D. Crystal - A nyelv enciklopédiája

March 17, 2017 | Author: habibzita | Category: N/A
Share Embed Donate


Short Description

Download D. Crystal - A nyelv enciklopédiája...

Description

DAVID CRYSTAL

A nyelv enciklopédiája

OSIRIS T A N K Ö N Y V E K

DAY ID C R Y S T A L

A nyelv enciklopédiája

OSIRIS • BUDAPEST, 1998

^ooJV

á Dávid

A fordítás alapjául szolgáló mű Crystal: The Cambridge Encyclopedia ofLanguage,

1997

Fordították KIS KATALIN LÁSZLÓ ZSUZSA REBRUS PÉTER SZEMERE PÁL SZENTGYÖRGYI SZILÁRD SZŰCS TAMÁS VINKLER ZSUZSA ZÓLYOMI GÁBOR

Szerkesztette ZÓLYOMI GÁBOR A s z ö v e g h ű s é g e t ellenőrizte és a m u t a t ó k a t összeállította SIPTÁR PÉTER

© C a m b r i d g e University Press, 1997 © Osiris K i a d ó , 1998 H u n g á r i á n translation © F o r d í t ó k , 1998

TARTALOM A nyelv enciklopédiája 11 részre tagolódik, és összesen 65 temati­ kus fejezet tartalmaz. Minden egyes fejezet a nyelvtudomány va­ lamelyik nagyobb témáját mutatja be önmagában is érthetően, rend­ szeres hivatkozással a kapcsolódó fejezetekre és témákra.

Előszó • 9

12. Stílus és irodalmi nyelvhasználat • 90 A stílus fogalma; szerzői azonosság és igazságügyi nyelvészet; a költészet, a dráma és a próza irodalmi nyelve.

I. KÖZKELETŰ NÉZETEK A NYELVRŐL • 11 Széles körben elterjedt nyelvi hiedelmek és attitűdök; a nyelv legfontosabb funkciói.

III. A NYELVI SZERKEZET • 107 A nyelv valamennyi formájának (beszélt, írott és jelelt) elemzé­ sében szerepet játszó tényezők.

1. A preskriptív hagyomány • 12 A nyelvi autoritás és nyelvhelyesség népszerű elképzelései; purizmus és nyelvváltozás; a nyelvészeti leírás szerepe.

13. Nyelvi szintek • 108 A nyelvi elemzés legfontosabb összetevőinek kapcsolata; a nyelvszerkezet modelljei.

2. A nyelvek egyenrangúsága • 17 A primitív nyelvek és a nyelvek felsőbbrendűségének mítosza.

14. Nyelvtipológia és univerzálék • 111 A világ nyelvei között meglevő szerkezeti hasonlóságok és különbözőségek elemzése.

Szerkesztői tanácsadók * 8

3. A nyelvi mágia • 19 Nyelvi babonák és tabuk; a tulajdonnevek misztikus ereje. 4. A nyelv funkciói • 21 A nyelv által betöltött kulturális, társadalmi és személyes funkciók. 5. Nyelv és gondolkodás • 25 A nyelv és gondolkodás közötti összetett viszony; a nyelvi relativizmus fogalma. II. NYELV ÉS EMBER • 29 Az egyéniség és a társadalmi identitás nyelvi kifejeződésének módjai. 6. A nyelv és a testi adottságok • 30 A nyelv, illetve az életkor, nem, fizikai típus és testi állapot kapcsolata; hanglenyomatok; férfi és női beszéd. 7. A nyelv és a pszichológiai sajátosságok • 35 A nyelv, illetve a személyiség, intelligencia és más pszichológia tényezők kapcsolata. 8. A nyelv és a földrajzi hovatartozás • 38 A beszélők területi háttere; akcentusok, dialektusok, nyelvi térségek és a nyelvjáráskutatás. '* 9. A nyelv és az etnikai, nemzeti hovatartozás • 51 Nyelv, etnikum és nacionalizmus; a kisebbségi nyelvek és dialektusok problémája. 10. Társadalmi identitás * 56 Nyelv és társadalmi rétegződés, osztály, státus, szerep, szolidaritás és társadalmi távolság; a szexizmus problémája. 11. Nyelv és kontextus • 68 A beszéd és írás szituációtól függő változatai; korlátozott és titkos nyelvek; nyelvi játékok és művészetek; szójátékok.

15. A nyelv statisztikai tulajdonságai • 114 A nyelvre jellemző statisztikai szabályszerűségek vizsgálata; a hangok, betűk és szavak előfordulási gyakorisága. 16. Grammatika • 117 Szintaxis és morfológia; a szavak, csoportok, mellékmondatok és mondatok szerkezete. 17. Szemantika • 132 A nyelvi jelentés vizsgálata; a szavak és mondatok szemantikai elemzése. 18. Szótárak • 143 A szótárak használata és értékelése; a lexikográfia múltjajelene és jövője. 19. Nevek • 149 Minták és tendenciák a személynevek használatában; helynevek és történetük. 20. Diskurzus és szöveg • 154 A beszélt és írott nyelv mondatnál hosszabb szakaszainak kutatása; a társalgás természete; a szövegszerkezet elemzése. 21. Pragmatika • 159 A társas interakció során használt nyelv kiválasztását meghatározó tényezők; beszédaktusok és elemzésük. IV. A NYELV KIFEJEZÉSI FORMÁI: A BESZÉD ÉS A HALLÁS • 163 A kommunikáció hangzó csatornájának vizsgálata; a beszédkép­ zés, -átadás és -észlelés. 22. A beszéd anatómiája és fiziológiája • 164 A szájüreg és a beszédszervek; a hangképzés sajátosságai.

TARTALOM

23. A beszéd akusztikája • 172 A hanghullámok sajátosságai és szerepük a beszédátadásban; a hangspektográf és használata a beszédhang elemzésében.

VII. A GYERMEKI NYELVELSAJÁTÍTÁS • 285 Hogyan tanulják meg a gyermekek anyanyelvüket: módszerek, elméletek és eredmények; az iskolai anyanyelvoktatás.

24. Kísérleti beszédelemzés • 180 Az akusztikai jelek és a hangképző szervek fiziológiájának vizsgálatára használt eszközök.

38. A gyermeknyelv vizsgálata • 286 A gyermeki nyelv vizsgálatának módszerei; beszédképzés és -megértés; a nyelvelsajátítás elméletei.

25. A beszédészlelés • 184 A fül és a hallás folyamata; a beszédészlelés és vizsgálata.

39. Az első év • 296 A csecsemők hangadásának fejlődése; a korai beszédészlelés és interakció.

26. Beszéd-előállítás és -felismerés gépekkel • 192 Az automatikus beszéd-előállítás és -felismerés elmélete és gyakorlata. 27. A beszédhangok • 195 Fonetika; a magánhangzók és mássalhangzók leírása; a fonetikai átírások fajtái. 28. A hangok nyelvi használata • 205 Fonológia; fonémák, megkülönböztető jegyek és más modellek; a nyelvek hangrendszereinek összehasonlítása. 29. Szupraszegmentális tulajdonságok • 216 A beszéd prozódiája; hanglejtéssémák; tonális nyelvek; a beszéd és a zene kapcsolata. 30. Hangszimbolika • 222 A hangok és a jelentés kapcsolata; az onomatopoeia szerepe. V. A NYELV KIFEJEZÉSI FORMÁI: AZ ÍRÁS ÉS AZ OLVASÁS • 225 Az írott nyelv válfajainak kialakulása és funkcióik. 31. írott és beszélt nyelv • 226 A beszéd és az írás viszonya; a beszéd hangzásának visszaadása írásban. 32. Grafikus megjelenítés • 231 Az írott nyelv fizikai tulajdonságai; a grafikus megjelenítés típusai; kézírás, nyomtatás, gépírás és az elektronikus változatok. 33. Nyelvészeti grafológia • 246 Az írás mint szimbólumrendszer; az írás története; az ábécé; betűzés (helyesírás), központozás és más szembenállások; gyors írásrendszerek. 34. Az írás és olvasás folyamata • 262 Az írás, olvasás és betűzés folyamatának pszichológiai leírásai; a betűzés szabályossága és a helyesírási reformok. VI. A NYELV KIFEJEZÉSI FORMÁI: A JELELÉS ÉS A LÁTÁS • 275 A siketek által használt jelnyelvek kialakulása és működése. 35. Jelnyelv • 276 Közkeletű téveszmék a jelnyelvről; a siketek jeleinek kialakulása és használata. 36. A jelnyelvek struktúrája • 279 A jelek használata grammatikai szembenállások kifejezésére; az Amerikai Jelnyelv. 37. Másodlagos jelnyelvek • 282 Az ujjábécé, a jelzett beszéd és más rendszerek.

40. Fonológiai fejlődés • 301 A hangrendszer elsajátítása; a magánhangzók, a mássalhangzók és az intonáció megtanulása. 41. Grammatikai fejlődés • 304 A nyelvtan elsajátítása; a mondatok hosszának és összetettségének növekedése. 42. Szemantikai fejlődés • 307 A szókincs elsajátítása; az első szavak és jelentésük; a szavak jelentésének megkülönböztetése. 43. Pragmatikai fejlődés • 310 A társalgási készségek elsajátítása; az ikrek nyelve. 44. Nyelvi fejlődés az iskolában • 313 Az iskolai anyanyelvoktatás; a szóbeli kifejezőkészség későbbi fejlődése; az olvasás- és írástanulás.

VIII. NYELV, AGY ÉS DISZFUNKCIÓ • 325 A nyelv neurológiai alapja; a beszélt, írott és jelelt nyelv diszfunkcióit okozó fizikai és pszichológiai problémák. 45. A nyelv és az agy • 326 Az agy felépítése és működése; féltekei dominancia és lokalizáció; nyelvbotlások és kritikus periódusok. 46. Nyelvi diszfunkció • 335 Incidencia, a károsodások oka és osztályozása; siketség, afázia, diszlexia, diszgráfia; hangképzési, artikulációs és beszédfolyé­ konysági zavarok; megkésett beszédfejlődés; alternatív kommu­ nikációs rendszerek és segédeszközök. IX. A VILÁG NYELVEI • 359 A múltban és napjainkban beszélt nyelvek - számok, beszélők, források; a nyelvváltozás meghatározása és magyarázata. 47. Hány nyelv van a világon? • 360 A világ nyelveinek azonosítása, megszámlálása és osztályozása. 48. Hányan beszélnek egy nyelvet? • 362 Hogyan határozható meg egy nyelv beszélőinek száma; a világ legelterjedtebb nyelvei és nyelvcsaládjai. 49. A nyelv eredete • 365 Mítoszok és kísérletek a nyelv eredetéről; farkasgyermekek; emberek és főemlősök; a paleontolológia tanúsága. 50. A nyelvcsaládok • 370 A nyelvtörténet feltárása; az összehasonlító filológia; a világ nyelvcsaládjai.

I

TARTALOM

51. Az indoeurópai nyelvcsalád • 374 Az indoeurópai nyelvek története, felosztása és beszélőik földrajzi elhelyezkedése.

61. Nyelvi tervezés • 454 A nyelvek és nyelvváltozatok használatát szabályozó hivatalos politika; kétnyelvű oktatási programok.

52. Más nyelvcsaládok • 384 A világ (nem indoeurópai) nyelveinek földrajzi eloszlása, nyelvcsaládjaik és beszélőik.

62. Idegennyelv-tanulás és -oktatás • 458 Az idegen nyelvek szerepe és státusa az iskolában és a társadalomban; a nyelvtanulás elméletei és a nyelvoktatási módszerek; nyelvoktatási anyagok és nyelvi laborok.

53. Szigetnyelvek • 406 A nagyobb nyelvcsaládokba nem sorolható nyelvek. 54. A nyelvváltozás • 409 A hangrendszer, a nyelvtan és a szókincs változása; glottokronológia; magyarázatok a nyelvváltozásra. 55. Pidgin és kreol nyelvek • 417 Eredetük, földrajzi eloszlásuk, a pidgin és kreol nyelvek napjainkban. X. A NYELV A VILÁGBAN • 425 A világ nyelveinek és nyelvváltozatainak sokfélesége által okozott kommunikációs problémák és a lehetséges megoldások. 56. Nyelvi korlátok • 426 Az idegen nyelvek által a nemzetközi kommunikációban okozott problémák; a nyelv és az üzleti világ. 57. Fordítás és tolmácsolás • 428 A fordítás és tolmácsolás elmélete és gyakorlata; a gépi fordítás szerepe. 58. Mesterséges nyelvek • 438 A mesterséges nyelvek története és jelenlegi helyzetük; eszperantó, Basic English és más rendszerek. 59. Világnyelvek • 444 A nyelvek nemzetközi használata; hivatalos nyelvek, a világangol és változatai. 60. Többnyelvűség • 449 A kétnyelvű attitűdök és a kétnyelvű lét okai és elterjedése; nyelvmegőrzés és nyelvváltás; nyelvek közötti váltás.

63. Szaknyelvek • 470 A tudomány, a gyógyítás, a vallás, a jog, az újságírás, a reklám és az elektronikus médiák nyelve; a szaknyelvek érthetőségének és változásának problémái. XI. NYELV ÉS KOMMUNIKÁCIÓ • 491 A nyelv és más emberi és nem emberi kommunikációs rendszerek kapcsolata, a nyelv tudományos vizsgálata. 64. A nyelv és más kommunikációs rendszerek • 492 A nyelv definíciója; a csimpánzok kommunikációja; szemiotika; kommunikáció nem nyelvi hangokkal, arccal, gesztusokkal és érintéssel. 65. Nyelvészet • 502 A nyelv tudományos vizsgálata során megfogalmazott elképzelések története; a 20. századi nyelvészet területei és alakjai; nyelvészeti módszerek.

FÜGGELÉK • 515 I. II. III. IV. V. VI.

