén imbolygott. - Az enyém elfogyott.-Persze - mondta Jenna, és újabb üveget adott tovább. – Mivel ez az utolsó este, meg minden...A zsebébe nyúlt, és kihúzott két előre sodort füves cigarettát.Sam döbbenten felkapta a fejét, a többiek meglepetten néztek Jennára.-Jenna! mondta élesen Amanda. - De hisz' ez...- Ühümm - csicseregte vidáman Jenna. - Szerintem most mindenkinek szüksége van rá.Az egyik cigarettát Amanda felé nyújtotta, aki pár pillanatig hallgatott.-Alszanak már a lányok? - Alszanak, mint a tej - mondta Jenna, és a gyerekek felé pillantott.-Na jó. - Amanda szemrebbenés nélkül a füves cigi után nyúlt. - Ez történik, amikor a munkanélküliség felüti a fejét -jegyezte meg, és morcosan bámulta a cigarettát. - Az ember drogokkal és alkohollal vigasztalódik. - Hughra nézett. Lefogadom, egy év sem telik bele és heroinnal lőjük be magunkat. Olcsó hamburgert zabálunk és szívelégtelenségben halunk meg.-Azért nem hinném, hogy ennyire rosszul mennek a dolgok...- mondta Hugh.- Nem? - Szívott egy slukk cigit, lehunyta a szemét, és lassan kifújtra a füstöt. Aztán szippantott még egyet, és Chloéra nézett.- Kér egy kicsit?- Hát... - bizonytalankodott Chloe, és leplezni próbálta a nyugtalanságát.- Gyerünk, mami! - bíztatta Sam. - Tényleg, ezzel nem fogsz elrontani, nem árulom el Natnek.- Hát... - mondta ismét Chloe. Tétovázott, aztán elvette a füves cigit és leszívta a füstöt. Fintorogva köhögni kezdett. -Kijöttem a gyakorlatból - mentegetőzött, és továbbadta Hughnak, aki elvörösödött, de elfogadta.- Még soha nem szívtam füvet - mondta, és gyanakvóan nézegette. - Nem helyeslem. Mi van, ha összekeverték valamivel?Hamarosan úgyis rákapsz - mondta Amanda, és felnézett a borospoharából. - Úgyhogy nemigen számít. Chloe figyelte, ahogy Hugh óvatosan megszívja a marihuánás cigarettát, és belényilallt az iránta érzett szeretet.- Hugh - szólalt meg hirtelen. - Sajnálom, amit mondtam. Ott,az úszómedencénél. - Kissé elpirult. - Igazságtalan voltam.Tudom, te mindent megtettél, hogy Philip megtarthassa a munkáját. És Amanda... - felé fordította a fejét. - Magától is bocsánatot kérek. Én... - tétovázott. - Egy kicsit felhúztam magam.- Nem számít - mondta Amanda, és legyintett. - Ne is törődjön vele. - Halványan Chloéra mosolygott, aztán hirtelen ásított egy nagyot.- Akkor ez rendben van - mondta Jenna, és végignézett a négy felnőttön. Mindenki elhelyezkedett? Mindenki jól van? - Nagyszerűen, köszönjük - mondta Philip, és meglengette a füves cigit. - Remek ötlet volt ide kitelepedni.- Igen - mondta Jenna, és csúfondáros pillantást vetett rá.Sam felé nyújtotta a kezét. - Gyere. Mi most itthagyjuk magukat- jelentette be. - Ott fogunk aludni. - Távolabbra mutatott. – A mező túlsó oldalán.- Jól van - mondta Philip rövid tűnődés után. - Ez... elég sportszerű.- Ja, és le is fekszünk egymással - tette hozzá Jenna -,úgyhogy eszükbe se jusson, hogy odajöjjenek dumálni.Sam dermedten állt mellette a rémülettől. Chloe-ra pislogott,aki szóra nyitotta a száját, aztán becsukta.- Csak vicceltem - mondta Jenna, és boldog mosollyal nyugtázta a döbbent arcokat. - Vagy sem. Mindenkinek jóéjszakát!Pár perccel azután, hogy Jenna és Sam eltűntek a sötétben,Amanda ellenőrizte a tőle pár méterre fekvő gyerekeket.Octavia fölé hajolt, ásított, és letottyant a földre, egy pillanattal később hátradőlt és már aludt is. Hugh felült, takarót terített az öntudatlan testre, gyengéden