Glosszárium • 516 Jelek és rövidítések • 544 A világ nyelveinek táblázata • 547 További olvasmányok • 567 Hivatkozott irodalom • 573 Nyelvek, nyelvcsaládok, nyelvjárások és írások mutatója • 579 VII. Névmutató • 585 VIII. Tárgymutató • 590

V

SZERKESZTŐI TANÁCSADÓK

Prof. Charles Ferguson Department of Linguistics, Stanford University Prof. Victoria A. Fromkin Graduate Division, University of California Prof. Shirley Brice Heath School of Education, Stanford University Prof. Dell Hymes Department of Anthropology Dr Stephen Levinson Department of Linguistics, University of Cambridge Dr John Marshall Neuropsychology Unit, The Radcliffe Infirmary, Oxford Prof. Wilga Rivers Department of Romance Languages and Literatures, Harvard University Prof. Sheldon Rosenberg Department of Psychology, University of Illinois Prof. Klaus Scherer Department of Psychology, University of Genova Prof. Roland Sussex Department of Russian, University of Melbourne

^

Prof. Jan Svartvik Department of Russian, Lund University

Prof. Michael Twyman Department of Typography and Graphic Communication, University of Reading a néhai Prof. C. F és Prof. F. M Voegelin Department of Anthropology, Indiana University

ELŐSZÓ

E

könyv megírásával egyrészt az emberi nyelv létezé­ se feletti csodálatomat, másrészt a tanulmányozásá­ val foglalkozók iránti tiszteletemet kívántam kifejez­ ni. A könyv célja, hogy bemutassa a világ nyelveinek rop­ pant változatosságát és azt a rendkívüli kifejezésbeli gaz­ dagságot, összetettséget és szépséget, amely mindegyik nyelvnek sajátja, függetlenül attól, hogy milliók vagy csak néhány százan beszélik - a szépirodalom legválasztékosabb megfogalmazásaitól a hétköznapi érintkezés legsablonosabb megnyilatkozásaiig. Egyidejűleg szeretném, ha az olvasó ér­ zékelne valamennyit a nyelvészeti kutatás varázsából és ér­ tékéből: ez a kutatás megszámlálhatatlan általános felfede­ zést hozott a nyelv szerkezetéről, változásáról és használata ról, és számos egyéni és társadalmi probléma megoldásában nyújtott jelentős segítséget.

A könyvben ennek megfelelően két szint különíthető el. Egyrészt tükrözi azt a fajta érdeklődést a nyelvtörténet és a nyelvi viselkedés iránt, melyet naponta kifejezésre jut, ami­ kor egy szó jelentésének történetéről vitatkozunk, vagy el­ bűvölten hallgatjuk egy kisgyermek első beszédpróbálko­ zásait. Egyidejűleg megjelenik azonban a könyvben egy mélyebb érdeklődés is, mely abból ered, hogy értelmezni szeretnénk a megfigyelteket, illetve alakzatokat és elveket találni bennük - ez az érdeklődés aztán oda vezethet vala­ kit, hogy a nyelvészeti kutatásban vagy valamilyen nyelv­ hez kapcsolódó foglalkozásban, mint például a nyelvokta­ tásban vagy a nyelvi terápiában, találja meg hivatását. A könyv megírásával gyakorlati céljaim is voltak. Azt remélem, hogy könyvem segít tudatosítani az emberekben az általuk használt nyelv összetettségét, felhívja a figyelmet azokra az emberi problémákra, amelyeknek nyelvi erede­ tük vagy megoldásuk van, és világossá teszi, hogy minden­ kinek vannak nyelvi jogai, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ez év elején eljutott hozzám egy példány az Egyéni Nyelvi Jogok Nyilatkozatának elfogadásáról szóló kérelemből, melyet a Pemambucói Szövetségi Egyetemen (Recife, Brazília) oktató Francisco Gomes de Matos terjesz­ tett elő. A kérelem rámutat a nyelvi előítéletek és a nyelvi diszkrimináció elterjedt voltára, valamint azokra a problé­ mákra, amelyekkel a nyelvtanulásban és nyelvhasználatban speciális segítséget igénylő emberek szembesülnek. Minden embernek joga van az anyanyelve használatához, egy má­ sodik nyelv megtanulásához és ahhoz, hogy speciális keze­ léshez jusson, ha valamilyen nyelvi diszfunkcióban szen­ ved, a világ számos részén azonban ezek a jogok vagy egyáltalán nem, vagy csak részben érvényesülnek. Az ilyen jogok elismerése csak akkor érhető el, ha a közvélemény figyelmét ráirányítjuk a problémákra, és azt remélem, hogy

ez az enciklopédia is szerepet játszik majd egy olyan légkör létrejöttében, ahol az emberek érzékelik a nyelv fontosságát az egyén és a társadalom életében, és ennek megfelelően cselekednek. A köny címében az „enciklopédia" kifejezést használom, nem minden habozás nélkül: ha létezne kifejezés az „emb­ rionális enciklopédiára", az találóbb lenne. A nyelv mint kutatási téma roppant nagy, tárgyalását hatszáz oldalon épp csak elkezdeni lehet. Tudatában vagyok annak, hogy nyel­ vészeti hátterem miatt a gondolkodás és kutatás más hagyo­ mányai, mint például a filozófia, a pszichológia és a mester­ séges intelligencia-kutatás, nem kaptak megfelelő figyelmet. Továbbá, bár a könyv megírásakor nyelvészeti szempontok vezettek, ez a könyv nem tekinthető bevezetésnek a nyelvé­ szetbe: nem kívántam hosszan tárgyalni a nyelvi elemezés különféle nyelvészeti megközelítéseit és az elméleti különb­ ségek technikai részleteit, ugyanakkor remélem, hogy az általam megadott hivatkozások elegendő kiindulópontnak bi­ zonyulnak azok számára, akik szeretnének elmélyülni ezek­ ben a kérdésekben. Ez csupán egyike a könyvben lépten-nyomon megtalál­ ható mentegetőzéseknek. Rendkívül nehéz adatokhoz jutni a nyelvhasználatról, és a megszerzett adatok gyorsan elavul­ nak. A nyelv gyorsan változik, csakúgy, mint a kutatók által a nyelv tanulmányozásához kidolgozott módszerek és elmé­ letek. Mindezek ellenére kevés könyv íródott ennyi optimiz­ mussal, és ez leginkább a Cambridge University Press által kinevezett szerkesztői tanácsadók lelkesedésének és támo­ gatásának köszönhető. Az a tudat, hogy valakinek a terveit és anyagait ilyen kitűnő szakértők vizsgálják, hatalmas ön­ bizalmat ad a könyv írása közben: észrevételeik rendkívül nagy segítségemre voltak. Örömömre szolgál ezért, hogy kifejezhetem hálámat a tanácsadóknak. Támogatásuk meg­ tisztelő volt, és remélem, hogy az eredmény nem okoz szá­ mukra csalódást. A felelősség termesztésen egyedül az enyém. Végezetül kellemes kötelességemnek érzem, hogy köszö­ netet mondjak a Readingi Egyetem Nyelvtudományi Tan­ széke és a Londoni Nyelvoktatási Információs Központ tag­ jainak a könyv megírásához szükséges kutatómunkában nyújtott segítségükért; a Cambridge University Press kiadói és tervezői munkatársainak a könyv készítése során tőlük kapott értékes tanácsokért; és mindenekfölött feleségemnek, Hilarynak a könyv elkészítésében nyújtott támogatásáért és segítségéért. "i

David Crystal

I. RÉSZ

KÖZKELETŰ NÉZETEK A NYELVRŐL

M

iért olyan izgalmas dolog a nyelvet t a n u l m á n y o z n i ? Talán azért, m e r t a nyelv kivéte­ les szerepet játszik az emberi g o n d o l a t o k és törekvések t á g a s s á g á n a k megjelenítésé­ b e n . Ha szétnézünk m a g u n k körül, e l á m u l u n k a világnézetek, i r o d a l m a k és életmó­ d o k sokaságát k ö z v e t í t ő több ezer nyelven és nyelvjáráson. Ha visszatekintünk elődeink gon­ dolataira, azt tapasztaljuk, h o g y ezt is csak a n n y i b a n tehetjük meg, a m e n n y i b e n a nyelv lehető­ vé teszi számunkra. Ha előretekintünk az időben, látjuk, hogy tervezni csak a nyelv segítségével vagyunk képesek. A világűr felé fordítjuk figyelmünket, és a kapcsolatfelvétel s z i m b ó l u m a i t küldjük el űrhajóinkon, hogy m e g m a g y a r á z z u k , kik v a g y u n k - h á t h a van valaki, aki kíváncsi rá.

E m e l l e t t a nyelv igen fontos s z á m u n k r a mint a m a g u n k és t á r s a d a l m u n k megértésének, az emberi interakciókban k e l e t k e z ő p r o b l é m á k és feszültségek feloldásának e s z k ö z e . N i n c s olyan rétege a társadalomnak, amely kivonhatná m a g á t a nyelv befolyása alól, és m i n d a n n y i u n k ja­ vára szolgál, ha t a n u l m á n y o z z u k az elkülönülést és a kapcsolattartást e g y a r á n t elősegítő nyelvi tényezőket. A nyelvi p r o b l é m á k azonban csak ritkán tesznek lehetővé e g y s z e r ű m e g o l d á s o k a t - és é p p ez az a lényeges megfigyelés, a m i e könyv m e g í r á s á h o z vezetett. E n c i k l o p é d i á n k arra vállalkozik, hogy a nyelvszerkezet és nyelvhasználat valamennyi aspek­ tusával m e g i s m e r t e s s e az olvasót, aki így k ö n n y e b b e n megértheti majd a nyelvet és használóit é r ő b o n y o l u l t hatásokat. A könyv arra a m e g g y ő z ő d é s r e épül, h o g y a nyelv objektív szemléle­ tű, m ó d s z e r e s e l e m z é s e és tárgyalása lényeges lépés egy olyan világ felé, a m e l y b e n a kölcsö­ nös tisztelet és tolerancia uralkodik. „ Ő k n e m úgy beszélnek, m i n t m i , ezért n e m olyanok, mint mi, tehát n e m szeretnek m i n k e t . " K ö t e t ü n k ezt a fajta logikát szeretné megcáfolni. Az i m é n t felvázolt világ azonban m é g m e s s z e van. A jelenlegi pedig s z á m o s jelét mutatja a nyelvi intoleranciának és feszültségnek. L e g s z e m b e t ű n ő b b ez India és B e l g i u m nyelvi hátterű zavargásaiban, Wales és Észak-Spanyolország elcsúfított útjelző tábláin, de burkoltan jelen van egyes iskolák h a g y o m á n y o s a n purista nyelvi gyakorlatának i n d o k o l a t l a n fenntartásában, vala­ m i n t a világ rádióállomásain és az írott sajtóban tapasztalható szüntelen, a m á s e m b e r e k nyelv­ használatát kifogásoló p a n a s z á r a d a t b a n . A e l s ő fejezetben ezért áttekintjük azokat a főbb nézeteket, a m e l y e L a „civilizált" és „civili­ z á l a t l a n " t á r s a d a l m a k b a n egyaránt befolyásolták a nyelvvel k a p c s o l a t o s k ö z k e l e t ű vélekedé­ seket. E l s ő k é n t a nyelvhelyességgel, valamint a nyelv preskriptív m e g k ö z e l í t é s é n e k történeti fejlődésével foglalkozunk. Megvizsgáljuk a nyelvi a k a d é m i á k a t t á m o g a t ó m o z g a l m a k b a n a nyelv „ t i s z t á n " tartását célul k i t ű z ő törekvéseket, valamint a nyelvi változások feletti általános aggodalmat. S z e m ü g y r e vesszük azt a tételt, miszerint m i n d e n nyelv e g y e n r a n g ú , szembeállít­ va azzal az elterjedt nézettel, hogy n é h á n y nyelv e g y e n l ő b b , m i n t a többi. Ezt a nyelv mágikus és misztikus erejével kapcsolatos népi h i e d e l m e k áttekintése, valamint a m i n d e n n a p i életben betöltött sokféle nyelvi funkció általános vizsgálata követi. Az e l s ő részt nyelv és g o n d o l k o d á s rendkívül érdekes, egyszersmind bonyolult k a p c s o l a t á n a k tárgyalása zárja.

A preskriptív hagyomány

Minden nyelvvel foglalkozó könyvről elmondható, hogy ol­ vasói jóval kedvezőbb helyzetben vannak, mint maguk a szerzők. A kutatási területek többségével szemben az olva­ sók itt már „ismerik" a kutatás tárgyát, hiszen beszélnek és olvasnak valamilyen nyelven. Sőt, mivel a modern társadal­ makban a nyelvi készségeket igen nagyra értékelik, sok ol­ vasónak határozott véleménye van a nyelv természetéről és működésének módjáról. Ez rendszerint nem jellemző olyan­ kor, ha valaki mondjuk egy asztronómiával, római mitoló­ giával vagy fizikával foglalkozó enciklopédiát lapoz fel. Vizsgálódásunkat ezért azon legfontosabb nyelvi néze­ tek és meggyőződések szemügyre vételével kell kezdenünk, amelyekre az oktatás és a szocializálódás normális folya­ matában tesznek szert az emberek. E nézetek sok olvasó számára ismerősek lesznek, egyszersmind pedig kiindulási pontként szolgálnak majd a téma további részletes, módsze­ res és objektív vizsgálatához.

s nem volt hajlandó meghallgatni őt. Sajnos az ilyenfajta irracionális viselkedés túlságosan gyakori napjainkban, s nyelvész és nem nyelvész egyaránt szenvedhet ebben a be­ tegségben.

Politics and the English Language (A politika és az angol nyelv, 1947) c í m ű k ö n y v é b e n Orwell hat szabályt sorol fel, „amelyekre t á m a s z k o d h a t u n k , ha az ösztöneink c s e r b e n hagynak". E szabályok felállítása k ö z b e n Orwellnek n e m az irodalmi v a g y a t u d o m á n y o s nyelv járt a fejében, h a n e m az a min­ dennapi igény, h o g y a nyelv ápolása révén, „a nyelv a gondolatok kifejezé­ s é n e k é s n e m leplezésének vagy a k a d á l y o z á s á n a k e s z k ö z é v é váljon". Azt remélte, hogy ily m ó d o n m e g lehet m a j d állítani a nyelv hanyatlását, ami szerinte s z o r o s a n ö s s z e f ü g g a korszak „politikai káoszával". 1. S o h a ne használj olyan metaforát, ha­ sonlatot vagy szófordulatot, amellyel n y o m t a t á s b a n találkozni s z o k t á l . 2. S o h a ne használj h o s s z ú szót, ha egy rövid is m e g t e s z i . 3. Ha e g y szót ki lehet húzni, akkor min­ d i g h ú z d ki.

Indulatokat kiváltó téma Nem könnyű feladat a nyelv rendszerszerű és objektív vizs­ gálata. A nagyközönség előtt zajló nyelvészeti viták rend­ szerint szitkozódásba és vagdalkozásba torkollanak. A nyelv mindenkié, ezért a többség úgy gondolja, joga van véle­ ményt formálni róla. Ha pedig a vélemények különböznek, az indulatok elszabadulhatnak. Éppoly könnyedén kirob­ banhatnak viták a nyelvhasználat apró-cseprő kérdései, mint a nyelvszabályozás és -oktatás főbb irányelvei kapcsán (61. fej.). A nyelv továbbá hangsúlyozottan nyilvános viselkedés­ forma, az eltérő nyelvhasználatot tehát könnyű észrevenni és bírálni. A társadalom egyetlen rétege, illetve a társadalmi viselkedés egyetlen formája sem kivétel ez alól: nyelvi té­ nyezők befolyásolják a személyiségről, az intelligenciáról, a társadalmi helyzetről, a műveltségről, az állásra való al­ kalmasságról, valamint az identitás és a társadalmi boldo­ gulás sok más összetevőjéről hozott ítéleteinket. Könnyű hát sebeket kapni és osztani, ha a nyelvhasználatot könyörtelen bírálat éri. Leonard Bloomfield amerikai nyelvész (1887-1949) a fenti helyzet tárgyalásakor a nyelvvel kapcsolatos reakciók három szintjét különbözteti meg. Az „elsődleges reakció" a tulajdonképpeni nyelvhasználat. A „másodlagos reakció" a nyelvről alkotott nézeteink, megjelenítésükhöz gyakran va­ lamifajta terminológiát használunk. A „harmadlagos reak­ ciók" azok az érzelmek, amelyek akkor lángolnak fel, ha valaki veszi magának a bátorságot, és megkérdőjelezi nyel­ vi nézeteinket. Bloomfield elmeséli esetét egy orvossal, aki meg volt róla győződve, hogy az amerikai indián csippeva nyelv csupán néhány száz szóból áll (17. p.). Amikor Bloom­ field megpróbált vele vitatkozni, az orvos hátat fordított neki,

4 . S o h a n e használj s z e n v e d ő alakot, ha a c s e l e k v ő t is h a s z n á l h a t o d . 5. S o h a ne használj i d e g e n kifejezést, t u d o m á n y o s m ű s z ó t v a g y zsargonszót, \

WmS

"

H H H M H I *•

ha találsz rá h é t k ö z n a p i angol megfe-

i

leiőt.

George Orwell ( 1 9 0 3 - 1 9 5 0 )

6 . I n k á b b s z e g d m e g bármelyiket ezek közül a s z a b á l y o k k ö z ü l , m i n t s e m h o g y

valami kifejezetten b a r b á r d o l g o t m o n d j á l .

( L á s d m é g 4 7 0 . p.)

(A politika és az angol nyelv. In: G. Orwell: Az irodalom fölszámolása. Budapest, 1990, Európa, 339-358. p. Ford. Szilágyi Tibor.)

PRESKRIPTIVIZMUS A legtágabb értelemben a preskriptivizmus az a szemlélet, amely szerint az egyik nyelvváltozat lényegénél fogva érté­ kesebb, mint a többi, és az egész beszélő közösség számára elő kell írni. Ezt a nézetet főleg a nyelvtannal és a szókinccsel összefüggésben hangoztatják, de a kiejtéssel kapcsolatban is gyakran elhangzik. Az előnyben részesített nyelvváltozat leginkább az írott „köznyelv" valamelyik - főképp az iro­ dalmi - formája, vagy pedig az ezt a stílust legpontosabban visszaadó hivatalos beszélt nyelv. E változat használói „he­ lyesen" beszélnek vagy írnak, az eltérő nyelvhasználat „hely­ telennek" minősül. Minden jelentős európai nyelvet tanulmányoztak pre­ skriptív szellemben. Főleg a 18. századi nyelvtan-, illetve szótárírásra volt ez jellemző. A korai nyelvtanírók szeme előtt három cél lebegett: a) kodifikálni kívánták a nyelvüket sza­ bályozó elveket; meg akarták mutatni, hogy a nyelvhaszná­ lat látszatkáosza mögött rendszer van, b) szükségük volt egy olyan eszközre, amely alkalmas a nyelvhasználat körüli vi­ ták eldöntésére, c) a nyelv „jobbítása" céljából fel kívánták

13

1. A PRESKRIPTÍV H A G Y O M Á N Y

Murray nyelvtana

hívni a figyelmet az általuk gyakorinak tartott hibákra. A megközelítés tekintélyelvűségét legjobban az jellemzi, ahogy csüggtek a nyelvtan „szabályain". Némely nyelvhasz­ nálati formák akkurátus megtanulását és követését „előír­ ták", másokét mint elkerülendőt „megbélyegezték". Ebben a korai periódusban nem létezett középút: egy nyelvhaszná­ lati jelenség vagy jó, vagy rossz volt, és a nyelvtaníró nem csupán az alternatívák rögzítését tartotta feladatának, hanem azt is, hogy közöttük igazságot tegyen. Ez a szemlélet még ma is létezik, és motiválja a nyelvi normák fenntartása miatt sokszor hangoztatott aggodalma­ kat. Létezik azonban egy alternatív felfogás, mely inkább a nyelvhasználat tényeivel, mintsem normáival törődik. E meg­ közelítés lényege a következő: a nyelvtaníró feladata, hogy leírjon, ne pedig előírjon, azaz a nyelvi sokféleség tényeinek rögzítésével foglalkozzék, ne pedig azzal a lehetetlen feladattal, amit a nyelvváltozatok értékelése és a nyelvi vál­ tozás megállítása jelent. Már a 18. század második felében akadtak követői ennek a felfogásnak, például Joseph Priestly, aki Angol nyelvtani alapismeretek (Rudiments of English Grammar, 1761) című munkájában kijelenti, hogy „bármely nyelv esetében a beszédszokások jelentik az elsődleges és kizárólag helyes normát". Priestly amellett érvel, hogy nyelvi kérdések logikai és törvénykezési úton nem oldhatók meg. Ez a szemlélet azóta a nyelvtani elemzés modem nyelvé­ szeti megközelítésének alapelve lett. Korunkban az ellentét a „deskriptív", illetve „preskriptív" hagyomány követői között gyakran öltött szélsőséges for-

A 18. s z á z a d egyik legnagyobb hatású nyelvtana Robert Lowth Rövid

bevezetés

az

angol

nyelv­

tanba ( S h o r t I n t r o d u c t i o n to E n g ­ lish G r a m m a r , 1 7 6 2 ) c í m ű m u n ­ k á j a volt. E z ö s z t ö n ö z t e L i n d l e y Murrayt széles körben használt Angol

nyelvtanának

(English

Grammar, 1794) megírásakor. A megjelenésüket követő évtize­ dekben mindkét nyelvtan több Lindley Murray ( 1 7 4 5 - 1 8 2 6 )

mint húsz kiadást ért meg. Murray könyvének roppant b e f o l y á s a v o l t a z i s k o l a i gyakor­ latra és az általános felfogásra, különösen az Egyesült Államok­ ban. Alliteráló axiómája, misze­ rint „a v i l á g o s s á g m e g k ö v e t e l i a n y e l v i t i s z t a s á g o t ( p u r i t y ) , a kor­ r e k t s é g e t ( p r o p r i e t y ) és a

pon­

tosságot (precision)", a preskriptivizmus s z á m o s jelszavát magá­ ban foglalja. Murray általános alapelvei­ nek egyikével-másikával bárki e g y e t é r t e n e , p é l d á u l h o g y „ n e le­ gyünk kétértelműek vagy félre­ érthetők" és „kerüljük az értel­ metlen szavakat és kifejezése­ Murray

English

Grammarje

ket", d e l e g t ö b b e l e m z é s é t , va­ l a m i n t „ a z írás és a b e s z é d vilá­ g o s s á g á n a k e l ő s e g í t é s é t szolgá­

1i a hagyományos nyelvtani szabályok eredete?

ló szabályokat és észrevéte­ leket" tartalmazó Függelékét olyan önkényes szabályok és

Példa egy preskriptív szabályra

Deskriptív megjegyzés

m e s t e r s é g e s , latin e r e d e t ű e l e m ­ zések jellemzik, melyek elegen­ dő a l a p a n y a g o t nyújtottak két­

A latin és a görög Ezek a nyelvek változatlan formájuk, az

Mivel a latinban a létige után a főnév

A latin szabály nem egyetemes. Az

s z á z év v i t á i h o z . A 1 6 . s z a b á l y

európai oktatásban meglévő nagy tekin­

alany-, nem pedig tárgyesetben áll, az

arabban például a létige után a főnév

például az úgynevezett tagadá­

télyük, valamint a klasszikus irodalom

angolban is, beszédben és írásban

tárgyesetben áll. Az angolban a me (az

si elvet t a r t a l m a z z a : „Az angol

elvitathatatlan kiválósága miatt más

egyaránt az /(is I (Én vagyok az), és

e. sz. 1. személyű névmás tárgyesete) a

n y e l v b e n a k e t t ő s t a g a d á s kiolt­

nyelvek nyelvtanírói számára is a nyel­

nem az // is me alakot kell használnunk.

megszokott a művelt, informális nyelv-'

j a e g y m á s t , v a g y p e d i g e g y állí­

ben; az / (az e. sz. 1. személyű" névmás

tásnak felel meg."

vi tökéletesség modelljeivé váltak.

alanyesele) túl formálisnak érződik. A franciában csak a moi lehetséges (c 'est moi stb.). Az írott nyelv Az írás - különösen az irodalmi szöve­

Beszédben és írásban a whom-ol és nem

A whom (kit) az írásban és a formális

a who-l kell használnunk az olyan

beszédben megszokott, az informális

állandóbb, mint a beszéd. Ezért gyakran

mondatokban, mint - did you speak to ?

beszédben azonban a who (ki) elfo­

halljuk, hogy úgy kell beszé.lnünk,

(Kivel beszéltél?).

gadhatóbb. A szabályok, amelyek a

gek - körültekintőbb, tekintélyesebb és

ahogy írnánk.

i n k b a n is f e l b u k k a n ó nyelvi purizm u s nagyobbrészt rájuk épül. A szabályokat azonban heves tá­ m a d á s o k is é r t é k . Az American Journal

of

Education

(Amerikai

beszédet és az írást szalonképessé teszik,

Oktatási Folyóirat) egyik szerző­

nagyon eltérnek. Gondoljunk például a

je (1826-ban) Murray nyelvtanát

magyar miért, mért, mér' alakokra.

olyan „kínpadhoz" hasonlítja, „ a m e l y r e r á f e s z í t e t t é k a mi e g y ­

A logika Sokan úgy érzik, hogy a nyelvtant annak

Nem szabad azt mondanunk, hogy /

Ebben az esetben a kettős tagadás nem

alapján kell megítélni, mennyire követi

haven 7 done nothing (Én semmit nem

egy állításnak felel meg, hanem egy

a logika elveit. A matematika nyelv­

tettem), mert a kettős tagadás egy

hangsúlyosabb tagadásnak. Ez a szer­

használata ebből a szempontból esz­

állításnak felel meg.

kezet sok nyelvben megtalálható (pél­

ményinek tekinthető.

M u r r a y s z a b á l y a i t s z é l e s kör­ b e n tanították, és a m é g napja­

dául a franciában, az oroszban és, ahogy

szerű nyelvünket". Egy másik szerző (1833-ban) hangsúlyoz­ za, hogy egy nyelvtanírónak „fel­ t á r n i a " , és n e m „ k i t a l á l n i a " kell a nyelvtan szabályait. A frontvona­

az a fordításból kitűnik, a magyarban).

lak a d e s k r i p t í v és p r e s k r i p t í v

A példamondat a standard angolban

szemlélet között már jóval a mo­

nem fogadható el, de ez társadalmi

d e r n nyelvészet létrejötte előtt

tényezők következménye, és nem

megmerevedtek.

logikai szükségszerűség.

14

I. RÉSZ: KÖZKELETŰ NÉZETEK A NYELVRŐL

mát, s ezzel együtt mindkét fél valótlan képet festett a má­ sikról. A deskriptív nyelvészeket, mivel elfogadnak minden­ fajta nyelvhasználatot, úgy állították be, mint akik nem tő­ rödnek a nyelvi normákkal. A preskriptív nyelvészeket pedig olyan színben tüntették fel, mintha vakon ragaszkodnának egy történeti hagyományhoz. A szembenállást, némi politi­ kai színezettel, még a radikális liberalizmus és az elitista konzervatizmus ellentéteként is megjelenítették. Ha ezektől a sztereotípiáktól megszabadulunk, láthatjuk, hogy mindkét megközelítésnek van jelentősége, és több a hasonlóság bennük, mint gondolnánk - mindkettő foglal­ kozik az olyan dolgokkal, mint az elfogadhatóság, többér­ telműség és érthetőség. A deskriptív megközelítés azért fon­ tos, mert egyedül ez ad lehetőséget a különféle, egymással vetélkedő nyelvi normák összebékítésére: ha megismerjük a tényleges nyelvhasználatot, nagyobb az esélyünk, hogy elkerüljük az egyéni vélemények útvesztőit, és életszagú ajánlásokat teszünk az oktatással vagy a stílussal kapcsolat­ ban. A preskriptív megközelítés segít körülírni azt a nyelvi értékelőképességet, amely mindenkinek a birtokában van, és amely része a társadalom felépítéséről és a benne elfog­ lalt helyünkről alkotott képünknek. Kétszáz év vitatkozás után talán derűlátásnak tetszhet azt várni, hogy azonnali összhang érhető el, most azonban, hogy a szociolingvisztika (512. p.) kezdi komolyabban venni a preskriptivizmust a nyelvhasználatok, a nyelvvel kapcsolatos felfogások és hie­ delmek magyarázatával összefüggésben, az optimizmusnak van némi alapja.