eligazgatta rajta és gyengéd jóéjtpuszit lehelt rá.Amikor újra a többiek felé fordult, Philip újabb adag bort töltött magának, és ivott néhány kortyot. Aztán ő is ásítozni kezdett.- Úgy érzem magam, mint akit kiütöttek - mormolta,miközben elhelyezkedett.- Lazának érzed magad - ellenkezett Chloe.Fölé hajolt és gyengéden megcsókolta. - Végre felengedett benned a feszültség.Philip behunyta a szemét, Chloe pedig a sarkára ült. Amikor felnézett, észrevette, hogy Hugh őt bámulja. A férfi ivott egykorty bort, majd még egyet. Várt. Chloe nézte, hogy alszik el Philip.Chloe csöndben újra töltötte a saját poharát és Hughét. Ivott,és felnézett a csillagokra.- Nem vagyok álmos - mondta halk, társalkodni vágyó hangon Hugh. - Nem - válaszolta Chloe. - Én sem.Mind a ketten azt figyelték, hogy válik egyre nyugodtabbá Philip lélegzete.- Hugh... - szólt halkan Chloe.- Chloe? - motyogta Philip, mocorgott és a homlokát ráncolta.Chloe visszatartotta a lélegzetét, és nézte, ahogy Philip arca újra ellazult. Élénken emlékezett azokra az éjszakákra, amikor arra várt, hogy a kisbabája álomba merüljön. A sötétben ácsorgott a gyerekszobában, alig mert levegőt venni, aztán halkan, észrevétlenül kiosont. Mindig úgy érezte, mintha egy kicsit elárulta volna. És így is volt.Múltak a percek. Egy kis állat gyorsan elcsoszogott a bozót alatt, az út felől távoli nevetés hangja hallatszott. Chloe Hught nézte és várt. Végül úgy döntött, hogy már eleget vártak.- Tehát - szólalt meg, és Philipre nézett. - Már nem motyog, és nem mocorog.- Akkor mondta Hugh. Lassan helyet változtatott a földön, a száraz gallyak ropogtak alatta. - Tehát holnap elutazol.- Igen - mondta Chloe. - Azt hiszem, így minden a helyére kerül. Te nem így gondolod?- De igen - válaszolt Hugh. - Gondolom, igazad van.Pár másodpercig egyikük sem szólt. Chloe fejében gondolatok százai cikáztak és haltak el.- Nincs értelme maradni folytatta végül. - És semmi kedvem Gerarddal találkozni, neked van?- Nem különösebben. Hugh a borospohara után nyúlt,nézegette, aztán újra letette. - Chloe, valamit el kell mondanom Gerardról. Nem tudott... rólunk.Chloe összehúzta a szemöldökét.- Hogy érted ezt? Persze, hogy tudott rólunk! Ez volt a lényeg.Ezért... - elhalt a hangja, Hugh pedig a fejét rázta.- Mi csak feltételeztük, hogy tudja. Említetted neki valaha?Mert én nem. - Chloe rábámult, lázasan járt az agya.- Biztosan említettem, nyilván kellett, hogy... - a kezére támasztotta a fejét. - Legalábbis... azt hittem...- Gerard azért szervezte ezt a nyaralást, hogy engem és Philipet kínos helyzetbe hozzon - mondta Hugh. - Szerintem ez minden. A másik... tényező... csak... - Mindig is azt hittem, hogy tudja - mondta Chloe, de nem nézett fel. - Egyszerűen magától értetődőnek vettem... – Hugh őszinte arckifejezéssel előre hajolt.