AZ AKADÉMIÁK Egyes országokban úgy vélték, a nyelv ápolásának legjobb módja, ha azt egy akadémia gondjaira bízzák. Olaszország­ ban az olasz nyelv megtisztításának céljából már 1582-ben megalapították azAccademia della Cruscát. Franciaország­ ban Richelieu bíboros 1635-ben hozta létre az Académie frangaise-t, mely sok későbbi testület mintájául szolgált. Az Académie alapszabálya szerint a testület legfontosabb fel­ adata: „a lehető legnagyobb körültekintéssel és gondosság­ gal azon munkálkodjék, hogy nyelvünket világos szabályok­ kal lássa el, és hogy azt tisztává és ékesszólóvá, valamint a művészetek és a tudományok művelésére alkalmassá tegye." A negyven akadémikus egyházi, nemesi és katonai körök­ ből került ki. Ez a tendencia máig is érvényes. Az Akadémia első szótára 1694-ben jelent meg. A 18. és a 19. század folyamán több más akadémia alapí­ tására is sor került. A Spanyol Akadémiát 1713-ban alapí­ totta V. Fülöp, és az elkövetkező kétszáz évben hasonló tes­ tületeket állítottak fel a legtöbb dél-amerikai spanyol nyelvű országban. A Svéd Akadémiát 1786-ban, a Magyar Tudo­ mányos Akadémiát 1830-ban létesítették. Arab akadémia há­ rom is létezik, Szíriában, Irakban és Egyiptomban. A Héber Nyelvi Akadémiát újabban, 1953-ban állították fel. Angliában a 17. században indítványozták egy akadémia felállítását: az elképzelésnek többek között olyan pártfogói akadtak, mint John Dryden és Dániel Defoe. Defoe szerint az akadémia tagjainak hírneve „önmagában elegendő vol­ na, hogy a stílus és a nyelv elismert bírái legyenek, és egyet­ len szerző sem merészelne újítani a felhatalmazásuk nélkül...

Daniel Defoe ( 1 6 6 0 7 - 1 7 3 1 )

J o n a t h a n Swift ( 1 6 6 7 - 1 7 4 5 )

Nem volna többé lehetőség a szóalakokat és szerkezeteket kutatni, s ezután éppoly büntetendő lenne szavakat, mint pénzt gyártani". 1712-ben adta közre Jonathan Swift Proposal for Cor­ recting, Improving and Ascertaining the English Language (Javaslat az angol nyelv javítására, tökéletesítésére és rög­ zítésére) című írását, amelyben arról panaszkodik Anglia Főkincstárnokának, Oxford grófjának, „hogy nyelvünk rend­ kívül tökéletlen; egy nap alatt aránytalanul többet romlik, mint amennyit javul; hogy a nyelv csiszolását és finomítá­ sát imitálok leginkább csak megsokszorozták a szabályta­ lanságokat, képtelenségeket; és hogy a nyelv gyakran fittyet hány a nyelvtan minden szabályának". Az általa javasolt akadémia „örök időkre rögzítené a nyel­ vet", mert: „Az a véleményem, hogy még mindig jobb, ha egy nyelv nem tökéletes, mint hogy örökké változik." Ez a felfogás akkoriban óriási támogatást élvezett, ám semmi nem történt az érdekében, és idővel megnőtt az el­ lenállás vele szemben. Nyilvánvaló lett, hogy a francia és az olasz akadémia sikertelenül próbálja megállítani a nyelvvál­ tozás folyamatát. Dr. Johnson a Szótáréhoz írott Előszóban nem táplál illúziókat: haszontalannak tartja az akadémiát, különösen Angliában, mivel szerinte az intézmény ellenke­ zik „az angol szabadság szellemével": „Amikor századokon át azt tapasztaljuk, hogy az emberek kivétel nélkül megöregszenek, és idővel meghalnak, akkor

Hotdogketchuppal? Az effajta hirdetések, a megfelelő nyelven, m a j d m i n d e n európai vá­ rosban megtalálhatók. Megmutatják, miként hatja át az angol nyelv a köznapokat, noha sok o r s z á g b a n megpróbáltak gátat vetni e folya­ matnak. A német posta például több éven keresztül ragaszkodott a telefonfülkék Fernsprecher (Távbeszélő) feliratához, pedig a köznyelv­ ben a telefon szó jóval elterjedtebb volt. 1981-ben aztán feladták a küzdelmet. A franciák 1977-ben odáig is elmentek, hogy t ö r v é n y b e n tiltották m e g angol jövevényszavak hivatalos szövegbeli használa­ tát, a m e n n y i b e n létezik francia megfelelőjük. Ezt a tőrvényt a z o n b a n gyakrabban szegik m e g , mint a h o g y betartják. Tetszik, n e m tetszik, az akadémiák, úgy látszik, n e m k é p e s e k megállítani a francia, né­ met, s v é d , spanyol és m é g sok m á s nyelv, így a magyar utóbbi évek­ ben oly s z e m b e t ű n ő anglicizálódását s e m (55., 6 1 . fej).

I

1. A PRESKRIPTÍV H A G Y O M Á N Y

kinevetjük az elixírt, mely ezeréves életet ígér. Ugyanígy ne­ vetségesnek tetszhet az a szótáríró, aki képtelen akár egyet­ len olyan nemzetet mutatni, amely megóvta szavait és kife­ jezéseit a változástól, s aki azt hiszi, hogy szótárával bebalzsamozhatja és megmentheti nyelvét a romlástól és ha­ nyatlástól, valamint hogy hatalmában áll megváltoztatni az emberi természetet, vagy egy csapásra megtisztítani a vilá­ got az ostobaságtól, a hiábavalóságtól és a képmutatástól." Időről időre felmerült egy angol akadémia gondolata, de soha nem fogadták túlontúl lelkesen. Egy hasonló javaslatot az Egyesült Államokban is elutasítottak. Ezzel szemben a 18. század óta angolul az egyedi nyelvtanok, szótárak és szer­ kesztői kézikönyvek egyre növekvő áradata jelent meg.

15

vánatos a pontos és hatékony kommunikáció fennmaradása érdekében; nincs azonban alapja a szélsőséges borúlátásnak és konzervatizmusnak, amellyel oly sűrűn találkozhatunk és amely az angol nyelvvel kapcsolatban gyakran efféle jel­ mondatokban ölt testet: „Őrizzük meg Shakespeare nyelvét!"

A változás elkerülhetetlensége A nyelv elsősorban azért változik, mert a társadalom vál­ tozik (10..fej.). Az egyik folyamat megállításához vagy be­ folyásolásához a másik megállítására vagy befolyásolására

William Caxton Az egyik első a n g o l , aki hangot

A NYELVI VÁLTOZÁS A nyelvi változás jelensége valószínűleg több figyelmet és bírálatot kap a nyilvánosságtól, mint bármely más nyelvi kérdés. Széles körben elterjedt nézet, hogy a nyelv változá­ sa egyszersmind romlása és hanyatlása is. Az idősebb gene­ rációk a fiatalok nyegle beszédét a nyelv színvonalának zu­ hanásával magyarázzák. Mást és mást okolnak ezért leginkább az iskolát, ahol a nyelvoktatás módszerei az utóbbi években meglehetősen átalakultak (44. fej.), de az állami rá­ diót és televíziót is, melyek ha bármiben eltérnek a hagyo­ mányos normáktól, máris a konzervatív, nyelvre érzékeny hallgatók támadásainak kereszttüzébe kerülnek. Az aggo­ dalom nemzeti méreteket ölthet, gondoljunk csak az Euró­ pában széles körben tapasztalható reakcióra, amit az „ame­ rikai" angol állítólagos inváziója vált ki.

adott a nyelvváltozás miatti aggályainak, William

Caxton

( 1 4 2 2 7 - 1 4 9 1 ) volt. Caxton ab­ ban az időben alkotott, amikor az angol nyelv története legko­ m o l y a b b változásain m e n t ke­ resztül. A változások e r e d m é ­ nyeként a kiejtés jelentősen átalakult, a z a n g o l s z á s z v é g ­ z ő d é s e k m a j d n e m teljesen e l ­ tűntek, és új, főleg francia szavak irdatlan áradata zúdult a nyelvre.

A n d certaynly our language n o w u s e d varyeth ferre from that whiche was u s e d a n d s p o k e n w h a n I w a s borne... A n d that c o m y n Englysshe that is spoken in o n e shyre varyeth f r o m a nother. In so m o c h e that in my dayes h a p p e n e d that certayn m a r c h a u n t e s w e r e in a shippe in Tamyse for to have sayled over the see into Z e l a n d e , a n d for lacke of w y n d e thei taryed atte forlond, a n d w e n t e to lande for to refreshe t h e m . A n d o n e of

Alaptalan borúlátás

theym n a m e d Sheffelde, a mercer, c a m in to an hows a n d a x e d for mete,

Érthető, hogy sokan nem szeretik a változást, a bírálatok többsége azonban elhibázott. Gyakori érzés, hogy a kortárs nyelv a legrosszabb formában jeleníti meg a problémát; eb­ ben a meggyőződésben azonban valamennyi generáció osz­ tozik. Ráadásul a nyelvhasználat sok kérdése generációkon keresztül visszatér: a figyelem középpontjában álló mai an­ gol viták - például az it's me és a very unique (kb. rendkívül rendkívüli) körül zajlók - jó része már a 18 . és 19. századi könyvekben és folyóiratokban is megtalálható. Henry Alford canterburyi érsek The Queen's English (A Királynő angol­ ja) című művében több, a kortársakat aggasztó nyelvhasz­ nálati kérdést sorol fel, amelyek miatt úgy gondolták, hogy a nyelv viharosan romlik. A 19. század derekán azt jósolták, hogy a brit és az amerikai angol száz éven belül nem érti meg egymást!

c o u d e speke no Frenshe. A n d the m a r c h a u n t w a s angry, for he also

Valóban léteznek esetek, amikor a nyelvváltozás értelmet­ lenséget, többértelműséget és társadalmi megosztottságot eredményez. A túl gyors változás komoly gondokat okoz­ hat a kommunikációban - példa erre napjaink Pápua ÚjGuineája -, a nyelvpolitika kapcsán még foglalkoznunk kell ezzel a kérdéssel (55., 61. fej.). Főszabályként azonban el­ fogadhatjuk, hogy a nyelv változó részei jelentéktelenek a nyelv hatalmas, nem változó területeihez képest. Hiszen a változás jellegzetes és szembeötlő volta éppen ritkaságának köszönhető. Némi óvatosság és aggodalom tehát mindig kí­

a n d specially he a x y d after 'eggys'. A n d the g o o d wyf a n s w e r d e that she coude speke no Frenshe, but wold have hadde egges, and she understode h y m not. A n d t h e n n e at last a nother sayd that he wolde have 'eyren'. T h e n the g o o d wyf sayd that she u n d e r s t o d him w e l . Loo! W h a t sholde a m a n in thyse dayes now wryte 'egges' or 'eyren'? Certaynly, it is harde to playse every m a n by c a u s e of dyversite & c h a u n g e of langage. (A napjainkban használatos nyelv kétségtelenül jelentősen eltér attól a nyelvtől, amit akkor használtak és beszéltek, amikor én születtem... És az egyik megyében általános angol nyelv különbözik egy másik megyében beszélttől. Olyannyira így van ez, hogy n e m r é g i b e n a következő eset történt m e g : bizonyos kereskedők a Temzén e g y hajón arra vártak, hogy a tengeren keresztül Zealandba [Dánia] hajózzanak, de a szélcsend miatt a partnál vesztegeltek, és partra szálltak, hogy felfrissüljenek. Egyikük, akit Sheffeldének neveztek, egy selyemkereskedő, b e m e n t egy házba, és enni kért, p o n t o s a b b a n tojásokat (= eggys) szeretett volna. És a gazdasszony azt válaszolta, h o g y ő n e m beszél franciául. A kereskedő pedig d ü h b e jött, m e r t ő s e m beszélt franciául, de tojásokat (= egges) szeretett volna, és az a s s z o n y n e m értette. És akkor végül egy másik azt m o n d t a , hogy ő tojásokat (= eyren) szeretne. Ekkor a gazdasszony azt m o n d t a , h o g y őt j ó l m e g é r t e t t e . N a ! H o g y a n írja hát az e m b e r n a p j a i n k b a n : „ e g g e s " v a g y „ e y r e n " ? N e m k é t s é g e s , h o g y a nyelvi különbségek és a n y e l w á l t o z á s miatt n e h é z mindenkinek a kedvében járni.)

(Előszó az £neyatoshoz,1490) Caxton panaszai m i n d e n korban i s m e r ő s e n c s e n g e n e k , jóllehet - hála az angol ezt követő standardizálódásának és az írott nyelv terjedésének - a n y e l w á l t o z á s s o h a t ö b b é n e m okozott ekkora problémát.