- Nem manipuláltak minket, Chloe. Nem estünk bele semmiféle csapdába. Azt tettük... amit tennünk kellett. Gyengéden megérintette a Chloe arcába hulló hajfürtöt. – Meg kellett találnunk a válaszokat a kérdéseinkre.Chloe felnézett és lassan bólintott, némán ültek,gondolataikhoz az alvók ütemes légzése adta a hátteret.- Akkor nem haragszol annyira Gerardra? - kérdezte váratlanul Hugh. - Megbocsátasz neki?- Nem - válaszolta Chloe és megkeményedtek a vonásai. -Soha nem bocsátok meg neki. Nem érdekel, mennyit tudott,vagy mit akart. Mindenképpen az életünkkel akart játszani.Ennyi elég.Chloe ivott egy korty bort, letette a poharat, hátradőlt, a könyökére támaszkodott, és felnézett a tintakék égre. Tudta,hogy Hugh figyeli, hogy méregeti. Kettesben voltak az éjszakai csendben.-Tudod, azóta is ezen rágódom - szólalt meg egy kis idő múlva újra Hugh. - Mi lett volna, ha annyi évvel ezelőtt együtt maradunk. Talán most férj és feleségként jöttünk volna ebbe a nyaralóba. Sammel. Sam az én fiam lehetett volna.- Lehetett volna - mondta Chloe és sokatmondóan bólogatott.- És lehetett volna hat közös gyerekünk - mosolygott halványan Chloe.- Hat! Azért ebben nem lennék biztos. Az a legrosszabb... -Hugh megdörzsölte az arcát. - Az a legrosszabb, hogy valószínűleg elégedetlenekké váltunk volna. Pár év múlva.Valószínűleg enyhén unottan, itt feküdnénk a napon, és azon tűnődnénk, jól tettük-e, hogy összeházasodtunk. Nem is

tudnánk, milyen rohadt szerencsések vagyunk...Kissé felemelte a hangját, mire Amanda mocorogni kezdett álmában. Hugh elhallgatott. Chloe mozdulatlanul bámulta a csillagos eget. Mind a ketten csöndben vártak, amíg Amanda megfordult, és megnyugodott.-Késő van mondta végül Chloe. - Pihennünk kéne. – Hugh maga elé meredt, mintha nem is hallotta volna.- Az ember olyan sok döntést hoz az élete során – mondta Hugh hirtelen. - Némelyikről kiderül, hogy nincs jelentősége... némelyik pedig utólag kulcsfontosságúnak bizonyul. Bár idejében felismernénk egy-egy döntés jelentőségét. Bár tudnánk, mit szalaszthatunk el...- Hugh, mi így is nagyon szerencsések vagyunk - mondtaChloe szelíden. Felült, és komolyan nézett a férfira. - Mind a ketten szerencsések vagyunk. Ezt ne feledd.- Tudom. - Hugh Amanda békésen alvó arcát nézte, előrehajolt, és lesöpört egy levelet az arcáról. - Jól megleszek Amandával. Szeretem. És az életünk... működik. Menni fog.- Remélem - mondta Chloe és követte Hugh pillantását. Tényleg remélem. - Amanda megfordult, miközben őt nézték, és halkan felhorkantott. Chloe ivott egy korty bort, hogy elrejtse a mosolyát.- Isten tudja, mennyit ivott - fintorgott Hugh. – Teljesen kiütötte magát.- Azt hiszem, Philip végre elengedte magát - mondta Chloe. A férfi békés arcát nézte, és elöntötte a gyengédség. - Talán ma éjjel jobban alszik, mint hónapok óta bármikor.- Azt hiszem, mindannyian így vagyunk vele – válaszolta Hugh. Megérdemeljük...Chloe hallgatott, majd ásítozni kezdett. A sötét csönd altatóként hatott, mint egy meleg, puha takaró. Újra ásított,aztán szégyenlősen Hughra sandított.- Soha sem bírtam az éjszakázást. - Chloe levette a szemüvegét és megdörzsölte a szemét. - Reggel korán kell kelnünk. Ha tényleg el akarunk menni, mielőtt...- Chloe - szakította félbe Hugh csöndesen. - Chloe, soha nem töltöttük együtt az éjszakát.Chloe hátrahőkölt. Hugh komoly arccal nézett rá a holdfényben.