16

I. RÉSZ: KÖZKELETŰ NÉZETEK A NYELVRŐL

volna szükség - olyan feladat ez, melynek megvalósítása csekély sikerrel kecsegtet. A nyelvváltozás elkerülhetetlen, és iránya ritkán megjósolható. Azok pedig, akik az egyik vagy másik nyelv jövőjének megtervezésére vállalkoznak, ha ezt másként gondolják, csak az idejüket pazarolják. Hasz­ nosabb volna az időt olyan új módszerek kidolgozásával tölteni, amelyek segítségével a társadalom képes lehet meg­ birkózni a minden generációval együtt járó Új nyelvi for­ mákkal. Napjainkban egyre többen ismerik fel, hogy na­ gyobb figyelmet kell szentelnünk a nyelvnek, és türelme­ sebbnek kell lennünk a nyelv változásával szemben, külö­ nösen a soknemzetiségű társadalmakban. Ez, többek között, megköveteli, hogy az iskolák rendelkezzenek az általáno­ san használt köznyelv tanításához szükséges ismeretanyag­ gal és eszközökkel, de vegyenek tudomást a nyelvi sokféle­ ség létezéséről és értékéről is. Az ilyen elvek építő feleletet adnak az új szavak, jelentések, kiejtések és nyelvtani szer­ kezetek kialakulása ellen oly gyakran indított, érzelmi ala­ pú támadásokra. Mielőtt azonban nekilátnánk ezen intéz­ kedések megvalósításának, alaposan meg kell értenünk a nyelvváltozás elkerülhetetlenségét és következménye­ it (54. fej.). Néhányan ennél is továbbmennek, és a nyelv változását az egyszerű állapotból az összetettebb felé haladásnak fogják

fel. Ezt a nézetet a 19. század evolúciós gondolkodásmódja tette népszerűvé, de semmi sem támasztja alá. A nyelvek nem fejlődnek, nem haladnak, nem romlanak, nem lesznek össze­ tettebbek; viselkedésük leírásához egyetlen hasonlat sem megfelelő, amely egy meghatározott végpontot vagy tökéletességi szintet feltételez. A nyelvek csupán változnak, pár­ huzamosan a társadalom változásával, s nem azért halnak el, mert-„túlságosan elöregednek" vagy „túlzottan bonyo­ lulttá válnak", ahogy ezt többen feltételezik, hanem azért, mert a társadalomban betöltött szerepük más kultúrák tér­ nyerésével egyidejűleg megváltozik. Az sem igaz, hogy a nyelvek előre megszabott irányban változnának. Vannak nyelvek, amelyek elvesztik a ragokat, és vannak, amelyek ragokra tesznek szert. Néhány nyelvben olyan szórend ala­ kul ki, amelyben az ige megelőzi a tárgyat, másokban vi­ szont a tárgy előzi meg az igét. Egyes nyelvekben magán­ hangzók tűnnek el, és mássalhangzók tűnnek fel, más nyelvekben az ellenkezője történik. Ha metaforát kellene használnunk a nyelvváltozás leírására, a nyelvet talán egy olyan rendszerhez lehetne hasonlítani, amely a benne vég­ bemenő változások közben egyensúlyi állapotban tartja ön­ magát. De hasonlíthatnánk az óceánhoz is, mely szüntele­ nül árad és apad, elkerülhetetlenül mozgásban van, mégsem halad előre.

2. A nyelvek egyenrangúsága v Közhelyszámba megy, hogy minden nyelv a használók szük­ ségleteinek kifejezésére jött létre, s hogy bizonyos értelem­ ben valamennyi egyenrangú. Mégis, a modern nyelvészet­ nek ezt az elvét gyakran tagadják, s még mindig védelemre szorul. A probléma részben abból ered, hogy az „egyenlő" szóval csínján kell bánni. Hisz nem tudjuk, miképp lehetne számszerűsíteni a nyelvek tulajdonságait, és így megállapí­ tani, minden nyelv a nyelvtan, a fonológia vagy a szemanti­ kai szerkezet azonos „mennyiségével" rendelkezik-e (16., 17., 28. fej.). Talán valóban vannak szerkezeti összetettségbeli eltérések a nyelvek között; ez a lehetőség még további vizsgálatra szorul. Egy azonban biztos: minden nyelv egyenrangú abban az értelemben, hogy eredendően egyik sem kirekesztő, lealacsonyító vagy megkülönböztető. Vala­ mennyi megfelel beszélői társadalmi és pszichológiai igé­ nyeinek, érdemes arra, hogy tudományosan vizsgálják, és értékes információkat nyújthat az emberi természetről és tár­ sadalomról. Ez a felfogás szolgál egész könyvünk alapjául.

„PRIMITÍV" NYELVEK Több széles körben elterjedt téveszme ennek az elképzelés­ nek a szöges ellentétén alapul. A legelterjedtebb az, amely szerint léteznek bizonyos „primitív" nyelvek: ezeket egy­ szerű nyelvtan, kevés beszédhang és alig néhány száz sza­ vas szókincs jellemzi, és ezért gesztusok szolgálnak a fo­ gyatékosságaik ellensúlyozására. Sokat és sokan játszottak el a „primitív" nyelveket beszélő népek gondolatával, és rengeteg találgatásra adott alkalmat, hogy vajon hol élhet­ nek és milyen problémákkal küszködhetnek ezek az embe­

rek. Ha gesztikulálnak, hogyan képesek éjszaka kommuni­ kálni? Elvont kifejezések nélkül hogyan tudnak erkölcsi és vallásos hiedelmeket kialakítani? A 19. században ezek gya­ kori kérdések voltak, és sokan úgy vélték, a felfedezők előbbutóbb rábukkannak egy valódi primitív nyelvre. Az igazság az, hogy valamennyi vizsgált kultúráról - füg­ getlenül attól, kulturális szempontból esetleg mennyire „pri­ mitív" - kiderült, hogy olyan kialakult nyelvvel rendelke­ zik, amelynek összetettsége vetekszik az úgynevezett „civilizált" népek nyelveiével. Antropológiailag az emberi faj fejlődése jellemezhető egy primitívből a civilizált álla­ pot felé tartó folyamatként, arra azonban semmi jel nem utal, hogy a nyelv is ilyen evolúción ment volna keresztül (48. fej.). A nyelvekkel kapcsolatban nem beszélhetünk „bronzkorszak"-ról vagy „kőkorszak"-ról, s nem fedeztek fel egyet­ len olyan nyelvtípust sem, amely megfeleltethető volna va­ lamelyik elfogadott antropológiai csoportnak (legeltető, nomád stb.). Minden nyelv nyelvtana összetett: lehetséges, hogy egy nyelvet valamilyen szempontból viszonylagos egyszerűség jellemez (például nincsenek szóvégződései), egy másik szempontból (például a szórendet tekintve) azon­ ban ilyenkor mindig viszonylagos összetettséget figyelhe­ tünk meg. Egyes nyelvekhez, ilyen az angol is, gyakran az a képzet társul, hogy „alig van nyelvtanuk". Ám ezúttal is (1. fej.) a latin szerencsétlen befolyásával magyarázható, hogy a bonyolultságot a nyelv ragozási rendszerének bonyo­ lultságában akarjuk mérni. Az egyszerűséget és szabályosságot általában a nyelvek kívánatos tulajdonságának tartják: nem létezik azonban egy­ szerű vagy teljesen szabályos természetes nyelv. Minden

Egyszerű vadak?

1

Az egyik első a n g o l n y e l v é s z , aki t á m a d á s t in­

Visram

tézett azon mítosz e l l e n , h o g y a primitív n é p e k

a-c-i-m-l-ud-a

l a j d o n s á g a i közül k ü l ö n figyelmet é r d e m e l

primitív nyelvet b e s z é l n e k , E d w a r d Sapir. Egy

jövő-idő ő őt t é g e d indirekt-tárgy-jelölő ad j ö v ő ­

az absztrakció szintje némelyik nyelvben

t a n u l m á n y á b a n hat a m e r i k a i indián n y e l v b e n

idő

hasonlította össze a he will give it (a s t o n e ) to

A bonyolult nyelvtani a l a k o k s o k é r d e k e s t u ­

(ami a kerek dolog és látható s z a v a k b a n jut kifejezésre) - s z ö g e s e l l e n t é t b e n azzal az

you (egy követ ad m a j d n e k e d ) m o n d a t nyelv­

Takelma

állítással, h o g y a primitív n é p e k c s a k konk­

tani megfelelőit. (Az indián m o n d a t o k tagjait kö­

'ok-t-xpi-nk

rét d o l g o k r ó l t u d n a k b e s z é l n i .

tőjelek választják e l , a z e z e k e t k ő v e t ő s z ó sze­

jövő-idő-ad indirekt-tárgy-jelölő t é g e d ő-vagy-

rinti fordításokban a kötőjelek p e d i g a z o k a t a

ők-a-jövőben

Sapir részleteket közöl a teljes takelma igei p a r a d i g m á b ó l is,

szavakat kötik össze, a m e l y e k e g y e t l e n indián elemnek felelnek m e g . A f o n e t i k a i s z i m b ó l u ­

Jana

'okúspi

n e k e d adja/adta azt

mokhoz lásd a II. függeléket.)

ba'-Ja-ma-si-wa-'numa

'öspink

n e k e d fogja a d n i

kerek-dolog el indirekt-tárgy-jelőlő jelen-vagy-

•'őspi

neked tudja adni

Déli pajut

jövő-idő mód-jelölő te-a-jővőben

'öspik

nyilvánvalóan neked adta

Navaho

és felhívja a figyelmet a n n a k h a s o n l ó s á g á r a

n-a'-yi-diho-'á'l

a latin igeragozással - egy ilyen összehason­

Nutka

t é g e d tranzitivitás-jelölő f o g kerek-dolog-jövő-

lítást s o k h a g y o m á n y o s s z e m l é l e t ű t u d ó s

o,-yi-VqJ.-,at-e''ic

ben

már-már blaszfémiának tartott volna!

maya-vaania-aka-arja-'mi ad jövő-idő látható-dolog látható-lény t é g e d

az ad jövő-idő mód-jelölő te-vagy

18

I. RÉSZ: KÖZKELETŰ NÉZETEK A NYELVRŐL

nyelvet bonyolult szabályok jellemeznek, és mindben létez­ nek kivételek e szabályok alól. A természetes nyelvek közül valódi egyszerűségről leginkább a pidgin nyelvekkel kap­ csolatban lehet szó (55. fej.), a segédnyelvek létrehozásá­ nak pedig a szabályosság utáni vágy volt az egyik legfőbb indoka (58. fej.). Ezek azonban az egyedüli kivételek. Ha­ sonlóképp, nincs bizonyíték arra, hogy bizonyos nyelveket összességükben „egyszerűbb a gyermekeknek megtanulni­ uk", mint másokat - jóllehet rövid távon bizonyos nyelvi jellemzőket az eltérő nyelvet beszélők gyermekei valóban más-más idő alatt sajátítanak el (VIII. rész). Ez nem jelenti, hogy tagadnánk annak lehetőségét, hogy nyelvi különbségek összefüggésben lehetnek kulturális vagy társadalmi jellemzőkkel (például a technikai fejlettség szint­ jével). Egyelőre azonban senki sem találta meg ezeket az összefüggéseket, s az az állítás sem látszik megalapozott­ nak, hogy a primitív népeket bármilyen értelemben is „hát­ rányba" hozná a nyelvük a saját közösségükön belüli érint­ kezésben.

Nacionalizmus A 18. és a 19. s z á z a d b a n a nyelvek értékelése gyakran összekapcsolódott a nemzeti identitás kérdéseivel (9. fej.). K ü l ö n ö s e n így volt ez a n n a k a n é m e t o r s z á g i filozófiai isko­ lának

az

esetében,

mely

J o h a n n H e r d e r n é z e t é r e ve­ zethető v i s s z a : „Van-e b á r m i é r t é k e s e b b e g y n e m z e t birto­ k á b a n , mint atyáinak nyelve?" J o h a n n Gottlieb Fichte ( 1 7 6 2 1814)

a

nemzethez

Beszédek a (Reden

an

német die

J o h a n n Herder ( 1 7 4 4 - 1 8 0 3 )

d e u t s c h e N a t i o n , 1807) c í m ű m ű v é b e n dicsőíti a n é m e t nyelvet, m í g m á s nyelveket lekicsinyeli. Azt állítja, h o g y e g y n é m e t anya­ nyelvű b e s z é l ő „ m i n d i g k ü l ö n b t u d lenni e g y i d e g e n n é l , é s k é p e s őt teljesen m e g é r t e n i , m é g j o b b a n is, mint a h o g y az i d e g e n saját m a g á t megérti". Efféle kijelentések a z o n b a n születtek a franciáról és a spanyolról is, s h a s o n l ó k é p p e n m a g a s z t a l t a az angolt T h o m a s

A TÖKÉLETES NYELVEK Az úgynevezett „primitív nyelvek" feltételezéséről szóló nézetekhez képest a másik végleten az egyes nyelvek „ter­ mészetes felsőbbrendűségét" valló vélekedések állnak. Nyu­ gat-Európában a latint és a görögöt - irodalmuk és filozófi­ ájuk miatt - évszázadokon keresztül a tökéletesség min­ tapéldájának tekintették, a modem nyelvek vizsgálatát pe­ dig még mindig befolyásolják a klasszikus nyelvek több generációs kutatói eljárásai (465. p.). Általánosan elterjedt, hogy egy nép a saját nyelvét tartja fel­ sőbbrendűnek, az indoklás azonban igen különböző lehet. Van, hogy a legősibbnek tekintik; van, hogy a leglogikusabbnak; esetleg az istenek nyelvének vagy a legkönnyebben kiejthetőnek, vagy egyszerűen csak az éneklésre legalkal­ masabbnak. Az arab anyanyelvűek például úgy érzik, hogy az ő klasszikus nyelvük a legszebb és a leglogikusabb, s pá­ ratlan nyelvtani szimmetria és rendkívül gazdag szókincs jel­ lemzi. A klasszikus arab elválaszthatatlan a vallástól (477. p.), és a Korán nyelveként azt tartják róla, hogy az iszlám igazságának csodás bizonyítékait nyújtja. E nézőpontból ma­ gától értetődő, hogy mivel az Isten az arab nyelvet válasz­ totta kinyilatkozását közvetítendő a Prófétának, a mennyei nyelvnek az arabnak kell lennie, tehát minden más nyelv­ hez képest felsőbbrendű. Hasonlóan érveltek azonban több más nyelvvel, például a szanszkrittal és a klasszikus héberrel, főleg állítólagos leg­ ősibb voltukkal kapcsolatban (49. fej.). J. G. Becanus (1518— 1572) szerint például a német magasabb rendű minden más nyelvnél: ezt beszélte Ádám az édenkertben, de a bábeli ese­ mények nem voltak rá hatással, mivel a korai germánok (a kimberek) nem segédkeztek a torony felépítésében. Az Úr révén csak később jött létre az Ótestamentum eredeti (többé már nem létező) német változatának héber fordítása. Sok más alaptalan, a kor társadalompolitikai viszonyait tükröző értékelés létezett a nyelvekre vonatkozóan. Az (1519-től 1558-ig uralkodó) német V. Károly állítólag a fér­ fiakhoz franciául beszélt, a nőkhöz olaszul, Istenhez spa­ nyolul, a lovakhoz pedig németül! Andreas Kempe svéd író

M a c a u l a y ( 1 8 0 0 - 1 8 5 9 ) , aki azt írja Jegyzet az oktatásról (Minute o n E d u c a t i o n , 1835) c í m ű m ű v é b e n India nyelveivel k a p c s o l a t b a n , h o g y az a n g o l nyelv „ k i e m e l k e d i k m é g a N y u g a t nyelvei közül is. Bízvást állítható, h o g y az e z e n a n y e l v e n j e l e n l e g l é t e z ő i r o d a ­ lom értékesebb, mint háromszáz évvel ezelőtt a világ valamennyi nyelvének irodalma együttvéve."

(1622-1689) a kortárs egyházi szemléletet azzal gúnyolta, hogy a Paradicsomban Ádám dánul, az Úr svédül, a kígyó pedig franciául beszélt.

Egy nyelvi mítosz Az a meggyőződés, hogy bizonyos nyelvek lényegükből fa­ kadóan felsőbbrendűek más nyelveknél, széles körben el­ terjedt, nyelvi tények azonban nem igazolják. Némely nyel­ vek egy-egy történelmi korszakban természetesen hasz­ nosabbak vagy tekintélyesebbek másoknál, ez azonban be­ szélőik kiválóságának tudható be, nem pedig a nyelv lénye­ gi tulajdonságainak. A modern nyelvészet felfogása szerint egy nyelvet nem lehet beszélőinek politikai vagy gazdasági befolyása alapján értékelni. Ha ez másképp volna, a 16. szá­ zadi spanyolt és portugált valamiképp J o b b n a k " kellene tar­ tanunk a mainál, az amerikai angolt pedig Jobbnak", mint a brit angolt. Mégis, ha összehasonlítjuk őket, kevés nyelvi különbséget tapasztalunk, olyat pedig semmi esetre sem, ami e merész következtetéseket indokolná. Mai felfogásunk szerint nyelvészeti szempontok alapján nincs mód a nyelvek minősítésére. Hasonlóan nehéz vala­ miféle rangsort felállítani esztétikai, filozófiai, irodalmi, vallási vagy kulturális nézőpontból. Végtére is hogyan tud­ nánk összevetni a latin és a görög erényeit a kínai közmon­ dásos bölcsességével, a polinéziai szigetek hatalmas orális irodalmával, vagy az angol nyelven megfogalmazott tudo­ mányos ismeretek mélységével? Egy nap talán majd felta­ lálják a nyelvek értékelésének objektív mércéjét, addig azon­ ban el kell utasítanunk az állítást, hogy bizonyos nyelvek eredendően jobbak más nyelveknél.

3. A nyelvi mágia

A nyelv mágikus hatása világszerte az irodalom és a legen­ dák gyakran felbukkanó témája. A nyelvnek, különösenfrott formájában, olyan rendkívüli erőket tulajdonítanak, amit csak a beavatottak érthetnek meg és irányíthatnak. A hie­ delmek gyakran a nyelv isteni eredetének mítoszához kö­ tődnek (49. fej.), de ezen túl hatásukat mindenfajta vallási tevékenységben éreztetik, és egy általánosan elterjedt, a tár­ gyaknak és eseményeknek szimbolikus jelentést és haszná­ latot tulajdonító primitív babonát tükröznek. Az a hiedelem, hogy szavakkal befolyásolhatók tárgyak, emberek és szellemek, tetten érhető a mágikus formulák használatában, a ráolvasásokban, a névlitániákban és a fe­ hér és fekete mágia, valamint az intézményes vallás sok más rítusában. E felfogás szerint a nyelv által gyógyíthatunk betegségeket, távol tarthatjuk a gonoszt, szerencsét hozha­ tunk magunkra, és árthatunk ellenségeinknek. A kívánt ha­ tás eléréséhez igen pontos nyelvhasználatra van szükség: nagyon ügyelnek a kiejtésre, a frazeológiára és a szájhagyo­ mányra (ez leginkább a szanszkrit és a masszoretikus héber történetében játszik szerepet). A szavak erejének fokozása gyakran többszöri ismétlést követel meg. A hatás elérésé­ hez nem fontos, hogy a nyelv érthető legyen: sok-sok mági­ kus formulát használói nem értenek, mégsem rendül meg a hatékonyságukba vetett feltétlen hitük (22. p.). Szép számmal találunk példát nyelvi babonákra. A pri­ mitív népek, amikor először találkoznak vele, az írott nyel­ vet valószínűleg mindentudónak vélik. Ismerünk története­ ket írástudatlan emberekről, akiket, miután megdézsmáltak egy csomagot, rajtakapnak a csomagot kísérő üzenet kéz­ besítésekor. Úgy érezhetik ezután, hogy az írás meg tud szó­ lalni - vagy talán isten él a betűkben. A történelem során ilyen hiedelmek minduntalan felbukkannak. Az alfabetikus írás misztikus jelentésének keresése nyilvánul meg a rúna­ írásos varázsigékben, vagy az olyan, még napjainkban is alkalmazott rendszerekben, amilyen a gemátria (81. p.), ahol a betűk számértéket kapnak. Egy másik szinten a nyelvi misztikával naponta találko­ zunk a modem társadalmakban is, különösen a hirdetések­ ben (484^186. p.) A hódítók szintén jól ismerték a szavak­ ban rejlő erőt. Napóleon állítólag többre tartotta az újságokat a zászlóaljaknál. És létezik-e jobb módszer egy nemzet be­ folyásának megszüntetésére, mintha elégetik írott munkáit? 1520-ban Cortéz ezt tette az aztékokkal, a második világhá­ borúban pedig a nácik és a szövetségesek jártak el ily mó­ don egymással szemben.

beszédhez használt nyelvre - vonatkozó tabuk. A nyelvi ta­ buk általában a nemi élettel, a természetfölöttivel, a kivá­ lasztással és a halállal kapcsolatosak, de meglehetősen gyak­ ran a családi és társadalmi élet egyéb vonatkozásaira is kiterjednek. Például bizonyos állatok tabunak számíthatnak: az új-mexikói zunyiknál a szertartások alatt tilos kimondani a takka (békák) szót; egészen napjainkig az udvarias beszéd­ ben sok dél-amerikai elkerülte a bika szót, s helyette egy eufemizmust - hím tehén vagy hím állat - használt; a lapp és jakut nyelvekben a medve eredeti nevét olyan kifejezé­ sekkel helyettesítik, mint a mi urunk vagy jó atya; és külön­ böző kultúrákban tabuvá vált a farkas, menyét, patkány, tetű, kígyó és még több más állat neve. Tabuk vonatkozhatnak emberekre is: az ausztráliai bennszülötteknél a család egyes tagjai tabunak számítanak: vagy speciális nyelven kell szól­ ni hozzájuk, vagy tilos megszólítani őket. Egy tabu szó kimondása különféle szólásokhoz, eljárá­ sokhoz és reakciókhoz vezethet. Egy gonosz vagy tisztáta­ lan szellem említése szóbeli vagy fizikai következmények­ kel járhat, például segítségül hívnak valamilyen istent, vagy keresztet vetnek. Trágárságok kiválthatnak felháborodott tiltakozást („menj, és mosd ki a szád"), fizikai erőszakot (különösen, ha „hölgyek" vannak jelen), vagy jogi eljárást vonhatnak maguk után (amilyen a Lawrence Lady Chatterley szeretője című regényének cenzúrázatlan kiadása kapcsán lefolytatott per volt). A tabu szavak még nyelvi határokon túl is éreztethetik a hatásukat. Megfigyelték, hogy a krik indiánok elkerülik saját nyelvük „föld" és „hús" jelentésű szavait (fákki, illetve apíswa), mert hangzásukban a körü­ löttük leginkább beszélt nyelv, az angol bizonyos tabu sza­ vaira hasonlítanak. Hasonló jelenséget jegyeztek fel ango­ lul tanuló thai anyanyelvűekkel kapcsolatban, mivel az angol yet nagyon hasonlít a thai jed-re („közösülni" jelentésű dur­ va szó). A Li elterjedt családnevet viselő kínaiak pedig kel­ lemetlenül érezhetik magukat Rangunban, a burmai li (fallosz) szó miatt.

E g y imaszíjakat (héberül tefilin) vi­ s e l ő z s i d ó f i ú . A z i m a s z í j a k a t két, Tóra-szakaszokat tartalmazó apró bőrtok alkotja, melyeket a hagyo­ m á n y n a k m e g f e l e l ő e n a 13 év felet­ ti zsidó férfiak viselnek, e m l é k e z t e ­

Nyelvi tabuk A tabu szó a tongai nyelvből származik, ahol „szent"-et vagy „érinthetetlen"-t jelent. Minden ismert kultúrában léteznek meghatározott cselekedetekre, tárgyakra vagy a társadalom által elkerülni kívánt kapcsolatokra - és így az ezekről való

t ő ü l az Úr t ö r v é n y e i r e . A h é t k ö z ­ n a p o k o n a reggeli i m á k alatt a bal k a r o n , a s z í v h e z k ö z e l , valamint a h o m l o k o n viselik ő k e t . A z imaszíjak szalagjait ú g y tekerik, h o g y a z o k a S a d d a j istennevet a d ó h é b e r dalét, j o d é s sin b e t ű k e t f o r m á z z á k .

20

I. RÉSZ: KÖZKELETŰ NÉZETEK A NYELVRŐL

A tabu szavakat és fogalmakat általában eufemizmusok és körülírások segítségével kerülik el. Szavak és kifejezé­ sek százai írják le az alapvető biológiai funkciókat, a halál­ ról való beszédnek pedig sajátos szókincse van, temetkezé­ si vállalkozókkal, urnákkal és az elhalálozás rengeteg lehetséges módjával. Az angol olyan kifejezéseket ismer, mint a to kick the bucket (felrúgja a vödröt), to snuff the candle (kioltja a gyertyát), cut the painter (elvágja a hajó­ kötelet), a francia, mint afermerson parapluie (becsukja az esernyőjét) és a n 'avoir plus mai aux dents (nem fáj többet a foga), és még sok más. A magyar halott eltávozik, kileheli a lelkét, beadja a kulcsot, elpatkol, feldobja a talpát.

Tulajdonnevek A szavak személynévi használata rendkívül fontos dolog erre a gyermekek korán rájönnek, akik gyakran mindent megtesznek, hogy eltitkolják a nevüket, s olyan könnyen sértenek nevekkel, vagy bántódnak meg nevek miatt. A pri­ mitív népek fiai gyakran nem szeretik, ha kimondják a ne­ vüket, főképp ha hátrányos helyzetben vannak, mert úgy hi­ szik, nevükben egész lényük benne lakozik, és befolyása alá kerülnek annak, aki kimondja. Még nagyobbnak érzik a ve­ szélyt azokban a törzsekben (például Ausztráliában és ÚjZélandban), ahol mindenki két nevet kap - egy „nyilvánosát" általános használatra, és egy „titkosat", melyet csak Isten vagy az illető csoportjának hozzá legközelebb álló tagjai ismernek. Valakinek a titkos nevét megtudni annyit jelent, mint korlátlan hatalmat szerezni fölötte. A dél-indiai todák annyira nem szívesen ejtik ki a nevü­ ket, hogy ha megkérdezik, hogy hívják őket, rendszerint másvalakit kérnek meg, hogy kimondja. A madagaszkári szakalavák idegenek előtt nem használják a maguk vagy a falujuk nevét, nehogy valaki ártó szándékkal kimondhassa őket. A néprajzi irodalom sok olyan nevet ismer, melyek felfedése megtöri tulajdonosaik gonosz hatalmát - Tom-tittot, Vargaluska, Rumpelstiltskin. A személynévadás aktusa akár az egész nyelvre befolyás­ sal lehet. Ismerünk történeteket olyan törzsfőkről, akik trónra lépve megváltoztatták a nevüket, s ezért az új névhez ha­ sonló köznapi szavakat mással kellett helyettesíteni, nehogy

balszerencsés körülmények között használni lehessen őket. Beszámoltak például arról, hogy miután a madagaszkári anemerina törzs királynője, Raszoherina a trónra lépett, ti­ los lett a szopherina (selyemhernyó) szót használni, s a zana dandy (a selyem gyermeke) kifejezéssel váltották fel. A halál jelentős szerepet játszhat abban, hogy bizonyos nevek tabuvá válnak. A halottak nevét gyakran nem szabad kiejteni - bár ennek oka valószínűleg inkább a félelem, mint a tisztelet: a hiedelem szerint amíg egy név fennmarad, a halott is tovább él, s azok, akik kimondják, halálos vesze­ delmet hoznak magukra. Ezért bizonyos kultúrákban (pél­ dául a polinéziaiban), ha valaki meghal, az azonos nevet viselőknek új nevet kell felvenniük, vagy ha a név történe­ tesen egybeesik a nyelv valamelyik szavával, a szót meg kell változtatni. Ezzel szemben bizonyos kultúrákban (például Grönlandon) nagy becsben tartják a halott személy nevét, akiről azt gondolják, nem tud békében nyugodni, míg egy gyermeket el nem neveznek róla. Megint más kultúrákban ha egy gyermek meghal, az anya a következő gyermekének ártó nevet ad, hogy a halál szellemének megmutassa, nem érdemes háborgatnia a gyermeket. A fejlett kultúráknak szintén megvoltak a maguk babo­ nái. A római sorozásokon a hatóságok gondosan ügyeltek arra, hogy először az olyan szerencsés nevet viselő férfiakat sorozzák be, mint a Viktor (győző) és a Félix (szerencsés). A görög istenek nevét kövekbe vésték, majd a köveket a tenger mélyére süllyesztették, hogy megakadályozzák megszentségtelenítésüket. Platón Kratüloszában a vitatkozók nem tartják helyesnek, hogy az istenneveket etimológiai például használják (502. p.), a keresztény korban pedig ős­ idők óta létezik a tiltás: „az Úr nevét hiába a szádra ne vedd" (83. p.). Az ősi zsidó neveknek többnyire van jelentésük: például Nathanaél (Jahve adta) vagy Azzan (erős). Amikor VI. Hadrianus pápa lett, azt tanácsolták neki, ne tartsa meg a nevét, mert valamennyi pápa, aki megtartotta a nevét, ural­ kodása első évében meghalt. A 20. század embere talán ne­ vetségesnek találja ezt a gondolkodást, a dolgok azonban nem sokat változtak. Nem valószínű, hogy a közvélemény valaha is megengedné, hogy egy új hajót Titanic névre ke­ reszteljenek.