- Soha nem töltöttük együtt az éjszakát - ismételte türelmetlenül. - Veled akarom tölteni az éjszakát, Chloe. Csak egyetlen egyszer. A karomban akarlak tartani, és... érezni akarom a testedet az enyém mellett... - a szeme csillogott. -Látni akarom, milyen vagy, amikor reggel felébredsz.Chloe a férfi lelkes arcát nézte, és tudta, hogy nemet kellene mondania, nagyon lassan bólintott.Csöndesen felálltak és pár méterrel odébb húzódtak a többiektől. Hugh takarót terített a földre. Egy darabig remegve álltak, és némán bámulták egymást. Aztán Hugh átkarolta Chloét, Közben le sem vette róla a szemét, és lassan a földre feküdtek. összeölelkeztek, mint régen. Chloe érezte maga körül a férfi karját, és a vonásai megfeszültek a visszafojtott érzésektől.- Jó éjszakát! - suttogta Hugh és homlokon csókolta.-Jó éjszakát! - Chloe gyengéden megérintette Hugh arcát, az ujjain érezte a borosta halk sercegését. Az érdességet a simaságon.Fejét a férfi karhajlatára fektette, és belebámult a sötétbe.Megpróbált ébren maradni, megpróbált megjegyezni minden utolsó benyomást. Talán egy napon ez lesz a vigasza. De szemhéja hamarosan lecsukódott. Az agya nem volt képes tovább felvenni a versenyt a fáradsággal.Hugh figyelte, ahogy elaludt. Az utolsó, amire emlékezett, a Chloe ajkán álmában megjelenő mosoly. Aztán ő is elaludt, s álmában is magához szorította Chloét.

TIZENHATODIK FEJEZET

A reggel halványan, és ragyogón surrant a horizont fölé, és apró napsugarakat küldött az alvók szemhéja felé. Először Chloe ébredt fel, kényelmetlenül nyújtózkodott az egyenetlen felületen lassan tért magához. A feje még mindig Hugh vállának támaszkodott, a karja a férfi mellkasán feküdt, a testük egymást melegítette. Amennyire tudott, küzdött az ébredés ellen.Megpróbálta minél hosszabbra nyújtani az utolsó pillanatokat.Egy idő után azonban már nem húzhatta tovább. Előre hátra mozgatta álmos arcát Hugh ingén, visszakényszerítette

magát a való világba. Kinyitotta fátyolos, véreres szemét. Hugh mocor-gott. Résnyire nyitotta a szemét, és a tekintetében álmatag szerelem ült.- Igen - mondta alig érthetően. - Tudtam. Újra becsukta a szemét, és álomba merült. Chloe eltakarta a szemét a nap elöl és megfordult. Csöndesen feküdt, hallgatta a közeli tücsök ciripelését, erőt gyűjtött.Kinyitotta a szemét és egyenesen a kék égre bámult.Úgy érezte, mintha a földhöz szögezték volna. Az ég már nem volt cinkosán sötét, hatalmas kék szemével őt és Hught nézte.Őt és Hught, akik együtt aludtak a szabad ég alatt Chloe nevetséges riadalmat érzett, és elfordult. Ekkor azonban friss,sokkal erősebb félelem tört rá. Beatrice Stratton tökéletesen éberen felült, és kíváncsian szemlélte.Chloe elpirult, felállt, igyekezett lassan mozogni, és az üres takaróhoz sétált. Leült, a könyökére támaszkodott, megpróbált úgy elhelyezkedni, mintha régóta ott lenne.Pár pillanattal később Amanda is megmozdult.- Istenem, a fejem - nyöszörögte, és ülő helyzetbe tornázta magát. Kinyitotta a szemét és hunyorgott. - Te jó ég, milyen világos van!- Jó reggelt! - köszöntötte kedélyesen Chloe. - Jól aludt?- Azt hiszem, elég jól. - Amanda álmatagon dörzsölte a szemét. - Mennyit ittam tegnap este?- Anya? - mondta Beatrice.- Tessék? - kérdezte Amanda. Láthatóan nehezére esett,hogy Beatrice-re Figyeljen. - Mi az?- A néni miért aludt a papa mellett? Beatrice Chloéra mutatott.Amanda zavartan nézett Beatrice-re.- Mert a házban árvíz volt mondta Chloe kalapáló szívvel.Erőt vett magán és ragyogó mosolyt küldött Beatrice felé. Tudom, különös, hogy így együtt alszunk mindannyian...Gondolom, még soha nem aludtál a szabad ég alatt, ugye? Gyorsan Amandára pillantott, és felkészült rá, hogy kiegészítse, vagy megváltoztassa a magyarázatát. Amanda azonban a földet nézte, és nem is figyelt. Beatrice kérdőn összehúzta a szemöldökét.- De...- Szerinted mit együnk reggelire, Beatrice? - kérdezte gyorsan Chloe. Körülnézett, témát keresett, amivel elterelhetné a kislány figyelmét. - Nézd csak, ott jön Jenna!- És Sam - mondta Beatrice.- Igen - mondta morcosan Chloe. - És Sam. Figyelte a mezőn feléjük tartó Samet, aki megpróbált nyugodtnak és közönyösnek mutatkozni. A fiú azonban képtelen volt leplezni az arca ragyogását. Chloe észrevette, hogy Jenna is rettentően elégedett magával.- Jó reggelt! mondta Chloe barátságosan, de kissé helytelenítő hangsúllyal.- Jó reggelt, Chloe! - mondta Jenna, és fülig ért a szája. – Jól aludt?- Igen, köszönöm - válaszolt Chloe. - És maga? Azonnal azt kívánta, bár ne kérdezte volna. Az utolsó dolog, amit hallani akart, az valami trágár, hatásvadász válasz volt. Szerencsére Jenna csupán még szélesebben vigyorgott, bólintott, és Sammel a nyomában eltűnt a ház irányában.- Tehát elutaznak? - kérdezte Amanda, és az ujjával a halántékát nyomkodta.- Igen, azt hiszem - válaszolt Chloe. - És maguk? – Amanda vállat vont.- Úgy látszik, Hugh most azonnal el akar menni. Ami engem illet, szerintem jó itt, de gondolom, azt tesszük majd, amit ő akar... - Kinyitotta a szemét, és felnézett az áttetsző kék égre. -Csak én képzelődöm, vagy tényleg melegebb van ma?Zizegő hangot hallottak, Hugh kócosan fátyolos szemmel,zavart arccal ült fel.- Jó reggelt, drágám! - fordult Amandához. A pillantása Chloéra vándorolt. - Jó reggelt! - köszöntötte könnyedén.- Jó reggelt! - válaszolt Chloe. Egy röpke pillanatra összenéztek, aztán Chloe felállt. - Jobb, ha megyek. Sok dolgom van.Mire az összes vizet felszárították, mire mindent becsomagoltak és összeszedték a csomagokat az induláshoz,már késő délelőtt volt. Amanda és Jenna összeszedték a gyerekeket, és levitték őket inni valamit, Chloe benézett az ágyak alá, nehogy ott maradjon valami. Végül szédelegni kezdett, és feladta. Ha valami el akart veszni, hát vesszen el.Megdörgölte a szemhéját, leült az egyik csomagra és a közeledő Philipet nézte. Philip csavarhúzót tartott a kezében és boldog kifejezés ült az arcán. - Na tessék! - mondta. - Azt hiszem, megtaláltam a kiégett biztosítékot.- Tényleg? - kérdezte Chloe. - Biztos vagy benne?-A légkondi mindenesetre újra működik. A biztonság kedvéért írtam egy levelet a bejárónőnek. Szerintem Gerardnak is hagynunk kéne valami