Az Úr neve

Le a régivel, éljen az új!

Az Úr vagy az egyes istenek valódi neve számos kultúrában, ha egyál­

A szómisztika hatással lehet a helynevekre is, amikor valamelyik or­

talában ismert, szigorúan őrzött titok. Allah és Konfucius igazi neve

szág szeretné felcserélni a szerencsétlen asszociációkat keltő név­

titok, csakúgy, mint s z á m o s egyiptomi istenségé.

formákat. 1868-ban Edo nevét Tokiáa (keleti rezidencia) változtat­

Az előírásokat betartó zsidók n e m ejtik ki az isteni nevet úgy,

ták, a j a p á n t ö r t é n e l e m e g y új k o r s z a k a ! j e l e z v e . Szentpétervár

ahogy az a héber Ó s z ö v e t s é g b e n megjelenik. Itt a nevet négy m á s ­

(St. Petersburg) neve Petrográd, azután Leningrád, majd újból Szent­

salhangzóval írták: Y H W H (tetragrammaton), mivel a masszóra előt­

pétervár lett;

ti héberben (256. p.) a magánhangzójeleket n e m használták. Han­

majd

gos olvasáskor az Adonájvagy Elohim formákkal helyettesítik. A Jahve

Tiszaújváros. Gyakori eljárás, h o g y az új nemzetek megváltoztatják

Christiania

Dunaújváros lett,

pedig

Oslo.

Dunapenteléoö\

Tiszaszederkénybő\ pedig

Sztálinváros,

Leninváros,

majd

alak egy t u d o m á n y o s rekonstrukciós kísérlet, amely a név jelentését

országuk vagy fontosabb városaik nevét az imperialista befolyástól

a „lenni" igéből származtatja, így jutván el a „A Vagyok" elnevezés­

való függetlenség és s z a b a d s á g jeleként. így n e m is olyan régen ta­

hez (vö. Exodus 3:14: „így szólj az Izrael fiaihoz: A VAGYOK küldött

núi lehettünk, h o g y Afrikában Felső-Volta Burkina Fasora változtatta

e n g e m ti hozzátok"). A Jehova név csak a 14. századig vezethető

a nevét (1985), Rhodesia a Z i m b a b w e (1980), fővárosa, Salisbury

vissza: az Adonáj név m a g á n h a n g z ó i n a k a tetragrammaton alá il­

pedig a Harare (1982) nevet kapta; D a h o m e y Benin (1975), Francia

lesztésével jött létre, és úgy keletkezett, hogy keresztény tudósok a

S z u d á n Mali (1960), A r a n y p a r t pedig G h a n a lett (1957).

két forrást hibásan egy szónak olvasták. Ez a név tehát n e m bibliai e r e d e t ű , a Y H W H valódi kiejtése pedig m á r a teljesen elveszett.

4. A nyelv funkciói

„Mire való a nyelv?" - azt hihetnénk, ez annyira kézenfek­ vő, hogy a kérdésre nem is érdemes válaszolni. Miként azon­ ban a nyelvi jelenségekkel kapcsolatban az gyakran előfor­ dul, a beszéd és az írás mindennapi volta megnehezítheti, hogy pontosan tudatában legyünk azoknak a nyelvi képes­ ségeknek, amelyekre szert teszünk. Különösen így van ez, ha a nyelv által betölthető funkciók körét próbáljuk megha­ tározni. „Gondolataink közvetítésére", hangzik a szokványos vá­ lasz a fenti kérdésre, és valóban, bizonyára a nyelv ezen funk­ cióját ismerik a legtöbben. Valahányszor rólunk vagy körül­ ményeinkről kérdeznek, vagy mi tudakozódunk másokról és körülményeikről, a nyelvet használjuk a tények és véle­ mények cseréjéhez. A nyelv használatát gyakran nevezik referencialisták, propozicionálismk vagy fogalminak. A nyelvnek ez a fajtája jellemzi enciklopédiánk egészét - ahogy minden olyan szóbeli vagy írott érintkezést, ahol az embe­ rek tanulni akarnak egymástól. Helytelen volna azonban erre mint a nyelvhasználat egyedüli módjára gondolni. A nyel­ vet kutatók a nyelv számos egyéb olyan funkcióját feltár­ ták, amelyben a gondolatközlés jelentéktelen vagy éppen semmilyen szerepet nem játszik.

AZ ÉRZELMEK KIFEJEZÉSE Kovács úr gondosan a falnak támasztja sétapálcáját, az azon­ ban eldől. Újra megpróbálja, ismét eldől. Kovács hevesen szidni kezdi a sétapálcát. Vajon mi a nyelv funkciója ebben az esetben? „Gondolatközvetítés" nem lehet, hiszen a szo­ bában rajta kívül nincsen senki más. A nyelv egyik legköznapibb használati módjával állunk itt szemben: feszült állapotban levezetjük vele idegességün­ ket. Legegyértelműbb esete ez annak, amit gyakran a nyelv érzelmi vagy expresszív funkciójának hívnak. Az érzelmi nyelv használata független attól, hogy egyedül vagyunk-e, vagy sem. A káromkodás és trágárság valószínűleg a leg­ gyakrabban e funkcióban használt jelzés, különösen ha dü­ hös vagy csalódott az ember (83. p.). De van sokféle pozi­ tív érzelmi megnyilvánulás is, például önkéntelen nyelvi reakciónk egy szép műalkotást vagy látványt szemlélve, vagy a félelem és szeretet hangjai és bizonyos versek lírai kitörései. Az érzelem kifejezésének leggyakoribb nyelvi eszközei a konvencionális szavak vagy kifejezések (az áldóját, ejha, átkozott) és az indulatszavaknak nevezett félnyelvi zajok (no, pfuj, tyűh, au és jaj). A nyelvi prozódia egyik fontos funkci­ ója, hogy lehetőséget nyújtson érzelmeink kifejezésére a be­ szédben. A kifinomultabb, irodalmi szinten az írónak szá­ mos grammatikai eszköz és szó áll rendelkezésre, hogy kifejezze érzéseit (12. fej.). E bonyolultabb esetekben azon­ ban nehezebb a nyelv érzelmi funkcióját a „fogalmi" funk­ ciótól megkülönböztetni.

TÁRSADALMI ÉRINTKEZÉS Szabóné hatalmasat tüsszent. Kovácsné azt mondja: „Egész­ ségedre!", „Köszönöm", feleli Szabóné. Ez esetben sem valószínű, hogy a nyelv gondolatok közlését, inkább az emberek közötti fesztelen kapcsolat fenntartását szolgálja. Egyedüli funkciója, hogy módot adjon egy olyan helyzet elkerülésére, amit egyébként mindkét fél kellemetlennek találna. Konkrét tartalma nincs. A „Jó reggelt" vagy „Örü­ lök, hogy találkoztunk" típusú, valamint az egészséggel és az időjárással kapcsolatos rituális párbeszédek a szokásos értelemben ugyancsak nem „közölnek gondolatokat". Az ilyenfajta mondatok rendszerint automatikusan kelet­ keznek, szerkezetük pedig állandósult. Gyakran evidenciá­ kat állítanak (Szép időnk van), vagy teljesen tartalmatlanok (Hello). Használatuk természetesen külön magyarázatra szo­ rul, s ezt azon felfogásban találjuk meg, mely szerint a nyelv­ használat célja ilyenkor az emberek közötti kapcsolattartás. Bronislaw Malinowski antropológus (1884-1942) „fatikus kapcsolat"-nak nevezte el a nyelvnek ezt a társadalmi funk­ cióját, mely arra az alapvető emberi igényre vezethető vissza, hogy jelezzük a barátságos szándékot - vagy legalábbis az ellenséges szándék hiányát. Ha valaki hallgat, s nem mond­ ja ki ezeket a mondatokat, a másik számára az a tartózko­ dás, az elhidegülés vagy akár a veszély biztos jele. A fenti példák érvényesek az angolra és több más euró­ pai nyelvre. A kultúrák azonban jelentősen eltérnek a tekin­ tetben, milyen témákat engednek meg fatikus (vagy kapcso­ latra utaló) kommunikációként. Az időjárás nem olyan egyetemes beszélgetéskitöltő, mint ahogy az angolok gon­ dolni szeretnék! A rundi asszonyok (Burundi, Közép-Afri­ ka) például gyakran mondják búcsúzáskor: „Most haza kell mennem, vagy kikapok a férjemtől." Sőt maga a fatikus kommunikáció sem annyira egyetemes, mint hinnénk: bi-

Tüsszentés a toriga nyelvben A tüsszentésre rendszerint az „ E g é s z s é g e d r e " a válasz. Sok nyelv­ ben a z o n b a n az ilyen kifejezéseknek nincs megfelelőjük, az esetle­ g e s m e g j e g y z é s e k n e k pedig e g é s z e n m á s é r t e l m ü k é s funkciójuk lehet. Az angolban azt mondják: Bless you (légy áldott), a n é m e t b e n : Gesundheit ( e g é s z s é g ) ; a m e n d e nyelvben (Sierra Leone) a biseh (köszönöm) szó használatos, a b e m b a nyelvben (Kongó) a kuma (légy egészséges), a m a l g a s z b a n pedig a velona (életben van). A tongában a tüsszentést nemegyszer annak jeleként értelmezik, hogy a tüsszen­ tő hiányzik k e d v e s é n e k . Elég gyakori, h o g y t ü s s z e n t é s után valaki­ nek v i c c e s e n azt m o n d j á k : lkaiké noio noa mual- szó szerint, „saj­ nos, n e m vagy s e m m i " . A kifejezés s z á n d é k o l t é r t e l m e az, hogy a szeretett s z e m é l y n e k , aki a tüsszentést előidézte, inkább s e m m i r e s e m kellett volna g o n d o l n i a , mint a t ü s s z e n t ő r e . Jelentős eltérés a m a g y a r t ó l , h o g y a t o n g á b a n a t ü s s z e n t ő s z e m é l y is használhatja az előbbi kifejezést, m i n t h a azt m o n d a n á : Egészségemre!

22

I. RÉSZ: KÖZKELETŰ NÉZETEK A NYELVRŐL

zonyos kultúrákban keveset beszélnek, és többre tartják a hallgatást, mint például a dél-indiai palijanok vagy a kolum­ biai aritamák.

A HANGHATÁS Iskolai játszótéren gyermekektől hallhatunk olyan mondókákat, mint a következő: „Apacuka, fundaluka, funda kádé kamanduka, ap cuk, fundaluk, funda kádé kamanduk!" A mondóka világosan példázza a gyermekrigmusok és -já­ tékok „fonikus" jellegét. A mondóka nagyobbrészt zagyva­ ság, mégis fontos funkciót tölt be: a repetitív ritmus segít a játék kontrollálásában, és a gyermekek láthatólag nagy él­ vezetet lelnek benne.

a nyelv egy természetfölötti lénnyel való kommunikációnak is tekinthető, s ha ez így van, meglehetősen szokatlan for­ mája az érintkezésnek, hiszen a válasz általában csak a be­ szélő elméjében jelenik meg, vagy viselkedésén hagy nyo­ mot, és lehet, hogy egyáltalán nincs érzékelhető válasz. Más esetekben a nyelv funkciója az anyag, illetve azon jelenség befolyásolása, amit az anyag feltételezetten meg-

Vizuális hatás La mandoline l'aillet et U bambou

Sok helyzetben a nyelvhasználat egyetlen nyilvánvaló oka a beszélőket vagy hallgatókat érő hanghatás. Ilyen pél­ dául a vallásos csoportok ütemes litániája, a politikai szó­ noklatok meggyőzést célzó hanghordozása, a rabok és rab­ szolgák párbeszédes munkadalai, a gyermekek és felnőttek különféle nyelvi játékai (86. p.), a konyhában és fürdőszo­ bában éneklők dallamai. Talán a legnyilvánvalóbb esetek a slágerszövegekben és a költészetben alkalmazott különféle hanghatások. Az érthetetlen szavak és kifejezések minden­ naposak számos nyelv orális költészetében, és csak a nyelv hangzási lehetőségeinek kiaknázására törekvő egyetemes igénnyel magyarázhatók.