magyarázatfélét.- Igen - mondta Chloe. - Gondolom, helyes lenne.Philip leült mellé. Először csöndben voltak, ki-ki a saját gondolataiba mélyedt. Végre Chloe felnézett.-Igazad volt Gerarddal kapcsolatban - mondta őszintén. -Mindvégig igazad volt... és én tévedtem.-Oh, Chloe! - Philip átölelte és megcsókolta. - nem volt igazam. Fogalmam sem volt, hogy ez fog történni. Én csak...nem szeretem a fickót. Gondolom, féltékeny vagyok.- Féltékeny?- Nem akarok osztozni rajtad senkivel.- Nem - habogta Chloe. - Nem... én sem akarom, hogy osztozz rajtam.Megcsókolta Philipet, lehunyta a szemét, és hirtelen támadt szenvedéllyel hozzápréselte a testét. Az érintése, a bőre, az illata meghittségét keltett benne. Mintha hazaérkezett volna.-Mintha örökké így lett volna - motyogta Philip nyakába.- Ez azért van, mert már egy örökkévalóság óta így van. -Philip hátrébb lépett, ránézett, és a szeme elsötétült a vágytól. -Mikor is kell indulnunk pontosan?A dzsip dugig megtelt.- Hol van Philip és Chloe? - kérdezte Amanda immár harmadszor. Az órájára nézett. Ha tényleg szállást akarunk találni ma éjszakára, akkor ideje elindulni.Kitárult a villa ajtaja, végre megjelent Philip, és a nyomában Chloe. Mindkettejüknek piros volt az arca.- Sajnálom - mondta Chloe. - Valami... közbejött. -Találkozott a pillantása Hugh tekintetével, és hirtelen másfelé nézett.- Jól van - szólt közbe Amanda. - Hol vannak a lányok? Ugye nincsenek megint a medencében?- Megyek, előkerítem őket - mondta Hugh.- Me, maradj csak - mondta Amanda. - Majd én... - Várjon - szólt közbe Chloe, és előhúzott egy darab papírt. -Valamennyiünk nevében írtam egy levelet Gerardnak.Szétnyitotta a papírt, és hangosan felolvasta. Kedves Gerard! Köszönjük a nyaralót! Sajnáljuk, hogy ilyen hamar el kellett mennünk. Mesésen éreztük magunkat. Adios! Felnézett.- Valamennyien aláírjuk.- Remekül hangzik - mondta Amanda. Elvette a levelet, és ráírta a nevét, aztán az úszómedence felé igyekezett. A többiek összenéztek.- Nagyon barátságos - vélekedett Philip. - Tényleg ilyen barátságosak akarunk lenni?- Szerintem egyáltalán nem barátságos. Úgy gondolom,pontosan érteni fogja - mondta Hugh.A levél után nyúlt, ráírta a nevét, Philip pedig követte a példáját.- Jól van - mondta Chloe, és odakanyarította a nevét. – Hát ennyi.- Vissza a valóságba - jegyezte meg Philip. - Azt hiszem,felkészültem.- Mikor indul a gép? - kérdezte Hugh.- Ötkor. Még rengeteg időnk van.Simán ment az időpontmódosítás?- Egy kis pótdíjat kellett fizetnünk - mondta Philip. Gondolom, ez az ára. És maguk?- Mi körutat teszünk - mondta Hugh. Bizonytalanul végigfuttatta a kezét a dzsipen. - Nem tudom biztosan, mit akarok csinálni.- Nos, ha visszatérnek Angliába - kérte Philip -, hívjon fel! -Mehetnénk együtt a munkaközvetítőbe. Hamiskásan elmosolyodott. - A munkanélküliek osztályára.- Persze - mosolygott vissza Hugh. - Egyetértek. Chloe felnézett. Hugh hangja valahogy hamisan csengett. Ésa mosolya sem volt őszinte.- Talán a végén még koldulnunk kell a megélhetésért!- Lehet - mondta Hugh, és ismét elmosolyodott. - Talán így lesz.Mi lehet az, gondolta Chloe. Valami nem hangzott őszintének. - Philip - mondta hirtelen. - Menj és tedd le ezt a levelet valami feltűnő helyre a hallban. És hagyj plusz pénzt a bejárónőnek.- Rendben. - Philip a villa felé indult. - Mennyire gondolsz?- Teljesen mindegy - mondta Chloe. - Amennyit te gondolsz.És nézz be még egyszer az ágy alá!Chloe megvárta, amíg az ajtó becsukódott Philip mögött,aztán egyenesen Hugh szemébe nézett.- Ugye nem is mondtál fel? - mondta. - Valójában nem hagytad ott a munkádat.Hugh úgy nézett rá, mintha pofon ütötte volna. Kinyitotta a száját, aztán újból becsukta.- Oh, Hugh! - mondta Chloe. - Mit csináltál?Hugh nem válaszolt. Az autó visszapillantó tükrét babrálta,elfordította az arcát Chloe pillantása elől.- Hugh...Megpróbáltam felmondani - hadarta Hugh. -Megpróbáltam. Odatelefonáltam, és pontosan kifejtettem az emberi erőforrás igazgatónak, mit érzek. Részletesen. És...- És?- És azt

mondta, vegyek ki egy hónap szabadságot.- Egy hónapot - mondta Chloe. - És te belementél?Hugh hallgatott. A nap elbújt egy fátyolfelhő mögött. A távolból repülőgép zúgása hallatszott.- Chloe, én nem akarok munkanélküli lenni - mondta végül. -Én nem vagyok erős. Én nem vagyok forradalmár, mint te és Philip. Azt hiszem, bennem nincs meg a te... bátorságod.- És hogy fogsz több időt tölteni a családoddal?- Ezt megteszem! - ígérte Hugh. - Kaptam egy hónap szabadságot. Minden megváltozik majd.- Egyetlen hónap alatt?- Az egész munkatempómat megváltoztatom. Mostantól egész más leszek. így lesz.Amanda tud róla?- Még nem. Épp ez a lényeg. Ez nagy megrázkódtatás neki.Aztán átrendezzük a dolgokat, újra kezdjük az életünket,másképp intézzük az ügyeinket...Miközben beszélt, Chloe figyelmesen nézte, és hirtelen beléhasított a felismerés. Abban a pillanatban, amikor húszévesen hirtelen megértette, kicsoda Sam, Hughnak pontosan ugyanilyen rémült volt az arckifejezése. Olyan arckifejezés ült ki az arcára, amelyet Chloe akkor nem értett, de számtalan éberen töltött éjszakán próbált elemezni azóta is.Szégyen, a saját gyengeségének tudata mentegetőzővé tette,ugyanakkor elszántan próbálkozott, hogy ne boruljon fel a csónak, amelyben ült. Az önvédelem ösztöne olyan fejlett volt Hugh Strattonban, mint senki másban.Chloe zajosan kifújta a levegőt, és a lelke mélyén megkönnyebbülést érzett.- Soha nem kockáztatnád meg, ugye? - kérdezte egyszerűen. - Soha nem lennél képes fejest ugrani a bizonytalanba.Hugh tett egy lépést felé, a szeme elszántan kereste a másikét.- Ezúttal megtettem volna - magyarázkodott. - Ha igent mondtál volna, akkor fejest ugrok a sötétbe.-Tényleg? - Chloe hitetlenkedve mosolygott.Elhallgattak. A nyaralóban ajtó csapódott, a sarokról hangok hallatszottak.- Chloe, ne gondolj rosszat rólam - mondta gyorsan Hugh. -Legutóbb, amikor elváltunk egymástól... megvetettél. Ezúttal ne becsülj le.-Én nem becsüllek le - mondta Chloe.- Azt szeretném, ha jobb véleményed lenne rólam, mint akkoriban volt - fogta könyörgőre a hangját.- Gyere, Octavia - hallották Amanda hangját. Feléjük közeledett, a nyomában az elégedetlenkedő gyerekekkel.- Rendben van? - sürgette Hugh Chloét. Megteszed, Chloe?-Chloe! - szólította Amanda. - Chloe?Hugh elveszett pillantást lövellt felé, Chloe pedig elfordítottaa fejét.Tessék? - kérdezte.- Nem látott valahol egy flakon tizenkettes faktorú Lancome naptejet?Én... nem hinném - mondta Chloe.