A VALÓSÁG BEFOLYÁSOLÁSA Nigéria északi határvidékén egy igbo törzsbeli férfi ősi imá­ iban a következő formulával idézi meg a szellemerőket: Kwo, unu, kwosi Okiról (Zúduljatok, mindannyian, zúduljatok rá összes ellenségeinkre). Egy templomban a pap csecsemőt tart a keresztelőmedence fölé, vizet önt a fejére, s közben így szól: Ezennel megkeresztellek téged... A természetfölöttiben való hit minden formájában szere­ pet kap a nyelv, mint a hívők hite szerint az életüket megha­ tározó magasabb erők befolyásolásának eszköze. Az isten­ nek, isteneknek, ördögöknek, szellemeknek, tárgyaknak és egyéb fizikai erőknek címzett különféle imák és formulák nyelvezete mindig nagyon jellegzetes (479. p.). Esetenként

Az írott és a nyomtatott s z ö v e g n e k a szavak nyelvi tartalmán túl tisz­ t á n vizuális hatása is lehet az olvasóra (32. fej.). Ezt leginkább az olyan versek példázzák, ahol a k ö l t e m é n y f o r m á j a tükrözi a vers tár­ gyát - például a fenti Apollinaire-költemény a Kalligrammák (1918) c í m ű kötetből, mely e g y mandolint, e g y bambuszpálcát és e g y virá­ got ábrázol.

„Nyelveken szólás" paka bante rine szokuntare mare paka tore moti salára tamere pakasara

A glosszolalikus beszédnek mint egésznek van jelentése. A

merime...

glosszoláliát az őszinte hit jelének vagy a m e g t é r é s bizonyítékának te­

E szavak e g y istentiszteleten feltörő révült megnyilatkozásból valók.

az isteni jelenlét újonnan felfedezett érzését tükrözi. E vonatkozásában

A szótag- és ritmusalakzatoknak e szövegben is megfigyelhető repetitív,

a jelenség (vagy írott megfelelője, a glosszográfia) a funkcionális pszeudo-

kintik. A beszélők olyan rendkívüli érzelmi t ö r t é n é s k é n t élik m e g , mely

szűk készlete a „nyelveken szólás" vagy glosszolália tipikus jellemzője.

lingvális viselkedések közé sorolható, mint amilyen a scaf-éneklés (va­

A glosszolália a protestantizmus és a karizmatikus katolicizmus pünkösdi

gyis az öszszefüggéstelen szótagok éneklése) a d z s e s s z b e n .

h a g y o m á n y á n a k általánosan elterjedt jelensége.

A glosszoláliát m e g kell különböztetni a xenoglossziátóh amikor va­

Jóllehet s o k glosszolalista azt hiszi, hogy egy valódi, bár ismeretlen

laki csodálatos m ó d o n egy korábban n e m tanult vagy hallott nyelven kezd

nyelvet beszél, a megnyilatkozások korántsem hasonlítanak valódi nyelv­

el beszélni. Ilyen esetek ritkán f o r d u l n a k elő, és n e h é z bizonyítani őket

hez: a hangok egyszerűbbek, és gyakrabban ismétlődnek; a kisszámú

(például kizárni, h o g y a b e s z é l ő k o r á b b a n , g y e r m e k k é n t hallotta volna

szerkezeti elem könnyen megjósolható, és hiányzik a rendszerszerű szó­

a nyelvet), rendszerint p e d i g k i d e r ü l , h o g y v é l e t l e n e g y b e e s é s r ő l van

vagy mondatjelentés. Kérésre a glosszolalisták általában n e m k é p e s e k

s z ó - például n é h á n y s z ó t a g h a s o n l ó s á g o t m u t a t e g y nyelv v a l a m e ­

pontosan elismételni az elhangzottakat, vagy részletesen visszaadni je­

lyik szavával.

lentésüket.

4. A NYELV FUNKCIÓI

jelenít. Például a Trobriand-szigeteki bennszülöttek kerti szertartásának része egy olyan formulasorozat, amely „meg­ igézi" a fejszéket, s így azok hatékony szerszámokká vál­ nak. A római katolikus misén az Ez az én testem szavak el­ hangzása az a pillanat, amikor az oltáriszentség Jézus testévé változik. A mágikus és vallásos helyzeteken kívül más ese­ tekben is megfigyelhető a nyelvnek ez a „performatív" funk­ ciója, például egy vízrebocsátási ceremónián, amikor ki­ mondják a hajó nevét.

ADATRÖGZÍTÉS Egy ügyvéd ügyfelének perére készül. Leemel egy régi íté­ letgyűjteményt a polcról, és elolvassa egy 25 évvel koráb­ ban lefolyt per leírását. Milyen nyelvhasználat ez? Első lá­ tásra azt hihetnénk, hogy „fogalmi", de a helyzet, amelyben a kommunikáció lezajlik, több szempontból is lényegesen másmilyen. Amikor a jövő számára rögzítünk információt, lehetet­ len megjósolni, ki fogja felhasználni - az anyag nagy részét valószínűleg soha többé nem is használják majd. A kommu­ nikációból tehát hiányzik a „párbeszéd"-elem. Az informá­ ciónak önmagában is a lehető legérthetőbbnek kell lennie, mivel előre nem lehet megmondani, milyen igényeknek kell majd megfelelnie, s többnyire nincs mód arra, hogy a fel­ használó befolyásolja az információ lejegyzőjét. Az adat­ rögzítés céljaira alkalmazott nyelv ezért jelentősen eltér a hétköznapi beszédétől: jóval szervezettebb, személytelenebb és szabatosabb. A nyelv e funkciójával az adattárolás különféle válfajai­ ban találkozhatunk, ilyenek a történelmi feljegyzések, föld­ rajzi felmérések, üzleti beszámolók, tudományos jelentések, országgyűlési határozatok és nyilvános adatbázisok. A nyelv­ használat fontos területe ez, hiszen az anyag hozzáférhető­ sége biztosítja az eljövendő generációk tudásbázisát, ami a társadalmi fejlődés előfeltétele.

23

ért teszik, azt válaszolják, hogy segít a koncentrálásban. írók­ tól is gyakran hallani, hogy szükségük van egy első vázlat­ ra, annak megállapítására, összhangban vannak-e a leírtak azzal, amit előzetesen elképzeltek. Joseph Joubert francia gondolkodó (1754-1824) egyszer azt mondta: „Csak azu­ tán tudjuk, mit is akartunk mondani, miután már kimond­ tuk." A nyelv mint gondolkodási eszköz használatát talán a fejben végzett matematikai műveletek példázzák a legin­ kább. Ezt a feltehetően „mentális" tevékenységet sokszor kíséri szóbeli kommentár, de a hangos beszéd vagy az írás nem szükségszerű velejárója. Gyakran látni embereket, akik gondolkodás közben némán mozgatják ajkukat. A nyelv nyilvánvalóan jelen van ilyenkor, de csak „szubvokális" for­ mában. A nyelvnek a gondolkodás folyamatában játszott szere­ péről több elmélet született. Külön figyelmet érdemel Lev Szemjonovics Vigotszkij orosz pszichológusé (1896-1934), aki egy „belső beszéd" létezése mellett érvelt, s ezen a sza­ vak mentális használatát értette egy gondolatsor felidézésé­ re. Szükség van-e nyelvre a gondolkodás minden fajtájához? Ezt az összetett kérdést az 5. fejezetben tekintjük át.

AZ IDENTITÁS KIFEJEZŐJE 1984-ben Reagan elnök választási gyűlésein a tömeg mind­ untalan azt kántálta: „Még négy évet." Milyen nyelv ez? E nyelv aligha közöl ismereteket, de nyilvánvalóan fon­ tos szerepe van egyfajta azonosságérzés megteremtésében - ezúttal a hasonló politikai nézeteket vallók között. Sok tár­ sadalmi helyzetet kísér olyan nyelvhasználat, amelynek in­ kább egyesítő, mint informáló szerepe van, ilyen a tömeg­ kórus futballmeccseken, a nevek vagy jelszavak kiabálása

A GONDOLKODÁS ESZKÖZE Egy férfi egyedül ül a munkapadnál, és összeráncolt hom­ lokkal vizsgál egy alkatrészt. „Szóval ha a piros négyest ide teszem - mondja -, és összekötöm a kék hármassal, a kék hatos szabadon marad, és felhasználhatom majd a zöld né­ gyeshez. Rendben van." És munkához lát. Az emberek sokszor érzik szükségét annak, hogy gon­ dolataikat hangosan kimondják. Ha megkérdezik őket, mi-

Izlandi nevek A 13. században az izlandi E d d á b a n a törpék neve hangfestmény­

A D o m e s d a y Book két kötete az 1086-ban Hódító Vilmos által elrendelt

hez hasonlít. Néhány név h a n g z á s a hasonlít a nyelv egyes szavaié­

angliai földmérés összesített adatait tartalmazza. A kisebb kötet az Essex,

hoz, de legtöbbjüknek nincs jelentése, (d = ő, th = P ) Nyi ok Nioi,

Norfolk és Suffolk m e g y é b ő l visszajuttatott összes adatot, a nagyobbik pe­

Noröri, Suőri, Austri, Vestri, Alöjófr, Dvalinn, Nár ok Náinn, Nípingr,

dig valamennyi többi m e g y e (egész Anglia, néhány északi terület kivételé­

Dáinn, Bífurr, Bofurr, Bomburr, Nóri, Óri, Ónarr, Óinn, Mjoővitnir, Viggr

vel) rövidített beszámolóit foglalja m a g á b a n . Az ilyenfajta nyelvi funkció „egy­

ok Gandálfr, Vindálf r, Porinn, Fíli, Kíli, Fundinn, Váli, Prór, Próin, Pekkr,

szer s mindenkorra" jellegét jól jelzi a k ö n y v e k n e k a 12. századra széles

Litr ok Vitr, Nyr, Nyráar, Rekkr, Rádsiviöőr.

körben elterjedt köznyelvi elnevezése: Domesday (Utolsó ítélet). E jegyzék módosítása lehetetlen!

\

24

I. RÉSZ: KÖZKELETŰ NÉZETEK A NYELVRŐL

nyilvános gyűléseken, a televíziós show-műsorok irányított közönségreakciói, vagy a hit érzelmi kitörései vallásos gyü­ lekezetekben. Nyelvhasználatunk rengeteget elárul hallgatónknak vagy olvasónknak származási helyünkről, társadalmi hátterünk­ ről, iskolázottságunkról, foglalkozásunkról, korunkról, ne­ münkről és egyéniségünkről. E változók nyelvi kifejeződé­ se annyira bonyolult, hogy a téma külön tárgyalást igényel (6-12. fej.), általában azonban elmondható, hogy a nyelv egyik fontos funkciója az egyéni identitás kifejezése: annak jelzése, kik vagyunk, és hová „tartozunk". Ezek a jelzések egész nyelvi viselkedésünket áthatják, olyannyira, hogy gyakran problémát okoz a nyelv azonosí­ tó funkciójának különválasztása a nyelv gondolatközlő funk­ ciójától. Például ha egy nyilvános gyűlésen A úr egy B urat támogató beszédet mond, nem mindig lehet eldönteni, hogy A beszédének célja valami új gondolat kifejtése, vagy csu­ pán az, hogy megmutassa mindazoknak, akiket illet, hogy B oldalán áll. A politikai vita porondján bevett dolog az ilyen manőverezés, amikor az egyének szolidaritásukat (vagy tá­ volságtartásukat) próbálják kifejezésre juttatni.

Kétfajta f e j s z á m o l ó zseni lé­ tezik: az e g y i k „hallja", a má­ sik „látja" a s z á m o k a t . M i n d ­ kettő e g y „ b e l s ő " nyelvre ha­ gyatkozik, k ü l ö n ö s e n , amikor összetett problémával szem­ b e s ü l . I n a u d i e g y i k e volt a nagy „hallásos" számolóknak. J ó l l e h e t 2 0 é v e s koráig n e m t a n u l t m e g írni é s o l v a s n i , 7 éves korára k é p e s volt két ö t j e g y ű s z á m o t fejben össze­ szorozni. Alfred Binet p s z i c h o l ó g u s 1 8 9 4 - b e n végzett vizsgálatai f é n y t derítették Inaudi hallá­ s o s t e c h n i k á i r a - Inaudi saját

J a c q u e s Inaudi ( 1 8 6 7 - 1 9 5 0 )

szavaival: „ S z á m o k visszhan­

g o z n a k a f ü l e m b e n , úgy, a h o g y én e j t e m ki őket, a saját h a n g o m o n szólnak a s z á m o k , és ez a b e l s ő hallás a n a p nagy r é s z é b e n ve­ l e m van." S z í n p a d i f e l l é p é s e k e n Inaudi rendszerint m o z g a t t a ajkát vagy m o t y o g o t t , és ezt g y a k r a n eltúlzott g e s z t u s o k és j á r k á l á s kí­ sérték. Időnként p á r h u z a m o t v o n n a k a zseniális s z á m o l á s i k é p e s s é ­ g e k és a nyelv kőzött. Azt kérdezik, vajon s o k b a n különböznek-e ezektől az e l m e m u t a t v á n y o k t ó l a mi m i n d e n n a p i generatív k é p e s ­ s é g e i n k (16. fej.), melyek segítségével soha n e m hallott mondatok hatalmas tömegének bonyolult struktúráit vagyunk képesek kezelni.

K i p t c i . rima, l'envers (fordítva) —> vérien. Ugyanez a játék megtalálha­ tó a jávai nyelvben is: Bocah iku dolanan asu (A fiú a ku-

11. NYELV ÉS KONTEXTUS

tyával játszik) —¥ hacob uki nanalod usa. A thai nyelvben a játéknak többféle változata van, ezekben a magánhangzók, a mássalhangzók és még a hanglejtés is szerepet kapnak: kráb báan (hazatérni) —» káan báb, yáak kin kháw (Szeretnék enni) —> yáw kin kháak. • A néha középszlengnek (centre slang) nevezett változatban a szó középső magánhangzója és az azt követő más­ salhangzó a szó elejére kerül, és a szóhoz egy jelentés nél­ küli szótagot adnak. Néhány angol példa: eekcher
View more...

Comments

Copyright ©2017 KUPDF Inc.