- Tudom, hogy ma reggel még a medencénél volt - csóválta a fejét Amanda. - Persze ilyesmi előfordul. Most meg hol van Jenna? Jenna!- Mindent elintéztem - mondta a villából előbukkanó Philip. - Jól van - mondta Chloe. Újabb pillantást vetett Hughra,aztán a kocsijuk felé indult.Jenna és Sam enyhe pírral az arcukon jelent meg a kocsifelhajtón.- Szia! - mondta Jenna lazán, és felvette a hátizsákját.- Szia! - motyogta Sam, és közönyösen vállat vont. – Még találkozunk. Gyorsan kezet fogtak, aztán ki-ki a megfelelő kocsihoz ment.- Igen - mondta Amanda. - Nos, természetesen össze kellene gyűlnünk. Mondjuk egy italra. Amint elkészülünk a házzal,összehozzuk. Talán ebéd lesz belőle. Vagy villásreggeli.- Lehet - mondta Chloe.Lehet - válaszolta Hugh.Összenéztek, és Chloe már tudta, hogy az egészből semmi sem lesz. Soha többé nem találkoznak, legalábbis szándékosan nem. Talán véletlenül. Hirtelen maga előtt látta, amint tíz év múlva véletlenül összefutnak. Színházban vagy karácsonyi bevásárlás közben. Öregebbek, megállapodott középkorúak lesznek, a két Stratton lány pedig mogorva tinédzser. Sam a húszas éveit tapossa. Meglepetten üdvözlik egymást,udvariasan elbeszélgetnek, nevetgélve emlékeznek arra a bizonyos nyaralásra, ami már csak egy anekdota a sok közül. Ő és Hugh titkon pillantást váltanak. Megígérik, hogy újra találkoz-nak. Aztán eltűnnek a tömegben.Talán - mondta ismét, és elkapta a tekintetét.Rendben - mondta Hugh. Octavia és Beatrice felé fordul. -Kész vagytok? Akkor beszállás.Jenna üljön középen... - mondta Amanda, és elgondolkodva nézegette az autót. - Tehát Beatrice-nek kell legelőször beszállnia....- Én a papa mellett akarok ülni - szólt közbe

Beatrice. -Grimaszkodósat akarok játszani.- Majd én játszom veled grimaszkodóst - ajánlotta Jenna.- De én a papával akarok - siránkozott Beatrice, és Hugh arcán némi elégedettség suhant át, mint szellő a tenger fölött.- Majd grimaszkodunk, ha megállunk - mondta könnyed,boldog hangon. - Megígérem, Beatrice. - Beszállt az autóba, és kinyitotta az ablakot. - Viszlát Philip! Viszlát Chloe! Mellette Amanda épp bekapcsolta a biztonsági övet. Lehajolt,hogy kivegyen valamit a lábánál elhelyezett szatyorból, eközben Chloe Hugh ablaka felé lépett.- Hugh - mondta sietve. - Amit az előbb kérdeztél...Tétovázott, Hugh pedig feszült arccal fordult az ablak felé.- Igen - mondta egyszerűen Chloe.Hugh arcán boldog mosoly jelent meg.- Köszönöm - mondta Hugh, a hangja szándékosan laza volt.- Szívesen - mondta Chloe. - Jó... jó utat.Hugh arcán az érzelem szikrája suhant át.Bólintott, és beindította a motort. Mellette Amanda felült, a kezében apró sminkes táskát tartott, és mondott valamit Hughnak, amit Chloe nem értett. Megfordult, és könnyedén Chloe felé intett. Chloe rövid habozás után visszaintegetett.Némán állt, miközben a kocsi lefelé gördült a felhajtón,megállt, majd eltűnt a kapu mögött. Chloe pár pillanatig megbabonázva bámult utánuk. Hugh hűlt helyét nézte. Philip a vállára tette a kezét, és ő könnyed mosollyal felé fordult.- Jól van - mondta Chloe. - Nincs értelme tovább maradni,ugye?- Nincs - mondta Philip és szorosan átkarolta a feleségét. -Semmi értelme. VÉGE